English
	Hungarian

Ügyszám: .	1505/B/1991
Előadó alkotmánybíró: Sólyom László Dr. .

Az indítvány lényege: .

A döntés száma: 46/1994. (X. 21.)AB határozat .

ABH oldalszáma: 1994/260 .

A döntés kelte: Budapest, 10/18/1994 .

.

.

A döntés szövege (pdf): .

A döntés szövege: .

A döntés szövege:               A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az   Alkotmánybíróság   jogszabály   alkotmányellenessége utólagos  vizsgálatára  irányuló  eljárásban  meghozta  a következő                       határozatot : 1. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a honvédelemről szóló 1993.  évi CX. törvény 116.§ (3) bekezdésének a) és b) pontja  alkotmányellenes,  ezért  azokat  e  határozat közzétételének napjától megsemmisíti. A honvédelemről  szóló 1993.  évi CX.  törvény 103.§  (1) bekezdése   i)    pontja    alkalmazásánál    alkotmányos követelmény, hogy  e jogszabályi  rendelkezést  azokra  a hadkötelesekre  is   alkalmazzák,  akik   az  i)  pontban meghatározott  művészeti   diplomákkal   a   jogszabályok szerint  egyenértékű   diplomát  szereztek   és   művészi hivatásukat gyakorolják. 2. Az  Alkotmánybíróság a  Büntető Törvénykönyvről  szóló 1978. évi IV. törvény 334., 335., 336., 336/A, 336/B, 337 és 338.§-ai;  az 1993.  évi CX. törvény 1.§ (1) bekezdése és  a   törvény  mellékletének  1.  pontja;  az  1.§  (4) bekezdése; az  57.§ (5)  és (6)  bekezdése; az  58.§  (1) bekezdése, a  69.§ (1) bekezdése; a 70.§ (1) bekezdésének első mondata; a 88.§ (2) bekezdés első mondata; a 91.§; a 92.§ (1)  bekezdése; a  92.§ (2)  bekezdése; a  100.§ (5) bekezdésének C)  pontja, valamint  E) pontjának  c) és d) alpontjai, a  103.§ (1)  bekezdésének g)  pontja; a 103.§ (2) bekezdésének  első és  második mondata;  a 103.§  (3) bekezdése; a  115-120.§-ok címe;  a 115.§ (1), (2) és (3) bekezdése; a  116.§ (1),  (2) és  (4) bekezdése; a 117.§; valamint az  e törvény  végrehajtásáról  szóló  178/1993. (XII.27.) Korm. rendelet 55.§ (1) bekezdésének f) pontja, 70.§-a, 78.§  (2) bekezdése,  93.§-a, 95.§  (1) bekezdése második  mondata, (3)  bekezdése,  valamint  a   75/1989. (VII.7.) MT.  rendelet 14.§-a, továbbá a 2/1976. (VI.17.) HM rendelet 26.§  (1) bekezdése,  26/A.§  (1)  bekezdése, 26/B.§-a  és  26/C.§-a  alkotmányellenességének  utólagos megállapítására vonatkozó indítványokat elutasítja. 3. Az Alkotmánybíróság a honvédelemről szóló 1976. évi I. törvény   egyes   rendelkezései,   valamint   a   6/1976. (III.31.) MT rendelet 26.§ (1) bekezdése, továbbá 100.§-a alkotmányossági    vizsgálatára     vonatkozó    eljárást megszünteti. Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.                         Indokolás                             I. Több indítványozó  kérte a  honvédelemről szóló 1976. évi I. törvénynek  (a továbbiakban:  RHvt.) a  nem  fegyveres katonai, illetve  polgári szolgálatra  vonatkozó bizonyos szabályai  utólagos   alkotmányossági   vizsgálatát.   Az alkotmánybírósági vizsgálat  ideje alatt  az Országgyűlés elfogadta a honvédelemről szóló 1993. évi CX. törvényt (a továbbiakban:   Hvt.),    amely   1994.    január   1-jei hatálybalépésével egyidejűleg  hatályon kívül helyezte az RHvt.-t. Az  indítványozók   által  kifogásolt  rendelkezések  egy részét a  Hvt. változatlan  tartalommal átvette az RHvt.- ből. Ezekre  a rendelkezésekre  nézve az Alkotmánybíróság folytatta az alkotmányossági vizsgálatot. A rendelkezések egy része  megváltozott tartalommal  került át a Hvt.-be. Ezekben     az      esetekben     az     Alkotmánybíróság nyilatkozattételre  szólította  fel  az  indítványozókat, hogy  indítványaikat   az  új   törvény  tekintetében  is fenntartják-e,   ha    igen,   milyen   tartalommal.   Az Alkotmánybíróság a fenntartott indítványok tekintetében - az indítványok  megváltozott  tartalmának  megfelelően  - folytatta az eljárást. Ugyancsak elvégezte  az Alkotmánybíróság  a vizsgálatot a Hvt.   néhány   új   rendelkezése,   illetve   az   annak végrehajtásáról szóló 178/1993. (XII. 27.) Korm. rendelet (a továbbiakban:  Vhr.)  egyes  kifogásolt  rendelkezései vonatkozásában. Az  indítványozók   által  visszavont,  illetve  meg  nem újított  indítványokat   illetően   az   Alkotmánybíróság megszüntette   az   eljárást.   Ugyanígy   járt   el   az Alkotmánybíróság az  RHvt.  azon  támadott  rendelkezései esetében, amelyeket  a Hvt.  változtatott tartalommal sem vett át,  valamint a  6/1976.  (III.  31.)  MT.  rendelet 100.§-ának   a   tartalékos   hadkötelesek   illetményére vonatkozó, de  a  Vhr.  által  hatályon  kívül  helyezett rendelkezésével. Az indítványozók  egyike kifogásolta a 75/1989. (VII. 7.) MT.   rendelet    14.§-ának   a   polgári   szolgálatosok illetményére vonatkozó  rendelkezését. Tekintettel  arra, hogy  ennek  a  rendelkezésnek  a  hatályát  a  Hvt.  nem érintette,  ebben  a  vonatkozásában  az  alkotmányossági vizsgálat folytatásának nem volt akadálya. Az  indítványozók   egyike  külön  indítványban  kérte  a Büntető   Törvénykönyv   (Btk.)   XIX.   fejezete   egyes bűncselekményeinek     (334-338.§-ok)     alkotmányossági vizsgálatát.    Az    Alkotmánybíróság    a    honvédelmi kötelezettségek     elleni      ezen      bűncselekmények alkotmányossági     felülvizsgálatát     a     honvédelmi kötelezettségekre vonatkozó indítványokkal egy eljárásban bírálta el.                            II. 1. Indítvány érkezett a Hvt. 1.§ (1) bekezdésének második mondatának    alkotmányossági     felülvizsgálatára.    A kifogásolt rendelkezés  szerint:  "Az  ország  honvédelmi képességének   fenntartásában    a   Magyar   Köztársaság alapvetően   a    saját    erejére:    nemzetgazdaságának erőforrásaira,  fegyveres   erőinek  felkészültségére  és elszántságára, illetőleg  a polgároknak  a  haza  védelme iránti hazafias  elkötelezettségére és  áldozatkészségére épít." Az  indítványozó   kifogásolja  a   katonai   szolgálatot teljesítők  esküjének  az  élet  feláldozására  vonatkozó szövegrészét is. (Hvt. melléklete 1. pont második mondat: "A Magyar  Köztársaság érdekeit,  állampolgárainak jogait és szabadságát  bátran, a  törvények betartásával  életem árán is megvédem.") Az   indítványozó    álláspontja   szerint   a   támadott rendelkezések   azzal,   hogy   a   honvédelmi   képesség fenntartása érdekében  elszántságot, elkötelezettséget és áldozatkészséget, végső  esetben az  élet feláldozását is megkövetelik a  polgártól, sértik az Alkotmány 8.§ (1) és (4) bekezdését,  54.§ (1)  bekezdését, 60.§  (1)  és  (2) bekezdését, valamint a 70/H. § (2) bekezdését. Az Alkotmánybíróság  a Hvt.  1.§  (1)  bekezdése  második mondatának, illetve a törvény mellékletében szereplő eskü szövege      második       mondatának       elszántságot, elkötelezettséget és  áldozatkészséget, végső  esetben az élet   feláldozását   is   megkövetelő   rendelkezéseivel kapcsolatos indítványokat  megalapozatlannak  találta  és ezért elutasította. Az Alkotmánybíróság  a 23/1990.  (X. 31.) AB határozatban úgy foglalt állást, hogy a halálbüntetés az élethez és az emberi   méltósághoz    való   jog    lényeges   tartalma korlátozásának  tilalmába   ütközik,  hiszen  a  lényeges tartalmat nemcsak  korlátozzák, hanem  az életnek  és  az emberi méltóságnak,  illetve az  ezt biztosító  jognak  a teljes és  helyrehozhatatlan megsemmisítését engedik meg. Ezért az Alkotmánybíróság megállapította az élettől és az emberi  méltóságtól  halálbüntetéssel  való  megfosztásra vonatkozó    rendelkezések    alkotmányellenességét    és megsemmisítette   ezeket.    (ABH   1990,   88,   92)   A terhességmegszakítás      alkotmányosságát       vizsgáló 64/1991.(XII. 17.)AB  határozatban az Alkotmánybíróság az élethez és  az emberi  méltósághoz való  jog egységét  és feltétlenségét fejtette  ki. (ABH  1991, 297,  308 kk.) E határozatok  értelmében  az  állam  nem  rendelkezhet  az emberi élet  elvételéről. Csupán  olyan  esetekről  lehet alkotmányosan szó,  amikor a  jog eltűri az emberi életek közötti választást,  és ennek  megfelelően nem bünteti az emberi élet kioltását. (ABH, 1991, 315.) Amikor az  állam  a  honvédelmi  kötelezettség  keretében végső  esetben   élete  feláldozását   is  megköveteli  a fegyveres szolgálatot  végző katonától, nem az élettől és az  emberi  méltóságtól  való  állam  általi,  bizonyosan bekövetkező megfosztásról  van szó. Az eskü szövegében az élet  feláldozásának  kockázatát  vállalja  a  katona.  A hadsereg alkotmányos  felhasználása  esetén  erre  csakis idegen hatalom  fegyveres  támadása  esetén  (Hvt.  2.§), illetve   az    Alkotmány   40/B. §    (2)   bekezdésében meghatározott fegyveresen vagy felfegyverkezve elkövetett erőszakos cselekmények  elhárításában  való  közreműködés során kerülhet sor. Mindezek olyan szituációk, amelyekben a katona  élete értelemszerűen veszélyben van, s amelyben a jog eltűri, hogy a katona a támadók életét kioltsa. A fegyveres  harcban életét kockáztató katona alkotmányos kötelezettség (Alkotmány 70/H. §) teljesítése során kerül a fenti  helyzetbe. Az  Alkotmány azonban lehetővé teszi, hogy  azok,   akik  az   emberi  élet   sérthetetlenségét felfüggesztő rendkívüli  helyzetben való  részvételt  nem tudják     összeegyeztetni      lelkiismeretükkel,     ne teljesítsenek  fegyveres   katonai  szolgálatot.   Ők   a kifogásolt esküt sem tehetik le. A fentiek  alapján a  katonai eskü szövege nem ütközik az Alkotmány 54.§ (1) bekezdésébe. 2. Ugyancsak  az Alkotmány  8.§  (1)  és  (4)  bekezdése, illetve  az  54.§  (1)  bekezdése,  a  60.§  (1)  és  (2) bekezdése, továbbá  az 55.§  (1) bekezdése,  az 56.§,  az 58.§, a 61.§ (1)  bekezdés, valamint a 70/A. § (1) és (2) bekezdés alapján tartja alkotmánysértőnek az indítványozó a Hvt.  1.§ (4)  bekezdését, mely  szerint: "A  fegyveres erők tagjait  általában megilletik  mindazok az emberi és szabadságjogok, amelyek  más állampolgárokat megilletnek. E jogok  csak  a  katonai  szolgálat  sajátosságai  által feltétlenül megkövetelt  mértékben  korlátozhatók,  ha  a korlátozás   elkerülhetetlenül   és   kényszerítő   okból szükséges." Az  indítványozó   álláspontja  szerint   az  emberi   és szabadságjogok  gyakorlásának  korlátozása  -  a  büntető jellegű  intézkedésektől   eltekintve  -  csak  önkéntes, személyes hozzájárulás esetén elképzelhető. Az   indítványt    az   Alkotmánybíróság    nem   találta megalapozottnak, ezért  elutasította.  A  fegyveres  erők tagjaira    a    törvény    kifogásolt    rendelkezésében megfogalmazott        alapjogkorlátozás        feltételei (elkerülhetetlenség és  arányosság) megfelelnek azoknak a feltételeknek,  amelyek   alapján   az   Alkotmánybíróság kialakított  joggyakorlata   alapján   alapjogkorlátozást alkotmányosnak lehet tekinteni. 3. Indítvány  kifogásolta a  Hvt. 57.§-ának  (5)  és  (6) bekezdését. Ezek  a katonák  alapvető jogainak  következő korlátozását tartalmazzák: "(5) A katona nem csatlakozhat olyan   szervezethez,    amelynek   szerveződési   célja, tevékenysége a  fegyveres erők  törvényben  meghatározott feladataival   ellentétes."   "(6)   A   fegyveres   erők törvényben  meghatározott  feladataival  ellentétes  célú szervezethez tartozó  sor-, tartalékos  és  póttartalékos katona a katonai szolgálat időtartamára köteles a tagsági viszonyát   felfüggeszteni   és   az   azzal   összefüggő tevékenységet mellőzni." Az indítványozó  szerint ellentétes az Alkotmány 61.§ (1) bekezdésével, a 63.§ (1)  bekezdésével, továbbá a 70/A. § (1) és  (2) bekezdésével  az, hogy a törvény korlátozza a katonák egyesülési szabadságát szabadidejükben. A kifogásolt  rendelkezések a  katonákat  korlátozzák  az Alkotmány  63.§-a   által  biztosított  egyesülési  joguk gyakorlásában, azzal,  hogy tiltják  olyan szervezetekhez való    csatlakozásukat,    illetve    azokban    végzett tevékenységüket, amelyek szerveződési célja, tevékenysége a fegyveres  erők törvényben  meghatározott  feladataival ellentétes. Az Alkotmány  8.§ (2) bekezdésének az egyesülési jognak a fegyveres  erőkön   belüli   korlátozásával   kapcsolatos értelmezéséről már  rendelkezett az  Alkotmánybíróság  az 51/1991. (X.  19.) AB  határozatban. Eszerint a fegyveres erők szolgálati  szabályzatának az  a rendelkezése, amely "politikai  vagy   egyéb   célú   társadalmi   szervezet" alakításának  kivételt   sem  engedő,   teljes   tilalmát jelenti, olyan mérvű korlátozás, amelynek elkerülhetetlen volta, és  az elérni  kívánt céllal  való arányossága nem igazolható és  ezért az  alapvető jog  lényeges tartalmát sérti. (ABH 1991, 258, 261-262) A Hvt. 57.§ (5) és (6) bekezdésében foglalt rendelkezések már nem általában korlátozzák a katonák egyesülési jogát, hanem csupán  a fegyveres  erők törvényben  meghatározott feladataival  ellentétes  célra  létesült  szervezetekben való tevékenységet  tiltják a  szolgálat ideje  alatt. Az Alkotmány  63.§-a  az  egyesülési  jogot  kifejezetten  a törvény által  nem tiltott  célok keretében biztosítja. A Hvt.  korlátozó   szabálya  az   Alkotmány   40/A. §  (1) bekezdésében és 70/H. §-ában megjelölt kötelesség - a haza katonai védelme  - végrehajtásához  szükséges. A hadsereg működőképessége megköveteli, hogy tagjai a fegyveres erők törvényes    feladataival     ellentétes     szervezetben szolgálatuk alatt  ne vegyenek  részt.  A  korlátozás  az elérni  kívánt  céllal  arányos  is:  míg  értelemszerűen tiltja  a   katonáknak  az   ilyen  szervezetekhez   való csatlakozást, a  szervezetek  tagjaitól  csak  a  tagsági viszony   felfüggesztését    és   az   azzal   összefüggő tevékenység mellőzését  követeli meg a szolgálat idejére. Az alapjog korlátozása tehát adott tevékenységhez kötött, s  hasonló   ahhoz,  ahogy   népi  ülnök  sem  folytathat politikai  tevékenységet  megbízatása  időtartama  alatt. (ABH 1992, 253) Az Alkotmánybíróság  rámutat, hogy  a fegyveres erőknek a Hvt. 22.§  (1)  bekezdésében  meghatározott  feladataival ellentétes célú  szervezetek nem  szükségképpen  olyanok, amelyek az  Alkotmányba vagy  az egyesülési  jogról szóló 1989. évi  II. törvény  2.§-ába ütköznének és törvényesen nem lennének létrehozhatók. Ezért annak eldöntésére, hogy a katonának  egy adott  szervezethez való  csatlakozására vagy abban végzett tevékenységére jogszerűen alkalmazzák- e a  Hvt. tilalmát, az Alkotmány  70/K. §-a alapján bírói utat kell biztosítani. 4. Az  indítványozók egyike  kifogásolta a  Hvt. 69.§ (1) bekezdését,  mely   szerint:  "Az  állampolgárok  a  haza védelme érdekében  általános honvédelmi kötelezettségként személyes   honvédelmi    kötelezettséget   és    vagyoni szolgáltatást kötelesek  teljesíteni." Ezzel  egyidejűleg az indítványozó  kérte felülvizsgálni  a  Hvt.  92.§  (1) bekezdését is,  mely szerint: "A szolgálati kötelezettség keretében a  hadköteles fegyveres  vagy  fegyver  nélküli katonai, illetőleg polgári szolgálatot teljesít." Az   indítványozó   szerint   a   polgári   szolgálat   a hadkötelesek egyfajta kényszerű foglalkoztatását jelenti, amely  ugyanakkor   megítélése  szerint   nincs   okozati összefüggésben az  általános honvédelmi kötelezettséggel. Az indítvány szerint az RHvt. azon rendelkezései, amelyek a polgári  szolgálat intézményét szabályozták (23.§, 24.§ (3) b)  pont, 26/A.§  (1)-(3) bekezdések) ellentétesek az Alkotmány  70/B. §  (1)  bekezdésének   a  munka   és   a foglalkozás     szabad      megválasztását      garantáló rendelkezésével. Tekintettel arra,  hogy a polgári szolgálat intézményét - mint az általános honvédelmi kötelezettség körébe tartozó szolgálati     kötelezettség     teljesítésének     egyik alternatíváját - a Hvt. 92.§ (1) bekezdése is fenntartja, az Alkotmánybíróság  az  alkotmányossági  vizsgálatot  ez utóbbi rendelkezés tekintetében folytatta le. Az indítványozó szerint az Alkotmány 70/H. §-ában foglalt általános   honvédelmi    kötelezettségből   a    vagyoni szolgáltatás kötelezettségét nem lehet levezetni. Ugyancsak   az   Alkotmány  70/H. §-ának   az   általános honvédelmi  kötelezettségre  vonatkozó  előírása  alapján kifogásolta az  indítványozó a  Hvt. 70.§  (1)  bekezdése első mondatában,  valamint a  92.§  (1)  bekezdésében  az általános    hadkötelezettségre    történő    utalásokat. Felfogása szerint  a hadkötelezettségnek  az Alkotmányban nem szereplő fogalmából nem lehet levezetni sem a fegyver nélküli, sem a polgári szolgálat alkotmányos intézményét. a)  Az   Alkotmánybíróság  a   fegyver  nélküli   katonai szolgálatnak  és   a  polgári   szolgálatnak  -  mint  az általános   honvédelmi   kötelezettség   körébe   tartozó szolgálati kötelezettség  teljesítése módjainak  - a Hvt. 92.§ (1) bekezdése általi lehetővé tétele tekintetében az indítványt nem találta megalapozottnak. A polgári  szolgálat kifogásolt  jogintézményét nemcsak a Hvt.  tartalmazza,   hanem  az   alkotmányos  rangra   is emelkedett az Alkotmány 70/H. § (2) bekezdésének következő rendelkezésével:   "Az    állampolgárok   az    általános honvédelmi kötelezettség  alapján fegyveres  vagy fegyver nélküli   katonai   szolgálatot,   illetőleg   törvényben meghatározott  feltételek   szerint  polgári  szolgálatot teljesítenek." Vagyis  az  indítványozó  tartalmilag  egy alkotmányos rendelkezés alkotmányellenességét állítja. Az  Alkotmánybíróság   nem  vizsgálhatja   felül  és  nem semmisítheti meg az Alkotmány egyetlen rendelkezését sem. Ha valamely  rendelkezés  az  országgyűlési    képviselők kétharmadának szavazatával  az  Alkotmány  részévé  vált, fogalmilag   sem    lehet   annak   alkotmányellenességét megállapítani. (23/1994.(IV.  29.)AB  végzés,  ABK  1994. április, 179.)   Ezért  az Alkotmánybíróság az indítványt elutasította. A támadott  rendelkezés továbbá  nem áll az Alkotmány más rendelkezésével sem  olyan látszólagos  ellentétben, hogy annak      feloldására       az       Alkotmánybíróságnak alkotmányértelmezést kellene  végeznie.  Az  indítvánnyal ellentétben  a   kifogásolt  rendelkezés   nem  sérti  az Alkotmánynak a  munka szabad  megválasztásának  alapjogát megfogalmazó  70/B. §  (1)  bekezdését.  Az  Alkotmányban meghatározott  jogok  és  kötelezettségek  értelemszerűen egymásra tekintettel és egymást korlátozva érvényesülnek. Így például  a tulajdonhoz való jog és a közteherviselési kötelezettség egymást  kölcsönösen korlátozza;  hasonló a helyzet a  munka szabad  megválasztásához való  jog és az Alkotmányban előírt  honvédelmi szolgálati  kötelezettség között. Az  utóbbinak  mindegyik  alkotmányos  formája  - nemcsak a kifogásolt polgári szolgálat, hanem a fegyveres és   a   fegyver   nélküli   katonai   szolgálat   is   - értelemszerűen   korlátozza    a    foglalkozás    szabad megválasztását.   Alkotmányossági   kérdés   atekintetben merülhet  fel,   hogy   az   alkotmányi   rendelkezéseket végrehajtó törvények valóban olyan mértékben korlátozzák- e az  egyik alapjogot,  amilyet egy  másik  alapjog  vagy kötelezettség  érvényesülése   megkíván.   Az   indítvány azonban nem  ilyen  kérdést  vet  fel,  hanem  a  polgári szolgálat  létét   támadja  az   Alkotmány   70/B   §-ára hivatkozva.  Ezt  az  indítványt  a  fentiek  alapján  az Alkotmánybíróság elutasította. b) Az indítványozónak az az álláspontja, hogy a Hvt. 69.§ (1)   bekezdésében    szereplő   vagyoni    szolgáltatási kötelezettség, illetve  a 70.§  (1) bekezdésében  foglalt hadkötelezettség azért  ellentétes az  Alkotmány 70/H. §- ával, mert  "nem vezethető  le belőle", nem megalapozott. Az  a   körülmény,  hogy   az  Alkotmány   a   honvédelmi kötelezettség egyes  részkötelezettségeit  nem  nevesíti, nem  teszi   azokat  alkotmányellenessé.   A  törvényhozó kötelessége,   hogy    az   Alkotmányt    végrehajtva   a részletszabályokat  meghozza.  Az  Alkotmánybíróság  utal arra, hogy  a vagyoni  szolgáltatásokat a közteherviselés kötelezettségét kimondó 70/I. § is megalapozza. A Hvt. VI. fejezetében  szabályozott   "honvédelmi   kötelezettségek rendszerével" szemben  az indítvány tartalmi kifogást nem hozott fel. Ezért az Alkotmánybíróság az indítványt ebben a vonatkozásban is elutasította. 5. Az  indítványozó a  Hvt. 70.§  (1)  bekezdésének  első mondatát ("Az  általános hadkötelezettség  alapján minden magyar állampolgárságú  és a Magyar Köztársaság területén élő férfi  hadköteles.") azon  az alapon  is kifogásolta, hogy ezzel  a  törvényhozó  -  az  Alkotmány 70/H. §-ával ellentétesen -  nem magyar állampolgárságú személyekre is kiterjesztette a hadkötelezettséget. Az  Alkotmánybíróság   megállapította,  hogy   téves   az indítványozónak az az értelmezése, miszerint a kifogásolt rendelkezés a nem magyar állampolgárok hadkötelezettségét írja  elő.   A   törvényi   megfogalmazásban   a   magyar állampolgárság és  a Magyar Köztársaság területén élés az általános hadkötelezettség  konjunktív feltételei,  tehát nem magyar  állampolgárt a  Hvt.  alapján  nem  terhelhet hadkötelezettség.  Ezért   az  Alkotmánybíróság   ezt  az indítványt elutasította. 6. Több  indítványozó is  kifogásolta az RHvt. 30.§-ának, valamint a  végrehajtásáról rendelkező 6/1976. (III. 31.) MT rendelet 26.§ (1) bekezdésének, továbbá a 2/1976. (VI. 16.)  HM  rendelet  26.§  (1)  bekezdésének,  26/A.§  (1) bekezdésének,    26/B.§-ának,     26/C.§-ának    a    nők hadkötelezettségére vonatkozó rendelkezéseit. Az indítványozók  egyike az Alkotmány 66.§-ának a férfiak és nők egyenjogúságára vonatkozó rendelkezése sérelmeként értékelte az RHvt. 30.§-át, mely a nők hadkötelezettségét csak meghatározott szakképzettségű és foglalkozású nőkre, és csak  a 18.  évük betöltésétől  a 45. évük betöltéséig írta elő.  (A nőknek  ez a  korlátozott hadkötelezettsége magában foglalta  a  nyilvántartásba  vételhez  szükséges megjelenési  és   bejelentési  kötelezettséget,  valamint háború idején a katonai szolgálati kötelezettséget is, de csak meghatározott  szakszolgálatok körében. Ugyanakkor a törvény   megtiltotta   a   nők   fegyveres   szolgálatra kötelezését a hadkötelezettség alapján.) Az    indítványozó     álláspontja    szerint    a    nők hadkötelezettségének    ez,    a    férfiakéhoz    képest korlátozottabb volta  ellentétes volt  az RHvt. 23.§-ában megfogalmazott általános hadkötelezettséggel is. A Hvt.  70.§-ának (1)  bekezdése a  hadkötelezettséget  a férfiakra korlátozza. Ez a megoldás az indítványozó által kifogásolt  egyenlőtlenséget   a  nemek   között  nemcsak fenntartotta, hanem  fokozta. Ezért az Alkotmánybíróság a hadkötelezettségnek    a     férfiakra     korlátozásának alkotmányosságát vizsgálta. Az   Alkotmánybíróság   megállapítása   szerint   a   nők hadkötelezettségének megszüntetése  önmagában nem jelenti azt,   hogy   egy   Alkotmányban   foglalt   állampolgári kötelezettség tekintetében  tartalmazna  alkotmányellenes hátrányos  megkülönböztetést   a  törvény.  Az  Alkotmány 70/H. §-a   ugyanis     az    állampolgárok    honvédelmi kötelezettségét írja  elő. Nem sérti azonban az Alkotmány 70/A. §    (1)     bekezdésében     foglalt     hátrányos megkülönböztetés   tilalmát,   hogy   a   törvényhozó   a honvédelmi       kötelezettség       körébe       tartozó részkötelezettségek meghatározásakor  tekintetbe veszi  a női  nem  sajátosságait,  valamint  azt  a  történelmileg kialakult hagyományt,  amely szerint a hadviselés a férfi nem  képviselőinek   feladata.  Lényegében  ezt  tette  a honvédelmi    törvény     is,    hiszen     miközben    a hadkötelezettséget   a    férfiakra    korlátozta,    nem mentesítette  a   női  nem   képviselőit   a   honvédelmi kötelezettség egyéb elemeinek teljesítése alól. A nők  ilyen pozitív  diszkriminációja tehát nem sérti az Alkotmány  66.§-át,  az  ennek  megállapítására  irányuló indítványt az Alkotmánybíróság elutasította. 7. Az indítványozó szerint alkotmánysértő a Hvt. 88.§ (2) bekezdés  első   mondata,  amely  szerint:  "A  külföldön tartózkodó  hadköteles  a  hadkiegészítési  parancsnokság felhívására köteles  hazatérni, és  a megjelölt helyen és időpontban megjelenni."  Az  indítvány  értelmében  ez  a megfellebbezhetetlen döntés  ellentétes az Alkotmány 58.§ (1) bekezdésével és a 70/K. §-ban foglaltakkal. Az Alkotmány  58.§ (1)  bekezdése a  szabad mozgás  és  a tartózkodási hely  szabad megválasztásának  jogát  mondja ki. Ez  - az  Alkotmányban külön is részletezve - magában foglalja az  ország elhagyásához  való jogot  is. Ebből a jogból az is következik, hogy a külföldön tartózkodót nem lehet hazatérésre  kötelezni.  A  szabadságjogok  azonban nem korlátlanul érvényesülnek; az 58.§ pedig kifejezetten tartalmazza, hogy  az abban  foglalt jogok  alól  törvény kivételt tehet. Ilyen kivételes esetet határoz meg a Hvt. 88.§  (2)   bekezdése,  amely   a  külföldön   tartózkodó hadkötelesek  hazatérési  kötelezettségéről  szól.  Ez  a jogkorlátozás    alkotmányos,     mert    a    honvédelmi kötelezettség   teljesítéséhez   szükséges.   Semmi   nem indokolja,   hogy    a   törvény   szerint   megjelenésre kötelezettek közül  mentesüljenek  azok,  akik  külföldön tartózkodnak. A  kifogásolt   törvényi   szabállyal   kapcsolatban   az indítványozó   által    hivatkozott   másik    alkotmányi rendelkezés,  az   Alkotmány  70/K. §-a,  alapjogsérelmek esetére bírósági  hatáskört megállapító  szabály. Ez  nem jelenti  azt,   hogy  minden,   állampolgári   kötelesség teljesítésével kapcsolatban  hozott állami  döntés elleni kifogás  közvetlenül   a  70/K. § alapján  bíróság  előtt érvényesíthető, függetlenül  attól, hogy  az adott esetre vannak-e külön eljárási rendelkezések, és annak melyek az alkotmányos  korlátai.   Az  Alkotmánybíróság   abban   a határozatában  sem   tekintette  a  bírói  felülvizsgálat lehetőségét   korlátlannak,    amelyben    kötelezte    a törvényhozót   az   Alkotmány   50.§   (2)   bekezdésének végrehajtására,  azaz   az  államigazgatási   határozatok törvényessége  bírói  felülvizsgálatának  szabályozására. (ABH 1990,  145, 147).  A kifogásolt rendelkezés esetében a bírósági felülvizsgálatot az államigazgatási eljárásról szóló 1957.  évi IV. törvény 72.§ (4) bekezdésének a Hvt. 262.§-a   által   módosított   f)   pontja   kizárja.   A megjelenésre    való    felhívás    a    hadkötelezettség teljesítésének része,  amelynek eseteit a Hvt. 80-86 §-ai szabályozzák.  Ezek   olyan   esetek   (sorozás,   orvosi vizsgálat,   adategyeztetés,    kérelem   elbírálása   és hasonlók)  amelyek   tekintetében  az   esetleg   jogilag kifogásolható felhívás  nem okoz  olyan sérelmet, amely a honvédelmi   érdekkel    szemben   előnyben   részesülne; ellenkezőleg, a helyzet tisztázása a kötelezett érdekében is   áll.   Ezért   nem   alkotmányellenes   a   felhívás törvényessége bírói felülvizsgálatának kizárása. Mindezek alapján  az  Alkotmánybíróság  a  kifogásolt  rendelkezés alkotmányellenességének     megállapítására      irányuló indítványt elutasította. 8. Az indítványozó kérte felülvizsgálni a Hvt. 91.§-át és a Vhr.  ehhez kapcsolódó  70.§-át. Az  előbbi értelmében: "Aki  a  hadkötelezettséggel  kapcsolatos,  e  törvényben foglalt  megjelenési  kötelezettségének  önhibájából  nem tesz   eleget,    azt   a    hadkiegészítési   parancsnok határozatában elrendeltek szerint a rendőrség elővezeti." A  Vhr.  szerint:  "Az  elővezetés  elrendeléséről  szóló határozatot a  hadkiegészítő parancsnok  az  elővezetésre illetékes rendőri  szervnek küldi  meg. Sürgős  esetben a hadkiegészítő  parancsnok   az  elővezetést   szóban   is kérheti; ilyenkor az elővezetést elrendelő határozatot az elővezetés napjának  végéig a rendőri szervnek megküldi." Az indítványozó  álláspontja szerint ezek a rendelkezések ellentétesek az  Alkotmány 55.§ (1) bekezdésének, illetve az  58.§   (1)  bekezdésének   a  személyi,   illetve   a mozgásszabadságot garantáló rendelkezéseivel. Az   indítványt    az   Alkotmánybíróság    nem   találta megalapozottnak  és  azt  elutasította.  Az  indítványozó által hivatkozott  mindkét alkotmányos  rendelkezés -  az 55.§ (1)  bekezdése és  az 58.§ (1) bekezdése - megengedi az  abban   foglalt   alapjog   törvényi   úton   történő korlátozását. Erre a korlátozásra azért van szükség, hogy az Alkotmány 70/H. §-ában foglalt honvédelmi kötelezettség egyik  elemének   érvényt  lehessen   szerezni  azzal  az állampolgárral szemben,  aki annak  önhibájából nem  tesz eleget. Az  Alkotmánybíróság megállapítása  szerint ez  a korlátozás   szükséges   az   alkotmányos   kötelezettség érvényesítéséhez és azzal arányban áll. 9. Az  indítványozók egyike az Alkotmány 60.§-ban foglalt lelkiismereti szabadság  sérelmét  látja  abban,  hogy  a törvényi szabályozás mind a fegyver nélküli katonai, mind pedig a  polgári szolgálat teljesítését engedélyhez köti. Az RHvt.  26.§  (3),  illetve  26/A.§  (1)  bekezdéseiben foglalt ezt  az engedélyezési  rendszert a  Hvt. 92.§ (2) bekezdése, továbbá a 115-120.§-ai átvették. Az Alkotmánybíróság  megállapítja, hogy önmagában abból a tényből,  hogy   az  Alkotmány  70/H. § (2)  bekezdése  e szolgálati módokat  a fegyveres szolgálat mellett szintén az   általános   honvédelmi   kötelezettség   teljesítése módozataiként említi, nem következik kényszerítően alanyi jogon történő  választhatóságuk. Az Alkotmány 70/H. § (2) bekezdése  a   törvényi  feltételeket   csak  a   polgári szolgálat vonatkozásában  említi. Az  Alkotmány történeti értelmezése  azonban   azt   támasztja   alá,   hogy   az alkotmányozó nem kívánt olyan különbséget tenni a fegyver nélküli katonai  és a  polgári szolgálat  között, hogy az előbbi alanyi  jogon lenne  választható,  míg  a  második engedélyhez  kötött.  Az  indítványozók  is  mind  a  két szolgálati kötelezettség  engedélyezéstől való függőségét tartják alkotmányellenesnek. A  fegyver  nélküli  szolgálat  és  a  polgári  szolgálat intézménye  elismerésének  mind  hazai,  mind  nemzetközi történetéből közismert, hogy annak alapja a lelkiismereti szabadság biztosítása, nevezetesen a fegyveres honvédelmi kötelezettséggel  való   ellentéte  feloldása   volt.   E szolgálatok konkrét  kialakításánál  egyaránt  tekintetbe kell  venni   a  honvédelmi   kötelezettséggel  terheltek lelkiismereti   szabadságát,   de   ugyanígy   az   állam kötelességét a  hon  védelmének  biztosítására,  amelyhez kellő  számú   fegyveres  szolgálatot   teljesítő  katona kiképzése szükséges.  A védelmi  képesség  fenntartása  a lelkiismereti  szabadságot   biztosító  alkotmányos  rend fennmaradásának  is   feltétele.  Figyelembe  kell  venni továbbá azt,  hogy az egyenlő elbánásnak nemcsak a jogok, hanem az  állampolgári kötelességek,  s így  a honvédelmi kötelezettséggel    járó     terhek    tekintetében    is érvényesülnie kell. A fegyver nélküli katonai szolgálatot vállalók lelkiismereti  konfliktusa sokkal kisebb, mint a csak polgári  szolgálatra hajlandóké:  hiszen az előbbiek csak  a  közvetlen,  sajátkezű  fegyverhasználatot  érzik lelkiismeretükkel    összeegyeztethetetlennek,    de    a fegyverek használatához  való közvetlen  segítségnyújtást nem;  ezzel   szemben  a   polgári  szolgálatot  vállalók lelkiismeretével    mindenfajta     katonai     szolgálat összeegyeztethetetlen.  Nem  indokolható,  hogy  éppen  a súlyosabb lelkiismereti  konfliktus kiküszöbölésére szóló megoldás   legyen   feltételhez   kötve.   E   szempontok mérlegelése és  összeegyeztetése alapján - az Alkotmányba a polgári  szolgálatra kifejezetten  felvett szabályozási fenntartás nélkül  is  -  alkotmányos  lenne,  illetve  a fegyver nélküli  szolgálat vonatkozásában  alkotmányos  a honvédelmet  elsősorban   megvalósító  és   főszabályként kötelező  fegyveres  katonai  szolgálattól  eltérő  módok választásának feltételhez  kötése. Ez  a  feltétel  az  - értelemszerűen    a     fegyveres    katonai    szolgálat teljesítésével szembeálló - "lelkiismereti ok" (Hvt. 92.§ (2) bekezdés;  116.§ (2)  bekezdés); amely  az  intézmény bevezetésének okával és alkotmányos indokával összhangban van. Ezért az  Alkotmánybíróság  a  fegyver  nélküli  katonai, illetve   polgári   szolgálat   engedélyezési   rendszere alkotmányellenességének     megállapítására      irányuló indítványt elutasította. 10. Az  indítványozók egyike  azt is  kifogásolta, hogy a fegyver  nélküli   katonai,  illetve  polgári  honvédelmi szolgálat kizárólag  lelkiismereti  okból  engedélyezhető (RHvt. 26.§  (3) és  26/A.§  (1)  bekezdés),  illetve  az engedély  kiadása   megtagadható,  ha   a  kérelmet   nem lelkiismereti okra  hivatkozva terjesztették  elő  (RHvt. 26/B.§ (4)  bekezdés a)  pont).  Az  előbbi  rendelkezést lényegében megismétli  a Hvt.  92.§ (2) bekezdése, míg az utóbbi abban a változott formában került a Hvt. 116.§ (2) bekezdésének első  mondatába,  hogy  az  engedély  iránti kérelmet  el   kell  utasítani,  ha  a  körülményekből  a lelkiismereti   okra    való   hivatkozás   alaptalansága megállapítható. Az   indítványozó    szerint   e    rendelkezések   azért alkotmánysértőek,   mert    a    lelkiismeret    törvényi meghatározása  hiányában   a  vallási,  etikai,  morális, filozófiai,  ideológiai,  politikai  vagy  egyéb  indokok alapján     előterjesztett     kérelmek     automatikusan elutasításban részesülnek. A fegyver  nélküli katonai,  illetve  polgári  honvédelmi szolgálat  kizárólag  lelkiismereti  ok  alapján  történő kérvényezésével    kapcsolatban    az    Alkotmánybíróság megállapította, hogy bár a Hvt. valóban nem tartalmazza a lelkiismeret  legális   definícióját,  ugyanakkor   ennek tartalma tekintetében  a jogalkalmazást  eligazíthatja az Alkotmánybíróság  eddigi  joggyakorlata.  Az  abortuszról szóló   64/1991.    (XII.   17.)   AB   határozatban   az Alkotmánybíróság   a    lelkiismereti    szabadságot    a személyiség  integritásához   való  jogként   értelmezte: "...az állam  senkit nem  kényszeríthet olyan  helyzetbe, amely   meghasonlásba   vinné   önmagával,   azaz   amely összeegyeztethetetlen   a    személyiséget    meghatározó valamely lényeges meggyőződésével. Az államnak nemcsak az a kötelessége, hogy ilyen kényszertől tartózkodjék, hanem az is,  hogy lehetővé tegye - ésszerű keretek között - az alternatív magatartást." (ABH 1991, 297, 313) A   volt   egyházi   ingatlanok   tulajdoni   helyzetének rendezéséről      szóló      törvény      alkotmányossági felülvizsgálata kapcsán  született 4/1993.  (II. 12.)  AB határozatban  az   Alkotmánybíróság  továbbfűzte   ezt  a gondolatot, mondván:  "A  lelkiismereti  szabadság  és  a vallásszabadság külön  is nevesített  joga azt ismeri el, hogy a  lelkiismereti meggyőződés,  s  ezen  belül  adott esetben a  vallás az  emberi minőség része, szabadságuk a személyiség    szabad     kibontakozásához    való    jog érvényesülésének feltétele." (ABH 1993, 48, 51) A lelkiismeret  fogalmának  ez  az  értelmezése  lehetővé teszi,   hogy   a   hadköteles   minden   olyan   indokra hivatkozhasson fegyver  nélküli katonai,  illetve polgári szolgálat kérelmezésekor,  amely összefüggésbe  hozható a személyiségét     meghatározó      valamely      lényeges meggyőződéssel, legyen  az vallási,  erkölcsi vagy  egyéb természetű. A törvényben foglalt lelkiismereti ok tehát - amely   maga is  egy alkotmányos  alapjog érvényesítésére utal -  kellően tág kategória lévén, az ennek szűk voltát kifogásoló, a  Hvt. 92.§  (2) bekezdésének, illetve 116.§ (2)  bekezdés  alkotmányellenességét  állító  indítványok megalapozatlanok,   így    azokat   az   Alkotmánybíróság elutasította. 11. Indítvány  érkezett a  Hvt. 100.§ (5) bekezdésének C) pontjára  vonatkozóan,  amely  a  sorkatonai  szolgálatra történő behívásnak  a (4)  bekezdésben foglalt  általános feltételeihez (a  25.  életév  betöltése  évének  végéig) képest  szigorúbb   szabályokat  állapít   meg  azokra  a hadkötelesekre  nézve,   akik  fegyver  nélküli  katonai, illetőleg polgári  szolgálat iránti  kérelmet  nyújtottak be, de  azt elutasították.  Az ilyen személyek az akadály megszűnésétől számított további két éven belül legfeljebb annak  az   évnek  a   végéig,  amelyben  30.  életévüket betöltik,   akkor   is   behívhatóak,   ha   az   akadály megszűnésekor már elmúltak 25 évesek. Az  Alkotmánybíróság   az  indítványt   megalapozatlannak ítélte.   A    kifogásolt   rendelkezés    értelmében   a hadkötelesek különféle  csoportjait, akiket  a  főszabály szerinti sorköteles  korukban (abban  az évben,  amelyben 25. életévüket  betöltik, Hvt.  100.§ (4)  bekezdés)  nem hívtak be  sorkatonai  szolgálatra,  a  behívási  akadály megszűntétől számított  két éven  belül be  lehet  hívni. Nincs helye  azonban behívásnak  annak az  évnek december 31.  napja  után,  amelyben  a  hadköteles  30.  életévét betölti. Ez  a szabály  nem valósít  meg alkotmányellenes megkülönböztetést a  25 illetve  30 éves korig behívhatók között,  hiszen   a  második  csoport  tagjait  a  rendes sorköteles  korban   nem  lehetett   behívni.  Éppen   az ellenkezne az  egyenlő  teherviseléssel,  ha  a  behívási akadály megszűnése  esetén  ez  a  csoport  mentesülne  a szolgálati  kötelezettségtől.   Az  a  szabály,  amely  a behívást két  éven belül  teszi csak  lehetővé, és  a 30. éves  korral   abszolút  határt   is  szab,   kellőképpen mérlegeli a  hadköteles illetve  a behívások tervezésének szempontjait. Az  Alkotmánybíróság rámutat  arra, hogy  a Hvt. 100.§  (5) bekezdése  az összes sorköteles korban be nem hívottat  egyenlően kezeli,  függetlenül attól,  hogy behívására miért  nem került  vagy kerülhetett sor. Ezért az Alkotmánybíróság  nem állapította meg a Hvt. 100.§ (5) bekezdés  C)   pontjának  alkotmányellenességét,   és  az indítványt elutasította. 12. Az  indítványozó kifogásolta  a gyakorló lelkészeknek és  művészi   hivatást  gyakorlóknak  a  Hvt.  100.§  (5) bekezdése E)  pont c)  és d)  alpontjaiban foglalt  külön szabályozását is. Ezeket a rendelkezéseket azonban a Hvt. 103.§ (1)  bekezdés g)  és i)  pontjaival  összefüggésben tartja  alkotmánysértőnek   az  indítványozó.  Ez  utóbbi rendelkezések   értelmében   ugyanis   nem   hívható   be sorkatonai szolgálatra  a hivatását gyakorló lelkész és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola egyetemi tagozatán, a Magyar Táncművészeti  Főiskolán, illetve  az Artistaképző Intézetben  művészeti   diplomát  szerzett,   és  művészi hivatását   gyakorló    hadköteles.    Az    indítványozó álláspontja szerint  ez  a  szabályozás,  amely  bizonyos hivatást  gyakorló,   illetve   bizonyos   intézményekben diplomát  szerzett   személyek  nevesített  csoportjaival kapcsolatban pozitív diszkriminációt alkalmaz, ellentétes az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésével és a 70/H. § (1) és (2)   bekezdésével.    Ha   ez    utóbbi    rendelkezések alkotmányellenessége     megállapítást     nyerne,     az automatikusan alkotmányellenessé tenné az előbbieket is. Az   Alkotmánybíróság    ezeket   az   indítványokat   is megalapozatlannak   ítélte.    A   103.§    igen   eltérő csoportoknak,  különféle   -  pl.  egészségi,  szociális, pszichológiai stb. - indokok alapján biztosít mentességet a behívás  alól; ezért  azok alkotmányosságát külön-külön kell   vizsgálni.    A   g)    pont    alkotmányosságának megalapozására  nem   elégséges  az,   hogy  a   lelkész- privilégiumnak   történelmi    hagyományai   vannak.   Az alkotmányossági  vizsgálatban   nem   a   papok   egykori társadalmi helyzetéből,  hanem az  állam  és  egyház  mai elválasztásából  és   a  vallásszabadság   biztosításának jelenlegi    feltételeiből     kell     kiindulni.     Az Alkotmánybíróság több  határozatát alapozta arra, hogy az állam egyes  alapjogok gyakorlása  feltételeihez jogi  és szervezeti szabályozással  köteles hozzájárulni;  továbbá hogy  megalapozhatja   a  pozitív   diszkriminációt,   ha alapjogok gyakorlásához  az állam  biztosítja  az  anyagi feltételeket.  Az   Alkotmánybíróság  állandó  gyakorlata szerint ilyen  - anyagi megkülönböztetést is megalapozó - alapjogok   az    önkormányzáshoz   való    jog   és    a vallásszabadság joga.  (ABH 1993,  48, 65.kk.)  A Hvt.  - hivatása gyakorlása  idejére - mentesíti a behívás alól a lelkészt,  s   hasonlóképpen  -   a   képviselőjelöltség, illetőleg a  mandátum fennállásáig  - az országgyűlési és önkormányzati  képviselőjelöltet,  illetve  megválasztott képviselőt. Az  illetők mentessége  mindkét esetben  arra szolgál,   hogy    egyrészt    a    választópolgárok    a népszuverenitást és a helyi önkormányzáshoz való jogukat, másrészt  a   hívők  a  vallásszabadság  jogán  belül  az Alkotmányban  külön   is  nevesített   kultuszszabadságot gyakorolhassák. A legtöbb egyházban fennálló lelkészhiány - és  az, hogy  a  behívott  lelkész  az  adott  közösség számára nehezebben pótolható, mint a behívott képviselő - ennek az érvnek külön súlyt ad. A gyakorló művészek esetében azért nem alkotmányellenes a mentesség,   mert   a   művészi   pálya   megköveteli   a folytonosságot,  mind   a  felkészülés,  mind  a  hivatás gyakorlása, a teljesítmények vonatkozásában. A sorkatonai szolgálat -  minden lehető  kedvezménnyel is  -  ezen  az életpályán  helyre  nem  hozható  törést  okozhat.  Ezért indokolt a  személyiség szabad  kibontakozásához való jog és  a  honvédelmi  kötelezettség  összeütközését  ezen  a pályán  a   mentesítéssel  feloldani;  hiszen  a  művészi fejlődés folyamatosságát a polgári szolgálat is megtörné. Az Alkotmánybíróság  a fentiek  alapján az  indítványokat elutasította. Az Alkotmánybíróság  egyben a  Hvt. 103.§ (1) bekezdés i) pontjának alkalmazásával szemben alkotmányos követelményt állapított meg.  Az i) pont a sorkatonai szolgálatra való behívás alóli  mentességet a  Liszt Ferenc  Zeneművészeti Főiskola  egyetemi   tagozatán,  a  Magyar  Táncművészeti Főiskolán, illetve  az Artistaképző  Intézetben  szerzett művészeti diplomához  köti. Mindazok  az indokok azonban, amelyek  e   mentesség   alkotmányosságát   megalapozzák, vonatkoznak azokra  a hadkötelesekre  is, akik  ezekkel a diplomákkal  az   erre  vonatkozó   jogszabályok  szerint egyenértékű  diplomát   szereztek  (például   külföldön); ezeknek  a  művészeknek  a  kizárása  a  mentességből  az Alkotmány  70/A. §  (1)  bekezdésébe   ütköző   hátrányos megkülönböztetés lenne. 13.  Az   indítványozó  az  Alkotmány  60.§  (1)  és  (2) bekezdésével  ellentétesnek   ítéli  a   Hvt.  103.§  (2) bekezdését, valamint  (3) bekezdésének  első  és  második mondatát is,  amelyek értelmében  ha a  hadköteles az (1) bekezdésben szereplő  kizáró  ok  ellenére  a  sorkatonai szolgálatra való behívás várható időpontjáról értesítést, illetve behívóparancsot kap, a behívás alóli mentesítését kérheti a  honvédség vezérkari  főnökétől,  a  kérelemnek azonban -  melyet 15  napon belül el kell bírálni - nincs halasztó hatálya a behívás teljesítésére. Az indítványozó szerint ez  a  rendelkezés  a  fegyver  nélküli  katonai, illetve polgári  szolgálat iránti  kérelmük miatt  be nem hívható hadkötelesek esetében ellentétes a Hvt. 115.§ (4) bekezdésének azzal  a szabályával, mely szerint a kérelem jogerős elbírálásáig a hadköteles nem hívható be. Az Alkotmánybíróság  az  indítványokat  megalapozatlannak találta. Nem alkotmányellenes  a 103.§ (2) bekezdése, amely csak a kizáró ok  ellenére behívottaknak  a  vezérkari  főnökhöz címzendő mentesítési  kérelmét szabályozza. Ugyancsak nem sérti az  Alkotmányt a (3) bekezdés második mondatának az a rendelkezése,  amely a  vezérkari főnök  eljárására  15 napos   ügyintézési    határidőt    állapít    meg.    Az Alkotmánybíróság  osztja   az  indítványozó  álláspontját abban, hogy  a 103.§  (3) bekezdése  első mondata,  amely szerint a  mentesítési kérelemnek a behívás teljesítésére nincs halasztó  hatálya,  ellentétes  a  Hvt.  115.§  (4) bekezdésének   első    mondatában   szereplő    azzal   a rendelkezéssel,  melynek  értelmében  a  fegyver  nélküli katonai, illetve polgári szolgálat iránti kérelem jogerős elbírálásáig a  hadköteles nem  hívható be.  Egyetért  az Alkotmánybíróság azzal  is, hogy  a rendelkezés önmagában véve sérti a kérelmező lelkiismereti szabadságát. Az Alkotmánybíróság  megállapítja azonban,  hogy  a  Vhr. 78.§ (1)  bekezdés a)  pontja  úgy  rendelkezik,  hogy  a bevonulási   helyről    a   hadkiegészítő   parancsnokság képviselőjének intézkedésére  el  kell  bocsátani  azt  a hadkötelest, aki a fegyver nélküli katonai vagy a polgári szolgálat teljesítésére  irányuló kérelmet  adott be.  Ha tehát az  ilyen szolgálatot  kérelmezőt   adminisztrációs hiba miatt  mégis behívják, nem kerülhet olyan helyzetbe, hogy sorkatonai szolgálatot kelljen kezdenie. Önmagában a megjelenési      kötelezettség       nem       tekinthető alkotmányellenesnek. Ezért az Alkotmánybíróság a kérelmet elutasította. Az Alkotmánybíróság megjegyzi, hogy a 103.§ (1) bekezdése alkotmányosságát más hadkötelesek tekintetében nem, hanem csakis az  Alkotmány 60.§-a  vonatkozásában vizsgálhatta, mert az  indítványozó csak  erre az  alkotmányi szabályra hivatkozott. Ennek  az alkotmányi  rendelkezésnek viszont nincs  relevanciája   a  fegyver   nélküli   és   polgári szolgálatosokon kívüli  többi be  nem hívható  hadköteles tekintetében. Ez  nem jelenti azt, hogy ezen hadkötelesek vonatkozásában  bizonyosan   alkotmányos  lenne,  hogy  a mentesítési kérelemnek  nincs halasztó  hatálya a behívás teljesítésére. (Gondoljunk  csak arra,  hogy egy  katonai szolgálatra  alkalmatlannak   nyilvánított  személynek  a kérelem elbírálásáig be kell vonulnia.) 14. Indítvány  érkezett a  Hvt.  115.§  (2)  bekezdésének második mondatával,  és a Vhr. ehhez kapcsolódó 93.§-ával kapcsolatban,  melyek   értelmében  a   fegyver   nélküli katonai, illetve  polgári  szolgálat  engedélyezésekor  a kérelemhez   a   jogszabályban   meghatározott   adatokat tartalmazó   formanyomtatványt    kell   mellékelni.   Az indítványozó szerint  a formanyomtatvány  kitöltésével  a kérelmező  kénytelen  megvallani  lelkiismereti,  vallási vagy egyéb  meggyőződését, ami  ellentétes  az  Alkotmány 60.§-ában foglaltakkal. Az Alkotmánybíróság  az  indítványokat  megalapozatlannak találta így azokat elutasította. Az   Alkotmánybíróság    nem   találta    az    Alkotmány lelkiismereti szabadsággal  kapcsolatos  rendelkezéseivel ellentétesnek, hogy  a fegyver  nélküli katonai,  illetve polgári   katonai    szolgálat   a   törvény   értelmében lelkiismereti okból  kért engedély  alapján teljesíthető, illetve, hogy a kérelem elutasítható a lelkiismereti okra való hivatkozás  alaptalansága címén.  Ilyen  szabályozás mellett a  lelkiismereti  ok,  illetve  az  arra  történő hivatkozás alapossága nem állapítható meg anélkül, hogy a kérelmező megvallja  lelkiismereti okait. A lelkiismereti meggyőződés kinyilvánításának  mellőzésére vonatkozó,  az Alkotmány  60.§   (2)  bekezdésében   foglalt  jog  ilyen korlátozása tehát szükséges és nem aránytalan ahhoz, hogy a kérelmező érvényesíthesse lelkiismereti szabadságát. 15.  Az   indítványozók  egyike  az  Alkotmány  60.§-ában foglalt lelkiismereti  szabadság  sérelmét  látta  abban, hogy  a  törvény  időben  korlátozta  a  fegyver  nélküli katonai, illetve  polgári szolgálatra  vonatkozó kérelmek előterjesztését. Az RHvt. 26/B.§-a értelmében a sorköteles fegyver nélküli katonai, illetve  polgári  szolgálat  iránti  kérelmet  a katonai nyilvántartásba  vételtől kezdődően  a  sorozáson való személyes  megjelenésig, de legkésőbb a katonai eskü letételéig terjeszthette  elő.  A  tartalékos  hadköteles számára  a   tartalékos  szolgálatra  való  behívóparancs kézbesítését  megelőző   napig  állt   nyitva  a  kérelem előterjesztésének lehetősége. Ezeken a szabályokon a Hvt. változtatott. A  115.§ értelmében  a katonai  szolgálatot még    nem     teljesített    hadköteles     a    katonai nyilvántartásbavételt követően,  legkésőbb a katonai eskü letételéig nyújthatja  be a  kérelmet ((1)  bekezdés),  a tartalékos,    póttartalékos     hadköteles    pedig    a behívóparancs  kézbesítéséig   ((3)  bekezdés).   A  Hvt. elfogadását   követően    benyújtott   indítványában   az indítványozó   csak   a   tartalékos   és   póttartalékos hadkötelesek fegyver  nélküli  katonai,  illetve  polgári szolgálat engedélyezésére vonatkozó kérelme benyújtásának korlátozását  ((3)  bekezdés)  kifogásolta,  mégpedig  az Alkotmány 8.§  (1) és  (4) bekezdése, az 56.§, a 60.§ (1) és  (2)   bekezdése,  valamint  a  70/A. §   (1)  és  (2) bekezdésének sérelme miatt. A fegyver  nélküli  katonai,  illetve  polgári  szolgálat iránti kérelmek  előterjesztésének időbeli korlátozásával kapcsolatban az  Alkotmánybíróság megállapította, hogy az valóban korlátozza  azok lelkiismereti  szabadságát, akik az eskü letételét, illetve a tartalékos szolgálatra szóló behívó   kézhezvételét    követően    változtatták    meg lelkiismereti  meggyőződésüket.   Erre   a   korlátozásra azonban    egy    Alkotmányban    foglalt    állampolgári kötelezettség  teljesítése   érdekében  olyan  időpontban kerül  sor,   amikor   az   állampolgár   esküjével   már kötelezettséget vállalt  a  fegyveres  katonai  szolgálat teljesítésére. A  tartalékos hadköteles számára a törvény még az  esküt követően  a  tartalékoskénti  behívásig  is megadja  a   lehetőséget  a   lelkiismereti   meggyőződés megváltozása    folytán    szükségessé    váló    kérelem előterjesztésére. Mindezek  alapján  a  fegyver  nélküli  katonai,  illetve polgári  szolgálat   engedélyezését   időben   behatároló rendelkezések nem  tekinthetők a  lelkiismereti szabadság aránytalan   korlátozásának.    Ellenkezőleg,   ezzel   a megoldással a  törvényhozó arányosan  vette tekintetbe  a hadköteles     személyiségfejlődését,     meggyőződésének változását  vagy  kései  kikristályosodását,  másrészt  a hadsereg fegyelmezett működéséhez fűződő érdeket. Ezért a Hvt.   115.§    (3)   bekezdése   alkotmányellenességének megállapítására irányuló  indítványt az  Alkotmánybíróság elutasította. 16. Két  indítványozó az alkotmányossági felülvizsgálatot kérte kiterjeszteni  a polgári  szolgálat iránti kérelmek megtagadásának a  törvényben foglalt  arra az esetére is, ha    a    hatóság    rendelkezésére    álló    adatokból megállapítható,  hogy   a  kérelmező   olyan  cselekményt követett   el,    amely   a   lelkiismereti   okra   való hivatkozásának alaptalanságát  bizonyítja  (RHvt.  26/B.§ (4) bekezdés b) pont). Az indítványozók szerint a törvény nem  határozta   meg   kellő   pontossággal   az   "olyan cselekményeket", amelyek  korábbi elkövetése elégséges az engedély megtagadásához. Ez a helyzet lehetőséget adott a jogalkalmazói  önkényre.   Az   indítványozók   egyikének felfogása  szerint   a  kifogásolt  törvényhelynek  az  a rendelkezése,  amely   lehetővé  tette,  hogy  a  hatóság rendelkezésére álló  adatok alapján  hozza meg  döntését, sértette az  Alkotmánynak  a  személyes  adatok  védelmét garantáló 59.§-át is. A Hvt.  116.§-ának (3)  bekezdésének a)  és b)  pontja  a lelkiismereti okra való hivatkozás alaptalanságára utaló, példálózó  jelleggel   felsorolt  körülménynek   minősíti egyebek  között,   ha  a   hadköteles   "lőfegyvertartási engedéllyel  rendelkezik,   vagy  a  kérelem  benyújtását megelőző egy  évben rendelkezett;  engedély nélkül  tart, vagy  a  kérelem  beadását  megelőző  egy  évben  tartott lőfegyvert,    lőszert     vagy    robbanóanyagot."    Az indítványozók  szerint   a  felsorolt   körülmények   nem jelentik   szükségképpen    azt,   hogy    a    kérelmező lelkiismereti   kifogásai    minden   kétséget   kizáróan alaptalanok. Ezért  álláspontjuk szerint  e rendelkezések ellentétesek az  Alkotmány 8.§ (1) és (4) bekezdésével, a 60.§ (1)  és (2)  bekezdésével, valamint a 70/A. § (1) és (2) bekezdésével. Az  Alkotmánybíróság   az  indítványokat  megalapozottnak ítélte.  A   lőfegyvertartási  engedéllyel   rendelkezők, illetve   a    lőfegyvert    engedély    nélkül    tartók szükségképpeni  kizárása   a  fegyver   nélküli  katonai, illetve polgári  szolgálat lehetőségéből  a lelkiismereti szabadság  indokolatlanul  tág  korlátozását  jelenti.  A lőfegyvert -  engedéllyel vagy anélkül - például vadászat vagy sportlövészet céljából tartók fegyveres szolgálattól lelkiismereti okból  való tartózkodása  nem  zárható  ki. Ugyancsak nincs  tekintettel a  rendelkezés arra,  hogy a korábban  lőfegyvert   tartó   személyiségfejlődése   azt eredményezheti,  hogy   a  kérelem   benyújtása   idejére megváltozott a viszonya a fegyveres katonai szolgálathoz. Az    Alkotmánybíróság     tehát    azért     minősítette alkotmányellenesnek  és  semmisítette  meg  a  kifogásolt rendelkezéseket, mert  azok -  mint  a  lelkiismereti  ok alaposságát kötelezően kizáró ismérvek -  túl szélesek. 17.  Indítvány   támadja  a   Hvt.   117.§-ának   azt   a rendelkezését, mely  szerint az a hadköteles, aki polgári szolgálat   teljesítésére   kapott   engedélyt,   katonai szolgálatot kérelmére  sem teljesíthet.  Az  indítványozó szerint ez a rendelkezés, azzal, hogy nincs tekintettel a lelkiismereti, vallási meggyőződés esetleges változására, sérti az Alkotmány 60.§-ának (1) és (2) bekezdését. Az  Alkotmánybíróság      az   alkotmányossági   kifogást alaptalannak találta.  A polgári  szolgálat bevezetésének indoka a lelkiismereti szabadság biztosítása, nevezetesen a fegyveres  honvédelmi  kötelezettséggel  való  ellentét feloldása. Ennek  megfelelően a  részletes szabályozásnak is biztosítania  kell a  honvédelmi kötelezettséggel való egyeztetés   keretei    között,   hogy    a   személyiség fejlődésében  bekövetkezett   változások,  adott  esetben gyökeres  fordulatok   se  vezessenek   a   lelkiismereti szabadság sérelmére.  Ennek  megfelelően  teszi  lehetővé például a Hvt., hogy a fegyver nélküli, illetve a polgári szolgálat engedélyezése  iránti kérelmet  a katonai  eskü letételéig  be   lehet  nyújtani,   illetve,  hogy  ilyen szolgálat engedélyezése  iránti kérelmet  a tartalékos és póttartalékos hadköteles  is benyújthat (115.§ (1) és (3) bekezdés). Ugyanakkor - a 15. pontban kifejtettek szerint - a  honvédelmi kötelezettség teljesítéséhez fűződő érdek miatt  nem   alkotmányellenes  a  kérelmek  benyújtásának időbeli korlátozása. A szolgálati  kötelezettség teljesítéséhez,  fegyelmezett végrehajtásához  fűződő   érdek   a   polgári   szolgálat teljesítésére engedélyt  kapott  hadköteles  esetében  is kielégítően indokolja,  hogy az  engedély  megadása  után szolgálati  idejét   töltse  le,  s  ne  kérje  át  magát fegyveres szolgálatra. Ez a szabály arányos korlátozása a lelkiismereti  szabadságnak.   Aki  a  polgári  szolgálat törvényben    meghatározott    időtartamát    letöltötte, teljesítette   hadkötelezettségét    (Hvt.   119.§    (2) bekezdés).  A   Hvt.  a   honvédelmi,  és  azon  belül  a szolgálati  kötelezettségeket  szabályozza,  s  egyezteti össze   adott    esetben   a    lelkiismereti   szabadság érvényesülésével. A  polgári szolgálatot  letöltött,  már nem hadköteles  személy esetén a honvédelmi kötelezettség és    a     lelkiismereti    szabadság     egyeztetésének alkotmányossága nem  is vethető fel; a Hvt. 117.§ ugyanis értelemszerűen  nem   arra  -  a  Hvt-ben  egyébként  sem szabályozott -  kérdésre vonatkozik,  hogy nem hadköteles személynek joga van-e katonai szolgálat teljesítésére. Ezért az Alkotmánybíróság az indítványt elutasította. 18. Az  Alkotmány 54.§ (1) bekezdésével, és a 70/A. § (1) és (2)  bekezdésével ellentétesnek ítéli az indítványozók egyike  a   Vhr.  néhány   olyan  rendelkezését,  amelyek megítélése  szerint   azt  a   célt  szolgálják,  hogy  a hadköteleseket visszatartsák  a fegyver  nélküli katonai, illetve polgári  szolgálat kérelmezésétől.  Az  55.§  (1) bekezdésének f) pontja értelmében sorozásra kell rendelni azt a  hadkötelest, aki  fegyver nélküli katonai, illetve polgári szolgálat engedélyezése iránti kérelmet adott be. A 78.§  (2) bekezdése  szerint  a  bevonulási  helyről  - egyebek között a fegyver nélküli katonai, illetve polgári szolgálat  iránti  kérelemre  tekintettel  -  elbocsátott hadkötelesnek  8   napon  belül   kell  a   hadkiegészítő parancsnokságon megjelennie.  A 95.§  (3) bekezdése pedig úgy  rendelkezik,   hogy  azt  a  hadkötelest,  akinek  a sorkatonai szolgálatát  fegyver nélküli  katonai, illetve polgári szolgálat  iránti kérelmének  elbírálása céljából félbeszakították,  ezt   követően   azonban   az   érdemi elbírálás eredményeként  kérelmét elutasították,  ahhoz a katonai szervezethez  kell ismét behívni, ahol a kérelmet benyújtotta. Az   Alkotmánybíróság    a    kifogásolt    rendelkezések tekintetében  megállapította,   hogy  azok  nem  hozhatók összefüggésbe sem az Alkotmány 54.§ (1) bekezdésével, sem 70/A. §-ának (1) és  (2)  bekezdésével.  Ezért  az  ezzel kapcsolatos     indítványokat     az     Alkotmánybíróság elutasította. 19. Az  indítványozók egyike  kérte felülvizsgálni a Vhr. 95.§  (1)   bekezdésének   második   mondatát,   amelynek értelmében a  jegyző csak akkor köteles a fegyver nélküli katonai, illetve  polgári szolgálatról  szóló határozatát az illetékes  megyei munkaügyi  központnak is megküldeni, ha a  polgári  szolgálatot  jogerősen  engedélyezték.  Az indítványozó feltételezése  szerint e  rendelkezés mögött az a  "kimondatlan" szabály  húzódik meg,  hogy a jegyzői határozatot      a       hadkiegészítési       parancsnok megfellebbezheti. Ez  pedig  az  indítványozó  szerint  - mivel  "döntési   helyzetbe   hozza   a   hadkiegészítési parancsnokot" -  ellentétes az  Alkotmány 60.§ (1) és (2) bekezdésével. Az Alkotmánybíróság  megállapította, hogy az indítványozó amikor   az   általa   kifogásolt   rendelkezést   akként értelmezte, mint  amivel a  jogalkotó fellebbezési  jogot kívánt adni a polgári szolgálat engedélyezésére vonatkozó jegyzői   határozattal    szemben    a    hadkiegészítési parancsnoknak, valójában  a Hvt.  116.§ (1)  bekezdésének második mondatát  kifogásolta. Ez  a rendelkezés  ugyanis feljogosítja a  hadkiegészítő  parancsnokságot,  hogy  az eljárásban ügyfélként részt vegyen. Az ügyféli minőségnek ez  a   törvényi  lehetősége  pedig  magában  foglalja  a fellebbezési jogot  is. Az Alkotmánybíróság megállapítása szerint -  ellentétben az  indítványozó állításával  -  a fellebbezési jog  nem jelenti  azt, hogy  a hadkiegészítő parancsnokság  ezzel   "döntési  helyzetbe   kerülne".  A fellebbezési jog  önmagában nem  sérti az Alkotmány 60.§- át,  ezért   az  Alkotmánybíróság  az  ezzel  kapcsolatos indítványt elutasította. 20. Az  indítványozók egyike az Alkotmány  70/A. §-ának a jogegyenlőséget   garantáló   szabályával   ellentétesnek ítélte a  polgári  és  a  fegyveres  katonai  szolgálatot teljesítők eltérő  illetményét. A  75/1989. (VII. 7.) MT. rendelet  14.§-a   értelmében   a   polgári   szolgálatot teljesítőnek   a    rendfokozat   nélküli   sorkatonáéval megegyező összegű  havi illetmény  jár a szolgálat teljes időtartamára. A   polgári    szolgálatosoknak   a   fegyveres   katonai szolgálatot     teljesítőkétől      eltérő     illetménye alkotmányosságával   kapcsolatban   az   Alkotmánybíróság megállapítja, hogy  az nem  ütközik az Alkotmány 70/A. §- ába. A 70/A. § a  hátrányos megkülönböztetés  tilalmát az emberi,  illetve   állampolgári  jogokkal  összefüggésben fogalmazza meg.  Az Alkotmánybíróság  állandó  gyakorlata szerint ez  a tilalom  értelemszerűen vonatkoztatható  az alkotmányos kötelezettségekre  is. Az  Alkotmánybíróság a hátrányos  megkülönböztetés  tilalmát  kiterjesztette  az emberi  és   állampolgári  jogokon   túlmenően  az  egész jogrendszerre is,  feltéve, hogy  a  megkülönböztetés  az emberi méltósághoz  való  jogot  sérti.  A  nem-alapjogok tekintetében   csak    az    önkényes    megkülönböztetés alkotmányellenes. (ABH  1992, 280, illetve ABK 1994, 264, 274.) Sem a  fegyveres szolgálatot  teljesítők, sem  a  polgári szolgálatot teljesítők  illetménye nem alapjogi kérdés, s nem az  a közöttük lévő különbség sem. Nem önkényes az az eltérés,  hogy   a  polgári   szolgálatosok   szolgálatuk időtartamának a  sorkatonai  szolgálat  idejét  meghaladó részére  is   a  sorkatonai   illetményt  kapják,  míg  a fegyveres   szolgálat    12   hónapja   után   tartalékos szolgálatra  behívottaknak  magasabb  illetmény  jár.  Az Alkotmánybíróság  szerint   a  megkülönböztetés   ésszerű alapja az,  hogy  a  polgári  és  a  katonai  szolgálatot teljesítők   folyamatosan    teljesítendő   szolgálatának időtartama  különböző.   A  tartalékos  katonák  magasabb javadalmazását   kielégítően   indokolja   az,   hogy   a tartalékos szolgálatra  már -  a katonai szolgálat után - kialakított egzisztenciájú  hadköteleseket hívnak be; míg a  polgári  szolgálatra  rendesen  a  saját  egzisztencia kialakítása előtt  kerül sor, s e szolgálati módban nincs is későbbi behívásra lehetőség. 21. Az  egyik indítványozó  az Alkotmány  8.§-ának (1) és (4) bekezdésével,  54.§ (1) bekezdésével, 60.§ (1) és (2) bekezdésével,    továbbá   70/A. §    (1)    bekezdésével ellentétesnek  ítélte   Büntető  Törvénykönyv  honvédelmi kötelezettség elleni  bűncselekményeket  szabályozó  XIX. fejezetének   a   bevonulási   kötelezettség   megszegése (334.§),  kibúvás   a  katonai  szolgálat  alól  (335.§), katonai  szolgálat   megtagadása   (336.§),   a   polgári szolgálat alóli  kibúvás (336/A.§),  a polgári  szolgálat teljesítésének megakadályozása  (336/B.§), a jelentkezési kötelezettség   elmulasztása    (337.§),    valamint    a hadkötelezettség teljesítésének  megakadályozása  (338.§) alcímet viselő tényállásait. Az   indítványt    az   Alkotmánybíróság    nem   találta megalapozottnak.  A   Btk.  XIX.   fejezetében   foglalt, kifogásolt büntetőjogi tényállások az  Alkotmány 70/H. §- ában foglalt  honvédelmi kötelezettség nem teljesítésének szankciói.  A   támadott  büntető   rendelkezések   által kilátásba   helyezett    szabadságelvonás    tehát    egy alkotmányos  állampolgári   kötelezettség  érvényesítését szolgálja.  Ez   a  büntetőjogi  szankcionálás  éppen  az alternatív honvédelmi  szolgálat alkotmányos  és törvényi lehetőségének  bevezetése   óta  általában   nem  hozható összefüggésbe a  lelkiismereti és  vallásszabadságnak  az Alkotmány  60.§-ában   garantált   jogával.   Azoknak   a hadköteleseknek ugyanis,  akik  lelkiismereti  okból  nem kívánnak  katonai   szolgálatot  teljesíteni,   e   joguk érvényesítése érdekében nem kell elkövetniök a kifogásolt tényállások egyikét  sem, hiszen  rendelkezésükre áll  az alternatív szolgálat legális lehetősége. Az indítványozó  érvelése szerint  léteznek olyan vallási kisfelekezetek,   amelyek    a   civil   szolgálatot   is elutasítják. Az  ilyen felekezetek  képviselői esetében a kifogásolt   szabályozás    kétségkívül   korlátozza    a lelkiismereti és  vallásszabadságot. Az  Alkotmánybíróság állandó joggyakorlata  szerint az  állam akkor nyúlhat az alapjog korlátozásának  eszközéhez, ha másik alapvető jog és szabadság  védelme vagy  érvényesülése, illetve  egyéb alkotmányos érték  védelme más  módon nem érhető el. (Vö. pl. 30/1992.  (V. 26.) AB határozat, ABH 1992, 167, 171.) Ilyen alkotmányos  értéket képvisel a haza védelme, amely az  Alkotmány 70/H. §  (1)  bekezdése  értelmében  minden állampolgár     kötelessége.      Az     Alkotmánybíróság megállapítása  szerint   a  haza   védelmének   érdekével arányban  áll   az  az  alapjogsérelem,  amelyet  azok  a hadkötelesek kénytelenek  elszenvedni, akik  a honvédelmi kötelezettség  teljesítésének  az  Alkotmány 70/H. §  (2) bekezdésében biztosított  egyik lehetőségét  sem fogadják el.  Ezért  az  Alkotmánybíróság  a  Btk.  XIX.  fejezete kifogásolt      tényállásai       alkotmányellenességének megállapítására irányuló indítványt elutasította.                           III. 1. Indítvány  érkezett a fegyver nélküli katonai, illetve polgári  honvédelmi   szolgálatnak  a  fegyveres  katonai szolgálattól   az    RHvt.-ben   eltérően    szabályozott időtartamával kapcsolatban is. Az indítványozó szerint az RHvt. szabályozása  sértette az Alkotmány 70/A. §-ának  a jogegyenlőséget garantáló  előírását.  (Az  RHvt.  38.§-a értelmében a fegyveres katonai szolgálat 12 hónapos volt, amihez  legfeljebb   10  hónapos   tartalékos   szolgálat járulhatott, a  fegyver nélküli  szolgálat időtartama  15 hónap volt,  legfeljebb 7  hónapos tartalékos  szolgálati idővel, míg  a  polgári  szolgálat  időtartama  az  RHvt. 38/A. §-a szerint egységesen 22 hónap volt.) A Hvt. 96. § (1) bekezdése értelmében a fegyveres és a fegyver nélküli katonai szolgálat  időtartama  a  jövőben  egységesen  12 hónap, a  polgári szolgálaté  pedig a 118.§ (1) bekezdése szerint 18 hónap. Tekintettel  arra,   hogy  az  indítványozók  a  Hvt.  új rendelkezéseivel   kapcsolatban    nem   tartották   fenn indítványukat, az Alkotmánybíróság az RHvt. rendelkezései vonatkozó kérelmek tekintetében megszüntette az eljárást. 2. Az  indítványozók egyike  azon az  alapon  támadta  az RHvt. 30.§-át  és ennek végrehajtási rendelkezéseit, hogy azok    a     nők    korlátozott     hadkötelezettségének szabályozásával hátrányos  megkülönböztetést tartalmaznak meghatározott  szakképzettségű  vagy  foglalkozású  nőkre nézve. Az egyenlőtlenséget ebben az esetben tehát nem nők és férfiak  vonatkozásában vetette  fel az  indítványozó, hanem a nők egyes csoportjai között. A Hvt.  már idézett 70.§ (1) bekezdése megszüntette a nők hadkötelezettségét,  ezzel   a   kifogásolt   alkotmányos probléma megszűnt.  Ezért  az  Alkotmánybíróság  ebben  a tekintetben megszüntette az eljárást. 3. Ugyancsak megszüntette az eljárást az Alkotmánybíróság a 6/1976.  (III. 31.)  MT. rendelet 100.§-a tekintetében, melynek értelmében  a  tartalékos  hadkötelest  10  napig átlagkeresete és  természetbeni ellátás  illette meg ((1) bekezdés), 10 napon túl pedig illetményt és természetbeni juttatást      kapott,      valamint      munkáltatójától átlagkeresetének mértékéig  terjedő keresetkiegészítésben részesült (2)  bekezdés). Ezt a rendelkezést a Vhr. 182.§ (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.                     Dr. Sólyom László                   előadó alkotmánybíró                az Alkotmánybíróság elnöke        Dr. Ádám Antal                 Dr. Kilényi Géza        alkotmánybíró                    alkotmánybíró      Dr. Lábady Tamás                 Dr. Schmidt Péter       alkotmánybíró                     alkotmánybíró       Dr. Szabó András            Dr. Tersztyánszky Ödön        alkotmánybíró                    alkotmánybíró       Dr. Vörös Imre                  Dr. Zlinszky János         alkotmánybíró                   alkotmánybíró .

English:
English: .
Petition filed: .
Subject of the case: .	Several provisions of the National Defence Act (Act no. CX of 1993) and of a government decree executing the law challenged on the details of military and civilian service
Number of the Decision: .	46/1994. (X. 21.)
Date of the decision: .	10/18/1994
. CODICES summary: http://www.codices.coe.int/NXT/gateway.dll/CODICES/precis/eng/eur/hun/hun-1994-3-015?fn=document-frameset.htm$f=templates$3.0
.