A döntés szövege:
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenessége
utólagos vizsgálatára irányuló eljárásban meghozta a
következő
határozatot :
1. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a honvédelemről
szóló 1993. évi CX. törvény 116.§ (3) bekezdésének a) és
b) pontja alkotmányellenes, ezért azokat e határozat
közzétételének napjától megsemmisíti.
A honvédelemről szóló 1993. évi CX. törvény 103.§ (1)
bekezdése i) pontja alkalmazásánál alkotmányos
követelmény, hogy e jogszabályi rendelkezést azokra a
hadkötelesekre is alkalmazzák, akik az i) pontban
meghatározott művészeti diplomákkal a jogszabályok
szerint egyenértékű diplomát szereztek és művészi
hivatásukat gyakorolják.
2. Az Alkotmánybíróság a Büntető Törvénykönyvről szóló
1978. évi IV. törvény 334., 335., 336., 336/A, 336/B, 337
és 338.§-ai; az 1993. évi CX. törvény 1.§ (1) bekezdése
és a törvény mellékletének 1. pontja; az 1.§ (4)
bekezdése; az 57.§ (5) és (6) bekezdése; az 58.§ (1)
bekezdése, a 69.§ (1) bekezdése; a 70.§ (1) bekezdésének
első mondata; a 88.§ (2) bekezdés első mondata; a 91.§; a
92.§ (1) bekezdése; a 92.§ (2) bekezdése; a 100.§ (5)
bekezdésének C) pontja, valamint E) pontjának c) és d)
alpontjai, a 103.§ (1) bekezdésének g) pontja; a 103.§
(2) bekezdésének első és második mondata; a 103.§ (3)
bekezdése; a 115-120.§-ok címe; a 115.§ (1), (2) és (3)
bekezdése; a 116.§ (1), (2) és (4) bekezdése; a 117.§;
valamint az e törvény végrehajtásáról szóló 178/1993.
(XII.27.) Korm. rendelet 55.§ (1) bekezdésének f) pontja,
70.§-a, 78.§ (2) bekezdése, 93.§-a, 95.§ (1) bekezdése
második mondata, (3) bekezdése, valamint a 75/1989.
(VII.7.) MT. rendelet 14.§-a, továbbá a 2/1976. (VI.17.)
HM rendelet 26.§ (1) bekezdése, 26/A.§ (1) bekezdése,
26/B.§-a és 26/C.§-a alkotmányellenességének utólagos
megállapítására vonatkozó indítványokat elutasítja.
3. Az Alkotmánybíróság a honvédelemről szóló 1976. évi I.
törvény egyes rendelkezései, valamint a 6/1976.
(III.31.) MT rendelet 26.§ (1) bekezdése, továbbá 100.§-a
alkotmányossági vizsgálatára vonatkozó eljárást
megszünteti.
Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben
közzéteszi.
Indokolás
I.
Több indítványozó kérte a honvédelemről szóló 1976. évi
I. törvénynek (a továbbiakban: RHvt.) a nem fegyveres
katonai, illetve polgári szolgálatra vonatkozó bizonyos
szabályai utólagos alkotmányossági vizsgálatát. Az
alkotmánybírósági vizsgálat ideje alatt az Országgyűlés
elfogadta a honvédelemről szóló 1993. évi CX. törvényt (a
továbbiakban: Hvt.), amely 1994. január 1-jei
hatálybalépésével egyidejűleg hatályon kívül helyezte az
RHvt.-t.
Az indítványozók által kifogásolt rendelkezések egy
részét a Hvt. változatlan tartalommal átvette az RHvt.-
ből. Ezekre a rendelkezésekre nézve az Alkotmánybíróság
folytatta az alkotmányossági vizsgálatot. A rendelkezések
egy része megváltozott tartalommal került át a Hvt.-be.
Ezekben az esetekben az Alkotmánybíróság
nyilatkozattételre szólította fel az indítványozókat,
hogy indítványaikat az új törvény tekintetében is
fenntartják-e, ha igen, milyen tartalommal. Az
Alkotmánybíróság a fenntartott indítványok tekintetében -
az indítványok megváltozott tartalmának megfelelően -
folytatta az eljárást.
Ugyancsak elvégezte az Alkotmánybíróság a vizsgálatot a
Hvt. néhány új rendelkezése, illetve az annak
végrehajtásáról szóló 178/1993. (XII. 27.) Korm. rendelet
(a továbbiakban: Vhr.) egyes kifogásolt rendelkezései
vonatkozásában.
Az indítványozók által visszavont, illetve meg nem
újított indítványokat illetően az Alkotmánybíróság
megszüntette az eljárást. Ugyanígy járt el az
Alkotmánybíróság az RHvt. azon támadott rendelkezései
esetében, amelyeket a Hvt. változtatott tartalommal sem
vett át, valamint a 6/1976. (III. 31.) MT. rendelet
100.§-ának a tartalékos hadkötelesek illetményére
vonatkozó, de a Vhr. által hatályon kívül helyezett
rendelkezésével.
Az indítványozók egyike kifogásolta a 75/1989. (VII. 7.)
MT. rendelet 14.§-ának a polgári szolgálatosok
illetményére vonatkozó rendelkezését. Tekintettel arra,
hogy ennek a rendelkezésnek a hatályát a Hvt. nem
érintette, ebben a vonatkozásában az alkotmányossági
vizsgálat folytatásának nem volt akadálya.
Az indítványozók egyike külön indítványban kérte a
Büntető Törvénykönyv (Btk.) XIX. fejezete egyes
bűncselekményeinek (334-338.§-ok) alkotmányossági
vizsgálatát. Az Alkotmánybíróság a honvédelmi
kötelezettségek elleni ezen bűncselekmények
alkotmányossági felülvizsgálatát a honvédelmi
kötelezettségekre vonatkozó indítványokkal egy eljárásban
bírálta el.
II.
1. Indítvány érkezett a Hvt. 1.§ (1) bekezdésének második
mondatának alkotmányossági felülvizsgálatára. A
kifogásolt rendelkezés szerint: "Az ország honvédelmi
képességének fenntartásában a Magyar Köztársaság
alapvetően a saját erejére: nemzetgazdaságának
erőforrásaira, fegyveres erőinek felkészültségére és
elszántságára, illetőleg a polgároknak a haza védelme
iránti hazafias elkötelezettségére és áldozatkészségére
épít."
Az indítványozó kifogásolja a katonai szolgálatot
teljesítők esküjének az élet feláldozására vonatkozó
szövegrészét is. (Hvt. melléklete 1. pont második mondat:
"A Magyar Köztársaság érdekeit, állampolgárainak jogait
és szabadságát bátran, a törvények betartásával életem
árán is megvédem.")
Az indítványozó álláspontja szerint a támadott
rendelkezések azzal, hogy a honvédelmi képesség
fenntartása érdekében elszántságot, elkötelezettséget és
áldozatkészséget, végső esetben az élet feláldozását is
megkövetelik a polgártól, sértik az Alkotmány 8.§ (1) és
(4) bekezdését, 54.§ (1) bekezdését, 60.§ (1) és (2)
bekezdését, valamint a 70/H. § (2) bekezdését.
Az Alkotmánybíróság a Hvt. 1.§ (1) bekezdése második
mondatának, illetve a törvény mellékletében szereplő eskü
szövege második mondatának elszántságot,
elkötelezettséget és áldozatkészséget, végső esetben az
élet feláldozását is megkövetelő rendelkezéseivel
kapcsolatos indítványokat megalapozatlannak találta és
ezért elutasította.
Az Alkotmánybíróság a 23/1990. (X. 31.) AB határozatban
úgy foglalt állást, hogy a halálbüntetés az élethez és az
emberi méltósághoz való jog lényeges tartalma
korlátozásának tilalmába ütközik, hiszen a lényeges
tartalmat nemcsak korlátozzák, hanem az életnek és az
emberi méltóságnak, illetve az ezt biztosító jognak a
teljes és helyrehozhatatlan megsemmisítését engedik meg.
Ezért az Alkotmánybíróság megállapította az élettől és az
emberi méltóságtól halálbüntetéssel való megfosztásra
vonatkozó rendelkezések alkotmányellenességét és
megsemmisítette ezeket. (ABH 1990, 88, 92) A
terhességmegszakítás alkotmányosságát vizsgáló
64/1991.(XII. 17.)AB határozatban az Alkotmánybíróság az
élethez és az emberi méltósághoz való jog egységét és
feltétlenségét fejtette ki. (ABH 1991, 297, 308 kk.) E
határozatok értelmében az állam nem rendelkezhet az
emberi élet elvételéről. Csupán olyan esetekről lehet
alkotmányosan szó, amikor a jog eltűri az emberi életek
közötti választást, és ennek megfelelően nem bünteti az
emberi élet kioltását. (ABH, 1991, 315.)
Amikor az állam a honvédelmi kötelezettség keretében
végső esetben élete feláldozását is megköveteli a
fegyveres szolgálatot végző katonától, nem az élettől és
az emberi méltóságtól való állam általi, bizonyosan
bekövetkező megfosztásról van szó. Az eskü szövegében az
élet feláldozásának kockázatát vállalja a katona. A
hadsereg alkotmányos felhasználása esetén erre csakis
idegen hatalom fegyveres támadása esetén (Hvt. 2.§),
illetve az Alkotmány 40/B. § (2) bekezdésében
meghatározott fegyveresen vagy felfegyverkezve elkövetett
erőszakos cselekmények elhárításában való közreműködés
során kerülhet sor. Mindezek olyan szituációk, amelyekben
a katona élete értelemszerűen veszélyben van, s amelyben
a jog eltűri, hogy a katona a támadók életét kioltsa.
A fegyveres harcban életét kockáztató katona alkotmányos
kötelezettség (Alkotmány 70/H. §) teljesítése során kerül
a fenti helyzetbe. Az Alkotmány azonban lehetővé teszi,
hogy azok, akik az emberi élet sérthetetlenségét
felfüggesztő rendkívüli helyzetben való részvételt nem
tudják összeegyeztetni lelkiismeretükkel, ne
teljesítsenek fegyveres katonai szolgálatot. Ők a
kifogásolt esküt sem tehetik le.
A fentiek alapján a katonai eskü szövege nem ütközik az
Alkotmány 54.§ (1) bekezdésébe.
2. Ugyancsak az Alkotmány 8.§ (1) és (4) bekezdése,
illetve az 54.§ (1) bekezdése, a 60.§ (1) és (2)
bekezdése, továbbá az 55.§ (1) bekezdése, az 56.§, az
58.§, a 61.§ (1) bekezdés, valamint a 70/A. § (1) és (2)
bekezdés alapján tartja alkotmánysértőnek az indítványozó
a Hvt. 1.§ (4) bekezdését, mely szerint: "A fegyveres
erők tagjait általában megilletik mindazok az emberi és
szabadságjogok, amelyek más állampolgárokat megilletnek.
E jogok csak a katonai szolgálat sajátosságai által
feltétlenül megkövetelt mértékben korlátozhatók, ha a
korlátozás elkerülhetetlenül és kényszerítő okból
szükséges."
Az indítványozó álláspontja szerint az emberi és
szabadságjogok gyakorlásának korlátozása - a büntető
jellegű intézkedésektől eltekintve - csak önkéntes,
személyes hozzájárulás esetén elképzelhető.
Az indítványt az Alkotmánybíróság nem találta
megalapozottnak, ezért elutasította. A fegyveres erők
tagjaira a törvény kifogásolt rendelkezésében
megfogalmazott alapjogkorlátozás feltételei
(elkerülhetetlenség és arányosság) megfelelnek azoknak a
feltételeknek, amelyek alapján az Alkotmánybíróság
kialakított joggyakorlata alapján alapjogkorlátozást
alkotmányosnak lehet tekinteni.
3. Indítvány kifogásolta a Hvt. 57.§-ának (5) és (6)
bekezdését. Ezek a katonák alapvető jogainak következő
korlátozását tartalmazzák: "(5) A katona nem csatlakozhat
olyan szervezethez, amelynek szerveződési célja,
tevékenysége a fegyveres erők törvényben meghatározott
feladataival ellentétes." "(6) A fegyveres erők
törvényben meghatározott feladataival ellentétes célú
szervezethez tartozó sor-, tartalékos és póttartalékos
katona a katonai szolgálat időtartamára köteles a tagsági
viszonyát felfüggeszteni és az azzal összefüggő
tevékenységet mellőzni."
Az indítványozó szerint ellentétes az Alkotmány 61.§ (1)
bekezdésével, a 63.§ (1) bekezdésével, továbbá a 70/A. §
(1) és (2) bekezdésével az, hogy a törvény korlátozza a
katonák egyesülési szabadságát szabadidejükben.
A kifogásolt rendelkezések a katonákat korlátozzák az
Alkotmány 63.§-a által biztosított egyesülési joguk
gyakorlásában, azzal, hogy tiltják olyan szervezetekhez
való csatlakozásukat, illetve azokban végzett
tevékenységüket, amelyek szerveződési célja, tevékenysége
a fegyveres erők törvényben meghatározott feladataival
ellentétes.
Az Alkotmány 8.§ (2) bekezdésének az egyesülési jognak a
fegyveres erőkön belüli korlátozásával kapcsolatos
értelmezéséről már rendelkezett az Alkotmánybíróság az
51/1991. (X. 19.) AB határozatban. Eszerint a fegyveres
erők szolgálati szabályzatának az a rendelkezése, amely
"politikai vagy egyéb célú társadalmi szervezet"
alakításának kivételt sem engedő, teljes tilalmát
jelenti, olyan mérvű korlátozás, amelynek elkerülhetetlen
volta, és az elérni kívánt céllal való arányossága nem
igazolható és ezért az alapvető jog lényeges tartalmát
sérti. (ABH 1991, 258, 261-262)
A Hvt. 57.§ (5) és (6) bekezdésében foglalt rendelkezések
már nem általában korlátozzák a katonák egyesülési jogát,
hanem csupán a fegyveres erők törvényben meghatározott
feladataival ellentétes célra létesült szervezetekben
való tevékenységet tiltják a szolgálat ideje alatt. Az
Alkotmány 63.§-a az egyesülési jogot kifejezetten a
törvény által nem tiltott célok keretében biztosítja. A
Hvt. korlátozó szabálya az Alkotmány 40/A. § (1)
bekezdésében és 70/H. §-ában megjelölt kötelesség - a haza
katonai védelme - végrehajtásához szükséges. A hadsereg
működőképessége megköveteli, hogy tagjai a fegyveres erők
törvényes feladataival ellentétes szervezetben
szolgálatuk alatt ne vegyenek részt. A korlátozás az
elérni kívánt céllal arányos is: míg értelemszerűen
tiltja a katonáknak az ilyen szervezetekhez való
csatlakozást, a szervezetek tagjaitól csak a tagsági
viszony felfüggesztését és az azzal összefüggő
tevékenység mellőzését követeli meg a szolgálat idejére.
Az alapjog korlátozása tehát adott tevékenységhez kötött,
s hasonló ahhoz, ahogy népi ülnök sem folytathat
politikai tevékenységet megbízatása időtartama alatt.
(ABH 1992, 253)
Az Alkotmánybíróság rámutat, hogy a fegyveres erőknek a
Hvt. 22.§ (1) bekezdésében meghatározott feladataival
ellentétes célú szervezetek nem szükségképpen olyanok,
amelyek az Alkotmányba vagy az egyesülési jogról szóló
1989. évi II. törvény 2.§-ába ütköznének és törvényesen
nem lennének létrehozhatók. Ezért annak eldöntésére, hogy
a katonának egy adott szervezethez való csatlakozására
vagy abban végzett tevékenységére jogszerűen alkalmazzák-
e a Hvt. tilalmát, az Alkotmány 70/K. §-a alapján bírói
utat kell biztosítani.
4. Az indítványozók egyike kifogásolta a Hvt. 69.§ (1)
bekezdését, mely szerint: "Az állampolgárok a haza
védelme érdekében általános honvédelmi kötelezettségként
személyes honvédelmi kötelezettséget és vagyoni
szolgáltatást kötelesek teljesíteni." Ezzel egyidejűleg
az indítványozó kérte felülvizsgálni a Hvt. 92.§ (1)
bekezdését is, mely szerint: "A szolgálati kötelezettség
keretében a hadköteles fegyveres vagy fegyver nélküli
katonai, illetőleg polgári szolgálatot teljesít."
Az indítványozó szerint a polgári szolgálat a
hadkötelesek egyfajta kényszerű foglalkoztatását jelenti,
amely ugyanakkor megítélése szerint nincs okozati
összefüggésben az általános honvédelmi kötelezettséggel.
Az indítvány szerint az RHvt. azon rendelkezései, amelyek
a polgári szolgálat intézményét szabályozták (23.§, 24.§
(3) b) pont, 26/A.§ (1)-(3) bekezdések) ellentétesek az
Alkotmány 70/B. § (1) bekezdésének a munka és a
foglalkozás szabad megválasztását garantáló
rendelkezésével.
Tekintettel arra, hogy a polgári szolgálat intézményét -
mint az általános honvédelmi kötelezettség körébe tartozó
szolgálati kötelezettség teljesítésének egyik
alternatíváját - a Hvt. 92.§ (1) bekezdése is fenntartja,
az Alkotmánybíróság az alkotmányossági vizsgálatot ez
utóbbi rendelkezés tekintetében folytatta le.
Az indítványozó szerint az Alkotmány 70/H. §-ában foglalt
általános honvédelmi kötelezettségből a vagyoni
szolgáltatás kötelezettségét nem lehet levezetni.
Ugyancsak az Alkotmány 70/H. §-ának az általános
honvédelmi kötelezettségre vonatkozó előírása alapján
kifogásolta az indítványozó a Hvt. 70.§ (1) bekezdése
első mondatában, valamint a 92.§ (1) bekezdésében az
általános hadkötelezettségre történő utalásokat.
Felfogása szerint a hadkötelezettségnek az Alkotmányban
nem szereplő fogalmából nem lehet levezetni sem a fegyver
nélküli, sem a polgári szolgálat alkotmányos intézményét.
a) Az Alkotmánybíróság a fegyver nélküli katonai
szolgálatnak és a polgári szolgálatnak - mint az
általános honvédelmi kötelezettség körébe tartozó
szolgálati kötelezettség teljesítése módjainak - a Hvt.
92.§ (1) bekezdése általi lehetővé tétele tekintetében az
indítványt nem találta megalapozottnak.
A polgári szolgálat kifogásolt jogintézményét nemcsak a
Hvt. tartalmazza, hanem az alkotmányos rangra is
emelkedett az Alkotmány 70/H. § (2) bekezdésének következő
rendelkezésével: "Az állampolgárok az általános
honvédelmi kötelezettség alapján fegyveres vagy fegyver
nélküli katonai szolgálatot, illetőleg törvényben
meghatározott feltételek szerint polgári szolgálatot
teljesítenek." Vagyis az indítványozó tartalmilag egy
alkotmányos rendelkezés alkotmányellenességét állítja.
Az Alkotmánybíróság nem vizsgálhatja felül és nem
semmisítheti meg az Alkotmány egyetlen rendelkezését sem.
Ha valamely rendelkezés az országgyűlési képviselők
kétharmadának szavazatával az Alkotmány részévé vált,
fogalmilag sem lehet annak alkotmányellenességét
megállapítani. (23/1994.(IV. 29.)AB végzés, ABK 1994.
április, 179.) Ezért az Alkotmánybíróság az indítványt
elutasította.
A támadott rendelkezés továbbá nem áll az Alkotmány más
rendelkezésével sem olyan látszólagos ellentétben, hogy
annak feloldására az Alkotmánybíróságnak
alkotmányértelmezést kellene végeznie. Az indítvánnyal
ellentétben a kifogásolt rendelkezés nem sérti az
Alkotmánynak a munka szabad megválasztásának alapjogát
megfogalmazó 70/B. § (1) bekezdését. Az Alkotmányban
meghatározott jogok és kötelezettségek értelemszerűen
egymásra tekintettel és egymást korlátozva érvényesülnek.
Így például a tulajdonhoz való jog és a közteherviselési
kötelezettség egymást kölcsönösen korlátozza; hasonló a
helyzet a munka szabad megválasztásához való jog és az
Alkotmányban előírt honvédelmi szolgálati kötelezettség
között. Az utóbbinak mindegyik alkotmányos formája -
nemcsak a kifogásolt polgári szolgálat, hanem a fegyveres
és a fegyver nélküli katonai szolgálat is -
értelemszerűen korlátozza a foglalkozás szabad
megválasztását. Alkotmányossági kérdés atekintetben
merülhet fel, hogy az alkotmányi rendelkezéseket
végrehajtó törvények valóban olyan mértékben korlátozzák-
e az egyik alapjogot, amilyet egy másik alapjog vagy
kötelezettség érvényesülése megkíván. Az indítvány
azonban nem ilyen kérdést vet fel, hanem a polgári
szolgálat létét támadja az Alkotmány 70/B §-ára
hivatkozva. Ezt az indítványt a fentiek alapján az
Alkotmánybíróság elutasította.
b) Az indítványozónak az az álláspontja, hogy a Hvt. 69.§
(1) bekezdésében szereplő vagyoni szolgáltatási
kötelezettség, illetve a 70.§ (1) bekezdésében foglalt
hadkötelezettség azért ellentétes az Alkotmány 70/H. §-
ával, mert "nem vezethető le belőle", nem megalapozott.
Az a körülmény, hogy az Alkotmány a honvédelmi
kötelezettség egyes részkötelezettségeit nem nevesíti,
nem teszi azokat alkotmányellenessé. A törvényhozó
kötelessége, hogy az Alkotmányt végrehajtva a
részletszabályokat meghozza. Az Alkotmánybíróság utal
arra, hogy a vagyoni szolgáltatásokat a közteherviselés
kötelezettségét kimondó 70/I. § is megalapozza. A Hvt. VI.
fejezetében szabályozott "honvédelmi kötelezettségek
rendszerével" szemben az indítvány tartalmi kifogást nem
hozott fel. Ezért az Alkotmánybíróság az indítványt ebben
a vonatkozásban is elutasította.
5. Az indítványozó a Hvt. 70.§ (1) bekezdésének első
mondatát ("Az általános hadkötelezettség alapján minden
magyar állampolgárságú és a Magyar Köztársaság területén
élő férfi hadköteles.") azon az alapon is kifogásolta,
hogy ezzel a törvényhozó - az Alkotmány 70/H. §-ával
ellentétesen - nem magyar állampolgárságú személyekre is
kiterjesztette a hadkötelezettséget.
Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy téves az
indítványozónak az az értelmezése, miszerint a kifogásolt
rendelkezés a nem magyar állampolgárok hadkötelezettségét
írja elő. A törvényi megfogalmazásban a magyar
állampolgárság és a Magyar Köztársaság területén élés az
általános hadkötelezettség konjunktív feltételei, tehát
nem magyar állampolgárt a Hvt. alapján nem terhelhet
hadkötelezettség. Ezért az Alkotmánybíróság ezt az
indítványt elutasította.
6. Több indítványozó is kifogásolta az RHvt. 30.§-ának,
valamint a végrehajtásáról rendelkező 6/1976. (III. 31.)
MT rendelet 26.§ (1) bekezdésének, továbbá a 2/1976. (VI.
16.) HM rendelet 26.§ (1) bekezdésének, 26/A.§ (1)
bekezdésének, 26/B.§-ának, 26/C.§-ának a nők
hadkötelezettségére vonatkozó rendelkezéseit.
Az indítványozók egyike az Alkotmány 66.§-ának a férfiak
és nők egyenjogúságára vonatkozó rendelkezése sérelmeként
értékelte az RHvt. 30.§-át, mely a nők hadkötelezettségét
csak meghatározott szakképzettségű és foglalkozású nőkre,
és csak a 18. évük betöltésétől a 45. évük betöltéséig
írta elő. (A nőknek ez a korlátozott hadkötelezettsége
magában foglalta a nyilvántartásba vételhez szükséges
megjelenési és bejelentési kötelezettséget, valamint
háború idején a katonai szolgálati kötelezettséget is, de
csak meghatározott szakszolgálatok körében. Ugyanakkor a
törvény megtiltotta a nők fegyveres szolgálatra
kötelezését a hadkötelezettség alapján.)
Az indítványozó álláspontja szerint a nők
hadkötelezettségének ez, a férfiakéhoz képest
korlátozottabb volta ellentétes volt az RHvt. 23.§-ában
megfogalmazott általános hadkötelezettséggel is.
A Hvt. 70.§-ának (1) bekezdése a hadkötelezettséget a
férfiakra korlátozza. Ez a megoldás az indítványozó által
kifogásolt egyenlőtlenséget a nemek között nemcsak
fenntartotta, hanem fokozta. Ezért az Alkotmánybíróság a
hadkötelezettségnek a férfiakra korlátozásának
alkotmányosságát vizsgálta.
Az Alkotmánybíróság megállapítása szerint a nők
hadkötelezettségének megszüntetése önmagában nem jelenti
azt, hogy egy Alkotmányban foglalt állampolgári
kötelezettség tekintetében tartalmazna alkotmányellenes
hátrányos megkülönböztetést a törvény. Az Alkotmány
70/H. §-a ugyanis az állampolgárok honvédelmi
kötelezettségét írja elő. Nem sérti azonban az Alkotmány
70/A. § (1) bekezdésében foglalt hátrányos
megkülönböztetés tilalmát, hogy a törvényhozó a
honvédelmi kötelezettség körébe tartozó
részkötelezettségek meghatározásakor tekintetbe veszi a
női nem sajátosságait, valamint azt a történelmileg
kialakult hagyományt, amely szerint a hadviselés a férfi
nem képviselőinek feladata. Lényegében ezt tette a
honvédelmi törvény is, hiszen miközben a
hadkötelezettséget a férfiakra korlátozta, nem
mentesítette a női nem képviselőit a honvédelmi
kötelezettség egyéb elemeinek teljesítése alól.
A nők ilyen pozitív diszkriminációja tehát nem sérti az
Alkotmány 66.§-át, az ennek megállapítására irányuló
indítványt az Alkotmánybíróság elutasította.
7. Az indítványozó szerint alkotmánysértő a Hvt. 88.§ (2)
bekezdés első mondata, amely szerint: "A külföldön
tartózkodó hadköteles a hadkiegészítési parancsnokság
felhívására köteles hazatérni, és a megjelölt helyen és
időpontban megjelenni." Az indítvány értelmében ez a
megfellebbezhetetlen döntés ellentétes az Alkotmány 58.§
(1) bekezdésével és a 70/K. §-ban foglaltakkal.
Az Alkotmány 58.§ (1) bekezdése a szabad mozgás és a
tartózkodási hely szabad megválasztásának jogát mondja
ki. Ez - az Alkotmányban külön is részletezve - magában
foglalja az ország elhagyásához való jogot is. Ebből a
jogból az is következik, hogy a külföldön tartózkodót nem
lehet hazatérésre kötelezni. A szabadságjogok azonban
nem korlátlanul érvényesülnek; az 58.§ pedig kifejezetten
tartalmazza, hogy az abban foglalt jogok alól törvény
kivételt tehet. Ilyen kivételes esetet határoz meg a Hvt.
88.§ (2) bekezdése, amely a külföldön tartózkodó
hadkötelesek hazatérési kötelezettségéről szól. Ez a
jogkorlátozás alkotmányos, mert a honvédelmi
kötelezettség teljesítéséhez szükséges. Semmi nem
indokolja, hogy a törvény szerint megjelenésre
kötelezettek közül mentesüljenek azok, akik külföldön
tartózkodnak.
A kifogásolt törvényi szabállyal kapcsolatban az
indítványozó által hivatkozott másik alkotmányi
rendelkezés, az Alkotmány 70/K. §-a, alapjogsérelmek
esetére bírósági hatáskört megállapító szabály. Ez nem
jelenti azt, hogy minden, állampolgári kötelesség
teljesítésével kapcsolatban hozott állami döntés elleni
kifogás közvetlenül a 70/K. § alapján bíróság előtt
érvényesíthető, függetlenül attól, hogy az adott esetre
vannak-e külön eljárási rendelkezések, és annak melyek az
alkotmányos korlátai. Az Alkotmánybíróság abban a
határozatában sem tekintette a bírói felülvizsgálat
lehetőségét korlátlannak, amelyben kötelezte a
törvényhozót az Alkotmány 50.§ (2) bekezdésének
végrehajtására, azaz az államigazgatási határozatok
törvényessége bírói felülvizsgálatának szabályozására.
(ABH 1990, 145, 147). A kifogásolt rendelkezés esetében
a bírósági felülvizsgálatot az államigazgatási eljárásról
szóló 1957. évi IV. törvény 72.§ (4) bekezdésének a Hvt.
262.§-a által módosított f) pontja kizárja. A
megjelenésre való felhívás a hadkötelezettség
teljesítésének része, amelynek eseteit a Hvt. 80-86 §-ai
szabályozzák. Ezek olyan esetek (sorozás, orvosi
vizsgálat, adategyeztetés, kérelem elbírálása és
hasonlók) amelyek tekintetében az esetleg jogilag
kifogásolható felhívás nem okoz olyan sérelmet, amely a
honvédelmi érdekkel szemben előnyben részesülne;
ellenkezőleg, a helyzet tisztázása a kötelezett érdekében
is áll. Ezért nem alkotmányellenes a felhívás
törvényessége bírói felülvizsgálatának kizárása. Mindezek
alapján az Alkotmánybíróság a kifogásolt rendelkezés
alkotmányellenességének megállapítására irányuló
indítványt elutasította.
8. Az indítványozó kérte felülvizsgálni a Hvt. 91.§-át és
a Vhr. ehhez kapcsolódó 70.§-át. Az előbbi értelmében:
"Aki a hadkötelezettséggel kapcsolatos, e törvényben
foglalt megjelenési kötelezettségének önhibájából nem
tesz eleget, azt a hadkiegészítési parancsnok
határozatában elrendeltek szerint a rendőrség elővezeti."
A Vhr. szerint: "Az elővezetés elrendeléséről szóló
határozatot a hadkiegészítő parancsnok az elővezetésre
illetékes rendőri szervnek küldi meg. Sürgős esetben a
hadkiegészítő parancsnok az elővezetést szóban is
kérheti; ilyenkor az elővezetést elrendelő határozatot az
elővezetés napjának végéig a rendőri szervnek megküldi."
Az indítványozó álláspontja szerint ezek a rendelkezések
ellentétesek az Alkotmány 55.§ (1) bekezdésének, illetve
az 58.§ (1) bekezdésének a személyi, illetve a
mozgásszabadságot garantáló rendelkezéseivel.
Az indítványt az Alkotmánybíróság nem találta
megalapozottnak és azt elutasította. Az indítványozó
által hivatkozott mindkét alkotmányos rendelkezés - az
55.§ (1) bekezdése és az 58.§ (1) bekezdése - megengedi
az abban foglalt alapjog törvényi úton történő
korlátozását. Erre a korlátozásra azért van szükség, hogy
az Alkotmány 70/H. §-ában foglalt honvédelmi kötelezettség
egyik elemének érvényt lehessen szerezni azzal az
állampolgárral szemben, aki annak önhibájából nem tesz
eleget. Az Alkotmánybíróság megállapítása szerint ez a
korlátozás szükséges az alkotmányos kötelezettség
érvényesítéséhez és azzal arányban áll.
9. Az indítványozók egyike az Alkotmány 60.§-ban foglalt
lelkiismereti szabadság sérelmét látja abban, hogy a
törvényi szabályozás mind a fegyver nélküli katonai, mind
pedig a polgári szolgálat teljesítését engedélyhez köti.
Az RHvt. 26.§ (3), illetve 26/A.§ (1) bekezdéseiben
foglalt ezt az engedélyezési rendszert a Hvt. 92.§ (2)
bekezdése, továbbá a 115-120.§-ai átvették.
Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy önmagában abból a
tényből, hogy az Alkotmány 70/H. § (2) bekezdése e
szolgálati módokat a fegyveres szolgálat mellett szintén
az általános honvédelmi kötelezettség teljesítése
módozataiként említi, nem következik kényszerítően alanyi
jogon történő választhatóságuk. Az Alkotmány 70/H. § (2)
bekezdése a törvényi feltételeket csak a polgári
szolgálat vonatkozásában említi. Az Alkotmány történeti
értelmezése azonban azt támasztja alá, hogy az
alkotmányozó nem kívánt olyan különbséget tenni a fegyver
nélküli katonai és a polgári szolgálat között, hogy az
előbbi alanyi jogon lenne választható, míg a második
engedélyhez kötött. Az indítványozók is mind a két
szolgálati kötelezettség engedélyezéstől való függőségét
tartják alkotmányellenesnek.
A fegyver nélküli szolgálat és a polgári szolgálat
intézménye elismerésének mind hazai, mind nemzetközi
történetéből közismert, hogy annak alapja a lelkiismereti
szabadság biztosítása, nevezetesen a fegyveres honvédelmi
kötelezettséggel való ellentéte feloldása volt. E
szolgálatok konkrét kialakításánál egyaránt tekintetbe
kell venni a honvédelmi kötelezettséggel terheltek
lelkiismereti szabadságát, de ugyanígy az állam
kötelességét a hon védelmének biztosítására, amelyhez
kellő számú fegyveres szolgálatot teljesítő katona
kiképzése szükséges. A védelmi képesség fenntartása a
lelkiismereti szabadságot biztosító alkotmányos rend
fennmaradásának is feltétele. Figyelembe kell venni
továbbá azt, hogy az egyenlő elbánásnak nemcsak a jogok,
hanem az állampolgári kötelességek, s így a honvédelmi
kötelezettséggel járó terhek tekintetében is
érvényesülnie kell. A fegyver nélküli katonai szolgálatot
vállalók lelkiismereti konfliktusa sokkal kisebb, mint a
csak polgári szolgálatra hajlandóké: hiszen az előbbiek
csak a közvetlen, sajátkezű fegyverhasználatot érzik
lelkiismeretükkel összeegyeztethetetlennek, de a
fegyverek használatához való közvetlen segítségnyújtást
nem; ezzel szemben a polgári szolgálatot vállalók
lelkiismeretével mindenfajta katonai szolgálat
összeegyeztethetetlen. Nem indokolható, hogy éppen a
súlyosabb lelkiismereti konfliktus kiküszöbölésére szóló
megoldás legyen feltételhez kötve. E szempontok
mérlegelése és összeegyeztetése alapján - az Alkotmányba
a polgári szolgálatra kifejezetten felvett szabályozási
fenntartás nélkül is - alkotmányos lenne, illetve a
fegyver nélküli szolgálat vonatkozásában alkotmányos a
honvédelmet elsősorban megvalósító és főszabályként
kötelező fegyveres katonai szolgálattól eltérő módok
választásának feltételhez kötése. Ez a feltétel az -
értelemszerűen a fegyveres katonai szolgálat
teljesítésével szembeálló - "lelkiismereti ok" (Hvt. 92.§
(2) bekezdés; 116.§ (2) bekezdés); amely az intézmény
bevezetésének okával és alkotmányos indokával összhangban
van.
Ezért az Alkotmánybíróság a fegyver nélküli katonai,
illetve polgári szolgálat engedélyezési rendszere
alkotmányellenességének megállapítására irányuló
indítványt elutasította.
10. Az indítványozók egyike azt is kifogásolta, hogy a
fegyver nélküli katonai, illetve polgári honvédelmi
szolgálat kizárólag lelkiismereti okból engedélyezhető
(RHvt. 26.§ (3) és 26/A.§ (1) bekezdés), illetve az
engedély kiadása megtagadható, ha a kérelmet nem
lelkiismereti okra hivatkozva terjesztették elő (RHvt.
26/B.§ (4) bekezdés a) pont). Az előbbi rendelkezést
lényegében megismétli a Hvt. 92.§ (2) bekezdése, míg az
utóbbi abban a változott formában került a Hvt. 116.§ (2)
bekezdésének első mondatába, hogy az engedély iránti
kérelmet el kell utasítani, ha a körülményekből a
lelkiismereti okra való hivatkozás alaptalansága
megállapítható.
Az indítványozó szerint e rendelkezések azért
alkotmánysértőek, mert a lelkiismeret törvényi
meghatározása hiányában a vallási, etikai, morális,
filozófiai, ideológiai, politikai vagy egyéb indokok
alapján előterjesztett kérelmek automatikusan
elutasításban részesülnek.
A fegyver nélküli katonai, illetve polgári honvédelmi
szolgálat kizárólag lelkiismereti ok alapján történő
kérvényezésével kapcsolatban az Alkotmánybíróság
megállapította, hogy bár a Hvt. valóban nem tartalmazza a
lelkiismeret legális definícióját, ugyanakkor ennek
tartalma tekintetében a jogalkalmazást eligazíthatja az
Alkotmánybíróság eddigi joggyakorlata. Az abortuszról
szóló 64/1991. (XII. 17.) AB határozatban az
Alkotmánybíróság a lelkiismereti szabadságot a
személyiség integritásához való jogként értelmezte:
"...az állam senkit nem kényszeríthet olyan helyzetbe,
amely meghasonlásba vinné önmagával, azaz amely
összeegyeztethetetlen a személyiséget meghatározó
valamely lényeges meggyőződésével. Az államnak nemcsak az
a kötelessége, hogy ilyen kényszertől tartózkodjék, hanem
az is, hogy lehetővé tegye - ésszerű keretek között - az
alternatív magatartást." (ABH 1991, 297, 313)
A volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének
rendezéséről szóló törvény alkotmányossági
felülvizsgálata kapcsán született 4/1993. (II. 12.) AB
határozatban az Alkotmánybíróság továbbfűzte ezt a
gondolatot, mondván: "A lelkiismereti szabadság és a
vallásszabadság külön is nevesített joga azt ismeri el,
hogy a lelkiismereti meggyőződés, s ezen belül adott
esetben a vallás az emberi minőség része, szabadságuk a
személyiség szabad kibontakozásához való jog
érvényesülésének feltétele." (ABH 1993, 48, 51)
A lelkiismeret fogalmának ez az értelmezése lehetővé
teszi, hogy a hadköteles minden olyan indokra
hivatkozhasson fegyver nélküli katonai, illetve polgári
szolgálat kérelmezésekor, amely összefüggésbe hozható a
személyiségét meghatározó valamely lényeges
meggyőződéssel, legyen az vallási, erkölcsi vagy egyéb
természetű. A törvényben foglalt lelkiismereti ok tehát -
amely maga is egy alkotmányos alapjog érvényesítésére
utal - kellően tág kategória lévén, az ennek szűk voltát
kifogásoló, a Hvt. 92.§ (2) bekezdésének, illetve 116.§
(2) bekezdés alkotmányellenességét állító indítványok
megalapozatlanok, így azokat az Alkotmánybíróság
elutasította.
11. Indítvány érkezett a Hvt. 100.§ (5) bekezdésének C)
pontjára vonatkozóan, amely a sorkatonai szolgálatra
történő behívásnak a (4) bekezdésben foglalt általános
feltételeihez (a 25. életév betöltése évének végéig)
képest szigorúbb szabályokat állapít meg azokra a
hadkötelesekre nézve, akik fegyver nélküli katonai,
illetőleg polgári szolgálat iránti kérelmet nyújtottak
be, de azt elutasították. Az ilyen személyek az akadály
megszűnésétől számított további két éven belül legfeljebb
annak az évnek a végéig, amelyben 30. életévüket
betöltik, akkor is behívhatóak, ha az akadály
megszűnésekor már elmúltak 25 évesek.
Az Alkotmánybíróság az indítványt megalapozatlannak
ítélte. A kifogásolt rendelkezés értelmében a
hadkötelesek különféle csoportjait, akiket a főszabály
szerinti sorköteles korukban (abban az évben, amelyben
25. életévüket betöltik, Hvt. 100.§ (4) bekezdés) nem
hívtak be sorkatonai szolgálatra, a behívási akadály
megszűntétől számított két éven belül be lehet hívni.
Nincs helye azonban behívásnak annak az évnek december
31. napja után, amelyben a hadköteles 30. életévét
betölti. Ez a szabály nem valósít meg alkotmányellenes
megkülönböztetést a 25 illetve 30 éves korig behívhatók
között, hiszen a második csoport tagjait a rendes
sorköteles korban nem lehetett behívni. Éppen az
ellenkezne az egyenlő teherviseléssel, ha a behívási
akadály megszűnése esetén ez a csoport mentesülne a
szolgálati kötelezettségtől. Az a szabály, amely a
behívást két éven belül teszi csak lehetővé, és a 30.
éves korral abszolút határt is szab, kellőképpen
mérlegeli a hadköteles illetve a behívások tervezésének
szempontjait. Az Alkotmánybíróság rámutat arra, hogy a
Hvt. 100.§ (5) bekezdése az összes sorköteles korban be
nem hívottat egyenlően kezeli, függetlenül attól, hogy
behívására miért nem került vagy kerülhetett sor. Ezért
az Alkotmánybíróság nem állapította meg a Hvt. 100.§ (5)
bekezdés C) pontjának alkotmányellenességét, és az
indítványt elutasította.
12. Az indítványozó kifogásolta a gyakorló lelkészeknek
és művészi hivatást gyakorlóknak a Hvt. 100.§ (5)
bekezdése E) pont c) és d) alpontjaiban foglalt külön
szabályozását is. Ezeket a rendelkezéseket azonban a Hvt.
103.§ (1) bekezdés g) és i) pontjaival összefüggésben
tartja alkotmánysértőnek az indítványozó. Ez utóbbi
rendelkezések értelmében ugyanis nem hívható be
sorkatonai szolgálatra a hivatását gyakorló lelkész és a
Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola egyetemi tagozatán, a
Magyar Táncművészeti Főiskolán, illetve az Artistaképző
Intézetben művészeti diplomát szerzett, és művészi
hivatását gyakorló hadköteles. Az indítványozó
álláspontja szerint ez a szabályozás, amely bizonyos
hivatást gyakorló, illetve bizonyos intézményekben
diplomát szerzett személyek nevesített csoportjaival
kapcsolatban pozitív diszkriminációt alkalmaz, ellentétes
az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésével és a 70/H. § (1) és
(2) bekezdésével. Ha ez utóbbi rendelkezések
alkotmányellenessége megállapítást nyerne, az
automatikusan alkotmányellenessé tenné az előbbieket is.
Az Alkotmánybíróság ezeket az indítványokat is
megalapozatlannak ítélte. A 103.§ igen eltérő
csoportoknak, különféle - pl. egészségi, szociális,
pszichológiai stb. - indokok alapján biztosít mentességet
a behívás alól; ezért azok alkotmányosságát külön-külön
kell vizsgálni. A g) pont alkotmányosságának
megalapozására nem elégséges az, hogy a lelkész-
privilégiumnak történelmi hagyományai vannak. Az
alkotmányossági vizsgálatban nem a papok egykori
társadalmi helyzetéből, hanem az állam és egyház mai
elválasztásából és a vallásszabadság biztosításának
jelenlegi feltételeiből kell kiindulni. Az
Alkotmánybíróság több határozatát alapozta arra, hogy az
állam egyes alapjogok gyakorlása feltételeihez jogi és
szervezeti szabályozással köteles hozzájárulni; továbbá
hogy megalapozhatja a pozitív diszkriminációt, ha
alapjogok gyakorlásához az állam biztosítja az anyagi
feltételeket. Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata
szerint ilyen - anyagi megkülönböztetést is megalapozó -
alapjogok az önkormányzáshoz való jog és a
vallásszabadság joga. (ABH 1993, 48, 65.kk.) A Hvt. -
hivatása gyakorlása idejére - mentesíti a behívás alól a
lelkészt, s hasonlóképpen - a képviselőjelöltség,
illetőleg a mandátum fennállásáig - az országgyűlési és
önkormányzati képviselőjelöltet, illetve megválasztott
képviselőt. Az illetők mentessége mindkét esetben arra
szolgál, hogy egyrészt a választópolgárok a
népszuverenitást és a helyi önkormányzáshoz való jogukat,
másrészt a hívők a vallásszabadság jogán belül az
Alkotmányban külön is nevesített kultuszszabadságot
gyakorolhassák. A legtöbb egyházban fennálló lelkészhiány
- és az, hogy a behívott lelkész az adott közösség
számára nehezebben pótolható, mint a behívott képviselő -
ennek az érvnek külön súlyt ad.
A gyakorló művészek esetében azért nem alkotmányellenes a
mentesség, mert a művészi pálya megköveteli a
folytonosságot, mind a felkészülés, mind a hivatás
gyakorlása, a teljesítmények vonatkozásában. A sorkatonai
szolgálat - minden lehető kedvezménnyel is - ezen az
életpályán helyre nem hozható törést okozhat. Ezért
indokolt a személyiség szabad kibontakozásához való jog
és a honvédelmi kötelezettség összeütközését ezen a
pályán a mentesítéssel feloldani; hiszen a művészi
fejlődés folyamatosságát a polgári szolgálat is megtörné.
Az Alkotmánybíróság a fentiek alapján az indítványokat
elutasította.
Az Alkotmánybíróság egyben a Hvt. 103.§ (1) bekezdés i)
pontjának alkalmazásával szemben alkotmányos követelményt
állapított meg. Az i) pont a sorkatonai szolgálatra való
behívás alóli mentességet a Liszt Ferenc Zeneművészeti
Főiskola egyetemi tagozatán, a Magyar Táncművészeti
Főiskolán, illetve az Artistaképző Intézetben szerzett
művészeti diplomához köti. Mindazok az indokok azonban,
amelyek e mentesség alkotmányosságát megalapozzák,
vonatkoznak azokra a hadkötelesekre is, akik ezekkel a
diplomákkal az erre vonatkozó jogszabályok szerint
egyenértékű diplomát szereztek (például külföldön);
ezeknek a művészeknek a kizárása a mentességből az
Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésébe ütköző hátrányos
megkülönböztetés lenne.
13. Az indítványozó az Alkotmány 60.§ (1) és (2)
bekezdésével ellentétesnek ítéli a Hvt. 103.§ (2)
bekezdését, valamint (3) bekezdésének első és második
mondatát is, amelyek értelmében ha a hadköteles az (1)
bekezdésben szereplő kizáró ok ellenére a sorkatonai
szolgálatra való behívás várható időpontjáról értesítést,
illetve behívóparancsot kap, a behívás alóli mentesítését
kérheti a honvédség vezérkari főnökétől, a kérelemnek
azonban - melyet 15 napon belül el kell bírálni - nincs
halasztó hatálya a behívás teljesítésére. Az indítványozó
szerint ez a rendelkezés a fegyver nélküli katonai,
illetve polgári szolgálat iránti kérelmük miatt be nem
hívható hadkötelesek esetében ellentétes a Hvt. 115.§ (4)
bekezdésének azzal a szabályával, mely szerint a kérelem
jogerős elbírálásáig a hadköteles nem hívható be.
Az Alkotmánybíróság az indítványokat megalapozatlannak
találta.
Nem alkotmányellenes a 103.§ (2) bekezdése, amely csak a
kizáró ok ellenére behívottaknak a vezérkari főnökhöz
címzendő mentesítési kérelmét szabályozza. Ugyancsak nem
sérti az Alkotmányt a (3) bekezdés második mondatának az
a rendelkezése, amely a vezérkari főnök eljárására 15
napos ügyintézési határidőt állapít meg. Az
Alkotmánybíróság osztja az indítványozó álláspontját
abban, hogy a 103.§ (3) bekezdése első mondata, amely
szerint a mentesítési kérelemnek a behívás teljesítésére
nincs halasztó hatálya, ellentétes a Hvt. 115.§ (4)
bekezdésének első mondatában szereplő azzal a
rendelkezéssel, melynek értelmében a fegyver nélküli
katonai, illetve polgári szolgálat iránti kérelem jogerős
elbírálásáig a hadköteles nem hívható be. Egyetért az
Alkotmánybíróság azzal is, hogy a rendelkezés önmagában
véve sérti a kérelmező lelkiismereti szabadságát.
Az Alkotmánybíróság megállapítja azonban, hogy a Vhr.
78.§ (1) bekezdés a) pontja úgy rendelkezik, hogy a
bevonulási helyről a hadkiegészítő parancsnokság
képviselőjének intézkedésére el kell bocsátani azt a
hadkötelest, aki a fegyver nélküli katonai vagy a polgári
szolgálat teljesítésére irányuló kérelmet adott be. Ha
tehát az ilyen szolgálatot kérelmezőt adminisztrációs
hiba miatt mégis behívják, nem kerülhet olyan helyzetbe,
hogy sorkatonai szolgálatot kelljen kezdenie. Önmagában a
megjelenési kötelezettség nem tekinthető
alkotmányellenesnek. Ezért az Alkotmánybíróság a kérelmet
elutasította.
Az Alkotmánybíróság megjegyzi, hogy a 103.§ (1) bekezdése
alkotmányosságát más hadkötelesek tekintetében nem, hanem
csakis az Alkotmány 60.§-a vonatkozásában vizsgálhatta,
mert az indítványozó csak erre az alkotmányi szabályra
hivatkozott. Ennek az alkotmányi rendelkezésnek viszont
nincs relevanciája a fegyver nélküli és polgári
szolgálatosokon kívüli többi be nem hívható hadköteles
tekintetében. Ez nem jelenti azt, hogy ezen hadkötelesek
vonatkozásában bizonyosan alkotmányos lenne, hogy a
mentesítési kérelemnek nincs halasztó hatálya a behívás
teljesítésére. (Gondoljunk csak arra, hogy egy katonai
szolgálatra alkalmatlannak nyilvánított személynek a
kérelem elbírálásáig be kell vonulnia.)
14. Indítvány érkezett a Hvt. 115.§ (2) bekezdésének
második mondatával, és a Vhr. ehhez kapcsolódó 93.§-ával
kapcsolatban, melyek értelmében a fegyver nélküli
katonai, illetve polgári szolgálat engedélyezésekor a
kérelemhez a jogszabályban meghatározott adatokat
tartalmazó formanyomtatványt kell mellékelni. Az
indítványozó szerint a formanyomtatvány kitöltésével a
kérelmező kénytelen megvallani lelkiismereti, vallási
vagy egyéb meggyőződését, ami ellentétes az Alkotmány
60.§-ában foglaltakkal.
Az Alkotmánybíróság az indítványokat megalapozatlannak
találta így azokat elutasította.
Az Alkotmánybíróság nem találta az Alkotmány
lelkiismereti szabadsággal kapcsolatos rendelkezéseivel
ellentétesnek, hogy a fegyver nélküli katonai, illetve
polgári katonai szolgálat a törvény értelmében
lelkiismereti okból kért engedély alapján teljesíthető,
illetve, hogy a kérelem elutasítható a lelkiismereti okra
való hivatkozás alaptalansága címén. Ilyen szabályozás
mellett a lelkiismereti ok, illetve az arra történő
hivatkozás alapossága nem állapítható meg anélkül, hogy a
kérelmező megvallja lelkiismereti okait. A lelkiismereti
meggyőződés kinyilvánításának mellőzésére vonatkozó, az
Alkotmány 60.§ (2) bekezdésében foglalt jog ilyen
korlátozása tehát szükséges és nem aránytalan ahhoz, hogy
a kérelmező érvényesíthesse lelkiismereti szabadságát.
15. Az indítványozók egyike az Alkotmány 60.§-ában
foglalt lelkiismereti szabadság sérelmét látta abban,
hogy a törvény időben korlátozta a fegyver nélküli
katonai, illetve polgári szolgálatra vonatkozó kérelmek
előterjesztését.
Az RHvt. 26/B.§-a értelmében a sorköteles fegyver nélküli
katonai, illetve polgári szolgálat iránti kérelmet a
katonai nyilvántartásba vételtől kezdődően a sorozáson
való személyes megjelenésig, de legkésőbb a katonai eskü
letételéig terjeszthette elő. A tartalékos hadköteles
számára a tartalékos szolgálatra való behívóparancs
kézbesítését megelőző napig állt nyitva a kérelem
előterjesztésének lehetősége. Ezeken a szabályokon a Hvt.
változtatott. A 115.§ értelmében a katonai szolgálatot
még nem teljesített hadköteles a katonai
nyilvántartásbavételt követően, legkésőbb a katonai eskü
letételéig nyújthatja be a kérelmet ((1) bekezdés), a
tartalékos, póttartalékos hadköteles pedig a
behívóparancs kézbesítéséig ((3) bekezdés). A Hvt.
elfogadását követően benyújtott indítványában az
indítványozó csak a tartalékos és póttartalékos
hadkötelesek fegyver nélküli katonai, illetve polgári
szolgálat engedélyezésére vonatkozó kérelme benyújtásának
korlátozását ((3) bekezdés) kifogásolta, mégpedig az
Alkotmány 8.§ (1) és (4) bekezdése, az 56.§, a 60.§ (1)
és (2) bekezdése, valamint a 70/A. § (1) és (2)
bekezdésének sérelme miatt.
A fegyver nélküli katonai, illetve polgári szolgálat
iránti kérelmek előterjesztésének időbeli korlátozásával
kapcsolatban az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az
valóban korlátozza azok lelkiismereti szabadságát, akik
az eskü letételét, illetve a tartalékos szolgálatra szóló
behívó kézhezvételét követően változtatták meg
lelkiismereti meggyőződésüket. Erre a korlátozásra
azonban egy Alkotmányban foglalt állampolgári
kötelezettség teljesítése érdekében olyan időpontban
kerül sor, amikor az állampolgár esküjével már
kötelezettséget vállalt a fegyveres katonai szolgálat
teljesítésére. A tartalékos hadköteles számára a törvény
még az esküt követően a tartalékoskénti behívásig is
megadja a lehetőséget a lelkiismereti meggyőződés
megváltozása folytán szükségessé váló kérelem
előterjesztésére.
Mindezek alapján a fegyver nélküli katonai, illetve
polgári szolgálat engedélyezését időben behatároló
rendelkezések nem tekinthetők a lelkiismereti szabadság
aránytalan korlátozásának. Ellenkezőleg, ezzel a
megoldással a törvényhozó arányosan vette tekintetbe a
hadköteles személyiségfejlődését, meggyőződésének
változását vagy kései kikristályosodását, másrészt a
hadsereg fegyelmezett működéséhez fűződő érdeket. Ezért a
Hvt. 115.§ (3) bekezdése alkotmányellenességének
megállapítására irányuló indítványt az Alkotmánybíróság
elutasította.
16. Két indítványozó az alkotmányossági felülvizsgálatot
kérte kiterjeszteni a polgári szolgálat iránti kérelmek
megtagadásának a törvényben foglalt arra az esetére is,
ha a hatóság rendelkezésére álló adatokból
megállapítható, hogy a kérelmező olyan cselekményt
követett el, amely a lelkiismereti okra való
hivatkozásának alaptalanságát bizonyítja (RHvt. 26/B.§
(4) bekezdés b) pont). Az indítványozók szerint a törvény
nem határozta meg kellő pontossággal az "olyan
cselekményeket", amelyek korábbi elkövetése elégséges az
engedély megtagadásához. Ez a helyzet lehetőséget adott a
jogalkalmazói önkényre. Az indítványozók egyikének
felfogása szerint a kifogásolt törvényhelynek az a
rendelkezése, amely lehetővé tette, hogy a hatóság
rendelkezésére álló adatok alapján hozza meg döntését,
sértette az Alkotmánynak a személyes adatok védelmét
garantáló 59.§-át is.
A Hvt. 116.§-ának (3) bekezdésének a) és b) pontja a
lelkiismereti okra való hivatkozás alaptalanságára utaló,
példálózó jelleggel felsorolt körülménynek minősíti
egyebek között, ha a hadköteles "lőfegyvertartási
engedéllyel rendelkezik, vagy a kérelem benyújtását
megelőző egy évben rendelkezett; engedély nélkül tart,
vagy a kérelem beadását megelőző egy évben tartott
lőfegyvert, lőszert vagy robbanóanyagot." Az
indítványozók szerint a felsorolt körülmények nem
jelentik szükségképpen azt, hogy a kérelmező
lelkiismereti kifogásai minden kétséget kizáróan
alaptalanok. Ezért álláspontjuk szerint e rendelkezések
ellentétesek az Alkotmány 8.§ (1) és (4) bekezdésével, a
60.§ (1) és (2) bekezdésével, valamint a 70/A. § (1) és
(2) bekezdésével.
Az Alkotmánybíróság az indítványokat megalapozottnak
ítélte. A lőfegyvertartási engedéllyel rendelkezők,
illetve a lőfegyvert engedély nélkül tartók
szükségképpeni kizárása a fegyver nélküli katonai,
illetve polgári szolgálat lehetőségéből a lelkiismereti
szabadság indokolatlanul tág korlátozását jelenti. A
lőfegyvert - engedéllyel vagy anélkül - például vadászat
vagy sportlövészet céljából tartók fegyveres szolgálattól
lelkiismereti okból való tartózkodása nem zárható ki.
Ugyancsak nincs tekintettel a rendelkezés arra, hogy a
korábban lőfegyvert tartó személyiségfejlődése azt
eredményezheti, hogy a kérelem benyújtása idejére
megváltozott a viszonya a fegyveres katonai szolgálathoz.
Az Alkotmánybíróság tehát azért minősítette
alkotmányellenesnek és semmisítette meg a kifogásolt
rendelkezéseket, mert azok - mint a lelkiismereti ok
alaposságát kötelezően kizáró ismérvek - túl szélesek.
17. Indítvány támadja a Hvt. 117.§-ának azt a
rendelkezését, mely szerint az a hadköteles, aki polgári
szolgálat teljesítésére kapott engedélyt, katonai
szolgálatot kérelmére sem teljesíthet. Az indítványozó
szerint ez a rendelkezés, azzal, hogy nincs tekintettel a
lelkiismereti, vallási meggyőződés esetleges változására,
sérti az Alkotmány 60.§-ának (1) és (2) bekezdését.
Az Alkotmánybíróság az alkotmányossági kifogást
alaptalannak találta. A polgári szolgálat bevezetésének
indoka a lelkiismereti szabadság biztosítása, nevezetesen
a fegyveres honvédelmi kötelezettséggel való ellentét
feloldása. Ennek megfelelően a részletes szabályozásnak
is biztosítania kell a honvédelmi kötelezettséggel való
egyeztetés keretei között, hogy a személyiség
fejlődésében bekövetkezett változások, adott esetben
gyökeres fordulatok se vezessenek a lelkiismereti
szabadság sérelmére. Ennek megfelelően teszi lehetővé
például a Hvt., hogy a fegyver nélküli, illetve a polgári
szolgálat engedélyezése iránti kérelmet a katonai eskü
letételéig be lehet nyújtani, illetve, hogy ilyen
szolgálat engedélyezése iránti kérelmet a tartalékos és
póttartalékos hadköteles is benyújthat (115.§ (1) és (3)
bekezdés). Ugyanakkor - a 15. pontban kifejtettek szerint
- a honvédelmi kötelezettség teljesítéséhez fűződő érdek
miatt nem alkotmányellenes a kérelmek benyújtásának
időbeli korlátozása.
A szolgálati kötelezettség teljesítéséhez, fegyelmezett
végrehajtásához fűződő érdek a polgári szolgálat
teljesítésére engedélyt kapott hadköteles esetében is
kielégítően indokolja, hogy az engedély megadása után
szolgálati idejét töltse le, s ne kérje át magát
fegyveres szolgálatra. Ez a szabály arányos korlátozása a
lelkiismereti szabadságnak. Aki a polgári szolgálat
törvényben meghatározott időtartamát letöltötte,
teljesítette hadkötelezettségét (Hvt. 119.§ (2)
bekezdés). A Hvt. a honvédelmi, és azon belül a
szolgálati kötelezettségeket szabályozza, s egyezteti
össze adott esetben a lelkiismereti szabadság
érvényesülésével. A polgári szolgálatot letöltött, már
nem hadköteles személy esetén a honvédelmi kötelezettség
és a lelkiismereti szabadság egyeztetésének
alkotmányossága nem is vethető fel; a Hvt. 117.§ ugyanis
értelemszerűen nem arra - a Hvt-ben egyébként sem
szabályozott - kérdésre vonatkozik, hogy nem hadköteles
személynek joga van-e katonai szolgálat teljesítésére.
Ezért az Alkotmánybíróság az indítványt elutasította.
18. Az Alkotmány 54.§ (1) bekezdésével, és a 70/A. § (1)
és (2) bekezdésével ellentétesnek ítéli az indítványozók
egyike a Vhr. néhány olyan rendelkezését, amelyek
megítélése szerint azt a célt szolgálják, hogy a
hadköteleseket visszatartsák a fegyver nélküli katonai,
illetve polgári szolgálat kérelmezésétől. Az 55.§ (1)
bekezdésének f) pontja értelmében sorozásra kell rendelni
azt a hadkötelest, aki fegyver nélküli katonai, illetve
polgári szolgálat engedélyezése iránti kérelmet adott be.
A 78.§ (2) bekezdése szerint a bevonulási helyről -
egyebek között a fegyver nélküli katonai, illetve polgári
szolgálat iránti kérelemre tekintettel - elbocsátott
hadkötelesnek 8 napon belül kell a hadkiegészítő
parancsnokságon megjelennie. A 95.§ (3) bekezdése pedig
úgy rendelkezik, hogy azt a hadkötelest, akinek a
sorkatonai szolgálatát fegyver nélküli katonai, illetve
polgári szolgálat iránti kérelmének elbírálása céljából
félbeszakították, ezt követően azonban az érdemi
elbírálás eredményeként kérelmét elutasították, ahhoz a
katonai szervezethez kell ismét behívni, ahol a kérelmet
benyújtotta.
Az Alkotmánybíróság a kifogásolt rendelkezések
tekintetében megállapította, hogy azok nem hozhatók
összefüggésbe sem az Alkotmány 54.§ (1) bekezdésével, sem
70/A. §-ának (1) és (2) bekezdésével. Ezért az ezzel
kapcsolatos indítványokat az Alkotmánybíróság
elutasította.
19. Az indítványozók egyike kérte felülvizsgálni a Vhr.
95.§ (1) bekezdésének második mondatát, amelynek
értelmében a jegyző csak akkor köteles a fegyver nélküli
katonai, illetve polgári szolgálatról szóló határozatát
az illetékes megyei munkaügyi központnak is megküldeni,
ha a polgári szolgálatot jogerősen engedélyezték. Az
indítványozó feltételezése szerint e rendelkezés mögött
az a "kimondatlan" szabály húzódik meg, hogy a jegyzői
határozatot a hadkiegészítési parancsnok
megfellebbezheti. Ez pedig az indítványozó szerint -
mivel "döntési helyzetbe hozza a hadkiegészítési
parancsnokot" - ellentétes az Alkotmány 60.§ (1) és (2)
bekezdésével.
Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az indítványozó
amikor az általa kifogásolt rendelkezést akként
értelmezte, mint amivel a jogalkotó fellebbezési jogot
kívánt adni a polgári szolgálat engedélyezésére vonatkozó
jegyzői határozattal szemben a hadkiegészítési
parancsnoknak, valójában a Hvt. 116.§ (1) bekezdésének
második mondatát kifogásolta. Ez a rendelkezés ugyanis
feljogosítja a hadkiegészítő parancsnokságot, hogy az
eljárásban ügyfélként részt vegyen. Az ügyféli minőségnek
ez a törvényi lehetősége pedig magában foglalja a
fellebbezési jogot is. Az Alkotmánybíróság megállapítása
szerint - ellentétben az indítványozó állításával - a
fellebbezési jog nem jelenti azt, hogy a hadkiegészítő
parancsnokság ezzel "döntési helyzetbe kerülne". A
fellebbezési jog önmagában nem sérti az Alkotmány 60.§-
át, ezért az Alkotmánybíróság az ezzel kapcsolatos
indítványt elutasította.
20. Az indítványozók egyike az Alkotmány 70/A. §-ának a
jogegyenlőséget garantáló szabályával ellentétesnek
ítélte a polgári és a fegyveres katonai szolgálatot
teljesítők eltérő illetményét. A 75/1989. (VII. 7.) MT.
rendelet 14.§-a értelmében a polgári szolgálatot
teljesítőnek a rendfokozat nélküli sorkatonáéval
megegyező összegű havi illetmény jár a szolgálat teljes
időtartamára.
A polgári szolgálatosoknak a fegyveres katonai
szolgálatot teljesítőkétől eltérő illetménye
alkotmányosságával kapcsolatban az Alkotmánybíróság
megállapítja, hogy az nem ütközik az Alkotmány 70/A. §-
ába. A 70/A. § a hátrányos megkülönböztetés tilalmát az
emberi, illetve állampolgári jogokkal összefüggésben
fogalmazza meg. Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata
szerint ez a tilalom értelemszerűen vonatkoztatható az
alkotmányos kötelezettségekre is. Az Alkotmánybíróság a
hátrányos megkülönböztetés tilalmát kiterjesztette az
emberi és állampolgári jogokon túlmenően az egész
jogrendszerre is, feltéve, hogy a megkülönböztetés az
emberi méltósághoz való jogot sérti. A nem-alapjogok
tekintetében csak az önkényes megkülönböztetés
alkotmányellenes. (ABH 1992, 280, illetve ABK 1994, 264,
274.)
Sem a fegyveres szolgálatot teljesítők, sem a polgári
szolgálatot teljesítők illetménye nem alapjogi kérdés, s
nem az a közöttük lévő különbség sem. Nem önkényes az az
eltérés, hogy a polgári szolgálatosok szolgálatuk
időtartamának a sorkatonai szolgálat idejét meghaladó
részére is a sorkatonai illetményt kapják, míg a
fegyveres szolgálat 12 hónapja után tartalékos
szolgálatra behívottaknak magasabb illetmény jár. Az
Alkotmánybíróság szerint a megkülönböztetés ésszerű
alapja az, hogy a polgári és a katonai szolgálatot
teljesítők folyamatosan teljesítendő szolgálatának
időtartama különböző. A tartalékos katonák magasabb
javadalmazását kielégítően indokolja az, hogy a
tartalékos szolgálatra már - a katonai szolgálat után -
kialakított egzisztenciájú hadköteleseket hívnak be; míg
a polgári szolgálatra rendesen a saját egzisztencia
kialakítása előtt kerül sor, s e szolgálati módban nincs
is későbbi behívásra lehetőség.
21. Az egyik indítványozó az Alkotmány 8.§-ának (1) és
(4) bekezdésével, 54.§ (1) bekezdésével, 60.§ (1) és (2)
bekezdésével, továbbá 70/A. § (1) bekezdésével
ellentétesnek ítélte Büntető Törvénykönyv honvédelmi
kötelezettség elleni bűncselekményeket szabályozó XIX.
fejezetének a bevonulási kötelezettség megszegése
(334.§), kibúvás a katonai szolgálat alól (335.§),
katonai szolgálat megtagadása (336.§), a polgári
szolgálat alóli kibúvás (336/A.§), a polgári szolgálat
teljesítésének megakadályozása (336/B.§), a jelentkezési
kötelezettség elmulasztása (337.§), valamint a
hadkötelezettség teljesítésének megakadályozása (338.§)
alcímet viselő tényállásait.
Az indítványt az Alkotmánybíróság nem találta
megalapozottnak. A Btk. XIX. fejezetében foglalt,
kifogásolt büntetőjogi tényállások az Alkotmány 70/H. §-
ában foglalt honvédelmi kötelezettség nem teljesítésének
szankciói. A támadott büntető rendelkezések által
kilátásba helyezett szabadságelvonás tehát egy
alkotmányos állampolgári kötelezettség érvényesítését
szolgálja. Ez a büntetőjogi szankcionálás éppen az
alternatív honvédelmi szolgálat alkotmányos és törvényi
lehetőségének bevezetése óta általában nem hozható
összefüggésbe a lelkiismereti és vallásszabadságnak az
Alkotmány 60.§-ában garantált jogával. Azoknak a
hadköteleseknek ugyanis, akik lelkiismereti okból nem
kívánnak katonai szolgálatot teljesíteni, e joguk
érvényesítése érdekében nem kell elkövetniök a kifogásolt
tényállások egyikét sem, hiszen rendelkezésükre áll az
alternatív szolgálat legális lehetősége.
Az indítványozó érvelése szerint léteznek olyan vallási
kisfelekezetek, amelyek a civil szolgálatot is
elutasítják. Az ilyen felekezetek képviselői esetében a
kifogásolt szabályozás kétségkívül korlátozza a
lelkiismereti és vallásszabadságot. Az Alkotmánybíróság
állandó joggyakorlata szerint az állam akkor nyúlhat az
alapjog korlátozásának eszközéhez, ha másik alapvető jog
és szabadság védelme vagy érvényesülése, illetve egyéb
alkotmányos érték védelme más módon nem érhető el. (Vö.
pl. 30/1992. (V. 26.) AB határozat, ABH 1992, 167, 171.)
Ilyen alkotmányos értéket képvisel a haza védelme, amely
az Alkotmány 70/H. § (1) bekezdése értelmében minden
állampolgár kötelessége. Az Alkotmánybíróság
megállapítása szerint a haza védelmének érdekével
arányban áll az az alapjogsérelem, amelyet azok a
hadkötelesek kénytelenek elszenvedni, akik a honvédelmi
kötelezettség teljesítésének az Alkotmány 70/H. § (2)
bekezdésében biztosított egyik lehetőségét sem fogadják
el. Ezért az Alkotmánybíróság a Btk. XIX. fejezete
kifogásolt tényállásai alkotmányellenességének
megállapítására irányuló indítványt elutasította.
III.
1. Indítvány érkezett a fegyver nélküli katonai, illetve
polgári honvédelmi szolgálatnak a fegyveres katonai
szolgálattól az RHvt.-ben eltérően szabályozott
időtartamával kapcsolatban is. Az indítványozó szerint az
RHvt. szabályozása sértette az Alkotmány 70/A. §-ának a
jogegyenlőséget garantáló előírását. (Az RHvt. 38.§-a
értelmében a fegyveres katonai szolgálat 12 hónapos volt,
amihez legfeljebb 10 hónapos tartalékos szolgálat
járulhatott, a fegyver nélküli szolgálat időtartama 15
hónap volt, legfeljebb 7 hónapos tartalékos szolgálati
idővel, míg a polgári szolgálat időtartama az RHvt.
38/A. §-a szerint egységesen 22 hónap volt.) A Hvt. 96. §
(1) bekezdése értelmében a fegyveres és a fegyver nélküli
katonai szolgálat időtartama a jövőben egységesen 12
hónap, a polgári szolgálaté pedig a 118.§ (1) bekezdése
szerint 18 hónap.
Tekintettel arra, hogy az indítványozók a Hvt. új
rendelkezéseivel kapcsolatban nem tartották fenn
indítványukat, az Alkotmánybíróság az RHvt. rendelkezései
vonatkozó kérelmek tekintetében megszüntette az eljárást.
2. Az indítványozók egyike azon az alapon támadta az
RHvt. 30.§-át és ennek végrehajtási rendelkezéseit, hogy
azok a nők korlátozott hadkötelezettségének
szabályozásával hátrányos megkülönböztetést tartalmaznak
meghatározott szakképzettségű vagy foglalkozású nőkre
nézve. Az egyenlőtlenséget ebben az esetben tehát nem nők
és férfiak vonatkozásában vetette fel az indítványozó,
hanem a nők egyes csoportjai között.
A Hvt. már idézett 70.§ (1) bekezdése megszüntette a nők
hadkötelezettségét, ezzel a kifogásolt alkotmányos
probléma megszűnt. Ezért az Alkotmánybíróság ebben a
tekintetben megszüntette az eljárást.
3. Ugyancsak megszüntette az eljárást az Alkotmánybíróság
a 6/1976. (III. 31.) MT. rendelet 100.§-a tekintetében,
melynek értelmében a tartalékos hadkötelest 10 napig
átlagkeresete és természetbeni ellátás illette meg ((1)
bekezdés), 10 napon túl pedig illetményt és természetbeni
juttatást kapott, valamint munkáltatójától
átlagkeresetének mértékéig terjedő keresetkiegészítésben
részesült (2) bekezdés). Ezt a rendelkezést a Vhr. 182.§
(2) bekezdése hatályon kívül helyezte.
Dr. Sólyom László
előadó alkotmánybíró
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Ádám Antal Dr. Kilényi Géza
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Lábady Tamás Dr. Schmidt Péter
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Szabó András Dr. Tersztyánszky Ödön
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Vörös Imre Dr. Zlinszky János
alkotmánybíró alkotmánybíró
. |