Hungarian
Ügyszám:
.
363/B/2002
Előadó alkotmánybíró: Kovács Péter Dr.
.
Az indítvány lényege:
.
A határozat száma: 33/2006. (VII. 13.) AB határozat
.
ABH oldalszáma: 2006/447
.
A határozat kelte: Budapest, 07/11/2006
.
.
A határozat szövege:
.
A határozat szövege:
                     A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!


    Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos
    vizsgálatára    irányuló   indítvány,   valamint   mulasztásban
    megnyilvánuló  alkotmányellenesség  megszüntetésére  hivatalból
    indított  eljárás alapján – Dr. Bihari Mihály és  Dr.  Paczolay
    Péter alkotmánybírók különvéleményével – meghozta a következő

                             határozatot:
                                   
    1. Az Alkotmánybíróság hivatalból megállapítja: az Országgyűlés
    mulasztásban  megnyilvánuló alkotmányellenességet  idézett  elő
    azáltal,  hogy  nem  biztosított törvényben a  természetvédelmi
    területek védetté nyilvánításának esetére a tulajdonosoknak  az
    Alkotmány  57. § (5) bekezdésével összhangban álló jogorvoslati
    lehetőséget.
    Az  Alkotmánybíróság felhívja az Országgyűlést, hogy jogalkotói
    feladatának 2007. március 31. napjáig tegyen eleget.

    2.  Az Alkotmánybíróság a természet védelméről szóló 1996.  évi
    LIII.  törvény  3.  §-a, 4. §-a, 15. §-a,  23.  §  (2)  és  (4)
    bekezdései, 25. §-a, 26. § (2) bekezdése, 28. §-a,  29.  §  (3)
    bekezdése,  31. §-a 32. §-a, 33. §-a és a 72. §  (1)  bekezdése
    alkotmányellenességének  megállapítására  és   megsemmisítésére
    irányuló indítványt elutasítja.

    3.  Az Alkotmánybíróság a természet védelméről szóló 1996.  évi
    LIII. törvény 23. § (2) és (4) bekezdései, valamint a 26. § (2)
    bekezdése      alkotmányellenessége     megállapítására      és
    megsemmisítésére irányuló eljárást megszünteti.

    4.  Az  Alkotmánybíróság  a törvény rendelkezései  módosítására
    irányuló indítványt visszautasítja.

    Az  Alkotmánybíróság  ezt  a határozatát  a  Magyar  Közlönyben
    közzéteszi.
                                 Indokolás

                                    I.

      Az  indítványozók panasszal fordultak az Alkotmánybírósághoz  a
      természet   védelméről  szóló  1996.  évi  LIII.   törvény   (a
      továbbiakban:   Tvt.)  alkalmazása  ellen,  és  kérték   „annak
      felülvizsgálatát; módosítását vagy végrehajtási utasítással  az
      észlelt    hiányosságok   megszüntetését.”   Az   indítványozók
      előadták,  hogy  azért élnek panasszal a fenti  törvény  ellen,
      „mert  a Kőszegi Tájvédelmi Körzetben a most folyó üzemtervezés
      során   jutott   tudomásukra,  hogy  valamennyi  ott   szereplő
      gazdasági  rendeltetésű erdőt a törvényre hivatkozva  ’átírnak’
      természetvédelmi rendeltetésűvé.” Az indítvány a Tvt. 3. §  (1)
      bekezdése, 4. § e) és g) pontjai, 15. §-a, 25. §-a, 26.  §  (2)
      bekezdése, 28. §-a, 29. § (3) bekezdése, 32. §-a, 33. §-a,  68.
      §-a   valamint   72.   §   (1)   bekezdése   felülvizsgálatára,
      módosítására    és   kiegészítésére   vonatkozó    javaslatokat
      tartalmazott.

      Az  Alkotmánybíróság tájékoztatta az indítványozókat a beadvány
      hiányosságairól.  Felhívta  az indítványozókat  arra,  hogy  az
      indítvánnyal   csak  abban  az  esetben  tud  foglalkozni,   ha
      megjelölik     a     sérelmesnek    tartott    jogszabályhelyek
      vonatkozásában,  hogy  mely  alkotmányos  rendelkezés  sérelmét
      milyen  okból állítják, és határozott kérelmet kell  benyújtani
      az    általuk    alkotmányellenesnek   tekintett    jogszabályi
      rendelkezések    megsemmisítésére.    Az    indítványozók    az
      Alkotmánybíróság   felhívását  követő  beadványukban   a   Tvt.
      visszamenőleges   hatályú  részbeni  megsemmisítését,   és   az
      „előidézett    alkotmányellenes   helyzet    megváltoztatásának
      előírását”  kérték.  Az indítványban megjelölték  az  Alkotmány
      azon   rendelkezéseit,  amelyekkel  kapcsolatosan  a   támadott
      rendelkezéseket aggályosnak vélik, így az Alkotmány  2.  §  (1)
      bekezdését,  13.  §-át, 14. §-át, valamint 57.  §  (1)  és  (5)
      bekezdését.

      Az  indítványozók sérelmezik, hogy a Tvt. 3 – 4. §-ai, 15. §-a,
      28.  §-a,  31 – 32. §-ai „minden előzetes eljárás nélkül  újabb
      területekre terjeszti ki a védettséget és a már laza védettségű
      területeknél  magasabb védettségű fokozatot  állapít  meg.”  Az
      indítványozók  véleménye  szerint  a  Tvt.  4.  §   d)   pontja
      értelmében  és  a  15. § (1) bekezdése alapján  ez  a  törvényi
      védelem valamennyi erdőterületre kiterjeszthető, azonban  ennek
      nem  szab  határt  az erdő védelmére alkalmas  minősége  és  az
      ország teherbíró képessége. Álláspontjuk szerint csak a valóban
      természeti   értéket   képező   területekkel   kellene,    hogy
      foglalkozzon a Tvt.
      Az  indítványozók úgy vélik, hogy a jogbiztonság  követelményét
      sértik  a  kifogásolt rendelkezések, továbbá sérül az Alkotmány
      13.  §  (1)  és  (2)  bekezdése, valamint a  14.  §-a,  amelyet
      álláspontjuk   szerint  a  törvény  teljesen  figyelmen   kívül
      hagyott.
      Az  indítványozók szerint jogbizonytalanságot eredményez a Tvt.
      23.   §  (2)  bekezdése  is,  mert  a  törvény  erejénél  fogva
      felsorolja  a  védelem alatt álló természeti  képződményeket  –
      erdőt  is, – azonban a 23. § (4) bekezdésének előírása ellenére
      az  erdők  vonatkozásában a tulajdonosokat nem  értesítették  a
      jegyzék   létéről.   Az  erdőtulajdonos   csak   az   ingatlan-
      nyilvántartási   határozatból  értesülhet   területe   minőségi
      osztályának  esetleges  változásáról. A kezdeményezés  tényéről
      nem  értesítik az Alkotmány 57. § (1) és (5) bekezdése ellenére
      az   érintett  tulajdonost.  Az  indítványozók  hivatkoztak  az
      Alkotmánybíróság  e  tárgyban  hozott  53/2002.   (XI.28.)   AB
      határozatára.    Álláspontjuk    szerint    problémájukat     a
      különvéleményben   foglaltak   szerint   kell   megoldania:   a
      természetvédelmi   hatóságnak  –  az  Alkotmány   57.   §   (5)
      bekezdésére  tekintettel  –  a  Tvt.  26.  §  (1)  bekezdésének
      alkalmazásánál  a  törvényi védettség  konkrét  területen  való
      fennállását   közigazgatási   megállapító   határozatban   kell
      megjelölnie.

      Az    eljárás   során   az   Alkotmánybíróság   megkereste    a
      környezetvédelmi és vízügyi minisztert álláspontja kifejtésére.

                                    II.

      1. Az Alkotmány indítványban megjelölt rendelkezései:
      „2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus
      jogállam.”
      „13. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a tulajdonhoz való
      jogot.”
      „14. § Az Alkotmány biztosítja az öröklés jogát.”
      „57.  §  (1)  A Magyar Köztársaságban a bíróság előtt  mindenki
      egyenlő,  és  mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene  emelt
      bármely vádat, vagy valamely perben a jogait és kötelességeit a
      törvény   által  felállított  független  és  pártatlan  bíróság
      igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el.
      (…)
      (5)   A  Magyar  Köztársaságban  a  törvényben  meghatározottak
      szerint   mindenki  jogorvoslattal  élhet  az  olyan  bírósági,
      közigazgatási és más hatósági döntés ellen, amely a jogát  vagy
      jogos  érdekét sérti. A jogorvoslati jogot – a jogviták ésszerű
      időn   belüli   elbírálásának  érdekében,  azzal  arányosan   a
      jelenlévő  országgyűlési képviselők kétharmadának  szavazatával
      elfogadott törvény korlátozhatja.”

      2. A Tvt. kifogásolt rendelkezései:
      „3.  §  (1)  A  törvény hatálya kiterjed valamennyi  természeti
      értékre és területre, tájra, továbbá a velük kapcsolatos minden
      tevékenységre,   valamint   a  nemzetközi   egyezményekből   és
      együttműködésből  fakadó természetvédelmi feladatokra,  kivéve,
      ha nemzetközi egyezmény másként rendelkezik.
      (2)   A   természetvédelemmel  összefüggő  e   törvényben   nem
      szabályozott  kérdésekre,  a  környezet  védelmének   általános
      szabályairól  szóló  1995. évi LIII. törvény  (a  továbbiakban:
      Kt.) rendelkezéseit kell alkalmazni.
      4. § E törvény alkalmazásában:
      (…)
      d)  természetközeli állapot: az az élőhely, táj,  életközösség,
      amelynek  kialakulására  az  ember  csekély  mértékben   hatott
      (természeteshez hasonlító körülményeket teremtve), de  a  benne
      lejátszódó folyamatokat többségükben az önszabályozás jellemzi,
      de közvetlen emberi beavatkozás nélkül is fennmaradnak;
      e)  védett természeti érték (természetvédelmi érték): e törvény
      vagy   más   jogszabály  által  védetté,   fokozottan   védetté
      nyilvánított – kiemelt természetvédelmi oltalomban részesülő  –
      élő   szervezet  egyede,  fejlődési  alakja,  szakasza,   annak
      származéka,   illetőleg  az  élő  szervezetek   életközösségei,
      továbbá barlang, ásvány, ásványtársulás, ősmaradvány;
      (…)
      g)  védett  természeti terület: e törvény vagy  más  jogszabály
      által  védetté  vagy  fokozottan védetté nyilvánított  (kiemelt
      természetvédelmi oltalomban részesülő) földterület;
      (…)”
      „15.  §  (1)  Természeti  területnek minősül,  ha  a  4.  §  d)
      pontjában meghatározott feltételeknek megfelel:
      a) az erdő, gyep, nádas, művelési ágú termőföld;
      b) a művelés alól kivettként nyilvántartott földterület, ha nem
      építmény    elhelyezésére   szolgál,   vagy   ha   e    törvény
      hatálybalépésekor,  jogerősen  jóváhagyott  bányászati  műszaki
      üzemi terv alapján nem áll bányaművelés alatt;
      c) a mező- és erdőgazdasági hasznosításra alkalmatlan
      földterület.
      (2)  Az  (1)  bekezdés hatálya alá tarozó természeti  területek
      jegyzékét  a  miniszter folyamatosan, de  legkésőbb  e  törvény
      hatálybalépésétől  számított 2 éven belül a földművelésügyi  és
      vidékfejlesztési miniszterrel együttes rendeletben közzéteszi.”
      A   Tvt.   15.  §-a  az  indítvány  benyújtását  követően   (3)
      bekezdéssel egészült ki. A (3) bekezdés szövege a következő:
      (3)   A  (2)  bekezdés  szerint  közzétett  természeti  terület
      kijelölésének  tényét  az  ingatlan-nyilvántartásba  fel   kell
      jegyezni, a kijelölés feloldását követően a feljegyzést törölni
      kell.  A  feljegyzést,  illetve annak törlését  a  felügyelőség
      hivatalból kezdeményezi.”
      „23. § (…)
      (2)  E  törvény  erejénél fogva védelem  alatt  áll  valamennyi
      forrás,  láp, barlang, víznyelő, szikes tó, kunhalom,  földvár.
      Az  e  bekezdés  alapján védett természeti  területek  országos
      jelentőségűnek [24. § (1) bekezdés] minősülnek.
      (…)
      (4)  A  (2)  bekezdés hatálya alá tartozó lápok, szikes  tavak,
      kunhalmok   és  földvárak  jegyzékét  a  miniszter  a   törvény
      hatálybalépésétől  számított  3  éven  belül  közzéteszi  és  a
      jegyzéket évente felülvizsgálja. A jegyzék tájékoztató  jellegű
      és   nem   érinti   a   (2)   bekezdés   alapján,   e   törvény
      hatálybalépésével bekövetkező védelmét.
      (…)”
      A Tvt. 25. §-ának az indítvány benyújtásakor hatályos szövege:
      25.  §  (1)  Védetté  nyilvánításra bárki javaslatot  tehet.  A
      védetté nyilvánítás előkészítése hivatalból indul meg.
      (2)  Terület  védetté nyilvánítását – helyi jelentőségű  védett
      természeti terület kivételével – az igazgatóság készíti elő. Ha
      az  előkészítés  helyi jelentőségű védett természeti  területté
      nyilvánításra irányul, a helyi védetté nyilvánítást  előkészítő
      települési önkormányzati jegyzőnek, főjegyzőnek (a továbbiakban
      együtt:    jegyző),    a   terület   védetté    nyilvánításának
      indokoltságát  alátámasztó iratok megküldése mellett  meg  kell
      keresnie  az  igazgatóságot, hogy kívánja-e a terület  országos
      jelentőségű védett természeti területté nyilvánítását.
      (3) Az igazgatóság – a Minisztérium állásfoglalása alapján –  a
      (2) bekezdés szerinti nyilatkozatát 60 napon belül megadja.  Ha
      a  terület  országos  jelentőségű védett  természeti  területté
      nyilvánítása  indokolt, az igazgatóság  a  védetté  nyilvánítás
      előkészítését hivatalból folytatja le.
      (4) Természeti érték védetté, fokozottan védetté nyilvánítását
      a Minisztérium készíti elő.
      (5)  A  (2)-(4) bekezdésben szabályozott előkészítés során  meg
      kell  vizsgálni a védetté nyilvánítás indokoltságát, a  védelem
      céljainak  megvalósításához  szükséges  intézkedéseket   és   a
      védelemhez    szükséges    feltételek,    pénzügyi     eszközök
      biztosíthatóságát, valamint a védelem várható következményét.
      (6)  A  természeti terület védetté nyilvánításának előkészítése
      során  az  előkészítést  végző – az  érdekeltek  álláspontjának
      megismerése érdekében – egyeztető megbeszélést és a  szükséghez
      képest  helyszíni szemlét tűz ki, amelyre – a kitűzött  időpont
      előtt legalább 15 nappal – meghívja az (1) bekezdésben említett
      javaslattevőt,    valamennyi   érdekelt   hatóságot,    továbbá
      mindazokat,   akikre  a  védetté  nyilvánításból   jogok   vagy
      kötelezettségek  hárulnak,  illetőleg  akik  jogos  érdekét   a
      védetté nyilvánítás közvetlenül érinti. Jelentős számú érdekelt
      esetén  a meghívás történhet hirdetménynek a helyi önkormányzat
      hirdetőtábláján  történő  kifüggesztésével  vagy  más,  helyben
      szokásos módon történő közhírré tétele útján is.
      (7)   Az   előkészítést   végző   az   egyeztető   tárgyalásról
      jegyzőkönyvet  és  összefoglalót  készít,  amelyet  a   védetté
      nyilvánításra   vonatkozó  javaslattal  együtt  előterjeszt   a
      védetté nyilvánításra jogosulthoz.
      (8)   Helyi  jelentőségű  védett  természeti  terület  országos
      jelentőségűvé   nyilvánítása  esetén  a   (6)-(7)   bekezdésben
      foglaltakat akkor kell alkalmazni, ha a védelmi előírások az  e
      törvényben    foglaltaknál,   illetve   korábbi   önkormányzati
      rendeletben    meghatározottaknál   szigorúbb   rendelkezéseket
      tartalmaznak.
      (9)  A  24.  §  (1)  bekezdése alapján  alkotott  önkormányzati
      rendeletben,  a  felmentésre vonatkozó  szabályok  [24.  §  (3)
      bekezdés b) pont] alkalmazásával biztosítani kell a területen a
      védetté nyilvánítás előtt megkezdett közérdekű tevékenységnek –
      a   közérdekű   cél   megvalósításához  szükséges   mértékű   –
      folytatását.”
      A Tvt. 25. §-ának az eljárás lefolytatásakor hatályos szövege:
      „25. § (1) Védetté nyilvánításra bárki javaslatot tehet.
      (2)  Terület  védetté nyilvánítását – helyi jelentőségű  védett
      természeti terület kivételével – az igazgatóság készíti elő. Ha
      az  előkészítés  helyi jelentőségű védett természeti  területté
      nyilvánításra irányul, a helyi védetté nyilvánítást  előkészítő
      települési önkormányzati jegyzőnek, főjegyzőnek (a továbbiakban
      együtt:    jegyző),    a   terület   védetté    nyilvánításának
      indokoltságát  alátámasztó iratok megküldése mellett  meg  kell
      keresnie  az  igazgatóságot, hogy kívánja-e a terület  országos
      jelentőségű védett természeti területté nyilvánítását.
      (3)   A   helyi   védetté  nyilvánítás  esetén   a   települési
      önkormányzat  jegyzője,  a  fővárosban  a  főjegyző  a  védetté
      nyilvánító,   illetve   a  védettség  feloldásáról   rendelkező
      önkormányzati rendeletet – nyilvántartási célból  –  hivatalból
      megküldi az érintett területen működő igazgatóságnak.
      (4) Az igazgatóság – a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium
      (a  továbbiakban: Minisztérium) állásfoglalása alapján – a  (2)
      bekezdés  szerinti nyilatkozatát 60 napon belül megadja.  Ha  a
      terület   országos  jelentőségű  védett  természeti   területté
      nyilvánítása  indokolt, a védetté nyilvánítás előkészítését  az
      igazgatóság folytatja le.
      (5) Természeti érték védetté, fokozottan védetté nyilvánítását
      a Minisztérium készíti elő.
      (6)  A  (2)-(4) bekezdésben szabályozott előkészítés során  meg
      kell  vizsgálni a védetté nyilvánítás indokoltságát, a  védelem
      céljainak  megvalósításához  szükséges  intézkedéseket   és   a
      védelemhez    szükséges    feltételek,    pénzügyi     eszközök
      biztosíthatóságát, valamint a védelem várható következményét.
      (7)  A  természeti terület védetté nyilvánításának előkészítése
      során  az  előkészítést  végző – az  érdekeltek  álláspontjának
      megismerése érdekében – egyeztető megbeszélést és a  szükséghez
      képest  helyszíni  szemlét tart, amelyre – a  kitűzött  időpont
      előtt legalább 15 nappal – meghívja az (1) bekezdésben említett
      javaslattevőt,    valamennyi   érdekelt   hatóságot,    továbbá
      mindazokat,   akikre  a  védetté  nyilvánításból   jogok   vagy
      kötelezettségek  hárulnak,  illetőleg  akik  jogos  érdekét   a
      védetté nyilvánítás közvetlenül érinti. Jelentős számú érdekelt
      esetén  a meghívás történhet hirdetménynek a helyi önkormányzat
      hirdetőtábláján  történő  kifüggesztésével  vagy  más,  helyben
      szokásos módon történő közhírré tétele útján is.
      (8)   Az   előkészítést   végző   az   egyeztető   tárgyalásról
      jegyzőkönyvet  és  összefoglalót  készít,  amelyet  a   védetté
      nyilvánításra   vonatkozó  javaslattal  együtt  előterjeszt   a
      védetté nyilvánításra jogosulthoz.
      (9)   Helyi  jelentőségű  védett  természeti  terület  országos
      jelentőségűvé   nyilvánítása  esetén  a   (6)-(7)   bekezdésben
      foglaltakat akkor kell alkalmazni, ha a védelmi előírások az  e
      törvényben    foglaltaknál,   illetve   korábbi   önkormányzati
      rendeletben    meghatározottaknál   szigorúbb   rendelkezéseket
      tartalmaznak.
      (10)  A  24.  §  (1)  bekezdése alapján alkotott  önkormányzati
      rendeletben,  a  felmentésre vonatkozó  szabályok  [24.  §  (3)
      bekezdés b) pont] alkalmazásával biztosítani kell a területen a
      védetté nyilvánítás előtt megkezdett közérdekű tevékenységnek –
      a   közérdekű   cél   megvalósításához  szükséges   mértékű   –
      folytatását.”
      „26. § (…)
      (2)  Terület védetté, fokozottan védetté nyilvánításának tényét
      az   ingatlan-nyilvántartásba  be  kell   jegyezni,   védettség
      feloldását  követően a védettség tényét pedig törölni  kell.  A
      bejegyzést,  illetve annak törlését a természetvédelmi  hatóság
      hivatalból kezdeményezi.”
      „28.   §   (1)   A   védett  természeti   terület   a   védelem
      kiterjedtségének, céljának, hazai és nemzetközi  jelentőségének
      megfelelően lehet:
      a) nemzeti park,
      b) tájvédelmi körzet,
      c) természetvédelmi terület,
      d) természeti emlék.
      (2)    Nemzeti   park   az   ország   jellegzetes,   természeti
      adottságaiban  lényegesen meg nem változtatott,  olyan  nagyobb
      kiterjedésű   területe,  melynek  elsődleges   rendeltetése   a
      különleges   jelentőségű,  természetes  növény-  és  állattani,
      földtani, víztani, tájképi és kultúrtörténeti értékek  védelme,
      a  biológiai  sokféleség  és természeti  rendszerek  zavartalan
      működésének fenntartása, az oktatás, a tudományos kutatás és  a
      felüdülés elősegítése.
      (3) Tájvédelmi körzet az ország jellegzetes természeti, tájképi
      adottságokban  gazdag  nagyobb, általában összefüggő  területe,
      tájrészlete,   ahol   az   ember  és  természet   kölcsönhatása
      esztétikai,   kulturális   és   természeti   szempontból    jól
      megkülönböztethető  jelleget  alakított   ki,   és   elsődleges
      rendeltetése a tájképi és a természeti értékek megőrzése.
      (4)   Természetvédelmi   terület  az  ország   jellegzetes   és
      különleges  természeti  értékekben  gazdag,  kisebb  összefüggő
      területe,  amelynek  elsődleges  rendeltetése  egy  vagy   több
      természeti  érték,  illetve  ezek  összefüggő  rendszerének   a
      védelme.  A 23. § (2) bekezdése alapján védett láp,  szikes  tó
      természetvédelmi területnek minősül.
      (5)  Természeti  emlék  valamely különlegesen  jelentős  egyedi
      természeti   érték,  képződmény  és  annak  védelmét   szolgáló
      terület. A 23. § (2) bekezdése alapján védett forrás, víznyelő,
      kunhalom, földvár természeti emléknek minősül.
      (6)  Nemzeti  park, tájvédelmi körzet létesítésére kizárólag  a
      miniszter jogosult.
      (7)   Valamennyi   nemzeti  park  területét  –   a   nemzetközi
      előírásokkal   összhangban   a  miniszter   által   rendeletben
      meghatározott  elvek szerint – természeti, kezelt  és  bemutató
      övezeti kategóriákba kell besorolni.
      (8)  Az  (1)  bekezdés a)-c) pontjaiban meghatározott  országos
      jelentőségű védett természeti terület, vagy annak meghatározott
      részét a miniszter jogszabályban tudományos célokra kijelölheti
      (tudományos   rezervátum).   E   terület   fokozottan   védetté
      nyilvánításáról a kijelölő jogszabályban kell rendelkezni.
      29. § (…)
      (3)   A   természetes  vagy  természetközeli   állapotú   erdei
      életközösség   megóvását,  a  természetes   folyamatok   szabad
      érvényesülését,   továbbá  a  kutatások  folytatását   szolgáló
      erdőterületeket    a    miniszter,   a    földművelésügyi    és
      vidékfejlesztési miniszterrel egyetértésben, jogszabályban –  a
      28.   §  (1)  bekezdése  szerinti  védett  természeti  területi
      kategóriába   sorolva   –  erdőrezervátummá   nyilvánítja.   Az
      erdőrezervátum magterületét a (2) bekezdésben foglaltak szerint
      kell kijelölni.”
      „31. § Tilos a védett természeti terület állapotát (állagát) és
      jellegét     a     természetvédelmi    célokkal    ellentétesen
      megváltoztatni.
      „32. § (1) A védett természeti területen lévő erdő elsődlegesen
      védelmi rendeltetésű.
      (2)   Az   e  törvény  hatálybalépése  után  védett  természeti
      területté  nyilvánított erdők esetében a már  meglévő  üzemterv
      érintett  részét a védetté nyilvánítást követően  az  erdészeti
      hatóság haladéktalanul, a természetvédelmi hatóság szakhatósági
      közreműködésével felülvizsgálja és szükség szerint módosítja.
      (3)  E törvény hatálybalépése előtt védett természeti területté
      nyilvánított   erdők  üzemterveit  –  ha   azokat   a   védetté
      nyilvánítás előtt hagyták jóvá – az erdészeti hatóság a törvény
      hatálybalépésétől  számított 1 éven  belül  a  természetvédelmi
      hatóság szakhatósági közreműködésével felülvizsgálja és szükség
      szerint módosítja.
      33.  §  (1) Fokozottan védett természeti területen lévő erdőben
      erdőgazdálkodási  beavatkozás csak a  természetvédelmi  kezelés
      részeként, a kezelési tervben [36. § (3) bekezdés] foglaltakkal
      összhangban,   a   természetvédelmi  hatóság   hozzájárulásával
      végezhető.
      (2)  Védett  természeti területen lévő erdőben kerülni  kell  a
      teljes talaj-előkészítést és a vágásterületen az égetést.
      (3)  Védett  természeti  területen  lévő  erdőben,  a  kezelési
      tervben foglaltakkal összhangban
      a) erdőnevelést a természetes erdőtársulások fajösszetételét és
      állományszerkezetét   megközelítő,  természetkímélő   módszerek
      alkalmazásával,
      b)  erdőfelújítást a termőhelynek megfelelő őshonos fajokkal és
      –   az   (5)  bekezdés  a)  pontja  kivételével  –  természetes
      felújítási (fokozatos felújító vágás, szálalás, szálaló  vágás)
      módszerekkel kell végezni.
      Védett  természeti  területen erdőtelepítés  kizárólag  őshonos
      fafajokkal,  természetkímélő  módon  és  a  termőhely   típusra
      jellemző elegyarányoknak megfelelően végezhető.
      (4)  Védett  természeti területen lévő erdőben a  fakitermelést
      vegetációs időszak alatt csak kivételesen indokolt esetben (pl.
      növényegészségügyi    okból),   a   természetvédelmi    hatóság
      hozzájárulásával lehet végezni.
      (5) Védett természeti területen lévő erdőben
      a)  tarvágás csak nem őshonos fafajokból álló, vagy természetes
      felújulásra nem képes állományokban – összefüggően legfeljebb 3
      hektár kiterjedésben – engedélyezhető,
      b)   a   fokozatos   felújítást  követő   végvágás   összefüggő
      kiterjedése az 5 hektárt nem haladhatja meg,
      c)  a  végvágással, illetve tarvágással érintett erdőterülethez
      kapcsolódó   állományrészekben  további   végvágásra,   illetve
      tarvágásra  csak akkor kerülhet sor, ha a korábban  véghasznált
      területen az erdőfelújítás befejeződött.
      (6)  Az  (5)  bekezdés  a)-b)  pontjaiban  meghatározott  tar-,
      illetve  végvágás kiterjedése növényegészségügyi  okból  és  az
      újulat  fennmaradása  érdekében,  vagy  természetvédelmi  indok
      alapján   kivételesen   meghaladhatja  az   ott   meghatározott
      területnagyságot.
      (7)  Védett  természeti területen lévő, nem őshonos  fafajokból
      álló  erdőben a természetközeli állapot kialakítására a pótlás,
      az   állománykiegészítés,  az  erdőszerkezet   átalakítása,   a
      fafajcsere,   az   elegyarány-szabályozás  és  a   monokultúrák
      felszámolása útján kell törekedni.
      (8)  Véghasználat  a  (6)  és  a (7) bekezdésben  meghatározott
      kivétellel  csak a biológiai vágásérettséghez közeli időpontban
      végezhető.”
      A  Tvt.  72.  §  (1)  bekezdésének az  indítvány  benyújtásakor
      hatályos szövege:
      „72.  §  (1)  A  védett természeti területeken természetvédelmi
      érdekből  –  az e törvény hatálybalépését követően –  elrendelt
      mező- és erdőgazdasági korlátozás, illetve tilalom esetén, vagy
      a   termelésszerkezet   jelentős  megváltoztatásának   előírása
      következtében a tulajdonos tényleges kárát meg kell téríteni. A
      természeti   kár   megelőzése   és  megakadályozása   érdekében
      jogszerűen előírt korlátozás vagy tilalom kártalanítási  igényt
      nem keletkeztet.
      A  Tvt.  72.  §  (1)  bekezdésének az  indítvány  elbírálásakor
      hatályos szövege:
      „72.  §  (1)  A  védett természeti területeken természetvédelmi
      érdekből  –  az e törvény hatálybalépését követően –  elrendelt
      gazdálkodási   korlátozás,  illetve  tilalom  esetén   vagy   a
      termelésszerkezet    jelentős    megváltoztatásának    előírása
      következtében  a tulajdonos vagy – amennyiben  a  tulajdonos  a
      terület  használatát átengedi – a jogszerű  használó  tényleges
      kárát meg kell téríteni.”
      Tekintettel arra, hogy a Tvt. 25. §-a és a 72. § (1)  bekezdése
      az   indítvány  lényegét  érintően  nem  változott,  ezért   az
      Alkotmánybíróság  a  vizsgálatot  gyakorlatának  megfelelően  a
      hatályos  rendelkezések  tekintetében folytatta  le.  [14/1999.
      (VI.  3.)  AB  határozat, ABH 1999, 396, 399.; 1425/B/1997.  AB
      határozat,  ABH 1998, 844, 845.; 163/B/1991. AB határozat,  ABH
      1993, 544, 545.; 137/B/1991 AB határozat, ABH 1992, 456, 457.]

                                   III.
                                     
      Az indítvány nem megalapozott.

      1.  Az Alkotmánybíróság az indítvánnyal összefüggésben elsőként
      azt  vizsgálta,  hogy az indítvány tárgya nem  minősül-e  ítélt
      dolognak. Az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és  annak
      közzétételéről   szóló,  módosított  és  egységes   szerkezetbe
      foglalt  3/2001.  (XII.  3.)  Tü. határozat  31.  §  c)  pontja
      értelmében „ítélt dolog” címén az eljárás megszüntetésének  van
      helye,  ha az indítvány az Alkotmánybíróság által érdemben  már
      elbírált    jogszabállyal   azonos   jogszabály    (jogszabályi
      rendelkezés)  felülvizsgálatára irányul és az  indítványozó  az
      Alkotmánynak  ugyanarra a §-ára, illetőleg  alkotmányos  elvére
      (értékére)  –  ezen  belül  – azonos alkotmányos  összefüggésre
      hivatkozva   kéri   az   alkotmánysértés   megállapítását.   Az
      Alkotmánybíróság  gyakorlata szerint az indítványban  felvetett
      kérdés  akkor „res iudicata”, ha az újabb indítványt  ugyanazon
      jogszabályi   rendelkezésre  vonatkozóan  azonos   okból   vagy
      összefüggésben terjesztik elő. (1620/B/1991. AB határozat,  ABH
      1991,  972,  973.)  Ha  az  újabb  indítványt  más  okra,   más
      alkotmányossági összefüggésre alapítják, az Alkotmánybíróság az
      újabb indítvány érdemi vizsgálatába bocsátkozik. [35/1997. (VI.
      11.)  AB határozat, ABH 1997, 200, 212.; 17/1999. (VI. 11.)  AB
      határozat, ABH 1999, 131, 133.; 5/2002. (II. 22.) AB határozat,
      ABH  2002,  78, 81.; 37/2004. (X. 15.) AB határozat, ABH  2004,
      908, 911.]
      Az    Alkotmánybíróság   a   Tvt.   26.   §    (2)    bekezdése
      alkotmányosságának   vizsgálatát   az   Alkotmány    13.    §-a
      tekintetében  – a Balaton-felvidéki Nemzeti Park  létesítéséről
      szóló   31/1997.  (IX.  23.)  KTM  rendelettel  együtt  –   már
      elvégezte,  és  964/B/1998. AB határozatában megállapította:  a
      Tvt. 26. § (2) bekezdése és az R. előírásai az Alkotmány 13. §-
      át  nem  sértik, ezért az indítványt elutasította.  (ABH  2002,
      873,  878.) Tekintettel arra, hogy a jelen ügyben az  indítvány
      már   érdemben   elbírált  jogszabályi  rendelkezéssel   azonos
      jogszabályi  rendelkezésre  irányul,  és  az  indítványozó   az
      Alkotmány   ugyanazon   rendelkezésére,  azonos   összefüggésre
      hivatkozva kéri a Tvt. 26. § (2) bekezdése alkotmányellenessége
      megállapítását,   „ítélt   dolog”   áll    fenn,    ezért    az
      Alkotmánybíróság e tekintetben az eljárást megszüntette.

      Az   Alkotmánybíróság  egy  másik  indítvány  alapján  azt   is
      vizsgálta  már,  hogy  a  Tvt. 23. §  (2)  és  (4)  bekezdései,
      valamint a 26. § (2) bekezdése megfelelnek-e az Alkotmány  2  §
      (1) bekezdésében garantált jogbiztonság követelményének, és nem
      sértik-e  az  Alkotmány  57.  §-a által  biztosított  általános
      jogvédelmi  garanciákat. Az indítványozó ott  azt  kifogásolta,
      hogy  az  ex  lege  védelem alatt álló természeti  képződmények
      közül  a  törvény nem definiálja a láp fogalmát és az  ingatlan
      nyilvántartásba  való  bejegyzés elleni jogorvoslat  során  nem
      lehet   felülvizsgálni  a  természeti  védettség   tényét.   Az
      indítványozó  sérelmezte továbbá, hogy bár a védett  természeti
      képződmények  jegyzékét  a miniszternek  már  a  Tvt.  hatályba
      lépésétől számított 3 éven belül közzé kellett volna tenni,  ez
      nem   történt  meg.  Az  indítványozó  álláspontja  szerint   a
      természeti   védettség   megállapítását   megfelelő    eljárási
      szabályok  szerint kellene elvégezni. Ennek hiányában  valamely
      földterület  védetté  minősítése ellen az  érintett  tulajdonos
      jogorvoslattal  nem  élhet. Az Alkotmánybíróság  53/2002.  (XI.
      28.)  AB  határozatában azt állapította meg, hogy a  kifogásolt
      szabályok  nem ellentétesek az Alkotmány 2. § (1) bekezdésével,
      valamint   az  57.  §  rendelkezésével,  ezért  az   indítványt
      elutasította. Ugyanakkor ebben az eljárásban hivatalból eljárva
      megállapította:   „az   Országgyűlés   jogalkotói   feladatának
      elmulasztásával alkotmányellenes helyzetet idézett elő azáltal,
      hogy  a  törvény  erejénél  fogva védett  természeti  területek
      egyedi    meghatározása    során   nem    biztosított    önálló
      jogorvoslatot.” (ABH 2002, 327, 337.) A határozat indokolásában
      az  Alkotmánybíróság  utalt  arra,  hogy  „a  Tvt.  23.  §  (2)
      bekezdése  általános értelemben (in abstracto)  rendelte  el  a
      védett természeti területek törvényi védettségét. (…) A törvény
      erejénél  fogva minden természeti terület olyan  módon  védett,
      hogy  a  konkrét területek nincsenek a törvényben meghatározva.
      Ezért  a  törvény  alapján  nem  lehet  megállapítani,  hogy  a
      normatív védelem egyedileg mely területekre terjed ki.  A  Tvt.
      26.  §  (1)  bekezdése szerint a törvény erejénél fogva  védett
      természeti    területeket    konkrétan    (in    concreto)    a
      természetvédelmi   hatóság  jelöli  ki.  A  védett   természeti
      területek  megjelölése a természetvédelmi hatóság  mérlegelésén
      alapul.  (…) A természetvédelmi hatóságnak a védett  természeti
      területek  megjelöléséről  hozott  egyedi  döntésével   szemben
      viszont a jogorvoslat hiányzik.” (ABH 2002, 327, 334, 335.)

      A  jelen  eljárásban az indítványozók a Tvt. 23. § (2)  és  (4)
      bekezdése valamint 26. § (2) bekezdése tekintetében szintén  az
      Alkotmány  2.  § (1) bekezdésének valamint 57.  §  (1)  és  (5)
      bekezdésének   sérelmét  állítják,  és  –  a   láp   fogalmának
      meghatározásán   kívül   –  az  indítvány   lényegében   azonos
      érveléssel   a   korábban  vizsgált  alkotmányos  összefüggések
      vizsgálatát  kérte. Az Alkotmánybíróság az indítványnak  ezt  a
      részét  is  „ítélt dolognak” tekintette, és ezért  az  eljárást
      megszüntette.

      Az  Alkotmánybíróság  megjegyzi, hogy a jogalkotó  az  53/2002.
      (XI.  28.)  AB  határozat nyomán a Tvt. 23. § (3)  bekezdésében
      meghatározta  többek  között a láp fogalmát,  valamint  a  Tvt.
      módosításáról  szóló 2003. évi LI. törvény 1. §  (4)  bekezdése
      beiktatta azt a rendelkezést, mely szerint a 23. § (2) bekezdés
      hatálya  alá  tartozó védett természeti terület kiterjedését  a
      felügyelőség   ingatlan-nyilvántartási   bejegyzésre   alkalmas
      módon, hatósági határozatban állapítja meg. A Tvt. 23. § (2) és
      (4)   bekezdése  azonban  nem  vonatkozik  az  erdőkre  és  más
      természeti  területekre,  amelyeket  a  Tvt.  24.  §-a  alapján
      országos   jelentőségű  terület  esetén  a   miniszter,   helyi
      jelentőségű terület esetén a települési – Budapesten a fővárosi
      –  önkormányzat rendeletben nyilvánít védetté. A Tvt. 23. § (2)
      bekezdése  alapján  a  Tvt. erejénél fogva  védelem  alatt  áll
      valamennyi forrás, láp, barlang, víznyelő, szikes tó,  kunhalom
      és földvár.

      2.   A   védetté   nyilvánításnak  a   Tvt.-ben   meghatározott
      előkészítési rendje van. A Tvt. 25. § (6) bekezdése alapján  az
      előkészítés  során  meg  kell vizsgálni a  védetté  nyilvánítás
      indokoltságát.   A  2005.  évi  CXXXI.  törvény   38.   §   (3)
      bekezdésével megállapított Tvt. 25. § (7) bekezdése alapján  az
      előkészítés  során az előkészítést végző egyeztető megbeszélést
      és a szükséghez képest helyszíni szemlét tart, amelyre meghívja
      a   javaslattevőt,   valamennyi  érdekelt  hatóságot,   továbbá
      mindazokat,   akikre  a  védetté  nyilvánításból   jogok   vagy
      kötelezettségek  hárulnak,  illetőleg  akik  jogos  érdekét   a
      védetté  nyilvánítás  közvetlenül érinti.  A  Tvt.  28.  §  (6)
      bekezdése  szerint nemzeti park, tájvédelmi körzet létesítésére
      kizárólag   a   miniszter  jogosult.  A  miniszter  rendeletben
      nyilvánítja  védetté, illetve fokozottan védetté  a  természeti
      értéket, továbbá fokozottan védetté a területet. A Tvt.  24.  §
      (3) bekezdése szerint a védetté nyilvánítást kimondó jogszabály
      tartalmazza a védetté nyilvánítás tényét, a természeti  értékek
      megnevezését, terület esetében annak jellegét, kiterjedését,  a
      védetté   nyilvánítás  indokát,  természetvédelmi   célját,   a
      földrészletek helyrajzi számait, a Tvt.-ben meghatározott egyes
      korlátozások   és  tilalmak  alóli  esetleges   felmentést,   a
      természetvédelmi hatóság engedélyéhez, illetve hozzájárulásához
      kötött tevékenységek körét, továbbá az Európai Közösségek  jogi
      aktusaiban   meghatározott  védettségi   kategóriába   tartozás
      tényét. A rendeletben tehát pontosan meg kell jelölni a védetté
      nyilvánított területeket. A Tvt. 26. § (1) bekezdése szerint  a
      védett  természeti területet táblával meg kell jelölni, amelyen
      fel  kell  hívni a figyelmet a védettség tényére,  valamint  az
      ebből  fakadó  főbb korlátozó rendelkezésekre. A  (2)  bekezdés
      szerint  a  terület védetté, fokozottan védetté nyilvánításának
      tényét  az  ingatlan-nyilvántartásba be kell jegyezni.  A  Tvt.
      rendelkezései biztosítják azt, hogy a tulajdonosok értesüljenek
      az   előkészítés  során  a  védetté  nyilvánításról,   majd   a
      kihirdetett  miniszteri rendeletből illetőleg ezt  követően  az
      ingatlan-nyilvántartási határozatból a konkrét területet érintő
      korlátozásról is.
      Az   Alkotmány   57.   §  (5)  bekezdése   szerint   a   Magyar
      Köztársaságban  a  törvényben meghatározottak szerint  mindenki
      jogorvoslattal  élhet az olyan bírósági, közigazgatási  és  más
      hatósági döntés ellen, amely a jogát vagy jogos érdekét  sérti.
      A jogorvoslathoz való jog tárgyilag csak a bírósági és hatósági
      döntésekre  terjed  ki. „Az Alkotmány 57.  §  (5)  bekezdésében
      foglalt  jogorvoslathoz való jog – a törvényben meghatározottak
      szerint – a bírósági, közigazgatási és más hatósági döntésekkel
      szemben biztosítja a jogorvoslat lehetőségét.” (Pl. 730/B/2004.
      AB   határozat,  ABH,  2005,  1276,  1279.)  A  nemzeti  parkká
      nyilvánítás  az  indítványozók által nem  támadott  24.  §  (2)
      bekezdése alapján miniszteri rendeletben történik. A miniszteri
      rendelet   jogszabály.  Sem  az  Alkotmány,  sem  más  törvényi
      rendelkezés „nem tartalmaz olyan előírást, amely lehetővé tenné
      a  jogszabályok  elleni jogorvoslatot. A jogszabályi  előírások
      alkotmányosságának felülvizsgálata – az Alkotmány 32/A.  §  (1)
      bekezdése  első  fordulatának megfelelően – az Alkotmánybíróság
      hatáskörébe  tartozik.” (393/B/2001. AB  határozat,  ABH  2003,
      1366, 1368.)

      3.  Az  Alkotmánybíróság megvizsgálta,  hogy  az  indítványozók
      által   kifogásolt   rendelkezések  sértik-e   a   jogbiztonság
      követelményét.
      Az   Alkotmány  2.  §  (1)  bekezdésében  foglalt  jogállamiság
      alkotmányos  elvéhez  kapcsolódóan az  Alkotmánybíróság  már  a
      26/1992.   (IV.   30.)  AB  határozatában  (ABH   1992,   135.)
      megállapította: [a] jogbiztonság – amely az Alkotmány 2. §  (1)
      bekezdésében deklarált jogállamiság fontos eleme – megköveteli,
      hogy  a jogszabály szövege értelmes és világos, a jogalkalmazás
      során     felismerhető    normatartalmat     hordozzon.”     Az
      Alkotmánybíróság      több      határozatában       kifejtette:
      alkotmányellenessé   az   a   szabály   nyilvánítható,    amely
      értelmezhetetlen     voltánál     fogva     azáltal      teremt
      jogbizonytalanságot,    hogy    a    jogszabály    alkalmazását
      kiszámíthatatlanná,     a     norma     címzettjei      számára
      előreláthatatlanná teszi. [36/1997. (VI. 11.) AB határozat, ABH
      1997,  222,  232.; 42/1997. (VII. 1.) AB határozat,  ABH  1997,
      299, 301.]
      A  Tvt. 3. §-a a törvény hatályáról rendelkezik, a 4. §-a pedig
      meghatározza a törvény alkalmazásában az alapfogalmakat. A Tvt.
      15.  §  (1)  bekezdése  alapján természeti  területnek  minősül
      többek  között  az  erdő.  A Tvt.  25  –  29.  §-ai  a  védetté
      nyilvánítási eljárás szabályait határozzák meg. A Tvt. 31 – 33.
      §-ai    a   védett   természetvédelmi   területekre   vonatkozó
      szabályokról  rendelkeznek. A Tvt. 72. § pedig a kártalanításra
      vonatkozó szabályokat határozza meg.
      Az   Alkotmánybíróság  a  kifogásolt  rendelkezések  szövegének
      vizsgálata   alapján   azt   állapította   meg,    hogy    azok
      értelemszerűek,  világosak, a jogalkalmazás során  felismerhető
      normatartalmat hordoznak, a rendelkezések egyértelműek  és  nem
      sértik a jogbiztonság követelményét. Mivel a Tvt. 3. §-a, 4. §-
      a, 15. §-a, 25. §-a, 28. §-a, 29. § (3) bekezdése, 31. §-a, 32.
      §-a,  33.  §-a és a 72. § (1) bekezdése az Alkotmány 2.  §  (1)
      bekezdéséből  fakadó követelményekkel nem áll  ellentétben,  az
      Alkotmánybíróság az indítványt e tekintetben elutasította.

      4.  A  tulajdonhoz való jog az Alkotmány 13.  §  (1)  bekezdése
      értelmében  alapvető  jog,  amelyet  az  Alkotmány  8.  §   (2)
      bekezdése    szerint    törvényben   korlátozni    lehet.    Az
      Alkotmánybíróság   a  64/1993.  (XII.  22.)  AB   határozatában
      megállapította,  hogy  „az  állami beavatkozás  alkotmányossága
      megítélésének   súlypontja,   az   alkotmányossági    értékelés
      voltaképpeni  tere  a  cél  és  az  eszköz,  a  közérdek  és  a
      tulajdonkorlátozás arányosságának megítélése  lett.”(ABH  1993,
      373, 381.) „Az alkotmányosan védett tulajdon biztonságos hosszú
      távú  használatának korlátozását lehetővé tevő rendelkezés  (…)
      akkor  alkotmányos, ha – más tulajdonkorlátozási lehetőségekhez
      hasonló   módon  –  a  tulajdonos  érdeksérelmének  alkotmányos
      orvoslása   mellett  –  más  jelentős,  ugyancsak  védett   cél
      érdekében történik.” [29/1995. (V. 25.) AB határozat, ABH 1995,
      145, 148.]
      Az  Alkotmánybíróság  a Tvt. 26. § (2) bekezdésének  vizsgálata
      során  a  964/B/1998.  AB  határozatában  megállapította:   „az
      Alkotmány 18. §-ában deklarált, az egészséges környezethez való
      alkotmányos   jog   tartalma,  továbbá  a  természeti   értékek
      megőrzéséhez   és   gyarapításához,  a   természetben   okozott
      jóvátehetetlen  és  visszafordíthatatlan  károk   megelőzéséhez
      fűződő  közérdek  súlya  kellő okot  szolgáltat  arra,  hogy  a
      jogalkotó   a   Tvt.   rendelkezései   szerint   az    érintett
      ingatlantulajdonosok tulajdonosi jogait korlátozza.  A  védetté
      nyilvánítás   a   közérdeket   szolgálja   és   az    ingatlan-
      nyilvántartási bejegyzés e tény megismerhetőségét biztosítja. A
      védetté nyilvánítás az Alkotmánybíróság álláspontja szerint nem
      jelent  a természeti értékek védelmének megóvását elérni kívánó
      közérdekű  célhoz  viszonyítva aránytalan tulajdonkorlátozást.”
      (ABH 2002, 873, 878.)

      A   Tvt.  29.  §  (3)  bekezdése  szerint  a  természetes  vagy
      természetközeli  állapotú  erdei  életközösségek  megóvását,  a
      természetes   folyamatok  szabad  érvényesülését,   továbbá   a
      kutatások  folytatását szolgáló erdőterületeket a miniszter,  a
      földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterrel egyetértésben,
      jogszabályban   –  a  28.  §  (1)  bekezdése  szerinti   védett
      természeti  területi  kategóriába  sorolva  –  erdőrezervátummá
      nyilvánítja.  Az erdőrezervátum magterületét a (2)  bekezdésben
      foglaltak  szerint kell kijelölni. A Tvt.  31.  –  33.  §-ai  a
      védett    természeti    területre   vonatkozó    korlátozásokat
      tartalmazzák.   Ezek   a   szabályok  a  tulajdonosok   számára
      gazdálkodási tilalmakat, korlátozásokat jelentenek az  ingatlan
      használata  során. Így: tilos a terület állapotát  és  jellegét
      megváltoztatni,  a  természetvédelmi  hatóság  hozzájárulásával
      lehet csak erdőgazdálkodási beavatkozást végezni, kerülni  kell
      a   talaj-előkészítést,  a  vágásterületen   az   égetést,   az
      erdőnevelést,  erdőfelújítást, erdőtelepítést, fakitermelést  e
      rendelkezésekben  meghatározott  szabályok  betartásával  lehet
      végezni.
      Az   Alkotmánybíróság  –  korábbi  határozatában  kifejtettekre
      figyelemmel   –   megállapította,   hogy   ezek   a   korlátozó
      rendelkezések  a  természet  megóvását  célozzák,  és  így   az
      egészséges  környezethez  való  alkotmányos  jog  érvényesülése
      érdekében szükségesek. A Tvt. tartalmazza azokat az előírásokat
      is,  amelyek  a védetté nyilvánított ingatlanok tulajdonosainak
      megfelelő  arányos ellentételezést, kártalanítást nyújtanak  az
      ingatlantulajdont érintő korlátozás esetére. A Tvt. 71.  §  (1)
      bekezdése  szerint  a  védett természeti értékek  és  területek
      megőrzését    állami   támogatás   nyújtásával,   adókedvezmény
      biztosításával,    a   természetkímélő   gazdálkodást    segítő
      hitelrendszerrel is támogatni kell. A Tvt. 72. § (1)  bekezdése
      szerint   a   védett  természeti  területeken  természetvédelmi
      érdekből  elrendelt  gazdálkodási korlátozás,  illetve  tilalom
      esetén   vagy   a  termelésszerkezet  jelentős  megváltozásának
      előírása   következtében  a  tulajdonos,  vagy   amennyiben   a
      tulajdonos a terület használatát átengedi, a jogszerű  használó
      tényleges  kárát  meg  kell  téríteni.  A  támogatás   eseteit,
      mértékét,  feltételeit a kifizetés módját a természet  védelmét
      szolgáló egyes támogatásokra, valamint kártalanításra vonatkozó
      részletes  szabályokról szóló 276/2004. (X. 8.) Korm.  rendelet
      tartalmazza.  Mindezeket  figyelembe véve  az  Alkotmánybíróság
      megállapította, hogy a Tvt. 29. § (3) bekezdése, 31 §-a, 32. §-
      a  és 33. §-a az Alkotmány 13. § (1) bekezdésének rendelkezését
      nem sérti.

      Az  Alkotmánybíróság azt is megállapította, hogy a Tvt. 3. §-a,
      4.  §-a,  15.  §  (1) bekezdése, 25. §-a és  28.  §-a  nem  áll
      alkotmányjogilag értékelhető összefüggésben az Alkotmány 13.  §
      -ának  rendelkezéseivel. Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint
      az  érdemi  alkotmányossági  összefüggés  hiánya  az  indítvány
      elutasítását eredményezi. [698/B/1990.) AB határozat, ABH 1991,
      716-717.; 35/1994. (VI 24.) ABH 1994, 197, 201.; 720/B/1997. AB
      határozat, ABH 1998, 1005, 1007.; 380/D/1999. AB határozat, ABH
      2004, 1306, 1313-1314.] Erre figyelemmel az Alkotmánybíróság az
      indítványt ebben a részében is elutasította.

      5.  Az  indítvány alapján megvizsgálta az Alkotmánybíróság  azt
      is,   hogy  az  indítványozók  által  kifogásolt  rendelkezések
      ellentétesek-e az Alkotmány 14. §-ának rendelkezésével.
      Az Alkotmány 14. §-a szerint az Alkotmány biztosítja az öröklés
      jogát.  Ezzel a rendelkezéssel az indítványozók által megjelölt
      törvényi  rendelkezések  érdemi alkotmányossági  összefüggésben
      nem  állnak, ezért az Alkotmánybíróság az indítványt e részében
      is elutasította.

      6.  Az  Alkotmánybíróságnak  sem az  Alkotmánybíróságról  szóló
      1989.  évi  XXXII.  törvény (a továbbiakban:  Abtv.),  sem  más
      törvények alapján nincs jogalkotásra irányuló hatásköre,  ezért
      az   Alkotmánybíróság  az  indítványnak  a  Tvt.   módosítására
      vonatkozó részét az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és
      annak  közzétételéről szóló, módosított és egységes szerkezetbe
      foglalt 3/2001. (XII. 3.) Tü. határozat (ABH 2003, 2065.) 29. §
      b) pontja alapján visszautasította.

      7. Az Alkotmánybíróság megjegyzi: a jelenlegi törvényi megoldás
      a  jogorvoslatot  nem  biztosítja, mivel a védetté  nyilvánítás
      miniszteri  rendelettel történik. Ily módon  azonban  az  adott
      esetben  a  szabályozás indokául szolgáló nemzetközi jogi  vagy
      európajogi  dokumentum és a végrehajtására szolgáló  miniszteri
      rendelet   közötti  értelmezési  különbség  kérdésében   támadt
      esetleges vita rendezésére sincs módja az egyénnek.
      Az Abtv. 49. § (1) bekezdése alapján mulasztásban megnyilvánuló
      alkotmányellenesség megállapítására akkor kerülhet  sor,  ha  a
      jogalkotó   szerv   a  jogszabályi  felhatalmazásból   származó
      jogalkotói  feladatát  elmulasztotta és ezzel  alkotmányellenes
      helyzetet  idézett  elő.  „E törvényi  rendelkezés  alkalmazása
      során  a  két feltételnek – a mulasztásnak és az ennek  folytán
      előidézett   alkotmányellenes  helyzetnek  –  együttesen   kell
      fennállnia.” [1395/E/1996. AB határozat, ABH 1998,  667,  669.]
      Az  Alkotmánybíróság  állandó gyakorlata  szerint  a  jogalkotó
      szerv   jogalkotási   kötelezettségének   konkrét   jogszabályi
      felhatalmazás   nélkül  is  köteles   eleget   tenni,   ha   az
      alkotmányellenes helyzet – a jogi szabályozás  iránti  igény  –
      annak  nyomán  állott  elő,  hogy  az  állam  jogszabályi  úton
      avatkozott    bizonyos   életviszonyokba,   és    ezáltal    az
      állampolgárok  egy  csoportját megfosztotta  alkotmányos  jogai
      érvényesítésének   lehetőségétől.   [22/1990.   (X.   16.)   AB
      határozat,   ABH   1990,   83,   86.]   Az   állam   jogalkotói
      kötelezettsége következhet az Alkotmány kifejezett rendelkezése
      nélkül  is,  ha  valamely alkotmányos alapjog  biztosítása  ezt
      feltétlenül   szükségessé  teszi.  [37/1992.   (VI.   10.)   AB
      határozat,   ABH   1992,   227,   231.]   Az   Alkotmánybíróság
      mulasztásban megnyilvánuló alkotmánysértést állapít  meg  akkor
      is,  ha az adott kérdés tekintetében van ugyan szabályozás,  de
      az  alapjog  érvényesüléséhez szükséges garanciák  hiányoznak.”
      [15/1998. (V. 8. ) AB határozat, ABH 1998, 132, 138.]
      A   természetvédelmi  minősítés  során  az   állam   nemzetközi
      kötelezettségvállalásainak, illetve  az  Európai  Unióban  való
      részvételéből folyó kötelezettségeinek is eleget tesz,  ahogyan
      arra  a  Tvt. 2. § (1) bekezdése, 3. § (1) bekezdése, 4.  §  h)
      pontja,  5.  §  (4)  bekezdése, 34. § (1) bekezdés  c)  pontja,
      illetve  a  41/A  §-a  és  a 86. §-a  is  utal.  Az  európajogi
      kötelezettségek  jelen  esetben  mindenekelőtt   a   79/409/EGK
      valamint a 92/43/EGK irányelvet jelentik. Az egyén jogorvoslati
      jogának  nem  azzal  szemben  kell  érvényesülnie,  hogy  miért
      minősített a jogalkotó egy adott területet – részben  ezekre  a
      dokumentumokra  is  tekintettel –  védettnek,  hanem  azt  kell
      biztosítania,    hogy    e    kötelezettségekre     tekintettel
      megfogalmazott törvényi feltételek ténybeli teljesülése  kétség
      esetén in concreto is bizonyítható legyen.

      Az erdőgazdálkodás során az erdőről és az erdő védelméről szóló
      1996.  évi LIV. törvény értelmében a tulajdonost eleve  számos,
      anyagi  vonatkozású  valamint igazgatási jellegű  kötelezettség
      terheli.  Ezekhez a természetvédelmi minősítésű erdők  esetében
      azonban   újabb  kötelezettségek  társulnak,  amelyek   részben
      tartózkodási,   részben  tevési  jellegűek,  s  mint   ilyenek,
      jelentős anyagi következményekkel járnak. A tulajdonos  köteles
      tűrni a hatósági ellenőrzést és a művelési tevékenység bizonyos
      elemei is előzetes engedélyezéstől tehetők függővé. A Tvt.  72.
      §-a előirányozza ugyan ezzel összefüggésben a kártalanítást, de
      ezt a tényleges kárra korlátozza és mértékének megállapítását a
      természetvédelmi hatóság fellebbezéssel nem támadható döntésére
      bízza. A hatósági előírásokat megszegő tulajdonos ezzel szemben
      nemcsak  a  tényleges  kár, hanem az  elmaradt  haszon,  sőt  a
      lakossági   életminőség  romlásából  fakadó  nem  vagyoni   kár
      megtérítésére  is  kötelezhető (Tvt. 81. §). Igaz  ugyan,  hogy
      kompenzációképpen a Tvt. 71. §-a biztosít különböző  támogatási
      formákat   (közvetlen  támogatás,  adókedvezmény,  kedvezményes
      hitel)  azonban  ezzel együtt is a természetvédelmi  minősítésű
      erdő  tulajdonosa az átminősítéssel olyan helyzetbe kerül, hogy
      az  tulajdonának  piaci értékét jelentősen befolyásolhatja.  Az
      átminősítés  nyomán olyan helyzetbe is kerülhet  a  tulajdonos,
      hogy büntetőjogi fenyegetettségűvé (Tvt. 60. §) is válhat az új
      körülmények közötti kötelezettségek végre nem hajtása vagy azok
      megsértése  miatt,  különösen a Büntető  Törvénykönyvről  szóló
      1978.  évi  IV.  törvény 281. §-ában foglalt természetkárosítás
      bűncselekmény   tényállási  elemeire  figyelemmel.   Mindezekre
      tekintettel   is  indokolt  tehát  –  a  természeti   környezet
      megóvásához  fűződő  alkotmányos érdeket valamint  a  konkuráló
      érdekek  átgondolt mérlegelését is figyelembe  véve  –  hogy  a
      tulajdonosnak  jogorvoslati  lehetősége  ne  enyésszen   el   a
      tekintetben,     a     törvénynek     megfelelően     történt-e
      erdőtulajdonának minősítése. Ezeket az elvárásokat nem  elégíti
      ki  az,  hogy a tulajdonosnak arra vonatkozóan van jogorvoslati
      joga,  hogy az ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzés alapjául
      szolgáló    határozat    a   helyrajzi   számokat,    földrajzi
      koordinátákat  illetően megfelel-e a területet természetvédelmi
      jellegűnek minősítő miniszteri rendeletben foglaltaknak.
      A  jogorvoslati  lehetőség  tényleges érvényesítése  ugyanakkor
      önmagában    nem    akadályozza   a   természetvédelmi    elvek
      érvényesítését,  mivel  a  Tvt. 27.  §-a  szerint  mód  van  az
      ideiglenes  védettség elrendelésére, ami a végleges védettséget
      kimondó  jogszabály hatálybalépéséig, de legfeljebb  3  hónapig
      tartható fenn, amelyet a miniszter egy ízben további 2 hónappal
      meghosszabbíthat.  Az ideiglenes védettség  kezelési,  megóvási
      kötelezettségeket, illetve bizonyos tevékenység felfüggesztését
      vagy tilalmát is tartalmazhatja.

      A  Tvt. 24. § (1) bekezdése szerint természeti területet és más
      védelemre  érdemes  földterületet országos jelentőségű  terület
      esetén   a  miniszter,  helyi  jelentőségű  terület  esetén   a
      települési  – Budapesten a fővárosi – önkormányzat  rendeletben
      nyilvánít  védetté.  A  Tvt.  24. §  (2)  bekezdése  alapján  a
      természeti  terület  „fokozottan védetté” nyilvánítása  szintén
      miniszteri  rendeletben történik. A jogalkotó által választott,
      az  egyedi  közigazgatási  döntést tartalmazó  rendeleti  forma
      miatt a védetté nyilvánítás konkrét tulajdont érintő fennállása
      ellen – közigazgatási egyedi hatósági határozat hiányában  –  a
      jogorvoslat gyakorlására nem kerülhet sor.
      Természetéből   fakadóan   a   rendelet   általános    értelmű,
      mindenkire,   illetve   egy  adott  életviszonyban   érintettek
      absztrakt  közösségére vonatkozó jogszabályi forma. A  rendelet
      nem  lehet  egyedi  döntések együttese, nem vállalhatja  át  az
      egyedi  közigazgatási  határozatok funkcióit.  Attól,  hogy  az
      egyedi  döntések  tömegét  hordozó  rendelet  valamelyik  másik
      részében valóban általános természetű szabályokat rögzít,  azaz
      ott  már  alkotmányos  funkciójának (és a  jogalkotásról  szóló
      törvényben foglalt jellemzőknek) megfelelően épül fel, még  nem
      orvoslódik  a  rendelet jogforrási természetétől idegen  elemek
      léte miatti alkotmányos probléma.

      Az    Alkotmány    57.   §   (5)   bekezdésében   meghatározott
      jogorvoslathoz  való  jog  érvényesülése  indokolja,   hogy   a
      természetvédelmi hatóság a rendeletben meghatározott  védettség
      fennállását  a  közigazgatási hatósági eljárás és  szolgáltatás
      általános   szabályairól   szóló   2004.   évi   CXL.   törvény
      rendelkezéseinek   megfelelően   jogorvoslattal    megtámadható
      határozatban állapítsa meg. Tekintettel arra, hogy a törvény  a
      Tvt.  26.  §  (3)  bekezdése alapján csak  a  Tvt.  23.  §  (2)
      bekezdésében   a  törvény  erejénél  fogva  védett   természeti
      területek  (valamennyi forrás, láp, barlang,  víznyelő,  szikes
      tó, kunhalom, földvár) egyedi meghatározása során biztosítja  a
      jogorvoslatot,  a miniszteri rendeletben illetve  önkormányzati
      rendeletben  elrendelt  védetté nyilvánítások  során  nem,  így
      alkotmányellenes helyzet keletkezett. Az Alkotmánybíróság ezért
      hivatalból   eljárva   jogalkotói  mulasztásban   megnyilvánuló
      alkotmányellenességet állapított meg, és kötelezte a jogalkotót
      mulasztásának    2007.    március    31.    napjáig     történő
      megszüntetésére.  A  törvényhozónak meg  kell  találnia  azt  a
      módot,  hogy a védetté nyilvánítást kimondó miniszteri rendelet
      ne  kapcsolódjon  össze az érintett területek helyrajzi  számok
      felsorolásán  alapuló  vagy  egyéb  módon  egyéniesítő  tételes
      felsorolásával,   hanem  ezeket  az  egyedi  döntéseket   külön
      közigazgatási határozat tartalmazza, figyelemmel arra, hogy  az
      adott  földrajzi  egység  valóban megfelel-e  a  Tvt.  szerinti
      „természetes    állapot”,    és    „természetközeli    állapot”
      kritériumainak.  A  miniszteri rendelet  egy  nagyobb  egységet
      illetően  szükségképpen el kell, hogy végezze a minősítést,  de
      nem  vállalhatja  fel  az in concreto, tulajdoni  egységenkénti
      átminősítést.
      Az  Alkotmánybíróság  az Országgyűlés jogalkotói  mulasztásának
      megszüntetésére megfelelő időt biztosított.
      A  határozatnak  a  Magyar Közlönyben  történő  közzétételét  a
      mulasztásban  megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására
      tekintettel rendelte el az Alkotmánybíróság.
                               Dr. Bihari Mihály
                          az Alkotmánybíróság elnöke
                                       
              Dr. Balogh Elemér               Dr. Bragyova András
              alkotmánybíró                         alkotmánybíró
                                       
              Dr. Erdei Árpád                 Dr. Harmathy Attila
              alkotmánybíró                         alkotmánybíró
                                       
             Dr. Holló András                     Dr. Kiss László
             alkotmánybíró                          alkotmánybíró
                                       
             Dr. Kovács Péter                 Dr. Kukorelli István
             előadó alkotmánybíró                    alkotmánybíró

                               Dr. Paczolay Péter
                                   alkotmánybíró
        Dr. Paczolay Péter alkotmánybíró különvéleménye

        1.  Nem  értek egyet a többségi határozat rendelkező  része  1.
        pontjában  foglaltakkal, vagyis azzal, hogy az Alkotmánybíróság
        hivatalból   mulasztásban  megnyilvánuló  alkotmányellenességet
        állapított   meg  természetvédelmi  terület  rendeletben   való
        védetté  nyilvánítása  esetén a jogorvoslati  lehetőség  hiánya
        miatt.
        Az  Alkotmánybíróság az indítványozóknak a természet védelméről
        szóló  1996.  évi  LIII.  törvény  (Tvt.)  egyes  rendelkezései
        alkotmányellenességének megállapítására  irányuló  indítványait
        kivétel  nélkül elutasította. Ugyanakkor arra a következtetésre
        jutott,  hogy jogorvoslati jogot kell biztosítani  az  érintett
        földterületek   tulajdonosainak  azért,  hogy   a   részben   a
        nemzetközi    „kötelezettségekre   tekintettel   megfogalmazott
        törvényi  feltételek  ténybeli  teljesülése  kétség  esetén  in
        concreto  is  bizonyítható legyen”. A  miniszteri  rendeletben,
        illetve    önkormányzati    rendeletben    elrendelt    védetté
        nyilvánítások során ilyen egyedi jogorvoslatra nincs lehetőség,
        ezért   az   Alkotmánybíróság  hivatalból  eljárva   jogalkotói
        mulasztásban  megnyilvánuló  alkotmányellenességet   állapított
        meg.
        Álláspontom  szerint  jelen esetben az Alkotmánybíróságnak  meg
        kellett  volna  állnia  az indítványok elutasításánál,  és  nem
        kellett  volna áttérni az alkotmányellenes mulasztás hivatalból
        történő  megállapítására. Így ugyanis olyan feladat elé állítja
        a   határozat   a   jogalkotót,  amelyet  vagy  képtelen   lesz
        megvalósítani,   vagy   csak   olyan   megoldással,   amely   a
        természetvédelem  hosszú  ideje  bevált,  és  nemzetközileg  is
        szokásos  rendjét  felforgatja, és a védetté nyilvánítást  csak
        aránytalan nehézségekkel járó eljárásban teszi lehetővé.
        Hivatalból    indított   eljárásban   hozott,   ilyen    súlyos
        következményekkel  járó  döntéshez az  Alkotmánybíróságnak  meg
        kellett volna vizsgálnia a következőket:
        a)  az  egészséges környezethez való jog és a tulajdonhoz  való
        jog viszonya,
        b)  a  jogorvoslathoz való jog tartalma a védetté  nyilvánítási
        eljárásban,
        c)   a   jogszabályban   történő  védetté   minősítés   korábbi
        alkotmánybírósági gyakorlatának elemzése,
        d)  annak  értékelése, hogy a Tvt. által a védetté  nyilvánítás
        előkészítésére előírt eljárás nem biztosít-e kellő  garanciákat
        az érintett tulajdonosok érdekeinek érvényesítésére.
        A  fenti  négy  feladat közül az Alkotmánybíróság elvégezte  az
        elsőt,  és  részben  a  negyediket, de a következtetéseket  nem
        vonta le.

        2.  A  határozat III. 4. pontja megvizsgálja a tulajdonhoz való
        jog  korlátozásának alkotmányosságát, és megállapítja, hogy  „a
        korlátozó rendelkezések a természet megóvását célozzák, és  így
        az  egészséges  környezethez való alkotmányos jog érvényesülése
        érdekében  szükségesek.” Ez a gondolatmenet –  amellyel  teljes
        egészében   egyetértek  –  a  részbeni  alapja   az   indítvány
        elutasításának.
        A  környezethez való alapjog tartalmát az Alkotmánybíróság több
        határozatban  kifejtette [996/G/1990. AB határozat,  ABH  1993,
        533.; 28/1994. (V. 20.) AB határozat, ABH 1994, 134, 137-140.].
        E  szerint a környezethez való jog több mint puszta alkotmányos
        feladat  vagy  államcél;  e  jog  korlátozása  csak  ugyanolyan
        feltételekkel  engedhető  meg, mint  az  alanyi  alapjogoké:  a
        korlátozásnak    más    alapjog    vagy    alkotmányos    érték
        érvényesítéséhez elkerülhetetlennek és az elérni kívánt  céllal
        arányosnak  kell  lennie.  Olyan sajátos  alapjogról  van  szó,
        amelynek esetében az intézményvédelmi oldal a meghatározó.
        A  védetté  nyilvánító rendelet tárgya természeti terület  vagy
        természeti   érték,  amelyek  a  nemzeti  vagyon   sajátos   és
        pótolhatatlan részei. A természet javai végesek. Aki jogszerűen
        birtokolja   azokat,  még  ha  a  birtoklása  a  polgári   jogi
        tulajdonnal  védett is, köteles úgy tekinteni azokat,  hogy  az
        nem csak a sajátja, hanem egyúttal közös is. Az Alkotmány 18. §-
        a  alapján az állam kötelességeinek magukban kell foglalniok az
        élet  természeti alapjainak védelmét, és ki kell  terjedniök  a
        véges  javakkal  való  gazdálkodás  intézményeinek  kiépítésére
        (996/G/1990.  AB határozat, ABH 1993, 533, 535.).  Az,  hogy  a
        tulajdonjog   más   alkotmányosan  védett   jog   érvényesülése
        érdekében  korlátozható, az alábbiak szerint kihatással  van  a
        jogorvoslati joggal összefüggő kérdésekre is.

        3.  Ha  az Alkotmánybíróság jelen ügyben a jogorvoslathoz  való
        jog  sérelmét feltételezi, meg kell vizsgálni, hogy mi lenne  a
        jogorvoslati jog tartalma a védetté nyilvánítási eljárásban, és
        ennek sérelme levezethető-e az Alkotmány 57. § (5) bekezdésének
        rendelkezéséből.
        Az   Alkotmány  57.  §  (5)  bekezdése  a  jogorvoslati   jogot
        „bírósági,   közigazgatási  és  más  hatósági   döntés   ellen”
        biztosítja,  és nem jogszabály – miniszteri vagy  önkormányzati
        rendelet  –  ellen. További feltétel, hogy a döntés jogot  vagy
        jogos érdeket sértsen.
        Kérdés,   hogy  esetünkben  megállapítható-e  az  57.   §   (5)
        bekezdésének  sérelme? A védetté nyilvánítási eljárásban  nincs
        hatósági   döntés,   tehát   a  rendelettel   történő   védetté
        nyilvánítási eljárás nem vonható az 57. § (5) bekezdése hatálya
        alá. Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint is a jogorvoslathoz
        való  alapvető jog tárgyilag a hatósági döntésekre  terjed  ki.
        Nem terjed ki a nem állami, pl. a munkáltatói (1129/B/1992.  AB
        határozat,   ABH   1993,  604,  605.),   vagy   a   tulajdonosi
        (1534/B/1990. AB határozat, ABH 1991, 602, 603.) döntésekre, és
        nem  terjed  ki  az  állami, de nem  hatósági,  pl.  a  katonai
        elöljárói  [485/B/1992.  AB határozat,  ABH  1992,  611,  613.;
        578/B/1992.  AB  határozat, ABH 1993, 590, 591.;  57/1993.  (X.
        25.)  AB határozat, ABH 1993, 349, 351.] döntésekre. Azt,  hogy
        valamely  állami  vagy  nem  állami szerv  döntése  hatóságinak
        minősül-e az Alkotmány 57. § (5) bekezdése alkalmazásában, csak
        a konkrét szabályozási környezetre tekintettel lehet eldönteni.
        A   hatósági  döntések  általában  határozatban  jelennek  meg,
        konkrét, egyedi esetre, meghatározott személyekre vonatkoznak.
        De  a jog vagy jogos érdek sérelme mint tartalmi követelmény is
        hiányzik,  hiszen a jogorvoslat mint eljárási  forma  tartalmát
        ebben   az   esetben   a  tulajdonjog  sérelme   jelentené.   A
        tulajdonjognak  a  korlátozhatóságát  pedig  maga  a   többségi
        határozat  is  igazolja. Ebből azonban az is  következik,  hogy
        lényegében  nem  áll fenn olyan jog vagy jogos érdek,  amely  a
        jogorvoslat  mint forma tartalmát adná. A határozat  szerint  a
        jogorvoslat  célja  a  tárgyalt eljárásban  az  lenne,  hogy  a
        védetté nyilvánítás törvényi feltételeinek ténybeli teljesülése
        bizonyítható-e az egyes konkrét esetekben. Részletes igazolásra
        szorult  volna  azonban,  hogy  a  Tvt.  szerinti  eljárás  nem
        biztosítja-e  az  ugyanezen törvény  által  szabott  feltételek
        teljesülését  az  egyedi esetekben is.  Ezt  a  vizsgálatot  az
        Alkotmánybíróság nem végezte el.

        4.  A  határozat azt írja elő a törvényhozó számára, hogy ne  a
        miniszteri rendelet sorolja fel a helyrajzi számokat, hanem  az
        egyedi döntéseket külön közigazgatási határozat tartalmazza. Ez
        arra   enged  következtetni,  hogy  a  határozat  a   mulasztás
        megállapításához alapot adó alkotmányellenességet abban látja –
        bár  ezt  így  explicite  ki  nem  mondja  –,  hogy  a  védetté
        nyilvánítás   rendeletben  történik,  és   nem   jogorvoslattal
        megtámadható egyedi hatósági döntések sorozatában.
        Megjegyzem,   hogy   több  országban,  ahol   a   közigazgatási
        bíráskodás   rendszere   kiépült,  a  védettséget   megállapító
        rendeletet is felülvizsgálhatja a közigazgatási bíróság, de ezt
        nem  a jogorvoslathoz való alkotmányos jogból vezetik le, hanem
        a közigazgatási bíráskodás modelljének kérdése.
        Az  Alkotmánybíróság eddig két esetben állapította meg, hogy  a
        szabályozásnak   az   a   módja,  amikor  ingatlanon   fennálló
        tulajdonjogot korlátozó egyedi döntés jogszabályi formában való
        megjelentetése   kizárta   a   fellebbezés   és   a    bírósági
        felülvizsgálat benyújtásának lehetőségét, és ezáltal sértette a
        tulajdonvédelemre is garanciát nyújtó jogorvoslat érvényesülési
        lehetőségét, alkotmányellenes [önkormányzati rendeletre,  Gyula
        város általános rendezési terve kapcsán a 6/1994. (II. 18.)  AB
        határozatban,  ABH  1994,  65, 67.,  a  hajózási  törvénynek  a
        Csepeli Szabadkikötőt szabályozó rendelkezésére: 45/1997.  (IX.
        19.)  AB határozat, ABH 1997, 311.]. Ezeknek az ügyeknek  közös
        jellemzője, hogy az alkotmányellenesnek nyilvánított  rendelet,
        illetve   törvény   nem   elvont   és   általános   szabályokat
        tartalmazott,   nem   személyek  és  esetek   sokaságára   volt
        alkalmazandó,  hanem csakis egyedi döntést tartalmazott.  Egyik
        esetben   sem  szerepelt  versengő  alkotmányos  értékként   az
        egészséges környezethez való jog sem.
        A  jelen ügyben viszont a szabályozás eltérő tárgyára, céljára,
        az    eltérő    szabályozási   környezetre   tekintettel    más
        szempontoknak  van  döntő jelentősége  akkor,  amikor  abban  a
        kérdésben  kell  dönteni,  hogy a  jogszabályban  való  védetté
        nyilvánítás az Alkotmány 57. § (5) bekezdése szerinti  hatósági
        döntést tartalmaz-e. Természeti terület védetté nyilvánításakor
        a  tulajdonjog  és a környezethez való jog korlátozzák  egymást
        sajátosan  és  kölcsönösen;  mint már  fentebb  kifejtettem,  a
        tulajdonjog  az  a jog, amelynek sérelmére hivatkozhatnának  az
        érintett terület tulajdonosai, ha jogorvoslat (fellebbezés vagy
        bírói út) lenne kezdeményezhető.
        A  tulajdonjog  nemcsak hatósági döntéssel, hanem jogszabályban
        is  korlátozható, az Alkotmány 13. §-a alapján még  közérdekből
        is.  Az  Európai Emberi Jogi Egyezmény is a javak  tiszteletben
        tartásához  való  jog  biztosítása mellett  lehetőséget  ad  az
        államnak,   hogy  olyan  szabályokat  vezessen  be,   amelyeket
        szükségesnek ítél a javaknak a köz érdekében történő használata
        szabályozása  céljából.  A védetté nyilvánító  rendelet  tárgya
        természeti  terület vagy természeti érték,  amelyek  a  nemzeti
        vagyon  sajátos  és pótolhatatlan részei. A védetté  nyilvánító
        rendelet  alapján  keletkező korlátozások  célja  a  természeti
        területek, értékek fenntartása, állapotuk javítása, a jelen  és
        jövő nemzedékek számára való megőrzése. A Tvt. 24. §-át hajtják
        végre  akkor,  amikor természeti területet  és  más,  védelemre
        érdemes földterületet, ha az országos jelentőségű, a miniszter,
        ha  helyi  jelentőségű,  az  önkormányzat  rendeletben  védetté
        nyilvánít.
        A  Tvt.  24. §-a kifejezetten jogszabály kibocsátására, és  nem
        hatósági  döntés  hozatalára  kötelez  illetve  hatalmaz   fel.
        Érdemes részletesen idézni az ügy megítéléséhez a Tvt-nek ezt a
        rendelkezését:
        „24. § (1) Természeti területet [15. § (1) bekezdés] és más – e
        törvény 22. §-a alapján – védelemre érdemes földterületet
        a) országos jelentőségű terület esetén a miniszter
        b) helyi jelentőségű terület esetén a települési – Budapesten a
        fővárosi – önkormányzat
        rendeletben nyilvánít védetté.
        (2)   A  miniszter  rendeletben  nyilvánítja  védetté,  illetve
        fokozottan védetté a természeti értéket (így például: vadon élő
        szervezetet,  életközösséget),  továbbá  fokozottan  védetté  a
        területet.  Amennyiben  a területen védett  régészeti  lelőhely
        van,  a  védetté  nyilvánításhoz a nemzeti  kulturális  örökség
        miniszterének  egyetértése szükséges. A  miniszter  rendeletben
        határozza   meg   az   Európai   Közösségek   jogi   aktusaiban
        meghatározott   védettségi  kategóriába,   illetve   nemzetközi
        egyezmény  hatálya  alá  tartozó növény-  és  állatfajok  közül
        azokat,  amelyek  kiemelt oltalma szükséges, és  az  e  fajokra
        vonatkozó részletes szabályokat.
        (3) A védetté nyilvánítást kimondó jogszabály tartalmazza
        a)  a  védetté  nyilvánítás tényét, a természetvédelmi  értékek
        megnevezését,
        b)  terület  esetében annak jellegét, kiterjedését,  a  védetté
        nyilvánítás  indokát, természetvédelmi célját, a  földrészletek
        helyrajzi   számait,   az  e  törvényben  meghatározott   egyes
        korlátozások és tilalmak alóli esetleges felmentést, továbbá  a
        természetvédelmi hatóság engedélyéhez, illetve hozzájárulásához
        kötött  –  a  21.  §-ban és a 38-39. §-ban nem  szabályozott  –
        tevékenységek   körét,   lehetőség   szerint   a    földrészlet
        határvonalának töréspont koordinátáit, valamint  a  36.  §  (1)
        bekezdésének    megfelelően    megállapított    rendelkezéseket
        (természetvédelmi kezelési terv), továbbá;
        c)   az   Európai   Közösségek  jogi  aktusaiban  meghatározott
        védettségi kategóriába tartozás tényét.
        (4)   Fel   kell   oldani  a  természeti  érték  vagy   terület
        védettségét,  fokozottan  védettségét,  ha  annak  fenntartását
        természetvédelmi  szempontok a továbbiakban nem  indokolják.  A
        védettség  feloldása  során a védetté  nyilvánításra  vonatkozó
        rendelkezéseket megfelelően alkalmazni kell azzal, hogy a helyi
        védett  természeti  terület  védettségének  a  feloldásához  az
        igazgatóság véleményét be kell szerezni.”
        Az  Alkotmánybíróság  eddig  több olyan  jogszabályt  vizsgált,
        amelyet  a  Tvt.  24.  §  (1)  bekezdése  [illetve  korábban  a
        természetvédelemről szóló 1982. évi 4. törvényerejű rendelet 7.
        §  (2)  bekezdése]  alapján bocsátottak ki. Az Alkotmánybíróság
        sem az említett ügyekben, sem a jelen ügyben nem látott okot  a
        Tvt.   24.   §   (1)  bekezdése  szerinti  megoldás,   azaz   a
        jogszabályban  való  védetté nyilvánításról  szóló  rendelkezés
        vizsgálatára.
        A  védetté  nyilvánító jogszabály tartalmát a jelen  esetben  a
        Tvt.  határozza meg, a jogszabálynak a Tvt. értelmében kötelező
        tartalmi   elemei   vannak:  a  védetté  nyilvánítást   kimondó
        jogszabálynak  tartalmaznia  kell  egyebek  között  a   védetté
        nyilvánítás  tényét,  a természetvédelmi értékek  megnevezését,
        terület   esetében  annak  jellegét,  kiterjedését,  a  védetté
        nyilvánítás  indokát, természetvédelmi célját, a  földrészletek
        helyrajzi   számait.   Terület  védetté,   fokozottan   védetté
        nyilvánításának  tényét  az  ingatlan-nyilvántartásba  be  kell
        jegyezni [Tvt. 26. § (2) bekezdés].
        Az    Alkotmánybíróság   egy   ügyben,   amelyben   az    ócsai
        természetvédelmi  területet  létesítő  önkormányzati   rendelet
        alkotmányellenességének vizsgálatáról döntött, mérlegelte, hogy
        a  támadott  rendelkezés a kétségtelen önkormányzati  rendeleti
        formája mellett normatív tartalmú, és ezáltal alkotmánybírósági
        hatáskör alá tartozik-e. „Az Alkotmánybíróság úgy ítélte,  hogy
        természetvédelmi területté nyilvánító rendelkezés kétségtelenül
        hordoz tárgyát illetően egyedi jelleget. Másrészt a rendelkezés
        mindenkire  vonatkozik  eshetőlegesen,  nem  tapad   az   adott
        tulajdoni  vagy használati viszonyokhoz, és nem  egyedi,  eseti
        érdeket védő döntés, hanem általános, mindenkire kiható érdeket
        tart szem előtt. Ezért a rendeleti forma normatív tartalmat  is
        hordoz.” Az Alkotmánybíróság a rendeletet érdemben vizsgálta és
        az indítványt elutasította [29/1995. (V. 25.) AB határozat, ABH
        1995, 145, 149.].
        Más   ügyekben  is  vizsgált  az  Alkotmánybíróság   természeti
        területeket    védetté    nyilvánító   jogszabályokat    támadó
        indítványokat  a tulajdonjog sérelme szempontjából.  Miniszteri
        rendelet  vizsgálatáról szól a 964/B/1998.  AB  határozat  (ABH
        2002,  873.), önkormányzati rendelet vizsgálatáról a  80/B/2001
        AB   határozat  (ABH  2001,  1465.).  Az  Alkotmánybíróság   az
        indítványokat    elutasította.   Ez   utóbbi    ügyben    pedig
        megállapította:  az  Alkotmánybíróság nem vizsgálja  a  védetté
        nyilvánítás  indokoltságát,  ez olyan  szakkérdés,  amelyet  az
        előkészítési eljárásban a természetvédelmi hatóság tisztáz.
        Arra   is   van  példa,  hogy  az  Alkotmánybíróság  természeti
        területek  védetté nyilvánításáról szóló megyei  tanácsrendelet
        hatályon   kívül   helyezését  tartalmazó,  megyei   közgyűlési
        önkormányzati  rendeletet nyilvánított alkotmányellenesnek,  és
        azt  a  hatálybalépésének időpontjára visszamenőleges hatállyal
        megsemmisítette.  Az  Alkotmánybíróság megállapította,  hogy  a
        megyei  közgyűlés  nem rendelkezett hatáskörrel  arra,  hogy  a
        helyi   jelentőségű  természeti  terület  védettségi   szintjét
        rendeletben megszüntesse. A Tvt. 24. § (1) bekezdés b)  pontja,
        valamint a 24. § (4) bekezdése szerint a védetté nyilvánítás és
        a   védettség   feloldása  egyaránt  az   érintett   települési
        önkormányzat  feladata [46/2001. (XI. 17.)  AB  határozat,  ABH
        2001, 735.].
        A   48/1997.  (X.  6.)  AB  határozat  (ABH  1997,   502.)   is
        természetvédelmi  terület védettségének megszüntetéséről  szóló
        KTM  rendeletet  semmisített meg hatálybelépésének  időpontjára
        visszamenőleges  hatállyal, a pomázi ökológiai folyosó  védelmi
        szintjének folyamatossága érdekében.
        A  fentiek  alapján megállapítható, hogy a rendeletben  történő
        védetté  nyilvánítás  technikáját  az  Alkotmánybíróság  eddigi
        gyakorlata is igazolja.

        5.  A  határozat az Indokolás III. 2. pontjában vizsgálta  azt,
        hogy  milyen  a védetté nyilvánításnak az előkészítési  rendje.
        Elmaradt viszont annak értékelése, hogy a Tvt. által a  védetté
        nyilvánítás  előkészítésére előírt  eljárás  kellő  garanciákat
        nyújt-e az érintett tulajdonosok érdekeinek érvényesítésére.
        A   védetté   nyilvánításról  szóló  jogszabály   létrehozására
        irányuló  eljárás  időigényes,  hosszú  folyamat,  amely   több
        szakaszból áll. A védetté nyilvánításra bárki javaslatot tehet.
        Terület  védetté  nyilvánítását  –  helyi  jelentőségű   védett
        természeti  terület  kivételével – az  illetékes  nemzeti  park
        igazgatóság  készíti elő. Ha az előkészítés  helyi  jelentőségű
        védett  természeti  területté nyilvánításra  irányul,  a  helyi
        védetté   nyilvánítást   előkészítő  települési   önkormányzati
        jegyzőnek,   főjegyzőnek  a  terület  védetté   nyilvánításának
        indokoltságát  alátámasztó iratok megküldése mellett  meg  kell
        keresnie  az  igazgatóságot, hogy kívánja-e a terület  országos
        jelentőségű védett természeti területté nyilvánítását.
        A természeti terület védetté nyilvánításának előkészítése során
        az   előkészítést   végző   –   az  érdekeltek   álláspontjának
        megismerése érdekében – egyeztető megbeszélést és a  szükséghez
        képest   helyszíni  szemlét  tart.  Azok,  akikre   a   védetté
        nyilvánításból  jogok vagy kötelezettségek hárulnak,  illetőleg
        akik jogos érdekét a védetté nyilvánítás közvetlenül érinti,  a
        védetté nyilvánítást előkészítő eljárásban részt vehetnek [Tvt.
        25.  §  (7)  bekezdés].  Az  előkészítést  végző  az  egyeztető
        tárgyalásról   jegyzőkönyvet  és   összefoglalót   kell,   hogy
        készítsen,   amelyet   a   védetté   nyilvánításra    vonatkozó
        javaslattal  együtt  kell  a védetté nyilvánításra  jogosulthoz
        előterjeszteni.
        Ez  a részletesen szabályozott eljárás kellő garanciát biztosít
        az  érintett területek tulajdonosai részére; a jogorvoslati jog
        sérelmének  feltételezésekor  ezt  a  szempontot  is  értékelni
        kellett volna.

        6.    Összefoglalva    a    fenti   gondolatmenetekből    adódó
        következtetéseket, nem látom megindokoltnak az alkotmányellenes
        mulasztás megállapítását.
        A   védetté  nyilvánítás  akkor  töltheti  be  funkcióját,   ha
        elvontan, általánosan, jogszabályban jelenik meg, személyek  és
        esetek   sokaságára  alkalmazandó.  Meg  kell  jegyezni,   hogy
        jogszabályban  való  védetté  nyilvánításra  nemcsak   a   Tvt.
        tartalmaz felhatalmazást, hanem a kulturális örökség védelméről
        szóló  2001. évi LXIV. törvény 15. § (1) bekezdése, az  épített
        környezet  alakításáról és védelméről szóló 1997. évi  LXXVIII.
        törvény  57.  §  (3)  bekezdése is. A Tvt.  szerinti  védettség
        jogszabályban  történő megjelenítése azt  eredményezi,  hogy  a
        törvényben  előírt  különleges szabályok, a  védett  természeti
        területtel kapcsolatos használati, kezelési módok, korlátozások
        és  tilalmak betartása nemcsak az érintett tulajdonosok,  hanem
        mindenki (természetes személyek és hatóságok) számára kötelező.
        Ebben  a  szabályozási  környezetben  véleményem  szerint   nem
        állapítható  meg az, hogy a Tvt. szerint meghatározott,  kötött
        tartalmú   jogszabállyal   érintett  tulajdonosok   számára   a
        jogszabállyal  „szemben” az Alkotmány 57.  §  (5)  bekezdéséből
        eredően  jogorvoslati lehetőséget kell biztosítani.  A  védetté
        nyilvánító  rendeletek  az  egyes természeti  javak  használata
        szabályozásának  minősülnek.  A  jogorvoslathoz  való  alapvető
        jogból, és az Alkotmánybíróság gyakorlatából nem vezethető  le,
        hogy  a  vizsgált körben egyedi határozatok, hatósági  döntések
        lennének  szükségesek  a rendeletben a Tvt.  szabályai  szerint
        védetté     nyilvánított    természeti     javak     használata
        korlátozásához.  A  védetté nyilvánítási  eljárás  pedig  kellő
        garanciákat  nyújt a tulajdonosok – egyébként is  alkotmányosan
        korlátozott – jogainak érvényesítéséhez. Aggályosnak  tartom  a
        mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítását a
        jelen  ügyben  azért is, mert a nem csupán formális,  hanem  az
        Alkotmánybíróság    által   megkövetelt   érdemi    jogorvoslat
        megteremtésére  sem  a  jogorvoslatot  elbíráló  szerv,  sem  a
        felülvizsgálat   szempontjai,   sem   a   lehetséges   döntések
        meghatározását illetően nem látok lehetőséget.

        Budapest, 2006. július 11.
                                                     Dr. Paczolay Péter
                                                          alkotmánybíró
        A különvéleményhez csatlakozom.
                                                      Dr. Bihari Mihály
                                                          alkotmánybíró
          .
          English:
          .
          Petition filed:
          .
          .
          Number of the Decision:
          .
          33/2006. (VII. 13.)
          Date of the decision:
          .
          07/11/2006
          .
          .