Hungarian

Ügyszám: .	363/B/2002
Előadó alkotmánybíró: Kovács Péter Dr. .

Az indítvány lényege: .

A döntés száma: 33/2006. (VII. 13.) AB határozat .

ABH oldalszáma: 2006/447 .

A döntés kelte: Budapest, 07/11/2006 .

.

A döntés szövege: .

A döntés szövege:                  A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára    irányuló   indítvány,   valamint   mulasztásban megnyilvánuló  alkotmányellenesség  megszüntetésére  hivatalból indított  eljárás alapján – Dr. Bihari Mihály és  Dr.  Paczolay Péter alkotmánybírók különvéleményével – meghozta a következő                          határozatot:                                 1. Az Alkotmánybíróság hivatalból megállapítja: az Országgyűlés mulasztásban  megnyilvánuló alkotmányellenességet  idézett  elő azáltal,  hogy  nem  biztosított törvényben a  természetvédelmi területek védetté nyilvánításának esetére a tulajdonosoknak  az Alkotmány  57. § (5) bekezdésével összhangban álló jogorvoslati lehetőséget. Az  Alkotmánybíróság felhívja az Országgyűlést, hogy jogalkotói feladatának 2007. március 31. napjáig tegyen eleget. 2.  Az Alkotmánybíróság a természet védelméről szóló 1996.  évi LIII.  törvény  3.  §-a, 4. §-a, 15. §-a,  23.  §  (2)  és  (4) bekezdései, 25. §-a, 26. § (2) bekezdése, 28. §-a,  29.  §  (3) bekezdése,  31. §-a 32. §-a, 33. §-a és a 72. §  (1)  bekezdése alkotmányellenességének  megállapítására  és   megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja. 3.  Az Alkotmánybíróság a természet védelméről szóló 1996.  évi LIII. törvény 23. § (2) és (4) bekezdései, valamint a 26. § (2) bekezdése      alkotmányellenessége     megállapítására      és megsemmisítésére irányuló eljárást megszünteti. 4.  Az  Alkotmánybíróság  a törvény rendelkezései  módosítására irányuló indítványt visszautasítja. Az  Alkotmánybíróság  ezt  a határozatát  a  Magyar  Közlönyben közzéteszi.                            Indokolás                               I. Az  indítványozók panasszal fordultak az Alkotmánybírósághoz  a természet   védelméről  szóló  1996.  évi  LIII.   törvény   (a továbbiakban:   Tvt.)  alkalmazása  ellen,  és  kérték   „annak felülvizsgálatát; módosítását vagy végrehajtási utasítással  az észlelt    hiányosságok   megszüntetését.”   Az   indítványozók előadták,  hogy  azért élnek panasszal a fenti  törvény  ellen, „mert  a Kőszegi Tájvédelmi Körzetben a most folyó üzemtervezés során   jutott   tudomásukra,  hogy  valamennyi  ott   szereplő gazdasági  rendeltetésű erdőt a törvényre hivatkozva  ’átírnak’ természetvédelmi rendeltetésűvé.” Az indítvány a Tvt. 3. §  (1) bekezdése, 4. § e) és g) pontjai, 15. §-a, 25. §-a, 26.  §  (2) bekezdése, 28. §-a, 29. § (3) bekezdése, 32. §-a, 33. §-a,  68. §-a   valamint   72.   §   (1)   bekezdése   felülvizsgálatára, módosítására    és   kiegészítésére   vonatkozó    javaslatokat tartalmazott. Az  Alkotmánybíróság tájékoztatta az indítványozókat a beadvány hiányosságairól.  Felhívta  az indítványozókat  arra,  hogy  az indítvánnyal   csak  abban  az  esetben  tud  foglalkozni,   ha megjelölik     a     sérelmesnek    tartott    jogszabályhelyek vonatkozásában,  hogy  mely  alkotmányos  rendelkezés  sérelmét milyen  okból állítják, és határozott kérelmet kell  benyújtani az    általuk    alkotmányellenesnek   tekintett    jogszabályi rendelkezések    megsemmisítésére.    Az    indítványozók    az Alkotmánybíróság   felhívását  követő  beadványukban   a   Tvt. visszamenőleges   hatályú  részbeni  megsemmisítését,   és   az „előidézett    alkotmányellenes   helyzet    megváltoztatásának előírását”  kérték.  Az indítványban megjelölték  az  Alkotmány azon   rendelkezéseit,  amelyekkel  kapcsolatosan  a   támadott rendelkezéseket aggályosnak vélik, így az Alkotmány  2.  §  (1) bekezdését,  13.  §-át, 14. §-át, valamint 57.  §  (1)  és  (5) bekezdését. Az  indítványozók sérelmezik, hogy a Tvt. 3 – 4. §-ai, 15. §-a, 28.  §-a,  31 – 32. §-ai „minden előzetes eljárás nélkül  újabb területekre terjeszti ki a védettséget és a már laza védettségű területeknél  magasabb védettségű fokozatot  állapít  meg.”  Az indítványozók  véleménye  szerint  a  Tvt.  4.  §   d)   pontja értelmében  és  a  15. § (1) bekezdése alapján  ez  a  törvényi védelem valamennyi erdőterületre kiterjeszthető, azonban  ennek nem  szab  határt  az erdő védelmére alkalmas  minősége  és  az ország teherbíró képessége. Álláspontjuk szerint csak a valóban természeti   értéket   képező   területekkel   kellene,    hogy foglalkozzon a Tvt. Az  indítványozók úgy vélik, hogy a jogbiztonság  követelményét sértik  a  kifogásolt rendelkezések, továbbá sérül az Alkotmány 13.  §  (1)  és  (2)  bekezdése, valamint a  14.  §-a,  amelyet álláspontjuk   szerint  a  törvény  teljesen  figyelmen   kívül hagyott. Az  indítványozók szerint jogbizonytalanságot eredményez a Tvt. 23.   §  (2)  bekezdése  is,  mert  a  törvény  erejénél  fogva felsorolja  a  védelem alatt álló természeti  képződményeket  – erdőt  is, – azonban a 23. § (4) bekezdésének előírása ellenére az  erdők  vonatkozásában a tulajdonosokat nem  értesítették  a jegyzék   létéről.   Az  erdőtulajdonos   csak   az   ingatlan- nyilvántartási   határozatból  értesülhet   területe   minőségi osztályának  esetleges  változásáról. A kezdeményezés  tényéről nem  értesítik az Alkotmány 57. § (1) és (5) bekezdése ellenére az   érintett  tulajdonost.  Az  indítványozók  hivatkoztak  az Alkotmánybíróság  e  tárgyban  hozott  53/2002.   (XI.28.)   AB határozatára.    Álláspontjuk    szerint    problémájukat     a különvéleményben   foglaltak   szerint   kell   megoldania:   a természetvédelmi   hatóságnak  –  az  Alkotmány   57.   §   (5) bekezdésére  tekintettel  –  a  Tvt.  26.  §  (1)  bekezdésének alkalmazásánál  a  törvényi védettség  konkrét  területen  való fennállását   közigazgatási   megállapító   határozatban   kell megjelölnie. Az    eljárás   során   az   Alkotmánybíróság   megkereste    a környezetvédelmi és vízügyi minisztert álláspontja kifejtésére.                               II. 1. Az Alkotmány indítványban megjelölt rendelkezései: „2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam.” „13. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a tulajdonhoz való jogot.” „14. § Az Alkotmány biztosítja az öröklés jogát.” „57.  §  (1)  A Magyar Köztársaságban a bíróság előtt  mindenki egyenlő,  és  mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene  emelt bármely vádat, vagy valamely perben a jogait és kötelességeit a törvény   által  felállított  független  és  pártatlan  bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el. (…) (5)   A  Magyar  Köztársaságban  a  törvényben  meghatározottak szerint   mindenki  jogorvoslattal  élhet  az  olyan  bírósági, közigazgatási és más hatósági döntés ellen, amely a jogát  vagy jogos  érdekét sérti. A jogorvoslati jogot – a jogviták ésszerű időn   belüli   elbírálásának  érdekében,  azzal  arányosan   a jelenlévő  országgyűlési képviselők kétharmadának  szavazatával elfogadott törvény korlátozhatja.” 2. A Tvt. kifogásolt rendelkezései: „3.  §  (1)  A  törvény hatálya kiterjed valamennyi  természeti értékre és területre, tájra, továbbá a velük kapcsolatos minden tevékenységre,   valamint   a  nemzetközi   egyezményekből   és együttműködésből  fakadó természetvédelmi feladatokra,  kivéve, ha nemzetközi egyezmény másként rendelkezik. (2)   A   természetvédelemmel  összefüggő  e   törvényben   nem szabályozott  kérdésekre,  a  környezet  védelmének   általános szabályairól  szóló  1995. évi LIII. törvény  (a  továbbiakban: Kt.) rendelkezéseit kell alkalmazni. 4. § E törvény alkalmazásában: (…) d)  természetközeli állapot: az az élőhely, táj,  életközösség, amelynek  kialakulására  az  ember  csekély  mértékben   hatott (természeteshez hasonlító körülményeket teremtve), de  a  benne lejátszódó folyamatokat többségükben az önszabályozás jellemzi, de közvetlen emberi beavatkozás nélkül is fennmaradnak; e)  védett természeti érték (természetvédelmi érték): e törvény vagy   más   jogszabály  által  védetté,   fokozottan   védetté nyilvánított – kiemelt természetvédelmi oltalomban részesülő  – élő   szervezet  egyede,  fejlődési  alakja,  szakasza,   annak származéka,   illetőleg  az  élő  szervezetek   életközösségei, továbbá barlang, ásvány, ásványtársulás, ősmaradvány; (…) g)  védett  természeti terület: e törvény vagy  más  jogszabály által  védetté  vagy  fokozottan védetté nyilvánított  (kiemelt természetvédelmi oltalomban részesülő) földterület; (…)” „15.  §  (1)  Természeti  területnek minősül,  ha  a  4.  §  d) pontjában meghatározott feltételeknek megfelel: a) az erdő, gyep, nádas, művelési ágú termőföld; b) a művelés alól kivettként nyilvántartott földterület, ha nem építmény    elhelyezésére   szolgál,   vagy   ha   e    törvény hatálybalépésekor,  jogerősen  jóváhagyott  bányászati  műszaki üzemi terv alapján nem áll bányaművelés alatt; c) a mező- és erdőgazdasági hasznosításra alkalmatlan földterület. (2)  Az  (1)  bekezdés hatálya alá tarozó természeti  területek jegyzékét  a  miniszter folyamatosan, de  legkésőbb  e  törvény hatálybalépésétől  számított 2 éven belül a földművelésügyi  és vidékfejlesztési miniszterrel együttes rendeletben közzéteszi.” A   Tvt.   15.  §-a  az  indítvány  benyújtását  követően   (3) bekezdéssel egészült ki. A (3) bekezdés szövege a következő: (3)   A  (2)  bekezdés  szerint  közzétett  természeti  terület kijelölésének  tényét  az  ingatlan-nyilvántartásba  fel   kell jegyezni, a kijelölés feloldását követően a feljegyzést törölni kell.  A  feljegyzést,  illetve annak törlését  a  felügyelőség hivatalból kezdeményezi.” „23. § (…) (2)  E  törvény  erejénél fogva védelem  alatt  áll  valamennyi forrás,  láp, barlang, víznyelő, szikes tó, kunhalom,  földvár. Az  e  bekezdés  alapján védett természeti  területek  országos jelentőségűnek [24. § (1) bekezdés] minősülnek. (…) (4)  A  (2)  bekezdés hatálya alá tartozó lápok, szikes  tavak, kunhalmok   és  földvárak  jegyzékét  a  miniszter  a   törvény hatálybalépésétől  számított  3  éven  belül  közzéteszi  és  a jegyzéket évente felülvizsgálja. A jegyzék tájékoztató  jellegű és   nem   érinti   a   (2)   bekezdés   alapján,   e   törvény hatálybalépésével bekövetkező védelmét. (…)” A Tvt. 25. §-ának az indítvány benyújtásakor hatályos szövege: 25.  §  (1)  Védetté  nyilvánításra bárki javaslatot  tehet.  A védetté nyilvánítás előkészítése hivatalból indul meg. (2)  Terület  védetté nyilvánítását – helyi jelentőségű  védett természeti terület kivételével – az igazgatóság készíti elő. Ha az  előkészítés  helyi jelentőségű védett természeti  területté nyilvánításra irányul, a helyi védetté nyilvánítást  előkészítő települési önkormányzati jegyzőnek, főjegyzőnek (a továbbiakban együtt:    jegyző),    a   terület   védetté    nyilvánításának indokoltságát  alátámasztó iratok megküldése mellett  meg  kell keresnie  az  igazgatóságot, hogy kívánja-e a terület  országos jelentőségű védett természeti területté nyilvánítását. (3) Az igazgatóság – a Minisztérium állásfoglalása alapján –  a (2) bekezdés szerinti nyilatkozatát 60 napon belül megadja.  Ha a  terület  országos  jelentőségű védett  természeti  területté nyilvánítása  indokolt, az igazgatóság  a  védetté  nyilvánítás előkészítését hivatalból folytatja le. (4) Természeti érték védetté, fokozottan védetté nyilvánítását a Minisztérium készíti elő. (5)  A  (2)-(4) bekezdésben szabályozott előkészítés során  meg kell  vizsgálni a védetté nyilvánítás indokoltságát, a  védelem céljainak  megvalósításához  szükséges  intézkedéseket   és   a védelemhez    szükséges    feltételek,    pénzügyi     eszközök biztosíthatóságát, valamint a védelem várható következményét. (6)  A  természeti terület védetté nyilvánításának előkészítése során  az  előkészítést  végző – az  érdekeltek  álláspontjának megismerése érdekében – egyeztető megbeszélést és a  szükséghez képest  helyszíni szemlét tűz ki, amelyre – a kitűzött  időpont előtt legalább 15 nappal – meghívja az (1) bekezdésben említett javaslattevőt,    valamennyi   érdekelt   hatóságot,    továbbá mindazokat,   akikre  a  védetté  nyilvánításból   jogok   vagy kötelezettségek  hárulnak,  illetőleg  akik  jogos  érdekét   a védetté nyilvánítás közvetlenül érinti. Jelentős számú érdekelt esetén  a meghívás történhet hirdetménynek a helyi önkormányzat hirdetőtábláján  történő  kifüggesztésével  vagy  más,  helyben szokásos módon történő közhírré tétele útján is. (7)   Az   előkészítést   végző   az   egyeztető   tárgyalásról jegyzőkönyvet  és  összefoglalót  készít,  amelyet  a   védetté nyilvánításra   vonatkozó  javaslattal  együtt  előterjeszt   a védetté nyilvánításra jogosulthoz. (8)   Helyi  jelentőségű  védett  természeti  terület  országos jelentőségűvé   nyilvánítása  esetén  a   (6)-(7)   bekezdésben foglaltakat akkor kell alkalmazni, ha a védelmi előírások az  e törvényben    foglaltaknál,   illetve   korábbi   önkormányzati rendeletben    meghatározottaknál   szigorúbb   rendelkezéseket tartalmaznak. (9)  A  24.  §  (1)  bekezdése alapján  alkotott  önkormányzati rendeletben,  a  felmentésre vonatkozó  szabályok  [24.  §  (3) bekezdés b) pont] alkalmazásával biztosítani kell a területen a védetté nyilvánítás előtt megkezdett közérdekű tevékenységnek – a   közérdekű   cél   megvalósításához  szükséges   mértékű   – folytatását.” A Tvt. 25. §-ának az eljárás lefolytatásakor hatályos szövege: „25. § (1) Védetté nyilvánításra bárki javaslatot tehet. (2)  Terület  védetté nyilvánítását – helyi jelentőségű  védett természeti terület kivételével – az igazgatóság készíti elő. Ha az  előkészítés  helyi jelentőségű védett természeti  területté nyilvánításra irányul, a helyi védetté nyilvánítást  előkészítő települési önkormányzati jegyzőnek, főjegyzőnek (a továbbiakban együtt:    jegyző),    a   terület   védetté    nyilvánításának indokoltságát  alátámasztó iratok megküldése mellett  meg  kell keresnie  az  igazgatóságot, hogy kívánja-e a terület  országos jelentőségű védett természeti területté nyilvánítását. (3)   A   helyi   védetté  nyilvánítás  esetén   a   települési önkormányzat  jegyzője,  a  fővárosban  a  főjegyző  a  védetté nyilvánító,   illetve   a  védettség  feloldásáról   rendelkező önkormányzati rendeletet – nyilvántartási célból  –  hivatalból megküldi az érintett területen működő igazgatóságnak. (4) Az igazgatóság – a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (a  továbbiakban: Minisztérium) állásfoglalása alapján – a  (2) bekezdés  szerinti nyilatkozatát 60 napon belül megadja.  Ha  a terület   országos  jelentőségű  védett  természeti   területté nyilvánítása  indokolt, a védetté nyilvánítás előkészítését  az igazgatóság folytatja le. (5) Természeti érték védetté, fokozottan védetté nyilvánítását a Minisztérium készíti elő. (6)  A  (2)-(4) bekezdésben szabályozott előkészítés során  meg kell  vizsgálni a védetté nyilvánítás indokoltságát, a  védelem céljainak  megvalósításához  szükséges  intézkedéseket   és   a védelemhez    szükséges    feltételek,    pénzügyi     eszközök biztosíthatóságát, valamint a védelem várható következményét. (7)  A  természeti terület védetté nyilvánításának előkészítése során  az  előkészítést  végző – az  érdekeltek  álláspontjának megismerése érdekében – egyeztető megbeszélést és a  szükséghez képest  helyszíni  szemlét tart, amelyre – a  kitűzött  időpont előtt legalább 15 nappal – meghívja az (1) bekezdésben említett javaslattevőt,    valamennyi   érdekelt   hatóságot,    továbbá mindazokat,   akikre  a  védetté  nyilvánításból   jogok   vagy kötelezettségek  hárulnak,  illetőleg  akik  jogos  érdekét   a védetté nyilvánítás közvetlenül érinti. Jelentős számú érdekelt esetén  a meghívás történhet hirdetménynek a helyi önkormányzat hirdetőtábláján  történő  kifüggesztésével  vagy  más,  helyben szokásos módon történő közhírré tétele útján is. (8)   Az   előkészítést   végző   az   egyeztető   tárgyalásról jegyzőkönyvet  és  összefoglalót  készít,  amelyet  a   védetté nyilvánításra   vonatkozó  javaslattal  együtt  előterjeszt   a védetté nyilvánításra jogosulthoz. (9)   Helyi  jelentőségű  védett  természeti  terület  országos jelentőségűvé   nyilvánítása  esetén  a   (6)-(7)   bekezdésben foglaltakat akkor kell alkalmazni, ha a védelmi előírások az  e törvényben    foglaltaknál,   illetve   korábbi   önkormányzati rendeletben    meghatározottaknál   szigorúbb   rendelkezéseket tartalmaznak. (10)  A  24.  §  (1)  bekezdése alapján alkotott  önkormányzati rendeletben,  a  felmentésre vonatkozó  szabályok  [24.  §  (3) bekezdés b) pont] alkalmazásával biztosítani kell a területen a védetté nyilvánítás előtt megkezdett közérdekű tevékenységnek – a   közérdekű   cél   megvalósításához  szükséges   mértékű   – folytatását.” „26. § (…) (2)  Terület védetté, fokozottan védetté nyilvánításának tényét az   ingatlan-nyilvántartásba  be  kell   jegyezni,   védettség feloldását  követően a védettség tényét pedig törölni  kell.  A bejegyzést,  illetve annak törlését a természetvédelmi  hatóság hivatalból kezdeményezi.” „28.   §   (1)   A   védett  természeti   terület   a   védelem kiterjedtségének, céljának, hazai és nemzetközi  jelentőségének megfelelően lehet: a) nemzeti park, b) tájvédelmi körzet, c) természetvédelmi terület, d) természeti emlék. (2)    Nemzeti   park   az   ország   jellegzetes,   természeti adottságaiban  lényegesen meg nem változtatott,  olyan  nagyobb kiterjedésű   területe,  melynek  elsődleges   rendeltetése   a különleges   jelentőségű,  természetes  növény-  és  állattani, földtani, víztani, tájképi és kultúrtörténeti értékek  védelme, a  biológiai  sokféleség  és természeti  rendszerek  zavartalan működésének fenntartása, az oktatás, a tudományos kutatás és  a felüdülés elősegítése. (3) Tájvédelmi körzet az ország jellegzetes természeti, tájképi adottságokban  gazdag  nagyobb, általában összefüggő  területe, tájrészlete,   ahol   az   ember  és  természet   kölcsönhatása esztétikai,   kulturális   és   természeti   szempontból    jól megkülönböztethető  jelleget  alakított   ki,   és   elsődleges rendeltetése a tájképi és a természeti értékek megőrzése. (4)   Természetvédelmi   terület  az  ország   jellegzetes   és különleges  természeti  értékekben  gazdag,  kisebb  összefüggő területe,  amelynek  elsődleges  rendeltetése  egy  vagy   több természeti  érték,  illetve  ezek  összefüggő  rendszerének   a védelme.  A 23. § (2) bekezdése alapján védett láp,  szikes  tó természetvédelmi területnek minősül. (5)  Természeti  emlék  valamely különlegesen  jelentős  egyedi természeti   érték,  képződmény  és  annak  védelmét   szolgáló terület. A 23. § (2) bekezdése alapján védett forrás, víznyelő, kunhalom, földvár természeti emléknek minősül. (6)  Nemzeti  park, tájvédelmi körzet létesítésére kizárólag  a miniszter jogosult. (7)   Valamennyi   nemzeti  park  területét  –   a   nemzetközi előírásokkal   összhangban   a  miniszter   által   rendeletben meghatározott  elvek szerint – természeti, kezelt  és  bemutató övezeti kategóriákba kell besorolni. (8)  Az  (1)  bekezdés a)-c) pontjaiban meghatározott  országos jelentőségű védett természeti terület, vagy annak meghatározott részét a miniszter jogszabályban tudományos célokra kijelölheti (tudományos   rezervátum).   E   terület   fokozottan   védetté nyilvánításáról a kijelölő jogszabályban kell rendelkezni. 29. § (…) (3)   A   természetes  vagy  természetközeli   állapotú   erdei életközösség   megóvását,  a  természetes   folyamatok   szabad érvényesülését,   továbbá  a  kutatások  folytatását   szolgáló erdőterületeket    a    miniszter,   a    földművelésügyi    és vidékfejlesztési miniszterrel egyetértésben, jogszabályban –  a 28.   §  (1)  bekezdése  szerinti  védett  természeti  területi kategóriába   sorolva   –  erdőrezervátummá   nyilvánítja.   Az erdőrezervátum magterületét a (2) bekezdésben foglaltak szerint kell kijelölni.” „31. § Tilos a védett természeti terület állapotát (állagát) és jellegét     a     természetvédelmi    célokkal    ellentétesen megváltoztatni. „32. § (1) A védett természeti területen lévő erdő elsődlegesen védelmi rendeltetésű. (2)   Az   e  törvény  hatálybalépése  után  védett  természeti területté  nyilvánított erdők esetében a már  meglévő  üzemterv érintett  részét a védetté nyilvánítást követően  az  erdészeti hatóság haladéktalanul, a természetvédelmi hatóság szakhatósági közreműködésével felülvizsgálja és szükség szerint módosítja. (3)  E törvény hatálybalépése előtt védett természeti területté nyilvánított   erdők  üzemterveit  –  ha   azokat   a   védetté nyilvánítás előtt hagyták jóvá – az erdészeti hatóság a törvény hatálybalépésétől  számított 1 éven  belül  a  természetvédelmi hatóság szakhatósági közreműködésével felülvizsgálja és szükség szerint módosítja. 33.  §  (1) Fokozottan védett természeti területen lévő erdőben erdőgazdálkodási  beavatkozás csak a  természetvédelmi  kezelés részeként, a kezelési tervben [36. § (3) bekezdés] foglaltakkal összhangban,   a   természetvédelmi  hatóság   hozzájárulásával végezhető. (2)  Védett  természeti területen lévő erdőben kerülni  kell  a teljes talaj-előkészítést és a vágásterületen az égetést. (3)  Védett  természeti  területen  lévő  erdőben,  a  kezelési tervben foglaltakkal összhangban a) erdőnevelést a természetes erdőtársulások fajösszetételét és állományszerkezetét   megközelítő,  természetkímélő   módszerek alkalmazásával, b)  erdőfelújítást a termőhelynek megfelelő őshonos fajokkal és –   az   (5)  bekezdés  a)  pontja  kivételével  –  természetes felújítási (fokozatos felújító vágás, szálalás, szálaló  vágás) módszerekkel kell végezni. Védett  természeti  területen erdőtelepítés  kizárólag  őshonos fafajokkal,  természetkímélő  módon  és  a  termőhely   típusra jellemző elegyarányoknak megfelelően végezhető. (4)  Védett  természeti területen lévő erdőben a  fakitermelést vegetációs időszak alatt csak kivételesen indokolt esetben (pl. növényegészségügyi    okból),   a   természetvédelmi    hatóság hozzájárulásával lehet végezni. (5) Védett természeti területen lévő erdőben a)  tarvágás csak nem őshonos fafajokból álló, vagy természetes felújulásra nem képes állományokban – összefüggően legfeljebb 3 hektár kiterjedésben – engedélyezhető, b)   a   fokozatos   felújítást  követő   végvágás   összefüggő kiterjedése az 5 hektárt nem haladhatja meg, c)  a  végvágással, illetve tarvágással érintett erdőterülethez kapcsolódó   állományrészekben  további   végvágásra,   illetve tarvágásra  csak akkor kerülhet sor, ha a korábban  véghasznált területen az erdőfelújítás befejeződött. (6)  Az  (5)  bekezdés  a)-b)  pontjaiban  meghatározott  tar-, illetve  végvágás kiterjedése növényegészségügyi  okból  és  az újulat  fennmaradása  érdekében,  vagy  természetvédelmi  indok alapján   kivételesen   meghaladhatja  az   ott   meghatározott területnagyságot. (7)  Védett  természeti területen lévő, nem őshonos  fafajokból álló  erdőben a természetközeli állapot kialakítására a pótlás, az   állománykiegészítés,  az  erdőszerkezet   átalakítása,   a fafajcsere,   az   elegyarány-szabályozás  és  a   monokultúrák felszámolása útján kell törekedni. (8)  Véghasználat  a  (6)  és  a (7) bekezdésben  meghatározott kivétellel  csak a biológiai vágásérettséghez közeli időpontban végezhető.” A  Tvt.  72.  §  (1)  bekezdésének az  indítvány  benyújtásakor hatályos szövege: „72.  §  (1)  A  védett természeti területeken természetvédelmi érdekből  –  az e törvény hatálybalépését követően –  elrendelt mező- és erdőgazdasági korlátozás, illetve tilalom esetén, vagy a   termelésszerkezet   jelentős  megváltoztatásának   előírása következtében a tulajdonos tényleges kárát meg kell téríteni. A természeti   kár   megelőzése   és  megakadályozása   érdekében jogszerűen előírt korlátozás vagy tilalom kártalanítási  igényt nem keletkeztet. A  Tvt.  72.  §  (1)  bekezdésének az  indítvány  elbírálásakor hatályos szövege: „72.  §  (1)  A  védett természeti területeken természetvédelmi érdekből  –  az e törvény hatálybalépését követően –  elrendelt gazdálkodási   korlátozás,  illetve  tilalom  esetén   vagy   a termelésszerkezet    jelentős    megváltoztatásának    előírása következtében  a tulajdonos vagy – amennyiben  a  tulajdonos  a terület  használatát átengedi – a jogszerű  használó  tényleges kárát meg kell téríteni.” Tekintettel arra, hogy a Tvt. 25. §-a és a 72. § (1)  bekezdése az   indítvány  lényegét  érintően  nem  változott,  ezért   az Alkotmánybíróság  a  vizsgálatot  gyakorlatának  megfelelően  a hatályos  rendelkezések  tekintetében folytatta  le.  [14/1999. (VI.  3.)  AB  határozat, ABH 1999, 396, 399.; 1425/B/1997.  AB határozat,  ABH 1998, 844, 845.; 163/B/1991. AB határozat,  ABH 1993, 544, 545.; 137/B/1991 AB határozat, ABH 1992, 456, 457.]                              III.                                 Az indítvány nem megalapozott. 1.  Az Alkotmánybíróság az indítvánnyal összefüggésben elsőként azt  vizsgálta,  hogy az indítvány tárgya nem  minősül-e  ítélt dolognak. Az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és  annak közzétételéről   szóló,  módosított  és  egységes   szerkezetbe foglalt  3/2001.  (XII.  3.)  Tü. határozat  31.  §  c)  pontja értelmében „ítélt dolog” címén az eljárás megszüntetésének  van helye,  ha az indítvány az Alkotmánybíróság által érdemben  már elbírált    jogszabállyal   azonos   jogszabály    (jogszabályi rendelkezés)  felülvizsgálatára irányul és az  indítványozó  az Alkotmánynak  ugyanarra a §-ára, illetőleg  alkotmányos  elvére (értékére)  –  ezen  belül  – azonos alkotmányos  összefüggésre hivatkozva   kéri   az   alkotmánysértés   megállapítását.   Az Alkotmánybíróság  gyakorlata szerint az indítványban  felvetett kérdés  akkor „res iudicata”, ha az újabb indítványt  ugyanazon jogszabályi   rendelkezésre  vonatkozóan  azonos   okból   vagy összefüggésben terjesztik elő. (1620/B/1991. AB határozat,  ABH 1991,  972,  973.)  Ha  az  újabb  indítványt  más  okra,   más alkotmányossági összefüggésre alapítják, az Alkotmánybíróság az újabb indítvány érdemi vizsgálatába bocsátkozik. [35/1997. (VI. 11.)  AB határozat, ABH 1997, 200, 212.; 17/1999. (VI. 11.)  AB határozat, ABH 1999, 131, 133.; 5/2002. (II. 22.) AB határozat, ABH  2002,  78, 81.; 37/2004. (X. 15.) AB határozat, ABH  2004, 908, 911.] Az    Alkotmánybíróság   a   Tvt.   26.   §    (2)    bekezdése alkotmányosságának   vizsgálatát   az   Alkotmány    13.    §-a tekintetében  – a Balaton-felvidéki Nemzeti Park  létesítéséről szóló   31/1997.  (IX.  23.)  KTM  rendelettel  együtt  –   már elvégezte,  és  964/B/1998. AB határozatában megállapította:  a Tvt. 26. § (2) bekezdése és az R. előírásai az Alkotmány 13. §- át  nem  sértik, ezért az indítványt elutasította.  (ABH  2002, 873,  878.) Tekintettel arra, hogy a jelen ügyben az  indítvány már   érdemben   elbírált  jogszabályi  rendelkezéssel   azonos jogszabályi  rendelkezésre  irányul,  és  az  indítványozó   az Alkotmány   ugyanazon   rendelkezésére,  azonos   összefüggésre hivatkozva kéri a Tvt. 26. § (2) bekezdése alkotmányellenessége megállapítását,   „ítélt   dolog”   áll    fenn,    ezért    az Alkotmánybíróság e tekintetben az eljárást megszüntette. Az   Alkotmánybíróság  egy  másik  indítvány  alapján  azt   is vizsgálta  már,  hogy  a  Tvt. 23. §  (2)  és  (4)  bekezdései, valamint a 26. § (2) bekezdése megfelelnek-e az Alkotmány  2  § (1) bekezdésében garantált jogbiztonság követelményének, és nem sértik-e  az  Alkotmány  57.  §-a által  biztosított  általános jogvédelmi  garanciákat. Az indítványozó ott  azt  kifogásolta, hogy  az  ex  lege  védelem alatt álló természeti  képződmények közül  a  törvény nem definiálja a láp fogalmát és az  ingatlan nyilvántartásba  való  bejegyzés elleni jogorvoslat  során  nem lehet   felülvizsgálni  a  természeti  védettség   tényét.   Az indítványozó  sérelmezte továbbá, hogy bár a védett  természeti képződmények  jegyzékét  a miniszternek  már  a  Tvt.  hatályba lépésétől számított 3 éven belül közzé kellett volna tenni,  ez nem   történt  meg.  Az  indítványozó  álláspontja  szerint   a természeti   védettség   megállapítását   megfelelő    eljárási szabályok  szerint kellene elvégezni. Ennek hiányában  valamely földterület  védetté  minősítése ellen az  érintett  tulajdonos jogorvoslattal  nem  élhet. Az Alkotmánybíróság  53/2002.  (XI. 28.)  AB  határozatában azt állapította meg, hogy a  kifogásolt szabályok  nem ellentétesek az Alkotmány 2. § (1) bekezdésével, valamint   az  57.  §  rendelkezésével,  ezért  az   indítványt elutasította. Ugyanakkor ebben az eljárásban hivatalból eljárva megállapította:   „az   Országgyűlés   jogalkotói   feladatának elmulasztásával alkotmányellenes helyzetet idézett elő azáltal, hogy  a  törvény  erejénél  fogva védett  természeti  területek egyedi    meghatározása    során   nem    biztosított    önálló jogorvoslatot.” (ABH 2002, 327, 337.) A határozat indokolásában az  Alkotmánybíróság  utalt  arra,  hogy  „a  Tvt.  23.  §  (2) bekezdése  általános értelemben (in abstracto)  rendelte  el  a védett természeti területek törvényi védettségét. (…) A törvény erejénél  fogva minden természeti terület olyan  módon  védett, hogy  a  konkrét területek nincsenek a törvényben meghatározva. Ezért  a  törvény  alapján  nem  lehet  megállapítani,  hogy  a normatív védelem egyedileg mely területekre terjed ki.  A  Tvt. 26.  §  (1)  bekezdése szerint a törvény erejénél fogva  védett természeti    területeket    konkrétan    (in    concreto)    a természetvédelmi   hatóság  jelöli  ki.  A  védett   természeti területek  megjelölése a természetvédelmi hatóság  mérlegelésén alapul.  (…) A természetvédelmi hatóságnak a védett  természeti területek  megjelöléséről  hozott  egyedi  döntésével   szemben viszont a jogorvoslat hiányzik.” (ABH 2002, 327, 334, 335.) A  jelen  eljárásban az indítványozók a Tvt. 23. § (2)  és  (4) bekezdése valamint 26. § (2) bekezdése tekintetében szintén  az Alkotmány  2.  § (1) bekezdésének valamint 57.  §  (1)  és  (5) bekezdésének   sérelmét  állítják,  és  –  a   láp   fogalmának meghatározásán   kívül   –  az  indítvány   lényegében   azonos érveléssel   a   korábban  vizsgált  alkotmányos  összefüggések vizsgálatát  kérte. Az Alkotmánybíróság az indítványnak  ezt  a részét  is  „ítélt dolognak” tekintette, és ezért  az  eljárást megszüntette. Az  Alkotmánybíróság  megjegyzi, hogy a jogalkotó  az  53/2002. (XI.  28.)  AB  határozat nyomán a Tvt. 23. § (3)  bekezdésében meghatározta  többek  között a láp fogalmát,  valamint  a  Tvt. módosításáról  szóló 2003. évi LI. törvény 1. §  (4)  bekezdése beiktatta azt a rendelkezést, mely szerint a 23. § (2) bekezdés hatálya  alá  tartozó védett természeti terület kiterjedését  a felügyelőség   ingatlan-nyilvántartási   bejegyzésre   alkalmas módon, hatósági határozatban állapítja meg. A Tvt. 23. § (2) és (4)   bekezdése  azonban  nem  vonatkozik  az  erdőkre  és  más természeti  területekre,  amelyeket  a  Tvt.  24.  §-a  alapján országos   jelentőségű  terület  esetén  a   miniszter,   helyi jelentőségű terület esetén a települési – Budapesten a fővárosi –  önkormányzat rendeletben nyilvánít védetté. A Tvt. 23. § (2) bekezdése  alapján  a  Tvt. erejénél fogva  védelem  alatt  áll valamennyi forrás, láp, barlang, víznyelő, szikes tó,  kunhalom és földvár. 2.   A   védetté   nyilvánításnak  a   Tvt.-ben   meghatározott előkészítési rendje van. A Tvt. 25. § (6) bekezdése alapján  az előkészítés  során  meg  kell vizsgálni a  védetté  nyilvánítás indokoltságát.   A  2005.  évi  CXXXI.  törvény   38.   §   (3) bekezdésével megállapított Tvt. 25. § (7) bekezdése alapján  az előkészítés  során az előkészítést végző egyeztető megbeszélést és a szükséghez képest helyszíni szemlét tart, amelyre meghívja a   javaslattevőt,   valamennyi  érdekelt  hatóságot,   továbbá mindazokat,   akikre  a  védetté  nyilvánításból   jogok   vagy kötelezettségek  hárulnak,  illetőleg  akik  jogos  érdekét   a védetté  nyilvánítás  közvetlenül érinti.  A  Tvt.  28.  §  (6) bekezdése  szerint nemzeti park, tájvédelmi körzet létesítésére kizárólag   a   miniszter  jogosult.  A  miniszter  rendeletben nyilvánítja  védetté, illetve fokozottan védetté  a  természeti értéket, továbbá fokozottan védetté a területet. A Tvt.  24.  § (3) bekezdése szerint a védetté nyilvánítást kimondó jogszabály tartalmazza a védetté nyilvánítás tényét, a természeti  értékek megnevezését, terület esetében annak jellegét, kiterjedését,  a védetté   nyilvánítás  indokát,  természetvédelmi   célját,   a földrészletek helyrajzi számait, a Tvt.-ben meghatározott egyes korlátozások   és  tilalmak  alóli  esetleges   felmentést,   a természetvédelmi hatóság engedélyéhez, illetve hozzájárulásához kötött tevékenységek körét, továbbá az Európai Közösségek  jogi aktusaiban   meghatározott  védettségi   kategóriába   tartozás tényét. A rendeletben tehát pontosan meg kell jelölni a védetté nyilvánított területeket. A Tvt. 26. § (1) bekezdése szerint  a védett  természeti területet táblával meg kell jelölni, amelyen fel  kell  hívni a figyelmet a védettség tényére,  valamint  az ebből  fakadó  főbb korlátozó rendelkezésekre. A  (2)  bekezdés szerint  a  terület védetté, fokozottan védetté nyilvánításának tényét  az  ingatlan-nyilvántartásba be kell jegyezni.  A  Tvt. rendelkezései biztosítják azt, hogy a tulajdonosok értesüljenek az   előkészítés  során  a  védetté  nyilvánításról,   majd   a kihirdetett  miniszteri rendeletből illetőleg ezt  követően  az ingatlan-nyilvántartási határozatból a konkrét területet érintő korlátozásról is. Az   Alkotmány   57.   §  (5)  bekezdése   szerint   a   Magyar Köztársaságban  a  törvényben meghatározottak szerint  mindenki jogorvoslattal  élhet az olyan bírósági, közigazgatási  és  más hatósági döntés ellen, amely a jogát vagy jogos érdekét  sérti. A jogorvoslathoz való jog tárgyilag csak a bírósági és hatósági döntésekre  terjed  ki. „Az Alkotmány 57.  §  (5)  bekezdésében foglalt  jogorvoslathoz való jog – a törvényben meghatározottak szerint – a bírósági, közigazgatási és más hatósági döntésekkel szemben biztosítja a jogorvoslat lehetőségét.” (Pl. 730/B/2004. AB   határozat,  ABH,  2005,  1276,  1279.)  A  nemzeti  parkká nyilvánítás  az  indítványozók által nem  támadott  24.  §  (2) bekezdése alapján miniszteri rendeletben történik. A miniszteri rendelet   jogszabály.  Sem  az  Alkotmány,  sem  más  törvényi rendelkezés „nem tartalmaz olyan előírást, amely lehetővé tenné a  jogszabályok  elleni jogorvoslatot. A jogszabályi  előírások alkotmányosságának felülvizsgálata – az Alkotmány 32/A.  §  (1) bekezdése  első  fordulatának megfelelően – az Alkotmánybíróság hatáskörébe  tartozik.” (393/B/2001. AB  határozat,  ABH  2003, 1366, 1368.) 3.  Az  Alkotmánybíróság megvizsgálta,  hogy  az  indítványozók által   kifogásolt   rendelkezések  sértik-e   a   jogbiztonság követelményét. Az   Alkotmány  2.  §  (1)  bekezdésében  foglalt  jogállamiság alkotmányos  elvéhez  kapcsolódóan az  Alkotmánybíróság  már  a 26/1992.   (IV.   30.)  AB  határozatában  (ABH   1992,   135.) megállapította: [a] jogbiztonság – amely az Alkotmány 2. §  (1) bekezdésében deklarált jogállamiság fontos eleme – megköveteli, hogy  a jogszabály szövege értelmes és világos, a jogalkalmazás során     felismerhető    normatartalmat     hordozzon.”     Az Alkotmánybíróság      több      határozatában       kifejtette: alkotmányellenessé   az   a   szabály   nyilvánítható,    amely értelmezhetetlen     voltánál     fogva     azáltal      teremt jogbizonytalanságot,    hogy    a    jogszabály    alkalmazását kiszámíthatatlanná,     a     norma     címzettjei      számára előreláthatatlanná teszi. [36/1997. (VI. 11.) AB határozat, ABH 1997,  222,  232.; 42/1997. (VII. 1.) AB határozat,  ABH  1997, 299, 301.] A  Tvt. 3. §-a a törvény hatályáról rendelkezik, a 4. §-a pedig meghatározza a törvény alkalmazásában az alapfogalmakat. A Tvt. 15.  §  (1)  bekezdése  alapján természeti  területnek  minősül többek  között  az  erdő.  A Tvt.  25  –  29.  §-ai  a  védetté nyilvánítási eljárás szabályait határozzák meg. A Tvt. 31 – 33. §-ai    a   védett   természetvédelmi   területekre   vonatkozó szabályokról  rendelkeznek. A Tvt. 72. § pedig a kártalanításra vonatkozó szabályokat határozza meg. Az   Alkotmánybíróság  a  kifogásolt  rendelkezések  szövegének vizsgálata   alapján   azt   állapította   meg,    hogy    azok értelemszerűek,  világosak, a jogalkalmazás során  felismerhető normatartalmat hordoznak, a rendelkezések egyértelműek  és  nem sértik a jogbiztonság követelményét. Mivel a Tvt. 3. §-a, 4. §- a, 15. §-a, 25. §-a, 28. §-a, 29. § (3) bekezdése, 31. §-a, 32. §-a,  33.  §-a és a 72. § (1) bekezdése az Alkotmány 2.  §  (1) bekezdéséből  fakadó követelményekkel nem áll  ellentétben,  az Alkotmánybíróság az indítványt e tekintetben elutasította. 4.  A  tulajdonhoz való jog az Alkotmány 13.  §  (1)  bekezdése értelmében  alapvető  jog,  amelyet  az  Alkotmány  8.  §   (2) bekezdése    szerint    törvényben   korlátozni    lehet.    Az Alkotmánybíróság   a  64/1993.  (XII.  22.)  AB   határozatában megállapította,  hogy  „az  állami beavatkozás  alkotmányossága megítélésének   súlypontja,   az   alkotmányossági    értékelés voltaképpeni  tere  a  cél  és  az  eszköz,  a  közérdek  és  a tulajdonkorlátozás arányosságának megítélése  lett.”(ABH  1993, 373, 381.) „Az alkotmányosan védett tulajdon biztonságos hosszú távú  használatának korlátozását lehetővé tevő rendelkezés  (…) akkor  alkotmányos, ha – más tulajdonkorlátozási lehetőségekhez hasonló   módon  –  a  tulajdonos  érdeksérelmének  alkotmányos orvoslása   mellett  –  más  jelentős,  ugyancsak  védett   cél érdekében történik.” [29/1995. (V. 25.) AB határozat, ABH 1995, 145, 148.] Az  Alkotmánybíróság  a Tvt. 26. § (2) bekezdésének  vizsgálata során  a  964/B/1998.  AB  határozatában  megállapította:   „az Alkotmány 18. §-ában deklarált, az egészséges környezethez való alkotmányos   jog   tartalma,  továbbá  a  természeti   értékek megőrzéséhez   és   gyarapításához,  a   természetben   okozott jóvátehetetlen  és  visszafordíthatatlan  károk   megelőzéséhez fűződő  közérdek  súlya  kellő okot  szolgáltat  arra,  hogy  a jogalkotó   a   Tvt.   rendelkezései   szerint   az    érintett ingatlantulajdonosok tulajdonosi jogait korlátozza.  A  védetté nyilvánítás   a   közérdeket   szolgálja   és   az    ingatlan- nyilvántartási bejegyzés e tény megismerhetőségét biztosítja. A védetté nyilvánítás az Alkotmánybíróság álláspontja szerint nem jelent  a természeti értékek védelmének megóvását elérni kívánó közérdekű  célhoz  viszonyítva aránytalan tulajdonkorlátozást.” (ABH 2002, 873, 878.) A   Tvt.  29.  §  (3)  bekezdése  szerint  a  természetes  vagy természetközeli  állapotú  erdei  életközösségek  megóvását,  a természetes   folyamatok  szabad  érvényesülését,   továbbá   a kutatások  folytatását szolgáló erdőterületeket a miniszter,  a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterrel egyetértésben, jogszabályban   –  a  28.  §  (1)  bekezdése  szerinti   védett természeti  területi  kategóriába  sorolva  –  erdőrezervátummá nyilvánítja.  Az erdőrezervátum magterületét a (2)  bekezdésben foglaltak  szerint kell kijelölni. A Tvt.  31.  –  33.  §-ai  a védett    természeti    területre   vonatkozó    korlátozásokat tartalmazzák.   Ezek   a   szabályok  a  tulajdonosok   számára gazdálkodási tilalmakat, korlátozásokat jelentenek az  ingatlan használata  során. Így: tilos a terület állapotát  és  jellegét megváltoztatni,  a  természetvédelmi  hatóság  hozzájárulásával lehet csak erdőgazdálkodási beavatkozást végezni, kerülni  kell a   talaj-előkészítést,  a  vágásterületen   az   égetést,   az erdőnevelést,  erdőfelújítást, erdőtelepítést, fakitermelést  e rendelkezésekben  meghatározott  szabályok  betartásával  lehet végezni. Az   Alkotmánybíróság  –  korábbi  határozatában  kifejtettekre figyelemmel   –   megállapította,   hogy   ezek   a   korlátozó rendelkezések  a  természet  megóvását  célozzák,  és  így   az egészséges  környezethez  való  alkotmányos  jog  érvényesülése érdekében szükségesek. A Tvt. tartalmazza azokat az előírásokat is,  amelyek  a védetté nyilvánított ingatlanok tulajdonosainak megfelelő  arányos ellentételezést, kártalanítást nyújtanak  az ingatlantulajdont érintő korlátozás esetére. A Tvt. 71.  §  (1) bekezdése  szerint  a  védett természeti értékek  és  területek megőrzését    állami   támogatás   nyújtásával,   adókedvezmény biztosításával,    a   természetkímélő   gazdálkodást    segítő hitelrendszerrel is támogatni kell. A Tvt. 72. § (1)  bekezdése szerint   a   védett  természeti  területeken  természetvédelmi érdekből  elrendelt  gazdálkodási korlátozás,  illetve  tilalom esetén   vagy   a  termelésszerkezet  jelentős  megváltozásának előírása   következtében  a  tulajdonos,  vagy   amennyiben   a tulajdonos a terület használatát átengedi, a jogszerű  használó tényleges  kárát  meg  kell  téríteni.  A  támogatás   eseteit, mértékét,  feltételeit a kifizetés módját a természet  védelmét szolgáló egyes támogatásokra, valamint kártalanításra vonatkozó részletes  szabályokról szóló 276/2004. (X. 8.) Korm.  rendelet tartalmazza.  Mindezeket  figyelembe véve  az  Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Tvt. 29. § (3) bekezdése, 31 §-a, 32. §- a  és 33. §-a az Alkotmány 13. § (1) bekezdésének rendelkezését nem sérti. Az  Alkotmánybíróság azt is megállapította, hogy a Tvt. 3. §-a, 4.  §-a,  15.  §  (1) bekezdése, 25. §-a és  28.  §-a  nem  áll alkotmányjogilag értékelhető összefüggésben az Alkotmány 13.  § -ának  rendelkezéseivel. Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint az  érdemi  alkotmányossági  összefüggés  hiánya  az  indítvány elutasítását eredményezi. [698/B/1990.) AB határozat, ABH 1991, 716-717.; 35/1994. (VI 24.) ABH 1994, 197, 201.; 720/B/1997. AB határozat, ABH 1998, 1005, 1007.; 380/D/1999. AB határozat, ABH 2004, 1306, 1313-1314.] Erre figyelemmel az Alkotmánybíróság az indítványt ebben a részében is elutasította. 5.  Az  indítvány alapján megvizsgálta az Alkotmánybíróság  azt is,   hogy  az  indítványozók  által  kifogásolt  rendelkezések ellentétesek-e az Alkotmány 14. §-ának rendelkezésével. Az Alkotmány 14. §-a szerint az Alkotmány biztosítja az öröklés jogát.  Ezzel a rendelkezéssel az indítványozók által megjelölt törvényi  rendelkezések  érdemi alkotmányossági  összefüggésben nem  állnak, ezért az Alkotmánybíróság az indítványt e részében is elutasította. 6.  Az  Alkotmánybíróságnak  sem az  Alkotmánybíróságról  szóló 1989.  évi  XXXII.  törvény (a továbbiakban:  Abtv.),  sem  más törvények alapján nincs jogalkotásra irányuló hatásköre,  ezért az   Alkotmánybíróság  az  indítványnak  a  Tvt.   módosítására vonatkozó részét az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak  közzétételéről szóló, módosított és egységes szerkezetbe foglalt 3/2001. (XII. 3.) Tü. határozat (ABH 2003, 2065.) 29. § b) pontja alapján visszautasította. 7. Az Alkotmánybíróság megjegyzi: a jelenlegi törvényi megoldás a  jogorvoslatot  nem  biztosítja, mivel a védetté  nyilvánítás miniszteri  rendelettel történik. Ily módon  azonban  az  adott esetben  a  szabályozás indokául szolgáló nemzetközi jogi  vagy európajogi  dokumentum és a végrehajtására szolgáló  miniszteri rendelet   közötti  értelmezési  különbség  kérdésében   támadt esetleges vita rendezésére sincs módja az egyénnek. Az Abtv. 49. § (1) bekezdése alapján mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására akkor kerülhet  sor,  ha  a jogalkotó   szerv   a  jogszabályi  felhatalmazásból   származó jogalkotói  feladatát  elmulasztotta és ezzel  alkotmányellenes helyzetet  idézett  elő.  „E törvényi  rendelkezés  alkalmazása során  a  két feltételnek – a mulasztásnak és az ennek  folytán előidézett   alkotmányellenes  helyzetnek  –  együttesen   kell fennállnia.” [1395/E/1996. AB határozat, ABH 1998,  667,  669.] Az  Alkotmánybíróság  állandó gyakorlata  szerint  a  jogalkotó szerv   jogalkotási   kötelezettségének   konkrét   jogszabályi felhatalmazás   nélkül  is  köteles   eleget   tenni,   ha   az alkotmányellenes helyzet – a jogi szabályozás  iránti  igény  – annak  nyomán  állott  elő,  hogy  az  állam  jogszabályi  úton avatkozott    bizonyos   életviszonyokba,   és    ezáltal    az állampolgárok  egy  csoportját megfosztotta  alkotmányos  jogai érvényesítésének   lehetőségétől.   [22/1990.   (X.   16.)   AB határozat,   ABH   1990,   83,   86.]   Az   állam   jogalkotói kötelezettsége következhet az Alkotmány kifejezett rendelkezése nélkül  is,  ha  valamely alkotmányos alapjog  biztosítása  ezt feltétlenül   szükségessé  teszi.  [37/1992.   (VI.   10.)   AB határozat,   ABH   1992,   227,   231.]   Az   Alkotmánybíróság mulasztásban megnyilvánuló alkotmánysértést állapít  meg  akkor is,  ha az adott kérdés tekintetében van ugyan szabályozás,  de az  alapjog  érvényesüléséhez szükséges garanciák  hiányoznak.” [15/1998. (V. 8. ) AB határozat, ABH 1998, 132, 138.] A   természetvédelmi  minősítés  során  az   állam   nemzetközi kötelezettségvállalásainak, illetve  az  Európai  Unióban  való részvételéből folyó kötelezettségeinek is eleget tesz,  ahogyan arra  a  Tvt. 2. § (1) bekezdése, 3. § (1) bekezdése, 4.  §  h) pontja,  5.  §  (4)  bekezdése, 34. § (1) bekezdés  c)  pontja, illetve  a  41/A  §-a  és  a 86. §-a  is  utal.  Az  európajogi kötelezettségek  jelen  esetben  mindenekelőtt   a   79/409/EGK valamint a 92/43/EGK irányelvet jelentik. Az egyén jogorvoslati jogának  nem  azzal  szemben  kell  érvényesülnie,  hogy  miért minősített a jogalkotó egy adott területet – részben  ezekre  a dokumentumokra  is  tekintettel –  védettnek,  hanem  azt  kell biztosítania,    hogy    e    kötelezettségekre     tekintettel megfogalmazott törvényi feltételek ténybeli teljesülése  kétség esetén in concreto is bizonyítható legyen. Az erdőgazdálkodás során az erdőről és az erdő védelméről szóló 1996.  évi LIV. törvény értelmében a tulajdonost eleve  számos, anyagi  vonatkozású  valamint igazgatási jellegű  kötelezettség terheli.  Ezekhez a természetvédelmi minősítésű erdők  esetében azonban   újabb  kötelezettségek  társulnak,  amelyek   részben tartózkodási,   részben  tevési  jellegűek,  s  mint   ilyenek, jelentős anyagi következményekkel járnak. A tulajdonos  köteles tűrni a hatósági ellenőrzést és a művelési tevékenység bizonyos elemei is előzetes engedélyezéstől tehetők függővé. A Tvt.  72. §-a előirányozza ugyan ezzel összefüggésben a kártalanítást, de ezt a tényleges kárra korlátozza és mértékének megállapítását a természetvédelmi hatóság fellebbezéssel nem támadható döntésére bízza. A hatósági előírásokat megszegő tulajdonos ezzel szemben nemcsak  a  tényleges  kár, hanem az  elmaradt  haszon,  sőt  a lakossági   életminőség  romlásából  fakadó  nem  vagyoni   kár megtérítésére  is  kötelezhető (Tvt. 81. §). Igaz  ugyan,  hogy kompenzációképpen a Tvt. 71. §-a biztosít különböző  támogatási formákat   (közvetlen  támogatás,  adókedvezmény,  kedvezményes hitel)  azonban  ezzel együtt is a természetvédelmi  minősítésű erdő  tulajdonosa az átminősítéssel olyan helyzetbe kerül, hogy az  tulajdonának  piaci értékét jelentősen befolyásolhatja.  Az átminősítés  nyomán olyan helyzetbe is kerülhet  a  tulajdonos, hogy büntetőjogi fenyegetettségűvé (Tvt. 60. §) is válhat az új körülmények közötti kötelezettségek végre nem hajtása vagy azok megsértése  miatt,  különösen a Büntető  Törvénykönyvről  szóló 1978.  évi  IV.  törvény 281. §-ában foglalt természetkárosítás bűncselekmény   tényállási  elemeire  figyelemmel.   Mindezekre tekintettel   is  indokolt  tehát  –  a  természeti   környezet megóvásához  fűződő  alkotmányos érdeket valamint  a  konkuráló érdekek  átgondolt mérlegelését is figyelembe  véve  –  hogy  a tulajdonosnak  jogorvoslati  lehetősége  ne  enyésszen   el   a tekintetben,     a     törvénynek     megfelelően     történt-e erdőtulajdonának minősítése. Ezeket az elvárásokat nem  elégíti ki  az,  hogy a tulajdonosnak arra vonatkozóan van jogorvoslati joga,  hogy az ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzés alapjául szolgáló    határozat    a   helyrajzi   számokat,    földrajzi koordinátákat  illetően megfelel-e a területet természetvédelmi jellegűnek minősítő miniszteri rendeletben foglaltaknak. A  jogorvoslati  lehetőség  tényleges érvényesítése  ugyanakkor önmagában    nem    akadályozza   a   természetvédelmi    elvek érvényesítését,  mivel  a  Tvt. 27.  §-a  szerint  mód  van  az ideiglenes  védettség elrendelésére, ami a végleges védettséget kimondó  jogszabály hatálybalépéséig, de legfeljebb  3  hónapig tartható fenn, amelyet a miniszter egy ízben további 2 hónappal meghosszabbíthat.  Az ideiglenes védettség  kezelési,  megóvási kötelezettségeket, illetve bizonyos tevékenység felfüggesztését vagy tilalmát is tartalmazhatja. A  Tvt. 24. § (1) bekezdése szerint természeti területet és más védelemre  érdemes  földterületet országos jelentőségű  terület esetén   a  miniszter,  helyi  jelentőségű  terület  esetén   a települési  – Budapesten a fővárosi – önkormányzat  rendeletben nyilvánít  védetté.  A  Tvt.  24. §  (2)  bekezdése  alapján  a természeti  terület  „fokozottan védetté” nyilvánítása  szintén miniszteri  rendeletben történik. A jogalkotó által választott, az  egyedi  közigazgatási  döntést tartalmazó  rendeleti  forma miatt a védetté nyilvánítás konkrét tulajdont érintő fennállása ellen – közigazgatási egyedi hatósági határozat hiányában  –  a jogorvoslat gyakorlására nem kerülhet sor. Természetéből   fakadóan   a   rendelet   általános    értelmű, mindenkire,   illetve   egy  adott  életviszonyban   érintettek absztrakt  közösségére vonatkozó jogszabályi forma. A  rendelet nem  lehet  egyedi  döntések együttese, nem vállalhatja  át  az egyedi  közigazgatási  határozatok funkcióit.  Attól,  hogy  az egyedi  döntések  tömegét  hordozó  rendelet  valamelyik  másik részében valóban általános természetű szabályokat rögzít,  azaz ott  már  alkotmányos  funkciójának (és a  jogalkotásról  szóló törvényben foglalt jellemzőknek) megfelelően épül fel, még  nem orvoslódik  a  rendelet jogforrási természetétől idegen  elemek léte miatti alkotmányos probléma. Az    Alkotmány    57.   §   (5)   bekezdésében   meghatározott jogorvoslathoz  való  jog  érvényesülése  indokolja,   hogy   a természetvédelmi hatóság a rendeletben meghatározott  védettség fennállását  a  közigazgatási hatósági eljárás és  szolgáltatás általános   szabályairól   szóló   2004.   évi   CXL.   törvény rendelkezéseinek   megfelelően   jogorvoslattal    megtámadható határozatban állapítsa meg. Tekintettel arra, hogy a törvény  a Tvt.  26.  §  (3)  bekezdése alapján csak  a  Tvt.  23.  §  (2) bekezdésében   a  törvény  erejénél  fogva  védett   természeti területek  (valamennyi forrás, láp, barlang,  víznyelő,  szikes tó, kunhalom, földvár) egyedi meghatározása során biztosítja  a jogorvoslatot,  a miniszteri rendeletben illetve  önkormányzati rendeletben  elrendelt  védetté nyilvánítások  során  nem,  így alkotmányellenes helyzet keletkezett. Az Alkotmánybíróság ezért hivatalból   eljárva   jogalkotói  mulasztásban   megnyilvánuló alkotmányellenességet állapított meg, és kötelezte a jogalkotót mulasztásának    2007.    március    31.    napjáig     történő megszüntetésére.  A  törvényhozónak meg  kell  találnia  azt  a módot,  hogy a védetté nyilvánítást kimondó miniszteri rendelet ne  kapcsolódjon  össze az érintett területek helyrajzi  számok felsorolásán  alapuló  vagy  egyéb  módon  egyéniesítő  tételes felsorolásával,   hanem  ezeket  az  egyedi  döntéseket   külön közigazgatási határozat tartalmazza, figyelemmel arra, hogy  az adott  földrajzi  egység  valóban megfelel-e  a  Tvt.  szerinti „természetes    állapot”,    és    „természetközeli    állapot” kritériumainak.  A  miniszteri rendelet  egy  nagyobb  egységet illetően  szükségképpen el kell, hogy végezze a minősítést,  de nem  vállalhatja  fel  az in concreto, tulajdoni  egységenkénti átminősítést. Az  Alkotmánybíróság  az Országgyűlés jogalkotói  mulasztásának megszüntetésére megfelelő időt biztosított. A  határozatnak  a  Magyar Közlönyben  történő  közzétételét  a mulasztásban  megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására tekintettel rendelte el az Alkotmánybíróság.                        Dr. Bihari Mihály                   az Alkotmánybíróság elnöke                                       Dr. Balogh Elemér               Dr. Bragyova András       alkotmánybíró                         alkotmánybíró                                       Dr. Erdei Árpád                 Dr. Harmathy Attila       alkotmánybíró                         alkotmánybíró                                      Dr. Holló András                     Dr. Kiss László      alkotmánybíró                          alkotmánybíró                                      Dr. Kovács Péter                 Dr. Kukorelli István      előadó alkotmánybíró                    alkotmánybíró                        Dr. Paczolay Péter                            alkotmánybíró Dr. Paczolay Péter alkotmánybíró különvéleménye 1.  Nem  értek egyet a többségi határozat rendelkező  része  1. pontjában  foglaltakkal, vagyis azzal, hogy az Alkotmánybíróság hivatalból   mulasztásban  megnyilvánuló  alkotmányellenességet állapított   meg  természetvédelmi  terület  rendeletben   való védetté  nyilvánítása  esetén a jogorvoslati  lehetőség  hiánya miatt. Az  Alkotmánybíróság az indítványozóknak a természet védelméről szóló  1996.  évi  LIII.  törvény  (Tvt.)  egyes  rendelkezései alkotmányellenességének megállapítására  irányuló  indítványait kivétel  nélkül elutasította. Ugyanakkor arra a következtetésre jutott,  hogy jogorvoslati jogot kell biztosítani  az  érintett földterületek   tulajdonosainak  azért,  hogy   a   részben   a nemzetközi    „kötelezettségekre   tekintettel   megfogalmazott törvényi  feltételek  ténybeli  teljesülése  kétség  esetén  in concreto  is  bizonyítható legyen”. A  miniszteri  rendeletben, illetve    önkormányzati    rendeletben    elrendelt    védetté nyilvánítások során ilyen egyedi jogorvoslatra nincs lehetőség, ezért   az   Alkotmánybíróság  hivatalból  eljárva   jogalkotói mulasztásban  megnyilvánuló  alkotmányellenességet   állapított meg. Álláspontom  szerint  jelen esetben az Alkotmánybíróságnak  meg kellett  volna  állnia  az indítványok elutasításánál,  és  nem kellett  volna áttérni az alkotmányellenes mulasztás hivatalból történő  megállapítására. Így ugyanis olyan feladat elé állítja a   határozat   a   jogalkotót,  amelyet  vagy  képtelen   lesz megvalósítani,   vagy   csak   olyan   megoldással,   amely   a természetvédelem  hosszú  ideje  bevált,  és  nemzetközileg  is szokásos  rendjét  felforgatja, és a védetté nyilvánítást  csak aránytalan nehézségekkel járó eljárásban teszi lehetővé. Hivatalból    indított   eljárásban   hozott,   ilyen    súlyos következményekkel  járó  döntéshez az  Alkotmánybíróságnak  meg kellett volna vizsgálnia a következőket: a)  az  egészséges környezethez való jog és a tulajdonhoz  való jog viszonya, b)  a  jogorvoslathoz való jog tartalma a védetté  nyilvánítási eljárásban, c)   a   jogszabályban   történő  védetté   minősítés   korábbi alkotmánybírósági gyakorlatának elemzése, d)  annak  értékelése, hogy a Tvt. által a védetté  nyilvánítás előkészítésére előírt eljárás nem biztosít-e kellő  garanciákat az érintett tulajdonosok érdekeinek érvényesítésére. A  fenti  négy  feladat közül az Alkotmánybíróság elvégezte  az elsőt,  és  részben  a  negyediket, de a következtetéseket  nem vonta le. 2.  A  határozat III. 4. pontja megvizsgálja a tulajdonhoz való jog  korlátozásának alkotmányosságát, és megállapítja, hogy  „a korlátozó rendelkezések a természet megóvását célozzák, és  így az  egészséges  környezethez való alkotmányos jog érvényesülése érdekében  szükségesek.” Ez a gondolatmenet –  amellyel  teljes egészében   egyetértek  –  a  részbeni  alapja   az   indítvány elutasításának. A  környezethez való alapjog tartalmát az Alkotmánybíróság több határozatban  kifejtette [996/G/1990. AB határozat,  ABH  1993, 533.; 28/1994. (V. 20.) AB határozat, ABH 1994, 134, 137-140.]. E  szerint a környezethez való jog több mint puszta alkotmányos feladat  vagy  államcél;  e  jog  korlátozása  csak  ugyanolyan feltételekkel  engedhető  meg, mint  az  alanyi  alapjogoké:  a korlátozásnak    más    alapjog    vagy    alkotmányos    érték érvényesítéséhez elkerülhetetlennek és az elérni kívánt  céllal arányosnak  kell  lennie.  Olyan sajátos  alapjogról  van  szó, amelynek esetében az intézményvédelmi oldal a meghatározó. A  védetté  nyilvánító rendelet tárgya természeti terület  vagy természeti   érték,  amelyek  a  nemzeti  vagyon   sajátos   és pótolhatatlan részei. A természet javai végesek. Aki jogszerűen birtokolja   azokat,  még  ha  a  birtoklása  a  polgári   jogi tulajdonnal  védett is, köteles úgy tekinteni azokat,  hogy  az nem csak a sajátja, hanem egyúttal közös is. Az Alkotmány 18. §- a  alapján az állam kötelességeinek magukban kell foglalniok az élet  természeti alapjainak védelmét, és ki kell  terjedniök  a véges  javakkal  való  gazdálkodás  intézményeinek  kiépítésére (996/G/1990.  AB határozat, ABH 1993, 533, 535.).  Az,  hogy  a tulajdonjog   más   alkotmányosan  védett   jog   érvényesülése érdekében  korlátozható, az alábbiak szerint kihatással  van  a jogorvoslati joggal összefüggő kérdésekre is. 3.  Ha  az Alkotmánybíróság jelen ügyben a jogorvoslathoz  való jog  sérelmét feltételezi, meg kell vizsgálni, hogy mi lenne  a jogorvoslati jog tartalma a védetté nyilvánítási eljárásban, és ennek sérelme levezethető-e az Alkotmány 57. § (5) bekezdésének rendelkezéséből. Az   Alkotmány  57.  §  (5)  bekezdése  a  jogorvoslati   jogot „bírósági,   közigazgatási  és  más  hatósági   döntés   ellen” biztosítja,  és nem jogszabály – miniszteri vagy  önkormányzati rendelet  –  ellen. További feltétel, hogy a döntés jogot  vagy jogos érdeket sértsen. Kérdés,   hogy  esetünkben  megállapítható-e  az  57.   §   (5) bekezdésének  sérelme? A védetté nyilvánítási eljárásban  nincs hatósági   döntés,   tehát   a  rendelettel   történő   védetté nyilvánítási eljárás nem vonható az 57. § (5) bekezdése hatálya alá. Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint is a jogorvoslathoz való  alapvető jog tárgyilag a hatósági döntésekre  terjed  ki. Nem terjed ki a nem állami, pl. a munkáltatói (1129/B/1992.  AB határozat,   ABH   1993,  604,  605.),   vagy   a   tulajdonosi (1534/B/1990. AB határozat, ABH 1991, 602, 603.) döntésekre, és nem  terjed  ki  az  állami, de nem  hatósági,  pl.  a  katonai elöljárói  [485/B/1992.  AB határozat,  ABH  1992,  611,  613.; 578/B/1992.  AB  határozat, ABH 1993, 590, 591.;  57/1993.  (X. 25.)  AB határozat, ABH 1993, 349, 351.] döntésekre. Azt,  hogy valamely  állami  vagy  nem  állami szerv  döntése  hatóságinak minősül-e az Alkotmány 57. § (5) bekezdése alkalmazásában, csak a konkrét szabályozási környezetre tekintettel lehet eldönteni. A   hatósági  döntések  általában  határozatban  jelennek  meg, konkrét, egyedi esetre, meghatározott személyekre vonatkoznak. De  a jog vagy jogos érdek sérelme mint tartalmi követelmény is hiányzik,  hiszen a jogorvoslat mint eljárási  forma  tartalmát ebben   az   esetben   a  tulajdonjog  sérelme   jelentené.   A tulajdonjognak  a  korlátozhatóságát  pedig  maga  a   többségi határozat  is  igazolja. Ebből azonban az is  következik,  hogy lényegében  nem  áll fenn olyan jog vagy jogos érdek,  amely  a jogorvoslat  mint forma tartalmát adná. A határozat  szerint  a jogorvoslat  célja  a  tárgyalt eljárásban  az  lenne,  hogy  a védetté nyilvánítás törvényi feltételeinek ténybeli teljesülése bizonyítható-e az egyes konkrét esetekben. Részletes igazolásra szorult  volna  azonban,  hogy  a  Tvt.  szerinti  eljárás  nem biztosítja-e  az  ugyanezen törvény  által  szabott  feltételek teljesülését  az  egyedi esetekben is.  Ezt  a  vizsgálatot  az Alkotmánybíróság nem végezte el. 4.  A  határozat azt írja elő a törvényhozó számára, hogy ne  a miniszteri rendelet sorolja fel a helyrajzi számokat, hanem  az egyedi döntéseket külön közigazgatási határozat tartalmazza. Ez arra   enged  következtetni,  hogy  a  határozat  a   mulasztás megállapításához alapot adó alkotmányellenességet abban látja – bár  ezt  így  explicite  ki  nem  mondja  –,  hogy  a  védetté nyilvánítás   rendeletben  történik,  és   nem   jogorvoslattal megtámadható egyedi hatósági döntések sorozatában. Megjegyzem,   hogy   több  országban,  ahol   a   közigazgatási bíráskodás   rendszere   kiépült,  a  védettséget   megállapító rendeletet is felülvizsgálhatja a közigazgatási bíróság, de ezt nem  a jogorvoslathoz való alkotmányos jogból vezetik le, hanem a közigazgatási bíráskodás modelljének kérdése. Az  Alkotmánybíróság eddig két esetben állapította meg, hogy  a szabályozásnak   az   a   módja,  amikor  ingatlanon   fennálló tulajdonjogot korlátozó egyedi döntés jogszabályi formában való megjelentetése   kizárta   a   fellebbezés   és   a    bírósági felülvizsgálat benyújtásának lehetőségét, és ezáltal sértette a tulajdonvédelemre is garanciát nyújtó jogorvoslat érvényesülési lehetőségét, alkotmányellenes [önkormányzati rendeletre,  Gyula város általános rendezési terve kapcsán a 6/1994. (II. 18.)  AB határozatban,  ABH  1994,  65, 67.,  a  hajózási  törvénynek  a Csepeli Szabadkikötőt szabályozó rendelkezésére: 45/1997.  (IX. 19.)  AB határozat, ABH 1997, 311.]. Ezeknek az ügyeknek  közös jellemzője, hogy az alkotmányellenesnek nyilvánított  rendelet, illetve   törvény   nem   elvont   és   általános   szabályokat tartalmazott,   nem   személyek  és  esetek   sokaságára   volt alkalmazandó,  hanem csakis egyedi döntést tartalmazott.  Egyik esetben   sem  szerepelt  versengő  alkotmányos  értékként   az egészséges környezethez való jog sem. A  jelen ügyben viszont a szabályozás eltérő tárgyára, céljára, az    eltérő    szabályozási   környezetre   tekintettel    más szempontoknak  van  döntő jelentősége  akkor,  amikor  abban  a kérdésben  kell  dönteni,  hogy a  jogszabályban  való  védetté nyilvánítás az Alkotmány 57. § (5) bekezdése szerinti  hatósági döntést tartalmaz-e. Természeti terület védetté nyilvánításakor a  tulajdonjog  és a környezethez való jog korlátozzák  egymást sajátosan  és  kölcsönösen;  mint már  fentebb  kifejtettem,  a tulajdonjog  az  a jog, amelynek sérelmére hivatkozhatnának  az érintett terület tulajdonosai, ha jogorvoslat (fellebbezés vagy bírói út) lenne kezdeményezhető. A  tulajdonjog  nemcsak hatósági döntéssel, hanem jogszabályban is  korlátozható, az Alkotmány 13. §-a alapján még  közérdekből is.  Az  Európai Emberi Jogi Egyezmény is a javak  tiszteletben tartásához  való  jog  biztosítása mellett  lehetőséget  ad  az államnak,   hogy  olyan  szabályokat  vezessen  be,   amelyeket szükségesnek ítél a javaknak a köz érdekében történő használata szabályozása  céljából.  A védetté nyilvánító  rendelet  tárgya természeti  terület vagy természeti érték,  amelyek  a  nemzeti vagyon  sajátos  és pótolhatatlan részei. A védetté  nyilvánító rendelet  alapján  keletkező korlátozások  célja  a  természeti területek, értékek fenntartása, állapotuk javítása, a jelen  és jövő nemzedékek számára való megőrzése. A Tvt. 24. §-át hajtják végre  akkor,  amikor természeti területet  és  más,  védelemre érdemes földterületet, ha az országos jelentőségű, a miniszter, ha  helyi  jelentőségű,  az  önkormányzat  rendeletben  védetté nyilvánít. A  Tvt.  24. §-a kifejezetten jogszabály kibocsátására, és  nem hatósági  döntés  hozatalára  kötelez  illetve  hatalmaz   fel. Érdemes részletesen idézni az ügy megítéléséhez a Tvt-nek ezt a rendelkezését: „24. § (1) Természeti területet [15. § (1) bekezdés] és más – e törvény 22. §-a alapján – védelemre érdemes földterületet a) országos jelentőségű terület esetén a miniszter b) helyi jelentőségű terület esetén a települési – Budapesten a fővárosi – önkormányzat rendeletben nyilvánít védetté. (2)   A  miniszter  rendeletben  nyilvánítja  védetté,  illetve fokozottan védetté a természeti értéket (így például: vadon élő szervezetet,  életközösséget),  továbbá  fokozottan  védetté  a területet.  Amennyiben  a területen védett  régészeti  lelőhely van,  a  védetté  nyilvánításhoz a nemzeti  kulturális  örökség miniszterének  egyetértése szükséges. A  miniszter  rendeletben határozza   meg   az   Európai   Közösségek   jogi   aktusaiban meghatározott   védettségi  kategóriába,   illetve   nemzetközi egyezmény  hatálya  alá  tartozó növény-  és  állatfajok  közül azokat,  amelyek  kiemelt oltalma szükséges, és  az  e  fajokra vonatkozó részletes szabályokat. (3) A védetté nyilvánítást kimondó jogszabály tartalmazza a)  a  védetté  nyilvánítás tényét, a természetvédelmi  értékek megnevezését, b)  terület  esetében annak jellegét, kiterjedését,  a  védetté nyilvánítás  indokát, természetvédelmi célját, a  földrészletek helyrajzi   számait,   az  e  törvényben  meghatározott   egyes korlátozások és tilalmak alóli esetleges felmentést, továbbá  a természetvédelmi hatóság engedélyéhez, illetve hozzájárulásához kötött  –  a  21.  §-ban és a 38-39. §-ban nem  szabályozott  – tevékenységek   körét,   lehetőség   szerint   a    földrészlet határvonalának töréspont koordinátáit, valamint  a  36.  §  (1) bekezdésének    megfelelően    megállapított    rendelkezéseket (természetvédelmi kezelési terv), továbbá; c)   az   Európai   Közösségek  jogi  aktusaiban  meghatározott védettségi kategóriába tartozás tényét. (4)   Fel   kell   oldani  a  természeti  érték  vagy   terület védettségét,  fokozottan  védettségét,  ha  annak  fenntartását természetvédelmi  szempontok a továbbiakban nem  indokolják.  A védettség  feloldása  során a védetté  nyilvánításra  vonatkozó rendelkezéseket megfelelően alkalmazni kell azzal, hogy a helyi védett  természeti  terület  védettségének  a  feloldásához  az igazgatóság véleményét be kell szerezni.” Az  Alkotmánybíróság  eddig  több olyan  jogszabályt  vizsgált, amelyet  a  Tvt.  24.  §  (1)  bekezdése  [illetve  korábban  a természetvédelemről szóló 1982. évi 4. törvényerejű rendelet 7. §  (2)  bekezdése]  alapján bocsátottak ki. Az Alkotmánybíróság sem az említett ügyekben, sem a jelen ügyben nem látott okot  a Tvt.   24.   §   (1)  bekezdése  szerinti  megoldás,   azaz   a jogszabályban  való  védetté nyilvánításról  szóló  rendelkezés vizsgálatára. A  védetté  nyilvánító jogszabály tartalmát a jelen  esetben  a Tvt.  határozza meg, a jogszabálynak a Tvt. értelmében kötelező tartalmi   elemei   vannak:  a  védetté  nyilvánítást   kimondó jogszabálynak  tartalmaznia  kell  egyebek  között  a   védetté nyilvánítás  tényét,  a természetvédelmi értékek  megnevezését, terület   esetében  annak  jellegét,  kiterjedését,  a  védetté nyilvánítás  indokát, természetvédelmi célját, a  földrészletek helyrajzi   számait.   Terület  védetté,   fokozottan   védetté nyilvánításának  tényét  az  ingatlan-nyilvántartásba  be  kell jegyezni [Tvt. 26. § (2) bekezdés]. Az    Alkotmánybíróság   egy   ügyben,   amelyben   az    ócsai természetvédelmi  területet  létesítő  önkormányzati   rendelet alkotmányellenességének vizsgálatáról döntött, mérlegelte, hogy a  támadott  rendelkezés a kétségtelen önkormányzati  rendeleti formája mellett normatív tartalmú, és ezáltal alkotmánybírósági hatáskör alá tartozik-e. „Az Alkotmánybíróság úgy ítélte,  hogy természetvédelmi területté nyilvánító rendelkezés kétségtelenül hordoz tárgyát illetően egyedi jelleget. Másrészt a rendelkezés mindenkire  vonatkozik  eshetőlegesen,  nem  tapad   az   adott tulajdoni  vagy használati viszonyokhoz, és nem  egyedi,  eseti érdeket védő döntés, hanem általános, mindenkire kiható érdeket tart szem előtt. Ezért a rendeleti forma normatív tartalmat  is hordoz.” Az Alkotmánybíróság a rendeletet érdemben vizsgálta és az indítványt elutasította [29/1995. (V. 25.) AB határozat, ABH 1995, 145, 149.]. Más   ügyekben  is  vizsgált  az  Alkotmánybíróság   természeti területeket    védetté    nyilvánító   jogszabályokat    támadó indítványokat  a tulajdonjog sérelme szempontjából.  Miniszteri rendelet  vizsgálatáról szól a 964/B/1998.  AB  határozat  (ABH 2002,  873.), önkormányzati rendelet vizsgálatáról a  80/B/2001 AB   határozat  (ABH  2001,  1465.).  Az  Alkotmánybíróság   az indítványokat    elutasította.   Ez   utóbbi    ügyben    pedig megállapította:  az  Alkotmánybíróság nem vizsgálja  a  védetté nyilvánítás  indokoltságát,  ez olyan  szakkérdés,  amelyet  az előkészítési eljárásban a természetvédelmi hatóság tisztáz. Arra   is   van  példa,  hogy  az  Alkotmánybíróság  természeti területek  védetté nyilvánításáról szóló megyei  tanácsrendelet hatályon   kívül   helyezését  tartalmazó,  megyei   közgyűlési önkormányzati  rendeletet nyilvánított alkotmányellenesnek,  és azt  a  hatálybalépésének időpontjára visszamenőleges hatállyal megsemmisítette.  Az  Alkotmánybíróság megállapította,  hogy  a megyei  közgyűlés  nem rendelkezett hatáskörrel  arra,  hogy  a helyi   jelentőségű  természeti  terület  védettségi   szintjét rendeletben megszüntesse. A Tvt. 24. § (1) bekezdés b)  pontja, valamint a 24. § (4) bekezdése szerint a védetté nyilvánítás és a   védettség   feloldása  egyaránt  az   érintett   települési önkormányzat  feladata [46/2001. (XI. 17.)  AB  határozat,  ABH 2001, 735.]. A   48/1997.  (X.  6.)  AB  határozat  (ABH  1997,   502.)   is természetvédelmi  terület védettségének megszüntetéséről  szóló KTM  rendeletet  semmisített meg hatálybelépésének  időpontjára visszamenőleges  hatállyal, a pomázi ökológiai folyosó  védelmi szintjének folyamatossága érdekében. A  fentiek  alapján megállapítható, hogy a rendeletben  történő védetté  nyilvánítás  technikáját  az  Alkotmánybíróság  eddigi gyakorlata is igazolja. 5.  A  határozat az Indokolás III. 2. pontjában vizsgálta  azt, hogy  milyen  a védetté nyilvánításnak az előkészítési  rendje. Elmaradt viszont annak értékelése, hogy a Tvt. által a  védetté nyilvánítás  előkészítésére előírt  eljárás  kellő  garanciákat nyújt-e az érintett tulajdonosok érdekeinek érvényesítésére. A   védetté   nyilvánításról  szóló  jogszabály   létrehozására irányuló  eljárás  időigényes,  hosszú  folyamat,  amely   több szakaszból áll. A védetté nyilvánításra bárki javaslatot tehet. Terület  védetté  nyilvánítását  –  helyi  jelentőségű   védett természeti  terület  kivételével – az  illetékes  nemzeti  park igazgatóság  készíti elő. Ha az előkészítés  helyi  jelentőségű védett  természeti  területté nyilvánításra  irányul,  a  helyi védetté   nyilvánítást   előkészítő  települési   önkormányzati jegyzőnek,   főjegyzőnek  a  terület  védetté   nyilvánításának indokoltságát  alátámasztó iratok megküldése mellett  meg  kell keresnie  az  igazgatóságot, hogy kívánja-e a terület  országos jelentőségű védett természeti területté nyilvánítását. A természeti terület védetté nyilvánításának előkészítése során az   előkészítést   végző   –   az  érdekeltek   álláspontjának megismerése érdekében – egyeztető megbeszélést és a  szükséghez képest   helyszíni  szemlét  tart.  Azok,  akikre   a   védetté nyilvánításból  jogok vagy kötelezettségek hárulnak,  illetőleg akik jogos érdekét a védetté nyilvánítás közvetlenül érinti,  a védetté nyilvánítást előkészítő eljárásban részt vehetnek [Tvt. 25.  §  (7)  bekezdés].  Az  előkészítést  végző  az  egyeztető tárgyalásról   jegyzőkönyvet  és   összefoglalót   kell,   hogy készítsen,   amelyet   a   védetté   nyilvánításra    vonatkozó javaslattal  együtt  kell  a védetté nyilvánításra  jogosulthoz előterjeszteni. Ez  a részletesen szabályozott eljárás kellő garanciát biztosít az  érintett területek tulajdonosai részére; a jogorvoslati jog sérelmének  feltételezésekor  ezt  a  szempontot  is  értékelni kellett volna. 6.    Összefoglalva    a    fenti   gondolatmenetekből    adódó következtetéseket, nem látom megindokoltnak az alkotmányellenes mulasztás megállapítását. A   védetté  nyilvánítás  akkor  töltheti  be  funkcióját,   ha elvontan, általánosan, jogszabályban jelenik meg, személyek  és esetek   sokaságára  alkalmazandó.  Meg  kell  jegyezni,   hogy jogszabályban  való  védetté  nyilvánításra  nemcsak   a   Tvt. tartalmaz felhatalmazást, hanem a kulturális örökség védelméről szóló  2001. évi LXIV. törvény 15. § (1) bekezdése, az  épített környezet  alakításáról és védelméről szóló 1997. évi  LXXVIII. törvény  57.  §  (3)  bekezdése is. A Tvt.  szerinti  védettség jogszabályban  történő megjelenítése azt  eredményezi,  hogy  a törvényben  előírt  különleges szabályok, a  védett  természeti területtel kapcsolatos használati, kezelési módok, korlátozások és  tilalmak betartása nemcsak az érintett tulajdonosok,  hanem mindenki (természetes személyek és hatóságok) számára kötelező. Ebben  a  szabályozási  környezetben  véleményem  szerint   nem állapítható  meg az, hogy a Tvt. szerint meghatározott,  kötött tartalmú   jogszabállyal   érintett  tulajdonosok   számára   a jogszabállyal  „szemben” az Alkotmány 57.  §  (5)  bekezdéséből eredően  jogorvoslati lehetőséget kell biztosítani.  A  védetté nyilvánító  rendeletek  az  egyes természeti  javak  használata szabályozásának  minősülnek.  A  jogorvoslathoz  való  alapvető jogból, és az Alkotmánybíróság gyakorlatából nem vezethető  le, hogy  a  vizsgált körben egyedi határozatok, hatósági  döntések lennének  szükségesek  a rendeletben a Tvt.  szabályai  szerint védetté     nyilvánított    természeti     javak     használata korlátozásához.  A  védetté nyilvánítási  eljárás  pedig  kellő garanciákat  nyújt a tulajdonosok – egyébként is  alkotmányosan korlátozott – jogainak érvényesítéséhez. Aggályosnak  tartom  a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítását a jelen  ügyben  azért is, mert a nem csupán formális,  hanem  az Alkotmánybíróság    által   megkövetelt   érdemi    jogorvoslat megteremtésére  sem  a  jogorvoslatot  elbíráló  szerv,  sem  a felülvizsgálat   szempontjai,   sem   a   lehetséges   döntések meghatározását illetően nem látok lehetőséget. Budapest, 2006. július 11.                                              Dr. Paczolay Péter                                                   alkotmánybíró A különvéleményhez csatlakozom.                                               Dr. Bihari Mihály                                                   alkotmánybíró .

English: .
Petition filed: .
.
Number of the Decision: .	33/2006. (VII. 13.)
Date of the decision: .	07/11/2006
.
.