English
	Hungarian

Ügyszám: .	1260/C/2007
Előadó alkotmánybíró: Balogh Elemér Dr. .

Az indítvány lényege: .

A döntés száma: 99/2008. (VII. 3.) AB határozat .

ABH oldalszáma: 2008/844 .

A döntés kelte: Budapest, 06/30/2008 .

.

.

A döntés szövege (pdf): .

A döntés szövege: .

A döntés szövege:                  A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az    Alkotmánybíróság   jogszabály   nemzetközi    szerződésbe ütközésének    megállapítására,    valamint    a     jogszabály alkotmányellenességének    utólagos    vizsgálatára    irányuló indítványok tárgyában – Dr. Bragyova András, Dr. Holló  András, Dr. Lévay Miklós alkotmánybírók különvéleményével – meghozta  a következő                          határozatot: 1. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a közoktatásról szóló 1993.  évi  LXXIX. törvény 118. § (4) bekezdése első mondatának az  „és egyéb támogatások” szövegrésze a Magyar Köztársaság  és az  Apostoli  Szentszék között a Katolikus Egyház magyarországi közszolgálati  és  hitéleti tevékenységének  finanszírozásáról, valamint   néhány   vagyoni  kérdésről   1997.   június   20-án Vatikánvárosban   aláírt,   az  1999.   évi   LXX.   törvénnyel kihirdetett  Megállapodás 2. cikkébe és III.  fejezetébe,  mint nemzetközi   szerződésbe  ütközik,  ezért   azt   a   határozat közzététele     napjával    megsemmisíti.    A    megsemmisítés következtében  a  118.  §  (4)  bekezdésének  első  mondata   a következő szöveggel marad hatályban: „A  nem  állami,  nem  helyi  önkormányzati  intézményfenntartó részére  megállapított  normatív  költségvetési  hozzájárulások összege  nem lehet kevesebb, mint a helyi önkormányzat  részére ugyanazon jogcímen megállapított normatív hozzájárulás.” 2.  Az  Alkotmánybíróság a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény   79.   §   (1)  bekezdésének  nemzetközi   szerződésbe ütközésének,  valamint alkotmányellenességének  megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványokat elutasítja. 3.  Az  Alkotmánybíróság a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény  118.  §  (4)  bekezdésének  hatályon  kívül  helyezett korábbi   első   mondata  nemzetközi  szerződésbe   ütközésének megállapítására  irányuló  indítványa  tárgyában  az   eljárást megszünteti. Az  Alkotmánybíróság  ezt  a határozatát  a  Magyar  Közlönyben közzéteszi.                            Indokolás                               I.  1.  Az  Alkotmánybírósághoz több indítvány érkezett, melyek  a Magyar  Köztársaság 2005. évi költségvetéséről szóló 2004.  évi CXXXV.  törvény (a továbbiakban: Kt.), a szociális igazgatásról és   szociális  ellátásokról  szóló  1993.  évi  III.   törvény módosításáról  szóló 2005. évi CLXX. törvény  (a  továbbiakban: Sztv.), a Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről  és  az államháztartás    hároméves    kereteiről     szóló     törvény végrehajtásáról  szóló  2005. évi CXVIII.  törvény,  illetve  a közoktatásról  szóló 1993. évi LXXIX. törvény (a  továbbiakban: Köot.)  egyes  rendelkezései  alkotmányossági  felülvizsgálatát kezdeményezték.  Az  Alkotmánybíróság  a  Köot.  rendelkezéseit támadó    indítványokat    az    Alkotmánybíróság    ideiglenes ügyrendjéről  és  annak  közzétételéről  szóló,  módosított  és egységes  szerkezetbe foglalt 3/2001. (XII. 3.)  Tü.  határozat (ABH  2003, 2065., a továbbiakban: Ügyrend) 28. § (2) bekezdése alapján  a többi indítványtól elkülönítette, és azokat egységes elbírálás  céljából  egyesítette. Az egyesített  indítványok  a Köot.-nak  a Kt. 91. §-a által módosított 79. § (1)  bekezdését és 118. § (4) bekezdését támadják.  Az  indítványozók egy része a megjelölt törvényi rendelkezések nemzetközi  szerződésbe  ütközését  állítják,  míg   mások   az Alkotmány  rendelkezései  alapján  kérik  az  alkotmánybírósági eljárás lefolytatását. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a  Köot.  indítványokkal  érintett rendelkezéseinek  egy  része megváltozott.       Az       Alkotmánybíróság        jogszabály alkotmányellenességének   utólagos   vizsgálatát   kezdeményező indítvány   tárgyában  „a  régi  helyébe  lépő  új  szabályozás tekintetében akkor folytatja le, ha az tartalmilag a korábbival azonos   és   ezáltal  azonos  a  vizsgálandó   alkotmányossági probléma.”  [137/B/1991. AB határozat,  ABH  1992,  456,  457.; 163/B/1991. AB határozat, ABH 1993, 544, 545.; 4/1999. (VI. 3.) AB  határozat, ABH 1999, 396, 399.; 1314/B/1997. AB végzés, ABH 2000, 1049.;] A jelen esetben azt lehet megállapítani, hogy  az indítványozók   által   a   Köot.   vizsgált   rendelkezéseivel összefüggésben   felvetett   alkotmányossági   probléma   –   a szabályozás   lényeges   vonásainak  figyelembe   vételével   – lényegében változatlanul fennáll, ezért az Alkotmánybíróság  az érdemi    vizsgálatot   az   indítvánnyal   támadott   hatályos szabályozás tekintetében folytatta le.  2.   Az   indítványt  előterjesztő  országgyűlési   képviselők megítélése  szerint a Kt. 91. § (10) és (20)  bekezdései  által módosított  Köot.  vizsgálat alá vont  rendelkezései  a  Magyar Köztársaság és az Apostoli Szentszék között a Katolikus  Egyház magyarországi   közszolgálati   és   hitéleti   tevékenységének finanszírozásáról,  valamint  néhány  vagyoni  kérdésről  1997. június   20-án  Vatikánvárosban  aláírt,  az  1999.  évi   LXX. törvénnyel    kihirdetett   Megállapodás    (a    továbbiakban: Megállapodás),  mint  nemzetközi szerződés  több  rendelkezését sértik. Véleményük szerint az, hogy a Köot. 79. § (1) bekezdése alapján    az    egyházi    intézményfenntartónak    a    helyi önkormányzathoz     képest    többlet-követelményeknek     kell megfelelnie annak érdekében, hogy működési engedélyt kapjon, az egyházak   intézményalapítási   szabadságát   sérti,   és    ez álláspontjuk  szerint  ellentétes  a  Megállapodás  1.  és   2. cikkében   foglaltakkal,   amely  az   önkormányzathoz   minden szempontból   hasonló  működési  feltételeket  kíván   meg.   A jogszabály   alkotmányellenességének  utólagos   megállapítását kezdeményező indítványozók szerint a Köot. 79. § (1)  bekezdése azáltal,   hogy   az   egyházi  intézmények   alapításához   az önkormányzati  intézmények  számára  előírt  feltételeken   túl többletfeltételeket  kíván meg, sérti az Alkotmány  60.  §-ában rögzített vallásszabadsághoz való jogot.  Az  indítványozók a Megállapodás 1. és 2. cikkében, továbbá  a Megállapodás    Kiegészítő   Jegyzőkönyvének    4.    pontjában foglaltakkal  tartják  ellentétesnek  a  Köot.   118.   §   (4) bekezdését.   E   rendelkezésben   a   törvényhozó   a    helyi önkormányzatoknak  a  korábbi normatív  támogatását  immár  két részre, normatívra és egyéb támogatásra bontotta. A törvényhozó úgy  rendelkezett,  hogy  a nem állami intézmények  részére  is lehetővé  teszik  egyéb  támogatások folyósítását,  azonban  az azonos finanszírozás konkrét garanciáját nem lefektették le.  A törvény   csupán   annyit  mond,  hogy  a   nem   állami,   nem önkormányzati   intézmények  részére   megállapított   normatív költségvetési hozzájárulások és egyéb támogatások  összege  nem lehet  kevesebb, mint a helyi önkormányzatok részére ugyanolyan jogcímen  megállapított  normatív  támogatás.  Ezzel  pedig  az indítványozók   szerint  sem  az  egyéb   támogatásokra   nincs garancia,   sem   arra,   hogy  minden,  az   önkormányzatoknak megállapított  normatíva  jogcíméből  részesüljenek.  Példaként említik  az  egyszeri  és  a  tartós  bérkiegészítést,  melynek alkotmányossági  vizsgálata  más  indítványok  révén  ugyancsak megkérdőjeleződött.    A   jogszabály   alkotmányellenességének utólagos    megállapítását   kezdeményező    indítványozók    a szektorsemleges finanszírozás elvének megsértése miatt  tartják alkotmányellenesnek ugyanezen paragrafust. Véleményük szerint a támadott jogszabály az Alkotmány 60. §-ba ütközik.  Az  indítványozók  mindegyike  alkotmányellenesnek  tartja   a Köot.  118. § (4) bekezdésének azon rendelkezését, mely szerint a  normatív  költségvetési hozzájárulás igénylésének benyújtási határideje  jogvesztő.  Az indítványok  benyújtásakor  hatályos szöveg  szerint  a  támogatások  igénylésére  előírt  jogvesztő határidő  kimentésére nem volt lehetőség,  az  oktatást  érintő egyes  törvények módosításáról szóló 2005. évi CXLVIII. törvény 58. § (5) azonban úgy módosította a kérdéses rendelkezést, hogy a  határidő  elmulasztása csak akkor válik  jogvesztővé,  ha  a benyújtott igazolási kérelmet nem fogadják el. Az indítványozók véleménye   szerint  a  jogvesztő  határidő  bevezetése   egyes intézmények  működését  akár  el is lehetetleníti.  Megítélésük szerint  ez a rendelkezés az Alkotmány több rendelkezésével,  a 2.  §  (1) bekezdésben megfogalmazott demokratikus jogállamiság elvével,  a  16.  §-ba foglalt rendelkezésekkel,  a  60.  §-ban szabályozott   gondolat-,   lelkiismeret   és   vallásszabadság jogával,  illetve  a  67.  §-ba  foglalt  alapvető  joggal   is ellentétes.  Más  indítványozók szerint az egyházi  intézmények számára    előírt    jogvesztő   határidő,    mint    hátrányos megkülönböztetés, az Alkotmány 60. §-án keresztül az  Alkotmány 70/A.  §-át  is  sérti.  Szerintük ez a  joghátrány  a  törvény szerint  csak  a  nem  állami, nem önkormányzati  intézményeket sújtja. Az Alkotmánybíróság megítélése szerint az indítványozók által   a   jogvesztő  határidővel  összefüggő  alkotmányossági probléma  továbbra  is  fennáll, hiszen  a  Köot.  továbbra  is jogvesztő   jellegű  határidőként  szabályozza  a   támogatások igénylésének határidejét, ezért az Alkotmánybíróság  a  fentebb idézett  korábbi határozataira támaszkodva, a megváltozott,  de az    alkotmányossági   problémát   továbbra   is    tartalmazó rendelkezések tekintetében folytatja le az eljárást.                               II.  Az Alkotmány indítvánnyal érintett rendelkezései:  „2.   §  (1)  A  Magyar  Köztársaság  független,  demokratikus jogállam.”  „16.  §  A Magyar Köztársaság különös gondot fordít az ifjúság létbiztonságára, oktatására és nevelésére, védelmezi az ifjúság érdekeit.”  „60.  §  (1)  A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga  van  a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságára.  (2) Ez a jog magában foglalja a vallás vagy más lelkiismereti   meggyőződés szabad megválasztását és elfogadását, és azt a  szabadságot, hogy vallását és meggyőződését mindenki vallásos cselekmények, szertartások végzése útján vagy egyéb módon akár egyénileg akár másokkal együttesen nyilvánosan vagy magánkörben  kinyilváníthassa vagy kinyilvánítását mellőzze, gyakorolhassa                        vagy taníthassa.”  „67.  § (2) A szülőket megilleti az a jog, hogy a gyermeküknek adandó nevelést megválasszák.”  „70/A.  §  (1)  A  Magyar Köztársaság biztosítja  a  területén tartózkodó  minden  személy  számára  az  emberi,  illetve   az állampolgári  jogokat,  bármely  megkülönböztetés,  nevezetesen faj,  szín,  nem, nyelv, vallás, politikai vagy  más  vélemény, nemzeti  vagy  társadalmi  származás, vagyoni,  születési  vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.  (2)   Az   embereknek  az  (1)  bekezdés  szerinti   bármilyen hátrányos megkülönböztetését a törvény szigorúan bünteti.  (3)  A  Magyar  Köztársaság a jogegyenlőség megvalósulását  az esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését célzó  intézkedésekkel  is segíti.”  A Megállapodás vonatkozó részei:                             1. cikk  „Az  1990.  évi IV. törvényben felsorolt egyházi közszolgálati tevékenységek    finanszírozására   az   állami   intézményekre vonatkozó  általános  szabályok érvényesek  ugyanezen  törvény, valamint a jelen Megállapodás rendelkezései szerint.”                             2. cikk  „Az  Egyház az általa fenntartott közoktatási intézmények után (óvodák,  általános,  középiskolák,  diákotthonok,)  ugyanolyan szintű   pénzügyi  támogatásban  részesül,   mint   a   hasonló intézményeket működtető állami és önkormányzati fenntartó.”                     Kiegészítő Jegyzőkönyv  „Kiegészítés a III. fejezethez (4) A Kormány a közoktatásban      vagy szociális ellátásban dolgozók számára a személyi juttatások növelését az önkormányzatok részére nyújtott azonos         feltételekkel biztosítja az Egyház részére is.”  A Köot. rendelkezései:  „79.  §  (1)  Ha  a  nevelési-oktatási  intézményt  nem  helyi önkormányzat   alapítja,  működésének  megkezdéséhez   engedély szükséges.  Az engedély akkor adható ki, ha a nevelési-oktatási intézmény   az   e   törvény   38.  §-ának   (1)   bekezdésében meghatározottak  szerint  rendelkezik a  működéséhez  szükséges feltételekkel, illetve a feltételeket fokozatosan megteremti.  (2)  Az  engedély  kiadása iránti kérelemhez csatolni  kell  a nevelési-oktatási  intézmény  alapító  okiratát,  foglalkozási, illetve  pedagógiai programját, továbbá azokat  az  okiratokat, amelyekből  megállapítható,  hogy a  működés  megkezdéséhez,  a nevelő   és  oktató  munkához  szükséges  személyi  és   tárgyi feltételek    rendelkezésre   állnak,    illetve    fokozatosan megteremthetők.   A   kérelem   és  mellékletei   jogszabályban meghatározott formában nyújthatók be.  (3)  Az  engedély kiadásáról óvoda és általános iskola  esetén az  intézmény székhelye szerint illetékes jegyző, ha az  óvoda, illetve  az  általános  iskola  székhelye  többcélú  kistérségi társulás területén van, a kistérségi társulás székhelye szerint illetékes  jegyző  dönt.  Alapfokú művészetoktatási  intézmény, középiskola,   szakiskola,  gyógypedagógiai   nevelési-oktatási intézmény,  többcélú intézmény nevelési-oktatási intézménye  és kollégium  esetén az engedély kiadásáról az intézmény székhelye szerint illetékes főjegyző dönt. A jegyző, főjegyző az engedély kiadásával  összefüggő döntése előtt a (4) bekezdés  a)  pontja tekintetében köteles szakértői véleményt beszerezni.  Szakértői véleményt az Országos szakértői névjegyzékben szereplő szakértő adhat.  Az engedély kiadásával összefüggő eljárás költségeit  a kérelem benyújtója viseli.”  „118.   §   (4)   A   nem  állami,  nem  helyi   önkormányzati intézményfenntartó részére megállapított normatív költségvetési hozzájárulások és egyéb támogatások összege nem lehet kevesebb, mint   a   helyi   önkormányzat  részére   ugyanazon   jogcímen megállapított  normatív hozzájárulás. A nem állami,  nem  helyi önkormányzati   intézményfenntartó  a  normatív   költségvetési hozzájárulásra   –   jogszabályban   meghatározottak    szerint benyújtott – igénylés alapján válik jogosulttá. Az igénylést az ellátott   és  –  jogszabályban  meghatározott  nyilvántartások szerint  – igazolt feladatok után lehet benyújtani. Az igénylés benyújtásának  elmulasztása – kivéve, ha az igazolási  kérelmet elfogadják   –   jogvesztő.  Ha  a  nem   állami,   nem   helyi önkormányzati fenntartású közoktatási intézmény feladatainak az ellátásához   az   intézményfenntartó  normatív   költségvetési hozzájárulást vesz igénybe, az adott költségvetési évet  követő év  március  31-éig  köteles  a  szolgáltatásait  igénybe  vevő részére  közölni  a  támogatás egy főre jutó összegét,  továbbá köteles – a helyben szokásos módon – nyilvánosságra hozni, hogy az   adott  intézmény  feladatainak  ellátásához  igénybe  vett normatív  hozzájárulás  a teljes intézményi  költségvetés  hány százalékát fedezi.”                              III. Az indítványok részben megalapozottak. 1.  Az  Alkotmánybíróság elsőként azt vizsgálta, hogy fennáll-e az indítványozók jogosultsága jogszabály nemzetközi szerződésbe ütközésének megállapítására irányuló indítvány benyújtására.  A Köot.  támadott  rendelkezéseinek  alkotmányellenességét  három országgyűlési képviselő a Megállapodás egyes cikkeinek, illetve annak  Kiegészítő  Jegyzőkönyve  rendelkezéseinek  megsértésére alapítja. Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 21. § (3) bekezdése szerint jogszabály, valamint   állami  irányítás  egyéb  jogi  eszköze   nemzetközi szerződésbe  ütközésének  vizsgálatát  indítványozhatja  többek között  bármely  országgyűlési képviselő.  Az  Alkotmánybíróság ezek   alapján  megállapította  az  indítványozói   jogosultság fennállását. Az  Alkotmánybíróság  a  15/2004. (V. 14.)  AB  határozatban  a Megállapodás III. fejezetében foglalt szabállyal való  ellentét miatt  megsemmisítette  a szociális igazgatásról  és  szociális ellátásokról  szóló  1993.  évi III. törvény  (a  továbbiakban: Szt.) egyik rendelkezését. (ABH 2004, 269.) Az Alkotmánybíróság ebben  a határozatban is megerősítette, hogy „[a]z Abtv. 45.  § (1)  bekezdése értelmében, ha az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy  a  nemzetközi  szerződést kihirdető jogszabállyal  azonos vagy   annál  alacsonyabb  szintű  jogszabályi  rendelkezés   a nemzetközi  szerződésbe ütközik, akkor a nemzetközi szerződésbe ütköző  jogszabályi rendelkezést megsemmisíti.” Mivel az  adott esetben a nemzetközi szerződésbe ütköző jogszabályi rendelkezés a  nemzetközi szerződést kihirdető jogszabállyal azonos  szintű (törvény)  volt,  az Alkotmánybíróság a nemzetközi  szerződésbe ütköző  törvényi  rendelkezést, az Szt. 121. §  (3)  bekezdését megsemmisítette. 2. A Köot. 118. § (4) bekezdésének az indítványok elbírálásakor hatályos   első   mondata  értelmében   a   nem   állami,   nem önkormányzati   intézményfenntartónak,   vagyis   az    egyházi intézményfenntartónak járó normatív költségvetési  hozzájárulás és  az  egyéb támogatások együttes összege nem lehet  kevesebb, mint  az  önkormányzatoknak  juttatott  normatív  költségvetési hozzájárulás.  A  Köot.  rendelkezései  alkalmazása  során   az egyházi   jogi  személy  intézményfenntartókat  (a   kisebbségi önkormányzati   fenntartók,   a   gazdálkodó   szervezetek   és alapítványok,  mint fenntartók mellett) nem állami  és  nem  is helyi   önkormányzati  intézményfenntartóknak  kell  tekinteni, vagyis  rájuk a Köot. 118. § (4) bekezdésének hatálya kiterjed. Az   egyházi   jogi   személy   intézményfenntartók   közül   a Megállapodás    hatálya    a    Katolikus    Egyházra,     mint intézményfenntartóra terjed ki. 3.  A Megállapodás 2. cikkében található rendelkezés szerint az egyház  által fenntartott közoktatási intézményeket  ugyanolyan szintű   pénzügyi  támogatás  illeti  meg,   mint   a   hasonló intézményeket működtető állami és önkormányzati fenntartót.  Az ugyanolyan szintű támogatás előírása mellett, abból  a  célból, hogy az állami és helyi önkormányzati fenntartóknak biztosított támogatásokkal azonos szintű állami támogatásban  részesüljenek a Katolikus Egyház által fenntartott közoktatási intézmények, a Megállapodás III. fejezete további rendelkezéseket tartalmaz. A III.  fejezet  alapján  az „Egyház további  állami  támogatásra jogosult, melynek alapja az állampolgárok azon döntése, ahogyan az  egyházi  közszolgáltatásokat igénybe veszik. E támogatásnak kell  biztosítania az egyházi intézményfenntartónak az  állami, illetve  önkormányzati fenntartóval azonos szintű  támogatását, összhangban  az  1990. évi IV. törvénnyel.”  Az  azonos  szintű támogatás  elérése  érdekében  tehát  a  finanszírozás  további fázisaként meghatározásra kerül az ún. kiegészítő támogatás.  A kiegészítő   támogatás  összegének  pontos  meghatározására   a Megállapodás Kiegészítő Jegyzőkönyvének III. fejezethez írt (1) bekezdése határozza meg az alapvető számítási szabályokat. Az  ismertetett  rendelkezés alapján  megállapítható,  hogy  az Egyház   által  fenntartott  közoktatási  intézményeknek   járó normatív   költségvetési  hozzájárulás  és  egyéb   támogatások összegének      a      helyi      önkormányzatoknak,       mint intézményfenntartóknak juttatott valamennyi  támogatásokkal  és nemcsak  az önkormányzatoknak juttatott normatív támogatásokkal kell egyezniük. A Megállapodás szerinti azonos szintű támogatás megvalósítása érdekében folyósított kiegészítő támogatás képezi az  összehasonlítás alapját. Az így kapott összegnek kell végül megegyeznie  az  önkormányzatnak juttatott  állami  támogatások összegével. A  lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló  1990.  évi IV. törvény 19. § (1) bekezdése, valamint  az egyházak   hitéleti   és   közcélú   tevékenységeinek    anyagi feltételeiről  szóló  1997.  évi  CXXIV.  törvény  5.   §   (2) bekezdései a Megállapodással összhangban, ugyancsak  az  állami és    a   nem   állami   intézményfenntartók   azonos   mértékű támogatásáról rendelkeznek. A 22/1997. (IV. 25.)  AB  határozat rendelkező részében alkotmányos követelményt állapított meg  az egyházi    jogi   személyek   által   fenntartott   intézmények finanszírozásával kapcsolatban, melynek lényege, hogy „az állam vagy  a  helyi  önkormányzat az egyházi  jogi  személyek  által fenntartott  közoktatási  intézmények  működéséhez  a   hasonló állami   és   önkormányzati  intézményekével   azonos   mértékű költségvetési támogatáson kívül olyan arányú kiegészítő  anyagi támogatást  nyújtson,  amilyen  arányban  ezek  az  intézmények állami   vagy  önkormányzati  feladatokat  vállaltak  át.”   Az alkotmányos   követelmény   a   Köot.   adott   rendelkezésének hatálybalépésére  visszamenő hatállyal került rögzítésre.  (ABH 1997,  107.) A határozat indokolása utalt rá, hogy „A Kt. fenti rendelkezései  alapján tehát valamennyi  nem  állami  intézmény fenntartóját, közöttük az egyházi jogi személyeket  is,  alanyi jogon illeti meg az éves költségvetési törvényben megállapított normatív hozzájárulás.” 4.  A  Köot.  118. § (4) bekezdésének első mondata azonban  két részre   bontja   a  nem  állami  és  nem  helyi  önkormányzati intézményfenntartóknak  járó  támogatásokat.  A  különbségtétel következtében  az egyházak normatív költségvetési támogatásának és  az  egyéb  –  vagyis a nem normatív – támogatások  együttes összegének kell legalább megegyeznie az önkormányzatok normatív költségvetési támogatásával. Az ez alapján az egyházaknak  járó állami    támogatás   összege   jóval   kevesebb,    mint    az önkormányzatoké,  hiszen azokhoz képest az egyházi  intézmények az  egyéb  jogcímen  kapott támogatások  összegével  kevesebbre jogosultak. Ez a rendelkezés a Megállapodás 2. cikkével és III. fejezetével ellentétesen, attól eltérően szabályozza az  Egyház által  fenntartott  közoktatási  intézmények  finanszírozásának alapját.  Megállapítható, hogy a Köot. 118. § (4)  bekezdésének jelenlegi  szövegezésű első mondata nemzetközi  szerződésbe  (a Megállapodásba)  ütközik, ezért abból  az  egyéb  támogatásokra utaló  fordulatot az Alkotmánybíróság – figyelemmel a  22/1997. (IV.    25.)   AB   határozatban   megfogalmazott   alkotmányos követelményre is – megsemmisítette. A már hivatkozott  15/2004. (V.   14.)   AB   határozatban  (ABH   2004,   269.)   elbírált alkotmányossági  problémához hasonló módon  jelen  esetben  sem arról   van   szó,  hogy  azonos  szintű  (törvényi)  szabályok tartalmaztak  eltérő  vagy  az  értelmezéstől  függően   eltérő rendelkezést ugyanarra a tárgykörre, hanem arról van szó,  hogy a  nemzetközi  szerződést kihirdető jogszabállyal  (törvénnyel) azonos  szintű  jogszabályi (törvényi)  rendelkezés  ütközik  a nemzetközi szerződésbe. Ekkor az Alkotmánybíróság az Abtv.  45. §  (1)  bekezdése  értelmében a nemzetközi  szerződésbe  ütköző jogszabályi rendelkezést megsemmisíti. Az  Alkotmánybíróság  következetes gyakorlata  szerint,  ha  az indítvánnyal  támadott jogszabályt vagy  annak  egy  részét  az Alkotmány valamely rendelkezésébe ütközőnek minősíti  és  ezért azt  megsemmisíti,  akkor  a további  alkotmányi  rendelkezések sérelmét  –  a  már  megsemmisített jogszabályi  rendelkezéssel összefüggésben  – érdemben nem vizsgálja. 44/1995  (VI:30.)  AB határozat,  ABH 1995, 203, 205.; 4/1996 (II.23.) AB  határozat, ABH  1996,  37, 44.; 61/1997 (XI.19.) AB határozat,  ABH  1997, 361,  364.; 29/2000 (X.11.) AB határozat, ABH 2000, 193,  200.; 34/2002  (VII.11.)  AB  határozat,  ABH  2002,  579,   582.   E gyakorlatának megfelelően az Alkotmánybíróság nem  vizsgálta  a Köot.   támadott  rendelkezéseinek  az  Alkotmány  2.   §   (1) bekezdésével,  16.  §-val,  60.  §-val  és  70/A.  §-val   való ütközését. 5. Az indítványozók a Köot. 118. § (4) bekezdésének azon részét is   támadják,   mely  a  normatív  költségvetési  hozzájárulás igénylését az igazolási kérelem elfogadása hiányában  jogvesztő határidőhöz  köti.  Az  indítványok benyújtásának  időpontjában hatályban   lévő  rendelkezés  szerint  a  jogvesztő   határidő kimentésére   nem   volt  lehetőség.  Az   Alkotmánybíróság   a megváltozott jogszabályok alapján folytatta le az eljárását.  A módosult    bekezdés   a   jogvesztő   határidő   kimentéseként lehetőséget biztosít igazolási kérelem benyújtására. E változás következményeként  az  említett határidő  továbbra  is  szigorú időtűzést  tartalmaz,  azonban  a  kimentési  lehetőség   miatt jogvesztő   jellege   lényegét   tekintve   megváltozott.    Az államháztartásról  szóló  1992. évi XXXVIII.  törvény  64.  §-a szerint  a  helyi  és  helyi  kisebbségi  önkormányzatok  is  a kincstár   útján  igénylik  a  központi  költségvetésből   járó normatív hozzájárulásokat. Az igénylés részletes feltételeit  a költségvetési   törvény   határozza  meg.   Az   önkormányzatok kiegészítő igénylést nyújthatnak be, év közben lemondhatnak  az előirányzatokról vagy arra vonatkozólag pótlólagos igénylést is benyújthatnak. Ennek határideje – kimentési lehetőség nélkül  – jogvesztő jellegű. Az   ilyen  és  ehhez  hasonló  szigorú  határidőtűzésekre   az államháztartás  folyamatos  működése  miatt  van  szükség.   Az államháztartási  rendszer  kívánatos  pénzügyi   egyensúlyához, illetve  a  hatékony és ellenőrizhető gazdálkodás  garanciáihoz fűződő  jogi érdek teszi indokolttá az államháztartáshoz  és  a költségvetéshez   kapcsolódó   határidők   szigorúságát,   mely közvetetten  a  jogbiztonság  megvalósulását  is  szolgálja.  A hasonló helyzetben lévő intézményfenntartókra vonatkozó hasonló szabályozás  alapján megállapítható, hogy az említett  határidő nem  valósít meg hátrányos megkülönböztetést, épp ellenkezőleg, szükséges és indokolt korlátozás, mely az intézmények elvárható gondossága mellett nem veszélyezteti az intézmény működését. Erre  tekintettel  az  Alkotmánybíróság  a  Köot.  118.  §  (4) bekezdésébe   foglalt,  jogvesztő  határidőre  vonatkozó   rész megsemmisítésére irányuló indítványokat elutasította. 6.  Az  indítványozók támadják a Köot. 79. §-nak  ama  részeit, melyek  a  nem állami, nem önkormányzati intézmények alapítását engedélyhez kötik. Az Alkotmánybíróság következetes  gyakorlata szerint  az  állam  viszonyát  a  vallásszabadsághoz  való  jog kapcsán  a semlegesség mentén kell kialakítania. A semlegesség, illetve az állam és az egyház elválasztott működésének elveiből az következik, hogy az állam tényleges kötelezettsége csakis  a világnézetileg      semleges     intézmények     fenntartására, működtetésére   terjed   ki.   A  világnézetileg   elkötelezett intézményekkel  kapcsolatos állami kötelezettség  határa  odáig terjed,  hogy  az  Alkotmány 60. §-ában  meghatározott  alapjog érvényesülésének  megteremtse a jogszabályi feltételeit.  Ennek során   köteles   minden  fajta  hátrányos,   indokolatlan   és aránytalan  különbségtételtől tartózkodnia, vagyis  minden  nem állami,   nem  önkormányzati  intézmény  működésére  ugyanolyan szabályokat   köteles   megállapítani.   4/1993   (II.   12.)AB határozat,  ABH  1993,  48,  55, 56.;  18/1994  (III.  31.)  AB határozat, ABH 1994, 88, 90, 91. A  Megállapodás  1.  cikke  szerint  az  egyházi  közszolgálati tevékenységek    finanszírozására   az   állami   intézményekre vonatkozó   általános   szabályok   érvényesek.   Az    egyházi intézmények alapítására vonatkozó szabályok nem tartoznak  ebbe (a  finanszírozással összefüggő) körbe, vagyis  az  állam  ezek szabályozása   kapcsán   eltérhet   az   állami   intézményekre megszabott általános rendelkezésektől és azokhoz képest különös szabályozás  tárgyává  teheti  őket.  Ezek  során  azonban   az Alkotmányban foglalt alapjogi korlátozások ugyanúgy érvényesek, vagyis  az  állam  nem állíthat ezen intézmények  alapításával, működésével, fenntartásával szemben olyan feltételeket, hogy az az  adott  alapjog  lényeges tartalmának megvalósulását  sértse vagy  veszélyeztesse,  illetve  nem  alkalmazhat  indokolatlan, aránytalan és hátrányos megkülönböztetést sem. Az    Alkotmánybíróság   a   sajtószabadság    érvényesülésével kapcsolatban  kimondta,  hogy „a stúdió működéséhez  szükséges, jogszabályban meghatározott tárgyi feltételek hiánya,  mint  az engedély  megtagadási  oka,  nem  a  sajtószabadság   és   más, alkotmányosan  védett értékek ütközéséből fakadó korlát  (...), ezért csak közvetve, hatásaiban érinti a sajtószabadság jogát.” 48/1993  (VII.  2.)  AB  határozat,  ABH  1993,  314,  319.  Az Alkotmánybíróság  egy  másik határozatában  kifejti,  hogy  „az állam   közhatalmát   érvényesítve   különféle   korlátozásokat állapíthat  meg.(…)  Ennek körében  is  köti  a  jogalkotót  az Alkotmány  8.  §  (2)  bekezdésének  az  a  rendelkezése,  mely megtiltja, hogy alapvető jog lényeges tartalmát akár törvény is korlátozza.”  881/B/1991  ABH  1992,  474,  476.  Ugyanebben  a tárgyban   kimondja  továbbá,  hogy  „a  megfelelő  garanciákat tartalmazó   normatív   rendszer  és  az   aránytalan   közjogi korlátozásoktól   mentes   szabad  testületalakítási   rendszer egyaránt  alkotmányos  lehet  egy demokratikus  társadalomban.” 6/2001 (III. 14.) AB határozat, ABH 2001, 93, 98. A  Köot.  79. § a nem önkormányzati alapítású nevelési-oktatási intézmény   működéséhez  szükséges  engedély  feltételéül   azt szabja,  hogy feleljen meg a törvény által támasztott általános működési feltételeknek, illetve azokat fokozatosan képes legyen megvalósítani. A Köot. 38. §-ban a működés általános  szabályai kerülnek meghatározásra, melyek egyaránt érvényesek az  állami, önkormányzati,  és a nem állami, nem önkormányzati  közoktatási intézményekre. Ebben olyan feltételeket találunk, mint a  saját székhely,   saját   alkalmazotti  létszám,   megfelelő   tárgyi eszközök,   szabályzat  és  pénzeszközök  megléte.  Ezeket   az intézményfenntartó fokozatosan is megvalósíthatja. Ezek alapján az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a Köot. 79. §-ban  támasztott működési engedély kizárólag  olyan  technikai jellegű   feltételeket  támaszt  az  intézmény   működtetőjével szemben,  melyek  nem jelentik az intézményalapítási  szabadság indokolatlan     korlátozását.    A     korlátozásról     tehát megállapítható,  hogy ez a korlátozás nem szükségtelen,  hiszen az   említett   feltételek  elengedhetetlenek  egy  közoktatási intézmény  megfelelő, átlátható működéséhez.  Végül  hátrányos, azaz    csupán    az   egyházi   intézményfenntartókat    sújtó korlátozásnak   sem  nevezhető,  hiszen  a   jogszabály   által támasztott  feltételeknek minden közoktatási intézmény  köteles eleget tenni. A fentiek alapján az Alkotmánybíróság a Köot. 79. §-ának megsemmisítésére irányuló indítványt elutasította. 7.  Az indítványozók, az indítványok benyújtásának időpontjában hatályos   Köot.   118.   §   (4)  bekezdés   első   mondatának megsemmisítését  is kérték. A tárgyalt bekezdés  első  mondatát azonban  a  2006.  évi CXXI. törvény 29. § (5) bekezdésének  a) pontja 2007. január 1-ei hatállyal hatályon kívül helyezte. „Az   Alkotmánybíróság  hatályon  kívül  helyezett   jogszabály alkotmányellenességét   nem   vizsgálja,   hacsak   nem   annak alkalmazhatósága  is  eldöntendő kérdés […]  Hatályát  vesztett jogszabály  alkotmányossági vizsgálatára az Alkotmánybíróságról szóló  1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.)  38.  § (1)  bekezdése szerinti bírói kezdeményezés, valamint az  Abtv. 48.  §-ában szabályozott alkotmányjogi panasz alapján  kerülhet sor.”  (335/B/1990.  AB határozat, ABH  1990,  261,  262.).  Az Alkotmánybíróság ezért a Köot. 118. § (4) bekezdés első korábbi első  mondatának  utólagos megsemmisítésére irányuló  indítvány tárgyában az eljárást megszünteti. Az   Alkotmánybíróság  határozatának  Magyar  Közlönyben   való közzététele az Abtv. 45. § (2) bekezdésén alapul.                        Dr. Bihari Mihály                   az Alkotmánybíróság elnöke           Dr. Balogh Elemér      Dr. Bragyova András           előadó alkotmánybíró         alkotmánybíró           Dr. Holló András           Dr. Kiss László           alkotmánybíró                alkotmánybíró           Dr. Kovács Péter      Dr. Kukorelli István           alkotmánybíró                alkotmánybíró           Dr. Lenkovics Barnabás    Dr. Lévay Miklós           alkotmánybíró                alkotmánybíró           Dr. Paczolay Péter    Dr. Trócsányi László           alkotmánybíró                alkotmánybíró Dr. Bragyova András alkotmánybíró különvéleménye  Nem  értek  egyet a többségi határozat rendelkező részének  1. pontjával:  az  Alkotmánybíróságnak az  indítványt  el  kellett volna utasítania. Indokom három érvben foglalható össze: (1) az Alkotmánybíróságnak  nincs  hatásköre  a  nemzetközi  szerződés tartalmának  önálló,  a nemzetközi jogtól független  vagy  tőle eltérő  értelmezésére;  (2)  ettől  függetlenül  sem  állítható megalapozottan, hogy a Köot. 118. § (4) bekezdése ellentétes  a Vatikáni  Megállapodással; (3) végül mindkét fentebb  felhozott érvemtől  eltekintve  is, a határozatban foglalt  megsemmisítés túlmegy   a   nemzetközi   szerződésbe   ütközőnek   tekinthető rendelkezéseken. Érveim a következőkben részletezem. 1. Az Alkotmánybíróság hatásköre a Vatikáni Megállapodás önálló                          értelmezésére  1.1.  Az  Alkotmánybíróság ebben a határozatában nem  a  Köot. 118.  §  (4)  bekezdésének  alkotmányosságát  vizsgálta,  hanem ritkán  gyakorolt hatáskörében a törvény nemzetközi szerződésbe ütközéséről   döntött.   E   hatáskör   gyakorlásának   különös feltételei  vannak,  amelyeket úgy vélem,  az  Alkotmánybíróság többségi  döntése  nem  mérlegelt kellő súllyal.  A  nemzetközi szerződésbe   ütközés  vizsgálata  az  Abtv.   44.-47.   §-ában szabályozott  hatáskör,  amely  szoros  kapcsolatban   áll   az Alkotmány  7.  § (1) bekezdésével. Az Abtv. 44. § szerint  ezen hatáskörében  az  Alkotmánybíróság  a  „nemzetközi  szerződésbe ütközés  szempontjából”  vizsgálja a  jogszabályt,  így  ez  az eljárás nem a jogszabály alkotmányosságának vizsgálata.  1.2.  Alapvető  kérdés,  mit jelent a „nemzetközi  szerződésbe ütközés”  terminus. Ennek megválaszolásához nélkülözhetetlen  a „nemzetközi  szerződés” fogalmának értelmezése.  A  „nemzetközi szerződés”  terminuson a nemzetközi szerződés  nemzetközi  jogi tartalma  értendő,  amennyiben a  magyar  jogrendszer  valamely normája  ellentétes  lehet  vele.  Ebből  következik,  hogy   a nemzetközi szerződés nem mint magyar jogi norma ellentétes  egy törvénnyel, vagy más jogszabállyal, hanem mint nemzetközi  jogi kötelezettség.   Az   Alkotmánybíróság  is  megkülönbözteti   a nemzetközi  szerződést mint nemzetközi jogi normát  (jogforrást és  jogszabályt),  valamint a nemzetközi  szerződést  kihirdető belső  jogi  normát (tipikusan törvényt: amit ma  a  nemzetközi szerződésekkel  kapcsolatos  eljárásról  szóló  2005.  évi   L. törvény szabályoz). Ez utóbbi alkotmányellenessége vizsgálható, és  ha  a  kihirdető  törvény  alkotmányellenesnek  találtatik, bizonyos korlátok között meg is semmisíthető. (ld.: 4/1997. (I. 22.) AB határozat, ABH 1997, 41, 54.)  A    „nemzetközi   szerződésbe   ütközés”   kifejezésből    az „ütközésen”  mindenekelőtt a jogrendszer két  érvényes  normája közötti  konfliktus értendő: a magyar jogrendszer egyik normája miatt   a   magyar  államra  érvényes  nemzetközi   szerződéses kötelezettség   nem  teljesíthető.  A  nemzetközi   szerződésen alapuló   kötelezettség  tartalma  a  nemzetközi  jog  szerinti értelmezése,  mert  ha  nem  így  lenne,  akkor  a   nemzetközi szerződést  kihirdető  norma, például  törvény,  nem  lévén  az Alkotmány  normája,  nem  is  lehetne  önállóan  alkotmánybírói kontroll mércéje. (Az Abtv. 47. §-a ismer egy másik, esetet is: a  jogalkotó  mulasztását nemzetközi szerződés  végrehajtásához szükséges  jogszabály megalkotásában. Ez  tehát  joghézag:  egy vagy több norma nemzetközi szerződéssel ellentétes hiánya,  ami a normakonfliktus különleges esete.)  Tehát   az  Alkotmánybíróság  nemzetközi  szerződésbe  ütközés vizsgálatára  szóló  —  az Abtv. 44. és skk.  §-ai  szerinti  — hatáskörében  eljárva  a  nemzetközi  szerződést  csakis   mint nemzetközi  jogi normát tekintheti, úgy ahogyan az a nemzetközi jog  szerint  érvényes. Ebből következik, hogy  nem  adhat  más jelentést a nemzetközi szerződésnek, mint ami a nemzetközi  jog szerint    adható:   ez   pedig   a   nemzetközi    szerződések értelmezésének   nemzetközi   jogi   szabályain    múlik.    Az alkotmánybírósági kontrollnorma, a vizsgálat mércéje,  ebben  a hatáskörben maga a nemzetközi szerződés: mégpedig úgy,  ahogyan a  nemzetközi  jogban  érvényes (és nem  mint  egy  imaginárius nemzetközi szerződés).  1.3.  Ebben  az  ügyben  a döntés a Vatikáni  Megállapodás  2. cikkének egy bizonyos értelmezésén alapul: egyedül ez  a  Köot. 118.   §   (4)  bekezdése  megsemmisítésének  alapja.  E   cikk értelmezése régóta vitatott a két szerződő fél — a Szentszék és Magyarország  —  között,  amint  az  hivatalos  forrásokból  is ismert.  Az Állami Számvevőszék nem olyan régi jelentéséből  és annak  mellékleteiből is ez derül ki (ld.: az ÁSZ 0807.  számú, az Oktatási és Kulturális Minisztérium fejezetnél a közoktatási feladatok      finanszírozására     fordított      pénzeszközök hasznosulásának ellenőrzéséről szóló 2008. májusi  jelentését). Az  Alkotmánybíróság ezért valójában nem egy törvény nemzetközi szerződésbe  ütközéséről döntött (mivel a nemzetközi  szerződés értelmezése  vitatott),  hanem  maga  értelmezte  a  nemzetközi szerződést.  Erre  viszont  nincs hatásköre,  mert  így  nem  a nemzetközi jog szerint érvényes nemzetközi szerződéssel  vetett össze  egy  magyar  jogi normát, hanem  maga  határozta  meg  a nemzetközi szerződés „helyes” értelmezését. (Itt nem lehet  szó sem  alkotmányos  követelményről, sem a  nemzetközi  szerződést kihirdető   jogszabály   alkotmányellenességéről,   mivel    az Alkotmánybíróságnak  az  Abtv. 44.  §-a  szerinti  hatáskörében egyikre sincs lehetőség.)  A  „nemzetközi  szerződésbe ütközés vizsgálata” feltételezi  a nemzetközi  szerződés tartalmának ismeretét. Ha ez vitatott,  a hiányzó    nemzetközi    jog   szerinti    jogértelmezést    az Alkotmánybíróság nem helyettesítheti saját értelmezésével, mert ennek eldöntése nem tartozik és nem is tartozhat a hatáskörébe. Az   Alkotmánybíróság   egy  törvény   nemzetközi   szerződésbe ütközését  csak  akkor vizsgálhatja, ha a nemzetközi  szerződés nemzetközi  jogi értelmezése nem vitatott, vagy az  értelmezési vita   eldőlt.   A   gyakorlatban  legtöbbször   a   nemzetközi szerződések  értelmezése nem vitatott: abban vagy megállapodott gyakorlat  van, vagy esetleg, mint pl. az Emberi Jogok  Európai Egyezménye  esetében,  a  nemzetközi szerződés  külön  szervet, tipikusan  bíróságot  (mint  az EJEB)  hoz  létre  a  szerződés értelmezésével  kapcsolatos viták eldöntésére. Ha  másként  jár el,   nem   egy   jogszabály  érvényes  nemzetközi  szerződésbe ütközéséről  dönt,  hanem először is  arról,  mi  a  nemzetközi szerződés  szerinte „helyes” értelmezése. Vagyis nem nemzetközi jogot  alkalmaz, hanem azt, aminek szerinte a nemzetközi jognak lennie   kellene.  Az  Alkotmánybíróság  számára  a  nemzetközi szerződés   tartalma  (jelentése,  értelmezése)   adott:   ezen változtatni,  az  Alkotmány 7. § (1)  bekezdése  szerint  sincs joga.  A  nemzetközi  szerződés  úgy  vizsgálandó,  ahogyan   a nemzetközi  jog  szerint kötelez, ehhez az  Alkotmánybíróságnak sem hozzátenni, sem elvenni (legalábbis az Abtv. 44. § szerinti hatáskörében  eljárva)  nem szabad. A nemzetközi  szerződéseket nem  egy állam alkotja, így a magyar állam sem alkothat vagy  — ami   ezzel  egyenértékű  lenne  —  értelmezhet  önállóan   egy nemzetközi szerződést.  Ameddig  a  két szerződő fél nem állapodott meg  a  nemzetközi szerződés   értelmezéséről,   addig   a   szerződés    vitatott rendelkezésének két egyenrangú, de a másik félre  nem  kötelező értelmezése  van. Ez nemzetközi jogvita, melynek eldöntése  nem az  Alkotmánybíróság  hatásköre. Maga a  Vatikáni  Megállapodás egyébiránt  szabályozza is az értelmezésével kapcsolatos  viták eldöntését.  Az  V. fejezet (1) bekezdése értelmében:  „[h]a  a jelen    Megállapodás   értelmezésével   vagy    alkalmazásával kapcsolatban  valamilyen nehézség merülne fel,  a  Felek  közös megegyezéssel keresik meg a legmegfelelőbb megoldást”.  A  nemzetközi  szerződés értelmezése csakis a  nemzetközi  jog szerinti  értelmezést jelentheti — az összes többi esetben  nem beszélhetnék   „nemzetközi  szerződésről”.  Ha   a   nemzetközi szerződés  jelentése, vagy valamely rendelkezésének értelmezése vitatott,  akkor ez nemzetközi jogvita, amelyet  a  feleknek  a nemzetközi  jog szabályai alapján kell rendezniük. A nemzetközi szerződések értelmezése valóban gyakori nemzetközi jogi kérdés, az  államközi viták jelentős része is erről szól. A  nemzetközi szerződések   értelmezéséről  szóló  általános  szabályokat   a nemzetközi   szerződések   jogáról   szóló   bécsi    szerződés (kihirdetve: a szerződések jogáról szóló, Bécsben az 1969.  évi május  hó 23. napján kelt szerződés kihirdetéséről szóló  1987. évi  12.  tvr.-rel)  tartalmazza, amely a  meglévő  szokásjogot rögzíti   (ld.:  Haraszti  György:  A  nemzetközi   szerződések értelmezésének  alapvető kérdései. Budapest,  KJK,  1965.).  Ez azonban  nem mond sokat a nemzetközi szerződések értelmezésének eljárásáról.   Annyi   biztos  azonban,   hogy   a   nemzetközi szerződéseknek nincs a szerződő felektől független,  „objektív” értelmezése. Különösen igaz ez a kétoldalú szerződésekre és még ennél   is   inkább  a  nemzetközi  jogban  felettébb   sajátos szerződésre,  mint a Szentszék és egy állam („világi  hatalom”) közötti megállapodás. E nemzetközi szerződés tárgya ugyanis  az állam  egyoldalú kötelezettségvállalása a Szentszékkel szemben, eltérően   a   jellegzetesen  kölcsönös  kötelezettségvállalást tartalmazó kétoldalú szerződésektől, mint a kettős adóztatásról szóló, jogsegély, kiadatási stb. szerződések. Ezekben az  egyik szerződő állam szerződés-értelmezése meghatározó lehet a  másik szerződő  számára; itt azonban erről nem lehet szó.  A  legtöbb kétoldalú  szerződésnél  a  szerződő  felek  egymással  szemben vállalnak kötelezettséget, mint pl. a kettős adóztatásról szóló egyezmények,  valamint  a  kiadatási vagy  jogsegélyszerződések stb.  esetén.  Itt  erről  nincs  szó:  az  állam  a  katolikus egyházzal szemben egyoldalú kötelezettséget vállal (miközben  a Vatikáni  Megállapodás  egyes vagyoni kérdések  rendezésről  is szól        és        ennyiben       tekinthető       kölcsönös kötelezettségvállalásnak).  Másrészt  az  állam   arra   vállal kötelezettséget,   hogy  törvényeit  és   egyéb   jogszabályait meghatározott  tartalommal  alkotja meg:  esetünkben  megfelelő törvényeket   hoz   és  tart  érvényben  (hatályban).   Ezt   a kötelezettséget   a   nemzetközi   szerződésekkel   kapcsolatos eljárásról   szóló  2005.  évi  L.  törvény  a  következőképpen fogalmazza   meg:   „A   szerződés  előkészítésétől   kezdődően folyamatosan   vizsgálni  kell,  hogy  a  szerződés   a   belső jogszabályokkal,     valamint     egyéb     nemzetközi     jogi kötelezettségekkel összhangban áll-e. Az összhang megteremtését a szerződés tartalmának megfelelő alakításával, továbbá a belső jogszabályok  és  a  nemzetközi jogi kötelezettségek  lehetőség szerinti módosításával vagy megszüntetésével biztosítani kell”.  Az   Alkotmánybíróság  egy  vitatott  értelmezésű   nemzetközi szerződést  önállóan nem értelmezhet és nem adhat a  nemzetközi szerződésnek   a   nemzetközi  jogtól  független   (esetleg   a nemzetközi  joggal  ellentétes) értelmezést.  Ha  a  nemzetközi szerződés   jelentése   (értelmezése)   vitatott,   akkor    az Alkotmánybíróságnak   vagy  meg   kell   várnia   a   szerződés értelmezéséről  folytatott nemzetközi jogi vita eldőltét,  vagy nem szabad megállapítania nemzetközi szerződésbe ütközést, ha a vizsgált  magyar  jogszabály a nemzetközi szerződés  valamelyik lehetséges    jelentésének   (értelmezésének)   megfelel.    (A nemzetközi   szerződés   értelmezéséről   ld.:   a   nemzetközi szerződésekkel  kapcsolatos  eljárásról  szóló  2005.  évi   L. törvény 13. §-a rendelkezéseit.) A nemzetközi szerződés, kivált olyan   sajátos   szerződés,  mint  a   Vatikáni   Megállapodás értelmezése  nem  az Alkotmánybíróság hatásköre,  az  indítvány pedig   ténylegesen   ezt  kérte.  Ezért   az   indítványt   az Alkotmánybíróságnak az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és   annak   közzétételéről  szóló,  módosított   és   egységes szerkezetbe foglalt 3/2001. (XII. 3.) Tü. határozat (ABH  2003, 2065.)  29. § b) pontja alapján vissza kellett volna utasítania mivel nemzetközi szerződés értelmezésére nincs hatásköre.          2. A Vatikáni Megállapodásba ütközés kérdése  2.1.  Ha  azonban  — elvetve, mint tette, az  előbb  felhozott érveket  —  az Alkotmánybíróság mégis vállalkozott  a  Vatikáni Megállapodás   értelmezésére,  akkor  is  meg   kellett   volna állapítania,  hogy  a  Köot. 118. § (4)  bekezdésének  vitatott része  nem  ellentétes  a  Vatikáni  Megállapodással.  Ebben  a kérdésben  egyetértek  a  Holló András  e  határozathoz  fűzött különvéleményével.  2.2.  A Vatikáni Megállapodás 2.Cikke szerint „[a]z Egyház  az általa   fenntartott  közoktatási  intézmények  után   (óvodák, általános  és  középiskolák,  diákotthonok)  ugyanolyan  szintű pénzügyi  támogatásban  részesül, mint a hasonló  intézményeket működtető  állami és önkormányzati fenntartó”.  Ebből  kiderül, hogy  az  egyház a közoktatási intézményeket éppúgy fenntartja, mint  az  állam  vagy az önkormányzatok, és  ehhez  kap  állami támogatást (az olasz szövegben: sussidi finanziari). Nincs  szó arról,   hogy  ezeket  az  intézményeket  az  államnak  kellene fenntartania   csak   azért,  hogy   bennük   egyházi   oktatás folyhasson. Ez az állam világnézeti semlegességével ellentétes, így   alkotmányellenes  lenne.  (ld.:  4/1993.  (II.  12.)   AB határozat, ABH 1993, 48, 89.) A Megállapodás fentebb idézett 2. Cikkének  értelme  annyi,  hogy  az  egyház  saját  forrásaiból fenntartott  közoktatási intézmények jogosultak  az  állami  és önkormányzati   fenntartóknak  járó  egyes   (főleg   normatív) támogatásokra. A  Vatikáni  Megállapodás  e  cikke különválasztja  az  iskolák fenntartását   egyfelől,  és  az  iskoláknak   adott   pénzügyi támogatást másfelől. A Vatikáni Megállapodásból nem következik, hogy az egyházi intézményeknek ugyanolyan (jó vagy kevésbé  jó) pénzügyi  helyzetben  kell  lenniük,  mint  az  állam  vagy  az önkormányzat   által  fenntartottaknak  —  ezt  megjegyzem   az indítványozók   sem   állítják,  és   megalapozottan   nem   is állíthatnák.   A   hivatkozott   rendelkezésből   csak    annyi következik, hogy az állami és önkormányzati fenntartóknak  járó pénzügyi   támogatásokra   az  egyházi   (katolikus)   oktatási intézmények  is  jogosultak. Ebből nem vezethető  le,  hogy  az államnak   finanszíroznia  kellene  a   katolikus   közoktatási intézmények  fenntartását  —  csak  az,  hogy  a   meglévő   és fenntartott  óvodáknak,  iskoláknak, diákotthonoknak  meg  kell kapniuk az állami és önkormányzati hasonló intézményeknek  járó költségvetési támogatásokat. A  Vatikáni Megállapodásnak egyébként eleget tett a törvényhozó azzal  is,  hogy  a  Köot.  121. § (1) bekezdés  12.  pontjában olvasható  értelmező rendelkezések között található „fenntartó” fogalmába  belevette  az  egyházi jogi  személyeket  s  így  az általuk    fenntartott   oktatási   intézményeket   is,    mely értelemszerűen  alkalmazandó  a finanszírozás  szabályaira  is. Ennek   következtében  ugyanis,  minden  közoktatási  intézmény fenntartójának  járó  pénzügyi támogatásra  a  hasonló  egyházi (köztük  az  itt  egyedül  érdekes  katolikus)  intézmények  is jogosultak.  Mindezekből  következően  a katolikus közoktatási  intézmények jelenlegi finanszírozása nem ellentétes a Vatikáni Megállapodás 2. Cikke ésszerű értelmezésével.                  3. A megsemmisítés terjedelme  Álláspontom szerint az előző két érv elvetése sem indokolja  a határozat    rendelkező   részének   1.    pontjában    foglalt megsemmisítés  terjedelmét.  A többségi  határozat  hivatkozott pontja  ugyanis megsemmisíti a törvényhelyet, amely a határozat szerint  nemzetközi szerződésbe ütközik; ez  pedig  túlmegy  az Alkotmánybíróság  nemzetközi szerződésbe  ütközés  vizsgálatára szóló  hatáskörén.  A Vatikáni Megállapodás  csak  a  katolikus közoktatási intézmények támogatásáról szól, így a Köot.118. §-a szerinti  támogatásra  jogosult  nem  állami  és  önkormányzati közoktatási   intézményekről  szóló  szabályozás   nem   állhat ellentétben a megállapodással. Ezért úgy vélem a Köot.  118.  § (4)  bekezdésének megsemmisítése túlmegy az indítványon,  amely csak  a törvény Vatikáni Megállapodásba ütközésének vizsgálatát kérte.  (Ugyanez hozható fel az Alkotmánybíróság  15/2004.  (V. 14.)  AB határozatával (ABH 2004, 269, 275-278.) szemben: ebben szintén  a Vatikáni Megállapodásba ütközést állapított  meg  az Alkotmánybíróság  és  a szociális törvény teljes  rendelkezését semmisítette meg.  Az   Alkotmánybíróság  jogszabály  (itt:  törvény)  nemzetközi szerződésbe ütközését vizsgáló eljárásában csakis a Köot.  118. §  (4)  bekezdése  nemzetközi szerződéssel  ellentétes  (az  1. pontban    olvashatók   szerint   a   nemzetközi    szerződéses kötelezettség  teljesítését  lehetetlenné  tevő)  rendelkezését semmisíthette  volna  meg.  A  Vatikáni  Megállapodás  csak   a katolikus  közoktatási intézményekre alkalmazandó  (A  Vatikáni Megállapodás   bevezető   rendelkezése   szerint   ugyanis    a Megállapodás   szövegében  az  „Egyház”  megjelölés   alatt   a Katolikus Egyház értendő. Így van ez a 2. Cikkben szabályozott, az  „Egyház” által fenntartott közoktatási intézmények pénzügyi támogatásánál  is.). Ezzel szemben a Köot 118. § (4)  bekezdése minden  nem  állami vagy önkormányzati intézményekről  szól.  A fent   elmondottakból  következően  a  törvényhely   nemzetközi szerződéssel,  vagyis a Vatikáni Megállapodással  csak  a  „nem állami és önkormányzati” közoktatási intézmények egy része, ti. a   katolikus   egyház  által  fenntartott   iskolák,   óvodák, diákotthonok tekintetében lehet ellentétes. A többi nem  állami és önkormányzati közoktatási intézmény például a többi egyházi, alapítványi  stb. intézmény tekintetében ezért  semmi  indok  a törvényhely  megsemmisítésére  nemzetközi  szerződésbe  ütközés címén,  egyszerűen  azért,  mert  nincs  nemzetközi  szerződés, amelybe  ütköznének.  (Ilyen nemzetközi  szerződés  a  Vatikáni Megállapodás  biztosan nem lehet, másról pedig a határozat  nem szól.)  Az   egyházak  hitéleti  és  közcélú  tevékenységének   anyagi feltételeiről  szóló 1997. évi CXXIV. törvény (a  továbbiakban: Egyház  finanszírozási törvény) valóban  tartalmaz  a  Vatikáni Megállapodásban foglaltakhoz hasonló szabályokat a többi egyház finanszírozására is. Ez az Alkotmány 60. §-a és a 70/A.  §  (1) bekezdése  alapján  indokolt szabály. Ha  a  Köot  118.  §  (4) bekezdése  ellentétes  lenne az Egyház  finanszírozási  törvény egyes  szabályaival,  ez önmagában az Alkotmánybíróság  állandó gyakorlata  szerint  nem  lenne  alkotmányellenes,  hacsak  nem vezetne az Alkotmány valamely rendelkezésének sérelméhez. Erről a   kérdésről   azonban   az  Alkotmánybíróság   a   nemzetközi szerződésbe  ütközés vizsgálatáról szóló eljárásában,  valamint indítvány  hiányában, nem dönthetett volna —  holott  valójában ezt  tette. Ez nem mellékes kérdés, mert az Alkotmány  60.  §-a alapján   egyetlen   egyházi  közoktatási  intézménynek   (vagy fenntartójának)  sincs  joga az állami támogatásra  a  Vatikáni Megállapodás,  és ennek következtében az Egyház  finanszírozási törvény    szerinti    mértékben.   Az   egyházi    intézmények finanszírozásának mai rendszere nem alapítható  közvetlenül  az Alkotmányra.  Az Alkotmánybíróság álláspontja is ez:  az  állam köteles   lehetővé   tenni   egyházi  közoktatási   intézmények működését,  de  nem  köteles  az  állami  iskolákkal   azonosan támogatni őket. (4/1993. (II. 12.) AB határozat, ABH 1993,  48, 89.). Ez az Alkotmány 60. § (2) bekezdésében megfogalmazott, az állam  és  az  egyház  elválasztásának alkotmányos  elvéből  is következik.  A  fent  elmondottak alapján indokolhatónak  tartottam  volna, ebben  is  egyetértve Holló András különvéleményével, mulasztás megállapítását,   főleg   a   viták  rendezésével   kapcsolatos eljárások hiánya miatt. Budapest, 2008. június 30.                                             Dr. Bragyova András                                                   alkotmánybíró Dr. Holló András alkotmánybíró különvéleménye A rendelkező rész 1. pontjával nem értek egyet. Álláspontom  szerint  a  Magyar  Köztársaság  és  az   Apostoli Szentszék között a Katolikus Egyház magyarországi közszolgálati is  hitéleti tevékenységének finanszírozásáról, valamint néhány vagyoni kérdésről 1997. június 20-án Vatikánvárosban aláírt, az 1999.    évi    LXX.   törvénnyel   kihirdetett    Megállapodás (Megállapodás) megsértése önmagában a közoktatásról szóló 1993. évi   LXXIX.   törvény   (Köot.)  118.   §   (4)   bekezdésével összefüggésben nem állapítható meg. A Megállapodás 2. cikke a következő rendelkezést tartalmazza: „Az  Egyház az általa fenntartott közoktatási intézmények  után (óvodák,  általános  és középiskolák, diákotthonok)  ugyanolyan szintű   pénzügyi  támogatásban  részesül,   mint   a   hasonló intézményeket működtető állami és önkormányzati fenntartó.” A III. fejezete pedig kimondja: „Az  Egyház további állami támogatásra jogosult, melynek alapja az    állampolgárok   azon   döntése,   ahogyan   az    egyházi közszolgáltatásokat   igénybe  veszik.  E   támogatásnak   kell biztosítania  az  egyházi  intézményfenntartónak   az   állami, illetve  önkormányzati fenntartóval azonos szintű  támogatását, összhangban   az  1990.  évi  IV.  törvénnyel.   (E   támogatás kiszámításának  módját  a Megállapodást kiegészítő  Jegyzőkönyv tartalmazza.)” A Megállapodás e rendelkezéseiből az következik az Egyháznak az általa  fenntartott  közoktatási intézmények  után  a  normatív költségvetési  hozzájárulásokat,  egyéb  támogatásokat   és   a kiegészítő  jegyzőkönyv szerint számított kiegészítő támogatást együttesen    figyelembe   véve   kell   ugyanolyan    pénzügyi támogatásban   részesülnie,   mint   a   hasonló    közoktatási intézményeket     működtető    állami    vagy     önkormányzati fenntartóknak.  A  Megállapodás nem tartalmaz  rendelkezést  az Egyház   és  a  helyi  önkormányzatok  számára  járó   normatív költségvetési hozzájárulás azonos mértékére nézve. Az egyházi közoktatási intézmények fenntartóit megillető állami támogatásra  vonatkozóan  a  Köot.-n  kívül  más  törvények  is tartalmaznak  szabályokat.  Ezek együttes  értelmezése  alapján lehet  megállapítani, hogy az Egyháznak az  általa  fenntartott közoktatási  intézmények  után  nyújtott  pénzügyi  támogatások megállapítására    vonatkozó   szabályok    ellentétesek-e    a Megállapodásban foglaltakkal. Ilyen   törvény   a  Megállapodás  által  is   hivatkozott,   a lelkiismereti  és vallásszabadságról, valamint  az  egyházakról szóló  1990.  évi  IV. törvény, amelynek 19.  §  (1)  bekezdése kimondja  az  állam  az egyházi jogi személy  nevelési-oktatási intézményeinek   működéséhez  –  külön  törvény   rendelkezései szerint  –  normatív  módon  meghatározott,  a  hasonló  állami intézményekkel  azonos mértékű költségvetési támogatást  nyújt, illetőleg   a   támogatás  az  ilyen  ellátásokra  elkülönített pénzeszközökből történik. Az egyházi intézményfenntartók pénzügyi támogatását szabályozza az   egyházak   hitéleti  és  közcélú  tevékenységének   anyagi feltételeiről  szóló 1997. évi CXXIV. törvény (a  továbbiakban: Eft.)    is.   E   törvény   5.   §-a   alapján   az    egyházi intézményfenntartók    által    ellátott     nevelési-oktatási, felsőoktatási,  kulturális,  szociális,  egészségügyi,   sport, illetőleg  gyermek-  és  ifjúságvédelmi tevékenységek  központi költségvetési   finanszírozása  az  állami   és   önkormányzati intézményekre  vonatkozó általános szabályok  alapján,  azokkal azonos   mértékben   történik.  Az  egyházi  fenntartóknak   az intézményeik  után  a  hasonló  feladatot  ellátó   állami   és vnkormányzati  intézményekkel azonosan járó normatív  és  egyéb állami   hozzájárulásának  jogcímeit  és   fedezetét,   illetve arányait az éves költségvetési törvény tartalmazza. A  6.  §  a Megállapodás kiegészítő jegyzőkönyvének megfelelően szabályozza a   kiegészítő   támogatásra   való   jogosultságot,   valamint számításának módját. Az    Eft.    e    szabályai    már    szólnak    az    egyházi intézményfenntartóknak      járó       normatív       támogatás megállapításáról. E szabályok alapján megállapítható,  hogy  az egyházi   intézményfenntartók  költségvetési  támogatására   az állami  és  önkormányzati intézményekre  vonatkozó  szabályokat kell  alkalmazni, és az állami és önkormányzati  intézményekkel azonos  normatív támogatásra és egyéb költségvetési támogatásra tarthatnak  igényt.  Az Eft. e szabályai összhangban  állnak  a Megállapodásban  foglalt finanszírozási szabályokkal,  s  mivel hatályuk  kiterjed a nevelési-oktatási tevékenységre,  tehát  a Köot. hatálya alá tartozó, egyház által fenntartott közoktatási intézményekre,   eleget   tesznek  a  határozat   indokolásában megfogalmazott követelményeknek is. Ezért álláspontom szerint az Alkotmánybíróságnak a Köot. 118. § (4)  bekezdés alkotmányellenességének megállapítására  irányuló indítványt el kellett volna utasítania. Tekintettel arra,  hogy az   Eft.   az  indítványokban  és  a  határozat  indokolásában kifejtetteknek    megfelelően    szabályozza     az     egyházi intézményfenntartóknak   az  általuk  fenntartott   közoktatási intézmények  után  járó  pénzügyi  támogatások  rendszerét,  az Alkotmánybíróság  – az egyházi intézmények után  járó  pénzügyi támogatásra  vonatkozó törvényi szabályok együttes  értelmezése alapján,  a határozatban is hivatkozott 22/1997. (IV.  25.)  AB határozat   megállapításait   is   figyelembe    véve    –    a Megállapodásból,  illetőleg  az  Alkotmány  60.  §-ából   folyó követelményként  mondhatta  volna  ki  azt,  hogy  az   egyházi közoktatási   intézmények   után  járó   pénzügyi   támogatások megállapítása során az Eft. szabályai az irányadók. Az  indítványozók  által kifogásolt és a Megállapodásba  ütköző finanszírozási  problémák nem a határozat által  megsemmisített törvényi rendelkezés következményei. Fenntartom, azt a 15/2004. (V. 14.) AB határozathoz (ABH  2004, 269,  275-278.)  fűzött különvéleményemben (a  különvéleményhez csatlakozott   Dr.   Kiss  László  és  Dr.   Kukorelli   István alkotmánybíró)  megfogalmazott álláspontomat,  mely  szerint  a Megállapodással  ellentétes jogi helyzetet az  okozza,  hogy  a hatályos  jogi szabályozás nem tartalmazza azokat  az  eljárási rendelkezéseket,  amelyek  megfelelő  garanciát  nyújtanak   az egyházi  intézményfenntartóknak arra, hogy  az  állam  által  a Megállapodásban vállalt állami támogatásokhoz hozzájussanak.  A jogalkotó  nem rendezte a pénzügyi támogatások megállapításának módját,  a viták feloldásának a rendjét, az intézményfenntartók igényérvényesítési lehetőségét. Az  Abtv. 47. §-a alapján, ha az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy  a  jogalkotó  szerv  a nemzetközi  szerződésből  származó jogalkotói  feladatát  elmulasztotta,  a  mulasztást   elkövető szervet   –  határidő  megjelölésével  –  felhívja  feladatának teljesítésére. Az Alkotmánybíróság e hatáskörének  gyakorlására az Abtv. 21. § (7) bekezdése alapján kifejezetten erre irányuló indítvány hiányában, hivatalból is jogosult. Ennek   alapján   az  Alkotmánybíróságnak  a  Köotv.   vitatott rendelkezésének  megsemmisítése  helyett,  az  Abtv.  47.   §-a alapján,   mulasztásban   megnyilvánuló   alkotmányellenességet kellett volna megállapítania. Budapest, 2008. június 30.                                                Dr. Holló András                                                   alkotmánybíró A különvéleményhez csatlakozom:                                                Dr. Lévay Miklós                                                   alkotmánybíró .

English:
English: .
Petition filed: .
Subject of the case: .	Some provisions of Act LXXIX of 1993 on Public Education with the agreement between the Republic of Hungary and the Holy See concerning the issue of sector neutral finance
Number of the Decision: .	99/2008. (VII. 3.)
Date of the decision: .	06/30/2008
. CODICES summary: http://www.codices.coe.int/NXT/gateway.dll/CODICES/precis/eng/eur/hun/hun-2008-2-007?fn=document-frameset.htm$f=templates$3.0
.