English

Hungarian
Ügyszám:
.
733/G/2003
Előadó alkotmánybíró: Harmathy Attila Dr.
.
Az indítvány lényege:
.
A döntés száma: 45/2005. (XII. 14.) AB határozat
.
ABH oldalszáma: 2005/569
.
A döntés kelte: Budapest, 12/13/2005
.
.

.
A döntés szövege (pdf):
    .
    A döntés szövege:
    .
    A döntés szövege:
                       A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
                                     
       Az   Alkotmánybíróság  az  Alkotmány  egyes   rendelkezéseinek
      értelmezésére,   jogszabály  alkotmányellenességének   utólagos
      vizsgálatára,      valamint     mulasztásban      megnyilvánuló
      alkotmányellenesség    megállapítására    irányuló    indítvány
      tárgyában   –   dr.  Bragyova  András  és  dr.   Kovács   Péter
      alkotmánybírák párhuzamos indokolásával – meghozta a következő

                               határozatot:
                                     
                                    I.

      Az  Alkotmánybíróság  alkotmányértelmezési hatáskörben  eljárva
      megállapítja:
        1.Az  Alkotmány  68. § (2) bekezdése védelemben  részesíti  a
           nemzeti  és  etnikai kisebbségeket. Az egyes  személyeknek
           valamelyik  nemzeti  és etnikai kisebbséghez  tartozásáról
           szóló   döntése  és  ennek  nyilvánosságra   hozatala   az
           Alkotmány 54. §-ának (1) bekezdése alapján védelmet élvező
           –   az   emberi  méltóságból  levezetett  –önazonossághoz,
           önrendelkezéshez való jog körébe tartozik.
        2.Az  egyénnek  a  valamelyik nemzeti és etnikai kisebbséghez
           tartozására vonatkozó személyes adatok kezelése, az adatok
           nyilvánosságra  hozatala  – az Alkotmány  59.  §-ának  (1)
           bekezdésén alapuló információs önrendelkezési jog  alapján
           –  az érintett személy hozzájárulásától függ; ez a jog  az
           Alkotmány  8.  §-a (2) bekezdése által megszabott  keretek
           között korlátozható.
        3.A   nemzeti   és  etnikai  kisebbséghez  tartozó  személyek
           közéletben  való  kollektív  részvételének  a   jogát   az
           Alkotmány 68. §-ának (2) bekezdése biztosítja.
        4.A  nemzeti és etnikai kisebbségek közéletben való kollektív
           részvételének  egyik  formája az  Alkotmány  68.  §-a  (4)
           bekezdésében  meghatározott nemzeti és etnikai  kisebbségi
           önkormányzat.
        5.A    nemzeti    és    etnikai   kisebbségi   önkormányzatok
           létrehozásáról,  hatásköréről  szóló  rendelkezéseket   az
           Alkotmány  nem  határozza  meg, ezeket  a  szabályokat  az
           Országgyűlés  az  Alkotmány 68.  §-ának  (5)  bekezdésében
           foglaltak  szerint  a  jelenlévő országgyűlési  képviselők
           kétharmadának támogató szavazatával alkotja meg.
        6.A  nemzeti és etnikai kisebbségi önkormányzatokra vonatkozó
           szabályok  megalkotásánál  a  törvényhozó  széles  döntési
           jogosultsággal rendelkezik; ennek a döntési szabadságnak a
           korlátait  az  Alkotmány rendelkezései, így  különösen  az
           alapjogokra vonatkozó szabályok határozzák meg.

                                    II.
                                     
        1.Az  Alkotmánybíróság  a választási eljárásról  szóló  1997.
           évi    C.    törvény   115/E.   §-a    és    115/F.    §-a
           alkotmányellenességének         megállapítására         és
           megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.
        2.Az    Alkotmánybíróság    a   mulasztásban    megnyilvánuló
           alkotmányellenesség  megállapítására  irányuló  indítványt
           elutasítja.

      Az  Alkotmánybíróság  ezt  a határozatát  a  Magyar  Közlönyben
      közzéteszi.
                                   Indokolás

                                      I.

             1.  A  nemzeti  és etnikai kisebbségi jogok  országgyűlési
        biztosa  az  állampolgári jogok országgyűlési biztosáról  szóló
        1993.  évi LIX. törvény (a továbbiakban: Obtv.) 22. §-ának  a),
        d)    és   e)   pontjaiban   biztosított   jogkörében   eljárva
        indítványozta, hogy az Alkotmánybíróság
        –   állapítsa   meg   a  helyi  önkormányzati   képviselők   és
        polgármesterek választásáról szóló 1990. évi LXIV.  törvény  (a
        továbbiakban: Övjt.) 50/B. §-a (2) bekezdésének  és  50/C.  §-a
        (1) bekezdésének alkotmányellenességét és semmisítse meg ezeket
        a rendelkezéseket,
        –  állapítson  meg  az  Övjt.  50/A.  §-ának  (2)  bekezdésével
        kapcsolatban mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet,
        –   a   fentiekkel  összefüggésben  értelmezze  együttesen   az
        Alkotmány   68.  §-ának  (4)  bekezdését  és  59.  §-ának   (1)
        bekezdését.
             Az  indítványozó álláspontját az Alkotmány 2.  §-ának  (1)
        bekezdésére és 68. §-ára alapította.

             2.  Az indítványozó alkotmányellenesnek tartotta, hogy  az
        Övjt.  50/B. §-ának (2) bekezdése és 50/C. §-ának (1) bekezdése
        alapján   a   kisebbségi  önkormányzati  választásokon   minden
        választópolgár  választhat és megválasztható,  nem  csak  azok,
        akik  a  kisebbségi közösségnek ténylegesen tagjai. Hivatkozott
        arra,  hogy a 2002-2003. évi választások után nagyon sok panasz
        érkezett  be,  és  megállapítható,  hogy  valamennyi  kisebbség
        körében előfordultak visszaélések. Álláspontja szerint  a  jogi
        szabályozás  hiányosságai a kisebbségi  önkormányzati  rendszer
        létét    veszélyeztetik.   Kifejtette,   hogy   a    kisebbségi
        önkormányzati  választások szabályozása csak abban  az  esetben
        felelne  meg  a  demokratikus legitimáció  követelményének,  ha
        olyan  rendelkezések születnének, amelyek szerint a  kisebbségi
        önkormányzati   képviselőket  az  adott   kisebbség   közössége
        választaná  meg  saját tagjai közül. Tévesnek  tartotta  azt  a
        felfogást,  amely  az  Alkotmány  70.  §-ának  (1)  bekezdésére
        alapítja    azt   a   rendelkezést,   amely   szerint    minden
        választópolgárt    megillet    a    kisebbségi    önkormányzati
        választásokon  való  választás  és  választhatóság   joga.   Az
        indítványozó  véleménye szerint az Alkotmány 68. §-ának  (1)  –
        (4)  bekezdésében meghatározott alapjogok érvényesülését sértik
        a támadott szabályok.
            A  visszaélések  megakadályozása érdekében az  indítványozó
        kérte   az  alkotmánysértő  szabályok  megsemmisítését  és   az
        Alkotmány  68.  §-a (4) bekezdésének az 59. § (1)  bekezdésével
        együttes értelmezését.
         Az  indítványozó  a jogalkotó mulasztásának megállapítását  is
        kérte,   mert  a  jogszabályok  nem  írják  elő  a   kisebbségi
        választójogi     névjegyzék     bevezetését,     valamint     a
        választópolgárok  nyilatkozattételi kötelességét  a  kisebbségi
        közösséghez  tartozásukról,  és e nyilatkozat  helytállóságának
        ellenőrzéséről.  Ezért kérte „a jogállamiság elvéből  következő
        jogbiztonság  sérelmének a megállapítását  és  az  Országgyűlés
        felhívását   a   kisebbségek   önkormányzáshoz   való   jogának
        érvényesítését biztosító törvényi rendelkezések megalkotására”.

             3. Az indítvány benyújtását követően az Országgyűlés 2005.
        június  13-i  ülésnapján  elfogadta a kisebbségi  önkormányzati
        képviselők   választásáról,  valamint  a  nemzeti  és   etnikai
        kisebbségekre  vonatkozó  egyes törvények  módosításáról  szóló
        törvényt (a továbbiakban: Tv.). A köztársasági elnök azonban  a
        Tv.-t   nem   írta   alá,  hanem  alkotmányossági   aggályainak
        közlésével az Alkotmánybíróságnak küldte meg véleményezésre.
               A    köztársasági    elnök   indítványa    alapján    az
        Alkotmánybíróság 34/2005. (IX. 29.) AB határozatában (ABK 2005.
        szeptember) megállapította, hogy a Tv.-nek a köztársasági elnök
        által aggályosnak tartott rendelkezései alkotmányellenesek. Ezt
        követően  az Országgyűlés megalkotta a kisebbségi önkormányzati
        képviselők   választásáról,  valamint  a  nemzeti  és   etnikai
        kisebbségekre  vonatkozó  egyes törvények  módosításáról  szóló
        2005. évi CXIV. törvényt (a továbbiakban: Módtv.). A Módtv. 72.
        §-a (5) bekezdésének j) pontja hatályon kívül helyezi az Övjt.-
        nek   –   többek  között  –  az  indítványozó  által   támadott
        szabályait.
           
            4.  Az  indítványozó  a  köztársasági  elnök  indítványához
        kapcsolódó beadványában kifejtette, hogy a Tv. sem garantálja a
        nemzeti    és   etnikai   kisebbséghez   tartozásra   vonatkozó
        nyilatkozat valódiságát, a nyilatkozat valótlansága esetére nem
        határoz  meg  szankciót.  Így az alkotmánysértést  továbbra  is
        fennállónak     ítélte,    és    mulasztásban     megnyilvánuló
        alkotmányellenesség megállapítását kérte.
           
            5.  A  34/2005. (IX. 29.) AB határozat közzététele után  az
        indítványozó   újabb   beadványt   nyújtott   be,   és    ebben
        kiegészítette eredeti kérését. Álláspontja szerint a Módtv. nem
        orvosolta  a  korábbi  beadványokban kifejtett  alkotmányossági
        aggályokat.
            Az  indítványozó továbbra is kérte az Alkotmány 59. §-a (1)
        bekezdésének és 68. §-a (4) bekezdésének együttes értelmezését.
        Az   alkotmányértelmezéssel  azt  akarja  tisztázni,  hogy   „a
        kisebbségek   önkormányzáshoz  fűződő   jogának   érvényesülése
        érdekében tekinthető-e a személyes adatok védelméhez fűződő jog
        alkotmányos – elkerülhetetlen, szükséges mértékű és  arányos  –
        korlátozásának a választópolgárok nyilatkoztatása a  választási
        eljárás során a kisebbségi közösséghez tartozásukról, valamint,
        hogy  ezen  nyilatkozat valóságtartalmát az  állam  (választási
        bizottság,  bíróság)  törvényben meghatározott  keretek  között
        ellenőrizheti-e”.
            Az  indítványozó véleménye szerint a választási  eljárásról
        szóló  1997. évi C. törvény (a továbbiakban: Ve.) 115/E. §-ának
        és  115/F. §-ának a Módtv. 65. §-a által megállapított  szövege
        lehetővé   teszi,  hogy  a  kisebbségi  választói  névjegyzékbe
        bármely  magyar  állampolgár felvételre kerüljön,  ha  –  egyéb
        feltételek  teljesítése  mellett  –  a  nemzeti  vagy   etnikai
        kisebbséghez  tartozását állítja. Az új  szabályok  sem  teszik
        lehetővé  annak  ellenőrzését,  hogy  ténylegesen  fennáll-e  a
        kisebbséghez  tartozás,  és nem határoznak  meg  szankciókat  a
        valósággal   ellentétes  nyilatkozat  megtétele  esetére.   Így
        visszaélésre  van lehetőség. Ezért az indítványozó  álláspontja
        szerint  a  támadott  szabály a korábbi  beadványokban  leírtak
        szerint  „az  Alkotmány  2.  § (1) bekezdésében  megfogalmazott
        jogállamiság  elvébe ütköztethető, valamint sérti az  Alkotmány
        68.  §  (1)  –  (4)  bekezdésében  megfogalmazott  alapjogainak
        érvényesülését.” Ezért az indítványozó kérte a  Módtv.  65.  §-
        ának,  illetve  a  Ve. 115/E. §-ának és 115/F. §-ának  hatályba
        lépése után ezeknek a szabályoknak a megsemmisítését.
            Az  indítványozó  –  korábbi  beadványának  a  mulasztásban
        megnyilvánuló  alkotmányellenesség  megállapítására   vonatkozó
        kérelmét megismételve – kérte, hogy az Alkotmánybíróság  „hívja
        fel az Országgyűlést a kisebbségek önkormányzáshoz való jogának
        érvényesülését biztosító törvényi szabályozás megalkotására”.

                                      II.

            Az indítványozó a következő jogszabályokra hivatkozott:
            az Alkotmány rendelkezései:
        „2.   §   (1)  A  Magyar  Köztársaság  független,  demokratikus
        jogállam.”
        „54.   §   (1)   A   Magyar  Köztársaságban   minden   embernek
        veleszületett  joga  van az élethez és az  emberi  méltósághoz,
        amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani.”
        „59.  §  (1)  A  Magyar  Köztársaságban  mindenkit  megillet  a
        jóhírnévhez,  a  magánlakás  sérthetetlenségéhez,  valamint   a
        magántitok és a személyes adatok védelméhez való jog.”
        „68.  §  (1)  A  Magyar Köztársaságban élő nemzeti  és  etnikai
        kisebbségek részesei a nép hatalmának: államalkotó tényezők.
        (2)  A  Magyar  Köztársaság védelemben részesíti a  nemzeti  és
        etnikai  kisebbségeket.  Biztosítja kollektív  részvételüket  a
        közéletben, saját kultúrájuk ápolását, anyanyelvük használatát,
        az  anyanyelvű  oktatást,  a  saját nyelven  való  névhasználat
        jogát.
        (3)  A  Magyar  Köztársaság törvényei az ország  területén  élő
        nemzeti és etnikai kisebbségek képviseletét biztosítják.
        (4)   A  nemzeti  és  etnikai  kisebbségek  helyi  és  országos
        önkormányzatokat hozhatnak létre.
        (5)  A  nemzeti  és etnikai kisebbségek jogairól szóló  törvény
        elfogadásához    a    jelenlévő    országgyűlési     képviselők
        kétharmadának szavazata szükséges.”

            a Módtv. rendelkezései:
        „65. § A Ve. a következő XII/A. és XII/B. fejezettel (115/B. §-
        115/U. §) egészül ki:

        115/E. § (1) A helyi választási iroda a választás évében  május
        31-ig levél útján tájékoztatja a helyi önkormányzati képviselők
        és   polgármesterek   választásán  választójoggal   rendelkező,
        október  1.  napjáig nagykorúvá váló magyar  állampolgárokat  a
        kisebbségi  választói  jegyzékbe való  felvétellel  kapcsolatos
        tudnivalókról,  és  megküldi részükre a 11. melléklet  szerinti
        nyomtatványt.  A  tájékoztató szövegét  a  nemzeti  és  etnikai
        kisebbségek  ügyében illetékes kormányzati  szerv  az  országos
        kisebbségi önkormányzatokkal egyezteti.
        (2) A kisebbségi választói jegyzékbe való felvételt a választás
        évének   július  15.  napjáig  lehet  kérni  a  lakcím  szerint
        illetékes  helyi választási iroda vezetőjétől a  kérelemnek  az
        önkormányzat  épületében elhelyezett gyűjtőládába helyezésével.
        A  kisebbségi  választói jegyzékbe való  felvétel  levélben  is
        kérhető  úgy,  hogy a legkésőbb a választás évének  július  15.
        napjáig megérkezzen a helyi választási irodába.
        (3)  A  kisebbségi  választói jegyzékbe  való  felvétel  iránti
        kérelmet   a   11.   melléklet  szerinti  nyomtatványon   lehet
        benyújtani.
        (4)  A  kisebbségi  választói jegyzékbe  való  felvétel  iránti
        kérelem tartalmazza a polgár
          a)  családi és utónevét,
        b)  születési családi és utónevét,
        c)  lakóhelyét,
        d)  személyi azonosítóját,
        e)  nyilatkozatát arról, hogy az adott nemzeti és etnikai
        kisebbséghez tartozik, továbbá
        f)  aláírását.
        (5)  Ha  a polgár több kisebbség választói jegyzékébe  is  kéri
        felvételét, valamennyi kérelme érvénytelen.
        115./F.  §  (1)  A  helyi választási iroda  vezetője  legkésőbb
        július 15-én határozattal dönt a kérelmező kisebbségi választói
        jegyzékbe vételéről.
        (2)   A   helyi   választási   iroda   vezetője   a   kérelmező
        állampolgárságát   és   választójogát   a   személyiadat-    és
        lakcímnyilvántartás, valamint a választójoggal  nem  rendelkező
        nagykorú   polgárok   nyilvántartása   alapján   ellenőrzi.   A
        választójog    ellenőrzése   céljából   a   személyiadat-    és
        lakcímnyilvántartás és a választójoggal nem rendelkező nagykorú
        polgárok nyilvántartása összekapcsolható.
        (3)   Fel  kell  venni  a  kérelmezőt  a  kisebbségi  választói
        jegyzékbe, ha a kérelem tartalmazza a 115/E. § (4) bekezdésében
        foglalt  adatokat, a kérelmező magyar állampolgár  és  a  helyi
        önkormányzati   képviselők   és   polgármesterek    választásán
        választójoggal  rendelkezik;  ellenkező  esetben  a  kisebbségi
        választói jegyzékbe való felvételt meg kell tagadni.
        (4) A helyi választási iroda vezetője haladéktalanul értesíti a
        kérelmezőt  a  kisebbségi  választói jegyzékbe  való  felvételt
        megtagadó határozatáról. A kisebbségi választói jegyzékbe  való
        felvételt megtagadó határozatnak tartalmaznia kell a kisebbségi
        választói  jegyzékbe  vétel  megtagadásának  indokát  és  annak
        bizonyítékait,  valamint a határozattal  szembeni  jogorvoslati
        lehetőségről szóló tájékoztatást is.
        (5)  A  kisebbségi választói jegyzékbe való felvételt megtagadó
        határozattal  szemben  az  erről szóló értesítés  kézhezvételét
        követő   három  napon  belül  nyújtandó  be  kifogás  a   helyi
        választási iroda vezetőjéhez.”
        „72.  §  (1)  E  törvény a kihirdetését követő  30.  napon  lép
        hatályba.”
        A  Módtv.  szövegét a Magyar Közlöny 2005. október  26-i,  141.
        száma tette közzé.

                                     III.

             1.  Az  indítványozó az Alkotmány 68. §-a (4) bekezdésének
        és  59.  §-a (1) bekezdésének együttes értelmezését  kérte.  Az
        Obtv.  22.  §-ának  e)  pontja, továbbá a  nemzeti  és  etnikai
        kisebbségek  jogairól  szóló  1993.  évi  LXXVII.  törvény   (a
        továbbiakban:  Nektv.)  20.  §-ának  (2)  bekezdése  alapján  a
        nemzeti  és  etnikai  kisebbségi  jogok  országgyűlési  biztosa
        jogosult az Alkotmány értelmezésének indítványozására.

             2.  Az  indítványozó  szerint az  Alkotmány  68.  §-a  (4)
        bekezdésének  és 59. §-a (1) bekezdésének együttes  értelmezése
        annak    megállapítását   szolgálja,   hogy   „a    kisebbségek
        önkormányzáshoz való jogának érvényesülése érdekében tekinthető-
        e  a  személyes  adatok védelméhez fűződő jog  elkerülhetetlen,
        szükséges  mértékű és arányos korlátozásának a választópolgárok
        nyilatkoztatása  a  választási  eljárás  során   a   kisebbségi
        közösséghez    tartozásukról,   valamint    ezen    nyilatkozat
        valóságtartalmát  az  állam  (választási  bizottság,   bíróság)
        törvényben meghatározott keretek között ellenőrizheti-e.”
             Az  indítványból megállapítható, hogy bár az  indítványozó
        kifejezetten  csak a 68. § (4) bekezdését említette,  valójában
        az  egész  68.  § tekintetében kérte annak tisztázását,  milyen
        jogok  illetik  meg a kisebbségeket az Alkotmány  70.  §-a  (1)
        bekezdésének 2002-ben módosított szövegével összefüggésben.  Az
        indítványozó értelmezése szerint ugyanis az Alkotmány  68.  §-a
        és  70. §-ának (1) bekezdése között 2002-ig ellentét állt fenn,
        az  ellentét az Alkotmány 2002. évi módosításával – 2004. május
        1-jei  hatállyal – megszűnt, és ennek alapján kell a kisebbségi
        önkormányzatok  választását  szabályozni.  Az   így   felfogott
        alkotmányosság azt követeli meg, hogy a kisebbségi önkormányzat
        tagjait   a   kisebbség  közössége  válassza,   a   választásra
        jogosultakat  kisebbségi választói névjegyzékbe vegyék  fel,  a
        kisebbségi  választópolgároknak a kisebbséghez való  tartozását
        ellenőrizzék.
             Az  Alkotmánybíróság  megállapította,  hogy  az  indítvány
        tartalmilag megfelel az Alkotmány értelmezésével kapcsolatban a
        korábbi    határozatokban    megfogalmazott    követelményeknek
        [összefoglalóan:  62/2003. (XII. 15.) AB határozat,  ABH  2003,
        637,  643.; 42/2000. (XI. 8.) AB határozat, ABH 2000, 329, 331-
        332.].  Ezért  az  Alkotmánybíróság az  Alkotmány  értelmezését
        elvégezte.

             3.  Az Alkotmánybíróság az alkotmányértelmezés során  –  a
        kialakult gyakorlatnak megfelelően – a jelen esetben is
        –  a  hatalommegosztás elve alapján jár  el,  nem  veszi  át  a
        jogalkotó  feladatát, hanem a konkrét alkotmányjogi problémának
        az  Alkotmányból levezethető megoldását keresi [31/1990.  (XII.
        18.)  AB határozat, ABH 1990, 136, 137-138.; 25/1995. (V.  10.)
        AB végzés, ABH 1995, 427, 428.],
        –   a   megszorítóan  felfogott  alkotmányértelmezési  hatáskör
        gyakorlásához  nem  tekinti  elégséges  alapnak  azt,  hogy  az
        Alkotmányra  épülő további szabályozás elveinek meghatározására
        van  szükség  (996/G/1990. AB határozat, ABH  1993,  533,  534-
        535.),
        –  a  jogok alkotmányos, összefüggő rendszerének és a  rendszer
        működőképességének  szem előtt tartásával, valamint  –  szükség
        szerint  – a nemzetközi tényanyag, a nemzetközi kötelezettségek
        figyelembevételével  fejti ki az alapjogok tartalmát  [21/1996.
        (V. 17.) AB határozat, ABH 1996, 74, 83.].

             4.  Az  Alkotmánybíróság  az értelmezési  kérelem  alapján
        először az Alkotmány 68. §-ának tartalmát vizsgálta.
            Az  Alkotmány  68.  §-ának  (1)  bekezdése  kifejezi,  hogy
        milyen   nagy  szerepe  van  a  kisebbségeknek:  a  kisebbségek
        államalkotó tényezők. Erre a fontos szerepre tekintettel a  68.
        §  (2)  bekezdése – egyebek között – kimondja,  hogy  a  Magyar
        Köztársaság   biztosítja  a  nemzeti  és  etnikai   kisebbségek
        kollektív  részvételét  a közéletben. A  68.  §  (3)  bekezdése
        szerint  az ország területén élő nemzeti és etnikai kisebbségek
        képviseletét  törvények biztosítják.  A  68.  §  (4)  bekezdése
        alapján  a  nemzeti  és etnikai kisebbségek helyi  és  országos
        önkormányzatokat hozhatnak létre.
           
            5.    Az    indítványozó    kérelmének    megfelelően    az
        Alkotmánybíróság  vizsgálta a nemzeti  és  etnikai  kisebbségek
        képviseletével  kapcsolatban  az  Alkotmány  59.   §-ának   (1)
        bekezdését is. Az indítványozó azonban a kisebbséghez  tartozás
        vállalásának és ellenőrzésének kérdését is felvetette, és ezért
        az  Alkotmány  54.  §-ának (1) bekezdését  is  figyelembe  kell
        venni.
             A  nemzeti és etnikai kisebbségek számára az Alkotmány 68.
        §-ában  meghatározott jogok azokat a személyeket  illetik  meg,
        akik valamelyik nemzeti vagy etnikai kisebbséghez tartoznak.  A
        nemzeti  vagy etnikai kisebbséghez tartozás vállalása és  annak
        nyilvánosságra hozatala az egyén önrendelkezési  jogon  alapuló
        döntése.   Ahhoz  hasonlóan,  ahogy  a  névhez  való   jog   az
        önazonossághoz való jog egyik megnyilvánulása és  az  Alkotmány
        54. §-ának (1) bekezdése alapján élvez védelmet [58/2001. (XII.
        7.)  AB  határozat, ABH 2001, 527, 542.], a valamilyen  nemzeti
        vagy etnikai kisebbséghez tartozás vállalása is az önazonosság,
        az önrendelkezés fontos eleme.
            Az   önrendelkezési  jog  az  Alkotmány  54.   §-ának   (1)
        bekezdésében  kimondott  emberi méltósághoz  való  jogon,  mint
        általános  személyiségi  jogon alapul  [8/1990.  (IV.  23.)  AB
        határozat,  ABH  1990, 42, 44-45.]. Az emberi méltósághoz  való
        jog  szubszidiárius  alapjoga  az egyéni  autonómia  védelmének
        [56/1994.  (XI.  10.) AB határozat, ABH 1994,  312,  313.].  Az
        önrendelkezési jog körébe tartozik azonban az is, hogy valaki a
        valamelyik  kisebbséghez tartozását nem  akarja  nyilvánosságra
        hozni.  Itt  kapcsolódik az önrendelkezéshez  a  magántitok,  a
        személyes adatok védelme.
             Az  Alkotmány  59.  §-ának  (1) bekezdése  kimondja,  hogy
        mindenkit  megillet  – egyebek mellett  –  a  magántitok  és  a
        személyes adatok védelme. Az Alkotmánybíróság 1990-től követett
        gyakorlata   szerint  ez  a  jog  kivételesen,  törvény   által
        korlátozható,   de  a  korlátozásnak  meg  kell   felelnie   az
        Alkotmányban meghatározott követelményeknek [20/1990.  (X.  4.)
        AB  határozat,  ABH  1990, 69, 70.]. A 15/1991.  (IV.  13.)  AB
        határozatban  kifejtett  és azóta is  követett  elv  szerint  a
        személyes adatok védelméhez való jog információs önrendelkezési
        jogot  jelent.  Ennek tartalmához tartozik, hogy mindenki  maga
        rendelkezik     személyes     adatainak     feltárásáról     és
        felhasználásáról.  Személyes adatot  felvenni  és  felhasználni
        általában csak az érintett személy beleegyezésével szabad  [ABH
        1991, 40, 42.; újabban, a gyakorlatot áttekinti: 22/2004.  (VI.
        19.) AB határozat, ABH 2004, 367, 370-371.].
               A    fenti    alapelvet   tartalmazó   alkotmánybírósági
        határozatnak  megfelelően  került  meghatározásra  a  személyes
        adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról  szóló
        1992. évi LXIII. törvény 1. §-ának (1) bekezdése. E törvény  2.
        §-ának  2.  a)  pontja  szerint különleges  adatnak  minősül  a
        nemzeti és etnikai kisebbséghez tartozásra vonatkozó adat. A 3.
        §  (2) bekezdése szerint különleges adat akkor kezelhető, ha az
        érintett  személy ehhez hozzájárult, vagy – egyebek  mellett  –
        Alkotmányban   biztosított  alapjog   érvényesítése   érdekében
        törvény ezt elrendeli.
              Az   információs  önrendelkezési  jog  korlátozására   is
        irányadó  az  az  Alkotmányból levezetett követelmény,  hogy  a
        korlátozás  akkor fogadható el alkotmányosnak,  ha  kényszerítő
        okból  és  a  legkisebb korlátozással, a legalkalmasabb  eszköz
        használatával  történik [a korábbi gyakorlatot összefoglalja  a
        35/2002.  (VII. 19.) AB határozat, ABH 2002, 199, 206.].  Ennek
        megfelelően az alapjog korlátozásának megengedhetősége mindig a
        konkrét  szabályozástól függően állapítható meg [27/2002.  (VI.
        28.) AB határozat, ABH 2002, 143, 147.].
            A    nemzeti    és    etnikai   kisebbségi   önkormányzatok
        létrehozásának  joga  alapja  lehet  a  kisebbséghez   tartozás
        kinyilvánításával  kapcsolatos  önrendelkezési  jog  valamilyen
        korlátozásának.  A  kisebbséghez  tartozásról  szóló   valótlan
        nyilatkozat  tömegméretekben  történő  megtétele  zavarhatja  a
        kisebbségi  önkormányzatok  létrehozását.  Az  ilyen  gyakorlat
        kialakulásával  szemben  szükség lehet  megfelelő  jogszabályok
        kidolgozására. Az Alkotmányból nem következik azonban  egyetlen
        meghatározott megoldás. Alkotmányértelmezéssel nem  határozható
        meg,  hogy az információs önrendelkezési jog milyen korlátozása
        fogadható  el  alkotmányosnak a nemzeti és etnikai kisebbséghez
        tartozásról szóló nyilatkozat valódiságának (milyen alapon, kik
        által,  milyen  eljárásban történő) ellenőrzése  érdekében.  Az
        Alkotmánybíróság az Alkotmány értelmezésével  nem  veszi  át  a
        jogalkotó  feladatát.  A  jogalkotó  által  elfogadott  konkrét
        szabály  vizsgálata alapján lehet csak megállapítani,  hogy  az
        adott korlátozás alkotmányos-e.
           
             6. Az Alkotmány a nemzeti és etnikai kisebbségek jogait az
        alapjogok között szabályozza. A közéletben való részvétel  joga
        az alapjogok között szerepel, de az Alkotmány szerint kollektív
        részvételről  van  szó.  A kisebbségek képviseletére  vonatkozó
        jogról  szóló  szabályt  követően  mondja  ki  az  Alkotmány  a
        kisebbségeknek az önkormányzat létesítésére vonatkozó jogát. Az
        Alkotmány   szabálya  ezekben  az  esetekben  az   elvi   tétel
        kimondására   korlátozódik,   az   összes   többi   rendelkezés
        meghatározása  – a 68. § (5) bekezdése alapján  –  a  jelenlévő
        országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával  elfogadott
        törvényben  történik.  Az Alkotmány tehát  nem  határozza  meg,
        hogyan jönnek létre a kisebbségek önkormányzatai, milyen helyet
        foglalnak  el  ezek az önkormányzatok az államszervezetben,  és
        hogyan  kapcsolódnak  az  állami  szervekhez  (435/B/1997.   AB
        határozat, ABH 1998, 711, 714.).
            A  kisebbségek képviseletének, valamint a kisebbségi  helyi
        és   országos   önkormányzatok  szabályozására  vonatkozóan   a
        törvényalkotónak   adott  felhatalmazásra   is   értelemszerűen
        irányadó az a megállapítás, amelyet az Alkotmánybíróság a helyi
        önkormányzásról általában tett: a törvényhozó a  szabályozásnál
        széles  döntési  jogosultsággal rendelkezik,  ennek  a  döntési
        szabadságnak az alapjogok szabnak korlátot [56/1996. (XII. 12.)
        AB határozat, ABH 1996, 204, 206.].

               7.   Az   Alkotmány   szabályainak   értelmezésénél   az
        Alkotmánybíróság  azt is figyelembe vette,  hogy  milyen  módon
        alakultak    ki   a   kisebbségi   önkormányzatokra   vonatkozó
        rendelkezések.
            Az  Alkotmánynak a kisebbségek jogaira vonatkozó szabályait
        a    rendszerváltozás    után   ismételt   alkotmánymódosítások
        formálták.

             a/  Az  Alkotmány a rendszerváltozás előtt a  nemzetiségek
        egyenjogúságát, az anyanyelv használatának, az anyanyelven való
        oktatásnak,   a   saját  kultúra  megőrzésének  és   ápolásának
        biztosítását   deklarálta,   de   további   rendelkezést    nem
        tartalmazott.
             Az Alkotmánynak az alapvető jogokról és kötelezettségekről
        szóló  fejezetét  az Alkotmány módosításáról  szóló  1989.  évi
        XXXI.   törvény   az   emberi  jogokra   vonatkozó   nemzetközi
        egyezmények   alapján   lényegesen   átalakította.   A   magyar
        történelmi sajátosságokra tekintettel – a deklaráció megtartása
        mellett, a 68. §-ba új (1) bekezdést beiktatva – kimondta, hogy
        a  nemzeti  és  nyelvi kisebbségek részesei a  nép  hatalmának,
        államalkotó  tényezők. Az Alkotmány újabb  módosításáról  szóló
        1990.  évi  XVI. törvény a 68. §-t (3) bekezdéssel  egészítette
        ki.   Az   új   szabály  szerint  a  kisebbségek   képviseletét
        biztosítani  kell  az Országgyűlésben és a  tanácsokban.  Ez  a
        rendelkezés  írta  elő,  hogy külön  törvényt  kell  alkotni  a
        kisebbségeknek az Országgyűlésben megvalósuló képviseletéről és
        a  kisebbségek képviselőinek választása független az  Alkotmány
        71.  §-a  (1)  bekezdésében  meghatározott  általános,  egyenlő
        választójog alapján történő választásoktól.
             Az  Alkotmány  módosításáról szóló 1990. évi  XL.  törvény
        megváltoztatta a 68. § (3) bekezdését. Az új (3) bekezdés  csak
        azt  állapította  meg,  hogy a Magyar Köztársaság  törvényei  a
        kisebbségek képviseletét biztosítják. Az új (4) bekezdés  pedig
        előírta,   hogy   a   kisebbségek   jogairól   szóló    törvény
        elfogadásához  a  jelenlévő képviselők kétharmadának  szavazata
        szükséges.  Ennél az alkotmánymódosításnál eltűnt  tehát  az  a
        szabály,   amely  a  kisebbségek  országgyűlési   képviselőinek
        megválasztásánál  lehetővé  tette  az  általános   és   egyenlő
        választójogról  szóló  alkotmányos  szabálytól  való  eltérést.
        Ilyen  tartalmú  rendelkezés  később  sem  került  be  újra  az
        Alkotmány szövegébe.
             Az önkormányzatokról szóló szabályokat az Alkotmánynak  az
        1990.  évi LXIII. törvénnyel történt módosítása iktatta  be  az
        Alkotmányba.   Ez  az  alkotmánymódosítás  az  Alkotmánynak   a
        tanácsokról  szóló rendelkezéseit hatályon kívül  helyezte,  és
        kimondta az önkormányzáshoz való jogot. Az Alkotmány 44. §-ának
        új   (1)   bekezdése   alapján  a  választópolgárok   a   helyi
        önkormányzást  az  általuk választott képviselőtestület  útján,
        illetőleg  a helyi népszavazással gyakorolják. Az  új  44/A.  §
        meghatározta  az  önkormányzás  alapjogának  tartalmát  is.  Az
        Alkotmányt  módosító  törvény javaslatának  indokolása  azt  is
        egyértelművé  tette, hogy a helyi önkormányzáshoz  való  jog  a
        község,  a  város,  a főváros és kerületei,  valamint  a  megye
        választópolgárainak  közösségét illeti  meg  a  népfelség  elve
        alapján;   a   választópolgárok  az   önkormányzás   folyamatos
        gyakorlására képviselőtestületet választanak.
            Ugyancsak  az  1990.  évi  LXIII.  törvény  iktatta  be  az
        Alkotmányba a nemzeti és etnikai kisebbségek helyi és  országos
        önkormányzatairól szóló 68. § (4) bekezdését. Ez  a  kisebbségi
        önkormányzatokra  vonatkozó  új  szabály  azonban  csak  annyit
        mondott  ki,  hogy  a  kisebbségek  önkormányzatokat  hozhatnak
        létre.   Ezzel   a  kisebbségek  képviseletének  egyik   módját
        megállapította,  de  sem  az  önkormányzás  tartalmát,  sem  az
        önkormányzat létrehozatalának módját, a választások  szabályait
        nem határozta meg.
             Az Alkotmánynak a kisebbségek jogairól szóló, ilyen módon,
        lépésenként kialakított 68. §-a van jelenleg is hatályban.

              b/   Az   Alkotmánybíróság  a  35/1992.  (VI.   10.)   AB
        határozatban már vizsgálta, milyen lépéseket tett  a  jogalkotó
        az  Alkotmány  68.  §-ában meghatározott jogok érvényesítésének
        biztosítása    érdekében,    és   mulasztásban    megnyilvánuló
        alkotmányellenességet állapított meg (ABH 1992, 204, 205.). Ezt
        követően  alkotta meg az Országgyűlés 1993-ban  a  Nektv.-t.  A
        Nektv.  szabályozásának  az  az elv  volt  az  alapja,  hogy  a
        nemzeti,   etnikai  csoporthoz,  kisebbséghez   való   tartozás
        vállalása és kinyilvánítása az egyén kizárólagos joga, ebben  a
        tekintetben senki sem kötelezhető nyilatkozattételre (7. §).
            A  Nektv.  a  helyi  kisebbségi önkormányzatok  szervezését
        összefüggésbe  hozta  a  települési  önkormányzati   képviselők
        választási  rendszerével. Ennek megfelelően  módosult  a  helyi
        önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról  szóló
        1990. évi LXIV. törvény (a továbbiakban: Övjt.).
            A   Nektv.  64.  §-a  módosította  az  Övjt.-t.  Az   Övjt.
        módosított   52.   §-ának   (3)   bekezdése   szerint   bármely
        választópolgár  jelölhető  a  helyi  kisebbségi   önkormányzati
        testületbe, ha a kisebbség képviseletét vállalja. Az  Övjt.  új
        szövegezésű   53.  §-ának  (1)  bekezdése  kimondta,   hogy   a
        települési  önkormányzati  képviselő-választásra  jogosultak  a
        helyi kisebbségi önkormányzat választásában is részt vehetnek.

             c/  A  Nektv.  megalkotása után az Alkotmány módosításáról
        szóló 1994. évi LXI. törvény 2. §-a az Alkotmány 70. §-ának (1)
        bekezdését  olyan  szöveggel  állapította  meg,  amely  szerint
        minden magyar állampolgárnak joga van többek között arra,  hogy
        a   kisebbségi   önkormányzati  választásokon  választható   és
        választó  legyen.  Az  Alkotmány  módosításáról  szóló  törvény
        javaslatának miniszteri indokolása rámutatott arra, hogy  ennek
        a  változtatásnak  a  célja az alapvető  jogok  körébe  tartozó
        választójognak a kisebbségi önkormányzati választásokra történő
        kibővítése, a Nektv.-vel való összhang megteremtése.
             Az  alkotmánymódosítással lényegében egyidejűleg az  1994.
        évi  LXII. törvény a választási rendszer változtatása keretében
        az  Övjt.-t  és a Nektv.-t is módosította. Ekkor jelentek  meg,
        ill.  szerkesztési módosítással maradtak meg  az  Övjt.-nek  az
        indítványozó  által támadott rendelkezései.  Ezek  az  1994-ben
        végrehajtott  módosítások  azonban a kisebbségi  önkormányzatok
        tekintetében  elvi változtatást nem hoztak, csak összehangolták
        az  Alkotmányban,  a  Nektv.-ben és az  Övjt.-ben  megtalálható
        szabályokat.
            Az   Alkotmánybíróság   a   435/B/1997.   AB   határozatban
        megállapította,  hogy az új szabályozás eredményeként  a  helyi
        kisebbségi   önkormányzatok,  -  a  települési   önkormányzatok
        rendszerébe   beépítve,  -  biztosítják  a   kisebbségi   jogok
        gyakorlását.  A  Nektv.  a  helyi  kisebbségi  önkormányzatokra
        vonatkozó szabályokat az Alkotmány rendelkezéseivel összhangban
        határozta meg (ABH 1998, 711, 714-715.).

              d/   Az  Alkotmány  2002.  évi  LXI.  törvénnyel  történt
        módosítása  megváltoztatta a választójogról szóló szabályt.  Az
        Alkotmány  70.  §-a  (2) bekezdésének új szövege  –  a  korábbi
        megfogalmazástól  eltérően – nem említi a  helyi  önkormányzati
        képviselők és polgármesterek választásával együtt a nemzetiségi
        és  kisebbségi önkormányzati képviselők választását, illetve  e
        képviselői tisztségre való választhatóság jogát. Ezt a jogot az
        Alkotmány módosított szövege másutt sem szabályozza.

             e/ A kisebbségi önkormányzati képviselők választásának  új
        rendszerét  vezette  be  2005-ben a Módtv.  Az  új  szabályozás
        szerint  a  települési kisebbségi választásokon  az  a  személy
        választó  és  választható, aki eleget tesz annak  a  2.  §  (1)
        bekezdésében  –  egyebek  mellett – meghatározott  feltételnek,
        hogy  kisebbséghez  tartozását  vállalja  és  kinyilvánítja.  A
        Módtv.  megalkotásával  kapcsolatban  alkotmánymódosításra  nem
        került sor.

             A fentiek alapján az állapítható meg, hogy az Alkotmány az
        alapvető   jogok  között  mondja  ki  a  nemzeti   és   etnikai
        kisebbségek  védelmét. Ennek a védelemnek  része  a  közéletben
        való  kollektív  részvételnek, a kisebbségek  képviseletének  a
        biztosítása. A közéletben való részvételnek, a képviseletnek  a
        módja tekintetében azonban 1990. óta egyértelmű alkotmányos elv
        nem   alakult   ki.   A  törvényhozó  különböző   megoldásokkal
        kísérletezett  és  ezt  az  útkeresést  az  Alkotmány   szövege
        lehetővé tette.
             8. Az Alkotmánynak a kisebbségi önkormányzatokra vonatkozó
        szabálya értelmezéséhez szükséges az Alkotmány más szabályainak
        a figyelembe vétele is.
            Az   Alkotmány   2.  §-ának  (1)  bekezdése    kimondja   a
        demokratikus    jogállam  elvét.  A  2.  §  (2)   bekezdése   a
        népszuverenitást  deklarálja és  megállapítja,  hogy  a  nép  a
        hatalmat képviselői útján vagy közvetlenül gyakorolja.
             Az  Alkotmánybíróság a 30/1998. (VI. 25.) AB  határozatban
        kifejtette, hogy a demokratikus jogállam elve a népszuverenitás
        elvével   együtt   alapozza  meg  a  demokratikus   legitimáció
        követelményét.  Ez  a  határozat a jogi normákkal  kapcsolatban
        állapította  meg  azt  a  követelményt,  hogy  a  normáknak   a
        népszuverenitásra  visszavezethető,  demokratikus  legitimáción
        kell alapulniuk (ABH 1998, 220, 233.). Az Alkotmánybíróság  más
        határozatai  is megállapítják, hogy a közhatalom  legitimációja
        alapulhat  közvetlen  vagy közvetett választáson.  A  közvetett
        legitimáció   akkor   állapítható  meg,   ha   a   kinevezések,
        választások  láncolata  elvezet a választópolgárokig  [38/1993.
        (VI.  11.) AB határozat, ABH 1993, 256, 262-263.; 16/1998.  (V.
        8.)  AB  határozat, ABH 1998, 140, 146.; 50/1998. (XI. 27.)  AB
        határozat,  ABH  1998,  387,  399.;  7/2004.  (III.   24.)   AB
        határozat, ABH 2004, 98, 108-109.].

             9. A fentiek alapján az állapítható meg, hogy az Alkotmány
        alapjogként   szabályozza  a  nemzeti  és  etnikai  kisebbségek
        közéletben  való  részvételének és képviseletének  a  jogát.  A
        közéletben való részvételnek és a képviseletnek egyik formája a
        helyi  és  országos önkormányzatok létrehozásának  a  joga.  Az
        Alkotmány  nem  határozza  meg azonban  ezeknek  a  jogoknak  a
        konkrét tartalmát, a joggyakorlás szabályait. A közéletben való
        részvételnek,   a   képviseletnek  és  így  az   önkormányzatok
        létrehozásának  a  szabályozása  több  alapvető   alkotmányjogi
        rendelkezéssel függ össze. Ezek között különösen fontos szerepe
        van  a  választási  rendszernek,  de  nagy  a  jelentősége   az
        önkormányzatok   felépítésének,   hatáskörének,   más    állami
        szervekkel  való kapcsolatának. A törvényhozónak  az  Alkotmány
        68.  §-a (5) bekezdése alapján történő törvényalkotásnál széles
        döntési  joga  van.  Ennek a döntési szabadságnak  a  korlátját
        jelentik az Alkotmány rendelkezései.

             10. Az Alkotmánybíróság azt is megvizsgálta, hogy a Magyar
        Köztársaságot   milyen  nemzetközi  kötelezettségek   terhelik,
        illetőleg a nemzetközi gyakorlatban milyen elvek érvényesülnek.
             Magyarországon  az  1976. évi 8. törvényerejű  rendelettel
        kihirdetett   a   Polgári   és   Politikai   Jogok   Nemzetközi
        Egyezségokmányának 27. cikke kimondta, a nemzeti, vallási  vagy
        nyelvi kisebbségekhez tartozó személyektől nem lehet megtagadni
        azt  a  jogot,  hogy csoportjuk más tagjaival együttesen  saját
        kultúrájuk   legyen,   hogy   saját   vallásukat   vallják   és
        gyakorolják, vagy hogy saját nyelvüket használják.
             Az  ENSZ  Közgyűlése 1992-ben a 47/135.  sz.  határozattal
        elfogadta   a   nemzeti  vagy  etnikai,   vallási   és   nyelvi
        kisebbségekhez  tartozó személyek jogairól szóló nyilatkozatot.
        A  nyilatkozat 2. cikkének 2. bekezdése szerint a  kisebbséghez
        tartozó  személyeknek  joguk  van  hatékonyan  részt  venni   a
        kulturális,  vallási,  társadalmi,  gazdasági  életben   és   a
        közéletben.  A  3. bekezdés a közéletben való  részvétel  jogát
        azzal  konkretizálja,  hogy kimondja,  a  kisebbséghez  tartozó
        személyeknek  joguk  van  a kisebbségre  vonatkozó  nemzeti,  -
        megfelelő  esetben - regionális szintű döntések  meghozatalában
        való részvételre. A 3. bekezdéshez fűzött magyarázat szerint  a
        döntéshozatalban   való   részvétel   legmegfelelőbb   módjának
        kiválasztása  több tényező figyelembevétele alapján  történhet.
        Így  szerepe  lehet  annak, hogy a kisebbség  az  adott  ország
        területén  egy tömbben helyezkedik-e el vagy szétszórtan,  nagy
        vagy   kis  létszámmal.  A  döntést  befolyásolhatja  az  adott
        országban alkalmazott választási rendszer is.
              Az   ENSZ-nek   a  faji  megkülönböztetés   kiküszöbölése
        kérdéseivel  foglalkozó bizottsága 1990. augusztus 22-i,  VIII.
        számu   általános  ajánlásában  azt  vizsgálta,  hogyan   lehet
        meghatározni  az  egyes faji vagy etnikai csoportokhoz  tartozó
        személyeket. A bizottság álláspontja szerint általános  elvként
        az egyes személyek által történő önmeghatározás szolgál – ezzel
        ellentétes   bizonyíték  hiányában  -  a  csoporthoz   tartozás
        megállapítására  (The  Committee on the Elimination  of  Racial
        Discrimination, Thirty-Eighth session, 1990, Document A/45/18).
             A  Magyar  Köztársaság  az  1999.  évi  XXXIV.  törvénnyel
        kihirdette az Európa Tanácsnak a Nemzeti Kisebbségek Védelméről
        szóló,     Strasbourgban,    1995.    február    1-jén     kelt
        Keretegyezményét. A Keretegyezmény 15. cikke szerint az államok
        vállalják   –  egyebek  mellett  –  azt,  hogy  megteremtik   a
        feltételeket a nemzeti kisebbségek számára a (különösen az őket
        érintő) közügyekben való részvételhez.
             A  kisebbségek közéletben való részvételére is vonatkozott
        a  Velence  Bizottság  2002. októberében  elfogadott  irányelve
        (Opinion  no.  190/2002), amelyet az Európa  Tanács  Parlamenti
        Közgyűlésének   felkérésére   dolgozott   ki   a    választások
        szabályairól, és amelyet a Parlamenti Közgyűlés 2003. január 30-
        án elfogadott határozatában az államoknak alkalmazásra javasolt
        [resolution   1320  (2003)].  Az  irányelv  2.  d)   pontja   a
        következőket javasolja a kisebbségek képviseletének biztosítása
        érdekében:
        –   engedélyezni   kell   a  kisebbségeket   képviselő   pártok
        választásokon való részvételét,
        –    a   szavazatok   egyenlő   értékűségének   követelményével
        összeegyeztethető  a  kisebbségek számára  meghatározott  számú
        hely  fenntartása  vagy  a  képviselői  helyek  elosztásánál  a
        kisebbségek javára az általános szabálytól való eltérés,
        – sem a jelölteket, sem a szavazókat nem szabad kötelezni arra,
        hogy kisebbséghez tartozásukat nyilvánossá tegyék.

             A fentieket is figyelembe véve fejtette ki álláspontját az
        Alkotmánybíróság  az  Alkotmány  értelmezéséről   a   határozat
        rendelkező részében.
                                       
                                      IV.
                                       
            1.  Az indítványozó álláspontja szerint a Ve. 115/E. §-a és
        115/F. §-a sérti az Alkotmány 2. §-ának (1) bekezdését és 68. §-
        ának (1) – (4) bekezdését.
            Az   Alkotmány   2.   §-ának  (1)  bekezdése   kimondja   a
        jogállamiság   elvét.   A  jogállamiság  tartalmi   kérdéseinek
        vizsgálatánál  azonban  a  nevesített  alkotmányos  elveket  és
        jogokat  kell  vizsgálni [32/1991. (VI. 6.) AB  határozat,  ABH
        1991,  146,  158.].  Az Alkotmány 2. §-ának (1)  bekezdése  nem
        tartalmaz  önálló mércét (799/E/1998. AB határozat,  ABH  2001,
        1011,   1016.).  A  Ve.  támadott  rendelkezései   nem   állnak
        ellentétben  az  Alkotmány 68. §-ának (1)  –  (4)  bekezdésében
        meghatározott   szabályokkal.  Ezért  az  Alkotmánybíróság   az
        indítványozónak a Ve. 115/E. §-a és 115/F. §-a megsemmisítésére
        irányuló indítványát elutasította.
           
            2.  Az  indítványozó valójában nem a Ve. 115/E.  §-ában  és
        115/F.  §-ában megfogalmazott szabályok tartalmát  kifogásolta,
        hanem  azt, ami azokból – szerinte - hiányzik. Azon  az  alapon
        állította  az  alkotmányellenesség  fennállását,  hogy  ezek  a
        szabályok nem teszik lehetővé annak ellenőrzését, megfelel-e  a
        valóságnak a kisebbséghez tartozásról tett nyilatkozat, és  nem
        tartalmaz  szankciót, a valótlan nyilatkozatot tevő  személlyel
        szemben.  Ezért kérte már a Módtv. megalkotása előtt benyújtott
        beadványában      is      a     mulasztásban      megnyilvánuló
        alkotmányellenesség megállapítását és a jogalkotónak a  hiányzó
        jogszabály megalkotására való kötelezését.
           
            Az  Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII.  törvény  (a
        továbbiakban:   Abtv.)   49.  §-ának  (1)   bekezdése   szerint
        mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség akkor áll  fenn,
        ha  a  jogalkotó  szerv  jogszabályi felhatalmazásból  származó
        jogalkotási      feladatát     elmulasztotta      és      ezzel
        alkotmányellenességet idézett elő.
            Az  etnikai  és nemzeti kisebbség önkormányzat – létesítési
        jogának  érvényesülése érdekében az Alkotmánybíróság a 35/1992.
        (VI.    10.)   AB   határozatban   mulasztásban   megnyilvánuló
        alkotmányellenességet állapított meg, mert az Országgyűlés  nem
        alkotta  meg a kisebbségek jogairól szóló törvényt  (ABH  1992,
        204.). Az Országgyűlés ezt követően a törvényt megalkotta és  a
        Módtv.  újraszabályozta  a  kisebbségi  önkormányzat  tagjainak
        megválasztását.
            Az  Alkotmánybíróság állandó gyakorlata  szerint  akkor  is
        megállapítható        a       mulasztásban        megnyilvánuló
        alkotmányellenesség, ha a jogi szabályozás szükségessége  azért
        keletkezett,    mert   az   állam   bizonyos    életviszonyokba
        beavatkozott,  és  ezáltal megfosztotta  az  állampolgárok  egy
        csoportját  alkotmányos  joguk érvényesítésétől  [22/1990.  (X.
        16.)  AB  határozat,  ABH 1990, 83, 86.].  A  jelen  esetben  a
        választási  szabályok  nem fosztják meg a kisebbséghez  tartozó
        személyeket  a joggyakorlástól. Ezen az alapon nem  állapítható
        meg a mulasztás.
            Az      Alkotmánybíróság     mulasztásban     megnyilvánuló
        alkotmányellenességet  állapít  meg  akkor   is,   ha   alapjog
        érvényesüléséhez szükséges jogszabályi garanciák hiányoznak  [a
        korábbi  gyakorlatot  is összefoglalja a 15/1998.  (V.  8.)  AB
        határozat,  ABH  1998,  132,  138.]. Mulasztás  megállapítására
        kerülhet   sor,  továbbá  akkor  is,  ha  súlyos   szabályozási
        hiányosságok   állapíthatók   meg,   és   ennek   következtében
        alkotmányellenes  helyzet  keletkezik  [12/2004.  (IV.  7.)  AB
        határozat, ABH 2004, 217, 226.].
         Az  indítványozó  szerint az alapjog érvényesülését  biztosító
        szabályok  hiánya azért áll fenn, mert nincs olyan rendelkezés,
        amely  alapján sor kerülne a nemzeti vagy etnikai  kisebbséghez
        tartozásról tett nyilatkozat valódiságának ellenőrzésére, és  a
        valótlan    nyilatkozatot   tevő   féllel   szemben    szankció
        alkalmazására.  Az  indítvány  alapján  az  Alkotmánybíróságnak
        meghatározott  tartalmú  ellenőrzési és szankcionálási  szabály
        megalkotására kellene köteleznie az Országgyűlést.
         Az  Alkotmánybíróság a 1621/E/1992. AB határozatban  kimondta,
        hogy  a  jogalkotásra  tartozik  annak  eldöntése,  szabályoz-e
        valamilyen   élethelyzetet,   és   ha   igen,   akkor    milyen
        részletességgel  (ABH  1993, 765, 766.).  A  jelen  esetben  az
        indítványozó     olyan     szabályokat     hiányol,     amelyek
        megakadályozhatnák  a  visszaéléseket.  Az  indítványozó  által
        körvonalazott szabályok hiánya miatt a jogalkalmazásban valóban
        lehetnek problémák. A szabályozási hiány megszüntetése  azonban
        maga  után vonná a nyilatkozattevő személyek önrendelkezési  és
        magántitok védelméhez való jogának korlátozását. A mulasztásban
        megnyilvánuló    alkotmányellenesség   megállapítása    és    a
        jogalkotásra    kötelezés   nem   járhat   azzal,    hogy    az
        Alkotmánybíróság  alapjogok korlátozásával  járó  meghatározott
        jogszabályok megalkotására kötelezze a jogalkotót.

        Az  Alkotmánybíróság  az  elmondottak  alapján  a  mulasztásban
        megnyilvánuló   alkotmányellenesség  megállapítására   irányuló
        indítványt elutasította.

        Az  Alkotmánybíróság a határozatnak a Magyar Közlönyben történő
        közzétételét a választópolgárok széles körét érintő volta miatt
        rendelte el.
                                 Dr. Bihari Mihály
                            az Alkotmánybíróság elnöke
                                         
            Dr. Bagi István                          Dr. Balogh Elemér
            alkotmánybíró                                alkotmánybíró
                                         
            Dr. Bragyova András                        Dr. Erdei Árpád
            alkotmánybíró                                alkotmánybíró
                                         
            Dr. Harmathy Attila                       Dr. Holló András
            előadó alkotmánybíró                         alkotmánybíró
                                         
            Dr. Kiss László                           Dr. Kovács Péter
            alkotmánybíró                                alkotmánybíró
                                         
            Dr. Kukorelli István    Dr. Tersztyánszkyné Dr. Vasadi Éva
            alkotmánybíró                                alkotmánybíró
          Dr. Bragyova András alkotmánybíró párhuzamos indokolása

          A többségi határozat rendelkező részével egyetértek. A többségi
          határozat  indokolását  azonban  három  kérdésben  szükségesnek
          tartom  kiegészíteni.  Ezek:  a  kisebbségi  jogok  jellege  és
          alanyai,  az  önrendelkezési  jog és  a  kisebbséghez  tartozás
          kapcsolata  és végül, a törvényhozó kötelezettsége a kisebbségi
          választások szabályozásában.

          1. A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok jellege és alanyai

          Az etnikai és nemzeti kisebbségek a magyar politikai közösségen
          belüli  kulturális és politikai közösségek; ezt  fejezi  ki  az
          Alkotmány 68. § (1) bekezdése, amikor „államalkotó tényezőknek”
          nevezi  a  nemzeti  és  etnikai  kisebbségeket.  A  kisebbségek
          különleges  társadalmi csoportot alkotnak, amelyet nemzetiségi-
          etnikai és ezen alapuló kulturális identitása különböztet meg a
          többségtől. Az „államalkotó tényezőként” való elismerés  egyben
          annak az elismerése is, hogy a kisebbségek többséggel egyenlően
          kezelendők: az államalkotó tényező nem bírhat kevesebb  joggal,
          mint a többségi nemzethez tartozó egyének.

          Az  Alkotmány  68.  §-a  többször  is  a  „nemzeti  és  etnikai
          kisebbségekről”  és  ezek  jogairól  beszél.  Az   Alkotmányból
          értelmezés  nélkül  nem  világos, hogy  a  nemzeti  és  etnikai
          kisebbségek  jogainak  ki (vagy mi) az  alanya.  A  nemzeti  és
          etnikai  kisebbségek alkotmányos jogai értelmezésének  alapvető
          problémája, hogy — eltérően más alkotmányos jogoktól —  ezek  a
          jogok  csakis  az  állampolgárok egy  (ex  definitione  kisebb)
          részének alkotmányos jogai. A megoldás abban keresendő, hogy  a
          nemzeti  és  etnikai kisebbségek jogai voltaképpen a „többségi”
          jogokkal  azonos alkotmányos jogok; különlegességük csak  abból
          ered,  hogy egyes alkotmányos jogok gyakorlásában a nemzeti  és
          etnikai  kisebbségek eltérő helyzetéből adódó  hátrányok  —  de
          mindenképpen   különbségek  —  kiegyenlítésére  szolgálnak.   A
          kisebbségi  jogok  alkotmányos szerepe  a  nemzeti  és  etnikai
          kisebbségek    egyenlőségének    biztosítása    az    alapjogok
          gyakorlásában.

          A  nemzeti  (és etnikai) kisebbségekhez tartozók alapjogait  az
          Alkotmány  70/A. § (1) bekezdése biztosítja, amely szerint  „az
          emberi,   illetve  az  állampolgári  jogok”  minden  személynek
          biztosítandók,  egyebek  között  „nyelv  [….]  nemzeti   […   ]
          származás  szerinti különbségtétel nélkül.” Ez  az  alkotmányos
          norma önmagában azonban csak az alkotmányos jogok —  illetve az
          54.  § közvetítésével minden jog [lásd: a 9/1990. (IV. 25.)  AB
          határozat,  ABH 1990, 46, 48.; 21/1990. (X. 4.)  AB  határozat,
          ABH  1990,  73,  77-78.; 35/1994. (VI. 24. ) AB határozat,  ABH
          1994,    197,    203.,   amelyek   alapjául    szolgáltak    az
          Alkotmánybíróság  mai  gyakorlatának] — tekintetében  tiltja  a
          hátrányos  megkülönböztetést, de  nem  biztosít  a  nemzeti  és
          etnikai kisebbségeknek különleges, csak őket megillető jogokat.
          A  nemzeti és etnikai kisebbségekhez tartozók alkotmányos jogai
          eszerint  kettős alapon állnak: az egyik alap  a  70/A.  §  (1)
          bekezdése,   amely   megkülönböztetés  nélkül   biztosítja   az
          alapjogokat a nemzeti és etnikai kisebbségek tagjainak. A másik
          alapjuk  a  68.  §-ban  biztosított különleges,  a  nemzeti  és
          etnikai    kisebbségek   sajátosságai   miatt    a    hátrányos
          megkülönböztetés  puszta hiányával létre nem  hozható  alapjog-
          gyakorlási  feltételek, kivált a kisebbség  tagjai  által  csak
          közösen (együttesen) gyakorolható jogok biztosítása.

          A nemzeti és etnikai kisebbségek jogai elsősorban meghatározott
          közös  —  nemzeti  és etnikai — tulajdonságokkal  bíró  egyének
          alkotmányos jogai, másrészt az egyéni jogok együttes  és  közös
          gyakorlására — önkormányzására, azaz önigazgatására — létrejött
          intézményekben  való  részvételi  jogosultságok  (elsősorban  a
          választójog  és a választhatóság), illetve a jog a  nemzeti  és
          etnikai önkormányzatok szolgáltatásainak igénybevételére.  Ezek
          a jogok a nemzeti és etnikai kisebbségek különleges [speciális]
          alkotmányos jogai, amelyeket e kisebbségek — éppen a többségtől
          eltérő,  elsősorban kulturális sajátosságaik miatt — a  többség
          számára   létrehozott  intézményekben,  egyáltalán  a  többségi
          társadalom intézményeiben, nem képesek gyakorolni. (Így például
          a  nemzeti  kisebbséghez tartozó nyilván nem kaphat  anyanyelvi
          oktatást a többségnek anyanyelvi oktatást biztosító iskolákban,
          egyáltalán  nem  lehet képes a kisebbségi nyelvet  használni  a
          nyelvet  nem  ismerők között.) A nemzeti és etnikai kisebbségek
          alkotmányos jogai ezért különleges alkotmányos jogok, amelyek a
          kisebbségekhez  tartozóknak  is lehetővé  teszik  a  többségiek
          számára    „természetesen”   gyakorolható    jogok    tényleges
          gyakorlását.  Ezek  a  speciális  alkotmányos  jogok  csakis  a
          kisebbséghez   tartozókat  illethetik  meg,  mert   a   nemzeti
          többséghez  tartozók  ezeket a jogokat  a  többségi  társadalom
          különböző  intézményeiben  „természetesen”  gyakorolhatják.   A
          nemzeti  és  etnikai  kisebbséghez tartozó egyének  alkotmányos
          jogai  a  többségtől eltérő kulturális, társadalmi  helyzetükön
          alapulnak,  és ennek mértékében illetik meg őket. A nemzeti  és
          etnikai   kisebbségi  jogok  tehát  csak  azokkal  a   jogokkal
          kapcsolatban lehetségesek, amelyek gyakorlásában a  nemzeti  és
          etnikai  kisebbségek eltérő helyzetben vannak, mint a  többségi
          nemzethez tartozók.

          A  nemzeti és etnikai kisebbségek jogainak alanyai ezért csakis
          azok lehetnek, akik a többségtől nemzeti és etnikai tekintetben
          különböznek;  speciális jogaikat egyedül ez  a  tény  igazolja.
          Ebből   következik  az  az  alkotmányos  követelmény,  hogy   a
          kisebbségi  jogokat  csak  a kisebbséghez  tartozók  —  és  nem
          helyettük mások — gyakorolják. A nemzeti és etnikai kisebbségek
          önkormányzáshoz  való  alkotmányos joga [Alkotmány  68.  §  (4)
          bekezdés] csak akkor érvényesül, ha ténylegesen ahhoz a nemzeti
          vagy   etnikai   kisebbséghez  tartozó  egyének  alakítják   az
          önkormányzatot, amelynek képviseletére és ügyeinek igazgatására
          az  önkormányzat létrejött. Ugyanis csak a nemzeti  és  etnikai
          kisebbségi jogok alanyainak van alkotmányos joguk a nemzeti  és
          etnikai  kisebbségi önkormányzatok létrehozására. A nemzeti  és
          etnikai   kisebbséghez  nem  tartozóknak  —  kivált  a  nemzeti
          többséghez tartozóknak — ilyen alkotmányos joguk értelemszerűen
          nem  lehet,  lévén  a  nemzeti és etnikai kisebbségek  jogai  a
          többségtől  való eltérő helyzettel igazolható speciális  jogok.
          Más  kérdés,  hogy  az  egyesülési jog  [Alkotmány  63.  §  (1)
          bekezdés] egy nem létező — vagy a törvény szerint el nem ismert
          W  nemzeti  vagy  etnikai  kisebbség képviseletére  létrehozott
          egyesületet is véd, anélkül, hogy egy ilyen egyesület a nemzeti
          és   etnikai   kisebbségi  önkormányzatok  közjogi  hatásköreit
          gyakorolhatná.

          2.   A   nemzeti  és  etnikai  kisebbséghez  tartozás   és   az
          önrendelkezési jog

          A  kisebbségi  alapjog közösségi mivolta az egyén  kisebbséghez
          tartozásának    —    nemzeti   vagy   etnikai    identitásának,
          azonosulásának   —  a  meghatározására  és  ennek   alapján   a
          gyakorlására való jogán alapszik. Ezért alapvető a  nemzeti  és
          etnikai  kisebbséghez  tartozás  és  az  önrendelkezés  közötti
          kapcsolat tisztázása. A határozat szerint a nemzeti és  etnikai
          kisebbséghez  tartozás  meghatározása az  egyén  önrendelkezési
          jogán  alapul,  annak egyik alapvető része.  Ez a  megállapítás
          helyes, de kiegészítésre szorul.

          Az   egyén  önrendelkezési  joga  —  az  Alkotmány  54.  §  (1)
          bekezdéséből, az emberi méltósághoz való jogból levezetve —  az
          Alkotmánybíróság  gyakorlata szerint [Lásd: először  a  8/1990.
          (IV.  23.) AB határozat, ABH 1990, 42., 44-45., majd az 1/1994.
          (I.  7.)  AB  határozat, ABH 1994, 29, 35-36.] az  egyénnek  az
          állam   beavatkozásától  mentesen  gyakorolható  —   ugyanakkor
          feltétlenül  elismerendő, így felül  nem  vizsgálható  —  jogát
          jelenti  arra,  hogy   önmagával  (testével,  életével)   saját
          elhatározása alapján rendelkezzék, életének alapvető  döntéseit
          maga   hozhassa   meg,  így  személyiségét   és   életét   maga
          alakíthassa.  E  jog  kiterjed arra is,  hogy  az  egyén  saját
          életének  tényeit  miként  értelmezi, és  önazonosságát  miként
          határozza meg, és ezt cselekvésében kifejezésre juttassa. Innen
          adódik,  hogy az emberi méltósághoz való jog egyik tartalma  az
          egyén  általános  szabadságjoga [pl: a 27/1990.  (XI.  22.)  AB
          határozat, ABH 1990, 187, 189. sportolók átigazolása;  valamint
          a  24/1996.  (VI. 25) AB határozat, ABH 1996, 107, 111-112.,  a
          képzőművészeti  lektorátus  ügye].  Az  egyén  e  jogát  számos
          alkotmányos   jog  védi  külön  is,  melyek  mind   egyben   az
          önrendelkezési jog nevesített esetei.

          Az    önrendelkezési   (rendelkezési)   jogra   alapította   az
          Alkotmánybíróság a házasságkötés szabadságának jogát  [22/1992.
          (IV.  10.)  AB  határozat,  ABH  1992,  122.],  a  fél  perbeli
          részvételével kapcsolatos rendelkezési jogot [9/1992. (I.  30.)
          AB  határozat, ABH 1992, 59.; 1/1994. (I. 7.) AB határozat, ABH
          1994, 29.] a pernyertességből folyó rendelkezési jogot [4/1998.
          (III. 1.) AB határozat, ABH 1998, 71.]. Az önazonossághoz  való
          jogról külön szól az 57/1991. (XI. 8.) AB határozat (ABH  1991,
          272.), amely a vérségi származás — az önazonosság egyik eleme —
          kiderítéséhez  való  jogot  alapítja az  önrendelkezési  jogra.
          Ugyancsak az önazonosságot érinti a névjog, amely „legalább két
          személyiségi joghoz kapcsolódik szervesen: az önazonossághoz és
          a magánszférához való joghoz” [58/2001. (XII. 7.) AB határozat,
          ABH  2001,  527,  545.,  névjog-ügy]. Az önrendelkezési  joggal
          foglalkozó  idézett  határozatok mind olyan kérdést  érintenek,
          amelyben    az    egyén   egzisztenciális    adottságaival    —
          származásával,  vagy családjának nevével — szembesül.  Ilyenkor
          „önrendelkezésről”   aligha   beszélhetünk,    inkább    tények
          megismeréséről  van  szó;  az egyén önrendelkezése  az  ezekhez
          fűződő viszonyának  meghatározásában érvényesül.
           
          Az   önrendelkezési  jog  a  nemzeti  és  etnikai  kisebbséghez
          tartozás  kérdésében azt jelenti, hogy az egyén maga  határozza
          meg  azonosulását valamely nemzeti vagy etnikai közösséggel.  A
          közösséggel  azonosuló  egyén  saját  döntésével   e   közösség
          tagjaként,  odatartozásával  határozza  meg  önmagát.  Ez   azt
          jelenti,  hogy  az egyén egy nemzeti vagy etnikai  kisebbséghez
          tartozását  az egyén saját személyisége részének  tekinti.   Az
          önrendelkezési  jog  ebben  az összefüggésben  az  egyén  jogát
          jelenti  arra,  hogy önmaga határozza meg saját  személyiségét,
          benne  nemzeti  vagy etnikai identitását. Ez az  önmeghatározás
          azonban  nem lehet önkényes, mert az egyén önrendelkezési  joga
          csak   olyan   dolgokra  terjedhet  ki,  amelyeken   az   egyén
          változtathat,  azaz amely az egyén döntésével, elhatározásával,
          és    ezen    alapuló   cselekvésével   befolyásolhatók    vagy
          megváltoztathatók,  vagyis amiről az egyén egyáltalán  dönthet.
          Az   egyén  önazonossága  jelentős  részben  életének   tényein
          alapszik, melyek megváltoztatása nem lehetséges. Ennek  alapján
          a  nemzeti  és  etnikai identitás az egyén olyan  tulajdonsága,
          amely   csak  részben  múlik  az  egyén  elhatározásán,   saját
          döntésén.   Részben   az  egyén  létezésének  (egzisztenciális)
          adottsága,    amely   az   egyént,   mint   egyént   egyáltalán
          meghatározza. Ezeken az adottságokon az egyén nem változtathat,
          de  meghatározhatja  viszonyát ezekhez az adottságokhoz,  saját
          elgondolása  szerint  értelmezheti azt.  Az  alkotmányos  jogok
          természetesen  védik  az  egyén  ilyen  döntéseit   az   állami
          beavatkozástól.

          Az   ember  alapvető  (az  előbb  egzisztenciálisnak  nevezett)
          adottságai — mint születési ideje, születési helye, neme, kora,
          anyanyelve,  családja és sok minden más — az  egyén  akaratától
          függetlenül  határozza meg identitását.  Az  alkotmányos  jogok
          pedig  együttesen  és  külön-külön védik az  egyén  szabadságát
          arra,  hogy adottságai alapján maga határozza meg saját énképét
          és  azonosságtudatát (identitását). Azt is védik az alkotmányos
          jogok — így az 54. § (1) bekezdése —, hogy az egyén maga döntse
          el,   mit  tart  fontosnak  saját  élettényeiből,  mivel  kíván
          azonosulni, vagy éppen mit kíván megtagadni belőle. Mindez  nem
          változtat  azon, hogy a nemzeti és etnikai csoporthoz  tartozás
          nem  egyszerűen az egyén döntésétől függ. Az egyén  információs
          önrendelkezési  jogánál  fogva  (59.  §)  dönthet  arról,  hogy
          életének  milyen tényeit és miképpen kívánja másokkal  közölni,
          emberi   méltósághoz   való   joga   pedig   biztosítja,   hogy
          személyiségének összetevőit, élete „jelentését”, vagy  értelmét
          saját  maga  és  a  külvilág  számára  miként  határozza  (vagy
          konstruálja) meg.

          Az  önrendelkezési jogok esetében az Alkotmánybíróság legtöbbet
          az  ember  életével  való önrendelkezéssel foglalkozott  [lásd:
          48/1998.  (XI. 23.) AB határozat, ABH 1998, 333, 362.,  az  ún.
          abortusz-határozat; 22/2003. (IV. 28.) AB határozat, ABH  2003,
          235,  287., az ún. eutanázia-határozat;  43/2005. (XI: 14.)  AB
          határozat, Magyar Közlöny 2005. 149. szám 8581., a művi meddővé
          tételről   szóló   határozat].  Ezekben   az   Alkotmánybíróság
          gyakorlata  különbséget  tesz  az  önrendelkezés  gyakorlásának
          tartalma  és az önrendelkezési jog gyakorlásának módja  között.
          Az állam az egyén önrendelkező döntését nem vizsgálhatja felül,
          is  nem  változtathatja  meg, de meggyőződhet  arról,  hogy  az
          önrendelkezés  tartalmát  a  külvilággal  közlő  megnyilatkozás
          valóban az egyén saját és komoly döntése-e. „A törvényhozó csak
          annyiban  engedhet teret a gyógyíthatatlan beteg önrendelkezési
          joga  érvényesülésének, amennyiben képes  biztosítani,  hogy  a
          döntés   a   beteg  saját,  valódi,  befolyásolástól   mentesen
          kialakított  akaratát testesítse meg.” (22/2003. (IV.  28.)  AB
          határozat, ABH 2003, 235, 265., eutanázia-határozat)

          Az  állam beavatkozásának tilalma az önrendelkezés körében  nem
          zárja  ki,  hogy  a  jog ne tartalmazhasson szabályokat  arról,
          miként  gyakorolja  valaki  az önrendelkezés  jogát,  és  annak
          ellenőrzését  sem zárja ki, valóban komoly-e,  megfontolt-e  az
          önrendelkezési  akarat, és azt esetleg meghatározott  formákhoz
          kösse.  Alkotmányos  követelmény, hogy a törvényhozó  az  egyén
          döntésének   tartalmát  ne  változtassa  meg,  és  főként,   ne
          helyettesítse azt saját szervei, vagy általa kijelölt személyek
          döntésével.  A  kisebbséghez  tartozás  mint  önrendelkezés  fő
          tartalma,  hogy  senkire nem lehet kívülről ráerőltetni  (netán
          kötelezővé   tenni)  semmilyen  identitást.  Az  állam   és   a
          jogszabályok alkotmányosan nem határozhatják meg senki nemzeti-
          etnikai   azonosságát  (hovatartozását).  Azonban   ebből   nem
          következik,  hogy a nemzeti-etnikai identitás — hovatartozás  —
          megválasztása csakis az egyén önrendelkezése (döntése), amelyet
          senki  nem  vonhat  kétségbe.  A  nemzeti-etnikai  hovatartozás
          kérdésében  az  egyén  csak  negatíve  szabad,  amennyiben  nem
          köteles  azonosulni  olyan nemzeti (vagy  etnikai)  csoporttal,
          amellyel nem akar, bármennyi oka lenne is erre mások szerint.

          A  nemzeti és etnikai kisebbséghez tartozás, amely az ezeket  a
          kisebbségeket  (és  csak  őket)  megillető  alkotmányos   jogok
          gyakorlásának  előfeltétele,  tehát  nem  egyszerűen  az  egyén
          önrendelkezésének  kérdése. A nemzeti  és  etnikai  kisebbségek
          létezése társadalmi tény, amelyhez az Alkotmány és ennek nyomán
          a  jogrendszer  különféle jogkövetkezményeket  —  elsősorban  a
          kisebbségi   jogokat,   és   a   nemzeti   származás   szerinti
          megkülönböztetés tilalmát [Alkotmány 70/A. §  (1)  bekezdés]  —
          kapcsol. A nemzeti és etnikai kisebbségek létezése egyének  egy
          csoportjának   együttes   létezése,   melyet   az    ő    közös
          azonosságtudatuk tart fenn. Létezésük ezért soha nem egyszerűen
          az  egyes  egyének  elhatározásától és  tudatától  függ,  hanem
          attól,  vannak-e akik közös identitást vallanak. A  nemzeti  és
          etnikai  kisebbségek létezése abban áll, hogy bizonyos  emberek
          kölcsönösen  elfogadják  egymást  egy  nemzeti-etnikai  csoport
          tagjának. Az egyénnek kétségtelenül alkotmányos joga van  arra,
          hogy  ezt az — ebben az esetben csak lehetséges — hovatartozást
          ne  vállalja, vagy erről másokkal semmilyen adatot ne közöljön.
          Nincs  azonban alkotmányos joga arra, hogy önmagát  egyoldalúan
          (önkényesen)  egy  nemzeti  vagy  kisebbségi  csoport  tagjának
          nyilvánítsa,  puszta  „önrendelkezése” alapján.  A  nemzeti  és
          etnikai  kisebbséghez tartozás esetében az egyén önrendelkezési
          joga csak negatíve áll fenn, pozitív értelemben nem.

          A  nemzeti  és etnikai hovatartozást illető önrendelkezési  jog
          viszonylagos korlátozottságából nem következik, hogy  az  egyén
          nemzeti      (etnikai)     hovatartozásának     [identitásának]
          meghatározása  mások  jogi hatással bíró  elismerésétől  tehető
          függővé.  Éppen  ellenkezőleg, ebből  az  is  következik,  hogy
          mindenkinek   joga   van  arra,  hogy  nemzeti   vagy   etnikai
          identitását    elismerjék,   egyben    tiltja,    hogy    ennek
          kinyilvánítását az állam közvetlenül vagy közvetve (azzal, hogy
          másoknak    lehetővé    teszi   a   kinyilvánított    identitás
          „helyességének”  ellenőrzését)  korlátozza.  Mindössze   annyit
          kíván  meg,  hogy a nemzeti (etnikai) identitás  kinyilvánítása
          bona   fide   [jóhiszeműen]  történjék;  a  külső   állami-jogi
          ellenőrzés  tehát  csak a nyilatkozat — a külvilág  számára  is
          ellenőrizhető   —  „komolyságát”  vizsgálhatja   [lásd   előbb:
          eutanázia-határozat.] Ha a nyilatkozat komolysága nem kétséges,
          mindenkinek  joga  van  nemzeti  (vagy  etnikai)  identitásának
          állami  és jogi elismerésére. Ez a jog az egyén önmagához  való
          viszonyának meghatározásáról szól, és mint ilyen nem  alapozhat
          meg  jogi  igényt  a  többi  — magát  a  választott  identitás-
          csoporthoz  tartozónak  valló,  vagy  oda  nem  tartozó,   akár
          többségi — egyénekkel szemben.

          A  nemzeti  és etnikai kisebbségek önkormányzatai a kisebbségek
          alkotmányos   jogainak   gyakorlására  az   alkotmány   alapján
          törvényben  létrehozott köztestületek.  A  nemzeti  és  etnikai
          kisebbségek   önkormányzatai  megteremtik  és   fenntartják   a
          kisebbségek   tagjai   által   csak   együttesen   gyakorolható
          alkotmányos jogaik gyakorlásához szükséges személyi, anyagi  és
          szellemi  előfeltételeket.  A nemzeti  és  etnikai  kisebbségek
          önkormányzatai  önigazgató szervek,  amelyekben  az  igazgatási
          feladatokat   az   igazgatottak  —   a   nemzeti   és   etnikai
          kisebbségekhez  tartozók  —  maguk végzik.  Az  önigazgatás  az
          igazgatás  olyan módja, amely az igazgatottak számára  az  őket
          érintő igazgatásban széles körű önrendelkezést biztosít.  Ezért
          külön  alkotmányos  szabály  nélkül is  alkotmányosan  kötelező
          lehet   az   önigazgatás  („önkormányzat”   vagy   „autonómia”)
          biztosítása ott, ahol valamely alkotmányos jog gyakorlására  az
          alapjog  alanyai  csak  többen együtt lehetnek  képesek  [lásd:
          41/2005.  (X. 27.) AB határozat, ABK 2005. október,  613,  620-
          621.,  felsőoktatási  törvény.]. Az önrendelkezési  jog  és  az
          önkormányzás (önigazgatás) közötti szoros összefüggés miatt  is
          alapvető,   hogy  a  kisebbségi  önkormányzatok  választói   és
          tisztségviselői  valóban  a nemzeti vagy  etnikai  kisebbséghez
          tartozók közül kerüljenek ki.

          Ennek következtében alkotmányos követelmény, hogy a törvényhozó
          teremtse  meg a törvényi előfeltételeit annak, hogy a speciális
          alkotmányos jogot csak annak alanyai gyakorolják. Ha a  nemzeti
          és etnikai kisebbségek jogait a kisebbséghez nem a kisebbséghez
          tartozók  gyakorolják,  akkor ez a ténylegesen  a  kisebbséghez
          tartozók alkotmányos joga lényeges tartalmának korlátozása,  és
          ekként  a  törvény által sem korlátozható [Alkotmány 8.  §  (2)
          bekezdés].  Mivel  a kisebbségek fogalmilag kevesebben  vannak,
          mint  a többség, a törvényhozónak különös gonddal kell ügyelnie
          arra,  hogy  a  többséghez tartozók közrehatásától  megvédje  a
          kisebbségeket jogaik gyakorlásában.

          3. A törvényhozó önhelyesbítési kötelezettsége

          Egyetértek a rendelkező rész II. 1. és 2. pontjával abban, hogy
          a  választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény nemzeti  és
          etnikai   kisebbségi  választásokat  szabályozó,  különösen   a
          névjegyzék  összeállítását szabályozó 115/E. §-a és 115/F.  §-a
          nem  alkotmányellenes. Az Alkotmánybíróságnak ebben az  esetben
          azt  is  ki kellett volna mondania, hogy jóllehet a törvényhozó
          által   választott   szabályozás   nem   alkotmányellenes,    a
          törvényhozó  alkotmányos kötelezettsége a fennálló  szabályozás
          alkalmazását és érvényesülését különös gonddal figyelni, és  az
          előforduló  visszaéléseket  kellő fellépéssel  —  elsősorban  a
          törvény szükséges megváltoztatásával — megakadályozni.

          Az   alkotmányos   jogokkal  való  visszaélés  vagy   kijátszás
          lehetőségét természetesen a törvényhozó soha nem tudja teljesen
          kizárni.   A   visszaélések  megelőzése  a  törvényhozó   által
          megoldandó gyakorlati feladatok közé tartozik, és mint ilyen  a
          tapasztalat   alapján  lehetséges  csak  a  helyes  szabályozás
          megtalálása. Alapjogok esetében elvárható, hogy a törvényhozó a
          fontosabb   —  kivált  a  korábban  előfordult,  vagy   könnyen
          elgondolható — visszaélési lehetőségek ellen fellépjen és  azok
          kizárására törekedjen. Ilyenre számos példa idézhető  a  magyar
          törvényhozásból.    A    határozattal    szorosan    összefüggő
          tárgykörökben  ilyen  a  személyes  adatok  védelméről   és   a
          közérdekű  adatok  nyilvánosságáról  szóló  1992.  évi   LXIII.
          (adatvédelmi) törvény  és a választási eljárásról  szóló  1997.
          évi  C.  törvény  is,  amely rendkívül  részletes  szabályokkal
          akadályozza a választási visszaéléseket. Az alapjogok védelme —
          kivált  a  kollektív,  együttesen  gyakorolható  jogként   (is)
          felfogott  alapjogoké,  mint a nemzeti és  etnikai  kisebbségek
          jogai   —  alapvető  feltétel,  hogy  a  kisebbségi  —  nemcsak
          önkormányzati  —  jogokat valóban kisebbséghez tartozó  egyének
          gyakorolják.

          Az   Alkotmánybíróság  hatáskörébe  nem  tartoznak   az   egyes
          alapjogokkal kapcsolatos visszaélések megelőzésének  gyakorlati
          kérdései;  az  adott  esetben  azonban  szükséges  lett   volna
          megállapítani, hogy a törvényhozó köteles ellenőrizni az általa
          alkotmányosan választott szabályozási megoldás hatékonyságát az
          alapjogok    biztosításában.   A   törvényhozó    önellenőrzési
          kötelezettsége   az  alkotmányos  jogok  védelmének   általános
          kötelezettségén  [Alkotmány (8. § (2) bekezdés]  alapul.  Ha  a
          gyakorlatban kiderül, hogy a törvényben foglalt szabályozás — a
          törvényhozó  várakozásával ellentétben — nem  biztosítja  egyes
          alapvető   jogok  megfelelő  védelmét,  akkor   a   törvényhozó
          alkotmányos   kötelezettsége  a  hibásnak  bizonyult   törvényi
          szabályozás     kijavítása.    Hasonlóan     fogalmazott     az
          Alkotmánybíróság  a  22/2005. (VI.  17.)  AB  határozatában   a
          választókerületek    kiigazításával   összefüggésben,    amikor
          megállapította:  „Az egyes választókerületekben nyilvántartásba
          vett   választópolgárok   számának  folyamatos   változása,   s
          különösen  a  belső migráció azt indokolja,  hogy  a  jogalkotó
          időről-időre   vizsgálja  felül  az  egyéni   választókerületek
          határait,  valamint  az egyes területi listákról  megszerezhető
          mandátumok   arányait.”  (ABK  2005.  június   363,   366.)   A
          törvényhozó  általában  nem köteles változtatni  valamely  jogi
          szabályozáson,  ha  nem érte el kitűzött célját;  az  alapjogok
          védelmét   vagy   gyakorlásának  biztosítását   szolgáló   jogi
          szabályozásnál  azonban  a  jogalkotás  célját   az   Alkotmány
          határozza meg, bár az eszközök megválasztásában nem köti meg  a
          törvényhozót.

          A  gyakorlati nehézségek természetéhez tartozik, hogy azok  egy
          részét  sem a törvényhozó, sem az Alkotmánybíróság nem láthatja
          előre.   Ezért   az  Alkotmánybíróságnak  meg   kellett   volna
          állapítania, hogy ilyen esetekben a törvényhozó köteles különös
          figyelemmel  kísérni  a  szabályozás megvalósulását,  és  ha  a
          szabályozás  alkotmányellenes  hatásairól  megbizonyosodik,   a
          lehetséges  leggyorsabb önkorrekcióra, az észlelt  hiányosságok
          kijavítására köteles.

          Budapest, 2005. december 13.
                                                      Dr. Bragyova András
                                                            alkotmánybíró

          Dr. Kovács Péter alkotmánybíró párhuzamos indokolása
                                         
          I.  Az  Alkotmánybíróság eddigi joggyakorlatában  bár  többször
          foglalkozott a nemzeti és etnikai kisebbségek önkormányzatainak
          kérdésével,  azonban tartózkodott attól, hogy az azok  alapjául
          szolgáló választási szabályokat érdemben vizsgálja.

          I/1.   „Az   Alkotmány   68.   §-a  biztosítja   a   kisebbségi
          önkormányzatok létesítésének alapjogát is. Az Alkotmány azonban
          nem rendelkezik arról, hogy ezek az önkormányzatok milyen módon
          jönnek  létre,  hogyan alakuljanak meg és az  államszervezetben
          elfoglalt    helyüket,    az    állami    szervekhez     fűződő
          kapcsolatrendszerüket sem határozza meg. Ezekről a  kérdésekről
          az Alkotmány felhatalmazása alapján külön törvény rendelkezik.”
          (435/B/1997. AB határozat, ABH 1998, 711, 714.) Ez azonban  nem
          jelenti azt, hogy az Alkotmánybíróság számára indifferens lenne
          a  megoldás  mikéntje, hiszen - mint arra maga is rámutatott  -
          ezt   a   kérdést  „az  Alkotmány  rendelkezéseinek   megfelelő
          mértékben  és módon” kell rendezni, s utalt arra  is,  hogy  az
          Országgyűlés  feladata, hogy a kisebbségek  helyi  és  országos
          önkormányzatai   létrehozásának   feltételei   és   körülményei
          rendezettek  legyenek. [35/1992. (VI. 10.)  AB  határozat,  ABH
          1992,   204,   205.]  Így  tehát  a  kisebbségi  önkormányzatok
          létrehozásának      biztosítása     nem     eszköz-,      hanem
          eredménykötelezettség: következésképpen az  Alkotmánybíróságnak
          –  nézetem  szerint – joga van megvizsgálni, hogy a törvényhozó
          által  választott megoldás alkalmas-e arra, hogy az alkotmányos
          rendelkezés megvalósuljon.

          I/2.  A  vizsgálat során azonban - nézetem szerint - figyelembe
          veendők  azok  a  koordináták is, amelyeket általában  véve  az
          önkormányzatiság    alapelveit    illetően    vont    meg    az
          Alkotmánybíróság.  A  felsőoktatási  autonómia  ügyében  hozott
          egyik  határozatában [41/2005. (X. 27.) AB határozat, ABK 2005.
          október,  613.] az Alkotmánybíróság ugyanis olyan tételeket  is
          megfogalmazott, amelyek az autonómiát, mint olyat  is  érintik,
          ennek megfelelően mutatis mutandis iránymutatásul szolgálnak:
          ”A  felsőoktatási  intézmény, mint minden autonómiával,  vagyis
          önkormányzatisággal     rendelkező    intézmény,     választott
          képviseleti  szervvel, önkormányzattal kell, hogy rendelkezzen.
          Az érintettek joga az autonóm képviseleti szervek megalakítása,
          s  ezek  a  szervek  gyakorolhatják a felsőoktatási  intézményt
          megillető  önkormányzati jogköröket. A felsőoktatási  autonómia
          hordozója, alanya a felsőoktatási intézmény, vagyis az oktatók,
          tudományos kutatók és a hallgatók közössége. Ezért az  oktatók,
          tudományos kutatók, hallgatók részvételét biztosítani  kell  az
          autonóm   képviseleti  szervekben  és  az  autonómiából   eredő
          önkormányzati jogosultságok gyakorlásában. Ebbe a tevékenységbe
          az  oktatókon, tudományos kutatókon és hallgatókon kívül  külső
          szakembereket,  az alapító, a fenntartó szervezet  képviselőjét
          is   be   lehet  vonni,  de  csak  a  felsőoktatási   intézmény
          autonómiájának  biztosítása mellett. (…) Az Alkotmánybíróságnak
          az  autonómia,  az  autonómiával rendelkező szervek  védelmében
          Alkotmányból  származó  feladata van. (…)  Az  Alkotmánybíróság
          kifejtette,  hogy az autonómia "elsősorban a Kormánnyal  és  az
          államigazgatás  szerveivel szemben nyújt alkotmányos  garanciát
          az  önkormányzatok  számára".  Az Alkotmánybíróság  szerint  az
          önkormányzat   "a   törvényhozóval   szemben   is   alkotmányos
          védelemben  részesíti az önkormányzatoknak azt  a  jogát,  hogy
          autonóm módon, önálló felelősséggel alakítsák szervezetüket  és
          működésük  rendjét".  (…) Nem tekinthető  alkotmányosnak  az  a
          törvényi szabályozás, amely az önkormányzatok szervezetét olyan
          módon  szabályozza,  hogy  az a szervezetalakításhoz  való  jog
          lényeges tartalmát korlátozza, az önkormányzati jog tartalmának
          kiüresedéséhez, annak tényleges elvonásához vezet, kizárja azt,
          hogy  az  önkormányzat  önálló felelősséggel  döntsön  a  saját
          szervezetének kérdéseiben." [1/1993. (I. 13.) AB határozat, ABH
          1993, 27, 28-29.]” (ABK 2005. október, 613, 620-621.).

          I/3.  Nézetem szerint a 41/2005. (X. 27.) AB határozat elméleti
          vonalvezetése, azaz, hogy az extraneusoknak, azaz az  autonómia
          hordozóin  kívülieknek  nem  lehet  meghatározó  befolyásuk  az
          autonómia intézményére, a jelen ügyben is alkalmazható.  Ha  az
          Alkotmány  68.  §  (4) bekezdése szerint a nemzeti  és  etnikai
          kisebbségeknek  van  joguk önkormányzatuk létrehozására,  akkor
          „az  autonómia,  az autonómiával rendelkező szervek  védelmében
          Alkotmányból származó feladata” (ABK 2005. október, 613,  621.)
          az,  hogy  meghatározzuk azt a határvonalat, amelyet átlépve  a
          jelenlegi  rendszerben  benne  rejlő  potenciális  diszfunkciók
          tényleges realizálódása esetén a helyi vagy országos kisebbségi
          önkormányzat  alkotmányos hivatását már  nem  tudja  betölteni,
          azaz  amikor  alkotmányossági kérdéssé  válik  az  önkormányzat
          létrejöttének választási módja. A törvényhozó szerepét  át  nem
          véve is világossá tehetők azok a határok, amelyek között a 68.§
          szabályai érvényesülnek.

          I/4. Mivel tehát az önkormányzatiság és a választási mód között
          fennállhat  olyan  összefüggés, amelyik bizonyos  esetekben  az
          önkormányzatiság  lényegét  érinti,  az  indítványban  érintett
          rendelkezések megítélése kapcsán ennek a vizsgálatát  fontosnak
          tartom.  Mivel  maga az indítványozó is – egymáshoz  kapcsolódó
          indítványaiban  – a választási rendszer bizonyos  elemeinek  az
          Alkotmánnyal  való kompatibilitását kérdőjelezi meg,  ezért  az
          erre   adott   válasznak   az  idevágó   választási   szabályok
          elemzésével  is  össze kell kapcsolódnia, s  nem  korlátozódhat
          csak az ún. egyéni önrendelkezési jognak a problematikájára.

          II.  A  kisebbségi  önkormányzatok  létrehozásának  módjáról  a
          rendszerváltozáskor  hosszú  viták  folytak,  s  a   választott
          megoldás  a  magyarországi  nemzeti  és  etnikai  kisebbségeket
          reprezentáló szervezetekkel egyeztetve jött létre. Azóta ez  az
          érzékelt   diszfunkciók   nyomán  bizonyos   elemeit   illetően
          változott,  ahogyan a jelen határozat fogalmaz,  a  törvényhozó
          többféle megoldással kísérletezett. Ezek meghatározása során  a
          törvényhozó  épített  azokra  a megközelítésekre,  amelyeket  a
          Kormány   és  nemzeti  és  etnikai  kisebbségeket  reprezentáló
          szervezetek   helyébe  lépő,  a  törvény  alapján   létrehozott
          kisebbségi önkormányzatokkal egyeztetett.

          III.   Az   indítványozó   által  felvetett   kérdések   olyan
          természetűek, amelyekről megállapítható, hogy nemzetközi  jogi
          relevanciájuk van. Igaz ugyan, hogy az indítványozó maga –  az
          Alkotmánybíróságról  szóló  1989.  évi   XXXII.   törvény   (a
          továbbiakban:  Abtv.)  21.  §  (3)  bekezdésében  számára  nem
          biztosított  locus standi híján - nem hivatkozik a  nemzetközi
          jog és a belső jog összhangjának kérdésére. Szemmel látható és
          Alkotmánybíróság  által  is  elismert  összefüggés  áll   fenn
          azonban   az   Alkotmány  2.  §  (1)  bekezdésében   rögzített
          jogállamiság  és  a  pacta  sunt  servanda  elv   között:   „A
          jogállamiság  alkotmányos elve jelenti egyrészt  a  jogalanyok
          belső    jognak    (az   Akotmánynak   és    az    alkotmányos
          jogszabályoknak) való alávetettségét, másrészt a magyar  állam
          által   vállalt   nemzetközi  jogi   kötelezettségeknek   való
          megfelelést.    (...)   A   nemzetközi   kötelezettségvállalás
          végrehajtása,  (adott esetben a szükséges jogalkotási  feladat
          teljesítése)  a  jogállamiságot, ezen belül a nemzetközi  jogi
          kötelezettségek   jóhiszemű   teljesítését   magába    foglaló
          Alkotmány 2. § (1) bekezdéséből, valamint a nemzetközi jog  és
          belső  jog összhangját megkövetelő 7. § (1) bekezdésből fakadó
          kötelezettség.”  [7/2005. (III. 31.) AB határozat,  ABK  2005.
          március,   112,   114.]  A  pacta  sunt  servanda   elvet   az
          Alkotmánybíróság  [40/2004. (X. 27.) AB határozat,  ABH  2004,
          512,  514.] a 7. § (1) bekezdése szerinti nemzetközi  jogi  és
          belső   jogi   szabályok   közötti   összhang   alkotóelemének
          minősítette, s nézetem szerint erre a kérdésre ki kell  térni,
          a  szoros összefüggés miatt és az Abtv. 21. § (7) bekezdésében
          rögzített  ex  officio hatáskör alapján.  Az  Alkotmánybíróság
          maga  is  hangsúlyozta,  hogy az állam  „sem  a  kihirdetéssel
          összefüggő jogalkotás során, sem azt követőleg (…)  sem  tehet
          olyan  intézkedéseket,  amelyek  a  nemzetközi  szerződésekben
          foglalt elvek és követelmények hatályosulását lerontják,  vagy
          azok   normatív  szabályok  által  körülhatárolt   tartalmának
          érvényre jutásában torzulásokat okoznak.” [54/2004. (XII. 13.)
          AB.  határozat,  ABH  2004,  690, 755-756.]  A  Magyarországot
          terhelő  nemzetközi  jogi kötelezettségek  nem  idegen  jogot,
          hanem  az  ország  saját  jogát jelentik,  amelynek  szabályai
          valójában  csak eredetükben különböznek a belső  jogiaktól.  A
          nemzetközi jog és a belső jog országonként szimbiózisban  van,
          szinte  együtt  lélegzik. Igaz ugyan, hogy  –  amint  a  jelen
          határozat  is  felidézi  a legfontosabb  dokumentumokat  –  az
          egyetemes  és  az  európai nemzetközi jogi  koordinátarendszer
          önmagában és látszatra kevés konkrétumot tartalmaz e tárgyban.
          A  nemzetközi  jogi  kötelezettségek  hálózata  azonban  ennél
          szélesebb,  s  valójában nemzetközi jog  a  lépéskényszert  is
          alátámasztja és a megoldás útjának megtalálását is segíti.

          III/1.  A  lépéskényszert  illetően  mindenekelőtt  azt   kell
          hangsúlyozni,  hogy  Magyarország  kétoldalú  kisebbségvédelmi
          egyezményeiben (így a Ljubljanában 1992. november 6-án  kötött
          magyar-szlovén kisebbségvédelmi megállapodás 8.  cikkében,  az
          Eszéken,    1995.    április   5-én    kötött    magyar-horvát
          kisebbségvédelmi megállapodás 9. cikkében, a 2003. október 21-
          in    Budapesten    kötött    magyar-szerb    kisebbségvédelmi
          megállapodás  9. cikkében) illetve az 1991. május 31-i magyar-
          ukrán   kisebbségvédelmi  nyilatkozat  6.  cikkében  a   saját
          önkormányzatok     létrehozásának    biztosítására     vállalt
          kötelezettséget. Emellett rá kell mutatni arra, hogy az Európa
          Tanács   égisze   alatt   megkötött,  a  Nemzeti   Kisebbségek
          Védelmének      Európai     Keretegyezménye      magyarországi
          végrehajtásáról  készített jelentésében a  magyar  kormány  is
          utalt  a  közismert problémára, s ezt a végrehajtást ellenőrző
          testület  nyugtázta is: „a Tanácsadó Bizottság osztja  azt  az
          országjelentésben is bemutatott illetve más források által  is
          megerősített aggodalmat, amely a kakukktojás-jelenségre  hívja
          fel  a  figyelmet,  nevezetesen arra  a  helyzetre,  amikor  a
          választási   rendszer   nyitottságából   adódóan   az    adott
          kisebbséghez  nem  tartozó  személyeknek  sikerül   az   adott
          kisebbség  képviselőiként megválasztatni magukat. A  Tanácsadó
          Bizottság  tud arról, hogy a megoldásra több kreatív  javaslat
          is  született,  amelyek  –  noha  nem  jutnak  el  az  etnikai
          nyilvántartás  bevezetésének  gondolatáig  –  mégis   lehetővé
          tennék  a  kockázat  csökkentését. A Tanácsadó  Bizottság  úgy
          látja,  hogy  a magyar hatóságoknak továbbra is  aktívan  kell
          keresniük  a helyzet orvoslásának módját abból a célból,  hogy
          az    egész    rendszer   hitele   ne   szenvedjen   csorbát.”
          (ACFC/INF/OPI(2001)4 jelzetű dokumentum, 52.§)  Ennek  alapján
          az   Európa  Tanács  Miniszteri  Bizottsága  a  Keretegyezmény
          magyarországi    végrehajtásáról    elfogadott    jelentésében
          nyugtázza, hogy „folyamatban vannak a jogi lépések  a  nemzeti
          és  etnikai  kisebbségek jogairól szóló törvény  módosításának
          elfogadásával  kapcsolatban  annak  megakadályozása  céljából,
          hogy   valamely  kisebbséghez  tartozó  személyek  egy   másik
          kisebbség     nevében    önkormányzatokat     alakíthassanak.”
          (ResCMN(2001)4 sz. határozat)
          Igaz  ugyan,  az utóbbi dokumentumok önmagukban nem  kötelezik
          Magyarországot,  de  nyilvánvaló,  hogy  nemcsak  Magyarország
          nemzetközi   jogi  kötelezettségeinek  a  belső  joggal   való
          összhangját  érintik, hanem utalnak arra  is,  hogy  a  magyar
          Kormány     ígéretet    vállalt    a    kirívó    diszfunkciók
          megszüntetésére.  Az  ígéret  világosan  benne  volt  a  fenti
          dokumentumok  alapjául  szolgáló,  1999.  május  21-ei  magyar
          kormányjelentésben: „A választásra vonatkozó szabályokat felül
          kell  vizsgálni, hogy ily módon megteremtődjön annak szükséges
          háttere,  hogy  csak a kisebbségi közösségek által  ismert  és
          elismert   személyek  legyenek  a  kisebbségi   önkormányzatok
          tagjaivá választhatók.”

          III/2.  A  jelenlegi  helyzet mögöttes –  de  a  visszaélésekre
          lehetőséget   nyújtó   –   alapproblémája   az   ún.    „szabad
          identitásválasztás”  kapcsán  Magyarországon  vallott  felfogás
          valamint  az  ún. kisebbségi regisztráció bármilyen  formájával
          szembeni  elutasítás,  ami ebben a merev  formában  egészen  az
          indítványban is érintett, a kisebbségi önkormányzati képviselők
          választásáról,  valamint  a nemzeti  és  etnikai  kisebbségekre
          vonatkozó  egyes törvények módosításáról szóló 2005. évi  CXIV.
          törvényig tartott. Mindkettőt illetően megállapítható,  hogy  a
          fogalmak  magyarországi  használata nem  konform  a  nemzetközi
          jogban bevett szóhasználattal.

          III/2/1.  Önmagában természetesen nem az a probléma, ha  emberi
          jogi  vonatkozású kérdésekben a hazai jog nagyvonalúbb  illetve
          bővebb   garanciákat  tartalmaz,  mint  a  Magyarország   által
          elfogadott   nemzetközi  egyezmények.  Ez  részben   a   dolgok
          természetéből  is fakad, s rendszerint maguk az egyezmények  is
          utalnak arra, hogy egyetlen rendelkezésük sem értelmezhető úgy,
          hogy  az  lerontaná a kedvezőbb nemzeti szabályokat. A  nemzeti
          jogszabály  viszont  értelemszerűen  minimum  eléri  a  vállalt
          nemzetközi  jogi szabály által előírt jogvédelmet.  Alkotmányos
          szempontból  –  és figyelemmel az Alkotmány 7. §  (1)  bekezdés
          szerinti  összhang követelményre – elméletileg semmiképpen  sem
          helyeselhető, a gyakorlatban pedig komoly problémákat teremt  a
          nemzetközi   szerződésekben  foglalt  kifejezések   avant-garde
          értelmezése,   megalapozatlan  „továbbfejlesztése”.   Mivel   a
          jogalkotó   és   a   jogalkalmazó  nem  adhat  egy   nemzetközi
          szerződésnek a nemzetközi joggal nem konform értelmezést, ezért
          különös   figyelmet   kell  fordítania  azokra   a   nemzetközi
          dokumentumokra,   amelyekben  a  szerződő  felek   által   arra
          feljogosított testületek értelmezést végeznek. Ez a  figyelembe
          vételi  kötelezettség független attól, hogy az azt  megjelenítő
          nemzetközi jogi dokumentum jogi természetét illetően  önmagában
          Magyarországra nézve közvetlenül ró-e vagy sem kötelezettséget.
          Ezek  szem  előtt tartásával – nézetem szerint  –  nem  csak  a
          nemzetközi  jogot sértő, de a nyilvánvalóan abszurd  eredményre
          vezető   értelmezés   sem   tekinthető   olyannak,   mint   ami
          összeegyeztethető  lenne  az  Alkotmány  7.  §  (1)   bekezdése
          követelményével.

          III/2/2.    A    Nemzeti   Kisebbségek   Védelmének    Európai
          Keretegyezményének  3.  cikke 1. § szerint  „Minden,  valamely
          nemzeti  kisebbséghez  tartozó személynek  joga  van  szabadon
          megválasztani,  hogy  kisebbségiként kezeljék-e  vagy  sem  és
          ebből a választásából vagy e választásával összefüggő jogainak
          gyakorlásából    semmiféle   hátránya   ne   származzék.”    A
          Keretegyezmény hivatalos – vele egyidőben, s az azt  kidolgozó
          szakbizottság által elkészített – kommentárjának  35.pontja  a
          3.  cikk  1.§-ról  világosan kimondja: „E  pont  nem  foglalja
          magában  az egyén tetszés szerinti választási jogát valamelyik
          nemzeti   kisebbséghez   tartozás   tekintetében.   Az   egyén
          szubjektív  választása elválaszthatatlanul kötődik  a  személy
          identitását  meghatározó  lényeges  objektív  kritériumokhoz.”
          Nyilvánvaló   tehát,  hogy  identitásvállalásról,   a   saját,
          öröklött  identitás felvállalásáról vagy annak  elutasításáról
          van  szó,  azaz, hogy kivülről ne lehessen az illetőt  akarata
          ellenére egy bizonyos csoporthoz sorolni.

          III/2/3.   Mint  a  Keretegyezmény  fent  említett   Tanácsadó
          Bizottságának   hivatkozott  jelentése  is   megállapítja   „a
          Tanácsadó  Bizottság  látja, hogy Magyarországon  széles  körű
          egységes   álláspont   alakult  ki  a   nemzeti   és   etnikai
          hovatartozással kapcsolatos személyes adatok regisztrációjával
          szemben.  Ugyanakkor  úgy látja, hogy a Kormánynak  vizsgálnia
          kellene,  milyen módon szerezhetők be megbízható  statisztikai
          adatok.   A  magyar  hatóságoknak  nagyon  nehéz  eredményesen
          működniük  anélkül, hogy ilyen adatok állnának rendelkezésükre
          és a nemzetközi ellenőrző testületeknek is nehéz meggyőződniük
          arról,    hogy    Magyarország    valóban    teljesíti-e     a
          Keretegyezményből           fakadó          kötelezettségeit.”
          (ACFC/INF/OPI(2001)4 jelzetű dokumentum, 17.§)

          Az   Európa  Tanács  egy  másik  bizottsága,  a  rasszizmus  és
          intolerancia  elleni  bizottság  (European  Commission  against
          Racism  and  Intolerance - ECRI), maga is utalt arra,  hogy  az
          adatvédelemmel   és   a  magánszféra  tiszteletben   tartásával
          összhangban   álló  adatbázis  illetve  lakossági   statisztika
          megalkotása  célszerű azért, mivel enélkül az országok  nehezen
          tudnak  együttműködni  a rasszizmus elleni  közös  küzdelemben.
          (General  policy  recommendation n°1 CRI (96) 43  rev.  jelzetű
          dokumentum és General policy recommendation n°4  CRI  (98)  30.
          jelzetű dokumentum)

          Az  Európa Tanács Miniszteri Bizottságának a statisztikai  célú
          adatok  gyűjtéséről szóló ajánlása (Recommendation n° R(97)  18
          concerning  the  protection  of  personal  data  collected  and
          processed  for  statistical purposes) az  ún.  érzékeny  adatok
          tekintetében (amelyek közé sorolja az etnikai hátteret is)  azt
          hangsúlyozza, hogy az ilyen típusú adatok csak személyre be nem
          azonosítható  formában  gyűjthetők,  kivéve  ha  annak  legitim
          statisztikai  céljai  vannak  –  feltéve,  hogy   megvannak   a
          megfelelő   jogi   garanciák   –,  illetve   ha   nyilvánvalóan
          ésszerűtlen  vagy megvalósíthatatlan lenne másként.  Az  Európa
          Tanácsnak  az  egyének  védelméről  a  személyes  adatok   gépi
          feldolgozása során, Strasbourgban, 1981. január 28. napján kelt
          Egyezménye  (kihirdetve  az 1998.  évi  VI.  törvénnyel)  a  6.
          cikkében  azt  mondja,  hogy az etnikai hátteret  (és  a  többi
          érzékeny    adatot)   feltáró   személyi   adatok   automatikus
          feldolgozása nem engedhető meg, hacsak a hazai jog nem biztosít
          megfelelő garanciákat.

          Látható  tehát,  hogy  nem  minden,  etnikai  típusú  regiszter
          illetve   statisztika   tilos  ab  ovo,   hanem   a   személyre
          azonosíthatóság és a biztonsági garanciák hiánya  az,  amit  az
          Európa Tanács elutasít.

          III/3.  Valójában  a  fenti szabályok – a  második  világháború
          utáni  korszak  tapasztalatai fényében is – csak megerősítették
          azt, amit az Állandó Nemzetközi Bíróság 1928-ban, az ún. felső-
          sziléziai  kisebbségi  iskolák ügyében hozott  ítéletében  elvi
          éllel  kimondott. Ebben az ügyben az 1922-ben, Genfben,  Felső-
          Sziléziáról  kötött  német-lengyel  szerződés  értelmezését  az
          Állandó Nemzetközi Bíróság  a következőképpen végezte el:

          E  szerződés „74. cikke a következőképpen szól: "Azt a kérdést,
          hogy  valaki faji, nyelvi vagy vallási kisebbséghez tartozik-e,
          a  hatóságok  nem  ellenőrizhetik, és nem  vitathatják."  Ez  a
          rendelkezés  elegendő alapot szolgáltat-e ahhoz a  levezetéshez
          (…)  hogy  végsősoron egyedül a szándék kérdéséről van  szó  (a
          «szubjektív  elv»)?  A  Bíróság  nem  így  gondolja.  (…)   „Az
          ellenőrzésnek  vagy  a  vitatásnak a  cikkbe  foglalt  tilalmát
          egészen   könnyen  meg  lehet  érteni.  (…)  Ha   a   hatóságok
          ellenőrizni     vagy     vitatni     akarnák     a      személy
          akaratnyilatkozatának  lényegét, igen kevéssé  valószínű,  hogy
          ezekben az esetekben [ti. az ún. kettős identitásnak illetve  a
          nyelvismeret bizonytalanságának kérdését érintette  a  megelőző
          bekezdésben  az  Állandó Nemzetközi Bíróság – KP]  a  jelenlegi
          tényhelyzetet   jobban   megközelítő  eredményre   juthatnának.
          Ráadásul  azonban  egy  ilyen eljárás a  hatóságok  részéről  a
          közvéleményben a zaklatás benyomását keltené, ami  a  politikai
          indulatokat  gyújtana  fel,  és  így  ellene  hatna  azoknak  a
          megbékítési     céloknak,    amelyekre    a    kisebbségvédelmi
          rendelkezések  épülnek.  A  Bíróság  álláspontja   szerint   az
          ellenőrzés  és  a vitatás tilalmának a célja  nem  egy  új  elv
          bevezetése  azért, hogy az felváltson egy olyat, ami  a  dolgok
          természetéből   következik  és  a  kisebbségvédelmi   szerződés
          rendelkezései  szerint  meghatározza a  faji,  nyelvi,  vallási
          kisebbség  tagságát,  hanem  csak azokat a hátrányokat  kívánja
          elkerülni  (….)  amelyek annak kapcsán  merülnének  fel,  ha  a
          hatóságok  ellenőriznék vagy vitatnák az  ilyen  odatartozást..
          (…)  Tudomásul  kell venni, hogy az ellenőrzés vagy  a  vitatás
          tilalma  arra ösztönözhet bizonyos személyeket, akik  valójában
          nem  is  tartoznak  egy kisebbséghez, hogy úgy  kezeljék  őket,
          mintha  a  kisebbséghez tartoznának. Ez, a Bíróság  álláspontja
          szerint,  a  következménye annak, amit a szerződő  felek  azért
          fogadtak el, hogy elkerüljék azokat a még nagyobb nehézségeket,
          amelyek   a  hatóságok  általi  ellenőrzésből  vagy  vitatásból
          erednének.  Ha  tehát - a fentiek értelmében - egy  nyilatkozat
          nyilvánvalóan  nem  konform  a genfi  egyezménnyel,  ebből  nem
          következik,(…)  hogy  az ellenőrzés és a  vitatás  tilalmát  ne
          kellene  vonatkoztatni erre az esetre. Az egyértelmű  szavakkal
          megfogalmazott  tilalom  nem  korlátozható.  De  mindebből  nem
          következik  az, hogy a fent hivatkozott levezetés,  nevezetesen
          hogy  a  nyilatkozatnak  elvben a  tényekkel  összhangban  kell
          állnia, semmiféle értékkel nem bírna. Valójában van jelentősége
          annyiban,  hogy  megállapítható legyen,  mi  a  jogi  helyzet.”
          (PCIJ:   Rights  of  Minorities  in  Upper  Silesia   (Minority
          schools), n°12 April 26, 1928, Collection of Judgments,  Series
          A n°15, 33-35. oldalak)

          III/4.  Az  Emberi  Jogok Európai Bírósága több  alkalommal  is
          tárgyalt  olyan ügyeket, amelyek az önkormányzati nyilvántartás
          megítélése   szempontjából  relevánsak  (Gillow   c.   Egyesült
          Királyság  1986.  november 24, ), az  adott  esetben  a  nyelvi
          kisebbséggel   egybeeső,   vallási   kisebbségi   önkormányzati
          választásokat  (Serif c. Görögország ügy, 1999.  december  14.;
          Hasan  és Chaush c. Bulgária ügy, 2000. október 26.) a  vallási
          identitás  (Besszarábiai metropolita  egyház  c.  Moldova  ügy,
          2001.   december   13.)  illetve  az  ún.  etnikai   idenititás
          megítélését (Sidiropoulos c. Görögország ügy, 1998. július  10;
          Gorzelik  c.  Lengyelország ügy, 2001. december  20.)  illetően
          relevánsak.  Ezekből a törvényhozónak le kell  tudni  vonnia  a
          megfelelő    következtetéseket,   különös    figyelemmel,    de
          természetesen  mutatis  mutandis  arra  is,  hogy  „a   vallási
          közösségek  autonóm léte elengedhetetlen eleme egy demokratikus
          társadalom pluralizmusának (...) közvetlenül érinti  nemcsak  a
          közösség  szervezetét, de összes aktív tagjának vallási  életét
          is.  Ha a közösségnek a szervezeti életét nem védené (...), úgy
          az  egyén  vallási  szabadságának összes egyéb  aspektusa  igen
          sérülékennyé  válna.”  (Hasan és Chaush ügyben  hozott  ítélet,
          62.§)

          IV.  Hogyan illeszkedik ebbe a koordinátarendszerbe a hatályos,
          az indítványban is érintett szabályozás?

          IV/1. A nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló 1993. évi
          LXXVII.   törvényben  (a  továbbiakban:  Nektv.)  az  identitás
          kérdését  a  7.  és  8. §-ok érintik. Ezek hatályos  szövege  a
          következő:
          „7.§  (1)  Valamely  kisebbséghez való  tartozás  vállalása  és
          kinyilvánítása az egyén kizárólagos és elidegeníthetetlen joga.
          A  kisebbséghez  való tartozás kérdésében – a  (2)  bekezdésben
          foglalt kivétellel – nyilatkozatra senki sem kötelezhető.
          (2)  Törvény vagy a végrehajtására kiadott jogszabály  valamely
          kisebbségi jog gyakorlását az egyén nyilatkozatához kötheti.
          (3) A nemzeti és az etnikai önazonossághoz való jog és az ilyen
          kisebbséghez  való  tartozás vállalása  és  kinyilvánítása  nem
          zárja ki a kettős vagy a többes kötődés elismerését.”

          „8.§   A   kisebbséghez  tartozó  joga,  hogy  a   kisebbséghez
          tartozását  az  országos népszámlálás alkalmával  anonim  módon
          (névtelenül) megvallhassa.”

          A   nemzeti  és  etnikai  kisebbségek  jogairól  szóló  törvény
          címéből, az idézett 7. és 8. §-okat tartalmazó fejezet  címéből
          („Egyéni kisebbségi jogok”) világosan kitűnik, hogy a jogalkotó
          szándéka  egybeesik  a hivatkozott nemzetközi  dokumentumok,  s
          különösen    a    Nemzeti   Kisebbségek   Védelmének    Európai
          Keretegyezménye    fent   idézett    3.    cikk    1.    §-ának
          megközelítésével.  Azaz  csak  a  kisebbséghez  tartozó  egyént
          illeti meg ez a sajátos facultas alternativa.

          IV/2.  1998-ban az adatvédelmi és a kisebbségi ombudsman  közös
          állásfoglalást  (317/K/1998) adtak  ki  arról,  hogy  származás
          tényéről    nem,    hanem   csak   az   etnikai    hovatartozás
          kinyilvánításának megtörténtéről adható ki igazolás: „Bármiféle
          "Származásigazolás" kiadása álláspontunk szerint ellentétes  az
          Avtv.  [a  személyes  adatok védelméről és a  közérdekű  adatok
          nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény]  és  a  Nektv.
          rendelkezéseivel.  Hatósági  igazolás  nemzetiségi  és  etnikai
          származásról  nem  szólhat,  ugyanis  ilyen  tényről  semmiféle
          állami  szervnek  nem lehet hivatalos tudomása, nyilvántartása.
          Az  ilyen  tartalmú  igazolás azt a  látszatot  kelti,  hogy  a
          kibocsátója  rendelkezik  az  igazolásban  foglalt  tényállítás
          alapjául  szolgáló dokumentációval, nyilvántartással. A  Nektv.
          és  az  Áe.  [az államigazgatási eljárás általános szabályairól
          szóló 1957. évi IV. törvény] rendelkezései szerint a kisebbségi
          önkormányzat  nem hatóság, ezért nem jogosult  kiadni  valamely
          tény  vagy  állapot  igazolásáról  hatósági  bizonyítványt.  Az
          etnikai  hovatartozás kinyilvánítása, az erről szóló dokumentum
          kiállítása  a  következő  esetekben  lehet  jogszerű:    i.   a
          kisebbségi  önkormányzat,  vagy bármely  kisebbségi  társadalmi
          szervezet  igazolást  ad  ki  arról,  hogy  az  illető   tagja,
          tisztségviselője, esetleg választásokon jelöltje volt,  ii.  az
          előbbi  szervezetek előtt megjelenik (esetleg néhány  társával)
          az  igazolást  kérő és kéri írásba foglalni azt  az  állítását,
          hogy ő az adott kisebbséghez tartozónak tartja magát, amelyet a
          jelenlévők megerősítenek, iii. a helyi önkormányzat is  kiadhat
          jogszerűen  igazolást arról, hogy az adott személy a kisebbségi
          önkormányzati választásokon jelölt volt, illetve  a  kisebbségi
          önkormányzat  tagja. Nincs akadálya annak, hogy  –  noha  ennek
          semmilyen   közjogi  jellege  nem  lehet  –  kisebbségi   párt,
          kulturális  egyesület,  társadalmi  szervezet  tagja   kérésére
          etnikai  adatot  tartalmazó  igazolást  kiadjon.”  2002-ben  az
          adatvédelmi   és  a  kisebbségi  ombudsman  egy   újabb   közös
          allásfoglalásban (58/K/2002) megerősítette a fentieket.

          IV/3.   Nézetem   szerint   figyelemre  méltó   tapasztalatokat
          szolgáltatnak – a vallási hovatartozás szintén érzékeny adatnak
          minősülése  miatt  is  –  azok a megoldások,  amelyek  révén  a
          magyarországi  egyházak – ott, ahol ez az egyház struktúrájából
          következik – saját belső választásukat megszervezik, választási
          listáikat  összeállítják, azokat illetően a megfelelő  formában
          híveiknek     betekintési    és    felszólamlási    lehetőséget
          biztosítanak, jogorvoslatokat kezelnek.

          V.  A  fentiek  alapján  azonban  az  is  látható,  hogy  annak
          biztosítása,   hogy  csak  illetve  meghatározó   jelleggel   a
          kisebbséghez  tartozók vegyenek részt a választásokon,  nemcsak
          az  egyéni  nyilatkozatok egyenkénti – a nemzetközi  jog  által
          egyébként is aggályosnak tartott – s a jelen határozat által is
          elutasított  ellenőrzése  révén lenne  megvalósítható.  Nézetem
          szerint a kisebbségi önkormányzatok létrehozására is vonatkozó,
          a  választási  eljárásról szóló 1997. évi  C.  törvény  3.§  d)
          pontját  a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlásról,  mint
          érvényre  juttatandó alapelvről, a 115/I.  §  (5)  bekezdés  d)
          pontját    a    választási   eljárást   érdemben    befolyásoló
          törvénysértés  észlelése  esetén teendő  lépésekről  kell  csak
          megfelelően  értelmeznie  a  választási  bizottságnak,  különös
          tekintettel  arra,  ahogyan  az  Alkotmány  70.§-ának  2004-ben
          hatályba  lépett módosítása a kérdést világosan  eldöntötte.  A
          törvényhozó  szabadságába  tartozik  annak  eldöntése,  hogy  a
          választási  eljárásról szóló törvény 115/I. § (6)  bekezdés  a)
          pontja   jelenlegi   formájában   s   a   jelzett   alkotmányos
          értelmezéssel  elégséges biztosítékot jelent-e: e  kérdésben  a
          kisebbségi   választások   lebonyolításának   gyakorlatát    és
          tapasztalatait figyelembe kell vennie.

          VI.   A   fentiekből  következően  nézetem  szerint  meg  lehet
          határozni  azokat a koordinátákat, amelyek között a törvényhozó
          mozgásszabadsággal rendelkezik:
          -  biztosítania kell azt, hogy a nemzeti és etnikai kisebbségek
          önkormányzatai valóban az érintettek által gyakorolt  aktív  és
          passzív választójogra épüljenek;
          -  alkotmányossági  és nemzetközi jogi problémát  jelentene  az
          egyénekre lebontott, állami hatóságok által végzett ellenőrzés,
          azonban  nem  ütközik  az  adatvédelmi  vonatkozású  hazai   és
          nemzetközi    szabályokba   a   hiteles    népességstatisztikák
          felhasználása;
          -  a  választójogi eljárási szabályok figyelembe vételével kell
          megteremteni  a  lehetőséget, hogy a nyilvánvalóan  abszurd,  a
          valóságnak   meg  nem  felelő  kezdeményezések,  a   kisebbségi
          választás  realitását  torzító anomáliák meggátolhatók  illetve
          kiszűrhetők   legyenek,   adott  esetben   az   érvénytelenítés
          szankciójának alkalmazásával;
          -  az  anomáliák mértékének megítélése során különös  figyelmet
          kell  fordítani az adott kisebbség országos önkormányzatának  a
          tárgyban tett hivatalos állásfoglalására.

          VII.   Minderre  tekintettel  azonban  egyetértek  a  határozat
          rendelkezéseivel és osztom azt az álláspontot, hogy a jelenlegi
          módosítással  együtt  a  kisebbségi  önkormányzati   választási
          eljárás nem összeegyeztethetetlen az Alkotmánnyal.

          Budapest, 2005. december 13.
                                                         Dr. Kovács Péter
                                                            alkotmánybíró

          .
          English:
          English:
          .
          Petition filed:
          .
          Subject of the case:
          .
          Section 50/B para. (2) and Section 50/C para. (1) of Act LXIV of 1990 on Electing the Members of Representative Bodies of Local Governments and Mayors
          Number of the Decision:
          .
          45/2005. (XII. 14.)
          Date of the decision:
          .
          12/13/2005
          .
          .
          en_0045_2005.pdfen_0045_2005.pdf