Hungarian

Ügyszám: .	65/B/1993
Előadó alkotmánybíró: Erdei Árpád Dr. .

Az indítvány lényege: .

A döntés száma: 5/1999. (III. 31.) AB határozat .

ABH oldalszáma: 1999/75 .

A döntés kelte: Budapest, 03/29/1999 .

.

A döntés szövege: .

A döntés szövege:                  A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az    Alkotmánybíróság    jogszabály   alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában meghozta  a következő                          határozatot: 1.  Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a büntetőeljárásról szóló  1973. évi I. törvény (a továbbiakban: Be.) 377.  §  (1) bekezdésének  a)  pontja  alkotmányellenes,  ezért  azt  1999. december 31. napjával megsemmisíti. Az     Alkotmánybíróság     megállapítja     továbbá,     hogy alkotmányellenes  a  büntetőeljárásról szóló  1998.  évi  XIX. törvény  (a  továbbiakban: új Be.) 572. § (1) bekezdésének  a) pontja, ezért azt az új Be. kihirdetése napjával megsemmisíti. A  megsemmisítés folytán az új Be. 572. § (1) bekezdésének  a) pontja,  továbbá (2) bekezdésének az (1) bekezdés a)  pontjára utaló  rendelkezése 2000. január 1-jén nem lép hatályba. Ennek következtében  az  új  Be. 572. § (2)  bekezdése  a  következő szöveggel lép hatályba: "(2) Az (1) bekezdés c) pontja  esetén a bíróság tárgyaláson határoz." 2.   Az   Alkotmánybíróság   megállapítja:   az   Országgyűlés alkotmányellenes helyzetet idézett elő akkor, amikor nem tette lehetővé a felülvizsgálatot (Be. XII. fejezet) a bíróságnak  a tárgyalás  mellőzése  elnevezésű külön eljárásban  (Be.  XVII. fejezet)     meghozott,    a    végrehajtásában     próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztést kiszabó jogerős végzése ellen akkor, amikor a bíróság a Btk. 90. §-ában meghatározott kizáró okok ellenére szabta ki a büntetést. Az Alkotmánybíróság felhívja az Országgyűlést, hogy jogalkotói feladatát 1999. december 31-ig teljesítse. Az   Alkotmánybíróság  e  határozatát  a   Magyar   Közlönyben közzéteszi.                            Indokolás                               I. 1.  Az  indítványozó  a Be. 377. § (1) bekezdés  a)  pontjában foglalt  rendelkezés alkotmányellenességének megállapítása  és megsemmisítése   iránt   fordult  az  Alkotmánybírósághoz.   A sérelmezett   törvényi  rendelkezés  szerint   a   bíróság   a próbaidőre  felfüggesztett büntetés  végrehajtását  az  ügyész indítványára  vagy hivatalból elrendeli, ha a  próbaidő  alatt állapítja  meg,  hogy  a  büntetés  végrehajtását  a   Büntető Törvénykönyvről  szóló 1978. évi IV. törvény (a  továbbiakban: Btk.) 90. §-ában foglalt kizáró ok ellenére függesztették fel. A  Btk.  lehetővé teszi, hogy a bíróság az egy  évet  meg  nem haladó,  különös  méltánylást érdemlő  esetben  az  egy  évnél hosszabb  tartamú, de két évet meg nem haladó szabadságvesztés végrehajtását  próbaidőre  felfüggessze,  ha  –  különösen  az elkövető   személyi  körülményeire  figyelemmel   –   alaposan feltehető, hogy a büntetés célja annak végrehajtása nélkül  is elérhető (Btk. 89. § (1) - (2) bekezdés). A  büntetés  végrehajtása a Btk.-nak  az  1998.  évi  LXXXVII. törvény  (a továbbiakban: Btk.nov.) 24. §-ával – 1999. március 1-jétől  – módosított 90. §-a szerint azonban nem függeszthető fel, ha a) az elkövető a szándékos bűncselekményt a korábban kiszabott szabadságvesztés   végrehajtásának   befejezése   előtt   vagy felfüggesztésének próbaideje alatt követte el, b) az elkövető többszörös visszaeső, c) az elkövető a bűncselekményt bűnszervezet tagjaként követte el, d)   az   elkövető   a   három  évi   vagy   ennél   súlyosabb szabadságvesztéssel  büntetendő  bűncselekményt   üzletszerűen vagy bűnszövetségben követte el. Amennyiben  a bíróság a büntetés végrehajtását e  kizáró  okok ellenére  felfüggeszti, és ez utóbb, a próbaidő tartama  alatt kiderül, úgy a felfüggesztett büntetés végrehajtását utólag el kell   rendelni  (Btk.  91.  §  (1)  bekezdés  a)   pont).   A végrehajtást  a  bíróság hivatalból vagy az ügyész  indítványa alapján,  a Be. 377. §-ában szabályozott különleges eljárásban rendeli el (Be. 377. § (1) bekezdés a) pont). A különleges eljárások általános szabályai szerint a bíróság – eltérő  rendelkezés hiányában – iratok alapján  dönt,  szükség esetén  meghallgatja  az  ügyészt, a  terheltet  és  a  védőt. Bizonyítás  felvétele esetén tárgyalást tart (Be. 356.  §  (2) bekezdés   e)   pont).  A  felfüggesztett  büntetés   utólagos végrehajtásával  kapcsolatban a törvény "eltérő  rendelkezést" csak  a  Be. 377. § (1) bekezdés c) pontjában foglalt  esetben tartalmaz:  ha  a  felfüggesztett  büntetés  végrehajtását   a pártfogó   felügyelet   (Btk.  82.  §)   szabályainak   súlyos megszegése   miatt  kell  elrendelni,  a  bíróság  tárgyaláson határoz  (Be.  377. § (2) bekezdés). Abban az  esetben  tehát, amikor   a   bíróság  a  büntetés  végrehajtását  a   Btk.-ban meghatározott  kizáró  okok  ellenére  függesztette   fel,   a büntetés végrehajtását utólag – az általános szabályok szerint –  tárgyalás  tartása nélkül, az iratok, esetleg  meghallgatás alapján rendeli el. 2.  Az  indítványozó álláspontja szerint az, hogy a bíróság  a felfüggesztett    szabadságvesztés   utólagos    végrehajtását tárgyaláson  kívül rendeli el, sérti az Alkotmány  57.  §  (1) bekezdésében  foglalt, az igazságos és nyilvános  tárgyaláshoz való  jogot, az 57. § (3) bekezdésében biztosított  védelemhez való  jogot,  valamint  az Alkotmány 55.  §  (1)  bekezdésében rögzített,  a  szabadsághoz  és a személyi  biztonsághoz  való jogot.  Hivatkozik az Alkotmánybíróság 26/1990.  (XI.  8.)  AB határozatára,   "melyben  a  polgári   perrendtartás   hasonló törvényhelyeinek megsemmisítésére került sor". Az  indítványozó  szerint a bírói tévedés  tárgyaláson  kívüli korrigálásának  lehetősége  ellentétes  a  Btk.   83.   §-ában meghatározott   büntetéskiszabási   szabályokkal.    Véleménye szerint  a  tárgyalás alapján "teljesen más büntetés kiszabási elveket kell érvényesíteni és másak a büntetés kiszabás  elvei és különösen gyakorlata is a végrehajtandó és a felfüggesztett szabadságvesztés  kiszabása esetében.  Hiszen  nem  vitatható, hogy  egy  hosszabb időtartamú hosszabb időre  végrehajtásában felfüggesztett  szabadságvesztésnek  nyilván  sokkal  rövidebb időtartamú  végrehajtandó szabadságvesztés  felel  meg".  Ezen álláspontból  következően  a  törvényi  rendelkezés  sérti   a súlyosítási  tilalom  szabályait (Be. 241.  §  (1)  bekezdés), továbbá  a  tényállás  felderítésére és a bizonyítékok  szabad mérlegelésére vonatkozó alapelvet (Be. 5. §). Az   indítványozó  a  Be.  377.  §  (1)  bekezdés  a)   pontja alkotmányellenességének  alátámasztására  –   az   Alkotmányra hivatkozás nélkül – felhívja azokat a rendelkezéseket, amelyek feltételbeli,  illetve időbeli korlátot  állítanak  a  jogerős bírósági  határozatnak a rendkívüli jogorvoslatok  (perújítás, felülvizsgálat, az indítvány benyújtásakor egyébként  már  nem létező  törvényességi óvás) útján az elítélt  terhére  történő megváltoztatása  elé. Álláspontja szerint a  Be.  377.  §  (1) bekezdés  a)  pontja  sérti  a  res  iudicata  elvét,   "mivel módosítást  enged  az  ítéleten egészen tág  határok  között", "hiszen  a  büntetés  végrehajtása a  próbaidő  tartama  alatt bármikor, akár annak utolsó napján is elrendelhető." 3.  Az  indítvány benyújtását követően, 1995. szeptember 1-jén lépett  hatályba  a  büntető jogszabályok módosításáról  szóló 1995.   évi  XLI.  törvény,  amely  a  Be.  XVII.  fejezetében szabályozott  külön eljárás, a tárgyalás mellőzésével  történő büntetéskiszabás  alkalmazási  körét  bővítette.  A  módosítás nyomán lehetővé vált, hogy a bíróság tárgyalás tartása nélkül, a  vádindítvány és a nyomozási iratok alapján egy évet meg nem haladó,      végrehajtásában     próbaidőre     felfüggesztett szabadságvesztést is kiszabjon (Be. 350., 351. §). A Be. külön rendelkezésének hiányában a Legfelsőbb Bíróság BK  166.  számú állásfoglalásában azt az iránymutatást adta, hogy a Be.  XVII. fejezetében szabályozott külön eljárásban kiszabott, a  kizáró ok    ellenére   felfüggesztett   szabadságvesztés    utólagos végrehajtása  a  Be.  377.  §-a  (1)  bekezdésének  a)  pontja szerinti különleges eljárás keretében rendelhető el. Az  Alkotmánybíróság – a szoros összefüggés okán – a tárgyalás mellőzésével   hozott   végzésben   kiszabott   felfüggesztett szabadságvesztés   utólagos   elrendelésének   kérdéseire   is kiterjesztette a vizsgálatot. 4.   Az   Alkotmánybíróság   az  új  büntetőeljárási   törvény folyamatban  volt  kodifikációjára tekintettel  beszerezte  az igazságügy-miniszter   véleményét.   Az   igazságügy-miniszter nyilatkozatában  részletesen  indokolta,  hogy  a   próbaidőre felfüggesztett      büntetés     végrehajtásának      utólagos elrendelésekor  miért  nem  szükséges  –  főszabályként  –   a tárgyalásra   vonatkozó  szabályok  szerint  eljárni,   ha   a büntetést az általános eljárási szabályok szerinti tárgyaláson szabta  ki  a bíróság. Ugyanakkor aggályosnak tartotta  a  Be. 377.  §  (1)  bekezdés a) pontja szerinti eljárás  lehetőségét abban  az  esetben,  amikor a felfüggesztett  szabadságvesztés kiszabására tárgyalás mellőzésével került sor. 5. Az 1998. évi XIX. törvény 605. §-ának (1) bekezdése alapján 2000.  január  1-jén  hatályba lépő új Be.  annyiban  azonosan szabályozza  a  kérdést, hogy a Btk. 90. §-ában  meghatározott kizáró  okok ellenére felfüggesztett szabadságvesztés utólagos elrendelésére  szintén  különleges  eljárásban  kerül  sor.  A bíróság azonban minden esetben tárgyaláson határoz. Az   új   Be.   XXVI.  fejezete  szabályozza  "büntetőparancs" elnevezéssel a tárgyalás mellőzésével történő büntetéskiszabás külön   eljárását.  A  rendkívüli  felülvizsgálatra  vonatkozó rendelkezések (új Be. 425. § (2) bekezdés, 434. § (2) bekezdés b)  pont,  436.  § (2) bekezdés) elemzése azt a következtetést engedi  meg,  hogy különleges eljárásban csupán  az  általános szabályok  szerint lefolytatott bírósági eljárás eredményeképp született     törvénysértő    jogerős    bírósági    határozat helyrehozatala   történhet  meg.  Az  anyagi   jogi   törvényi előfeltételek  hiányában  alkalmazott  büntetőparancs  ugyanis olyan  eljárási  hiba, amely az új törvény alapján  rendkívüli felülvizsgálat  keretében,  a megtámadott  határozat  hatályon kívül  helyezésével  és  az  első fokú  bíróság  új  eljárásra utasításával orvosolható.                               II. Az indítvány részben megalapozott. Az  Alkotmánybíróság megállapította, hogy a  Be.  377.  §  (1) bekezdés  a) pontján alapuló különleges eljárás nem ellentétes az  Alkotmány 57. § (1) és (3) bekezdésével. Sérti  azonban  a Btk.   90.   §-ban  foglalt  tilalom  ellenére  felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtásának különleges eljárásban történő utólagos  elrendelése  az  Alkotmány  2.  §  (1)  bekezdésében normatív tartalommal meghatározott jogállamiságot, valamint  – ezzel   összefüggésben  –  az  Alkotmány  8.  §  (1)  és   (2) bekezdését,  valamint  az  55. § (1)  bekezdését.  A  jogállam lényegi  ismérvét  jelentő jogbiztonság követelményével  és  a jogerő  tiszteletével  ellentétes az, hogy  az  állam  büntető hatalmának  gyakorlói,  a bíróság és  az  ügyészség  a  jogerő beállta után akár hosszú idővel is lehetőséget kapnak a  téves vagy hibás jogerős bírósági határozatnak a terhelt terhére – a jogerő  feloldására  irányuló rendkívüli perorvoslati  eljárás mellőzésével  –  történő módosítására.  A  különleges  eljárás ennek  következtében nem felel meg azoknak a követelményeknek, amelyek  a  személyes szabadság elvonása okainak és  az  azzal kapcsolatos eljárásnak szabályozásával szemben az Alkotmány 8. §  (1) és (2) bekezdésének, valamint az 55. § (1) bekezdésének egymásra vonatkoztatásából adódnak. 1.  Az  Alkotmánybíróság álláspontja szerint a Be. 377. §  (1) bekezdés a) pontja és (2) bekezdése nem sérti az Alkotmány 57. §   (1)  bekezdését,  a  támadott  törvényi  rendelkezések   a tárgyaláshoz      való      joggal     összefüggésben      nem alkotmányellenesek.  Az, hogy a bíróság a  törvénysértő  módon próbaidőre  felfüggesztett büntetés  végrehajtásának  utólagos elrendeléséről  tárgyaláson  kívül  dönt,  nem  jelenti   azon alapjog  sérelmét, amely szerint mindenkinek joga  van  ahhoz, hogy  az  ellene  emelt  vádat  a  törvény  által  felállított független   és   pártatlan  bíróság  igazságos  és   nyilvános tárgyaláson bírálja el. 1.1.  A  próbaidőre  felfüggesztett  büntetés  végrehajtásának utólagos   elrendelése  a  különleges  eljárások   egyike.   A különleges eljárások lényege, hogy ezek során a bíróság nem  a büntetőjogi    felelősségről,   hanem   az   "alap-eljáráshoz" kapcsolódó   járulékos  jellegű  kérdésekben   határoz;   ezen eljárások  rendeltetése a büntetőjogi főkérdésekhez (bűnösség, minősítés, büntetéskiszabás) kapcsolódó, de azokat nem érintő, járulékos  jellegű  kérdések eldöntéséhez  szükséges  eljárási keretek  biztosítása.  A  különleges  eljárások  szabályai  az általános eljárás szabályaihoz képest egyszerűbbek. A   különleges  eljárások  egyik  csoportját  alkotják   azok, amelyekben   az  "alap-eljárásban"  meghozott  olyan   jogerős bírósági  döntések orvoslása történik, ahol a bíróság  a  Btk. kogens   rendelkezésének   alkalmazását   elmulasztotta   vagy tilalmát   figyelmen  kívül  hagyta.  E  különleges  eljárások hatásukat  tekintve sajátos rendkívüli jogorvoslatok,  eredeti funkciójuk    szerint   a   törvényességi   óvás    emelésének szükségességét   kívánták   kiküszöbölni.   A   következetesen érvényesülő  joggyakorlat szerint ezekben  az  eljárásokban  a jogerős   döntésben  elmulasztott  vagy   nem   a   törvénynek megfelelően  teljesített olyan rendelkezéseket lehet  pótolni, helyesbíteni,  amelyek  nem mérlegelésen  alapulnak.  E  körbe tartozik a jelen vizsgálat tárgyát képező eljárás is. A  Be.  377.  §  (1)  bekezdése a) pontja szerinti  különleges eljárásban a bíróság azt a kérdést vizsgálja, megállapítható-e a  Btk.  90. §-ában írt valamely kizáró körülmény. Ha a kizáró ok   fennáll,  a  bíróságnak  el  kell  rendelnie  a  büntetés végrehajtását,  más  döntést nem hozhat. Ebben  az  eljárásban tehát  a bíróság nem a vádról, nem a bűnösségről határoz,  nem vesz,  nem  is  vehet  fel a büntetőjogi  felelősséget  érintő bizonyítást, kizárólag a jogerős bírósági határozat téves vagy hibás rendelkezését helyesbítheti. Az  Alkotmánybíróság a jelen ügyben is figyelembe  vette  azt, hogy  az Alkotmány 57. § (1) bekezdése – figyelemmel az  1976. évi   8.  törvényerejű  rendelettel  kihirdetett  Polgári   és Politikai  Jogok  Nemzetközi  Egyezségokmánya  14.   cikk   1. pontjának, valamint az 1993. évi XXXI. törvénnyel kihirdetett, az  emberi  jogok és az alapvető szabadságok védelméről  szóló Egyezmény  6.  cikk  1.  pontjának  értelmezésére   is   –   a tárgyaláshoz való jognál szélesebb jogokat, illetve  az  állam büntető hatalmának gyakorlásával szemben szélesebb alkotmányos követelményeket állít. "A 'tisztességes eljárás' (fair  trial) követelménye nem egyszerűen egy a bíróságnak és az  eljárásnak itt  megkövetelt  tulajdonságai  közül  (ti.  mint  'igazságos tárgyalás'),   hanem  az  idézett  alkotmányi   rendelkezésben foglalt  követelményeken túl – különösen a büntetőjogra  és  – eljárásra   vonatkozóan  –  az  57.  §   többi   garanciájának teljesedését is átfogja. Mi több, az Egyezségokmánynak  és  az Emberi  Jogok  Európai Egyezményének – az  Alkotmány  57.  §-a tartalmához és szerkezetéhez mintát adó – eljárási garanciákat tartalmazó cikkei általában elfogadott értelmezése  szerint  a fair  trial  olyan  minőség, amelyet az eljárás  egészének  és körülményeinek  figyelembevételével  lehet  csupán  megítélni" (6/1998. (III. 1.) AB határozat, ABK 1998. március, 101, 103). A    vizsgálat   tárgyát   képező   különleges    eljárás    e követelményeket figyelembe véve sem sérti az Alkotmány  57.  § (1)  bekezdését. Az eljárás ugyan a jogerős bírósági  ítéletet követő   különleges   eljárás,   azonban   lényegét   tekintve büntetőeljárás.  Ezt  maga  a Be. szabályozási  szerkezete  is világosan  kifejezésre  juttatja: a törvény  rendelkezéseit  a különleges   eljárásokban   a   XVIII.   fejezetben    foglalt eltérésekkel  kell alkalmazni (Be. 356. § (1) bekezdés),  azaz külön  rendelkezés hiányában irányadóak rá a  Be.  garanciális alapelvei és megfelelő részletszabályai. Így  téves az indítványozó azon álláspontja, hogy e különleges eljárásban  nem  érvényesül a Be. 5. §-ában  foglalt  alapelvi rendelkezés a tényállás felderítésére és a bizonyítékok szabad értékelésére.  Nincs  törvényi akadálya annak,  sőt  kötelező, hogy a bíróság tárgyalást tartson, ha a hibás jogerős bírósági döntés korrekciójának alapjául szolgáló tények feltárására  és bizonyítására van szükség (Be. 356. § (2) bekezdés  e)  pont). Az  eljárásban  biztosított  a  jogorvoslati  jog:  a  bíróság határozata ellen a terhelt és a védő fellebbezhet (Be. 356.  § (2)  bekezdés  g) pont), a próbaidőre felfüggesztett  büntetés végrehajtását elrendelő végzés elleni fellebbezésnek  halasztó hatálya van (Be. 377. § (4) bekezdés). Az Alkotmánybíróság álláspontját nem befolyásolta, hogy új Be. rendelkezése  szerint az azonos célú különleges  eljárásban  a bíróság   akkor   is  tárgyaláson  határoz,  ha   a   büntetés végrehajtását  a  Btk.  90.  § -ban  írt  kizáró  ok  ellenére függesztették fel, és emiatt szükséges a végrehajtás  utólagos elrendelése  (új Be. 572. § (2) bekezdés). Nem  kifogásolható, hogy  a  törvényhozó – formai értelemben – "túlbiztosítja"  az eljárást.   Valójában  az,  hogy  a  bíró   –   a   bizonyítás szükségessége  nélkül – tárgyaláson állapítja  meg  azt,  amit jelenleg az iratok vagy meghallgatás alapján, az Alkotmány 57. §   (1)   bekezdése  szempontjából  nem  tekinthető   többlet- garanciának.  A  különleges eljárásban  tartandó  tárgyalásnak ugyanis  továbbra sem lehet feladata a büntetőjogi  felelősség eldöntésének    és    a    büntetési   nem    megválasztásának felülvizsgálata,   csupán   annak   megállapítása,   hogy    a végrehajtás  felfüggesztésére törvénysértő módon került-e  sor vagy   sem,   s  előbbi  esetben  a  büntetés  végrehajtásának elrendelése. 1.2.  Téves  az  indítványozó azon álláspontja,  hogy  a  Btk. kizáró      rendelkezéseinek     sérelmével     felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtásának utólagos elrendelése esetén a Btk.  83.  §-ban rögzített büntetéskiszabási elvek, illetve  a Be.-nek a súlyosítási tilalomra vonatkozó szabályai (Be. 241., 234. §) indokolják a tárgyalás tartását. Az    indítvány   benyújtásakor   a   feltételes   elítéléssel kapcsolatos   törvényi  rendelkezések   helyes   és   egységes alkalmazását  a  Legfelsőbb Bíróság VII.  számú  Büntető  Elvi Döntése  volt hivatott biztosítani – kötelező erővel. Az  elvi döntést a Legfelsőbb Bíróság 1994-ben hatályon kívül helyezte; majd  a Büntető Kollégium BK. 153. számú állásfoglalása  adott iránymutatást   a   büntetés  végrehajtásának   felfüggesztése tárgyában. A BK. állásfoglalás II.1. pontja szerint:  "A  Btk. 89.  §-án  alapuló ítéleti rendelkezés járulékos  jellegű,  és ezzel   a  törvényi  szabályozással,  amely  a  felfüggesztett szabadságvesztést  nem  tekinti önálló büntetési  nemnek,  nem egyeztethető  össze  olyan  gyakorlat,  amely  a   végrehajtás felfüggesztését   a   büntetés  hosszabb  tartamával   mintegy 'ellensúlyozza'."   A   Btk.nov.  18.   §-a   a   Btk.-nak   a büntetéskiszabás  elveit meghatározó  83.  §-át  módosítva  az állandó bírói gyakorlatot törvényerőre emelte. A Btk. –  1999. március  1-jétől hatályos – rendelkezése szerint, ha a bíróság szabadságvesztést szab ki, a büntetés mértékét  a  végrehajtás felfüggesztése figyelmen kívül hagyásával állapítja meg  (Btk. 83. § (4) bekezdés). Ugyanakkor nem lehet eltekinteni attól, hogy a végrehajtásában felfüggesztett     szabadságvesztés    ténylegesen     enyhébb "büntetés", mint a végrehajtandó szabadságvesztés.  Ezt  vette figyelembe  a  Legfelsőbb Bíróság, amikor a másodfokú  bíróság reformatórius   jogkörét   korlátozó   súlyosítási    tilalmat értelmezte (BK. 157.). A súlyosítási tilalom azonban  az  első fokú  határozat  meghozatalát követően, a jogorvoslat  alapján folytatódó  eljárásban meghozott jogerős bírósági  határozatig érvényesülő  intézmény.  Így a vizsgálat  tárgyát  képező,  az ügyész  indítványára,  illetve a bíróság  részéről  hivatalból indított különleges eljárásban nem értelmezhető. 2.  Az  Alkotmánybíróság  álláspontja  szerint  a  sérelmezett törvényi  rendelkezés  nem  sérti  az  Alkotmány  57.  §   (3) bekezdésben  biztosított  védelemhez  való  jogot.  Téves   az indítványozó  azon  álláspontja, hogy a  védelemhez  való  jog kizárólag tárgyaláson gyakorolható. Az   Alkotmánybíróság  több  határozatában  igen   részletesen foglalkozott ezen alkotmányos alapjog tartalmával és az  ebből eredő  követelményekkel  (így  pl.  a  25/1991.  (V.  18.)  AB határozat,  ABH  1991, 414; vagy legutóbb:  a  763/B/1997.  AB határozat,  ABK 1998. február, 74, 76; 6/1998. (III.  11.)  AB határozat, ABK 1998. március, 101). E követelmények a vizsgált eljárásban  megfelelően érvényesülnek.  A  védő  az  alapügyre vonatkozó   meghatalmazás,  illetőleg  a  kirendelés   alapján jogosult részt venni a különleges eljárásokban (Be. 50. §  (2) bekezdés).   A  különleges  eljárásokra  vonatkozó   általános rendelkezések biztosítják a védelemhez való jogot,  a  terhelt és a védő aktív közreműködését. 3.  Az  Alkotmánybíróság álláspontja szerint a Be. 377.  §  a) pontján  alapuló  különleges eljárás az  Alkotmány  2.  §  (1) bekezdésben      normatív      tartalommal      megfogalmazott jogállamiságból  az Alkotmánybíróság gyakorlatában  levezetett jogbiztonság  és  a  jogerő tisztelete  követelményeit  sérti. Alkotmányosan megengedhetetlen ellentmondás van a törvénysértő jogerős bírósági határozatoknak az elítélt terhére egyfelől  a felülvizsgálati  eljárásban, másfelől a különleges  eljárásban lehetséges korrekciója között. 3.1. Megalapozott az indítványozó azon érvelése, amely szerint a  vizsgálat  tárgyát képező különleges eljárás a törvénysértő jogerős  bírósági  határozat  megváltoztatását,  a  kizáró  ok ellenére   felfüggesztett   szabadságvesztés   végrehajtásának elrendelését   igen   tág,  és  a  rendkívüli   jogorvoslatnál lényegesen hosszabb időtávon engedi meg. A  büntetőeljárási felülvizsgálat intézményét a törvényhozó az Alkotmánybíróság    9/1992.   (I.   30.)   AB    határozatával megsemmisített    törvényességi   óvás   helyett,    kizárólag jogorvoslati  funkcióra  és a jogbiztonság  szempontjait  szem előtt  tartva  hozta létre. A terhelt terhére  felülvizsgálati indítványt az ügyész, magánvádas ügyekben a terhelt felmentése vagy az eljárás megszüntetése esetén a magánvádló nyújthat be. Megszűnt  az a lehetőség, hogy a törvénysértő jogerős bírósági határozatok  ellen  a  Legfelsőbb  Bíróság  elnöke  rendkívüli jogorvoslattal  éljen.  A  terhelt terhére  a  felülvizsgálati indítványt  a  közlésétől számított hat  hónapon  belül  lehet előterjeszteni (Be. 284/A. § (4) bekezdés). A  Be. 377. § a) pontján alapuló különleges eljárást a bíróság hivatalból vagy az ügyész indítványára folytatja le.  A  bírói gyakorlat   szerint   a  próbaidőre  felfüggesztett   büntetés végrehajtása  utólagos elrendelésének akkor van  helye,  ha  a próbaidő  a különleges eljárás során hozott első fokú bírósági határozat  meghozatalának időpontjában még nem telt le;  nincs jelentősége azonban annak, hogy a fellebbezés elbírálásának az időpontjában a próbaidő már letelt (BH 1983. 395.). A próbaidő a  vétség  miatt kiszabott szabadságvesztés esetén  egy  évtől három  évig, a bűntett miatt kiszabott szabadságvesztés esetén –  a Btk.nov. 23. §-ának módosító rendelkezése következtében – két   évtől  öt  évig  terjedhet.  A  próbaidőt  években  kell meghatározni  és a kiszabott szabadságvesztésnél rövidebb  nem lehet  (Btk.  89. § (3) bekezdés). Míg tehát a  felülvizsgálat kezdeményezésére legfeljebb hat hónapon belül van lehetőség, a kizáró  ok  ellenére felfüggesztett szabadságvesztés  utólagos végrehajtását   –   a   próbaidő  hosszának   függvényében   – minimálisan egy, illetve két évig, maximálisan három,  illetve öt  évig  rendelheti  el  a különleges eljárásban  első  fokon eljáró bíróság. Amennyiben ez a döntés nem emelkedik jogerőre, ez az idő még hosszabb is lehet. 3.2.   A   felülvizsgálat  intézménye  csak   a   legsúlyosabb eredménnyel  járó  büntető anyagi jogi törvénysértések  és  az abszolút    eljárási    szabálysértések   orvoslására    nyújt lehetőséget.  Mivel – amint ezt a Be. 284. § (1)  bekezdéséhez fűzött  indokolás  tartalmazza – a jogerőhöz kiemelten  fontos joghatások fűződnek, a törvényalkotó meglehetősen szűken vonta meg  azt  a  határt,  ahol a jogerő az  anyagi  igazság  és  a törvényesség érvényesülése érdekében áttörhető. A      törvénysértően      felfüggesztett     szabadságvesztés végrehajtásának utólagos elrendelésekor a bíróság egy  korábbi jogerős határozatot hivatalból vagy ügyészi indítványra –  azt mintegy  "kijavítva"  –  úgy változtat  meg,  hogy  ezáltal  a terhelt  helyzete az eredeti határozatban foglaltakhoz  képest súlyosabbá  válik. Az Alkotmánybíróság álláspontja  szerint  a jogerő feloldásának ez a módja nem felel meg a jogállamiságból adódó  követelményeknek,  azoknak a tételeknek,  amelyeket  az Alkotmánybíróság  a  jogállam,  a  jogerő  és  a  jogbiztonság követelményéről,  az  anyagi  igazság,  a  törvényesség  és  a jogbiztonság,  jogerő konfliktusának feloldásáról,  az  állami büntető   hatalom   sikertelenségének   kockázatáról    eddigi döntéseiben,  alapvetően a 9/1992. (I.  30.)  AB  határozatban (ABH  1992,  59) és a 11/1992. (III. 5.) AB határozatban  (ABH 1992, 77) kimunkált. Az   Alkotmánybíróság  a  9/1992.  (I.  30.)  AB  határozatban kifejtette és azóta következetesen képviseli, hogy a  jogállam nélkülözhetetlen eleme a jogbiztonság. Az anyagi  igazságosság és  a  jogbiztonság  követelményét a jogerő  intézménye  hozza összhangba   –   megint  csak  a  jogbiztonság  elsődlegessége alapján. A jogerő intézménye, alaki és anyagi jogerőként  való pontos  meghatározottsága a jogállamiság részeként alkotmányos követelmény.    Az   Alkotmánynak   megfelelően    biztosított jogorvoslati  lehetőségek mellett beállott jogerő tiszteletben tartása  a jogrend egészének biztonságát szolgálja. A  jogerős határozatok  megváltoztathatatlanságához és irányadó  voltához alapvető  alkotmányos  érdek  fűződik.  A  jogbiztonság   elve ugyanakkor  tág  mérlegelési  és döntési  lehetőséget  hagy  a jogalkotó   számára,   hiszen   a   jogállamiság   más   elvek érvényesülését  is megköveteli, s ezek esetleg  ütközhetnek  a jogbiztonság követelményével ( 9/1992. (I. 30.) AB  határozat, ABH 1992, 59, 65-66). Az  Alkotmánybíróság több határozatában hangsúlyozta,  hogy  a büntető  hatalom gyakorlása, a büntetőjogi felelősségre  vonás az állam alkotmányos kötelezettsége (715/D/1994. AB határozat, ABH  1997,  584,  588;  793/B/1997. AB  határozat,  ABK  1998. február,  74,  76). Az Alkotmány 50. §-a szerint  a  bíróságok megbüntetik  a  bűncselekmények  elkövetőit.  Indokolt,   hogy ennek,   a   büntető   igazságszolgáltatás  lényegét   jelentő feladatnak a teljesítéséhez az állami büntetőhatalmat gyakorló szerveknek  hatékony eszközök álljanak a rendelkezésükre.  Így az   is  felmerülhet,  hogy  a  felülvizsgálatnál  egyszerűbb, gyorsabb  eszközöket  kapjanak a jogerő feloldására,  a  bírói hibák,  illetve tévedések korrigálására, ezen keresztül  pedig az    elkövetőknek    a    törvényekkel    összhangban    álló megbüntetésére.   Az   Alkotmánybíróság  álláspontja   szerint azonban a jogbiztonsághoz, a jogerő tiszteletéhez fűződő érdek megelőzi  a kizáró ok ellenére felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtásának   utólagos,  igen   egyszerű   módon   történő elrendeléséhez fűződő érdeket. A  jelen  vizsgálat tárgya tekintetében a jogbiztonság elvének és    a    törvénynek   megfelelő   megbüntetés    alkotmányos követelményének konkurálása esetén az előbbi élvez prioritást. A  jogbiztonság  érdekében  el kell  viselni  azokat  a  bírói hibákat   vagy  tévedéseket,  amelyeknek  köszönhetően   egyes elkövetők a megérdemeltnél enyhébb büntetésben részesülnek.  A terheltre  kedvező tévedés esetében az állami  büntetőhatalmat megvalósító  két  szervezet, a bíróság és az  ügyészség  kellő körültekintés  nélkül járt el. Az ennek következtében  hibásan kiszabott büntetés megváltoztatása, helyesbítése nem történhet a   rendkívüli   jogorvoslat  mellőzésével,  mert   a   jogerő feloldására csak az tekinthető elfogadható eszköznek. A  Be.  377.  §  (1)  bekezdés a) pontján  alapuló  különleges eljárás  ellentétes azzal a jogállam büntető hatalmát jellemző elvvel,  hogy  a  bűnüldözés sikertelenségének  kockázatát  az állam  viseli.  Ha  tehát  a jogerős  ítélet  –  a  terheltnek kedvezően  – törvényt sért, ennek következményét nem viselheti a   terhelt,   annál   kevésbé,  mert  a  hatóságok   hibáinak kijavítására nyitva álló és alkotmányos garanciákkal  ellátott jogorvoslatokat,  amelyek  lehetőségével   a   terheltnek   is számolnia  kellett,  már kimerítették  (9/1992.  (I.  30.)  AB határozat, ABH 1992, 59,70). 4.  Az  Alkotmánybíróság álláspontja szerint  jelen  ügyben  a jogállamiság, a jogbiztonság és a jogerő tiszteletének sérelme egyben  alapjogi  sérelmet is jelent.  A  vizsgált  különleges eljárás  –  figyelemmel  az Alkotmány 2.  §  (1)  bekezdésének sérelmére  – nem felel meg azoknak a feltételeknek,  amelyeket az   Alkotmánybíróság   a   személyi   szabadság   alapjogának korlátozhatóságáról  az  Alkotmány  55.  §  (1)  bekezdésében, valamint   a   8.   §   (1)  és  (2)  bekezdésében   foglaltak rendelkezések alapján eddigi gyakorlatában megfogalmazott. Az   Alkotmánybíróság  66/1991.  (XII.  21.)   AB   határozata meghatározó jelentőségű értelmezését adta az Alkotmány  55.  § (1)   bekezdésének.  Az  Alkotmánybíróság  megállapította:   a személyes szabadság alkotmányos alapjogát törvény – a  büntető jogszabály  –  az  Alkotmány  megengedő  rendelkezése  folytán korlátozhatja. Az egyes korlátozó rendelkezések  azonban  csak akkor  fogadhatók el alkotmányszerűnek, ha az  általuk  elérni kívánt  és  alkotmányosan elismert célhoz képest a  korlátozás szükségszerű és arányos (ABH 1991, 342, 347). Az   Alkotmánybíróság  ez  követően  még  több   határozatában foglalkozott  az 55. § (1) bekezdése tartalmának  kibontásával (így  pl.: 723/B/1991/6. AB határozat, ABH 1991, 632; 31/1997. (V.  16.) AB határozat, ABH 1997, 154; 63/1997. (XII. 11.)  AB határozat,  ABH 1997, 365). Az Alkotmánybíróság határozatainak a jelen vizsgálat szempontjából releváns lényege: az Alkotmány 55.  §  (1)  bekezdése a törvénynek csak úgy teszi lehetővé  a személyes  szabadság elvonása okainak és az azzal  kapcsolatos eljárásnak   a  szabályozását,  hogy  ez  a  szabályozás   nem korlátozza   szükségtelenül  vagy  aránytalanul  a   személyes szabadsághoz  való  jogot.  E  követelmény  –  ahogyan  ezt  a 66/1991.  (XII.  21.)  AB  határozat  (ABH  1991,  342,   347) implicite, a 723/B/1991/6. AB határozat (ABH 1991,  632,  637) pedig  explicite kifejezésre is juttatja – az Alkotmány 55.  § (1)  bekezdésnek  és  az alapvető jogok  lényeges  tartalmának korlátozását    tiltó   8.   §   (2)   bekezdésnek    egymásra vonatkoztatásán alapul. Az  Alkotmánybíróság e felfogása megfelel  az  Európai  Emberi Jogi  Egyezmény 5. Cikk 1/a. pontjával kapcsolatos strasbourgi gyakorlatnak  is. Az 5. cikk 1/a. pontja szerint szabadságától senkit    nem   lehet   megfosztani,   kivéve   a   törvényben meghatározott eljárás útján a törvényes őrizetben  tartást  az illetékes    bíróság   által   történt   elítélést   követően. Kétségtelen,  hogy  elsősorban a követelmény  "formai"  elemei érvényesülnek: amennyiben az elítélt fogva tartása jogszerűen, megfelelő   bíróság   által  hozott  és  jogerőre   emelkedett határozaton alapul, úgy a strasbourgi szervek – függetlenül  a hazai  bíróság  esetleges tévedéseitől a jogkérdésekben  –  az ilyen  fogva tartást mindig törvényesnek minősítik. Az  Emberi Jogok  Európai Bizottságának álláspontja szerint az  Egyezmény 5.  cikke  1. pontjának rendelkezései ugyanis nem  a  bírósági határozatok  törvényességét, hanem a  fogva  tartás  törvényes eljárás alapján megengedhető eseteit hivatottak szabályozni. Ugyanakkor azonban az Emberi Jogok Európai Bírósága is támaszt tartalmi  követelményeket a "törvénynek megfelelő  eljárással" szemben.  Ennek  lényege, hogy bár az 5.  cikk  ezen  kitétele lényegében a belső jogra utal, így az eljárásnak a  belső  jog szerint  kell törvényesnek lenne, mégis a belső jognak magának meg  kell  felelnie az Egyezmény kifejezett  vagy  bennfoglalt elveivel:  tisztességes  (fair) és megfelelő  eljárásnak  kell lennie.  A  személyes szabadságtól megfosztás  bármely  esetét megfelelő   hatóságnak  kell  elrendelnie  és   végrehajtania, továbbá  nem lehet önkényes (v.ö.: Eur. Court H.R.  Winterwerp judgment of 24 October 1979, Series A no 33; No. 7679/76, Dec. 14.7.77, D.R. 9 p.175; No. 10689/83, Dec. 4.7.84, D.R.  37  p. 225; No. 11531/85, Dec. 7.10.87, D.R. 53 p.128). A  jogerős bírósági határozatban törvénysértően felfüggesztett szabadságvesztés  végrehajtásának utólagos  elrendelése  –  az elítélt   tényleges   megfosztása  büntetésként   a   személyi szabadságától  – törvényben meghatározott okból és  törvényben meghatározott eljárásban történik. Amint azt a határozat II/1. és  2. pontjaiban az Alkotmánybíróság kifejtette, a különleges eljárás  törvényi  szabályozása és garanciális  rendszere  nem ellentétes  az alkotmányossági követelményekkel. Az  Alkotmány 8.  §  (1)  és  (2) bekezdésének sérelmét eredményezi  azonban magának  a  különleges eljárásnak a lényege, azaz  a  személyi szabadságot  érintő törvénysértés kiküszöbölésének  lehetősége az  elítélt  terhére  a  formailag egyszerűsített  eljárásban, valamint  a  különleges eljárás megindulásának  szervezeti  és időbeli  feltételei:  a  hivatalbóliság  a  bíróság  részéről, illetve a törvénysértő bírósági határozat jogerőre emelkedését követő hosszú időtáv lehetősége. Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint ugyanis az alapvető jog lényeges tartalmának alkotmányellenes korlátozása akkor  valósul  meg,  ha az kényszerítő  ok  nélkül  történik, továbbá, ha a korlátozás súlya az elérni kívánt célhoz  képest aránytalan.    A   jogalkotó   szabadságában    áll    –    az Alkotmánybíróság    gyakorlatában,    a    jogorvoslati    jog tekintetében    kialakított   alkotmányossági    követelmények figyelembevétele  mellett  (v.ö.:  49/1998.   (XI.   27.)   AB határozat,  ABK  1998. november, 515,  520-521)  –  ,  hogy  a jogerős  bírósági határozat anyagi jogi szabálysértéseit  vagy az   eljárási   hibákat  szűkebb  vagy  tágabb  körben   tegye orvosolhatóvá   a   rendkívüli  jogorvoslat   eszközeivel,   a perújítás,  illetve a felülvizsgálat útján. Az  állam  büntető igényének érvényesítési kötelezettsége, az elkövető törvénynek megfelelő   megbüntetése  iránti  igény  jelen   esetben   nem tekinthető   alkotmányosan  kényszerítő  oknak   a   személyes szabadságot   érintő  törvénysértés  egyszerűsített   formában történő    megszüntetésére.   Ezen   túlmenően   a    Btk.-ban meghatározott       tilalmak      ellenére      felfüggesztett szabadságvesztés  utólagos  végrehajtására   lehetőséget   adó büntető szabályok aránytalanul súlyosak, különös tekintettel a jogerős elítélést követően az ügyész és a bíróság fellépéséhez rendelkezésre álló hosszú időtartamra. Mindezekre  tekintettel az Alkotmánybíróság a Be. 377.  §  (1) bekezdés    a)    pontján    alapuló    különleges     eljárás alkotmányellenességét    megállapította;    a    megsemmisítés időpontját  azonban  a  Alkotmánybíróságról  szóló  1989.  évi XXXII.   törvény  (a  továbbiakban:  Abtv.)  43.  §-ának   (3) bekezdése  alapján pro futuro határozta meg. Figyelembe  vette ugyanis,   hogy   a  Legfelsőbb  Bíróság  a  BK   166.   számú állásfoglalásában olyan iránymutatást adott, amely  szerint  a Btk.  90.  §-ában  foglalt  kizáró ok ellenére  felfüggesztett szabadságvesztés  kiszabása nem tekinthető olyan  anyagi  jogi (Be.  284.  §  (1) bekezdés a)-b) pont) vagy eljárásjogi  (Be. 284/A.  §  (2)  és  (3)  bekezdés) szabálysértésnek,  amely  a felülvizsgálati eljárás lefolytatását tenné lehetővé.  Így  az Alkotmánybíróság  megfelelő időt biztosít a  törvényalkotónak, hogy   a   Be.-nek  a  felülvizsgálatra  vonatkozó  szabályait alkalmassá  tegye  az  anyagi jogi törvénysértés  orvoslására, amennyiben ez szándékában áll. Az  új Be. 572. § (1) bekezdésének a) pontja ugyanazon okokból alkotmányellenes,  mint a Be. 377. § (1) bekezdés  a)  pontja. Nem  válik  alkotmányosan  elfogadhatóvá  a  törvényi  tilalom ellenére   felfüggesztett   szabadságvesztés   végrehajtásának különleges  eljárásban történő elrendelése  attól,  hogy  arra minden  esetben tárgyaláson kerül sor, mivel  –  amint  azt  a határozat  II/1.1. pontja tartalmazza, – nem a minden  esetben kötelező     tárgyalás     hiánya    az    alkotmányellenesség megállapításának oka. Így az Alkotmánybíróság az Abtv.  42.  § (2)  bekezdés  alapján megállapította, hogy a már kihirdetett, de   még   hatályba   nem   lépett   jogszabályi   rendelkezés alkotmányellenes, és mint ilyen nem lép hatályba 2000.  január 1-jén.   Ezzel   tárgytalanná  vált  a  tárgyalás   tartásának kötelezettségét kimondó 572. § (2) bekezdésnek az (1) bekezdés a) pontjára utaló szövegrésze is.                              III. Az  Alkotmánybíróság – szoros összefüggés okán –  a  tárgyalás mellőzésével  hozott végzésben (Be. XVII.  Fejezet)  kiszabott felfüggesztett    szabadságvesztés   utólagos   elrendelésének kérdéseire is kiterjesztette a vizsgálatot és a Be. 377. § (1) bekezdés    a)    pontján   alapuló   különleges    eljárással összefüggésben,  az  Abtv.  1. §  e)  pontjában  meghatározott hatáskörében, az Abtv. 21. § (7) bekezdése alapján hivatalból, mulasztásban  megnyilvánuló  alkotmányellenességet  állapított meg.   A   vizsgálat   során   az  Alkotmánybíróság   arra   a következtetésre  jutott, hogy a jogi szabályozás  hiányosságai az   Alkotmány  57.  §  (1)  bekezdésének,  valamint  –  ezzel összefüggésben  az  55. § (1) bekezdésének –  sérelmével  járó alkotmányellenes helyzetet idéznek elő. Az   Abtv.   49.   §   (1)   bekezdése  szerint   mulasztásban megnyilvánuló   alkotmányellenesség   megállapítására    akkor kerülhet    sor,    ha    a   jogalkotó   szerv    jogszabályi felhatalmazásból  származó jogalkotói feladatát  elmulasztotta és     ezzel    alkotmányellenességet    idézett    elő.    Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint a jogalkotó  szerv konkrét  jogszabályi felhatalmazás nélkül  is  köteles  eleget tenni  jogszabály-alkotási kötelezettségének,  ha  alkotmányos alapjogok  érvényesüléséhez  szükséges  jogszabályi  garanciák hiányoznak  (31/1997.  (V.  16.)  AB  határozat,   ABH   1997, 154,155). Az   Alkotmánybíróság  álláspontja  szerint   alkotmányellenes helyzet  állt elő azzal, hogy a törvényhozó lehetővé  tette  a felfüggesztett    szabadságvesztés    kiszabását     tárgyalás mellőzésével,    ugyanakkor   elmulasztotta   a    garanciális összefüggések megteremtését a külön eljárás abszolút  eljárási szabálysértései   (Be.   355/A.  §),  az   abszolút   eljárási szabálysértések  esetén a jogerős bírósági határozatok  elleni felülvizsgálat szabályai (Be. 284/A. § (2)-(3) bekezdés,  291. §  (1)  bekezdés)  és  a Be. 377. § (1)  bekezdés  a)  pontján alapuló  különleges  eljárás  között.  A  jogi  szabályozás  e mulasztáson  alapuló  hiányosságai  az  Alkotmány  57.  §  (1) bekezdésének,  valamint  ezzel összefüggésben  az  55.  §  (1) bekezdésének  sérelméhez vezetnek, ha a  bíróság  a  tárgyalás mellőzésével  hozott  jogerős  végzésében  a  Btk.  90  §-ában meghatározott  kizáró okok ellenére szabta ki a felfüggesztett szabadságvesztést. Az  Alkotmánybíróság a 67/1995. (XII. 7.)  AB  határozatban  a pártatlan  bírósághoz  való alkotmányos alapjog  szempontjából vizsgálta a tárgyalás mellőzésének intézményét. A történetileg és  az  új  Be.  szerint  is  "büntető  parancs"-nak  nevezett intézmény   és  a  tárgyaláshoz  való  jog  közötti   ellentét tekintetében  a  döntés hangsúlyozta: a  büntetőparancs  és  a büntetőeljárás   alapelvei  közötti  ellentmondás   feloldását kezdettől  fogva  abban  látták,  hogy  amennyiben  a  terhelt "ellentmond"  a bíróság határozatának, úgy azt  nem  létezőnek kell  tekinteni,  és a tárgyalást a rendes  eljárás  szabályai szerint  kell  lefolytatni. A terhelt ellentmondása  esetén  a büntetőparancs semmilyen kötőerővel nem bírt egészen  1987-ig, amikor  a  terhelt  védelme  érdekében  bevezették  a  relatív súlyosítási tilalmat (ABH 1995, 346, 348). E külön eljárásban a tárgyaláshoz való jogot tehát a tárgyalás tartása iránti kérelem biztosítja (Be. 353. § (1) bekezdés). A kérelem  alapján  a  bíróság köteles  az  általános  szabályok szerint lefolytatni az első fokú eljárást, amelyet szintén  az általános  szabályok szerinti jogorvoslati  eljárás  követhet. Amennyiben  a  vádlott,  abban a  meggyőződésben  nem  kéri  a tárgyalás  tartását,  hogy  a bíróság  tárgyalás  mellőzésével "csak"  felfüggesztett szabadságvesztést szabott ki, és utóbb, a   próbaidő   tartama  alatt  derül  ki,  hogy   a   büntetés felfüggesztésére  a Btk. 90. §-ában írt kizáró  okok  ellenére került  sor,  –  a  Be.  külön  rendelkezése  hiányában  –   a bíróságnak  szintén  a  Be. 377. §  (1)  bekezdése  a)  pontja alapján, a különleges eljárásban kell a büntetés végrehajtását elrendelnie. Ennek   következtében  a  tárgyalás  mellőzésével   kiszabott, végrehajtásában   a   Btk.  szerinti  kizáró   okok   ellenére felfüggesztett      büntetés     végrehajtásának      utólagos elrendelésével    az    elítélten    úgy    hajtanak     végre szabadságelvonással járó büntetést, hogy ügyében nem tartottak tárgyalást.   A   terhelt   adott   esetben   azért   nem   él "ellentmondással" a büntetőparanccsal szemben, azaz nem kéri a tárgyalás kitűzését, mert a bírósági határozat szerint a  vele szemben  alkalmazott  büntetés végrehajtásában  felfüggesztett szabadságvesztés. A tárgyalásról tehát téves feltevés  alapján mond le. Az  Alkotmánybíróságnak az indítványozó által  hivatkozott,  a 29/1990.  (XI. 27.) AB határozattal (ABH 1990, 126) kijavított 26/1990.  (XI. 8.) AB határozata (ABH 1990, 120) az  Alkotmány 57. § (1) bekezdésének sérelme miatt megsemmisítette a polgári perrendtartásról   szóló   1952.   évi   III.   törvény   azon rendelkezéseit,  amelyek  a  felek  kérése  ellenére  lehetővé tették "a per tárgyaláson kívüli elbírálását". E döntés  jelen ügyben  annyiban releváns, amennyiben kifejezésre  juttatja  a felek,  –  büntető  ügyben a terhelt  –  rendelkezési  jogának jelentőségét    a   tárgyaláshoz   való   jog    érvényesülése tekintetében. Az   Alkotmánybíróság  az  Alkotmány  54.  §  (1)  bekezdésben deklarált,  minden  embert megillető emberi  méltósághoz  való jogból  vezeti  le  az  eljárás alá vont  személy,  a  terhelt rendelkezési  jogát,  mint az alkotmányos  önrendelkezési  jog eljárási  jogi  vetületét (1/1994. (I. 7.) AB  határozat,  ABH 1994,  29, 35; 1320/B/1993. AB határozat, ABH 1995, 683, 686). A   szabadságvesztés   büntetés  az  Alkotmány   55.   §   (1) bekezdésében  biztosított  szabadsághoz  való  jog   tényleges elvonása.   Így   az  állami  büntető  hatalom   gyakorlásának alkotmányos  szabályai  között  kitüntetett  helyet  elfoglaló tárgyaláshoz  való jogról lemondás nem tekinthető érvényesnek, ha  az  téves  bírósági  döntés helyességébe  vetett  bizalmon alapszik. A  tárgyalás  tartására  való jogról lemondás  érvényességének feltételekhez  kötöttségét megkívánja az Emberi Jogok  Európai Egyezménye   6.  cikk  1.  pontjához  kapcsolódó   strasbourgi joggyakorlat  is. Az Emberi Jogok Európai Bírósága  –  konkrét esetben  –  úgy  foglalt  állást,  hogy  le  lehet  mondani  a tárgyalás  tartására való jogról azzal a feltétellel,  hogy  a lemondást az érdekelt személyesen tegye, saját akaratából,  rá gyakorolt  nyomás nélkül és egyértelmű módon.  (Így  pl.  Eur. Court H.R., Deweer judgment of 7. February 1980, Series A  no. 80.)  A  büntetőparancs esetében különösen érvényes  az,  hogy lehetséges hallgatólagos lemondás abban az esetben, ha  a  fél nem  kér  tárgyalást,  bár  a nemzeti  jog  ennek  lehetőségét biztosítja  számára  (pl.  Eur.  Court  H.R.,  Hakansson   and Sturesson judgment of 21. February 1990., Series A no 171.). Az  Alkotmánybíróság álláspontjának kialakításánál figyelemmel volt   más   nemzetközi  összefüggésekre   is.   A   tárgyalás mellőzésével  büntetés  kiszabását lehetővé  tevő  intézményt, mint  az eljárás egyszerűsítésének egyik módját "penal  order" néven az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága is szorgalmazta a büntető     igazságszolgáltatás    egyszerűsítéséről     szóló ajánlásában  (No.  R  (87)  18; a  továbbiakban:  Ajánlás).  A büntető  parancsban  alkalmazható  szankciók  tekintetében  az Ajánlás  előírja, hogy azokat vagyoni jellegű  szankciókra  és jogoktól  való  eltiltásra  kell korlátozni,  és  kizárandó  a szabadságvesztés  alkalmazása (Ajánlás  II.c.3.).  Az  Ajánlás ugyan  nem kötelező, de annyiban irányt mutató, hogy a büntető parancsban   törvénysértő  módon  alkalmazott   felfüggesztett szabadságvesztés      korrigálásával      szemben      szigorú követelményeket kell állítani. Fentiekre  tekintettel az Alkotmánybíróság az alkotmányellenes mulasztást megállapította annak ellenére, hogy ezt a helyzetet az  új  Be. orvosolja. Az Alkotmánybíróság azonban figyelemmel van   az   ítélőtáblák   és   a  fellebbviteli   főügyészségek felállításával  kapcsolatos feladatokról szóló 80/1998.  (XII. 16.)  OGY  határozatra  is. Ebben az  Országgyűlés  felkéri  a Kormányt,  hogy  a  büntetőeljárás  jogorvoslati  rendszerének átgondolását is tartalmazó felülvizsgálat eredményeképp  1999. június    30-ig    nyújtson    be    törvényjavaslatot.     Az Alkotmánybíróság  az  Abtv.  49.  §-a  alapján   felhívja   az Országgyűlést:   amennyiben  úgy  dönt,   hogy   az   új   Be. jogorvoslati rendszere 2000. január 1-jén nem lép hatályba, az alkotmányellenes    mulasztás    megszüntetésére    jogalkotói feladatát 1999. december 31-ig teljesítse. Az   Alkotmánybíróság  hangsúlyozni  kívánja,  hogy  ebben   a határozatban  nem az egyszerűsített eljárások létjogosultságát kérdőjelezi  meg,  hiszen  részben  épp  ezektől  az  eljárási formáktól  várható  a büntető igazságszolgáltatás  korszerűbbé válása.  E  felfogás tükröződik a 2000. január 1-jén  hatályba lépő új büntetőeljárási törvényben is. Az Alkotmánybíróság  az egyszerűsített  eljárások  jelentőségének  növekedése  kapcsán arra  mutat  rá, hogy az egyszerűsítés, az ésszerűsítés  és  a pergazdaságossági  szempontok érvényre  juttatásakor  fokozott figyelmet    kell   fordítani   az   alkotmányos    büntetőjog követelményeire.                        Dr. Holló András              az Alkotmánybíróság helyettes elnöke          Dr. Bagi István               Dr. Czúcz Ottó          alkotmánybíró                  alkotmánybíró          Dr. Erdei Árpád              Dr. Kiss László          előadó alkotmánybíró           alkotmánybíró          Dr. Lábady Tamás           Dr. Strausz János          alkotmánybíró                  alkotmánybíró                                          Dr. Tersztyánszky Ödön        Dr. Vörös Imre          alkotmánybíró                  alkotmánybíró .

English: .
Petition filed: .
.
Number of the Decision: .	5/1999. (III. 31.)
Date of the decision: .	03/29/1999
.
.