Hungarian
Ügyszám:
.
65/B/1993
Előadó alkotmánybíró: Erdei Árpád Dr.
.
Az indítvány lényege:
.
A határozat száma: 5/1999. (III. 31.) AB határozat
.
ABH oldalszáma: 1999/75
.
A határozat kelte: Budapest, 03/29/1999
.
.
A határozat szövege:
.
A határozat szövege:
                     A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

    Az    Alkotmánybíróság    jogszabály   alkotmányellenességének
    utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában meghozta  a
    következő

                             határozatot:

    1.  Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a büntetőeljárásról
    szóló  1973. évi I. törvény (a továbbiakban: Be.) 377.  §  (1)
    bekezdésének  a)  pontja  alkotmányellenes,  ezért  azt  1999.
    december 31. napjával megsemmisíti.

    Az     Alkotmánybíróság     megállapítja     továbbá,     hogy
    alkotmányellenes  a  büntetőeljárásról szóló  1998.  évi  XIX.
    törvény  (a  továbbiakban: új Be.) 572. § (1) bekezdésének  a)
    pontja, ezért azt az új Be. kihirdetése napjával megsemmisíti.
    A  megsemmisítés folytán az új Be. 572. § (1) bekezdésének  a)
    pontja,  továbbá (2) bekezdésének az (1) bekezdés a)  pontjára
    utaló  rendelkezése 2000. január 1-jén nem lép hatályba. Ennek
    következtében  az  új  Be. 572. § (2)  bekezdése  a  következő
    szöveggel lép hatályba: "(2) Az (1) bekezdés c) pontja  esetén
    a bíróság tárgyaláson határoz."

    2.   Az   Alkotmánybíróság   megállapítja:   az   Országgyűlés
    alkotmányellenes helyzetet idézett elő akkor, amikor nem tette
    lehetővé a felülvizsgálatot (Be. XII. fejezet) a bíróságnak  a
    tárgyalás  mellőzése  elnevezésű külön eljárásban  (Be.  XVII.
    fejezet)     meghozott,    a    végrehajtásában     próbaidőre
    felfüggesztett szabadságvesztést kiszabó jogerős végzése ellen
    akkor, amikor a bíróság a Btk. 90. §-ában meghatározott kizáró
    okok ellenére szabta ki a büntetést.

    Az Alkotmánybíróság felhívja az Országgyűlést, hogy jogalkotói
    feladatát 1999. december 31-ig teljesítse.

    Az   Alkotmánybíróság  e  határozatát  a   Magyar   Közlönyben
    közzéteszi.
                                 Indokolás

                                    I.

      1.  Az  indítványozó  a Be. 377. § (1) bekezdés  a)  pontjában
      foglalt  rendelkezés alkotmányellenességének megállapítása  és
      megsemmisítése   iránt   fordult  az  Alkotmánybírósághoz.   A
      sérelmezett   törvényi  rendelkezés  szerint   a   bíróság   a
      próbaidőre  felfüggesztett büntetés  végrehajtását  az  ügyész
      indítványára  vagy hivatalból elrendeli, ha a  próbaidő  alatt
      állapítja  meg,  hogy  a  büntetés  végrehajtását  a   Büntető

      Törvénykönyvről  szóló 1978. évi IV. törvény (a  továbbiakban:
      Btk.) 90. §-ában foglalt kizáró ok ellenére függesztették fel.

      A  Btk.  lehetővé teszi, hogy a bíróság az egy  évet  meg  nem
      haladó,  különös  méltánylást érdemlő  esetben  az  egy  évnél
      hosszabb  tartamú, de két évet meg nem haladó szabadságvesztés
      végrehajtását  próbaidőre  felfüggessze,  ha  –  különösen  az
      elkövető   személyi  körülményeire  figyelemmel   –   alaposan
      feltehető, hogy a büntetés célja annak végrehajtása nélkül  is
      elérhető (Btk. 89. § (1) - (2) bekezdés).

      A  büntetés  végrehajtása a Btk.-nak  az  1998.  évi  LXXXVII.
      törvény  (a továbbiakban: Btk.nov.) 24. §-ával – 1999. március
      1-jétől  – módosított 90. §-a szerint azonban nem függeszthető
      fel, ha
      a) az elkövető a szándékos bűncselekményt a korábban kiszabott
      szabadságvesztés   végrehajtásának   befejezése   előtt   vagy
      felfüggesztésének próbaideje alatt követte el,
      b) az elkövető többszörös visszaeső,
      c) az elkövető a bűncselekményt bűnszervezet tagjaként követte
      el,
      d)   az   elkövető   a   három  évi   vagy   ennél   súlyosabb
      szabadságvesztéssel  büntetendő  bűncselekményt   üzletszerűen
      vagy bűnszövetségben követte el.

      Amennyiben  a bíróság a büntetés végrehajtását e  kizáró  okok
      ellenére  felfüggeszti, és ez utóbb, a próbaidő tartama  alatt
      kiderül, úgy a felfüggesztett büntetés végrehajtását utólag el
      kell   rendelni  (Btk.  91.  §  (1)  bekezdés  a)   pont).   A
      végrehajtást  a  bíróság hivatalból vagy az ügyész  indítványa
      alapján,  a Be. 377. §-ában szabályozott különleges eljárásban
      rendeli el (Be. 377. § (1) bekezdés a) pont).

      A különleges eljárások általános szabályai szerint a bíróság –
      eltérő  rendelkezés hiányában – iratok alapján  dönt,  szükség
      esetén  meghallgatja  az  ügyészt, a  terheltet  és  a  védőt.
      Bizonyítás  felvétele esetén tárgyalást tart (Be. 356.  §  (2)
      bekezdés   e)   pont).  A  felfüggesztett  büntetés   utólagos
      végrehajtásával  kapcsolatban a törvény "eltérő  rendelkezést"
      csak  a  Be. 377. § (1) bekezdés c) pontjában foglalt  esetben
      tartalmaz:  ha  a  felfüggesztett  büntetés  végrehajtását   a
      pártfogó   felügyelet   (Btk.  82.  §)   szabályainak   súlyos
      megszegése   miatt  kell  elrendelni,  a  bíróság  tárgyaláson
      határoz  (Be.  377. § (2) bekezdés). Abban az  esetben  tehát,
      amikor   a   bíróság  a  büntetés  végrehajtását  a   Btk.-ban
      meghatározott  kizáró  okok  ellenére  függesztette   fel,   a
      büntetés végrehajtását utólag – az általános szabályok szerint
      –  tárgyalás  tartása nélkül, az iratok, esetleg  meghallgatás
      alapján rendeli el.

      2.  Az  indítványozó álláspontja szerint az, hogy a bíróság  a
      felfüggesztett    szabadságvesztés   utólagos    végrehajtását
      tárgyaláson  kívül rendeli el, sérti az Alkotmány  57.  §  (1)
      bekezdésében  foglalt, az igazságos és nyilvános  tárgyaláshoz
      való  jogot, az 57. § (3) bekezdésében biztosított  védelemhez
      való  jogot,  valamint  az Alkotmány 55.  §  (1)  bekezdésében
      rögzített,  a  szabadsághoz  és a személyi  biztonsághoz  való
      jogot.  Hivatkozik az Alkotmánybíróság 26/1990.  (XI.  8.)  AB
      határozatára,   "melyben  a  polgári   perrendtartás   hasonló
      törvényhelyeinek megsemmisítésére került sor".

      Az  indítványozó  szerint a bírói tévedés  tárgyaláson  kívüli
      korrigálásának  lehetősége  ellentétes  a  Btk.   83.   §-ában
      meghatározott   büntetéskiszabási   szabályokkal.    Véleménye
      szerint  a  tárgyalás alapján "teljesen más büntetés kiszabási
      elveket kell érvényesíteni és másak a büntetés kiszabás  elvei
      és különösen gyakorlata is a végrehajtandó és a felfüggesztett
      szabadságvesztés  kiszabása esetében.  Hiszen  nem  vitatható,
      hogy  egy  hosszabb időtartamú hosszabb időre  végrehajtásában
      felfüggesztett  szabadságvesztésnek  nyilván  sokkal  rövidebb
      időtartamú  végrehajtandó szabadságvesztés  felel  meg".  Ezen
      álláspontból  következően  a  törvényi  rendelkezés  sérti   a
      súlyosítási  tilalom  szabályait (Be. 241.  §  (1)  bekezdés),
      továbbá  a  tényállás  felderítésére és a bizonyítékok  szabad
      mérlegelésére vonatkozó alapelvet (Be. 5. §).

      Az   indítványozó  a  Be.  377.  §  (1)  bekezdés  a)   pontja
      alkotmányellenességének  alátámasztására  –   az   Alkotmányra
      hivatkozás nélkül – felhívja azokat a rendelkezéseket, amelyek
      feltételbeli,  illetve időbeli korlátot  állítanak  a  jogerős
      bírósági  határozatnak a rendkívüli jogorvoslatok  (perújítás,
      felülvizsgálat, az indítvány benyújtásakor egyébként  már  nem
      létező  törvényességi óvás) útján az elítélt  terhére  történő
      megváltoztatása  elé. Álláspontja szerint a  Be.  377.  §  (1)
      bekezdés  a)  pontja  sérti  a  res  iudicata  elvét,   "mivel
      módosítást  enged  az  ítéleten egészen tág  határok  között",
      "hiszen  a  büntetés  végrehajtása a  próbaidő  tartama  alatt
      bármikor, akár annak utolsó napján is elrendelhető."

      3.  Az  indítvány benyújtását követően, 1995. szeptember 1-jén
      lépett  hatályba  a  büntető jogszabályok módosításáról  szóló
      1995.   évi  XLI.  törvény,  amely  a  Be.  XVII.  fejezetében
      szabályozott  külön eljárás, a tárgyalás mellőzésével  történő
      büntetéskiszabás  alkalmazási  körét  bővítette.  A  módosítás
      nyomán lehetővé vált, hogy a bíróság tárgyalás tartása nélkül,
      a  vádindítvány és a nyomozási iratok alapján egy évet meg nem
      haladó,      végrehajtásában     próbaidőre     felfüggesztett
      szabadságvesztést is kiszabjon (Be. 350., 351. §). A Be. külön
      rendelkezésének hiányában a Legfelsőbb Bíróság BK  166.  számú
      állásfoglalásában azt az iránymutatást adta, hogy a Be.  XVII.
      fejezetében szabályozott külön eljárásban kiszabott, a  kizáró
      ok    ellenére   felfüggesztett   szabadságvesztés    utólagos
      végrehajtása  a  Be.  377.  §-a  (1)  bekezdésének  a)  pontja
      szerinti különleges eljárás keretében rendelhető el.

      Az  Alkotmánybíróság – a szoros összefüggés okán – a tárgyalás
      mellőzésével   hozott   végzésben   kiszabott   felfüggesztett
      szabadságvesztés   utólagos   elrendelésének   kérdéseire   is
      kiterjesztette a vizsgálatot.

      4.   Az   Alkotmánybíróság   az  új  büntetőeljárási   törvény
      folyamatban  volt  kodifikációjára tekintettel  beszerezte  az
      igazságügy-miniszter   véleményét.   Az   igazságügy-miniszter
      nyilatkozatában  részletesen  indokolta,  hogy  a   próbaidőre
      felfüggesztett      büntetés     végrehajtásának      utólagos
      elrendelésekor  miért  nem  szükséges  –  főszabályként  –   a
      tárgyalásra   vonatkozó  szabályok  szerint  eljárni,   ha   a
      büntetést az általános eljárási szabályok szerinti tárgyaláson
      szabta  ki  a bíróság. Ugyanakkor aggályosnak tartotta  a  Be.
      377.  §  (1)  bekezdés a) pontja szerinti eljárás  lehetőségét
      abban  az  esetben,  amikor a felfüggesztett  szabadságvesztés
      kiszabására tárgyalás mellőzésével került sor.

      5. Az 1998. évi XIX. törvény 605. §-ának (1) bekezdése alapján
      2000.  január  1-jén  hatályba lépő új Be.  annyiban  azonosan
      szabályozza  a  kérdést, hogy a Btk. 90. §-ában  meghatározott
      kizáró  okok ellenére felfüggesztett szabadságvesztés utólagos
      elrendelésére  szintén  különleges  eljárásban  kerül  sor.  A
      bíróság azonban minden esetben tárgyaláson határoz.

      Az   új   Be.   XXVI.  fejezete  szabályozza  "büntetőparancs"
      elnevezéssel a tárgyalás mellőzésével történő büntetéskiszabás
      külön   eljárását.  A  rendkívüli  felülvizsgálatra  vonatkozó
      rendelkezések (új Be. 425. § (2) bekezdés, 434. § (2) bekezdés
      b)  pont,  436.  § (2) bekezdés) elemzése azt a következtetést
      engedi  meg,  hogy különleges eljárásban csupán  az  általános
      szabályok  szerint lefolytatott bírósági eljárás eredményeképp
      született     törvénysértő    jogerős    bírósági    határozat
      helyrehozatala   történhet  meg.  Az  anyagi   jogi   törvényi
      előfeltételek  hiányában  alkalmazott  büntetőparancs  ugyanis
      olyan  eljárási  hiba, amely az új törvény alapján  rendkívüli
      felülvizsgálat  keretében,  a megtámadott  határozat  hatályon
      kívül  helyezésével  és  az  első fokú  bíróság  új  eljárásra
      utasításával orvosolható.

                                    II.

      Az indítvány részben megalapozott.

      Az  Alkotmánybíróság megállapította, hogy a  Be.  377.  §  (1)
      bekezdés  a) pontján alapuló különleges eljárás nem ellentétes
      az  Alkotmány 57. § (1) és (3) bekezdésével. Sérti  azonban  a
      Btk.   90.   §-ban  foglalt  tilalom  ellenére  felfüggesztett
      szabadságvesztés végrehajtásának különleges eljárásban történő
      utólagos  elrendelése  az  Alkotmány  2.  §  (1)  bekezdésében
      normatív tartalommal meghatározott jogállamiságot, valamint  –
      ezzel   összefüggésben  –  az  Alkotmány  8.  §  (1)  és   (2)
      bekezdését,  valamint  az  55. § (1)  bekezdését.  A  jogállam
      lényegi  ismérvét  jelentő jogbiztonság követelményével  és  a
      jogerő  tiszteletével  ellentétes az, hogy  az  állam  büntető
      hatalmának  gyakorlói,  a bíróság és  az  ügyészség  a  jogerő
      beállta után akár hosszú idővel is lehetőséget kapnak a  téves
      vagy hibás jogerős bírósági határozatnak a terhelt terhére – a
      jogerő  feloldására  irányuló rendkívüli perorvoslati  eljárás
      mellőzésével  –  történő módosítására.  A  különleges  eljárás
      ennek  következtében nem felel meg azoknak a követelményeknek,
      amelyek  a  személyes szabadság elvonása okainak és  az  azzal
      kapcsolatos eljárásnak szabályozásával szemben az Alkotmány 8.
      §  (1) és (2) bekezdésének, valamint az 55. § (1) bekezdésének
      egymásra vonatkoztatásából adódnak.

      1.  Az  Alkotmánybíróság álláspontja szerint a Be. 377. §  (1)
      bekezdés a) pontja és (2) bekezdése nem sérti az Alkotmány 57.
      §   (1)  bekezdését,  a  támadott  törvényi  rendelkezések   a
      tárgyaláshoz      való      joggal     összefüggésben      nem
      alkotmányellenesek.  Az, hogy a bíróság a  törvénysértő  módon
      próbaidőre  felfüggesztett büntetés  végrehajtásának  utólagos
      elrendeléséről  tárgyaláson  kívül  dönt,  nem  jelenti   azon
      alapjog  sérelmét, amely szerint mindenkinek joga  van  ahhoz,
      hogy  az  ellene  emelt  vádat  a  törvény  által  felállított
      független   és   pártatlan  bíróság  igazságos  és   nyilvános
      tárgyaláson bírálja el.

      1.1.  A  próbaidőre  felfüggesztett  büntetés  végrehajtásának
      utólagos   elrendelése  a  különleges  eljárások   egyike.   A
      különleges eljárások lényege, hogy ezek során a bíróság nem  a
      büntetőjogi    felelősségről,   hanem   az   "alap-eljáráshoz"
      kapcsolódó   járulékos  jellegű  kérdésekben   határoz;   ezen
      eljárások  rendeltetése a büntetőjogi főkérdésekhez (bűnösség,
      minősítés, büntetéskiszabás) kapcsolódó, de azokat nem érintő,
      járulékos  jellegű  kérdések eldöntéséhez  szükséges  eljárási
      keretek  biztosítása.  A  különleges  eljárások  szabályai  az
      általános eljárás szabályaihoz képest egyszerűbbek.

      A   különleges  eljárások  egyik  csoportját  alkotják   azok,
      amelyekben   az  "alap-eljárásban"  meghozott  olyan   jogerős
      bírósági  döntések orvoslása történik, ahol a bíróság  a  Btk.
      kogens   rendelkezésének   alkalmazását   elmulasztotta   vagy
      tilalmát   figyelmen  kívül  hagyta.  E  különleges  eljárások
      hatásukat  tekintve sajátos rendkívüli jogorvoslatok,  eredeti
      funkciójuk    szerint   a   törvényességi   óvás    emelésének
      szükségességét   kívánták   kiküszöbölni.   A   következetesen
      érvényesülő  joggyakorlat szerint ezekben  az  eljárásokban  a
      jogerős   döntésben  elmulasztott  vagy   nem   a   törvénynek
      megfelelően  teljesített olyan rendelkezéseket lehet  pótolni,
      helyesbíteni,  amelyek  nem mérlegelésen  alapulnak.  E  körbe
      tartozik a jelen vizsgálat tárgyát képező eljárás is.

      A  Be.  377.  §  (1)  bekezdése a) pontja szerinti  különleges
      eljárásban a bíróság azt a kérdést vizsgálja, megállapítható-e
      a  Btk.  90. §-ában írt valamely kizáró körülmény. Ha a kizáró
      ok   fennáll,  a  bíróságnak  el  kell  rendelnie  a  büntetés
      végrehajtását,  más  döntést nem hozhat. Ebben  az  eljárásban
      tehát  a bíróság nem a vádról, nem a bűnösségről határoz,  nem
      vesz,  nem  is  vehet  fel a büntetőjogi  felelősséget  érintő
      bizonyítást, kizárólag a jogerős bírósági határozat téves vagy
      hibás rendelkezését helyesbítheti.

      Az  Alkotmánybíróság a jelen ügyben is figyelembe  vette  azt,
      hogy  az Alkotmány 57. § (1) bekezdése – figyelemmel az  1976.
      évi   8.  törvényerejű  rendelettel  kihirdetett  Polgári   és
      Politikai  Jogok  Nemzetközi  Egyezségokmánya  14.   cikk   1.
      pontjának, valamint az 1993. évi XXXI. törvénnyel kihirdetett,
      az  emberi  jogok és az alapvető szabadságok védelméről  szóló
      Egyezmény  6.  cikk  1.  pontjának  értelmezésére   is   –   a
      tárgyaláshoz való jognál szélesebb jogokat, illetve  az  állam
      büntető hatalmának gyakorlásával szemben szélesebb alkotmányos
      követelményeket állít. "A 'tisztességes eljárás' (fair  trial)
      követelménye nem egyszerűen egy a bíróságnak és az  eljárásnak
      itt  megkövetelt  tulajdonságai  közül  (ti.  mint  'igazságos
      tárgyalás'),   hanem  az  idézett  alkotmányi   rendelkezésben
      foglalt  követelményeken túl – különösen a büntetőjogra  és  –
      eljárásra   vonatkozóan  –  az  57.  §   többi   garanciájának
      teljesedését is átfogja. Mi több, az Egyezségokmánynak  és  az
      Emberi  Jogok  Európai Egyezményének – az  Alkotmány  57.  §-a
      tartalmához és szerkezetéhez mintát adó – eljárási garanciákat
      tartalmazó cikkei általában elfogadott értelmezése  szerint  a
      fair  trial  olyan  minőség, amelyet az eljárás  egészének  és
      körülményeinek  figyelembevételével  lehet  csupán  megítélni"
      (6/1998. (III. 1.) AB határozat, ABK 1998. március, 101, 103).

      A    vizsgálat   tárgyát   képező   különleges    eljárás    e
      követelményeket figyelembe véve sem sérti az Alkotmány  57.  §
      (1)  bekezdését. Az eljárás ugyan a jogerős bírósági  ítéletet
      követő   különleges   eljárás,   azonban   lényegét   tekintve
      büntetőeljárás.  Ezt  maga  a Be. szabályozási  szerkezete  is
      világosan  kifejezésre  juttatja: a törvény  rendelkezéseit  a
      különleges   eljárásokban   a   XVIII.   fejezetben    foglalt
      eltérésekkel  kell alkalmazni (Be. 356. § (1) bekezdés),  azaz
      külön  rendelkezés hiányában irányadóak rá a  Be.  garanciális
      alapelvei és megfelelő részletszabályai.

      Így  téves az indítványozó azon álláspontja, hogy e különleges
      eljárásban  nem  érvényesül a Be. 5. §-ában  foglalt  alapelvi
      rendelkezés a tényállás felderítésére és a bizonyítékok szabad
      értékelésére.  Nincs  törvényi akadálya annak,  sőt  kötelező,
      hogy a bíróság tárgyalást tartson, ha a hibás jogerős bírósági
      döntés korrekciójának alapjául szolgáló tények feltárására  és
      bizonyítására van szükség (Be. 356. § (2) bekezdés  e)  pont).
      Az  eljárásban  biztosított  a  jogorvoslati  jog:  a  bíróság
      határozata ellen a terhelt és a védő fellebbezhet (Be. 356.  §
      (2)  bekezdés  g) pont), a próbaidőre felfüggesztett  büntetés
      végrehajtását elrendelő végzés elleni fellebbezésnek  halasztó
      hatálya van (Be. 377. § (4) bekezdés).

      Az Alkotmánybíróság álláspontját nem befolyásolta, hogy új Be.
      rendelkezése  szerint az azonos célú különleges  eljárásban  a
      bíróság   akkor   is  tárgyaláson  határoz,  ha   a   büntetés
      végrehajtását  a  Btk.  90.  § -ban  írt  kizáró  ok  ellenére
      függesztették fel, és emiatt szükséges a végrehajtás  utólagos
      elrendelése  (új Be. 572. § (2) bekezdés). Nem  kifogásolható,
      hogy  a  törvényhozó – formai értelemben – "túlbiztosítja"  az
      eljárást.   Valójában  az,  hogy  a  bíró   –   a   bizonyítás
      szükségessége  nélkül – tárgyaláson állapítja  meg  azt,  amit
      jelenleg az iratok vagy meghallgatás alapján, az Alkotmány 57.
      §   (1)   bekezdése  szempontjából  nem  tekinthető   többlet-
      garanciának.  A  különleges eljárásban  tartandó  tárgyalásnak
      ugyanis  továbbra sem lehet feladata a büntetőjogi  felelősség
      eldöntésének    és    a    büntetési   nem    megválasztásának
      felülvizsgálata,   csupán   annak   megállapítása,   hogy    a
      végrehajtás  felfüggesztésére törvénysértő módon került-e  sor
      vagy   sem,   s  előbbi  esetben  a  büntetés  végrehajtásának
      elrendelése.

      1.2.  Téves  az  indítványozó azon álláspontja,  hogy  a  Btk.
      kizáró      rendelkezéseinek     sérelmével     felfüggesztett
      szabadságvesztés végrehajtásának utólagos elrendelése esetén a
      Btk.  83.  §-ban rögzített büntetéskiszabási elvek, illetve  a
      Be.-nek a súlyosítási tilalomra vonatkozó szabályai (Be. 241.,
      234. §) indokolják a tárgyalás tartását.

      Az    indítvány   benyújtásakor   a   feltételes   elítéléssel
      kapcsolatos   törvényi  rendelkezések   helyes   és   egységes
      alkalmazását  a  Legfelsőbb Bíróság VII.  számú  Büntető  Elvi
      Döntése  volt hivatott biztosítani – kötelező erővel. Az  elvi
      döntést a Legfelsőbb Bíróság 1994-ben hatályon kívül helyezte;
      majd  a Büntető Kollégium BK. 153. számú állásfoglalása  adott
      iránymutatást   a   büntetés  végrehajtásának   felfüggesztése
      tárgyában. A BK. állásfoglalás II.1. pontja szerint:  "A  Btk.
      89.  §-án  alapuló ítéleti rendelkezés járulékos  jellegű,  és
      ezzel   a  törvényi  szabályozással,  amely  a  felfüggesztett
      szabadságvesztést  nem  tekinti önálló büntetési  nemnek,  nem
      egyeztethető  össze  olyan  gyakorlat,  amely  a   végrehajtás
      felfüggesztését   a   büntetés  hosszabb  tartamával   mintegy
      'ellensúlyozza'."   A   Btk.nov.  18.   §-a   a   Btk.-nak   a
      büntetéskiszabás  elveit meghatározó  83.  §-át  módosítva  az
      állandó bírói gyakorlatot törvényerőre emelte. A Btk. –  1999.
      március  1-jétől hatályos – rendelkezése szerint, ha a bíróság
      szabadságvesztést szab ki, a büntetés mértékét  a  végrehajtás
      felfüggesztése figyelmen kívül hagyásával állapítja meg  (Btk.
      83. § (4) bekezdés).

      Ugyanakkor nem lehet eltekinteni attól, hogy a végrehajtásában
      felfüggesztett     szabadságvesztés    ténylegesen     enyhébb
      "büntetés", mint a végrehajtandó szabadságvesztés.  Ezt  vette
      figyelembe  a  Legfelsőbb Bíróság, amikor a másodfokú  bíróság
      reformatórius   jogkörét   korlátozó   súlyosítási    tilalmat
      értelmezte (BK. 157.). A súlyosítási tilalom azonban  az  első
      fokú  határozat  meghozatalát követően, a jogorvoslat  alapján
      folytatódó  eljárásban meghozott jogerős bírósági  határozatig
      érvényesülő  intézmény.  Így a vizsgálat  tárgyát  képező,  az
      ügyész  indítványára,  illetve a bíróság  részéről  hivatalból
      indított különleges eljárásban nem értelmezhető.

      2.  Az  Alkotmánybíróság  álláspontja  szerint  a  sérelmezett
      törvényi  rendelkezés  nem  sérti  az  Alkotmány  57.  §   (3)
      bekezdésben  biztosított  védelemhez  való  jogot.  Téves   az
      indítványozó  azon  álláspontja, hogy a  védelemhez  való  jog
      kizárólag tárgyaláson gyakorolható.

      Az   Alkotmánybíróság  több  határozatában  igen   részletesen
      foglalkozott ezen alkotmányos alapjog tartalmával és az  ebből
      eredő  követelményekkel  (így  pl.  a  25/1991.  (V.  18.)  AB
      határozat,  ABH  1991, 414; vagy legutóbb:  a  763/B/1997.  AB
      határozat,  ABK 1998. február, 74, 76; 6/1998. (III.  11.)  AB
      határozat, ABK 1998. március, 101). E követelmények a vizsgált
      eljárásban  megfelelően érvényesülnek.  A  védő  az  alapügyre
      vonatkozó   meghatalmazás,  illetőleg  a  kirendelés   alapján
      jogosult részt venni a különleges eljárásokban (Be. 50. §  (2)
      bekezdés).   A  különleges  eljárásokra  vonatkozó   általános
      rendelkezések biztosítják a védelemhez való jogot,  a  terhelt
      és a védő aktív közreműködését.
      3.  Az  Alkotmánybíróság álláspontja szerint a Be. 377.  §  a)
      pontján  alapuló  különleges eljárás az  Alkotmány  2.  §  (1)
      bekezdésben      normatív      tartalommal      megfogalmazott
      jogállamiságból  az Alkotmánybíróság gyakorlatában  levezetett
      jogbiztonság  és  a  jogerő tisztelete  követelményeit  sérti.
      Alkotmányosan megengedhetetlen ellentmondás van a törvénysértő
      jogerős bírósági határozatoknak az elítélt terhére egyfelől  a
      felülvizsgálati  eljárásban, másfelől a különleges  eljárásban
      lehetséges korrekciója között.

      3.1. Megalapozott az indítványozó azon érvelése, amely szerint
      a  vizsgálat  tárgyát képező különleges eljárás a törvénysértő
      jogerős  bírósági  határozat  megváltoztatását,  a  kizáró  ok
      ellenére   felfüggesztett   szabadságvesztés   végrehajtásának
      elrendelését   igen   tág,  és  a  rendkívüli   jogorvoslatnál
      lényegesen hosszabb időtávon engedi meg.

      A  büntetőeljárási felülvizsgálat intézményét a törvényhozó az
      Alkotmánybíróság    9/1992.   (I.   30.)   AB    határozatával
      megsemmisített    törvényességi   óvás   helyett,    kizárólag
      jogorvoslati  funkcióra  és a jogbiztonság  szempontjait  szem
      előtt  tartva  hozta létre. A terhelt terhére  felülvizsgálati
      indítványt az ügyész, magánvádas ügyekben a terhelt felmentése
      vagy az eljárás megszüntetése esetén a magánvádló nyújthat be.
      Megszűnt  az a lehetőség, hogy a törvénysértő jogerős bírósági
      határozatok  ellen  a  Legfelsőbb  Bíróság  elnöke  rendkívüli
      jogorvoslattal  éljen.  A  terhelt terhére  a  felülvizsgálati
      indítványt  a  közlésétől számított hat  hónapon  belül  lehet
      előterjeszteni (Be. 284/A. § (4) bekezdés).

      A  Be. 377. § a) pontján alapuló különleges eljárást a bíróság
      hivatalból vagy az ügyész indítványára folytatja le.  A  bírói
      gyakorlat   szerint   a  próbaidőre  felfüggesztett   büntetés
      végrehajtása  utólagos elrendelésének akkor van  helye,  ha  a
      próbaidő  a különleges eljárás során hozott első fokú bírósági
      határozat  meghozatalának időpontjában még nem telt le;  nincs
      jelentősége azonban annak, hogy a fellebbezés elbírálásának az
      időpontjában a próbaidő már letelt (BH 1983. 395.). A próbaidő
      a  vétség  miatt kiszabott szabadságvesztés esetén  egy  évtől
      három  évig, a bűntett miatt kiszabott szabadságvesztés esetén
      –  a Btk.nov. 23. §-ának módosító rendelkezése következtében –
      két   évtől  öt  évig  terjedhet.  A  próbaidőt  években  kell
      meghatározni  és a kiszabott szabadságvesztésnél rövidebb  nem
      lehet  (Btk.  89. § (3) bekezdés). Míg tehát a  felülvizsgálat
      kezdeményezésére legfeljebb hat hónapon belül van lehetőség, a
      kizáró  ok  ellenére felfüggesztett szabadságvesztés  utólagos
      végrehajtását   –   a   próbaidő  hosszának   függvényében   –
      minimálisan egy, illetve két évig, maximálisan három,  illetve
      öt  évig  rendelheti  el  a különleges eljárásban  első  fokon
      eljáró bíróság. Amennyiben ez a döntés nem emelkedik jogerőre,
      ez az idő még hosszabb is lehet.

      3.2.   A   felülvizsgálat  intézménye  csak   a   legsúlyosabb
      eredménnyel  járó  büntető anyagi jogi törvénysértések  és  az
      abszolút    eljárási    szabálysértések   orvoslására    nyújt
      lehetőséget.  Mivel – amint ezt a Be. 284. § (1)  bekezdéséhez
      fűzött  indokolás  tartalmazza – a jogerőhöz kiemelten  fontos
      joghatások fűződnek, a törvényalkotó meglehetősen szűken vonta
      meg  azt  a  határt,  ahol a jogerő az  anyagi  igazság  és  a
      törvényesség érvényesülése érdekében áttörhető.

      A      törvénysértően      felfüggesztett     szabadságvesztés
      végrehajtásának utólagos elrendelésekor a bíróság egy  korábbi
      jogerős határozatot hivatalból vagy ügyészi indítványra –  azt
      mintegy  "kijavítva"  –  úgy változtat  meg,  hogy  ezáltal  a
      terhelt  helyzete az eredeti határozatban foglaltakhoz  képest
      súlyosabbá  válik. Az Alkotmánybíróság álláspontja  szerint  a
      jogerő feloldásának ez a módja nem felel meg a jogállamiságból
      adódó  követelményeknek,  azoknak a tételeknek,  amelyeket  az
      Alkotmánybíróság  a  jogállam,  a  jogerő  és  a  jogbiztonság
      követelményéről,  az  anyagi  igazság,  a  törvényesség  és  a
      jogbiztonság,  jogerő konfliktusának feloldásáról,  az  állami
      büntető   hatalom   sikertelenségének   kockázatáról    eddigi
      döntéseiben,  alapvetően a 9/1992. (I.  30.)  AB  határozatban
      (ABH  1992,  59) és a 11/1992. (III. 5.) AB határozatban  (ABH
      1992, 77) kimunkált.

      Az   Alkotmánybíróság  a  9/1992.  (I.  30.)  AB  határozatban
      kifejtette és azóta következetesen képviseli, hogy a  jogállam
      nélkülözhetetlen eleme a jogbiztonság. Az anyagi  igazságosság
      és  a  jogbiztonság  követelményét a jogerő  intézménye  hozza
      összhangba   –   megint  csak  a  jogbiztonság  elsődlegessége
      alapján. A jogerő intézménye, alaki és anyagi jogerőként  való
      pontos  meghatározottsága a jogállamiság részeként alkotmányos
      követelmény.    Az   Alkotmánynak   megfelelően    biztosított
      jogorvoslati  lehetőségek mellett beállott jogerő tiszteletben
      tartása  a jogrend egészének biztonságát szolgálja. A  jogerős
      határozatok  megváltoztathatatlanságához és irányadó  voltához
      alapvető  alkotmányos  érdek  fűződik.  A  jogbiztonság   elve
      ugyanakkor  tág  mérlegelési  és döntési  lehetőséget  hagy  a
      jogalkotó   számára,   hiszen   a   jogállamiság   más   elvek
      érvényesülését  is megköveteli, s ezek esetleg  ütközhetnek  a
      jogbiztonság követelményével ( 9/1992. (I. 30.) AB  határozat,
      ABH 1992, 59, 65-66).

      Az  Alkotmánybíróság több határozatában hangsúlyozta,  hogy  a
      büntető  hatalom gyakorlása, a büntetőjogi felelősségre  vonás
      az állam alkotmányos kötelezettsége (715/D/1994. AB határozat,
      ABH  1997,  584,  588;  793/B/1997. AB  határozat,  ABK  1998.
      február,  74,  76). Az Alkotmány 50. §-a szerint  a  bíróságok
      megbüntetik  a  bűncselekmények  elkövetőit.  Indokolt,   hogy
      ennek,   a   büntető   igazságszolgáltatás  lényegét   jelentő
      feladatnak a teljesítéséhez az állami büntetőhatalmat gyakorló
      szerveknek  hatékony eszközök álljanak a rendelkezésükre.  Így
      az   is  felmerülhet,  hogy  a  felülvizsgálatnál  egyszerűbb,
      gyorsabb  eszközöket  kapjanak a jogerő feloldására,  a  bírói
      hibák,  illetve tévedések korrigálására, ezen keresztül  pedig
      az    elkövetőknek    a    törvényekkel    összhangban    álló
      megbüntetésére.   Az   Alkotmánybíróság  álláspontja   szerint
      azonban a jogbiztonsághoz, a jogerő tiszteletéhez fűződő érdek
      megelőzi  a kizáró ok ellenére felfüggesztett szabadságvesztés
      végrehajtásának   utólagos,  igen   egyszerű   módon   történő
      elrendeléséhez fűződő érdeket.

      A  jelen  vizsgálat tárgya tekintetében a jogbiztonság elvének
      és    a    törvénynek   megfelelő   megbüntetés    alkotmányos
      követelményének konkurálása esetén az előbbi élvez prioritást.
      A  jogbiztonság  érdekében  el kell  viselni  azokat  a  bírói
      hibákat   vagy  tévedéseket,  amelyeknek  köszönhetően   egyes
      elkövetők a megérdemeltnél enyhébb büntetésben részesülnek.  A
      terheltre  kedvező tévedés esetében az állami  büntetőhatalmat
      megvalósító  két  szervezet, a bíróság és az  ügyészség  kellő
      körültekintés  nélkül járt el. Az ennek következtében  hibásan
      kiszabott büntetés megváltoztatása, helyesbítése nem történhet
      a   rendkívüli   jogorvoslat  mellőzésével,  mert   a   jogerő
      feloldására csak az tekinthető elfogadható eszköznek.

      A  Be.  377.  §  (1)  bekezdés a) pontján  alapuló  különleges
      eljárás  ellentétes azzal a jogállam büntető hatalmát jellemző
      elvvel,  hogy  a  bűnüldözés sikertelenségének  kockázatát  az
      állam  viseli.  Ha  tehát  a jogerős  ítélet  –  a  terheltnek
      kedvezően  – törvényt sért, ennek következményét nem viselheti
      a   terhelt,   annál   kevésbé,  mert  a  hatóságok   hibáinak
      kijavítására nyitva álló és alkotmányos garanciákkal  ellátott
      jogorvoslatokat,  amelyek  lehetőségével   a   terheltnek   is
      számolnia  kellett,  már kimerítették  (9/1992.  (I.  30.)  AB
      határozat, ABH 1992, 59,70).

      4.  Az  Alkotmánybíróság álláspontja szerint  jelen  ügyben  a
      jogállamiság, a jogbiztonság és a jogerő tiszteletének sérelme
      egyben  alapjogi  sérelmet is jelent.  A  vizsgált  különleges
      eljárás  –  figyelemmel  az Alkotmány 2.  §  (1)  bekezdésének
      sérelmére  – nem felel meg azoknak a feltételeknek,  amelyeket
      az   Alkotmánybíróság   a   személyi   szabadság   alapjogának
      korlátozhatóságáról  az  Alkotmány  55.  §  (1)  bekezdésében,
      valamint   a   8.   §   (1)  és  (2)  bekezdésében   foglaltak
      rendelkezések alapján eddigi gyakorlatában megfogalmazott.

      Az   Alkotmánybíróság  66/1991.  (XII.  21.)   AB   határozata
      meghatározó jelentőségű értelmezését adta az Alkotmány  55.  §
      (1)   bekezdésének.  Az  Alkotmánybíróság  megállapította:   a
      személyes szabadság alkotmányos alapjogát törvény – a  büntető
      jogszabály  –  az  Alkotmány  megengedő  rendelkezése  folytán
      korlátozhatja. Az egyes korlátozó rendelkezések  azonban  csak
      akkor  fogadhatók el alkotmányszerűnek, ha az  általuk  elérni
      kívánt  és  alkotmányosan elismert célhoz képest a  korlátozás
      szükségszerű és arányos (ABH 1991, 342, 347).

      Az   Alkotmánybíróság  ez  követően  még  több   határozatában
      foglalkozott  az 55. § (1) bekezdése tartalmának  kibontásával
      (így  pl.: 723/B/1991/6. AB határozat, ABH 1991, 632; 31/1997.
      (V.  16.) AB határozat, ABH 1997, 154; 63/1997. (XII. 11.)  AB
      határozat,  ABH 1997, 365). Az Alkotmánybíróság határozatainak
      a jelen vizsgálat szempontjából releváns lényege: az Alkotmány
      55.  §  (1)  bekezdése a törvénynek csak úgy teszi lehetővé  a
      személyes  szabadság elvonása okainak és az azzal  kapcsolatos
      eljárásnak   a  szabályozását,  hogy  ez  a  szabályozás   nem
      korlátozza   szükségtelenül  vagy  aránytalanul  a   személyes
      szabadsághoz  való  jogot.  E  követelmény  –  ahogyan  ezt  a
      66/1991.  (XII.  21.)  AB  határozat  (ABH  1991,  342,   347)
      implicite, a 723/B/1991/6. AB határozat (ABH 1991,  632,  637)
      pedig  explicite kifejezésre is juttatja – az Alkotmány 55.  §
      (1)  bekezdésnek  és  az alapvető jogok  lényeges  tartalmának
      korlátozását    tiltó   8.   §   (2)   bekezdésnek    egymásra
      vonatkoztatásán alapul.

      Az  Alkotmánybíróság e felfogása megfelel  az  Európai  Emberi
      Jogi  Egyezmény 5. Cikk 1/a. pontjával kapcsolatos strasbourgi
      gyakorlatnak  is. Az 5. cikk 1/a. pontja szerint szabadságától
      senkit    nem   lehet   megfosztani,   kivéve   a   törvényben
      meghatározott eljárás útján a törvényes őrizetben  tartást  az
      illetékes    bíróság   által   történt   elítélést   követően.
      Kétségtelen,  hogy  elsősorban a követelmény  "formai"  elemei
      érvényesülnek: amennyiben az elítélt fogva tartása jogszerűen,
      megfelelő   bíróság   által  hozott  és  jogerőre   emelkedett
      határozaton alapul, úgy a strasbourgi szervek – függetlenül  a
      hazai  bíróság  esetleges tévedéseitől a jogkérdésekben  –  az
      ilyen  fogva tartást mindig törvényesnek minősítik. Az  Emberi
      Jogok  Európai Bizottságának álláspontja szerint az  Egyezmény
      5.  cikke  1. pontjának rendelkezései ugyanis nem  a  bírósági
      határozatok  törvényességét, hanem a  fogva  tartás  törvényes
      eljárás alapján megengedhető eseteit hivatottak szabályozni.

      Ugyanakkor azonban az Emberi Jogok Európai Bírósága is támaszt
      tartalmi  követelményeket a "törvénynek megfelelő  eljárással"
      szemben.  Ennek  lényege, hogy bár az 5.  cikk  ezen  kitétele
      lényegében a belső jogra utal, így az eljárásnak a  belső  jog
      szerint  kell törvényesnek lenne, mégis a belső jognak magának
      meg  kell  felelnie az Egyezmény kifejezett  vagy  bennfoglalt
      elveivel:  tisztességes  (fair) és megfelelő  eljárásnak  kell
      lennie.  A  személyes szabadságtól megfosztás  bármely  esetét
      megfelelő   hatóságnak  kell  elrendelnie  és   végrehajtania,
      továbbá  nem lehet önkényes (v.ö.: Eur. Court H.R.  Winterwerp
      judgment of 24 October 1979, Series A no 33; No. 7679/76, Dec.
      14.7.77, D.R. 9 p.175; No. 10689/83, Dec. 4.7.84, D.R.  37  p.
      225; No. 11531/85, Dec. 7.10.87, D.R. 53 p.128).

      A  jogerős bírósági határozatban törvénysértően felfüggesztett
      szabadságvesztés  végrehajtásának utólagos  elrendelése  –  az
      elítélt   tényleges   megfosztása  büntetésként   a   személyi
      szabadságától  – törvényben meghatározott okból és  törvényben
      meghatározott eljárásban történik. Amint azt a határozat II/1.
      és  2. pontjaiban az Alkotmánybíróság kifejtette, a különleges
      eljárás  törvényi  szabályozása és garanciális  rendszere  nem
      ellentétes  az alkotmányossági követelményekkel. Az  Alkotmány
      8.  §  (1)  és  (2) bekezdésének sérelmét eredményezi  azonban
      magának  a  különleges eljárásnak a lényege, azaz  a  személyi
      szabadságot  érintő törvénysértés kiküszöbölésének  lehetősége
      az  elítélt  terhére  a  formailag egyszerűsített  eljárásban,
      valamint  a  különleges eljárás megindulásának  szervezeti  és
      időbeli  feltételei:  a  hivatalbóliság  a  bíróság  részéről,
      illetve a törvénysértő bírósági határozat jogerőre emelkedését
      követő hosszú időtáv lehetősége.

      Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint ugyanis az
      alapvető jog lényeges tartalmának alkotmányellenes korlátozása
      akkor  valósul  meg,  ha az kényszerítő  ok  nélkül  történik,
      továbbá, ha a korlátozás súlya az elérni kívánt célhoz  képest
      aránytalan.    A   jogalkotó   szabadságában    áll    –    az
      Alkotmánybíróság    gyakorlatában,    a    jogorvoslati    jog
      tekintetében    kialakított   alkotmányossági    követelmények
      figyelembevétele  mellett  (v.ö.:  49/1998.   (XI.   27.)   AB
      határozat,  ABK  1998. november, 515,  520-521)  –  ,  hogy  a
      jogerős  bírósági határozat anyagi jogi szabálysértéseit  vagy
      az   eljárási   hibákat  szűkebb  vagy  tágabb  körben   tegye
      orvosolhatóvá   a   rendkívüli  jogorvoslat   eszközeivel,   a
      perújítás,  illetve a felülvizsgálat útján. Az  állam  büntető
      igényének érvényesítési kötelezettsége, az elkövető törvénynek
      megfelelő   megbüntetése  iránti  igény  jelen   esetben   nem
      tekinthető   alkotmányosan  kényszerítő  oknak   a   személyes
      szabadságot   érintő  törvénysértés  egyszerűsített   formában
      történő    megszüntetésére.   Ezen   túlmenően   a    Btk.-ban
      meghatározott       tilalmak      ellenére      felfüggesztett
      szabadságvesztés  utólagos  végrehajtására   lehetőséget   adó
      büntető szabályok aránytalanul súlyosak, különös tekintettel a
      jogerős elítélést követően az ügyész és a bíróság fellépéséhez
      rendelkezésre álló hosszú időtartamra.

      Mindezekre  tekintettel az Alkotmánybíróság a Be. 377.  §  (1)
      bekezdés    a)    pontján    alapuló    különleges     eljárás
      alkotmányellenességét    megállapította;    a    megsemmisítés
      időpontját  azonban  a  Alkotmánybíróságról  szóló  1989.  évi
      XXXII.   törvény  (a  továbbiakban:  Abtv.)  43.  §-ának   (3)
      bekezdése  alapján pro futuro határozta meg. Figyelembe  vette
      ugyanis,   hogy   a  Legfelsőbb  Bíróság  a  BK   166.   számú
      állásfoglalásában olyan iránymutatást adott, amely  szerint  a
      Btk.  90.  §-ában  foglalt  kizáró ok ellenére  felfüggesztett
      szabadságvesztés  kiszabása nem tekinthető olyan  anyagi  jogi
      (Be.  284.  §  (1) bekezdés a)-b) pont) vagy eljárásjogi  (Be.
      284/A.  §  (2)  és  (3)  bekezdés) szabálysértésnek,  amely  a
      felülvizsgálati eljárás lefolytatását tenné lehetővé.  Így  az
      Alkotmánybíróság  megfelelő időt biztosít a  törvényalkotónak,
      hogy   a   Be.-nek  a  felülvizsgálatra  vonatkozó  szabályait
      alkalmassá  tegye  az  anyagi jogi törvénysértés  orvoslására,
      amennyiben ez szándékában áll.

      Az  új Be. 572. § (1) bekezdésének a) pontja ugyanazon okokból
      alkotmányellenes,  mint a Be. 377. § (1) bekezdés  a)  pontja.
      Nem  válik  alkotmányosan  elfogadhatóvá  a  törvényi  tilalom
      ellenére   felfüggesztett   szabadságvesztés   végrehajtásának
      különleges  eljárásban történő elrendelése  attól,  hogy  arra
      minden  esetben tárgyaláson kerül sor, mivel  –  amint  azt  a
      határozat  II/1.1. pontja tartalmazza, – nem a minden  esetben
      kötelező     tárgyalás     hiánya    az    alkotmányellenesség
      megállapításának oka. Így az Alkotmánybíróság az Abtv.  42.  §
      (2)  bekezdés  alapján megállapította, hogy a már kihirdetett,
      de   még   hatályba   nem   lépett   jogszabályi   rendelkezés
      alkotmányellenes, és mint ilyen nem lép hatályba 2000.  január
      1-jén.   Ezzel   tárgytalanná  vált  a  tárgyalás   tartásának
      kötelezettségét kimondó 572. § (2) bekezdésnek az (1) bekezdés
      a) pontjára utaló szövegrésze is.

                                   III.

      Az  Alkotmánybíróság – szoros összefüggés okán –  a  tárgyalás
      mellőzésével  hozott végzésben (Be. XVII.  Fejezet)  kiszabott
      felfüggesztett    szabadságvesztés   utólagos   elrendelésének
      kérdéseire is kiterjesztette a vizsgálatot és a Be. 377. § (1)
      bekezdés    a)    pontján   alapuló   különleges    eljárással
      összefüggésben,  az  Abtv.  1. §  e)  pontjában  meghatározott
      hatáskörében, az Abtv. 21. § (7) bekezdése alapján hivatalból,
      mulasztásban  megnyilvánuló  alkotmányellenességet  állapított
      meg.   A   vizsgálat   során   az  Alkotmánybíróság   arra   a
      következtetésre  jutott, hogy a jogi szabályozás  hiányosságai
      az   Alkotmány  57.  §  (1)  bekezdésének,  valamint  –  ezzel
      összefüggésben  az  55. § (1) bekezdésének –  sérelmével  járó
      alkotmányellenes helyzetet idéznek elő.

      Az   Abtv.   49.   §   (1)   bekezdése  szerint   mulasztásban
      megnyilvánuló   alkotmányellenesség   megállapítására    akkor
      kerülhet    sor,    ha    a   jogalkotó   szerv    jogszabályi
      felhatalmazásból  származó jogalkotói feladatát  elmulasztotta
      és     ezzel    alkotmányellenességet    idézett    elő.    Az
      Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint a jogalkotó  szerv
      konkrét  jogszabályi felhatalmazás nélkül  is  köteles  eleget
      tenni  jogszabály-alkotási kötelezettségének,  ha  alkotmányos
      alapjogok  érvényesüléséhez  szükséges  jogszabályi  garanciák
      hiányoznak  (31/1997.  (V.  16.)  AB  határozat,   ABH   1997,
      154,155).

      Az   Alkotmánybíróság  álláspontja  szerint   alkotmányellenes
      helyzet  állt elő azzal, hogy a törvényhozó lehetővé  tette  a
      felfüggesztett    szabadságvesztés    kiszabását     tárgyalás
      mellőzésével,    ugyanakkor   elmulasztotta   a    garanciális
      összefüggések megteremtését a külön eljárás abszolút  eljárási
      szabálysértései   (Be.   355/A.  §),  az   abszolút   eljárási
      szabálysértések  esetén a jogerős bírósági határozatok  elleni
      felülvizsgálat szabályai (Be. 284/A. § (2)-(3) bekezdés,  291.
      §  (1)  bekezdés)  és  a Be. 377. § (1)  bekezdés  a)  pontján
      alapuló  különleges  eljárás  között.  A  jogi  szabályozás  e
      mulasztáson  alapuló  hiányosságai  az  Alkotmány  57.  §  (1)
      bekezdésének,  valamint  ezzel összefüggésben  az  55.  §  (1)
      bekezdésének  sérelméhez vezetnek, ha a  bíróság  a  tárgyalás
      mellőzésével  hozott  jogerős  végzésében  a  Btk.  90  §-ában
      meghatározott  kizáró okok ellenére szabta ki a felfüggesztett
      szabadságvesztést.

      Az  Alkotmánybíróság a 67/1995. (XII. 7.)  AB  határozatban  a
      pártatlan  bírósághoz  való alkotmányos alapjog  szempontjából
      vizsgálta a tárgyalás mellőzésének intézményét. A történetileg
      és  az  új  Be.  szerint  is  "büntető  parancs"-nak  nevezett
      intézmény   és  a  tárgyaláshoz  való  jog  közötti   ellentét
      tekintetében  a  döntés hangsúlyozta: a  büntetőparancs  és  a
      büntetőeljárás   alapelvei  közötti  ellentmondás   feloldását
      kezdettől  fogva  abban  látták,  hogy  amennyiben  a  terhelt
      "ellentmond"  a bíróság határozatának, úgy azt  nem  létezőnek
      kell  tekinteni,  és a tárgyalást a rendes  eljárás  szabályai
      szerint  kell  lefolytatni. A terhelt ellentmondása  esetén  a
      büntetőparancs semmilyen kötőerővel nem bírt egészen  1987-ig,
      amikor  a  terhelt  védelme  érdekében  bevezették  a  relatív
      súlyosítási tilalmat (ABH 1995, 346, 348).

      E külön eljárásban a tárgyaláshoz való jogot tehát a tárgyalás
      tartása iránti kérelem biztosítja (Be. 353. § (1) bekezdés). A
      kérelem  alapján  a  bíróság köteles  az  általános  szabályok
      szerint lefolytatni az első fokú eljárást, amelyet szintén  az
      általános  szabályok szerinti jogorvoslati  eljárás  követhet.
      Amennyiben  a  vádlott,  abban a  meggyőződésben  nem  kéri  a
      tárgyalás  tartását,  hogy  a bíróság  tárgyalás  mellőzésével
      "csak"  felfüggesztett szabadságvesztést szabott ki, és utóbb,
      a   próbaidő   tartama  alatt  derül  ki,  hogy   a   büntetés
      felfüggesztésére  a Btk. 90. §-ában írt kizáró  okok  ellenére
      került  sor,  –  a  Be.  külön  rendelkezése  hiányában  –   a
      bíróságnak  szintén  a  Be. 377. §  (1)  bekezdése  a)  pontja
      alapján, a különleges eljárásban kell a büntetés végrehajtását
      elrendelnie.

      Ennek   következtében  a  tárgyalás  mellőzésével   kiszabott,
      végrehajtásában   a   Btk.  szerinti  kizáró   okok   ellenére
      felfüggesztett      büntetés     végrehajtásának      utólagos
      elrendelésével    az    elítélten    úgy    hajtanak     végre
      szabadságelvonással járó büntetést, hogy ügyében nem tartottak
      tárgyalást.   A   terhelt   adott   esetben   azért   nem   él
      "ellentmondással" a büntetőparanccsal szemben, azaz nem kéri a
      tárgyalás kitűzését, mert a bírósági határozat szerint a  vele
      szemben  alkalmazott  büntetés végrehajtásában  felfüggesztett
      szabadságvesztés. A tárgyalásról tehát téves feltevés  alapján
      mond le.

      Az  Alkotmánybíróságnak az indítványozó által  hivatkozott,  a
      29/1990.  (XI. 27.) AB határozattal (ABH 1990, 126) kijavított
      26/1990.  (XI. 8.) AB határozata (ABH 1990, 120) az  Alkotmány
      57. § (1) bekezdésének sérelme miatt megsemmisítette a polgári
      perrendtartásról   szóló   1952.   évi   III.   törvény   azon
      rendelkezéseit,  amelyek  a  felek  kérése  ellenére  lehetővé
      tették "a per tárgyaláson kívüli elbírálását". E döntés  jelen
      ügyben  annyiban releváns, amennyiben kifejezésre  juttatja  a
      felek,  –  büntető  ügyben a terhelt  –  rendelkezési  jogának
      jelentőségét    a   tárgyaláshoz   való   jog    érvényesülése
      tekintetében.

      Az   Alkotmánybíróság  az  Alkotmány  54.  §  (1)  bekezdésben
      deklarált,  minden  embert megillető emberi  méltósághoz  való
      jogból  vezeti  le  az  eljárás alá vont  személy,  a  terhelt
      rendelkezési  jogát,  mint az alkotmányos  önrendelkezési  jog
      eljárási  jogi  vetületét (1/1994. (I. 7.) AB  határozat,  ABH
      1994,  29, 35; 1320/B/1993. AB határozat, ABH 1995, 683, 686).
      A   szabadságvesztés   büntetés  az  Alkotmány   55.   §   (1)
      bekezdésében  biztosított  szabadsághoz  való  jog   tényleges
      elvonása.   Így   az  állami  büntető  hatalom   gyakorlásának
      alkotmányos  szabályai  között  kitüntetett  helyet  elfoglaló
      tárgyaláshoz  való jogról lemondás nem tekinthető érvényesnek,
      ha  az  téves  bírósági  döntés helyességébe  vetett  bizalmon
      alapszik.

      A  tárgyalás  tartására  való jogról lemondás  érvényességének
      feltételekhez  kötöttségét megkívánja az Emberi Jogok  Európai
      Egyezménye   6.  cikk  1.  pontjához  kapcsolódó   strasbourgi
      joggyakorlat  is. Az Emberi Jogok Európai Bírósága  –  konkrét
      esetben  –  úgy  foglalt  állást,  hogy  le  lehet  mondani  a
      tárgyalás  tartására való jogról azzal a feltétellel,  hogy  a
      lemondást az érdekelt személyesen tegye, saját akaratából,  rá
      gyakorolt  nyomás nélkül és egyértelmű módon.  (Így  pl.  Eur.
      Court H.R., Deweer judgment of 7. February 1980, Series A  no.
      80.)  A  büntetőparancs esetében különösen érvényes  az,  hogy
      lehetséges hallgatólagos lemondás abban az esetben, ha  a  fél
      nem  kér  tárgyalást,  bár  a nemzeti  jog  ennek  lehetőségét
      biztosítja  számára  (pl.  Eur.  Court  H.R.,  Hakansson   and
      Sturesson judgment of 21. February 1990., Series A no 171.).

      Az  Alkotmánybíróság álláspontjának kialakításánál figyelemmel
      volt   más   nemzetközi  összefüggésekre   is.   A   tárgyalás
      mellőzésével  büntetés  kiszabását lehetővé  tevő  intézményt,
      mint  az eljárás egyszerűsítésének egyik módját "penal  order"
      néven az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága is szorgalmazta a
      büntető     igazságszolgáltatás    egyszerűsítéséről     szóló
      ajánlásában  (No.  R  (87)  18; a  továbbiakban:  Ajánlás).  A
      büntető  parancsban  alkalmazható  szankciók  tekintetében  az
      Ajánlás  előírja, hogy azokat vagyoni jellegű  szankciókra  és
      jogoktól  való  eltiltásra  kell korlátozni,  és  kizárandó  a
      szabadságvesztés  alkalmazása (Ajánlás  II.c.3.).  Az  Ajánlás
      ugyan  nem kötelező, de annyiban irányt mutató, hogy a büntető
      parancsban   törvénysértő  módon  alkalmazott   felfüggesztett
      szabadságvesztés      korrigálásával      szemben      szigorú
      követelményeket kell állítani.

      Fentiekre  tekintettel az Alkotmánybíróság az alkotmányellenes
      mulasztást megállapította annak ellenére, hogy ezt a helyzetet
      az  új  Be. orvosolja. Az Alkotmánybíróság azonban figyelemmel
      van   az   ítélőtáblák   és   a  fellebbviteli   főügyészségek
      felállításával  kapcsolatos feladatokról szóló 80/1998.  (XII.
      16.)  OGY  határozatra  is. Ebben az  Országgyűlés  felkéri  a
      Kormányt,  hogy  a  büntetőeljárás  jogorvoslati  rendszerének
      átgondolását is tartalmazó felülvizsgálat eredményeképp  1999.
      június    30-ig    nyújtson    be    törvényjavaslatot.     Az
      Alkotmánybíróság  az  Abtv.  49.  §-a  alapján   felhívja   az
      Országgyűlést:   amennyiben  úgy  dönt,   hogy   az   új   Be.
      jogorvoslati rendszere 2000. január 1-jén nem lép hatályba, az
      alkotmányellenes    mulasztás    megszüntetésére    jogalkotói
      feladatát 1999. december 31-ig teljesítse.

      Az   Alkotmánybíróság  hangsúlyozni  kívánja,  hogy  ebben   a
      határozatban  nem az egyszerűsített eljárások létjogosultságát
      kérdőjelezi  meg,  hiszen  részben  épp  ezektől  az  eljárási
      formáktól  várható  a büntető igazságszolgáltatás  korszerűbbé
      válása.  E  felfogás tükröződik a 2000. január 1-jén  hatályba
      lépő új büntetőeljárási törvényben is. Az Alkotmánybíróság  az
      egyszerűsített  eljárások  jelentőségének  növekedése  kapcsán
      arra  mutat  rá, hogy az egyszerűsítés, az ésszerűsítés  és  a
      pergazdaságossági  szempontok érvényre  juttatásakor  fokozott
      figyelmet    kell   fordítani   az   alkotmányos    büntetőjog
      követelményeire.
                               Dr. Holló András
                     az Alkotmánybíróság helyettes elnöke

                 Dr. Bagi István               Dr. Czúcz Ottó
                 alkotmánybíró                  alkotmánybíró

                 Dr. Erdei Árpád              Dr. Kiss László
                 előadó alkotmánybíró           alkotmánybíró

                 Dr. Lábady Tamás           Dr. Strausz János
                 alkotmánybíró                  alkotmánybíró
                                       
                 Dr. Tersztyánszky Ödön        Dr. Vörös Imre
                 alkotmánybíró                  alkotmánybíró

        .
        English:
        .
        Petition filed:
        .
        .
        Number of the Decision:
        .
        5/1999. (III. 31.)
        Date of the decision:
        .
        03/29/1999
        .
        .