Hungarian
Ügyszám:
.
381/B/1999
Előadó alkotmánybíró: Bihari Mihály Dr.
.
Az indítvány lényege:
.
A döntés száma: 36/1999. (XI. 26.) AB határozat
.
ABH oldalszáma: 1999/320
.
A döntés kelte: Budapest, 11/23/1999
.
.
A döntés szövege:
.
A döntés szövege:
                     A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

    Az    Alkotmánybíróság    jogszabály   alkotmányellenességének
    utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában meghozta  a
    következő

                             határozatot:

    Az   Alkotmánybíróság  az  anyakönyvekről,  a   házasságkötési
    eljárásról és a névviselésről szóló 2/1982. (VIII. 14.) MT  TH
    rendelkezés  30. § (1), valamint 31. § (1) és  (2)  bekezdések
    alkotmányellenességének megállapítására  vonatkozó  indítványt
    elutasítja.

    Jelen  határozatát  az Alkotmánybíróság  a  Magyar  Közlönyben
    közzéteszi.
                                 Indokolás
                                     
                                    I.

      Az   indítványozó  szerint  a  2/1982.  (VIII.  14.)   MT   TH
      rendelkezés (a továbbiakban: Rendelkezés) 30. § (1),  valamint
      31.   §   (1)   és   (2)  bekezdése  az  Alkotmány   következő
      rendelkezéseit sérti: az emberi méltósághoz való jogot [54.  §
      (1)  bekezdés], részvétel a közügyek vitelében,  a  közhivatal
      viselésének  jogát  [70. § (4) bekezdés], az  emberi,  illetve
      állampolgári   jogok  biztosítását  (különös   tekintettel   a
      születési   vagy   egyéb   helyzet   szerinti   különbségtétel
      tilalmára)  [70/A. § (1) bekezdés], a munkához való  jogot,  a
      munka és a foglalkozás szabad megválasztásának jogát [70/B.  §
      (1) bekezdés].

      Az  indítványozó álláspontja szerint a Rendelkezés  azoknak  a
      Magyar  Köztársaság  határain kívül  született,  de  a  Magyar
      Köztársaság  területére bevándorolt és magyar állampolgárságot
      szerzett  polgároknak a jogait érinti hátrányosan,  akiknek  a
      magyarországi  születési  anyakönyvi  kivonatában  (és   ennek
      alapján  személyi igazolványában, illetőleg valamennyi hatóság
      által   kiadott  okmányában)  születési  helyként  a  külföldi
      helységnév  mellett – ha ismert – járulékosan  (zárójelben)  a
      magyar elnevezést is feltüntetik, az ország nevével együtt. Az
      indítványozó véleménye szerint az adott ország és  a  külföldi
      település  idegennyelvű megjelölését  el  kell  hagyni,  ha  a
      magyar  közigazgatás  hatálya valaha is kiterjedt  a  születés
      helyeként  anyakönyvezett helységre, feltéve, hogy  a  helység
      magyar elnevezése ismert.

      Az  indítványozó  szerint az idegennyelvű  helységnév,  és  az
      adott   ország  nevének  feltüntetése  a  külföldi   születésű
      bevándorolt, honosított, visszahonosított magyar állampolgárok
      esetében  hátrányos  megkülönböztetésre alkalmas  a  többi  (a
      Magyar   Köztársaság   területén   született)   állampolgárhoz
      viszonyítva, holott az egyenjogúságot, az “egyenrangúságot” az
      Alkotmány   garantálja.  Az  indítvány  szerint  a   hátrányos
      megkülönböztetésre  sor  kerül(het)  akár  közvetlenül,   akár
      közvetve  is a hatóságok részéről, de a mindennapi  érintkezés
      során    is    (különös   tekintettel   a    munkahelyen,    a
      közhivatalokban).   Az   indítványozó   szerint    a    Magyar
      Köztársaságban a magyar nyelv a hivatalos, ezért –  amennyiben
      a  helységnévnek  van magyar megfelelője  –  a  magyar  nyelvű
      elnevezést kellene használni.

      A visszamenőleges hatályú megsemmisítést az indítványozó azért
      kéri,  hogy  a korábban bevándorolt és magyar állampolgárságot
      szerzett  személyekre  is kiterjedhessen  az  általa  javasolt
      megoldás,   azaz   a   személyi  igazolványból   ne   lehessen
      megállapítani azt a tényt, hogy valaki az országon belül  vagy
      kívül született.
                                     
                                    II.

      Az Alkotmánynak az indítvánnyal érintett rendelkezései:

      “54.   §   (1)   A   Magyar  Köztársaságban  minden   embernek
      veleszületett  joga  van az élethez és az emberi  méltósághoz,
      amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani.”

      “70.  § (4) Minden magyar állampolgárnak joga van ahhoz,  hogy
      részt    vegyen    a   közügyek   vitelében,   továbbá    hogy
      rátermettségének,   képzettségének   és   szakmai    tudásának
      megfelelően közhivatalt viseljen.”

      “70/A.  §  (1)  A  Magyar Köztársaság biztosítja  a  területén
      tartózkodó  minden  személy  számára  az  emberi,  illetve  az
      állampolgári  jogokat,  bármely megkülönböztetés,  nevezetesen
      faj,  szín,  nem, nyelv, vallás, politikai vagy más  vélemény,
      nemzeti  vagy  társadalmi származás, vagyoni,  születési  vagy
      egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.”

      “70/B.  § (1) A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga  van  a
      munkához, a munka és a foglalkozás szabad megválasztásához.”

      A   Rendelkezés   a   helységnév  és  a  külföldi   helységnév
      anyakönyvezésére a következő szabályokat tartalmazza:

      “30.  §  (1)  Az anyakönyvvezető a helységnevet a születés,  a
      házasságkötés,  illetőleg  a haláleset  időpontjában  érvényes
      államigazgatási helynév figyelembevételével jegyzi be.”

      “31.  §  (1)  A  külföldi  helységnevet  az  illető  országban
      használatos  módon, vagy – ha ezt az okirat nem tartalmazza  –
      az  ügyfél  ismeretei szerint kell anyakönyvezni. A  hivatalos
      külföldi   helységnév  mellett  –  ha  ismert  –   járulékosan
      (zárójelben) a magyar elnevezést is fel kell tüntetni.
      (2)   A  külföldi  helységnév után az ország nevét  zárójelben
       tünteti fel az anyakönyvvezető.”

      Az indítványozó a 30. § (1) bekezdésének, valamint a 31. § (1)
      és     (2)     bekezdéseinek    megsemmisítését    kéri     az
      Alkotmánybíróságtól.
                                     
                                   III.

      Az indítvány megalapozatlan.

      1.  Minden  állam  szuverenitásának része a  hatósági  eljárás
      nyelvének   megválasztása  és  az  államigazgatási   helynevek
      megállapítása.   Az   államok   szuverenitásukat    nemzetközi
      szerződéssel,  vagy  belső elhatározásból –  megfelelő  szintű
      jogszabállyal        –        korlátozhatják,        illetőleg
      többletjogosítványokat  biztosíthatnak   a   területükön   élő
      nemzeti, etnikai, nyelvi kisebbségek részére.

      2.  A Magyar Köztársaság Alkotmánya nem tartalmaz rendelkezést
      a  hatósági  eljárás nyelvéről. Az egyes hatósági eljárásokban
      általában törvény szabályozza a nyelvhasználatot.

      3.  Magyarországon az államigazgatási helynév megállapításának
      szabályait  az Alkotmány 19. § (3) bekezdésének l)  pontja,  a
      helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 53-56. §-
      ai,  továbbá  a területszervezési eljárásról szóló  1999.  évi
      XLI. törvény tartalmazza. Az államigazgatási helynevek közül a
      község,  város  nevét a köztársasági elnök, a megye  nevét  az
      Országgyűlés  állapítja meg. A nemzeti és etnikai  kisebbségek
      jogairól  szóló 1993. évi LXXVII. törvény 53. §  c)  pontja  a
      települési önkormányzat kötelességévé teszi, hogy  –  a  helyi
      kisebbségi  önkormányzat igénye esetén – a helység és  utcanév
      táblák  a  kisebbség  nyelvén  is  “olvashatóak”  legyenek.  A
      kisebbségek e többletjogosultsága nem terjed ki arra, hogy  az
      anyakönyvi  bejegyzésnél, az államigazgatási  helynév  helyett
      nem magyar nyelvű formát alkalmazzon a hatóság.

      4.  Az  anyakönyvezés célja az, hogy az emberek egymás közötti
      (jog)viszonyaikban,   a   hatóságokkal   való    érintkezésben
      személyazonosságukat,    családi   kapcsolataikat    (öröklés)
      közhitelűen  igazolhassák. Az anyakönyvekről, a házasságkötési
      eljárásról és a névviselésről szóló 1982. évi 17. törvényerejű
      rendelet 1. §-a rögzíti: “Az anyakönyv hatósági nyilvántartás,
      amely  – az ellenkező bizonyításáig – közhitelűen tanúsítja  a
      benne  feljegyzett adatokat, illetőleg azok  változásait.”  Az
      adatokat  –  így  a  születési  helyet  is  –  okirattal  kell
      igazolni. Az a magyar állampolgár, aki külföldön született,  a
      születés   tényéről  és  annak  helyéről  a   külföldi   állam
      hatóságától, az adott államban használt nyelven kap  okiratot,
      amely  az  adott település hivatalos államigazgatási helynevét
      tartalmazza.  Az  anyakönyv  és  az  abból  kiadott  hivatalos
      okmányok tényeket rögzítenek.

      5.   Az  indítványozó  által  kifogásolt  Rendelkezés  31.   §
      (1) bekezdésének 1991. december
      10-étől  hatályos szövegét a 15/1991. (XII. 10.)  BM  rendelet
      állapította  meg. Ezt megelőzően az anyakönyvbe, illetőleg  az
      annak  alapján  kiadott okmányokba a külföldi helységnevet  az
      illető országban hivatalos államigazgatási helynévként kellett
      feltüntetni. A helységnév után zárójelben került feltüntetésre
      magyar   nyelven   az  adott  ország  hivatalos   megnevezése.
      1991.  december  10-étől a hatóság – az ügyfél  kérésére  –  a
      korábban  kiadott  okmányban a magyar nyelvű  helységnevet  is
      feltünteti.

                                    IV.

      Az  Alkotmánybíróság először azt vizsgálta, hogy a Rendelkezés
      egyneműen,    “egyenrangúan”    szabályozza-e     a     magyar
      állampolgárokról   nyilvántartásra   kerülő   adatok    körét.
      Megállapítható,  hogy  nem  a jogszabály  tesz  különbséget  a
      magyar  állampolgárok között aszerint, hogy ki hol  született,
      hanem a tények eltérőek az egyes személyek vonatkozásában.  Az
      a  történelmi  tények  közé tartozik, hogy  egyes  települések
      különböző  időpontokban,  különböző államok  joghatóságai  alá
      tartoztak  (tartoznak),  így  különbözőek  az  államigazgatási
      helynév,  mint  születési hely megjelölései  az  anyakönyvben,
      illetőleg az annak adataiból kiállított okmányokban is. Magyar
      államigazgatási  helynév kizárólagosan (önállóan)  csak  akkor
      anyakönyvezhető születési helyként, ha a születés  (anyakönyvi
      esemény)   időpontjában  az  adott  település  Magyarországhoz
      tartozott vagy tartozik.

      A  magyar állam mindenkori határain belül a hivatalos nyelv  a
      magyar.  A  magyar állam területére – a joghatóság egészére  –
      terjed ki a magyar nyelv hivatalos használata. A magyar  állam
      területének   változásait  a  magyar,  mint  hivatalos   nyelv
      használata “automatikusan” követi, függetlenül attól, hogy  az
      adott településnek van-e magyar neve vagy nincs.

      Az  Alkotmánybíróság  ezt  követően  azt  vizsgálta,  hogy   a
      Rendelkezés ellentétes-e az Alkotmánynak az indítványozó által
      megjelölt   70/A.  §  (1)  bekezdésével.  Az  Alkotmánybíróság
      korábban   elvi   éllel  már  megállapította:   “A   hátrányos
      megkülönböztetés  alkotmányos tilalmából nem következik,  hogy
      az  államnak ne lenne joga a jogalkotás során figyelembe venni
      az   emberek   közötti  ténylegesen  meglevő   különbségeket.”
      [10/1998.  (IV.  8.)  AB határozat ABH 1998.  107,  112.]  “Az
      Alkotmány   70/A.  §  (1)  bekezdése  ugyanis  nem   bármiféle
      különbségtételt tilt – egy ilyen tilalom összeegyeztethetetlen
      lenne   a  jog  rendeltetésével  –,  hanem  csupán  az  emberi
      méltósághoz való jogot sértő megkülönböztetéseket.”  [61/1992.
      (XI.  20.)  AB határozat ABH 1992. 280, 282.] Jelen esetben  a
      megkülönböztetés,   a  magyar  állampolgárok   külföldi   vagy
      magyarországi   születési  helyének  és   születési   idejének
      együttes figyelembevételével, objektív jogi tényeken nyugszik.
      Az   eltérő  szabályozást  az  eltérő  tények  alapozzák  meg;
      mindezek  alapján  a  szabályozás nem  diszkriminatív  és  nem
      önkényes,  hanem  az anyakönyvezés céljainak  megvalósulásához
      szükséges.

      Az  Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Rendelkezés 30.  §
      (1),  valamint  31. § (1) és (2) bekezdése tartalmát  tekintve
      nem áll alkotmányos szempontból értékelhető összefüggésben  az
      Alkotmány 54. § (1) (az emberi méltósághoz való jog), a 70.  §
      (4)  (részvétel  a közügyek vitelében, közhivatal  viselésének
      joga), valamint a 70/B. § (1) bekezdésében (munkához való jog,
      a   munka   és   foglalkozás  szabad  megválasztásának   joga)
      foglaltakkal, ezért az indítványt e részében is elutasította.

      Az   Alkotmánybíróság  a  határozat  Magyar  Közlönyben   való
      közzétételét a közérdeklődésre tekintettel rendelte el.
                                Dr.Németh János
                          az Alkotmánybíróság elnöke

           Dr. Bagi István                        Dr. Bihari Mihály
           alkotmánybíró                       előadó alkotmánybíró
                                       
           Dr. Czúcz Ottó                           Dr. Erdei Árpád
           alkotmánybíró                              alkotmánybíró
                                       
           Dr. Harmathy Attila                     Dr. Holló András
           alkotmánybíró                              alkotmánybíró
                                       
           Dr. Kiss László                     Dr. Kukorelli István
           alkotmánybíró                              alkotmánybíró
                                       
           Dr. Strausz János     Dr. Tersztyánszkyné Dr. Vasadi Éva
           alkotmánybíró                              alkotmánybíró

        .
        English:
        .
        Petition filed:
        .
        .
        Number of the Decision:
        .
        36/1999. (XI. 26.)
        Date of the decision:
        .
        11/23/1999
        .
        .