A döntés szövege:
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének
utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában meghozta a
következő
határozatot:
Az Alkotmánybíróság az anyakönyvekről, a házasságkötési
eljárásról és a névviselésről szóló 2/1982. (VIII. 14.) MT TH
rendelkezés 30. § (1), valamint 31. § (1) és (2) bekezdések
alkotmányellenességének megállapítására vonatkozó indítványt
elutasítja.
Jelen határozatát az Alkotmánybíróság a Magyar Közlönyben
közzéteszi.
Indokolás
I.
Az indítványozó szerint a 2/1982. (VIII. 14.) MT TH
rendelkezés (a továbbiakban: Rendelkezés) 30. § (1), valamint
31. § (1) és (2) bekezdése az Alkotmány következő
rendelkezéseit sérti: az emberi méltósághoz való jogot [54. §
(1) bekezdés], részvétel a közügyek vitelében, a közhivatal
viselésének jogát [70. § (4) bekezdés], az emberi, illetve
állampolgári jogok biztosítását (különös tekintettel a
születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel
tilalmára) [70/A. § (1) bekezdés], a munkához való jogot, a
munka és a foglalkozás szabad megválasztásának jogát [70/B. §
(1) bekezdés].
Az indítványozó álláspontja szerint a Rendelkezés azoknak a
Magyar Köztársaság határain kívül született, de a Magyar
Köztársaság területére bevándorolt és magyar állampolgárságot
szerzett polgároknak a jogait érinti hátrányosan, akiknek a
magyarországi születési anyakönyvi kivonatában (és ennek
alapján személyi igazolványában, illetőleg valamennyi hatóság
által kiadott okmányában) születési helyként a külföldi
helységnév mellett – ha ismert – járulékosan (zárójelben) a
magyar elnevezést is feltüntetik, az ország nevével együtt. Az
indítványozó véleménye szerint az adott ország és a külföldi
település idegennyelvű megjelölését el kell hagyni, ha a
magyar közigazgatás hatálya valaha is kiterjedt a születés
helyeként anyakönyvezett helységre, feltéve, hogy a helység
magyar elnevezése ismert.
Az indítványozó szerint az idegennyelvű helységnév, és az
adott ország nevének feltüntetése a külföldi születésű
bevándorolt, honosított, visszahonosított magyar állampolgárok
esetében hátrányos megkülönböztetésre alkalmas a többi (a
Magyar Köztársaság területén született) állampolgárhoz
viszonyítva, holott az egyenjogúságot, az “egyenrangúságot” az
Alkotmány garantálja. Az indítvány szerint a hátrányos
megkülönböztetésre sor kerül(het) akár közvetlenül, akár
közvetve is a hatóságok részéről, de a mindennapi érintkezés
során is (különös tekintettel a munkahelyen, a
közhivatalokban). Az indítványozó szerint a Magyar
Köztársaságban a magyar nyelv a hivatalos, ezért – amennyiben
a helységnévnek van magyar megfelelője – a magyar nyelvű
elnevezést kellene használni.
A visszamenőleges hatályú megsemmisítést az indítványozó azért
kéri, hogy a korábban bevándorolt és magyar állampolgárságot
szerzett személyekre is kiterjedhessen az általa javasolt
megoldás, azaz a személyi igazolványból ne lehessen
megállapítani azt a tényt, hogy valaki az országon belül vagy
kívül született.
II.
Az Alkotmánynak az indítvánnyal érintett rendelkezései:
“54. § (1) A Magyar Köztársaságban minden embernek
veleszületett joga van az élethez és az emberi méltósághoz,
amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani.”
“70. § (4) Minden magyar állampolgárnak joga van ahhoz, hogy
részt vegyen a közügyek vitelében, továbbá hogy
rátermettségének, képzettségének és szakmai tudásának
megfelelően közhivatalt viseljen.”
“70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén
tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az
állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen
faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény,
nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy
egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.”
“70/B. § (1) A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a
munkához, a munka és a foglalkozás szabad megválasztásához.”
A Rendelkezés a helységnév és a külföldi helységnév
anyakönyvezésére a következő szabályokat tartalmazza:
“30. § (1) Az anyakönyvvezető a helységnevet a születés, a
házasságkötés, illetőleg a haláleset időpontjában érvényes
államigazgatási helynév figyelembevételével jegyzi be.”
“31. § (1) A külföldi helységnevet az illető országban
használatos módon, vagy – ha ezt az okirat nem tartalmazza –
az ügyfél ismeretei szerint kell anyakönyvezni. A hivatalos
külföldi helységnév mellett – ha ismert – járulékosan
(zárójelben) a magyar elnevezést is fel kell tüntetni.
(2) A külföldi helységnév után az ország nevét zárójelben
tünteti fel az anyakönyvvezető.”
Az indítványozó a 30. § (1) bekezdésének, valamint a 31. § (1)
és (2) bekezdéseinek megsemmisítését kéri az
Alkotmánybíróságtól.
III.
Az indítvány megalapozatlan.
1. Minden állam szuverenitásának része a hatósági eljárás
nyelvének megválasztása és az államigazgatási helynevek
megállapítása. Az államok szuverenitásukat nemzetközi
szerződéssel, vagy belső elhatározásból – megfelelő szintű
jogszabállyal – korlátozhatják, illetőleg
többletjogosítványokat biztosíthatnak a területükön élő
nemzeti, etnikai, nyelvi kisebbségek részére.
2. A Magyar Köztársaság Alkotmánya nem tartalmaz rendelkezést
a hatósági eljárás nyelvéről. Az egyes hatósági eljárásokban
általában törvény szabályozza a nyelvhasználatot.
3. Magyarországon az államigazgatási helynév megállapításának
szabályait az Alkotmány 19. § (3) bekezdésének l) pontja, a
helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 53-56. §-
ai, továbbá a területszervezési eljárásról szóló 1999. évi
XLI. törvény tartalmazza. Az államigazgatási helynevek közül a
község, város nevét a köztársasági elnök, a megye nevét az
Országgyűlés állapítja meg. A nemzeti és etnikai kisebbségek
jogairól szóló 1993. évi LXXVII. törvény 53. § c) pontja a
települési önkormányzat kötelességévé teszi, hogy – a helyi
kisebbségi önkormányzat igénye esetén – a helység és utcanév
táblák a kisebbség nyelvén is “olvashatóak” legyenek. A
kisebbségek e többletjogosultsága nem terjed ki arra, hogy az
anyakönyvi bejegyzésnél, az államigazgatási helynév helyett
nem magyar nyelvű formát alkalmazzon a hatóság.
4. Az anyakönyvezés célja az, hogy az emberek egymás közötti
(jog)viszonyaikban, a hatóságokkal való érintkezésben
személyazonosságukat, családi kapcsolataikat (öröklés)
közhitelűen igazolhassák. Az anyakönyvekről, a házasságkötési
eljárásról és a névviselésről szóló 1982. évi 17. törvényerejű
rendelet 1. §-a rögzíti: “Az anyakönyv hatósági nyilvántartás,
amely – az ellenkező bizonyításáig – közhitelűen tanúsítja a
benne feljegyzett adatokat, illetőleg azok változásait.” Az
adatokat – így a születési helyet is – okirattal kell
igazolni. Az a magyar állampolgár, aki külföldön született, a
születés tényéről és annak helyéről a külföldi állam
hatóságától, az adott államban használt nyelven kap okiratot,
amely az adott település hivatalos államigazgatási helynevét
tartalmazza. Az anyakönyv és az abból kiadott hivatalos
okmányok tényeket rögzítenek.
5. Az indítványozó által kifogásolt Rendelkezés 31. §
(1) bekezdésének 1991. december
10-étől hatályos szövegét a 15/1991. (XII. 10.) BM rendelet
állapította meg. Ezt megelőzően az anyakönyvbe, illetőleg az
annak alapján kiadott okmányokba a külföldi helységnevet az
illető országban hivatalos államigazgatási helynévként kellett
feltüntetni. A helységnév után zárójelben került feltüntetésre
magyar nyelven az adott ország hivatalos megnevezése.
1991. december 10-étől a hatóság – az ügyfél kérésére – a
korábban kiadott okmányban a magyar nyelvű helységnevet is
feltünteti.
IV.
Az Alkotmánybíróság először azt vizsgálta, hogy a Rendelkezés
egyneműen, “egyenrangúan” szabályozza-e a magyar
állampolgárokról nyilvántartásra kerülő adatok körét.
Megállapítható, hogy nem a jogszabály tesz különbséget a
magyar állampolgárok között aszerint, hogy ki hol született,
hanem a tények eltérőek az egyes személyek vonatkozásában. Az
a történelmi tények közé tartozik, hogy egyes települések
különböző időpontokban, különböző államok joghatóságai alá
tartoztak (tartoznak), így különbözőek az államigazgatási
helynév, mint születési hely megjelölései az anyakönyvben,
illetőleg az annak adataiból kiállított okmányokban is. Magyar
államigazgatási helynév kizárólagosan (önállóan) csak akkor
anyakönyvezhető születési helyként, ha a születés (anyakönyvi
esemény) időpontjában az adott település Magyarországhoz
tartozott vagy tartozik.
A magyar állam mindenkori határain belül a hivatalos nyelv a
magyar. A magyar állam területére – a joghatóság egészére –
terjed ki a magyar nyelv hivatalos használata. A magyar állam
területének változásait a magyar, mint hivatalos nyelv
használata “automatikusan” követi, függetlenül attól, hogy az
adott településnek van-e magyar neve vagy nincs.
Az Alkotmánybíróság ezt követően azt vizsgálta, hogy a
Rendelkezés ellentétes-e az Alkotmánynak az indítványozó által
megjelölt 70/A. § (1) bekezdésével. Az Alkotmánybíróság
korábban elvi éllel már megállapította: “A hátrányos
megkülönböztetés alkotmányos tilalmából nem következik, hogy
az államnak ne lenne joga a jogalkotás során figyelembe venni
az emberek közötti ténylegesen meglevő különbségeket.”
[10/1998. (IV. 8.) AB határozat ABH 1998. 107, 112.] “Az
Alkotmány 70/A. § (1) bekezdése ugyanis nem bármiféle
különbségtételt tilt – egy ilyen tilalom összeegyeztethetetlen
lenne a jog rendeltetésével –, hanem csupán az emberi
méltósághoz való jogot sértő megkülönböztetéseket.” [61/1992.
(XI. 20.) AB határozat ABH 1992. 280, 282.] Jelen esetben a
megkülönböztetés, a magyar állampolgárok külföldi vagy
magyarországi születési helyének és születési idejének
együttes figyelembevételével, objektív jogi tényeken nyugszik.
Az eltérő szabályozást az eltérő tények alapozzák meg;
mindezek alapján a szabályozás nem diszkriminatív és nem
önkényes, hanem az anyakönyvezés céljainak megvalósulásához
szükséges.
Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Rendelkezés 30. §
(1), valamint 31. § (1) és (2) bekezdése tartalmát tekintve
nem áll alkotmányos szempontból értékelhető összefüggésben az
Alkotmány 54. § (1) (az emberi méltósághoz való jog), a 70. §
(4) (részvétel a közügyek vitelében, közhivatal viselésének
joga), valamint a 70/B. § (1) bekezdésében (munkához való jog,
a munka és foglalkozás szabad megválasztásának joga)
foglaltakkal, ezért az indítványt e részében is elutasította.
Az Alkotmánybíróság a határozat Magyar Közlönyben való
közzétételét a közérdeklődésre tekintettel rendelte el.
Dr.Németh János
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Bagi István Dr. Bihari Mihály
alkotmánybíró előadó alkotmánybíró
Dr. Czúcz Ottó Dr. Erdei Árpád
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Harmathy Attila Dr. Holló András
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Kiss László Dr. Kukorelli István
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Strausz János Dr. Tersztyánszkyné Dr. Vasadi Éva
alkotmánybíró alkotmánybíró
. |