Hungarian

Ügyszám: .	229/B/1999
Előadó alkotmánybíró: Holló András Dr. .

Az indítvány lényege: .

A döntés száma: 31/2001. (VII. 11.) AB határozat .

ABH oldalszáma: 2001/258 .

A döntés kelte: Budapest, 07/09/2001 .

.

A döntés szövege: .

A döntés szövege:                 A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az    Alkotmánybíróság   jogszabály   alkotmányellenességének utólagos  vizsgálatára irányuló indítvány alapján – Dr.  Bagi István,  Dr.  Erdei Árpád, Dr. Harmathy Attila,  Dr.  Strausz János,  és  Dr. Tersztyánszkyné dr. Vasadi Éva alkotmánybírók különvéleményével – meghozta az alábbi                         határozatot: 1. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal egyes feladatairól szóló 1998. évi XCIII. törvény 5. § (2)-(3) bekezdése, a 9. § (2) bekezdése,  20.  § (3)  bekezdése, 20. § (4) bekezdés a) pontja  és  20.  §  (5) bekezdése,  továbbá  a  bírói engedélyhez  kötött  különleges eszközök   és  módszerek  engedélyezésével,  igénybevételével kapcsolatos szabályokról szóló 11/1999. (V. 12.) PM  rendelet alkotmányellenes, ezért e rendelkezéseket 2002. december  31- ei hatállyal megsemmisíti. 2.  Az  Alkotmánybíróság  az  Adó-  és  Pénzügyi  Ellenőrzési Hivatal egyes feladatairól szóló 1998. évi XCIII. törvény 15. §  (2)  bekezdése alkotmányellenességének megállapítására  és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja. Az  Alkotmánybíróság  ezt a határozatát a  Magyar  Közlönyben közzéteszi.                           Indokolás                              I. Az  indítványozók  az  Adó- és Pénzügyi  Ellenőrzési  Hivatal egyes   feladatairól  szóló  1998.  évi  XCIII.  törvény   (a továbbiakban: Atv.) 5. § (2) bekezdése, 9. § (2) bekezdése és 15.   §   (2)   bekezdése  alkotmányossági   vizsgálatát   és megsemmisítését kérték. Az Atv. vizsgálni kért  rendelkezései utaló  szabályt tartalmaznak a Rendőrségről szóló  1994.  évi XXXIV.    törvény   (a   továbbiakban:   Rtv.)   szabályainak alkalmazására.  Az Atv. megtámadott szabályai  felhatalmazzák az  Adó-  és  Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalt (a  továbbiakban: APEH),   hogy  -  a  rendőrséggel  azonos  módon   -   titkos információgyűjtést folytathat. Az    indítványozók    az   Atv.   jelölt    rendelkezéseinek alkotmányellenességét  abban  látják,  hogy  az  Atv.   (mint egyszerű  szótöbbséggel  elfogadott törvény)  az  Rtv.  (mint minősített   többséggel  elfogadott  törvény)  rendelkezéseit átveszi.  Az  Alkotmány  40/A.  §  (2)  bekezdése  szerint  - érvelnek  az  indítványozók - megalkotásra  került  az  Rtv., annak   tartalmában   az  Országgyűlés   megállapodott,   így rendelkezéseinek   az   Atv.-be  -   egyszerű   szótöbbséggel elfogadható  törvénybe  - való átvétele  az  Alkotmány  fenti rendelkezését     sérti.     Az    indítványozók     kérelmük alátámasztására idéztek a 4/1993. (II. 12.) AB és az  1/1999. (II.  23.)  AB  határozat megállapításaiból. Az indítványozók kifejtették,  hogy  az Atv. által alkalmazott  “törvényhozási gyakorlat  azt eredményezné, hogy alkotmányos alapjogoknak  - az Alkotmányban kifejezetten kétharmados törvény szabályozási körébe   utalt   -  korlátozására  sor  kerülhetne   egyszerű többséggel megalkotott törvényben is.” Az  indítványozók  szerint  a  törvényhozási  eljárás  formai szabályainak  a megsértése az Alkotmány 2. § (1)  bekezdésébe foglalt jogállamiság elvével is ellentétes.                              II. 1. Az indítvány által hivatkozott alkotmányi rendelkezések  a következők: “2.  §  (1)  A  Magyar  Köztársaság  független,  demokratikus jogállam.” “40/A. § (2) A rendőrség alapvető feladata a közbiztonság  és a  belső  rend  védelme. A rendőrségről és a nemzetbiztonsági tevékenységgel   összefüggő  részletes   szabályokról   szóló törvény  elfogadásához  a jelenlévő országgyűlési  képviselők kétharmadának szavazata szükséges.” 2. Az Atv. indítvánnyal érintett rendelkezései szerint: “5.  §  (2) A Hivatal nyomozó hatósága a hatáskörébe  tartozó bűncselekmény    elkövetésének    megelőzése,    felderítése, megszakítása,   az   elkövető  kilétének  megállapítása,   az elkövető    elfogása,   a   körözött   személy   felkutatása, tartózkodási  helyének megállapítása, továbbá a  bizonyítékok megszerzése  céljából  titkos információgyűjtést  végezhet  a Rendőrségről  szóló 1994. évi XXXIV. törvény (a továbbiakban: Rtv.) VII. fejezetében meghatározott szabályok szerint. (3)  A  bírói engedélyhez nem kötött titkos információgyűjtés alkalmazását   a   bűnügyi  igazgató,  a   bűnügyi   igazgató helyettese   vagy   a  területi  nyomozó   hivatal   vezetője engedélyezi.  A  területi  nyomozó  hivatal  vezetője   által kiadott  engedélyt a bűnügyi igazgató vagy a bűnügyi igazgató helyettese   öt   munkanapon  belül  jóváhagyja.   A   titkos információgyűjtés végrehajtását az engedélyező ellenőrzi.” “9.  §  (2)  A Hivatal bűnüldözési tevékenysége és  a  titkos információgyűjtés során végzett adatkezelésére az Rtv.  VIII. fejezete  76-89.  §-ainak  rendelkezéseit  és  az  Rtv.  VII. fejezetének  rendelkezéseit kell alkalmazni az  e  törvényben foglalt eltérésekkel. Ennek során a Rendőrség alatt a Hivatal Bűnügyi   Igazgatóságát,   rendőr   alatt   az   adónyomozót, feladatokon  a Hivatal Bűnügyi Igazgatóságának  e  törvényben előírt feladatait kell érteni.” “15.  § (2) A jelzés elhelyezésére és megszüntetésére az Rtv. 89. §-ának (2)-(4) bekezdéseit kell alkalmazni.” “20. § (3) Felhatalmazást kap a Kormány, hogy megállapítsa  a Hivatal    fedőintézmény    létrehozásával,    fenntartásával kapcsolatos eljárásának részletes szabályait. (4)  Felhatalmazást kap a pénzügyminiszter, hogy  rendeletben határozza meg a)  a Legfelsőbb Bíróság elnökével egyetértésben a különleges eszközök    és    más    módszerek    engedélyezésével     és igénybevételével kapcsolatos szabályokat, (...) (5)    A   titkos   információgyűjtés   eszközei,   módszerei (rendőrségi  törvény  VII. fejezet) alkalmazásának  részletes szabályait a pénzügyminiszter állapítja meg.”                             III. Az  Alkotmánybíróság  - az indítvány alapján  -  elsőként  az országgyűlési  képviselők kétharmadának  szavazatához  kötött törvények  alkotmányos funkcióját és az  ennek  értelmezésére irányuló alkotmánybírósági gyakorlatot tekintette át. 1.  Az  1989.  évi XXXI. törvénnyel - 1989. október  23-án  - hatályba    lépett,   a   jogállami   értékeket    megteremtő alkotmánymódosítás, az “alkotmányerejű törvény”  kategóriáját vezette  be. Az alkotmányerejű törvény az Alkotmány közvetlen végrehajtására   megalkotandó  törvény  volt   (elfogadásához ugyanolyan szavazatarányt kívánt meg az akkori Alkotmány  24. §  (3) bekezdése, mint az Alkotmány módosításához). Ebben  az alkotmányos  megoldásban az egyszerű  többséggel  elfogadható törvények  és az alkotmányerejű törvények között hierarchikus viszony  jött  létre. Az akkori Alkotmány 8. § (2)  bekezdése szerint   az   alapjogokra  vonatkozó  bármilyen  szabályozás alkotmányerejű  törvényt kívánt meg, a  8.  §  (3)  bekezdése értelmében pedig az alapjogok korlátozásának formai feltétele volt,  hogy  a  korlátozást  alkotmányerejű  törvényben  kell megállapítani.  Lásd:  4/1990. (III. 4.)  AB  határozat,  ABH 1990. 28. Az   Alkotmánynak   az  1990.  évi  XL.  törvénnyel   történő módosítása e közjogi megoldást lényegesen megváltoztatta.  Az alkotmányerejű törvény megszűnt, s helyette az Alkotmány - az egyes alkotmányos szabályozási tárgykörökhöz kapcsolódóan - a kétharmados szavazatarányú törvényhozást írta elő.  Az  1990. június  25-én  hatályba lépett alkotmánymódosítás  szerint  a kétharmados   és   az   egyszerű  szótöbbséggel   elfogadható törvények  között (szemben az alkotmányerejű törvénnyel)  nem áll fenn hierarchikus kapcsolat. Az Alkotmány csupán eljárási szempontból,    a   meghozatalukhoz   szükséges    minősített többséggel  különbözteti  meg  az  egyéb  törvényektől  Lásd: 4/1993.  (II. 12.) AB határozat, ABH 1992, 48., 63.  .  Ezzel egy időben módosult az Alkotmány 8. §-a is. E  változás  nyomán, a jelenleg hatályos megoldás szerint  az alapjogok  korlátozásához az Alkotmány  általában  nem  kíván minősített többséget. Az Alkotmány 8. § (2) bekezdése szerint egyszerű  szótöbbséggel elfogadott törvény az  alapjogokat  - azok  lényeges  tartalmán kívüli körben -  korlátozhatja.  Az alkotmánymódosítás   során  létrejött  “új   helyzetben”   az alapjogokra       vonatkozó      szabályozás      alkotmányos követelményrendszere    részben    elvált    az     alapjogok korlátozásának  formai feltételeitől, differenciáltabb  lett. Az   Alkotmány   egyes   helyeken  az  alapjogokra   (illetve alkotmányos intézményekre) vonatkozó szabályozásnál  a  jelen lévő   országgyűlési  képviselők  kétharmadának  szavazatával elfogadott  törvényt követeli meg. Ahol nincs ilyen  kitétel, ott  az  Alkotmány  8.  § (2) bekezdése  az  irányadó,  amely egyszerű   szótöbbséggel  elfogadandó  törvényről  szól.   Az alapjogokra   vonatkozó  szabályozást  az   alkotmánybírósági gyakorlat  tovább  differenciálta azzal,  hogy  kimondta:  az alapjoggal kapcsolatos közvetett és távoli összefüggés esetén -  hangsúlyozandó, hogy kizárólag a szabályozásra  és  nem  a korlátozásra   vonatkozóan  -  a  rendeleti  szabályozás   is elfogadható.  64/1991.  (XII. 17.) AB  határozat,  ABH  1991. 297.,  300.  Tehát amíg a szabályozásra vonatkozó alkotmányos előírások   “többrétegűek”  (minősített   többségű   törvény, egyszerű szótöbbségű törvény és kivételesen rendelet) addig a korlátozást   érintően   az  Alkotmány   törvényt,   egyszerű szótöbbségű  törvényt kíván meg. Ez alól egy kivétel  van:  a minősített   többséghez   kötött  törvényekben   szabályozott alapjog-korlátozás. Ebben az esetben azonban a kétharmadosság igénye  immár  nem azért áll fenn, mert az alapjog-korlátozás alkotmányos  garanciája  a minősített  többség  követelménye, hanem  csupán  azért, mert a korlátozás e körben  (minősített többségű  törvényben) nyert szabályozást. Az Alkotmánybíróság ezt  a  4/1993.  (II. 12.) AB határozatában (a  továbbiakban: Abh.1.)  az  alábbiak  szerint foglalta össze:  “Az  "alapjog korlátozása"   nem   külön   minősített   többséget    kívánó törvényhozási   tárgy   ...,  vagyis  nem   hasonlítható   az Alkotmányban  külön  megnevezett, egy  alapjog  szabályozásán belül  kétharmados törvényt igénylő törvényhozási tárgyakhoz. Mind   az   "alapjogról  szóló",  mind  a  külön  megnevezett tárgyakat szabályozó, minősített többséget kívánó törvényekre vonatkozik  ugyanis a szabály, hogy az alapjogok  korlátozása csakis  kétharmados többséggel történhet, ha az alapjogot  is kétharmados  többségű törvény szabályozza.  (ABH  1993.  48., 69.) 2.  A  jelzett  alkotmánymódosítás  után  az  alkotmányossági vizsgálat  elsősorban  a  minősített többség  szabályozásbeli követelményeinek való megfelelőség vizsgálatára irányult.  Az Alkotmánybíróság - e helyzetnek megfelelően -  az  Abh.1.-ben hangsúlyozta,  hogy  a  kétharmados szabályozáson  kívül,  az adott   tárgykört  érintően  a  végrehajtásra  vagy   további garanciák  kiépítésére  az egyszerű  szótöbbséggel  meghozott törvény  is  elfogadható.  (ABH  1993.  48.,  62.)  Mindennek következménye,  hogy  a  minősített  többség  alkotmányossági megítélése   során   alapvető  jelentőségű:   az   alkotmányi felhatalmazás  alapján megalkotott alapjogi  vagy  intézményi tárgyköröket  szabályozó  kétharmados  törvény  tartalmát  az Országgyűlés  miként  alakítja ki (a szabályozási  köre  mire terjed  ki,  milyen  kérdéseket rendez a  minősített  többség igényével).  Ezt  követően  azonban  -  amelyet  a   formális jogállamiság  elveinek  a  megtartása  is  megkövetel   -   a törvényhozás  korábbi  döntéséhez  kötve  van.  Az  Abh.1.  e kérdésben addig ment el, hogy egyszerű többségű törvénnyel  a minősített többségű törvényt nem lehet módosítani. (ABH 1993. 48., 69.) Az  Abh.1. a kérdés másik oldalát úgy fogalmazta meg, hogy az egyszerű  többséggel  elfogadható törvénynek  “a  kétharmados törvényre  tartozó koncepcionális kérdéseken kívül”-i  körben van helye. (ABH 1993. 48., 62.) Az  Abh.1.  meghozatalának időszakában a  minősített  többség problémája  abban a kontextusban is felmerült, hogy  ezidőben az  alkotmányi  felhatalmazásoknak  megfelelő  törvények  egy része  még  nem született meg. Így hiányoztak - a  jelen  ügy által  érintett - az Alkotmány 40/A. § (2) bekezdése szerinti rendőrségi  és  nemzetbiztonsági  törvények  is.  Mára  ez  a helyzet  annyiban  megváltozott,  hogy  az  Alkotmány   által megkívánt    minősített   többségű   törvények   megalkotásra kerültek.  Az alkotmányossági problémák ezáltal szükségképpen átkerültek  azon kérdéskörbe, hogy a már meglévő  kétharmados törvényeket  az egyszerű szótöbbséggel elfogadható  törvények akár  tartalmilag (pl. eltérő rendelkezéseket fogalmaz  meg), akár  formailag  (pl.  tételesen  módosítja,  hatályon  kívül helyezi)  miként érinthetik. A formai kérdéseket is tisztázta az  1/1999. (II. 24.) AB határozat (a továbbiakban:  Abh.2.). Az  Alkotmánybíróság e döntés rendelkező részében mondta  ki, hogy  “a  minősített többség követelménye  nemcsak  az  adott alkotmányi  rendelkezés  közvetlen  végrehajtásaként  kiadott törvény    megalkotására   vonatkozik,   hanem   e    törvény módosítására       (rendelkezéseinek       megváltoztatására, kiegészítésére)   és  hatályon  kívül  helyezésére   is.   Az Alkotmány    rendelkezése   alapján   minősített   többséggel elfogadott törvényt egyszerű többséggel elfogadott törvénnyel nem  lehet  módosítani, vagy hatályon kívül  helyezni.”  (ABH 1999. 25.). Tehát e döntés a kétharmados törvény Abh.1.-ben meghatározott módosításának   -   feles  törvényben  történő   -   tilalmát pontosította,   kimondta,   hogy  ugyanolyan   szavazatarányú törvényben kell módosítani (megváltoztatni, kiegészíteni)  és hatályon kívül helyezni is. Az  Abh.2. a formai ismérvek részletezésével lényegében a már meglévő szabályozási “állapot” védelmét fogalmazta meg, így e döntésben  benne rejlik a már meglévő (minősített  többséggel meghatározott)  szabályozási koncepció  védelme  az  egyszerű többséggel elfogadott törvény általi módosítástól. Ugyanakkor a  Abh.2.  nem  zárta ki az Abh.1.-ben is hangsúlyozott  azon lehetőséget,   hogy   egyszerű   szótöbbséggel   megalkotandó törvények - a kétharmados törvények normatartalmát nem érintő módon   -   az   alapjog  érvényesítéséhez  vagy  alkotmányos intézmény működéséhez kapcsolódó részletszabályokat,  további garanciákat megállapítsanak (ABH 1999. 25., 40.). A bemutatott alkotmányi változások, illetve alkotmánybírósági gyakorlat  alapján megállapítható, hogy azokban az esetekben, amikor   az   a  probléma,  hogy  az  egyszerű  szótöbbséggel elfogadott törvény a minősített többségű törvényt (a fogalmat tágan    értelmezve)   módosította-e    -    és    formálisan (szövegszerűen)  nem egyértelmű a módosítás  (megváltoztatás, kiegészítés)  és a hatályon kívül helyezés -, minden  esetben vizsgálandó  az  is,  hogy  mi a  kétharmados  törvény  által meghatározott  szabályozási  koncepció  lényegi  eleme,  azaz érinti-e  a lényeges normatartalmat az egyszerű szótöbbséggel megalkotott törvény. 3.   A  minősített  többség  igényének  a  vizsgálatánál  nem hagyható  továbbá  figyelmen  kívül  “a  minősített   többség funkciója”   sem.   Az  1990.  évi  XL.  törvénnyel   történő alkotmánymódosítás - az alkotmányerejű törvény  kiiktatása  a jogforrási   rendszerből   -   közismert   oka   az    ország kormányozhatóságának és a kormányzati felelősség egyértelművé tételének    a    biztosítása   volt.   Az   Alkotmánybíróság tevékenységének    kezdetétől    hangsúlyt    helyezett     a parlamentáris  rendszer működőképességének fenntartására,  az Országgyűlés   döntéshozatali  képességének  megőrzésére,   a szilárd  és  hatékony kormányzás igényére Lásd: 3/1991.  (II. 7.) AB határozat, ABH 1991. 15., 17.. A minősített többséghez kötött  törvényekkel összefüggésben felmerült alkotmányossági problémák   kapcsán   az  Alkotmánybíróság   az   alkotmányos berendezkedés stabilitását hangsúlyozta. (ABH 1993. 48., 62,; ABH  1999.  25.,  38.)  Az alkotmányerejű  törvényt  felváltó (szűkebb  körű  és  kevesebb szavazatot igénylő)  kétharmados törvényi   szabályozás   iránti   igény   ugyanis   éppen   a kormányozhatóság biztosítása érdekében született. Az  Alkotmánybíróság  megítélése  szerint  az  alkotmányerejű törvénynek közjogi funkciója az adott szabályozási tárgyaknak (alapjogoknak)  és  intézményeknek (pl.  Alkotmánybíróságnak) kiemelkedő jelentőségét hangsúlyozandó, az Alkotmány rangjára emelése   volt.   Az   alkotmányerejű  törvény   hierarchikus elhelyezkedéséből   következően  az  egyszerű   szótöbbséggel elfogadott  törvény  felett  állt.  4/1990.  (III.   4.)   AB határozat, ABH 1990. 28., 30. Az   alkotmánymódosítást  követő  kétharmados   szótöbbséggel elfogadandó   törvénynek  azonban  más  a  közjogi   szerepe, nevezetesen   az,   hogy  a  szabályozás   az   országgyűlési képviselők  széles  körű megegyezésén  nyugodjon  (lásd:  ABH 1993.  48.,  61-62.).  A  konszenzuskényszeren  nyugvó   ezen alkotmányos  garanciát  az Abh.2. a következőképpen  foglalta össze:   “Az  Alkotmánybíróság  megállapítja:  valamely,   az Alkotmány által meghatározott törvény elfogadásához megkívánt minősített  többség nem egyszerűen a törvényalkotási  eljárás formai  előírása, hanem olyan alkotmányos garancia,  amelynek lényeges tartalma az országgyűlési képviselők közötti  széles körű egyetértés.” (ABH 1999. 25.) A  minősített  többség  ezen széleskörű  egyetértést  igénylő funkciójából     adódóan    a    kétharmados    szavazatarány szükségességének  a  vizsgálata során  elkerülhetetlen  annak elemzése,  hogy  a  széleskörű  konszenzus  igénye  az  adott tárgykörben mire vonatkozott. Ez adott esetben megköveteli az alkotmányozó  hatalom  szándékának, a  kialakult  szabályozás történetiségének  az  elemzését  is.  Ezt   a   módszert   az Alkotmánybíróság – döntése meghozatalánál –  már  alkalmazta. Lásd  pl.: 4/1997. (I. 22.) AB határozat, ABH 1997. 41., 45.; 66/1997.  (XII. 29.) AB határozat, ABH 1997. 397.,  402-403.; 4/1999. (III. 31.) AB határozat, ABH 52., 57-59. Mindemellett természetesen érvényesülnie kell annak, hogy “az Alkotmánybíróság   álláspontja   szerint   önmagában   az   a körülmény,  hogy  a  hatályos Alkotmány  szerinti  minősített többséget   igénylő  alapjogok  és  alapintézmények   körének kialakításában  politikai megfontolások játszottak  szerepet, nem  csökkenti  az  adott alkotmányos rendelkezések  kötelező erejét;  azok az Alkotmánybíróságot ugyanúgy kötik,  mint  az Alkotmány egyéb szabályai.” (ABH 1999. 25., 38.) A  föntiek  alapján az Alkotmánybíróságnak jelen  ügyben  két szempontot  szükséges  megvizsgálni. Egyrészt  azt,  hogy  az Alkotmány  40/A.  §  (2)  bekezdésébe  foglalt,  a  jelenlévő országgyűlési   képviselők  kétharmadának   szavazatarányához kötött  törvény  milyen  tárgykörű szabályozásra  vonatkozik, másrészt  azt,  hogy  az  ennek  alapján  létrejött  hatályos szabályozás   (rendőrségi   és  nemzetbiztonsági   törvények) koncepciójának melyek a lényegi elemei. (ABH 1993. 48.,  62.) Ezek  alapján  dönthető  el  az APEH-nek  biztosított  titkos eszközök  és  módszerek  használatát lehetővé  tevő  törvényi rendelkezések alkotmányossága.                              IV. 1.  Az  1989. évi XXXI. törvénnyel történő alkotmánymódosítás az Alkotmány 40/A. §-át a következőképpen állapította meg.:  “40/A.   §   (1)   A  fegyveres  erők  (Magyar  Néphadsereg, Határőrség)  alapvető kötelessége a haza katonai  védelme.  A fegyveres  erők  feladatait  és a rájuk  vonatkozó  részletes szabályokat alkotmányerejű törvény határozza meg. (2)  A  rendőrség alapvető feladata a közbiztonság és a belső rend  védelme.  A  rendőrséggel  és  az  állam  biztonságával összefüggő   részletes  szabályokat  alkotmányerejű   törvény határozza meg.” Az   Alkotmány   40/A.   §  (2)  bekezdésének   a   közvetlen végrehajtására   született   a  különleges   titkosszolgálati eszközök     és    módszerek    engedélyezésének     átmeneti szabályozásáról  szóló  1990. évi X.  törvény.  E  jogszabály alkotmányerejű  törvény  volt, a  törvényjavaslat  indokolása szerint nemcsak a törvényben lehetővé tett alapjog-korlátozás miatt  kellett  e  jogforrási szinten szabályozni,  hanem  az Alkotmány 40/A. § (2) bekezdésének végrehajtása miatt  is.  A törvény 1990. február 14-én lépett hatályba. Ezt  követően  az  Alkotmány 40/A. §-ának (1)  bekezdését  az 1990.  évi XVI. törvény 5. §-ával és az 1990. évi XL. törvény 32.  §  (1)  bekezdésével történő, az Alkotmány 40/A.  §  (2) bekezdését  pedig  az  1990.  évi  XL.  törvény  32.  §   (2) bekezdésével történő alkotmánymódosítás változtatta  meg.  Az Alkotmány  40/A. § (1) bekezdése a későbbiekben az 1993.  évi CVII. törvény 2. §-ával és a 2000. évi XCI. törvény 5. §-ával tovább módosult. Az Alkotmány 40/A. § (2) bekezdésének  jelen ügyben  releváns szövege az 1990. évi XL. törvény 32.  §  (2) bekezdése   alapján  megállapított  tartalommal   változatlan maradt. A   fenti  változások  alapján,  az  Alkotmány  40/A.  §-ának hatályos szövege a következőképpen rendelkezik:  “40/A.   §   (1)   A   fegyveres  erők  (Magyar   Honvédség, Határőrség)  alapvető  kötelessége a  haza  katonai  védelme, valamint  nemzetközi  szerződésből  eredő  kollektív  védelmi feladatok  ellátása.  A Határőrség rendészeti  feladatkörében ellátja  az  államhatár őrzését, a határforgalom ellenőrzését és a határrend fenntartását. A fegyveres erők feladatairól és a   rájuk  vonatkozó  részletes  szabályokról  szóló  törvény elfogadásához    a    jelenlévő   országgyűlési    képviselők kétharmadának szavazata szükséges. (2)  A  rendőrség alapvető feladata a közbiztonság és a belső rend   védelme.   A   rendőrségről  és   a   nemzetbiztonsági tevékenységgel   összefüggő  részletes   szabályokról   szóló törvény  elfogadásához  a jelenlévő országgyűlési  képviselők kétharmadának szavazata szükséges.” Az  előbb  említett – az Alkotmány 40/A. §  (2)  bekezdésének felhatalmazása alapján született – 1990. évi X. törvényre  az Alkotmány  fenti módosításai közvetlenül nem hatottak  ki,  a titkos  információgyűjtés  alkalmazásának  lehetőségét  1996. március  26-áig e törvény szabályozta. Az Alkotmány  –  1990. évi  XL. törvény 32. § (2) bekezdésével megállapított – 40/A. §  (2)  bekezdése szerinti minősített többség követelményének az  1990.  évi  X.  törvény  nyilvánvalóan  eleget  tett,   a módosított  alkotmánynak megfelelő törvények később  kerültek megalkotásra: először a rendőrségről szóló 1994.  évi  XXXIV. törvény,  majd a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló  1995. évi  CXXV. törvény. Mindkét törvény a jelenlévő országgyűlési képviselők  kétharmadának  szavazatához  kötött  törvény,  és mindkettőben szabályozásra került a titkos információgyűjtés. Az  1990.  évi  X. törvényt a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló  1995.  évi  CXXV. törvény 79.  §  a)  pontja  helyezte hatályon kívül. A  fentiek alapján megállapítható, hogy az Alkotmány 40/A.  § (2)  bekezdésének  “eredeti tartalma” a  titkos  eszközök  és módszerek   alkalmazására  vonatkozó  minősített   többséghez kötött  törvényi szabályozás formájában hatályosult a  magyar jogrendszerben.  Kezdetben  alkotmányerejű,  majd  később  az országgyűlési    képviselők    kétharmadának     szavazatával elfogadott törvények formájában. A fentebb bemutatott 1994-es és   1995-ös  jogalkotás  nem  szakított  azzal   a   korábbi szándékkal,   hogy   a   titkos  információgyűjtés   –   mint tevékenység  – kiemelt jelentőséget kapjon. Az alkotmányerejű törvény  közjogi súlyát, a minősített többség  funkciója:  az országgyűlési képviselők széleskörű egyetértése váltotta fel. 2.  Az  Alkotmánybíróság megvizsgálta  az  Rtv.  és  a  Nbtv. szabályozási  koncepcióját is. Ennek  jelentősége  –  mint  a föntiekből kiderül – azért kiemelt, mert ha a törvényhozás  a minősített többség kérdését érintően már szabályozott  (tehát a  szabályozás tartalmában megegyezett), úgy ebben a körben a megváltoztatás  is  ugyanilyen szavazatarányt  kíván  meg.  E követelmény az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint vonatkozik a  tételes  megváltoztatásra, és  vonatkozik  a  szabályozási koncepció lényeges elemére. Az  Nbtv.  1. §-a pontosan meghatározza a törvény  szervezeti hatályát,  tételesen felsorolja, hogy mely szerveket  kell  a nemzetbiztonsági  szolgálatok  alatt  érteni.  E  szerint  “a Magyar  Köztársaság  nemzetbiztonsági  szolgálatai:   a)   az Információs  Hivatal,  b) a Nemzetbiztonsági  Hivatal,  c)  a Katonai  Felderítő Hivatal, d) a Katonai Biztonsági  Hivatal, e)  a  Nemzetbiztonsági Szakszolgálat (a továbbiakban együtt: nemzetbiztonsági szolgálatok)”. Megállapítható   továbbá,   hogy   az   Nbtv.    szabályozási koncepciójának  központi  eleme – csakúgy,  mint  a  korábban hatályban  lévő  1990.  évi X. törvénynek  volt  –  a  titkos módszerekkel  való  információgyűjtés (a  törvény  lényegében ennek,  a  nemzetbiztonsági szolgálatokra vonatkozó részletes szabályait tartalmazza). Az  Rtv.  szervezeti hatálya – az Alkotmány megfogalmazásából eredően is – alapvetően a Rendőrségre vonatkozik, a Rendőrség jogállását, szervezetét és működését szabályozza. Az Rtv.,  a Rendőrség működésére irányadó szabályozás keretében egy külön fejezetet szán a titkos információgyűjtésnek. Ennek keretében a  Rendőrség mellett feladatot kap az ügyészség és a bíróság. Az  Rtv.  63.  §  (5)  bekezdése szerint  “a  Rendőrség  erre felhatalmazott  szerve,  valamint a  beszerzett  adat  és  az információgyűjtés ténye tekintetében az ügyész és  a  bíró  a titkos   információgyűjtés  során   külön   engedély   nélkül megismerheti  a  védett  államtitok  tartalmát.”   A   titkos információgyűjtés    feladatával   összefüggésben    bizonyos tevékenységek csak az ügyész engedélyével és hozzájárulásával végezhetőek  pl.:64.  §  (1) bekezdés  f)  pont,  67.  §  (1) bekezdés,  a  titkos információgyűjtés egy része pedig  bírói engedélyhez kötött. 69-75. §-ok. A titkos információgyűjtésre is vonatkozik az Rtv. VIII., a “Rendőrség adatkezelése” címet viselő fejezete. Megállapítható,  hogy  a  titkos  információgyűjtés  az  Rtv. szabályozási  koncepciójának lényeges eleme,  egy  önálló  és egységes, körülhatárolható tárgykör a törvény egészén  belül. Az  Rtv.  VII. fejezetében meghatározottak részét  képezik  a Rendőrség  működésének, csakúgy mint az Rtv. VIII. fejezetébe foglalt adatkezelési szabályok.                              V. A jelen ügyben vizsgált probléma lényege, hogy az Atv. – mint egyszerű  szótöbbséggel elfogadott törvény  –  az  5.  §  (2) bekezdésében,  a  9.  §  (2) bekezdésében  és  a  15.  §  (2) bekezdésében  a  minősített  többséget  igénylő  és  az   így elfogadott Rtv.-ből rendelkezéseket vesz át. 1.  Az  Alkotmánybíróság sem az Abh.1.-ben, sem az Abh.2.-ben nem  foglalkozott  kifejezetten azzal a  problémával,  amikor egyszerű szótöbbséggel elfogadott törvény minősített többségű törvény  rendelkezéseit  veszi  át.  Az  Alkotmánybíróság  az Abh.2.-ben   a   minősített   többségű   törvény    (tételes) módosítására      (a     rendelkezések     megváltoztatására, kiegészítésére),    illetve   hatályon   kívül    helyezésére irányadóan  mondta ki, hogy mindezek is minősített  többséget igényelnek. Az Abh.2. hangsúlyozta, hogy ez a követelmény, ha tételes módosításról van szó, a részletszabályok tekintetében is  irányadó. (ABH 1999. 25., 39.) Egyébiránt pedig az Abh.2. rámutatott  a következőkre: “Az Alkotmánybíróság  álláspontja szerint   a   kétharmados   törvények   közvetlen   (tételes) módosítása   a   kétharmados  törvény  szabályozási   köréhez közelálló,  azzal esetleg részben egybevágó, másik,  egyszerű többséggel meghozható önálló törvény módosításával,  vagy  új törvény  alkotásával alkotmányosan nem kerülhető meg.  Mindez ugyanis  odavezethetne, hogy a kétharmados törvények formális érintetlenül  hagyása  ellenére  az  alapjogi,   illetve   az alapintézményi törvény a módosított, illetve újonnan alkotott – formálisan egyszerű többséghez kötött – törvényekhez képest elveszítené alkotmányosan meghatározó jelentőségét. Az,  hogy egy  adott  törvény  módosítása vagy megalkotása  ténylegesen ezzel   a  következménnyel  jár-e,  csak  tartalmi  vizsgálat alapján állapítható meg.” (ABH 1999. 25., 41.) Az  Alkotmánybíróság  álláspontja  szerint  a  kétharmadosság alkotmányos  védelmére  vonatkozó  elvi  álláspont   ugyanúgy irányadó  a  kétharmados  törvényből  az  egyszerű  törvénybe történő  átemelést realizáló törvényalkotási eljárásra,  mint az  Abh.2.  által  részletezett eljárásra.  A  kétharmadosság megkerülésének  alkotmányos  tilalma  ugyanúgy  vonatkozik  a módosítás  (megváltoztatás, kiegészítés)  és  hatályon  kívül helyezés mellett az ún. átemelés egyes eseteire is. Az Alkotmánybíróság ezért a jelen ügyben tartalmi vizsgálatot folytatott  le.  Az  Alkotmánybíróság  e  tartalmi  vizsgálat szempontját akként határozta meg, hogy vizsgálja: az egyszerű szótöbbséggel meghozott törvény a minősített többségű törvény koncepciójának lényeges elemét (tartalmát) érinti-e,  továbbá –   történeti  megközelítés  alapján  –  vizsgálja,  hogy  az egyszerű   szótöbbséggel  elfogadott  törvénynek   milyen   a viszonya az alkotmányi felhatalmazás alapján a jogrendszerben minősített többségű tárgykörként hatályosult normákhoz. 2.  Az  Atv.  az APEH szervezetét és különösképpen működését, továbbá  feladatait  szabályozza. A  szabályozás  irányát  és koncepcióját  tekintve  az  Rtv. is  szervezeti  és  működési kérdéseket    szabályoz   a   rendőrség   tekintetében.    Az Alkotmánybíróság    a    minősített    többség    alkotmányos intézményének  az  elemzésekor rámutatott, hogy  “egy  állami szerv   organizációját  és  működési  alapelveit   tartalmazó törvény   nem   azonos  a  szervezet  hatáskörét  megállapító törvényi szabályozással. 26/1992. (IV. 30.) AB határozat, ABH 1992.  143.  A  minősített  többség követelményével  érintett szervezetek tekintetében a szervezeti felépítés és a működési rend   lényeges   szabályozási  elemeit   (mint   kétharmados tárgykört)  az Alkotmánybíróság az Abh.2.-ben is hangsúlyozta (ABH 1999. 25., 41.). Jelen esetben az Atv.-ben az Rtv. által a   rendőrség  “működése”  körében  meghatározott   szabályok átvételéről  van szó. Az Alkotmánybíróság megítélése  szerint ennek  azért  van  alkotmányos jelentősége, mert  a  probléma közjogi   megítélésétől  különálló  kérdés,  hogy   az   APEH nyomozóhatósági  jogkörrel rendelkezik (Atv.  18.  §-a),  így önmagában  nincs relevanciája annak, hogy a büntetőeljárásról szóló  1973. évi I. törvény (Be.) alkalmazása során  az  APEH mint nyomozó hatóság jár el, ilyen hatásköröket gyakorol. 3.  Az Alkotmánybíróság úgy ítélte meg, hogy az Atv. 5. § (2) bekezdése és 9. § (2) bekezdése alkotmányellenes. 3.1. Az Atv. fenti rendelkezései sértik az Alkotmány 40/A.  § (2)  bekezdését,  mert  az  Rtv. szabályozási  koncepciójának lényeges   elemeit  –  a  szabályozás  fő  irányába   tartozó kérdéseket a maguk egészében és teljességében – veszik át. Az Atv.  nem  az APEH működéséhez igazodóan szabályoz,  hanem  a rendőrség    működésével    szorosan    összefüggő     titkos információgyűjtést   adaptálja  teljes   egészében.   Ez   az adaptálás  az  Rtv.  két  fejezetére  vonatkozik.   Mivel   a rendőrség  működése minősített többséghez kötött szabályozási tárgykör,   ezért  annak  –  a  feladatellátással  összefüggő szervezeti  kapcsolat hiányában történő – átvétele minősített többséget  kíván.  Az  APEH  nem az  Alkotmányban  nevesített szerv,   az   Rtv.   mint  kétharmados   törvény   a   titkos információgyűjtés  körében nem biztosít érdemi  feladatot  az APEH-nak.  Az  Alkotmány 40/A. § (2)  bekezdés  első  mondata szerint  “a rendőrség alapvető feladata a közbiztonság  és  a belső  rend védelme”, az APEH mint szervezet ezen alkotmányos feladatellátásban   közvetlenül   nem   vesz   részt,   ilyen feladatokkal   nem   rendelkezik   (az   APEH   feladata   az államháztartás   törvényes  bevételeinek   biztosítása).   Az alkotmányellenesség   megállapításánál  az   Alkotmánybíróság figyelembe  vette  azt is, hogy az átvett tárgykör  a  titkos információgyűjtésre  vonatkozik. Ennek  azért  van  hatása  a kérdés  megítélésére,  mert  – mind  az  alkotmányi,  mind  a törvényi  szabályozás  történetiségét  tekintve  –  a  magyar közjogi   berendezkedésben  olyan  tevékenységről  van   szó, amelynek lényeges kérdéseit érintő szabályozása alapvetően az országgyűlési  képviselők széleskörű egyetértését  igényelte. Tehát  a  minősített  többségű törvényből átvett  rendelkezés “koncepcionális   jellegét”   a   történeti   értelmezés   is alátámasztja.  Az Rtv.-ben nincs utalás arra,  hogy  az  APEH titkos   eszközöket  alkalmazhat,  az  APEH   e   tevékenység ellátásában semmilyen érdemi szerepet nem kap. 3.2.  Az  Alkotmánybíróság  megítélése  szerint  az  Rtv.-ben szabályozott  titkos információgyűjtésre vonatkozó  szabályok átvétele  az egyszerű szótöbbséggel elfogadott Atv.-be  azért is  sérti  az  Alkotmány  40/A.  §  (2)  bekezdését,  mert  a minősített  többséggel elfogadott törvény  lényeges  elemének átvétele a szabályozás eredményét tekintve – közvetett  módon –    kiterjeszti    az   Rtv.   szervezeti    hatályát.    Az Alkotmánybíróság  fentebb  már  kifejtette,  hogy   az   Rtv. (illetve   az  Rtv.-ben  szabályozott  és  az  abból   átvett rendelkezések)   alapvetően  a  rendőrségre  vonatkoznak.   E tevékenységgel összefüggésben feladatot – a rendőrségen kívül – az ügyészség és a bíróság kap. Az Rtv. szervezeti hatályára vonatkozó   rendelkezések  ugyanúgy  részei   a   kétharmados szabályozási  tárgykörnek, mint az Rtv. egyéb  rendelkezései. Az   Alkotmány  40/A.  §  (2)  bekezdése  alapján   létrejött minősített    többségű    törvény    szervezeti    hatályának módosításához,   megváltoztatásához  is  minősített   többség szükséges.  Az  Atv. 9. § (2) bekezdése az  Rtv.  módosítását tételesen  is elvégzi, amikor úgy rendelkezik, hogy rendőrség alatt  a  Hivatal  Bűnügyi  Igazgatóságát,  rendőr  alatt  az adónyomozót (...) kell érteni. Az Atv. tehát azzal,  hogy  az Rtv.-ből  rendelkezéseket vett át, a kétharmados szabályozási tárgykörben  meghatározott  rendelkezések  alkalmazási  körét megváltoztatta,  mégpedig  az  Rtv.  koncepciójához   tartozó szabályok  körében. Az Atv. 5. § (2) bekezdése megalkotásával és  9.  §  (2)  bekezdése az Alkotmány 40/A. § (2)  bekezdése ezáltal is sérül. 3.3. Az Alkotmánybíróság megítélése szerint az Atv. 5. §  (2) bekezdésében és 9. § (2) bekezdésében alkalmazott átvétel  az Alkotmány  2.  §  (1) bekezdésébe foglalt  jogbiztonságot  is sérti.    Az   Alkotmánybíróság   a   törvényhozási   eljárás garanciális  kérdéseivel már több határozatában foglalkozott. lásd:  11/1992. (III. 5.) AB határozat, ABH 1992.  77.,  85.; 29/1997. (IV. 29.) AB határozat, ABH 1997. 122.; 52/1997. (X. 14.)  AB  határozat ABH 1997. 332.; 66/1997.  (XII.  29.)  AB határozat  ABH  1997. 397., 401. stb. Az  Alkotmánybíróság  e határozataiban   kifejtette,  hogy  a   formalizált   eljárás garanciális szabályainak figyelmen kívül hagyása az Alkotmány 2.   §   (1)   bekezdésének  sérelmén   keresztül   a   norma megsemmisítéséhez vezet. Az  Alkotmánybíróság  megítélése szerint  az  Alkotmányban  a kétharmadossággal  hangsúlyozott  törvény  nem  tekinthető  a törvényhozói   akarat  olyan  “általános  megelőlegezésének”, amely  ezáltal automatikusan biztosítja a kétharmados törvény normatartalmának  a rendes törvényalkotási  eljárásba  hozott törvényekbe való átvételének, beépítésének lehetőségét. Ahogy az  Alkotmánybíróság a fentiekben kifejtette,  a  kétharmados törvényhez koncepcionálisan kapcsolódó rendelkezések, illetve a   törvény  lényegéhez  tartozó  normák  átvétele  általában ugyanazt a kétharmados többségű törvényhozói döntést igényli, mint  amit  az  Alkotmány  a  kétharmados  körben  eredetileg előírt.  Az  átvett  kétharmados  törvényi  rendelkezés   egy minőségileg új szabályozási összefüggés részévé válik,  része lesz  egy új törvényalkotási eljárásnak. Az egyszerű többségű törvényhozói  akarat  nem olvaszthatja magába  az  eredetileg minősített  törvényhozói  akaratot.  Amennyiben  –  általános gyakorlatként  –  a  kétharmados törvény egyszerű  többséggel elfogadott  törvényekbe illesztve “szétszedésre” kerülne,  az Alkotmányban előírt “kétharmadosság”, a kiemelt törvényhozási tárgy  értelmezése relativizálódna, s az Alkotmány 2.  §  (1) bekezdésének   sérelmét  előidézve,  elvesztené   garanciális jelentőségét. Lényegében  ezt  a megállapítást tartalmazza  az  Abh.2.  is, amikor  az  alkotmánysértés  veszélyét  feltételezi,   ha   a kétharmados   törvények   “formális   érintetlenül    hagyása ellenére”  az  újonnan  alkotott egyszerű  többséghez  kötött törvényekhez  képest  “elvesztené  alkotmányosan  meghatározó jelentőségét.” (ABH 1999. 25., 41.) Az  Alkotmánybíróság ezért úgy ítélte meg, hogy az Atv. 5.  § (2)  bekezdésébe és a 9. § (2) bekezdésébe foglalt,  az  Rtv. VII. fejezetének és VIII. fejezete 76-89. §-ainak átvétele  a törvényhozási    eljárás   minősített    többséghez    kötött garanciáját   lerontja,  ezért  az   Alkotmány   2.   §   (1) bekezdésével is ellentétben áll. Az Alkotmánybíróság a fentiek alapján megállapította, hogy az Atv. 5. § (2) bekezdése és 9. § (2) bekezdése az Alkotmány 2. §  (1)  bekezdését és 40/A. § (2) bekezdését egyaránt  sérti, ezért  az Atv. e rendelkezéseit – élve az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 43.  § (4)  bekezdésében biztosított jogával – 2002.  december  31-i hatállyal   megsemmisítette.   Az   Alkotmánybíróság   eddigi gyakorlatának megfelelően lásd: 6/1992. (I. 30.) AB határozat ABH 1992. 40., 41.; 25/1993. (IV. 23.) AB határozat ABH 1993. 188.,  193.;  4/1998. (III. 1.) AB határozat ABH  1998.  71., 72.; 16/1998. (V. 8.) AB határozat ABH 1998. 140., 173. stb.; 10/2001.  (IV.  12.) AB határozat, ABK 2001.  április,  171., 184.  a szoros összefüggés okán – szintén 2002. december 31-i hatállyal  –  megsemmisítette az Atv. 5. §  (3)  bekezdésében található – az 1999. évi XCIX. törvény által megállapított  – a  bírói  engedélyhez  nem  kötött titkos  információgyűjtést érintő szabályt, továbbá a 20. § (3) bekezdésében a 20. § (4) bekezdés a) pontjában és 20. § (5) bekezdésében található,  a titkos  információgyűjtés további szabályozásra  felhatalmazó rendelkezéseket,  illetve  a 20. §  (4)  bekezdés  a)  pontja alapján  megalkotott, a bírói engedélyhez  kötött  különleges eszközök   és  módszerek  engedélyezésével,  igénybevételével kapcsolatos   szabályokról  szóló  11/1999.   (V.   12.)   PM rendeletet. Az Alkotmánybíróság megítélése szerint az Atv. 5. §   (2)   bekezdésének   és  a  9.  §  (2)   bekezdésének   a megsemmisítésével az Atv. jelölt rendelkezései  és  az  annak alapján   megalkotásra  került  PM  rendelet   önállóan   nem alkalmazható,   ezért   a   jogbiztonságra   tekintettel    a megsemmisítés hatályát e rendelkezésekre is kiterjesztette. Az  Alkotmánybíróság szerint az a törvényhozói cél,  hogy  az adóbűncselekmények hatékonyabb felderítése érdekében az  APEH rendelkezzék  bizonyos  titkos eszközökkel  és  módszerekkel, önmagában,  alkotmányossági  szempontból  nem  kifogásolható. Ennek  megvalósítására a törvényhozásnak több  lehetősége  is van. Az Alkotmánybíróság jelen határozatában formai okból,  a minősített  többséghez  kapcsolódó garanciális  rendelkezések megsértése miatt állapított meg alkotmányellenességet. Az  Alkotmánybíróság eljárása során észlelte,  hogy  az  Atv. elfogadását követően más törvényekbe is bekerült az  Atv.-ben jelenleg vizsgált szabállyal hasonló tartalmú rendelkezés. Az Alkotmánybíróság  mégsem  tartotta  indokoltnak  az   eljárás kiterjesztését,  mert  – ahogy e határozatban  is  kifejtésre került  –  a  minősített többségű törvényből történő  átvétel alkotmányossága külön-külön, eseti vizsgálat alapján dönthető el. 4.   Az   Alkotmánybíróság  az  Atv.  15.  §  (2)   bekezdése alkotmányellenességét nem állította meg. Az   Atv.   15.  §-a  értelmében:  “(1)  A  Hivatal   Bűnügyi Igazgatósága,  illetőleg területi nyomozó hivatala  nyomozati tevékenységének  elősegítése és a  bűncselekmény  felderítése céljából jelzés elhelyezését rendelheti el a személyi  adatok és   lakcímek  nyilvántartásában,  valamint  a  határforgalom ellenőrzését   szolgáló   nyilvántartási   rendszerekben,   a cégnyilvántartásban, az egyéni vállalkozók nyilvántartásában, a   társadalombiztosítási   nyilvántartásban,   valamint   az adóigazgatási nyilvántartásban. (2) A jelzés elhelyezésére és megszüntetésére az Rtv. 89.  §- ának (2)-(4) bekezdéseit kell alkalmazni.” Mindenek  előtt  az állapítható meg, hogy  az  Atv.  15.  §-a szerinti   átvétel  az  Rtv.  89.  §  (1)   bekezdésére   nem vonatkozik. Az Rtv. 89. § (1) bekezdése meghatározza, hogy  a rendőrség a bűnüldözési feladatainak ellátása érdekében  mely esetekben,   milyen   érdekből   és   milyen   nyilvántartási rendszerekben  helyezhet el jelzést. Az Rtv. e  rendelkezései 89.  §  (1)  bekezdés kizárólag a rendőrségre irányadóak,  az Atv. rendelkezései 15. § (1) bekezdés pedig kizárólag az APEH Bűnügyi Igazgatóságát érintik. Az Atv. 15. § (1) bekezdésében a  jelzés elhelyezése az adónyomozás sajátosságaihoz igazodik (pl.         egyéni        vállalkozók        nyilvántartása, társadalombiztosítási,      adóigazgatási       nyilvántartás eseteiben), a szabályozott tényállás tehát nem azonos az Rtv.- ben és az Atv.-ben. Az   Atv.   15.  §  (2)  bekezdése  az  Rtv.-ből   a   jelzés elhelyezéséhez kapcsolódó, a jogintézmény lényegét nem érintő technikai  szabályokat vesz át. Az Rtv.  89.  §-ának  további rendelkezései értelmében: “(2)  A  jelzés  elhelyezésének  megszüntetését  a  Rendőrség köteles  kezdeményezni, illetőleg megszüntetni,  ha  az  arra okot adó körülmény megszűnt. (3)    A    jelzés    elhelyezésének    elrendeléséért     és megszüntetéséért,  illetve  a kért  intézkedéséért  a  jelzés elhelyezését kérő rendőri szerv vezetője a felelős. (4) A jelzés elhelyezéséről, annak okáról és a jelzés alapján tett intézkedésről – bűnüldözési érdekből – a Rendőrség és  a jelzést  tartalmazó nyilvántartást kezelő szerv az érintettet nem tájékoztathatja.” Az  Alkotmánybíróság megítélése szerint az  Atv.  15.  §  (2) bekezdésében   szereplő   átvétel  alkotmányellenessége   nem állapítható meg, hiszen önmagában a “jelzés elhelyezése” mint jogintézmény nem tekinthető az Rtv. szabályozási  koncepciója lényeges  elemének, az átvétel továbbá nem is a  jogintézmény egészét  érinti,  hanem csupán annak egyes részletszabályait, technikai rendelkezéseit. Erre tekintettel az Alkotmánybíróság Atv. 15. § (2) bekezdése megsemmisítésére irányuló indítványt elutasította. Az  Alkotmánybíróság határozatának a Magyar  Közlönyben  való közzétételét az Abtv. 41. §-a alapján rendelte el.                       Dr. Németh János                  az Alkotmánybíróság elnöke                                 Dr. Bagi István                        Dr. Bihari Mihály   alkotmánybíró                              alkotmánybíró                                    Dr. Németh János                  Dr. Németh János   az Alkotmánybíróság elnöke       Alkotmánybíróság elnöke   az aláírásban akadályozott    az aláírásban akadályozott   Dr. Czúcz Ottó                           Dr. Erdei Árpád   alkotmánybíró helyett              alkotmánybíró helyett                                 Dr. Harmathy Attila                     Dr. Holló András   alkotmánybíró                       előadó alkotmánybíró   Dr. Kiss László                     Dr. Kukorelli István   alkotmánybíró                              alkotmánybíró                                 Dr. Strausz János     Dr. Tersztyánszkyné Dr. Vasadi Éva   alkotmánybíró                              alkotmánybíró Dr. Erdei Árpád alkotmánybíró különvéleménye Álláspontom  szerint az Alkotmánybíróságnak az indítványt  el kellett volna utasítania. 1. A hatályos Alkotmány szerint nincs hierarchikus viszony az egyszerű,  illetve a minősített szavazattöbbséggel meghozható törvények   között.   Az  eltérő  szavazattöbbséghez   kötött törvények  viszonyrendszeréből levonható az  a  következtetés is,  hogy  egy  adott  alapjog vagy  intézmény  alkotmányosan kiemelkedő  fontossága önmagában nem alapozza  meg  az  erről szóló  vagy  ezt érintő törvénynek a kétharmados szabályozási körbe   utalását.  A  szabályozás  fontossága   egyedül   nem kényszerítheti  ki  a  törvényalkotás  során   a   széleskörű egyetértés megteremtésének kötelezettségét, s erre  vonatkozó alkotmányi   előírás   hiányában  ezt   a   követelményt   az Alkotmánybíróság  sem  állapíthatja  meg.  Az   Atv.-nek   az indítvánnyal   támadott,  az  Rtv.-ből  átvett  rendelkezései kétségkívül érintenek alkotmányos alapjogokat, de ez a tény – az   előzőekben   kifejtettek  szerint  –   nem   eredményezi automatikusan  azt,  hogy  a  vitatott  rendelkezéseket  csak minősített többséggel lehet meghozni. Az  Abh.1.-ben  az Alkotmánybíróság leszögezte:  “A  hatályos Alkotmány   kifejezi   azt   a   szándékot,   hogy   bizonyos alapintézmények  és  bizonyos – főleg politikai  –  alapjogok szabályozása széles körű megegyezéssel történjék.  Ez  a  cél megvalósul,  ha  – az Alkotmány szövegének megfelelően  –  az illető    intézményről   vagy   alapjogról   szóló   törvényt kétharmados szavazataránnyal fogadják el.” (ABH 1993, 48., 61- 62.) Az   idézett   megállapítás  szerint  a  minősített   többség elérésének  követelménye nem valamely  törvényhozási  tárgyra vonatkozik,   hanem   azt  csak  az  Alkotmányban   tételesen megjelölt törvény elfogadására – megszorítóan – kell  érteni. Az  Alkotmány  az Atv.-t, vagyis a központi adóhatóság  egyes feladatairól   szóló  törvényt  nem  sorolja   a   minősített többséghez kötött törvényekhez. Az  Alkotmánybíróság az Abh.1.-ben fejtette ki a  kétharmados és az egyszerű többséghez kötött törvények viszonyrendszerét. Eszerint: “A hatályos rendszer elvileg különbözik a  korábbi, alkotmányerejű    törvényeket    ismerő    rendszertől.    Az alkotmányerejű  törvények valamennyi alapvető jogra,  továbbá ezek      bármely     szabályozására     a     kizárólagosság kötelezettségével   vonatkoztak.   Az   Alkotmány    és    az alkotmányerejű  törvények  egyfelől,  illetve   az   egyszerű többséggel  elfogadható  törvények másfelől,  tartalmilag  és formailag is tiszta hierarchikus rendet alkottak. Amióta   azonban  a  hatályos  Alkotmány  egyes  alapjogokról hozandó   törvényekre  kétharmados  többséget  írt  elő,   az alkotmányos  alapjogok  között  többféle,  egymást  nem  fedő fontossági  rend is megállapítható. Nem szerepel a minősített törvények  között a legfontosabb alapjogok szabályozása:  sem az  élethez  és  az  emberi  méltósághoz  való  jog,  sem   a jogképesség, sem a személyes szabadság és biztonság –  köztük a szabadságtól való megfosztás – alapvető garanciái. Hiányzik közülük a bírósági eljáráshoz, valamint a jogorvoslathoz való jog;  ugyanígy  hiányoznak az elemi büntetőjogi biztosítékok: az  ártatlanság vélelme, a védelem joga, a nullum  crimen  és nulla poena sine lege elve is, továbbá nem tartozik közéjük a tulajdonjog  sem. Mindezek a jogok tehát egyszerű  többséggel szabályozhatók. Az Alkotmány 8. § (4) bekezdésében különleges garanciával  (azzal,  hogy gyakorlásuk szükségállapot  idején sem  korlátozható) megkülönböztetett jogok  közül  is  csupán háromhoz járul kétharmados törvény (vallásszabadság,  nemzeti és  etnikai kisebbségek jogai, állampolgárság – 60., 68., 69. §),  míg  többségükhöz elég az egyszerű többséggel  meghozott törvény  (54-56. §, 57. § (2)-(4) bekezdés, 66.,  67.,  70/E. §). A jelenlegi kétharmados kiemelés nem állapít meg tehát az alapjogok  között  elvileg megalapozott hierarchiát;  pusztán politikai   fontosságukat   jelzi  az   alkotmánymódosításban megállapodó politikai erők számára.” (ABH 1993, 48., 59-60.) Saját álláspontom megegyezik az idézett okfejtéssel. 2.  Az Abh.2.-ben foglaltakra figyelemmel abban kellett volna az   Alkotmánybíróságnak  állást  foglalnia,  hogy  az   Atv. indítvánnyal érintett rendelkezései módosítják-e  az  Rtv.-t, helyeznek-e hatályon kívül Rtv.-beli rendelkezéseket, illetve ezeken  túlmenően  tartalmaz-e az  Atv.  olyan  szabályozást, amely  ugyan  nem  sérti meg a minősített  többséghez  kötött törvényekkel  kapcsolatos  eljárás  rendjét,  de  tartalmilag mégis  ütközik  a  széleskörű konszenzus  megteremtésének  az Alkotmány 40/A. §-ában foglalt követelményével. Az   Abh.2.   ugyanis   a   következőképpen   fogalmaz:   “Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a kétharmados  törvények közvetlen   (tételes)   módosítása  a   kétharmados   törvény szabályozási   köréhez  közelálló,  azzal   esetleg   részben egybevágó,  másik,  egyszerű  többséggel  meghozható   önálló törvény    módosításával,   vagy   új   törvény   alkotásával alkotmányosan    nem    kerülhető   meg.    Mindez    ugyanis odavezethetne,   hogy   a  kétharmados   törvények   formális érintetlenül  hagyása  ellenére  az  alapjogi,   illetve   az alapintézményi törvény a módosított, illetve újonnan alkotott – formálisan egyszerű többséghez kötött – törvényekhez képest elveszítené alkotmányosan meghatározó jelentőségét. Az,  hogy egy  adott  törvény  módosítása vagy megalkotása  ténylegesen ezzel   a  következménnyel  jár-e,  csak  tartalmi  vizsgálat alapján állapítható meg.” (ABH 1999, 25., 40-41.) Az  Alkotmány  40/A.  § (2) bekezdésének  második  mondata  a rendőrség,  mint  szervezet  tekintetében  állapítja  meg   a kétharmados szavazattöbbséghez kötöttséget. Az Alkotmány ezen rendelkezése   magát  a  rendőrséget  határozza   meg   olyan szervezetnek, amelyre vonatkozóan megköveteli,  hogy  a  róla szóló  törvény  elfogadása  során széleskörű  –  az  egyszerű többséget  meghaladó – konszenzust kell elérni.  A  jogalkotó akkor   térne   el  ezen  alkotmányos  kötöttségtől,   ha   a rendőrségre   vonatkozó   szabályok   megalkotásakor,    azok módosításakor   vagy  az  ilyen  szabályok   hatályon   kívül helyezésekor  hagyná  figyelmen kívül  a  minősített  többség elérésének követelményét. Az  Atv. esetében ezt a követelményt a jogalkotó nem sértette meg.   Az   Atv.  ugyanis  a  kétharmados  szavazattöbbséggel elfogadott Rtv. egyes rendelkezéseit nem módosította,  azokat nem   helyezte  hatályon  kívül,  hanem  bizonyos   Rtv.-beli szabályokat átvett egy másik szervezet szabályozásába.  Arról sincs továbbá szó, hogy az Atv.-vel, mint egyszerű többséggel elfogadott   törvénnyel  a  jogalkotó  megkerülte   volna   a kétharmados  törvényi  szabályozás alá  vont  normatartalmat, mert   az  Atv.  a  rendőrség  tekintetében  a  már  korábban elfogadott   szabályozáshoz   képest   további   rendelkezést egyáltalán nem tartalmaz. Tekintettel arra, hogy az  Atv.-nek nincs   a   rendőrséggel  kapcsolatos  újonnan  megállapított normatartalma, az Abh.2.-ben jelzett tartalmi  vizsgálat  nem folytatható le. Erre akkor nyílt volna lehetőség, ha az  Atv. –  mint  egyszerű  szótöbbségű törvény  –  a  rendőrségre  is vonatkozó szabályokat állapított volna meg. 3.  A tartalmi vizsgálatnak ugyanakkor véleményem szerint  is helye   volt.   Annak  ellenére,  hogy  az  indítvány   által kifogásolt  helyzet  az Abh.2.-ben körülírt  szituációra  nem vonatkoztatható,   az  Alkotmánybíróságnak   a   következőket kellett volna figyelembe vennie az Atv. indítvánnyal támadott rendelkezései anyagi alkotmányellenességét illetően: Az  Alkotmány  40/A.  §  (2) bekezdése  szerint  a  rendőrség alapvető feladata a közbiztonság és a belső rend védelme, míg a  rendőrség nyomozási tevékenységéről az Alkotmány külön nem szól.  Ezen  alkotmányi rendelkezésből egyenesen  következik, hogy  a  rendőrség és ezzel együtt az Rtv. – mint kétharmados törvény – alkotmányosan meghatározó jelentőségét elsődlegesen nem  a  nyomozási tevékenység és az ehhez kapcsolódó jogkörök határozzák   meg,   hanem  a  szervezet   állami,   fegyveres rendvédelmi   jellege.  Az  Alkotmány  alapján  a   fegyveres rendfenntartás  – a szükségállapot idejétől  eltekintve  –  a rendőrség  kizárólagos jogköre. Ebből  következően  az  olyan törvényi   rendelkezés,   amely  ezt   a   jogkört   akárcsak részlegesen      egy      másik     szervhez      telepítené, alkotmányellenesnek minősülne. Nem ez a helyzet  a  nyomozási tevékenységet illetően. Az    Alkotmánybíróság   a   152/B/1998.   AB    határozatban megállapította:  “Az  Alkotmányból  nem  vezethető  le  olyan követelmény, amely alapján a nyomozási hatáskört kizárólag  a rendőrség  gyakorolhatná,  e hatáskört  nem  nevesíti  sem  a fegyveres   erők,  sem  a  rendőrség  feladatai  között.   Az Alkotmány   az   ügyészség   jogai   között   rendelkezik   a nyomozásról;   kimondja,   hogy   az   ügyészség   törvényben meghatározott  jogokat gyakorol a nyomozással összefüggésben, képviseli   a  vádat  a  bírósági  eljárásban  [51.   §   (2) bekezdés].” (ABH 1999, 653., 656.) Tekintettel  arra, hogy nyomozási tevékenységet a rendőrségen kívül  más szerv is végezhet, az Alkotmánybíróságnak a  jelen eljárásban  azt  kellett  volna  vizsgálnia,  hogy  az   APEH nyomozóhatósági jogkörrel, és ebből következően  bizonyos,  a nyomozás   eredményességéhez   kötődő   eszközökkel   történő felruházása   jelenti-e  az  Rtv.  alkotmányosan  meghatározó súlyának az Alkotmány, valamint a kétharmados törvény védelme szempontjából releváns csökkenését. A  hatályos  magyar  jog  szerint az a  szervezet  tekintendő nyomozó hatóságnak, amelyet a büntető eljárásról szóló  1973. évi  I. törvény (a továbbiakban: Be.) annak nyilvánít. A  Be. többszörösen módosított 16. §-a szerint az általános  nyomozó hatóság  a  rendőrség  és  az  ügyészség.  Speciális  nyomozó hatóság  a Vám-és Pénzügyőrség, a Határőrség, az APEH nyomozó hatósága,  valamint bizonyos esetekben a  hajó,  illetőleg  a légi jármű parancsnoka. (A katonai nyomozó hatóságokat a  Be. XV. fejezete nevezi meg.)   Az  elfogadását  tekintve egyszerű szavazattöbbséghez  kötött Be.  nemcsak  a  nyomozó  hatósági  jogkört  telepíti,  hanem egyúttal  meghatározza  azokat  a  garanciákat,  amelyek   az állampolgárokkal   kapcsolatos   legsúlyosabb    korlátozások alkalmazása törvényességét biztosítják. Azzal, hogy  az  Atv. 18.  §-a módosította a Be. 16. §-át, amellyel az APEH nyomozó hatóságát  beemelte  a nyomozó hatóságok körébe,  egyúttal  a büntető  eljárás  szabályrendszerét is kiterjesztette  az  új szervezetre.  Mindez  azt jelenti,  hogy  ezen  “új”  nyomozó hatóság   által   igénybe   vehető  eszközök   alkalmazásának törvényességét  a Be. az ügyészi felügyelettel,  illetőleg  a súlyosabb   jogkorlátozás  esetkörében  a  bírói  engedélyhez kötéssel   biztosítja.  Ezen  garanciális  szabályok   minden nyomozó hatóság tekintetében egyaránt érvényesülnek. A  Be.-vel  való  összefüggésen  túlmenően  hangsúlyozandónak tartom azt is, hogy a kétharmados többséggel elfogadott Rtv.- ben  a  jogalkotó a titkos információgyűjtés külön garanciáit is   meghatározta.  A  bírói  engedélyhez  nem  kötött  ilyen tevékenység   esetén   a  beszerzett  adatok   nem   hozhatók nyilvánosságra,  a rendőrség csak az ügyész  hozzájárulásával állapodhat  meg  a  bűncselekmény  elkövetőjével,  úgyszintén ügyészi  jóváhagyás  szükséges  a  más  adatkezelőktől   való adatszolgáltatás igénylésére, stb. Az  előzőekben kifejtettek azt mutatják, hogy az APEH nyomozó hatósága  csak  olyan jogosítványokat kapott, amilyenekkel  a rendőrségen  kívül  más  nyomozó hatóság  is  rendelkezik,  a tevékenysége vonatkozásában pedig a többi nyomozó  hatósággal azonos,  a  Be.  szabályozása szerinti  kontroll  érvényesül. Külön  kiemelendő, hogy a titkos információgyűjtésre a  bírói engedélyezés  követelménye is teljes egészében vonatkozik.  A titkos   információgyűjtés  során  elkövethető  jogalkalmazói visszaélések    (pl.    az   ilyen   eszközök    indokolatlan igénybevétele)  ellen  a  valódi garanciát  nem  a  szabályok megalkotásához megkövetelt minősített többség, hanem a  bírói kontroll  (engedélyhez  kötés)  megteremtése  biztosítja.  Ez pedig az APEH nyomozó hatósága esetében is előírás. Az  Atv. megalkotásakor a törvényalkotó figyelemmel volt arra is,  hogy  az  APEH  nyomozó hatósága  nem  általános,  hanem speciális nyomozási hatáskörrel felruházott szervezet,  ezért az  Rtv.-ből  átvett  rendelkezések egy részét  (adatkezelés) csak   az   adóhatóság   által   végzett   nyomozó   hatósági tevékenységgel összefüggésben engedi alkalmazni. Mindezek  alapján  az Alkotmánybíróságnak azt  kellett  volna megállapítania, hogy a szabályozás átvétele nem  vezetett  az Rtv.    alkotmányosan   meghatározó   jelentőségének   anyagi alkotmányellenességet eredményező csökkenéséhez. 4. A jelen eljárás során az Alkotmánybíróságnak egy további – a  gyakorlatában eddig még fel nem merült – kérdésben kellett állást  foglalnia: azt kellett eldöntenie, hogy alkotmányosan elfogadható-e   az  a  módszer,  amellyel   a   jogalkotó   a kétharmados    törvény   szabályozási   tartalmát    egyszerű szavazattöbbséggel elfogadott törvénybe emeli át. Egy   korábban  elfogadott  jogszabályra,  vagy   jogszabályi rendelkezésre való utalás, annak hivatkozásszerű beemelése az új  jogszabályba általánosan bevett jogtechnikai megoldásként érvényesül   a  jogalkotásban.  Ezen  jogtechnikai   megoldás konkrét   eseteit  elemezve  megállapítható,  hogy   egyaránt előfordul  azonos,  illetve eltérő szavazattöbbséghez  kötött törvények esetén. Az  első  esetkörnek  tekinthető az, amikor  a  törvényalkotó kétharmados   törvényben  egy  másik  kétharmados   törvényre hivatkozik   vissza.   Így  pl.   a   határőrizetről   és   a Határőrségről  szóló  1997. évi  XXXII.  törvény  54.  §-a  a következőképpen  rendelkezik: “A Határőrség a határrendészeti feladatkör  ellátása  során a Rendőrségről  szóló  1994.  évi XXXIV.  törvény  (a  továbbiakban: Rtv.) IV-IX.  fejezeteinek rendelkezéseit  az  e  törvényben meghatározott  eltérésekkel alkalmazza.  Ennek  során  a  Rendőrség  alatt  Határőrséget, rendőr  alatt határőrt, feladatokon a Határőrség e törvényben előírt feladatait kell érteni.” A  következő  esetkör,  amikor kétharmados  törvény  egyszerű szavazattöbbséghez kötött, már korábban elfogadott törvényre, vagy annak rendelkezésére utal vissza, és emeli be így azt  a saját szabályozásába. Így pl. a helyi önkormányzatokról szóló 1990.  évi LXV. törvény 111. §-a szerint: “E törvény  alapján indított  perben  –  a  33/B.  §  kivételével  –  a   polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény XX. fejezetének rendelkezéseit kell alkalmazni.” Harmadik  esetkörként határozható meg az, amikor  az  utalás, illetve az átvétel egyszerű szavazattöbbségű törvények között történik.  Így pl. az alkalmi munkavállalói könyvvel  történő foglalkoztatásról   és   az   ahhoz   kapcsolódó    közterhek egyszerűsített  befizetéséről szóló 1997. évi LXXIV.  törvény 11.  §  (1) bekezdése szerint: “Az e törvény szerinti alkalmi foglalkoztatás  esetén  az  Mt. szabályai  közül  a)  az  Mt. Harmadik rész VI. fejezetéből a 123-125. §, 130-137. §,  138. §  (1)-(4) bekezdése, 139. §, 140. §, a VII. fejezet 142.  §, 145.  §, 148. § rendelkezéseit nem kell, b) a Harmadik  rész, VII.  fejezet  egyéb  rendelkezéseit az e törvényben  foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.” A   negyedik  esetkörben  egyszerű  szavazattöbbségű  törvény inkorpolálja  korábban  hatályba lépett  kétharmados  törvény szabályozási  tartalmát.  A jelen  eljárásban  vizsgált  Atv. rendelkezései  ezt  teszik, de ugyanez a megoldás  érvényesül pl.  a vámjogról, a vámeljárásról, valamint a vámigazgatásról szóló 1995. évi C. törvény 174. § (4) bekezdésében is: “A Vám- és  Pénzügyőrségnek  az  országos parancsnok  által  kijelölt nyomozó hatóságai a büntetőeljárásról szóló törvény alapján a vámszervezet    nyomozó    hatósági    hatáskörébe    tartozó bűncselekmények   elkövetésének   megelőzése,    felderítése, megszakítása,   az   elkövető  kilétének  megállapítása,   az elkövető    elfogása,   a   körözött   személy   felkutatása, tartózkodási  helyének megállapítása, továbbá a  bizonyítékok megszerzése  céljából a Rendőrségről szóló 1994.  évi  XXXIV. törvény (a továbbiakban: rendőrségi törvény) VII. fejezetében meghatározottak szerint titkos információgyűjtést végeznek. A rendőrségi  törvény  68/D.  §  (1)  bekezdésének  alkalmazása szempontjából  a  173.  § (1) bekezdésében  foglaltakat  kell kivételként tekinteni.” Úgyszintén ez a megfogalmazás a helyi önkormányzatok adósságrendezési eljárásáról szóló  1996.  évi XXV.  törvényben: “36. § Az adósságrendezési eljárás alatt  a helyi  önkormányzat  működésére az Ötv. rendelkezéseit  az  e törvényben  foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.”  A  Magyar Köztársaság  ügyészségéről szóló 1972.  évi  V.  törvény,  az ügyészségi    szolgálati   viszonyról   és   az    ügyészségi adatkezelésről szóló 1994. évi LXXX. törvény, valamint  egyéb törvények módosításáról szóló 2001. évi XXXI. törvény 5.  §-a ugyanezt    a    módszert   követi   az   ügyészség    titkos információgyűjtési  jogkörrel  történő  felruházásakor,  azaz utal az Rtv. VII. fejezetében foglaltakra. A    vizsgált    jogtechnikai   megoldásról    összefoglalóan megállapítható: a jogalkotó ilyenkor utal arra  a  szabályra, amit  már  korábban megfogalmazott, habár azt is  megtehetné, hogy  a rendelkezést az eredeti megfogalmazás helyére történő utalás   nélkül,  szövegszerűen  megismétli.  A   jogrendszer ugyanis – a maga tagoltságában – egységes egész. A rendszeren belüli   –  az  egyes  jogszabályok  közötti  –  átjárhatóság (utalás,  átemelés) biztosítása a koherencia  megteremtésének egyik fontos eszköze. A kétharmados szavazattöbbséghez kötött törvényeknek   e   tekintetben  nincs  mereven   elkülönített normatartalma. A jogrendszer egyes elemeiben kimutatható akár véletlen,    akár    szándékolt    szövegegybeesések     vagy szövegösszefüggések       önmagukban       nem       vezetnek alkotmányellenességhez.    Az    alkotmányellenesség    akkor következik  be,  ha  a normaátvétel tételesen  megfogalmazott tilalomba (pl. jogforrási hierarchia nem megfelelő szintje, a jogalkotó kizárja a további szabályozás lehetőségét) ütközik, illetve  e  nélkül is, ha az Alkotmány valamely rendelkezését egyébként megsérti. Az  Atv.-be  átemelt Rtv.-beli rendelkezésekre vonatkozóan  a törvényalkotó átvételi tilalmat nem állapított meg.  Az  Rtv. elfogadásakor  a  széleskörű egyetértés nem  foglalta  magába külön  azt  a  korlátozást, hogy a jelen eljárásban  vizsgált normatartalom    csak    és    kizárólag    a     rendőrségre vonatkoztatható.   A  törvényalkotó  a  jelenlegi   helyzetet bármikor  megváltoztathatja,  ha  az  Rtv.  módosításával,  a széleskörű    konszenzus    ismételt    megteremtésével     a normaátvételi tilalmat vagy korlátozást megállapítja. Az  Alkotmánybíróság  direkt  normaátvételi  korlátozást  nem mondhat   ki.   A   minősített   szavazattöbbséghez    kötött törvényekkel  kapcsolatban  azt  köteles  vizsgálni,  hogy  a törvényalkotó  az  elfogadás  illetőleg  a  módosítás   során figyelembe   vette-e   az   Abh.1.-ben   és   az   Abh.2.-ben összefoglalt   követelményeket,   valamint   azt,   hogy    a kétharmados   normatartalom  átvétele   eredményez-e   anyagi alkotmányellenességet.   Az   Alkotmánybíróságnak    ezt    a vizsgálatot  kellett  volna  elvégeznie,  és  ennek   alapján megállapítania,  hogy  az Atv.-nek az  indítvánnyal  érintett rendelkezései   nem   sértik  az  Alkotmány   40/A.   §   (2) bekezdésében foglaltakat. 5.  Nem  osztom  a többségi álláspontot a vizsgálat  tárgyává tett   rendelkezéseknek   a   jogállamiság   elvéből   fakadó alkotmányos követelményekbe való ütközését illetően sem. A  jogállamiság  tartalmáról az Alkotmánybíróság  kifejtette: “Az  Alkotmány  2. § (1) bekezdése kimondja, hogy  ‘a  Magyar Köztársaság    független,    demokratikus    jogállam’.    Az Alkotmánynak  ez  az  általános  rendelkezése  a  köztársaság alapértékeit nyilvánítja ki: a függetlenséget, a  demokráciát és  a  jogállamiságot.  A jogállamiság elvét  az  alaptörvény további rendelkezései részletezik, e szabályok ugyanakkor nem töltik ki teljes egészében ezen alapérték tartalmát, ezért  a jogállam fogalom értelmezése az Alkotmánybíróság egyik fontos feladata.  A  jogállamiság  alapértékét  kitöltő  elveket  az Alkotmánybíróság  egy-egy  konkrét ügy  kapcsán,  fokozatosan fejti   ki.   Noha   az   Alkotmánybíróság   a   jogszabályok alkotmányossági    felülvizsgálata    során    a     vizsgált rendelkezésnek  elsősorban  az  Alkotmány  valamely   konkrét rendelkezésével való összhangját vizsgálja,  ez  nem  jelenti azt, hogy az általános rendelkezéseket formális deklarációnak tekinti,  s  az  alapelveknek  pusztán  kisegítő,  másodlagos szerepet  szánna. Az Alkotmányban tételesen szereplő jogállam alapértékének  sérelme  önmagában  is  megalapozza   valamely jogszabály  alkotmányellenességét.”  [9/1992.  (I.  30.)   AB határozat, ABH 1992, 59., 64-65.] Ennek  megfelelően a vizsgálat eredményeképpen azt a  kérdést kellett volna az Alkotmánybíróságnak eldöntenie, hogy az Atv. indítvánnyal támadott rendelkezései – függetlenül az Rtv.-vel való  összefüggéstől – tartalmukat tekintve  megkívánják-e  a minősített  szavazattöbbség elérését. A válasz annak  alapján adható   meg,   hogy   van-e   az  Alkotmánynak   kétharmados szavazattöbbség  elérését  előíró olyan  rendelkezése,  amely vonatkoztatható az indítvánnyal érintett szabályozásra. Áttekintve  az Alkotmány minősített szavazattöbbséget  előíró rendelkezéseit, megállapítható: az Atv. indítvánnyal érintett szabályozása ezek közül az Alkotmány 40/A. § (2) bekezdésében foglaltakkal,    azon    belül    is    a    nemzetbiztonsági tevékenységgel,   valamint  az   59.   §   (2)   bekezdésében meghatározottakkal,  vagyis  a  személyes  adatok  védelmével hozható  összefüggésbe. A tartalmi összefüggés megállapítását egyrészt  az alapozza meg, hogy a titkos információgyűjtés  a nemzetbiztonsági szolgálatok egyik eszközrendszere,  másrészt az,  hogy  az APEH nyomozó hatósága által végzett adatkezelés feltétlenül érint személyes adatokat.   Elsőként  azt a kérdést indokolt feltenni, hogy az alkotmányi rendelkezések    végrehajtására    megalkotott    kétharmados szavazattöbbséghez     kötött     törvények,     vagyis     a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló 1995. évi CXXV. törvény (a  továbbiakban: Nt.), illetve a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény   (a   továbbiakban:  Avtv.)  szabályozása   mennyire megengedő az esetleges további szabályozás tekintetében.   Az  Nt.  8.  §  (1)  bekezdés  a)  és  b)  pontja  szerint  a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat a jogszabályok keretei  között a   titkos   információgyűjtés  különleges   eszközeivel   és módszereivel  –  írásbeli megkeresésre – szolgáltatást  végez törvény   által   erre   feljogosított   szervezetek   titkos információgyűjtő tevékenységéhez; törvény által feljogosított szervezetek    igényei    alapján   biztosítja    a    titkos információgyűjtő    tevékenységhez    szükséges    különleges technikai  eszközöket és anyagokat. Az Atv. megalkotásával  a törvényalkotó egy ilyen “feljogosított” szervet hozott létre. Az  Avtv.  3.  § (1) bekezdése szerint személyes  adat  akkor kezelhető, ha ahhoz az érintett hozzájárul, vagy azt  törvény vagy – törvény felhatalmazása alapján, az abban meghatározott körben  –  helyi önkormányzat rendelete elrendeli.  Ugyanezen szakasz (2) bekezdésének értelmében különleges adat –  többek között – akkor kezelhető, ha a bűnmegelőzés vagy a bűnüldözés irdekében  törvény  elrendeli. Ennek alapján  megállapítható, hogy  az  Atv.  vizsgált  szabályozása ezen  követelményeknek megfelel.  Ugyanerre a következtetésre lehet jutni az  Avtv.- nek az adatfeldolgozásra, az adatkezelés célhoz kötöttségére, az   adattovábbításra   és   az   adatbiztonságra   vonatkozó rendelkezései áttekintése után is. A  hivatkozott  rendelkezésekben a “törvény”-re  való  utalás értelemszerűen  egyszerű szavazattöbbséghez  kötött  törvényt jelent,  hiszen a minősített többség elérésének követelményét kizárólag az Alkotmány határozhatja meg. Ebből az következik, hogy  az  Nt. és az Avtv. mint kétharmados törvények bizonyos szabályozási    tartalom   kibontását    további,    egyszerű szavazattöbbséghez kötött törvények tárgykörébe  utalják.  Az Atv. vizsgált szabályozása is ilyen tárgykörnek minősül. Az Alkotmánybíróságnak a fentiekben kifejtettekre tekintettel azt  kellett  volna megállapítania, hogy az Atv. indítvánnyal érintett  rendelkezései szabályozási  tartalmuk  alapján  sem tartoznak   minősített   többséghez  kötött   törvényalkotási tárgykörbe,   így   azok   ebben   az   összefüggésben    sem alkotmányellenesek. Budapest, 2001. július 9.                                               Dr. Erdei Árpád                                                 alkotmánybíró A különvéleményhez csatlakozom:    Dr. Bagi István                       Dr. Strausz János    alkotmánybíró                             alkotmánybíró Dr. Harmathy Attila alkotmánybíró különvéleménye Álláspontom  szerint  el kell utasítani  azt  az  indítványt, amely arra irányul, hogy az Alkotmánybíróság állapítsa meg az Adó-  és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (a továbbiakban:  APEH) egyes   feladatairól  szóló  1998.  évi  XCIII.  törvény   (a továbbiakban:  Atv.)  5.  §-a (2) bekezdésének,  9.  §-a  (2) bekezdésének,    valamint   15.    §-a    (2)    bekezdésének alkotmányellenességét   és   semmisítse    meg    ezeket    a rendelkezéseket. Indokaim a következők:                              I. Az  indítvány szerint az Alkotmány 2. §-ának (1) bekezdésében kimondott   jogállamiság  elvével  ellentétes   az   Atv.-ben alkalmazott  az  a  megoldás,  hogy  a  jelenlévő  képviselők egyszerű többségének szavazatával elfogadott törvény  részévé tették    a   Rendőrségről   szóló,   minősített   többséggel megalkotott  1994. évi XXXIV. törvény (a továbbiakban:  Rtv.) rendelkezéseit.                                                            II. 1.  Az  Atv.  támadott  szabályai nem tartalmaznak  részletes meghatározást,   hanem  az  Rtv.  különböző   rendelkezéseire hivatkozással szabják meg, –  milyen esetekben és milyen feltételek mellett végezhet  az APEH titkos információgyűjtést, –  miként  kell  az APEH-nek a bűnüldözési tevékenység  és  a titkos információgyűjtés során az adatokat kezelnie, – miként helyezhet el és szüntethet meg az APEH jelzéseket. 2. Az Alkotmánybíróság működésének kezdeti időszakától kezdve követett gyakorlata szerint a jogállam alapvető kritériuma  a jogrendszerre  vonatkozó elvek érvényesülése. A  jogállamiság sérelme    önmagában   alapja   lehet   valamely   jogszabály alkotmányellenessége kimondásának [11/1992. AB határozat, ABH 1992,    77.,    81.,    84.].   A   támadott    jogszabályok alkotmányellenessége  megállapítható  tehát,  ha   ezeket   a szabályokat    egyszerű   többséggel    elfogadott    törvény tartalmazza  annak  ellenére, hogy  az  Alkotmány  minősített többséggel történő elfogadást írt elő. 3.  Meghatározott  törvények  minősített  többséggel  történő elfogadásának   követelménye  a   rendszerváltás   időszakára vezethető vissza. Az Alkotmány módosításáról szóló 1989.  évi XXXI.   törvény   számos  új  szabályt  határozott   meg   és rendelkezett   az  úgynevezett  alkotmányerejű   (az   összes országgyűlési     képviselő    kétharmadának     szavazatával elfogadott)  törvényekről.  Ez  a  törvény  iktatta   be   az Alkotmányba a fegyveres erőkről és a rendőrségről szóló VIII. fejezetet  is.  Az Alkotmánynak a módosítással  megállapított 40/A.  §-a  mondta ki, hogy alkotmányerejű törvény  határozza meg egyrészt a fegyveres erők feladatait és a rájuk vonatkozó részletes  szabályokat, másrészt a rendőrséggel és  az  állam biztonságával összefüggő részletes szabályokat. Az  Alkotmány alapvető jogokról szóló 8. §-ának az 1989.  évi XXXI.   törvénnyel   megállapított   szövege   szerint   csak alkotmányerejű törvény határozhatott meg alapvető jogokra  és kötelességekre  vonatkozó  szabályokat.  Az  alapvető   jogok korlátozása    szintén    csak   alkotmányerejű    törvényben történhetett  meg. A korlátozásnak az volt a feltétele,  hogy az  állam  biztonsága,  a  belső  rend,  a  közbiztonság,   a közegészség,  a  közerkölcs vagy mások alapvető  jogainak  és szabadságának   védelme  érdekében  a  korlátozás   szükséges legyen. Az  Alkotmány  módosításáról  szóló  1990.  évi  XL.  törvény megszüntette az alkotmányerejű törvény kategóriáját. Ennek  a módosításnak    eredményeként   a   törvények   elfogadásához általában egyszerű szótöbbség kell, az Alkotmány kivételként, esetenként jelöli meg, hogy egy törvényjavaslatnál minősített többségi  szavazatra  van  szükség.  Az  alkotmánymódosításra irányuló  törvényjavaslat  indokolása  azt  emelte  ki,  hogy azoknak a nem kormányzati kérdésekre vonatkozó törvényeknek a meghozatalánál    követelmény    a    jelenlévő    képviselők kétharmadának   igenlő   szavazata,   amelyeknél   fokozottan figyelembe  kell venni az ellenzék véleményét.  Az  indokolás ugyanebbe a csoportba tartozóként jelölte meg az egyes emberi szabadságjogokról,  valamint egyéb fontos  kérdésekről  szóló szabályokat is. Az  Alkotmány  módosításáról  szóló  1990.  évi  XL.  törvény hatályon  kívül helyezte az Alkotmány 8. §-a (3) bekezdésének azt  a  szabályát, amely szerint az alapvető  jogok  csak  az országgyűlési  képviselők kétharmadának  igenlő  szavazatával elfogadott  törvénnyel korlátozhatók, és  olyan  szabályozást alakított   ki,   amelyben  az  alapvető  jogokra   vonatkozó szabályok  megalkotásához (ideértve a jogok korlátozását  is) általános  jelleggel  elég  a jelenlévő  képviselők  egyszerű többsége által történő elfogadás. Az Alkotmány 40/A. §-a  úgy módosult,   hogy   a   rendőrségről  és  a   nemzetbiztonsági tevékenységgel   összefüggő  részletes   szabályokról   szóló törvény  elfogadásához  szükséges a  jelenlévő  országgyűlési képviselők kétharmadának igenlő szavazata. 4.   A  rendőrségről  és  a  nemzetbiztonsági  tevékenységgel összefüggő    szabályokról   szóló   törvény    elfogadásához megkövetelt  szavazati arány kérdésével  az  Alkotmánybíróság már   foglalkozott.  Az  Alkotmánybíróság  ebben  a   korábbi határozatában   az   alapjogok   szabályozásához    szükséges kétharmados többség kérdését vizsgálta és rámutatott, hogy az Alkotmány azoknak az egyes eseteknek a meghatározása mellett, amelyekben  az  alapjog  szabályozásához  minősített  többség szükséges, több esetben még egyes olyan szabályozási  témákat is  megjelöl,  amelyeknél  szintén  a  törvény  elfogadásának feltételévé teszi a jelenlévő képviselők kétharmadának igenlő szavazatát.   Ennek  a  szabályozási  módnak   –   és   egyéb szempontoknak  –  az  alapján  az  Alkotmánybíróság  arra   a következtetésre  jutott, hogy nincs szükség a  jogi  rendezés minden  részleténél kétharmados szavazati  támogatásra  akkor sem,  ha  a  kérdéskört  az Alkotmány  minősített  többséggel szabályozandóként   jelöli   meg.   Ezzel   kapcsolatban   az Alkotmánybíróság arra is hivatkozott, hogy  ha  az  Alkotmány 40/A.  §-ának  a  fegyveres erőkről és a  rendőrségről  szóló részletes  szabályok megalkotására vonatkozó  rendelkezése  a szabályozás   minden   részleténél   kétharmados    szavazati többséget igényelne, akkor nem kellene külön előírni a  40/B. §-ban  [a  határozat  meghozatalakor  hatályos  (4)  bekezdés szövegében]  kétharmados többséggel  megalkotott  törvényt  a fegyveres  erők  és  a  rendőrség tényleges  állományú  tagja pártban való tevékenységének korlátozására [4/1993. (II. 12.) AB határozat, ABH 1993, 48., 61.]. Az    Alkotmánybíróság   később   hozott   határozatában   is megismételte  azt  az álláspontját, hogy az  Alkotmány  által minősített  többséggel szabályozandó kérdés részletszabályait egyszerű  többséggel  meghozott  törvény  is  meghatározhatja abban az esetben, ha ezek a részletszabályok nem tartoznak  a kétharmados   szótöbbséggel   rendezendő   körbe.    Tartalmi vizsgálatnak   kell  eldöntenie,  hogy  egy   adott   törvény megalkotása vagy módosítása melyik körbe tartozik, elegendő-e a   törvény   elfogadásához  az  egyszerű   szótöbbség   vagy minősített  többségre  van  szükség  [1/1999.  (II.  24.)  AB határozat, ABH 1999, 25., 40-41.]. 5.  Az  Alkotmány  40/A. §-a (2) bekezdésének  értelmezéséhez figyelembe  kell  venni  a szabály keletkezésének  történelmi körülményeit. A  rendszerváltozás időszakában a hatályos jogszabályok  több kérdésben  együtt kezelték a fegyveres erőket és a  fegyveres testületeket. Ez található meg a fegyveres erők és  fegyveres testületek   hivatásos  állományának  szolgálati  viszonyáról szóló  1971.  évi  10.  törvényerejű  rendeletben.  Ennek   a törvényerejű rendeletnek a 2. §-a szerint fegyveres erőnek  a néphadsereg  és a határőrség, fegyveres testületnek  pedig  a rendőrség,  munkásőrség  és a büntetés-végrehajtási  testület minősült.  Az állam- és közbiztonságról szóló 1974.  évi  17. törvényerejű  rendelet  szerint  az  állam-  és  közbiztonság védelmében és fenntartásában a fegyveres erők és a  fegyveres testületek  működnek közre; a Belügyminisztérium  szerveiként pedig  a rendőrséget, a határőrséget és a Tűzoltóság Országos Parancsnokságát tüntették fel [3. § (2) bekezdése, 11. §  (2) bekezdése]. A törvényerejű rendelet az állam- és közbiztonság védelme és fenntartása körébe tartozó feladatként jelölte meg az állam belső rendjének védelmét, a bűnözés elleni harcot, a közrend  védelmét,  a közlekedés rendjének  biztosítását,  az igazgatásrendészet  ellátását,  az  államhatár  őrzését,   az országos   tűzvédelmet   (2.   §),   tehát   politikai   súly tekintetében eltérő teendőket. Az  Alkotmány  módosításáról szóló 1989.  évi  XXXI.  törvény iktatta  be a 40/A. §-t és határozta meg szövegét oly  módon, hogy  a rendőrség alapvető feladata a közbiztonság és a belső rend  védelme;  a  rendőrséggel  és  az  állam  biztonságával összefüggő   részletes  szabályokat  alkotmányerejű   törvény határozza  meg.  Az alkotmányerejű törvény kifejezés  helyébe lépett   az  Alkotmány  1990.  évi  XL.  törvénnyel   történt módosításának   következtében   a   jelenlévő   országgyűlési képviselők  kétharmadának  szavazatával  elfogadott   törvény követelménye.   A  rendőrségről  szóló  részletes   szabályok tekintetében   az  alkotmányerejű  törvény  követelményét   a rendőrség  fegyveres testületi minősége  és  ennek  megfelelő politikai  jelentősége  alapozta meg. A  rendőrség  bűnüldöző tevékenysége  azonban – egyes kivételektől eltekintve  –  nem tartozik az állambiztonság védelmének körébe. Az Atv. támadott szabályainak vizsgálatánál figyelembe veendő az   is,  hogy  a  különleges  titkosszolgálati  eszközök  és módszerek  engedélyezésének  átmeneti  szabályozásáról  szóló 1990.   évi   X.  törvény  javaslatához  készült   miniszteri indokolás az Alkotmány 8. §-ának (3) bekezdésére és 40/A.  §- ának   (2)  bekezdésére  hivatkozással  állapította  meg   az alkotmányerejű   törvényben  való  rendezés   szükségességét: egyrészt   alapvető   állampolgári  jogokat   korlátozhat   a titkosszolgálati eszközök, módszerek alkalmazása, másrészt az állam  biztonságával  összefüggő  szabályokról  van  szó.   A törvényjavaslat  indokolása nem tesz említést  a  rendőrségre vonatkozó különleges szabályozási előírásról. Az  1990.  évi X. törvény jelentős részben a nemzetbiztonsági szolgálatokról   szólt,   a   nemzetbiztonsági    szolgálatok szervezetének  változását rendezte és csak e  szervezetnek  a rendőrséggel  korábban fennállott kapcsolata megszüntetésének kiegészítéseként  mondta  ki,  hogy  a  rendőrség   bűnüldöző tevékenységének   meghatározott  eseteiben   titkosszolgálati eszközöket is alkalmazhat (6. §). A törvény kimondta, hogy  a nemzetbiztonsági  szolgálatok hivatásos és polgári  állományú tagjának   a  rendőrséggel  fennálló  szolgálati,   illetőleg munkaviszonya  megszűnt, a nemzetbiztonsági  szolgálat  ettől kezdve  nem a belügyminiszter irányítása alá tartozott  (7-9. §). 6.  Az  elmondottak  szerint az Alkotmány  40/A.  §-ának  (2) bekezdése  nem  támasztja  alá azt,  hogy  az  Atv.  támadott szabályainál   azért  volna  szükség  minősített   többséggel megszavazott törvényre, mert a titkosszolgálati  eszközök  és módszerek   alkalmazása  elválaszthatatlanul  kapcsolódik   a rendőrséghez.  A  titkosszolgálati  eszközök   és   módszerek alkalmazásáról   szóló   rendelkezések   nem   tartoznak    a rendőrségről szóló szabályozást meghatározó elvek körébe. A  vizsgált témával kapcsolatban figyelembe veendő egyébként, hogy  a titkosszolgálati eszközök alkalmazásával kapcsolatban az  ügyészségnek is jelentkeztek feladatai (1989-ben  már  az ügyészségi kizárólagos nyomozási hatáskörbe tartoztak  többek között  a rendőrség, a nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú tagjai által elkövetett bűncselekmények.) Mindennek ellenére  az  Alkotmány 53. §-ának (4) bekezdése  szerint  az ügyészségről    szóló    szabályokat   egyszerű    többséggel megalkotandó  törvény  állapítja  meg.  Az  1990.   évi   XL. törvénnyel történt alkotmánymódosítás itt sem tartotta fenn a minősített többséggel megalkotandó törvény követelményét. 7.  Az  Atv.  támadott szabályai nem módosítják a  minősített többséggel  elfogadott Rtv. szövegét. Egyes szabályok  teljes körű  megismétlése helyett utaló rendelkezéssel való átvétele pedig olyan jogalkotási technika alkalmazása, amely nem teszi szükségessé a minősített többséggel való elfogadást abban  az esetben,  ha  maguk  az  átvett  szabályok  nem  tartoznak  a kétharmados többséggel megalkotandó szabályok körébe. Az Rtv.- nek  a  titkos  információgyűjtésre, adatkezelésre,  jelzések elhelyezésére  és  megszüntetésére  vonatkozó   szabályai   a fentiek  szerint  nem  tekinthetők  a  rendőrségről,  mint  a közbiztonság   és   belső  rend  védelmét  ellátó   fegyveres testületről   szóló   szabályozási   koncepciót   meghatározó elemeknek,  és ezért az Atv. támadott szabályai  a  kialakult alkotmánybírósági   gyakorlat   szerint   még    akkor    sem igényelnének minősített többséggel elfogadott törvényben való szabályozást, ha módosítanák az Rtv.-t [4/1993. (II. 12.)  AB határozat, ABH 1993, 48., 62.].                             III. Az  Atv.  támadott  szabályaival  szemben  az  indítvány  nem hivatkozik arra, hogy ezek a szabályok – az Alkotmány 40/A. §- ának  (2)  bekezdésétől függetlenül – nem jelentik-e valamely alapjog  olyan korlátozását, amely csak minősített többséggel elfogadott törvényben lehetséges. Megjegyzendő, hogy a  8.  § (3)  bekezdésének hatályon kívül helyezése óta  az  alapjogok korlátozásával  szemben  nincs  ilyen  általános  védelem.  A figyelembe   veendő  alapjogok  közül  a   személyes   adatok védelméről szóló törvény megalkotásához írja elő az Alkotmány 59.  §-ának (2) bekezdése a minősített többséget. A személyes adatok  védelméről  és  a  közérdekű adatok  nyilvánosságáról szóló  1992. évi LXIII. törvény azonban lehetővé teszi,  hogy törvény (itt nem az Alkotmányban előírt minősített többséggel elfogadott   törvényről  van  szó)  a   személyes   adatokkal kapcsolatos  jogokat  korlátozza,  különösen  akkor,   ha   a bűnüldözés,  bűnmegelőzés,  az  állam  pénzügyi  érdekei  ezt indokolják (16. §). Az  Alkotmánybíróság  gyakorlatában mindig  nagy  jelentősége volt az Országgyűlés döntéshozatali képessége megőrzésének, a szilárd  és  hatékony  kormányzásnak [4/1993.  (II.  12.)  AB határozat,  ABH  1993,  48.,  62.,  1/1999.  (II.   24.)   AB határozat,   ABH  1999,  25.,  38.].  Ennek   megfelelően   a kétharmados  szótöbbséggel megalkotandó törvények funkcióját, alkotmányos  célját  alapul véve nem indokolt  a  kétharmados szavazati   követelményt  kiterjeszteni  kétharmados   igenlő szavazattal   elfogadott   törvényben   megtalálható    olyan szabályoknak  egy  másik  törvénybe  utaló  szabállyal   való átvételére,   amelyek  a  minősített  többségű   elfogadással történő   szabályozás   iránya   szempontjából   nem   voltak meghatározók. Budapest, 2001. július 9.                                           Dr. Harmathy Attila                                                 alkotmánybíró A különvéleményhez csatlakozom.                            Dr. Tersztyánszkyné dr. Vasadi Éva                                                 alkotmánybíró .

English: .
Petition filed: .
.
Number of the Decision: .	31/2001. (VII. 11.)
Date of the decision: .	07/09/2001
.
.