English
	Hungarian

Ügyszám: .	436/B/2010
Előadó alkotmánybíró: Paczolay Péter Dr. .

Az indítvány lényege: .

A döntés száma: 51/2010. (IV. 28.) AB határozat .

ABH oldalszáma: 2010/328 .

A döntés kelte: Budapest, 04/26/2010 .

.

.

A döntés szövege (pdf): .

A döntés szövege: .

A döntés szövege:                  A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!    Az    Alkotmánybíróság    jogszabály   alkotmányellenességének utólagos  vizsgálatára irányuló indítványok alapján – dr.  Kiss László  alkotmánybíró párhuzamos indokolásával és dr.  Bragyova András alkotmánybíró különvéleményével – meghozta a következő                            határozatot:    1.   Az   Alkotmánybíróság  megállapítja,   hogy   a   Polgári Törvénykönyvről  szóló 2009. évi CXX. törvény hatálybalépéséről és  végrehajtásáról  szóló  2010. évi  XV.  törvény  1.  §  (1) bekezdése, valamint 208. §-a alkotmányellenes, ezért azokat – a jelen határozat közzétételének napjával – megsemmisíti.    2.  Az  Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a nagykorú személy döntéshozatalának  és jognyilatkozata megtételének  segítéséhez kapcsolódó polgári nemperes eljárásokról szóló 2010. évi  XVII. törvény 15. §-a alkotmányellenes, ezért azt – a jelen határozat közzétételének napjával – megsemmisíti.    A megsemmisített rendelkezések nem lépnek hatályba.    3.  Az  Alkotmánybíróság a Polgári Törvénykönyvről szóló 2009. évi  CXX.  törvény  hatálybalépéséről és végrehajtásáról  szóló 2010.    évi    XV.    törvény    209.    §    (3)    bekezdése alkotmányellenességének  megállapítására  és   megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.  Az  Alkotmánybíróság  ezt a határozatát  a  Magyar  Közlönyben közzéteszi.                            Indokolás                                 I.    1.   Az   indítványozó  országgyűlési  képviselő   álláspontja szerint  a jogállamiság-jogbiztonság alkotmányos elvét sérti  a Polgári  Törvénykönyvről  szóló  2009.  évi  CXX.  törvény   (a továbbiakban:  új  Ptk.) hatálybalépéséről  és  végrehajtásáról szóló  2010. évi XV. törvény (a továbbiakban: Ptké.) 1.  §  (1) bekezdése,    ezért   indítványozta   annak   a    kihirdetésre visszamenőleges hatállyal történő megsemmisítését.  Az  indítványozó értelmezésében a Ptké. 1. § (1) bekezdése két vonatkozásban  sérti  az Alkotmány 2. § (1)  bekezdését:  az  a jogtechnikai  megoldás,  hogy  a  jogalkotó  az  új  Ptk.   hét könyvének  hatálybalépését  két  időpontra  osztotta,  átmeneti rendelkezések   megalkotását  tették  szükségessé,   amely   az alkalmazandó  joganyag áttekinthetetlenné válását eredményezte. Emellett  a  hatályba léptetés első lépcsőjeként  meghatározott 2010.  május  1-jei  időpont  nem ad  lehetőséget  a  megfelelő felkészülésre.    2.  A két lépcsőben történő hatályba léptetéssel kapcsolatosan az  indítványozó  kifejtette, hogy az új Ptk. első  és  második könyvét   2010.  május  1.  és  december  31.  közötti   időben együttesen  kell  alkalmazni  a Polgári  Törvénykönyvről  szóló 1959.   évi   IV.   törvény   (a   továbbiakban:   régi   Ptk.) rendelkezéseivel.   Értelmezési   és   alkalmazási    problémát eredményez  az a helyzet, hogy a sok tekintetben új koncepcióra épülő   új  Ptk.  első  két  könyve  nem  feltétlenül   hozható összhangba  a  régi  Ptk. dologi jogi, kötelmi  jogi,  öröklési szabályaival.   A  jogalkotó  ezt  a  dilemmát   úgy   próbálta feloldani, hogy az új Ptk. további öt könyvének 2011. január 1- jei   hatálybalépéséig,  8  hónapra  átmeneti   rendelkezéseket alkotott.  Mindez  azzal az eredménnyel jár, hogy  a  jogkereső állampolgárok   és   a   jogalkalmazók  egyidejűleg   kötelesek figyelemmel  lenni  a teljes egészében új szabályok  mellett  a hatályban  tartott,  korábbi szabályokra és  az  átmeneti,  pár hónapos   időtartamra   megalkotott  rendelkezésekre   is.   Az indítványozó  az  Alkotmánybíróság  gyakorlatára  utalással   a hatályba  léptetés ezen technikáját a jogállamiság  alkotmányos elvébe ütközőnek ítélte.    3.  Az  indítványozó álláspontja szerint az új Ptk.  első  két könyvének  alkalmazásához  a jogalkotó  nem  biztosított  kellő felkészülési  időt. Az Alkotmány 2. § (1) bekezdése  értelmében ugyanis  a  felkészülési idő azt a reális  időtartamot  jelöli, amely  szükséges és elegendő ahhoz, hogy mindenki megismerhesse a  törvényben  megszabott  módon  kihirdetett  és  bárki  által hozzáférhető  jogszabályok tartalmát;  magatartását,  döntéseit mindenki   az   új   rendelkezésekhez  igazíthassa.   Mivel   a ténylegesen indokolt felkészülési idő tartama az új  jogszabály tartalmához,  az érintett jogviszonyok tömegéhez, a  módosított alanyi  jogosultságokhoz és kötelezettségekhez igazodik,  ezért minden   esetben  külön  vizsgálatot  igényel  a  hatálybalépés időpontjának  megválasztása. Az  új  Ptk.  első  két  könyvének alkalmazása  szempontjából  a tényleges  felkészülési  idő  két hónapja  nem  felel  meg  az alkotmányos  követelményeknek.  Az indítványozó  ebben  a körben hivatkozik a  Legfelsőbb  Bíróság elnökének és a Polgári Kollégium vezetőjének azon jogi, szakmai álláspontjára,   amely  a  kódex  terjedelmére,   jelentőségére tekintettel  az  egységes  hatálybalépés  mellett  az   egyéves felkészülési időt tartja indokoltnak.  Az  indítványozó a szakmai, jogalkalmazói álláspont elfogadása mellett  érvelve kifejtette, a Polgári Törvénykönyv a  magánjog anyajogaként   kódex-jelleggel  állapítja   meg   a   személyek személyi, családi és vagyoni viszonyaira vonatkozó legfontosabb szabályokat,  érinti  és  rendezi a természetes  személyek,  az üzleti  világ, a kereskedelem, vagyis a vagyoni forgalom laikus és professzionális szereplőinek magánjogi viszonyait. A Polgári Törvénykönyv     a    személyek    cselekvési    autonómiájának kiteljesedését hivatott biztosítani.  A  Polgári  Törvénykönyv  ezért nem  csupán  egy  a  törvények sorában,  hanem  a magánjogi viszonyokat a teljesség  igényével megragadó jogforrás, amelyre egy sor további ágazati jogszabály épül.  Az  indítványozó  a  rendelkezésre  álló  felkészülési  idővel összefüggésben utalt továbbá arra is, hogy önmagában az új Ptk. 2009.  szeptember 22-i elfogadása nem nyitotta meg a  címzettek számára a felkészülési időt, mert a hatálybalépés időpontja még hosszú  hetekig kérdéses maradt, és a 2010. május  1-jei  dátum csupán 2010. március 2-án vált egyértelművé.    4.  Egy magánszemély indítványozó kezdeményezte a Ptké.  1.  § (1)   bekezdése,  208.  §  (1)-(2)  bekezdése  és  209.  §  (3) bekezdése,  továbbá  a  nagykorú személy  döntéshozatalának  és jognyilatkozata  megtételének  segítéséhez  kapcsolódó  polgári nemperes   eljárásokról  szóló  2010.  évi  XVII.  törvény   (a továbbiakban:  Tv.)  15.  §-a alkotmányellenességének  utólagos vizsgálatát.  Indítványozta, hogy „a kifogásolt rendelkezéseket –  illetve  ha a jogbiztonság megköveteli a fenti  két  törvény egészét  –  az  Alkotmánybíróság semmisítse  meg”.  Álláspontja szerint  az  új  Ptk.  első két könyve  rendelkezéseinek  döntő többségét hatályba léptető jogszabály túlzottan kevés időt hagy a  megváltozott  szabályozásra  való  felkészülésre,  hiszen  a hatálybaléptető jogszabály csak 2010. március 2-án jelent  meg, de  a  hatályba  léptetni  szándékozott  norma  is  csak  2009. november 20-án, a hatálybaléptetést pedig a hivatkozott  részek vonatkozásában  2010. május 1-jével állapítja  meg  a  törvény. Azzal  érvel,  hogy  az  új Ptk. által szabályozott,  mindenkit érintő,  komplex társadalmi-gazdasági viszonyokra kiható,  nagy jelentőségű  új szabályrendszer bevezetésére ilyen  kevés  időt hagyva  az  Alkotmány jogállamiságra vonatkozó  elve  sérül:  a norma  címzettjei  széles körének nincs  ideje  a  szabályozást megismerni,  felkészülni – így sérül a jogbiztonság.  Véleménye szerint  a  Tv.  teljes egészében az új Ptk.  Második  Könyvére vonatkozó kapcsolódó szabályozást tartalmaz, e törvény 15.  §-a szerint  szintén  2010.  május 1-jei hatálybalépéssel,  mely  a fentiek értelmében szintén alkotmánysértő.    5.  A tartalmilag összefüggő indítványokat az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, többször módosított és egységes szerkezetbe foglalt 2/2009. (I. 12.) Tü. határozat (ABK 2009. január, 3.) 28. § (1) bekezdése alapján az Alkotmánybíróság egyesítette, és jelen határozatában egységesen bírálta el.    6.  2009.  április  9-én  beadványt  nyújtott  be  az  Értelmi Fogyatékossággal   Élők   és  Segítőik  Országos   Érdekvédelmi Szövetsége  (ÉFOÉSZ),  amelyben  –  kilenc  másik  szervezettel együtt – az első indítvány elutasítását kérte.  Az  ÉFOÉSZ  beadványának ismeretében 2009.  április  6-án  egy magánszemély  is  beadványt nyújtott  be,  amelyben  az  ÉFOÉSZ álláspontjához hasonlóan fejtette ki az indítványok elutasítása mellett  szóló  érveit. A beadványt benyújtó  magánszemély  ezt megelőzően  kérte,  hogy az indítványt  mint  közérdekű  adatot megismerhesse; az Alkotmánybíróság a kérést teljesítette.                                 II.    1. Az Alkotmány hivatkozott szabálya szerint:  „2.   §  (1)  A  Magyar  Köztársaság  független,  demokratikus jogállam.”    2. A Ptké. szabályai szerint:  „1.  §  (1)  A  Polgári Törvénykönyvről szóló 2009.  évi  CXX. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 1:1-1:7. §-a (Első Könyv) és – a (2)  és  (3)  bekezdésben foglalt kivételekkel – 2:1-2:98.  §-a (Második Könyv) 2010. május 1-jén lép hatályba. (…)  208.  §  (1)  Ez  a  törvény – a (2)-(3)  bekezdésben  foglalt kivétellel – 2010. május 1-jén lép hatályba.  (2) A 22. § (2) bekezdés 2010. július 1-jén lép hatályba.  (3)  E  törvény  80-206. §-a, 209. § (2)  bekezdése,  valamint 210. §-a 2011. január 1-jén lép hatályba.  209. § (…)  (3) E törvény 2-3. §-a 2010. december 31-én hatályát veszti.”    3. A Tv. szerint:  „15. § Ez a törvény 2010. május 1-jén lép hatályba.”                                III.    Az indítványok részben megalapozottak.    1.  Az  Alkotmánybíróság számos határozatot hozott, amelyekben a   jogszabály   hatálybalépése  kapcsán  az  új  rendelkezések alkalmazásához  szükséges  felkészülési  idő  biztosítását   az Alkotmányból folyó követelményként határozta meg. [7/1992.  (I. 30.)  AB  határozat, ABH 1992, 45, 47.; 25/1992. (IV.  30.)  AB határozat,  ABH  1992,  131,  132.;  28/1992.  (IV.   30.)   AB határozat,  ABH  1992,  155, 156-159.; 57/1994.  (XI.  17.)  AB határozat,  ABH  1994,  322,  324.;  43/1995.  (VI.   30.)   AB határozat, ABH 1995, 188, 196-197.]    A  28/1992.  (IV.  30.) AB határozatában  az  Alkotmánybíróság rámutatott  arra,  hogy  a  jogbiztonság  követelménye  azt   a kötelezettséget  hárítja  a  jogalkotóra,  hogy  a   jogszabály hatálybalépésének időpontját úgy kell meghatároznia, hogy kellő idő maradjon    – a jogszabály szövegének megismerésére;    – a  jogalkalmazó szervek számára a jogszabály alkalmazására      való felkészüléshez;    – a  jogszabállyal  érintett szervek  és  személyek  számára      annak   eldöntéséhez,  hogy  miként   alkalmazkodjanak   a      jogszabály rendelkezéseihez. (ABH 1992, 155, 157.)    A   7/1992.  (I.  30.)  AB  határozatban  az  Alkotmánybíróság kifejtette  azt  is,  hogy  a  jogszabály  alkalmazására   való felkészüléshez   szükséges   „kellő   idő”   megállapítása   és biztosítása a jogalkotó felelősséggel terhelt mérlegelésének és döntésének  függvénye. Az alkotmányellenesség csak a jogszabály alkalmazására  való felkészülést szolgáló időtartam  kirívó,  a jogbiztonságot  súlyosan veszélyeztető vagy  sértő  elmaradása, illetőleg hiánya esetén állapítható meg. Önmagában a kihirdetés és  a  hatályba lépés egybeesése sem feltétlenül sérti a  kellő felkészülési követelményét, más esetekben viszont ez éveket  is igénybe vehet [7/1992. (I. 30. AB határozat, ABH 1992, 45, 47.; 267/B/2000. AB határozat, ABH 2002, 1126, 1135.; 797/B/2001. AB határozat, ABH 2003, 1437, 1443.].    Az  Alkotmánybíróság  a  25/1992. (IV. 30.)  AB  határozatában rámutatott   arra,   hogy   „[a]  jogállamiság   egyik   fontos alkotóeleme  a jogbiztonság, amely egyebek között  megköveteli, hogy    – az  állampolgárok  jogait  és kötelességeit  a  törvényben      megszabott    módon   kihirdetett   és    bárki    számára      hozzáférhető jogszabályok szabályozzák,    – meglegyen  a  tényleges lehetőség arra, hogy a  jogalanyok      magatartásukat a jog előírásaihoz tudják igazítani,  ennek      érdekében  a jogszabályok a kihirdetésüket megelőző  időre      nézve   ne  állapítsanak  meg  kötelezettséget,  illetőleg      valamely  jogszerű  magatartást visszamenőleges  érvénnyel      ne   minősítsenek  jogellenesnek.  A  jogbiztonság  e  két      alapvető   követelménye  közül  bármelyiknek  a  figyelmen      kívül hagyása összeegyeztethetetlen az Alkotmány 2. §  (1)      bekezdésével,  s  így alkotmányellenes”  (ABH  1992,  131,      132.).    Jóllehet  1992  óta a jogszabályok szövegének  terjesztése,  a jogszabályokhoz való hozzáférés, a jogszabályok  megismerésének lehetősége,  módosított jogszabálynál a módosító  rendelkezések jogszabályba  illesztése – a technikai lehetőségek változásával V  nagy  mértékben könnyebbé vált, amit figyelembe kell  venni, amikor   az   a   „formai”  kérdés  merül  fel  a   kellő   idő szempontjából,  hogy  a  kihirdetett jogszabály  bárki  számára hozzáférhető-e, a tartalmi alkotmányjogi kérdések azonban  egy- egy ügy kapcsán a korábbiakkal azonosak maradtak.    Az  Alkotmánybíróság  eddigi gyakorlata során  a  felkészülési idő  hiánya  miatt  akkor állapította meg  valamely  jogszabály alkotmányellenességét,  ha  az szerzett  jogot  korlátozott,  a korábbihoz képest úgy állapított meg hátrányosabb rendelkezést, illetőleg oly módon hárított fokozott kockázatot a címzettekre, hogy   a  megismerés  és  a  felkészülés  lehetőségének  hiánya sérelmet   okozott   az  érintettek  számára,   akadályozta   a jogalkalmazót a jogszabály alkalmazásában. [7/1992. (I. 30.) AB határozat,  ABH 1992, 45, 47.; 25/1992. (IV. 30.) AB határozat, ABH 1992, 131, 132.; 43/1995. (VI. 30.) AB határozat, ABH 1995, 188,  196.;  44/1995. (VI. 30.) AB határozat,  ABH  1995,  203, 207.;  723/B/1998.  AB  határozat,  ABH  1999,  795,  799-800.; 1025/B/2001.   AB   határozat,  ABH  2003,  1456,   1459-1460.; 797/B/2001. AB határozat, ABH 2003, 1437, 1441-1442.]    A  felkészülési idővel összefüggő gyakorlathoz tartozik,  hogy Alkotmánybíróság    –    a    Balaton    Kiemelt    Üdülőkörzet Területrendezési   Tervének   elfogadásáról   és   a   Balatoni Területrendezési Szabályzat megállapításáról  szóló  2000.  évi CXII.   törvény   (a   továbbiakban:  Btv.)   ama   szabályával kapcsolatban,  amely  előírta, hogy a  jogerős  államigazgatási határozattal  le  nem  zárult ügyekre (bizonyos  kivétellel)  a törvény  (területfelhasználási és építési szabályait szigorító) építési  rendelkezéseit kell alkalmazni [Btv. 54. § b) pont]  – az  Alkotmány  2.  §  (1)  bekezdésével kapcsolatban  az  előbb idézett döntésben foglaltakhoz hasonló megállapításokat tett. A határozat   hivatkozott  arra,  hogy  a   Balaton   üdülőkörzet területére  regionális rendezési terv a Btv.-t  megelőzően  már 1979-ben  az  1013/1979. (VI. 20.) MT határozattal  elfogadásra került,   az   építési  korlétozásokat,  tilalmakat  tartalmazó 1/1989.  (I.  1.)  ÉVM  rendeletet felváltó  1999.  évi  XXXII. törvényt  (a továbbiakban: Átm.tv.) módosító 1999.  évi  LXVII. törvény  úgy változtatta meg az 5. § (1) bekezdésének  hatályra vonatkozó    rendelkezését,   hogy   az    Átm.tv.    a    Btv. hatálybalépésével, de legkésőbb 2000. december 31-ével hatályát veszti. Az Átm.tv.-t módosító törvény 1999. július 6-án  lépett hatályba.  A határozat szerint tehát 1999 nyarán nyilvánosságot kapott  az  a  tény,  hogy új területrendezési  terv  készül  a Balaton  üdülőkörzet  területére  és  az  elfogadásáról   szóló törvényt   az  Országgyűlés  legkésőbb  2000.  december   31-ig elfogadja. A határozat értelmében nem volt megállapítható ebben a  jogszabályi környezetben, hogy a Btv. előírásai  ténylegesen váratlanul,  felkészületlenül  érték  az  érintett   ingatlanok tulajdonosait.  A  határozat  megerősítette,  hogy  nem   lehet általános  érvénnyel  meghatározni, hogy  mennyi  a  jogszabály alkalmazására való felkészüléshez szükséges kellő idő,  amit  a jogszabály  kihirdetése és hatálybaléptetése között feltétlenül biztosítani kell. Ezt minden egyes jogszabály megalkotásánál, a jogszabályba  foglalt rendelkezések jellegének,  mennyiségének, valamint   a   jogszabály  végrehajtására  (vagy  az   önkéntes jogkövetésre)  való  felkészülést  befolyásoló  egyéb  tényezők alapulvételével, esetileg kell vizsgálni (28/1992. (IV. 30.) AB határozat,  ABH 1992, 155, 156-157.). Nyilvánvaló,  hogy  ez  a szabályozás  meghatározott  építési  ingatlanokkal  kapcsolatos korlátozásról  szól,  és  nem átfogóan szabályozó  törvénykönyv bevezetésére vonatkozik.    2.  Az  indítvány  alapján az Alkotmánybíróságnak  a  vitatott jogszabályi  rendelkezéssel kapcsolatosan két  kérdést  kellett vizsgálni.    Egyrészt  vizsgálnia  kellett azt, hogy a jogszabály  hatályba léptetése  valóban  a felkészülési idő hiányát  eredményezte-e. Másrészt  –  mivel  az Alkotmánybíróság ismertetett  gyakorlata szerint  önmagában a felkészülési idő hiánya  nem  elegendő  az alkotmányellenesség megállapításához – vizsgálnia  kellett  azt is,  hogy az adott esetben megállapítható-e a felkészülési  idő elmaradása  miatt  a  jogbiztonság  súlyos  sérelme,  illetőleg veszélyeztetése.  [Vö.: 69/2006. (XII. 6.)  AB  határozat,  ABH 2006, 770, 782.].    Az  Alkotmánybíróság azonban most először szembesül  azzal  az alkotmányjogi  problémával,  hogy adott  jogágat,  jogterületet átfogóan,   reformszerűen   szabályozó   törvénykönyv   (kódex) tekintetében  – amely ennek megfelelően nagyobb  terjedelmű  és hatású,  mint az átlagos törvények – a felkészülési idő  hiánya és   emiatt   a  jogbiztonság  súlyos  veszélyeztetése   milyen szempontok szerint állapítható meg. Az Alkotmánybíróság  eddigi gyakorlatában    a    felkészülési    idő    kérdése    hasonló törvénykönyvvel   kapcsolatban   még   nem   merült   fel.   [A gyakorlatban  annak  a  szabálynak az érvényesüléséről  kellett gyakran     állást    foglalni,    amely    szerint    fizetési kötelezettségekre,  fizetésre kötelezettek körére,  a  fizetési kötelezettség  mértékére  vonatkozó  törvények  kihirdetése  és hatálybalépése között legalább negyvenöt napnak kell eltelnie – pl. 66/2006. (XI. 29.) AB határozat, ABH 2006, 725, 738-739. Az egyik  legutóbbi döntésben – 87/2008. (VI. 18.)  AB  határozat, ABH  2008,  707.  – a biztonságos és gazdaságos  gyógyszer-  és gyógyászatisegédeszköz-ellátás, valamint a gyógyszerforgalmazás egyes  szabályai vizsgálatával kapcsolatban állapította meg  az Alkotmánybíróság,  hogy  – a befizetési kötelezettséget  előíró rendelkezések   esetében  –  a  törvényhozó   biztosította   az államháztartásról  1992.  évi  XXXVIII.  törvény  10.   §   (4) bekezdésében meghatározott negyvenöt napos határidőt. A  többi, a   gyógyszerforgalmazás  területén  új  joganyag  harmincnapos hatálybaléptetése  a  határozat  szerint   nem   tekinthető   a jogbiztonság súlyos sérelmének.]    Nyilvánvaló, hogy más a „kellő felkészülési idő” megítélése  a tartósság    igényével    megalkotott,   általános,    alapvető életviszonyokat  érintő,  a reformálás  igényével  fellépő,  az egész     jogrendszerre     hatást    gyakorló     törvénykönyv hatálybalépésénél, mint az „átlagos” törvényeknél, vagy éppen a jogalanyok   szűk   körét  érintő,  eleve  különleges   szakmai felkészültség meglétét feltételező jogszabályoknál.    A  kódexek közül különösen a polgári jogra vonatkozó  kódexnek a   jelentőségét   mutatja   az  új   Ptk.   előkészítése   is. Magyarországon   az   új   Polgári  Törvénykönyv   tervezetének előkészítését az 1050/1998. (IV. 24.) Kormányhatározat rendelte el.  Az  új  kódex koncepcióját – még normaszöveg  nélkül  –  a 1009/2002.  (I. 31.) Kormányhatározat fogadta el.  2006  végére készült  el  a  törvény  első szövegváltozata,  az  úgynevezett „Vitatervezet”. A 2007. év első felében lezajlott szakmai viták eredményeként  2007  végére született meg a  kódex  úgynevezett „első  változata”. A törvényjavaslatot az Országgyűlés  először 2009. szeptember 21-én, másodszor november 9-én fogadta el.  Az első  korm. határozat elfogadásától az új Ptk. kihirdetéséig  – 2009.  november  20. – több mint tizenegy  év  telt  el.  Ezzel együtt  az új Ptk. elfogadásának körülményeit jellemzi  az  is, hogy  még  a  zárószavazás  előtt is több  módosító  javaslatot nyújtottak be. A T/5949/416. számú javaslat – mely 235  pontból állt  –  számos  lényegi,  nemcsak  koherencia-zavart  elhárító módosítást is végrehajtott az egységes javaslaton.    Kódex  esetében  –  vagy  más,  a  törvénykönyvekhez  hasonló, átfogó  változást tartalmazó törvénycsomagnál – általában  több időt   igényel   már  önmagában  a  jogszabály   szövegének   a megismerése,  esetenként a hatályos jog megállapítása  is,  ami önmagában  rendszerint  még nem is elég az  alkalmazáshoz  való felkészüléshez.  Több  idő  szükséges  a  jogalkalmazó  szervek számára is a jogszabály alkalmazására való felkészüléshez; több idő  kell  a  törvénykönyvvel  érintett  szervek  és  személyek számára annak eldöntéséhez, hogy miként alkalmazkodjanak egy új megközelítésen     alapuló    szabályrendhez.    Kisebb-nagyobb változásokkal,  módosításokkal érintett, mégis  több  évtizeden keresztül   alkalmazott   kódex   esetében,   amelynek   átfogó átalakítása  a  jog  előkészítői  számára  is  több  mint   egy évtizedet  meghaladó  időt vett igénybe, a „kellő  felkészülési idő”  a  jogkereső,  és  jogalkalmazó  társadalom  számára   is hosszabb terminust tesz szükségessé.    Alkotmányjogi szempontból részben hasonló ügyben,  a  28/2005. (VII.   14.)   AB   határozat  –  az   érettségi   rendszerének megváltoztatásával kapcsolatban – a jövőre nézve arra hívta fel a jogalkotó figyelmét, hogy „abban az esetben, hogy ha valamely rendszert radikálisan, alapvetően megváltoztat, úgy köteles azt oly   módon   tenni,  hogy  mind  a  keret-,  mind   az   egyes részletszabályok  olyan  időben kerüljenek  megalkotásra,  hogy azok  ne  csak  a  jogszabályi (időbeliségre vonatkozó  formai) feltételeknek  feleljenek meg, hanem azokat  az  érintettek  is megfelelő módon és ténylegesen megismerhessék, megérthessék  és befogadhassák.  Köteles  továbbá fokozott  figyelmet  fordítani annak   előzetes   ellenőrzésére  is,  hogy  az   új   rendszer alkalmazására  az  érintettek  megfelelően  felkészültek-e.  Ez ugyanis  elengedhetetlen  ahhoz, hogy a  szükséges  információk birtokában, tudatosan és a következményeket átlátva hozhassanak döntéseket.  Az Alkotmánybíróság a jövőben – az arra  irányuló, kellő időben érkezett indítvány esetén – megsemmisíti az olyan, új rendszer bevezetésére irányuló jogszabályokat, amelyek az új rendszerre  való átállást, illetve annak tényleges megismerését és  megértését  – akár az időtényező, akár más  egyéb  szempont miatt – nem biztosítják megfelelően.” (ABH 2005, 290, 312.).    3.  Habár  a  jelen  ügynek  nem az új  Ptk.  egyes  szabályai tartalmi alkotmányellenességének utólagos vizsgálata a  tárgya, a jogszabály alkalmazására való felkészüléshez szükséges „kellő idő” vizsgálatához elkerülhetetlen áttekinteni az új Ptk. május 1-jei  hatálybalépéssel érintett szabályait. Ez azért van  így, mert  a  „kellő idő” hiányát az Alkotmánybíróság –  az  idézett döntések  értelmében  – akkor állapítja meg,  ha  a  jogszabály szerzett  jogot korlátozott, a korábbihoz képest úgy állapított meg  hátrányosabb  rendelkezést, illetőleg oly  módon  hárított fokozott  kockázatot  a címzettekre, hogy  a  megismerés  és  a felkészülés lehetőségének hiánya sérelmet okozott az érintettek számára,    akadályozta    a   jogalkalmazót    a    jogszabály alkalmazásában. Vagyis a felkészüléshez szükséges  idő  csak  a jogszabály  tartalmára tekintettel vizsgálható, jóllehet  ez  a vizsgálat    a   jogszabály   egyes   rendelkezései    tartalmi alkotmányellenességére ilyenkor nem terjed ki.    Kétségtelen,  hogy  az  új  Ptk.-t az  alapvető  változtatások szándéka hívta életre.    Az   új   Ptk.   tervezete  mint  jelentős  jogszabálytervezet előkészítésére a kormány kodifikációs bizottságot hozott létre.    Az  új  Ptk.  többi törvénytől eltérő jelentőségét  a  polgári jogi  kodifikációról szóló 1050/1998. (IV. 24.) Korm. határozat a  következőképpen fejezte ki: „A Kormány elrendeli  a  polgári jog,  ezen belül a Polgári Törvénykönyv átfogó korszerűsítésére irányuló  munkálatok  megkezdését. A  felülvizsgálat  közvetlen célja  egy  korszerű, a nemzetközi gyakorlatnak és elvárásoknak is megfelelő Polgári Törvénykönyv megalkotása, amely a gazdaság alkotmányaként, a civilisztika alaptörvénye lesz. Közvetett cél ezen  túlmenően a jogbiztonság magasabb szintre emelése, a  más törvényekkel, illetve jogszabályokkal való viszony, a főszabály- kivétel  kapcsolatok  áttekinthetőbbé, egyértelművé  tétele,  a jogkeresők  eligazodásának megkönnyítése a személyi és  vagyoni viszonyaikat meghatározó joganyagban. Az új Ptk. legyen az 1990- től  készült  törvények szintézisével a  civilisztika  terén  a rendszerváltás  folyamatának  egyfajta  kodifikációs  lezárása, összegzése.”    A  Ptké.  az új Ptk. hatálybalépéséhez szükséges rendelkezések gyűjteménye.    Az  új  Ptk.-t a Magyar Közlöny 2009. évi 165. számában  2009. november 20-án, a Ptké.-t a Magyar Közlöny 2010. évi 30.  száma 2010. március 2-án hirdette ki.    A   Ptké.   kihirdetése  és  az  új  Ptk.  egyes  szabályainak hatálybalépése (május 1-je) között 60 nap telik el.    Maga  a  Ptké.  összesen 211 §-ból áll, mintegy 750  bekezdést tartalmaz,   összességében  több,  mint  ezer  jogszabályhelyet módosít,  amelyeknek  jelentős  része  –  a  Ptké.  22.  §  (2) bekezdése, 80-206. §-a, 209. § (2) bekezdése, valamint 210. §-a kivételével – május 1-jén hatályba lép.    A  Ptké.  az  új  Ptk. Első és Második Könyve május  elsejétől történő    hatályba    léptetéséről    rendelkezik,    bizonyos kivételekkel. Az Első Könyv Bevezető rendelkezéseket tartalmaz: 1:1. § [A törvény hatálya] 1:2. § [Értelmezési alapelv] 1:3.  § [A  jóhiszeműség és tisztesség alapelve] 1:4. §  [Az  elvárható magatartás  elve] 1:5. § [A felróható magatartás és  az  önhiba irtékelése] 1:6. § [A joggal való visszaélés tilalma] 1:7. § [A bírósági út igénybevételének biztosítása.]    A  Második  Könyv  három részből áll: az ember  mint  jogalany (jogképesség,  cselekvőképesség), a  jogi  személyek  és  az  e nélküli jogalanyok (állam, alapítvány), és a személyhez  fűződő jogok  (nevesített személyhez fűződő jogok, a személyhez fűződő jogok megsértésének szankciói, szerzői jog és iparjogvédelem).    Az  új  Ptk.  jelentősen módosítja a jogi  személyekre  és  az alapítványra vonatkozó szabályozási kört.    Az  új  Ptk.  –  a  május  1-jétől hatályba  lépő  részében  – gyökeresen  átalakítja  a  nagykorú személy  cselekvőképességét érintő   rendelkezéseket,  a  belátási  képesség   megváltozása esetére   alapvetően   változnak   a   döntéshozatalra   és   a jognyilatkozat tételére vonatkozó szabályok.    Az  új Ptk. szabályai nagy mértékű módosítást eredményeznek  a személyiségi jogok hazai rendszerében is: a 2:93 és 2:94.  §-ok gyökeres,  előzményeket nem ismerő változásokat vezetnek  be  a jogkövetkezmények terén. Ebben a körben az egyik legjelentősebb változásként  megszünteti a nem vagyoni kártérítés  intézményét és bevezeti helyette a sérelemdíjat.    Az  új  Ptk.  többi  része – a 3-4-5-6. és 7.  könyv  –  2011. január 1-jén lép hatályba a Ptké. szerint.    4.  Az ismertetett gyakorlat értelmében az Alkotmánybíróság  a felkészülési  idő hiánya miatt akkor állapította  meg  valamely jogszabály alkotmányellenességét, ha    – az szerzett jogot korlátozott,    – a   korábbihoz  képest  úgy  állapított  meg  hátrányosabb      rendelkezést, illetőleg    – oly  módon  hárított  fokozott kockázatot  a  címzettekre,      hogy  a  megismerés és a felkészülés lehetőségének  hiánya      sérelmet  okozott  az  érintettek számára,  akadályozta  a      jogalkalmazót a jogszabály alkalmazásában.    A  Ptké. két lépcsőben léptetné hatályba az új Ptk.-t.  Az  új Ptk.-nak  a törvény alapelveiről, továbbá a személyek jogairól, cselekvőképességéről, a személyiségi jogok védelméről és a jogi személyekről  szóló  részei  már  2010.  május  1-jén  hatályba lépnének,  a  további részek pedig 2011. január  1-jén.  Így  a jogalkalmazóknak   néhány  hónapon  belül   kétszer   is   igen terjedelmes jogszabály-változásra kellene felkészülniük.    Az  új  Ptk. első két könyve előbb a régi Ptk. többi részével, majd  8  hónap  múlva az új Ptk. további könyveivel  is  együtt értelmezendő lesz, ami különösen a nem hatósági, nem  hivatásos jogalkalmazókat összezavarhatja.    Az  Alkotmánybíróság  –  megerősítve  korábbi  gyakorlatát   – rámutat  ezzel kapcsolatban, hogy a felkészülési idő tartamának megállapításánál nem kizárólag a jogalkalmazó hatóságok,  hanem a  jogi szabályozással érintett valamennyi természetes és  jogi személy reális időszükségletét is figyelembe kell venni,  amely mind   a   jogszabály  áttanulmányozásához,  mind  az  önkéntes jogkövetésre   való  felkészüléshez  szükséges   időt   magában foglalja [28/1992. (IV. 30.) AB határozat, ABH 1992, 155,  156- 159.].    Bár  az  Alkotmánybíróság nem vizsgálja  a  cselekvőképességre vonatkozó,  tagadhatatlanul alapjogi megközelítésre alapozó  új szabályozás  érdemét, ebben a körben különösen figyelembe  kell venni,   hogy   az   új   Ptk.   cselekvőképességre   vonatkozó szabályozása  alapvetően új szemléletet és megközelítést  kíván bevezetni  (nagykorúak  esetében tagadja  a  belátási  képesség hiányának,   illetve  korlátozottsága  általános   voltának   a lehetőségét;   lényegében   megszűnik   a   kizáró   gondnokság jogintézménye, az általános érvényű gondnokság alá helyezés,  a gondnok  törvényes képviselői minősége). Az új Ptk. a  belátási képességükben  korlátozott  nagykorú  személyek  védelmére   új jogintézményeket  hoz létre, így a gondnokság  alá  helyezéssel összefüggésben  a gondnok önálló eljárásra való feljogosítását, az előzetes jognyilatkozatot és a támogatott döntéshozatalt. Az előzetes jognyilatkozat a nagykorú személy önrendelkezési jogát erősíti;  célja,  hogy  az utóbb esetleg jognyilatkozat-tételre képtelenné  vált  személy  fontos  ügyeiben  előre,   hitelesen kinyilváníthassa  akaratát.  A  támogatott  döntéshozatal   azt jelenti,   hogy   a   jognyilatkozatok   megtételekor   értelmi képessége,  pszichés  állapota vagy  szenvedélybetegsége  miatt segítségre  szoruló cselekvőképes nagykorú  személy  számára  a bíróság  támogató személyt nevez ki, ami önmagában  nem  jár  a cselekvőképesség korlátozásával, és a támogatott  döntéshozatal az   érintett   személy   egyetértése  mellett   jöhet   létre, visszavonását   a   támogatott  személy   is   kezdeményezheti. Átalakulnak a korlátozó gondnokság alá helyezés feltételei.  Az új  szabályok érvényesíthetősége érdekében létre kell hozni  az előzetes jognyilatkozatok nyilvántartását, át kell alakítani  a gondnokoltak  nyilvántartását.  A  gyámhatóság  hatásköréből  a bíróság  hatáskörébe  kerül a gondnok kirendelése,  felmentése. Bírósági    hatáskör    lesz    az   előzetes    jognyilatkozat hatálybalépésének  megállapítása,  a  gondnok  feljogosítása  a gondnokolt képviseletére.    Mindezek  a változások – jóllehet összességében a nem teljesen cselekvőképes nagykorú személy önrendelkezési jogának erősítése irányába  hatnak  – oly módon hárítanak fokozott  kockázatot  a címzettekre (különösen a gondnokokra, a támogató személyre és a gondnokolt   személyekkel  magánjogi   viszonyba   kerülő   más személyekre),  hogy  a  megismerés és a  felkészülés  megfelelő lehetőségének hiánya sérelmet okozhat az érintettek  számára  a jognyilatkozataik megtételénél.    Amíg  a  jogalanyok nem ismerik kellőképpen az új szabályokat, több  „akarathibás”,  vagy álképviselővel  kötött,  érvénytelen szerződés születhet.    Az   Alkotmánybíróság  akkor,  amikor   mérlegelte,   hogy   a felkészülési idő hiánya miatt a jogszabály alkotmányellenessége megállapítható-e  abból az okból, hogy az az  érintettekre  oly módon  hárít  fokozott  kockázatot,  hogy  a  megismerés  és  a felkészülés  lehetőségére mintegy két hónap állt rendelkezésre, figyelembe  vette,  hogy  a cselekvőképességgel,  gondnoksággal összefüggő  egyes törvények módosításáról szóló 2001.  évi  XV. törvény – amely a most szóban lévő hatálybaléptetéssel érintett szabályokhoz  hasonló  mélységű  változást  vezetett  be  –   a kihirdetését  követő  hatodik hónap 1. napján  lépett  hatályba [15.  § (1) bekezdés]. A felkészülési időt önmagában nem nyitja meg  az,  ha  a  jogszabály szövege ugyan  megismerhető,  de  a hatálybalépés  még kétséges vagy annak időpontja ismeretlen.  A felkészülési idő a jogszabállyal bevezetett változások biztosra vehető  hatálybalépésének megismerésekor kezdődhet, mert  ekkor kerülnek  a  személyek  abba  a helyzetbe,  hogy  a  jogszabály hatálybalépésével számolniuk kell, vagyis fel  kell  készülniük arra.    Zavaró lehet a fenti értelemben felfogott jogalkalmazás  során az is, hogy az alapelvi rendelkezések hatályban maradnak a régi Ptk.  elején  is (1-7. §), s azok csak részben azonosak  az  új alapelvekkel.    A  kétlépcsős hatálybaléptetéssel kapcsolatban megállapítható, hogy  az  új  Ptk.  Második Könyve részben – a cselekvőképesség szabályait  illetően – átszövi a régi, eredetileg  más  fogalmi rendszerre   épült   Ptk.  (dologi  jogi,  kötelmi,   öröklési) szabályait,  de  –  az új Ptk. 1:2. § (2) bekezdése  folytán  – szinte az egész jogrendszert is.    Megállapítható  az is, hogy a Ptké. új Ptk.-t  hatálybaléptető rendelkezése  nem  tartalmaz általános  szabályt  a  régi  Ptk. alatt,  a  régi  Ptk.  szabályai  szerint  keletkezett  igények mikénti  elbírálására,  dacára  annak,  hogy  számos  helyen  a „folyamatban  lévő eljárásokban” és „ügyekben”  előírja  az  új Ptk. alkalmazását.    Az  ezzel összefüggő jogbizonytalanságra példa, hogy  a  Ptké. 1.  §  (1) bekezdése alapján május 1-jén hatályba lépő új  Ptk. 2:93   és  2:94.  §-ai  mélyreható,  előzményeket  nem   ismerő változásokat   eredményeznek   a   személyiségi   jogok   hazai rendszerében.  A  2:93.  § új szabálya  értelmében  a  sajtóval szemben semmilyen – tehát sem objektív, sem szubjektív alapú  – igényt  nem  lehet  érvényesíteni, ha a  sajtó  a  személyiségi jogokat  azzal sérti meg, hogy nyilvános rendezvényről  tudósít szöveghűen  az  ott elhangzottakról; neki átadott nyilatkozatot tesz    közzé;    hivatalos   eljárásokat,   döntéseket    vagy határozatokat ismertet.    Az  új  Ptk.  2:94.  §  (1)  és (2)  bekezdése  a  közhatalmat gyakorló,   közfeladatot  ellátó  és  egyébként  közszereplőnek minősülő  személyek jóhírnevének és becsületének  –  nemcsak  a sajtó,  hanem  bárki  által  való  –  megsértése  esetére   úgy rendelkezik, hogy akár az egyébként objektív, akár a szubjektív jogkövetkezmények ilyen esetben csak akkor alkalmazhatók, ha  a jogsértő szándékosan vagy súlyosan gondatlan módon járt el.    Mindkét  szabály  a  régi  Ptk.-hoz  képest  igen  terjedelmes kivételt  konstituál az általános személyiségvédelem elve  alól („…  mindenki köteles tiszteletben tartani…”). Ez azt  jelenti, hogy a személyhez fűződő jogok egyes alanyai számára az új Ptk. hatálybalépése  a  korábbihoz képest hátrányosabb  rendelkezést állapít meg.    A  gyakorlatban  ez  azt  jelentheti, hogy  mindazok,  akikkel szemben  2010.  május 1-jéig az ismertetett módon  személyiségi jogi  jogsértést  követtek el, és a régi  Ptk.  alapján  perben érvényesíthető   igényeik  keletkeztek,  a   folyamatban   lévő ügyekben    is    alkalmazandó   új    rendelkezések    folytán (sajtóhelyreigazítási igény, személyiségi  jogok  megsértésének objektív  jogkövetkezményeihez fűződő  igények,  kártérítés  és bírság, az elévülési időn belül) ezen igényeiket elveszíthetik.    Az  Alkotmánybíróság 349/B/2001. AB határozatában  hivatkozott arra,  hogy létrejött jogviszonyok alatt az anyagi jog  alapján létrejött,  anyagi jogi jogviszonyokat érti, és e  jogviszonyok védelme   érdekében  állapított  meg  alkotmányellenességet   a visszaható  hatályú  jogalkotás tilalmának sérelme  miatt  (ABH 2002,  1241, 1245.). Ezért azt kell vizsgálni, hogy a  hatályba léptető  rendelkezés  eredményeként  a  törvény  új,  korlátozó rendelkezései már létrejött, lezárt anyagi jogi jogviszonyokban idéztek-e  elő változást. [ABH 2002, 1241, 1246.] A hivatkozott határozatban a testület megállapította, hogy a szabályozás csak abban  az  esetben visszaható hatályú – és alkotmányellenes  –, amennyiben  védelmet  élvező anyagi jogi jogviszonyokban  kíván kedvezőtlen  változást előidézni.Hasonló megállapításokat  tett az    Alkotmánybíróság   többek   között   a   903/B/1990.   AB határozatában    (adófizetési   kötelezettség   visszamenőleges hatályú hatályba léptetése, ABH 1990, 250.), a 7/1992. (I. 30.) AB  határozatában  (a  bejelentés és nem a keletkezés  idejéhez kötött   illetékfizetési  kötelezettség,  ABH  1992,  45.),   a 17/1998.  (V.  13.) AB határozatában (a jogszerűen  megszerzett játékterem-engedély  utóbb  hatályba  lépő  jogszabály   miatti elvesztése,   ABH  1998,  155.),  a  64/2002.  (XII.   3.)   AB határozatában (a számítási mód megváltozása miatt nem  kerülhet kedvezőtlenebb helyzetbe az, aki a nyugdíjjogosultság  törvényi követelményeit  az új számítási mód hatálybalépését  megelőzően teljesítette,  ABH  2002, 348.), és a 31/2005.  (VII.  14.)  AB határozatában    (bírság   kiszabása   utólag   jogszerűtlennek minősített magatartás miatt, ABH 2005, 675.).    Az    Alkotmánybíróságnak   vizsgálnia   kellett,   hogy    az indítványban megjelölt hatálybaléptetési szabály korlátozza-e a kihirdetést  megelőzően  keletkezett  igények  érvényesítésének jogát,  illetve a módosító rendelkezések az anyagi jog  alapján létrejött jogviszonyokban kívánnak-e olyan változást előidézni, amelyhez  az  érintettek – felkészülési  idő  hiányában  –  nem tudnak alkalmazkodni. [Hasonlóan járt el az Alkotmánybíróság  a 2/2009. (I. 23.) AB határozatban (ABK 2009. január, 15), amikor a     jogalkotással     kapcsolatos     azonnali     jogvesztés alkotmányellenességét állapította meg, a  jogbiztonság  sérelme miatt.]  A  május  1-jei  hatálybalépéssel  érintett,  említett ügyekben  a  bíróság  döntése olyan okra lesz  visszavezethető, amelyet a folyamatban lévő perekben az eljárás megindításakor a felek  nem  láthattak  előre. A Ptké.  1.  §  (1)  bekezdése  a kihirdetését   megelőző  időre  keletkeztet  az   anyagi   jogi szabályok   szerint  létrejött  jogviszonyok   tekintetében   a jogosultak   számára   kedvezőtlen,   jogvesztést   eredményező változást.  A  Ptké.  1.  § (1) bekezdése  ebből  az  okból  is ellentétes az Alkotmány 2. § (1) bekezdésével.    5.   A  Ptké.  kihirdetése  és  az  új  Ptk.  egyes  szabályai hatálybalépése (május 1-je) között hatvan nap időtartam van. Az új Ptk. hatálybalépésének időpontja a Ptké. kihirdetésekor vált ismertté,    a   hatálybalépés   időpontja   körül    kialakult bizonytalanságra  tekintettel  a  felkészülés  –  a   személyek számára – ekkor kezdődhetett meg.    A  Ptké.  ezen  kívül  nyolc  hónapra  átmeneti  rendelkezések sokaságát  –  értelmező  szabályokat,  számos  törvény,  köztük magának  a régi Ptk.-nak az átmenetileg hatályban maradó  egyes rendelkezései  módosítását – vezeti be. (Az  új  Ptk.  tartalmi változásai   szükségessé  teszik  számos   kormányrendelet   és miniszteri rendelet módosítását is, 2010. május 1-jétől.)    Ez  annak  a  következménye, hogy  az  új  Ptk.  nem  egyetlen időpontban, hanem szakaszosan lép hatályba. Az új Ptk.  további öt könyvének 2011. január 1-jei hatálybalépéséig, 8 hónapra,  a régi   Ptk.  és  az  új  Ptk.  első  két  könyve  lesz   együtt alkalmazandó.    Az  új Ptk. első két könyve, terjedelmét tekintve 115 szakasz, ami  önmagában  nem  minősíthető jelentős  mennyiségnek.  Annak megítélésénél  azonban,  hogy a hatvan napos  felkészülési  idő alkotmányjogi  szempontból elégséges-e, annak van  jelentősége, hogy  az  új  Ptk.  a  személyek személyi, családi  és  vagyoni viszonyaira vonatkozó alapvető szabályokat tartalmazza, továbbá a   személyi,   családi   és  vagyoni  viszonyokat   szabályozó törvényeket   általában   az  új  Ptk.-val   összhangban   kell értelmezni.    Vagyis  az  új  Ptk.  hatályba  lépő  első  két  könyve  is  a jogalanyok   széles  körének  alapvető,  mindennapi  viszonyait szabályozó  jogszabály. Ezen új szabályokra való felkészüléshez –  a  jogszabály egésze, valamint a részletszabályok  nem  csak teljes   körű   megismerésére,  hanem   azok   megértésére   és alkalmazásuk  elsajátítására  is  –  biztosított  hatvan  napos időtartam  olyan  kirívóan  rövid,  hogy  az  a  jogbiztonságot súlyosan  veszélyezteti. Az érintett jogalanyok széles  köréhez képest  másodlagos szempont, de ezt az álláspontot erősíti  az, hogy  a  jogász  szakma egyes képviselői  már  a  hatálybalépés időpontjának  –  a  Ptké. törvényjavaslat tervezetéből  való  – megismerésekor  sem  tartották elégnek  a  2010.  május  1-jéig terjedő  időtartamot még ahhoz sem, hogy a jogi  végzettséggel, szaktudással      rendelkező     jogalkalmazók      megfelelően felkészülhessenek. Ezt tartalmazza többek között  a  Legfelsőbb Bíróság   2009.   november   27-i  álláspontja   az   új   Ptk. hatálybalépéséről.    Az  Alkotmánybíróság végül figyelembe vette azt is, hogy az új Ptk. zárószavazását az eredetileg tervezett, 2009. március végi időponthoz   képest   többször   (egyszer   júniusra,   egyszer szeptemberre)   elhalasztották.   A   Ptké.   törvényjavaslatát T/11074. szám alatt 2009. október 30-án nyújtotta be a kormány. Az első két könyv és az új Ptk. többi könyveinek hatálybalépése elválasztására a törvényjavaslat benyújtása után egy  hónappal, 2009.  november 30-án benyújtott indítvány alapján került  sor: erről szól a T/11074/34. számú kapcsolódó módosító javaslat.  A törvényjavaslat  eredeti  szövege  [1.  §  (1)  bekezdése]  azt tartalmazta, hogy az új Ptk. – bizonyos szakaszok kivételével – egységesen, 2010. május 1. napján lép hatályba. Magának a Ptké.- nek az eredetileg tervezett kihirdetése is jelentős, kéthónapos késedelmet szenvedett: a törvényt az Országgyűlés először 2009. december 14-én, másodszor 2010. február 15-én fogadta el. Az új Ptk.  és  a Ptké. hatálybalépésére a törvényjavaslatban  előírt 2010.  május 1-jei határidő, a jogalkotási folyamat  időközbeni többhónapos   késedelme  ellenére,  –   az   első   két   könyv tekintetében – nem változott.    Az  Alkotmánybíróság mindezekre figyelemmel a Ptké. 1.  §  (1) bekezdését alkotmányellenessé nyilvánította és megsemmisítette.    6.  Az  Alkotmánybíróság törvénykönyv vagy a törvénykönyvekhez hasonló   hatású   törvénycsomag  hatálybalépéséhez   szükséges felkészülési   idővel  kapcsolatban  rámutat   arra,   hogy   a jogszabály  kihirdetése és hatálybalépése közötti  „kellő  idő” mértékét  nem  lehet minden esetre előre, konkrét  időtartamban meghatározni.   Ezért   annak  mértékét  a   jogszabálytervezet kidolgozójának,   illetve   a   jogalkotónak   esetileg    kell vizsgálnia, az adott jogszabály jellegét, valamint a jogszabály végrehajtására,  az  önkéntes  jogkövetésre  való  felkészülést befolyásoló  egyéb tényezőket alapul véve. A kellő felkészülési idő követelményének érvényesüléséhez lehetővé kell tenni azt is az   érintettek   számára,   hogy  a   helyzetükre   vonatkozó, megváltozott  jogszabályi környezethez –  újabb  döntésekkel  – alkalmazkodjanak.  A  felkészülési  idő  nem   önmagában   való követelmény,  hanem arra is szolgál, hogy a személyek,  akik  a régi  jog alapján döntéseket hoztak, tudják azt korrigálni,  és az   új  helyzethez  igazodó  döntéseket  hozni.  Amikor   csak technikai  felkészülésről van szó, a  felkészülési  idő  nagyon rövid is lehet. Alkotmányossági szempontból az bírálható el  az új  szabályozás  összefüggései alapján,  hogy  a  felkészülésre szolgáló    időtartam   kirívó,   a   jogbiztonságot   súlyosan veszélyeztető   vagy   sértő   hiánya   megállapítható-e.   Nem feltétlenül    alkotmányellenes   valamely   jogszabálynak    a kihirdetéssel   egyidejű  hatálybaléptetése   sem,   de   –   a szabályozás    tárgyi,   alanyi   összefüggései    alapján    – előfordulhat,  hogy  a felkészüléshez több hónapra,  egy  évre, vagy   még   ennél   is   hosszabb  időre   van   szükség.   Az Alkotmánybíróság  szerint  alkotmányos  követelmény  az,   hogy törvénykönyv,  vagy  a  polgárok  széles  körét  érintő,   nagy terjedelmű,    átfogó   és   gyökeres   változást    tartalmazó törvénycsomag  hatálybalépésénél  a  törvényhozó  a  változások terjedelméhez  és  tartalmához  igazodóan  biztosítsa,  hogy  a jogalanyoknak  valós  lehetőségük  legyen  felkészülni  az   új jogszabályhoz  való  alkalmazkodásra [8/2003.  (III.  14.)  ABH határozat, ABH 2003, 74.; 27/2005. (VI. 29.) AB határozat,  ABH 2005, 280.].    7.  Ugyan  az  egyik  indítványozó  csak  a  Ptké.  1.  §  (1) bekezdésének megsemmisítését kérte, a másik indítványozó  pedig ezen  kívül  a  Ptké. 208. § (1)-(2) bekezdése és  209.  §  (3) bekezdése, valamint „ha a jogbiztonság megköveteli a fenti  két törvény  egésze” megsemmisítését, az Alkotmánybíróság a  szoros tárgyi összefüggésre tekintettel kiterjesztette a vizsgálatát a Ptké. 208. § (3) bekezdésére is.    A   Ptké.  az  új  Ptk.  hatálybaléptetését  és  végrehajtását szabályozza.  Számos,  az  új  Ptk.-hoz  kapcsolódó   értelmező rendelkezést  tartalmaz  [2. § 1-17.  pont],  továbbá  hatályon kívül  helyez  olyan jogszabályokat [209. § (1) bekezdés  1-16. pont],   amelyek  helyébe  az  új  Ptk.  rendelkezései  lépnek. Szerkezetét  tekintve a Ptké. önmagában nem, csak  az  új  Ptk. rendelkezéseivel együttesen, azokra tekintettel alkalmazható. A Ptké.  1-79.  §-a az új Ptk. első két könyvéhez kapcsolódik.  A Ptké. 80-184. §-a az új Ptké. többi könyvének hatálybalépésével függ össze, a Ptké. 185-206. §-a pedig az új Ptk-ra tekintettel módosuló    törvényekről   szól.   A   Ptké.   az    új    Ptk. hatálybalépésével   összefüggő   végrehajtási    és    átmeneti rendelkezéseket,  törvénymódosításokat  tartalmaz.  Tartalmilag tehát  a Ptké. nem önálló, hanem „végrehajtási törvény”,  amely elválaszthatatlanul kapcsolódik az új Ptk.-hoz.    Jelen  határozatában az Alkotmánybíróság  a  Ptké.  1.  §  (1) bekezdését  alkotmányellenesnek találta és  megsemmisítette.  E szabály ex nunc megsemmisítésének az volna a joghatása, hogy az új  Ptk.  Első  és  Második Könyve 2010. május  1-jén  nem  lép hatályba, az azokat értelmező rendelkezések viszont –  a  Ptké. 208.  §-a alapján – igen, ugyanakkor hatályukat vesztik azok  a jogszabályok, amelyeket az új Ptk. hivatott felváltani.    Szoros  tárgyi  összefüggés  okán  az  Alkotmánybíróság  akkor semmisít  meg indítvánnyal egyébként szövegszerűen nem támadott rendelkezéseket,    ha    azok    a    megsemmisítés    folytán alkalmazhatatlanokká  válnak  [pl.  109/2008.  (IX.   26.)   AB határozat, ABH 2008, 886, 918.]. Amennyiben az új Ptk. első két könyve  nem  lép hatályba 2010. május 1-jén, a Ptké. kapcsolódó szabályainak e naptól való alkalmazása nyilvánvalóan ellentétes lenne az Alkotmány 2. § (1) bekezdéséből következő jogbiztonság követelményével. Emiatt az Alkotmánybíróság a Ptké. 208. §-ának egészét   alkotmányossági  vizsgálat  alá  vonta,  és   azt   a fentiekben kifejtett szoros összefüggés miatt megsemmisítette.    8.  A  Tv.  az új Ptk. által bevezetett, a nagykorú  személyek védelmét   szolgáló  jogintézmények,  így  a   gondnokság   alá helyezéssel  összefüggésben  a gondnok  önálló  eljárásra  való feljogosítása   és  a  támogatott  döntéshozatal  feltételeinek polgári   nemperes   eljárásban  való  megteremtése   érdekében tartalmaz  szabályokat. Ezek az új Ptk.-hoz szorosan kapcsolódó szabályozást tartalmaznak, ezért az Alkotmánybíróság a május 1- jei  hatálybalépésükre vonatkozó 15. §-t –  szoros  összefüggés okán  [3/1992.  (I.  23.) AB határozat, ABH  1992,  329,  330.; 26/1995.  (V.  15.) AB határozat, ABH 1995, 123, 124.;  2/1998. (II.  4.) AB határozat, ABH 1998, 41, 46.; 16/1998. (V. 8.)  AB határozat,  ABH  1998,  140,  153.;  5/1999.  (III.   31.)   AB határozat,  ABH 1999, 75, 77.; 67/2006. (XI. 29. AB  határozat, ABH 2006, 971, 978.] – szintén megsemmisítette.    9.   A   Ptké.  209.  §  (3)  bekezdése  szerint  az  új  Ptk. hatálybalépésével  összefüggő egyes  végrehajtási  és  átmeneti rendelkezések  2010. december 31-én hatályukat  vesztik.  Ez  a szabály  –  amely a jelen határozat következtében hatályba  nem lépő  jogszabályok hatályon kívül helyezéséről szól – önmagában nem  ellentétes  az Alkotmány 2. § (1) bekezdésével.  Ezért  az Alkotmánybíróság    a    Ptké.    209.    §    (3)    bekezdése alkotmányellenességének  megállapítására  és   megsemmisítésére irányuló indítványt elutasította.    10.  A  267/B/2000.  AB határozat megállapította,  hogy  „[a]z Alkotmánybíróságról   szóló  1989.  évi   XXXII.   törvény   (a továbbiakban:   Abtv.)   42.  §  (2)   bekezdése   alapján   az Alkotmánybíróság  gyakorlata az, hogy  a  kihirdetett,  de  még hatályba  nem  lépett  törvény  is képezheti  alkotmánybírósági eljárás   tárgyát.   Amennyiben  a   kifogásolt   rendelkezések alkotmányellenessége    megállapítást    nyer,    a    hatályos jogszabályok   vizsgálata   során   megállapított   eredménytől eltérően a következmény a hatálybalépés elmaradása.” (ABH 2002, 1126,  1129.) Ugyanígy járt el az Alkotmánybíróság  a  34/1992. (VI.  1.) AB határozat (ABH 1992, 192.) meghozatalakor  is.  Az Alkotmánybíróság ezért az Abtv. 42. § (2) bekezdése  értelmében a  kihirdetett, de hatályba még nem lépett törvény tekintetében megállapítja, hogy az – 2010. május 1-jén – nem lép hatályba. A határozat Magyar Közlönyben való közzététele az Abtv. 41.  §-án alapul.                       Dr. Paczolay Péter                   az Alkotmánybíróság elnöke,                      előadó alkotmánybíró                                           Dr. Balogh Elemér      Dr. Bragyova András           alkotmánybíró                alkotmánybíró                                           Dr. Holló András           Dr. Kiss László           alkotmánybíró                alkotmánybíró                                           Dr. Kovács Péter    Dr. Lenkovics Barnabás           alkotmánybíró                alkotmánybíró                                           Dr. Lévay Miklós       Dr. Trócsányi László           alkotmánybíró                alkotmánybíró Dr. Kiss László alkotmánybíró párhuzamos indokolása    Egyetértek a határozat rendelkező részével, de eltérő  indokok alapján látom megállapíthatónak a Polgári Törvénykönyvről szóló 2009.    évi   CXX.   törvény   (a   továbbiakban:   új   Ptk.) hatálybalépéséről  és  végrehajtásáról  szóló  2010.  évi   XV. törvény  (a  továbbiakban: Ptké.) 1. § (1) bekezdése,  valamint 208.  §-a,  továbbá  a  nagykorú személy  döntéshozatalának  és jognyilatkozata  megtételének  segítéséhez  kapcsolódó  polgári nemperes  eljárásokról szóló 2010. évi XVII.  törvény  15.  §-a alkotmányellenességét  és  ex  nunc  hatályú   megsemmisítését. Álláspontom szerint az Alkotmánybíróságnak kizárólag csak  a  — többségi  határozat által is idézett és az ítélőtáblák  2002-es felállításakor  is  alkalmazott — kétlépcsős hatályba  léptetés mostani  alkotmányellenességének megállapítására kellett  volna alapítania a támadott rendelkezések megsemmisítését. A többségi határozattal  szemben úgy gondolom, hogy a  kellő  felkészülési idő hiánya és az in malam partem visszaható hatályú szabályozás megsértése nem is állapítható meg a jelen ügyben.                                 I.                                      A „kétlépcsős hatályba léptetés” alkotmányellenessége    Osztom  a  többségi határozatnak a következő  megállapításait: „[a]z új Ptk. első két könyve előbb a régi Ptk. többi részével, majd  8  hónap  múlva az új Ptk. további könyveivel  is  együtt értelmezendő lesz, ami különösen a nem hatósági, nem  hivatásos jogalkalmazókat  összezavarhatja.”  Továbbá:  „[a]   kétlépcsős hatálybaléptetéssel  kapcsolatban megállapítható,  hogy  az  új Ptk.  Második  Könyve  részben – a cselekvőképesség  szabályait illetően  –  átszövi a régi, eredetileg más fogalmi  rendszerre épült Ptk. (dologi jogi, kötelmi, öröklési) szabályait, de – az új  Ptk.  1:2.  §  (2)  bekezdése folytán  –  szinte  az  egész jogrendszert is. Megállapítható az is, hogy a Ptké.  új  Ptk.-t hatályba  léptető rendelkezése nem tartalmaz általános szabályt a  régi  Ptk.  alatt, a régi Ptk. szabályai szerint keletkezett igények mikénti elbírálására, dacára annak, hogy számos  helyen a  ’folyamatban lévő eljárásokban’ és ’ügyekben’ előírja az  új Ptk. alkalmazását.”    A  kétlépcsős  szabályozás — az iméntiek  szerint  —  a  kellő felkészülési idő kritériumától függetlenül is az Alkotmány 2. § (1)  bekezdésébe  foglalt  jogbiztonság  követelményének  olyan súlyos sérelmét idézi elő, amely gyakorlatilag a 2010. május 1- jén  hatályba léptetendő első és második Könyv alkalmazását  is teljesen  elbizonytalaníthatja. E két könyv alkalmazása  számos vonatkozásban elválaszthatatlan mind a régi Ptk., mind pedig  a később  hatályba  léptetendő új Ptk. további könyveibe  foglalt rendelkezésektől. Ez pedig elsődlegesen nem a  „kellő  időnek”, hanem   egy   —   a   vizsgált  esetben  —  jogbizonytalanságot eredményező   hatályba  léptetési  módnak   lett   az   egyenes következménye. Hangsúlyozom azonban: nem önmagában a két-  vagy többlépcsős     hatályba     léptetési     módszert      tartom alkotmányellenesnek, hanem az ilyen esetek közül  csak  azokat, amelyeknél  nyilvánvalóan kimutatható a különböző  időpontokban hatályba  léptetett  rendelkezések közötti szoros  összefüggés, kapcsolat. A jelen határozattal elbírált ügy kétséget  kizáróan ilyen.    Én    tehát    a    kétlépcsős   hatályba    léptetés alkotmányellenességének megállapításánál megálltam volna, s nem vizsgáltam volna sem a kellő idő, sem pedig az in malam  partem visszaható    hatály   kérdését.   Magam   egyébként    mindkét vonatkozásban a többségi határozattól — ha egészében nem is, de részben mindenképpen — eltérő álláspontot vallok.    A következőkben ezt indokolom.                                 II.                                               A „kellő felkészülési idő” kérdése                                  Álláspontom    szerint    helyes    a    többségi    határozat kiindulópontja  abban a tekintetben, hogy a kellő  felkészülési idő   szempontjából   a  349/B/2001.  AB  határozatot   tekinti precedensnek. E döntésében az Alkotmánybíróság az egyes építési jogok korlátozásával összefüggésben rámutatott, hogy a „Balaton üdülőkörzet  területére  regionális  rendezési  terv  a  Btv.-t megelőzően  1979-ben  az 1013/1979. (VI. 20.)  MT  határozattal került  elfogadásra.  Ezt  a rendezési  tervet  a  Kormány  ezt követően  1005/1985. (II. 21.) MT határozatával egy  alkalommal módosította,  amely  módosítás a  rendezési  terv  anyagi  jogi előírásait  alapvetően nem érintette. Ugyanakkor  a  regionális rendezési   terv   elfogadását   követően   részben    már    a rendszerváltást    megelőzően,   részben    a    rendszerváltás folyamatában  olyan,  a  Balaton  vízminőségére  és  a  Balaton üdülőkörzet  környezeti  állapotára  negatív  következményekkel járó gazdasági, társadalmi változások következtek be a Btv.-vel érintett   területen,  amelyek  szabályozására   a   regionális rendezési   terv  már  nem  volt  alkalmas.  Ezért  a   Balaton környezeti  viszonyait veszélyeztető folyamatok megakadályozása érdekében   tilalmakat,   korlátozásokat   vezettek    be.    E korlátozások,  tilalmak  bevezetéséről  a  Balaton  üdülőkörzet egyes    településein    az   építési   tevékenység    átmeneti korlátozásáról   szóló  1/1989.  (I.  1.)   ÉVM   rendelet   (a továbbiakban:  ÉVM  rendelet) rendelkezett.  A  rendszerváltást követően  ezt  a rendeletet többször módosították,  azonban  az országos  településrendezési és építési követelményekről  szóló 253/1997.  (IV. 12.) Korm. rendelet is fenntartotta a hatályát. Az  ÉVM  rendeletet az Alkotmánybíróság 13/1998. (IV.  30.)  AB határozatában alkotmányellenesnek ítélte és 1999. március  31-i hatállyal megsemmisítette. (ABH 1998, 429.) Az Alkotmánybíróság határozata  nyomán fogadta el az Országgyűlés az  Átm.tv.-t.  E törvény  5.  §-ának  (1)  bekezdése úgy  rendelkezett,  hogy  a törvény  1999. április 1-jén lép hatályba és a Balaton  Kiemelt Üdülőkörzet    Területrendezési    Tervéről    szóló    törvény hatálybalépésével   hatályát  veszti.   Az   Átm.tv.-t   később módosította  az 1999. évi LXVII. törvény, amely úgy változtatta meg  az 5. § (1) bekezdésének hatályra vonatkozó rendelkezését, hogy  az Átm.tv. a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területrendezési Tervéről  szóló  törvény hatálybalépésével, de legkésőbb  2000. december 31-ével hatályát veszti. Az Átm.tv.-t módosító törvény 1999.   július   6-án  lépett  hatályba.  Tehát  1999.   nyarán nyilvánosságot kapott az a tény, hogy új területrendezési  terv készül  a  Balaton  üdülőkörzet területére és az  elfogadásáról szóló  törvényt az Országgyűlés legkésőbb 2000. december  31-ig el  fogja fogadni. A Btv.-t az Országgyűlés 2000. október 17-én fogadta   el,  2000.  november  3-án  hirdették  ki  a   Magyar Közlönyben és 2000. december 3-án lépett hatályba. A  tervezett korlátozások  már  a  tervezési folyamat  során  nyilvánosságot kaptak, a parlamenti vita időszakában pedig nyilvánossá  váltak a terv előírásai.  Mindezeket  figyelembe véve megállapítható, hogy  az  érintett területek tulajdonosai számíthattak a terület-felhasználási  és építési  előírások  megváltozására, és  arra  is,  hogy  az  új rendezési  előírások  a környezet védelmét  szolgáló  szigorúbb feltételeket  fognak meghatározni. Az új törvény  megalkotására kinyilvánított  jogalkotói  szándék  nyilvánosságra   kerülését követően kellő idő állt az érintettek rendelkezésére a  jogerős építési  engedély megszerzéséhez, ha építéshez való jogukkal  a korábbi  jogszabályi  feltételek mellett kívántak  élni.”  (ABH 2002, 1250, 1251.).    Nem    osztom    ugyanakkor   a   többségi    határozat    ama megállapítását,  hogy  a  mintegy  60  §-ból  álló   Btv.   nem hasonlítható  össze az új Ptk. 2010. május 1-jén hatályba  lépő 115 §-ával, különösen azért nem, mert a sérelemdíjon és a sajtó felelősségére    vonatkozó   szabályozáson    kívül    az    új cselekvőképességi  szabályok túlnyomó  része  már  megjelent  a rendesbírósági   gyakorlatban.   Ezek   tehát   már   nem    is minősíthetőek „radikális változásoknak” (erre nézve  lásd  Gadó Gábor:   Alapjogok   védelme  az  új  Polgári  Törvénykönyvben. Fundamentum  2010/1. 21 és köv. o.) Ennek  megfelelően  nem  de novo   kellett  volna  elbírálni  a  jelen  ügyet,  hiszen   az Alkotmánybíróság nem először szembesült a problémával. A  kellő felkészülési idő szempontjából fontos körülmény az is, hogy nem az  egész kódex lépett volna hatályba május 1-jén, csak a kódex 115 §-a.    Nem  tudok egyetérteni a többségi határozattal abban sem, hogy a   Ptké.   kihirdetésének  napja  lenne   irányadó   a   kellő felkészülési idő számítása szempontjából. A többségi  határozat szerint „a felkészülési időt önmagában nem nyitja meg az, ha  a jogszabály szövege ugyan megismerhető, de a hatályba lépés  még kétséges vagy annak időpontja ismeretlen. A felkészülési idő  a jogszabállyal  bevezetett változások biztosra  vehető  hatályba lépésének  megismerésekor  kezdődhet,  mert  ekkor  kerülnek  a személyek   abba  a  helyzetbe,  hogy  a  jogszabály   hatályba lépésével  számolniuk kell, vagyis fel kell  készülniük  arra.” Mint   láttuk   eltérő,   más  elvi  alapra   helyezkedett   az Alkotmánybíróság a 349/B/2001. AB határozatában, amelyben  —  a fentiekben idézettek szerint — elegendőnek tartotta,  hogy  már „1999.  nyarán  nyilvánosságot  kapott  az  a  tény,  hogy   új területrendezési  terv készül a Balaton üdülőkörzet  területére és  az  elfogadásáról szóló törvényt az Országgyűlés  legkésőbb 2000.  december  31-ig  el  fogja fogadni.”  (ABH  2002,  1241, 1250.).  Nézetem  szerint  az  új  Ptk.  2009.  november  20-ai kihirdetése az irányadó ebből a szempontból, és ésszerűen ettől az   időponttól   kezdve  számíthattak  rá  a   jogalanyok   és jogalkalmazók,  hogy  a  kódexből a 115  §  2010.  május  1-jén hatályba lép. Ezek alapján nem ezért látom megállapíthatónak  a kellő  felkészülési idő hiányát. (Megjegyzem:  a  fent  idézett Btv.  vizsgált  rendelkezései mögött sem egyetlen,  hanem  több száz eset állt.)                                III.                                         Az in malam partem visszaható hatály problémája                                  Álláspontom szerint a támadott szabályozás nem valósít meg  in malam    partem   visszaható   hatályú,   kötelezettségnehezítő szabályozást   sem.  Előrebocsátom,  hogy  minden   alkotmányos demokráciában  a  polgárok szabadságának  részét  képezi,  hogy cselekvéseiket  csak  az  általuk  előzetesen  megismerhető,  a jogalkotás   formalizált  szabályainak  betartásával   alkotott szabályok  korlátozhatják  (Lásd  a  8/2005.  (III.   19.)   AB határozatot,  ABH  2005,  102, 104.) A  magyar  szakirodalomban Peschka  Vilmos mutat rá az in malam partem visszaható  hatályú jogi  szabályozás elutasításának egyik legerősebb  indokára:  a retroaktív  norma  esetén nem várható el az  „ignorantia  iuris neminem excusat” szabály (ami nem más, mint egy megdönthetetlen vélelem)  érvényesülése,  a  megismerhetőség  hiányában   pedig kizárt,   hogy   a   polgárok  cselekvési  lehetőségek   között válasszanak (Peschka Vilmos: The Retroactive Validity of  Legal Norms. Acta Juridica Hungarica, 1999/1-2. 9-15.o.)    Az  Alkotmánybíróság gyakorlata szerint a jogállamiság  részét képező  jogbiztonság  megköveteli azt a tényleges  lehetőséget, hogy  a  jogalanyok  magatartásukat a jog  előírásaihoz  tudják igazítani,  ezért  ennek  érdekében  hangsúlyozni  kell  azt  a tilalmat,  hogy  jogszabály a kihirdetését megelőző  időre  nem állapíthat meg kötelezettséget, és nem nyilváníthat magatartást jogellenessé.  A  fentiekkel összhangban az Alkotmánybíróság  a kiszámíthatóság  és az előreláthatóság követelményéből  vezette le a visszamenőleges hatályú jogalkotás tilalmának szabályát. E tilalom   figyelmen   kívül  hagyása  összeegyeztethetetlen   a jogállamiság   részét  képező  jogbiztonság  elvével,   s   így alkotmányellenesség  megállapításához vezethet  (34/1991.  (VI. 15.)  AB  határozat  (ABH 1991, 170.); 11/1992.  (III.  5.)  AB határozat  (ABH 1992, 77.); 4/1992. (I. 28.) AB határozat  (ABH 1992,  332.) 25/1992. (IV. 30.) AB határozat (ABH 1992,  131.); 28/1992. (IV. 30.) AB határozat; ABH 1992, 155.); 57/1994. (XI. 17.)   AB   határozat,  ABH  1994,  316.).  Módszertanilag   az Alkotmánybíróság  a  visszamenőleges szabályalkotás  tilalmának fent  említett  meghatározásával tulajdonképpen a jogalkotásról szóló  1987. évi XI. törvény (a továbbiakban: Jat.) 12.  §  (1) bekezdésében  szereplő követelményt emelte alkotmányos  szintre („alkotmányos   jelentőségű  szabály”)  azzal,   hogy   azt   a jogbiztonság   részévé  tette.  Megjegyzem   ugyanakkor,   hogy egyáltalán nem evidens, hogy az Alkotmánynál alacsonyabb szintű jogszabályok  válnak  egyes alkotmányi fogalmak  alkalmazásakor azok kiegészítő tételeivé.    Az   Alkotmánybíróság   működésének  kezdetén   elsősorban   a jogszabályok    kihirdetésének,    „vissza-dátumozásának”     a problémájával  kapcsolatban  merült  fel  a  visszaható  hatály tilalma [pl. 34/1991. (VI. 15.) AB határozat, ABH 1991,  173.], aztán  a  későbbi ügyekben nyilvánvalóvá vált, hogy  a  tilalom csak   részben   függ   össze   a   jogszabály   kihirdetésének időpontjával.  Míg  a  visszamenőlegesen  kihirdetett   szabály mindenképpen  visszaható  lesz, a  kihirdetés  napján  hatályba lépő,  vagy a kellő felkészülési időt hagyó szabály  eseti  (de nem  „esetről-esetre” eldöntendő elvi alapú) vizsgálata alapján lehet csak abban a kérdésben állást foglalni, hogy az valójában visszaható hatályú-e vagy sem. Az antedatált (visszamenőlegesen kihirdetett) jogszabály ebbéli minőségét ténykérdés  dönti  el: mely napon lépteti hatályba magát a jogszabály, mikor került  a Magyar  Közlönyben  kihirdetésre, illetve az  érintettek  mikor értesülhettek  a kihirdetésről (mikor került az  előfizetőkhöz, illetőleg   mikortól   volt  olvasható   az   interneten).   Az alkotmánybírósági eljárásban megdönthető vélelem szól amellett, hogy  a  tényleges  kihirdetés időpontja  megegyezik  a  Magyar Közlöny  megjelenésének a dátumával. Bár az Alkotmánybíróság  a jogszabály   érvényességi  kellékeként  kezeli   a   kihirdetés aktusát, a visszamenőleges hatályba léptetés per se nem  minden esetben   jár   együtt   —   a   norma  alkotmányellenességének megállapítását   követően   —   annak   megsemmisítésével.   Az antedatált jogszabály alapján létrejött jogviszonyok  kímélete, vagyis    a    jogbiztonság    érvényesülése    érdekében    az Alkotmánybíróság   nem   minden  esetben   állapítja   meg   az alkotmányellenességet.   Az   antedatált   jogszabály   alapján létrejött  jogviszonyok  kíméletét  kétféleképpen  éri  el   az Alkotmánybíróság. A támadott norma megsemmisítését csak arra az időszakra  állapítja  meg,  amelyben  azt  az  érintettek   nem ismerhették  meg, hangsúlyozva, hogy a döntés  előtt  létrejött jogviszonyokat a megsemmisítés nem érinti [25/1992.  (IV.  30.) AB   határozat,  ABH  1992,  131,  133.],  vagy  még  a   norma megsemmisítésétől   is   eltekint,   s   a   döntés   csak   az alkotmányellenességet  állapítja  meg.  Az  Abtv.  43.  §   (4) bekezdése  —  amely,  ha a jogbiztonság, vagy  az  indítványozó különösen fontos érdeke indokolja, lehetőséget ad arra, hogy  a testület  ne a határozatának megjelenésétől (ex nunc) határozza meg    az    alkotmányellenes   „jogszabály   hatályon    kívül helyezésének, illetőleg alkalmazhatóságának időpontját”  —  nem abszolút  szabály. Esetről-esetre mérlegeli  a  testület,  hogy melyik megoldás szolgálja jobban a jogbiztonság érvényesülését: az  alkotmányellenesség  következményeinek  levonása,  vagy  az attól  való  tartózkodás.  [Hasonló  megoldást  alkalmazott  az Alkotmánybíróság a 2/1991. (I. 29.) AB határozatban (ABH  1991, 375,  376.),  a 18/1991. (II. 23.) AB határozatban  (ABH  1991, 399,  400.), valamint a 723/B/1998. AB határozatban (ABH  1999, 795, 799-800.).]    Megjegyzem,  míg  a teljesedésbe ment jogviszonyok  esetén  az ítélkezés  következetes,  addig  abban  a  kérdésben,  hogy   a folyamatos  jogviszonyt alakító visszamenőleges  szabályalkotás visszaható  hatályú-e,  a  gyakorlat meglehetősen  bizonytalan, esetről-esetre dönt. Ennek egyik oka, hogy az Alkotmány nem  ad iránymutatást  abban  a kérdésben, hogy  a  tiltott  visszaható hatályú szabályozás megállapításának feltétele-e, hogy (lezárt, illetőleg  folyamatban levő) anyagi vagy eljárási jogviszonnyal kapcsolatban  merülhet-e fel a visszaható  hatály  tilalma.  Az újabb,  általam  opponált gyakorlat szerint  csak  a  létrejött anyagi jogi normán alapuló jogviszonyok esetén kerülhet szóba a retroaktív   hatályú   jogalkotás  tilalma.   (349/B/2001.   AB határozat, ABH 2002, 1241, 1245.)    Míg  a magyar gyakorlatban a törvényhozót minden jogviszonnyal kapcsolatban  kötik a kötelezettségnehezítő visszaható  hatályú jogalkotás korlátai [11/1992. (III. 5.) AB határozat, ABH 1992, 77,  81.]  addig a klasszikus és a modern alkotmányos  felfogás szerint  a  visszaható  hatály tilalma  csak  a  büntetőügyekre terjed  ki.  A  római  jogi  jogelvhez  hasonlóan  (Madison  és Jefferson   véleményével   szemben)  az   amerikai   szövetségi Alkotmány  szerint  is csak a büntető jogalkotásra  irányadó  a tilalom,  és az Emberi Jogok Európai Egyezményének 7. cikke  is csak   a   büntető   jogalkotás  tekintetében   rendelkezik   a retroativitás  tilalmáról. A magyar Alkotmány két  rendelkezése irányadó  a  visszaható jogalkotásra. Az Alkotmány  57.  §  (4) bekezdésébe  foglalt  nullum  crimen  és  nulla  poena  szabály biztosítja  az  in malam partem visszaható hatályú  szabályozás tilalmát,  az  egyéb (polgári, közigazgatási stb.) jogviszonyok visszamenőleges  megváltoztatásának  elbírálásakor   pedig   az Alkotmány 2. § (1) bekezdése az irányadó.    Ahogyan    azt   a   349/B/2001.   AB   határozathoz    fűzött különvéleményben összefoglaltam, az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint  a  visszaható hatályú jogi szabályozásból  nem  minden esetben következik az alkotmányellenesség megállapítása: csak a jogalanyokra  hátrányos  in  malam  partem  visszaható  hatályú szabályozás vet fel alkotmányossági problémát. Nem tilalmazott, ha  a jogalkotó kizárólag jogot megállapító, jogot kiterjesztő, kötelezettséget  enyhítő,  vagy más,  a  jogszabály  valamennyi címzettje   számára   a  korábbi  szabályozásnál   egyértelműen előnyösebb    rendelkezést   tartalmazó   jogszabályt    rendel visszamenőlegesen alkalmazni; ha a jogalkotó úgy dönt,  hogy  a jogszabály  hatálybalépését követően az azt megelőző  időszakra teljesítendő kötelezettségek csak akkor — és abban a  mértékben —  alkalmazhatók,  amennyiben összességükben  nem  terhesebbek, mint a korábban hatályos rendelkezések. Az sem tilalmazott,  ha a  jogszabály  visszamenőlegesen rendelkezik  ugyan,  de  ennek kihatása   —   a  kötelezettség  teljesítése  —  a   jogszabály hatálybalépése után következik be (ABH 2002, 1241, 1260-1261.).    Az    Alkotmánybíróság    eddig    e    kimentési    szabályok részletezésével    adós   maradt.   Nem   bocsátkozott    annak vizsgálatába   sem,   hogy  a  jogalanyok  egyik   csoportjának biztosított visszamenőleges jogkiterjesztés hogyan hat más (pl. az   egyenlő   bánásmód  követelményének  érvényesítésekor:   a homogén) csoportokra. Azt sem vizsgálta az eddigi gyakorlatában részletesen,  mi  nem  minősül  „összességében  nem  terhesebb” kötelezettség-megállapításnak. Az a kimentési ok, amely szerint „a   korábbi   szabályok   szerint  lezárt   jogviszonyokba   — kivételesen  —  csak akkor lehet alkotmányosan beavatkozni,  ha azt   a   jogbiztonsággal   konkuráló   más   alkotmányos   elv elkerülhetetlenné  teszi, és ezzel nem okoz  az  elérni  kívánt célhoz  képest  aránytalan sérelmet”  [11/1992.  (III.  5.)  AB határozat, ABH 1992, 77, 82.] nem vonatkozik az in malam partem visszaható  hatályú  szabályozásra.  A  büntetőügyeken   kívüli kötelezettségnehezítő  visszaható hatályú  szabályozás  per  se ellentétes   az   Alkotmány  2.  §  (1)   bekezdésébe   foglalt jogállamiság részét képező jogbiztonság követelményével.    Álláspontom  szerint  a  jelen ügyben  ezt  a  mérlegelést  el kellett  volna  végeznie  az  Alkotmánybíróságnak,  és  arra  a következtetésre  kellett  volna  jutnia,  hogy   a   fogyatékos polgártársaink  jogait kiterjesztő szabályozás éppen,  hogy  in bonam  partem  természetű,  a  velük  szerződéses  jogviszonyba kerülő  cselekvőképes jogalanyok számára  pedig  a  törvényhozó kellő   felkészülési   időt   biztosított   az   új   szabályok alkalmazására.   Ami   az   új   személyiségi   és    sajtójogi rendelkezéseket  illeti, azok részben az Alkotmány  54.  §-ának védelme  alatt  álló emberi méltósághoz való jog érvényesülését (sérelemdíj), részben pedig az Alkotmány 61. § (2)  bekezdésébe foglalt  kommunikációs  jogot a sajtószabadságot  erősítik.  Ez utóbbi  alapjog  korlátozása a gyakorlat  szerint  csak  nagyon ritkán  fogadható el más jogok érvényesülése érdekében,  minden kommunikációs   jogot  korlátozó  törvényt  megszorítóan   kell értelmezni  [30/1992. (V. 26.) AB határozat,  ABH,  1992,  167, 178.).  A  fentiek alapján nem tartom megállapíthatónak  az  in malam  partem  visszaható  hatályú  szabályozás  tilalmának   a megsértését sem.   Budapest, 2010. április 26.                                                 Dr. Kiss László                                                   alkotmánybíró dr. Bragyova András alkotmánybíró különvéleménye  Nem  értek  egyet azzal, hogy a Polgári Törvénykönyvről  szóló 2009.  CXX. törvény hatályba léptetéséről szóló 2010.  évi  XV. törvény  1. § (1) bekezdése és 208. §-a alkotmányellenes.  Ezen állításom a következőkkel támasztom alá.    1.  A többségi határozat érvelése szerint a kellő felkészülési idő  hiánya  és  az  ebből  keletkező  jogbizonytalanság  miatt alkotmányellenes a Polgári Törvénykönyv első  két  könyvének  a többit   megelőzően,  2010.  május  1-ével   történő   hatályba léptetése.    A   kellő   felkészülési  idő  biztosításának   kívánalma   az Alkotmánybíróság  1992.  óta kialakított  gyakorlata  [25/1992. (IV.  30.)  ABH  1992,  132.]  a  jogszabályok  kihirdetése   — tartalmuk  ismertté válása — és hatályba lépése (alkalmazásának vagy   teljesítésének  kötelezettsége)   között   eltelt   időt vizsgálja, abból a szempontból, hogy a jogkereső közönség és  a jogalkalmazók   megfelelően  fel  tudtak-e  készülni   a   jogi változások  követésére. Ez a követelmény a jogállami  klauzulán alapul:  a jog változásának egyik alkotmányos korlátja.  A  jog változásának  persze  más  — a változáshoz  kötött,  tehát  nem abszolút — alkotmányos korlátai is vannak. A kellő felkészülési idő  követelményét az Alkotmánybíróság gyakorlata mindeddig nem választotta el elég világosan — és ebben a határozatban sem — a jogrendszer változásának más alkotmányos korlátaitól.    A   kellő   felkészülési   idő  követelménye   a   jogrendszer változásával   szemben  támasztott  alkotmányos   követelmények leggyengébbike, éspedig azért, mert tartalomtól független  (így formális)   követelmény.  Mindössze  annyit   kíván,   hogy   a jogváltozás  ne  legyen rajtaütésszerű, meglepő,  és  ezzel  ne okozzon   jogbizonytalanságot   vagy   túlzott   nehézséget   a jogrendszer működésében. Mint látható, a kellő felkészülési idő elsősorban   jogpolitikai   követelmény,   mivel   célszerűségi szempontok  és gyakorlati feltételek, körülmények  mérlegelésén múlik,  mennyi idő szükséges valamely tervezett vagy elfogadott jogrendszer-változtatás   kellő   idővel    történő    hatályba léptetéséhez.  Ugyancsak döntően jogpolitikai — az  előnyök  és hátrányok  felbecsülésén és értékelésén alapuló — döntés,  hogy egy   törvény  hatályba  léptetéséhez  mennyire  felkészült   a jogalkalmazó  szervezet (esetünkben döntően a  bíróságok  és  a gyámhatóságok). E kérdések eldöntése nemcsak társadalmi  tények és  egyes szervezetek állapotának, erőforrásainak felbecsülésén alapul,   hanem   e  tények  értékelésén  is.   Az   ilyesfajta jogpolitikai döntések a törvényhozó hatáskörébe és  felelősségi körébe tartoznak. Alkotmányellenességet ezen az alapon csak — a francia  közigazgatási jogból vett terminussal — a  törvényhozó nyilvánvalóan     téves    mérlegelése    (erreur     manifeste d’appréciation)   esetén   lehetne   megállapítani.   Ilyenről, szerintem,   itt   nem  lehet  beszélni,   hiszen   a   Polgári Törvénykönyv  hosszú és fordulatokban nem szegény  előkészítése alatt  a  kodifikáció  folyamata  a  szakemberek  és  érdeklődő jogalkalmazók számára jól követhető volt — pl. az 1999 és  2008 között megjelent Polgári jogi kodifikáció című folyóiratban.  A Polgári Törvénykönyv köztársasági elnök által visszaküldött  és némely  módosításokkal  újra  elfogadott  szövege  pedig  2009. november  20-án  jelent meg a hivatalos lapban. A  Törvénykönyv hatályba léptetésére ettől kezdve minden jogalkalmazónak  módja volt  felkészülni  —  olyannyira, hogy  a  felkészülést  segítő kiadványok is megjelentek, felkészítő képzések indultak stb. Az is    igaz,    hogy   az   új   Polgári   Törvénykönyv    egyes rendelkezéseiről,  illetve bizonyos szakmai  és  koncepcionális kérdések  körül  komoly jogpolitikai viták  voltak  —  de  ezek eldöntése nem lehet az Alkotmánybíróság dolga.    A  Polgári Törvénykönyv két részben való hatályba léptetése is ilyesfajta  vitát  váltott  ki.  Elfogadom,  hogy  jogpolitikai szempontból számos komoly érv hozható fel az egész törvénykönyv egyszerre  történő hatályba léptetetése mellett, de nem  látom, milyen alkotmányjogi érvek szólnak az ettől eltérő törvényhozói döntés  ellen.  (A nagy törvénykönyvek fokozatos vagy  területi hatályában  részleges hatályba léptetése nem ritkaság:  a  Code civilt   például  annak  idején  harminchat  törvény   léptette fokozatosan   hatályba,  majd  egy  utolsó   egységesítette   a szövegét.)  Annál  is  kevésbé  látom  ezt,  mert   több   nagy jelentőségű,  jogalkalmazók tízezreit  és  jogkeresők  millióit érintő  törvény  (pl. a Ket. vagy éppen a társasági  törvények) hatálybalépése   hasonló   módon   történt,    anélkül,    hogy alkotmányjogi   aggályokat  vetett   volna   fel.   A   Polgári Törvénykönyv egyediségével kapcsolatos érvelést gyengíti,  hogy az  új Polgári Törvénykönyvben — lévén rekodifikáció – tartalmi újdonság  (új  tartalmú  szabály) viszonylag  kevés  található, valamint  az is, hogy a Polgári Törvénykönyv távol  van  attól, hogy a magánjogi viszonyok szabályozásának kizárólagos törvénye legyen.    A  kellő felkészülési idő követelménye mást jelent a jogkereső közönség  és mást a hivatásos jogalkalmazó számára. A jogkereső közönségnek  nem  nagyon  van mit felkészülnie  az  új  Polgári Törvénykönyvből, mint ahogyan valószínűleg a  régit  (vagyis  a mait) sem ismeri — ezért a változások sem érhetik váratlanul. A jogi  szakemberek  —  bírák,  ügyészek,  ügyvédek,  közjegyzők, köztisztviselők — számára pedig a felkészülési idő a  Ptk.  két könyve  alkalmazására  nem  mondható  kevésnek,  hiszen   (mint fentebb említettem volt) az önképzés mellett számos más  eszköz állt,  illetve áll rendelkezésükre. A jogszabályok változásának követését számos adatbázis és jogi tartalomszolgáltató  segíti, a  jogászi szakma számára a törvényhozás változásainak követése pedig  szakmai  követelmény, éppúgy  mint  más  hivatásokban  a továbbképzés.    A  fenti megfontolások alapján — és arra is tekintettel,  hogy az  Alkotmánybíróság  mércéje eléggé  hajlékony  volt  a  kellő felkészülési  idő megállapításában, ahogyan ezt a határozat  be is  mutatja  —  nem tudtam követni a többséget  abban,  hogy  a törvényhozó nyilvánvalóan helytelenül mérlegelte volna volt  az új  Ptk. első két könyvének a törvény kihirdetését több mint öt hónappal követő, hatályba léptetéséhez szükséges „kellő időt”.    2.  A  többségi  határozat  azonban  a  Ptké.  megsemmisítését nemcsak a kellő felkészülési idő szűkösségével, hanem azzal  is indokolja,  hogy  az  új  Ptk. első  két  könyve,  amely  május elsejével  lépett  volna  hatályba,  több  fontos  anyagi  jogi változtatást  vezetett  volna  be  a  személyek  jogában,   ami jogbizonytalansághoz   vezetett   volna.    Ez    természetesen elképzelhető,  de  elképzelhető az  is,  hogy  a  jogalkalmazók képesek  lettek  volna — például megfelelő  átmeneti  szabályok segítségével   és   önálló   jogalkalmazással   —a   nehézségek áthidalására.  Olyan nehézségekére, amelyek  minden  átfogó  új törvény  alkalmazásával kezdetben együtt járnak és valószínűleg az új Ptk. későbbi hatályba lépésével sem lesznek elkerülhetők. Alkotmányjogi érvnek, különösen egy hatályba sem lépett törvény esetében,  csak  a  nyilvánvaló  és  elkerülhetetlen,   mintegy természeti csapásként bekövetkező jogalkalmazási nehézség lenne elfogadható, és én személy szerint ilyet nem tudtam felfedezni.    A  kifejtettek  felhívják  a figyelmet  arra,  hogy  a  „kellő felkészülési  idő” az Alkotmánybíróság gyakorlatában  nem  csak azt  jelenti, amit fentebb vázoltam és amin a határozat alapul. A  kellő  felkészülési  idő  hiánya,  mint  említettem,  formai alkotmányellenességi indok: nem a kellő felkészülési idő nélkül hatályba  léptetett  törvény (vagy más jogszabály)  tartalmának alkotmányellenességén   alapul.   Ugyanaz   a   törvény    több felkészülési idővel nem alkotmányellenes. Ez áll a Ptké.-re is, hiszen  az új Ptk. 2011. január 1-i hatályba lépése a határozat szerint (változatlan tartalommal) nem alkotmányellenes.    Ugyanakkor  az Alkotmánybíróság eddigi gyakorlata,  amelyet  a jelen  határozat  is  követ, nem mindig választja  el  a  kellő felkészülési  idő követelményét más, a jogrendszer változásának alkotmányosságát  szabályozó  alkotmányos  elvektől  —  mint  a szerzett  jogok  védelme,  a  visszamenőleges  jogalkotás   (és –alkalmazás  tilalma), valamint a megfelelő átmeneti  szabályok megalkotásának hiánya —, amelyek önmagukban indokolhatják egyes jogi normák alkotmányellenességét. Ezek közül bármelyik a Ptké. vagy  egyes  szabályai alkotmányellenességének  megállapítására vezethetett  volna  —  de  egyik  sem  azonosítható   a   kellő felkészülési  idő  hiányával.  Ha  a  polgári  jogi   szabályok változása  egyes esetekben visszamenőleges jogalkotás  lenne  — amire  per  definitionem  nem lehet felkészülni,  így  a  kellő felkészülési  idő  érve  elesik —,  akkor  alkotmányellenessége esetleg ezen az alapon megállapítható lett volna. Ugyanez áll a szerzett   jogok   védelmének  (a  visszamenőleges   jogalkotás tilalmával szoros kapcsolatban álló) alkotmányos elvére is.  De a felkészülési idő hossza itt sem játszhat szerepet.    A   Ptké.   (vagy   egyes  szabályai)  alkotmányellenességének megállapítására vezethetett volna, ha a törvény  nem  tartalmaz az új és a régi szabályozás közötti eltérésekből fakadó időbeli jogszabály-összeütközéseket (vagy más nehézségeket) megfelelően rendező  átmeneti szabályokat. Ha például az új Ptk.  egyes,  a korábbitól  eltérő  szabályait  folyamatban  lévő  eljárásokban alkalmazni    rendeli,   ez   esetenként   jogbizonytalansághoz (joghézaghoz)  vezethet  —  de  ilyenkor  elsősorban  a   bírói gyakorlat   dolga  a  megoldás  megtalálása.  Ilyen  érveléssel találkozunk  a  személyiségi jogok védelmének  új  szabályaival kapcsolatban. Ez azonban nem a kellő felkészülési idő  kérdése, mert  az  átmeneti szabályok megalkotására (ha hiányuk  valóban alkotmányellenességhez   vezet)   mindenképpen   szükség   van, bármennyi  idő teljen is el a Ptké. kihirdetése és az  új  Ptk. hatályba  lépése  között.  A korábbi személyiségi  jogi  normák ugyanis  így  is,  úgy is az új Ptk. hatálybalépésig  kötelezők maradnak.  Ugyanakkor a tartalmilag sokban új cselekvőképességi is  gondnoksági  szabályok esetében a határozat,  számomra  nem meggyőzően, a kellő felkészülési idő hiányával érvel,  miközben a Ptké. ezzel kapcsolatos átmeneti szabályai (különösen a 8. §) akár    öt   éves   átmenti   időszakra   is   fenntartják    a cselekvőképtelen   gondnokolt  korábbi   Ptk.   szerinti   jogi helyzetét.  Ebben az esetben nehéz elfogadni,  hogy  itt  kevés lenne a felkészülési idő az érintettek számára. Az új és a régi szabályok  között  mindenképpen lesz különbség,  és  ez,  ha  a többségi     határozat    érvelése    helyes,     később     is jogbizonytalanságot  fog  okozni.  Ennek  ellenére  a   többség felfogása  szerint ugyanezek a szabályok fél évvel  később  már nem  lesznek  alkotmányellenesek, holott az egyik  szabályozási rendszerből   a  másikba  való  átmenet  akkor  is   ugyanolyan nehézségekkel járhat. Budapest, 2010. április 26.                                             Dr. Bragyova András                                                   alkotmánybíró .

English:
English: .
Petition filed: .
Subject of the case: .	entrering into force of Civil Code
Number of the Decision: .	51/2010. (IV. 28.)
Date of the decision: .	04/26/2010
Summary: The first two books of the new Civil Code did not come into force on 1 May 2010, after the Constitutional Court declared the Act on the entry into force unconstitutional. The reason for this was that the sixty-day deadline by which the authorities and all interested parties should have examined the new provisions that were to take effect in the first stage was "excessively tight". Moreover, the Court held that the new Civil Code's "two-stage entry into force" would have required the relevant authorities to accommodate a multitude of legislative changes twice within a short period of time. This would have run counter to the principle of legal certainty.
. CODICES summary: http://www.codices.coe.int/NXT/gateway.dll/CODICES/precis/eng/eur/hun/hun-2010-1-005
.