English

Hungarian
Ügyszám:
.
436/B/2010
Előadó alkotmánybíró: Paczolay Péter Dr.
.
Az indítvány lényege:
.
A határozat száma: 51/2010. (IV. 28.) AB határozat
.
ABH oldalszáma: 2010/328
.
A határozat kelte: Budapest, 04/26/2010
.
.
A határozat szövege (pdf):
    .
    A határozat szövege:
    .
    A határozat szövege:
                       A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
       
       Az    Alkotmánybíróság    jogszabály   alkotmányellenességének
      utólagos  vizsgálatára irányuló indítványok alapján – dr.  Kiss
      László  alkotmánybíró párhuzamos indokolásával és dr.  Bragyova
      András alkotmánybíró különvéleményével – meghozta a következő
       
                               határozatot:
       
       1.   Az   Alkotmánybíróság  megállapítja,   hogy   a   Polgári
      Törvénykönyvről  szóló 2009. évi CXX. törvény hatálybalépéséről
      és  végrehajtásáról  szóló  2010. évi  XV.  törvény  1.  §  (1)
      bekezdése, valamint 208. §-a alkotmányellenes, ezért azokat – a
      jelen határozat közzétételének napjával – megsemmisíti.
       
       2.  Az  Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a nagykorú személy
      döntéshozatalának  és jognyilatkozata megtételének  segítéséhez
      kapcsolódó polgári nemperes eljárásokról szóló 2010. évi  XVII.
      törvény 15. §-a alkotmányellenes, ezért azt – a jelen határozat
      közzétételének napjával – megsemmisíti.
       
       A megsemmisített rendelkezések nem lépnek hatályba.
       
       3.  Az  Alkotmánybíróság a Polgári Törvénykönyvről szóló 2009.
      évi  CXX.  törvény  hatálybalépéséről és végrehajtásáról  szóló
      2010.    évi    XV.    törvény    209.    §    (3)    bekezdése
      alkotmányellenességének  megállapítására  és   megsemmisítésére
      irányuló indítványt elutasítja.
       Az  Alkotmánybíróság  ezt a határozatát  a  Magyar  Közlönyben
      közzéteszi.
                                   Indokolás
         
                                      I.
         
         1.   Az   indítványozó  országgyűlési  képviselő   álláspontja
        szerint  a jogállamiság-jogbiztonság alkotmányos elvét sérti  a
        Polgári  Törvénykönyvről  szóló  2009.  évi  CXX.  törvény   (a
        továbbiakban:  új  Ptk.) hatálybalépéséről  és  végrehajtásáról
        szóló  2010. évi XV. törvény (a továbbiakban: Ptké.) 1.  §  (1)
        bekezdése,    ezért   indítványozta   annak   a    kihirdetésre
        visszamenőleges hatállyal történő megsemmisítését.
         Az  indítványozó értelmezésében a Ptké. 1. § (1) bekezdése két
        vonatkozásban  sérti  az Alkotmány 2. § (1)  bekezdését:  az  a
        jogtechnikai  megoldás,  hogy  a  jogalkotó  az  új  Ptk.   hét
        könyvének  hatálybalépését  két  időpontra  osztotta,  átmeneti
        rendelkezések   megalkotását  tették  szükségessé,   amely   az
        alkalmazandó  joganyag áttekinthetetlenné válását eredményezte.
        Emellett  a  hatályba léptetés első lépcsőjeként  meghatározott
        2010.  május  1-jei  időpont  nem ad  lehetőséget  a  megfelelő
        felkészülésre.
         
         2.  A két lépcsőben történő hatályba léptetéssel kapcsolatosan
        az  indítványozó  kifejtette, hogy az új Ptk. első  és  második
        könyvét   2010.  május  1.  és  december  31.  közötti   időben
        együttesen  kell  alkalmazni  a Polgári  Törvénykönyvről  szóló
        1959.   évi   IV.   törvény   (a   továbbiakban:   régi   Ptk.)
        rendelkezéseivel.   Értelmezési   és   alkalmazási    problémát
        eredményez  az a helyzet, hogy a sok tekintetben új koncepcióra
        épülő   új  Ptk.  első  két  könyve  nem  feltétlenül   hozható
        összhangba  a  régi  Ptk. dologi jogi, kötelmi  jogi,  öröklési
        szabályaival.   A  jogalkotó  ezt  a  dilemmát   úgy   próbálta
        feloldani, hogy az új Ptk. további öt könyvének 2011. január 1-
        jei   hatálybalépéséig,  8  hónapra  átmeneti   rendelkezéseket
        alkotott.  Mindez  azzal az eredménnyel jár, hogy  a  jogkereső
        állampolgárok   és   a   jogalkalmazók  egyidejűleg   kötelesek
        figyelemmel  lenni  a teljes egészében új szabályok  mellett  a
        hatályban  tartott,  korábbi szabályokra és  az  átmeneti,  pár
        hónapos   időtartamra   megalkotott  rendelkezésekre   is.   Az
        indítványozó  az  Alkotmánybíróság  gyakorlatára  utalással   a
        hatályba  léptetés ezen technikáját a jogállamiság  alkotmányos
        elvébe ütközőnek ítélte.
         
         3.  Az  indítványozó álláspontja szerint az új Ptk.  első  két
        könyvének  alkalmazásához  a jogalkotó  nem  biztosított  kellő
        felkészülési  időt. Az Alkotmány 2. § (1) bekezdése  értelmében
        ugyanis  a  felkészülési idő azt a reális  időtartamot  jelöli,
        amely  szükséges és elegendő ahhoz, hogy mindenki megismerhesse
        a  törvényben  megszabott  módon  kihirdetett  és  bárki  által
        hozzáférhető  jogszabályok tartalmát;  magatartását,  döntéseit
        mindenki   az   új   rendelkezésekhez  igazíthassa.   Mivel   a
        ténylegesen indokolt felkészülési idő tartama az új  jogszabály
        tartalmához,  az érintett jogviszonyok tömegéhez, a  módosított
        alanyi  jogosultságokhoz és kötelezettségekhez igazodik,  ezért
        minden   esetben  külön  vizsgálatot  igényel  a  hatálybalépés
        időpontjának  megválasztása. Az  új  Ptk.  első  két  könyvének
        alkalmazása  szempontjából  a tényleges  felkészülési  idő  két
        hónapja  nem  felel  meg  az alkotmányos  követelményeknek.  Az
        indítványozó  ebben  a körben hivatkozik a  Legfelsőbb  Bíróság
        elnökének és a Polgári Kollégium vezetőjének azon jogi, szakmai
        álláspontjára,   amely  a  kódex  terjedelmére,   jelentőségére
        tekintettel  az  egységes  hatálybalépés  mellett  az   egyéves
        felkészülési időt tartja indokoltnak.
         Az  indítványozó a szakmai, jogalkalmazói álláspont elfogadása
        mellett  érvelve kifejtette, a Polgári Törvénykönyv a  magánjog
        anyajogaként   kódex-jelleggel  állapítja   meg   a   személyek
        személyi, családi és vagyoni viszonyaira vonatkozó legfontosabb
        szabályokat,  érinti  és  rendezi a természetes  személyek,  az
        üzleti  világ, a kereskedelem, vagyis a vagyoni forgalom laikus
        és professzionális szereplőinek magánjogi viszonyait. A Polgári
        Törvénykönyv     a    személyek    cselekvési    autonómiájának
        kiteljesedését hivatott biztosítani.
         A  Polgári  Törvénykönyv  ezért nem  csupán  egy  a  törvények
        sorában,  hanem  a magánjogi viszonyokat a teljesség  igényével
        megragadó jogforrás, amelyre egy sor további ágazati jogszabály
        épül.
         Az  indítványozó  a  rendelkezésre  álló  felkészülési  idővel
        összefüggésben utalt továbbá arra is, hogy önmagában az új Ptk.
        2009.  szeptember 22-i elfogadása nem nyitotta meg a  címzettek
        számára a felkészülési időt, mert a hatálybalépés időpontja még
        hosszú  hetekig kérdéses maradt, és a 2010. május  1-jei  dátum
        csupán 2010. március 2-án vált egyértelművé.
         
         4.  Egy magánszemély indítványozó kezdeményezte a Ptké.  1.  §
        (1)   bekezdése,  208.  §  (1)-(2)  bekezdése  és  209.  §  (3)
        bekezdése,  továbbá  a  nagykorú személy  döntéshozatalának  és
        jognyilatkozata  megtételének  segítéséhez  kapcsolódó  polgári
        nemperes   eljárásokról  szóló  2010.  évi  XVII.  törvény   (a
        továbbiakban:  Tv.)  15.  §-a alkotmányellenességének  utólagos
        vizsgálatát.  Indítványozta, hogy „a kifogásolt rendelkezéseket
        –  illetve  ha a jogbiztonság megköveteli a fenti  két  törvény
        egészét  –  az  Alkotmánybíróság semmisítse  meg”.  Álláspontja
        szerint  az  új  Ptk.  első két könyve  rendelkezéseinek  döntő
        többségét hatályba léptető jogszabály túlzottan kevés időt hagy
        a  megváltozott  szabályozásra  való  felkészülésre,  hiszen  a
        hatálybaléptető jogszabály csak 2010. március 2-án jelent  meg,
        de  a  hatályba  léptetni  szándékozott  norma  is  csak  2009.
        november 20-án, a hatálybaléptetést pedig a hivatkozott  részek
        vonatkozásában  2010. május 1-jével állapítja  meg  a  törvény.
        Azzal  érvel,  hogy  az  új Ptk. által szabályozott,  mindenkit
        érintő,  komplex társadalmi-gazdasági viszonyokra kiható,  nagy
        jelentőségű  új szabályrendszer bevezetésére ilyen  kevés  időt
        hagyva  az  Alkotmány jogállamiságra vonatkozó  elve  sérül:  a
        norma  címzettjei  széles körének nincs  ideje  a  szabályozást
        megismerni,  felkészülni – így sérül a jogbiztonság.  Véleménye
        szerint  a  Tv.  teljes egészében az új Ptk.  Második  Könyvére
        vonatkozó kapcsolódó szabályozást tartalmaz, e törvény 15.  §-a
        szerint  szintén  2010.  május 1-jei hatálybalépéssel,  mely  a
        fentiek értelmében szintén alkotmánysértő.
         
         5.  A tartalmilag összefüggő indítványokat az Alkotmánybíróság
        ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, többször
        módosított és egységes szerkezetbe foglalt 2/2009. (I. 12.) Tü.
        határozat (ABK 2009. január, 3.) 28. § (1) bekezdése alapján az
        Alkotmánybíróság egyesítette, és jelen határozatában egységesen
        bírálta el.
         
         6.  2009.  április  9-én  beadványt  nyújtott  be  az  Értelmi
        Fogyatékossággal   Élők   és  Segítőik  Országos   Érdekvédelmi
        Szövetsége  (ÉFOÉSZ),  amelyben  –  kilenc  másik  szervezettel
        együtt – az első indítvány elutasítását kérte.
         Az  ÉFOÉSZ  beadványának ismeretében 2009.  április  6-án  egy
        magánszemély  is  beadványt nyújtott  be,  amelyben  az  ÉFOÉSZ
        álláspontjához hasonlóan fejtette ki az indítványok elutasítása
        mellett  szóló  érveit. A beadványt benyújtó  magánszemély  ezt
        megelőzően  kérte,  hogy az indítványt  mint  közérdekű  adatot
        megismerhesse; az Alkotmánybíróság a kérést teljesítette.
         
                                      II.
         
         1. Az Alkotmány hivatkozott szabálya szerint:
         „2.   §  (1)  A  Magyar  Köztársaság  független,  demokratikus
        jogállam.”
         
         2. A Ptké. szabályai szerint:
         „1.  §  (1)  A  Polgári Törvénykönyvről szóló 2009.  évi  CXX.
        törvény (a továbbiakban: Ptk.) 1:1-1:7. §-a (Első Könyv) és – a
        (2)  és  (3)  bekezdésben foglalt kivételekkel – 2:1-2:98.  §-a
        (Második Könyv) 2010. május 1-jén lép hatályba. (…)
         208.  §  (1)  Ez  a  törvény – a (2)-(3)  bekezdésben  foglalt
        kivétellel – 2010. május 1-jén lép hatályba.
         (2) A 22. § (2) bekezdés 2010. július 1-jén lép hatályba.
         (3)  E  törvény  80-206. §-a, 209. § (2)  bekezdése,  valamint
        210. §-a 2011. január 1-jén lép hatályba.
         209. § (…)
         (3) E törvény 2-3. §-a 2010. december 31-én hatályát veszti.”
         
         3. A Tv. szerint:
         „15. § Ez a törvény 2010. május 1-jén lép hatályba.”
         
                                     III.
         
         Az indítványok részben megalapozottak.
         
         1.  Az  Alkotmánybíróság számos határozatot hozott, amelyekben
        a   jogszabály   hatálybalépése  kapcsán  az  új  rendelkezések
        alkalmazásához  szükséges  felkészülési  idő  biztosítását   az
        Alkotmányból folyó követelményként határozta meg. [7/1992.  (I.
        30.)  AB  határozat, ABH 1992, 45, 47.; 25/1992. (IV.  30.)  AB
        határozat,  ABH  1992,  131,  132.;  28/1992.  (IV.   30.)   AB
        határozat,  ABH  1992,  155, 156-159.; 57/1994.  (XI.  17.)  AB
        határozat,  ABH  1994,  322,  324.;  43/1995.  (VI.   30.)   AB
        határozat, ABH 1995, 188, 196-197.]
         
         A  28/1992.  (IV.  30.) AB határozatában  az  Alkotmánybíróság
        rámutatott  arra,  hogy  a  jogbiztonság  követelménye  azt   a
        kötelezettséget  hárítja  a  jogalkotóra,  hogy  a   jogszabály
        hatálybalépésének időpontját úgy kell meghatároznia, hogy kellő
        idő maradjon
           – a jogszabály szövegének megismerésére;
           – a  jogalkalmazó szervek számára a jogszabály alkalmazására
             való felkészüléshez;
           – a  jogszabállyal  érintett szervek  és  személyek  számára
             annak   eldöntéséhez,  hogy  miként   alkalmazkodjanak   a
             jogszabály rendelkezéseihez. (ABH 1992, 155, 157.)
         
         A   7/1992.  (I.  30.)  AB  határozatban  az  Alkotmánybíróság
        kifejtette  azt  is,  hogy  a  jogszabály  alkalmazására   való
        felkészüléshez   szükséges   „kellő   idő”   megállapítása   és
        biztosítása a jogalkotó felelősséggel terhelt mérlegelésének és
        döntésének  függvénye. Az alkotmányellenesség csak a jogszabály
        alkalmazására  való felkészülést szolgáló időtartam  kirívó,  a
        jogbiztonságot  súlyosan veszélyeztető vagy  sértő  elmaradása,
        illetőleg hiánya esetén állapítható meg. Önmagában a kihirdetés
        és  a  hatályba lépés egybeesése sem feltétlenül sérti a  kellő
        felkészülési követelményét, más esetekben viszont ez éveket  is
        igénybe vehet [7/1992. (I. 30. AB határozat, ABH 1992, 45, 47.;
        267/B/2000. AB határozat, ABH 2002, 1126, 1135.; 797/B/2001. AB
        határozat, ABH 2003, 1437, 1443.].
         
         Az  Alkotmánybíróság  a  25/1992. (IV. 30.)  AB  határozatában
        rámutatott   arra,   hogy   „[a]  jogállamiság   egyik   fontos
        alkotóeleme  a jogbiztonság, amely egyebek között  megköveteli,
        hogy
           – az  állampolgárok  jogait  és kötelességeit  a  törvényben
             megszabott    módon   kihirdetett   és    bárki    számára
             hozzáférhető jogszabályok szabályozzák,
           – meglegyen  a  tényleges lehetőség arra, hogy a  jogalanyok
             magatartásukat a jog előírásaihoz tudják igazítani,  ennek
             érdekében  a jogszabályok a kihirdetésüket megelőző  időre
             nézve   ne  állapítsanak  meg  kötelezettséget,  illetőleg
             valamely  jogszerű  magatartást visszamenőleges  érvénnyel
             ne   minősítsenek  jogellenesnek.  A  jogbiztonság  e  két
             alapvető   követelménye  közül  bármelyiknek  a  figyelmen
             kívül hagyása összeegyeztethetetlen az Alkotmány 2. §  (1)
             bekezdésével,  s  így alkotmányellenes”  (ABH  1992,  131,
             132.).
         
         Jóllehet  1992  óta a jogszabályok szövegének  terjesztése,  a
        jogszabályokhoz való hozzáférés, a jogszabályok  megismerésének
        lehetősége,  módosított jogszabálynál a módosító  rendelkezések
        jogszabályba  illesztése – a technikai lehetőségek változásával
        V  nagy  mértékben könnyebbé vált, amit figyelembe kell  venni,
        amikor   az   a   „formai”  kérdés  merül  fel  a   kellő   idő
        szempontjából,  hogy  a  kihirdetett jogszabály  bárki  számára
        hozzáférhető-e, a tartalmi alkotmányjogi kérdések azonban  egy-
        egy ügy kapcsán a korábbiakkal azonosak maradtak.
         
         Az  Alkotmánybíróság  eddigi gyakorlata során  a  felkészülési
        idő  hiánya  miatt  akkor állapította meg  valamely  jogszabály
        alkotmányellenességét,  ha  az szerzett  jogot  korlátozott,  a
        korábbihoz képest úgy állapított meg hátrányosabb rendelkezést,
        illetőleg oly módon hárított fokozott kockázatot a címzettekre,
        hogy   a  megismerés  és  a  felkészülés  lehetőségének  hiánya
        sérelmet   okozott   az  érintettek  számára,   akadályozta   a
        jogalkalmazót a jogszabály alkalmazásában. [7/1992. (I. 30.) AB
        határozat,  ABH 1992, 45, 47.; 25/1992. (IV. 30.) AB határozat,
        ABH 1992, 131, 132.; 43/1995. (VI. 30.) AB határozat, ABH 1995,
        188,  196.;  44/1995. (VI. 30.) AB határozat,  ABH  1995,  203,
        207.;  723/B/1998.  AB  határozat,  ABH  1999,  795,  799-800.;
        1025/B/2001.   AB   határozat,  ABH  2003,  1456,   1459-1460.;
        797/B/2001. AB határozat, ABH 2003, 1437, 1441-1442.]
         
         A  felkészülési idővel összefüggő gyakorlathoz tartozik,  hogy
        Alkotmánybíróság    –    a    Balaton    Kiemelt    Üdülőkörzet
        Területrendezési   Tervének   elfogadásáról   és   a   Balatoni
        Területrendezési Szabályzat megállapításáról  szóló  2000.  évi
        CXII.   törvény   (a   továbbiakban:  Btv.)   ama   szabályával
        kapcsolatban,  amely  előírta, hogy a  jogerős  államigazgatási
        határozattal  le  nem  zárult ügyekre (bizonyos  kivétellel)  a
        törvény  (területfelhasználási és építési szabályait szigorító)
        építési  rendelkezéseit kell alkalmazni [Btv. 54. § b) pont]  –
        az  Alkotmány  2.  §  (1)  bekezdésével kapcsolatban  az  előbb
        idézett döntésben foglaltakhoz hasonló megállapításokat tett. A
        határozat   hivatkozott  arra,  hogy  a   Balaton   üdülőkörzet
        területére  regionális rendezési terv a Btv.-t  megelőzően  már
        1979-ben  az  1013/1979. (VI. 20.) MT határozattal  elfogadásra
        került,   az   építési  korlétozásokat,  tilalmakat  tartalmazó
        1/1989.  (I.  1.)  ÉVM  rendeletet felváltó  1999.  évi  XXXII.
        törvényt  (a továbbiakban: Átm.tv.) módosító 1999.  évi  LXVII.
        törvény  úgy változtatta meg az 5. § (1) bekezdésének  hatályra
        vonatkozó    rendelkezését,   hogy   az    Átm.tv.    a    Btv.
        hatálybalépésével, de legkésőbb 2000. december 31-ével hatályát
        veszti. Az Átm.tv.-t módosító törvény 1999. július 6-án  lépett
        hatályba.  A határozat szerint tehát 1999 nyarán nyilvánosságot
        kapott  az  a  tény,  hogy új területrendezési  terv  készül  a
        Balaton  üdülőkörzet  területére  és  az  elfogadásáról   szóló
        törvényt   az  Országgyűlés  legkésőbb  2000.  december   31-ig
        elfogadja. A határozat értelmében nem volt megállapítható ebben
        a  jogszabályi környezetben, hogy a Btv. előírásai  ténylegesen
        váratlanul,  felkészületlenül  érték  az  érintett   ingatlanok
        tulajdonosait.  A  határozat  megerősítette,  hogy  nem   lehet
        általános  érvénnyel  meghatározni, hogy  mennyi  a  jogszabály
        alkalmazására való felkészüléshez szükséges kellő idő,  amit  a
        jogszabály  kihirdetése és hatálybaléptetése között feltétlenül
        biztosítani kell. Ezt minden egyes jogszabály megalkotásánál, a
        jogszabályba  foglalt rendelkezések jellegének,  mennyiségének,
        valamint   a   jogszabály  végrehajtására  (vagy  az   önkéntes
        jogkövetésre)  való  felkészülést  befolyásoló  egyéb  tényezők
        alapulvételével, esetileg kell vizsgálni (28/1992. (IV. 30.) AB
        határozat,  ABH 1992, 155, 156-157.). Nyilvánvaló,  hogy  ez  a
        szabályozás  meghatározott  építési  ingatlanokkal  kapcsolatos
        korlátozásról  szól,  és  nem átfogóan szabályozó  törvénykönyv
        bevezetésére vonatkozik.
         
         2.  Az  indítvány  alapján az Alkotmánybíróságnak  a  vitatott
        jogszabályi  rendelkezéssel kapcsolatosan két  kérdést  kellett
        vizsgálni.
         
         Egyrészt  vizsgálnia  kellett azt, hogy a jogszabály  hatályba
        léptetése  valóban  a felkészülési idő hiányát  eredményezte-e.
        Másrészt  –  mivel  az Alkotmánybíróság ismertetett  gyakorlata
        szerint  önmagában a felkészülési idő hiánya  nem  elegendő  az
        alkotmányellenesség megállapításához – vizsgálnia  kellett  azt
        is,  hogy az adott esetben megállapítható-e a felkészülési  idő
        elmaradása  miatt  a  jogbiztonság  súlyos  sérelme,  illetőleg
        veszélyeztetése.  [Vö.: 69/2006. (XII. 6.)  AB  határozat,  ABH
        2006, 770, 782.].
         
         Az  Alkotmánybíróság azonban most először szembesül  azzal  az
        alkotmányjogi  problémával,  hogy adott  jogágat,  jogterületet
        átfogóan,   reformszerűen   szabályozó   törvénykönyv   (kódex)
        tekintetében  – amely ennek megfelelően nagyobb  terjedelmű  és
        hatású,  mint az átlagos törvények – a felkészülési idő  hiánya
        és   emiatt   a  jogbiztonság  súlyos  veszélyeztetése   milyen
        szempontok szerint állapítható meg. Az Alkotmánybíróság  eddigi
        gyakorlatában    a    felkészülési    idő    kérdése    hasonló
        törvénykönyvvel   kapcsolatban   még   nem   merült   fel.   [A
        gyakorlatban  annak  a  szabálynak az érvényesüléséről  kellett
        gyakran     állást    foglalni,    amely    szerint    fizetési
        kötelezettségekre,  fizetésre kötelezettek körére,  a  fizetési
        kötelezettség  mértékére  vonatkozó  törvények  kihirdetése  és
        hatálybalépése között legalább negyvenöt napnak kell eltelnie –
        pl. 66/2006. (XI. 29.) AB határozat, ABH 2006, 725, 738-739. Az
        egyik  legutóbbi döntésben – 87/2008. (VI. 18.)  AB  határozat,
        ABH  2008,  707.  – a biztonságos és gazdaságos  gyógyszer-  és
        gyógyászatisegédeszköz-ellátás, valamint a gyógyszerforgalmazás
        egyes  szabályai vizsgálatával kapcsolatban állapította meg  az
        Alkotmánybíróság,  hogy  – a befizetési kötelezettséget  előíró
        rendelkezések   esetében  –  a  törvényhozó   biztosította   az
        államháztartásról  1992.  évi  XXXVIII.  törvény  10.   §   (4)
        bekezdésében meghatározott negyvenöt napos határidőt. A  többi,
        a   gyógyszerforgalmazás  területén  új  joganyag  harmincnapos
        hatálybaléptetése  a  határozat  szerint   nem   tekinthető   a
        jogbiztonság súlyos sérelmének.]
         
         Nyilvánvaló, hogy más a „kellő felkészülési idő” megítélése  a
        tartósság    igényével    megalkotott,   általános,    alapvető
        életviszonyokat  érintő,  a reformálás  igényével  fellépő,  az
        egész     jogrendszerre     hatást    gyakorló     törvénykönyv
        hatálybalépésénél, mint az „átlagos” törvényeknél, vagy éppen a
        jogalanyok   szűk   körét  érintő,  eleve  különleges   szakmai
        felkészültség meglétét feltételező jogszabályoknál.
         
         A  kódexek közül különösen a polgári jogra vonatkozó  kódexnek
        a   jelentőségét   mutatja   az  új   Ptk.   előkészítése   is.
        Magyarországon   az   új   Polgári  Törvénykönyv   tervezetének
        előkészítését az 1050/1998. (IV. 24.) Kormányhatározat rendelte
        el.  Az  új  kódex koncepcióját – még normaszöveg  nélkül  –  a
        1009/2002.  (I. 31.) Kormányhatározat fogadta el.  2006  végére
        készült  el  a  törvény  első szövegváltozata,  az  úgynevezett
        „Vitatervezet”. A 2007. év első felében lezajlott szakmai viták
        eredményeként  2007  végére született meg a  kódex  úgynevezett
        „első  változata”. A törvényjavaslatot az Országgyűlés  először
        2009. szeptember 21-én, másodszor november 9-én fogadta el.  Az
        első  korm. határozat elfogadásától az új Ptk. kihirdetéséig  –
        2009.  november  20. – több mint tizenegy  év  telt  el.  Ezzel
        együtt  az új Ptk. elfogadásának körülményeit jellemzi  az  is,
        hogy  még  a  zárószavazás  előtt is több  módosító  javaslatot
        nyújtottak be. A T/5949/416. számú javaslat – mely 235  pontból
        állt  –  számos  lényegi,  nemcsak  koherencia-zavart  elhárító
        módosítást is végrehajtott az egységes javaslaton.
         
         Kódex  esetében  –  vagy  más,  a  törvénykönyvekhez  hasonló,
        átfogó  változást tartalmazó törvénycsomagnál – általában  több
        időt   igényel   már  önmagában  a  jogszabály   szövegének   a
        megismerése,  esetenként a hatályos jog megállapítása  is,  ami
        önmagában  rendszerint  még nem is elég az  alkalmazáshoz  való
        felkészüléshez.  Több  idő  szükséges  a  jogalkalmazó  szervek
        számára is a jogszabály alkalmazására való felkészüléshez; több
        idő  kell  a  törvénykönyvvel  érintett  szervek  és  személyek
        számára annak eldöntéséhez, hogy miként alkalmazkodjanak egy új
        megközelítésen     alapuló    szabályrendhez.    Kisebb-nagyobb
        változásokkal,  módosításokkal érintett, mégis  több  évtizeden
        keresztül   alkalmazott   kódex   esetében,   amelynek   átfogó
        átalakítása  a  jog  előkészítői  számára  is  több  mint   egy
        évtizedet  meghaladó  időt vett igénybe, a „kellő  felkészülési
        idő”  a  jogkereső,  és  jogalkalmazó  társadalom  számára   is
        hosszabb terminust tesz szükségessé.
         
         Alkotmányjogi szempontból részben hasonló ügyben,  a  28/2005.
        (VII.   14.)   AB   határozat  –  az   érettségi   rendszerének
        megváltoztatásával kapcsolatban – a jövőre nézve arra hívta fel
        a jogalkotó figyelmét, hogy „abban az esetben, hogy ha valamely
        rendszert radikálisan, alapvetően megváltoztat, úgy köteles azt
        oly   módon   tenni,  hogy  mind  a  keret-,  mind   az   egyes
        részletszabályok  olyan  időben kerüljenek  megalkotásra,  hogy
        azok  ne  csak  a  jogszabályi (időbeliségre vonatkozó  formai)
        feltételeknek  feleljenek meg, hanem azokat  az  érintettek  is
        megfelelő módon és ténylegesen megismerhessék, megérthessék  és
        befogadhassák.  Köteles  továbbá fokozott  figyelmet  fordítani
        annak   előzetes   ellenőrzésére  is,  hogy  az   új   rendszer
        alkalmazására  az  érintettek  megfelelően  felkészültek-e.  Ez
        ugyanis  elengedhetetlen  ahhoz, hogy a  szükséges  információk
        birtokában, tudatosan és a következményeket átlátva hozhassanak
        döntéseket.  Az Alkotmánybíróság a jövőben – az arra  irányuló,
        kellő időben érkezett indítvány esetén – megsemmisíti az olyan,
        új rendszer bevezetésére irányuló jogszabályokat, amelyek az új
        rendszerre  való átállást, illetve annak tényleges megismerését
        és  megértését  – akár az időtényező, akár más  egyéb  szempont
        miatt – nem biztosítják megfelelően.” (ABH 2005, 290, 312.).
         
         3.  Habár  a  jelen  ügynek  nem az új  Ptk.  egyes  szabályai
        tartalmi alkotmányellenességének utólagos vizsgálata a  tárgya,
        a jogszabály alkalmazására való felkészüléshez szükséges „kellő
        idő” vizsgálatához elkerülhetetlen áttekinteni az új Ptk. május
        1-jei  hatálybalépéssel érintett szabályait. Ez azért van  így,
        mert  a  „kellő idő” hiányát az Alkotmánybíróság –  az  idézett
        döntések  értelmében  – akkor állapítja meg,  ha  a  jogszabály
        szerzett  jogot korlátozott, a korábbihoz képest úgy állapított
        meg  hátrányosabb  rendelkezést, illetőleg oly  módon  hárított
        fokozott  kockázatot  a címzettekre, hogy  a  megismerés  és  a
        felkészülés lehetőségének hiánya sérelmet okozott az érintettek
        számára,    akadályozta    a   jogalkalmazót    a    jogszabály
        alkalmazásában. Vagyis a felkészüléshez szükséges  idő  csak  a
        jogszabály  tartalmára tekintettel vizsgálható, jóllehet  ez  a
        vizsgálat    a   jogszabály   egyes   rendelkezései    tartalmi
        alkotmányellenességére ilyenkor nem terjed ki.
         
         Kétségtelen,  hogy  az  új  Ptk.-t az  alapvető  változtatások
        szándéka hívta életre.
         
         Az   új   Ptk.   tervezete  mint  jelentős  jogszabálytervezet
        előkészítésére a kormány kodifikációs bizottságot hozott létre.
         
         Az  új  Ptk.  többi törvénytől eltérő jelentőségét  a  polgári
        jogi  kodifikációról szóló 1050/1998. (IV. 24.) Korm. határozat
        a  következőképpen fejezte ki: „A Kormány elrendeli  a  polgári
        jog,  ezen belül a Polgári Törvénykönyv átfogó korszerűsítésére
        irányuló  munkálatok  megkezdését. A  felülvizsgálat  közvetlen
        célja  egy  korszerű, a nemzetközi gyakorlatnak és elvárásoknak
        is megfelelő Polgári Törvénykönyv megalkotása, amely a gazdaság
        alkotmányaként, a civilisztika alaptörvénye lesz. Közvetett cél
        ezen  túlmenően a jogbiztonság magasabb szintre emelése, a  más
        törvényekkel, illetve jogszabályokkal való viszony, a főszabály-
        kivétel  kapcsolatok  áttekinthetőbbé, egyértelművé  tétele,  a
        jogkeresők  eligazodásának megkönnyítése a személyi és  vagyoni
        viszonyaikat meghatározó joganyagban. Az új Ptk. legyen az 1990-
        től  készült  törvények szintézisével a  civilisztika  terén  a
        rendszerváltás  folyamatának  egyfajta  kodifikációs  lezárása,
        összegzése.”
         
         A  Ptké.  az új Ptk. hatálybalépéséhez szükséges rendelkezések
        gyűjteménye.
         
         Az  új  Ptk.-t a Magyar Közlöny 2009. évi 165. számában  2009.
        november 20-án, a Ptké.-t a Magyar Közlöny 2010. évi 30.  száma
        2010. március 2-án hirdette ki.
         
         A   Ptké.   kihirdetése  és  az  új  Ptk.  egyes  szabályainak
        hatálybalépése (május 1-je) között 60 nap telik el.
         
         Maga  a  Ptké.  összesen 211 §-ból áll, mintegy 750  bekezdést
        tartalmaz,   összességében  több,  mint  ezer  jogszabályhelyet
        módosít,  amelyeknek  jelentős  része  –  a  Ptké.  22.  §  (2)
        bekezdése, 80-206. §-a, 209. § (2) bekezdése, valamint 210. §-a
        kivételével – május 1-jén hatályba lép.
         
         A  Ptké.  az  új  Ptk. Első és Második Könyve május  elsejétől
        történő    hatályba    léptetéséről    rendelkezik,    bizonyos
        kivételekkel. Az Első Könyv Bevezető rendelkezéseket tartalmaz:
        1:1. § [A törvény hatálya] 1:2. § [Értelmezési alapelv] 1:3.  §
        [A  jóhiszeműség és tisztesség alapelve] 1:4. §  [Az  elvárható
        magatartás  elve] 1:5. § [A felróható magatartás és  az  önhiba
        irtékelése] 1:6. § [A joggal való visszaélés tilalma] 1:7. § [A
        bírósági út igénybevételének biztosítása.]
         
         A  Második  Könyv  három részből áll: az ember  mint  jogalany
        (jogképesség,  cselekvőképesség), a  jogi  személyek  és  az  e
        nélküli jogalanyok (állam, alapítvány), és a személyhez  fűződő
        jogok  (nevesített személyhez fűződő jogok, a személyhez fűződő
        jogok megsértésének szankciói, szerzői jog és iparjogvédelem).
         
         Az  új  Ptk.  jelentősen módosítja a jogi  személyekre  és  az
        alapítványra vonatkozó szabályozási kört.
         
         Az  új  Ptk.  –  a  május  1-jétől hatályba  lépő  részében  –
        gyökeresen  átalakítja  a  nagykorú személy  cselekvőképességét
        érintő   rendelkezéseket,  a  belátási  képesség   megváltozása
        esetére   alapvetően   változnak   a   döntéshozatalra   és   a
        jognyilatkozat tételére vonatkozó szabályok.
         
         Az  új Ptk. szabályai nagy mértékű módosítást eredményeznek  a
        személyiségi jogok hazai rendszerében is: a 2:93 és 2:94.  §-ok
        gyökeres,  előzményeket nem ismerő változásokat vezetnek  be  a
        jogkövetkezmények terén. Ebben a körben az egyik legjelentősebb
        változásként  megszünteti a nem vagyoni kártérítés  intézményét
        és bevezeti helyette a sérelemdíjat.
         
         Az  új  Ptk.  többi  része – a 3-4-5-6. és 7.  könyv  –  2011.
        január 1-jén lép hatályba a Ptké. szerint.
         
         4.  Az ismertetett gyakorlat értelmében az Alkotmánybíróság  a
        felkészülési  idő hiánya miatt akkor állapította  meg  valamely
        jogszabály alkotmányellenességét, ha
           – az szerzett jogot korlátozott,
           – a   korábbihoz  képest  úgy  állapított  meg  hátrányosabb
             rendelkezést, illetőleg
           – oly  módon  hárított  fokozott kockázatot  a  címzettekre,
             hogy  a  megismerés és a felkészülés lehetőségének  hiánya
             sérelmet  okozott  az  érintettek számára,  akadályozta  a
             jogalkalmazót a jogszabály alkalmazásában.
         
         A  Ptké. két lépcsőben léptetné hatályba az új Ptk.-t.  Az  új
        Ptk.-nak  a törvény alapelveiről, továbbá a személyek jogairól,
        cselekvőképességéről, a személyiségi jogok védelméről és a jogi
        személyekről  szóló  részei  már  2010.  május  1-jén  hatályba
        lépnének,  a  további részek pedig 2011. január  1-jén.  Így  a
        jogalkalmazóknak   néhány  hónapon  belül   kétszer   is   igen
        terjedelmes jogszabály-változásra kellene felkészülniük.
         
         Az  új  Ptk. első két könyve előbb a régi Ptk. többi részével,
        majd  8  hónap  múlva az új Ptk. további könyveivel  is  együtt
        értelmezendő lesz, ami különösen a nem hatósági, nem  hivatásos
        jogalkalmazókat összezavarhatja.
         
         Az  Alkotmánybíróság  –  megerősítve  korábbi  gyakorlatát   –
        rámutat  ezzel kapcsolatban, hogy a felkészülési idő tartamának
        megállapításánál nem kizárólag a jogalkalmazó hatóságok,  hanem
        a  jogi szabályozással érintett valamennyi természetes és  jogi
        személy reális időszükségletét is figyelembe kell venni,  amely
        mind   a   jogszabály  áttanulmányozásához,  mind  az  önkéntes
        jogkövetésre   való  felkészüléshez  szükséges   időt   magában
        foglalja [28/1992. (IV. 30.) AB határozat, ABH 1992, 155,  156-
        159.].
         
         Bár  az  Alkotmánybíróság nem vizsgálja  a  cselekvőképességre
        vonatkozó,  tagadhatatlanul alapjogi megközelítésre alapozó  új
        szabályozás  érdemét, ebben a körben különösen figyelembe  kell
        venni,   hogy   az   új   Ptk.   cselekvőképességre   vonatkozó
        szabályozása  alapvetően új szemléletet és megközelítést  kíván
        bevezetni  (nagykorúak  esetében tagadja  a  belátási  képesség
        hiányának,   illetve  korlátozottsága  általános   voltának   a
        lehetőségét;   lényegében   megszűnik   a   kizáró   gondnokság
        jogintézménye, az általános érvényű gondnokság alá helyezés,  a
        gondnok  törvényes képviselői minősége). Az új Ptk. a  belátási
        képességükben  korlátozott  nagykorú  személyek  védelmére   új
        jogintézményeket  hoz létre, így a gondnokság  alá  helyezéssel
        összefüggésben  a gondnok önálló eljárásra való feljogosítását,
        az előzetes jognyilatkozatot és a támogatott döntéshozatalt. Az
        előzetes jognyilatkozat a nagykorú személy önrendelkezési jogát
        erősíti;  célja,  hogy  az utóbb esetleg jognyilatkozat-tételre
        képtelenné  vált  személy  fontos  ügyeiben  előre,   hitelesen
        kinyilváníthassa  akaratát.  A  támogatott  döntéshozatal   azt
        jelenti,   hogy   a   jognyilatkozatok   megtételekor   értelmi
        képessége,  pszichés  állapota vagy  szenvedélybetegsége  miatt
        segítségre  szoruló cselekvőképes nagykorú  személy  számára  a
        bíróság  támogató személyt nevez ki, ami önmagában  nem  jár  a
        cselekvőképesség korlátozásával, és a támogatott  döntéshozatal
        az   érintett   személy   egyetértése  mellett   jöhet   létre,
        visszavonását   a   támogatott  személy   is   kezdeményezheti.
        Átalakulnak a korlátozó gondnokság alá helyezés feltételei.  Az
        új  szabályok érvényesíthetősége érdekében létre kell hozni  az
        előzetes jognyilatkozatok nyilvántartását, át kell alakítani  a
        gondnokoltak  nyilvántartását.  A  gyámhatóság  hatásköréből  a
        bíróság  hatáskörébe  kerül a gondnok kirendelése,  felmentése.
        Bírósági    hatáskör    lesz    az   előzetes    jognyilatkozat
        hatálybalépésének  megállapítása,  a  gondnok  feljogosítása  a
        gondnokolt képviseletére.
         
         Mindezek  a változások – jóllehet összességében a nem teljesen
        cselekvőképes nagykorú személy önrendelkezési jogának erősítése
        irányába  hatnak  – oly módon hárítanak fokozott  kockázatot  a
        címzettekre (különösen a gondnokokra, a támogató személyre és a
        gondnokolt   személyekkel  magánjogi   viszonyba   kerülő   más
        személyekre),  hogy  a  megismerés és a  felkészülés  megfelelő
        lehetőségének hiánya sérelmet okozhat az érintettek  számára  a
        jognyilatkozataik megtételénél.
         
         Amíg  a  jogalanyok nem ismerik kellőképpen az új szabályokat,
        több  „akarathibás”,  vagy álképviselővel  kötött,  érvénytelen
        szerződés születhet.
         
         Az   Alkotmánybíróság  akkor,  amikor   mérlegelte,   hogy   a
        felkészülési idő hiánya miatt a jogszabály alkotmányellenessége
        megállapítható-e  abból az okból, hogy az az  érintettekre  oly
        módon  hárít  fokozott  kockázatot,  hogy  a  megismerés  és  a
        felkészülés  lehetőségére mintegy két hónap állt rendelkezésre,
        figyelembe  vette,  hogy  a cselekvőképességgel,  gondnoksággal
        összefüggő  egyes törvények módosításáról szóló 2001.  évi  XV.
        törvény – amely a most szóban lévő hatálybaléptetéssel érintett
        szabályokhoz  hasonló  mélységű  változást  vezetett  be  –   a
        kihirdetését  követő  hatodik hónap 1. napján  lépett  hatályba
        [15.  § (1) bekezdés]. A felkészülési időt önmagában nem nyitja
        meg  az,  ha  a  jogszabály szövege ugyan  megismerhető,  de  a
        hatálybalépés  még kétséges vagy annak időpontja ismeretlen.  A
        felkészülési idő a jogszabállyal bevezetett változások biztosra
        vehető  hatálybalépésének megismerésekor kezdődhet, mert  ekkor
        kerülnek  a  személyek  abba  a helyzetbe,  hogy  a  jogszabály
        hatálybalépésével számolniuk kell, vagyis fel  kell  készülniük
        arra.
         
         Zavaró lehet a fenti értelemben felfogott jogalkalmazás  során
        az is, hogy az alapelvi rendelkezések hatályban maradnak a régi
        Ptk.  elején  is (1-7. §), s azok csak részben azonosak  az  új
        alapelvekkel.
         
         A  kétlépcsős hatálybaléptetéssel kapcsolatban megállapítható,
        hogy  az  új  Ptk.  Második Könyve részben – a cselekvőképesség
        szabályait  illetően – átszövi a régi, eredetileg  más  fogalmi
        rendszerre   épült   Ptk.  (dologi  jogi,  kötelmi,   öröklési)
        szabályait,  de  –  az új Ptk. 1:2. § (2) bekezdése  folytán  –
        szinte az egész jogrendszert is.
         
         Megállapítható  az is, hogy a Ptké. új Ptk.-t  hatálybaléptető
        rendelkezése  nem  tartalmaz általános  szabályt  a  régi  Ptk.
        alatt,  a  régi  Ptk.  szabályai  szerint  keletkezett  igények
        mikénti  elbírálására,  dacára  annak,  hogy  számos  helyen  a
        „folyamatban  lévő eljárásokban” és „ügyekben”  előírja  az  új
        Ptk. alkalmazását.
         
         Az  ezzel összefüggő jogbizonytalanságra példa, hogy  a  Ptké.
        1.  §  (1) bekezdése alapján május 1-jén hatályba lépő új  Ptk.
        2:93   és  2:94.  §-ai  mélyreható,  előzményeket  nem   ismerő
        változásokat   eredményeznek   a   személyiségi   jogok   hazai
        rendszerében.  A  2:93.  § új szabálya  értelmében  a  sajtóval
        szemben semmilyen – tehát sem objektív, sem szubjektív alapú  –
        igényt  nem  lehet  érvényesíteni, ha a  sajtó  a  személyiségi
        jogokat  azzal sérti meg, hogy nyilvános rendezvényről  tudósít
        szöveghűen  az  ott elhangzottakról; neki átadott nyilatkozatot
        tesz    közzé;    hivatalos   eljárásokat,   döntéseket    vagy
        határozatokat ismertet.
         
         Az  új  Ptk.  2:94.  §  (1)  és (2)  bekezdése  a  közhatalmat
        gyakorló,   közfeladatot  ellátó  és  egyébként  közszereplőnek
        minősülő  személyek jóhírnevének és becsületének  –  nemcsak  a
        sajtó,  hanem  bárki  által  való  –  megsértése  esetére   úgy
        rendelkezik, hogy akár az egyébként objektív, akár a szubjektív
        jogkövetkezmények ilyen esetben csak akkor alkalmazhatók, ha  a
        jogsértő szándékosan vagy súlyosan gondatlan módon járt el.
         
         Mindkét  szabály  a  régi  Ptk.-hoz  képest  igen  terjedelmes
        kivételt  konstituál az általános személyiségvédelem elve  alól
        („…  mindenki köteles tiszteletben tartani…”). Ez azt  jelenti,
        hogy a személyhez fűződő jogok egyes alanyai számára az új Ptk.
        hatálybalépése  a  korábbihoz képest hátrányosabb  rendelkezést
        állapít meg.
         
         A  gyakorlatban  ez  azt  jelentheti, hogy  mindazok,  akikkel
        szemben  2010.  május 1-jéig az ismertetett módon  személyiségi
        jogi  jogsértést  követtek el, és a régi  Ptk.  alapján  perben
        érvényesíthető   igényeik  keletkeztek,  a   folyamatban   lévő
        ügyekben    is    alkalmazandó   új    rendelkezések    folytán
        (sajtóhelyreigazítási igény, személyiségi  jogok  megsértésének
        objektív  jogkövetkezményeihez fűződő  igények,  kártérítés  és
        bírság, az elévülési időn belül) ezen igényeiket elveszíthetik.
         
         Az  Alkotmánybíróság 349/B/2001. AB határozatában  hivatkozott
        arra,  hogy létrejött jogviszonyok alatt az anyagi jog  alapján
        létrejött,  anyagi jogi jogviszonyokat érti, és e  jogviszonyok
        védelme   érdekében  állapított  meg  alkotmányellenességet   a
        visszaható  hatályú  jogalkotás tilalmának sérelme  miatt  (ABH
        2002,  1241, 1245.). Ezért azt kell vizsgálni, hogy a  hatályba
        léptető  rendelkezés  eredményeként  a  törvény  új,  korlátozó
        rendelkezései már létrejött, lezárt anyagi jogi jogviszonyokban
        idéztek-e  elő változást. [ABH 2002, 1241, 1246.] A hivatkozott
        határozatban a testület megállapította, hogy a szabályozás csak
        abban  az  esetben visszaható hatályú – és alkotmányellenes  –,
        amennyiben  védelmet  élvező anyagi jogi jogviszonyokban  kíván
        kedvezőtlen  változást előidézni.Hasonló megállapításokat  tett
        az    Alkotmánybíróság   többek   között   a   903/B/1990.   AB
        határozatában    (adófizetési   kötelezettség   visszamenőleges
        hatályú hatályba léptetése, ABH 1990, 250.), a 7/1992. (I. 30.)
        AB  határozatában  (a  bejelentés és nem a keletkezés  idejéhez
        kötött   illetékfizetési  kötelezettség,  ABH  1992,  45.),   a
        17/1998.  (V.  13.) AB határozatában (a jogszerűen  megszerzett
        játékterem-engedély  utóbb  hatályba  lépő  jogszabály   miatti
        elvesztése,   ABH  1998,  155.),  a  64/2002.  (XII.   3.)   AB
        határozatában (a számítási mód megváltozása miatt nem  kerülhet
        kedvezőtlenebb helyzetbe az, aki a nyugdíjjogosultság  törvényi
        követelményeit  az új számítási mód hatálybalépését  megelőzően
        teljesítette,  ABH  2002, 348.), és a 31/2005.  (VII.  14.)  AB
        határozatában    (bírság   kiszabása   utólag   jogszerűtlennek
        minősített magatartás miatt, ABH 2005, 675.).
         
         Az    Alkotmánybíróságnak   vizsgálnia   kellett,   hogy    az
        indítványban megjelölt hatálybaléptetési szabály korlátozza-e a
        kihirdetést  megelőzően  keletkezett  igények  érvényesítésének
        jogát,  illetve a módosító rendelkezések az anyagi jog  alapján
        létrejött jogviszonyokban kívánnak-e olyan változást előidézni,
        amelyhez  az  érintettek – felkészülési  idő  hiányában  –  nem
        tudnak alkalmazkodni. [Hasonlóan járt el az Alkotmánybíróság  a
        2/2009. (I. 23.) AB határozatban (ABK 2009. január, 15), amikor
        a     jogalkotással     kapcsolatos     azonnali     jogvesztés
        alkotmányellenességét állapította meg, a  jogbiztonság  sérelme
        miatt.]  A  május  1-jei  hatálybalépéssel  érintett,  említett
        ügyekben  a  bíróság  döntése olyan okra lesz  visszavezethető,
        amelyet a folyamatban lévő perekben az eljárás megindításakor a
        felek  nem  láthattak  előre. A Ptké.  1.  §  (1)  bekezdése  a
        kihirdetését   megelőző  időre  keletkeztet  az   anyagi   jogi
        szabályok   szerint  létrejött  jogviszonyok   tekintetében   a
        jogosultak   számára   kedvezőtlen,   jogvesztést   eredményező
        változást.  A  Ptké.  1.  § (1) bekezdése  ebből  az  okból  is
        ellentétes az Alkotmány 2. § (1) bekezdésével.
         
         5.   A  Ptké.  kihirdetése  és  az  új  Ptk.  egyes  szabályai
        hatálybalépése (május 1-je) között hatvan nap időtartam van. Az
        új Ptk. hatálybalépésének időpontja a Ptké. kihirdetésekor vált
        ismertté,    a   hatálybalépés   időpontja   körül    kialakult
        bizonytalanságra  tekintettel  a  felkészülés  –  a   személyek
        számára – ekkor kezdődhetett meg.
         
         A  Ptké.  ezen  kívül  nyolc  hónapra  átmeneti  rendelkezések
        sokaságát  –  értelmező  szabályokat,  számos  törvény,  köztük
        magának  a régi Ptk.-nak az átmenetileg hatályban maradó  egyes
        rendelkezései  módosítását – vezeti be. (Az  új  Ptk.  tartalmi
        változásai   szükségessé  teszik  számos   kormányrendelet   és
        miniszteri rendelet módosítását is, 2010. május 1-jétől.)
         
         Ez  annak  a  következménye, hogy  az  új  Ptk.  nem  egyetlen
        időpontban, hanem szakaszosan lép hatályba. Az új Ptk.  további
        öt könyvének 2011. január 1-jei hatálybalépéséig, 8 hónapra,  a
        régi   Ptk.  és  az  új  Ptk.  első  két  könyve  lesz   együtt
        alkalmazandó.
         
         Az  új Ptk. első két könyve, terjedelmét tekintve 115 szakasz,
        ami  önmagában  nem  minősíthető jelentős  mennyiségnek.  Annak
        megítélésénél  azonban,  hogy a hatvan napos  felkészülési  idő
        alkotmányjogi  szempontból elégséges-e, annak van  jelentősége,
        hogy  az  új  Ptk.  a  személyek személyi, családi  és  vagyoni
        viszonyaira vonatkozó alapvető szabályokat tartalmazza, továbbá
        a   személyi,   családi   és  vagyoni  viszonyokat   szabályozó
        törvényeket   általában   az  új  Ptk.-val   összhangban   kell
        értelmezni.
         
         Vagyis  az  új  Ptk.  hatályba  lépő  első  két  könyve  is  a
        jogalanyok   széles  körének  alapvető,  mindennapi  viszonyait
        szabályozó  jogszabály. Ezen új szabályokra való felkészüléshez
        –  a  jogszabály egésze, valamint a részletszabályok  nem  csak
        teljes   körű   megismerésére,  hanem   azok   megértésére   és
        alkalmazásuk  elsajátítására  is  –  biztosított  hatvan  napos
        időtartam  olyan  kirívóan  rövid,  hogy  az  a  jogbiztonságot
        súlyosan  veszélyezteti. Az érintett jogalanyok széles  köréhez
        képest  másodlagos szempont, de ezt az álláspontot erősíti  az,
        hogy  a  jogász  szakma egyes képviselői  már  a  hatálybalépés
        időpontjának  –  a  Ptké. törvényjavaslat tervezetéből  való  –
        megismerésekor  sem  tartották elégnek  a  2010.  május  1-jéig
        terjedő  időtartamot még ahhoz sem, hogy a jogi  végzettséggel,
        szaktudással      rendelkező     jogalkalmazók      megfelelően
        felkészülhessenek. Ezt tartalmazza többek között  a  Legfelsőbb
        Bíróság   2009.   november   27-i  álláspontja   az   új   Ptk.
        hatálybalépéséről.
         
         Az  Alkotmánybíróság végül figyelembe vette azt is, hogy az új
        Ptk. zárószavazását az eredetileg tervezett, 2009. március végi
        időponthoz   képest   többször   (egyszer   júniusra,   egyszer
        szeptemberre)   elhalasztották.   A   Ptké.   törvényjavaslatát
        T/11074. szám alatt 2009. október 30-án nyújtotta be a kormány.
        Az első két könyv és az új Ptk. többi könyveinek hatálybalépése
        elválasztására a törvényjavaslat benyújtása után egy  hónappal,
        2009.  november 30-án benyújtott indítvány alapján került  sor:
        erről szól a T/11074/34. számú kapcsolódó módosító javaslat.  A
        törvényjavaslat  eredeti  szövege  [1.  §  (1)  bekezdése]  azt
        tartalmazta, hogy az új Ptk. – bizonyos szakaszok kivételével –
        egységesen, 2010. május 1. napján lép hatályba. Magának a Ptké.-
        nek az eredetileg tervezett kihirdetése is jelentős, kéthónapos
        késedelmet szenvedett: a törvényt az Országgyűlés először 2009.
        december 14-én, másodszor 2010. február 15-én fogadta el. Az új
        Ptk.  és  a Ptké. hatálybalépésére a törvényjavaslatban  előírt
        2010.  május 1-jei határidő, a jogalkotási folyamat  időközbeni
        többhónapos   késedelme  ellenére,  –   az   első   két   könyv
        tekintetében – nem változott.
         
         Az  Alkotmánybíróság mindezekre figyelemmel a Ptké. 1.  §  (1)
        bekezdését alkotmányellenessé nyilvánította és megsemmisítette.
         
         6.  Az  Alkotmánybíróság törvénykönyv vagy a törvénykönyvekhez
        hasonló   hatású   törvénycsomag  hatálybalépéséhez   szükséges
        felkészülési   idővel  kapcsolatban  rámutat   arra,   hogy   a
        jogszabály  kihirdetése és hatálybalépése közötti  „kellő  idő”
        mértékét  nem  lehet minden esetre előre, konkrét  időtartamban
        meghatározni.   Ezért   annak  mértékét  a   jogszabálytervezet
        kidolgozójának,   illetve   a   jogalkotónak   esetileg    kell
        vizsgálnia, az adott jogszabály jellegét, valamint a jogszabály
        végrehajtására,  az  önkéntes  jogkövetésre  való  felkészülést
        befolyásoló  egyéb tényezőket alapul véve. A kellő felkészülési
        idő követelményének érvényesüléséhez lehetővé kell tenni azt is
        az   érintettek   számára,   hogy  a   helyzetükre   vonatkozó,
        megváltozott  jogszabályi környezethez –  újabb  döntésekkel  –
        alkalmazkodjanak.  A  felkészülési  idő  nem   önmagában   való
        követelmény,  hanem arra is szolgál, hogy a személyek,  akik  a
        régi  jog alapján döntéseket hoztak, tudják azt korrigálni,  és
        az   új  helyzethez  igazodó  döntéseket  hozni.  Amikor   csak
        technikai  felkészülésről van szó, a  felkészülési  idő  nagyon
        rövid is lehet. Alkotmányossági szempontból az bírálható el  az
        új  szabályozás  összefüggései alapján,  hogy  a  felkészülésre
        szolgáló    időtartam   kirívó,   a   jogbiztonságot   súlyosan
        veszélyeztető   vagy   sértő   hiánya   megállapítható-e.   Nem
        feltétlenül    alkotmányellenes   valamely   jogszabálynak    a
        kihirdetéssel   egyidejű  hatálybaléptetése   sem,   de   –   a
        szabályozás    tárgyi,   alanyi   összefüggései    alapján    –
        előfordulhat,  hogy  a felkészüléshez több hónapra,  egy  évre,
        vagy   még   ennél   is   hosszabb  időre   van   szükség.   Az
        Alkotmánybíróság  szerint  alkotmányos  követelmény  az,   hogy
        törvénykönyv,  vagy  a  polgárok  széles  körét  érintő,   nagy
        terjedelmű,    átfogó   és   gyökeres   változást    tartalmazó
        törvénycsomag  hatálybalépésénél  a  törvényhozó  a  változások
        terjedelméhez  és  tartalmához  igazodóan  biztosítsa,  hogy  a
        jogalanyoknak  valós  lehetőségük  legyen  felkészülni  az   új
        jogszabályhoz  való  alkalmazkodásra [8/2003.  (III.  14.)  ABH
        határozat, ABH 2003, 74.; 27/2005. (VI. 29.) AB határozat,  ABH
        2005, 280.].
         
         7.  Ugyan  az  egyik  indítványozó  csak  a  Ptké.  1.  §  (1)
        bekezdésének megsemmisítését kérte, a másik indítványozó  pedig
        ezen  kívül  a  Ptké. 208. § (1)-(2) bekezdése és  209.  §  (3)
        bekezdése, valamint „ha a jogbiztonság megköveteli a fenti  két
        törvény  egésze” megsemmisítését, az Alkotmánybíróság a  szoros
        tárgyi összefüggésre tekintettel kiterjesztette a vizsgálatát a
        Ptké. 208. § (3) bekezdésére is.
         
         A   Ptké.  az  új  Ptk.  hatálybaléptetését  és  végrehajtását
        szabályozza.  Számos,  az  új  Ptk.-hoz  kapcsolódó   értelmező
        rendelkezést  tartalmaz  [2. § 1-17.  pont],  továbbá  hatályon
        kívül  helyez  olyan jogszabályokat [209. § (1) bekezdés  1-16.
        pont],   amelyek  helyébe  az  új  Ptk.  rendelkezései  lépnek.
        Szerkezetét  tekintve a Ptké. önmagában nem, csak  az  új  Ptk.
        rendelkezéseivel együttesen, azokra tekintettel alkalmazható. A
        Ptké.  1-79.  §-a az új Ptk. első két könyvéhez kapcsolódik.  A
        Ptké. 80-184. §-a az új Ptké. többi könyvének hatálybalépésével
        függ össze, a Ptké. 185-206. §-a pedig az új Ptk-ra tekintettel
        módosuló    törvényekről   szól.   A   Ptké.   az    új    Ptk.
        hatálybalépésével   összefüggő   végrehajtási    és    átmeneti
        rendelkezéseket,  törvénymódosításokat  tartalmaz.  Tartalmilag
        tehát  a Ptké. nem önálló, hanem „végrehajtási törvény”,  amely
        elválaszthatatlanul kapcsolódik az új Ptk.-hoz.
         
         Jelen  határozatában az Alkotmánybíróság  a  Ptké.  1.  §  (1)
        bekezdését  alkotmányellenesnek találta és  megsemmisítette.  E
        szabály ex nunc megsemmisítésének az volna a joghatása, hogy az
        új  Ptk.  Első  és  Második Könyve 2010. május  1-jén  nem  lép
        hatályba, az azokat értelmező rendelkezések viszont –  a  Ptké.
        208.  §-a alapján – igen, ugyanakkor hatályukat vesztik azok  a
        jogszabályok, amelyeket az új Ptk. hivatott felváltani.
         
         Szoros  tárgyi  összefüggés  okán  az  Alkotmánybíróság  akkor
        semmisít  meg indítvánnyal egyébként szövegszerűen nem támadott
        rendelkezéseket,    ha    azok    a    megsemmisítés    folytán
        alkalmazhatatlanokká  válnak  [pl.  109/2008.  (IX.   26.)   AB
        határozat, ABH 2008, 886, 918.]. Amennyiben az új Ptk. első két
        könyve  nem  lép hatályba 2010. május 1-jén, a Ptké. kapcsolódó
        szabályainak e naptól való alkalmazása nyilvánvalóan ellentétes
        lenne az Alkotmány 2. § (1) bekezdéséből következő jogbiztonság
        követelményével. Emiatt az Alkotmánybíróság a Ptké. 208. §-ának
        egészét   alkotmányossági  vizsgálat  alá  vonta,  és   azt   a
        fentiekben kifejtett szoros összefüggés miatt megsemmisítette.
         
         8.  A  Tv.  az új Ptk. által bevezetett, a nagykorú  személyek
        védelmét   szolgáló  jogintézmények,  így  a   gondnokság   alá
        helyezéssel  összefüggésben  a gondnok  önálló  eljárásra  való
        feljogosítása   és  a  támogatott  döntéshozatal  feltételeinek
        polgári   nemperes   eljárásban  való  megteremtése   érdekében
        tartalmaz  szabályokat. Ezek az új Ptk.-hoz szorosan kapcsolódó
        szabályozást tartalmaznak, ezért az Alkotmánybíróság a május 1-
        jei  hatálybalépésükre vonatkozó 15. §-t –  szoros  összefüggés
        okán  [3/1992.  (I.  23.) AB határozat, ABH  1992,  329,  330.;
        26/1995.  (V.  15.) AB határozat, ABH 1995, 123, 124.;  2/1998.
        (II.  4.) AB határozat, ABH 1998, 41, 46.; 16/1998. (V. 8.)  AB
        határozat,  ABH  1998,  140,  153.;  5/1999.  (III.   31.)   AB
        határozat,  ABH 1999, 75, 77.; 67/2006. (XI. 29. AB  határozat,
        ABH 2006, 971, 978.] – szintén megsemmisítette.
         
         9.   A   Ptké.  209.  §  (3)  bekezdése  szerint  az  új  Ptk.
        hatálybalépésével  összefüggő egyes  végrehajtási  és  átmeneti
        rendelkezések  2010. december 31-én hatályukat  vesztik.  Ez  a
        szabály  –  amely a jelen határozat következtében hatályba  nem
        lépő  jogszabályok hatályon kívül helyezéséről szól – önmagában
        nem  ellentétes  az Alkotmány 2. § (1) bekezdésével.  Ezért  az
        Alkotmánybíróság    a    Ptké.    209.    §    (3)    bekezdése
        alkotmányellenességének  megállapítására  és   megsemmisítésére
        irányuló indítványt elutasította.
         
         10.  A  267/B/2000.  AB határozat megállapította,  hogy  „[a]z
        Alkotmánybíróságról   szóló  1989.  évi   XXXII.   törvény   (a
        továbbiakban:   Abtv.)   42.  §  (2)   bekezdése   alapján   az
        Alkotmánybíróság  gyakorlata az, hogy  a  kihirdetett,  de  még
        hatályba  nem  lépett  törvény  is képezheti  alkotmánybírósági
        eljárás   tárgyát.   Amennyiben  a   kifogásolt   rendelkezések
        alkotmányellenessége    megállapítást    nyer,    a    hatályos
        jogszabályok   vizsgálata   során   megállapított   eredménytől
        eltérően a következmény a hatálybalépés elmaradása.” (ABH 2002,
        1126,  1129.) Ugyanígy járt el az Alkotmánybíróság  a  34/1992.
        (VI.  1.) AB határozat (ABH 1992, 192.) meghozatalakor  is.  Az
        Alkotmánybíróság ezért az Abtv. 42. § (2) bekezdése  értelmében
        a  kihirdetett, de hatályba még nem lépett törvény tekintetében
        megállapítja, hogy az – 2010. május 1-jén – nem lép hatályba. A
        határozat Magyar Közlönyben való közzététele az Abtv. 41.  §-án
        alapul.
                                Dr. Paczolay Péter
                            az Alkotmánybíróság elnöke,
                               előadó alkotmánybíró
                                         
                    Dr. Balogh Elemér      Dr. Bragyova András
                    alkotmánybíró                alkotmánybíró
                                         
                    Dr. Holló András           Dr. Kiss László
                    alkotmánybíró                alkotmánybíró
                                         
                    Dr. Kovács Péter    Dr. Lenkovics Barnabás
                    alkotmánybíró                alkotmánybíró
                                         
                    Dr. Lévay Miklós       Dr. Trócsányi László
                    alkotmánybíró                alkotmánybíró
          Dr. Kiss László alkotmánybíró párhuzamos indokolása
           
           Egyetértek a határozat rendelkező részével, de eltérő  indokok
          alapján látom megállapíthatónak a Polgári Törvénykönyvről szóló
          2009.    évi   CXX.   törvény   (a   továbbiakban:   új   Ptk.)
          hatálybalépéséről  és  végrehajtásáról  szóló  2010.  évi   XV.
          törvény  (a  továbbiakban: Ptké.) 1. § (1) bekezdése,  valamint
          208.  §-a,  továbbá  a  nagykorú személy  döntéshozatalának  és
          jognyilatkozata  megtételének  segítéséhez  kapcsolódó  polgári
          nemperes  eljárásokról szóló 2010. évi XVII.  törvény  15.  §-a
          alkotmányellenességét  és  ex  nunc  hatályú   megsemmisítését.
          Álláspontom szerint az Alkotmánybíróságnak kizárólag csak  a  —
          többségi  határozat által is idézett és az ítélőtáblák  2002-es
          felállításakor  is  alkalmazott — kétlépcsős hatályba  léptetés
          mostani  alkotmányellenességének megállapítására kellett  volna
          alapítania a támadott rendelkezések megsemmisítését. A többségi
          határozattal  szemben úgy gondolom, hogy a  kellő  felkészülési
          idő hiánya és az in malam partem visszaható hatályú szabályozás
          megsértése nem is állapítható meg a jelen ügyben.
           
                                        I.
                                         
               A „kétlépcsős hatályba léptetés” alkotmányellenessége
           
           Osztom  a  többségi határozatnak a következő  megállapításait:
          „[a]z új Ptk. első két könyve előbb a régi Ptk. többi részével,
          majd  8  hónap  múlva az új Ptk. további könyveivel  is  együtt
          értelmezendő lesz, ami különösen a nem hatósági, nem  hivatásos
          jogalkalmazókat  összezavarhatja.”  Továbbá:  „[a]   kétlépcsős
          hatálybaléptetéssel  kapcsolatban megállapítható,  hogy  az  új
          Ptk.  Második  Könyve  részben – a cselekvőképesség  szabályait
          illetően  –  átszövi a régi, eredetileg más fogalmi  rendszerre
          épült Ptk. (dologi jogi, kötelmi, öröklési) szabályait, de – az
          új  Ptk.  1:2.  §  (2)  bekezdése folytán  –  szinte  az  egész
          jogrendszert is. Megállapítható az is, hogy a Ptké.  új  Ptk.-t
          hatályba  léptető rendelkezése nem tartalmaz általános szabályt
          a  régi  Ptk.  alatt, a régi Ptk. szabályai szerint keletkezett
          igények mikénti elbírálására, dacára annak, hogy számos  helyen
          a  ’folyamatban lévő eljárásokban’ és ’ügyekben’ előírja az  új
          Ptk. alkalmazását.”
           
           A  kétlépcsős  szabályozás — az iméntiek  szerint  —  a  kellő
          felkészülési idő kritériumától függetlenül is az Alkotmány 2. §
          (1)  bekezdésébe  foglalt  jogbiztonság  követelményének  olyan
          súlyos sérelmét idézi elő, amely gyakorlatilag a 2010. május 1-
          jén  hatályba léptetendő első és második Könyv alkalmazását  is
          teljesen  elbizonytalaníthatja. E két könyv alkalmazása  számos
          vonatkozásban elválaszthatatlan mind a régi Ptk., mind pedig  a
          később  hatályba  léptetendő új Ptk. további könyveibe  foglalt
          rendelkezésektől. Ez pedig elsődlegesen nem a  „kellő  időnek”,
          hanem   egy   —   a   vizsgált  esetben  —  jogbizonytalanságot
          eredményező   hatályba  léptetési  módnak   lett   az   egyenes
          következménye. Hangsúlyozom azonban: nem önmagában a két-  vagy
          többlépcsős     hatályba     léptetési     módszert      tartom
          alkotmányellenesnek, hanem az ilyen esetek közül  csak  azokat,
          amelyeknél  nyilvánvalóan kimutatható a különböző  időpontokban
          hatályba  léptetett  rendelkezések közötti szoros  összefüggés,
          kapcsolat. A jelen határozattal elbírált ügy kétséget  kizáróan
          ilyen.    Én    tehát    a    kétlépcsős   hatályba    léptetés
          alkotmányellenességének megállapításánál megálltam volna, s nem
          vizsgáltam volna sem a kellő idő, sem pedig az in malam  partem
          visszaható    hatály   kérdését.   Magam   egyébként    mindkét
          vonatkozásban a többségi határozattól — ha egészében nem is, de
          részben mindenképpen — eltérő álláspontot vallok.
           
           A következőkben ezt indokolom.
           
                                        II.
                                         
                        A „kellő felkészülési idő” kérdése
                                         
           Álláspontom    szerint    helyes    a    többségi    határozat
          kiindulópontja  abban a tekintetben, hogy a kellő  felkészülési
          idő   szempontjából   a  349/B/2001.  AB  határozatot   tekinti
          precedensnek. E döntésében az Alkotmánybíróság az egyes építési
          jogok korlátozásával összefüggésben rámutatott, hogy a „Balaton
          üdülőkörzet  területére  regionális  rendezési  terv  a  Btv.-t
          megelőzően  1979-ben  az 1013/1979. (VI. 20.)  MT  határozattal
          került  elfogadásra.  Ezt  a rendezési  tervet  a  Kormány  ezt
          követően  1005/1985. (II. 21.) MT határozatával egy  alkalommal
          módosította,  amely  módosítás a  rendezési  terv  anyagi  jogi
          előírásait  alapvetően nem érintette. Ugyanakkor  a  regionális
          rendezési   terv   elfogadását   követően   részben    már    a
          rendszerváltást    megelőzően,   részben    a    rendszerváltás
          folyamatában  olyan,  a  Balaton  vízminőségére  és  a  Balaton
          üdülőkörzet  környezeti  állapotára  negatív  következményekkel
          járó gazdasági, társadalmi változások következtek be a Btv.-vel
          érintett   területen,  amelyek  szabályozására   a   regionális
          rendezési   terv  már  nem  volt  alkalmas.  Ezért  a   Balaton
          környezeti  viszonyait veszélyeztető folyamatok megakadályozása
          érdekében   tilalmakat,   korlátozásokat   vezettek    be.    E
          korlátozások,  tilalmak  bevezetéséről  a  Balaton  üdülőkörzet
          egyes    településein    az   építési   tevékenység    átmeneti
          korlátozásáról   szóló  1/1989.  (I.  1.)   ÉVM   rendelet   (a
          továbbiakban:  ÉVM  rendelet) rendelkezett.  A  rendszerváltást
          követően  ezt  a rendeletet többször módosították,  azonban  az
          országos  településrendezési és építési követelményekről  szóló
          253/1997.  (IV. 12.) Korm. rendelet is fenntartotta a hatályát.
          Az  ÉVM  rendeletet az Alkotmánybíróság 13/1998. (IV.  30.)  AB
          határozatában alkotmányellenesnek ítélte és 1999. március  31-i
          hatállyal megsemmisítette. (ABH 1998, 429.) Az Alkotmánybíróság
          határozata  nyomán fogadta el az Országgyűlés az  Átm.tv.-t.  E
          törvény  5.  §-ának  (1)  bekezdése úgy  rendelkezett,  hogy  a
          törvény  1999. április 1-jén lép hatályba és a Balaton  Kiemelt
          Üdülőkörzet    Területrendezési    Tervéről    szóló    törvény
          hatálybalépésével   hatályát  veszti.   Az   Átm.tv.-t   később
          módosította  az 1999. évi LXVII. törvény, amely úgy változtatta
          meg  az 5. § (1) bekezdésének hatályra vonatkozó rendelkezését,
          hogy  az Átm.tv. a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területrendezési
          Tervéről  szóló  törvény hatálybalépésével, de legkésőbb  2000.
          december 31-ével hatályát veszti. Az Átm.tv.-t módosító törvény
          1999.   július   6-án  lépett  hatályba.  Tehát  1999.   nyarán
          nyilvánosságot kapott az a tény, hogy új területrendezési  terv
          készül  a  Balaton  üdülőkörzet területére és az  elfogadásáról
          szóló  törvényt az Országgyűlés legkésőbb 2000. december  31-ig
          el  fogja fogadni. A Btv.-t az Országgyűlés 2000. október 17-én
          fogadta   el,  2000.  november  3-án  hirdették  ki  a   Magyar
          Közlönyben és 2000. december 3-án lépett hatályba. A  tervezett
          korlátozások  már  a  tervezési folyamat  során  nyilvánosságot
          kaptak, a parlamenti vita időszakában pedig nyilvánossá  váltak
          a terv előírásai.
           Mindezeket  figyelembe véve megállapítható, hogy  az  érintett
          területek tulajdonosai számíthattak a terület-felhasználási  és
          építési  előírások  megváltozására, és  arra  is,  hogy  az  új
          rendezési  előírások  a környezet védelmét  szolgáló  szigorúbb
          feltételeket  fognak meghatározni. Az új törvény  megalkotására
          kinyilvánított  jogalkotói  szándék  nyilvánosságra   kerülését
          követően kellő idő állt az érintettek rendelkezésére a  jogerős
          építési  engedély megszerzéséhez, ha építéshez való jogukkal  a
          korábbi  jogszabályi  feltételek mellett kívántak  élni.”  (ABH
          2002, 1250, 1251.).
           
           Nem    osztom    ugyanakkor   a   többségi    határozat    ama
          megállapítását,  hogy  a  mintegy  60  §-ból  álló   Btv.   nem
          hasonlítható  össze az új Ptk. 2010. május 1-jén hatályba  lépő
          115 §-ával, különösen azért nem, mert a sérelemdíjon és a sajtó
          felelősségére    vonatkozó   szabályozáson    kívül    az    új
          cselekvőképességi  szabályok túlnyomó  része  már  megjelent  a
          rendesbírósági   gyakorlatban.   Ezek   tehát   már   nem    is
          minősíthetőek „radikális változásoknak” (erre nézve  lásd  Gadó
          Gábor:   Alapjogok   védelme  az  új  Polgári  Törvénykönyvben.
          Fundamentum  2010/1. 21 és köv. o.) Ennek  megfelelően  nem  de
          novo   kellett  volna  elbírálni  a  jelen  ügyet,  hiszen   az
          Alkotmánybíróság nem először szembesült a problémával. A  kellő
          felkészülési idő szempontjából fontos körülmény az is, hogy nem
          az  egész kódex lépett volna hatályba május 1-jén, csak a kódex
          115 §-a.
           
           Nem  tudok egyetérteni a többségi határozattal abban sem, hogy
          a   Ptké.   kihirdetésének  napja  lenne   irányadó   a   kellő
          felkészülési idő számítása szempontjából. A többségi  határozat
          szerint „a felkészülési időt önmagában nem nyitja meg az, ha  a
          jogszabály szövege ugyan megismerhető, de a hatályba lépés  még
          kétséges vagy annak időpontja ismeretlen. A felkészülési idő  a
          jogszabállyal  bevezetett változások biztosra  vehető  hatályba
          lépésének  megismerésekor  kezdődhet,  mert  ekkor  kerülnek  a
          személyek   abba  a  helyzetbe,  hogy  a  jogszabály   hatályba
          lépésével  számolniuk kell, vagyis fel kell  készülniük  arra.”
          Mint   láttuk   eltérő,   más  elvi  alapra   helyezkedett   az
          Alkotmánybíróság a 349/B/2001. AB határozatában, amelyben  —  a
          fentiekben idézettek szerint — elegendőnek tartotta,  hogy  már
          „1999.  nyarán  nyilvánosságot  kapott  az  a  tény,  hogy   új
          területrendezési  terv készül a Balaton üdülőkörzet  területére
          és  az  elfogadásáról szóló törvényt az Országgyűlés  legkésőbb
          2000.  december  31-ig  el  fogja fogadni.”  (ABH  2002,  1241,
          1250.).  Nézetem  szerint  az  új  Ptk.  2009.  november  20-ai
          kihirdetése az irányadó ebből a szempontból, és ésszerűen ettől
          az   időponttól   kezdve  számíthattak  rá  a   jogalanyok   és
          jogalkalmazók,  hogy  a  kódexből a 115  §  2010.  május  1-jén
          hatályba lép. Ezek alapján nem ezért látom megállapíthatónak  a
          kellő  felkészülési idő hiányát. (Megjegyzem:  a  fent  idézett
          Btv.  vizsgált  rendelkezései mögött sem egyetlen,  hanem  több
          száz eset állt.)
           
                                       III.
                                         
                  Az in malam partem visszaható hatály problémája
                                         
           Álláspontom szerint a támadott szabályozás nem valósít meg  in
          malam    partem   visszaható   hatályú,   kötelezettségnehezítő
          szabályozást   sem.  Előrebocsátom,  hogy  minden   alkotmányos
          demokráciában  a  polgárok szabadságának  részét  képezi,  hogy
          cselekvéseiket  csak  az  általuk  előzetesen  megismerhető,  a
          jogalkotás   formalizált  szabályainak  betartásával   alkotott
          szabályok  korlátozhatják  (Lásd  a  8/2005.  (III.   19.)   AB
          határozatot,  ABH  2005,  102, 104.) A  magyar  szakirodalomban
          Peschka  Vilmos mutat rá az in malam partem visszaható  hatályú
          jogi  szabályozás elutasításának egyik legerősebb  indokára:  a
          retroaktív  norma  esetén nem várható el az  „ignorantia  iuris
          neminem excusat” szabály (ami nem más, mint egy megdönthetetlen
          vélelem)  érvényesülése,  a  megismerhetőség  hiányában   pedig
          kizárt,   hogy   a   polgárok  cselekvési  lehetőségek   között
          válasszanak (Peschka Vilmos: The Retroactive Validity of  Legal
          Norms. Acta Juridica Hungarica, 1999/1-2. 9-15.o.)
           
           Az  Alkotmánybíróság gyakorlata szerint a jogállamiság  részét
          képező  jogbiztonság  megköveteli azt a tényleges  lehetőséget,
          hogy  a  jogalanyok  magatartásukat a jog  előírásaihoz  tudják
          igazítani,  ezért  ennek  érdekében  hangsúlyozni  kell  azt  a
          tilalmat,  hogy  jogszabály a kihirdetését megelőző  időre  nem
          állapíthat meg kötelezettséget, és nem nyilváníthat magatartást
          jogellenessé.  A  fentiekkel összhangban az Alkotmánybíróság  a
          kiszámíthatóság  és az előreláthatóság követelményéből  vezette
          le a visszamenőleges hatályú jogalkotás tilalmának szabályát. E
          tilalom   figyelmen   kívül  hagyása  összeegyeztethetetlen   a
          jogállamiság   részét  képező  jogbiztonság  elvével,   s   így
          alkotmányellenesség  megállapításához vezethet  (34/1991.  (VI.
          15.)  AB  határozat  (ABH 1991, 170.); 11/1992.  (III.  5.)  AB
          határozat  (ABH 1992, 77.); 4/1992. (I. 28.) AB határozat  (ABH
          1992,  332.) 25/1992. (IV. 30.) AB határozat (ABH 1992,  131.);
          28/1992. (IV. 30.) AB határozat; ABH 1992, 155.); 57/1994. (XI.
          17.)   AB   határozat,  ABH  1994,  316.).  Módszertanilag   az
          Alkotmánybíróság  a  visszamenőleges szabályalkotás  tilalmának
          fent  említett  meghatározásával tulajdonképpen a jogalkotásról
          szóló  1987. évi XI. törvény (a továbbiakban: Jat.) 12.  §  (1)
          bekezdésében  szereplő követelményt emelte alkotmányos  szintre
          („alkotmányos   jelentőségű  szabály”)  azzal,   hogy   azt   a
          jogbiztonság   részévé  tette.  Megjegyzem   ugyanakkor,   hogy
          egyáltalán nem evidens, hogy az Alkotmánynál alacsonyabb szintű
          jogszabályok  válnak  egyes alkotmányi fogalmak  alkalmazásakor
          azok kiegészítő tételeivé.
           
           Az   Alkotmánybíróság   működésének  kezdetén   elsősorban   a
          jogszabályok    kihirdetésének,    „vissza-dátumozásának”     a
          problémájával  kapcsolatban  merült  fel  a  visszaható  hatály
          tilalma [pl. 34/1991. (VI. 15.) AB határozat, ABH 1991,  173.],
          aztán  a  későbbi ügyekben nyilvánvalóvá vált, hogy  a  tilalom
          csak   részben   függ   össze   a   jogszabály   kihirdetésének
          időpontjával.  Míg  a  visszamenőlegesen  kihirdetett   szabály
          mindenképpen  visszaható  lesz, a  kihirdetés  napján  hatályba
          lépő,  vagy a kellő felkészülési időt hagyó szabály  eseti  (de
          nem  „esetről-esetre” eldöntendő elvi alapú) vizsgálata alapján
          lehet csak abban a kérdésben állást foglalni, hogy az valójában
          visszaható hatályú-e vagy sem. Az antedatált (visszamenőlegesen
          kihirdetett) jogszabály ebbéli minőségét ténykérdés  dönti  el:
          mely napon lépteti hatályba magát a jogszabály, mikor került  a
          Magyar  Közlönyben  kihirdetésre, illetve az  érintettek  mikor
          értesülhettek  a kihirdetésről (mikor került az  előfizetőkhöz,
          illetőleg   mikortól   volt  olvasható   az   interneten).   Az
          alkotmánybírósági eljárásban megdönthető vélelem szól amellett,
          hogy  a  tényleges  kihirdetés időpontja  megegyezik  a  Magyar
          Közlöny  megjelenésének a dátumával. Bár az Alkotmánybíróság  a
          jogszabály   érvényességi  kellékeként  kezeli   a   kihirdetés
          aktusát, a visszamenőleges hatályba léptetés per se nem  minden
          esetben   jár   együtt   —   a   norma  alkotmányellenességének
          megállapítását   követően   —   annak   megsemmisítésével.   Az
          antedatált jogszabály alapján létrejött jogviszonyok  kímélete,
          vagyis    a    jogbiztonság    érvényesülése    érdekében    az
          Alkotmánybíróság   nem   minden  esetben   állapítja   meg   az
          alkotmányellenességet.   Az   antedatált   jogszabály   alapján
          létrejött  jogviszonyok  kíméletét  kétféleképpen  éri  el   az
          Alkotmánybíróság. A támadott norma megsemmisítését csak arra az
          időszakra  állapítja  meg,  amelyben  azt  az  érintettek   nem
          ismerhették  meg, hangsúlyozva, hogy a döntés  előtt  létrejött
          jogviszonyokat a megsemmisítés nem érinti [25/1992.  (IV.  30.)
          AB   határozat,  ABH  1992,  131,  133.],  vagy  még  a   norma
          megsemmisítésétől   is   eltekint,   s   a   döntés   csak   az
          alkotmányellenességet  állapítja  meg.  Az  Abtv.  43.  §   (4)
          bekezdése  —  amely,  ha a jogbiztonság, vagy  az  indítványozó
          különösen fontos érdeke indokolja, lehetőséget ad arra, hogy  a
          testület  ne a határozatának megjelenésétől (ex nunc) határozza
          meg    az    alkotmányellenes   „jogszabály   hatályon    kívül
          helyezésének, illetőleg alkalmazhatóságának időpontját”  —  nem
          abszolút  szabály. Esetről-esetre mérlegeli  a  testület,  hogy
          melyik megoldás szolgálja jobban a jogbiztonság érvényesülését:
          az  alkotmányellenesség  következményeinek  levonása,  vagy  az
          attól  való  tartózkodás.  [Hasonló  megoldást  alkalmazott  az
          Alkotmánybíróság a 2/1991. (I. 29.) AB határozatban (ABH  1991,
          375,  376.),  a 18/1991. (II. 23.) AB határozatban  (ABH  1991,
          399,  400.), valamint a 723/B/1998. AB határozatban (ABH  1999,
          795, 799-800.).]
           
           Megjegyzem,  míg  a teljesedésbe ment jogviszonyok  esetén  az
          ítélkezés  következetes,  addig  abban  a  kérdésben,  hogy   a
          folyamatos  jogviszonyt alakító visszamenőleges  szabályalkotás
          visszaható  hatályú-e,  a  gyakorlat meglehetősen  bizonytalan,
          esetről-esetre dönt. Ennek egyik oka, hogy az Alkotmány nem  ad
          iránymutatást  abban  a kérdésben, hogy  a  tiltott  visszaható
          hatályú szabályozás megállapításának feltétele-e, hogy (lezárt,
          illetőleg  folyamatban levő) anyagi vagy eljárási jogviszonnyal
          kapcsolatban  merülhet-e fel a visszaható  hatály  tilalma.  Az
          újabb,  általam  opponált gyakorlat szerint  csak  a  létrejött
          anyagi jogi normán alapuló jogviszonyok esetén kerülhet szóba a
          retroaktív   hatályú   jogalkotás  tilalma.   (349/B/2001.   AB
          határozat, ABH 2002, 1241, 1245.)
           
           Míg  a magyar gyakorlatban a törvényhozót minden jogviszonnyal
          kapcsolatban  kötik a kötelezettségnehezítő visszaható  hatályú
          jogalkotás korlátai [11/1992. (III. 5.) AB határozat, ABH 1992,
          77,  81.]  addig a klasszikus és a modern alkotmányos  felfogás
          szerint  a  visszaható  hatály tilalma  csak  a  büntetőügyekre
          terjed  ki.  A  római  jogi  jogelvhez  hasonlóan  (Madison  és
          Jefferson   véleményével   szemben)  az   amerikai   szövetségi
          Alkotmány  szerint  is csak a büntető jogalkotásra  irányadó  a
          tilalom,  és az Emberi Jogok Európai Egyezményének 7. cikke  is
          csak   a   büntető   jogalkotás  tekintetében   rendelkezik   a
          retroativitás  tilalmáról. A magyar Alkotmány két  rendelkezése
          irányadó  a  visszaható jogalkotásra. Az Alkotmány  57.  §  (4)
          bekezdésébe  foglalt  nullum  crimen  és  nulla  poena  szabály
          biztosítja  az  in malam partem visszaható hatályú  szabályozás
          tilalmát,  az  egyéb (polgári, közigazgatási stb.) jogviszonyok
          visszamenőleges  megváltoztatásának  elbírálásakor   pedig   az
          Alkotmány 2. § (1) bekezdése az irányadó.
           
           Ahogyan    azt   a   349/B/2001.   AB   határozathoz    fűzött
          különvéleményben összefoglaltam, az Alkotmánybíróság gyakorlata
          szerint  a  visszaható hatályú jogi szabályozásból  nem  minden
          esetben következik az alkotmányellenesség megállapítása: csak a
          jogalanyokra  hátrányos  in  malam  partem  visszaható  hatályú
          szabályozás vet fel alkotmányossági problémát. Nem tilalmazott,
          ha  a jogalkotó kizárólag jogot megállapító, jogot kiterjesztő,
          kötelezettséget  enyhítő,  vagy más,  a  jogszabály  valamennyi
          címzettje   számára   a  korábbi  szabályozásnál   egyértelműen
          előnyösebb    rendelkezést   tartalmazó   jogszabályt    rendel
          visszamenőlegesen alkalmazni; ha a jogalkotó úgy dönt,  hogy  a
          jogszabály  hatálybalépését követően az azt megelőző  időszakra
          teljesítendő kötelezettségek csak akkor — és abban a  mértékben
          —  alkalmazhatók,  amennyiben összességükben  nem  terhesebbek,
          mint a korábban hatályos rendelkezések. Az sem tilalmazott,  ha
          a  jogszabály  visszamenőlegesen rendelkezik  ugyan,  de  ennek
          kihatása   —   a  kötelezettség  teljesítése  —  a   jogszabály
          hatálybalépése után következik be (ABH 2002, 1241, 1260-1261.).
           
           Az    Alkotmánybíróság    eddig    e    kimentési    szabályok
          részletezésével    adós   maradt.   Nem   bocsátkozott    annak
          vizsgálatába   sem,   hogy  a  jogalanyok  egyik   csoportjának
          biztosított visszamenőleges jogkiterjesztés hogyan hat más (pl.
          az   egyenlő   bánásmód  követelményének  érvényesítésekor:   a
          homogén) csoportokra. Azt sem vizsgálta az eddigi gyakorlatában
          részletesen,  mi  nem  minősül  „összességében  nem  terhesebb”
          kötelezettség-megállapításnak. Az a kimentési ok, amely szerint
          „a   korábbi   szabályok   szerint  lezárt   jogviszonyokba   —
          kivételesen  —  csak akkor lehet alkotmányosan beavatkozni,  ha
          azt   a   jogbiztonsággal   konkuráló   más   alkotmányos   elv
          elkerülhetetlenné  teszi, és ezzel nem okoz  az  elérni  kívánt
          célhoz  képest  aránytalan sérelmet”  [11/1992.  (III.  5.)  AB
          határozat, ABH 1992, 77, 82.] nem vonatkozik az in malam partem
          visszaható  hatályú  szabályozásra.  A  büntetőügyeken   kívüli
          kötelezettségnehezítő  visszaható hatályú  szabályozás  per  se
          ellentétes   az   Alkotmány  2.  §  (1)   bekezdésébe   foglalt
          jogállamiság részét képező jogbiztonság követelményével.
           
           Álláspontom  szerint  a  jelen ügyben  ezt  a  mérlegelést  el
          kellett  volna  végeznie  az  Alkotmánybíróságnak,  és  arra  a
          következtetésre  kellett  volna  jutnia,  hogy   a   fogyatékos
          polgártársaink  jogait kiterjesztő szabályozás éppen,  hogy  in
          bonam  partem  természetű,  a  velük  szerződéses  jogviszonyba
          kerülő  cselekvőképes jogalanyok számára  pedig  a  törvényhozó
          kellő   felkészülési   időt   biztosított   az   új   szabályok
          alkalmazására.   Ami   az   új   személyiségi   és    sajtójogi
          rendelkezéseket  illeti, azok részben az Alkotmány  54.  §-ának
          védelme  alatt  álló emberi méltósághoz való jog érvényesülését
          (sérelemdíj), részben pedig az Alkotmány 61. § (2)  bekezdésébe
          foglalt  kommunikációs  jogot a sajtószabadságot  erősítik.  Ez
          utóbbi  alapjog  korlátozása a gyakorlat  szerint  csak  nagyon
          ritkán  fogadható el más jogok érvényesülése érdekében,  minden
          kommunikációs   jogot  korlátozó  törvényt  megszorítóan   kell
          értelmezni  [30/1992. (V. 26.) AB határozat,  ABH,  1992,  167,
          178.).  A  fentiek alapján nem tartom megállapíthatónak  az  in
          malam  partem  visszaható  hatályú  szabályozás  tilalmának   a
          megsértését sem.
           
          Budapest, 2010. április 26.
                                                          Dr. Kiss László
                                                            alkotmánybíró
            dr. Bragyova András alkotmánybíró különvéleménye

             Nem  értek  egyet azzal, hogy a Polgári Törvénykönyvről  szóló
            2009.  CXX. törvény hatályba léptetéséről szóló 2010.  évi  XV.
            törvény  1. § (1) bekezdése és 208. §-a alkotmányellenes.  Ezen
            állításom a következőkkel támasztom alá.
             
             1.  A többségi határozat érvelése szerint a kellő felkészülési
            idő  hiánya  és  az  ebből  keletkező  jogbizonytalanság  miatt
            alkotmányellenes a Polgári Törvénykönyv első  két  könyvének  a
            többit   megelőzően,  2010.  május  1-ével   történő   hatályba
            léptetése.
             
             A   kellő   felkészülési  idő  biztosításának   kívánalma   az
            Alkotmánybíróság  1992.  óta kialakított  gyakorlata  [25/1992.
            (IV.  30.)  ABH  1992,  132.]  a  jogszabályok  kihirdetése   —
            tartalmuk  ismertté válása — és hatályba lépése (alkalmazásának
            vagy   teljesítésének  kötelezettsége)   között   eltelt   időt
            vizsgálja, abból a szempontból, hogy a jogkereső közönség és  a
            jogalkalmazók   megfelelően  fel  tudtak-e  készülni   a   jogi
            változások  követésére. Ez a követelmény a jogállami  klauzulán
            alapul:  a jog változásának egyik alkotmányos korlátja.  A  jog
            változásának  persze  más  — a változáshoz  kötött,  tehát  nem
            abszolút — alkotmányos korlátai is vannak. A kellő felkészülési
            idő  követelményét az Alkotmánybíróság gyakorlata mindeddig nem
            választotta el elég világosan — és ebben a határozatban sem — a
            jogrendszer változásának más alkotmányos korlátaitól.
             
             A   kellő   felkészülési   idő  követelménye   a   jogrendszer
            változásával   szemben  támasztott  alkotmányos   követelmények
            leggyengébbike, éspedig azért, mert tartalomtól független  (így
            formális)   követelmény.  Mindössze  annyit   kíván,   hogy   a
            jogváltozás  ne  legyen rajtaütésszerű, meglepő,  és  ezzel  ne
            okozzon   jogbizonytalanságot   vagy   túlzott   nehézséget   a
            jogrendszer működésében. Mint látható, a kellő felkészülési idő
            elsősorban   jogpolitikai   követelmény,   mivel   célszerűségi
            szempontok  és gyakorlati feltételek, körülmények  mérlegelésén
            múlik,  mennyi idő szükséges valamely tervezett vagy elfogadott
            jogrendszer-változtatás   kellő   idővel    történő    hatályba
            léptetéséhez.  Ugyancsak döntően jogpolitikai — az  előnyök  és
            hátrányok  felbecsülésén és értékelésén alapuló — döntés,  hogy
            egy   törvény  hatályba  léptetéséhez  mennyire  felkészült   a
            jogalkalmazó  szervezet (esetünkben döntően a  bíróságok  és  a
            gyámhatóságok). E kérdések eldöntése nemcsak társadalmi  tények
            és  egyes szervezetek állapotának, erőforrásainak felbecsülésén
            alapul,   hanem   e  tények  értékelésén  is.   Az   ilyesfajta
            jogpolitikai döntések a törvényhozó hatáskörébe és  felelősségi
            körébe tartoznak. Alkotmányellenességet ezen az alapon csak — a
            francia  közigazgatási jogból vett terminussal — a  törvényhozó
            nyilvánvalóan     téves    mérlegelése    (erreur     manifeste
            d’appréciation)   esetén   lehetne   megállapítani.   Ilyenről,
            szerintem,   itt   nem  lehet  beszélni,   hiszen   a   Polgári
            Törvénykönyv  hosszú és fordulatokban nem szegény  előkészítése
            alatt  a  kodifikáció  folyamata  a  szakemberek  és  érdeklődő
            jogalkalmazók számára jól követhető volt — pl. az 1999 és  2008
            között megjelent Polgári jogi kodifikáció című folyóiratban.  A
            Polgári Törvénykönyv köztársasági elnök által visszaküldött  és
            némely  módosításokkal  újra  elfogadott  szövege  pedig  2009.
            november  20-án  jelent meg a hivatalos lapban. A  Törvénykönyv
            hatályba léptetésére ettől kezdve minden jogalkalmazónak  módja
            volt  felkészülni  —  olyannyira, hogy  a  felkészülést  segítő
            kiadványok is megjelentek, felkészítő képzések indultak stb. Az
            is    igaz,    hogy   az   új   Polgári   Törvénykönyv    egyes
            rendelkezéseiről,  illetve bizonyos szakmai  és  koncepcionális
            kérdések  körül  komoly jogpolitikai viták  voltak  —  de  ezek
            eldöntése nem lehet az Alkotmánybíróság dolga.
             
             A  Polgári Törvénykönyv két részben való hatályba léptetése is
            ilyesfajta  vitát  váltott  ki.  Elfogadom,  hogy  jogpolitikai
            szempontból számos komoly érv hozható fel az egész törvénykönyv
            egyszerre  történő hatályba léptetetése mellett, de nem  látom,
            milyen alkotmányjogi érvek szólnak az ettől eltérő törvényhozói
            döntés  ellen.  (A nagy törvénykönyvek fokozatos vagy  területi
            hatályában  részleges hatályba léptetése nem ritkaság:  a  Code
            civilt   például  annak  idején  harminchat  törvény   léptette
            fokozatosan   hatályba,  majd  egy  utolsó   egységesítette   a
            szövegét.)  Annál  is  kevésbé  látom  ezt,  mert   több   nagy
            jelentőségű,  jogalkalmazók tízezreit  és  jogkeresők  millióit
            érintő  törvény  (pl. a Ket. vagy éppen a társasági  törvények)
            hatálybalépése   hasonló   módon   történt,    anélkül,    hogy
            alkotmányjogi   aggályokat  vetett   volna   fel.   A   Polgári
            Törvénykönyv egyediségével kapcsolatos érvelést gyengíti,  hogy
            az  új Polgári Törvénykönyvben — lévén rekodifikáció – tartalmi
            újdonság  (új  tartalmú  szabály) viszonylag  kevés  található,
            valamint  az is, hogy a Polgári Törvénykönyv távol  van  attól,
            hogy a magánjogi viszonyok szabályozásának kizárólagos törvénye
            legyen.
             
             A  kellő felkészülési idő követelménye mást jelent a jogkereső
            közönség  és mást a hivatásos jogalkalmazó számára. A jogkereső
            közönségnek  nem  nagyon  van mit felkészülnie  az  új  Polgári
            Törvénykönyvből, mint ahogyan valószínűleg a  régit  (vagyis  a
            mait) sem ismeri — ezért a változások sem érhetik váratlanul. A
            jogi  szakemberek  —  bírák,  ügyészek,  ügyvédek,  közjegyzők,
            köztisztviselők — számára pedig a felkészülési idő a  Ptk.  két
            könyve  alkalmazására  nem  mondható  kevésnek,  hiszen   (mint
            fentebb említettem volt) az önképzés mellett számos más  eszköz
            állt,  illetve áll rendelkezésükre. A jogszabályok változásának
            követését számos adatbázis és jogi tartalomszolgáltató  segíti,
            a  jogászi szakma számára a törvényhozás változásainak követése
            pedig  szakmai  követelmény, éppúgy  mint  más  hivatásokban  a
            továbbképzés.
             
             A  fenti megfontolások alapján — és arra is tekintettel,  hogy
            az  Alkotmánybíróság  mércéje eléggé  hajlékony  volt  a  kellő
            felkészülési  idő megállapításában, ahogyan ezt a határozat  be
            is  mutatja  —  nem tudtam követni a többséget  abban,  hogy  a
            törvényhozó nyilvánvalóan helytelenül mérlegelte volna volt  az
            új  Ptk. első két könyvének a törvény kihirdetését több mint öt
            hónappal követő, hatályba léptetéséhez szükséges „kellő időt”.
             
             2.  A  többségi  határozat  azonban  a  Ptké.  megsemmisítését
            nemcsak a kellő felkészülési idő szűkösségével, hanem azzal  is
            indokolja,  hogy  az  új  Ptk. első  két  könyve,  amely  május
            elsejével  lépett  volna  hatályba,  több  fontos  anyagi  jogi
            változtatást  vezetett  volna  be  a  személyek  jogában,   ami
            jogbizonytalansághoz   vezetett   volna.    Ez    természetesen
            elképzelhető,  de  elképzelhető az  is,  hogy  a  jogalkalmazók
            képesek  lettek  volna — például megfelelő  átmeneti  szabályok
            segítségével   és   önálló   jogalkalmazással   —a   nehézségek
            áthidalására.  Olyan nehézségekére, amelyek  minden  átfogó  új
            törvény  alkalmazásával kezdetben együtt járnak és valószínűleg
            az új Ptk. későbbi hatályba lépésével sem lesznek elkerülhetők.
            Alkotmányjogi érvnek, különösen egy hatályba sem lépett törvény
            esetében,  csak  a  nyilvánvaló  és  elkerülhetetlen,   mintegy
            természeti csapásként bekövetkező jogalkalmazási nehézség lenne
            elfogadható, és én személy szerint ilyet nem tudtam felfedezni.
             
             A  kifejtettek  felhívják  a figyelmet  arra,  hogy  a  „kellő
            felkészülési  idő” az Alkotmánybíróság gyakorlatában  nem  csak
            azt  jelenti, amit fentebb vázoltam és amin a határozat alapul.
            A  kellő  felkészülési  idő  hiánya,  mint  említettem,  formai
            alkotmányellenességi indok: nem a kellő felkészülési idő nélkül
            hatályba  léptetett  törvény (vagy más jogszabály)  tartalmának
            alkotmányellenességén   alapul.   Ugyanaz   a   törvény    több
            felkészülési idővel nem alkotmányellenes. Ez áll a Ptké.-re is,
            hiszen  az új Ptk. 2011. január 1-i hatályba lépése a határozat
            szerint (változatlan tartalommal) nem alkotmányellenes.
             
             Ugyanakkor  az Alkotmánybíróság eddigi gyakorlata,  amelyet  a
            jelen  határozat  is  követ, nem mindig választja  el  a  kellő
            felkészülési  idő követelményét más, a jogrendszer változásának
            alkotmányosságát  szabályozó  alkotmányos  elvektől  —  mint  a
            szerzett  jogok  védelme,  a  visszamenőleges  jogalkotás   (és
            –alkalmazás  tilalma), valamint a megfelelő átmeneti  szabályok
            megalkotásának hiánya —, amelyek önmagukban indokolhatják egyes
            jogi normák alkotmányellenességét. Ezek közül bármelyik a Ptké.
            vagy  egyes  szabályai alkotmányellenességének  megállapítására
            vezethetett  volna  —  de  egyik  sem  azonosítható   a   kellő
            felkészülési  idő  hiányával.  Ha  a  polgári  jogi   szabályok
            változása  egyes esetekben visszamenőleges jogalkotás  lenne  —
            amire  per  definitionem  nem lehet felkészülni,  így  a  kellő
            felkészülési  idő  érve  elesik —,  akkor  alkotmányellenessége
            esetleg ezen az alapon megállapítható lett volna. Ugyanez áll a
            szerzett   jogok   védelmének  (a  visszamenőleges   jogalkotás
            tilalmával szoros kapcsolatban álló) alkotmányos elvére is.  De
            a felkészülési idő hossza itt sem játszhat szerepet.
             
             A   Ptké.   (vagy   egyes  szabályai)  alkotmányellenességének
            megállapítására vezethetett volna, ha a törvény  nem  tartalmaz
            az új és a régi szabályozás közötti eltérésekből fakadó időbeli
            jogszabály-összeütközéseket (vagy más nehézségeket) megfelelően
            rendező  átmeneti szabályokat. Ha például az új Ptk.  egyes,  a
            korábbitól  eltérő  szabályait  folyamatban  lévő  eljárásokban
            alkalmazni    rendeli,   ez   esetenként   jogbizonytalansághoz
            (joghézaghoz)  vezethet  —  de  ilyenkor  elsősorban  a   bírói
            gyakorlat   dolga  a  megoldás  megtalálása.  Ilyen  érveléssel
            találkozunk  a  személyiségi jogok védelmének  új  szabályaival
            kapcsolatban. Ez azonban nem a kellő felkészülési idő  kérdése,
            mert  az  átmeneti szabályok megalkotására (ha hiányuk  valóban
            alkotmányellenességhez   vezet)   mindenképpen   szükség   van,
            bármennyi  idő teljen is el a Ptké. kihirdetése és az  új  Ptk.
            hatályba  lépése  között.  A korábbi személyiségi  jogi  normák
            ugyanis  így  is,  úgy is az új Ptk. hatálybalépésig  kötelezők
            maradnak.  Ugyanakkor a tartalmilag sokban új cselekvőképességi
            is  gondnoksági  szabályok esetében a határozat,  számomra  nem
            meggyőzően, a kellő felkészülési idő hiányával érvel,  miközben
            a Ptké. ezzel kapcsolatos átmeneti szabályai (különösen a 8. §)
            akár    öt   éves   átmenti   időszakra   is   fenntartják    a
            cselekvőképtelen   gondnokolt  korábbi   Ptk.   szerinti   jogi
            helyzetét.  Ebben az esetben nehéz elfogadni,  hogy  itt  kevés
            lenne a felkészülési idő az érintettek számára. Az új és a régi
            szabályok  között  mindenképpen lesz különbség,  és  ez,  ha  a
            többségi     határozat    érvelése    helyes,     később     is
            jogbizonytalanságot  fog  okozni.  Ennek  ellenére  a   többség
            felfogása  szerint ugyanezek a szabályok fél évvel  később  már
            nem  lesznek  alkotmányellenesek, holott az egyik  szabályozási
            rendszerből   a  másikba  való  átmenet  akkor  is   ugyanolyan
            nehézségekkel járhat.

            Budapest, 2010. április 26.
                                                        Dr. Bragyova András
                                                              alkotmánybíró
              .
              English:
              English:
              .
              Petition filed:
              .
              Subject of the case:
              .
              entrering into force of Civil Code
              Number of the Decision:
              .
              51/2010. (IV. 28.)
              Date of the decision:
              .
              04/26/2010
              Summary:
              The first two books of the new Civil Code did not come into force on 1 May 2010, after the Constitutional Court declared the Act on the entry into force unconstitutional. The reason for this was that the sixty-day deadline by which the authorities and all interested parties should have examined the new provisions that were to take effect in the first stage was "excessively tight". Moreover, the Court held that the new Civil Code's "two-stage entry into force" would have required the relevant authorities to accommodate a multitude of legislative changes twice within a short period of time. This would have run counter to the principle of legal certainty.
              .
              CODICES summary:
              http://www.codices.coe.int/NXT/gateway.dll/CODICES/precis/eng/eur/hun/hun-2010-1-005
              .