A döntés szövege:
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének
utólagos vizsgálatára irányuló indítványok alapján – dr. Kiss
László alkotmánybíró párhuzamos indokolásával és dr. Bragyova
András alkotmánybíró különvéleményével – meghozta a következő
határozatot:
1. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a Polgári
Törvénykönyvről szóló 2009. évi CXX. törvény hatálybalépéséről
és végrehajtásáról szóló 2010. évi XV. törvény 1. § (1)
bekezdése, valamint 208. §-a alkotmányellenes, ezért azokat – a
jelen határozat közzétételének napjával – megsemmisíti.
2. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a nagykorú személy
döntéshozatalának és jognyilatkozata megtételének segítéséhez
kapcsolódó polgári nemperes eljárásokról szóló 2010. évi XVII.
törvény 15. §-a alkotmányellenes, ezért azt – a jelen határozat
közzétételének napjával – megsemmisíti.
A megsemmisített rendelkezések nem lépnek hatályba.
3. Az Alkotmánybíróság a Polgári Törvénykönyvről szóló 2009.
évi CXX. törvény hatálybalépéséről és végrehajtásáról szóló
2010. évi XV. törvény 209. § (3) bekezdése
alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére
irányuló indítványt elutasítja.
Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben
közzéteszi.
Indokolás
I.
1. Az indítványozó országgyűlési képviselő álláspontja
szerint a jogállamiság-jogbiztonság alkotmányos elvét sérti a
Polgári Törvénykönyvről szóló 2009. évi CXX. törvény (a
továbbiakban: új Ptk.) hatálybalépéséről és végrehajtásáról
szóló 2010. évi XV. törvény (a továbbiakban: Ptké.) 1. § (1)
bekezdése, ezért indítványozta annak a kihirdetésre
visszamenőleges hatállyal történő megsemmisítését.
Az indítványozó értelmezésében a Ptké. 1. § (1) bekezdése két
vonatkozásban sérti az Alkotmány 2. § (1) bekezdését: az a
jogtechnikai megoldás, hogy a jogalkotó az új Ptk. hét
könyvének hatálybalépését két időpontra osztotta, átmeneti
rendelkezések megalkotását tették szükségessé, amely az
alkalmazandó joganyag áttekinthetetlenné válását eredményezte.
Emellett a hatályba léptetés első lépcsőjeként meghatározott
2010. május 1-jei időpont nem ad lehetőséget a megfelelő
felkészülésre.
2. A két lépcsőben történő hatályba léptetéssel kapcsolatosan
az indítványozó kifejtette, hogy az új Ptk. első és második
könyvét 2010. május 1. és december 31. közötti időben
együttesen kell alkalmazni a Polgári Törvénykönyvről szóló
1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: régi Ptk.)
rendelkezéseivel. Értelmezési és alkalmazási problémát
eredményez az a helyzet, hogy a sok tekintetben új koncepcióra
épülő új Ptk. első két könyve nem feltétlenül hozható
összhangba a régi Ptk. dologi jogi, kötelmi jogi, öröklési
szabályaival. A jogalkotó ezt a dilemmát úgy próbálta
feloldani, hogy az új Ptk. további öt könyvének 2011. január 1-
jei hatálybalépéséig, 8 hónapra átmeneti rendelkezéseket
alkotott. Mindez azzal az eredménnyel jár, hogy a jogkereső
állampolgárok és a jogalkalmazók egyidejűleg kötelesek
figyelemmel lenni a teljes egészében új szabályok mellett a
hatályban tartott, korábbi szabályokra és az átmeneti, pár
hónapos időtartamra megalkotott rendelkezésekre is. Az
indítványozó az Alkotmánybíróság gyakorlatára utalással a
hatályba léptetés ezen technikáját a jogállamiság alkotmányos
elvébe ütközőnek ítélte.
3. Az indítványozó álláspontja szerint az új Ptk. első két
könyvének alkalmazásához a jogalkotó nem biztosított kellő
felkészülési időt. Az Alkotmány 2. § (1) bekezdése értelmében
ugyanis a felkészülési idő azt a reális időtartamot jelöli,
amely szükséges és elegendő ahhoz, hogy mindenki megismerhesse
a törvényben megszabott módon kihirdetett és bárki által
hozzáférhető jogszabályok tartalmát; magatartását, döntéseit
mindenki az új rendelkezésekhez igazíthassa. Mivel a
ténylegesen indokolt felkészülési idő tartama az új jogszabály
tartalmához, az érintett jogviszonyok tömegéhez, a módosított
alanyi jogosultságokhoz és kötelezettségekhez igazodik, ezért
minden esetben külön vizsgálatot igényel a hatálybalépés
időpontjának megválasztása. Az új Ptk. első két könyvének
alkalmazása szempontjából a tényleges felkészülési idő két
hónapja nem felel meg az alkotmányos követelményeknek. Az
indítványozó ebben a körben hivatkozik a Legfelsőbb Bíróság
elnökének és a Polgári Kollégium vezetőjének azon jogi, szakmai
álláspontjára, amely a kódex terjedelmére, jelentőségére
tekintettel az egységes hatálybalépés mellett az egyéves
felkészülési időt tartja indokoltnak.
Az indítványozó a szakmai, jogalkalmazói álláspont elfogadása
mellett érvelve kifejtette, a Polgári Törvénykönyv a magánjog
anyajogaként kódex-jelleggel állapítja meg a személyek
személyi, családi és vagyoni viszonyaira vonatkozó legfontosabb
szabályokat, érinti és rendezi a természetes személyek, az
üzleti világ, a kereskedelem, vagyis a vagyoni forgalom laikus
és professzionális szereplőinek magánjogi viszonyait. A Polgári
Törvénykönyv a személyek cselekvési autonómiájának
kiteljesedését hivatott biztosítani.
A Polgári Törvénykönyv ezért nem csupán egy a törvények
sorában, hanem a magánjogi viszonyokat a teljesség igényével
megragadó jogforrás, amelyre egy sor további ágazati jogszabály
épül.
Az indítványozó a rendelkezésre álló felkészülési idővel
összefüggésben utalt továbbá arra is, hogy önmagában az új Ptk.
2009. szeptember 22-i elfogadása nem nyitotta meg a címzettek
számára a felkészülési időt, mert a hatálybalépés időpontja még
hosszú hetekig kérdéses maradt, és a 2010. május 1-jei dátum
csupán 2010. március 2-án vált egyértelművé.
4. Egy magánszemély indítványozó kezdeményezte a Ptké. 1. §
(1) bekezdése, 208. § (1)-(2) bekezdése és 209. § (3)
bekezdése, továbbá a nagykorú személy döntéshozatalának és
jognyilatkozata megtételének segítéséhez kapcsolódó polgári
nemperes eljárásokról szóló 2010. évi XVII. törvény (a
továbbiakban: Tv.) 15. §-a alkotmányellenességének utólagos
vizsgálatát. Indítványozta, hogy „a kifogásolt rendelkezéseket
– illetve ha a jogbiztonság megköveteli a fenti két törvény
egészét – az Alkotmánybíróság semmisítse meg”. Álláspontja
szerint az új Ptk. első két könyve rendelkezéseinek döntő
többségét hatályba léptető jogszabály túlzottan kevés időt hagy
a megváltozott szabályozásra való felkészülésre, hiszen a
hatálybaléptető jogszabály csak 2010. március 2-án jelent meg,
de a hatályba léptetni szándékozott norma is csak 2009.
november 20-án, a hatálybaléptetést pedig a hivatkozott részek
vonatkozásában 2010. május 1-jével állapítja meg a törvény.
Azzal érvel, hogy az új Ptk. által szabályozott, mindenkit
érintő, komplex társadalmi-gazdasági viszonyokra kiható, nagy
jelentőségű új szabályrendszer bevezetésére ilyen kevés időt
hagyva az Alkotmány jogállamiságra vonatkozó elve sérül: a
norma címzettjei széles körének nincs ideje a szabályozást
megismerni, felkészülni – így sérül a jogbiztonság. Véleménye
szerint a Tv. teljes egészében az új Ptk. Második Könyvére
vonatkozó kapcsolódó szabályozást tartalmaz, e törvény 15. §-a
szerint szintén 2010. május 1-jei hatálybalépéssel, mely a
fentiek értelmében szintén alkotmánysértő.
5. A tartalmilag összefüggő indítványokat az Alkotmánybíróság
ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, többször
módosított és egységes szerkezetbe foglalt 2/2009. (I. 12.) Tü.
határozat (ABK 2009. január, 3.) 28. § (1) bekezdése alapján az
Alkotmánybíróság egyesítette, és jelen határozatában egységesen
bírálta el.
6. 2009. április 9-én beadványt nyújtott be az Értelmi
Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi
Szövetsége (ÉFOÉSZ), amelyben – kilenc másik szervezettel
együtt – az első indítvány elutasítását kérte.
Az ÉFOÉSZ beadványának ismeretében 2009. április 6-án egy
magánszemély is beadványt nyújtott be, amelyben az ÉFOÉSZ
álláspontjához hasonlóan fejtette ki az indítványok elutasítása
mellett szóló érveit. A beadványt benyújtó magánszemély ezt
megelőzően kérte, hogy az indítványt mint közérdekű adatot
megismerhesse; az Alkotmánybíróság a kérést teljesítette.
II.
1. Az Alkotmány hivatkozott szabálya szerint:
„2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus
jogállam.”
2. A Ptké. szabályai szerint:
„1. § (1) A Polgári Törvénykönyvről szóló 2009. évi CXX.
törvény (a továbbiakban: Ptk.) 1:1-1:7. §-a (Első Könyv) és – a
(2) és (3) bekezdésben foglalt kivételekkel – 2:1-2:98. §-a
(Második Könyv) 2010. május 1-jén lép hatályba. (…)
208. § (1) Ez a törvény – a (2)-(3) bekezdésben foglalt
kivétellel – 2010. május 1-jén lép hatályba.
(2) A 22. § (2) bekezdés 2010. július 1-jén lép hatályba.
(3) E törvény 80-206. §-a, 209. § (2) bekezdése, valamint
210. §-a 2011. január 1-jén lép hatályba.
209. § (…)
(3) E törvény 2-3. §-a 2010. december 31-én hatályát veszti.”
3. A Tv. szerint:
„15. § Ez a törvény 2010. május 1-jén lép hatályba.”
III.
Az indítványok részben megalapozottak.
1. Az Alkotmánybíróság számos határozatot hozott, amelyekben
a jogszabály hatálybalépése kapcsán az új rendelkezések
alkalmazásához szükséges felkészülési idő biztosítását az
Alkotmányból folyó követelményként határozta meg. [7/1992. (I.
30.) AB határozat, ABH 1992, 45, 47.; 25/1992. (IV. 30.) AB
határozat, ABH 1992, 131, 132.; 28/1992. (IV. 30.) AB
határozat, ABH 1992, 155, 156-159.; 57/1994. (XI. 17.) AB
határozat, ABH 1994, 322, 324.; 43/1995. (VI. 30.) AB
határozat, ABH 1995, 188, 196-197.]
A 28/1992. (IV. 30.) AB határozatában az Alkotmánybíróság
rámutatott arra, hogy a jogbiztonság követelménye azt a
kötelezettséget hárítja a jogalkotóra, hogy a jogszabály
hatálybalépésének időpontját úgy kell meghatároznia, hogy kellő
idő maradjon
– a jogszabály szövegének megismerésére;
– a jogalkalmazó szervek számára a jogszabály alkalmazására
való felkészüléshez;
– a jogszabállyal érintett szervek és személyek számára
annak eldöntéséhez, hogy miként alkalmazkodjanak a
jogszabály rendelkezéseihez. (ABH 1992, 155, 157.)
A 7/1992. (I. 30.) AB határozatban az Alkotmánybíróság
kifejtette azt is, hogy a jogszabály alkalmazására való
felkészüléshez szükséges „kellő idő” megállapítása és
biztosítása a jogalkotó felelősséggel terhelt mérlegelésének és
döntésének függvénye. Az alkotmányellenesség csak a jogszabály
alkalmazására való felkészülést szolgáló időtartam kirívó, a
jogbiztonságot súlyosan veszélyeztető vagy sértő elmaradása,
illetőleg hiánya esetén állapítható meg. Önmagában a kihirdetés
és a hatályba lépés egybeesése sem feltétlenül sérti a kellő
felkészülési követelményét, más esetekben viszont ez éveket is
igénybe vehet [7/1992. (I. 30. AB határozat, ABH 1992, 45, 47.;
267/B/2000. AB határozat, ABH 2002, 1126, 1135.; 797/B/2001. AB
határozat, ABH 2003, 1437, 1443.].
Az Alkotmánybíróság a 25/1992. (IV. 30.) AB határozatában
rámutatott arra, hogy „[a] jogállamiság egyik fontos
alkotóeleme a jogbiztonság, amely egyebek között megköveteli,
hogy
– az állampolgárok jogait és kötelességeit a törvényben
megszabott módon kihirdetett és bárki számára
hozzáférhető jogszabályok szabályozzák,
– meglegyen a tényleges lehetőség arra, hogy a jogalanyok
magatartásukat a jog előírásaihoz tudják igazítani, ennek
érdekében a jogszabályok a kihirdetésüket megelőző időre
nézve ne állapítsanak meg kötelezettséget, illetőleg
valamely jogszerű magatartást visszamenőleges érvénnyel
ne minősítsenek jogellenesnek. A jogbiztonság e két
alapvető követelménye közül bármelyiknek a figyelmen
kívül hagyása összeegyeztethetetlen az Alkotmány 2. § (1)
bekezdésével, s így alkotmányellenes” (ABH 1992, 131,
132.).
Jóllehet 1992 óta a jogszabályok szövegének terjesztése, a
jogszabályokhoz való hozzáférés, a jogszabályok megismerésének
lehetősége, módosított jogszabálynál a módosító rendelkezések
jogszabályba illesztése – a technikai lehetőségek változásával
V nagy mértékben könnyebbé vált, amit figyelembe kell venni,
amikor az a „formai” kérdés merül fel a kellő idő
szempontjából, hogy a kihirdetett jogszabály bárki számára
hozzáférhető-e, a tartalmi alkotmányjogi kérdések azonban egy-
egy ügy kapcsán a korábbiakkal azonosak maradtak.
Az Alkotmánybíróság eddigi gyakorlata során a felkészülési
idő hiánya miatt akkor állapította meg valamely jogszabály
alkotmányellenességét, ha az szerzett jogot korlátozott, a
korábbihoz képest úgy állapított meg hátrányosabb rendelkezést,
illetőleg oly módon hárított fokozott kockázatot a címzettekre,
hogy a megismerés és a felkészülés lehetőségének hiánya
sérelmet okozott az érintettek számára, akadályozta a
jogalkalmazót a jogszabály alkalmazásában. [7/1992. (I. 30.) AB
határozat, ABH 1992, 45, 47.; 25/1992. (IV. 30.) AB határozat,
ABH 1992, 131, 132.; 43/1995. (VI. 30.) AB határozat, ABH 1995,
188, 196.; 44/1995. (VI. 30.) AB határozat, ABH 1995, 203,
207.; 723/B/1998. AB határozat, ABH 1999, 795, 799-800.;
1025/B/2001. AB határozat, ABH 2003, 1456, 1459-1460.;
797/B/2001. AB határozat, ABH 2003, 1437, 1441-1442.]
A felkészülési idővel összefüggő gyakorlathoz tartozik, hogy
Alkotmánybíróság – a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet
Területrendezési Tervének elfogadásáról és a Balatoni
Területrendezési Szabályzat megállapításáról szóló 2000. évi
CXII. törvény (a továbbiakban: Btv.) ama szabályával
kapcsolatban, amely előírta, hogy a jogerős államigazgatási
határozattal le nem zárult ügyekre (bizonyos kivétellel) a
törvény (területfelhasználási és építési szabályait szigorító)
építési rendelkezéseit kell alkalmazni [Btv. 54. § b) pont] –
az Alkotmány 2. § (1) bekezdésével kapcsolatban az előbb
idézett döntésben foglaltakhoz hasonló megállapításokat tett. A
határozat hivatkozott arra, hogy a Balaton üdülőkörzet
területére regionális rendezési terv a Btv.-t megelőzően már
1979-ben az 1013/1979. (VI. 20.) MT határozattal elfogadásra
került, az építési korlétozásokat, tilalmakat tartalmazó
1/1989. (I. 1.) ÉVM rendeletet felváltó 1999. évi XXXII.
törvényt (a továbbiakban: Átm.tv.) módosító 1999. évi LXVII.
törvény úgy változtatta meg az 5. § (1) bekezdésének hatályra
vonatkozó rendelkezését, hogy az Átm.tv. a Btv.
hatálybalépésével, de legkésőbb 2000. december 31-ével hatályát
veszti. Az Átm.tv.-t módosító törvény 1999. július 6-án lépett
hatályba. A határozat szerint tehát 1999 nyarán nyilvánosságot
kapott az a tény, hogy új területrendezési terv készül a
Balaton üdülőkörzet területére és az elfogadásáról szóló
törvényt az Országgyűlés legkésőbb 2000. december 31-ig
elfogadja. A határozat értelmében nem volt megállapítható ebben
a jogszabályi környezetben, hogy a Btv. előírásai ténylegesen
váratlanul, felkészületlenül érték az érintett ingatlanok
tulajdonosait. A határozat megerősítette, hogy nem lehet
általános érvénnyel meghatározni, hogy mennyi a jogszabály
alkalmazására való felkészüléshez szükséges kellő idő, amit a
jogszabály kihirdetése és hatálybaléptetése között feltétlenül
biztosítani kell. Ezt minden egyes jogszabály megalkotásánál, a
jogszabályba foglalt rendelkezések jellegének, mennyiségének,
valamint a jogszabály végrehajtására (vagy az önkéntes
jogkövetésre) való felkészülést befolyásoló egyéb tényezők
alapulvételével, esetileg kell vizsgálni (28/1992. (IV. 30.) AB
határozat, ABH 1992, 155, 156-157.). Nyilvánvaló, hogy ez a
szabályozás meghatározott építési ingatlanokkal kapcsolatos
korlátozásról szól, és nem átfogóan szabályozó törvénykönyv
bevezetésére vonatkozik.
2. Az indítvány alapján az Alkotmánybíróságnak a vitatott
jogszabályi rendelkezéssel kapcsolatosan két kérdést kellett
vizsgálni.
Egyrészt vizsgálnia kellett azt, hogy a jogszabály hatályba
léptetése valóban a felkészülési idő hiányát eredményezte-e.
Másrészt – mivel az Alkotmánybíróság ismertetett gyakorlata
szerint önmagában a felkészülési idő hiánya nem elegendő az
alkotmányellenesség megállapításához – vizsgálnia kellett azt
is, hogy az adott esetben megállapítható-e a felkészülési idő
elmaradása miatt a jogbiztonság súlyos sérelme, illetőleg
veszélyeztetése. [Vö.: 69/2006. (XII. 6.) AB határozat, ABH
2006, 770, 782.].
Az Alkotmánybíróság azonban most először szembesül azzal az
alkotmányjogi problémával, hogy adott jogágat, jogterületet
átfogóan, reformszerűen szabályozó törvénykönyv (kódex)
tekintetében – amely ennek megfelelően nagyobb terjedelmű és
hatású, mint az átlagos törvények – a felkészülési idő hiánya
és emiatt a jogbiztonság súlyos veszélyeztetése milyen
szempontok szerint állapítható meg. Az Alkotmánybíróság eddigi
gyakorlatában a felkészülési idő kérdése hasonló
törvénykönyvvel kapcsolatban még nem merült fel. [A
gyakorlatban annak a szabálynak az érvényesüléséről kellett
gyakran állást foglalni, amely szerint fizetési
kötelezettségekre, fizetésre kötelezettek körére, a fizetési
kötelezettség mértékére vonatkozó törvények kihirdetése és
hatálybalépése között legalább negyvenöt napnak kell eltelnie –
pl. 66/2006. (XI. 29.) AB határozat, ABH 2006, 725, 738-739. Az
egyik legutóbbi döntésben – 87/2008. (VI. 18.) AB határozat,
ABH 2008, 707. – a biztonságos és gazdaságos gyógyszer- és
gyógyászatisegédeszköz-ellátás, valamint a gyógyszerforgalmazás
egyes szabályai vizsgálatával kapcsolatban állapította meg az
Alkotmánybíróság, hogy – a befizetési kötelezettséget előíró
rendelkezések esetében – a törvényhozó biztosította az
államháztartásról 1992. évi XXXVIII. törvény 10. § (4)
bekezdésében meghatározott negyvenöt napos határidőt. A többi,
a gyógyszerforgalmazás területén új joganyag harmincnapos
hatálybaléptetése a határozat szerint nem tekinthető a
jogbiztonság súlyos sérelmének.]
Nyilvánvaló, hogy más a „kellő felkészülési idő” megítélése a
tartósság igényével megalkotott, általános, alapvető
életviszonyokat érintő, a reformálás igényével fellépő, az
egész jogrendszerre hatást gyakorló törvénykönyv
hatálybalépésénél, mint az „átlagos” törvényeknél, vagy éppen a
jogalanyok szűk körét érintő, eleve különleges szakmai
felkészültség meglétét feltételező jogszabályoknál.
A kódexek közül különösen a polgári jogra vonatkozó kódexnek
a jelentőségét mutatja az új Ptk. előkészítése is.
Magyarországon az új Polgári Törvénykönyv tervezetének
előkészítését az 1050/1998. (IV. 24.) Kormányhatározat rendelte
el. Az új kódex koncepcióját – még normaszöveg nélkül – a
1009/2002. (I. 31.) Kormányhatározat fogadta el. 2006 végére
készült el a törvény első szövegváltozata, az úgynevezett
„Vitatervezet”. A 2007. év első felében lezajlott szakmai viták
eredményeként 2007 végére született meg a kódex úgynevezett
„első változata”. A törvényjavaslatot az Országgyűlés először
2009. szeptember 21-én, másodszor november 9-én fogadta el. Az
első korm. határozat elfogadásától az új Ptk. kihirdetéséig –
2009. november 20. – több mint tizenegy év telt el. Ezzel
együtt az új Ptk. elfogadásának körülményeit jellemzi az is,
hogy még a zárószavazás előtt is több módosító javaslatot
nyújtottak be. A T/5949/416. számú javaslat – mely 235 pontból
állt – számos lényegi, nemcsak koherencia-zavart elhárító
módosítást is végrehajtott az egységes javaslaton.
Kódex esetében – vagy más, a törvénykönyvekhez hasonló,
átfogó változást tartalmazó törvénycsomagnál – általában több
időt igényel már önmagában a jogszabály szövegének a
megismerése, esetenként a hatályos jog megállapítása is, ami
önmagában rendszerint még nem is elég az alkalmazáshoz való
felkészüléshez. Több idő szükséges a jogalkalmazó szervek
számára is a jogszabály alkalmazására való felkészüléshez; több
idő kell a törvénykönyvvel érintett szervek és személyek
számára annak eldöntéséhez, hogy miként alkalmazkodjanak egy új
megközelítésen alapuló szabályrendhez. Kisebb-nagyobb
változásokkal, módosításokkal érintett, mégis több évtizeden
keresztül alkalmazott kódex esetében, amelynek átfogó
átalakítása a jog előkészítői számára is több mint egy
évtizedet meghaladó időt vett igénybe, a „kellő felkészülési
idő” a jogkereső, és jogalkalmazó társadalom számára is
hosszabb terminust tesz szükségessé.
Alkotmányjogi szempontból részben hasonló ügyben, a 28/2005.
(VII. 14.) AB határozat – az érettségi rendszerének
megváltoztatásával kapcsolatban – a jövőre nézve arra hívta fel
a jogalkotó figyelmét, hogy „abban az esetben, hogy ha valamely
rendszert radikálisan, alapvetően megváltoztat, úgy köteles azt
oly módon tenni, hogy mind a keret-, mind az egyes
részletszabályok olyan időben kerüljenek megalkotásra, hogy
azok ne csak a jogszabályi (időbeliségre vonatkozó formai)
feltételeknek feleljenek meg, hanem azokat az érintettek is
megfelelő módon és ténylegesen megismerhessék, megérthessék és
befogadhassák. Köteles továbbá fokozott figyelmet fordítani
annak előzetes ellenőrzésére is, hogy az új rendszer
alkalmazására az érintettek megfelelően felkészültek-e. Ez
ugyanis elengedhetetlen ahhoz, hogy a szükséges információk
birtokában, tudatosan és a következményeket átlátva hozhassanak
döntéseket. Az Alkotmánybíróság a jövőben – az arra irányuló,
kellő időben érkezett indítvány esetén – megsemmisíti az olyan,
új rendszer bevezetésére irányuló jogszabályokat, amelyek az új
rendszerre való átállást, illetve annak tényleges megismerését
és megértését – akár az időtényező, akár más egyéb szempont
miatt – nem biztosítják megfelelően.” (ABH 2005, 290, 312.).
3. Habár a jelen ügynek nem az új Ptk. egyes szabályai
tartalmi alkotmányellenességének utólagos vizsgálata a tárgya,
a jogszabály alkalmazására való felkészüléshez szükséges „kellő
idő” vizsgálatához elkerülhetetlen áttekinteni az új Ptk. május
1-jei hatálybalépéssel érintett szabályait. Ez azért van így,
mert a „kellő idő” hiányát az Alkotmánybíróság – az idézett
döntések értelmében – akkor állapítja meg, ha a jogszabály
szerzett jogot korlátozott, a korábbihoz képest úgy állapított
meg hátrányosabb rendelkezést, illetőleg oly módon hárított
fokozott kockázatot a címzettekre, hogy a megismerés és a
felkészülés lehetőségének hiánya sérelmet okozott az érintettek
számára, akadályozta a jogalkalmazót a jogszabály
alkalmazásában. Vagyis a felkészüléshez szükséges idő csak a
jogszabály tartalmára tekintettel vizsgálható, jóllehet ez a
vizsgálat a jogszabály egyes rendelkezései tartalmi
alkotmányellenességére ilyenkor nem terjed ki.
Kétségtelen, hogy az új Ptk.-t az alapvető változtatások
szándéka hívta életre.
Az új Ptk. tervezete mint jelentős jogszabálytervezet
előkészítésére a kormány kodifikációs bizottságot hozott létre.
Az új Ptk. többi törvénytől eltérő jelentőségét a polgári
jogi kodifikációról szóló 1050/1998. (IV. 24.) Korm. határozat
a következőképpen fejezte ki: „A Kormány elrendeli a polgári
jog, ezen belül a Polgári Törvénykönyv átfogó korszerűsítésére
irányuló munkálatok megkezdését. A felülvizsgálat közvetlen
célja egy korszerű, a nemzetközi gyakorlatnak és elvárásoknak
is megfelelő Polgári Törvénykönyv megalkotása, amely a gazdaság
alkotmányaként, a civilisztika alaptörvénye lesz. Közvetett cél
ezen túlmenően a jogbiztonság magasabb szintre emelése, a más
törvényekkel, illetve jogszabályokkal való viszony, a főszabály-
kivétel kapcsolatok áttekinthetőbbé, egyértelművé tétele, a
jogkeresők eligazodásának megkönnyítése a személyi és vagyoni
viszonyaikat meghatározó joganyagban. Az új Ptk. legyen az 1990-
től készült törvények szintézisével a civilisztika terén a
rendszerváltás folyamatának egyfajta kodifikációs lezárása,
összegzése.”
A Ptké. az új Ptk. hatálybalépéséhez szükséges rendelkezések
gyűjteménye.
Az új Ptk.-t a Magyar Közlöny 2009. évi 165. számában 2009.
november 20-án, a Ptké.-t a Magyar Közlöny 2010. évi 30. száma
2010. március 2-án hirdette ki.
A Ptké. kihirdetése és az új Ptk. egyes szabályainak
hatálybalépése (május 1-je) között 60 nap telik el.
Maga a Ptké. összesen 211 §-ból áll, mintegy 750 bekezdést
tartalmaz, összességében több, mint ezer jogszabályhelyet
módosít, amelyeknek jelentős része – a Ptké. 22. § (2)
bekezdése, 80-206. §-a, 209. § (2) bekezdése, valamint 210. §-a
kivételével – május 1-jén hatályba lép.
A Ptké. az új Ptk. Első és Második Könyve május elsejétől
történő hatályba léptetéséről rendelkezik, bizonyos
kivételekkel. Az Első Könyv Bevezető rendelkezéseket tartalmaz:
1:1. § [A törvény hatálya] 1:2. § [Értelmezési alapelv] 1:3. §
[A jóhiszeműség és tisztesség alapelve] 1:4. § [Az elvárható
magatartás elve] 1:5. § [A felróható magatartás és az önhiba
irtékelése] 1:6. § [A joggal való visszaélés tilalma] 1:7. § [A
bírósági út igénybevételének biztosítása.]
A Második Könyv három részből áll: az ember mint jogalany
(jogképesség, cselekvőképesség), a jogi személyek és az e
nélküli jogalanyok (állam, alapítvány), és a személyhez fűződő
jogok (nevesített személyhez fűződő jogok, a személyhez fűződő
jogok megsértésének szankciói, szerzői jog és iparjogvédelem).
Az új Ptk. jelentősen módosítja a jogi személyekre és az
alapítványra vonatkozó szabályozási kört.
Az új Ptk. – a május 1-jétől hatályba lépő részében –
gyökeresen átalakítja a nagykorú személy cselekvőképességét
érintő rendelkezéseket, a belátási képesség megváltozása
esetére alapvetően változnak a döntéshozatalra és a
jognyilatkozat tételére vonatkozó szabályok.
Az új Ptk. szabályai nagy mértékű módosítást eredményeznek a
személyiségi jogok hazai rendszerében is: a 2:93 és 2:94. §-ok
gyökeres, előzményeket nem ismerő változásokat vezetnek be a
jogkövetkezmények terén. Ebben a körben az egyik legjelentősebb
változásként megszünteti a nem vagyoni kártérítés intézményét
és bevezeti helyette a sérelemdíjat.
Az új Ptk. többi része – a 3-4-5-6. és 7. könyv – 2011.
január 1-jén lép hatályba a Ptké. szerint.
4. Az ismertetett gyakorlat értelmében az Alkotmánybíróság a
felkészülési idő hiánya miatt akkor állapította meg valamely
jogszabály alkotmányellenességét, ha
– az szerzett jogot korlátozott,
– a korábbihoz képest úgy állapított meg hátrányosabb
rendelkezést, illetőleg
– oly módon hárított fokozott kockázatot a címzettekre,
hogy a megismerés és a felkészülés lehetőségének hiánya
sérelmet okozott az érintettek számára, akadályozta a
jogalkalmazót a jogszabály alkalmazásában.
A Ptké. két lépcsőben léptetné hatályba az új Ptk.-t. Az új
Ptk.-nak a törvény alapelveiről, továbbá a személyek jogairól,
cselekvőképességéről, a személyiségi jogok védelméről és a jogi
személyekről szóló részei már 2010. május 1-jén hatályba
lépnének, a további részek pedig 2011. január 1-jén. Így a
jogalkalmazóknak néhány hónapon belül kétszer is igen
terjedelmes jogszabály-változásra kellene felkészülniük.
Az új Ptk. első két könyve előbb a régi Ptk. többi részével,
majd 8 hónap múlva az új Ptk. további könyveivel is együtt
értelmezendő lesz, ami különösen a nem hatósági, nem hivatásos
jogalkalmazókat összezavarhatja.
Az Alkotmánybíróság – megerősítve korábbi gyakorlatát –
rámutat ezzel kapcsolatban, hogy a felkészülési idő tartamának
megállapításánál nem kizárólag a jogalkalmazó hatóságok, hanem
a jogi szabályozással érintett valamennyi természetes és jogi
személy reális időszükségletét is figyelembe kell venni, amely
mind a jogszabály áttanulmányozásához, mind az önkéntes
jogkövetésre való felkészüléshez szükséges időt magában
foglalja [28/1992. (IV. 30.) AB határozat, ABH 1992, 155, 156-
159.].
Bár az Alkotmánybíróság nem vizsgálja a cselekvőképességre
vonatkozó, tagadhatatlanul alapjogi megközelítésre alapozó új
szabályozás érdemét, ebben a körben különösen figyelembe kell
venni, hogy az új Ptk. cselekvőképességre vonatkozó
szabályozása alapvetően új szemléletet és megközelítést kíván
bevezetni (nagykorúak esetében tagadja a belátási képesség
hiányának, illetve korlátozottsága általános voltának a
lehetőségét; lényegében megszűnik a kizáró gondnokság
jogintézménye, az általános érvényű gondnokság alá helyezés, a
gondnok törvényes képviselői minősége). Az új Ptk. a belátási
képességükben korlátozott nagykorú személyek védelmére új
jogintézményeket hoz létre, így a gondnokság alá helyezéssel
összefüggésben a gondnok önálló eljárásra való feljogosítását,
az előzetes jognyilatkozatot és a támogatott döntéshozatalt. Az
előzetes jognyilatkozat a nagykorú személy önrendelkezési jogát
erősíti; célja, hogy az utóbb esetleg jognyilatkozat-tételre
képtelenné vált személy fontos ügyeiben előre, hitelesen
kinyilváníthassa akaratát. A támogatott döntéshozatal azt
jelenti, hogy a jognyilatkozatok megtételekor értelmi
képessége, pszichés állapota vagy szenvedélybetegsége miatt
segítségre szoruló cselekvőképes nagykorú személy számára a
bíróság támogató személyt nevez ki, ami önmagában nem jár a
cselekvőképesség korlátozásával, és a támogatott döntéshozatal
az érintett személy egyetértése mellett jöhet létre,
visszavonását a támogatott személy is kezdeményezheti.
Átalakulnak a korlátozó gondnokság alá helyezés feltételei. Az
új szabályok érvényesíthetősége érdekében létre kell hozni az
előzetes jognyilatkozatok nyilvántartását, át kell alakítani a
gondnokoltak nyilvántartását. A gyámhatóság hatásköréből a
bíróság hatáskörébe kerül a gondnok kirendelése, felmentése.
Bírósági hatáskör lesz az előzetes jognyilatkozat
hatálybalépésének megállapítása, a gondnok feljogosítása a
gondnokolt képviseletére.
Mindezek a változások – jóllehet összességében a nem teljesen
cselekvőképes nagykorú személy önrendelkezési jogának erősítése
irányába hatnak – oly módon hárítanak fokozott kockázatot a
címzettekre (különösen a gondnokokra, a támogató személyre és a
gondnokolt személyekkel magánjogi viszonyba kerülő más
személyekre), hogy a megismerés és a felkészülés megfelelő
lehetőségének hiánya sérelmet okozhat az érintettek számára a
jognyilatkozataik megtételénél.
Amíg a jogalanyok nem ismerik kellőképpen az új szabályokat,
több „akarathibás”, vagy álképviselővel kötött, érvénytelen
szerződés születhet.
Az Alkotmánybíróság akkor, amikor mérlegelte, hogy a
felkészülési idő hiánya miatt a jogszabály alkotmányellenessége
megállapítható-e abból az okból, hogy az az érintettekre oly
módon hárít fokozott kockázatot, hogy a megismerés és a
felkészülés lehetőségére mintegy két hónap állt rendelkezésre,
figyelembe vette, hogy a cselekvőképességgel, gondnoksággal
összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2001. évi XV.
törvény – amely a most szóban lévő hatálybaléptetéssel érintett
szabályokhoz hasonló mélységű változást vezetett be – a
kihirdetését követő hatodik hónap 1. napján lépett hatályba
[15. § (1) bekezdés]. A felkészülési időt önmagában nem nyitja
meg az, ha a jogszabály szövege ugyan megismerhető, de a
hatálybalépés még kétséges vagy annak időpontja ismeretlen. A
felkészülési idő a jogszabállyal bevezetett változások biztosra
vehető hatálybalépésének megismerésekor kezdődhet, mert ekkor
kerülnek a személyek abba a helyzetbe, hogy a jogszabály
hatálybalépésével számolniuk kell, vagyis fel kell készülniük
arra.
Zavaró lehet a fenti értelemben felfogott jogalkalmazás során
az is, hogy az alapelvi rendelkezések hatályban maradnak a régi
Ptk. elején is (1-7. §), s azok csak részben azonosak az új
alapelvekkel.
A kétlépcsős hatálybaléptetéssel kapcsolatban megállapítható,
hogy az új Ptk. Második Könyve részben – a cselekvőképesség
szabályait illetően – átszövi a régi, eredetileg más fogalmi
rendszerre épült Ptk. (dologi jogi, kötelmi, öröklési)
szabályait, de – az új Ptk. 1:2. § (2) bekezdése folytán –
szinte az egész jogrendszert is.
Megállapítható az is, hogy a Ptké. új Ptk.-t hatálybaléptető
rendelkezése nem tartalmaz általános szabályt a régi Ptk.
alatt, a régi Ptk. szabályai szerint keletkezett igények
mikénti elbírálására, dacára annak, hogy számos helyen a
„folyamatban lévő eljárásokban” és „ügyekben” előírja az új
Ptk. alkalmazását.
Az ezzel összefüggő jogbizonytalanságra példa, hogy a Ptké.
1. § (1) bekezdése alapján május 1-jén hatályba lépő új Ptk.
2:93 és 2:94. §-ai mélyreható, előzményeket nem ismerő
változásokat eredményeznek a személyiségi jogok hazai
rendszerében. A 2:93. § új szabálya értelmében a sajtóval
szemben semmilyen – tehát sem objektív, sem szubjektív alapú –
igényt nem lehet érvényesíteni, ha a sajtó a személyiségi
jogokat azzal sérti meg, hogy nyilvános rendezvényről tudósít
szöveghűen az ott elhangzottakról; neki átadott nyilatkozatot
tesz közzé; hivatalos eljárásokat, döntéseket vagy
határozatokat ismertet.
Az új Ptk. 2:94. § (1) és (2) bekezdése a közhatalmat
gyakorló, közfeladatot ellátó és egyébként közszereplőnek
minősülő személyek jóhírnevének és becsületének – nemcsak a
sajtó, hanem bárki által való – megsértése esetére úgy
rendelkezik, hogy akár az egyébként objektív, akár a szubjektív
jogkövetkezmények ilyen esetben csak akkor alkalmazhatók, ha a
jogsértő szándékosan vagy súlyosan gondatlan módon járt el.
Mindkét szabály a régi Ptk.-hoz képest igen terjedelmes
kivételt konstituál az általános személyiségvédelem elve alól
(„… mindenki köteles tiszteletben tartani…”). Ez azt jelenti,
hogy a személyhez fűződő jogok egyes alanyai számára az új Ptk.
hatálybalépése a korábbihoz képest hátrányosabb rendelkezést
állapít meg.
A gyakorlatban ez azt jelentheti, hogy mindazok, akikkel
szemben 2010. május 1-jéig az ismertetett módon személyiségi
jogi jogsértést követtek el, és a régi Ptk. alapján perben
érvényesíthető igényeik keletkeztek, a folyamatban lévő
ügyekben is alkalmazandó új rendelkezések folytán
(sajtóhelyreigazítási igény, személyiségi jogok megsértésének
objektív jogkövetkezményeihez fűződő igények, kártérítés és
bírság, az elévülési időn belül) ezen igényeiket elveszíthetik.
Az Alkotmánybíróság 349/B/2001. AB határozatában hivatkozott
arra, hogy létrejött jogviszonyok alatt az anyagi jog alapján
létrejött, anyagi jogi jogviszonyokat érti, és e jogviszonyok
védelme érdekében állapított meg alkotmányellenességet a
visszaható hatályú jogalkotás tilalmának sérelme miatt (ABH
2002, 1241, 1245.). Ezért azt kell vizsgálni, hogy a hatályba
léptető rendelkezés eredményeként a törvény új, korlátozó
rendelkezései már létrejött, lezárt anyagi jogi jogviszonyokban
idéztek-e elő változást. [ABH 2002, 1241, 1246.] A hivatkozott
határozatban a testület megállapította, hogy a szabályozás csak
abban az esetben visszaható hatályú – és alkotmányellenes –,
amennyiben védelmet élvező anyagi jogi jogviszonyokban kíván
kedvezőtlen változást előidézni.Hasonló megállapításokat tett
az Alkotmánybíróság többek között a 903/B/1990. AB
határozatában (adófizetési kötelezettség visszamenőleges
hatályú hatályba léptetése, ABH 1990, 250.), a 7/1992. (I. 30.)
AB határozatában (a bejelentés és nem a keletkezés idejéhez
kötött illetékfizetési kötelezettség, ABH 1992, 45.), a
17/1998. (V. 13.) AB határozatában (a jogszerűen megszerzett
játékterem-engedély utóbb hatályba lépő jogszabály miatti
elvesztése, ABH 1998, 155.), a 64/2002. (XII. 3.) AB
határozatában (a számítási mód megváltozása miatt nem kerülhet
kedvezőtlenebb helyzetbe az, aki a nyugdíjjogosultság törvényi
követelményeit az új számítási mód hatálybalépését megelőzően
teljesítette, ABH 2002, 348.), és a 31/2005. (VII. 14.) AB
határozatában (bírság kiszabása utólag jogszerűtlennek
minősített magatartás miatt, ABH 2005, 675.).
Az Alkotmánybíróságnak vizsgálnia kellett, hogy az
indítványban megjelölt hatálybaléptetési szabály korlátozza-e a
kihirdetést megelőzően keletkezett igények érvényesítésének
jogát, illetve a módosító rendelkezések az anyagi jog alapján
létrejött jogviszonyokban kívánnak-e olyan változást előidézni,
amelyhez az érintettek – felkészülési idő hiányában – nem
tudnak alkalmazkodni. [Hasonlóan járt el az Alkotmánybíróság a
2/2009. (I. 23.) AB határozatban (ABK 2009. január, 15), amikor
a jogalkotással kapcsolatos azonnali jogvesztés
alkotmányellenességét állapította meg, a jogbiztonság sérelme
miatt.] A május 1-jei hatálybalépéssel érintett, említett
ügyekben a bíróság döntése olyan okra lesz visszavezethető,
amelyet a folyamatban lévő perekben az eljárás megindításakor a
felek nem láthattak előre. A Ptké. 1. § (1) bekezdése a
kihirdetését megelőző időre keletkeztet az anyagi jogi
szabályok szerint létrejött jogviszonyok tekintetében a
jogosultak számára kedvezőtlen, jogvesztést eredményező
változást. A Ptké. 1. § (1) bekezdése ebből az okból is
ellentétes az Alkotmány 2. § (1) bekezdésével.
5. A Ptké. kihirdetése és az új Ptk. egyes szabályai
hatálybalépése (május 1-je) között hatvan nap időtartam van. Az
új Ptk. hatálybalépésének időpontja a Ptké. kihirdetésekor vált
ismertté, a hatálybalépés időpontja körül kialakult
bizonytalanságra tekintettel a felkészülés – a személyek
számára – ekkor kezdődhetett meg.
A Ptké. ezen kívül nyolc hónapra átmeneti rendelkezések
sokaságát – értelmező szabályokat, számos törvény, köztük
magának a régi Ptk.-nak az átmenetileg hatályban maradó egyes
rendelkezései módosítását – vezeti be. (Az új Ptk. tartalmi
változásai szükségessé teszik számos kormányrendelet és
miniszteri rendelet módosítását is, 2010. május 1-jétől.)
Ez annak a következménye, hogy az új Ptk. nem egyetlen
időpontban, hanem szakaszosan lép hatályba. Az új Ptk. további
öt könyvének 2011. január 1-jei hatálybalépéséig, 8 hónapra, a
régi Ptk. és az új Ptk. első két könyve lesz együtt
alkalmazandó.
Az új Ptk. első két könyve, terjedelmét tekintve 115 szakasz,
ami önmagában nem minősíthető jelentős mennyiségnek. Annak
megítélésénél azonban, hogy a hatvan napos felkészülési idő
alkotmányjogi szempontból elégséges-e, annak van jelentősége,
hogy az új Ptk. a személyek személyi, családi és vagyoni
viszonyaira vonatkozó alapvető szabályokat tartalmazza, továbbá
a személyi, családi és vagyoni viszonyokat szabályozó
törvényeket általában az új Ptk.-val összhangban kell
értelmezni.
Vagyis az új Ptk. hatályba lépő első két könyve is a
jogalanyok széles körének alapvető, mindennapi viszonyait
szabályozó jogszabály. Ezen új szabályokra való felkészüléshez
– a jogszabály egésze, valamint a részletszabályok nem csak
teljes körű megismerésére, hanem azok megértésére és
alkalmazásuk elsajátítására is – biztosított hatvan napos
időtartam olyan kirívóan rövid, hogy az a jogbiztonságot
súlyosan veszélyezteti. Az érintett jogalanyok széles köréhez
képest másodlagos szempont, de ezt az álláspontot erősíti az,
hogy a jogász szakma egyes képviselői már a hatálybalépés
időpontjának – a Ptké. törvényjavaslat tervezetéből való –
megismerésekor sem tartották elégnek a 2010. május 1-jéig
terjedő időtartamot még ahhoz sem, hogy a jogi végzettséggel,
szaktudással rendelkező jogalkalmazók megfelelően
felkészülhessenek. Ezt tartalmazza többek között a Legfelsőbb
Bíróság 2009. november 27-i álláspontja az új Ptk.
hatálybalépéséről.
Az Alkotmánybíróság végül figyelembe vette azt is, hogy az új
Ptk. zárószavazását az eredetileg tervezett, 2009. március végi
időponthoz képest többször (egyszer júniusra, egyszer
szeptemberre) elhalasztották. A Ptké. törvényjavaslatát
T/11074. szám alatt 2009. október 30-án nyújtotta be a kormány.
Az első két könyv és az új Ptk. többi könyveinek hatálybalépése
elválasztására a törvényjavaslat benyújtása után egy hónappal,
2009. november 30-án benyújtott indítvány alapján került sor:
erről szól a T/11074/34. számú kapcsolódó módosító javaslat. A
törvényjavaslat eredeti szövege [1. § (1) bekezdése] azt
tartalmazta, hogy az új Ptk. – bizonyos szakaszok kivételével –
egységesen, 2010. május 1. napján lép hatályba. Magának a Ptké.-
nek az eredetileg tervezett kihirdetése is jelentős, kéthónapos
késedelmet szenvedett: a törvényt az Országgyűlés először 2009.
december 14-én, másodszor 2010. február 15-én fogadta el. Az új
Ptk. és a Ptké. hatálybalépésére a törvényjavaslatban előírt
2010. május 1-jei határidő, a jogalkotási folyamat időközbeni
többhónapos késedelme ellenére, – az első két könyv
tekintetében – nem változott.
Az Alkotmánybíróság mindezekre figyelemmel a Ptké. 1. § (1)
bekezdését alkotmányellenessé nyilvánította és megsemmisítette.
6. Az Alkotmánybíróság törvénykönyv vagy a törvénykönyvekhez
hasonló hatású törvénycsomag hatálybalépéséhez szükséges
felkészülési idővel kapcsolatban rámutat arra, hogy a
jogszabály kihirdetése és hatálybalépése közötti „kellő idő”
mértékét nem lehet minden esetre előre, konkrét időtartamban
meghatározni. Ezért annak mértékét a jogszabálytervezet
kidolgozójának, illetve a jogalkotónak esetileg kell
vizsgálnia, az adott jogszabály jellegét, valamint a jogszabály
végrehajtására, az önkéntes jogkövetésre való felkészülést
befolyásoló egyéb tényezőket alapul véve. A kellő felkészülési
idő követelményének érvényesüléséhez lehetővé kell tenni azt is
az érintettek számára, hogy a helyzetükre vonatkozó,
megváltozott jogszabályi környezethez – újabb döntésekkel –
alkalmazkodjanak. A felkészülési idő nem önmagában való
követelmény, hanem arra is szolgál, hogy a személyek, akik a
régi jog alapján döntéseket hoztak, tudják azt korrigálni, és
az új helyzethez igazodó döntéseket hozni. Amikor csak
technikai felkészülésről van szó, a felkészülési idő nagyon
rövid is lehet. Alkotmányossági szempontból az bírálható el az
új szabályozás összefüggései alapján, hogy a felkészülésre
szolgáló időtartam kirívó, a jogbiztonságot súlyosan
veszélyeztető vagy sértő hiánya megállapítható-e. Nem
feltétlenül alkotmányellenes valamely jogszabálynak a
kihirdetéssel egyidejű hatálybaléptetése sem, de – a
szabályozás tárgyi, alanyi összefüggései alapján –
előfordulhat, hogy a felkészüléshez több hónapra, egy évre,
vagy még ennél is hosszabb időre van szükség. Az
Alkotmánybíróság szerint alkotmányos követelmény az, hogy
törvénykönyv, vagy a polgárok széles körét érintő, nagy
terjedelmű, átfogó és gyökeres változást tartalmazó
törvénycsomag hatálybalépésénél a törvényhozó a változások
terjedelméhez és tartalmához igazodóan biztosítsa, hogy a
jogalanyoknak valós lehetőségük legyen felkészülni az új
jogszabályhoz való alkalmazkodásra [8/2003. (III. 14.) ABH
határozat, ABH 2003, 74.; 27/2005. (VI. 29.) AB határozat, ABH
2005, 280.].
7. Ugyan az egyik indítványozó csak a Ptké. 1. § (1)
bekezdésének megsemmisítését kérte, a másik indítványozó pedig
ezen kívül a Ptké. 208. § (1)-(2) bekezdése és 209. § (3)
bekezdése, valamint „ha a jogbiztonság megköveteli a fenti két
törvény egésze” megsemmisítését, az Alkotmánybíróság a szoros
tárgyi összefüggésre tekintettel kiterjesztette a vizsgálatát a
Ptké. 208. § (3) bekezdésére is.
A Ptké. az új Ptk. hatálybaléptetését és végrehajtását
szabályozza. Számos, az új Ptk.-hoz kapcsolódó értelmező
rendelkezést tartalmaz [2. § 1-17. pont], továbbá hatályon
kívül helyez olyan jogszabályokat [209. § (1) bekezdés 1-16.
pont], amelyek helyébe az új Ptk. rendelkezései lépnek.
Szerkezetét tekintve a Ptké. önmagában nem, csak az új Ptk.
rendelkezéseivel együttesen, azokra tekintettel alkalmazható. A
Ptké. 1-79. §-a az új Ptk. első két könyvéhez kapcsolódik. A
Ptké. 80-184. §-a az új Ptké. többi könyvének hatálybalépésével
függ össze, a Ptké. 185-206. §-a pedig az új Ptk-ra tekintettel
módosuló törvényekről szól. A Ptké. az új Ptk.
hatálybalépésével összefüggő végrehajtási és átmeneti
rendelkezéseket, törvénymódosításokat tartalmaz. Tartalmilag
tehát a Ptké. nem önálló, hanem „végrehajtási törvény”, amely
elválaszthatatlanul kapcsolódik az új Ptk.-hoz.
Jelen határozatában az Alkotmánybíróság a Ptké. 1. § (1)
bekezdését alkotmányellenesnek találta és megsemmisítette. E
szabály ex nunc megsemmisítésének az volna a joghatása, hogy az
új Ptk. Első és Második Könyve 2010. május 1-jén nem lép
hatályba, az azokat értelmező rendelkezések viszont – a Ptké.
208. §-a alapján – igen, ugyanakkor hatályukat vesztik azok a
jogszabályok, amelyeket az új Ptk. hivatott felváltani.
Szoros tárgyi összefüggés okán az Alkotmánybíróság akkor
semmisít meg indítvánnyal egyébként szövegszerűen nem támadott
rendelkezéseket, ha azok a megsemmisítés folytán
alkalmazhatatlanokká válnak [pl. 109/2008. (IX. 26.) AB
határozat, ABH 2008, 886, 918.]. Amennyiben az új Ptk. első két
könyve nem lép hatályba 2010. május 1-jén, a Ptké. kapcsolódó
szabályainak e naptól való alkalmazása nyilvánvalóan ellentétes
lenne az Alkotmány 2. § (1) bekezdéséből következő jogbiztonság
követelményével. Emiatt az Alkotmánybíróság a Ptké. 208. §-ának
egészét alkotmányossági vizsgálat alá vonta, és azt a
fentiekben kifejtett szoros összefüggés miatt megsemmisítette.
8. A Tv. az új Ptk. által bevezetett, a nagykorú személyek
védelmét szolgáló jogintézmények, így a gondnokság alá
helyezéssel összefüggésben a gondnok önálló eljárásra való
feljogosítása és a támogatott döntéshozatal feltételeinek
polgári nemperes eljárásban való megteremtése érdekében
tartalmaz szabályokat. Ezek az új Ptk.-hoz szorosan kapcsolódó
szabályozást tartalmaznak, ezért az Alkotmánybíróság a május 1-
jei hatálybalépésükre vonatkozó 15. §-t – szoros összefüggés
okán [3/1992. (I. 23.) AB határozat, ABH 1992, 329, 330.;
26/1995. (V. 15.) AB határozat, ABH 1995, 123, 124.; 2/1998.
(II. 4.) AB határozat, ABH 1998, 41, 46.; 16/1998. (V. 8.) AB
határozat, ABH 1998, 140, 153.; 5/1999. (III. 31.) AB
határozat, ABH 1999, 75, 77.; 67/2006. (XI. 29. AB határozat,
ABH 2006, 971, 978.] – szintén megsemmisítette.
9. A Ptké. 209. § (3) bekezdése szerint az új Ptk.
hatálybalépésével összefüggő egyes végrehajtási és átmeneti
rendelkezések 2010. december 31-én hatályukat vesztik. Ez a
szabály – amely a jelen határozat következtében hatályba nem
lépő jogszabályok hatályon kívül helyezéséről szól – önmagában
nem ellentétes az Alkotmány 2. § (1) bekezdésével. Ezért az
Alkotmánybíróság a Ptké. 209. § (3) bekezdése
alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére
irányuló indítványt elutasította.
10. A 267/B/2000. AB határozat megállapította, hogy „[a]z
Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a
továbbiakban: Abtv.) 42. § (2) bekezdése alapján az
Alkotmánybíróság gyakorlata az, hogy a kihirdetett, de még
hatályba nem lépett törvény is képezheti alkotmánybírósági
eljárás tárgyát. Amennyiben a kifogásolt rendelkezések
alkotmányellenessége megállapítást nyer, a hatályos
jogszabályok vizsgálata során megállapított eredménytől
eltérően a következmény a hatálybalépés elmaradása.” (ABH 2002,
1126, 1129.) Ugyanígy járt el az Alkotmánybíróság a 34/1992.
(VI. 1.) AB határozat (ABH 1992, 192.) meghozatalakor is. Az
Alkotmánybíróság ezért az Abtv. 42. § (2) bekezdése értelmében
a kihirdetett, de hatályba még nem lépett törvény tekintetében
megállapítja, hogy az – 2010. május 1-jén – nem lép hatályba. A
határozat Magyar Közlönyben való közzététele az Abtv. 41. §-án
alapul.
Dr. Paczolay Péter
az Alkotmánybíróság elnöke,
előadó alkotmánybíró
Dr. Balogh Elemér Dr. Bragyova András
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Holló András Dr. Kiss László
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Kovács Péter Dr. Lenkovics Barnabás
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Lévay Miklós Dr. Trócsányi László
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Kiss László alkotmánybíró párhuzamos indokolása
Egyetértek a határozat rendelkező részével, de eltérő indokok
alapján látom megállapíthatónak a Polgári Törvénykönyvről szóló
2009. évi CXX. törvény (a továbbiakban: új Ptk.)
hatálybalépéséről és végrehajtásáról szóló 2010. évi XV.
törvény (a továbbiakban: Ptké.) 1. § (1) bekezdése, valamint
208. §-a, továbbá a nagykorú személy döntéshozatalának és
jognyilatkozata megtételének segítéséhez kapcsolódó polgári
nemperes eljárásokról szóló 2010. évi XVII. törvény 15. §-a
alkotmányellenességét és ex nunc hatályú megsemmisítését.
Álláspontom szerint az Alkotmánybíróságnak kizárólag csak a —
többségi határozat által is idézett és az ítélőtáblák 2002-es
felállításakor is alkalmazott — kétlépcsős hatályba léptetés
mostani alkotmányellenességének megállapítására kellett volna
alapítania a támadott rendelkezések megsemmisítését. A többségi
határozattal szemben úgy gondolom, hogy a kellő felkészülési
idő hiánya és az in malam partem visszaható hatályú szabályozás
megsértése nem is állapítható meg a jelen ügyben.
I.
A „kétlépcsős hatályba léptetés” alkotmányellenessége
Osztom a többségi határozatnak a következő megállapításait:
„[a]z új Ptk. első két könyve előbb a régi Ptk. többi részével,
majd 8 hónap múlva az új Ptk. további könyveivel is együtt
értelmezendő lesz, ami különösen a nem hatósági, nem hivatásos
jogalkalmazókat összezavarhatja.” Továbbá: „[a] kétlépcsős
hatálybaléptetéssel kapcsolatban megállapítható, hogy az új
Ptk. Második Könyve részben – a cselekvőképesség szabályait
illetően – átszövi a régi, eredetileg más fogalmi rendszerre
épült Ptk. (dologi jogi, kötelmi, öröklési) szabályait, de – az
új Ptk. 1:2. § (2) bekezdése folytán – szinte az egész
jogrendszert is. Megállapítható az is, hogy a Ptké. új Ptk.-t
hatályba léptető rendelkezése nem tartalmaz általános szabályt
a régi Ptk. alatt, a régi Ptk. szabályai szerint keletkezett
igények mikénti elbírálására, dacára annak, hogy számos helyen
a ’folyamatban lévő eljárásokban’ és ’ügyekben’ előírja az új
Ptk. alkalmazását.”
A kétlépcsős szabályozás — az iméntiek szerint — a kellő
felkészülési idő kritériumától függetlenül is az Alkotmány 2. §
(1) bekezdésébe foglalt jogbiztonság követelményének olyan
súlyos sérelmét idézi elő, amely gyakorlatilag a 2010. május 1-
jén hatályba léptetendő első és második Könyv alkalmazását is
teljesen elbizonytalaníthatja. E két könyv alkalmazása számos
vonatkozásban elválaszthatatlan mind a régi Ptk., mind pedig a
később hatályba léptetendő új Ptk. további könyveibe foglalt
rendelkezésektől. Ez pedig elsődlegesen nem a „kellő időnek”,
hanem egy — a vizsgált esetben — jogbizonytalanságot
eredményező hatályba léptetési módnak lett az egyenes
következménye. Hangsúlyozom azonban: nem önmagában a két- vagy
többlépcsős hatályba léptetési módszert tartom
alkotmányellenesnek, hanem az ilyen esetek közül csak azokat,
amelyeknél nyilvánvalóan kimutatható a különböző időpontokban
hatályba léptetett rendelkezések közötti szoros összefüggés,
kapcsolat. A jelen határozattal elbírált ügy kétséget kizáróan
ilyen. Én tehát a kétlépcsős hatályba léptetés
alkotmányellenességének megállapításánál megálltam volna, s nem
vizsgáltam volna sem a kellő idő, sem pedig az in malam partem
visszaható hatály kérdését. Magam egyébként mindkét
vonatkozásban a többségi határozattól — ha egészében nem is, de
részben mindenképpen — eltérő álláspontot vallok.
A következőkben ezt indokolom.
II.
A „kellő felkészülési idő” kérdése
Álláspontom szerint helyes a többségi határozat
kiindulópontja abban a tekintetben, hogy a kellő felkészülési
idő szempontjából a 349/B/2001. AB határozatot tekinti
precedensnek. E döntésében az Alkotmánybíróság az egyes építési
jogok korlátozásával összefüggésben rámutatott, hogy a „Balaton
üdülőkörzet területére regionális rendezési terv a Btv.-t
megelőzően 1979-ben az 1013/1979. (VI. 20.) MT határozattal
került elfogadásra. Ezt a rendezési tervet a Kormány ezt
követően 1005/1985. (II. 21.) MT határozatával egy alkalommal
módosította, amely módosítás a rendezési terv anyagi jogi
előírásait alapvetően nem érintette. Ugyanakkor a regionális
rendezési terv elfogadását követően részben már a
rendszerváltást megelőzően, részben a rendszerváltás
folyamatában olyan, a Balaton vízminőségére és a Balaton
üdülőkörzet környezeti állapotára negatív következményekkel
járó gazdasági, társadalmi változások következtek be a Btv.-vel
érintett területen, amelyek szabályozására a regionális
rendezési terv már nem volt alkalmas. Ezért a Balaton
környezeti viszonyait veszélyeztető folyamatok megakadályozása
érdekében tilalmakat, korlátozásokat vezettek be. E
korlátozások, tilalmak bevezetéséről a Balaton üdülőkörzet
egyes településein az építési tevékenység átmeneti
korlátozásáról szóló 1/1989. (I. 1.) ÉVM rendelet (a
továbbiakban: ÉVM rendelet) rendelkezett. A rendszerváltást
követően ezt a rendeletet többször módosították, azonban az
országos településrendezési és építési követelményekről szóló
253/1997. (IV. 12.) Korm. rendelet is fenntartotta a hatályát.
Az ÉVM rendeletet az Alkotmánybíróság 13/1998. (IV. 30.) AB
határozatában alkotmányellenesnek ítélte és 1999. március 31-i
hatállyal megsemmisítette. (ABH 1998, 429.) Az Alkotmánybíróság
határozata nyomán fogadta el az Országgyűlés az Átm.tv.-t. E
törvény 5. §-ának (1) bekezdése úgy rendelkezett, hogy a
törvény 1999. április 1-jén lép hatályba és a Balaton Kiemelt
Üdülőkörzet Területrendezési Tervéről szóló törvény
hatálybalépésével hatályát veszti. Az Átm.tv.-t később
módosította az 1999. évi LXVII. törvény, amely úgy változtatta
meg az 5. § (1) bekezdésének hatályra vonatkozó rendelkezését,
hogy az Átm.tv. a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területrendezési
Tervéről szóló törvény hatálybalépésével, de legkésőbb 2000.
december 31-ével hatályát veszti. Az Átm.tv.-t módosító törvény
1999. július 6-án lépett hatályba. Tehát 1999. nyarán
nyilvánosságot kapott az a tény, hogy új területrendezési terv
készül a Balaton üdülőkörzet területére és az elfogadásáról
szóló törvényt az Országgyűlés legkésőbb 2000. december 31-ig
el fogja fogadni. A Btv.-t az Országgyűlés 2000. október 17-én
fogadta el, 2000. november 3-án hirdették ki a Magyar
Közlönyben és 2000. december 3-án lépett hatályba. A tervezett
korlátozások már a tervezési folyamat során nyilvánosságot
kaptak, a parlamenti vita időszakában pedig nyilvánossá váltak
a terv előírásai.
Mindezeket figyelembe véve megállapítható, hogy az érintett
területek tulajdonosai számíthattak a terület-felhasználási és
építési előírások megváltozására, és arra is, hogy az új
rendezési előírások a környezet védelmét szolgáló szigorúbb
feltételeket fognak meghatározni. Az új törvény megalkotására
kinyilvánított jogalkotói szándék nyilvánosságra kerülését
követően kellő idő állt az érintettek rendelkezésére a jogerős
építési engedély megszerzéséhez, ha építéshez való jogukkal a
korábbi jogszabályi feltételek mellett kívántak élni.” (ABH
2002, 1250, 1251.).
Nem osztom ugyanakkor a többségi határozat ama
megállapítását, hogy a mintegy 60 §-ból álló Btv. nem
hasonlítható össze az új Ptk. 2010. május 1-jén hatályba lépő
115 §-ával, különösen azért nem, mert a sérelemdíjon és a sajtó
felelősségére vonatkozó szabályozáson kívül az új
cselekvőképességi szabályok túlnyomó része már megjelent a
rendesbírósági gyakorlatban. Ezek tehát már nem is
minősíthetőek „radikális változásoknak” (erre nézve lásd Gadó
Gábor: Alapjogok védelme az új Polgári Törvénykönyvben.
Fundamentum 2010/1. 21 és köv. o.) Ennek megfelelően nem de
novo kellett volna elbírálni a jelen ügyet, hiszen az
Alkotmánybíróság nem először szembesült a problémával. A kellő
felkészülési idő szempontjából fontos körülmény az is, hogy nem
az egész kódex lépett volna hatályba május 1-jén, csak a kódex
115 §-a.
Nem tudok egyetérteni a többségi határozattal abban sem, hogy
a Ptké. kihirdetésének napja lenne irányadó a kellő
felkészülési idő számítása szempontjából. A többségi határozat
szerint „a felkészülési időt önmagában nem nyitja meg az, ha a
jogszabály szövege ugyan megismerhető, de a hatályba lépés még
kétséges vagy annak időpontja ismeretlen. A felkészülési idő a
jogszabállyal bevezetett változások biztosra vehető hatályba
lépésének megismerésekor kezdődhet, mert ekkor kerülnek a
személyek abba a helyzetbe, hogy a jogszabály hatályba
lépésével számolniuk kell, vagyis fel kell készülniük arra.”
Mint láttuk eltérő, más elvi alapra helyezkedett az
Alkotmánybíróság a 349/B/2001. AB határozatában, amelyben — a
fentiekben idézettek szerint — elegendőnek tartotta, hogy már
„1999. nyarán nyilvánosságot kapott az a tény, hogy új
területrendezési terv készül a Balaton üdülőkörzet területére
és az elfogadásáról szóló törvényt az Országgyűlés legkésőbb
2000. december 31-ig el fogja fogadni.” (ABH 2002, 1241,
1250.). Nézetem szerint az új Ptk. 2009. november 20-ai
kihirdetése az irányadó ebből a szempontból, és ésszerűen ettől
az időponttól kezdve számíthattak rá a jogalanyok és
jogalkalmazók, hogy a kódexből a 115 § 2010. május 1-jén
hatályba lép. Ezek alapján nem ezért látom megállapíthatónak a
kellő felkészülési idő hiányát. (Megjegyzem: a fent idézett
Btv. vizsgált rendelkezései mögött sem egyetlen, hanem több
száz eset állt.)
III.
Az in malam partem visszaható hatály problémája
Álláspontom szerint a támadott szabályozás nem valósít meg in
malam partem visszaható hatályú, kötelezettségnehezítő
szabályozást sem. Előrebocsátom, hogy minden alkotmányos
demokráciában a polgárok szabadságának részét képezi, hogy
cselekvéseiket csak az általuk előzetesen megismerhető, a
jogalkotás formalizált szabályainak betartásával alkotott
szabályok korlátozhatják (Lásd a 8/2005. (III. 19.) AB
határozatot, ABH 2005, 102, 104.) A magyar szakirodalomban
Peschka Vilmos mutat rá az in malam partem visszaható hatályú
jogi szabályozás elutasításának egyik legerősebb indokára: a
retroaktív norma esetén nem várható el az „ignorantia iuris
neminem excusat” szabály (ami nem más, mint egy megdönthetetlen
vélelem) érvényesülése, a megismerhetőség hiányában pedig
kizárt, hogy a polgárok cselekvési lehetőségek között
válasszanak (Peschka Vilmos: The Retroactive Validity of Legal
Norms. Acta Juridica Hungarica, 1999/1-2. 9-15.o.)
Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint a jogállamiság részét
képező jogbiztonság megköveteli azt a tényleges lehetőséget,
hogy a jogalanyok magatartásukat a jog előírásaihoz tudják
igazítani, ezért ennek érdekében hangsúlyozni kell azt a
tilalmat, hogy jogszabály a kihirdetését megelőző időre nem
állapíthat meg kötelezettséget, és nem nyilváníthat magatartást
jogellenessé. A fentiekkel összhangban az Alkotmánybíróság a
kiszámíthatóság és az előreláthatóság követelményéből vezette
le a visszamenőleges hatályú jogalkotás tilalmának szabályát. E
tilalom figyelmen kívül hagyása összeegyeztethetetlen a
jogállamiság részét képező jogbiztonság elvével, s így
alkotmányellenesség megállapításához vezethet (34/1991. (VI.
15.) AB határozat (ABH 1991, 170.); 11/1992. (III. 5.) AB
határozat (ABH 1992, 77.); 4/1992. (I. 28.) AB határozat (ABH
1992, 332.) 25/1992. (IV. 30.) AB határozat (ABH 1992, 131.);
28/1992. (IV. 30.) AB határozat; ABH 1992, 155.); 57/1994. (XI.
17.) AB határozat, ABH 1994, 316.). Módszertanilag az
Alkotmánybíróság a visszamenőleges szabályalkotás tilalmának
fent említett meghatározásával tulajdonképpen a jogalkotásról
szóló 1987. évi XI. törvény (a továbbiakban: Jat.) 12. § (1)
bekezdésében szereplő követelményt emelte alkotmányos szintre
(„alkotmányos jelentőségű szabály”) azzal, hogy azt a
jogbiztonság részévé tette. Megjegyzem ugyanakkor, hogy
egyáltalán nem evidens, hogy az Alkotmánynál alacsonyabb szintű
jogszabályok válnak egyes alkotmányi fogalmak alkalmazásakor
azok kiegészítő tételeivé.
Az Alkotmánybíróság működésének kezdetén elsősorban a
jogszabályok kihirdetésének, „vissza-dátumozásának” a
problémájával kapcsolatban merült fel a visszaható hatály
tilalma [pl. 34/1991. (VI. 15.) AB határozat, ABH 1991, 173.],
aztán a későbbi ügyekben nyilvánvalóvá vált, hogy a tilalom
csak részben függ össze a jogszabály kihirdetésének
időpontjával. Míg a visszamenőlegesen kihirdetett szabály
mindenképpen visszaható lesz, a kihirdetés napján hatályba
lépő, vagy a kellő felkészülési időt hagyó szabály eseti (de
nem „esetről-esetre” eldöntendő elvi alapú) vizsgálata alapján
lehet csak abban a kérdésben állást foglalni, hogy az valójában
visszaható hatályú-e vagy sem. Az antedatált (visszamenőlegesen
kihirdetett) jogszabály ebbéli minőségét ténykérdés dönti el:
mely napon lépteti hatályba magát a jogszabály, mikor került a
Magyar Közlönyben kihirdetésre, illetve az érintettek mikor
értesülhettek a kihirdetésről (mikor került az előfizetőkhöz,
illetőleg mikortól volt olvasható az interneten). Az
alkotmánybírósági eljárásban megdönthető vélelem szól amellett,
hogy a tényleges kihirdetés időpontja megegyezik a Magyar
Közlöny megjelenésének a dátumával. Bár az Alkotmánybíróság a
jogszabály érvényességi kellékeként kezeli a kihirdetés
aktusát, a visszamenőleges hatályba léptetés per se nem minden
esetben jár együtt — a norma alkotmányellenességének
megállapítását követően — annak megsemmisítésével. Az
antedatált jogszabály alapján létrejött jogviszonyok kímélete,
vagyis a jogbiztonság érvényesülése érdekében az
Alkotmánybíróság nem minden esetben állapítja meg az
alkotmányellenességet. Az antedatált jogszabály alapján
létrejött jogviszonyok kíméletét kétféleképpen éri el az
Alkotmánybíróság. A támadott norma megsemmisítését csak arra az
időszakra állapítja meg, amelyben azt az érintettek nem
ismerhették meg, hangsúlyozva, hogy a döntés előtt létrejött
jogviszonyokat a megsemmisítés nem érinti [25/1992. (IV. 30.)
AB határozat, ABH 1992, 131, 133.], vagy még a norma
megsemmisítésétől is eltekint, s a döntés csak az
alkotmányellenességet állapítja meg. Az Abtv. 43. § (4)
bekezdése — amely, ha a jogbiztonság, vagy az indítványozó
különösen fontos érdeke indokolja, lehetőséget ad arra, hogy a
testület ne a határozatának megjelenésétől (ex nunc) határozza
meg az alkotmányellenes „jogszabály hatályon kívül
helyezésének, illetőleg alkalmazhatóságának időpontját” — nem
abszolút szabály. Esetről-esetre mérlegeli a testület, hogy
melyik megoldás szolgálja jobban a jogbiztonság érvényesülését:
az alkotmányellenesség következményeinek levonása, vagy az
attól való tartózkodás. [Hasonló megoldást alkalmazott az
Alkotmánybíróság a 2/1991. (I. 29.) AB határozatban (ABH 1991,
375, 376.), a 18/1991. (II. 23.) AB határozatban (ABH 1991,
399, 400.), valamint a 723/B/1998. AB határozatban (ABH 1999,
795, 799-800.).]
Megjegyzem, míg a teljesedésbe ment jogviszonyok esetén az
ítélkezés következetes, addig abban a kérdésben, hogy a
folyamatos jogviszonyt alakító visszamenőleges szabályalkotás
visszaható hatályú-e, a gyakorlat meglehetősen bizonytalan,
esetről-esetre dönt. Ennek egyik oka, hogy az Alkotmány nem ad
iránymutatást abban a kérdésben, hogy a tiltott visszaható
hatályú szabályozás megállapításának feltétele-e, hogy (lezárt,
illetőleg folyamatban levő) anyagi vagy eljárási jogviszonnyal
kapcsolatban merülhet-e fel a visszaható hatály tilalma. Az
újabb, általam opponált gyakorlat szerint csak a létrejött
anyagi jogi normán alapuló jogviszonyok esetén kerülhet szóba a
retroaktív hatályú jogalkotás tilalma. (349/B/2001. AB
határozat, ABH 2002, 1241, 1245.)
Míg a magyar gyakorlatban a törvényhozót minden jogviszonnyal
kapcsolatban kötik a kötelezettségnehezítő visszaható hatályú
jogalkotás korlátai [11/1992. (III. 5.) AB határozat, ABH 1992,
77, 81.] addig a klasszikus és a modern alkotmányos felfogás
szerint a visszaható hatály tilalma csak a büntetőügyekre
terjed ki. A római jogi jogelvhez hasonlóan (Madison és
Jefferson véleményével szemben) az amerikai szövetségi
Alkotmány szerint is csak a büntető jogalkotásra irányadó a
tilalom, és az Emberi Jogok Európai Egyezményének 7. cikke is
csak a büntető jogalkotás tekintetében rendelkezik a
retroativitás tilalmáról. A magyar Alkotmány két rendelkezése
irányadó a visszaható jogalkotásra. Az Alkotmány 57. § (4)
bekezdésébe foglalt nullum crimen és nulla poena szabály
biztosítja az in malam partem visszaható hatályú szabályozás
tilalmát, az egyéb (polgári, közigazgatási stb.) jogviszonyok
visszamenőleges megváltoztatásának elbírálásakor pedig az
Alkotmány 2. § (1) bekezdése az irányadó.
Ahogyan azt a 349/B/2001. AB határozathoz fűzött
különvéleményben összefoglaltam, az Alkotmánybíróság gyakorlata
szerint a visszaható hatályú jogi szabályozásból nem minden
esetben következik az alkotmányellenesség megállapítása: csak a
jogalanyokra hátrányos in malam partem visszaható hatályú
szabályozás vet fel alkotmányossági problémát. Nem tilalmazott,
ha a jogalkotó kizárólag jogot megállapító, jogot kiterjesztő,
kötelezettséget enyhítő, vagy más, a jogszabály valamennyi
címzettje számára a korábbi szabályozásnál egyértelműen
előnyösebb rendelkezést tartalmazó jogszabályt rendel
visszamenőlegesen alkalmazni; ha a jogalkotó úgy dönt, hogy a
jogszabály hatálybalépését követően az azt megelőző időszakra
teljesítendő kötelezettségek csak akkor — és abban a mértékben
— alkalmazhatók, amennyiben összességükben nem terhesebbek,
mint a korábban hatályos rendelkezések. Az sem tilalmazott, ha
a jogszabály visszamenőlegesen rendelkezik ugyan, de ennek
kihatása — a kötelezettség teljesítése — a jogszabály
hatálybalépése után következik be (ABH 2002, 1241, 1260-1261.).
Az Alkotmánybíróság eddig e kimentési szabályok
részletezésével adós maradt. Nem bocsátkozott annak
vizsgálatába sem, hogy a jogalanyok egyik csoportjának
biztosított visszamenőleges jogkiterjesztés hogyan hat más (pl.
az egyenlő bánásmód követelményének érvényesítésekor: a
homogén) csoportokra. Azt sem vizsgálta az eddigi gyakorlatában
részletesen, mi nem minősül „összességében nem terhesebb”
kötelezettség-megállapításnak. Az a kimentési ok, amely szerint
„a korábbi szabályok szerint lezárt jogviszonyokba —
kivételesen — csak akkor lehet alkotmányosan beavatkozni, ha
azt a jogbiztonsággal konkuráló más alkotmányos elv
elkerülhetetlenné teszi, és ezzel nem okoz az elérni kívánt
célhoz képest aránytalan sérelmet” [11/1992. (III. 5.) AB
határozat, ABH 1992, 77, 82.] nem vonatkozik az in malam partem
visszaható hatályú szabályozásra. A büntetőügyeken kívüli
kötelezettségnehezítő visszaható hatályú szabályozás per se
ellentétes az Alkotmány 2. § (1) bekezdésébe foglalt
jogállamiság részét képező jogbiztonság követelményével.
Álláspontom szerint a jelen ügyben ezt a mérlegelést el
kellett volna végeznie az Alkotmánybíróságnak, és arra a
következtetésre kellett volna jutnia, hogy a fogyatékos
polgártársaink jogait kiterjesztő szabályozás éppen, hogy in
bonam partem természetű, a velük szerződéses jogviszonyba
kerülő cselekvőképes jogalanyok számára pedig a törvényhozó
kellő felkészülési időt biztosított az új szabályok
alkalmazására. Ami az új személyiségi és sajtójogi
rendelkezéseket illeti, azok részben az Alkotmány 54. §-ának
védelme alatt álló emberi méltósághoz való jog érvényesülését
(sérelemdíj), részben pedig az Alkotmány 61. § (2) bekezdésébe
foglalt kommunikációs jogot a sajtószabadságot erősítik. Ez
utóbbi alapjog korlátozása a gyakorlat szerint csak nagyon
ritkán fogadható el más jogok érvényesülése érdekében, minden
kommunikációs jogot korlátozó törvényt megszorítóan kell
értelmezni [30/1992. (V. 26.) AB határozat, ABH, 1992, 167,
178.). A fentiek alapján nem tartom megállapíthatónak az in
malam partem visszaható hatályú szabályozás tilalmának a
megsértését sem.
Budapest, 2010. április 26.
Dr. Kiss László
alkotmánybíró
dr. Bragyova András alkotmánybíró különvéleménye
Nem értek egyet azzal, hogy a Polgári Törvénykönyvről szóló
2009. CXX. törvény hatályba léptetéséről szóló 2010. évi XV.
törvény 1. § (1) bekezdése és 208. §-a alkotmányellenes. Ezen
állításom a következőkkel támasztom alá.
1. A többségi határozat érvelése szerint a kellő felkészülési
idő hiánya és az ebből keletkező jogbizonytalanság miatt
alkotmányellenes a Polgári Törvénykönyv első két könyvének a
többit megelőzően, 2010. május 1-ével történő hatályba
léptetése.
A kellő felkészülési idő biztosításának kívánalma az
Alkotmánybíróság 1992. óta kialakított gyakorlata [25/1992.
(IV. 30.) ABH 1992, 132.] a jogszabályok kihirdetése —
tartalmuk ismertté válása — és hatályba lépése (alkalmazásának
vagy teljesítésének kötelezettsége) között eltelt időt
vizsgálja, abból a szempontból, hogy a jogkereső közönség és a
jogalkalmazók megfelelően fel tudtak-e készülni a jogi
változások követésére. Ez a követelmény a jogállami klauzulán
alapul: a jog változásának egyik alkotmányos korlátja. A jog
változásának persze más — a változáshoz kötött, tehát nem
abszolút — alkotmányos korlátai is vannak. A kellő felkészülési
idő követelményét az Alkotmánybíróság gyakorlata mindeddig nem
választotta el elég világosan — és ebben a határozatban sem — a
jogrendszer változásának más alkotmányos korlátaitól.
A kellő felkészülési idő követelménye a jogrendszer
változásával szemben támasztott alkotmányos követelmények
leggyengébbike, éspedig azért, mert tartalomtól független (így
formális) követelmény. Mindössze annyit kíván, hogy a
jogváltozás ne legyen rajtaütésszerű, meglepő, és ezzel ne
okozzon jogbizonytalanságot vagy túlzott nehézséget a
jogrendszer működésében. Mint látható, a kellő felkészülési idő
elsősorban jogpolitikai követelmény, mivel célszerűségi
szempontok és gyakorlati feltételek, körülmények mérlegelésén
múlik, mennyi idő szükséges valamely tervezett vagy elfogadott
jogrendszer-változtatás kellő idővel történő hatályba
léptetéséhez. Ugyancsak döntően jogpolitikai — az előnyök és
hátrányok felbecsülésén és értékelésén alapuló — döntés, hogy
egy törvény hatályba léptetéséhez mennyire felkészült a
jogalkalmazó szervezet (esetünkben döntően a bíróságok és a
gyámhatóságok). E kérdések eldöntése nemcsak társadalmi tények
és egyes szervezetek állapotának, erőforrásainak felbecsülésén
alapul, hanem e tények értékelésén is. Az ilyesfajta
jogpolitikai döntések a törvényhozó hatáskörébe és felelősségi
körébe tartoznak. Alkotmányellenességet ezen az alapon csak — a
francia közigazgatási jogból vett terminussal — a törvényhozó
nyilvánvalóan téves mérlegelése (erreur manifeste
d’appréciation) esetén lehetne megállapítani. Ilyenről,
szerintem, itt nem lehet beszélni, hiszen a Polgári
Törvénykönyv hosszú és fordulatokban nem szegény előkészítése
alatt a kodifikáció folyamata a szakemberek és érdeklődő
jogalkalmazók számára jól követhető volt — pl. az 1999 és 2008
között megjelent Polgári jogi kodifikáció című folyóiratban. A
Polgári Törvénykönyv köztársasági elnök által visszaküldött és
némely módosításokkal újra elfogadott szövege pedig 2009.
november 20-án jelent meg a hivatalos lapban. A Törvénykönyv
hatályba léptetésére ettől kezdve minden jogalkalmazónak módja
volt felkészülni — olyannyira, hogy a felkészülést segítő
kiadványok is megjelentek, felkészítő képzések indultak stb. Az
is igaz, hogy az új Polgári Törvénykönyv egyes
rendelkezéseiről, illetve bizonyos szakmai és koncepcionális
kérdések körül komoly jogpolitikai viták voltak — de ezek
eldöntése nem lehet az Alkotmánybíróság dolga.
A Polgári Törvénykönyv két részben való hatályba léptetése is
ilyesfajta vitát váltott ki. Elfogadom, hogy jogpolitikai
szempontból számos komoly érv hozható fel az egész törvénykönyv
egyszerre történő hatályba léptetetése mellett, de nem látom,
milyen alkotmányjogi érvek szólnak az ettől eltérő törvényhozói
döntés ellen. (A nagy törvénykönyvek fokozatos vagy területi
hatályában részleges hatályba léptetése nem ritkaság: a Code
civilt például annak idején harminchat törvény léptette
fokozatosan hatályba, majd egy utolsó egységesítette a
szövegét.) Annál is kevésbé látom ezt, mert több nagy
jelentőségű, jogalkalmazók tízezreit és jogkeresők millióit
érintő törvény (pl. a Ket. vagy éppen a társasági törvények)
hatálybalépése hasonló módon történt, anélkül, hogy
alkotmányjogi aggályokat vetett volna fel. A Polgári
Törvénykönyv egyediségével kapcsolatos érvelést gyengíti, hogy
az új Polgári Törvénykönyvben — lévén rekodifikáció – tartalmi
újdonság (új tartalmú szabály) viszonylag kevés található,
valamint az is, hogy a Polgári Törvénykönyv távol van attól,
hogy a magánjogi viszonyok szabályozásának kizárólagos törvénye
legyen.
A kellő felkészülési idő követelménye mást jelent a jogkereső
közönség és mást a hivatásos jogalkalmazó számára. A jogkereső
közönségnek nem nagyon van mit felkészülnie az új Polgári
Törvénykönyvből, mint ahogyan valószínűleg a régit (vagyis a
mait) sem ismeri — ezért a változások sem érhetik váratlanul. A
jogi szakemberek — bírák, ügyészek, ügyvédek, közjegyzők,
köztisztviselők — számára pedig a felkészülési idő a Ptk. két
könyve alkalmazására nem mondható kevésnek, hiszen (mint
fentebb említettem volt) az önképzés mellett számos más eszköz
állt, illetve áll rendelkezésükre. A jogszabályok változásának
követését számos adatbázis és jogi tartalomszolgáltató segíti,
a jogászi szakma számára a törvényhozás változásainak követése
pedig szakmai követelmény, éppúgy mint más hivatásokban a
továbbképzés.
A fenti megfontolások alapján — és arra is tekintettel, hogy
az Alkotmánybíróság mércéje eléggé hajlékony volt a kellő
felkészülési idő megállapításában, ahogyan ezt a határozat be
is mutatja — nem tudtam követni a többséget abban, hogy a
törvényhozó nyilvánvalóan helytelenül mérlegelte volna volt az
új Ptk. első két könyvének a törvény kihirdetését több mint öt
hónappal követő, hatályba léptetéséhez szükséges „kellő időt”.
2. A többségi határozat azonban a Ptké. megsemmisítését
nemcsak a kellő felkészülési idő szűkösségével, hanem azzal is
indokolja, hogy az új Ptk. első két könyve, amely május
elsejével lépett volna hatályba, több fontos anyagi jogi
változtatást vezetett volna be a személyek jogában, ami
jogbizonytalansághoz vezetett volna. Ez természetesen
elképzelhető, de elképzelhető az is, hogy a jogalkalmazók
képesek lettek volna — például megfelelő átmeneti szabályok
segítségével és önálló jogalkalmazással —a nehézségek
áthidalására. Olyan nehézségekére, amelyek minden átfogó új
törvény alkalmazásával kezdetben együtt járnak és valószínűleg
az új Ptk. későbbi hatályba lépésével sem lesznek elkerülhetők.
Alkotmányjogi érvnek, különösen egy hatályba sem lépett törvény
esetében, csak a nyilvánvaló és elkerülhetetlen, mintegy
természeti csapásként bekövetkező jogalkalmazási nehézség lenne
elfogadható, és én személy szerint ilyet nem tudtam felfedezni.
A kifejtettek felhívják a figyelmet arra, hogy a „kellő
felkészülési idő” az Alkotmánybíróság gyakorlatában nem csak
azt jelenti, amit fentebb vázoltam és amin a határozat alapul.
A kellő felkészülési idő hiánya, mint említettem, formai
alkotmányellenességi indok: nem a kellő felkészülési idő nélkül
hatályba léptetett törvény (vagy más jogszabály) tartalmának
alkotmányellenességén alapul. Ugyanaz a törvény több
felkészülési idővel nem alkotmányellenes. Ez áll a Ptké.-re is,
hiszen az új Ptk. 2011. január 1-i hatályba lépése a határozat
szerint (változatlan tartalommal) nem alkotmányellenes.
Ugyanakkor az Alkotmánybíróság eddigi gyakorlata, amelyet a
jelen határozat is követ, nem mindig választja el a kellő
felkészülési idő követelményét más, a jogrendszer változásának
alkotmányosságát szabályozó alkotmányos elvektől — mint a
szerzett jogok védelme, a visszamenőleges jogalkotás (és
–alkalmazás tilalma), valamint a megfelelő átmeneti szabályok
megalkotásának hiánya —, amelyek önmagukban indokolhatják egyes
jogi normák alkotmányellenességét. Ezek közül bármelyik a Ptké.
vagy egyes szabályai alkotmányellenességének megállapítására
vezethetett volna — de egyik sem azonosítható a kellő
felkészülési idő hiányával. Ha a polgári jogi szabályok
változása egyes esetekben visszamenőleges jogalkotás lenne —
amire per definitionem nem lehet felkészülni, így a kellő
felkészülési idő érve elesik —, akkor alkotmányellenessége
esetleg ezen az alapon megállapítható lett volna. Ugyanez áll a
szerzett jogok védelmének (a visszamenőleges jogalkotás
tilalmával szoros kapcsolatban álló) alkotmányos elvére is. De
a felkészülési idő hossza itt sem játszhat szerepet.
A Ptké. (vagy egyes szabályai) alkotmányellenességének
megállapítására vezethetett volna, ha a törvény nem tartalmaz
az új és a régi szabályozás közötti eltérésekből fakadó időbeli
jogszabály-összeütközéseket (vagy más nehézségeket) megfelelően
rendező átmeneti szabályokat. Ha például az új Ptk. egyes, a
korábbitól eltérő szabályait folyamatban lévő eljárásokban
alkalmazni rendeli, ez esetenként jogbizonytalansághoz
(joghézaghoz) vezethet — de ilyenkor elsősorban a bírói
gyakorlat dolga a megoldás megtalálása. Ilyen érveléssel
találkozunk a személyiségi jogok védelmének új szabályaival
kapcsolatban. Ez azonban nem a kellő felkészülési idő kérdése,
mert az átmeneti szabályok megalkotására (ha hiányuk valóban
alkotmányellenességhez vezet) mindenképpen szükség van,
bármennyi idő teljen is el a Ptké. kihirdetése és az új Ptk.
hatályba lépése között. A korábbi személyiségi jogi normák
ugyanis így is, úgy is az új Ptk. hatálybalépésig kötelezők
maradnak. Ugyanakkor a tartalmilag sokban új cselekvőképességi
is gondnoksági szabályok esetében a határozat, számomra nem
meggyőzően, a kellő felkészülési idő hiányával érvel, miközben
a Ptké. ezzel kapcsolatos átmeneti szabályai (különösen a 8. §)
akár öt éves átmenti időszakra is fenntartják a
cselekvőképtelen gondnokolt korábbi Ptk. szerinti jogi
helyzetét. Ebben az esetben nehéz elfogadni, hogy itt kevés
lenne a felkészülési idő az érintettek számára. Az új és a régi
szabályok között mindenképpen lesz különbség, és ez, ha a
többségi határozat érvelése helyes, később is
jogbizonytalanságot fog okozni. Ennek ellenére a többség
felfogása szerint ugyanezek a szabályok fél évvel később már
nem lesznek alkotmányellenesek, holott az egyik szabályozási
rendszerből a másikba való átmenet akkor is ugyanolyan
nehézségekkel járhat.
Budapest, 2010. április 26.
Dr. Bragyova András
alkotmánybíró
. |