Hungarian

Ügyszám: .	1561/H/2010
Előadó alkotmánybíró: Bragyova András Dr. .

Az indítvány lényege: .

A döntés száma: 45/2011. (VI. 9.) AB határozat .

ABH oldalszáma: 2011/961 .

A döntés kelte: Budapest, 06/07/2011 .

.

A döntés szövege: .

A döntés szövege:                  A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!                                 Az  Alkotmánybíróság  az  Országos Választási  Bizottságnak  az országos    népszavazás   kitűzésére   irányuló   kezdeményezés aláírásgyűjtő  íve mintapéldányának, illetve az  azon  szereplő kérdés  hitelesítésével  kapcsolatban hozott  határozata  ellen benyújtott kifogás alapján meghozta a következő                          határozatot: Az  Alkotmánybíróság az Országos Választási Bizottság 634/2010. (X.   1.)   OVB   határozatát  a  jelen  határozatban   foglalt indokolással helybenhagyja. Az  Alkotmánybíróság  ezt  a határozatát  a  Magyar  Közlönyben közzéteszi.                            Indokolás                               I.                                 Indítványozó  országos népszavazási kezdeményezés aláírásgyűjtő ívének  mintapéldányát  nyújtotta be  hitelesítés  céljából  az Országos  Választási  Bizottsághoz (a  továbbiakban:  OVB).  Az aláírásgyűjtő íven a következő kérdés szerepelt: „Egyetért-e  Ön azzal, hogy jogerős ítélet nélkül legfeljebb  1 évig tarthasson az előzetes fogvatartás?” Az  OVB  az  aláírásgyűjtő ív mintapéldányának hitelesítését  a 634/2010.  (X.  1.)  OVB határozatával (a továbbiakban:  OVBh.) megtagadta. Az  OVB  döntését  azzal indokolta, hogy „a  kérdésben  tartott eredményes népszavazás alkotmányellenes eljárásra kötelezné  az Országgyűlést,   így   a  kérdés  burkolt  alkotmánymódosításra irányul”. Az OVBh. indokolásában foglaltak szerint „a kérdésben tartott  eredményes népszavazás következményeként  megalkotandó szabályozás szerint a bíró mérlegelésétől függetlenül egy  évet követően megszűnne a terhelt előzetes letartóztatása”. Így  nem lenne  biztosított  az,  „hogy az állam  teljesítse  a  büntető hatalom    gyakorlására   vonatkozó   alkotmányos   jogát    és kötelezettségét”. Az OVB határozatában megállapította,  hogy  a kérdésben  nem  lehet  országos népszavazást  tartani,  így  az országos  népszavazásról és népi kezdeményezésről  szóló  1998. évi  III.  törvény (a továbbiakban: Nsztv.)  10.  §  b)  pontja alapján megtagadta az aláírásgyűjtő ív hitelesítését. A kezdeményező a törvényes határidőn belül kifogást nyújtott be az    Alkotmánybírósághoz   az   OVB   határozatával   szemben. Álláspontja  szerint  az  OVB  tévesen  állapította  meg,  hogy sikeres népszavazás esetén sérülne az állam joga és kötelessége a   büntető  hatalom  gyakorlására.  A  sikeres  népszavazás  a hatályos szabályozásban foglalt időtartamot csökkentené,  ezért nem ütközik jogszabályba. Álláspontja szerint a kérdés megfelel a    népszavazási   kezdeményezés   követelményeinek   és    az aláírásgyűjtő ív hitelesíthető. Ezért  kérte,  hogy  az  Alkotmánybíróság  az  OVB  határozatát semmisítse   meg,   és   az   OVB-t   kötelezze   új    eljárás lefolytatására.                               II.                                 Az  Alkotmánybíróság a kifogást az alábbi jogszabályok  alapján vizsgálta meg: 1. Az Nsztv. vonatkozó rendelkezései:  „10.   §  Az  Országos  Választási  Bizottság  megtagadja   az aláírásgyűjtő ív hitelesítését, ha  (…)  c)  a kérdés megfogalmazása nem felel meg a törvényben foglalt követelményeknek,”  „13.  §  (1) A népszavazásra feltett konkrét kérdést úgy  kell megfogalmazni, hogy arra egyértelműen lehessen válaszolni.”    2.  A  választási  eljárásról szóló 1997. évi  C.  törvény  (a továbbiakban: Ve.) vizsgálatba bevont rendelkezései:  „130.   §   (1)   Az   Országos  Választási  Bizottságnak   az aláírásgyűjtő  ív,  illetőleg a konkrét kérdés  hitelesítésével kapcsolatos  döntése  elleni kifogást a határozat  közzétételét követő  tizenöt  napon  belül lehet  —  az  Alkotmánybírósághoz címezve — az Országos Választási Bizottsághoz benyújtani.  (…)  (3) Az Alkotmánybíróság a kifogást soron kívül bírálja el.  Az Alkotmánybíróság az Országos Választási Bizottság, illetőleg az Országgyűlés  határozatát helybenhagyja, vagy azt megsemmisíti, és   az   Országos   Választási   Bizottságot,   illetőleg   az Országgyűlést új eljárásra utasítja.”                                III. A kifogás nem megalapozott. 1.   Az   Alkotmánybíróság  hatáskörét  a   jelen   ügyben   az Alkotmánybíróságról  szóló 1989. évi XXXII.  törvény  1.  §  h) pontjában  foglaltaknak megfelelően a Ve.  130.  §-a  határozza meg.  Az Alkotmánybíróság kifogás alapján lefolytatott eljárása jogorvoslati  eljárás, amelynek során az  Alkotmánybíróság  azt vizsgálja, hogy a beérkezett kifogás megfelel-e a Ve. 77. § (2) bekezdése  a)-c) pontjaiban, valamint a 130. § (1) bekezdésében foglalt  feltételeknek,  továbbá az  OVB  az  aláírásgyűjtő  ív hitelesítési  eljárásában  az  Alkotmánynak  és   az   irányadó törvényeknek   megfelelően  járt-e  el.   Eljárása   során   az Alkotmánybíróság  e  feladatát  alkotmányos   jogállásával   és rendeltetésével összhangban látja el. [25/1999.  (VII.  7.)  AB határozat, ABH 1999, 251, 256.] A  kifogás  a  törvényi feltételeknek megfelel,  ezért  azt  az Alkotmánybíróság  a Ve. 130. § (3) bekezdése  alapján  érdemben bírálta el. 2.   Az   Alkotmánybíróság  elsőként  azt  vizsgálta,  hogy   a népszavazásra  feltenni  kívánt  kérdés  —  amely  az  előzetes fogvatartás   idejének   limitálására   irányul   —   az    OVB határozatában  foglalt  indokoláson  túlmenően  megfelel-e   az egyértelműség követelményének. Az  Alkotmánybíróság  már  több határozatában  foglalkozott  az Nsztv.  13. § (1) bekezdésében foglalt a népszavazásra feltenni kívánt    kérdésekkel    szemben    támasztott    egyértelműség követelményével  [51/2001. (XI. 29.) AB  határozat,  ABH  2001, 392,  396.;  25/ 2004. (VII. 7.) AB határozat, ABH  2004,  381, 386.;  24/2006.  (VI. 15.) AB határozat, ABH 2006,  358,  362.; 26/2007.  (IV.  25.)  AB határozat, ABH 2007,  332,  342.].  Az Alkotmánybíróság  gyakorlata az egyértelműség  követelményét  a népszavazáshoz    való    jog   érvényesülésének    alkotmányos garanciájaként  értelmezi. A népszavazásra bocsátott  kérdésnek egyrészt   a  választópolgár,  másrészt  a  jogalkotó   számára egyértelműnek  kell  lennie.  A  választópolgári  egyértelműség követelménye   szerint   a  népszavazásra   feltett   kérdésnek egyértelműen    eldönthetőnek    kell    lennie,     arra     a választópolgárnak   „igen”-nel  vagy  „nem”-mel   kell   tudnia válaszolni.  Ebből  következően a túl  bonyolult,  érthetetlen, értelmezhetetlen,  félreérthető  vagy  félrevezető  kérdés  nem tekinthető egyértelműnek.  Az  Alkotmánybíróság a 26/2007. (IV. 25.) AB határozatában azt is     megállapította:    a    választópolgári    egyértelműség követelményének  része,  hogy  a  választópolgárok   a   kérdés megválaszolásának lehetséges következményeit világosan  lássák. Következésképpen  az  Alkotmánybíróság  álláspontja  szerint  a választópolgárokat  félrevezető,  félreérthető   kérdések   nem felelnek  meg az egyértelműség követelményének (ABH 2007,  332, 337.).   Az   Alkotmánybíróság  e  határozatában   hangsúlyozta továbbá, hogy „[a]z egyértelműség követelményének lényege, hogy a  népszavazási  kérdésnek  döntésre alkalmasnak  kell  lennie, aminek   a   jogalkotói  és  a  választópolgári   egyértelműség feltétlenül   szükséges,   de  nem   egyetlen   feltétele.   Az egyértelműség részének tekinti az Alkotmánybíróság azt is, hogy a  népszavazási  kérdésben  foglalt  döntési  kötelezettség  ne legyen  kivitelezhetetlen, végrehajthatatlan, következményeiben kiszámíthatatlan. Ezért az Alkotmánybíróság a jövőben az  egyes népszavazási  kérdések  alkotmányos  megengedhetőségéről  szóló döntéseiben e szempontot is figyelembe fogja venni.” (ABH 2007, 332, 337.)  A  jelen esetben népszavazásra bocsátandó kérdés arra irányul, hogy  az előzetes fogvatartás időtartama jogerős ítélet  nélkül legfeljebb  egy  évig  tarthasson. A  kérdés  egyértelműségének vizsgálata során két pontot kell részletezni: egyrészt meg kell vizsgálni,  hogy mely időszak tartozik az „előzetes fogvatartás időtartamába”,   másrészt  át  kell  tekinteni   az   „előzetes fogvatartás” fogalmát.  2.1.    Az   előzetes   letartóztatás   tartamának   részletes szabályait a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény  (a továbbiakban:  Be.) 131. és 132. §-ai tartalmazzák.  A  Be.  az előzetes  letartóztatás  tartamát  több  szempont  alapján   is differenciálja.  Az  első megkülönböztetési  szempont,  hogy  a vádirat  benyújtása előtt, vagy azt követően rendelik-e  el:  a vádirat benyújtása előtt ugyanis a nyomozási bíró rendelheti el az  előzetes letartóztatást az elsőfokú bíróságnak a  tárgyalás előkészítése  során  hozandó határozatáig,  de  legfeljebb  egy hónapra.  Ezt  követően  a  nyomozási  bíró  dönt  az  előzetes letartóztatás    meghosszabbítása   kérdésében,    alkalmanként legfeljebb  három hónappal hosszabbíthatja meg a terhelt  fogva tartását,   összesen  legfeljebb  az  előzetes   fogva   tartás elrendelésétől   számított  egy  éves   tartamig.   A   vádirat benyújtását  követő időszakra vonatkozóan  a  Be.  131.  §  (4) bekezdése  tartalmaz rendelkezéseket. Ennek alapján „a  vádirat benyújtása  után  az  elsőfokú  bíróság  által  elrendelt  vagy fenntartott előzetes letartóztatás az elsőfokú bíróság ügydöntő határozatának kihirdetéséig tart”.  A   másodfokú   bíróság  tekintetében  a  Be.  a  továbbiakban különbséget tesz a másodfokú bíróság előtt még folyamatban lévő ügy  —  ilyen  esetben  az előzetes letartóztatás  a  másodfokú eljárás  befejezéséig  tart  —,  és  az  ügydöntő  határozattal befejezett  ügy  között, amikor is az előzetes letartóztatás  a harmadfokú   eljárás  befejezéséig  tart.   A   törvény   tehát megkülönböztet   aszerint,  hogy   az   eljárás   első   fokon, másodfokon, vagy harmadfokon van folyamatban.  Az  előzetes  letartóztatás elrendelésének kérdése felmerülhet a  rendkívüli  perorvoslatok körében  is,  a  Be.  413.  §  (1) bekezdése  értelmében  ugyanis,  „ha  a  bíróság  a  perújítási indítványt  alaposnak találja, a perújítást  elrendeli,  és  az ügyet  a  megismételt eljárás lefolytatása végett  megküldi  az alapügyben  eljárt elsőfokú bíróságnak, illetőleg a megismételt eljárás    lefolytatására   hatáskörrel   és    illetékességgel rendelkező  bírósághoz teszi át, egyidejűleg  (…)  a  szükséges kényszerintézkedést elrendelheti”.  A  hatályos  Be.  az előzetes letartóztatás  tartamát  az  ügy tárgyát képező bűncselekmény tárgyi súlyától is függővé  teszi. A   Be.   132.  §  (3)  bekezdése  a  legkisebb  tárgyi   súlyú bűncselekmények   esetén  egy  évben  maximálja   az   előzetes letartóztatás időtartamát. Ha a terhelttel szemben öt évnél nem súlyosabb  szabadságvesztéssel büntetendő  bűncselekmény  miatt van  folyamatban eljárás, az előzetes letartóztatásban  töltött idő  a  két  évet nem haladhatja meg. Az előzetes letartóztatás felső  határidejét  a  Be.  négy  évben  határozza  meg,  ha  a terhelttel  szemben kiemelkedő tárgyi súlyú, azaz tizenöt  évig terjedő  vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel  büntetendő bűncselekmény miatt van folyamatban eljárás.  2.2.   A   népszavazásra  bocsátandó  kérdésben   feltüntetett „előzetes  fogvatartás” kifejezés minden  személyi  szabadságot korlátozó  kényszerintézkedést jelölhet. E  körbe  tartozik  az őrizetbe  vétel,  az  előzetes letartóztatás,  a  házi  őrizet, valamint  az ideiglenes kényszergyógykezelés is. A Be.  129.  § (1)  bekezdése  szerint  az előzetes letartóztatás  „a  terhelt személyi   szabadságának  bírói  elvonása  a  jogerős  ügydöntő határozat meghozatala előtt”. Valószínű, hogy a kezdeményező az előzetes letartóztatást érti az „előzetes fogvatartás”  fogalma alatt, ám ez a kérdésből egyértelműen nem tűnik ki. Mindezek  alapján  megállapítható, hogy  a  kezdeményező  által feltett kérdés két ponton sem egyértelmű. Nem tisztázott,  hogy a      büntetőeljárás      mely      szakaszában      elrendelt kényszerintézkedésre utal, valamint az sem, hogy  pontosan  mit ért az „előzetes fogvatartás” fogalma alatt.  Így   a   népszavazásra  feltenni  kívánt  kérdés  alapján   a választópolgárok  számára  nem  lehet  világos,  hogy  pontosan melyik    —    a    büntetőeljárás   során    alkalmazandó    — kényszerintézkedésről  van szó. Ezért a választópolgár  döntése meghozatalakor  nem lehetne tisztában azzal,  hogy  a  kérdésre igennel  vagy nemmel szavazás esetén pontosan miről döntene.  A népszavazásra bocsátandó kérdésről tehát úgy kellene döntésüket meghozniuk,  hogy nem volna egyértelmű számukra, a  népszavazás sikere milyen változásokkal járna.  Habár  az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint az Nsztv. 13.  § (1)  bekezdése  nem  támaszt olyan követelményt  a  népszavazás kezdeményezőjével  szemben,  hogy  a  kérdés  megfogalmazásakor pontosan  használja  a  hatályos jogszabályok  terminológiáját, illetőleg   pontosan  meghatározza  azt,  hogy  a  népszavazási kezdeményezés  mely jogszabályok módosítására,  hatályon  kívül helyezésére,  vagy  változatlan állapotban  való  fenntartására irányul [43/2007. (VI. 27.) AB határozat, ABH 2007, 571, 575.], a  kérdésből  mind  a  választópolgárok, mind  az  Országgyűlés számára    ki    kell   derülnie,   hogy   milyen    lehetséges következményekkel járhat a népszavazás. Ugyanakkor ahhoz,  hogy a  választópolgár a népszavazásra feltett kérdésre egyértelműen tudjon   válaszolni,  szükséges,  hogy  a  kérdés  világos   és kizárólag egyféleképpen értelmezhető legyen.  A  jelen  eljárásban vizsgált esetben megállapítható,  hogy  a választópolgárok  a  kérdés alapján  nem  lehetnének  tisztában döntésük  tartalmával;  de  a  törvényhozó  számára  sem  lenne világos,  hogy  sikeres — érvényes és eredményes —  népszavazás esetén milyen jogalkotási kötelezettsége van.  Mindezek  alapján az Alkotmánybíróság az OVB végső  döntésével  megegyezően,   de  az  Alkotmánybíróság  jelen   határozatában  foglalt    indokolás   szerint   megállapította,    hogy    az  aláírásgyűjtő   íven  szereplő  kérdés   nem   felel   meg   a  választópolgári egyértelműség követelményének. Így   az   Alkotmánybíróság  az  OVB  634/2010.  (X.  1.)   OVB határozatának     rendelkező    részét    helybenhagyta,     az Alkotmánybíróság jelen határozatában kifejtett indokok alapján. Az   Alkotmánybíróság   határozatának   közzétételét   az   OVB határozatnak a Magyar Közlönyben való megjelenésére tekintettel rendelte el.                       Dr. Paczolay Péter                   az Alkotmánybíróság elnöke                          Dr. Balogh Elemér                   Dr. Bihari Mihály      alkotmánybíró                           alkotmánybíró      Dr. Bragyova András                  Dr. Holló András      előadó alkotmánybíró                    alkotmánybíró      Dr. Kiss László                      Dr. Kovács Péter      alkotmánybíró                           alkotmánybíró      Dr. Lenkovics Barnabás               Dr. Lévay Miklós      alkotmánybíró                           alkotmánybíró                       Dr. Stumpf István                         alkotmánybíró .

English: .
Petition filed: .
.
Number of the Decision: .	45/2011. (VI. 9.)
Date of the decision: .	06/07/2011
.
.