A döntés szövege:
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos
megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítvány
tárgyában meghozta az alábbi
határozatot:
Az Alkotmánybíróság a helyi önkormányzati képviselők és
polgármesterek választásáról szóló 1990. évi LXIV. törvény 49.
§ (1) és (2) bekezdése alkotmányellenességének utólagos
megállapítására és megsemmisítésére vonatkozó indítványt
elutasítja.
Indokolás
I.
Az indítványozó az Alkotmány 71. § (1) bekezdésében rögzített
választási alapelvek közül az egyenlőség elvébe ütközőnek véli
a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek
választásáról szóló 1990. évi LXIV. törvény (a továbbiakban:
Övtv.) 49. § (1) és (2) bekezdésének rendelkezéseit.
Álláspontja szerint “az egyenlő választójog egyrészt azt
jelenti, hogy valamennyi választópolgár által leadott érvényes
szavazat egyenlő értékű, másrészt pedig kifejezi a jelöltek
által megszerzett szavazatok egyenlőségét. E törvény
alkalmazása esetén azonban ez nem így érvényesül, hiszen ha a
kisebbségi jelölt a kislistás választás alapján nem szerez
mandátumot, a számára juttatott minden szavazat kétszeres
értékkel bír, mivel a mandátumhoz jutás feltétele a kislistán
legkevesebb szavazattal mandátumhoz jutó jelöltre leadott
érvényes szavazatok felének elérése. A szavazó oldaláról
tekintve ugyanez a helyzet, mert szavazata attól függően ér
egyet vagy kettőt, hogy melyik jelöltnek juttatja.”
II.
Az Alkotmány vizsgált rendelkezései:
“68. § (3) A Magyar Köztársaság törvényei az ország területén
élő nemzeti és etnikai kisebbségek képviseletét biztosítják.”
“70/A. § (3) A Magyar Köztársaság a jogegyenlőség
megvalósulását az esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését célzó
intézkedésekkel is segíti.”
“71. § (1) Az országgyűlési képviselőket, valamint a helyi
önkormányzati képviselő-testület tagjait, továbbá a
polgármestert és a fővárosi főpolgármestert a választópolgárok
általános és egyenlő választójog alapján, közvetlen és titkos
szavazással választják.”
Az Övtv. vizsgált rendelkezése:
“49. § (1) Ha a települési kislistás választáson a szavazás
eredménye alapján az ugyanazon kisebbséghez tartozó jelöltek
egyike sem szerezne mandátumot, meg kell állapítani azt a
szavazatszámot, amely azonos a kislistán legkevesebb
szavazattal mandátumhoz jutó jelöltre leadott érvényes
szavazatok felével. Mandátumhoz jut minden, mandátumot nem
szerzett kisebbségből egy-egy jelölt, aki az így megállapított
szavazatszámnál többet ér el; ha egy kisebbségen belül több
ilyen jelölt is van, akkor a legtöbb szavazatot elért jelölt.
Ha két vagy több jelölt éri el – azonos szavazatszámmal –,
akkor a 28. § (4) bekezdés szerinti sorsolás dönt a
mandátumról.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott módon elnyert mandátummal
megnövekszik a település képviselő-testületének a 8. §-ban
meghatározott létszáma.”
III.
Az indítvány megalapozatlan.
A választójog egyenlőségének az elvét az Alkotmány 71. § (1)
bekezdése tartalmazza. A választójog egyenlőségének alkotmányos
elve két követelményt támaszt a választási törvény
megalkotójával szemben: egyrészt a választójog a
választópolgárok szempontjából azonos értékű legyen, másrészt a
szavazatok lehetőleg azonos súlyúak legyenek egy-egy képviselő
megválasztásánál. Az indítvánnyal érintett önkormányzati
választásoknál a választójog egyenlőségének elve számszerűen
megvalósul, mert a polgármester választáson mindenkinek egy, a
kislistás képviselő és kisebbségi képviselő választáson
mindenkinek annyi szavazata van, mint amennyi a megválasztható
települési önkormányzati és kisebbségi önkormányzati képviselők
száma. Ami a második követelményt illeti, az adott
önkormányzati választási típushoz igazodóan az Övtv.
megközelítőleg azonos súllyal veszi figyelembe a
választópolgárok által leadott szavazatokat a mandátumok
elnyerésekor. Az egyéni választókerületek eltérő nagysága
(választási földrajz), illetőleg az egy mandátum megszerzéséhez
szükséges konkrét szavazatok száma (választási matematika)
miatt a választások után, a választási eredmények ismeretében
természetesen nem lehet abszolút értelemben vett egyenlőség a
szavazatok súlyában.
Az Alkotmánybíróság egyik korábbi határozatában már
megállapította: “A választójog egyenlősége nem jelenti és nem
is jelentheti a választáskor kifejezett politikai akarat
csorbítatlanul egyenlő érvényesülését. Bár az Alkotmány
kinyilvánítja a választójog egyenlőségét, az állampolgári
politikai akarat képviselők útján való, azaz közvetett
érvényesülése természetszerűleg aránytalanságot eredményez.”
[3/1991. (II. 7.) AB határozat, ABH 1991. 15, 17-18.]
A nemzeti és etnikai kisebbségek (továbbiakban együtt:
kisebbségek) képviselőinek választásán is érvényesül a
választójog egyenlőségének az elve mindaddig, amíg a választási
kampány folyik, a szavazatokat leadják, összeszámolják és
megállapítják, hogy kik nyerik el a mandátumokat. Amennyiben
legalább egy kisebbségi jelölt is mandátumot szerzett, akkor a
választási folyamat lezárult.
Az Alkotmány 68. §-ának (3) bekezdése kimondja: “A Magyar
Köztársaság törvényei az ország területén élő nemzeti és
etnikai kisebbségek képviseletét biztosítják.”
Az Alkotmány 70/A. § (3) bekezdése lehetőséget ad arra, hogy a
jogalkotó az esélyegyenlőtlenség kiküszöbölését célzó
intézkedéseket tegyen a jogegyenlőség megvalósulása érdekében
(pozitív diszkrimináció).
Az Alkotmánybíróság már több határozatában megállapította, a
652/G/1994. AB határozatában (ABH 1998. 574, 580.) pedig
összegezte, hogy esélyegyenlőtlenség kiküszöbölését célzó
törvényi intézkedéseknek széles skálája van, s a különböző
szabályozási módok közül a jogalkotó — az Alkotmány
rendelkezéseit tiszteletben tartva — szabad belátása szerint
választhat. (422/B/1991. AB határozat, ABH 1992. 471, 472.;
ugyanilyen értelemben 2100/B/1991. AB határozat, ABH 1992. 554,
557.; 581/B/1990. AB határozat, ABH 1992. 645, 646.;
1588/B/1991. AB határozat, ABH 1994. 510, 512.) Emellett a
különböző társadalmi csoportok esélyeinek egyenlőségét nem egy-
egy jogszabály vagy állami intézkedés, hanem jogszabályok és
állami intézkedések rendszere révén lehet biztosítani, illetve
az állam ilyen módon járulhat hozzá az esélyegyenlőség
megteremtéséhez, vagy legalábbis az egyenlőtlenségek
csökkentéséhez. (725/B/1991. AB határozat, ABH 1992. 663, 664.;
553/B/1994. AB határozat, ABH 1997. 773, 783.) Végül
megállapította az Alkotmánybíróság azt is, hogy az
esélyegyenlőtlenség megszüntetését vagy csökkentését célzó,
megkülönböztető szabályozás lehetőségéből nem következik annak
alkotmányos kényszere. A tételesen meghatározott pozitív
diszkriminációra senkinek sincs alkotmányos joga, annak
alkalmazása a törvényhozó szabadságába tartozik. (1067/B/1993.
AB határozat, ABH 1996. 446, 448.)
Az Övtv. 49. § (1) bekezdése pozitív diszkriminációs tartalmú
szabályt rögzít: egy (és csak egy) kisebbségi jelölt – a
törvény kivételes szabályával – képviselővé válik, azzal a
megszorító feltétellel, hogy meghatározott számú szavazatot
elért. (Ha a kisebbségi jelölt nem szerzett ilyen módon
“kedvezményes” mandátumot, akkor nem lehet képviselő, csak ún.
szószóló, aki tanácskozási joggal vehet részt a képviselő-
testület ülésén.)
Az Övtv. 49. § (2) bekezdése is pozitív diszkriminációs
szabályt tartalmaz, mert a képviselő-testület létszámát
megemeli a kedvezménnyel elért mandátum számával.
Mindezek alapján az Alkotmánybíróság az indítványt
elutasította.
Dr. Németh János
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Bagi István Dr.Bihari Mihály
alkotmánybíró előadó alkotmánybíró
Dr. Erdei Árpád Dr. Holló András
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Kiss László Dr.Kukorelli István
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Strausz János Dr. Tersztyánszkyné Dr. Vasadi Éva
alkotmánybíró alkotmánybíró
. |