Hungarian
Ügyszám:
.
1150/B/1991
Előadó alkotmánybíró: Kiss László Dr.
.
Az indítvány lényege:
.
A határozat száma: 58/2001. (XII. 7.) AB határozat
.
ABH oldalszáma: 2001/527
.
A határozat kelte: Budapest, 12/03/2001
.
.
A határozat szövege:
.
A határozat szövege:
                     MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

    Az    Alkotmánybíróság   jogszabály   alkotmányellenességének
    utólagos  vizsgálatára irányuló indítványok tárgyában  –  dr.
    Bagi  István,  dr. Harmathy Attila, dr. Németh János  és  dr.
    Tersztyánszkyné     dr.     Vasadi     Éva     alkotmánybírók
    különvéleményével – meghozta a következő

                            határozatot:
                                 
    1. Az Alkotmánybíróság megállapítja:
    A  névjog az Alkotmány 54. § (1) bekezdésében foglalt  emberi
    méltóságból levezethető alapvető jog.
    Minden    embernek    elidegeníthetetlen    joga    van    az
    (ön)azonosságát  kifejező saját névhez és annak  viseléséhez.
    Ez a jog az állam által nem korlátozható.
    A  névjog  egyéb  elemei – így különösen  a  névválasztás,  a
    névváltoztatás,   a   névmódosítás  –   a   jogalkotó   által
    alkotmányosan korlátozhatók.

    2.  Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy az anyakönyvekről,
    a  házasságkötési eljárásról és a névviselésről  szóló  1982.
    évi  17.  törvényerejű  rendelet  28.  §-ának  (1)  bekezdése
    “egyszer...”  szövegrésze  alkotmányellenes,  ezért   ezt   a
    rendelkezést 2002. december 15-e napjával megsemmisíti.
    E    rendelkezés    hatályban   maradó    szövegrésze:    “Az
    anyakönyvvezető  –  a szülők kérelmére  –  a  14  éven  aluli
    kiskorú személy utónevét módosíthatja.”

    3.  Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy az anyakönyvekről,
    a  házasságkötési eljárásról és a névviselésről  szóló  1982.
    évi  17. törvényerejű rendelet 28. §-ának (2) bekezdése  “...
    egyszer  ...”  szövegrésze  alkotmányellenes,  ezért  ezt   a
    rendelkezést 2002. december 15-e napjával megsemmisíti.
    E  rendelkezés  hatályban  maradó  szövegrésze:  ”Ha  a  több
    utónévvel    rendelkező    személy   valamelyik    utónevének
    kizárólagos viselését vagy az utónevek sorrendjének  cseréjét
    kéri,  az  alapbejegyzést  az  anyakönyvvezető  módosítja.  A
    módosítást  követően  az anyakönyvben legfeljebb  két  utónév
    maradhat.”

    4. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a névváltoztatásról
    szóló   11/1955.   (II.   20.)  MT   rendelet   1.   §-a,   a
    névváltoztatásról  szóló  11/1955.  (II.  20.)  MT   rendelet
    végrehajtásáról,  valamint a névviseléssel kapcsolatos  egyes
    kérdések rendezéséről szóló 2/1955. (IV. 23.) BM rendelet  4.
    és  5.  §-a,  valamint  az anyakönyvekről,  a  házasságkötési
    eljárásról és a névviselésről szóló 2/1982. (VIII.14.)  MT-TH
    rendelkezés  48.  §.  (3)  bekezdése alkotmányellenes,  ezért
    ezeket   a   rendelkezéseket  2002.  december  15-e  napjával
    megsemmisíti.

    5.    Az    Alkotmánybíróság    megállapítja:    mulasztásban
    megnyilvánuló  alkotmányellenes  helyzet  jött  létre   annak
    következtében,   hogy  az  Országgyűlés  a   házasságról,   a
    családról és a gyámságról szóló 1952. évi IV. törvény 26.  §-
    ában  nem  tette lehetővé, hogy a házasságkötést  követően  a
    férj is viselhesse felesége családi nevét.
    Az   Alkotmánybíróság   felhívja   az   Országgyűlést,   hogy
    szabályozási feladatának 2002. december 15-éig tegyen eleget.

    6. Az Alkotmánybíróság:
    a)  a  névviselés  és  névváltoztatás  tárgyában  jogorvoslat
    hiányát kifogásoló, Alkotmány 70/K. §-ának sérelmét állító,
    b)  az  anyakönyvekről,  a  házasságkötési  eljárásról  és  a
    névviselésről szóló 1982. évi 17. törvényerejű rendelet 15. §
    (4)  és  27.  §  (2)-(4)  bekezdéseiben  foglalt  rendelkezés
    alkotmányellenességének megállapítására  és  megsemmisítésére
    irányuló,
    c) a házasságról, a családról és a gyámságról szóló 1952. évi
    IV. törvény 26. § (4) és (5) bekezdésében foglalt rendelkezés
    alkotmányellenességének megállapítására  és  megsemmisítésére
    irányuló,
    d)  a  névváltoztatásról szóló 11/1955. (II. 20.) MT rendelet
    4.  §-ában  és  5.  §  (1) bekezdésében  foglalt  rendelkezés
    alkotmányellenességének megállapítására  és  megsemmisítésére
    irányuló,
    e)  a névváltoztatásról szóló 11/1995. (II. 20.) MT. rendelet
    végrehajtásáról,  valamint a névviseléssel kapcsolatos  egyes
    kérdések rendezéséről szóló 2/1955. (IV. 23.) BM rendelet  1.
    §-a      alkotmányellenességének      megállapítására      és
    megsemmisítésére irányuló indítványokat elutasítja.
    7. Az Alkotmánybíróság azokat az indítványokat, amelyek:
    a) a törvényerejű rendeleti szintű szabályozás,
    b)       a      “Magyar      Utónévkönyv”      alkalmazásának
    alkotmányellenességét állítják, elutasítja.

    8.  Az  Alkotmánybíróság azt az indítványt, amely a Györgyike
    utónév  anyakönyvezését  megtagadó  határozatot  kifogásolja,
    visszautasítja.

    Az  Alkotmánybíróság  ezt a határozatát a  Magyar  Közlönyben
    közzéteszi.
                                Indokolás
                                   I.
                                   
      Az Alkotmánybírósághoz a névviselés, névváltoztatás tárgyában
      több   indítvány   érkezett,  amelyeket  az  Alkotmánybíróság
      egyesített és egy eljárásban bírált el.

      1.  Az egyik indítványozó az anyakönyvekről, a házasságkötési
      eljárásról   és   a  névviselésről  szóló   1982.   évi   17.
      törvényerejű rendelet (a továbbiakban: Atvr.) 27. és 28. §-ai
      egyes rendelkezései alkotmányellenességének megállapítását és
      ennek nyomán e rendelkezések megsemmisítését kérte.
      Álláspontja szerint e kérdés törvényerejű rendeletben történő
      szabályozása  ellentétes  a Magyar Köztársaság  Alkotmányáról
      szóló  1949.  évi  XX.  törvény 8. § (2) bekezdésével,  amely
      szerint  a  Magyar  Köztársaságban  az  alapvető  jogokra  és
      kötelességekre  vonatkozó szabályokat törvény állapítja  meg,
      alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja.
      Úgy    véli,   hogy   a   törvényerejű   rendelet   korlátozó
      rendelkezései   ellentétesek   az   Alkotmány   67.   §   (2)
      bekezdésének tartalmával is, amelynek értelmében  a  szülőket
      megilleti  az  a  jog,  hogy a gyermeküknek  adandó  nevelést
      megválasszák. Hivatkozik továbbá arra is, hogy  az  Alkotmány
      68.  §  (2) bekezdése szerint a Magyar Köztársaság védelemben
      részesíti  a  nemzeti  és  etnikai kisebbségeket,  biztosítja
      kollektív   részvételüket  a  közéletben,  saját   kultúrájuk
      ápolását, anyanyelvük használatát, az anyanyelvű oktatást,  a
      saját nyelven való névhasználat jogát. Álláspontja szerint  a
      névhasználati  jog  megilleti a  magyar  nemzetiségűeket  is.
      Ennek  reményében az indítványozó azzal a kérelemmel  fordult
      az  anyakönyvi hivatalhoz, hogy gyermekük második utóneveként
      a  Györgyike  nevet  anyakönyvezzék. Ezt a  nevet  a  családi
      hagyományok  folytatásaként kívánták  az  újszülöttnek  adni,
      tekintettel  arra, hogy már a kislány nagyanyja, dédnagyanyja
      és  üknagyanyja is ezt a nevet viselte. Az anyakönyvvezető  a
      kérést  arra  hivatkozással tagadta meg, hogy csak  a  "Ladó-
      féle"  Utónévkönyvben szereplő Györgyi név  bejegyzésére  van
      mód;  ezért  ezt  a nevet is anyakönyvezte.  Az  indítványozó
      szerint  az  emberi jogok durva megsértése viszont  az,  hogy
      valaki  nem  viselheti ősei nevét. Ez a helyzet –  állítja  –
      ellentétes  az  Alkotmány  8. § (1)  bekezdésével  is,  amely
      szerint  a  Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen
      és  elidegeníthetetlen  alapvető  jogait;  ezek  tiszteletben
      tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége.
      Alkotmányellenesnek  tartja  továbbá   azt   is,   hogy   nem
      jogszabály tartalmazza az anyakönyvezhető neveket. Hivatkozik
      még   arra,   hogy   a   jogszabály  nem  biztosít   bírósági
      jogorvoslati   lehetőséget  az  anyakönyvvezető   eljárásával
      szemben. Ez – mondja – ellentétes az Alkotmány 70/K.  §-ával,
      miszerint  az  alapvető  jogok megsértése  miatt  keletkezett
      igények,  továbbá a kötelességek teljesítésével  kapcsolatban
      hozott   állami  döntések  elleni  kifogások  bíróság   előtt
      érvényesíthetőek.
      Az  indítványozó hangsúlyozza, hogy már a névválasztás  során
      védeni kell a gyermekek jogait, garanciákat kell nyújtani  az
      esetleges  hátrányos  szülői  névválasztás  megelőzésére  [az
      Alkotmány 67. § (1) bekezdésére figyelemmel] azonban – mondja
      – ennek a szabályozása is törvényi formát kíván.

      2.  A második indítványozó a névváltoztatásról szóló 11/1955.
      (II.  20.)  MT rendelet (a továbbiakban: Mtr.),  valamint  az
      annak  végrehajtásáról és a névviseléssel  kapcsolatos  egyes
      kérdések rendezéséről szóló 2/1955. (IV. 23.) BM rendelet  (a
      továbbiakban:  Bmr.)  alkotmányossági felülvizsgálatát  kérte
      arra  hivatkozással, hogy – állítása szerint –  e  rendeletek
      egyes szabályai sértik a személyiségi jogokat és így magát az
      Alkotmányt is. Ilyenekként idézi az Mtr. 1. §-át, valamint  a
      Bmr.  1.,  4.  és  5. §-át. Úgy gondolja, hogy  a  névviselés
      szorosan a személyhez kötött jog, amely nem tehető függővé  a
      belügyminiszter  akaratától; a családi  név  megválasztásánál
      sérelmezi  továbbá a külön engedélyezési kötelezettséget,  de
      alkotmányellenesnek tartja azt is, hogy az állampolgárok  nem
      változtathatják meg tetszésük és belátásuk szerint a nevüket.

      3.  A  harmadik indítványozó az Mtr. 4. §-ának és  5.  §  (1)
      bekezdése   alkotmányellenességének   megállapítását   és   e
      rendelkezések  megsemmisítését a  következőkre  hivatkozással
      kérte:
      – az Alkotmány 8. § (2) bekezdése szerint az alapvető jogokra
      és  kötelességekre  vonatkozó szabályokat  törvény  állapítja
      meg,   alapvető   jog   lényeges   tartalmát   azonban    nem
      korlátozhatja;
      –  az  Alkotmány 54. § (1) bekezdése szerint minden  embernek
      veleszületett  joga van az élethez és az emberi  méltósághoz,
      amelytől önkényesen senkit sem lehet megfosztani;
      –  az  Alkotmány  59.  §  (1) bekezdése értelmében  mindenkit
      megillet  a  jó  hírnévhez, a magánlakás sérthetetlenségéhez,
      valamint  a magántitok és a személyes adatok védelméhez  való
      jog;
      –  az  Alkotmány  66.  §  (1) bekezdése alapján  Magyarország
      biztosítja  a férfiak és a nők egyenjogúságát minden  polgári
      is kulturális jog tekintetében;
      –  az  Mtr.  rendelet hivatkozott rendelkezései  ütköznek  az
      Alkotmány 70/A. §-ában foglaltakkal.

      4.  A  negyedik indítványozó az Atvr. 27. § (2)  bekezdésének
      megsemmisítését  kérte  azon az  alapon,  hogy  az  sérti  az
      "emberi jogokat". Hivatkozik arra, hogy az Alkotmány 54.  §-a
      "általánosságban   kimondja",  hogy  a   Magyar   Köztársaság
      tiszteletben tartja az emberi jogokat, továbbá utal a Polgári
      Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a  továbbiakban:
      Ptk.)   77.   §-ának  (1)  bekezdésére  is,   amely   szerint
      mindenkinek joga van a névviseléshez.
      Úgy  ítéli  meg,  hogy az Alkotmány és a  Ptk.  értelmében  a
      névviselés  az  ember egyik legszemélyesebb  joga:  "mindenki
      olyan  nevet  viselhet,  amit  szüleitől  kapott,  vagy  maga
      választ  magának,  hogy  utódaira hagyja".  A  névviselést  –
      mondja  –  nem  lehet korlátozni. Számtalanszor  előfordul  –
      állítja  –, hogy valaki a kapott családi nevéhez más  családi
      nevet    is    szeretne    hozzáfűzni,    ezáltal    szeretné
      megkülönböztetni a családját más családoktól. Így például "az
      apja  nevét  viselő  személy szívesen  viselné  másod-családi
      névként   a  közéletből,  vagy  egyéb  okból  családi   nevén
      közismert anyjának családi nevét". Az indítványozó szerint ez
      különösen  akkor  lenne indokolt, amikor "a  személy  Kovács,
      Kiss,  vagy Nagy családi neveket kapott apja után és utódaira
      az anyja nevét is szívesen áthagyakozná".

      A  probléma megoldása – véli az indítványozó – nemcsak  jogi,
      hanem etikai kérdéssé is válik, sőt a kettős családi név egy-
      egy  családnak a társadalomban való elhelyezkedését is nyomon
      tudja  követni. (Pl. szakmai dinasztiák alapítása). A  kettős
      családi  név tehát – mondja – sokszínűséget biztosíthatna  az
      ország életében. Mindezt – szerinte – megakadályozza az Atvr.
      27.   §  (2)  bekezdése,  ezért  kéri  annak  hatályon  kívül
      helyezését.

      Az    Alkotmánybíróság    az    indítványt    megküldte     a
      belügyminiszternek.

      5.  Az  ötödik  indítványozó az Atvr. 42. §  (1)  bekezdésben
      foglalt  felhatalmazás alapján kiadott, az anyakönyvekről,  a
      házasságkötési  eljárásról és a névviselésről  szóló  2/1982.
      (VIII.14.) MT-TH rendelkezés (a továbbiakban Atvr.Vhr.) 48. §
      (3)  bekezdésének megsemmisítését kéri, állítva,  hogy  annak
      tartalma  magasabb szintű jogszabályba, az Atvr.  31.  §  (1)
      bekezdésébe  ütközik. Úgy látja, hogy “míg a  magasabb  rendű
      jogszabály  csak arról beszél, hogy bizonyos  betűjeleket  el
      kell  hagyni  az  anyakönyvezés során, az alacsonyabb  szintű
      rendelkezés  már  a  név  megváltoztatásának  jogát   is   az
      anyakönyvvezető  kezébe  adja  azzal,  hogy  meghatározza   a
      betűjel  egyetlen lehetséges helyét, méghozzá a név  elején.”
      Ezzel – állítja – egyrészt korlátozza a kérelmező névviselési
      jogát, másrészt megváltoztatja azokat a neveket, amelyekben a
      megkülönböztetés  a  felmenőket illetően korábban,  iratokkal
      igazolhatóan a családi név után került anyakönyvezésre. Ezért
      a kérelmező inkább nem is választja a betűjelzés bejegyzését,
      hiszen  az  számára teljesen idegen lesz, s az  még  a  saját
      családjától is megkülönböztetné.
      Az  indítványozó  esetében a család – a  dédapáig  igazolható
      módon  visszavezethetően – a Tóth Gy. nevet  viselte  családi
      névként.  Ezt  a  nevet a Belügyminisztérium  Állampolgársági
      Főosztálya    a   N-18/2/1998.   számú   határozatában    nem
      engedélyezte,  utalva  arra, hogy az Atvr.  Vhr.  48.  §  (3)
      bekezdése értelmében megkülönböztető betűjelet csak a családi
      nevet   megelőzően  lehet  anyakönyvezni,  s  ettől   eltérni
      névváltoztatási eljárásban sem lehet.
      A  kérelmező szerint teljesen indokolatlan korlátot állít fel
      és  az  ember  identitásához való jogát sérti a betű  helyére
      vonatkozó iménti előírás. Úgy gondolja, hogy a más sorrend új
      nevet is keletkeztet. Márpedig – mondja – az Atvr. 31. §  (1)
      bekezdése  –  amely  szerint igazolni kell  a  szülő  vagy  a
      nagyszülő  megkülönböztető betűjellel való anyakönyvezését  –
      éppen  arra  irányul, hogy megőrizze a család által  használt
      nevet.

      Hiába a hiteles dokumentum – állítja –, ha az anyakönyvvezető
      az  Atvr.  Vhr.  48. § (3) bekezdése alapján  úgyis  eltérhet
      tőle.  Álláspontja szerint a hatóságnak ez a  jogosítványa  a
      közhitelesség elvével sem egyeztethető össze. Felveti továbbá
      azt  is,  hogy  ez  a megoldás ütközik a jogalkotásról  szóló
      1987.  évi  XI.  törvény  (a továbbiakban:  Jat.)  1.  §  (2)
      bekezdésében  írt  rendelkezésbe  is,  amelynek   értelmében:
      “alacsonyabb   szintű  jogszabály  nem  lehet  ellentétes   a
      magasabb  szintű  jogszabállyal”.  A  kifogásolt  rendelkezés
      ugyanis  –  állítja –, olyan korlátozást vezet be, amely  nem
      következik  az  Atvr.  szabályaiból, hanem  éppen  ellentétes
      azzal.

      6.  A  hatodik indítványozó azt kifogásolja, hogy a  hatályos
      jogi szabályozás – a házasságról, a családról és a gyámságról
      szóló  1952. évi IV. törvény (a továbbiakban: Csjt.)  26.  §-
      ának  (4), (5) bekezdése – nem teszi lehetővé a számára, hogy
      –  megszűnt második házasságát követően – ismét felvehesse az
      első  házasságában  viselt (férjezett) nevét.  Ezt  annál  is
      inkább sérelmezi, mivel első férje egyébként ehhez megadná  a
      hozzájárulását  is. Kifogásolja továbbá az  indítványozó  azt
      is,  hogy az általa támadott jogszabályi rendelkezések kogens
      szabályok, s az azoktól való eltérésre, kivétel alkalmazására
      nincs  mód. Álláspontja szerint a Csjt. e kivételt nem  tűrő,
      kategorikusan   tiltó   rendelkezései   sértik   az    emberi
      méltósághoz való alapvető jogot és a személyiségi jogokat, de
      szerinte  sérelmet  szenved a magántitokhoz  és  a  személyes
      adatok  védelméhez fűződő alkotmányos jog is.  Úgy  gondolja,
      hogy  a hátrányos megkülönböztetés tilalmába ütközik az, hogy
      a  Csjt. a feleségnek a házassága megszűnése után is lehetővé
      teszi  volt férje teljes nevének a házasságra utaló toldással
      való   viselését,   éspedig  a  volt  férj   hozzájárulásának
      esetleges hiánya ellenére is. Ugyanakkor – mondja – a második
      házasság   felbomlása   után  a   törvény   az   előző   férj
      hozzájárulása ellenére is megtiltja a volt feleségnek  előbbi
      férje  nevének a házasságra utaló toldással való használatát.
      Ebben  az  összefüggésben utalt az indítványozó  a  Ptk.  ama
      rendelkezésére, amely szerint a személyhez fűződő jogokat nem
      sérti  az  a  magatartás,  amelyhez a  jogosult  hozzájárult,
      feltéve, hogy a hozzájárulás megadása társadalmi érdeket  nem
      sért  vagy nem veszélyeztet. Mindezekre figyelemmel  kéri  az
      altala         támadott        törvényi         rendelkezések
      alkotmányellenességének a megállapítását.

      7.  Három  indítványozó a Csjt. névviselésre  vonatkozó  azon
      rendelkezéseit sérelmezi (26. §), amelyek szerint a  férfi  –
      házasságkötése esetén – nem viselheti felesége családi nevét.
      Ezek  az  indítványok  azt állítják,  hogy  mindez  hátrányos
      megkülönböztetést jelent a férfi számára.
      A  három indítványozó egyike az Atvr. 15. § (4) bekezdését is
      alkotmányellenesnek tartja, szerinte az az  Alkotmány  66.  §
      (1) bekezdésének rendelkezésébe ütközik.

      Az  Alkotmánybíróság kérdést intézett a családi  név  egyházi
      anyakönyvezésére  vonatkozólag  a  három  történelmi   egyház
      vezetőjéhez   (az   esztergomi  prímás   érsekhez,   a   déli
      evangélikus   egyházkerület  püspökéhez   és   a   tiszántúli
      református egyházkerület püspökéhez). A megkérdezettek  arról
      tájékoztatták    az    Alkotmánybíróságot,    hogy    egyházi
      anyakönyvezésük  az  állami anyakönyvi  szabályok  messzemenő
      figyelembevételével történik.
                                   
                                   II.

      Az    indítványozók   által   hivatkozott,    illetőleg    az
      Alkotmánybíróság     által     figyelembevett     jogszabályi
      rendelkezések:

      A)  A  Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949.  évi  XX.
      törvény (a továbbiakban: Alkotmány) szerint:
      “2.  §  (1)  A  Magyar  Köztársaság  független,  demokratikus
      jogállam.”
      “7.  §  (1)  A  Magyar Köztársaság jogrendszere  elfogadja  a
      nemzetközi  jog  általánosan elismert szabályait,  biztosítja
      továbbá  a vállalt nemzetközi kötelezettségek és a belső  jog
      összhangját.”
      “8. § (1) A Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen
      és  elidegeníthetetlen  alapvető  jogait,  ezek  tiszteletben
      tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége.
      (2)   A   Magyar  Köztársaságban  az  alapvető   jogokra   és
      kötelességekre  vonatkozó szabályokat törvény állapítja  meg,
      alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja.”
      ˛15.  §  A  Magyar Köztársaság védi a házasság  és  a  család
      intézményét.”
      “54.   §   (1)   A  Magyar  Köztársaságban  minden   embernek
      veleszületett  joga van az élethez és az emberi  méltósághoz,
      amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani.”
      “56. § A Magyar Köztársaságban minden ember jogképes.”
      “59.  § (1) A Magyar Köztársaságban mindenkit megillet  a  jó
      hírnévhez,  a  magánlakás  sérthetetlenségéhez,  valamint   a
      magántitok és a személyes adatok védelméhez való jog.”
      “66. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a férfiak és a nők
      egyenjogúságát   minden   polgári  és   politikai,   valamint
      gazdasági, szociális és kulturális jog tekintetében.”
      “67. § (1) A Magyar Köztársaságban minden gyermeknek joga van
      a  családja,  az  állam  és  a  társadalom  részéről  arra  a
      védelemre és gondoskodásra, amely a megfelelő testi, szellemi
      és erkölcsi fejlődéséhez szükséges.”
      “67. § (2) A szülőket megilleti az a jog, hogy a gyermeküknek
      adandó nevelést megválasszák.”
      “68.  § (2) Magyar Köztársaság védelemben részesíti a nemzeti
      és  etnikai kisebbségeket. Biztosítja kollektív részvételüket
      a   közéletben,   saját   kultúrájuk  ápolását,   anyanyelvük
      használatát,  az  anyanyelvű oktatást, a saját  nyelven  való
      névhasználat jogát.”
      “70/A.  §  (1)  A Magyar Köztársaság biztosítja  a  területén
      tartózkodó  minden  személy számára  az  emberi,  illetve  az
      állampolgári  jogokat, bármely megkülönböztetés,  nevezetesen
      faj,  szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más  vélemény,
      nemzeti  vagy  társadalmi származás, vagyoni, születési  vagy
      egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.
      (2)   Az   embereknek  az  (1)  bekezdés  szerinti  bármilyen
      hátrányos megkülönböztetését a törvény szigorúan bünteti.
      (3)  A  Magyar Köztársaság a jogegyenlőség megvalósulását  az
      esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését célzó intézkedésekkel is
      segíti.”
      “70/K.  §  Az  alapvető  jogok megsértése  miatt  keletkezett
      igények,  továbbá a kötelességek teljesítésével  kapcsolatban
      hozott   állami  döntések  elleni  kifogások  bíróság   előtt
      érvényesíthetők.”

      B)  Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény  (a
      továbbiakban: Abtv.) szerint:
      “49. § (1) Ha az Alkotmánybíróság hivatalból, illetőleg bárki
      indítványára  azt  állapítja meg, hogy a  jogalkotó  szerv  a
      jogszabályi  felhatalmazásból származó  jogalkotói  feladatát
      elmulasztotta és ezzel alkotmányellenességet idézett  elő,  a
      mulasztást  elkövető  szervet  –  határidő  megjelölésével  –
      felhívja feladatának teljesítésére.”

      C) A Jat. értelmében:
      “1.  §.  (1)  A  jogalkotó szervek a következő jogszabályokat
      alkotják:
           a) az Országgyűlés törvényt,
           b)
          c) a Kormány rendeletet,
          d)  a  miniszterelnök  és Kormány tagja  (a  továbbiakban
      együtt: miniszter) rendeletet,
          e)
          f) az önkormányzat rendeletet.
      (2) E rangsornak megfelelően az alacsonyabb szintű jogszabály
      nem lehet ellentétes a magasabb szintű jogszabállyal.”
      “2. § Az Országgyűlés törvényben állapítja meg:


      c)  az  állampolgárok alapvető jogait és kötelességeit,  ezek
      feltételeit  és  korlátozásait, valamint érvényre  juttatásuk
      eljárási szabályait.”
      “5. § “Az állampolgárok alapvető joga és kötelességei körében
      törvényben  kell szabályozni különösen ... f) az öröklést,  a
      személyhez  és  a  szellemi  alkotáshoz  fűződő  jogokat   és
      kötelességeket. ... ”

      D) A Ptk. alapján:
      “75.  §  (1)  A  személyhez fűződő jogokat  mindenki  köteles
      tiszteletben  tartani.  E  jogok  a  törvény  védelme   alatt
      állnak.”
      “77. § (1) Mindenkinek joga van a névviseléshez.
      (2)    Tudományos,   irodalmi,   művészi    vagy    egyébként
      közszerepléssel  járó  tevékenységet  –  mások  jogainak   és
      törvényes érdekeinek sérelme nélkül – felvett névvel is lehet
      folytatni.”

      E) A Csjt. szerint:
      “26. § (1) A feleség a házasságkötés után választása szerint
      a)  a férje teljes nevét viseli a házasságra utaló toldással,
      amelyhez a maga teljes nevét hozzákapcsolhatja, vagy
      b)  a férje családi nevét viseli a házasságra utaló toldással
      és ehhez a maga teljes nevét hozzákapcsolja, vagy
      c)  férje  családi nevéhez hozzákapcsolja a  saját  utónevét,
      vagy
      d) kizárólag a maga teljes nevét viseli.
      (2)    Az   anyakönyvvezető   köteles   a   menyasszonyt    a
      házasságkötést megelőzően tájékoztatni arról, hogy  joga  van
      választani, milyen nevet kíván viselni a házasságkötés  után.
      A   menyasszony  köteles  az  anyakönyvvezető  felhívására  a
      névviselésről nyilatkozni.
      (3)    A   házasság   megszűnése,   illetőleg   érvénytelenné
      nyilvánítása után a volt feleség a házasság fennállása  alatt
      viselt nevét viseli tovább is. Ha ettől el kíván térni, ezt a
      házasság  megszűnése,  illetőleg  érvénytelenné  nyilvánítása
      után az anyakönyvvezetőnek egy alkalommal bejelentheti. Ilyen
      esetben sem viselheti azonban a volt férje nevét a házasságra
      utaló  toldással  [(1) bekezdés a) és b) pontja],  ha  azt  a
      házasság fennállása alatt nem viselte.
      (4)  Új  házasságkötés esetében a feleség volt férje nevét  a
      házasságra utaló toldással [(1) bekezdés a) és b)  pont]  nem
      viselheti,  és  ez  a  joga akkor  sem  éled  fel,  ha  újabb
      házassága megszűnt.
      (5)  Az  (1)-(3) bekezdés szerint választott név  viselésétől
      eltérést    csak   a   névváltoztatásra   jogosult    hatóság
      engedélyezhet.
      (6)  A  bíróság a volt férj – annak halála után az  ügyész  –
      kérelmére  eltilthatja a volt feleséget az (1)  bekezdés  a),
      illetőleg  b) pontja szerinti név viselésétől, ha a feleséget
      szándékos  bűncselekmény  miatt jogerősen  szabadságvesztésre
      ítélték.”
      “42.  §  (1)  A gyermek – szüleinek megállapodása  szerint  –
      apjának  vagy anyjának családi nevét viseli. Házasságban  élő
      szülők  gyermeke  azonban anyjának családi nevét  csak  akkor
      viselheti,  ha  az  anya kizárólag a  maga  nevét  viseli.  A
      házasságban  élő  szülők  valamennyi közös  gyermekének  csak
      közös családi nevet lehet adni.
      (2)  Ha  nincs  olyan  személy, akit a gyermek  apjának  kell
      tekinteni, a gyermek az anyja családi nevét viseli mindaddig,
      amíg  a képzelt apát az anyakönyvbe be nem jegyezték. Az anya
      a  képzelt személy apaként való bejegyzésére irányuló eljárás
      során  bejelentheti, hogy a gyermeke továbbra is az ő családi
      nevét viseli.
      (3) A gyermek utónevét a szülők határozzák meg.”

      F)  A nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló 1993. évi
      LXXVII. törvény (a továbbiakban: Nek. tv.) szerint:
      “12.  § (1) A kisebbséghez tartozó személynek joga van  saját
      és  gyermeke utónevének szabad megválasztásához,  családi  és
      utónevének anyanyelve szabályai szerinti anyakönyveztetéséhez
      és  annak  –  jogszabályban meghatározott  keretek  között  –
      hivatalos  okmányokban  való  feltüntetéséhez.  A  nem  latin
      írásmóddal  történő  bejegyzés esetén kötelező  a  fonetikus,
      latin betűs írásmód egyidejű alkalmazása is.
      (2)  Kérésre  az anyakönyvezés és az egyéb személyi  okmányok
      kiállítása  –  az (1) bekezdésben meghatározottak  szerint  –
      kétnyelvű is lehet.”
      “61.   §  (1)  E  törvény  értelmében  Magyarországon   honos
      népcsoportnak  minősülnek: a bolgár, a  cigány,  a  görög,  a
      horvát,  a lengyel, a német, az örmény, a román, a ruszin,  a
      szerb, a szlovák, a szlovén és az ukrán.˛

      G) Az Atvr. Alkotmánybíróság által vizsgált rendelkezései:
      “15.  §  (4)  A  kiskorú számára a gyámhatóság által  kiadott
      előzetes  házasságkötési engedély a kiadástól  számított  hat
      hónapig érvényes.”
      “27. § (1) A magyar állampolgár családi és utónevet visel.
      (2)  A  családi  név  egytagú.  Többtagú  családi  név  akkor
      viselhető,  ha  annak  a  szülőnek az anyakönyvi  bejegyzése,
      akinek  az  érintett  személy a  nevét  viseli,  ilyen  nevet
      tartalmaz.
      (3) Az utónév legfeljebb kéttagú lehet.
      (4) Az anyakönyvbe azt a családi és utónevet kell bejegyezni,
      amely az érintett személyt a születés, a házasságkötés vagy a
      haláleset  időpontjában  megillette. Anyakönyvezni  a  szülők
      által meghatározott sorrendben legfeljebb két – ha jogszabály
      másként   nem   rendelkezik  –,  a  nemzetiségi   utónevekkel
      kiegészített Magyar Utónévkönyvbe felvett, a gyermek  nemének
      megfelelő    utónevet    szabad.   A    Magyarországon    élő
      nemzetiségiek,   illetőleg  nemzetiségi  anyanyelvűek   –   a
      nemzetiséghez  tartozás igazolása nélkül  –  a  nemzetiségnek
      megfelelő utónevet viselhetnek.
      (5)   A   hatósági  eljárásban,  igazolásban,  igazolványban,
      nyilvántartásban magyar állampolgár azt a családi és utónevet
      viseli,  amely a születési, illetőleg a házasságban  élő  nők
      esetében a házassági anyakönyv szerint őt megilleti.”
      “28.  §  (1) Az anyakönyvvezető – a szülők kérelmére –  a  14
      éven aluli kiskorú személy utónevét egyszer módosíthatja.
      (2)   Ha  a  több  utónévvel  rendelkező  személy  valamelyik
      utónevének    kizárólagos   viselését   vagy   az    utónevek
      sorrendjének    cseréjét   kéri,   az    alapbejegyzést    az
      anyakönyvvezető egyszer módosítja. A módosítást  követően  az
      anyakönyvben legfeljebb két utónév maradhat.”
      “31. § (1) Az egy családhoz tartozók vagy azonos családnevűek
      megkülönböztetésére szolgáló betűjelzést  az  anyakönyvbe  az
      érdekelt   kérelmére  be  kell  jegyezni.  Erre   akkor   van
      lehetőség,  ha  a  szülőnek vagy nagyszülőnek  az  anyakönyvi
      bejegyzése,  akinek a családi nevét a kérelmező  viseli,  azt
      tartalmazza.
      (2)  Nem  lehet  az (1) bekezdés rendelkezése  alapján  olyan
      betűjelzést bejegyezni, amelyet jogszabály tilt,  vagy  amely
      személyhez fűződő jogot sért.
      (3)  Az  anyakönyvbe  korábban bejegyzett  betű  –  és  egyéb
      jelzéseket  –  az  (1) bekezdés kivételével –  az  anyakönyvi
      kivonat kiállításakor figyelmen kívül kell hagyni.”
      “42.  § (1) Ez a törvényerejű rendelet 1983. január 1. napján
      lép  hatályba; rendelkezéseit a folyamatban lévő ügyekben  is
      alkalmazni  kell.  Végrehajtásáról  a  belügyminiszter  –   a
      házasságkötéssel  és  a  házasság  megszűnésével  kapcsolatos
      eljárás tekintetében az igazságügy-miniszterrel egyetértésben
      – gondoskodik.”

      H) Az Mtr. Alkotmánybíróság által vizsgált rendelkezései:
      “1. § Magyar állampolgár családi és utónevét – kérelmére –  a
      belügyminiszter megváltoztathatja.”
      “4. § Ha a feleség férje családi vagy teljes nevét viseli,  a
      férj nevének megváltoztatása reá is kiterjed.”
      “5.  §  (1)  Férjes,  elvált vagy özvegy nő  a  házasságkötés
      folytán  szerzett nevét névváltoztatással nem  változtathatja
      meg.”

      2.    Az   Atvr.   Vhr.   Alkotmánybíróság   által   vizsgált
        rendelkezései:
      “48.  §  (2)  Ha  a  megkülönböztető  betűjel  (At.  31.   §)
      anyakönyvezését   kérik,  az  anyakönyvvezető   a   kérelmező
      szülőjének,    nagyszülőjének   születési   vagy    házassági
      anyakönyvi másolatát a kérelem elbírálása előtt beszerzi.
      (3) A megkülönböztető betűjel (At. 31. §) anyakönyvezésekor a
      betűjelet  a  családi  nevet megelőzően,  nagy  betűvel  kell
      bejegyezni és a családi névtől ponttal kell elkülöníteni.”

      J) A Bmr. Alkotmánybíróság által vizsgált rendelkezései:
      “1.  § A név megváltoztatása iránti kérelemben [11/1955. (II.
      20.) MT rendelet (a továbbiakban: R.)] elő kell adni azokat a
      körülményeket, amelyek a névváltoztatást indokolják.”
      “4.  §  Idegen  hangzású, magyartalanul képzett  név,  kettős
      családi  név,  történelmi név, régies írásmóddal  írott  vagy
      olyan családi név felvételét, amelyet már sok család visel  –
      különös  méltánylást érdemlő körülmények  kivételével  –  nem
      lehet engedélyezni.”
      “5.  § A névváltoztatás útján nyert név megváltoztatását csak
      kivételes esetekben lehet engedélyezni.”

                                  III.

      Az indítványok részben megalapozottak.

      1. Az Alkotmánybíróság kiemeli:
      A  hatályos  szabályozás az emberi személyiség jogi  védelmét
      több   szinten  is  törekszik  megoldani.  Míg  az  alapjogok
      tekintetében az Alkotmány jelenti a fő forrást, addig a  Ptk.
      normái  vagy  –  jelen  esetben – a  közigazgatás  anyakönyvi
      szabályai   (Atvr.)  konkretizálják  az  egyes   személyiségi
      jogokat.   (A   tényleges   helyzetre   figyelemmel   azonban
      idetartoznak és ebben a körben vizsgálandóak az Mtr. és  Bmr.
      rendelkezései is.)
      Az  a  körülmény,  hogy  az  emberi  személyiség  alkotmányos
      garanciák     által    is    védetté    vált     e     század
      alkotmányfejlődésében,    azt    eredményezte,     hogy     a
      megjelenítésére  alkalmas  formák  –  így  a  névjog   is   –
      alkotmányos    alapjogokhoz   hasonló    állami    védelemben
      részesültek.    Ennek   hátterében   főképpen    az    alábbi
      megfontolások állottak:
      a)   a   név   eredendően  az  állami  akarattól  függetlenül
      keletkezik, s elsősorban a társadalmi szokások, konvenciók és
      vallásos hagyományok által determinált;
      b)  az  államot  a  névvel  kapcsolatban  alapvetően  csak  a
      regisztrálás   joga  illeti  meg  és  a  regisztrált   adatok
      védelmének a kötelezettsége terheli;
      c)  az  állam a nevek elsődleges használójaként jelenik  meg;
      ennek  ellenére mégis csak “semleges félként”  rendelkezik  a
      regisztrálás jogával;
      d) az állam jogi parancsában csak az állami regisztrálás jogi
      feltételeit  írja  elő,  illetve azt állapítja  meg,  hogy  a
      közhitelű nyilvántartásban milyen adatokat tart nyilván;
      e)  minthogy  a  személyiség  természetes  léte  az  államtól
      független, így jogi léte sem engedi meg, hogy – az érintettek
      akaratát  figyelmen  kívül hagyva – külső  fél  –  mindenféle
      korlátozás  nélkül  – határozza meg e jog érvényesíthetőségét
      és lényeges tartalmát.
      Mindezekre  tekintettel talált az Alkotmánybíróság  közvetett
      kapcsolatot az emberi méltósághoz való alapjoggal. “…  az  is
      ellentétes az emberi méltósághoz való alapvető joggal,  ha  …
      az  állam  indok  nélkül avatkozik be  a  magánszféra  körébe
      tartozó viszonyokba.”
      [46/1991. (IX. 10.) AB határozat, ABH 1991, 211, 215.]

      2. A fenti szempontok és megfontolások az Alkotmánybíróság  –
      alapvető   személyiségi   jogokkal   kapcsolatos   –   eddigi
      gyakorlatában is tükröződnek:
      “Az  Alkotmánybíróság az emberi méltósághoz való jogot az ún.
      “általános személyiségi jog” egyik megfogalmazásának tekinti.
      (…)  Az  általános  személyiségi jog  “anyajog”,  azaz  olyan
      szubszidiárius  alapjog,  amelyet mind  az  Alkotmánybíróság,
      mind   a  bíróságok  minden  esetben  felhívhatnak  az  egyén
      autonómiájának védelmére, ha az adott tényállásra a  konkrét,
      nevesített alapjogok egyike sem alkalmazható.” [8/1990.  (IV.
      23.) AB határozat, ABH 1990, 42, 44, 45.]
      Ugyancsak  egyik  korai határozatában  szólt  részletesen  az
      Alkotmánybíróság  az emberi méltósághoz  való  jog  közelebbi
      tartalmáról:  “az  emberi méltósághoz való jog  azt  jelenti,
      hogy  van  az  egyén  autonómiájának,  önrendelkezésének  egy
      olyan,  mindenki más rendelkezése alól kivont magja, amelynél
      fogva  ...  az ember alany marad, s nem válhat eszközzé  vagy
      tárggyá.   A   méltósághoz  való  jognak   ez   a   felfogása
      különbözteti  meg  az  embert  a jogi  személyektől,  amelyek
      teljesen  szabályozás  alá  vonhatók,  nincs  “érinthetetlen”
      lényegük.  A  méltóság az emberi élettel  eleve  együtt  járó
      minőség,  amely oszthatatlan és korlátozhatatlan…”  [64/1991.
      (XII. 17.) AB határozat, ABH 1991, 297, 308-309]. Kifejezésre
      juttatta   az  Alkotmánybíróság  azt  is,  hogy  "az   emberi
      méltósághoz  való  jog korántsem csupán a jó  hírnévhez  való
      jogot  foglalja magában, hanem egyebek között  a  magánszféra
      védelméhez  fűződő jogot is. Ennél fogva az is ellentétes  az
      emberi méltósághoz való alapvető joggal, ha valakivel szemben
      kellő  alap nélkül alkalmaznak hatósági kényszert, s  ezáltal
      az  állam  indok  nélkül avatkozik be  a  magánszféra  körébe
      tartozó  viszonyokba." [46/1991. (IX. 10.) AB határozat,  ABH
      1991, 211, 215.]
      Az   “általános   személyiségi   jog”   –   mint   az   ember
      értékminőségének  a  kifejeződése – olyan  általános  értéket
      testesít meg, amelynek garanciális védelmét alkotmányosan nem
      lehet e személyiséget alkotó egyes vonatkozások értékelésétől
      függővé  tenni, hanem annak védelmét (az állammal,  illetőleg
      másokkal  szemben)  általánosan,  s  a  személyiség  tartalmi
      elveit  tekintve  egyenlően (egyenlő  feltételekkel)  kell  a
      törvényi szabályozás szintjén biztosítani. Az egyenlő, teljes
      és   korlátozhatatlan  jogképesség  (Ptk.  8.  §-a)   elvéből
      következik,   hogy   a   személyiség   jogi   védelme   –   a
      jogkövetkezmények között különböztetve – jogalkotási úton nem
      korlátozható  csak az ún. súlyosabb esetekre. [34/1992.  (VI.
      1.) AB határozat, ABH 1992, 192, 199.]
      Hasonlóképpen  fontos  elvi tételek  kerültek  rögzítésre  az
      56/1994. (XI. 10.) AB határozatban is: “A magánszférához való
      jog,   az   önmegvalósítás   joga,   a   személyiség   szabad
      kibontakozása   és  az  autonómia  védelme   megköveteli   az
      Alkotmány    8.    §   (1)   bekezdésében   írt    szempontok
      érvényesülését, azaz azt, hogy az állam az ember sérthetetlen
      és  elidegeníthetetlen alapvető jogait tartsa tiszteletben és
      védelmezze.” (ABH 1994, 312, 314.)
      Az  Alkotmánybíróság 995/B/1990. AB határozata értelmében  az
      ember  neve arra szolgál, hogy őt mástól megkülönböztesse.  A
      név   egyben   hordozója   lehet   a   családi   kapcsolatnak
      (leszármazás,  családba tartozás, vagy azon  kívüli  lét),  a
      társadalmi    helyzetnek   (korábban   nemesi,    nagycsaládi
      hovatartozás,     előjogok),    nemiségnek     és     nemzeti
      hovatartozásnak. Anyakönyvezése után a személy  ezt  a  nevet
      jogosult, de köteles is viselni, mert ez identitásának  egyik
      meghatározója. (ABH 1993, 515, 522.) “A név megválasztásának,
      viselésének  a  joga nem az Alkotmányban nevesített  formában
      szabályozott önálló alapjog, hanem az ember olyan joga, amely
      bizonyos  kapcsolatban  áll  az  Alkotmány  54.  §-ának   (1)
      bekezdésében  szabályozott emberi méltósággal,  illetőleg  az
      59. § (1) bekezdésében szabályozott jó hírnévhez való joggal.
      Ez a kapcsolat azonban nem annyira szoros, hogy a névviselési
      jog  önálló  alapjogi státuszát megalapozná. Ilyen értelmezés
      mellett  megengedett,  – hogy éppen  mások  és  a  társadalom
      egészének érdekében – a név választásával, viselésével és  az
      anyakönyvezett  név megváltoztatásával kapcsolatosan  törvény
      korlátozásokat állapítson meg.” (ABH 1993, 515, 522.)
      Az   Alkotmánybíróság  1270/B/1997.  AB  határozata   ezt   a
      “bizonyos    kapcsolatot”   a   következőkben   látja:    “az
      Alkotmánybíróság  a 8/1990. (IV. 23.) AB  határozata  óta  az
      emberi  méltósághoz való jogot az ún. “általános személyiségi
      jog”   egyik   megfogalmazásának  tekinti,  amely   általános
      személyiségi  jog  egyik aspektusa a magánszféra  védelme.  A
      Polgári  Törvénykönyvről  szóló  1959.  évi  IV.  törvény  (a
      továbbiakban: Ptk.) 75. §-ában foglalt általános személyiségi
      jog  és  a Ptk. VII. fejezetében nevesített néhány klasszikus
      személyhez fűződő jog is az általános személyiségi jog részét
      képezi, és mint ilyenek részesülnek alapjogi védelemben” (ABH
      2000,  713,  717.).  A  Ptk.  77.  §-ában  nevesített  jog  a
      névviselés  joga,  az  tehát már most is alapjogi  védelemben
      részesül.
      Több  alkalommal  hangsúlyozta az  Alkotmánybíróság,  hogy  a
      szabályozás    során   az   alapvető   jogoknak    csak    az
      elkerülhetetlenül szükséges, arányos és a lényeges  tartalmát
      nem   érintő   korlátozása  felel  meg   az   alkotmányossági
      követelményeknek. [25/1991. (V. 18.) AB határozat, ABH  1991.
      414,  418;  59/1991. (X. 19.) AB határozat,  ABH  1991.  258,
      261.]
      Az  Alkotmánybíróság  a 995/B/1990. AB határozattal  elbírált
      ügyben  még  nem  kényszerült arra,  hogy  a  névjog  körében
      további differenciált, részletes vizsgálatokat is elvégezzen.
      Az  ott  vizsgált  ügyben elegendő volt még annak  kimondása,
      hogy  a  névjog  egésze csak "bizonyos kapcsolatban"  áll  az
      Alkotmány   54.   §  (1)  bekezdésében  szabályozott   emberi
      méltósággal, illetőleg az 59. § (1) bekezdésében szabályozott
      jó hírnévhez való joggal. (ABH 1993, 515, 522.)
      A  most  elbírált ügyben az Alkotmánybíróságnak  viszont  már
      tovább  kell  lépnie,  mivel  az indítványok  szükségessé  és
      elkerülhetetlenné  teszik  a  névjog  alkotóelemeire  történő
      bontását, s azok egyenkénti alkotmányossági vizsgálatát.

      3.  Az  emberi  jogok  különböző katalógusai  emberi  jogként
      nevesítik a saját névhez való jogot. Így pl. az 1976. évi  8.
      törvényerejű  rendelettel kihirdetett  Polgári  és  Politikai
      Jogok    Nemzetközi    Egyezségokmánya    (a    továbbiakban:
      Egyezségokmány)  24.  cikkének  2.  pontja  szerint:  “Minden
      gyermeket  közvetlenül születése után anyakönyvezni  kell  és
      nevet   kell  neki  adni.”  Az  1991.  évi  LXIV.  törvénnyel
      kihirdetett, a “Gyermek Jogairól” Szóló Egyezmény 7. cikk. 1.
      pontja  értelmében: “A gyermeket születésekor  anyakönyvezik,
      és   ettől   kezdve  joga  van  ahhoz,  hogy  nevet   kapjon,
      állampolgárságot  szerezzen  és  lehetőség  szerint   ismerje
      szüleit, valamint ahhoz, hogy ezek neveljék.”
      Az   Európai   Emberi  Jogi  Egyezményhez  kapcsolódó   bírói
      gyakorlat  az  Egyezmény 8. cikke (a magánszféra  tisztelete)
      alá  vonta  a  saját névhez való jogot. A Bíróság  gyakorlata
      szerint   azonban   a   8.   cikk   nem   teremt   jogot    a
      névváltoztatáshoz. A Bíróság nem minősítette így az Egyezmény
      8.  cikke  megsértésének azt, hogy a finn panaszos részére  a
      hatóságok  nem  engedélyezték  vezetéknevének  indok  nélküli
      megváltoztatását (Eur. Court HR, Stjerna v. Finnland judgment
      of  25  November  1994,  Series  A.no.299-B),  ugyanakkor  az
      Egyezmény   14.   cikkében  deklarált  diszkrimináció-tilalom
      alapján  a  8.  cikk megsértésében (magán-  és  családi  élet
      védelme)  elmarasztalta Svájcot, mert a  panaszos  számára  a
      svájci  hatóságok  nem engedélyezték, hogy  felesége  családi
      nevével   kiegészítse  saját  családi  nevét,   holott   erre
      fordított   esetben   a  svájci  jog  lehetőséget   biztosít.
      (Eur.Court  HR,  Burgherz  v.  Switzerland  judgment  of  22.
      February 1994, Series A.no. 280-B).
      A  Bíróság  gyakorlata szerint ugyanakkor a névváltoztatáshoz
      való  jog a transzszexuálisok esetében elvezethet odáig, hogy
      követelhessék    az    anyakönyvben    feltüntetett     nevük
      megváltoztatását,  s  őket át is kell anyakönyvezni,  éspedig
      nemcsak  a  nemük, de a nevük változása miatt  is.  Az  állam
      tehát  köteles  nemük  megváltozását  –  a  névváltoztatással
      együtt – tudomásul venni. (Eur.Court HR, B.v. France judgment
      of 25 March 1992, Series, A.no.232-C.)

      4. Az ismertetett emberi jogi deklarációkból és a strasbourgi
      Bíróság gyakorlatából levonható az a következtetés, hogy  már
      önmagában  (pusztán)  a saját névhez való  jog:  emberi  jog.
      Alapjogi védelmet kaphatnak azonban – az Alkotmány 54. §  (1)
      bekezdése alapján, az önrendelkezési jog részeként – a névjog
      további    összetevő   elemei:   így   a   névválasztás,    a
      névváltoztatás, névmódosítás joga is. Az “egységes”  alapjogi
      védelem  ugyanakkor  nem jelenti azt, hogy  a  névjog  minden
      eleme  korlátozhatatlan  lenne, ellenkezőleg:  éppen  hogy  a
      korlátozhatóság  súlya és mélysége alapján  húzhatók  közéjük
      egyértelmű határvonalak. Ez a disztinkció ad eligazítást arra
      nézve  is,  hol  húzhatók meg egyiknél,  másiknál  az  állami
      korlátozás  (korlátozhatóság) határai,  másik  oldalról:  hol
      kezdődik  esetükben a közérdek érvényesíthetősége  és  meddig
      terjed az érintett egyének önrendelkezési joga.
      A  névjog  (mint  egységes alapjogi védelmet érdemlő  komplex
      jog)  önrendelkezési  joggal közvetlenül kapcsolatba  hozható
      része  csak  kényszerítő, elkerülhetetlen okból korlátozható,
      akkor, ha a korlátozás szükséges és az a korlátozással elérni
      kívánt célhoz képest arányos.
      Mindössze  a  névjog első tartományához tartozó saját  névhez
      való  jog  élvez  olyan  abszolút  alkotmányossági  védelmet,
      amelynél a korlátozhatóság kérdése fel sem merülhet. Ebben az
      esetben   ugyanis  olyan  alapjogról  van  szó,  amelynél   a
      kizárólagosságot,  a  mindenki mástól  való  megkülönböztetés
      esélyét  kell biztosítani. Valójában a saját névhez való  jog
      fogalmilag  is korlátozhatatlan jog: s nem lehet  különbséget
      tenni annak korlátozható és korlátozhatatlan része – lényeges
      és  lényegtelen  tartalma – között. A saját névhez  való  jog
      csak  a  jog teljességével van fogalmi azonosságban, tehát  a
      maga   egészében   “lényeges  tartalom”:  s   ilyenként   nem
      korlátozható,  vagyis elidegeníthetetlen, érinthetetlen  jog,
      amely felett az állam nem rendelkezhet. Minden embernek kell,
      hogy  legyen  saját neve és ez a név nem helyettesíthető  sem
      számmal,  sem kóddal, sem egyéb szimbólummal. A saját  név  a
      személy   identitásának   egyik   –   mégpedig   alapvető   –
      meghatározója,  amely  azonosítását, egyúttal  másoktól  való
      megkülönböztetését   is   szolgálja,    ezért    a    személy
      individualitásának, egyedi, helyettesíthetetlen  voltának  is
      az  egyik  kifejezője.  A  saját névhez  való  jog  tehát  az
      önazonossághoz  való jog alapvető eleme, így  olyan  alapvető
      jog,   amely   a  születéssel  keletkezik,  az  állam   által
      elvonhatatlan   és   –   lényeges   tartalmát   tekintve    –
      korlátozhatatlan. Ugyanilyen megítélést és védelmet kaphat  a
      saját név viseléséhez való jog is, amely a saját névhez  való
      jognak  kifelé,  mások  felé  való  megjelenítése.  Tartalmát
      tekintve  azt  fejezi  ki,  hogy  a  meglévő  –  állam  által
      regisztrált  –  neve senkitől sem vehető el, s  az  állam  az
      érintett  beleegyezése nélkül a nevet nem  is  változtathatja
      meg.   Vagyis   a   saját   név   viselésének   a   joga   is
      korlátozhatatlan alapvető jog.
      Minden   egyes   ember   sérthetetlen  és  elidegeníthetetlen
      alapvető jogáról van itt szó valójában, amelynek tiszteletben
      tartása és védelme az államnak Alkotmányból folyó kötelessége
      is.  [Alkotmány 8. § (1) bekezdése]. Ennek az alapvető jognak
      a     lényeges     tartalmát    is    sérthetetlensége     és
      elidegeníthetetlen   volta  adja,  mely   lényeges   tartalom
      törvényben  sem korlátozható. [Alkotmány 8. § (2) bekezdése].
      Ebből  következően a saját névhez és annak  viseléséhez  való
      jog korlátozhatatlan alapvető jog.
      A névjog másik tartományába tartozó részjogok a “szükségesség
      és  arányosság”  tesztje alapulvételével  korlátozhatók.  Ide
      tartozik  a  névválasztás  és a névváltoztatás,  névmódosítás
      joga, amelyek lényeges tartalma eltérő mércével korlátozható.
      A  korlátozás  alkotmányosságának a “szükségesség-arányosság”
      teszt     alkalmazásán    belüli    differenciálásának     az
      Alkotmánybíróság  gyakorlatában már van  előzménye,  ezért  a
      mérce  differenciált  alkalmazása  nem  változtatja  meg   az
      alapjogi  korlátozás  vizsgálatának eddigi  alkotmánybírósági
      gyakorlatát.  A  most követett (és követendő)  eljárás  tehát
      összhangban   áll  a  21/1994.  (IV.  16.)  AB   határozatban
      írtakkal,   közelebbről   azzal,  hogy   “Az   alkotmányosság
      értékelésének  vázolt módszertana szerint a  szükségesség  és
      arányosság  kritériumait  lehet  lazítani  vagy  szigorítani,
      attól  függően, hogy … milyen fajta korlátozásáról van  szó.”
      (ABH 1994, 117, 122.)

      A  névválasztással  kapcsolatban utal az Alkotmánybíróság  az
      Alkotmány  67.  § (2) bekezdésére, amely szerint:  a  gyermek
      nevelésének  joga  a szülőket illeti meg.  Minthogy  pedig  a
      gyermeket  a születése pillanatától megilleti a saját  névhez
      való  jog,  a  szülőknek a névválasztáshoz  való  joga  olyan
      elsődleges és alapvető jognak minősül, amely szintén csak  az
      Alkotmány 8. § (2) bekezdése szerinti korlátozásoknak vethető
      alá.
      Az  Alkotmánybíróság megállapítja: a névválasztáshoz való jog
      egyéb  részelemeiben  is  olyan jog,  amely  az  állam  által
      korlátozásoknak  vethető alá, s ez a  korlátozás  csak  akkor
      lesz alkotmányellenes, ha az szükségtelen és aránytalan.
      Az  Alkotmánybíróság hangsúlyozza azonban: azt a kérdést,  mi
      minősül  névnek, és hogy a saját névhez való jogot a  személy
      milyen   tárgyi   körben  gyakorolhatja,  a  közfelfogás,   a
      nyelvtudomány  és a társadalmi-történeti hagyományok  alapján
      az  állam  jogosult meghatározni. A névválasztás tekintetében
      ezért  az  állam  nagyobb önállóságot élvez, itt  felállíthat
      korlátokat  s  ezek  a korlátok és korlátozások  éppen  abból
      fakadnak,  hogy  a névválasztás is “tradíció-kötött”,  s  ez,
      illetőleg  mások  jogainak védelme és  érvényesíthetősége  is
      kényszerítheti az államot a beavatkozásra.
      Ilyen  korlátozás  lehet pl. az, hogy a  családban  született
      gyermeknek  nem  adható az apa vagy az anya  családi  nevétől
      különböző   családnév   vagy   olyan   utónév,   amelyet    a
      nyelvtudománnyal, a hagyományokkal nem lehet  igazolni,  vagy
      amely  alkalmas  arra,  hogy  a személy  önazonosságát  hamis
      színben tüntesse fel: pl. többszörösen elvált feleség – saját
      döntése alapján – valamelyik korábbi férje nevét viselje.

      Hasonló  a helyzet a névváltoztatási és névmódosítási  joggal
      összefüggésben is: az állam az Alkotmány 8. §  (2)  bekezdése
      keretében  maradva  e  tekintetben  is  nagyobb  mozgástérrel
      rendelkezik,  azaz mind a “szükségesség” mind az “arányosság”
      mércéjének   megvonásakor   érvényesítheti   a   közérdekűség
      szempontjait,  azaz az állami nyilvántartások egységességéhez
      és  áttekinthetőségéhez fűződő követelményeket. Ettől azonban
      a  névváltoztatáshoz való jog nem veszíti  el  alapvető  jogi
      karakterét,  sőt más jogokkal összefüggésben azt kifejezetten
      is  el kell ismerni. Az ilyen megkülönböztetés az alkotmányos
      alapjogok katalógusában nem egyedülálló és nem is ismeretlen.
      Pl.  a fegyveres katonai szolgálat megtagadása önmagában véve
      még  nem alapjog; a lelkiismereti szabadsággal összefüggésben
      azonban  alapjoggá  válik. Ugyanígy alapvető  joggá  válik  a
      nemüket    megváltoztató   transzszexuálisok    esetében    a
      névváltoztatáshoz   való  jog,  de  a   személy   nemzetiségi
      identitásának  joga  is  indokolhatja  az  alapvető  jogkénti
      minősítést.   Hasonlóképpen  alapvető  jogkénti   alkotmányos
      védelmet    érdemel   az   emberi   méltósággal   közvetlenül
      összefüggésbe hozható névváltoztatásra vonatkozó igény, amely
      önmagában is gyűjtőkategóriaként kezelhető. Ide tartozhat pl.
      a  méltatlan,  obszcén, stb. nevet eredményező  családi  vagy
      utónév  megváltoztatásának  a joga  (  a  méltatlan  hangzású
      névösszetétel   megbontásának  a  joga);   alapvető   jogként
      élvezhet   védelmet  az  az  igény  is,  hogy   a   kérelmező
      megszabadulhasson rossz emlékeket (is) idéző családi nevétől.
      [Pl.  elhíresült  (ritka) nevű bűnöző  gyermeke,  vagy  annak
      nevét  viselő  közeli hozzátartozója, de lehet  ez  a  név  a
      történelem   során  hírhedtté  vált  is].  Alapvető   jogként
      alapozhatják meg a névváltoztatást az olyan családi nevek is,
      amelyek  taszítóan vagy nevetségesen csengenek, vagy  amelyek
      alkalmat adnak kétértelmű vagy méltánytalan szójátékokra.  Az
      utóbbi  esetekben  tehát az alapvető jogkénti  elismerést  az
      emberi  méltósággal  való nyilvánvalóan szoros  és  közvetlen
      kapcsolat indokolja. Ugyanez lehet az alapja és indoka  annak
      is, hogy a többes (összetett) név megválasztása is – bizonyos
      határig – alapvető jogként részesülhessen védelemben.

      5.  A névjog egyes elemeinek fentiek szerinti “megbontásakor”
      a  kiindulást  továbbra  is az emberi  méltósághoz  való  jog
      jelenti.  Mi következik, s mi nem az emberi méltósághoz  való
      alapjogból?
      E  kérdés  megválaszolásához az Alkotmánybíróság áttekintette
      az eddigi gyakorlatát:
      Az   Alkotmánybíróság  az  Alkotmány  54.  §  (1)  bekezdését
      értelmező  8/1990. (IV. 23.) AB határozatában (ABH 1990,  42)
      az   emberi   méltóságból   való   jogból,   mint   általános
      személyiségi jogból új alapjogot, a rendelkezéshez való jogot
      vezette le. Ugyanebben a határozatában azt is kimondta,  hogy
      az   emberi  méltósághoz  való  jog  tartalmilag  azonos   az
      általános  személyiségi  joggal.  Az  általános  személyiségi
      jogot  további  részelemeire bontotta, a személyiség  jogilag
      (alkotmányjogilag) releváns formáit, létformáit  nevesítette;
      ezeket  részben  a  modern  alkotmányok  rendelkezéseiből,  a
      nemzetközi   jogirodalomból,  az  európai  Alkotmánybíróságok
      gyakorlatából  emelte  ki  és  építette  be  a  gyakorlatába.
      Ilyenként  munkálta  ki  a magánélet szabadságához  való  jog
      tartalmát [46/1991. (IX. 10.) AB határozat, ABH 1991,  211.],
      másrészt  a  személyiségi  jog releváns  megnyilvánulásaiból,
      aspektusaiból konkrét egyedi jogokat olvasztott ki.  [Pl.  az
      önazonossághoz,  önrendelkezéshez  való  jogból   a   vérségi
      származás  kiderítésének  a  jogát  57/1991.  (XI.   8.)   AB
      határozat, ABH 1991. 272.].
      Az    Alkotmánybíróság   a   személyiségi    jogok    további
      megbontásával újabb “rész” jogokig is eljutott.  Így  pl.  az
      önrendelkezési   (rendelkezési)   jogból   a    házasságkötés
      szabadságának  jogát [22/1992. (IV. l0.)  AB  határozat,  ABH
      1992.   122.],   a  fél  perbeli  részvételével   kapcsolatos
      rendelkezési jogot [9/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH  1992,
      59;  1/1994.  (I.  7.)  AB  határozat;  (ABH  1994,  29.],  a
      pernyertességből folyó rendelkezési jogot [4/1998. (III.  1.)
      AB  határozat,  ABH 1998, 71.] vezette le. Az  önazonossághoz
      (személyi  integritáshoz)  való jogból  a  vérségi  származás
      kiderítéséhez való jogot [57/1991. (XI. 8.) AB határozat, ABH
      1991,  272]az  általános  cselekvési  szabadságból  pedig   a
      sportolók  versenyzéshez való jogát [27/1990.  (XI.  22.)  AB
      határozat,  ABH  1990,  187.] és  a  jogügyletek  létrehozása
      szabadságának  és a művészeti alkotáshoz való hozzáférhetőség
      jogát  [24/1996.  (VI.  25.) AB határozat,  ABH  1996,  107.]
      deriválta.

      6.  A  névjog  legalább két személyiségi  joghoz  kapcsolódik
      szervesen: az önazonossághoz és a magánszférához való joghoz.
      A névjog ezáltal önálló – nevesített alapvető jogként – része
      az általános személyiségi jognak.
      Az  Alkotmánybíróságnak  a  nem vagyoni  kár  szabályozásának
      alkotmányi  vizsgálata  tárgyában  hozott  határozatából   is
      következik a névjog önálló, alapvető jogkénti elismerése: “ a
      személy  általános  személyiségi joggal védett  meghatározott
      dimenzióit  illetően sem nyugodhat tehát  a  jogok  elosztása
      olyan    szempontokon,    amelyek   a    személyeket,    mint
      tulajdonosokat,  mint  vagyoni  jog  alanyait,  mint  névvel,
      küllemmel,  személyes adatokkal, nem nevesített  személyiségi
      jogokkal   stb.   rendelkező  személyeket   nem   egyenlőként
      kezelik.”  [34/1992. (VI. 1.) AB határozat,  ABH  1992,  192,
      197].
      A “névvel rendelkezés” tehát a személy általános személyiségi
      joggal   védett   dimenziói  közé  tartozik,   ami   úgy   is
      értelmezhető,   hogy  a  névjog  alapvető   jogot   megillető
      alkotmányi védelem alatt áll. [Közelebbről: az Alkotmány 8. §
      (1) és 8. § (2) bekezdéseinek tartalma az irányadó.]
      Az  Alkotmánybíróság a 64/1991. (XII. 17.)  AB  határozatában
      foglaltak  szerint  (ABH  1991, 297,  308,  312.)  az  emberi
      méltósághoz való jog csak az emberi státus meghatározójaként,
      az   élethez  való  joggal  fennálló  egységben  abszolút  és
      korlátozhatatlan.   Anyajog   mivoltából   levezetett   egyes
      részjogai,  mint  pl. az önrendelkezéshez, az  önazonossághoz
      való  jog  azonban  az Alkotmány 8. § (2)  bekezdése  szerint
      bármely  más alapjoghoz hasonlóan korlátozhatók. (879/B/1992.
      AB határozat, ABH 1996, 397, 401.)

      7. A névjogot tehát – a fenti elvi alapok felhasználásával  –
      alkotóelemeire  kell bontani, s összetevő  elemeit  egyenként
      kell minősíteni aszerint, hogy azokra az alapjogi korlátozást
      milyen mélységben és súllyal kell alkalmazni.
      A  fentiekben  ezt tette az Alkotmánybíróság  azzal,  hogy  a
      névjog  egyik  összetevő  elemét, a saját  névhez,  illetőleg
      annak  viseléséhez  való jogot, mint  alapvető  emberi  jogot
      korlátozhatatlan   jogként,   más   elemeit   (mint   pl.   a
      névválasztás,   névváltoztatás,   névmódosítás)   pedig    az
      Alkotmány  8. § (2) bekezdése szerint korlátozható  jogokként
      definiálta.

      Az  Alkotmánybíróság  a  fenti követelmények  és  kritériumok
      figyelembevételével  végezte  el  a  beérkezett   indítványok
      alkotmányossági vizsgálatát.

                                   IV.
                                   
      1.  A névjog és annak egyes elemeinek minősítéséből kiindulva
      az   Alkotmánybíróságnak  mindenekelőtt  az  adott   tárgykör
      szabályozási  szintjét kifogásoló indítványokra kell  választ
      adnia.
      Ez utóbbiak két vonatkozásban is megfogalmazódtak: egyrészt a
      törvényerejű rendeleti szintű szabályozást érintő, másrészt a
      minisztertanácsi   és   belügyminiszteri   rendeleti   szintű
      szabályozással szemben. Az indítványozók mindkét  tekintetben
      a törvényi szintű rendezést sürgetik.
      Az   Alkotmánybíróság  állandó  gyakorlata   a   törvényerejű
      rendeletet a törvénnyel azonos szintű szabályozásként  ismeri
      el [7/1994. (II. 18.) AB határozat, ABH 1994, 68, 71.], sőt a
      20/1994.  (IV. 16.) AB határozatában expressis verbis  ki  is
      mondta  azt, hogy "... a hatályos törvényerejű rendeletek  az
      Alkotmány   8.  §  (2)  bekezdése  alkalmazásában  törvénynek
      minősülnek". (ABH 1994, 106, 112.)
      Az  Alkotmánybíróság ennek megfelelően elutasította az  adott
      tárgykör   törvényerejű   rendeleti  szintű   szabályozásának
      alkotmányellenességét állító indítványt.
      Azokra az indítványokra, amelyek az Mtr. 1. §-ának és a  Bmr.
      4.   és  5.  §-ának  jogforrási  szintjét  kifogásolják,   az
      Alkotmánybíróság  ezek tartalmi vizsgálata  során  (IV.  2.5.
      pont) ad választ.

      Áttételesen   jogforrástani  összefüggéseket  érint   az   az
      indítványozói észrevétel is, amely szerint az ún.  "Ladó-féle
      Utónévkönyv"   –   nem  jogszabályként   –   tartalmazza   az
      anyakönyvezhető  neveket. Az Atvr.  27.  §  (4)  bekezdésében
      erről  a  következő  olvasható: "... Anyakönyvezni  a  szülők
      által meghatározott sorrendben legfeljebb két – ha jogszabály
      másként   nem   rendelkezik   –  a  nemzetiségi   utónevekkel
      kiegészített Magyar Utónévkönyvbe felvett, a gyermek  nemének
      megfelelő utónevet szabad...". A Magyar Utónévkönyv  jelenleg
      tehát – az Atvr. szövegéből kitűnően – fontos része az Atvr.-
      nek, e könyv figyelembevétele nélkül az ma gyakorlatilag  nem
      hajtható  végre. A névválasztás, névváltoztatás, névmódosítás
      a  szükségesség és arányosság tesztje alkalmazásával –  állam
      által  –  korlátozható jog. E korlátozás pedig –  alkotmányos
      elvárásokat  nem  sértő  módon –  tárgyiasulhat  külön  könyv
      figyelembeveendőségének elrendelésében is. Jelen  esetben  ez
      történt,  s  ez  nem  minősíthető az állam részéről  alapvető
      jogot   sértő   korlátozásnak.  Az   Alkotmánybíróság   ennek
      megfelelően  e  részében  elutasította  az  indítványt,  azaz
      pusztán   azt   a  körülményt,  hogy  az  Atvr.   Utónévkönyv
      figyelembevételét     rendeli     el,     nem      tekintette
      alkotmányellenesnek, s ezért megsemmisítendőnek sem az  Atvr.
      27. § (4) bekezdését.

      2.  Az indítványok többsége tartalmi kérdések tárgyában  kéri
      az  Alkotmánybíróság  döntését. Ezek közös  alapja  az,  hogy
      mindenkinek  a személyiségéhez szorosan kapcsolódó  joga  azt
      eldönteni, hogy milyen nevet kíván viselni, ezért  nem  lehet
      azt  a  belügyminiszter tetszésétől függővé  tenni.  Jóllehet
      egyetértenek az indítványozók azzal, hogy a családi  név  nem
      változtatható   meg  történelmi  névre,  az  ezen   túlmutató
      korlátozásokat,  valamint az engedélyezésre  utalást  azonban
      már  alkotmányossági szempontból nem tartják  elfogadhatónak.
      Alkotmánysértőnek    ítélik    mindezeken     túlmenően     a
      névváltoztatás útján nyert név megváltoztatásának a  tiltását
      is,   illetve   annak   csak   kivételes   esetekre   történő
      korlátozását.  E  felfogás szerint  a  név  megváltoztatására
      vonatkozó jog az állampolgárokat nem csak egyetlen alkalommal
      illeti   meg,  hanem  mindannyiszor,  ahányszor  azzal   élni
      kívánnak.   Az   indítványok  mind   a   családi,   mind   az
      utónévviselés- és változtatás jelenlegi rendjét kifogásolják,
      beleértve  azt  a  korlátozást is, hogy azok  csak  egytagúak
      lehetnek.

      2.1.    Az    Alkotmánybíróság   az   indítványok   tartalmi-
      alkotmányossági   vizsgálatakor   a   névhez   fűződő   jogok
      társadalmi-történelmi determináltságából indul ki, amely –  a
      fentebb  írtak szerint – eligazítást nyújthat a névjog  egyes
      összetevő  elemeinél  az  egyéni  és  a  közérdek   (azaz   a
      magánszféra  és  az állami szabályozhatóság)  határvonalainak
      kijelöléséhez is.
      Mindehhez elengedhetetlenül fontos a történelmi előzmények és
      társadalmi tradíciók rövid áttekintése:
      Mind  a  névjog kialakulása, mind annak jogi védelemben  való
      részesítése  a jogban viszonylag kései termék. A  jogfejlődés
      már  régóta ismeri a szimbolikus jelek fontosságát, ahogy azt
      a  címerjog  kialakulása is mutatja, ám e  megkülönböztetések
      eleinte  nem  az egyes emberre, az élő személyre vonatkoztak,
      hanem  inkább  azt voltak hivatva kifejezni, hogy  ki  milyen
      közösség  vagy csoport tagja. Maga a névhasználat is  eleinte
      ezen  az  úton  halad,  s kezdetben a név  hivatalosan  is  a
      nagycsalád,   vagy  a  nemzetség  megkülönböztető   jelzésére
      szolgált. Lényegében ugyanilyen szerepet játszottak  bizonyos
      ruhaviseleti  szabályok  és szokások  is,  amelyek  az  egyes
      embernek az adott társadalmon belüli bizonyos réteghez,  azon
      belül  pedig bizonyos korosztályhoz való tartozását jelezték,
      s nem az egyes ember identitását hangsúlyozták. A csoportokon
      belül  az  egyes egyed megkülönböztetésére voltak  hivatottak
      viszont  a  kialakuló ún. keresztnevek, illetve  a  gúny-  és
      ragadványnevek.  Elsősorban  – öröklési  jogi  okokból  –  az
      említett  két  csoportból  az elsőnek,  tehát  a  közösséget,
      csoportot megkülönböztető névnek volt jogi relevanciája.
      A polgári kor az egyént, mint tulajdonost is fokozottan
      előtérbe állította, amely azután szükségszerű alapjává lett
      egy modern felfogású névjog és névhasználati jog
      kialakulásának is, az egyes egyedek feltétlen és megbízható
      megkülönböztetésének.
      Elősegítette  a  ma  ismert nevek –  családi  név  és  utónév
      együttese  – megjelenését a modernkori állami (és más  egyéb)
      adminisztrációk   kialakulása.   Már   a   késő   feudalizmus
      abszolutista  állama,  de különösen  az  ezt  követő  polgári
      korszak   államgépezete  számára  szükséges  volt  az   állam
      alattvalóinak,  majd  polgárainak  a  számbavétele  mind   az
      adózás,  mind  a katonaállítás, mind az iskoláztatás  és  más
      állami  feladatok  hatékony ellátása  végett,  nemkülönben  a
      vallásfelekezetek nyilvántartásai is ezt követelték meg.
      Alapvetően tehát a XVIII. században felgyorsuló államfejlődés
      eredménye  a  családi név és az utónév együttese.  E  korszak
      abszolutizmusba  hajló államapparátusa számára  egyre  inkább
      kormányzási  axiómává vált az alattvalókra, azok viszonyainak
      a  megismerésére vonatkozó igény. Nem véletlenül e  században
      kezdődnek  meg  az  első  “regnicoláris  conscriptiók”,  azaz
      országos összeírások is.
      A  mindennapi  életben  azonban – mindezektől  függetlenül  –
      tovább él a színes, elődöktől áthagyományozódott névadási  és
      névviselési  szokás, ahol változatlanul  fontos  szerepe  van
      vidékenként  a nagycsaládi együttélés huzamosabb fennmaradása
      miatt   a   családi  név  mellett  az  utóneveknek  (korabeli
      szóhasználattal  élve:  keresztneveknek),  illetve  különféle
      ragadványneveknek.

      A  fentiekből is következik, hogy a nevet az emberek adják, a
      név  az  élő  emberé,  s az állam ebbe  csak  a  regisztrálás
      igényével  és  szintjén  szólhat  bele,  s  ennek  során   is
      kénytelen  igazodni  a mindenkori (társadalmi)  viszonyokhoz.
      Egyenesen   következik  ebből  az  is,  hogy   az   állam   a
      regisztrálandó  név lényeges tartalmát nem határozhatja  meg.
      Azaz:  a névjog tulajdonképpeni tartalmát formálisan az egyes
      ember,  tényleges  tartalmát viszont a  társadalmi  szokások,
      konvenciók  és vallási hagyományok határozzák  meg,  amit  az
      állam   –  mint  közhitelességű  bejegyzésekre  feljogosított
      anyakönyvi szervezettel rendelkező – csak regisztrálhat.
      Mindemellett  hangsúlyozza  azonban  az  Alkotmánybíróság:  a
      “névjogot”  nem  kezeli egészében abszolút  érvényűnek,  azaz
      annak  valamennyi alkotóelemét egyaránt minden  korlátozástól
      (korlátozhatóságtól) mentesnek.
      Van  ugyanakkor a névjog körében – a III. rész  4.  pontjában
      írtak  szerint  –  az egyén autonómiájának, önrendelkezésének
      egy olyan, mindenki más rendelkezése alól kivont magva, amely
      az  egyes  ember “érinthetetlen” lényegét, a saját névhez  és
      annak  viseléséhez  való jog biztosítása  útján  van  hivatva
      kifejezésre juttatni. A lényeges tartalom itt valójában  maga
      a  saját névhez, illetőleg annak viseléséhez fűződő jog. Erre
      tekintettel  a  saját  névhez és annak viseléséhez  való  jog
      tekintetében  semmilyen  indokból  sem  fogadható  el  állami
      korlátozás   és   nem   is  lenne  az  összeegyeztethető   az
      Alkotmánnyal.   Sem   kényelmi   szempont,   sem    egyébként
      áthidalható technikai nehézség nem szolgálhat alapul  itt  az
      állami   korlátozáshoz.   Az  államnak   erre   a   területre
      “végszükségben”  sincs beavatkozási joga. Ugyanakkor  viszont
      alapvető kötelessége e jogoknak mások által való megsértését,
      illetve  ezekbe  bármilyen  beavatkozást  megtiltani,   s   a
      sérelmet  szenvedőt  megvédeni. Ezen a  területen  az  állami
      jelenlét  elsősorban  abban nyilvánul  meg,  hogy  a  védelem
      biztosítása  érdekében  az állam közhitelűen  regisztrálja  a
      névvel    összefüggő   tényeket.   Az   állami    szabályozás
      (korlátozás)  nem vonatkozhat e tekintetben  az  alapjog  [az
      Alkotmány 8. § (2) bekezdése szóhasználatában: alapvető  jog]
      érinthetetlen      lényegére      (alapvetően      társadalmi
      meghatározottságára).  [20/1990. (X. 4.)  AB  határozat,  ABH
      1990, 69, 71; 7/1991. (II. 28.) AB határozat,. ABH 1991,  22,
      25.]
      Az  Alkotmánybíróság mindezekre tekintettel  megállapítja:  a
      személyiség természetes léte az államtól független, így  jogi
      léte  sem engedi meg, hogy – az érintettek akaratát figyelmen
      kívül   hagyva  –  az  állam  (mint  külső  fél)   mindenféle
      korlátozás   nélkül   határozza   meg   a   névjog   említett
      aspektusának jogi érvényesíthetőségét és lényeges tartalmát.

      2.2.  A  szabad névválasztás és névváltoztatás,  névmódosítás
      joga is (a névjog részeként) a személy elkülönülését szolgáló
      személyiségi  jog, amely – hasonlóképpen a  fentiekhez  –  az
      Alkotmány 54. § (1) bekezdése alapján, az önrendelkezési  jog
      részeként  az Alkotmány 8. § (2) bekezdése szerinti  alapvető
      jogot  megillető  védelmet kaphat  –,  s  ilyenként  törvényi
      szintű szabályozást kíván.
      “Az  állampolgárok  alapvető  joga  és  kötelességei  körében
      törvényben  kell  szabályozni különösen ...  az  öröklést,  a
      személyhez  és  a  szellemi  alkotáshoz  fűződő  jogokat   és
      kötelességeket.” (Jat. 5. § f) pont.)
      Az  állam  a  személyhez  fűződő jogok törvényi  szabályozása
      során   köteles   –   a   szükségesség   és   az   arányosság
      szempontjainak  figyelembe vételével – e  jogoknak  is  mások
      által való megsértését, illetve beavatkozását megtiltani, s a
      sérelmet   elszenvedőt  megvédeni.  Minthogy  a  személyiségi
      jogokba való beavatkozás általános tilalma az államra  magára
      is érvényes, így e területen is az állami jelenlét csak abban
      nyilvánulhat  meg,  hogy  a  védelem  biztosítása   érdekében
      közhitelűen  regisztrálja  a névjoggal  összefüggő  tényeket.
      Kérdéses  lehet azonban, hogy miként juttathatja  kifejezésre
      az  állam a névjoggal összefüggő tények regisztrációja  során
      az  Alkotmány  8.  §  (1) bekezdésében is  rögzített  védelmi
      kötelezettségét. Pusztán passzív résztvevője-e az eljárásnak,
      vagy  olyan  aktív  szereplő-e, aki maga is  közreműködhet  a
      hatékony    védelem    és   garanciarendszer    feltételeinek
      megteremtésében.
      Az  állami garanciák súlya itt eltérő aszerint, hogy az állam
      a  nyilvántartott  (regisztrált) nevek  védelmét  igyekszik-e
      megoldani,   illetőleg  a  névjog  ezen  kívüli  vetületeinek
      törvényi  szabályozását  végzi-e  el.  Az  előbbi  esetben  –
      alapvető  jogot megillető védelmet élvező névjogi  vetületről
      lévén szó – az államnak nem áll módjában szabadon beavatkozni
      az  egyének magánszférájába. Minden kétséget kizáróan ebbe  a
      körbe tartozik a saját névhez és annak viseléséhez való  jog.
      Ugyanakkor  viszont a név választásához, a  névváltoztatáshoz
      és  a  névmódosításhoz való jog esetében szélesebb az  állami
      beavatkozás lehetősége annak ellenére, hogy e névjogi  elemek
      is   az   Alkotmány  8.  §-ának  védelme  alatt   állnak.   E
      beavatkozást    okkal    alapozhatja    meg    a    közhitelű
      nyilvántartások   felfektetésének   egységességéhez   és    a
      jogbiztonsághoz fűződő (köz)érdek, amely pl. a családi és  az
      utónevek eltérő kezelését is eredményezheti.
      Nem  jár  tehát el alkotmányellenesen az állam  akkor,  ha  a
      feltételek  és korlátok meghatározása során ez utóbbi  körben
      (azaz  a névválasztás és a névváltoztatás tekintetében) külön
      kezeli  a  családi  és  az  utóneveket,  s  a  közérdekűségre
      tekintettel abból indul ki, hogy a családi nevek felett a név
      viselője  sem  rendelkezik olyan szabadon,  mint  például  az
      utónevekkel.    A    családi   név   választásánál    és    a
      névváltoztatásnál, névmódosításnál például  nem  szükségszerű
      és  aránytalan (végső soron emberi méltóságot sértő) az olyan
      állami  szabályozás,  amely  elutasítja  a  kérelmező   (akár
      tetszőleges  számú) névváltoztatási, névmódosítási  kérelmét.
      Az  állam e korlátozása nyilvánvalóan azt a közérdeket fejezi
      ki,   hogy   a   tetszőlegesen  szabad  számú,   teljesen   a
      magánszemély  uralma  alatt  álló  családi  név   választása,
      változtatása  és  módosítása ne vezethessen  el  addig,  hogy
      valaki kibújhasson kötelezettségeinek a teljesítése alól (pl.
      eltűnjön    az    adósnévjegyzékről),    illetőleg    bűnügyi
      nyilvántartásban szereplő személy esetében reálisan  számolni
      kelljen eljárási-azonosítási nehézségekkel.
      Az  állam  joga,  de egyben felelőssége is olyan  –  törvényi
      szintű  –  szabályozás kialakítása, amely egyidejűleg  teremt
      módot  a  névjog említett elemeiben kifejezésre jutó alapvető
      személyiségi  (önrendelkezési)  jog  kiteljesítésére,  de  az
      alkotmányos  kereteket tiszteletben tartó – egységességet  és
      jogbiztonságot érvényre juttató – szabályozásra is. Nem  lépi
      át  ezt  a  keretet  az,  ha az állam operál  –  főképpen  az
      utónévadás,     illetve     utónév-változtatás,     módosítás
      szabályainak meghatározásánál – a "fontos ok" vagy  a  "valós
      indok"  kategóriáival,  főleg ha ezek  közelebbi  mibenlétére
      utalásokat is tesz.

      Az    Alkotmánybíróság    e   "korlátozhatóság"    határainak
      kijelöléséhez    áttekintette    a    fontosabb    nemzetközi
      tapasztalatokat.
      Ausztriában   "komoly  ok"-nak  számít  az,  hogy   az   első
      választott  utónév "használható" és olyan legyen,  amely  nem
      árthat   a   gyermek  érdekeinek  (§  21.  Abs.  2.  Pst.G.);
      Belgiumban  sem  családi,  sem utónevek  nem  jegyezhetők  be
      akkor, ha azok "zavart keltenek", illetőleg a gyermeknek vagy
      másoknak   ártanak.  (Cc.  art.  216.,  §  1./L.  14-7-1976);
      Franciaországban  sem választhatnak a szülők  a  gyermeküknek
      olyan   utónevet,  amely  önmagában  vagy  a  családi  névhez
      kapcsolva   nyilvánvalóan   ellentétes   lenne   a    gyermek
      érdekeivel, valamint, ha az mások családi nevének  bitorlását
      eredményezné (Art. 57 Cc -L 93-2208-01-1993);
      Görögországban csak akkor változtatható meg az utónév, ha  az
      a   viselőjének   a   jogi  vagy  társadalmi   kapcsolataiban
      nehézséget okoz (N. 2130/1993. 8. cikk), feltétel továbbá  az
      is, hogy a kért utónév ne legyen ellentétes a "jó erkölccsel"
      sem;   Hollandiában  is  megtagadja  az  anyakönyvvezető   az
      utónévadást  akkor,  ha  az illetlen  hangzású,  vagy  azonos
      valamely létező családnévvel (kivétel utóbbi alól az az eset,
      amikor  a családnév utónévként is használatos) (BW. 1. kötet,
      4.  cikk); a Német Szövetségi Köztársaságban az olyan családi
      nevek  megváltoztatására  van  mód,  amelyek  taszítóan  vagy
      nevetségesen  csengenek,  amelyek alkalmat  adnak  kétértelmű
      vagy  méltatlan  szójátékokra. Mindezeken  túlmenően  viszont
      "fontos okból" megtagadható akár a kért családi név is,  így:
      a  név  a kérelmező környezetében gyakran előfordul, s emiatt
      felidézi  az összetévesztés veszélyét; nehézkes leírni,  vagy
      kiejteni, szorosan összekapcsolódik bűncselekménnyel. A német
      szabályozásból  ugyanakkor egyértelműen  kitetszik,  hogy  az
      utónév megtartásához már kisebb közérdek fűződik. A PstG. 70.
      §-a  szerint olyan megnevezések, amelyek lényegük szerint nem
      utónevek,  nem  választhatók. A joggyakorlat szerint  fiúknak
      csak férfinév, a lányoknak csak női név adható (§ 262 DA). Ez
      alól kivétel a Mária név, ez ugyanis kiegészítő utónévként  –
      egy  férfinévvel  együtt – fiúknak is adható (BVEwGE-31-kötet
      130. old).

      Olaszországban is tilos komikus hangzású neveket adni  (AStC,
      72. cikk), de Portugáliában sem hagyhat az utónév kétséget  a
      gyermek neme felől, s nem tartalmazhat politikai utalást sem,
      nem   téveszthető   össze  fantázianevekkel,  családnevekkel,
      illetve  tárgyakat,  állatokat  vagy  tulajdonságokat  jelölő
      nevekkel,  hacsak  azt a portugál névtan nem  ismeri  gyakori
      utónévként [CRC 128. (2, 3, és 4), valamint 130. (3) cikkei].
      Spanyolországban  is elutasítják az extravagáns,  nevetséges,
      illetlen vagy szubverzív utó-, családi- és álneveket. A  jogi
      szabályozás ugyancsak tiltja több mint két egyszerű vagy több
      mint  egy  összetett utónév adását, de az olyanét  is,  amely
      zavart kelthetne az adott személy neme tekintetében (art.  54
      LRC. /1977/, 192 RRC /1977/, R. 2-7-1980.) Svájcban sem lehet
      olyan  utónevet  adni, amely megbotránkoztató  vagy  képtelen
      hangzású,  amely  nyilvánvalóan  ellentétes  a  gyermek  vagy
      harmadik  személy érdekeivel, de olyanokat sem,  amelyek  nem
      utalnak  egyértelműen a gyermek nemére. (OEC.  69.  cikk);  a
      török  népességi  törvény 16. cikke a nemzeti  kultúrával,  a
      közillemmel,   a   közerkölccsel,  vagy   a   jogszabályokkal
      összeegyeztethetetlen utónév adását tiltja.
      Az  Emberi  Jogok  Európai Bíróságának egyik 1996-ban  hozott
      ítélete (Eur. Court H.R., Case of Guillot v. France, judgment
      of   24   October  1996),  az  1993.  évi  XXXI.   törvénnyel
      kihirdetett, az 1950. november 4-én Rómában kelt,  az  emberi
      jogok   és   az  alapvető  szabadságjogok  védelméről   szóló
      egyezmény  8.  cikkével  kapcsolatban  tisztázta  az   állami
      beavatkozás határait:
      Az Egyezmény 8. cikke szerint:
      “1. Mindenkinek joga van arra, hogy magán- és családi életét,
      lakását és levelezését tiszteletben tartsák.
      2.   E   jog   gyakorlásába   hatóság   csak   a   törvényben
      meghatározott, olyan esetekben avatkozhat be, amikor  az  egy
      demokratikus társadalomban a nemzetbiztonság, a közbiztonság,
      vagy  az  ország  gazdasági jóléte érdekében,  zavargás  vagy
      bűncselekmény megelőzése, a közegészségügy vagy az  erkölcsök
      védelme,  avagy  mások  jogainak  és  szabadságainak  védelme
      érdekében szükséges.”
      Az Ítélet rendelkező része szerint:
      “Nem  sérti az Egyezmény 8. cikkét (a magán- és családi  élet
      tiszteletben  tartásához való jog), hogy  az  anyakönyvvezető
      megtagadta  a  szülők által választott,  a  névadásról  szóló
      törvény   szerint  használatos  regiszterekben  nem  szereplő
      keresztnév  anyakönyvezését, majd  bírói  határozattal  ennek
      jóváhagyása,   mivel   az  eljáró  hatóságok   a   másodlagos
      kérelemnek helyt adtak és a kiválasztott keresztnevet  –  bár
      eltérő  formában – anyakönyvezték. Mindemellett a gyermek  az
      eredetileg    választott   nevet   korlátlanul   használhatja
      magánjellegű kapcsolataiban.”

      2.3.  Az  Alkotmánybíróság álláspontja szerint az állam  –  a
      névválasztás, a névváltoztatás és a névmódosítás tekintetében
      –  alkotmányos kereteket és korlátokat tisztelő  feltételeket
      állapíthat meg. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az állam  ne
      lenne  köteles  egyidejűleg  azon  is  munkálkodni,  hogy   a
      névválasztásban,  a  névváltoztatásban és  a  névmódosításban
      megnyilvánuló  személyhez  fűződő  jog  kiteljesedéséhez   is
      minden   lehetséges  módon  –  pl.  a  névválaszték   állandó
      bővítésével  – megteremtse a feltételeket. Kielégíti  ezt  az
      elvárást  az,  ha  az állam egy tartalmában állandóan  bővülő
      névjegyzék   (esetünkben:  Magyar  Utónévkönyv)  alkalmazását
      rendeli  el. Azaz: az Atvr. 27. § (4) bekezdésének  “felvett”
      szóhasználata semmiképpen nem jelenti azt, hogy a  névjegyzék
      egyszer és mindenkorra érvényes névkatalógust tartalmazna.

      2.4.   Az   Alkotmánybíróság   hangsúlyozza:   a   közérdeket
      kifejezésre  juttató  egységesség és  a  jogbiztonság  elvére
      figyelemmel  önmagában nem minősíthető alkotmányellenesnek  a
      névválasztás, a névváltoztatás és a névmódosítás tekintetében
      az  állam szabályozási joga. Az állami beavatkozás csak akkor
      sérti    a    név   viselőjének   identitását,   rendelkezési
      szabadságát,  s  mindezeken keresztül az  emberi  méltósághoz
      való  jogát,  ha az nem szükséges és a beavatkozással  elérni
      kívánt célhoz képest aránytalan jogsérelmet okoz.
      A   törvényalkotónak  e  tekintetben  is   egyidejűleg   kell
      alkotmányos követelményeket kielégítő korszerű szabályozással
      reális  esélyt  biztosítania a személyhez fűződő  jog  részét
      képező     névviselési     és    névváltoztatási     kérelmek
      teljesíthetőségére és az egységes, biztonságos, megbízható és
      kiszámítható állami nyilvántartási rendszer megteremtésére.

      2.5.  Az  Alkotmánybíróság megállapítja: a  névviseléssel  és
      névváltoztatással   kapcsolatos  érdemi   kérdések   –   akár
      megváltozott tartalommal – sem szabályozhatóak az Mtr.-ben és
      Bmr.-ben, de ugyanígy az Atvr. Vhr.-ben sem.
      Az  Mtr.  1.  §-a,  a BMr. 4. és 5. §-ai olyan  engedélyezési
      jogköröket  tartalmaznak,  amelyek  nem  választhatók  el   a
      személyhez fűződő jogoktól és kötelességektől, mely  utóbbiak
      pedig  –  a Jat. 5. §-a értelmében az állampolgárok  alapvető
      jogai és kötelességei körében vizsgálandók. Ilyenekként pedig
      azokat “törvényben kell szabályozni.”
      Az  Alkotmánybíróság erre figyelemmel megsemmisítette az Mtr.
      1. §-át, valamint a Bmr. 4. és 5. §-át, ugyanakkor e szempont
      alapulvételével nem találta alkotmánysértőnek a Bmr 1.  §-át,
      amelynek   értelmében:   "A   név   megváltoztatása    iránti
      kérelemben... elő kell adni azokat a körülményeket, amelyek a
      névváltoztatást indokolják." Ez utóbbi ugyanis olyan eljárási-
      technikai  rendelkezés, amely nincs szoros  összefüggésben  a
      személyhez fűződő jogok és kötelességek lényeges tartalmával.
      Az   Alkotmánybíróság  alkotmányellenesnek   minősítette   és
      megsemmisítette  az Atvr.Vhr. 48. § (3) bekezdésében  foglalt
      rendelkezést   is,  éspedig  két  okból  is:  egyrészt   arra
      figyelemmel,  hogy  az indítványozó felmenőitől  “örökölt”  –
      anyakönyvezett- neve szigorú alapjogi védelem alatt áll, s ez
      a  védelem az indítványozót az állammal szemben is megilleti;
      másrészt  amiatt, mivel alacsonyabb szintű jogszabály  [Atvr.
      Vhr.  48. § (3) bekezdése] ütközik magasabb szintű jogszabály
      [Atvr.  31.  §  (1)  bekezdése]  rendelkezésébe.  A  vizsgált
      esetben  nyilvánvaló  ugyanis,  hogy  az  Atvr.  31.  §   (1)
      bekezdésének  egésze áll alkotmányos védelem alatt,  amelynek
      korlátozására  (így a betűjelzés sorrendi alkalmazására)  sem
      kapott felhatalmazást az államtitkár. Az Atvr. Vhr. 48. § (3)
      bekezdése  tehát alkotmányellenes módon állapítja  meg  –  az
      Atvr. 31. §-ával összefüggésben – a betűjelzés sorrendiségére
      vonatkozó  szabályt.  Ennek  következménye  adott  esetben  a
      névviselési  jog  alkotmányellenes  korlátozása  lett,  mivel
      továbbhatásában  azoknak a neveknek a  megváltoztatásával  is
      együtt  járt,  amelyeknél  a  megkülönböztetés  a  felmenőket
      illetően korábban, iratokkal igazolhatóan a családi név  után
      került anyakönyvezésre.
      A  betűjelzés sorrendi megállapításával a vizsgált esetben  a
      kérelmező számára teljesen idegen, nem is a családját  és  őt
      magát  azonosító  név  jött létre. A  más  sorrend  új  nevet
      keletkeztetett,  amely  már  nem  képes  arra  sem,  hogy   a
      felmenőkkel való kapcsolatot érzékeltesse. A vizsgált esetben
      az  Atvr.  és az Atvr. Vhr. közötti ütközés eredményeként  az
      indítványozótól   gyakorlatilag  a  saját   nevét   –   annak
      beleegyezése  nélkül  –  elvették,  és  az  állam   őt   arra
      kényszerítette, hogy az ő általa meghatározott nevet viselje.
      Márpedig  a saját névhez és annak viseléséhez minden embernek
      joga van: az, mint az önazonossághoz való jog alapvető jog, a
      születéssel keletkező elidegeníthetetlen emberi jog, amely az
      állam által elvonhatatlan és – lényeges tartalmát tekintve  –
      korlátozhatatlan.  A  jelen  esetben  viszont  az   állam   a
      regisztrálandó tény lényeges tartalmát maga határozta meg.
      Erre  tekintettel  az Alkotmánybíróság –  mint  alapvető  jog
      sérelmét  előidéző rendelkezést – az Atvr.  Vhr.  48.  §  (3)
      bekezdését megsemmisítette.

      2.6.  Az  egyik indítványozó az Atvr. 27. § (4)  bekezdésében
      foglalt  azt  a  rendelkezést is alkotmányellenesnek  tartja,
      amely  a  magyar  származású magyar  és  a  magukat  valamely
      nemzetiséghez  valló  magyar  állampolgárok  névválasztásának
      rendje között tesz különbséget. Álláspontja szerint itt olyan
      ellentmondás található, amelyet a jogalkalmazás is  csak  úgy
      tud  feloldani, hogy gyakorlatilag nem alkalmazzák az idézett
      rendelkezésben foglaltakat.
      A  Nek.  tv.  12. §-ának (1) bekezdése a nemzeti  és  etnikai
      kisebbségek számára “szabad” névválasztást biztosít,  míg  az
      Atvr.   27.  §  (4)  bekezdése  a  “nemzetiségnek  megfelelő”
      kifejezést  használja. A Nek. tv. értelmében  a  kisebbséghez
      tartozó  személynek  joga van a saját és gyermeke  utónevének
      “szabad”  megválasztásához, családi és utónevének  anyanyelve
      szabályai   szerinti   anyakönyveztetéséhez   és   annak    –
      jogszabályban  meghatározott  keretek  között   –   hivatalos
      okmányokban való feltüntetéséhez. Az anyakönyvvezető a  nevet
      a választott formában anyakönyvezi.

      Kétségkívül  megállapítható,  hogy  az  Atvr.   27.   §   (4)
      bekezdésében   írt,   “nemzetiségnek  megfelelő”   kifejezés,
      illetőleg  a  Nek. tv. 12. § (1) bekezdésében  megfogalmazott
      “szabad” kifejezés nem ugyanazt a tartalmat fedi. Nyilvánvaló
      ugyanis,  hogy  a  “szabad”  névválasztás  szélesebb  mozgási
      lehetőséget   biztosít  annál,  mint  amit  a  “nemzetiségnek
      megfelelő”  kitétel határol körül. A két törvényi rendelkezés
      között   tehát   kollízió  feszül,  amelynek  alkotmányossága
      feltétlenül vizsgálatot érdemel.
      “Az   Alkotmánybíróság  elvi  éllel  mutat  rá   arra,   hogy
      meghatározott életviszonyok, illetőleg tényállások ellentétes
      –   vagy  az  értelmezéstől  függően  ellentétes  –  törvényi
      rendezése  önmagában  nem  jelent  alkotmányellenességet.  Az
      ilyen rendelkezés alkotmányellenessé csak akkor válik, ha  az
      egyben az Alkotmány valamely rendelkezésének a sérelmével  is
      együtt  jár,  vagyis  ha az ellentétes  tartalmú  szabályozás
      anyagi alkotmányellenességhez vezet, ...” [35/1991. (VI. 20.)
      AB határozat, ABH 1991, 175,176.]
      Az   Alkotmány  68.  §  (2)  bekezdése  szerint:  “A   Magyar
      Köztársaság  védelemben  részesíti  a  nemzeti   és   etnikai
      kisebbségeket.    Biztosítja   kollektív   részvételüket    a
      közéletben,    saját    kultúrájuk   ápolását,    anyanyelvük
      használatát,  az  anyanyelvű oktatást, a saját  nyelven  való
      névhasználat    jogát.”   Az   Alkotmány    e    rendelkezése
      nyilvánvalóvá  teszi,  hogy a magukat valamely  nemzetiséghez
      tartozónak valló magyar állampolgárok (kisebbség) nemzetiségi
      hovatartozásukra  tekintettel  vesznek  részt  a  közéletben,
      ilyenként     ápolják    saját    kultúrájukat,    használják
      anyanyelvüket,   s   ugyancsak  “nemzetiségi”,   (kisebbségi)
      létükhöz  kapcsolódik “a saját nyelven való  névhasználat”-uk
      is.
      A  Nek. tv. 12. § (1) bekezdésében írt az a lehetőség,  amely
      szerint “a kisebbséghez tartozó személynek joga van saját  és
      gyermeke  utónevének szabad megválasztásához”  sem  jelenthet
      tehát  minden  kötöttségtől mentességet, az a “nemzetiségének
      megfelelő” módon értelmezhető és értelmezendő. A kisebbséghez
      tartozó  személyek “szabadsága” tehát nemzetiségi mivoltukhoz
      kapcsolódik,   amelyet   világosan  érzékeltet   az   idézett
      rendelkezés  folytatása  is,  amely  szerint  a  kisebbséghez
      tartozó   személynek  ez  a  joga  “családi   és   utónevének
      anyanyelve  szabályai szerinti anyakönyveztetése”,  illetőleg
      annak  – jogszabályok keretei közötti – hivatalos okmányokban
      való feltüntetése tekintetében áll fenn. A Nek. tv. 12. § (1)
      bekezdésének  ez  a tartalma tehát értelmezéssel  feltárható;
      erre tekintettel az Alkotmánybíróság nem semmisítette meg  az
      idézett  rendelkezés “szabad” szóhasználatát. E  “szabadság”,
      amely    a    “nemzetiségnek   megfelelő”   keretek    között
      gyakorolható,  nem  áll ellentétben az Alkotmány  68.  §  (2)
      bekezdésében foglaltakkal, ellenkezőleg: törvényértelmezéssel
      abból közvetlenül le is vezethető.
      A  név megválasztásánál tehát mind a magyar származású magyar
      állampolgároknál, mind pedig a nemzetiségű származású  magyar
      állampolgároknál    (kisebbség)    található    bizonyos    –
      alkotmányossági szempontból nem kifogásolható – kötöttség.  E
      kötöttség   lényegi  magva  mindkét  állampolgári  csoportnál
      ugyanaz:  az  adott  nemzetiség (magyar és más  nemzetiségek)
      hagyományai,  szokásai.  A magyar származású  (magukat  annak
      valló)  magyar állampolgárok esetében ennek összefoglalása  a
      Magyar      Utónévkönyvben     található      meg,      amely
      figyelembevételének  Atvr.  27. §  (4)  bekezdésében  történt
      elrendelése  nem  kifogásolható alkotmányossági  szempontból.
      Ebben   találhatók  Magyarországon  a  magyar   nemzetiségnek
      megfelelő   nemzetiségi  utónevek,   ebből   választhatók   a
      “megfelelő  utónevek”.  A  Magyarországon  élő  nemzetiségek,
      illetőleg     nemzetiségi    anyanyelvűek     ugyancsak     a
      “nemzetiségüknek megfelelő” utónevet viselhetik. [Atvr. 27. §
      (4)  bekezdés] Ez utóbbiak névválasztása is csak erre a körre
      korlátozódhat,  nem  viselhetnek  tehát  ők   sem   tetszésük
      szerinti    utónevet.   Nem   áll   fenn   ezért    hátrányos
      megkülönböztetés a magyar származású magyar és a  nemzetiségi
      származású (magukat annak valló) magyar állampolgárok  között
      azon  az  alapon,  hogy  a  magyar  származásúak  kötött,   a
      nemzetiségű  származású magyar állampolgárok  pedig  teljesen
      szabad névválasztási joggal rendelkeznének.
      Az   Alkotmánybíróság  az  erre  alapított  indítványt  ezért
      elutasította.
      Az  Alkotmánybíróság megállapítja: kétségkívül visszaélésekre
      adhat  okot  ugyanakkor az a körülmény, hogy a kisebbségeknek
      nem  kell  igazolniuk  nemzetiségi  hovatartozásukat.  Bár  a
      jogalkotói  szándék  nyilvánvalóan nem  irányult  arra,  hogy
      ezzel  a lehetőséggel az adott nemzetiséghez nem tartozók  is
      éljenek, ezt a szabályozás jelenlegi módja és tartalma mégsem
      zárja  ki. Ennek a szabályozásból eredő, ám mégis a tényleges
      szabályozási  szándékot és akaratot  is  –  adott  esetben  –
      negligálni    képes    gyakorlatnak    a    kialakulását    a
      jog(törvény)alkotás        további        differenciálásával,
      pontosításával az államnak kell megszüntetnie.

      2.7.  Nem minősítette az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek
      az  Atvr.  27.  §  (4) bekezdésének azt a rendelkezését  sem,
      amelynek  értelmében  –  összhangban  a  Atvr.  27.   §   (3)
      bekezdésében   foglaltakkal  –  csak   két   utónevet   lehet
      anyakönyvezni.   Az   állam   ugyanis   a   közérdekre    (az
      egységességre  és a jogbiztonságra figyelemmel) korlátozhatja
      a  választható  utónevek  számát,  azaz  az  adható  utónevek
      számának   meghatározása  nem  tartozik  a   korlátozhatatlan
      alapjogok körébe. Hasonlóképpen ítélte meg az Atvr. 27. § (2)
      bekezdésének  tartalmát  is, amely  szerint  “A  családi  név
      egytagú.  Többtagú családi név akkor viselhető,  ha  annak  a
      szülőnek az anyakönyvi bejegyzése, akinek az érintett személy
      a  nevét viseli, ilyen nevet tartalmaz.” Az Atvr. ugyanis nem
      teszi  eleve  lehetetlenné a többtagú családi név  viselését,
      azt  mindössze  arra az esetre szorítja, amikor  az  érintett
      személy   e  (többtagú)  családi  név  fennálltát  anyakönyvi
      bejegyzéssel  igazolni tudja. Az állam e  korlátozását  kellő
      alappal  indokolja az állami nyilvántartások  egységességéhez
      és a jogbiztonsághoz fűződő közérdek.

      2.8.   Az   Alkotmánybíróság  ugyanakkor  alkotmányellenesnek
      ítélte  az  Atvr.  28.  §  (1)  és  (2)  bekezdésébe  foglalt
      rendelkezéseket, amelyek értelmében: “(1) Az  anyakönyvvezető
      –  a  szülők  kérelmére  – a 14 éven  aluli  kiskorú  személy
      utónevét  egyszer  módosíthatja.  (2)  Ha  a  több  utónévvel
      rendelkező    személy   valamelyik   utónevének   kizárólagos
      viselését  vagy  az utónevek sorrendjének cseréjét  kéri,  az
      alapbejegyzést  az anyakönyvvezető egyszer módosítja  ...”  E
      szigorú és merev szabályozás ugyanis a közvetlenül érintettek
      [az  (1)  bekezdés  értelmében a  “szülők”,  a  (2)  bekezdés
      szerint    “a    több    utónévvel    rendelkező    személy”]
      névváltoztatási  jogát  már  oly mértékben  korlátozza,  hogy
      gyakorlatilag annak rendelkezési jogát is elvonja.  Az  állam
      ilyen mélységű beavatkozása a magánszférába kellő alkotmányos
      indokkal  már  nem támasztható alá. Az államot  –  a  fentiek
      szerint  –  megilleti az a jog, hogy kéttagúra korlátozza  az
      adható  (és  viselhető) utónevek számát; ezt célzó jogalkotói
      szabadsága  azonban nem terjedhet addig, hogy – eltérést  nem
      tűrő   módon  –  mindössze  egy  alkalommal  adjon  módot   a
      módosításra,   illetőleg   valamelyik   utónév    kizárólagos
      viselésére,  vagy  az  utónevek  sorrendjének  cseréjére.  Ez
      esetben  tehát  a kogens szabályozási mód maga  jelent  olyan
      aránytalan  korlátozást, amely kellő  alkotmányos  indokokkal
      már  nem támasztható alá. Méltányolható ugyan itt is az állam
      arra   irányuló   törekvése,  hogy  az   egységesség   és   a
      jogbiztonság  szempontjait  (mint  a  közérdekűség   lényeges
      komponenseit)  kifejezésre juttassa, ezt azonban  nem  teheti
      meg  úgy, hogy az alapvetően társadalmi determinációk  uralma
      alatt  álló  területen a jogosultakat megillető rendelkezései
      jogot mindössze egyetlen egy esetben engedje érvényesülni.
      Az    Alkotmánybíróság   hangsúlyozza    ugyanakkor:    nincs
      alkotmányossági   szempontból  jelentősége  a   változtatások
      számának,  azaz nem arról van szó, hogy kétszeri,  háromszori
      stb.   módosítás  lehetővé  tétele  már  alkotmányos   lenne.
      Alkotmányellenesnek  maga  a  kogens,   eltérést   nem   tűrő
      szabályozási mód tekinthető, amely az állam számára  –  kellő
      alap  nélküli  – beavatkozást tesz lehetővé az  állampolgárok
      magánautonómiájába.  Az  állam  a  közérdekre   hivatkozással
      választhat  olyan  szabályozási  módot  és  rögzíthet   olyan
      szabályozási  tartalmat, amely az egységesség és jogbiztonság
      szempontjainak érvényre juttatását célozza, ezt  azonban  nem
      teheti  meg  úgy,  hogy kategorikusan  kizárja  a  későbbi  –
      módosítást  célzó  –  magánkezdeményezéseket.  Ez  utóbbiakat
      precízebb,  differenciáltabb szabályozással,  jogi  és  jogon
      kívüli eszközökkel korlátozhatja, de nem teheti meg azt, hogy
      ezek  számát  mindössze  egyre korlátozza.  Az  ilyen  állami
      beavatkozás  akár  közérdekre  is  hivatkozó  alkotmányossági
      megfontolásokkal sem támasztható alá, az aránytalan  sérelmet
      okoz,  amely  –  alapvető jogról lévén szó – megengedhetetlen
      állami korlátozást jelent.

      Tekintettel  arra, hogy az Atvr. 28. § (1) és  (2)  bekezdése
      ilyen  tartalmú – fokozott védelmet érdemlő – rendelkezéseket
      fogalmaz   meg,  az  Alkotmánybíróság  a  kizárólag  egyetlen
      alkalomra    szóló,    kogens,   korlátozó    rendelkezéseket
      megsemmisítette.
      Az   Alkotmánybíróság  az  Atvr.  28.  §   (1)   bekezdésével
      összefüggésben  kiemeli: az Atvr. 28. § (1) bekezdésében  írt
      névmódosítás “ura” ez esetben is a kérelmező, s nem pedig  az
      állam   nevében   eljáró  anyakönyvvezető.  A  “módosíthatja”
      kifejezésnek  tehát  nem lehet olyan értelmet  tulajdonítani,
      hogy  itt az állam (anyakönyvvezető) szabad belátása  szerint
      dönthetne.  Itt  is nem többről, mint regisztrálandó  tényről
      van  szó, amelynek lényeges tartalmát a kérelmező állampolgár
      (itt:  a  szülő),  s nem pedig az állam (az  anyakönyvvezető)
      határozza meg.

      2.9. Állampolgári alapjog korlátozását véli megállapíthatónak
      az  az indítvány is, amely szerint a hatályos szabályozás nem
      biztosít   jogorvoslatot   az   anyakönyvvezető   eljárásával
      szemben.  Ez – állítja az indítványozó – ütközik az Alkotmány
      70/K.  pontjában foglalt rendelkezéssel, amelynek alapján  az
      alapvető jogok megsértése miatt keletkezett igények,  továbbá
      a  kötelességek  teljesítésével  kapcsolatban  hozott  állami
      döntések elleni kifogások bíróság előtt érvényesíthetők.
      Korábban  már rámutatott az Alkotmánybíróság arra,  hogy  “az
      általános  személyiségi jog” részét képezi az  önazonossághoz
      és  önrendelkezéshez  való  jog  is  [57/1991.  (XI.  8.)  AB
      határozat,  ABH  1991,  272, 279.] Az  önrendelkezési  jognak
      pedig fontos tartalmi eleme – egyebek mellett – az egyén joga
      arra,  hogy  az  igény  állapotába  került  alanyi  jogait  a
      különböző   állami   szervek,  vagy  a   bíróság   előtt   is
      érvényesítse  [1/1994. (I. 7.) AB határozat,  ABH  1994,  29,
      35.]
      Az Alkotmánybíróság a következők miatt utasítja el a bírói út
      hiányát kifogásoló indítványt:
      a) Ha magyar anyanyelvű, magyar állampolgárságú, kisebbséghez
      nem  tartozó  [Nek.  tv.  61.  § (1)  bekezdésében  felsorolt
      nemzetiségek]  szülők  olyan  utónév  anyakönyvezését  kérik,
      amelyet  az utónévkönyv nem tüntet fel, az anyakönyvvezető  –
      alkotmányossági   szempontból  nem  kifogásolható   módon   –
      “szakértői”  szakvéleményt kér a Magyar  Tudományos  Akadémia
      Nyelvtudományi  Intézetétől.  Ez  a  vélemény   azonban   nem
      hatósági, hanem szakértői állásfoglalás, amelynek alapján  az
      anyakönyvvezető  dönt.  Döntése  ellen  fellebbezni  lehet  a
      Megyei (Fővárosi) Közigazgatási Hivatal vezetőjéhez, s  ha  ő
      is  elutasítja  a szülők kérését, a közigazgatási  bírósághoz
      fordulhatnak jogorvoslatért.
      b)  Az  anyakönyvi hatóságnak tájékoztatnia kell a  szülőket,
      hogy  a  kért név bejegyzésének megtagadása esetén –  akár  a
      Nyelvtudományi Intézet elutasító szakvéleményének birtokában,
      akár anélkül –, bírósághoz fordulhatnak.
      c)  A gyámhatóságnak a névviselést érintő határozata, illetve
      az  anyakönyvvezetőnek  a név anyakönyvi  bejegyzése  vagy  a
      bejegyzés   megtagadására   vonatkozó   döntése   ellen    az
      államigazgatási   eljárás   általános   szabályairól   szóló,
      többszörösen   módosított  1957.  évi  IV.  törvény   szerint
      fellebbezéssel   lehet  élni,  a  másodfokú   államigazgatási
      határozat  ellen  pedig az érintettek a bírósághoz  keresetet
      nyújthatnak be.
      Szemben tehát az indítványozó álláspontjával, lehetőség van a
      bírói    út    igénybevételére.    Erre    tekintettel     az
      Alkotmánybíróság az indítványt elutasította.

      2.10.  Az  egyik  indítvány a Mtr. 4. §-át és  az  5.  §  (1)
      bekezdésében foglalt rendelkezések alkotmányosságát  azon  az
      alapon is vitatja, hogy azok ütköznek az Alkotmány 54. §  (1)
      bekezdésében, 59. § (1) bekezdésében, 66. § (1) bekezdésében,
      valamint 70/A. §-ában foglalt szabályokba. Úgy véli,  hogy  a
      Mtr.  e rendelkezései [“4. § Ha a feleség férje családi  vagy
      teljes  nevét viseli, a férj nevének megváltoztatása  reá  is
      kiterjed.  5.  §  (1)  Férjes,  elvált  vagy  özvegy   nő   a
      házasságkötés  folytán  szerzett nevét névváltoztatással  nem
      változtathatja meg”] is sértik az Alkotmányt.
      A   nőkkel   szembeni   megkülönböztetés  minden   formájának
      felszámolásáról  1979. december 18-án New Yorkban  elfogadott
      egyezmény (a továbbiakban: Egyezmény, kihirdetve az 1982. évi
      10.   törvényerejű  rendelet  által)  16.  cikk   1.   pontja
      értelmében:  “A  Részes  Államok  kötelesek  megtenni  minden
      szükséges  intézkedést a nőkkel szemben a  házassággal  és  a
      családi     kapcsolatokkal     összefüggésben     alkalmazott
      megkülönböztetések   kiküszöbölése   végett   és    különösen
      kötelesek   a   férfiak   és  nők  egyenjogúságának   alapján
      biztosítani:”
      “g)   azonos   személyes  jogokat  a  férj   és   a   feleség
      viszonylatában,  ideértve  a  családi  név,  a  szakma  és  a
      foglalkozás megválasztásának jogát is.”
      Az   Alkotmánybíróság  hangsúlyozza,  hogy  a   nő   említett
      összefüggésben vizsgált névviselése (névhasználata) törvényi,
      s  nem  pedig  minisztertanácsi rendeleti szintű szabályozást
      kíván.  Az  ő  esetében  is  csak  ezáltal  realizálódhat  az
      Egyezségokmány 26. cikkében megfogalmazott elvárás,  amelynek
      értelmében “A törvény előtt minden személy egyenlő és  minden
      megkülönböztetés nélkül joga van egyenlő törvényes védelemre.
      Erre   tekintettel   a  törvénynek  minden  megkülönböztetést
      tiltania  kell és minden személy számára egyenlő és  hatékony
      védelmet   kell   biztosítania   bármilyen   megkülönböztetés
      ellen...”

      A   vizsgált   esettel   kapcsolatban   az   Alkotmánybíróság
      megállapítja,   hogy  a  házasságkötés  ténye   nem   jelenti
      automatikusan  a  névváltoztatás  kötelezettségét  is  a   nő
      számára [Csjt. 26. § (1) bekezdés].
      Ennek  megfelelően  a  házasulandó nő szabadon  mérlegelheti,
      hogy felveszi-e házastársa nevét. Ha úgy dönt, hogy felveszi,
      nem  lesz  alkotmánysértő az a jogszabályi előírás,  amelynek
      értelmében a felvett nevet nem változtathatja meg. A házasság
      megszűnése után ismét szabad belátásától függ, hogy a felvett
      nevet  továbbra  is viselni kívánja-e, vagy  pedig  leánykori
      nevéhez   tér   vissza.  A  nő  szabad   választási   akarata
      korlátozásmentesen  érvényesülhet. A névviseléshez  való  jog
      megsértéséről  csak  akkor lehetne szó, ha  ez  a  választási
      lehetősége sem a házasság megkötésekor, sem annak – esetleges
      – felbontásakor nem állna fenn.

      Mindezekre figyelemmel az Alkotmánybíróság az Mtr. 4. §-ának,
      5. § (1) bekezdésének alkotmányellenességének megállapítására
      és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasította.

      2.11  Az Alkotmánybíróság ugyanakkor megállapítja: a hatályos
      magyar  szabályozás  nem  elégíti ki  maradéktalanul  sem  az
      Egyezmény 16. cikk 1/g) pontjában, sem az Egyezségokmány  26.
      cikkében  írtakat. Ezek az egyezmények ugyanis  –  szemben  a
      hatályos  magyar megoldással – nemcsak a nők,  de  a  férfiak
      számára  is  lehetővé teszik a házasságkötésük  alkalmával  a
      névváltoztatáshoz való jogot.

      Az  Egyezmény  szerint:  “A Részes Államok  ...  kötelesek  a
      férfiak  és  a  nők  egyenlőségének alapján biztosítani:  ...
      azonos  személyes jogokat a férj és a feleség viszonylatában,
      ideértve   a   családi  név,  a  szakma  és   a   foglalkozás
      megválasztásának a jogát is.”

      Az  Egyezségokmány  26. cikke értelmében:  “A  törvény  előtt
      minden személy egyenlő és minden megkülönböztetés nélkül joga
      van   egyenlő   törvényes  védelemre.  Erre   tekintettel   a
      törvénynek minden megkülönböztetést tiltania kell  és  minden
      személy   számára   egyenlő   és   hatékony   védelmet   kell
      biztosítania  bármilyen megkülönböztetés ellen, mint  amilyen
      például a faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy egyéb
      vélemény,   nemzeti   vagy  társadalmi  származás,   vagyoni,
      születési vagy más helyzet alapján történő megkülönböztetés.”
      Az  indítványokkal  támadott  rendelkezés  nincs  összhangban
      ezekkel  a  –  hazánk által is elfogadott  és  kihirdetett  –
      nemzetközi   egyezményekkel,  s  az   indítvánnyal   támadott
      rendelkezés  ütközik  az  Alkotmány  7.  §  (1)  bekezdésében
      foglalt   rendelkezésébe  is,  amely   szerint:   “A   Magyar
      Köztársaság   jogrendszere   elfogadja   a   nemzetközi   jog
      általánosan elismert szabályait, biztosítja továbbá a vállalt
      nemzetközi jogi kötelezettségek és a belső jog összhangját.”
      Az   Alkotmánybíróság  megjegyzi:  az  Európai  Emberi   Jogi
      Egyezményhez  kapcsolódó  bírói  gyakorlatba  is  ütközik   a
      hatályos  magyar szabályozás. [Lásd: Eur. Court MR,  Burgherz
      v.  Switzerland judgment of 22. February 1994, Series A.  no.
      280-B.]
      A  külföldi  megoldások  már  elmozdultak  ebbe  az  irányba:
      Belgiumban – szokásjog alapján – a feleség viselheti a  férje
      nevét, a férj pedig "kiegészítheti" a saját családi nevével a
      felesége    családi   nevét;   Franciaországban   ugyan    az
      anyakönyvezett név "szent", a feleség felveheti férje  nevét,
      az   a  hivatalos  iratain  is  szerepelhet,  s  a  férj   is
      "hozzáteheti"  nevéhez a felesége családi nevét;  hivatalosan
      azonban  az anyakönyvezett adatok a mérvadóak; Görögországban
      a  társadalmi kapcsolataiban bármelyik házastárs használhatja
      vagy  hozzáteheti a saját családi nevéhez – a másik házastárs
      hozzájárulásával    –   házastársa    családi    nevét    is;
      Németországban a Szövetségi Alkotmánybíróság az 1991. III. 5-
      i  határozatával [BGBI. I.s. 807] érvénytelenítette a  BGB  §
      1355.  Abs.  2.  mondatát,  amely akként  rendelkezett,  hogy
      automatikusan  a  férj neve lesz a családi név  akkor,  ha  a
      házastársak  nem  határozzák  meg  kifejezetten   a   családi
      nevüket;   Svájcban   a  házastársak  közös   családi   nevet
      használnak,   éspedig  a  férjét.  A   jegyesek   azonban   –
      kérelmükre,  s amennyiben azt törvényes érdekük  indokolja  –
      engedélyt  kaphatnak arra, hogy a házasságkötés  pillanatától
      kezdve családi névként a feleség nevét használják.

      A  Csjt. 26. §-ának rendelkezései ez idő szerint csak  a  nők
      számára  teszik lehetővé azt, hogy a házasságkötést  követően
      felvegyék  a  férjük nevét, míg arról a szabályozás  hallgat,
      hogy a férfiak is felvehetik-e feleségük családi nevét.
      Az    Alkotmánybíróságnak   a   mulasztásban    megnyilvánuló
      alkotmányellenesség megállapítására vonatkozó  hatáskörét  az
      Abtv.   49.  §-a  szabályozza.  Az  Abtv.  49.  §-a   szerint
      mulasztásban         megnyilvánuló        alkotmányellenesség
      megállapítására  akkor kerülhet sor, ha a jogalkotó  szerv  a
      jogszabályi  felhatalmazásból származó  jogalkotói  feladatát
      elmulasztotta és ezzel alkotmányellenességet idézett elő.  Az
      Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint a jogalkotó szerv
      jogalkotási     kötelezettségének     konkrét     jogszabályi
      felhatalmazás  nélkül  is  köteles  eleget   tenni,   ha   az
      alkotmányellenes helyzet – a jogi szabályozás iránti igény  –
      annak  nyomán  állott  elő, hogy az  állam  jogszabályi  úton
      avatkozott    bizonyos   életviszonyokba   és   ezáltal    az
      állampolgárok  egy csoportját megfosztotta alkotmányos  jogai
      érvényesítésének  lehetőségétől.  [22/1990.   (X.   16.)   AB
      határozat,   ABH   1990,   83,   86.]   Az   Alkotmánybíróság
      mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet állapít  meg
      akkor  is,  ha  alapjog érvényesüléséhez szükséges  garanciák
      hiányoznak. [37/1992. (VI. 10.) AB határozat, ABH 1992,  227,
      231.]
      Az      Alkotmánybíróság      mulasztásban      megnyilvánuló
      alkotmánysértést  nemcsak  akkor  állapít   meg,   ha   adott
      tárgykörre vonatkozóan semmilyen szabály nincs [35/1992. (VI.
      10.) AB határozat, ABH 1992, 204-205.], hanem akkor is ha  az
      adott   szabályozási   koncepción   belül   az   Alkotmányból
      levezethető   tartalmú   jogszabályi  rendelkezés   hiányzik.
      [22/1995.  (III.  31.)  AB határozat,  ABH  1995,  108,  113;
      29/1997. (IV. 29.) AB határozat, ABH 1997, 122, 128; 15/1998.
      (V.  8.)  AB  határozat, ABH 1998, 132, 138.]  A  szabályozás
      tartalmának  hiányos voltából eredő alkotmánysértő  mulasztás
      megállapítása  esetében  is a mulasztás,  vagy  a  kifejezett
      jogszabályi  felhatalmazáson nyugvó, vagy ennek hiányában,  a
      feltétlen    jogszabályi   rendezést    igénylő    jogalkotói
      kötelezettség  elmulasztásán alapul. [4/1999. (III.  31.)  AB
      határozat, ABH 1999, 52, 57.]
      Az  Alkotmánybíróság “feltétlen jogszabályi rendezést igénylő
      jogalkotási kötelezettségének” tekinti azt, hogy a  jogalkotó
      biztosítsa  az  Alkotmány  66. § (1)  bekezdésében  foglaltak
      érvényesülését, nevezetesen: “A Magyar Köztársaság biztosítja
      a   férfiak  és  a  nők  egyenjogúságát  minden  polgári   és
      politikai,  valamint gazdasági, szociális és  kulturális  jog
      tekintetében.”
      Tartalmi  alkotmánysértést idéz elő tehát  a  Csjt.  26.  §-a
      azzal,  hogy  nem  teszi  lehetővé a  férfiak  számára  is  –
      házasságkötésük után – feleségük családi nevének felvételét.
      Tekintettel  arra,  hogy  a Csjt. a Jat.  megalkotása  előtti
      jogszabály, az Alkotmánybíróság utal az alábbiakra:
      “A jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény (a továbbiakban:
      Jat.)  61. § (2) bekezdése szerint: “E törvény nem  érinti  a
      hatálybalépés előtt alkotott jogszabály, határozat, utasítás,
      szabvány,  ármegállapítás és jogi iránymutatás  hatályát.”  A
      szakaszhoz  fűzött  indokolás a  törvényalkotói  szándékot  a
      következőképpen fogalmazza meg. “E rendelkezés célja az, hogy
      a  törvény  alkalmazása  ne okozzon zavart  a  jogéletben.  A
      törvény  rendelkezéseit  a hatálybalépése  előtt  kibocsátott
      jogszabályok,  határozatok, utasítások,  jogi  iránymutatások
      vonatkozásában folyamatosan, azok felülvizsgálata során  kell
      átvinni a gyakorlatba.”
      Az  Alkotmánybíróság álláspontja szerint a Jat. szabálya  nem
      sérti  az Alkotmány egyetlen rendelkezését sem. Ellenkezőleg,
      összhangban   áll   az  Alkotmánynak  a  Magyar   Köztársaság
      jogállamiságát   deklaráló   2.   §   (1)   bekezdésével.   A
      jogállamiság  egyik  fontos tartalmi  eleme  a  jogbiztonság,
      amelynek  megőrzését  célozza a Jat. rendelkezése.  [45/1991.
      (IX. 10.) AB határozat, ABH 1991, 206, 207.]
      Hozzáfűzte azonban ehhez az Alkotmánybíróság azt is, hogy:
      “Az   Alkotmánybíróság  –  a  gyakorlatára   vonatkozó   elvi
      állásfoglalása szerint [2/1991. (X. 29.) TÜ-áf.] –  az  1987.
      évi  XI.  törvény  (a  továbbiakban: JAT) hatálybalépéséig  a
      megalkotásuk   időpontjában  jogforrástani  szempontból   nem
      alkotmányellenes,   ám  a  későbbiek  során   alkotmányossági
      szempontból  elégtelenné vált jogforrási szinten  megalkotott
      jogszabályoknak  kizárólag  e  formai  alkotmánysértés  címén
      történő  megsemmisítésétől tartózkodik ugyan,  ha  azonban  a
      formai alkotmánysértés tartalmi alkotmánysértéssel párosul, a
      jogszabályt   az   utólagos  normakontrolleljárás   keretében
      megsemmisíti.   Az  Alkotmánybíróságnak   ez   a   gyakorlata
      vonatkozik mind a felhatalmazás alapján kiadott, mind pedig a
      felhatalmazó   jogszabályokra.”   [58/1991.   (XI.   8.)   AB
      határozat,  ABH  1991, 288, 289-290.,  61/1995.  (X.  6.)  AB
      határozat, ABH 1995, 317, 318.; 617/B/1995. AB határozat, ABH
      1997, 814, 816.]

      Az   Alkotmánybíróság  szerint  a  Csjt.   26.   §-ában   írt
      rendelkezések biztosítják a nő számára a házasságkötés  utáni
      névváltoztatási jogot, nem adnak viszont lehetőséget a  férfi
      számára  ahhoz,  hogy  maga  is  ugyanezt  megtehesse.   Erre
      tekintettel   az   Alkotmánybíróság  a   Csjt.   26.   §-ának
      rendelkezéseit nem semmisítette meg, hanem – hiányos  voltára
      figyelemmel  –  vele kapcsolatban mulasztásban  megnyilvánuló
      alkotmányellenességet állapított meg.

      2.12.  Az Alkotmánybíróság megállapítja: nem alkotmányellenes
      a  Csjt. 26. § (4) bekezdésének tartalma amiatt sem, hogy  az
      előírja:  “új  házasságkötés esetében a  feleség  volt  férje
      nevét  a  házasságra utaló toldással [(1) bekezdés a)  és  b)
      pont]  nem  viselheti, és ez a joga akkor sem  éled  fel,  ha
      újabb házassága megszűnt.”

      Az  Alkotmánybíróság álláspontja szerint  nem  jár  el  tehát
      alkotmányellenesen  az  állam akkor, ha  a  jogi  szabályozás
      révén  nem  nyújt  segédkezet ahhoz,  hogy  megszűnt  második
      házasságát követően a nő (a 2.11. pontban írtakra tekintettel
      akár  a férfi is) újra felvehesse az első házasságában viselt
      nevét.  A  közfelfogás, a társadalmi-történelmi  hagyományok,
      nemkülönben  a  névújrafelvétellel érintett további  (korábbi
      közelebbi-távolabbi)   családtagok   személyiségi    jogainak
      védelme  elegendő alapot adnak arra, hogy  az  állam  a  jogi
      szabályozásban a közérdeket megjelenítve elutasítsa az  ilyen
      tárgyú  kérelmet.  Éspedig e szabályozási  önállóságát  az  a
      körülmény sem befolyásolja, ha egyébként az érintett  egykori
      férj    a   névhasználathoz   maga   is   hozzájárulna.    Az
      Alkotmánybíróság   rámutat  arra,  hogy   a   választott,   a
      törvényben biztosított asszonynév – annak anyakönyvezése után
      –  a  feleség  saját  nevévé  válik,  aki  az  anyakönyvezést
      követően ezt a nevet nemcsak jogosult, de köteles is viselni,
      mert   ez   identitásának  egyik  meghatározója.  Tekintettel
      azonban  arra,  hogy ez a jog – ami egyidejűleg kötelezettség
      is  – a feleség házasságkötéséhez kapcsolódik, indokolt, hogy
      a  törvény a névviselést a kapcsolat közvetlen, de legalábbis
      közvetett  –  a volt házasságra utaló viszony – fennállásához
      kösse.  A  volt  feleség  újabb  házasságkötésével  az  előző
      házasságához  fűződő  kapcsolata  jogi  értelemben   teljesen
      megszűnik. Újra házas, “férjezett” jogi státuszba kerül és ez
      a  státusza  meghatározója  lesz  névjogának  is,  legalábbis
      korábbi férjezett voltára utaló névviselése tekintetében.  Ha
      nem  így  lenne,  a  személy neve, amely  individualitása  és
      identitása    kifejezésére   alkalmas,   nem   a   valóságnak
      megfelelően tűntetné fel családjogi státuszát. Ezért a  Csjt.
      26.   §   (4)   bekezdését  alkotmányossági  szempontból   az
      indítványozó megalapozatlanul kifogásolja.
      A  házasság  megszűnésével és új házasságkötéssel  a  korábbi
      házasságra  tekintettel  viselt “származékos˛  név  elveszíti
      keletkezési  alapját  és az csak újabb,  a  megelőző  férjjel
      kötött ismételt házasság révén szerezhető vissza. Mindezek  a
      változások  a  feleség saját elhatározásából, saját  döntései
      alapján  következnek  be,  s  emiatt  nem  sértik  az  emberi
      méltóság  alapjogát. A támadott törvényi  szabályok  azáltal,
      hogy  többszöri házasság esetén csak a legutóbbi  házasságban
      szerzett,  férjezett név használatára jogosítják fel  a  volt
      feleséget,  kifejezetten  összhangban  állnak  az   Alkotmány
      házasságot  védő  rendelkezésével. Ezért az  Alkotmánybíróság
      nem  állapította  meg  az  emberi  méltóság  sérelmét,  s  az
      indítványt elutasította.
      Hangsúlyozza továbbá: az indítványozó által támadott törvényi
      rendelkezések   nem  állnak  értékelhető  összefüggésben   az
      Alkotmánynak a jó hírnév, a magántitok és a személyes  adatok
      védelmére vonatkozó szabályaival sem.
      A  megkülönböztetés tilalmának – állított – sérelmét illetően
      utal  az Alkotmánybíróság arra az állandó gyakorlatára, amely
      szerint  az  Alkotmány  70/A.  §-ának  (1)  bekezdése  azt  a
      követelményt támasztja a jogalkotóval szemben, hogy  a  jogok
      és  kötelezettségek  megállapítása során  köteles  az  azonos
      helyzetben  lévő  jogalanyokat indokolatlan  megkülönböztetés
      nélkül,   egyenlőkként  kezelni  [30/1997.   (IV.   29.)   AB
      határozat,  ABH  1997,  130,  136.].  Az  indítványozó  által
      hivatkozott  összefüggésben nincs szó azonos helyzetben  lévő
      jogalanyokról.   Az   Alkotmánybíróság  a   már   hivatkozott
      995/B/1990.  számú  határozatában  megállapította,   hogy   a
      házasságkötés elhatározása a házasulandók első közös döntése,
      amelynek   során   a  menyasszonynak  nyilatkoznia   kell   a
      házasságkötés  után  viselendő nevéről. A feleség  választása
      tehát  a  törvényben  biztosított  lehetőségek  egyikének,  a
      leendő    férj    tudtával   és   hozzájárulásával    történő
      elhatározása,  amelynek  következtében  a  választott  név  a
      feleség  saját  nevévé  válik (ABH 1993,  515,  521.).  Az  a
      törvényi   rendelkezés  tehát,  amely  szerint   a   házasság
      megszűnése  után a feleség volt férjének a nevét továbbra  is
      viselheti,  annyit  jelent, hogy  –  függetlenül  a  házasság
      megszűnésétől – a házassággal megszerzett, saját nevét viseli
      tovább.   Vagyis   a  házasság  felbontása  nem   eredményezi
      automatikusan a névváltozás kényszerét. Más a helyzet azonban
      akkor,  ha az újabb házasságkötéssel a volt feleség  korábban
      sajátjaként   viselt   asszonynevét,   illetőleg   az   annak
      viselésére  való  jogosultságát elveszti.  Ebben  az  esetben
      saját  nevévé  az új házasságban viselt, a Csjt.  26.  §  (1)
      bekezdés a)-d) pontja szerint választott újabb neve válik.  A
      kétféle   helyzet   tehát   nem  összehasonlítható,   így   a
      megkülönböztetés tilalmának sérelme a támadott rendelkezésben
      nem állapítható meg.
      Fentiekre tekintettel az Alkotmánybíróság a Csjt. 26.  §  (4)
      bekezdése    alkotmányellenességének    megállapítására    és
      megsemmisítésére irányuló indítványt elutasította.
      Az  indítványozó  alkotmányellenesnek  és  megsemmisítendőnek
      ítélte  a  Csjt. 26. § (5) bekezdését is, amely szerint:  “Az
      (1)-(3)  bekezdés szerint választott név viselésétől eltérést
      csak a névváltoztatásra jogosult hatóság engedélyezhet.”
      Az  Alkotmánybíróság álláspontja szerint az idézett  törvényi
      rendelkezés  és  az Alkotmány indítványozó által  hivatkozott
      70/A. § (1) bekezdése között nincs tartalmi összefüggés; erre
      tekintettel     a     Csjt.    26.    §     (5)     bekezdése
      alkotmányellenességének megállapítására  és  megsemmisítésére
      irányuló indítványt elutasította.

      2.13.   Az  egyik  indítványozó  alkotmányellenesnek,   ezért
      megsemmisítendőnek  ítélte az Atvr. 15.  §  (4)  bekezdésében
      foglalt  rendelkezést  is, amelynek  értelmében:  “A  kiskorú
      számára  a  gyámhatóság által kiadott előzetes házasságkötési
      engedély a kiadástól számított hat hónapig érvényes.”
      Az   Alkotmánybíróság  megállapítja:  az  indítványozó  által
      kifogásolt  Atvr. 15. § (4) bekezdése és az Alkotmány  általa
      idézett  66.  § (1) bekezdésének tartalma között  értékelhető
      összefüggés nincs. Erre tekintettel a hivatkozott rendelkezés
      alkotmányellenességének megállapítására  és  megsemmisítésére
      vonatkozó indítványt elutasította.

      2.14.   Egy  másik  indítványozó  azt  sérelmezte,  hogy   az
      anyakönyvvezető  az  erre  irányuló  kérelem   ellenére   sem
      anyakönyvezte   második   utónévként   a   Györgyike   nevet,
      hivatkozással  arra,  hogy  az  utónévkönyv  szerint  csak  a
      Györgyi név anyakönyvezhető. Tekintettel arra, hogy a  Magyar
      Utónévkönyv  időközben felvette ezt a nevet  a  névjegyzékbe,
      így  ma  már  elhárult az akadály az utólagos  névváltoztatás
      elől.  (Lásd  Ladó  János – Bíró Ágnes:  Magyar  Utónévkönyv,
      Budapest, 1998. 180. old.)
      Az Alkotmánybíróság ezért az indítványt visszautasította.

      3. Az Alkotmánybíróság megállapítja: az előző pontokban leírt
      anomáliák   nagyobbik   része  a   tárgykör   alkotmányossági
      követelményeket figyelmen kívül hagyó szétszórt, korszerűtlen
      szabályozására vezethetők vissza. (Az elavultságra példa:  az
      Atvr.  változatlanul  tartalmazza azt a  rendelkezést,  amely
      szerint  az  anyakönyvvezető  köteles  a  házasságkötésnél  a
      közreműködést  megtagadni, ha a tanácsadáson a házasulók  nem
      vettek  részt;  a  házasságkötés előtti  kötelező  tanácsadás
      ugyanakkor már régen megszűnt.)
      A   törvényhozónak  meg  kell  teremtenie  az  összhangot   a
      kapcsolódó  jogterületekkel, különös tekintettel  a  polgárok
      személyi  adat- és lakcímének nyilvántartásáról, a  személyes
      adatok  védelméről  és  a  közérdekű adatok  nyilvánosságáról
      szóló,  1990  óta megalkotott új törvényekkel. E jogterületek
      összhangjának   megteremtése  csak  új  (a   névviselést   és
      névhasználatot is magában foglaló, alkotmányos  kritériumokat
      kielégítő) anyakönyvi törvény megalkotásával érhető el.
      Az    egyértelmű,   ellentmondásmentes,   egységes   törvényi
      szabályozás hiánya ma fontos személyiségi alapjogok  sérelmét
      idézi elő.

      Az   anyakönyvi   nyilvántartás   és   igazgatás   (és   vele
      összefüggésben  a névviselés és névhasználat  joga)  jelenleg
      csak  részben  alapul  hatályos, kihirdetett  jogi  normákon,
      egyes   részeit   –  a  magas  szintű  szabályozást   igénylő
      jogszabályi  rendelkezéseket is – főhatósági állásfoglalások,
      jogértelmezések   köntösébe  bújtatott  latens   szabályozási
      formák pótolják.

      A  jogalkotónak  magának  kell  tehát  megtalálnia  a  helyes
      megoldást,  ami  magától  értetődően  vonatkozik  a  törvényi
      szabályozás tartalmára is.
      A   határozatnak  a  Magyar  Közlönyben  való   közzétételére
      vonatkozó rendelkezése az Abtv. 41. §-án alapul.
                              Dr. Németh János
                         az Alkotmánybíróság elnöke
                                     
           Dr. Bagi István                       Dr. Bihari Mihály
           alkotmánybíró                             alkotmánybíró
                                     
           Dr. Czúcz Ottó                          Dr. Erdei Árpád
           alkotmánybíró                             alkotmánybíró
                                     
           Dr. Harmathy Attila                    Dr. Holló András
           alkotmánybíró                             alkotmánybíró
                                     
           Dr. Kiss László                    Dr. Kukorelli István
           előadó alkotmánybíró                      alkotmánybíró
                                     
           Dr. Strausz János    Dr. Tersztyánszkyné dr. Vasadi Éva
           alkotmánybíró                             alkotmánybíró
        Dr. Harmathy Attila alkotmánybíró különvéleménye

        Nem  értek egyet a határozat rendelkező részének 1, 2, 3,  4,
        5., valamint 6. d) pontjaival. Indokaim a következők:

        1.   A  névjog  összefoglaló  címként  szerepelhet  a  névvel
        kapcsolatban felmerülő különböző jogi kérdések tárgyalásánál,
        de  nézetem  szerint  nem állapítható  meg  a  névjog  átfogó
        alkotmányjogi    kategóriájának    léte,    amelynek    olyan
        részjogosítványai    lennének,    mint    a     névválasztás,
        névváltoztatás.

        A  névvel összefüggésben jelentkeznek alkotmányjogi kérdések,
        ezek  azonban  nem  vezethetők  vissza  azonos  alapra,  jogi
        jellegük  és szabályozásuk eltérő. Így például a házasságról,
        a családról és a gyámságról szóló 1952. évi IV. törvény 42. §-
        ának  (3)  bekezdése  szerint a  gyermek  utónevét  a  szülők
        határozzák  meg. A szülőknek az a joga, hogy gyermekük  nevét
        megválasszák,  a családi viszonyokkal áll összefüggésben,  az
        Alkotmány  67.  §-ának (2) bekezdésével hozható  kapcsolatba,
        nem  az emberi méltóságra vezethető vissza. Az alapjoggá való
        minősítésnek nem látom alapját, ami nem jelenti azt, hogy  ne
        jelentene adott esetben alkotmányjogilag vizsgálandó  kérdést
        e  jog  sérelme.  Egyébként a gyermek  nevének  szülők  által
        történő  meghatározását az Emberi Jogok  Európai  Bírósága  a
        magán-  és  családi  élet  körébe eső  kérdésnek  minősítette
        (Guillot   v.  France  ügyben  1996.  október  24-én   hozott
        határozat,  Bírósági Határozatok Emberi Jogi Füzetek  1997/4.
        69-70.).

        Más  a megítélése a névhez való jognak. A 64/1991. (XII. 17.)
        AB   határozat   az   ember   jogi  alaphelyzetét   vizsgálva
        kifejtette,  hogy  az  emberi  léthez  tartozik   az   emberi
        méltósághoz  való  jog.  Ez az emberi  méltósághoz  való  jog
        fejeződik  ki  az önrendelkezési jogban is,  abban,  hogy  az
        ember  nem  válhat tárggyá (ABH 1991, 297, 308.).  Az  emberi
        méltóság  kifejeződése  az  is,  hogy  alany  voltát   mástól
        megkülönböztető  megjelöléssel kifejezésre juttathassa,  neve
        lehessen. A másoktól megkülönböztető névhez való jog  nemcsak
        az  embert  illeti  meg, hanem a jogalanyokat  általában.  Az
        Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint az alapvető jogok
        az embereken kívül a jogi személyeket is általában megilletik
        [21/1990.  (X. 4.) AB határozat, ABH 1990, 73, 82.;  28/1991.
        (VI. 3.) AB határozat, ABH 1991, 88, 114.; 24/1996. (VI. 25.)
        AB  határozat,  ABH 1996, 107, 110.]. A jogi személyeknél  és
        egyéb   (nem   természetes  személy)  jogalanyoknál   ez   az
        azonosítás  azonban szűkebb körű, mint az  embernél,  mert  a
        forgalombiztonság   és   a  gazdasági   verseny   szempontjai
        játszanak itt meghatározó szerepet. Ezzel szemben az embernél
        a  név  nemcsak az áruforgalomban való részvétel,  a  verseny
        tekintetében   jelentős,   hanem   az   emberi    méltósággal
        össszefüggő  önazonosság szempontjából is. Ennek  megfelelően
        kell nagyobb védelmet élveznie az ember nevének.

        A  névváltoztatás  joga  az előzőekkel részben  összefüggően,
        részben  attól eltérően jelentkezik. Az Emberi Jogok  Európai
        Bírósága    a   névváltoztatással   kapcsolatban    felmerülő
        panaszokat  a  Rómában 1950. november 4-én  kelt,  az  emberi
        jogok  és  az alapvető szabadságok védelméről szóló egyezmény
        8.    cikkével    (magán-   és   családi   élet   védelmével)
        összefüggésben   vizsgálja,  de  nagyon  széles   mérlegelési
        lehetőséget   ismer  el  az  egyes  államok   számára,   hogy
        megtagadják  a  hozzájárulást állampolgáraik  névváltoztatási
        szándéka  esetén (ld. korábbi esetekre is hivatkozva  Stjerna
        v. Finland ügyben 1994. november 25-én hozott határozatot, 37-
        38.  pont).  A  névváltoztatás sajátos kérdései merülnek  fel
        házasságkötés   esetén,   ami   státusváltozást   jelent   és
        alkotmányjogilag is más szempontok figyelembevételét igényli,
        mint  a  névváltoztatás  egyéb eseteiben.  A  995/B/1990.  AB
        határozat  egyébként  éppen  a házasságkötéssel  kapcsolatban
        történő névváltoztatásról állapította meg, hogy itt az emberi
        méltósággal és a jó hírnévvel való kapcsolat nem elég  szoros
        az  alapvető jogként való elismeréshez (ABH 1993, 515, 522.).
        A  névváltoztatás nem házasságkötéshez kapcsolódó eseteiben a
        korlátozás  lényeges  kérdése  azon  személyek  névhez   való
        jogának védelme, akikkel azonos családnevet kíván felvenni  a
        névváltoztatásra   készülő  személy.  A   gazdasági   életben
        felmerülő   versenyszempontokon  túlmenően   az   önazonosság
        sérelme igényel alkotmányjogi értékelést.

        Az  előzőekben említettektől eltérő természetű kérdéseket vet
        fel  a névhasználat joga. A névhasználat engedélyezése üzleti
        célokra   régóta  ismert.  Családnevek  üzleti   célra   való
        felhasználása   tárgyában  a  Kúria   több   esetben   hozott
        határozatot [Balás P. Elemér, Személyiségi jog, In:  Szladits
        Károly /szerk./, Magyar Magánjog, I. 664-665]

        2.  Az  anyakönyvekről,  a  házasságkötési  eljárásról  és  a
        névviselésről szóló 1982. évi 17. törvényerejű rendelet 28. §-
        ának  (1) és (2) bekezdésénél az alkotmányellenesség  nézetem
        szerint   elsődlegesen  abban  áll,  hogy  az   utónevet   az
        anyakönyvvezető   módosítja.  A  névhez   való   jog   emberi
        méltóságon   alapuló,  önazonosságot  kifejező  természetével
        ellentétben áll az, hogy az állam különböző szervei adják  és
        módosítják  a  személyek nevét. Az emberi méltóságon  alapuló
        szabályozási    rendszerben    az    állam    szervei    csak
        nyilvántartásba  vehetik  a  választott  nevet,  ennek  során
        ellenőrzik,  hogy  a  jogszabályban  előírt  feltételeket   a
        névválasztásnál, névváltoztatásnál megtartották-e,  és  ha  a
        szabályok     megsértésére    hivatkozva    megtagadják     a
        nyilvántartásba  vételt, akkor bírósághoz lehet  fordulni.  A
        28.  §-nak  az  anyakönyvvezető által  történő  névmódosítást
        kimondó mindkét bekezdését nézetem szerint meg kellett  volna
        semmisíteni.

        Külön  vizsgálatot igényel egyébként a szülőknek az  a  joga,
        hogy   a   gyermek  nevét  a  megszületést  követően   később
        megváltoztassák.    A   gyermekek   önrendelkezési    jogának
        érvényesítésére  nem  a  polgári jogi szerződésekre  irányadó
        cselekvőképtelen,   korlátozottan  cselekvőképes   kategóriák
        alkalmazása a megfelelő. Már a 14. életév betöltése előtt  is
        véleményt tud formálni a gyermek arról, változzék-e  a  neve,
        és ha igen, mi legyen az új neve.

        3.  A  határozat rendelkező részének 4. pontja több  1955-ből
        származó jogszabályt helyez hatályon kívül a szabályozás  nem
        megfelelő  szintje  miatt.  Az  Alkotmánybíróság  –  1991-ben
        kialakított  álláspont szerint – tartózkodik a  jogalkotásról
        szóló  1987. évi XI. törvény hatálybalépése előtt megalkotott
        jogszabályok    megsemmisítésétől,    ha    e    jogszabályok
        megalkotásuk  idején  jogforrástani  szempontból  nem  voltak
        alkotmányellenesek  és  csak  később  váltak  elégtelenné   a
        jogforrási szint alacsony volta miatt [58/1991. (XI.  8.)  AB
        határozat,  ABH 1991, 288, 289-290.]. A 4. pontban  felsorolt
        jogszabályokat   tehát  nem  kellett  volna   megsemmisíteni.
        Kivételt  jelent azonban a névváltoztatásról  szóló  11/1955.
        (II.  20.)  MT rendelet 1. §-a, mert ennek alapján  a  magyar
        állampolgár    családi   és   utónevét   a    belügyminiszter
        megváltoztatja. Az előző pontban kifejtettek szerint az ember
        nevét  az  állam nem változtathatja meg, ezért ez  a  szabály
        alkotmányellenes  és ezen az alapon megsemmisítendő.  Szintén
        kivételt jelent a 2/1982. (VIII. 14.) MT-TH rendelkezés 48. §-
        ának   (3)   bekezdése,   amely  azért  alkotmányellenes   és
        megsemmisítendő,    mert   magasabb   szintű    jogszabállyal
        ellentétes rendelkezést tartalmaz.

        4.  A  határozat  rendelkező részének 5.  pontjától  eltérően
        véleményem  szerint  nem áll fenn mulasztásban  megnyilvánuló
        alkotmányellenes  helyzet.  A 995/B/1990.  AB  határozat  már
        foglalkozott   a   házasságkötéskor   megváltoztatott   nevek
        kérdésével. Rámutatott arra, hogy az asszonyok neve a  XVIII.
        század  végén  kialakult szokásoknak  megfelelően  jelezte  a
        házasságkötéssel beállott változást. A kialakult  megoldás  a
        nő   társadalmi   helyzetével  állt  összefüggésben,   és   a
        névváltozással   a   gyermekek   jogállása   és   a   vagyoni
        következmények kapcsolatban álltak. A nő férjezett státusának
        tanúsítása,  a  gyermekek családi státusa  ma  is  indokolttá
        teheti  azt  a hagyományos megoldást, amelynél  a  feleség  a
        férje  nevének  felvételével,  -né  toldattal  vagy  a  saját
        nevének  a  férj nevéhez való kapcsolásával jelzi  a  családi
        kapcsolatot  (ABH 1993, 515, 521-522.). Ez a  megoldás  tehát
        nem jelent indokolatlan megkülönböztetést a férjjel szemben.
        A 9/1990. (IV. 25.) AB határozat már kifejtette azt, hogy nem
        minden  megkülönböztetés tiltott. A megkülönböztetés  tilalma
        csak azt jelenti, hogy az emberi méltóság alapjogát nem lehet
        sérteni (ABH 1990, 46, 48.). A történelmi hagyományokra és  a
        női  nem sajátosságaira tekintettel a pozitív diszkriminációt
        is alkotmányosnak fogadta el a 46/1994. (X. 21.) AB határozat
        (ABH   1994,   260,   267.).   A   nem   alapjogokat   érintő
        megkülönböztetésről  pedig  a 857/B/1994.  AB  határozat  azt
        fejtette ki, hogy csak akkor alkotmányellenes, ha az önkényes
        vagy indokolatlan (ABH 1995, 716, 717.).
        A  jelen  esetben  a  férj  névváltoztatása  nem  alapjog,  a
        megkülönböztetés  nem  önkényes. A  támadott  jogszabály  nem
        alkotmányellenes,  és  a  keletkezett  helyzet  sem  az.   Az
        indítványokat tehát el kellett volna utasítani.

        5. A határozat rendelkező része a 6. d) pontban elutasítja az
        indítványokat.  Az ebben a pontban tárgyalt névváltoztatásról
        szóló  11/1995. (II. 20.) MT rendelet 4. §-a szerint  a  férj
        nevének megváltoztatása kiterjed a feleségre is, ha a feleség
        a  férje  családi  vagy  teljes nevét viseli.  Ez  a  szabály
        lehetővé  teszi, hogy egy asszonynak a nevét megkérdezése  és
        hozzájárulása nélkül más megváltoztassa. Az emberi méltóságon
        nyugvó  névhez  való jog sérelmét jelenti  ez  a  szabály.  A
        családvédelmi szempontok indokolttá teszik azt, hogy a család
        tagjai azonos névvel rendelkezzenek, de ezt az eredményt  más
        úton is el lehet érni. Az önrendelkezést, önazonosítást sértő
        ezt a szabályt meg kellett volna semmisíteni.

        Az  említett  rendelet 5. §-a szerint a férjes,  elvált  vagy
        özvegy   nő   a   házasságkötés   folytán   szerzett    nevét
        névváltoztatással  nem változtathatja  meg.  A  családvédelmi
        szempontok  ebben az esetben is a névváltoztatás korlátozását
        indokolhatják,  a teljes tilalmat azonban nem.  A  jog  olyan
        megszüntetéséről van szó, amelynél sem a szükségesség, sem az
        arányosság  nem állapítható meg. Ezért ezt a rendelkezést  is
        meg kellett volna semmisíteni.

        Budapest 2001. december 3.
                                                  Dr. Harmathy Attila
                                                        alkotmánybíró
        A különvéleményhez csatlakozom.
                                                      Dr. Bagi István
                                                        alkotmánybíró

        A   különvéleményhez   –  annak  4.  pontja   kivételével   –
        csatlakozom.

                                                     Dr. Németh János
                                                        alkotmánybíró

        Dr. Tersztyánszkyné dr. Vasadi Éva alkotmánybíró különvéleménye

        1.  Nem  értek egyet a többségi határozat rendelkező részének
        1.  pontjával. Álláspontom szerint a névjog az Alkotmány XII.
        fejezetében foglaltak alapján nem tekinthető alapvető jognak.

        Egyetértek  azzal,  hogy a határozat az egyén  autonómiájának
        védelméből  indul  ki. Ebből azonban arra  a  következtetésre
        kellett   volna  jutni,  hogy  nincs  olyan  tényállás   azaz
        jogszabály,  amely indokolná, hogy az általános  személyiségi
        jogból az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi értelemben  vett,
        az  állami  beavatkozás  ellen védő  tartalommal  rendelkező,
        elvont  névjogot  (egyéb elemeivel együtt) vezessen  le.  Nem
        indokolható az sem, hogy az Alkotmánybíróság ezt  a  levezett
        névjogot  alapvető  jognak  minősítse  és  ekként  részesítse
        védelemben.  Ehhez képest a rendelkező rész 1. pontja  utolsó
        mondatában  szereplő  “egyéb elemek”  levezetését  sem  látom
        megalapozottnak.

        A  névviselésről a házasságról, a családról és  a  gyámságról
        szóló  1952.  évi IV. törvény (a továbbiakban: Csjt.)  és  az
        anyakönyvekről,    a   házasságkötési   eljárásról    és    a
        névviselésről  szóló 1982. évi 17. törvényerejű  rendelet  (a
        továbbiakban: Atvr.) rendelkezik.

        Sem  a  Csjt.,  sem  az  anyakönyvre  vonatkozó  szabályok  –
        bizonyos  kivételektől eltekintve – nem  keletkeztetnek  vagy
        alakítanak  családi  vagy utónevet. A Csjt.  ebben  a  körben
        arról  rendelkezik,  hogy a gyermek családi  nevéül  kinek  a
        családi  nevét lehet megállapítani és a gyermek  utónevét  ki
        jogosult meghatározni. Az anyakönyvezés szabályai csupán arra
        köteleznek,  hogy a személy keletkezett családi  és  utónevét
        nyilvántartásba vegyék.

        Ezt  fejezi  ki  a jogszabály akkor, amikor úgy  rendelkezik,
        hogy   az   anyakönyvbe  azt  a  családi  és  utónevet   kell
        bejegyezni,   amely  az  érintett  személyt  a  születés,   a
        házasságkötés vagy a haláleset időpontjában megillette.

        Az  anyakönyv  hatósági nyilvántartás, amely –  az  ellenkező
        bizonyításáig  –  közhitelűen tanúsítja a  benne  feljegyzett
        adatokat,  illetőleg azok változását. A nyilvántartásba  vett
        név  arra  szolgál, hogy a személy a köz előtt is,  hivatalos
        kapcsolataiban, ezen a néven jelenjen meg.

        A  “névjog”  a  különös személyiségi jogok egyike,  személyek
        egymás közötti – és nem az államhoz való – viszonyát rendezi.
        A  névjogot vagy másképpen névviselési jogot a Ptk.  77.  §-a
        szabályozza. A polgári jog szabályai szerint mindenkinek joga
        van  a névviseléshez. A névviselési jog tiltja a jogosulatlan
        névhasználatot,  védi  a személyt attól,  hogy  más  a  nevét
        jogosulatlanul használja.

        A  polgári  jog  megengedi, hogy a személy  a  magánszférában
        tetszése szerint felvett nevet is viseljen, ha ez mások jogát
        nem  sérti.  A névviselési jog a nyilvántartásba  vett  és  a
        felvett  nevet  is  egyaránt védi.  A  polgári  jogi  védelem
        szempontjából  nem szükséges, hogy a név a  közjog  szabályai
        szerint  is nyilvántartásba vehető legyen és az sem,  hogy  a
        felvett   nevet  nyilvántartásba  vegyék.  A  nyilvántartásba
        vételnek  tehát  nem  a védelem az oka,  hanem  egyes  állami
        feladatok ellátásával függ össze.

        A  személynek a magánszférában viselt neve és az  anyakönyvbe
        bejegyzett  családi és utóneve egybeeshet  és  el  is  térhet
        egymástól.

        Az  Alkotmányban megfogalmazott “általános személyiségi jog”,
        az  emberi  méltósághoz való alapvető  jog  nem  a  személyek
        egymás közötti viszonyára vonatkozik, hanem a személyeknek az
        államhoz  való  viszonyára. Ez a jog az  illetéktelen  állami
        beavatkozás  ellen  védi a magánszférát. Az  Alkotmánybíróság
        gyakorlata szerint az általános személyiségi jogot  az  egyén
        autonómiájának  védelmére  lehet  felhívni,   ha   az   adott
        tényállásra   a   nevesített  alapvető   jogok   egyike   sem
        alkalmazható.

        Alkotmányossági kérdést – megfelelő indítvány alapján – ezért
        az  jelenthetne, hogy a személy milyen esetekben  hivatkozhat
        autonómiájának  védelme  érdekében alapos  okkal  arra,  hogy
        jogszabály tegye lehetővé számára a viselni kívánt név állami
        nyilvántartásba   vételét  azért,  hogy  így   mások   előtt,
        hivatalos kapcsolataiban is, ezen a néven jelenhessen meg.

        2.   Nem   értek   egyet  a  rendelkező  rész  5.   pontjában
        foglaltakkal  sem,  mert álláspontom szerint  alkotmányossági
        szempontból nem szükséges az, hogy a törvényhozó a Csjt.  26.
        §-ában tegye lehetővé, hogy a házasságkötést követően a  férj
        is viselhesse felesége családi nevét.

        Sem  az  Alkotmány 7. § (1) bekezdése vagy 70/A. §-a, sem  az
        Egyezmény  16.  cikk  1/g) pontja vagy az Egyezségokmány  26.
        cikke  rendelkezéseit  nem lehet akként  értelmezni,  hogy  a
        férfiakra   és  a  nőkre  nézve  a  szabályozásnak  mindenben
        azonosnak  kell  lennie. A nőkkel szembeni  megkülönböztetést
        tiltó   Egyezmény   értelmében  “a   nőkkel   szemben   .....
        alkalmazott    megkülönböztetések    kiküszöbölése    végett”
        kötelesek  a  Részes  Államok  minden  szükséges  intézkedést
        megtenni és azonos személyes jogokat biztosítani, “ideértve a
        családi név ... megválasztásának a jogát is”.

        A  Csjt.  26. §-a megfelel ennek a követelménynek. A  szabály
        értelmében házasságkötéssel összefüggő névváltoztatás joga  a
        házastársak  közül a feleséget illeti meg,  a  menyasszony  a
        névviselésről   nyilatkozni   köteles.   A    feleségnek    a
        házasságkötéssel  kapcsolatos  névváltoztatási  joga   egyben
        kötelezettséget  is  jelent  abban  az  értelemben,  hogy   a
        szabadon  választott névhez kötve van. Ezt a  kötelezettséget
        fogalmazza meg a Csjt. 26. § (5) bekezdése, amely  szerint  a
        választott  név  viselésétől eltérést csak a névváltoztatásra
        jogosult hatóság engedélyezhet.

        Az  Egyezségokmány  26.  cikke  és  az  Európai  Emberi  Jogi
        Egyezmény   14.   cikke   általános   diszkrimináció-tilalmat
        fogalmaz  meg, e rendelkezések névváltoztatáshoz való  jogról
        nem  szólnak.  Nem  minden  megkülönböztetés  jelent  tiltott
        diszkriminációt,  hanem csak az, amelynek nincs  objektív  és
        ésszerű  oka.  A  többségi határozatban felhívott  nemzetközi
        egyezmények  nem  írják  elő, hogy a  névváltoztatáshoz  való
        jogot a férfiak számára is biztosítani kell a házasságkötésük
        alkalmával.  Elegendő, ha a jogszabályok esélyt  adnak  arra,
        hogy a férj felvehesse felesége családi nevét.

        Alkotmányossági     kérdést    a    diszkrimináció-tilalommal
        összefüggésben  az  jelenthetne, ha a jogszabályok  kizárnák,
        hogy a férj a felesége családnevét vegye fel, mert ugyanezt a
        nők számára a szabályok a fentiek szerint lehetővé teszik.  A
        névváltoztatásra vonatkozó rendelkezések általános  szabályai
        házasságban  élő  férfiak  számára  is  lehetővé   teszik   a
        névváltoztatást  és  nem zárják ki eleve  azt,  hogy  a  férj
        felesége    családnevét   vegye   fel.    A    családi    név
        megváltoztatására irányuló kérelemben feleségük családi nevét
        is   megjelölhetik   használni   kívánt   új   névként.   Nem
        alkotmányellenes   az,   ha   a  férfiak   vonatkozásában   a
        szabályozás nem a Csjt. 26. §-ában nyer megfogalmazást, hanem
        a     névváltoztatás    során    nyílik    a    jogszabályban
        megfogalmazottak szerint lehetőség feleségük családi  nevének
        felvételére.

        Mulasztásban         megnyilvánuló        alkotmányellenesség
        megállapításának mindezekre figyelemmel nem lett volna helye.

        Budapest, 2001. december 3.
                                   Dr. Tersztyánszkyné dr. Vasadi Éva
                                                        alkotmánybíró
          .
          English:
          .
          Petition filed:
          .
          .
          Number of the Decision:
          .
          58/2001. (XII. 7.)
          Date of the decision:
          .
          12/03/2001
          .
          .