A döntés szövege:
Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
v é g z é s t:
Az Alkotmánybíróság a Kúria Pfv.I.20.131/2016/5. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.
I n d o k o l á s
[1] 1. Holló Sándorné (a továbbiakban: indítványozó) jogi képviselője (dr. Fazekas Zoltán József, 1137 Budapest, Budai Nagy Antal u. 3., I. emelet 1.) útján az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 27. §-a szerinti alkotmányjogi panaszt terjesztett elő a Kúria Pfv.I.20.131/2016/5. számú ítéletével, valamint a Kazincbarcikai Járásbíróság 3.P.21.293/2014/14. számú ítéletével szemben.
[2] Az örökhagyó 2013. november 6-án elhunyt. Ingó és ingatlan vagyonát fele-felerészben az egyedi ügy majdani felpereseire hagyta. Az örökhagyó négy takarékbetétkönyvet nyitott – 1990-ben, 1995-ben, 2006-ban, valamint 2009-ben – a Sajóvölgye Takarékszövetkezetnél (3700 Kazincbarcika, Egressy u. 39.; a továbbiakban: I. rendű alperes), melyek közül háromban arra utaló bejegyzések szerepeltek, hogy azok halál esetére szóló kedvezményezettje az indítványozó. Ez azonban a hagyatéki eljárás során vitatottá vált, ezért a közjegyző az ezzel kapcsolatos igényérvényesítést bírói útra terelte. A felperesek keresetet indítottak az I. rendű alperes, valamint az indítványozó mint II. rendű alperes ellen, amelyben elsődlegesen azt követelték, hogy a bíróság állapítsa meg azt, hogy a takarékbetétkönyvek haláleseti kedvezményezetti jelölést nem tartalmaznak, másodlagosan pedig annak megállapítását, hogy a bennük foglalt haláleseti kedvezményezetti rendelkezések érvénytelenek. Továbbá kérték kötelezni az I. rendű alperest fejenként 5 100 747 Ft, annak kamatai és a perköltség megfizetésére, az indítványozót pedig mindezek tűrésére.
[3] Az első fokon eljáró Kazincbarcikai Járásbíróság a felperesek keresetének teljes egészében helyt adott, mert megállapította, hogy a kérdéses takarékbetétkönyvek tartalmából nem állapítható meg egyértelműen, hogy halál esetére szóló kedvezményezettjelölés történt. A takarékbetétkönyvek névlapjaira és azonosítási adatlapjaira az indítványozó maga vezette rá azt, hogy ő a kedvezményezett, annak pedig nincs okirati nyoma, hogy ez az örökhagyó akaratával egyezően történt volna. Ebből következően érvényes kedvezményezettjelölés nem történt, a takarékbetétek az örökhagyó hagyatékát képezik és a felpereseket illetik.
[4] Az indítványozó fellebbezett az elsőfokú ítélet ellen. Érvelésének lényegét az képezte, hogy az örökhagyó tudott, neki tudnia kellett arról, hogy az indítványozó kedvezményezettként feltüntette magát, a névlapok és azonosítási adatlapok kiállítására ugyanis az 1990-es és 1995-ös takarékbetétkönyvek vonatkozásában utólag, a terrorizmus elleni küzdelemről, a pénzmosás megakadályozásáról szóló rendelkezések szigorításáról, valamint az egyes korlátozó intézkedések elrendeléséről szóló 2001. évi LXXXIII. törvény hatálybalépése folytán került sor. Az örökhagyó vélhetően tudta, és ezért jóváhagyta, hogy a birtokában lévő takarékbetétkönyvet módosítsák. A 2006-os takarékbetétkönyv névlapjának és azonosítási adatlapjának kiállítására pedig már az indítványozó kedvezményezettként való megjelölésével került sor. A Miskolci Törvényszék részben megváltoztatta az elsőfokú ítéletet, és a marasztalás összegét leszállította.
[5] A felperesek felülvizsgálati kérelemmel fordultak a Kúriához. A Kúria a másodfokú ítéletet a felülvizsgálattal támadott részében hatályon kívül helyezte, az elsőfokú ítéletet pedig helybenhagyta. Ítéletét elsősorban a Kazincbarcikai Járásbíróságnak a kedvezményezettjelölésnek a betétes írásbeli nyilatkozatához való kötöttségéről tett megállapítására alapította.
[6] 2. Az indítványozó a Kúria felülvizsgálati ítéletével szemben – a Kazincbarcikai Járásbíróság ítéletére kiterjedő hatállyal – alkotmányjogi panaszt nyújtott be az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésére, I. cikk (3) bekezdésére, XIII. cikk (1) bekezdésére, XXIV. cikk (1) bekezdésére, valamint 28. cikkére hivatkozással. A panaszban ismételten előadja, hogy a takarékbetétkönyvek az örökhagyó birtokában voltak, módjában állt azok tartalmát és módosításait megismerni, ezért megalapozottan feltehető, hogy a perben vitatott bejegyzéseket elfogadta, vagyis halál esetére szóló kedvezményezettként az indítványozót kívánta megjelölni. Erre tekintettel a támadott bírósági döntések alaptörvény-ellenesen fosztották meg az indítványozót ettől a jogosultságától. Ezzel a lépéssel a Kúria az indítványozó várományhoz való jogát sértette meg, amelynek védelmét pedig az Alkotmánybíróság a tulajdonhoz való jog védelmének körében rögzítette a 36/1998. (IX. 16.) AB határozatban. Ez az alapjogkorlátozás sérti az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdésében lefektetett szabályokat, továbbá ellentétes az Emberi Jogok Európai Bírósága gyakorlatával is.
[7] Az 1990-es és az 1995-ös takarékbetétkönyvekkel összefüggésben – az Alkotmánybíróságnak az 57/1994. (XI. 17.) AB határozatában megmutatkozó gyakorlatával ellentétesen – visszaható hatályú jogalkalmazást végzett a Kazincbarcikai Járásbíróság és a Kúria, ugyanis olyan rendelkezéseket – nevezetesen az I. rendű alperes 2005. április 1-jén hatálybalépett ügyviteli szabályzatát – tekintettek irányadónak, amelyek a takarékbetétkönyvek nyitásának éveiben még nem voltak hatályban. Ez az eljárás önkényességét eredményezi, és végső soron kiüresíti az indítványozó tulajdonhoz való jogát, továbbá ellentétes a jogállamiság és a tisztességes eljárás követelményével, valamint a bírósági jogértelmezés iránt támasztott, az Alaptörvény 28. cikkében foglalt követelményekkel is.
[8] A Kazincbarcikai Járásbíróság és a Kúria mindemellett mulasztásokat követett el döntéseinek indokolása során, az indítványozó bizonyítási indítványait ugyanis nem vették figyelembe, továbbá méltánytalan összegű perköltség fizetésére kötelezték őt – annak ellenére, hogy a felpereseket költségmentesség illette meg. Mindezek miatt sérült az indítványozónak az Alaptörvény XXIV. cikk (1) bekezdése szerinti alapvető joga.
[9] 3. Az Alkotmánybíróságnak az Abtv. 56. § (1) bekezdése alapján mindenekelőtt azt kellett vizsgálnia, hogy az indítvány megfelel-e a törvényben foglalt befogadási feltételeknek, és így alkalmas-e az érdemi elbírálásra. E vizsgálat során az alábbi megállapításokat tette.
[10] Az Abtv. 27. §-ának való megfelelés vizsgálata körében az Alkotmánybíróság utal arra, hogy az Alaptörvény 28. cikkére való hivatkozást nem tekinti Alaptörvényben biztosított jog sérelme állításának, következetes gyakorlata szerint ugyanis ez a rendelkezés nem az alkotmányjogi panasz keretében vizsgálható alapvető jog, hanem a bíróságok Alaptörvénnyel konform jogértelmezésére irányuló követelmény {lásd pl.: 3127/2016. (VI. 21.) AB végzés, Indokolás [7]}.
[11] Ugyancsak e helyütt tartotta indokoltnak az Alkotmánybíróság megjegyezni azt, hogy az indítványozónak az Alaptörvény XXIV. cikk (1) bekezdése – a tisztességes hatósági eljáráshoz való jog – körében előadott érveit az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésére, vagyis a tisztességes bírósági eljáráshoz való jogra történő hivatkozásnak tekinti, mert az indítványban foglaltak nyilvánvalóan a bíróságok eljárását kifogásolják.
[12] Az Abtv. 29. §-a értelmében az alkotmányjogi panasz a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség, vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés esetén fogadható be, ezért az Alkotmánybíróságnak meg kellett vizsgálnia, hogy e feltételek valamelyike fennáll-e a konkrét ügyben.
[13] Az Abtv. 29. §-a által támasztott követelmény a jelen ügyben benyújtott panasz vonatkozásában nem teljesült. Az indítvány végső soron nem irányul egyébre, mint a rendes bíróságok ténymegállapításának és jogértelmezésének a megváltoztatására. Az indítvány jelentős részben olyan tények állítását tartalmazza, amelyek, ha azokat a bíróságok elfogadták volna, az indítványozóra nézve kedvező eredményhez vezettek volna. Az Alkotmánybíróság azonban a bírói döntés ilyen vonatkozású felülvizsgálatától mindig következetesen tartózkodott. A tényállás megállapítása és a jogszabályok értelmezése ugyanis a rendes bíróságok hatáskörébe tartozó feladat, melyet az Alkotmánybíróság nem vonhat magához, csak az értelmezési tartomány alkotmányos kereteit jelölheti ki, ellenkező esetben egyfajta „szuperbíróságként”, a meglévők melletti újabb hagyományos jogorvoslati fórumként járna el {ennek az elvnek a korai rögzítéséhez lásd: 3325/2012. (XI. 12.) AB végzés, Indokolás [14]}. Az Alkotmánybíróság feladata nem a tény-, illetőleg jogkérdések felülvizsgálata, hanem az, hogy az Alaptörvényben foglalt garanciákból fakadó minimumot számon kérje a bíróságoktól. Az indítványozó által hivatkozott tisztességes bírósági eljáráshoz való jog ezt a rendeltetést hivatott betölteni. Továbbá önmagában az, hogy az eljárt bíróságok mérlegelési jogkörükben valamely fél állításait, bizonyítékait meggyőzőbbnek találják a másik fél által előadottaknál, szintén nem egyenértékű az utóbbiaknak a tisztességes bírósági eljáráshoz való jog sérelmét felvető figyelmen kívül hagyásával {vö. 7/2013. (III. 1.) AB határozat, Indokolás [33]}.
[14] A támadott ítélet indokolásában a Kúria (és a Kúria ítélete által helybenhagyott elsőfokú ítéletben a Kazincbarcikai Járásbíróság) megválaszolta mindazokat a jogilag releváns – a kedvezményezettjelölés létét illető – kérdéseket, amelyeket az indítványozó a panaszában előadott. Bemutatásra kerültek azok a tények és jogszabályhelyek, amelyekből a bíróságok arra következtettek, hogy a bejegyzések nem tekinthetők az örökhagyó részéről kedvezményezettjelölésnek. Ezért nem merül fel a tisztességes bírósági eljáráshoz való jog sérelmével összefüggésben alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés, illetve a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség.
[15] A tulajdonhoz való jog indítványozó által állított sérelmének vizsgálata során az Alkotmánybíróság a fent kifejtettekkel azonos következtetésre jutott. Az eljárt bíróságok számot adtak döntéseik indokairól, és önmagában az, hogy az indítványozó vagyoni helyzetét hátrányosan érintő ítélet született, nem vet fel az Abtv. 29. §-ában foglalt, az alkotmányjogi panasz befogadását és érdemi vizsgálatát indokoló körülményt.
[16] Nem vet fel az Abtv. 29. §-a szempontjából jelentős körülményt az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésére történő hivatkozás sem. Az ügyben irányadó és alkalmazott főbb rendelkezések, a takarékbetétről szóló 1989. évi 2. törvényerejű rendelet 10. §-a, valamint a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 533. § (1) bekezdése az 1990-es és 1995-ös takarékbetétkönyv nyitása óta változatlan szöveggel vannak hatályban, a kifogásolt ügyviteli szabályzat pedig a szerződés megkötésének részletkérdéseit szabályozza. Ezek alkalmazása a bírói jogértelmezés körébe tartozik. Megjegyzi az Alkotmánybíróság azt is, hogy az elsőfokú ítélet indokolásában a Kazincbarcikai Járásbíróság kifejezetten utal arra, hogy a megváltozott tartalmú és az ügyben alkalmazott jogszabályhelyek mely időpontban hatályos szövegét ismerteti. Mindezen körülmények alapján az Alkotmánybíróság beavatkozásának az Abtv. 29. §-a alapján nincs helye.
[17] 4. Az Alkotmánybíróság a fentiek miatt az indítványt – az Abtv. 56. § (3) bekezdésére figyelemmel – az Ügyrend 30. § (2) bekezdés a) és h) pontja alapján visszautasította.
Dr. Varga Zs. András s. k.,
tanácsvezető alkotmánybíró
. |
Dr. Pokol Béla s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Stumpf István s. k.,
alkotmánybíró | Dr. Schanda Balázs s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Szívós Mária s. k.,
alkotmánybíró |
. |