English
	Hungarian

Ügyszám: .	94/B/1991
Előadó alkotmánybíró: Tersztyánszky Ödön Dr. .

Az indítvány lényege: .

A döntés száma: 59/1993. (XI. 29.) AB határozat .

ABH oldalszáma: 1993/353 .

A döntés kelte: Budapest, 11/23/1993 .

.

.

A döntés szövege (pdf): .

A döntés szövege: .

A döntés szövege:                A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az   Alkotmánybíróság   jogszabály   alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára  irányuló indítványok és alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő                        határozatot : Az   Alkotmánybíróság    megállapítja,   hogy    a   Polgári Perrendtartásról szóló  1952. évi  III. törvény 130. §   (1) bekezdés   i )    pontja    alkotmányellenes,    ezért   azt megsemmisíti.  A   megsemmisített  rendelkezés  a  határozat közzétételének napján veszti hatályát. Az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panasznak azt a részét, amely  a   rendelkezés  konkrét   ügyben  való   alkalmazása kizárásának kimondására irányul, elutasítja. Az  Alkotmánybíróság   e  határozatát  közzéteszi  a  Magyar Közlönyben.                          Indokolás                              I. A Polgári  Perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény ( a továbbiakban :   Pp  )  130.  §  (1)  bekezdés  i  )  pontja kimondja, hogy a bíróság a keresetlevelet idézés kibocsátása nélkül elutasítja, ha megállapítható, hogy ". . . a felperes követelése   nyilvánvalóan    alaptalan   vagy    lehetetlen szolgáltatásra ( megállapításra ) irányul". Az Alkotmánybírósághoz  több indítvány  érkezett, amelyekben az  idézett  rendelkezés  alkotmányellenességét  állították. Ezeket az  Alkotmánybíróság egyesítette  és  egy  eljárásban bírálta el. Az egyik  indítványozó szerint  a Pp 130. § (1) bekezdés i ) pontja  sérti   az  Alkotmány   57.   §   (1)   bekezdésében foglaltakat. Az Alkotmány  ugyanis mindenkinek  biztosítja, hogy "ügyét a bíróság nyilvános  tárgyaláson  bírálja  el".  A  kifogásolt rendelkezés pedig "egyoldalú bírói vélelem alapján megengedi a per idézés kibocsátása nélküli elutasítását". A  másik   indítványozó  a  Fővárosi  Bíróság  előtt  1.  P. 22.644/1992. szám  alatt folyamatban  volt és  a  Legfelsőbb Bíróság előtt Pf. IV. 20.472/1992. számon befejezett ügyével kapcsolatban a  rendelkezés alkalmazása  miatt alkotmányjogi panaszt is előterjesztett. A harmadik  indítványozó a  Pp  130.  §  (1)  bekezdés  i  ) pontjának nem jogerős bírósági végzésben való alkalmazásával összefüggésben terjesztett  elő "alkotmányjogi  panaszt"  és kérte  a   rendelkezés   alkotmányellenessé   nyilvánítását. Jóllehet  a   jogerős  (   másodfokú  )  bírósági  végzés  a keresetlevél elutasítását  a Pp  130. §  (1)  bekezdés  b  ) pontjára  alapította,   indítványában  az  elsőfokú  bíróság végzésének  indokolásában  felhívott  Pp 130. § (1) bekezdés i ) pontja alkotmányossági vizsgálatát kérte.                             II. A Polgári Perrendtartásról szóló 1911 : I. t. cz. 141. §-a a következő rendelkezést tartalmazta : ".  .   .  ha   már  a  keresetlevél  elintézése  alkalmával nyilvánvaló, hogy a 180. § 1. , 2. , 3. , 5. és 6. pontjában meghatározott  valamely   pergátló  körülmény,   az  ügyvédi képviselet hiánya  ( 98.  § )  ,  vagy  valamely  hivatalból figyelembe veendő  s nem  pótolható más  hiány  forog  fenn, úgyszintén ha  a felperes  a  kijavítás  végett  visszaadott keresetlevelet  újból   hiányosan  adja   be,  a  bíróság  a keresetlevelet   idézés    kibocsátása   nélkül   hivatalból visszautasítja. " A 180. § szerint "pergátló kifogások :      1.  hogy   a  kereset  érvényesítése  egyáltalában  nem tartozik a  polgári perútra  vagy hogy  külön eljárásnak van fenntartva;      2. hogy  törvény szerint  a polgári  pert más  hatósági eljárásnak kell megelőznie;      3. hogy  a per nem tartozik a bíróság hatáskörébe, vagy hogy a bíróság nem illetékes;      4. hogy az ügyben választottbíróságnak kell eljárnia;      5. a perfüggőség kifogása (147. §) ;      6. hogy  a  felek  valamelyikének  nincs  perképessége, illetőleg, hogy  törvényes  képviselője  mellőzve  van  vagy nincsen igazolva. Az 1952.  évi III.  törvény 130.  § (1) bekezdése - az ehhez fűzött indokolás  szerint -  ". .  . tágabb  körben  kívánja elejét venni  annak,  hogy  olyan  jogviták  is  tárgyalásra kerülhessenek, amelyekről  már  eleve  megállapítható,  hogy érdemi elbírálásukat  valamely  körülmény  amúgyis  kizárja. Ehhez képest  a 130.  § a  keresetlevél elutasításának  okai közé sorozza  a tulajdonképpeni pergátló körülményeken felül ( Pp  180. §  ) azokat  az eseteket  is, amikor a per érdemi elbírálásának az  az  akadálya,  hogy  annak  tárgyában  már korábban jogerős  ítéletet hoztak  ( res iudicata ) , vagy a követelés időelőtti  avagy bírósági úton nem érvényesíthető" ( 130. § (1) bek. d ) és f ) pont. ) . Az 1954.  évi VI.  törvény (  Ppn ) 35. § (1) bekezdése a Pp 130. § (1) bekezdés f ) pontját kiegészítette. A kiegészítés szerint a bíróság a keresetlevelet idézés kibocsátása nélkül elutasítja,   ha    megállapítható,   hogy   "a   keresettel érvényesített jog nyilvánvalóan alaptalan". Az 1957.  évi VIII.  törvény ( II. Ppn ) 40. § (1) bekezdése módosította a  Pp 130.  § (1)  bekezdését és az említett f ) pontban foglalt rendelkezést megszüntette. A törvényjavaslat indokolása szerint  a rendelkezés "nemcsak elvi okokból esik kifogás alá,  hanem azért is, mert az alaptalan perek elleni harcban nem  bizonyul hatásos  eszköznek,  az  ilyen  alapon történt elutasítás az alperesnek nem ad ugyanis jogvédelmet, nem akadályozza meg a felperest abban, hogy bármikor új pert indítson". Az eljárás  egyszerűsítését és  gyorsítását célzó  1972. évi 26. számú  törvényerejű rendelet  ( III.  Ppn )  22.  §-a  a kifogásolt  szabályt,  amelynek  felvételét  -  ugyancsak  a törvényjavaslat indokolása  szerint  -  "gyakorlati  igények indokolják", a Pp 130. § (1) bekezdésébe ismét beiktatta.                             III. Az  alkotmányellenesség   megállapítását  kérő   indítványok alaposak. 1. Az  Alkotmány  57.  §  (1)  bekezdése  értelmében  a  Magyar Köztársaságban mindenkinek  alapvető joga  van  ahhoz,  hogy valamely perben  a jogait  és kötelességeit  a törvény által felállított független  és  pártatlan  bíróság  igazságos  és nyilvános tárgyaláson bírálja el. Az Alkotmánynak  ez a  rendelkezése, az eljárási garanciákon túl,  a  bírósághoz  fordulás  jogát  foglalja  magában.  Az alapvető jogból  következően az  államra az  a kötelezettség hárul, hogy  - egyebek  között -  a polgári  jogi  jogok  és kötelezettségek (  a polgári  joginak tekintett  jogviták  ) elbírálására  bírói   utat  biztosítson.  Ez  a  rendelkezés azonban -  az Alkotmány  8. §  (2) bekezdésére figyelemmel - nem jelent korlátozhatatlan alanyi jogot a perindításra. Az eleve  sikerre nem  vezető eljárások  "kibontakozását"  a polgári eljárásjogban  szabályozott un.  perakadályok  (  Pp 130. § (1) bekezdése ) korlátozzák. A jogszabályi korlátozás azonban -  ugyancsak  az  Alkotmány  8.  §  (2)  bekezdésére figyelemmel  -   nem  érintheti  az  alapvető  jog  lényeges tartalmát; az  alkotmányosság követelménye  kielégítéséhez a korlátozásnak elkerülhetetlenül  szükségesnek és  az  elérni kívánt célhoz képest arányosnak kell lennie. 2. A  bírósághoz   való  fordulás   alapvető  joga   nemcsak  a beadványok előterjesztésének  jogára  szorítkozik,  hanem  a bírósági  eljárásban   a   fél   pozícióját   biztosítja   a személyeknek. A  személyek alanyai, alakítói és nem tárgyai, "elszenvedői"   a    bírósági    eljárásnak.    Alkotmányban biztosított joguk van arra, hogy a bíróság az eljárásba vitt jogaikat és  kötelességeiket elbírálja,   (  s  ne  csak  az ezeket tartalmazó  beadványról mondjon  véleményt )  és arra is, hogy  lehetőséget kapjanak  a bírósági  döntés  alapjául szolgáló  tényállással   és  jogi  kérdésekkel  kapcsolatban nyilatkozataik megtételére. A Pp 130. § (1) bekezdésében szabályozott esetekben - az i ) pont kivételével  - arról van szó, hogy meghatározott félnek meghatározott bíróság  előtt a  konkrét  ügyben  hiányzik  a keresetindítási joga  - akár  azért, mert ilyen nem is volt, akár azért,  mert még  nincs illetve  már elveszett  -, vagy hiányzik   valamilyen   más,   szükségszerü   és   tételesen meghatározott előfeltétel.  Az i  ) pont alkalmazása viszont eleve azt  feltételezi, hogy  a félnek  van  keresetindítási joga  és   az   általános   szabályok   szerinti   elbírálás lehetőségéhez   szükséges    további    előfeltételek    sem hiányoznak, keresetlevelét mégis elutasítják. Amíg  tehát   a  többi   esetben   a   bíróság   a   kereset teljesítésének   konkrét    eljárásjogi   és   anyagi   jogi előfeltételeiről, az érvényesíthetőség elvi lehetősége felöl dönt, addíg az i ) pont esetében már magának a keresetnek az érdeméről foglal állást és tagadja meg annak teljesítését. Ezért - ha a keresetlevél az egyéb előfeltételeknek megfelel - az i ) pont alkalmazása ténylegesen megfosztja a felperest az elvileg hiánytalan és teljes eljárási pozíciójától. A bíróságok számos esetben más elutasítási ok helyett ( vagy amellett  )   hivatkoznak  az   i  )   pontra,  holott  ezek bármelyikének fennállta  szükségszerűen  megelőzi  és  ezzel kiszorítja az  i ) pontban foglalt rendelkezés alkalmazását. ( Miként  ez az  egyik indítványra okot adó konkrét bírósági ügyben is előfordult. ) Erre utal  a  Legfelsőbb  Bíróság  ítélkezési  gyakorlatából meríthető több  jogeset indokolása  :   eszerint az i ) pont alkalmazására csak  kivételesen, akkor  kerülhet sor,  ha az anyagi  jogszabályok   alapján  tárgyalás   tartása   nélkül mindenki által  felismerhető, hogy  a követelést  nem  lehet teljesíteni (  BH 1989/1. sz. 17. , BH 1989/5. sz. 193. , BH 1985/5. sz.  193. )  . Ebben  a kérdésben csak a hatáskörrel rendelkező bíróság dönthet ( BH 1974/12. sz. 478. ) . A törvény  nem zárja  ki ilyen esetben a keresetlevél újbóli beadását, illetőleg  ennek ismételt  elutasítása lehetőségét sem.  Alkotmányossági   szempontból  azonban   nincs   döntő jelentősége annak, hogy az alapvető jog lényeges tartalmának ez a  megszorítása a  keresetindítási  jog  tekintetében  az adott személyre  nézve az  eljárási  jog  tételes  szabályai szerint nem végleges. A  bírósághoz  fordulás  joga  -  az  Alkotmány  50.  §  (1) bekezdéséből  is   következően  -   általános   eszköze   az állampolgárok (  és  más  személyek  )  jogai  és  törvényes érdekei  védelmének.  "Gyakorlati  igények"  teljesítése  az alkotmányosság szempontjából - nem lehet elfogadható indok a Pp 130.  § (1) bekezdés i ) pontja rendelkezései fenntartása mellett. 3. Az Alkotmánybíróságról  szóló 1989.  évi XXXII.  törvény ( a továbbiakban :   ABtv  ) 48.  §  (1)  bekezdése  szerint  az Alkotmányban   biztosított    jogainak   megsértése    miatt alkotmányjogi panasszal fordulhat az Alkotmánybírósághoz az, akinek   a   jogsérelme   az   alkotmányellenes   jogszabály alkalmazása folytán  következett be,  és egyéb  jogorvoslati lehetőségeit már  kimerítette,  illetőleg  más  jogorvoslati lehetőség nincs  számára biztosítva.  A (3) bekezdés szerint ilyen esetben  az Alkotmánybíróság  eljárására a 4043. §-ban foglaltak az irányadók. Az ABtv  43. §  (4) bekezdése értelmében az Alkotmánybíróság meghatározhatja   -   kizárhatja   -   az   alkotmányellenes jogszabály konkrét esetben történő alkalmazhatóságát, ha ezt a  jogbiztonság  vagy  az  eljárást  kezdeményező  különösen fontos érdeke indokolja. Az egyik  indítványozó állított  jogsérelme a  Pp 130. § (1) bekezdés i  ) pontja  alkalmazása folytán következett be. Az eljáró első és másodfokú bíróság a keresetlevél elutasítását e rendelkezésre alapította. A jogbiztonság  önmagában nem  indokolja, hogy  a kifogásolt szabály alkalmazását  az Alkotmánybíróság visszahatóan zárja ki. Az Alkotmánybíróság a konkrét ügy adatai alapján azt sem látta megállapíthatónak,  hogy ezt az indítványozó különösen fontos érdeke  - pl.  a keresetlevél  beadásához fűződő jogi hatályok fenntartása  - indokolná.  A különösen fontos érdek mérlegeléséhez az  indítványozó sem  hozott fel  értékelhető adatot.  Az   Alkotmánybíróság  ezért  az  ABtv  43.  §  (4) bekezdésében foglalt  feltételek megvalósulásának  hiányában mellőzte  annak   kimondását,   hogy   az   alkotmányellenes rendelkezés a  Fővárosi Bíróság  előtt 1.  P. 22.  644/1992. szám alatt  folyamatban volt  és a  Legfelsőbb Bíróság előtt Pf.  IV.   20.  472/1992.   számon  befejezett   ügyben  nem alkalmazható. A másik  indítványozó beadványa  - tartalma  alapján  -  nem tekinthető  alkotmányjogi  panasznak.  A  konkrét  ügyben  a másodfokú    bíróság     nem    az     indítványozó    által alkotmányellenesnek  állított   jogszabályt  alkalmazta.  Az Alkotmánybíróság hatáskör  hiányában nem  vizsgálhatja  azt, hogy az  indítványozó ügyében  a keresetlevél elutasításának esetleg  más   jogi  indokolás   alapján  volt-e  helye.  Az Alkotmánybíróságnak az  ABtv 1.  § d ) pontja alapján indult eljárásban  az   alkalmazott  jogszabály  alkotmányosságának vizsgálatára   van    hatásköre.   Erre    figyelemmel    az Alkotmánybíróság  ezt  a  beadványt a Pp 130. § (1) bekezdés i )  pontja    alkotmányellenessége    utólagos    absztrakt vizsgálatára irányuló indítványként bírálta el. Mindezek alapján  az Alkotmánybíróság  a rendelkező  részben foglaltak szerint határozott.                      Dr. Sólyom László                  az Alkotmánybíróság elnöke         Dr. Ádám Antal              Dr. Kilényi Géza         alkotmánybíró                 alkotmánybíró         Dr. Lábady Tamás             Dr. Schmidt Péter          alkotmánybíró                 alkotmánybíró                       Dr. Szabó András                        alkotmánybíró                    Dr. Tersztyánszky Ödön                     előadó alkotmánybíró            Dr. Vörös Imre             Dr. Zlinszky János             alkotmánybíró              alkotmánybíró .

English:
English: .
Petition filed: .
Subject of the case: .	Reject a complaint without issuing a summons
Number of the Decision: .	59/1993. (XI. 29.)
Date of the decision: .	11/23/1993
Summary: Under Hungarian civil procedural law, courts could reject a complaint without issuing a summons if the claim was evidently unfounded or impossible. This general clause had been introduced to the Civil Procedural Code in 1952, and it was abolished in 1957. Legislature re-established the clause in 1972 in order to speed up procedures. According to the Constitutional Court, this provision violated the citizens' rights to a fair trial by an independent court as provided by the Constitution. The Court emphasised that citizens had a right to have their claim judged by a court, and access to the courts could not be rejected by a simple reference to practical needs. It annulled the related provision of the Civil Procedural Code.
. CODICES summary: www.codices.coe.int/NXT/gateway.dll/CODICES/precis/eng/eur/hun/hun-1993-3-016
.