English

Hungarian
Ügyszám:
.
1281/B/1992
Előadó alkotmánybíró: Sólyom László Dr.
.
Az indítvány lényege:
.
A határozat száma: 8/1993. (II. 27.) AB határozat
.
ABH oldalszáma: 1993/99
.
A határozat kelte: Budapest, 02/23/1993
.
.
A határozat szövege (pdf):
    .
    A határozat szövege:
    .
    A határozat szövege:
                     A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

      Az Alkotmánybíróság  törvény  alkotmányellenessége  utólagos
      vizsgálatára irányuló indítvány alapján meghozta a következő

                              határozatot:

      Az Alkotmánybíróság  a lelkiismereti  és vallásszabadságról,
      valamint az  egyházakról szóló  1990. évi  IV. törvény  9. §
      (1)   bekezdés   a )     pontja      alkotmányellenességének
      megállapítására irányuló indítványt elutasítja.

      Az Alkotmánybíróság  ezt a  határozatát a  Magyar Közlönyben
      közzéteszi.
                                 Indokolás

                                     I.

        A   lelkiismereti   és   vallásszabadságról,   valamint   az
        egyházakról szóló  1990. évi  IV. törvény   ( a továbbiakban
        Ltv. )  9. §  (1)  bekezdés  a )  pontja szerint  az  egyház
        nyilvántartásba vételének egyik feltétele, hogy "az egyházat
        legalább  száz  természetes  személy   megalapította.  "  Az
        indítvány szerint  ez a feltétel ellenkezik az Alkotmány 60.
        §-nak    az   együttes    vallásgyakorlást    biztosító  (2)
        bekezdésével, illetve  az állam és az egyház szétválasztását
        kimondó  (3) bekezdésével. Az indítvány szerint  ugyanis  az
        egyház taglétszámának vizsgálata nem tartozhat az államra; a
        jogi  személyiség   elnyeréséhez  nem   támaszthat   különös
        feltételeket.  A  száz  hívőnél  kisebb  vallási  közösségek
        tagjai  e   feltétel  miatt   nem   élhetnek   a   közösségi
        vallásgyakorlásnak az Ltv-ben biztosított módjaival, illetve
        állandóan hátrányba  kerülnek a nagy, bejegyzett egyházakkal
        szemben.

                                    II.

        Az  Alkotmány  60. §  (2) bekezdése  alapján  a  gondolat, a
        lelkiismeret és  a vallás  szabadságához  való  jog  magában
        foglalja, hogy  vallását  és  meggyőződését  mindenki  "akár
        egyénileg,  akár   másokkal  együttesen   nyilvánosan   vagy
        magánkörben kinyilváníthassa vagy kinyilvánítását  mellőzze,
        gyakorolhassa  vagy  taníthassa".  Ez  a  rendelkezés  -  az
        "együttes" és "nyilvános" vallásgyakorlás szabadsága révén -
        felöleli a vallási gyülekezési és egyesülési szabadságot is,
        amelyet egyébként az Alkotmánynak a gyülekezési jogról szóló
        62.  §-a  és  az egyesülési jogról szóló 63. § (1) bekezdése
        általában garantál.

        1.  Az   együttes  -  vagy  az  Ltv.  szóhasználata  szerint
        "közösségi"  -   vallásgyakorlás  szabadsága   nincs   kötve
        semmilyen szervezeti formához. A másokkal együttesen történő
        vallásgyakorlásnak   az   Alkotmány 60.  § (2)  bekezdésében
        biztosított  joga  mindenkit  megillet  arra  való  tekintet
        nélkül,   hogy    az   együttes    vallásgyakorlás   jogilag
        szabályozott  szervezeti   keretek  között,   vagy   anélkül
        történik-e, illetve, hogy milyen szervezeti formában folyik.
        Sem az  egyéni, sem  a közösségi  vallásgyakorlás szabadsága
        nem tehető  alkotmányosan függővé  sem  vallásos  szervezeti
        tagságtól, sem a vallási közösség szervezeti formájától.

        Az Ltv.  megfelel ennek a követelménynek. A lelkiismereti és
        vallásszabadság      alapvető       alkotmányos      jogának
        részletezéseként az  Ltv. I. fejezetében meghatározott egyes
        jogok mindenkit  megilletnek. Az  Ltv. 6. és 7. §-ában külön
        kiemelt, közösségi  vallásgyakorláshoz  való  jogokat  -  az
        indítvány állításával  ellentétben  -  nem  csakis  valamely
        egyház tagjai  gyakorolhatják, hanem  mindenki, aki valamely
        vallási közösségben  részt kíván  venni. Összhangban  áll az
        Ltv.     ezen      rendelkezéseivel     a   fogva  tartottak
        vallásgyakorlásáról szóló  8/1990. (IV.27.) IM rendelet  is,
        amelynek 14.  §-a szerint a rendelet alkalmazásában egyházon
        a vallásfelekezetet  és a vallási közösséget is érteni kell.
        Hasonlóképpen nem  függ  valamely  egyházhoz  tartozástól  a
        lelkiismereti okból való szolgálatmegtagadás joga sem.

        Nem alkotmányossági  kérdés, hogy a hosszú történelmi múltra
        visszatekintő, nagy létszámú egyházak ismertsége, szervezeti
        struktúrája és  az állammal való, sok területen begyakorlott
        együttműködése megkönnyíti tagjai számára a vallásgyakorlást
        ott,  ahol   ehhez  más   (  gyakran  állami  )  intézmények
        közreműködésére van szükség, mint például egészségügyi, vagy
        akár    büntetés  végrehajtási       intézményekben.       A
        vallásgyakorláshoz való  jog  érvényesítése  a  gyakorlatban
        nehezebb vagy  könnyebb lehet  attól  függően  is,  hogy  az
        illető vallási  közösség milyen  jogi formában szerveződött,
        illetve    egyáltalán     öltött-e    jogi     formát.     A
        vallásszabadsághoz   való   jog   érvényesítésében   meglévő
        gyakorlati különbségek  azonban alkotmányos  határok  között
        maradnak   mindaddig,    amíg   nem    diszkriminatív   jogi
        szabályozásból erednek, illetve amíg nem vezetnek arra, hogy
        bárki vallásgyakorlását megakadályozzák.

        2. Az  állam  határozza  meg,  hogy  magánszemélyek  részére
        milyen feltételekkel,  milyen  jogi  személyek  létrehozását
        teszi   lehetővé;    erre   nézve    az   Alkotmányból   sem
        kötelezettsége, sem döntésének korlátja nem adódik.

        Az egyesülési  jogról  szóló  1989.  évi  II.  törvény  (  a
        továbbiakban   Egytv.    )   az   egyesülési   jog   alapján
        létrehozható,  jogi   személyiséggel  rendelkező   szervezet
        alaptípusaként   bevezette    a    "társadalmi    szervezet"
        intézményét, amelynek  szabályai -  néhány  kivétellel  -  a
        pártokra és szakszervezetekre is vonatkoznak. A hatályos jog
        szerinti egységes  szabályozásból  azonban  nem  következik,
        hogy bármely  "társadalmi szervezet",  illetve az egyesülési
        jogon vagy  más alkotmányos  jogon alapuló  egyéb  szervezet
        vonatkozásában ettől  eltérő  szabályozás  alkotmányosan  ne
        lenne lehetséges.  Alkotmányossági kérdést  csupán az  vetne
        fel, ha  összehasonlítható szervezetek  közül a  törvényhozó
        egyesek számára  megadná a  jogi személlyé  válás, vagy  egy
        adott szervezeti forma alapításának lehetőségét, míg másokat
        önkényesen kizárna  ebből, vagy  aránytalanul nehézzé  tenné
        számukra e jogállás megszerzését.

        Az állam  mind az egyesülési jog, mind más alkotmányos jogok
        alapján létrejött  szervezetek és  közösségek jogi személlyé
        válásának feltételeit  az  illető  szervezet  vagy  közösség
        sajátosságának megfelelően, eltérően is szabályozhatja.

        A vallási  közösségek belátásuk  szerint igénybe  vehetik  a
        tevékenységükkel összeegyeztethető  jogi  szervezeti  formák
        bármelyikét, de  erre nem  kötelesek. A  vallási közösség az
        általa  választott   jogi  szervezeti   formának   megfelelő
        jogállást  nyeri   el;  vallási   közösség  voltából  fakadó
        sajátosságait ennek  keretei között  érvényesítheti, azaz  a
        vallásszabadság jogára  hivatkozva nem  mentesülhet az adott
        jogi formával járó kogens szabályok alól, másrészt nem élvez
        többletjogokat sem.

        Nincs olyan  jogi rendelkezés,  amely a vallási közösségeket
        jogi  személlyé   válásuk  tekintetében  más  szervezetekkel
        szemben hátrányosan megkülönböztetné.

        3. Az  "egyház" a  hatályos jogban  az a  szervezeti  forma,
        amely   tekintettel    van   a   közösségi   vallásgyakorlás
        történelmileg kialakult  sajátosságaira, s  lehetővé  teszi,
        hogy   a   vallási   közösségek   e   sajátos   minőségükben
        illeszkedjenek a jogrendbe. Az Ltv. 8. §-a szerint az azonos
        hitelvet követők  vallásuk gyakorlása  céljából  létrehozott
        önkormányzattal     rendelkező      vallási      közösséget,
        vallásfelekezetet, egyházat ( a továbbiakban együtt: egyház)
        hozhatnak   létre. Egyház   minden olyan vallási tevékenység
        végzése  céljából  alapítható,  amely  az  Alkotmánnyal  nem
        ellentétes, és amely törvénybe nem ütközik.

        A vallási  közösségek  szabad  választásuk  szerint  vehetik
        igénybe ezt  a jogintézményt  is. Az  "egyház"  jogállásának
        elnyeréséhez azonban  az Ltv. azt a feltételt szabja, hogy -
        eltérően a  társadalmi szervezet  alapításához szükséges tíz
        tagtól -  az  egyházat  legalább  száz  természetes  személy
        megalapította.

        Ez a  feltétel az  Alkotmánybíróság szerint nem sérti az ezt
        az alapítói létszámot el nem érő vallási közösségek együttes
        vallásgyakorláshoz való jogát.

        a )  Az egyház  és az állam szétválasztásának az Ltv. 15. és
        16. §-ában  szabályozott szervezeti  következményei azokra a
        vallási közösségekre  vonatkoznak, amelyek  az Ltv.  8.  §-a
        szerinti   egyházként  működnek. Az  Alkotmány   60.  §  (3)
        bekezdésében  kimondott  szétválasztás  azonban  -  amely  a
        vallásszabadság jogának  része  -  nem  szűkíthető  az  Ltv.
        idézett rendelkezéseire. Az állam nemcsak az egyházakkal, de
        semmilyen   vallással    vagy   vallási    közösséggel   nem
        kapcsolódhat össze  intézményesen, nem  azonosíthatja  magát
        egyetlen  vallás   tanításával  sem,  nem  foglalhat  állást
        hitbéli   igazságok   kérdésében.   A   vallási   közösségek
        önállóságába sajátosan vallási jellegüket érintő beavatkozás
        alkotmányosan nem  lehetséges,  függetlenül  attól,  hogy  a
        közösségek milyen szervezeti formában működnek.

        b )  Az Ltv.  - a  nagyobb szervezeti autonómián kívül - nem
        biztosít   az   egyházak   részére   olyan   többletjogokat,
        amelyekkel más vallási közösségek ne élhetnének.

        Az   Ltv.  17. §. (1)  bekezdése szerint  az   egyházi  jogi
        személy elláthat minden olyan nevelési-oktatási, kulturális,
        egészségügyi, sport,  illetőleg  gyermek-  és ifjúságvédelmi
        tevékenységet, amelyet  törvény nem  tart fenn  kizárólag az
        állam vagy  állami szerv  számára. E  tevékenységi körben az
        egyházi jogi  személy intézményt létesíthet és tarthat fenn.
        Az   Ltv.  17.  §  (1)  bekezdésében    meghatározott,   nem
        kizárólag az állam számára fenntartott tevékenységet azonban
        bárki, s  így a  nem egyházként működő vallási közösségek is
        elláthatják, ha  a tevékenységre előírt feltételeknek eleget
        tesznek.

        Az  indítvány  állításával  ellentétben  tehát  az  Ltv.  az
        oktatási,  szociális   stb.  tevékenység   tekintetében  nem
        eredményez  semmilyen   jogi  megkülönböztetést   a  vallási
        közösségek között. Az Alkotmánybíróság megjegyzi, hogy nincs
        lényeges  különbség   az   egyház   illetve   a   társadalmi
        szervezetek gazdálkodási  szabályaiban sem; továbbá, hogy az
        oktatási, szociális stb. tevékenység normatív támogatása nem
        az egyházi minőséghez, hanem tényleges tevékenységhez jár.

        c )  Különbség az egyházak és más vallási szervezetek között
        annyiban van,  hogy az  egyházak  nagyobb  belső  autonómiát
        élveznek,  illetve,   hogy   az  Ltv. 17.  §  (2)  bekezdése
        "egyházi  jogi   személy"  részére   ad   jogot   fakultatív
        hitoktatásra állami iskolában.

        Az  Egytv.   kötelezően  előírja   a  társadalmi   szervezet
        szervezeti rendjének  demokratikus minimumát  ( a legfelsőbb
        szervnek választott  testületnek kell  lennie,  összehívása,
        hatásköre  kötelezően  szabályozott,  Egytv.  11, 12.  §  ).
        Ezzel szemben  az egyház  szervezeti felépítése  teljesen az
        "alapszabályra" van  bízva, csupán  a jogrendbe kapcsolódást
        biztosító    ügyintéző    és    képviselő    szervét    kell
        "megválasztania" (  Ltv. 9.  § )  . Ez  az egyesületi  jogot
        idéző terminológia  és a "választás" nem vonatkozott azonban
        a  "történelmi",  és  a  többi,  az  Ltv.  hatálybalépésekor
        "törvényesen      elismert       egyházként,      bejegyzett
        szerzetesrendként működő  szervezetre",  amelyek  bejegyzése
        hivatalból történt.   (  Ltv. 22.  §. ) Ezeknél a bejegyzett
        tagságot sem  vizsgálták. Az  egyházak szélesebb autonómiája
        valósul meg  azáltal  is,  hogy  míg  a  társadalmi  szervek
        működése  felett   -  a   pártokat  kivéve  -  az  ügyészség
        törvényességi felügyeletet gyakorol, s a bíróság a törvényes
        működés biztosítására  az egyesület  működésébe beavatkozhat
        ( Egytv. 14-16. § ), az  egyházakra  hasonló  felügyelet  és
        beavatkozás  nem   vonatkozik.  Kifejezetten   az   egyházak
        felügyeletére az állam nem hozhat létre szervet ( Ltv. 16. §
        (1)  bekezdés ) ,    az    egyház     belső    törvényeinek,
        szabályainak  érvényre   juttatására  állami   kényszer  nem
        alkalmazható ( Ltv. 15. § (2) bekezdés ) .

        Az állam  és egyház  szétválasztása nem jelenti azt, hogy az
        állam az  egyházak sajátosságaira  ne lehetne tekintettel, s
        minden  más   társadalmi   szervezettel   azonosan   kellene
        szabályoznia  az   "egyház"   jogállását.   Ilyen   egységes
        szabályozási   kötelessége    az   államnak   a   társadalmi
        szervezetekkel kapcsolatban  sincs; nem  lenne  akadálya  az
        Egytv. szerinti  "társadalmi szervezettől" eltérő szervezeti
        formák  kialakításának.   Az  állam  a  vallási  szervezetek
        számára nem köteles sajátos szervezeti formát létrehozni, de
        nincs  megkötve   abban  sem,  milyen  sajátos  formát  vagy
        formákat hozhat  létre.  Az  állam  tehát  -  amíg  ezzel  a
        vallásszabadságot, s  ezen belül az együttes vallásgyakorlás
        jogát  nem  sérti  - belátása  szerint határozhatja  meg  az
        "egyház" alapításának  feltételeit és  jogállását. A fent az
        a )   és   b )   pontban   kifejtettek    szerint    bármely
        vallási közösség  vallásgyakorláshoz   való  joga  sértetlen
        marad akkor   is,  ha   az "egyház"  jogállást nem  nyerheti
        el, vagy nem kívánja elnyerni.

        Az  Ltv-ben   szabályozott   "egyház"   nagyobb   szervezeti
        autonómiája az  állam és  az  egyház  szétválasztásával  van
        összhangban, jóllehet  abból nem  következik  kényszerítően.
        Tükrözi  azonban   azt,  hogy   a  szétválasztás  történelmi
        folyamatában   elsősorban   az   államnak   a   "történelmi"
        egyházaktól  való   elválasztásáról,  és   az  azokhoz  való
        viszonyáról  volt  szó.  Az  egyház  alapításához  szükséges
        legalább száz  személy előírásával  a  Ltv.  a  hagyományos,
        nagylétszámú egyházfogalomnak és a kisebb vallási közösségek
        egyházként  elismerésének  egyaránt eleget  kívánt tenni.  E
        szabályozás ellen alkotmányos kifogás nem emelhető.

        Az állam  és  egyház  szétválasztása  miatt  az  államnak  a
        vallási közösség  önértelmezésére kell  hagyatkoznia  abban,
        hogy  valóban  vallást gyakorolnak ( Ltv. 9. § (1)  bekezdés
        d )  pont. ) .  Az állami iskolában való vallásoktatás jogát
        az állam  az illető  vallási tanok kialakultságához kötheti.
        Ennek biztosítására  nincs az  államnak  más  eszköze,  mint
        minimális társadalmi  elfogadottság megkövetelése. Ezért nem
        önkényes megkülönböztetés, hogy a vallás tanításának ehhez a
        sajátos formájához  csak a  legalább száz  taggal rendelkező
        egyházaknak van joga.

        4. A   fentiek  alapján  az Ltv.  9. §  (1)  bekezdése   a )
        pontja, amely  szerint az  egyház nyilvántartásba  vételének
        egyik feltétele,  hogy az egyházat legalább száz természetes
        személy megalapította,  nem sérti  sem az ezt a létszámot el
        nem érő  vallási közösségek együttes vallásgyakorláshoz való
        jogát, sem  az egyház  és állam  szétválasztásának elvét. Az
        Alkotmánybíróság ezért az indítványt elutasította.
                               Dr. Sólyom László
                              előadó alkotmánybíró
                           az Alkotmánybíróság elnöke

              Dr. Ádám Antal                    Dr. Herczegh Géza
              alkotmánybíró                         alkotmánybíró

              Dr. Kilényi Géza                   Dr. Lábady Tamás
               alkotmánybíró                        alkotmánybíró

              Dr. Schmidt Péter                   Dr. Szabó András
               alkotmánybíró                        alkotmánybíró

              Dr. Tersztyánszky Ödön               Dr. Vörös Imre
                alkotmánybíró                      alkotmánybíró

                               Dr. Zlinszky János
                                 alkotmánybíró

          .
          English:
          English:
          .
          Petition filed:
          .
          Subject of the case:
          .
          The minimum number of members for the registration of a church
          Number of the Decision:
          .
          8/1993. (II. 27.)
          Date of the decision:
          .
          02/23/1993
          Summary:
          The requirement under the Freedom of Conscience, Freedom of Religion and Churches Act of at least 100 members to found a church is not unconstitutional because the distinction has no influence on the most important functions of the churches, such as worship, education and social charity. Moreover, the state cannot interfere with the affairs of religious communities, even if they are not established as church.
          .
          CODICES summary:
          http://public.mkab.hu/dev/dontesek.nsf/0/614EB2B4ACF446AAC1257ADA0052ACF2?OpenDocument
          .
          en_0008_1993.pdfen_0008_1993.pdf