Hungarian

Ügyszám: .	1275/B/2009
Előadó alkotmánybíró: Paczolay Péter Dr. .

Az indítvány lényege: .

A döntés száma: 35/2011. (V. 6.) AB határozat .

ABH oldalszáma: 2011/205 .

A döntés kelte: Budapest, 05/03/2011 .

.

A döntés szövege: .

A döntés szövege:  A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!    Az  Alkotmánybíróság  folyamatban lévő  ügyekben  alkalmazandó jogszabály  alkotmányellenességének  megállapítására   irányuló bírói kezdeményezések tárgyában meghozta a következő                              határozatot:    1.  Az Alkotmánybíróság megállapítja: alkotmányos követelmény, hogy a bíró az elé tárt jogvitát alkotmányos jogszabály alapján döntse  el. Amennyiben a bíró az előtte folyamatban lévő perben alkalmazandó   jog   alkotmányellenességét   észleli    —    az alkotmányellenes  jogszabály  mellőzésére  vonatkozó  hatásköre hiányában  —,  az  Alkotmánybíróságról szóló 1989.  évi  XXXII. törvény 38. § (1) bekezdése alapján köteles az Alkotmánybíróság eljárását kezdeményezni.    2.    A   bírói   kezdeményezések   alapján   indult   konkrét normakontroll eljárásokban az azonos ténybeli alapú, azonos jog alapján  megítélendő polgári peres ügyekben az Alkotmánybíróság megállapíthatja  az  általa  alkotmányellenesnek   nyilvánított jogszabály    általános    alkalmazási    tilalmát.    Ha    az Alkotmánybíróság nem általános, hanem csak konkrét  alkalmazási tilalmat rendel el, akkor — újabb bírói kezdeményezés esetén  — lefolytatja  a  kizárólag  alkalmazási  tilalom  iránti   bírói indítvánnyal  kapcsolatos eljárást.  Az  általános,  illetve  a konkrét   alkalmazási  tilalomra  vonatkozó   alkotmánybírósági rendelkezés  jogkövetkezményeit az eljáró  bíró  vonja  le,  és hozza meg a peres ügyben az annak megfelelő döntést. 3.  Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy amennyiben a bíró  — az   eljárás   felfüggesztése  mellett  —  az  Alkotmánybíróság eljárását  kezdeményezi az Alkotmánybíróságról szóló 1989.  évi XXXII.  törvény 38. § (1) bekezdése alapján, akkor  alkotmányos követelmény,   hogy   az  Alkotmánybíróságnak   címzett   bírói kezdeményezés  közvetlenül, más bírói fórumok  eljárása  nélkül jusson   el   az  annak  elbírálására  hatáskörrel   rendelkező Alkotmánybíróság elé.    4.  Az  Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a Budapest főváros közterületein és erdőterületein a járművel várakozás  rendjének egységes kialakításáról, a várakozás díjáról és az üzemképtelen járművek tárolásának szabályozásáról szóló 38/1993. (XII.  27.) Főv. Kgy. 2005. június 30. napjáig hatályos rendeletének 27. és 28.  §-ai alkotmányellenesek voltak, ezért azok a jogerősen  le nem zárt polgári peres eljárásokban nem alkalmazhatók.    5.  Az  Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a Budapest főváros közigazgatási területén a járművel várakozás rendjének egységes kialakításáról, a várakozás díjáról és az üzemképtelen járművek tárolásának szabályozásáról szóló 19/2005. (IV. 22.) Főv.  Kgy. 2009.  május  31.  napjáig  hatályos  rendeletének  41.  §  (2) bekezdése  és  53.  §-a  alkotmányellenes  volt,  ezért  az   a jogerősen   le   nem   zárt  polgári  peres  eljárásokban   nem alkalmazható.    Az  Alkotmánybíróság  ezt a határozatát  a  Magyar  Közlönyben közzé teszi.                             Indokolás    I.    A  folyamatban  lévő perek felfüggesztése  mellett  több  száz olyan  bírói  kezdeményezés  érkezett  az  Alkotmánybírósághoz, amely   eljárásokban   a  jogviták  elbírálásának   alapja   az Alkotmánybíróság 109/2009. (XI. 18.) AB határozatban (ABH 2009, 941.  a  továbbiakban:  Abh.)  alkotmányellenesnek  minősített, parkolásra  vonatkozó fővárosi közgyűlési  rendeletek  valamely rendelkezése lenne, és amely rendelkezésekkel kapcsolatosan  az Alkotmánybíróság  az Abh.-ban konkrét eljárásokban  alkalmazási tilalmat   mondott  ki.  Az  indítványozó  bírák   az   előttük folyamatban   lévő  perekben  alkalmazandó  már  nem   hatályos fővárosi  közgyűlési rendeletek alkotmányellenességét  az  Abh. alapján  megállapítottnak tekintették. Indítványaikban ezért  e rendelkezések alkalmazási tilalmának kimondását kérték.    A  kezdeményező bírák egy csoportjának álláspontja szerint  az Alkotmánybíróságról   szóló  1989.  évi   XXXII.   törvény   (a továbbiakban: Abtv.) 38. § (1) bekezdése értelmében  a  bírónak nem  csak  joga,  de kötelessége is az előtte folyamatban  lévő eljárás  felfüggesztése mellett az Alkotmánybírósághoz fordulni abban    az    esetben,   amennyiben   az   alkalmazandó    jog alkotmányellenességét  észleli.  Az  indokolás  értelmében   az Alkotmánybíróság  eljárásának nem képezheti eljárási  akadályát az  sem,  hogy a testület a korábbiakban már megállapította  az alkalmazandó     rendelkezések     alkotmányellenességét     és alkalmazhatatlanságát, hiszen az Abh. csupán az abban megjelölt peres eljárások tekintetében járhat res iudicata hatással.  Ezen  túlmenően az indítványozó bírák értelmezése  szerint  az Abtv.  38. § (1) bekezdésének célja az, hogy bírósági  eljárás, ítélet  ne  alapulhasson alkotmányellenes jogszabályon.  E  cél elérését   —   és   a   jogbiztonságot  —  pedig   teljességgel megkérdőjelezné  az, ha a bírói jogosítvány  gyakorlását  éppen egy       korábbi,      alkotmányellenességet       megállapító alkotmánybírósági döntés akadályozná meg.    A  bírák  egy  másik  csoportja  eltérő  indokok  alapján,  de hasonló eredményre jutott.  Az   indítványozó  másodfokú  tanács  elnöke  az  Abtv.  —  az indítványban tévesen 22. § (2) bekezdésként megjelölt —  22.  § (3)   bekezdésének   és   43.  §  (4)   bekezdésének   együttes értelmezéséből  arra a következtetésre jutott, hogy  a  konkrét normakontroll  eljárásban alkotmányellenességet és  alkalmazási tilalmat   kimondó   alkotmánybírósági  döntés   res   iudicata helyzetet  eredményez.  Ezért más perben  ugyanazon  jogszabály alkotmányellenességére  és alkalmazási  tilalmának  kimondására bírói indítvány érdemi elbírálása nem lehetséges.  Utalva  ugyanakkor az Alkotmány 50. § (1) és (3)  bekezdésére, az 57. § (1) bekezdésére, valamint a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról  szóló 1997. évi LXVI. törvény  (a  továbbiakban: Bszi.)  2.  §  (2)  bekezdésére,  az  indítványozó  tanácselnök megállapította,   hogy   a   bíró  az  alkotmányos   törvénynek alárendelten  köteles a jogviták eldöntésére.  Az  Alkotmányból folyó ezen kötelezettségének azonban nem tud eleget tenni, mert a  perbe  vitt  jogvita  megítélése — az  Alkotmánybíróság  res iudicata-t  eredményező döntéséhez képest — időben később  vált szükségessé.  Így  az  utóbbi eset(ek)ben  a  bírónak  ismerten alkotmányellenes jogszabály érvényesülését kell biztosítania.  Azon  túl,  hogy  a helyzet sérti a bíróság előtti  egyenlőség jogát,  nem  egyeztethető össze a jogállamiság elvével  sem.  A fenti törvényi szabályok ugyanis az egyedi ügyekben kizárják az egyedi  alkotmány-, illetve jogvédelmet, de nem teszik lehetővé a   konkrét   eljárásban   az   alkotmányellenes   jogszabályok alkalmazásának generális jellegű kizárását sem.    Az   Alkotmánybíróság  az  ideiglenes  ügyrendjéről  és  annak közzétételéről   szóló,   többször   módosított   és   egységes szerkezetbe foglalt 2/2009. (I. 12.) Tü. határozat  (ABK  2009. január,  3.,  a  továbbiakban: Ügyrend). 28.  §  (1)  bekezdése alapján  elrendelte  a  tárgyuk szerint összefüggő  indítványok együttes eljárásban történő vizsgálatát és elbírálását.      II.    Az Alkotmány indítványokkal érintett rendelkezései:  „2.   §  (1)  A  Magyar  Köztársaság  független,  demokratikus jogállam”.  32/A.    §    (1)   „Az   Alkotmánybíróság   az   Alkotmányban meghatározott esetek kivételével felülvizsgálja a  jogszabályok alkotmányosságát,  illetőleg ellátja a  törvénnyel  hatáskörébe utalt feladatokat.”  32/A.     (3)    Az    Alkotmánybíróság    alkotmányellenesség megállapítása   esetén  megsemmisíti  a  törvényeket   és   más jogszabályokat. (…)”  „50.   §   (1)  A  Magyar  Köztársaság  bíróságai   védik   és biztosítják  az alkotmányos rendet, a természetes személyek,  a jogi   személyek  és  a  jogi  személyiséggel  nem   rendelkező szervezetek   jogait   és  törvényes   érdekeit,   büntetik   a bűncselekmények elkövetőit.”  „57.  §  (1) A Magyar Köztársaságban a bíróság előtt  mindenki egyenlő,  és  mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene  emelt bármely vádat, vagy valamely perben a jogait és kötelességeit a törvény   által  felállított  független  és  pártatlan  bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el.”    Az Abtv. indítványokkal érintett törvényi rendelkezései:  „38.  § (1) A bíró – a bírósági eljárás felfüggesztése mellett –  az  Alkotmánybíróság eljárását kezdeményezi,  ha  az  előtte folyamatban  levő  ügy elbírálása során olyan jogszabályt  vagy közjogi  szervezetszabályozó eszközt kell alkalmazni,  amelynek alkotmányellenességét észleli”.     „42.  §  (1)  A  40.  §-ban  foglalt  esetben  a  határozat közzétételét  követő napon veszti hatályát  a  jogszabály  vagy annak   rendelkezése,  és  minősül  visszavontnak   a   közjogi szervezetszabályozó eszköz vagy annak rendelkezése.”  „43.  § (1) Azt a jogszabályt vagy közjogi szervezetszabályozó eszközt,    amelyet   az   Alkotmánybíróság   a   határozatában megsemmisít,  az  erről szóló határozatnak a  hivatalos  lapban való közzététele napjától nem lehet alkalmazni.  (2)  A jogszabálynak vagy a közjogi szervezetszabályozó eszköz megsemmisítése,  – (3) bekezdésben foglalt eset  kivételével  – nem    érinti   a   határozat   közzététele   előtt   létrejött jogviszonyokat,    s    a   belőlük   származó    jogokat    és kötelezettségeket.”  (…)  „(4) Az Alkotmánybíróság a 42. § (1) bekezdésében, valamint  a 43. § (1)-(2) bekezdésében meghatározott időponttól eltérően is meghatározhatja az alkotmányellenes jogszabály  hatályon  kívül helyezését  vagy konkrét esetben történő alkalmazhatóságát,  ha ezt  a  jogbiztonság,  vagy az eljárást kezdeményező  különösen fontos érdeke indokolja.”    III.    Az  Alkotmánybíróság az Abh.-ban utólagos normakontroll, bírói kezdeményezések  és alkotmányjogi panaszok  alapján  döntött  a parkolással   kapcsolatos  törvényi  és   fővárosi   közgyűlési rendeletek  alkotmányosságáról. Az Abh. határidő  tűzésével,  a jövőre  nézve  semmisítette  meg a  —  helyi  —  közútkezelőket parkolási  díj és pótdíj szedésének elrendelésére  felhatalmazó törvényi   rendelkezéseket,   valamint   a   Budapest   főváros közigazgatási területén a járművel várakozás rendjének egységes kialakításáról, a várakozás díjáról és az üzemképtelen járművek tárolásának  szabályiról  szóló 24/2009.  (V.  11.)  Főv.  Kgy. rendeletet.    A    törvényi   rendelkezések    (Kkt.,    Ötv.) alkotmányellenességének  okát  a  delegált   jogkörben   eljáró önkormányzati  jogalkotói  felhatalmazás  kereteinek  hiányában jelölte  meg.  A  vizsgált két törvényszakasz  ugyanis  önérdek egyoldalú   érvényesítését,  önkényes  jogalkotási  lehetőséget biztosított  az  önkormányzatok számára a parkolási  díjak-  és pótdíjak megállapításakor. Az Alkotmánybíróság ebben az esetben nem egy jogalkotási hiányosságot, mulasztást értékelt, hanem az önkényes    jogalkotás    lehetőségét    szüntette    meg     a megsemmisítéssel.  Ugyanakkor  a  törvények  olyan   kérdéseket hagytak  nyitva,  illetve  hagytak az  önkormányzati  jogalkotó szabad  döntésére,  amelyek — alapjoggal, illetve  alkotmányban védett  joggal mutatott szoros összefüggésük okán  —  a  díjhoz hasonlóan  törvényi  szabályozást,  de  legalábbis  megfelelően részletezett törvényi felhatalmazást igényeltek volna.  Mivel   e   megállapítások  a  parkolással   kapcsolatos,   az elbírálás  idején  már nem hatályos, ám peres eljárásokban  még alkalmazandó,  korábbi fővárosi közgyűlési  rendeletek  (1993., 2005.)  esetében  is  fennálltak, ezért az  alkotmányellenesség konzekvenciáit az Alkotmánybíróság az indítványokban  megjelölt perekre   vonatkoztatottan,  alkalmazási  tilalom  kimondásával vonta   le.  Az  indítványozó  bírák  e  határozat  ismeretében függesztették  fel az előttük folyamatban lévő  eljárásokat  és nyújtották be indítványaikat.    Az  Alkotmánybíróság  elmúlt húszéves  gyakorlata  során  több alkalommal,  többféle összefüggésben szembesült az  alkalmazási tilalom  főszabálytól eltérő megállapításának kérdésével  és  e határozati rendelkezés — lehetséges — következményeivel. Eltérő jogi  környezetben, és összefüggések között ugyan, de markánsan két  álláspont jelent meg a döntéseiben: bizonyos esetekben élt az  alkalmazási  tilalom kimondásának különböző  megoldásaival, más   esetekben  viszont  a  jogbiztonság  alkotmányos   elvére tekintettel res iudicatára hivatkozva döntött.    1.  Működésének  első  időszakában  több  olyan  határozat  is született,  amely a vizsgált és alkotmányellenesnek  minősített jogszabály  alkalmazását  általános  jelleggel  tilalmazta.   E döntések mindegyike konkrét normakontroll indítványra született (bírói  kezdeményezés, avagy alkotmányjogi  panasz),  és  közös volt az eljárásokban az érintett jogviszonyok közjogi karaktere is  (minden  esetben  adófizetési kötelezettséget  megállapító, közigazgatási     határozatban     alkalmazott     jogszabályok alkotmányosságát  vizsgálta a testület). Az Alkotmánybíróság  e döntései  szerint  az általános jellegű, ex nunc  megállapított (alkotmányellenesség  és)  alkalmazási  tilalom   hatásában   a visszamenőleges hatályú megsemmisítéssel egyenértékű. Az  ilyen döntés  a  kihirdetésig lezárult ügyekre nincs hatással,  de  a folyamatban  lévő  —  közigazgatási és  peres  —  ügyekben  már alkalmazni kell [7/1994.(II. 18.) AB határozat, ABH  1994,  68, 70.].  Más  esetben  a  testület  mérlegelte az  alkalmazási  tilalom kimondásának szinte valamennyi döntési alternatíváját az egyedi ügyben     visszamenőleges    hatályú    alkalmazási    tilalom elrendelésétől  az ex nunc hatályú, általános jellegű  kizárási tilalomig  [38/1992. (VI. 22.) AB határozat, ABH  1992,  355.]. Míg   a  jogbiztonsággal  összeegyeztethetetlennek  ítélte   az alkotmányellenes   jogszabály  alkalmazásának   visszamenőleges hatályú,  általános jellegű megsemmisítését az évek óta  lezárt ügyek  tömeges  felülvizsgálatának lehetősége miatt,  addig  az alkotmányellenesség  megállapítására  tekintettel  „okszerűnek” tartotta  az  ex  nunc  hatályú általános  jellegű  alkalmazási tilalom  kimondását a még le nem záródott ügyekben  [ABH  1992, 355, 357-358.].  A  fentiekből  az az általános következtetés adódik,  hogy  az Alkotmánybíróság   a  bírói  kezdeményezések   alapján   indult eljárásokban   a  vizsgált  jogszabály  alkotmányellenességének megállapításakor a megsemmisítés helyett szükségképpen  élt  az alkalmazási tilalom, mint jogkövetkezmény kimondásával.  Az  Abtv.  43.  § (2) bekezdése alapján az alkotmányellenesség megállapítása  nem  érintheti  a  határozat  közzététele  előtt létrejött jogviszonyokat. Mégis a 43. § (4) bekezdés szerint az alkotmányellenesség   rendszerinti,   de   nem   szükségképpeni következménye  az alkalmazási tilalom, amelyről  a  testület  a jogbiztonság  érvényesülésének  generális  érdeke  mellett   az indítványozó  konkrét  ügyben  nyilvánvalóvá  tett,   különösen fontos érdeke alapján dönthet.  A   döntésekből  kitűnően  az  általános  alkalmazási  tilalom hatása  kiterjedt a folyamatban lévő, valamint a később  induló ügyekre  is, és az Abtv. 27. § (1) bekezdése alapján vertikális viszonylatban,  tehát  a  jogalkalmazó  állami  szervek  és   a személyek   viszonylatában  feltétlen   érvényesülést   követel magának.    2.  Az  első évek gyakorlatát a 68/1995. (XII. 7.)  AB  végzés zárta  le  (ABH  1995,  431.). A tisztázás igényével  született döntés    szerint   az   alkotmányellenesség   megállapításának jogkövetkezménye   főszabály   szerint   (Abtv.   40.   §)    a megsemmisítés, amely jogkövetkezmény a határozat kihirdetésének napján áll be, és ugyanezen időponttól kezdődően (ex nunc)  nem lehet    alkalmazni   [Abtv.   42.   §   (1)   bekezdés].    Az alkotmányellenesség   és   az   annak   általános,   elsődleges következményeként  előírt megsemmisítés  tehát  a  kihirdetésig teljesített kötelezettségeket, gyakorolt jogokat nem érintheti. Ehhez  képest  kivételes az az eset, amikor a  hatályvesztésre, illetve  alkalmazási  tilalom kimondására a  fentiektől  eltérő módon,  az  Abtv.  43. § (4) bekezdése szerint  kerül  sor.  Az alkotmánybírósági döntések erga omnes hatálya [Abtv. 27. §  (1) bekezdés]  az  utóbbi esetben azt jelenti, hogy a hatályvesztés és  a konkrét normakontroll eljárásokban az alkalmazási tilalom a  konkrét  normakontrollal nem érintett személyek esetében  az általános  szabályok  szerint alakul  (ex  nunc  jelleggel),  a kivételes  jogkövetkezmények pedig csak  a  konkrét  ügy  által érintett  személy(ek)re vonatkozhatnak. A határozat  értelmében tehát  a  konkrét ügyben folytatott normakontroll eredményeként megállapított    alkotmányellenesség   generálisan    csak    a kihirdetést  követően  keletkezett jogviszonyokra  fejti  ki  a hatását, a már lezárt jogviszonyokat nem érintheti.  Praktikusan  mindez azt eredményezi, hogy az  elbírálás  alatt álló,   párhuzamosan  folyó  jogviták  közül  csak   annak   az eljárásnak  az  érintettje lehet „nyertese” az Alkotmánybíróság döntésének, amely eljárásban az eljáró bíró, illetve a  jogerős döntést  követően  az  érintett peres fél  az  Alkotmánybíróság előtt — időben — alkotmányossági eljárást kezdeményezett.    3.  Az  ezt követő időszakban még két alkalommal merült fel  a kivételes jogkövetkezmény értelmezésének, vagyis az alkalmazási tilalom hatályának kérdése.  Az  egyik esetben [33/2003. (VI. 19.) AB határozat, ABH  2003, 394.]   a  testület  az  alkotmányellenesség  ex  nunc  hatályú megállapítása mellett generális alkalmazási tilalmat mondott ki folyamatban lévő ügyek tekintetében. A jogbiztonság alkotmányos elvére   alapozott   indokolás  szerint   az   alkotmányellenes jogszabály  érvényesülése a folyamatban lévő  közigazgatási  és peres  eljárásokban  is megakadályozandó, amelynek  eszköze  az Abtv.  42-43. §-ai. Az alkotmányellenesség következményeinek  — hatásában   generális  —  megállapítását  az   alkotmányellenes jogszabállyal okozott jogsérelem jellege, anyagi vonzata  és  a kérelmező jogaira gyakorolt hatása dönti el (ABH 2003, 394, 399- 400.).    A   442/D/2000.   számú  AB  végzés  korábbi   döntésben   már alkotmányellenesnek   ítélt  és  megsemmisített   önkormányzati rendelettel   kapcsolatos,   kizárólag   alkalmazási    tilalom kimondására irányuló indítvány tárgyában született. A  többségi álláspont a konkrét normakontroll eljárásban megállapítani kért alkotmányellenességet   az  alkalmazási   tilalommal   egységes jogkövetkezményként  kezelte. Ezért az  eljárást  az  indítvány alkotmányellenesség  megállapítására vonatkozó  részében  ítélt dologra  hivatkozással  megszüntette, az alkalmazási  tilalomra irányuló   kérelmet  pedig  hatáskörének  hiányára  tekintettel visszautasította. (ABH 2003. 1843.)    IV.    1.  Az  indítványok mindegyike a konkrét normakontroll eljárás keretei  között  mozog. A kezdeményező bírák  valójában  azt  a kérdést  vetik  fel,  hogy a bírák jogok és  törvényes  érdekek védelmére  vonatkozó  alkotmányos  kötelezettsége  és  a  felek törvény előtti egyenlőséghez való joga milyen jogkövetkezmények levonását  teszik szükségessé — avagy engedik meg — a  vizsgált jogszabály    alkotmányellenességének   korábbi   megállapítása esetében. Az Alkotmánybíróság tehát a hatáskörének vizsgálatára irányuló eljárásában az indítványokban jelzett Abtv. 43. §  (4) bekezdésén  túl,  a tartalmi összefüggés okán vonta  vizsgálata körébe  az  Abtv.  azon szabályait, amelyek az Alkotmánybíróság alkotmányellenességet    megállapító   döntésének    lehetséges jogkövetkezményeit tartalmazzák [42. § (1) bekezdését, valamint a 43. § (1)-(2) bekezdései].    Előjáróban  célszerű  kitérni arra, hogy  a  III.  pont  alatt bemutatott joggyakorlat alapját képező tényállásokhoz képest az utóbbi   években   több,  azonos  ténybeli   alapból   származó Dsorozatper-kategória”  jelent meg a bíróságokon,  alkalmanként több  ezres ügyszámban. Ilyenek például a különböző parkolással kapcsolatos  pertípusok  [az  Abh.-ban  elbírált  indítványokon kívül  például: 2/2009. (I. 23.) AB határozat, ABH 2009,  51.], az  ingatlan-nyilvántartási eljárásokhoz kötődő perek [51/2009. (IV. 28.) AB határozat, ABH 2009, 374.], de ilyennek minősültek például   egyes   társadalombiztosítási  peres   eljárások   is [11/2003.  (VI. 9.) AB határozat, ABH 2003, 153.].  A  bírósági eljárásokkal    összefüggésben    tömegesen     érkeztek     az Alkotmánybíróságra   a   bírói  kezdeményezések,   illetve   az alkotmányjogi panaszok az alkalmazandó, illetve az  alkalmazott jogszabályok   alkotmányosságának  vizsgálata  és   alkalmazási tilalom kimondása céljából.    Az   alkalmazandó  jogszabály  alkotmányellenességét   észlelő bírónak  részben  eljárási, részben pedig  hatásköri  szabályok miatt minden előtte folyamatban lévő perben indítványoznia kell az  alkotmányossági kontrollt. A polgári perrendtartásról szóló 1952.   évi   III.  törvény  (a  továbbiakban:  Pp.)  tárgyalás felfüggesztésére vonatkozó rendelkezései ugyanis (Pp.  152.  §- 155.  §)  nem  teszik  lehetővé, hogy az  Alkotmánybíróság  egy konkrét  normakontroll eljárásban hozott  döntése  alkalmazható legyen   valamennyi,  azonos  vagy  hasonló  ténybeli   alapból származó,   azonos   jogszabály  alapján  megítélendő   jogvita elbírálására.  A  Pp. szabályai egyáltalán nem tartalmazzák  az Alkotmánybírósághoz  fordulás eljárási szabályait,  ezért  arra sem  adnak  egyértelmű  választ,  hogy  az  Alkotmánybírósághoz forduló  bíró  eljárást felfüggesztő végzésében  megfogalmazott kérdés,  amelynek  lényege  a  perben  alkalmazandó  jogszabály alkotmányosságának  megítélése  közvetlenül  vagy  jogorvoslati eljárást követően juthat-e el az Alkotmánybírósághoz. E mellett az  Alkotmánybíróság  döntése csak  a  határozat  meghozataláig felfüggesztett  és  az alkotmányértelmező  fórumhoz  megküldött perekben alkalmazható. A bíráknak tehát a „sorozatper”  minden, adott  esetben több ezresre rúgó eljárását fel kell függeszteni és  meg  kell  küldeni az Alkotmánybíróság számára ahhoz,  hogy azokban   az   Alkotmánybíróság  döntésének  érvényt   tudjanak szerezni.   Az  eljáró  bíró  részéről  „időben”  nem   észlelt alkotmányellenesség,  avagy a jogerős döntés  meghozatala  után indítható alkotmányjogi panasz időigénye azt eredményezi,  hogy a   jogvitát   ismerten  alkotmányellenes  jog   alapján   kell eldöntenie.    Az  Alkotmánybíróság az indítványok alapján, az utóbbi  időben viszonylag   rendszeresen  és  tömegesen  jelentkező   probléma alapján  vizsgálta meg az Abtv. fent hivatkozott rendelkezéseit a megjelölt alkotmányi rendelkezések fényében.    2.  Az Alkotmánybíróság az Alkotmány 32/A. § (3) bekezdés első mondatán   alapuló   jogköre  az  alkotmányellenes   jogszabály megsemmisítése.  A  megsemmisítés tehát az alkotmányellenesség — nem  egyedüli, de   kétségtelenül   a   legfontosabb  —  jogkövetkezménye.   A jogkövetkezmény levonásának módja (a megsemmisítés a jogszabály egészét,  vagy  egy  részét, esetleg töredékét  érinti),  avagy idődimenziója   már   egy   további   döntés    eredménye.    A jogkövetkezmények   levonásánál   úgy   az   Abtv.,   mint   az Alkotmánybíróság   gyakorlata  a  jog  kiszámítható   működését tartotta és tartja szem előtt [pro futuro megsemmisítés kapcsán lásd  például: 47/2003. (X. 27.) AB határozat, ABH  2003,  525, 550.]. Az Abtv. főszabályként az Alkotmánybíróság határozatának közzétételét   követő   naptól   (ex   nunc)   rendeli   el   a hatályvesztést, amellyel az alkotmányellenes jogszabály kikerül a  jogrendből  [42.  § (1) bekezdés]. Az ex nunc  megsemmisítés elsődlegességét az indokolja, hogy a jogkövetkezmény  a  lehető legkevésbé   tegye  kétségessé  a  már  létrejött  jogviszonyok alapján  érvényesített  jogokat, teljesített  kötelezettségeket [Abtv.  42.  §  (2)  bekezdés]. Az Abtv. ezzel  a  jogbiztonság alkotmányos elvének érvényesülését teszi általános szabállyá.  Az  Abtv.  ugyanakkor  külön rendelkezik  az  alkotmányellenes jogszabály  hatályvesztéséről [a határozat közzétételét  követő nap,   42.   §   (1)   bekezdés]  és  alkalmazhatóságáról   [az alkotmányellenes  jogszabály az erről  szóló  alkotmánybírósági határozatnak a hivatalos lapban való közzétételét követő naptól nem  alkalmazható,  43. § (1) bekezdés]:  egyértelmű,  hogy  az alkotmányellenesség  miatt  hatályát  vesztő   jog   társadalmi viszonyokat  nem  szabályozhat, ezért a jogbiztonságból  fakadó követelmény,    hogy    a    hatályvesztést     követően     az alkotmányellenesség   miatt   hatályát    vesztett    szabályok alkalmazása sem lehet alkotmányos.  Az  Abtv. 42. § (1) bekezdése és a 43. § (1)-(2) és  a  43.  § (4)  bekezdései  a  hatályvesztés  és  az  alkalmazási  tilalom beállta időpontjának meghatározása tekintetében a megítélt eset körülményeihez igazodó, alkotmánybírósági mérlegelést  igénylő, hatásában  eltérő döntési alternatívákat biztosít. A mérlegelés elsődleges szempontja a jogbiztonság fenntartása, mindenekelőtt a lezárt jogviszonyok érintetlenül hagyása, illetve a létrejött jogviszonyok   lehetőségekhez  képest  zavartalan   lezárásának garantálása. Mindezzel együtt azonban a hatályvesztés és főként az   alkalmazás   tilalmának  időpontját  az   Alkotmánybíróság alkotmányos értékek és elvek, illetve egyéni érdekek figyelembe vétele  alapján  —  utóbbi esetben akár a jogbiztonság  elvének mellőzésével   —   oly  módon  is  meghatározhatja,   hogy   az alkotmányellenesség  jogkövetkezménye  kifejezetten  érinti   a lezárt  avagy  létrejött  jogviszonyokat.  Eltekintve  most  „a különösen  fontos  egyéni érdek” esetétől, az alkotmánybírósági mérlegelés    középpontjában   ekkor    is    a    jogbiztonság fenntartásának alkotmányos elve áll: a jogbiztonság fenntartása ugyanis — bizonyos körülmények között — indokolttá teheti, hogy az Alkotmánybíróság ne ismerje el jogviszonyok alkotmányellenes jog  alapján  történő  létrejöttét,  avagy  indokolhatja  annak megakadályozását,   hogy  jogviszonyok   alkotmányellenes   jog alapján záródjanak le.  Az  Abtv.  43. § (4) bekezdése tehát lehetőséget ad a hatályon kívül    helyezés    időpontjának   a   főszabálytól    eltérő, visszamenőleges   hatályú,  avagy  a   jövőre   nézve   történő meghatározására.  Megjegyzendő,  hogy  az  Abtv.  43.   §   (4) bekezdése    az    alkotmányellenesség   miatt   megsemmisített jogszabály  „hatályvesztéséről” rendelkezik, ami  azt  jelenti, hogy  az  Alkotmánybíróság megsemmisítő  döntése  a  jogalkotói hatályon kívül helyező döntéssel egyenértékű és ennek a ténynek a megsemmisítést követően nagy jelentősége van a jogviszonyokra gyakorolt hatás tekintetében.    Az    alkotmányossági   vizsgálat   eredményeként    meghozott megsemmisítő   döntés,  mint  jogkövetkezmény   önmagában   nem feltétlenül  érinti  az  egyéni  jogvédelem  körét.  Ezért   az Alkotmánybíróság az egyéni jogvédelem céljait szolgáló  konkrét normakontroll    eljárásokban    az    Abtv.     alapján     az alkotmányellenesnek   minősített   jogszabály    megsemmisítése mellett a jogszabály alkalmazását is kizárhatja. Ebben a körben a  megsemmisítést és az alkalmazási tilalmat kimondó  határozat két   következménnyel   jár:  az  alkotmányellenes   jogszabály főszabályként ex nunc, generális jelleggel veszti hatályát  (az absztrakt normakontroll eljárásokkal azonos következmény) és  — az   Alkotmánybíróság   jelenlegi  gyakorlata   szerint   —   a határozatban  megjelölt  egyedi  jogvita  nem  dönthető  el  az alkotmányellenesnek minősülő norma alapján.  Az   alkotmányellenesség  megállapítása  és   az   alkalmazási tilalom  kimondása praktikusan azt jelenti,  hogy  a  létrejött jogviszonyokból  származó jogok és kötelezettségek  megítélése, érvényesíthetősége  a  perben  kétségessé  válik.   A   konkrét normakontroll  eljárásban kimondott alkalmazási  tilalom  tehát szükségképpen   —  az  Alkotmánybíróság  jelenleg   alkalmazott jogértelmezése  mellett  is — visszamenőleges  hatályú,  hiszen kizárja  a  már  létrejött jogviszonyokból  származó  jogok  és kötelezettségek  érvényesítését  a  jogviszony   keletkezésekor hatályos — utóbb alkotmányellenesnek minősülő — jog alapján.    Az   egyedi   jogvédelem  céljait  szolgáló  alkotmánybírósági eljárások  azonban  további  kérdéseket  vetnek  fel:  a  peres eljárásokban a jogvita eldöntésekor a bíró eljárhat a hatályos, illetve  már nem hatályos jogszabály alapján is. Utóbbi esetben az   Alkotmánybíróság  az  elé  kerülő  konkrét   normakontroll eljárásokban   már   hatályon  kívül   helyezett   jogszabályok alkotmányosságát  is vizsgálni tartozik. Az alkotmányellenesség következménye  ebben  az  esetben  tehát  csak  az  alkalmazási tilalom kimondásában jelenhet meg.  Praktikus  oldalról  ez a döntés is arra az  eredményre  vezet tehát,  hogy  a  már  nem  hatályos,  de  alkalmazandó,   utóbb alkotmányellenesnek  minősített  jogszabályra  alapított  és  a perben    érvényesíteni   kívánt   igények,    kötelezettségek, megítélése megváltozik.    További  kérdés a konkrét normakontroll eljárások kapcsán  az, hogy  az  alkalmazási tilalom, milyen személyi körre  terjedhet ki. Másképpen megfogalmazva: az alkotmánybírósági eljárásban az egyedi  jogvédelem „egyedisége” a konkrét per alanyait  jelenti csupán,    avagy   minden,   az   alkotmánybírósági   határozat meghozatala  idején folyamatban lévő, azonos  ténybeli  alapból származó,  ugyanazon jog alapján megítélendő perbe  vitt  igény jogosultját,  kötelezettjét  is. Utóbbi  alanyi  körbe  sorolva azokat  az  érintetteket,  akik az alkotmánybírósági  határozat általános    alkalmazási   tilalmat   kimondó   rendelkezésének eredményeként részesülnek az „egyéni alkotmányos jogvédelemben” (ha az AB határozata generálisan rendelkezik a folyamatban lévő peres   eljárásokra  vonatkozó  alkalmazási   tilalomról),   de ideértve  azokat az érintetteket is, akik generális alkalmazási tilalomról   szóló   rendelkezés   hiányában   kérnek   „egyéni alkotmányos  jogvédelmet”  a korábban  már  alkotmányellenesnek minősített  jogszabály  alkalmazásával  szemben  (utólag,  csak alkalmazási tilalom kimondását kéri az indítványozó).    A   határozat   III.   pontja  alatt  leírt  alkotmánybírósági gyakorlatban  az  1990-s  évek elején,  az  Abtv.  jelenlegivel megegyező   rendelkezései  alapján  volt  példa  az   általános alkalmazási   tilalommal   érintett  személyi   kör   szélesebb értelmezésére,  mivel  a  folyamatban lévő  ügyek  tekintetében általános  alkalmazási tilalmat mondott ki  a  testület.  Ennek lehetőségét zárta le a 68/1995. (XII. 7.) AB végzés azzal, hogy az  alkotmányellenesség erga omnes hatályát — ex nunc jelleggel —  csak  az  alkotmányellenesség tekintetében  ismerte  el,  az alkalmazási  tilalomra  vonatkozó döntés  kivételes  és  egyedi jellegének  kimondása mellett. Ezért az utóbbi döntés  csak  az alkotmánybírósági  eljárásban  közvetlenül   érintett   felekre terjed  ki  kötelező jelleggel. Ebből viszont  az  következett, hogy  az  Alkotmánybíróság elvetette  a  generális  alkalmazási tilalom kimondását.  Következésképpen   a   folyamatban   lévő   egyéb,    de    az Alkotmánybíróság eljárásával közvetlenül nem érintett  perekben a  res  iudicata  intézménye  kizárta  az  „egyéni  alkotmányos védelem” lehetőségét.    3.  Az Alkotmánybíróság alkotmányos rendeletetése az Alkotmány értelmezésén    keresztül   annak   védelme,    az    Alkotmány rendelkezéseinek  érvényre juttatása, akár  egyedi  jogvitákban is.  Alkotmányos  és  ezért alkalmazandó jogszabály  az,  amely összhangban  van  az  Alkotmány rendelkezéseivel,  tartalmával. Alkotmánybíráskodás  nélkül  az  Alkotmány  puszta   deklaráció maradna,  a  jogállamiság  elve  írott  malaszt.  Az  Alkotmány alkotmánybírósági értelmezési monopóliuma azonban  nem  jelenti egyúttal az alkalmazás monopóliumát is.    3.1.  Az  Alkotmánybíróság alkotmányvédelmi feladatának  egyik lényeges    célja   az,   hogy   alkotmányellenes   norma    ne érvényesülhessen a jogrendben.  Az  egyedi jogvita eldöntésére hivatott bíró az Alkotmány  50. §  (1)  bekezdéséből fakadó kötelezettsége, hogy az alkotmányos rend  mellett védje a természetes és a jogi személyek, valamint a  jogi  személyiséggel  nem rendelkező szervezetek  jogait  és törvényes  érdekeit.  A  bíró az alkalmazandó  jog  alkotmányos értelmezése    alapján   köteles   a   határozathozatalra.    A jogértelmezéssel   feloldhatatlan  alkotmányellenesség   esetén azonban,  a  jog  félre tételére vonatkozó  hatáskör  hiányában szükségképpen és törvényi kötelezettsége alapján működik együtt az     Alkotmánybírósággal.    Másképpen    megfogalmazva     a jogértelmezéssel  feloldhatatlan alkotmányellenesség  esetén  a peres fél törvényes bíróhoz való joga csak az alkotmánybírósági eljárás során érvényesülhet.  Az  Abtv.  38.  §  (1)  bekezdése értelmében  „[a]  bíró  —  a bírósági  eljárás  felfüggesztése mellett — az Alkotmánybíróság eljárását  kezdeményezi,  ha  az előtte  folyamatban  levő  ügy elbírálása    során    olyan    jogszabályt    vagy     közjogi szervezetszabályozó    eszközt   kell   alkalmazni,    amelynek alkotmányellenességét észleli”.  Az  Alkotmánybíróság 152/B/2009. szám alatti határozatában  az Abtv.  38.  §  (1)  bekezdése kapcsán  megállapította,  hogy  e szabály  a  bírósági szervezeti hierarchiától független  eszköz minden  bíró  kezében,  amennyiben az előtte  folyamatban  lévő ügyben  alkalmazandó  jogszabály  alkotmányossága  tekintetében aggálya  támad.  A bíró számára adott törvényes  eszköz  kettős természetű,  mivel részben eljárási szabály,  részben  pedig  a konkrét normakontroll egyik formáját rögzítő hatásköri szabály. Az  Alkotmány  50. § (3) bekezdésére hivatkozva rögzítette  azt is,  hogy  a  bírák  értelemszerűen  –  alkotmányossági  aggály megfogalmazása     és     az    alkotmánybírósági     vizsgálat lefolytatásának   eredményeként   –   csak   az    Alkotmánnyal összhangban  lévő  törvényeknek vannak alárendelve.  Épp  ennek garanciája  az  utólagos normakontroll keretében meglévő  bírói kezdeményezés,  amely az Alkotmány 32/A. § (1) bekezdésével  és 50. § (3) bekezdésével egyaránt szoros összefüggésben áll. (ABK 2010. november, 1288, 1295.)  Az   Alkotmánybíróság  42/2005.  (XI.  14.)  AB  határozatában kifejezetten nyomatékosította azt is, hogy az Abtv. 38.  §  (1) bekezdésébe foglalt, az alkotmánybírósági eljárás megindítására irányuló bírói kezdeményezés — az ítélkezésben megnyilvánuló  — bírói függetlenség részeként értelmezendő. (ABH 2005, 504, 514- 515.).    3.2.   Amennyiben   az  Alkotmánybíróság  el   kívánja   látni alkotmányvédelmi  —  és  az  egyéni  jogvédelmet  szükségképpen érintő  —  feladatát,  úgy  a peres eljárásokban  alkalmazandó, illetve  az  elbírálás  idején már  nem  hatályos  jogszabályok esetében   sem   engedheti  alkotmányellenes  normák   érvényre juttatását.  Az Alkotmánybíróság kontrollját tehát a  jogalkotó hatályon   kívül  helyező  aktusát  „túlélő”,  alkotmányellenes jogszabály  sem kerülheti el. Eljárása során két  kérdést  kell tisztáznia:    a    bírói    kezdeményezésben    citált     jog alkotmányosságát     és    perbeli    alkalmazhatóságát.     Az Alkotmánybíróság  ilyenkor  részben alkotmányvédelmi  feladatát gyakorolja,  részben viszont — a jogbiztonság  keretei  között, közvetetten — az egyén (jog)védelmére siet.  Mindez  a  bírósági jogalkalmazás oldaláról is megközelíthető: az  Alkotmánybírósághoz forduló bíró az  Alkotmány  50.  §  (1) bekezdéséből eredő kötelezettsége alapján a jogvitában érintett felek  egyéni jogainak védelmében jár el, de ezt az alkotmányos kötelezettségét csak az Alkotmánybíróság érdemi döntése alapján teljesítheti. Az Alkotmánybíróság érdemi döntésének hiányában a jogvédelem ezen módja — adott esetben formai okokból — elmarad. A bíró nem tud eleget tenni alkotmányos kötelezettségének.  A  kifejtettek  szerint a perbeli alkalmazhatóságra  vonatkozó döntés  célja  kettős:  megakadályozza,  hogy  alkotmányellenes jogszabály  alapján  lehessen  igényt  érvényesíteni,  másrészt viszont  —  az Abtv. 38. § (1) bekezdése szerinti hatásköri  és eljárási szabály alapján — megteremti a lehetőségét annak, hogy az igényérvényesítő peres fél eljusson törvényes bírójához és a megközelítőleg  azonos időben és körülmények  között  létrejött jogviszonyokból   származó  jogviták   állam   általi   (bírói) megítélésére azonos jogi környezetben kerüljön sor.  E  célnak alárendelten köteles az Alkotmánybíróság és  a  bíró az  együttműködésre: nyomatékot adva a 152/B/2009. szám  alatti határozatban   kifejtett  álláspontjának,  az  Alkotmánybíróság megállapítja,  hogy  a bíró az alkalmazandó  joggal  összefüggő alkotmányos  aggályait köteles — az Abtv. 38. §  (1)  bekezdése alapján  —  az  Alkotmánybíróság elé tárni, az Alkotmánybíróság pedig  köteles  az elé tárt alkotmányossági kérdésben  érdemben dönteni.  Az  Alkotmánybíróság  ennek  a kölcsönös  kötelezettségnek  és felelősségnek    megfelelően   rögzítette   jelen    határozata rendelkező részében az Alkotmány 50. § (1) bekezdésére,  és  az Abtv.  38.  §  (1)  bekezdésére alapozott,  „bíróságok  közötti párbeszédet” rögzítő alkotmányos követelményt.”    3.3.   A   „bíróságok   közötti  párbeszéd”   megteremtésének, fenntartásának    további    aspektusa    a    peres    eljárás felfüggesztését  előíró  Abtv.  38.  §  (1)  bekezdés  eljárási háttere. Mivel az Abtv. 38. § (1) bekezdése szerinti eljárás az egyetlen olyan lehetőség, amely e „párbeszédet” biztosítja, úgy feltétlen   érdek  fűződik  ahhoz,  hogy  az  alkotmánybírósági eljárást    kezdeményező    bíró   indítványa    eljusson    az Alkotmánybírósághoz.  A  IV.3.1. pont értelmében  és  utalva  a 152/B/2009.  AB határozatban foglaltakra, az Abtv.  38.  §  (1) bekezdése  jelen  formájában egyszerre  hatásköri  és  eljárási szabály.  A  Pp.  152.  §  (1) bekezdése szerint „[h]a a  per  eldöntése olyan előzetes kérdés elbírálásától függ, amelynek tárgyában az eljárás  büntetőbírói vagy államigazgatási hatáskörbe tartozik, a  bíróság  a  per  tárgyalását  ennek  az  eljárásnak  jogerős befejezéséig  felfüggesztheti. Ha ez az eljárás még  megindítva nincs,  a  büntetőeljárás megindításáról  hivatalból  üldözendő bűncselekmény  esetében a bíróság gondoskodik, egyébként  pedig az  eljárás  megindítására megfelelő határidőt  tűz  ki.  Ha  a határidő  eredménytelenül  telik  le,  a  tárgyalást  folytatni kell”.  A  152.  §  (2)  bekezdés  értelmében  „[a]  bíróság  a tárgyalást  akkor is felfüggesztheti, ha a per eldöntése  olyan előzetes  kérdés  elbírálásától függ,  amelynek  tárgyában  más polgári  per  vagy  a bíróság hatáskörébe tartozó  más  polgári eljárás már folyamatban van”.  Ahogy  arra  a  határozat  IV.1.  pontja  utal,  a  Pp.  peres eljárások felfüggesztésére vonatkozó 152–155. §-ai általában, a jogvita elbírálását befolyásoló előzetes kérdésekre tekintettel határozza  meg  a  felfüggesztés indokait,  amelyek  között  az Alkotmánybíróság  előtti eljárás kezdeményezése  nem  szerepel. Önálló  felfüggesztési okként a Pp. csupán az  Európai  Bíróság előzetes  döntéshozatali eljárását nevesíti (155/A. §).  Utóbbi szabályokat a 2003. évi XXX. törvény iktatta a Pp.-be, amelynek értelmében  [Pp.  155/A. § eredeti (3) bekezdése]  az  előzetes döntéshozatali   eljárást  kezdeményező  végzés   ellen   külön fellebbezésnek volt helye.  Az  Európai Bíróság — magyar bírói kezdeményezés alapján —  C- 210/06. szám alatt meghozott döntését követően módosult  a  Pp. hivatkozott  szabálya  oly  módon,  hogy  a  hatályos  eljárási rendelkezés  szerint  sem  az előzetes döntéshozatali  eljárást kezdeményező  végzés,  sem az előzetes  döntéshozatali  eljárás kezdeményezésére irányuló kérelmet elutasító végzés ellen nincs helye  külön  fellebbezésnek.  Az  Európai  Bíróság  döntésének indokolásában   az   EK   Szerződés  234.   cikkét   értelmezve megállapította,   hogy   az  előzetes  döntéshozatali   eljárás kezdeményezésének  jogintézménye  a  közösségi   jog   egységes értelmezésének  érdekében  „a  bíróságok  közötti  párbeszéden” alapul  (határozat  91.  pontja), .és  minden  tagállami  bírót megillet.  Amennyiben  az  első fokú  bíróság  ezen  jogkörének gyakorlása a fellebbviteli bíróság döntésének függvénye, úgy az a    Bírósághoz    fordulásra   vonatkozó   autonóm    hatáskör megkérdőjelezése  (határozat 95. pontja). Megjegyzendő  továbbá az is, hogy a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban: Be.) 266. § (1) bekezdés b) pontja  a  2006.  évi LI.  törvény 127. § (1) bekezdése szerinti módosítását követően az  előzetes döntéshozatali eljárás mellett és ahhoz hasonlóan, külön   felfüggesztési  okként  nevesíti  az   Alkotmánybíróság konkrét  normakontroll eljárását is, mindkét esetben kizárva  a felfüggesztő végzés elleni jogorvoslat lehetőségét [Be. 276.  § (1) bekezdés].  A  Be.-t módosító 2006. évi LI. törvény 127. § (1) bekezdéshez fűzött  törvényi indokolás szerint: „[a]z első és a második  az eljárásnak  a  Be. 266. §-a (1) bekezdésének b)  és  c)  pontja alapján  — hivatalból vagy indítványra — történt felfüggesztése elleni  fellebbezési  jog  kizárása,  melynek  egyrészt  az  az indoka,   hogy  a  bíróságnak  az  Alkotmánybíróság  eljárását, illetőleg   az   Európai   Bizottság  előzetes   döntéshozatali eljárását  kezdeményező döntése olyan, az  adott  ügy  keretein túlmutató   jogi  aktus,  amelynek  tartalma  a   jogalkalmazás egészére  kihat,  megszületésének ezért nem  állhat  útjába  az egyedi ügyben érvényesíthető jogorvoslati jog. Másrészt pedig a bíróság  ezen eljárásokat kezdeményező döntése olyan,  a  bírói függetlenségből  fakadó  jogosultság, amelyet  még  a  magasabb fokon eljáró bíróság sem kérdőjelezhet meg”.     Az   Alkotmánybíróság   a   perben  alkalmazandó   jogszabály alkotmányossága avagy alkotmányellenessége tárgyában  meghozott döntése nem a Pp. 152–155. §-ai szerinti előkérdés, nem  a  per mikénti  eldöntését  befolyásoló más peres avagy  közigazgatási eljárásban  meghozott  határozat,  hanem  a  bíró  Alkotmányban rögzített  feladatának teljesítését elősegítő döntés.  Emellett az  Alkotmánybíróság  bírói kezdeményezés alapján  lefolytatott normakontroll  eljárásban született határozat  —  hasonlóan  az Európai  Bíróság  előtt  folyó előzetes döntéshozatali  eljárás eredményeként meghozott határozathoz — nem dönti el a jogvitát. Ezért   az  Alkotmánybíróság  határozata  nem  érinti  a   bíró ítélkezésben   megnyilvánuló  függetlenségét,   ezzel   szemben alapvetően  segíti  az  Alkotmányban  50.  §  (1)  bekezdésében rögzített kötelezettség teljesítését.    Figyelemmel   a  „sorozatperekben”  kialakult  helyzetre,   az Alkotmány  50. § (1) bekezdésének tartalmára, a felek törvényes bíróhoz  való  jogára,  és az alkotmányos  jogszabály  érvényre juttatásában  az  Abtv.  38.  § (1)  bekezdése  szerinti  bírói kezdeményezés  céljára  és jelentőségére,  az  Alkotmánybíróság arra  a  következtetésre jutott, hogy az alkotmányos jogszabály értelmezése és alkalmazása megköveteli, hogy a bíró élni tudjon a   számára  rendelt  eszközökkel.  Ezért  a  bíró  alkotmányos kötelességének teljesítését korlátozza — és a bíró ítélkezésben megnyilvánuló  függetlenségét érinti — az, ha  a  fellebbviteli bíróság  az alsóbb fokon eljáró bíró alkotmányossági  aggályait megfogalmazó döntését, annak érdemét felülbírálhatja,  érdemben hatályon  kívül helyezheti, és a bírót az eljárás  folytatására utasíthatja.  Ezért  az  Abtv. 38. §  (1)  bekezdése  hatáskört megállapító  karaktere  mellett — a  Pp.  tételes  szabályainak hiányában  —  eljárási alapját képezi a bíró  alkotmánybírósági eljárást kezdeményező döntésének, amely döntés ellen nem  nyújt jogorvoslatot.  Megjegyzendő,  hogy  a Pp. 262/A. §-a szűk  körű  és  utólagos korrekciós  lehetőséget biztosít az alkotmányellenes jogszabály alapján   eldöntött  jogviták  felülvizsgálatára  (főszabálytól eltérő   hatályú   megsemmisítés,   konkrét   esetben   történő alkalmazhatóság  kimondása).  A  jelen  határozat   indokolását viszont   éppen  az  a  belátás  inspirálta,  hogy   az   Abtv. jogkövetkezményekre         vonatkozó          rendelkezéseinek újraértelmezésével  szélesebb körben jusson  érvényre  a  peres eljárásokban az alkotmányosság követelménye.  A  kifejtett  indokok  alapján  az  Alkotmánybíróság  a  jelen határozat   rendelkező   részében  alkotmányos   követelményben fogalmazta  meg  az Abtv. 38. § (1) bekezdésének  jelentőségét, amelynek  eljárási  karaktere  garancia  arra,  hogy   a   bíró alkotmányossági  indítványa  eljusson  az  annak   elbírálására alkotmányos hatáskörrel rendelkező Alkotmánybíróságra.    3.4.  Az  Alkotmány bírói kötelezettséget megfogalmazó  50.  § (1)  bekezdésének eddigiekben kifejtett értelmezését  támasztja alá  a  peres  fél 57. § (1) bekezdésében rögzített alkotmányos alapjogának érvényre juttatása is.  Az  Alkotmány  57. § (1) bekezdése értelmében a bíróság  előtt mindenki egyenlő. „Alkotmánybíróság értelmezésében ez a szabály a  bírói  útra  tartozó ügyek tekintetében  eljárási  alapelvet fogalmaz  meg.  A  bíróság előtti egyenlőség elve  a  személyek általános     jogegyenlőségének    a     bírósági     eljárásra vonatkoztatása”. (18/B/1994. AB határozat, ABH 1998, 570,  572. legutóbb:  180/2010. (X. 20.) AB határozat, ABK 2010.  október, 1145, 1150.) „Az Alkotmány 57. § (1) bekezdése a törvény előtti egyenlőséget  jogérvényesítési  szempontból  deklarálja,  tehát valójában    eljárásjogi   garancia   arra,    hogy    jogainak érvényesítése  tekintetében a bíróság (törvény) előtt  mindenki egyenlő  eséllyel rendelkezik”. [191/B/1996. AB határozat,  ABH 1997,   629,  631.;  összefoglalóan:  45/2000.  (XII.  8.)   AB határozat,  ABH  2000, 344, 349-350.; legutóbb: 23/2010.  (III. 4.) AB határozat, ABK 2010. március, 212, 233-234.]  Eddigi  gyakorlatában több összefüggésben vizsgálta a testület a   jogérvényesítés   egyenlőségét.  Így   többek   között   az igényérvényesítési    eljárás    garanciális     intézményeivel összefüggésben   [fellebbezési   jog,   23/2010.(II.   4.)   AB határozat,  ABK 2010. március, 212, 233-234.), a  kártalanítási igény    előterjesztésére    büntetőeljárásban    meghatározott jogvesztő határidejének összefüggésében [104/2009. (X. 30.)  AB határozat,  ABH  2009, 894, 915-918.], avagy a  kirendelt  védő költségeinek   állami   általi  előlegezésével   összefüggésben [17/2005.  (IV. 28.) AB határozat, ABH 2005, 175, 184-185.].  A törvény   előtti   egyenlőség  sérelmét  állapította   meg   az Alkotmánybíróság  abban az esetben, amikor a törvény  ugyanazon tartalmi   és   tárgyi   összefüggésből   származó   felelősség érvényesíthetőségét a különböző jogalanyok tekintetében  eltérő időkorláthoz kötötte. Az Alkotmánybíróság megállapította,  hogy „(…)   az   elévülés   az   alanyi  jog   érvényesíthetőségének időkorlátja,  a bíróság előtti egyenlőség alkotmányos  elve  is megköveteli, hogy a bíróság igénybevételének állami szervek  és más  személyek  tekintetében egyenlő  lehetőségei  és  korlátai legyenek.  Pozitív  megfogalmazásban ez  azt  jelenti,  hogy  a bíróság   igénybevételére  vonatkozó  alkotmányos   jog   —   a jogviszonyok  tartalmi és tárgyi azonossága esetén  —  egyforma súllyal érvényes a polgári jogi jogviszonyok bármely alanyára”. [53/1992. (X. 29.) AB határozat, ABH 1992, 261, 264-265.]  A   jelen   határozatban  elbírált  indítványok   esetében   a jogérvényesítés feltételei a peres eljárások alanyain kívül eső okokból  eltérőek.  Jóllehet az érvényesített  igények  hasonló ténybeli  alapból  származnak,  a  felek  közötti  jogviszonyok megközelítőleg  azonos  időben  jöttek  létre,   ugyanakkor   a jogviszonyokból  származó  jogok és kötelezettségek  megítélése eltérő tartalmú jogszabályon alapul.    3.5.  A  bírói kezdeményezés intézményének célja tehát részben a  peres  fél törvényes bíróhoz való alapjogának érvényesítése, részben   pedig  az  absztrakt  alkotmányvédelmen   túl   annak megelőzése, hogy az egyedi jogvita — jogsérelem okozásával vagy a jogbiztonság veszélyeztetésével — alkotmányellenes jogszabály alapján dőljön el.  Az   Abtv.   a   43.  §  (4)  bekezdésén  túl  nem   tartalmaz rendelkezést  a  konkrét normakontroll eljárások  —  speciális, egyéni  bírói jogvédelemhez igazodó, a fentiek szerinti „egyedi alkotmányos    védelmet”    biztosító    —    jogkövetkezményei tekintetében.  Az  Abtv. 43. § (4) bekezdése alapján  pedig  az alkotmányellenes jogszabály alkalmazási tilalmának időpontját — a   hatályon  kívül  helyezés  időpontjához  hasonlóan   —   az Alkotmánybíróság a főszabálytól eltérően is meghatározhatja. Ez a  rendelkezés  pedig azt jelenti, hogy az Alkotmánybíróság  az Abtv.  43.  § (4) bekezdése alapján jogosult dönteni az  általa alkalmazott  egyedi  jogkövetkezmények főszabály  alól  történő kivonásáról. Azaz a jogbiztonság érdeke — illetve  az  eljárást kezdeményező  különösen  fontos érdeke —  alapján  rendelkezhet úgy,  hogy  nem csupán a megsemmisítésre, hanem az  alkalmazási tilalomra   vonatkozó   döntésének  is   lehet   általános   és visszamenőleges   hatálya.   A  bírói   kezdeményezésre   épülő eljárásban az egyedi jogvédelemmel fennálló közvetett kapcsolat miatt  köteles is olyan döntés meghozatalára, amely  a  számára szabott   alkotmányos  és  törvényi  keretek  között   e   célt szolgálja.    4.  Az  eddigiekben kifejtettekre tekintettel  a  továbbiakban két  kérdés  vizsgálata szükséges: az Abtv. jogkövetkezményeket tartalmazó, vizsgált rendelkezései milyen összefüggésben állnak a   testület  eljárási  rendjében  alkalmazott  „ítélt   dolog” kérdésével, illetve az Abtv. 27. § (2) bekezdésével.    4.1. Az egyéb eljárási jogokhoz képest az Alkotmánybíróság  is előkérdésként, lényegében „eljárást gátló” körülményként tekint az  „ítélt  dolog” (res iudicata) jogintézményére. Ügyrendjében is  megfogalmazott  felfogása  szerint  „ugyanazon  jogszabályi rendelkezésre  vonatkozóan  azonos  okból  vagy  összefüggésben ismételten  előterjesztett indítvány  ítélt  dolognak  minősül, mert  az  érdemi döntéssel elbírált ügyben hozott határozat  az Alkotmánybíróságot  is köti (elsőként: 1620/B/1991.  AB  végzés ABH 1991, 972, 973.). Eszerint a res iudicata az alkotmányosság tekintetében hozott érdemi döntésre vonatkozik.  Az  absztrakt  normakontroll eljárások esetében következetesen alkalmazott    megoldás   azonban   az    egyéni    alkotmányos jogvédelemhez kötődő eljárásokban nem volt egységes  az  elmúlt húsz évben.    A  jelen  határozat III. 2. és III. 3. pontjaiban  ismertetett alkotmánybírósági döntések azon a megfontoláson alapulnak, hogy a   konkrét  normakontroll  során  az  Alkotmánybíróság   előtt folyamatban lévő eljárások alapkérdése az alkalmazandó, illetve az  alkalmazott  jog  alkotmányossága. Az  alkalmazási  tilalom pedig   az  alkotmányellenesség  érdemi  kérdéséhez  kapcsolódó járulékos,   de  a  döntés  nem  érdemi  következménye.   Ennek megfelelően a hivatkozott két döntéssel [68/1995. (XII. 7.)  AB végzés,  442/D/2000. AB végzés] megalapozott  alkotmánybírósági gyakorlat  értelmében  a  norma  alkotmányosságának  vizsgálata kapcsán   meghozott  határozat  hozza  létre  a  res   iudicata helyzetet.    Az  Alkotmánybíróság az alábbi megfontolások alapján, a  fenti határozatokban  vizsgáltaktól  eltérő  törvényi  szabályok   és eltérő  alkotmányjogi  összefüggés  alapján  tette  megfontolás tárgyává e döntéseiben megfogalmazott álláspontját és az  attól való eltérést:    Az  „ítélt dolog” a római jogból származó jogintézmény,  amely a   jogbiztonságra  tekintettel  és  összefüggésben  a   jogerő intézményével   azt  jelenti,  hogy  a  bíró  által   ítélettel jogerősen eldöntött igény a továbbiakban, bíró előtt ismételten nem tehető vitássá.  Az   alkotmánybírósági  eljárásokban  sem  hagyható  figyelmen kívül  azonban az „ítélt dolog” intézményének ius  facit  inter partes  jellege, vagyis az a tény, hogy a jogerős bírói  döntés csak a konkrét felek vonatkozásában váltja ki e hatást.  Szemben   az   érdekeltséghez   nem   kötött,   bárki    által kezdeményezhető   absztrakt  normakontroll   eljárásokkal,   az Alkotmánybíróság  előtt folyamatban lévő konkrét  normakontroll eljárásokban    meghozott   döntések   alanyi    jogok    bírói megállapítását vagy elutasítását jelenthetik. A perbíró ugyanis — egyedüliként az állami szervek között — jogerős döntésével, a továbbiakban  vitathatatlanul (res iudicata) jogot keletkeztet, vagy kötelezettséget állapít meg.  Érdemi  döntés  hiányában ezért a kezdeményező  bíró  nem  tud eleget   tenni  az  Alkotmány  50.  §  (1)  bekezdése  szerinti jogvédelmi,  alkotmányos jogot érvényesítő (iura  novit  curia) kötelezettségének.   Mindez   azt   eredményezi    a    konkrét normakontroll eljárások vonatkozásában, hogy az alkotmányossági eljárásnak  csak  akkor képezheti formai  akadályát  az  „ítélt dologra”  hivatkozás, amennyiben ugyanabban a perben  ugyanazon alkotmányossági  indítványt kellene  a  testületnek  ismételten elbírálnia.   Az   alkalmazási  tilalom  kimondására   irányuló indítvány ezért nem tekinthető „járulékos”, érdemi döntést  nem igénylő kérdésnek. Ebben az esetben ugyanis az Alkotmánybíróság formai  alapon meghozott döntése alanyi jogérvényesítéssel  áll összefüggésben.  Az  Abtv.  jogkövetkezményt meghatározó, főszabálytól eltérést biztosító rendelkezései pedig éppen ezt a célt kell szolgálják: az  Alkotmányon  alapuló és törvényi kötelezettségét  teljesítő bíró   számára  megnyitja  a  lehetőséget  a  jog   alkotmányos értelmezésére, és ezen keresztül az alanyi jogok  és  törvényes érdekek védelmére.    4.2.   Az   Abtv.   27.  §  (2)  bekezdése  értelmében   „[a]z Alkotmánybíróság   határozata   mindenkire   nézve   kötelező”. Tartalmi  egyértelműsége mellett e rendelkezés  alkalmazása  az Abtv. 42-43. §-ának értelmezéséhez kötődik.. Következésképpen a „mindenkire”  vonatkozó döntés hatálya — függetlenül  a  döntés idődimenziójától    —   absztrakt   normakontroll    eljárásban következetesen  kiterjed  minden jogalanyra,  ezzel  szemben  a konkrét normakontroll eljárásokban a testület döntése különböző személyi  körben érvényesült. Bizonyos esetekben  az  általános alkalmazási   tilalom   a   határozat   közzétételének   napján folyamatban  lévő minden peres [4/1992. (I. 28.) AB  határozat, ABH  1992,  332.],  illetve még meg sem  kezdett  adóigazgatási [7/1994.  (II.  18.)  AB  határozat,  ABH  1994,  68.],   avagy felszámolási eljárás ügyfelét érintette [33/2003. (VI. 19.)  AB határozat,  ABH  2003, 394.], amely döntés a  személyek  széles körére  kiterjedő jogkövetkezmény volt, hatásában az  absztrakt normakontroll  eljárások  erga  omnes  hatályához   közelített. Amikor azonban az alkalmazási tilalommal érintett személyi  kör csak   a  kezdeményező  bíró  előtt  folyamatban  lévő  eljárás alanyaira  szűkült,  úgy az erga omnes  hatály  csak  a  jövőre nézve, az alkotmánybírósági eljárás közvetlen tárgyául szolgáló konkrét  normakontroll eljárásokban alig értelmezhető tartalmat kapott. [68/1995. (XII. 7.) AB határozat, ABH 1995. 536.]  Megjegyzendő az is, hogy az utóbbi logika mentén haladva  azon alkotmánybírósági    döntésnek,    amely    peres    eljárásban alkalmazandó,     de     már    nem     hatályos     jogszabály alkotmányellenességét állapítja meg, nincs  valódi  erga  omnes hatálya:   az   alkotmányellenesség  a  jogrendből   jogalkotói döntéssel    kikerült    jogszabályra   vonatkozik,    amelynek alkalmazása  általánosságban már nem kérdéses.  Az  alkalmazási tilalomra   vonatkozó  döntés  pedig  nem  fejti   ki   hatását valamennyi    kapcsolódó    igényérvényesítésre,    csak     az alkotmánybírósági eljárással érintettre. Az Abtv. vizsgált  42. § (1) bekezdése, a 43. § (4) bekezdése és a 27. § (2) bekezdése együttes értelmezése azonban nem zárja ki annak a döntésnek sem a   lehetőségét,   hogy   az   alkotmányellenesnek   minősített jogszabály alkalmazási tilalmának kimondása is erga omnes, azaz minden folyamatban lévő perre kiterjedő hatállyal bírjon  abban az  esetben,  amennyiben  annak  megjelölhető  konkrét  indokai vannak.  „A  lezárt  jogviszonyokba való beavatkozást  a  törvény  csak akkor  írja  elő,  ha  azt  más,  a  jogbiztonsággal  konkuráló jogállami  elv  megköveteli” [10/1992. (II. 25.) AB  határozat, ABH  1992, 73, 75.]. Az Alkotmánybíróság hatásköri szabályainak értelmezése    alapján,    illetve    hatásköri    szabályainak alkalmazásával  jól  körülhatárolt  módon  beavatkozhat  lezárt jogviszonyokba akkor, ha azt alkotmányos elv, avagy alkotmányos jog   érvényre  juttatása  szükségessé  teszi.  A   beavatkozás mérlegelés   eredménye,   választás  a  formális   jogbiztonság fenntartása és alkotmányos elvek, alapjogok érvényre  juttatása között.    Ezért  az Alkotmánybíróság eddigi gyakorlatától eltérve,  arra a  következtetésre  jutott, hogy bírói kezdeményezésen  alapuló konkrét  normakontroll eljárásban az alkotmányos  jog  érvényre juttatásához  —  adott  körülmények között  —  fontosabb  érdek fűződik,  mint  a csupán formális értelemben vett  jogállamiság elvének  követéséhez.  Olyan esetben tehát,  amikor  a  konkrét peres  eljárásban a bíró alkotmányos kötelezettségeinek  eleget téve    az   alkalmazandó   jog   alkotmányossági   vizsgálatát kezdeményezi,    az   Alkotmánybíróság   által    megállapított alkotmányellenesség hatálya főszabály szerint kiterjed  minden, az alkotmánybírósági eljárás alapjául szolgáló üggyel megegyező ténybeli  és  jogi  alapból  származó  folyamatban  lévő  peres eljárásra  is. A konkrét normakontroll eljárásban  lefolytatott alkotmányossági    vizsgálat    eredményeként     megállapított alkotmányellenesség    és   általános    alkalmazási    tilalom jogkövetkezményeit   az  azonos  ténybeli   alapból   származó, ugyanazon  jog  alapján  megítélendő,  folyamatban  lévő  perek esetében,  amely  perek azonban nem váltak az alkotmánybírósági eljárás  részévé, a bíró vonja le. Emellett  meg  kell  adni  a lehetőségét  annak is, hogy a konkrét normakontroll  eljárásban megállapított  alkotmányellenes  norma  általános   alkalmazási tilalom  kimondása hiányában se érvényesülhessen a  folyamatban lévő,  azonos ténybeli alapból származó, ugyanazon jog  alapján megítélendő,   de  az  Alkotmánybíróság  elé  el   nem   jutott eljárásokban. Ezt indokolja az alkotmányos jog érvényesítésének bírói   kötelezettsége,  és  a  peres  felek   bíróság   előtti egyenlőséghez,  illetve a törvényes bíróhoz  való  alapjogainak érvényesíthetősége a jelen határozat IV. pontjában  kifejtettek szerint  Ezért  az alkotmánybírósági eljárás alapjául  szolgáló üggyel   azonos   ténybeli  és  jogi  alapból  származó   peres eljárással párhuzamosan folyamatban lévő perek esetében  utólag is  biztosítani  kell  az  alkalmazás kizárásának  lehetőségét. Mivel a bíró alkotmányos felhatalmazása az alkotmányellenes jog mellőzésére  nem terjed ki, ezért lehetőséget kell  biztosítani arra  is,  hogy  csak alkalmazási tilalom kimondására  irányuló bírói    kezdeményezést    is   érdemben    vizsgálhasson    az Alkotmánybíróság.  Az  Alkotmánybíróság ezen döntésével kíván új  tartalmat  adni az Abtv. 43. § (1) bekezdésének.  A  kifejtettek  alapján  a  jelen  indítványoknak  helyt  adva megállapította,  hogy  a kezdeményező bírák  előtt  folyamatban lévő  eljárások  tekintetében nem áll  fenn  res  iudicata,  és megtiltotta    az   Abh.-ban   alkotmányellenesnek    kimondott jogszabályok alkalmazását.    Az  Alkotmánybíróság a határozatot az Abtv.  41.  §-a  alapján jelentőségére tekintettel a Magyar Közlönyben közzé teszi. Dr. Paczolay Péter s. k., az Alkotmánybíróság elnöke, előadó alkotmánybíró  Dr. Balogh Elemér s. k.,                Dr. Bihari Mihály s. k.,       alkotmánybíró                           alkotmánybíró Dr. Bragyova András s. k.,               Dr. Holló András s. k.,       alkotmánybíró                          alkotmánybíró   Dr. Kiss László s. k.,               Dr. Kovács Péter s. k.,       alkotmánybíró                          alkotmánybíró Dr. Lenkovics Barnabás s. k.,           Dr. Lévay Miklós s. k.,       alkotmánybíró                           alkotmánybíró Dr. Stumpf István s. k., alkotmánybíró .

English: .
Petition filed: .
.
Number of the Decision: .	35/2011. (V. 6.)
Date of the decision: .	05/03/2011
.
.