Hungarian
Ügyszám:
.
1067/B/2006
Előadó alkotmánybíró: Trócsányi László Dr.
.
Az indítvány lényege:
.
A döntés száma: 29/2009. (III. 20.) AB határozat
.
ABH oldalszáma: 2009/222
.
A döntés kelte: Budapest, 03/16/2009
.
.
A döntés szövege:
.
A döntés szövege:
                     A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

    Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos
    vizsgálatára irányuló indítványok tárgyában — dr. Kovács  Péter
    és dr. Balogh Elemér alkotmánybírók párhuzamos indokolásával  —
    meghozta a következő

                             határozatot:

    1.   Az   Alkotmánybíróság   megállapítja,   hogy   az   emberi
    felhasználásra  kerülő gyógyszerek rendeléséről  és  kiadásáról
    szóló  44/2004. (IV. 28.) ESzCsM rendelet 7. § (3) bekezdésének
    c)  pontja  alkotmányellenes,  ezért  azt  2009.  december  31.
    napjával megsemmisíti.

    2.   Az   Alkotmánybíróság  megállapítja,  hogy  a  gyógyászati
    segédeszközök    társadalombiztosítási   támogatásba    történő
    befogadásáról,      támogatással     történő      rendeléséről,
    forgalmazásáról, javításáról és kölcsönzéséről  szóló  14/2007.
    (III.  14.)  EüM  rendelet  13. § (3)  bekezdésének  e)  pontja
    alkotmányellenes,  ezért  azt  2009.  december   31.   napjával
    megsemmisíti.

    3.   Az   Alkotmánybíróság   az   egészségügyi   szolgáltatások
    Egészségbiztosítási Alapból történő finanszírozásának részletes
    szabályairól szóló 43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet 4. és  17.
    §-a  alkotmányellenességének  megállapítása  és  megsemmisítése
    iránti indítványokat elutasítja.

    4.  Az Alkotmánybíróság a Betegségek Nemzetközi Osztályozása X.
    Revíziója  bevezetéséről szóló 42/1995. (XI. 14.)  NM  rendelet
    alkotmányellenességének  megállapítására  és   megsemmisítésére
    irányuló indítványt elutasítja.

    5. Az Alkotmánybíróság az egyes személyazonosításra alkalmatlan
    ágazati (egészségügyi, szakmai) adatok körének meghatározására,
    gyűjtésére,  feldolgozására  vonatkozó  részletes  szabályokról
    szóló      76/2004.     (VIII.     19.)     ESzCsM     rendelet
    alkotmányellenességének  megállapítására  és   megsemmisítésére
    irányuló indítvány tárgyában az eljárást megszünteti.

    Az  Alkotmánybíróság  ezt  a határozatát  a  Magyar  Közlönyben
    közzéteszi.
                                 Indokolás

                                    I.

      1.   Az   Alkotmánybírósághoz  több  indítvány  érkezett  egyes
      rendeletek   egészségügyben  történő  adatkezelésre   vonatkozó
      rendelkezései    alkotmányellenességének    megállapítása    és
      megsemmisítése  iránt. Az Alkotmánybíróság az  indítványokat  a
      szoros  tárgyi  összefüggésre tekintettel  az  Alkotmánybíróság
      ideiglenes   ügyrendjéről   és  annak   közzétételéről   szóló,
      módosított  és egységes szerkezetbe foglalt 3/2001.  (XII.  3.)
      Tü. határozat (ABH 2003, 2065., a továbbiakban: Ügyrend) 28.  §
      (1) bekezdése alapján egyesítette és egy eljárásban bírálta el.

      2.    Az    egyik   indítványozó   egyrészt   az   egészségügyi
      szolgáltatások     Egészségbiztosítási     Alapból      történő
      finanszírozásának részletes szabályairól szóló  43/1999.  (III.
      3.)  Korm.  rendelet (a továbbiakban: Kr.) 4. § (2)  bekezdése,
      másrészt    az   emberi   felhasználásra   kerülő   gyógyszerek
      rendeléséről  és  kiadásáról szóló 44/2004.  (IV.  28.)  ESzCsM
      rendelet  (a  továbbiakban: ESzCsMr.)  7.  §  (3)  bekezdés  c)
      pontjából   a   „beteg  nevét,  lakcímét,   születési   idejét”
      szövegrész     alkotmányellenességének    megállapítását     és
      megsemmisítését   kérte.  Álláspontja   szerint   a   megjelölt
      rendelkezések   mind   formai,   mind   tartalmi    szempontból
      alkotmányellenesek. Formai szempontból azért, mert megsértették
      az Alkotmány 8. § (2) bekezdését: a személyes adatok védelméhez
      való  alapvető  jogra vonatkozó szabályokat nem törvény,  hanem
      rendelet  tartalmazza. Az indítványozó hivatkozott a  személyes
      adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról  szóló
      1992.  évi  LXIII. törvény (a továbbiakban:  Avtv.)  3.  §  (3)
      bekezdésére is, melynek értelmében kötelező adatkezelés  esetén
      az  adatkezelés célját és feltételeit, a kezelendő adatok körét
      és  megismerhetőségét, az adatkezelés időtartamát, valamint  az
      adatkezelő  személyét  az adatkezelést elrendelő  törvény  vagy
      önkormányzati rendelet határozza meg.
      Tartalmilag azért tartotta alkotmányellenesek az indítványozó a
      támadott rendelkezéseket, mert azok — figyelemmel az Avtv. fent
      megjelölt szabályára — nem felelnek meg a célhozkötöttség és az
      adatbiztonság   elvének.  Az  ESzCsMr.  támadott   rendelkezése
      kapcsán kifejtette, hogy az orvosi vényeken fel kell tüntetni a
      beteg  alapvető  személyi  azonosító  adatait,  továbbá   —   a
      társadalombiztosítási támogatással rendelhető gyógyszerekről és
      a  támogatás összegéről szóló 1/2003. (I. 21.) ESzCsM  rendelet
      1.  § (3) bekezdése alapján — a betegség azonosítására alkalmas
      BNO  kódot.  Az  így összekapcsolt adatok az  Avtv.  2.  §  (2)
      bekezdés  b)  pontja  értelmében különleges  személyes  adatnak
      minősülnek.  Ebben  az esetben is kötelező  adatkezelésről  van
      szó,  hisz  a beteg csak akkor jut hozzá a gyógyszerhez,  ha  a
      vényen  a  rendeletekben meghatározott adatok  szerepelnek.  Az
      indítványozó  szerint a vényen feltüntetett  adatok  kezelésére
      vonatkozó  szabályok sértik az Alkotmány 59. § (1)  bekezdését,
      mert  bár  a  finanszírozási szabályok ellenőrizhetősége  (mint
      cél)  érdekében szükséges lehet az adatkezelés, emellett az  is
      követelmény,  hogy  csak azokat az adatokat  lehessen  kezelni,
      amelyek  e  cél  eléréséhez elengedhetetlenül  szükségesek.  Az
      indítványozó szerint ehhez elegendő lenne, ha a vényen  csak  a
      beteg  TAJ  száma és a BNO kód szerepelne. Ezáltal  be  lehetne
      azonosítani a beteg személyét és a betegségét is, de  ezek  nem
      bárki,  hanem  csak az erre jogosultak számára  biztosítanák  a
      személyazonosság  megismerhetőségét.  További   hiányossága   a
      szabályozásnak,  hogy  nem  tesz  különbséget  a  feltüntetendő
      adatok    tekintetében   a   közfinanszírozott   és    a    nem
      közfinanszírozott gyógyszerek között, ez utóbbi esetben  a  BNO
      kód feltüntetése törvényesen nem indokolható.
      Az   indítványozó  végül  hivatkozott  a  jogállamiság   és   a
      jogbiztonság elvére, mely jelen esetben szerinte azáltal sérül,
      hogy  az  „állami  jogalkotó szervek jogszabálysértő  módon  és
      tartalommal  alkotnak jogszabályt”, illetve nincs koherencia  a
      jogszabályok között.

      3.  Egy  másik indítványozó támadta a Kr. 4. és 17.  §-ait,  az
      egyes  személyazonosításra alkalmatlan  ágazati  (egészségügyi,
      szakmai)    adatok    körének   meghatározására,    gyűjtésére,
      feldolgozására vonatkozó részletes szabályokról szóló  76/2004.
      (VIII.   19.)   ESzCsM  rendeletet,  a  Betegségek   Nemzetközi
      Osztályozása  X.  Revíziója bevezetéséről szóló  42/1995.  (XI.
      14.)   NM   rendeletet   (a  továbbiakban:   NMr.),   végül   a
      társadalombiztosítási    támogatással    rendelhető,    illetve
      kölcsönözhető   gyógyászati   segédeszközökről,   a   támogatás
      összegéről  és  mértékéről, valamint a  rendelés,  forgalmazás,
      kölcsönzés  és javítás szakmai követelményeiről szóló  19/2003.
      (IV.  29.)  ESzCsM  rendelet  7. §  (4)  bekezdés  e)  pontját.
      Hivatkozva  az  Avtv.  2. § (2) bekezdés a)  és  b)  pontjaira,
      valamint  3. § (1) bekezdésére előadta, hogy sérül az Alkotmány
      35. § (2) bekezdése és 37. § (3) bekezdése. Álláspontja szerint
      ellentétes   az   Alkotmány  2.  §  (1)   bekezdéséből   fakadó
      jogállamiság elvével, hogy a jogalkotó összemossa  a  személyes
      adatok és a különleges adatok kezelésének szabályait, és  sérül
      az  Alkotmány  59. § (1) bekezdésében megfogalmazott  személyes
      adatok védelméhez való jog is.
      Az    indítványozó   szerint   amellett,   hogy   a    kötelező
      adatkezelésről  nem  törvény rendelkezik, nincs  szabályozva  a
      megjelölt  rendeletekben  a kezelendő adatok  megismerhetősége,
      illetve  az adatkezelés időtartama sem. A finanszírozónak  csak
      az   általa   finanszírozott  ellátásokról   kellene   tudomást
      szereznie; a vényköteles, de társadalombiztosítási támogatással
      nem rendelkező gyógyszerek esetében a betegek különleges adatai
      jogviszony  hiányában kerülnek a társadalombiztosítási  szervek
      nyilvántartásába. Az ellátás során feltárt betegségek, az  arra
      adott  kezelés  és  a  felírt gyógyszerek  —  különösen  a  nem
      közfinanszírozott   gyógyszerek   —   adatainak   továbbküldése
      ellentétes az Alkotmány 54. §-ában rögzített emberi méltósághoz
      való  joggal.  A jogállamiságot sértő és „emberileg  megalázó”,
      hogy  a  19/2003.  (IV.  29.) ESzCsM  rendelet  nem  jelöl  meg
      semmilyen  célt, amelynek érdekében az orvosi  vényeken  a  TAJ
      szám és a BNO kód feltüntetése szükséges lenne.
      Az    indítványozó    előadta,   hogy   az    „OEP    [Országos
      Egészségbiztosítási Pénztár] az adatvédelmi rendelkezéseket úgy
      játszva ki, hogy az adatokban a TAJ számot kicseréli, egy másik
      számra  (kapcsolati  kód), így azok már  szerinte  nem  lesznek
      személyes   adatok,  és  bárhova  továbbíthatók”.  Ez   azonban
      álláspontja  szerint  nem  felel  meg  a  valóságnak,  mert  ha
      valakiről  megtudják,  hogy mikor járt utoljára  patikában,  és
      milyen  gyógyszert  váltott  ki, illetve  mikor  volt  utoljára
      háziorvosnál, akkor hozzáférhetővé válik az összes egészségügyi
      adata is.
      Az indítványozó utóbb indítványát módosította, és — figyelemmel
      az  Alkotmánybíróság  937/B/2006. AB  határozatára  (ABH  2007,
      2580.)    —    a   76/2004.   (VIII.   19.)   ESzCsM   rendelet
      alkotmányellenessége  megállapítása  és  megsemmisítése  iránti
      kérelmét  visszavonta.  Egyúttal az  időközben  hatályon  kívül
      helyezett 19/2003. (IV. 29.) ESzCsM rendelet 7. § (4)  bekezdés
      e)  pontja  helyett  indítványát  a  gyógyászati  segédeszközök
      társadalombiztosítási   támogatásba   történő    befogadásáról,
      támogatással történő rendeléséről, forgalmazásáról, javításáról
      és  kölcsönzéséről szóló 14/2007. (III. 14.)  EüM  rendelet  (a
      továbbiakban:   EüMr.)   13.   §   (3)   bekezdés   e)   pontja
      vonatkozásában tartotta fenn.

      4.  A  harmadik indítványozó utólagos normakontrollra,  illetve
      mulasztásban  megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására
      irányuló kérelmet terjesztett elő.

      4.1.   A   Kr.   4.   és   17.   §-ai   alkotmányellenességének
      megállapítását  és  megsemmisítését  azért  kérte,  mert   azok
      meglátása  szerint sértik az Alkotmány 8. § (2)  bekezdését  és
      59.  § (1) bekezdését. A kifogásolt rendelkezések értelmében  a
      háziorvosok   kötelesek   a   betegforgalmi   jelentéseket    a
      finanszírozó  társadalombiztosítási szerv részére  továbbítani.
      Ez  olyan adatszolgáltatási kötelezettséget jelent, melyről  az
      indítványozó  szerint  törvényben  kellett  volna  rendelkezni.
      Ezért  a Kr. érintett §-ai formai okból alkotmányellenesek.  De
      tartalmi alkotmányellenesség is megvalósul az Alkotmány 59.  §-
      anak  sérelme  következtében:  a háziorvosoknak  ugyanis  olyan
      szolgáltatások adatait is továbbítaniuk kell, amelyeket nem  az
      Országos  Egészségbiztosítási  Pénztár  (a  továbbiakban:  OEP)
      finanszíroz.  Ilyenek például a népegészségügyi szűrésekkel,  a
      látleletek  kibocsátásával, a jogosítvány kiadásához szükséges,
      vagy   a   lőfegyver-használati  engedélyezési  eljárás   során
      kötelező  orvosi  vizsgálatokkal összefüggő  adatok.  Meglátása
      szerint sérti az információs önrendelkezési jogot az is, hogy a
      háziorvos   köteles  a  vényköteles,  de  társadalombiztosítási
      támogatással nem rendelkező gyógyszerek felírásakor  is  adatot
      továbbítani az ellátottról az OEP felé.
      Az    indítványozó    kifogásolta   a    háziorvosok    és    a
      társadalombiztosítási szervek közötti adattovábbítás módját is:
      az  adatokat  rendszerint számítógépes adathordozó postázásával
      juttatják el a címzett részére, így a betegek személyes  adatai
      semmilyen   külön  védelemben  nem  részesülnek.   Emellett   a
      „jelentést konstruáló számítógépes program »szabadon« kutat  az
      orvosi nyilvántartások adataiban, és az adatkezelő háziorvos  —
      mivel   a  jelentés  kizárólag  program  segítségével  generált
      kódszámokban  jelenik meg — nem tud meggyőződni arról,  hogy  a
      küldött anyag a valóságban milyen adatokat tartalmaz”.

      4.2.    A    mulasztásban   megnyilvánuló   alkotmányellenesség
      megállapítására  irányuló,  a  Magyar  Köztársaság  2007.   évi
      költségvetéséről    szóló   2006.   évi   CXXVII.    törvénnyel
      összefüggésben előterjesztett kérelem az Alkotmány 44/A. §  (3)
      bekezdés  c)  pontján  és  70/D. §-án alapul.  Az  indítványozó
      szerint   ugyanis  nem  biztosították  a  helyi  önkormányzatok
      számára  a  háziorvosi  (egészségügyi alapellátások)  feladatok
      ellátásához szükséges anyagi forrásokat. Az Alkotmánybíróság az
      Ügyrend  28.  §  (2)  bekezdése alapján elrendelte,  hogy  ezen
      indítványrész  elkülönülve kerüljön  érdemi  megvizsgálásra  és
      elbírálásra.

      5.  A  negyedik  indítványozó szintén a  Kr.  4.  és  17.  §-ai
      megsemmisítését kérte az Alkotmány 8. § (2) bekezdése  alapján,
      mivel  azok  az  Avtv. 3. § (3) bekezdésében  foglaltaknak  nem
      felelnek   meg.   Az   adatkezelésre  vonatkozó   rendelkezések
      kormányrendeletben történő szabályozása ugyanis nem  megfelelő.
      Tartalmi okból pedig azért áll fenn alkotmányellenesség, mert a
      finanszírozó  a  nem  finanszírozott ellátásokról  is  tudomást
      szerez,  hisz a jelentéstételi kötelezettség erre is  kiterjed;
      illetve nem biztosított a továbbított adatok különleges védelme
      (az  adattovábbítás  számítógépes adathordozón,  normál  postai
      úton  történik).  Mindez  ellentétes az  Alkotmány  59.  §  (1)
      bekezdéséből fakadó személyes adatok védelméhez való joggal.
      Az  indítványozó szerint az orvosi vényeken a BNO kód  kötelező
      feltüntetése az Avtv. 3. § (2) és (3) bekezdéseivel ellentétes,
      mert azt nem törvény rendeli el. Kifogásolta továbbá a 76/2004.
      (VIII. 19.) ESzCsM 4. §-ának rendelkezését, mely szerint az OEP
      köteles   az   Egészségügyi   Minisztérium,   az   Egészségügyi
      Stratégiai   Kutató  Intézet  és  az  Országos  Szakfelügyeleti
      Módszertani   Központ   részére   adatokat   szolgáltatni.   Az
      adatkezelés  célja,  indokoltsága ugyanis megkérdőjelezhető.  E
      rendelet megsemmisítését azonban nem kérte.

      6. Az Alkotmánybíróság eljárása során észlelte, hogy a Kr. 4. §-
      ának  (2)  bekezdését — a 2006-ban kelt indítványok benyújtását
      követően  —  az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási
      Alapból történő finanszírozásának részletes szabályairól  szóló
      43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet módosításáról szóló 318/2006.
      (XII. 23.) Korm. rendelet 3. § (1) bekezdése 2007. január 1-jei
      hatállyal  megváltoztatta.  A módosítás  nem  szüntette  meg  a
      jelentésküldési   kötelezettséget,   a   fekvőbeteg-szakellátás
      tekintetében azonban az adatszolgáltatásra vonatkozóan  szigorú
      formai előírásokat vezetett be. Ugyanez a rendelet iktatta be a
      Kr.  4.  § (10) bekezdését, mely a Magyar Köztársaság területén
      tartózkodó beteg sürgősségi ellátása vonatkozásában fogalmazott
      meg  a  szolgáltató számára kötelezettséget. A  Kr.  4.  §  (9)
      bekezdését   az  egyes  egészségügyi  tárgyú  kormányrendeletek
      módosításáról szóló 364/2007. (XII. 23.) Korm. rendelet  16.  §
      (6)  bekezdése úgy módosította, hogy „az értékhatárt  meghaladó
      rész  visszavonásra kerül” szövegrész helyébe  „az  értékhatárt
      meghaladó rész levonásra kerül” szövegrész lépett.
      Az  ESzCsMr.  7.  §  (3)  bekezdés  c)  pontját  az  egyes,   a
      gyógyszerrendeléssel    kapcsolatos    miniszteri    rendeletek
      módosításáról szóló 45/2008. (XII. 3.) EüM rendelet  1.  §  (1)
      bekezdése akként változtatta meg, hogy a vényen az orvos  által
      feltüntetendő  személyes adatok körét kibővítette  az  érintett
      betegsége kódjával (BNO kóddal).
      Az  Alkotmánybíróság megállapította, hogy ezek a változások  az
      indítványozók  által  felvetett alkotmányossági  problémát  nem
      érintették,  illetve nem szüntették meg, ezért az  elbíráláskor
      hatályos   szöveg   tekintetében  érdemben  folytatta   le   az
      alkotmányossági vizsgálatot.

      7.   Az   Alkotmánybíróság  beszerezte  az  adatvédelmi  biztos
      jogkörében  eljáró állampolgári jogok országgyűlési biztosának,
      az  igazságügyi  és rendészeti miniszternek és az  egészségügyi
      miniszternek a véleményét.

                                    II.

      1. Az Alkotmány indítvánnyal érintett rendelkezései:
      „2.   §   (1)  A  Magyar  Köztársaság  független,  demokratikus
      jogállam.”
      „8.  §  (2)  A  Magyar  Köztársaságban az alapvető  jogokra  és
      kötelességekre  vonatkozó szabályokat  törvény  állapítja  meg,
      alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja.”
      „35.  § (2) A Kormány a maga feladatkörében rendeleteket bocsát
      ki,  és határozatokat hoz. Ezeket a miniszterelnök írja alá.  A
      Kormány   rendelete   és   határozata  törvénnyel   nem   lehet
      ellentétes.  A Kormány rendeleteit a hivatalos lapban  ki  kell
      hirdetni.”
      „37.  § (3) A Kormány tagjai törvényben vagy kormányrendeletben
      kapott felhatalmazás alapján feladatkörükben eljárva rendeletet
      adnak ki, amelyek törvénnyel és kormányrendelettel nem lehetnek
      ellentétesek.  A  rendeleteket  a  hivatalos  lapban  ki   kell
      hirdetni.”
      „54.   §   (1)   A   Magyar  Köztársaságban   minden   embernek
      veleszületett  joga  van az élethez és az  emberi  méltósághoz,
      amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani.”
      „59.  §  (1)  A  Magyar  Köztársaságban  mindenkit  megillet  a
      jóhírnévhez,  a  magánlakás  sérthetetlenségéhez,  valamint   a
      magántitok és a személyes adatok védelméhez való jog.”

      2. Az Avtv. vonatkozó rendelkezései:
      „3. § (1) Személyes adat akkor kezelhető, ha
      a) ahhoz az érintett hozzájárul, vagy
      b)  azt törvény vagy — törvény felhatalmazása alapján, az abban
      meghatározott körben — helyi önkormányzat rendelete elrendeli.
      (2) Különleges adat akkor kezelhető, ha
      a) az adatkezeléshez az érintett írásban hozzájárul, vagy
      b)  a  2.  §  2.  a)  pontjában  foglalt  adatok  esetében,  az
      nemzetközi  egyezményen  alapul, vagy Alkotmányban  biztosított
      alapvető  jog  érvényesítése,  továbbá  a  nemzetbiztonság,   a
      bűnmegelőzés vagy a bűnüldözés érdekében törvény elrendeli;
      c) egyéb esetekben azt törvény elrendeli.
       (3)  Kötelező  adatkezelés  esetén az  adatkezelés  célját  és
      feltételeit, a kezelendő adatok körét és megismerhetőségét,  az
      adatkezelés  időtartamát, valamint az adatkezelő  személyét  az
      adatkezelést  elrendelő  törvény  vagy  önkormányzati  rendelet
      határozza meg.”

      3. A Kr. indítványokkal érintett rendelkezései:
      „4.  § (1) A szolgáltató az általa ellátott betegekről, illetve
      a     nyújtott    ellátásokról    az    elszámoláshoz    előírt
      nyilvántartásokat  vezeti.  A  szolgáltató  a  finanszírozással
      kapcsolatos    —   személyes   adatokat   nem   tartalmazó    —
      nyilvántartásokat legalább 5 évig megőrzi.

      (2)  A szolgáltató az általa nyújtott, a finanszírozás alapjául
      szolgáló   egészségügyi  szolgáltatásokról  —   a   fekvőbeteg-
      szakellátás   kivételével   —  kísérőjegyzékkel,   számítógépes
      adathordozón  vagy adatátviteli vonalon a megadott  formátumban
      (rekordkép),   e   rendelet  szerint   adatot   szolgáltat   (a
      továbbiakban:  jelentés) a finanszírozó részére. A  fekvőbeteg-
      szakellátás  során  nyújtott ellátásokról a  jelentést  az  OEP
      részére  legalább  fokozott biztonságú elektronikus  aláírással
      hitelesített, autentikus időbélyeget használó és rejtjelezéssel
      védett elektronikus rendszer útján kell megküldeni.

      (3)    Finanszírozott   teljesítményként    a    finanszírozási
      szerződésben    meghatározott   és   ténylegesen    teljesített
      szolgáltatás  számolható  el a Társadalombiztosítási  Azonosító
      Jel  (a  továbbiakban:  TAJ-szám)  feltüntetésével,  amennyiben
      annak megtérítésére jogszabály alapján más nem köteles.

      (4)  Újszülött  ellátásának  jelentése  TAJ-szám  hiányában   a
      születést  követő  6. hónap utolsó napjáig, továbbá  ismeretlen
      TAJ-számú elhunyt személy elhalálozását megelőző ellátásának és
      boncolásának   jelentése  az  OEP  által  meghatározott   elvek
      szerinti informatikai kód alkalmazásával történik.

      (5)   Abban   az   esetben,   ha  az  ellátott   személy   vagy
      hozzátartozója a TAJ-számot igazoló okmányt az ellátást  követő
      15 napon belül nem mutatja be, az ellátást végző szolgáltató  a
      finanszírozónál    kezdeményezi   a   TAJ-szám    rendelkezésre
      bocsátását   az   ellátott   személy  azonosítására   szolgáló,
      rendelkezésre  álló  adatok (név, születési  hely,  idő,  anyja
      neve, lakcíme) megküldésével. A finanszírozótól megkapott  TAJ-
      számon történik meg a teljesítmény jelentése.

      (6) Ismeretlen, TAJ-számmal és a személy azonosítására szolgáló
      adatokkal   nem   rendelkező  beteg  esetén  —   az   újszülött
      kivételével    —   annak   adatlapját   kell    megküldeni    a
      finanszírozónak. A szolgáltatások kifizetésére  a  finanszírozó
      által elvégzett ellenőrzést követően kerülhet sor. Amennyiben a
      finanszírozó az ellenőrzést az adatlap megküldésétől  számított
      60  napon  belül  nem végzi el, a szolgáltató részére  ki  kell
      fizetnie a nyújtott szolgáltatásért járó díjazást.

      (7) A szolgáltató az adatokat az adatkezelési előírások szerint
      tartja  nyilván, és a finanszírozás céljából megküldött  adatok
      valódiságáért  felel. A finanszírozó által  végzett  ellenőrzés
      során   a   szolgáltató  az  ellenőrzéshez  szükséges  adatokat
      bemutatja, és gondoskodik arról, hogy a közreműködő szolgáltató
      is rendelkezésre bocsássa az adatokat.

      (8)  A  szolgáltató  a magyar egészségbiztosítási  jogszabályok
      alapján  egészségügyi  szolgáltatásra  nem  jogosult  személyek
      részére nyújtott ellátás után akkor jogosult térítésre,  ha  az
      ellátott  személy az ellátásra államközi szerződés,  nemzetközi
      szerződés   vagy  kötelezően  alkalmazandó  Közösségi   szabály
      alapján  jogosult, és az adott ellátásra való jogosultságát  az
      alkalmazandó  államközi  szerződés, nemzetközi  szerződés  vagy
      Közösségi   szabály   előírásainak  megfelelően   igazolta.   A
      szolgáltató  nyilvántartásának tartalmaznia  kell  az  ellátott
      személy  nevét,  születési  dátumát,  állampolgárságát  és   az
      ellátás   igénybevételére   jogosító  igazoláson   feltüntetett
      adatokat.  Az  E  térítési kategória alapján  nyújtott  ellátás
      esetén  a 21. számú melléklet kitöltése kötelező. A kihirdetett
      államközi  szerződések, nemzetközi szerződés és az alkalmazandó
      Közösségi    szabályok   listáját,   továbbá    az    ellátások
      igénybevételére   jogosító   igazolások    mintáit    az    OEP
      tájékoztatóban közzéteszi. A szolgáltató a 21. számú  melléklet
      szerinti  adatokat  havonta, a tárgyhónapot  követő  hónap  10.
      napjáig, számítógépes adathordozón megküldi a finanszírozónak.

      (9)  Amennyiben az alapellátást, illetve a szakellátást  nyújtó
      orvos gyógyszerrendelési gyakorlata során a külön jogszabályban
      foglaltakat  az  ellenőrzést  követő  figyelmeztetés  után  sem
      tartja  be,  a  finanszírozás összegéből a külön  jogszabályban
      meghatározott értékhatárt meghaladó rész levonásra kerül.

      (10) A Magyar Köztársaság területén tartózkodó beteg sürgősségi
      ellátása esetén a szolgáltató köteles vizsgálni, hogy az  Eütv.
      142.  § (2) bekezdés b) és c) pontja szerint nyújtott ellátások
      költségei behajthatóak-e más forrásból. A behajtás érdekében  a
      szolgáltatónak a tőle elvárható valamennyi intézkedést meg kell
      tennie. Amennyiben az intézkedések nem vezetnek eredményre,  az
      esetet az 5. § (1) bekezdésének megfelelően kell jelenteni.”

      „17. § (1) A háziorvosi szolgáltató a 2. és 20. számú melléklet
      szerinti  adatokat  havonta, a tárgyhónapot  követő  hónap  10.
      napjáig jelenti a finanszírozónak.
      (2)   Az   OEP  az  (1)  bekezdés  szerinti  jelentés   alapján
      nyilvántartást   vezet   az  egyes  háziorvosi   szolgálatokhoz
      bejelentkezett biztosítottakról. Ha egy biztosított egyidejűleg
      több szolgáltató nyilvántartásában szerepel, az OEP a legutóbbi
      bejelentkezést veszi figyelembe, és egyidejűleg törli  a  másik
      szolgáltató nyilvántartásából, továbbá az OEP törli az  elhunyt
      személy  adatait  is,  és  a korrigált  létszámmal  számol.  Az
      utalványozással   egyidejűleg  tájékoztatja   a   finanszírozás
      megszüntetéséről   és  annak  okáról  az  érintett   háziorvosi
      szolgáltatót.
      (3)  A korcsoportos átsorolást az OEP havonta, a bejelentkezett
      biztosítottaknak a hónap utolsó napjához viszonyított  életkora
      alapján végzi.”

      4.   Az  ESzCsMr.-nek  az  indítványok  benyújtásakor  hatályos
      rendelkezése:
      „7. § (3) A vényen az orvosnak fel kell tüntetni:
      (…)
      c)  a  beteg nevét, lakcímét, születési idejét és a TAJ számát,
      közgyógyellátott  beteg  esetén a  közgyógyellátási  igazolvány
      számát;
      (…)”

      Az   EszCsMr.-nek   az   indítványok   elbírálásakor   hatályos
      rendelkezése:
      „7. § (3) A vényen az orvosnak fel kell tüntetni:
      (…)
      c)  a  beteg nevét, lakcímét, születési idejét és a TAJ számát,
      valamint  betegségének  a  betegségek  nemzetközi  osztályozása
      szerinti  kódját  (BNO kód), közgyógyellátott  beteg  esetén  a
      közgyógyellátási igazolvány számát;
      (…)”

      5. Az NMr. releváns rendelkezései:
      „1.  §  A  Betegségek  Nemzetközi  Osztályozása  IX.  Revíziója
      helyett  az  ENSZ Egészségügyi Világszervezete által  közzétett
      Betegségek  és az egészséggel kapcsolatos problémák  nemzetközi
      statisztikai osztályozása, Tizedik Revízió (a továbbiakban: BNO-
      10)   alkalmazandó  1996.  január  1.  napjától  minden   olyan
      dokumentáción,    illetve    adatszolgáltatási    kötelezettség
      teljesítésénél, amikor külön jogszabály alapján a  betegségeket
      kódjelekkel fel kell tüntetni.
      2.  §  A  BNO-10  kódrendszer ötödik jegyre történő  albontását
      szakmánként az illetékes szakmai kollégium felügyelete  mellett
      az országos orvosszakmai intézetek végzik el.”

      6. Az EüMr. támadott rendelkezése:
       „13. § (3) A vényen az orvosnak fel kell tüntetnie:
      (…)
      e) a beteg kórisméjének BNO kódját;
      (…)”

                                   III.

      Az indítványok részben megalapozottak.

      1.  Az  Alkotmánybíróság először a Kr. támadott  rendelkezéseit
      vizsgálta meg.

      1.1.  Az  indítványozók szerint a Kr. 4. és 17.  §-ában  előírt
      adatszolgáltatási  kötelezettség előírása  a  személyes  adatok
      védelméhez való joggal összefüggésben sérti az Alkotmány  8.  §
      (2)  bekezdését,  mert a kötelező adatszolgáltatást  törvényben
      kellett  volna elrendelni, nem kormányrendeletben. A kifogásolt
      rendelkezések [alapvetően a Kr. 4. § (2) bekezdése és a  17.  §
      (1)  bekezdése] szerint az egészségügyi szolgáltató  az  általa
      nyújtott,   a   finanszírozás  alapjául  szolgáló  egészségügyi
      szolgáltatásokról  adatot szolgáltat  a  finanszírozó  részére,
      illetve  a  háziorvosi szolgáltató a Kr. 2. és  20.  melléklete
      szerinti adatokat havonta jelenti a finanszírozónak.

      Az  Alkotmánybíróságnak  az  Alkotmány  8.  §  (2)  bekezdésére
      vonatkozó  gyakorlata  szerint nem mindenfajta  összefüggés  az
      alapjogokkal  követeli  meg  a  törvényi  szintű  szabályozást.
      Valamely   alapjog   tartalmának  meghatározása   és   lényeges
      garanciáinak  megállapítása ugyan csakis törvényben  történhet,
      illetve   törvény  kell  az  alapjog  közvetlen   és   jelentős
      korlátozásához  is,  mert csak ekkor  elégíthető  ki  a  formai
      alkotmányosság tekintetében az Alkotmány 8. § (2)  bekezdésében
      foglalt  követelmény. Közvetett és távoli összefüggés  esetében
      azonban  elegendő  a  rendeleti szint is, a  technikai  és  nem
      korlátozó jellegű szabályok rendeleti formában történő  kiadása
      önmagában nem minősül alkotmányellenesnek. [64/1991. (XII. 17.)
      AB  határozat,  ABH  1991,  297, 300.;  29/1194.  (V.  20.)  AB
      határozat, ABH 1994, 148, 155.]

      Az  Alkotmány  59. § (1) bekezdésében megfogalmazott  személyes
      adatok  védelméhez  való jog tartalma az,  hogy  mindenki  maga
      rendelkezik     személyes     adatainak     feltárásáról     és
      felhasználásáról.  Személyes adatot  felvenni  és  felhasználni
      általában   csak   az  érintett  beleegyezésével   szabad,   de
      kivételesen  törvény  is elrendelheti személyes  adat  kötelező
      kiszolgáltatását, és előírhatja felhasználásának módját is.  Az
      ilyen   törvény   korlátozza   az   információs   önrendelkezés
      alapjogát, és akkor alkotmányos, ha megfelel az Alkotmány 8. §-
      ában  megfogalmazott  feltételeknek.  [15/1991.  (IV.  13.)  AB
      határozat (a továbbiakban: Abh., ABH 1991, 40, 41.]

      A   fentiekből   következik,  hogy   a   kötelező   adatkezelés
      (adattovábbítás)  a  személyes  adatok  védelméhez   való   jog
      közvetlen  és jelentős korlátozásának minősül, mely csak  akkor
      felel   meg   az  Alkotmány  8.  §  (2)  bekezdésében   foglalt
      követelménynek,  ha törvény rendeli el. Ez  azt  jelenti,  hogy
      törvényben kell rögzíteni — egyebek mellett és elsősorban — azt
      a  célt,  amelynek  eléréséhez az adatkezelés  (adattovábbítás)
      szükséges,  és  azon  (és  csak azon) személyes  adatok  körét,
      melyekkel ez a cél megvalósítható.

      Az   állampolgári   jogok  országgyűlési   biztosa   által   az
      indítványokkal   összefüggésben   előterjesztett   tájékoztatás
      alapján az Alkotmánybíróság a következőket állapította meg.  Az
      adatvédelmi   biztos   2006.  október   9.   napján   kelt,   a
      társadalombiztosítási    szervek    által     történő     egyes
      adatkezelésekről   szóló   Állásfoglalása   (a    továbbiakban:
      Állásfoglalás)    megállapította,   hogy   az    adattovábbítás
      kormányrendeleti szinten történő elrendelése nem felel  meg  az
      Avtv.   3.  §  (3)  bekezdésében  foglalt  követelménynek.   Az
      egészségügyi  miniszter  a  jelzett  alkotmányossági   kifogást
      figyelembe  véve  javaslatot nyújtott  be  az  Országgyűléshez,
      melyben  kezdeményezte a felvetett problémák rendezését.  Ennek
      eredményeként került módosításra az egészségügyi és a  hozzájuk
      kapcsolódó  személyes adatok kezeléséről  és  védelméről  szóló
      1997.  évi XLVII. törvény (a továbbiakban: Eüak.) és a kötelező
      egészségbiztosítás  ellátásairól  szóló  1997.   évi   LXXXIII.
      törvény   (a   továbbiakban:  Ebtv.).  [Lásd   az   egyes,   az
      egészségügyet  érintő  törvényeknek az  egészségügyi  reformmal
      kapcsolatos módosításáról szóló 2006. évi CXV. törvény  25.  §-
      át, illetve az egészségbiztosítás hatósági felügyeletéről szóló
      2006.  évi  CXVI.  törvény 22. § (4)-(6) bekezdését,  mindkettő
      2007. január 1-jétől hatályos.]

      Az  Eüak.  jelenleg  is hatályos 4. § (2)  bekezdés  g)  pontja
      irtelmében egészségügyi és személyazonosító adatot a 4.  §  (1)
      bekezdésében   foglaltakon   túl  —  törvényben   meghatározott
      esetekben  — az egészségügyi ellátásokra jogosultak  részére  a
      kötelező    egészségbiztosítás    terhére    igénybe     vehető
      szolgáltatások   rendelésének  és   nyújtásának,   valamint   a
      gazdaságos  gyógyszer-, gyógyászati segédeszköz- és gyógyászati
      ellátás  rendelési szabályai betartásának a vizsgálata, továbbá
      a  külön  jogszabály  szerinti szerződés alapján  a  jogosultak
      részére   nyújtott   ellátások   finanszírozása,   illetve   az
      ártámogatás elszámolása céljából lehet kezelni. Az Eüak. 22.  §
      (1)    bekezdés   c)   pontja   úgy   rendelkezik,    hogy    a
      társadalombiztosítási  igazgatási  szervek  részére  abban   az
      esetben  továbbítható  egészségügyi és  személyazonosító  adat,
      amennyiben  az  a 4. § (2) bekezdés g) pontjában foglalt  célok
      teljesítéséhez szükséges. A 22. § (2) bekezdése  értelmében  az
      egészségügyi      és      személyazonosító      adatokat      a
      társadalombiztosítási igazgatási szervek kizárólag  az  ellátás
      megállapításával,      folyósításával,      az       ellenőrzés
      lefolytatásával,  egészségbiztosítási  orvosszakértői,  illetve
      jogorvoslati tevékenységgel megbízott dolgozója, továbbá a 4. §
      (2)   bekezdés   g)  pontja  szerinti  feladat   teljesítésével
      megbízott  munkatársa kezelheti. Az Eüak. 22. §  (5)  bekezdése
      meghatározza, hogy a társadalombiztosítási igazgatási szerv — a
      4.   §  (2)  bekezdés  g)  pontjában  meghatározott  célból   —
      kezelheti:
      a)  az  egészségügyi szolgáltató, az egészségügyi szolgáltatást
      igénybe  vevő,  a  beutaló  (a  szolgáltatást  rendelő)   orvos
      azonosítását szolgáló — külön jogszabály szerinti — adatokat,
      b)  az a) pontban foglaltakon túl az egészségügyi szolgáltatást
      igénybe  vevő  TAJ  számát, közgyógyellátásra való  jogosultság
      esetén a közgyógyellátási igazolvány számát,
      c) az egészségügyi szolgáltatást igénybe vevő diagnózisának,  a
      részére  nyújtott  egészségügyi  szolgáltatásnak  (ideértve   a
      különleges   táplálkozási  igényt  kielégítő   tápszereket)   a
      megnevezését, kódját.

      Az  Ebtv.  kiegészült a 79/A. §-szal, melynek (1)-(2) bekezdése
      értelmében   az  egészségbiztosító  az  Ebtv.  alapján   kötött
      szerződésekhez  kapcsolódóan az Eüak.  4.  §  (2)  bekezdés  g)
      pontjában foglalt célok teljesítése érdekében kezeli  az  Eüak.
      22.   §-ának   (5)  bekezdésében  meghatározott  adatokat.   Az
      egészségügyi    szolgáltató   ezen   adatok    kezelését,    az
      egészségbiztosító   felé   történő   továbbítását    a    külön
      jogszabályban  és  a  szerződésében előírt  formában  és  módon
      teljesíti.

      A  fentiekből  megállapíthatóan az Ebtv. és  az  Eüak.  idézett
      előírásaiból fakad az, hogy a társadalombiztosítási  igazgatási
      szerv,   nevezetesen  az  egészségbiztosító   az   egészségügyi
      ellátásokra  jogosultak  részére a kötelező  egészségbiztosítás
      terhére   igénybe   vehető   szolgáltatások   rendelésének   és
      nyújtásának  vizsgálata, illetve a jogosultak részére  nyújtott
      ellátások finanszírozása céljából kezelheti az Eüak. 22. §  (5)
      bekezdésében   foglalt   adatokat.   E   célok   érdekében   az
      egészségügyi  szolgáltató  köteles  a  megjelölt  adatokat   az
      egészségbiztosító felé továbbítani. A Kr. 4. § (2) bekezdésének
      rendelkezése   ezt   a   törvényen  alapuló   adatszolgáltatási
      kötelezettséget   ismétli   meg,   illetve   konkretizálja   az
      adattovábbítás  módját,  és ennek a törvényi  rendelkezésnek  a
      végrehajtását   szolgálja  a  Kr.  17.   §-a   is.   Mivel   az
      adatszolgáltatási     kötelezettség    közvetlenül     törvényi
      rendelkezéseken alapul, és nem a Kr. támadott 4. és 17.  §-ából
      ered,    az    indítványok   a   formális   alkotmányellenesség
      tekintetében   nem   megalapozottak.   Erre   tekintettel    az
      Alkotmánybíróság    a    Kr.    4.    §-a    és     17.     §-a
      alkotmányellenességének  megállapítására  és   megsemmisítésére
      irányuló   indítványt  az  Alkotmány   8.   §   (2)   bekezdése
      vonatkozásában elutasította.

      1.2. Az egyik indítványozó szerint a Kr. 4. és 17. §-a sérti az
      Alkotmány 35. § (2) bekezdését is, melynek értelmében a Kormány
      rendelete  törvénnyel  nem  lehet ellentétes.  Az  indítványozó
      szerint a kifogásolt szabályok azáltal alkotmányellenesek, hogy
      az  Avtv.  3.  § (2) és (3) bekezdésébe ütköznek. A  különleges
      adatok  egészségügyi  szolgáltató  által  történő  továbbítását
      ugyanis   csak  törvény  rendelhetné  el,  ezzel  szemben   azt
      kormányrendelet  írja  elő. Az indítványozó  tartalmában  tehát
      ugyanazt az alkotmányossági problémát vetette fel, mint a többi
      indítványozó az Alkotmány 8. § (2) bekezdésével összefüggésben.
      Tekintettel  arra, hogy az Alkotmánybíróság megállapította,  az
      adattovábbítás  közvetlenül törvényi rendelkezésen  alapul,  és
      nem  a Kr. 4. és 17. §-ain, az indítvány az Alkotmány 35. § (2)
      bekezdésével   összefüggésben  sem  megalapozott,   ezért   azt
      elutasította.

      1.3.   Az   indítványozók  tartalmi  alkotmányellenességre   is
      hivatkoztak. Az egyik indítványozó szerint a Kr. 4. és  17.  §-
      aiban  szabályozott  jelentésküldési  kötelezettség  sérti   az
      Alkotmány 54. § (1) bekezdését, mivel az ellátás során  feltárt
      betegségek,  az  arra  adott kezelés és  a  felírt  gyógyszerek
      adatainak  továbbküldése  emberileg megalázó.  Ezzel  sérül  az
      Alkotmány  59.  § (1) bekezdése is. Emellett több  indítványozó
      meglátása szerint a Kr.-ben foglalt szabályozás nem felel meg a
      célhoz   kötöttség  követelményének,  mert  olyan  egészségügyi
      szolgáltatásokkal kapcsolatos adatok továbbítását is elrendeli,
      melyek  finanszírozása  nem  a  társadalombiztosítás  keretében
      történik,  illetve  a támadott szabályozás  nem  felel  meg  az
      adatbiztonság elvének sem.

      1.3.1. „Az Alkotmánybíróság az emberi méltósághoz való jogot az
      ún. általános személyiségi jog egyik megfogalmazásának tekinti.
      A  modern  alkotmányok, illetve alkotmánybírósági gyakorlat  az
      általános  személyiségi jogot különféle  aspektusaival  nevezik
      meg: pl. a személyiség szabad kibontakoztatásához való jogként,
      az   önrendelkezés   szabadságához  való   jogként,   általános
      cselekvési szabadságként, avagy a magánszférához való  jogként.
      Az    általános   személyiségi   jog   anyajog,   azaz    olyan
      szubszidiárius alapjog, amelyet mind az Alkotmánybíróság,  mind
      a bíróságok minden esetben felhívhatnak az egyén autonómiájának
      védelmére,  ha  az  adott  tényállásra  a  konkrét,  nevesített
      alapjogok  egyike  sem  alkalmazható.” [8/1999.  (IV.  23.)  AB
      határozat, ABH 1990, 42, 44-45.]

      Az  Alkotmánybíróság  az  50/2003. (XI.  5.)  AB  határozatában
      rámutatott: „Az Alkotmány 54. § (1) bekezdése és az 59.  §  (1)
      bekezdése   védelemben  részesíti  az  emberek  magánszféráját,
      magántitkait,    jó    hírnevét,    személyes    adatait.    Az
      Alkotmánybíróság   gyakorlata   szerint   ezeknek   az   emberi
      méltósághoz  való  jogból  fakadó jogosultságoknak  a  sérelmét
      jelentheti,  ha az állam indok nélkül avatkozik be  az  emberek
      magánéletébe, például azáltal, hogy a hatóság kellő alap nélkül
      alkalmaz  kényszert az egyénnel szemben. »Az a jogi szabályozás
      tehát,  amely ezt akár csak potenciálisan lehetővé teszi,  arra
      való    tekintet   nélkül   alkotmányellenes,   hogy   ez    az
      alkotmányellenes  jogkövetkezmény az  ügyek  hány  százalékában
      következik be.« [Először: 46/1991. (IX. 10.) AB határozat,  ABH
      1991,  211,  215.]  »Az  alkotmányos alapjogok  és  alkotmányos
      védelmet élvező szabadságok miatt a közhatalom csak alkotmányos
      felhatalmazással és alkotmányos indokkal avatkozhat be az egyén
      jogaiba  és  szabadságába.« [Először:  11/1992.  (III.  5.)  AB
      határozat,   ABH  1992,  77,  85.]”  [ABH  2003,   566,   578.;
      megerősítette:  36/2005. (X. 5.) AB határozat, ABH  2005,  390,
      396.]

      Ahogy  arra  az  Alkotmánybíróság már fent utalt,  a  személyes
      adatok  védelméhez  való jog az Alkotmánybíróság  gyakorlatában
      információs  önrendelkezési jogként jelenik meg, azaz  mindenki
      maga   rendelkezik   személyes   adatainak   feltárásáról    és
      felhasználásáról.  Ez az önrendelkezés szabadságához  való  jog
      egyik  nevesített  esete,  amikor  a  cselekvési  szabadság   a
      személyhez fűződő adatokra vonatkozik. Az indítványozó épp  azt
      sérelmezi, hogy a betegek személyhez fűződő adatai — ezen belül
      különösen  pedig  egészségügyi adatai, mint érzékeny  adatok  —
      esetleges   akaratuk   ellenére  külső  (az   ellátást   nyújtó
      szolgáltatón kívüli) állami szervekhez kerülnek.  Ez  pedig  az
      adatok jellegére tekintettel indokolatlan behatolást jelent  az
      érintettek magánszférájába, melyet megalázónak éreznek.

      Az Alkotmánybíróság hangsúlyozza, hogy az alkotmányos alapjogok
      nem   korlátozhatatlanok.  Ez  vonatkozik  a  személyes  adatok
      védelméhez  való jogra [lásd: 2/1990. (II. 18.)  AB  határozat,
      ABH 1990, 18, 20.], de az emberi méltósághoz való jogra is.  Az
      Alkotmánybíróság gyakorlata szerint az emberi méltósághoz  való
      jog  csak  az emberi státus meghatározójaként, az élethez  való
      joggal fennálló egységében abszolút és korlátozhatatlan,  egyes
      részjogosítványai    azonban   más    alapjogokhoz    hasonlóan
      korlátozhatók.  [64/1991. (XII. 17.) AB  határozat,  ABH  1991,
      297,  308.;  75/1995. (XII. 21.) AB határozat, ABH  1995,  376,
      383.;  36/2005. (X. 5.) AB határozat, ABH 2005, 390,  396.]  Az
      alapjog  korlátozásának azonban meg kell felelnie az  Alkotmány
      8.    §    (2)   bekezdésében   foglalt   követelménynek.    Az
      Alkotmánybíróság  gyakorlatában ez azt  jelenti,  hogy  alapjog
      tartalma  csak  más  alapjog  vagy  alkotmányos  érték  védelme
      érdekében,  elkerülhetetlen esetben, a szükséges  mértékben  és
      arányos  módon korlátozható. [11/1992. (III. 5.) AB  határozat,
      ABH 1992, 77, 85.]

      Az   Alkotmánybíróság  az  Alkotmány  59.  §  (1)  bekezdésének
      értelmezése   kapcsán   az  Abh.-ban   kimondta,   hogy   „[a]z
      információs  önrendelkezési  jog  gyakorlásának  feltétele   és
      egyben  legfontosabb  garanciája  a  célhozkötöttség.  Ez   azt
      jelenti,   hogy  személyes  adatot  feldolgozni  csak  pontosan
      meghatározott  és  jogszerű célra szabad. Az adatfeldolgozásnak
      minden   szakaszában  meg  kell  felelnie  a   bejelentett   és
      közhitelűen   rögzített   célnak.  (…)   A   célhozkötöttségből
      következik,  hogy  a  meghatározott cél  nélküli,  »készletre«,
      előre   nem   meghatározott   jövőbeni   felhasználásra    való
      adatgyűjtés és -tárolás alkotmányellenes.” [ABH 1991, 40,  42.;
      megerősítette: 35/2002. (VII. 19.) AB határozat, ABH 2002, 199,
      207-208.; 65/2002. (XII. 3.) AB határozat, ABH 2002, 357, 362.;
      47/2003.  (X. 27.) AB határozat, ABH 2003, 525, 539.;  44/2004.
      (XI.  23.) AB határozat, ABH 2004, 618, 635.; 1/2005. (II.  4.)
      AB határozat, ABH 2005, 31, 49.; 36/2005. (X. 5.) AB határozat,
      ABH  2005, 390, 397.; 2/2007. (I. 24.) AB határozat, ABH  2007,
      65,  101.; 36/2007. (VI. 6.) AB határozat, ABH 2007, 432,  446;
      87/2008. (VI. 18.) AB határozat, ABK 2008. június, 867, 878.]

      1.3.2.  Az  Alkotmánybíróságnak  a  fentiekre  tekintettel  azt
      kellett   vizsgálnia,  hogy  a  Kr.  kifogásolt   rendelkezései
      szerinti  adatszolgáltatás, mint olyan (függetlenül  az  adatok
      konkrét  körétől) az emberi méltósághoz való jog és a személyes
      adatok  védelméhez való jog szükséges és arányos korlátozásának
      tekinthető-e. E vizsgálat során abból kell kiindulni,  hogy  az
      adatszolgáltatás   alapját  az  Eüak.  és  az   Ebtv.   idézett
      rendelkezései képezik, különösképpen pedig az Eüak.  4.  §  (2)
      bekezdésének g) pontja, valamint 22. § (1) bekezdése fogalmazza
      meg   azt  a  célt,  aminek  érdekében  az  adatok  továbbítása
      történik.  Annak  ellenére, hogy az  indítványozók  e  törvényi
      rendelkezések  alkotmányossági  vizsgálatára  vonatkozóan   nem
      terjesztettek  elő  kérelmet,  az  Alkotmánybíróságnak   állást
      kellett  foglalnia  abban a kérdésben, vajon  nem  jelenti-e  a
      magánszférához  való  jog  sérelmét az,  hogy  az  egészségügyi
      szolgáltatóknak   a   jogosultak  részére  nyújtott   ellátások
      finanszírozása  érdekében  az általuk  nyújtott,  finanszírozás
      alapjául  szolgáló  egészségügyi  szolgáltatásokról  adatot  (e
      körben bizonyos személyhez fűződő adatot is) kell továbbítaniuk
      a finanszírozó, azaz az OEP felé.

      Az  Alkotmánybíróság rámutat arra, hogy az Alkotmány 70/D.  §-a
      garantálja   a  lehető  legmagasabb  szintű  testi   és   lelki
      egészséghez való jogot, melyet az állam — egyebek mellett —  az
      orvosi  ellátás  megszervezésével biztosít. Az Alkotmánybíróság
      az  56/1995.  (IX.  15.)  AB határozatában  megállapította:  „A
      legmagasabb   szintű   testi   és   lelki   egészséghez    való
      jogosultságként   meghatározott   alkotmányi   követelmény   az
      államnak  azt  az alkotmányos kötelezettségét jelenti,  hogy  a
      nemzetgazdaság teherbíró képességéhez, az állam és a társadalom
      lehetőségeihez  igazodva olyan gazdasági  és  jogi  környezetet
      teremtsen,  amely  a  legkedvezőbb  feltételeket  biztosítja  a
      polgárok   egészséges   életmódjához   és   életviteléhez.    E
      feltételeket konkretizálja egyebek között az Alkotmány 70/D. §-
      ának   (2)   bekezdésében  írt  rendelkezés,  amely  az   állam
      kötelezettségévé  teszi  a  megfelelő egészségügyi  intézmények
      létesítését  és az orvosi ellátás megszervezését.”  (ABH  1995,
      260, 270.)

      Az   állam   az   egészségügyi  ellátáshoz   való   hozzáférést
      társadalombiztosítási  rendszer  keretében  szervezte  meg,  ez
      pedig kapcsolódik az Alkotmány 70/E. §-ának (2) bekezdéséhez. A
      társadalombiztosítás oly módon gondoskodik a biztosítottakat az
      egészségbiztosítás     keretében    megillető     természetbeni
      egészségügyi  szolgáltatásokról, hogy a  különböző  tulajdonban
      alló   egészségügyi  intézményektől  szolgáltatást  vásárol   a
      biztosítottak   számára.   Ehhez   igazodik   az   egészségügyi
      intézmények  finanszírozásának  rendszere  is.  Ennek  forrását
      alapvetően  és  elsődlegesen a biztosítottak és  a  munkáltatók
      által  fizetett  járulékok, hozzájárulások képezik,  melyek  az
      Egészségbiztosítási Alapba (a továbbiakban:  E.  Alap)  folynak
      be.  Ez  a  forrás  véges, tükrözi az  állam  és  a  társadalom
      lehetőségeit, a nemzetgazdaság teherbíró képességét. Épp  ezért
      szükséges  annak kontrollálása, hogy ezen Alapból valóban  csak
      az  arra  jogosultak számára és a jogszabályokban meghatározott
      módon  kerüljön sor egészségügyi szolgáltatások nyújtására.  Az
      Alkotmánybíróság megítélése szerint az Alkotmány  70/D.  §-ában
      foglalt    állami    kötelezettség   teljesítése    és    ezzel
      összefüggésben    a    70/E.   §   (2)    bekezdése    szerinti
      társadalombiztosításon    alapuló    finanszírozási    rendszer
      működtetése   olyan   alkotmányos  érdek,  melyre   tekintettel
      indokolt a finanszírozott szolgáltatásokkal kapcsolatos  adatok
      (ezeken   belül   egyes   személyes  és  egészségügyi   adatok)
      továbbítása, azok nélkül ugyanis az egészségügyi ellátórendszer
      racionálisan  nem  tartható fenn. A lehető  legmagasabb  szintű
      testi  és lelki egészséghez való jog biztosítása — mint legitim
      cél — érdekében tehát szükséges a magánszférához és a személyes
      adatok  védelméhez való jog korlátozása. [36/2007. (VI. 6.)  AB
      határozat, ABH 2007, 432, 448.]

      1.3.3.   A   korlátozásnak  azonban  nemcsak  elkerülhetetlenül
      szükségesnek, de az elérendő célhoz képest arányosnak  is  kell
      lennie.   Az   Alkotmánybíróság  a   36/2007.   (VI.   6.)   AB
      határozatában    az   irányított   betegellátási    rendszerrel
      összefüggő adatkezelési szabályok alkotmányosságának vizsgálata
      során  — korábbi gyakorlatának összefoglalását követően  —  úgy
      fogalmazott,  „annak  megítélésénél,  hogy  a  szabályozás   az
      Alkotmány  59.  §  (1)  bekezdésében  foglaltaknak  megfelelően
      garantálja-e  az  információs önrendelkezési jog  védelmét,  az
      Alkotmánybíróságnak   tekintettel   kell   lennie,    hogy    a
      szabályozásban megjelenő korlátozások és garanciák egyensúlyban
      vannak-e,   és  a  rendelkezések  eleget  tesznek-e   annak   a
      követelménynek,  hogy a jogkorlátozás során  a  jogalkotónak  a
      legenyhébb  eszközt kell választania a célok elérése érdekében”
      (ABH  2007,  432,  449.). A személyhez fűződő  jog  korlátozása
      arányosságának  megítélésénél jelentősége van az adattovábbítás
      figyelemmel     kísérhetősége    elvének,    a     titoktartási
      kötelezettségnek,  az érintett adatok körének,  az  adatkezelés
      időbeli korlátozásnak.

      Jelen  ügyben  a  Kr.  kifogásolt  szabályai  elsődlegesen   az
      adattovábbítás  kötelezettségét  fogalmazzák  (ismétlik)   meg,
      illetve  rögzítik  a  továbbítás  módját,  valamint  azt,  hogy
      finanszírozott  teljesítményként a finanszírozási  szerződésben
      meghatározott    és   ténylegesen   teljesített    szolgáltatás
      számolható  el a TAJ szám feltüntetésével. Az adattovábbítással
      és  –kezeléssel kapcsolatos alapvető garanciákat azonban nem  a
      kormányrendelet, hanem az Eüak. tartalmazza. Ilyen különösen az
      adatbiztonságra vonatkozó 6. §, valamint a 22.  §  (2)  és  (3)
      bekezdése,    mely   kimondja,   hogy   az   egészségügyi    és
      személyazonosító  adatokat  a társadalombiztosítási  igazgatási
      szervek  kizárólag az ellátás megállapításával, folyósításával,
      az      ellenőrzés     lefolytatásával,     egészségbiztosítási
      orvosszakértői,  illetve jogorvoslati tevékenységgel  megbízott
      dolgozója,  továbbá a 4. § (2) bekezdésének g) pontja  szerinti
      feladat teljesítésével megbízott munkatársa kezelheti, illetve,
      hogy   a   társadalombiztosítási   igazgatási   szervek   által
      lefolytatott ellenőrzés során a társadalombiztosítás szerveinek
      csak  orvos,  illetve  gyógyszerész  végzettségű  alkalmazottja
      ismerheti   meg  az  érintett  összekapcsolt  egészségügyi   és
      személyazonosító   adatait.  A  22.  §  (6)   bekezdése   pedig
      meghatározza  az  adatkezelés  időtartamát  és  rendelkezik  az
      adatok      megsemmisítésének      kötelezettségéről.      Ezen
      rendelkezésekkel összefüggésben ugyanakkor az indítványozók nem
      terjesztettek   elő   kérelmet.  Az  Alkotmánybíróság   így   a
      vizsgálatot  csak a Kr. 4. §-ában, illetve 17.  §-ában  foglalt
      rendelkezések alapján végezte el.

      A   Kr.   támadott   4.   §  (2)  bekezdése   az   egészségügyi
      szolgáltatásokkal  kapcsolatos  adatok  közül  a   TAJ   számot
      nevesíti,   az  egyéb  szolgáltatandó  adatok   körét   a   Kr.
      mellékletei, így különösen a 4. § (8) bekezdésében  hivatkozott
      21. számú melléklet, a 17. § vonatkozásában pedig a 2. és a 20.
      számú   melléklet  tartalmazza.  Ezen  mellékletek  tartalmával
      kapcsolatban az indítványozók azonban nem éltek alkotmányossági
      kifogással.

      Az  E.  Alapból  csak  az  arra  jogosultnak  nyújtott  ellátás
      finanszírozható  a  Kr. szerinti rendben, a  szolgáltató  által
      végzett   egészségügyi   szolgáltatás   elszámolásának    ezért
      nélkülözhetetlen alapja a jogosult beazonosíthatósága. A Kr. 4.
      §-a  szerinti adattovábbítás során erre alapvetően a  TAJ  szám
      szolgál,  mely a személyazonosító jel helyébe lépő  azonosítási
      módokról  és az azonosító kódok használatáról szóló  1996.  évi
      XX.  törvény  6. § (2) bekezdése értelmében az egészségügyi,  a
      szociális,    a   társadalombiztosítási   és   a   magánnyugdíj
      rendszerrel kapcsolatos nyilvántartások azonosító kódja. Ha  az
      ellátott  személy  vagy hozzátartozója  a  TAJ  számot  igazoló
      okmányt az ellátást követő 15 napon belül nem mutatja be, akkor
      a  szolgáltató más személyazonosító adat (név, születési  hely,
      idő,  anyja neve, lakcíme) megjelölésével kérheti meg  a  beteg
      TAJ  számát a finanszírozótól, de a jelentésben ilyenkor  is  a
      TAJ  szám  kerül feltüntetésre. Csak TAJ szám és egyéb személyi
      azonosító  adatok  hiányában kerül  sor  a  Kr.  mellékleteiben
      szabályozott   adatlap  megküldésére,  mely  alapján   az   OEP
      ellenőrizni tudja a finanszírozásra való jogosultságot.  A  Kr.
      4. § (4) bekezdése pedig bizonyos esetekben, amikor szintén nem
      áll  rendelkezésre  a beteg TAJ száma, lehetővé  teszi  az  OEP
      által    meghatározott   elvek   szerinti   informatikai    kód
      alkalmazását.   Az   Alkotmánybíróság  szerint   a   TAJ   szám
      feltüntetésével történő jelentésküldés, illetve ennek hiányában
      az  informatikai kód, illetve az adatlap megküldése nem jelenti
      a  magánszféra  és  a  személyes  adatok  védelméhez  való  jog
      aránytalan  korlátozását. Ezen adatok  szükségesek,  de  egyben
      elégségesek is az ellátásra jogosultság ellenőrzéséhez.

      Az   indítványozók  hivatkoztak  arra,  hogy  a  Kr.   támadott
      rendelkezései olyan adatok továbbítását is előírják, melyek  az
      egészségbiztosító   által   nem   finanszírozott    ellátásokra
      vonatkoznak,   mint   például   a   népegészségügyi   szűrések,
      látleletek kibocsátása, jogosítványhoz szükséges vagy lőfegyver-
      használati   engedélyezési  eljárás   során   kötelező   orvosi
      vizsgálata.   Ahogy   az   Alkotmánybíróság   azt   fent    már
      megállapította, az adattovábbítás célját az Eüak. rögzíti, s ez
      nem   más,   mint  a  jogosultak  részére  nyújtott   ellátások
      finanszírozása.  Ezzel a Kr. 4. §-a teljesen  összhangban  áll,
      hisz  a  szolgáltatóknak  kizárólag  az  általuk  nyújtott,   a
      finanszírozás  alapjául szolgáló egészségügyi szolgáltatásokról
      kell  adatot szolgáltatniuk. Ebbe a keretbe illeszkedik bele  a
      Kr. 17. §-a is, mely maga nem határozza meg az adatszolgáltatás
      terjedelmét.  A  háziorvosok által megküldendő  konkrét  adatok
      körét a Kr. mellékletei jelölik ki.

      1.3.4.  Az  indítványozók szerint a támadott Kr.  rendelkezései
      sértik az adatbiztonságot. A jelentéstételi kötelezettséget — a
      fekvőbeteg-szakellátás kivételével — számítógépes  adathordozón
      vagy   adatátviteli  vonalon  kell  teljesíteni,  mely   —   az
      indítványokban   is   hivatkozott  Állásfoglalásban   foglaltak
      szerint  —  a  gyakorlatban úgy valósul meg, hogy  az  adatokat
      tartalmazó  lemezt a szolgáltatók „normál postai küldeményként”
      juttatják  el  a finanszírozónak. Ezáltal semmilyen  különleges
      adatvédelmi előírás nem érvényesül az adatok továbbítása során.

      Az  adatbiztonság  nem  más,  mint az  adat  integritásának  és
      bizalmasságának védelme. Az Avtv. 10. §-a értelmében elsősorban
      az  adatkezelő  köteles  gondoskodni az  adatok  biztonságáról,
      köteles  továbbá  megtenni  azokat a  technikai  és  szervezési
      intézkedéseket,   valamint  kialakítani  azokat   az   eljárási
      szabályokat,  amelyek  az Avtv., valamint  az  egyéb  adat-  és
      titokvédelmi  szabályok érvényre juttatásához  szükségesek.  Az
      adatokat  —  egyebek  mellett  —  védeni  kell  a  jogosulatlan
      hozzáférés,  a  továbbítás, a nyilvánosságra hozatal  ellen.  A
      személyes  adatok  technikai védelmének  biztosítása  érdekében
      külön  védelmi intézkedéseket kell tennie az adatkezelőnek,  az
      adatfeldolgozónak,  illetőleg  a távközlési  vagy  informatikai
      eszköz  üzemeltetőjének,  ha  a  személyes  adatok  továbbítása
      hálózaton  vagy egyéb informatikai eszköz útján történik.  (Vö.
      744/B/2004. AB határozat, ABH 2005, 1281, 1286.) Az Eüak. 6. §-
      a  az  egészségügyi  és  személyazonosító  adatok  kezelése  és
      feldolgozása  tekintetében rögzíti, hogy  biztosítani  kell  az
      adatok   biztonságát   a  nyilvánosságra  kerüléssel   szemben,
      továbbá, hogy azokhoz illetéktelen személy ne férjen hozzá.  Az
      Alkotmánybíróság megjegyzi, hogy e rendelkezések összecsengenek
      a  személyes  adatok  feldolgozása  vonatkozásában  az  egyének
      védelméről  és  az  ilyen adatok szabad áramlásáról  szóló,  az
      Európai  Parlament  és  a Tanács 95/46/EK  irányelvének  (1995.
      október 24.) 17. cikkében foglalt követelménnyel.

      Törvényi  szintű  rendelkezés azonban  nincs  az  adatbiztonság
      módjáról. Ennek oka, hogy az adatok és az adatkezelő jellegére,
      a   felmerülő  kockázatokra,  valamint  a  rendelkezésre   álló
      technikai   lehetőségekre   és  azok  költségeire   tekintettel
      egységes    szabályozás    nem   adható.    Az    adatbiztonság
      megteremtésére  vonatkozó  kötelezettség  általános,   törvényi
      szintű  megfogalmazásán kívül az adatkezelés  egyes  területein
      alacsonyabb  szintű jogforrások (rendeletek) és az  adatkezelők
      által    elkészített    belső    adatbiztonsági    szabályzatok
      konkretizálják az adatbiztonság módját. [Avtv. 31/A.  §;  Eüak.
      32. § (2) bekezdés h) pontja]

      Nem  kétséges,  hogy  a  Kr. kifogásolt rendelkezései  szerinti
      adattovábbítás  során  is  gondoskodni  kell  arról,   hogy   a
      személyes,   illetve  az  egészségügyi  adatokhoz  illetéktelen
      személyek  ne  férhessenek  hozzá. Az  adatbiztonság  megfelelő
      módjának megválasztásakor különös figyelemmel kell lenni  arra,
      hogy  egészségügyi, azaz különleges adatok továbbítására  kerül
      sor  a  támadott  előírások alapján. A  fekvőbeteg-szakellátást
      nyújtó szolgáltatók által történő adattovábbításra nézve a  Kr.
      4. § (2) bekezdése maga tartalmazza, hogy azt legalább fokozott
      biztonságú  elektronikus  aláírással  hitelesített,  autentikus
      időbélyeget  használó  és  rejtjelezéssel  védett  elektronikus
      rendszer   útján   kell  megküldeni.  Az   egyéb   szolgáltatók
      tekintetében  ugyanakkor  elegendő a számítógépes  adathordozón
      vagy adatátviteli vonalon történő adattovábbítás is.

      Az  egészségügyi miniszter tájékoztatása szerint a számítógépes
      adathordozón   történő  adatküldési  lehetőség   azért   került
      megjelenítésre,   mert  nem  minden  egészségügyi   szolgáltató
      (tipikusan   a   háziorvosok)  rendelkezik   a   Kr.   szerinti
      adatátviteli  lehetőséggel. Az OEP  azonban  elektronikusan  is
      képes  fogadni  a  jelentéseket, mint teszi azt  a  fekvőbeteg-
      szakellátást nyújtó szolgáltatók adattovábbítása esetén.

      Az   adattovábbítás  biztonságának  garantálása  az  adatkezelő
      felelőssége  és  feladata, azaz elsődlegesen  a  szolgáltatónak
      kell  a  megfelelő  technikai feltételekről gondoskodnia  annak
      érdekében,   hogy  illetéktelenek  ne  férhessenek   hozzá   az
      adatokhoz.  Ez  azt jelenti, hogy a számítógépes adathordozónak
      az  OEP  részére  való  eljuttatása során  olyan  eszközt  kell
      alkalmaznia,   mely   magas   fokban   garantálja   az   adatok
      hozzáférhetetlenségét    harmadik   személyek    számára.    Az
      Alkotmánybíróságnak  nem feladata, hogy a  kialakult  gyakorlat
      alkotmányosságát  vagy  törvényességét  megítélje,  csupán  azt
      vizsgálhatja, hogy a kifogásolt jogszabályok ellentétben állnak-
      e  az  Alkotmány rendelkezéseivel. Figyelemmel az adatbiztonság
      jellegére,  és ezzel kapcsolatosan a fent ismertetett  törvényi
      rendelkezésekre  (különösképpen a titoktartási  kötelezettségre
      és  a  felelősségi szabályokra), az adatbiztonság meghatározott
      szintje  megvalósíthatóságának tárgyi,  személyi  és  technikai
      feltételeire,   az  Alkotmánybíróság  arra  a   következtetésre
      jutott,  hogy  a Kr. kifogásolt rendelkezései az  adatbiztonság
      vonatkozásában nem sértik az Alkotmány 59. § (1) bekezdését.

      Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság a Kr. 4. és 17.  §-a
      alkotmányellenességének megállapítása és  megsemmisítése  iránt
      az  Alkotmány 54. § (1) bekezdése, valamint 59. § (1) bekezdése
      alapján előterjesztett indítványokat elutasította.

      1.4.  Az egyik indítványozó hivatkozott az Alkotmány 2.  §  (1)
      bekezdésének  sérelmére  is, mivel  a  jogalkotó  összemossa  a
      személyes  és  a  különleges adatok kezelésének szabályait.  Az
      indítványozó  nem  fejtette ki, hogy mely  adatok  tekintetében
      valósul meg ez az állítólagos alkotmánysérelem.

      Az  Alkotmánybíróság számos határozatában  kifejtette,  hogy  a
      jogállam  alapvető, nélkülözhetetlen eleme  a  jogbiztonság.  A
      9/1992.   (I.   30.)   AB  határozatában  kimondta,   hogy   „a
      jogbiztonság   az   állam  —  s  elsősorban   a   jogalkotó   —
      kötelességévé  teszi annak biztosítását,  hogy  a  jog  egésze,
      egyes  részterületei  és  az egyes jogszabályok  is  világosak,
      egyértelműek,    működésüket   tekintve    kiszámíthatóak    és
      előreláthatóak  legyenek a norma címzettjei számára.  Vagyis  a
      jogbiztonság   nem  csupán  az  egyes  normák   egyértelműségét
      követeli   meg,   de   az   egyes  jogintézmények   működésének
      kiszámíthatóságát is.” (ABH 1992, 59, 65.) A 26/1992. (IV. 30.)
      AB   határozat  szerint  „a  világos,  érthető  és  megfelelően
      értelmezhető normatartalom a normaszöveggel szemben alkotmányos
      követelmény.  A  jogbiztonság — amely az  Alkotmány  2.  §  (1)
      bekezdésében deklarált jogállamiság fontos eleme — megköveteli,
      hogy  a jogszabály szövege értelmes és világos, a jogalkalmazás
      során  felismerhető normatartalmat hordozzon.” (ABH 1992,  135,
      142.)  Több határozatában az Alkotmánybíróság kimondta azt  is,
      hogy  a  normavilágosság  sérelme miatt az  alkotmányellenesség
      akkor  állapítható meg, ha a szabályozás a jogalkalmazó számára
      értelmezhetetlen, vagy eltérő értelmezésre ad  módot  és  ennek
      következtében a norma hatását tekintve kiszámíthatatlan,  előre
      nem  látható helyzetet teremt a címzettek számára, illetőleg  a
      normaszöveg  túl általános megfogalmazása miatt teret  enged  a
      szubjektív,    önkényes   jogalkalmazásnak.    [összefoglalóan:
      31/2007. (V. 3.) AB határozat, ABH 2007, 368, 378.]

      Az  Alkotmánybíróság rámutat arra, hogy sem a Kr. 4.  §-a,  sem
      17.  §-a nem határozza meg a továbbítandó adatok körét, csak  a
      jelentés   elküldésére  vonatkozó  kötelezettséget   és   annak
      teljesítése  módját  rögzíti. Ebből a  szempontból  a  támadott
      szabályok  egyértelműek, világosak, nem sértik  a  jogbiztonság
      követelményét.   Önmagában   amiatt,   hogy    a    továbbítási
      kötelezettség  egyaránt  kiterjed személyes  adatokra,  illetve
      velük szoros összefüggésben különleges adatokra, nem jelenti  a
      jogállamiság   sérelmét.  Adott  esetben  a  személyes   és   a
      különleges      adatok      kezelése      szétválaszthatatlanul
      összekapcsolódik,  az  elérni kívánt cél megvalósítása  ugyanis
      nem   képzelhető  el  ezen  adatok  együttes  kezelése  nélkül.
      Értelemszerűen   ilyen   esetben  az  adatkezelésre   vonatkozó
      szabályok  is  egységesen jelennek meg, melyeknek a  különleges
      adatokra   tekintettel   a  szigorúbb   követelményeknek   kell
      megfelelniük.  Erre  figyelemmel  a  jogállamiság  sérelme  nem
      állapítható meg, ezért az indítványt az Alkotmánybíróság  ebben
      az összefüggésben elutasította.

      2.  Az  indítványozók  az  Alkotmány  59.  §  (1)  bekezdésével
      összefüggésben  sérelmezték azt, hogy az  orvosi  vényeken  fel
      kell   tüntetni  a  betegségre  utaló  BNO  kódot.   Az   egyik
      indítványozó kérte az ESzCsMr. 7. § (3) bekezdése c)  pontjából
      „a   beteg   nevét,  lakcímét,  születési  idejét”   szövegrész
      alkotmányellenességének  megállapítását   és   megsemmisítését,
      mivel  az  az  Alkotmány 59. § (1) bekezdésébe, valamint  azzal
      összefüggésben  8. § (2) bekezdésébe ütközik. A Kr.  kifogásolt
      rendelkezéseihez   hasonlóan  a  „formai   alkotmányellenesség”
      meglátása  szerint  itt  is  az  elégtelen,  törvényi   helyett
      rendeleti   szabályozás   miatt   valósul   meg.   A   tartalmi
      alkotmányellenesség pedig abból következik, hogy az 1/2003. (I.
      21.)  ESzCsM rendelet 1. § (3) bekezdés a) pontja előírja, hogy
      a  társadalombiztosítási támogatáshoz az orvosi vényeken a  BNO
      kódot  is  fel kell tüntetni, mely az egyéb személyes adatokkal
      együtt   szükségtelen  az  elérni  kívánt   cél   megvalósítása
      érdekében.

      2.1.  Miként  azt  az  Alkotmánybíróság jelen  határozata  1.1.
      pontjában  már  megállapította, valamely alapjog  közvetlen  és
      jelentős   korlátozásához  törvény  kell,   mert   csak   ekkor
      elégíthető ki a formai alkotmányosság tekintetében az Alkotmány
      8.  § (2) bekezdésében foglalt követelmény. Közvetett és távoli
      összefüggés  esetében azonban elegendő a  rendeleti  szint  is.
      Ebből   következően  az  Alkotmány  59.  §   (1)   bekezdésében
      megfogalmazott  személyes  adatok  védelméhez   való   jog   is
      kizárólag   törvényben  korlátozható.  Ez  azt  jelenti,   hogy
      törvényben kell rögzíteni az adatkezeléssel elérni kívánt célt,
      valamint   az  ehhez  szükséges  személyes  adatok  körét.   Az
      Alkotmánybíróság  a  144/2008. (XI.  26.)  AB  határozatában  —
      megerősítve  korábbi gyakorlatát — és utalva a  65/2002.  (XII.
      3.)  AB határozatban foglaltakra (ABH 2002, 357, 363, 364.),  a
      különleges  személyes  adatokkal  összefüggésben  hangsúlyozta,
      hogy  „az  alapjog  korlátozására az adatminőségre  tekintettel
      szigorú  követelmények vonatkoznak. Az adatkezelési  műveletek,
      az   elvégzésükre   való  feljogosítás,  a   célhoz   kötöttség
      szabályainak   az   adatigénylő  oldalán   való   megléte,   az
      adatfeldolgozók pontos körének és az igényelhető  adatkörnek  a
      meghatározása   közvetlen  kapcsolatban   állnak   az   alapjog
      lényegéve  és  speciális  garanciákat  igényelnek.  Ezért   nem
      lehetséges  az  adatigénylésre való jogosultság és  az  adatkör
      feladathoz    igazított    meghatározása    bármilyen    szintű
      jogforrásban,  az  kizárólag  csak törvényben  történhet.”  (MK
      2008,  167.  szám,  20433,  20451.) A  65/2002.  (XII.  3.)  AB
      határozatban     az     Alkotmánybíróság     azért      találta
      alkotmányellenesnek   az  Eüak.-nak  a   szexuális   szokásokra
      vonatkozó különleges adatok kezelésére vonatkozó rendelkezését,
      mert  az  adatkezelés célja ezen adat vonatkozásában túlságosan
      általánosan  került meghatározásra. A szükségesnél tágabb  körű
      célmeghatározás  pedig  a  személyes  adatok  védelméhez   való
      alapjog  szükségtelen korlátozását valósította meg. (ABH  2002,
      357, 365.)

      Az  Alkotmánybíróság a fentiek fényében megvizsgálta,  hogy  az
      ESzCsMr.  kifogásolt szabálya vonatkozásában  teljesülnek-e  az
      Alkotmány  8.  §  (2)  bekezdéséből  fakadó  elvárások.   Ennek
      eredményeként  megállapította,  hogy  olyan  konkrét   törvényi
      rendelkezés  jelenleg  nincs,  mely  meghatározná   az   orvosi
      vényeken feltüntethető személyazonosító és egészségügyi  adatok
      körét.  Az  ezzel kapcsolatos általános adatvédelmi szabályokat
      azonban  az  Eüak. tartalmazza. Ennek hatálya ugyanis  kiterjed
      minden  egészségügyi  ellátást nyújtó, valamint  annak  szakmai
      felügyeletét,  ellenőrzését  végző szervezetre  és  természetes
      személyre;  minden, az egészségügyi ellátóhálózattal,  valamint
      az  egyéb  adatkezelő szervvel kapcsolatba került vagy  kerülő,
      illetve   annak   szolgáltatásait  igénybe   vevő   természetes
      személyre;  továbbá az e törvény előírásai szerint  kezelt,  az
      érintettre  vonatkozó egészségügyi és személyazonosító  adatra.
      (Eüak. 2. §) Az Eüak. 3. §-a meghatározza, mi minősül e törvény
      alkalmazásában  egészségügyi és személyazonosító  adatnak,  mit
      ért   gyógykezelés   alatt,   ki   tekintendő   betegellátónak,
      adatkezelőnek.  A 4. §-ban pedig rögzíti az egészségügyi  és  a
      személyazonosító    adatok    kezelésének    célját.     Orvosi
      gyógyszerrendelés esetén az adatkezelés a gyógykezelés céljából
      történik. Az Eüak. 9. §-a rögzíti, hogy az egészségügyi  adatok
      felvétele a gyógykezelés része. A kezelést végző orvos, illetve
      a tisztiorvos dönti el, hogy a szakmai szabályoknak megfelelően
      —  a  kötelezően  felveendő adatokon kívül — mely  egészségügyi
      adat  felvétele szükséges a 4. § (1) bekezdése szerinti célból.
      Az  érintett  gyógykezelésével kapcsolatos tevékenységet  végző
      egyéb  személy a kezelést végző orvos utasításának megfelelően,
      illetve  a feladatai ellátásához szükséges mértékben vehet  fel
      egészségügyi adatot. Az Eüak. 12. §-a pedig kimondja,  hogy  az
      egészségügyi   ellátás   igénybevételéhez   kötelezően   előírt
      személyazonosító adatok, valamint a 13. §-ban rögzített  esetek
      kivételével az egészségügyi és a személyazonosító adatoknak  az
      érintett részéről történő szolgáltatása önkéntes.

      A beteg a gyógyszerhez legtöbb esetben csak akkor jut hozzá, ha
      azt az orvos számára vényen rendeli. Az ESzCsMr. határozza meg,
      hogy   e   vényen   milyen   személyazonosító   adatokat   kell
      feltüntetni, azaz a betegről milyen adatokat kell szolgáltatni,
      nevezetesen a beteg nevét, lakcímét, születési idejét és a  TAJ
      számát,  valamint  a BNO kódot, közgyógyellátott  beteg  esetén
      pedig  a  közgyógyellátási igazolvány számát is.  Ezek  azok  a
      személyazonosító   adatok,   melyeknek   a    vényen    történő
      feltüntetése nélkül a beteg a gyógyszert nem tudja  beszerezni.
      Önkéntes  adatszolgáltatásról tehát nem beszélhetünk. Az  Eüak.
      3. § b) pontjában felsorolt személyazonosító adatok közül tehát
      a támadott rendelkezés jelöli ki a személyes adatok azon körét,
      melyek   vonatkozásában  ténylegesen  megvalósul  az   alapjogi
      korlátozás.  Az  adatkezeléssel elérni kívánt célhoz  szükséges
      adatok  meghatározása  ezáltal  nem  törvényi  szinten,   hanem
      rendeletben történik meg.

      Az   Alkotmánybíróság  hangsúlyozza:  törvényi   szinten   kell
      összekapcsolni   az   elérni   kívánt   célt   és   az    ennek
      megvalósulásához szükséges adatokat, mert törvényi szinten kell
      érvényre  juttatni  az  alapjog-korlátozás  szükségességét   és
      arányosságát.  Ennek megfelelően rögzíti  az  Avtv.  3.  §  (3)
      bekezdése,  hogy  kötelező adatkezelés  esetén  az  adatkezelés
      célját   és   feltételeit,   a  kezelendő   adatok   körét   és
      megismerhetőségét,  az  adatkezelés  időtartamát,  valamint  az
      adatkezelő   személyét   az  adatkezelést   elrendelő   törvény
      határozza  meg. Nem elégíti ki ezt az alkotmányos követelményt,
      ha  a  törvény  egymástól  függetlenül,  általánosságban  ugyan
      kijelöli a megvalósítani kívánt célokat és az ezekhez szükséges
      adatokat,   de   hogy  konkrétan  hol,  mikor,  milyen   célból
      használják fel az adatalany személyes adatait, csak a rendeleti
      szabályozás  eredményeként állapítható meg. Ezáltal  ugyanis  a
      törvény   által   nyújtott  átfogó  adatkezelési  felhatalmazás
      (lehetőség)  keretein belül az alapjog tényleges korlátozása  a
      rendeletben  valósul  meg,  s így a  konkrét  személyes  adatok
      vonatkozásában   az   alapjogi  korlátozás   szükségessége   és
      arányossága   elkerülhetetlenül  csak  a  rendeleti   szabályok
      vizsgálata révén dönthető el.

      Jelen  esetben a fentiek alapján megállapítható, hogy  mivel  a
      gyógyszert   rendelő   orvos,  illetve  a  gyógyszerész   által
      kezelendő  konkrét  adatkört  az  ESzCsMr  kifogásolt  szabálya
      határozza  meg,  az  Alkotmány 8.  §  (2)  bekezdéséből  fakadó
      követelmény   a   személyes  adatok   védelméhez   való   jogot
      megfogalmazó 59. § (1) bekezdése vonatkozásában sérül.

      2.2.    Az    Alkotmánybíróság   a   BNO   kód   alkalmazásával
      összefüggésben  rámutat  a  következőkre  is.  Az   indítványok
      benyújtásakor az ESzCsMr. 7. § (3) bekezdés c) pontja nem  írta
      elő  a  BNO  kód  vényen történő feltüntetetését.  Ezt  csak  a
      társadalombiztosítási támogatással rendelhető gyógyszerekről és
      a  támogatás összegéről szóló 1/2003. ESzCsM rendelet 1. §  (3)
      bekezdés   a)  pontja  követelte  meg  a  társadalombiztosítási
      támogatás elszámolásával összefüggésben. Az ESzCsMr. kifogásolt
      szabálya ugyanakkor 2009. január 1-jétől úgy módosul,  hogy  az
      orvosnak   a  BNO  kódot  minden  vényen  meg  kell   jelölnie,
      függetlenül  attól,  hogy  a  beteg  e  gyógyszer  megvásárlása
      kapcsán részesül-e társadalombiztosítási támogatásban vagy sem.

      Az  Alkotmánybíróság — figyelemmel az igazságügyi és rendészeti
      miniszter véleményére — megállapította, hogy „a BNO kód  vényen
      való  feltüntetésére  az Eüak. 22. §-a  alapján,  a  4.  §  (2)
      bekezdés g) pontjában meghatározott célból kerül sor”. Az Eüak.
      már   idézett  4.  §  (2)  bekezdésének  g)  pontja  értelmében
      egészségügyi   és   személyazonosító   adatot   —    törvényben
      meghatározott   esetekben   —   az   egészségügyi   ellátásokra
      jogosultak   részére  a  kötelező  egészségbiztosítás   terhére
      igénybe  vehető  szolgáltatások  rendelésének  és  nyújtásának,
      valamint  a gazdaságos gyógyszer-, gyógyászati segédeszköz-  és
      gyógyászati   ellátás   rendelési  szabályai   betartásának   a
      vizsgálata,  továbbá  a  külön  jogszabály  szerinti  szerződés
      alapján a jogosultak részére nyújtott ellátások finanszírozása,
      illetve  az ártámogatás elszámolása céljából lehet kezelni.  Az
      Eüak.  szintén  ismertetett 22. §-a  pedig  —  mint  törvényben
      meghatározott  eset  —  rögzíti, hogy  a  társadalombiztosítási
      igazgatási  szerv  e célból kezelheti — egyebek  mellett  —  az
      egészségügyi   szolgáltatást  igénybe  vevő   diagnózisának   a
      megnevezését és kódját, azaz a BNO kódot.

      A  fentiekből  egyrészt megállapítható, hogy az ESzCsMr.  2009.
      január   1-jétől  hatályos  rendelkezése  a  támogatás  nélküli
      gyógyszerrendelés eseteiben is előírja a BNO kód feltüntetését,
      s  ez  nem  áll  összhangban a 4. § (2) bekezdés  g)  pontjában
      megjelölt  céllal.  Emellett  a  törvényi  szabályok  csak  azt
      rögzítik,  hogy  a  társadalombiztosítási  igazgatási   szervek
      jogosultak  a  finanszírozással és ártámogatással  összefüggően
      kezelni  a  beteg  eme egészségügyi adatát.  A  vényen  történő
      gyógyszerrendelés  során  azonban  nemcsak  az  orvos,   de   a
      gyógyszert  kiadó  személy  is elkerülhetetlenül  megismeri  és
      kezeli  a  beteg  kórisméjét.  A 4.  §  (2)  bekezdése  szerint
      törvényben  meghatározott  esetekben  lehet  az  ártámogatással
      összefüggően  kezelni  a személyazonosító  és  az  egészségügyi
      adatokat.  Az Eüak. 22. §-a a társadalombiztosítási  igazgatási
      szerv   vonatkozásában  ennek  eleget  is  tesz,  ilyen  irányú
      rendelkezést  azonban  sem  az  Eüak.,  sem  más  törvény   nem
      tartalmaz a gyógyszert kiadó személy vonatkozásában.

      A  BNO  kóddal való ellenőrzésnek elvileg szerepe lehet  abban,
      hogy  az  orvos  eleget  tett-e  a  hatékony  gyógyszerrendelés
      követelményének.    Erről   tartalmaznak   rendelkezéseket    a
      biztonságos és gazdaságos gyógyszer- és gyógyászatisegédeszköz-
      ellátás, valamint a gyógyszerforgalmazás általános szabályairól
      szóló  2006.  évi  XCVIII. törvény 44-47. §-ai,  az  ellenőrzés
      részletszabályait  pedig a 17/2007. (II.  13.)  Korm.  rendelet
      állapítja  meg.  Az  ESzCsMr.  15.  §-a  pedig  a  gyógyszerész
      vonatkozásában  fogalmaz meg előírásokat. Így az  (1)  bekezdés
      rögzíti, hogy ha az orvos a gyógyszert a 9. § (4)-(6) bekezdése
      szerint  rendelte  —  és  a  vényen a helyettesíthetőséget  nem
      tiltotta  meg — a gyógyszerész a gyógyszertár készletében  lévő
      gyógyszerek közül az OGYI által közzétett, egyenértékűnek és  a
      terápia    során   egymással   helyettesíthetőnek    minősített
      készítmények   listáján   is   szereplő,   azonos   hatóanyagú,
      hatáserősségű és gyógyszerformájú készítményeket a  biztonságos
      és  gazdaságos  gyógyszer-  és  gyógyászatisegédeszköz-ellátás,
      valamint  a  gyógyszerforgalmazás általános szabályairól  szóló
      2006.  évi  XCVIII.  törvény  44. §-ának  (2)-(3)  bekezdésében
      foglaltak  szerint helyettesíti. Az Alkotmánybíróság megítélése
      szerint   azonban  a  jelenlegi  szabályozási  környezetben   a
      hatékony  gyógyszerrendelés követelménye  orvos  által  történő
      teljesítésének ellenőrzéséhez nem szükséges, hogy  az  érintett
      személy  betegségére  utaljanak a  vényen,  ez  a  gyógyszertár
      közbevetése  nélkül  is  megoldható.  A  BNO  kód  emellett   a
      társadalombiztosítási     támogatás     elszámolásához      sem
      elengedhetetlenül szükséges, hisz az hatékonyan  megvalósítható
      más  olyan kód alkalmazásával is, amely semmilyen formában  nem
      utal az érintett személy betegségére.

      A   fentieket  összefoglalva  megállapítható,  hogy  az  orvosi
      vényeken   a   BNO   kód,  mint  egészségügyi  személyes   adat
      feltüntetése    egyrészt   olyan   adatkezelő    (gyógyszerész)
      bevonásával  jár, akit e vonatkozásban törvény nem jogosít  fel
      adatkezelésre, másrészt az Eüak. 4. § (2) bekezdés g) pontjában
      meghatározott  cél  elérése  érdekében  a  vényen  a  BNO   kód
      feltüntetése nem elkerülhetetlenül szükséges.

      Erre  tekintettel  az Alkotmánybíróság az  ESzCsMr.  7.  §  (3)
      bekezdés  c) pontját — a szoros tárgyi összefüggés folytán  nem
      csupán   annak  az  indítványozó  által  megsemmisíteni  kívánt
      szövegrészét,  hanem annak egészét — pro futuro megsemmisítette
      azzal,  hogy  a  jogalkotónak  megfelelő  időt  biztosított   a
      hatályát vesztő rendelkezés alkotmányos újraszabályozására.

      Az  Alkotmánybíróság  következetes gyakorlata  szerint,  ha  az
      indítvánnyal  támadott jogszabályt vagy  annak  egy  részét  az
      Alkotmány valamely rendelkezésébe ütközőnek minősíti, és  ezért
      azt  megsemmisíti,  akkor  a további  alkotmányi  rendelkezések
      esetleges    sérelmét   a   már   megsemmisített    jogszabályi
      rendelkezéssel összefüggésben érdemben nem vizsgálja [legutóbb:
      154/2008.  (XII. 17.) AB határozat, MK 2008, 180. szám,  24079,
      24090.; 155/2008. (XII. 17.) AB határozat, MK 2008, 180.  szám,
      24097,   24112.].  Erre  tekintettel  az  Alkotmánybíróság   az
      ESzCsMr.  7.  §  (3) bekezdés c) pontja alkotmányellenességének
      vizsgálatát az Alkotmány 2. § (1) bekezdése alapján mellőzte.

      3.   A   BNO   kód   orvosi   vényen  történő   feltüntetésével
      összefüggésben  az  egyik  indítványozó  az  EüMr.  13.  §  (3)
      bekezdés  e)  pontja megsemmisítését is kérte  részben  formai,
      részben   tartalmi  alkotmányellenességre  hivatkozva.   Ez   a
      rendelkezés előírja, hogy a gyógyászati segédeszköz rendelésére
      szolgáló  vényen  fel  kell tüntetni a beteg  kórisméjének  BNO
      kódját.  Az EüMr. szabályozási tárgyköréből következően  ez  az
      előírás  csak a gyógyászati segédeszközök társadalombiztosítási
      támogatással történő rendelésére vonatkozik.

      Ez  a  rendelkezés az ESzCsMr. 7. § (3) bekezdés  c)  pontjának
      vizsgálata kapcsán kifejtett okokból szintén alkotmányellenes.

      Formai  szempontból a személyes adatok védelméhez  való  joggal
      összefüggésben  sérti az Alkotmány 8. § (2)  bekezdését,  mivel
      rendeleti  szinten  ír  elő  kötelező  adatkezelést.   Tartalmi
      szempontból   pedig   ellentétes  az  Alkotmány   59.   §   (1)
      bekezdésével,    mert    a   társadalombiztosítási    támogatás
      elszámolása,  illetve  a  gazdaságos  gyógyszer-,   gyógyászati
      segédeszköz-   és   gyógyászati  ellátás  rendelési   szabályai
      betartásának   a   vizsgálata  céljából  nem  elengedhetetlenül
      szükséges a BNO kódnak a gyógyászati segédeszközt kiadó személy
      által történő kezelése.

      Az   Alkotmánybíróság  ezért  e  rendelkezést  az   ártámogatás
      elszámolásához  használt  elektronikus  rendszer  módosításához
      szükséges  idő  biztosításával  a  rendelkező  részben  foglalt
      nappal megsemmisítette.

      4.   Egy   indítványozó   szerint   a   Betegségek   Nemzetközi
      Osztályozása    X.   Revíziója   bevezetéséről    szóló    NMr.
      alkotmányellenes.  Külön  indokolást  az  NMr.   megsemmisítése
      vonatkozásában nem terjesztett elő, indítványából az derül  ki,
      hogy   a   BNO  kód  használatával  összefüggésben  tekinti   e
      rendeletet   is  a  személyes  adatok  védelméhez  való   jogot
      sértőnek.

      Az  NMr.  arról  rendelkezik, hogy amennyiben külön  jogszabály
      alapján  a  betegségeket kódjelekkel fel kell tünteti  valamely
      dokumentáción      vagy     adatszolgáltatási     kötelezettség
      teljesítésénél, akkor a Betegségek Nemzetközi Osztályozása  IX.
      Revíziója  helyett  az ENSZ Egészségügyi Világszervezete  által
      közzétett  Betegségek  és az egészséggel kapcsolatos  problémák
      nemzetközi statisztikai osztályozása, Tizedik Revízió  (BNO-10)
      alkalmazandó. Ez a szabályozás nem írja elő személyes,  illetve
      egészségügyi  adat  kezelését, csak arról  szól,  hogy  ha  más
      jogszabályok  erről rendelkeznek, akkor milyen kódjeleket  kell
      alkalmazni.  A  szabályozás tárgya teljesen technikai  jellegű,
      alapvető  jogot  sem  közvetlenül, sem közvetetten  nem  érint.
      Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság megállapította, hogy
      az  NMr. az Alkotmány 59. § (1) bekezdésével érdemi alkotmányos
      összefüggésbe nem hozható. Az Alkotmánybíróság gyakorlatában az
      érdemi  alkotmányjogi  összefüggés az indítvány  elutasításához
      vezet  [985/B/1991.  AB  határozat, ABH  1991,  652,  653-654.;
      19/2004. AB határozat, ABH 2004, 312, 343.; 72/2006. (XII. 15.)
      AB  határozat,  ABH  2006, 819, 843.;  42/2008.  (IV.  17.)  AB
      határozat,  ABK  2008.  április,  456,  471.],  ezért  az  NMr.
      alkotmányellenességének  megállapítására  és   megsemmisítésére
      irányuló indítványt elutasította.

      5.  Az egyik indítványozó kezdeményezte a 76/2004. (VIII.  19.)
      ESzCsM   rendelet  alkotmányellenességének  megállapítását   és
      megsemmisítését is, utóbb azonban indítványát ebben a  részében
      visszavonta.  Erre tekintettel az Alkotmánybíróság  az  Ügyrend
      31. § d) pontja alapján az eljárást megszüntette.

      A   határozat   Magyar   Közlönyben  történő   közzététele   az
      Alkotmánybíróságról  szóló 1989. évi XXXII.  törvény  41.  §-án
      alapul.
                              Dr. Paczolay Péter
                          az Alkotmánybíróság elnöke

                   Dr. Balogh Elemér    Dr. Bragyova András
                   alkotmánybíró              alkotmánybíró

                   Dr. Holló András         Dr. Kiss László
                   alkotmánybíró              alkotmánybíró

                   Dr. Kovács Péter  Dr. Lenkovics Barnabás
                   alkotmánybíró              alkotmánybíró

                   Dr. Lévay Miklós     Dr. Trócsányi László
                   alkotmánybíró        előadó alkotmánybíró
        Dr. Kovács Péter alkotmánybíró párhuzamos indokolása

        A  határozatnak az indítványokat elutasító döntésével és  annak
        indokolásával,   valamint  az  emberi   felhasználásra   kerülő
        gyógyszerek rendeléséről és kiadásáról szóló 44/2004. (IV. 28.)
        ESzCsM  rendelet  7.  §  (3)  bekezdésének  c)  pontja   és   a
        gyógyászati   segédeszközök  társadalombiztosítási  támogatásba
        történő   befogadásáról,  támogatással  történő   rendeléséről,
        forgalmazásáról, javításáról és kölcsönzéséről  szóló  14/2007.
        (III.   14.)  EüM  rendelet  13.  §  (3)  bekezdés  e)   pontja
        alkotmányellenességének    megállapításával     és     jövőbeni
        megsemmisítésével     egyetértek,    az     alkotmányellenesség
        megállapítását  azonban  kizárólag  formai  szempontból  tartom
        megalapozottnak.

        Ahogyan  arra a határozat is hivatkozik: az Alkotmánybíróságnak
        a   működése  kezdetétől  következetes  gyakorlata,   hogy   az
        Alkotmány  59.  §-a szerinti magántitok és a  személyes  adatok
        védelméhez  való  jog  nem  abszolút jog,  törvény  kivételesen
        elrendelheti  annak kötelező kiszolgáltatását, és  elrendelheti
        felhasználásának módját is [2/1990. (II. 18.) AB határozat, ABH
        1990, 18, 20.]. Az alapjogok korlátozásának vizsgálata során az
        Alkotmánybíróság  mindenkor az adott korlátozás  szükségességét
        és  arányosságát vizsgálja [20/1990. (X. 4.) AB határozat,  ABH
        1990,  69,  71.].  Ez  utóbb hivatkozott 20/1990.  (X.  4.)  AB
        határozatában az Alkotmánybíróság arra is rámutatott, hogy „[a]
        törvényhozó  a korlátozás során köteles az adott cél  elérésére
        alkalmas  legenyhébb eszközt kiválasztani.” Az alapjog  sérelme
        állapítható  meg, ha az alkalmazott korlátozás a cél  elérésére
        alkalmatlan  [ABH 1990, 69, 71. továbbá: 7/1991. (II.  28.)  AB
        határozat, ABH 1991, 22, 25.].

        Álláspontom   szerint  az  ún.  alapjogi  teszt  mércéjének   a
        sérelmezett  rendelkezések eleget tesznek. Ahogyan a  határozat
        is  megállapítja,  a  BNO kód ismerete  önmagában  valóban  nem
        elengedhetetlenül     szükséges    a    beteg     gyógyszertári
        kiszolgálásához  a  gyógyszerész által,  a  recept  alapján.  A
        felírt  gyógyszer  hiánya vagy anyagi okok miatti  helyettesítő
        gyógyszer  megállapítását és kiszolgáltatását a gyógyszerész  a
        receptre  írt gyógyszer komponensei, dózisa alapján a  BNO  kód
        nélkül is el tudja végezni.

        A  BNO  kód feltüntetésének alkotmányossági szempontú  elemzése
        során azonban én — a magam részéről — a szükségesség/arányosság
        tesztjének alkalmazása során a határozatban foglaltakhoz képest
        nagyobb    jelentőséget   tulajdonítok   annak   a   társadalmi
        hasznosságnak,   hogy   ily   módon   jobban   érzékelhetők   a
        magyarországi gyógyszerrendelés bizonyos anomáliái, ideértve  a
        megmagyarázhatatlan, földrajzilag ugyan észlelhető, de  sem  az
        ottani  lakosság  száma, sem a betegségek  által  nem  indokolt
        kiugrásokat,   valamint  az  ugyanarra  a   betegsége   történő
        többszörös gyógyszerrendelést. A jelenlegi rendszerben az  OEP-
        hez   a   BNO   kód  feltüntetése  segítségével,  az  államilag
        támogatott  gyógyszerek  költségvetési  (társadalombiztosítási)
        támogatásához  szükséges  döntések megalapozásához  a  BNO  kód
        révén  befutó információk — megítélésem szerint — társadalmilag
        hasznosak,   fontos  elemét  tudják  képezni  az  államnak   az
        egészségügyi   ellátás   megszervezésében   végzett   feladatai
        megtervezésének.

        Mivel a kiállított receptek egy részét, ilyen-olyan okokból nem
        váltják ki, ezért a kiváltó hely bekapcsolása a rendszerbe  nem
        kettőzi  meg  azt  az  információt, amihez  az  OEP  az  orvosi
        receptkiállításnak   a  saját  információs   rendszerébe   való
        beépítése  révén  jut.  Szintúgy  van  jelentősége  a  területi
        gyógyszerfogyasztás mérésének a BNO kód segítségével.

        A  BNO  kód  feltüntetése segít abban is,  hogy  az  illegális,
        illetve  patikán  kívüli  gyógyszerkereskedelem  magyarországi,
        illetve   vélhetőleg  határokat  átlépő  vetületeivel  szembeni
        fellépéshez szükséges, pontosabb adatok álljanak rendelkezésre,
        érzékelhetők legyenek a többes rendelések, a valójában  egymást
        kizáró betegségekre vonatkozó párhuzamos gyógyszerrendelések.

        Tény  az,  ahogyan  arra a határozat is  rámutat,  hogy  a  nem
        támogatott  gyógyszerek esetében is szerepel a BNO  kód,  ezért
        meg  kell  vizsgálni  azt is, hogy ezek  esetében  van-e  kellő
        alkotmányos   indok   a   szükségesség/arányosság    tesztjének
        koordinátáiban.

        A   BNO  kód  megkönnyíti  a  gyógyszerész  számára  a  nehezen
        olvasható,  esetleg pontatlanul kitöltött recept  ellenőrzését,
        így  tehát  egy  meglevő biztonsági szűrő  segédeszközeként  is
        szolgál,  és  ennek  révén  éppen,  hogy  el  tudja  kerülni  a
        gyógyszerész  a  magára  a  betegségre,  mások  előtt   történő
        rákérdezést.

        A  gyógyszerészt  ugyanúgy terheli titoktartási  kötelezettség,
        mint  az orvost, és a felírt gyógyszerek kiszolgáltatása  során
        bizonyos gyógyszerek esetében, akár van BNO kód, akár nincs,  a
        gyógyszerész  számára világos, hogy milyen betegségben  szenved
        az,  akinek  a  nevére  kiállított recept  szól.  Az  inzulinra
        szoruló  beteg cukorbeteg, a sztómazsákot saját nevére  kiváltó
        személy  esetében világos, hogy milyen bélműtéten esett  át,  a
        „felnőttpelenkát” inkontinencia esetében kell használni, stb.

        Így   tehát   a  gyógyszereket,  egyes  segédeszközöket   kiadó
        gyógyszerész  a recept mögötti betegséggel, fogyatékossággal  a
        tipikus esetek egy részében óhatatlanul tisztában van,  és  kis
        településeken, ahol csak egy gyógyszertár és egy orvos van, ott
        a  gyógyszerész  csaknem ugyanúgy látja  a  lakosság  egészségi
        állapotának  alakulását, mint az orvos.  Ezt  a  határozat  sem
        vitatja.

        Így  tehát  a  kérdés valójában az, hogy megfelelő biztosítékok
        vannak-e beépítve a jelenlegi rendszerbe — az adatkezelést és a
        deontológiát   illetően   —  abban  a   tekintetben,   hogy   a
        betegségekre  vonatkozó adatok ne kerüljenek ki a  rendszerből,
        ne  jussanak  illetéktelenek  kezébe,  ne  válhasson  az  egyén
        gyógyszerügynökségek   közvetlen   célpontjává,   ne   jussanak
        betegségéről   információk  azokhoz,  akik  ennek   ismeretében
        igazítani   tudnák   magatartásukat,   üzletpolitikájukat,   és
        egyáltalán   azokhoz,  akinek  semmi  köze  sincs   az   illető
        magánszférájához, ideértve a gyógyszertárban tartózkodó  többi,
        a saját receptjét kiváltó személyt.

        Problémát tehát nem az jelent, ha a gyógyszerész adatkezelőként
        bevonásra  kerül  a rendszerbe, hanem az, hogy mindez  elegendő
        biztosítékkal   övezve   történik-e?   A   jelenlegi   rendszer
        megítélésem szerint ezeket a biztosítékokat szolgáltatja,  azaz
        nemcsak   a  szükségesség,  de  az  arányosság  kritériuma   is
        teljesül.

        Budapest, 2009. március 16.
                                                       Dr. Kovács Péter
                                                          alkotmánybíró
        A párhuzamos indokoláshoz csatlakozom:
                                                      Dr. Balogh Elemér
                                                          alkotmánybíró

        .
        English:
        .
        Petition filed:
        .
        .
        Number of the Decision:
        .
        29/2009. (III. 20.)
        Date of the decision:
        .
        03/16/2009
        .
        .