A döntés szövege:
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos
vizsgálatára és mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség
megállapítására irányuló indítványok tárgyában meghozta a
következő
határozatot:
1. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a külföldi
szolgálatba vezényeltekkel kapcsolatos személyügyi feladatokról
és jogállásuk egyes kérdéseiről szóló 26/2002. (IV. 12.) HM
rendelet 10. § (3) bekezdése alkotmányellenes, ezért azt 2009.
december 31. napjával megsemmisíti.
2. Az Alkotmánybíróság a Magyar Honvédség hivatásos és
szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi
XCV. törvény 91. § (2) bekezdése, 91. § (3) bekezdésében a
„vagy éves” szövegrész, 91. § (4)-(5) bekezdése, 92. § (3)
bekezdése, 93. § (4), (6)-(7) bekezdése, 94. § (1) bekezdésének
második mondata, (2) és (4) bekezdése alkotmányellenességének
megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt
elutasítja.
3. Az Alkotmánybíróság a katonák illetményéről és
illetményjellegű juttatásairól, valamint a közalkalmazottak
jutalmazásáról szóló 3/2002. (I. 25.) HM rendelet 26. § (3)
bekezdésében és 31. § (3) bekezdésében a „túlszolgálati díjra
(a szabadidőben történő megváltást is ideértve)” szövegrész,
valamint a külföldi szolgálatba vezényeltekkel kapcsolatos
személyügyi feladatokról és jogállásuk egyes kérdéseiről szóló
26/2002. (IV. 12.) HM rendelet 10. § (4) bekezdés második
mondata alkotmányellenességének megállapítására és
megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.
4. Az Alkotmánybíróság a Magyar Honvédség hivatásos és
szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi
XCV. törvény 2004. július 31. napjáig hatályos 91. § (5)
bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és
megsemmisítésére, illetve e rendelkezéssel összefüggésben
mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására
irányuló indítvány tárgyában az eljárást megszünteti.
Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben
közzéteszi.
Indokolás
I.
A Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú
katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény (a
továbbiakban: Hjt.), a katonák illetményéről és
illetményjellegű juttatásairól, valamint a közalkalmazottak
jutalmazásáról szóló 3/2002. (I. 25.) HM rendelet (a
továbbiakban: R1.), illetve a külföldi szolgálatba
vezényeltekkel kapcsolatos személyügyi feladatokról és
jogállásuk egyes kérdéseiről szóló 26/2002. (IV. 12.) HM
rendelet (a továbbiakban: R2.) egyes rendelkezései
alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére
irányuló indítványok érkeztek az Alkotmánybírósághoz azonos
indítványozótól. Az Alkotmánybíróság az indítványokat az
Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak
közzétételéről szóló, többször módosított és egységes
szerkezetbe foglalt 2/2009. (I. 12.) Tü. határozat (ABK 2009.
január, 3.; a továbbiakban: Ügyrend) 28. § (1) bekezdése
alapján — tárgyi azonosságukra figyelemmel — egyesítette, és
egy eljárásban bírálta el.
1. Az első (2004-ben kelt) indítványban az indítványozó a Hjt.
91. § (5) bekezdése, 92. § (3) bekezdése, 94. § (4) bekezdése,
valamint az R2. 10. § (3) és (4) bekezdése
alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését
kérte.
1.1. Álláspontja szerint alkotmánysértő a Hjt. 91. § (5)
bekezdése, mely szerint a külszolgálatot teljesítő katonának,
ha hazai illetménye mellett más juttatásban is részesül, a
szolgálatteljesítési idejét a külszolgálat időtartamára a Hjt.
rendelkezéseitől eltérően is meg lehet állapítani. A
szolgálatteljesítés ideje, azaz a munkaidő szabályozása
alapvető jogot és kötelezettséget érint, miközben a kifogásolt
rendelkezés úgy enged eltérést a törvényi szabályoktól, hogy
annak kereteit (felső határát) nem rögzíti. Mindezekre
tekintettel e rendelkezés — figyelemmel a jogalkotásról szóló
1987. évi XI. törvény 15. §-ára — sérti a jogbiztonság elvét és
az Alkotmány 70/B. § (4) bekezdésében rögzített pihenéshez való
jogot. Arra az esetre, ha az Alkotmánybíróság nem állapítaná
meg a Hjt. 91. § (5) bekezdésének alkotmányellenességét,
mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására
irányuló kérelmet is előterjesztett, mivel — a Hjt. 287. § (2)
bekezdés i) pontja alapján — a honvédelemért felelős miniszter
nem alkotta meg a külszolgálatot teljesítők
szolgálatteljesítési idejének végrehajtási szabályait.
1.2. Az indítványozó a Hjt. 92. § (3) bekezdésének
megsemmisítését az Alkotmány 70/B. § (2) és (3) bekezdése
alapján kérte. Ezen bekezdés első és második mondata szerint a
24 órás őr- és ügyeleti szolgálat után egy nap pihenőidőt, a
pihenőnapon és munkaszüneti napon teljesített szolgálat után
ezen túlmenően még egy szabadnapot kell biztosítani. Az
indítványozó szerint, tekintettel arra, hogy ez a szabály
beleilleszkedik a heti 40 órás munkaidő rendszerébe, ha valaki
24 órás szolgálatot teljesít, akkor a munkaideje 8 órával megnő
további ellenszolgáltatás nélkül. Az indítványozó
diszkriminatívnak tekinti a szabályozást más munkavállalókhoz
és más közszolgálatot ellátókhoz, így különösen a rendvédelmi
szervek tagjaihoz képest. Az őr- és ügyeleti szolgálatok
gyakori teljesítése esetén sérül a pihenéshez való jog is.
Ugyanezen bekezdés harmadik és negyedik mondata értelmében a
legalább 24 órás lakáson kívül teljesített készenléti szolgálat
első 24 órája után egy nap, ezentúl 48 óránként további egy-egy
nap szabadnapot, ha pedig a készenlét legalább egy napja pihenő-
vagy munkaszüneti napra esik, azért még egy szabadnapot kell
biztosítani. E szabály az indítványozó szerint a fent
ismertetett okok miatt alkotmányellenes, mivel nem felel meg az
alapjog-korlátozással kapcsolatos szükségesség-arányosság
követelményének, még akkor sem, ha a hivatásos katonai
szolgálat fokozott odaadást és önfeláldozást kíván. Ugyanezen
okokból alkotmányellenes a Hjt. 92. § (3) bekezdésének utolsó
mondata, mely szerint a külföldi szolgálatot ellátó katona
részére a külföldi szolgálati helyen teljesített 24 órás őr- és
ügyeleti szolgálat után egy nap pihenőnapot kell biztosítani,
készenléti szolgálat után viszont sem pihenőidő, sem szabadnap
nem jár. A szigorú korlátozást azokra az esetekre kellene
szűkíteni, ahol a pihenőidő csökkentése valóban
elkerülhetetlenül és kényszerítő okból szükséges.
1.3. Az indítványozó kérte annak megállapítását is, hogy
alkotmányellenes a Hjt. 94. § (4) bekezdése, mely szerint nem
minősül túlszolgálatnak a nemzetközi szerződés alapján
feladatot más ország területén ellátó katona heti
tevékenységének 40 óra időtartamot meghaladó része, feltéve, ha
azért a hazai illetményen túl külön díjazást kap. E rendelkezés
azáltal, hogy a túlszolgálat köréből kivonja a külföldi
szolgálatot, elvonja annak lehetőségét, hogy a
többletszolgálatért pihenőidőben részesüljön a katona. Ez pedig
a pihenéshez való jogot kellő indok nélkül korlátozza.
1.4. Az indítványozó kérte az R2. 10. § (3) és (4) bekezdésének
megsemmisítését. A kifogásolt rendelkezések a Hjt. vonatkozó
rendelkezéseitől eltérő módon szabályozzák a műveleti területen
külszolgálatot teljesítők pihenőidejét, melyre azonban —
figyelemmel a Hjt. 91. § (5) bekezdésére — nincs felhatalmazás.
Az a szabály, mely a Hjt.-hez képest lerövidíti a pihenőidőt,
ellentétes a Hjt. 92. § (3) bekezdésével és 93. § (5)
bekezdésével, ezért sérti az Alkotmány 37. § (3) bekezdését.
2. A másik (2007-ben kelt) indítványban az indítványozó a Hjt.
91. § (2) bekezdése, (3) bekezdésében a „vagy éves” szövegrész,
a (4) és (5) bekezdése, a 92. § (3) bekezdése, a 93. § (4), (6)
és (7) bekezdése, a 94. § (1) bekezdésének második mondata és
(2) bekezdésében az „amely a miniszter által kiadott
rendelkezésben további 50%-kal növelhető” szövegrész, illetve
az R1. 26. § (3) bekezdésében a „túlszolgálati díjra (a
szabadidőben történő megváltást is ideértve)” szövegrész,
továbbá az R2. 10. § (3) bekezdése és (4) bekezdésében a
második mondat alkotmányellenességének megállapítását és
megsemmisítését kérte.
Az indítvány alapjaként elsődlegesen az Európai Parlament és a
Tanács 2003/88/EK irányelvét jelölte meg (2003. november 4.) a
munkaidő-szervezés egyes szempontjairól (a továbbiakban:
Irányelv). Kifejtette, hogy csupán amiatt, hogy a fent említett
hazai jogszabályok az Irányelvbe ütköznek, az
Alkotmánybíróságnak nincs hatásköre azok megsemmisítésére,
azonban ezen rendelkezések Alkotmányban foglalt alapjogokat is
sértenek, ezért hatásköre van az Alkotmánybíróságnak az
alkotmányellenesség megállapítására.
Az Alkotmánybíróság felhívását követően az indítványozó
indítványát módosította, és a kifogásolt jogszabályhelyeknek az
Irányelvvel való összevetését mellőzte. Az Alkotmánybíróság a
vizsgálatot a módosított indítvány tartalmának megfelelően
folytatta le.
2.1. A Hjt. 91. § (1) bekezdése rögzíti, hogy a
szolgálatteljesítési idő heti 40 óra. A Hjt. 94. § (1)
bekezdése ehhez képest meghatározza, mi minősül
túlszolgálatnak, az erre vonatkozó további szabályokat a 94. §
(2)-(4) bekezdései, illetve 95. §-a tartalmazza. A 94. § (1)
bekezdésének második mondata értelmében viszont nem minősül
túlszolgálatnak az ügyeleti, őr- és készenléti szolgálat,
valamint a gyakorlaton való részvétel. A szabályok
összevetéséből megállapíthatóan a szolgálatteljesítés e formái
sem munkaidőnek, sem rendkívüli munkavégzésnek nem minősülnek.
A Hjt. 92. § (3) bekezdése ugyanakkor rendezi, hogy az
ügyeleti, őr- és készenléti szolgálat után mennyi pihenőidő
jár, a 93. § (7) bekezdése pedig az éves kiképzési tervekben
szereplő gyakorlatok vonatkozásában rögzíti a pihenőidőt. Az
indítványozó szerint amiatt, hogy az érintett esetek nem
számítanak bele a rendes munkaidőbe, és túlszolgálatnak sem
tekinthetők, valamint a pihenőidő szabályozása nem kielégítő,
sérül az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdése, 70/B. § (3) és (4)
bekezdése, valamint 70/D. §-a, ezért kérte a Hjt. 92. § (3)
bekezdése, 93. § (7) bekezdése és 94. § (1) bekezdés második
mondata alkotmányellenességének megállapítását és
megsemmisítését.
2.2. Az R1. 26. § (3) bekezdése értelmében a készenléti
pótlékban részesülő a készenléti szolgálat ideje alatt nem
jogosult túlszolgálati díjra, ideértve a szabadidőben történő
megváltást is. Hasonló szabályt tartalmaz az R1. 31. § (3)
bekezdése. Az indítványozó szerint e rendelkezések a 2.1.
pontban kifejtettekkel összhangban alkotmányellenesek, ezért a
megjelölt bekezdésekben kérte a „túlszolgálati díjra (a
szabadidőben történő megváltást is ideértve)” szövegrészek
megsemmisítését.
2.3. A Hjt. 91. § (2) bekezdése értelmében a külön
jogszabályban meghatározott készenléti jellegű beosztásokban
heti 40 óránál hosszabb, de 54 órát meg nem haladó
szolgálatteljesítési idő állapítható meg. A hivatásos és
szerződéses katonai szolgálat létesítéséről, módosításáról,
megszüntetéséről, tartalmáról, valamint az integrált
személyügyi igazgatás és egységes nyilvántartás rendjéről szóló
10/2002. (III. 5.) HM rendelet (a továbbiakban: R3.) 44/A. §
(1) bekezdése alapján az a beosztás minősül készenléti jellegű
beosztásnak, amelyet 12/24, 12/48, 24/48 vagy 24/72 órás
váltásos munkarendben kell ellátni. Az indítványozó szerint a
váltásos munkarendben történő munkavégzés önmagában semmilyen
összefüggésben nincs a munkavégzés készenléti jellegével, s e
fogalomhasználat eleve megtévesztő, visszaélésre ad módot.
Bármely beosztás változatlan munkavégzés mellett váltásos
munkarendűvé szervezhető át, ezáltal pedig a heti munkaidő
automatikusan heti 54 órára emelhető. Emellett az indítványozó
szerint a készenléti jellegű munkavégzés is rendes
munkavégzésnek minősül, ezért az ilyen beosztáshoz nem lehet a
munkaidő, illetve a pihenőidő hosszát más beosztásokhoz képest
hátrányosan meghatározni. A Hjt. 91. § (2) bekezdése ezért
sérti az Alkotmánynak a diszkrimináció tilalmára vonatkozó
70/A. § (1) bekezdését a 70/B. § (3) és (4) bekezdésében
szabályozott alapjogok tekintetében, illetve önmagában is sérti
a pihenéshez való jogot és a végzett munka mennyiségének és
minőségének megfelelő jövedelemhez való jogot.
2.4. Az indítványozó szerint a Hjt. 91. § (3) bekezdésében a
„vagy éves” szövegrész és a 91. § (4) bekezdése ellentétes az
Alkotmány 70/B. § (4) bekezdésében foglalt pihenéshez való
joggal, illetve a 70/D. §-ban szabályozott lehető legmagasabb
testi és lelki egészséghez való joggal. A kifogásolt
jogszabályhelyek ugyanis lehetővé teszik, hogy a
szolgálatteljesítési időt többheti, havi vagy éves keretben, a
folyamatos ügyeleti szolgálat ellátására szervezett, valamint a
készenléti jellegű beosztásokban több havi vagy éves keretben
határozzák meg. Az éves munkaidőkeret az indítványozó szerint
túlságosan tág, s ezáltal a katonának bizonyos időszakokban
huzamosabb időn át az átlagosnál jóval többet kell dolgoznia.
Úgyszintén hosszú lehet a pontosan meg nem határozott többhavi
keret.
2.5. A Hjt. 91. § (5) bekezdése lehetővé teszi, hogy a
szolgálati viszonyt első alkalommal létesítők 14 hetet meg nem
haladó alapkiképzésének időszakában, illetve az önkéntes
tartalékos katonák esetében a szolgálatteljesítési időt a Hjt.
rendelkezéseitől eltérően határozzák meg, ám az ebben az
esetben is legfeljebb 60 óra lehet. Az indítványozó szerint,
mivel a hosszú ideig tartó kiképzés legfeljebb napi 8 óra
pihenőidő mellett nem viselhető el, nagyban megnő a balesetek
veszélye, s ezzel sérül a pihenéshez és lehető legmagasabb
szintű testi és lelki egészséghez való jog.
2.6. A Hjt. 93. § (4) bekezdése alapján az állomány tagját a
napi szolgálati tevékenység befejezése és a másnapi
szolgálatteljesítés megkezdése között legalább 8 óra pihenőidő
illeti meg. Az indítványozó szerint ez — mivel túlságosan rövid
— sérti a pihenéshez való jogot, valamint a lehető legmagasabb
szintű testi és lelki egészséghez való jogot.
2.7. A Hjt. 93. § (6) bekezdése szerint a pihenőnap a
szolgálati elfoglaltság miatt havonta összevontan is kiadható.
Az indítványozó — korábbi érveivel összhangban — arra
hivatkozott, hogy rendkívüli esetben e rendelkezés alkalmazása
indokolt, ám általánosságban, amikor ezt rendkívüli körülmény
nem támasztja alá, nem. Szinte bármikor lehetővé teszi ugyanis
a kifogásolt szabály, hogy a katonát egymást követő húsz nap
szolgálatteljesítésre kötelezzék. Mindez az indítványozó
szerint sérti a pihenéshez való jogot.
2.8. A 94. § (2) bekezdése lehetővé teszi, hogy az elrendelhető
túlszolgálat Hjt. által meghatározott 300 óra/naptári év
maximumát a miniszter további 50%-kal növelje. Az indítványozó
szerint ez — figyelemmel az R1. 65/A. §-ában foglalt
rendelkezésre, mely szerint naptári évenként a teljesíthető
túlszolgálat felső határa 450 óra — ellentétes az Alkotmány
70/B. § (4) bekezdésével és 70/D. §-ával.
2.9. A Hjt. 95/A. §-a értelmében külföldi szolgálat esetén, ha
az állomány tagja a hazai illetménye mellett más juttatásban
(külföldi napidíj, devizaellátmány, stb.) is részesül, a
külszolgálata időtartamára a 91-93. §-okban, a 94. § (2)
bekezdésében, valamint a 95. §-ban foglaltaktól jogszabályban
el lehet térni. Az indítványozó ezzel összefüggésben támadta az
R2. 10. § (3) bekezdését és (4) bekezdésének második mondatát.
Eszerint műveleti területen teljesített külföldi szolgálat
alatt őr-, járőr- ügyeleti, készenléti szolgálat idejét,
illetve más szolgálatteljesítési időket és ezen szolgálatok
utáni pihenőidőt a Hjt. 91. § (5) bekezdésére figyelemmel a
Hjt. rendelkezéseitől eltérően is meg lehet állapítani. A
pihenőidő azonban nem lehet kevesebb az adott misszióra
vonatkozó műveleti utasításban, nemzetközi szerződésben vagy
más nemzetközi előírásokban foglalt, de legalább napi 8 órás
időtartamnál.
Az indítványozó szerint e rendeleti szabályozás ellentétben áll
a Hjt. 95/A. §-ával, mely a Hjt. vonatkozó szabályaitól csak
jogszabályban enged eltérést, míg az R2. 10. § (3) bekezdése a
jogszabályban való eltérésre nem utal, így tulajdonképpen a
parancsnokot hatalmazza fel a törvénytől való eltérésre. Ez az
Alkotmány 37. § (3) bekezdésében foglalt előírásba ütközik,
mely szerint a kormány tagjának rendelete törvénnyel nem lehet
ellentétes. Az indítványozó szerint „[a] katonák
szolgálatteljesítési és pihenőidejének rendezése alapvető
jogokat érint, ezért ezt teljes körűen törvényben, de
legalábbis jogszabályban kell szabályozni, a parancsnokok
számára a körbe nem határolt »eltérés« lehetővé tétele ezekben
a fontos kérdésekben sérti az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében
foglalt jogállami követelményt”, illetve a jogszabályi szintű
szabályozás hiányában az Alkotmány 8. § (2) bekezdését. A 10. §
(3) bekezdése tartalmilag is alkotmányellenes: sérti a
pihenéshez és az egészséghez való jogot, mert önmagában a
külföldi műveleti területen való szolgálatteljesítés nem
indokolja a pihenés drasztikus korlátozását, valójában inkább
takarékossági intézkedésről van szó.
2.10. Az R2. 10. § (4) bekezdésének második mondata az
indítványozó szerint szintén ellentétben áll az Alkotmány 70/D.
§-ával és 70/B. § (4) bekezdésével. A 10. § (4) bekezdése
értelmében a külföldi szolgálatot teljesítőknek is kötelező
legalább heti egy pihenőnapot biztosítani. A második mondata
szerint azonban ettől eltérni műveleti területen történő
szolgálat teljesítésekor a műveleti utasításban előírt
szolgálatoknak a váltási, az állomány részleges távollétével
vagy fel nem készítettségével járó időszakban történő
biztosítása, illetve a készenléti vagy más minősített
időszakban történő szolgálatteljesítés esetén lehet. Ez pedig
lehetővé teszi azt is, hogy akár a külszolgálat teljes ideje
alatt elmaradjon a heti pihenőnap kiadása.
Az Alkotmánybíróság beszerezte a honvédelmi, valamint az
igazságügyi és rendészeti miniszter véleményét.
II.
1. Az Alkotmány indítvánnyal érintett rendelkezései:
„2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus
jogállam.”
„8. § (2) A Magyar Köztársaságban az alapvető jogokra és
kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg,
alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja.”
„37. § (3) A Kormány tagjai törvényben vagy kormányrendeletben
kapott felhatalmazás alapján feladatkörükben eljárva rendeletet
adnak ki, amelyek törvénnyel és kormányrendelettel nem lehetnek
ellentétesek. A rendeleteket a hivatalos lapban ki kell
hirdetni.”
„70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén
tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az
állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen
faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény,
nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy
egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.”
„70/B. § (2) Az egyenlő munkáért mindenkinek, bármilyen
megkülönböztetés nélkül, egyenlő bérhez van joga.
(3) Minden dolgozónak joga van olyan jövedelemhez, amely
megfelel végzett munkája mennyiségének és minőségének.
(4) Mindenkinek joga van a pihenéshez, a szabadidőhöz és a
rendszeres fizetett szabadsághoz.”
„70/D. § (1) A Magyar Köztársaság területén élőknek joguk van a
lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez.
(2) Ezt a jogot a Magyar Köztársaság a munkavédelem, az
egészségügyi intézmények és az orvosi ellátás megszervezésével,
a rendszeres testedzés biztosításával, valamint az épített és a
természetes környezet védelmével valósítja meg.”
2. A Hjt.-nek 2004. július 31-ig hatályos rendelkezése:
„91. § (5) Az állomány külszolgálatot teljesítő tagjának, ha a
hazai illetménye mellett más juttatásban (külföldi napidíj,
devizaellátmány stb.) is részesül, a szolgálatteljesítési
idejét a külszolgálat időtartamára e törvény rendelkezéseitől
eltérően is meg lehet állapítani.”
A Hjt.-nek az indítvány elbírálásakor hatályos rendelkezései:
„91. § (2) A külön jogszabályban meghatározott készenléti
jellegű beosztásokban az (1) bekezdésben megállapított
időtartamnál hosszabb, de heti 54 órát meg nem haladó
szolgálatteljesítési idő állapítható meg.
(3) A szolgálatteljesítési idő — a heti szolgálatteljesítési
idő figyelembevételével a munkaköri leírásban rögzítetten —
többheti, havi vagy éves keretben is meghatározható.
(4) A folyamatos ügyeleti szolgálat ellátására szervezett,
valamint a készenléti jellegű beosztásokban a
szolgálatteljesítési időt a (2) bekezdésben meghatározott heti
szolgálatteljesítési időtartam figyelembevételével több havi
vagy éves keretben is meg lehet határozni.
(5) A szolgálati viszonyt első alkalommal létesítők 14 hetet
meg nem haladó alapkiképzésének időszakában, valamint az
önkéntes tartalékos katonák esetében a szolgálatteljesítési idő
e törvény rendelkezéseitől eltérően is megállapítható, azonban
ebben az esetben is legfeljebb heti 60 óra lehet. Ezalatt az
időszak alatt azonban a pihenőidő nem lehet kevesebb nyolc óra
időtartamnál és hetente legalább egy pihenőnapot ki kell adni.”
„92. § (3) A 24 órás őr- és ügyeleti szolgálat után egy nap
pihenőidőt, a pihenőnapon és a munkaszüneti napon teljesített
szolgálat után ezen túlmenően még egy szabadnapot kell
biztosítani. A legalább 24 órás lakáson kívül teljesített
készenléti szolgálat első 24 órája után egy nap, ezen túl 48
óránként további egy-egy nap szabadnapot kell biztosítani.
Amennyiben a lakáson kívül töltött készenlét legalább egyik
napja pihenő- vagy munkaszüneti napra esik, azért még egy
szabadnapot kell biztosítani. Az állomány külföldi szolgálatot
ellátó tagjai részére a külföldi szolgálati helyen teljesített
24 órás őr- és ügyeleti szolgálat után egy nap pihenőidőt kell
biztosítani, készenléti szolgálat után viszont sem pihenőidő,
sem szabadnap nem jár.”
„93. § (4) Az állomány tagját a napi szolgálati tevékenység
befejezése és a másnapi szolgálatteljesítés megkezdése között
legalább 8 óra pihenőidő illeti meg, amelybe a lakásról a
szolgálati helyre és az onnan való visszautazás időtartama nem
számít bele.
(…)
(6) Az (5) bekezdéstől eltérően a pihenőnap — a fokozottan
veszélyes szolgálati beosztást kivéve — a szolgálati
elfoglaltság miatt havonta összevontan is kiadható, de legalább
1 pihenőnapnak ilyenkor is vasárnapra kell esnie.
(7) Amennyiben az éves kiképzési tervekben meghatározott
gyakorlat egyik napja vagy napjai pihenő- vagy munkaszüneti
napra esnek, azokat azonos számú szabadnappal kell
ellentételezni. A szabadnap kiadásánál a 92. § (4) bekezdésében
foglaltakat kell alkalmazni.”
„94. § (1) Ha a szolgálat érdeke vagy rendkívüli eset
megelőzése, illetőleg elhárítása, következményeinek
felszámolása, továbbá egyéb előre nem látható körülmény
bekövetkezése szükségessé teszi, az állomány tagja a 92. §-ban
meghatározott napi szolgálatteljesítési időn túl, valamint a
munkaszüneti és pihenőnapon, továbbá a szabadnapja és szabad
ideje alatt is kötelezhető arra, hogy szolgálatot teljesítsen
(túlszolgálat), illetőleg meghatározott ideig és helyen arra
készen álljon. Nem minősül túlszolgálatnak az ügyeleti, őr-,
készenléti szolgálat, valamint a gyakorlaton való részvétel.
(2) Az elrendelhető túlszolgálat tartama naptári évenként 300
óra, amely a miniszter által kiadott rendelkezésben további 50%-
kal növelhető.
(…)
(4) Nem minősül túlszolgálatnak a külföldi szolgálatot ellátó
személy más ország területén eltöltött heti tevékenységének 40
óra időtartamot meghaladó része, feltéve, ha azért a hazai
illetményen túl külön díjazás (külföldi napidíj,
devizaellátmány stb.) jár.”
3. Az R1. támadott rendelkezései:
„26. § (3) A készenléti pótlékban részesülő a készenléti
szolgálat alatt túlszolgálati díjra (a szabadidőben történő
megváltást is ideértve), készenléti és ügyeleti díjra,
illetőleg gyakorlati pótlékra nem jogosult.”
„31. § (3) A gyakorlati pótlékban részesülő a gyakorlat alatt
túlszolgálati díjra (a szabadidőben történő megváltást is
ideértve), készenléti pótlékra, ügyeleti és készenléti díjra
nem jogosult.”
4. Az R2. támadott rendelkezései:
„10. § (3) A Hjt. 2. § (33) bekezdése szerinti műveleti
területen teljesített külföldi szolgálat alatti őr, járőr
ügyeleti, készenléti szolgálat idejét, más szolgálatteljesítési
időket és ezen szolgálatok után a pihenőidőt a Hjt. 91. § (5)
bekezdésére figyelemmel a Hjt. rendelkezéseitől eltérően is meg
lehet állapítani, de a pihenőidő nem lehet kevesebb az adott
misszióra vonatkozó műveleti utasításban, nemzetközi
szerződésben vagy más nemzetközi előírásokban foglalt, de
legalább nyolcórás időtartamnál.
(4) A külföldi szolgálatot teljesítőknek hetente legalább egy
pihenőnapot kötelezően ki kell adni. Ettől eltérni műveleti
területen történő szolgálat teljesítésekor a műveleti
utasításban előírt szolgálatoknak a váltási, az állomány
részleges távollétével vagy fel nem készítettségével járó
időszakban történő biztosítása, illetve a készenléti vagy más
minősített időszakban történő szolgálatteljesítés esetén
lehet.”
III.
Az indítvány részben megalapozott.
Az Alkotmánybíróság az indítványokban foglalt kérelmek
elbírálása céljából áttekintette a hivatásos és szerződéses
állományú, valamint az önkéntes tartalékos katonákra vonatkozó
átfogó szabályozást.
Történetileg a katonák szolgálati viszonyára vonatkozó
szabályokat is a fegyveres szervek hivatásos állományú
tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény
(a továbbiakban: Hszt.) tartalmazta, de utóbb, a Hjt.
megalkotásával ez önálló törvényi szabályozást nyert.
Megfigyelhető azonban — bizonyos értelemszerű különbségek
mellett is — a kétféle szolgálati viszony szabályozásának
hasonlósága, esetenként azonossága. Így azon alkotmánybírósági
határozatokban kifejtett megállapítások, melyek a Hszt. egyes
rendelkezései vizsgálata eredményeként születtek, adott esetben
megfelelőn irányadók a katonák szolgálati viszonyát rendező
szabályok alkotmányossági vizsgálata során is (pl. 630/B/2004.
AB határozat, ABH 2006, 1596.; 247/B/2000. AB határozat, ABK
2008. április, 571.). A Hjt. érintett rendelkezéseinek tartalma
szempontjából emellett jelentősége van a honvédelemről és a
Magyar Honvédségről szóló 2004. évi CV. törvényben (a
továbbiakban: Hvt.) foglalt rendelkezéseknek, figyelemmel a
Hjt. 1. § (5) bekezdésében található előírásra, mely szerint az
állomány kötelezettségeire és jogaira a Hjt.-ben
meghatározottakat a Hvt.-ben foglalt rendelkezésekkel együtt
kell alkalmazni.
Miként azt az Alkotmánybíróság a 42/2003. (IX. 19.) AB
határozatában is megállapította, a Hjt. hatálya alá tartozó
személyek — ugyanúgy, mint a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992.
évi XXII. törvény (a továbbiakban: Mt.), a köztisztviselők
jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény (a továbbiakban:
Ktv.) vagy a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi
XXXIII. törvény (a továbbiakban: Kjt.) hatálya alá tartozó
személyek — foglalkoztatottnak minősülnek, foglalkoztatási
jogviszonyban állnak. A versenyszektorba tartozó munkáltatók és
munkavállalók jogviszonyát szabályozó Mt., a közszolgálati
szférát szabályozó Ktv. és Kjt. a munka világának a
megváltozott társadalmi viszonyokhoz illeszkedő megújítása
keretében született. Ennek a törvényalkotási folyamatnak volt
része a Hszt., és része lett a Hjt. is. (ABH 2003, 453, 457.)
Valamennyi jogviszony közös jellemzője, hogy természetes
személyek munkaerejüket jövedelemszerzés érdekében
rendelkezésre bocsátják oly módon, hogy az őket
foglalkoztatókhoz képest tipikusan gyengébb, ezért különleges
jogi védelemre szoruló helyzetbe kerülnek. Valamennyi
jogviszonyban történő munkavégzés célja az anyagi lét munkával
történő biztosítása, s mint ilyen szorosan kapcsolódik az
Alkotmány 70/B. §-ában megfogalmazott munka és foglalkozás
szabad megválasztásához való alapjoghoz. A végzett munka
jellegére, körülményeire, s ennélfogva a munkát végzők és az
őket foglalkoztatók jogaira és kötelezettségeire tekintettel
ugyanakkor indokolt e jogviszonyok eltérő szabályozása. [Az
eltérő szabályozás azonban nem minden tekintetben indokolt, ezt
mindig a vizsgált rendelkezés vonatkozásában lehet elbírálni.
Így például az Alkotmánybíróság 42/2003. (IX. 19.) AB
határozatában az Mt., a Ktv. és a Kjt. hatálya alá tartozók
homogén csoportot képeztek a Hszt. és a Hjt. hatálya alá
tartozókkal a kártérítés összegének meghatározása
szempontjából.]
A Hjt. 3. § (2) bekezdése értelmében a szolgálati viszony az
állam és az állomány tagja között létrejött sajátos
közszolgálati jogviszony. Az állomány tagjai (legyenek akár
hivatásos katonák vagy a szerződéses állomány tagjai) a
köztisztviselőkhöz és a közalkalmazottakhoz hasonlóan
közszolgálatban állnak, ugyanakkor az általánoshoz képest, a
közszolgálat egyéb területeitől eltérően, szigorúbb függelmi
rendben és fegyelmezettséggel, fokozott pszichikai és fizikai
terheléssel, áldozatvállalással, veszélyes helyzetben az élet
kockáztatásával végzik feladataikat. Emellett a szolgálati
viszony létesítésének feltételeként önkéntesen lemondanak egyes
alkotmányos jogaik gyakorlásáról. [Hjt. 3. § (3) bekezdése]
Mindez életvitelbeli korlátozást jelent, erre is figyelemmel a
Hjt. a társadalmi megbecsülés kifejezéseként az ugyancsak
közszolgálatban álló köztisztviselők járandóságai
alapulvételével, de kedvezőbben állapítja meg a hivatásos
állomány tagjait megillető jogokat, juttatásokat. [42/2003.
(IX. 19.) AB határozat, ABH 2003, 453, 457.] Az
Alkotmánybíróság az 52/2009. (IV. 30.) AB határozatában arra is
rámutatott, hogy az említett korlátozásokat a katonák az állam
szolgálatára vállalják. Ezért a katonai szolgálati viszonyra
vonatkozó szabályok alkotmányosságát az Alkotmány 70. § (6)
bekezdésében rögzített közhivatal viseléséhez való jog alapján
kell megítélni, melynek értelmében minden magyar állampolgárnak
alkotmányos joga van közhivatal viselésére, ami csak
rátermettségétől, képzettségétől és szakmai tudásától függhet.
(ABK 2009. április, 436, 438.)
A katonák szolgálati viszonyát más közszolgálathoz (értve ez
alatt elsődlegesen a Ktv. és a Kjt. hatálya alá tartozókat)
képest az alapjogok fokozottabb korlátozása és különleges
egészségi, pszichikai és fizikai alkalmassági követelmények
jellemzik. Ennek oka a végzett munka jellegében, céljában, s e
cél megvalósításának módjában, rendjében rejlik. A katonai
szolgálat teljesítése ugyanis az átlagoshoz képest folyamatosan
fokozottabb fizikai és pszichés igénybevétellel jár. Ez nemcsak
a fegyveres erők rendeltetésszerű alkalmazásának
(harctevékenység) idejére vonatkozik, de a gyakorlatokra is,
melyeknek célja a harctevékenységre történő felkészülés, az
ottani szélsőséges helyzetek modellezése. Ezért kiemelkedő
jelentősége van annak, hogy az állományba csak olyan személyek
vehetők fel, akik az egészségi, pszichikai és fizikai
alkalmassági követelményeknek megfelelnek. A meglévő szolgálati
viszony feltétele pedig, hogy a katonák ezen alkalmasságot a
szolgálat alatt folyamatosan fenntartsák. Egyéb feltételek
fennállása esetén is ez biztosíthatja ugyanis, hogy valódi
harctevékenység esetén a sérülés és halál veszélye a lehető
legkisebbre csökkenjen.
A fokozottabb igénybevétel ellensúlyozásaként — miként arra az
Alkotmánybíróság korábban már utalt — a katonák előnyösebb
anyagi juttatásban részesülnek, illetve egyéb kedvező
jogosultságokhoz jutnak. A Hjt. 200. § (1) bekezdése így
különösen rögzíti, hogy az állomány tagjai egészségének és
testi épségének védelmét az őket terhelő fokozott igénybevétel
követelményeinek megfelelően kell biztosítani. Emellett a
szolgálati nyugdíj feltételei kedvezőbbek más foglalkoztatottak
társadalombiztosítási nyugdíj-jogosultságához képest (Hjt. 202-
206. §; bár ez utóbbi kedvező szabályok csak a hivatásos
katonákat érintik előnyösen, a szerződéses katonák ugyanis
szolgálati nyugdíjat nem kapnak), ha pedig a katona betegség,
műtét vagy baleset miatti sérülés következtében a szolgálat
ellátására képtelen, vagy a szolgálat további ellátása az
egészségi állapotának rosszabbodását eredményezné, illetve ha
orvosi kezelést nem igényel, de a szolgálatképességének
helyreállításához pihenésre vagy gyógyüdülésre van szüksége,
számára egészségügyi szabadság jár (Hjt. 100-101. §), stb.
A fentieket szem előtt tartva figyelemmel kell lenni továbbá
arra, hogy a katonák — ugyanúgy, mint más foglalkoztatottak —
munkájukat szabadon választják, s ezáltal önként vállalják a
szolgálati viszonyból fakadó kötelmeket, beleértve egyes
alapjogaik korlátozásának elfogadását is. Maguk mérlegelik a
szolgálati viszonyból rájuk háruló terheket és kockázatokat,
valamint a más foglalkoztatási jogviszonyokhoz képest
biztosított előnyöket. Ennek a tényezőnek az indítványokban
felhozott alkotmányossági problémák elbírálása szempontjából
hangsúlyos szerepe van, de mindez nem jelenti azt, hogy emiatt
a katonáknak alapjogaik alkotmányellenes korlátozását el
kellene viselniük. Figyelemmel arra, hogy a szolgálati viszony
is foglalkoztatási viszony, melyben a katona célja anyagi
létének biztosítása, alapjogainak korlátozása csak annyiban
indokolható alkotmányosan, amennyiben ez az elérni kívánt
célhoz szükséges és azzal arányban is áll.
A katonák az államnak az Alkotmány 5. §-ában, ezen belül is a
Magyar Honvédségnek a 40/A. § (1) bekezdésében megfogalmazott
kötelezettsége teljesítésében vesznek részt. Az Alkotmány 5. §-
a értelmében a Magyar Köztársaság állama védi a nép szabadságát
és hatalmát, az ország függetlenségét és területi épségét,
valamint a nemzetközi szerződésekben rögzített határait. Az
Alkotmánybíróság már több határozatában megfogalmazta, hogy ez
nem csupán államcél, hanem az állam számára megkerülhetetlen
kötelezettséget jelent. A kötelezettségek teljesítéséhez pedig
elengedhetetlenül szükséges, hogy az államnak mindehhez
megfelelő eszközök álljanak a rendelkezésére. A hon védelmének
biztosításához kellő számú fegyveres szolgálatot teljesítő
katona kiképzése is szükséges. [46/1994. (X. 21.) AB határozat,
ABH 1994, 260, 269.; 50/2001. (XI. 29.) AB határozat, ABH 2001,
359, 366.]
Az Alkotmány 40/A. § (1) bekezdése a Magyar Honvédség alapvető
kötelességévé teszi a haza katonai védelmét, és előírja a
nemzetközi szerződésből eredő kollektív védelmi feladatok
ellátását is. A sorkatonai szolgálat békeidőben való
megszüntetése és az önkéntes haderő megszervezése folytán
jelentősen átalakultak ezen alkotmányos kötelezettségek
teljesítésének feltételei. Ám most is irányadó az
Alkotmánybíróságnak az 50/2001. (XI. 29.) AB határozatában
kifejtett álláspontja, mely szerint az állam maga dönti el,
hogy — többek között — összlétszámát tekintve mekkora haderővel
tudja maradéktalanul ellátni a haza védelméből és a nemzetközi
kötelezettségek teljesítéséből fakadó tennivalóit. (ABH 2001,
359, 367.) A békeidőben fennálló honvédelmi kötelezettség
megszüntetése folytán olyan létszámú és összetételű hivatásos
és szerződéses állományt kell megszerveznie és fenntartania,
amellyel — figyelemmel az önkéntes tartalékos katonákra is —
sikeresen teljesíthetők az idézett alkotmányos kötelezettségek.
Az állam felelősségébe tartozik, hogy ezt konkrétan milyen
módon alakítja ki és működteti, de alkalmasnak kell lennie a
megjelölt cél elérésére.
Az Alkotmány 5. §-ában és 40/A. § (1) bekezdésében foglaltak
megvalósítása érdekében indokolt és szükséges, hogy azon
személyek meghatározott alapjogait, akik ebben közvetlenül
részt vesznek (azaz a katonák alapjogait) más személyekhez
képest szélesebb körben korlátozzák. Az önkéntes haderő
megszervezésénél az államnak ezért tekintettel kell lennie arra
is, hogy a feladatok ellátásához szükséges létszámot békeidőben
immáron nem biztosíthatja a hadkötelesek behívásával. Nem
hagyhatók figyelmen kívül a munkaerő-piaci viszonyok, és az a
mérlegelés, mely befolyásolja a katonai szolgálat önálló
vállalását. Az állam az állomány elégtelen létszáma miatt nem
hivatkozhat alkotmányos kötelezettsége teljesíthetetlenségére,
s a meglévő állomány terheinek növelésével (alapjogai
aránytalan korlátozásával) nem ellensúlyozhatja a
létszámhiányból eredő nehézségeket.
A fentiekre tekintettel az Alkotmánybíróság megvizsgálta az
indítványokban támadott konkrét rendelkezéseket.
IV.
1. Az indítványozó szerint sérti az Alkotmány 70/A. § (1)
bekezdését, 70/B. § (4) bekezdését és 70/D. §-át a Hjt. 91. §
(2) bekezdése, mely lehetővé teszi, hogy a heti
szolgálatteljesítési időt — eltérően az általános, heti 40 órás
szabálytól — legfeljebb heti 54 órában állapítsák meg a
készenléti jellegű beosztásoknál.
A Hjt. 2. § (39) bekezdése szerint készenléti jellegű
beosztásnak azok a külön jogszabályban meghatározott beosztások
minősülnek, ahol a beosztási feladat nem kíván állandó
szolgálatteljesítést a szolgálat teljes időtartama alatt, hanem
olyan igénybevétellel jár, amely részben lehetővé teszi az
állomány tagjának pihentetését. Az R3. 44/A. § (1) bekezdése
értelmében a Hjt. 91. § (2) bekezdése szempontjából az a
beosztás minősül készenléti jellegű beosztásnak, amelyet 12/24,
12/48, 24/48 vagy 24/72 órás váltásos munkarendben kell
ellátni.
1.1. Az indítványozó szerint mindez azért sérti az Alkotmány
70/A. § (1) bekezdését a pihenéshez való jog és a végzett munka
mennyisége és minősége szerinti díjazás alapjoga tekintetében,
mert a munkaidő és a szabadidő hossza szempontjából nem lehet
különbséget tenni az egyébként azonosan díjazott katonák között
azon az alapon, hogy a munkáltató egyesek beosztását készenléti
jellegűnek minősítette, azaz váltásos rendben szervezte meg.
Ezek a katonák más katonákhoz képest ugyanannyi díjazásért
jóval több munkavégzésre kötelezettek.
Az Alkotmánybíróság az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdését —
kialakult gyakorlata szerint — a jogegyenlőség általános elvét
megfogalmazó alkotmányi követelményként értelmezi. Kimondta,
hogy az alkotmányi tilalom elsősorban az alkotmányos alapjogok
tekintetében tett megkülönböztetésekre terjed ki. Abban az
esetben, ha a megkülönböztetés nem az emberi vagy az alapvető
állampolgári jog tekintetében történt, az eltérő szabályozás
alkotmányellenessége akkor állapítható meg, ha az az emberi
méltósághoz való jogot sérti. Az Alkotmánybíróság a
diszkrimináció tilalmát tehát széles értelemben fogja fel és a
jogrendszer egészére vonatkoztatja. Az Alkotmánybíróság számos
határozatában rámutatott arra, hogy a diszkrimináció
vizsgálatánál központi elem annak meghatározása, hogy kiket
kell egy csoportba tartozóknak tekinteni. A diszkrimináció
alkotmányos tilalma csak a szabályozás szempontjából egy
csoportba tartozókra vonatkozik. [9/1990. (IV. 25.) AB
határozat, ABH 1990, 47, 48.; 61/1992. (XI. 20.) AB határozat,
ABH 1992, 280, 281.; 39/1999. (XII. 21.) AB határozat, ABH
1999, 320, 342-343.; 144/2008. (XI. 26.) AB határozat, ABK
2008. november, 1509, 1531-1532].
Az indítványozó a hátrányos megkülönböztetést két, az Alkotmány
70/B. § (3) és (4) bekezdésében szabályozott alapjog
vonatkozásában állította. Ahhoz, hogy ez megállapítható legyen,
előfeltétel, hogy a jogalkotó homogén csoportba tartozó
jogalanyok tekintetében alkosson diszkriminatív szabályt. Az
Alkotmánybíróság szerint a jelen esetben ez nem áll fenn. A
készenléti jellegű beosztásban dolgozók esetében a Hjt.
értelmező rendelkezéséből megállapíthatóan a beosztási feladat
nem kíván állandó szolgálatteljesítést a szolgálat teljes
időtartama alatt, hanem olyan igénybevétellel jár, amely
részben lehetővé teszi az állomány tagjának pihentetését. Az
R3. 44/A. §-a szerinti váltásos munkarend is csak oly módon
értelmezhető, hogy a 12 vagy 24 órás szolgálatteljesítés nem
jár folyamatos munkavégzéssel, a szolgálati feladatok ellátása
között lehetőség van a pihenésre. Az indítványozó hivatkozott
arra, hogy minden katonai beosztásban vannak készenléti elemek,
és ennek, valamint a tényleges munkavégzésnek az aránya
személyenként, beosztásonként, időnként némileg változhat, de
nem különíthető el élesen. Az Alkotmánybíróság megítélése
szerint ennek a kifogásolt szabályozás alkotmányossága
vonatkozásában azonban nincs jelentősége, mivel a munkáltatói
jogkör gyakorlójának a feladata, hogy a beosztások kialakítása
és a szolgálati feladatok kiadása során érvényre juttassa a
jogszabályi előírásokat (úm. a nem készenléti jellegű
beosztásban dolgozó katonát ténylegesen munkára igénybe vegye a
heti 40 órás szolgálatteljesítési ideje alatt, míg ha a katona
napi munkavégzésébe rendszerint hosszabb-rövidebb pihenőidők
ékelődnek be, akkor készenléti jellegű beosztásba helyezze).
Erre tekintettel az Alkotmány 70/A. §-át a Hjt. 91. § (2)
bekezdése nem sérti.
1.2. Az indítványozó az Alkotmány 70/B. § (4) bekezdése alapján
azért kifogásolta a Hjt. 91. § (2) bekezdését, mert az abban
megfogalmazott szolgálatteljesítési idő már önmagában olyan
magas, hogy sérti a katona pihenéshez való jogát.
A Hjt. kifogásolt szabálya közvetlenül nem a pihenőidőre, hanem
a munkaidőre vonatkozik, ám mivel a kettő szorosan összefügg
egymással, a munkaidőt meghatározó rendelkezés szükségszerűen
kihat a pihenőidőre.
Az Alkotmánybíróság korábbi határozataiban már foglalkozott a
70/B. § (4) bekezdésében foglalt pihenéshez való joggal.
Ezekben megállapította, hogy az Alkotmány 70/B. § (4) bekezdése
alapvető jogként fogalmazza meg a pihenéshez, a szabadidőhöz, a
fizetett szabadsághoz való jogokat [1403/B/1991. AB határozat,
ABH 1992, 493, 494.; 1005/B/1996. AB határozat, ABH 1998, 939,
940.; 1030/B/2004. AB határozat, ABH 2005, 1307, 1311.;
72/2006. (XII. 15.) AB határozat, ABH 2006, 819, 840.; 74/2006.
(XII. 15.) AB határozat, ABH 2006, 870, 875.].
A 74/2006. (XII. 15.) AB határozatban az Alkotmánybíróság a
pihenéshez és a rendszeres fizetett szabadsághoz való joggal
összefüggésben kifejtette: „Az 1030/B/2004. AB határozatában az
Alkotmánybíróság a pihenéshez való jogot a munkához való jog
lényeges összetevőjeként értelmezte, utalt továbbá az
Alkotmánybíróság több határozatában tett megállapítására, amely
szerint — az Alkotmány 70/B. § (4) bekezdésén túlmenően — az
Alkotmánynak nincs olyan rendelkezése, amely a pihenéshez való
jog konkrét módjait, illetve feltételeit ugyanilyen módon írná
elő. (ABH 2005, 1307, 1311.)” (ABH 2006, 870, 875.)
E határozatában az Alkotmánybíróság rögzítette, hogy a
pihenéshez való jog — miként a rendszeres fizetett szabadsághoz
való jog is — célja a rendszeres munkavégzés során elhasznált
erőforrások, a fizikai és szellemi energia pótlásának, a
munkavállalók regenerálódásának biztosítása. A rendszeres
fizetett szabadságoz való jog alkotmányi szabályozása azonban —
a pihenéshez való joghoz képest — konkrétabb követelményeket
állít a törvényhozó elé. A pihenéshez való jog garanciáinak
meghatározása során a jogalkotó szabadsága nagyobb, ez utóbbi
jog a munka világában érvényre juttatható többféle módon is: a
munkavégzési kötelezettség időbeni korlátait (pl. a munkaidőt,
pihenőidőt, valamint a különböző munkaidő-kedvezményeket)
meghatározó szabályok megalkotásával. (ABH 2006, 870, 875-876.)
A pihenéshez való jog érvényesülése szempontjából nem
vizsgálhatók izoláltan a munkaidőre és a pihenőidőre
(szabadságra, munkaidő-kedvezményre) vonatkozó szabályok,
miután azok együttese határozza meg, mennyi időt tölt az
alkalmazott munkahelyi kötelezettségeinek teljesítésével, és
mennyi ideje marad a pihenésre. Magából az Alkotmányból nem
vezethető le közvetlen következtetés a napi/heti/havi/éves
munkaidő és pihenőidő mértékére, arányára vonatkozóan, és nem
vezethető le a 40 órás, vagy ettől eltérő munkahét sem. A
pihenéshez való jog sérelme így akkor állapítható meg, ha a
munkaidőre és a pihenőidőre vonatkozó rendelkezéseket
figyelembe véve a jogszabály lehetőséget nyújt a munkáltatónak
arra, hogy a munkavállalót a regenerálódáshoz szükséges
megfelelő idő biztosítása nélkül vegye igénybe munkára. Ez
különösen akkor fordul elő, ha az igénybevétel folyamatosan
hosszabb időn keresztül fennáll(hat) ezt ellensúlyozó pihenőidő
nélkül.
Az Alkotmánybíróság megítélése szerint a Hjt. 91. § (2)
bekezdése nem sérti a pihenéshez és a szabadidőhöz való jogot.
A készenléti jellegű beosztásokban heti legfeljebb 54 órás
munkaidő előírása — a Hjt. 91. § (1) bekezdésében foglalt
rendelkezéshez hasonlóan — korlátját képezi a szolgálatot
teljesítő katonák munkaereje korlátlan (túlzott)
igénybevételének, s mint ilyen a pihenéshez való jog
garanciájának tekinthető. Bár ez a 40 órás főszabályhoz képest
az állomány tagjára nézve hátrányosabbnak tűnik, figyelemmel
kell lenni a készenléti jellegű beosztás természetére. Ennek
ugyanis fogalmi eleme, hogy az állomány tagja a
szolgálatteljesítési idő egy részét nem munkával, hanem
pihenéssel tölti, mely alatt — ha nem is teljesen, de —
regenerálódhat. Az, hogy ilyen beosztásban a heti munkaidő az
általánoshoz képest annak kb. egyharmadával hosszabb
időtartamban is meghatározható, nem eredményezi az Alkotmány
70/B. § (4) bekezdésének sérelmét.
1.3. Az indítványozó az Alkotmány 70/D. §-a alapján is kérte a
Hjt. 91. § (2) bekezdésének megsemmisítését. Az Alkotmány 70/D.
§-a szerint a Magyar Köztársaság területén élőknek joguk van a
lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez, melyet az
állam a munkavédelem, az egészségügyi intézmények és az orvosi
ellátás megszervezésével, a rendszeres testedzés
biztosításával, valamint az épített és a természetes környezet
védelmével valósít meg. Az indítványozó szerint a nem megfelelő
pihenőidő, a regeneráció hiánya folytán rövidtávon fokozott
balesetveszélyt jelent, hosszabb távon pedig az
egészségkárosodás kockázatát hordozza magában. Emiatt sérül a
lehető legmagasabb szintű egészséghez való jog.
Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a megjelölt
alkotmányos rendelkezés és a támadott szabály között az
indítványozó által felhozott alkotmányjogi összefüggés nem áll
fenn. Az egészség megőrzése, helyreállítása számos tényezővel
áll kapcsolatban, melyekre a 70/D. § (2) bekezdése is utal. A
lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog
egyik speciális, kifejezetten a munkavégzéssel összefüggő
aspektusa ugyanakkor az Alkotmány 70/B. § (4) bekezdésében
fogalmazódik meg. Miként arra az Alkotmánybíróság fent már
rámutatott, a munkához való jog szerves részét képezi a
pihenéshez való jog, melynek célja alapvetően a rendszeres
munkavégzés során elhasznált erőforrások, a fizikai és szellemi
energia pótlásának, a munkavállalók regenerálódásának
biztosítása. Vagyis a pihenőidő a munkaképesség, s ennek
részeként az egészség megőrzését szolgálja. Ennek
érvényesülését garantálják a munkaidőt meghatározó (korlátozó),
s ezáltal a megfelelő pihenőidőt biztosító előírások. Az
indítványozók által felhozott azon érvek, melyek szerint a
pihenőidő elégtelensége folytán sérül az egészséghez való jog,
lényegében tehát nem az Alkotmány 70/D. §-ával, hanem a 70/B. §
(4) bekezdésével hozhatók összefüggésbe. Ezért az
Alkotmánybíróság a Hjt. 91. § (2) bekezdése
alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére
irányuló indítványt az Alkotmány 70/D. §-ával összefüggésben
elutasította.
2. Az indítványozó szerint sérti a pihenéshez való jogot a
szolgálatteljesítési időnek több havi, illetve éves keretben
történő meghatározása. Ezért kérte a Hjt. 91. § (3)
bekezdésében a „vagy éves” szövegrészének, illetve a 91. § (4)
bekezdésének megsemmisítését.
A Hjt. általános szabálya alapján a heti szolgálatteljesítési
idő 40 óra. A szolgálatteljesítési idő azonban egyenetlenül is
meghatározható, mely esetben a munkaidőkeretre vetítve kell
teljesíteni átlagban a heti 40 órás szolgálatot. Ez a munkaidő-
beosztás lehetőséget teremt a munkáltatónak arra, hogy az
általa ellátott feladatokhoz jobban igazodó
szolgálatteljesítési rendet alakítson ki. Az alkalmazott
számára ez azt jelenti, hogy a munkaidőkereten belül egyes
időszakban több munkát kell végeznie, s így kevesebb ideje
marad a pihenésre, míg a többi időszakban fordítva. Amellett,
hogy az alkalmazott fizikai és lelki egészsége, s így a
biztonságos és hatékony munkavégzés bizonyos minimális
pihenőidő rendszeres biztosítása mellett tartható fenn, a
fokozottabb, hosszabb ideig tartó szolgálatteljesítés után
nélkülözhetetlen egy hosszabb regenerálódási időszak
beiktatása. Minél hosszabb a munkaidőkeret, annál nagyobb
lehetőség van arra, hogy egyenetlen beosztásban kell
szolgálatot teljesíteni, s előfordulhat, hogy a fokozottabb
igénybevételt csak aránytalan idő elteltével követi az azt
ellensúlyozó pihenés. A munkavégzésre irányuló jogviszonyokat
szabályozó törvények ezért is korlátozzák a munkaidőkeret
terjedelmét, s csak kivételes esetben biztosítják kifejezetten
hosszú munkaidőkeret alkalmazását.
A munkaidőkeret alkalmazása ugyanakkor nem vizsgálható
önmagában az Alkotmány 70/B. § (4) bekezdése vonatkozásában,
mivel a pihenéshez való jogot a Hjt. más rendelkezései is
biztosítani hivatottak. Így, jelentősége van annak, hogy a napi
szolgálatteljesítési idő nem lehet hosszabb 12 óránál [Hjt. 92.
§ (1) bekezdés], az állomány tagját a napi szolgálai
tevékenység befejezése és a másnapi szolgálatteljesítés
megkezdése között legalább 8 óra pihenőidő illeti meg, melybe a
szolgálati helyre és az onnan való visszautazás időtartama nem
számít bele [Hjt. 93. § (4) bekezdés], az állomány tagját
hetenként 2 pihenőnap illeti meg, melyet lehetőleg együtt kell
kiadni [Hjt. 93. § (4) bekezdés], valamint hogy a katona a Hjt.
96-99. §-ai alapján alap- és pótszabadságra jogosult. Az
Alkotmánybíróság megítélése szerint az Alkotmány 5. §-ában és
40/A. § (1) bekezdésében foglalt célok megvalósítása érdekében
indokolható a szolgálatteljesítési idő többhavi, illetve éves
keretben történő megállapítása, a szolgálatteljesítési időre,
illetve a pihenőidőre, szabadságra vonatkozó egyéb
rendelkezések figyelembevételével a korlátozás nem jelenti az
alapjog aránytalan korlátozását. Ezért az Alkotmánybíróság a
Hjt. 91. § (3) bekezdésében a „vagy éves” szövegrész, illetve
91. § (4) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására
irányuló indítványt elutasította.
3. A Hjt. 91. § (5) bekezdése értelmében a szolgálati viszonyt
első alkalommal létesítők 14 hetet meg nem haladó
alapkiképzésének időszakában, valamint az önkéntes tartalékos
katonák esetében a szolgálatteljesítési időt a Hjt.
rendelkezéseitől eltérően is meg lehet állapítani, ám nem lehet
több, mint heti 60 óra. A pihenőidő ezen időszak alatt nem
lehet kevesebb, mint 8 óra, és hetente egy pihenőnapot ki kell
adni. Az indítványozó szerint ez sérti az Alkotmány 70/B. § (4)
bekezdését és 70/D. §-át.
3.1. Az alapkiképzés célja, hogy az állomány érintett része ez
idő alatt megszerezze a műveleti körülmények közötti
szolgálatteljesítéshez nélkülözhetetlen katonai ismereteket.
Olyan kivételes igénybevételről van szó, amikor a pihenőidő
korlátozása az egyébként érvényesülő szabályokhoz képest
alkotmányosan indokolt. Ugyanakkor a törvény maga meghatározza
azokat a garanciákat, amelyeknek ilyen esetben is
érvényesülniük kell: azaz, hogy ez a megterhelőbb
szolgálatteljesítés legfeljebb 14 hétig tarthat, és ilyenkor is
biztosítani kell a legalább napi 8 órás pihenőt, valamint a
heti egy pihenőnapot, a heti szolgálatteljesítési idő pedig
legfeljebb 60 óra lehet. Az Alkotmánybíróság megítélése szerint
— figyelemmel arra is, hogy ezek csupán a szolgálatteljesítés
felső határát jelölik ki, s ettől a katona javára el lehet
térni — a pihenéshez való jog nem sérül. További garanciát
jelent a Hjt. 99. § (2) bekezdés második mondatában foglalt
rendelkezés, melynek alapján a kiképzendő állomány tagja az
alapkiképzés befejezése után közvetlenül 5 munkanap
szolgálatmentességi időre jogosult.
A Hjt. 2. § (38) bekezdése értelmében az önkéntes tartalékos
állomány tagja az a honvéd (rendfokozat nélküli), tisztesi,
tiszthelyettesi, tiszti rendfokozatú katona, aki meghatározott
ideig — szerződés alapján — önként vállalja a katonai
szolgálatra rendelkezésre állást és a tényleges katonai
szolgálatot. A Hjt. 47/A. § (2)-(3) bekezdése úgy rendelkezik,
hogy az önkéntes tartalékos beosztásra történő felkészítésre
első alkalommal legfeljebb 25 napra, a továbbiakban a
szerződésben foglalt időtartamig évente legfeljebb 15 napra
hívható be. Ezen túl az önkéntes tartalékos 3 évente egyszer,
legfeljebb 6 hónap tényleges szolgálatra behívható. A tényleges
szolgálat időtartama a (4) bekezdés alapján az érintett
beleegyezésével meghosszabbítható.
Az önkéntes tartalékos állomány szolgálatteljesítése szintén
különleges formája a munkavégzésnek. Ebben a jogviszonyban nem
a jövedelemszerző tevékenység dominál, hanem a honvédelmi és a
nemzetközi szerződésben vállalt kötelezettségek teljesítésében
való közreműködés, az arra való felkészülés, s ennek keretében
a szükséges katonai ismeretek fenntartása, fejlesztése. Ez
indokolja a koncentráltabb, megterhelőbb igénybevételt, mely
ugyanakkor az alapkiképzésben résztvevőkkel összefüggésben is
megfogalmazott korlátok között marad. Az önkéntes tartalékos
katonák viszonylag rövid szolgálatteljesítési ideje és az
említett korlátok miatt a pihenéshez való jog sérelme nem
állapítható meg.
A fentiekre tekintettel az Alkotmánybíróság az indítványt az
Alkotmány 70/B. § (4) bekezdésével összefüggésben elutasította.
3.2. Az Alkotmánybíróság elutasította az indítványt a 70/D. §-
ban foglalt egészséghez való joggal kapcsolatosan is, mivel a
jelen határozat indokolásának IV/1.3. pontjában kifejtett
okokból érdemi alkotmányossági összefüggés a támadott
rendelkezés és az Alkotmány megjelölt szabálya között nem
állapítható meg.
4. Az indítványozó az Alkotmány 70/A. §-a, 70/B. § (2), (3) és
(4) bekezdése, valamint 70/D. §-a alapján támadta a Hjt.-nek a
24 órás őr-, ügyeleti és lakáson kívül teljesített készenlét
után járó pihenőidőre vonatkozó szabályait. Korábbi
indítványában az Alkotmány 54. § (1) bekezdésének sérelmét is
állította, ám mivel későbbi indítványában ilyen tartalmú
kérelmet már nem terjesztett elő, az Alkotmánybíróság ebben a
tekintetben az alkotmányossági vizsgálatot mellőzte.
A kifogásolt rendelkezések értelmében a 24 órás őr- és ügyeleti
szolgálat után egy nap pihenőidőt, a pihenőnapon és a
munkaszüneti napon teljesített szolgálat után ezen túlmenően
még egy szabadnapot kell biztosítani. A legalább 24 órás
lakáson kívül teljesített készenléti szolgálat első 24 órája
után egy nap, ezen túl 48 óránként további egy-egy nap
szabadnapot kell biztosítani. Amennyiben a lakáson kívül
töltött készenlét legalább egyik napja pihenő- vagy
munkaszüneti napra esik, azért még egy szabadnapot kell
biztosítani. Az állomány külföldi szolgálatot ellátó tagjai
részére a külföldi szolgálati helyen teljesített 24 órás őr- és
ügyeleti szolgálat után egy nap pihenőidőt kell biztosítani,
készenléti szolgálat után viszont sem pihenőidő, sem szabadnap
nem jár. [Hjt. 92. § (3) bekezdés] Az ügyeleti, őr- és
készenléti szolgálat nem minősül túlszolgálatnak. [Hjt. 94. §
(1) bekezdés második mondata]
A Hjt. 2. §-ában foglalt értelmező rendelkezések rögzítik, mi
minősül őrszolgálatnak, ügyeletnek, illetve lakáson kívül
eltöltött készenlétnek. Eszerint az őrszolgálat olyan kötött
formájú fegyveres szolgálat, amelyben az állomány tagjának
feladata objektumok, javak, illetve személyek őrzése és védelme
vagy fogva tartott személyek szökésének megakadályozása [(36)
bekezdés]; az ügyelet a szolgálatadás olyan sajátos formája,
amelyben az állomány tagja a pihentetés biztosítása mellett, a
szolgálatvezénylésben meghatározott ideig, az állományilletékes
parancsnok által meghatározott helyen a teljesítésre vonatkozó
jogszabály és belső rendelkezés szerinti feladatokat látja el
[(35) bekezdés], míg a lakáson kívül eltöltött készenlét
lényege, hogy az állományilletékes parancsnok az állomány
tagját az állományilletékes parancsnok által meghatározott
helyen és ideig történő rendelkezésre állásra kötelezi [(34)
bekezdés].
Az őrszolgálat tekintetében a Magyar Honvédség Szolgálati
Szabályzatának kiadásáról szóló 24/2005. (VI. 30.) HM rendelet
(a továbbiakban: Szolgálati Szabályzat) 377. pontja úgy
rendelkezik, hogy a felállított őröket az őrszolgálati
okmányokban meghatározott időközönként kell váltani. Kivételes
esetben, az őrök éberségét károsan befolyásoló körülmények
között az őrök váltási ideje a laktanya- (helyőrség-) ügyeletes
parancsa alapján rövidebb is lehet. A 389. és 390. pont pedig
szabályozza, hogy a pihenőidőben lévő katonák miként
pihenhetnek (alhatnak). Járőr tekintetében a Szolgálati
Szabályzat 557. pontja rögzíti, hogy a 24 órából a ténylegesen
járőrözésre fordított idő 16 óránál több nem lehet. Kettő-négy
órás járőrözés után 1-2 óra pihenő jár. Az ügyeleti szolgálat
tekintetében maga a Hjt. fogalmazza meg, hogy a szolgálatadás
folyamán a katona pihenhet.
Mindegyik szolgálat esetében közös, hogy a szolgálatteljesítés
24 órás időtartamában nem történik folyamatos munkavégzés, a
katonának ezen idő alatt lehetősége van a pihenésre is.
A 24 órás őr-, ügyeleti és lakáson kívül töltött készenléti
szolgálat, valamint a beosztás szerinti „rendes”
szolgálatteljesítés munkajogi szempontból elkülönül egymástól.
A „rendes” szolgálatteljesítés beosztásban, a munkaköri
leírásban foglalt feladatok ellátásával, míg a szolgálatba
vezénylés a beosztás ellátása mellett, meghatározott szolgálati
feladat elvégzésére történik. Az indítványozó szerint —
figyelemmel arra, hogy a Hjt. 92. § (3) bekezdésében
szabályozott speciális szolgálatadási formákban a katona
folyamatosan nagy intenzitású munkát végez — a 24 órás
szolgálat lényegében háromszor 8 óra szolgálatteljesítésnek
minősül. Azaz az adott napra eső 8 órás szolgálatteljesítés
mellett további 16 órát dolgozik, mely meglátása szerint
valójában túlszolgálatnak minősül. A törvény kifejezett
rendelkezése folytán [Hjt. 94. § (1) bekezdésének második
mondata] ugyanakkor ezek a szolgálatok nem minősülnek
túlszolgálatnak. Az indítványozó szerint diszkriminatív, hogy a
pihenőidőre való jogosultság és az ellentételezés szempontjából
különbséget tesznek a katonák között aszerint, hogy őr-,
ügyeleti, illetve készenléti szolgálat vagy a Hjt. szerinti
túlszolgálat keretében végeznek túlmunkát.
Az Alkotmánybíróság a Hszt. hasonló rendelkezésének (87. §) az
Alkotmány 70/B. § (2) és (3) bekezdése alapján történő
vizsgálata során hangsúlyozta, hogy személyek közötti
diszkriminációról csak akkor lehet szó, ha valamely személyt,
vagy embercsoportot más, azonos helyzetben lévő személyekkel
vagy csoporttal történt összehasonlításban kezelnek
hátrányosabb módon (1043/B/1992. AB határozat, ABH 1994, 744,
745.). Az Alkotmánybíróság rámutatott arra is, hogy a fentiek
önmagukban még nem eredményeznek alkotmányellenességet. Ennek
eldöntéséhez további két kérdést kell megvizsgálni. Egyrészt a
szabályozás által érintett jogalanyok körét abból a
szempontból, hogy azok összehasonlítható helyzetben vannak-e,
másrészt pedig azt, hogy a közöttük történő jogalkotói
különbségtételnek van-e alkotmányos indoka. (191/B/1992. AB
határozat, ABH 1992, 592, 593.; 1043/B/1997. AB határozat, ABH
1998, 800, 802.) Az Alkotmánybíróság az Alkotmány 70/B. § (2)
és (3) bekezdésében rögzített alapjogok sérelmét nem találta
megállapíthatónak, mivel a vizsgált rendelkezés nem azonos
csoportba tartozó személyek közötti különbségtételt valósított
meg. A jogalkotó a túlszolgálatot végző, illetőleg az ügyeletet
ellátó, azaz két különböző csoportba tartozó munkavállalói kört
azért javadalmazta más módon, mert annak jogalkotói indoka épp
az eltérő feltételek melletti szolgálatteljesítés. (247/B/2000.
AB határozat, ABK 2008. április, 571, 576.) Az idézett
megállapítások megfelelően irányadók a jelen esetben is. Mivel
a fent kifejtettek szerint az őr-, ügyeleti és készenléti
szolgálatban a szolgálati idő egy részét az állomány tagja
pihenéssel tölti, a jogalkotó indokoltan tehet különbséget a
munka megszervezése, díjazása, pihenőidővel való
ellentételezése tekintetében az egyéb, benne foglalt pihenéssel
nem járó túlmunkavégzéshez képest. Így az, hogy az ügyeleti, őr-
és készenléti szolgálat nem minősül túlmunkának, nem sérti az
Alkotmány 70/A. §-át és 70/B. § (3) bekezdését. E szabály
önmagában a pihenéshez való joggal sem ellentétes. Erre
tekintettel az Alkotmánybíróság a Hjt. 94. § (1) bekezdés
második mondata alkotmányellenességének megállapítására és
megsemmisítésére irányuló indítványt elutasította.
Nem állapítható meg az Alkotmány 70/B. § (2) és (3) bekezdése
alapján a Hjt. 92. § (3) bekezdésének alkotmányellenessége sem.
Az Alkotmány 70/B. § (2) bekezdése az egyenlő munkáért egyenlő
bér elvét, míg (3) bekezdése a végzett munka mennyiségének és
minőségének megfelelő jövedelemhez való jogot fogalmazza meg.
Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint az Alkotmány 70/B. §-a
helyes értelme szerint az általános diszkrimináció-tilalmat
megfogalmazó 70/A. §-nak a munka világára vonatkoztatott
konkretizálása. (137/B/1991. AB határozat, ABH 1992, 456, 459.)
A munkával szerezhető megfelelő jövedelemhez való jog
érvényesüléséhez pedig az Alkotmányból levezethetően nem
feltétlenül szükséges az olyan tartalmú szabályozási rendszer,
amely a személy által végzett munka mért eredményének
függvényében határozza meg a munkabért. Nem következik olyan
szabályozás kényszere sem, hogy a munkavégzési kötelezettség
teljesítésének színvonala vagy intenzitása közvetlenül a
munkabér járandóságra legyen kihatással. (913/B/1995. AB
határozat, ABH 1997, 616, 617.)
A támadott rendelkezés nem az őr-, ügyeleti és készenléti
szolgálat utáni bér/jövedelem meghatározásáról szól. A Hjt. 92.
§ (3) bekezdésében biztosított pihenőnap és szabadnap a 24 órás
szolgálatnak csak részbeni ellentételezése. A Hjt. 114. § (1)
bekezdése alapján a katonának készenléti pótlék, illetve
ügyeleti díj is jár. E szabályok az állomány valamennyi tagjára
mindenféle megkülönböztetés nélkül kiterjednek, így hátrányos
megkülönböztetés nem valósul meg.
Kétségtelen, hogy szemben a „rendes” szolgálatteljesítéssel,
illetve a túlszolgálattal, sem a 91. § (1)-(2) bekezdésében,
sem a 94. § (2) bekezdésében szereplő időbeli korlátozások nem
vonatkoznak az őr-, ügyeleti, illetve készenléti szolgálatra. A
támadott rendelkezés azonban a pihenéshez való jog
garanciájának minősül azáltal, hogy kötelezően előírja a 24
órás szolgálatokat követően egy pihenőnap kiadását, illetve a
pihenőnapon és a munkaszüneti napon teljesített szolgálat után
egy szabadnap biztosítását. További törvényi garanciát
jelentenek a pihenőidővel kapcsolatosan megfogalmazott
rendelkezések, mint a napi szolgálati tevékenység befejezése és
a másnapi szolgálatteljesítés megkezdése között legalább 8 óra
pihenőidő, a heti 2 pihenőnap, valamint a szabadságra vonatkozó
rendelkezések.
Az őr-, ügyeleti és a lakáson kívüli készenléti szolgálat a
honvédség tevékenységének elengedhetetlen részét képezi, a
hadsereg ezek nélkül hatékonyan nem működtethető. A katona az
állományba történő belépésével vállalja, hogy munkája ki fog
terjedni az ilyen jellegű szolgálat-teljesítésre is, mely az
átlagoshoz képest fokozottabb igénybevétellel, a pihenéshez
való jognak jelentősebb korlátozásával jár. E korlátozás
szükségessége az Alkotmánybíróság megítélése szerint az
Alkotmány 5. §-ára és 40/A. §-ára figyelemmel indokolható, s a
fent említett garanciákra tekintettel aránytalannak sem
tekinthető. Ezért az Alkotmánybíróság a Hjt. 92. § (3)
bekezdése alkotmányellenességének a megállapítására és
megsemmisítésére irányuló indítványt — az Alkotmány 70/B. § (4)
bekezdése vonatkozásában is — elutasította.
Mivel a támadott rendelkezés és az Alkotmány 70/D. §-a között
az indítványozó által állított alkotmányjogilag értékelhető
összefüggés nem áll fenn, az Alkotmánybíróság az indítványt az
egészséghez való jog vonatkozásában is elutasította.
5. Az indítványozó az Alkotmány 70/B. § (4) bekezdése és 70/D.
§-a alapján támadta a Hjt. 93. § (4) bekezdésében foglalt
szabályt, melynek értelmében az állomány tagját a napi
szolgálati tevékenység befejezése és a másnapi
szolgálatteljesítés megkezdése között legalább 8 óra pihenőidő
illeti meg, amelybe nem számít bele a lakásról a szolgálati
helyre és az onnan való visszautazás időtartama. Meglátása
szerint, ha e szabályt huzamosan alkalmazzák, nem teszi
lehetővé a regenerálódást és a családdal való kapcsolattartást,
valamint sérül a testi és lelki egészséghez való jog.
A támadott rendelkezés tartalmában valójában a pihenéshez való
jog garanciájának minősül, az indítványozó tulajdonképpen a
rövidségét kifogásolja. Kétségtelen, hogy más foglalkoztatási
törvényekhez képest, ahol ez az időtartam jellemzően 11 óra, a
8 óra kevesebb. Ám szem előtt kell tartani, hogy e szabály csak
a pihenőidő minimális tartamát határozza meg, az ennél hosszabb
is lehet. Emellett itt sem szabad elvonatkoztatni a munkaidővel
és a pihenőidővel kapcsolatos egyéb rendelkezésektől. Így
különösen figyelemmel kell lenni a heti szolgálatteljesítési
időre, valamint azon szabályra, mely előírja, hogy a napi
szolgálatteljesítési idő — a részben vagy egészben őr-,
ügyeleti és készenléti jellegű szolgálati beosztásokat kivéve —
4 óránál rövidebb és 12 óránál hosszabb nem lehet.
Az Alkotmánybíróság megítélése szerint a katonák pihenéshez
való jogának korlátozása a honvédség sajátos feladataira és
működési rendjére figyelemmel alkotmányosan indokolható, s
aránytalannak sem minősül. Ezért az Alkotmánybíróság az
indítványt a 70/B. § (4) bekezdése vonatkozásában elutasította.
Érdemi összefüggés hiánya miatt az Alkotmánybíróság — a jelen
határozat indokolásának IV/1.3. pontjában kifejtett okokból —
elutasította az indítványt az Alkotmány 70/D. §-a tekintetében
is.
6. A pihenéshez, valamint a testi és lelki egészséghez való
jogot sérti az indítványozó szerint a Hjt. 93. § (6) bekezdése,
mert az szolgálati érdekből lehetővé teszi a heti pihenőnapok
havonta összevontan történő kiadását. A szolgálati érdek
viszont túlzottan általános, így e szabály gyakorlatilag
bármikor alkalmazható. A Hjt. nem definiálja, mi minősül
szolgálati elfoglaltságnak, de lényegében a munkaköri leírásban
foglalt feladatok teljesítésére, az őr-, ügyeleti és készenléti
szolgálati feladatok ellátására, a gyakorlatokon való
részvételre utal. Kétségtelen, hogy a heti megosztásban
biztosított 2 naphoz képest az összevontan kiadott pihenőnapok
hátrányosabban érintik az állomány tagját, ám ez a szolgálati
jogviszony specifikumával, a honvédség sajátos feladataival és
működési rendjével indokolható. Amiatt, hogy havonta viszont
mindenképpen ki kell adni az addig elmaradt pihenőnapokat,
aránytalannak sem tekinthető. Az Alkotmánybíróság az indítványt
az Alkotmány 70/B. § (4) bekezdése vonatkozásában ezen indokok
alapján, míg a 70/D. § vonatkozásában érdemi összefüggés
hiányában elutasította.
7. A Hjt. 93. § (7) bekezdése akként rendelkezik, ha az éves
kiképzési tervekben meghatározott gyakorlat egyik napja vagy
napjai pihenő- vagy munkaszüneti napra esnek, azokat azonos
számú szabadnappal kell ellentételezni. Az indítványozó azt
kifogásolja, hogy szabadidő-ellentételezés csak a hétvégén
végrehajtott gyakorlatért van, a hétköznap végrehajtott
gyakorlatokért pedig akkor sincs, ha azok akár 10 órával is
túlnyúlnak a „rendes” munkaidőn.
7.1. Miként arra az indítványozó is rámutat, a gyakorlat célja
az, hogy a katonát felkészítse a valódi harcászati
tevékenységek során előforduló szélsőséges helyzetekre mind
fizikai, mind pszichés szempontból. Így ezen időszak alatt
természetszerű, hogy a katona kevesebb pihenőidővel számolhat.
A gyakorlat több napig, akár több hétig elhúzódhat, tényleges
tartama katonai szervezetenként nagyon különbözik.
Szükségképpen magában foglalja az ezen időszakokra eső
pihenőnapokat és munkaszüneti napokat is, melynek
ellentételezéseként jogosult a katona azonos számú szabadnapra.
A 94. § (1) bekezdése értelmében a gyakorlaton való részvétel
ugyanakkor nem minősül túlszolgálatnak, de a 99. § (2)
bekezdése alapján a legalább 14 napig tartó igénybevétel utáni
pihentetés céljából a katonának legfeljebb 5 munkanap
szolgálatmentességi idő engedélyezhető.
A gyakorlatokon való részvétel a katonák szolgálati viszonyának
olyan specifikuma, mely — a Hszt. kivételével — más
közszolgálatra nem jellemző, szükségképpeni eleme a katona
„munkavégzésének”. A gyakorlat ideje alatt a pihenőidő
korlátozása az Alkotmány 5. §-ában és 40/A. § (1) bekezdésében
megfogalmazott célokból indokolt. A hosszabb és megterhelőbb
igénybevétel után megfelelő pihenőidő biztosítása ugyanakkor
elengedhetetlen. Ezt biztosítja a pihentetés céljából
engedélyezhető 5 munkanap szolgálatmentességi idő, illetve a
kifogásolt szabályban foglalt szabadidő-ellentételezés, melyet
legkésőbb 90 napon belül ki kell adni. Az Alkotmánybíróság
megítélése szerint ezek megfelelően biztosítják a pihenéshez
való jog érvényesülését, ezért az indítványt a 70/B. § (4)
bekezdése vonatkozásában elutasította.
7.2. Az indítvány értelmében amiatt, hogy a gyakorlatokra nem a
túlszolgálatra vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni,
megvalósul a jogegyenlőség sérelme. Az indítványozó szerint
indokolatlan és önkényes ez az eltérés a gyakorlat alatt
teljesített szolgálat és a túlszolgálat pihenőidővel való
ellentételezése között. Az Alkotmánybíróság megítélése szerint
nem alkotmányellenes, ha a különböző jellegű munkavégzést a
jogalkotó eltérően szabályozza. A katona szolgálati viszonyának
szükségképpeni részét képezi a gyakorlatokon való részvétel,
célja pedig a szélsőséges helyzetekben való helytállásra
történő felkészülés, túlszolgálatra ezzel szemben tipikusan
rendkívüli esetben kerül sor. A szabályból megállapíthatóan a
rendelkezések egységesen vonatkoznak az állomány valamennyi
tagjára, a túlszolgálatot teljesítő és a gyakorlaton részt vevő
katonák azonban nem képeznek homogén csoportot. Ezért az
Alkotmánybíróság az indítványt az Alkotmány 70/A. § (1)
bekezdésével összefüggésben elutasította.
7.3. Az indítványozó szerint a támadott rendelkezés sérti az
Alkotmány azon rendelkezését is, mely szerint minden dolgozónak
joga van olyan jövedelemhez, amely megfelel végzett munkája
mennyiségének és minőségének. Ennek alátámasztásaként arra
hivatkozott, hogy a pihenőidővel nem kompenzált
többletmunkavégzést meglátása szerint legalább távolléti díjnak
megfelelő összegű többletdíjazással kellene kompenzálni.
Miként arra az Alkotmánybíróság jelen határozatában már utalt,
kialakult gyakorlata szerint a munkával szerezhető megfelelő
jövedelemhez való jog érvényesüléséhez az Alkotmány
rendelkezéseiből levezethetően nem feltétlenül szükséges az
olyan tartalmú szabályozási rendszer, amely a személy által
végzett munka mért eredményének függvényében határozza meg a
munkabért. Nem következik az olyan szabályozás kényszere sem,
hogy a munkavégzési kötelezettség teljesítésének színvonala
vagy intenzitása közvetlenül a munkabér járandóságra legyen
kihatással. (913/B/1995. AB határozat, ABH 1997, 616, 617.) A
630/B/2004. AB határozatban a Hszt. túlszolgálatra vonatkozó
rendelkezéseinek vizsgálata körében az Alkotmánybíróság azt is
hozzátette, hogy az Alkotmány 70/B. § (3) bekezdésében
biztosított, a munka mennyiségének és minőségének megfelelő
jövedelemhez való jognak a szolgálat teljesítése során
altalában kell érvényesülnie. (ABH 2006, 1596, 1599.)
Az Alkotmányból nem vezethető le, hogy a gyakorlatokon
teljesített szolgálatot miként kell ellentételezni, s hogy a
katonát a pihenőidővel nem kompenzált rész tekintetében a
túlszolgálatra vonatkozó rendelkezések szerinti juttatások
illetnék meg. A gyakorlatok körében teljesített szolgálatot és
az azért járó juttatást az Alkotmány 70/B. § (3) bekezdésével
összefüggésben a többi szabállyal együtt kell értékelni. Ennek
során figyelemmel kell lenni arra, hogy az állomány tagjának az
illetményén felül, s a kifogásolt szabály szerinti szabadnapok
mellett engedélyezhető a már említett legfeljebb 5 munkanap
pihenőidő, továbbá a katona — e szabadnapoktól és pihenőidőktől
függetlenül — a Hjt. 114. § (1) bekezdés i) pontja alapján
gyakorlati pótlékra jogosult. Az Alkotmánybíróság az Alkotmány
70/B. § (3) bekezdésének sérelmét nem találta
megállapíthatónak, így az indítványt e vonatkozásában
elutasította.
7.4. Az indítványozó a megfelelő pihenőidő hiánya miatt az
Alkotmány 70/D. §-ának sérelmét is állította. Az
Alkotmánybíróság a korábban kifejtettekkel összhangban
alkotmányjogilag értékelhető összefüggés hiánya miatt ezt az
indítványrészt elutasította.
8. A Hjt. 94. § (2) bekezdése úgy rendelkezik, hogy az
elrendelhető túlszolgálat tartama naptári évenként 300 óra,
amely a miniszter által kiadott rendelkezésben további 50%-kal
növelhető. Az indítványozó úgy véli, az, hogy a miniszter 50%-
kal megnövelheti a túlszolgálat éves keretét, sérti a
pihenéshez való jogot, valamint a lehető legmagasabb szintű
testi és lelki egészséghez való jogot. Utalt az R1. 65/A. §-
ára, melynek alapján a Hjt. 94. § (2) bekezdésében foglaltak
figyelembevételével a naptári évenként teljesíthető
túlszolgálat felső határa 450 óra. A miniszter tehát a
kivételesnek tűnő szabályt rendeletével főszabállyá tette.
Az Alkotmánybíróság a Hszt. túlszolgálatra vonatkozó szabályait
a 630/B/2004. AB határozatában már vizsgálta. (ABH 2006, 1596.)
A Hjt.-nek a jelen ügyben támadott rendelkezése teljesen azonos
a Hszt.-ben foglalt előírással. Ez utóbbival kapcsolatban az
Alkotmánybíróság kifejtette, hogy a Hszt. 84. § (1)
bekezdésében meghatározott szolgálatteljesítési idő heti 40
óra. A túlszolgálat maximális időtartamát a törvény naptári
évenként 300 órában (az évi munkaidő 15 százalékát el nem érő
mértékben) szabja meg, amely a miniszter által kiadott
rendelkezésben emelhető 50 százalékkal, ekként maximális
időtartama egy naptári évben nem haladhatja meg a 450 órát,
vagyis az évi munkaidő 22 százalékát nem érheti el. (ABH 2006,
1596, 1599.) Az Alkotmánybíróság a pihenéshez való jog
garanciájának tekintette a Hszt. 88. § (2) bekezdésében foglalt
rendelkezést, mely nem teszi lehetővé a naptári évenként
legfeljebb 150 óráig terjedő túlszolgálat díjazással történő
ellentételezését, hanem kötelezővé teszi szabadnap kiadását. A
Hjt. 95. § (1) bekezdése a Hszt. 88. § (2) bekezdéséhez hasonló
szabályt tartalmaz, azaz előírja, hogy az állomány tagját évi
150 óráig terjedő túlszolgálatért szabadidő, azon felüli
túlszolgálatért díjazás illeti meg. Az állományilletékes
parancsnok a 150 órán belüli túlszolgálat díjazását is
engedélyezheti, ha a szabadidő kiadása a szolgálat ellátását
veszélyeztetné.
A túlszolgálat évi legfeljebb 450 órában történő maximálása
maga is a pihenéshez való jog garanciáját jelenti, hisz
korlátját képezi az ezt meghaladó igénybevételnek. E szabály
felső korlátként érvényesül, s nem jelenti a túlszolgálat
szükségképpeni elrendelését, melynek feltételeit a 94. § (1)
bekezdése rögzíti. Figyelemmel arra is, hogy a túlszolgálatot
emellett 150 óráig szabadidővel kell kompenzálni, a pihenéshez
való jog aránytalan korlátozása nem állapítható meg, ezért az
indítványt az Alkotmánybíróság az Alkotmány 70/B. § (4)
bekezdése vonatkozásában elutasította.
Az Alkotmánybíróság a 70/D. §-ra alapított indítványrészt is
elutasította alkotmányjogilag értékelhető összefüggés
hiányában.
9. Az indítványozó az Alkotmány 70/B. § (4) bekezdése alapján
sérelmezte a Hjt. 94. § (4) bekezdését. Ezen rendelkezés
értelmében nem minősül túlszolgálatnak a külföldi szolgálatot
ellátó személy más ország területén eltöltött heti
tevékenységének 40 óra időtartamot meghaladó része, feltéve, ha
azért a hazai illetményen túl külön díjazás (külföldi napidíj,
devizaellátmány, stb.) jár. A támadott rendelkezés
alkotmányellenessége az indítványozó szerint abból fakad, hogy
a Magyarországon szolgálatot ellátó katona a túlszolgálatért
részben szabadidőt, részben díjazást kap, míg a szabadidőre
külföldön nem jogosult.
A külföldi és a hazai szolgálat teljesítésének körülményei igen
eltérőek lehetnek, ezért az ellentételezésüknek nem kell
feltétlenül azonosnak lenniük. A túlszolgálatra vonatkozó
szabályok emellett csak akkor nem alkalmazhatók, ha a külföldi
szolgálatért a katona a hazai illetményén túl külön díjazásban
részesül, munkája ezért ellentételezésre kerül: vagy külön
díjazás formájában vagy a túlszolgálatra vonatkozó
rendelkezések alapján. Önmagában az, hogy a jogalkotó a
túlszolgálatra irányadó rendelkezések alkalmazását a külföldi
szolgálatot ellátó katonák tekintetében nem rendeli alkalmazni,
s helyette más ellentételezést alkalmaz, nem sérti a pihenéshez
való jogot. Erre tekintettel a Hjt. 94. § (4) bekezdése nem
sérti az Alkotmány 70/B. § (4) bekezdését, ezért az indítványt
az Alkotmánybíróság ebben a tekintetben elutasította.
10. Az indítványozó támadta az R1. azon rendelkezéseit, melyek
kizárják, hogy az, aki készenléti pótlékban, illetve gyakorlati
pótlékban részesül, túlszolgálati díjat (beleértve a
szabadidőben történő megváltást is) kapjon. Ezért kérte az R1.
26. § (3) bekezdéséből, valamint 31. § (3) bekezdéséből a
„túlszolgálati díjra (a szabadidőben történő megváltást is
ideértve)” szövegrész megsemmisítését. Indokolásként a Hjt. 92.
§ (3) bekezdése alkotmányellenességével összefüggésben előadott
érveire utalt. Ebből következően az indítványozó lényegében
azért tartotta alkotmánysértőnek a megjelölt rendelkezéseket,
mert meglátása szerint a készenlét, illetve a gyakorlat
keretében teljesített szolgálat rendes munkaidőt meghaladó
része tekintetében a túlszolgálatra vonatkozó rendelkezéseket
kellene alkalmazni. A túlszolgálatért pedig azzal azonos
tartamú szabadidő, illetve távolléti díj illetné meg az
állomány tagját, melyet a támadott előírások kizárnak.
Az Alkotmánybíróság jelen határozata indokolásának IV/4.
pontjában, illetve IV/7.2. pontjában kifejtette, hogy nem
alkotmányellenes, ha a készenléti szolgálatnak, illetve a
gyakorlatnak a „rendes” szolgálatteljesítési időt meghaladó
részét nem a túlszolgálatra vonatkozó szabályok keretében
kezeli a jogalkotó. A Hjt. rendszerében a készenlétért
készenléti díj, illetve készenléti pótlék, míg a gyakorlaton
való részvételért gyakorlati pótlék jár. Ezzel az R1. az
ugyanazon szolgálatokért különböző jogcímen járó juttatások
halmozásának kizárását célozza. Ezért az R1. 26. § (3)
bekezdéséből, valamint 31. § (3) bekezdéséből a „túlszolgálati
díjra (a szabadidőben történő megváltást is ideértve)”
szövegrész nem sérti az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdését, 70/B.
§ (3) bekezdését, 70/B. § (4) bekezdését és — érdemi
alkotmányossági összefüggés hiánya miatt — 70/D. §-át. Az
indítványt ezért az Alkotmánybíróság elutasította.
11. Az indítványozó kérelmet terjesztett elő az R2. 10. § (3)
bekezdése, valamint (4) bekezdés második mondata
alkotmányellenességének megállapítása és megsemmisítése iránt
az Alkotmány 2. § (1) bekezdésének, 8. § (2) bekezdésének, 37.
§ (3) bekezdésének, 70/B. § (4) bekezdésének és 70/D. §-ának
sérelmét állítva.
11.1. A 10. § (3) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a Hjt. 2. §
(33) bekezdése szerinti műveleti területen teljesített külföldi
szolgálat alatti őr-, járőr-, ügyeleti, készenléti szolgálat
idejét, más szolgálatteljesítési időket és ezen szolgálatok
után a pihenőidőt a Hjt. 91. § (5) bekezdésére figyelemmel a
Hjt. rendelkezéseitől eltérően is meg lehet állapítani, de a
pihenőidő nem lehet kevesebb az adott misszióra vonatkozó
műveleti utasításban, nemzetközi szerződésben vagy más
nemzetközi előírásokban foglalt, de legalább 8 órás
időtartamnál.
Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az indítvány
elbírálásának időpontjában az R2. kifogásolt szabályában
hivatkozott műveleti terület fogalom-meghatározását nem a Hjt.
2. § (33) bekezdése, hanem (40) bekezdése tartalmazza. E
kifejezés definíciója a rendeletalkotáskor még valóban a Hjt.
2. § (30) bekezdésében szerepelt, ám a honvédelmet érintő egyes
törvények módosításáról szóló 2004. évi LXVI. törvény (a
továbbiakban: Tv.) által végrehajtott módosítás eredményeként
kikerült a Hjt.-ből. Később a Magyar Honvédség hivatásos és
szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi
XCV. törvény, valamint a honvédelemről és a Magyar Honvédségről
szóló 2004. évi CV. törvény kapcsolódó módosításáról szóló
2005. évi CXXIII. törvény iktatta be újra, immáron a Hjt. 2. §
(40) bekezdésébe, a Htv. 204. § (1) bekezdés g) pontjára való
utalással. Emellett a Tv. a Hjt. 91. § (5) bekezdését is
módosította, egyúttal tartalmában hasonló rendelkezést a Hjt.
95/A. §-ba iktatott be. Az R2. 10. § (3) bekezdését tehát annak
ellenére, hogy 2004 óta három alkalommal is módosították az R2.-
t [28/2004. (XI. 8.) HM rendelet, 14/2006. (IV. 20.) HM
rendelet, 42/2007. (XII. 23.) HM rendelet], nem hozták
összhangba a Hjt. módosításaival.
Az Alkotmánybíróság gyakorlatában a jogállam nélkülözhetetlen
eleme a jogbiztonság. A jogbiztonság az állam — s elsősorban a
jogalkotó — kötelességévé teszi annak biztosítását, hogy a jog
egésze, egyes részterületei és az egyes jogszabályok is
világosak, egyértelműek, működésüket tekintve kiszámíthatóak és
előreláthatóak legyenek a norma címzettjei számára. [9/1992.
(I. 30.) AB határozat, ABH 1992, 59, 65.] Az a rendeleti
jogalkotás, mely a törvényi szabályozás változását nem követi
nyomon, s emiatt hivatkozásai pontatlanok, felveti a
jogbiztonság részét képező normavilágosság kérdését. Az
Alkotmánybíróság megítélése szerint amiatt, hogy a törvényi
módosításokat a végrehajtási rendelet nem tükrözi, s ezért a
rendelet huzamos időn keresztül téves törvényhelyekre
hivatkozik, önmagában alkalmas az Alkotmány 2. § (1) bekezdése
sérelmének megállapítására. Az Alkotmánybíróság ezért az R2.
10. § (3) bekezdését — a jogalkotónak megfelelő időt hagyva az
újraszabályozásra — 2009. december 31. napjával
megsemmisítette.
Az Alkotmánybíróság — gyakorlata szerint — az Alkotmány
valamely rendelkezésébe ütközőnek talált és megsemmisített
rendelkezés vizsgálatát az indítványozó által megjelölt egyéb
alkotmányos rendelkezésekkel összefüggésben mellőzi. [44/1995.
(VI. 30.) AB határozat, ABH 1995, 203, 205.; 4/1996. (II. 23.)
AB határozat, ABH 1996, 37, 44.; 61/1997. (XI. 19.) AB
határozat, ABH 1997, 361, 364.] Mivel az R2. 10. § (3)
bekezdésének alkotmányellenességét az Alkotmánybíróság az
Alkotmány 2. § (1) bekezdésével összefüggésben már
megállapította, az Alkotmány 8. § (2) bekezdése, 37. § (3)
bekezdése, 70/B. § (4) bekezdése és 70/D. §-a alapján a
vizsgálatot mellőzte.
11.2. Az R2. 10. § (4) bekezdésének első mondata előírja, hogy
a külföldi szolgálatot teljesítőknek hetente legalább egy
pihenőnapot ki kell adni. A második mondat ezen főszabály alól
fogalmaz meg kivételt: a műveleti területen történő szolgálat
teljesítésekor a műveleti utasításban előírt szolgálatoknak a
váltási, az állomány részleges távollétével vagy fel nem
készítettségével járó időszakban történő biztosítása, illetve a
készenléti vagy más minősített időszakban történő
szolgálatteljesítés esetére.
Az indítványozó 2004-ben beadott indítványában azért kérte az
egész bekezdés alkotmányellenességének megállapítását, mert
ellentétesnek találta a Hjt. 92. § (3) bekezdésében és 93. §
(5) bekezdésében foglalt szabállyal, ezáltal meglátása szerint
sérül az Alkotmány 37. § (3) bekezdése. A 2007-ben kelt
indítványban már csupán a második mondat megsemmisítését kérte,
mert az aránytalanul korlátozza a pihenéshez való jogot. Az
indítványozó szerint ezen esetek túlzottan tágan kerültek
megfogalmazásra, melyből kifolyólag a műveleti területeken
tulajdonképpen a kivétel válik főszabállyá. Utalt arra, hogy a
heti pihenőnap akár a külszolgálat teljes ideje alatt is
elmaradhat, mert e vonatkozásban a jogszabály semmiféle
korlátot nem fogalmaz meg. Az Alkotmánybíróság a 2007-ben
beadott indítványt tekintette irányadónak, így az abban
foglaltaknak megfelelően folytatta le a vizsgálatot.
Az Alkotmánybíróság megítélése szerint lehetnek olyan
rendkívüli helyzetek, amikor indokolt a heti legalább egy
pihenőnaptól való eltérés. Ilyen helyzetek különösen műveleti
területeken adódnak, s megoldásuk — figyelemmel a műveleti
utasításban előírt szolgálatok teljesítésének kötelezettségére
— nem szorítható minden esetben jogszabályi korlátok közé.
Műveleti területnek a Hvt. 204. § (1) bekezdés g) pontja
irtelmében az a földrajzi terület és a felette levő légtér
minősül, ahol a szemben álló felek konkrét fegyveres
cselekményei megvalósulnak, vagy ennek veszélye fennáll,
illetve a szemben álló felek fegyveres összeütközése miatt
veszélyeztetett terület. Az R2. 10. § (4) bekezdése olyan jól
körülhatárolt esetekben engedi meg a főszabálytól való
eltérést, amikor indokolható a heti egy pihenőnap kötelező
kiadásától való eltérés. A pihenéshez való jog korlátozása az
elérni kívánt célhoz szükséges, az arányosságot nem lépi túl.
Emiatt a támadott rendelkezés alkotmányellenessége nem
állapítható meg. Az Alkotmánybíróság ezért az R2. 10. § (4)
bekezdésének második mondata megsemmisítésére irányuló
indítványt az Alkotmány 70/B. § (4) bekezdése vonatkozásában
elutasította. Mivel a 70/D. §-sal a kifogásolt szabály nem áll
érdemi alkotmányossági összefüggésben, e tekintetben az
indítványt szintén elutasította.
12. Az indítványozó 2004-es indítványában kérte a Hjt. 91. §
(5) bekezdésének megsemmisítését. Az indítvány benyújtását
követően a támadott rendelkezést a Tv. hatályon kívül helyezte,
helyette a törvényalkotó hasonló szövegezésű, de más tartalmú
szabályt iktatott be a Hjt. 95/A. §-ába. Az Alkotmánybíróság
felhívta az indítványozót, hogy a megváltozott körülményekre
tekintettel nyilatkozzon, indítványát fenntartja-e, s ha igen,
milyen tartalommal. Az indítványozó a felhívásra nem válaszolt.
Az Alkotmánybíróság a hatályon kívül helyezett jogszabály
alkotmányellenességét fő szabályként nem vizsgálja (először:
335/B/1990/13. AB határozat, ABH 1990, 261, 262.). Erre
utólagos normakontroll keretében csak az Abtv. 38. § (1)
bekezdése szerinti bírói kezdeményezés, illetve a 48. §
szerinti alkotmányjogi panasz alapján van mód, mivel ezekben az
esetekben az alkalmazott jogszabály alkotmányellenességének
megállapítása mellett a konkrét ügyben való alkalmazási tilalom
kimondására is van lehetőség. A kialakult gyakorlat szerint
azonban a hatályon kívül helyezett jogszabály helyébe lépő új
rendelkezések tekintetében is lefolytatandó a vizsgálat akkor,
ha a régi és az új szabályozás tartalmi azonossága
megállapítható [pl. 335/B/1990. AB végzés, ABH 1990, 261, 262.;
32/2005. (IX. 15.) AB határozat, ABH 2055, 329, 333–334.;
519/B/2003. AB határozat, ABH 2005, 1182, 1184.; 26/2004. (VII.
1.) AB határozat, ABH 2004, 398, 406.; 2/2007. (I. 24.) AB
határozat, ABH 2007, 65, 92.]. Mivel jelen ügyben e feltételek
nem állnak fenn, az Alkotmánybíróság a Hjt. 95. § (1) bekezdése
alkotmányellenességének megállapítása és megsemmisítése
tárgyában az eljárást az Ügyrend 31. § a) pontja alapján
megszüntette.
Figyelemmel arra, hogy az a rendelkezés, amivel összefüggésben
az indítványozó mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség
megállapítását kérte, a jelen határozat meghozatalakor már nem
hatályos, s az indítványozó felhívás ellenére nem nyilatkozott
indítványa fenntartásáról, az Alkotmánybíróság az eljárást
ebben a tekintetben is megszüntette.
A határozat Magyar Közlönyben történő közzététele az Abtv. 41.
§-án alapul.
Dr. Paczolay Péter
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Balogh Elemér Dr. Bragyova András
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Holló András Dr. Kiss László
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Kovács Péter Dr. Lenkovics Barnabás
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr Paczolay Péter Dr. Trócsányi László
az Alkotmánybíróság elnöke, előadó alkotmánybíró
az aláírásban akadályozott
Dr. Lévay Miklós
alkotmánybíró helyett
. |