Hungarian
Ügyszám:
.
355/B/2004
Előadó alkotmánybíró: Trócsányi László Dr.
.
Az indítvány lényege:
.
A döntés száma: 70/2009. (VI. 30.) AB határozat
.
ABH oldalszáma: 2009/668
.
A döntés kelte: Budapest, 06/29/2009
.
.
A döntés szövege:
.
A döntés szövege:
                     A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

    Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos
    vizsgálatára  és mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség
    megállapítására  irányuló  indítványok  tárgyában  meghozta   a
    következő

                             határozatot:

    1.   Az   Alkotmánybíróság  megállapítja,   hogy   a   külföldi
    szolgálatba vezényeltekkel kapcsolatos személyügyi feladatokról
    és  jogállásuk egyes kérdéseiről szóló 26/2002.  (IV.  12.)  HM
    rendelet 10. § (3) bekezdése alkotmányellenes, ezért azt  2009.
    december 31. napjával megsemmisíti.

    2.   Az  Alkotmánybíróság  a  Magyar  Honvédség  hivatásos   és
    szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló  2001.  évi
    XCV.  törvény  91.  § (2) bekezdése, 91. § (3)  bekezdésében  a
    „vagy  éves”  szövegrész, 91. § (4)-(5) bekezdése,  92.  §  (3)
    bekezdése, 93. § (4), (6)-(7) bekezdése, 94. § (1) bekezdésének
    második  mondata,  (2) és (4) bekezdése alkotmányellenességének
    megállapítására   és   megsemmisítésére   irányuló   indítványt
    elutasítja.

    3.    Az   Alkotmánybíróság   a   katonák   illetményéről    és
    illetményjellegű  juttatásairól,  valamint  a  közalkalmazottak
    jutalmazásáról  szóló 3/2002. (I. 25.) HM rendelet  26.  §  (3)
    bekezdésében  és 31. § (3) bekezdésében a „túlszolgálati  díjra
    (a  szabadidőben  történő megváltást is ideértve)”  szövegrész,
    valamint  a  külföldi  szolgálatba  vezényeltekkel  kapcsolatos
    személyügyi feladatokról és jogállásuk egyes kérdéseiről  szóló
    26/2002.  (IV.  12.)  HM rendelet 10. §  (4)  bekezdés  második
    mondata     alkotmányellenességének     megállapítására      és
    megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.

    4.   Az  Alkotmánybíróság  a  Magyar  Honvédség  hivatásos   és
    szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló  2001.  évi
    XCV.  törvény  2004.  július 31. napjáig  hatályos  91.  §  (5)
    bekezdése     alkotmányellenességének    megállapítására     és
    megsemmisítésére,   illetve  e  rendelkezéssel   összefüggésben
    mulasztásban  megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására
    irányuló indítvány tárgyában az eljárást megszünteti.

    Az  Alkotmánybíróság  ezt  a határozatát  a  Magyar  Közlönyben
    közzéteszi.
                                 Indokolás

                                    I.

      A   Magyar   Honvédség   hivatásos  és  szerződéses   állományú
      katonáinak  jogállásáról  szóló  2001.  évi  XCV.  törvény   (a
      továbbiakban:    Hjt.),    a    katonák    illetményéről     és
      illetményjellegű  juttatásairól,  valamint  a  közalkalmazottak
      jutalmazásáról   szóló  3/2002.  (I.  25.)   HM   rendelet   (a
      továbbiakban:    R1.),    illetve   a   külföldi    szolgálatba
      vezényeltekkel   kapcsolatos   személyügyi   feladatokról    és
      jogállásuk  egyes  kérdéseiről  szóló  26/2002.  (IV.  12.)  HM
      rendelet    (a    továbbiakban:   R2.)   egyes    rendelkezései
      alkotmányellenességének  megállapítására  és   megsemmisítésére
      irányuló  indítványok  érkeztek az  Alkotmánybírósághoz  azonos
      indítványozótól.   Az  Alkotmánybíróság  az  indítványokat   az
      Alkotmánybíróság    ideiglenes    ügyrendjéről     és     annak
      közzétételéről   szóló,   többször   módosított   és   egységes
      szerkezetbe foglalt 2/2009. (I. 12.) Tü. határozat  (ABK  2009.
      január,  3.;  a  továbbiakban: Ügyrend)  28.  §  (1)  bekezdése
      alapján  —  tárgyi azonosságukra figyelemmel — egyesítette,  és
      egy eljárásban bírálta el.

      1.  Az első (2004-ben kelt) indítványban az indítványozó a Hjt.
      91.  § (5) bekezdése, 92. § (3) bekezdése, 94. § (4) bekezdése,
      valamint    az    R2.    10.   §   (3)   és    (4)    bekezdése
      alkotmányellenességének   megállapítását   és   megsemmisítését
      kérte.

      1.1.  Álláspontja  szerint alkotmánysértő  a  Hjt.  91.  §  (5)
      bekezdése,  mely szerint a külszolgálatot teljesítő  katonának,
      ha  hazai  illetménye mellett más juttatásban  is  részesül,  a
      szolgálatteljesítési idejét a külszolgálat időtartamára a  Hjt.
      rendelkezéseitől   eltérően  is   meg   lehet   állapítani.   A
      szolgálatteljesítés   ideje,  azaz  a   munkaidő   szabályozása
      alapvető  jogot és kötelezettséget érint, miközben a kifogásolt
      rendelkezés  úgy  enged eltérést a törvényi szabályoktól,  hogy
      annak   kereteit   (felső  határát)  nem  rögzíti.   Mindezekre
      tekintettel  e rendelkezés — figyelemmel a jogalkotásról  szóló
      1987. évi XI. törvény 15. §-ára — sérti a jogbiztonság elvét és
      az Alkotmány 70/B. § (4) bekezdésében rögzített pihenéshez való
      jogot.  Arra  az esetre, ha az Alkotmánybíróság nem  állapítaná
      meg  a  Hjt.  91.  §  (5)  bekezdésének  alkotmányellenességét,
      mulasztásban  megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására
      irányuló kérelmet is előterjesztett, mivel — a Hjt. 287. §  (2)
      bekezdés  i) pontja alapján — a honvédelemért felelős miniszter
      nem     alkotta     meg     a     külszolgálatot     teljesítők
      szolgálatteljesítési idejének végrehajtási szabályait.

      1.2.   Az   indítványozó  a  Hjt.  92.   §   (3)   bekezdésének
      megsemmisítését  az  Alkotmány 70/B. §  (2)  és  (3)  bekezdése
      alapján kérte. Ezen bekezdés első és második mondata szerint  a
      24  órás  őr- és ügyeleti szolgálat után egy nap pihenőidőt,  a
      pihenőnapon  és  munkaszüneti napon teljesített szolgálat  után
      ezen  túlmenően  még  egy  szabadnapot  kell  biztosítani.   Az
      indítványozó  szerint,  tekintettel arra,  hogy  ez  a  szabály
      beleilleszkedik a heti 40 órás munkaidő rendszerébe, ha  valaki
      24 órás szolgálatot teljesít, akkor a munkaideje 8 órával megnő
      további     ellenszolgáltatás    nélkül.    Az     indítványozó
      diszkriminatívnak  tekinti a szabályozást más  munkavállalókhoz
      és  más  közszolgálatot ellátókhoz, így különösen a rendvédelmi
      szervek  tagjaihoz  képest.  Az  őr-  és  ügyeleti  szolgálatok
      gyakori  teljesítése  esetén sérül a pihenéshez  való  jog  is.
      Ugyanezen  bekezdés harmadik és negyedik mondata  értelmében  a
      legalább 24 órás lakáson kívül teljesített készenléti szolgálat
      első 24 órája után egy nap, ezentúl 48 óránként további egy-egy
      nap szabadnapot, ha pedig a készenlét legalább egy napja pihenő-
      vagy  munkaszüneti napra esik, azért még egy  szabadnapot  kell
      biztosítani.   E  szabály  az  indítványozó  szerint   a   fent
      ismertetett okok miatt alkotmányellenes, mivel nem felel meg az
      alapjog-korlátozással    kapcsolatos    szükségesség-arányosság
      követelményének,   még  akkor  sem,  ha  a  hivatásos   katonai
      szolgálat  fokozott odaadást és önfeláldozást kíván.  Ugyanezen
      okokból  alkotmányellenes a Hjt. 92. § (3) bekezdésének  utolsó
      mondata,  mely  szerint  a külföldi szolgálatot  ellátó  katona
      részére a külföldi szolgálati helyen teljesített 24 órás őr- és
      ügyeleti  szolgálat után egy nap pihenőnapot kell  biztosítani,
      készenléti szolgálat után viszont sem pihenőidő, sem  szabadnap
      nem  jár.  A  szigorú  korlátozást azokra az  esetekre  kellene
      szűkíteni,    ahol    a    pihenőidő    csökkentése     valóban
      elkerülhetetlenül és kényszerítő okból szükséges.

      1.3.  Az  indítványozó  kérte  annak  megállapítását  is,  hogy
      alkotmányellenes a Hjt. 94. § (4) bekezdése, mely  szerint  nem
      minősül   túlszolgálatnak   a  nemzetközi   szerződés   alapján
      feladatot    más   ország   területén   ellátó   katona    heti
      tevékenységének 40 óra időtartamot meghaladó része, feltéve, ha
      azért a hazai illetményen túl külön díjazást kap. E rendelkezés
      azáltal,   hogy  a  túlszolgálat  köréből  kivonja  a  külföldi
      szolgálatot,    elvonja    annak    lehetőségét,     hogy     a
      többletszolgálatért pihenőidőben részesüljön a katona. Ez pedig
      a pihenéshez való jogot kellő indok nélkül korlátozza.

      1.4. Az indítványozó kérte az R2. 10. § (3) és (4) bekezdésének
      megsemmisítését.  A kifogásolt rendelkezések a  Hjt.  vonatkozó
      rendelkezéseitől eltérő módon szabályozzák a műveleti területen
      külszolgálatot  teljesítők  pihenőidejét,  melyre   azonban   —
      figyelemmel a Hjt. 91. § (5) bekezdésére — nincs felhatalmazás.
      Az  a  szabály, mely a Hjt.-hez képest lerövidíti a pihenőidőt,
      ellentétes  a  Hjt.  92.  §  (3)  bekezdésével  és  93.  §  (5)
      bekezdésével, ezért sérti az Alkotmány 37. § (3) bekezdését.

      2.  A másik (2007-ben kelt) indítványban az indítványozó a Hjt.
      91. § (2) bekezdése, (3) bekezdésében a „vagy éves” szövegrész,
      a (4) és (5) bekezdése, a 92. § (3) bekezdése, a 93. § (4), (6)
      és  (7) bekezdése, a 94. § (1) bekezdésének második mondata  és
      (2)   bekezdésében   az  „amely  a  miniszter   által   kiadott
      rendelkezésben  további 50%-kal növelhető” szövegrész,  illetve
      az  R1.  26.  §  (3)  bekezdésében a  „túlszolgálati  díjra  (a
      szabadidőben  történő  megváltást  is  ideértve)”   szövegrész,
      továbbá  az  R2.  10.  § (3) bekezdése és  (4)  bekezdésében  a
      második   mondat   alkotmányellenességének  megállapítását   és
      megsemmisítését kérte.
      Az indítvány alapjaként elsődlegesen az Európai Parlament és  a
      Tanács 2003/88/EK irányelvét jelölte meg (2003. november 4.)  a
      munkaidő-szervezés   egyes  szempontjairól   (a   továbbiakban:
      Irányelv). Kifejtette, hogy csupán amiatt, hogy a fent említett
      hazai     jogszabályok    az    Irányelvbe     ütköznek,     az
      Alkotmánybíróságnak  nincs  hatásköre  azok   megsemmisítésére,
      azonban ezen rendelkezések Alkotmányban foglalt alapjogokat  is
      sértenek,   ezért  hatásköre  van  az  Alkotmánybíróságnak   az
      alkotmányellenesség megállapítására.
      Az   Alkotmánybíróság  felhívását  követően   az   indítványozó
      indítványát módosította, és a kifogásolt jogszabályhelyeknek az
      Irányelvvel  való összevetését mellőzte. Az Alkotmánybíróság  a
      vizsgálatot  a  módosított  indítvány  tartalmának  megfelelően
      folytatta le.

      2.1.   A   Hjt.   91.   §  (1)  bekezdése   rögzíti,   hogy   a
      szolgálatteljesítési  idő  heti  40  óra.  A  Hjt.  94.  §  (1)
      bekezdése    ehhez    képest    meghatározza,    mi     minősül
      túlszolgálatnak, az erre vonatkozó további szabályokat a 94.  §
      (2)-(4)  bekezdései, illetve 95. §-a tartalmazza. A 94.  §  (1)
      bekezdésének  második mondata értelmében  viszont  nem  minősül
      túlszolgálatnak  az  ügyeleti,  őr-  és  készenléti  szolgálat,
      valamint    a   gyakorlaton   való   részvétel.   A   szabályok
      összevetéséből megállapíthatóan a szolgálatteljesítés e  formái
      sem  munkaidőnek, sem rendkívüli munkavégzésnek nem minősülnek.
      A  Hjt.  92.  §  (3)  bekezdése  ugyanakkor  rendezi,  hogy  az
      ügyeleti,  őr-  és  készenléti szolgálat után mennyi  pihenőidő
      jár,  a  93. § (7) bekezdése pedig az éves kiképzési  tervekben
      szereplő  gyakorlatok vonatkozásában rögzíti a  pihenőidőt.  Az
      indítványozó  szerint  amiatt,  hogy  az  érintett  esetek  nem
      számítanak  bele  a  rendes munkaidőbe, és túlszolgálatnak  sem
      tekinthetők,  valamint a pihenőidő szabályozása nem  kielégítő,
      sérül  az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdése, 70/B. § (3)  és  (4)
      bekezdése,  valamint 70/D. §-a, ezért kérte a Hjt.  92.  §  (3)
      bekezdése,  93.  § (7) bekezdése és 94. § (1) bekezdés  második
      mondata      alkotmányellenességének     megállapítását      és
      megsemmisítését.

      2.2.  Az  R1.  26.  §  (3)  bekezdése értelmében  a  készenléti
      pótlékban  részesülő  a készenléti szolgálat  ideje  alatt  nem
      jogosult  túlszolgálati díjra, ideértve a szabadidőben  történő
      megváltást  is. Hasonló szabályt tartalmaz az  R1.  31.  §  (3)
      bekezdése.  Az  indítványozó szerint  e  rendelkezések  a  2.1.
      pontban kifejtettekkel összhangban alkotmányellenesek, ezért  a
      megjelölt  bekezdésekben  kérte  a  „túlszolgálati   díjra   (a
      szabadidőben  történő  megváltást  is  ideértve)”  szövegrészek
      megsemmisítését.

      2.3.   A   Hjt.  91.  §  (2)  bekezdése  értelmében   a   külön
      jogszabályban  meghatározott készenléti  jellegű  beosztásokban
      heti   40   óránál  hosszabb,  de  54  órát  meg   nem   haladó
      szolgálatteljesítési  idő  állapítható  meg.  A  hivatásos   és
      szerződéses  katonai  szolgálat  létesítéséről,  módosításáról,
      megszüntetéséről,    tartalmáról,   valamint    az    integrált
      személyügyi igazgatás és egységes nyilvántartás rendjéről szóló
      10/2002.  (III. 5.) HM rendelet (a továbbiakban: R3.)  44/A.  §
      (1)  bekezdése alapján az a beosztás minősül készenléti jellegű
      beosztásnak,  amelyet  12/24,  12/48,  24/48  vagy  24/72  órás
      váltásos  munkarendben kell ellátni. Az indítványozó szerint  a
      váltásos  munkarendben történő munkavégzés önmagában  semmilyen
      összefüggésben nincs a munkavégzés készenléti jellegével,  s  e
      fogalomhasználat  eleve  megtévesztő,  visszaélésre  ad  módot.
      Bármely   beosztás  változatlan  munkavégzés  mellett  váltásos
      munkarendűvé  szervezhető át, ezáltal  pedig  a  heti  munkaidő
      automatikusan heti 54 órára emelhető. Emellett az  indítványozó
      szerint   a   készenléti   jellegű   munkavégzés   is    rendes
      munkavégzésnek minősül, ezért az ilyen beosztáshoz nem lehet  a
      munkaidő, illetve a pihenőidő hosszát más beosztásokhoz  képest
      hátrányosan  meghatározni. A Hjt. 91.  §  (2)  bekezdése  ezért
      sérti  az  Alkotmánynak  a diszkrimináció  tilalmára  vonatkozó
      70/A.  §  (1)  bekezdését  a 70/B. § (3)  és  (4)  bekezdésében
      szabályozott alapjogok tekintetében, illetve önmagában is sérti
      a  pihenéshez  való jogot és a végzett munka  mennyiségének  és
      minőségének megfelelő jövedelemhez való jogot.

      2.4.  Az  indítványozó szerint a Hjt. 91. § (3) bekezdésében  a
      „vagy  éves” szövegrész és a 91. § (4) bekezdése ellentétes  az
      Alkotmány  70/B.  §  (4) bekezdésében foglalt  pihenéshez  való
      joggal,  illetve a 70/D. §-ban szabályozott lehető  legmagasabb
      testi   és   lelki  egészséghez  való  joggal.   A   kifogásolt
      jogszabályhelyek    ugyanis    lehetővé    teszik,    hogy    a
      szolgálatteljesítési időt többheti, havi vagy éves keretben,  a
      folyamatos ügyeleti szolgálat ellátására szervezett, valamint a
      készenléti  jellegű beosztásokban több havi vagy éves  keretben
      határozzák  meg. Az éves munkaidőkeret az indítványozó  szerint
      túlságosan  tág,  s  ezáltal a katonának bizonyos  időszakokban
      huzamosabb  időn át az átlagosnál jóval többet kell  dolgoznia.
      Úgyszintén hosszú lehet a pontosan meg nem határozott  többhavi
      keret.

      2.5.  A  Hjt.  91.  §  (5)  bekezdése lehetővé  teszi,  hogy  a
      szolgálati viszonyt első alkalommal létesítők 14 hetet meg  nem
      haladó   alapkiképzésének  időszakában,  illetve  az   önkéntes
      tartalékos katonák esetében a szolgálatteljesítési időt a  Hjt.
      rendelkezéseitől  eltérően  határozzák  meg,  ám  az  ebben  az
      esetben  is  legfeljebb 60 óra lehet. Az indítványozó  szerint,
      mivel  a  hosszú  ideig tartó kiképzés legfeljebb  napi  8  óra
      pihenőidő  mellett nem viselhető el, nagyban megnő a  balesetek
      veszélye,  s  ezzel  sérül a pihenéshez és  lehető  legmagasabb
      szintű testi és lelki egészséghez való jog.

      2.6.  A  Hjt. 93. § (4) bekezdése alapján az állomány tagját  a
      napi   szolgálati   tevékenység   befejezése   és   a   másnapi
      szolgálatteljesítés megkezdése között legalább 8 óra  pihenőidő
      illeti meg. Az indítványozó szerint ez — mivel túlságosan rövid
      —  sérti a pihenéshez való jogot, valamint a lehető legmagasabb
      szintű testi és lelki egészséghez való jogot.

      2.7.  A  Hjt.  93.  §  (6)  bekezdése  szerint  a  pihenőnap  a
      szolgálati elfoglaltság miatt havonta összevontan is  kiadható.
      Az   indítványozó  —  korábbi  érveivel  összhangban   —   arra
      hivatkozott, hogy rendkívüli esetben e rendelkezés  alkalmazása
      indokolt,  ám általánosságban, amikor ezt rendkívüli  körülmény
      nem  támasztja alá, nem. Szinte bármikor lehetővé teszi ugyanis
      a  kifogásolt szabály, hogy a katonát egymást követő  húsz  nap
      szolgálatteljesítésre   kötelezzék.  Mindez   az   indítványozó
      szerint sérti a pihenéshez való jogot.

      2.8. A 94. § (2) bekezdése lehetővé teszi, hogy az elrendelhető
      túlszolgálat  Hjt.  által  meghatározott  300  óra/naptári   év
      maximumát  a miniszter további 50%-kal növelje. Az indítványozó
      szerint   ez   —  figyelemmel  az  R1.  65/A.  §-ában   foglalt
      rendelkezésre,  mely  szerint naptári évenként  a  teljesíthető
      túlszolgálat  felső  határa 450 óra — ellentétes  az  Alkotmány
      70/B. § (4) bekezdésével és 70/D. §-ával.

      2.9. A Hjt. 95/A. §-a értelmében külföldi szolgálat esetén,  ha
      az  állomány  tagja a hazai illetménye mellett más  juttatásban
      (külföldi  napidíj,  devizaellátmány,  stb.)  is  részesül,   a
      külszolgálata  időtartamára  a 91-93.  §-okban,  a  94.  §  (2)
      bekezdésében,  valamint a 95. §-ban foglaltaktól  jogszabályban
      el lehet térni. Az indítványozó ezzel összefüggésben támadta az
      R2.  10. § (3) bekezdését és (4) bekezdésének második mondatát.
      Eszerint  műveleti  területen  teljesített  külföldi  szolgálat
      alatt   őr-,  járőr-  ügyeleti,  készenléti  szolgálat  idejét,
      illetve  más  szolgálatteljesítési időket és  ezen  szolgálatok
      utáni  pihenőidőt  a Hjt. 91. § (5) bekezdésére  figyelemmel  a
      Hjt.  rendelkezéseitől  eltérően is  meg  lehet  állapítani.  A
      pihenőidő   azonban  nem  lehet  kevesebb  az  adott  misszióra
      vonatkozó  műveleti utasításban, nemzetközi  szerződésben  vagy
      más  nemzetközi előírásokban foglalt, de legalább napi  8  órás
      időtartamnál.
      Az indítványozó szerint e rendeleti szabályozás ellentétben áll
      a  Hjt.  95/A. §-ával, mely a Hjt. vonatkozó szabályaitól  csak
      jogszabályban enged eltérést, míg az R2. 10. § (3) bekezdése  a
      jogszabályban  való  eltérésre nem utal, így  tulajdonképpen  a
      parancsnokot hatalmazza fel a törvénytől való eltérésre. Ez  az
      Alkotmány  37.  §  (3) bekezdésében foglalt előírásba  ütközik,
      mely  szerint a kormány tagjának rendelete törvénnyel nem lehet
      ellentétes.    Az    indítványozó    szerint    „[a]    katonák
      szolgálatteljesítési  és  pihenőidejének   rendezése   alapvető
      jogokat   érint,   ezért  ezt  teljes  körűen  törvényben,   de
      legalábbis   jogszabályban  kell  szabályozni,  a  parancsnokok
      számára  a körbe nem határolt »eltérés« lehetővé tétele ezekben
      a  fontos  kérdésekben sérti az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében
      foglalt  jogállami követelményt”, illetve a jogszabályi  szintű
      szabályozás hiányában az Alkotmány 8. § (2) bekezdését. A 10. §
      (3)   bekezdése  tartalmilag  is  alkotmányellenes:   sérti   a
      pihenéshez  és  az  egészséghez való jogot,  mert  önmagában  a
      külföldi   műveleti  területen  való  szolgálatteljesítés   nem
      indokolja  a pihenés drasztikus korlátozását, valójában  inkább
      takarékossági intézkedésről van szó.

      2.10.  Az  R2.  10.  §  (4)  bekezdésének  második  mondata  az
      indítványozó szerint szintén ellentétben áll az Alkotmány 70/D.
      §-ával  és  70/B.  § (4) bekezdésével. A 10.  §  (4)  bekezdése
      értelmében  a  külföldi szolgálatot teljesítőknek  is  kötelező
      legalább  heti  egy pihenőnapot biztosítani. A második  mondata
      szerint   azonban  ettől  eltérni  műveleti  területen  történő
      szolgálat   teljesítésekor   a  műveleti   utasításban   előírt
      szolgálatoknak  a  váltási, az állomány részleges  távollétével
      vagy   fel   nem   készítettségével  járó  időszakban   történő
      biztosítása,   illetve  a  készenléti   vagy   más   minősített
      időszakban történő szolgálatteljesítés esetén lehet.  Ez  pedig
      lehetővé  teszi azt is, hogy akár a külszolgálat  teljes  ideje
      alatt elmaradjon a heti pihenőnap kiadása.
      Az   Alkotmánybíróság  beszerezte  a  honvédelmi,  valamint  az
      igazságügyi és rendészeti miniszter véleményét.

                                    II.

      1. Az Alkotmány indítvánnyal érintett rendelkezései:
      „2.   §   (1)  A  Magyar  Köztársaság  független,  demokratikus
      jogállam.”
      „8.  §  (2)  A  Magyar  Köztársaságban az alapvető  jogokra  és
      kötelességekre  vonatkozó szabályokat  törvény  állapítja  meg,
      alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja.”
      „37.  § (3) A Kormány tagjai törvényben vagy kormányrendeletben
      kapott felhatalmazás alapján feladatkörükben eljárva rendeletet
      adnak ki, amelyek törvénnyel és kormányrendelettel nem lehetnek
      ellentétesek.  A  rendeleteket  a  hivatalos  lapban  ki   kell
      hirdetni.”
      „70/A.  §  (1)  A  Magyar  Köztársaság biztosítja  a  területén
      tartózkodó  minden  személy  számára  az  emberi,  illetve   az
      állampolgári  jogokat,  bármely  megkülönböztetés,  nevezetesen
      faj,  szín,  nem, nyelv, vallás, politikai vagy  más  vélemény,
      nemzeti  vagy  társadalmi  származás, vagyoni,  születési  vagy
      egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.”
      „70/B.   §  (2)  Az  egyenlő  munkáért  mindenkinek,  bármilyen
      megkülönböztetés nélkül, egyenlő bérhez van joga.
      (3)  Minden  dolgozónak  joga  van  olyan  jövedelemhez,  amely
      megfelel végzett munkája mennyiségének és minőségének.
      (4)  Mindenkinek  joga van a pihenéshez, a  szabadidőhöz  és  a
      rendszeres fizetett szabadsághoz.”
      „70/D. § (1) A Magyar Köztársaság területén élőknek joguk van a
      lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez.
      (2)  Ezt  a  jogot  a  Magyar Köztársaság  a  munkavédelem,  az
      egészségügyi intézmények és az orvosi ellátás megszervezésével,
      a rendszeres testedzés biztosításával, valamint az épített és a
      természetes környezet védelmével valósítja meg.”

      2. A Hjt.-nek 2004. július 31-ig hatályos rendelkezése:
      „91. § (5) Az állomány külszolgálatot teljesítő tagjának, ha  a
      hazai  illetménye  mellett más juttatásban  (külföldi  napidíj,
      devizaellátmány   stb.)  is  részesül,  a  szolgálatteljesítési
      idejét  a  külszolgálat időtartamára e törvény rendelkezéseitől
      eltérően is meg lehet állapítani.”

      A Hjt.-nek az indítvány elbírálásakor hatályos rendelkezései:
      „91.  §  (2)  A  külön  jogszabályban meghatározott  készenléti
      jellegű   beosztásokban   az   (1)  bekezdésben   megállapított
      időtartamnál  hosszabb,  de  heti  54  órát  meg   nem   haladó
      szolgálatteljesítési idő állapítható meg.
      (3)  A  szolgálatteljesítési idő — a heti  szolgálatteljesítési
      idő  figyelembevételével  a munkaköri leírásban  rögzítetten  —
      többheti, havi vagy éves keretben is meghatározható.
      (4)  A  folyamatos  ügyeleti szolgálat  ellátására  szervezett,
      valamint     a     készenléti    jellegű    beosztásokban     a
      szolgálatteljesítési időt a (2) bekezdésben meghatározott  heti
      szolgálatteljesítési  időtartam figyelembevételével  több  havi
      vagy éves keretben is meg lehet határozni.
      (5)  A  szolgálati viszonyt első alkalommal létesítők 14  hetet
      meg  nem  haladó  alapkiképzésének  időszakában,  valamint   az
      önkéntes tartalékos katonák esetében a szolgálatteljesítési idő
      e  törvény rendelkezéseitől eltérően is megállapítható, azonban
      ebben  az  esetben is legfeljebb heti 60 óra lehet. Ezalatt  az
      időszak alatt azonban a pihenőidő nem lehet kevesebb nyolc  óra
      időtartamnál és hetente legalább egy pihenőnapot ki kell adni.”
      „92.  §  (3) A 24 órás őr- és ügyeleti szolgálat után  egy  nap
      pihenőidőt,  a pihenőnapon és a munkaszüneti napon  teljesített
      szolgálat   után  ezen  túlmenően  még  egy  szabadnapot   kell
      biztosítani.  A  legalább  24 órás  lakáson  kívül  teljesített
      készenléti  szolgálat első 24 órája után egy nap, ezen  túl  48
      óránként  további  egy-egy  nap szabadnapot  kell  biztosítani.
      Amennyiben  a  lakáson kívül töltött készenlét  legalább  egyik
      napja  pihenő-  vagy  munkaszüneti napra esik,  azért  még  egy
      szabadnapot  kell biztosítani. Az állomány külföldi szolgálatot
      ellátó  tagjai részére a külföldi szolgálati helyen teljesített
      24  órás őr- és ügyeleti szolgálat után egy nap pihenőidőt kell
      biztosítani,  készenléti szolgálat után viszont sem  pihenőidő,
      sem szabadnap nem jár.”
      „93.  §  (4)  Az állomány tagját a napi szolgálati  tevékenység
      befejezése  és a másnapi szolgálatteljesítés megkezdése  között
      legalább  8  óra  pihenőidő illeti meg, amelybe  a  lakásról  a
      szolgálati helyre és az onnan való visszautazás időtartama  nem
      számít bele.
      (…)
      (6)  Az  (5)  bekezdéstől eltérően a pihenőnap —  a  fokozottan
      veszélyes   szolgálati   beosztást  kivéve   —   a   szolgálati
      elfoglaltság miatt havonta összevontan is kiadható, de legalább
      1 pihenőnapnak ilyenkor is vasárnapra kell esnie.
      (7)   Amennyiben  az  éves  kiképzési  tervekben  meghatározott
      gyakorlat  egyik  napja vagy napjai pihenő-  vagy  munkaszüneti
      napra   esnek,   azokat   azonos   számú   szabadnappal    kell
      ellentételezni. A szabadnap kiadásánál a 92. § (4) bekezdésében
      foglaltakat kell alkalmazni.”
      „94.   §  (1)  Ha  a  szolgálat  érdeke  vagy  rendkívüli  eset
      megelőzése,     illetőleg     elhárítása,     következményeinek
      felszámolása,   továbbá  egyéb  előre  nem  látható   körülmény
      bekövetkezése szükségessé teszi, az állomány tagja a 92.  §-ban
      meghatározott  napi szolgálatteljesítési időn túl,  valamint  a
      munkaszüneti  és pihenőnapon, továbbá a szabadnapja  és  szabad
      ideje  alatt  is kötelezhető arra, hogy szolgálatot teljesítsen
      (túlszolgálat), illetőleg meghatározott ideig  és  helyen  arra
      készen  álljon.  Nem minősül túlszolgálatnak az ügyeleti,  őr-,
      készenléti szolgálat, valamint a gyakorlaton való részvétel.
      (2)  Az elrendelhető túlszolgálat tartama naptári évenként  300
      óra, amely a miniszter által kiadott rendelkezésben további 50%-
      kal növelhető.
      (…)
      (4)  Nem minősül túlszolgálatnak a külföldi szolgálatot  ellátó
      személy más ország területén eltöltött heti tevékenységének  40
      óra  időtartamot  meghaladó része, feltéve, ha  azért  a  hazai
      illetményen    túl    külön    díjazás    (külföldi    napidíj,
      devizaellátmány stb.) jár.”

      3. Az R1. támadott rendelkezései:
      „26.  §  (3)  A  készenléti pótlékban  részesülő  a  készenléti
      szolgálat  alatt  túlszolgálati díjra (a  szabadidőben  történő
      megváltást   is   ideértve),  készenléti  és  ügyeleti   díjra,
      illetőleg gyakorlati pótlékra nem jogosult.”
      „31.  § (3) A gyakorlati pótlékban részesülő a gyakorlat  alatt
      túlszolgálati  díjra  (a  szabadidőben  történő  megváltást  is
      ideértve),  készenléti pótlékra, ügyeleti és  készenléti  díjra
      nem jogosult.”

      4. Az R2. támadott rendelkezései:
      „10.  §  (3)  A  Hjt.  2.  § (33) bekezdése  szerinti  műveleti
      területen  teljesített  külföldi  szolgálat  alatti  őr,  járőr
      ügyeleti, készenléti szolgálat idejét, más szolgálatteljesítési
      időket és ezen szolgálatok után a pihenőidőt a Hjt. 91.  §  (5)
      bekezdésére figyelemmel a Hjt. rendelkezéseitől eltérően is meg
      lehet  állapítani, de a pihenőidő nem lehet kevesebb  az  adott
      misszióra    vonatkozó    műveleti   utasításban,    nemzetközi
      szerződésben  vagy  más  nemzetközi  előírásokban  foglalt,  de
      legalább nyolcórás időtartamnál.
      (4)  A külföldi szolgálatot teljesítőknek hetente legalább  egy
      pihenőnapot  kötelezően  ki kell adni. Ettől  eltérni  műveleti
      területen   történő   szolgálat   teljesítésekor   a   műveleti
      utasításban  előírt  szolgálatoknak  a  váltási,  az   állomány
      részleges  távollétével  vagy  fel  nem  készítettségével  járó
      időszakban történő biztosítása, illetve a készenléti  vagy  más
      minősített   időszakban   történő  szolgálatteljesítés   esetén
      lehet.”

                                   III.

      Az indítvány részben megalapozott.

      Az   Alkotmánybíróság   az  indítványokban   foglalt   kérelmek
      elbírálása  céljából  áttekintette a hivatásos  és  szerződéses
      állományú, valamint az önkéntes tartalékos katonákra  vonatkozó
      átfogó szabályozást.

      Történetileg   a   katonák  szolgálati   viszonyára   vonatkozó
      szabályokat   is   a  fegyveres  szervek  hivatásos   állományú
      tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény
      (a   továbbiakban:  Hszt.)  tartalmazta,  de  utóbb,   a   Hjt.
      megalkotásával   ez   önálló   törvényi   szabályozást   nyert.
      Megfigyelhető  azonban  —  bizonyos  értelemszerű   különbségek
      mellett  is  —  a  kétféle  szolgálati viszony  szabályozásának
      hasonlósága,  esetenként azonossága. Így azon alkotmánybírósági
      határozatokban kifejtett megállapítások, melyek a  Hszt.  egyes
      rendelkezései vizsgálata eredményeként születtek, adott esetben
      megfelelőn  irányadók  a katonák szolgálati  viszonyát  rendező
      szabályok  alkotmányossági vizsgálata során is (pl. 630/B/2004.
      AB  határozat,  ABH 2006, 1596.; 247/B/2000. AB határozat,  ABK
      2008. április, 571.). A Hjt. érintett rendelkezéseinek tartalma
      szempontjából  emellett jelentősége van a  honvédelemről  és  a
      Magyar   Honvédségről  szóló  2004.  évi  CV.   törvényben   (a
      továbbiakban:  Hvt.)  foglalt rendelkezéseknek,  figyelemmel  a
      Hjt. 1. § (5) bekezdésében található előírásra, mely szerint az
      állomány    kötelezettségeire    és    jogaira    a    Hjt.-ben
      meghatározottakat  a  Hvt.-ben foglalt rendelkezésekkel  együtt
      kell alkalmazni.

      Miként  azt  az  Alkotmánybíróság  a  42/2003.  (IX.  19.)   AB
      határozatában  is  megállapította, a Hjt. hatálya  alá  tartozó
      személyek — ugyanúgy, mint a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992.
      évi  XXII.  törvény  (a továbbiakban: Mt.),  a  köztisztviselők
      jogállásáról  szóló 1992. évi XXIII. törvény  (a  továbbiakban:
      Ktv.)  vagy  a  közalkalmazottak jogállásáról szóló  1992.  évi
      XXXIII.  törvény  (a  továbbiakban: Kjt.) hatálya  alá  tartozó
      személyek   —  foglalkoztatottnak  minősülnek,  foglalkoztatási
      jogviszonyban állnak. A versenyszektorba tartozó munkáltatók és
      munkavállalók  jogviszonyát  szabályozó  Mt.,  a  közszolgálati
      szférát   szabályozó  Ktv.  és  Kjt.  a   munka   világának   a
      megváltozott  társadalmi  viszonyokhoz  illeszkedő   megújítása
      keretében  született. Ennek a törvényalkotási folyamatnak  volt
      része  a Hszt., és része lett a Hjt. is. (ABH 2003, 453,  457.)
      Valamennyi   jogviszony  közös  jellemzője,  hogy   természetes
      személyek      munkaerejüket     jövedelemszerzés     érdekében
      rendelkezésre    bocsátják   oly   módon,    hogy    az    őket
      foglalkoztatókhoz képest tipikusan gyengébb,  ezért  különleges
      jogi   védelemre   szoruló   helyzetbe   kerülnek.   Valamennyi
      jogviszonyban történő munkavégzés célja az anyagi lét  munkával
      történő  biztosítása,  s  mint ilyen  szorosan  kapcsolódik  az
      Alkotmány  70/B.  §-ában megfogalmazott  munka  és  foglalkozás
      szabad  megválasztásához  való  alapjoghoz.  A  végzett   munka
      jellegére,  körülményeire, s ennélfogva a munkát végzők  és  az
      őket  foglalkoztatók  jogaira és kötelezettségeire  tekintettel
      ugyanakkor  indokolt  e jogviszonyok eltérő  szabályozása.  [Az
      eltérő szabályozás azonban nem minden tekintetben indokolt, ezt
      mindig  a  vizsgált rendelkezés vonatkozásában lehet elbírálni.
      Így   például  az  Alkotmánybíróság  42/2003.  (IX.   19.)   AB
      határozatában  az  Mt., a Ktv. és a Kjt. hatálya  alá  tartozók
      homogén  csoportot  képeztek a Hszt.  és  a  Hjt.  hatálya  alá
      tartozókkal     a     kártérítés    összegének    meghatározása
      szempontjából.]

      A  Hjt.  3. § (2) bekezdése értelmében a szolgálati viszony  az
      állam   és   az   állomány  tagja  között   létrejött   sajátos
      közszolgálati  jogviszony. Az állomány  tagjai  (legyenek  akár
      hivatásos  katonák  vagy  a  szerződéses  állomány  tagjai)   a
      köztisztviselőkhöz    és   a   közalkalmazottakhoz    hasonlóan
      közszolgálatban  állnak, ugyanakkor az általánoshoz  képest,  a
      közszolgálat  egyéb  területeitől eltérően, szigorúbb  függelmi
      rendben  és fegyelmezettséggel, fokozott pszichikai és  fizikai
      terheléssel, áldozatvállalással, veszélyes helyzetben  az  élet
      kockáztatásával  végzik  feladataikat.  Emellett  a  szolgálati
      viszony létesítésének feltételeként önkéntesen lemondanak egyes
      alkotmányos  jogaik gyakorlásáról. [Hjt. 3.  §  (3)  bekezdése]
      Mindez életvitelbeli korlátozást jelent, erre is figyelemmel  a
      Hjt.  a  társadalmi  megbecsülés  kifejezéseként  az  ugyancsak
      közszolgálatban      álló     köztisztviselők      járandóságai
      alapulvételével,  de  kedvezőbben  állapítja  meg  a  hivatásos
      állomány  tagjait  megillető jogokat,  juttatásokat.  [42/2003.
      (IX.   19.)   AB   határozat,   ABH   2003,   453,   457.]   Az
      Alkotmánybíróság az 52/2009. (IV. 30.) AB határozatában arra is
      rámutatott, hogy az említett korlátozásokat a katonák az  állam
      szolgálatára  vállalják. Ezért a katonai  szolgálati  viszonyra
      vonatkozó  szabályok alkotmányosságát az Alkotmány  70.  §  (6)
      bekezdésében rögzített közhivatal viseléséhez való jog  alapján
      kell megítélni, melynek értelmében minden magyar állampolgárnak
      alkotmányos   joga   van   közhivatal  viselésére,   ami   csak
      rátermettségétől, képzettségétől és szakmai tudásától  függhet.
      (ABK 2009. április, 436, 438.)

      A  katonák  szolgálati viszonyát más közszolgálathoz (értve  ez
      alatt  elsődlegesen  a Ktv. és a Kjt. hatálya  alá  tartozókat)
      képest  az  alapjogok  fokozottabb  korlátozása  és  különleges
      egészségi,  pszichikai  és  fizikai alkalmassági  követelmények
      jellemzik. Ennek oka a végzett munka jellegében, céljában, s  e
      cél  megvalósításának  módjában, rendjében  rejlik.  A  katonai
      szolgálat teljesítése ugyanis az átlagoshoz képest folyamatosan
      fokozottabb fizikai és pszichés igénybevétellel jár. Ez nemcsak
      a     fegyveres     erők    rendeltetésszerű     alkalmazásának
      (harctevékenység)  idejére vonatkozik, de a  gyakorlatokra  is,
      melyeknek  célja  a harctevékenységre történő  felkészülés,  az
      ottani  szélsőséges  helyzetek  modellezése.  Ezért  kiemelkedő
      jelentősége van annak, hogy az állományba csak olyan  személyek
      vehetők   fel,  akik  az  egészségi,  pszichikai   és   fizikai
      alkalmassági követelményeknek megfelelnek. A meglévő szolgálati
      viszony  feltétele pedig, hogy a katonák ezen  alkalmasságot  a
      szolgálat  alatt  folyamatosan  fenntartsák.  Egyéb  feltételek
      fennállása  esetén  is  ez biztosíthatja ugyanis,  hogy  valódi
      harctevékenység  esetén a sérülés és halál  veszélye  a  lehető
      legkisebbre csökkenjen.

      A  fokozottabb igénybevétel ellensúlyozásaként — miként arra az
      Alkotmánybíróság  korábban már utalt  —  a  katonák  előnyösebb
      anyagi   juttatásban   részesülnek,   illetve   egyéb   kedvező
      jogosultságokhoz  jutnak.  A Hjt.  200.  §  (1)  bekezdése  így
      különösen  rögzíti,  hogy az állomány  tagjai  egészségének  és
      testi  épségének védelmét az őket terhelő fokozott igénybevétel
      követelményeinek  megfelelően  kell  biztosítani.  Emellett   a
      szolgálati nyugdíj feltételei kedvezőbbek más foglalkoztatottak
      társadalombiztosítási nyugdíj-jogosultságához képest (Hjt. 202-
      206.  §;  bár  ez  utóbbi kedvező szabályok  csak  a  hivatásos
      katonákat  érintik  előnyösen, a  szerződéses  katonák  ugyanis
      szolgálati  nyugdíjat nem kapnak), ha pedig a katona  betegség,
      műtét  vagy  baleset miatti sérülés következtében  a  szolgálat
      ellátására  képtelen,  vagy  a szolgálat  további  ellátása  az
      egészségi  állapotának rosszabbodását eredményezné, illetve  ha
      orvosi   kezelést   nem  igényel,  de  a  szolgálatképességének
      helyreállításához  pihenésre vagy gyógyüdülésre  van  szüksége,
      számára egészségügyi szabadság jár (Hjt. 100-101. §), stb.

      A  fentieket  szem előtt tartva figyelemmel kell lenni  továbbá
      arra,  hogy a katonák — ugyanúgy, mint más foglalkoztatottak  —
      munkájukat  szabadon választják, s ezáltal önként  vállalják  a
      szolgálati   viszonyból  fakadó  kötelmeket,  beleértve   egyes
      alapjogaik  korlátozásának elfogadását is. Maguk  mérlegelik  a
      szolgálati  viszonyból rájuk háruló terheket  és  kockázatokat,
      valamint   a   más   foglalkoztatási   jogviszonyokhoz   képest
      biztosított  előnyöket.  Ennek a tényezőnek  az  indítványokban
      felhozott  alkotmányossági problémák  elbírálása  szempontjából
      hangsúlyos szerepe van, de mindez nem jelenti azt, hogy  emiatt
      a   katonáknak  alapjogaik  alkotmányellenes  korlátozását   el
      kellene  viselniük. Figyelemmel arra, hogy a szolgálati viszony
      is  foglalkoztatási  viszony, melyben  a  katona  célja  anyagi
      létének  biztosítása,  alapjogainak korlátozása  csak  annyiban
      indokolható  alkotmányosan,  amennyiben  ez  az  elérni  kívánt
      célhoz szükséges és azzal arányban is áll.

      A  katonák az államnak az Alkotmány 5. §-ában, ezen belül is  a
      Magyar  Honvédségnek a 40/A. § (1) bekezdésében  megfogalmazott
      kötelezettsége teljesítésében vesznek részt. Az Alkotmány 5. §-
      a értelmében a Magyar Köztársaság állama védi a nép szabadságát
      és  hatalmát,  az  ország függetlenségét és  területi  épségét,
      valamint  a  nemzetközi szerződésekben rögzített  határait.  Az
      Alkotmánybíróság már több határozatában megfogalmazta, hogy  ez
      nem  csupán  államcél, hanem az állam számára  megkerülhetetlen
      kötelezettséget jelent. A kötelezettségek teljesítéséhez  pedig
      elengedhetetlenül   szükséges,  hogy  az   államnak   mindehhez
      megfelelő  eszközök álljanak a rendelkezésére. A hon védelmének
      biztosításához  kellő  számú  fegyveres  szolgálatot  teljesítő
      katona kiképzése is szükséges. [46/1994. (X. 21.) AB határozat,
      ABH 1994, 260, 269.; 50/2001. (XI. 29.) AB határozat, ABH 2001,
      359, 366.]

      Az  Alkotmány 40/A. § (1) bekezdése a Magyar Honvédség alapvető
      kötelességévé  teszi  a  haza katonai védelmét,  és  előírja  a
      nemzetközi  szerződésből  eredő  kollektív  védelmi   feladatok
      ellátását   is.   A   sorkatonai  szolgálat   békeidőben   való
      megszüntetése  és  az  önkéntes  haderő  megszervezése  folytán
      jelentősen   átalakultak   ezen   alkotmányos   kötelezettségek
      teljesítésének   feltételei.   Ám   most   is    irányadó    az
      Alkotmánybíróságnak  az  50/2001. (XI.  29.)  AB  határozatában
      kifejtett  álláspontja, mely szerint az állam  maga  dönti  el,
      hogy — többek között — összlétszámát tekintve mekkora haderővel
      tudja  maradéktalanul ellátni a haza védelméből és a nemzetközi
      kötelezettségek teljesítéséből fakadó tennivalóit.  (ABH  2001,
      359,  367.)  A  békeidőben  fennálló  honvédelmi  kötelezettség
      megszüntetése  folytán olyan létszámú és összetételű  hivatásos
      és  szerződéses  állományt kell megszerveznie és  fenntartania,
      amellyel  — figyelemmel az önkéntes tartalékos katonákra  is  —
      sikeresen teljesíthetők az idézett alkotmányos kötelezettségek.
      Az  állam  felelősségébe tartozik, hogy  ezt  konkrétan  milyen
      módon  alakítja ki és működteti, de alkalmasnak kell  lennie  a
      megjelölt cél elérésére.

      Az  Alkotmány  5. §-ában és 40/A. § (1) bekezdésében  foglaltak
      megvalósítása  érdekében  indokolt  és  szükséges,  hogy   azon
      személyek  meghatározott  alapjogait,  akik  ebben  közvetlenül
      részt  vesznek  (azaz  a katonák alapjogait)  más  személyekhez
      képest   szélesebb  körben  korlátozzák.  Az  önkéntes   haderő
      megszervezésénél az államnak ezért tekintettel kell lennie arra
      is, hogy a feladatok ellátásához szükséges létszámot békeidőben
      immáron  nem  biztosíthatja  a  hadkötelesek  behívásával.  Nem
      hagyhatók figyelmen kívül a munkaerő-piaci viszonyok, és  az  a
      mérlegelés,  mely  befolyásolja  a  katonai  szolgálat   önálló
      vállalását. Az állam az állomány elégtelen létszáma  miatt  nem
      hivatkozhat  alkotmányos kötelezettsége teljesíthetetlenségére,
      s   a   meglévő   állomány  terheinek  növelésével   (alapjogai
      aránytalan     korlátozásával)    nem    ellensúlyozhatja     a
      létszámhiányból eredő nehézségeket.

      A  fentiekre  tekintettel az Alkotmánybíróság  megvizsgálta  az
      indítványokban támadott konkrét rendelkezéseket.

                                    IV.

      1.  Az  indítványozó  szerint sérti az Alkotmány  70/A.  §  (1)
      bekezdését, 70/B. § (4) bekezdését és 70/D. §-át a Hjt.  91.  §
      (2)    bekezdése,   mely   lehetővé   teszi,   hogy   a    heti
      szolgálatteljesítési időt — eltérően az általános, heti 40 órás
      szabálytól  —  legfeljebb  heti  54  órában  állapítsák  meg  a
      készenléti jellegű beosztásoknál.
      A   Hjt.   2.  §  (39)  bekezdése  szerint  készenléti  jellegű
      beosztásnak azok a külön jogszabályban meghatározott beosztások
      minősülnek,   ahol  a  beosztási  feladat  nem  kíván   állandó
      szolgálatteljesítést a szolgálat teljes időtartama alatt, hanem
      olyan  igénybevétellel  jár, amely részben  lehetővé  teszi  az
      állomány  tagjának pihentetését. Az R3. 44/A. §  (1)  bekezdése
      értelmében  a  Hjt.  91.  § (2) bekezdése  szempontjából  az  a
      beosztás minősül készenléti jellegű beosztásnak, amelyet 12/24,
      12/48,  24/48  vagy  24/72  órás  váltásos  munkarendben   kell
      ellátni.

      1.1.  Az  indítványozó szerint mindez azért sérti az  Alkotmány
      70/A. § (1) bekezdését a pihenéshez való jog és a végzett munka
      mennyisége  és minősége szerinti díjazás alapjoga tekintetében,
      mert  a munkaidő és a szabadidő hossza szempontjából nem  lehet
      különbséget tenni az egyébként azonosan díjazott katonák között
      azon az alapon, hogy a munkáltató egyesek beosztását készenléti
      jellegűnek  minősítette, azaz váltásos rendben  szervezte  meg.
      Ezek  a  katonák  más  katonákhoz képest ugyanannyi  díjazásért
      jóval több munkavégzésre kötelezettek.
      Az  Alkotmánybíróság  az Alkotmány 70/A.  §  (1)  bekezdését  —
      kialakult gyakorlata szerint — a jogegyenlőség általános  elvét
      megfogalmazó  alkotmányi követelményként  értelmezi.  Kimondta,
      hogy  az alkotmányi tilalom elsősorban az alkotmányos alapjogok
      tekintetében  tett  megkülönböztetésekre terjed  ki.  Abban  az
      esetben,  ha a megkülönböztetés nem az emberi vagy az  alapvető
      állampolgári  jog  tekintetében történt, az eltérő  szabályozás
      alkotmányellenessége akkor állapítható meg,  ha  az  az  emberi
      méltósághoz   való   jogot   sérti.   Az   Alkotmánybíróság   a
      diszkrimináció tilalmát tehát széles értelemben fogja fel és  a
      jogrendszer egészére vonatkoztatja. Az Alkotmánybíróság  számos
      határozatában    rámutatott   arra,   hogy   a   diszkrimináció
      vizsgálatánál  központi  elem annak meghatározása,  hogy  kiket
      kell  egy  csoportba  tartozóknak tekinteni.  A  diszkrimináció
      alkotmányos  tilalma  csak  a  szabályozás  szempontjából   egy
      csoportba   tartozókra  vonatkozik.  [9/1990.  (IV.   25.)   AB
      határozat,  ABH 1990, 47, 48.; 61/1992. (XI. 20.) AB határozat,
      ABH  1992,  280,  281.; 39/1999. (XII. 21.) AB  határozat,  ABH
      1999,  320,  342-343.; 144/2008. (XI. 26.)  AB  határozat,  ABK
      2008. november, 1509, 1531-1532].
      Az indítványozó a hátrányos megkülönböztetést két, az Alkotmány
      70/B.   §   (3)   és  (4)  bekezdésében  szabályozott   alapjog
      vonatkozásában állította. Ahhoz, hogy ez megállapítható legyen,
      előfeltétel,   hogy  a  jogalkotó  homogén  csoportba   tartozó
      jogalanyok  tekintetében alkosson diszkriminatív  szabályt.  Az
      Alkotmánybíróság szerint a jelen esetben ez  nem  áll  fenn.  A
      készenléti  jellegű  beosztásban  dolgozók  esetében   a   Hjt.
      értelmező rendelkezéséből megállapíthatóan a beosztási  feladat
      nem  kíván  állandó  szolgálatteljesítést  a  szolgálat  teljes
      időtartama  alatt,  hanem  olyan  igénybevétellel  jár,   amely
      részben  lehetővé  teszi az állomány tagjának pihentetését.  Az
      R3.  44/A.  §-a szerinti váltásos munkarend is csak  oly  módon
      értelmezhető,  hogy  a 12 vagy 24 órás szolgálatteljesítés  nem
      jár  folyamatos munkavégzéssel, a szolgálati feladatok ellátása
      között  lehetőség van a pihenésre. Az indítványozó  hivatkozott
      arra, hogy minden katonai beosztásban vannak készenléti elemek,
      és   ennek,  valamint  a  tényleges  munkavégzésnek  az  aránya
      személyenként, beosztásonként, időnként némileg  változhat,  de
      nem  különíthető  el  élesen.  Az  Alkotmánybíróság  megítélése
      szerint   ennek   a   kifogásolt  szabályozás   alkotmányossága
      vonatkozásában azonban nincs jelentősége, mivel  a  munkáltatói
      jogkör  gyakorlójának a feladata, hogy a beosztások kialakítása
      és  a  szolgálati feladatok kiadása során érvényre  juttassa  a
      jogszabályi   előírásokat  (úm.  a   nem   készenléti   jellegű
      beosztásban dolgozó katonát ténylegesen munkára igénybe vegye a
      heti  40 órás szolgálatteljesítési ideje alatt, míg ha a katona
      napi  munkavégzésébe  rendszerint hosszabb-rövidebb  pihenőidők
      ékelődnek  be,  akkor készenléti jellegű beosztásba  helyezze).
      Erre  tekintettel  az Alkotmány 70/A. §-át a  Hjt.  91.  §  (2)
      bekezdése nem sérti.

      1.2. Az indítványozó az Alkotmány 70/B. § (4) bekezdése alapján
      azért  kifogásolta a Hjt. 91. § (2) bekezdését, mert  az  abban
      megfogalmazott  szolgálatteljesítési idő  már  önmagában  olyan
      magas, hogy sérti a katona pihenéshez való jogát.
      A Hjt. kifogásolt szabálya közvetlenül nem a pihenőidőre, hanem
      a  munkaidőre  vonatkozik, ám mivel a kettő szorosan  összefügg
      egymással,  a  munkaidőt meghatározó rendelkezés szükségszerűen
      kihat a pihenőidőre.
      Az  Alkotmánybíróság korábbi határozataiban már foglalkozott  a
      70/B.  §  (4)  bekezdésében  foglalt  pihenéshez  való  joggal.
      Ezekben megállapította, hogy az Alkotmány 70/B. § (4) bekezdése
      alapvető jogként fogalmazza meg a pihenéshez, a szabadidőhöz, a
      fizetett  szabadsághoz való jogokat [1403/B/1991. AB határozat,
      ABH  1992, 493, 494.; 1005/B/1996. AB határozat, ABH 1998, 939,
      940.;   1030/B/2004.  AB  határozat,  ABH  2005,  1307,  1311.;
      72/2006. (XII. 15.) AB határozat, ABH 2006, 819, 840.; 74/2006.
      (XII. 15.) AB határozat, ABH 2006, 870, 875.].
      A  74/2006.  (XII.  15.) AB határozatban az Alkotmánybíróság  a
      pihenéshez  és a rendszeres fizetett szabadsághoz  való  joggal
      összefüggésben kifejtette: „Az 1030/B/2004. AB határozatában az
      Alkotmánybíróság  a pihenéshez való jogot a munkához  való  jog
      lényeges   összetevőjeként   értelmezte,   utalt   továbbá   az
      Alkotmánybíróság több határozatában tett megállapítására, amely
      szerint  — az Alkotmány 70/B. § (4) bekezdésén túlmenően  —  az
      Alkotmánynak nincs olyan rendelkezése, amely a pihenéshez  való
      jog  konkrét módjait, illetve feltételeit ugyanilyen módon írná
      elő. (ABH 2005, 1307, 1311.)” (ABH 2006, 870, 875.)
      E   határozatában  az  Alkotmánybíróság  rögzítette,   hogy   a
      pihenéshez való jog — miként a rendszeres fizetett szabadsághoz
      való  jog  is — célja a rendszeres munkavégzés során elhasznált
      erőforrások,  a  fizikai  és  szellemi  energia  pótlásának,  a
      munkavállalók  regenerálódásának  biztosítása.   A   rendszeres
      fizetett szabadságoz való jog alkotmányi szabályozása azonban —
      a  pihenéshez  való joghoz képest — konkrétabb  követelményeket
      állít  a  törvényhozó elé. A pihenéshez való  jog  garanciáinak
      meghatározása során a jogalkotó szabadsága nagyobb,  ez  utóbbi
      jog a munka világában érvényre juttatható többféle módon is:  a
      munkavégzési kötelezettség időbeni korlátait (pl. a  munkaidőt,
      pihenőidőt,   valamint   a  különböző  munkaidő-kedvezményeket)
      meghatározó szabályok megalkotásával. (ABH 2006, 870, 875-876.)
      A   pihenéshez   való   jog  érvényesülése  szempontjából   nem
      vizsgálhatók   izoláltan   a  munkaidőre   és   a   pihenőidőre
      (szabadságra,   munkaidő-kedvezményre)   vonatkozó   szabályok,
      miután  azok  együttese  határozza meg,  mennyi  időt  tölt  az
      alkalmazott  munkahelyi kötelezettségeinek  teljesítésével,  és
      mennyi  ideje  marad a pihenésre. Magából az  Alkotmányból  nem
      vezethető  le  közvetlen  következtetés  a  napi/heti/havi/éves
      munkaidő és pihenőidő mértékére, arányára vonatkozóan,  és  nem
      vezethető  le  a  40 órás, vagy ettől eltérő  munkahét  sem.  A
      pihenéshez  való jog sérelme így akkor állapítható  meg,  ha  a
      munkaidőre   és   a   pihenőidőre   vonatkozó   rendelkezéseket
      figyelembe  véve a jogszabály lehetőséget nyújt a munkáltatónak
      arra,   hogy  a  munkavállalót  a  regenerálódáshoz   szükséges
      megfelelő  idő  biztosítása nélkül vegye  igénybe  munkára.  Ez
      különösen  akkor  fordul  elő, ha az igénybevétel  folyamatosan
      hosszabb időn keresztül fennáll(hat) ezt ellensúlyozó pihenőidő
      nélkül.
      Az  Alkotmánybíróság  megítélése  szerint  a  Hjt.  91.  §  (2)
      bekezdése nem sérti a pihenéshez és a szabadidőhöz való  jogot.
      A  készenléti  jellegű beosztásokban heti  legfeljebb  54  órás
      munkaidő  előírása  —  a  Hjt. 91. § (1)  bekezdésében  foglalt
      rendelkezéshez  hasonlóan  —  korlátját  képezi  a  szolgálatot
      teljesítő     katonák     munkaereje    korlátlan     (túlzott)
      igénybevételének,   s   mint  ilyen  a  pihenéshez   való   jog
      garanciájának tekinthető. Bár ez a 40 órás főszabályhoz  képest
      az  állomány  tagjára nézve hátrányosabbnak tűnik,  figyelemmel
      kell  lenni  a készenléti jellegű beosztás természetére.  Ennek
      ugyanis    fogalmi   eleme,   hogy   az   állomány   tagja    a
      szolgálatteljesítési  idő  egy  részét  nem   munkával,   hanem
      pihenéssel  tölti,  mely  alatt — ha  nem  is  teljesen,  de  —
      regenerálódhat. Az, hogy ilyen beosztásban a heti  munkaidő  az
      általánoshoz   képest   annak   kb.   egyharmadával    hosszabb
      időtartamban  is meghatározható, nem eredményezi  az  Alkotmány
      70/B. § (4) bekezdésének sérelmét.

      1.3. Az indítványozó az Alkotmány 70/D. §-a alapján is kérte  a
      Hjt. 91. § (2) bekezdésének megsemmisítését. Az Alkotmány 70/D.
      §-a szerint a Magyar Köztársaság területén élőknek joguk van  a
      lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez, melyet az
      állam  a munkavédelem, az egészségügyi intézmények és az orvosi
      ellátás     megszervezésével,    a     rendszeres     testedzés
      biztosításával, valamint az épített és a természetes  környezet
      védelmével valósít meg. Az indítványozó szerint a nem megfelelő
      pihenőidő,  a  regeneráció hiánya folytán  rövidtávon  fokozott
      balesetveszélyt    jelent,    hosszabb    távon    pedig     az
      egészségkárosodás kockázatát hordozza magában. Emiatt  sérül  a
      lehető legmagasabb szintű egészséghez való jog.
      Az    Alkotmánybíróság   megállapította,   hogy   a   megjelölt
      alkotmányos  rendelkezés  és  a  támadott  szabály  között   az
      indítványozó által felhozott alkotmányjogi összefüggés nem  áll
      fenn.  Az  egészség megőrzése, helyreállítása számos tényezővel
      áll  kapcsolatban, melyekre a 70/D. § (2) bekezdése is utal.  A
      lehető  legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való  jog
      egyik   speciális,  kifejezetten  a  munkavégzéssel  összefüggő
      aspektusa  ugyanakkor  az Alkotmány 70/B.  §  (4)  bekezdésében
      fogalmazódik  meg.  Miként  arra az Alkotmánybíróság  fent  már
      rámutatott,  a  munkához  való  jog  szerves  részét  képezi  a
      pihenéshez  való  jog,  melynek célja alapvetően  a  rendszeres
      munkavégzés során elhasznált erőforrások, a fizikai és szellemi
      energia    pótlásának,   a   munkavállalók    regenerálódásának
      biztosítása.  Vagyis  a  pihenőidő  a  munkaképesség,  s  ennek
      részeként    az    egészség   megőrzését    szolgálja.    Ennek
      érvényesülését garantálják a munkaidőt meghatározó (korlátozó),
      s  ezáltal  a  megfelelő  pihenőidőt  biztosító  előírások.  Az
      indítványozók  által  felhozott azon érvek,  melyek  szerint  a
      pihenőidő elégtelensége folytán sérül az egészséghez való  jog,
      lényegében tehát nem az Alkotmány 70/D. §-ával, hanem a 70/B. §
      (4)    bekezdésével    hozhatók   összefüggésbe.    Ezért    az
      Alkotmánybíróság    a    Hjt.    91.    §     (2)     bekezdése
      alkotmányellenességének  megállapítására  és   megsemmisítésére
      irányuló  indítványt  az Alkotmány 70/D. §-ával  összefüggésben
      elutasította.

      2.  Az  indítványozó szerint sérti a pihenéshez  való  jogot  a
      szolgálatteljesítési  időnek több havi, illetve  éves  keretben
      történő   meghatározása.  Ezért  kérte  a  Hjt.   91.   §   (3)
      bekezdésében a „vagy éves” szövegrészének, illetve a 91. §  (4)
      bekezdésének megsemmisítését.
      A  Hjt.  általános szabálya alapján a heti szolgálatteljesítési
      idő 40 óra. A szolgálatteljesítési idő azonban egyenetlenül  is
      meghatározható,  mely  esetben a munkaidőkeretre  vetítve  kell
      teljesíteni átlagban a heti 40 órás szolgálatot. Ez a munkaidő-
      beosztás  lehetőséget  teremt  a munkáltatónak  arra,  hogy  az
      általa      ellátott      feladatokhoz      jobban      igazodó
      szolgálatteljesítési  rendet  alakítson  ki.   Az   alkalmazott
      számára  ez  azt  jelenti, hogy a munkaidőkereten  belül  egyes
      időszakban  több  munkát kell végeznie, s  így  kevesebb  ideje
      marad  a  pihenésre, míg a többi időszakban fordítva. Amellett,
      hogy  az  alkalmazott  fizikai és  lelki  egészsége,  s  így  a
      biztonságos   és   hatékony  munkavégzés   bizonyos   minimális
      pihenőidő  rendszeres  biztosítása  mellett  tartható  fenn,  a
      fokozottabb,  hosszabb  ideig  tartó  szolgálatteljesítés  után
      nélkülözhetetlen    egy    hosszabb   regenerálódási    időszak
      beiktatása.  Minél  hosszabb  a  munkaidőkeret,  annál  nagyobb
      lehetőség   van   arra,   hogy  egyenetlen   beosztásban   kell
      szolgálatot  teljesíteni, s előfordulhat,  hogy  a  fokozottabb
      igénybevételt  csak  aránytalan idő elteltével  követi  az  azt
      ellensúlyozó  pihenés. A munkavégzésre irányuló  jogviszonyokat
      szabályozó  törvények  ezért  is  korlátozzák  a  munkaidőkeret
      terjedelmét,  s csak kivételes esetben biztosítják kifejezetten
      hosszú munkaidőkeret alkalmazását.
      A   munkaidőkeret   alkalmazása  ugyanakkor   nem   vizsgálható
      önmagában  az  Alkotmány 70/B. § (4) bekezdése  vonatkozásában,
      mivel  a  pihenéshez  való jogot a Hjt.  más  rendelkezései  is
      biztosítani hivatottak. Így, jelentősége van annak, hogy a napi
      szolgálatteljesítési idő nem lehet hosszabb 12 óránál [Hjt. 92.
      §   (1)   bekezdés],  az  állomány  tagját  a  napi   szolgálai
      tevékenység   befejezése   és  a  másnapi   szolgálatteljesítés
      megkezdése között legalább 8 óra pihenőidő illeti meg, melybe a
      szolgálati helyre és az onnan való visszautazás időtartama  nem
      számít  bele  [Hjt.  93. § (4) bekezdés],  az  állomány  tagját
      hetenként 2 pihenőnap illeti meg, melyet lehetőleg együtt  kell
      kiadni [Hjt. 93. § (4) bekezdés], valamint hogy a katona a Hjt.
      96-99.  §-ai  alapján  alap-  és  pótszabadságra  jogosult.  Az
      Alkotmánybíróság megítélése szerint az Alkotmány 5.  §-ában  és
      40/A.  § (1) bekezdésében foglalt célok megvalósítása érdekében
      indokolható  a szolgálatteljesítési idő többhavi, illetve  éves
      keretben  történő megállapítása, a szolgálatteljesítési  időre,
      illetve    a    pihenőidőre,   szabadságra   vonatkozó    egyéb
      rendelkezések figyelembevételével a korlátozás nem  jelenti  az
      alapjog  aránytalan  korlátozását. Ezért az Alkotmánybíróság  a
      Hjt.  91. § (3) bekezdésében a „vagy éves” szövegrész,  illetve
      91.  §  (4)  bekezdése alkotmányellenességének  megállapítására
      irányuló indítványt elutasította.

      3.  A Hjt. 91. § (5) bekezdése értelmében a szolgálati viszonyt
      első   alkalommal   létesítők   14   hetet   meg   nem   haladó
      alapkiképzésének  időszakában, valamint az önkéntes  tartalékos
      katonák   esetében   a   szolgálatteljesítési   időt   a   Hjt.
      rendelkezéseitől eltérően is meg lehet állapítani, ám nem lehet
      több,  mint  heti  60 óra. A pihenőidő ezen időszak  alatt  nem
      lehet kevesebb, mint 8 óra, és hetente egy pihenőnapot ki  kell
      adni. Az indítványozó szerint ez sérti az Alkotmány 70/B. § (4)
      bekezdését és 70/D. §-át.

      3.1. Az alapkiképzés célja, hogy az állomány érintett része  ez
      idő   alatt   megszerezze   a  műveleti   körülmények   közötti
      szolgálatteljesítéshez  nélkülözhetetlen  katonai  ismereteket.
      Olyan  kivételes  igénybevételről van szó, amikor  a  pihenőidő
      korlátozása   az  egyébként  érvényesülő  szabályokhoz   képest
      alkotmányosan indokolt. Ugyanakkor a törvény maga  meghatározza
      azokat    a   garanciákat,   amelyeknek   ilyen   esetben    is
      érvényesülniük    kell:   azaz,   hogy   ez   a    megterhelőbb
      szolgálatteljesítés legfeljebb 14 hétig tarthat, és ilyenkor is
      biztosítani  kell  a legalább napi 8 órás pihenőt,  valamint  a
      heti  egy  pihenőnapot, a heti szolgálatteljesítési  idő  pedig
      legfeljebb 60 óra lehet. Az Alkotmánybíróság megítélése szerint
      —  figyelemmel  arra is, hogy ezek csupán a szolgálatteljesítés
      felső  határát  jelölik ki, s ettől a katona  javára  el  lehet
      térni  —  a  pihenéshez való jog nem sérül.  További  garanciát
      jelent  a  Hjt.  99. § (2) bekezdés második mondatában  foglalt
      rendelkezés,  melynek alapján a kiképzendő  állomány  tagja  az
      alapkiképzés   befejezése   után   közvetlenül    5    munkanap
      szolgálatmentességi időre jogosult.
      A  Hjt.  2.  § (38) bekezdése értelmében az önkéntes tartalékos
      állomány  tagja  az  a honvéd (rendfokozat nélküli),  tisztesi,
      tiszthelyettesi, tiszti rendfokozatú katona, aki  meghatározott
      ideig   —   szerződés  alapján  —  önként  vállalja  a  katonai
      szolgálatra   rendelkezésre  állást  és  a  tényleges   katonai
      szolgálatot.  A Hjt. 47/A. § (2)-(3) bekezdése úgy rendelkezik,
      hogy  az  önkéntes tartalékos beosztásra történő  felkészítésre
      első   alkalommal  legfeljebb  25  napra,  a   továbbiakban   a
      szerződésben  foglalt időtartamig évente  legfeljebb  15  napra
      hívható  be. Ezen túl az önkéntes tartalékos 3 évente  egyszer,
      legfeljebb 6 hónap tényleges szolgálatra behívható. A tényleges
      szolgálat  időtartama  a  (4)  bekezdés  alapján  az   érintett
      beleegyezésével meghosszabbítható.
      Az  önkéntes  tartalékos állomány szolgálatteljesítése  szintén
      különleges formája a munkavégzésnek. Ebben a jogviszonyban  nem
      a  jövedelemszerző tevékenység dominál, hanem a honvédelmi és a
      nemzetközi  szerződésben vállalt kötelezettségek teljesítésében
      való  közreműködés, az arra való felkészülés, s ennek keretében
      a  szükséges  katonai  ismeretek fenntartása,  fejlesztése.  Ez
      indokolja  a  koncentráltabb, megterhelőbb igénybevételt,  mely
      ugyanakkor  az alapkiképzésben résztvevőkkel összefüggésben  is
      megfogalmazott  korlátok között marad. Az  önkéntes  tartalékos
      katonák  viszonylag  rövid  szolgálatteljesítési  ideje  és  az
      említett  korlátok  miatt a pihenéshez  való  jog  sérelme  nem
      állapítható meg.
      A  fentiekre  tekintettel az Alkotmánybíróság az indítványt  az
      Alkotmány 70/B. § (4) bekezdésével összefüggésben elutasította.

      3.2. Az Alkotmánybíróság elutasította az indítványt a 70/D.  §-
      ban  foglalt egészséghez való joggal kapcsolatosan is, mivel  a
      jelen   határozat  indokolásának  IV/1.3.  pontjában  kifejtett
      okokból   érdemi   alkotmányossági   összefüggés   a   támadott
      rendelkezés  és  az  Alkotmány megjelölt  szabálya  között  nem
      állapítható meg.

      4.  Az indítványozó az Alkotmány 70/A. §-a, 70/B. § (2), (3) és
      (4) bekezdése, valamint 70/D. §-a alapján támadta a Hjt.-nek  a
      24  órás  őr-, ügyeleti és lakáson kívül teljesített  készenlét
      után    járó   pihenőidőre   vonatkozó   szabályait.    Korábbi
      indítványában az Alkotmány 54. § (1) bekezdésének  sérelmét  is
      állította,  ám  mivel  későbbi  indítványában  ilyen   tartalmú
      kérelmet már nem terjesztett elő, az Alkotmánybíróság  ebben  a
      tekintetben az alkotmányossági vizsgálatot mellőzte.
      A kifogásolt rendelkezések értelmében a 24 órás őr- és ügyeleti
      szolgálat  után  egy  nap  pihenőidőt,  a  pihenőnapon   és   a
      munkaszüneti  napon teljesített szolgálat után  ezen  túlmenően
      még  egy  szabadnapot  kell biztosítani.  A  legalább  24  órás
      lakáson  kívül teljesített készenléti szolgálat első  24  órája
      után  egy  nap,  ezen  túl  48  óránként  további  egy-egy  nap
      szabadnapot  kell  biztosítani.  Amennyiben  a  lakáson   kívül
      töltött   készenlét   legalább   egyik   napja   pihenő-   vagy
      munkaszüneti  napra  esik,  azért  még  egy  szabadnapot   kell
      biztosítani.  Az  állomány külföldi szolgálatot  ellátó  tagjai
      részére a külföldi szolgálati helyen teljesített 24 órás őr- és
      ügyeleti  szolgálat után egy nap pihenőidőt  kell  biztosítani,
      készenléti szolgálat után viszont sem pihenőidő, sem  szabadnap
      nem  jár.  [Hjt.  92.  §  (3) bekezdés]  Az  ügyeleti,  őr-  és
      készenléti szolgálat nem minősül túlszolgálatnak. [Hjt.  94.  §
      (1) bekezdés második mondata]
      A  Hjt. 2. §-ában foglalt értelmező rendelkezések rögzítik,  mi
      minősül  őrszolgálatnak,  ügyeletnek,  illetve  lakáson   kívül
      eltöltött  készenlétnek. Eszerint az őrszolgálat  olyan  kötött
      formájú  fegyveres  szolgálat, amelyben  az  állomány  tagjának
      feladata objektumok, javak, illetve személyek őrzése és védelme
      vagy  fogva tartott személyek szökésének megakadályozása  [(36)
      bekezdés];  az  ügyelet a szolgálatadás olyan sajátos  formája,
      amelyben az állomány tagja a pihentetés biztosítása mellett,  a
      szolgálatvezénylésben meghatározott ideig, az állományilletékes
      parancsnok által meghatározott helyen a teljesítésre  vonatkozó
      jogszabály és belső rendelkezés szerinti feladatokat  látja  el
      [(35)  bekezdés],  míg  a  lakáson  kívül  eltöltött  készenlét
      lényege,  hogy  az  állományilletékes  parancsnok  az  állomány
      tagját  az  állományilletékes  parancsnok  által  meghatározott
      helyen  és  ideig történő rendelkezésre állásra kötelezi  [(34)
      bekezdés].
      Az  őrszolgálat  tekintetében  a  Magyar  Honvédség  Szolgálati
      Szabályzatának kiadásáról szóló 24/2005. (VI. 30.) HM  rendelet
      (a   továbbiakban:  Szolgálati  Szabályzat)  377.  pontja   úgy
      rendelkezik,   hogy  a  felállított  őröket   az   őrszolgálati
      okmányokban meghatározott időközönként kell váltani.  Kivételes
      esetben,  az  őrök  éberségét károsan  befolyásoló  körülmények
      között az őrök váltási ideje a laktanya- (helyőrség-) ügyeletes
      parancsa  alapján rövidebb is lehet. A 389. és 390. pont  pedig
      szabályozza,   hogy   a   pihenőidőben  lévő   katonák   miként
      pihenhetnek   (alhatnak).  Járőr  tekintetében   a   Szolgálati
      Szabályzat  557. pontja rögzíti, hogy a 24 órából a ténylegesen
      járőrözésre fordított idő 16 óránál több nem lehet.  Kettő-négy
      órás  járőrözés után 1-2 óra pihenő jár. Az ügyeleti  szolgálat
      tekintetében  maga a Hjt. fogalmazza meg, hogy a  szolgálatadás
      folyamán a katona pihenhet.
      Mindegyik  szolgálat esetében közös, hogy a szolgálatteljesítés
      24  órás  időtartamában nem történik folyamatos munkavégzés,  a
      katonának ezen idő alatt lehetősége van a pihenésre is.
      A  24  órás  őr-, ügyeleti és lakáson kívül töltött  készenléti
      szolgálat,    valamint    a    beosztás    szerinti    „rendes”
      szolgálatteljesítés munkajogi szempontból elkülönül  egymástól.
      A   „rendes”   szolgálatteljesítés  beosztásban,  a   munkaköri
      leírásban  foglalt  feladatok ellátásával,  míg  a  szolgálatba
      vezénylés a beosztás ellátása mellett, meghatározott szolgálati
      feladat   elvégzésére  történik.  Az  indítványozó  szerint   —
      figyelemmel   arra,  hogy  a  Hjt.  92.  §   (3)   bekezdésében
      szabályozott  speciális  szolgálatadási  formákban   a   katona
      folyamatosan  nagy  intenzitású  munkát  végez  —  a  24   órás
      szolgálat  lényegében  háromszor 8  óra  szolgálatteljesítésnek
      minősül.  Azaz  az  adott napra eső 8 órás  szolgálatteljesítés
      mellett  további  16  órát  dolgozik,  mely  meglátása  szerint
      valójában   túlszolgálatnak  minősül.  A   törvény   kifejezett
      rendelkezése  folytán  [Hjt.  94. §  (1)  bekezdésének  második
      mondata]   ugyanakkor   ezek  a  szolgálatok   nem   minősülnek
      túlszolgálatnak. Az indítványozó szerint diszkriminatív, hogy a
      pihenőidőre való jogosultság és az ellentételezés szempontjából
      különbséget  tesznek  a  katonák  között  aszerint,  hogy  őr-,
      ügyeleti,  illetve készenléti szolgálat vagy  a  Hjt.  szerinti
      túlszolgálat keretében végeznek túlmunkát.
      Az  Alkotmánybíróság a Hszt. hasonló rendelkezésének (87. §) az
      Alkotmány  70/B.  §  (2)  és  (3)  bekezdése  alapján   történő
      vizsgálata   során   hangsúlyozta,   hogy   személyek   közötti
      diszkriminációról  csak akkor lehet szó, ha valamely  személyt,
      vagy  embercsoportot más, azonos helyzetben  lévő  személyekkel
      vagy    csoporttal    történt    összehasonlításban    kezelnek
      hátrányosabb módon (1043/B/1992. AB határozat, ABH  1994,  744,
      745.).  Az Alkotmánybíróság rámutatott arra is, hogy a  fentiek
      önmagukban  még nem eredményeznek alkotmányellenességet.  Ennek
      eldöntéséhez további két kérdést kell megvizsgálni. Egyrészt  a
      szabályozás   által   érintett   jogalanyok   körét   abból   a
      szempontból,  hogy azok összehasonlítható helyzetben  vannak-e,
      másrészt   pedig  azt,  hogy  a  közöttük  történő   jogalkotói
      különbségtételnek  van-e  alkotmányos indoka.  (191/B/1992.  AB
      határozat, ABH 1992, 592, 593.; 1043/B/1997. AB határozat,  ABH
      1998,  800, 802.) Az Alkotmánybíróság az Alkotmány 70/B. §  (2)
      és  (3)  bekezdésében rögzített alapjogok sérelmét nem  találta
      megállapíthatónak,  mivel  a vizsgált  rendelkezés  nem  azonos
      csoportba  tartozó személyek közötti különbségtételt valósított
      meg. A jogalkotó a túlszolgálatot végző, illetőleg az ügyeletet
      ellátó, azaz két különböző csoportba tartozó munkavállalói kört
      azért javadalmazta más módon, mert annak jogalkotói indoka  épp
      az eltérő feltételek melletti szolgálatteljesítés. (247/B/2000.
      AB   határozat,  ABK  2008.  április,  571,  576.)  Az  idézett
      megállapítások megfelelően irányadók a jelen esetben is.  Mivel
      a  fent  kifejtettek  szerint az őr-,  ügyeleti  és  készenléti
      szolgálatban  a  szolgálati idő egy részét  az  állomány  tagja
      pihenéssel  tölti, a jogalkotó indokoltan tehet  különbséget  a
      munka     megszervezése,    díjazása,     pihenőidővel     való
      ellentételezése tekintetében az egyéb, benne foglalt pihenéssel
      nem járó túlmunkavégzéshez képest. Így az, hogy az ügyeleti, őr-
      és  készenléti szolgálat nem minősül túlmunkának, nem sérti  az
      Alkotmány  70/A.  §-át  és 70/B. § (3)  bekezdését.  E  szabály
      önmagában  a  pihenéshez  való  joggal  sem  ellentétes.   Erre
      tekintettel  az  Alkotmánybíróság a Hjt.  94.  §  (1)  bekezdés
      második  mondata  alkotmányellenességének  megállapítására   és
      megsemmisítésére irányuló indítványt elutasította.
      Nem  állapítható meg az Alkotmány 70/B. § (2) és (3)  bekezdése
      alapján a Hjt. 92. § (3) bekezdésének alkotmányellenessége sem.
      Az  Alkotmány 70/B. § (2) bekezdése az egyenlő munkáért egyenlő
      bér  elvét, míg (3) bekezdése a végzett munka mennyiségének  és
      minőségének  megfelelő jövedelemhez való jogot fogalmazza  meg.
      Az  Alkotmánybíróság gyakorlata szerint az Alkotmány 70/B.  §-a
      helyes  értelme  szerint  az általános  diszkrimináció-tilalmat
      megfogalmazó   70/A.  §-nak  a  munka  világára  vonatkoztatott
      konkretizálása. (137/B/1991. AB határozat, ABH 1992, 456, 459.)
      A   munkával   szerezhető  megfelelő  jövedelemhez   való   jog
      érvényesüléséhez   pedig  az  Alkotmányból  levezethetően   nem
      feltétlenül szükséges az olyan tartalmú szabályozási  rendszer,
      amely   a   személy  által  végzett  munka  mért   eredményének
      függvényében  határozza meg a munkabért. Nem  következik  olyan
      szabályozás  kényszere  sem, hogy a munkavégzési  kötelezettség
      teljesítésének  színvonala  vagy  intenzitása   közvetlenül   a
      munkabér   járandóságra  legyen  kihatással.  (913/B/1995.   AB
      határozat, ABH 1997, 616, 617.)
      A  támadott  rendelkezés  nem az őr-,  ügyeleti  és  készenléti
      szolgálat utáni bér/jövedelem meghatározásáról szól. A Hjt. 92.
      § (3) bekezdésében biztosított pihenőnap és szabadnap a 24 órás
      szolgálatnak csak részbeni ellentételezése. A Hjt. 114.  §  (1)
      bekezdése  alapján  a  katonának  készenléti  pótlék,   illetve
      ügyeleti díj is jár. E szabályok az állomány valamennyi tagjára
      mindenféle  megkülönböztetés nélkül kiterjednek, így  hátrányos
      megkülönböztetés nem valósul meg.
      Kétségtelen,  hogy  szemben a „rendes”  szolgálatteljesítéssel,
      illetve  a  túlszolgálattal, sem a 91. § (1)-(2)  bekezdésében,
      sem  a 94. § (2) bekezdésében szereplő időbeli korlátozások nem
      vonatkoznak az őr-, ügyeleti, illetve készenléti szolgálatra. A
      támadott   rendelkezés   azonban   a   pihenéshez   való    jog
      garanciájának  minősül azáltal, hogy kötelezően  előírja  a  24
      órás  szolgálatokat követően egy pihenőnap kiadását, illetve  a
      pihenőnapon és a munkaszüneti napon teljesített szolgálat  után
      egy   szabadnap   biztosítását.  További   törvényi   garanciát
      jelentenek    a   pihenőidővel   kapcsolatosan   megfogalmazott
      rendelkezések, mint a napi szolgálati tevékenység befejezése és
      a  másnapi szolgálatteljesítés megkezdése között legalább 8 óra
      pihenőidő, a heti 2 pihenőnap, valamint a szabadságra vonatkozó
      rendelkezések.
      Az  őr-,  ügyeleti és a lakáson kívüli készenléti  szolgálat  a
      honvédség  tevékenységének  elengedhetetlen  részét  képezi,  a
      hadsereg  ezek nélkül hatékonyan nem működtethető. A katona  az
      állományba  történő belépésével vállalja, hogy munkája  ki  fog
      terjedni  az ilyen jellegű szolgálat-teljesítésre is,  mely  az
      átlagoshoz  képest  fokozottabb igénybevétellel,  a  pihenéshez
      való   jognak  jelentősebb  korlátozásával  jár.  E  korlátozás
      szükségessége   az  Alkotmánybíróság  megítélése   szerint   az
      Alkotmány 5. §-ára és 40/A. §-ára figyelemmel indokolható, s  a
      fent   említett   garanciákra  tekintettel  aránytalannak   sem
      tekinthető.  Ezért  az  Alkotmánybíróság  a  Hjt.  92.  §   (3)
      bekezdése   alkotmányellenességének   a   megállapítására    és
      megsemmisítésére irányuló indítványt — az Alkotmány 70/B. § (4)
      bekezdése vonatkozásában is — elutasította.
      Mivel  a támadott rendelkezés és az Alkotmány 70/D. §-a  között
      az  indítványozó  által  állított alkotmányjogilag  értékelhető
      összefüggés nem áll fenn, az Alkotmánybíróság az indítványt  az
      egészséghez való jog vonatkozásában is elutasította.

      5.  Az indítványozó az Alkotmány 70/B. § (4) bekezdése és 70/D.
      §-a  alapján  támadta  a  Hjt. 93. § (4)  bekezdésében  foglalt
      szabályt,  melynek  értelmében  az  állomány  tagját   a   napi
      szolgálati    tevékenység    befejezése    és     a     másnapi
      szolgálatteljesítés megkezdése között legalább 8 óra  pihenőidő
      illeti  meg,  amelybe nem számít bele a lakásról  a  szolgálati
      helyre  és  az  onnan  való visszautazás időtartama.  Meglátása
      szerint,  ha  e  szabályt  huzamosan  alkalmazzák,  nem   teszi
      lehetővé a regenerálódást és a családdal való kapcsolattartást,
      valamint sérül a testi és lelki egészséghez való jog.
      A  támadott rendelkezés tartalmában valójában a pihenéshez való
      jog  garanciájának  minősül, az indítványozó  tulajdonképpen  a
      rövidségét  kifogásolja. Kétségtelen, hogy más  foglalkoztatási
      törvényekhez képest, ahol ez az időtartam jellemzően 11 óra,  a
      8 óra kevesebb. Ám szem előtt kell tartani, hogy e szabály csak
      a pihenőidő minimális tartamát határozza meg, az ennél hosszabb
      is lehet. Emellett itt sem szabad elvonatkoztatni a munkaidővel
      és  a  pihenőidővel  kapcsolatos  egyéb  rendelkezésektől.  Így
      különösen  figyelemmel  kell lenni a heti  szolgálatteljesítési
      időre,  valamint  azon  szabályra, mely előírja,  hogy  a  napi
      szolgálatteljesítési  idő  —  a  részben  vagy  egészben   őr-,
      ügyeleti és készenléti jellegű szolgálati beosztásokat kivéve —
      4 óránál rövidebb és 12 óránál hosszabb nem lehet.
      Az  Alkotmánybíróság  megítélése szerint a  katonák  pihenéshez
      való  jogának  korlátozása a honvédség sajátos  feladataira  és
      működési  rendjére  figyelemmel  alkotmányosan  indokolható,  s
      aránytalannak   sem  minősül.  Ezért  az  Alkotmánybíróság   az
      indítványt a 70/B. § (4) bekezdése vonatkozásában elutasította.
      Érdemi  összefüggés hiánya miatt az Alkotmánybíróság — a  jelen
      határozat  indokolásának IV/1.3. pontjában kifejtett okokból  —
      elutasította  az indítványt az Alkotmány 70/D. §-a tekintetében
      is.

      6.  A  pihenéshez,  valamint a testi és lelki egészséghez  való
      jogot sérti az indítványozó szerint a Hjt. 93. § (6) bekezdése,
      mert  az  szolgálati érdekből lehetővé teszi a heti pihenőnapok
      havonta  összevontan  történő  kiadását.  A  szolgálati   érdek
      viszont   túlzottan  általános,  így  e  szabály  gyakorlatilag
      bármikor  alkalmazható.  A  Hjt.  nem  definiálja,  mi  minősül
      szolgálati elfoglaltságnak, de lényegében a munkaköri leírásban
      foglalt feladatok teljesítésére, az őr-, ügyeleti és készenléti
      szolgálati   feladatok   ellátására,   a   gyakorlatokon   való
      részvételre   utal.  Kétségtelen,  hogy  a  heti   megosztásban
      biztosított  2 naphoz képest az összevontan kiadott pihenőnapok
      hátrányosabban érintik az állomány tagját, ám ez  a  szolgálati
      jogviszony specifikumával, a honvédség sajátos feladataival  és
      működési  rendjével indokolható. Amiatt, hogy  havonta  viszont
      mindenképpen  ki  kell  adni az addig  elmaradt  pihenőnapokat,
      aránytalannak sem tekinthető. Az Alkotmánybíróság az indítványt
      az  Alkotmány 70/B. § (4) bekezdése vonatkozásában ezen indokok
      alapján,  míg  a  70/D.  §  vonatkozásában  érdemi  összefüggés
      hiányában elutasította.

      7.  A  Hjt. 93. § (7) bekezdése akként rendelkezik, ha az  éves
      kiképzési  tervekben meghatározott gyakorlat egyik  napja  vagy
      napjai  pihenő-  vagy munkaszüneti napra esnek,  azokat  azonos
      számú  szabadnappal  kell ellentételezni. Az  indítványozó  azt
      kifogásolja,  hogy  szabadidő-ellentételezés  csak  a  hétvégén
      végrehajtott   gyakorlatért  van,  a   hétköznap   végrehajtott
      gyakorlatokért  pedig akkor sincs, ha azok akár  10  órával  is
      túlnyúlnak a „rendes” munkaidőn.

      7.1.  Miként arra az indítványozó is rámutat, a gyakorlat célja
      az,   hogy   a   katonát   felkészítse  a   valódi   harcászati
      tevékenységek  során  előforduló szélsőséges  helyzetekre  mind
      fizikai,  mind  pszichés szempontból. Így  ezen  időszak  alatt
      természetszerű, hogy a katona kevesebb pihenőidővel  számolhat.
      A  gyakorlat több napig, akár több hétig elhúzódhat,  tényleges
      tartama     katonai    szervezetenként    nagyon    különbözik.
      Szükségképpen   magában  foglalja  az  ezen   időszakokra   eső
      pihenőnapokat    és    munkaszüneti   napokat    is,    melynek
      ellentételezéseként jogosult a katona azonos számú szabadnapra.
      A  94.  § (1) bekezdése értelmében a gyakorlaton való részvétel
      ugyanakkor  nem  minősül  túlszolgálatnak,  de  a  99.  §   (2)
      bekezdése alapján a legalább 14 napig tartó igénybevétel  utáni
      pihentetés   céljából   a  katonának  legfeljebb   5   munkanap
      szolgálatmentességi idő engedélyezhető.
      A gyakorlatokon való részvétel a katonák szolgálati viszonyának
      olyan   specifikuma,  mely  —  a  Hszt.   kivételével   —   más
      közszolgálatra  nem  jellemző, szükségképpeni  eleme  a  katona
      „munkavégzésének”.  A  gyakorlat  ideje   alatt   a   pihenőidő
      korlátozása  az Alkotmány 5. §-ában és 40/A. § (1) bekezdésében
      megfogalmazott  célokból indokolt. A hosszabb  és  megterhelőbb
      igénybevétel  után  megfelelő pihenőidő biztosítása  ugyanakkor
      elengedhetetlen.   Ezt   biztosítja   a   pihentetés   céljából
      engedélyezhető  5 munkanap szolgálatmentességi idő,  illetve  a
      kifogásolt szabályban foglalt szabadidő-ellentételezés,  melyet
      legkésőbb  90  napon  belül ki kell adni.  Az  Alkotmánybíróság
      megítélése  szerint ezek megfelelően biztosítják  a  pihenéshez
      való  jog  érvényesülését, ezért az indítványt a  70/B.  §  (4)
      bekezdése vonatkozásában elutasította.

      7.2. Az indítvány értelmében amiatt, hogy a gyakorlatokra nem a
      túlszolgálatra   vonatkozó  rendelkezéseket  kell   alkalmazni,
      megvalósul  a  jogegyenlőség sérelme. Az  indítványozó  szerint
      indokolatlan  és  önkényes  ez az  eltérés  a  gyakorlat  alatt
      teljesített  szolgálat  és  a  túlszolgálat  pihenőidővel  való
      ellentételezése között. Az Alkotmánybíróság megítélése  szerint
      nem  alkotmányellenes,  ha a különböző jellegű  munkavégzést  a
      jogalkotó eltérően szabályozza. A katona szolgálati viszonyának
      szükségképpeni  részét képezi a gyakorlatokon  való  részvétel,
      célja   pedig  a  szélsőséges  helyzetekben  való  helytállásra
      történő  felkészülés,  túlszolgálatra ezzel  szemben  tipikusan
      rendkívüli  esetben kerül sor. A szabályból megállapíthatóan  a
      rendelkezések  egységesen vonatkoznak  az  állomány  valamennyi
      tagjára, a túlszolgálatot teljesítő és a gyakorlaton részt vevő
      katonák  azonban  nem  képeznek  homogén  csoportot.  Ezért  az
      Alkotmánybíróság  az  indítványt  az  Alkotmány  70/A.  §   (1)
      bekezdésével összefüggésben elutasította.

      7.3.  Az  indítványozó szerint a támadott rendelkezés sérti  az
      Alkotmány azon rendelkezését is, mely szerint minden dolgozónak
      joga  van  olyan  jövedelemhez, amely megfelel végzett  munkája
      mennyiségének  és  minőségének.  Ennek  alátámasztásaként  arra
      hivatkozott,    hogy    a    pihenőidővel    nem     kompenzált
      többletmunkavégzést meglátása szerint legalább távolléti díjnak
      megfelelő összegű többletdíjazással kellene kompenzálni.
      Miként  arra az Alkotmánybíróság jelen határozatában már utalt,
      kialakult  gyakorlata  szerint a munkával szerezhető  megfelelő
      jövedelemhez    való   jog   érvényesüléséhez   az    Alkotmány
      rendelkezéseiből  levezethetően nem  feltétlenül  szükséges  az
      olyan  tartalmú  szabályozási rendszer, amely a  személy  által
      végzett  munka mért eredményének függvényében határozza  meg  a
      munkabért.  Nem következik az olyan szabályozás kényszere  sem,
      hogy  a  munkavégzési  kötelezettség teljesítésének  színvonala
      vagy  intenzitása  közvetlenül a munkabér  járandóságra  legyen
      kihatással. (913/B/1995. AB határozat, ABH 1997, 616,  617.)  A
      630/B/2004.  AB  határozatban a Hszt. túlszolgálatra  vonatkozó
      rendelkezéseinek vizsgálata körében az Alkotmánybíróság azt  is
      hozzátette,   hogy  az  Alkotmány  70/B.  §  (3)   bekezdésében
      biztosított,  a  munka  mennyiségének és minőségének  megfelelő
      jövedelemhez   való   jognak  a  szolgálat  teljesítése   során
      altalában kell érvényesülnie. (ABH 2006, 1596, 1599.)
      Az   Alkotmányból  nem  vezethető  le,  hogy  a   gyakorlatokon
      teljesített szolgálatot miként kell ellentételezni,  s  hogy  a
      katonát  a  pihenőidővel  nem kompenzált  rész  tekintetében  a
      túlszolgálatra  vonatkozó  rendelkezések  szerinti   juttatások
      illetnék meg. A gyakorlatok körében teljesített szolgálatot  és
      az  azért  járó juttatást az Alkotmány 70/B. § (3) bekezdésével
      összefüggésben a többi szabállyal együtt kell értékelni.  Ennek
      során figyelemmel kell lenni arra, hogy az állomány tagjának az
      illetményén  felül, s a kifogásolt szabály szerinti szabadnapok
      mellett  engedélyezhető a már említett  legfeljebb  5  munkanap
      pihenőidő, továbbá a katona — e szabadnapoktól és pihenőidőktől
      függetlenül  —  a  Hjt. 114. § (1) bekezdés i)  pontja  alapján
      gyakorlati pótlékra jogosult. Az Alkotmánybíróság az  Alkotmány
      70/B.    §    (3)    bekezdésének    sérelmét    nem    találta
      megállapíthatónak,   így   az   indítványt   e   vonatkozásában
      elutasította.

      7.4.  Az  indítványozó a megfelelő pihenőidő  hiánya  miatt  az
      Alkotmány    70/D.   §-ának   sérelmét   is    állította.    Az
      Alkotmánybíróság   a   korábban   kifejtettekkel    összhangban
      alkotmányjogilag értékelhető összefüggés hiánya  miatt  ezt  az
      indítványrészt elutasította.

      8.  A  Hjt.  94.  §  (2)  bekezdése úgy  rendelkezik,  hogy  az
      elrendelhető  túlszolgálat tartama naptári  évenként  300  óra,
      amely  a miniszter által kiadott rendelkezésben további 50%-kal
      növelhető. Az indítványozó úgy véli, az, hogy a miniszter  50%-
      kal   megnövelheti  a  túlszolgálat  éves  keretét,   sérti   a
      pihenéshez  való  jogot, valamint a lehető  legmagasabb  szintű
      testi  és  lelki egészséghez való jogot. Utalt az R1. 65/A.  §-
      ára,  melynek  alapján a Hjt. 94. § (2) bekezdésében  foglaltak
      figyelembevételével    a    naptári    évenként    teljesíthető
      túlszolgálat  felső  határa  450  óra.  A  miniszter  tehát   a
      kivételesnek tűnő szabályt rendeletével főszabállyá tette.
      Az Alkotmánybíróság a Hszt. túlszolgálatra vonatkozó szabályait
      a 630/B/2004. AB határozatában már vizsgálta. (ABH 2006, 1596.)
      A Hjt.-nek a jelen ügyben támadott rendelkezése teljesen azonos
      a  Hszt.-ben  foglalt előírással. Ez utóbbival kapcsolatban  az
      Alkotmánybíróság   kifejtette,  hogy  a   Hszt.   84.   §   (1)
      bekezdésében  meghatározott szolgálatteljesítési  idő  heti  40
      óra.  A  túlszolgálat maximális időtartamát a  törvény  naptári
      évenként 300 órában (az évi munkaidő 15 százalékát el  nem  érő
      mértékben)   szabja  meg,  amely  a  miniszter  által   kiadott
      rendelkezésben   emelhető  50  százalékkal,  ekként   maximális
      időtartama  egy naptári évben nem haladhatja meg  a  450  órát,
      vagyis az évi munkaidő 22 százalékát nem érheti el. (ABH  2006,
      1596,   1599.)  Az  Alkotmánybíróság  a  pihenéshez  való   jog
      garanciájának tekintette a Hszt. 88. § (2) bekezdésében foglalt
      rendelkezést,  mely  nem  teszi  lehetővé  a  naptári  évenként
      legfeljebb  150  óráig terjedő túlszolgálat díjazással  történő
      ellentételezését, hanem kötelezővé teszi szabadnap kiadását.  A
      Hjt. 95. § (1) bekezdése a Hszt. 88. § (2) bekezdéséhez hasonló
      szabályt  tartalmaz, azaz előírja, hogy az állomány tagját  évi
      150   óráig  terjedő  túlszolgálatért  szabadidő,  azon  felüli
      túlszolgálatért   díjazás  illeti  meg.  Az   állományilletékes
      parancsnok   a  150  órán  belüli  túlszolgálat  díjazását   is
      engedélyezheti,  ha  a szabadidő kiadása a szolgálat  ellátását
      veszélyeztetné.
      A  túlszolgálat  évi  legfeljebb 450 órában történő  maximálása
      maga  is  a  pihenéshez  való  jog  garanciáját  jelenti,  hisz
      korlátját  képezi az ezt meghaladó igénybevételnek.  E  szabály
      felső  korlátként  érvényesül, s  nem  jelenti  a  túlszolgálat
      szükségképpeni elrendelését, melynek feltételeit a  94.  §  (1)
      bekezdése  rögzíti. Figyelemmel arra is, hogy a  túlszolgálatot
      emellett  150 óráig szabadidővel kell kompenzálni, a pihenéshez
      való  jog aránytalan korlátozása nem állapítható meg, ezért  az
      indítványt  az  Alkotmánybíróság  az  Alkotmány  70/B.  §   (4)
      bekezdése vonatkozásában elutasította.
      Az  Alkotmánybíróság a 70/D. §-ra alapított  indítványrészt  is
      elutasította    alkotmányjogilag    értékelhető     összefüggés
      hiányában.

      9.  Az  indítványozó az Alkotmány 70/B. § (4) bekezdése alapján
      sérelmezte  a  Hjt.  94.  §  (4) bekezdését.  Ezen  rendelkezés
      értelmében  nem minősül túlszolgálatnak a külföldi  szolgálatot
      ellátó   személy   más   ország   területén   eltöltött    heti
      tevékenységének 40 óra időtartamot meghaladó része, feltéve, ha
      azért  a hazai illetményen túl külön díjazás (külföldi napidíj,
      devizaellátmány,    stb.)   jár.   A    támadott    rendelkezés
      alkotmányellenessége az indítványozó szerint abból fakad,  hogy
      a  Magyarországon  szolgálatot ellátó katona a  túlszolgálatért
      részben  szabadidőt, részben díjazást kap,  míg  a  szabadidőre
      külföldön nem jogosult.
      A külföldi és a hazai szolgálat teljesítésének körülményei igen
      eltérőek  lehetnek,  ezért  az  ellentételezésüknek  nem   kell
      feltétlenül  azonosnak  lenniük.  A  túlszolgálatra   vonatkozó
      szabályok emellett csak akkor nem alkalmazhatók, ha a  külföldi
      szolgálatért a katona a hazai illetményén túl külön  díjazásban
      részesül,  munkája  ezért ellentételezésre  kerül:  vagy  külön
      díjazás    formájában    vagy   a   túlszolgálatra    vonatkozó
      rendelkezések  alapján.  Önmagában  az,  hogy  a  jogalkotó   a
      túlszolgálatra irányadó rendelkezések alkalmazását  a  külföldi
      szolgálatot ellátó katonák tekintetében nem rendeli alkalmazni,
      s helyette más ellentételezést alkalmaz, nem sérti a pihenéshez
      való  jogot.  Erre tekintettel a Hjt. 94. § (4)  bekezdése  nem
      sérti  az Alkotmány 70/B. § (4) bekezdését, ezért az indítványt
      az Alkotmánybíróság ebben a tekintetben elutasította.

      10.  Az indítványozó támadta az R1. azon rendelkezéseit, melyek
      kizárják, hogy az, aki készenléti pótlékban, illetve gyakorlati
      pótlékban   részesül,   túlszolgálati   díjat   (beleértve    a
      szabadidőben történő megváltást is) kapjon. Ezért kérte az  R1.
      26.  §  (3)  bekezdéséből, valamint 31. §  (3)  bekezdéséből  a
      „túlszolgálati  díjra  (a szabadidőben  történő  megváltást  is
      ideértve)” szövegrész megsemmisítését. Indokolásként a Hjt. 92.
      § (3) bekezdése alkotmányellenességével összefüggésben előadott
      érveire  utalt.  Ebből  következően az indítványozó  lényegében
      azért  tartotta  alkotmánysértőnek a megjelölt rendelkezéseket,
      mert   meglátása  szerint  a  készenlét,  illetve  a  gyakorlat
      keretében  teljesített  szolgálat  rendes  munkaidőt  meghaladó
      része  tekintetében a túlszolgálatra vonatkozó  rendelkezéseket
      kellene  alkalmazni.  A  túlszolgálatért  pedig  azzal   azonos
      tartamú  szabadidő,  illetve  távolléti  díj  illetné  meg   az
      állomány tagját, melyet a támadott előírások kizárnak.
      Az   Alkotmánybíróság  jelen  határozata  indokolásának   IV/4.
      pontjában,  illetve  IV/7.2.  pontjában  kifejtette,  hogy  nem
      alkotmányellenes,  ha  a  készenléti  szolgálatnak,  illetve  a
      gyakorlatnak  a  „rendes” szolgálatteljesítési  időt  meghaladó
      részét  nem  a  túlszolgálatra  vonatkozó  szabályok  keretében
      kezeli   a   jogalkotó.  A  Hjt.  rendszerében  a  készenlétért
      készenléti  díj, illetve készenléti pótlék, míg  a  gyakorlaton
      való  részvételért  gyakorlati pótlék  jár.  Ezzel  az  R1.  az
      ugyanazon  szolgálatokért  különböző jogcímen  járó  juttatások
      halmozásának  kizárását  célozza.  Ezért  az  R1.  26.  §   (3)
      bekezdéséből,  valamint 31. § (3) bekezdéséből a „túlszolgálati
      díjra   (a   szabadidőben  történő  megváltást  is   ideértve)”
      szövegrész nem sérti az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdését, 70/B.
      §   (3)   bekezdését,  70/B.  §  (4)  bekezdését  és  —  érdemi
      alkotmányossági  összefüggés hiánya  miatt  —  70/D.  §-át.  Az
      indítványt ezért az Alkotmánybíróság elutasította.

      11.  Az indítványozó kérelmet terjesztett elő az R2. 10. §  (3)
      bekezdése,    valamint    (4)    bekezdés    második    mondata
      alkotmányellenességének megállapítása és  megsemmisítése  iránt
      az  Alkotmány 2. § (1) bekezdésének, 8. § (2) bekezdésének, 37.
      §  (3)  bekezdésének, 70/B. § (4) bekezdésének és 70/D.  §-ának
      sérelmét állítva.

      11.1. A 10. § (3) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a Hjt.  2.  §
      (33) bekezdése szerinti műveleti területen teljesített külföldi
      szolgálat  alatti  őr-, járőr-, ügyeleti, készenléti  szolgálat
      idejét,  más  szolgálatteljesítési időket és  ezen  szolgálatok
      után  a  pihenőidőt a Hjt. 91. § (5) bekezdésére figyelemmel  a
      Hjt.  rendelkezéseitől eltérően is meg lehet állapítani,  de  a
      pihenőidő  nem  lehet  kevesebb az  adott  misszióra  vonatkozó
      műveleti   utasításban,   nemzetközi  szerződésben   vagy   más
      nemzetközi   előírásokban   foglalt,   de   legalább   8   órás
      időtartamnál.
      Az   Alkotmánybíróság   megállapította,   hogy   az   indítvány
      elbírálásának   időpontjában  az  R2.  kifogásolt   szabályában
      hivatkozott műveleti terület fogalom-meghatározását nem a  Hjt.
      2.  §  (33)  bekezdése,  hanem (40)  bekezdése  tartalmazza.  E
      kifejezés definíciója a rendeletalkotáskor még valóban  a  Hjt.
      2. § (30) bekezdésében szerepelt, ám a honvédelmet érintő egyes
      törvények  módosításáról  szóló  2004.  évi  LXVI.  törvény  (a
      továbbiakban:  Tv.) által végrehajtott módosítás  eredményeként
      kikerült  a  Hjt.-ből. Később a Magyar Honvédség  hivatásos  és
      szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló  2001.  évi
      XCV. törvény, valamint a honvédelemről és a Magyar Honvédségről
      szóló  2004.  évi  CV.  törvény kapcsolódó módosításáról  szóló
      2005. évi CXXIII. törvény iktatta be újra, immáron a Hjt. 2.  §
      (40)  bekezdésébe, a Htv. 204. § (1) bekezdés g) pontjára  való
      utalással.  Emellett  a  Tv. a Hjt. 91.  §  (5)  bekezdését  is
      módosította, egyúttal tartalmában hasonló rendelkezést  a  Hjt.
      95/A. §-ba iktatott be. Az R2. 10. § (3) bekezdését tehát annak
      ellenére, hogy 2004 óta három alkalommal is módosították az R2.-
      t  [28/2004.  (XI.  8.)  HM rendelet,  14/2006.  (IV.  20.)  HM
      rendelet,   42/2007.  (XII.  23.)  HM  rendelet],  nem   hozták
      összhangba a Hjt. módosításaival.
      Az  Alkotmánybíróság gyakorlatában a jogállam  nélkülözhetetlen
      eleme a jogbiztonság. A jogbiztonság az állam — s elsősorban  a
      jogalkotó — kötelességévé teszi annak biztosítását, hogy a  jog
      egésze,  egyes  részterületei  és  az  egyes  jogszabályok   is
      világosak, egyértelműek, működésüket tekintve kiszámíthatóak és
      előreláthatóak  legyenek a norma címzettjei  számára.  [9/1992.
      (I.  30.)  AB  határozat, ABH 1992, 59,  65.]  Az  a  rendeleti
      jogalkotás, mely a törvényi szabályozás változását  nem  követi
      nyomon,   s   emiatt   hivatkozásai  pontatlanok,   felveti   a
      jogbiztonság   részét  képező  normavilágosság   kérdését.   Az
      Alkotmánybíróság  megítélése szerint amiatt,  hogy  a  törvényi
      módosításokat a végrehajtási rendelet nem tükrözi,  s  ezért  a
      rendelet   huzamos   időn   keresztül   téves   törvényhelyekre
      hivatkozik, önmagában alkalmas az Alkotmány 2. § (1)  bekezdése
      sérelmének  megállapítására. Az Alkotmánybíróság ezért  az  R2.
      10. § (3) bekezdését — a jogalkotónak megfelelő időt hagyva  az
      újraszabályozásra    —    2009.    december    31.     napjával
      megsemmisítette.
      Az   Alkotmánybíróság  —  gyakorlata  szerint  —  az  Alkotmány
      valamely  rendelkezésébe  ütközőnek  talált  és  megsemmisített
      rendelkezés  vizsgálatát az indítványozó által megjelölt  egyéb
      alkotmányos rendelkezésekkel összefüggésben mellőzi.  [44/1995.
      (VI.  30.) AB határozat, ABH 1995, 203, 205.; 4/1996. (II. 23.)
      AB  határozat,  ABH  1996,  37,  44.;  61/1997.  (XI.  19.)  AB
      határozat,  ABH  1997,  361, 364.]  Mivel  az  R2.  10.  §  (3)
      bekezdésének   alkotmányellenességét  az  Alkotmánybíróság   az
      Alkotmány   2.   §   (1)   bekezdésével   összefüggésben    már
      megállapította,  az  Alkotmány 8. § (2) bekezdése,  37.  §  (3)
      bekezdése,  70/B.  §  (4)  bekezdése és  70/D.  §-a  alapján  a
      vizsgálatot mellőzte.

      11.2. Az R2. 10. § (4) bekezdésének első mondata előírja,  hogy
      a  külföldi  szolgálatot  teljesítőknek  hetente  legalább  egy
      pihenőnapot ki kell adni. A második mondat ezen főszabály  alól
      fogalmaz  meg kivételt: a műveleti területen történő  szolgálat
      teljesítésekor  a műveleti utasításban előírt szolgálatoknak  a
      váltási,  az  állomány  részleges  távollétével  vagy  fel  nem
      készítettségével járó időszakban történő biztosítása, illetve a
      készenléti    vagy    más   minősített    időszakban    történő
      szolgálatteljesítés esetére.
      Az  indítványozó 2004-ben beadott indítványában azért kérte  az
      egész  bekezdés  alkotmányellenességének  megállapítását,  mert
      ellentétesnek találta a Hjt. 92. § (3) bekezdésében  és  93.  §
      (5)  bekezdésében foglalt szabállyal, ezáltal meglátása szerint
      sérül  az  Alkotmány  37.  §  (3) bekezdése.  A  2007-ben  kelt
      indítványban már csupán a második mondat megsemmisítését kérte,
      mert  az  aránytalanul korlátozza a pihenéshez való  jogot.  Az
      indítványozó  szerint  ezen  esetek  túlzottan  tágan  kerültek
      megfogalmazásra,  melyből  kifolyólag  a  műveleti  területeken
      tulajdonképpen a kivétel válik főszabállyá. Utalt arra, hogy  a
      heti  pihenőnap  akár  a  külszolgálat teljes  ideje  alatt  is
      elmaradhat,   mert  e  vonatkozásban  a  jogszabály   semmiféle
      korlátot  nem  fogalmaz  meg.  Az Alkotmánybíróság  a  2007-ben
      beadott   indítványt  tekintette  irányadónak,  így  az   abban
      foglaltaknak megfelelően folytatta le a vizsgálatot.
      Az   Alkotmánybíróság   megítélése   szerint   lehetnek   olyan
      rendkívüli  helyzetek,  amikor indokolt  a  heti  legalább  egy
      pihenőnaptól  való eltérés. Ilyen helyzetek különösen  műveleti
      területeken  adódnak,  s  megoldásuk — figyelemmel  a  műveleti
      utasításban  előírt szolgálatok teljesítésének kötelezettségére
      —  nem  szorítható  minden esetben jogszabályi  korlátok  közé.
      Műveleti  területnek  a  Hvt. 204. §  (1)  bekezdés  g)  pontja
      irtelmében  az  a  földrajzi terület és a felette  levő  légtér
      minősül,   ahol   a   szemben  álló  felek  konkrét   fegyveres
      cselekményei   megvalósulnak,  vagy  ennek  veszélye   fennáll,
      illetve  a  szemben  álló felek fegyveres  összeütközése  miatt
      veszélyeztetett terület. Az R2. 10. § (4) bekezdése  olyan  jól
      körülhatárolt   esetekben  engedi  meg  a   főszabálytól   való
      eltérést,  amikor  indokolható a heti  egy  pihenőnap  kötelező
      kiadásától  való eltérés. A pihenéshez való jog korlátozása  az
      elérni  kívánt célhoz szükséges, az arányosságot nem lépi  túl.
      Emiatt   a   támadott   rendelkezés  alkotmányellenessége   nem
      állapítható  meg. Az Alkotmánybíróság ezért az R2.  10.  §  (4)
      bekezdésének   második   mondata   megsemmisítésére    irányuló
      indítványt  az  Alkotmány 70/B. § (4) bekezdése  vonatkozásában
      elutasította. Mivel a 70/D. §-sal a kifogásolt szabály nem  áll
      érdemi   alkotmányossági  összefüggésben,  e   tekintetben   az
      indítványt szintén elutasította.

      12.  Az indítványozó 2004-es indítványában kérte a Hjt.  91.  §
      (5)  bekezdésének  megsemmisítését.  Az  indítvány  benyújtását
      követően a támadott rendelkezést a Tv. hatályon kívül helyezte,
      helyette  a törvényalkotó hasonló szövegezésű, de más  tartalmú
      szabályt  iktatott  be a Hjt. 95/A. §-ába. Az  Alkotmánybíróság
      felhívta  az  indítványozót, hogy a megváltozott  körülményekre
      tekintettel nyilatkozzon, indítványát fenntartja-e, s ha  igen,
      milyen tartalommal. Az indítványozó a felhívásra nem válaszolt.
      Az  Alkotmánybíróság  a  hatályon  kívül  helyezett  jogszabály
      alkotmányellenességét  fő szabályként nem  vizsgálja  (először:
      335/B/1990/13.  AB  határozat,  ABH  1990,  261,  262.).   Erre
      utólagos  normakontroll  keretében csak  az  Abtv.  38.  §  (1)
      bekezdése  szerinti  bírói  kezdeményezés,  illetve  a  48.   §
      szerinti alkotmányjogi panasz alapján van mód, mivel ezekben az
      esetekben  az  alkalmazott  jogszabály  alkotmányellenességének
      megállapítása mellett a konkrét ügyben való alkalmazási tilalom
      kimondására  is  van lehetőség. A kialakult  gyakorlat  szerint
      azonban  a hatályon kívül helyezett jogszabály helyébe lépő  új
      rendelkezések tekintetében is lefolytatandó a vizsgálat  akkor,
      ha   a   régi   és   az  új  szabályozás  tartalmi   azonossága
      megállapítható [pl. 335/B/1990. AB végzés, ABH 1990, 261, 262.;
      32/2005.  (IX.  15.)  AB határozat, ABH  2055,  329,  333–334.;
      519/B/2003. AB határozat, ABH 2005, 1182, 1184.; 26/2004. (VII.
      1.)  AB  határozat, ABH 2004, 398, 406.; 2/2007.  (I.  24.)  AB
      határozat,  ABH 2007, 65, 92.]. Mivel jelen ügyben e feltételek
      nem állnak fenn, az Alkotmánybíróság a Hjt. 95. § (1) bekezdése
      alkotmányellenességének   megállapítása    és    megsemmisítése
      tárgyában  az  eljárást  az Ügyrend 31.  §  a)  pontja  alapján
      megszüntette.
      Figyelemmel  arra, hogy az a rendelkezés, amivel összefüggésben
      az  indítványozó mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség
      megállapítását kérte, a jelen határozat meghozatalakor már  nem
      hatályos,  s az indítványozó felhívás ellenére nem nyilatkozott
      indítványa  fenntartásáról,  az  Alkotmánybíróság  az  eljárást
      ebben a tekintetben is megszüntette.

      A  határozat Magyar Közlönyben történő közzététele az Abtv. 41.
      §-án alapul.
                              Dr. Paczolay Péter
                          az Alkotmánybíróság elnöke

                  Dr. Balogh Elemér      Dr. Bragyova András
                  alkotmánybíró                alkotmánybíró

                  Dr. Holló András           Dr. Kiss László
                  alkotmánybíró                alkotmánybíró

                  Dr. Kovács Péter    Dr. Lenkovics Barnabás
                  alkotmánybíró                alkotmánybíró

                  Dr Paczolay Péter     Dr. Trócsányi László
               az Alkotmánybíróság elnöke,  előadó alkotmánybíró
                          az aláírásban akadályozott
                          Dr. Lévay Miklós
                          alkotmánybíró helyett

        .
        English:
        .
        Petition filed:
        .
        .
        Number of the Decision:
        .
        70/2009. (VI. 30.)
        Date of the decision:
        .
        06/29/2009
        .
        .