Hungarian
Ügyszám:
.
1139/B/1997
Előadó alkotmánybíró: Németh János Dr.
.
Az indítvány lényege:
.
A határozat száma: 55/2001. (XI. 29.) AB határozat
.
ABH oldalszáma: 2001/442
.
A határozat kelte: Budapest, 11/26/2001
.
.
A határozat szövege:
.
A határozat szövege:
                   A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN !

    Az    Alkotmánybíróság   jogszabály   alkotmányellenességének
    utólagos   vizsgálata,  nemzetközi  szerződésbe   ütközésének
    vizsgálata,      valamint     mulasztásban      megnyilvánuló
    alkotmányellenesség    megállapítása     iránt     benyújtott
    indítványok tárgyában — dr. Czúcz Ottó, dr. Holló András, dr.
    Kiss   László   és   dr.   Kukorelli  István   alkotmánybírák
    különvéleményével — meghozta a következő

                            határozatot:

    1.  Az Alkotmánybíróság a gyülekezési jogról szóló 1989.  évi
    III.  törvény  egésze, illetőleg 1. §-a, a 2. §  (1)  és  (3)
    bekezdése, 5. §-a, 6. §-a, a 7. § b) és d) pontja, a 8. § (1)
    bekezdése,  a  9.  §  (1)  és (2)  bekezdése,  a  13.  §  (1)
    bekezdése,   valamint   a  14.  §  (1)   és   (3)   bekezdése
    alkotmányellenességének megállapítására  és  megsemmisítésére
    irányuló indítványokat elutasítja.

    2.  Az  Alkotmánybíróság a jogszabály nemzetközi  szerződésbe
    ütközésének  megállapítására  és  megsemmisítésére   irányuló
    indítványt elutasítja, illetőleg visszautasítja.

    3.   Az   Alkotmánybíróság   a   mulasztásban   megnyilvánuló
    alkotmányellenesség megállapítására előterjesztett indítványt
    elutasítja.

    Az  Alkotmánybíróság  ezt a határozatát a  Magyar  Közlönyben
    közzéteszi.
                                Indokolás

                                   I.

      Az  Alkotmánybíróságtól öt indítványozó kérte  a  gyülekezési
      jogról  szóló  1989. évi III. törvény (a továbbiakban:  Gyt.)
      egésze,         illetőleg         egyes         rendelkezései
      alkotmányellenességének,   továbbá   nemzetközi   szerződésbe
      ütközésének,      valamint     mulasztásban     megnyilvánuló
      alkotmányellenességnek a megállapítását. Az  Alkotmánybíróság
      az indítványokat egyesítette és együtt bírálta el.

      Két    indítvány    a    Gyt.   teljes   egészében    történő
      megsemmisítésére  irányult.  A  további  indítványok  a  Gyt.
      következő rendelkezéseinek a megsemmisítését kérték: az 1. §,
      a 2. § (1) és (3) bekezdése, az 5. §, a 6. §, a 7. § b) és d)
      pontja, a 8. § (1) bekezdése, a 9. § (1) és (2) bekezdése,  a
      13. § (1) bekezdése, valamint a 14. § (1) és (3) bekezdése.

      Az  Alkotmánybíróság  határozatát az indítványozók  által  is
      többségében  felhívott  következő jogszabályi  rendelkezések,
      illetőleg  a  Magyarországra  kötelező  következő  nemzetközi
      egyezmények figyelembe vételével hozta meg.

      A) Az Alkotmány rendelkezései:

        “2.  §  (1)  A  Magyar Köztársaság független,  demokratikus
      jogállam.”

      “7.  §  (1)  A  Magyar Köztársaság jogrendszere  elfogadja  a
      nemzetközi  jog  általánosan elismert szabályait,  biztosítja
      továbbá  a  nemzetközi jogi kötelezettségek és  a  belső  jog
      összhangját.”
      “8. § (1) A Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen
      és  elidegeníthetetlen  alapvető  jogait,  ezek  tiszteletben
      tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége.
      (2)   A   Magyar  Köztársaságban  az  alapvető   jogokra   és
      kötelességekre  vonatkozó szabályokat törvény állapítja  meg,
      alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja.
      (...)
      (4)  Rendkívüli  állapot, szükségállapot, vagy veszélyhelyzet
      idején az alapvető jogok gyakorlása — az 54-56. §-ban, az 57.
      §  (2)-(4)  bekezdésében, a 60. §-ban, a 66-69.  §-ban  és  a
      70/E.  §-ban  megállapított  alapvető  jogok  kivételével   —
      felfüggeszthető, vagy korlátozható.”

        “40/B.  §  (4) A fegyveres erők, a rendőrség és  a  polgári
      nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú  tagjai  nem
      lehetnek  tagjai  pártnak  és  politikai  tevékenységet   nem
      folytathatnak.”

      “50.   §   (1)  A  Magyar  Köztársaság  bíróságai  védik   és
      biztosítják az alkotmányos rendet, az állampolgárok jogait és
      törvényes érdekeit, büntetik a bűncselekmények elkövetőit.”

      “57.  §  (1) A Magyar Köztársaságban a bíróság előtt mindenki
      egyenlő, és mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene  emelt
      bármely vádat, vagy valamely perben a jogait és kötelességeit
      a  törvény  által felállított független és pártatlan  bíróság
      igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el.
      (...)
      (5)  A  Magyar  Köztársaságban a  törvényben  meghatározottak
      szerint  mindenki  jogorvoslattal élhet  az  olyan  bírósági,
      közigazgatási  és más hatósági döntés ellen,  amely  a  jogát
      vagy  jogos érdekét sérti. A jogorvoslati jogot — a  jogviták
      ésszerű  időn belüli elbírálásának érdekében, azzal arányosan
      —   a   jelenlévő   országgyűlési  képviselők   kétharmadának
      szavazatával elfogadott törvény korlátozhatja.”

      “59.  §  (1)  A  Magyar Köztársaságban mindenkit  megillet  a
      jóhírnévhez,  a  magánlakás sérthetetlenségéhez,  valamint  a
      magántitok és a személyes adatok védelméhez való jog.”

      “62.  §  (1) A Magyar Köztársaság elismeri a békés gyülekezés
      jogát és biztosítja annak szabad gyakorlását.”

      “70/A.  §  (1)  A Magyar Köztársaság biztosítja  a  területén
      tartózkodó  minden  személy számára  az  emberi,  illetve  az
      állampolgári  jogokat, bármely megkülönböztetés,  nevezetesen
      faj,  szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más  vélemény,
      nemzeti  vagy  társadalmi származás, vagyoni, születési  vagy
      egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.”

      B) A Gyt. rendelkezései:

      “1.   §   A  gyülekezési  jog  mindenkit  megillető  alapvető
      szabadságjog,  amelyet  a  Magyar  Köztársaság  elismer,   és
      biztosítja annak zavartalan gyakorlását.”

      “2.  §  (1)  A  gyülekezési  jog gyakorlása  keretében  békés
      összejövetelek,  felvonulások és tüntetések  (a  továbbiakban
      együtt:   rendezvény)  tarthatók,  amelyeken   a   résztvevők
      véleményüket szabadon kinyilváníthatják.
       (...)
      (3)   A   gyülekezési  jog  gyakorlása  nem  valósíthat   meg
      bűncselekményt    vagy   bűncselekmény   elkövetésére    való
      felhívást,   valamint   nem   járhat   mások   jogainak    és
      szabadságának sérelmével.”

       “3. § A törvény hatálya nem terjed ki
      a)  a  12. § és 13. § kivételével az országgyűlési képviselők
      és  a helyi önkormányzati képviselők választásával összefüggő
      gyűlésekre,  valamint a képviselői és a tanácstagi  beszámoló
      gyűlésekre;
      b)  a  törvényesen  elismert  egyházak  és  vallásfelekezetek
      területén  szervezett vallási szertartásokra,  rendezvényekre
      és a körmenetekre;
      c) a kulturális és sportrendezvényekre;
      d) a családi eseményekkel kapcsolatos rendezvényekre.”

      “5. § A rendezvény szervezője magyar, illetőleg magyarországi
      tartózkodási  vagy  letelepedési engedéllyel  rendelkező  nem
      magyar állampolgár lehet.”

      “6.  §  A  közterületen  tartandó  rendezvény  szervezését  a
      rendezvény   helye  szerint  illetékes  rendőrkapitányságnak,
      Budapesten    a    Budapesti    Rendőr-főkapitányságnak    (a
      továbbiakban: rendőrség) legalább három nappal  a  rendezvény
      megtartásának    tervezett   időpontját    megelőzően    kell
      bejelenteni.   A  bejelentési  kötelezettség   a   rendezvény
      szervezőjét terheli.”

      “7. § Az írásbeli bejelentésnek tartalmaznia kell:
      a) a tervezett rendezvény kezdetének és befejezésének várható
      időpontját, helyszínét, illetőleg útvonalát;
      b)  a rendezvény célját, illetőleg napirendjét;
      c)    a   rendezvényen   résztvevők  várható   létszámát,   a
      rendezvény   zavartalan  lebonyolítását  biztosító   rendezők
      számát;
      d) a rendezvényt szervező szerv vagy személyek és a szervezők
      képviseletére jogosult személy nevét és címét.”

      “8.  § (1) Ha a bejelentéshez kötött rendezvény megtartása  a
      népképviseleti szervek vagy a bíróságok zavartalan  működését
      súlyosan  veszélyeztetné, illetőleg  a  közlekedés  rendjének
      aránytalan  sérelmével járna, a rendőrség a  bejelentésnek  a
      hatósághoz  való  beérkezésétől számított  48  órán  belül  a
      rendezvénynek  a  bejelentésben  megjelölt  helyszínen,  vagy
      időben való megtartását megtilthatja.
      (2)  A  rendőrség határozatát 24 órán belül  közölni  kell  a
      szervezővel.
      (3)   A   rendőrség  eljárására  az  államigazgatási  eljárás
      általános szabályai az irányadók.”

      “9.  §  (1) A rendőrség határozata ellen fellebbezésnek helye
      nincs;  a határozat közlésétől számított három napon belül  a
      szervező   kérheti  az  államigazgatási  határozat   bírósági
      felülvizsgálatát.  A  kérelemhez csatolni  kell  a  rendőrség
      határozatát.
      (2)  A  bíróság a kérelem beérkezésétől számított három napon
      belül,  nemperes  eljárásban, népi ülnökök  közreműködésével,
      szükség  esetén  a  felek meghallgatása után  határoz.  Ha  a
      kérelemnek  helyt  ad,  hatályon kívül  helyezi  a  rendőrség
      határozatát,  ellenkező  esetben  a  kérelmet  elutasítja.  A
      bíróság határozata ellen nincs helye jogorvoslatnak.”

        “11. § (1) A rendezvény rendjének biztosításáról a szervező
      gondoskodik.
      (2)  A  rendőrség  és más arra illetékes szerv  a  rendezvény
      rendjének biztosításában a szervező kérésére közreműködik,  a
      rendezvényt megzavaró személyek eltávolításáról intézkedik.”

        “12.  §  (1)  Ha a rendezvény résztvevőinek  magatartása  a
      rendezvény törvényességét veszélyezteti, s a rend másként nem
      állítható   helyre,   a   szervező  köteles   a   rendezvényt
      feloszlatni.”

      “13.  §  (1) A rendezvény résztvevője által okozott kárért  a
      károsult harmadik személlyel szemben a szervező a károkozóval
      együtt   egyetemlegesen  felelős.  A  szervező   mentesül   a
      felelősség  alól, ha bizonyítja, hogy a rendezvény szervezése
      és megtartása során úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben
      altalában elvárható.”

      “14.  §  (1)  Ha  a gyülekezési jog gyakorlása  a  2.  §  (3)
      bekezdésében  foglaltakba  ütközik,  vagy  a  rendezvényen  a
      résztvevők  fegyveresen,  illetőleg felfegyverkezve  jelennek
      meg,  továbbá ha bejelentéshez kötött rendezvényt  bejelentés
      nélkül, a 7. § a) és b) pontjában foglaltaktól eltérően  vagy
      tiltó  határozat ellenére tartanak, a rendőrség a rendezvényt
      feloszlatja.
       (...)
      (3) Ha a rendezvényt feloszlatják, a rendezvény résztvevője a
      feloszlatástól számított tizenöt napon belül pert indíthat  a
      feloszlatás jogellenességének megállapítására.”

       “15. § E törvény alkalmazásában
      a)  közterület: a mindenki számára korlátozás nélkül  igénybe
      vehető terület, út, utca. tér;”

      C) Az indítványokkal érintett adatvédelmi rendelkezések

      A   személyes   adatok  védelméről  és  a  közérdekű   adatok
      nyilvánosságáról   szóló  1992.   évi   LXIII.   törvény   (a
      továbbiakban: adatvédelmi törvény):

      “3. § (1) Személyes adat akkor kezelhető, ha
      a) ahhoz az érintett hozzájárul, vagy
      b)  azt  törvény  vagy — törvény felhatalmazása  alapján,  az
      abban  meghatározott  körben — helyi  önkormányzat  rendelete
      elrendeli.”

      “5. § (1) Személyes adatot kezelni csak meghatározott célból,
      jog  gyakorlása és kötelezettség teljesítése érdekében lehet.
      Az  adatkezelésnek  minden szakaszában meg  kell  felelnie  e
      célnak.”

      “17.  §  (1)  Az  érintett, jogainak  megsértése  esetén,  az
      adatkezelő ellen a bírósághoz fordulhat.
      (2)  Azt,  hogy  az adatkezelés a jogszabályban  foglaltaknak
      megfelel, az adatkezelő köteles bizonyítani.
      (3)  A  perre  az a bíróság illetékes, amelynek területén  az
      adatkezelő  székhelye van. A perben fél lehet az  is,  akinek
      egyébként nincs perbeli jogképessége.
      (4)  Ha  a  bíróság a kérelemnek helyt ad, az  adatkezelőt  a
      tájékoztatás  megadására,  az adat helyesbítésére,  törlésére
      kötelezi,  illetőleg  az adatvédelmi biztost  arra  kötelezi,
      hogy  az  adatvédelmi nyilvántartásba való betekintést  tegye
      lehetővé.
      (5)   A   bíróság  elrendelheti  ítéletének  az   adatvédelmi
      nyilvántartásba  történő bejegyzését, ha azt  az  adatvédelem
      érdekei és nagyobb számú érintett, e törvényben védett  jogai
      megkövetelik.”

      A   Rendőrségről   szóló   1994.  évi   XXXIV.   törvény   (a
      továbbiakban: rendőrségi törvény):

      “76.   §   (1)   A   Rendőrség   a  törvényben   szabályozott
      bűnmegelőzési,    bűnüldözési   (a    továbbiakban    együtt:
      bűnüldözési),   valamint   államigazgatási   és    rendészeti
      feladatainak  ellátásához  —  központi,  területi  és   helyi
      szinten  —  a  bűncselekmény elkövetésével  gyanúsítottak,  a
      büntetőeljárás alá vontak, a sértettek és egyéb közreműködők,
      az   államigazgatási  eljárásban  ügyfelek,  valamint   egyéb
      érintettek személyes adatait, illetőleg más adatokat kezeli.
      (...)
      (4)   A   bűnüldözési  és  az  államigazgatási   feladatokhoz
      kapcsolódó adatokat elkülönítetten kell kezelni.”

      “90.  §  (1)  A  Rendőrség az államigazgatási és  rendészeti,
      illetve  szabálysértési  eljárással kapcsolatos  feladatainak
      ellátása érdekében kezelheti:
      (...)
      h)   a  gyülekezési  jog  hatálya  alá  tartozó  rendezvények
      törvényben, jogszabályban meghatározott bejelentési adatait 2
      évig;  a  gyülekezési  jog hatálya alá  nem  tartozó  rendőri
      biztosítást   igénylő  rendezvények  rendezőire,  szervezőire
      vonatkozó adatokat 2 évig,”

      D)  A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény  (a
      továbbiakban: Btk.) rendelkezései:

      “228/A.  §  (1) Aki mást egyesülési vagy gyülekezési  jogának
      gyakorlásában   erőszakkal   vagy  fenyegetéssel   jogtalanul
      akadályoz,   bűntettet  követ  el,  és  három  évig   terjedő
      szabadságvesztéssel büntetendő.”

      “271/A. § (1) Aki a nyilvános rendezvény rendezőjének a  rend
      fenntartása érdekében tett intézkedésével szemben  erőszakkal
      vagy   fenyegetéssel   ellenállást  tanúsít,   ha   súlyosabb
      bűncselekmény nem valósul meg, vétséget követ el, és két évig
      terjedő   szabadságvesztéssel,   közérdekű   munkával    vagy
      pénzbüntetéssel büntetendő.
      (2)   A   büntetés   bűntett   miatt   három   évig   terjedő
      szabadságvesztés,   ha   a   rendbontást   csoportosan   vagy
      felfegyverkezve követik el.
      (3) Mellékbüntetésként kitiltásnak is helye van.
      (4)  E  §  alkalmazásában nyilvános rendezvény: a gyülekezési
      jogról  szóló törvény hatálya alá tartozó rendezvény, továbbá
      az  olyan  kulturális és sportrendezvény,  amely  a  közönség
      számára azonos feltételek mellett nyitva áll.”

      E) Nemzetközi egyezmények:

      a)  1976.  évi 8. törvényerejű rendelet az Egyesült  Nemzetek
      Közgyűlése  XXI. ülésszakán, 1966. december 16-án  elfogadott
      Polgári  és  Politikai  Jogok Nemzetközi  Egyezségokmánya  (a
      továbbiakban: Egyezségokmány) kihirdetéséről.
      A 4. Cikk 2. bekezdése sorolja fel azokat a jogokat, melyeket
      még  háború,  vagy  a nemzet létét fenyegető  más  rendkívüli
      állapot  idején  is tilos felfüggeszteni. A  felsorolásban  a
      gyülekezéshez való jog nem szerepel.

      “21.  Cikk: A békés gyülekezés jogát el kell ismerni.  E  jog
      gyakorlását    csak   a   törvényben   megállapított    olyan
      korlátozásoknak  lehet  alávetni,  amelyek  egy  demokratikus
      társadalomban  az  állam  biztonsága,  a  közbiztonság  és  a
      közrend,  illetőleg  a közegészség, a közerkölcs  vagy  mások
      jogai és szabadsága védelme érdekében szükségesek.”
      b)  1993.  évi XXXI. törvény az emberi jogok és  az  alapvető
      szabadságok  védelméről szóló, Rómában, 1950.  november  4-én
      kelt  Egyezmény  (a  továbbiakban:  Egyezmény)  és  az  ahhoz
      tartozó nyolc kiegészítő jegyzőkönyv kihirdetéséről

      “11. Cikk. Gyülekezés és egyesülés szabadsága
      1. Mindenkinek joga van a békés célú gyülekezés szabadságához
      és a másokkal való egyesülés szabadságához, beleértve érdekei
      védelmében  a  szakszervezetek alapítását és az azokhoz  való
      csatlakozásnak a jogát.
      2. E jogok gyakorlását csak a törvényben meghatározott, olyan
      korlátozásoknak  lehet  alávetni,  amelyek  egy  demokratikus
      társadalomban a nemzetbiztonság vagy közbiztonság, a zavargás
      vagy  bűnözés  megakadályozása, a közegészség, az  erkölcsök,
      illetőleg   mások  jogai  és  szabadságai  védelme  érdekében
      szükségesek.  Ez  a  cikk  nem  tiltja,  hogy  e  jogoknak  a
      fegyveres  erők,  a  rendőrség vagy az államigazgatás  tagjai
      által történő gyakorlását a törvény korlátozza.”

      A  15.  Cikk  2.  bekezdése sorolja  fel  azokat  a  jogokat,
      melyeket  még  háború,  vagy  a nemzet  létét  fenyegető  más
      rendkívüli   állapot  idején  is  tilos   felfüggeszteni.   A
      felsorolásban a gyülekezéshez való jog nem szerepel.

      “16. Cikk. Külföldiek politikai tevékenységének korlátozása

      A  10.,  11.  és  14.  Cikkek rendelkezéseit  nem  lehet  úgy
      tekinteni,   mint  amelyek  akadályoznák  a  Magas   Szerződő
      Feleket,     hogy    külföldiek    politikai    tevékenységét
      korlátozásnak vessék alá.”

      “18. Cikk. Jogkorlátozás alkalmazásának megszorítása

      A   jelen   Egyezményben   említett  jogok   és   szabadságok
      korlátozásait  nem lehet más célra alkalmazni,  mint  amelyre
      elő vannak írva.”

                                  III.

      Az   Alkotmánybíróság  először  a  Gyt.   egészében   történő
      megsemmisítésére irányuló indítványokat tekintette át.

      1.  A Gyt. teljes egészében történő megsemmisítésére irányuló
      indítványukat az indítványozók azzal indokolják, hogy bár  az
      Alkotmánynak  a Gyt. kihirdetése napján, 1989.  január  24-én
      hatályban  volt  szövege  még tartalmazott  egy  jogkorlátozó
      rendelkezést,  nevezetesen azt, hogy a békés gyülekezés  joga
      nem  sértheti  az  ország alkotmányos rendjét  [az  Alkotmány
      módosításáról  szóló  1989. évi  I.  törvény  10.  §-ával  az
      Alkotmányba beiktatott 65. § (2) bekezdés], az 1989.  október
      23-án életbe lépett újabb alkotmánymódosítás (1989. évi XXXI.
      törvény)   már   a  békés  gyülekezéshez  való   jog   szabad
      gyakorlását  ismerte  el és biztosította  minden  megszorítás
      nélkül.  A Gyt. szövege ennek ellenére változatlanul lehetővé
      teszi a gyülekezés alkotmányos szabadságának korlátozását  és
      nem  tartalmazza azokat a garanciális rendelkezéseket, melyek
      az  Alkotmány  8.  § (1) és (2) bekezdéséből  következően  az
      esetleges    korlátozó   rendelkezésekkel   való   visszaélés
      lehetőségét kizárnák. Ezért is kérték az indítványozók a Gyt.
      általuk  megjelölt,  és  álláspontjuk szerint  az  Alkotmányt
      leginkább   sértő   rendelkezéseinek  1989.   október   23-ig
      visszamenő hatállyal történő megsemmisítését, minthogy  ebben
      látják  a  mulasztásban  megnyilvánuló  alkotmánysértést  is,
      mivel az indítványozók véleménye szerint a törvényhozónak  az
      1989.   október   23-án   bekövetkezett   alkotmánymódosítást
      követően a Gyt.-t hozzá kellett volna igazítania az Alkotmány
      megváltozott szövegéhez, s ennek elmaradása az Alkotmány 8. §
      (2) bekezdésének sérelmével jár.

      A    Gyt.   egészének   alkotmányellenességét   illetően   az
      indítványozók   másik  indoka  az,  hogy  a   törvény   olyan
      korlátozásokat  tartalmaz,  melyeket  az  Egyezségokmány  21.
      Cikke nem tesz lehetővé, ami által megbomlik a belső jog és a
      Magyarország   által   vállalt   nemzetközi   kötelezettségek
      összhangja,   ezért  a  törvény  az  Alkotmány   7.   §   (1)
      bekezdésével kerül ellentétbe.

      2.   Működésének   első  évtizedében  a  gyülekezési   joggal
      összefüggésben   az  Alkotmánybírósághoz   viszonylag   kevés
      indítvány,   illetőleg  panasz  érkezett,  kiváltképpen   más
      szabadságjoggal,     elsősorban     a     véleménynyilvánítás
      szabadságával való összehasonlításban.

      Az Alkotmánybíróság a gyülekezési jogot érintő, összességében
      nem   nagyszámú   határozataiból  is  kirajzolódnak   azonban
      bizonyos alapvető elvek. Mindenekelőtt az, hogy a gyülekezési
      jog  —  csakúgy, mint a gondolat, a lelkiismeret és a  vallás
      szabadsága   —  szorosan  kapcsolódik  a  véleménynyilvánítás
      szabadságához  [30/1992. (V. 26.) AB  határozat,  ABH  1992.,
      167.,171.].  Gyűlések  megszervezésének,  megtartásának,   az
      azokon való részvételnek a joga nélkül a nézetek, információk
      megszerzésének és másokkal való megosztásának,  a  vélemények
      közösen  történő kialakításának a lehetősége  ugyanis  aligha
      volna megvalósítható.

      Ugyanakkor  a  gyülekezési jog nem korlátozhatatlan  jog.  Az
      indítványozók  a  korábbi  és a ma  hatályos  alkotmányszöveg
      közötti  eltérésre  alapozzák azt az álláspontjukat,  hogy  a
      gyülekezési jogot törvény nem korlátozhatja. Egyrészről azzal
      érvelnek,  hogy az Alkotmány 62. § (1) bekezdése a gyülekezés
      szabad gyakorlásához való jogot biztosítja, másrészről azzal,
      hogy  az  Alkotmánynak  a gyülekezés jogát  biztosító  62.  §
      szövege nem teszi lehetővé a gyülekezési jog korlátozását.

      Az  Alkotmánybíróság megállapítja: a szabad jelző  használata
      olyan következtetésre, mely szerint a gyülekezéshez való  jog
      korlátozhatatlan  volna,  nem  ad  alapot.  Az  Alkotmány   e
      rendelkezéséhez fűzött indokolásban, mely szerint “[a] szabad
      gyülekezés  joga  alapján mindenkinek  joga  van  felvonulás,
      rendezvény,   tüntetés  stb.  szervezésére  és  megtartására,
      amelyen  véleményüknek  az  egybegyűltek  közösen  is  hangot
      adhatnak.   Az  erőszakos  cselekmények  általános  tilalmára
      tekintettel  e megmozdulások törvényességének egyik  alapvető
      feltétele az, hogy a gyülekezés békés legyen”, a szabad jelző
      nem  többre, mint arra utal, hogy a demokratikus Magyarország
      Alkotmánya  az emberi és állampolgári jogok részének  tekinti
      mindenkinek  a  jogát  ahhoz,  hogy  szabadon  vegyen   részt
      gyűléseken, felvonulásokon, tüntetéseken.

      Abból sem lehet továbbá levonni következtetést arra, hogy  az
      Alkotmány    tilalmazná   a   gyülekezési    jog    bármilyen
      korlátozását, hogy magának a 62. §-nak a szövegében csupán az
      a  — korlátozásként is felfogható — követelmény fejeződik ki,
      hogy  csak  a  békés  gyülekezéshez való jog  áll  a  törvény
      védelme  alatt,  egyéb  korlátozásra az Alkotmány  kifejezett
      formában   nem  hatalmazza  fel  a  törvényhozót.   Ilyen   —
      általánosnak  tekinthető  — felhatalmazást  ugyanis  formális
      értelemben   az  Alkotmánynak  a  gyülekezési   joghoz   több
      tekintetben    közelálló    gondolat-,    lelkiismereti    és
      vallásszabadságot kimondó 60. §-a, a véleménynyilvánítási  és
      információs  szabadságot  deklaráló  61.  §-a,  valamint   az
      egyesülési jogról szóló 63. §-a sem ad, mégis, mint ahogy  ez
      az  Alkotmánybíróságnak az e jogokkal  összefüggésben  hozott
      számos határozatából is kitűnik, vitathatatlan, hogy ezek  az
      alkotmányos  alapjogok mindegyike törvény által  korlátozható
      jog. A jogkorlátozás határait az Alkotmány 8. § (2) bekezdése
      vonja  meg,  és  az  Alkotmánybíróság több  határozatában  is
      állást foglalt a jogok korlátozásának alkotmányos feltételeit
      illetően,  kimondva,  hogy az alapvető jog  korlátozása  csak
      akkor  marad meg alkotmányos keretek között, ha a  korlátozás
      nem   az  alapjog  érinthetetlen  lényegére  vonatkozik,   ha
      elkerülhetetlen,  azaz, csak ha kényszerítő  okból  kerül  rá
      sor,  és  ha a korlátozás az elérni kívánt célhoz képest  nem
      aránytalan  [pl.  20/1990. (X. 4.) AB határozat,  ABH  1990.,
      69.,  71.; 7/1991. (II. 28.) AB határozat, ABH 1991,  22.,25;
      22/1992. (IV. 10.) AB határozat, ABH 1992., 122.,123.].

      A  gyülekezési  jog elvi korlátozhatóságára  vonatkozó  fenti
      következtetést alátámasztja az Alkotmány 8. §  (4)  bekezdése
      is.  E rendelkezés azokat az alapvető jogokat határozza  meg,
      melyek  gyakorlása még a rendkívüli állapot,  szükségállapot,
      vagy   veszélyhelyzet  idején  sem  függeszthető  fel,   vagy
      korlátozható.  Ezek között a gyülekezési  jog  nem  szerepel.
      Habár  a  rendkívüli helyzetekben korlátozható és az ilyenkor
      sem  korlátozható  alapjogok értéktartalma,  vagy  fontossága
      között  semmi különbség nincsen abban az értelemben,  hogy  a
      még ilyenkor sem korlátozható jogok bármilyen tekintetben  is
      előbbre valók volnának a többi jognál, annak a jelzése  azért
      az  Alkotmány  8.  §  (4)  bekezdéséből  levonható,  hogy  az
      alkotmányozó  –  egyébként  az  Egyezségokmány  3.  Cikkéhez,
      illetőleg az Egyezmény 15. Cikkéhez hasonlóan – nem kívánta a
      gyülekezési  jogot  az  eleve  korlátozhatatlan  jogok   közé
      sorolni.

      Ezért az Alkotmánybíróság álláspontja szerint pusztán azon az
      alapon,  hogy az Alkotmány 62. § (1) bekezdése a  gyülekezési
      jog   szabad  gyakorlását  biztosítja,  a  Gyt.  pedig  ennek
      ellenére   tartalmaz   bizonyos  korlátozó   rendelkezéseket,
      illetőleg megteremti annak törvényi alapját, hogy e  jogot  a
      hatóság  a  határozatával  korlátozza,  nem  lehet   arra   a
      következtetésre jutni, hogy a Gyt. egésze alkotmányellenes.

      3.   A Gyt. egészének nemzetközi szerződésbe ütközését állító
      indítványokkal kapcsolatban az Alkotmánybíróság mindenekelőtt
      azt    vizsgálta,   hogy   azok   jogosulttól   származnak-e.
      Megállapította, hogy az indítványt tevők egyike országgyűlési
      képviselő, így az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi  XXXII.
      törvény (a továbbiakban: Abtv.) 21. § (3) bekezdés a)  pontja
      alapján    jogosult    jogszabály   nemzetközi    szerződésbe
      ütközésének       vizsgálatára      vonatkozó       indítvány
      előterjesztésére. A másik indítványozót azonban az Abtv.  nem
      jogosítja  fel  ilyen indítvány tételére. A következőkben  az
      Alkotmánybíróság   érdemben  csak  a   jogosulttól   származó
      indítványt vizsgálta.

      a)  Az  indítványozó szerint az Egyezségokmány 21. Cikke  nem
      teremti meg a gyülekezési jog korlátozásának lehetőségét.  Az
      Alkotmánybíróság ezzel szemben megállapította,  hogy  e  Cikk
      kifejezetten   lehetővé   teszi  a  békés   gyülekezési   jog
      gyakorlásának  –  többek  között —  az  állam  biztonsága,  a
      közbiztonság   és  a  közrend,  illetőleg  mások   jogai   és
      szabadsága  védelme érdekében egy demokratikus  társadalomban
      szükséges  mértékben történő korlátozását. Az  Egyezségokmány
      nemzetközileg  általánosan elfogadott kommentárja  szerint  a
      gyülekezési    jog   gyakorlása,   ideértve    a    tiltakozó
      felvonulások,  menetek,  összejövetelek  tartását  is,  adott
      esetben  a  köznyugalom,  illetőleg  a  közlekedés  rendjének
      fenntartása  céljából  bármelyik fent említett  érdekre  való
      hivatkozással  korlátozható (Manfred Nowak: CCPR  Commentary,
      Engel Verlag 1993, 380-382 oldal).
      b)   Bár   az   indítványozó  érveinek  alátámasztására   nem
      hivatkozik  az  Egyezmény rendelkezéseire, a  két  nemzetközi
      szerződésnek  a  gyülekezési joggal kapcsolatos  hasonlóságra
      tekintettel az Alkotmánybíróság azt is áttekintette, hogy  mi
      a  viszony  a  gyülekezési jognak a Gyt. által lehetővé  tett
      különféle    korlátozásai    és    az    Egyezmény    között.
      Megállapította,  hogy  az Egyezmény  11.  Cikk  2.  bekezdése
      megengedi a gyülekezési jog korlátozását — többek között —  a
      nemzetbiztonság,  a  közbiztonság, a  zavargás  vagy  bűnözés
      megakadályozása, illetőleg mások jogai és szabadságai védelme
      érdekében.  A 11. Cikk továbbá kifejezetten felhatalmazza  az
      Egyezményben részes államokat a gyülekezési jog gyakorlásának
      a  korlátozására  a  fegyveres  erők,  a  rendőrség  vagy  az
      államigazgatás tagjai tekintetében. Az Emberi  Jogok  Európai
      Bírósága a Rekvényi kontra Magyarország ügyben 1999. május 20-
      án hozott ítéletében az Alkotmány 40/B. § (4) bekezdésének  a
      fegyveres  erők,  a  rendőrség és a polgári  nemzetbiztonsági
      szolgálatok    hivatásos    állományú    tagjai     politikai
      tevékenységét,  ezen  belül gyülekezési  jogát  is  korlátozó
      rendelkezéséről  azt állapította meg, hogy az  nem  sérti  az
      Egyezmény   11.   Cikkét;  ennek  a  jelen   ügyben   az   ad
      jelentőséget,   hogy   a   Bíróság  a  magyar   jogrendszerre
      vonatkoztatva  erősítette  meg azt  az  eddig  is  folytatott
      ítélkezési gyakorlatát, mely szerint a gyülekezési jogot  más
      fontos  alapértékek védelme érdekében a feltétlenül szükséges
      mértékben jogszerű korlátozásoknak lehet alávetni. Azt pedig,
      hogy  e  korlátozásokat  az Egyezményben  részes  államok  ne
      alkalmazhassák  visszaélésszerűen,  az  Egyezmény  18.  Cikke
      biztosítja.

      A   Emberi  Jogok  Európai  Bíróságának  a  gyülekezési   jog
      korlátozásával,   illetőleg   a   korlátozás    feltételeivel
      összefüggő ítélkezési gyakorlatának néhány további részletére
      az  Alkotmánybíróság  a Gyt. egyes rendelkezéseire  vonatkozó
      indítványok kapcsán tér ki.

      A  fentiek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a
      Gyt.  nem  ellentétes a Magyarország által vállalt nemzetközi
      szerződéses kötelezettségekkel. Ezért a jogosulttól  származó
      indítványt   elutasította,   a   nem   jogosulttól   származó
      indítványt pedig visszautasította.

      4. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az a tény, hogy az
      Alkotmánynak   a   gyülekezési   jogra   vonatkozó    korábbi
      rendelkezésének  1989.  október  23-án  történt   módosítását
      követően nem került sor a Gyt. szövegének hozzáigazítására az
      Alkotmány    megváltozott    szövegéhez,    nem    eredményez
      mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet sem.

      Az  Alkotmánybíróság számos korábbi határozatával  alakította
      ki    a    mulasztásban   megnyilvánuló   alkotmányellenesség
      ismérveit.

      Mulasztásban  megnyilvánuló alkotmányellenesség valósul  meg,
      ha  annak  nyomán állott elő jogi szabályozás  iránti  igény,
      hogy   az  állam  jogszabályi  úton  avatkozott  be  bizonyos
      életviszonyokba  és  ezáltal  az  állampolgárok  egy   részét
      megfosztotta alkotmányos jogai érvényesítésének lehetőségétől
      [22/1990.  (X.  16.) AB határozat, ABH 1990., 83.,86.]  Ilyen
      helyzetet a Gyt. nem hozott létre.

      Mulasztásban  megnyilvánuló  alkotmányellenesség   az   olyan
      helyzet   is,   amikor  alapjog  érvényesítéséhez   szükséges
      jogszabályi  garanciák  hiányoznak  [37/1992.  (VI.  10.)  AB
      határozat,  ABH  1992., 227.,231.]. Mivel az indítványozók  a
      Gyt.  8.  §  (2)  és  (3) bekezdésével,  valamint  9.  §-ával
      összefüggő  indítványukban hiányolják konkrét formában  kellő
      törvényi garanciák meglétét a rendezvény bejelentését  követő
      államigazgatási   és  bírósági  eljárások  tekintetében,   az
      Alkotmánybíróság   álláspontját  a  Gyt.  e  rendelkezéseinek
      vizsgálata kapcsán fogja alább, a IV. 8. pontban kifejteni.

      Az      Alkotmánybíróság      mulasztásban      megnyilvánuló
      alkotmányellenességet nem csak akkor állapít meg, ha az adott
      tárgykörre  vonatkozóan semmilyen szabály  nincsen  [35/1992.
      (VI.  10.) AB határozat, ABH 1992., 204., 205.], hanem  akkor
      is, ha az adott szabályozási koncepción belül az Alkotmányból
      levezethető   tartalmú   jogszabályi   rendelkezés   hiányzik
      [22/1995.  (III.  31.) AB határozat, ABH  1995.,  108.,  113;
      29/1997.  (IV.  29.)  AB  határozat, ABH  1997.,  122.,  129,
      valamint  a  15/1998. (V. 8.) AB határozat, ABH 1998.,  132.,
      138].  A  mulasztásban  megnyilvánuló  alkotmányellenesség  e
      kritériumai a jelen ügyben nincsenek jelen.

      A   mulasztásban  megnyilvánuló  alkotmányellenesség  korábbi
      határozatokban   kidolgozott,   s   a   fentiekben    röviden
      összefoglalt   ismérveit   a  jelen  indítványra   alkalmazva
      állapítja  meg az Alkotmánybíróság, hogy nem megalapozott  az
      indítványozóknak      a      mulasztásban       megnyilvánuló
      alkotmányellenesség megállapítására irányuló  indítványa;  az
      Alkotmány   65.   §   (2)   bekezdésének   korábbi   és    az
      alkotmánymódosítást  követő  szövege  között   a   fentiekben
      kifejtettekre  tekintettel  nem  keletkezett  olyan   lényegi
      különbség,   melynek  folytán  a  törvényhozónak  módosítania
      kellett volna a Gyt. rendelkezéseit.

                                   IV.

      Azt,  hogy  a  Gyt.-nek  az  indítványozók  által  felhívott,
      jogkorlátozást  tartalmazó  rendelkezései  megfelelnek-e   az
      Alkotmány   8.   §   (2)   bekezdésében   foglaltaknak,    az
      Alkotmánybíróság az alábbiakban vizsgálta meg.

      1.   Az   indítványozók   a  Gyt.  1.   §-ával   kapcsolatban
      kifogásolják,  hogy  a  törvény  az  Alkotmány  62.   §   (1)
      bekezdésének szóhasználatától eltérően nem a gyülekezési  jog
      szabad,  hanem  annak  zavartalan gyakorlását  biztosítja.  A
      gyülekezési  jog zavartalan biztosítását ugyanis  kevesebbnek
      tartják e jog szabad gyakorlásához képest, ezért a Gyt. 1. §-
      át  az Alkotmány 62. § (1) bekezdéséhez viszonyítva korlátozó
      jellegűnek ítélik meg.

      Ezzel  kapcsolatos álláspontját az Alkotmánybíróság  a  fenti
      III. 2. pontban részben már kifejtette. Ezt a jelen indítvány
      kapcsán a következőkkel egészíti ki.

      Mind  a  törvény egészének alkotmányellenességét, mind  egyes
      rendelkezéseinek         az         Alkotmánnyal         való
      összeegyeztethetetlenségét állító indítványok abból  indulnak
      ki,  hogy a gyülekezési jog gyakorlásának útjában eleve  csak
      az   állam,   illetőleg   egyes  szervei   állhatnak.   Ennek
      megfelelően  a  Gyt.  által használt  kifejezéseket  annak  a
      feltételezésnek az alapján viszonyítják az Alkotmányhoz, hogy
      a  Gyt.  által az Alkotmánytól eltérően használt  kifejezések
      alapul  szolgálhatnak a hatóságoknak arra, hogy a gyülekezési
      jogot  olyan korlátozásnak is alávessék, amelyet az Alkotmány
      nem tesz lehetővé.

      Az   Alkotmánybíróságnak   az   álláspontja   az,   hogy    a
      gyülekezéshez való alkotmányos alapjog érvényesülése nem csak
      az  állam illetéktelen beavatkozásával, hanem mások,  például
      adott  tüntetést  ellenérzéssel szemlélők, ellentüntetők,  és
      más rendzavarók ellenében is védelemre szorul. Más szóval  az
      államot pozitív kötelezettségek is terhelik a gyülekezési jog
      érvényesülésének biztosítása érdekében. Ezt alátámasztják  az
      Emberi  Jogok  Európai  Bírósága által a  gyülekezési  joggal
      összefüggő  ügyekben hozott döntései is. A  Plattform  “Ärzte
      für  das  Leben” kontra Ausztria ügyben a Bíróság  ítélkezési
      gyakorlatában  arra az azóta is következetesen  érvényesített
      megállapításra jutott, hogy a gyülekezéshez való jog  magában
      foglalja  azt  a  jogot  is,  hogy  az  állam  biztosítsa:  a
      jogszerűen   tartott  gyűlést  vagy  felvonulást   mások   ne
      zavarhassák meg (1988. június 21-i ítélet).

      Az  Alkotmánybíróságnak  azon álláspontja,  hogy  az  államot
      pozitív kötelezettségek is terhelik az alapjogok biztosítását
      illetően,  már  ítélkezési  gyakorlatának  korai  szakaszában
      kialakult. A 64/1991. (XII. 17.) AB határozatában például  az
      Alkotmánybíróság megállapította, hogy az állam kötelessége az
      alapvető  jogok tiszteletben tartásában “nem merül ki  abban,
      hogy tartózkodnia kell megsértésüktől, hanem magában foglalja
      azt is, hogy gondoskodnia kell az érvényesülésükhöz szükséges
      feltételekről” (ABH 1991., 297, 302.).

      Ebből az is következik, hogy a hatóságnak szükség esetén akár
      erő  alkalmazásával is biztosítania kell a jogszerűen tartott
      gyűlések  lebonyolítását, illetőleg  meg  kell  akadályoznia,
      hogy  azt mások megzavarják. Ennek az állami kötelezettségnek
      ad  törvényi  kifejezést  többek között  a  Gyt.  11.  §  (2)
      bekezdése,  illetőleg a Btk. 228/A. és 271/A.  §-ai.  De  ezt
      fejezi  ki a Gyt. 1. §-a is, amikor azt nyilvánítja ki,  hogy
      az  állam biztosítja a békés gyülekezés jogának zavartalan  —
      más  szavakkal  kifejezve:  mások által  nem  megzavarható  —
      gyakorlását.  A  zavartalan  szó  tehát  mást  ragad  meg   a
      gyülekezési  jog elemei közül, mint amit az Alkotmány  62.  §
      (1)  bekezdésében  a szabad határozószó  fejez  ki.  Ezért  a
      zavartalan  szó használata a Gyt. 1. §-ában nincs ellentétben
      az  Alkotmánnyal. Ez okból az Alkotmánybíróság az  indítványt
      elutasította.

      2.  Kifogásolják  az indítványozók, hogy  a  Gyt.  2.  §  (1)
      bekezdése   a  gyülekezés  különféle  formáit  indokolatlanul
      összevonja és a törvény további részeiben egységesen  kezeli,
      holott nyilván nem alkalmazhatók egységes szabályok például a
      közúti közlekedésre szánt területen, illetőleg az azon  kívül
      tartott gyűlésekre. Azt állítják, hogy a “békés összejövetel”
      megfogalmazás besorolása a Gyt. hatálya alá tartozó  gyűlések
      közé   tág   lehetőséget  ad  a  hatóságnak,   hogy   bármely
      csoportosulást  rendezvényként kezeljen. Ezzel összefüggésben
      a     törvény     kellő     világosságát,    rendelkezéseinek
      egyértelműségét hiányolják, ennek folytán véleményük  szerint
      a Gyt. 2. § (1) bekezdése nincs összhangban az Alkotmány 2. §
      (1) bekezdésével.

      Az  Alkotmánybíróság álláspontja az, hogy  az  indítványokban
      felsorolt  érvek  nem  támasztják  alá  a  Gyt.  2.   §   (1)
      bekezdésének alkotmányellenességét.

      Először is a gyülekezés azon formáinak meghatározása,  melyek
      a   törvény  hatálya  alá  tartoznak,  mellőzhetetlen   annak
      világossá   tétele   érdekében,  hogy   a   törvényt   milyen
      helyzetekre kell alkalmazni.

      Másodszor,   az   indítványozóknak  a  “békés   összejövetel”
      kifejezéssel   kapcsolatos   kifogása   részben   a   törvény
      szövegének általuk helyesnek tartott értelmezésén  alapul.  A
      “békés” jelző ugyanis nem csak az utána következő első szóra,
      az  “összejövetelre” vonatkozik, hanem az ezt követő  további
      kettőre:  a “felvonulás” és a “tüntetés” szavakra is.  Annak,
      hogy a Gyt. a rendezvények valamennyi formájánál kiemeli azt,
      hogy   ahhoz,  hogy  e  törvény  alkalmazható  legyen  rájuk,
      békéseknek  kell lenniük, az adja meg a fontosságát,  hogy  a
      nem békés rendezvények nyilvánvalóan nem állnak az Alkotmány,
      illetőleg  a  Gyt.  védelme alatt; ez  a  logika  szolgál  az
      alapjául  annak,  hogy  ha  egy eredetileg  békés  rendezvény
      elveszti  ezt  a  jellegét, annak a  rendezvény  feloszlatása
      lehet az eredménye.

      Az   indítványozók  másik  kifogása  a  “békés  összejövetel”
      kifejezéssel  kapcsolatban  az, hogy  ennek  eredményeként  a
      hatóság  bármely csoportosulást rendezvényként  kezelhet.  Az
      Alkotmánybíróság  ebben az összefüggésben ismételten  rámutat
      arra,  hogy  a  Gyt. a hatóságnak csak közterületen  tartandó
      rendezvénnyel  kapcsolatban ad feladatot, illetőleg  biztosít
      jogot  a  rendezvény megtartásának tilalmazására. Ha tehát  a
      békés  összejövetelt nem közterületen tartják, a törvény  nem
      ad  a hatóságnak lehetőséget semmiféle intézkedésre, ideértve
      a gyülekezési jog bármilyen akadályozását is.

      Az indítványozók szerint a Gyt. azáltal, hogy hatálya a békés
      összejövetelekre  is  kiterjed,  lehetővé  teszi  a   hatóság
      számára,   hogy  visszaélésszerűen  gyakorolja  a  gyűlésekre
      vonatkozó  jogosítványait, mert betilthat, vagy  feloszlathat
      akár  néhány  személy  spontán  utcai  összejövetele  folytán
      kialakuló csoportosulásokat is.

      Ez  a  feltételezés  a  politikai rendszerváltozást  megelőző
      korszakra   is   tekintettel  bizonyos   fokig   érthető   és
      magyarázható.  Az Alkotmánybíróságnak azonban az  álláspontja
      az,    hogy    ha    a    rendőrség   indokolatlanul,    vagy
      visszaélésszerűen tiltana meg, illetőleg oszlatna fel gyűlést
      vagy csoportosulást, a Gyt. 9. § (1) bekezdése, illetőleg 14.
      §  (1)  bekezdése  biztosítja a hibás  rendőrségi  intézkedés
      megfelelő orvoslásának lehetőségét.

      3.  Az  indítványozók  szerint a  Gyt.  2.  §  (3)  bekezdése
      aránytalanul  korlátozza a gyülekezési  jogot  azáltal,  hogy
      általánosságban és nem nevesítve tilalmazza a jog gyakorlását
      mások jogainak sérelme esetén. Álláspontjuk szerint ugyanis a
      gyülekezési jog gyakorlása minden esetben szükségképpen sérti
      mások   jogait,  e  jogok  csekélyebb  sérelme  azonban   nem
      szolgálhat   alapul  a  gyülekezés  alkotmányos   alapjogának
      korlátozására.

      Ennek  az  indítványnak az a kiinduló pontja, hogy a hatósági
      önkény,  vagy  legalábbis a hatósági  diszkrecionális  jogkör
      jogszerűtlen,  illetőleg  téves  alkalmazásának   megelőzése,
      kizárása érdekében azt a törvényalkotási módszert részesítené
      előnyben,  mely  a  gyülekezési jog mások jogainak  érdekében
      történő korlátozásának eseteit teljes körűen sorolná fel.

      Az  Alkotmánybíróság  az  ilyen törvényalkotási  módszerekből
      adódó  veszélyekre a fenti 2. pontban már utalt. Emellett  az
      Alkotmánybíróság megállapítja: számos olyan rendelkezés van a
      magyar  jogrendszerben,  melyeket a  hatóságoknak  figyelembe
      kell   venniük,   amikor   arról   döntenek,   hogy   konkrét
      helyzetekben   a  gyülekezési  jog  mások  jogainak   védelme
      érdekében  korlátozható-e.  Ilyen rendelkezés  elsősorban  az
      Alkotmány  8. § (2) bekezdése és az Alkotmánybíróságnak  ezen
      alapvető  alkotmányos  rendelkezés tartalmát  kifejtő  számos
      határozata,    mindenekelőtt   az    alkotmányos    alapjogok
      korlátozásánál   kötelezően  figyelembe   veendő   szempontok
      körében a szükségesség és az arányosság követelménye. A  Gyt.
      9. és 14. §-aival kapcsolatban hozott bírósági határozatok is
      megfelelő  iránymutatásul szolgálhatnak azt  illetően,  mikor
      képezheti  egy gyűlés megtartásának megtiltása alapját  mások
      jogainak  a  védelme  és  mikor  nem.  Ha  pedig  az  ezekből
      leszűrhető  elvek  ellenére a rendőrség mégis  indokolatlanul
      elsőbbséget  adna  mások jogainak a gyülekezési  joggal  élni
      kívánókkal  szemben,  a  Gyt. által  bevezetett  jogorvoslati
      lehetőségek segítségével e sérelmeket orvosolni lehet.

      E   meggondolásokra   tekintettel  az  Alkotmánybíróság   nem
      tartotta   megalapozottnak  ezt  az  indítványt,  ezért   azt
      elutasította.

      4.   Az   indítvány  szerint  a  Gyt.  5.  §-a  a  rendezvény
      szervezőinek    alanyi   körét   nemzetközi    szerződésekkel
      ellentétesen szűkíti le a magyar állampolgárságú, illetőleg a
      Magyarországon  tartózkodási  vagy  letelepedési  engedéllyel
      rendelkező    nem    magyar    állampolgárságú    természetes
      személyekre.  Szerintük ez a rendelkezés nyomós indok  nélkül
      fosztja   meg   a  társadalmi  szervezeteket,  egyesületeket,
      szakszervezeteket a természetes személyek  által  esetleg  el
      nem  viselhető  költségekkel  járó  szervezés  lehetőségétől,
      valamint  a nemzetközi környezetvédelmi szervezeteket  attól,
      hogy  demonstrációkat  tartsanak. A jogi  személyek  kizárása
      abból  a lehetőségből, hogy rendezvény szervezését vállalják,
      nézetük   szerint  hátrányos  a  gyülekezési  jog  gyakorlása
      folytán  kárt szenvedetteknek is, mert szervezetek a  nagyobb
      anyagi  lehetőségeik folytán inkább képesek  helyt  állni  az
      okozott károkért, mint természetes személyek.

      Az  indítvány  tehát  két  részből áll.  Az  első  nemzetközi
      szerződéssel ellentétesnek, s ennek folytán az Alkotmány 7. §
      (1)    bekezdésébe   ütközőnek   tartja    a    nem    magyar
      állampolgárokkal,  illetőleg  a Magyarországon  letelepedési,
      vagy  tartózkodási  engedéllyel nem rendelkező  külföldiekkel
      szembeni   azon   tilalmat,  hogy  nem  lehetnek   rendezvény
      szervezői.  Az indítvány második része pedig azt kifogásolja,
      hogy   csak   természetes   személyek   lehetnek   rendezvény
      szervezői,  ami  az  Alkotmány 8. §  (2)  bekezdésébe  ütköző
      korlátozás.

      a)   Az   Alkotmánybíróság  rámutat  arra,  hogy   nemzetközi
      egyezmények   nem   tartalmaznak   olyan   előírást   —    az
      indítványozók  nem  is  jelölnek  meg  ilyet  —   mellyel   a
      külföldiekre  vonatkozó korlátozás ellentétes volna.  Sőt  az
      Egyezmény  16.  Cikke kifejezetten lehetővé teszi  külföldiek
      gyülekezési  jogának  a  korlátozását,  amennyiben  a  gyűlés
      politikai jellegű.

      E téves kiindulóponttól függetlenül azonban kétségtelen, hogy
      a sérelmezett rendelkezés bizonyos jogkorlátozást eredményez.

      Annak vizsgálatánál, hogy ez a korlátozás alkotmányellenes-e,
      a  kiindulópont  az, hogy az Alkotmány 62.  §  (1)  bekezdése
      által  biztosított  jog a gyülekezés szabadságához  mindenkit
      megillet,  akár  magyar  állampolgár,  akár  külföldi.  Ennek
      megfelelően  a  rendezvény  szervezőjére  vonatkozó   előírás
      kivételével  sem  a  Gyt. 5. §-a, sem más  rendelkezései  nem
      korlátozzák a külföldiek gyülekezési jogának a gyakorlását.

      A  rendezvény szervezőjére vonatkozó, az indítványozók  által
      kifogásolt  korlátozás  alkotmányossági  szempontból  történő
      értékelésénél  figyelembe kell venni, hogy a  törvény  milyen
      kötelezettségeket  ró  a  szervezőre,  s   ezek   teljesítése
      érdekében  milyen  jogokkal  ruházza  fel,  illetőleg  milyen
      kötelezettségekkel terheli.

      A  Gyt.  6.  §-a szerint a rendezvény bejelentése a  szervező
      feladata  és  kötelezettsége.  A  rendőrségnek  a  rendezvény
      megtartását megtiltó határozata ellen a szervező nyújthat  be
      keresetet  a  bírósághoz (Gyt. 7. §).  Ugyancsak  a  szervező
      feladata  a  rendezvény  új időpontjának  bejelentése,  ha  a
      bíróság   a   rendőrség  tiltó  határozatát   az   eredetileg
      bejelentett időpont után helyezi hatályon kívül  [Gyt.  9.  §
      (3)  bekezdés]. A szervező gondoskodik a rendezvény rendjének
      biztosításáról,  és szükség esetén ő kéri ehhez  a  rendőrség
      közreműködését (Gyt. 11. §). Ugyancsak az ő kötelezettsége  a
      rendezvény  feloszlatása,  ha  a  résztvevők  magatartása   a
      rendezvény  törvényességét  veszélyezteti  [Gyt.  12.  §  (1)
      bekezdés]. A kár okozójával egyetemlegesen a szervező felelős
      a  rendezvény  résztvevője által harmadik személynek  okozott
      kárért [Gyt. 13. § (1) bekezdés]. Végül a szervező joga, hogy
      a   rendezvény  feloszlatása  esetén  kérje  a  bíróságtól  a
      feloszlatás  jogellenességének a megállapítását [Gyt.  13.  §
      (1) bekezdés].

      A  közösség  egészének:  a  rendezvényen  részt  vevőknek  és
      mindenki  másnak,  akit  a rendezvény  megtartása  akár  csak
      közvetett  módon is érint — például a rendezvény  színhelyén,
      vagy  ahhoz  közel élő, dolgozó, vagy közlekedő  személyek  —
      érdeke, hogy a gyűléseket rendezett keretekben szervezzék meg
      és bonyolítsák le. Ez az Alkotmánybíróság álláspontja szerint
      indokolttá  teszi,  hogy  a  rendezvény  szervezője  csak   a
      magyarországi viszonyokban járatos, azokban eligazodni  képes
      olyan  személy  legyen, aki a rendezvény  előkészítésével  és
      lebonyolításával kapcsolatban a Gyt. által a szervező részére
      biztosított jogoknak, illetőleg a reá rótt kötelezettségeknek
      —   például  a  károkozásért  fennálló  felelősségének  —  az
      országban való fizikai jelenléte folytán is eleget tud tenni.
      Erre  tekintettel  az alkotmányos alapjogok  korlátozását  az
      indítványban  felvetett  konkrét kérdés  összefüggésében  nem
      lehet sem szükségtelennek, sem aránytalannak tekinteni.

      b)  Ami  az  indítványnak  azt a  vonatkozását  illeti,  mely
      szerint  a  Gyt.-nek  az a rendelkezése,  hogy  a  rendezvény
      szervezője  csak természetes személy lehet, alkotmányellenes,
      az  Alkotmánybíróság mindenekelőtt azt jegyzi meg,  hogy  bár
      ilyen kifejezett rendelkezés a Gyt. 5. §-ában nincsen, sőt  a
      7.  § d) pontjában a rendezvényt szervező szerv kifejezés  is
      előfordul  (ami felületes értelmezés szerint arra  engedhetne
      következtetni, hogy a törvényhozó nem kívánta eleve kizárni a
      jogi  személyeket  a rendezvény szervezői közül),  e  szakasz
      szóhasználatából  nyilvánvaló, hogy a  rendezvény  szervezője
      csak természetes személy lehet.

      Az   Alkotmánybíróság  rámutat  arra,   a   gyülekezési   jog
      irtelemszerűen  az  egyént megillető  emberi  jog.  Ezen  nem
      változtat  az  sem,  hogy  e jog gyakorlása  fogalmilag  csak
      csoportosan   történhet;  a  gyülekezési  jog   gyakorlásának
      eredményeképpen   kialakult   sokaság   minden    résztvevője
      egyénileg  döntheti el, hogy részt vesz-e adott  rendezvényen
      vagy   nem.  A  gyülekezési  jog  egyéni  jellege  ugyanakkor
      természetesen nem akadályozza az indítványozók által említett
      szervezeteket     abban,     hogy    gyűlések     megtartását
      kezdeményezzék. A Gyt. ugyanis pusztán azt írja elő, hogy  ha
      —  akár  magyarországi, akár külföldi —  jogi  személy  kíván
      valamely  rendezvényt  tartani  Magyarországon,  akkor  olyan
      személyt kell szervezőként felkérnie, aki megfelel a Gyt.  5.
      §  által  megszabott követelményeknek. Ennek  folytán  ezt  a
      korlátozást  nem lehet sem szükségtelennek, sem aránytalannak
      tekinteni.

      Ezért  az  Alkotmánybíróság a Gyt. 5. §-ának megsemmisítésére
      irányuló indítványt elutasította.

      5. Az indítványozók szerint a Gyt. 6. §-a indokolatlanul írja
      elő  általánosságban,  valamennyi  rendezvényre  az  előzetes
      bejelentési   kötelezettséget,   mert   a   gyülekezési   jog
      gyakorlása  igen eltérő formákban, létszámmal és  jellegükben
      különböző  közterületeken valósulhat meg, melyek a  közrendre
      és  a  közbiztonságra is eltérő mértékben, esetleg egyáltalán
      nem  jelentenek veszélyt. Álláspontjuk szerint e  rendelkezés
      kizárja  a  gyülekezési jog gyakorlásának spontán lehetőségét
      is.

      Az  Alkotmánybíróság ezzel összefüggésben ismét  kiemeli:  az
      előzetes   bejelentés  kötelezettsége  csak  a   közterületen
      tartandó rendezvény esetében áll fenn, nem pedig — ahogyan az
      indítványban    szerepel   —   általánosságban,    valamennyi
      rendezvényre nézve.

      Ennek    a   ténynek   Gyt.   gyülekezési   jogot   korlátozó
      rendelkezései szükségességének és arányosságának a megítélése
      szempontjából van jelentősége.

      Az  Alkotmánybíróság fentebb (III. rész) már  állást  foglalt
      abban,  hogy  a törvényhozónak alkotmányos lehetősége  van  a
      gyülekezési jog korlátozására és ezzel összefüggésben utalt a
      korlátozás   alkotmányos  feltételeit  összefoglaló   korábbi
      határozataira. E hivatkozásokat itt nem ismétli meg, azokat a
      jelen indítvány elbírálásánál is irányadónak tekinti.

      Ami  a  gyülekezési jog korlátozásának szükségességét illeti,
      célszerű  külön vizsgálni az abban megmutatkozó  korlátozást,
      hogy  közterületen,  éspedig mindenfajta  közterületen  sorra
      kerülő  rendezvény megtartását előzetesen be kell  jelenteni,
      valamint  az abban megmutatkozó korlátozást, hogy  a  hatóság
      bizonyos esetekben megtilthatja a rendezvény megtartását.

      Annak  szükségességét,  hogy  a bejelentési  kötelezettség  a
      közterületen tervezett rendezvény tekintetében áll  fenn,  az
      Alkotmánybíróság  álláspontja szerint az  indokolja,  hogy  a
      közterület  a  Gyt. 15. § a) pontjának szabatos meghatározása
      szerint a mindenki számára szabadon hozzáférhető terület, út,
      utca,  tér. A mindenki számára való hozzáférhetőség  itt  azt
      jelenti,  hogy  a  közterület használatára egyaránt  képesnek
      kell  lenniük  a rendezvény résztvevőinek, valamint  mindenki
      másnak,  aki nem vesz azon részt. A közterület használatának,
      igénybe    vételének   lehetősége   ugyanis   a   gyülekezési
      szabadságon kívül egy másik alapjog: az Alkotmány 58. § által
      biztosított szabad mozgáshoz való jog érvényesülésének  is  a
      feltétele. Az Alkotmánybíróság egy korábbi határozatában  már
      kifejtette,   hogy   a   szabad   mozgáshoz   való   jog    a
      helyváltoztatáshoz való jog szabadságát is jelenti  [60/1993.
      (XI.  29.)  AB  határozat, ABH 1993., 507., 510.].  A  szabad
      mozgáshoz  való  jog  érvényesülésének leggyakoribb  színtere
      pedig  a  közút,  a  közterület. Mivel az Alkotmánybíróságnak
      következetes az ítélkezési gyakorlata azt illetően,  hogy  az
      államnak  az alapvető jog tiszteletben tartására és védelmére
      vonatkozó   kötelezettsége   nem   merül   ki   abban,   hogy
      tartózkodnia kell megsértésüktől, hanem magában foglalja  azt
      is,  hogy  biztosítania  kell az érvényesülésükhöz  szükséges
      feltételeket  is  [például  a  fenti  IV.  1.   pontban   már
      hivatkozott  64/1991.  (XII. 17.) AB  határozat,  ABH  1991.,
      297., 302.], két alapjog: a gyülekezés és a mozgás szabadsága
      esetleges    konfliktusának   megelőzésére    a    hatóságnak
      szükségképpen   rendelkeznie   kell   azzal   a   jogszabályi
      felhatalmazással,    hogy    biztosítsa    mindkét    alapjog
      érvényesülését,  illetőleg, ha ez lehetetlen,  azt,  hogy  az
      egyik  csak  a  legszükségesebb mértékben szoruljon  háttérbe
      időlegesen  a  másik  javára. Ez indokolja,  hogy  a  hatóság
      időben    tudomást   szerezzen   a   közterületen    tartandó
      rendezvényről,   és   erre  szolgál  a  rendezvény   előzetes
      bejelentésének az előírása.

      Ugyanez a meggondolás vezet arra a következtetésre is,  ha  a
      hatóság  megítélése  szerint  a  közterületen  sorra   kerülő
      rendezvény   megtartásából  aránytalan  sérelem   hárulna   a
      közlekedés   rendjére,   ezáltal   általában   mások   szabad
      mozgásának lehetőségére is, s ezt még rendőrségi segítséggel,
      például  rendfenntartó  erő  rendelkezésre  bocsátásával  sem
      képes   ellensúlyozni,  akkor  nem  tekinthető  a  gyülekezés
      szabadságához  való  alapjog  szükségtelen  korlátozásának  a
      rendezvény megtiltása.

      A      korlátozás     szükségessége     megítélésénél      az
      Alkotmánybíróságnak arra is figyelemmel kellett lennie,  hogy
      megvalósíthatatlan   volna  a  törvénnyel   szemben   azt   a
      követelményt  felállítani,  hogy a bejelentési  kötelezettség
      előírása   szempontjából  tegyen  különbséget   a   különféle
      közterületek  között. Azt, hogy a Gyt.  15.  §  a)  pontjában
      szereplő   közterület-fogalom  széles  skáláján  elhelyezkedő
      lehetséges  színterek közül az adott rendezvényt  a  közönség
      vagy  a  közlekedési eszközök által jelentős mértékben,  vagy
      kevésbé igénybe vevő helyszínen kívánják megtartani, s  ennek
      függvényében a rendezvény még elviselhető mértékben zavarja-e
      például a közforgalmú közlekedést vagy nem, a hatóság csak  a
      konkrét  rendezvény és a konkrét helyszín  ismeretében  tudja
      mérlegelni.  Ezért sem tekinthető szükségtelen korlátozásnak,
      hogy  a  Gyt. mindenfajta közterületen szervezett  rendezvény
      bejelentését kötelezővé teszi.

      Ami  a  korlátozás  és  az azzal elérni  kívánt  cél  közötti
      arányosság  követelményét  illeti,  ennek  mérlegelésénél  az
      Alkotmánybíróság azt vizsgálta, hogy nem áll-e  rendelkezésre
      a  rendezvény  megtartásának megtiltásánál enyhébb  eszköz  a
      hatóság rendelkezésére az elérni kívánt cél valóra váltásához
      —   a   népképviseleti   szerv  és  a   bíróság   működésének
      biztosításához,  illetőleg  a közlekedés  normális  menetének
      fenntartásához.  Úgy ítélte meg, hogy mivel  nem  zárható  ki
      eleve:   egy   rendezvény   a   résztvevők   várható   száma,
      meghirdetésének  okai  vagy indokai  folytán  olyan  súlyosan
      veszélyeztetné   a  népképviseleti  szerv  vagy   a   bíróság
      működését, illetőleg a közúton folyó közlekedést, hogy  ennek
      csak  a rendezvény megtiltásával lehet elejét venni, az ilyen
      zavarok  megelőzésének lehetővé tétele a  törvény  által  nem
      tekinthető a gyülekezési jog aránytalan korlátozásának.

      Mivel   az  indítványban  sérelmezett  korlátozás  a  fentiek
      szerint   sem   szükségtelennek,   sem   aránytalannak    nem
      tekinthető,  nem  valósult  meg  alkotmánysértés,  ezért   az
      Alkotmánybíróság az indítványt elutasította.

      6. Az indítványozók szerint az Gyt. 7. §-ának b) és d) pontja
      sérti   a  személyiségi  jogokat,  mert  lehetőséget   ad   a
      hatóságnak,   hogy  az  állampolgárok  politikai   nézeteiről
      dokumentált adatokhoz jussanak és azt felhasználják.

      A  kifogásolt  rendelkezésekkel  összefüggésben,  melyek  azt
      írják   elő,   hogy  a  gyűléssel  kapcsolatos  bejelentésnek
      tartalmaznia   kell  a  rendezvény  célját  és   napirendjét,
      valamint a szervező nevét és címét, az indítványozók  részben
      személyes   adataik   védelméhez  biztosított   joguknak   az
      Alkotmány  59.  §  (1)  bekezdésével  ellentétes,  részben  a
      gyülekezéshez   való  joguknak  az  Alkotmány   62.   §   (1)
      bekezdésével összeegyeztethetetlen korlátozását kifogásolják.

      Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a személyes adatoknak
      az  Alkotmány  59. § (1) bekezdésében biztosított  védelméből
      nem  következik,  hogy  jogszabály nem  írhat  elő  személyes
      adatok közlésére vonatkozó kötelezettséget, mint ahogyan  azt
      a sérelmezett rendelkezések is teszik. Az ilyen kötelezettség
      alkotmányszerűségének  azonban  az  a  feltétele,  hogy   azt
      törvény   írja  elő,  ne  korlátozza  alapvető  jog  lényeges
      tartalmát,  továbbá,  hogy  az  a  kötelezettség  előírásával
      megvalósítandó cél eléréséhez feltétlenül szükséges legyen.

      A  rendezvény  céljának, napirendjének,  továbbá  a  szervező
      nevének  és címének a bejelentését törvény, a Gyt. 7.  §-ának
      b)  és d) pontja írja elő. Ez megfelel az adatvédelmi törvény
      3.  §  b) pontjában megfogalmazott kívánalomnak, és kielégíti
      az   5.  §  (1)  bekezdésének  azon  követelményét  is,  hogy
      személyes  adatot kezelni csak meghatározott célból  —  jelen
      esetben  a  békés  gyülekezéshez való jog  rendezett  keretek
      közötti  gyakorlásának  biztosítása  céljából  —  lehet.   Az
      érintettek személyes adatainak megfelelő kezelését biztosítja
      a  rendőrségi törvény 76. § (4) bekezdése, mely előírja, hogy
      a   rendőrségnek   a   bűnüldözési  és   az   államigazgatási
      feladataihoz   kapcsolódó   adatokat   elkülönítetten    kell
      kezelnie, továbbá a rendőrségi törvény 90. § (1) bekezdésének
      h)  pontja, mely kimondja, hogy a gyülekezési jog hatálya alá
      tartozó  rendezvények  törvényben  meghatározott  bejelentési
      adatait  2  évig  szabad kezelni. Végül  e  körben  meg  kell
      említeni  az  adatvédelmi törvény 17. §-át, mely  szerint  az
      érintett — jogainak megsértése esetén — bírósághoz fordulhat.

      Az  Alkotmánybíróság  szerint a szervező személyes  adatainak
      bejelentése nem korlátozza személyes adatai védelméhez fűződő
      alapjogának  lényeges tartalmát, minthogy a személyes  adatok
      védelméből nem következik, hogy az érintettek soha, semmilyen
      körülmények  között ne lennének kötelezhetők nevük  és  címük
      közlésére.

      Azt  illetően,  hogy szükségesnek tekinthető-e  a  rendezvény
      céljának,  napirendjének,  valamint  a  szervező  nevének  és
      címének  bejelentési  kötelezettsége, az  Alkotmánybíróság  a
      következőket emeli ki.

      A  rendezvény céljának és napirendjének bejelentése szükséges
      információ  a  hatóság részére részben annak  mérlegeléséhez,
      hogy  a  tervezett  gyűlés megtartását nem kell-e  megtiltani
      arra  tekintettel, hogy az a népképviseleti  szervek  vagy  a
      bíróságok  működését  súlyosan  veszélyeztetné,  illetőleg  a
      közlekedés rendjének aránytalan sérelmével járna [Gyt.  8.  §
      (1)  bekezdés], részben annak megítéléséhez,  hogy  a  gyűlés
      során   számítani  lehet-e  a  Gyt.  2.  §  (3)  bekezdésével
      ellentétes fejleményekre, aminek következtében a rendőrségnek
      fel  kell készülnie a rend megfelelő biztosítására, illetőleg
      végső  esetben  a  rendezvénynek a Gyt. 14. §  (1)  bekezdése
      alapján történő feloszlatására.

      A  szervező nevének és címének bejelentése pedig a  szervezőt
      terhelő    kötelezettségek    érvényesíthetősége    érdekében
      szükséges.  A  szervezővel szemben a  rendezvény  résztvevője
      által  okozott  kárért  a Gyt. 13. §  (1)  bekezdése  alapján
      fennálló igény például csak nehezen volna érvényesíthető,  ha
      a szervező neve és címe ismeretlen maradna.

      Az  indítvánnyal sérelmezett rendelkezésekkel kapcsolatban az
      Alkotmánybíróság ezért megállapítja, hogy azok  összességében
      ésszerű  és  szükséges  intézkedéseket  tartalmaznak  és  nem
      sértik sem az Alkotmány 59. § (1) bekezdésében, sem a  61.  §
      (1)  bekezdésében biztosított alkotmányos alapjogokat,  ezért
      az indítványt elutasítja.

      7.  A  Gyt. 8. § (1) bekezdése az indítványozók szerint azért
      alkotmányellenes,   mert   különbségtétel    nélkül    minden
      rendezvény  betiltását lehetővé teszi a közlekedés  rendjének
      aránytalan sérelmére hivatkozva.

      Az   Alkotmánybíróság  már  a  IV.  3.  pontban   megvizsgált
      indítvány   kapcsán  rámutatott  arra,  hogy  a  jogszabályok
      világossága,  áttekinthetősége  érdekében  célszerű,   ha   a
      törvényhozó  kerüli  azoknak  a  helyzeteknek  a   teljeskörű
      felsorolását,   melyekre  a  jogszabály  adott  rendelkezését
      alkalmazni   kell;  az  életviszonyok  folytonos   alakulása,
      változásai  következtében  e helyzetek  kimerítő  felsorolása
      reménytelen  vállalkozás  volna.  Ha  pedig  újból  és  újból
      kiderülne, hogy a törvény hatályát ki kell terjeszteni  olyan
      helyzetekre   is,  melyekre  a  törvényhozó  eredetileg   nem
      gondolt,    vagy   nem   gondolhatott,   ez    a    sorozatos
      törvénymódosítások kényszere folytán az Alkotmány  2.  §  (1)
      bekezdésében   deklarált  jogállamiság   egyik   elemére,   a
      jogbiztonságra     nézve    jelentene     veszélyt.     Ezért
      alkotmányossági szempontból önmagában nem eshet kifogás  alá,
      ha  a  törvényhozó olyan általános fogalmakat alkalmaz,  mint
      amilyen  a  Gyt. 8. § (1) bekezdésében a közlekedés rendjének
      aránytalan   sérelme,   és  a  jogalkalmazóra   bízza   annak
      megítélését,  mikor  aránytalan ez a  sérelem.  Az  esetleges
      jogalkalmazói    önkénynek    pedig    hatékony     garanciák
      beiktatásával    lehet   elejét   venni,    s    ezeket    az
      Alkotmánybíróság álláspontja szerint a Gyt. tartalmazza.

      Jelen  esetben  az olyan általános fogalom használatát,  mint
      amilyen  a  közlekedés  rendjének sérelme,  a  szabad  mozgás
      alkotmányos  alapjoga  és  a  gyülekezés  szabadsága  közötti
      összefüggés  is  indokolja. Amint arra az Alkotmánybíróság  a
      IV. 5. pontban már utalt, a gyülekezés szabadságához való jog
      érvényesülése során gondosan kell ügyelni arra, hogy — bár  a
      közterületen   tartott   gyűlések  kisebb-nagyobb   mértékben
      elkerülhetetlenül gátolják a rendezvényen részt nem  vevőknek
      a  szabad mozgáshoz, így a közlekedéséhez való jogát — e  két
      alapjoggal kapcsolatban a hatóságnak is arra kell törekednie,
      hogy  az egyik jog gyakorlása a másik jog érvényesülését csak
      az elkerülhetetlenül szükséges mértékben nehezítse meg. Annak
      megítélését  illetően  azonban, hogy  milyen  kölcsönhatással
      van,   illetőleg  volna  egymásra  a  két  alapjog   egyidejű
      gyakorlása, általánosságban és elvontan, tehát a törvényhozás
      szintjén   nem,   csak  a  gyűlés  helyszínének,   méretének,
      időpontjának ismeretében lehet állást foglalni.

      Az  Alkotmánybíróság álláspontja ezért  az,  hogy  azoknak  a
      rendezvényeknek  a  törvény általi  meghatározása,  melyek  a
      közlekedés  rendjét  még nem zavarnák meg aránytalanul,  vagy
      pedig  már aránytalanul zavarnák, lehetetlen. Az Emberi Jogok
      Európai  Bizottsága által vizsgált egyik ügy  is  megfelelően
      illusztrálja, hogy egy rendezvénynek a közlekedésre gyakorolt
      hatásait  nem lehet elvontan mérlegelni. A Bizottság  döntése
      szerint  a londoni rendőrség nem korlátozta indokolatlanul  a
      panaszosok  gyülekezési jogát, amikor, bár az adott  tüntetés
      tervezett, és a rendőrségnek megfelelően bejelentett útvonala
      önmagában   nem   okozott   volna  aránytalannak   tekinthető
      akadályokat a közlekedésben, mivel az ugyanebben az időben az
      ellentüntetők által a közelben tervezett felvonulás folytán a
      rendőrség  már  nem  lett volna képes a közlekedés  minimális
      rendjének   a  biztosítására  sem,  azért  a  felvonulást   a
      tervezett  időben és helyen a közlekedés rendjének aránytalan
      sérelme  elkerülése érdekében megtiltotta [Christians against
      Racism and Fascism v. United Kingdom, D & R 21 (1981)].

      Az   indítvány   tehát  nem  megalapozott,   ezért   azt   az
      Alkotmánybíróság elutasította.

      8.  Az indítványozók szerint a Gyt. 8. § (1)-(3) bekezdése és
      9.  §-a  —  a  fenti IV. 7. pontban megvizsgált  indítványban
      jelzett  okon túl — azért alkotmányellenes, mert  egyrészt  a
      közlekedés  aránytalan  sérelme  megállapításához   a   rövid
      eljárási   határidő  folytán  nincs  mód  pártatlan  szakértő
      igénybe vételére, így a hatóság önkényes értelmezésétől  függ
      annak megállapítása, aránytalan volna-e a közlekedés sérelme,
      másrészt e rendelkezések nem tartalmaznak kellő garanciákat a
      gyülekezési   jog   alkotmányos   gyakorlási   lehetőségeinek
      biztosítására,   harmadsorban  a   rendezvény   szervezőjének
      gyakorlatilag  nincs  jogi  lehetősége  arra,  hogy  a  tiltó
      határozat meghozatala előtt álláspontját kifejtse és a tiltás
      alapjául  szolgáló  szakvéleménnyel szemben ellenbizonyítékot
      terjesszen elő; a bírósági eljárásban a bíró döntésétől függ,
      személyesen  meghallgatja-e a jogorvoslattal  élő  szervezőt,
      vagy  nem, ezért az ellenbizonyítás lehetősége nem  adott:  a
      szervező   nem  ismerheti  részleteiben  a  tiltó   határozat
      alapjául felhozott tényeket, esetleges szakvéleményeket,  így
      azok cáfolatára csak szubjektív bírói döntés függvényében van
      módja,  végül  pedig  az  Alkotmány 57.  §  (5)  bekezdésével
      ellentétesnek tartja, hogy a Gyt. a bíróság határozata elleni
      jogorvoslatot kizárja.

      Ez  az indítvány általánosságban azt kérdőjelezi meg, hogy  a
      jogosultakat megfelelő garanciák védik-e abban az esetben, ha
      a  hatóság  önkényesen és helytelenül mérlegeli  a  tervezett
      rendezvényből   a  közlekedés  rendjére  származó   hátrányos
      következményeket.

      Ami  azt a kifogást illeti, hogy a rövid eljárási határidőkre
      tekintettel nincsen mód pártatlan szakértő igénybe vétele, az
      Alkotmánybíróság  először is rámutat  arra,  hogy  a  törvény
      által   a  rendezvény  megtiltásával  összefüggő  határozatok
      meghozatalára,     illetőleg    bírósági    felülvizsgálatára
      megszabott rövid határidők mindenekelőtt a gyülekezési joggal
      élni  kívánók  érdekeit szolgálják, mert csak rövid  határidő
      előírásával  kerülhető el a gyülekezési jogban  a  késedelmes
      hatósági határozattal okozott sérelem, másodszor, a pártatlan
      szakértő  igénybe vételére, mint az alábbiakból kitűnik,  mód
      van.

      Ami  azt  a  kifogást illeti, hogy a rendőrség és  a  bíróság
      előtti   eljárás  a  rendezvény  szervezőjének  a  hátrányára
      egyoldalú  lehet, az Alkotmánybíróság rámutat  arra,  hogy  a
      szervezőnek  módja van a rendőrség határozatának meghozatalát
      megelőzően  a  rendezvénynek a közlekedésre  való  kihatására
      vonatkozó  álláspontját  — éppen a Gyt.  7.  §  alapján  tett
      írásbeli  bejelentésében — kifejteni és ahhoz, ha indokoltnak
      tartja, szakvéleményt csatolni. Az államigazgatási eljárásról
      szóló  1957.  évi  IV.  törvény 41.  §-a  az  államigazgatási
      eljárásban  résztvevő személynek biztosítja az ügy iratainak,
      a  szakvéleményeknek a megtekintését, azokkal kapcsolatban  a
      szervező a bírósági eljárásban indítványokat terjeszthet elő,
      így   ha   a   rendőrségi  eljárás  során  nem  szerzett   be
      szakvéleményt, ezt a bírósági eljárásban pótolhatja.  A  Gyt.
      9.  §  (2) bekezdése értelmében a bíróság határozatát szükség
      esetén  a  felek meghallgatása után hozza meg,  a  rendezvény
      szervezője tehát kérheti meghallgatás tartását.

      Ami  pedig  végül  a  bírósági határozat  elleni  jogorvoslat
      kizárásának  alkotmányellenességével  kapcsolatos  indítványt
      illeti,  azt  az  Alkotmánybíróság az  Alkotmány  57.  §  (5)
      bekezdésére   tekintettel  nem  tartja   megalapozottnak.   A
      jogorvoslati  jogot  ún.  kétharmados  törvény  zárja  ki,  a
      jogorvoslat kizárása a vita ésszerű időn belüli elbírálásának
      érdekében történik, többek között azért, hogy a rendezvény az
      eredetileg  megjelölt időben megtartható  legyen,  és  azt  a
      rendőrségnek  a  határozatát a szervező javára  megváltoztató
      bírói  döntés  elleni  jogorvoslata se  odázhassa  el.  Ezzel
      összefüggésben  az  Alkotmánybíróság utal  arra  —  a  többek
      között az 1437/B/1990. AB határozatában (ABH 1992., 453., 454-
      455) kifejezésre juttatott — gyakorlatára is, mely szerint az
      Alkotmány  csak  azt  garantálja,  hogy  az  alapvető   jogok
      megsértése   miatt   keletkezett   igények   bíróság    előtt
      érvényesíthetők,  de nem teremt alanyi jogot  ahhoz,  hogy  a
      jogorvoslati  eljárásban hozott bírói döntés is  megtámadható
      legyen.

      Minderre  tekintettel az Alkotmánybíróság az  indítványt  nem
      tartotta megalapozottnak és azt elutasította.

      9.  Az  egyik indítványozó szerint a Gyt. 13. § (1) bekezdése
      alkotmányellenes, mert a rendezvény szervezőjének  lényegében
      objektív  kártérítési  felelőssége  bármely  résztvevő  által
      harmadik  személynek  okozott kárért olyan  fenyegetettségnek
      teszi  őt  ki,  ami sokakat eltántoríthat attól,  hogy  ilyen
      feladatot   vállaljanak.   Ez  pedig   hátráltatóan   hat   a
      gyülekezési jog gyakorlására.

      Az indítványozó az Alkotmány 8. § (2) bekezdésével nem tartja
      összeegyeztethetőnek  a  Gyt  13.   §-át,   mivel   abban   a
      gyülekezési   jog  szükségtelen  és  aránytalan  korlátozását
      látja.

      Mivel  a gyűléseket általában közterületen tartják, és  mivel
      az  ilyen  esetekben  a  törvénynél fogva  kötelező  szervező
      kijelölése,  nem zárható ki, hogy a Gyt. 13. § (1)  bekezdése
      szerinti    kártérítési   felelősség    némelyeket    esetleg
      visszatarthat   szervezői  feladat   vállalásától.   Az   sem
      vitatható, hogy ez egyes esetekben nehezebbé teheti  szervező
      kiválasztását  és  felkérését, s  ezáltal  a  gyülekezés  jog
      gyakorlását.

      A  szervező  anyagi felelősségének az alapja a törvény  által
      számára   megállapított   kötelezettségek   megszegése.    Az
      indítványozó álláspontjának alátámasztására csak a Gyt. 13. §
      (1)  bekezdésének  első  mondatára hivatkozik,  de  figyelmen
      kívül  hagyja  a 13. § (1) bekezdésének második  mondatát,  s
      ezáltal  azt  a  benyomást  kelti,  mintha  a  törvényből  az
      következne, hogy a szervező a résztvevők által okozott kárért
      minden  esetben  automatikusan  helytállásra  volna  köteles.
      Holott  a  13. § (1) bekezdés második mondatából nyilvánvaló,
      hogy csak az olyan károkért terheli egyetemleges felelősség —
      éspedig  nem  tárgyi felelősség, ahogyan azt az  indítványozó
      állítja  — amelyek abból keletkeztek, hogy nem úgy  járt  el,
      ahogyan ez az adott helyzetben elvárható lett volna.

      A  szervező felelőssége polgári jogi felelősség, és az  ezzel
      kapcsolatban felmerülő jogvita eldöntése a bíróság  feladata.
      A  bíróság jogosult annak megállapítására is, hogy a szervező
      úgy járt-e el, ahogy ez az adott helyzetben elvárható volt. A
      szervezővel  szembeni elvárhatóság kereteit  nyilvánvalóan  a
      Gyt.-nek  a szervező feladataira vonatkozó előírásai  szabják
      meg;   felelősségének  a  megállapítására  abban  az  esetben
      kerülhet sor, ha a Gyt. tételes rendelkezései — pl. a 7. § c)
      pont,  11.  §  (2) bekezdés — által a szervező  kötelességévé
      tett  feladatok tekintetében nem tett eleget az  elvárhatóság
      követelményének.

      Erre    tekintettel   az   Alkotmánybíróság   az   indítványt
      elutasította.

      10.  A  Gyt.-nek a rendezvény feloszlatására vonatkozó 14.  §
      (1)   bekezdése  az  indítványozók  szerint  több  okból   is
      alkotmányellenes. Mindenekelőtt azért, mert a Gyt. 2.  §  (3)
      bekezdése és 7. §-ának a) és b) pontja, melyek megszegését  a
      14.    §   (1)   bekezdése   a   rendezvény   feloszlatásával
      szankcionálja,    az   indítványozók   szerint    maguk    is
      alkotmányellenesek,   mint   ahogyan    alkotmányellenes    a
      rendezvény bejelentésének kötelezettségét előíró 6. § is.

      Az  Alkotmánybíróság a Gyt. 2. § (3) bekezdésének, 6. §-ának,
      valamint  a  7.  §  b)  és d) pontjának  alkotmányellenessége
      megállapítására irányuló indítványokat a fenti IV. 3., 5.  és
      6.  pontokban  már megvizsgálta és azokat megalapozatlanoknak
      találta, ezért az indítványnak azt a részét, mely a 14. § (1)
      bekezdése alkotmányellenességét a Gyt. 2. § (3) bekezdése, 6.
      §-a,  illetőleg 7. § a) pontja alkotmányellenességére  vezeti
      vissza, erre tekintettel elutasítja.

      Az   indítványozók   szerint   a  bejelentés   elmulasztására
      alapított  feloszlatás  azért is alkotmányellenes,  mert  egy
      adminisztratív  mulasztás miatt és  annak  érdemi  vizsgálata
      nélkül  korlátozza  a  gyülekezési jog  gyakorlását,  hogy  a
      gyűlés  megtartása  veszélyt  jelent-e  a  közrendre   és   a
      közbiztonságra.  Ugyanezen  okból alkotmányellenes  a  gyűlés
      feloszlatása azon az alapon is, hogy a rendezvényt a Gyt.  7.
      §  a)  pontja  szerinti  írásbeli bejelentésben  foglaltakhoz
      képest  eltérő  időpontban, helyen, vagy útvonalon  tartották
      meg,  mert  az  eltérés lehet jelentéktelen mértékű,  vagy  a
      bejelentett  útvonaltól  eltérés  éppenséggel  a   közlekedés
      rendje   fenntartása   érdekében  is  történhet.   Ezért   az
      indítványozók  álláspontja szerint az eltérés  feloszlatással
      szankcionálása  a  gyülekezési jog aránytalan  korlátozásának
      minősülne.

      Az   Alkotmánybíróság   álláspontja  szerint   a   rendezvény
      bejelentésének  elmulasztása, vagy az írásbeli  bejelentésben
      jelzettől  adott esetben jelentős mértékben eltérő megtartása
      távolról sem tekinthető pusztán jelentéktelen adminisztrációs
      mulasztásnak. A törvény által megszabott e kötelezettségektől
      való  eltérés lehet ugyan feledékenység, hanyagság  eredménye
      is,  de  lehet  az  első tudatos lépés is a  gyülekezési  jog
      törvényellenes    gyakorlása    irányában.    A    rendezvény
      bejelentésének  elmulasztása  megfosztja  a  hatóságot  annak
      mérlegelésétől, hogy a tervezett rendezvény nem zavarja-e meg
      súlyosan a népképviseleti szervek vagy a bíróságok működését,
      vagy pedig a közlekedés rendjét. Az pedig, ha a rendezvényt a
      bejelentésben  foglaltaktól eltérő időben, helyen,  útvonalon
      tarthatnák  meg  minden  következmény  nélkül,  értelmetlenné
      tenné   a   bejelentési  kötelezettség  előírását,  illetőleg
      lehetőséget   teremtene  a  gyülekezési  jog  visszaélésszerű
      gyakorlására.

      A  bejelentettől  eltérő rendezvény feloszlatására  vonatkozó
      rendőrségi jogosítványból ugyanakkor nem következik,  hogy  e
      joggal    minden    esetben   élni   kell.    A    rendezvény
      lebonyolításában    a    körülmények   változásaiból    adódó
      szükségszerű  változtatások  — például  útfelbontás  miatt  a
      menetnek   kényszerű  kerülőt  kell  tennie  —  nyilván   nem
      szolgálhatnak indokul a rendezvény feloszlatására,  ez  adott
      esetben  ugyanis a rendőrség jogosítványainak visszaélésszerű
      alkalmazását  jelenthetné, amit a Gyt. 14.  §  (3)  bekezdése
      szerinti eljárás keretében lehet orvosolni.

      A    kifejtett    indokokra    tekintettel    az    indítvány
      megalapozatlan, ezért azt az Alkotmánybíróság elutasította.

      11.  Az egyik indítványozó szerint a Gyt. 14. § (3) bekezdése
      túlságosan  leszűkíti  az  érintettek  jogait,  mert  csak  a
      rendezvény      résztvevője     kérheti     a     feloszlatás
      jogellenességének a megállapítását, a szervező nem,  utólagos
      jellege  miatt  csak jelképes orvoslását tudja biztosítani  a
      rendezvény  jogellenes feloszlatásának, végül,  mert  csak  a
      feloszlatás jogellenességét lehet kérni, a gyűlés megtiltását
      kimondó     rendőrségi,    illetőleg    bírósági    határozat
      jogellenességét nem. Álláspontja szerint ezen okoknál fogva a
      14.  §  (3)  bekezdése  az Alkotmány 62.  §  (1)  bekezdésébe
      ütközik.

      Az  Alkotmánybíróság álláspontja szerint nem megalapozott  az
      indítványozónak az az állítása, hogy a szervező nem kérheti a
      feloszlatás  jogellenességének a  megállapítását.  A  Gyt.  a
      feloszlatás két válfaját intézményesítette: a szervező általi
      feloszlatást  [12.  §  (1) bekezdés] és  a  rendőrség  általi
      feloszlatást  [14. § (1) bekezdés]. Annak, hogy  a  rendőrség
      által  történt  feloszlatás  jogellenességének  megállapítása
      iránt  a szervező keresetet nyújthasson be, nyilván nem lehet
      akadálya,  hogy  a 14. § (3) bekezdésének szövegében  csak  a
      résztvevő  szerepel, a szervező nem, mert  a  törvény  helyes
      értelme  szerint  az,  hogy  valaki  szervezői  tevékenységet
      vállal,  nem  zárja  ki,  hanem inkább  feltételezi,  hogy  a
      rendezvény  résztvevője legyen. Mivel  pedig  a  gyakorlatban
      nyilván  a szervező is részt vesz a felvonuláson, tüntetésen,
      gyűlésen, e minőségében keresetet is indíthat, ha álláspontja
      szerint  a rendőrség jogellenesen oszlatta fel a rendezvényt,
      az indítvány ezzel ellenkező állítása nem megalapozott.

      Nem  megalapozott  az indítványnak az az állítása  sem,  mely
      szerint   alkotmányellenes,  hogy  —  szemben  a   rendezvény
      feloszlatásával   —   a   rendezvény  betiltására   vonatkozó
      rendőrségi  határozat,  illetőleg az ezt  jóváhagyó  bírósági
      döntés  jogellenességének megállapítását nem lehet keresettel
      kérni. A rendezvény megtartását megtiltó rendőrségi határozat
      bírósági   felülvizsgálatát  a  Gyt.  9.  §   (1)   bekezdése
      kifejezetten lehetővé teszi, és nincsen akadálya annak,  hogy
      a   szervező   a   felülvizsgálati   kérelmét   a   rendőrség
      határozatának jogellenességére alapítsa. Az a felvetés,  mely
      szerint  alkotmányellenes, hogy a Gyt. nem teszi  lehetővé  a
      rendezvényt  megtiltó  rendőrségi  határozat  felülvizsgálata
      tárgyában   hozott   bírósági   határozat   jogellenességének
      megállapítása iránti kereset benyújtását, annak folytán, hogy
      az  indítványozó indítványa alapjaként az Alkotmány 62. § (1)
      bekezdését jelöli meg, de nem teszi világossá az összefüggést
      indítványa  és  az  Alkotmány  e  rendelkezése  között,   nem
      alkalmas a Gyt. 14. § (3) bekezdés alkotmányellenességének  a
      megállapítására.

      A   fenti  okfejtésre  tekintettel  az  Alkotmánybíróság   az
      indítványt elutasította.

                                   V.

      Az   Alkotmánybíróság  e  határozatnak  a  Magyar  Közlönyben
      történő   közzétételét  a  határozatban   érintett   kérdések
      alkotmányjogi jelentőségére tekintettel rendelte el.
                              Dr. Németh János
                         az Alkotmánybíróság elnöke
                            előadó alkotmánybíró
                                     
           Dr. Bagi István                       Dr. Bihari Mihály
           alkotmánybíró                             alkotmánybíró
                                     
           Dr. Czúcz Ottó                          Dr. Erdei Árpád
           alkotmánybíró                             alkotmánybíró
                                     
           Dr. Harmathy Attila                    Dr. Holló András
           alkotmánybíró                             alkotmánybíró
                                     
           Dr. Kiss László                    Dr. Kukorelli István
           alkotmánybíró                             alkotmánybíró
                                     
           Dr. Strausz János    Dr. Tersztyánszkyné dr. Vasadi Éva
           alkotmánybíró                             alkotmánybíró
        Dr. Kukorelli István alkotmánybíró különvéleménye

        Nem értek egyet a határozat rendelkező részének 1. pontjával,
        mert  a  gyülekezési jogról szóló 1989. évi III.  törvény  (a
        továbbiakban:  gyülekezési törvény)  2.  §  (1)  bekezdésében
        szereplő    “összejövetelek”   kifejezést    és    5.    §-át
        alkotmányellenesnek  tartom. A többségi  állásponttól  eltérő
        indokok alapján tartom összeegyeztethetőnek az Alkotmánnyal a
        gyülekezési törvény 6. §-át, 8. § (1) bekezdését és a  14.  §
        (1) bekezdését.

        Különvéleményem indokolása előtt hangsúlyozni kívánom, hogy a
        gyülekezési     törvény    a    magyarországi     alkotmányos
        rendszerváltozás egyik szimbólumának tekinthető. E törvény  —
        más  alapjogi törvényekkel, így például az egyesülési  jogról
        szóló  1989.  évi II. törvénnyel együtt — rendkívül  jelentős
        szerepet  töltött be a békés politikai átmenet idején,  mivel
        ez     biztosította     a    rendszerváltozás     tömegméretű
        megmozdulásainak jogszabályi kereteit.
        A  ma  is  hatályos  és  az  alkotmányos  demokrácia  védendő
        értékének  tekinthető  “rendszerváltó”  gyülekezési   törvény
        összességében  —  európai mércével mérve is —  biztosítja  az
        emberi  szabadságot  az indokolatlan állami  beavatkozásokkal
        szemben. Egyetértek azzal, hogy a határozat indokolásában  az
        Alkotmánybíróság   alapvetően  emberi  jogi   megközelítésben
        vizsgálta a törvényt. Különvéleményemben ennek az emberi jogi
        szemléletnek a következetes alkalmazására törekedtem, különös
        tekintettel  arra, hogy az Alkotmánybíróság  e  határozatában
        foglalkozik    első   alkalommal   átfogóan   a   gyülekezési
        szabadsággal.

        Kiemelendőnek   tartom  azt  is,  hogy  a   gyülekezési   jog
        gyakorlása a közös véleménynyilvánítás egyik formája, ezért —
        álláspontom szerint — a véleményszabadság kiemelt alkotmányos
        védelme   a   gyülekezési  szabadságra   is   vonatkozik.   A
        gyülekezési   törvény   alkotmányossági   vizsgálatakor    az
        Alkotmánybíróság számára kiindulópontként szolgál a  30/1992.
        (V.  26.)  AB  határozat, amely a gyülekezési  szabadságot  a
        kiemelt   alkotmányos   védelemben  részesülő   kommunikációs
        alapjogok  közé  sorolta. A határozat kimondta,  hogy  a  tág
        értelemben  vett  véleménynyilvánítási szabadságot  biztosító
        “jogegyüttes teszi lehetővé az egyén megalapozott részvételét
        a   társadalmi   és   politikai   folyamatokban.   Történelmi
        tapasztalat, hogy mindannyiszor, amikor a véleménynyilvánítás
        szabadságát  korlátozták, sérelmet  szenvedett  a  társadalmi
        igazságosság,  az  emberi kreativitás, csökkent  az  emberben
        rejlő   képességek  kibontakozásának  lehetősége.   A   káros
        következmények  nem  csupán  az  egyén,  hanem  a  társadalom
        életében  is megmutatkoztak és az emberiség fejlődésének  sok
        szenvedéssel járó zsákutcájához vezettek. Az eszmék,  nézetek
        szabad   kifejtése,  a  mégoly  népszerűtlen   vagy   sajátos
        elképzelések  szabad  megnyilvánulása  a  fejlődni  képes  és
        valóban  eleven  társadalom létezésének alapfeltétele.”  (ABH
        1992, 167, 171.)

                   I. A külföldiek gyülekezési joga [5. §]

        1.  Az  Alkotmány  62.  § (1) bekezdése így  rendelkezik:  “A
        Magyar  Köztársaság  elismeri a  békés  gyülekezés  jogát  és
        biztosítja   annak   szabad   gyakorlását.”   Egyetértek    a
        határozatnak  azzal  a megállapításával,  hogy  az  Alkotmány
        alapján  a  gyülekezési  szabadság Magyarország  területén  a
        magyar  állampolgárokat és a külföldieket  is  megilleti.  Az
        Alkotmányban    biztosított    alapvető    jogok     –     az
        állampolgársághoz kapcsolódó néhány jog kivételével –  minden
        embert  megilletnek, az Alkotmány 8. § (1) bekezdése  szerint
        ugyanis  a  Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen
        és  elidegeníthetetlen  alapvető  jogait,  ezek  tiszteletben
        tartása   és  védelme  az  állam  elsőrendű  kötelessége.   A
        gyülekezési szabadságot az Alkotmány nem sorolja a  kizárólag
        a  magyar  állampolgárokat megillető jogok közé. 1989-ben,  a
        gyülekezési  törvénnyel együtt kihirdetett alkotmánymódosítás
        mondta ki, hogy a “békés gyülekezés joga mindenkit megillet”.
        A  ma  hatályban  lévő  normaszöveget  a  Magyar  Köztársaság
        kikiáltásának   napján  hatályba  lépett   alkotmánymódosítás
        állapította  meg, amelynek eredményeként az alapvető  jogokat
        tartalmazó fejezet címe nem minősíti állampolgári jogoknak  a
        minden embert megillető alapjogokat.

        2.  A  gyülekezési  törvény 5. §-a  kimondja:  “A  rendezvény
        szervezője magyar, illetőleg magyarországi tartózkodási  vagy
        letelepedési  engedéllyel rendelkező nem  magyar  állampolgár
        lehet.”     A    külföldiek    beutazásáról,    magyarországi
        tartózkodásáról  és bevándorlásáról szóló 1993.  évi  LXXXVI.
        törvény (a továbbiakban: idegenrendészeti törvény) alapján  a
        nem  magyar állampolgárok akkor tartózkodhatnak az országban,
        ha   vízummal   rendelkeznek,   vagy   nemzetközi   szerződés
        vízummentességet biztosít számukra. Annak a külföldinek,  aki
        a  vízumban  vagy  a  nemzetközi  szerződésben  meghatározott
        időnél  tovább kíván az országban maradni, egy évet  meg  nem
        haladó  tartózkodás esetén ideiglenes tartózkodási engedélyt,
        egy  évet  meghaladó tartózkodás esetén huzamos  tartózkodási
        engedélyt  kell  kérnie  a  rendőrhatóságtól.  A  gyülekezési
        törvényben  említett  letelepedési  engedélynek  a   hatályos
        jogban   a   bevándorlási   engedély   felel   meg,   amelyet
        főszabályként azok a külföldiek kaphatnak, akik már három éve
        megszakítás nélkül jogszerűen Magyarországon tartózkodnak.

        Mindebből következik, hogy a gyülekezési törvény alapján azok
        a  külföldiek,  akik vízummal vagy vízummentességi  egyezmény
        alapján jogszerűen tartózkodnak az országban, nem lehetnek  a
        törvény  hatálya  alá tartozó rendezvények  szervezői.  Ez  a
        korlátozás  elsősorban  azokat érinti,  akik  azért  érkeznek
        Magyarországra,   hogy  nyilvános  megmozduláson,   politikai
        tüntetésen  nyilvánítsanak véleményt valamely, Magyarországot
        érintő  közügyben,  illetve  rövid  itt-tartózkodásuk   alatt
        jutnak  arra  az  elhatározásra, hogy érdekeik érvényesítése,
        álláspontjuk   kifejtése   céljából  közterületen   nyilvános
        rendezvényt  szerveznek. Ilyen esetekben a rendezvény  valódi
        kezdeményezői csak akkor gyakorolhatják a gyülekezési  jogot,
        ha  a szervezői feladatok ellátására valamilyen módon sikerül
        megnyerniük  egy olyan személyt, aki megfelel  a  gyülekezési
        törvény  feltételének, vagy ha az idegenrendészeti törvényben
        szabályozott    hatósági   eljárás   keretében   tartózkodási
        engedélyt  kérelmeznek, annak ellenére, hogy  erre  egyébként
        nincs szükségük.

        Emellett a nem magyar állampolgárok más csoportjait is érinti
        az  5. § emberi jogot korlátozó rendelkezése. A menedékjogról
        szóló  1997. évi CXXXIX. törvény (a továbbiakban: menedékjogi
        törvény)  14. §-a alapján a menekültkénti és a menedékeskénti
        elismerését  kérő  külföldinek, a  menekültnek,  illetőleg  a
        menedékesnek és a befogadottnak joga van a Magyar Köztársaság
        területén  való  tartózkodáshoz. Mivel a menedékjogi  törvény
        17.  §-a  alapján  a  menekült jogállása — néhány  kivételtől
        eltekintve   —  megegyezik  a  magyar  állampolgárokéval,   a
        menekült  jogállású külföldi a gyülekezési  jog  hatálya  alá
        tartozó rendezvény szervezője lehet. Ugyanakkor a gyülekezési
        törvény  5. §-ából következően sem a menedékjogot kérők,  sem
        azok  a  menedékesek,  illetve befogadottak  nem  lehetnek  a
        gyülekezési  jog  hatálya alá tartozó  rendezvény  szervezői,
        akiket  a  Magyar Köztársaság ideiglenes, illetőleg  átmeneti
        védelemben  részesített. Ennek a jogkorlátozásnak  azért  van
        különleges   alkotmányjogi  jelentősége,  mert  a   tömegesen
        menekülők   csoportjába   tartozó  menedékesek,   továbbá   a
        hazájukban   halálbüntetéssel,  kínzással,  embertelen   vagy
        megalázó bánásmóddal fenyegetett befogadottak esetében nagyon
        is  életszerű lehet, hogy véleményüket rendezvényen  kívánják
        kinyilvánítani,  például  azzal  az  állammal  szemben,  ahol
        üldözik őket.

        Mindezek alapján úgy vélem, hogy a gyülekezési törvény 5. §-a
        a   külföldiek  által  kezdeményezett  rendezvények  esetében
        korlátozza   a   szervező   és   a   résztvevők   gyülekezési
        szabadságát:  ez  a  rendelkezés a jogszerűen  Magyarországon
        tartózkodó  nem  magyar állampolgárok  egy  része  számára  —
        pusztán  státuszuk  miatt  — kizárja,  hogy  másokkal  egyező
        feltételekkel, szabadon szervezhessenek nyilvános gyűlést.

        3. Mivel a gyülekezési törvény 5. §-a az Alkotmány 62. §-ában
        biztosított  gyülekezési szabadság korlátozását jelenti,  meg
        kell   vizsgálni,   hogy   ez  a  korlátozás   alkotmányosnak
        minősíthető-e.  Az  Alkotmánybíróság  gyakorlata  szerint  az
        állam akkor korlátozhat alapvető jogot, ha másik alapvető jog
        védelme  vagy érvényesülése, illetve egyéb alkotmányos  érték
        védelme  más  módon nem érhető el. A kényszerítő  ok  nélküli
        alapjog-korlátozáson  túl  alkotmányellenes  az  is,   ha   a
        korlátozás mértéke az elérni kívánt célhoz képest aránytalan.
        [először: 20/1990. (X. 4.) AB határozat, ABH 1990, 69, 71.]
        A  határozat indokolása szerint a gyülekezési törvény  5.  §-
        ában található alapjog-korlátozásra azért van szükség, hogy a
        rendezvény  szervezője  a magyarországi  viszonyokban  jártas
        személy  legyen,  aki  a gyülekezési törvényben  szereplő,  a
        rendezvény  előkészítésével  és lebonyolításával  kapcsolatos
        jogoknak  és  kötelezettségeknek (például:  bejelentés,  rend
        biztosítása,   kárfelelősség)  az  országban   való   fizikai
        jelenléte  folytán  eleget tud tenni. Álláspontom  szerint  —
        jogállásuktól   függetlenül  —  a  jogszerűen  Magyarországon
        tartózkodó   külföldiek  a  rendezvény   előkészítésével   és
        lebonyolításával    összefüggő    “igazgatási”    feladatokat
        egyszerűbb  esetekben megfelelő tájékozódással,  bonyolultabb
        esetekben  jogi tanácsadó, illetve képviselő igénybevételével
        el  tudják látni. Az esetleges kárfelelősség érvényesítéséhez
        sem   elengedhetetlen,   hogy  a  szervező   hosszabb   ideig
        tartózkodjon   az   országban,  mivel  megfelelő   nemzetközi
        magánjogi  eszközök állnak rendelkezésre a  külföldiek  által
        okozott   károk  megtérítésére.  Úgy  vélem,   hogy   sem   a
        határozatban  említett érvek, sem más indokok nem  támasztják
        alá  a gyülekezési törvény 5. §-ának alapvető jogot korlátozó
        rendelkezését.   Nyílt   és  demokratikus   társadalomban   a
        gazdasági   élethez  hasonlóan  a  “vélemények  piacán”   sem
        korlátozható indokolatlanul a külföldiek jelenléte.

        Következésképpen  az Alkotmánybíróságnak  meg  kellett  volna
        semmisítenie   a  gyülekezési  törvény  5.  §-át,   mert   az
        kényszerítő indok hiányában, szükségtelenül korlátozza a  nem
        magyar   állampolgároknak   az  Alkotmány   62.   §-a   által
        biztosított gyülekezési jogát. (Az Alkotmány 70/A. §-a tiltja
        —  egyebek mellett — a Magyarország területén tartózkodó  nem
        magyar       állampolgárok       indokolatlan       hátrányos
        megkülönböztetését a magyar állampolgárokkal  szemben.  Mivel
        az  indítványozók  az Alkotmánynak erre a rendelkezésére  nem
        hivatkoztak, és az 5. § alkotmányellenessége az Alkotmány 62.
        §-a   alapján  is  megállapítható,  álláspontom   szerint   a
        diszkrimináció vizsgálata jelen esetben nem indokolt.)
        Megjegyzem, hogy 2002. január 1-től mind az idegenrendészeti,
        mind   a  menedékjogi  szabályok  módosulnak.  E  jogszabályi
        változások  azonban érdemben nem befolyásolják a  gyülekezési
        törvény   5.   §-áról   kialakított  álláspontomat,   sőt   a
        bevándorlási engedéllyel rendelkezők a jelenleginél  rosszabb
        helyzetbe kerülnek, mivel nem lehetnek a gyülekezési  törvény
        hatálya alá tartozó rendezvény szervezői.

         II. A mozgásszabadság megítélése [6. §; 8. § (1) bekezdés]

        1.   Az   Alkotmánybíróság  eljárása  során  megvizsgálta   a
        gyülekezési  törvénynek a közterületi  rendezvények  előzetes
        bejelentéséről   szóló   6.  §-át,  valamint   a   rendezvény
        megtartásának  megtiltásról szóló  8.  §  (1)  bekezdését.  A
        határozat   indokolása   szerint  az   előzetes   bejelentési
        kötelezettség azért szükséges, mert a közterület használata a
        gyülekezési   szabadságon  kívül  egy  másik  alapjogot,   az
        Alkotmány  58.  §-a által biztosított szabad  mozgáshoz  való
        jogot  is  érinti, mivel a gyűlések gátolják  a  rendezvényen
        részt  nem  vevőknek a szabad mozgáshoz, így a  közlekedéshez
        való jogát.

        Megítélésem  szerint  a  gyülekezési szabadság  gyakorlása  –
        egészen   szélsőséges   eseteket   leszámítva   –   nem   áll
        összeütközésben a mozgásszabadsággal. Az Alkotmány 58. §  (1)
        bekezdése  kimondja: “Mindenkit, aki törvényesen  tartózkodik
        Magyarország  területén  —  törvényben  meghatározott  esetek
        kivételével — megillet a szabad mozgás és a tartózkodási hely
        szabad  megválasztásának joga, beleértve a lakóhely  vagy  az
        ország  elhagyásához  való jogot is.” E  rendelkezést  alapul
        véve  úgy ítélem meg, hogy a mozgásszabadság alapján mindenki
        szabadon  megválaszthatja  tartózkodási  és  lakóhelyét,   az
        országon  belül  mindenki  szabadon  mozoghat  és  az  ország
        területét   elhagyhatja.  Az  Alkotmánybíróság  —   a   jelen
        határozatban is említett — 30/1993. (XI. 29.) AB határozatban
        kiterjesztette a mozgásszabadságot “a járművön vagy  járművel
        és  anélkül  való helyváltoztatás, a közlekedés szabadságára”
        is.  (ABH  1993, 510.) Véleményem szerint azonban az említett
        határozat  egészében  véve  vonta  az  Alkotmány  58.  §-ának
        védelmi  körébe a közúti közlekedésben való részvétel  jogát,
        és   az   alapjogi  védelmet  nem  terjesztette  ki   konkrét
        közlekedési    helyzetekre.    Álláspontom     szerint     az
        Alkotmánybíróság említett határozatából nem vonható le  olyan
        következtetés, hogy az embereknek alkotmányosan védett  joguk
        volna ahhoz, hogy meghatározott időben és helyen a közterület
        egy   meghatározott  részén  közlekedjenek.   Az   embereknek
        alapvető joguk, hogy szabadon mozogjanak az ország területén,
        de  azt  nem  biztosítja  az Alkotmány,  hogy  egy  nyilvános
        rendezvény résztvevői által éppen használt útszakaszon és  ne
        egy  másikon közlekedjenek. Azok, akik pusztán egy  nyilvános
        rendezvény  miatt juthatnak el némi késéssel, illetve  eltérő
        útvonalon    céljukhoz,    általában    nincsenek    alapjog-
        korlátozásnak kitéve.

        Természetesen   előfordulhatnak  olyan   esetek,   amikor   a
        gyülekezési  jog gyakorlása mások alapvető jogainak  sérelmét
        idézi  elő.  Például,  a  nyilvános  rendezvény  sértheti  az
        Alkotmány   54.  §  (1)  bekezdéséből  következő   “általános
        személyiség jogot” és a “magánszféra védelméhez való  jogot”,
        ha   a  résztvevők  oly  módon  nyilvánítanak  véleményt  más
        magánszemélyekkel szemben, hogy azok nem tudják  elkerülni  a
        rendezvényen  elhangzó, őket hátrányosan érintő  kijelentések
        végighallgatását    (“foglyul    ejtett     közönség”).     A
        körülményektől  függően alapjogsérelemnek  minősülhet,  ha  a
        rendezvény  arra  irányul,  hogy magánszemélyek  ne  tudjanak
        eljutni vallásgyakorlásuk helyszínére, vagy a rendezvény  más
        módon    megakadályozza   vallásos   cselekmény,   szertartás
        zavartalan  lebonyolítását (Alkotmány 60. §).  Ugyanakkor  az
        Alkotmány  58. §-ában említett mozgásszabadság  csak  egészen
        szélsőséges  esetekben szenvedhet sérelmet a gyülekezési  jog
        gyakorlása miatt.

        2.  A gyülekezési szabadság gyakorlása tehát általában nem  a
        “járművel  vagy  anélkül való közlekedés szabadságával”  mint
        alapvető  joggal,  hanem  legfeljebb a  közlekedés  rendjéhez
        fűződő közérdekkel áll összefüggésben. Ennek a közérdeknek  a
        védelmében  indokolt lehet a gyülekezési jog  korlátozása.  A
        különbségtételnek egyrészt azért van elvi jelentősége, mert a
        kiemelt   alkotmányos   védelemben  részesülő   kommunikációs
        jogokkal,   jelen   esetben  a  gyülekezés   mint   közösségi
        véleménynyilvánítás   szabadságával   szemben    mérlegelendő
        korlátozó  törvénynek nagyobb a súlya, ha  közvetlenül  másik
        alanyi  alapjog érvényesítésére és védelmére szolgál, kisebb,
        ha   ilyen  jogokat  csakis  mögöttesen,  valamely  intézmény
        közvetítésével  véd,  s legkisebb, ha valamely  elvont  érték
        önmagában  a  tárgya. [30/1992. (V. 26.)  AB  határozat,  ABH
        1992, 167, 178.]
        Másrészt,   tarthatatlan   következményekkel   jár,   ha   az
        Alkotmánybíróság a “közlekedéshez való jogot” minden  konkrét
        esetben   védendő   alapvető  jognak   tekinti,   mivel   így
        alapjogsérelmet  kell  megállapítani az  olyan  helyzetekben,
        amikor  nem  a  gyülekezési szabadság vagy más alapvető  jog,
        hanem  egyéb esemény vagy cselekedet korlátozza a  közlekedés
        zavartalanságát (útfelbontás, egyes tömegközlekedési  járatok
        szüneteltetése  stb.).  Ez  a jogfelfogás  végeredményben  az
        Alkotmány   által   védett  alapvető   jogok   jelentőségének
        csökkenéséhez vezethet.

        3. A gyülekezési törvény 8. § (1) bekezdése lehetővé teszi  a
        rendőrség  számára, hogy ha a bejelentéshez kötött rendezvény
        megtartása  “a  közlekedés  rendjének  aránytalan  sérelmével
        járna”,  akkor  a  “rendezvénynek a  bejelentésben  megjelölt
        helyszínen   vagy   időben   való   megtartását”   megtiltsa.
        Álláspontom szerint ezt a korlátozó rendelkezést a közlekedés
        rendjéhez  fűződő közérdek szükségessé teszi. A  jogalkotó  a
        legenyhébb eszközök közül választott, mert a hatósági  tiltás
        csak  a  bejelentésben  megjelölt helyszínre,  illetve  időre
        vonatkozik,   és  csak  a  közlekedés  rendjének  “aránytalan
        sérelme”  esetén kerülhet rá sor. A bejelentési kötelezettség
        nem  jelenti azt, hogy a rendőrség “engedélyezi” a rendezvény
        megtartását.  A  gyülekezési jog mint  alapvető  szabadságjog
        gyakorlása  nem  igényel  előzetes  állami  hozzájárulást.  A
        bejelentés  arra szolgál, hogy a rendőrség felkészülhessen  a
        közrend  és a közlekedés rendjének biztosítására a rendezvény
        alatt.  Az esetleges tiltó határozattal szemben a gyülekezési
        törvény 9. §-a megfelelő jogorvoslatot biztosít.

        Annak, hogy a gyülekezési jog törvényi korlátozására nem  egy
        másik  alapvető  jog,  hanem  a közlekedés  rendjéhez  fűződő
        közérdek védelmében kerül sor, meghatározó jelentősége van  a
        konkrét bejelentések esetén, amikor a jogalkalmazó hatóság az
        “aránytalan  sérelem”  veszélyét mérlegeli.  A  közlekedésben
        résztvevőknek az Alkotmány nem biztosít jogot ahhoz,  hogy  a
        tervezett  rendezvény  egyáltalán ne akadályozza  mozgásukat.
        Ezért pusztán a közlekedés rendjére hivatkozva csak igen szűk
        körben korlátozható a gyülekezési szabadság, és a gyalog vagy
        járművel  közlekedőknek  jelentősebb  tűrési  kötelezettségük
        van, mint ha alapjogaik korlátozására kerülne sor.

        III. A rendezvény feloszlatása ˙[2. § (1) bekezdés; 14. § (1)
                                  bekezdés]

        1. A gyülekezési törvény 2. § (1) bekezdése és 6. §-a alapján
        a    közterületen    tartandó    békés    “összejöveteleket”,
        “felvonulásokat”     és    “tüntetéseket”    (összefoglalóan:
        “rendezvény”)  kell előzetesen bejelenteni. A  3.  §  szerint
        kivételt képeznek — többek között — a választási gyűlések,  a
        vallási, kulturális, családi és sportrendezvények.

        A  14.  §  (1)  bekezdése a következő esetekben  írja  elő  a
        rendőrség   számára   a   közterületen   tartott   rendezvény
        feloszlatását:
        —   a   gyülekezési   jog   gyakorlása  bűncselekményt   vagy
        bűncselekmény  elkövetésére  való  felhívást   valósít   meg,
        illetve mások jogainak és szabadságainak sérelmével jár;
        —   a   rendezvényen  a  résztvevők  fegyveresen,   illetőleg
        felfegyverkezve jelennek meg;
        — bejelentés nélkül tartanak rendezvényt;
        —   a   bejelentésben   megadott   időponttól,   helyszíntől,
        útvonaltól,  illetve  céltól, napirendtől  eltérően  tartanak
        rendezvényt;
        — tiltó határozat ellenére tartanak rendezvényt.
        2.1. Az indítványozók egyebek mellett azt sérelmezték, hogy a
        fenti  szabályok  alapján a rendőrség bármely  csoportosulást
        “összejövetelnek”  tekinthet és  feloszlathat.  Egyetértek  a
        határozatnak  azzal a megállapításával, amely szerint  érhető
        és magyarázható az indítványozók gyanakvása a visszaélésszerű
        rendőrségi jogalkalmazással szemben. A gyülekezési törvény 2.
        §   (1)   bekezdésében  szereplő  “összejövetelek”  kifejezés
        valóban  módot  ad  a  hatóságnak arra, hogy  a  közterületen
        néhány személy találkozását, közéleti témájú beszélgetését  a
        törvény  6.  §-a  alapján bejelentési kötelezettség  alá  eső
        gyülekezésnek  minősítse, és a 14. §  (1)  bekezdése  alapján
        feloszlassa.
        Ugyanakkor  nem osztom a határozat indokolásának álláspontját
        abban, hogy a gyülekezési törvény 9. § (1) bekezdése és 14. §
        (1)  bekezdése megfelelő jogorvoslatot biztosít a  rendezvény
        résztvevői számára a hibás rendőrségi intézkedéssel  szemben.
        A  9.  §  (1)  bekezdése  nem  a  rendezvény  alatti  rendőri
        intézkedéssel  szembeni jogorvoslatról rendelkezik,  hanem  a
        rendezvény megtartását megtiltó rendőrségi határozat bírósági
        felülvizsgálatáról.     A     rendezvény      feloszlatásának
        jogellenessége  miatti jogorvoslati eljárásra  a  14.  §  (3)
        bekezdése nyújt lehetőséget a rendezvény résztvevői  számára.
        A  határozat indokolásával szemben úgy vélem, hogy a vizsgált
        esetben az értelemszerűen utólagos jogorvoslat lehetősége nem
        elégséges  garancia  az  önkényes  hatósági  jogalkalmazással
        szemben.  Az  önhatalmú hatósági fellépés elleni  alkotmányos
        védelem nem alapulhat a jogalkalmazók iránti bizalmon,  hanem
        megfelelő  jogszabályi és szervezeti garanciákra van  szükség
        az alapvető jogokat sértő visszaélések megelőzése érdekében.

        Az   Alkotmánybíróság  következetes  gyakorlata  szerint   az
        Alkotmány   2.   §  (1)  bekezdésében  szereplő  jogállamiság
        nélkülözhetetlen   eleme  a  jogbiztonság  követelménye.   “A
        jogbiztonság   az  állam  —  s  elsősorban  a   jogalkotó   —
        kötelességévé  teszi annak biztosítását, hogy a  jog  egésze,
        egyes  részterületei és az egyes jogszabályok  is  világosak,
        egyértelműek,   működésüket   tekintve   kiszámíthatóak    és
        előreláthatóak legyenek a norma címzettjei számára.” [9/1992.
        (I.  30.)  AB  határozat, ABH 1992, 59,  65.]  “[A]  világos,
        érthető   és   megfelelően   értelmezhető   normatartalom   a
        normaszöveggel  szemben  alkotmányos követelmény.”  [26/1992.
        (IV.  30.)  AB határozat, ABH 1992, 135, 142.] “Ha (...)  egy
        jogszabály  törvényi  tényállása túl elvont,  túl  általános,
        akkor  a  jogszabály  rendelkezése  a  jogalkalmazó  belátása
        szerint  kiterjeszthető vagy leszűkíthető. Az  ilyen  szabály
        lehetőséget   ad  a  szubjektív  jogalkalmazói  döntésre,   a
        különböző  jogalkalmazók  eltérő  gyakorlatára,  a  jogegység
        hiányára.  Ez  csorbítja a jogbiztonságot.” [1160/B/1992.  AB
        határozat, ABH 1993, 607, 608.; összefoglalóan: 7/2001. (III.
        14.) AB határozat, ABK 2001. március, 125, 126.]
        Az  Alkotmánybíróság az önkényes jogalkalmazást az  Alkotmány
        54.  §  (1)  bekezdésével is összefüggésbe  hozta.  “[A]z  is
        ellentétes  az  emberi méltósághoz való alapvető  joggal,  ha
        valakivel  szemben  kellő  alap nélkül  alkalmaznak  hatósági
        kényszert,  s  ezáltal az állam indok nélkül avatkozik  be  a
        magánszféra körébe tartozó viszonyokba. Az a jogi szabályozás
        tehát, amely ezt akár csak potenciálisan lehetővé teszi, arra
        való   tekintet   nélkül   alkotmányellenes,   hogy   ez   az
        alkotmányellenes  jogkövetkezmény az ügyek hány  százalékában
        következik be.” [46/1991. (IX. 10.) AB határozat,  ABH  1991,
        211, 215.]

        2.3.  A  gyülekezési  törvény 2. § (1) bekezdésében  szereplő
        “összejövetelek”   kifejezés   olyan   bizonytalan   tartalmú
        fogalom, amely a jogalkalmazó hatóság részére lehetőséget  ad
        arra,  hogy kellő alap nélkül alkalmazzon hatósági  kényszert
        az     egyénekkel    szemben.    A    vizsgált    normaszöveg
        határozatlansága és az ebből következő veszély, hogy a normát
        alkalmazó  hatóság önkényesen lép fel az egyénekkel  szemben,
        alkotmányellenességet  eredményez.  Megítélésem  szerint   az
        Alkotmánybíróságnak   meg  kellett  volna   semmisítenie   az
        “összejövetelek”   kifejezést,   mert   az   ellentétes    az
        Alkotmánynak   az   indítványban   hivatkozott   2.   §   (1)
        bekezdésével.

        3.1. Az indítványozók kifogásolták azt is, hogy a gyülekezési
        törvény  a  szervezők “adminisztratív mulasztását” aránytalan
        szankcióval  sújtja:  a rendezvény feloszlatását  rendeli  el
        olyan esetben is, amikor az nem veszélyezteti a közrendet  és
        a   közbiztonságot.   Nem   tudok  azonosulni   a   határozat
        indokolásával,  amely szerint a bejelentés elmulasztása  vagy
        az  abban  foglaltaktól való “eltérés nem tekinthető  pusztán
        adminisztrációs mulasztásnak”, az “lehet ugyan feledékenység,
        hanyagság eredménye is, de lehet az első tudatos lépés  is  a
        gyülekezési   jog   törvényellenes   gyakorlása   irányában”.
        Továbbá, véleményem szerint a feloszlatás nem joga,  hanem  —
        és  éppen  ezt  kifogásolja az indítványozó —  kötelessége  a
        rendőrségnek.  Nem értek egyet azzal sem, hogy a  feloszlatás
        hiányában   a  bejelentés  elmulasztása  minden  következmény
        nélkül maradna.

        3.2.   Álláspontom  szerint  alkotmányjogi  szempontból   más
        megítélés  alá tartoznak azok az esetek, amikor a gyülekezési
        törvény  hatálya alá tartozó nyilvános rendezvény —  közvetve
        vagy  közvetlenül  —  mások jogait vagy valamely  nyilvánvaló
        közérdeket  sérti  vagy  veszélyezteti,  mint  amikor   ilyen
        sérelem vagy veszély nem áll fenn.
        A  gyülekezés nem engedélyhez, hanem bejelentéshez kötött  (a
        rendezvény  kezdeményezői nem “kérelmezők”), ezért amennyiben
        a  rendőrség a törvényben megszabott határidőn belül nem  hoz
        tiltó  határozatot,  a rendezvényt meg lehet  tartani,  és  a
        résztvevőkkel   szemben   sem   feloszlatásnak,    sem    más
        joghátránynak  nincs  helye.  Előfordulhat  azonban,  hogy  a
        szervezők  úgy  ítélik meg, hogy a tervezett  rendezvény  nem
        esik bejelentési kötelezettség alá, ezzel szemben a rendőrség
        a  gyülekezési  törvény  14.  §  (1)  bekezdésére  hivatkozva
        törvénysértőnek  minősíti, és feloszlatja  azt.  (Például:  a
        kezdeményezők  kulturális  rendezvénynek,  míg  a   rendőrség
        politikai gyűlésnek értékeli az eseményt.) Az sem zárható ki,
        hogy   szervező  a  rendőrség  tiltó  határozatának  bírósági
        felülvizsgálatát kezdeményezi, és a rendezvény megtartását  a
        bíróság  mulasztása  hátráltatja.  Ha  a  rendezvényt   mégis
        megtartják  (például azért, mert az adott ügyben egy  későbbi
        időpontban  már  nem volna értelme a véleménynyilvánításnak),
        akkor részben az állam “adminisztrációs mulasztásáért” kell a
        résztvevőknek  a  feloszlatást  elszenvedniük.  A   határozat
        indokolása  is  utal arra, hogy a bejelentésben megadottaktól
        olykor   szükségszerűen   el  kell   térniük   a   rendezvény
        lebonyolítóinak.  Erre sor kerülhet olyan  esetben,  mint  az
        indokolásban  említett útfelbontás, de — akár az  útvonallal,
        akár  a  napirenddel összefüggésben — előfordulhatnak kevésbé
        egyértelmű megítélésű helyzetek is.
        Az  említett esetekben közös, hogy ha a rendőrség álláspontja
        szerint  a  rendezvény  törvénysértő,  akkor  azt  fel   kell
        oszlatnia.  Bizonyos alanyi és tárgyi körben  ehhez  járul  a
        szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény 152.  §-ában
        meghatározott, a gyülekezési joggal visszaélés  tényállásához
        kapcsolódó  szabálysértési szankció.  Álláspontom  szerint  a
        gyülekezési  törvény  14. § (1) bekezdésének  alkalmazásánál,
        vagyis   a   feloszlatás   végrehajtásánál   a   rendőrségnek
        figyelembe kell vennie azt, hogy az adott rendezvény sérti-e,
        illetve    veszélyezteti-e   mások   jogait   vagy   valamely
        nyilvánvaló     közérdeket.    Amennyiben    a     rendezvény
        jogellenessége pusztán abban nyilvánul meg, hogy a  szervezők
        nem  tartották  bejelentési kötelezettség alá  tartozónak  az
        eseményt,   vagy   eltértek   a  bejelentésben   foglaltaktól
        (útvonal, napirend, stb.), de semmilyen értékelhető  sérelmet
        vagy   veszélyt  nem  idéztek  elő,  akkor  a  feloszlatásnak
        elsősorban abban kell megnyilvánulnia, hogy a rendőrség közli
        a résztvevőkkel, hogy a rendezvény törvénysértőnek minősül. A
        rendőrségnek  arra kell törekednie, hogy a szervezők  számára
        ésszerű    idő   álljon   rendelkezésre   ahhoz,    hogy    a
        törvénysértőnek  minősített  rendezvényt  befejezzék,  és   a
        résztvevők  a helyszínről eltávozzanak. Kényszerítő  eszközök
        alkalmazására  csak akkor kerülhet sor,  ha  a  résztvevők  a
        megszabott  határidő leteltéig nem fejezik be a  rendezvényt,
        és ellenszegülnek a rendőri intézkedésnek. Ezen követelmények
        alkalmazására   lehetőséget   ad   a   Rendőrség   Szolgálati
        Szabályzatáról szóló 3/1995. (III. 1.) BM rendelet 68. §  (3)
        és  (4)  bekezdése,  amely  szerint a  szétoszlásra  irányuló
        felszólítást  legalább  kétszer  meg  kell  ismételni,  és  a
        helyszínről való távozásra a szükséges időt biztosítani kell.
        Az  (5)  bekezdés alapján kényszerítő eszközök  alkalmazására
        csak  a  rendőri intézkedéssel szembeni ellenállás esetén  és
        csak   a   fokozatosság   —   rendeletben   részletezett    —
        követelményének  megfelelően  kerülhet  sor.  A  rendőrségnek
        tehát  elsősorban nem erőszak alkalmazásával, hanem  a  közös
        véleménynyilvánításhoz való alkotmányos jogra  tekintettel  a
        rendezvény  körülményeit  alapul  véve  kell  a  törvénysértő
        rendezvény befejezését vagy félbeszakítását elérnie.

        ***

        A   gyülekezési   jog   nem  korlátozhatatlan   alapjog,   de
        meggyőződésem   szerint   az   Alkotmánynak   a   gyülekezési
        szabadságot  elismerő 62. §-a értelmezésekor és a gyülekezési
        törvény  alkalmazásakor azt a megközelítést kell  irányadónak
        tekinteni,  amelyik a gyülekezési szabadság  minél  szélesebb
        körű   biztosítását  eredményezi.  Ez  áll   összhangban   az
        alkotmányos   rendszerváltozás,  a   “jogállami   forradalom”
        eszméivel,  amelyek  alapján  a  magyar  közjogtörténet  első
        gyülekezési törvénye megszületett.

        Budapest, 2001. november 26.
                                                 Dr. Kukorelli István
                                                        alkotmánybíró
        A különvéleményhez csatlakozom:
                                                       Dr. Czúcz Ottó
                                                        alkotmánybíró
                                                                     
                                                      Dr. Kiss László
                                                        alkotmánybíró
        A   különvéleményhez  —  annak  III.  része   kivételével   —
        csatlakozom:
                                                     Dr. Holló András
                                                        alkotmánybíró
          .
          English:
          .
          Petition filed:
          .
          .
          Number of the Decision:
          .
          55/2001. (XI. 29.)
          Date of the decision:
          .
          11/26/2001
          .
          .