English
Hungarian
Ügyszám:
.
1139/B/1997
Előadó alkotmánybíró: Németh János Dr.
.
Az indítvány lényege:
.
A döntés száma: 55/2001. (XI. 29.) AB határozat
.
ABH oldalszáma: 2001/442
.
A döntés kelte: Budapest, 11/26/2001
.
.

.
A döntés szövege (pdf):
    .
    A döntés szövege:
    .
    A döntés szövege:
                     A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN !

      Az    Alkotmánybíróság   jogszabály   alkotmányellenességének
      utólagos   vizsgálata,  nemzetközi  szerződésbe   ütközésének
      vizsgálata,      valamint     mulasztásban      megnyilvánuló
      alkotmányellenesség    megállapítása     iránt     benyújtott
      indítványok tárgyában — dr. Czúcz Ottó, dr. Holló András, dr.
      Kiss   László   és   dr.   Kukorelli  István   alkotmánybírák
      különvéleményével — meghozta a következő

                              határozatot:

      1.  Az Alkotmánybíróság a gyülekezési jogról szóló 1989.  évi
      III.  törvény  egésze, illetőleg 1. §-a, a 2. §  (1)  és  (3)
      bekezdése, 5. §-a, 6. §-a, a 7. § b) és d) pontja, a 8. § (1)
      bekezdése,  a  9.  §  (1)  és (2)  bekezdése,  a  13.  §  (1)
      bekezdése,   valamint   a  14.  §  (1)   és   (3)   bekezdése
      alkotmányellenességének megállapítására  és  megsemmisítésére
      irányuló indítványokat elutasítja.

      2.  Az  Alkotmánybíróság a jogszabály nemzetközi  szerződésbe
      ütközésének  megállapítására  és  megsemmisítésére   irányuló
      indítványt elutasítja, illetőleg visszautasítja.

      3.   Az   Alkotmánybíróság   a   mulasztásban   megnyilvánuló
      alkotmányellenesség megállapítására előterjesztett indítványt
      elutasítja.

      Az  Alkotmánybíróság  ezt a határozatát a  Magyar  Közlönyben
      közzéteszi.
                                  Indokolás

                                     I.

        Az  Alkotmánybíróságtól öt indítványozó kérte  a  gyülekezési
        jogról  szóló  1989. évi III. törvény (a továbbiakban:  Gyt.)
        egésze,         illetőleg         egyes         rendelkezései
        alkotmányellenességének,   továbbá   nemzetközi   szerződésbe
        ütközésének,      valamint     mulasztásban     megnyilvánuló
        alkotmányellenességnek a megállapítását. Az  Alkotmánybíróság
        az indítványokat egyesítette és együtt bírálta el.

        Két    indítvány    a    Gyt.   teljes   egészében    történő
        megsemmisítésére  irányult.  A  további  indítványok  a  Gyt.
        következő rendelkezéseinek a megsemmisítését kérték: az 1. §,
        a 2. § (1) és (3) bekezdése, az 5. §, a 6. §, a 7. § b) és d)
        pontja, a 8. § (1) bekezdése, a 9. § (1) és (2) bekezdése,  a
        13. § (1) bekezdése, valamint a 14. § (1) és (3) bekezdése.

        Az  Alkotmánybíróság  határozatát az indítványozók  által  is
        többségében  felhívott  következő jogszabályi  rendelkezések,
        illetőleg  a  Magyarországra  kötelező  következő  nemzetközi
        egyezmények figyelembe vételével hozta meg.

        A) Az Alkotmány rendelkezései:

          “2.  §  (1)  A  Magyar Köztársaság független,  demokratikus
        jogállam.”

        “7.  §  (1)  A  Magyar Köztársaság jogrendszere  elfogadja  a
        nemzetközi  jog  általánosan elismert szabályait,  biztosítja
        továbbá  a  nemzetközi jogi kötelezettségek és  a  belső  jog
        összhangját.”
        “8. § (1) A Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen
        és  elidegeníthetetlen  alapvető  jogait,  ezek  tiszteletben
        tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége.
        (2)   A   Magyar  Köztársaságban  az  alapvető   jogokra   és
        kötelességekre  vonatkozó szabályokat törvény állapítja  meg,
        alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja.
        (...)
        (4)  Rendkívüli  állapot, szükségállapot, vagy veszélyhelyzet
        idején az alapvető jogok gyakorlása — az 54-56. §-ban, az 57.
        §  (2)-(4)  bekezdésében, a 60. §-ban, a 66-69.  §-ban  és  a
        70/E.  §-ban  megállapított  alapvető  jogok  kivételével   —
        felfüggeszthető, vagy korlátozható.”

          “40/B.  §  (4) A fegyveres erők, a rendőrség és  a  polgári
        nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú  tagjai  nem
        lehetnek  tagjai  pártnak  és  politikai  tevékenységet   nem
        folytathatnak.”

        “50.   §   (1)  A  Magyar  Köztársaság  bíróságai  védik   és
        biztosítják az alkotmányos rendet, az állampolgárok jogait és
        törvényes érdekeit, büntetik a bűncselekmények elkövetőit.”

        “57.  §  (1) A Magyar Köztársaságban a bíróság előtt mindenki
        egyenlő, és mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene  emelt
        bármely vádat, vagy valamely perben a jogait és kötelességeit
        a  törvény  által felállított független és pártatlan  bíróság
        igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el.
        (...)
        (5)  A  Magyar  Köztársaságban a  törvényben  meghatározottak
        szerint  mindenki  jogorvoslattal élhet  az  olyan  bírósági,
        közigazgatási  és más hatósági döntés ellen,  amely  a  jogát
        vagy  jogos érdekét sérti. A jogorvoslati jogot — a  jogviták
        ésszerű  időn belüli elbírálásának érdekében, azzal arányosan
        —   a   jelenlévő   országgyűlési  képviselők   kétharmadának
        szavazatával elfogadott törvény korlátozhatja.”

        “59.  §  (1)  A  Magyar Köztársaságban mindenkit  megillet  a
        jóhírnévhez,  a  magánlakás sérthetetlenségéhez,  valamint  a
        magántitok és a személyes adatok védelméhez való jog.”

        “62.  §  (1) A Magyar Köztársaság elismeri a békés gyülekezés
        jogát és biztosítja annak szabad gyakorlását.”

        “70/A.  §  (1)  A Magyar Köztársaság biztosítja  a  területén
        tartózkodó  minden  személy számára  az  emberi,  illetve  az
        állampolgári  jogokat, bármely megkülönböztetés,  nevezetesen
        faj,  szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más  vélemény,
        nemzeti  vagy  társadalmi származás, vagyoni, születési  vagy
        egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.”

        B) A Gyt. rendelkezései:

        “1.   §   A  gyülekezési  jog  mindenkit  megillető  alapvető
        szabadságjog,  amelyet  a  Magyar  Köztársaság  elismer,   és
        biztosítja annak zavartalan gyakorlását.”

        “2.  §  (1)  A  gyülekezési  jog gyakorlása  keretében  békés
        összejövetelek,  felvonulások és tüntetések  (a  továbbiakban
        együtt:   rendezvény)  tarthatók,  amelyeken   a   résztvevők
        véleményüket szabadon kinyilváníthatják.
         (...)
        (3)   A   gyülekezési  jog  gyakorlása  nem  valósíthat   meg
        bűncselekményt    vagy   bűncselekmény   elkövetésére    való
        felhívást,   valamint   nem   járhat   mások   jogainak    és
        szabadságának sérelmével.”

         “3. § A törvény hatálya nem terjed ki
        a)  a  12. § és 13. § kivételével az országgyűlési képviselők
        és  a helyi önkormányzati képviselők választásával összefüggő
        gyűlésekre,  valamint a képviselői és a tanácstagi  beszámoló
        gyűlésekre;
        b)  a  törvényesen  elismert  egyházak  és  vallásfelekezetek
        területén  szervezett vallási szertartásokra,  rendezvényekre
        és a körmenetekre;
        c) a kulturális és sportrendezvényekre;
        d) a családi eseményekkel kapcsolatos rendezvényekre.”

        “5. § A rendezvény szervezője magyar, illetőleg magyarországi
        tartózkodási  vagy  letelepedési engedéllyel  rendelkező  nem
        magyar állampolgár lehet.”

        “6.  §  A  közterületen  tartandó  rendezvény  szervezését  a
        rendezvény   helye  szerint  illetékes  rendőrkapitányságnak,
        Budapesten    a    Budapesti    Rendőr-főkapitányságnak    (a
        továbbiakban: rendőrség) legalább három nappal  a  rendezvény
        megtartásának    tervezett   időpontját    megelőzően    kell
        bejelenteni.   A  bejelentési  kötelezettség   a   rendezvény
        szervezőjét terheli.”

        “7. § Az írásbeli bejelentésnek tartalmaznia kell:
        a) a tervezett rendezvény kezdetének és befejezésének várható
        időpontját, helyszínét, illetőleg útvonalát;
        b)  a rendezvény célját, illetőleg napirendjét;
        c)    a   rendezvényen   résztvevők  várható   létszámát,   a
        rendezvény   zavartalan  lebonyolítását  biztosító   rendezők
        számát;
        d) a rendezvényt szervező szerv vagy személyek és a szervezők
        képviseletére jogosult személy nevét és címét.”

        “8.  § (1) Ha a bejelentéshez kötött rendezvény megtartása  a
        népképviseleti szervek vagy a bíróságok zavartalan  működését
        súlyosan  veszélyeztetné, illetőleg  a  közlekedés  rendjének
        aránytalan  sérelmével járna, a rendőrség a  bejelentésnek  a
        hatósághoz  való  beérkezésétől számított  48  órán  belül  a
        rendezvénynek  a  bejelentésben  megjelölt  helyszínen,  vagy
        időben való megtartását megtilthatja.
        (2)  A  rendőrség határozatát 24 órán belül  közölni  kell  a
        szervezővel.
        (3)   A   rendőrség  eljárására  az  államigazgatási  eljárás
        általános szabályai az irányadók.”

        “9.  §  (1) A rendőrség határozata ellen fellebbezésnek helye
        nincs;  a határozat közlésétől számított három napon belül  a
        szervező   kérheti  az  államigazgatási  határozat   bírósági
        felülvizsgálatát.  A  kérelemhez csatolni  kell  a  rendőrség
        határozatát.
        (2)  A  bíróság a kérelem beérkezésétől számított három napon
        belül,  nemperes  eljárásban, népi ülnökök  közreműködésével,
        szükség  esetén  a  felek meghallgatása után  határoz.  Ha  a
        kérelemnek  helyt  ad,  hatályon kívül  helyezi  a  rendőrség
        határozatát,  ellenkező  esetben  a  kérelmet  elutasítja.  A
        bíróság határozata ellen nincs helye jogorvoslatnak.”

          “11. § (1) A rendezvény rendjének biztosításáról a szervező
        gondoskodik.
        (2)  A  rendőrség  és más arra illetékes szerv  a  rendezvény
        rendjének biztosításában a szervező kérésére közreműködik,  a
        rendezvényt megzavaró személyek eltávolításáról intézkedik.”

          “12.  §  (1)  Ha a rendezvény résztvevőinek  magatartása  a
        rendezvény törvényességét veszélyezteti, s a rend másként nem
        állítható   helyre,   a   szervező  köteles   a   rendezvényt
        feloszlatni.”

        “13.  §  (1) A rendezvény résztvevője által okozott kárért  a
        károsult harmadik személlyel szemben a szervező a károkozóval
        együtt   egyetemlegesen  felelős.  A  szervező   mentesül   a
        felelősség  alól, ha bizonyítja, hogy a rendezvény szervezése
        és megtartása során úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben
        altalában elvárható.”

        “14.  §  (1)  Ha  a gyülekezési jog gyakorlása  a  2.  §  (3)
        bekezdésében  foglaltakba  ütközik,  vagy  a  rendezvényen  a
        résztvevők  fegyveresen,  illetőleg felfegyverkezve  jelennek
        meg,  továbbá ha bejelentéshez kötött rendezvényt  bejelentés
        nélkül, a 7. § a) és b) pontjában foglaltaktól eltérően  vagy
        tiltó  határozat ellenére tartanak, a rendőrség a rendezvényt
        feloszlatja.
         (...)
        (3) Ha a rendezvényt feloszlatják, a rendezvény résztvevője a
        feloszlatástól számított tizenöt napon belül pert indíthat  a
        feloszlatás jogellenességének megállapítására.”

         “15. § E törvény alkalmazásában
        a)  közterület: a mindenki számára korlátozás nélkül  igénybe
        vehető terület, út, utca. tér;”

        C) Az indítványokkal érintett adatvédelmi rendelkezések

        A   személyes   adatok  védelméről  és  a  közérdekű   adatok
        nyilvánosságáról   szóló  1992.   évi   LXIII.   törvény   (a
        továbbiakban: adatvédelmi törvény):

        “3. § (1) Személyes adat akkor kezelhető, ha
        a) ahhoz az érintett hozzájárul, vagy
        b)  azt  törvény  vagy — törvény felhatalmazása  alapján,  az
        abban  meghatározott  körben — helyi  önkormányzat  rendelete
        elrendeli.”

        “5. § (1) Személyes adatot kezelni csak meghatározott célból,
        jog  gyakorlása és kötelezettség teljesítése érdekében lehet.
        Az  adatkezelésnek  minden szakaszában meg  kell  felelnie  e
        célnak.”

        “17.  §  (1)  Az  érintett, jogainak  megsértése  esetén,  az
        adatkezelő ellen a bírósághoz fordulhat.
        (2)  Azt,  hogy  az adatkezelés a jogszabályban  foglaltaknak
        megfelel, az adatkezelő köteles bizonyítani.
        (3)  A  perre  az a bíróság illetékes, amelynek területén  az
        adatkezelő  székhelye van. A perben fél lehet az  is,  akinek
        egyébként nincs perbeli jogképessége.
        (4)  Ha  a  bíróság a kérelemnek helyt ad, az  adatkezelőt  a
        tájékoztatás  megadására,  az adat helyesbítésére,  törlésére
        kötelezi,  illetőleg  az adatvédelmi biztost  arra  kötelezi,
        hogy  az  adatvédelmi nyilvántartásba való betekintést  tegye
        lehetővé.
        (5)   A   bíróság  elrendelheti  ítéletének  az   adatvédelmi
        nyilvántartásba  történő bejegyzését, ha azt  az  adatvédelem
        érdekei és nagyobb számú érintett, e törvényben védett  jogai
        megkövetelik.”

        A   Rendőrségről   szóló   1994.  évi   XXXIV.   törvény   (a
        továbbiakban: rendőrségi törvény):

        “76.   §   (1)   A   Rendőrség   a  törvényben   szabályozott
        bűnmegelőzési,    bűnüldözési   (a    továbbiakban    együtt:
        bűnüldözési),   valamint   államigazgatási   és    rendészeti
        feladatainak  ellátásához  —  központi,  területi  és   helyi
        szinten  —  a  bűncselekmény elkövetésével  gyanúsítottak,  a
        büntetőeljárás alá vontak, a sértettek és egyéb közreműködők,
        az   államigazgatási  eljárásban  ügyfelek,  valamint   egyéb
        érintettek személyes adatait, illetőleg más adatokat kezeli.
        (...)
        (4)   A   bűnüldözési  és  az  államigazgatási   feladatokhoz
        kapcsolódó adatokat elkülönítetten kell kezelni.”

        “90.  §  (1)  A  Rendőrség az államigazgatási és  rendészeti,
        illetve  szabálysértési  eljárással kapcsolatos  feladatainak
        ellátása érdekében kezelheti:
        (...)
        h)   a  gyülekezési  jog  hatálya  alá  tartozó  rendezvények
        törvényben, jogszabályban meghatározott bejelentési adatait 2
        évig;  a  gyülekezési  jog hatálya alá  nem  tartozó  rendőri
        biztosítást   igénylő  rendezvények  rendezőire,  szervezőire
        vonatkozó adatokat 2 évig,”

        D)  A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény  (a
        továbbiakban: Btk.) rendelkezései:

        “228/A.  §  (1) Aki mást egyesülési vagy gyülekezési  jogának
        gyakorlásában   erőszakkal   vagy  fenyegetéssel   jogtalanul
        akadályoz,   bűntettet  követ  el,  és  három  évig   terjedő
        szabadságvesztéssel büntetendő.”

        “271/A. § (1) Aki a nyilvános rendezvény rendezőjének a  rend
        fenntartása érdekében tett intézkedésével szemben  erőszakkal
        vagy   fenyegetéssel   ellenállást  tanúsít,   ha   súlyosabb
        bűncselekmény nem valósul meg, vétséget követ el, és két évig
        terjedő   szabadságvesztéssel,   közérdekű   munkával    vagy
        pénzbüntetéssel büntetendő.
        (2)   A   büntetés   bűntett   miatt   három   évig   terjedő
        szabadságvesztés,   ha   a   rendbontást   csoportosan   vagy
        felfegyverkezve követik el.
        (3) Mellékbüntetésként kitiltásnak is helye van.
        (4)  E  §  alkalmazásában nyilvános rendezvény: a gyülekezési
        jogról  szóló törvény hatálya alá tartozó rendezvény, továbbá
        az  olyan  kulturális és sportrendezvény,  amely  a  közönség
        számára azonos feltételek mellett nyitva áll.”

        E) Nemzetközi egyezmények:

        a)  1976.  évi 8. törvényerejű rendelet az Egyesült  Nemzetek
        Közgyűlése  XXI. ülésszakán, 1966. december 16-án  elfogadott
        Polgári  és  Politikai  Jogok Nemzetközi  Egyezségokmánya  (a
        továbbiakban: Egyezségokmány) kihirdetéséről.
        A 4. Cikk 2. bekezdése sorolja fel azokat a jogokat, melyeket
        még  háború,  vagy  a nemzet létét fenyegető  más  rendkívüli
        állapot  idején  is tilos felfüggeszteni. A  felsorolásban  a
        gyülekezéshez való jog nem szerepel.

        “21.  Cikk: A békés gyülekezés jogát el kell ismerni.  E  jog
        gyakorlását    csak   a   törvényben   megállapított    olyan
        korlátozásoknak  lehet  alávetni,  amelyek  egy  demokratikus
        társadalomban  az  állam  biztonsága,  a  közbiztonság  és  a
        közrend,  illetőleg  a közegészség, a közerkölcs  vagy  mások
        jogai és szabadsága védelme érdekében szükségesek.”
        b)  1993.  évi XXXI. törvény az emberi jogok és  az  alapvető
        szabadságok  védelméről szóló, Rómában, 1950.  november  4-én
        kelt  Egyezmény  (a  továbbiakban:  Egyezmény)  és  az  ahhoz
        tartozó nyolc kiegészítő jegyzőkönyv kihirdetéséről

        “11. Cikk. Gyülekezés és egyesülés szabadsága
        1. Mindenkinek joga van a békés célú gyülekezés szabadságához
        és a másokkal való egyesülés szabadságához, beleértve érdekei
        védelmében  a  szakszervezetek alapítását és az azokhoz  való
        csatlakozásnak a jogát.
        2. E jogok gyakorlását csak a törvényben meghatározott, olyan
        korlátozásoknak  lehet  alávetni,  amelyek  egy  demokratikus
        társadalomban a nemzetbiztonság vagy közbiztonság, a zavargás
        vagy  bűnözés  megakadályozása, a közegészség, az  erkölcsök,
        illetőleg   mások  jogai  és  szabadságai  védelme  érdekében
        szükségesek.  Ez  a  cikk  nem  tiltja,  hogy  e  jogoknak  a
        fegyveres  erők,  a  rendőrség vagy az államigazgatás  tagjai
        által történő gyakorlását a törvény korlátozza.”

        A  15.  Cikk  2.  bekezdése sorolja  fel  azokat  a  jogokat,
        melyeket  még  háború,  vagy  a nemzet  létét  fenyegető  más
        rendkívüli   állapot  idején  is  tilos   felfüggeszteni.   A
        felsorolásban a gyülekezéshez való jog nem szerepel.

        “16. Cikk. Külföldiek politikai tevékenységének korlátozása

        A  10.,  11.  és  14.  Cikkek rendelkezéseit  nem  lehet  úgy
        tekinteni,   mint  amelyek  akadályoznák  a  Magas   Szerződő
        Feleket,     hogy    külföldiek    politikai    tevékenységét
        korlátozásnak vessék alá.”

        “18. Cikk. Jogkorlátozás alkalmazásának megszorítása

        A   jelen   Egyezményben   említett  jogok   és   szabadságok
        korlátozásait  nem lehet más célra alkalmazni,  mint  amelyre
        elő vannak írva.”

                                    III.

        Az   Alkotmánybíróság  először  a  Gyt.   egészében   történő
        megsemmisítésére irányuló indítványokat tekintette át.

        1.  A Gyt. teljes egészében történő megsemmisítésére irányuló
        indítványukat az indítványozók azzal indokolják, hogy bár  az
        Alkotmánynak  a Gyt. kihirdetése napján, 1989.  január  24-én
        hatályban  volt  szövege  még tartalmazott  egy  jogkorlátozó
        rendelkezést,  nevezetesen azt, hogy a békés gyülekezés  joga
        nem  sértheti  az  ország alkotmányos rendjét  [az  Alkotmány
        módosításáról  szóló  1989. évi  I.  törvény  10.  §-ával  az
        Alkotmányba beiktatott 65. § (2) bekezdés], az 1989.  október
        23-án életbe lépett újabb alkotmánymódosítás (1989. évi XXXI.
        törvény)   már   a  békés  gyülekezéshez  való   jog   szabad
        gyakorlását  ismerte  el és biztosította  minden  megszorítás
        nélkül.  A Gyt. szövege ennek ellenére változatlanul lehetővé
        teszi a gyülekezés alkotmányos szabadságának korlátozását  és
        nem  tartalmazza azokat a garanciális rendelkezéseket, melyek
        az  Alkotmány  8.  § (1) és (2) bekezdéséből  következően  az
        esetleges    korlátozó   rendelkezésekkel   való   visszaélés
        lehetőségét kizárnák. Ezért is kérték az indítványozók a Gyt.
        általuk  megjelölt,  és  álláspontjuk szerint  az  Alkotmányt
        leginkább   sértő   rendelkezéseinek  1989.   október   23-ig
        visszamenő hatállyal történő megsemmisítését, minthogy  ebben
        látják  a  mulasztásban  megnyilvánuló  alkotmánysértést  is,
        mivel az indítványozók véleménye szerint a törvényhozónak  az
        1989.   október   23-án   bekövetkezett   alkotmánymódosítást
        követően a Gyt.-t hozzá kellett volna igazítania az Alkotmány
        megváltozott szövegéhez, s ennek elmaradása az Alkotmány 8. §
        (2) bekezdésének sérelmével jár.

        A    Gyt.   egészének   alkotmányellenességét   illetően   az
        indítványozók   másik  indoka  az,  hogy  a   törvény   olyan
        korlátozásokat  tartalmaz,  melyeket  az  Egyezségokmány  21.
        Cikke nem tesz lehetővé, ami által megbomlik a belső jog és a
        Magyarország   által   vállalt   nemzetközi   kötelezettségek
        összhangja,   ezért  a  törvény  az  Alkotmány   7.   §   (1)
        bekezdésével kerül ellentétbe.

        2.   Működésének   első  évtizedében  a  gyülekezési   joggal
        összefüggésben   az  Alkotmánybírósághoz   viszonylag   kevés
        indítvány,   illetőleg  panasz  érkezett,  kiváltképpen   más
        szabadságjoggal,     elsősorban     a     véleménynyilvánítás
        szabadságával való összehasonlításban.

        Az Alkotmánybíróság a gyülekezési jogot érintő, összességében
        nem   nagyszámú   határozataiból  is  kirajzolódnak   azonban
        bizonyos alapvető elvek. Mindenekelőtt az, hogy a gyülekezési
        jog  —  csakúgy, mint a gondolat, a lelkiismeret és a  vallás
        szabadsága   —  szorosan  kapcsolódik  a  véleménynyilvánítás
        szabadságához  [30/1992. (V. 26.) AB  határozat,  ABH  1992.,
        167.,171.].  Gyűlések  megszervezésének,  megtartásának,   az
        azokon való részvételnek a joga nélkül a nézetek, információk
        megszerzésének és másokkal való megosztásának,  a  vélemények
        közösen  történő kialakításának a lehetősége  ugyanis  aligha
        volna megvalósítható.

        Ugyanakkor  a  gyülekezési jog nem korlátozhatatlan  jog.  Az
        indítványozók  a  korábbi  és a ma  hatályos  alkotmányszöveg
        közötti  eltérésre  alapozzák azt az álláspontjukat,  hogy  a
        gyülekezési jogot törvény nem korlátozhatja. Egyrészről azzal
        érvelnek,  hogy az Alkotmány 62. § (1) bekezdése a gyülekezés
        szabad gyakorlásához való jogot biztosítja, másrészről azzal,
        hogy  az  Alkotmánynak  a gyülekezés jogát  biztosító  62.  §
        szövege nem teszi lehetővé a gyülekezési jog korlátozását.

        Az  Alkotmánybíróság megállapítja: a szabad jelző  használata
        olyan következtetésre, mely szerint a gyülekezéshez való  jog
        korlátozhatatlan  volna,  nem  ad  alapot.  Az  Alkotmány   e
        rendelkezéséhez fűzött indokolásban, mely szerint “[a] szabad
        gyülekezés  joga  alapján mindenkinek  joga  van  felvonulás,
        rendezvény,   tüntetés  stb.  szervezésére  és  megtartására,
        amelyen  véleményüknek  az  egybegyűltek  közösen  is  hangot
        adhatnak.   Az  erőszakos  cselekmények  általános  tilalmára
        tekintettel  e megmozdulások törvényességének egyik  alapvető
        feltétele az, hogy a gyülekezés békés legyen”, a szabad jelző
        nem  többre, mint arra utal, hogy a demokratikus Magyarország
        Alkotmánya  az emberi és állampolgári jogok részének  tekinti
        mindenkinek  a  jogát  ahhoz,  hogy  szabadon  vegyen   részt
        gyűléseken, felvonulásokon, tüntetéseken.

        Abból sem lehet továbbá levonni következtetést arra, hogy  az
        Alkotmány    tilalmazná   a   gyülekezési    jog    bármilyen
        korlátozását, hogy magának a 62. §-nak a szövegében csupán az
        a  — korlátozásként is felfogható — követelmény fejeződik ki,
        hogy  csak  a  békés  gyülekezéshez való jog  áll  a  törvény
        védelme  alatt,  egyéb  korlátozásra az Alkotmány  kifejezett
        formában   nem  hatalmazza  fel  a  törvényhozót.   Ilyen   —
        általánosnak  tekinthető  — felhatalmazást  ugyanis  formális
        értelemben   az  Alkotmánynak  a  gyülekezési   joghoz   több
        tekintetben    közelálló    gondolat-,    lelkiismereti    és
        vallásszabadságot kimondó 60. §-a, a véleménynyilvánítási  és
        információs  szabadságot  deklaráló  61.  §-a,  valamint   az
        egyesülési jogról szóló 63. §-a sem ad, mégis, mint ahogy  ez
        az  Alkotmánybíróságnak az e jogokkal  összefüggésben  hozott
        számos határozatából is kitűnik, vitathatatlan, hogy ezek  az
        alkotmányos  alapjogok mindegyike törvény által  korlátozható
        jog. A jogkorlátozás határait az Alkotmány 8. § (2) bekezdése
        vonja  meg,  és  az  Alkotmánybíróság több  határozatában  is
        állást foglalt a jogok korlátozásának alkotmányos feltételeit
        illetően,  kimondva,  hogy az alapvető jog  korlátozása  csak
        akkor  marad meg alkotmányos keretek között, ha a  korlátozás
        nem   az  alapjog  érinthetetlen  lényegére  vonatkozik,   ha
        elkerülhetetlen,  azaz, csak ha kényszerítő  okból  kerül  rá
        sor,  és  ha a korlátozás az elérni kívánt célhoz képest  nem
        aránytalan  [pl.  20/1990. (X. 4.) AB határozat,  ABH  1990.,
        69.,  71.; 7/1991. (II. 28.) AB határozat, ABH 1991,  22.,25;
        22/1992. (IV. 10.) AB határozat, ABH 1992., 122.,123.].

        A  gyülekezési  jog elvi korlátozhatóságára  vonatkozó  fenti
        következtetést alátámasztja az Alkotmány 8. §  (4)  bekezdése
        is.  E rendelkezés azokat az alapvető jogokat határozza  meg,
        melyek  gyakorlása még a rendkívüli állapot,  szükségállapot,
        vagy   veszélyhelyzet  idején  sem  függeszthető  fel,   vagy
        korlátozható.  Ezek között a gyülekezési  jog  nem  szerepel.
        Habár  a  rendkívüli helyzetekben korlátozható és az ilyenkor
        sem  korlátozható  alapjogok értéktartalma,  vagy  fontossága
        között  semmi különbség nincsen abban az értelemben,  hogy  a
        még ilyenkor sem korlátozható jogok bármilyen tekintetben  is
        előbbre valók volnának a többi jognál, annak a jelzése  azért
        az  Alkotmány  8.  §  (4)  bekezdéséből  levonható,  hogy  az
        alkotmányozó  –  egyébként  az  Egyezségokmány  3.  Cikkéhez,
        illetőleg az Egyezmény 15. Cikkéhez hasonlóan – nem kívánta a
        gyülekezési  jogot  az  eleve  korlátozhatatlan  jogok   közé
        sorolni.

        Ezért az Alkotmánybíróság álláspontja szerint pusztán azon az
        alapon,  hogy az Alkotmány 62. § (1) bekezdése a  gyülekezési
        jog   szabad  gyakorlását  biztosítja,  a  Gyt.  pedig  ennek
        ellenére   tartalmaz   bizonyos  korlátozó   rendelkezéseket,
        illetőleg megteremti annak törvényi alapját, hogy e  jogot  a
        hatóság  a  határozatával  korlátozza,  nem  lehet   arra   a
        következtetésre jutni, hogy a Gyt. egésze alkotmányellenes.

        3.   A Gyt. egészének nemzetközi szerződésbe ütközését állító
        indítványokkal kapcsolatban az Alkotmánybíróság mindenekelőtt
        azt    vizsgálta,   hogy   azok   jogosulttól   származnak-e.
        Megállapította, hogy az indítványt tevők egyike országgyűlési
        képviselő, így az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi  XXXII.
        törvény (a továbbiakban: Abtv.) 21. § (3) bekezdés a)  pontja
        alapján    jogosult    jogszabály   nemzetközi    szerződésbe
        ütközésének       vizsgálatára      vonatkozó       indítvány
        előterjesztésére. A másik indítványozót azonban az Abtv.  nem
        jogosítja  fel  ilyen indítvány tételére. A következőkben  az
        Alkotmánybíróság   érdemben  csak  a   jogosulttól   származó
        indítványt vizsgálta.

        a)  Az  indítványozó szerint az Egyezségokmány 21. Cikke  nem
        teremti meg a gyülekezési jog korlátozásának lehetőségét.  Az
        Alkotmánybíróság ezzel szemben megállapította,  hogy  e  Cikk
        kifejezetten   lehetővé   teszi  a  békés   gyülekezési   jog
        gyakorlásának  –  többek  között —  az  állam  biztonsága,  a
        közbiztonság   és  a  közrend,  illetőleg  mások   jogai   és
        szabadsága  védelme érdekében egy demokratikus  társadalomban
        szükséges  mértékben történő korlátozását. Az  Egyezségokmány
        nemzetközileg  általánosan elfogadott kommentárja  szerint  a
        gyülekezési    jog   gyakorlása,   ideértve    a    tiltakozó
        felvonulások,  menetek,  összejövetelek  tartását  is,  adott
        esetben  a  köznyugalom,  illetőleg  a  közlekedés  rendjének
        fenntartása  céljából  bármelyik fent említett  érdekre  való
        hivatkozással  korlátozható (Manfred Nowak: CCPR  Commentary,
        Engel Verlag 1993, 380-382 oldal).
        b)   Bár   az   indítványozó  érveinek  alátámasztására   nem
        hivatkozik  az  Egyezmény rendelkezéseire, a  két  nemzetközi
        szerződésnek  a  gyülekezési joggal kapcsolatos  hasonlóságra
        tekintettel az Alkotmánybíróság azt is áttekintette, hogy  mi
        a  viszony  a  gyülekezési jognak a Gyt. által lehetővé  tett
        különféle    korlátozásai    és    az    Egyezmény    között.
        Megállapította,  hogy  az Egyezmény  11.  Cikk  2.  bekezdése
        megengedi a gyülekezési jog korlátozását — többek között —  a
        nemzetbiztonság,  a  közbiztonság, a  zavargás  vagy  bűnözés
        megakadályozása, illetőleg mások jogai és szabadságai védelme
        érdekében.  A 11. Cikk továbbá kifejezetten felhatalmazza  az
        Egyezményben részes államokat a gyülekezési jog gyakorlásának
        a  korlátozására  a  fegyveres  erők,  a  rendőrség  vagy  az
        államigazgatás tagjai tekintetében. Az Emberi  Jogok  Európai
        Bírósága a Rekvényi kontra Magyarország ügyben 1999. május 20-
        án hozott ítéletében az Alkotmány 40/B. § (4) bekezdésének  a
        fegyveres  erők,  a  rendőrség és a polgári  nemzetbiztonsági
        szolgálatok    hivatásos    állományú    tagjai     politikai
        tevékenységét,  ezen  belül gyülekezési  jogát  is  korlátozó
        rendelkezéséről  azt állapította meg, hogy az  nem  sérti  az
        Egyezmény   11.   Cikkét;  ennek  a  jelen   ügyben   az   ad
        jelentőséget,   hogy   a   Bíróság  a  magyar   jogrendszerre
        vonatkoztatva  erősítette  meg azt  az  eddig  is  folytatott
        ítélkezési gyakorlatát, mely szerint a gyülekezési jogot  más
        fontos  alapértékek védelme érdekében a feltétlenül szükséges
        mértékben jogszerű korlátozásoknak lehet alávetni. Azt pedig,
        hogy  e  korlátozásokat  az Egyezményben  részes  államok  ne
        alkalmazhassák  visszaélésszerűen,  az  Egyezmény  18.  Cikke
        biztosítja.

        A   Emberi  Jogok  Európai  Bíróságának  a  gyülekezési   jog
        korlátozásával,   illetőleg   a   korlátozás    feltételeivel
        összefüggő ítélkezési gyakorlatának néhány további részletére
        az  Alkotmánybíróság  a Gyt. egyes rendelkezéseire  vonatkozó
        indítványok kapcsán tér ki.

        A  fentiek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a
        Gyt.  nem  ellentétes a Magyarország által vállalt nemzetközi
        szerződéses kötelezettségekkel. Ezért a jogosulttól  származó
        indítványt   elutasította,   a   nem   jogosulttól   származó
        indítványt pedig visszautasította.

        4. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az a tény, hogy az
        Alkotmánynak   a   gyülekezési   jogra   vonatkozó    korábbi
        rendelkezésének  1989.  október  23-án  történt   módosítását
        követően nem került sor a Gyt. szövegének hozzáigazítására az
        Alkotmány    megváltozott    szövegéhez,    nem    eredményez
        mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet sem.

        Az  Alkotmánybíróság számos korábbi határozatával  alakította
        ki    a    mulasztásban   megnyilvánuló   alkotmányellenesség
        ismérveit.

        Mulasztásban  megnyilvánuló alkotmányellenesség valósul  meg,
        ha  annak  nyomán állott elő jogi szabályozás  iránti  igény,
        hogy   az  állam  jogszabályi  úton  avatkozott  be  bizonyos
        életviszonyokba  és  ezáltal  az  állampolgárok  egy   részét
        megfosztotta alkotmányos jogai érvényesítésének lehetőségétől
        [22/1990.  (X.  16.) AB határozat, ABH 1990., 83.,86.]  Ilyen
        helyzetet a Gyt. nem hozott létre.

        Mulasztásban  megnyilvánuló  alkotmányellenesség   az   olyan
        helyzet   is,   amikor  alapjog  érvényesítéséhez   szükséges
        jogszabályi  garanciák  hiányoznak  [37/1992.  (VI.  10.)  AB
        határozat,  ABH  1992., 227.,231.]. Mivel az indítványozók  a
        Gyt.  8.  §  (2)  és  (3) bekezdésével,  valamint  9.  §-ával
        összefüggő  indítványukban hiányolják konkrét formában  kellő
        törvényi garanciák meglétét a rendezvény bejelentését  követő
        államigazgatási   és  bírósági  eljárások  tekintetében,   az
        Alkotmánybíróság   álláspontját  a  Gyt.  e  rendelkezéseinek
        vizsgálata kapcsán fogja alább, a IV. 8. pontban kifejteni.

        Az      Alkotmánybíróság      mulasztásban      megnyilvánuló
        alkotmányellenességet nem csak akkor állapít meg, ha az adott
        tárgykörre  vonatkozóan semmilyen szabály  nincsen  [35/1992.
        (VI.  10.) AB határozat, ABH 1992., 204., 205.], hanem  akkor
        is, ha az adott szabályozási koncepción belül az Alkotmányból
        levezethető   tartalmú   jogszabályi   rendelkezés   hiányzik
        [22/1995.  (III.  31.) AB határozat, ABH  1995.,  108.,  113;
        29/1997.  (IV.  29.)  AB  határozat, ABH  1997.,  122.,  129,
        valamint  a  15/1998. (V. 8.) AB határozat, ABH 1998.,  132.,
        138].  A  mulasztásban  megnyilvánuló  alkotmányellenesség  e
        kritériumai a jelen ügyben nincsenek jelen.

        A   mulasztásban  megnyilvánuló  alkotmányellenesség  korábbi
        határozatokban   kidolgozott,   s   a   fentiekben    röviden
        összefoglalt   ismérveit   a  jelen  indítványra   alkalmazva
        állapítja  meg az Alkotmánybíróság, hogy nem megalapozott  az
        indítványozóknak      a      mulasztásban       megnyilvánuló
        alkotmányellenesség megállapítására irányuló  indítványa;  az
        Alkotmány   65.   §   (2)   bekezdésének   korábbi   és    az
        alkotmánymódosítást  követő  szövege  között   a   fentiekben
        kifejtettekre  tekintettel  nem  keletkezett  olyan   lényegi
        különbség,   melynek  folytán  a  törvényhozónak  módosítania
        kellett volna a Gyt. rendelkezéseit.

                                     IV.

        Azt,  hogy  a  Gyt.-nek  az  indítványozók  által  felhívott,
        jogkorlátozást  tartalmazó  rendelkezései  megfelelnek-e   az
        Alkotmány   8.   §   (2)   bekezdésében   foglaltaknak,    az
        Alkotmánybíróság az alábbiakban vizsgálta meg.

        1.   Az   indítványozók   a  Gyt.  1.   §-ával   kapcsolatban
        kifogásolják,  hogy  a  törvény  az  Alkotmány  62.   §   (1)
        bekezdésének szóhasználatától eltérően nem a gyülekezési  jog
        szabad,  hanem  annak  zavartalan gyakorlását  biztosítja.  A
        gyülekezési  jog zavartalan biztosítását ugyanis  kevesebbnek
        tartják e jog szabad gyakorlásához képest, ezért a Gyt. 1. §-
        át  az Alkotmány 62. § (1) bekezdéséhez viszonyítva korlátozó
        jellegűnek ítélik meg.

        Ezzel  kapcsolatos álláspontját az Alkotmánybíróság  a  fenti
        III. 2. pontban részben már kifejtette. Ezt a jelen indítvány
        kapcsán a következőkkel egészíti ki.

        Mind  a  törvény egészének alkotmányellenességét, mind  egyes
        rendelkezéseinek         az         Alkotmánnyal         való
        összeegyeztethetetlenségét állító indítványok abból  indulnak
        ki,  hogy a gyülekezési jog gyakorlásának útjában eleve  csak
        az   állam,   illetőleg   egyes  szervei   állhatnak.   Ennek
        megfelelően  a  Gyt.  által használt  kifejezéseket  annak  a
        feltételezésnek az alapján viszonyítják az Alkotmányhoz, hogy
        a  Gyt.  által az Alkotmánytól eltérően használt  kifejezések
        alapul  szolgálhatnak a hatóságoknak arra, hogy a gyülekezési
        jogot  olyan korlátozásnak is alávessék, amelyet az Alkotmány
        nem tesz lehetővé.

        Az   Alkotmánybíróságnak   az   álláspontja   az,   hogy    a
        gyülekezéshez való alkotmányos alapjog érvényesülése nem csak
        az  állam illetéktelen beavatkozásával, hanem mások,  például
        adott  tüntetést  ellenérzéssel szemlélők, ellentüntetők,  és
        más rendzavarók ellenében is védelemre szorul. Más szóval  az
        államot pozitív kötelezettségek is terhelik a gyülekezési jog
        érvényesülésének biztosítása érdekében. Ezt alátámasztják  az
        Emberi  Jogok  Európai  Bírósága által a  gyülekezési  joggal
        összefüggő  ügyekben hozott döntései is. A  Plattform  “Ärzte
        für  das  Leben” kontra Ausztria ügyben a Bíróság  ítélkezési
        gyakorlatában  arra az azóta is következetesen  érvényesített
        megállapításra jutott, hogy a gyülekezéshez való jog  magában
        foglalja  azt  a  jogot  is,  hogy  az  állam  biztosítsa:  a
        jogszerűen   tartott  gyűlést  vagy  felvonulást   mások   ne
        zavarhassák meg (1988. június 21-i ítélet).

        Az  Alkotmánybíróságnak  azon álláspontja,  hogy  az  államot
        pozitív kötelezettségek is terhelik az alapjogok biztosítását
        illetően,  már  ítélkezési  gyakorlatának  korai  szakaszában
        kialakult. A 64/1991. (XII. 17.) AB határozatában például  az
        Alkotmánybíróság megállapította, hogy az állam kötelessége az
        alapvető  jogok tiszteletben tartásában “nem merül ki  abban,
        hogy tartózkodnia kell megsértésüktől, hanem magában foglalja
        azt is, hogy gondoskodnia kell az érvényesülésükhöz szükséges
        feltételekről” (ABH 1991., 297, 302.).

        Ebből az is következik, hogy a hatóságnak szükség esetén akár
        erő  alkalmazásával is biztosítania kell a jogszerűen tartott
        gyűlések  lebonyolítását, illetőleg  meg  kell  akadályoznia,
        hogy  azt mások megzavarják. Ennek az állami kötelezettségnek
        ad  törvényi  kifejezést  többek között  a  Gyt.  11.  §  (2)
        bekezdése,  illetőleg a Btk. 228/A. és 271/A.  §-ai.  De  ezt
        fejezi  ki a Gyt. 1. §-a is, amikor azt nyilvánítja ki,  hogy
        az  állam biztosítja a békés gyülekezés jogának zavartalan  —
        más  szavakkal  kifejezve:  mások által  nem  megzavarható  —
        gyakorlását.  A  zavartalan  szó  tehát  mást  ragad  meg   a
        gyülekezési  jog elemei közül, mint amit az Alkotmány  62.  §
        (1)  bekezdésében  a szabad határozószó  fejez  ki.  Ezért  a
        zavartalan  szó használata a Gyt. 1. §-ában nincs ellentétben
        az  Alkotmánnyal. Ez okból az Alkotmánybíróság az  indítványt
        elutasította.

        2.  Kifogásolják  az indítványozók, hogy  a  Gyt.  2.  §  (1)
        bekezdése   a  gyülekezés  különféle  formáit  indokolatlanul
        összevonja és a törvény további részeiben egységesen  kezeli,
        holott nyilván nem alkalmazhatók egységes szabályok például a
        közúti közlekedésre szánt területen, illetőleg az azon  kívül
        tartott gyűlésekre. Azt állítják, hogy a “békés összejövetel”
        megfogalmazás besorolása a Gyt. hatálya alá tartozó  gyűlések
        közé   tág   lehetőséget  ad  a  hatóságnak,   hogy   bármely
        csoportosulást  rendezvényként kezeljen. Ezzel összefüggésben
        a     törvény     kellő     világosságát,    rendelkezéseinek
        egyértelműségét hiányolják, ennek folytán véleményük  szerint
        a Gyt. 2. § (1) bekezdése nincs összhangban az Alkotmány 2. §
        (1) bekezdésével.

        Az  Alkotmánybíróság álláspontja az, hogy  az  indítványokban
        felsorolt  érvek  nem  támasztják  alá  a  Gyt.  2.   §   (1)
        bekezdésének alkotmányellenességét.

        Először is a gyülekezés azon formáinak meghatározása,  melyek
        a   törvény  hatálya  alá  tartoznak,  mellőzhetetlen   annak
        világossá   tétele   érdekében,  hogy   a   törvényt   milyen
        helyzetekre kell alkalmazni.

        Másodszor,   az   indítványozóknak  a  “békés   összejövetel”
        kifejezéssel   kapcsolatos   kifogása   részben   a   törvény
        szövegének általuk helyesnek tartott értelmezésén  alapul.  A
        “békés” jelző ugyanis nem csak az utána következő első szóra,
        az  “összejövetelre” vonatkozik, hanem az ezt követő  további
        kettőre:  a “felvonulás” és a “tüntetés” szavakra is.  Annak,
        hogy a Gyt. a rendezvények valamennyi formájánál kiemeli azt,
        hogy   ahhoz,  hogy  e  törvény  alkalmazható  legyen  rájuk,
        békéseknek  kell lenniük, az adja meg a fontosságát,  hogy  a
        nem békés rendezvények nyilvánvalóan nem állnak az Alkotmány,
        illetőleg  a  Gyt.  védelme alatt; ez  a  logika  szolgál  az
        alapjául  annak,  hogy  ha  egy eredetileg  békés  rendezvény
        elveszti  ezt  a  jellegét, annak a  rendezvény  feloszlatása
        lehet az eredménye.

        Az   indítványozók  másik  kifogása  a  “békés  összejövetel”
        kifejezéssel  kapcsolatban  az, hogy  ennek  eredményeként  a
        hatóság  bármely csoportosulást rendezvényként  kezelhet.  Az
        Alkotmánybíróság  ebben az összefüggésben ismételten  rámutat
        arra,  hogy  a  Gyt. a hatóságnak csak közterületen  tartandó
        rendezvénnyel  kapcsolatban ad feladatot, illetőleg  biztosít
        jogot  a  rendezvény megtartásának tilalmazására. Ha tehát  a
        békés  összejövetelt nem közterületen tartják, a törvény  nem
        ad  a hatóságnak lehetőséget semmiféle intézkedésre, ideértve
        a gyülekezési jog bármilyen akadályozását is.

        Az indítványozók szerint a Gyt. azáltal, hogy hatálya a békés
        összejövetelekre  is  kiterjed,  lehetővé  teszi  a   hatóság
        számára,   hogy  visszaélésszerűen  gyakorolja  a  gyűlésekre
        vonatkozó  jogosítványait, mert betilthat, vagy  feloszlathat
        akár  néhány  személy  spontán  utcai  összejövetele  folytán
        kialakuló csoportosulásokat is.

        Ez  a  feltételezés  a  politikai rendszerváltozást  megelőző
        korszakra   is   tekintettel  bizonyos   fokig   érthető   és
        magyarázható.  Az Alkotmánybíróságnak azonban az  álláspontja
        az,    hogy    ha    a    rendőrség   indokolatlanul,    vagy
        visszaélésszerűen tiltana meg, illetőleg oszlatna fel gyűlést
        vagy csoportosulást, a Gyt. 9. § (1) bekezdése, illetőleg 14.
        §  (1)  bekezdése  biztosítja a hibás  rendőrségi  intézkedés
        megfelelő orvoslásának lehetőségét.

        3.  Az  indítványozók  szerint a  Gyt.  2.  §  (3)  bekezdése
        aránytalanul  korlátozza a gyülekezési  jogot  azáltal,  hogy
        általánosságban és nem nevesítve tilalmazza a jog gyakorlását
        mások jogainak sérelme esetén. Álláspontjuk szerint ugyanis a
        gyülekezési jog gyakorlása minden esetben szükségképpen sérti
        mások   jogait,  e  jogok  csekélyebb  sérelme  azonban   nem
        szolgálhat   alapul  a  gyülekezés  alkotmányos   alapjogának
        korlátozására.

        Ennek  az  indítványnak az a kiinduló pontja, hogy a hatósági
        önkény,  vagy  legalábbis a hatósági  diszkrecionális  jogkör
        jogszerűtlen,  illetőleg  téves  alkalmazásának   megelőzése,
        kizárása érdekében azt a törvényalkotási módszert részesítené
        előnyben,  mely  a  gyülekezési jog mások jogainak  érdekében
        történő korlátozásának eseteit teljes körűen sorolná fel.

        Az  Alkotmánybíróság  az  ilyen törvényalkotási  módszerekből
        adódó  veszélyekre a fenti 2. pontban már utalt. Emellett  az
        Alkotmánybíróság megállapítja: számos olyan rendelkezés van a
        magyar  jogrendszerben,  melyeket a  hatóságoknak  figyelembe
        kell   venniük,   amikor   arról   döntenek,   hogy   konkrét
        helyzetekben   a  gyülekezési  jog  mások  jogainak   védelme
        érdekében  korlátozható-e.  Ilyen rendelkezés  elsősorban  az
        Alkotmány  8. § (2) bekezdése és az Alkotmánybíróságnak  ezen
        alapvető  alkotmányos  rendelkezés tartalmát  kifejtő  számos
        határozata,    mindenekelőtt   az    alkotmányos    alapjogok
        korlátozásánál   kötelezően  figyelembe   veendő   szempontok
        körében a szükségesség és az arányosság követelménye. A  Gyt.
        9. és 14. §-aival kapcsolatban hozott bírósági határozatok is
        megfelelő  iránymutatásul szolgálhatnak azt  illetően,  mikor
        képezheti  egy gyűlés megtartásának megtiltása alapját  mások
        jogainak  a  védelme  és  mikor  nem.  Ha  pedig  az  ezekből
        leszűrhető  elvek  ellenére a rendőrség mégis  indokolatlanul
        elsőbbséget  adna  mások jogainak a gyülekezési  joggal  élni
        kívánókkal  szemben,  a  Gyt. által  bevezetett  jogorvoslati
        lehetőségek segítségével e sérelmeket orvosolni lehet.

        E   meggondolásokra   tekintettel  az  Alkotmánybíróság   nem
        tartotta   megalapozottnak  ezt  az  indítványt,  ezért   azt
        elutasította.

        4.   Az   indítvány  szerint  a  Gyt.  5.  §-a  a  rendezvény
        szervezőinek    alanyi   körét   nemzetközi    szerződésekkel
        ellentétesen szűkíti le a magyar állampolgárságú, illetőleg a
        Magyarországon  tartózkodási  vagy  letelepedési  engedéllyel
        rendelkező    nem    magyar    állampolgárságú    természetes
        személyekre.  Szerintük ez a rendelkezés nyomós indok  nélkül
        fosztja   meg   a  társadalmi  szervezeteket,  egyesületeket,
        szakszervezeteket a természetes személyek  által  esetleg  el
        nem  viselhető  költségekkel  járó  szervezés  lehetőségétől,
        valamint  a nemzetközi környezetvédelmi szervezeteket  attól,
        hogy  demonstrációkat  tartsanak. A jogi  személyek  kizárása
        abból  a lehetőségből, hogy rendezvény szervezését vállalják,
        nézetük   szerint  hátrányos  a  gyülekezési  jog  gyakorlása
        folytán  kárt szenvedetteknek is, mert szervezetek a  nagyobb
        anyagi  lehetőségeik folytán inkább képesek  helyt  állni  az
        okozott károkért, mint természetes személyek.

        Az  indítvány  tehát  két  részből áll.  Az  első  nemzetközi
        szerződéssel ellentétesnek, s ennek folytán az Alkotmány 7. §
        (1)    bekezdésébe   ütközőnek   tartja    a    nem    magyar
        állampolgárokkal,  illetőleg  a Magyarországon  letelepedési,
        vagy  tartózkodási  engedéllyel nem rendelkező  külföldiekkel
        szembeni   azon   tilalmat,  hogy  nem  lehetnek   rendezvény
        szervezői.  Az indítvány második része pedig azt kifogásolja,
        hogy   csak   természetes   személyek   lehetnek   rendezvény
        szervezői,  ami  az  Alkotmány 8. §  (2)  bekezdésébe  ütköző
        korlátozás.

        a)   Az   Alkotmánybíróság  rámutat  arra,  hogy   nemzetközi
        egyezmények   nem   tartalmaznak   olyan   előírást   —    az
        indítványozók  nem  is  jelölnek  meg  ilyet  —   mellyel   a
        külföldiekre  vonatkozó korlátozás ellentétes volna.  Sőt  az
        Egyezmény  16.  Cikke kifejezetten lehetővé teszi  külföldiek
        gyülekezési  jogának  a  korlátozását,  amennyiben  a  gyűlés
        politikai jellegű.

        E téves kiindulóponttól függetlenül azonban kétségtelen, hogy
        a sérelmezett rendelkezés bizonyos jogkorlátozást eredményez.

        Annak vizsgálatánál, hogy ez a korlátozás alkotmányellenes-e,
        a  kiindulópont  az, hogy az Alkotmány 62.  §  (1)  bekezdése
        által  biztosított  jog a gyülekezés szabadságához  mindenkit
        megillet,  akár  magyar  állampolgár,  akár  külföldi.  Ennek
        megfelelően  a  rendezvény  szervezőjére  vonatkozó   előírás
        kivételével  sem  a  Gyt. 5. §-a, sem más  rendelkezései  nem
        korlátozzák a külföldiek gyülekezési jogának a gyakorlását.

        A  rendezvény szervezőjére vonatkozó, az indítványozók  által
        kifogásolt  korlátozás  alkotmányossági  szempontból  történő
        értékelésénél  figyelembe kell venni, hogy a  törvény  milyen
        kötelezettségeket  ró  a  szervezőre,  s   ezek   teljesítése
        érdekében  milyen  jogokkal  ruházza  fel,  illetőleg  milyen
        kötelezettségekkel terheli.

        A  Gyt.  6.  §-a szerint a rendezvény bejelentése a  szervező
        feladata  és  kötelezettsége.  A  rendőrségnek  a  rendezvény
        megtartását megtiltó határozata ellen a szervező nyújthat  be
        keresetet  a  bírósághoz (Gyt. 7. §).  Ugyancsak  a  szervező
        feladata  a  rendezvény  új időpontjának  bejelentése,  ha  a
        bíróság   a   rendőrség  tiltó  határozatát   az   eredetileg
        bejelentett időpont után helyezi hatályon kívül  [Gyt.  9.  §
        (3)  bekezdés]. A szervező gondoskodik a rendezvény rendjének
        biztosításáról,  és szükség esetén ő kéri ehhez  a  rendőrség
        közreműködését (Gyt. 11. §). Ugyancsak az ő kötelezettsége  a
        rendezvény  feloszlatása,  ha  a  résztvevők  magatartása   a
        rendezvény  törvényességét  veszélyezteti  [Gyt.  12.  §  (1)
        bekezdés]. A kár okozójával egyetemlegesen a szervező felelős
        a  rendezvény  résztvevője által harmadik személynek  okozott
        kárért [Gyt. 13. § (1) bekezdés]. Végül a szervező joga, hogy
        a   rendezvény  feloszlatása  esetén  kérje  a  bíróságtól  a
        feloszlatás  jogellenességének a megállapítását [Gyt.  13.  §
        (1) bekezdés].

        A  közösség  egészének:  a  rendezvényen  részt  vevőknek  és
        mindenki  másnak,  akit  a rendezvény  megtartása  akár  csak
        közvetett  módon is érint — például a rendezvény  színhelyén,
        vagy  ahhoz  közel élő, dolgozó, vagy közlekedő  személyek  —
        érdeke, hogy a gyűléseket rendezett keretekben szervezzék meg
        és bonyolítsák le. Ez az Alkotmánybíróság álláspontja szerint
        indokolttá  teszi,  hogy  a  rendezvény  szervezője  csak   a
        magyarországi viszonyokban járatos, azokban eligazodni  képes
        olyan  személy  legyen, aki a rendezvény  előkészítésével  és
        lebonyolításával kapcsolatban a Gyt. által a szervező részére
        biztosított jogoknak, illetőleg a reá rótt kötelezettségeknek
        —   például  a  károkozásért  fennálló  felelősségének  —  az
        országban való fizikai jelenléte folytán is eleget tud tenni.
        Erre  tekintettel  az alkotmányos alapjogok  korlátozását  az
        indítványban  felvetett  konkrét kérdés  összefüggésében  nem
        lehet sem szükségtelennek, sem aránytalannak tekinteni.

        b)  Ami  az  indítványnak  azt a  vonatkozását  illeti,  mely
        szerint  a  Gyt.-nek  az a rendelkezése,  hogy  a  rendezvény
        szervezője  csak természetes személy lehet, alkotmányellenes,
        az  Alkotmánybíróság mindenekelőtt azt jegyzi meg,  hogy  bár
        ilyen kifejezett rendelkezés a Gyt. 5. §-ában nincsen, sőt  a
        7.  § d) pontjában a rendezvényt szervező szerv kifejezés  is
        előfordul  (ami felületes értelmezés szerint arra  engedhetne
        következtetni, hogy a törvényhozó nem kívánta eleve kizárni a
        jogi  személyeket  a rendezvény szervezői közül),  e  szakasz
        szóhasználatából  nyilvánvaló, hogy a  rendezvény  szervezője
        csak természetes személy lehet.

        Az   Alkotmánybíróság  rámutat  arra,   a   gyülekezési   jog
        irtelemszerűen  az  egyént megillető  emberi  jog.  Ezen  nem
        változtat  az  sem,  hogy  e jog gyakorlása  fogalmilag  csak
        csoportosan   történhet;  a  gyülekezési  jog   gyakorlásának
        eredményeképpen   kialakult   sokaság   minden    résztvevője
        egyénileg  döntheti el, hogy részt vesz-e adott  rendezvényen
        vagy   nem.  A  gyülekezési  jog  egyéni  jellege  ugyanakkor
        természetesen nem akadályozza az indítványozók által említett
        szervezeteket     abban,     hogy    gyűlések     megtartását
        kezdeményezzék. A Gyt. ugyanis pusztán azt írja elő, hogy  ha
        —  akár  magyarországi, akár külföldi —  jogi  személy  kíván
        valamely  rendezvényt  tartani  Magyarországon,  akkor  olyan
        személyt kell szervezőként felkérnie, aki megfelel a Gyt.  5.
        §  által  megszabott követelményeknek. Ennek  folytán  ezt  a
        korlátozást  nem lehet sem szükségtelennek, sem aránytalannak
        tekinteni.

        Ezért  az  Alkotmánybíróság a Gyt. 5. §-ának megsemmisítésére
        irányuló indítványt elutasította.

        5. Az indítványozók szerint a Gyt. 6. §-a indokolatlanul írja
        elő  általánosságban,  valamennyi  rendezvényre  az  előzetes
        bejelentési   kötelezettséget,   mert   a   gyülekezési   jog
        gyakorlása  igen eltérő formákban, létszámmal és  jellegükben
        különböző  közterületeken valósulhat meg, melyek a  közrendre
        és  a  közbiztonságra is eltérő mértékben, esetleg egyáltalán
        nem  jelentenek veszélyt. Álláspontjuk szerint e  rendelkezés
        kizárja  a  gyülekezési jog gyakorlásának spontán lehetőségét
        is.

        Az  Alkotmánybíróság ezzel összefüggésben ismét  kiemeli:  az
        előzetes   bejelentés  kötelezettsége  csak  a   közterületen
        tartandó rendezvény esetében áll fenn, nem pedig — ahogyan az
        indítványban    szerepel   —   általánosságban,    valamennyi
        rendezvényre nézve.

        Ennek    a   ténynek   Gyt.   gyülekezési   jogot   korlátozó
        rendelkezései szükségességének és arányosságának a megítélése
        szempontjából van jelentősége.

        Az  Alkotmánybíróság fentebb (III. rész) már  állást  foglalt
        abban,  hogy  a törvényhozónak alkotmányos lehetősége  van  a
        gyülekezési jog korlátozására és ezzel összefüggésben utalt a
        korlátozás   alkotmányos  feltételeit  összefoglaló   korábbi
        határozataira. E hivatkozásokat itt nem ismétli meg, azokat a
        jelen indítvány elbírálásánál is irányadónak tekinti.

        Ami  a  gyülekezési jog korlátozásának szükségességét illeti,
        célszerű  külön vizsgálni az abban megmutatkozó  korlátozást,
        hogy  közterületen,  éspedig mindenfajta  közterületen  sorra
        kerülő  rendezvény megtartását előzetesen be kell  jelenteni,
        valamint  az abban megmutatkozó korlátozást, hogy  a  hatóság
        bizonyos esetekben megtilthatja a rendezvény megtartását.

        Annak  szükségességét,  hogy  a bejelentési  kötelezettség  a
        közterületen tervezett rendezvény tekintetében áll  fenn,  az
        Alkotmánybíróság  álláspontja szerint az  indokolja,  hogy  a
        közterület  a  Gyt. 15. § a) pontjának szabatos meghatározása
        szerint a mindenki számára szabadon hozzáférhető terület, út,
        utca,  tér. A mindenki számára való hozzáférhetőség  itt  azt
        jelenti,  hogy  a  közterület használatára egyaránt  képesnek
        kell  lenniük  a rendezvény résztvevőinek, valamint  mindenki
        másnak,  aki nem vesz azon részt. A közterület használatának,
        igénybe    vételének   lehetősége   ugyanis   a   gyülekezési
        szabadságon kívül egy másik alapjog: az Alkotmány 58. § által
        biztosított szabad mozgáshoz való jog érvényesülésének  is  a
        feltétele. Az Alkotmánybíróság egy korábbi határozatában  már
        kifejtette,   hogy   a   szabad   mozgáshoz   való   jog    a
        helyváltoztatáshoz való jog szabadságát is jelenti  [60/1993.
        (XI.  29.)  AB  határozat, ABH 1993., 507., 510.].  A  szabad
        mozgáshoz  való  jog  érvényesülésének leggyakoribb  színtere
        pedig  a  közút,  a  közterület. Mivel az Alkotmánybíróságnak
        következetes az ítélkezési gyakorlata azt illetően,  hogy  az
        államnak  az alapvető jog tiszteletben tartására és védelmére
        vonatkozó   kötelezettsége   nem   merül   ki   abban,   hogy
        tartózkodnia kell megsértésüktől, hanem magában foglalja  azt
        is,  hogy  biztosítania  kell az érvényesülésükhöz  szükséges
        feltételeket  is  [például  a  fenti  IV.  1.   pontban   már
        hivatkozott  64/1991.  (XII. 17.) AB  határozat,  ABH  1991.,
        297., 302.], két alapjog: a gyülekezés és a mozgás szabadsága
        esetleges    konfliktusának   megelőzésére    a    hatóságnak
        szükségképpen   rendelkeznie   kell   azzal   a   jogszabályi
        felhatalmazással,    hogy    biztosítsa    mindkét    alapjog
        érvényesülését,  illetőleg, ha ez lehetetlen,  azt,  hogy  az
        egyik  csak  a  legszükségesebb mértékben szoruljon  háttérbe
        időlegesen  a  másik  javára. Ez indokolja,  hogy  a  hatóság
        időben    tudomást   szerezzen   a   közterületen    tartandó
        rendezvényről,   és   erre  szolgál  a  rendezvény   előzetes
        bejelentésének az előírása.

        Ugyanez a meggondolás vezet arra a következtetésre is,  ha  a
        hatóság  megítélése  szerint  a  közterületen  sorra   kerülő
        rendezvény   megtartásából  aránytalan  sérelem   hárulna   a
        közlekedés   rendjére,   ezáltal   általában   mások   szabad
        mozgásának lehetőségére is, s ezt még rendőrségi segítséggel,
        például  rendfenntartó  erő  rendelkezésre  bocsátásával  sem
        képes   ellensúlyozni,  akkor  nem  tekinthető  a  gyülekezés
        szabadságához  való  alapjog  szükségtelen  korlátozásának  a
        rendezvény megtiltása.

        A      korlátozás     szükségessége     megítélésénél      az
        Alkotmánybíróságnak arra is figyelemmel kellett lennie,  hogy
        megvalósíthatatlan   volna  a  törvénnyel   szemben   azt   a
        követelményt  felállítani,  hogy a bejelentési  kötelezettség
        előírása   szempontjából  tegyen  különbséget   a   különféle
        közterületek  között. Azt, hogy a Gyt.  15.  §  a)  pontjában
        szereplő   közterület-fogalom  széles  skáláján  elhelyezkedő
        lehetséges  színterek közül az adott rendezvényt  a  közönség
        vagy  a  közlekedési eszközök által jelentős mértékben,  vagy
        kevésbé igénybe vevő helyszínen kívánják megtartani, s  ennek
        függvényében a rendezvény még elviselhető mértékben zavarja-e
        például a közforgalmú közlekedést vagy nem, a hatóság csak  a
        konkrét  rendezvény és a konkrét helyszín  ismeretében  tudja
        mérlegelni.  Ezért sem tekinthető szükségtelen korlátozásnak,
        hogy  a  Gyt. mindenfajta közterületen szervezett  rendezvény
        bejelentését kötelezővé teszi.

        Ami  a  korlátozás  és  az azzal elérni  kívánt  cél  közötti
        arányosság  követelményét  illeti,  ennek  mérlegelésénél  az
        Alkotmánybíróság azt vizsgálta, hogy nem áll-e  rendelkezésre
        a  rendezvény  megtartásának megtiltásánál enyhébb  eszköz  a
        hatóság rendelkezésére az elérni kívánt cél valóra váltásához
        —   a   népképviseleti   szerv  és  a   bíróság   működésének
        biztosításához,  illetőleg  a közlekedés  normális  menetének
        fenntartásához.  Úgy ítélte meg, hogy mivel  nem  zárható  ki
        eleve:   egy   rendezvény   a   résztvevők   várható   száma,
        meghirdetésének  okai  vagy indokai  folytán  olyan  súlyosan
        veszélyeztetné   a  népképviseleti  szerv  vagy   a   bíróság
        működését, illetőleg a közúton folyó közlekedést, hogy  ennek
        csak  a rendezvény megtiltásával lehet elejét venni, az ilyen
        zavarok  megelőzésének lehetővé tétele a  törvény  által  nem
        tekinthető a gyülekezési jog aránytalan korlátozásának.

        Mivel   az  indítványban  sérelmezett  korlátozás  a  fentiek
        szerint   sem   szükségtelennek,   sem   aránytalannak    nem
        tekinthető,  nem  valósult  meg  alkotmánysértés,  ezért   az
        Alkotmánybíróság az indítványt elutasította.

        6. Az indítványozók szerint az Gyt. 7. §-ának b) és d) pontja
        sérti   a  személyiségi  jogokat,  mert  lehetőséget   ad   a
        hatóságnak,   hogy  az  állampolgárok  politikai   nézeteiről
        dokumentált adatokhoz jussanak és azt felhasználják.

        A  kifogásolt  rendelkezésekkel  összefüggésben,  melyek  azt
        írják   elő,   hogy  a  gyűléssel  kapcsolatos  bejelentésnek
        tartalmaznia   kell  a  rendezvény  célját  és   napirendjét,
        valamint a szervező nevét és címét, az indítványozók  részben
        személyes   adataik   védelméhez  biztosított   joguknak   az
        Alkotmány  59.  §  (1)  bekezdésével  ellentétes,  részben  a
        gyülekezéshez   való  joguknak  az  Alkotmány   62.   §   (1)
        bekezdésével összeegyeztethetetlen korlátozását kifogásolják.

        Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a személyes adatoknak
        az  Alkotmány  59. § (1) bekezdésében biztosított  védelméből
        nem  következik,  hogy  jogszabály nem  írhat  elő  személyes
        adatok közlésére vonatkozó kötelezettséget, mint ahogyan  azt
        a sérelmezett rendelkezések is teszik. Az ilyen kötelezettség
        alkotmányszerűségének  azonban  az  a  feltétele,  hogy   azt
        törvény   írja  elő,  ne  korlátozza  alapvető  jog  lényeges
        tartalmát,  továbbá,  hogy  az  a  kötelezettség  előírásával
        megvalósítandó cél eléréséhez feltétlenül szükséges legyen.

        A  rendezvény  céljának, napirendjének,  továbbá  a  szervező
        nevének  és címének a bejelentését törvény, a Gyt. 7.  §-ának
        b)  és d) pontja írja elő. Ez megfelel az adatvédelmi törvény
        3.  §  b) pontjában megfogalmazott kívánalomnak, és kielégíti
        az   5.  §  (1)  bekezdésének  azon  követelményét  is,  hogy
        személyes  adatot kezelni csak meghatározott célból  —  jelen
        esetben  a  békés  gyülekezéshez való jog  rendezett  keretek
        közötti  gyakorlásának  biztosítása  céljából  —  lehet.   Az
        érintettek személyes adatainak megfelelő kezelését biztosítja
        a  rendőrségi törvény 76. § (4) bekezdése, mely előírja, hogy
        a   rendőrségnek   a   bűnüldözési  és   az   államigazgatási
        feladataihoz   kapcsolódó   adatokat   elkülönítetten    kell
        kezelnie, továbbá a rendőrségi törvény 90. § (1) bekezdésének
        h)  pontja, mely kimondja, hogy a gyülekezési jog hatálya alá
        tartozó  rendezvények  törvényben  meghatározott  bejelentési
        adatait  2  évig  szabad kezelni. Végül  e  körben  meg  kell
        említeni  az  adatvédelmi törvény 17. §-át, mely  szerint  az
        érintett — jogainak megsértése esetén — bírósághoz fordulhat.

        Az  Alkotmánybíróság  szerint a szervező személyes  adatainak
        bejelentése nem korlátozza személyes adatai védelméhez fűződő
        alapjogának  lényeges tartalmát, minthogy a személyes  adatok
        védelméből nem következik, hogy az érintettek soha, semmilyen
        körülmények  között ne lennének kötelezhetők nevük  és  címük
        közlésére.

        Azt  illetően,  hogy szükségesnek tekinthető-e  a  rendezvény
        céljának,  napirendjének,  valamint  a  szervező  nevének  és
        címének  bejelentési  kötelezettsége, az  Alkotmánybíróság  a
        következőket emeli ki.

        A  rendezvény céljának és napirendjének bejelentése szükséges
        információ  a  hatóság részére részben annak  mérlegeléséhez,
        hogy  a  tervezett  gyűlés megtartását nem kell-e  megtiltani
        arra  tekintettel, hogy az a népképviseleti  szervek  vagy  a
        bíróságok  működését  súlyosan  veszélyeztetné,  illetőleg  a
        közlekedés rendjének aránytalan sérelmével járna [Gyt.  8.  §
        (1)  bekezdés], részben annak megítéléséhez,  hogy  a  gyűlés
        során   számítani  lehet-e  a  Gyt.  2.  §  (3)  bekezdésével
        ellentétes fejleményekre, aminek következtében a rendőrségnek
        fel  kell készülnie a rend megfelelő biztosítására, illetőleg
        végső  esetben  a  rendezvénynek a Gyt. 14. §  (1)  bekezdése
        alapján történő feloszlatására.

        A  szervező nevének és címének bejelentése pedig a  szervezőt
        terhelő    kötelezettségek    érvényesíthetősége    érdekében
        szükséges.  A  szervezővel szemben a  rendezvény  résztvevője
        által  okozott  kárért  a Gyt. 13. §  (1)  bekezdése  alapján
        fennálló igény például csak nehezen volna érvényesíthető,  ha
        a szervező neve és címe ismeretlen maradna.

        Az  indítvánnyal sérelmezett rendelkezésekkel kapcsolatban az
        Alkotmánybíróság ezért megállapítja, hogy azok  összességében
        ésszerű  és  szükséges  intézkedéseket  tartalmaznak  és  nem
        sértik sem az Alkotmány 59. § (1) bekezdésében, sem a  61.  §
        (1)  bekezdésében biztosított alkotmányos alapjogokat,  ezért
        az indítványt elutasítja.

        7.  A  Gyt. 8. § (1) bekezdése az indítványozók szerint azért
        alkotmányellenes,   mert   különbségtétel    nélkül    minden
        rendezvény  betiltását lehetővé teszi a közlekedés  rendjének
        aránytalan sérelmére hivatkozva.

        Az   Alkotmánybíróság  már  a  IV.  3.  pontban   megvizsgált
        indítvány   kapcsán  rámutatott  arra,  hogy  a  jogszabályok
        világossága,  áttekinthetősége  érdekében  célszerű,   ha   a
        törvényhozó  kerüli  azoknak  a  helyzeteknek  a   teljeskörű
        felsorolását,   melyekre  a  jogszabály  adott  rendelkezését
        alkalmazni   kell;  az  életviszonyok  folytonos   alakulása,
        változásai  következtében  e helyzetek  kimerítő  felsorolása
        reménytelen  vállalkozás  volna.  Ha  pedig  újból  és  újból
        kiderülne, hogy a törvény hatályát ki kell terjeszteni  olyan
        helyzetekre   is,  melyekre  a  törvényhozó  eredetileg   nem
        gondolt,    vagy   nem   gondolhatott,   ez    a    sorozatos
        törvénymódosítások kényszere folytán az Alkotmány  2.  §  (1)
        bekezdésében   deklarált  jogállamiság   egyik   elemére,   a
        jogbiztonságra     nézve    jelentene     veszélyt.     Ezért
        alkotmányossági szempontból önmagában nem eshet kifogás  alá,
        ha  a  törvényhozó olyan általános fogalmakat alkalmaz,  mint
        amilyen  a  Gyt. 8. § (1) bekezdésében a közlekedés rendjének
        aránytalan   sérelme,   és  a  jogalkalmazóra   bízza   annak
        megítélését,  mikor  aránytalan ez a  sérelem.  Az  esetleges
        jogalkalmazói    önkénynek    pedig    hatékony     garanciák
        beiktatásával    lehet   elejét   venni,    s    ezeket    az
        Alkotmánybíróság álláspontja szerint a Gyt. tartalmazza.

        Jelen  esetben  az olyan általános fogalom használatát,  mint
        amilyen  a  közlekedés  rendjének sérelme,  a  szabad  mozgás
        alkotmányos  alapjoga  és  a  gyülekezés  szabadsága  közötti
        összefüggés  is  indokolja. Amint arra az Alkotmánybíróság  a
        IV. 5. pontban már utalt, a gyülekezés szabadságához való jog
        érvényesülése során gondosan kell ügyelni arra, hogy — bár  a
        közterületen   tartott   gyűlések  kisebb-nagyobb   mértékben
        elkerülhetetlenül gátolják a rendezvényen részt nem  vevőknek
        a  szabad mozgáshoz, így a közlekedéséhez való jogát — e  két
        alapjoggal kapcsolatban a hatóságnak is arra kell törekednie,
        hogy  az egyik jog gyakorlása a másik jog érvényesülését csak
        az elkerülhetetlenül szükséges mértékben nehezítse meg. Annak
        megítélését  illetően  azonban, hogy  milyen  kölcsönhatással
        van,   illetőleg  volna  egymásra  a  két  alapjog   egyidejű
        gyakorlása, általánosságban és elvontan, tehát a törvényhozás
        szintjén   nem,   csak  a  gyűlés  helyszínének,   méretének,
        időpontjának ismeretében lehet állást foglalni.

        Az  Alkotmánybíróság álláspontja ezért  az,  hogy  azoknak  a
        rendezvényeknek  a  törvény általi  meghatározása,  melyek  a
        közlekedés  rendjét  még nem zavarnák meg aránytalanul,  vagy
        pedig  már aránytalanul zavarnák, lehetetlen. Az Emberi Jogok
        Európai  Bizottsága által vizsgált egyik ügy  is  megfelelően
        illusztrálja, hogy egy rendezvénynek a közlekedésre gyakorolt
        hatásait  nem lehet elvontan mérlegelni. A Bizottság  döntése
        szerint  a londoni rendőrség nem korlátozta indokolatlanul  a
        panaszosok  gyülekezési jogát, amikor, bár az adott  tüntetés
        tervezett, és a rendőrségnek megfelelően bejelentett útvonala
        önmagában   nem   okozott   volna  aránytalannak   tekinthető
        akadályokat a közlekedésben, mivel az ugyanebben az időben az
        ellentüntetők által a közelben tervezett felvonulás folytán a
        rendőrség  már  nem  lett volna képes a közlekedés  minimális
        rendjének   a  biztosítására  sem,  azért  a  felvonulást   a
        tervezett  időben és helyen a közlekedés rendjének aránytalan
        sérelme  elkerülése érdekében megtiltotta [Christians against
        Racism and Fascism v. United Kingdom, D & R 21 (1981)].

        Az   indítvány   tehát  nem  megalapozott,   ezért   azt   az
        Alkotmánybíróság elutasította.

        8.  Az indítványozók szerint a Gyt. 8. § (1)-(3) bekezdése és
        9.  §-a  —  a  fenti IV. 7. pontban megvizsgált  indítványban
        jelzett  okon túl — azért alkotmányellenes, mert  egyrészt  a
        közlekedés  aránytalan  sérelme  megállapításához   a   rövid
        eljárási   határidő  folytán  nincs  mód  pártatlan  szakértő
        igénybe vételére, így a hatóság önkényes értelmezésétől  függ
        annak megállapítása, aránytalan volna-e a közlekedés sérelme,
        másrészt e rendelkezések nem tartalmaznak kellő garanciákat a
        gyülekezési   jog   alkotmányos   gyakorlási   lehetőségeinek
        biztosítására,   harmadsorban  a   rendezvény   szervezőjének
        gyakorlatilag  nincs  jogi  lehetősége  arra,  hogy  a  tiltó
        határozat meghozatala előtt álláspontját kifejtse és a tiltás
        alapjául  szolgáló  szakvéleménnyel szemben ellenbizonyítékot
        terjesszen elő; a bírósági eljárásban a bíró döntésétől függ,
        személyesen  meghallgatja-e a jogorvoslattal  élő  szervezőt,
        vagy  nem, ezért az ellenbizonyítás lehetősége nem  adott:  a
        szervező   nem  ismerheti  részleteiben  a  tiltó   határozat
        alapjául felhozott tényeket, esetleges szakvéleményeket,  így
        azok cáfolatára csak szubjektív bírói döntés függvényében van
        módja,  végül  pedig  az  Alkotmány 57.  §  (5)  bekezdésével
        ellentétesnek tartja, hogy a Gyt. a bíróság határozata elleni
        jogorvoslatot kizárja.

        Ez  az indítvány általánosságban azt kérdőjelezi meg, hogy  a
        jogosultakat megfelelő garanciák védik-e abban az esetben, ha
        a  hatóság  önkényesen és helytelenül mérlegeli  a  tervezett
        rendezvényből   a  közlekedés  rendjére  származó   hátrányos
        következményeket.

        Ami  azt a kifogást illeti, hogy a rövid eljárási határidőkre
        tekintettel nincsen mód pártatlan szakértő igénybe vétele, az
        Alkotmánybíróság  először is rámutat  arra,  hogy  a  törvény
        által   a  rendezvény  megtiltásával  összefüggő  határozatok
        meghozatalára,     illetőleg    bírósági    felülvizsgálatára
        megszabott rövid határidők mindenekelőtt a gyülekezési joggal
        élni  kívánók  érdekeit szolgálják, mert csak rövid  határidő
        előírásával  kerülhető el a gyülekezési jogban  a  késedelmes
        hatósági határozattal okozott sérelem, másodszor, a pártatlan
        szakértő  igénybe vételére, mint az alábbiakból kitűnik,  mód
        van.

        Ami  azt  a  kifogást illeti, hogy a rendőrség és  a  bíróság
        előtti   eljárás  a  rendezvény  szervezőjének  a  hátrányára
        egyoldalú  lehet, az Alkotmánybíróság rámutat  arra,  hogy  a
        szervezőnek  módja van a rendőrség határozatának meghozatalát
        megelőzően  a  rendezvénynek a közlekedésre  való  kihatására
        vonatkozó  álláspontját  — éppen a Gyt.  7.  §  alapján  tett
        írásbeli  bejelentésében — kifejteni és ahhoz, ha indokoltnak
        tartja, szakvéleményt csatolni. Az államigazgatási eljárásról
        szóló  1957.  évi  IV.  törvény 41.  §-a  az  államigazgatási
        eljárásban  résztvevő személynek biztosítja az ügy iratainak,
        a  szakvéleményeknek a megtekintését, azokkal kapcsolatban  a
        szervező a bírósági eljárásban indítványokat terjeszthet elő,
        így   ha   a   rendőrségi  eljárás  során  nem  szerzett   be
        szakvéleményt, ezt a bírósági eljárásban pótolhatja.  A  Gyt.
        9.  §  (2) bekezdése értelmében a bíróság határozatát szükség
        esetén  a  felek meghallgatása után hozza meg,  a  rendezvény
        szervezője tehát kérheti meghallgatás tartását.

        Ami  pedig  végül  a  bírósági határozat  elleni  jogorvoslat
        kizárásának  alkotmányellenességével  kapcsolatos  indítványt
        illeti,  azt  az  Alkotmánybíróság az  Alkotmány  57.  §  (5)
        bekezdésére   tekintettel  nem  tartja   megalapozottnak.   A
        jogorvoslati  jogot  ún.  kétharmados  törvény  zárja  ki,  a
        jogorvoslat kizárása a vita ésszerű időn belüli elbírálásának
        érdekében történik, többek között azért, hogy a rendezvény az
        eredetileg  megjelölt időben megtartható  legyen,  és  azt  a
        rendőrségnek  a  határozatát a szervező javára  megváltoztató
        bírói  döntés  elleni  jogorvoslata se  odázhassa  el.  Ezzel
        összefüggésben  az  Alkotmánybíróság utal  arra  —  a  többek
        között az 1437/B/1990. AB határozatában (ABH 1992., 453., 454-
        455) kifejezésre juttatott — gyakorlatára is, mely szerint az
        Alkotmány  csak  azt  garantálja,  hogy  az  alapvető   jogok
        megsértése   miatt   keletkezett   igények   bíróság    előtt
        érvényesíthetők,  de nem teremt alanyi jogot  ahhoz,  hogy  a
        jogorvoslati  eljárásban hozott bírói döntés is  megtámadható
        legyen.

        Minderre  tekintettel az Alkotmánybíróság az  indítványt  nem
        tartotta megalapozottnak és azt elutasította.

        9.  Az  egyik indítványozó szerint a Gyt. 13. § (1) bekezdése
        alkotmányellenes, mert a rendezvény szervezőjének  lényegében
        objektív  kártérítési  felelőssége  bármely  résztvevő  által
        harmadik  személynek  okozott kárért olyan  fenyegetettségnek
        teszi  őt  ki,  ami sokakat eltántoríthat attól,  hogy  ilyen
        feladatot   vállaljanak.   Ez  pedig   hátráltatóan   hat   a
        gyülekezési jog gyakorlására.

        Az indítványozó az Alkotmány 8. § (2) bekezdésével nem tartja
        összeegyeztethetőnek  a  Gyt  13.   §-át,   mivel   abban   a
        gyülekezési   jog  szükségtelen  és  aránytalan  korlátozását
        látja.

        Mivel  a gyűléseket általában közterületen tartják, és  mivel
        az  ilyen  esetekben  a  törvénynél fogva  kötelező  szervező
        kijelölése,  nem zárható ki, hogy a Gyt. 13. § (1)  bekezdése
        szerinti    kártérítési   felelősség    némelyeket    esetleg
        visszatarthat   szervezői  feladat   vállalásától.   Az   sem
        vitatható, hogy ez egyes esetekben nehezebbé teheti  szervező
        kiválasztását  és  felkérését, s  ezáltal  a  gyülekezés  jog
        gyakorlását.

        A  szervező  anyagi felelősségének az alapja a törvény  által
        számára   megállapított   kötelezettségek   megszegése.    Az
        indítványozó álláspontjának alátámasztására csak a Gyt. 13. §
        (1)  bekezdésének  első  mondatára hivatkozik,  de  figyelmen
        kívül  hagyja  a 13. § (1) bekezdésének második  mondatát,  s
        ezáltal  azt  a  benyomást  kelti,  mintha  a  törvényből  az
        következne, hogy a szervező a résztvevők által okozott kárért
        minden  esetben  automatikusan  helytállásra  volna  köteles.
        Holott  a  13. § (1) bekezdés második mondatából nyilvánvaló,
        hogy csak az olyan károkért terheli egyetemleges felelősség —
        éspedig  nem  tárgyi felelősség, ahogyan azt az  indítványozó
        állítja  — amelyek abból keletkeztek, hogy nem úgy  járt  el,
        ahogyan ez az adott helyzetben elvárható lett volna.

        A  szervező felelőssége polgári jogi felelősség, és az  ezzel
        kapcsolatban felmerülő jogvita eldöntése a bíróság  feladata.
        A  bíróság jogosult annak megállapítására is, hogy a szervező
        úgy járt-e el, ahogy ez az adott helyzetben elvárható volt. A
        szervezővel  szembeni elvárhatóság kereteit  nyilvánvalóan  a
        Gyt.-nek  a szervező feladataira vonatkozó előírásai  szabják
        meg;   felelősségének  a  megállapítására  abban  az  esetben
        kerülhet sor, ha a Gyt. tételes rendelkezései — pl. a 7. § c)
        pont,  11.  §  (2) bekezdés — által a szervező  kötelességévé
        tett  feladatok tekintetében nem tett eleget az  elvárhatóság
        követelményének.

        Erre    tekintettel   az   Alkotmánybíróság   az   indítványt
        elutasította.

        10.  A  Gyt.-nek a rendezvény feloszlatására vonatkozó 14.  §
        (1)   bekezdése  az  indítványozók  szerint  több  okból   is
        alkotmányellenes. Mindenekelőtt azért, mert a Gyt. 2.  §  (3)
        bekezdése és 7. §-ának a) és b) pontja, melyek megszegését  a
        14.    §   (1)   bekezdése   a   rendezvény   feloszlatásával
        szankcionálja,    az   indítványozók   szerint    maguk    is
        alkotmányellenesek,   mint   ahogyan    alkotmányellenes    a
        rendezvény bejelentésének kötelezettségét előíró 6. § is.

        Az  Alkotmánybíróság a Gyt. 2. § (3) bekezdésének, 6. §-ának,
        valamint  a  7.  §  b)  és d) pontjának  alkotmányellenessége
        megállapítására irányuló indítványokat a fenti IV. 3., 5.  és
        6.  pontokban  már megvizsgálta és azokat megalapozatlanoknak
        találta, ezért az indítványnak azt a részét, mely a 14. § (1)
        bekezdése alkotmányellenességét a Gyt. 2. § (3) bekezdése, 6.
        §-a,  illetőleg 7. § a) pontja alkotmányellenességére  vezeti
        vissza, erre tekintettel elutasítja.

        Az   indítványozók   szerint   a  bejelentés   elmulasztására
        alapított  feloszlatás  azért is alkotmányellenes,  mert  egy
        adminisztratív  mulasztás miatt és  annak  érdemi  vizsgálata
        nélkül  korlátozza  a  gyülekezési jog  gyakorlását,  hogy  a
        gyűlés  megtartása  veszélyt  jelent-e  a  közrendre   és   a
        közbiztonságra.  Ugyanezen  okból alkotmányellenes  a  gyűlés
        feloszlatása azon az alapon is, hogy a rendezvényt a Gyt.  7.
        §  a)  pontja  szerinti  írásbeli bejelentésben  foglaltakhoz
        képest  eltérő  időpontban, helyen, vagy útvonalon  tartották
        meg,  mert  az  eltérés lehet jelentéktelen mértékű,  vagy  a
        bejelentett  útvonaltól  eltérés  éppenséggel  a   közlekedés
        rendje   fenntartása   érdekében  is  történhet.   Ezért   az
        indítványozók  álláspontja szerint az eltérés  feloszlatással
        szankcionálása  a  gyülekezési jog aránytalan  korlátozásának
        minősülne.

        Az   Alkotmánybíróság   álláspontja  szerint   a   rendezvény
        bejelentésének  elmulasztása, vagy az írásbeli  bejelentésben
        jelzettől  adott esetben jelentős mértékben eltérő megtartása
        távolról sem tekinthető pusztán jelentéktelen adminisztrációs
        mulasztásnak. A törvény által megszabott e kötelezettségektől
        való  eltérés lehet ugyan feledékenység, hanyagság  eredménye
        is,  de  lehet  az  első tudatos lépés is a  gyülekezési  jog
        törvényellenes    gyakorlása    irányában.    A    rendezvény
        bejelentésének  elmulasztása  megfosztja  a  hatóságot  annak
        mérlegelésétől, hogy a tervezett rendezvény nem zavarja-e meg
        súlyosan a népképviseleti szervek vagy a bíróságok működését,
        vagy pedig a közlekedés rendjét. Az pedig, ha a rendezvényt a
        bejelentésben  foglaltaktól eltérő időben, helyen,  útvonalon
        tarthatnák  meg  minden  következmény  nélkül,  értelmetlenné
        tenné   a   bejelentési  kötelezettség  előírását,  illetőleg
        lehetőséget   teremtene  a  gyülekezési  jog  visszaélésszerű
        gyakorlására.

        A  bejelentettől  eltérő rendezvény feloszlatására  vonatkozó
        rendőrségi jogosítványból ugyanakkor nem következik,  hogy  e
        joggal    minden    esetben   élni   kell.    A    rendezvény
        lebonyolításában    a    körülmények   változásaiból    adódó
        szükségszerű  változtatások  — például  útfelbontás  miatt  a
        menetnek   kényszerű  kerülőt  kell  tennie  —  nyilván   nem
        szolgálhatnak indokul a rendezvény feloszlatására,  ez  adott
        esetben  ugyanis a rendőrség jogosítványainak visszaélésszerű
        alkalmazását  jelenthetné, amit a Gyt. 14.  §  (3)  bekezdése
        szerinti eljárás keretében lehet orvosolni.

        A    kifejtett    indokokra    tekintettel    az    indítvány
        megalapozatlan, ezért azt az Alkotmánybíróság elutasította.

        11.  Az egyik indítványozó szerint a Gyt. 14. § (3) bekezdése
        túlságosan  leszűkíti  az  érintettek  jogait,  mert  csak  a
        rendezvény      résztvevője     kérheti     a     feloszlatás
        jogellenességének a megállapítását, a szervező nem,  utólagos
        jellege  miatt  csak jelképes orvoslását tudja biztosítani  a
        rendezvény  jogellenes feloszlatásának, végül,  mert  csak  a
        feloszlatás jogellenességét lehet kérni, a gyűlés megtiltását
        kimondó     rendőrségi,    illetőleg    bírósági    határozat
        jogellenességét nem. Álláspontja szerint ezen okoknál fogva a
        14.  §  (3)  bekezdése  az Alkotmány 62.  §  (1)  bekezdésébe
        ütközik.

        Az  Alkotmánybíróság álláspontja szerint nem megalapozott  az
        indítványozónak az az állítása, hogy a szervező nem kérheti a
        feloszlatás  jogellenességének a  megállapítását.  A  Gyt.  a
        feloszlatás két válfaját intézményesítette: a szervező általi
        feloszlatást  [12.  §  (1) bekezdés] és  a  rendőrség  általi
        feloszlatást  [14. § (1) bekezdés]. Annak, hogy  a  rendőrség
        által  történt  feloszlatás  jogellenességének  megállapítása
        iránt  a szervező keresetet nyújthasson be, nyilván nem lehet
        akadálya,  hogy  a 14. § (3) bekezdésének szövegében  csak  a
        résztvevő  szerepel, a szervező nem, mert  a  törvény  helyes
        értelme  szerint  az,  hogy  valaki  szervezői  tevékenységet
        vállal,  nem  zárja  ki,  hanem inkább  feltételezi,  hogy  a
        rendezvény  résztvevője legyen. Mivel  pedig  a  gyakorlatban
        nyilván  a szervező is részt vesz a felvonuláson, tüntetésen,
        gyűlésen, e minőségében keresetet is indíthat, ha álláspontja
        szerint  a rendőrség jogellenesen oszlatta fel a rendezvényt,
        az indítvány ezzel ellenkező állítása nem megalapozott.

        Nem  megalapozott  az indítványnak az az állítása  sem,  mely
        szerint   alkotmányellenes,  hogy  —  szemben  a   rendezvény
        feloszlatásával   —   a   rendezvény  betiltására   vonatkozó
        rendőrségi  határozat,  illetőleg az ezt  jóváhagyó  bírósági
        döntés  jogellenességének megállapítását nem lehet keresettel
        kérni. A rendezvény megtartását megtiltó rendőrségi határozat
        bírósági   felülvizsgálatát  a  Gyt.  9.  §   (1)   bekezdése
        kifejezetten lehetővé teszi, és nincsen akadálya annak,  hogy
        a   szervező   a   felülvizsgálati   kérelmét   a   rendőrség
        határozatának jogellenességére alapítsa. Az a felvetés,  mely
        szerint  alkotmányellenes, hogy a Gyt. nem teszi  lehetővé  a
        rendezvényt  megtiltó  rendőrségi  határozat  felülvizsgálata
        tárgyában   hozott   bírósági   határozat   jogellenességének
        megállapítása iránti kereset benyújtását, annak folytán, hogy
        az  indítványozó indítványa alapjaként az Alkotmány 62. § (1)
        bekezdését jelöli meg, de nem teszi világossá az összefüggést
        indítványa  és  az  Alkotmány  e  rendelkezése  között,   nem
        alkalmas a Gyt. 14. § (3) bekezdés alkotmányellenességének  a
        megállapítására.

        A   fenti  okfejtésre  tekintettel  az  Alkotmánybíróság   az
        indítványt elutasította.

                                     V.

        Az   Alkotmánybíróság  e  határozatnak  a  Magyar  Közlönyben
        történő   közzétételét  a  határozatban   érintett   kérdések
        alkotmányjogi jelentőségére tekintettel rendelte el.
                                Dr. Németh János
                           az Alkotmánybíróság elnöke
                              előadó alkotmánybíró
                                       
             Dr. Bagi István                       Dr. Bihari Mihály
             alkotmánybíró                             alkotmánybíró
                                       
             Dr. Czúcz Ottó                          Dr. Erdei Árpád
             alkotmánybíró                             alkotmánybíró
                                       
             Dr. Harmathy Attila                    Dr. Holló András
             alkotmánybíró                             alkotmánybíró
                                       
             Dr. Kiss László                    Dr. Kukorelli István
             alkotmánybíró                             alkotmánybíró
                                       
             Dr. Strausz János    Dr. Tersztyánszkyné dr. Vasadi Éva
             alkotmánybíró                             alkotmánybíró
          Dr. Kukorelli István alkotmánybíró különvéleménye

          Nem értek egyet a határozat rendelkező részének 1. pontjával,
          mert  a  gyülekezési jogról szóló 1989. évi III.  törvény  (a
          továbbiakban:  gyülekezési törvény)  2.  §  (1)  bekezdésében
          szereplő    “összejövetelek”   kifejezést    és    5.    §-át
          alkotmányellenesnek  tartom. A többségi  állásponttól  eltérő
          indokok alapján tartom összeegyeztethetőnek az Alkotmánnyal a
          gyülekezési törvény 6. §-át, 8. § (1) bekezdését és a  14.  §
          (1) bekezdését.

          Különvéleményem indokolása előtt hangsúlyozni kívánom, hogy a
          gyülekezési     törvény    a    magyarországi     alkotmányos
          rendszerváltozás egyik szimbólumának tekinthető. E törvény  —
          más  alapjogi törvényekkel, így például az egyesülési  jogról
          szóló  1989.  évi II. törvénnyel együtt — rendkívül  jelentős
          szerepet  töltött be a békés politikai átmenet idején,  mivel
          ez     biztosította     a    rendszerváltozás     tömegméretű
          megmozdulásainak jogszabályi kereteit.
          A  ma  is  hatályos  és  az  alkotmányos  demokrácia  védendő
          értékének  tekinthető  “rendszerváltó”  gyülekezési   törvény
          összességében  —  európai mércével mérve is —  biztosítja  az
          emberi  szabadságot  az indokolatlan állami  beavatkozásokkal
          szemben. Egyetértek azzal, hogy a határozat indokolásában  az
          Alkotmánybíróság   alapvetően  emberi  jogi   megközelítésben
          vizsgálta a törvényt. Különvéleményemben ennek az emberi jogi
          szemléletnek a következetes alkalmazására törekedtem, különös
          tekintettel  arra, hogy az Alkotmánybíróság  e  határozatában
          foglalkozik    első   alkalommal   átfogóan   a   gyülekezési
          szabadsággal.

          Kiemelendőnek   tartom  azt  is,  hogy  a   gyülekezési   jog
          gyakorlása a közös véleménynyilvánítás egyik formája, ezért —
          álláspontom szerint — a véleményszabadság kiemelt alkotmányos
          védelme   a   gyülekezési  szabadságra   is   vonatkozik.   A
          gyülekezési   törvény   alkotmányossági   vizsgálatakor    az
          Alkotmánybíróság számára kiindulópontként szolgál a  30/1992.
          (V.  26.)  AB  határozat, amely a gyülekezési  szabadságot  a
          kiemelt   alkotmányos   védelemben  részesülő   kommunikációs
          alapjogok  közé  sorolta. A határozat kimondta,  hogy  a  tág
          értelemben  vett  véleménynyilvánítási szabadságot  biztosító
          “jogegyüttes teszi lehetővé az egyén megalapozott részvételét
          a   társadalmi   és   politikai   folyamatokban.   Történelmi
          tapasztalat, hogy mindannyiszor, amikor a véleménynyilvánítás
          szabadságát  korlátozták, sérelmet  szenvedett  a  társadalmi
          igazságosság,  az  emberi kreativitás, csökkent  az  emberben
          rejlő   képességek  kibontakozásának  lehetősége.   A   káros
          következmények  nem  csupán  az  egyén,  hanem  a  társadalom
          életében  is megmutatkoztak és az emberiség fejlődésének  sok
          szenvedéssel járó zsákutcájához vezettek. Az eszmék,  nézetek
          szabad   kifejtése,  a  mégoly  népszerűtlen   vagy   sajátos
          elképzelések  szabad  megnyilvánulása  a  fejlődni  képes  és
          valóban  eleven  társadalom létezésének alapfeltétele.”  (ABH
          1992, 167, 171.)

                     I. A külföldiek gyülekezési joga [5. §]

          1.  Az  Alkotmány  62.  § (1) bekezdése így  rendelkezik:  “A
          Magyar  Köztársaság  elismeri a  békés  gyülekezés  jogát  és
          biztosítja   annak   szabad   gyakorlását.”   Egyetértek    a
          határozatnak  azzal  a megállapításával,  hogy  az  Alkotmány
          alapján  a  gyülekezési  szabadság Magyarország  területén  a
          magyar  állampolgárokat és a külföldieket  is  megilleti.  Az
          Alkotmányban    biztosított    alapvető    jogok     –     az
          állampolgársághoz kapcsolódó néhány jog kivételével –  minden
          embert  megilletnek, az Alkotmány 8. § (1) bekezdése  szerint
          ugyanis  a  Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen
          és  elidegeníthetetlen  alapvető  jogait,  ezek  tiszteletben
          tartása   és  védelme  az  állam  elsőrendű  kötelessége.   A
          gyülekezési szabadságot az Alkotmány nem sorolja a  kizárólag
          a  magyar  állampolgárokat megillető jogok közé. 1989-ben,  a
          gyülekezési  törvénnyel együtt kihirdetett alkotmánymódosítás
          mondta ki, hogy a “békés gyülekezés joga mindenkit megillet”.
          A  ma  hatályban  lévő  normaszöveget  a  Magyar  Köztársaság
          kikiáltásának   napján  hatályba  lépett   alkotmánymódosítás
          állapította  meg, amelynek eredményeként az alapvető  jogokat
          tartalmazó fejezet címe nem minősíti állampolgári jogoknak  a
          minden embert megillető alapjogokat.

          2.  A  gyülekezési  törvény 5. §-a  kimondja:  “A  rendezvény
          szervezője magyar, illetőleg magyarországi tartózkodási  vagy
          letelepedési  engedéllyel rendelkező nem  magyar  állampolgár
          lehet.”     A    külföldiek    beutazásáról,    magyarországi
          tartózkodásáról  és bevándorlásáról szóló 1993.  évi  LXXXVI.
          törvény (a továbbiakban: idegenrendészeti törvény) alapján  a
          nem  magyar állampolgárok akkor tartózkodhatnak az országban,
          ha   vízummal   rendelkeznek,   vagy   nemzetközi   szerződés
          vízummentességet biztosít számukra. Annak a külföldinek,  aki
          a  vízumban  vagy  a  nemzetközi  szerződésben  meghatározott
          időnél  tovább kíván az országban maradni, egy évet  meg  nem
          haladó  tartózkodás esetén ideiglenes tartózkodási engedélyt,
          egy  évet  meghaladó tartózkodás esetén huzamos  tartózkodási
          engedélyt  kell  kérnie  a  rendőrhatóságtól.  A  gyülekezési
          törvényben  említett  letelepedési  engedélynek  a   hatályos
          jogban   a   bevándorlási   engedély   felel   meg,   amelyet
          főszabályként azok a külföldiek kaphatnak, akik már három éve
          megszakítás nélkül jogszerűen Magyarországon tartózkodnak.

          Mindebből következik, hogy a gyülekezési törvény alapján azok
          a  külföldiek,  akik vízummal vagy vízummentességi  egyezmény
          alapján jogszerűen tartózkodnak az országban, nem lehetnek  a
          törvény  hatálya  alá tartozó rendezvények  szervezői.  Ez  a
          korlátozás  elsősorban  azokat érinti,  akik  azért  érkeznek
          Magyarországra,   hogy  nyilvános  megmozduláson,   politikai
          tüntetésen  nyilvánítsanak véleményt valamely, Magyarországot
          érintő  közügyben,  illetve  rövid  itt-tartózkodásuk   alatt
          jutnak  arra  az  elhatározásra, hogy érdekeik érvényesítése,
          álláspontjuk   kifejtése   céljából  közterületen   nyilvános
          rendezvényt  szerveznek. Ilyen esetekben a rendezvény  valódi
          kezdeményezői csak akkor gyakorolhatják a gyülekezési  jogot,
          ha  a szervezői feladatok ellátására valamilyen módon sikerül
          megnyerniük  egy olyan személyt, aki megfelel  a  gyülekezési
          törvény  feltételének, vagy ha az idegenrendészeti törvényben
          szabályozott    hatósági   eljárás   keretében   tartózkodási
          engedélyt  kérelmeznek, annak ellenére, hogy  erre  egyébként
          nincs szükségük.

          Emellett a nem magyar állampolgárok más csoportjait is érinti
          az  5. § emberi jogot korlátozó rendelkezése. A menedékjogról
          szóló  1997. évi CXXXIX. törvény (a továbbiakban: menedékjogi
          törvény)  14. §-a alapján a menekültkénti és a menedékeskénti
          elismerését  kérő  külföldinek, a  menekültnek,  illetőleg  a
          menedékesnek és a befogadottnak joga van a Magyar Köztársaság
          területén  való  tartózkodáshoz. Mivel a menedékjogi  törvény
          17.  §-a  alapján  a  menekült jogállása — néhány  kivételtől
          eltekintve   —  megegyezik  a  magyar  állampolgárokéval,   a
          menekült  jogállású külföldi a gyülekezési  jog  hatálya  alá
          tartozó rendezvény szervezője lehet. Ugyanakkor a gyülekezési
          törvény  5. §-ából következően sem a menedékjogot kérők,  sem
          azok  a  menedékesek,  illetve befogadottak  nem  lehetnek  a
          gyülekezési  jog  hatálya alá tartozó  rendezvény  szervezői,
          akiket  a  Magyar Köztársaság ideiglenes, illetőleg  átmeneti
          védelemben  részesített. Ennek a jogkorlátozásnak  azért  van
          különleges   alkotmányjogi  jelentősége,  mert  a   tömegesen
          menekülők   csoportjába   tartozó  menedékesek,   továbbá   a
          hazájukban   halálbüntetéssel,  kínzással,  embertelen   vagy
          megalázó bánásmóddal fenyegetett befogadottak esetében nagyon
          is  életszerű lehet, hogy véleményüket rendezvényen  kívánják
          kinyilvánítani,  például  azzal  az  állammal  szemben,  ahol
          üldözik őket.

          Mindezek alapján úgy vélem, hogy a gyülekezési törvény 5. §-a
          a   külföldiek  által  kezdeményezett  rendezvények  esetében
          korlátozza   a   szervező   és   a   résztvevők   gyülekezési
          szabadságát:  ez  a  rendelkezés a jogszerűen  Magyarországon
          tartózkodó  nem  magyar állampolgárok  egy  része  számára  —
          pusztán  státuszuk  miatt  — kizárja,  hogy  másokkal  egyező
          feltételekkel, szabadon szervezhessenek nyilvános gyűlést.

          3. Mivel a gyülekezési törvény 5. §-a az Alkotmány 62. §-ában
          biztosított  gyülekezési szabadság korlátozását jelenti,  meg
          kell   vizsgálni,   hogy   ez  a  korlátozás   alkotmányosnak
          minősíthető-e.  Az  Alkotmánybíróság  gyakorlata  szerint  az
          állam akkor korlátozhat alapvető jogot, ha másik alapvető jog
          védelme  vagy érvényesülése, illetve egyéb alkotmányos  érték
          védelme  más  módon nem érhető el. A kényszerítő  ok  nélküli
          alapjog-korlátozáson  túl  alkotmányellenes  az  is,   ha   a
          korlátozás mértéke az elérni kívánt célhoz képest aránytalan.
          [először: 20/1990. (X. 4.) AB határozat, ABH 1990, 69, 71.]
          A  határozat indokolása szerint a gyülekezési törvény  5.  §-
          ában található alapjog-korlátozásra azért van szükség, hogy a
          rendezvény  szervezője  a magyarországi  viszonyokban  jártas
          személy  legyen,  aki  a gyülekezési törvényben  szereplő,  a
          rendezvény  előkészítésével  és lebonyolításával  kapcsolatos
          jogoknak  és  kötelezettségeknek (például:  bejelentés,  rend
          biztosítása,   kárfelelősség)  az  országban   való   fizikai
          jelenléte  folytán  eleget tud tenni. Álláspontom  szerint  —
          jogállásuktól   függetlenül  —  a  jogszerűen  Magyarországon
          tartózkodó   külföldiek  a  rendezvény   előkészítésével   és
          lebonyolításával    összefüggő    “igazgatási”    feladatokat
          egyszerűbb  esetekben megfelelő tájékozódással,  bonyolultabb
          esetekben  jogi tanácsadó, illetve képviselő igénybevételével
          el  tudják látni. Az esetleges kárfelelősség érvényesítéséhez
          sem   elengedhetetlen,   hogy  a  szervező   hosszabb   ideig
          tartózkodjon   az   országban,  mivel  megfelelő   nemzetközi
          magánjogi  eszközök állnak rendelkezésre a  külföldiek  által
          okozott   károk  megtérítésére.  Úgy  vélem,   hogy   sem   a
          határozatban  említett érvek, sem más indokok nem  támasztják
          alá  a gyülekezési törvény 5. §-ának alapvető jogot korlátozó
          rendelkezését.   Nyílt   és  demokratikus   társadalomban   a
          gazdasági   élethez  hasonlóan  a  “vélemények  piacán”   sem
          korlátozható indokolatlanul a külföldiek jelenléte.

          Következésképpen  az Alkotmánybíróságnak  meg  kellett  volna
          semmisítenie   a  gyülekezési  törvény  5.  §-át,   mert   az
          kényszerítő indok hiányában, szükségtelenül korlátozza a  nem
          magyar   állampolgároknak   az  Alkotmány   62.   §-a   által
          biztosított gyülekezési jogát. (Az Alkotmány 70/A. §-a tiltja
          —  egyebek mellett — a Magyarország területén tartózkodó  nem
          magyar       állampolgárok       indokolatlan       hátrányos
          megkülönböztetését a magyar állampolgárokkal  szemben.  Mivel
          az  indítványozók  az Alkotmánynak erre a rendelkezésére  nem
          hivatkoztak, és az 5. § alkotmányellenessége az Alkotmány 62.
          §-a   alapján  is  megállapítható,  álláspontom   szerint   a
          diszkrimináció vizsgálata jelen esetben nem indokolt.)
          Megjegyzem, hogy 2002. január 1-től mind az idegenrendészeti,
          mind   a  menedékjogi  szabályok  módosulnak.  E  jogszabályi
          változások  azonban érdemben nem befolyásolják a  gyülekezési
          törvény   5.   §-áról   kialakított  álláspontomat,   sőt   a
          bevándorlási engedéllyel rendelkezők a jelenleginél  rosszabb
          helyzetbe kerülnek, mivel nem lehetnek a gyülekezési  törvény
          hatálya alá tartozó rendezvény szervezői.

           II. A mozgásszabadság megítélése [6. §; 8. § (1) bekezdés]

          1.   Az   Alkotmánybíróság  eljárása  során  megvizsgálta   a
          gyülekezési  törvénynek a közterületi  rendezvények  előzetes
          bejelentéséről   szóló   6.  §-át,  valamint   a   rendezvény
          megtartásának  megtiltásról szóló  8.  §  (1)  bekezdését.  A
          határozat   indokolása   szerint  az   előzetes   bejelentési
          kötelezettség azért szükséges, mert a közterület használata a
          gyülekezési   szabadságon  kívül  egy  másik  alapjogot,   az
          Alkotmány  58.  §-a által biztosított szabad  mozgáshoz  való
          jogot  is  érinti, mivel a gyűlések gátolják  a  rendezvényen
          részt  nem  vevőknek a szabad mozgáshoz, így a  közlekedéshez
          való jogát.

          Megítélésem  szerint  a  gyülekezési szabadság  gyakorlása  –
          egészen   szélsőséges   eseteket   leszámítva   –   nem   áll
          összeütközésben a mozgásszabadsággal. Az Alkotmány 58. §  (1)
          bekezdése  kimondja: “Mindenkit, aki törvényesen  tartózkodik
          Magyarország  területén  —  törvényben  meghatározott  esetek
          kivételével — megillet a szabad mozgás és a tartózkodási hely
          szabad  megválasztásának joga, beleértve a lakóhely  vagy  az
          ország  elhagyásához  való jogot is.” E  rendelkezést  alapul
          véve  úgy ítélem meg, hogy a mozgásszabadság alapján mindenki
          szabadon  megválaszthatja  tartózkodási  és  lakóhelyét,   az
          országon  belül  mindenki  szabadon  mozoghat  és  az  ország
          területét   elhagyhatja.  Az  Alkotmánybíróság  —   a   jelen
          határozatban is említett — 30/1993. (XI. 29.) AB határozatban
          kiterjesztette a mozgásszabadságot “a járművön vagy  járművel
          és  anélkül  való helyváltoztatás, a közlekedés szabadságára”
          is.  (ABH  1993, 510.) Véleményem szerint azonban az említett
          határozat  egészében  véve  vonta  az  Alkotmány  58.  §-ának
          védelmi  körébe a közúti közlekedésben való részvétel  jogát,
          és   az   alapjogi  védelmet  nem  terjesztette  ki   konkrét
          közlekedési    helyzetekre.    Álláspontom     szerint     az
          Alkotmánybíróság említett határozatából nem vonható le  olyan
          következtetés, hogy az embereknek alkotmányosan védett  joguk
          volna ahhoz, hogy meghatározott időben és helyen a közterület
          egy   meghatározott  részén  közlekedjenek.   Az   embereknek
          alapvető joguk, hogy szabadon mozogjanak az ország területén,
          de  azt  nem  biztosítja  az Alkotmány,  hogy  egy  nyilvános
          rendezvény résztvevői által éppen használt útszakaszon és  ne
          egy  másikon közlekedjenek. Azok, akik pusztán egy  nyilvános
          rendezvény  miatt juthatnak el némi késéssel, illetve  eltérő
          útvonalon    céljukhoz,    általában    nincsenek    alapjog-
          korlátozásnak kitéve.

          Természetesen   előfordulhatnak  olyan   esetek,   amikor   a
          gyülekezési  jog gyakorlása mások alapvető jogainak  sérelmét
          idézi  elő.  Például,  a  nyilvános  rendezvény  sértheti  az
          Alkotmány   54.  §  (1)  bekezdéséből  következő   “általános
          személyiség jogot” és a “magánszféra védelméhez való  jogot”,
          ha   a  résztvevők  oly  módon  nyilvánítanak  véleményt  más
          magánszemélyekkel szemben, hogy azok nem tudják  elkerülni  a
          rendezvényen  elhangzó, őket hátrányosan érintő  kijelentések
          végighallgatását    (“foglyul    ejtett     közönség”).     A
          körülményektől  függően alapjogsérelemnek  minősülhet,  ha  a
          rendezvény  arra  irányul,  hogy magánszemélyek  ne  tudjanak
          eljutni vallásgyakorlásuk helyszínére, vagy a rendezvény  más
          módon    megakadályozza   vallásos   cselekmény,   szertartás
          zavartalan  lebonyolítását (Alkotmány 60. §).  Ugyanakkor  az
          Alkotmány  58. §-ában említett mozgásszabadság  csak  egészen
          szélsőséges  esetekben szenvedhet sérelmet a gyülekezési  jog
          gyakorlása miatt.

          2.  A gyülekezési szabadság gyakorlása tehát általában nem  a
          “járművel  vagy  anélkül való közlekedés szabadságával”  mint
          alapvető  joggal,  hanem  legfeljebb a  közlekedés  rendjéhez
          fűződő közérdekkel áll összefüggésben. Ennek a közérdeknek  a
          védelmében  indokolt lehet a gyülekezési jog  korlátozása.  A
          különbségtételnek egyrészt azért van elvi jelentősége, mert a
          kiemelt   alkotmányos   védelemben  részesülő   kommunikációs
          jogokkal,   jelen   esetben  a  gyülekezés   mint   közösségi
          véleménynyilvánítás   szabadságával   szemben    mérlegelendő
          korlátozó  törvénynek nagyobb a súlya, ha  közvetlenül  másik
          alanyi  alapjog érvényesítésére és védelmére szolgál, kisebb,
          ha   ilyen  jogokat  csakis  mögöttesen,  valamely  intézmény
          közvetítésével  véd,  s legkisebb, ha valamely  elvont  érték
          önmagában  a  tárgya. [30/1992. (V. 26.)  AB  határozat,  ABH
          1992, 167, 178.]
          Másrészt,   tarthatatlan   következményekkel   jár,   ha   az
          Alkotmánybíróság a “közlekedéshez való jogot” minden  konkrét
          esetben   védendő   alapvető  jognak   tekinti,   mivel   így
          alapjogsérelmet  kell  megállapítani az  olyan  helyzetekben,
          amikor  nem  a  gyülekezési szabadság vagy más alapvető  jog,
          hanem  egyéb esemény vagy cselekedet korlátozza a  közlekedés
          zavartalanságát (útfelbontás, egyes tömegközlekedési  járatok
          szüneteltetése  stb.).  Ez  a jogfelfogás  végeredményben  az
          Alkotmány   által   védett  alapvető   jogok   jelentőségének
          csökkenéséhez vezethet.

          3. A gyülekezési törvény 8. § (1) bekezdése lehetővé teszi  a
          rendőrség  számára, hogy ha a bejelentéshez kötött rendezvény
          megtartása  “a  közlekedés  rendjének  aránytalan  sérelmével
          járna”,  akkor  a  “rendezvénynek a  bejelentésben  megjelölt
          helyszínen   vagy   időben   való   megtartását”   megtiltsa.
          Álláspontom szerint ezt a korlátozó rendelkezést a közlekedés
          rendjéhez  fűződő közérdek szükségessé teszi. A  jogalkotó  a
          legenyhébb eszközök közül választott, mert a hatósági  tiltás
          csak  a  bejelentésben  megjelölt helyszínre,  illetve  időre
          vonatkozik,   és  csak  a  közlekedés  rendjének  “aránytalan
          sérelme”  esetén kerülhet rá sor. A bejelentési kötelezettség
          nem  jelenti azt, hogy a rendőrség “engedélyezi” a rendezvény
          megtartását.  A  gyülekezési jog mint  alapvető  szabadságjog
          gyakorlása  nem  igényel  előzetes  állami  hozzájárulást.  A
          bejelentés  arra szolgál, hogy a rendőrség felkészülhessen  a
          közrend  és a közlekedés rendjének biztosítására a rendezvény
          alatt.  Az esetleges tiltó határozattal szemben a gyülekezési
          törvény 9. §-a megfelelő jogorvoslatot biztosít.

          Annak, hogy a gyülekezési jog törvényi korlátozására nem  egy
          másik  alapvető  jog,  hanem  a közlekedés  rendjéhez  fűződő
          közérdek védelmében kerül sor, meghatározó jelentősége van  a
          konkrét bejelentések esetén, amikor a jogalkalmazó hatóság az
          “aránytalan  sérelem”  veszélyét mérlegeli.  A  közlekedésben
          résztvevőknek az Alkotmány nem biztosít jogot ahhoz,  hogy  a
          tervezett  rendezvény  egyáltalán ne akadályozza  mozgásukat.
          Ezért pusztán a közlekedés rendjére hivatkozva csak igen szűk
          körben korlátozható a gyülekezési szabadság, és a gyalog vagy
          járművel  közlekedőknek  jelentősebb  tűrési  kötelezettségük
          van, mint ha alapjogaik korlátozására kerülne sor.

          III. A rendezvény feloszlatása ˙[2. § (1) bekezdés; 14. § (1)
                                    bekezdés]

          1. A gyülekezési törvény 2. § (1) bekezdése és 6. §-a alapján
          a    közterületen    tartandó    békés    “összejöveteleket”,
          “felvonulásokat”     és    “tüntetéseket”    (összefoglalóan:
          “rendezvény”)  kell előzetesen bejelenteni. A  3.  §  szerint
          kivételt képeznek — többek között — a választási gyűlések,  a
          vallási, kulturális, családi és sportrendezvények.

          A  14.  §  (1)  bekezdése a következő esetekben  írja  elő  a
          rendőrség   számára   a   közterületen   tartott   rendezvény
          feloszlatását:
          —   a   gyülekezési   jog   gyakorlása  bűncselekményt   vagy
          bűncselekmény  elkövetésére  való  felhívást   valósít   meg,
          illetve mások jogainak és szabadságainak sérelmével jár;
          —   a   rendezvényen  a  résztvevők  fegyveresen,   illetőleg
          felfegyverkezve jelennek meg;
          — bejelentés nélkül tartanak rendezvényt;
          —   a   bejelentésben   megadott   időponttól,   helyszíntől,
          útvonaltól,  illetve  céltól, napirendtől  eltérően  tartanak
          rendezvényt;
          — tiltó határozat ellenére tartanak rendezvényt.
          2.1. Az indítványozók egyebek mellett azt sérelmezték, hogy a
          fenti  szabályok  alapján a rendőrség bármely  csoportosulást
          “összejövetelnek”  tekinthet és  feloszlathat.  Egyetértek  a
          határozatnak  azzal a megállapításával, amely szerint  érhető
          és magyarázható az indítványozók gyanakvása a visszaélésszerű
          rendőrségi jogalkalmazással szemben. A gyülekezési törvény 2.
          §   (1)   bekezdésében  szereplő  “összejövetelek”  kifejezés
          valóban  módot  ad  a  hatóságnak arra, hogy  a  közterületen
          néhány személy találkozását, közéleti témájú beszélgetését  a
          törvény  6.  §-a  alapján bejelentési kötelezettség  alá  eső
          gyülekezésnek  minősítse, és a 14. §  (1)  bekezdése  alapján
          feloszlassa.
          Ugyanakkor  nem osztom a határozat indokolásának álláspontját
          abban, hogy a gyülekezési törvény 9. § (1) bekezdése és 14. §
          (1)  bekezdése megfelelő jogorvoslatot biztosít a  rendezvény
          résztvevői számára a hibás rendőrségi intézkedéssel  szemben.
          A  9.  §  (1)  bekezdése  nem  a  rendezvény  alatti  rendőri
          intézkedéssel  szembeni jogorvoslatról rendelkezik,  hanem  a
          rendezvény megtartását megtiltó rendőrségi határozat bírósági
          felülvizsgálatáról.     A     rendezvény      feloszlatásának
          jogellenessége  miatti jogorvoslati eljárásra  a  14.  §  (3)
          bekezdése nyújt lehetőséget a rendezvény résztvevői  számára.
          A  határozat indokolásával szemben úgy vélem, hogy a vizsgált
          esetben az értelemszerűen utólagos jogorvoslat lehetősége nem
          elégséges  garancia  az  önkényes  hatósági  jogalkalmazással
          szemben.  Az  önhatalmú hatósági fellépés elleni  alkotmányos
          védelem nem alapulhat a jogalkalmazók iránti bizalmon,  hanem
          megfelelő  jogszabályi és szervezeti garanciákra van  szükség
          az alapvető jogokat sértő visszaélések megelőzése érdekében.

          Az   Alkotmánybíróság  következetes  gyakorlata  szerint   az
          Alkotmány   2.   §  (1)  bekezdésében  szereplő  jogállamiság
          nélkülözhetetlen   eleme  a  jogbiztonság  követelménye.   “A
          jogbiztonság   az  állam  —  s  elsősorban  a   jogalkotó   —
          kötelességévé  teszi annak biztosítását, hogy a  jog  egésze,
          egyes  részterületei és az egyes jogszabályok  is  világosak,
          egyértelműek,   működésüket   tekintve   kiszámíthatóak    és
          előreláthatóak legyenek a norma címzettjei számára.” [9/1992.
          (I.  30.)  AB  határozat, ABH 1992, 59,  65.]  “[A]  világos,
          érthető   és   megfelelően   értelmezhető   normatartalom   a
          normaszöveggel  szemben  alkotmányos követelmény.”  [26/1992.
          (IV.  30.)  AB határozat, ABH 1992, 135, 142.] “Ha (...)  egy
          jogszabály  törvényi  tényállása túl elvont,  túl  általános,
          akkor  a  jogszabály  rendelkezése  a  jogalkalmazó  belátása
          szerint  kiterjeszthető vagy leszűkíthető. Az  ilyen  szabály
          lehetőséget   ad  a  szubjektív  jogalkalmazói  döntésre,   a
          különböző  jogalkalmazók  eltérő  gyakorlatára,  a  jogegység
          hiányára.  Ez  csorbítja a jogbiztonságot.” [1160/B/1992.  AB
          határozat, ABH 1993, 607, 608.; összefoglalóan: 7/2001. (III.
          14.) AB határozat, ABK 2001. március, 125, 126.]
          Az  Alkotmánybíróság az önkényes jogalkalmazást az  Alkotmány
          54.  §  (1)  bekezdésével is összefüggésbe  hozta.  “[A]z  is
          ellentétes  az  emberi méltósághoz való alapvető  joggal,  ha
          valakivel  szemben  kellő  alap nélkül  alkalmaznak  hatósági
          kényszert,  s  ezáltal az állam indok nélkül avatkozik  be  a
          magánszféra körébe tartozó viszonyokba. Az a jogi szabályozás
          tehát, amely ezt akár csak potenciálisan lehetővé teszi, arra
          való   tekintet   nélkül   alkotmányellenes,   hogy   ez   az
          alkotmányellenes  jogkövetkezmény az ügyek hány  százalékában
          következik be.” [46/1991. (IX. 10.) AB határozat,  ABH  1991,
          211, 215.]

          2.3.  A  gyülekezési  törvény 2. § (1) bekezdésében  szereplő
          “összejövetelek”   kifejezés   olyan   bizonytalan   tartalmú
          fogalom, amely a jogalkalmazó hatóság részére lehetőséget  ad
          arra,  hogy kellő alap nélkül alkalmazzon hatósági  kényszert
          az     egyénekkel    szemben.    A    vizsgált    normaszöveg
          határozatlansága és az ebből következő veszély, hogy a normát
          alkalmazó  hatóság önkényesen lép fel az egyénekkel  szemben,
          alkotmányellenességet  eredményez.  Megítélésem  szerint   az
          Alkotmánybíróságnak   meg  kellett  volna   semmisítenie   az
          “összejövetelek”   kifejezést,   mert   az   ellentétes    az
          Alkotmánynak   az   indítványban   hivatkozott   2.   §   (1)
          bekezdésével.

          3.1. Az indítványozók kifogásolták azt is, hogy a gyülekezési
          törvény  a  szervezők “adminisztratív mulasztását” aránytalan
          szankcióval  sújtja:  a rendezvény feloszlatását  rendeli  el
          olyan esetben is, amikor az nem veszélyezteti a közrendet  és
          a   közbiztonságot.   Nem   tudok  azonosulni   a   határozat
          indokolásával,  amely szerint a bejelentés elmulasztása  vagy
          az  abban  foglaltaktól való “eltérés nem tekinthető  pusztán
          adminisztrációs mulasztásnak”, az “lehet ugyan feledékenység,
          hanyagság eredménye is, de lehet az első tudatos lépés  is  a
          gyülekezési   jog   törvényellenes   gyakorlása   irányában”.
          Továbbá, véleményem szerint a feloszlatás nem joga,  hanem  —
          és  éppen  ezt  kifogásolja az indítványozó —  kötelessége  a
          rendőrségnek.  Nem értek egyet azzal sem, hogy a  feloszlatás
          hiányában   a  bejelentés  elmulasztása  minden  következmény
          nélkül maradna.

          3.2.   Álláspontom  szerint  alkotmányjogi  szempontból   más
          megítélés  alá tartoznak azok az esetek, amikor a gyülekezési
          törvény  hatálya alá tartozó nyilvános rendezvény —  közvetve
          vagy  közvetlenül  —  mások jogait vagy valamely  nyilvánvaló
          közérdeket  sérti  vagy  veszélyezteti,  mint  amikor   ilyen
          sérelem vagy veszély nem áll fenn.
          A  gyülekezés nem engedélyhez, hanem bejelentéshez kötött  (a
          rendezvény  kezdeményezői nem “kérelmezők”), ezért amennyiben
          a  rendőrség a törvényben megszabott határidőn belül nem  hoz
          tiltó  határozatot,  a rendezvényt meg lehet  tartani,  és  a
          résztvevőkkel   szemben   sem   feloszlatásnak,    sem    más
          joghátránynak  nincs  helye.  Előfordulhat  azonban,  hogy  a
          szervezők  úgy  ítélik meg, hogy a tervezett  rendezvény  nem
          esik bejelentési kötelezettség alá, ezzel szemben a rendőrség
          a  gyülekezési  törvény  14.  §  (1)  bekezdésére  hivatkozva
          törvénysértőnek  minősíti, és feloszlatja  azt.  (Például:  a
          kezdeményezők  kulturális  rendezvénynek,  míg  a   rendőrség
          politikai gyűlésnek értékeli az eseményt.) Az sem zárható ki,
          hogy   szervező  a  rendőrség  tiltó  határozatának  bírósági
          felülvizsgálatát kezdeményezi, és a rendezvény megtartását  a
          bíróság  mulasztása  hátráltatja.  Ha  a  rendezvényt   mégis
          megtartják  (például azért, mert az adott ügyben egy  későbbi
          időpontban  már  nem volna értelme a véleménynyilvánításnak),
          akkor részben az állam “adminisztrációs mulasztásáért” kell a
          résztvevőknek  a  feloszlatást  elszenvedniük.  A   határozat
          indokolása  is  utal arra, hogy a bejelentésben megadottaktól
          olykor   szükségszerűen   el  kell   térniük   a   rendezvény
          lebonyolítóinak.  Erre sor kerülhet olyan  esetben,  mint  az
          indokolásban  említett útfelbontás, de — akár az  útvonallal,
          akár  a  napirenddel összefüggésben — előfordulhatnak kevésbé
          egyértelmű megítélésű helyzetek is.
          Az  említett esetekben közös, hogy ha a rendőrség álláspontja
          szerint  a  rendezvény  törvénysértő,  akkor  azt  fel   kell
          oszlatnia.  Bizonyos alanyi és tárgyi körben  ehhez  járul  a
          szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény 152.  §-ában
          meghatározott, a gyülekezési joggal visszaélés  tényállásához
          kapcsolódó  szabálysértési szankció.  Álláspontom  szerint  a
          gyülekezési  törvény  14. § (1) bekezdésének  alkalmazásánál,
          vagyis   a   feloszlatás   végrehajtásánál   a   rendőrségnek
          figyelembe kell vennie azt, hogy az adott rendezvény sérti-e,
          illetve    veszélyezteti-e   mások   jogait   vagy   valamely
          nyilvánvaló     közérdeket.    Amennyiben    a     rendezvény
          jogellenessége pusztán abban nyilvánul meg, hogy a  szervezők
          nem  tartották  bejelentési kötelezettség alá  tartozónak  az
          eseményt,   vagy   eltértek   a  bejelentésben   foglaltaktól
          (útvonal, napirend, stb.), de semmilyen értékelhető  sérelmet
          vagy   veszélyt  nem  idéztek  elő,  akkor  a  feloszlatásnak
          elsősorban abban kell megnyilvánulnia, hogy a rendőrség közli
          a résztvevőkkel, hogy a rendezvény törvénysértőnek minősül. A
          rendőrségnek  arra kell törekednie, hogy a szervezők  számára
          ésszerű    idő   álljon   rendelkezésre   ahhoz,    hogy    a
          törvénysértőnek  minősített  rendezvényt  befejezzék,  és   a
          résztvevők  a helyszínről eltávozzanak. Kényszerítő  eszközök
          alkalmazására  csak akkor kerülhet sor,  ha  a  résztvevők  a
          megszabott  határidő leteltéig nem fejezik be a  rendezvényt,
          és ellenszegülnek a rendőri intézkedésnek. Ezen követelmények
          alkalmazására   lehetőséget   ad   a   Rendőrség   Szolgálati
          Szabályzatáról szóló 3/1995. (III. 1.) BM rendelet 68. §  (3)
          és  (4)  bekezdése,  amely  szerint a  szétoszlásra  irányuló
          felszólítást  legalább  kétszer  meg  kell  ismételni,  és  a
          helyszínről való távozásra a szükséges időt biztosítani kell.
          Az  (5)  bekezdés alapján kényszerítő eszközök  alkalmazására
          csak  a  rendőri intézkedéssel szembeni ellenállás esetén  és
          csak   a   fokozatosság   —   rendeletben   részletezett    —
          követelményének  megfelelően  kerülhet  sor.  A  rendőrségnek
          tehát  elsősorban nem erőszak alkalmazásával, hanem  a  közös
          véleménynyilvánításhoz való alkotmányos jogra  tekintettel  a
          rendezvény  körülményeit  alapul  véve  kell  a  törvénysértő
          rendezvény befejezését vagy félbeszakítását elérnie.

          ***

          A   gyülekezési   jog   nem  korlátozhatatlan   alapjog,   de
          meggyőződésem   szerint   az   Alkotmánynak   a   gyülekezési
          szabadságot  elismerő 62. §-a értelmezésekor és a gyülekezési
          törvény  alkalmazásakor azt a megközelítést kell  irányadónak
          tekinteni,  amelyik a gyülekezési szabadság  minél  szélesebb
          körű   biztosítását  eredményezi.  Ez  áll   összhangban   az
          alkotmányos   rendszerváltozás,  a   “jogállami   forradalom”
          eszméivel,  amelyek  alapján  a  magyar  közjogtörténet  első
          gyülekezési törvénye megszületett.

          Budapest, 2001. november 26.
                                                   Dr. Kukorelli István
                                                          alkotmánybíró
          A különvéleményhez csatlakozom:
                                                         Dr. Czúcz Ottó
                                                          alkotmánybíró
                                                                       
                                                        Dr. Kiss László
                                                          alkotmánybíró
          A   különvéleményhez  —  annak  III.  része   kivételével   —
          csatlakozom:
                                                       Dr. Holló András
                                                          alkotmánybíró
            .
            English:
            English:
            .
            Petition filed:
            .
            Subject of the case:
            .
            Provisions of the Act on the Right of Assembly
            Number of the Decision:
            .
            55/2001. (XI. 29.)
            Date of the decision:
            .
            11/26/2001
            .
            CODICES summary:
            http://www.codices.coe.int/NXT/gateway.dll/CODICES/precis/eng/eur/hun/hun-2001-3-008?fn=document-frameset.htm$f=templates$3.0
            .
            en_0055_2001.pdfen_0055_2001.pdf