English
	Hungarian

Ügyszám: .	888/B/1997
Előadó alkotmánybíró: Kukorelli István Dr. .

Az indítvány lényege: .

A döntés száma: 37/2000. (X. 31.) AB határozat .

ABH oldalszáma: 2000/293 .

A döntés kelte: Budapest, 10/30/2000 .

.

.

A döntés szövege (pdf): .

A döntés szövege: .

A döntés szövege:                 A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az       Alkotmánybíróság       jogszabályi       rendelkezés alkotmányellenességének   utólagos   vizsgálatára    irányuló eljárásban meghozta a következő                         határozatot: Az  Alkotmánybíróság  a gazdasági reklámtevékenységről  szóló 1997.    évi    LVIII.   törvény   12.   §   (1)    bekezdése alkotmányellenességének megállapítására  és  megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja. Az  Alkotmánybíróság  ezt a határozatát a  Magyar  Közlönyben közzéteszi.                           Indokolás                              I. Az  indítványozó a gazdasági reklámtevékenységről szóló 1997. évi   LVIII.  törvény  (a  továbbiakban:  Grtv.)  12.  §  (1) bekezdésének  alkotmányossági felülvizsgálatát kezdeményezte. Álláspontja    szerint   a   támadott   rendelkezés,    amely meghatározott   kivételekkel   lehetővé   teszi    dohányáruk reklámozását, ellentétes az Alkotmány 18. §-ával és 70/D.  §- ával.  Amellett  fejti ki érveit, hogy az  állam  a  hatályos szabályozással  nem  biztosítja a területén  élők  számára  a lehető  legmagasabb  szintű testi és lelki  egészséghez  való jogot, tekintettel arra, hogy “a dohányzás súlyosan károsítja az   aktív   dohányzók  és  a  dohányzók  környezetében   élő nemdohányzók: a passzív dohányzók egészségét,  és  ismerve  a hazai  drámai  egészségügyi helyzetünkre utaló azon  adatokat is,  mely szerint évente 32000 honfitársunk dohányzás  okozta halálozásával kell számolnunk”. Emellett az indítványozó  úgy véli,  hogy  a  dohánytermékek reklámozásának teljes  tiltása összhangban  állna az Emberi Jogok Európai Egyezményének  10. cikkelye    2.    pontjával,   amely   lehetővé    teszi    a véleményszabadság   korlátozását   a   közegészség    védelme érdekében.  Az indítványozó hivatkozik továbbá arra,  hogy  a képviselők  figyelmen kívül hagyták egyrészt  azt,  hogy  egy közvélemény-kutató intézet felmérése szerint a  városban  élő felnőtt népesség közel kétharmada ellenzi a dohányreklámokat, másrészt  azt, hogy az Országgyűlés Szociális és egészségügyi bizottsága   nem  támogatta  a  törvényjavaslat  elfogadását, harmadrészt  azt,  hogy  több nemzetközi  egészségügyi  fórum állásfoglalása  is a dohányáruk hirdetésének  teljes  tilalma mellett szállt síkra.                              II. Az  Alkotmánybíróság az indítvány elbírálásakor az  Alkotmány következő rendelkezéseit vette figyelembe: “18.  § A Magyar Köztársaság elismeri és érvényesíti mindenki jogát az egészséges környezethez.” “61.  §  (1) A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga  van  a szabad  véleménynyilvánításra, továbbá arra, hogy a közérdekű adatokat megismerje, illetőleg terjessze.” “70/D. § (1) A Magyar Köztársaság területén élőknek joguk van a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez. (2)  Ezt  a  jogot  a Magyar Köztársaság a  munkavédelem,  az egészségügyi    intézmények    és    az    orvosi     ellátás megszervezésével,  a  rendszeres  testedzés   biztosításával, valamint  az  épített  és a természetes környezet  védelmével valósítja meg.” Az 1993. évi XXXI. törvénnyel kihirdetett, Az emberi jogok és az  alapvető  szabadságok védelméről  szóló,  Rómában,  1950. november 4-én kelt Egyezménynek (a továbbiakban: Egyezmény) a véleménynyilvánítás szabadságát megfogalmazó 10.  cikkelye  a következőket tartalmazza: “1. Mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához. Ez a jog magában foglalja a véleményalkotás szabadságát és az információk, eszmék megismerésének és közlésének  szabadságát országhatárokra  tekintet  nélkül  és  anélkül,   hogy   ebbe hatósági  szerv  beavatkozhasson. Ez a Cikk nem  akadályozza, hogy az államok a rádió-, televízió- vagy mozgókép vállalatok működését engedélyezéshez kössék. 2.   E   kötelezettségekkel   és   felelősséggel   együttjáró szabadságok  gyakorlása  a  törvényben  meghatározott,  olyan alakszerűségeknek,   feltételeknek,   korlátozásoknak    vagy szankcióknak  vethető alá, amelyek szükséges  intézkedéseknek minősülnek  egy demokratikus társadalomban a nemzetbiztonság, a  területi  sértetlenség, a közbiztonság,  a  zavargás  vagy bűnözés  megelőzése, a közegészség vagy az erkölcsök védelme, mások  jó  hírneve  vagy jogai védelme, a bizalmas  értesülés közlésének megakadályozása, vagy a bíróságok tekintélyének és pártatlanságának fenntartása céljából.” A Grtv. 12. § (1) bekezdése az alábbiakat foglalja magában: “Tilos dohányárut vagy alkoholtartalmú italt reklámozni a)  olyan sajtótermékben, amely alapvetően gyermek-,  illetve fiatalkorúakhoz szól, b) sajtótermék címoldalán, c)  színházban  vagy  filmszínházban 20  óra  előtt,  illetve gyermek-   vagy  fiatalkorúak  számára  készült   műsorszámot közvetlenül  megelőzően,  annak teljes  időtartama  alatt  és közvetlenül azt követően, d) játékon és annak csomagolásán, e)   közoktatási  és  egészségügyi  intézményben   és   annak bejáratától számított 200 méteres távolságon belül.”                             III. Az indítvány megalapozatlan. 1.  A  Grtv. 2. § g) pontja szerint a gazdasági reklám  olyan tájékoztatás,  amely termék, szolgáltatás, ingatlan,  jog  és kötelezettség   értékesítését   vagy   más   módon    történő igénybevételét  és  a  vállalkozás  nevének,  megjelölésének, tevékenységének  népszerűsítését, továbbá áru  vagy  árujelző megismertetését   mozdítja  elő.   Az   Alkotmánybíróság   az 1270/B/1997. AB határozatban megállapította, hogy a gazdasági reklám  olyan  információ,  amelynek  közzététele  élvezi  az Alkotmány  61.  § (1) bekezdésének védelmét.  Az  alaptörvény ezen  szakasza ugyanis nem csupán bizonyos eszmék, tények  és vélemények     tekintetében     biztosítja      a      szabad véleménynyilvánítást, hanem magát a szabad kommunikációt, a – tág   értelemben   vett  –  véleménynyilvánítás   lehetőségét részesíti védelemben. (ABK 2000. május, 177.) Az    Alkotmánybíróság   állandó   gyakorlata    szerint    a véleménynyilvánítás  szabadságához  fűződő  alapjog   kiemelt alkotmányos  védelmet  élvez,  és  csak  különösen   indokolt esetben  korlátozható.  A testület a  30/1992.  (V.  26.)  AB határozatban   fogalmazta  meg  először,   hogy   “a   szabad véleménynyilvánításhoz  való  jognak  valójában  igen   kevés joggal szemben kell csak engednie, azaz a véleményszabadságot korlátozó   törvényeket  megszorítóan  kell   értelmezni.   A vélemény   szabadságával   szemben   mérlegelendő   korlátozó törvénynek  nagyobb  a  súlya, ha  közvetlenül  másik  alanyi alapjog  érvényesítésére  és védelmére  szolgál,  kisebb,  ha ilyen   jogokat   csakis  mögöttesen,  valamely   ’intézmény’ közvetítésével  véd, s legkisebb, ha csupán  valamely  elvont érték  önmagában  a tárgya (pl. a köznyugalom).”  (ABH  1992, 167, 178.) Az  1270/B/1997.  AB határozat úgy foglalt  állást,  hogy  “a kereskedelmi   jellegű   információk   közzététele   esetében szélesebb   körű   állami  beavatkozás  lehet   alkotmányosan indokolt, mint a véleményközlés egyéb eseteiben.” (ABK  2000. május,   178.)   Ennek  oka  egyrészt  az,  hogy   a   reklám közzétételének   általában  nem  az  egyéni  önkifejezés,   a személyiség  szabad  kibontakoztatása  az  elsődleges  célja, sokkal  inkább  az  áru  értékesítésének,  megismertetésének, igénybevételének előmozdítása. (Grtv. 2. § g/ pont)  Másrészt a  valótlan  kereskedelmi információk közlésének,  illetve  a valós információk elhallgatásának olyan, az emberi egészségre káros következményei is lehetnek, amelyek indokolttá teszik a közzététel  korlátozását. Amíg egyéb  esetekben  a  kifejezés szabadsága   révén   egy-egy  valótlan  kijelentés   cáfolata orvosolhatja  az  esetleges sérelmeket, addig  a  hamis  vagy megtévesztő   reklám   adott   esetben   visszafordíthatatlan következményekkel  is járhat. (ABK 2000.  május,  178,  181.) Mindezek alapján az Alkotmánybíróság úgy határozott, hogy  az emberi  méltósághoz való jog és e jog szerves  részét  alkotó személyiség  jogok,  valamint a fogyasztók  jogainak  védelme érdekében  szükséges  lehet  a kereskedelmi  információközlés korlátozása. 2.  A  Grtv.-nek  az  indítvány  által  támadott  12.  §-a  a dohányárukkal  és  az  alkoholtartalmú italokkal  kapcsolatos kereskedelmi     információközlés     speciális     korlátait tartalmazza.  Az  Alkotmánybíróság  álláspontja  szerint   az Alkotmánynak  a  kifejezés szabadságát biztosító  61.  §-a  a dohánytermékek   és  az  alkoholtartalmú   italok   gazdasági reklámjára  is  vonatkozik. Ugyanakkor a dohányárukról  szóló kereskedelmi  információk esetében  kiemelt  jelentősége  van annak, hogy az Alkotmánybíróság a gazdasági reklámozás  terén a   véleményközlés  egyéb  formáinál  szélesebb  körű  állami beavatkozás  lehetőségét ismeri el. A dohánytermékek  ugyanis minden  kétséget kizáróan rendkívül ártalmasak az egészségre. Ebből  következik,  hogy  a  reklámok  címzettjei,  vagyis  a lehetséges  fogyasztók  megfelelő tájékoztatáshoz  való  joga különös  garanciákat  igényel.  Emellett  a  dohányreklámokat szabályozó  normák  vizsgálatakor a  kifejezés  szabadságával szemben   kellő  súllyal  kell  figyelembe  venni  az   állam alkotmányos  kötelességét a gyermekek  védelmére.  [Alkotmány 67. § (1) bekezdés]                              IV. Jelen  esetben  az  Alkotmánybíróságnak az indítvány  alapján arra  a  kérdésre  kellett választ  adnia,  hogy  sérti-e  az egészséges  környezethez való jogot (Alkotmány 18.  §)  és  a lehető  legmagasabb  szintű testi és lelki  egészséghez  való jogot  (Alkotmány  70/D. §) az a törvényi szabályozás,  amely nem tiltja meg teljes körűen a dohányáruk reklámozását. 1. Először a 28/1994. (V. 20.) AB határozatban fejtette ki az Alkotmánybíróság, hogy a környezethez való jog nem  sorolható a   klasszikus,  védelmi  jellegű  alapjogok  közé,  és   nem hasonlítható  a szociális jogokhoz sem. Az Alkotmány  18.  §- ában  szereplő  jog “elsősorban önállósult és önmagában  vett intézményvédelem,  azaz olyan sajátos  alapjog,  amelynek  az objektív, intézményvédelmi oldala túlnyomó és meghatározó.  A környezethez  való jog az állam környezetvédelemre  vonatkozó kötelességei  teljesítésének garanciáit  emeli  az  alapjogok szintjére,    beleértve    a    környezet    elért    védelme korlátozhatóságának  feltételeit  is.  E   jog   sajátosságai folytán  mindazokat  a feladatokat, amelyeket  másutt  alanyi jogok   védelmével  teljesít  az  állam,  itt   törvényi   és szervezeti  garanciák nyújtásával kell ellátnia.” (ABH  1994, 134, 138.) “Az Alkotmányban biztosított környezethez való jog a   környezet  védelmére  és  az  élet  természeti  alapjának fenntartására  vonatkozó  állami  kötelességet  jelenti.   Az egyedi  alanyi  jogok  ez idő szerint e jog  megvalósításában csak mellékesek.” (ABH 1994, 134, 139.) Az  Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint az állam a    környezetvédelem   elvi   alapjainak   és   módszereinek megválasztásában szabad, és szabad annak meghatározásában is, hogy  a  környezethez való jog tartalmát adó  sajátos  állami kötelezettségekből milyen konkrét jogalkotási és  kormányzati teendők  származnak.  Az  egészséges  környezethez  való  jog érvényesítésére   szolgáló   alanyi   jogok   összességét   a törvényhozás  állapítja  meg.  Az  állam  azonban  nem  élvez szabadságot abban, hogy a környezet állapotát romlani engedje vagy  a  romlás  kockázatát megengedje.  Mindezek  alapján  a környezethez   való   jog  egyik  aspektusával   kapcsolatban fogalmazta   meg  az  Alkotmánybíróság,  hogy  az   állam   a természetvédelem  jogszabályokkal  biztosított   szintjét   – kivételes    esetektől   eltekintve   –   nem   csökkentheti. [996/G/1990. AB határozat, ABH 1993, 533, 535.; 28/1994.  (V. 20.) AB határozat, ABH 1994, 134, 140.; 29/1995. (V. 25.)  AB határozat,  ABH  1995,  145,  148.;  14/1998.  (V.   8.)   AB határozat,  ABH  1998,  126,  130.;  48/1997.  (X.   6.)   AB határozat, ABH 1997, 502, 503.] Az  alkotmánybírósági joggyakorlat az Alkotmány 70/D.  §-ának értelmezésében  is  töretlen. Eszerint a  legmagasabb  szintű testi és lelki egészséghez való jogosultságként meghatározott alkotmányi   követelmény  az  államnak  azt  az   alkotmányos kötelezettségét  jelenti,  hogy  a  nemzetgazdaság  teherbíró képességéhez,   az  állam  és  a  társadalom   lehetőségeihez igazodva olyan gazdasági és jogi környezetet teremtsen, amely a  legkedvezőbb feltételeket biztosítja a polgárok egészséges életmódjához  és életviteléhez. E feltételeket  konkretizálja egyebek között az Alkotmány 70/D. §-ának (2) bekezdésében írt rendelkezés,   amely  az  állam  kötelezettségévé   teszi   a megfelelő  egészségügyi intézmények létesítését és az  orvosi ellátás   megszervezését.   Az   Alkotmánybíróság   elvontan, általános   ismérvekkel   csak   egészen   szélső    esetekre korlátozottan   határozhatja  meg  az  állami   kötelezettség kritikus   nagyságát,  vagyis  azt  a  szükséges   minimumot, amelynek  hiánya már alkotmányellenességhez vezet.  A  szélső eseteken   túl  azonban  az  Alkotmány  70/D.  §-ának   nincs alkotmányos  mércéje.  A lehető legmagasabb  testi  és  lelki egészséghez   való   jog  tehát  önmagában   alanyi   jogként értelmezhetetlen,  az az Alkotmány 70/D. §  (2)  bekezdésében foglalt  állami  kötelezettségként  fogalmazódik  meg,  amely magában foglalja azt a kötelezettséget, hogy a törvényhozó  a testi  és  lelki egészség bizonyos területein alanyi  jogokat határozzon meg. [56/1995. (IX. 15.) AB határozat,  ABH  1995, 260,  270.;  54/1996. (XI. 30.) AB határozat, ABH 1996,  173, 186,  198.;  1316/B/1995. AB határozat, ABH 1996, 735,  737.; 261/B/1997. AB határozat, ABH 1998, 689, 692.] Mindezek  alapján az Alkotmánybíróság megállapítja,  hogy  az egészséges  környezethez való jogot,  illetve  a  legmagasabb szintű  testi  és  lelki  egészséghez  való  jogot  önmagában szemlélve  nem  fogalmazható  meg  olyan  egyéni  alkotmányos jogosultság   vagy   olyan   állami  kötelezettség,   amelyet figyelembe   kellene   venni  a  dohánytermékekre   vonatkozó reklámszabályok alkotmányossági vizsgálatakor.  Kizárólag  az Alkotmány  18. §-át, illetve 70/D. §-át tekintetbe  véve  nem állapítható  meg  a  dohányárukkal  kapcsolatos  kereskedelmi információközlés határait kijelölő alkotmányossági  mérce.  A 18.  §  más  jellegű  kötelezettségeket  ró  az  államra   az egészséges emberi környezet biztosítása érdekében, a 70/D.  § pedig kizárólag szélsőséges esetekben nyújt alapot arra, hogy az Alkotmánybíróság a jogalkotást felülbírálja. 2. Az indítványozó a dohányzók és a nem dohányzók életének és egészségének  védelmére hivatkozva kéri a  Grtv.  12.  §  (1) bekezdésének     alkotmányossági     felülvizsgálatát.     Az Alkotmánybíróság már több határozatában kifejtette,  hogy  az életvédelmet  szolgáló  alanyi  jogok,  állami  kötelességek, valamint  államcélok rendszerének közös  gyökere  az  élethez való  jog.  Az Alkotmány 54. § (1) bekezdése és a  8.  §  (1) bekezdése “az állam elsőrendű kötelességévé” teszi az  emberi élet védelmét. Ez a kötelesség egyrészt azt jelenti, hogy  az államnak tartózkodnia kell az élethez való jog megsértésétől, másrészt    gondoskodnia   kell   az   élethez    való    jog érvényesüléséhez szükséges feltételekről. Az élethez való jog objektív  oldalából  következő  alapvető  kötelezettsége   az államnak,  hogy  jogalkotással és szervezési  intézkedésekkel gondoskodjon  az  élet védelméről. [64/1991.  (XII.  17.)  AB határozat,  ABH  1991,  297,  302.;  28/1994.  (V.  20.)   AB határozat,  ABH  1994,  134,  139.;  48/1998.  (XI.  23.)  AB határozat,  ABH  1998,  333,  341.]  Az  Alkotmánybíróság   a 48/1998. (XI. 23.) AB határozatban kifejtette, hogy az  állam az  élethez  való  jogból következő objektív intézményvédelmi kötelességet  összhangban  teljesíti  azokkal   a   hasonlóan objektív kötelességeivel, amelyek az egészséghez való  jogból és  az  egészséges környezethez való jogból hárulnak rá.  “Az említett    alapjogokból   folyó   állami    intézményvédelmi kötelességek mindig túlmutatnak az alanyi jogosultak  jogain. Így  például az egészséghez való jog éppúgy a jövő nemzedékek egészségét is szolgálja, mint az egészséges környezethez való jog.” (ABH 1998, 341.) 3.   A   Grtv.   12.  §-ában  a  dohányárukkal   kapcsolatban megfogalmazott     reklámkorlátozások    és    reklámtilalmak legnagyobb  része a gyermekek védelmére irányul. Ezt  a  célt szolgálja  az  (1)  bekezdés, amely szerint tilos  dohányárut reklámozni  –  többek  között – olyan  sajtótermékben,  amely alapvetően gyermek-, illetve fiatalkorúakhoz szól; színházban vagy  filmszínházban  20  óra előtt,  illetve  gyermek-  vagy fiatalkorúak   számára   készült   műsorszámot    közvetlenül megelőzően, annak teljes időtartama alatt és közvetlenül  azt követően;   játékon   és   annak  csomagolásán;   közoktatási intézményben  és  annak  bejáratától  számított  200  méteres távolságon  belül.  A  (2)  bekezdés  kimondja,  hogy   tilos közzétenni dohányáru olyan reklámját, amely gyermek-, illetve fiatalkorúaknak   szól,  valamint  amely  gyermek-,   illetve fiatalkorút mutat be. Mindezek a tilalmak és korlátozások azt szolgálják,  hogy  a reklám ne ösztönözhesse  kifejezetten  a gyermekeket  a dohányáruk fogyasztására. A Grtv.  12.  §-ának említett  szabályai  az  államnak  az  Alkotmány  54.  §  (1) bekezdésén,  67. § (1) bekezdésén és 70/D. §  (1)  bekezdésén alapuló   azon   kötelezettségét  juttatják  érvényre,   hogy védelmezze a gyermekek életét, egészségét és megfelelő  testi fejlődését. A   vizsgált   szabályozás   többi   korlátozása   az   olyan dohányreklámok elterjedését kívánja megakadályozni, amelyek a dohányzást  az  egészséges,  illetve  a  követendő  példaként szolgáló  életmód részeként mutatják be. Így tilos közzétenni dohányáru  olyan  reklámját, amely  a  dohányzást  egészséges tevékenységként  tünteti fel; dohányzó  személyeket  ábrázol; ismert  film-, popzenei vagy szórakoztatóipari sztárok képeit vagy  nyilatkozatait használja fel; továbbá tiltott az  olyan reklám, amely túlzott dohányfogyasztásra hív fel. E szabályok megalkotására    a    fogyasztókat    megtévesztő    reklámok megakadályozása   és   az  állam  élet-  és   egészségvédelmi feladatainak teljesítése érdekében került sor. Figyelembe kell venni azt is, hogy nem kizárólag a Grtv.  12. §-a  tartalmaz  dohányreklámokat  érintő  korlátozásokat.   A rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény 13. §  (1) bekezdése kimondja: “Nem szabad közzétenni dohányárut, fegyvert,    lőszert,   robbanóanyagot,   kizárólag    orvosi rendelvényre  igénybe vehető gyógyszert, továbbá  gyógyászati eljárást   népszerűsítő,  ismertető   reklámot.”   Vagyis   a dohányreklám   a   közszolgálati,  valamint  a   kereskedelmi rádiókban és televíziókban is tilos. Emellett a Grtv. 13. §-a előírja,   hogy  a  dohányáru  sajtótermékben  és  szabadtéri reklámhordozón való reklámjának – a törvényben  meghatározott módon és méretben – “A dohányzás súlyosan károsítja az Ön  és környezete  egészségét"  szövegű  általános  figyelmeztetést, valamint  a  dohányáru  nikotin-  és  kátránytartalmát  közlő adatokat kell tartalmaznia. Az  Alkotmánybíróság mindezek alapján megállapítja,  hogy  az állam a dohányáruk reklámjának szabályozásakor eleget tett az Alkotmány  54. § (1) bekezdéséből és 70/D. § (1) bekezdéséből következő     intézményes    élet-     és     egészségvédelmi kötelességének,  és  teljesítette  az  Alkotmány  67.  §  (1) bekezdésén  alapuló  kötelezettségét  a  gyermekek  megfelelő testi  és  szellemi fejlődésének védelmére. Ebből következik, hogy   az   Alkotmányból  nem  vezethető  le   a   dohányáruk reklámjának teljes tilalma. Mindez nem zárja ki azt,  hogy  a jogalkotó  további korlátozásokat fogalmazzon meg, amennyiben azokra  szükség van az állampolgárok megfelelő tájékoztatása, továbbá  életének, egészségének védelme érdekében. Ugyanakkor az   Alkotmánybíróság  hangsúlyozza,  hogy  a  dohánytermékek reklámját érintő tilalmak és korlátozások akkor felelnek  meg az  Alkotmány  61. §-a által támasztott követelményeknek,  ha azokat   az  állampolgárok  életének,  egészségének  védelme, illetve  a gyermekek megfelelő testi és szellemi fejlődésének védelme  kellően  indokolja. Jelen  eljárásának  azonban  nem tárgya  annak  vizsgálata, hogy az egyes reklámkorlátozásokra megfelelő alkotmányos indokkal került-e sor. 4.   Az   Alkotmánybíróság  utal  arra,  hogy  az   állam   a dohányzással     összefüggésben     nem      kizárólag      a reklámkorlátozásokkal juttatja érvényre  intézményes  védelmi kötelezettségét.    A   nemdohányzók    védelméről    és    a dohánytermékek    fogyasztásának,    forgalmazásának    egyes szabályairól szóló 1999. évi XLII. törvény elsődleges  célja, hogy   a   dohánytermékek   fogyasztásának   szabályozásával, illetőleg  forgalmazásának részleges korlátozásával  védelmet nyújtson a nemdohányzók, valamint az életkoruk vagy egészségi állapotuk miatt egyébként fokozott védelmet igénylő személyek részére   a  passzív  dohányzás  káros  hatásaival   szemben. Elsősorban   a   fogyasztók   megfelelő   tájékoztatása    és egészségének  védelme érdekében fogalmaz  meg  szabályokat  a dohánytermékek     előállításáról,     forgalmazásáról     és ellenőrzéséről szóló 36/1996. (XII. 11.) FM-NM-IKIM  együttes rendelet. A dohányzás egészségkárosító hatásai miatt indokolt állami   beavatkozás   a   jogalkotás  különböző   területein érvényesül,  és  a  dohányáruk reklámozása mellett  érinti  a dohánytermékek előállítását, forgalmazását, továbbá az állami szerepvállalás megjelenik a fogyasztás korlátozásában is.  Az állam   azonban   nem   vállalhatja   át   az   állampolgárok felelősségét  abban,  hogy saját egészségüket  megőrizzék.  A dohányzással  kapcsolatban  az  államnak  elsődlegesen  annak feltételeit   kell   biztosítania,  hogy   az   állampolgárok tájékozottak  legyenek,  és  felelős  döntést  hozhassanak  a fogyasztásról.   Emellett  alapvető   állami   kötelesség   a nemdohányzók védelme. Fokozott  állami szerepvállalást követel meg az  Alkotmány  a gyermekek  egészséges  fejlődésének biztosítása  és  a  káros hatások   távol  tartása  érdekében.  Az  állam  beavatkozása elsősorban  azokon  a  területeken indokolt,  ahol  a  szülői felügyeleti  jog  nem érvényesülhet, illetve olyan  kivételes esetekben  kerülhet  sor állami fellépésre,  amikor  a  szülő súlyosan     veszélyezteti    gyermeke     fejlődését.     Az Alkotmánybíróság a 21/1996. (V. 17.) AB határozatban  azt  is megfogalmazta,  hogy  “a  magánszférában  a  gondoskodás   és védelem joga és kötelessége elsősorban a szülőket illeti. Így például  jogszabály – általános megelőző céllal –  tilthatja, hogy    gyermeknek   nyilvános   vendéglátóhelyen    alkoholt szolgáljanak    fel,   hogy   iskola   közelében    pornográf sajtótermékeket áruljanak, vagy szexboltot nyissanak. Törvény a  gyermek belépését is megtilthatja ilyen helyekre. A  szülő felelőssége   viszont,   hogy  otthon   a   gyermek   számára hozzáférhetővé  teszi-e az alkoholt vagy a  pornográfiát.  Az allam  csak a gyermek fejlődésének súlyos és konkrét  sérelme vagy  veszélyeztetése esetén avatkozik be – például a  szülői felügyelet megszüntetése révén.” (ABH 1996, 80.)                              V. 1.   Az  Alkotmánybíróság  megvizsgálta  az  Egyezménynek  az indítvánnyal  összefüggésbe hozható rendelkezéseit,  valamint az  Európai  Emberi Jogi Bizottság és Bíróság  esetjogát.  Az Egyezmény   10.   cikkelyének   1.   pontja   deklarálja    a véleményalkotás és az információközlés szabadságát, e cikkely 2.  pontja  pedig – egyebek mellett – azt teszi  lehetővé  az államok  számára,  hogy  a közegészség védelmében,  szükséges esetben,    arányos   mértékben   korlátozzák   a   kifejezés szabadságát.  Tehát  az Egyezmény éppen  az  információközlés szabadságát    védi    az    indokolatlanul    széles    körű jogkorlátozásokkal   szemben.  Az   Egyezményre   nem   lehet hivatkozni  az  abban deklarált alapvető jog  közegészségügyi célú korlátozása érdekében. Az   Alkotmánybíróság  az  1270/B/1997.  AB  határozatban   – hivatkozva  a  Mark  Intern GmbH-ügyre,  a  Jacubowski-ügyre, valamint a Casado Coca-ügyre – kifejtette, hogy a strasbourgi esetjog  a kereskedelmi információkat is a 10. cikkely  által védett  körbe vonja. (ABK 2000. május, 176.) A dohányreklámok közzététele   azonban  senkinek  nem  sérti  az  Egyezményben deklarált  jogait. Az esetjog elismeri, hogy a  tagállamoknak pozitív  kötelezettségei is vannak az Egyezmény által  védett jogok  biztosítása  érdekében. Ezért az  élethez  való  jogot deklaráló 2. cikkely és a magánélet szabadságát biztosító  8. cikkely  alapján  az  államoknak  megfelelő  lépéseket   kell tenniük  az  emberi élet védelmében és a környezeti  ártalmak megakadályozására,  de  ezek  módja  tekintetében  az   egyes államok  széles  mérlegelési  szabadsággal  rendelkeznek.  Az Emberi  Jogok  Európai Bizottsága a Wöckel v. Germany  ügyben kifejtette,  hogy  a dohányreklámok és a dohányzás  általános tiltásának  hiánya nem jelenti azt, hogy az állam megsértette az Egyezmény 2. és 8. cikkelyét. A dohánytermékek reklámjának korlátozásával  és  meghatározott helyeken történő  dohányzás tiltásával,  valamint  a dohányzás káros  hatásait  ismertető információközlésekkel  az  állam  teljesíti  kötelezettségét. [32165/96. 93-A DR 82 (1998)] 2.  Az  Alkotmánybíróság a dohányreklámok  alkotmányosságának vizsgálatakor  az  Egyezmény  mellett  figyelembe  vette   az Európai   Unió   szabályozását  is.  A   Grtv.   koncepcióját megfogalmazó 1031/1996. (IV. 13.) Korm. határozat  a  törvény megalkotásának  szükségességét  egyebek  mellett   a   Magyar Köztársaság  és  az  Európai Közösségek  és  azok  tagállamai közötti  társulás  létesítéséről  szóló,  Brüsszelben,  1991. december   16-án  aláírt  és  az  1994.  évi  I.   törvénnyel kihirdetett Európai Megállapodásban foglaltakkal indokolja. A Megállapodás   68.   cikke  sorolja  fel  a   jogharmonizáció legfontosabb    területeit,   melyek    közé    tartozik    a versenyszabályozás és a fogyasztók érdekvédelme.  Az  Európai Unióban ezek részét képezi a korszerű reklámszabályozás. A reklám mint szolgáltatás szabad forgalma és a reklámhordozó mint  áru  szabad  forgalma  az  Európai  Unió  belső  piacán érvényesülő  szabadságok közé tartozik. Ugyanakkor  a  reklám szabadsága  nem  jelent korlátok nélküli  szabadságot.  Annak ellenére, hogy az Unióban nincs egységes reklámszabályozás, a tagállamok  jogi  szabályozását  több  részterületen,  így  a dohányreklámok   terén  is,  uniós  normák   korlátozzák.   A 89/552/EEC irányelv megtiltotta a dohánytermékek reklámozását a televízióban, majd az irányelvet módosító 97/36/EC irányelv kimondta,    hogy    a    dohánytermékek    előállítói    nem szponzorálhatnak   műsorokat  a  televízióban.   A   98/43/EC irányelv  előírta, hogy a tagállamoknak meg kell tiltaniuk  a dohányreklámokat a közterületeken, a sajtóban,  valamint  meg kell   tiltaniuk  a  dohánytermékek  előállítóinak  szponzori tevékenységét.  Az  Európai  Bíróság  2000.  október  5-én  a 98/43/EC  irányelvet  megsemmisítette. Ugyanakkor  a  bíróság határozata   nem  zárta  ki  a  dohányreklámok  meghatározott formáinak  részleges tiltását, amennyiben az összhangban  van az  uniós  szabadságokkal.  (C-376/98.  Federal  Republic  of Germany  v.  European Parliament and Council of the  European Union)                              VI. Az indítványozó kifogásolja, hogy az Országgyűlés a Grtv. 12. §-ának elfogadásával olyan döntést hozott, amely ellentétes a Szociális   és   egészségügyi  bizottság  álláspontjával,   a közvélemény   többségének   elvárásaival,   valamint    egyes tudományos fórumok állásfoglalásaival. A  magyar parlamenti jogban a törvényhozási eljárás során  az állandó   bizottságoknak   kezdeményező,   javaslattevő    és véleményező  szerepük  van. A gazdasági  reklámtevékenységről szóló T/3712. számú törvényjavaslat tárgyalásakor a Szociális és  egészségügyi bizottság véleménynyilvánító és javaslattevő szerepe érvényesült. Emellett a nyilvános országgyűlési  vita során    a   képviselők   megismerhették   a   dohányreklámok szabályozására   vonatkozó   különféle   álláspontokat.    Az országgyűlési    képviselők   a   köz    érdekében    végzett tevékenységük  [Alkotmány  20. §  (2)  bekezdés]  során  nagy szabadságot   élveznek,   a  törvényjavaslatok   szavazásakor legjobb  meggyőződésük  szerint cselekedhetnek.  Nem  köti  a képviselőket sem az előterjesztő, sem a bizottságok,  sem  az egyes  szakmai és érdekvédelmi szervezetek álláspontja. Ezért az  Alkotmánybíróság  az indítványt ebben  a  tekintetben  is megalapozatlannak találta. Mindezek  alapján  az Alkotmánybíróság  a  Grtv.  12.  §  (1) bekezdése    alkotmányellenességének    megállapítására    és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasította. Az  Alkotmánybíróság  határozatának  Magyar  Közlönyben  való közzétételét a közérdeklődésre tekintettel rendelte el.                       Dr. Németh János                  az Alkotmánybíróság elnöke         Dr. Bagi István                        Dr. Bihari Mihály     alkotmánybíró                              alkotmánybíró         Dr. Czúcz Ottó                           Dr. Erdei Árpád     alkotmánybíró                              alkotmánybíró         Dr. Harmathy Attila                     Dr. Holló András     alkotmánybíró                              alkotmánybíró         Dr. Kiss László                     Dr. Kukorelli István     alkotmánybíró                       előadó alkotmánybíró         Dr. Strausz János     Dr. Tersztyánszkyné Dr. Vasadi Éva     alkotmánybíró                              alkotmánybíró .

English:
English: .
Petition filed: .
Subject of the case: .	Article 12.1 of the Act on Commercial Advertising, under which advertising of tobacco products or alcoholic beverages is prohibited in some cases
Number of the Decision: .	37/2000. (X. 31.)
Date of the decision: .	10/30/2000
. CODICES summary: http://www.codices.coe.int/NXT/gateway.dll/CODICES/precis/eng/eur/hun/hun-2000-3-006?fn=document-frameset.htm$f=templates$3.0
.