A döntés szövege:
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabályi rendelkezés
alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló
eljárásban meghozta a következő
határozatot:
Az Alkotmánybíróság a gazdasági reklámtevékenységről szóló
1997. évi LVIII. törvény 12. § (1) bekezdése
alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére
irányuló indítványt elutasítja.
Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben
közzéteszi.
Indokolás
I.
Az indítványozó a gazdasági reklámtevékenységről szóló 1997.
évi LVIII. törvény (a továbbiakban: Grtv.) 12. § (1)
bekezdésének alkotmányossági felülvizsgálatát kezdeményezte.
Álláspontja szerint a támadott rendelkezés, amely
meghatározott kivételekkel lehetővé teszi dohányáruk
reklámozását, ellentétes az Alkotmány 18. §-ával és 70/D. §-
ával. Amellett fejti ki érveit, hogy az állam a hatályos
szabályozással nem biztosítja a területén élők számára a
lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való
jogot, tekintettel arra, hogy “a dohányzás súlyosan károsítja
az aktív dohányzók és a dohányzók környezetében élő
nemdohányzók: a passzív dohányzók egészségét, és ismerve a
hazai drámai egészségügyi helyzetünkre utaló azon adatokat
is, mely szerint évente 32000 honfitársunk dohányzás okozta
halálozásával kell számolnunk”. Emellett az indítványozó úgy
véli, hogy a dohánytermékek reklámozásának teljes tiltása
összhangban állna az Emberi Jogok Európai Egyezményének 10.
cikkelye 2. pontjával, amely lehetővé teszi a
véleményszabadság korlátozását a közegészség védelme
érdekében. Az indítványozó hivatkozik továbbá arra, hogy a
képviselők figyelmen kívül hagyták egyrészt azt, hogy egy
közvélemény-kutató intézet felmérése szerint a városban élő
felnőtt népesség közel kétharmada ellenzi a dohányreklámokat,
másrészt azt, hogy az Országgyűlés Szociális és egészségügyi
bizottsága nem támogatta a törvényjavaslat elfogadását,
harmadrészt azt, hogy több nemzetközi egészségügyi fórum
állásfoglalása is a dohányáruk hirdetésének teljes tilalma
mellett szállt síkra.
II.
Az Alkotmánybíróság az indítvány elbírálásakor az Alkotmány
következő rendelkezéseit vette figyelembe:
“18. § A Magyar Köztársaság elismeri és érvényesíti mindenki
jogát az egészséges környezethez.”
“61. § (1) A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a
szabad véleménynyilvánításra, továbbá arra, hogy a közérdekű
adatokat megismerje, illetőleg terjessze.”
“70/D. § (1) A Magyar Köztársaság területén élőknek joguk van
a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez.
(2) Ezt a jogot a Magyar Köztársaság a munkavédelem, az
egészségügyi intézmények és az orvosi ellátás
megszervezésével, a rendszeres testedzés biztosításával,
valamint az épített és a természetes környezet védelmével
valósítja meg.”
Az 1993. évi XXXI. törvénnyel kihirdetett, Az emberi jogok és
az alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950.
november 4-én kelt Egyezménynek (a továbbiakban: Egyezmény) a
véleménynyilvánítás szabadságát megfogalmazó 10. cikkelye a
következőket tartalmazza:
“1. Mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához.
Ez a jog magában foglalja a véleményalkotás szabadságát és az
információk, eszmék megismerésének és közlésének szabadságát
országhatárokra tekintet nélkül és anélkül, hogy ebbe
hatósági szerv beavatkozhasson. Ez a Cikk nem akadályozza,
hogy az államok a rádió-, televízió- vagy mozgókép vállalatok
működését engedélyezéshez kössék.
2. E kötelezettségekkel és felelősséggel együttjáró
szabadságok gyakorlása a törvényben meghatározott, olyan
alakszerűségeknek, feltételeknek, korlátozásoknak vagy
szankcióknak vethető alá, amelyek szükséges intézkedéseknek
minősülnek egy demokratikus társadalomban a nemzetbiztonság,
a területi sértetlenség, a közbiztonság, a zavargás vagy
bűnözés megelőzése, a közegészség vagy az erkölcsök védelme,
mások jó hírneve vagy jogai védelme, a bizalmas értesülés
közlésének megakadályozása, vagy a bíróságok tekintélyének és
pártatlanságának fenntartása céljából.”
A Grtv. 12. § (1) bekezdése az alábbiakat foglalja magában:
“Tilos dohányárut vagy alkoholtartalmú italt reklámozni
a) olyan sajtótermékben, amely alapvetően gyermek-, illetve
fiatalkorúakhoz szól,
b) sajtótermék címoldalán,
c) színházban vagy filmszínházban 20 óra előtt, illetve
gyermek- vagy fiatalkorúak számára készült műsorszámot
közvetlenül megelőzően, annak teljes időtartama alatt és
közvetlenül azt követően,
d) játékon és annak csomagolásán,
e) közoktatási és egészségügyi intézményben és annak
bejáratától számított 200 méteres távolságon belül.”
III.
Az indítvány megalapozatlan.
1. A Grtv. 2. § g) pontja szerint a gazdasági reklám olyan
tájékoztatás, amely termék, szolgáltatás, ingatlan, jog és
kötelezettség értékesítését vagy más módon történő
igénybevételét és a vállalkozás nevének, megjelölésének,
tevékenységének népszerűsítését, továbbá áru vagy árujelző
megismertetését mozdítja elő. Az Alkotmánybíróság az
1270/B/1997. AB határozatban megállapította, hogy a gazdasági
reklám olyan információ, amelynek közzététele élvezi az
Alkotmány 61. § (1) bekezdésének védelmét. Az alaptörvény
ezen szakasza ugyanis nem csupán bizonyos eszmék, tények és
vélemények tekintetében biztosítja a szabad
véleménynyilvánítást, hanem magát a szabad kommunikációt, a –
tág értelemben vett – véleménynyilvánítás lehetőségét
részesíti védelemben. (ABK 2000. május, 177.)
Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint a
véleménynyilvánítás szabadságához fűződő alapjog kiemelt
alkotmányos védelmet élvez, és csak különösen indokolt
esetben korlátozható. A testület a 30/1992. (V. 26.) AB
határozatban fogalmazta meg először, hogy “a szabad
véleménynyilvánításhoz való jognak valójában igen kevés
joggal szemben kell csak engednie, azaz a véleményszabadságot
korlátozó törvényeket megszorítóan kell értelmezni. A
vélemény szabadságával szemben mérlegelendő korlátozó
törvénynek nagyobb a súlya, ha közvetlenül másik alanyi
alapjog érvényesítésére és védelmére szolgál, kisebb, ha
ilyen jogokat csakis mögöttesen, valamely ’intézmény’
közvetítésével véd, s legkisebb, ha csupán valamely elvont
érték önmagában a tárgya (pl. a köznyugalom).” (ABH 1992,
167, 178.)
Az 1270/B/1997. AB határozat úgy foglalt állást, hogy “a
kereskedelmi jellegű információk közzététele esetében
szélesebb körű állami beavatkozás lehet alkotmányosan
indokolt, mint a véleményközlés egyéb eseteiben.” (ABK 2000.
május, 178.) Ennek oka egyrészt az, hogy a reklám
közzétételének általában nem az egyéni önkifejezés, a
személyiség szabad kibontakoztatása az elsődleges célja,
sokkal inkább az áru értékesítésének, megismertetésének,
igénybevételének előmozdítása. (Grtv. 2. § g/ pont) Másrészt
a valótlan kereskedelmi információk közlésének, illetve a
valós információk elhallgatásának olyan, az emberi egészségre
káros következményei is lehetnek, amelyek indokolttá teszik a
közzététel korlátozását. Amíg egyéb esetekben a kifejezés
szabadsága révén egy-egy valótlan kijelentés cáfolata
orvosolhatja az esetleges sérelmeket, addig a hamis vagy
megtévesztő reklám adott esetben visszafordíthatatlan
következményekkel is járhat. (ABK 2000. május, 178, 181.)
Mindezek alapján az Alkotmánybíróság úgy határozott, hogy az
emberi méltósághoz való jog és e jog szerves részét alkotó
személyiség jogok, valamint a fogyasztók jogainak védelme
érdekében szükséges lehet a kereskedelmi információközlés
korlátozása.
2. A Grtv.-nek az indítvány által támadott 12. §-a a
dohányárukkal és az alkoholtartalmú italokkal kapcsolatos
kereskedelmi információközlés speciális korlátait
tartalmazza. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az
Alkotmánynak a kifejezés szabadságát biztosító 61. §-a a
dohánytermékek és az alkoholtartalmú italok gazdasági
reklámjára is vonatkozik. Ugyanakkor a dohányárukról szóló
kereskedelmi információk esetében kiemelt jelentősége van
annak, hogy az Alkotmánybíróság a gazdasági reklámozás terén
a véleményközlés egyéb formáinál szélesebb körű állami
beavatkozás lehetőségét ismeri el. A dohánytermékek ugyanis
minden kétséget kizáróan rendkívül ártalmasak az egészségre.
Ebből következik, hogy a reklámok címzettjei, vagyis a
lehetséges fogyasztók megfelelő tájékoztatáshoz való joga
különös garanciákat igényel. Emellett a dohányreklámokat
szabályozó normák vizsgálatakor a kifejezés szabadságával
szemben kellő súllyal kell figyelembe venni az állam
alkotmányos kötelességét a gyermekek védelmére. [Alkotmány
67. § (1) bekezdés]
IV.
Jelen esetben az Alkotmánybíróságnak az indítvány alapján
arra a kérdésre kellett választ adnia, hogy sérti-e az
egészséges környezethez való jogot (Alkotmány 18. §) és a
lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való
jogot (Alkotmány 70/D. §) az a törvényi szabályozás, amely
nem tiltja meg teljes körűen a dohányáruk reklámozását.
1. Először a 28/1994. (V. 20.) AB határozatban fejtette ki az
Alkotmánybíróság, hogy a környezethez való jog nem sorolható
a klasszikus, védelmi jellegű alapjogok közé, és nem
hasonlítható a szociális jogokhoz sem. Az Alkotmány 18. §-
ában szereplő jog “elsősorban önállósult és önmagában vett
intézményvédelem, azaz olyan sajátos alapjog, amelynek az
objektív, intézményvédelmi oldala túlnyomó és meghatározó. A
környezethez való jog az állam környezetvédelemre vonatkozó
kötelességei teljesítésének garanciáit emeli az alapjogok
szintjére, beleértve a környezet elért védelme
korlátozhatóságának feltételeit is. E jog sajátosságai
folytán mindazokat a feladatokat, amelyeket másutt alanyi
jogok védelmével teljesít az állam, itt törvényi és
szervezeti garanciák nyújtásával kell ellátnia.” (ABH 1994,
134, 138.) “Az Alkotmányban biztosított környezethez való jog
a környezet védelmére és az élet természeti alapjának
fenntartására vonatkozó állami kötelességet jelenti. Az
egyedi alanyi jogok ez idő szerint e jog megvalósításában
csak mellékesek.” (ABH 1994, 134, 139.)
Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint az állam
a környezetvédelem elvi alapjainak és módszereinek
megválasztásában szabad, és szabad annak meghatározásában is,
hogy a környezethez való jog tartalmát adó sajátos állami
kötelezettségekből milyen konkrét jogalkotási és kormányzati
teendők származnak. Az egészséges környezethez való jog
érvényesítésére szolgáló alanyi jogok összességét a
törvényhozás állapítja meg. Az állam azonban nem élvez
szabadságot abban, hogy a környezet állapotát romlani engedje
vagy a romlás kockázatát megengedje. Mindezek alapján a
környezethez való jog egyik aspektusával kapcsolatban
fogalmazta meg az Alkotmánybíróság, hogy az állam a
természetvédelem jogszabályokkal biztosított szintjét –
kivételes esetektől eltekintve – nem csökkentheti.
[996/G/1990. AB határozat, ABH 1993, 533, 535.; 28/1994. (V.
20.) AB határozat, ABH 1994, 134, 140.; 29/1995. (V. 25.) AB
határozat, ABH 1995, 145, 148.; 14/1998. (V. 8.) AB
határozat, ABH 1998, 126, 130.; 48/1997. (X. 6.) AB
határozat, ABH 1997, 502, 503.]
Az alkotmánybírósági joggyakorlat az Alkotmány 70/D. §-ának
értelmezésében is töretlen. Eszerint a legmagasabb szintű
testi és lelki egészséghez való jogosultságként meghatározott
alkotmányi követelmény az államnak azt az alkotmányos
kötelezettségét jelenti, hogy a nemzetgazdaság teherbíró
képességéhez, az állam és a társadalom lehetőségeihez
igazodva olyan gazdasági és jogi környezetet teremtsen, amely
a legkedvezőbb feltételeket biztosítja a polgárok egészséges
életmódjához és életviteléhez. E feltételeket konkretizálja
egyebek között az Alkotmány 70/D. §-ának (2) bekezdésében írt
rendelkezés, amely az állam kötelezettségévé teszi a
megfelelő egészségügyi intézmények létesítését és az orvosi
ellátás megszervezését. Az Alkotmánybíróság elvontan,
általános ismérvekkel csak egészen szélső esetekre
korlátozottan határozhatja meg az állami kötelezettség
kritikus nagyságát, vagyis azt a szükséges minimumot,
amelynek hiánya már alkotmányellenességhez vezet. A szélső
eseteken túl azonban az Alkotmány 70/D. §-ának nincs
alkotmányos mércéje. A lehető legmagasabb testi és lelki
egészséghez való jog tehát önmagában alanyi jogként
értelmezhetetlen, az az Alkotmány 70/D. § (2) bekezdésében
foglalt állami kötelezettségként fogalmazódik meg, amely
magában foglalja azt a kötelezettséget, hogy a törvényhozó a
testi és lelki egészség bizonyos területein alanyi jogokat
határozzon meg. [56/1995. (IX. 15.) AB határozat, ABH 1995,
260, 270.; 54/1996. (XI. 30.) AB határozat, ABH 1996, 173,
186, 198.; 1316/B/1995. AB határozat, ABH 1996, 735, 737.;
261/B/1997. AB határozat, ABH 1998, 689, 692.]
Mindezek alapján az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy az
egészséges környezethez való jogot, illetve a legmagasabb
szintű testi és lelki egészséghez való jogot önmagában
szemlélve nem fogalmazható meg olyan egyéni alkotmányos
jogosultság vagy olyan állami kötelezettség, amelyet
figyelembe kellene venni a dohánytermékekre vonatkozó
reklámszabályok alkotmányossági vizsgálatakor. Kizárólag az
Alkotmány 18. §-át, illetve 70/D. §-át tekintetbe véve nem
állapítható meg a dohányárukkal kapcsolatos kereskedelmi
információközlés határait kijelölő alkotmányossági mérce. A
18. § más jellegű kötelezettségeket ró az államra az
egészséges emberi környezet biztosítása érdekében, a 70/D. §
pedig kizárólag szélsőséges esetekben nyújt alapot arra, hogy
az Alkotmánybíróság a jogalkotást felülbírálja.
2. Az indítványozó a dohányzók és a nem dohányzók életének és
egészségének védelmére hivatkozva kéri a Grtv. 12. § (1)
bekezdésének alkotmányossági felülvizsgálatát. Az
Alkotmánybíróság már több határozatában kifejtette, hogy az
életvédelmet szolgáló alanyi jogok, állami kötelességek,
valamint államcélok rendszerének közös gyökere az élethez
való jog. Az Alkotmány 54. § (1) bekezdése és a 8. § (1)
bekezdése “az állam elsőrendű kötelességévé” teszi az emberi
élet védelmét. Ez a kötelesség egyrészt azt jelenti, hogy az
államnak tartózkodnia kell az élethez való jog megsértésétől,
másrészt gondoskodnia kell az élethez való jog
érvényesüléséhez szükséges feltételekről. Az élethez való jog
objektív oldalából következő alapvető kötelezettsége az
államnak, hogy jogalkotással és szervezési intézkedésekkel
gondoskodjon az élet védelméről. [64/1991. (XII. 17.) AB
határozat, ABH 1991, 297, 302.; 28/1994. (V. 20.) AB
határozat, ABH 1994, 134, 139.; 48/1998. (XI. 23.) AB
határozat, ABH 1998, 333, 341.] Az Alkotmánybíróság a
48/1998. (XI. 23.) AB határozatban kifejtette, hogy az állam
az élethez való jogból következő objektív intézményvédelmi
kötelességet összhangban teljesíti azokkal a hasonlóan
objektív kötelességeivel, amelyek az egészséghez való jogból
és az egészséges környezethez való jogból hárulnak rá. “Az
említett alapjogokból folyó állami intézményvédelmi
kötelességek mindig túlmutatnak az alanyi jogosultak jogain.
Így például az egészséghez való jog éppúgy a jövő nemzedékek
egészségét is szolgálja, mint az egészséges környezethez való
jog.” (ABH 1998, 341.)
3. A Grtv. 12. §-ában a dohányárukkal kapcsolatban
megfogalmazott reklámkorlátozások és reklámtilalmak
legnagyobb része a gyermekek védelmére irányul. Ezt a célt
szolgálja az (1) bekezdés, amely szerint tilos dohányárut
reklámozni – többek között – olyan sajtótermékben, amely
alapvetően gyermek-, illetve fiatalkorúakhoz szól; színházban
vagy filmszínházban 20 óra előtt, illetve gyermek- vagy
fiatalkorúak számára készült műsorszámot közvetlenül
megelőzően, annak teljes időtartama alatt és közvetlenül azt
követően; játékon és annak csomagolásán; közoktatási
intézményben és annak bejáratától számított 200 méteres
távolságon belül. A (2) bekezdés kimondja, hogy tilos
közzétenni dohányáru olyan reklámját, amely gyermek-, illetve
fiatalkorúaknak szól, valamint amely gyermek-, illetve
fiatalkorút mutat be. Mindezek a tilalmak és korlátozások azt
szolgálják, hogy a reklám ne ösztönözhesse kifejezetten a
gyermekeket a dohányáruk fogyasztására. A Grtv. 12. §-ának
említett szabályai az államnak az Alkotmány 54. § (1)
bekezdésén, 67. § (1) bekezdésén és 70/D. § (1) bekezdésén
alapuló azon kötelezettségét juttatják érvényre, hogy
védelmezze a gyermekek életét, egészségét és megfelelő testi
fejlődését.
A vizsgált szabályozás többi korlátozása az olyan
dohányreklámok elterjedését kívánja megakadályozni, amelyek a
dohányzást az egészséges, illetve a követendő példaként
szolgáló életmód részeként mutatják be. Így tilos közzétenni
dohányáru olyan reklámját, amely a dohányzást egészséges
tevékenységként tünteti fel; dohányzó személyeket ábrázol;
ismert film-, popzenei vagy szórakoztatóipari sztárok képeit
vagy nyilatkozatait használja fel; továbbá tiltott az olyan
reklám, amely túlzott dohányfogyasztásra hív fel. E szabályok
megalkotására a fogyasztókat megtévesztő reklámok
megakadályozása és az állam élet- és egészségvédelmi
feladatainak teljesítése érdekében került sor.
Figyelembe kell venni azt is, hogy nem kizárólag a Grtv. 12.
§-a tartalmaz dohányreklámokat érintő korlátozásokat. A
rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény 13.
§ (1) bekezdése kimondja: “Nem szabad közzétenni dohányárut,
fegyvert, lőszert, robbanóanyagot, kizárólag orvosi
rendelvényre igénybe vehető gyógyszert, továbbá gyógyászati
eljárást népszerűsítő, ismertető reklámot.” Vagyis a
dohányreklám a közszolgálati, valamint a kereskedelmi
rádiókban és televíziókban is tilos. Emellett a Grtv. 13. §-a
előírja, hogy a dohányáru sajtótermékben és szabadtéri
reklámhordozón való reklámjának – a törvényben meghatározott
módon és méretben – “A dohányzás súlyosan károsítja az Ön és
környezete egészségét" szövegű általános figyelmeztetést,
valamint a dohányáru nikotin- és kátránytartalmát közlő
adatokat kell tartalmaznia.
Az Alkotmánybíróság mindezek alapján megállapítja, hogy az
állam a dohányáruk reklámjának szabályozásakor eleget tett az
Alkotmány 54. § (1) bekezdéséből és 70/D. § (1) bekezdéséből
következő intézményes élet- és egészségvédelmi
kötelességének, és teljesítette az Alkotmány 67. § (1)
bekezdésén alapuló kötelezettségét a gyermekek megfelelő
testi és szellemi fejlődésének védelmére. Ebből következik,
hogy az Alkotmányból nem vezethető le a dohányáruk
reklámjának teljes tilalma. Mindez nem zárja ki azt, hogy a
jogalkotó további korlátozásokat fogalmazzon meg, amennyiben
azokra szükség van az állampolgárok megfelelő tájékoztatása,
továbbá életének, egészségének védelme érdekében. Ugyanakkor
az Alkotmánybíróság hangsúlyozza, hogy a dohánytermékek
reklámját érintő tilalmak és korlátozások akkor felelnek meg
az Alkotmány 61. §-a által támasztott követelményeknek, ha
azokat az állampolgárok életének, egészségének védelme,
illetve a gyermekek megfelelő testi és szellemi fejlődésének
védelme kellően indokolja. Jelen eljárásának azonban nem
tárgya annak vizsgálata, hogy az egyes reklámkorlátozásokra
megfelelő alkotmányos indokkal került-e sor.
4. Az Alkotmánybíróság utal arra, hogy az állam a
dohányzással összefüggésben nem kizárólag a
reklámkorlátozásokkal juttatja érvényre intézményes védelmi
kötelezettségét. A nemdohányzók védelméről és a
dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes
szabályairól szóló 1999. évi XLII. törvény elsődleges célja,
hogy a dohánytermékek fogyasztásának szabályozásával,
illetőleg forgalmazásának részleges korlátozásával védelmet
nyújtson a nemdohányzók, valamint az életkoruk vagy egészségi
állapotuk miatt egyébként fokozott védelmet igénylő személyek
részére a passzív dohányzás káros hatásaival szemben.
Elsősorban a fogyasztók megfelelő tájékoztatása és
egészségének védelme érdekében fogalmaz meg szabályokat a
dohánytermékek előállításáról, forgalmazásáról és
ellenőrzéséről szóló 36/1996. (XII. 11.) FM-NM-IKIM együttes
rendelet. A dohányzás egészségkárosító hatásai miatt indokolt
állami beavatkozás a jogalkotás különböző területein
érvényesül, és a dohányáruk reklámozása mellett érinti a
dohánytermékek előállítását, forgalmazását, továbbá az állami
szerepvállalás megjelenik a fogyasztás korlátozásában is. Az
állam azonban nem vállalhatja át az állampolgárok
felelősségét abban, hogy saját egészségüket megőrizzék. A
dohányzással kapcsolatban az államnak elsődlegesen annak
feltételeit kell biztosítania, hogy az állampolgárok
tájékozottak legyenek, és felelős döntést hozhassanak a
fogyasztásról. Emellett alapvető állami kötelesség a
nemdohányzók védelme.
Fokozott állami szerepvállalást követel meg az Alkotmány a
gyermekek egészséges fejlődésének biztosítása és a káros
hatások távol tartása érdekében. Az állam beavatkozása
elsősorban azokon a területeken indokolt, ahol a szülői
felügyeleti jog nem érvényesülhet, illetve olyan kivételes
esetekben kerülhet sor állami fellépésre, amikor a szülő
súlyosan veszélyezteti gyermeke fejlődését. Az
Alkotmánybíróság a 21/1996. (V. 17.) AB határozatban azt is
megfogalmazta, hogy “a magánszférában a gondoskodás és
védelem joga és kötelessége elsősorban a szülőket illeti. Így
például jogszabály – általános megelőző céllal – tilthatja,
hogy gyermeknek nyilvános vendéglátóhelyen alkoholt
szolgáljanak fel, hogy iskola közelében pornográf
sajtótermékeket áruljanak, vagy szexboltot nyissanak. Törvény
a gyermek belépését is megtilthatja ilyen helyekre. A szülő
felelőssége viszont, hogy otthon a gyermek számára
hozzáférhetővé teszi-e az alkoholt vagy a pornográfiát. Az
allam csak a gyermek fejlődésének súlyos és konkrét sérelme
vagy veszélyeztetése esetén avatkozik be – például a szülői
felügyelet megszüntetése révén.” (ABH 1996, 80.)
V.
1. Az Alkotmánybíróság megvizsgálta az Egyezménynek az
indítvánnyal összefüggésbe hozható rendelkezéseit, valamint
az Európai Emberi Jogi Bizottság és Bíróság esetjogát. Az
Egyezmény 10. cikkelyének 1. pontja deklarálja a
véleményalkotás és az információközlés szabadságát, e cikkely
2. pontja pedig – egyebek mellett – azt teszi lehetővé az
államok számára, hogy a közegészség védelmében, szükséges
esetben, arányos mértékben korlátozzák a kifejezés
szabadságát. Tehát az Egyezmény éppen az információközlés
szabadságát védi az indokolatlanul széles körű
jogkorlátozásokkal szemben. Az Egyezményre nem lehet
hivatkozni az abban deklarált alapvető jog közegészségügyi
célú korlátozása érdekében.
Az Alkotmánybíróság az 1270/B/1997. AB határozatban –
hivatkozva a Mark Intern GmbH-ügyre, a Jacubowski-ügyre,
valamint a Casado Coca-ügyre – kifejtette, hogy a strasbourgi
esetjog a kereskedelmi információkat is a 10. cikkely által
védett körbe vonja. (ABK 2000. május, 176.) A dohányreklámok
közzététele azonban senkinek nem sérti az Egyezményben
deklarált jogait. Az esetjog elismeri, hogy a tagállamoknak
pozitív kötelezettségei is vannak az Egyezmény által védett
jogok biztosítása érdekében. Ezért az élethez való jogot
deklaráló 2. cikkely és a magánélet szabadságát biztosító 8.
cikkely alapján az államoknak megfelelő lépéseket kell
tenniük az emberi élet védelmében és a környezeti ártalmak
megakadályozására, de ezek módja tekintetében az egyes
államok széles mérlegelési szabadsággal rendelkeznek. Az
Emberi Jogok Európai Bizottsága a Wöckel v. Germany ügyben
kifejtette, hogy a dohányreklámok és a dohányzás általános
tiltásának hiánya nem jelenti azt, hogy az állam megsértette
az Egyezmény 2. és 8. cikkelyét. A dohánytermékek reklámjának
korlátozásával és meghatározott helyeken történő dohányzás
tiltásával, valamint a dohányzás káros hatásait ismertető
információközlésekkel az állam teljesíti kötelezettségét.
[32165/96. 93-A DR 82 (1998)]
2. Az Alkotmánybíróság a dohányreklámok alkotmányosságának
vizsgálatakor az Egyezmény mellett figyelembe vette az
Európai Unió szabályozását is. A Grtv. koncepcióját
megfogalmazó 1031/1996. (IV. 13.) Korm. határozat a törvény
megalkotásának szükségességét egyebek mellett a Magyar
Köztársaság és az Európai Közösségek és azok tagállamai
közötti társulás létesítéséről szóló, Brüsszelben, 1991.
december 16-án aláírt és az 1994. évi I. törvénnyel
kihirdetett Európai Megállapodásban foglaltakkal indokolja. A
Megállapodás 68. cikke sorolja fel a jogharmonizáció
legfontosabb területeit, melyek közé tartozik a
versenyszabályozás és a fogyasztók érdekvédelme. Az Európai
Unióban ezek részét képezi a korszerű reklámszabályozás.
A reklám mint szolgáltatás szabad forgalma és a reklámhordozó
mint áru szabad forgalma az Európai Unió belső piacán
érvényesülő szabadságok közé tartozik. Ugyanakkor a reklám
szabadsága nem jelent korlátok nélküli szabadságot. Annak
ellenére, hogy az Unióban nincs egységes reklámszabályozás, a
tagállamok jogi szabályozását több részterületen, így a
dohányreklámok terén is, uniós normák korlátozzák. A
89/552/EEC irányelv megtiltotta a dohánytermékek reklámozását
a televízióban, majd az irányelvet módosító 97/36/EC irányelv
kimondta, hogy a dohánytermékek előállítói nem
szponzorálhatnak műsorokat a televízióban. A 98/43/EC
irányelv előírta, hogy a tagállamoknak meg kell tiltaniuk a
dohányreklámokat a közterületeken, a sajtóban, valamint meg
kell tiltaniuk a dohánytermékek előállítóinak szponzori
tevékenységét. Az Európai Bíróság 2000. október 5-én a
98/43/EC irányelvet megsemmisítette. Ugyanakkor a bíróság
határozata nem zárta ki a dohányreklámok meghatározott
formáinak részleges tiltását, amennyiben az összhangban van
az uniós szabadságokkal. (C-376/98. Federal Republic of
Germany v. European Parliament and Council of the European
Union)
VI.
Az indítványozó kifogásolja, hogy az Országgyűlés a Grtv. 12.
§-ának elfogadásával olyan döntést hozott, amely ellentétes a
Szociális és egészségügyi bizottság álláspontjával, a
közvélemény többségének elvárásaival, valamint egyes
tudományos fórumok állásfoglalásaival.
A magyar parlamenti jogban a törvényhozási eljárás során az
állandó bizottságoknak kezdeményező, javaslattevő és
véleményező szerepük van. A gazdasági reklámtevékenységről
szóló T/3712. számú törvényjavaslat tárgyalásakor a Szociális
és egészségügyi bizottság véleménynyilvánító és javaslattevő
szerepe érvényesült. Emellett a nyilvános országgyűlési vita
során a képviselők megismerhették a dohányreklámok
szabályozására vonatkozó különféle álláspontokat. Az
országgyűlési képviselők a köz érdekében végzett
tevékenységük [Alkotmány 20. § (2) bekezdés] során nagy
szabadságot élveznek, a törvényjavaslatok szavazásakor
legjobb meggyőződésük szerint cselekedhetnek. Nem köti a
képviselőket sem az előterjesztő, sem a bizottságok, sem az
egyes szakmai és érdekvédelmi szervezetek álláspontja. Ezért
az Alkotmánybíróság az indítványt ebben a tekintetben is
megalapozatlannak találta.
Mindezek alapján az Alkotmánybíróság a Grtv. 12. § (1)
bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és
megsemmisítésére irányuló indítványt elutasította.
Az Alkotmánybíróság határozatának Magyar Közlönyben való
közzétételét a közérdeklődésre tekintettel rendelte el.
Dr. Németh János
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Bagi István Dr. Bihari Mihály
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Czúcz Ottó Dr. Erdei Árpád
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Harmathy Attila Dr. Holló András
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Kiss László Dr. Kukorelli István
alkotmánybíró előadó alkotmánybíró
Dr. Strausz János Dr. Tersztyánszkyné Dr. Vasadi Éva
alkotmánybíró alkotmánybíró
. |