English

Hungarian
Ügyszám:
.
1112/E/1998
Előadó alkotmánybíró: Holló András Dr.
.
Az indítvány lényege:
.
A döntés száma: 4/1999. (III. 31.) AB határozat
.
ABH oldalszáma: 1999/52
.
A döntés kelte: Budapest, 03/29/1999
.
.

.
A döntés szövege (pdf):
    .
    A döntés szövege:
    .
    A döntés szövege:
                       A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

      Az       Alkotmánybíróság      mulasztásban      megnyilvánuló
      alkotmányellenesség vizsgálatára irányuló indítvány alapján  –
      Dr.  Bagi  István,  Dr. Lábady Tamás, Dr.  Tersztyánszky  Ödön
      alkotmánybírák  különvéleményével, valamint  Dr.  Kiss  László
      alkotmánybíró párhuzamos indokolásával – meghozta az alábbi
                                     
                               határozatot:

      1.   Az   Alkotmánybíróság   megállapítja:   az   Országgyűlés
      működésének  folyamatossága  az  Alkotmányban  előírt   rendes
      ülésszakok szabályozásából eredően alkotmányos követelmény.  A
      folyamatosság  akkor  biztosított,  ha  az  Országgyűlés   úgy
      állapítja  meg  az ülésezés rendjét, hogy a rendes  ülésszakok
      alatt  az  ülések  az  ésszerű időtartamot  meg  nem  haladóan
      követik    egymást,   biztosítva   ezáltal   az   Országgyűlés
      Alkotmányban     meghatározott    feladatainak    maradéktalan
      ellátását.

      2.  Az  Alkotmánybíróság megállapítja,  hogy  az  Országgyűlés
      mulasztásban  megnyilvánuló  alkotmányellenességet  valósított
      meg  azáltal, hogy az Alkotmány 24. § (4) bekezdésében kapott,
      az  Országgyűlés működési szabályainak és tárgyalási rendjének
      meghatározására  irányuló felhatalmazás alapján  meghozott,  a
      Magyar   Köztársaság  Országgyűlésének  Házszabályáról   szóló
      46/1994. (IX. 30.) OGY határozatban hiányosan, az Alkotmány 2.
      §   (1)   bekezdésében  meghatározott  jogállamiságból  fakadó
      jogbiztonság követelményeinek nem megfelelő módon  szabályozta
      a rendes ülésszakokon belüli ülésezési rendet.

      Az    Alkotmánybíróság   felhívja   az   Országgyűlést,   hogy
      szabályozási feladatának 1999. december 15-ig tegyen eleget.

      3.  Az  Alkotmánybíróság az indítványt  azokban  a  részeiben,
      amelyek    mulasztásban   megnyilvánuló    alkotmányellenesség
      megállapítását azért kezdeményezte, mert a Magyar  Köztársaság
      Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX.  30.)  OGY
      határozat  nem  tartalmaz garanciákat  a  rendes  ülésszakokon
      belül   a   rendkívüli   ülés   összehívására,   az   elnapolt
      országgyűlés összehívására, a köztársasági elnök választására,
      a  bizalmatlansági  indítvány  és  a  bizalmi  szavazásra,  az
      interpelláció  és a kérdés, továbbá a népszavazás  alkotmányos
      jogintézményeinek érvényesülésére, illetve a Házszabály  egyes
      rendelkezéseinek megvalósulására, elutasítja.

      Az  Alkotmánybíróság  ezt a határozatát  a  Magyar  Közlönyben
      közzéteszi.
                                   Indokolás

                                      I.
                                       
        Az indítványozó mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség
        megállapítását az alábbiak miatt kéri:

        Álláspontja  szerint  a  Magyar  Köztársaság  Országgyűlésének
        Házszabályáról  szóló  46/1994. (IX.  30.)  OGY  határozat  (a
        továbbiakban: Házszabály) nem tartalmaz garanciát arra  nézve,
        hogy  az  Országgyűlés a rendes ülésszakai alatt  rendszeresen
        ülésezzen,   így  nincs  biztosíték  arra,  hogy   alkotmányos
        funkcióit gyakorolhassa.

        Az  indítványozó  szerint a képviselők  kisebbsége  számára  a
        Házszabály  nem  biztosít  olyan  jogi  lehetőséget,  amelynek
        segítségével   kikényszeríthető   lenne   a   plenáris    ülés
        összehívása. Álláspontja szerint amennyiben a rendes  ülésszak
        alatt   merül   fel  a  rendkívüli  ülés  vagy   az   elnapolt
        Országgyűlés  összehívása, a köztársasági elnök választása,  a
        köztársasági  elnök  lemondása,  a  bizalmatlansági  indítvány
        benyújtása  és  tárgyalása,  továbbá  a  sürgősségi   javaslat
        tárgyalása,  a  mentelmi-összeférhetetlenségi ügy  elbírálása,
        valamint  a  népszavazás elrendelésére irányuló  kezdeményezés
        eldöntése  és  az Országgyűlés nem ülésezik, a  plenáris  ülés
        összehívására nincs jogi garancia.

        Az  indítványozó  szerint az a házszabályi rendelkezés,  amely
        alapján  az  interpelláció  és a kérdés  tárgyalására  hetente
        legalább  kilencven percet kell biztosítani,  nem  érvényesül,
        mert  az  Országgyűlés Ügyrendi bizottsága  általános  érvényű
        állásfoglalásával kimondja, hogy e szabályból a minden naptári
        héten  történő  ülésezés nem következik, ez azokra  a  hetekre
        vonatkozik, amikor az Országgyűlés ülést tart. Az indítványozó
        szerint az ülésszakon belüli hosszabb ülésszünet csorbítja  az
        interpelláció és a kérdés jogának gyakorlását.

        Az  indítványozó  a fent részlétezett indokok  alapján  jutott
        arra   a   következtetésre,  hogy  mulasztásban  megnyilvánuló
        alkotmányellenesség áll fenn a Házszabály  tekintetében,  mert
        az    Országgyűlés   hatásköreinek   gyakorlásához   szükséges
        feltételek nem biztosítottak. Ez a hiányos szabályozás sérti a
        jogállamiságot, fenyegeti a jogbiztonságot.

                                      II.

        Az   ügy  elbírálása  szempontjából  lényeges  alkotmányi   és
        házszabályi rendelkezések a következők:

        1.  Az Alkotmány előírása szerint az Országgyűlés évenként két
        rendes  ülésszakot  tart: minden év február  elsejétől  június
        tizenötödikéig,   illetve   szeptember   elsejétől    december
        tizenötödikéig   22.  §  (1)  bekezdése.   Az   Alkotmány   az
        ülésszakokon  belül  az ülések összehívására  vonatkozóan  két
        esetet  nevesít: egyrészt az Országgyűlés alakuló ülését  –  a
        választást   követő   egy  hónapon  belüli   időpontra   –   a
        köztársasági  elnök  köteles összehívni 22.  §  (2)  bekezdés,
        másrészt  ha  a  köztársasági elnök az Országgyűlés  ülését  –
        legfeljebb  harminc napra – elnapolja 22. §  (4)  bekezdése  a
        képviselők  egyötödének  írásbeli  kérelmére  az  Országgyűlés
        elnöke  – a nyolc napnál nem távolabbi időpontra – köteles  az
        Országgyűlést összehívni. 22. § (5) bekezdés.

        Ezen túl az Alkotmány úgy rendelkezik, hogy az Országgyűlés  a
        jelenlévő  országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával
        elfogadott  Házszabályban állapítja meg működésének szabályait
        és  tárgyalási  rendjét  24. § (4) bekezdés.  Az  Országgyűlés
        ülésszakának  és ezen belül az egyes ülések összehívásáról  az
        Országgyűlés elnöke gondoskodik 22. § (2) bekezdés.

        A  Házszabály az "Országgyűlés tárgyalási rendje" címet viselő
        IV.  részében  a  rendes ülésszakok kezdő és  befejező  napjai
        tekintetében  megismétli az Alkotmány  rendelkezését,  továbbá
        megállapítja, hogy az ülésszak ülésekből és ülésnapokból  áll.
        A Házszabály értelmében az ülés összehívásakor jelezni kell az
        ülésnapok várható számát 38. § (1) bekezdés.

        A  Házszabály  nem  határozza meg pontosan az  ülésszakonkénti
        ülések  és ülésnapok gyakoriságát, hanem ezek meghatározásának
        eljárási rendjét rögzíti. Így az ülésszakokon belüli munkarend
        meghatározása  során  állásfoglalási és  javaslattételi  jogot
        biztosít   a   Házbizottságnak   és   a   Bizottsági    elnöki
        értekezletnek,    különböző   kérdésekben   az    Országgyűlés
        elnökének,  illetve az Országgyűlésnek biztosít döntési  jogot
        az alábbiak szerint:

        A  Házbizottság  foglal állást az Országgyűlés ülésszakonkénti
        és  heti  munkarendjéről 23. § a/ pont. Ehhez főszabályként  a
        Házbizottság  egyhangú  döntése  szükséges,  egyhangú   döntés
        hiányában  az Országgyűlés dönt 26. § (3) bekezdés. Szintén  a
        Házbizottság  készít  –  egyhangú döntéssel  –  javaslatot  az
        ülések    napirendjére,   időtartamára   és   a   felszólalási
        időkeretre,   egyhangúság  hiányában  ebben  az   esetben   az
        Országgyűlés elnökének döntése az irányadó 23. § b/  pont,  és
        26.  §  (3)  bekezdés. A Házbizottság elnöke  az  Országgyűlés
        elnöke,   tagjai   az   Országgyűlés   alelnökei   és   minden
        képviselőcsoport vezetője 24. § (1) bekezdés.

        A    Bizottsági   elnöki   értekezlet   javaslatot   tesz    a
        Házbizottságnak  az Országgyűlés heti munkarendjére,  valamint
        az  Országgyűlés üléseinek napirendjére 27. § (2) bekezdés.  A
        Bizottsági  elnöki  értekezlet elnöke az Országgyűlés  elnöke,
        tagjai  az Országgyűlés állandó bizottságainak elnökei  27.  §
        (1) bekezdés.

        2.  A  rendkívüli ülésszakról és a rendkívüli  ülésről,  ennek
        összehívásáról  az Alkotmány a következőképpen rendelkezik:  A
        köztársasági  elnök, a Kormány, vagy a képviselők  egyötödének
        írásbeli kérelmére az Országgyűlést rendkívüli ülésszakra vagy
        rendkívüli ülésre össze kell hívni. A kérelemben az összehívás
        indokát,  továbbá a javasolt időpontot és napirendet meg  kell
        jelölni  22.  §  (3)  bekezdés. A Házszabály  az  Országgyűlés
        elnökének   kötelezettségévé  teszi,  hogy  a   javasolt,   de
        legkésőbb  az  azt  követő  nyolc napon  belüli  időpontra  az
        Országgyűlést összehívja 39. § (1) bekezdés.

        A  Házszabály  szerint ha rendkívüli ülésszak vagy  rendkívüli
        ülés  összehívását önálló indítvány megtárgyalása miatt kérik,
        a   kérelemmel   egyidejűleg  a  napirendre  javasolt   önálló
        indítványt  is be kell nyújtani. Az így benyújtott  képviselői
        önálló   indítvány   külön  döntés  nélkül   az   Országgyűlés
        tárgysorozatára  kerül  39.  §  (3)  bekezdés.  A   rendkívüli
        ülésszak  vagy  rendkívüli ülés napirendjének megállapításáról
        az  Országgyűlés dönt azzal, hogy a rendkívüli  ülésszak  vagy
        rendkívüli  ülés  napirendjére  egyébként  csak  olyan  önálló
        indítvány   vehető   fel,  amelynek  napirendre   vételét   az
        összehívására jogosultak kérik 39. § (4) bekezdés.

        A  Házszabály  a  rendkívüli  ülésszak  vagy  rendkívüli  ülés
        tekintetében  további  szabályokat is  tartalmaz.  Így  ha  az
        Országgyűlés   nem   ülésezik   rendkívüli   ülésszakot   vagy
        rendkívüli  ülést  kell összehívni akkor,  ha  a  köztársasági
        elnök  megbízatásáról  lemond 133. §  (2)  bekezdés  a/  pont,
        illetve bizalmatlansági indítvány benyújtása esetén 134. § (1)
        bekezdés  a/  pont.  A  Házszabály az  Országgyűlés  elnökének
        mérlegelési   jogot  biztosít  a  rendkívüli  ülésszak,   vagy
        rendkívüli ülés összehívására mentelmi ügy 130. § (2) bekezdés
        és  összeférhetetlenségi ügy 131/A. § (2) bekezdés  elbírálása
        céljából.
        A  rendkívüli  ülésszakot,  vagy  a  rendkívüli  ülést  is  az
        Országgyűlés elnöke hívja össze. 39. § (2) bekezdés.

                                     III.
                                       

        Az   Alkotmánybíróság   áttekintette  számos   európai   állam
        alkotmányait és parlamentjeinek házszabályait.
        Az alkotmányok alapján a parlamentek – mint ahogy nálunk is  –
        nagyfokú  szabadságot élveznek atekintetben, hogy a rendszeres
        ülésezést  milyen  ülésezési renddel  biztosítják.  Alkotmányi
        szinten  jellemzően nincsenek az ülésszakokon belüli ülésezési
        rendet  meghatározó  szabályok  (kivételként  megemlíthető   a
        francia  alkotmány, amely hetente egy ülést előír a képviselők
        kérdéseinek   és   a   miniszterek  válaszainak).   A   rendes
        ülésszak(ok)  időtartamát viszont az alkotmányok  –  különböző
        technikai megoldásokkal – általában rögzítik (pl. az  osztrák,
        francia, portugál, spanyol alkotmány).

        Az  ülésezési renddel kapcsolatos megoldások tekintetében  két
        tendencia figyelhető meg. Az egyik: a parlamentek házszabályai
        naptárszerűen  meghatározzák, hogy a plénum mikor  tart  ülést
        (pl.   a   francia  Nemzetgyűlés  ügyrendje,  vagy  az   angol
        Képviselőház   házszabálya).   A   másik,   hogy    részletező
        szabályozás   nincs,   a  parlament   –   a   házelnök   aktív
        közreműködésével  –  maga  alakítja  az  ülésezés  rendjét.  E
        megoldásban   hangsúly   a  kisebbségi   jogokra   helyeződik,
        meghatározott  arányú  vagy  számú képviselő  indítványára  az
        ülést  össze  kell  hívni  (a német és  az  osztrák  szabályok
        szerint).   Ez  a  kisebbségi  jog  alkotmányi  szinten   nyer
        rögzítést.
        A  magyar  alkotmányos  konstrukció egy  harmadik  megoldásnak
        tekinthető,    amennyiben   a   kisebbségi   jog    alkotmányi
        meghatározása mellett az Országgyűlés Házszabálya tekintetében
        minősített  többséget igénylő szabályozási kötelezettséget  ír
        elő  azzal, hogy annak az Országgyűlés működési szabályait  és
        tárgyalási rendjét tartalmaznia kell.

                                      IV.

        1.    Az    indítványozó    a    mulasztásban    megnyilvánuló
        alkotmányellenesség     megállapítását      részben      azért
        kezdeményezte,  mert  álláspontja  szerint  a  Házszabály  nem
        tartalmaz   semmilyen  előírást  az  Országgyűlés   folyamatos
        működésének biztosítására.
        Az   Alkotmánybíróságnak   e  kérdés   eldöntésére   vonatkozó
        hatáskörét  az  Alkotmánybíróságról  szóló  1989.  évi  XXXII.
        törvény (a továbbiakban: Abtv.) 49. §-a szabályozza. Az  Abtv.
        49.     §-a     szerint    a    mulasztásban     megnyilvánuló
        alkotmányellenesség megállapítására akkor kerülhet sor,  ha  a
        jogalkotó   szerv  a  jogszabályi  felhatalmazásból   származó
        jogalkotói      feladatát     elmulasztotta      és      ezzel
        alkotmányellenességet idézett elő. Az Alkotmánybíróság állandó
        gyakorlata    szerint    a   jogalkotó    szerv    jogalkotási
        kötelezettségének konkrét jogszabályi felhatalmazás nélkül  is
        köteles eleget tenni, ha az alkotmányellenes helyzet – a  jogi
        szabályozás  iránti igény – annak nyomán állott elő,  hogy  az
        állam jogszabályi úton avatkozott bizonyos életviszonyokba  és
        ezáltal   az   állampolgárok   egy   csoportját   megfosztotta
        alkotmányos jogai érvényesítésének lehetőségétől. 22/1990. (X.
        16.)  AB  határozat  ABH  1990. 83, 86..  Az  Alkotmánybíróság
        mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet  állapít  meg
        akkor  is,  ha alapjog érvényesüléséhez szükséges  jogszabályi
        garanciák  hiányoznak.  37/1992. (VI. 10.)  AB  határozat  ABH
        1992. 227, 231.

        Az       Alkotmánybíróság      mulasztásban      megnyilvánuló
        alkotmánysértést  nemcsak  akkor  állapít  meg,  ha  az  adott
        tárgykörre  vonatkozóan semmilyen szabály nincs 35/1992.  (VI.
        10.)  AB határozat ABH 1992. 204., hanem akkor is, ha az adott
        szabályozási  koncepción  belül  az  Alkotmányból  levezethető
        tartalmú jogszabályi rendelkezés hiányzik. 22/1995. (III. 31.)
        AB  határozat  ABH  1995. 108, 113.;  29/1997.  (IV.  29.)  AB
        határozat  ABH 1997. 122, 128.; 15/1998. (V. 8.) AB  határozat
        ABK  1998.  május 222, 225. A szabályozás tartalmának  hiányos
        voltából eredő alkotmánysértő mulasztás megállapítása esetében
        is  a mulasztás, vagy a kifejezett jogszabályi felhatalmazáson
        nyugvó,   vagy   ennek  hiányában,  a  feltétlen   jogszabályi
        rendezést   igénylő  jogalkotói  kötelezettség   elmulasztásán
        alapul.

        2. Az Alkotmánybíróság döntése megalapozásához áttekintette az
        ülésezési   rend  kialakulásának  történetét,  a   házszabályi
        változásokat,  illetve azokat a bizottsági  állásfoglalásokat,
        és  parlamenti gyakorlatot, amelyek kihatással voltak (vannak)
        az ülésezési rend alakulására.

        Az  1989.  évi  XXXI.  törvénnyel  történő  –  a  jogállamiság
        alapjait  megteremtő – alkotmánymódosítás 8. §-a az  Alkotmány
        22.  §  (1)  bekezdését  akként  állapította  meg,  hogy:  "Az
        Országgyűlés évenként legalább két ülésszakot tart, minden  év
        február  elsejétől  június tizenötödikéig, illetve  szeptember
        elsejétől december tizenötödikéig." Az ehhez fűzött miniszteri
        indokolás kiemeli:

        "1.  A  Javaslat szerint az Országgyűlés minden évben legalább
        két  –  úgynevezett  rendes – ülésszakot tart:  február  1-től
        június 15-ig, illetve szeptember 1-től december 15-ig.
        2. A választások utáni alakuló ülés összehívása a köztársasági
        elnök feladata; egyébként az Országgyűlés ülésszakának, és  az
        egyes  ülésszakokon  belül az üléseknek az  összehívásáról  az
        Országgyűlés  elnöke  'gondoskodik'. Az ülésszak  és  az  ülés
        fogalmának   megkülönböztetése  azért   szükséges,   mert   az
        Országgyűlés   folyamatos  működése  nem   jelent   folyamatos
        ülésezést.  Az Országgyűlésnek magának kell majd  kialakítania
        üléseinek  rendjét  (pl.  minden héten  két  nap  vagy  minden
        második héten négy nap)." (Indokolás a 8. §-hoz)

        Az  Alkotmány 22. § (1) bekezdését az 1990. évi XL. törvénnyel
        történő  alkotmánymódosítás csupán annyiban  változtatta  meg,
        hogy  a  "legalább két ülésszakot" szövegrész helyett  a  "két
        rendes  ülésszakot" szövegrészt iktatta az  Alkotmány  –  máig
        hatályos – szövegébe.

        A  Parlament  működését  meghatározó  korábbi  Házszabályt,  a
        8/1989.  (VI. 8.) OGY. határozatot a 31/1990. (III. 25.)  OGY.
        határozat   módosította   akként,  hogy   megállapította   "az
        Országgyűlés  ülésszakai és ülései" címet,  illetve  az  ehhez
        kapcsolódó  új  rendelkezéseket. E szabályok a 31/1990.  (III.
        25.)  OGY.  határozat  által megállapított  25.  §  lényegében
        megismétlik   az   Alkotmánynak   a   rendes   és   rendkívüli
        ülésszakokra,  ülésekre, illetve az Országgyűlés  elnapolására
        vonatkozó  rendelkezéseit, ezeken túl további szabályokat  nem
        állapítanak meg.

        A  szabadon  választott Parlament működésének első  hónapjában
        szükségessé   vált,  hogy  valamilyen  formában  meghatározást
        nyerjen   az   ülésezési   rend,   alakuljon   ki   egyetértés
        atekintetben,  hogy  az  Országgyűlés  a  hét   mely   napjain
        ülésezzen.   Az  Országgyűlés  bizottságainak  létrehozásáról,
        tisztségviselőinek   és   tagjainak   megválasztásáról   szóló
        41/1990.  (V.  18.) OGY határozat III. pontja  a  Házbizottság
        hatáskörébe  utalta  az  Országgyűlés  folyamatos  működésének
        biztosításáról    való    gondoskodást.    Az     Országgyűlés
        Házbizottságának   1990.   május   28-i    és    május    30-i
        jegyzőkönyvéből kiderül, hogy a vita azon folyt:  a  hét  mely
        napjain legyen plenáris ülés. Az ülésezési renddel kapcsolatos
        vitából   megállapítható,  hogy  a  képviselők  a   bizottsági
        munkának  is  nagy jelentőséget tulajdonítottak,  így  a  heti
        ülésnapok  meghatározása  során  azt  az  optimális  megoldást
        keresték,  amelyben a plenáris ülések megtartása, a bizottsági
        munka és a választópolgárokkal való kapcsolattartás feladatait
        a  legeredményesebben tudják ellátni. Ennek során született  a
        Házbizottság   1990.   május  31-i  állásfoglalása,   amelynek
        értelmében:

        "1. Az Országgyűlés minden hét hétfői és keddi napján plenáris
        ülést  tart.  A  tanácskozás 10 óra  30  perckor  kezdődik  és
        általában 18 óráig tart.
        2.  Interpellációk és kérdések elmondására a keddi  ülésnapon,
        az ebédszünetet követően kerül sor.
        3.  Az Országgyűlés bizottságai üléseiket – szükség szerint  –
        szerdai és csütörtöki napokon tartják. A plenáris ülés  napján
        bizottsági  ülés  nem  tartható.  A  bizottsági  ülések  –   a
        képviselők egyéb elfoglaltságai (pl. a frakciók ülései)  miatt
        – 10 óra 30 percnél korábban nem kezdődhetnek.
        4. Az Országgyűlés és bizottságai pénteki napon nem üléseznek,
        e   munkanap  a  képviselők  parlamenten  kívüli  feladatainak
        elvégzésére szolgál."

        Az  új  Házszabály 1994-es elfogadását követően a Házbizottság
        az   1994.   október   20-i  ülésén  a  tanácskozási   renddel
        kapcsolatos  1990-es  állásfoglalását újból  megerősítette.  A
        Házbizottság   1996.  február  23-i  és  1996.  április   25-i
        állásfoglalása  értelmében:  "Az  Országgyűlés  az  ülésszakok
        idején minden hétfőn és kedden ülésezik.
        Hétfőn:  15 órától a napirendi pontok megtárgyalásáig (kb.  19
        óráig)
        Kedden: 8.30 órától a napirendi pontok megtárgyalásáig (kb. 19
        óráig)
        A törvényhozási feladatokra figyelemmel lehetőség van az ettől
        való eltérésre."

        E vázlatos történeti áttekintés alapján megállapítható, hogy a
        fenti  állásfoglalások – és nem a Házszabály –  tekinthető  az
        országgyűlési munka időbeli rendjét meghatározó előírásoknak.

        Az Országgyűlés ülésezési rendje a hivatkozott állásfoglalások
        és  a  parlamenti gyakorlat alapján a heti két napos  ülésezés
        szerint  alakult, bár kétségtelen, hogy a rendes  ülésszakokon
        belül (pl. ünnepnapokhoz kapcsolódva) voltak olyan hetek (vagy
        az  1998-as  országgyűlési képviselői választásokat megelőzően
        több mint egy hónap) amikor az Országgyűlés nem ülésezett.  Az
        a  probléma,  hogy  az  Országgyűlésnek minden  naptári  héten
        üléseznie  kell-e  több  esetben  felmerült.  Az  Országgyűlés
        elnöke  1998.  szeptember  4-én  kelt  levelében  felkérte  az
        Ügyrendi Bizottságot, hogy foglaljon állást: "Az interpelláció
        és  kérdés  tárgyalására vonatkozó (a Házszabály) 115.  §  (3)
        bekezdésében  foglalt  "hetente" kifejezés  milyen  értelemben
        alkalmazandó?" Az Ügyrendi bizottság e felkérésnek megfelelően
        1998.  szeptember 16-án – nem egyhangú döntéssel – meghozta  a
        3/1998-2002.  ÜB.  sz.  általános érvényű  állásfoglalását.  E
        szerint  "A Házszabály 115. § (3) bekezdésének rendelkezéséből
        nem  következik  az,  hogy  az  Országgyűlés  a  rendes  és  a
        rendkívüli   ülésszak   ideje  alatt  minden   naptári   héten
        ülésezzen.  Az interpelláció és kérdés tárgyalására,  valamint
        időtartamára  vonatkozó  előírások  értelemszerűen  azokra   a
        hetekre  vonatkoznak, amelyeken az Országgyűlés  a  rendes  és
        rendkívüli ülésszak alatt egyébként ülést tart."

        Az  Országgyűlés – ellenzéki képviselőcsoport  indítványára  –
        1998.  október  20-án  tárgyalta  ezt  az  állásfoglalást.  Az
        indítvány arra irányult, hogy az Országgyűlés azt utasítsa el.
        Az  erről  készült hivatalos jegyzőkönyvből  kiderül,  hogy  a
        jelenlegi parlamenti többség és a kisebbség között megtört  az
        a  konszenzus, amely korábban az ülésezési rend meghatározását
        jellemezte.  A  jegyzőkönyv tanúsága szerint  a  minden  héten
        történő    ülésezés    esetleges    megváltoztatását     egyes
        képviselőcsoportok  nem támogatták. (Az  Országgyűlés  hiteles
        jegyzőkönyve, az Országgyűlés őszi ülésszakának 12.  ülésnapja
        1998.   október   20-án,   kedden,  1833-1852   hasábok).   Az
        Országgyűlés 1998. október 27-i ülésnapján nem fogadta el  azt
        a kérelmet, hogy az Országgyűlés a jelzett Ügyrendi bizottsági
        állásfoglalást utasítsa el. Ennek megfelelően az  Országgyűlés
        Ügyrendi bizottságának ezen állásfoglalása érvényben van.

        Az    Országgyűlés    főtitkára   –    megkeresésre    –    az
        Alkotmánybíróságot  tájékoztatta, hogy  a  Házbizottság  1998.
        november  26-i  ülésén  – felülvizsgálva  az  előző  ciklusban
        hatályos  házbizottsági állásfoglalásokat  –  az  Országgyűlés
        tanácskozási  rendjéről  szóló  1990-es  állásfoglalását  –  a
        minden héten történő ülésezésről – nem erősítette meg.

        Az  Országgyűlés  1999.  február 9-i ülésnapján  elfogadta  az
        Országgyűlés   új   munkarendjét,  amelynek   értelmében   "az
        Országgyűlés  az 1999. évi tavaszi rendes ülésszaka  keretében
        három hetenként tart plenáris ülést. A plenáris ülést megelőző
        hét  bizottsági  hét,  amelyen  a  bizottságok  üléseznek.   A
        plenáris   ülést   követő  képviselői   héten   a   képviselők
        megbízatásukkal összefüggő egyéb feladataikat látják el..."

        3.   Az   Alkotmánybíróság  állandó   gyakorlata   szerint   a
        Házszabályról  szóló országgyűlési határozat, mint  az  állami
        irányítás  egyéb  jogi  eszköze, bárki  indítványára  utólagos
        normakontroll tárgya lehet. [39/1996. (IX. 25.)  AB  határozat
        ABH  1996. 134; 29/1997. (IV. 29.) AB határozat ABH 1997. 122;
        50/1997. (X. 11.) AB határozat ABH 1997. 327.]

        A   Házszabály  vonatkozásában  a  mulasztásban  megnyilvánuló
        alkotmányellenesség  is megállapítható a  szükséges  garanciák
        hiányos  szabályozása esetén. Az Alkotmánybíróság mulasztásban
        megnyilvánuló  alkotmányellenességet  állapított  meg  amiatt,
        mert  a  Házszabály  nem  tartalmazta  azokat  a  garanciákat,
        amelyek   az   országgyűlési  képviselőket   megillető   jogok
        gyakorlását  biztosítják. 29/1997. (IV. 29.) AB határozat  ABH
        1997.  122.  Úgyszintén  alkotmánysértést  állapított  meg  az
        Alkotmánybíróság a bizottságokba való részvételi lehetőség  és
        a  helyek  arányos  elosztását  biztosító  szabályozás  hiánya
        miatt. 27/1998. (VI. 16.) AB határozat ABK 1998. június-július
        293.

        A  Házszabály  alkotmánybírósági vizsgálatai  során  felmerült
        olyan probléma is, amikor az Országgyűlés szabályozást igénylő
        házszabályi  rendelkezést bizottsági állásfoglalással  váltott
        ki. 50/1997. (X. 11.) AB határozat ABH 1997. 327, 328-329.  Az
        Alkotmánybíróságnak   az   Abtv.   szerint   nincs   hatásköre
        országgyűlési   bizottsági   állásfoglalások   alkotmányossági
        vizsgálatára, viszont az Alkotmánybíróság gyakorlata  szerint:
        a  vizsgált normát nem mint "élettelen" normatartalmat,  hanem
        "értelmezett   és  alkalmazott  tartalmával  együttesen   kell
        érteni".  57/1991. (XI. 8.) AB határozat ABH 1991.  272,  276-
        277..  Ezért  az  Alkotmánybíróság  –  az  eddigi  gyakorlatát
        fenntartva  –  nem  tekinthet el annak vizsgálatától,  hogy  a
        Házszabály    a   különböző   értelmezésekkel   a   parlamenti
        gyakorlatban miként hatályosul.

        Az    Alkotmánybíróság   döntéseiben   nyomatékosította:    az
        országgyűlési       bizottsági       állásfoglalások,       az
        állásfoglalásokkal     alakított    "parlamenti     gyakorlat"
        nyilvánvalóan  nem pótolják az ügyrendből hiányzó  garanciális
        szabályok  létét.  29/1997. (IV. 29.) AB határozat  ABH  1997.
        122, 129.; 50/1997. (X. 11.) AB határozat ABH 1997. 327, 329.

        A  fenti  megállapítások  a  jelen ügyben  is  irányadóak.  Az
        Alkotmánybíróság   megvizsgálta   a   Házszabályt   abból    a
        szempontból  is, hogy rendelkezéseiből – annak ellenére,  hogy
        erre vonatkozó kifejezett szabályt nem tartalmaz – az ülésezés
        gyakorisága  tekintetében le lehet-e vonni  következtetést.  A
        Házszabály  értelmében:  a  Házbizottság  foglal   állást   az
        Országgyűlés  "heti  munkarendjéről"  23.  §  a)  pont   ;   a
        Bizottsági elnöki értekezlet tesz javaslatot a Házbizottságnak
        az  Országgyűlés  "heti munkarendjére" 27. § (2)  bekezdés  a)
        pont  ;  a  sürgősségi javaslattal összefüggésben a Házszabály
        úgy rendelkezik, hogy a javaslatot a "benyújtást követő héten"
        az előterjesztő legalább két perc időtartamban megindokolhatja
        46.  § (2) bekezdés; az interpelláció és a kérdés kapcsán  úgy
        szól,  hogy  annak  tárgyalására  a  napirendben  feltüntetett
        időpontban   "hetente"   legalább   kilencven   percet    kell
        biztosítani  115. § (3) bekezdés végül ugyan így  a  "hetente"
        kifejezést   használja  119.  §  (1)  bekezdés   az   azonnali
        kérdésekre rendelkezésre álló időkeret meghatározása során.

        Az  Alkotmánybíróság  véleménye szerint a  Házszabály  idézett
        rendelkezéseinek nyelvtani és a fentebb ismertetett  történeti
        értelmezéséből  következik  az  az  álláspont   is,   hogy   a
        Házszabály  általánosságban a minden héten történő  ülésezésre
        utal. Ugyanakkor az Alkotmánybíróság döntésének meghozatalánál
        nem  hagyhatja figyelmen kívül azt a tényt, hogy a  Házszabály
        vonatkozó     rendelkezéseit    a     különböző     bizottsági
        állásfoglalások  eltérően értelmezik.  Az  Ügyrendi  bizottság
        3/1998-2002.   ÜB.  sz.  általános  érvényű  állásfoglalásának
        parlamenti vitájában éles különbség mutatkozott a kormánypárti
        és   ellenzéki   frakciók  értelmezése  között.   A   többféle
        értelmezés  nyilvánvalóan azért lehetséges, mert a  Házszabály
        az  ülésezési  rendre hiányos, nem egyértelmű  rendelkezéseket
        tartalmaz.

        4.  Az  Alkotmány  2.  §  (1)  bekezdése  szerint:  "a  Magyar
        Köztársaság    független,    demokratikus    jogállam."     Az
        Alkotmánybíróság  több  korábbi  döntésében  hangsúlyozta:   a
        jogállamiság egyik alapvető követelménye, hogy a közhatalommal
        rendelkező   szervek  a  jog  által  meghatározott  szervezeti
        keretek között, a jog által megállapított működési rendben,  a
        jog  által  a  polgárok számára megismerhető  és  kiszámítható
        módon  szabályozott korlátok között fejtik ki tevékenységüket.
        [56/1991.  (XI.  8.)  AB határozat ABH  1991.  454,  456.]  Az
        Alkotmánybíróság   gyakorlatában  e   jogállamiságból   fakadó
        alkotmányos   követelményt  következetesen  érvényesítette   a
        közhatalommal   rendelkező  szervek   működésére   vonatkozóan
        általában  pl.  8/1992. (I. 30.) AB határozat ABH  1992.  51.,
        36/1992.  (VI. 10.) AB határozat ABH 1992. 207, és  nevesítve,
        az  egyes  alkotmányos szervek, – közöttük az  Országgyűlés  –
        működésére is. Az Országgyűlés egyik legfontosabb feladata,  a
        törvényalkotás tekintetében az Alkotmánybíróság  nyilvánvalóvá
        tette,    hogy    az   eljárási   biztosítékok    következetes
        érvényesítése,  a formalizált eljárási szabályok  maradéktalan
        betartása  a  törvényhozási  eljárásra  vonatkozóan  is  –   a
        jogállamiságból fakadó – alkotmányos követelmény 29/1997. (IV.
        29.)  AB  határozat  ABH 1997. 122., 66/1997.  (XII.  29.)  AB
        határozat ABH 1997. 397, 401..
        A  30/1998. (VI. 25.) AB határozatban megállapítást  nyert:  a
        demokratikus  jogállam alkotmányi követelményei  meghatározzák
        az Országgyűlés és a Kormány tevékenységének, általában véve a
        közhatalom  gyakorlásának kereteit  és  korlátait.  ABK  1998.
        június-július 304, 311.

        Az  Alkotmánybíróság megítélése szerint az Országgyűlés rendes
        ülésszakainak  az  Alkotmányban történő konkrét  (naptárszerű)
        meghatározása    az   Országgyűlés   folyamatos    működésének
        alkotmányos  követelményét jelenti, ezáltal a parlamentarizmus
        lényeges     garanciájának    tekintendő.    Ugyanakkor     az
        Alkotmánybíróság egyetértőleg utal az 1989. évi XXXI.  törvény
        8.   §-ához   fűzött  miniszteri  indokolásból   már   idézett
        álláspontra, miszerint az Országgyűlés folyamatos működése nem
        jelent  egyben  folyamatos ülésezést is. A folyamatos  működés
        alkotmányos  követelményétől  azonban  nem  választható  el  a
        tárgyalási  rend, ezen belül az ülésezési rend meghatározására
        adott    alkotmányi   felhatalmazás,   illetve   előírás.    A
        Házszabálynak   a   tárgyalási  rend  keretében   adott,   sok
        tekintetben  részletes szabályanyaga, a  rendes  ülésszakokhoz
        kapcsolódva   csupán  arról  rendelkezik,  hogy  az   ülésszak
        ülésekből   és  ülésnapokból  áll,  az  ülések  összehívásakor
        jelezni  kell az ülésnapok várható számát. Ezek a  házszabályi
        rendelkezések  az  ülésszak  "szerkezeti  elemeit"   nevesítő,
        technikai  jellegű  rendelkezések;  az  ülésezési   rendre   –
        tartalmilag – nem vonatkoztatható előírások.

        Az  Alkotmánybíróság álláspontja szerint  a  Házszabálynak  az
        ülésezési   rend   megállapítására  irányadó  egyéb   eljárási
        szabályai  sem  elégítik ki az ülésezési  rendre,  az  egymást
        követő  ülésekre  vonatkozó  szabályozás  –  Alkotmány   által
        megkívánt – lényeges tartalmát, az alábbiak miatt:

        Az  Országgyűlés – az Alkotmány 24. § (4) bekezdése értelmében
        –  működési  szabályait  és  tárgyalási  rendjét  a  jelenlevő
        képviselők kétharmadának szavazatával elfogadott Házszabályban
        állapítja  meg. Az Alkotmánynak ezt a ma is hatályos  szövegét
        az   1990.   évi  XL.  törvénnyel  történő  alkotmánymódosítás
        állapította   meg.   A   minősített   többségnek   garanciális
        jelentősége van az Országgyűlés, mint testület saját ülésezési
        rendjének  meghatározása  során.  Ez  azt  jelenti,   hogy   a
        Házszabálynak tartalmaznia kell az Országgyűlés működésére  és
        tárgyalási  rendjére vonatkozó alapvető, lényeges szabályokat,
        amelyekhez  az  alkotmányozó  hatalom  a  minősített   többség
        követelményét   rendelte.  Az  Alkotmány   által   megkövetelt
        minősített többség ugyanis a törvényalkotási eljárás mellett a
        Házszabály  megalkotása  tekintetében  is  "olyan  alkotmányos
        garancia,   amelynek   lényeges  tartalma   az   országgyűlési
        képviselők közötti széles körű egyetértés". 1/1999. (II.  24.)
        AB  határozat,  ABK  1999.  február  26.  Az  Alkotmánybíróság
        megítélése  szerint a széles konszenzust igénylő szabályozandó
        tárgyak   között   szerepelnie   kell   mindazoknak,   amelyek
        közvetlenül biztosítják az Országgyűlés Alkotmányban rögzített
        feladatainak  hatékony ellátását. Tekintettel  arra,  hogy  az
        Országgyűlés  hatásköreit  ülésein gyakorolja,  az  "ülésezési
        rend"  az  Országgyűlés  működésének és  tárgyalási  rendjének
        lényeges   eleme,  ezért  a  rávonatkozó  alapvető   szabályok
        elfogadását   –   minősített  többséget  előíró,   garanciális
        eljárásban – a Házszabálynak kell meghatároznia.

        A  munkarend  meghatározására irányuló  jelenlegi  szabályozás
        lehetővé   teszi  az  Országgyűlés  működésére  és  tárgyalási
        rendjére  vonatkozó alapvető szabályok közé tartozó  ülésezési
        rend  (egymást  követő  ülések)  egyszerű  többséggel  történő
        meghatározását,  noha  magának a Házszabálynak  az  elfogadása
        minősített többséget igényel.

        A Házszabály kimondja, hogy az Országgyűlés ülésszakonkénti és
        heti  munkarendjéről  a  Házbizottság  egyhangú  döntéssel   –
        valamennyi frakció-vezető egyetértésével – foglal állást 23. §
        a)  pont, 26. § (3) bekezdés, ugyanakkor lehetővé teszi,  hogy
        egyhangúság   hiányában  a  döntést   a   parlament   egyszerű
        többséggel hozza meg.
        Amint  fentebb  ismertetésre került a Házszabály  több  helyen
        utal a heti ülésezési rendre. Az ülésezési rendnek a jelenlegi
        házszabályi     eljárással,     nevezetesen:     Házbizottsági
        konszenzussal,     vagy    egyszerű     többséggel     történő
        megváltoztatása   nyilvánvalóan  érinti  a   Házszabály   azon
        rendelkezéseit,  amelyekből történeti és nyelvtani  értelmezés
        alapján levezethető a heti ülésezési rend. 23. § a) pont;  27.
        §  (2)  bekezdés  a)  pont; 46. § (2)  bekezdés;  115.  §  (3)
        bekezdés; 119. § (1) bekezdés (Ebből a szempontból irreleváns,
        hogy  a  Házbizottság egyhangúan foglalt-e  állást  vagy  sem,
        mivel  egyhangú döntéssel is elfogadható olyan ülésezési  rend
        amely   a   Házszabály   egyéb   rendelkezéseire   tekintettel
        Házszabály-módosítást igényelne).

        Ha  az  Országgyűlés  az  ülésezési renddel  összefüggő  egyéb
        házszabályi     rendelkezéseket     nem     módosítja,     úgy
        kiszámíthatatlanná  válik, hogy esetenként  mely  rendelkezés,
        milyen tartalommal hatályosul. Ez sérti a jogbiztonságot, de a
        kiszámíthatatlansága  a  parlamenti működés  hatékonyságát  is
        veszélyezteti.   A   parlamenti   működés   hatékonyságát   az
        alkotmánybírósági  gyakorlat alkotmányos  elvként  kezeli.  Az
        ülésezési  rend  meghatározása a hatékony  parlamenti  működés
        egyik   formai  követelménye;  ezáltal  a  képviselők  számára
        előreláthatóvá,  kiszámíthatóvá,  és  egyben  garanciával   is
        biztosítottá  válik  az  ülésezési  rend.  Az  ülésezési  rend
        szabályozottsága   ennyiben  a  képviselői  jogok   gyakorlása
        szempontjából is alkotmányos jelentőséggel bír. lásd: 27/1998.
        (VI. 16.) AB határozat ABK 1998. június-július 293, 296..

        Az   Alkotmánybíróság  megjegyzi,  hogy  az  a   megoldás   is
        alkotmánysértő  lenne,  ha  az  Országgyűlés  a   megváltozott
        ülésezési   rendből   eredő  Házszabályon  belül   keletkezett
        ellentmondást, a Házszabály egyéb rendelkezéseinek  bizottsági
        állásfoglalások útján történő értelmezésével  oldaná  fel.  Ez
        esetben  leértékelődne  a  parlament  működési  és  tárgyalási
        rendjének  az  Alkotmány szerint minősített többséget  igénylő
        szabályozása.   Ez  a  megoldás  az  Alkotmány   24.   §   (4)
        bekezdésének további sérelmével járna. Az Alkotmányban  előírt
        eljárási biztosíték ilyen formában történő mellőzése sértené a
        jogállamiságot.

        Az    Alkotmánybíróság    gyakorlata   szerint    mulasztásban
        megnyilvánuló alkotmánysértés megállapítható akkor is,  ha  az
        adott  kérdés  tekintetében  van  ugyan  szabályozás,  de   az
        Alkotmány  által  megkívánt jogszabályi  rendelkezés  hiányzik
        22/1995. (III. 31.) AB határozat ABH 1995. 108, 113., és akkor
        is,  ha a jogalkotó nem megfelelő tartalommal szabályozott  és
        ezáltal alkotmányellenes helyzet állt elő 15/1998. (V. 8.)  AB
        határozat ABK 1998. május 222, 225.

        Az  Alkotmánybíróság  a  fent  kifejtetteket  figyelembe  véve
        megállapította:  az  Országgyűlés  mulasztásban  megnyilvánuló
        alkotmányellenességet  valósított   meg   azáltal,   hogy   az
        Országgyűlés     működésének    és    tárgyalási     rendjének
        meghatározására    irányuló   alkotmányos    felhatalmazásának
        Alkotmány  24.  §  (4) bekezdés – tehát az  Abtv.  49.  §  (1)
        bekezdésében  meghatározott jogszabályi felhatalmazásnak  –  a
        Házszabályban nem tett eleget, mert nem megfelelő tartalommal,
        mindenki   számára   megismerhető   és   kiszámítható    módon
        szabályozta  a  rendes  ülésszakokon  belül  az  ülésezés,  az
        egymást   követő   ülések  rendjét.  A   szabályozás   fentebb
        részletezett  hiányossága alkotmányellenes  helyzetet  idézett
        elő,  sérti azt a jogállami-jogbiztonsági követelményt hogy  a
        közhatalommal rendelkező szervek működése legyen  kiszámítható
        és szabályozott (ABH 1991. 454, 456). Az Alkotmány hivatkozott
        felhatalmazó   rendelkezéséből  következően  az   Országgyűlés
        bizottsági állásfoglalásokkal nem helyettesítheti a Házszabály-
        szintű szabályozást.

        Az   Alkotmánybíróság   tehát   eddigi   gyakorlatát   követve
        állapította meg a mulasztást, és az Abtv. 49. § (1)  bekezdése
        szerint   határidő  tűzésével  felhívta  a  jogalkotót,   hogy
        szabályozási kötelezettségének tegyen eleget. Az Abtv.  49.  §
        (2)  bekezdése szerint a mulasztást elkövető szerv a megjelölt
        határidőn belül köteles jogalkotói feladatának eleget tenni.

        5.   Az  Alkotmánybíróság  jelen  határozatában  kizárólag   a
        folyamatos        működést        biztosító        szabályozás
        alkotmányellenességet eredményező tartalmi  hiányossága  miatt
        állapított  meg  mulasztást. Annak eldöntése,  hogy  az  egyes
        ülések    milyen   rendszerességgel   kövessék   egymást    az
        Országgyűlés és nem az Alkotmánybíróság hatáskörébe  tartozik;
        az Alkotmány erről kifejezett rendelkezést nem tartalmaz.
        Az Alkotmány egy esetben rendelkezik az ún. "ülésszünetről" és
        annak tartalmáról, amikor feljogosítja a köztársasági elnököt,
        hogy   az   Országgyűlés  ülését,  egy  ülésszak   alatt   egy
        alkalommal,  legfeljebb  30  napra  elnapolhatja  22.  §   (4)
        bekezdés.  Általános  alkotmányi előírás hiányában  fogalmazta
        meg  az Alkotmánybíróság az "ésszerű időtartam" követelményét,
        mint   az   ülésezési  rend  szabályozásnál  irányadó   elvont
        alkotmányos   feltételt.   Az   Alkotmánybíróság   –   konkrét
        alkotmányi előírás hiánya miatt – már állapított meg  "ésszerű
        határidőt"  az Alkotmányban biztosított hatáskör gyakorlásához
        szükséges  alkotmányos  feltételként.  8/1992.  (I.  30.)   AB
        határozat ABH 1992. 51, 54-55. Az "ésszerű időtartam" ebben  a
        határozatban is az államszervezet folyamatos működésének, ezen
        belül    a    parlament   hatékony   működésének   alkotmányos
        feltételeként   nyert   meghatározást.   Az   ülésezési   rend
        megállapításánál  az egymást követő ülések közötti  ülésszünet
        időtartama akkor "ésszerű", ha az így megállapított  ülésezési
        rend  biztosítja, hogy az Országgyűlés maradéktalanul el tudja
        látni az Alkotmányban meghatározott feladatait.
                                       
                                      V.

        Az  Alkotmánybíróság elutasította az indítványnak azt a részét
        amelyben  az  indítványozó azt kifogásolta, hogy a  Házszabály
        nem   tartalmaz  garanciákat  s  rendes  ülésszakok  alatt   a
        rendkívüli   ülés  összehívására,  az  elnapolt   országgyűlés
        összehívására,   a   köztársasági   elnök   választására,    a
        bizalmatlansági   indítvány  és  a  bizalmi   szavazásra,   az
        interpelláció  és  a kérdés továbbá a népszavazás  alkotmányos
        jogintézményeinek érvényesülésére, illetve a Házszabály  egyes
        rendelkezéseinek magvalósulására.

        1.   Nem  helytálló  az  az  indítványozói  állítás,  hogy   a
        képviselők – a rendes ülésszakok alatt – nem tudják elérni  az
        Országgyűlés ülésének összehívását, ha az Országgyűlés  elnöke
        egyszer sem hívná össze. Az Országgyűlés elnöke az Alkotmányba
        foglalt esetekben köteles összehívni az Országgyűlés ülését.

        Az  Alkotmánybíróság megítélése szerint az Alkotmány – szemben
        a   rendkívüli  ülésszakkal  –  bármikor  lehetővé   teszi   a
        rendkívüli ülés összehívását, a rendes ülésszakokon belül  épp
        úgy,  mint  a  rendes  ülésszakokon  kívüli  időben.  Az  ülés
        "rendkívüli"  jellege  nemcsak a  rendes  ülésszakokon  kívüli
        időre vonatkozik, értelmezendő a rendes ülésszakokon belül, az
        ún.   "rendes"  ülésekhez  való  viszonyában  is.   A   rendes
        ülésszakokon    belül   a   rendkívüli   ülés   összehívásának
        garanciális  jelentősége van. E garancia  jelentősége  egyenes
        arányban   növekszik  az  ülések  közötti   időtartam   –   az
        ülésszünetek  időtartamának – nagyságával.  Az  Alkotmány  nem
        zárja ki a rendes ülésszakok keretein belül a rendkívüli  ülés
        összehívásának lehetőségét. A képviselők egyötödének ez a joga
        az Alkotmányból fakad 22. § (3) bekezdés.
        Nyilvánvaló  ugyanakkor,  hogy a  rendes  ülésszakokon  belüli
        folyamatos  működés nem nyugodhat a rendkívüli ülés rendszeres
        összehívásán. A rendkívüli ülés alkotmányjogi funkciója nem  a
        rendszeres ülésezés biztosítása.

        2.  Az  Alkotmány számos jogintézmény működéséhez  határidőket
        kapcsol.  Ilyen  határidő  az  Alkotmányban  az,  hogy  ha   a
        képviselők  egyötöde  az  elnapolt  Országgyűlés  összehívását
        kéri,   az   Országgyűlés  elnöke  a  kérelem  kézhezvételétől
        számított  nyolc  napnál nem távolabbi  időpontra  köteles  az
        Országgyűlést összehívni 22. § (5) bekezdés. Ilyen határidőket
        tartalmaz   továbbá   az   Alkotmány  a   köztársasági   elnök
        választásával  összefüggésben,  amely  szerint   a   szavazási
        eljárást  legfeljebb három egymást követő nap be kell  fejezni
        29/B.  §  (5) bekezdése, illetve kimondja, hogy a köztársasági
        elnököt  a korábbi elnök megbízatásának lejárta előtt legalább
        30  nappal,  ha  pedig a megbízatás idő  előtt  szűnt  meg,  a
        megszűnéstől számított 30 napon belül kell megválasztani 29/C.
        §  (1) bekezdés. Az Alkotmány szerint a lemondott köztársasági
        elnököt  az  Országgyűlés tizenöt napon  belül  kérheti,  hogy
        elhatározását újból fontolja meg 31. § (3) bekezdés.
        Az  Alkotmány  a  bizalmatlansági indítvánnyal  és  a  bizalmi
        szavazással  összefüggésben  pedig  úgy  rendelkezik,  hogy  a
        bizalmi  indítvány  feletti vitát és szavazást  legkorábban  a
        beterjesztéstől   számított  három  nap  után,   legkésőbb   a
        beterjesztéstől  számított nyolc napon belül  kell  megtartani
        39/A.  §  (2)  bekezdés, továbbá a Kormány – a  miniszterelnök
        útján   –   bizalmi  szavazást  javasolhat  a  bizalmatlansági
        indítványra előírt határidők szerint 39/A. § (3) bekezdés.

        Az Alkotmánynak az államszervezet alkotmányos működését – ezen
        belül:  az  Országgyűlés  működését érintő  ezen  határidőt  –
        előíró  szabályai,  az Alkotmány közvetlenül,  más  jogszabály
        közbejötte  nélkül is érvényesülő normái. Téves  ezért  az  az
        indítványozói  felvetés,  hogy  a  fentiek  vonatkozásában   a
        házszabályi  garanciák  hiánya miatt e jogintézmények  (pl.  a
        bizalmatlansági    indítvány)    érvényesülésére     nincsenek
        biztosítékok.  Az  Alkotmány éppen azért  szabályoz  az  egyes
        jogintézményekkel  kapcsolatban  a  határidőkre  is  kiterjedő
        részletességgel,  hogy rendelkezéseit ne lehessen  megkerülni.
        Az  Alkotmány  szerint az Országgyűlés elnöke  gondoskodik  az
        egyes  ülések  összehívásáról,  amely  nyilvánvalóan  kiterjed
        azokra   az   esetekre   is,  amikor  az   Alkotmány   szerint
        meghatározott határidőn belül szavazást kell tartani.

        Az  Alkotmánybíróság  a  jogállamiságból  fakadó  szabályozási
        kötelezettség  elmulasztását nem  állapította  meg,  ezért  az
        indítványt ebben a részében elutasította.

        3.   Az   Alkotmánybíróság  nem  állapított  meg  mulasztásban
        megnyilvánuló  alkotmányellenességet  az  interpelláció  és  a
        kérdés  alkotmányos  jogintézményének,  továbbá  az  Alkotmány
        népszavazásra     vonatkozó    rendelkezései     érvényesülése
        tekintetében sem.

        Az  Alkotmány szerint "az Országgyűlés tagjai az állampolgári,
        valamint  a  nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési
        biztosaihoz,  az  Állami Számvevőszék elnökéhez  és  a  Magyar
        Nemzeti  Bank  elnökéhez  kérdést,  a  Kormányhoz,  a  Kormány
        bármely  tagjához  és  a legfőbb ügyészhez  interpellációt  és
        kérdést  intézhetnek  a feladatkörükbe tartozó  minden  ügyben
        (27. §).

        A  Házszabály  az  interpellációt és  a  kérdést,  az  azokkal
        kapcsolatos eljárási rendet részletesen szabályozza (115-§-tól
        a  119.  §-ig).  E  rendelkezések között  kimondja,  hogy  "az
        Országgyűlés ülésének napirendjében feltüntetett időpontban az
        interpelláció   és   kérdés  tárgyalására   hetente   legalább
        kilencven  percet kell biztosítani. (115. § (3) bekezdés).  Az
        Alkotmánybíróság   e  határozatában  már  állás   foglalt   az
        ülésezési rend házszabályi meghatározásának kötelezettségéről,
        ennek   keretében   kitért   az   Ügyrendi   bizottság    azon
        állásfoglalására  is, amely e rendelkezést –  az  Országgyűlés
        elnökének kérésére – értelmezte.
        Az  Alkotmánybíróság jelzett, fent kifejtett álláspontján  túl
        az   interpelláció  és  a  kérdés  tárgyalására  meghatározott
        időkeret  nem  vet fel megalapozott alkotmányossági  problémát
        mindaddig, amíg az nem jár e jogintézmények kiüresedésével.

        Az  országos  népszavazásra és népi  kezdeményezésre  irányadó
        alapvető    szabályokat   az   Alkotmány   28/B.-28/E.    §-ai
        tartalmazzák,  további szabályokat az országos  népszavazásról
        és  népi  kezdeményezésről szóló 1998.  évi  III.  törvény  (a
        továbbiakban:  Ntv.), valamint a választási  eljárásról  szóló
        1997.  évi  C.  törvény  állapít  meg.  Az  Ntv.  szerint   az
        Országgyűlés   elnöke   a  törvényben  foglalt   feltételeknek
        megfelelő  kezdeményezést  az  Országos  Választási  Bizottság
        tájékoztatásának  kézhezvételét követő legközelebbi  ülésnapon
        bejelenti   (6.  §).  A  népszavazás  elrendelésére   irányuló
        kezdeményezésről a 6. § szerinti bejelentést követően
        a) kötelező népszavazás esetén 15,
        b) fakultatív népszavazás esetén 30
        napon belül kell dönteni (14. § (1) bekezdés).

        A  Házszabály a népszavazással kapcsolatos eljárásra  irányadó
        speciális  szabályokat  nem tartalmaz (illetve  csak  valamely
        törvény  népszavazással történő megerősítésével összefüggésben
        109. §).

        A   fenti   szabályokból  megállapítható,  hogy  az   országos
        népszavazásra   irányuló   kezdeményezés   Országgyűlés    elé
        vitelének   kötelezettségét   –  az   Országgyűlés   elnökének
        bejelentési kötelezettsége által – törvény állapítja  meg.  Az
        Országgyűlés  döntésére meghatározott 15  illetve  30  nap  az
        Országgyűlés    elnökének    bejelentésétől     számít.     Az
        Alkotmánybíróság megítélése szerint az Országgyűlés  elnökének
        az   ülések  összehívására  irányuló  alkotmányos  kötelessége
        kiterjed   arra   is,  hogy  az  Országgyűlés   a   törvényben
        meghatározott   határidőn  belül  a   népszavazásra   irányuló
        kezdeményezésről dönthessen (ha egyébként épp  nem  ülésezik).
        Az  Alkotmánybíróság további garancia meghatározását  ebben  a
        vonatkozásban   nem   tart  szükségesnek,   ezért   az   ezzel
        kapcsolatos indítványt is elutasította.

        4.  Az  Alkotmánybíróság  a sürgősségi javaslat  tárgyalására,
        továbbá a mentelmi és összeférhetetlenségi ügyek elbírálásához
        szükséges    házszabályi   garanciák   hiányával   kapcsolatos
        indítványozói felvetést sem tartja megalapozottnak.

        Az  Alkotmánybíróság  megítélése szerint a  Házszabálynak  "az
        önálló   indítványok  bejelentése"  címben   szabályozott,   a
        sürgősségi javaslatra vonatkozó szabálya (46. § (2) bekezdés),
        továbbá  a  mentelmi  ügyek  (130.  és  131.  §-ok),   és   az
        összeférhetetlenségi  ügyek  intézésére  (131/A-131/E.   §-ok)
        irányadó rendelkezései az Országgyűlés belső működésének olyan
        technikai  jellegű  szabályai,  amelyről  az  Országgyűlés   a
        Házszabályban szabadon dönt.
        Az ezzel kapcsolatos kérdések eldöntése az Országgyűlés és nem
        az Alkotmánybíróság hatáskörébe tartozik.

        Az  Alkotmánybíróság – a kifejtett indokokra tekintettel  –  a
        határozat   V.   pontjában  részletezett   érvekre   alapított
        mulasztásos alkotmánysértés megállapítását elutasította.

        Az  Alkotmánybíróság  határozatát  a  Magyar  Közlönyben  való
        közzétételét   az  üggyel  kapcsolatos  közérdeklődésre   való
        tekintettel rendelte el.
                                 Dr. Németh János
                            az Alkotmánybíróság elnöke

               Dr. Bagi István                        Dr. Czúcz Ottó
               alkotmánybíró                           alkotmánybíró
                                         
               Dr. Erdei Árpád                      Dr. Holló András
               alkotmánybíró                    előadó alkotmánybíró
                                         
               Dr. Kiss László                      Dr. Lábady Tamás
               alkotmánybíró                           alkotmánybíró
                                         
               Dr. Strausz János              Dr. Tersztyánszky Ödön
               alkotmánybíró                           alkotmánybíró
                                         
                                  Dr. Vörös Imre
                                   alkotmánybíró
          Dr. Kiss László alkotmánybíró párhuzamos indokolás

          1.  Osztom  az  Alkotmánybíróság álláspontját  abban,  hogy  a
          plénum  az  Alkotmányban  előírt  eljárási  rend  betartásával
          szabadon  dönthet  arról,  hogy  az  ülésezési  rendje  miként
          alakuljon.  Másként  fogalmazva: ha a  döntéshozatali  eljárás
          alkotmányossági szempontból kifogástalan, akkor a minden héten
          való  és  a három hetenkénti ülésezési rend egyaránt kielégíti
          az  Országgyűlés  folyamatos  működési  rendjének  alkotmányos
          követelményét.   Miután   a   hangsúly   "az   alkotmányossági
          szempontból  kifogástalan  eljáráson"  van,  ennek   közelebbi
          tartalmi  vizsgálatához  különösen  fontos  érdek  fűződik.  A
          határozat  ugyanakkor  e tekintetben – álláspontom  szerint  –
          meglehetősen szűkszavú. A bővebb kifejtést márpedig  önmagában
          véve is indokolhatta volna az a körülmény, hogy a mulasztásban
          megnyilvánuló   alkotmánysértésnek  a  határozatban   írtaknál
          súlyosabb  közjogi  következményei  is  vannak  azáltal,  hogy
          egyrészt az Országgyűlés bizottságainak állásfoglalásai váltak
          ténylegesen   szabályozási   formákká,   másrészt   pedig    –
          tartalmilag  és  eredményét tekintve – a hetenkénti  ülésezési
          rendről  a  háromhetenkéntire áttérés az Alkotmány 24.  §  (4)
          bekezdésében írt rendelkezés megkerülésével történt.

          A   részletesebb   argumentálás  jegyében   mindenekelőtt   az
          Alkotmány 24. § (4) bekezdésének tartalma igényel értelmezést.

          Eszerint:   "Az   Országgyűlés  a  jelen  lévő   országgyűlési
          képviselők kétharmadának szavazatával elfogadott Házszabályban
          állapítja meg működésének szabályait és tárgyalási rendjét."

          A   Házszabályról   való   döntés   a   parlamenti   autonómia
          szükségszerű  kifejeződése,  amelynek  lényeges  tartalmát  is
          éppen  ezért  csak minősített többséggel lehet megváltoztatni.
          Ahol   a   bizottságának,  bizottsági  elnöki   értekezletnek,
          Országgyűlés  elnökének  e  körben konkrét  szerepet  szánt  a
          Házszabály,    azt   az   adott   tárgykört   jelölő    egyedi
          felhatalmazással kifejezésre is juttatta. Minden egyéb esetben
          a  működési  és  tárgyalási  rendet érintő  döntésnél  azonban
          mérlegelni  és vizsgálni kell azt, érvényesül-e  az  Alkotmány
          24. § (4) bekezdésében a minősített többséghez kötött eljárási
          rend.

          A Házbizottságnak sincs és soha nem is volt kifejezett döntési
          joga  az  ülésezési  rendet  illetően  (ugyanígy  az  Ügyrendi
          Bizottságnak  sem).  Ugyanez vonatkozik  a  Bizottsági  elnöki
          értekezletre  is.  (A  Házbizottság az  Alkotmány  23.  §-ában
          "állást foglal", a Bizottsági elnöki értekezlet pedig a 27.  §
          (2)  bekezdése  értelmében "javaslatot tesz.")  Alkotmánysértő
          lenne tehát egy olyan gyakorlatnak a tolerálása, ahol a plénum
          mindössze a "jóváhagyó" szerepére lenne kárhoztatva. Az elmúlt
          9  évben  ugyanakkor gyakorlatilag bizottsági  állásfoglalások
          köpenyegébe  bújtatott latens szabályozás  érvényesült,  amely
          éppen ezért kezdettől fogva alkotmányellenes is volt. (Ezt  az
          Alkotmánybíróság – erre irányuló indítvány esetében – bármikor
          kimondhatta  volna.)  A  most jelzett anomália  mindaddig  nem
          vetett  fel  alkotmányossági aggályokat,  amíg  a  Házszabály-
          módosítások  a  heti ülésezés rendjének logikáját  megjelenítő
          ügyrendre vonatkoztak.

          2.  Az Országgyűlés a működés szabályait és tárgyalási rendjét
          rögzítő  Házszabályt minősített többséggel fogadja  el.  (Alk.
          24.  § (4) bek.) Amennyiben ez a követelmény nem teljesül,  az
          erről  szóló  OGY  határozat alkotmányellenes  lesz.  Érvényes
          döntés   ugyanis   ebben  az  esetben  nincs:   a   bizottsági
          "állásfoglalás",  "javaslattétel"  nyilvánvalóan  nem  döntés,
          annak  –  egyhangúság hiányában – a plénum elé kell  kerülnie.
          Itt  viszont  a  testületet – mint a  működési  és  tárgyalási
          rendet érintő lényeges ügyben – köti az Alkotmányban írt  2/3-
          os szabály! Ugyanez az eljárási rend követendő akkor, ha olyan
          – a működés szabályait, a tárgyalási rendet érintő – lényeges,
          érdemi   változás  következik  be,  amely  már  a   Házszabály
          egészének módosítását igényli.

          3.  Van-e  hát  itt  olyan  "lényeges",  "érdemi"  változásról
          (változtatásról)  szó,  amely  mindenképpen  túlmutat  egy-egy
          bizottság,  elnöki értekezlet, vagy az Országgyűlés  elnökének
          hatáskörén? S ha igen, feltételezi-e ez azt, hogy a plénum  az
          Alkotmány 24. § (4) bekezdésében megkívánt minősített többségű
          döntést   hozzon?  Minthogy  –  álláspontom   szerint   –   az
          Alkotmánybíróság határozata ezt az elemzést teljes mélységében
          nem végezte el, szükségesnek látom az alábbiak hangsúlyozását:

          "Ülésezési rend": Az Országgyűlés a legfelsőbb államhatalmi és
          népképviseleti  szerv.  (Alk. 19. § (1)  bek.)  Ez  a  jelleg-
          meghatározás  azt  is jelenti, hogy a parlamenti  funkciók  és
          hatáskörök  gyakorlása  az államszervezet  és  a  demokratikus
          működés  követelményére figyelemmel nem korlátozható. Minthogy
          a   munkarend   megváltoztatása  közvetlenül  kihat   bizonyos
          funkciók   és  hatáskörök  gyakorlására  is,  ez   az   előbbi
          követelmény   érvényesülését  nyilvánvalóan  érintheti   (itt:
          korlátozhatja). Efelől pedig senki másnak – az  Országgyűlésen
          kívül  –  (sem a bizottságnak, sem az Országgyűlés  elnökének)
          nincs joga döntést hozni.

          Az   Országgyűlés  testületi  szerv,  ami  azt  jelenti,  hogy
          hatásköreit   plenáris  ülésein  gyakorolja.  Az  Országgyűlés
          döntéseit  a  plénum  hozza, amelyeket  a  bizottságok  "csak"
          előkészítenek.   Ez  egyidejűleg  azt  is  jelenti,   hogy   a
          legfelsőbb   államhatalmi   és  népképviseleti   szerv   (mint
          testület)   csak  akkor  működik,  ha  plenáris  ülést   tart,
          figyelemmel  arra,  hogy a bizottságok  nem  gyakorolhatják  a
          teljes ülés hatáskörét.

          Az  előbbi  logika  meg  is fordítható:  ha  a  parlament  nem
          ülésezik  (amire  az  "ülésezési  rend"  vonatkozik),  nem  is
          "működik".  Az Alkotmány 24. § (4) bekezdésében írt  "működés"
          conditio   sine   qua  non-ja  tehát  az  ülésezés   rendjének
          meghatározása.

          "Tárgyalási  rend":  Ha döntés születik az  ülésezési  rendről
          (pl. arról, hogy ezután háromhetente lesz plenáris ülés),  úgy
          ez  a döntés tartalmilag módosít több házszabályi rendelkezést
          is.  (Pl.  46.  § (2) bek.; 115 § (3) bek.; 119  §  (1)  bek.)
          Magától  értetődik ugyanis, hogy a "hetente"  időmeghatározású
          tárgykörök    ezután    legfeljebb    háromhetente     lesznek
          tárgyalhatók.  Az  ilyen következményekkel járó,  ma  hatályos
          "Házszabályt   borító"   döntések,   minthogy   a   legfelsőbb
          államhatalmi  és  népképviseleti  szerv  egészének  folyamatos
          működését  (ami alkotmányos követelmény) közvetlenül  érintik,
          csak magára a plénumra (annak is a 2/3-os) szavazatához kötött
          döntésére   tartoznak.   (Röviden  szólva:   a   hetenkéntiről
          háromhetenkénti   működési   és  tárgyalási   rendre   áttérés
          következményei   szükségessé  teszik   az   egész   Házszabály
          felülvizsgálatát;  s  a  szükségesnek mutatkozó  korrekciók  –
          minthogy  a  Házszabály egészét érintik – csak az Országgyűlés
          minősített többségű döntésével végezhetők el.)

          Egyébként még a "tárgyalás" szó is előbukkan a Házszabály 115.
          § (3) bekezdésében; ugyanez a szó olvasható az Alkotmány 24. §
          (4)  bekezdésében  is! (Az Alkotmányból való  "levezethetőség"
          alighanem itt is nyilvánvaló.)

          4.  Mi  következik  (és  mi  nem)  az  Országgyűlés  elnökének
          "összehívási" jogából?

          Az  Országgyűlés ülésszakának és ezen belül az egyes üléseknek
          az  összehívásáról  az  Országgyűlés elnöke  "gondoskodik".  Ő
          "biztosítja"  (Magyar  Értelmező  Kéziszótár  A-K.   Akadémiai
          Kiadó, Budapest, 1992. 468.) tehát az Országgyűlés ülésezését.
          Ez  a "biztosítási", "gondoskodási" joga nem terjedhet azonban
          odáig,  hogy  ezzel veszélyeztesse az Országgyűlés  folyamatos
          működését. Bár az Országgyűlés folyamatos munkája valóban  nem
          jelent  folyamatos plenáris ülésezést, de ugyanakkor  azt  sem
          jelenti,  hogy  az ülések olyan ritkák lehetnek,  amelyek  már
          tartalmilag    korlátozzák   a   testület    funkcióinak    és
          hatásköreinek   a  gyakorlását.  Minthogy   pedig   az   egyes
          parlamenti funkciók és hatáskörök gyakorlásában eltérő szerepe
          van  a  többségnek és a kisebbségnek, ezért  a  plenáris  ülés
          időpontjának  meghatározása csak  a  többség  és  a  kisebbség
          konszenzusán   nyugodhat.  Az  ezt   kikerülő   –   e   tárgyú
          országgyűlési  elnöki  – döntések figyelmen  kívül  hagyják  a
          kisebbségi  törekvéseket; ez viszont a  parlamenti  demokrácia
          csorbulásához  vezet.  (Az  ellenzék parlamenti  tevékenységét
          garantáló jogosítványok, illetve ezek gyakorolhatósága ugyanis
          nélkülözhetetlen ismérve a parlamenti demokráciának.)

          Az  Országgyűlés összehívásával kapcsolatban maga a Házszabály
          is  ebből  a  konszenzuális alapból indul ki.  A  23/a  pontja
          szerint  –  a  paritásos  elven működő –  Házbizottság  foglal
          állást az Országgyűlés ülésszakonkénti és heti munkarendjéről.
          Ezt az állásfoglalást a Bizottsági elnöki értekezlet javaslata
          alapján   hozza  meg.  (27  §  (2)  bek.  a/   pont.)   Ha   a
          Házbizottságban nem sikerül egyhangú döntést  hozni,  akkor  a
          heti  munkarendről  az Országgyűlés dönt.  (26.  §  (3)  bek.)
          Nyilvánvaló,  hogy  a  "heti  munkarend"  magában  foglalja  a
          plenáris  ülések  idejének a meghatározását  is.  Ha  tehát  a
          Házbizottságban  nincs egyhangú állásfoglalás az  Országgyűlés
          összehívásának  az  idejéről, akkor minden  egyes  esetben  az
          Országgyűlés ülésén kell dönteni erről. Ez viszont  ugyanakkor
          azt  is  jelenti,  hogy  az  Országgyűlés  elnökének  az  ülés
          összehívására vonatkozó mérlegelési joga (és mindaz, ami ebből
          dedukálhatónak   tűnik),  a  jelenlegi  hatályos   szabályozás
          szerint   is   jóval  szűkebb  annál,  mint  ami  abból   első
          pillantásra feltételezhető lenne.

          Az   elnöki  "szuverén"  döntés  ellen  szól  az  Országgyűlés
          folyamatos működéséhez fűződő érdek is. A jogállamiság elvéből
          (Alk.  2.  §  (1)  bek.)  ugyanis  egyenesen  levezethető   az
          Alkotmányban  "szabályozott" szerveknek az  a  kötelezettsége,
          hogy   "alkotmányos  jelentőségű"  hatásköreiket  jóhiszeműen,
          feladataikat   kölcsönösen  segítve,  egymással  együttműködve
          gyakorolják  (8/1992.  (I. 30.) AB. hat.  54.).  Ebből  az  is
          következik,  hogy a parlamenti elnök jogainak  gyakorlása  nem
          lehet  tetszőleges, mivel jóhiszeműen kell eljárnia a plenáris
          ülés összehívásakor is. Különösen nem hivatkozhatna arra, hogy
          mivel  a  Házszabály nem rendelkezik az Országgyűlés üléseinek
          összehívásáról, ezért ennek meghatározása kizárólagosan  az  ő
          hatásköre lenne.

          Lehet  persze  arra hivatkozni, hogy az Alkotmány  22.  §  (5)
          bekezdése  alapján  az  Országgyűlés  elnöke  –  a  képviselők
          egyötödének  írásbeli  kérelmére, nyolc napnál  nem  távolabbi
          időpontra  –  köteles  az Országgyűlést  összehívni,  s  ezzel
          biztosítható  lehet  akár a hetenkénti ülésezés  is.  Ezzel  a
          megoldással azonban 77 képviselő "gondoskodna" arról, hogy  az
          Országgyűlés   folyamatos   működése   –   mint    alkotmányos
          követelmény – biztosítható legyen. Nyilvánvaló, hogy  ehhez  a
          megoldáshoz nem nyújthat segédkezet az Alkotmánybíróság.

          5. Mindent egybevetve megállapítható: A ma hatályos Házszabály
          egész  szabályozási  logikája  a  hetenkénti  beosztást  veszi
          alapul.  (A korábban már hivatkozott rendelkezéseken túlmenően
          erre vall még a 98. § (4) bekezdése, 106. § (5) bekezdése, 134
          §  (1)  bekezdés  a/ pontja is, amelyek hasonlóképpen  csak  a
          hetenkénti  ülésezési  rend  logikájában  értelmezhetők.)   Ez
          viszont  azt is jelenti, hogy a heti munkarendről való áttérés
          – miután az egész Házszabály logikai rendjét és "filozófiáját"
          érinti   –   csak  a  Házszabály  módosításával  oldható   meg
          alkotmányosan,  e  téren  sem  a  Házbizottság   és   Ügyrendi
          Bizottság    egy-egy    házszabályi   rendelkezéshez    fűzött
          értelmezése,  sem az Országgyűlés elnökének "önfelhatalmazása"
          nem  jelentheti  a  járható  utat. A Házszabály  módosításához
          pedig  nyilvánvalóan  azokat az eljárási követelményeket  kell
          megkívánni,  amelyek  annak  a  megalkotásakor  is   irányadók
          voltak,  vagyis  az  Alk.  24.  § (4)  bekezdésében  rögzített
          minősített  többséget! (A 2/3-osság csapdáját és nyűgét  pedig
          nem   annak  megkerülésével,  hanem  a  többség  és  kisebbség
          konszenzusán   nyugvó   alkotmánymódosítással    lehet    csak
          megszüntetni.)

          6.  Újólag  hangsúlyozom:  Nem az Alkotmánybíróság,  hanem  az
          Országgyűlés  állapítja  meg a saját  működési  szabályait  és
          tárgyalási rendjét. Ha ennél betartja az Alkotmány 24.  §  (4)
          bekezdésében  előírt  eljárási rendet, az  ésszerűségen  kívül
          semmi nem akadályozhatja meg abban, hogy a jelenlegi ülésezési
          rendet  akár  háromhetesre változtassa  meg.  Az  "ésszerűség"
          korántsem   olyan   határozatlan  fogalom  azonban,   amelynek
          tartalmát   nem   lehetne   közelebbről   körülhatárolni.   Az
          Alkotmánybíróság  határozata nem ment bele ennek  részleteibe,
          minthogy      megállt     a     mulasztásban     megnyilvánuló
          alkotmányellenesség rögzítésénél. A jelen párhuzamos indokolás
          –    minthogy   az   eredmény   távolabbra   mutató    közjogi
          következményeinek bemutatására tesz kísérletet  –  utalhat  az
          "ésszerűség" néhány szóbajöhető komponensére is. Eszerint:

          a/  Lehet-e  egy-egy  ülésnapon 2  törvényjavaslatot  érdemben
          megvitatni   és   elfogadni?  (A  Kormány  1999.   I.   félévi
          jogalkotási  terve (MK 1999. évi 17. szám) 70  új  törvénnyel,
          illetve  törvénymódosítással számol;  a  háromhetes  ülésezési
          rend  szerint  fele  ennyi tárgyalási nap lesz;  ("A  jogállam
          szíve a törvény". Nem lesz beteg szívű a mi jogállamunk?)

          b/  Nem  töredeznek-e szét a nagyobb időkeretet igénylő viták,
          nem  lassulnak-e  le a korrekciós mechanizmusok?  (Lesz-e  még
          értelme az un. sürgősségi eljárásoknak?)

          c/   Milyen  kár  származik  abból,  hogy  a  napirend  előtti
          felszólalások  tárgyainak többsége elveszíti az  aktualitását?
          (Ugyanerre a sorsra jutnak az interpellációk, kérdések  és  az
          azonnali  kérdések  is.)  Az  interpellációk  esetében  ezt  a
          hiátust  nem  egyensúlyozza  ki  az  erre  fordítandó   tágabb
          időkeret sem.

          d/  Nem csökken-e az ellenzéki alternatívák kidolgozásának  és
          megtárgyalásának az esélye?

          A  plénum minősített többségének kell mérlegelnie azt is, hogy
          mennyire  Alkotmány-konform megoldás az, ha a választókerületi
          munkára   ugyanúgy   egy   hét  áll  rendelkezésre,   mint   a
          törvényalkotásra.  Az Alkotmány szerint  a  képviselők  a  köz
          érdekében  végzett tevékenységet látnak el, (Alk.  20.  §  (2)
          bek.),  ami  azt  jelenti,  hogy  "a  képviselő  feladata  nem
          valamely település, megye vagy foglalkozási csoport érdekeinek
          a  védelme, hanem az egész nemzet szolgálata." (Alk. indokolás
          2.  pont.)  Kell-e hát erre a részben "kijárásra" is fordított
          munkára    ugyanúgy    egy   hetet   biztosítani,    mint    a
          törvényalkotásra?  (Különös tekintettel arra,  hogy  a  listán
          megválasztott képviselőknek nincs is választókerületük.)

          Ezekről a kérdésekről – meg még persze másokról is – tehát  az
          Országgyűlésnek kell állást foglalnia, mert azok tartalmukban,
          súlyukban  messze  jelentősebbek annál (ha tetszik:  lényeges,
          érdemi kérdések), hogy felőlük bizottság, vagy az Országgyűlés
          elnöke  döntsön  érdemben.  Az "ülésezési  rend",  "tárgyalási
          rend"  ügye  tehát  túlmutat azon, hogy azt  puszta  technikai
          jelentőségű  kérdésként  kezeljük; az igenis  lényegi-tartalmi
          összefüggéseket érint, s éppen ezért csak az Alk.  24.  §  (4)
          bekezdésében foglalt eljárási rend betartásával lehet  felőlük
          felelősséggel dönteni.

          Budapest, 1999. március 29.
                                                         Dr. Kiss László
                                                           alkotmánybíró
            Dr. Tersztyánszky Ödön alkotmánybíró különvéleménye

            Egyetértek   a  többségi  határozat  rendelkező  részének   az
            indítványt  elutasító  részével, ennek  indokolásával  együtt.
            Különösen egyetértek az Alkotmány 22. § (3) bekezdésének azzal
            az értelmezésével, hogy rendkívüli ülés összehívására nem csak
            a rendes ülésszakon kívüli időpontra van lehetőség.

            Álláspontom    szerint   az   indokolás   említett    részében
            kifejtettekből  az  következik,  hogy  az  indítványt   teljes
            egészében  el  kell utasítani, és nincs helye sem mulasztásban
            megnyilvánuló alkotmányellenesség, sem alkotmányos követelmény
            megállapításának.

            Az    indítvány    szerint   "az   Országgyűlés   mulasztásban
            megnyilvánuló  alkotmányellenességet valósított  meg  azáltal,
            hogy   a  Házszabály  nem  tartalmazza  azokat  a  garanciális
            szabályokat,   amelyek   az   Országgyűlés   ...    hatáskörei
            gyakorlásának feltételeit az Országgyűlés ülésezési  rendjének
            meghatározásával biztosítják. ... Az Országgyűlés nagyvonalúan
            állapította   meg   tárgyalási  rendjét,  s  nem   biztosított
            megfelelő garanciákat az országgyűlés rendes ülésszakon belüli
            működéséhez.  ...  A  Házszabály  nem  biztosít   olyan   jogi
            lehetőséget,  amelynek segítségével kikényszeríthető  lenne  a
            plenáris  ülés  összehívása." Az indítvány tartalmából  az  is
            megállapítható,  hogy az indítványozó abból  a  –  a  többségi
            határozat  álláspontjából kitűnően is téves –  feltételezésből
            indul  ki,  miszerint a rendes ülésszak alatti  időpontra  nem
            lehet rendkívüli ülés összehívását kezdeményezni.

            Az  indítvány  alapján  tehát az Alkotmánybíróságnak  abban  a
            kérdésben kellett vizsgálódnia, hogy a Házszabály az  ülésezés
            rendjének   meghatározására  tartalmaz-e  szabályozást   annak
            megvalósulása  érdekében,  hogy  az  Országgyűlés   feladatait
            elláthassa,  illetőleg  a  szükségesnek  mutatkozó  ülésezések
            kikényszerítéséhez van-e megfelelő garancia.

            Az   Országgyűlés  összehívásának  és  ülésezésének   alapvető
            szabályozása  alkotmányozási kérdés,  amelyről  az  Alkotmányt
            módosító   1989.   évi   XXXI.   törvény   megalkotásakor   az
            Alkotmányban  rögzített  tartalommal  foglaltak   állást.   Az
            Alkotmány  a rendes ülésszak időtartamát (22. § (1)  bekezdés)
            határozza meg, szabályokat tartalmaz a rendes ülésszak és ezen
            belül   a  rendes  ülés  összehívásának  jogára  (22.  §   (2)
            bekezdés),  a  rendkívüli  ülésszak  vagy  a  rendkívüli  ülés
            kötelező    összehívására   (22.   §   (3),   (5)   bekezdés),
            meghatározott kivételes esetben pedig folyamatos ülésezést  ír
            elő (19/C. § (3) bekezdés).

            Az  Alkotmány  a  rendes ülésezésre kötelező rendelkezést  nem
            tartalmaz, de közvetetten sem szab meg az Országgyűlés számára
            valamilyen előre meghatározott rögzített ülésezési rendet.  Az
            ülésezés  rendjének  kialakítására az Országgyűlést  jogosítja
            fel  a Házszabály megalkotására adott felhatalmazásban (24.  §
            (4)  bekezdés). Az Alkotmánybíróság az indítvány keretében azt
            vizsgálhatja,  hogy  a  felhatalmazásra  alkotott  szabályozás
            hiányos-e,    illetőleg   a   hiányosság   akadályozza-e    az
            Országgyűlést az alkotmányos feladatai ellátásában.

            A   minősített  (kétharmados)  szavazattöbbséggel   elfogadott
            Házszabály  tartalmazza  azokat a döntési  jogosultságokat  és
            ezek    eljárási    szabályait,   amelyek   az    Országgyűlés
            ülésszakonkénti   és   a   heti   munkarendjére,   az   ülések
            napirendjére,   időtartamára,   a   felszólalási    időkeretek
            meghatározására vonatkoznak (Házszabály 23. § (1) bekezdés a)-
            b) és f) pont, 26. § (3) bekezdés).

            Az  Alkotmány  24.  §  (4) bekezdésének  sem  szövegéből,  sem
            összefüggéseiből  nem ismerhető fel olyan  követelmény,  amely
            szerint az ülésezés rendszerességét is (normatív módon,  előre
            ütemezetten)  a minősített többséggel elfogadott Házszabályban
            kellene  meghatározni.  Nem  tekinthető  tehát  hiányosnak   a
            Házszabálynak  az  a  szabályozási módja,  amely  az  ülésezés
            rendjének   meghatározására   a   már   ismertetett    döntési
            hatásköröket    alakította    ki,    a    rendkívüli    ülések
            kikényszerítésének  a  köztársasági  elnök,  a  kormány  és  a
            képviselők  egyötöde  részére  biztosított,  tehát  viszonylag
            széles körben lehetőséget adó garanciájával.

            A  szabályozásnak éppen a hatályos módja teszi lehetővé,  hogy
            az  ülések  és ülésszünetek a soron következő feladatok  minél
            hatékonyabb  elvégzéséhez legyenek igazíthatók, azáltal,  hogy
            az  ülésezés  rendjét  a mindenkori szükségleteknek  megfelelő
            mértékben konkrét döntéseivel – esetenként vagy időszakosan  –
            az Országgyűlés maga szabja meg.

            Az   Országgyűlés   Alkotmányban  meghatározott   feladatainak
            mennyisége  és  időszerűsége,  az  elvégzéshez  szükséges  idő
            ugyanis  általában előre nem határozható meg, és  a  feladatok
            maradéktalan  ellátása emiatt nem köthető sem előre  rögzített
            időközökhöz, sem időtartamokhoz.

            Arról,   hogy  az  ülésezésre  vonatkozó  hatályos   szabályok
            alkalmazása  során meghozott döntések összhangban vannak-e  az
            Alkotmány  illetve a Házszabály rendelkezéseivel,  ténylegesen
            kielégítik-e   az   Országgyűlés   működéséhez   tartozó,   az
            Alkotmányból,  más  törvényekből  és  a  Házszabályból   folyó
            időszerű  követelményeket,  az  Alkotmánybíróság  –  hatásköre
            hiánya  miatt  –  nem foglalhat állást. Az esetleges  jogsértő
            jogalkalmazás   nem  a  Házszabálynak  a  vélt  hiányosságával
            hozható  összefüggésbe, következésképpen előfordulását további
            jogalkotással sem lehet eleve kiküszöbölni.

            Mivel az indítvánnyal érintett tárgykörben az Alkotmány  és  a
            Házszabály  –  az elégséges garanciákat is magában  foglaló  –
            hézagmentes     szabályozást    tartalmaz,     a     mulasztás
            megállapítására  irányuló  indítványt  teljes   egészében   el
            kellett volna utasítani.

            Budapest, 1999. március 29.
                                                    Dr. Tersztyánszky Ödön
                                                             alkotmánybíró
            A különvéleményhez csatlakozom.

                    Dr. Bagi István                Dr. Lábady Tamás
                    alkotmánybíró                     alkotmánybíró
              .
              English:
              English:
              .
              Petition filed:
              .
              Subject of the case:
              .
              Parliament failing to regulate the regular sittings of Parliament in the Standing Orders of the legislature
              Number of the Decision:
              .
              4/1999. (III. 31.)
              Date of the decision:
              .
              03/29/1999
              .
              CODICES summary:
              http://www.codices.coe.int/NXT/gateway.dll/CODICES/precis/eng/eur/hun/hun-1999-1-002?fn=document-frameset.htm$f=templates$3.0
              .