English
	Hungarian

Ügyszám: .	1112/E/1998
Előadó alkotmánybíró: Holló András Dr. .

Az indítvány lényege: .

A döntés száma: 4/1999. (III. 31.) AB határozat .

ABH oldalszáma: 1999/52 .

A döntés kelte: Budapest, 03/29/1999 .

.

.

A döntés szövege (pdf): .

A döntés szövege: .

A döntés szövege:                  A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az       Alkotmánybíróság      mulasztásban      megnyilvánuló alkotmányellenesség vizsgálatára irányuló indítvány alapján  – Dr.  Bagi  István,  Dr. Lábady Tamás, Dr.  Tersztyánszky  Ödön alkotmánybírák  különvéleményével, valamint  Dr.  Kiss  László alkotmánybíró párhuzamos indokolásával – meghozta az alábbi                                                          határozatot: 1.   Az   Alkotmánybíróság   megállapítja:   az   Országgyűlés működésének  folyamatossága  az  Alkotmányban  előírt   rendes ülésszakok szabályozásából eredően alkotmányos követelmény.  A folyamatosság  akkor  biztosított,  ha  az  Országgyűlés   úgy állapítja  meg  az ülésezés rendjét, hogy a rendes  ülésszakok alatt  az  ülések  az  ésszerű időtartamot  meg  nem  haladóan követik    egymást,   biztosítva   ezáltal   az   Országgyűlés Alkotmányban     meghatározott    feladatainak    maradéktalan ellátását. 2.  Az  Alkotmánybíróság megállapítja,  hogy  az  Országgyűlés mulasztásban  megnyilvánuló  alkotmányellenességet  valósított meg  azáltal, hogy az Alkotmány 24. § (4) bekezdésében kapott, az  Országgyűlés működési szabályainak és tárgyalási rendjének meghatározására  irányuló felhatalmazás alapján  meghozott,  a Magyar   Köztársaság  Országgyűlésének  Házszabályáról   szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozatban hiányosan, az Alkotmány 2. §   (1)   bekezdésében  meghatározott  jogállamiságból  fakadó jogbiztonság követelményeinek nem megfelelő módon  szabályozta a rendes ülésszakokon belüli ülésezési rendet. Az    Alkotmánybíróság   felhívja   az   Országgyűlést,   hogy szabályozási feladatának 1999. december 15-ig tegyen eleget. 3.  Az  Alkotmánybíróság az indítványt  azokban  a  részeiben, amelyek    mulasztásban   megnyilvánuló    alkotmányellenesség megállapítását azért kezdeményezte, mert a Magyar  Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX.  30.)  OGY határozat  nem  tartalmaz garanciákat  a  rendes  ülésszakokon belül   a   rendkívüli   ülés   összehívására,   az   elnapolt országgyűlés összehívására, a köztársasági elnök választására, a  bizalmatlansági  indítvány  és  a  bizalmi  szavazásra,  az interpelláció  és a kérdés, továbbá a népszavazás  alkotmányos jogintézményeinek érvényesülésére, illetve a Házszabály  egyes rendelkezéseinek megvalósulására, elutasítja. Az  Alkotmánybíróság  ezt a határozatát  a  Magyar  Közlönyben közzéteszi.                            Indokolás                               I.                                 Az indítványozó mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítását az alábbiak miatt kéri: Álláspontja  szerint  a  Magyar  Köztársaság  Országgyűlésének Házszabályáról  szóló  46/1994. (IX.  30.)  OGY  határozat  (a továbbiakban: Házszabály) nem tartalmaz garanciát arra  nézve, hogy  az  Országgyűlés a rendes ülésszakai alatt  rendszeresen ülésezzen,   így  nincs  biztosíték  arra,  hogy   alkotmányos funkcióit gyakorolhassa. Az  indítványozó  szerint a képviselők  kisebbsége  számára  a Házszabály  nem  biztosít  olyan  jogi  lehetőséget,  amelynek segítségével   kikényszeríthető   lenne   a   plenáris    ülés összehívása. Álláspontja szerint amennyiben a rendes  ülésszak alatt   merül   fel  a  rendkívüli  ülés  vagy   az   elnapolt Országgyűlés  összehívása, a köztársasági elnök választása,  a köztársasági  elnök  lemondása,  a  bizalmatlansági  indítvány benyújtása  és  tárgyalása,  továbbá  a  sürgősségi   javaslat tárgyalása,  a  mentelmi-összeférhetetlenségi ügy  elbírálása, valamint  a  népszavazás elrendelésére irányuló  kezdeményezés eldöntése  és  az Országgyűlés nem ülésezik, a  plenáris  ülés összehívására nincs jogi garancia. Az  indítványozó  szerint az a házszabályi rendelkezés,  amely alapján  az  interpelláció  és a kérdés  tárgyalására  hetente legalább  kilencven percet kell biztosítani,  nem  érvényesül, mert  az  Országgyűlés Ügyrendi bizottsága  általános  érvényű állásfoglalásával kimondja, hogy e szabályból a minden naptári héten  történő  ülésezés nem következik, ez azokra  a  hetekre vonatkozik, amikor az Országgyűlés ülést tart. Az indítványozó szerint az ülésszakon belüli hosszabb ülésszünet csorbítja  az interpelláció és a kérdés jogának gyakorlását. Az  indítványozó  a fent részlétezett indokok  alapján  jutott arra   a   következtetésre,  hogy  mulasztásban  megnyilvánuló alkotmányellenesség áll fenn a Házszabály  tekintetében,  mert az    Országgyűlés   hatásköreinek   gyakorlásához   szükséges feltételek nem biztosítottak. Ez a hiányos szabályozás sérti a jogállamiságot, fenyegeti a jogbiztonságot.                               II. Az   ügy  elbírálása  szempontjából  lényeges  alkotmányi   és házszabályi rendelkezések a következők: 1.  Az Alkotmány előírása szerint az Országgyűlés évenként két rendes  ülésszakot  tart: minden év február  elsejétől  június tizenötödikéig,   illetve   szeptember   elsejétől    december tizenötödikéig   22.  §  (1)  bekezdése.   Az   Alkotmány   az ülésszakokon  belül  az ülések összehívására  vonatkozóan  két esetet  nevesít: egyrészt az Országgyűlés alakuló ülését  –  a választást   követő   egy  hónapon  belüli   időpontra   –   a köztársasági  elnök  köteles összehívni 22.  §  (2)  bekezdés, másrészt  ha  a  köztársasági elnök az Országgyűlés  ülését  – legfeljebb  harminc napra – elnapolja 22. §  (4)  bekezdése  a képviselők  egyötödének  írásbeli  kérelmére  az  Országgyűlés elnöke  – a nyolc napnál nem távolabbi időpontra – köteles  az Országgyűlést összehívni. 22. § (5) bekezdés. Ezen túl az Alkotmány úgy rendelkezik, hogy az Országgyűlés  a jelenlévő  országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával elfogadott  Házszabályban állapítja meg működésének szabályait és  tárgyalási  rendjét  24. § (4) bekezdés.  Az  Országgyűlés ülésszakának  és ezen belül az egyes ülések összehívásáról  az Országgyűlés elnöke gondoskodik 22. § (2) bekezdés. A  Házszabály az "Országgyűlés tárgyalási rendje" címet viselő IV.  részében  a  rendes ülésszakok kezdő és  befejező  napjai tekintetében  megismétli az Alkotmány  rendelkezését,  továbbá megállapítja, hogy az ülésszak ülésekből és ülésnapokból  áll. A Házszabály értelmében az ülés összehívásakor jelezni kell az ülésnapok várható számát 38. § (1) bekezdés. A  Házszabály  nem  határozza meg pontosan az  ülésszakonkénti ülések  és ülésnapok gyakoriságát, hanem ezek meghatározásának eljárási rendjét rögzíti. Így az ülésszakokon belüli munkarend meghatározása  során  állásfoglalási és  javaslattételi  jogot biztosít   a   Házbizottságnak   és   a   Bizottsági    elnöki értekezletnek,    különböző   kérdésekben   az    Országgyűlés elnökének,  illetve az Országgyűlésnek biztosít döntési  jogot az alábbiak szerint: A  Házbizottság  foglal állást az Országgyűlés ülésszakonkénti és  heti  munkarendjéről 23. § a/ pont. Ehhez főszabályként  a Házbizottság  egyhangú  döntése  szükséges,  egyhangú   döntés hiányában  az Országgyűlés dönt 26. § (3) bekezdés. Szintén  a Házbizottság  készít  –  egyhangú döntéssel  –  javaslatot  az ülések    napirendjére,   időtartamára   és   a   felszólalási időkeretre,   egyhangúság  hiányában  ebben  az   esetben   az Országgyűlés elnökének döntése az irányadó 23. § b/  pont,  és 26.  §  (3)  bekezdés. A Házbizottság elnöke  az  Országgyűlés elnöke,   tagjai   az   Országgyűlés   alelnökei   és   minden képviselőcsoport vezetője 24. § (1) bekezdés. A    Bizottsági   elnöki   értekezlet   javaslatot   tesz    a Házbizottságnak  az Országgyűlés heti munkarendjére,  valamint az  Országgyűlés üléseinek napirendjére 27. § (2) bekezdés.  A Bizottsági  elnöki  értekezlet elnöke az Országgyűlés  elnöke, tagjai  az Országgyűlés állandó bizottságainak elnökei  27.  § (1) bekezdés. 2.  A  rendkívüli ülésszakról és a rendkívüli  ülésről,  ennek összehívásáról  az Alkotmány a következőképpen rendelkezik:  A köztársasági  elnök, a Kormány, vagy a képviselők  egyötödének írásbeli kérelmére az Országgyűlést rendkívüli ülésszakra vagy rendkívüli ülésre össze kell hívni. A kérelemben az összehívás indokát,  továbbá a javasolt időpontot és napirendet meg  kell jelölni  22.  §  (3)  bekezdés. A Házszabály  az  Országgyűlés elnökének   kötelezettségévé  teszi,  hogy  a   javasolt,   de legkésőbb  az  azt  követő  nyolc napon  belüli  időpontra  az Országgyűlést összehívja 39. § (1) bekezdés. A  Házszabály  szerint ha rendkívüli ülésszak vagy  rendkívüli ülés  összehívását önálló indítvány megtárgyalása miatt kérik, a   kérelemmel   egyidejűleg  a  napirendre  javasolt   önálló indítványt  is be kell nyújtani. Az így benyújtott  képviselői önálló   indítvány   külön  döntés  nélkül   az   Országgyűlés tárgysorozatára  kerül  39.  §  (3)  bekezdés.  A   rendkívüli ülésszak  vagy  rendkívüli ülés napirendjének megállapításáról az  Országgyűlés dönt azzal, hogy a rendkívüli  ülésszak  vagy rendkívüli  ülés  napirendjére  egyébként  csak  olyan  önálló indítvány   vehető   fel,  amelynek  napirendre   vételét   az összehívására jogosultak kérik 39. § (4) bekezdés. A  Házszabály  a  rendkívüli  ülésszak  vagy  rendkívüli  ülés tekintetében  további  szabályokat is  tartalmaz.  Így  ha  az Országgyűlés   nem   ülésezik   rendkívüli   ülésszakot   vagy rendkívüli  ülést  kell összehívni akkor,  ha  a  köztársasági elnök  megbízatásáról  lemond 133. §  (2)  bekezdés  a/  pont, illetve bizalmatlansági indítvány benyújtása esetén 134. § (1) bekezdés  a/  pont.  A  Házszabály az  Országgyűlés  elnökének mérlegelési   jogot  biztosít  a  rendkívüli  ülésszak,   vagy rendkívüli ülés összehívására mentelmi ügy 130. § (2) bekezdés és  összeférhetetlenségi ügy 131/A. § (2) bekezdés  elbírálása céljából. A  rendkívüli  ülésszakot,  vagy  a  rendkívüli  ülést  is  az Országgyűlés elnöke hívja össze. 39. § (2) bekezdés.                              III.                                 Az   Alkotmánybíróság   áttekintette  számos   európai   állam alkotmányait és parlamentjeinek házszabályait. Az alkotmányok alapján a parlamentek – mint ahogy nálunk is  – nagyfokú  szabadságot élveznek atekintetben, hogy a rendszeres ülésezést  milyen  ülésezési renddel  biztosítják.  Alkotmányi szinten  jellemzően nincsenek az ülésszakokon belüli ülésezési rendet  meghatározó  szabályok  (kivételként  megemlíthető   a francia  alkotmány, amely hetente egy ülést előír a képviselők kérdéseinek   és   a   miniszterek  válaszainak).   A   rendes ülésszak(ok)  időtartamát viszont az alkotmányok  –  különböző technikai megoldásokkal – általában rögzítik (pl. az  osztrák, francia, portugál, spanyol alkotmány). Az  ülésezési renddel kapcsolatos megoldások tekintetében  két tendencia figyelhető meg. Az egyik: a parlamentek házszabályai naptárszerűen  meghatározzák, hogy a plénum mikor  tart  ülést (pl.   a   francia  Nemzetgyűlés  ügyrendje,  vagy  az   angol Képviselőház   házszabálya).   A   másik,   hogy    részletező szabályozás   nincs,   a  parlament   –   a   házelnök   aktív közreműködésével  –  maga  alakítja  az  ülésezés  rendjét.  E megoldásban   hangsúly   a  kisebbségi   jogokra   helyeződik, meghatározott  arányú  vagy  számú képviselő  indítványára  az ülést  össze  kell  hívni  (a német és  az  osztrák  szabályok szerint).   Ez  a  kisebbségi  jog  alkotmányi  szinten   nyer rögzítést. A  magyar  alkotmányos  konstrukció egy  harmadik  megoldásnak tekinthető,    amennyiben   a   kisebbségi   jog    alkotmányi meghatározása mellett az Országgyűlés Házszabálya tekintetében minősített  többséget igénylő szabályozási kötelezettséget  ír elő  azzal, hogy annak az Országgyűlés működési szabályait  és tárgyalási rendjét tartalmaznia kell.                               IV. 1.    Az    indítványozó    a    mulasztásban    megnyilvánuló alkotmányellenesség     megállapítását      részben      azért kezdeményezte,  mert  álláspontja  szerint  a  Házszabály  nem tartalmaz   semmilyen  előírást  az  Országgyűlés   folyamatos működésének biztosítására. Az   Alkotmánybíróságnak   e  kérdés   eldöntésére   vonatkozó hatáskörét  az  Alkotmánybíróságról  szóló  1989.  évi  XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 49. §-a szabályozza. Az  Abtv. 49.     §-a     szerint    a    mulasztásban     megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására akkor kerülhet sor,  ha  a jogalkotó   szerv  a  jogszabályi  felhatalmazásból   származó jogalkotói      feladatát     elmulasztotta      és      ezzel alkotmányellenességet idézett elő. Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata    szerint    a   jogalkotó    szerv    jogalkotási kötelezettségének konkrét jogszabályi felhatalmazás nélkül  is köteles eleget tenni, ha az alkotmányellenes helyzet – a  jogi szabályozás  iránti igény – annak nyomán állott elő,  hogy  az állam jogszabályi úton avatkozott bizonyos életviszonyokba  és ezáltal   az   állampolgárok   egy   csoportját   megfosztotta alkotmányos jogai érvényesítésének lehetőségétől. 22/1990. (X. 16.)  AB  határozat  ABH  1990. 83, 86..  Az  Alkotmánybíróság mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet  állapít  meg akkor  is,  ha alapjog érvényesüléséhez szükséges  jogszabályi garanciák  hiányoznak.  37/1992. (VI. 10.)  AB  határozat  ABH 1992. 227, 231. Az       Alkotmánybíróság      mulasztásban      megnyilvánuló alkotmánysértést  nemcsak  akkor  állapít  meg,  ha  az  adott tárgykörre  vonatkozóan semmilyen szabály nincs 35/1992.  (VI. 10.)  AB határozat ABH 1992. 204., hanem akkor is, ha az adott szabályozási  koncepción  belül  az  Alkotmányból  levezethető tartalmú jogszabályi rendelkezés hiányzik. 22/1995. (III. 31.) AB  határozat  ABH  1995. 108, 113.;  29/1997.  (IV.  29.)  AB határozat  ABH 1997. 122, 128.; 15/1998. (V. 8.) AB  határozat ABK  1998.  május 222, 225. A szabályozás tartalmának  hiányos voltából eredő alkotmánysértő mulasztás megállapítása esetében is  a mulasztás, vagy a kifejezett jogszabályi felhatalmazáson nyugvó,   vagy   ennek  hiányában,  a  feltétlen   jogszabályi rendezést   igénylő  jogalkotói  kötelezettség   elmulasztásán alapul. 2. Az Alkotmánybíróság döntése megalapozásához áttekintette az ülésezési   rend  kialakulásának  történetét,  a   házszabályi változásokat,  illetve azokat a bizottsági  állásfoglalásokat, és  parlamenti gyakorlatot, amelyek kihatással voltak (vannak) az ülésezési rend alakulására. Az  1989.  évi  XXXI.  törvénnyel  történő  –  a  jogállamiság alapjait  megteremtő – alkotmánymódosítás 8. §-a az  Alkotmány 22.  §  (1)  bekezdését  akként  állapította  meg,  hogy:  "Az Országgyűlés évenként legalább két ülésszakot tart, minden  év február  elsejétől  június tizenötödikéig, illetve  szeptember elsejétől december tizenötödikéig." Az ehhez fűzött miniszteri indokolás kiemeli: "1.  A  Javaslat szerint az Országgyűlés minden évben legalább két  –  úgynevezett  rendes – ülésszakot tart:  február  1-től június 15-ig, illetve szeptember 1-től december 15-ig. 2. A választások utáni alakuló ülés összehívása a köztársasági elnök feladata; egyébként az Országgyűlés ülésszakának, és  az egyes  ülésszakokon  belül az üléseknek az  összehívásáról  az Országgyűlés  elnöke  'gondoskodik'. Az ülésszak  és  az  ülés fogalmának   megkülönböztetése  azért   szükséges,   mert   az Országgyűlés   folyamatos  működése  nem   jelent   folyamatos ülésezést.  Az Országgyűlésnek magának kell majd  kialakítania üléseinek  rendjét  (pl.  minden héten  két  nap  vagy  minden második héten négy nap)." (Indokolás a 8. §-hoz) Az  Alkotmány 22. § (1) bekezdését az 1990. évi XL. törvénnyel történő  alkotmánymódosítás csupán annyiban  változtatta  meg, hogy  a  "legalább két ülésszakot" szövegrész helyett  a  "két rendes  ülésszakot" szövegrészt iktatta az  Alkotmány  –  máig hatályos – szövegébe. A  Parlament  működését  meghatározó  korábbi  Házszabályt,  a 8/1989.  (VI. 8.) OGY. határozatot a 31/1990. (III. 25.)  OGY. határozat   módosította   akként,  hogy   megállapította   "az Országgyűlés  ülésszakai és ülései" címet,  illetve  az  ehhez kapcsolódó  új  rendelkezéseket. E szabályok a 31/1990.  (III. 25.)  OGY.  határozat  által megállapított  25.  §  lényegében megismétlik   az   Alkotmánynak   a   rendes   és   rendkívüli ülésszakokra,  ülésekre, illetve az Országgyűlés  elnapolására vonatkozó  rendelkezéseit, ezeken túl további szabályokat  nem állapítanak meg. A  szabadon  választott Parlament működésének első  hónapjában szükségessé   vált,  hogy  valamilyen  formában  meghatározást nyerjen   az   ülésezési   rend,   alakuljon   ki   egyetértés atekintetben,  hogy  az  Országgyűlés  a  hét   mely   napjain ülésezzen.   Az  Országgyűlés  bizottságainak  létrehozásáról, tisztségviselőinek   és   tagjainak   megválasztásáról   szóló 41/1990.  (V.  18.) OGY határozat III. pontja  a  Házbizottság hatáskörébe  utalta  az  Országgyűlés  folyamatos  működésének biztosításáról    való    gondoskodást.    Az     Országgyűlés Házbizottságának   1990.   május   28-i    és    május    30-i jegyzőkönyvéből kiderül, hogy a vita azon folyt:  a  hét  mely napjain legyen plenáris ülés. Az ülésezési renddel kapcsolatos vitából   megállapítható,  hogy  a  képviselők  a   bizottsági munkának  is  nagy jelentőséget tulajdonítottak,  így  a  heti ülésnapok  meghatározása  során  azt  az  optimális  megoldást keresték,  amelyben a plenáris ülések megtartása, a bizottsági munka és a választópolgárokkal való kapcsolattartás feladatait a  legeredményesebben tudják ellátni. Ennek során született  a Házbizottság   1990.   május  31-i  állásfoglalása,   amelynek értelmében: "1. Az Országgyűlés minden hét hétfői és keddi napján plenáris ülést  tart.  A  tanácskozás 10 óra  30  perckor  kezdődik  és általában 18 óráig tart. 2.  Interpellációk és kérdések elmondására a keddi  ülésnapon, az ebédszünetet követően kerül sor. 3.  Az Országgyűlés bizottságai üléseiket – szükség szerint  – szerdai és csütörtöki napokon tartják. A plenáris ülés  napján bizottsági  ülés  nem  tartható.  A  bizottsági  ülések  –   a képviselők egyéb elfoglaltságai (pl. a frakciók ülései)  miatt – 10 óra 30 percnél korábban nem kezdődhetnek. 4. Az Országgyűlés és bizottságai pénteki napon nem üléseznek, e   munkanap  a  képviselők  parlamenten  kívüli  feladatainak elvégzésére szolgál." Az  új  Házszabály 1994-es elfogadását követően a Házbizottság az   1994.   október   20-i  ülésén  a  tanácskozási   renddel kapcsolatos  1990-es  állásfoglalását újból  megerősítette.  A Házbizottság   1996.  február  23-i  és  1996.  április   25-i állásfoglalása  értelmében:  "Az  Országgyűlés  az  ülésszakok idején minden hétfőn és kedden ülésezik. Hétfőn:  15 órától a napirendi pontok megtárgyalásáig (kb.  19 óráig) Kedden: 8.30 órától a napirendi pontok megtárgyalásáig (kb. 19 óráig) A törvényhozási feladatokra figyelemmel lehetőség van az ettől való eltérésre." E vázlatos történeti áttekintés alapján megállapítható, hogy a fenti  állásfoglalások – és nem a Házszabály –  tekinthető  az országgyűlési munka időbeli rendjét meghatározó előírásoknak. Az Országgyűlés ülésezési rendje a hivatkozott állásfoglalások és  a  parlamenti gyakorlat alapján a heti két napos  ülésezés szerint  alakult, bár kétségtelen, hogy a rendes  ülésszakokon belül (pl. ünnepnapokhoz kapcsolódva) voltak olyan hetek (vagy az  1998-as  országgyűlési képviselői választásokat megelőzően több mint egy hónap) amikor az Országgyűlés nem ülésezett.  Az a  probléma,  hogy  az  Országgyűlésnek minden  naptári  héten üléseznie  kell-e  több  esetben  felmerült.  Az  Országgyűlés elnöke  1998.  szeptember  4-én  kelt  levelében  felkérte  az Ügyrendi Bizottságot, hogy foglaljon állást: "Az interpelláció és  kérdés  tárgyalására vonatkozó (a Házszabály) 115.  §  (3) bekezdésében  foglalt  "hetente" kifejezés  milyen  értelemben alkalmazandó?" Az Ügyrendi bizottság e felkérésnek megfelelően 1998.  szeptember 16-án – nem egyhangú döntéssel – meghozta  a 3/1998-2002.  ÜB.  sz.  általános érvényű  állásfoglalását.  E szerint  "A Házszabály 115. § (3) bekezdésének rendelkezéséből nem  következik  az,  hogy  az  Országgyűlés  a  rendes  és  a rendkívüli   ülésszak   ideje  alatt  minden   naptári   héten ülésezzen.  Az interpelláció és kérdés tárgyalására,  valamint időtartamára  vonatkozó  előírások  értelemszerűen  azokra   a hetekre  vonatkoznak, amelyeken az Országgyűlés  a  rendes  és rendkívüli ülésszak alatt egyébként ülést tart." Az  Országgyűlés – ellenzéki képviselőcsoport  indítványára  – 1998.  október  20-án  tárgyalta  ezt  az  állásfoglalást.  Az indítvány arra irányult, hogy az Országgyűlés azt utasítsa el. Az  erről  készült hivatalos jegyzőkönyvből  kiderül,  hogy  a jelenlegi parlamenti többség és a kisebbség között megtört  az a  konszenzus, amely korábban az ülésezési rend meghatározását jellemezte.  A  jegyzőkönyv tanúsága szerint  a  minden  héten történő    ülésezés    esetleges    megváltoztatását     egyes képviselőcsoportok  nem támogatták. (Az  Országgyűlés  hiteles jegyzőkönyve, az Országgyűlés őszi ülésszakának 12.  ülésnapja 1998.   október   20-án,   kedden,  1833-1852   hasábok).   Az Országgyűlés 1998. október 27-i ülésnapján nem fogadta el  azt a kérelmet, hogy az Országgyűlés a jelzett Ügyrendi bizottsági állásfoglalást utasítsa el. Ennek megfelelően az  Országgyűlés Ügyrendi bizottságának ezen állásfoglalása érvényben van. Az    Országgyűlés    főtitkára   –    megkeresésre    –    az Alkotmánybíróságot  tájékoztatta, hogy  a  Házbizottság  1998. november  26-i  ülésén  – felülvizsgálva  az  előző  ciklusban hatályos  házbizottsági állásfoglalásokat  –  az  Országgyűlés tanácskozási  rendjéről  szóló  1990-es  állásfoglalását  –  a minden héten történő ülésezésről – nem erősítette meg. Az  Országgyűlés  1999.  február 9-i ülésnapján  elfogadta  az Országgyűlés   új   munkarendjét,  amelynek   értelmében   "az Országgyűlés  az 1999. évi tavaszi rendes ülésszaka  keretében három hetenként tart plenáris ülést. A plenáris ülést megelőző hét  bizottsági  hét,  amelyen  a  bizottságok  üléseznek.   A plenáris   ülést   követő  képviselői   héten   a   képviselők megbízatásukkal összefüggő egyéb feladataikat látják el..." 3.   Az   Alkotmánybíróság  állandó   gyakorlata   szerint   a Házszabályról  szóló országgyűlési határozat, mint  az  állami irányítás  egyéb  jogi  eszköze, bárki  indítványára  utólagos normakontroll tárgya lehet. [39/1996. (IX. 25.)  AB  határozat ABH  1996. 134; 29/1997. (IV. 29.) AB határozat ABH 1997. 122; 50/1997. (X. 11.) AB határozat ABH 1997. 327.] A   Házszabály  vonatkozásában  a  mulasztásban  megnyilvánuló alkotmányellenesség  is megállapítható a  szükséges  garanciák hiányos  szabályozása esetén. Az Alkotmánybíróság mulasztásban megnyilvánuló  alkotmányellenességet  állapított  meg  amiatt, mert  a  Házszabály  nem  tartalmazta  azokat  a  garanciákat, amelyek   az   országgyűlési  képviselőket   megillető   jogok gyakorlását  biztosítják. 29/1997. (IV. 29.) AB határozat  ABH 1997.  122.  Úgyszintén  alkotmánysértést  állapított  meg  az Alkotmánybíróság a bizottságokba való részvételi lehetőség  és a  helyek  arányos  elosztását  biztosító  szabályozás  hiánya miatt. 27/1998. (VI. 16.) AB határozat ABK 1998. június-július 293. A  Házszabály  alkotmánybírósági vizsgálatai  során  felmerült olyan probléma is, amikor az Országgyűlés szabályozást igénylő házszabályi  rendelkezést bizottsági állásfoglalással  váltott ki. 50/1997. (X. 11.) AB határozat ABH 1997. 327, 328-329.  Az Alkotmánybíróságnak   az   Abtv.   szerint   nincs   hatásköre országgyűlési   bizottsági   állásfoglalások   alkotmányossági vizsgálatára, viszont az Alkotmánybíróság gyakorlata  szerint: a  vizsgált normát nem mint "élettelen" normatartalmat,  hanem "értelmezett   és  alkalmazott  tartalmával  együttesen   kell érteni".  57/1991. (XI. 8.) AB határozat ABH 1991.  272,  276- 277..  Ezért  az  Alkotmánybíróság  –  az  eddigi  gyakorlatát fenntartva  –  nem  tekinthet el annak vizsgálatától,  hogy  a Házszabály    a   különböző   értelmezésekkel   a   parlamenti gyakorlatban miként hatályosul. Az    Alkotmánybíróság   döntéseiben   nyomatékosította:    az országgyűlési       bizottsági       állásfoglalások,       az állásfoglalásokkal     alakított    "parlamenti     gyakorlat" nyilvánvalóan  nem pótolják az ügyrendből hiányzó  garanciális szabályok  létét.  29/1997. (IV. 29.) AB határozat  ABH  1997. 122, 129.; 50/1997. (X. 11.) AB határozat ABH 1997. 327, 329. A  fenti  megállapítások  a  jelen ügyben  is  irányadóak.  Az Alkotmánybíróság   megvizsgálta   a   Házszabályt   abból    a szempontból  is, hogy rendelkezéseiből – annak ellenére,  hogy erre vonatkozó kifejezett szabályt nem tartalmaz – az ülésezés gyakorisága  tekintetében le lehet-e vonni  következtetést.  A Házszabály  értelmében:  a  Házbizottság  foglal   állást   az Országgyűlés  "heti  munkarendjéről"  23.  §  a)  pont   ;   a Bizottsági elnöki értekezlet tesz javaslatot a Házbizottságnak az  Országgyűlés  "heti munkarendjére" 27. § (2)  bekezdés  a) pont  ;  a  sürgősségi javaslattal összefüggésben a Házszabály úgy rendelkezik, hogy a javaslatot a "benyújtást követő héten" az előterjesztő legalább két perc időtartamban megindokolhatja 46.  § (2) bekezdés; az interpelláció és a kérdés kapcsán  úgy szól,  hogy  annak  tárgyalására  a  napirendben  feltüntetett időpontban   "hetente"   legalább   kilencven   percet    kell biztosítani  115. § (3) bekezdés végül ugyan így  a  "hetente" kifejezést   használja  119.  §  (1)  bekezdés   az   azonnali kérdésekre rendelkezésre álló időkeret meghatározása során. Az  Alkotmánybíróság  véleménye szerint a  Házszabály  idézett rendelkezéseinek nyelvtani és a fentebb ismertetett  történeti értelmezéséből  következik  az  az  álláspont   is,   hogy   a Házszabály  általánosságban a minden héten történő  ülésezésre utal. Ugyanakkor az Alkotmánybíróság döntésének meghozatalánál nem  hagyhatja figyelmen kívül azt a tényt, hogy a  Házszabály vonatkozó     rendelkezéseit    a     különböző     bizottsági állásfoglalások  eltérően értelmezik.  Az  Ügyrendi  bizottság 3/1998-2002.   ÜB.  sz.  általános  érvényű  állásfoglalásának parlamenti vitájában éles különbség mutatkozott a kormánypárti és   ellenzéki   frakciók  értelmezése  között.   A   többféle értelmezés  nyilvánvalóan azért lehetséges, mert a  Házszabály az  ülésezési  rendre hiányos, nem egyértelmű  rendelkezéseket tartalmaz. 4.  Az  Alkotmány  2.  §  (1)  bekezdése  szerint:  "a  Magyar Köztársaság    független,    demokratikus    jogállam."     Az Alkotmánybíróság  több  korábbi  döntésében  hangsúlyozta:   a jogállamiság egyik alapvető követelménye, hogy a közhatalommal rendelkező   szervek  a  jog  által  meghatározott  szervezeti keretek között, a jog által megállapított működési rendben,  a jog  által  a  polgárok számára megismerhető  és  kiszámítható módon  szabályozott korlátok között fejtik ki tevékenységüket. [56/1991.  (XI.  8.)  AB határozat ABH  1991.  454,  456.]  Az Alkotmánybíróság   gyakorlatában  e   jogállamiságból   fakadó alkotmányos   követelményt  következetesen  érvényesítette   a közhatalommal   rendelkező  szervek   működésére   vonatkozóan általában  pl.  8/1992. (I. 30.) AB határozat ABH  1992.  51., 36/1992.  (VI. 10.) AB határozat ABH 1992. 207, és  nevesítve, az  egyes  alkotmányos szervek, – közöttük az  Országgyűlés  – működésére is. Az Országgyűlés egyik legfontosabb feladata,  a törvényalkotás tekintetében az Alkotmánybíróság  nyilvánvalóvá tette,    hogy    az   eljárási   biztosítékok    következetes érvényesítése,  a formalizált eljárási szabályok  maradéktalan betartása  a  törvényhozási  eljárásra  vonatkozóan  is  –   a jogállamiságból fakadó – alkotmányos követelmény 29/1997. (IV. 29.)  AB  határozat  ABH 1997. 122., 66/1997.  (XII.  29.)  AB határozat ABH 1997. 397, 401.. A  30/1998. (VI. 25.) AB határozatban megállapítást  nyert:  a demokratikus  jogállam alkotmányi követelményei  meghatározzák az Országgyűlés és a Kormány tevékenységének, általában véve a közhatalom  gyakorlásának kereteit  és  korlátait.  ABK  1998. június-július 304, 311. Az  Alkotmánybíróság megítélése szerint az Országgyűlés rendes ülésszakainak  az  Alkotmányban történő konkrét  (naptárszerű) meghatározása    az   Országgyűlés   folyamatos    működésének alkotmányos  követelményét jelenti, ezáltal a parlamentarizmus lényeges     garanciájának    tekintendő.    Ugyanakkor     az Alkotmánybíróság egyetértőleg utal az 1989. évi XXXI.  törvény 8.   §-ához   fűzött  miniszteri  indokolásból   már   idézett álláspontra, miszerint az Országgyűlés folyamatos működése nem jelent  egyben  folyamatos ülésezést is. A folyamatos  működés alkotmányos  követelményétől  azonban  nem  választható  el  a tárgyalási  rend, ezen belül az ülésezési rend meghatározására adott    alkotmányi   felhatalmazás,   illetve   előírás.    A Házszabálynak   a   tárgyalási  rend  keretében   adott,   sok tekintetben  részletes szabályanyaga, a  rendes  ülésszakokhoz kapcsolódva   csupán  arról  rendelkezik,  hogy  az   ülésszak ülésekből   és  ülésnapokból  áll,  az  ülések  összehívásakor jelezni  kell az ülésnapok várható számát. Ezek a  házszabályi rendelkezések  az  ülésszak  "szerkezeti  elemeit"   nevesítő, technikai  jellegű  rendelkezések;  az  ülésezési   rendre   – tartalmilag – nem vonatkoztatható előírások. Az  Alkotmánybíróság álláspontja szerint  a  Házszabálynak  az ülésezési   rend   megállapítására  irányadó  egyéb   eljárási szabályai  sem  elégítik ki az ülésezési  rendre,  az  egymást követő  ülésekre  vonatkozó  szabályozás  –  Alkotmány   által megkívánt – lényeges tartalmát, az alábbiak miatt: Az  Országgyűlés – az Alkotmány 24. § (4) bekezdése értelmében –  működési  szabályait  és  tárgyalási  rendjét  a  jelenlevő képviselők kétharmadának szavazatával elfogadott Házszabályban állapítja  meg. Az Alkotmánynak ezt a ma is hatályos  szövegét az   1990.   évi  XL.  törvénnyel  történő  alkotmánymódosítás állapította   meg.   A   minősített   többségnek   garanciális jelentősége van az Országgyűlés, mint testület saját ülésezési rendjének  meghatározása  során.  Ez  azt  jelenti,   hogy   a Házszabálynak tartalmaznia kell az Országgyűlés működésére  és tárgyalási  rendjére vonatkozó alapvető, lényeges szabályokat, amelyekhez  az  alkotmányozó  hatalom  a  minősített   többség követelményét   rendelte.  Az  Alkotmány   által   megkövetelt minősített többség ugyanis a törvényalkotási eljárás mellett a Házszabály  megalkotása  tekintetében  is  "olyan  alkotmányos garancia,   amelynek   lényeges  tartalma   az   országgyűlési képviselők közötti széles körű egyetértés". 1/1999. (II.  24.) AB  határozat,  ABK  1999.  február  26.  Az  Alkotmánybíróság megítélése  szerint a széles konszenzust igénylő szabályozandó tárgyak   között   szerepelnie   kell   mindazoknak,   amelyek közvetlenül biztosítják az Országgyűlés Alkotmányban rögzített feladatainak  hatékony ellátását. Tekintettel  arra,  hogy  az Országgyűlés  hatásköreit  ülésein gyakorolja,  az  "ülésezési rend"  az  Országgyűlés  működésének és  tárgyalási  rendjének lényeges   eleme,  ezért  a  rávonatkozó  alapvető   szabályok elfogadását   –   minősített  többséget  előíró,   garanciális eljárásban – a Házszabálynak kell meghatároznia. A  munkarend  meghatározására irányuló  jelenlegi  szabályozás lehetővé   teszi  az  Országgyűlés  működésére  és  tárgyalási rendjére  vonatkozó alapvető szabályok közé tartozó  ülésezési rend  (egymást  követő  ülések)  egyszerű  többséggel  történő meghatározását,  noha  magának a Házszabálynak  az  elfogadása minősített többséget igényel. A Házszabály kimondja, hogy az Országgyűlés ülésszakonkénti és heti  munkarendjéről  a  Házbizottság  egyhangú  döntéssel   – valamennyi frakció-vezető egyetértésével – foglal állást 23. § a)  pont, 26. § (3) bekezdés, ugyanakkor lehetővé teszi,  hogy egyhangúság   hiányában  a  döntést   a   parlament   egyszerű többséggel hozza meg. Amint  fentebb  ismertetésre került a Házszabály  több  helyen utal a heti ülésezési rendre. Az ülésezési rendnek a jelenlegi házszabályi     eljárással,     nevezetesen:     Házbizottsági konszenzussal,     vagy    egyszerű     többséggel     történő megváltoztatása   nyilvánvalóan  érinti  a   Házszabály   azon rendelkezéseit,  amelyekből történeti és nyelvtani  értelmezés alapján levezethető a heti ülésezési rend. 23. § a) pont;  27. §  (2)  bekezdés  a)  pont; 46. § (2)  bekezdés;  115.  §  (3) bekezdés; 119. § (1) bekezdés (Ebből a szempontból irreleváns, hogy  a  Házbizottság egyhangúan foglalt-e  állást  vagy  sem, mivel  egyhangú döntéssel is elfogadható olyan ülésezési  rend amely   a   Házszabály   egyéb   rendelkezéseire   tekintettel Házszabály-módosítást igényelne). Ha  az  Országgyűlés  az  ülésezési renddel  összefüggő  egyéb házszabályi     rendelkezéseket     nem     módosítja,     úgy kiszámíthatatlanná  válik, hogy esetenként  mely  rendelkezés, milyen tartalommal hatályosul. Ez sérti a jogbiztonságot, de a kiszámíthatatlansága  a  parlamenti működés  hatékonyságát  is veszélyezteti.   A   parlamenti   működés   hatékonyságát   az alkotmánybírósági  gyakorlat alkotmányos  elvként  kezeli.  Az ülésezési  rend  meghatározása a hatékony  parlamenti  működés egyik   formai  követelménye;  ezáltal  a  képviselők  számára előreláthatóvá,  kiszámíthatóvá,  és  egyben  garanciával   is biztosítottá  válik  az  ülésezési  rend.  Az  ülésezési  rend szabályozottsága   ennyiben  a  képviselői  jogok   gyakorlása szempontjából is alkotmányos jelentőséggel bír. lásd: 27/1998. (VI. 16.) AB határozat ABK 1998. június-július 293, 296.. Az   Alkotmánybíróság  megjegyzi,  hogy  az  a   megoldás   is alkotmánysértő  lenne,  ha  az  Országgyűlés  a   megváltozott ülésezési   rendből   eredő  Házszabályon  belül   keletkezett ellentmondást, a Házszabály egyéb rendelkezéseinek  bizottsági állásfoglalások útján történő értelmezésével  oldaná  fel.  Ez esetben  leértékelődne  a  parlament  működési  és  tárgyalási rendjének  az  Alkotmány szerint minősített többséget  igénylő szabályozása.   Ez  a  megoldás  az  Alkotmány   24.   §   (4) bekezdésének további sérelmével járna. Az Alkotmányban  előírt eljárási biztosíték ilyen formában történő mellőzése sértené a jogállamiságot. Az    Alkotmánybíróság    gyakorlata   szerint    mulasztásban megnyilvánuló alkotmánysértés megállapítható akkor is,  ha  az adott  kérdés  tekintetében  van  ugyan  szabályozás,  de   az Alkotmány  által  megkívánt jogszabályi  rendelkezés  hiányzik 22/1995. (III. 31.) AB határozat ABH 1995. 108, 113., és akkor is,  ha a jogalkotó nem megfelelő tartalommal szabályozott  és ezáltal alkotmányellenes helyzet állt elő 15/1998. (V. 8.)  AB határozat ABK 1998. május 222, 225. Az  Alkotmánybíróság  a  fent  kifejtetteket  figyelembe  véve megállapította:  az  Országgyűlés  mulasztásban  megnyilvánuló alkotmányellenességet  valósított   meg   azáltal,   hogy   az Országgyűlés     működésének    és    tárgyalási     rendjének meghatározására    irányuló   alkotmányos    felhatalmazásának Alkotmány  24.  §  (4) bekezdés – tehát az  Abtv.  49.  §  (1) bekezdésében  meghatározott jogszabályi felhatalmazásnak  –  a Házszabályban nem tett eleget, mert nem megfelelő tartalommal, mindenki   számára   megismerhető   és   kiszámítható    módon szabályozta  a  rendes  ülésszakokon  belül  az  ülésezés,  az egymást   követő   ülések  rendjét.  A   szabályozás   fentebb részletezett  hiányossága alkotmányellenes  helyzetet  idézett elő,  sérti azt a jogállami-jogbiztonsági követelményt hogy  a közhatalommal rendelkező szervek működése legyen  kiszámítható és szabályozott (ABH 1991. 454, 456). Az Alkotmány hivatkozott felhatalmazó   rendelkezéséből  következően  az   Országgyűlés bizottsági állásfoglalásokkal nem helyettesítheti a Házszabály- szintű szabályozást. Az   Alkotmánybíróság   tehát   eddigi   gyakorlatát   követve állapította meg a mulasztást, és az Abtv. 49. § (1)  bekezdése szerint   határidő  tűzésével  felhívta  a  jogalkotót,   hogy szabályozási kötelezettségének tegyen eleget. Az Abtv.  49.  § (2)  bekezdése szerint a mulasztást elkövető szerv a megjelölt határidőn belül köteles jogalkotói feladatának eleget tenni. 5.   Az  Alkotmánybíróság  jelen  határozatában  kizárólag   a folyamatos        működést        biztosító        szabályozás alkotmányellenességet eredményező tartalmi  hiányossága  miatt állapított  meg  mulasztást. Annak eldöntése,  hogy  az  egyes ülések    milyen   rendszerességgel   kövessék   egymást    az Országgyűlés és nem az Alkotmánybíróság hatáskörébe  tartozik; az Alkotmány erről kifejezett rendelkezést nem tartalmaz. Az Alkotmány egy esetben rendelkezik az ún. "ülésszünetről" és annak tartalmáról, amikor feljogosítja a köztársasági elnököt, hogy   az   Országgyűlés  ülését,  egy  ülésszak   alatt   egy alkalommal,  legfeljebb  30  napra  elnapolhatja  22.  §   (4) bekezdés.  Általános  alkotmányi előírás hiányában  fogalmazta meg  az Alkotmánybíróság az "ésszerű időtartam" követelményét, mint   az   ülésezési  rend  szabályozásnál  irányadó   elvont alkotmányos   feltételt.   Az   Alkotmánybíróság   –   konkrét alkotmányi előírás hiánya miatt – már állapított meg  "ésszerű határidőt"  az Alkotmányban biztosított hatáskör gyakorlásához szükséges  alkotmányos  feltételként.  8/1992.  (I.  30.)   AB határozat ABH 1992. 51, 54-55. Az "ésszerű időtartam" ebben  a határozatban is az államszervezet folyamatos működésének, ezen belül    a    parlament   hatékony   működésének   alkotmányos feltételeként   nyert   meghatározást.   Az   ülésezési   rend megállapításánál  az egymást követő ülések közötti  ülésszünet időtartama akkor "ésszerű", ha az így megállapított  ülésezési rend  biztosítja, hogy az Országgyűlés maradéktalanul el tudja látni az Alkotmányban meghatározott feladatait.                                                               V. Az  Alkotmánybíróság elutasította az indítványnak azt a részét amelyben  az  indítványozó azt kifogásolta, hogy a  Házszabály nem   tartalmaz  garanciákat  s  rendes  ülésszakok  alatt   a rendkívüli   ülés  összehívására,  az  elnapolt   országgyűlés összehívására,   a   köztársasági   elnök   választására,    a bizalmatlansági   indítvány  és  a  bizalmi   szavazásra,   az interpelláció  és  a kérdés továbbá a népszavazás  alkotmányos jogintézményeinek érvényesülésére, illetve a Házszabály  egyes rendelkezéseinek magvalósulására. 1.   Nem  helytálló  az  az  indítványozói  állítás,  hogy   a képviselők – a rendes ülésszakok alatt – nem tudják elérni  az Országgyűlés ülésének összehívását, ha az Országgyűlés  elnöke egyszer sem hívná össze. Az Országgyűlés elnöke az Alkotmányba foglalt esetekben köteles összehívni az Országgyűlés ülését. Az  Alkotmánybíróság megítélése szerint az Alkotmány – szemben a   rendkívüli  ülésszakkal  –  bármikor  lehetővé   teszi   a rendkívüli ülés összehívását, a rendes ülésszakokon belül  épp úgy,  mint  a  rendes  ülésszakokon  kívüli  időben.  Az  ülés "rendkívüli"  jellege  nemcsak a  rendes  ülésszakokon  kívüli időre vonatkozik, értelmezendő a rendes ülésszakokon belül, az ún.   "rendes"  ülésekhez  való  viszonyában  is.   A   rendes ülésszakokon    belül   a   rendkívüli   ülés   összehívásának garanciális  jelentősége van. E garancia  jelentősége  egyenes arányban   növekszik  az  ülések  közötti   időtartam   –   az ülésszünetek  időtartamának – nagyságával.  Az  Alkotmány  nem zárja ki a rendes ülésszakok keretein belül a rendkívüli  ülés összehívásának lehetőségét. A képviselők egyötödének ez a joga az Alkotmányból fakad 22. § (3) bekezdés. Nyilvánvaló  ugyanakkor,  hogy a  rendes  ülésszakokon  belüli folyamatos  működés nem nyugodhat a rendkívüli ülés rendszeres összehívásán. A rendkívüli ülés alkotmányjogi funkciója nem  a rendszeres ülésezés biztosítása. 2.  Az  Alkotmány számos jogintézmény működéséhez  határidőket kapcsol.  Ilyen  határidő  az  Alkotmányban  az,  hogy  ha   a képviselők  egyötöde  az  elnapolt  Országgyűlés  összehívását kéri,   az   Országgyűlés  elnöke  a  kérelem  kézhezvételétől számított  nyolc  napnál nem távolabbi  időpontra  köteles  az Országgyűlést összehívni 22. § (5) bekezdés. Ilyen határidőket tartalmaz   továbbá   az   Alkotmány  a   köztársasági   elnök választásával  összefüggésben,  amely  szerint   a   szavazási eljárást  legfeljebb három egymást követő nap be kell  fejezni 29/B.  §  (5) bekezdése, illetve kimondja, hogy a köztársasági elnököt  a korábbi elnök megbízatásának lejárta előtt legalább 30  nappal,  ha  pedig a megbízatás idő  előtt  szűnt  meg,  a megszűnéstől számított 30 napon belül kell megválasztani 29/C. §  (1) bekezdés. Az Alkotmány szerint a lemondott köztársasági elnököt  az  Országgyűlés tizenöt napon  belül  kérheti,  hogy elhatározását újból fontolja meg 31. § (3) bekezdés. Az  Alkotmány  a  bizalmatlansági indítvánnyal  és  a  bizalmi szavazással  összefüggésben  pedig  úgy  rendelkezik,  hogy  a bizalmi  indítvány  feletti vitát és szavazást  legkorábban  a beterjesztéstől   számított  három  nap  után,   legkésőbb   a beterjesztéstől  számított nyolc napon belül  kell  megtartani 39/A.  §  (2)  bekezdés, továbbá a Kormány – a  miniszterelnök útján   –   bizalmi  szavazást  javasolhat  a  bizalmatlansági indítványra előírt határidők szerint 39/A. § (3) bekezdés. Az Alkotmánynak az államszervezet alkotmányos működését – ezen belül:  az  Országgyűlés  működését érintő  ezen  határidőt  – előíró  szabályai,  az Alkotmány közvetlenül,  más  jogszabály közbejötte  nélkül is érvényesülő normái. Téves  ezért  az  az indítványozói  felvetés,  hogy  a  fentiek  vonatkozásában   a házszabályi  garanciák  hiánya miatt e jogintézmények  (pl.  a bizalmatlansági    indítvány)    érvényesülésére     nincsenek biztosítékok.  Az  Alkotmány éppen azért  szabályoz  az  egyes jogintézményekkel  kapcsolatban  a  határidőkre  is  kiterjedő részletességgel,  hogy rendelkezéseit ne lehessen  megkerülni. Az  Alkotmány  szerint az Országgyűlés elnöke  gondoskodik  az egyes  ülések  összehívásáról,  amely  nyilvánvalóan  kiterjed azokra   az   esetekre   is,  amikor  az   Alkotmány   szerint meghatározott határidőn belül szavazást kell tartani. Az  Alkotmánybíróság  a  jogállamiságból  fakadó  szabályozási kötelezettség  elmulasztását nem  állapította  meg,  ezért  az indítványt ebben a részében elutasította. 3.   Az   Alkotmánybíróság  nem  állapított  meg  mulasztásban megnyilvánuló  alkotmányellenességet  az  interpelláció  és  a kérdés  alkotmányos  jogintézményének,  továbbá  az  Alkotmány népszavazásra     vonatkozó    rendelkezései     érvényesülése tekintetében sem. Az  Alkotmány szerint "az Országgyűlés tagjai az állampolgári, valamint  a  nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosaihoz,  az  Állami Számvevőszék elnökéhez  és  a  Magyar Nemzeti  Bank  elnökéhez  kérdést,  a  Kormányhoz,  a  Kormány bármely  tagjához  és  a legfőbb ügyészhez  interpellációt  és kérdést  intézhetnek  a feladatkörükbe tartozó  minden  ügyben (27. §). A  Házszabály  az  interpellációt és  a  kérdést,  az  azokkal kapcsolatos eljárási rendet részletesen szabályozza (115-§-tól a  119.  §-ig).  E  rendelkezések között  kimondja,  hogy  "az Országgyűlés ülésének napirendjében feltüntetett időpontban az interpelláció   és   kérdés  tárgyalására   hetente   legalább kilencven  percet kell biztosítani. (115. § (3) bekezdés).  Az Alkotmánybíróság   e  határozatában  már  állás   foglalt   az ülésezési rend házszabályi meghatározásának kötelezettségéről, ennek   keretében   kitért   az   Ügyrendi   bizottság    azon állásfoglalására  is, amely e rendelkezést –  az  Országgyűlés elnökének kérésére – értelmezte. Az  Alkotmánybíróság jelzett, fent kifejtett álláspontján  túl az   interpelláció  és  a  kérdés  tárgyalására  meghatározott időkeret  nem  vet fel megalapozott alkotmányossági  problémát mindaddig, amíg az nem jár e jogintézmények kiüresedésével. Az  országos  népszavazásra és népi  kezdeményezésre  irányadó alapvető    szabályokat   az   Alkotmány   28/B.-28/E.    §-ai tartalmazzák,  további szabályokat az országos  népszavazásról és  népi  kezdeményezésről szóló 1998.  évi  III.  törvény  (a továbbiakban:  Ntv.), valamint a választási  eljárásról  szóló 1997.  évi  C.  törvény  állapít  meg.  Az  Ntv.  szerint   az Országgyűlés   elnöke   a  törvényben  foglalt   feltételeknek megfelelő  kezdeményezést  az  Országos  Választási  Bizottság tájékoztatásának  kézhezvételét követő legközelebbi  ülésnapon bejelenti   (6.  §).  A  népszavazás  elrendelésére   irányuló kezdeményezésről a 6. § szerinti bejelentést követően a) kötelező népszavazás esetén 15, b) fakultatív népszavazás esetén 30 napon belül kell dönteni (14. § (1) bekezdés). A  Házszabály a népszavazással kapcsolatos eljárásra  irányadó speciális  szabályokat  nem tartalmaz (illetve  csak  valamely törvény  népszavazással történő megerősítésével összefüggésben 109. §). A   fenti   szabályokból  megállapítható,  hogy  az   országos népszavazásra   irányuló   kezdeményezés   Országgyűlés    elé vitelének   kötelezettségét   –  az   Országgyűlés   elnökének bejelentési kötelezettsége által – törvény állapítja  meg.  Az Országgyűlés  döntésére meghatározott 15  illetve  30  nap  az Országgyűlés    elnökének    bejelentésétől     számít.     Az Alkotmánybíróság megítélése szerint az Országgyűlés  elnökének az   ülések  összehívására  irányuló  alkotmányos  kötelessége kiterjed   arra   is,  hogy  az  Országgyűlés   a   törvényben meghatározott   határidőn  belül  a   népszavazásra   irányuló kezdeményezésről dönthessen (ha egyébként épp  nem  ülésezik). Az  Alkotmánybíróság további garancia meghatározását  ebben  a vonatkozásban   nem   tart  szükségesnek,   ezért   az   ezzel kapcsolatos indítványt is elutasította. 4.  Az  Alkotmánybíróság  a sürgősségi javaslat  tárgyalására, továbbá a mentelmi és összeférhetetlenségi ügyek elbírálásához szükséges    házszabályi   garanciák   hiányával   kapcsolatos indítványozói felvetést sem tartja megalapozottnak. Az  Alkotmánybíróság  megítélése szerint a  Házszabálynak  "az önálló   indítványok  bejelentése"  címben   szabályozott,   a sürgősségi javaslatra vonatkozó szabálya (46. § (2) bekezdés), továbbá  a  mentelmi  ügyek  (130.  és  131.  §-ok),   és   az összeférhetetlenségi  ügyek  intézésére  (131/A-131/E.   §-ok) irányadó rendelkezései az Országgyűlés belső működésének olyan technikai  jellegű  szabályai,  amelyről  az  Országgyűlés   a Házszabályban szabadon dönt. Az ezzel kapcsolatos kérdések eldöntése az Országgyűlés és nem az Alkotmánybíróság hatáskörébe tartozik. Az  Alkotmánybíróság – a kifejtett indokokra tekintettel  –  a határozat   V.   pontjában  részletezett   érvekre   alapított mulasztásos alkotmánysértés megállapítását elutasította. Az  Alkotmánybíróság  határozatát  a  Magyar  Közlönyben  való közzétételét   az  üggyel  kapcsolatos  közérdeklődésre   való tekintettel rendelte el.                        Dr. Németh János                   az Alkotmánybíróság elnöke      Dr. Bagi István                        Dr. Czúcz Ottó      alkotmánybíró                           alkotmánybíró                                      Dr. Erdei Árpád                      Dr. Holló András      alkotmánybíró                    előadó alkotmánybíró                                      Dr. Kiss László                      Dr. Lábady Tamás      alkotmánybíró                           alkotmánybíró                                      Dr. Strausz János              Dr. Tersztyánszky Ödön      alkotmánybíró                           alkotmánybíró                                                         Dr. Vörös Imre                          alkotmánybíró Dr. Kiss László alkotmánybíró párhuzamos indokolás 1.  Osztom  az  Alkotmánybíróság álláspontját  abban,  hogy  a plénum  az  Alkotmányban  előírt  eljárási  rend  betartásával szabadon  dönthet  arról,  hogy  az  ülésezési  rendje  miként alakuljon.  Másként  fogalmazva: ha a  döntéshozatali  eljárás alkotmányossági szempontból kifogástalan, akkor a minden héten való  és  a három hetenkénti ülésezési rend egyaránt kielégíti az  Országgyűlés  folyamatos  működési  rendjének  alkotmányos követelményét.   Miután   a   hangsúly   "az   alkotmányossági szempontból  kifogástalan  eljáráson"  van,  ennek   közelebbi tartalmi  vizsgálatához  különösen  fontos  érdek  fűződik.  A határozat  ugyanakkor  e tekintetben – álláspontom  szerint  – meglehetősen szűkszavú. A bővebb kifejtést márpedig  önmagában véve is indokolhatta volna az a körülmény, hogy a mulasztásban megnyilvánuló   alkotmánysértésnek  a  határozatban   írtaknál súlyosabb  közjogi  következményei  is  vannak  azáltal,  hogy egyrészt az Országgyűlés bizottságainak állásfoglalásai váltak ténylegesen   szabályozási   formákká,   másrészt   pedig    – tartalmilag  és  eredményét tekintve – a hetenkénti  ülésezési rendről  a  háromhetenkéntire áttérés az Alkotmány 24.  §  (4) bekezdésében írt rendelkezés megkerülésével történt. A   részletesebb   argumentálás  jegyében   mindenekelőtt   az Alkotmány 24. § (4) bekezdésének tartalma igényel értelmezést. Eszerint:   "Az   Országgyűlés  a  jelen  lévő   országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával elfogadott Házszabályban állapítja meg működésének szabályait és tárgyalási rendjét." A   Házszabályról   való   döntés   a   parlamenti   autonómia szükségszerű  kifejeződése,  amelynek  lényeges  tartalmát  is éppen  ezért  csak minősített többséggel lehet megváltoztatni. Ahol   a   bizottságának,  bizottsági  elnöki   értekezletnek, Országgyűlés  elnökének  e  körben konkrét  szerepet  szánt  a Házszabály,    azt   az   adott   tárgykört   jelölő    egyedi felhatalmazással kifejezésre is juttatta. Minden egyéb esetben a  működési  és  tárgyalási  rendet érintő  döntésnél  azonban mérlegelni  és vizsgálni kell azt, érvényesül-e  az  Alkotmány 24. § (4) bekezdésében a minősített többséghez kötött eljárási rend. A Házbizottságnak sincs és soha nem is volt kifejezett döntési joga  az  ülésezési  rendet  illetően  (ugyanígy  az  Ügyrendi Bizottságnak  sem).  Ugyanez vonatkozik  a  Bizottsági  elnöki értekezletre  is.  (A  Házbizottság az  Alkotmány  23.  §-ában "állást foglal", a Bizottsági elnöki értekezlet pedig a 27.  § (2)  bekezdése  értelmében "javaslatot tesz.")  Alkotmánysértő lenne tehát egy olyan gyakorlatnak a tolerálása, ahol a plénum mindössze a "jóváhagyó" szerepére lenne kárhoztatva. Az elmúlt 9  évben  ugyanakkor gyakorlatilag bizottsági  állásfoglalások köpenyegébe  bújtatott latens szabályozás  érvényesült,  amely éppen ezért kezdettől fogva alkotmányellenes is volt. (Ezt  az Alkotmánybíróság – erre irányuló indítvány esetében – bármikor kimondhatta  volna.)  A  most jelzett anomália  mindaddig  nem vetett  fel  alkotmányossági aggályokat,  amíg  a  Házszabály- módosítások  a  heti ülésezés rendjének logikáját  megjelenítő ügyrendre vonatkoztak. 2.  Az Országgyűlés a működés szabályait és tárgyalási rendjét rögzítő  Házszabályt minősített többséggel fogadja  el.  (Alk. 24.  § (4) bek.) Amennyiben ez a követelmény nem teljesül,  az erről  szóló  OGY  határozat alkotmányellenes  lesz.  Érvényes döntés   ugyanis   ebben  az  esetben  nincs:   a   bizottsági "állásfoglalás",  "javaslattétel"  nyilvánvalóan  nem  döntés, annak  –  egyhangúság hiányában – a plénum elé kell  kerülnie. Itt  viszont  a  testületet – mint a  működési  és  tárgyalási rendet érintő lényeges ügyben – köti az Alkotmányban írt  2/3- os szabály! Ugyanez az eljárási rend követendő akkor, ha olyan – a működés szabályait, a tárgyalási rendet érintő – lényeges, érdemi   változás  következik  be,  amely  már  a   Házszabály egészének módosítását igényli. 3.  Van-e  hát  itt  olyan  "lényeges",  "érdemi"  változásról (változtatásról)  szó,  amely  mindenképpen  túlmutat  egy-egy bizottság,  elnöki értekezlet, vagy az Országgyűlés  elnökének hatáskörén? S ha igen, feltételezi-e ez azt, hogy a plénum  az Alkotmány 24. § (4) bekezdésében megkívánt minősített többségű döntést   hozzon?  Minthogy  –  álláspontom   szerint   –   az Alkotmánybíróság határozata ezt az elemzést teljes mélységében nem végezte el, szükségesnek látom az alábbiak hangsúlyozását: "Ülésezési rend": Az Országgyűlés a legfelsőbb államhatalmi és népképviseleti  szerv.  (Alk. 19. § (1)  bek.)  Ez  a  jelleg- meghatározás  azt  is jelenti, hogy a parlamenti  funkciók  és hatáskörök  gyakorlása  az államszervezet  és  a  demokratikus működés  követelményére figyelemmel nem korlátozható. Minthogy a   munkarend   megváltoztatása  közvetlenül  kihat   bizonyos funkciók   és  hatáskörök  gyakorlására  is,  ez   az   előbbi követelmény   érvényesülését  nyilvánvalóan  érintheti   (itt: korlátozhatja). Efelől pedig senki másnak – az  Országgyűlésen kívül  –  (sem a bizottságnak, sem az Országgyűlés  elnökének) nincs joga döntést hozni. Az   Országgyűlés  testületi  szerv,  ami  azt  jelenti,  hogy hatásköreit   plenáris  ülésein  gyakorolja.  Az  Országgyűlés döntéseit  a  plénum  hozza, amelyeket  a  bizottságok  "csak" előkészítenek.   Ez  egyidejűleg  azt  is  jelenti,   hogy   a legfelsőbb   államhatalmi   és  népképviseleti   szerv   (mint testület)   csak  akkor  működik,  ha  plenáris  ülést   tart, figyelemmel  arra,  hogy a bizottságok  nem  gyakorolhatják  a teljes ülés hatáskörét. Az  előbbi  logika  meg  is fordítható:  ha  a  parlament  nem ülésezik  (amire  az  "ülésezési  rend"  vonatkozik),  nem  is "működik".  Az Alkotmány 24. § (4) bekezdésében írt  "működés" conditio   sine   qua  non-ja  tehát  az  ülésezés   rendjének meghatározása. "Tárgyalási  rend":  Ha döntés születik az  ülésezési  rendről (pl. arról, hogy ezután háromhetente lesz plenáris ülés),  úgy ez  a döntés tartalmilag módosít több házszabályi rendelkezést is.  (Pl.  46.  § (2) bek.; 115 § (3) bek.; 119  §  (1)  bek.) Magától  értetődik ugyanis, hogy a "hetente"  időmeghatározású tárgykörök    ezután    legfeljebb    háromhetente     lesznek tárgyalhatók.  Az  ilyen következményekkel járó,  ma  hatályos "Házszabályt   borító"   döntések,   minthogy   a   legfelsőbb államhatalmi  és  népképviseleti  szerv  egészének  folyamatos működését  (ami alkotmányos követelmény) közvetlenül  érintik, csak magára a plénumra (annak is a 2/3-os) szavazatához kötött döntésére   tartoznak.   (Röviden  szólva:   a   hetenkéntiről háromhetenkénti   működési   és  tárgyalási   rendre   áttérés következményei   szükségessé  teszik   az   egész   Házszabály felülvizsgálatát;  s  a  szükségesnek mutatkozó  korrekciók  – minthogy  a  Házszabály egészét érintik – csak az Országgyűlés minősített többségű döntésével végezhetők el.) Egyébként még a "tárgyalás" szó is előbukkan a Házszabály 115. § (3) bekezdésében; ugyanez a szó olvasható az Alkotmány 24. § (4)  bekezdésében  is! (Az Alkotmányból való  "levezethetőség" alighanem itt is nyilvánvaló.) 4.  Mi  következik  (és  mi  nem)  az  Országgyűlés  elnökének "összehívási" jogából? Az  Országgyűlés ülésszakának és ezen belül az egyes üléseknek az  összehívásáról  az  Országgyűlés elnöke  "gondoskodik".  Ő "biztosítja"  (Magyar  Értelmező  Kéziszótár  A-K.   Akadémiai Kiadó, Budapest, 1992. 468.) tehát az Országgyűlés ülésezését. Ez  a "biztosítási", "gondoskodási" joga nem terjedhet azonban odáig,  hogy  ezzel veszélyeztesse az Országgyűlés  folyamatos működését. Bár az Országgyűlés folyamatos munkája valóban  nem jelent  folyamatos plenáris ülésezést, de ugyanakkor  azt  sem jelenti,  hogy  az ülések olyan ritkák lehetnek,  amelyek  már tartalmilag    korlátozzák   a   testület    funkcióinak    és hatásköreinek   a  gyakorlását.  Minthogy   pedig   az   egyes parlamenti funkciók és hatáskörök gyakorlásában eltérő szerepe van  a  többségnek és a kisebbségnek, ezért  a  plenáris  ülés időpontjának  meghatározása csak  a  többség  és  a  kisebbség konszenzusán   nyugodhat.  Az  ezt   kikerülő   –   e   tárgyú országgyűlési  elnöki  – döntések figyelmen  kívül  hagyják  a kisebbségi  törekvéseket; ez viszont a  parlamenti  demokrácia csorbulásához  vezet.  (Az  ellenzék parlamenti  tevékenységét garantáló jogosítványok, illetve ezek gyakorolhatósága ugyanis nélkülözhetetlen ismérve a parlamenti demokráciának.) Az  Országgyűlés összehívásával kapcsolatban maga a Házszabály is  ebből  a  konszenzuális alapból indul ki.  A  23/a  pontja szerint  –  a  paritásos  elven működő –  Házbizottság  foglal állást az Országgyűlés ülésszakonkénti és heti munkarendjéről. Ezt az állásfoglalást a Bizottsági elnöki értekezlet javaslata alapján   hozza  meg.  (27  §  (2)  bek.  a/   pont.)   Ha   a Házbizottságban nem sikerül egyhangú döntést  hozni,  akkor  a heti  munkarendről  az Országgyűlés dönt.  (26.  §  (3)  bek.) Nyilvánvaló,  hogy  a  "heti  munkarend"  magában  foglalja  a plenáris  ülések  idejének a meghatározását  is.  Ha  tehát  a Házbizottságban  nincs egyhangú állásfoglalás az  Országgyűlés összehívásának  az  idejéről, akkor minden  egyes  esetben  az Országgyűlés ülésén kell dönteni erről. Ez viszont  ugyanakkor azt  is  jelenti,  hogy  az  Országgyűlés  elnökének  az  ülés összehívására vonatkozó mérlegelési joga (és mindaz, ami ebből dedukálhatónak   tűnik),  a  jelenlegi  hatályos   szabályozás szerint   is   jóval  szűkebb  annál,  mint  ami  abból   első pillantásra feltételezhető lenne. Az   elnöki  "szuverén"  döntés  ellen  szól  az  Országgyűlés folyamatos működéséhez fűződő érdek is. A jogállamiság elvéből (Alk.  2.  §  (1)  bek.)  ugyanis  egyenesen  levezethető   az Alkotmányban  "szabályozott" szerveknek az  a  kötelezettsége, hogy   "alkotmányos  jelentőségű"  hatásköreiket  jóhiszeműen, feladataikat   kölcsönösen  segítve,  egymással  együttműködve gyakorolják  (8/1992.  (I. 30.) AB. hat.  54.).  Ebből  az  is következik,  hogy a parlamenti elnök jogainak  gyakorlása  nem lehet  tetszőleges, mivel jóhiszeműen kell eljárnia a plenáris ülés összehívásakor is. Különösen nem hivatkozhatna arra, hogy mivel  a  Házszabály nem rendelkezik az Országgyűlés üléseinek összehívásáról, ezért ennek meghatározása kizárólagosan  az  ő hatásköre lenne. Lehet  persze  arra hivatkozni, hogy az Alkotmány  22.  §  (5) bekezdése  alapján  az  Országgyűlés  elnöke  –  a  képviselők egyötödének  írásbeli  kérelmére, nyolc napnál  nem  távolabbi időpontra  –  köteles  az Országgyűlést  összehívni,  s  ezzel biztosítható  lehet  akár a hetenkénti ülésezés  is.  Ezzel  a megoldással azonban 77 képviselő "gondoskodna" arról, hogy  az Országgyűlés   folyamatos   működése   –   mint    alkotmányos követelmény – biztosítható legyen. Nyilvánvaló, hogy  ehhez  a megoldáshoz nem nyújthat segédkezet az Alkotmánybíróság. 5. Mindent egybevetve megállapítható: A ma hatályos Házszabály egész  szabályozási  logikája  a  hetenkénti  beosztást  veszi alapul.  (A korábban már hivatkozott rendelkezéseken túlmenően erre vall még a 98. § (4) bekezdése, 106. § (5) bekezdése, 134 §  (1)  bekezdés  a/ pontja is, amelyek hasonlóképpen  csak  a hetenkénti  ülésezési  rend  logikájában  értelmezhetők.)   Ez viszont  azt is jelenti, hogy a heti munkarendről való áttérés – miután az egész Házszabály logikai rendjét és "filozófiáját" érinti   –   csak  a  Házszabály  módosításával  oldható   meg alkotmányosan,  e  téren  sem  a  Házbizottság   és   Ügyrendi Bizottság    egy-egy    házszabályi   rendelkezéshez    fűzött értelmezése,  sem az Országgyűlés elnökének "önfelhatalmazása" nem  jelentheti  a  járható  utat. A Házszabály  módosításához pedig  nyilvánvalóan  azokat az eljárási követelményeket  kell megkívánni,  amelyek  annak  a  megalkotásakor  is   irányadók voltak,  vagyis  az  Alk.  24.  § (4)  bekezdésében  rögzített minősített  többséget! (A 2/3-osság csapdáját és nyűgét  pedig nem   annak  megkerülésével,  hanem  a  többség  és  kisebbség konszenzusán   nyugvó   alkotmánymódosítással    lehet    csak megszüntetni.) 6.  Újólag  hangsúlyozom:  Nem az Alkotmánybíróság,  hanem  az Országgyűlés  állapítja  meg a saját  működési  szabályait  és tárgyalási rendjét. Ha ennél betartja az Alkotmány 24.  §  (4) bekezdésében  előírt  eljárási rendet, az  ésszerűségen  kívül semmi nem akadályozhatja meg abban, hogy a jelenlegi ülésezési rendet  akár  háromhetesre változtassa  meg.  Az  "ésszerűség" korántsem   olyan   határozatlan  fogalom  azonban,   amelynek tartalmát   nem   lehetne   közelebbről   körülhatárolni.   Az Alkotmánybíróság  határozata nem ment bele ennek  részleteibe, minthogy      megállt     a     mulasztásban     megnyilvánuló alkotmányellenesség rögzítésénél. A jelen párhuzamos indokolás –    minthogy   az   eredmény   távolabbra   mutató    közjogi következményeinek bemutatására tesz kísérletet  –  utalhat  az "ésszerűség" néhány szóbajöhető komponensére is. Eszerint: a/  Lehet-e  egy-egy  ülésnapon 2  törvényjavaslatot  érdemben megvitatni   és   elfogadni?  (A  Kormány  1999.   I.   félévi jogalkotási  terve (MK 1999. évi 17. szám) 70  új  törvénnyel, illetve  törvénymódosítással számol;  a  háromhetes  ülésezési rend  szerint  fele  ennyi tárgyalási nap lesz;  ("A  jogállam szíve a törvény". Nem lesz beteg szívű a mi jogállamunk?) b/  Nem  töredeznek-e szét a nagyobb időkeretet igénylő viták, nem  lassulnak-e  le a korrekciós mechanizmusok?  (Lesz-e  még értelme az un. sürgősségi eljárásoknak?) c/   Milyen  kár  származik  abból,  hogy  a  napirend  előtti felszólalások  tárgyainak többsége elveszíti az  aktualitását? (Ugyanerre a sorsra jutnak az interpellációk, kérdések  és  az azonnali  kérdések  is.)  Az  interpellációk  esetében  ezt  a hiátust  nem  egyensúlyozza  ki  az  erre  fordítandó   tágabb időkeret sem. d/  Nem csökken-e az ellenzéki alternatívák kidolgozásának  és megtárgyalásának az esélye? A  plénum minősített többségének kell mérlegelnie azt is, hogy mennyire  Alkotmány-konform megoldás az, ha a választókerületi munkára   ugyanúgy   egy   hét  áll  rendelkezésre,   mint   a törvényalkotásra.  Az Alkotmány szerint  a  képviselők  a  köz érdekében  végzett tevékenységet látnak el, (Alk.  20.  §  (2) bek.),  ami  azt  jelenti,  hogy  "a  képviselő  feladata  nem valamely település, megye vagy foglalkozási csoport érdekeinek a  védelme, hanem az egész nemzet szolgálata." (Alk. indokolás 2.  pont.)  Kell-e hát erre a részben "kijárásra" is fordított munkára    ugyanúgy    egy   hetet   biztosítani,    mint    a törvényalkotásra?  (Különös tekintettel arra,  hogy  a  listán megválasztott képviselőknek nincs is választókerületük.) Ezekről a kérdésekről – meg még persze másokról is – tehát  az Országgyűlésnek kell állást foglalnia, mert azok tartalmukban, súlyukban  messze  jelentősebbek annál (ha tetszik:  lényeges, érdemi kérdések), hogy felőlük bizottság, vagy az Országgyűlés elnöke  döntsön  érdemben.  Az "ülésezési  rend",  "tárgyalási rend"  ügye  tehát  túlmutat azon, hogy azt  puszta  technikai jelentőségű  kérdésként  kezeljük; az igenis  lényegi-tartalmi összefüggéseket érint, s éppen ezért csak az Alk.  24.  §  (4) bekezdésében foglalt eljárási rend betartásával lehet  felőlük felelősséggel dönteni. Budapest, 1999. március 29.                                                Dr. Kiss László                                                  alkotmánybíró Dr. Tersztyánszky Ödön alkotmánybíró különvéleménye Egyetértek   a  többségi  határozat  rendelkező  részének   az indítványt  elutasító  részével, ennek  indokolásával  együtt. Különösen egyetértek az Alkotmány 22. § (3) bekezdésének azzal az értelmezésével, hogy rendkívüli ülés összehívására nem csak a rendes ülésszakon kívüli időpontra van lehetőség. Álláspontom    szerint   az   indokolás   említett    részében kifejtettekből  az  következik,  hogy  az  indítványt   teljes egészében  el  kell utasítani, és nincs helye sem mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség, sem alkotmányos követelmény megállapításának. Az    indítvány    szerint   "az   Országgyűlés   mulasztásban megnyilvánuló  alkotmányellenességet valósított  meg  azáltal, hogy   a  Házszabály  nem  tartalmazza  azokat  a  garanciális szabályokat,   amelyek   az   Országgyűlés   ...    hatáskörei gyakorlásának feltételeit az Országgyűlés ülésezési  rendjének meghatározásával biztosítják. ... Az Országgyűlés nagyvonalúan állapította   meg   tárgyalási  rendjét,  s  nem   biztosított megfelelő garanciákat az országgyűlés rendes ülésszakon belüli működéséhez.  ...  A  Házszabály  nem  biztosít   olyan   jogi lehetőséget,  amelynek segítségével kikényszeríthető  lenne  a plenáris  ülés  összehívása." Az indítvány tartalmából  az  is megállapítható,  hogy az indítványozó abból  a  –  a  többségi határozat  álláspontjából kitűnően is téves –  feltételezésből indul  ki,  miszerint a rendes ülésszak alatti  időpontra  nem lehet rendkívüli ülés összehívását kezdeményezni. Az  indítvány  alapján  tehát az Alkotmánybíróságnak  abban  a kérdésben kellett vizsgálódnia, hogy a Házszabály az  ülésezés rendjének   meghatározására  tartalmaz-e  szabályozást   annak megvalósulása  érdekében,  hogy  az  Országgyűlés   feladatait elláthassa,  illetőleg  a  szükségesnek  mutatkozó  ülésezések kikényszerítéséhez van-e megfelelő garancia. Az   Országgyűlés  összehívásának  és  ülésezésének   alapvető szabályozása  alkotmányozási kérdés,  amelyről  az  Alkotmányt módosító   1989.   évi   XXXI.   törvény   megalkotásakor   az Alkotmányban  rögzített  tartalommal  foglaltak   állást.   Az Alkotmány  a rendes ülésszak időtartamát (22. § (1)  bekezdés) határozza meg, szabályokat tartalmaz a rendes ülésszak és ezen belül   a  rendes  ülés  összehívásának  jogára  (22.  §   (2) bekezdés),  a  rendkívüli  ülésszak  vagy  a  rendkívüli  ülés kötelező    összehívására   (22.   §   (3),   (5)   bekezdés), meghatározott kivételes esetben pedig folyamatos ülésezést  ír elő (19/C. § (3) bekezdés). Az  Alkotmány  a  rendes ülésezésre kötelező rendelkezést  nem tartalmaz, de közvetetten sem szab meg az Országgyűlés számára valamilyen előre meghatározott rögzített ülésezési rendet.  Az ülésezés  rendjének  kialakítására az Országgyűlést  jogosítja fel  a Házszabály megalkotására adott felhatalmazásban (24.  § (4)  bekezdés). Az Alkotmánybíróság az indítvány keretében azt vizsgálhatja,  hogy  a  felhatalmazásra  alkotott  szabályozás hiányos-e,    illetőleg   a   hiányosság   akadályozza-e    az Országgyűlést az alkotmányos feladatai ellátásában. A   minősített  (kétharmados)  szavazattöbbséggel   elfogadott Házszabály  tartalmazza  azokat a döntési  jogosultságokat  és ezek    eljárási    szabályait,   amelyek   az    Országgyűlés ülésszakonkénti   és   a   heti   munkarendjére,   az   ülések napirendjére,   időtartamára,   a   felszólalási    időkeretek meghatározására vonatkoznak (Házszabály 23. § (1) bekezdés a)- b) és f) pont, 26. § (3) bekezdés). Az  Alkotmány  24.  §  (4) bekezdésének  sem  szövegéből,  sem összefüggéseiből  nem ismerhető fel olyan  követelmény,  amely szerint az ülésezés rendszerességét is (normatív módon,  előre ütemezetten)  a minősített többséggel elfogadott Házszabályban kellene  meghatározni.  Nem  tekinthető  tehát  hiányosnak   a Házszabálynak  az  a  szabályozási módja,  amely  az  ülésezés rendjének   meghatározására   a   már   ismertetett    döntési hatásköröket    alakította    ki,    a    rendkívüli    ülések kikényszerítésének  a  köztársasági  elnök,  a  kormány  és  a képviselők  egyötöde  részére  biztosított,  tehát  viszonylag széles körben lehetőséget adó garanciájával. A  szabályozásnak éppen a hatályos módja teszi lehetővé,  hogy az  ülések  és ülésszünetek a soron következő feladatok  minél hatékonyabb  elvégzéséhez legyenek igazíthatók, azáltal,  hogy az  ülésezés  rendjét  a mindenkori szükségleteknek  megfelelő mértékben konkrét döntéseivel – esetenként vagy időszakosan  – az Országgyűlés maga szabja meg. Az   Országgyűlés   Alkotmányban  meghatározott   feladatainak mennyisége  és  időszerűsége,  az  elvégzéshez  szükséges  idő ugyanis  általában előre nem határozható meg, és  a  feladatok maradéktalan  ellátása emiatt nem köthető sem előre  rögzített időközökhöz, sem időtartamokhoz. Arról,   hogy  az  ülésezésre  vonatkozó  hatályos   szabályok alkalmazása  során meghozott döntések összhangban vannak-e  az Alkotmány  illetve a Házszabály rendelkezéseivel,  ténylegesen kielégítik-e   az   Országgyűlés   működéséhez   tartozó,   az Alkotmányból,  más  törvényekből  és  a  Házszabályból   folyó időszerű  követelményeket,  az  Alkotmánybíróság  –  hatásköre hiánya  miatt  –  nem foglalhat állást. Az esetleges  jogsértő jogalkalmazás   nem  a  Házszabálynak  a  vélt  hiányosságával hozható  összefüggésbe, következésképpen előfordulását további jogalkotással sem lehet eleve kiküszöbölni. Mivel az indítvánnyal érintett tárgykörben az Alkotmány  és  a Házszabály  –  az elégséges garanciákat is magában  foglaló  – hézagmentes     szabályozást    tartalmaz,     a     mulasztás megállapítására  irányuló  indítványt  teljes   egészében   el kellett volna utasítani. Budapest, 1999. március 29.                                         Dr. Tersztyánszky Ödön                                                  alkotmánybíró A különvéleményhez csatlakozom.         Dr. Bagi István                Dr. Lábady Tamás         alkotmánybíró                     alkotmánybíró .

English:
English: .
Petition filed: .
Subject of the case: .	Parliament failing to regulate the regular sittings of Parliament in the Standing Orders of the legislature
Number of the Decision: .	4/1999. (III. 31.)
Date of the decision: .	03/29/1999
. CODICES summary: http://www.codices.coe.int/NXT/gateway.dll/CODICES/precis/eng/eur/hun/hun-1999-1-002?fn=document-frameset.htm$f=templates$3.0
.