English
Hungarian
Ügyszám:
.
418/A/1994
Előadó alkotmánybíró: Ádám Antal Dr.
.
Az indítvány lényege:
.
A döntés száma: 35/1994. (VI. 24.) AB határozat
.
ABH oldalszáma: 1994/197
.
A döntés kelte: Budapest, 06/21/1994
.
.

.
A döntés szövege (pdf):
    .
    A döntés szövege:
    .
    A döntés szövege:
                     A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

           Az  Alkotmánybíróság   a   köztársasági   elnöknek   az
      Országgyűlés által  elfogadott,  de  még  ki  nem  hirdetett
      törvény  rendelkezései   alkotmányellenessége   vizsgálatára
      irányuló indítványa  alapján - Dr. Kilényi Géza és Dr. Szabó
      András,  valamint  Dr.  Sólyom  László  alkotmánybíróknak  a
      törvény 6. §-át érintő különvéleményével, továbbá Dr. Sólyom
      László párhuzamos  indokolásával -  soron kívüli  eljárásban
      meghozta a következő

                             határozatot :

           1. A  termőföldről szóló,  az Országgyűlés  által 1994.
      április 6-án  elfogadott, de még ki nem hirdetett törvény (a
      továbbiakban:   Ftv.)    korlátozó    rendelkezései    addig
      alkotmányosak,  ameddig  az  elbírált  korlátozások  ésszerű
      indokai tárgyilagos mérlegelés szerint fennállanak.

           2. Az  Alkotmánybíróság megállapítja,  hogy az Ftv. 5.,
      6., 7.  és 9.  §-a nem  ellentétes az  Alkotmány  9.  §  (1)
      bekezdésével, 13.  (1) bekezdésével,  14. §-ával, 56. §-ával
      és 70/A. § (1) bekezdésével.

           3. Az  Alkotmánybíróság megállapítja,  hogy az Ftv. 13.
      és 14. §-a nem ellentétes az Alkotmány 9. és 70/A §-ával.

           Az  Alkotmánybíróság   ezt  a   határozatát  a   Magyar
      Közlönyben közzéteszi.
                                 Indokolás

                                     I.

             A  köztársasági   elnök  az   Alkotmány   26.   §   (4)
        bekezdésében   megállapított    jogkörében    eljárva,    az
        Alkotmánybíróságról  szóló   1989.  évi  XXXII.  törvény  (a
        továbbiakban:  Abtv.)   1.  §   a/  pontjára  és  35.  §-ára
        hivatkozva 1994.  április 29-én  kelt indítványában kérte az
        Alkotmánybíróságot, hogy  végezze el az Ftv. 5., 6., 7., 9.,
        13. és 14. §-ának előzetes alkotmányossági vizsgálatát.

             Az indítvány  I. fejezete  az Alkotmány  és  a  Polgári
        Törvénykönyv  kapcsolódó   rendelkezéseinek,   valamint   az
        Alkotmánybíróság    néhány,     a    tulajdonjogot    érintő
        határozatának felidézésével  a tulajdonosi  jogállásra és  a
        tulajdonszerzési   képességre   vonatkozóan   -   kételyeket
        kifejező - rövid elemzést tartalmaz.

             Az  indítvány   II.  fejezetében   az  indítványozó  az
        Alkotmány 9.  § (1)  bekezdésére hivatkozással,  valamint  a
        21/1990. (X.  4.) AB,  a 18/1992. (III. 30.) AB, az 53/1992.
        (X. 29.)  AB  határozatokra  utalva  először  kinyilvánítja:
        "Ebből az  alkotmányi rendelkezésből  az következik,  hogy a
        polgári jogi  szabályozás során  a polgári jogi jogviszonyok
        alanyait  -   az  azonos   szabályozási  koncepción   belül,
        tekintettel az Alkotmány 70/A. §-ában írt összefüggésekre is
        - egyenlőknek  kell  tekinteni".  Ezt  követően  pedig  arra
        emlékeztet,  hogy   "a  jogegyenlőség   alkotmányos  elvével
        ellentétes  a   megkülönböztetés  egyfelől   a   természetes
        személyek és  a jogi  személyek, másfelől  a különböző  jogi
        személyek között [pl. 34/1992. (VI. 14.) AB]."

             A III.  fejezetben indítványozó az Alkotmány 14. §-ában
        biztosított öröklési  jog tartalmának  és korlátainak  rövid
        értékelését fogalmazza  meg. Ennek  keretében  megállapítja:
        "Az  öröklési   jog  rendszerében  kerül  szabályozásra,  de
        lényegében a  tulajdonjog  rendelkezési  jogosítványai  közé
        tartozik az  a jog,  hogy mindenki  halála esetére egyoldalú
        nyilatkozattal  (végrendelet),   vagy  szerződéssel   (halál
        esetébe  szóló  ajándékozás,  öröklési  szerződés)  szabadon
        rendelkezhet   vagyonáról.    A    tulajdonhoz    kapcsolódó
        részjogosítvány,  a  rendelkezési  jog  a  tulajdon  feletti
        döntés szabadságát  foglalja magában [7/1991. (II. 28.) AB],
        amely  korlátozható  jog.  A  rendelkezési  jog  korlátozása
        azonban  alkotmányellenes,  ha  nem  elkerülhetetlen,  tehát
        kényszerítő ok  nélkül történik,  továbbá  ha  a  korlátozás
        súlya  a   korlátozással   elérni   kívánt   célhoz   képest
        aránytalan".

             Az indítvány  IV. fejezete az Ftv. alkotmányellenesnek,
        illetve aggályosnak  tartott 5.,  6., 7.,  9., 13. és 14. §-
        ának  rendelkezéseit   foglalja  össze.   Ezt  követően   az
        indítvány  a  következő  V.  fejezettel  zárul:  "Mindezekre
        figyelemmel indítványozom,  hogy a tisztelt Alkotmánybíróság
        vizsgálja meg, és nyilvánítson véleményt arról, hogy

             1/ a tulajdonszerzés ilyen korlátozása - túl azon, hogy
        a piaci  törvények érvényesülésének, a földárak közgazdasági
        törvények    szerinti    alakulásának    akadályozását    is
        eredményezi; sérti  a magántulajdon  kezelésében kialakított
        nemzeti   konszenzust,    rontja   az    ország   nemzetközi
        versenyképességét, a  gazdaságos üzemi  méretek kialakítását
        és a  nemzetközi integrációkban  való bekapcsolódást  -  nem
        sérti-e az  Alkotmány 9.  §  (1)  bekezdésében,  13.  §  (1)
        bekezdésében, 14.  §-ában, 56.  §-ában, valamint 70/A. § (1)
        bekezdésében írt elveket;

             2/   a   haszonbérlők   körének   és   a   haszonbérlet
        időtartamának meghatározása  során  a  különböző  gazdálkodó
        alanyok közötti különbségtétel nem sérti-e az Alkotmány 9. §
        (1) bekezdésében  és 70/A.  §-ában írt jogegyenlőségi elvet,
        valamint  az   Alkotmány   9.   §   (2)   bekezdésében   írt
        alkotmányossági elvet,  amely szerint  a Magyar  Köztársaság
        elismeri és  támogatja a  vállalkozás jogát  és a  gazdasági
        verseny szabadságát".

                                    II.

             Az Ftv.-nek  azok a  rendelkezései, amelyeknek előzetes
        alkotmányossági vizsgálatát az indítványozó kezdeményezte, a
        következők.

             "5. § (1) Belföldi magánszemély termőföld tulajdonjogát
        csak olyan  mértékben szerezheti  meg, hogy  a  tulajdonában
        legfeljebb 300  hektár nagyságú,  vagy 6000  aranykorona  (a
        továbbiakban: AK) értékű termőföld legyen.

             (2) Az  (1) bekezdés szerinti mérték megállapításánál a
        termőfölddel együtt  önálló ingatlant (földrészletet) képező
        művelés alól kivett föld területét is figyelembe kell venni.

             (3)  A   belföldi  magánszemély   által   megszerezhető
        termőföld mértékének  megállapításánál figyelmen  kívül kell
        hagyni a  legfeljebb 6000  m2 területtel önálló ingatlanként
        (földrészletként)   kialakított    tanya   területén    levő
        termőföldet.

             (4)  A  magánszemély  az  e  törvény  hatálybalépésekor
        meglévő    termőföld     tulajdonát     legfeljebb     annak
        területnagyságát   és    AK   értékét    meg   nem    haladó
        területnagyságú és AK értékű termőföldre cserélheti.

             (5) Az e törvény hatálybalépésekor meglévő termőföld
             a) kisajátítása  folytán kapott kártalanítás összegéből
        vásárolt termőföld,
             b)  közös   tulajdonának  megszüntetésével   tulajdonba
        kerülő  termőföld   területnagysága  és  AK  értéke  az  (1)
        bekezdés szerinti mértéket meghaladhatja.

             6. §  (1) Belföldi  jogi személy  és  jogi  személyiség
        nélküli más  szervezet termőföld  tulajdonjogát -  a  Magyar
        Állam,   az    önkormányzat,   az    erdőbirtokossági-    és
        legelőbirtokossági társulat és a közalapítvány kivételével -
        nem szerezheti meg.
             (2)  Egyházi   jogi  személy  végintézkedés,  illetőleg
        ajándékozási-, tartási-,  vagy gondozási  szerződés  alapján
        termőföldre tulajdonjogot szerezhet.

             7. §  (1)  A  külföldi  magánszemély  és  jogi  személy
        termőföld és  védett természeti  terület  tulajdonjogát  nem
        szerezheti meg.
             (2) Az  (1) bekezdés  szerinti tilalom  nem  vonatkozik
        arra az  esetre, ha a külföldi a védett természeti területen
        kívüli termőföld  tulajdonjogát az  5. §  (3)-(5)  bekezdése
        szerint szerzi meg.

             9. §  A tulajdonszerzési  korlátozásba ütköző szerződés
        semmis.  Ha  az  ingatlannyilvántartási  bejegyzéssel  az  e
        törvényben   meghatározott   tulajdonszerzési   korlátozásba
        ütköző módon,  illetőleg  a  megengedett  szerzési  mértéket
        meghaladóan  termőföld,   vagy  védett   természeti  terület
        tulajdonjogának megszerzésére kerülne sors, a földhivatal az
        okirat   nyilvánvaló    érvénytelensége   esetére   irányadó
        szabályok szerint jár el.

             13. §  (1) Belföldi  magán- és  jogi személy, illetőleg
        jogi személyiséggel  nem rendelkező  szervezet  -  a  Magyar
        Állam  és   az  önkormányzat  kivételével  -  a  termőföldre
        vonatkozó  haszonbérleti  szerződést  legfeljebb  a  (2)-(4)
        bekezdések szerinti határozott időre kötheti meg.
             (2) A  haszonbérleti szerződés leghosszabb időtartama a
        (3)-(4) bekezdésben  foglalt kivételekkel  legfeljebb 10  év
        lehet.
             (3)  Erdő  művelési  ágú  termőföldre,  illetőleg  erdő
        telepítésére vonatkozó haszonbérleti szerződést legfeljebb a
        termelési  időszak   (vágásérettségi  kor)  lejártát  követő
        ötödik év végéig lehet megkötni.
             (4)  Szőlő   és  gyümölcsös   művelési   ágú   és   más
        ültetvénnyel  betelepített   termőföldre,  illetőleg  szőlő,
        gyümölcsös  vagy   más  ültetvény   telepítése  céljából   a
        haszonbérleti szerződést  legfeljebb annak az évnek a végéig
        lehet  megkötni,   amíg  a   szőlő,  gyümölcsös,   illetőleg
        ültetvény értékkel bír (értékcsökkenési leírási időszak).

             14. §  Külföldi magán-  és jogi  személy  legfeljebb  a
        belföldiekre meghatározott  időtartamra köthet haszonbérleti
        szerződést. "

             Az Alkotmánybíróság  megjegyzi,  hogy  az  Ftv.-nek  "A
        termőföld tulajdonjogának  megszerzése" c.  II. fejezetét  a
        következő szövegű  4. §  vezeti be:  "E fejezet  alkalmazása
        szempontjából tulajdonszerzésnek  kell tekinteni a termőföld
        tulajdonjogának -  ide értve  a részarányként  meghatározott
        tulajdont is  - bármilyen  jogcímen  (szerzésmódon)  történő
        megszerzését,   kivéve    a   törvényes    örökléssel,    az
        elbirtokolással, ráépítéssel, kisajátítással és a kárpótlási
        célú árverés során történő tulajdonszerzést".

                                    III.

             Az  Alkotmánybíróság   határozatának  indokolásául   az
        alábbiakat állapítja meg.

             1.   Az   Alkotmánybíróság   már   több   határozatában
        kinyilvánította,   hogy   az   Alkotmány   gazdaságpolitikai
        szempontból semleges.  Az Alkotmányból az állami beavatkozás
        nagysága, ereje,  még kevésbé  annak tilalma közvetlenül nem
        vezethető le  [33/1993. (V.  28.) AB  határozat,  ABH  1993,
        249.]. Az  Alkotmánybíróság a  törvényhozó és  a  végrehajtó
        hatalom  gazdaságpolitikai   törekvéseit,   a   piacgazdaság
        tartalmára    és     színvonalára    vonatkozó    felfogását
        alkotmányossági szempontból  nem értékelheti és ezért azokat
        sajátjával  nem  helyettesítheti.  A  piacgazdaságnak  és  a
        versenyszabadságnak nincs  saját alkotmányossági  mércéje. A
        piacgazdaság fenntartásának  és védelmének  állami feladatát
        mindenekelőtt  az   egyes  alapjogok   érvényesítésével   és
        védelmével lehet illetve kell az államnak megvalósítania. Az
        Alkotmánybíróság a  piacgazdaság, a  versenyszabadság és más
        hasonló   államcélok   alkotmányellenes   megsértését   csak
        szélsőséges esetben állapítja meg, ha az állami beavatkozás,
        "fogalmilag  és  nyilvánvalóan"  ellentétes  az  államcéllal
        [21/1994. (IV. 16.) AB határozat, ABK 1994. április, 170.].

             2.  Az   Alkotmánybíróság  a   termőföld  mértékére  és
        értékére vonatkozó  korlátozás alkotmányossági elbírálásánál
        abból indult ki, hogy az alapjognak nem minősülő egyéb jogra
        vonatkozó, személyek közötti hátrányos megkülönböztetés vagy
        más korlátozás  alkotmányellenessége akkor  állapítható meg,
        ha a  sérelem összefüggésben  áll valamely alapjoggal, végső
        soron az emberi méltóság általános személyiségi jogával és a
        megkülönböztetésnek, illetve korlátozásnak nincs tárgyilagos
        mérlegelés szerint ésszerű indoka, vagyis önkényes.

        Az  Alkotmánybíróság  továbbá  azt  is  figyelembe  vétellel
        elembe vette,  hogy a  földtulajdon  sajátos  természeti  és
        vagyoni jellemzői:  nevezetesen a föld véges jószág volta (a
        föld ugyanis mint természeti tárgy korlátozott mértékben áll
        rendelkezésre    és    nem    szaporítható,    mással    sem
        helyettesíthető),  nélkülözhetetlensége,  megújulóképessége,
        különleges kockázatérzékenysége és alacsony nyereséghozama a
        földtulajdon különös  szociális kötöttségét  testesítik meg.

        Ezek a  körülmények  indokolhatják  a  tulajdonosi  jogokkal
        szemben a  közérdek érvényesítését.  Az Alkotmánybíróság már
        korábban  is   kimondta,   hogy   sajátosságai   folytán   a
        földtulajdonnak  más   tulajdoni  tárgyaktól   eltérő   jogi
        kezelése adott  vonatkozásban indokolt  [ 16/1991. (IV. 20.)
        AB  határozat,   ABH  1991,   62;  64/1993.  (XII.  22.)  AB
        határozat, ABH 1993, 381.].

             Mivel a termőföld véges jószág, a rá vonatkozó tulajdon
        szociális   kötöttségei    szükségképpen   kapcsolódnak   az
        állaghoz, a  területi  kiterjedtséghez  és  az  értékhez.  A
        termőföld  piaca   és  megfelelő   ára  a  hosszú  időszakon
        keresztül mesterségesen visszatartott ingatlanforgalom miatt
        még nem  alakulhatott  ki.  Mindezek  a  tárgyi  adottságok,
        körülmények   és   összefüggések   miatt   a   termőföldpiac
        kialakulása és  az ezt elősegítő birtokszerkezet létrehozása
        -  mint   az  Ftv.  javaslatának  indokolásában  is  jelzett
        alkotmányos  cél   -  tekintetében  alkotmányellenesség  nem
        állapítható meg.

             3. A tulajdon alapjogi védelmének sajátosságai miatt az
        állami beavatkozás alkotmányossága megítélésének súlypontja,
        az alkotmánybírósági  értékelés voltaképpeni  tere a  cél és
        eszköz, a  közérdek és  a tulajdonkorlátozás  arányosságának
        megítélése lett.  A birtokmaximum  Ftv. általi meghatározása
        tekintetében  megállapítható,  hogy  az  a  földtulajdonosok
        rendelkezési jogát  olyan  kis  mértékben  korlátozza  csak,
        amely  az   alkotmányos  célhoz  képest  nem  aránytalan.  A
        tulajdont szerezni  kívánók  tulajdonhoz  való  alapjogát  a
        termőföld birtokmaximálása  nem érinti,  mert a  tulajdonhoz
        való  alapjog   nem  terjed   ki  a   tulajdonszerzésre.   A
        tulajdonszerzés   joga    nem   alapjog,    nem   érinti   a
        jogképességnek az Alkotmány 56. §-ában biztosított alapjogát
        sem. Az  Ftv. a földszerzésre jogosult magánszemélyek között
        semmilyen különbséget  nem tesz, ezért az Alkotmány 70/A. §-
        ának   sérelme   nem   állapítható   meg.   Nem   korlátozza
        aránytalanul a  birtokmaximálás a  piacgazdaság és  a szabad
        verseny tartalmi  összetevőihez tartozó  vállalkozáshoz való
        alapjogot sem.  Az  Ftv.  senkit  sem  zár  el  attól,  hogy
        mezőgazdasági vállalkozó  legyen. Ehhez ugyanis földtulajdon
        jogának megszerzése nem feltétlenül szükséges.

             A "vevők"  oldalán alapjog  korlátozás nem  állapítható
        meg,  mert  a  tulajdonszerzés  képessége  és  a  szerződési
        szabadság  nem   minősül  alapjognak.   Eme  alapjognak  nem
        minősülő jogok  korlátozása akkor lenne alkotmányellenes, ha
        a korlátozásnak  tárgyilagos mérlegelés  alapján  nem  lenne
        ésszerű indoka.

             Az Ftv.-ben  meghatározott  birtokmaximálás  indoka  az
        "egészséges   birtokszerkezet"    kialakítása,   illetve   a
        termőföld   reális   árának   kialakulásáig   a   földbirtok
        koncentrációjának     megakadályozása.     Az     egészséges
        birtokszerkezet tehát ebben az időbeli keretben és a fejlett
        piaci viszonyok  hiányához képest  értendő. Az Ftv. szerinti
        birtokkorlátozás ebben  a vonatkozásban része a piacgazdaság
        megteremtésére vonatkozó alkotmányi feladat végrehajtásának.

             A földbirtok  politika meghatározása  éppen úgy  mint a
        lakáspolitikáé  vagy   általában  a   gazdaságpolitikáé,  az
        Országgyűlésre és  a Kormányra  tartozik.  Az  alapjogsértés
        esetén kívül  az Alkotmánybíróság  e tekintetben  csak akkor
        léphet közbe,  ha ez  a földbirtok  politika "fogalmilag  és
        nyilvánvalóan   kizárná  a   piacgazdaság  létét"  [21/1994.
        (IV.16.) AB határozat, ABK 1994.  április,  170.],  vagy  ha
        tárgyilagos mérlegelés szerint ésszerű indok nélkül korlátoz
        egyéb  jogot.   A  vizsgált  esetben  a  földtulajdonszerzés
        korlátozása olyan  állami  beavatkozásnak  minősül,  amelyet
        éppen a piaci viszonyokra való áttérés indokol. A mennyiségi
        korlátozás módszere,  vagyis a megszerezhető termőföld felső
        határának  területmérték  és  érték  szerinti  megállapítása
        ugyancsak ésszerű.

             Az Ftv.  a megszerezhető  földterület  és  érték  felső
        határának meghatározása  révén egyértelműen  kifejezi,  hogy
        mit tart  az Országgyűlés az átmeneti helyzetben "egészséges
        birtokszerkezetnek". Ennek  megállapítása által elkerülhetők
        azok a nehézségek, amelyek akkor keletkeznek, ha a törvény a
        jogpolitikai célt mondja ki csupán és az eseti mérlegelést a
        hatóságokra  bízza.   Kétségtelen  azonban,   hogy  ezzel  a
        törvényalkotó  lemondott   arról  is,  hogy  a  megvalósítás
        eszközeit  a   joggyakorlat  rugalmasan   kezelje,  ehelyett
        mintegy  megörökíti   az  átmenetileg  szükséges  helyzetet,
        hiszen változtatás csak törvénymódosítással lehetséges.

             Az Ftv.-ben  előírt átmeneti  birtokmaximálást ezért az
        Alkotmánybíróság     alkotmányossági     szempontból     nem
        kifogásolta.    Mivel    azonban    a    jelzett    átmeneti
        birtokmaximálás  csakis   addig  alkotmányos,  amíg  ésszerű
        indokai  fennállanak,   az  Alkotmánybíróság   a   határozat
        rendelkező részében elvi éllel nyilvánította ki a korlátozás
        átmeneti jellegét,  vagyis az  ésszerű indokok fennállásához
        kötöttségét.

             A  hasonló,   tehát  átmenetileg  szükségesnek  tartott
        korlátozások alkotmányosságát  az Alkotmánybíróság  eddig az
        arányosság    ismérvének     segítségével    döntötte    el.
        Elidegenítési és  terhelési  tilalom  esetén  következetesen
        megkövetelte az  arányossághoz, hogy a korlátozás időtartama
        kiszámítható legyen  [7/1991. (II.  28.) AB  határozat,  ABH
        1991, 27;  24/1992. (IV. 21.) AB határozat, ABH 1992, 129.].
        A reális  piaci földárak  kialakulásához szükséges  időt  az
        Alkotmánybíróság  azonban   nem  tudja   felbecsülni.  Ha  a
        törvényhozót kötelezné  arra,  hogy  állapítson  meg  pontos
        határidőt, az  Országgyűlés aggálytalanul meghosszabbíthatná
        azt, ha  a piaci árak még nem alakultak ki. Arra a kérdésre,
        hogy  megtámadható  lesz-e  a  törvény,  ha  az  indokoltnál
        hosszabb   ideig    marad   hatályban   a   korlátozás,   az
        Alkotmánybíróság igenlő  választ ad.  Ha tehát a korlátozást
        alátámasztó ésszerű  indokok már  nem állanak  fenn, az Ftv.
        korlátozó rendelkezései megtámadhatókká válnak.

             4.  Az   Ftv.  a   külföldi  magánszemélyeket  és  jogi
        személyeket -  csekély kivételtől  eltekintve  -  kizárja  a
        termőföld  és   védett  természeti  terület  tulajdonjogának
        megszerzéséből (7.  §). Az  Ftv. javaslatának  indokolása  a
        külföldi és  a magyar  földárak  közötti  különbségre  utal,
        amelynek alapján egyre gyakoribb a külföldiek földvásárlása.
        A külföldiek  és belföldiek megkülönböztetése az Ftv.-ben az
        indítvány szerint  az Alkotmány  70/A. §-ába  ütközik. Ezzel
        szemben a  külföldiek tulajdonszerzési jogára is áll mindaz,
        amit a  magyar magánszemélyekre nézve az Alkotmánybíróság az
        előbbiekben kifejtett.  A megkülönböztetés tehát nem alapjog
        tekintetében áll  fenn. A  kérdés e  vonatkozásban tehát az,
        hogy nem  önkényes-e az  Ftv.-nek az  a  megoldása,  hogy  a
        magyar  magánszemélyekkel   szemben  a   külföldiek  nem   a
        birtokszerzés  mértékében  korlátozottak,  hanem  -  csekély
        kivételtől eltekintve  - ki  vannak zárva  a termőföldre  és
        védett természeti területre vonatkozó tulajdonszerzésből.

             A  külföldi   földárakat   és   tőkeerőt   tekintve   a
        külföldiekkel   szemben    szigorúbb   védelem   tárgyilagos
        megítélés szerint  ésszerűen indokolt. Mivel itt a termőföld
        és    védett    természeti    terület    vonatkozásában    a
        szerzőképességet  szinte   teljesen  megvonja   a   törvény,
        felmerül az  a kérdés,  hogy az ésszerűség összhangban van-e
        azzal  az  alkotmánybírósági  gyakorlattal,  amely  ilyenkor
        pontos  határidőt   követel  meg.   Erre   a   kérdésre   az
        Alkotmánybíróság  azt   válaszolja,  hogy  a  szinte  teljes
        kizárás ésszerű  indokoltsága megszűnésének  ideje előre nem
        határozható    meg    pontosan.    Mindezek    alapján    az
        Alkotmánybíróság  megállapíthatta,   hogy  a   külföldiek  -
        átmeneti - kizárása a termőföld és védett természeti terület
        tulajdonjogának   megszerzéséből,   tárgyilagos   mérlegelés
        szerinti ésszerű indoka miatt nem alkotmányellenes.

             5. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy belföldi jogi
        személy és jogi személyiség nélküli más szervezet kizárása a
        termőföldre  vonatkozó   tulajdonjogszerzésből  a   szerzési
        tilalmak  kijátszásának   megelőzését  szolgálja.   A   jogi
        személyen  és   jogi  személyiség  nélküli  más  szervezeten
        keresztül ugyanis a belföldi magánszemély a birtokmaximumot,
        a külföldi  magánszemély és  jogi személy  pedig a  szerzési
        tilalmat tudná  megkerülni. Az  a körülmény, hogy az Ftv. 6.
        §-a  e   tilalom  alól   kiveszi  a   Magyar   Államot,   az
        önkormányzatot, az  erdőbirtokossági- és  legelőbirtokossági
        társulatot,  valamint   a  közalapítványt,  nem  ütközik  az
        Alkotmány   70/A.   §-ában   megállapított   diszkriminációs
        tilalomba. A  kivételezett jogalanyok  mindegyike valamilyen
        módon közfeladatot  vagy kizárólag  közösen, osztatlan módon
        gyakorolható tevékenységet  lát el,  illetve  vagyontárgyait
        közösségi  használat   céljára,  a  közösség  érdekeinek  és
        igényeinek kielégítésére  köteles fordítani. A törvényalkotó
        megalapozottan feltételezhette,  hogy a felsorolt jogalanyok
        kivétele a  jogi személyre  és jogi  személyiség nélküli más
        szervezetre vonatkozó  tilalom alól,  a Magyar  Állam és  az
        önkormányzat közhatalmi  jellege, a  közalapítvány, valamint
        az erdőbirtokossági-  és legelőbirtokossági társulat jelzett
        sajátosságai  folytán   nem  jár   a  termőföldre  vonatkozó
        tulajdonszerzési tilalom kijátszásának súlyos veszélyével.

             Amikor  az   Alkotmánybíróság  megállapítja,   hogy   a
        bizonyos   közös   vonásokat   magukon   viselő,   felsorolt
        jogalanyok     kivétele      a     termőföldre     vonatkozó
        tulajdonjogszerzési tilalom  alól alkotmányosan  elfogadható
        pozitív diszkriminációt  jelent, azt  sem tartja  kizártnak,
        hogy a  törvényalkotó megfelelő  indokkal más  jogi személyt
        vagy szervezetet  is mentesítsen a vizsgált korlátozás alól.
        Azt azonban  erre irányuló  kifejezett indítvány hiányában -
        az Abtv.  35. §-a  szerinti eljárásban - az Alkotmánybíróság
        nem vizsgálhatta, hogy az Ftv. 6. §-ában felsoroltakon kívül
        vannak-e más  jogi személyek  és  jogi  személyiség  nélküli
        szervezetek -  és melyek  azok -,  amelyek vonatkozásában az
        itt alkalmazott  pozitív diszkrimináció feltételei ugyancsak
        megállapíthatók.  Az  ugyanis  a  törvényhozó  feladatkörébe
        tartozik -  és a  törvényhozó felelőssége  -, hogy az azonos
        helyzetben levő  jogalanyoknak a  kivételes elbánás alapjául
        szolgáló      szempontjait      teljeskörűen,      megfelelő
        körültekintéssel  és   elfogulatlansággal   mérlegelje.   Az
        indítvány  szükségszerűen   szoros  értelmezése  alapján  az
        Alkotmánybíróság  tehát   nem  vonta   mérlegelésébe   annak
        elbírálását,  hogy  mely  szervezetek  részesülhetnének  még
        alkotmányosan előnyös  megkülönböztetésben. Ez  ugyanis  már
        jogalkotási feladat  lenne, amelyre  az  Alkotmánybíróságnak
        nincs hatásköre.

             Azáltal, hogy  az Ftv.  6. §-a  lehetővé teszi  egyházi
        jogi személy számára végintézkedés, ajándékozási-, tartási-,
        vagy  gondozási   szerződés  révén   termőföldre   vonatkozó
        tulajdonjogszerzést, az  egyházi jogi  személyek alkotmányos
        szerepének  betöltését   segíti  elő,  a  vizsgált  tilalmak
        kijátszásának lehetősége  pedig az  egyházi  jogi  személyek
        körülhatároltsága és sajátosságai folytán elenyésző. Ezért e
        lehetőségek    törvényi    biztosítása    sem    minősíthető
        alkotmányellenesnek.

             6.  Termőföld   tulajdonjogának  törvényes   örökléssel
        történő megszerzésére  az Ftv. hatálya nem terjed ki (4. §).
        Az Alkotmány  14. §-ában  meghatározott örökléshez  való jog
        egyéb összetevőit az Ftv. vizsgált előírásai az indokolás 2-
        5.  pontjában  foglaltak  miatt  ugyancsak  nem  korlátozzák
        szükségtelenül és  aránytalanul, illetve  ésszerűtlen  indok
        nélkül.

             7.  Az   indítványozó  az  Ftv.-nek  a  haszonbérelhető
        terület   nagyságáról   rendelkező   22.   és   23.   §-ának
        alkotmányossági vizsgálatát  nem kezdeményezte,  azt azonban
        kifejezetten   indítványozta,   hogy   az   Alkotmánybíróság
        vizsgálja meg  és nyilvánítson  véleményt arról,  hogy  "  a
        haszonbérlők  körének   és  a   haszonbérlet   időtartamának
        meghatározása során  a különböző  gazdálkodó alanyok közötti
        különbségtétel  nem   sérti-e  az   Alkotmány   9.   §   (1)
        bekezdésében  és  70/A.  §-ában  írt  jogegyenlőségi  elvet,
        valamint  az   Alkotmány   9.   §   (2)   bekezdésében   írt
        alkotmányossági elvet,  amely szerint  a Magyar  Köztársaság
        elismeri és  támogatja a  vállalkozás jogát  és a  gazdasági
        verseny  szabadságát."   Indítványozó  tehát   a   különböző
        (nevezetesen   szántó,    szőlő,   gyümölcsös,   erdő,   más
        ültetvénnyel telepített)  művelési ágú termőföldre vonatkozó
        haszonbérlet   időtartamát   meghatározó   előírásokat   nem
        kifogásolta. Az Ftv. a belföldi és a külföldi magánszemélyek
        és jogi  személyek  között  nem  különböztet  a  termőföldre
        vonatkozó,  határozott  időre  szóló  haszonbérlet  maximált
        időtartama  tekintetében,   sőt   a   14.   §   egyértelműen
        kinyilvánítja,  hogy   "Külföldi  magán-   és  jogi  személy
        legfeljebb a  belföldiekre meghatározott  időtartamra köthet
        haszonbérleti szerződést".  A 13.  § szerint  pedig  csak  a
        Magyar Államra  és az  önkormányzatra nem  vonatkozik az itt
        meghatározott    haszonbérleti    szerződés    időtartamának
        maximálása.

             A    fentebb    jelzett    körülmények    alapján    az
        Alkotmánybíróság megállapítja:  az a  tény, hogy  az Ftv.  a
        Magyar  Állam   és  az  önkormányzat  termőföldre  vonatkozó
        haszonbérlete leghosszabb időtartamát nem határozta meg, nem
        ellentétes az  Alkotmány 9.  § (1)  bekezdésében és 70/A. §-
        ában  foglalt   jogegyenlőségi  elvvel,  mert  e  jogalanyok
        sokrétű  (környezetvédelmi,   természetvédelmi,   szociális,
        kulturális,      oktatási,       infrastruktura-fejlesztési,
        gazdaságszervezési  stb.)  közhatalmi  funkciói  az  előnyös
        megkülönböztetést megalapozzák. E megállapítás ugyancsak nem
        zárja ki,  hogy  alkotmányos  érték,  cél,  illetve  alapjog
        szolgálatában a törvényalkotó más jogalanyt is mentesítésben
        részesítsen. Hasonló  okból nem  sérti a  különbségtétel  az
        Alkotmány 9.  § (2) bekezdésében foglalt vállalkozáshoz való
        jogot és versenyszabadságot sem.
                               Dr. Sólyom László
                           az Alkotmánybíróság elnöke

                                 Dr. Ádám Antal
                              előadó alkotmánybíró

                                Dr. Kilényi Géza
                                 alkotmánybíró

                Dr. Lábady Tamás              Dr. Schmidt Péter
                  alkotmánybíró                  alkotmánybíró

                Dr. Szabó András              Dr. Tersztyánszky Ödön
                 alkotmánybíró                   alkotmánybíró

                               Dr. Zlinszky János
                                 alkotmánybíró
          Dr. Sólyom László alkotmánybíró párhuzamos indokolása

          Egyetértve  a   határozatnak  azokkal  a  megállapításaival,
          amelyek szerint  a Ftv-ben bevezetett birtokmaximum, továbbá
          ennek érvényesítése  végett a külföldiek és a jogi személyek
          kizárása   a    termőföld   tulajdonjogának   megszerzéséből
          átmenetileg  nem   alkotmányellenes,  szükségesnek  látom  a
          határozattal   kapcsolatos   néhány   elvi   kérdés   bővebb
          kifejtését. Az  alkotmányossági vizsgálat  valódi problémája
          ebben a  határozatban az,  hogy ügydöntővé  válik a  kérdés:
          kifejezett  alapjogi   sérelem  híján  megállapíthatja-e  az
          Alkotmánybíróság,   hogy    az   egyéb   jogok   korlátozása
          alkotmányellenes? Mi  az alapja  és főleg  mi a  mércéje  az
          ilyen   vizsgálatnak?   Ennek   tisztázásához   két   kérdés
          tárgyalásával  szeretnék   hozzájárulni:  1.   Kiterjed-e  a
          tulajdon alapjogi  védelme a  tulajdonszerzésre?  2.  A  nem
          alapjogi korlátozások alkotmányos megítélése.

          1. A tulajdonhoz való alapjog és a tulajdonszerzés

          a)  Arra   a  kérdésre,  hogy  a  tulajdonhoz  való  alapjog
          kiterjed-e a  tulajdon megszerzésére is, az Alkotmánybíróság
          eddigi  gyakorlatában   nem  adott  egységes  és  rendszeres
          választ.

          Az indítvány is hivatkozik a 21/1990. (X. 4.)AB határozatra.
          Ennek indokolása tartalmazza azt a megállapítást, hogy "[a]z
          Alkotmánybíróság szerint  a tulajdonhoz való jognak az állam
          részéről való  biztosítása (Alkotmány 13.§ (1) bek) felöleli
          a  tulajdonszerzéshez  való  jogot  is".(ABH  1990,  77.)  A
          14/1992. (III.  30.)AB határozat  indokolása nem foglalkozik
          külön a  tulajdonszerzési  joggal,  viszont  kimondja,  hogy
          lőfegyverek megszerzéséhez  fogalmilag sincs  alapvető  joga
          senkinek. Más  összefüggésben, a  földreform alkotmányossága
          elbírálásakor, az  Alkotmánybíróság alkotmányosnak találta a
          birtokmaximum feletti  kisajátítást, s  így  legalábbis  nem
          tette kérdésessé  a földtulajdon maximálását. (ABH 1992,293,
          300.) Az  indítvány által  is idézett  19/1991. (IV.  23.)AB
          határozat ugyan  hivatkozik  arra,  hogy  a  sokszorosítógép
          beszerzésének csak  jogi személyek részére lehetővé tétele a
          tulajdonhoz  való   alapjogot  korlátozza,   de  egyrészt  a
          támadott korlátozás a gép használatára is vonatkozik, vagyis
          a tulajdonjog  sérelmének van  erősebb alapja is, másrészt a
          döntés a jogi személyek és a nem jogi személyek indokolatlan
          megkülönböztetésén alapul, s az egyéb részletszabályokat - a
          beszerzés regulálását is - alkotmányosnak tartja. (ABH 1991,
          403.)

          A 21/1990  határozatban megfogalmazott tételt a konkrét eset
          összefüggéseiben     kell     vizsgálni.     A     határozat
          összefüggéseiből    pedig    az    következik,    hogy    az
          Alkotmánybíróság a  kárpótlási folyamatban tulajdonszerzésre
          nem  jogosultak   emberi  méltóságba   ütköző  -  "személyek
          közötti" -  megkülönböztetésének tilalmát  akarta  kifejezni
          ezzel a tétellel. Az Alkotmánybíróság itt szembesült először
          azzal   a   problémával,   hogy   nem   alapjogi   sérelemre
          alkalmazható-e    az     Alkotmány     70/A.§-a     szerinti
          diszkrimináció-tilalom. A kérdéses megállapítást az a mondat
          előzi meg, hogy "az Alkotmány 70/A.§-a az emberi, illetve az
          állampolgári jogok tekintetében tiltja a megkülönböztetést."
          Mivel annakidején  az Alkotmánybíróság  még nem terjesztette
          ki az  egyenlő elbánás  elvét az  alapjogokon kívüli jogokra
          is, az  adott esetben  olyan alapjogot  keresett, amelyhez a
          megkülönböztetés vizsgálatát kapcsolhatja. A döntés érdemben
          azonban nem  a tulajdonszerzéshez  való  joggal  kapcsolatos
          diszkrimináción   alapul.    Az   Alkotmánybíróság   ugyanis
          kimondta, hogy  "a kártalanításra  ...  nincs  senkinek  sem
          alanyi joga".  A kártalanításban  való részesülés nem létező
          jogát  pedig  nem  pótolhatja  a  -  létezőnek  tekintett  -
          tulajdonszerzési jog.  A kettő  között nincs  összefüggés. A
          21/1990  határozat   valódi  és   helyes  indoka,   amely  a
          rendelkező  részben  is  megjelenik,  a  "személyek  közötti
          megkülönböztetés". Az  adott  esetben  a  személyek  közötti
          megkülönböztetés abban  áll, hogy  ugyanabban  a  társadalmi
          folyamatban nem  kezelik egyenlő  méltóságú  személyként  az
          állami tulajdonból részesülőket, illetve az egykor tulajdoni
          kárt szenvedetteket. A 21/1990 határozat indokolása szerint:

          "A volt  tulajdonosoknak csakúgy, mint a nem tulajdonosoknak
          nem az  állami tulajdonból  való részeltetésre  van  ugyanis
          joguk, hanem  arra, hogy egy ilyen lehetőség szabályozásánál
          egyenlőkként  kezeljék  őket,  és  mindegyikük  szempontjait
          hasonló figyelemmel és méltányossággal értékeljék. Enélkül a
          megkülönböztetés alkotmánysértő."(ABH 1990, 78.) A kárpótlás
          vonatkozásában a  15/1993. (III.  12.)AB határozat tisztázza
          véglegesen a kérdést, amikor megállapítja, hogy a kárpótlási
          törvény éppen  azáltal kezeli  egyenlő méltóságúként  a volt
          tulajdonosokat, hogy  nincs figyelemmel  sem a ténybeli, sem
          jogi  véletlenekre,   hanem  az  adott  társadalmi  folyamat
          elszenvedőinek  szempontjait  ettől  függetlenül  figyelembe
          veszi.(ABH 1993, 121.)

          A nem  alapjogokra vonatkozó  megkülönböztetés  tekintetében
          pedig  1992-ben   kimondta  az   Alkotmánybíróság,  hogy  az
          Alkotmány 70/A.§ (1) bekezdésében foglalt tilalom nemcsak az
          emberi  illetve   állampolgári  jogokra  irányadó,  hanem  e
          tilalom  -  amennyiben  a  különbségtétel  sérti  az  emberi
          méltósághoz való  jogot -  kiterjed az  egész jogrendszerre.
          (ABH 1992, 281.)

          b)  A   tulajdonszerzés   alapjogi   védelmének   elismerése
          dogmatikai  nehézségekkel  jár.  A  tulajdonszerzés  tilalma
          ugyanis arra  a dologra  nézve, amelyik  nem szerezhető meg,
          mindig  teljes;   s  ezért,  ha  a  tulajdonjog  elvonásának
          tekintjük,    kisajátításként     kellene    értékelni.    A
          tulajdonszerzéshez  való  jog  elismerése  esetén  azzal  is
          szembe kellene  nézni, hogy más alapjogoknak is van-e védett
          "várománya".

          c) Az  Emberi  Jogok  Európai  Bírósága  állandó  gyakorlata
          szerint az  Európai  Emberi  Jogi  Egyezmény  csakis  a  már
          megszerzett tulajdont  védi, s  nem  vonatkozik  a  tulajdon
          megszerzésére. A  Marckx-esetben (Judgement of 13 June 1979,
          para 50)  a Bíróság  kizárta  az  1.  Jegyzőkönyv  1.  cikke
          alkalmazását. Ez  ugyanis nem garantál többet, mint mindenki
          jogát  arra,   hogy  "saját"   tulajdonát  békésen  élvezze,
          következésképpen  csakis   a  személy   meglévő  tulajdonára
          alkalmazandó és  nem biztosít  jogot tulajdon megszerzéséhez
          akár törvényes  öröklés, akár akarati aktus folytán. A Magas
          Szerződő Felek  kifejezett akarata  volt, hogy  az Egyezmény
          csak a tulajdont védje, s ne terjedjen ki a tulajdonhoz való
          jogra, azaz az államnak nincs semmiféle kötelezettsége arra,
          hogy  a   magánszemélyt  tulajdonszerzéshez,  vagy  tulajdon
          élvezetéhez segítse.

          Mindezzel   összhangban    tartalmazza   a    Szechenyi   v.
          Magyarország  (21344/93,  publikálatlan  Bizottsági  kamarai
          döntés is),  hogy a  tulajdon visszaszerzéséhez az Egyezmény
          nem  ad   jogalapot,  mert   csakis  a  tényleges  tulajdoni
          helyzetet védi.

          Természetesen védi  az örökléssel  már megszerzett tulajdont
          az Egyezmény,  így  mindazokban  az  esetekben,  amikor  már
          (például ipso  jure tulajdonátszállással,  mint a  törvényes
          öröklésnél nálunk)  megszerzett öröklésről  kell  a  törvény
          rendelkezése  miatt   ismét  lemondani.  Ekkor  az  ügydöntő
          szempont az állami beavatkozás indokoltsága lesz.

          d) A német Alkotmánybíróság kifejezetten nyitva hagyta ezt a
          kérdést,  és   az  ellenkező,   azaz  az   eladói   oldalról
          közelítette meg  a problémát.  A  potenciális  vevőt  érintő
          szerzési tilalomnak ugyanis az eladó részéről a rendelkezési
          jog  korlátozása   felel  meg.   Ezért  annak   a   törvényi
          feltételnek az  alkotmányossága, hogy mező- és erdőgazdasági
          ingatlant  csakis   mező-  és   erdőgazdának  lehet  eladni,
          elbírálható a diszkrimináció-tilalom és a tulajdoni klauzula
          alapján (BVerfGE 21, 73,77.).

          Az amerikai  Legfelsőbb Bíróság  gyakorlatában a substantive
          due process-gyakorlat  újabb szakaszát  megalapozó Board  of
          Regents v.  Roth (408  U.S. 564,  1972) kifejezetten arra az
          álláspontra helyezkedett,  hogy csak  a már  meglévő vagyoni
          érdekek részesülnek alkotmányos védelemben. "Ahhoz, hogy egy
          személynek valamely  előnnyel  kapcsolatban  vagyoni  érdeke
          legyen, egyértelműen  több  kell,  mint  a  személynek  arra
          irányuló elvont  szükséglete  vagy  kívánsága.  Többet  kell
          felmutatnia, mint egyoldalú várakozást vagy reményt az előny
          megszerzésére.  Ehelyett   valamely   jogilag   megalapozott
          jogcímmel kell  rendelkeznie." Az  amerikai  ítéletek  egyik
          állandóan visszatérő  mondata, hogy az Alkotmány nem létesít
          vagyoni  érdekeket.   Ehhez   törvényi   jogcím   szükséges.
          (Megjegyzendő, hogy  a "szabadság" értelmezése is követi ezt
          a felfogást:  akkor állapítható  meg a szabadság sérelme, ha
          valamely már  előzőleg  is  védett  státuszt  változtat  meg
          hátrányosan. Paul  v. Davis,  424 U.S. 693, 1976.) A védelem
          szélessége állandó  vita  és  periodikus  hullámzás  tárgya.
          Régebben   az    "élet,   szabadság,    tulajdon"   védelmét
          differenciálatlanul  szemlélték,   és  általában  az  állami
          beavatkozás szabadságkorlátozó  voltával foglalkoztak,  most
          viszont először  azt  vizsgálják,  hogy  fennáll-e  a  fenti
          védett tárgyak valamelyikének sérelme.

          e) A  tulajdonszerzés bevonására  az alapjogi védelem körébe
          határesetekben  használható   még  a   tulajdon   fogalmának
          kiterjesztése is.  Az Alkotmánybíróság kiterjesztette a 13.§
          (1) bekezdés  védelmét a  (dologi jellegű)  vagyoni jogokra.
          (ABH 1992,  108.) Ha  a dologi  jelleg kikötését,  amely  az
          alaphatározatban  elég  bizonytalan,  fel  is  oldanánk,  és
          elismernénk különféle várományok alkotmányi védelmét, a Ftv.
          főszabályára mindez  nem illene.  Hacsak  nincs  "alapjog  a
          tulajdonszerzésre",   a    földszerzésből   kizártaknak    a
          leghalványabb  tulajdonjogilag   értékelhető  igényük  nincs
          arra,  hogy   földet  vehessenek.   A  semmiből   nem  lehet
          tulajdonjogi várományt csinálni.

          Csakis  az   öröklésnél  lehetne   abba  belemenni,  hogy  a
          végrendeleti  örökösnek  van-e  itt  releváns  várománya.  A
          törvényes öröklésre  a Ftv.  nem vonatkozik  (4.§). Ezért az
          egész  kérdés  könnyebben  és  egyszerűbben  megragadható  a
          végrendelkezési  jog  korlátozásaként.  Ekkor  ugyanazok  az
          érvek  vonatkoznak   rá,  mint   a  rendelkezési  jogra.  Az
          indítvány   is    a   végrendelkező   rendelkezési   jogának
          korlátozását  látszik   sérelmezni.  Azok  védelmét,  akiket
          bizonyíthatóan  az   Ftv.  hatálybalépése   előtt  örökösnek
          neveztek, vita esetén a bíróságok elláthatják.

          f)  Az   Ftv.  korlátozásai  elbírálhatók  anélkül,  hogy  a
          "tulajdonszerzéshez való  jogot" fel  kellene  tételezni.  A
          tulajdonjog védelme  kétségtelenül felöleli  a korlátozással
          érintett eladók  vagy végrendelkezők  rendelkezési jogát.  A
          szerzésben korlátozott  fél alapjogi  védelmének  tisztázása
          viszont  a   "tulajdonszerzéshez   való   jog"   problémáján
          túlmutató szükségesség.

          2. A nem alapjogi korlátozások alkotmányossági megítélése

          a)  Az   alapjogsérelem  hiánya  nem  jelenti  azt,  hogy  a
          jogalkotó más  jogokat  kedve  szerint  korlátozhat.  A  nem
          alapjogok is  élvezhetik az  Alkotmány védelmét;  azonban ha
          ilyen eset  áll is  fenn,  a  védelem  kritériumai  mások  -
          enyhébbek -,  mint amit  az Alkotmány  8.§ (2)  bekezdése az
          alapjogokra  nézve   előír.  Óvakodni  kell  attól,  hogy  a
          jogalkotó szabadságát  és alkotmányos  szerepének betöltését
          minden lépése alkotmányos problémává emelésével megbénítsuk.

          Nem  alapjog   sérelme  akkor   tartozhat  alkotmánybírósági
          elbírálásra,  ha   kapcsolata  van   az  Alkotmány  valamely
          szabályával. Az  alapjogok védőkörébe sokféle jog bevonható;
          az Alkotmánybíróság  dönti el,  hogy mikor  hivatkozhat  még
          valamely alapjogra,  s mikor  állapítja meg  az  összefüggés
          hiányát.  Ha   az  indítványban   felvetett  jogsérelem  nem
          tekinthető valamely  nevesített alapjog  megsértésének,  még
          mindig  ütközhet   valamely  államcéllal,   a   jogállamiság
          alapelvével,   az   Alkotmánybíróság   által   kiterjesztően
          értelmezett  jogegyenlőséggel,   s  végső  soron  az  emberi
          méltósághoz való  jogból levezetett  általános  személyiségi
          joggal vagy általános cselekvési szabadsággal.

          Az alapjogoknak  nem minősülő  jogokat  az  Alkotmánybíróság
          eddig több úton vonta be az Alkotmány védelme alá.

          aa) Az egyik mód az volt, hogy különböző alkotmányos értékek
          és államcélok  keretében bírálta el a jogszabályi korlátozás
          alkotmányos  megengedhetőségét.  Újabban  azonban  lezárulni
          látszik az  alapjogok, az  alkotmányos értékek,  valamint az
          állami feladatok  elkülönítésének folyamata.  Az  államcélok
          önálló   védelmére   az   Alkotmánybíróság   egyre   kevésbé
          hivatkozik, helyette  a  megvalósításukra  szolgáló  konkrét
          alapjogok védelmén keresztül bírálja el érvényesülésüket. Az
          Alkotmánybíróság a piacgazdaság, versenyszabadság és hasonló
          államcélok  alkotmányellenes  megsértését  csak  szélsőséges
          esetben állapítja  meg, ha az állami beavatkozás "fogalmilag
          és nyilvánvalóan"  ellentétes  az  államcéllal.  (ABK  1994.
          április, 170.)

          Eddigi gyakorlatban  az Alkotmánybíróság  az alapjognak  nem
          minősülő, de  alkotmányos értékből  vagy  államcélból  külön
          levezetett   "jog"   sérelmének   megállapítására   egy,   a
          szükségesség/arányosságnál  enyhébb  mércét  alkalmazott.  A
          szerződési   szabadság   például   nem   részesül   alapjogi
          védelemben   -    "még   lényegi   tartalmat   illetően   is
          korlátozható"  -,   de  az   Alkotmánybíróság  megkívánja  a
          korlátozás  "alkotmányos  indokoltságát".  (ABH  1991,  159;
          378.)

          ab) A  másik út  az egyenlő elbánás elvének kiterjesztése az
          egész  jogrendszerre.   (ABH   1992,   280.)   Ez   mind   a
          diszkrimináció-tilalom   általános   érvényének   kifejezett
          kimondását  tekintve,   mind  pedig   az   emberi   méltóság
          sérelmének, mint  feltételnek és  mércének fenntartása miatt
          alapvető tétel.

          Az Alkotmánybíróság  azt is  kimondta,  hogy  ha  nem  eleve
          jogosultak  megkülönböztetéséről  van  szó,  akkor  csak  az
          követelhető meg,  hogy a  nem egyenlő kezelésnek ésszerű oka
          legyen, azaz ne minősüljön önkényesnek. (ABH 1991, 62.)

          ac)  A   jogállamiság  érvényesülését   avagy  sérelmét   az
          Alkotmánybíróság szintén  nem az alapjogi teszttel dönti el,
          hanem    önálló    kritériumokat    alkalmaz.    Mivel    az
          Alkotmánybíróság  gyakorlatában   a   jogállamiság   legfőbb
          ismérve  a   jogbiztonság,  a   technikai  mércék  is  ebből
          következnek,   mint    például   a    norma   világosságának
          követelménye.(ABH 1992,  80; 1993,  180) Maga a jogbiztonság
          azonban azt  a tartalmi  követelményt is  támasztja, hogy ne
          kerülhessen sor  önkényes döntésekre.  A törvényességi  óvás
          intézményét     többek      között     azért     minősítette
          alkotmányellenesnek az  Alkotmánybíróság, mert  a jogosultak
          teljesen szabad  mérlegelési jogköre  az  óvás  emelésére  a
          bírói eljárások  kiszámíthatóságát és  a jogerő  intézményét
          teljesen bizonytalanná tette. (ABH 1991, 66,67) Általában is
          megállapítható,  hogy   a  törvényhozói  vagy  jogalkalmazói
          önkény a jogállammal nem fér össze.

          b)  Mindezen   módszerek  között   összefüggés  van,  hiszen
          ugyanarra   a    problémára   kereste    a   megoldást    az
          Alkotmánybíróság.  Most   lehetőség  kínálkozik   az  eddigi
          gyakorlat egységes szabályba foglalására.

          ba) Az  alapjogok korlátozhatóságát  az  Alkotmány  8.§  (2)
          bekezdése szerint  kell elbírálni;  erre az Alkotmánybíróság
          állandó   gyakorlata   a   szükségesség/arányosság   tesztet
          alkalmazza.

          Az alapjognak  nem  minősülő  jogok  a  70/A.§,  a  2.§  (1)
          bekezdés és az 54.§ (1) bekezdés közvetítésével kapcsolhatók
          be az alkotmányos védelembe.

          bb) A  70/A.§-ban  nevesített  szempontok  szerinti  tiltott
          megkülönböztetés  aggálytalanul  kiterjeszthető  mindenfajta
          jogra az emberi és állampolgári jogokon kívül is. (A legtöbb
          ilyen megkülönböztetés egyúttal valamely más alapjog sérelme
          miatt is  bizonyosan alkotmányellenes;  például a  vallás, a
          politikai  vagy   más  vélemény  szerinti  diszkrimináció  a
          véleménynyilvánításhoz való  jog sérelme  is; a nem szerinti
          megkülönböztetés  egyben  a  férfi  és  nő  egyenjogúságának
          megsértése; a  nemzet szerinti  a nemzeti  kisebbségi jogoké
          stb.)

          A nem  alapjogokat érintő,  bármely  más  szempont  szerinti
          megkülönböztetés   is   alkotmányellenes,   ha   az   emberi
          méltósághoz való jogot sérti. Ez az Alkotmánybíróság állandó
          gyakorlata. Ha  a  megkülönböztetés  -  az  Alkotmánybíróság
          által eddig  alkalmazott ismérvek szerint - "önkényes", azaz
          "indokolatlan", vagyis  nincs ésszerű  oka, akkor  sérti  az
          emberi  méltósághoz   való  jogot,  mert  az  ilyen  esetben
          bizonyosan nem  kezelték az  érintetteket egyenlő  méltóságú
          személyként,  s   nem  értékelték  mindegyikük  szempontjait
          hasonló figyelemmel és méltányossággal.

          Következésképpen  valamely   alapjognak  nem   minősülő  jog
          tekintetében alkotmányellenes  a megkülönböztetés,  ha nincs
          ésszerű indoka.

          bc)  Az  emberi  méltóság  sérelme  megállapításának  ez  az
          ismerve - az önkényesség - minden esetben alkalmazható a nem
          alapjogi sérelmek  alkotmányellenességének mércéjéül,  ha az
          Alkotmánybíróság e  sérelmeket akár az egyenlő elbánás, akár
          a jogállamiság  sérelme címén, akár közvetlenül az általános
          személyiségi jog  (cselekvési szabadság)  korlátozása  miatt
          alkotmányossági vizsgálat  alá vonja.  A  törvényhozói  vagy
          jogalkalmazói  önkény   ellentétes  a   jogállamisággal,   a
          jogegyenlőséggel és  az emberi méltósággal, akkor is, ha nem
          alapjogot  érint.  A  fentiek  szerint  az  Alkotmánybíróság
          eddigi gyakorlata is ezen a közös ismérven alapult, mégha az
          összefüggést a különböző szóhasználat - különösen az egyenlő
          elbánás tekintetében - nem is tette nyilvánvalóvá.

          Természetesen az  önkényesség, azaz  az ésszerű indok hiánya
          éppolyan általános,  s inkább  módszertani mintsem  tartalmi
          ismérv,  mint   az  alapjogsérelmek  elbírálásánál  használt
          szükségesség  és   arányosság.  Ugyanúgy  mint  ott,  a  nem
          alapjogok  tekintetében   is   az   Alkotmánybíróság   egyes
          döntéseinek kell kialakítania a tartalmi követelményeket.

          Ugyancsak az Alkotmánybíróságnak kell esetenként eldöntenie,
          hogy az emberi méltósághoz való jog sérelmét mikor vizsgálja
          alapjogi kritériumok  szerint és mikor alkalmazza eredetileg
          nem alapjogi  sérelmek bevonására  az Alkotmány védelme alá.
          Ez utóbbi esetben az enyhébb mércével kell mérnie. A határok
          nem  húzhatóak   meg  általában;   szükség  lehet   bizonyos
          életviszonyok  különös   védelmére,  vagy   indokolhatja   a
          szigorúbb   mércét   valamely   jogintézmény   sérelme.   Az
          Alkotmánybíróság a  szigorúbb mérce  alkalmazásával bizonyos
          jogokat alapjogi  minőségre emelhet, azaz az emberi méltóság
          anyajogából  nevesített   alapjogokat  különíthet   el.  Így
          állapította meg  pl. az  Alkotmánybíróság "a  gyermek  jogát
          vérségi származása  kiderítéséhez" (ABH  1991, 272), vagy "a
          házasságkötés szabadságához  való jogot" (ABH 1992, 123). Az
          emberi méltóság  alapjogának felhívását  indokolhatná, ha  a
          büntetőjogban objektív  felelősség alkalmazásáról lenne szó.
          (ABH  1992,   88).  Hasonlóképpen,  a  szerződési  szabadság
          kiterjedt korlátozása, amely már az intézmény érvényesülését
          veszélyezteti, közvetlen alapjogi védelmet indokolhat.

          3. Az ésszerű indok követelményének alkalmazása az Ftv-re

          a) A  mostani  alkotmányossági  vizsgálatnál  a  tulajdonjog
          sérelme csak annál a félnél jöhet számításba, akinek már van
          földtulajdona   (potenciális    eladó   és    végrendelkező;
          haszonbérlet esetén,  már fennálló  haszonbérletet  tekintve
          mindkét  fél,   mert  a  haszonbérlet  tulajdoni  védelemben
          részesülő vagyoni  jog). A tulajdont szerezni kívánó azonban
          nem részesül tulajdoni védelemben.

          Kétségtelen,  hogy   mindkettőjük   szerződési   szabadságát
          korlátozza  a   Ftv.  A   szerződési  szabadság   azonban  a
          tulajdonos számára rendelkezési jogának egyik megvalósulása,
          s így normális alapjogi védelmet kell kapnia. Annak számára,
          aki még  nem tulajdonos (vagy nincs más alkotmányosan védett
          pozíciója, például  nem kap  védelmet a  vállalkozáshoz való
          jog révén  sem),  a  szerződési  szabadság  végső  soron  az
          általános  személyiségi   jog,  mint   általános  cselekvési
          szabadság része.  Ugyanez áll  a  szerzőképességre  is,  ami
          szintén nem  áll a  tulajdont illető alapjogi védelem alatt,
          de az  általános személyiségi jog révén alkotmányos védelmet
          kaphat (márcsak  a jogalanyiság, jogképesség, szerzőképesség
          egyre szűkülő levezetésén keresztül is).

          Az  általános  személyiségi  jogot  (lényeges  tartalmát)  a
          szerződési szabadság  vagy a  szerzőképesség általános, vagy
          nagymérvű korlátozásai  sértik. Ha viszont a korlátozás vagy
          kizárás csak  egyes tárgyakra  vonatkozik, és  a  szerződési
          szabadságnak másutt még tág tere marad, az egyéni cselekvési
          autonómiát    az    önkényes,    ésszerű    indok    nélküli
          beavatkozásoktól védi az Alkotmánybíróság.

          (A fentiekkel  összhangban áll  a szerződési szabadság német
          értelmezése,  amely   szerint  csak   a  személyiség  szabad
          kibontakozását      lényegében       gátló      korlátozások
          alkotmányellenesek, továbbá a tulajdonszerzéshez való jognak
          szintén a  szabad kibontakozás  jogához utalása.  Ugyanez  a
          gondolat mutatkozik  meg egy  amerikai ítéletben  is:  az  a
          törvény, amely  a személyek  valamely  csoportját  általában
          megfosztja a  tulajdonszerzés képességétől (general power to
          aquire property),  érvénytelen. (Holden  v.  Hardy,  169  US
          366).

          b) A  birtokmaximum alkotmányosságát  a szerzőképesség  és a
          szerződési  szabadság  ésszerű  indokai  vizsgálatával  kell
          elbírálni. A  korlátozás ésszerűségének  ki kell terjednie a
          törvényhozó céljára,  és a  megvalósítás eszközére is. (Ha a
          cél alkotmányosan  megengedett, a  tulajdonosokat  érintő  -
          valójában kényelmi - korlátozás arányosnak minősíthető.)

          Az "egészséges birtokstruktúra" meghatározása - különösen az
          Alkotmánybíróság újabb gyakorlatának fényében (ABH 1991, 62;
          1993, 249; 1993, 380-382; ABK 1994. április, 170,171) - mint
          a   gazdaságpolitika    része,   a   jogalkotóra   tartozik.
          Alapjogsértés esetét  kivéve az  Alkotmánybíróság csak akkor
          léphet közbe,  ha ez  a  földbirtokpolitika  "fogalmilag  és
          nyilvánvalóan kizárná a piacgazdaság létét", vagy ha ésszerű
          indok nélkül  korlátozza az  egyéb, alapjognak  nem minősülő
          jogokat.

          Az ésszerűség vizsgálatánál az Alkotmánybíróságnak arra kell
          szorítkoznia, hogy a birtokmaximum nem eleve alkalmatlan-e a
          törvényhozó  célja   elérésére,  azaz   az  éppen  lezajlott
          földbirtokreformmal kialakított helyzet megszilárdítására, a
          reális  földárak   hiányában  a   koncentráció   fékezésére,
          mindaddig, amíg  a földárak  nem alakulnak  ki.  Lehetséges,
          hogy  más   módszerek,  esetleg   éppen  a  földpiac  teljes
          felszabadítása,     hasonlóképpen      piaci     viszonyokat
          eredményeznének. A  választás és  a  felelősség  azonban  az
          Országgyűlésé;  az  Alkotmánybíróság  csak  a  nyilvánvalóan
          téves prognózis  vagy az eszközök egyértelmű alkalmatlansága
          esetén avatkozik  be. Nem alapjogi sérelemmel jár ugyanis az
          adott   földbirtokpolitika    megvalósítása;   márpedig    a
          jogkorlátozás elkerülhetetlenségét  és a  szóbajövő eszközök
          közül a  legkevésbé  korlátozó  módszer  választását  csakis
          alapjog megsértése esetén követeli meg az Alkotmány.

          c)  A  haszonbérlet  vonatkozásában  az  köztársasági  elnök
          kérdése csakis úgy érthető, hogy alkotmányellenes-e, hogy az
          államot  és   az  önkormányzatot   kivéve   mindenki   másra
          vonatkozik a legfeljebb 10 éves időtartam előírása.

          A különbségtételnek  azonban nincs jelentősége. Ezért azt az
          érvet sem  kell vizsgálnunk,  amely a  10  éves  korlátozást
          indokolni hivatott.  (Az  "örökhaszonbérlet"  kialakulásának
          megelőzése.) Haszonbérleti szerződés az Ftv. szerint ugyanis
          eleve csak  határozott időre  köthető. (Ezt a Ptk. 461.§ (2)
          bekezdésével összhangban  álló eltérést a főszabálytól senki
          nem kifogásolta.)  Annak pedig  semmi akadálya sincs, hogy a
          haszonbérlő a  határozott idejű  szerződés lejárta  után  új
          szerződéssel folytassa  a bérletet.  Sőt, ezt  a Ftv. 21.§-a
          kifejezetten biztosítja  azzal, hogy  a volt  haszonbérlőnek
          előhaszonbérleti jogot ad.

          Budapest, 1994. június 22.
                                                     Dr. Sólyom László
                                                       alkotmánybíró
            Dr. Kilényi Géza alkotmánybíró különvéleménye

            A    törvény     6.§-ának    alkotmányosságára     vonatkozó
            különvéleményemet az alábbiakban foglalom össze:

            A belföldi jogi személyek tulajdonszerzéséről a törvény 6.§-
            a rendelkezik.
            E  §   a  belföldi   jogi   személyek   három   kategóriáját
            különbözteti meg.

            Az  első   kategóriába   tartozik   a   Magyar   Állam,   az
            önkormányzat, az  erdőbirtokossági és  a  legelőbirtokossági
            társulat, valamint közalapítvány. A felsorolt jogi személyek
            bármilyen jogcímen (szerzésmódon) és nagyságrendi korlátozás
            nélkül szerezhetik meg termőföld tulajdonjogát.

            A második  kategóriába tartozik  az  egyházi  jogi  személy,
            amely a törvény hatálya alá tartozó szerzésmódok (4.§) közül
            csupán végintézkedés,  illetőleg ajándékozási-, tartási vagy
            gondozási  szerződés   alapján,  de  ugyancsak  nagyságrendi
            korlátozás nélkül szerezheti meg termőföld tulajdonjogát.

            Végül a harmadik kategóriába tartozik az eddigiekben fel nem
            sorolt  összes   többi  belföldi   jogi  személy   és   jogi
            személyiség nélküli más szervezet, amely egyetlen, a törvény
            hatálya  alá   tartozó  szerzésmódon   sem  szerezheti   meg
            termőföld tulajdonjogát.

            Az  ismertetett  kategorizálás  a  következő  indokok  miatt
            önkényes és ezért alkotmányellenes:

            Az  Alkotmánybíróság   gyakorlata  a   testület  működésének
            megkezdése -  1990. január 1. napja - óta következetes abban
            a  kérdésben,   hogy  az   Alkotmány   70/A.§-ában   foglalt
            diszkriminációs   tilalom    nem   csupán    a   természetes
            személyekre, hanem  - azokkal  az értelemszerű eltérésekkel,
            amelyek a  természetes és jogi személyek között fennállnak -
            a jogi személyekre is irányadó.

            Ennek az elvi álláspontnak egyik korai kifejtése olvasható a
            szövetkezeti  tulajdonra   nézve  a   21/1990.  (X.  4.)  AB
            határozat (ABH  1990. 73,81.)  indokolásában, amely  egyebek
            között a következőket mondotta ki:

            "Az  Alkotmány   9.§  (1)   bekezdése   szerint   a   Magyar
            Köztársaságban a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogú és
            egyenlő védelemben  részesül. Ez  a rendelkezés  azonban nem
            tekinthető a  tulajdoni formák  felsorolásának, mint amelyek
            valamelyikébe való  besorolhatóság  az  alkotmányos  védelem
            feltétele.   Az    Alkotmány   nem   tulajdonformák   között
            különböztet,  hanem   ellenkezőleg:   a   tulajdon   bármely
            formájára nézve éppen diszkrimináció-tilalmat fogalmaz meg.

            A 9.§  (1) bekezdése  ennek megfelelően  az Alkotmány 70/A.§
            (1) bekezdése  jogegyenlőségi tételének,  valamint a 9.§ (2)
            bekezdésbe foglalt  vállalkozási jog  és verseny  szabadsága
            általános tételének  a tulajdonhoz való jogra vonatkoztatott
            kifejtése. A 9.§ (1) bekezdése tehát nincs összefüggésben az
            Alkotmány  13.§-ával,   amely  a   tulajdonhoz  való   jogot
            egyébként is  a 9.§  (1) bekezdésében foglalt különbségtétel
            nélkül biztosítja."

            Az indokolás  idézett szövegrészére való utalás mellett, azt
            mintegy továbbfejlesztve mondotta ki a földről szóló törvény
            utólagos  normakontrolljáról  szóló  18/1992.  (III.30.)  AB
            határozat (ABH  1992. 110,113.):  "Bár az Alkotmány 70/A.§-a
            az emberi,  illetve állampolgári jogok tekintetében tiltja a
            megkülönböztetést, az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a
            támadott   törvényi    szabályozás    alanyi    és    tárgyi
            összefüggésben  személyek  közötti  olyan  megkülönböztetést
            jelent,  amely   megengedhetetlen...   Nincs   kellő   súlyú
            alkotmányos indoka  annak sem,  hogy csak  a  magánszemélyek
            egymás   közötti   szerződéseire   vonatkozzék   az   eltérő
            szabályozás, mert az adott tényállás lényeges elemeire nézve
            - a  diszkrimináció tilalma  folytán  -  egyenlőségnek  kell
            fennállnia.  Ebben   az  összefüggésben  pedig  a  gazdasági
            szempont egyforma  súllyal érvényes a mezőgazdasági nagyüzem
            bármely tulajdonosára,  továbbá a  tanya- és  földingatlanra
            vonatkozó  adás-vételi  szerződés  bármely  alanyára.  Ebből
            következik,   hogy    a    szabályozás    alanyok    közötti
            megkülönböztetése diszkriminatív,  ezért az Alkotmánybíróság
            a támadott  rendelkezést alkotmányellenesnek  mondotta ki és
            megsemmisítette."

            Az ismertetett előzmények után valójában már kitaposott úton
            haladt tovább  az Alkotmánybíróság, amikor 34/1992. (VI. 1.)
            AB határozatában  (ABH  1992.  192,  200.)  leszögezte:  "Az
            Alkotmánybíróság már  a 21/1990.  (X. 4.)  AB  határozatában
            kifejtette, hogy  az  Alkotmány  70/A.§-ának  jogegyenlőségi
            tétele  nemcsak   a  magánszemélyek   viszonyaira,  hanem  a
            jogoknak a jogi személyek közötti elosztására is vonatkozik.
            Következésképpen az  a szabályozás,  amely csak  a gazdasági
            forgalomban részt vevő jogi személyek tekintetében ismeri el
            a  nem   vagyoni  kárt,   alanyok   közötti   diszkriminatív
            megkülönböztetést  jelent,  s  ezért  alkotmányellenes."  "A
            gazdaság alanyai  és a  gazdasági tevékenységet nem folytató
            szervezetek   (egyházak,    karitatív,    politikai,    stb.
            szervezetek)  közötti   megkülönböztetésnek  a  személyiségi
            jogokat védő  nem vagyoni  kártérítés  intézményét  tekintve
            alkotmányos alapja  nincs, mert  az adott tényállás lényeges
            elemére nézve  - a személyiségi jogok védelmét illetően - az
            Alkotmány 70/A.§-a alapján egyenlőségnek kell fennállania."

            Ugyanakkor az Alkotmánybíróság határozottan elutasította azt
            a jogi  álláspontot,  amely  megpróbálta  abszolutizálni  az
            Alkotmány 70/A.§-ában  foglaltakat,  s  úgy  vélte,  hogy  a
            jogalanyok közötti  bármifajta különbségtétel diszkriminatív
            és  alkotmányellenes.  A  testület  egyebek  között 54/1993.
            ( X. 13. ) AB  határozatában  (ABH   1993. 340.,  342.) elvi
            jelentőséggel   szögezte    le:   "A    gazdasági    verseny
            szabadságának  az  Alkotmány  9.§  (2)  bekezdésébe  foglalt
            tétele az  adórendszer mikénti  alakítása  tekintetében  nem
            jelenti -  az Alkotmány  70/A.§-ára figyelemmel  sem -  azt,
            hogy a  jogalkotónak minden  gazdasági tevékenységet, minden
            gazdasági  tevékenységet   kifejtő   személyt   és   minden,
            gazdasági tevékenység  kifejtése számára  nyitva  álló  jogi
            formát egyenlőként  kellene kezelnie."  "Az  nem  tekinthető
            diszkriminációnak,    ha     meghatározott     jogpolitikai-
            adópolitikai megfontolások  alapján a  jogalkotó (az  állam)
            eltérő  adónemet  vezet  be  az  egyéni  vállalkozóra  és  a
            gazdasági társaságokra."

            A kifejtettek  alapján az  Alkotmány 70/A.§-ával kapcsolatos
            alkotmánybírósági gyakorlat  a jogi személyek tekintetében a
            következőképpen összegezhető:

            1. Az  Alkotmány 70/A.§-ának  (1)  bekezdése  nem  csupán  a
            természetes személyekre, hanem - értelemszerű eltérésekkel -
            a jogi személyekre is irányadó.

            2. Ebből  nem következik,  hogy a  jogalkotó köteles lenne a
            jogi személyek  valamennyi típusára nézve azonos szabályokat
            kibocsátani,  az  azonban  következik,  hogy  a  jogszabály-
            előkészítés és  a jogalkotás  során valamennyi  jogi személy
            érdekeit azonos  gondossággal kell  megvizsgálni a tervezett
            szabályozás szempontjából.

            3. Épp  úgy, mint  a természetes  személyek esetében, a jogi
            személyeket illetően  sem szorítkozik  az Alkotmány  70/A.§-
            ának érvényesülési  köre az Alkotmányban nevesített alapvető
            jogokra,  hanem  ennél  lényegesen  szélesebb  körben  nyújt
            alkotmányos védelmet a diszkriminációval szemben.

            4. Nem  minden  különbségtétel  diszkriminatív,  csupán  az,
            amely önkényesen, ésszerű és alkotmányosan elfogadható indok
            nélkül fosztja  meg a  jogi  személyek  valamely  csoportját
            meghatározott jogok  gyakorlásának lehetőségétől,  illetőleg
            az említett  módon hozza  hátrányos helyzetbe  azt más  jogi
            személyhez képest.

            Az ismertetett  alkotmányossági teszt  alapján  vizsgálva  a
            törvény 6.§-át,  az a határozott vélemény alakult ki bennem,
            hogy az vitán felülálló módon diszkriminatív, mivel

            -  sem  annak  nincs  alkotmányosan  elfogadható  indoka:  a
            jogalkotó miért épp a felsorolt jogi személyek számára teszi
            lehetővé a termőföld tulajdonjogának megszerzését,

            -  sem  pedig  annak:  a  felsorolásban  nem  szereplő  jogi
            személyeket miért  fosztja meg sommásan és kivételt nem tűrő
            módon a tulajdonszerzés lehetőségétől.

            Eleve el  kell vetni  azt a  feltételezést, hogy a jogalkotó
            azért  privilegizálta   volna   a   törvény   6.§-ának   (1)
            bekezdésében felsorolt jogi személyeket, mert a köztulajdont
            "magasabbrendűnek"  tekintette   volna  az  egyéb  tulajdoni
            formáknál. Egyfelől  ugyanis 1989.  október 23. napja óta az
            Alkotmány  9.§-ának   (1)   bekezdése   folytán   a   Magyar
            Köztársaságban    nincs     létjogosultsága    az     efféle
            különbségtételnek, másfelől a törvény 6.§-ának (1) bekezdése
            nem  foglalja   magában  a  köztulajdoni  formák  teljeskörű
            felsorolását.  Egyébként   is  az   Alkotmánybíróság  számos
            határozatában  kimondotta:  tulajdonosi  minőségében  még  a
            Magyar Állam  sem élvez  privilégiumokat más tulajdonosokhoz
            képest. (Pl.  59/1992. (XI.  6.)  AB  határozat  (ABH  1992.
            271,273.) Hasonló  okokból ugyanígy  el  kell  vetni  azt  a
            feltételezést is,  hogy  a  közhatalom  gyakorlása  lenne  a
            privilegizálás  indoka,   részint   ugyanis   a   közhatalom
            gyakorlása és  a tulajdonlás  között nem  áll fenn semmiféle
            összefüggés,    részint    az    erdőbirtokossági    és    a
            legelőbirtokossági  társulat   semmiféle  közhatalomnak  nem
            letéteményese, ugyanakkor  más, a  6.§ (1)  bekezdésében fel
            nem sorolt jogi személyek közhatalmat gyakorolnak.

            Logikai kizárásos  alapon tehát  marad az  az egyetlen szóba
            jöhető  magyarázat,   amelyre  a   szótöbbséggel  elfogadott
            alkotmánybírósági határozat  utal, hogy tudniillik "belföldi
            jogi személy  és  jogi  személyiség  nélküli  más  szervezet
            kizárása  a   termőföldre  vonatkozó   tulajdonszerzésből  a
            szerzési tilalmak  kijátszásának megelőzését szolgálja. Jogi
            személyen  és   jogi  személyiség  nélküli  más  szervezeten
            keresztül ugyanis a belföldi magánszemély a birtokmaximumot,
            a külföldi  magánszemély és  jogi személy  pedig a  szerzési
            tilalmat tudná megkerülni."

            Egyfelől a  törvény, másfelől  a hatályos joganyag gondos és
            részletekbemenő    elemzésével     megvizsgáltam    ezt    a
            feltételezést is,  s arra  a következtetésre  jutottam: ez a
            szempont nem  lehet ésszerű  és alkotmányjogilag elfogadható
            indoka a  jogi személyek  különböző típusai között a törvény
            6.§-ában alkalmazott különbségtételnek.

            Terjedelmi okokból nem vállalkozhatom arra, hogy az említett
            elemzést a  jogi személyek  Magyarországon létező valamennyi
            típusa tekintetében  bemutassam, ezért kénytelen vagyok arra
            szorítkozni: példákon  keresztül világítsam  meg  a  6.§-ban
            foglalt osztályozás önkényességét.

            1. A  6.§ (1)  bekezdése privilegizálja a legelőbirtokossági
            társulatot azáltal,  hogy  bármely  szerzésmódon  korlátozás
            nélkül  lehetővé  teszi  számára  termőföld  tulajdonjogának
            megszerzését. Ennek  egyetlen ésszerű  indoka és magyarázata
            lehetne, az  tudniillik, ha  a legelőbirtokossági társulatra
            vonatkozó jogi  szabályozás maximális garanciákat nyújtana a
            törvény kijátszásával  szemben. Ez  az indok  azonban elesik
            annak folytán,  hogy a  legelőbirtokossági társulat  ez  idő
            szerint  még   nem  létező  jogintézmény,  a  reá  vonatkozó
            törvényjavaslat elkészült  ugyan, de azt az Országgyűlés még
            nem  fogadta   el.   Egy   nem   létező   törvényről   tehát
            felelősséggel és  kellő alappal  épp oly  kevéssé lehet  azt
            állítani: kizárja  a most  vizsgált törvényben meghatározott
            szerzési tilalmak  kijátszását, mint  ennek az ellenkezőjét.
            Ez   idő    szerint    a    legelőbirtokossági    társulatok
            privilegizálásának semmiféle indoka nincs.

            2. A  6.§ (1)  bekezdése privilegizálja  az erdőbirtokossági
            társulatot  is,   amelyről  az   1994.  évi   XLIX.  törvény
            rendelkezik. E  törvény 31.§-ának (2) bekezdése értelmében a
            társulat megszűnése  esetén  a  társulat  vagyonát  a  tagok
            között meg  kell osztani,  s a  társulat  tulajdonában  lévő
            erdőterület  társulati   érdekeltségük  arányában   a  tagok
            osztatlan közös  tulajdonába kerül. Teljes mértékben nyitott
            tehát   az    ingatlanszerzési   korlátozás    kijátszásának
            lehetősége, ehhez  mindössze arra  van szükség,  hogy  egyes
            erdőtulajdonosok társulatot alapítsanak, a társulat jelentős
            nagyságú  erdőt  vásároljon,  majd  a  társulat  elhatározza
            jogutód nélküli  megszűnését, s végül kezdeményezzék a tagok
            osztatlan közös tulajdonának megszüntetését.

            Semmivel sem magyarázható, hogy miközben a 6.§ (1) bekezdése
            privilegizálja azt  az erdőbirtokossági  társulatot, amelyre
            nézve a  hatályos jogi  szabályozás valóban  magában rejti a
            tulajdonszerzési     korlátozás     kijátszásának     reális
            lehetőségét, ugyanez  a  rendelkezés  diszkriminálja  azt  a
            vízgazdálkodási  társulatot,  mint  jogi  személyt,  amelyet
            illetően a hatályos jogszabály - az 1977. évi 28. tvr. 16.§-
            ának (4)  bekezdése -  kimondja "a  társulat jogutód nélküli
            megszűnése  esetén   a  közfeladatok  ellátásához  szükséges
            vagyon -  a  helyi  vízgazdálkodási  közfeladatot  egyébként
            ellátni köteles - önkormányzatra vagy az államra száll."

            3. Arra  sincs semmiféle  ésszerű magyarázat, hogy a 6.§ (1)
            bekezdése  miért  sorolja  fel  a  közalapítványt  és  miért
            rekeszti ki  a tulajdonszerzésből a köztestületet. Ez a jogi
            szabályozás olyan  disszonáns helyzeteket  idézhet elő, hogy
            miközben   egy    művészettörténeti    kutatásokat    segítő
            közalapítvány -  amelynek történetesen  semmi köze  nincs  a
            mezőgazdasághoz -  korlátlanul szerezheti  meg  a  termőföld
            tulajdonjogát,   a    Magyar   Tudományos    Akadémia    egy
            agrárgazdasági kutatóintézet  létrehozására vagy egy meglévő
            fajtakísérleti  állomás  területének  bővítése  céljára  nem
            szerezhet földtulajdont.

            4.  Teljességgel   elfogadhatatlan  az   alapítvány   és   a
            közalapítvány       tulajdonszerzésének       diszkriminatív
            szabályozása. Adott  esetben ugyanis  egy alapítvány  és egy
            közalapítvány létrejöhet ugyanazon közérdekű célra, pl. volt
            kábítószerélvezők   vagy   szenvedélybetegek   munkaterápiás
            foglalkoztatására.  A  közérdekű  cél  azonossága  esetén  a
            szerzőképességnek az alapító személyétől függő megadása vagy
            megvonása nem csupán az Alkotmány 70/A.§-ával ellentétes, de
            9.§-ának (1) bekezdésével is.

            5. Ha  van  a  jogi  személyiséggel  rendelkező  szervezetek
            között olyan,  amelyre méltán  ráillik a  "közhasznú" jelző,
            akkor  a   Ptk.  57.§-ának  (1)  bekezdésében  meghatározott
            "Közhasznú társaság"  minden bizonnyal  ilyen. E rendelkezés
            szerint az  ilyen társaság  "közhasznú -  a társadalom közös
            szükségleteinek kielégítését nyereség- és vagyonszerzési cél
            nélkül szolgáló  -  tevékenységet  rendszeresen  végző  jogi
            személy.   A   közhasznú   társaság   üzletszerű   gazdasági
            tevékenységet a  közhasznú tevékenység elősegítése érdekében
            folytathat; a társaság tevékenységéből származó nyereség nem
            osztható fel  a tagok  között."  Ha  tehát  létezne  -  mint
            ahogyan nem  létezik -  olyan közös  ismérv, amely  egyfelől
            összekapcsolja a törvény 6.§-ának (1) bekezdésében felsorolt
            jogi   személyeket,    másrészt   garanciális    szempontból
            megkülönböztethetővé teszi  őket minden más jogi személytől,
            akkor  a   közhasznú  társaságot  nem  lehetne  kihagyni  az
            említett felsorolásból.

            Önmérsékletből  nem   folytatom  ama   példák  felsorolását,
            amelyek mind  azt támasztják  alá: a jogi személyeknek a 6.§
            szerinti      kategorizálása      önkényes,      ötletszerű,
            diszkriminatív, s  ezért alkotmányellenes. A 6.§-ban foglalt
            kategorizálás  tehát   semmiképpen  sem  fogható  fel  egyes
            jogiszemély-típusok   alkotmányosan    megengedett   pozitív
            diszkriminációjaként, hanem  a jogegyenlőséget  durván sértő
            privilegizációval állunk szemben.

            A törvényalkotónak  - az  Alkotmány  által  korlátozottan  -
            széleskörű  döntési   lehetősége  van   atekintetben,   hogy
            bizonyos  tilalmakat   állapítson   meg,   illetőleg   olyan
            rendelkezéseket fogadjon  el, amelyek  kizárják az  említett
            tilalmak kijátszását.  Az  adott  esetben  az  utóbbi  célra
            számos alkotmányos  jogi eszköz állott rendelkezésére. Ilyen
            pl.     bizonyos      jogi     személyek      esetében     a
            földtulajdonszerzésnek  a  törvény  erejénél  fogva  történő
            megengedése,  míg   más  jogi   személyek   esetében   eseti
            engedélyhez és  a szükséghez  képest feltételhez kötése. Azt
            is  megtehette  volna  a  törvényalkotó,  hogy  kimondja:  a
            törvényben meghatározott  tilalmak és korlátozások irányadók
            a  jogi  személy  jogutód  nélküli  megszűnése  esetére  is.
            Ehelyett a  törvényalkotó azt  a  szabályozást  választotta,
            amely a  Magyarországon létező  jogiszemély-típusok túlnyomó
            részét  önkényesen,   ésszerű  ok   nélkül  megfosztotta   a
            termőföldtulajdon-szerzési   képességétől.    Az   esetleges
            visszaélések  kizárása   érdekében  foganatosított   tömeges
            jogfosztás     alkotmányjogi     szempontból     épp     oly
            elfogadhatatlan, mint  az az  intézkedés lenne, ha az ország
            népességének túlnyomó  részét arra  hivatkozással  fosztanák
            meg  személyes  szabadságától,  hogy  gátat  kell  szabni  a
            bűnözés növekedésének.

            Budapest, 1994. június 22.
                                                        Dr. Kilényi Géza
                                                          alkotmánybíró

            A különvéleményhez csatlakozom:

            Budapest, 1994. június 22.
                                                        Dr. Szabó András
                                                          alkotmánybíró

            Dr. Sólyom László alkotmánybíró különvéleménye

            Az  Ftv.  6.§-ában  meghatározott  kivételekkel  kapcsolatos
            alkotmányossági  aggály   megalapozott.  A   belföldi   jogi
            személyek és  jogi személyiség nélküli szervezetek kizárását
            a földtulajdon-szerzésből  az indokolta,  hogy a  külföldiek
            tulajdonszerzési tilalmát  és a  birtokmaximumot ne lehessen
            kijátszani. Azok  a kivételek,  amelyeket az  Ftv. megenged,
            ezzel az  indokkal nincsenek  összhangban, azaz  a kivételek
            Ftv. szerinti  meghatározásának nincs  ésszerű indoka. Nincs
            ugyanis  biztosíték   arra,  hogy   a  jogosultak   szerzési
            képességüket  ne  használják  fel  olyan  tulajdonszerzésre,
            amelynek kizárása  érdekében a törvény a többi jogi személyt
            földszerzési képességétől  megfosztotta; s amíg ez a veszély
            fennáll,  nincs  ésszerű  indoka  a  jogosultakhoz  hasonló,
            közfeladatot   ellátó    jogi   személyek   tulajdonszerzési
            tilalmának sem.

            Budapest, 1994. június 22.

                                                       Dr. Sólyom László
                                                         alkotmánybíró
              .
              English:
              English:
              .
              Petition filed:
              .
              Subject of the case:
              .
              Several provisions of a new law on arable land challenged by the President of the Republic before the promulgation of that law
              Number of the Decision:
              .
              35/1994. (VI. 24.)
              Date of the decision:
              .
              06/21/1994
              .
              CODICES summary:
              http://www.codices.coe.int/NXT/gateway.dll/CODICES/precis/eng/eur/hun/hun-1994-2-012?fn=document-frameset.htm$f=templates$3.0
              .