Hungarian
Ügyszám:
.
418/A/1994
Előadó alkotmánybíró: Ádám Antal Dr.
.
Az indítvány lényege:
.
A határozat száma: 35/1994. (VI. 24.) AB határozat
.
ABH oldalszáma: 1994/197
.
A határozat kelte: Budapest, 06/21/1994
.
.
A határozat szövege:
.
A határozat szövege:
                   A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

         Az  Alkotmánybíróság   a   köztársasági   elnöknek   az
    Országgyűlés által  elfogadott,  de  még  ki  nem  hirdetett
    törvény  rendelkezései   alkotmányellenessége   vizsgálatára
    irányuló indítványa  alapján - Dr. Kilényi Géza és Dr. Szabó
    András,  valamint  Dr.  Sólyom  László  alkotmánybíróknak  a
    törvény 6. §-át érintő különvéleményével, továbbá Dr. Sólyom
    László párhuzamos  indokolásával -  soron kívüli  eljárásban
    meghozta a következő

                           határozatot :

         1. A  termőföldről szóló,  az Országgyűlés  által 1994.
    április 6-án  elfogadott, de még ki nem hirdetett törvény (a
    továbbiakban:   Ftv.)    korlátozó    rendelkezései    addig
    alkotmányosak,  ameddig  az  elbírált  korlátozások  ésszerű
    indokai tárgyilagos mérlegelés szerint fennállanak.

         2. Az  Alkotmánybíróság megállapítja,  hogy az Ftv. 5.,
    6., 7.  és 9.  §-a nem  ellentétes az  Alkotmány  9.  §  (1)
    bekezdésével, 13.  (1) bekezdésével,  14. §-ával, 56. §-ával
    és 70/A. § (1) bekezdésével.

         3. Az  Alkotmánybíróság megállapítja,  hogy az Ftv. 13.
    és 14. §-a nem ellentétes az Alkotmány 9. és 70/A §-ával.

         Az  Alkotmánybíróság   ezt  a   határozatát  a   Magyar
    Közlönyben közzéteszi.
                               Indokolás

                                   I.

           A  köztársasági   elnök  az   Alkotmány   26.   §   (4)
      bekezdésében   megállapított    jogkörében    eljárva,    az
      Alkotmánybíróságról  szóló   1989.  évi  XXXII.  törvény  (a
      továbbiakban:  Abtv.)   1.  §   a/  pontjára  és  35.  §-ára
      hivatkozva 1994.  április 29-én  kelt indítványában kérte az
      Alkotmánybíróságot, hogy  végezze el az Ftv. 5., 6., 7., 9.,
      13. és 14. §-ának előzetes alkotmányossági vizsgálatát.

           Az indítvány  I. fejezete  az Alkotmány  és  a  Polgári
      Törvénykönyv  kapcsolódó   rendelkezéseinek,   valamint   az
      Alkotmánybíróság    néhány,     a    tulajdonjogot    érintő
      határozatának felidézésével  a tulajdonosi  jogállásra és  a
      tulajdonszerzési   képességre   vonatkozóan   -   kételyeket
      kifejező - rövid elemzést tartalmaz.

           Az  indítvány   II.  fejezetében   az  indítványozó  az
      Alkotmány 9.  § (1)  bekezdésére hivatkozással,  valamint  a
      21/1990. (X.  4.) AB,  a 18/1992. (III. 30.) AB, az 53/1992.
      (X. 29.)  AB  határozatokra  utalva  először  kinyilvánítja:
      "Ebből az  alkotmányi rendelkezésből  az következik,  hogy a
      polgári jogi  szabályozás során  a polgári jogi jogviszonyok
      alanyait  -   az  azonos   szabályozási  koncepción   belül,
      tekintettel az Alkotmány 70/A. §-ában írt összefüggésekre is
      - egyenlőknek  kell  tekinteni".  Ezt  követően  pedig  arra
      emlékeztet,  hogy   "a  jogegyenlőség   alkotmányos  elvével
      ellentétes  a   megkülönböztetés  egyfelől   a   természetes
      személyek és  a jogi  személyek, másfelől  a különböző  jogi
      személyek között [pl. 34/1992. (VI. 14.) AB]."

           A III.  fejezetben indítványozó az Alkotmány 14. §-ában
      biztosított öröklési  jog tartalmának  és korlátainak  rövid
      értékelését fogalmazza  meg. Ennek  keretében  megállapítja:
      "Az  öröklési   jog  rendszerében  kerül  szabályozásra,  de
      lényegében a  tulajdonjog  rendelkezési  jogosítványai  közé
      tartozik az  a jog,  hogy mindenki  halála esetére egyoldalú
      nyilatkozattal  (végrendelet),   vagy  szerződéssel   (halál
      esetébe  szóló  ajándékozás,  öröklési  szerződés)  szabadon
      rendelkezhet   vagyonáról.    A    tulajdonhoz    kapcsolódó
      részjogosítvány,  a  rendelkezési  jog  a  tulajdon  feletti
      döntés szabadságát  foglalja magában [7/1991. (II. 28.) AB],
      amely  korlátozható  jog.  A  rendelkezési  jog  korlátozása
      azonban  alkotmányellenes,  ha  nem  elkerülhetetlen,  tehát
      kényszerítő ok  nélkül történik,  továbbá  ha  a  korlátozás
      súlya  a   korlátozással   elérni   kívánt   célhoz   képest
      aránytalan".

           Az indítvány  IV. fejezete az Ftv. alkotmányellenesnek,
      illetve aggályosnak  tartott 5.,  6., 7.,  9., 13. és 14. §-
      ának  rendelkezéseit   foglalja  össze.   Ezt  követően   az
      indítvány  a  következő  V.  fejezettel  zárul:  "Mindezekre
      figyelemmel indítványozom,  hogy a tisztelt Alkotmánybíróság
      vizsgálja meg, és nyilvánítson véleményt arról, hogy

           1/ a tulajdonszerzés ilyen korlátozása - túl azon, hogy
      a piaci  törvények érvényesülésének, a földárak közgazdasági
      törvények    szerinti    alakulásának    akadályozását    is
      eredményezi; sérti  a magántulajdon  kezelésében kialakított
      nemzeti   konszenzust,    rontja   az    ország   nemzetközi
      versenyképességét, a  gazdaságos üzemi  méretek kialakítását
      és a  nemzetközi integrációkban  való bekapcsolódást  -  nem
      sérti-e az  Alkotmány 9.  §  (1)  bekezdésében,  13.  §  (1)
      bekezdésében, 14.  §-ában, 56.  §-ában, valamint 70/A. § (1)
      bekezdésében írt elveket;

           2/   a   haszonbérlők   körének   és   a   haszonbérlet
      időtartamának meghatározása  során  a  különböző  gazdálkodó
      alanyok közötti különbségtétel nem sérti-e az Alkotmány 9. §
      (1) bekezdésében  és 70/A.  §-ában írt jogegyenlőségi elvet,
      valamint  az   Alkotmány   9.   §   (2)   bekezdésében   írt
      alkotmányossági elvet,  amely szerint  a Magyar  Köztársaság
      elismeri és  támogatja a  vállalkozás jogát  és a  gazdasági
      verseny szabadságát".

                                  II.

           Az Ftv.-nek  azok a  rendelkezései, amelyeknek előzetes
      alkotmányossági vizsgálatát az indítványozó kezdeményezte, a
      következők.

           "5. § (1) Belföldi magánszemély termőföld tulajdonjogát
      csak olyan  mértékben szerezheti  meg, hogy  a  tulajdonában
      legfeljebb 300  hektár nagyságú,  vagy 6000  aranykorona  (a
      továbbiakban: AK) értékű termőföld legyen.

           (2) Az  (1) bekezdés szerinti mérték megállapításánál a
      termőfölddel együtt  önálló ingatlant (földrészletet) képező
      művelés alól kivett föld területét is figyelembe kell venni.

           (3)  A   belföldi  magánszemély   által   megszerezhető
      termőföld mértékének  megállapításánál figyelmen  kívül kell
      hagyni a  legfeljebb 6000  m2 területtel önálló ingatlanként
      (földrészletként)   kialakított    tanya   területén    levő
      termőföldet.

           (4)  A  magánszemély  az  e  törvény  hatálybalépésekor
      meglévő    termőföld     tulajdonát     legfeljebb     annak
      területnagyságát   és    AK   értékét    meg   nem    haladó
      területnagyságú és AK értékű termőföldre cserélheti.

           (5) Az e törvény hatálybalépésekor meglévő termőföld
           a) kisajátítása  folytán kapott kártalanítás összegéből
      vásárolt termőföld,
           b)  közös   tulajdonának  megszüntetésével   tulajdonba
      kerülő  termőföld   területnagysága  és  AK  értéke  az  (1)
      bekezdés szerinti mértéket meghaladhatja.

           6. §  (1) Belföldi  jogi személy  és  jogi  személyiség
      nélküli más  szervezet termőföld  tulajdonjogát -  a  Magyar
      Állam,   az    önkormányzat,   az    erdőbirtokossági-    és
      legelőbirtokossági társulat és a közalapítvány kivételével -
      nem szerezheti meg.
           (2)  Egyházi   jogi  személy  végintézkedés,  illetőleg
      ajándékozási-, tartási-,  vagy gondozási  szerződés  alapján
      termőföldre tulajdonjogot szerezhet.

           7. §  (1)  A  külföldi  magánszemély  és  jogi  személy
      termőföld és  védett természeti  terület  tulajdonjogát  nem
      szerezheti meg.
           (2) Az  (1) bekezdés  szerinti tilalom  nem  vonatkozik
      arra az  esetre, ha a külföldi a védett természeti területen
      kívüli termőföld  tulajdonjogát az  5. §  (3)-(5)  bekezdése
      szerint szerzi meg.

           9. §  A tulajdonszerzési  korlátozásba ütköző szerződés
      semmis.  Ha  az  ingatlannyilvántartási  bejegyzéssel  az  e
      törvényben   meghatározott   tulajdonszerzési   korlátozásba
      ütköző módon,  illetőleg  a  megengedett  szerzési  mértéket
      meghaladóan  termőföld,   vagy  védett   természeti  terület
      tulajdonjogának megszerzésére kerülne sors, a földhivatal az
      okirat   nyilvánvaló    érvénytelensége   esetére   irányadó
      szabályok szerint jár el.

           13. §  (1) Belföldi  magán- és  jogi személy, illetőleg
      jogi személyiséggel  nem rendelkező  szervezet  -  a  Magyar
      Állam  és   az  önkormányzat  kivételével  -  a  termőföldre
      vonatkozó  haszonbérleti  szerződést  legfeljebb  a  (2)-(4)
      bekezdések szerinti határozott időre kötheti meg.
           (2) A  haszonbérleti szerződés leghosszabb időtartama a
      (3)-(4) bekezdésben  foglalt kivételekkel  legfeljebb 10  év
      lehet.
           (3)  Erdő  művelési  ágú  termőföldre,  illetőleg  erdő
      telepítésére vonatkozó haszonbérleti szerződést legfeljebb a
      termelési  időszak   (vágásérettségi  kor)  lejártát  követő
      ötödik év végéig lehet megkötni.
           (4)  Szőlő   és  gyümölcsös   művelési   ágú   és   más
      ültetvénnyel  betelepített   termőföldre,  illetőleg  szőlő,
      gyümölcsös  vagy   más  ültetvény   telepítése  céljából   a
      haszonbérleti szerződést  legfeljebb annak az évnek a végéig
      lehet  megkötni,   amíg  a   szőlő,  gyümölcsös,   illetőleg
      ültetvény értékkel bír (értékcsökkenési leírási időszak).

           14. §  Külföldi magán-  és jogi  személy  legfeljebb  a
      belföldiekre meghatározott  időtartamra köthet haszonbérleti
      szerződést. "

           Az Alkotmánybíróság  megjegyzi,  hogy  az  Ftv.-nek  "A
      termőföld tulajdonjogának  megszerzése" c.  II. fejezetét  a
      következő szövegű  4. §  vezeti be:  "E fejezet  alkalmazása
      szempontjából tulajdonszerzésnek  kell tekinteni a termőföld
      tulajdonjogának -  ide értve  a részarányként  meghatározott
      tulajdont is  - bármilyen  jogcímen  (szerzésmódon)  történő
      megszerzését,   kivéve    a   törvényes    örökléssel,    az
      elbirtokolással, ráépítéssel, kisajátítással és a kárpótlási
      célú árverés során történő tulajdonszerzést".

                                  III.

           Az  Alkotmánybíróság   határozatának  indokolásául   az
      alábbiakat állapítja meg.

           1.   Az   Alkotmánybíróság   már   több   határozatában
      kinyilvánította,   hogy   az   Alkotmány   gazdaságpolitikai
      szempontból semleges.  Az Alkotmányból az állami beavatkozás
      nagysága, ereje,  még kevésbé  annak tilalma közvetlenül nem
      vezethető le  [33/1993. (V.  28.) AB  határozat,  ABH  1993,
      249.]. Az  Alkotmánybíróság a  törvényhozó és  a  végrehajtó
      hatalom  gazdaságpolitikai   törekvéseit,   a   piacgazdaság
      tartalmára    és     színvonalára    vonatkozó    felfogását
      alkotmányossági szempontból  nem értékelheti és ezért azokat
      sajátjával  nem  helyettesítheti.  A  piacgazdaságnak  és  a
      versenyszabadságnak nincs  saját alkotmányossági  mércéje. A
      piacgazdaság fenntartásának  és védelmének  állami feladatát
      mindenekelőtt  az   egyes  alapjogok   érvényesítésével   és
      védelmével lehet illetve kell az államnak megvalósítania. Az
      Alkotmánybíróság a  piacgazdaság, a  versenyszabadság és más
      hasonló   államcélok   alkotmányellenes   megsértését   csak
      szélsőséges esetben állapítja meg, ha az állami beavatkozás,
      "fogalmilag  és  nyilvánvalóan"  ellentétes  az  államcéllal
      [21/1994. (IV. 16.) AB határozat, ABK 1994. április, 170.].

           2.  Az   Alkotmánybíróság  a   termőföld  mértékére  és
      értékére vonatkozó  korlátozás alkotmányossági elbírálásánál
      abból indult ki, hogy az alapjognak nem minősülő egyéb jogra
      vonatkozó, személyek közötti hátrányos megkülönböztetés vagy
      más korlátozás  alkotmányellenessége akkor  állapítható meg,
      ha a  sérelem összefüggésben  áll valamely alapjoggal, végső
      soron az emberi méltóság általános személyiségi jogával és a
      megkülönböztetésnek, illetve korlátozásnak nincs tárgyilagos
      mérlegelés szerint ésszerű indoka, vagyis önkényes.

      Az  Alkotmánybíróság  továbbá  azt  is  figyelembe  vétellel
      elembe vette,  hogy a  földtulajdon  sajátos  természeti  és
      vagyoni jellemzői:  nevezetesen a föld véges jószág volta (a
      föld ugyanis mint természeti tárgy korlátozott mértékben áll
      rendelkezésre    és    nem    szaporítható,    mással    sem
      helyettesíthető),  nélkülözhetetlensége,  megújulóképessége,
      különleges kockázatérzékenysége és alacsony nyereséghozama a
      földtulajdon különös  szociális kötöttségét  testesítik meg.

      Ezek a  körülmények  indokolhatják  a  tulajdonosi  jogokkal
      szemben a  közérdek érvényesítését.  Az Alkotmánybíróság már
      korábban  is   kimondta,   hogy   sajátosságai   folytán   a
      földtulajdonnak  más   tulajdoni  tárgyaktól   eltérő   jogi
      kezelése adott  vonatkozásban indokolt  [ 16/1991. (IV. 20.)
      AB  határozat,   ABH  1991,   62;  64/1993.  (XII.  22.)  AB
      határozat, ABH 1993, 381.].

           Mivel a termőföld véges jószág, a rá vonatkozó tulajdon
      szociális   kötöttségei    szükségképpen   kapcsolódnak   az
      állaghoz, a  területi  kiterjedtséghez  és  az  értékhez.  A
      termőföld  piaca   és  megfelelő   ára  a  hosszú  időszakon
      keresztül mesterségesen visszatartott ingatlanforgalom miatt
      még nem  alakulhatott  ki.  Mindezek  a  tárgyi  adottságok,
      körülmények   és   összefüggések   miatt   a   termőföldpiac
      kialakulása és  az ezt elősegítő birtokszerkezet létrehozása
      -  mint   az  Ftv.  javaslatának  indokolásában  is  jelzett
      alkotmányos  cél   -  tekintetében  alkotmányellenesség  nem
      állapítható meg.

           3. A tulajdon alapjogi védelmének sajátosságai miatt az
      állami beavatkozás alkotmányossága megítélésének súlypontja,
      az alkotmánybírósági  értékelés voltaképpeni  tere a  cél és
      eszköz, a  közérdek és  a tulajdonkorlátozás  arányosságának
      megítélése lett.  A birtokmaximum  Ftv. általi meghatározása
      tekintetében  megállapítható,  hogy  az  a  földtulajdonosok
      rendelkezési jogát  olyan  kis  mértékben  korlátozza  csak,
      amely  az   alkotmányos  célhoz  képest  nem  aránytalan.  A
      tulajdont szerezni  kívánók  tulajdonhoz  való  alapjogát  a
      termőföld birtokmaximálása  nem érinti,  mert a  tulajdonhoz
      való  alapjog   nem  terjed   ki  a   tulajdonszerzésre.   A
      tulajdonszerzés   joga    nem   alapjog,    nem   érinti   a
      jogképességnek az Alkotmány 56. §-ában biztosított alapjogát
      sem. Az  Ftv. a földszerzésre jogosult magánszemélyek között
      semmilyen különbséget  nem tesz, ezért az Alkotmány 70/A. §-
      ának   sérelme   nem   állapítható   meg.   Nem   korlátozza
      aránytalanul a  birtokmaximálás a  piacgazdaság és  a szabad
      verseny tartalmi  összetevőihez tartozó  vállalkozáshoz való
      alapjogot sem.  Az  Ftv.  senkit  sem  zár  el  attól,  hogy
      mezőgazdasági vállalkozó  legyen. Ehhez ugyanis földtulajdon
      jogának megszerzése nem feltétlenül szükséges.

           A "vevők"  oldalán alapjog  korlátozás nem  állapítható
      meg,  mert  a  tulajdonszerzés  képessége  és  a  szerződési
      szabadság  nem   minősül  alapjognak.   Eme  alapjognak  nem
      minősülő jogok  korlátozása akkor lenne alkotmányellenes, ha
      a korlátozásnak  tárgyilagos mérlegelés  alapján  nem  lenne
      ésszerű indoka.

           Az Ftv.-ben  meghatározott  birtokmaximálás  indoka  az
      "egészséges   birtokszerkezet"    kialakítása,   illetve   a
      termőföld   reális   árának   kialakulásáig   a   földbirtok
      koncentrációjának     megakadályozása.     Az     egészséges
      birtokszerkezet tehát ebben az időbeli keretben és a fejlett
      piaci viszonyok  hiányához képest  értendő. Az Ftv. szerinti
      birtokkorlátozás ebben  a vonatkozásban része a piacgazdaság
      megteremtésére vonatkozó alkotmányi feladat végrehajtásának.

           A földbirtok  politika meghatározása  éppen úgy  mint a
      lakáspolitikáé  vagy   általában  a   gazdaságpolitikáé,  az
      Országgyűlésre és  a Kormányra  tartozik.  Az  alapjogsértés
      esetén kívül  az Alkotmánybíróság  e tekintetben  csak akkor
      léphet közbe,  ha ez  a földbirtok  politika "fogalmilag  és
      nyilvánvalóan   kizárná  a   piacgazdaság  létét"  [21/1994.
      (IV.16.) AB határozat, ABK 1994.  április,  170.],  vagy  ha
      tárgyilagos mérlegelés szerint ésszerű indok nélkül korlátoz
      egyéb  jogot.   A  vizsgált  esetben  a  földtulajdonszerzés
      korlátozása olyan  állami  beavatkozásnak  minősül,  amelyet
      éppen a piaci viszonyokra való áttérés indokol. A mennyiségi
      korlátozás módszere,  vagyis a megszerezhető termőföld felső
      határának  területmérték  és  érték  szerinti  megállapítása
      ugyancsak ésszerű.

           Az Ftv.  a megszerezhető  földterület  és  érték  felső
      határának meghatározása  révén egyértelműen  kifejezi,  hogy
      mit tart  az Országgyűlés az átmeneti helyzetben "egészséges
      birtokszerkezetnek". Ennek  megállapítása által elkerülhetők
      azok a nehézségek, amelyek akkor keletkeznek, ha a törvény a
      jogpolitikai célt mondja ki csupán és az eseti mérlegelést a
      hatóságokra  bízza.   Kétségtelen  azonban,   hogy  ezzel  a
      törvényalkotó  lemondott   arról  is,  hogy  a  megvalósítás
      eszközeit  a   joggyakorlat  rugalmasan   kezelje,  ehelyett
      mintegy  megörökíti   az  átmenetileg  szükséges  helyzetet,
      hiszen változtatás csak törvénymódosítással lehetséges.

           Az Ftv.-ben  előírt átmeneti  birtokmaximálást ezért az
      Alkotmánybíróság     alkotmányossági     szempontból     nem
      kifogásolta.    Mivel    azonban    a    jelzett    átmeneti
      birtokmaximálás  csakis   addig  alkotmányos,  amíg  ésszerű
      indokai  fennállanak,   az  Alkotmánybíróság   a   határozat
      rendelkező részében elvi éllel nyilvánította ki a korlátozás
      átmeneti jellegét,  vagyis az  ésszerű indokok fennállásához
      kötöttségét.

           A  hasonló,   tehát  átmenetileg  szükségesnek  tartott
      korlátozások alkotmányosságát  az Alkotmánybíróság  eddig az
      arányosság    ismérvének     segítségével    döntötte    el.
      Elidegenítési és  terhelési  tilalom  esetén  következetesen
      megkövetelte az  arányossághoz, hogy a korlátozás időtartama
      kiszámítható legyen  [7/1991. (II.  28.) AB  határozat,  ABH
      1991, 27;  24/1992. (IV. 21.) AB határozat, ABH 1992, 129.].
      A reális  piaci földárak  kialakulásához szükséges  időt  az
      Alkotmánybíróság  azonban   nem  tudja   felbecsülni.  Ha  a
      törvényhozót kötelezné  arra,  hogy  állapítson  meg  pontos
      határidőt, az  Országgyűlés aggálytalanul meghosszabbíthatná
      azt, ha  a piaci árak még nem alakultak ki. Arra a kérdésre,
      hogy  megtámadható  lesz-e  a  törvény,  ha  az  indokoltnál
      hosszabb   ideig    marad   hatályban   a   korlátozás,   az
      Alkotmánybíróság igenlő  választ ad.  Ha tehát a korlátozást
      alátámasztó ésszerű  indokok már  nem állanak  fenn, az Ftv.
      korlátozó rendelkezései megtámadhatókká válnak.

           4.  Az   Ftv.  a   külföldi  magánszemélyeket  és  jogi
      személyeket -  csekély kivételtől  eltekintve  -  kizárja  a
      termőföld  és   védett  természeti  terület  tulajdonjogának
      megszerzéséből (7.  §). Az  Ftv. javaslatának  indokolása  a
      külföldi és  a magyar  földárak  közötti  különbségre  utal,
      amelynek alapján egyre gyakoribb a külföldiek földvásárlása.
      A külföldiek  és belföldiek megkülönböztetése az Ftv.-ben az
      indítvány szerint  az Alkotmány  70/A. §-ába  ütközik. Ezzel
      szemben a  külföldiek tulajdonszerzési jogára is áll mindaz,
      amit a  magyar magánszemélyekre nézve az Alkotmánybíróság az
      előbbiekben kifejtett.  A megkülönböztetés tehát nem alapjog
      tekintetében áll  fenn. A  kérdés e  vonatkozásban tehát az,
      hogy nem  önkényes-e az  Ftv.-nek az  a  megoldása,  hogy  a
      magyar  magánszemélyekkel   szemben  a   külföldiek  nem   a
      birtokszerzés  mértékében  korlátozottak,  hanem  -  csekély
      kivételtől eltekintve  - ki  vannak zárva  a termőföldre  és
      védett természeti területre vonatkozó tulajdonszerzésből.

           A  külföldi   földárakat   és   tőkeerőt   tekintve   a
      külföldiekkel   szemben    szigorúbb   védelem   tárgyilagos
      megítélés szerint  ésszerűen indokolt. Mivel itt a termőföld
      és    védett    természeti    terület    vonatkozásában    a
      szerzőképességet  szinte   teljesen  megvonja   a   törvény,
      felmerül az  a kérdés,  hogy az ésszerűség összhangban van-e
      azzal  az  alkotmánybírósági  gyakorlattal,  amely  ilyenkor
      pontos  határidőt   követel  meg.   Erre   a   kérdésre   az
      Alkotmánybíróság  azt   válaszolja,  hogy  a  szinte  teljes
      kizárás ésszerű  indokoltsága megszűnésének  ideje előre nem
      határozható    meg    pontosan.    Mindezek    alapján    az
      Alkotmánybíróság  megállapíthatta,   hogy  a   külföldiek  -
      átmeneti - kizárása a termőföld és védett természeti terület
      tulajdonjogának   megszerzéséből,   tárgyilagos   mérlegelés
      szerinti ésszerű indoka miatt nem alkotmányellenes.

           5. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy belföldi jogi
      személy és jogi személyiség nélküli más szervezet kizárása a
      termőföldre  vonatkozó   tulajdonjogszerzésből  a   szerzési
      tilalmak  kijátszásának   megelőzését  szolgálja.   A   jogi
      személyen  és   jogi  személyiség  nélküli  más  szervezeten
      keresztül ugyanis a belföldi magánszemély a birtokmaximumot,
      a külföldi  magánszemély és  jogi személy  pedig a  szerzési
      tilalmat tudná  megkerülni. Az  a körülmény, hogy az Ftv. 6.
      §-a  e   tilalom  alól   kiveszi  a   Magyar   Államot,   az
      önkormányzatot, az  erdőbirtokossági- és  legelőbirtokossági
      társulatot,  valamint   a  közalapítványt,  nem  ütközik  az
      Alkotmány   70/A.   §-ában   megállapított   diszkriminációs
      tilalomba. A  kivételezett jogalanyok  mindegyike valamilyen
      módon közfeladatot  vagy kizárólag  közösen, osztatlan módon
      gyakorolható tevékenységet  lát el,  illetve  vagyontárgyait
      közösségi  használat   céljára,  a  közösség  érdekeinek  és
      igényeinek kielégítésére  köteles fordítani. A törvényalkotó
      megalapozottan feltételezhette,  hogy a felsorolt jogalanyok
      kivétele a  jogi személyre  és jogi  személyiség nélküli más
      szervezetre vonatkozó  tilalom alól,  a Magyar  Állam és  az
      önkormányzat közhatalmi  jellege, a  közalapítvány, valamint
      az erdőbirtokossági-  és legelőbirtokossági társulat jelzett
      sajátosságai  folytán   nem  jár   a  termőföldre  vonatkozó
      tulajdonszerzési tilalom kijátszásának súlyos veszélyével.

           Amikor  az   Alkotmánybíróság  megállapítja,   hogy   a
      bizonyos   közös   vonásokat   magukon   viselő,   felsorolt
      jogalanyok     kivétele      a     termőföldre     vonatkozó
      tulajdonjogszerzési tilalom  alól alkotmányosan  elfogadható
      pozitív diszkriminációt  jelent, azt  sem tartja  kizártnak,
      hogy a  törvényalkotó megfelelő  indokkal más  jogi személyt
      vagy szervezetet  is mentesítsen a vizsgált korlátozás alól.
      Azt azonban  erre irányuló  kifejezett indítvány hiányában -
      az Abtv.  35. §-a  szerinti eljárásban - az Alkotmánybíróság
      nem vizsgálhatta, hogy az Ftv. 6. §-ában felsoroltakon kívül
      vannak-e más  jogi személyek  és  jogi  személyiség  nélküli
      szervezetek -  és melyek  azok -,  amelyek vonatkozásában az
      itt alkalmazott  pozitív diszkrimináció feltételei ugyancsak
      megállapíthatók.  Az  ugyanis  a  törvényhozó  feladatkörébe
      tartozik -  és a  törvényhozó felelőssége  -, hogy az azonos
      helyzetben levő  jogalanyoknak a  kivételes elbánás alapjául
      szolgáló      szempontjait      teljeskörűen,      megfelelő
      körültekintéssel  és   elfogulatlansággal   mérlegelje.   Az
      indítvány  szükségszerűen   szoros  értelmezése  alapján  az
      Alkotmánybíróság  tehát   nem  vonta   mérlegelésébe   annak
      elbírálását,  hogy  mely  szervezetek  részesülhetnének  még
      alkotmányosan előnyös  megkülönböztetésben. Ez  ugyanis  már
      jogalkotási feladat  lenne, amelyre  az  Alkotmánybíróságnak
      nincs hatásköre.

           Azáltal, hogy  az Ftv.  6. §-a  lehetővé teszi  egyházi
      jogi személy számára végintézkedés, ajándékozási-, tartási-,
      vagy  gondozási   szerződés  révén   termőföldre   vonatkozó
      tulajdonjogszerzést, az  egyházi jogi  személyek alkotmányos
      szerepének  betöltését   segíti  elő,  a  vizsgált  tilalmak
      kijátszásának lehetősége  pedig az  egyházi  jogi  személyek
      körülhatároltsága és sajátosságai folytán elenyésző. Ezért e
      lehetőségek    törvényi    biztosítása    sem    minősíthető
      alkotmányellenesnek.

           6.  Termőföld   tulajdonjogának  törvényes   örökléssel
      történő megszerzésére  az Ftv. hatálya nem terjed ki (4. §).
      Az Alkotmány  14. §-ában  meghatározott örökléshez  való jog
      egyéb összetevőit az Ftv. vizsgált előírásai az indokolás 2-
      5.  pontjában  foglaltak  miatt  ugyancsak  nem  korlátozzák
      szükségtelenül és  aránytalanul, illetve  ésszerűtlen  indok
      nélkül.

           7.  Az   indítványozó  az  Ftv.-nek  a  haszonbérelhető
      terület   nagyságáról   rendelkező   22.   és   23.   §-ának
      alkotmányossági vizsgálatát  nem kezdeményezte,  azt azonban
      kifejezetten   indítványozta,   hogy   az   Alkotmánybíróság
      vizsgálja meg  és nyilvánítson  véleményt arról,  hogy  "  a
      haszonbérlők  körének   és  a   haszonbérlet   időtartamának
      meghatározása során  a különböző  gazdálkodó alanyok közötti
      különbségtétel  nem   sérti-e  az   Alkotmány   9.   §   (1)
      bekezdésében  és  70/A.  §-ában  írt  jogegyenlőségi  elvet,
      valamint  az   Alkotmány   9.   §   (2)   bekezdésében   írt
      alkotmányossági elvet,  amely szerint  a Magyar  Köztársaság
      elismeri és  támogatja a  vállalkozás jogát  és a  gazdasági
      verseny  szabadságát."   Indítványozó  tehát   a   különböző
      (nevezetesen   szántó,    szőlő,   gyümölcsös,   erdő,   más
      ültetvénnyel telepített)  művelési ágú termőföldre vonatkozó
      haszonbérlet   időtartamát   meghatározó   előírásokat   nem
      kifogásolta. Az Ftv. a belföldi és a külföldi magánszemélyek
      és jogi  személyek  között  nem  különböztet  a  termőföldre
      vonatkozó,  határozott  időre  szóló  haszonbérlet  maximált
      időtartama  tekintetében,   sőt   a   14.   §   egyértelműen
      kinyilvánítja,  hogy   "Külföldi  magán-   és  jogi  személy
      legfeljebb a  belföldiekre meghatározott  időtartamra köthet
      haszonbérleti szerződést".  A 13.  § szerint  pedig  csak  a
      Magyar Államra  és az  önkormányzatra nem  vonatkozik az itt
      meghatározott    haszonbérleti    szerződés    időtartamának
      maximálása.

           A    fentebb    jelzett    körülmények    alapján    az
      Alkotmánybíróság megállapítja:  az a  tény, hogy  az Ftv.  a
      Magyar  Állam   és  az  önkormányzat  termőföldre  vonatkozó
      haszonbérlete leghosszabb időtartamát nem határozta meg, nem
      ellentétes az  Alkotmány 9.  § (1)  bekezdésében és 70/A. §-
      ában  foglalt   jogegyenlőségi  elvvel,  mert  e  jogalanyok
      sokrétű  (környezetvédelmi,   természetvédelmi,   szociális,
      kulturális,      oktatási,       infrastruktura-fejlesztési,
      gazdaságszervezési  stb.)  közhatalmi  funkciói  az  előnyös
      megkülönböztetést megalapozzák. E megállapítás ugyancsak nem
      zárja ki,  hogy  alkotmányos  érték,  cél,  illetve  alapjog
      szolgálatában a törvényalkotó más jogalanyt is mentesítésben
      részesítsen. Hasonló  okból nem  sérti a  különbségtétel  az
      Alkotmány 9.  § (2) bekezdésében foglalt vállalkozáshoz való
      jogot és versenyszabadságot sem.
                             Dr. Sólyom László
                         az Alkotmánybíróság elnöke

                               Dr. Ádám Antal
                            előadó alkotmánybíró

                              Dr. Kilényi Géza
                               alkotmánybíró

              Dr. Lábady Tamás              Dr. Schmidt Péter
                alkotmánybíró                  alkotmánybíró

              Dr. Szabó András              Dr. Tersztyánszky Ödön
               alkotmánybíró                   alkotmánybíró

                             Dr. Zlinszky János
                               alkotmánybíró
        Dr. Sólyom László alkotmánybíró párhuzamos indokolása

        Egyetértve  a   határozatnak  azokkal  a  megállapításaival,
        amelyek szerint  a Ftv-ben bevezetett birtokmaximum, továbbá
        ennek érvényesítése  végett a külföldiek és a jogi személyek
        kizárása   a    termőföld   tulajdonjogának   megszerzéséből
        átmenetileg  nem   alkotmányellenes,  szükségesnek  látom  a
        határozattal   kapcsolatos   néhány   elvi   kérdés   bővebb
        kifejtését. Az  alkotmányossági vizsgálat  valódi problémája
        ebben a  határozatban az,  hogy ügydöntővé  válik a  kérdés:
        kifejezett  alapjogi   sérelem  híján  megállapíthatja-e  az
        Alkotmánybíróság,   hogy    az   egyéb   jogok   korlátozása
        alkotmányellenes? Mi  az alapja  és főleg  mi a  mércéje  az
        ilyen   vizsgálatnak?   Ennek   tisztázásához   két   kérdés
        tárgyalásával  szeretnék   hozzájárulni:  1.   Kiterjed-e  a
        tulajdon alapjogi  védelme a  tulajdonszerzésre?  2.  A  nem
        alapjogi korlátozások alkotmányos megítélése.

        1. A tulajdonhoz való alapjog és a tulajdonszerzés

        a)  Arra   a  kérdésre,  hogy  a  tulajdonhoz  való  alapjog
        kiterjed-e a  tulajdon megszerzésére is, az Alkotmánybíróság
        eddigi  gyakorlatában   nem  adott  egységes  és  rendszeres
        választ.

        Az indítvány is hivatkozik a 21/1990. (X. 4.)AB határozatra.
        Ennek indokolása tartalmazza azt a megállapítást, hogy "[a]z
        Alkotmánybíróság szerint  a tulajdonhoz való jognak az állam
        részéről való  biztosítása (Alkotmány 13.§ (1) bek) felöleli
        a  tulajdonszerzéshez  való  jogot  is".(ABH  1990,  77.)  A
        14/1992. (III.  30.)AB határozat  indokolása nem foglalkozik
        külön a  tulajdonszerzési  joggal,  viszont  kimondja,  hogy
        lőfegyverek megszerzéséhez  fogalmilag sincs  alapvető  joga
        senkinek. Más  összefüggésben, a  földreform alkotmányossága
        elbírálásakor, az  Alkotmánybíróság alkotmányosnak találta a
        birtokmaximum feletti  kisajátítást, s  így  legalábbis  nem
        tette kérdésessé  a földtulajdon maximálását. (ABH 1992,293,
        300.) Az  indítvány által  is idézett  19/1991. (IV.  23.)AB
        határozat ugyan  hivatkozik  arra,  hogy  a  sokszorosítógép
        beszerzésének csak  jogi személyek részére lehetővé tétele a
        tulajdonhoz  való   alapjogot  korlátozza,   de  egyrészt  a
        támadott korlátozás a gép használatára is vonatkozik, vagyis
        a tulajdonjog  sérelmének van  erősebb alapja is, másrészt a
        döntés a jogi személyek és a nem jogi személyek indokolatlan
        megkülönböztetésén alapul, s az egyéb részletszabályokat - a
        beszerzés regulálását is - alkotmányosnak tartja. (ABH 1991,
        403.)

        A 21/1990  határozatban megfogalmazott tételt a konkrét eset
        összefüggéseiben     kell     vizsgálni.     A     határozat
        összefüggéseiből    pedig    az    következik,    hogy    az
        Alkotmánybíróság a  kárpótlási folyamatban tulajdonszerzésre
        nem  jogosultak   emberi  méltóságba   ütköző  -  "személyek
        közötti" -  megkülönböztetésének tilalmát  akarta  kifejezni
        ezzel a tétellel. Az Alkotmánybíróság itt szembesült először
        azzal   a   problémával,   hogy   nem   alapjogi   sérelemre
        alkalmazható-e    az     Alkotmány     70/A.§-a     szerinti
        diszkrimináció-tilalom. A kérdéses megállapítást az a mondat
        előzi meg, hogy "az Alkotmány 70/A.§-a az emberi, illetve az
        állampolgári jogok tekintetében tiltja a megkülönböztetést."
        Mivel annakidején  az Alkotmánybíróság  még nem terjesztette
        ki az  egyenlő elbánás  elvét az  alapjogokon kívüli jogokra
        is, az  adott esetben  olyan alapjogot  keresett, amelyhez a
        megkülönböztetés vizsgálatát kapcsolhatja. A döntés érdemben
        azonban nem  a tulajdonszerzéshez  való  joggal  kapcsolatos
        diszkrimináción   alapul.    Az   Alkotmánybíróság   ugyanis
        kimondta, hogy  "a kártalanításra  ...  nincs  senkinek  sem
        alanyi joga".  A kártalanításban  való részesülés nem létező
        jogát  pedig  nem  pótolhatja  a  -  létezőnek  tekintett  -
        tulajdonszerzési jog.  A kettő  között nincs  összefüggés. A
        21/1990  határozat   valódi  és   helyes  indoka,   amely  a
        rendelkező  részben  is  megjelenik,  a  "személyek  közötti
        megkülönböztetés". Az  adott  esetben  a  személyek  közötti
        megkülönböztetés abban  áll, hogy  ugyanabban  a  társadalmi
        folyamatban nem  kezelik egyenlő  méltóságú  személyként  az
        állami tulajdonból részesülőket, illetve az egykor tulajdoni
        kárt szenvedetteket. A 21/1990 határozat indokolása szerint:

        "A volt  tulajdonosoknak csakúgy, mint a nem tulajdonosoknak
        nem az  állami tulajdonból  való részeltetésre  van  ugyanis
        joguk, hanem  arra, hogy egy ilyen lehetőség szabályozásánál
        egyenlőkként  kezeljék  őket,  és  mindegyikük  szempontjait
        hasonló figyelemmel és méltányossággal értékeljék. Enélkül a
        megkülönböztetés alkotmánysértő."(ABH 1990, 78.) A kárpótlás
        vonatkozásában a  15/1993. (III.  12.)AB határozat tisztázza
        véglegesen a kérdést, amikor megállapítja, hogy a kárpótlási
        törvény éppen  azáltal kezeli  egyenlő méltóságúként  a volt
        tulajdonosokat, hogy  nincs figyelemmel  sem a ténybeli, sem
        jogi  véletlenekre,   hanem  az  adott  társadalmi  folyamat
        elszenvedőinek  szempontjait  ettől  függetlenül  figyelembe
        veszi.(ABH 1993, 121.)

        A nem  alapjogokra vonatkozó  megkülönböztetés  tekintetében
        pedig  1992-ben   kimondta  az   Alkotmánybíróság,  hogy  az
        Alkotmány 70/A.§ (1) bekezdésében foglalt tilalom nemcsak az
        emberi  illetve   állampolgári  jogokra  irányadó,  hanem  e
        tilalom  -  amennyiben  a  különbségtétel  sérti  az  emberi
        méltósághoz való  jogot -  kiterjed az  egész jogrendszerre.
        (ABH 1992, 281.)

        b)  A   tulajdonszerzés   alapjogi   védelmének   elismerése
        dogmatikai  nehézségekkel  jár.  A  tulajdonszerzés  tilalma
        ugyanis arra  a dologra  nézve, amelyik  nem szerezhető meg,
        mindig  teljes;   s  ezért,  ha  a  tulajdonjog  elvonásának
        tekintjük,    kisajátításként     kellene    értékelni.    A
        tulajdonszerzéshez  való  jog  elismerése  esetén  azzal  is
        szembe kellene  nézni, hogy más alapjogoknak is van-e védett
        "várománya".

        c) Az  Emberi  Jogok  Európai  Bírósága  állandó  gyakorlata
        szerint az  Európai  Emberi  Jogi  Egyezmény  csakis  a  már
        megszerzett tulajdont  védi, s  nem  vonatkozik  a  tulajdon
        megszerzésére. A  Marckx-esetben (Judgement of 13 June 1979,
        para 50)  a Bíróság  kizárta  az  1.  Jegyzőkönyv  1.  cikke
        alkalmazását. Ez  ugyanis nem garantál többet, mint mindenki
        jogát  arra,   hogy  "saját"   tulajdonát  békésen  élvezze,
        következésképpen  csakis   a  személy   meglévő  tulajdonára
        alkalmazandó és  nem biztosít  jogot tulajdon megszerzéséhez
        akár törvényes  öröklés, akár akarati aktus folytán. A Magas
        Szerződő Felek  kifejezett akarata  volt, hogy  az Egyezmény
        csak a tulajdont védje, s ne terjedjen ki a tulajdonhoz való
        jogra, azaz az államnak nincs semmiféle kötelezettsége arra,
        hogy  a   magánszemélyt  tulajdonszerzéshez,  vagy  tulajdon
        élvezetéhez segítse.

        Mindezzel   összhangban    tartalmazza   a    Szechenyi   v.
        Magyarország  (21344/93,  publikálatlan  Bizottsági  kamarai
        döntés is),  hogy a  tulajdon visszaszerzéséhez az Egyezmény
        nem  ad   jogalapot,  mert   csakis  a  tényleges  tulajdoni
        helyzetet védi.

        Természetesen védi  az örökléssel  már megszerzett tulajdont
        az Egyezmény,  így  mindazokban  az  esetekben,  amikor  már
        (például ipso  jure tulajdonátszállással,  mint a  törvényes
        öröklésnél nálunk)  megszerzett öröklésről  kell  a  törvény
        rendelkezése  miatt   ismét  lemondani.  Ekkor  az  ügydöntő
        szempont az állami beavatkozás indokoltsága lesz.

        d) A német Alkotmánybíróság kifejezetten nyitva hagyta ezt a
        kérdést,  és   az  ellenkező,   azaz  az   eladói   oldalról
        közelítette meg  a problémát.  A  potenciális  vevőt  érintő
        szerzési tilalomnak ugyanis az eladó részéről a rendelkezési
        jog  korlátozása   felel  meg.   Ezért  annak   a   törvényi
        feltételnek az  alkotmányossága, hogy mező- és erdőgazdasági
        ingatlant  csakis   mező-  és   erdőgazdának  lehet  eladni,
        elbírálható a diszkrimináció-tilalom és a tulajdoni klauzula
        alapján (BVerfGE 21, 73,77.).

        Az amerikai  Legfelsőbb Bíróság  gyakorlatában a substantive
        due process-gyakorlat  újabb szakaszát  megalapozó Board  of
        Regents v.  Roth (408  U.S. 564,  1972) kifejezetten arra az
        álláspontra helyezkedett,  hogy csak  a már  meglévő vagyoni
        érdekek részesülnek alkotmányos védelemben. "Ahhoz, hogy egy
        személynek valamely  előnnyel  kapcsolatban  vagyoni  érdeke
        legyen, egyértelműen  több  kell,  mint  a  személynek  arra
        irányuló elvont  szükséglete  vagy  kívánsága.  Többet  kell
        felmutatnia, mint egyoldalú várakozást vagy reményt az előny
        megszerzésére.  Ehelyett   valamely   jogilag   megalapozott
        jogcímmel kell  rendelkeznie." Az  amerikai  ítéletek  egyik
        állandóan visszatérő  mondata, hogy az Alkotmány nem létesít
        vagyoni  érdekeket.   Ehhez   törvényi   jogcím   szükséges.
        (Megjegyzendő, hogy  a "szabadság" értelmezése is követi ezt
        a felfogást:  akkor állapítható  meg a szabadság sérelme, ha
        valamely már  előzőleg  is  védett  státuszt  változtat  meg
        hátrányosan. Paul  v. Davis,  424 U.S. 693, 1976.) A védelem
        szélessége állandó  vita  és  periodikus  hullámzás  tárgya.
        Régebben   az    "élet,   szabadság,    tulajdon"   védelmét
        differenciálatlanul  szemlélték,   és  általában  az  állami
        beavatkozás szabadságkorlátozó  voltával foglalkoztak,  most
        viszont először  azt  vizsgálják,  hogy  fennáll-e  a  fenti
        védett tárgyak valamelyikének sérelme.

        e) A  tulajdonszerzés bevonására  az alapjogi védelem körébe
        határesetekben  használható   még  a   tulajdon   fogalmának
        kiterjesztése is.  Az Alkotmánybíróság kiterjesztette a 13.§
        (1) bekezdés  védelmét a  (dologi jellegű)  vagyoni jogokra.
        (ABH 1992,  108.) Ha  a dologi  jelleg kikötését,  amely  az
        alaphatározatban  elég  bizonytalan,  fel  is  oldanánk,  és
        elismernénk különféle várományok alkotmányi védelmét, a Ftv.
        főszabályára mindez  nem illene.  Hacsak  nincs  "alapjog  a
        tulajdonszerzésre",   a    földszerzésből   kizártaknak    a
        leghalványabb  tulajdonjogilag   értékelhető  igényük  nincs
        arra,  hogy   földet  vehessenek.   A  semmiből   nem  lehet
        tulajdonjogi várományt csinálni.

        Csakis  az   öröklésnél  lehetne   abba  belemenni,  hogy  a
        végrendeleti  örökösnek  van-e  itt  releváns  várománya.  A
        törvényes öröklésre  a Ftv.  nem vonatkozik  (4.§). Ezért az
        egész  kérdés  könnyebben  és  egyszerűbben  megragadható  a
        végrendelkezési  jog  korlátozásaként.  Ekkor  ugyanazok  az
        érvek  vonatkoznak   rá,  mint   a  rendelkezési  jogra.  Az
        indítvány   is    a   végrendelkező   rendelkezési   jogának
        korlátozását  látszik   sérelmezni.  Azok  védelmét,  akiket
        bizonyíthatóan  az   Ftv.  hatálybalépése   előtt  örökösnek
        neveztek, vita esetén a bíróságok elláthatják.

        f)  Az   Ftv.  korlátozásai  elbírálhatók  anélkül,  hogy  a
        "tulajdonszerzéshez való  jogot" fel  kellene  tételezni.  A
        tulajdonjog védelme  kétségtelenül felöleli  a korlátozással
        érintett eladók  vagy végrendelkezők  rendelkezési jogát.  A
        szerzésben korlátozott  fél alapjogi  védelmének  tisztázása
        viszont  a   "tulajdonszerzéshez   való   jog"   problémáján
        túlmutató szükségesség.

        2. A nem alapjogi korlátozások alkotmányossági megítélése

        a)  Az   alapjogsérelem  hiánya  nem  jelenti  azt,  hogy  a
        jogalkotó más  jogokat  kedve  szerint  korlátozhat.  A  nem
        alapjogok is  élvezhetik az  Alkotmány védelmét;  azonban ha
        ilyen eset  áll is  fenn,  a  védelem  kritériumai  mások  -
        enyhébbek -,  mint amit  az Alkotmány  8.§ (2)  bekezdése az
        alapjogokra  nézve   előír.  Óvakodni  kell  attól,  hogy  a
        jogalkotó szabadságát  és alkotmányos  szerepének betöltését
        minden lépése alkotmányos problémává emelésével megbénítsuk.

        Nem  alapjog   sérelme  akkor   tartozhat  alkotmánybírósági
        elbírálásra,  ha   kapcsolata  van   az  Alkotmány  valamely
        szabályával. Az  alapjogok védőkörébe sokféle jog bevonható;
        az Alkotmánybíróság  dönti el,  hogy mikor  hivatkozhat  még
        valamely alapjogra,  s mikor  állapítja meg  az  összefüggés
        hiányát.  Ha   az  indítványban   felvetett  jogsérelem  nem
        tekinthető valamely  nevesített alapjog  megsértésének,  még
        mindig  ütközhet   valamely  államcéllal,   a   jogállamiság
        alapelvével,   az   Alkotmánybíróság   által   kiterjesztően
        értelmezett  jogegyenlőséggel,   s  végső  soron  az  emberi
        méltósághoz való  jogból levezetett  általános  személyiségi
        joggal vagy általános cselekvési szabadsággal.

        Az alapjogoknak  nem minősülő  jogokat  az  Alkotmánybíróság
        eddig több úton vonta be az Alkotmány védelme alá.

        aa) Az egyik mód az volt, hogy különböző alkotmányos értékek
        és államcélok  keretében bírálta el a jogszabályi korlátozás
        alkotmányos  megengedhetőségét.  Újabban  azonban  lezárulni
        látszik az  alapjogok, az  alkotmányos értékek,  valamint az
        állami feladatok  elkülönítésének folyamata.  Az  államcélok
        önálló   védelmére   az   Alkotmánybíróság   egyre   kevésbé
        hivatkozik, helyette  a  megvalósításukra  szolgáló  konkrét
        alapjogok védelmén keresztül bírálja el érvényesülésüket. Az
        Alkotmánybíróság a piacgazdaság, versenyszabadság és hasonló
        államcélok  alkotmányellenes  megsértését  csak  szélsőséges
        esetben állapítja  meg, ha az állami beavatkozás "fogalmilag
        és nyilvánvalóan"  ellentétes  az  államcéllal.  (ABK  1994.
        április, 170.)

        Eddigi gyakorlatban  az Alkotmánybíróság  az alapjognak  nem
        minősülő, de  alkotmányos értékből  vagy  államcélból  külön
        levezetett   "jog"   sérelmének   megállapítására   egy,   a
        szükségesség/arányosságnál  enyhébb  mércét  alkalmazott.  A
        szerződési   szabadság   például   nem   részesül   alapjogi
        védelemben   -    "még   lényegi   tartalmat   illetően   is
        korlátozható"  -,   de  az   Alkotmánybíróság  megkívánja  a
        korlátozás  "alkotmányos  indokoltságát".  (ABH  1991,  159;
        378.)

        ab) A  másik út  az egyenlő elbánás elvének kiterjesztése az
        egész  jogrendszerre.   (ABH   1992,   280.)   Ez   mind   a
        diszkrimináció-tilalom   általános   érvényének   kifejezett
        kimondását  tekintve,   mind  pedig   az   emberi   méltóság
        sérelmének, mint  feltételnek és  mércének fenntartása miatt
        alapvető tétel.

        Az Alkotmánybíróság  azt is  kimondta,  hogy  ha  nem  eleve
        jogosultak  megkülönböztetéséről  van  szó,  akkor  csak  az
        követelhető meg,  hogy a  nem egyenlő kezelésnek ésszerű oka
        legyen, azaz ne minősüljön önkényesnek. (ABH 1991, 62.)

        ac)  A   jogállamiság  érvényesülését   avagy  sérelmét   az
        Alkotmánybíróság szintén  nem az alapjogi teszttel dönti el,
        hanem    önálló    kritériumokat    alkalmaz.    Mivel    az
        Alkotmánybíróság  gyakorlatában   a   jogállamiság   legfőbb
        ismérve  a   jogbiztonság,  a   technikai  mércék  is  ebből
        következnek,   mint    például   a    norma   világosságának
        követelménye.(ABH 1992,  80; 1993,  180) Maga a jogbiztonság
        azonban azt  a tartalmi  követelményt is  támasztja, hogy ne
        kerülhessen sor  önkényes döntésekre.  A törvényességi  óvás
        intézményét     többek      között     azért     minősítette
        alkotmányellenesnek az  Alkotmánybíróság, mert  a jogosultak
        teljesen szabad  mérlegelési jogköre  az  óvás  emelésére  a
        bírói eljárások  kiszámíthatóságát és  a jogerő  intézményét
        teljesen bizonytalanná tette. (ABH 1991, 66,67) Általában is
        megállapítható,  hogy   a  törvényhozói  vagy  jogalkalmazói
        önkény a jogállammal nem fér össze.

        b)  Mindezen   módszerek  között   összefüggés  van,  hiszen
        ugyanarra   a    problémára   kereste    a   megoldást    az
        Alkotmánybíróság.  Most   lehetőség  kínálkozik   az  eddigi
        gyakorlat egységes szabályba foglalására.

        ba) Az  alapjogok korlátozhatóságát  az  Alkotmány  8.§  (2)
        bekezdése szerint  kell elbírálni;  erre az Alkotmánybíróság
        állandó   gyakorlata   a   szükségesség/arányosság   tesztet
        alkalmazza.

        Az alapjognak  nem  minősülő  jogok  a  70/A.§,  a  2.§  (1)
        bekezdés és az 54.§ (1) bekezdés közvetítésével kapcsolhatók
        be az alkotmányos védelembe.

        bb) A  70/A.§-ban  nevesített  szempontok  szerinti  tiltott
        megkülönböztetés  aggálytalanul  kiterjeszthető  mindenfajta
        jogra az emberi és állampolgári jogokon kívül is. (A legtöbb
        ilyen megkülönböztetés egyúttal valamely más alapjog sérelme
        miatt is  bizonyosan alkotmányellenes;  például a  vallás, a
        politikai  vagy   más  vélemény  szerinti  diszkrimináció  a
        véleménynyilvánításhoz való  jog sérelme  is; a nem szerinti
        megkülönböztetés  egyben  a  férfi  és  nő  egyenjogúságának
        megsértése; a  nemzet szerinti  a nemzeti  kisebbségi jogoké
        stb.)

        A nem  alapjogokat érintő,  bármely  más  szempont  szerinti
        megkülönböztetés   is   alkotmányellenes,   ha   az   emberi
        méltósághoz való jogot sérti. Ez az Alkotmánybíróság állandó
        gyakorlata. Ha  a  megkülönböztetés  -  az  Alkotmánybíróság
        által eddig  alkalmazott ismérvek szerint - "önkényes", azaz
        "indokolatlan", vagyis  nincs ésszerű  oka, akkor  sérti  az
        emberi  méltósághoz   való  jogot,  mert  az  ilyen  esetben
        bizonyosan nem  kezelték az  érintetteket egyenlő  méltóságú
        személyként,  s   nem  értékelték  mindegyikük  szempontjait
        hasonló figyelemmel és méltányossággal.

        Következésképpen  valamely   alapjognak  nem   minősülő  jog
        tekintetében alkotmányellenes  a megkülönböztetés,  ha nincs
        ésszerű indoka.

        bc)  Az  emberi  méltóság  sérelme  megállapításának  ez  az
        ismerve - az önkényesség - minden esetben alkalmazható a nem
        alapjogi sérelmek  alkotmányellenességének mércéjéül,  ha az
        Alkotmánybíróság e  sérelmeket akár az egyenlő elbánás, akár
        a jogállamiság  sérelme címén, akár közvetlenül az általános
        személyiségi jog  (cselekvési szabadság)  korlátozása  miatt
        alkotmányossági vizsgálat  alá vonja.  A  törvényhozói  vagy
        jogalkalmazói  önkény   ellentétes  a   jogállamisággal,   a
        jogegyenlőséggel és  az emberi méltósággal, akkor is, ha nem
        alapjogot  érint.  A  fentiek  szerint  az  Alkotmánybíróság
        eddigi gyakorlata is ezen a közös ismérven alapult, mégha az
        összefüggést a különböző szóhasználat - különösen az egyenlő
        elbánás tekintetében - nem is tette nyilvánvalóvá.

        Természetesen az  önkényesség, azaz  az ésszerű indok hiánya
        éppolyan általános,  s inkább  módszertani mintsem  tartalmi
        ismérv,  mint   az  alapjogsérelmek  elbírálásánál  használt
        szükségesség  és   arányosság.  Ugyanúgy  mint  ott,  a  nem
        alapjogok  tekintetében   is   az   Alkotmánybíróság   egyes
        döntéseinek kell kialakítania a tartalmi követelményeket.

        Ugyancsak az Alkotmánybíróságnak kell esetenként eldöntenie,
        hogy az emberi méltósághoz való jog sérelmét mikor vizsgálja
        alapjogi kritériumok  szerint és mikor alkalmazza eredetileg
        nem alapjogi  sérelmek bevonására  az Alkotmány védelme alá.
        Ez utóbbi esetben az enyhébb mércével kell mérnie. A határok
        nem  húzhatóak   meg  általában;   szükség  lehet   bizonyos
        életviszonyok  különös   védelmére,  vagy   indokolhatja   a
        szigorúbb   mércét   valamely   jogintézmény   sérelme.   Az
        Alkotmánybíróság a  szigorúbb mérce  alkalmazásával bizonyos
        jogokat alapjogi  minőségre emelhet, azaz az emberi méltóság
        anyajogából  nevesített   alapjogokat  különíthet   el.  Így
        állapította meg  pl. az  Alkotmánybíróság "a  gyermek  jogát
        vérségi származása  kiderítéséhez" (ABH  1991, 272), vagy "a
        házasságkötés szabadságához  való jogot" (ABH 1992, 123). Az
        emberi méltóság  alapjogának felhívását  indokolhatná, ha  a
        büntetőjogban objektív  felelősség alkalmazásáról lenne szó.
        (ABH  1992,   88).  Hasonlóképpen,  a  szerződési  szabadság
        kiterjedt korlátozása, amely már az intézmény érvényesülését
        veszélyezteti, közvetlen alapjogi védelmet indokolhat.

        3. Az ésszerű indok követelményének alkalmazása az Ftv-re

        a) A  mostani  alkotmányossági  vizsgálatnál  a  tulajdonjog
        sérelme csak annál a félnél jöhet számításba, akinek már van
        földtulajdona   (potenciális    eladó   és    végrendelkező;
        haszonbérlet esetén,  már fennálló  haszonbérletet  tekintve
        mindkét  fél,   mert  a  haszonbérlet  tulajdoni  védelemben
        részesülő vagyoni  jog). A tulajdont szerezni kívánó azonban
        nem részesül tulajdoni védelemben.

        Kétségtelen,  hogy   mindkettőjük   szerződési   szabadságát
        korlátozza  a   Ftv.  A   szerződési  szabadság   azonban  a
        tulajdonos számára rendelkezési jogának egyik megvalósulása,
        s így normális alapjogi védelmet kell kapnia. Annak számára,
        aki még  nem tulajdonos (vagy nincs más alkotmányosan védett
        pozíciója, például  nem kap  védelmet a  vállalkozáshoz való
        jog révén  sem),  a  szerződési  szabadság  végső  soron  az
        általános  személyiségi   jog,  mint   általános  cselekvési
        szabadság része.  Ugyanez áll  a  szerzőképességre  is,  ami
        szintén nem  áll a  tulajdont illető alapjogi védelem alatt,
        de az  általános személyiségi jog révén alkotmányos védelmet
        kaphat (márcsak  a jogalanyiság, jogképesség, szerzőképesség
        egyre szűkülő levezetésén keresztül is).

        Az  általános  személyiségi  jogot  (lényeges  tartalmát)  a
        szerződési szabadság  vagy a  szerzőképesség általános, vagy
        nagymérvű korlátozásai  sértik. Ha viszont a korlátozás vagy
        kizárás csak  egyes tárgyakra  vonatkozik, és  a  szerződési
        szabadságnak másutt még tág tere marad, az egyéni cselekvési
        autonómiát    az    önkényes,    ésszerű    indok    nélküli
        beavatkozásoktól védi az Alkotmánybíróság.

        (A fentiekkel  összhangban áll  a szerződési szabadság német
        értelmezése,  amely   szerint  csak   a  személyiség  szabad
        kibontakozását      lényegében       gátló      korlátozások
        alkotmányellenesek, továbbá a tulajdonszerzéshez való jognak
        szintén a  szabad kibontakozás  jogához utalása.  Ugyanez  a
        gondolat mutatkozik  meg egy  amerikai ítéletben  is:  az  a
        törvény, amely  a személyek  valamely  csoportját  általában
        megfosztja a  tulajdonszerzés képességétől (general power to
        aquire property),  érvénytelen. (Holden  v.  Hardy,  169  US
        366).

        b) A  birtokmaximum alkotmányosságát  a szerzőképesség  és a
        szerződési  szabadság  ésszerű  indokai  vizsgálatával  kell
        elbírálni. A  korlátozás ésszerűségének  ki kell terjednie a
        törvényhozó céljára,  és a  megvalósítás eszközére is. (Ha a
        cél alkotmányosan  megengedett, a  tulajdonosokat  érintő  -
        valójában kényelmi - korlátozás arányosnak minősíthető.)

        Az "egészséges birtokstruktúra" meghatározása - különösen az
        Alkotmánybíróság újabb gyakorlatának fényében (ABH 1991, 62;
        1993, 249; 1993, 380-382; ABK 1994. április, 170,171) - mint
        a   gazdaságpolitika    része,   a   jogalkotóra   tartozik.
        Alapjogsértés esetét  kivéve az  Alkotmánybíróság csak akkor
        léphet közbe,  ha ez  a  földbirtokpolitika  "fogalmilag  és
        nyilvánvalóan kizárná a piacgazdaság létét", vagy ha ésszerű
        indok nélkül  korlátozza az  egyéb, alapjognak  nem minősülő
        jogokat.

        Az ésszerűség vizsgálatánál az Alkotmánybíróságnak arra kell
        szorítkoznia, hogy a birtokmaximum nem eleve alkalmatlan-e a
        törvényhozó  célja   elérésére,  azaz   az  éppen  lezajlott
        földbirtokreformmal kialakított helyzet megszilárdítására, a
        reális  földárak   hiányában  a   koncentráció   fékezésére,
        mindaddig, amíg  a földárak  nem alakulnak  ki.  Lehetséges,
        hogy  más   módszerek,  esetleg   éppen  a  földpiac  teljes
        felszabadítása,     hasonlóképpen      piaci     viszonyokat
        eredményeznének. A  választás és  a  felelősség  azonban  az
        Országgyűlésé;  az  Alkotmánybíróság  csak  a  nyilvánvalóan
        téves prognózis  vagy az eszközök egyértelmű alkalmatlansága
        esetén avatkozik  be. Nem alapjogi sérelemmel jár ugyanis az
        adott   földbirtokpolitika    megvalósítása;   márpedig    a
        jogkorlátozás elkerülhetetlenségét  és a  szóbajövő eszközök
        közül a  legkevésbé  korlátozó  módszer  választását  csakis
        alapjog megsértése esetén követeli meg az Alkotmány.

        c)  A  haszonbérlet  vonatkozásában  az  köztársasági  elnök
        kérdése csakis úgy érthető, hogy alkotmányellenes-e, hogy az
        államot  és   az  önkormányzatot   kivéve   mindenki   másra
        vonatkozik a legfeljebb 10 éves időtartam előírása.

        A különbségtételnek  azonban nincs jelentősége. Ezért azt az
        érvet sem  kell vizsgálnunk,  amely a  10  éves  korlátozást
        indokolni hivatott.  (Az  "örökhaszonbérlet"  kialakulásának
        megelőzése.) Haszonbérleti szerződés az Ftv. szerint ugyanis
        eleve csak  határozott időre  köthető. (Ezt a Ptk. 461.§ (2)
        bekezdésével összhangban  álló eltérést a főszabálytól senki
        nem kifogásolta.)  Annak pedig  semmi akadálya sincs, hogy a
        haszonbérlő a  határozott idejű  szerződés lejárta  után  új
        szerződéssel folytassa  a bérletet.  Sőt, ezt  a Ftv. 21.§-a
        kifejezetten biztosítja  azzal, hogy  a volt  haszonbérlőnek
        előhaszonbérleti jogot ad.

        Budapest, 1994. június 22.
                                                   Dr. Sólyom László
                                                     alkotmánybíró
          Dr. Kilényi Géza alkotmánybíró különvéleménye

          A    törvény     6.§-ának    alkotmányosságára     vonatkozó
          különvéleményemet az alábbiakban foglalom össze:

          A belföldi jogi személyek tulajdonszerzéséről a törvény 6.§-
          a rendelkezik.
          E  §   a  belföldi   jogi   személyek   három   kategóriáját
          különbözteti meg.

          Az  első   kategóriába   tartozik   a   Magyar   Állam,   az
          önkormányzat, az  erdőbirtokossági és  a  legelőbirtokossági
          társulat, valamint közalapítvány. A felsorolt jogi személyek
          bármilyen jogcímen (szerzésmódon) és nagyságrendi korlátozás
          nélkül szerezhetik meg termőföld tulajdonjogát.

          A második  kategóriába tartozik  az  egyházi  jogi  személy,
          amely a törvény hatálya alá tartozó szerzésmódok (4.§) közül
          csupán végintézkedés,  illetőleg ajándékozási-, tartási vagy
          gondozási  szerződés   alapján,  de  ugyancsak  nagyságrendi
          korlátozás nélkül szerezheti meg termőföld tulajdonjogát.

          Végül a harmadik kategóriába tartozik az eddigiekben fel nem
          sorolt  összes   többi  belföldi   jogi  személy   és   jogi
          személyiség nélküli más szervezet, amely egyetlen, a törvény
          hatálya  alá   tartozó  szerzésmódon   sem  szerezheti   meg
          termőföld tulajdonjogát.

          Az  ismertetett  kategorizálás  a  következő  indokok  miatt
          önkényes és ezért alkotmányellenes:

          Az  Alkotmánybíróság   gyakorlata  a   testület  működésének
          megkezdése -  1990. január 1. napja - óta következetes abban
          a  kérdésben,   hogy  az   Alkotmány   70/A.§-ában   foglalt
          diszkriminációs   tilalom    nem   csupán    a   természetes
          személyekre, hanem  - azokkal  az értelemszerű eltérésekkel,
          amelyek a  természetes és jogi személyek között fennállnak -
          a jogi személyekre is irányadó.

          Ennek az elvi álláspontnak egyik korai kifejtése olvasható a
          szövetkezeti  tulajdonra   nézve  a   21/1990.  (X.  4.)  AB
          határozat (ABH  1990. 73,81.)  indokolásában, amely  egyebek
          között a következőket mondotta ki:

          "Az  Alkotmány   9.§  (1)   bekezdése   szerint   a   Magyar
          Köztársaságban a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogú és
          egyenlő védelemben  részesül. Ez  a rendelkezés  azonban nem
          tekinthető a  tulajdoni formák  felsorolásának, mint amelyek
          valamelyikébe való  besorolhatóság  az  alkotmányos  védelem
          feltétele.   Az    Alkotmány   nem   tulajdonformák   között
          különböztet,  hanem   ellenkezőleg:   a   tulajdon   bármely
          formájára nézve éppen diszkrimináció-tilalmat fogalmaz meg.

          A 9.§  (1) bekezdése  ennek megfelelően  az Alkotmány 70/A.§
          (1) bekezdése  jogegyenlőségi tételének,  valamint a 9.§ (2)
          bekezdésbe foglalt  vállalkozási jog  és verseny  szabadsága
          általános tételének  a tulajdonhoz való jogra vonatkoztatott
          kifejtése. A 9.§ (1) bekezdése tehát nincs összefüggésben az
          Alkotmány  13.§-ával,   amely  a   tulajdonhoz  való   jogot
          egyébként is  a 9.§  (1) bekezdésében foglalt különbségtétel
          nélkül biztosítja."

          Az indokolás  idézett szövegrészére való utalás mellett, azt
          mintegy továbbfejlesztve mondotta ki a földről szóló törvény
          utólagos  normakontrolljáról  szóló  18/1992.  (III.30.)  AB
          határozat (ABH  1992. 110,113.):  "Bár az Alkotmány 70/A.§-a
          az emberi,  illetve állampolgári jogok tekintetében tiltja a
          megkülönböztetést, az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a
          támadott   törvényi    szabályozás    alanyi    és    tárgyi
          összefüggésben  személyek  közötti  olyan  megkülönböztetést
          jelent,  amely   megengedhetetlen...   Nincs   kellő   súlyú
          alkotmányos indoka  annak sem,  hogy csak  a  magánszemélyek
          egymás   közötti   szerződéseire   vonatkozzék   az   eltérő
          szabályozás, mert az adott tényállás lényeges elemeire nézve
          - a  diszkrimináció tilalma  folytán  -  egyenlőségnek  kell
          fennállnia.  Ebben   az  összefüggésben  pedig  a  gazdasági
          szempont egyforma  súllyal érvényes a mezőgazdasági nagyüzem
          bármely tulajdonosára,  továbbá a  tanya- és  földingatlanra
          vonatkozó  adás-vételi  szerződés  bármely  alanyára.  Ebből
          következik,   hogy    a    szabályozás    alanyok    közötti
          megkülönböztetése diszkriminatív,  ezért az Alkotmánybíróság
          a támadott  rendelkezést alkotmányellenesnek  mondotta ki és
          megsemmisítette."

          Az ismertetett előzmények után valójában már kitaposott úton
          haladt tovább  az Alkotmánybíróság, amikor 34/1992. (VI. 1.)
          AB határozatában  (ABH  1992.  192,  200.)  leszögezte:  "Az
          Alkotmánybíróság már  a 21/1990.  (X. 4.)  AB  határozatában
          kifejtette, hogy  az  Alkotmány  70/A.§-ának  jogegyenlőségi
          tétele  nemcsak   a  magánszemélyek   viszonyaira,  hanem  a
          jogoknak a jogi személyek közötti elosztására is vonatkozik.
          Következésképpen az  a szabályozás,  amely csak  a gazdasági
          forgalomban részt vevő jogi személyek tekintetében ismeri el
          a  nem   vagyoni  kárt,   alanyok   közötti   diszkriminatív
          megkülönböztetést  jelent,  s  ezért  alkotmányellenes."  "A
          gazdaság alanyai  és a  gazdasági tevékenységet nem folytató
          szervezetek   (egyházak,    karitatív,    politikai,    stb.
          szervezetek)  közötti   megkülönböztetésnek  a  személyiségi
          jogokat védő  nem vagyoni  kártérítés  intézményét  tekintve
          alkotmányos alapja  nincs, mert  az adott tényállás lényeges
          elemére nézve  - a személyiségi jogok védelmét illetően - az
          Alkotmány 70/A.§-a alapján egyenlőségnek kell fennállania."

          Ugyanakkor az Alkotmánybíróság határozottan elutasította azt
          a jogi  álláspontot,  amely  megpróbálta  abszolutizálni  az
          Alkotmány 70/A.§-ában  foglaltakat,  s  úgy  vélte,  hogy  a
          jogalanyok közötti  bármifajta különbségtétel diszkriminatív
          és  alkotmányellenes.  A  testület  egyebek  között 54/1993.
          ( X. 13. ) AB  határozatában  (ABH   1993. 340.,  342.) elvi
          jelentőséggel   szögezte    le:   "A    gazdasági    verseny
          szabadságának  az  Alkotmány  9.§  (2)  bekezdésébe  foglalt
          tétele az  adórendszer mikénti  alakítása  tekintetében  nem
          jelenti -  az Alkotmány  70/A.§-ára figyelemmel  sem -  azt,
          hogy a  jogalkotónak minden  gazdasági tevékenységet, minden
          gazdasági  tevékenységet   kifejtő   személyt   és   minden,
          gazdasági tevékenység  kifejtése számára  nyitva  álló  jogi
          formát egyenlőként  kellene kezelnie."  "Az  nem  tekinthető
          diszkriminációnak,    ha     meghatározott     jogpolitikai-
          adópolitikai megfontolások  alapján a  jogalkotó (az  állam)
          eltérő  adónemet  vezet  be  az  egyéni  vállalkozóra  és  a
          gazdasági társaságokra."

          A kifejtettek  alapján az  Alkotmány 70/A.§-ával kapcsolatos
          alkotmánybírósági gyakorlat  a jogi személyek tekintetében a
          következőképpen összegezhető:

          1. Az  Alkotmány 70/A.§-ának  (1)  bekezdése  nem  csupán  a
          természetes személyekre, hanem - értelemszerű eltérésekkel -
          a jogi személyekre is irányadó.

          2. Ebből  nem következik,  hogy a  jogalkotó köteles lenne a
          jogi személyek  valamennyi típusára nézve azonos szabályokat
          kibocsátani,  az  azonban  következik,  hogy  a  jogszabály-
          előkészítés és  a jogalkotás  során valamennyi  jogi személy
          érdekeit azonos  gondossággal kell  megvizsgálni a tervezett
          szabályozás szempontjából.

          3. Épp  úgy, mint  a természetes  személyek esetében, a jogi
          személyeket illetően  sem szorítkozik  az Alkotmány  70/A.§-
          ának érvényesülési  köre az Alkotmányban nevesített alapvető
          jogokra,  hanem  ennél  lényegesen  szélesebb  körben  nyújt
          alkotmányos védelmet a diszkriminációval szemben.

          4. Nem  minden  különbségtétel  diszkriminatív,  csupán  az,
          amely önkényesen, ésszerű és alkotmányosan elfogadható indok
          nélkül fosztja  meg a  jogi  személyek  valamely  csoportját
          meghatározott jogok  gyakorlásának lehetőségétől,  illetőleg
          az említett  módon hozza  hátrányos helyzetbe  azt más  jogi
          személyhez képest.

          Az ismertetett  alkotmányossági teszt  alapján  vizsgálva  a
          törvény 6.§-át,  az a határozott vélemény alakult ki bennem,
          hogy az vitán felülálló módon diszkriminatív, mivel

          -  sem  annak  nincs  alkotmányosan  elfogadható  indoka:  a
          jogalkotó miért épp a felsorolt jogi személyek számára teszi
          lehetővé a termőföld tulajdonjogának megszerzését,

          -  sem  pedig  annak:  a  felsorolásban  nem  szereplő  jogi
          személyeket miért  fosztja meg sommásan és kivételt nem tűrő
          módon a tulajdonszerzés lehetőségétől.

          Eleve el  kell vetni  azt a  feltételezést, hogy a jogalkotó
          azért  privilegizálta   volna   a   törvény   6.§-ának   (1)
          bekezdésében felsorolt jogi személyeket, mert a köztulajdont
          "magasabbrendűnek"  tekintette   volna  az  egyéb  tulajdoni
          formáknál. Egyfelől  ugyanis 1989.  október 23. napja óta az
          Alkotmány  9.§-ának   (1)   bekezdése   folytán   a   Magyar
          Köztársaságban    nincs     létjogosultsága    az     efféle
          különbségtételnek, másfelől a törvény 6.§-ának (1) bekezdése
          nem  foglalja   magában  a  köztulajdoni  formák  teljeskörű
          felsorolását.  Egyébként   is  az   Alkotmánybíróság  számos
          határozatában  kimondotta:  tulajdonosi  minőségében  még  a
          Magyar Állam  sem élvez  privilégiumokat más tulajdonosokhoz
          képest. (Pl.  59/1992. (XI.  6.)  AB  határozat  (ABH  1992.
          271,273.) Hasonló  okokból ugyanígy  el  kell  vetni  azt  a
          feltételezést is,  hogy  a  közhatalom  gyakorlása  lenne  a
          privilegizálás  indoka,   részint   ugyanis   a   közhatalom
          gyakorlása és  a tulajdonlás  között nem  áll fenn semmiféle
          összefüggés,    részint    az    erdőbirtokossági    és    a
          legelőbirtokossági  társulat   semmiféle  közhatalomnak  nem
          letéteményese, ugyanakkor  más, a  6.§ (1)  bekezdésében fel
          nem sorolt jogi személyek közhatalmat gyakorolnak.

          Logikai kizárásos  alapon tehát  marad az  az egyetlen szóba
          jöhető  magyarázat,   amelyre  a   szótöbbséggel  elfogadott
          alkotmánybírósági határozat  utal, hogy tudniillik "belföldi
          jogi személy  és  jogi  személyiség  nélküli  más  szervezet
          kizárása  a   termőföldre  vonatkozó   tulajdonszerzésből  a
          szerzési tilalmak  kijátszásának megelőzését szolgálja. Jogi
          személyen  és   jogi  személyiség  nélküli  más  szervezeten
          keresztül ugyanis a belföldi magánszemély a birtokmaximumot,
          a külföldi  magánszemély és  jogi személy  pedig a  szerzési
          tilalmat tudná megkerülni."

          Egyfelől a  törvény, másfelől  a hatályos joganyag gondos és
          részletekbemenő    elemzésével     megvizsgáltam    ezt    a
          feltételezést is,  s arra  a következtetésre  jutottam: ez a
          szempont nem  lehet ésszerű  és alkotmányjogilag elfogadható
          indoka a  jogi személyek  különböző típusai között a törvény
          6.§-ában alkalmazott különbségtételnek.

          Terjedelmi okokból nem vállalkozhatom arra, hogy az említett
          elemzést a  jogi személyek  Magyarországon létező valamennyi
          típusa tekintetében  bemutassam, ezért kénytelen vagyok arra
          szorítkozni: példákon  keresztül világítsam  meg  a  6.§-ban
          foglalt osztályozás önkényességét.

          1. A  6.§ (1)  bekezdése privilegizálja a legelőbirtokossági
          társulatot azáltal,  hogy  bármely  szerzésmódon  korlátozás
          nélkül  lehetővé  teszi  számára  termőföld  tulajdonjogának
          megszerzését. Ennek  egyetlen ésszerű  indoka és magyarázata
          lehetne, az  tudniillik, ha  a legelőbirtokossági társulatra
          vonatkozó jogi  szabályozás maximális garanciákat nyújtana a
          törvény kijátszásával  szemben. Ez  az indok  azonban elesik
          annak folytán,  hogy a  legelőbirtokossági társulat  ez  idő
          szerint  még   nem  létező  jogintézmény,  a  reá  vonatkozó
          törvényjavaslat elkészült  ugyan, de azt az Országgyűlés még
          nem  fogadta   el.   Egy   nem   létező   törvényről   tehát
          felelősséggel és  kellő alappal  épp oly  kevéssé lehet  azt
          állítani: kizárja  a most  vizsgált törvényben meghatározott
          szerzési tilalmak  kijátszását, mint  ennek az ellenkezőjét.
          Ez   idő    szerint    a    legelőbirtokossági    társulatok
          privilegizálásának semmiféle indoka nincs.

          2. A  6.§ (1)  bekezdése privilegizálja  az erdőbirtokossági
          társulatot  is,   amelyről  az   1994.  évi   XLIX.  törvény
          rendelkezik. E  törvény 31.§-ának (2) bekezdése értelmében a
          társulat megszűnése  esetén  a  társulat  vagyonát  a  tagok
          között meg  kell osztani,  s a  társulat  tulajdonában  lévő
          erdőterület  társulati   érdekeltségük  arányában   a  tagok
          osztatlan közös  tulajdonába kerül. Teljes mértékben nyitott
          tehát   az    ingatlanszerzési   korlátozás    kijátszásának
          lehetősége, ehhez  mindössze arra  van szükség,  hogy  egyes
          erdőtulajdonosok társulatot alapítsanak, a társulat jelentős
          nagyságú  erdőt  vásároljon,  majd  a  társulat  elhatározza
          jogutód nélküli  megszűnését, s végül kezdeményezzék a tagok
          osztatlan közös tulajdonának megszüntetését.

          Semmivel sem magyarázható, hogy miközben a 6.§ (1) bekezdése
          privilegizálja azt  az erdőbirtokossági  társulatot, amelyre
          nézve a  hatályos jogi  szabályozás valóban  magában rejti a
          tulajdonszerzési     korlátozás     kijátszásának     reális
          lehetőségét, ugyanez  a  rendelkezés  diszkriminálja  azt  a
          vízgazdálkodási  társulatot,  mint  jogi  személyt,  amelyet
          illetően a hatályos jogszabály - az 1977. évi 28. tvr. 16.§-
          ának (4)  bekezdése -  kimondja "a  társulat jogutód nélküli
          megszűnése  esetén   a  közfeladatok  ellátásához  szükséges
          vagyon -  a  helyi  vízgazdálkodási  közfeladatot  egyébként
          ellátni köteles - önkormányzatra vagy az államra száll."

          3. Arra  sincs semmiféle  ésszerű magyarázat, hogy a 6.§ (1)
          bekezdése  miért  sorolja  fel  a  közalapítványt  és  miért
          rekeszti ki  a tulajdonszerzésből a köztestületet. Ez a jogi
          szabályozás olyan  disszonáns helyzeteket  idézhet elő, hogy
          miközben   egy    művészettörténeti    kutatásokat    segítő
          közalapítvány -  amelynek történetesen  semmi köze  nincs  a
          mezőgazdasághoz -  korlátlanul szerezheti  meg  a  termőföld
          tulajdonjogát,   a    Magyar   Tudományos    Akadémia    egy
          agrárgazdasági kutatóintézet  létrehozására vagy egy meglévő
          fajtakísérleti  állomás  területének  bővítése  céljára  nem
          szerezhet földtulajdont.

          4.  Teljességgel   elfogadhatatlan  az   alapítvány   és   a
          közalapítvány       tulajdonszerzésének       diszkriminatív
          szabályozása. Adott  esetben ugyanis  egy alapítvány  és egy
          közalapítvány létrejöhet ugyanazon közérdekű célra, pl. volt
          kábítószerélvezők   vagy   szenvedélybetegek   munkaterápiás
          foglalkoztatására.  A  közérdekű  cél  azonossága  esetén  a
          szerzőképességnek az alapító személyétől függő megadása vagy
          megvonása nem csupán az Alkotmány 70/A.§-ával ellentétes, de
          9.§-ának (1) bekezdésével is.

          5. Ha  van  a  jogi  személyiséggel  rendelkező  szervezetek
          között olyan,  amelyre méltán  ráillik a  "közhasznú" jelző,
          akkor  a   Ptk.  57.§-ának  (1)  bekezdésében  meghatározott
          "Közhasznú társaság"  minden bizonnyal  ilyen. E rendelkezés
          szerint az  ilyen társaság  "közhasznú -  a társadalom közös
          szükségleteinek kielégítését nyereség- és vagyonszerzési cél
          nélkül szolgáló  -  tevékenységet  rendszeresen  végző  jogi
          személy.   A   közhasznú   társaság   üzletszerű   gazdasági
          tevékenységet a  közhasznú tevékenység elősegítése érdekében
          folytathat; a társaság tevékenységéből származó nyereség nem
          osztható fel  a tagok  között."  Ha  tehát  létezne  -  mint
          ahogyan nem  létezik -  olyan közös  ismérv, amely  egyfelől
          összekapcsolja a törvény 6.§-ának (1) bekezdésében felsorolt
          jogi   személyeket,    másrészt   garanciális    szempontból
          megkülönböztethetővé teszi  őket minden más jogi személytől,
          akkor  a   közhasznú  társaságot  nem  lehetne  kihagyni  az
          említett felsorolásból.

          Önmérsékletből  nem   folytatom  ama   példák  felsorolását,
          amelyek mind  azt támasztják  alá: a jogi személyeknek a 6.§
          szerinti      kategorizálása      önkényes,      ötletszerű,
          diszkriminatív, s  ezért alkotmányellenes. A 6.§-ban foglalt
          kategorizálás  tehát   semmiképpen  sem  fogható  fel  egyes
          jogiszemély-típusok   alkotmányosan    megengedett   pozitív
          diszkriminációjaként, hanem  a jogegyenlőséget  durván sértő
          privilegizációval állunk szemben.

          A törvényalkotónak  - az  Alkotmány  által  korlátozottan  -
          széleskörű  döntési   lehetősége  van   atekintetben,   hogy
          bizonyos  tilalmakat   állapítson   meg,   illetőleg   olyan
          rendelkezéseket fogadjon  el, amelyek  kizárják az  említett
          tilalmak kijátszását.  Az  adott  esetben  az  utóbbi  célra
          számos alkotmányos  jogi eszköz állott rendelkezésére. Ilyen
          pl.     bizonyos      jogi     személyek      esetében     a
          földtulajdonszerzésnek  a  törvény  erejénél  fogva  történő
          megengedése,  míg   más  jogi   személyek   esetében   eseti
          engedélyhez és  a szükséghez  képest feltételhez kötése. Azt
          is  megtehette  volna  a  törvényalkotó,  hogy  kimondja:  a
          törvényben meghatározott  tilalmak és korlátozások irányadók
          a  jogi  személy  jogutód  nélküli  megszűnése  esetére  is.
          Ehelyett a  törvényalkotó azt  a  szabályozást  választotta,
          amely a  Magyarországon létező  jogiszemély-típusok túlnyomó
          részét  önkényesen,   ésszerű  ok   nélkül  megfosztotta   a
          termőföldtulajdon-szerzési   képességétől.    Az   esetleges
          visszaélések  kizárása   érdekében  foganatosított   tömeges
          jogfosztás     alkotmányjogi     szempontból     épp     oly
          elfogadhatatlan, mint  az az  intézkedés lenne, ha az ország
          népességének túlnyomó  részét arra  hivatkozással  fosztanák
          meg  személyes  szabadságától,  hogy  gátat  kell  szabni  a
          bűnözés növekedésének.

          Budapest, 1994. június 22.
                                                      Dr. Kilényi Géza
                                                        alkotmánybíró

          A különvéleményhez csatlakozom:

          Budapest, 1994. június 22.
                                                      Dr. Szabó András
                                                        alkotmánybíró

          Dr. Sólyom László alkotmánybíró különvéleménye

          Az  Ftv.  6.§-ában  meghatározott  kivételekkel  kapcsolatos
          alkotmányossági  aggály   megalapozott.  A   belföldi   jogi
          személyek és  jogi személyiség nélküli szervezetek kizárását
          a földtulajdon-szerzésből  az indokolta,  hogy a  külföldiek
          tulajdonszerzési tilalmát  és a  birtokmaximumot ne lehessen
          kijátszani. Azok  a kivételek,  amelyeket az  Ftv. megenged,
          ezzel az  indokkal nincsenek  összhangban, azaz  a kivételek
          Ftv. szerinti  meghatározásának nincs  ésszerű indoka. Nincs
          ugyanis  biztosíték   arra,  hogy   a  jogosultak   szerzési
          képességüket  ne  használják  fel  olyan  tulajdonszerzésre,
          amelynek kizárása  érdekében a törvény a többi jogi személyt
          földszerzési képességétől  megfosztotta; s amíg ez a veszély
          fennáll,  nincs  ésszerű  indoka  a  jogosultakhoz  hasonló,
          közfeladatot   ellátó    jogi   személyek   tulajdonszerzési
          tilalmának sem.

          Budapest, 1994. június 22.

                                                     Dr. Sólyom László
                                                       alkotmánybíró
            .
            English:
            .
            Petition filed:
            .
            .
            Number of the Decision:
            .
            35/1994. (VI. 24.)
            Date of the decision:
            .
            06/21/1994
            .
            .