English
	Hungarian

Ügyszám: .	418/A/1994
Előadó alkotmánybíró: Ádám Antal Dr. .

Az indítvány lényege: .

A döntés száma: 35/1994. (VI. 24.) AB határozat .

ABH oldalszáma: 1994/197 .

A döntés kelte: Budapest, 06/21/1994 .

.

.

A döntés szövege (pdf): .

A döntés szövege: .

A döntés szövege:                A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!      Az  Alkotmánybíróság   a   köztársasági   elnöknek   az Országgyűlés által  elfogadott,  de  még  ki  nem  hirdetett törvény  rendelkezései   alkotmányellenessége   vizsgálatára irányuló indítványa  alapján - Dr. Kilényi Géza és Dr. Szabó András,  valamint  Dr.  Sólyom  László  alkotmánybíróknak  a törvény 6. §-át érintő különvéleményével, továbbá Dr. Sólyom László párhuzamos  indokolásával -  soron kívüli  eljárásban meghozta a következő                        határozatot :      1. A  termőföldről szóló,  az Országgyűlés  által 1994. április 6-án  elfogadott, de még ki nem hirdetett törvény (a továbbiakban:   Ftv.)    korlátozó    rendelkezései    addig alkotmányosak,  ameddig  az  elbírált  korlátozások  ésszerű indokai tárgyilagos mérlegelés szerint fennállanak.      2. Az  Alkotmánybíróság megállapítja,  hogy az Ftv. 5., 6., 7.  és 9.  §-a nem  ellentétes az  Alkotmány  9.  §  (1) bekezdésével, 13.  (1) bekezdésével,  14. §-ával, 56. §-ával és 70/A. § (1) bekezdésével.      3. Az  Alkotmánybíróság megállapítja,  hogy az Ftv. 13. és 14. §-a nem ellentétes az Alkotmány 9. és 70/A §-ával.      Az  Alkotmánybíróság   ezt  a   határozatát  a   Magyar Közlönyben közzéteszi.                          Indokolás                              I.      A  köztársasági   elnök  az   Alkotmány   26.   §   (4) bekezdésében   megállapított    jogkörében    eljárva,    az Alkotmánybíróságról  szóló   1989.  évi  XXXII.  törvény  (a továbbiakban:  Abtv.)   1.  §   a/  pontjára  és  35.  §-ára hivatkozva 1994.  április 29-én  kelt indítványában kérte az Alkotmánybíróságot, hogy  végezze el az Ftv. 5., 6., 7., 9., 13. és 14. §-ának előzetes alkotmányossági vizsgálatát.      Az indítvány  I. fejezete  az Alkotmány  és  a  Polgári Törvénykönyv  kapcsolódó   rendelkezéseinek,   valamint   az Alkotmánybíróság    néhány,     a    tulajdonjogot    érintő határozatának felidézésével  a tulajdonosi  jogállásra és  a tulajdonszerzési   képességre   vonatkozóan   -   kételyeket kifejező - rövid elemzést tartalmaz.      Az  indítvány   II.  fejezetében   az  indítványozó  az Alkotmány 9.  § (1)  bekezdésére hivatkozással,  valamint  a 21/1990. (X.  4.) AB,  a 18/1992. (III. 30.) AB, az 53/1992. (X. 29.)  AB  határozatokra  utalva  először  kinyilvánítja: "Ebből az  alkotmányi rendelkezésből  az következik,  hogy a polgári jogi  szabályozás során  a polgári jogi jogviszonyok alanyait  -   az  azonos   szabályozási  koncepción   belül, tekintettel az Alkotmány 70/A. §-ában írt összefüggésekre is - egyenlőknek  kell  tekinteni".  Ezt  követően  pedig  arra emlékeztet,  hogy   "a  jogegyenlőség   alkotmányos  elvével ellentétes  a   megkülönböztetés  egyfelől   a   természetes személyek és  a jogi  személyek, másfelől  a különböző  jogi személyek között [pl. 34/1992. (VI. 14.) AB]."      A III.  fejezetben indítványozó az Alkotmány 14. §-ában biztosított öröklési  jog tartalmának  és korlátainak  rövid értékelését fogalmazza  meg. Ennek  keretében  megállapítja: "Az  öröklési   jog  rendszerében  kerül  szabályozásra,  de lényegében a  tulajdonjog  rendelkezési  jogosítványai  közé tartozik az  a jog,  hogy mindenki  halála esetére egyoldalú nyilatkozattal  (végrendelet),   vagy  szerződéssel   (halál esetébe  szóló  ajándékozás,  öröklési  szerződés)  szabadon rendelkezhet   vagyonáról.    A    tulajdonhoz    kapcsolódó részjogosítvány,  a  rendelkezési  jog  a  tulajdon  feletti döntés szabadságát  foglalja magában [7/1991. (II. 28.) AB], amely  korlátozható  jog.  A  rendelkezési  jog  korlátozása azonban  alkotmányellenes,  ha  nem  elkerülhetetlen,  tehát kényszerítő ok  nélkül történik,  továbbá  ha  a  korlátozás súlya  a   korlátozással   elérni   kívánt   célhoz   képest aránytalan".      Az indítvány  IV. fejezete az Ftv. alkotmányellenesnek, illetve aggályosnak  tartott 5.,  6., 7.,  9., 13. és 14. §- ának  rendelkezéseit   foglalja  össze.   Ezt  követően   az indítvány  a  következő  V.  fejezettel  zárul:  "Mindezekre figyelemmel indítványozom,  hogy a tisztelt Alkotmánybíróság vizsgálja meg, és nyilvánítson véleményt arról, hogy      1/ a tulajdonszerzés ilyen korlátozása - túl azon, hogy a piaci  törvények érvényesülésének, a földárak közgazdasági törvények    szerinti    alakulásának    akadályozását    is eredményezi; sérti  a magántulajdon  kezelésében kialakított nemzeti   konszenzust,    rontja   az    ország   nemzetközi versenyképességét, a  gazdaságos üzemi  méretek kialakítását és a  nemzetközi integrációkban  való bekapcsolódást  -  nem sérti-e az  Alkotmány 9.  §  (1)  bekezdésében,  13.  §  (1) bekezdésében, 14.  §-ában, 56.  §-ában, valamint 70/A. § (1) bekezdésében írt elveket;      2/   a   haszonbérlők   körének   és   a   haszonbérlet időtartamának meghatározása  során  a  különböző  gazdálkodó alanyok közötti különbségtétel nem sérti-e az Alkotmány 9. § (1) bekezdésében  és 70/A.  §-ában írt jogegyenlőségi elvet, valamint  az   Alkotmány   9.   §   (2)   bekezdésében   írt alkotmányossági elvet,  amely szerint  a Magyar  Köztársaság elismeri és  támogatja a  vállalkozás jogát  és a  gazdasági verseny szabadságát".                             II.      Az Ftv.-nek  azok a  rendelkezései, amelyeknek előzetes alkotmányossági vizsgálatát az indítványozó kezdeményezte, a következők.      "5. § (1) Belföldi magánszemély termőföld tulajdonjogát csak olyan  mértékben szerezheti  meg, hogy  a  tulajdonában legfeljebb 300  hektár nagyságú,  vagy 6000  aranykorona  (a továbbiakban: AK) értékű termőföld legyen.      (2) Az  (1) bekezdés szerinti mérték megállapításánál a termőfölddel együtt  önálló ingatlant (földrészletet) képező művelés alól kivett föld területét is figyelembe kell venni.      (3)  A   belföldi  magánszemély   által   megszerezhető termőföld mértékének  megállapításánál figyelmen  kívül kell hagyni a  legfeljebb 6000  m2 területtel önálló ingatlanként (földrészletként)   kialakított    tanya   területén    levő termőföldet.      (4)  A  magánszemély  az  e  törvény  hatálybalépésekor meglévő    termőföld     tulajdonát     legfeljebb     annak területnagyságát   és    AK   értékét    meg   nem    haladó területnagyságú és AK értékű termőföldre cserélheti.      (5) Az e törvény hatálybalépésekor meglévő termőföld      a) kisajátítása  folytán kapott kártalanítás összegéből vásárolt termőföld,      b)  közös   tulajdonának  megszüntetésével   tulajdonba kerülő  termőföld   területnagysága  és  AK  értéke  az  (1) bekezdés szerinti mértéket meghaladhatja.      6. §  (1) Belföldi  jogi személy  és  jogi  személyiség nélküli más  szervezet termőföld  tulajdonjogát -  a  Magyar Állam,   az    önkormányzat,   az    erdőbirtokossági-    és legelőbirtokossági társulat és a közalapítvány kivételével - nem szerezheti meg.      (2)  Egyházi   jogi  személy  végintézkedés,  illetőleg ajándékozási-, tartási-,  vagy gondozási  szerződés  alapján termőföldre tulajdonjogot szerezhet.      7. §  (1)  A  külföldi  magánszemély  és  jogi  személy termőföld és  védett természeti  terület  tulajdonjogát  nem szerezheti meg.      (2) Az  (1) bekezdés  szerinti tilalom  nem  vonatkozik arra az  esetre, ha a külföldi a védett természeti területen kívüli termőföld  tulajdonjogát az  5. §  (3)-(5)  bekezdése szerint szerzi meg.      9. §  A tulajdonszerzési  korlátozásba ütköző szerződés semmis.  Ha  az  ingatlannyilvántartási  bejegyzéssel  az  e törvényben   meghatározott   tulajdonszerzési   korlátozásba ütköző módon,  illetőleg  a  megengedett  szerzési  mértéket meghaladóan  termőföld,   vagy  védett   természeti  terület tulajdonjogának megszerzésére kerülne sors, a földhivatal az okirat   nyilvánvaló    érvénytelensége   esetére   irányadó szabályok szerint jár el.      13. §  (1) Belföldi  magán- és  jogi személy, illetőleg jogi személyiséggel  nem rendelkező  szervezet  -  a  Magyar Állam  és   az  önkormányzat  kivételével  -  a  termőföldre vonatkozó  haszonbérleti  szerződést  legfeljebb  a  (2)-(4) bekezdések szerinti határozott időre kötheti meg.      (2) A  haszonbérleti szerződés leghosszabb időtartama a (3)-(4) bekezdésben  foglalt kivételekkel  legfeljebb 10  év lehet.      (3)  Erdő  művelési  ágú  termőföldre,  illetőleg  erdő telepítésére vonatkozó haszonbérleti szerződést legfeljebb a termelési  időszak   (vágásérettségi  kor)  lejártát  követő ötödik év végéig lehet megkötni.      (4)  Szőlő   és  gyümölcsös   művelési   ágú   és   más ültetvénnyel  betelepített   termőföldre,  illetőleg  szőlő, gyümölcsös  vagy   más  ültetvény   telepítése  céljából   a haszonbérleti szerződést  legfeljebb annak az évnek a végéig lehet  megkötni,   amíg  a   szőlő,  gyümölcsös,   illetőleg ültetvény értékkel bír (értékcsökkenési leírási időszak).      14. §  Külföldi magán-  és jogi  személy  legfeljebb  a belföldiekre meghatározott  időtartamra köthet haszonbérleti szerződést. "      Az Alkotmánybíróság  megjegyzi,  hogy  az  Ftv.-nek  "A termőföld tulajdonjogának  megszerzése" c.  II. fejezetét  a következő szövegű  4. §  vezeti be:  "E fejezet  alkalmazása szempontjából tulajdonszerzésnek  kell tekinteni a termőföld tulajdonjogának -  ide értve  a részarányként  meghatározott tulajdont is  - bármilyen  jogcímen  (szerzésmódon)  történő megszerzését,   kivéve    a   törvényes    örökléssel,    az elbirtokolással, ráépítéssel, kisajátítással és a kárpótlási célú árverés során történő tulajdonszerzést".                             III.      Az  Alkotmánybíróság   határozatának  indokolásául   az alábbiakat állapítja meg.      1.   Az   Alkotmánybíróság   már   több   határozatában kinyilvánította,   hogy   az   Alkotmány   gazdaságpolitikai szempontból semleges.  Az Alkotmányból az állami beavatkozás nagysága, ereje,  még kevésbé  annak tilalma közvetlenül nem vezethető le  [33/1993. (V.  28.) AB  határozat,  ABH  1993, 249.]. Az  Alkotmánybíróság a  törvényhozó és  a  végrehajtó hatalom  gazdaságpolitikai   törekvéseit,   a   piacgazdaság tartalmára    és     színvonalára    vonatkozó    felfogását alkotmányossági szempontból  nem értékelheti és ezért azokat sajátjával  nem  helyettesítheti.  A  piacgazdaságnak  és  a versenyszabadságnak nincs  saját alkotmányossági  mércéje. A piacgazdaság fenntartásának  és védelmének  állami feladatát mindenekelőtt  az   egyes  alapjogok   érvényesítésével   és védelmével lehet illetve kell az államnak megvalósítania. Az Alkotmánybíróság a  piacgazdaság, a  versenyszabadság és más hasonló   államcélok   alkotmányellenes   megsértését   csak szélsőséges esetben állapítja meg, ha az állami beavatkozás, "fogalmilag  és  nyilvánvalóan"  ellentétes  az  államcéllal [21/1994. (IV. 16.) AB határozat, ABK 1994. április, 170.].      2.  Az   Alkotmánybíróság  a   termőföld  mértékére  és értékére vonatkozó  korlátozás alkotmányossági elbírálásánál abból indult ki, hogy az alapjognak nem minősülő egyéb jogra vonatkozó, személyek közötti hátrányos megkülönböztetés vagy más korlátozás  alkotmányellenessége akkor  állapítható meg, ha a  sérelem összefüggésben  áll valamely alapjoggal, végső soron az emberi méltóság általános személyiségi jogával és a megkülönböztetésnek, illetve korlátozásnak nincs tárgyilagos mérlegelés szerint ésszerű indoka, vagyis önkényes. Az  Alkotmánybíróság  továbbá  azt  is  figyelembe  vétellel elembe vette,  hogy a  földtulajdon  sajátos  természeti  és vagyoni jellemzői:  nevezetesen a föld véges jószág volta (a föld ugyanis mint természeti tárgy korlátozott mértékben áll rendelkezésre    és    nem    szaporítható,    mással    sem helyettesíthető),  nélkülözhetetlensége,  megújulóképessége, különleges kockázatérzékenysége és alacsony nyereséghozama a földtulajdon különös  szociális kötöttségét  testesítik meg. Ezek a  körülmények  indokolhatják  a  tulajdonosi  jogokkal szemben a  közérdek érvényesítését.  Az Alkotmánybíróság már korábban  is   kimondta,   hogy   sajátosságai   folytán   a földtulajdonnak  más   tulajdoni  tárgyaktól   eltérő   jogi kezelése adott  vonatkozásban indokolt  [ 16/1991. (IV. 20.) AB  határozat,   ABH  1991,   62;  64/1993.  (XII.  22.)  AB határozat, ABH 1993, 381.].      Mivel a termőföld véges jószág, a rá vonatkozó tulajdon szociális   kötöttségei    szükségképpen   kapcsolódnak   az állaghoz, a  területi  kiterjedtséghez  és  az  értékhez.  A termőföld  piaca   és  megfelelő   ára  a  hosszú  időszakon keresztül mesterségesen visszatartott ingatlanforgalom miatt még nem  alakulhatott  ki.  Mindezek  a  tárgyi  adottságok, körülmények   és   összefüggések   miatt   a   termőföldpiac kialakulása és  az ezt elősegítő birtokszerkezet létrehozása -  mint   az  Ftv.  javaslatának  indokolásában  is  jelzett alkotmányos  cél   -  tekintetében  alkotmányellenesség  nem állapítható meg.      3. A tulajdon alapjogi védelmének sajátosságai miatt az állami beavatkozás alkotmányossága megítélésének súlypontja, az alkotmánybírósági  értékelés voltaképpeni  tere a  cél és eszköz, a  közérdek és  a tulajdonkorlátozás  arányosságának megítélése lett.  A birtokmaximum  Ftv. általi meghatározása tekintetében  megállapítható,  hogy  az  a  földtulajdonosok rendelkezési jogát  olyan  kis  mértékben  korlátozza  csak, amely  az   alkotmányos  célhoz  képest  nem  aránytalan.  A tulajdont szerezni  kívánók  tulajdonhoz  való  alapjogát  a termőföld birtokmaximálása  nem érinti,  mert a  tulajdonhoz való  alapjog   nem  terjed   ki  a   tulajdonszerzésre.   A tulajdonszerzés   joga    nem   alapjog,    nem   érinti   a jogképességnek az Alkotmány 56. §-ában biztosított alapjogát sem. Az  Ftv. a földszerzésre jogosult magánszemélyek között semmilyen különbséget  nem tesz, ezért az Alkotmány 70/A. §- ának   sérelme   nem   állapítható   meg.   Nem   korlátozza aránytalanul a  birtokmaximálás a  piacgazdaság és  a szabad verseny tartalmi  összetevőihez tartozó  vállalkozáshoz való alapjogot sem.  Az  Ftv.  senkit  sem  zár  el  attól,  hogy mezőgazdasági vállalkozó  legyen. Ehhez ugyanis földtulajdon jogának megszerzése nem feltétlenül szükséges.      A "vevők"  oldalán alapjog  korlátozás nem  állapítható meg,  mert  a  tulajdonszerzés  képessége  és  a  szerződési szabadság  nem   minősül  alapjognak.   Eme  alapjognak  nem minősülő jogok  korlátozása akkor lenne alkotmányellenes, ha a korlátozásnak  tárgyilagos mérlegelés  alapján  nem  lenne ésszerű indoka.      Az Ftv.-ben  meghatározott  birtokmaximálás  indoka  az "egészséges   birtokszerkezet"    kialakítása,   illetve   a termőföld   reális   árának   kialakulásáig   a   földbirtok koncentrációjának     megakadályozása.     Az     egészséges birtokszerkezet tehát ebben az időbeli keretben és a fejlett piaci viszonyok  hiányához képest  értendő. Az Ftv. szerinti birtokkorlátozás ebben  a vonatkozásban része a piacgazdaság megteremtésére vonatkozó alkotmányi feladat végrehajtásának.      A földbirtok  politika meghatározása  éppen úgy  mint a lakáspolitikáé  vagy   általában  a   gazdaságpolitikáé,  az Országgyűlésre és  a Kormányra  tartozik.  Az  alapjogsértés esetén kívül  az Alkotmánybíróság  e tekintetben  csak akkor léphet közbe,  ha ez  a földbirtok  politika "fogalmilag  és nyilvánvalóan   kizárná  a   piacgazdaság  létét"  [21/1994. (IV.16.) AB határozat, ABK 1994.  április,  170.],  vagy  ha tárgyilagos mérlegelés szerint ésszerű indok nélkül korlátoz egyéb  jogot.   A  vizsgált  esetben  a  földtulajdonszerzés korlátozása olyan  állami  beavatkozásnak  minősül,  amelyet éppen a piaci viszonyokra való áttérés indokol. A mennyiségi korlátozás módszere,  vagyis a megszerezhető termőföld felső határának  területmérték  és  érték  szerinti  megállapítása ugyancsak ésszerű.      Az Ftv.  a megszerezhető  földterület  és  érték  felső határának meghatározása  révén egyértelműen  kifejezi,  hogy mit tart  az Országgyűlés az átmeneti helyzetben "egészséges birtokszerkezetnek". Ennek  megállapítása által elkerülhetők azok a nehézségek, amelyek akkor keletkeznek, ha a törvény a jogpolitikai célt mondja ki csupán és az eseti mérlegelést a hatóságokra  bízza.   Kétségtelen  azonban,   hogy  ezzel  a törvényalkotó  lemondott   arról  is,  hogy  a  megvalósítás eszközeit  a   joggyakorlat  rugalmasan   kezelje,  ehelyett mintegy  megörökíti   az  átmenetileg  szükséges  helyzetet, hiszen változtatás csak törvénymódosítással lehetséges.      Az Ftv.-ben  előírt átmeneti  birtokmaximálást ezért az Alkotmánybíróság     alkotmányossági     szempontból     nem kifogásolta.    Mivel    azonban    a    jelzett    átmeneti birtokmaximálás  csakis   addig  alkotmányos,  amíg  ésszerű indokai  fennállanak,   az  Alkotmánybíróság   a   határozat rendelkező részében elvi éllel nyilvánította ki a korlátozás átmeneti jellegét,  vagyis az  ésszerű indokok fennállásához kötöttségét.      A  hasonló,   tehát  átmenetileg  szükségesnek  tartott korlátozások alkotmányosságát  az Alkotmánybíróság  eddig az arányosság    ismérvének     segítségével    döntötte    el. Elidegenítési és  terhelési  tilalom  esetén  következetesen megkövetelte az  arányossághoz, hogy a korlátozás időtartama kiszámítható legyen  [7/1991. (II.  28.) AB  határozat,  ABH 1991, 27;  24/1992. (IV. 21.) AB határozat, ABH 1992, 129.]. A reális  piaci földárak  kialakulásához szükséges  időt  az Alkotmánybíróság  azonban   nem  tudja   felbecsülni.  Ha  a törvényhozót kötelezné  arra,  hogy  állapítson  meg  pontos határidőt, az  Országgyűlés aggálytalanul meghosszabbíthatná azt, ha  a piaci árak még nem alakultak ki. Arra a kérdésre, hogy  megtámadható  lesz-e  a  törvény,  ha  az  indokoltnál hosszabb   ideig    marad   hatályban   a   korlátozás,   az Alkotmánybíróság igenlő  választ ad.  Ha tehát a korlátozást alátámasztó ésszerű  indokok már  nem állanak  fenn, az Ftv. korlátozó rendelkezései megtámadhatókká válnak.      4.  Az   Ftv.  a   külföldi  magánszemélyeket  és  jogi személyeket -  csekély kivételtől  eltekintve  -  kizárja  a termőföld  és   védett  természeti  terület  tulajdonjogának megszerzéséből (7.  §). Az  Ftv. javaslatának  indokolása  a külföldi és  a magyar  földárak  közötti  különbségre  utal, amelynek alapján egyre gyakoribb a külföldiek földvásárlása. A külföldiek  és belföldiek megkülönböztetése az Ftv.-ben az indítvány szerint  az Alkotmány  70/A. §-ába  ütközik. Ezzel szemben a  külföldiek tulajdonszerzési jogára is áll mindaz, amit a  magyar magánszemélyekre nézve az Alkotmánybíróság az előbbiekben kifejtett.  A megkülönböztetés tehát nem alapjog tekintetében áll  fenn. A  kérdés e  vonatkozásban tehát az, hogy nem  önkényes-e az  Ftv.-nek az  a  megoldása,  hogy  a magyar  magánszemélyekkel   szemben  a   külföldiek  nem   a birtokszerzés  mértékében  korlátozottak,  hanem  -  csekély kivételtől eltekintve  - ki  vannak zárva  a termőföldre  és védett természeti területre vonatkozó tulajdonszerzésből.      A  külföldi   földárakat   és   tőkeerőt   tekintve   a külföldiekkel   szemben    szigorúbb   védelem   tárgyilagos megítélés szerint  ésszerűen indokolt. Mivel itt a termőföld és    védett    természeti    terület    vonatkozásában    a szerzőképességet  szinte   teljesen  megvonja   a   törvény, felmerül az  a kérdés,  hogy az ésszerűség összhangban van-e azzal  az  alkotmánybírósági  gyakorlattal,  amely  ilyenkor pontos  határidőt   követel  meg.   Erre   a   kérdésre   az Alkotmánybíróság  azt   válaszolja,  hogy  a  szinte  teljes kizárás ésszerű  indokoltsága megszűnésének  ideje előre nem határozható    meg    pontosan.    Mindezek    alapján    az Alkotmánybíróság  megállapíthatta,   hogy  a   külföldiek  - átmeneti - kizárása a termőföld és védett természeti terület tulajdonjogának   megszerzéséből,   tárgyilagos   mérlegelés szerinti ésszerű indoka miatt nem alkotmányellenes.      5. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy belföldi jogi személy és jogi személyiség nélküli más szervezet kizárása a termőföldre  vonatkozó   tulajdonjogszerzésből  a   szerzési tilalmak  kijátszásának   megelőzését  szolgálja.   A   jogi személyen  és   jogi  személyiség  nélküli  más  szervezeten keresztül ugyanis a belföldi magánszemély a birtokmaximumot, a külföldi  magánszemély és  jogi személy  pedig a  szerzési tilalmat tudná  megkerülni. Az  a körülmény, hogy az Ftv. 6. §-a  e   tilalom  alól   kiveszi  a   Magyar   Államot,   az önkormányzatot, az  erdőbirtokossági- és  legelőbirtokossági társulatot,  valamint   a  közalapítványt,  nem  ütközik  az Alkotmány   70/A.   §-ában   megállapított   diszkriminációs tilalomba. A  kivételezett jogalanyok  mindegyike valamilyen módon közfeladatot  vagy kizárólag  közösen, osztatlan módon gyakorolható tevékenységet  lát el,  illetve  vagyontárgyait közösségi  használat   céljára,  a  közösség  érdekeinek  és igényeinek kielégítésére  köteles fordítani. A törvényalkotó megalapozottan feltételezhette,  hogy a felsorolt jogalanyok kivétele a  jogi személyre  és jogi  személyiség nélküli más szervezetre vonatkozó  tilalom alól,  a Magyar  Állam és  az önkormányzat közhatalmi  jellege, a  közalapítvány, valamint az erdőbirtokossági-  és legelőbirtokossági társulat jelzett sajátosságai  folytán   nem  jár   a  termőföldre  vonatkozó tulajdonszerzési tilalom kijátszásának súlyos veszélyével.      Amikor  az   Alkotmánybíróság  megállapítja,   hogy   a bizonyos   közös   vonásokat   magukon   viselő,   felsorolt jogalanyok     kivétele      a     termőföldre     vonatkozó tulajdonjogszerzési tilalom  alól alkotmányosan  elfogadható pozitív diszkriminációt  jelent, azt  sem tartja  kizártnak, hogy a  törvényalkotó megfelelő  indokkal más  jogi személyt vagy szervezetet  is mentesítsen a vizsgált korlátozás alól. Azt azonban  erre irányuló  kifejezett indítvány hiányában - az Abtv.  35. §-a  szerinti eljárásban - az Alkotmánybíróság nem vizsgálhatta, hogy az Ftv. 6. §-ában felsoroltakon kívül vannak-e más  jogi személyek  és  jogi  személyiség  nélküli szervezetek -  és melyek  azok -,  amelyek vonatkozásában az itt alkalmazott  pozitív diszkrimináció feltételei ugyancsak megállapíthatók.  Az  ugyanis  a  törvényhozó  feladatkörébe tartozik -  és a  törvényhozó felelőssége  -, hogy az azonos helyzetben levő  jogalanyoknak a  kivételes elbánás alapjául szolgáló      szempontjait      teljeskörűen,      megfelelő körültekintéssel  és   elfogulatlansággal   mérlegelje.   Az indítvány  szükségszerűen   szoros  értelmezése  alapján  az Alkotmánybíróság  tehát   nem  vonta   mérlegelésébe   annak elbírálását,  hogy  mely  szervezetek  részesülhetnének  még alkotmányosan előnyös  megkülönböztetésben. Ez  ugyanis  már jogalkotási feladat  lenne, amelyre  az  Alkotmánybíróságnak nincs hatásköre.      Azáltal, hogy  az Ftv.  6. §-a  lehetővé teszi  egyházi jogi személy számára végintézkedés, ajándékozási-, tartási-, vagy  gondozási   szerződés  révén   termőföldre   vonatkozó tulajdonjogszerzést, az  egyházi jogi  személyek alkotmányos szerepének  betöltését   segíti  elő,  a  vizsgált  tilalmak kijátszásának lehetősége  pedig az  egyházi  jogi  személyek körülhatároltsága és sajátosságai folytán elenyésző. Ezért e lehetőségek    törvényi    biztosítása    sem    minősíthető alkotmányellenesnek.      6.  Termőföld   tulajdonjogának  törvényes   örökléssel történő megszerzésére  az Ftv. hatálya nem terjed ki (4. §). Az Alkotmány  14. §-ában  meghatározott örökléshez  való jog egyéb összetevőit az Ftv. vizsgált előírásai az indokolás 2- 5.  pontjában  foglaltak  miatt  ugyancsak  nem  korlátozzák szükségtelenül és  aránytalanul, illetve  ésszerűtlen  indok nélkül.      7.  Az   indítványozó  az  Ftv.-nek  a  haszonbérelhető terület   nagyságáról   rendelkező   22.   és   23.   §-ának alkotmányossági vizsgálatát  nem kezdeményezte,  azt azonban kifejezetten   indítványozta,   hogy   az   Alkotmánybíróság vizsgálja meg  és nyilvánítson  véleményt arról,  hogy  "  a haszonbérlők  körének   és  a   haszonbérlet   időtartamának meghatározása során  a különböző  gazdálkodó alanyok közötti különbségtétel  nem   sérti-e  az   Alkotmány   9.   §   (1) bekezdésében  és  70/A.  §-ában  írt  jogegyenlőségi  elvet, valamint  az   Alkotmány   9.   §   (2)   bekezdésében   írt alkotmányossági elvet,  amely szerint  a Magyar  Köztársaság elismeri és  támogatja a  vállalkozás jogát  és a  gazdasági verseny  szabadságát."   Indítványozó  tehát   a   különböző (nevezetesen   szántó,    szőlő,   gyümölcsös,   erdő,   más ültetvénnyel telepített)  művelési ágú termőföldre vonatkozó haszonbérlet   időtartamát   meghatározó   előírásokat   nem kifogásolta. Az Ftv. a belföldi és a külföldi magánszemélyek és jogi  személyek  között  nem  különböztet  a  termőföldre vonatkozó,  határozott  időre  szóló  haszonbérlet  maximált időtartama  tekintetében,   sőt   a   14.   §   egyértelműen kinyilvánítja,  hogy   "Külföldi  magán-   és  jogi  személy legfeljebb a  belföldiekre meghatározott  időtartamra köthet haszonbérleti szerződést".  A 13.  § szerint  pedig  csak  a Magyar Államra  és az  önkormányzatra nem  vonatkozik az itt meghatározott    haszonbérleti    szerződés    időtartamának maximálása.      A    fentebb    jelzett    körülmények    alapján    az Alkotmánybíróság megállapítja:  az a  tény, hogy  az Ftv.  a Magyar  Állam   és  az  önkormányzat  termőföldre  vonatkozó haszonbérlete leghosszabb időtartamát nem határozta meg, nem ellentétes az  Alkotmány 9.  § (1)  bekezdésében és 70/A. §- ában  foglalt   jogegyenlőségi  elvvel,  mert  e  jogalanyok sokrétű  (környezetvédelmi,   természetvédelmi,   szociális, kulturális,      oktatási,       infrastruktura-fejlesztési, gazdaságszervezési  stb.)  közhatalmi  funkciói  az  előnyös megkülönböztetést megalapozzák. E megállapítás ugyancsak nem zárja ki,  hogy  alkotmányos  érték,  cél,  illetve  alapjog szolgálatában a törvényalkotó más jogalanyt is mentesítésben részesítsen. Hasonló  okból nem  sérti a  különbségtétel  az Alkotmány 9.  § (2) bekezdésében foglalt vállalkozáshoz való jogot és versenyszabadságot sem.                      Dr. Sólyom László                  az Alkotmánybíróság elnöke                        Dr. Ádám Antal                     előadó alkotmánybíró                       Dr. Kilényi Géza                        alkotmánybíró       Dr. Lábady Tamás              Dr. Schmidt Péter         alkotmánybíró                  alkotmánybíró       Dr. Szabó András              Dr. Tersztyánszky Ödön        alkotmánybíró                   alkotmánybíró                      Dr. Zlinszky János                        alkotmánybíró Dr. Sólyom László alkotmánybíró párhuzamos indokolása Egyetértve  a   határozatnak  azokkal  a  megállapításaival, amelyek szerint  a Ftv-ben bevezetett birtokmaximum, továbbá ennek érvényesítése  végett a külföldiek és a jogi személyek kizárása   a    termőföld   tulajdonjogának   megszerzéséből átmenetileg  nem   alkotmányellenes,  szükségesnek  látom  a határozattal   kapcsolatos   néhány   elvi   kérdés   bővebb kifejtését. Az  alkotmányossági vizsgálat  valódi problémája ebben a  határozatban az,  hogy ügydöntővé  válik a  kérdés: kifejezett  alapjogi   sérelem  híján  megállapíthatja-e  az Alkotmánybíróság,   hogy    az   egyéb   jogok   korlátozása alkotmányellenes? Mi  az alapja  és főleg  mi a  mércéje  az ilyen   vizsgálatnak?   Ennek   tisztázásához   két   kérdés tárgyalásával  szeretnék   hozzájárulni:  1.   Kiterjed-e  a tulajdon alapjogi  védelme a  tulajdonszerzésre?  2.  A  nem alapjogi korlátozások alkotmányos megítélése. 1. A tulajdonhoz való alapjog és a tulajdonszerzés a)  Arra   a  kérdésre,  hogy  a  tulajdonhoz  való  alapjog kiterjed-e a  tulajdon megszerzésére is, az Alkotmánybíróság eddigi  gyakorlatában   nem  adott  egységes  és  rendszeres választ. Az indítvány is hivatkozik a 21/1990. (X. 4.)AB határozatra. Ennek indokolása tartalmazza azt a megállapítást, hogy "[a]z Alkotmánybíróság szerint  a tulajdonhoz való jognak az állam részéről való  biztosítása (Alkotmány 13.§ (1) bek) felöleli a  tulajdonszerzéshez  való  jogot  is".(ABH  1990,  77.)  A 14/1992. (III.  30.)AB határozat  indokolása nem foglalkozik külön a  tulajdonszerzési  joggal,  viszont  kimondja,  hogy lőfegyverek megszerzéséhez  fogalmilag sincs  alapvető  joga senkinek. Más  összefüggésben, a  földreform alkotmányossága elbírálásakor, az  Alkotmánybíróság alkotmányosnak találta a birtokmaximum feletti  kisajátítást, s  így  legalábbis  nem tette kérdésessé  a földtulajdon maximálását. (ABH 1992,293, 300.) Az  indítvány által  is idézett  19/1991. (IV.  23.)AB határozat ugyan  hivatkozik  arra,  hogy  a  sokszorosítógép beszerzésének csak  jogi személyek részére lehetővé tétele a tulajdonhoz  való   alapjogot  korlátozza,   de  egyrészt  a támadott korlátozás a gép használatára is vonatkozik, vagyis a tulajdonjog  sérelmének van  erősebb alapja is, másrészt a döntés a jogi személyek és a nem jogi személyek indokolatlan megkülönböztetésén alapul, s az egyéb részletszabályokat - a beszerzés regulálását is - alkotmányosnak tartja. (ABH 1991, 403.) A 21/1990  határozatban megfogalmazott tételt a konkrét eset összefüggéseiben     kell     vizsgálni.     A     határozat összefüggéseiből    pedig    az    következik,    hogy    az Alkotmánybíróság a  kárpótlási folyamatban tulajdonszerzésre nem  jogosultak   emberi  méltóságba   ütköző  -  "személyek közötti" -  megkülönböztetésének tilalmát  akarta  kifejezni ezzel a tétellel. Az Alkotmánybíróság itt szembesült először azzal   a   problémával,   hogy   nem   alapjogi   sérelemre alkalmazható-e    az     Alkotmány     70/A.§-a     szerinti diszkrimináció-tilalom. A kérdéses megállapítást az a mondat előzi meg, hogy "az Alkotmány 70/A.§-a az emberi, illetve az állampolgári jogok tekintetében tiltja a megkülönböztetést." Mivel annakidején  az Alkotmánybíróság  még nem terjesztette ki az  egyenlő elbánás  elvét az  alapjogokon kívüli jogokra is, az  adott esetben  olyan alapjogot  keresett, amelyhez a megkülönböztetés vizsgálatát kapcsolhatja. A döntés érdemben azonban nem  a tulajdonszerzéshez  való  joggal  kapcsolatos diszkrimináción   alapul.    Az   Alkotmánybíróság   ugyanis kimondta, hogy  "a kártalanításra  ...  nincs  senkinek  sem alanyi joga".  A kártalanításban  való részesülés nem létező jogát  pedig  nem  pótolhatja  a  -  létezőnek  tekintett  - tulajdonszerzési jog.  A kettő  között nincs  összefüggés. A 21/1990  határozat   valódi  és   helyes  indoka,   amely  a rendelkező  részben  is  megjelenik,  a  "személyek  közötti megkülönböztetés". Az  adott  esetben  a  személyek  közötti megkülönböztetés abban  áll, hogy  ugyanabban  a  társadalmi folyamatban nem  kezelik egyenlő  méltóságú  személyként  az állami tulajdonból részesülőket, illetve az egykor tulajdoni kárt szenvedetteket. A 21/1990 határozat indokolása szerint: "A volt  tulajdonosoknak csakúgy, mint a nem tulajdonosoknak nem az  állami tulajdonból  való részeltetésre  van  ugyanis joguk, hanem  arra, hogy egy ilyen lehetőség szabályozásánál egyenlőkként  kezeljék  őket,  és  mindegyikük  szempontjait hasonló figyelemmel és méltányossággal értékeljék. Enélkül a megkülönböztetés alkotmánysértő."(ABH 1990, 78.) A kárpótlás vonatkozásában a  15/1993. (III.  12.)AB határozat tisztázza véglegesen a kérdést, amikor megállapítja, hogy a kárpótlási törvény éppen  azáltal kezeli  egyenlő méltóságúként  a volt tulajdonosokat, hogy  nincs figyelemmel  sem a ténybeli, sem jogi  véletlenekre,   hanem  az  adott  társadalmi  folyamat elszenvedőinek  szempontjait  ettől  függetlenül  figyelembe veszi.(ABH 1993, 121.) A nem  alapjogokra vonatkozó  megkülönböztetés  tekintetében pedig  1992-ben   kimondta  az   Alkotmánybíróság,  hogy  az Alkotmány 70/A.§ (1) bekezdésében foglalt tilalom nemcsak az emberi  illetve   állampolgári  jogokra  irányadó,  hanem  e tilalom  -  amennyiben  a  különbségtétel  sérti  az  emberi méltósághoz való  jogot -  kiterjed az  egész jogrendszerre. (ABH 1992, 281.) b)  A   tulajdonszerzés   alapjogi   védelmének   elismerése dogmatikai  nehézségekkel  jár.  A  tulajdonszerzés  tilalma ugyanis arra  a dologra  nézve, amelyik  nem szerezhető meg, mindig  teljes;   s  ezért,  ha  a  tulajdonjog  elvonásának tekintjük,    kisajátításként     kellene    értékelni.    A tulajdonszerzéshez  való  jog  elismerése  esetén  azzal  is szembe kellene  nézni, hogy más alapjogoknak is van-e védett "várománya". c) Az  Emberi  Jogok  Európai  Bírósága  állandó  gyakorlata szerint az  Európai  Emberi  Jogi  Egyezmény  csakis  a  már megszerzett tulajdont  védi, s  nem  vonatkozik  a  tulajdon megszerzésére. A  Marckx-esetben (Judgement of 13 June 1979, para 50)  a Bíróság  kizárta  az  1.  Jegyzőkönyv  1.  cikke alkalmazását. Ez  ugyanis nem garantál többet, mint mindenki jogát  arra,   hogy  "saját"   tulajdonát  békésen  élvezze, következésképpen  csakis   a  személy   meglévő  tulajdonára alkalmazandó és  nem biztosít  jogot tulajdon megszerzéséhez akár törvényes  öröklés, akár akarati aktus folytán. A Magas Szerződő Felek  kifejezett akarata  volt, hogy  az Egyezmény csak a tulajdont védje, s ne terjedjen ki a tulajdonhoz való jogra, azaz az államnak nincs semmiféle kötelezettsége arra, hogy  a   magánszemélyt  tulajdonszerzéshez,  vagy  tulajdon élvezetéhez segítse. Mindezzel   összhangban    tartalmazza   a    Szechenyi   v. Magyarország  (21344/93,  publikálatlan  Bizottsági  kamarai döntés is),  hogy a  tulajdon visszaszerzéséhez az Egyezmény nem  ad   jogalapot,  mert   csakis  a  tényleges  tulajdoni helyzetet védi. Természetesen védi  az örökléssel  már megszerzett tulajdont az Egyezmény,  így  mindazokban  az  esetekben,  amikor  már (például ipso  jure tulajdonátszállással,  mint a  törvényes öröklésnél nálunk)  megszerzett öröklésről  kell  a  törvény rendelkezése  miatt   ismét  lemondani.  Ekkor  az  ügydöntő szempont az állami beavatkozás indokoltsága lesz. d) A német Alkotmánybíróság kifejezetten nyitva hagyta ezt a kérdést,  és   az  ellenkező,   azaz  az   eladói   oldalról közelítette meg  a problémát.  A  potenciális  vevőt  érintő szerzési tilalomnak ugyanis az eladó részéről a rendelkezési jog  korlátozása   felel  meg.   Ezért  annak   a   törvényi feltételnek az  alkotmányossága, hogy mező- és erdőgazdasági ingatlant  csakis   mező-  és   erdőgazdának  lehet  eladni, elbírálható a diszkrimináció-tilalom és a tulajdoni klauzula alapján (BVerfGE 21, 73,77.). Az amerikai  Legfelsőbb Bíróság  gyakorlatában a substantive due process-gyakorlat  újabb szakaszát  megalapozó Board  of Regents v.  Roth (408  U.S. 564,  1972) kifejezetten arra az álláspontra helyezkedett,  hogy csak  a már  meglévő vagyoni érdekek részesülnek alkotmányos védelemben. "Ahhoz, hogy egy személynek valamely  előnnyel  kapcsolatban  vagyoni  érdeke legyen, egyértelműen  több  kell,  mint  a  személynek  arra irányuló elvont  szükséglete  vagy  kívánsága.  Többet  kell felmutatnia, mint egyoldalú várakozást vagy reményt az előny megszerzésére.  Ehelyett   valamely   jogilag   megalapozott jogcímmel kell  rendelkeznie." Az  amerikai  ítéletek  egyik állandóan visszatérő  mondata, hogy az Alkotmány nem létesít vagyoni  érdekeket.   Ehhez   törvényi   jogcím   szükséges. (Megjegyzendő, hogy  a "szabadság" értelmezése is követi ezt a felfogást:  akkor állapítható  meg a szabadság sérelme, ha valamely már  előzőleg  is  védett  státuszt  változtat  meg hátrányosan. Paul  v. Davis,  424 U.S. 693, 1976.) A védelem szélessége állandó  vita  és  periodikus  hullámzás  tárgya. Régebben   az    "élet,   szabadság,    tulajdon"   védelmét differenciálatlanul  szemlélték,   és  általában  az  állami beavatkozás szabadságkorlátozó  voltával foglalkoztak,  most viszont először  azt  vizsgálják,  hogy  fennáll-e  a  fenti védett tárgyak valamelyikének sérelme. e) A  tulajdonszerzés bevonására  az alapjogi védelem körébe határesetekben  használható   még  a   tulajdon   fogalmának kiterjesztése is.  Az Alkotmánybíróság kiterjesztette a 13.§ (1) bekezdés  védelmét a  (dologi jellegű)  vagyoni jogokra. (ABH 1992,  108.) Ha  a dologi  jelleg kikötését,  amely  az alaphatározatban  elég  bizonytalan,  fel  is  oldanánk,  és elismernénk különféle várományok alkotmányi védelmét, a Ftv. főszabályára mindez  nem illene.  Hacsak  nincs  "alapjog  a tulajdonszerzésre",   a    földszerzésből   kizártaknak    a leghalványabb  tulajdonjogilag   értékelhető  igényük  nincs arra,  hogy   földet  vehessenek.   A  semmiből   nem  lehet tulajdonjogi várományt csinálni. Csakis  az   öröklésnél  lehetne   abba  belemenni,  hogy  a végrendeleti  örökösnek  van-e  itt  releváns  várománya.  A törvényes öröklésre  a Ftv.  nem vonatkozik  (4.§). Ezért az egész  kérdés  könnyebben  és  egyszerűbben  megragadható  a végrendelkezési  jog  korlátozásaként.  Ekkor  ugyanazok  az érvek  vonatkoznak   rá,  mint   a  rendelkezési  jogra.  Az indítvány   is    a   végrendelkező   rendelkezési   jogának korlátozását  látszik   sérelmezni.  Azok  védelmét,  akiket bizonyíthatóan  az   Ftv.  hatálybalépése   előtt  örökösnek neveztek, vita esetén a bíróságok elláthatják. f)  Az   Ftv.  korlátozásai  elbírálhatók  anélkül,  hogy  a "tulajdonszerzéshez való  jogot" fel  kellene  tételezni.  A tulajdonjog védelme  kétségtelenül felöleli  a korlátozással érintett eladók  vagy végrendelkezők  rendelkezési jogát.  A szerzésben korlátozott  fél alapjogi  védelmének  tisztázása viszont  a   "tulajdonszerzéshez   való   jog"   problémáján túlmutató szükségesség. 2. A nem alapjogi korlátozások alkotmányossági megítélése a)  Az   alapjogsérelem  hiánya  nem  jelenti  azt,  hogy  a jogalkotó más  jogokat  kedve  szerint  korlátozhat.  A  nem alapjogok is  élvezhetik az  Alkotmány védelmét;  azonban ha ilyen eset  áll is  fenn,  a  védelem  kritériumai  mások  - enyhébbek -,  mint amit  az Alkotmány  8.§ (2)  bekezdése az alapjogokra  nézve   előír.  Óvakodni  kell  attól,  hogy  a jogalkotó szabadságát  és alkotmányos  szerepének betöltését minden lépése alkotmányos problémává emelésével megbénítsuk. Nem  alapjog   sérelme  akkor   tartozhat  alkotmánybírósági elbírálásra,  ha   kapcsolata  van   az  Alkotmány  valamely szabályával. Az  alapjogok védőkörébe sokféle jog bevonható; az Alkotmánybíróság  dönti el,  hogy mikor  hivatkozhat  még valamely alapjogra,  s mikor  állapítja meg  az  összefüggés hiányát.  Ha   az  indítványban   felvetett  jogsérelem  nem tekinthető valamely  nevesített alapjog  megsértésének,  még mindig  ütközhet   valamely  államcéllal,   a   jogállamiság alapelvével,   az   Alkotmánybíróság   által   kiterjesztően értelmezett  jogegyenlőséggel,   s  végső  soron  az  emberi méltósághoz való  jogból levezetett  általános  személyiségi joggal vagy általános cselekvési szabadsággal. Az alapjogoknak  nem minősülő  jogokat  az  Alkotmánybíróság eddig több úton vonta be az Alkotmány védelme alá. aa) Az egyik mód az volt, hogy különböző alkotmányos értékek és államcélok  keretében bírálta el a jogszabályi korlátozás alkotmányos  megengedhetőségét.  Újabban  azonban  lezárulni látszik az  alapjogok, az  alkotmányos értékek,  valamint az állami feladatok  elkülönítésének folyamata.  Az  államcélok önálló   védelmére   az   Alkotmánybíróság   egyre   kevésbé hivatkozik, helyette  a  megvalósításukra  szolgáló  konkrét alapjogok védelmén keresztül bírálja el érvényesülésüket. Az Alkotmánybíróság a piacgazdaság, versenyszabadság és hasonló államcélok  alkotmányellenes  megsértését  csak  szélsőséges esetben állapítja  meg, ha az állami beavatkozás "fogalmilag és nyilvánvalóan"  ellentétes  az  államcéllal.  (ABK  1994. április, 170.) Eddigi gyakorlatban  az Alkotmánybíróság  az alapjognak  nem minősülő, de  alkotmányos értékből  vagy  államcélból  külön levezetett   "jog"   sérelmének   megállapítására   egy,   a szükségesség/arányosságnál  enyhébb  mércét  alkalmazott.  A szerződési   szabadság   például   nem   részesül   alapjogi védelemben   -    "még   lényegi   tartalmat   illetően   is korlátozható"  -,   de  az   Alkotmánybíróság  megkívánja  a korlátozás  "alkotmányos  indokoltságát".  (ABH  1991,  159; 378.) ab) A  másik út  az egyenlő elbánás elvének kiterjesztése az egész  jogrendszerre.   (ABH   1992,   280.)   Ez   mind   a diszkrimináció-tilalom   általános   érvényének   kifejezett kimondását  tekintve,   mind  pedig   az   emberi   méltóság sérelmének, mint  feltételnek és  mércének fenntartása miatt alapvető tétel. Az Alkotmánybíróság  azt is  kimondta,  hogy  ha  nem  eleve jogosultak  megkülönböztetéséről  van  szó,  akkor  csak  az követelhető meg,  hogy a  nem egyenlő kezelésnek ésszerű oka legyen, azaz ne minősüljön önkényesnek. (ABH 1991, 62.) ac)  A   jogállamiság  érvényesülését   avagy  sérelmét   az Alkotmánybíróság szintén  nem az alapjogi teszttel dönti el, hanem    önálló    kritériumokat    alkalmaz.    Mivel    az Alkotmánybíróság  gyakorlatában   a   jogállamiság   legfőbb ismérve  a   jogbiztonság,  a   technikai  mércék  is  ebből következnek,   mint    például   a    norma   világosságának követelménye.(ABH 1992,  80; 1993,  180) Maga a jogbiztonság azonban azt  a tartalmi  követelményt is  támasztja, hogy ne kerülhessen sor  önkényes döntésekre.  A törvényességi  óvás intézményét     többek      között     azért     minősítette alkotmányellenesnek az  Alkotmánybíróság, mert  a jogosultak teljesen szabad  mérlegelési jogköre  az  óvás  emelésére  a bírói eljárások  kiszámíthatóságát és  a jogerő  intézményét teljesen bizonytalanná tette. (ABH 1991, 66,67) Általában is megállapítható,  hogy   a  törvényhozói  vagy  jogalkalmazói önkény a jogállammal nem fér össze. b)  Mindezen   módszerek  között   összefüggés  van,  hiszen ugyanarra   a    problémára   kereste    a   megoldást    az Alkotmánybíróság.  Most   lehetőség  kínálkozik   az  eddigi gyakorlat egységes szabályba foglalására. ba) Az  alapjogok korlátozhatóságát  az  Alkotmány  8.§  (2) bekezdése szerint  kell elbírálni;  erre az Alkotmánybíróság állandó   gyakorlata   a   szükségesség/arányosság   tesztet alkalmazza. Az alapjognak  nem  minősülő  jogok  a  70/A.§,  a  2.§  (1) bekezdés és az 54.§ (1) bekezdés közvetítésével kapcsolhatók be az alkotmányos védelembe. bb) A  70/A.§-ban  nevesített  szempontok  szerinti  tiltott megkülönböztetés  aggálytalanul  kiterjeszthető  mindenfajta jogra az emberi és állampolgári jogokon kívül is. (A legtöbb ilyen megkülönböztetés egyúttal valamely más alapjog sérelme miatt is  bizonyosan alkotmányellenes;  például a  vallás, a politikai  vagy   más  vélemény  szerinti  diszkrimináció  a véleménynyilvánításhoz való  jog sérelme  is; a nem szerinti megkülönböztetés  egyben  a  férfi  és  nő  egyenjogúságának megsértése; a  nemzet szerinti  a nemzeti  kisebbségi jogoké stb.) A nem  alapjogokat érintő,  bármely  más  szempont  szerinti megkülönböztetés   is   alkotmányellenes,   ha   az   emberi méltósághoz való jogot sérti. Ez az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata. Ha  a  megkülönböztetés  -  az  Alkotmánybíróság által eddig  alkalmazott ismérvek szerint - "önkényes", azaz "indokolatlan", vagyis  nincs ésszerű  oka, akkor  sérti  az emberi  méltósághoz   való  jogot,  mert  az  ilyen  esetben bizonyosan nem  kezelték az  érintetteket egyenlő  méltóságú személyként,  s   nem  értékelték  mindegyikük  szempontjait hasonló figyelemmel és méltányossággal. Következésképpen  valamely   alapjognak  nem   minősülő  jog tekintetében alkotmányellenes  a megkülönböztetés,  ha nincs ésszerű indoka. bc)  Az  emberi  méltóság  sérelme  megállapításának  ez  az ismerve - az önkényesség - minden esetben alkalmazható a nem alapjogi sérelmek  alkotmányellenességének mércéjéül,  ha az Alkotmánybíróság e  sérelmeket akár az egyenlő elbánás, akár a jogállamiság  sérelme címén, akár közvetlenül az általános személyiségi jog  (cselekvési szabadság)  korlátozása  miatt alkotmányossági vizsgálat  alá vonja.  A  törvényhozói  vagy jogalkalmazói  önkény   ellentétes  a   jogállamisággal,   a jogegyenlőséggel és  az emberi méltósággal, akkor is, ha nem alapjogot  érint.  A  fentiek  szerint  az  Alkotmánybíróság eddigi gyakorlata is ezen a közös ismérven alapult, mégha az összefüggést a különböző szóhasználat - különösen az egyenlő elbánás tekintetében - nem is tette nyilvánvalóvá. Természetesen az  önkényesség, azaz  az ésszerű indok hiánya éppolyan általános,  s inkább  módszertani mintsem  tartalmi ismérv,  mint   az  alapjogsérelmek  elbírálásánál  használt szükségesség  és   arányosság.  Ugyanúgy  mint  ott,  a  nem alapjogok  tekintetében   is   az   Alkotmánybíróság   egyes döntéseinek kell kialakítania a tartalmi követelményeket. Ugyancsak az Alkotmánybíróságnak kell esetenként eldöntenie, hogy az emberi méltósághoz való jog sérelmét mikor vizsgálja alapjogi kritériumok  szerint és mikor alkalmazza eredetileg nem alapjogi  sérelmek bevonására  az Alkotmány védelme alá. Ez utóbbi esetben az enyhébb mércével kell mérnie. A határok nem  húzhatóak   meg  általában;   szükség  lehet   bizonyos életviszonyok  különös   védelmére,  vagy   indokolhatja   a szigorúbb   mércét   valamely   jogintézmény   sérelme.   Az Alkotmánybíróság a  szigorúbb mérce  alkalmazásával bizonyos jogokat alapjogi  minőségre emelhet, azaz az emberi méltóság anyajogából  nevesített   alapjogokat  különíthet   el.  Így állapította meg  pl. az  Alkotmánybíróság "a  gyermek  jogát vérségi származása  kiderítéséhez" (ABH  1991, 272), vagy "a házasságkötés szabadságához  való jogot" (ABH 1992, 123). Az emberi méltóság  alapjogának felhívását  indokolhatná, ha  a büntetőjogban objektív  felelősség alkalmazásáról lenne szó. (ABH  1992,   88).  Hasonlóképpen,  a  szerződési  szabadság kiterjedt korlátozása, amely már az intézmény érvényesülését veszélyezteti, közvetlen alapjogi védelmet indokolhat. 3. Az ésszerű indok követelményének alkalmazása az Ftv-re a) A  mostani  alkotmányossági  vizsgálatnál  a  tulajdonjog sérelme csak annál a félnél jöhet számításba, akinek már van földtulajdona   (potenciális    eladó   és    végrendelkező; haszonbérlet esetén,  már fennálló  haszonbérletet  tekintve mindkét  fél,   mert  a  haszonbérlet  tulajdoni  védelemben részesülő vagyoni  jog). A tulajdont szerezni kívánó azonban nem részesül tulajdoni védelemben. Kétségtelen,  hogy   mindkettőjük   szerződési   szabadságát korlátozza  a   Ftv.  A   szerződési  szabadság   azonban  a tulajdonos számára rendelkezési jogának egyik megvalósulása, s így normális alapjogi védelmet kell kapnia. Annak számára, aki még  nem tulajdonos (vagy nincs más alkotmányosan védett pozíciója, például  nem kap  védelmet a  vállalkozáshoz való jog révén  sem),  a  szerződési  szabadság  végső  soron  az általános  személyiségi   jog,  mint   általános  cselekvési szabadság része.  Ugyanez áll  a  szerzőképességre  is,  ami szintén nem  áll a  tulajdont illető alapjogi védelem alatt, de az  általános személyiségi jog révén alkotmányos védelmet kaphat (márcsak  a jogalanyiság, jogképesség, szerzőképesség egyre szűkülő levezetésén keresztül is). Az  általános  személyiségi  jogot  (lényeges  tartalmát)  a szerződési szabadság  vagy a  szerzőképesség általános, vagy nagymérvű korlátozásai  sértik. Ha viszont a korlátozás vagy kizárás csak  egyes tárgyakra  vonatkozik, és  a  szerződési szabadságnak másutt még tág tere marad, az egyéni cselekvési autonómiát    az    önkényes,    ésszerű    indok    nélküli beavatkozásoktól védi az Alkotmánybíróság. (A fentiekkel  összhangban áll  a szerződési szabadság német értelmezése,  amely   szerint  csak   a  személyiség  szabad kibontakozását      lényegében       gátló      korlátozások alkotmányellenesek, továbbá a tulajdonszerzéshez való jognak szintén a  szabad kibontakozás  jogához utalása.  Ugyanez  a gondolat mutatkozik  meg egy  amerikai ítéletben  is:  az  a törvény, amely  a személyek  valamely  csoportját  általában megfosztja a  tulajdonszerzés képességétől (general power to aquire property),  érvénytelen. (Holden  v.  Hardy,  169  US 366). b) A  birtokmaximum alkotmányosságát  a szerzőképesség  és a szerződési  szabadság  ésszerű  indokai  vizsgálatával  kell elbírálni. A  korlátozás ésszerűségének  ki kell terjednie a törvényhozó céljára,  és a  megvalósítás eszközére is. (Ha a cél alkotmányosan  megengedett, a  tulajdonosokat  érintő  - valójában kényelmi - korlátozás arányosnak minősíthető.) Az "egészséges birtokstruktúra" meghatározása - különösen az Alkotmánybíróság újabb gyakorlatának fényében (ABH 1991, 62; 1993, 249; 1993, 380-382; ABK 1994. április, 170,171) - mint a   gazdaságpolitika    része,   a   jogalkotóra   tartozik. Alapjogsértés esetét  kivéve az  Alkotmánybíróság csak akkor léphet közbe,  ha ez  a  földbirtokpolitika  "fogalmilag  és nyilvánvalóan kizárná a piacgazdaság létét", vagy ha ésszerű indok nélkül  korlátozza az  egyéb, alapjognak  nem minősülő jogokat. Az ésszerűség vizsgálatánál az Alkotmánybíróságnak arra kell szorítkoznia, hogy a birtokmaximum nem eleve alkalmatlan-e a törvényhozó  célja   elérésére,  azaz   az  éppen  lezajlott földbirtokreformmal kialakított helyzet megszilárdítására, a reális  földárak   hiányában  a   koncentráció   fékezésére, mindaddig, amíg  a földárak  nem alakulnak  ki.  Lehetséges, hogy  más   módszerek,  esetleg   éppen  a  földpiac  teljes felszabadítása,     hasonlóképpen      piaci     viszonyokat eredményeznének. A  választás és  a  felelősség  azonban  az Országgyűlésé;  az  Alkotmánybíróság  csak  a  nyilvánvalóan téves prognózis  vagy az eszközök egyértelmű alkalmatlansága esetén avatkozik  be. Nem alapjogi sérelemmel jár ugyanis az adott   földbirtokpolitika    megvalósítása;   márpedig    a jogkorlátozás elkerülhetetlenségét  és a  szóbajövő eszközök közül a  legkevésbé  korlátozó  módszer  választását  csakis alapjog megsértése esetén követeli meg az Alkotmány. c)  A  haszonbérlet  vonatkozásában  az  köztársasági  elnök kérdése csakis úgy érthető, hogy alkotmányellenes-e, hogy az államot  és   az  önkormányzatot   kivéve   mindenki   másra vonatkozik a legfeljebb 10 éves időtartam előírása. A különbségtételnek  azonban nincs jelentősége. Ezért azt az érvet sem  kell vizsgálnunk,  amely a  10  éves  korlátozást indokolni hivatott.  (Az  "örökhaszonbérlet"  kialakulásának megelőzése.) Haszonbérleti szerződés az Ftv. szerint ugyanis eleve csak  határozott időre  köthető. (Ezt a Ptk. 461.§ (2) bekezdésével összhangban  álló eltérést a főszabálytól senki nem kifogásolta.)  Annak pedig  semmi akadálya sincs, hogy a haszonbérlő a  határozott idejű  szerződés lejárta  után  új szerződéssel folytassa  a bérletet.  Sőt, ezt  a Ftv. 21.§-a kifejezetten biztosítja  azzal, hogy  a volt  haszonbérlőnek előhaszonbérleti jogot ad. Budapest, 1994. június 22.                                            Dr. Sólyom László                                              alkotmánybíró Dr. Kilényi Géza alkotmánybíró különvéleménye A    törvény     6.§-ának    alkotmányosságára     vonatkozó különvéleményemet az alábbiakban foglalom össze: A belföldi jogi személyek tulajdonszerzéséről a törvény 6.§- a rendelkezik. E  §   a  belföldi   jogi   személyek   három   kategóriáját különbözteti meg. Az  első   kategóriába   tartozik   a   Magyar   Állam,   az önkormányzat, az  erdőbirtokossági és  a  legelőbirtokossági társulat, valamint közalapítvány. A felsorolt jogi személyek bármilyen jogcímen (szerzésmódon) és nagyságrendi korlátozás nélkül szerezhetik meg termőföld tulajdonjogát. A második  kategóriába tartozik  az  egyházi  jogi  személy, amely a törvény hatálya alá tartozó szerzésmódok (4.§) közül csupán végintézkedés,  illetőleg ajándékozási-, tartási vagy gondozási  szerződés   alapján,  de  ugyancsak  nagyságrendi korlátozás nélkül szerezheti meg termőföld tulajdonjogát. Végül a harmadik kategóriába tartozik az eddigiekben fel nem sorolt  összes   többi  belföldi   jogi  személy   és   jogi személyiség nélküli más szervezet, amely egyetlen, a törvény hatálya  alá   tartozó  szerzésmódon   sem  szerezheti   meg termőföld tulajdonjogát. Az  ismertetett  kategorizálás  a  következő  indokok  miatt önkényes és ezért alkotmányellenes: Az  Alkotmánybíróság   gyakorlata  a   testület  működésének megkezdése -  1990. január 1. napja - óta következetes abban a  kérdésben,   hogy  az   Alkotmány   70/A.§-ában   foglalt diszkriminációs   tilalom    nem   csupán    a   természetes személyekre, hanem  - azokkal  az értelemszerű eltérésekkel, amelyek a  természetes és jogi személyek között fennállnak - a jogi személyekre is irányadó. Ennek az elvi álláspontnak egyik korai kifejtése olvasható a szövetkezeti  tulajdonra   nézve  a   21/1990.  (X.  4.)  AB határozat (ABH  1990. 73,81.)  indokolásában, amely  egyebek között a következőket mondotta ki: "Az  Alkotmány   9.§  (1)   bekezdése   szerint   a   Magyar Köztársaságban a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogú és egyenlő védelemben  részesül. Ez  a rendelkezés  azonban nem tekinthető a  tulajdoni formák  felsorolásának, mint amelyek valamelyikébe való  besorolhatóság  az  alkotmányos  védelem feltétele.   Az    Alkotmány   nem   tulajdonformák   között különböztet,  hanem   ellenkezőleg:   a   tulajdon   bármely formájára nézve éppen diszkrimináció-tilalmat fogalmaz meg. A 9.§  (1) bekezdése  ennek megfelelően  az Alkotmány 70/A.§ (1) bekezdése  jogegyenlőségi tételének,  valamint a 9.§ (2) bekezdésbe foglalt  vállalkozási jog  és verseny  szabadsága általános tételének  a tulajdonhoz való jogra vonatkoztatott kifejtése. A 9.§ (1) bekezdése tehát nincs összefüggésben az Alkotmány  13.§-ával,   amely  a   tulajdonhoz  való   jogot egyébként is  a 9.§  (1) bekezdésében foglalt különbségtétel nélkül biztosítja." Az indokolás  idézett szövegrészére való utalás mellett, azt mintegy továbbfejlesztve mondotta ki a földről szóló törvény utólagos  normakontrolljáról  szóló  18/1992.  (III.30.)  AB határozat (ABH  1992. 110,113.):  "Bár az Alkotmány 70/A.§-a az emberi,  illetve állampolgári jogok tekintetében tiltja a megkülönböztetést, az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a támadott   törvényi    szabályozás    alanyi    és    tárgyi összefüggésben  személyek  közötti  olyan  megkülönböztetést jelent,  amely   megengedhetetlen...   Nincs   kellő   súlyú alkotmányos indoka  annak sem,  hogy csak  a  magánszemélyek egymás   közötti   szerződéseire   vonatkozzék   az   eltérő szabályozás, mert az adott tényállás lényeges elemeire nézve - a  diszkrimináció tilalma  folytán  -  egyenlőségnek  kell fennállnia.  Ebben   az  összefüggésben  pedig  a  gazdasági szempont egyforma  súllyal érvényes a mezőgazdasági nagyüzem bármely tulajdonosára,  továbbá a  tanya- és  földingatlanra vonatkozó  adás-vételi  szerződés  bármely  alanyára.  Ebből következik,   hogy    a    szabályozás    alanyok    közötti megkülönböztetése diszkriminatív,  ezért az Alkotmánybíróság a támadott  rendelkezést alkotmányellenesnek  mondotta ki és megsemmisítette." Az ismertetett előzmények után valójában már kitaposott úton haladt tovább  az Alkotmánybíróság, amikor 34/1992. (VI. 1.) AB határozatában  (ABH  1992.  192,  200.)  leszögezte:  "Az Alkotmánybíróság már  a 21/1990.  (X. 4.)  AB  határozatában kifejtette, hogy  az  Alkotmány  70/A.§-ának  jogegyenlőségi tétele  nemcsak   a  magánszemélyek   viszonyaira,  hanem  a jogoknak a jogi személyek közötti elosztására is vonatkozik. Következésképpen az  a szabályozás,  amely csak  a gazdasági forgalomban részt vevő jogi személyek tekintetében ismeri el a  nem   vagyoni  kárt,   alanyok   közötti   diszkriminatív megkülönböztetést  jelent,  s  ezért  alkotmányellenes."  "A gazdaság alanyai  és a  gazdasági tevékenységet nem folytató szervezetek   (egyházak,    karitatív,    politikai,    stb. szervezetek)  közötti   megkülönböztetésnek  a  személyiségi jogokat védő  nem vagyoni  kártérítés  intézményét  tekintve alkotmányos alapja  nincs, mert  az adott tényállás lényeges elemére nézve  - a személyiségi jogok védelmét illetően - az Alkotmány 70/A.§-a alapján egyenlőségnek kell fennállania." Ugyanakkor az Alkotmánybíróság határozottan elutasította azt a jogi  álláspontot,  amely  megpróbálta  abszolutizálni  az Alkotmány 70/A.§-ában  foglaltakat,  s  úgy  vélte,  hogy  a jogalanyok közötti  bármifajta különbségtétel diszkriminatív és  alkotmányellenes.  A  testület  egyebek  között 54/1993. ( X. 13. ) AB  határozatában  (ABH   1993. 340.,  342.) elvi jelentőséggel   szögezte    le:   "A    gazdasági    verseny szabadságának  az  Alkotmány  9.§  (2)  bekezdésébe  foglalt tétele az  adórendszer mikénti  alakítása  tekintetében  nem jelenti -  az Alkotmány  70/A.§-ára figyelemmel  sem -  azt, hogy a  jogalkotónak minden  gazdasági tevékenységet, minden gazdasági  tevékenységet   kifejtő   személyt   és   minden, gazdasági tevékenység  kifejtése számára  nyitva  álló  jogi formát egyenlőként  kellene kezelnie."  "Az  nem  tekinthető diszkriminációnak,    ha     meghatározott     jogpolitikai- adópolitikai megfontolások  alapján a  jogalkotó (az  állam) eltérő  adónemet  vezet  be  az  egyéni  vállalkozóra  és  a gazdasági társaságokra." A kifejtettek  alapján az  Alkotmány 70/A.§-ával kapcsolatos alkotmánybírósági gyakorlat  a jogi személyek tekintetében a következőképpen összegezhető: 1. Az  Alkotmány 70/A.§-ának  (1)  bekezdése  nem  csupán  a természetes személyekre, hanem - értelemszerű eltérésekkel - a jogi személyekre is irányadó. 2. Ebből  nem következik,  hogy a  jogalkotó köteles lenne a jogi személyek  valamennyi típusára nézve azonos szabályokat kibocsátani,  az  azonban  következik,  hogy  a  jogszabály- előkészítés és  a jogalkotás  során valamennyi  jogi személy érdekeit azonos  gondossággal kell  megvizsgálni a tervezett szabályozás szempontjából. 3. Épp  úgy, mint  a természetes  személyek esetében, a jogi személyeket illetően  sem szorítkozik  az Alkotmány  70/A.§- ának érvényesülési  köre az Alkotmányban nevesített alapvető jogokra,  hanem  ennél  lényegesen  szélesebb  körben  nyújt alkotmányos védelmet a diszkriminációval szemben. 4. Nem  minden  különbségtétel  diszkriminatív,  csupán  az, amely önkényesen, ésszerű és alkotmányosan elfogadható indok nélkül fosztja  meg a  jogi  személyek  valamely  csoportját meghatározott jogok  gyakorlásának lehetőségétől,  illetőleg az említett  módon hozza  hátrányos helyzetbe  azt más  jogi személyhez képest. Az ismertetett  alkotmányossági teszt  alapján  vizsgálva  a törvény 6.§-át,  az a határozott vélemény alakult ki bennem, hogy az vitán felülálló módon diszkriminatív, mivel -  sem  annak  nincs  alkotmányosan  elfogadható  indoka:  a jogalkotó miért épp a felsorolt jogi személyek számára teszi lehetővé a termőföld tulajdonjogának megszerzését, -  sem  pedig  annak:  a  felsorolásban  nem  szereplő  jogi személyeket miért  fosztja meg sommásan és kivételt nem tűrő módon a tulajdonszerzés lehetőségétől. Eleve el  kell vetni  azt a  feltételezést, hogy a jogalkotó azért  privilegizálta   volna   a   törvény   6.§-ának   (1) bekezdésében felsorolt jogi személyeket, mert a köztulajdont "magasabbrendűnek"  tekintette   volna  az  egyéb  tulajdoni formáknál. Egyfelől  ugyanis 1989.  október 23. napja óta az Alkotmány  9.§-ának   (1)   bekezdése   folytán   a   Magyar Köztársaságban    nincs     létjogosultsága    az     efféle különbségtételnek, másfelől a törvény 6.§-ának (1) bekezdése nem  foglalja   magában  a  köztulajdoni  formák  teljeskörű felsorolását.  Egyébként   is  az   Alkotmánybíróság  számos határozatában  kimondotta:  tulajdonosi  minőségében  még  a Magyar Állam  sem élvez  privilégiumokat más tulajdonosokhoz képest. (Pl.  59/1992. (XI.  6.)  AB  határozat  (ABH  1992. 271,273.) Hasonló  okokból ugyanígy  el  kell  vetni  azt  a feltételezést is,  hogy  a  közhatalom  gyakorlása  lenne  a privilegizálás  indoka,   részint   ugyanis   a   közhatalom gyakorlása és  a tulajdonlás  között nem  áll fenn semmiféle összefüggés,    részint    az    erdőbirtokossági    és    a legelőbirtokossági  társulat   semmiféle  közhatalomnak  nem letéteményese, ugyanakkor  más, a  6.§ (1)  bekezdésében fel nem sorolt jogi személyek közhatalmat gyakorolnak. Logikai kizárásos  alapon tehát  marad az  az egyetlen szóba jöhető  magyarázat,   amelyre  a   szótöbbséggel  elfogadott alkotmánybírósági határozat  utal, hogy tudniillik "belföldi jogi személy  és  jogi  személyiség  nélküli  más  szervezet kizárása  a   termőföldre  vonatkozó   tulajdonszerzésből  a szerzési tilalmak  kijátszásának megelőzését szolgálja. Jogi személyen  és   jogi  személyiség  nélküli  más  szervezeten keresztül ugyanis a belföldi magánszemély a birtokmaximumot, a külföldi  magánszemély és  jogi személy  pedig a  szerzési tilalmat tudná megkerülni." Egyfelől a  törvény, másfelől  a hatályos joganyag gondos és részletekbemenő    elemzésével     megvizsgáltam    ezt    a feltételezést is,  s arra  a következtetésre  jutottam: ez a szempont nem  lehet ésszerű  és alkotmányjogilag elfogadható indoka a  jogi személyek  különböző típusai között a törvény 6.§-ában alkalmazott különbségtételnek. Terjedelmi okokból nem vállalkozhatom arra, hogy az említett elemzést a  jogi személyek  Magyarországon létező valamennyi típusa tekintetében  bemutassam, ezért kénytelen vagyok arra szorítkozni: példákon  keresztül világítsam  meg  a  6.§-ban foglalt osztályozás önkényességét. 1. A  6.§ (1)  bekezdése privilegizálja a legelőbirtokossági társulatot azáltal,  hogy  bármely  szerzésmódon  korlátozás nélkül  lehetővé  teszi  számára  termőföld  tulajdonjogának megszerzését. Ennek  egyetlen ésszerű  indoka és magyarázata lehetne, az  tudniillik, ha  a legelőbirtokossági társulatra vonatkozó jogi  szabályozás maximális garanciákat nyújtana a törvény kijátszásával  szemben. Ez  az indok  azonban elesik annak folytán,  hogy a  legelőbirtokossági társulat  ez  idő szerint  még   nem  létező  jogintézmény,  a  reá  vonatkozó törvényjavaslat elkészült  ugyan, de azt az Országgyűlés még nem  fogadta   el.   Egy   nem   létező   törvényről   tehát felelősséggel és  kellő alappal  épp oly  kevéssé lehet  azt állítani: kizárja  a most  vizsgált törvényben meghatározott szerzési tilalmak  kijátszását, mint  ennek az ellenkezőjét. Ez   idő    szerint    a    legelőbirtokossági    társulatok privilegizálásának semmiféle indoka nincs. 2. A  6.§ (1)  bekezdése privilegizálja  az erdőbirtokossági társulatot  is,   amelyről  az   1994.  évi   XLIX.  törvény rendelkezik. E  törvény 31.§-ának (2) bekezdése értelmében a társulat megszűnése  esetén  a  társulat  vagyonát  a  tagok között meg  kell osztani,  s a  társulat  tulajdonában  lévő erdőterület  társulati   érdekeltségük  arányában   a  tagok osztatlan közös  tulajdonába kerül. Teljes mértékben nyitott tehát   az    ingatlanszerzési   korlátozás    kijátszásának lehetősége, ehhez  mindössze arra  van szükség,  hogy  egyes erdőtulajdonosok társulatot alapítsanak, a társulat jelentős nagyságú  erdőt  vásároljon,  majd  a  társulat  elhatározza jogutód nélküli  megszűnését, s végül kezdeményezzék a tagok osztatlan közös tulajdonának megszüntetését. Semmivel sem magyarázható, hogy miközben a 6.§ (1) bekezdése privilegizálja azt  az erdőbirtokossági  társulatot, amelyre nézve a  hatályos jogi  szabályozás valóban  magában rejti a tulajdonszerzési     korlátozás     kijátszásának     reális lehetőségét, ugyanez  a  rendelkezés  diszkriminálja  azt  a vízgazdálkodási  társulatot,  mint  jogi  személyt,  amelyet illetően a hatályos jogszabály - az 1977. évi 28. tvr. 16.§- ának (4)  bekezdése -  kimondja "a  társulat jogutód nélküli megszűnése  esetén   a  közfeladatok  ellátásához  szükséges vagyon -  a  helyi  vízgazdálkodási  közfeladatot  egyébként ellátni köteles - önkormányzatra vagy az államra száll." 3. Arra  sincs semmiféle  ésszerű magyarázat, hogy a 6.§ (1) bekezdése  miért  sorolja  fel  a  közalapítványt  és  miért rekeszti ki  a tulajdonszerzésből a köztestületet. Ez a jogi szabályozás olyan  disszonáns helyzeteket  idézhet elő, hogy miközben   egy    művészettörténeti    kutatásokat    segítő közalapítvány -  amelynek történetesen  semmi köze  nincs  a mezőgazdasághoz -  korlátlanul szerezheti  meg  a  termőföld tulajdonjogát,   a    Magyar   Tudományos    Akadémia    egy agrárgazdasági kutatóintézet  létrehozására vagy egy meglévő fajtakísérleti  állomás  területének  bővítése  céljára  nem szerezhet földtulajdont. 4.  Teljességgel   elfogadhatatlan  az   alapítvány   és   a közalapítvány       tulajdonszerzésének       diszkriminatív szabályozása. Adott  esetben ugyanis  egy alapítvány  és egy közalapítvány létrejöhet ugyanazon közérdekű célra, pl. volt kábítószerélvezők   vagy   szenvedélybetegek   munkaterápiás foglalkoztatására.  A  közérdekű  cél  azonossága  esetén  a szerzőképességnek az alapító személyétől függő megadása vagy megvonása nem csupán az Alkotmány 70/A.§-ával ellentétes, de 9.§-ának (1) bekezdésével is. 5. Ha  van  a  jogi  személyiséggel  rendelkező  szervezetek között olyan,  amelyre méltán  ráillik a  "közhasznú" jelző, akkor  a   Ptk.  57.§-ának  (1)  bekezdésében  meghatározott "Közhasznú társaság"  minden bizonnyal  ilyen. E rendelkezés szerint az  ilyen társaság  "közhasznú -  a társadalom közös szükségleteinek kielégítését nyereség- és vagyonszerzési cél nélkül szolgáló  -  tevékenységet  rendszeresen  végző  jogi személy.   A   közhasznú   társaság   üzletszerű   gazdasági tevékenységet a  közhasznú tevékenység elősegítése érdekében folytathat; a társaság tevékenységéből származó nyereség nem osztható fel  a tagok  között."  Ha  tehát  létezne  -  mint ahogyan nem  létezik -  olyan közös  ismérv, amely  egyfelől összekapcsolja a törvény 6.§-ának (1) bekezdésében felsorolt jogi   személyeket,    másrészt   garanciális    szempontból megkülönböztethetővé teszi  őket minden más jogi személytől, akkor  a   közhasznú  társaságot  nem  lehetne  kihagyni  az említett felsorolásból. Önmérsékletből  nem   folytatom  ama   példák  felsorolását, amelyek mind  azt támasztják  alá: a jogi személyeknek a 6.§ szerinti      kategorizálása      önkényes,      ötletszerű, diszkriminatív, s  ezért alkotmányellenes. A 6.§-ban foglalt kategorizálás  tehát   semmiképpen  sem  fogható  fel  egyes jogiszemély-típusok   alkotmányosan    megengedett   pozitív diszkriminációjaként, hanem  a jogegyenlőséget  durván sértő privilegizációval állunk szemben. A törvényalkotónak  - az  Alkotmány  által  korlátozottan  - széleskörű  döntési   lehetősége  van   atekintetben,   hogy bizonyos  tilalmakat   állapítson   meg,   illetőleg   olyan rendelkezéseket fogadjon  el, amelyek  kizárják az  említett tilalmak kijátszását.  Az  adott  esetben  az  utóbbi  célra számos alkotmányos  jogi eszköz állott rendelkezésére. Ilyen pl.     bizonyos      jogi     személyek      esetében     a földtulajdonszerzésnek  a  törvény  erejénél  fogva  történő megengedése,  míg   más  jogi   személyek   esetében   eseti engedélyhez és  a szükséghez  képest feltételhez kötése. Azt is  megtehette  volna  a  törvényalkotó,  hogy  kimondja:  a törvényben meghatározott  tilalmak és korlátozások irányadók a  jogi  személy  jogutód  nélküli  megszűnése  esetére  is. Ehelyett a  törvényalkotó azt  a  szabályozást  választotta, amely a  Magyarországon létező  jogiszemély-típusok túlnyomó részét  önkényesen,   ésszerű  ok   nélkül  megfosztotta   a termőföldtulajdon-szerzési   képességétől.    Az   esetleges visszaélések  kizárása   érdekében  foganatosított   tömeges jogfosztás     alkotmányjogi     szempontból     épp     oly elfogadhatatlan, mint  az az  intézkedés lenne, ha az ország népességének túlnyomó  részét arra  hivatkozással  fosztanák meg  személyes  szabadságától,  hogy  gátat  kell  szabni  a bűnözés növekedésének. Budapest, 1994. június 22.                                             Dr. Kilényi Géza                                               alkotmánybíró A különvéleményhez csatlakozom: Budapest, 1994. június 22.                                             Dr. Szabó András                                               alkotmánybíró Dr. Sólyom László alkotmánybíró különvéleménye Az  Ftv.  6.§-ában  meghatározott  kivételekkel  kapcsolatos alkotmányossági  aggály   megalapozott.  A   belföldi   jogi személyek és  jogi személyiség nélküli szervezetek kizárását a földtulajdon-szerzésből  az indokolta,  hogy a  külföldiek tulajdonszerzési tilalmát  és a  birtokmaximumot ne lehessen kijátszani. Azok  a kivételek,  amelyeket az  Ftv. megenged, ezzel az  indokkal nincsenek  összhangban, azaz  a kivételek Ftv. szerinti  meghatározásának nincs  ésszerű indoka. Nincs ugyanis  biztosíték   arra,  hogy   a  jogosultak   szerzési képességüket  ne  használják  fel  olyan  tulajdonszerzésre, amelynek kizárása  érdekében a törvény a többi jogi személyt földszerzési képességétől  megfosztotta; s amíg ez a veszély fennáll,  nincs  ésszerű  indoka  a  jogosultakhoz  hasonló, közfeladatot   ellátó    jogi   személyek   tulajdonszerzési tilalmának sem. Budapest, 1994. június 22.                                            Dr. Sólyom László                                              alkotmánybíró .

English:
English: .
Petition filed: .
Subject of the case: .	Several provisions of a new law on arable land challenged by the President of the Republic before the promulgation of that law
Number of the Decision: .	35/1994. (VI. 24.)
Date of the decision: .	06/21/1994
. CODICES summary: http://www.codices.coe.int/NXT/gateway.dll/CODICES/precis/eng/eur/hun/hun-1994-2-012?fn=document-frameset.htm$f=templates$3.0
.