A döntés szövege:
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság a Győri Városi Biróság előtt
folyamatban lévő ügyben a bíróság kezdeményezésére
lefolytatott eljárásban meghozta az alábbi
határozatot:
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenessége
utólagos vizsgálatára irányuló indítvány alapján
megállapítja, hogy a Kereskedelmi Vámtarifa módosításáról
szóló 2/1991. ( II. 11.) NGKM-PM. rendelet 2. §-a
alkotmányellenes, és az érintett jogszabály a Győri
Városi Biróság előtt P.21.128/1991. sz. alatt folyamatban
lévő ügyben nem alkalmazható.
Az Alkotmánybíróság határozatát a Magyar Közlönyben
közzéteszi.
Indokolás
I.
A Győri Városi Bíróság az előtte folyamatban lévő
P.21.128/1991/5. sz. ügyben az eljárást felfüggesztette.
Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII.törvény 38.
§ (1) bekezdése alapján az ügyet az Alkotmánybírósághoz
felterjesztette. Annak megállapítását kérte, hogy a
Kereskedelmi Vámtarifa módosításáról szóló 2/1991.
( II. 11. ) NGKM-PM rendelet 2. §-a alkotmányellenes és
a konkrét perbeli ügyben nem alkalmazható.
A konkrét ügyben a felperes 1991. február 6-án a Soproni
Vámhivatalnál egy személygépkocsi behozatalát jelentette
be, majd 3 munkanapon belül, február 11-én, a gépkocsit a
fennálló rendelkezések szerint bemutatta a Győri
Vámhivatalnál. Itt az árut ugyanazon a napon, tehát 1991.
február 11-én vámkezelték, és a Kereskedelmi Vámtarifa
szerint részére a vámot és díjtételeket megállapították.
A megállapított vámot, vámkezelési díjat és forgalmi adót
be is fizette. A Győri Vámhivatal egy hónappal később,
1991. március 27-én a fizetendő összegeket módosítva az
ügyfelet további 86.500.-Ft összeg befizetésére hívta
fel. Az intézkedés indokaként a hatóság arra hivatkozott,
hogy a vámkezelés időpontjában már hatályban volt a
2/1991. ( II.11.) NGKM-PM rendelet, amely módosította a
korábbi vámtarifát és díjakat.
A másodfokú vámhatóság is megerősítette a döntést,
minthogy a vámszabályok szerint a vámot és egyéb
költségeket a vámkezelés időpontjában érvényes szabályok
szerint kell elvégezni. A vámkezelés a konkrét esetben
1991. február 11-én volt, és ugyanazen a napon lépett
hatályba a módosító 2/1991. ( II. 11. ) NGKM-PM rendelet
is. Ezt kellett tehát a konkrét ügyben alkalmazni.
A bíróság álláspontja szerint a vámtarifa módosításáról
szóló 2/1991. ( II.11. ) NGKM-PM rendelet hatálybaléptető
2. §-a alkotmányellenes. A kihirdetése napján, február
11-én lépteti hatályba a jogalkotó a rendeletet, holott a
jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény 12. § (3)
bekezdése szerint a jogszabály hatálybalépésének
időpontját úgy kell megállapítani, hogy a felkészülésre
megfelelő idő álljon rendelkezésre. Hivatkozik a bíróság
arra is, hogy e törvény 12. § (2) bekezdése szerint
jogszabály nem állapíthat meg kötelezettséget
hatálybalépését megelőző időre és nem nyilváníthat
valamely magatartást jogellenessé. A jogalkotó
jogállamiságról szóló alkotmányos rendelkezést sértett, -
az indítványozó szerint - amikor olyan módon léptette
hatályba a rendelkezést, hogy nem vette figyelembe a
vámjog részletes szabályait megállapító 39/1976.
( XI.10.) PM-KkM. rendelet 35. § (1) bekezdésében
foglalt azon rendelkezéseket, amely szerint a vámárut
beszállító az előírt határidőn belül köteles vámkezelésre
bemutatni. A rendelkezés tehát nincs tekintettel az adott
árutovábbítási és vámkezelési határidőkre.
II.
Az Alkotmány 2. § (1) bekezdése értelmében " A Magyar
Köztársaság független, demokratikus jogállam " . Az
Alkotmánybíróság már több határozatában rámutatott, hogy
a jogbiztonság kiemelkedően fontos jogállami érték, s
ebből eredően meghatározott kötelezettségek hárulnak mind
a jogalkotó, mind a jogalkalmazó szervekre.
A jogállam sem tud eltekinteni attól, hogy mind a
természetes -, mind a jogi személyektől megkövetelje a
törvényesen kihirdetett jogszabályok ismerését, és az
azokkal összhangban álló magatartást, s mindezek
garanciájaként érvényre juttassa azt az elvet: a
jogszabály nem ismerése senkit sem mentesít jogellenes
magatartásának következményei alól.
A demokratikus jogállam azonban - sok egyéb mellett -
abban is különbözik a diktatúrától, hogy nem él vissza
azzal a lehetőséggel, amelyet a jog megismerésének
általános érvényű követelménye és az erre alapított
felelősségre vonás az állam számára nyújt, hanem kellő
törvényi garanciákkal megteremti annak a
reálislehetőségét, hogy a jogalanyok valóban
megismerhessék a reájuk irányadó jogszabályi
rendelkezéseket, s módjukban álljon magatartásukat
azokhoz igazítani. Ilyen garancia a jogalkotásról szóló
1987. évi XI. törvény 12. § (3) bekezdésében foglalt
ama szabály, amelynek értelmében a jogszabály
hatálybalépésének időpontját úgy kell meghatározni, hogy
kellő idő maradjon a jogszabály alkalmazására való
felkészülésre. Az Alkotmánybíróság nyomatékosan
hangsúlyozza: ha a jogalkotásról szóló törvény nem
tartalmazná az idézett szabályt, az akkor is levezethető
lenne az Alkotmány 2. § (1) bekezdéséből. E törvényi
rendelkezés az alábbi részkötelezettségeket hárítja a
jogalkotó szervekre: a jogszabály hatálybalépésének
időpontját úgy kell meghatározni, hogy kellő idő maradjon
a ) a jogszabály szövegének megszerzésére (akár úgy, hogy
az érintett előfizet a hivatalos lapra, akár úgy, hogy
annak egyes számait a szükséghez képest megvásárolja) és
áttanulmányozására ( Ide értve bonyolultabb
jogszabályok esetében az illetékes hatóságtól történő
felvilágosítás kérését is );
b ) a jogalkalmazó szervek számára a jogszabály
alkalmazására való felkészüléshez ( Ide értve szükség
esetén a jogszabály szervezett továbbképzés keretében
való alapos megismerését, a felmerülő
jogszabályértelmezési problémák tisztázását, a jogszabály
végrehajtásához szükséges nyomtatványok, ürlapok
beszerzését vagy előállítását, a zökkenőmentes
végrehajtás személyi és tárgyi feltételeiről való
gondoskodást );
c/ a jogszabállyal érintett személyek és szervek számára
annak eldöntéséhez, hogy miként alkalmazkodjanak a
jogszabály rendelkezéseihez ( pl. a környezetvédelmi
kibocsátási értékek szigorítása esetén: egyes termékek
gyártásának megszüntetése útján, korszerű technikai
eszközök beszerzése útján, az alkalmazott technológia
megváltozásával vagy nagyobb hatásfogú tisztítóberendezés
létesítésével ) az önkéntes jogkövetés személyi és tárgyi
feltételeiről való gondoskodáshoz.
Az Alkotmánybíróság megállapítása szerint az elmúlt
évtizedek során a jogalkotó szervek túlnyomórészt nem a
kifejtett elvek szellemében jártak el, s főként a
közigazgatási szervek tevékenysége révén hatályosuló
jogszabályok döntő többsége akként rendelkezett, hogy
kihirdetése napján lép hatályba, s rendelkezéseit a
folyamatban levő ügyekben is alkalmazni kell. Így nem
csupán a jogszabály alkalmazására való felkészüléshez nem
maradt elegendő idő, de - azoktól az esetektől eltekintve
is, amikor a Magyar Közlöny egyes számain a tényleges
megjelenésnél korábbi dátumot tüntettek fel -
rendszeresen előfordult, hogy a kihirdetésük napján
hatályba lépő jogszabályokhoz a kihírdetés feltüntetett
napjáig nem csupán az érintett természetes- és jogi
személyek nem jutottak hozzá, de azok a hatóságok sem,
amelyeknek a jogszabályt eljárásuk során alkalmazniuk
kellett. Ez szükségképpen jogbizonytalanságra vezetett,
hiszen a közigazgatási szerv, illetőleg a bíróság
esetenként - önhibáján kívül - olyan jogszabály alapján
hozta meg döntését, amelyről csak utólag derült ki, hogy
a határozat meghozatala napján már nem volt hatályban. Az
említett jogalkotási gyakorlat egy demokratikus jogállam
számára elfogadhatatlan, - a Magyar Köztársaságban:
alkotmányellenes - hiszen ennek folytán a jogalanyoknak
elvileg olyan jogszabály rendelkezéseihez kell
alkalmazkodniuk ( a hátrányos jogkövetkezmények terhe
mellett ), illetőleg a hatóságoknak olyan jogszabály
alapján kell dönteniük, amelynek nem csupán tartalmáról,
de létezéséről sincs tudomásuk.
A jogszabályok hatálybalépési időpontjának megállapítása
terén kialakított, ismertetett gyakorlatot a jogalkotó
szervek nem csupán a jogalkotásról szóló 1987. évi XI.
törvény hatálybalépése, de 1989. október hó 23. napja -
az 1989. évi XXXI. törvény hatálybalépése - után sem
számolták fel maradéktalanul.
Az Alkotmánybíróság a konkrét ügy kapcsán elvi
jelentőséggel mutat rá, hogy az önmagát demokratikus
jogállamnak valló Magyar Köztársaságban nem tartható fenn
az az előző évtizedekben kialakult, s mára
alkotmányellenessé vált gyakorlat, hogy a jogalkotó
szervek esetenként mind az Alkotmány 2. § (1)
bekezdéséből levezethető jogbiztonságot, mind az 1987.
évi XI. törvény 12. § (3) bekezdésében megfogalmazott,
garanciális jelentőségű szabályt figyelmen kívül hagyják,
s olyankor is a kihirdetés napján léptetik hatályba a
jogszabályokat, amikor az egyértelműen sérti a jogszabály
rendelkezései által érintettek alkotmányos jogait.
Azt törvényben - még kevésbé alkotmánybírósági
határozatban - nem lehet általános érvénnyel
meghatározni, hogy mennyi a jogszabály alkalmazására való
felkészüléshez szükséges " kellő idő " , amit a
jogszabály kihirdetése és hatálybaléptetése között
feltétlenül biztosítani kell. Ezt minden egyes jogszabály
megalkotásánál, a jogszabályba foglalt rendelkezések
jellegének, mennyiségének, valamint a jogszabály
végrehajtására ( Vagy az önkéntes jogkövetésre ) való
felkészülést befolyásoló egyéb tényezők alapul vételével,
esetileg kell vizsgálni. E kötelezettség a jogszabály
tervezetének kidolgozásában közreműködő, illetőleg a
jogalkotó szerveket terheli.
Adott esetben ugyanis nem csupán a kihirdetés napján
történő, de a visszamenőleges érvényű hatálybaléptetés
sem alkotmányellenes. Ez a helyzet a kizárólag jogot
megállapító, jogot kiterjesztő, kötelezettséget enyhítő
vagy más, a jogszabály valamennyi címzettje számára a
korábbi jogi szabályozásnál egyértelműen előnyösebb
rendelkezéseket tartalmazó jogszabályok esetében.
Ettől eltérő elbírálás alá esnek a vegyes jellegű -
részben a korábbi szabályozásnál az érintettekre nézve
előnyösebb, részben hátrányosabb - rendelkezéseket
tartalmazó jogszabályok, a társadalmi viszonyok
meghatározott körét első ízben rendező jogszabályok,
illetőleg azok a jogszabályok, amelyek új kötelezettséget
állapítanak meg, meglevő kötelezettség mértékét növelik,
jogot vonnak meg, vagy korlátoznak, illetőleg egyéb okból
az érintettek számára hátrányosak. A most említett
jogszabályok esetében általában nem tekinthető az
Alkotmánnyal össszhangban állónak a kihirdetés napján
történő hatálybaléptetés. Annak elbírálása, hogy
valamely konkrét jogszabály ese-tében mennyi idő
szükséges a jogszabály alkalmazására való felkészüléshez,
gazdaságpolitikai, szervezési, műszaki stb. szempontok
figyelembevételét szükségessé tevő mérlegelési kérdés,
vagyis nem alkotmányjogi probléma. Ennek megfelelően az
Alkotmánybíróság általában nem bocsátkozik annak a
vizsgálatába, hogy valamely jogszabály esetén elegendő
volt-e a felkészülésre a jogalkotó által biztosított 30
napos idő, avagy indokoltabb lett volna hat hónapos
időtartalmot szabni. ( A több évtizedes gyakorlati
tapasztalatokkal rendelkező parlamenti demokráciák
jogalkotása arra utal: esetenként - főként akkor, ha az
állam a jogi szabályozás eszközeivel számottevő mértékben
beavatkozik a gazdasági szféra tevékenységébe - a több
éves felkészülési idő is indokolt lehet annak érdekében,
hogy az állam magatartása hosszú távra kiszámítható
legyen a gazdasági élet résztvevői számára, s az állam
ekként is szilárdítsa nem csupán a jogbiztonságot, hanem
saját külső és belső tekintélyét. ) Az Alkotmánybíróság
mindössze annyit szögez le: a felkészülési idő tartamának
megállapításánál nem kizárólag a jogalkalmazó hatóságok,
hanem a jogi szabályozással érintett természetes és jogi
személyek reális időszükségletét is figyelembe kell
venni, amely mind a jogszabály áttanulmányozásához, mind
az önkéntes jogkövetésre való felkészüléshez - pl.
műszaki berendezések megvásárlásához, szervezési
intézkedések megtételéhez - szükséges időt magában
foglalja. Az viszont alkotmányjogi szempontból is
elbírálható, ha valamely jogalkotó szerv - anélkül, hogy
fontos és másként érvényre nem juttatható társadalmi
érdek szorítaná erre - a jogszabályt a kihirdetés napján
lépteti hatályba, s ekként nem csupán a minimális
felkészülési időtől fosztja meg az érintetteket, de
gyakorlatilag még a jogszabály előzetes megismerésének
lehetőségétől is.
Bár nem jelentős számban, de előfordulhatnak olyan
esetek, amikor az alkotmányos cél elérésére irányuló
állami akarat - akár a szabályozott társadalmi viszonyok
jellege, akár a történelmi körülmények vagy más ok
folytán - kizárólag a jogszabálynak a kihirdetés napján
történő hatályba léptetésével juttatható érvényre, mert
pl. a szabályozás tartalmának előzetesen ismertté válása
olyan társadalmi mozgásokat indítana meg, amelyek
meghiusíthatnák a jogszabállyal elérni kívánt célt. Ha az
ilyen jogszabályok - épp a hatálybaléptetés időpontjának
sérelmezése miatt - akár alkotmányjogi panasz, akár a
jogszabály alkotmányosságának utólagos vizsgálatára
irányuló indítvány alapján az Alkotmánybíróság elé
kerülnek, a testület esetileg vizsgálja annak a fontos és
másként érvényre nem juttatható társadalmi érdeknek a
fennállását, amely a jogalkotót az azonnali
hatálybaléptetésre késztette. De még az említett ok
fennállása sem mentesíti a jogalkotót az alól, hogy az
állam rendelkezésére álló eszközök alkalmazásával
gondoskodjék a jogszabály törvényes kihirdetéséről az
ország egész területén olyan időpontban, amikor a
kihirdetés a jogszabály által elérni kívánt célt már nem
veszélyezteti, de a jogszabállyal összhangban nem álló
magatartás még nem von maga után hátrányos
jogkövetkezményeket. Azaz ilyen esetben sem fordulhat elő
a Magyar Közlöny visszadátumozása vagy a jogszabálynak a
törvényes kihirdetés előtti alkalmazása (pl. olyan módon,
hogy az érintett hatóságok telefaxon megkapják a Magyar
Közlönyben még ki nem hirdetett jogszabály szövegét és az
abban foglaltakat nyomban alkalmazni kezdik ).
III.
A konkrét esetben az új vámtarifa rendelet a kihirdetés
napján lépett hatályba. A kihirdetés napja mind a
jogszabály dátuma, mind pedig a Miniszterelnöki Hivatal
közlése szerint a Magyar Közlöny megjelenésének napja,
1991. február 11-e volt.
A módosítás nem állapít meg ugyan új
vámkötelezettségeket, hanem a meglévő vámkötelezettséget
mértéke tekintetében módosítja.
Mégis a jogszabályoknak abba - a már kifejtettek szerinti
- kategóriájába tartozik, amely az érintettekre nézve
hátrányosabb rendelkezést tartalmaz, s amely
jogszabálykategóriára nézve az Alkotmánybíróság
álláspontja az, hogy a jogszabálynak a kihirdetése napján
történő hatálybaléptetése nem áll összhangban az
Alkotmány 2. § (1) bekezdésével.
Ennek az alkotmányellenességnek a megállapításán túl az
inditvánnyal érintett 2/1991. ( II. 11. ) NGKM-PM
rendelet 2. §-ának megsemmisítését az Alkotmánybíróság
azonban nem rendelte el. Nem vállalhatta át ugyanis azt a
kizárólag jogalkotói felelősséget, hogy a konkrét
jogszabályra nézve vizsgálja, mennyi idő lett volna
szükséges a megfelelő felkészüléshez. Ennek megállapítása
nélkül pedig a hatálybaléptetést kimondó jogszabályhely
meghatározott időtartamra történő megsemmisítése nem
lehetséges.
A konkrét ügyben az azonban egyértelműen megállapítható,
hogy a kihirdetés napján hatálybelépett rendelkezés
végrehajtására való felkészülésre sem a hatóságnak, sem
az állampolgárnak kellő ideje nem volt. Ezt bizonyítja az
a tény, hogy a vámkezelés időpontjában, 1991. február
11-én az intézkedő hatóságnak sem volt tudomása az új
rendelkezésről. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint
ezt, az alkotmányellenes helyzetből adódó hátrányt, a
konrét ügy kapcsán a jogalkotó államnak kell vállalnia,
és az nem hárítható át az állampolgárra.
Ezért döntött úgy az Alkotmánybíróság, hogy az
indítvánnyal érintett jogszabály a konkrét peres ügyben
nem alkalmazható.
Dr. Sólyom László
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Ádám Antal Dr. Herczegh Géza
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Zlinszky János Dr. Lábady Tamás
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Schmidt Péter Dr. Szabó András
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszky Ödön Dr. Vörös Imre
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Kilényi Géza
előadó alkotmánybíró
. |