English

Hungarian
Ügyszám:
.
288/A/1993
Előadó alkotmánybíró: Sólyom László Dr.
.
Az indítvány lényege:
.
A határozat száma: 53/1993. (X. 13.) AB határozat
.
ABH oldalszáma: 1993/323
.
A határozat kelte: Budapest, 10/12/1993
.
.
A határozat szövege (pdf):
    .
    A határozat szövege:
    .
    A határozat szövege:
                     A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

      Az Alkotmánybíróság  a köztársasági elnöknek az Országgyűlés
      által  elfogadott,   de  még   ki  nem   hirdetett   törvény
      rendelkezései  alkotmányellenessége   vizsgálatára  irányuló
      indítványa alapján meghozta a következő

                              határozatot:

      1. A Büntető törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény ( a
      továbbiakban  Btk  )  33.  §  (2)  bekezdése  alkalmazásánál
      alkotmányos követelmény  az, hogy  a  büntethetőség  el  nem
      évülését  csak   azokra  a   bűncselekményekre  nézve  lehet
      megállapítani, amelyek  büntethetősége az  elkövetés  idején
      hatályos magyar jog szerint nem évül el; kivéve, ha az adott
      tényállást a nemzetközi jog háborús bűncselekménynek vagy az
      emberiség elleni  bűncselekménynek minősíti, el nem évülését
      kimondja vagy  lehetővé teszi, és Magyarországot az elévülés
      kizárására nemzetközi kötelezettség terheli.

      2. Az  Alkotmánybíróság megállapítja  :   összhangban van az
      Alkotmánnyal az,  ha a Btk 33. § (2) bekezdését az elkövetés
      időpontjában  hatályos   magyar  jog  elévülési  szabályaira
      tekintet   nélkül    alkalmazzák   a    nemzetközi    jogban
      meghatározott alábbi bűncselekményekre :

      - a  háború áldozatainak  védelmére Genfben  1949. augusztus
      12-én kötött  egyezményekben meghatározott,  az  egyezmények
      közös  2.   cikke  szerinti   nemzetközi  jellegű  fegyveres
      összeütközés esetén elkövetett "súlyos jogsértésekre";

      - a  genfi egyezmények  közös 3.  cikkében a  nem nemzetközi
      jellegű    fegyveres     összeütközés     esetén     tiltott
      cselekményekre.

      3. Az 1956. évi forradalom és szabadságharc során elkövetett
      egyes bűncselekményekkel  kapcsolatos eljárásról  szóló,  az
      Országgyűlés által 1993. február 16-án elfogadott törvény 1.
      §-a ellentétes  az Alkotmány  57. § (4) bekezdésével és 7. §
      (1) bekezdésével.

      A  törvény   2.  §-ának   alkalmazása  azon  keretek  között
      alkotmányos, amelyeket  az Alkotmánybíróság határozatának 2.
      pontja kijelölt.

      Az Alkotmánybíróság  ezt a  határozatát a  Magyar Közlönyben
      közzéteszi.
                                 Indokolás

                                     I.

        1. Az  Országgyűlés 1993. február 16-án törvényt fogadott el
        az  1956.   októberi  forradalom   és  szabadságharc   során
        elkövetett  egyes  bűncselekményekkel kapcsolatos eljárásról
        ( a továbbiakban Törvény ) . A Törvény szövege a következő :

        "1. §  (1) A  népbíráskodásról  szóló,  az  1945.  évi  VII.
        törvénnyel  törvényerőre   emelt  81/1945.   (II.   5.)   ME
        rendeletnek az  1440/1945. (V.  1.) ME  rendelet  8.  §-ával
        megállapított  13.   §-a  7.  pontjában  (  Hatályos  anyagi
        büntetőjogi szabályok  hivatalos összeállítása  - BHÖ  - 84.
        pontjának g  / alpontja  ) meghatározott,  az 1956. októberi
        forradalom és szabadságharc során elkövetett bűncselekmények
        büntethetőségének  elévülésével   kapcsolatban   a   Büntető
        Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény ( Btk.  ) 33. §-
        ának / 2 / bekezdését kell alkalmazni.

        (2) Az (1) bekezdésben meghatározott bűncselekmény büntetési
        tétele a  Btk. 2.  §-ára figyelemmel  - 81/1945. (II. 5.) ME
        rendeletnek az  1440/1945. (V.  1.) ME  rendelet  9.  §-ával
        módosított 14.  §-ára (  BHÖ 85.  pontja )  tekintettel - öt
        évtől  tizenöt   évig   terjedő   vagy   életfogytig   tartó
        szabadságvesztés.

        2.  §   (1)  A  háború  áldozatainak  védelmére  vonatkozóan
        Genfben, 1949.  augusztus  12-én  kelt,  az  1954.  évi  32.
        törvényerejű rendelettel  kihirdetett nemzetközi egyezmények
        közül
        a )  a hadifoglyokkal  való bánásmódra  vonatkozóan Genfben,
        1949. augusztus  12-én kelt  Egyezmény 3. cikkének 1. pontja
        alapján az Egyezmény 130. cikkében,

        b  )   a  polgári  lakosság  háború  idején  való  védelmére
        vonatkozóan Genfben, 1949. augusztus 12-én kelt Egyezmény 3.
        cikkének 1. pontja alapján az Egyezmény 147. cikkében súlyos
        jogsértésként meghatározott, az 1956. októberi forradalom és
        szabadságharc     során      elkövetett      bűncselekmények
        büntethetőségének elévülésével  kapcsolatban -  a háborús és
        az emberiség  elleni bűntettek  elévülésének kizárásáról  az
        Egyesült  Nemzetek   Szervezetének  közgyűlése   által   New
        Yorkban, 1968.  november 26-án  elfogadott, az  1971. évi 1.
        törvényerejű rendelettel kihirdetett nemzetközi Egyezmény 1.
        cikke a  ) pontjára  is figyelemmel  - a Btk. 33. §-ának (2)
        bekezdését kell alkalmazni.

        (2) Az  (1) bekezdésben  felsorolt bűncselekmények büntetési
        tétele a Btk. 2. §-ára figyelemmel

        a ) a szándékos emberölés tényállása esetében - az 1878. évi
        V. törvény  278. és 279. §-ára ( BHÖ 349. és 351. pontja ) ,
        a  Btk.   166.  §-ának   (1)  és  (2)  bekezdésében  foglalt
        megkülönböztetésre tekintettel  -  öt  évtől  tizenöt  évig,
        illetőleg tíz  évtől tizenöt  évig terjedő  vagy életfogytig
        tartó szabadságvesztés;

        b )  a kínzás vagy embertelen bánásmód, ideértve a biológiai
        kísérleteket is,  a nagy  fájdalom szándékos előidézése és a
        testi épség vagy egészség elleni súlyos merénylet elkövetése
        tényállásai esetében - az 1878. évi V. törvény 303305. §-ára
        ( BHÖ  362364. pontja ) , illetőleg a Btk. 170. §-ának (3) -
        (6) bekezdésére  tekintettel -  hat hónaptól öt évig terjedő
        szabadságvesztés;

        c )  a hadifoglyoknak vagy védett személyeknek az ellenséges
        hatalom  fegyveres   erőiben  szolgálatra  kényszerítése,  a
        hadifoglyoknak vagy védett személyeknek attól a jogától való
        megfosztása,  hogy   a  jelen   Egyezmény   rendelkezéseinek
        megfelelő szabályos  és pártatlan  eljárás alapján ítéljenek
        felette,  a   törvénytelen  elhurcolás  vagy  áthelyezés,  a
        törvénytelen visszatartás  és a  túszok szedése  tényállásai
        esetében - az 1878.  évi V.  törvény 324-325.  §-ára  (  BHÖ
        379-381. pontja ), illetőleg a Btk. 175. §-ára tekintettel -
        hat hónaptól három évig, a sértett halála esetén a Btk. 166.
        §-ának  (4)   bekezdésére  tekintettel  -  öt  évig  terjedő
        szabadságvesztés;

        d ) a vagyontárgyaknak a katonai szükség által nem indokolt,
        nagymérvű,  törvénytelen   és  önkényes   megsemmisítése  és
        eltulajdonítása tényállása  esetében az 1878. évi V. törvény
        344-349. §-ára  és az  1948. évi  XLVIII. törvény 35. §-ának
        (1) bekezdésére ( BHÖ 433-437. pontja ), a Btk. 321.  §-ában
        foglalt megkülönböztetésre  tekintettel -  két  évtől  nyolc
        évig, öt  évtől tíz  évig, illetőleg  öt évtől  tizenöt évig
        terjedő szabadságvesztés.

        3. § (1) Az 12. §-ban felsorolt bűncselekmények miatt
        a )  a nyomozásra  kizárólag a  Budapesti Ügyészségi Nyomozó
        Hivatal

        b )  a  bírósági  eljárásra  kizárólag  a  Fővárosi  Bíróság
        illetékes.
        (2) Az  12. §-ban  felsorolt bűncselekményekkel  kapcsolatos
        eljárásra egyebekben a büntető eljárásról szóló 1973. évi I.
        törvény rendelkezései az irányadók.

        4. § Ez a törvény a kihirdetésétől számított nyolcadik napon
        lép hatályba. "

        2. A Btk 33. § (2) bekezdése szerint nem évül el

        a )  Az 1945.  évi VII.  törvénnyel törvényerőre emelt és az
        1440/1945. (V. 1.) ME rendelettel módosított és kiegészített
        81/1945.  (II.   5.)  ME   rendelet  11.   és   13.   §-ában
        meghatározott háborús bűntettek,

        b ) az emberiség elleni egyéb bűncselekmények (XI. fejezet);

        c )  az emberölés  súlyosabban minősülő  esetei ( 166. § (2)
        bekezdés a ) -h ) pontjai ) ;

        d )  az emberrablás  és az  előljáró vagy  szolgálati  közeg
        elleni erőszak  súlyosabban minősülő  esetei (  177/A. § (4)
        bekezdés, 355. § (5) bekezdés a ) pont;

        e )  a terrorcselekmény, a légijármű hatalomba kerítése és a
        zendülés  súlyosabban   minősülő   esetei,   ha   a   halált
        szándékosan okozva  követik el  ( 261.  § (2)  bekezdés a  )
        pont, 262.  § (2)  bekezdés, 352.  § (3) bekezdés b ) pont )
        büntethetősége.

        3. A  köztársasági elnök  a törvényt  nem hirdette ki, hanem
        1993.  március   8-án  kelt   indítványában  alkotmányossági
        vizsgálatát kérte.

        Az indítvány szerint az Országgyűlés által 1993. február 16-
        án elfogadott  törvény ugyanazt  a tárgykört érinti, mint az
        Alkotmánybíróság által  korábban  vizsgált  törvényjavaslat.
        Ezért indítványozza,  hogy az  Alkotmánybíróság ezen törvény
        vonatkozásában is vizsgálja meg, az ( egyes rendelkezéseiben
        illetve egészében ) megfelel-e
        - a  Polgári és  Politikai Jogok  Nemzetközi Egyezségokmánya
        15. §-ában,
        - az Emberi Jogi Egyezmény 7. § (1) bekezdésében,
        - az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében, 7. § (1) bekezdésében,
        8. § (1) és (2) bekezdésében, 57. § (2) és (4) bekezdésében,
        valamint
        - az  Alkotmánybíróság 11/1992.  (III. 5.)  AB határozatában
        írt követelményeknek,

        azaz a  büntetőjogi legalitás alkotmányos elveinek, az állam
        büntető  hatalma  korlátozottsága  elvének,  a  jogban  való
        bizalom elvének,  a jogbiztonság elvének és ezeken keresztül
        a jogállamiság követelményrendszerének.

                                    II.

        Az Alkotmánybíróság hatásköre az indítványozott vizsgálatra

        1.  A   köztársasági  elnök   annak   előzetes   vizsgálatát
        indítványozta,  hogy   a  Törvény   megfelel-e  egyrészt  az
        Alkotmány bizonyos rendelkezéseinek, másrészt két nemzetközi
        egyezménynek.

        Előzetes   normakontroll   csakis   az   alkotmányellenesség
        megállapítására irányulhat.   (  Alkotmány 26.  § (4) és (5)
        bekezdés, az  Alkotmánybíróságról  szóló  1989.  évi  XXXII.
        törvény [  a továbbiakban  :   Abtv ] 35. § (2) bekezdés.  )
        Nemzetközi   szerződésbe    ütközés   szempontjából   csakis
        jogszabályt vizsgálhat meg az Alkotmánybíróság (Abtv 44. §),
        a  jogszabály  pedig  a  kihirdetéssel   nyeri   el   ezt  a
        minőségét.  Tehát   ki  nem   hirdetett  törvény  nemzetközi
        szerződésbe ütközése vizsgálatára nincs törvényes alap.

        2. Olyan  jogszabály, törvényjavaslat  vagy ki nem hirdetett
        törvény  alkotmányossági  vizsgálata  során  azonban,  amely
        nemzetközi jogi  kötelezettséget valósít  meg, s még inkább,
        ha a vizsgálat - mint a jelen esetben is - kifejezetten arra
        irányul, hogy  a belső  jog a nemzetközi joggal az Alkotmány
        7. §  (1) bekezdése szerint összhangban vane, szükségszerűen
        be kell  vonni a  vizsgálatba azt  is, hogy a kérdéses belső
        norma a  vállalt nemzetközi  jogi kötelezettségbe  ütközike,
        illetve, hogy a nemzetközi kötelezettségvállalás összhangban
        van-e az Alkotmánnyal.

        A   nemzetközi    joggal   összefüggő    belső    jogszabály
        alkotmányossága ugyanis  más összefüggésben,  más szempontok
        alapján is vizsgálandó, mint egy csakis a hazai jogot érintő
        normáé.   A    nemzetközi   jog   figyelembevételétől   vagy
        mellőzésétől függően  ugyanannak  a  normának  a  vizsgálata
        másmás eredményre  is vezethet. Az Alkotmánybíróságnak tehát
        be kell  vonnia az  alkotmányossági vizsgálatba az Alkotmány
        7. §  (1) bekezdését is, mert a nemzetközi kötelezettségeket
        megvalósító jogszabályok  alkotmányosságának az  ott  előírt
        összhang is része.

        E tekintetben  közömbös, hogy  a  jogszabály  előzetes  vagy
        utólagos alkotmányossági  kontrolljáról van-e szó; egyik sem
        végezhető el  a belső  jogszabály, a nemzetközi szerződés és
        az Alkotmány  harmóniájának vizsgálata  nélkül. A  hatásköri
        korlátokból  legfeljebb  az  következik,  hogy  az  előzetes
        vizsgálatra  irányuló   eljárásban  a  rendelkező  rész  nem
        tartalmaz megállapítást  a ki  nem hirdetett  törvény  és  a
        nemzetközi szerződés viszonyáról.

                                    III.

        A belső  jog és  a nemzetközi jog viszonya az Alkotmány 7. §
        (1) bekezdése értelmében

        a )  A 7.  § (1)  bekezdés első  fordulata, amely  szerint a
        Magyar Köztársaság  jogrendszere elfogadja  a nemzetközi jog
        általánosan elismert szabályait, azt mondja ki, hogy ezek az
        "általánosan  elismert   szabályok"  külön   (   további   )
        transzformáció  nélkül   is   a   magyar   jog   részei.   A
        transzformációt  ebben   az  általánosságban   -  vagyis   a
        szabályok felsorolása,  illetve meghatározása  nélkül - maga
        az Alkotmány  hajtotta  végre.  Eszerint  a  nemzetközi  jog
        általánosan elismert  szabályai  nem  az  Alkotmány  részei,
        hanem "vállalt  kötelezettségek". Az,  hogy a vállalást és a
        transzformációt az  Alkotmány  tartalmazza,  nem  érinti  az
        Alkotmány, a nemzetközi jog és a belső jog hierarchiáját. Ez
        az általános belső joggá tétel egyáltalán nem zárja ki, hogy
        egyes " általánosan elismert szabályokat " külön egyezmények
        ( is )    meghatározzanak   és   azok   tekintetében   külön
        transzformáció történjék.  Az ENSZ  Alapokmány  és  a  genfi
        egyezmények tartalmaznak pl. ilyen szabályokat.

        Az Alkotmány  7. §  (1) bekezdése  azt is  jelenti,  hogy  a
        Magyar Köztársaság  az Alkotmány rendelkezésénél fogva részt
        vesz a  nemzetek közösségében;  ez a részvétel tehát a belső
        jog részére  alkotmányi parancs.  Ebből következik,  hogy az
        Alkotmányt és  a belső  jogot úgy  kell értelmezni,  hogy  a
        nemzetközi  jog  általánosan  elfogadott  szabályai  valóban
        érvényesüljenek.

        b )  A 7.  § (1)  bekezdés második  fordulata  -  a  vállalt
        nemzetközi jogi kötelezettségek és a belső jog összhangjának
        biztosítása -  minden "vállalt"  nemzetközi  kötelezettségre
        vonatkozik, az általánosan elismert szabályokra is. Másrészt
        az összhangot  az egész  belső joggal  biztosítani kell,  az
        Alkotmánnyal is.  Az Alkotmány  7. §  (1) bekezdése tehát az
        Alkotmány, a  nemzetközi jogból származó, szerződéssel, vagy
        közvetlenül   az   Alkotmánnyal   vállalt   kötelezettségek,
        valamint a  belső jog  összhangját követeli meg; az összhang
        biztosításában   figyelemmel    kell    lenni    mindegyikük
        sajátosságaira.

                                    IV.

        A    háborús    bűncselekmények    és    emberiség    elleni
        bűncselekmények sajátosságai

        A most  tárgyalt ügyben  mind az Alkotmány, mind a belső jog
        értelmezését annak  fényében kell  elvégezni, hogy a háborús
        és emberiség  elleni bűncselekményekre  vonatkozó  normák  a
        nemzetközi jog  sajátos részét  képezik, amelyben nem csupán
        államok egymás  közötti kötelezettségvállalásáról  van  szó,
        hanem amelyben  a  nemzetközi  jog  az  egyes  egyénekre  is
        megállapít  kötelezettséget   és  büntetőjogi  felelősséget.
        Ezzel tehát a nemzetközi jog egyrészt olyan területet érint,
        amely egyébként  a szuverén  állam büntető  hatalma alá  van
        rendelve,  másrészt   ezt  úgy   teszi,   hogy   a   háborús
        bűncselekmények és  az emberiség  elleni bűncselekmények sok
        tekintetben eltérnek  a belső  büntetőjog alapelveitől  és a
        büntető hatalom gyakorlásának szokásos módjától is.

        1.   A    háborús   bűncselekmény    és   emberiség   elleni
        bűncselekmények esetében  olyan bűncselekményekről  van szó,
        amelyek  e   minőségükben  nem   a   belső   jog   részeként
        keletkeztek,  hanem   a  nemzetek   közössége  tartja   őket
        bűncselekménynek, és  a  nemzetek  közössége  határozza  meg
        tényállásukat.

        Ezek a  bűncselekmények -  a  második  világháború  idejétől
        meghatározóvá vált nemzetközi jogi jogfejlődés szerint - nem
        egyszerűen a  legtöbb állam belső büntetőjogában is üldözött
        cselekmények.     (  Az   emberölés  tényállása   tehát  nem
        minősíthető fel önmagában emberiség elleni bűncselekménnyé.)
        Nemzetközi  státuszukhoz   hozzátartozik   a  nemzeti  jogok
        fölötti megalapozásuk,  akár a  természetjogban (  a pozitiv
        jog fölötti  elvi alapokra  hivatkozás  a  nemzetközi  jogon
        belül is garancia az esetleg önkényes nemzetközi szerződések
        ellen  )   ,  akár   a  "nemzetközi   közösség   alapjainak"
        védelmében,  akár   abban,  hogy   ezek  a  cselekmények  az
        emberiséget veszélyeztetik  :   elkövetőik  "az  emberi  nem
        ellenségei".  Jelentőségük   tehát  nagyobb  annál,  semhogy
        büntethetőségük az  egyes  államokban  való  elfogadásuktól,
        vagy az államok mindenkori büntető politikájától függhetne.

        2.  A  háborús  bűncselekményeket  és  az  emberiség  elleni
        bűncselekményeket a  nemzetközi közösség üldözi és bünteti :
        egyrészt nemzetközi bíróságok útján, másrészt azzal, hogy az
        államoknak,  amelyek   tagjai  akarnak   lenni  a   nemzetek
        közösségének, vállalniuk kell üldözésüket.

        A nürnbergi  és tokiói  nemzetközi bíróságok  vezették be és
        alapozták meg  ezt a nemzetközi büntetőbíráskodást; nyomukon
        haladva   a   népírtásról   szóló   1948-as   egyezmény   is
        előirányzott nemzetközi  büntetőbíróságot, ezt  azonban  nem
        állították  fel.   Az  államok   nemzetközi   egyezményekben
        kötelezték magukat  az ilyen bűncselekmények megbüntetésére.
        Az egyes átfogó emberi jogi egyezmények végrehajtásán őrködő
        nemzetközi   szervek    (   bizottságok   és   bíróságok   )
        gyakorlatában az  utóbbi 10-15  évben egyre  határozottabban
        kirajzolódik azoknak  az államoknak  elmarasztalása, amelyek
        belső  jogukban  nem  tesznek  eleget  e kötelezettségüknek.
        ( Elsősorban  az   AmerikaKözi  Emberi   Jogi   Bíróság   és
        Bizottság határozataiban bontakozik ki az államok nemzetközi
        jogból fakadó kötelessége a büntetőjogi  üldözésre,  amelyet
        amnesztiával sem kerülhetnek meg.  ) A nemzetközi bíráskodás
        ismét felmerült  az Öbölháború  kapcsán; majd  napjainkban a
        Biztonsági Tanács  létre is  hozott egy nemzetközi bíróságot
        azon személyek  megbüntetésére, akik  felelősek a nemzetközi
        humanitárius jog  súlyos megsértéséért a korábbi Jugoszlávia
        területén, 1991  után.   ( A BT 808 ( 1993 ) és 827 ( 1993 )
        számú határozatai.   )  A BT  808-as határozata  felkérte  a
        Főtitkárt, hogy  készítse  el  a  határozat  végrehajtásához
        szükséges anyagot  :   ez gyakorlatilag a Nemzetközi Bíróság
        statutuma és annak részletes indokolása ( Report ) .

        A Statutum  és  a  Report  (  1993.  május  3.    )  különös
        jelentősége,  hogy   -  éppen  a  nullum  crimen  sine  lege
        követelménye miatt,  a Statutum  2, 3, 4 és 5. szakaszában -
        részletesen megállapítja  és tartalmazza  azt  a  nemzetközi
        anyagi jogot, amelynek szabályai "minden kétséget kizáróan a
        [ nemzetközi ] szokásjog részei, úgy hogy fel sem merül az a
        probléma, hogy  számos, de nem minden állam részese bizonyos
        egyezményeknek. "  ( Report 34. pont.  ) Az alkalmazandó jog
        tehát független  az egyes államok belső jogától. Összhangban
        van ezzel,  hogy  a  Bíróság  a  hatáskörébe  tartozó  bűnök
        megbüntetésében a  nemzeti bíróságok  felett  áll.  Noha  az
        utóbbiakat  eljárásra  bátorítja  a  főtitkár  Jelentése,  a
        Statutum úgy  rendelkezik,  hogy  a  Nemzetközi  Bíróság  az
        ügyeket bármely eljárási szakban magához vonhatja; továbbá a
        ne  bis   in  idem  is  csak  annyiban  érvényesül,  hogy  a
        nemzetközileg már  megbüntetett bűnös  nem  állítható  többé
        nemzeti bíróság  elé, fordítva  azonban nem  így van  :    a
        Nemzetközi Bíróság újból ítélkezhet, ha a nemzeti bíróság az
        emberiség  elleni   bűntettet  közönséges  bűncselekményként
        kezelte, vagy  ha a  nemzeti  eljárás  nem  volt  pártatlan,
        független vagy tisztességes, vagy ha a nemzetközi bíráskodás
        kikerülésére alkalmazták.  ( 10. cikk.  )

        3. Az az állam tehát, amely a háborús büncselekményeket vagy
        az emberiség  elleni bűncselekményeket üldözi és megbünteti,
        a nemzetek  közösségének  mandátuma  alapján  cselekszik,  a
        nemzetközi  jogban   megállapított  feltételek   szerint.  A
        nemzetek közössége  esetenként igényt  is formál  arra, hogy
        nemzetközi  szervek   útján  felülbírálja   azt  a   nemzeti
        gyakorlatot, amely nem felel meg a nemzetközi jognak.

        A nemzetek  közössége büntető  hatalma más feltételek és más
        korlátok  között   működik,  mint   az  egyes  államoké;  az
        eltérések az általa üldözött bűncselekmények sajátosságából,
        különösen az egész emberiségre nézve bennük rejlő veszélyből
        erednek,   amelyek    miatt   kiemelték   őket   a   nemzeti
        megítélésből.

        4.   A   háborús   büncselekmények   és   emberiség   elleni
        bűncselekmények   nemzetközi    jogi   alapú   üldözése   és
        megbüntetése csak garanciák között történhet; önellentmondás
        lenne az  emberi jogokat  ezek nélkül  védeni. A garanciákat
        azonban nem  lehet felcserélni vagy helyettesíteni a nemzeti
        jog garanciáival.

        a )  A nullum  crimen sine lege garanciáját a nemzetközi jog
        magára érti,  s nem a belső jogra. "A nemzetközi szokásjog",
        "a civilizált nemzetek által elismert jogelvek", "a nemzetek
        közössége  által  elismert  jogelvek"  az  a  lex,  amely  a
        magatartást  a   nemzetek  közössége   által  (   nemzetközi
        szervezetek  vagy  a  közösségbe  tartozó  államok  útján  )
        üldözendőnek és  büntetendőnek minősíti - függetlenül attól,
        hogy a belső jog tartalmaz-e hasonló bűncselekményeket, vagy
        hogy a megfelelő egyezményeket az egyes országok belső joggá
        tettéke. A  háborús bűncselekmények  és az  emberiség elleni
        bűncselekmények súlyossága,  az, hogy  általuk a  nemzetközi
        béke  és   biztonság,  illetve   maga  az   emberiség  kerül
        veszélybe,    nem    egyeztethető    össze    azzal,    hogy
        büntethetőségük  nemzeti   jogoktól  függjön.  Az  emberiség
        elleni  bűncselekmények  meghatározásának  függetlenségét  a
        nemzeti jogoktól  a Nürnbergi Nemzetközi Katonai Törvényszék
        Alapszabálya 6.  cikkének c  ) pontja  mondta ki  :   az ott
        felsorolt  cselekmények  emberiség  elleni  bűncselekménynek
        minősülnek, "akár  sértették  annak  az  országnak  a  belső
        jogát, amelyben  elkövették, akár  nem". Az  1968.  évi  New
        Yorki  egyezmény   szintén  az  emberiség  elleni  bűntettek
        meghatározása részévé teszi a klauzulát :  "még akkor is, ha
        e cselekmények  nem sértik  annak az  országnak belső jogát,
        ahol azokat  elkövették". Hasonlóan,  az  1973-ban  az  ENSZ
        Közgyűlése által  elfogadott "Principles of Cooperation" [ a
        háborús bűnösök  üldözésében és  megbüntetésében ]  büntetni
        rendeli a  emberiség elleni  bűncselekményeket, "akárhol  is
        követték el őket". A nemzetközi humanitárius jog sérelmére a
        volt  Jugoszláviában   elkövetett  büntettek  megbüntetésére
        létrehozott Nemzetközi Bíróság által alkalmazandó anyagi jog
        meghatározásakor kifejezetten  elutasították, hogy a Bíróság
        akár a nemzetközi humanitárius szokásjogot inkorporáló belső
        jogot is  figyelembe vegye;  mert a  nemzetközi humanitárius
        jog kétségkívül  szokásjoggá vált  szabályai e  minőségükben
        "kielégítő   alapot    nyújtanak   a    joghatóság    tárgyi
        megalapozására".  ( Report, 36. pont.  ) Ez is a két jogrend
        külön kezelésének elvét erősíti meg.

        A Polgári  és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya 15.
        cikke  (1)  bekezdése  -  amely  tartalmában  megegyezik  az
        Európai Emberi  Jogi Egyezmény  7. cikke  (1) bekezdésével -
        arra kötelezi  a részes államokat, hogy a nullum crimen sine
        lege és  a nulla  poena sine  lege elvét feltétlenül tartsák
        be. A  nemzetközi jogban  meghatározott bűncselekményre való
        hivatkozás   (    "Senkit   nem    szabad   elítélni   olyan
        cselekményért,  amely  elkövetése  idején  a  hazai  vagy  a
        nemzetközi jog alapján nem volt bűncselekmény" ) az irodalom
        szerint  kizárólag   olyan   bűncselekményekre   vonatkozik,
        amelyek a  belső jogban  vagy ratifikálás,  vagy a közvetlen
        alkalmazás folytán kétségkívül büntetendők.

        Az Egyezségokmány 15. cikk (2) bekezdése szerint "E cikk nem
        képezi akadályát valamely személy bíróság elé állításának és
        megbüntetésének olyan cselekmény vagy mulasztás miatt, amely
        elkövetése  idején   a  nemzetek  közössége  által  elismert
        jogelvek szerint bűncselekmény volt. " ( Tartalmilag hasonló
        az Európai  Emberi Jogi  Egyezmény 7.  cikk  (2)  bekezdése,
        azzal az  eltéréssel, hogy  a "nemzetek közössége" helyett a
        "civilizált nemzetek"  kifejezést használja.  ) Ez a kivétel
        teszi lehetővé  a fent  körülírt sui generis nemzetközi jogi
        bűncselekmények üldözését  a részes  államok által akkor is,
        ha azok  tényállása és  büntethetősége  nem  része  a  belső
        jognak. Ebből értelemszerűen következik az is, hogy ezeket a
        cselekményeket   az    egyezmények   a   nemzetközi   jogban
        kialakított feltételek  szerint engedik üldözni és büntetni.
        A (2)  bekezdések így  nyilván áttörik  a  belső  jogban  az
        egyezmények  által  is  megkövetelt  büntetőjogi  garanciát,
        annál is  inkább, mert  az Európai  Egyezmény 15.  cikk  (2)
        bekezdése, illetve az Egyezségokmány 4. cikk (2) bekezdése a
        nullum crimennulla  poena garanciák feltétlen érvényesülését
        még háború és szükséghelyzet idejére is feltétlenül előírja.
        A   (2)   bekezdés   azon   államokra   nézve,   amelyek   a
        bűncselekmények  elkövetése   utáni   időben   inkorporálták
        jogukba a  háborús bűncselekményekre  és az emberiség elleni
        bűncselekményekre  vonatkozó  nemzetközi  jogi  normákat,  a
        belső  jog   szempontjából  a   visszaható  hatályú  büntető
        törvényhozás  engedélyezésével   jelent  egyet.   Ezeket   a
        cselekményeket a  nemzetközi  jognak  kellett  az  elkövetés
        idején büntetendővé nyilvánítania, és nem a belső jognak.

        Történetileg a  kivétel  a  II.  világháborúval  kapcsolatos
        háborús bűncselekmények  és emberiség elleni bűncselekmények
        büntethetőségére  vonatkozott.   A  nemzetközi   jogfejlődés
        azonban folyamatosan  eloldotta a  "nemzetközi  humanitárius
        jog" elleni  bűncselekmények körét  a háborús  kontextustól,
        illetőleg   függetlenítette    a   belső   jogi   bűnüldözés
        feltételeitől az  elévülés tekintetében  is, amennyiben  két
        egyezmény is  készült a háborús bűncselekmények és emberiség
        elleni bűncselekmények el nem évüléséről.

        b )  A nemzetközi  anyagi jogot  vagy  eljárást  meghatározó
        egyetlen dokumentum  sem  tartalmaz  időbeli  korlátozást  a
        háborús  és   emberiség  elleni  bűntettek  büntethetőségére
        nézve. A nürnbergi és tokiói eljárás befejezése után azonban
        a háborús  bűncselekményeket az  egyes államok gyakorlatilag
        belső  joguk  alapján  üldözték,  s  a  belső  jog  szerinti
        elévülési idő  lejártának közeledtével  egyes belső jogokban
        sor került  az  elévülés  törvényi  meghosszabbítására  vagy
        kizárására. Az  1968-as New  Yorki egyezmény  célja éppen az
        ezzel kapcsolatos,  a belső jogból folyó bizonytalanságok és
        esetlegességek kiküszöbölése  volt, amikor kimondta, hogy az
        egyezményben felsorolt  háborús bűncselekmények és emberiség
        elleni bűncselekmények "függetlenül elkövetésük időpontjától
        nem évülhetnek  el". Az egyezmény preambulumából nyilvánvaló
        az az  álláspont, hogy  a belső  jogok szerinti  "közönséges
        bűncselekmények"  és   a  háborús   bűncselekmények  illetve
        emberiség elleni bűncselekmények nem kezelhetők azonosan.

        A New Yorki Egyezmény abban az időszakban jött létre, amikor
        az  emberiség  elleni  bűncselekmények  "közös",  nemzetközi
        üldözésének eszméje háttérbe szorult. Az egyezményben részes
        államok kötelezik  magukat arra,  hogy az  ott meghatározott
        háborús bűncselekmények  és emberiség elleni bűncselekmények
        tekintetében "a  büntethetőség és a büntetés végrehajtásának
        elévülését  kizárják,  illetve,  ahol  ilyen  elévülés  van,
        eltöröljék".

        Az Európai  Emberi Jogi Egyezmény 7. cikkének (2) bekezdése,
        illetve az Egyezségokmány 15. cikkének (2) bekezdése elvileg
        lehetővé teszi,  hogy a  belső jogi  elévülés  szabályait  a
        nemzetek közössége  által meghatározott bűncselekményekre ne
        alkalmazzák a részes államok. E megengedő szabállyal szemben
        a New  Yorki Egyezményben  kötelezettségvállalásról van szó.
        Az Egyezmény továbbá kifejezetten visszaható hatályú.

        Az Egyezményt  gyakorlatilag a  harmadik világ államai és az
        akkori szocialista  államok ratifikálták  csak. Ez az akkori
        politikai körülményekre  visszavezethető tény  azonban az el
        nem  évülés   rendezésének  egyébkénti   időszerűségét   nem
        érintette. 1974-ban  készült el  és nyílt  meg aláírásra  az
        Európa Tanácsban  kidolgozott "Európai egyezmény az elévülés
        alkalmazhatatlanságáról az emberiség elleni bűncselekménykre
        és   a    háborús   bűntettekre".    Ez   az   egyezmény   a
        Genocidiumegyezményben   meghatározott    emberiség   elleni
        bűncselekmények és a genfi konvenciókban külön meghatározott
        háborús  jogsértések   mellett  a  háború  jogának  "bármely
        összehasonlítható megsértésére" terjed ki, vagyis nem követi
        az  emberiség   elleni  bűncselekmények  kiterjesztését.  Az
        elévülhetetlenség főszabályként a jövőre, az egyezménynek az
        adott   államban   való   hatálybalépése   után   elkövetett
        cselekményekre vonatkozik.  Visszaható hatálya annyiban van,
        ha az  elévülési idő  még  nem  telt  le;  azaz  az  európai
        egyezmény szerint  csak az  elévülés meghosszabbításáról van
        szó. Az  egyezményt egyedül Hollandia ratifikálta ( 1981 ) ,
        s rajta  kívül  csak  Franciaország (1974) és Belgium (1984)
        írta   alá.  Az   európai   államok   többsége   a   háborús
        bűncselekmények el nem évülését belső jogában oldotta meg.

                                     V.

        A nemzetközi  jogban  megállapított  bűncselekmények  és  az
        Alkotmány

        1.   A   háborús   bűncselekmények   és   emberiség   elleni
        bűncselekmények tényállását  és büntethetőségük  feltételeit
        is   a    nemzetközi   jog    határozza   meg;    ezeket   a
        bűncselekményeket -  közvetlenül vagy az államok kötelezésén
        keresztül -  a  nemzetek  közössége  üldözi  és  bünteti.  A
        háborús és  emberiség elleni  bűncselekmények megbüntetésére
        vonatkozó  szabályok  -  mivel  ezek  az  emberiséget  és  a
        nemzetközi együttélést  alapjaikban veszélyeztetik  - kogens
        nemzetközi jogot képeznek. Amely állam ezt nem vállalja, nem
        vehet részt a nemzetek közösségében.

        A    háborús    bűncselekmények    és    emberiség    elleni
        bűncselekményekre  vonatkozó   szabályok  kétség   kívül   a
        nemzetközi szokásjog  részei;  a  nemzetek  közössége  által
        elismert általános  elvek, a  magyar Alkotmány szóhasználata
        szerint "a  nemzetközi jog  általánosan elismert  szabályai"
        közé számítanak.  E szabályokat a magyar jog az Alkotmány 7.
        § (1)  bekezdésének első  fordulata szerint  "elfogadja";  s
        ezért külön transzformáció vagy adaptáció nélkül azok közé a
        "vállalt nemzetközi  jogi kötelezettségek"  közé  számítnak,
        amelyeknek a  belső joggal  való  összhangját  ugyancsak  az
        Alkotmány idézett bekezdése írja elő második fordulatában.

        A háborús és emberiség elleni bűncselekmények megbüntetésére
        vonatkozó nemzetközi  kötelesség a  teljes kogens nemzetközi
        joganyagra vonatkozik.  Nem vállalható tehát anélkül, hogy a
        magyar jog  ne fogadná  el a  büntethetőség  nemzetközi  jog
        szerinti feltételeit  is. Ha  a háborús  bűncselekmények  és
        emberiség  elleni   bűncselekmények  bármely,  a  nemzetközi
        szokásjog egyértelmű részét képező szabályát is a magyar jog
        másként  értelmezné,   a  belső   jogban  e  néven  üldözött
        bűncselekmények megszűnnének  a  nemzetközi  jog  értelmében
        vett   háborús    bűncselekmények   és    emberiség   elleni
        bűncselekmények  lenni.   A  magyar   állam  ilyen  eljárása
        egyébként sem  változtatna a nemzetközi jogi parancson és az
        állam kötelezettségén,  s nem  változtatna semmit  az  ilyen
        tetteket elkövetők nemzetközi büntetőjogi felelősségén sem.

        2.   A   háborús   bűncselekmények   és   emberiség   elleni
        bűncselekmények   nemzetközi    jogi   szabályozása    nincs
        tekintettel  a  belső  jogokban  érvényesülő  nullum  crimen
        elvre, amikor  ezeket a  bűncselekményeket attól függetlenül
        büntetni  rendeli,   hogy  elkövetésükkor   a  belső  jogban
        büntetendők  voltake.  Ez  csak  akkor  ellentmondás,  ha  a
        nemzetközi jog  és a  belső  jog  összhangját  úgy  akarnánk
        elérni, hogy  a nemzetközi  jogot a  belső jog feltételeihez
        igazítjuk. Az adott esetben azonban nem egyszerűen arról van
        szó, hogy  a háborús  bűncselekmények  és  emberiség  elleni
        bűncselekmények  esetében   kivételt   teszünk   a   nemzeti
        büntetőjogban feltétlenül  érvényesülő  nullum  crimen  sine
        lege szabály  alól. A  kérdés tehát  nem korlátozható  arra,
        hogy a  nemzetközi  humanitárius  jog  sérelmére  elkövetett
        bűncselekmények sajátos  szabályai az  Alkotmány 57.  §  (4)
        bekezdés   keretébe    illeszthetőke.   Az   alkotmányossági
        problémát annak  figyelembevételével kell  megfogalmazni  és
        eldönteni, hogy  az adott  esetben az  Alkotmány  7.  §  (1)
        bekezdése kifejezett  rendelkezésénél fogva  egyidejűleg egy
        másik  jogrend,  a  nemzetközi  jog  bizonyos  szabályai  is
        kötelezően érvényesülnek.  A nemzetközi  jog érvényesülése e
        bűncselekmények vonatkozásában  a nemzetek közösségében való
        részvétel feltétele,  amit tehát  az Alkotmány  kifejezetten
        elismer, alkalmazni és a belső joggal harmonizálni rendel, s
        aminek   eltérő    belső   jogi    kezelése   a   nemzetközi
        kötelezettségen  és   felelősségen  mitsem   változtatna.  A
        nemzetközi jog  előli elzárkózás lenne az Alkotmány 7. § (1)
        bekezdésével ellentétes.  Nem a nullum crimen elve törik itt
        meg, hanem  annak a belső jogra való szorítása. A nemzetközi
        jog  a   maga   rendszerén   belül   megköveteli,   hogy   a
        bűncselekmények  az   elkövetés  időpontjában   a   nemzetek
        közössége által  elismert általános  elvek alapján  - a fent
        nemzetközi  szokásjognak  nevezett  szabályok  értelmében  -
        háborús  bűncselekményeknek   vagy   az   emberiség   elleni
        bűncselekményeknek  minősüljenek.  A  magyar  állam  büntető
        hatalmán keresztül  e bűncselekmények  esetében valójában  a
        nemzetek közösségének  büntető hatalma érvényesül a nemzetek
        közössége  által   meghatározott   feltételek   szerint   és
        garanciák  között.  A  nemzeti  jog  annyiban  alkalmazható,
        amennyiben azt  a nemzetközi jog kifejezetten rendeli ( mint
        ez például  a büntetési tételek tekintetében előfordul ) . A
        nemzetközi  jog   eltérő  tartalmú,   kifejezett  és  kogens
        szabályával szemben a nemzeti jog nem érvényesülhet.

        A    belső    és    a    nemzetközi    büntetőjog    közötti
        összhangteremtésnek   különböző    útjai   lehetnek.   Lehet
        kifejezett szabályt alkotni a két rendszer függetlenségéről.
        Így járt  el az  Egyezségokmány és  az Európai  Emberi  Jogi
        Egyezmény a  maga területén,  amikor kimondta, hogy a nullum
        crimenszabály feltétlen  belső jogi  érvényesítésére vállalt
        nemzetközi   kötelezettség   nem   törik   meg   a   háborús
        bűncselekményekre  és   emberiség  elleni  bűncselekményekre
        vonatkozó nemzetközi jogi szabályok érvényesítésével, azaz a
        belső jog  ennek nem  akadálya. Az Európai Egyezmény illetve
        az  Egyezségokmány   megengedő  rendelkezése  megkönnyíti  a
        nemzetközi szabálynak a belső jogba való integrálását - azt,
        amit a  magyar Alkotmány  "összhangnak" nevez.  Az  említett
        egyezmények természetesen  csak a  nemzetközi jog  oldaláról
        segíthetnek. Az  "összhang" belső  jogi  oldalát  a  nemzeti
        jogoknak kell megoldaniuk. Az egyezményhez hasonló megengedő
        vagy értelmező  szabály híján  (  amilyent  pl.  a  portugál
        alkotmány ismer  ) , erre az Alkotmánynak a nemzetközi jogra
        is  figyelemmel  lévő  értelmezése  ad  lehetőséget.  Ez  az
        Alkotmány 7. §-a szerint egyben alkotmányos kötelesség is.

        A fenti  gondolatmenet alapján  nem  áll  fenn  ellentét  az
        Alkotmány 57.  § (4)  bekezdése és  a  7.  §  (1)  bekezdése
        között, hanem  ezek egymásra  tekintettel  értelmezendők.  A
        nullum  crimen   elv  feltétlen  belső  jogi  érvényesülését
        garantáló 57.  § mellett  a 7. § (1) bekezdés erejénél fogva
        alkotmányosan érvényesülnek  a  nemzetközi  büntetőjognak  a
        háborús   bűncselekményekre    és   az    emberiség   elleni
        bűncselekményekre vonatkozó szabályai.

        3. Azok  a nemzetközi egyezmények és dokumentumok, amelyek a
        háborús    bűncselekményeket     és     emberiség     elleni
        bűncselekményeket meghatározzák,  és amelyek  kétség kívül a
        nemzetközi   jog   általánosan   elismert   és   feltétlenül
        érvényesülő  szabályai,  nem  rendelkeznek  az  elévülésről.
        Ezért  az  egyes  államok,  amelyek  e  bűncselekményeket  a
        nemzetközi szokásjog  szerint üldözik,  alkalmazhatják saját
        belső jogukat a büntethetőség vagy a büntetés elévülésére, s
        nem kötelesek azok elévülhetetlenségét kimondani. Az 1968-as
        New  Yorki   Egyezmény  a   háborús  és   emberiség   elleni
        bűncselekmények  el   nem  évüléséről,  illetve  az  1974-es
        hasonló    tárgyú     Európai    Egyezmény    az    elévülés
        alkalmazhatatlanságáról e bűncselekményekre nem tekinthető a
        nemzetközi  szokásjog   részének  vagy   a  nemzetközi   jog
        általánosan elismert  szabályának. Azok  az államok azonban,
        amelyek a  fenti két egyezmény valamelyikét is ratifikálták,
        nemzetközi jogi  kötelezettséget  vállaltak  arra,  hogy  az
        azokban meghatározott háborús bűncselekményeket és emberiség
        elleni  bűncselekményeket   visszamenőleges   hatállyal   is
        elévülhetetlennek tekintik.

        Magyarország az  1971. évi 1. tvr-rel kihirdette a New Yorki
        Egyezményt. Ezzel  nemcsak  az  elévülhetetlenségre  vállalt
        nemzetközi   kötelezettséget,   hanem   a   nemzetközi   jog
        értelmében vett  emberiség elleni  bűncselekmények körét  is
        szélesebben ismerte  el, mint  ahogy az  a nemzetközi jogban
        "általános". Az egyezmény értelmében ide tartozik ugyanis az
        apartheid és  a fegyveres támadás vagy megszállás útján való
        elűzés is.

        Annak   eldöntésénél,    hogy   az    egyezménnyel   vállalt
        kötelezettség  az   Alkotmány   57.   §   (4)   bekezdésének
        értelmezésénél  ugyanúgy   vehető-e   figyelembe,   mint   a
        nemzetközi jog általános szabályai, annak van súlya, hogy az
        el nem  évülés szabályai  szorosan  kötődnek  a  háborús  és
        emberiség  elleni  bűncselekmények  természetéhez,  valamint
        hogy e  tekintetben a nemzetközi jogfejlődés egy még világos
        irányú,  de   le  nem   zárt  folyamatáról  beszélhetünk.  A
        nemzetközi jog  maga elévülési szabályt nem tartalmaz. A New
        Yorki Egyezmény  - preambuluma szerint - csupán egyértelművé
        teszi ezt  a nemzetközi  jogi helyzetet,  s a részes államok
        számára egyszersmind kizárja a belső jog esetleges elévülési
        rendelkezését.  Az   egyezmény   tehát   e   bűncselekmények
        nemzetközi  jogi   szabályozásának   jellemző   vonását,   a
        büntethetőségnek a  belső  jogoktól  való  függetlenségét  a
        büntethetőség időtartamára  is kiterjeszti.  Ha az  alapvető
        kérdés tekintetében  - ami  a sui  generis  nemzetközi  jogi
        feltételek  érvényesülése   a  belső   jog  mellett   -   az
        alkotmányellenesség kizárható  volt, ez a megítélés érvényes
        erre   az    azonos    jellegű,    és    csupán    járulékos
        kötelezettségvállalásra   is.    Az    Alkotmánybíróság    a
        büntetőjogi felelősség összes alkotmányos feltételét a belső
        jogra nézve  egységesen értelmezte  a 11/1992.  (III. 5.) AB
        határozatban. Így  jár el  az Alkotmánybíróság  a nemzetközi
        jogi büntető felelősség tekintetében is.

        4.  Az   alkotmányosság  megköveteli,   hogy  a   nemzetközi
        büntetőjog   szabályai   kizárólag   a   nemzetközi   jogban
        meghatározott   tényállások   és   feltételek   tekintetében
        érvényesüljenek.

        a )  A Törvény  1. §-ában  meghatározott  bűncselekmény  nem
        minősül    a     nemzetközi    jog     értelmében    háborús
        bűncselekménynek.

        A népbíráskodásról  szóló,  az  1945.  évi  VII.  törvénnyel
        törvényerőre emelt  81/1945.  (II.  5.)  ME  rendeletnek  az
        1440/1945. (V.  1.) ME  rendelet 8. §-ával megállapított 13.
        §-a 7.  pontjában meghatározott  ( a  BHÖ 84.  pontjának g )
        alpontjába felvett  )  bűncselekmény  tényállása  értelmében
        háborús   bűnös    az,   "aki   bármilyen   formában   olyan
        tevékenységet fejtett vagy fejt ki, illetőleg mozdított vagy
        mozdít elő,  amely  a  népek  háború  utáni  békéjének  vagy
        együttműködésének megnehezítésére  vagy megbontására,  avagy
        nemzetközi viszály előidézésére alkalmas".

        Ilyen  tényállás  nem  szerepel  egyetlen  olyan  nemzetközi
        egyezményben  vagy   dokumentumban  sem,   amely  a  háborús
        bűncselekményekre és  az emberiség  elleni bűncselekményekre
        vonatkozó szabályokat  tartalmazza, s különösen nem azokban,
        amelyek kétség  kívül a  nemzetek közössége  által  elismert
        jogelveknek, illetve  nemzetközi szokásjognak  minősülnek. E
        joganyagot  legújabban   a  korábbi   Jugoszlávia  területén
        elkövetett  háborús   és  emberiség  elleni  bűncselekmények
        megbüntetésére  felállított   Nemzetközi  Bíróság  statutuma
        állapította  meg.   A  nemzetközi  humanitárius  jog  kogens
        szabályai felölelik  az 1949.  augusztus 12-én  kötött genfi
        egyezményekben definiált  "súlyos jogsértéseket";  a  háború
        jogának és  szokásainak megsértését,  úgy ahogy az 1907. évi
        hágai   egyezmény    szabályait   a   Nürnbergi   Nemzetközi
        Törvényszék   értelmezte    és   alkalmazta;    a   népirtás
        megelőzéséről és  büntetéséről  szóló  1948.  évi  egyezmény
        szerint büntetendő  magatartásokat, akár  háború, akár  béke
        idején  követik   el  őket;  s  végül  az  emberiség  elleni
        bűncselekményeket,   a    Nürnbergi    Nemzetközi    Katonai
        Törvényszék Alapokmánya és ítéletei által elismert formában,
        akár  nemzetközi   akár  belső  fegyveres  konfliktusban  is
        követték   el    őket   a    civil   lakosság    ellen.    E
        tényálláscsoportokon  belül   a  vonatkozó   egyezmények  és
        dokumentumok   pontosan    meghatározzák    az    elkövetési
        magatartásokat. Az  Alkotmánybíróság a  jelen eljárásban nem
        vizsgálja,  hogy   a   Törvény   1.   §-ában   meghatározott
        bűncselekmény tényállása  nem  alkotmányellenesen  általános
        megfogalmazásúe,  de  megállapítja,  hogy  ez  az  általános
        tényállás nem  minősíthető a nemzetközi jog szerinti háborús
        bűncselekmények    pontosan     meghatározott     elkövetési
        magatartásai alá esőnek.

        A  fentiek   alapján  a  Törvény  1.  §-ában  meghatározott,
        kizárólag a  belső jogba tartozó bűncselekményre a Btk 33. §
        (2) bekezdése  szerinti elévülhetetlenség  - a  belső joghoz
        mért -  visszaható hatállyal alkotmányosan nem alkalmazható,
        hanem csak akkor, ha az elkövetés idején a magyar jog erre a
        cselekményre  az   elévülhetetlenséget   megállapította.   A
        Törvény időbeli  hatálya "az  1956. októberi  forradalom  és
        szabadságharc  során   elkövetett"  egyes  bűncselekményekre
        terjed ki.  Ebben az  időszakban a  magyar  jog  a  kérdéses
        bűncselekményre nem tartalmazott elévülhetetlenséget kimondó
        szabályt. Ezért  a Törvény az 1. § időbeli és tárgyi hatálya
        alá tartozó  bűncselekmény  tekintetében  alkotmányellenesen
        rendeli a  Btk 33.  § (2)  alkalmazását.  Az  egyes  konkrét
        bűncselekmények  büntethetősége  elévülésének  megállapítása
        nem a törvényhozásra tartozó kérdés.

        b )  A  Törvény  2.  §-a  a  háború  áldozatainak  védelmére
        vonatkozóan   Genfben,    1949.   augusztus    12-én    kelt
        egyezményekben  "súlyos   jogsértésként"  meghatározott,  az
        1956. októberi  forradalom és szabadságharc során elkövetett
        bűncselekmények büntethetőségének  elévülésével kapcsolatban
        -   a    háborús   bűncselekmények   és   emberiség   elleni
        bűncselekmények elévülésének kizárásáról szóló 1968. évi New
        Yorki Egyezmény  1. cikke  a )  pontjára is figyelemmel - az
        egyezmények közös  3. cikkének 1. pontja "alapján" rendeli a
        Btk 33. § (2) bekezdésének alkalmazását.

        A "súlyos jogsértések" a genfi egyezmények közös 2. cikkében
        meghatározott nemzetközi  jellegű fegyveres összeütközésekre
        vonatkoznak.   A    nem   nemzetközi    jellegű    fegyveres
        összeütközések esetére  nem  ezeket,  hanem  az  egyezmények
        közös 3.  cikkében megállapított  magatartásokat tiltják  az
        egyezmények.  Az   egyezmények   külön   cikkben   tüzetesen
        meghatározzák  a   védett  személyek  körét  is;  a  "súlyos
        jogsértések" csak  ezek terhére  követhetők el.    (  Ld.  a
        hadifogolyegyezmény 4.  és 130. , illetve a polgári lakosság
        védelmére vonatkozó  egyezmény 4.  és 147. cikkét. Az utóbbi
        egyezmény pl.  csak azokat a személyeket védi, akik annak az
        összeütköző  Félnek  vagy  megszálló  Hatalomnak  hatalmában
        vannak, amelynek  nem  állampolgárai,  az  egyezményben  nem
        részes  államok   polgáraira,  illetve  a  semleges  államok
        diplomáciai védelemben  részesíthető polgáraira az egyezmény
        védelme nem  vonatkozik.   ) Ezzel  szemben a  közös 3. cikk
        rendelkezései    azokra     a    személyekre,    "akik    az
        ellenségeskedésben   nem    vesznek   közvetlenül    részt",
        "mindenkor és mindenütt" érvényesek.

        A Törvény szövegezése a genfi egyezmények különböző személyi
        és tárgyi  alkalmazási körre  szóló rendelkezéseit  egymásra
        vonatkoztatja és az egyezményekben nem szereplő összefüggést
        létesít  közöttük.  Belső  jogszabály  nemzetközi  szerződés
        tartalmát nem  változtathatja meg. Ezért a Törvény jelenlegi
        szövegével kapcsolatban  joggal merülnek fel alkotmányossági
        aggályok.

        Az Alkotmánybíróság  rámutat arra,  hogy az  1968.  évi  New
        Yorki Egyezmény  a genfi egyezményekben tiltott cselekmények
        közül    nemcsak     a    "súlyos    jogsértéseket"    teszi
        elévülhetetlenné. Az  el nem  évülési egyezmény  I. cikk a )
        pontja -  amelyre "figyelemmel"  a Törvény  a Btk 33. §-ának
        alkalmazását  előírja   -  valóban   hivatkozik  a   "súlyos
        jogsértésekre",  de   úgy,  mint   a  Nürnbergi  Törvényszék
        Alapokmányában meghatározott  háborús bűntettek példáira. Az
        I. cikk  szerint "függetlenül  elkövetésük időpontjától, nem
        évülhetnek el a következő bűncselekmények :  a ) A Nürnbergi
        Nemzetközi Katonai Bíróságnak az 1945. évi augusztus hó 8-án
        kelt Alapokmányában  meghatározott .  . . háborús bűntettek,
        különösen azok,  amelyeket az 1949. évi augusztus 12. napján
        kelt genfi  egyezmények  "súlyos  jogsértések"ként  sorolnak
        fel".

        A  genfi   egyezmények  közös   3.  cikkében   meghatározott
        cselekmények   az    emberiség    elleni    bűncselekménynek
        minősülnek,   s    azokat   a    minimális   követelményeket
        tartalmazzák, amelyeket mindegyik összeütköző Fél "legalább"
        köteles  megtartani,   s  amelyek  "mindenkor  és  mindenütt
        tilosak"  (   szemben   a   háborús   "súlyos   jogsértések"
        meghatározott alkalmazási  körével )  . A  közös 3.  cikk 2.
        pontja szerint  az összeütköző  felek külön  megállapodással
        hatályba   léptethetik    a    genfi    egyezmények    egyéb
        rendelkezéseit  is,  s  erre  törekedni  fognak.  A  "súlyos
        jogsértések" büntethetősége  a 3.  cikk alkalmazási  körében
        tehát külön egyezményt igényel. A 3. cikkbe felvett tilalmak
        viszont a  hágai Nemzetközi  Bíróság szerint "az emberiesség
        alapvető  meggondolásain"  (  elementary  considerations  of
        humanity  )  alapulnak,  s  semmilyen  fegyveres  konfliktus
        esetén  sem   szeghetők  meg,  függetlenül  az  összeütközés
        nemzetközi vagy  belső jellegétől.   (  Nicaragua v.  United
        States, 1986. június 27i ítélet, I. C. J. Reports 1986, 114.
        old.   ) Az  emberiség elleni  bűncselekmények meghatározása
        kapcsán hivatkozik  a genfi  konvenciók 3.  cikkére  a  volt
        Jugoszlávia    területén     elkövetett    bűncselekményekre
        felállított Nemzetközi Bíróság statutumát indokoló Report is
        ( 47. pont ) .

        Nem évül  el tehát  a genfi  egyezmények közös  3.  cikkében
        meghatározott cselekmények  büntethetősége sem :  amennyiben
        ezek  -  akár  a  sértettek  személye,  akár  az  elkövetési
        magatartás miatt  - nem  esnének a  New Yorki  Egyezmény  I.
        cikke a  ) pontjában  meghatározott háborús  bűncselekmények
        fogalma alá,  a b  ) pontban  meghatározott emberiség elleni
        bűntettek elévülhetetlensége terjed ki rájuk.

        c ) Az Alkotmánybíróság felhívja a figyelmet arra is, hogy a
        New Yorki  Egyezmény szerinti,  visszaható  hatályú  el  nem
        évülés kizárólag  az egyezményben  felsorolt,  a  nemzetközi
        jogban meghatározott  bűncselekményekre vonatkozik.  Az ezek
        által védett  tárgy megkülönbözteti őket a belső jog hasonló
        tényállású bűncselekményeitől.  Például  az  emberölés  csak
        akkor minősül  emberiség elleni  bűntettnek, ha "tömegesen",
        illetve  "széleskörű   és  rendszeres   támadás   részeként"
        követték el. Az Alkotmánybíróság rámutat arra, hogy az egyes
        bűncselekmények    háborús     vagy     emberiség     elleni
        bűncselekménnyé  minősítésének  helyességét  végső  soron  a
        nemzetközi közösség  ellenőrzi,  amennyiben  azok  az  ügyek
        nemzetközi  emberi   jogi   bizottság   vagy   bíróság   elé
        kerülhetnek.

        d  )   A  háborús   bűncselekmények  és   emberiség   elleni
        bűncselekmények jellemző  vonása, hogy  arra tekintet nélkül
        büntetendők, hogy  az elkövetési  ország jogát sértettéke. A
        New Yorki  Egyezmény I.  cikk b ) pontja az emberiség elleni
        bűncselekmények tekintetében  megerősíti, és  az I.  cikkben
        meghatározott   valamennyi    bűncselekményt   tekintve    a
        visszaható hatályú  el nem  évülésre is  kiterjeszti ezt  az
        elvet.  Nincs   tehát  jelentősége   annak,  hogy   a  genfi
        egyezmények kihirdetése szabályszerűen megtörténte, illetve,
        hogy az  annak végrehajtására  vállalt  kötelezettségének  a
        magyar állam  a Törvény időbeli hatályának megfelelő időszak
        előtt,  azaz  1956.  október  23.  előtt  eleget  tette.  Az
        elkövetők  felelőssége   a  nemzetközi   jog  szerint  ettől
        függetlenül  fennállt,  s  az  esetleg  későbbi  belső  jogi
        törvényhozás  ezt   a  felelősséget   eredeti  terjedelmében
        érvényesítheti.

        5. A  Törvény 2. §-ával kapcsolatos alkotmányossági aggályok
        orvoslására  az   az   elvi   lehetősége   lett   volna   az
        Alkotmánybíróságnak, hogy  a genfi egyezmények 3. cikke és a
        "súlyos   jogsértéseket"    meghatározó   cikkek    egymásra
        vonatkoztatását megszünteti.  Ezt azonban  vagy a  3.  cikk,
        vagy a  súlyos jogsértésekre vonakozó cikkeknek a Törvényből
        való törlése útján érhette volna csak el. Mivel mindkét cikk
        szerepeltetése elvileg  alkotmányos lehetett  volna, továbbá
        mert  az   országgyűlési   jegyzőkönyvekből   sem   lehetett
        bizonyosságot szerezni  arról, vajon  a törvényhozó szándéka
        elsősorban  a   "súlyos  jogsértések"  elévülhetetlenségének
        megerősítésére irányulte, vagy ezek kiemelésére csupán a New
        Yorki Egyezmény  értelmezése indította,  valamint hogy ebben
        az  esetben   szándéka  átfogta-e   a  "súlyos  jogsértések"
        szankcionálásától elválaszthatatlan  szűkítéseket  a  védett
        személyi kör  tekintetében, az  Alkotmánybíróság nem  ezt  a
        megoldást választotta.

        A 38/1993.  (VI. 11.)  AB határozatban  az  Alkotmánybíróság
        kimondta, hogy  az Alkotmánybíróság  elkerüli  a  jogszabály
        illetőleg  jogszabályi  rendelkezés  megsemmisítését,  ha  a
        jogrend alkotmányosságát  és  a  jogbiztonságot  enélkül  is
        biztosítani lehet.  Ilyenkor az  Alkotmánybíróság azoknak az
        értelmezéseknek   körét    határozza   meg   általában,   az
        alkotmányos követelményekkel, amelyek esetén a jogszabály az
        Alkotmánnyal összhangban van.  ( IV. [2] a ) pont. )

        Az Alkotmánybíróság  ezzel  összhangban  -  a  jogalkalmazás
        esetleges kételyeinek  eloszlatása végett  is - szükségesnek
        ítélte, hogy  a  Btk  33.  §  (2)  bekezdése  alkalmazásával
        szembeni alkotmányos  követelményeket, amelyeket a határozat
        rendelkező   részének    1.   pontjában    kötelező   erővel
        meghatározott, a  Törvény 2. §-ában szereplő nemzetközi jogi
        bűncselekmények  vonatkozásában   ugyancsak   a   rendelkező
        részben, kötelező  erővel konkretizálja. Ezzel elkerülhetővé
        vált a Törvény 2. §-a alkotmányellenességének kimondása; s a
        Törvény 2.  §-a csupán  része lett annak a szélesebb körnek,
        amelyben -  a törvényhozás további menetétől függetlenül is,
        az alkotmánybírósági  határozat kötelező  erejénél fogva - a
        genfi egyezmények alkotmányosan alkalmazhatók.
                               Dr. Sólyom László
                              előadó alkotmánybíró
                           az Alkotmánybíróság elnöke

                    Dr. Ádám Antal          Dr. Kilényi Géza
                    alkotmánybíró             alkotmánybíró

                   Dr. Lábady Tamás         Dr. Schmidt Péter
                    alkotmánybíró             alkotmánybíró

                Dr. Szabó András          Dr. Tersztyánszky Ödön
                     alkotmánybíró           alkotmánybíró

                  Dr. Vörös Imre            Dr. Zlinszky János
                   alkotmánybíró               alkotmánybíró

          .
          English:
          English:
          .
          Petition filed:
          .
          Subject of the case:
          .
          Law on 'Procedures Concerning Certain Crimes Committed During the 1956 Revolution'
          Number of the Decision:
          .
          53/1993. (X. 13.)
          Date of the decision:
          .
          10/12/1993
          Summary:
          The Hungarian Parliament in February 1993 passed a law on «Procedures Concerning Certain Crimes Committed During the 1956 Revolution». This law tried to make possible some form of «historical justice» in order to prosecute Communist offenders. Three previous attempts could not pass the scrutiny of judicial review. This time again the President of the Republic did not promulgate the act, but turned to the Constitutional Court for «preventive norm control».
          The President asked the Court to review the law for its conformity with both the Constitution and two international agreements - Article 7.1 ECHR and Article 15 of the International Covenant on Civil and Political Rights. As for the second claim, the Court had to interpret its jurisdiction to consider questions of international law when ruling on the constitutionality of a not yet promulgated law. The Court claimed the right to judge the law's conformity with international law, because the Court is required under Article 7.1 of the Constitution to ensure harmony between domestic law and obligations assumed under international law when evaluating a law's constitutionality.
          As to the merits of the case, the Court restated its former stand-point that the retroactive amendment of the statute of limitations in criminal cases is unconstitutional. The Court has found two exceptions to this principle: a) if Hungarian law in force at the time when the crime was committed provided no statute of limitations, b) if the crime is a crime against humanity or a war crime, and the non-application of a statute of limitations is an obligation undertaken by Hungary in an international agreement.
          The Court declared the first article of the law under review unconstitutional, because it referred exclusively to crimes defined by domestic law, and extended the statute of limitation retroactively for crimes committed during the revolution of 1956.
          The constitutionality of the second article, referring to war crimes and crimes against humanity as defined by the Geneva Conventions of 1949 for the Protection of War Victims, was upheld. The Court referred also to the New York Convention on the Non-Applicability of Statutory Limitations to War Crimes and Crimes against Humanity of 1968, signed and ratified by Hungary. The New York Convention declares that «no statutory limitation shall apply to several categories of war crimes and crimes against humanity irrespective of the date of their commission». By signing this convention, Hungary undertook an obligation not to apply its own statute of limitations in cases involving war crimes and crimes against humanity.
          .
          CODICES summary:
          http://www.codices.coe.int/NXT/gateway.dll/CODICES/precis/eng/eur/hun/hun-1993-3-015
          .