Hungarian
Ügyszám:
.
288/A/1993
Előadó alkotmánybíró: Sólyom László Dr.
.
Az indítvány lényege:
.
A határozat száma: 53/1993. (X. 13.) AB határozat
.
ABH oldalszáma: 1993/323
.
A határozat kelte: Budapest, 10/12/1993
.
.
A határozat szövege:
.
A határozat szövege:
                   A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

    Az Alkotmánybíróság  a köztársasági elnöknek az Országgyűlés
    által  elfogadott,   de  még   ki  nem   hirdetett   törvény
    rendelkezései  alkotmányellenessége   vizsgálatára  irányuló
    indítványa alapján meghozta a következő

                            határozatot:

    1. A Büntető törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény ( a
    továbbiakban  Btk  )  33.  §  (2)  bekezdése  alkalmazásánál
    alkotmányos követelmény  az, hogy  a  büntethetőség  el  nem
    évülését  csak   azokra  a   bűncselekményekre  nézve  lehet
    megállapítani, amelyek  büntethetősége az  elkövetés  idején
    hatályos magyar jog szerint nem évül el; kivéve, ha az adott
    tényállást a nemzetközi jog háborús bűncselekménynek vagy az
    emberiség elleni  bűncselekménynek minősíti, el nem évülését
    kimondja vagy  lehetővé teszi, és Magyarországot az elévülés
    kizárására nemzetközi kötelezettség terheli.

    2. Az  Alkotmánybíróság megállapítja  :   összhangban van az
    Alkotmánnyal az,  ha a Btk 33. § (2) bekezdését az elkövetés
    időpontjában  hatályos   magyar  jog  elévülési  szabályaira
    tekintet   nélkül    alkalmazzák   a    nemzetközi    jogban
    meghatározott alábbi bűncselekményekre :

    - a  háború áldozatainak  védelmére Genfben  1949. augusztus
    12-én kötött  egyezményekben meghatározott,  az  egyezmények
    közös  2.   cikke  szerinti   nemzetközi  jellegű  fegyveres
    összeütközés esetén elkövetett "súlyos jogsértésekre";

    - a  genfi egyezmények  közös 3.  cikkében a  nem nemzetközi
    jellegű    fegyveres     összeütközés     esetén     tiltott
    cselekményekre.

    3. Az 1956. évi forradalom és szabadságharc során elkövetett
    egyes bűncselekményekkel  kapcsolatos eljárásról  szóló,  az
    Országgyűlés által 1993. február 16-án elfogadott törvény 1.
    §-a ellentétes  az Alkotmány  57. § (4) bekezdésével és 7. §
    (1) bekezdésével.

    A  törvény   2.  §-ának   alkalmazása  azon  keretek  között
    alkotmányos, amelyeket  az Alkotmánybíróság határozatának 2.
    pontja kijelölt.

    Az Alkotmánybíróság  ezt a  határozatát a  Magyar Közlönyben
    közzéteszi.
                               Indokolás

                                   I.

      1. Az  Országgyűlés 1993. február 16-án törvényt fogadott el
      az  1956.   októberi  forradalom   és  szabadságharc   során
      elkövetett  egyes  bűncselekményekkel kapcsolatos eljárásról
      ( a továbbiakban Törvény ) . A Törvény szövege a következő :

      "1. §  (1) A  népbíráskodásról  szóló,  az  1945.  évi  VII.
      törvénnyel  törvényerőre   emelt  81/1945.   (II.   5.)   ME
      rendeletnek az  1440/1945. (V.  1.) ME  rendelet  8.  §-ával
      megállapított  13.   §-a  7.  pontjában  (  Hatályos  anyagi
      büntetőjogi szabályok  hivatalos összeállítása  - BHÖ  - 84.
      pontjának g  / alpontja  ) meghatározott,  az 1956. októberi
      forradalom és szabadságharc során elkövetett bűncselekmények
      büntethetőségének  elévülésével   kapcsolatban   a   Büntető
      Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény ( Btk.  ) 33. §-
      ának / 2 / bekezdését kell alkalmazni.

      (2) Az (1) bekezdésben meghatározott bűncselekmény büntetési
      tétele a  Btk. 2.  §-ára figyelemmel  - 81/1945. (II. 5.) ME
      rendeletnek az  1440/1945. (V.  1.) ME  rendelet  9.  §-ával
      módosított 14.  §-ára (  BHÖ 85.  pontja )  tekintettel - öt
      évtől  tizenöt   évig   terjedő   vagy   életfogytig   tartó
      szabadságvesztés.

      2.  §   (1)  A  háború  áldozatainak  védelmére  vonatkozóan
      Genfben, 1949.  augusztus  12-én  kelt,  az  1954.  évi  32.
      törvényerejű rendelettel  kihirdetett nemzetközi egyezmények
      közül
      a )  a hadifoglyokkal  való bánásmódra  vonatkozóan Genfben,
      1949. augusztus  12-én kelt  Egyezmény 3. cikkének 1. pontja
      alapján az Egyezmény 130. cikkében,

      b  )   a  polgári  lakosság  háború  idején  való  védelmére
      vonatkozóan Genfben, 1949. augusztus 12-én kelt Egyezmény 3.
      cikkének 1. pontja alapján az Egyezmény 147. cikkében súlyos
      jogsértésként meghatározott, az 1956. októberi forradalom és
      szabadságharc     során      elkövetett      bűncselekmények
      büntethetőségének elévülésével  kapcsolatban -  a háborús és
      az emberiség  elleni bűntettek  elévülésének kizárásáról  az
      Egyesült  Nemzetek   Szervezetének  közgyűlése   által   New
      Yorkban, 1968.  november 26-án  elfogadott, az  1971. évi 1.
      törvényerejű rendelettel kihirdetett nemzetközi Egyezmény 1.
      cikke a  ) pontjára  is figyelemmel  - a Btk. 33. §-ának (2)
      bekezdését kell alkalmazni.

      (2) Az  (1) bekezdésben  felsorolt bűncselekmények büntetési
      tétele a Btk. 2. §-ára figyelemmel

      a ) a szándékos emberölés tényállása esetében - az 1878. évi
      V. törvény  278. és 279. §-ára ( BHÖ 349. és 351. pontja ) ,
      a  Btk.   166.  §-ának   (1)  és  (2)  bekezdésében  foglalt
      megkülönböztetésre tekintettel  -  öt  évtől  tizenöt  évig,
      illetőleg tíz  évtől tizenöt  évig terjedő  vagy életfogytig
      tartó szabadságvesztés;

      b )  a kínzás vagy embertelen bánásmód, ideértve a biológiai
      kísérleteket is,  a nagy  fájdalom szándékos előidézése és a
      testi épség vagy egészség elleni súlyos merénylet elkövetése
      tényállásai esetében - az 1878. évi V. törvény 303305. §-ára
      ( BHÖ  362364. pontja ) , illetőleg a Btk. 170. §-ának (3) -
      (6) bekezdésére  tekintettel -  hat hónaptól öt évig terjedő
      szabadságvesztés;

      c )  a hadifoglyoknak vagy védett személyeknek az ellenséges
      hatalom  fegyveres   erőiben  szolgálatra  kényszerítése,  a
      hadifoglyoknak vagy védett személyeknek attól a jogától való
      megfosztása,  hogy   a  jelen   Egyezmény   rendelkezéseinek
      megfelelő szabályos  és pártatlan  eljárás alapján ítéljenek
      felette,  a   törvénytelen  elhurcolás  vagy  áthelyezés,  a
      törvénytelen visszatartás  és a  túszok szedése  tényállásai
      esetében - az 1878.  évi V.  törvény 324-325.  §-ára  (  BHÖ
      379-381. pontja ), illetőleg a Btk. 175. §-ára tekintettel -
      hat hónaptól három évig, a sértett halála esetén a Btk. 166.
      §-ának  (4)   bekezdésére  tekintettel  -  öt  évig  terjedő
      szabadságvesztés;

      d ) a vagyontárgyaknak a katonai szükség által nem indokolt,
      nagymérvű,  törvénytelen   és  önkényes   megsemmisítése  és
      eltulajdonítása tényállása  esetében az 1878. évi V. törvény
      344-349. §-ára  és az  1948. évi  XLVIII. törvény 35. §-ának
      (1) bekezdésére ( BHÖ 433-437. pontja ), a Btk. 321.  §-ában
      foglalt megkülönböztetésre  tekintettel -  két  évtől  nyolc
      évig, öt  évtől tíz  évig, illetőleg  öt évtől  tizenöt évig
      terjedő szabadságvesztés.

      3. § (1) Az 12. §-ban felsorolt bűncselekmények miatt
      a )  a nyomozásra  kizárólag a  Budapesti Ügyészségi Nyomozó
      Hivatal

      b )  a  bírósági  eljárásra  kizárólag  a  Fővárosi  Bíróság
      illetékes.
      (2) Az  12. §-ban  felsorolt bűncselekményekkel  kapcsolatos
      eljárásra egyebekben a büntető eljárásról szóló 1973. évi I.
      törvény rendelkezései az irányadók.

      4. § Ez a törvény a kihirdetésétől számított nyolcadik napon
      lép hatályba. "

      2. A Btk 33. § (2) bekezdése szerint nem évül el

      a )  Az 1945.  évi VII.  törvénnyel törvényerőre emelt és az
      1440/1945. (V. 1.) ME rendelettel módosított és kiegészített
      81/1945.  (II.   5.)  ME   rendelet  11.   és   13.   §-ában
      meghatározott háborús bűntettek,

      b ) az emberiség elleni egyéb bűncselekmények (XI. fejezet);

      c )  az emberölés  súlyosabban minősülő  esetei ( 166. § (2)
      bekezdés a ) -h ) pontjai ) ;

      d )  az emberrablás  és az  előljáró vagy  szolgálati  közeg
      elleni erőszak  súlyosabban minősülő  esetei (  177/A. § (4)
      bekezdés, 355. § (5) bekezdés a ) pont;

      e )  a terrorcselekmény, a légijármű hatalomba kerítése és a
      zendülés  súlyosabban   minősülő   esetei,   ha   a   halált
      szándékosan okozva  követik el  ( 261.  § (2)  bekezdés a  )
      pont, 262.  § (2)  bekezdés, 352.  § (3) bekezdés b ) pont )
      büntethetősége.

      3. A  köztársasági elnök  a törvényt  nem hirdette ki, hanem
      1993.  március   8-án  kelt   indítványában  alkotmányossági
      vizsgálatát kérte.

      Az indítvány szerint az Országgyűlés által 1993. február 16-
      án elfogadott  törvény ugyanazt  a tárgykört érinti, mint az
      Alkotmánybíróság által  korábban  vizsgált  törvényjavaslat.
      Ezért indítványozza,  hogy az  Alkotmánybíróság ezen törvény
      vonatkozásában is vizsgálja meg, az ( egyes rendelkezéseiben
      illetve egészében ) megfelel-e
      - a  Polgári és  Politikai Jogok  Nemzetközi Egyezségokmánya
      15. §-ában,
      - az Emberi Jogi Egyezmény 7. § (1) bekezdésében,
      - az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében, 7. § (1) bekezdésében,
      8. § (1) és (2) bekezdésében, 57. § (2) és (4) bekezdésében,
      valamint
      - az  Alkotmánybíróság 11/1992.  (III. 5.)  AB határozatában
      írt követelményeknek,

      azaz a  büntetőjogi legalitás alkotmányos elveinek, az állam
      büntető  hatalma  korlátozottsága  elvének,  a  jogban  való
      bizalom elvének,  a jogbiztonság elvének és ezeken keresztül
      a jogállamiság követelményrendszerének.

                                  II.

      Az Alkotmánybíróság hatásköre az indítványozott vizsgálatra

      1.  A   köztársasági  elnök   annak   előzetes   vizsgálatát
      indítványozta,  hogy   a  Törvény   megfelel-e  egyrészt  az
      Alkotmány bizonyos rendelkezéseinek, másrészt két nemzetközi
      egyezménynek.

      Előzetes   normakontroll   csakis   az   alkotmányellenesség
      megállapítására irányulhat.   (  Alkotmány 26.  § (4) és (5)
      bekezdés, az  Alkotmánybíróságról  szóló  1989.  évi  XXXII.
      törvény [  a továbbiakban  :   Abtv ] 35. § (2) bekezdés.  )
      Nemzetközi   szerződésbe    ütközés   szempontjából   csakis
      jogszabályt vizsgálhat meg az Alkotmánybíróság (Abtv 44. §),
      a  jogszabály  pedig  a  kihirdetéssel   nyeri   el   ezt  a
      minőségét.  Tehát   ki  nem   hirdetett  törvény  nemzetközi
      szerződésbe ütközése vizsgálatára nincs törvényes alap.

      2. Olyan  jogszabály, törvényjavaslat  vagy ki nem hirdetett
      törvény  alkotmányossági  vizsgálata  során  azonban,  amely
      nemzetközi jogi  kötelezettséget valósít  meg, s még inkább,
      ha a vizsgálat - mint a jelen esetben is - kifejezetten arra
      irányul, hogy  a belső  jog a nemzetközi joggal az Alkotmány
      7. §  (1) bekezdése szerint összhangban vane, szükségszerűen
      be kell  vonni a  vizsgálatba azt  is, hogy a kérdéses belső
      norma a  vállalt nemzetközi  jogi kötelezettségbe  ütközike,
      illetve, hogy a nemzetközi kötelezettségvállalás összhangban
      van-e az Alkotmánnyal.

      A   nemzetközi    joggal   összefüggő    belső    jogszabály
      alkotmányossága ugyanis  más összefüggésben,  más szempontok
      alapján is vizsgálandó, mint egy csakis a hazai jogot érintő
      normáé.   A    nemzetközi   jog   figyelembevételétől   vagy
      mellőzésétől függően  ugyanannak  a  normának  a  vizsgálata
      másmás eredményre  is vezethet. Az Alkotmánybíróságnak tehát
      be kell  vonnia az  alkotmányossági vizsgálatba az Alkotmány
      7. §  (1) bekezdését is, mert a nemzetközi kötelezettségeket
      megvalósító jogszabályok  alkotmányosságának az  ott  előírt
      összhang is része.

      E tekintetben  közömbös, hogy  a  jogszabály  előzetes  vagy
      utólagos alkotmányossági  kontrolljáról van-e szó; egyik sem
      végezhető el  a belső  jogszabály, a nemzetközi szerződés és
      az Alkotmány  harmóniájának vizsgálata  nélkül. A  hatásköri
      korlátokból  legfeljebb  az  következik,  hogy  az  előzetes
      vizsgálatra  irányuló   eljárásban  a  rendelkező  rész  nem
      tartalmaz megállapítást  a ki  nem hirdetett  törvény  és  a
      nemzetközi szerződés viszonyáról.

                                  III.

      A belső  jog és  a nemzetközi jog viszonya az Alkotmány 7. §
      (1) bekezdése értelmében

      a )  A 7.  § (1)  bekezdés első  fordulata, amely  szerint a
      Magyar Köztársaság  jogrendszere elfogadja  a nemzetközi jog
      általánosan elismert szabályait, azt mondja ki, hogy ezek az
      "általánosan  elismert   szabályok"  külön   (   további   )
      transzformáció  nélkül   is   a   magyar   jog   részei.   A
      transzformációt  ebben   az  általánosságban   -  vagyis   a
      szabályok felsorolása,  illetve meghatározása  nélkül - maga
      az Alkotmány  hajtotta  végre.  Eszerint  a  nemzetközi  jog
      általánosan elismert  szabályai  nem  az  Alkotmány  részei,
      hanem "vállalt  kötelezettségek". Az,  hogy a vállalást és a
      transzformációt az  Alkotmány  tartalmazza,  nem  érinti  az
      Alkotmány, a nemzetközi jog és a belső jog hierarchiáját. Ez
      az általános belső joggá tétel egyáltalán nem zárja ki, hogy
      egyes " általánosan elismert szabályokat " külön egyezmények
      ( is )    meghatározzanak   és   azok   tekintetében   külön
      transzformáció történjék.  Az ENSZ  Alapokmány  és  a  genfi
      egyezmények tartalmaznak pl. ilyen szabályokat.

      Az Alkotmány  7. §  (1) bekezdése  azt is  jelenti,  hogy  a
      Magyar Köztársaság  az Alkotmány rendelkezésénél fogva részt
      vesz a  nemzetek közösségében;  ez a részvétel tehát a belső
      jog részére  alkotmányi parancs.  Ebből következik,  hogy az
      Alkotmányt és  a belső  jogot úgy  kell értelmezni,  hogy  a
      nemzetközi  jog  általánosan  elfogadott  szabályai  valóban
      érvényesüljenek.

      b )  A 7.  § (1)  bekezdés második  fordulata  -  a  vállalt
      nemzetközi jogi kötelezettségek és a belső jog összhangjának
      biztosítása -  minden "vállalt"  nemzetközi  kötelezettségre
      vonatkozik, az általánosan elismert szabályokra is. Másrészt
      az összhangot  az egész  belső joggal  biztosítani kell,  az
      Alkotmánnyal is.  Az Alkotmány  7. §  (1) bekezdése tehát az
      Alkotmány, a  nemzetközi jogból származó, szerződéssel, vagy
      közvetlenül   az   Alkotmánnyal   vállalt   kötelezettségek,
      valamint a  belső jog  összhangját követeli meg; az összhang
      biztosításában   figyelemmel    kell    lenni    mindegyikük
      sajátosságaira.

                                  IV.

      A    háborús    bűncselekmények    és    emberiség    elleni
      bűncselekmények sajátosságai

      A most  tárgyalt ügyben  mind az Alkotmány, mind a belső jog
      értelmezését annak  fényében kell  elvégezni, hogy a háborús
      és emberiség  elleni bűncselekményekre  vonatkozó  normák  a
      nemzetközi jog  sajátos részét  képezik, amelyben nem csupán
      államok egymás  közötti kötelezettségvállalásáról  van  szó,
      hanem amelyben  a  nemzetközi  jog  az  egyes  egyénekre  is
      megállapít  kötelezettséget   és  büntetőjogi  felelősséget.
      Ezzel tehát a nemzetközi jog egyrészt olyan területet érint,
      amely egyébként  a szuverén  állam büntető  hatalma alá  van
      rendelve,  másrészt   ezt  úgy   teszi,   hogy   a   háborús
      bűncselekmények és  az emberiség  elleni bűncselekmények sok
      tekintetben eltérnek  a belső  büntetőjog alapelveitől  és a
      büntető hatalom gyakorlásának szokásos módjától is.

      1.   A    háborús   bűncselekmény    és   emberiség   elleni
      bűncselekmények esetében  olyan bűncselekményekről  van szó,
      amelyek  e   minőségükben  nem   a   belső   jog   részeként
      keletkeztek,  hanem   a  nemzetek   közössége  tartja   őket
      bűncselekménynek, és  a  nemzetek  közössége  határozza  meg
      tényállásukat.

      Ezek a  bűncselekmények -  a  második  világháború  idejétől
      meghatározóvá vált nemzetközi jogi jogfejlődés szerint - nem
      egyszerűen a  legtöbb állam belső büntetőjogában is üldözött
      cselekmények.     (  Az   emberölés  tényállása   tehát  nem
      minősíthető fel önmagában emberiség elleni bűncselekménnyé.)
      Nemzetközi  státuszukhoz   hozzátartozik   a  nemzeti  jogok
      fölötti megalapozásuk,  akár a  természetjogban (  a pozitiv
      jog fölötti  elvi alapokra  hivatkozás  a  nemzetközi  jogon
      belül is garancia az esetleg önkényes nemzetközi szerződések
      ellen  )   ,  akár   a  "nemzetközi   közösség   alapjainak"
      védelmében,  akár   abban,  hogy   ezek  a  cselekmények  az
      emberiséget veszélyeztetik  :   elkövetőik  "az  emberi  nem
      ellenségei".  Jelentőségük   tehát  nagyobb  annál,  semhogy
      büntethetőségük az  egyes  államokban  való  elfogadásuktól,
      vagy az államok mindenkori büntető politikájától függhetne.

      2.  A  háborús  bűncselekményeket  és  az  emberiség  elleni
      bűncselekményeket a  nemzetközi közösség üldözi és bünteti :
      egyrészt nemzetközi bíróságok útján, másrészt azzal, hogy az
      államoknak,  amelyek   tagjai  akarnak   lenni  a   nemzetek
      közösségének, vállalniuk kell üldözésüket.

      A nürnbergi  és tokiói  nemzetközi bíróságok  vezették be és
      alapozták meg  ezt a nemzetközi büntetőbíráskodást; nyomukon
      haladva   a   népírtásról   szóló   1948-as   egyezmény   is
      előirányzott nemzetközi  büntetőbíróságot, ezt  azonban  nem
      állították  fel.   Az  államok   nemzetközi   egyezményekben
      kötelezték magukat  az ilyen bűncselekmények megbüntetésére.
      Az egyes átfogó emberi jogi egyezmények végrehajtásán őrködő
      nemzetközi   szervek    (   bizottságok   és   bíróságok   )
      gyakorlatában az  utóbbi 10-15  évben egyre  határozottabban
      kirajzolódik azoknak  az államoknak  elmarasztalása, amelyek
      belső  jogukban  nem  tesznek  eleget  e kötelezettségüknek.
      ( Elsősorban  az   AmerikaKözi  Emberi   Jogi   Bíróság   és
      Bizottság határozataiban bontakozik ki az államok nemzetközi
      jogból fakadó kötelessége a büntetőjogi  üldözésre,  amelyet
      amnesztiával sem kerülhetnek meg.  ) A nemzetközi bíráskodás
      ismét felmerült  az Öbölháború  kapcsán; majd  napjainkban a
      Biztonsági Tanács  létre is  hozott egy nemzetközi bíróságot
      azon személyek  megbüntetésére, akik  felelősek a nemzetközi
      humanitárius jog  súlyos megsértéséért a korábbi Jugoszlávia
      területén, 1991  után.   ( A BT 808 ( 1993 ) és 827 ( 1993 )
      számú határozatai.   )  A BT  808-as határozata  felkérte  a
      Főtitkárt, hogy  készítse  el  a  határozat  végrehajtásához
      szükséges anyagot  :   ez gyakorlatilag a Nemzetközi Bíróság
      statutuma és annak részletes indokolása ( Report ) .

      A Statutum  és  a  Report  (  1993.  május  3.    )  különös
      jelentősége,  hogy   -  éppen  a  nullum  crimen  sine  lege
      követelménye miatt,  a Statutum  2, 3, 4 és 5. szakaszában -
      részletesen megállapítja  és tartalmazza  azt  a  nemzetközi
      anyagi jogot, amelynek szabályai "minden kétséget kizáróan a
      [ nemzetközi ] szokásjog részei, úgy hogy fel sem merül az a
      probléma, hogy  számos, de nem minden állam részese bizonyos
      egyezményeknek. "  ( Report 34. pont.  ) Az alkalmazandó jog
      tehát független  az egyes államok belső jogától. Összhangban
      van ezzel,  hogy  a  Bíróság  a  hatáskörébe  tartozó  bűnök
      megbüntetésében a  nemzeti bíróságok  felett  áll.  Noha  az
      utóbbiakat  eljárásra  bátorítja  a  főtitkár  Jelentése,  a
      Statutum úgy  rendelkezik,  hogy  a  Nemzetközi  Bíróság  az
      ügyeket bármely eljárási szakban magához vonhatja; továbbá a
      ne  bis   in  idem  is  csak  annyiban  érvényesül,  hogy  a
      nemzetközileg már  megbüntetett bűnös  nem  állítható  többé
      nemzeti bíróság  elé, fordítva  azonban nem  így van  :    a
      Nemzetközi Bíróság újból ítélkezhet, ha a nemzeti bíróság az
      emberiség  elleni   bűntettet  közönséges  bűncselekményként
      kezelte, vagy  ha a  nemzeti  eljárás  nem  volt  pártatlan,
      független vagy tisztességes, vagy ha a nemzetközi bíráskodás
      kikerülésére alkalmazták.  ( 10. cikk.  )

      3. Az az állam tehát, amely a háborús büncselekményeket vagy
      az emberiség  elleni bűncselekményeket üldözi és megbünteti,
      a nemzetek  közösségének  mandátuma  alapján  cselekszik,  a
      nemzetközi  jogban   megállapított  feltételek   szerint.  A
      nemzetek közössége  esetenként igényt  is formál  arra, hogy
      nemzetközi  szervek   útján  felülbírálja   azt  a   nemzeti
      gyakorlatot, amely nem felel meg a nemzetközi jognak.

      A nemzetek  közössége büntető  hatalma más feltételek és más
      korlátok  között   működik,  mint   az  egyes  államoké;  az
      eltérések az általa üldözött bűncselekmények sajátosságából,
      különösen az egész emberiségre nézve bennük rejlő veszélyből
      erednek,   amelyek    miatt   kiemelték   őket   a   nemzeti
      megítélésből.

      4.   A   háborús   büncselekmények   és   emberiség   elleni
      bűncselekmények   nemzetközi    jogi   alapú   üldözése   és
      megbüntetése csak garanciák között történhet; önellentmondás
      lenne az  emberi jogokat  ezek nélkül  védeni. A garanciákat
      azonban nem  lehet felcserélni vagy helyettesíteni a nemzeti
      jog garanciáival.

      a )  A nullum  crimen sine lege garanciáját a nemzetközi jog
      magára érti,  s nem a belső jogra. "A nemzetközi szokásjog",
      "a civilizált nemzetek által elismert jogelvek", "a nemzetek
      közössége  által  elismert  jogelvek"  az  a  lex,  amely  a
      magatartást  a   nemzetek  közössége   által  (   nemzetközi
      szervezetek  vagy  a  közösségbe  tartozó  államok  útján  )
      üldözendőnek és  büntetendőnek minősíti - függetlenül attól,
      hogy a belső jog tartalmaz-e hasonló bűncselekményeket, vagy
      hogy a megfelelő egyezményeket az egyes országok belső joggá
      tettéke. A  háborús bűncselekmények  és az  emberiség elleni
      bűncselekmények súlyossága,  az, hogy  általuk a  nemzetközi
      béke  és   biztonság,  illetve   maga  az   emberiség  kerül
      veszélybe,    nem    egyeztethető    össze    azzal,    hogy
      büntethetőségük  nemzeti   jogoktól  függjön.  Az  emberiség
      elleni  bűncselekmények  meghatározásának  függetlenségét  a
      nemzeti jogoktól  a Nürnbergi Nemzetközi Katonai Törvényszék
      Alapszabálya 6.  cikkének c  ) pontja  mondta ki  :   az ott
      felsorolt  cselekmények  emberiség  elleni  bűncselekménynek
      minősülnek, "akár  sértették  annak  az  országnak  a  belső
      jogát, amelyben  elkövették, akár  nem". Az  1968.  évi  New
      Yorki  egyezmény   szintén  az  emberiség  elleni  bűntettek
      meghatározása részévé teszi a klauzulát :  "még akkor is, ha
      e cselekmények  nem sértik  annak az  országnak belső jogát,
      ahol azokat  elkövették". Hasonlóan,  az  1973-ban  az  ENSZ
      Közgyűlése által  elfogadott "Principles of Cooperation" [ a
      háborús bűnösök  üldözésében és  megbüntetésében ]  büntetni
      rendeli a  emberiség elleni  bűncselekményeket, "akárhol  is
      követték el őket". A nemzetközi humanitárius jog sérelmére a
      volt  Jugoszláviában   elkövetett  büntettek  megbüntetésére
      létrehozott Nemzetközi Bíróság által alkalmazandó anyagi jog
      meghatározásakor kifejezetten  elutasították, hogy a Bíróság
      akár a nemzetközi humanitárius szokásjogot inkorporáló belső
      jogot is  figyelembe vegye;  mert a  nemzetközi humanitárius
      jog kétségkívül  szokásjoggá vált  szabályai e  minőségükben
      "kielégítő   alapot    nyújtanak   a    joghatóság    tárgyi
      megalapozására".  ( Report, 36. pont.  ) Ez is a két jogrend
      külön kezelésének elvét erősíti meg.

      A Polgári  és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya 15.
      cikke  (1)  bekezdése  -  amely  tartalmában  megegyezik  az
      Európai Emberi  Jogi Egyezmény  7. cikke  (1) bekezdésével -
      arra kötelezi  a részes államokat, hogy a nullum crimen sine
      lege és  a nulla  poena sine  lege elvét feltétlenül tartsák
      be. A  nemzetközi jogban  meghatározott bűncselekményre való
      hivatkozás   (    "Senkit   nem    szabad   elítélni   olyan
      cselekményért,  amely  elkövetése  idején  a  hazai  vagy  a
      nemzetközi jog alapján nem volt bűncselekmény" ) az irodalom
      szerint  kizárólag   olyan   bűncselekményekre   vonatkozik,
      amelyek a  belső jogban  vagy ratifikálás,  vagy a közvetlen
      alkalmazás folytán kétségkívül büntetendők.

      Az Egyezségokmány 15. cikk (2) bekezdése szerint "E cikk nem
      képezi akadályát valamely személy bíróság elé állításának és
      megbüntetésének olyan cselekmény vagy mulasztás miatt, amely
      elkövetése  idején   a  nemzetek  közössége  által  elismert
      jogelvek szerint bűncselekmény volt. " ( Tartalmilag hasonló
      az Európai  Emberi Jogi  Egyezmény 7.  cikk  (2)  bekezdése,
      azzal az  eltéréssel, hogy  a "nemzetek közössége" helyett a
      "civilizált nemzetek"  kifejezést használja.  ) Ez a kivétel
      teszi lehetővé  a fent  körülírt sui generis nemzetközi jogi
      bűncselekmények üldözését  a részes  államok által akkor is,
      ha azok  tényállása és  büntethetősége  nem  része  a  belső
      jognak. Ebből értelemszerűen következik az is, hogy ezeket a
      cselekményeket   az    egyezmények   a   nemzetközi   jogban
      kialakított feltételek  szerint engedik üldözni és büntetni.
      A (2)  bekezdések így  nyilván áttörik  a  belső  jogban  az
      egyezmények  által  is  megkövetelt  büntetőjogi  garanciát,
      annál is  inkább, mert  az Európai  Egyezmény 15.  cikk  (2)
      bekezdése, illetve az Egyezségokmány 4. cikk (2) bekezdése a
      nullum crimennulla  poena garanciák feltétlen érvényesülését
      még háború és szükséghelyzet idejére is feltétlenül előírja.
      A   (2)   bekezdés   azon   államokra   nézve,   amelyek   a
      bűncselekmények  elkövetése   utáni   időben   inkorporálták
      jogukba a  háborús bűncselekményekre  és az emberiség elleni
      bűncselekményekre  vonatkozó  nemzetközi  jogi  normákat,  a
      belső  jog   szempontjából  a   visszaható  hatályú  büntető
      törvényhozás  engedélyezésével   jelent  egyet.   Ezeket   a
      cselekményeket a  nemzetközi  jognak  kellett  az  elkövetés
      idején büntetendővé nyilvánítania, és nem a belső jognak.

      Történetileg a  kivétel  a  II.  világháborúval  kapcsolatos
      háborús bűncselekmények  és emberiség elleni bűncselekmények
      büntethetőségére  vonatkozott.   A  nemzetközi   jogfejlődés
      azonban folyamatosan  eloldotta a  "nemzetközi  humanitárius
      jog" elleni  bűncselekmények körét  a háborús  kontextustól,
      illetőleg   függetlenítette    a   belső   jogi   bűnüldözés
      feltételeitől az  elévülés tekintetében  is, amennyiben  két
      egyezmény is  készült a háborús bűncselekmények és emberiség
      elleni bűncselekmények el nem évüléséről.

      b )  A nemzetközi  anyagi jogot  vagy  eljárást  meghatározó
      egyetlen dokumentum  sem  tartalmaz  időbeli  korlátozást  a
      háborús  és   emberiség  elleni  bűntettek  büntethetőségére
      nézve. A nürnbergi és tokiói eljárás befejezése után azonban
      a háborús  bűncselekményeket az  egyes államok gyakorlatilag
      belső  joguk  alapján  üldözték,  s  a  belső  jog  szerinti
      elévülési idő  lejártának közeledtével  egyes belső jogokban
      sor került  az  elévülés  törvényi  meghosszabbítására  vagy
      kizárására. Az  1968-as New  Yorki egyezmény  célja éppen az
      ezzel kapcsolatos,  a belső jogból folyó bizonytalanságok és
      esetlegességek kiküszöbölése  volt, amikor kimondta, hogy az
      egyezményben felsorolt  háborús bűncselekmények és emberiség
      elleni bűncselekmények "függetlenül elkövetésük időpontjától
      nem évülhetnek  el". Az egyezmény preambulumából nyilvánvaló
      az az  álláspont, hogy  a belső  jogok szerinti  "közönséges
      bűncselekmények"  és   a  háborús   bűncselekmények  illetve
      emberiség elleni bűncselekmények nem kezelhetők azonosan.

      A New Yorki Egyezmény abban az időszakban jött létre, amikor
      az  emberiség  elleni  bűncselekmények  "közös",  nemzetközi
      üldözésének eszméje háttérbe szorult. Az egyezményben részes
      államok kötelezik  magukat arra,  hogy az  ott meghatározott
      háborús bűncselekmények  és emberiség elleni bűncselekmények
      tekintetében "a  büntethetőség és a büntetés végrehajtásának
      elévülését  kizárják,  illetve,  ahol  ilyen  elévülés  van,
      eltöröljék".

      Az Európai  Emberi Jogi Egyezmény 7. cikkének (2) bekezdése,
      illetve az Egyezségokmány 15. cikkének (2) bekezdése elvileg
      lehetővé teszi,  hogy a  belső jogi  elévülés  szabályait  a
      nemzetek közössége  által meghatározott bűncselekményekre ne
      alkalmazzák a részes államok. E megengedő szabállyal szemben
      a New  Yorki Egyezményben  kötelezettségvállalásról van szó.
      Az Egyezmény továbbá kifejezetten visszaható hatályú.

      Az Egyezményt  gyakorlatilag a  harmadik világ államai és az
      akkori szocialista  államok ratifikálták  csak. Ez az akkori
      politikai körülményekre  visszavezethető tény  azonban az el
      nem  évülés   rendezésének  egyébkénti   időszerűségét   nem
      érintette. 1974-ban  készült el  és nyílt  meg aláírásra  az
      Európa Tanácsban  kidolgozott "Európai egyezmény az elévülés
      alkalmazhatatlanságáról az emberiség elleni bűncselekménykre
      és   a    háborús   bűntettekre".    Ez   az   egyezmény   a
      Genocidiumegyezményben   meghatározott    emberiség   elleni
      bűncselekmények és a genfi konvenciókban külön meghatározott
      háborús  jogsértések   mellett  a  háború  jogának  "bármely
      összehasonlítható megsértésére" terjed ki, vagyis nem követi
      az  emberiség   elleni  bűncselekmények  kiterjesztését.  Az
      elévülhetetlenség főszabályként a jövőre, az egyezménynek az
      adott   államban   való   hatálybalépése   után   elkövetett
      cselekményekre vonatkozik.  Visszaható hatálya annyiban van,
      ha az  elévülési idő  még  nem  telt  le;  azaz  az  európai
      egyezmény szerint  csak az  elévülés meghosszabbításáról van
      szó. Az  egyezményt egyedül Hollandia ratifikálta ( 1981 ) ,
      s rajta  kívül  csak  Franciaország (1974) és Belgium (1984)
      írta   alá.  Az   európai   államok   többsége   a   háborús
      bűncselekmények el nem évülését belső jogában oldotta meg.

                                   V.

      A nemzetközi  jogban  megállapított  bűncselekmények  és  az
      Alkotmány

      1.   A   háborús   bűncselekmények   és   emberiség   elleni
      bűncselekmények tényállását  és büntethetőségük  feltételeit
      is   a    nemzetközi   jog    határozza   meg;    ezeket   a
      bűncselekményeket -  közvetlenül vagy az államok kötelezésén
      keresztül -  a  nemzetek  közössége  üldözi  és  bünteti.  A
      háborús és  emberiség elleni  bűncselekmények megbüntetésére
      vonatkozó  szabályok  -  mivel  ezek  az  emberiséget  és  a
      nemzetközi együttélést  alapjaikban veszélyeztetik  - kogens
      nemzetközi jogot képeznek. Amely állam ezt nem vállalja, nem
      vehet részt a nemzetek közösségében.

      A    háborús    bűncselekmények    és    emberiség    elleni
      bűncselekményekre  vonatkozó   szabályok  kétség   kívül   a
      nemzetközi szokásjog  részei;  a  nemzetek  közössége  által
      elismert általános  elvek, a  magyar Alkotmány szóhasználata
      szerint "a  nemzetközi jog  általánosan elismert  szabályai"
      közé számítanak.  E szabályokat a magyar jog az Alkotmány 7.
      § (1)  bekezdésének első  fordulata szerint  "elfogadja";  s
      ezért külön transzformáció vagy adaptáció nélkül azok közé a
      "vállalt nemzetközi  jogi kötelezettségek"  közé  számítnak,
      amelyeknek a  belső joggal  való  összhangját  ugyancsak  az
      Alkotmány idézett bekezdése írja elő második fordulatában.

      A háborús és emberiség elleni bűncselekmények megbüntetésére
      vonatkozó nemzetközi  kötelesség a  teljes kogens nemzetközi
      joganyagra vonatkozik.  Nem vállalható tehát anélkül, hogy a
      magyar jog  ne fogadná  el a  büntethetőség  nemzetközi  jog
      szerinti feltételeit  is. Ha  a háborús  bűncselekmények  és
      emberiség  elleni   bűncselekmények  bármely,  a  nemzetközi
      szokásjog egyértelmű részét képező szabályát is a magyar jog
      másként  értelmezné,   a  belső   jogban  e  néven  üldözött
      bűncselekmények megszűnnének  a  nemzetközi  jog  értelmében
      vett   háborús    bűncselekmények   és    emberiség   elleni
      bűncselekmények  lenni.   A  magyar   állam  ilyen  eljárása
      egyébként sem  változtatna a nemzetközi jogi parancson és az
      állam kötelezettségén,  s nem  változtatna semmit  az  ilyen
      tetteket elkövetők nemzetközi büntetőjogi felelősségén sem.

      2.   A   háborús   bűncselekmények   és   emberiség   elleni
      bűncselekmények   nemzetközi    jogi   szabályozása    nincs
      tekintettel  a  belső  jogokban  érvényesülő  nullum  crimen
      elvre, amikor  ezeket a  bűncselekményeket attól függetlenül
      büntetni  rendeli,   hogy  elkövetésükkor   a  belső  jogban
      büntetendők  voltake.  Ez  csak  akkor  ellentmondás,  ha  a
      nemzetközi jog  és a  belső  jog  összhangját  úgy  akarnánk
      elérni, hogy  a nemzetközi  jogot a  belső jog feltételeihez
      igazítjuk. Az adott esetben azonban nem egyszerűen arról van
      szó, hogy  a háborús  bűncselekmények  és  emberiség  elleni
      bűncselekmények  esetében   kivételt   teszünk   a   nemzeti
      büntetőjogban feltétlenül  érvényesülő  nullum  crimen  sine
      lege szabály  alól. A  kérdés tehát  nem korlátozható  arra,
      hogy a  nemzetközi  humanitárius  jog  sérelmére  elkövetett
      bűncselekmények sajátos  szabályai az  Alkotmány 57.  §  (4)
      bekezdés   keretébe    illeszthetőke.   Az   alkotmányossági
      problémát annak  figyelembevételével kell  megfogalmazni  és
      eldönteni, hogy  az adott  esetben az  Alkotmány  7.  §  (1)
      bekezdése kifejezett  rendelkezésénél fogva  egyidejűleg egy
      másik  jogrend,  a  nemzetközi  jog  bizonyos  szabályai  is
      kötelezően érvényesülnek.  A nemzetközi  jog érvényesülése e
      bűncselekmények vonatkozásában  a nemzetek közösségében való
      részvétel feltétele,  amit tehát  az Alkotmány  kifejezetten
      elismer, alkalmazni és a belső joggal harmonizálni rendel, s
      aminek   eltérő    belső   jogi    kezelése   a   nemzetközi
      kötelezettségen  és   felelősségen  mitsem   változtatna.  A
      nemzetközi jog  előli elzárkózás lenne az Alkotmány 7. § (1)
      bekezdésével ellentétes.  Nem a nullum crimen elve törik itt
      meg, hanem  annak a belső jogra való szorítása. A nemzetközi
      jog  a   maga   rendszerén   belül   megköveteli,   hogy   a
      bűncselekmények  az   elkövetés  időpontjában   a   nemzetek
      közössége által  elismert általános  elvek alapján  - a fent
      nemzetközi  szokásjognak  nevezett  szabályok  értelmében  -
      háborús  bűncselekményeknek   vagy   az   emberiség   elleni
      bűncselekményeknek  minősüljenek.  A  magyar  állam  büntető
      hatalmán keresztül  e bűncselekmények  esetében valójában  a
      nemzetek közösségének  büntető hatalma érvényesül a nemzetek
      közössége  által   meghatározott   feltételek   szerint   és
      garanciák  között.  A  nemzeti  jog  annyiban  alkalmazható,
      amennyiben azt  a nemzetközi jog kifejezetten rendeli ( mint
      ez például  a büntetési tételek tekintetében előfordul ) . A
      nemzetközi  jog   eltérő  tartalmú,   kifejezett  és  kogens
      szabályával szemben a nemzeti jog nem érvényesülhet.

      A    belső    és    a    nemzetközi    büntetőjog    közötti
      összhangteremtésnek   különböző    útjai   lehetnek.   Lehet
      kifejezett szabályt alkotni a két rendszer függetlenségéről.
      Így járt  el az  Egyezségokmány és  az Európai  Emberi  Jogi
      Egyezmény a  maga területén,  amikor kimondta, hogy a nullum
      crimenszabály feltétlen  belső jogi  érvényesítésére vállalt
      nemzetközi   kötelezettség   nem   törik   meg   a   háborús
      bűncselekményekre  és   emberiség  elleni  bűncselekményekre
      vonatkozó nemzetközi jogi szabályok érvényesítésével, azaz a
      belső jog  ennek nem  akadálya. Az Európai Egyezmény illetve
      az  Egyezségokmány   megengedő  rendelkezése  megkönnyíti  a
      nemzetközi szabálynak a belső jogba való integrálását - azt,
      amit a  magyar Alkotmány  "összhangnak" nevez.  Az  említett
      egyezmények természetesen  csak a  nemzetközi jog  oldaláról
      segíthetnek. Az  "összhang" belső  jogi  oldalát  a  nemzeti
      jogoknak kell megoldaniuk. Az egyezményhez hasonló megengedő
      vagy értelmező  szabály híján  (  amilyent  pl.  a  portugál
      alkotmány ismer  ) , erre az Alkotmánynak a nemzetközi jogra
      is  figyelemmel  lévő  értelmezése  ad  lehetőséget.  Ez  az
      Alkotmány 7. §-a szerint egyben alkotmányos kötelesség is.

      A fenti  gondolatmenet alapján  nem  áll  fenn  ellentét  az
      Alkotmány 57.  § (4)  bekezdése és  a  7.  §  (1)  bekezdése
      között, hanem  ezek egymásra  tekintettel  értelmezendők.  A
      nullum  crimen   elv  feltétlen  belső  jogi  érvényesülését
      garantáló 57.  § mellett  a 7. § (1) bekezdés erejénél fogva
      alkotmányosan érvényesülnek  a  nemzetközi  büntetőjognak  a
      háborús   bűncselekményekre    és   az    emberiség   elleni
      bűncselekményekre vonatkozó szabályai.

      3. Azok  a nemzetközi egyezmények és dokumentumok, amelyek a
      háborús    bűncselekményeket     és     emberiség     elleni
      bűncselekményeket meghatározzák,  és amelyek  kétség kívül a
      nemzetközi   jog   általánosan   elismert   és   feltétlenül
      érvényesülő  szabályai,  nem  rendelkeznek  az  elévülésről.
      Ezért  az  egyes  államok,  amelyek  e  bűncselekményeket  a
      nemzetközi szokásjog  szerint üldözik,  alkalmazhatják saját
      belső jogukat a büntethetőség vagy a büntetés elévülésére, s
      nem kötelesek azok elévülhetetlenségét kimondani. Az 1968-as
      New  Yorki   Egyezmény  a   háborús  és   emberiség   elleni
      bűncselekmények  el   nem  évüléséről,  illetve  az  1974-es
      hasonló    tárgyú     Európai    Egyezmény    az    elévülés
      alkalmazhatatlanságáról e bűncselekményekre nem tekinthető a
      nemzetközi  szokásjog   részének  vagy   a  nemzetközi   jog
      általánosan elismert  szabályának. Azok  az államok azonban,
      amelyek a  fenti két egyezmény valamelyikét is ratifikálták,
      nemzetközi jogi  kötelezettséget  vállaltak  arra,  hogy  az
      azokban meghatározott háborús bűncselekményeket és emberiség
      elleni  bűncselekményeket   visszamenőleges   hatállyal   is
      elévülhetetlennek tekintik.

      Magyarország az  1971. évi 1. tvr-rel kihirdette a New Yorki
      Egyezményt. Ezzel  nemcsak  az  elévülhetetlenségre  vállalt
      nemzetközi   kötelezettséget,   hanem   a   nemzetközi   jog
      értelmében vett  emberiség elleni  bűncselekmények körét  is
      szélesebben ismerte  el, mint  ahogy az  a nemzetközi jogban
      "általános". Az egyezmény értelmében ide tartozik ugyanis az
      apartheid és  a fegyveres támadás vagy megszállás útján való
      elűzés is.

      Annak   eldöntésénél,    hogy   az    egyezménnyel   vállalt
      kötelezettség  az   Alkotmány   57.   §   (4)   bekezdésének
      értelmezésénél  ugyanúgy   vehető-e   figyelembe,   mint   a
      nemzetközi jog általános szabályai, annak van súlya, hogy az
      el nem  évülés szabályai  szorosan  kötődnek  a  háborús  és
      emberiség  elleni  bűncselekmények  természetéhez,  valamint
      hogy e  tekintetben a nemzetközi jogfejlődés egy még világos
      irányú,  de   le  nem   zárt  folyamatáról  beszélhetünk.  A
      nemzetközi jog  maga elévülési szabályt nem tartalmaz. A New
      Yorki Egyezmény  - preambuluma szerint - csupán egyértelművé
      teszi ezt  a nemzetközi  jogi helyzetet,  s a részes államok
      számára egyszersmind kizárja a belső jog esetleges elévülési
      rendelkezését.  Az   egyezmény   tehát   e   bűncselekmények
      nemzetközi  jogi   szabályozásának   jellemző   vonását,   a
      büntethetőségnek a  belső  jogoktól  való  függetlenségét  a
      büntethetőség időtartamára  is kiterjeszti.  Ha az  alapvető
      kérdés tekintetében  - ami  a sui  generis  nemzetközi  jogi
      feltételek  érvényesülése   a  belső   jog  mellett   -   az
      alkotmányellenesség kizárható  volt, ez a megítélés érvényes
      erre   az    azonos    jellegű,    és    csupán    járulékos
      kötelezettségvállalásra   is.    Az    Alkotmánybíróság    a
      büntetőjogi felelősség összes alkotmányos feltételét a belső
      jogra nézve  egységesen értelmezte  a 11/1992.  (III. 5.) AB
      határozatban. Így  jár el  az Alkotmánybíróság  a nemzetközi
      jogi büntető felelősség tekintetében is.

      4.  Az   alkotmányosság  megköveteli,   hogy  a   nemzetközi
      büntetőjog   szabályai   kizárólag   a   nemzetközi   jogban
      meghatározott   tényállások   és   feltételek   tekintetében
      érvényesüljenek.

      a )  A Törvény  1. §-ában  meghatározott  bűncselekmény  nem
      minősül    a     nemzetközi    jog     értelmében    háborús
      bűncselekménynek.

      A népbíráskodásról  szóló,  az  1945.  évi  VII.  törvénnyel
      törvényerőre emelt  81/1945.  (II.  5.)  ME  rendeletnek  az
      1440/1945. (V.  1.) ME  rendelet 8. §-ával megállapított 13.
      §-a 7.  pontjában meghatározott  ( a  BHÖ 84.  pontjának g )
      alpontjába felvett  )  bűncselekmény  tényállása  értelmében
      háborús   bűnös    az,   "aki   bármilyen   formában   olyan
      tevékenységet fejtett vagy fejt ki, illetőleg mozdított vagy
      mozdít elő,  amely  a  népek  háború  utáni  békéjének  vagy
      együttműködésének megnehezítésére  vagy megbontására,  avagy
      nemzetközi viszály előidézésére alkalmas".

      Ilyen  tényállás  nem  szerepel  egyetlen  olyan  nemzetközi
      egyezményben  vagy   dokumentumban  sem,   amely  a  háborús
      bűncselekményekre és  az emberiség  elleni bűncselekményekre
      vonatkozó szabályokat  tartalmazza, s különösen nem azokban,
      amelyek kétség  kívül a  nemzetek közössége  által  elismert
      jogelveknek, illetve  nemzetközi szokásjognak  minősülnek. E
      joganyagot  legújabban   a  korábbi   Jugoszlávia  területén
      elkövetett  háborús   és  emberiség  elleni  bűncselekmények
      megbüntetésére  felállított   Nemzetközi  Bíróság  statutuma
      állapította  meg.   A  nemzetközi  humanitárius  jog  kogens
      szabályai felölelik  az 1949.  augusztus 12-én  kötött genfi
      egyezményekben definiált  "súlyos jogsértéseket";  a  háború
      jogának és  szokásainak megsértését,  úgy ahogy az 1907. évi
      hágai   egyezmény    szabályait   a   Nürnbergi   Nemzetközi
      Törvényszék   értelmezte    és   alkalmazta;    a   népirtás
      megelőzéséről és  büntetéséről  szóló  1948.  évi  egyezmény
      szerint büntetendő  magatartásokat, akár  háború, akár  béke
      idején  követik   el  őket;  s  végül  az  emberiség  elleni
      bűncselekményeket,   a    Nürnbergi    Nemzetközi    Katonai
      Törvényszék Alapokmánya és ítéletei által elismert formában,
      akár  nemzetközi   akár  belső  fegyveres  konfliktusban  is
      követték   el    őket   a    civil   lakosság    ellen.    E
      tényálláscsoportokon  belül   a  vonatkozó   egyezmények  és
      dokumentumok   pontosan    meghatározzák    az    elkövetési
      magatartásokat. Az  Alkotmánybíróság a  jelen eljárásban nem
      vizsgálja,  hogy   a   Törvény   1.   §-ában   meghatározott
      bűncselekmény tényállása  nem  alkotmányellenesen  általános
      megfogalmazásúe,  de  megállapítja,  hogy  ez  az  általános
      tényállás nem  minősíthető a nemzetközi jog szerinti háborús
      bűncselekmények    pontosan     meghatározott     elkövetési
      magatartásai alá esőnek.

      A  fentiek   alapján  a  Törvény  1.  §-ában  meghatározott,
      kizárólag a  belső jogba tartozó bűncselekményre a Btk 33. §
      (2) bekezdése  szerinti elévülhetetlenség  - a  belső joghoz
      mért -  visszaható hatállyal alkotmányosan nem alkalmazható,
      hanem csak akkor, ha az elkövetés idején a magyar jog erre a
      cselekményre  az   elévülhetetlenséget   megállapította.   A
      Törvény időbeli  hatálya "az  1956. októberi  forradalom  és
      szabadságharc  során   elkövetett"  egyes  bűncselekményekre
      terjed ki.  Ebben az  időszakban a  magyar  jog  a  kérdéses
      bűncselekményre nem tartalmazott elévülhetetlenséget kimondó
      szabályt. Ezért  a Törvény az 1. § időbeli és tárgyi hatálya
      alá tartozó  bűncselekmény  tekintetében  alkotmányellenesen
      rendeli a  Btk 33.  § (2)  alkalmazását.  Az  egyes  konkrét
      bűncselekmények  büntethetősége  elévülésének  megállapítása
      nem a törvényhozásra tartozó kérdés.

      b )  A  Törvény  2.  §-a  a  háború  áldozatainak  védelmére
      vonatkozóan   Genfben,    1949.   augusztus    12-én    kelt
      egyezményekben  "súlyos   jogsértésként"  meghatározott,  az
      1956. októberi  forradalom és szabadságharc során elkövetett
      bűncselekmények büntethetőségének  elévülésével kapcsolatban
      -   a    háborús   bűncselekmények   és   emberiség   elleni
      bűncselekmények elévülésének kizárásáról szóló 1968. évi New
      Yorki Egyezmény  1. cikke  a )  pontjára is figyelemmel - az
      egyezmények közös  3. cikkének 1. pontja "alapján" rendeli a
      Btk 33. § (2) bekezdésének alkalmazását.

      A "súlyos jogsértések" a genfi egyezmények közös 2. cikkében
      meghatározott nemzetközi  jellegű fegyveres összeütközésekre
      vonatkoznak.   A    nem   nemzetközi    jellegű    fegyveres
      összeütközések esetére  nem  ezeket,  hanem  az  egyezmények
      közös 3.  cikkében megállapított  magatartásokat tiltják  az
      egyezmények.  Az   egyezmények   külön   cikkben   tüzetesen
      meghatározzák  a   védett  személyek  körét  is;  a  "súlyos
      jogsértések" csak  ezek terhére  követhetők el.    (  Ld.  a
      hadifogolyegyezmény 4.  és 130. , illetve a polgári lakosság
      védelmére vonatkozó  egyezmény 4.  és 147. cikkét. Az utóbbi
      egyezmény pl.  csak azokat a személyeket védi, akik annak az
      összeütköző  Félnek  vagy  megszálló  Hatalomnak  hatalmában
      vannak, amelynek  nem  állampolgárai,  az  egyezményben  nem
      részes  államok   polgáraira,  illetve  a  semleges  államok
      diplomáciai védelemben  részesíthető polgáraira az egyezmény
      védelme nem  vonatkozik.   ) Ezzel  szemben a  közös 3. cikk
      rendelkezései    azokra     a    személyekre,    "akik    az
      ellenségeskedésben   nem    vesznek   közvetlenül    részt",
      "mindenkor és mindenütt" érvényesek.

      A Törvény szövegezése a genfi egyezmények különböző személyi
      és tárgyi  alkalmazási körre  szóló rendelkezéseit  egymásra
      vonatkoztatja és az egyezményekben nem szereplő összefüggést
      létesít  közöttük.  Belső  jogszabály  nemzetközi  szerződés
      tartalmát nem  változtathatja meg. Ezért a Törvény jelenlegi
      szövegével kapcsolatban  joggal merülnek fel alkotmányossági
      aggályok.

      Az Alkotmánybíróság  rámutat arra,  hogy az  1968.  évi  New
      Yorki Egyezmény  a genfi egyezményekben tiltott cselekmények
      közül    nemcsak     a    "súlyos    jogsértéseket"    teszi
      elévülhetetlenné. Az  el nem  évülési egyezmény  I. cikk a )
      pontja -  amelyre "figyelemmel"  a Törvény  a Btk 33. §-ának
      alkalmazását  előírja   -  valóban   hivatkozik  a   "súlyos
      jogsértésekre",  de   úgy,  mint   a  Nürnbergi  Törvényszék
      Alapokmányában meghatározott  háborús bűntettek példáira. Az
      I. cikk  szerint "függetlenül  elkövetésük időpontjától, nem
      évülhetnek el a következő bűncselekmények :  a ) A Nürnbergi
      Nemzetközi Katonai Bíróságnak az 1945. évi augusztus hó 8-án
      kelt Alapokmányában  meghatározott .  . . háborús bűntettek,
      különösen azok,  amelyeket az 1949. évi augusztus 12. napján
      kelt genfi  egyezmények  "súlyos  jogsértések"ként  sorolnak
      fel".

      A  genfi   egyezmények  közös   3.  cikkében   meghatározott
      cselekmények   az    emberiség    elleni    bűncselekménynek
      minősülnek,   s    azokat   a    minimális   követelményeket
      tartalmazzák, amelyeket mindegyik összeütköző Fél "legalább"
      köteles  megtartani,   s  amelyek  "mindenkor  és  mindenütt
      tilosak"  (   szemben   a   háborús   "súlyos   jogsértések"
      meghatározott alkalmazási  körével )  . A  közös 3.  cikk 2.
      pontja szerint  az összeütköző  felek külön  megállapodással
      hatályba   léptethetik    a    genfi    egyezmények    egyéb
      rendelkezéseit  is,  s  erre  törekedni  fognak.  A  "súlyos
      jogsértések" büntethetősége  a 3.  cikk alkalmazási  körében
      tehát külön egyezményt igényel. A 3. cikkbe felvett tilalmak
      viszont a  hágai Nemzetközi  Bíróság szerint "az emberiesség
      alapvető  meggondolásain"  (  elementary  considerations  of
      humanity  )  alapulnak,  s  semmilyen  fegyveres  konfliktus
      esetén  sem   szeghetők  meg,  függetlenül  az  összeütközés
      nemzetközi vagy  belső jellegétől.   (  Nicaragua v.  United
      States, 1986. június 27i ítélet, I. C. J. Reports 1986, 114.
      old.   ) Az  emberiség elleni  bűncselekmények meghatározása
      kapcsán hivatkozik  a genfi  konvenciók 3.  cikkére  a  volt
      Jugoszlávia    területén     elkövetett    bűncselekményekre
      felállított Nemzetközi Bíróság statutumát indokoló Report is
      ( 47. pont ) .

      Nem évül  el tehát  a genfi  egyezmények közös  3.  cikkében
      meghatározott cselekmények  büntethetősége sem :  amennyiben
      ezek  -  akár  a  sértettek  személye,  akár  az  elkövetési
      magatartás miatt  - nem  esnének a  New Yorki  Egyezmény  I.
      cikke a  ) pontjában  meghatározott háborús  bűncselekmények
      fogalma alá,  a b  ) pontban  meghatározott emberiség elleni
      bűntettek elévülhetetlensége terjed ki rájuk.

      c ) Az Alkotmánybíróság felhívja a figyelmet arra is, hogy a
      New Yorki  Egyezmény szerinti,  visszaható  hatályú  el  nem
      évülés kizárólag  az egyezményben  felsorolt,  a  nemzetközi
      jogban meghatározott  bűncselekményekre vonatkozik.  Az ezek
      által védett  tárgy megkülönbözteti őket a belső jog hasonló
      tényállású bűncselekményeitől.  Például  az  emberölés  csak
      akkor minősül  emberiség elleni  bűntettnek, ha "tömegesen",
      illetve  "széleskörű   és  rendszeres   támadás   részeként"
      követték el. Az Alkotmánybíróság rámutat arra, hogy az egyes
      bűncselekmények    háborús     vagy     emberiség     elleni
      bűncselekménnyé  minősítésének  helyességét  végső  soron  a
      nemzetközi közösség  ellenőrzi,  amennyiben  azok  az  ügyek
      nemzetközi  emberi   jogi   bizottság   vagy   bíróság   elé
      kerülhetnek.

      d  )   A  háborús   bűncselekmények  és   emberiség   elleni
      bűncselekmények jellemző  vonása, hogy  arra tekintet nélkül
      büntetendők, hogy  az elkövetési  ország jogát sértettéke. A
      New Yorki  Egyezmény I.  cikk b ) pontja az emberiség elleni
      bűncselekmények tekintetében  megerősíti, és  az I.  cikkben
      meghatározott   valamennyi    bűncselekményt   tekintve    a
      visszaható hatályú  el nem  évülésre is  kiterjeszti ezt  az
      elvet.  Nincs   tehát  jelentősége   annak,  hogy   a  genfi
      egyezmények kihirdetése szabályszerűen megtörténte, illetve,
      hogy az  annak végrehajtására  vállalt  kötelezettségének  a
      magyar állam  a Törvény időbeli hatályának megfelelő időszak
      előtt,  azaz  1956.  október  23.  előtt  eleget  tette.  Az
      elkövetők  felelőssége   a  nemzetközi   jog  szerint  ettől
      függetlenül  fennállt,  s  az  esetleg  későbbi  belső  jogi
      törvényhozás  ezt   a  felelősséget   eredeti  terjedelmében
      érvényesítheti.

      5. A  Törvény 2. §-ával kapcsolatos alkotmányossági aggályok
      orvoslására  az   az   elvi   lehetősége   lett   volna   az
      Alkotmánybíróságnak, hogy  a genfi egyezmények 3. cikke és a
      "súlyos   jogsértéseket"    meghatározó   cikkek    egymásra
      vonatkoztatását megszünteti.  Ezt azonban  vagy a  3.  cikk,
      vagy a  súlyos jogsértésekre vonakozó cikkeknek a Törvényből
      való törlése útján érhette volna csak el. Mivel mindkét cikk
      szerepeltetése elvileg  alkotmányos lehetett  volna, továbbá
      mert  az   országgyűlési   jegyzőkönyvekből   sem   lehetett
      bizonyosságot szerezni  arról, vajon  a törvényhozó szándéka
      elsősorban  a   "súlyos  jogsértések"  elévülhetetlenségének
      megerősítésére irányulte, vagy ezek kiemelésére csupán a New
      Yorki Egyezmény  értelmezése indította,  valamint hogy ebben
      az  esetben   szándéka  átfogta-e   a  "súlyos  jogsértések"
      szankcionálásától elválaszthatatlan  szűkítéseket  a  védett
      személyi kör  tekintetében, az  Alkotmánybíróság nem  ezt  a
      megoldást választotta.

      A 38/1993.  (VI. 11.)  AB határozatban  az  Alkotmánybíróság
      kimondta, hogy  az Alkotmánybíróság  elkerüli  a  jogszabály
      illetőleg  jogszabályi  rendelkezés  megsemmisítését,  ha  a
      jogrend alkotmányosságát  és  a  jogbiztonságot  enélkül  is
      biztosítani lehet.  Ilyenkor az  Alkotmánybíróság azoknak az
      értelmezéseknek   körét    határozza   meg   általában,   az
      alkotmányos követelményekkel, amelyek esetén a jogszabály az
      Alkotmánnyal összhangban van.  ( IV. [2] a ) pont. )

      Az Alkotmánybíróság  ezzel  összhangban  -  a  jogalkalmazás
      esetleges kételyeinek  eloszlatása végett  is - szükségesnek
      ítélte, hogy  a  Btk  33.  §  (2)  bekezdése  alkalmazásával
      szembeni alkotmányos  követelményeket, amelyeket a határozat
      rendelkező   részének    1.   pontjában    kötelező   erővel
      meghatározott, a  Törvény 2. §-ában szereplő nemzetközi jogi
      bűncselekmények  vonatkozásában   ugyancsak   a   rendelkező
      részben, kötelező  erővel konkretizálja. Ezzel elkerülhetővé
      vált a Törvény 2. §-a alkotmányellenességének kimondása; s a
      Törvény 2.  §-a csupán  része lett annak a szélesebb körnek,
      amelyben -  a törvényhozás további menetétől függetlenül is,
      az alkotmánybírósági  határozat kötelező  erejénél fogva - a
      genfi egyezmények alkotmányosan alkalmazhatók.
                             Dr. Sólyom László
                            előadó alkotmánybíró
                         az Alkotmánybíróság elnöke

                  Dr. Ádám Antal          Dr. Kilényi Géza
                  alkotmánybíró             alkotmánybíró

                 Dr. Lábady Tamás         Dr. Schmidt Péter
                  alkotmánybíró             alkotmánybíró

              Dr. Szabó András          Dr. Tersztyánszky Ödön
                   alkotmánybíró           alkotmánybíró

                Dr. Vörös Imre            Dr. Zlinszky János
                 alkotmánybíró               alkotmánybíró

        .
        English:
        .
        Petition filed:
        .
        .
        Number of the Decision:
        .
        53/1993. (X. 13.)
        Date of the decision:
        .
        10/12/1993
        .
        .