English
	Hungarian

Ügyszám: .	288/A/1993
Előadó alkotmánybíró: Sólyom László Dr. .

Az indítvány lényege: .

A döntés száma: 53/1993. (X. 13.) AB határozat .

ABH oldalszáma: 1993/323 .

A döntés kelte: Budapest, 10/12/1993 .

.

.

A döntés szövege (pdf): .

A döntés szövege: .

A döntés szövege:                A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az Alkotmánybíróság  a köztársasági elnöknek az Országgyűlés által  elfogadott,   de  még   ki  nem   hirdetett   törvény rendelkezései  alkotmányellenessége   vizsgálatára  irányuló indítványa alapján meghozta a következő                         határozatot: 1. A Büntető törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény ( a továbbiakban  Btk  )  33.  §  (2)  bekezdése  alkalmazásánál alkotmányos követelmény  az, hogy  a  büntethetőség  el  nem évülését  csak   azokra  a   bűncselekményekre  nézve  lehet megállapítani, amelyek  büntethetősége az  elkövetés  idején hatályos magyar jog szerint nem évül el; kivéve, ha az adott tényállást a nemzetközi jog háborús bűncselekménynek vagy az emberiség elleni  bűncselekménynek minősíti, el nem évülését kimondja vagy  lehetővé teszi, és Magyarországot az elévülés kizárására nemzetközi kötelezettség terheli. 2. Az  Alkotmánybíróság megállapítja  :   összhangban van az Alkotmánnyal az,  ha a Btk 33. § (2) bekezdését az elkövetés időpontjában  hatályos   magyar  jog  elévülési  szabályaira tekintet   nélkül    alkalmazzák   a    nemzetközi    jogban meghatározott alábbi bűncselekményekre : - a  háború áldozatainak  védelmére Genfben  1949. augusztus 12-én kötött  egyezményekben meghatározott,  az  egyezmények közös  2.   cikke  szerinti   nemzetközi  jellegű  fegyveres összeütközés esetén elkövetett "súlyos jogsértésekre"; - a  genfi egyezmények  közös 3.  cikkében a  nem nemzetközi jellegű    fegyveres     összeütközés     esetén     tiltott cselekményekre. 3. Az 1956. évi forradalom és szabadságharc során elkövetett egyes bűncselekményekkel  kapcsolatos eljárásról  szóló,  az Országgyűlés által 1993. február 16-án elfogadott törvény 1. §-a ellentétes  az Alkotmány  57. § (4) bekezdésével és 7. § (1) bekezdésével. A  törvény   2.  §-ának   alkalmazása  azon  keretek  között alkotmányos, amelyeket  az Alkotmánybíróság határozatának 2. pontja kijelölt. Az Alkotmánybíróság  ezt a  határozatát a  Magyar Közlönyben közzéteszi.                          Indokolás                              I. 1. Az  Országgyűlés 1993. február 16-án törvényt fogadott el az  1956.   októberi  forradalom   és  szabadságharc   során elkövetett  egyes  bűncselekményekkel kapcsolatos eljárásról ( a továbbiakban Törvény ) . A Törvény szövege a következő : "1. §  (1) A  népbíráskodásról  szóló,  az  1945.  évi  VII. törvénnyel  törvényerőre   emelt  81/1945.   (II.   5.)   ME rendeletnek az  1440/1945. (V.  1.) ME  rendelet  8.  §-ával megállapított  13.   §-a  7.  pontjában  (  Hatályos  anyagi büntetőjogi szabályok  hivatalos összeállítása  - BHÖ  - 84. pontjának g  / alpontja  ) meghatározott,  az 1956. októberi forradalom és szabadságharc során elkövetett bűncselekmények büntethetőségének  elévülésével   kapcsolatban   a   Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény ( Btk.  ) 33. §- ának / 2 / bekezdését kell alkalmazni. (2) Az (1) bekezdésben meghatározott bűncselekmény büntetési tétele a  Btk. 2.  §-ára figyelemmel  - 81/1945. (II. 5.) ME rendeletnek az  1440/1945. (V.  1.) ME  rendelet  9.  §-ával módosított 14.  §-ára (  BHÖ 85.  pontja )  tekintettel - öt évtől  tizenöt   évig   terjedő   vagy   életfogytig   tartó szabadságvesztés. 2.  §   (1)  A  háború  áldozatainak  védelmére  vonatkozóan Genfben, 1949.  augusztus  12-én  kelt,  az  1954.  évi  32. törvényerejű rendelettel  kihirdetett nemzetközi egyezmények közül a )  a hadifoglyokkal  való bánásmódra  vonatkozóan Genfben, 1949. augusztus  12-én kelt  Egyezmény 3. cikkének 1. pontja alapján az Egyezmény 130. cikkében, b  )   a  polgári  lakosság  háború  idején  való  védelmére vonatkozóan Genfben, 1949. augusztus 12-én kelt Egyezmény 3. cikkének 1. pontja alapján az Egyezmény 147. cikkében súlyos jogsértésként meghatározott, az 1956. októberi forradalom és szabadságharc     során      elkövetett      bűncselekmények büntethetőségének elévülésével  kapcsolatban -  a háborús és az emberiség  elleni bűntettek  elévülésének kizárásáról  az Egyesült  Nemzetek   Szervezetének  közgyűlése   által   New Yorkban, 1968.  november 26-án  elfogadott, az  1971. évi 1. törvényerejű rendelettel kihirdetett nemzetközi Egyezmény 1. cikke a  ) pontjára  is figyelemmel  - a Btk. 33. §-ának (2) bekezdését kell alkalmazni. (2) Az  (1) bekezdésben  felsorolt bűncselekmények büntetési tétele a Btk. 2. §-ára figyelemmel a ) a szándékos emberölés tényállása esetében - az 1878. évi V. törvény  278. és 279. §-ára ( BHÖ 349. és 351. pontja ) , a  Btk.   166.  §-ának   (1)  és  (2)  bekezdésében  foglalt megkülönböztetésre tekintettel  -  öt  évtől  tizenöt  évig, illetőleg tíz  évtől tizenöt  évig terjedő  vagy életfogytig tartó szabadságvesztés; b )  a kínzás vagy embertelen bánásmód, ideértve a biológiai kísérleteket is,  a nagy  fájdalom szándékos előidézése és a testi épség vagy egészség elleni súlyos merénylet elkövetése tényállásai esetében - az 1878. évi V. törvény 303305. §-ára ( BHÖ  362364. pontja ) , illetőleg a Btk. 170. §-ának (3) - (6) bekezdésére  tekintettel -  hat hónaptól öt évig terjedő szabadságvesztés; c )  a hadifoglyoknak vagy védett személyeknek az ellenséges hatalom  fegyveres   erőiben  szolgálatra  kényszerítése,  a hadifoglyoknak vagy védett személyeknek attól a jogától való megfosztása,  hogy   a  jelen   Egyezmény   rendelkezéseinek megfelelő szabályos  és pártatlan  eljárás alapján ítéljenek felette,  a   törvénytelen  elhurcolás  vagy  áthelyezés,  a törvénytelen visszatartás  és a  túszok szedése  tényállásai esetében - az 1878.  évi V.  törvény 324-325.  §-ára  (  BHÖ 379-381. pontja ), illetőleg a Btk. 175. §-ára tekintettel - hat hónaptól három évig, a sértett halála esetén a Btk. 166. §-ának  (4)   bekezdésére  tekintettel  -  öt  évig  terjedő szabadságvesztés; d ) a vagyontárgyaknak a katonai szükség által nem indokolt, nagymérvű,  törvénytelen   és  önkényes   megsemmisítése  és eltulajdonítása tényállása  esetében az 1878. évi V. törvény 344-349. §-ára  és az  1948. évi  XLVIII. törvény 35. §-ának (1) bekezdésére ( BHÖ 433-437. pontja ), a Btk. 321.  §-ában foglalt megkülönböztetésre  tekintettel -  két  évtől  nyolc évig, öt  évtől tíz  évig, illetőleg  öt évtől  tizenöt évig terjedő szabadságvesztés. 3. § (1) Az 12. §-ban felsorolt bűncselekmények miatt a )  a nyomozásra  kizárólag a  Budapesti Ügyészségi Nyomozó Hivatal b )  a  bírósági  eljárásra  kizárólag  a  Fővárosi  Bíróság illetékes. (2) Az  12. §-ban  felsorolt bűncselekményekkel  kapcsolatos eljárásra egyebekben a büntető eljárásról szóló 1973. évi I. törvény rendelkezései az irányadók. 4. § Ez a törvény a kihirdetésétől számított nyolcadik napon lép hatályba. " 2. A Btk 33. § (2) bekezdése szerint nem évül el a )  Az 1945.  évi VII.  törvénnyel törvényerőre emelt és az 1440/1945. (V. 1.) ME rendelettel módosított és kiegészített 81/1945.  (II.   5.)  ME   rendelet  11.   és   13.   §-ában meghatározott háborús bűntettek, b ) az emberiség elleni egyéb bűncselekmények (XI. fejezet); c )  az emberölés  súlyosabban minősülő  esetei ( 166. § (2) bekezdés a ) -h ) pontjai ) ; d )  az emberrablás  és az  előljáró vagy  szolgálati  közeg elleni erőszak  súlyosabban minősülő  esetei (  177/A. § (4) bekezdés, 355. § (5) bekezdés a ) pont; e )  a terrorcselekmény, a légijármű hatalomba kerítése és a zendülés  súlyosabban   minősülő   esetei,   ha   a   halált szándékosan okozva  követik el  ( 261.  § (2)  bekezdés a  ) pont, 262.  § (2)  bekezdés, 352.  § (3) bekezdés b ) pont ) büntethetősége. 3. A  köztársasági elnök  a törvényt  nem hirdette ki, hanem 1993.  március   8-án  kelt   indítványában  alkotmányossági vizsgálatát kérte. Az indítvány szerint az Országgyűlés által 1993. február 16- án elfogadott  törvény ugyanazt  a tárgykört érinti, mint az Alkotmánybíróság által  korábban  vizsgált  törvényjavaslat. Ezért indítványozza,  hogy az  Alkotmánybíróság ezen törvény vonatkozásában is vizsgálja meg, az ( egyes rendelkezéseiben illetve egészében ) megfelel-e - a  Polgári és  Politikai Jogok  Nemzetközi Egyezségokmánya 15. §-ában, - az Emberi Jogi Egyezmény 7. § (1) bekezdésében, - az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében, 7. § (1) bekezdésében, 8. § (1) és (2) bekezdésében, 57. § (2) és (4) bekezdésében, valamint - az  Alkotmánybíróság 11/1992.  (III. 5.)  AB határozatában írt követelményeknek, azaz a  büntetőjogi legalitás alkotmányos elveinek, az állam büntető  hatalma  korlátozottsága  elvének,  a  jogban  való bizalom elvének,  a jogbiztonság elvének és ezeken keresztül a jogállamiság követelményrendszerének.                             II. Az Alkotmánybíróság hatásköre az indítványozott vizsgálatra 1.  A   köztársasági  elnök   annak   előzetes   vizsgálatát indítványozta,  hogy   a  Törvény   megfelel-e  egyrészt  az Alkotmány bizonyos rendelkezéseinek, másrészt két nemzetközi egyezménynek. Előzetes   normakontroll   csakis   az   alkotmányellenesség megállapítására irányulhat.   (  Alkotmány 26.  § (4) és (5) bekezdés, az  Alkotmánybíróságról  szóló  1989.  évi  XXXII. törvény [  a továbbiakban  :   Abtv ] 35. § (2) bekezdés.  ) Nemzetközi   szerződésbe    ütközés   szempontjából   csakis jogszabályt vizsgálhat meg az Alkotmánybíróság (Abtv 44. §), a  jogszabály  pedig  a  kihirdetéssel   nyeri   el   ezt  a minőségét.  Tehát   ki  nem   hirdetett  törvény  nemzetközi szerződésbe ütközése vizsgálatára nincs törvényes alap. 2. Olyan  jogszabály, törvényjavaslat  vagy ki nem hirdetett törvény  alkotmányossági  vizsgálata  során  azonban,  amely nemzetközi jogi  kötelezettséget valósít  meg, s még inkább, ha a vizsgálat - mint a jelen esetben is - kifejezetten arra irányul, hogy  a belső  jog a nemzetközi joggal az Alkotmány 7. §  (1) bekezdése szerint összhangban vane, szükségszerűen be kell  vonni a  vizsgálatba azt  is, hogy a kérdéses belső norma a  vállalt nemzetközi  jogi kötelezettségbe  ütközike, illetve, hogy a nemzetközi kötelezettségvállalás összhangban van-e az Alkotmánnyal. A   nemzetközi    joggal   összefüggő    belső    jogszabály alkotmányossága ugyanis  más összefüggésben,  más szempontok alapján is vizsgálandó, mint egy csakis a hazai jogot érintő normáé.   A    nemzetközi   jog   figyelembevételétől   vagy mellőzésétől függően  ugyanannak  a  normának  a  vizsgálata másmás eredményre  is vezethet. Az Alkotmánybíróságnak tehát be kell  vonnia az  alkotmányossági vizsgálatba az Alkotmány 7. §  (1) bekezdését is, mert a nemzetközi kötelezettségeket megvalósító jogszabályok  alkotmányosságának az  ott  előírt összhang is része. E tekintetben  közömbös, hogy  a  jogszabály  előzetes  vagy utólagos alkotmányossági  kontrolljáról van-e szó; egyik sem végezhető el  a belső  jogszabály, a nemzetközi szerződés és az Alkotmány  harmóniájának vizsgálata  nélkül. A  hatásköri korlátokból  legfeljebb  az  következik,  hogy  az  előzetes vizsgálatra  irányuló   eljárásban  a  rendelkező  rész  nem tartalmaz megállapítást  a ki  nem hirdetett  törvény  és  a nemzetközi szerződés viszonyáról.                             III. A belső  jog és  a nemzetközi jog viszonya az Alkotmány 7. § (1) bekezdése értelmében a )  A 7.  § (1)  bekezdés első  fordulata, amely  szerint a Magyar Köztársaság  jogrendszere elfogadja  a nemzetközi jog általánosan elismert szabályait, azt mondja ki, hogy ezek az "általánosan  elismert   szabályok"  külön   (   további   ) transzformáció  nélkül   is   a   magyar   jog   részei.   A transzformációt  ebben   az  általánosságban   -  vagyis   a szabályok felsorolása,  illetve meghatározása  nélkül - maga az Alkotmány  hajtotta  végre.  Eszerint  a  nemzetközi  jog általánosan elismert  szabályai  nem  az  Alkotmány  részei, hanem "vállalt  kötelezettségek". Az,  hogy a vállalást és a transzformációt az  Alkotmány  tartalmazza,  nem  érinti  az Alkotmány, a nemzetközi jog és a belső jog hierarchiáját. Ez az általános belső joggá tétel egyáltalán nem zárja ki, hogy egyes " általánosan elismert szabályokat " külön egyezmények ( is )    meghatározzanak   és   azok   tekintetében   külön transzformáció történjék.  Az ENSZ  Alapokmány  és  a  genfi egyezmények tartalmaznak pl. ilyen szabályokat. Az Alkotmány  7. §  (1) bekezdése  azt is  jelenti,  hogy  a Magyar Köztársaság  az Alkotmány rendelkezésénél fogva részt vesz a  nemzetek közösségében;  ez a részvétel tehát a belső jog részére  alkotmányi parancs.  Ebből következik,  hogy az Alkotmányt és  a belső  jogot úgy  kell értelmezni,  hogy  a nemzetközi  jog  általánosan  elfogadott  szabályai  valóban érvényesüljenek. b )  A 7.  § (1)  bekezdés második  fordulata  -  a  vállalt nemzetközi jogi kötelezettségek és a belső jog összhangjának biztosítása -  minden "vállalt"  nemzetközi  kötelezettségre vonatkozik, az általánosan elismert szabályokra is. Másrészt az összhangot  az egész  belső joggal  biztosítani kell,  az Alkotmánnyal is.  Az Alkotmány  7. §  (1) bekezdése tehát az Alkotmány, a  nemzetközi jogból származó, szerződéssel, vagy közvetlenül   az   Alkotmánnyal   vállalt   kötelezettségek, valamint a  belső jog  összhangját követeli meg; az összhang biztosításában   figyelemmel    kell    lenni    mindegyikük sajátosságaira.                             IV. A    háborús    bűncselekmények    és    emberiség    elleni bűncselekmények sajátosságai A most  tárgyalt ügyben  mind az Alkotmány, mind a belső jog értelmezését annak  fényében kell  elvégezni, hogy a háborús és emberiség  elleni bűncselekményekre  vonatkozó  normák  a nemzetközi jog  sajátos részét  képezik, amelyben nem csupán államok egymás  közötti kötelezettségvállalásáról  van  szó, hanem amelyben  a  nemzetközi  jog  az  egyes  egyénekre  is megállapít  kötelezettséget   és  büntetőjogi  felelősséget. Ezzel tehát a nemzetközi jog egyrészt olyan területet érint, amely egyébként  a szuverén  állam büntető  hatalma alá  van rendelve,  másrészt   ezt  úgy   teszi,   hogy   a   háborús bűncselekmények és  az emberiség  elleni bűncselekmények sok tekintetben eltérnek  a belső  büntetőjog alapelveitől  és a büntető hatalom gyakorlásának szokásos módjától is. 1.   A    háborús   bűncselekmény    és   emberiség   elleni bűncselekmények esetében  olyan bűncselekményekről  van szó, amelyek  e   minőségükben  nem   a   belső   jog   részeként keletkeztek,  hanem   a  nemzetek   közössége  tartja   őket bűncselekménynek, és  a  nemzetek  közössége  határozza  meg tényállásukat. Ezek a  bűncselekmények -  a  második  világháború  idejétől meghatározóvá vált nemzetközi jogi jogfejlődés szerint - nem egyszerűen a  legtöbb állam belső büntetőjogában is üldözött cselekmények.     (  Az   emberölés  tényállása   tehát  nem minősíthető fel önmagában emberiség elleni bűncselekménnyé.) Nemzetközi  státuszukhoz   hozzátartozik   a  nemzeti  jogok fölötti megalapozásuk,  akár a  természetjogban (  a pozitiv jog fölötti  elvi alapokra  hivatkozás  a  nemzetközi  jogon belül is garancia az esetleg önkényes nemzetközi szerződések ellen  )   ,  akár   a  "nemzetközi   közösség   alapjainak" védelmében,  akár   abban,  hogy   ezek  a  cselekmények  az emberiséget veszélyeztetik  :   elkövetőik  "az  emberi  nem ellenségei".  Jelentőségük   tehát  nagyobb  annál,  semhogy büntethetőségük az  egyes  államokban  való  elfogadásuktól, vagy az államok mindenkori büntető politikájától függhetne. 2.  A  háborús  bűncselekményeket  és  az  emberiség  elleni bűncselekményeket a  nemzetközi közösség üldözi és bünteti : egyrészt nemzetközi bíróságok útján, másrészt azzal, hogy az államoknak,  amelyek   tagjai  akarnak   lenni  a   nemzetek közösségének, vállalniuk kell üldözésüket. A nürnbergi  és tokiói  nemzetközi bíróságok  vezették be és alapozták meg  ezt a nemzetközi büntetőbíráskodást; nyomukon haladva   a   népírtásról   szóló   1948-as   egyezmény   is előirányzott nemzetközi  büntetőbíróságot, ezt  azonban  nem állították  fel.   Az  államok   nemzetközi   egyezményekben kötelezték magukat  az ilyen bűncselekmények megbüntetésére. Az egyes átfogó emberi jogi egyezmények végrehajtásán őrködő nemzetközi   szervek    (   bizottságok   és   bíróságok   ) gyakorlatában az  utóbbi 10-15  évben egyre  határozottabban kirajzolódik azoknak  az államoknak  elmarasztalása, amelyek belső  jogukban  nem  tesznek  eleget  e kötelezettségüknek. ( Elsősorban  az   AmerikaKözi  Emberi   Jogi   Bíróság   és Bizottság határozataiban bontakozik ki az államok nemzetközi jogból fakadó kötelessége a büntetőjogi  üldözésre,  amelyet amnesztiával sem kerülhetnek meg.  ) A nemzetközi bíráskodás ismét felmerült  az Öbölháború  kapcsán; majd  napjainkban a Biztonsági Tanács  létre is  hozott egy nemzetközi bíróságot azon személyek  megbüntetésére, akik  felelősek a nemzetközi humanitárius jog  súlyos megsértéséért a korábbi Jugoszlávia területén, 1991  után.   ( A BT 808 ( 1993 ) és 827 ( 1993 ) számú határozatai.   )  A BT  808-as határozata  felkérte  a Főtitkárt, hogy  készítse  el  a  határozat  végrehajtásához szükséges anyagot  :   ez gyakorlatilag a Nemzetközi Bíróság statutuma és annak részletes indokolása ( Report ) . A Statutum  és  a  Report  (  1993.  május  3.    )  különös jelentősége,  hogy   -  éppen  a  nullum  crimen  sine  lege követelménye miatt,  a Statutum  2, 3, 4 és 5. szakaszában - részletesen megállapítja  és tartalmazza  azt  a  nemzetközi anyagi jogot, amelynek szabályai "minden kétséget kizáróan a [ nemzetközi ] szokásjog részei, úgy hogy fel sem merül az a probléma, hogy  számos, de nem minden állam részese bizonyos egyezményeknek. "  ( Report 34. pont.  ) Az alkalmazandó jog tehát független  az egyes államok belső jogától. Összhangban van ezzel,  hogy  a  Bíróság  a  hatáskörébe  tartozó  bűnök megbüntetésében a  nemzeti bíróságok  felett  áll.  Noha  az utóbbiakat  eljárásra  bátorítja  a  főtitkár  Jelentése,  a Statutum úgy  rendelkezik,  hogy  a  Nemzetközi  Bíróság  az ügyeket bármely eljárási szakban magához vonhatja; továbbá a ne  bis   in  idem  is  csak  annyiban  érvényesül,  hogy  a nemzetközileg már  megbüntetett bűnös  nem  állítható  többé nemzeti bíróság  elé, fordítva  azonban nem  így van  :    a Nemzetközi Bíróság újból ítélkezhet, ha a nemzeti bíróság az emberiség  elleni   bűntettet  közönséges  bűncselekményként kezelte, vagy  ha a  nemzeti  eljárás  nem  volt  pártatlan, független vagy tisztességes, vagy ha a nemzetközi bíráskodás kikerülésére alkalmazták.  ( 10. cikk.  ) 3. Az az állam tehát, amely a háborús büncselekményeket vagy az emberiség  elleni bűncselekményeket üldözi és megbünteti, a nemzetek  közösségének  mandátuma  alapján  cselekszik,  a nemzetközi  jogban   megállapított  feltételek   szerint.  A nemzetek közössége  esetenként igényt  is formál  arra, hogy nemzetközi  szervek   útján  felülbírálja   azt  a   nemzeti gyakorlatot, amely nem felel meg a nemzetközi jognak. A nemzetek  közössége büntető  hatalma más feltételek és más korlátok  között   működik,  mint   az  egyes  államoké;  az eltérések az általa üldözött bűncselekmények sajátosságából, különösen az egész emberiségre nézve bennük rejlő veszélyből erednek,   amelyek    miatt   kiemelték   őket   a   nemzeti megítélésből. 4.   A   háborús   büncselekmények   és   emberiség   elleni bűncselekmények   nemzetközi    jogi   alapú   üldözése   és megbüntetése csak garanciák között történhet; önellentmondás lenne az  emberi jogokat  ezek nélkül  védeni. A garanciákat azonban nem  lehet felcserélni vagy helyettesíteni a nemzeti jog garanciáival. a )  A nullum  crimen sine lege garanciáját a nemzetközi jog magára érti,  s nem a belső jogra. "A nemzetközi szokásjog", "a civilizált nemzetek által elismert jogelvek", "a nemzetek közössége  által  elismert  jogelvek"  az  a  lex,  amely  a magatartást  a   nemzetek  közössége   által  (   nemzetközi szervezetek  vagy  a  közösségbe  tartozó  államok  útján  ) üldözendőnek és  büntetendőnek minősíti - függetlenül attól, hogy a belső jog tartalmaz-e hasonló bűncselekményeket, vagy hogy a megfelelő egyezményeket az egyes országok belső joggá tettéke. A  háborús bűncselekmények  és az  emberiség elleni bűncselekmények súlyossága,  az, hogy  általuk a  nemzetközi béke  és   biztonság,  illetve   maga  az   emberiség  kerül veszélybe,    nem    egyeztethető    össze    azzal,    hogy büntethetőségük  nemzeti   jogoktól  függjön.  Az  emberiség elleni  bűncselekmények  meghatározásának  függetlenségét  a nemzeti jogoktól  a Nürnbergi Nemzetközi Katonai Törvényszék Alapszabálya 6.  cikkének c  ) pontja  mondta ki  :   az ott felsorolt  cselekmények  emberiség  elleni  bűncselekménynek minősülnek, "akár  sértették  annak  az  országnak  a  belső jogát, amelyben  elkövették, akár  nem". Az  1968.  évi  New Yorki  egyezmény   szintén  az  emberiség  elleni  bűntettek meghatározása részévé teszi a klauzulát :  "még akkor is, ha e cselekmények  nem sértik  annak az  országnak belső jogát, ahol azokat  elkövették". Hasonlóan,  az  1973-ban  az  ENSZ Közgyűlése által  elfogadott "Principles of Cooperation" [ a háborús bűnösök  üldözésében és  megbüntetésében ]  büntetni rendeli a  emberiség elleni  bűncselekményeket, "akárhol  is követték el őket". A nemzetközi humanitárius jog sérelmére a volt  Jugoszláviában   elkövetett  büntettek  megbüntetésére létrehozott Nemzetközi Bíróság által alkalmazandó anyagi jog meghatározásakor kifejezetten  elutasították, hogy a Bíróság akár a nemzetközi humanitárius szokásjogot inkorporáló belső jogot is  figyelembe vegye;  mert a  nemzetközi humanitárius jog kétségkívül  szokásjoggá vált  szabályai e  minőségükben "kielégítő   alapot    nyújtanak   a    joghatóság    tárgyi megalapozására".  ( Report, 36. pont.  ) Ez is a két jogrend külön kezelésének elvét erősíti meg. A Polgári  és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya 15. cikke  (1)  bekezdése  -  amely  tartalmában  megegyezik  az Európai Emberi  Jogi Egyezmény  7. cikke  (1) bekezdésével - arra kötelezi  a részes államokat, hogy a nullum crimen sine lege és  a nulla  poena sine  lege elvét feltétlenül tartsák be. A  nemzetközi jogban  meghatározott bűncselekményre való hivatkozás   (    "Senkit   nem    szabad   elítélni   olyan cselekményért,  amely  elkövetése  idején  a  hazai  vagy  a nemzetközi jog alapján nem volt bűncselekmény" ) az irodalom szerint  kizárólag   olyan   bűncselekményekre   vonatkozik, amelyek a  belső jogban  vagy ratifikálás,  vagy a közvetlen alkalmazás folytán kétségkívül büntetendők. Az Egyezségokmány 15. cikk (2) bekezdése szerint "E cikk nem képezi akadályát valamely személy bíróság elé állításának és megbüntetésének olyan cselekmény vagy mulasztás miatt, amely elkövetése  idején   a  nemzetek  közössége  által  elismert jogelvek szerint bűncselekmény volt. " ( Tartalmilag hasonló az Európai  Emberi Jogi  Egyezmény 7.  cikk  (2)  bekezdése, azzal az  eltéréssel, hogy  a "nemzetek közössége" helyett a "civilizált nemzetek"  kifejezést használja.  ) Ez a kivétel teszi lehetővé  a fent  körülírt sui generis nemzetközi jogi bűncselekmények üldözését  a részes  államok által akkor is, ha azok  tényállása és  büntethetősége  nem  része  a  belső jognak. Ebből értelemszerűen következik az is, hogy ezeket a cselekményeket   az    egyezmények   a   nemzetközi   jogban kialakított feltételek  szerint engedik üldözni és büntetni. A (2)  bekezdések így  nyilván áttörik  a  belső  jogban  az egyezmények  által  is  megkövetelt  büntetőjogi  garanciát, annál is  inkább, mert  az Európai  Egyezmény 15.  cikk  (2) bekezdése, illetve az Egyezségokmány 4. cikk (2) bekezdése a nullum crimennulla  poena garanciák feltétlen érvényesülését még háború és szükséghelyzet idejére is feltétlenül előírja. A   (2)   bekezdés   azon   államokra   nézve,   amelyek   a bűncselekmények  elkövetése   utáni   időben   inkorporálták jogukba a  háborús bűncselekményekre  és az emberiség elleni bűncselekményekre  vonatkozó  nemzetközi  jogi  normákat,  a belső  jog   szempontjából  a   visszaható  hatályú  büntető törvényhozás  engedélyezésével   jelent  egyet.   Ezeket   a cselekményeket a  nemzetközi  jognak  kellett  az  elkövetés idején büntetendővé nyilvánítania, és nem a belső jognak. Történetileg a  kivétel  a  II.  világháborúval  kapcsolatos háborús bűncselekmények  és emberiség elleni bűncselekmények büntethetőségére  vonatkozott.   A  nemzetközi   jogfejlődés azonban folyamatosan  eloldotta a  "nemzetközi  humanitárius jog" elleni  bűncselekmények körét  a háborús  kontextustól, illetőleg   függetlenítette    a   belső   jogi   bűnüldözés feltételeitől az  elévülés tekintetében  is, amennyiben  két egyezmény is  készült a háborús bűncselekmények és emberiség elleni bűncselekmények el nem évüléséről. b )  A nemzetközi  anyagi jogot  vagy  eljárást  meghatározó egyetlen dokumentum  sem  tartalmaz  időbeli  korlátozást  a háborús  és   emberiség  elleni  bűntettek  büntethetőségére nézve. A nürnbergi és tokiói eljárás befejezése után azonban a háborús  bűncselekményeket az  egyes államok gyakorlatilag belső  joguk  alapján  üldözték,  s  a  belső  jog  szerinti elévülési idő  lejártának közeledtével  egyes belső jogokban sor került  az  elévülés  törvényi  meghosszabbítására  vagy kizárására. Az  1968-as New  Yorki egyezmény  célja éppen az ezzel kapcsolatos,  a belső jogból folyó bizonytalanságok és esetlegességek kiküszöbölése  volt, amikor kimondta, hogy az egyezményben felsorolt  háborús bűncselekmények és emberiség elleni bűncselekmények "függetlenül elkövetésük időpontjától nem évülhetnek  el". Az egyezmény preambulumából nyilvánvaló az az  álláspont, hogy  a belső  jogok szerinti  "közönséges bűncselekmények"  és   a  háborús   bűncselekmények  illetve emberiség elleni bűncselekmények nem kezelhetők azonosan. A New Yorki Egyezmény abban az időszakban jött létre, amikor az  emberiség  elleni  bűncselekmények  "közös",  nemzetközi üldözésének eszméje háttérbe szorult. Az egyezményben részes államok kötelezik  magukat arra,  hogy az  ott meghatározott háborús bűncselekmények  és emberiség elleni bűncselekmények tekintetében "a  büntethetőség és a büntetés végrehajtásának elévülését  kizárják,  illetve,  ahol  ilyen  elévülés  van, eltöröljék". Az Európai  Emberi Jogi Egyezmény 7. cikkének (2) bekezdése, illetve az Egyezségokmány 15. cikkének (2) bekezdése elvileg lehetővé teszi,  hogy a  belső jogi  elévülés  szabályait  a nemzetek közössége  által meghatározott bűncselekményekre ne alkalmazzák a részes államok. E megengedő szabállyal szemben a New  Yorki Egyezményben  kötelezettségvállalásról van szó. Az Egyezmény továbbá kifejezetten visszaható hatályú. Az Egyezményt  gyakorlatilag a  harmadik világ államai és az akkori szocialista  államok ratifikálták  csak. Ez az akkori politikai körülményekre  visszavezethető tény  azonban az el nem  évülés   rendezésének  egyébkénti   időszerűségét   nem érintette. 1974-ban  készült el  és nyílt  meg aláírásra  az Európa Tanácsban  kidolgozott "Európai egyezmény az elévülés alkalmazhatatlanságáról az emberiség elleni bűncselekménykre és   a    háborús   bűntettekre".    Ez   az   egyezmény   a Genocidiumegyezményben   meghatározott    emberiség   elleni bűncselekmények és a genfi konvenciókban külön meghatározott háborús  jogsértések   mellett  a  háború  jogának  "bármely összehasonlítható megsértésére" terjed ki, vagyis nem követi az  emberiség   elleni  bűncselekmények  kiterjesztését.  Az elévülhetetlenség főszabályként a jövőre, az egyezménynek az adott   államban   való   hatálybalépése   után   elkövetett cselekményekre vonatkozik.  Visszaható hatálya annyiban van, ha az  elévülési idő  még  nem  telt  le;  azaz  az  európai egyezmény szerint  csak az  elévülés meghosszabbításáról van szó. Az  egyezményt egyedül Hollandia ratifikálta ( 1981 ) , s rajta  kívül  csak  Franciaország (1974) és Belgium (1984) írta   alá.  Az   európai   államok   többsége   a   háborús bűncselekmények el nem évülését belső jogában oldotta meg.                              V. A nemzetközi  jogban  megállapított  bűncselekmények  és  az Alkotmány 1.   A   háborús   bűncselekmények   és   emberiség   elleni bűncselekmények tényállását  és büntethetőségük  feltételeit is   a    nemzetközi   jog    határozza   meg;    ezeket   a bűncselekményeket -  közvetlenül vagy az államok kötelezésén keresztül -  a  nemzetek  közössége  üldözi  és  bünteti.  A háborús és  emberiség elleni  bűncselekmények megbüntetésére vonatkozó  szabályok  -  mivel  ezek  az  emberiséget  és  a nemzetközi együttélést  alapjaikban veszélyeztetik  - kogens nemzetközi jogot képeznek. Amely állam ezt nem vállalja, nem vehet részt a nemzetek közösségében. A    háborús    bűncselekmények    és    emberiség    elleni bűncselekményekre  vonatkozó   szabályok  kétség   kívül   a nemzetközi szokásjog  részei;  a  nemzetek  közössége  által elismert általános  elvek, a  magyar Alkotmány szóhasználata szerint "a  nemzetközi jog  általánosan elismert  szabályai" közé számítanak.  E szabályokat a magyar jog az Alkotmány 7. § (1)  bekezdésének első  fordulata szerint  "elfogadja";  s ezért külön transzformáció vagy adaptáció nélkül azok közé a "vállalt nemzetközi  jogi kötelezettségek"  közé  számítnak, amelyeknek a  belső joggal  való  összhangját  ugyancsak  az Alkotmány idézett bekezdése írja elő második fordulatában. A háborús és emberiség elleni bűncselekmények megbüntetésére vonatkozó nemzetközi  kötelesség a  teljes kogens nemzetközi joganyagra vonatkozik.  Nem vállalható tehát anélkül, hogy a magyar jog  ne fogadná  el a  büntethetőség  nemzetközi  jog szerinti feltételeit  is. Ha  a háborús  bűncselekmények  és emberiség  elleni   bűncselekmények  bármely,  a  nemzetközi szokásjog egyértelmű részét képező szabályát is a magyar jog másként  értelmezné,   a  belső   jogban  e  néven  üldözött bűncselekmények megszűnnének  a  nemzetközi  jog  értelmében vett   háborús    bűncselekmények   és    emberiség   elleni bűncselekmények  lenni.   A  magyar   állam  ilyen  eljárása egyébként sem  változtatna a nemzetközi jogi parancson és az állam kötelezettségén,  s nem  változtatna semmit  az  ilyen tetteket elkövetők nemzetközi büntetőjogi felelősségén sem. 2.   A   háborús   bűncselekmények   és   emberiség   elleni bűncselekmények   nemzetközi    jogi   szabályozása    nincs tekintettel  a  belső  jogokban  érvényesülő  nullum  crimen elvre, amikor  ezeket a  bűncselekményeket attól függetlenül büntetni  rendeli,   hogy  elkövetésükkor   a  belső  jogban büntetendők  voltake.  Ez  csak  akkor  ellentmondás,  ha  a nemzetközi jog  és a  belső  jog  összhangját  úgy  akarnánk elérni, hogy  a nemzetközi  jogot a  belső jog feltételeihez igazítjuk. Az adott esetben azonban nem egyszerűen arról van szó, hogy  a háborús  bűncselekmények  és  emberiség  elleni bűncselekmények  esetében   kivételt   teszünk   a   nemzeti büntetőjogban feltétlenül  érvényesülő  nullum  crimen  sine lege szabály  alól. A  kérdés tehát  nem korlátozható  arra, hogy a  nemzetközi  humanitárius  jog  sérelmére  elkövetett bűncselekmények sajátos  szabályai az  Alkotmány 57.  §  (4) bekezdés   keretébe    illeszthetőke.   Az   alkotmányossági problémát annak  figyelembevételével kell  megfogalmazni  és eldönteni, hogy  az adott  esetben az  Alkotmány  7.  §  (1) bekezdése kifejezett  rendelkezésénél fogva  egyidejűleg egy másik  jogrend,  a  nemzetközi  jog  bizonyos  szabályai  is kötelezően érvényesülnek.  A nemzetközi  jog érvényesülése e bűncselekmények vonatkozásában  a nemzetek közösségében való részvétel feltétele,  amit tehát  az Alkotmány  kifejezetten elismer, alkalmazni és a belső joggal harmonizálni rendel, s aminek   eltérő    belső   jogi    kezelése   a   nemzetközi kötelezettségen  és   felelősségen  mitsem   változtatna.  A nemzetközi jog  előli elzárkózás lenne az Alkotmány 7. § (1) bekezdésével ellentétes.  Nem a nullum crimen elve törik itt meg, hanem  annak a belső jogra való szorítása. A nemzetközi jog  a   maga   rendszerén   belül   megköveteli,   hogy   a bűncselekmények  az   elkövetés  időpontjában   a   nemzetek közössége által  elismert általános  elvek alapján  - a fent nemzetközi  szokásjognak  nevezett  szabályok  értelmében  - háborús  bűncselekményeknek   vagy   az   emberiség   elleni bűncselekményeknek  minősüljenek.  A  magyar  állam  büntető hatalmán keresztül  e bűncselekmények  esetében valójában  a nemzetek közösségének  büntető hatalma érvényesül a nemzetek közössége  által   meghatározott   feltételek   szerint   és garanciák  között.  A  nemzeti  jog  annyiban  alkalmazható, amennyiben azt  a nemzetközi jog kifejezetten rendeli ( mint ez például  a büntetési tételek tekintetében előfordul ) . A nemzetközi  jog   eltérő  tartalmú,   kifejezett  és  kogens szabályával szemben a nemzeti jog nem érvényesülhet. A    belső    és    a    nemzetközi    büntetőjog    közötti összhangteremtésnek   különböző    útjai   lehetnek.   Lehet kifejezett szabályt alkotni a két rendszer függetlenségéről. Így járt  el az  Egyezségokmány és  az Európai  Emberi  Jogi Egyezmény a  maga területén,  amikor kimondta, hogy a nullum crimenszabály feltétlen  belső jogi  érvényesítésére vállalt nemzetközi   kötelezettség   nem   törik   meg   a   háborús bűncselekményekre  és   emberiség  elleni  bűncselekményekre vonatkozó nemzetközi jogi szabályok érvényesítésével, azaz a belső jog  ennek nem  akadálya. Az Európai Egyezmény illetve az  Egyezségokmány   megengedő  rendelkezése  megkönnyíti  a nemzetközi szabálynak a belső jogba való integrálását - azt, amit a  magyar Alkotmány  "összhangnak" nevez.  Az  említett egyezmények természetesen  csak a  nemzetközi jog  oldaláról segíthetnek. Az  "összhang" belső  jogi  oldalát  a  nemzeti jogoknak kell megoldaniuk. Az egyezményhez hasonló megengedő vagy értelmező  szabály híján  (  amilyent  pl.  a  portugál alkotmány ismer  ) , erre az Alkotmánynak a nemzetközi jogra is  figyelemmel  lévő  értelmezése  ad  lehetőséget.  Ez  az Alkotmány 7. §-a szerint egyben alkotmányos kötelesség is. A fenti  gondolatmenet alapján  nem  áll  fenn  ellentét  az Alkotmány 57.  § (4)  bekezdése és  a  7.  §  (1)  bekezdése között, hanem  ezek egymásra  tekintettel  értelmezendők.  A nullum  crimen   elv  feltétlen  belső  jogi  érvényesülését garantáló 57.  § mellett  a 7. § (1) bekezdés erejénél fogva alkotmányosan érvényesülnek  a  nemzetközi  büntetőjognak  a háborús   bűncselekményekre    és   az    emberiség   elleni bűncselekményekre vonatkozó szabályai. 3. Azok  a nemzetközi egyezmények és dokumentumok, amelyek a háborús    bűncselekményeket     és     emberiség     elleni bűncselekményeket meghatározzák,  és amelyek  kétség kívül a nemzetközi   jog   általánosan   elismert   és   feltétlenül érvényesülő  szabályai,  nem  rendelkeznek  az  elévülésről. Ezért  az  egyes  államok,  amelyek  e  bűncselekményeket  a nemzetközi szokásjog  szerint üldözik,  alkalmazhatják saját belső jogukat a büntethetőség vagy a büntetés elévülésére, s nem kötelesek azok elévülhetetlenségét kimondani. Az 1968-as New  Yorki   Egyezmény  a   háborús  és   emberiség   elleni bűncselekmények  el   nem  évüléséről,  illetve  az  1974-es hasonló    tárgyú     Európai    Egyezmény    az    elévülés alkalmazhatatlanságáról e bűncselekményekre nem tekinthető a nemzetközi  szokásjog   részének  vagy   a  nemzetközi   jog általánosan elismert  szabályának. Azok  az államok azonban, amelyek a  fenti két egyezmény valamelyikét is ratifikálták, nemzetközi jogi  kötelezettséget  vállaltak  arra,  hogy  az azokban meghatározott háborús bűncselekményeket és emberiség elleni  bűncselekményeket   visszamenőleges   hatállyal   is elévülhetetlennek tekintik. Magyarország az  1971. évi 1. tvr-rel kihirdette a New Yorki Egyezményt. Ezzel  nemcsak  az  elévülhetetlenségre  vállalt nemzetközi   kötelezettséget,   hanem   a   nemzetközi   jog értelmében vett  emberiség elleni  bűncselekmények körét  is szélesebben ismerte  el, mint  ahogy az  a nemzetközi jogban "általános". Az egyezmény értelmében ide tartozik ugyanis az apartheid és  a fegyveres támadás vagy megszállás útján való elűzés is. Annak   eldöntésénél,    hogy   az    egyezménnyel   vállalt kötelezettség  az   Alkotmány   57.   §   (4)   bekezdésének értelmezésénél  ugyanúgy   vehető-e   figyelembe,   mint   a nemzetközi jog általános szabályai, annak van súlya, hogy az el nem  évülés szabályai  szorosan  kötődnek  a  háborús  és emberiség  elleni  bűncselekmények  természetéhez,  valamint hogy e  tekintetben a nemzetközi jogfejlődés egy még világos irányú,  de   le  nem   zárt  folyamatáról  beszélhetünk.  A nemzetközi jog  maga elévülési szabályt nem tartalmaz. A New Yorki Egyezmény  - preambuluma szerint - csupán egyértelművé teszi ezt  a nemzetközi  jogi helyzetet,  s a részes államok számára egyszersmind kizárja a belső jog esetleges elévülési rendelkezését.  Az   egyezmény   tehát   e   bűncselekmények nemzetközi  jogi   szabályozásának   jellemző   vonását,   a büntethetőségnek a  belső  jogoktól  való  függetlenségét  a büntethetőség időtartamára  is kiterjeszti.  Ha az  alapvető kérdés tekintetében  - ami  a sui  generis  nemzetközi  jogi feltételek  érvényesülése   a  belső   jog  mellett   -   az alkotmányellenesség kizárható  volt, ez a megítélés érvényes erre   az    azonos    jellegű,    és    csupán    járulékos kötelezettségvállalásra   is.    Az    Alkotmánybíróság    a büntetőjogi felelősség összes alkotmányos feltételét a belső jogra nézve  egységesen értelmezte  a 11/1992.  (III. 5.) AB határozatban. Így  jár el  az Alkotmánybíróság  a nemzetközi jogi büntető felelősség tekintetében is. 4.  Az   alkotmányosság  megköveteli,   hogy  a   nemzetközi büntetőjog   szabályai   kizárólag   a   nemzetközi   jogban meghatározott   tényállások   és   feltételek   tekintetében érvényesüljenek. a )  A Törvény  1. §-ában  meghatározott  bűncselekmény  nem minősül    a     nemzetközi    jog     értelmében    háborús bűncselekménynek. A népbíráskodásról  szóló,  az  1945.  évi  VII.  törvénnyel törvényerőre emelt  81/1945.  (II.  5.)  ME  rendeletnek  az 1440/1945. (V.  1.) ME  rendelet 8. §-ával megállapított 13. §-a 7.  pontjában meghatározott  ( a  BHÖ 84.  pontjának g ) alpontjába felvett  )  bűncselekmény  tényállása  értelmében háborús   bűnös    az,   "aki   bármilyen   formában   olyan tevékenységet fejtett vagy fejt ki, illetőleg mozdított vagy mozdít elő,  amely  a  népek  háború  utáni  békéjének  vagy együttműködésének megnehezítésére  vagy megbontására,  avagy nemzetközi viszály előidézésére alkalmas". Ilyen  tényállás  nem  szerepel  egyetlen  olyan  nemzetközi egyezményben  vagy   dokumentumban  sem,   amely  a  háborús bűncselekményekre és  az emberiség  elleni bűncselekményekre vonatkozó szabályokat  tartalmazza, s különösen nem azokban, amelyek kétség  kívül a  nemzetek közössége  által  elismert jogelveknek, illetve  nemzetközi szokásjognak  minősülnek. E joganyagot  legújabban   a  korábbi   Jugoszlávia  területén elkövetett  háborús   és  emberiség  elleni  bűncselekmények megbüntetésére  felállított   Nemzetközi  Bíróság  statutuma állapította  meg.   A  nemzetközi  humanitárius  jog  kogens szabályai felölelik  az 1949.  augusztus 12-én  kötött genfi egyezményekben definiált  "súlyos jogsértéseket";  a  háború jogának és  szokásainak megsértését,  úgy ahogy az 1907. évi hágai   egyezmény    szabályait   a   Nürnbergi   Nemzetközi Törvényszék   értelmezte    és   alkalmazta;    a   népirtás megelőzéséről és  büntetéséről  szóló  1948.  évi  egyezmény szerint büntetendő  magatartásokat, akár  háború, akár  béke idején  követik   el  őket;  s  végül  az  emberiség  elleni bűncselekményeket,   a    Nürnbergi    Nemzetközi    Katonai Törvényszék Alapokmánya és ítéletei által elismert formában, akár  nemzetközi   akár  belső  fegyveres  konfliktusban  is követték   el    őket   a    civil   lakosság    ellen.    E tényálláscsoportokon  belül   a  vonatkozó   egyezmények  és dokumentumok   pontosan    meghatározzák    az    elkövetési magatartásokat. Az  Alkotmánybíróság a  jelen eljárásban nem vizsgálja,  hogy   a   Törvény   1.   §-ában   meghatározott bűncselekmény tényállása  nem  alkotmányellenesen  általános megfogalmazásúe,  de  megállapítja,  hogy  ez  az  általános tényállás nem  minősíthető a nemzetközi jog szerinti háborús bűncselekmények    pontosan     meghatározott     elkövetési magatartásai alá esőnek. A  fentiek   alapján  a  Törvény  1.  §-ában  meghatározott, kizárólag a  belső jogba tartozó bűncselekményre a Btk 33. § (2) bekezdése  szerinti elévülhetetlenség  - a  belső joghoz mért -  visszaható hatállyal alkotmányosan nem alkalmazható, hanem csak akkor, ha az elkövetés idején a magyar jog erre a cselekményre  az   elévülhetetlenséget   megállapította.   A Törvény időbeli  hatálya "az  1956. októberi  forradalom  és szabadságharc  során   elkövetett"  egyes  bűncselekményekre terjed ki.  Ebben az  időszakban a  magyar  jog  a  kérdéses bűncselekményre nem tartalmazott elévülhetetlenséget kimondó szabályt. Ezért  a Törvény az 1. § időbeli és tárgyi hatálya alá tartozó  bűncselekmény  tekintetében  alkotmányellenesen rendeli a  Btk 33.  § (2)  alkalmazását.  Az  egyes  konkrét bűncselekmények  büntethetősége  elévülésének  megállapítása nem a törvényhozásra tartozó kérdés. b )  A  Törvény  2.  §-a  a  háború  áldozatainak  védelmére vonatkozóan   Genfben,    1949.   augusztus    12-én    kelt egyezményekben  "súlyos   jogsértésként"  meghatározott,  az 1956. októberi  forradalom és szabadságharc során elkövetett bűncselekmények büntethetőségének  elévülésével kapcsolatban -   a    háborús   bűncselekmények   és   emberiség   elleni bűncselekmények elévülésének kizárásáról szóló 1968. évi New Yorki Egyezmény  1. cikke  a )  pontjára is figyelemmel - az egyezmények közös  3. cikkének 1. pontja "alapján" rendeli a Btk 33. § (2) bekezdésének alkalmazását. A "súlyos jogsértések" a genfi egyezmények közös 2. cikkében meghatározott nemzetközi  jellegű fegyveres összeütközésekre vonatkoznak.   A    nem   nemzetközi    jellegű    fegyveres összeütközések esetére  nem  ezeket,  hanem  az  egyezmények közös 3.  cikkében megállapított  magatartásokat tiltják  az egyezmények.  Az   egyezmények   külön   cikkben   tüzetesen meghatározzák  a   védett  személyek  körét  is;  a  "súlyos jogsértések" csak  ezek terhére  követhetők el.    (  Ld.  a hadifogolyegyezmény 4.  és 130. , illetve a polgári lakosság védelmére vonatkozó  egyezmény 4.  és 147. cikkét. Az utóbbi egyezmény pl.  csak azokat a személyeket védi, akik annak az összeütköző  Félnek  vagy  megszálló  Hatalomnak  hatalmában vannak, amelynek  nem  állampolgárai,  az  egyezményben  nem részes  államok   polgáraira,  illetve  a  semleges  államok diplomáciai védelemben  részesíthető polgáraira az egyezmény védelme nem  vonatkozik.   ) Ezzel  szemben a  közös 3. cikk rendelkezései    azokra     a    személyekre,    "akik    az ellenségeskedésben   nem    vesznek   közvetlenül    részt", "mindenkor és mindenütt" érvényesek. A Törvény szövegezése a genfi egyezmények különböző személyi és tárgyi  alkalmazási körre  szóló rendelkezéseit  egymásra vonatkoztatja és az egyezményekben nem szereplő összefüggést létesít  közöttük.  Belső  jogszabály  nemzetközi  szerződés tartalmát nem  változtathatja meg. Ezért a Törvény jelenlegi szövegével kapcsolatban  joggal merülnek fel alkotmányossági aggályok. Az Alkotmánybíróság  rámutat arra,  hogy az  1968.  évi  New Yorki Egyezmény  a genfi egyezményekben tiltott cselekmények közül    nemcsak     a    "súlyos    jogsértéseket"    teszi elévülhetetlenné. Az  el nem  évülési egyezmény  I. cikk a ) pontja -  amelyre "figyelemmel"  a Törvény  a Btk 33. §-ának alkalmazását  előírja   -  valóban   hivatkozik  a   "súlyos jogsértésekre",  de   úgy,  mint   a  Nürnbergi  Törvényszék Alapokmányában meghatározott  háborús bűntettek példáira. Az I. cikk  szerint "függetlenül  elkövetésük időpontjától, nem évülhetnek el a következő bűncselekmények :  a ) A Nürnbergi Nemzetközi Katonai Bíróságnak az 1945. évi augusztus hó 8-án kelt Alapokmányában  meghatározott .  . . háborús bűntettek, különösen azok,  amelyeket az 1949. évi augusztus 12. napján kelt genfi  egyezmények  "súlyos  jogsértések"ként  sorolnak fel". A  genfi   egyezmények  közös   3.  cikkében   meghatározott cselekmények   az    emberiség    elleni    bűncselekménynek minősülnek,   s    azokat   a    minimális   követelményeket tartalmazzák, amelyeket mindegyik összeütköző Fél "legalább" köteles  megtartani,   s  amelyek  "mindenkor  és  mindenütt tilosak"  (   szemben   a   háborús   "súlyos   jogsértések" meghatározott alkalmazási  körével )  . A  közös 3.  cikk 2. pontja szerint  az összeütköző  felek külön  megállapodással hatályba   léptethetik    a    genfi    egyezmények    egyéb rendelkezéseit  is,  s  erre  törekedni  fognak.  A  "súlyos jogsértések" büntethetősége  a 3.  cikk alkalmazási  körében tehát külön egyezményt igényel. A 3. cikkbe felvett tilalmak viszont a  hágai Nemzetközi  Bíróság szerint "az emberiesség alapvető  meggondolásain"  (  elementary  considerations  of humanity  )  alapulnak,  s  semmilyen  fegyveres  konfliktus esetén  sem   szeghetők  meg,  függetlenül  az  összeütközés nemzetközi vagy  belső jellegétől.   (  Nicaragua v.  United States, 1986. június 27i ítélet, I. C. J. Reports 1986, 114. old.   ) Az  emberiség elleni  bűncselekmények meghatározása kapcsán hivatkozik  a genfi  konvenciók 3.  cikkére  a  volt Jugoszlávia    területén     elkövetett    bűncselekményekre felállított Nemzetközi Bíróság statutumát indokoló Report is ( 47. pont ) . Nem évül  el tehát  a genfi  egyezmények közös  3.  cikkében meghatározott cselekmények  büntethetősége sem :  amennyiben ezek  -  akár  a  sértettek  személye,  akár  az  elkövetési magatartás miatt  - nem  esnének a  New Yorki  Egyezmény  I. cikke a  ) pontjában  meghatározott háborús  bűncselekmények fogalma alá,  a b  ) pontban  meghatározott emberiség elleni bűntettek elévülhetetlensége terjed ki rájuk. c ) Az Alkotmánybíróság felhívja a figyelmet arra is, hogy a New Yorki  Egyezmény szerinti,  visszaható  hatályú  el  nem évülés kizárólag  az egyezményben  felsorolt,  a  nemzetközi jogban meghatározott  bűncselekményekre vonatkozik.  Az ezek által védett  tárgy megkülönbözteti őket a belső jog hasonló tényállású bűncselekményeitől.  Például  az  emberölés  csak akkor minősül  emberiség elleni  bűntettnek, ha "tömegesen", illetve  "széleskörű   és  rendszeres   támadás   részeként" követték el. Az Alkotmánybíróság rámutat arra, hogy az egyes bűncselekmények    háborús     vagy     emberiség     elleni bűncselekménnyé  minősítésének  helyességét  végső  soron  a nemzetközi közösség  ellenőrzi,  amennyiben  azok  az  ügyek nemzetközi  emberi   jogi   bizottság   vagy   bíróság   elé kerülhetnek. d  )   A  háborús   bűncselekmények  és   emberiség   elleni bűncselekmények jellemző  vonása, hogy  arra tekintet nélkül büntetendők, hogy  az elkövetési  ország jogát sértettéke. A New Yorki  Egyezmény I.  cikk b ) pontja az emberiség elleni bűncselekmények tekintetében  megerősíti, és  az I.  cikkben meghatározott   valamennyi    bűncselekményt   tekintve    a visszaható hatályú  el nem  évülésre is  kiterjeszti ezt  az elvet.  Nincs   tehát  jelentősége   annak,  hogy   a  genfi egyezmények kihirdetése szabályszerűen megtörténte, illetve, hogy az  annak végrehajtására  vállalt  kötelezettségének  a magyar állam  a Törvény időbeli hatályának megfelelő időszak előtt,  azaz  1956.  október  23.  előtt  eleget  tette.  Az elkövetők  felelőssége   a  nemzetközi   jog  szerint  ettől függetlenül  fennállt,  s  az  esetleg  későbbi  belső  jogi törvényhozás  ezt   a  felelősséget   eredeti  terjedelmében érvényesítheti. 5. A  Törvény 2. §-ával kapcsolatos alkotmányossági aggályok orvoslására  az   az   elvi   lehetősége   lett   volna   az Alkotmánybíróságnak, hogy  a genfi egyezmények 3. cikke és a "súlyos   jogsértéseket"    meghatározó   cikkek    egymásra vonatkoztatását megszünteti.  Ezt azonban  vagy a  3.  cikk, vagy a  súlyos jogsértésekre vonakozó cikkeknek a Törvényből való törlése útján érhette volna csak el. Mivel mindkét cikk szerepeltetése elvileg  alkotmányos lehetett  volna, továbbá mert  az   országgyűlési   jegyzőkönyvekből   sem   lehetett bizonyosságot szerezni  arról, vajon  a törvényhozó szándéka elsősorban  a   "súlyos  jogsértések"  elévülhetetlenségének megerősítésére irányulte, vagy ezek kiemelésére csupán a New Yorki Egyezmény  értelmezése indította,  valamint hogy ebben az  esetben   szándéka  átfogta-e   a  "súlyos  jogsértések" szankcionálásától elválaszthatatlan  szűkítéseket  a  védett személyi kör  tekintetében, az  Alkotmánybíróság nem  ezt  a megoldást választotta. A 38/1993.  (VI. 11.)  AB határozatban  az  Alkotmánybíróság kimondta, hogy  az Alkotmánybíróság  elkerüli  a  jogszabály illetőleg  jogszabályi  rendelkezés  megsemmisítését,  ha  a jogrend alkotmányosságát  és  a  jogbiztonságot  enélkül  is biztosítani lehet.  Ilyenkor az  Alkotmánybíróság azoknak az értelmezéseknek   körét    határozza   meg   általában,   az alkotmányos követelményekkel, amelyek esetén a jogszabály az Alkotmánnyal összhangban van.  ( IV. [2] a ) pont. ) Az Alkotmánybíróság  ezzel  összhangban  -  a  jogalkalmazás esetleges kételyeinek  eloszlatása végett  is - szükségesnek ítélte, hogy  a  Btk  33.  §  (2)  bekezdése  alkalmazásával szembeni alkotmányos  követelményeket, amelyeket a határozat rendelkező   részének    1.   pontjában    kötelező   erővel meghatározott, a  Törvény 2. §-ában szereplő nemzetközi jogi bűncselekmények  vonatkozásában   ugyancsak   a   rendelkező részben, kötelező  erővel konkretizálja. Ezzel elkerülhetővé vált a Törvény 2. §-a alkotmányellenességének kimondása; s a Törvény 2.  §-a csupán  része lett annak a szélesebb körnek, amelyben -  a törvényhozás további menetétől függetlenül is, az alkotmánybírósági  határozat kötelező  erejénél fogva - a genfi egyezmények alkotmányosan alkalmazhatók.                      Dr. Sólyom László                     előadó alkotmánybíró                  az Alkotmánybíróság elnöke           Dr. Ádám Antal          Dr. Kilényi Géza           alkotmánybíró             alkotmánybíró          Dr. Lábady Tamás         Dr. Schmidt Péter           alkotmánybíró             alkotmánybíró       Dr. Szabó András          Dr. Tersztyánszky Ödön            alkotmánybíró           alkotmánybíró         Dr. Vörös Imre            Dr. Zlinszky János          alkotmánybíró               alkotmánybíró .

English:
English: .
Petition filed: .
Subject of the case: .	Law on 'Procedures Concerning Certain Crimes Committed During the 1956 Revolution'
Number of the Decision: .	53/1993. (X. 13.)
Date of the decision: .	10/12/1993
Summary: The Hungarian Parliament in February 1993 passed a law on «Procedures Concerning Certain Crimes Committed During the 1956 Revolution». This law tried to make possible some form of «historical justice» in order to prosecute Communist offenders. Three previous attempts could not pass the scrutiny of judicial review. This time again the President of the Republic did not promulgate the act, but turned to the Constitutional Court for «preventive norm control». The President asked the Court to review the law for its conformity with both the Constitution and two international agreements - Article 7.1 ECHR and Article 15 of the International Covenant on Civil and Political Rights. As for the second claim, the Court had to interpret its jurisdiction to consider questions of international law when ruling on the constitutionality of a not yet promulgated law. The Court claimed the right to judge the law's conformity with international law, because the Court is required under Article 7.1 of the Constitution to ensure harmony between domestic law and obligations assumed under international law when evaluating a law's constitutionality. As to the merits of the case, the Court restated its former stand-point that the retroactive amendment of the statute of limitations in criminal cases is unconstitutional. The Court has found two exceptions to this principle: a) if Hungarian law in force at the time when the crime was committed provided no statute of limitations, b) if the crime is a crime against humanity or a war crime, and the non-application of a statute of limitations is an obligation undertaken by Hungary in an international agreement. The Court declared the first article of the law under review unconstitutional, because it referred exclusively to crimes defined by domestic law, and extended the statute of limitation retroactively for crimes committed during the revolution of 1956. The constitutionality of the second article, referring to war crimes and crimes against humanity as defined by the Geneva Conventions of 1949 for the Protection of War Victims, was upheld. The Court referred also to the New York Convention on the Non-Applicability of Statutory Limitations to War Crimes and Crimes against Humanity of 1968, signed and ratified by Hungary. The New York Convention declares that «no statutory limitation shall apply to several categories of war crimes and crimes against humanity irrespective of the date of their commission». By signing this convention, Hungary undertook an obligation not to apply its own statute of limitations in cases involving war crimes and crimes against humanity.
. CODICES summary: http://www.codices.coe.int/NXT/gateway.dll/CODICES/precis/eng/eur/hun/hun-1993-3-015
.