A döntés szövege:
Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
v é g z é s t:
Az Alkotmánybíróság a Debreceni Törvényszék 1.Pkf.21.102/2020/2. számú végzése alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt visszautasítja.
I n d o k o l á s
[1] 1. Az indítványozó az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 27. §-a alapján alkotmányjogi panaszt nyújtott be, amelyben a Debreceni Törvényszék 1.Pkf.21.102/2020/2. számú végzése alaptörvény-ellenességének megállapítását és a Debreceni Járásbíróság 84.Pk.501.033/2020/5. számú végzésére kiterjedő hatállyal történő megsemmisítését kérte az Alaptörvény VI. cikk (1) bekezdése és XVI. cikk (2) bekezdése, valamint a XXVIII. cikk (1) bekezdése sérelmére hivatkozással.
[2] Az alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló ügyben az indítványozó kapcsolattartás végrehajtása iránt indított eljárást, miután közös gyermekük tekintetében a gyermek édesanyja a koronavírus járványra hivatkozással nem biztosította a 2020. április 25-26. napján esedékes folyamatos kapcsolattartást. A kapcsolattartásra vonatkozó jogerős ideiglenes intézkedés értelmében a kapcsolattartás kéthetente felváltva Debrecenben és Budapesten valósul meg, a szóban forgó időpontban az édesanyának kellett volna a gyermeket Debrecenből Budapestre vinnie, a találkozás helyszíne a Nyugati pályaudvar lett volna. A másodfokú bíróság – az elsőfokú bíróságnak a kérelmet elutasító döntését részben eltérő indokolással helybenhagyva – arra a következtetésre jutott, hogy az ügyben a kérelmezett édesanya felróható magatartása nem állapítható meg. A bíróság egyrészt rámutatott, hogy a törvényes képviselő szülő joga és kötelezettsége, hogy a járványügyi rendelkezéseket betartsa és betartassa a kiskorú gyermek vonatkozásában, de „nem terjed ki ez a joga arra, hogy a kapcsolattartásra jogosult szülőnek utasításokat adjon, magatartási szabályokat határozzon meg”. Másrészt a bíróság megállapította, hogy bizonyítékok támasztják alá a gyermek olyan légúti megbetegedéseit, amelyek folytán rá a koronavírus fokozottabb veszélyt jelent, és „ez a fokozott veszélyeztetettség többlet tényállási elemként értékelhető, amely méltányolható körülményt teremt a kérelmezett oldalán”. A kérelmezett továbbá nem zárkózott el a kapcsolattartás pótlásától.
[3] Az indítványozó ezt követően benyújtott alkotmányjogi panaszát arra alapította, hogy az Alaptörvény VI. cikk (1) bekezdése biztosítja a különélő szülőnek a gyermekével való kapcsolattartáshoz való jogát, amelyet a bíróság döntésével megsértett. A különélő szülő éppúgy köteles betartani a járványügyi előírásokat, továbbá az édesanya csak ígérte, de ténylegesen nem biztosította a „digitális kapcsolattartást”, valamint a gyermek kruppos megbetegedése nem bizonyított, mint ahogy az sem, hogy a koronavírus fokozott kockázatot jelent az e betegségben szenvedőknek vagy egyáltalán a gyermekek számára – hangzik az indítvány. Az indítványozó úgy véli emellett, hogy az időpont lemondása nem jogszerű módon és időben történt, amit a bíróság nem vett figyelembe. Az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésének sérelmét az indítványozó szerint az „alapvető eljárási szabályok halmozott és igen súlyos sérelme” okozta.
[4] 2. Az Abtv. 56. § (2) bekezdése alapján megvizsgálva a befogadhatóság feltételeit, jelen ügyben a következőket lehetett megállapítani.
[5] 2.1. Az alkotmányjogi panaszt az Abtv. 30. § (1) bekezdésében meghatározott hatvan napos határidőben nyújtották be: a rendelkezésre álló elektronikus letöltési igazolás szerint a Debreceni Törvényszék 1.Pkf.21.102/2020/2. számú végzését 2020. október 15-én vette kézhez az indítványozó jogi képviselője, a panaszt pedig 2021. december 12-én adták be az elsőfokú bíróságon. A másodfokú döntés alkotmányjogi panasszal támadható, az indítványozó a rendelkezésre álló jogorvoslati lehetőségeket kimerítette, alkotmányjogi panasz benyújtására indítványozói jogosultsággal rendelkezik, és a folyamatban volt eljárás kérelmezőjeként érintettnek minősül.
[6] Az indítvány a határozottság Abtv. 52. § (1b) bekezdésében felsorolt követelményeit részben teljesíti: a) tartalmazza azt a törvényi rendelkezést, amely megállapítja az Alkotmánybíróság hatáskörét az indítvány elbírálására, továbbá azt, amely az indítványozó indítványozói jogosultságát megalapozza (Abtv. 27. §); b) az eljárás megindításának indokait (az indítványozó szerint a bíróság megalapozatlanul és alapjogsértő módon utasította el a kérelmét); c) az Alkotmánybíróság által vizsgálandó bírósági döntést (a Debreceni Törvényszék 1.Pkf.21.102/2020/2. számú végzése); d) az Alaptörvény sérülni vélt rendelkezéseit [Alaptörvény VI. cikk (1) bekezdés, XVI. cikk (2) bekezdés, XXVIII. cikk (1) bekezdés]; e) az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdése kivételével indokolást arra nézve, hogy a sérelmezett bírósági döntés miért ellentétes az Alaptörvény megjelölt rendelkezéseivel, valamint f) kifejezett kérelmet arra, hogy az Alkotmánybíróság állapítsa meg a törvényszék végzésének alaptörvény-ellenességét és semmisítse meg azt az alsóbb fokú bíróság végzésére is kiterjedő hatállyal. Megállapítható ugyanakkor, hogy az Alaptörvény XXVIII. cikkét az indítvány csak felsorolta, ám annak sérelmére vonatkozó kifejezett – a jogszabálysértés puszta állításán túlmutató – indokolást nem adott elő. Indokolás hiányában a kérelem nem felel meg a határozottság Abtv. 52. § (1b) bekezdésében írt követelményének, és annak elbírálására nincs lehetőség {lásd hasonlóan: 34/2014. (XI. 14.) AB határozat, Indokolás [212]}.
[7] 2.2. Az Abtv. 29. §-a szerint az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés esetén fogadja be. E két feltétel alternatív jellegű, bármelyik fennállása megalapozza a panasz befogadhatóságát.
[8] Az Abtv. 29. §-ában írt első feltételt illetően az Alkotmánybíróság emlékeztet arra, hogy részletesen kimunkált és következetesen alkalmazott gyakorlata van a szóban forgó alaptörvényi rendelkezések – az Alaptörvény VI. cikk (1) bekezdése és XVI. cikk (2) bekezdése – tartalmát érintően, és a szülő-gyermek kapcsolattartási jogának alkotmányos tartalmát is kidolgozta már [lásd: 3067/2021. (II. 24.) AB határozat, a továbbiakban: Abh.]. Jelen alkotmányjogi panasz ehhez képest nem vet fel olyan új, alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést, amely a panasz befogadását és érdemi elbírálását indokolná.
[9] Ami a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség kérdését illeti, jelen ügyben is emlékeztetni szükséges arra, hogy a „bírói döntés elleni alkotmányjogi panasz nem tekinthető a bírósági szervezeten belül jogorvoslattal (már) nem támadható bírói határozatok által okozott valamennyi jogsérelem orvoslása eszközének” {3107/2016. (V. 24.) AB végzés, Indokolás [35]}. Az Alkotmánybíróság a bírói döntéssel szemben benyújtott alkotmányjogi panasz intézményén keresztül is az Alaptörvényt és az abban elismert jogokat oltalmazhatja {erről lásd elsőként: 3325/2012. (XI. 12.) AB végzés, Indokolás [13]}. Vagyis az Alkotmánybíróság a bírói döntések felülvizsgálata során is az Alaptörvényben elismert alapjogi követelményrendszer tényleges érvényesülését garantálja. „A jogszabályokat a bíróságok értelmezik, az Alkotmánybíróság csak az értelmezési tartomány alkotmányos kereteit jelölheti ki. Ez a jogkör azonban nem teremthet alapot arra, hogy minden olyan esetben beavatkozzon a bíróságok tevékenységébe, amikor olyan (állítólagos) jogszabálysértő jogalkalmazásra került sor, mely egyéb jogorvoslati eszközzel már nem orvosolható. Sem a jogállamiság elvont elve, sem a tisztességes eljárás alapjoga, sem a diszkrimináció tilalma nem teremthet alapot arra, hogy az Alkotmánybíróság a bírósági szervezet feletti »szuperbíróság« szerepébe lépjen, és hagyományos jogorvoslati fórumként járjon el. […] A bíró bármely ténybeli vagy jogi tévedése nem teszi automatikusan tisztességtelenné az egész eljárást, mivel az ilyen tévedések teljesen soha nem küszöbölhetők ki, azokat az igazságszolgáltatás ma ismert rendszere magában hordozza.” {3325/2012. (XI. 12.) AB végzés, Indokolás [14]–[15]}
[10] A vizsgált ügyben eljáró bíróságok indokolásukban bemutatták döntésük indokait. A bíróság elvi jelleggel hangsúlyozta, hogy a gyermek és a különélő szülő kapcsolattartási joga „önmagában és általánosságban a veszélyhelyzetre hivatkozással nem akadályozható” (Debreceni Járásbíróság 84.Pk.501.033/2020/5. számú végzése, Indokolás [12]). E megállapítás összhangban áll az Abh.-ba foglalt – az Alaptörvény VI. cikk (1) bekezdésére és XVI. cikk (2) bekezdésére visszavezethető – következtetéssel, amely szerint az „általános járványveszély és az ezzel kapcsolatos elővigyázatosság önmagában nem elegendő indok a személyes találkozás korlátozására” (Indokolás [39]).
[11] Ami a konkrét ügyet érinti, a másodfokú bíróság az apa szabálykövető magatartásával kapcsolatos kételyt fogalmazott meg, ami alapvetően valóban nem indokolhatja a kapcsolattartás korlátozását. Nem lehet ugyanis eleve abból kiindulni, hogy a gondozó szülővel szemben a különélő szülő nem jogkövető, a gyermek legjobb érdekét előtérbe helyező módon fog eljárni (vesd össze: Abh., Indokolás [39]). Ez a kiragadott indokolási elem ugyanakkor önmagában nem elegendő a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség meglapozására. Alkotmányjogi szempontból az a leglényegesebb kérdés, hogy a bírósági eljárásban végeredményben sor került-e az egyedi ügy sajátosságainak, az érintettek személyes körülményeinek a figyelembevételére és az adott esetben fennálló tényleges egészségügyi kockázat mérlegelésére {lásd hasonlóan: 3202/2021. (V. 19.) AB végzés, Indokolás [16]}. Az Alkotmánybíróság megítélése szerint a bíróságok ennek a követelménynek alapvetően eleget tettek: megjelölték azt a konkrét indokot (a gyermek krónikus légúti betegségét), amelyre következtetésüket alapították. A bizonyítékok és a megállapított tényállás (a kapcsolattartási időpont előzetes lemondása és a betegség tényleges fennállása) felülvizsgálata, illetve az ezek alapján elvégzett mérlegelés (a lemondás szabályszerűsége, valamint a betegség és a koronavírus összefüggése) felülbírálatára az Alkotmánybíróságnak nincs eszköze vagy módja. Egy ilyen jellegű vizsgálat hagyományos jogorvoslati fórummá tenné az Alkotmánybíróságot, amelyre a fentebb idézettek szerint nincs lehetősége.
[12] Megjegyzendő azonban az is, hogy a koronavírus egyes betegségekkel összefüggő kockázatának, illetve általánosságban a gyermekek veszélyeztetettségének az értékelése összetett, a tudomány mindenkori állásától függő egészségügyi kérdés, amelynek a megítélése a koronavírus kezdete óta eltelt időszak tapasztalatai és adatai alapján nem feltétlenül konstans. A bíróságoknak a különélő szülő és a gyermek személyes találkozásának adott, konkrét időpontban fennálló kockázatát kell mérlegelniük, ezért a járvány korai időszakában, az akkori ismeretek alapján tett megállapítások egy későbbi időpont tekintetében – figyelemmel a gyermek aktuális állapotára és a járványhelyzetre, valamint a találkozás körülményeire is – a korábbitól eltérőek is lehetnek.
[13] Összefoglalva: az Alkotmánybíróság nem talált olyan körülményt, amelyet jelen ügyben az Alaptörvény felhívott rendelkezéseivel összefüggésben alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdésként vagy a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenességként lehetne értékelni, és amely ezért az indítvány érdemi vizsgálatát indokolná.
[14] 3. A fentiek szerint az alkotmányjogi panasz részben nem felel meg az Abtv. 52. § (1b) bekezdés e) pontjába foglalt törvényi feltételnek, részben pedig nem teljesíti az Abtv. 29. §-ban írt befogadási kritériumokat, ezért azt az Alkotmánybíróság az Abtv. 56. § (1)–(3) bekezdése alapján eljárva, az Ügyrend 30. § (2) bekezdés a) és h) pontjai alapján visszautasította.
Dr. Dienes-Oehm Egon s. k.,
tanácsvezető alkotmánybíró
. |
Dr. Hörcherné dr. Marosi Ildikó s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Szabó Marcel s. k.,
alkotmánybíró
. | Dr. Salamon László s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Szalay Péter s. k.,
alkotmánybíró
. |
. |