Hungarian

Ügyszám: .	1096/B/1998
Előadó alkotmánybíró: Kukorelli István Dr. .

Az indítvány lényege: .

A döntés száma: 56/2000. (XII. 19.) AB határozat .

ABH oldalszáma: 2000/527 .

A döntés kelte: Budapest, 12/18/2000 .

.

A döntés szövege: .

A döntés szövege:                  A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az        Alkotmánybíróság       jogszabályi       rendelkezés alkotmányellenességének   utólagos    vizsgálatára    irányuló eljárásban meghozta a következő                          határozatot: Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy az egészségügyről szóló 1972. évi II. törvény végrehajtásáról szóló 16/1972. (IV. 29.) MT  rendelet  13/C.  §  (5) bekezdésének  utolsó  két  mondata alkotmányellenes, ezért azt megsemmisíti. A 13/C. § (5) bekezdése a következő szöveggel marad hatályban: “A  jelentkező,  illetve átjelentkező személy  törzskartonját, annak  kivonatát, az érintett személy beleegyezése nélkül  más háziorvosnak   átadni   nem   lehet.   Az   érintett   személy hozzájárulását  kell  vélelmezni, ha  a  választott  háziorvos feladatait  annak  körzetében (rendelőjében)  időlegesen  vagy véglegesen más háziorvos látja el.” Az   Alkotmánybíróság  e  határozatát  a   Magyar   Közlönyben közzéteszi.                            Indokolás                               I. 1.  Az  indítványozó  az egészségügyről szóló  1972.  évi  II. törvény  végrehajtásáról szóló 16/1972. (IV. 29.) MT  rendelet (a  továbbiakban: Eür.) 13/C. § (5) bekezdése  2.  3.,  és  4. mondata     alkotmányellenességének     megállapítását      és megsemmisítését kezdeményezte. Álláspontja szerint a  támadott rendelkezések  a  háziorvos  és a  beteg  közötti  szerződéses jogviszony    jogszabályi    módosítását    jelentik,    ezért ellentétesek  a Polgári Törvénykönyvről szóló  1959.  évi  IV. törvény  (a  továbbiakban: Ptk.) 240. és 241. §-ával.  A  Ptk. ugyanis – az indítványozó szerint – nem teszi lehetővé, hogy a jogalkotó módosítsa a szerződéseket. Az indítványozó  emellett kifejtette,  hogy az Eür. 13/C. § (5) bekezdésének  kifogásolt rendelkezései sértik az Alkotmány 54. § (1) bekezdésén alapuló önrendelkezési  jogot, mert csorbítják a szabad orvosválasztás jogát.   Az   indítványozó  hivatkozott  a  személyes   adatok védelméhez  való  jogra  is:  megítélése  szerint  a  támadott szabályozás ellentétes az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvénynek  (a  továbbiakban: Eütv.) az orvosi  titoktartáshoz való  jogot  megfogalmazó  25. §-ával,  valamint  a  személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992.  évi  LXIII.  törvénynek  (a  továbbiakban:  Avtv.)   az egészségügyi  adatok  kezelését  szabályozó  rendelkezéseivel. Kifogásolta az indítványozó az Eür. adatkezelési szabályozását amiatt  is, hogy amíg a 13/C. § (2) bekezdése a beteg írásbeli hozzájárulását    kívánja   meg   az    egészségügyi    adatok továbbításához,  addig  az  (5)  bekezdés  alapján   a   beteg hozzájáruló  nyilatkozata nélkül is továbbíthatók a  személyes adatai.   A   fentiek  mellett  az  indíványozó  a  vállalkozó háziorvosokra  nézve  sérelmesnek találta  a  szabályozást  az Alkotmánynak  a  vállalkozás  jogát  és  a  gazdasági  verseny szabadságát  megfogalmazó 9. § (2) bekezdése tekintetében  is. Ezzel  összefüggésben  az indítványozó  megemlítette,  hogy  a szabályozás   sérti  az  Alkotmány  70/A.   §-ában   deklarált jogegyenlőséget. 2.  Az  Alkotmánynak az indítvánnyal érintett rendelkezései  a következők: “9.  §  (2)  A  Magyar  Köztársaság elismeri  és  támogatja  a vállalkozás jogát és a gazdasági verseny szabadságát.” “54.   §   (1)   A   Magyar  Köztársaságban  minden   embernek veleszületett  joga  van az élethez és az emberi  méltósághoz, amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani.” “59.  §  (1)  A  Magyar  Köztársaságban mindenkit  megillet  a jóhírnévhez,  a  magánlakás  sérthetetlenségéhez,  valamint  a magántitok és a személyes adatok védelméhez való jog.” “70/A.  §  (1)  A  Magyar Köztársaság biztosítja  a  területén tartózkodó  minden  személy  számára  az  emberi,  illetve  az állampolgári  jogokat,  bármely megkülönböztetés,  nevezetesen faj,  szín,  nem, nyelv, vallás, politikai vagy más  vélemény, nemzeti  vagy  társadalmi származás, vagyoni,  születési  vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.” Az Eütv. 88. § (1) bekezdése kimondja: “A beteg lakóhelyén, illetve annak közelében biztosítani kell, hogy választása alapján igénybe vehető, hosszú távú, személyes kapcsolaton    alapuló,   nemétől,   korától   és    betegsége természetétől  függetlenül folyamatos egészségügyi  ellátásban részesüljön.” Az Eür. 13/C. § (4) és (5) bekezdése így rendelkezik: “(4)  A  választást követő körzetmódosítás, illetve  rendelési idő változás a bejelentkezett személyek ellátását – amennyiben átjelentkezés nem történik – nem érinti. (5) A jelentkező, illetve átjelentkező személy törzskartonját, annak  kivonatát, az érintett személy beleegyezése nélkül  más háziorvosnak   átadni   nem   lehet.   Az   érintett   személy hozzájárulását  kell  vélelmezni, ha  a  választott  háziorvos feladatait  annak  körzetében (rendelőjében)  időlegesen  vagy véglegesen  más  háziorvos  látja  el.  Az  érintett   személy hozzájárulását  kell  vélelmezni akkor  is,  ha  a  települési önkormányzat  a  körzethatárokat  módosítja  és  a  jelentkező személy   a   módosítás  következtében  új   körzet   ellátási területéhez   tartozik.  Amennyiben  az  a   személy,   akinek hozzájárulását  az  átalakítással érintett  háziorvosi  körzet orvosához történő bejelentkezéshez vélelmezték és nem kíván az érintett  háziorvoshoz tartozni, a 13/C.  §  (1)  bekezdésében foglalt indok nélkül más orvoshoz átjelentkezhet.”                               II. Az indítvány részben megalapozott. Az    Alkotmánybíróság   megállapította,   hogy    a    szabad orvosválasztás joga szoros összefüggésben áll az Alkotmány 54. § (1) bekezdésében biztosított emberi méltósághoz való joggal, valamint  az 59. § (1) bekezdésében szereplő, a magántitok  és személyes adatok védelméhez való joggal. A háziorvos-választás esetében   e  jogok  érvényesülése  szempontjából  garanciális jelentőségű az Eütv. 88. § (1) bekezdése. 1.  A  261/B/1997. AB határozatban az Alkotmánybíróság arra  a következtetésre  jutott,  hogy  az  Alkotmány   70/D.   §-ában említett   egészséghez  való  jogból  nem  vezethető   le   az orvosválasztás szabadsága. A lehető legmagasabb  szintű  testi és lelki egészséghez való jog ugyanis önmagában alanyi jogként értelmezhetetlen.  A  határozat  utal  arra,  hogy  a  betegek jogairól az Eütv. rendelkezik, amelynek 8. §-a kimondja:  “(1) A  betegnek  joga  van  az állapota által szakmailag  indokolt szintű  egészségügyi  szolgáltató és – ha jogszabály  kivételt nem  tesz  –  a  választott orvos egyetértésével az  ellátását végző  orvos  megválasztásához, amennyiben  azt  az  egészségi állapota  által indokolt ellátás szakmai tartalma, az  ellátás sürgőssége vagy az ellátás igénybevételének alapjául  szolgáló jogviszony  nem  zárja  ki.  (2)  Az  (1)  bekezdés   szerinti orvosválasztás  joga  az  egészségügyi  szolgáltató   működési rendjének megfelelően gyakorolható.” (ABH 1998, 689, 692-693.) A  36/2000. (X. 27.) AB határozat leszögezte, hogy az Eütv. az Alkotmány  54.  § (1) bekezdésében foglalt emberi  méltósághoz való   jogot   érvényre  juttató  garanciális  rendelkezéseket tartalmaz  a  betegek  önrendelkezési  joga  tekintetében.   A betegek  jogai közé tartozik – többek között – az egészségügyi beavatkozásokba    való    beleegyezés    és    az     ellátás visszautasításának joga is. (ABK 2000. október, 353, 359-360.) Jelen ügyben az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az Eütv. 8.    §-ában   említett   orvosválasztás   szabadsága   szoros kapcsolatban áll az Alkotmány 54. § (1) bekezdésből  következő önrendelkezési  joggal. Az Eütv. 15. §  (3)  kimondja:  “Az  e törvényben    foglalt    kivételektől    eltekintve    bármely egészségügyi beavatkozás elvégzésének feltétele, hogy ahhoz  a beteg  megtévesztéstől, fenyegetéstől és  kényszertől  mentes, megfelelő    tájékoztatáson    alapuló    beleegyezését     (a továbbiakban:  beleegyezését) adja.”  A  tájékoztatás  jogáról rendelkező 13. § (6) bekezdése pedig rögzíti: “A betegnek joga van   megismerni   az   ellátásában  közvetlenül   közreműködő személyek  nevét,  szakképesítését és  beosztását.”  Mindebből következően  az  önrendelkezési jog  részét  képezi,  hogy  az állampolgárok egészségügyi ellátásában – az Eütv.-ben említett kivételektől eltekintve – kizárólag azok a személyek  vehetnek részt,  akik közreműködésébe az érintett írásban, szóban  vagy ráutaló magatartással beleegyezett. Természetesen ez a jog nem érvényesülhet  maradéktalanul, erre utal az  Eütv.  8.  §  (1) bekezdése  is,  amely szerint az ellátás  sürgőssége  vagy  az ellátás    igénybevételének   alapjául   szolgáló   jogviszony kizárhatja a szabad orvosválasztást. Az  orvosválasztási szabadság érvényesítése  függ  az  ellátás formájától: egyes esetekben a megfelelő tájékoztatást követően a  tiltakozás hiánya is beleegyezésként értékelhető, máskor  a beteg   kifejezetten   rendelkezhet  az   orvos   személyéről. Kivételes  esetektől  eltekintve ez utóbbi  körbe  tartozik  a háziorvos megválasztása. A háziorvosi ellátás az Eütv. 152.  § (1)  bekezdése  alapján  az  egészségügyi  alapellátás  körébe tartozik,  amelynek tartalmát a 88. § (1) bekezdése  határozza meg:  “A beteg lakóhelyén, illetve annak közelében biztosítani kell,  hogy  választása alapján igénybe vehető,  hosszú  távú, személyes  kapcsolaton alapuló, nemétől, korától és  betegsége természetétől  függetlenül folyamatos egészségügyi  ellátásban részesüljön.”  A háziorvosok tevékenysége magában  foglalja  – egyebek  mellett  –  a megelőző ellátást, az  egyén  egészségi állapotának      figyelemmel      kísérését,      egészségügyi felvilágosítását,  gyógykezelését, rehabilitációját  és  egyes esetekben a beteg szakorvoshoz irányítását. [Eütv. 88.  §  (2) bekezdés;   A  háziorvosi,  házi  gyermekorvosi  és  fogorvosi tevékenységről  szóló  4/2000.  (II.  25.)  EüM  rendelet   (a továbbiakban:  Hr.)  2-4.  §]  Az  állampolgár  és  háziorvosa közötti  kapcsolat  a leginkább bizalmi jellegű  és  általában hosszú  távra  szóló  orvos-beteg jogviszony.  Ezért  alapvető jelentőségű,  hogy az állampolgár háziorvosi  ellátását  olyan orvos  végezze,  akit  maga az érintett  választott.  Mindezek alapján megállapítható, hogy az Eütv. 88. § (1) bekezdése a 8. §-hoz  képest  speciális szabályt fogalmaz  meg:  a  háziorvos megválasztásának  szabadsága nem hagyható  figyelmen  kívül  a jogviszony jellegére vagy az egészségügyi szolgáltató működési rendjére hivatkozva. A   háziorvos  megválasztásának  jogát  az  Eütv.  88.  §  (1) bekezdésének  megfelelően  az  Eür.  13/A.  §  (1)   bekezdése deklarálja: “Minden személynek joga van háziorvost,  illetőleg házi   gyermekorvost   (a  továbbiakban   együtt:   háziorvos) választani.”  A  13/B.  § (1) bekezdése  szerint  a  háziorvos választása  az állampolgár aktív magatartásával, “a választani kívánt  háziorvosnál történő jelentkezéssel” történik.  A  (3) bekezdés  szerint  az orvos a jelentkezést  elutasíthatja,  de csak   különösen  indokolt  esetben  utasítható  el  annak   a személynek  a  jelentkezése,  akinek  lakóhelye  a   háziorvos ellátási területén (körzetében) van, azonban abban az  esetben is  el  kell látnia a területén lakó beteget, ha az más orvost nem választott és ellátatlansága az egészségét károsító vagy a gyógyulást   lassító  állapotromláshoz   vezetne.   A   szabad orvosválasztás  alapján lehetőséget kell biztosítani  a  beteg számára,   hogy  döntését  megváltoztassa.  Ezt  a  szempontot juttatja  érvényre  a 13/C. § (1) bekezdése,  amely  kimondja: “Évente   egy  alkalommal  indokolás  nélkül,  ezen  túlmenően indokolt   esetben  lehet  átjelentkezni  másik  háziorvoshoz. Indokolt  az  átjelentkezés a tartózkodási  hely  megváltozása esetén,  illetőleg minden olyan esetben, amikor  a  választott orvos felkeresése akadályba ütközik.” 2.   Az   Alkotmánybíróság  álláspontja  szerint  a  háziorvos megválasztásához való jog kapcsolatban áll a személyes  adatok védelméhez fűződő joggal is. [Alkotmány 59. § (1) bekezdés] Az Alkotmánybíróság  gyakorlatában a személyes adatok  védelméhez való  jog  tartalma, hogy mindenki maga rendelkezik  személyes adatainak  feltárásáról és felhasználásáról. Személyes  adatot felvenni  és  felhasználni tehát általában csakis az  érintett beleegyezésével  szabad;  mindenki  számára   követhetővé   és ellenőrizhetővé  kell  tenni az adatfeldolgozás  egész  útját, vagyis  mindenkinek  joga van tudni, ki,  hol,  mikor,  milyen célra használja fel az ő személyes adatát. Kivételesen törvény elrendelheti  személyes  adat  kötelező  kiszolgáltatását,  és előírhatja   a  felhasználás  módját  is.  Az  ilyen   törvény korlátozza  az  információs önrendelkezés alapvető  jogát,  és akkor   alkotmányos,  ha  megfelel  az  Alkotmány  8.   §-ában megkövetelt  feltételeknek. [15/1991. (IV. 13.) AB  határozat, ABH  1991, 40, 42.; 46/1995. (VI. 30.) AB határozat, ABH 1995, 219,  221.;  24/1998. (VI. 9.) AB határozat,  ABH  1998,  191, 194.] Az Avtv. 2. §-a – egyebek mellett – az egészségi állapotra,  a kóros  szenvedélyre és a szexuális életre vonatkozó  személyes adatokat  különleges adatnak minősíti. A 3.  §  (2)  bekezdése szerint  ilyen különleges adat akkor kezelhető,  ha  ahhoz  az érintett  írásban hozzájárul, vagy azt törvény  elrendeli.  Az Eütv.-nek az orvosi titoktartáshoz való jog címet viselő 25. §- ának  (1) bekezdése kimondja: “A beteg jogosult arra, hogy  az egészségügyi  ellátásában  részt vevő  személyek  az  ellátása során tudomásukra jutott egészségügyi és személyes adatait  (a továbbiakban: orvosi titok) csak az arra jogosulttal közöljék, és  azokat bizalmasan kezeljék.” A (3) bekezdés – az Avtv.-vel összhangban   –  úgy  rendelkezik,  hogy  az  érintett   beteg egészségügyi adatait annak hozzájárulása hiányában is  közölni kell,  amennyiben ezt törvény elrendeli, vagy mások  életének, testi  épségének és egészségének védelme szükségessé teszi.  A (4) bekezdés szerint az érintett beteg hozzájárulása nélkül  a beteg  további  ápolását, gondozását végző személlyel  közölni lehet  azokat  az  egészségügyi adatokat, amelyek  ismeretének hiánya  a  beteg egészségi állapotának károsodásához vezethet. Az  egészségügyi  és  a hozzájuk kapcsolódó  személyes  adatok kezeléséről  és védelméről szóló 1997. évi XLVII.  törvény  (a továbbiakban: Eüatv.) 7. §-a így rendelkezik: “(1)  Az adatkezelő – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel  –, továbbá az adatfeldolgozó az orvosi titkot köteles megtartani. (2)  Az adatkezelő mentesül a titoktartási kötelezettség alól, ha a)  az egészségügyi és személyazonosító adat továbbítására  az érintett,  illetve törvényes képviselője írásban  hozzájárult, az abban foglalt korlátozásokon belül, valamint b)   az  egészségügyi  és  személyazonosító  adat  továbbítása törvény előírásai szerint kötelező.” Ez   a   különleges   törvényi  védelem  indokolt,   mert   az állampolgároknak   jelentős  érdekük   fűződik   ahhoz,   hogy egészségi  állapotukkal,  megbetegedésük  körülményeivel,   az orvosi  beavatkozásokkal kapcsolatos információk  ne  jussanak illetéktelenek tudomására. Az orvosi titoktartás  követelménye valamennyi, a beteg gyógykezelésével kapcsolatos tevékenységet végző személyt kötelezi. [Eütv. 25. § (1) bekezdés; Eüatv.  3. § g) pont] A titoktartásnak – törvénybe foglalt kivételekkel – mindazokkal  szemben  érvényesülnie  kell,  akik  az  érintett egészségügyi ellátásában nem vesznek részt. [Eüatv. 8. §] Megjegyzi  az  Alkotmánybíróság, hogy az  egészségügyi  adatok különleges  védelmét nemcsak a magántitokhoz  és  a  személyes adatok védelméhez fűződő jog, hanem az állam intézményes élet- és  egészségvédelmi kötelessége is indokolja. Az állampolgárok csak abban az esetben fordulhatnak bizalommal orvoshoz, ha nem kell   attól   tartaniuk,   hogy  az  egészségi   állapotukkal kapcsolatos   magántitkaikat  mások   is   megismerik.   Ebből következően  az  állam  köteles megteremteni  az  egészségügyi adatok védelmének törvényi feltételeit. A  háziorvos  választásával összefüggő részletes  adatkezelési szabályokról  az  Eür. rendelkezik. A 13/B.  §  (1)  bekezdése szerint,  amennyiben a háziorvos a jelentkezést elfogadja,  az őt  választó  személy  társadalombiztosítási  azonosító  jelét nyilvántartásba  veszi, és igazolást  állít  ki  a  jelentkező személy  részére arról, hogy háziorvosi ellátását vállalta.  A (2)   bekezdés   alapján  az  orvos  a   jelentkező   személyt nyilvántartásba  veszi, és kiállítja a  "Beteg  törzskartonja" elnevezésű   nyomtatványt.  A  13/C.  §  (2)   bekezdése   úgy rendelkezik, hogy más háziorvoshoz történő átjelentkezéskor az átjelentkezést elfogadó háziorvos az érintett személy írásbeli hozzájárulásával   átkéri  az  őt   választó   személy   előző háziorvosától az egészségügyi törzskarton kivonatát.                              III. Az  Alkotmánybíróság az Eür. 13/C. § (5) bekezdését először az Eütv.-nek   az   önrendelkezéshez   való   jog,   valamint   a magántitokhoz  és  a  személyes  adatok  védelméhez  való  jog szempontjából  garanciális jelentőségű 88. § (1)  bekezdésével összefüggésben vizsgálta. 1.  A  13/C.  §  (5) bekezdésének első mondata a  háziorvos  – törvényben    rögzített    –   titoktartási    kötelezettségét konkretizálja  azáltal, hogy kimondja: “A jelentkező,  illetve átjelentkező  személy  törzskartonját,  annak  kivonatát,   az érintett  személy beleegyezése nélkül más háziorvosnak  átadni nem   lehet.”  Az  Alkotmánybíróság  megállapította,  hogy   e rendelkezés alkalmazásánál tekintetbe kell venni az Avtv. 3. § (2)  bekezdését és az Eüatv. 7. § (2) bekezdésének a)  pontját is.    Ebből   következik,   hogy   az   egészségügyi   adatok továbbítására  törvényi rendelkezés hiányában kizárólag  akkor kerülhet   sor,  ha  abba  az  érintett  személy  –  megfelelő tájékoztatást  követően – előzetesen, írásban beleegyezett.  A érintett szóbeli hozzájárulása, illetve tiltakozásának  hiánya nem elegendő alap az egészségügyi dokumentumok átadására. 2.  A támadott rendelkezések közül az 13/C. § (5) bekezdésének második  mondata  alapján vélelmezni kell az érintett  személy hozzájárulását az egészségügyi dokumentáció átadásához,  ha  a választott     háziorvos    feladatait    annak     körzetében (rendelőjében) időlegesen vagy véglegesen más háziorvos  látja el.  Az  Alkotmánybíróság megítélése szerint ez a  rendelkezés nincs  ellentétben  az  Eütv. 88. § (1) bekezdésével,  és  nem ellenétes  azokkal  az  adatvédelmi rendelkezésekkel,  amelyek szerint  az  egészségi állapottal kapcsolatos  adattovábbítási kötelezettséget  csak  törvény írhat elő.  Ugyanis  e  szabály szerint más háziorvos csak akkor ismerheti meg az egészségügyi dokumentumokat,   ha   a  választott   háziorvos   –   például keresőképtelensége vagy szabadsága miatt – időlegesen, illetve –  például halála vagy háziorvosi tevékenységének befejezése – miatt  véglegesen  nem látja el feladatait. Ilyen  esetben  az állam  egészségvédelmi kötelessége alapján  biztosítani  kell, hogy  az érintett állampolgárok ne maradjanak ellátatlanul.  A helyettesítést   ellátó  háziorvos  akkor  tud  maradéktalanul eleget  tenni feladatának, ha rendelkezésére áll  a  betegeket érintő  egészségügyi  dokumentáció.  Amennyiben  a  választott háziorvos hosszabb ideig nem tud beteget fogadni vagy  kiesése végleges,  az  állampolgárok az Eür.  13/C.  §  (1)  bekezdése alapján szabadon választhatnak más háziorvost. Az Eüatv. 8. §-a alapján azok az orvosok, akik a beteg korábbi vizsgálatában,  gyógykezelésében  nem  vettek   részt,   akkor ismerhetik  meg az érintett adatait, “ha az adatok  közlése  a kórisme  megállapítása vagy az érintett további  gyógykezelése érdekében  szükséges”.  Emellett a 10.  §  lehetővé  teszi  az egészségügyi ellátóhálózaton belüli adattovábbítást, ha  az  a 4. § (1) és (4) bekezdésének megfelelően az érintett egészségi állapotának   nyomon  követése  és  eredményes   gyógykezelése érdekében  elengedhetetlenül szükséges. Az Eür.  13/C.  §  (5) bekezdésének második mondata arra az esetre vonatkozik, amikor az  orvosi kezelésre szoruló beteget választott háziorvosa nem tudja ellátni, ezért más háziorvosnak kell őt helyettesítenie. Ilyenkor a beteg törzskartonjának megismerése az Eüatv. 4., 8. és  10. §-ainak megfelelően elengedhetetlenül szükséges. Tehát az  Eür.  vizsgált  rendelkezése nem minősül  az  egészségügyi állapottal  összefüggő  adatok továbbítását  előíró  rendeleti szabálynak,   csupán   az  Eüatv.  említett   rendelkezéseinek meghatározott esetben való alkalmazását fogalmazza meg. 3.  Az  Eür.  13/C.  § (5) bekezdésének 3. és  4.  mondatát  a kötelező  egészségbiztosítás  ellátásairól  szóló  1997.   évi LXXXIII. törvény (a továbbiakban: Ebtv.) végrehajtásáról szóló 217/1997.  (XII.  1.) Korm. rendelet 51.  §  (2)  bekezdés  b) pontja  iktatta be. A 3. mondat alapján az érintett személynek az  adattovábbításhoz való hozzájárulását akkor is  vélelmezni kell,   ha   a   települési  önkormányzat  a   körzethatárokat módosítja,  és  a jelentkező személy a módosítás következtében új   körzet   ellátási  területéhez  tartozik.  A  4.   mondat egyértelművé   teszi,  hogy  ilyen  esetben  nem   csupán   az érintettnek   az  adattovábbításba  való  beleegyezését   kell vélelmezni,  hanem azt is, hogy az érintett  más  háziorvoshoz (az  új  körzet háziorvosához) jelentkezett át. A  szabályozás lehetőséget ad arra, hogy az állampolgár, amennyiben nem kíván az  új  körzet háziorvosához tartozni, utólag indokolás nélkül más orvoshoz átjelentkezzen. A   háziorvosi   körzethatárok  megállapítása   a   települési önkormányzat   képviselő-testületének  hatáskörébe   tartozik. [Eütv.  152.  §  (2)  bekezdés]  A  körzethatárok  módosítását elsősorban  az  indokolhatja, ha  az  érintett  körzetekben  a lakosság  száma  jelentősen  megváltozik.  E  tekintetben   az önkormányzatok számára irányadónak számítanak az  egészségügyi szolgáltatások     Egészségbiztosítási     Alapból     történő finanszírozásának részletes szabályairól szóló 43/1999.  (III. 3.)   Korm.   rendelet  (a  továbbiakban:  Eszr.)  8.   §-ában meghatározott minimumlétszámok. Az  Alkotmánybíróság megállapította, hogy az Eür. 13/C. §  (5) bekezdésének  3.  és  4.  mondata ellentétes  a  13/C.  §  (4) bekezdésével,    amely   kimondja:   “A   választást    követő körzetmódosítás, illetve rendelési idő változás a  bejelentett személyek ellátását – amennyiben átjelentkezés nem történik  – nem  érinti.”  Tehát  a  13/C.  §  (4)  bekezdése  szerint   a körzetmódosítás  csak azokat az állampolgárokat  érinti,  akik még  nem  választottak  háziorvost, viszont  akiknek  már  van választott   háziorvosuk,  nem  kerülnek  át  az   új   körzet orvosához.  Ezzel  szemben az (5) bekezdés 3.  és  4.  mondata alapján  körzetváltoztatás esetén azt  kell  vélelmezni,  hogy minden érintett átjelentkezett az új körzet orvosához. Emellett  az  Alkotmánybíróság megállapította,  hogy  az  Eür. 13/C.  § (5) bekezdésének 3. és 4. mondata ellentétes a szabad háziorvos-választásnak  az  Eütv.  88.  §   (1)   bekezdésében megfogalmazott   követelményével.  A  jogalkotó   csak   akkor hagyhatja   figyelmen  kívül  az  állampolgárok   döntését   a háziorvos   megválasztásáról,  és  csak  akkor   írhatja   elő különleges adataik – előzetes írásbeli hozzájárulásuk  nélküli –  továbbítását,  ha  azt kényszerítő  okok  megkövetelik.  Az Alkotmánybíróság szerint önmagában a körzethatárok szükségessé váló   módosítása   nem  teszi  indokolttá,   hogy   azok   az állampolgárok, akik már választottak háziorvost, a  jogszabály erejénél   fogva  más  háziorvoshoz  kerüljenek  át.  Ilyenkor ugyanis  –  szemben  az Eür. 13/C. § (5) bekezdésének  második mondatával érintett esetekkel – a választott háziorvos ellátja feladatait,  ezért az orvos és betege közötti kapcsolattartást semmi  sem  akadályozza.  Számos esetben  az  állampolgárok  a lakóhelyüktől  eltérő terület ellátásáért  felelős  háziorvost választanak, vagy olyan háziorvoshoz jelentkeznek  be,  akinek nincs területi ellátási kötelezettsége. Az Eür. az ő esetükben is  azt  vélelmezi, hogy körzethatár-módosításkor más  lesz  a háziorvosuk. A  hatályos  szabályozás alapján az érintetteknek vissza  kell jelentkezniük választott orvosukhoz, amennyiben  nem  kívánnak az  új körzet orvosához tartozni. Ez azonban nem orvosolja  az esetlegesen  addig  bekövetkezett  jogsérelmeket.  A   betegek különleges   adatai  a  körzethatár-módosítás   után   azonnal átkerülhetnek  a  másik  orvoshoz,  így  adataik  tudtukon  és beleegyezésükön kívül mások számára is hozzáférhetővé  válnak. Az  egészségügyi  dokumentáció magában  foglalja  az  érintett személy    legkülönfélébb   egészségügyi   adatait,   valamint tartalmazhatja  a  családi anamnézist, ezáltal  más  személyek különleges  adatait  is. Az Eszr. 12. §-a  alapján  a  díjazás további  folyósítása  érdekében a  háziorvosnak  meghatározott időn   belül  kezdeményeznie  kell  azoknak  a  hozzá  tartózó állampolgároknak az egészségi vizsgálatát, akik  nem  keresték fel   őt.  Ezért  a  körzethatár-módosítást  követően  a   nem választott   háziorvos   akkor   is   megkezdi   gyógyítással- megelőzéssel  összefüggő tevékenységét, ha az  érintett  utóbb úgy  nyilatkozik,  hogy a jövőben is választott  háziorvosához kíván tartozni, aki az ellátását továbbra is vállalja. Az  Alkotmánybíróság megítélése szerint a jogalkotó  célja  az önrendelkezési jogot és a magántitok védelméhez való jogot nem korlátozó eszközökkel is elérhető. A körzetmódosítást követően az  új  körzethatárokon belül lakó állampolgárok jelentkezését (háziorvos-választását) az új körzet szerinti  háziorvos  csak különösen indokolt esetben utasíthatja el. [Eür. 13/B.  §  (3) bekezdés]  Emellett a már háziorvost választott  állampolgárok számára felajánlható az a lehetőség, hogy átjelentkezhetnek az új körzet – őket fogadni köteles – orvosához. Mindezek alapján az Alkotmánybíróság megállapította,  hogy  az Eür.  13/C. § (5) bekezdésének 3. és 4. mondata ellentétes  az Eütv.-nek  az  önrendelkezési  jogot  és  a  személyes  adatok védelméhez való jogot érvényre juttató 88. § (1) bekezdésével, továbbá  összeütközésben áll az Eür. 13/C. § (4) bekezdésével. Az   Alkotmány  35.  §  (2)  bekezdése  kimondja:  “A  Kormány rendelete  és határozata törvénnyel nem lehet ellentétes.”  Az Alkotmánybíróság  állandó  gyakorlata  szerint   meghatározott életviszonyok,   illetve  tényállások   ellentétes   rendezése alkotmányellenesnek minősül, amennyiben az ellentétes tartalmú szabályozás  az  Alkotmány  valamely  rendelkezésébe  ütközik, például  alkotmányos alapjog sérelmét okozza.  [35/1991.  (VI. 20.)  AB  határozat,  ABH  1991,  175,  176.;  152/B/1998.  AB határozat,  ABH 1999, 653, 657.) Ezért az Alkotmánybíróság  az Eür.   13/C.   §   (5)   bekezdésének  3.   és   4.   mondatát megsemmisítette.                               IV. Az  Alkotmánybíróság az indítvány további kifogásait  az  Eür. 13/C.  §  (5) bekezdésének támadott rendelkezései közül  a  2. mondattal kapcsolatban vizsgálta meg. 1.  Az Alkotmánybíróság szerint a vizsgált rendelkezés nem áll ellentétben   a  Ptk.-nak  a  szerződés  módosításáról   szóló szabályaival. A    Ptk.    240.    §-a   rendelkezik    a    felek    általi szerződésmódosításról,   241.    §-a    pedig    a    bírósági szerződésmódosítás feltételeit határozza meg. Ezek  mellett  a Ptk. 226. §-a kimondja: “(1)  Jogszabály  meghatározhatja a szerződés  egyes  tartalmi elemeit,  és  kimondhatja, hogy ezek a szerződésnek  akkor  is részei, ha a felek eltérően rendelkeznek. (2)  Jogszabály a hatályba lépése előtt megkötött  szerződések tartalmát  csak kivételesen változtathatja meg. Ha a szerződés megváltozott  tartalma bármelyik fél lényeges  jogos  érdekeit sérti,  a  fél  kérheti a bíróságtól a szerződés  módosítását, vagy  – ha jogszabály másként nem rendelkezik – a szerződéstől elállhat.” Ebből következik, hogy a Ptk. lehetőséget teremt a szerződéses viszonyokba  történő állami beavatkozásra. Az Alkotmánybíróság már  több határozatában utalt arra, hogy az állam sok  esetben nem  ad  teljesen  szabad teret a felek  megállapodásának,  és meghatározza  a szerződések tartalmát, amelytől  a  felek  nem térhetnek   el.   Az   állami  fellépés  eredményeként   egyes szerződésekben keveredhetnek a közjogi és a magánjogi  elemek. Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint az állam a már  fennálló szerződések tartalmát általában csak  ugyanolyan feltételek teljesülése esetén változtathatja meg, mint amilyen feltételeket   a   Ptk.   a   bírósági   szerződésmódosításhoz megkövetel  (clausula  rebus  sic stantibus).  A  jogalkotónak tekintetbe   kell  vennie  a  Ptk.  685.  §-át  is,   amelynek megfelelően  a  szerződéses viszonyok alakítására  törvényben, kormányrendeletben,  továbbá törvény  felhatalmazása  alapján, annak  keretei között önkormányzati rendeletben kerülhet  sor. [13/1990. (VI. 18.) AB határozat, ABH 1990, 54, 56.;  32/1991. (VI.  6.) AB határozat, ABH 1991, 146, 151.; 6/1999. (IV. 21.) AB határozat, ABH 1999, 90, 95.] Helytálló  az  indítványozó  azon állítása,  amely  szerint  a háziorvos és az állampolgár között a jelentkezés elfogadásával szerződéses  jogviszony  jön  létre.  Az  Eür.  13/C.  §   (5) bekezdése  második  mondatának vizsgálatakor  tekintetbe  kell venni   az   egészségügyi  szolgáltatás   sajátosságait,   így különösen  azt,  hogy a háziorvosi ellátás az  Ebtv.  11.  §-a alapján   a  kötelező  egészségbiztosítási  ellátások   körébe tartozik.  Ezért  az Alkotmánybíróság megítélése  szerint  nem tekinthető   a   szerződéses  viszonyokba  való   indokolatlan beavatkozásnak  az, ha jogszabály rendelkezik az  egészségügyi szolgáltatás   nyújtására  személyesen  kötelezett   háziorvos helyettesítéséről   és   ennek   kapcsán    az    egészségügyi dokumentáció megismeréséről. Az állam ugyanis abban az esetben is  köteles  biztosítani az egészségügyi  alapellátást,  ha  a választott   háziorvos   nem  tudja  ellátni   feladatait.   A szabályozással kapcsolatban jogforrási aggályok  sem  vethetők fel.   Bár   a  körzethatárok  módosításáról  az  önkormányzat rendelkezik, a háziorvos és az állampolgár közötti szerződésre kiható  szabályt nem az önkormányzat, hanem az Eür.  állapítja meg. 2.  Végezetül az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az Eür. 13/C.  §  (5) bekezdésének második mondata nem áll alkotmányos szempontból  értékelhető  összefüggésben  az  Alkotmánynak   a vállalkozás  jogát  megfogalmazó 9. § (2) bekezdésével.  Ezért nem  állapítható  meg  a vállalkozáshoz  való  jog  gyakorlása tekintetében   az  Alkotmány  70/A.  §-ába  ütköző   hátrányos megkülönböztetés.  A vizsgált rendelkezés ugyanis  valamennyi, önálló  orvosi  tevékenység  nyújtására  jogosító  engedéllyel (működtetési jog) rendelkező háziorvosra vonatkozik,  tekintet nélkül  arra,  hogy közalkalmazottként, gazdálkodó  szervezeti formában vagy magánorvosként végzi-e tevékenységét. [Az önálló orvosi  tevékenységről szóló 2000. évi II. törvény  2.  §  (1) bekezdés; Hr. 1. §] Az   Alkotmánybíróság  határozatának  Magyar  Közlönyben  való közzététele  az  Alkotmánybíróságról szóló  1989.  évi  XXXII. törvény 41. §-án alapul.        Dr. Holló András                  Dr. Kiss László        alkotmánybíró                       alkotmánybíró                      Dr. Kukorelli István                      előadó alkotmánybíró .

English: .
Petition filed: .
.
Number of the Decision: .	56/2000. (XII. 19.)
Date of the decision: .	12/18/2000
.
.