A döntés szövege:
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabályi rendelkezés
alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló
eljárásban meghozta a következő
határozatot:
Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy az egészségügyről szóló
1972. évi II. törvény végrehajtásáról szóló 16/1972. (IV. 29.)
MT rendelet 13/C. § (5) bekezdésének utolsó két mondata
alkotmányellenes, ezért azt megsemmisíti.
A 13/C. § (5) bekezdése a következő szöveggel marad hatályban:
“A jelentkező, illetve átjelentkező személy törzskartonját,
annak kivonatát, az érintett személy beleegyezése nélkül más
háziorvosnak átadni nem lehet. Az érintett személy
hozzájárulását kell vélelmezni, ha a választott háziorvos
feladatait annak körzetében (rendelőjében) időlegesen vagy
véglegesen más háziorvos látja el.”
Az Alkotmánybíróság e határozatát a Magyar Közlönyben
közzéteszi.
Indokolás
I.
1. Az indítványozó az egészségügyről szóló 1972. évi II.
törvény végrehajtásáról szóló 16/1972. (IV. 29.) MT rendelet
(a továbbiakban: Eür.) 13/C. § (5) bekezdése 2. 3., és 4.
mondata alkotmányellenességének megállapítását és
megsemmisítését kezdeményezte. Álláspontja szerint a támadott
rendelkezések a háziorvos és a beteg közötti szerződéses
jogviszony jogszabályi módosítását jelentik, ezért
ellentétesek a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV.
törvény (a továbbiakban: Ptk.) 240. és 241. §-ával. A Ptk.
ugyanis – az indítványozó szerint – nem teszi lehetővé, hogy a
jogalkotó módosítsa a szerződéseket. Az indítványozó emellett
kifejtette, hogy az Eür. 13/C. § (5) bekezdésének kifogásolt
rendelkezései sértik az Alkotmány 54. § (1) bekezdésén alapuló
önrendelkezési jogot, mert csorbítják a szabad orvosválasztás
jogát. Az indítványozó hivatkozott a személyes adatok
védelméhez való jogra is: megítélése szerint a támadott
szabályozás ellentétes az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV.
törvénynek (a továbbiakban: Eütv.) az orvosi titoktartáshoz
való jogot megfogalmazó 25. §-ával, valamint a személyes
adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló
1992. évi LXIII. törvénynek (a továbbiakban: Avtv.) az
egészségügyi adatok kezelését szabályozó rendelkezéseivel.
Kifogásolta az indítványozó az Eür. adatkezelési szabályozását
amiatt is, hogy amíg a 13/C. § (2) bekezdése a beteg írásbeli
hozzájárulását kívánja meg az egészségügyi adatok
továbbításához, addig az (5) bekezdés alapján a beteg
hozzájáruló nyilatkozata nélkül is továbbíthatók a személyes
adatai. A fentiek mellett az indíványozó a vállalkozó
háziorvosokra nézve sérelmesnek találta a szabályozást az
Alkotmánynak a vállalkozás jogát és a gazdasági verseny
szabadságát megfogalmazó 9. § (2) bekezdése tekintetében is.
Ezzel összefüggésben az indítványozó megemlítette, hogy a
szabályozás sérti az Alkotmány 70/A. §-ában deklarált
jogegyenlőséget.
2. Az Alkotmánynak az indítvánnyal érintett rendelkezései a
következők:
“9. § (2) A Magyar Köztársaság elismeri és támogatja a
vállalkozás jogát és a gazdasági verseny szabadságát.”
“54. § (1) A Magyar Köztársaságban minden embernek
veleszületett joga van az élethez és az emberi méltósághoz,
amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani.”
“59. § (1) A Magyar Köztársaságban mindenkit megillet a
jóhírnévhez, a magánlakás sérthetetlenségéhez, valamint a
magántitok és a személyes adatok védelméhez való jog.”
“70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén
tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az
állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen
faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény,
nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy
egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.”
Az Eütv. 88. § (1) bekezdése kimondja:
“A beteg lakóhelyén, illetve annak közelében biztosítani kell,
hogy választása alapján igénybe vehető, hosszú távú, személyes
kapcsolaton alapuló, nemétől, korától és betegsége
természetétől függetlenül folyamatos egészségügyi ellátásban
részesüljön.”
Az Eür. 13/C. § (4) és (5) bekezdése így rendelkezik:
“(4) A választást követő körzetmódosítás, illetve rendelési
idő változás a bejelentkezett személyek ellátását – amennyiben
átjelentkezés nem történik – nem érinti.
(5) A jelentkező, illetve átjelentkező személy törzskartonját,
annak kivonatát, az érintett személy beleegyezése nélkül más
háziorvosnak átadni nem lehet. Az érintett személy
hozzájárulását kell vélelmezni, ha a választott háziorvos
feladatait annak körzetében (rendelőjében) időlegesen vagy
véglegesen más háziorvos látja el. Az érintett személy
hozzájárulását kell vélelmezni akkor is, ha a települési
önkormányzat a körzethatárokat módosítja és a jelentkező
személy a módosítás következtében új körzet ellátási
területéhez tartozik. Amennyiben az a személy, akinek
hozzájárulását az átalakítással érintett háziorvosi körzet
orvosához történő bejelentkezéshez vélelmezték és nem kíván az
érintett háziorvoshoz tartozni, a 13/C. § (1) bekezdésében
foglalt indok nélkül más orvoshoz átjelentkezhet.”
II.
Az indítvány részben megalapozott.
Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a szabad
orvosválasztás joga szoros összefüggésben áll az Alkotmány 54.
§ (1) bekezdésében biztosított emberi méltósághoz való joggal,
valamint az 59. § (1) bekezdésében szereplő, a magántitok és
személyes adatok védelméhez való joggal. A háziorvos-választás
esetében e jogok érvényesülése szempontjából garanciális
jelentőségű az Eütv. 88. § (1) bekezdése.
1. A 261/B/1997. AB határozatban az Alkotmánybíróság arra a
következtetésre jutott, hogy az Alkotmány 70/D. §-ában
említett egészséghez való jogból nem vezethető le az
orvosválasztás szabadsága. A lehető legmagasabb szintű testi
és lelki egészséghez való jog ugyanis önmagában alanyi jogként
értelmezhetetlen. A határozat utal arra, hogy a betegek
jogairól az Eütv. rendelkezik, amelynek 8. §-a kimondja: “(1)
A betegnek joga van az állapota által szakmailag indokolt
szintű egészségügyi szolgáltató és – ha jogszabály kivételt
nem tesz – a választott orvos egyetértésével az ellátását
végző orvos megválasztásához, amennyiben azt az egészségi
állapota által indokolt ellátás szakmai tartalma, az ellátás
sürgőssége vagy az ellátás igénybevételének alapjául szolgáló
jogviszony nem zárja ki. (2) Az (1) bekezdés szerinti
orvosválasztás joga az egészségügyi szolgáltató működési
rendjének megfelelően gyakorolható.” (ABH 1998, 689, 692-693.)
A 36/2000. (X. 27.) AB határozat leszögezte, hogy az Eütv. az
Alkotmány 54. § (1) bekezdésében foglalt emberi méltósághoz
való jogot érvényre juttató garanciális rendelkezéseket
tartalmaz a betegek önrendelkezési joga tekintetében. A
betegek jogai közé tartozik – többek között – az egészségügyi
beavatkozásokba való beleegyezés és az ellátás
visszautasításának joga is. (ABK 2000. október, 353, 359-360.)
Jelen ügyben az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az Eütv.
8. §-ában említett orvosválasztás szabadsága szoros
kapcsolatban áll az Alkotmány 54. § (1) bekezdésből következő
önrendelkezési joggal. Az Eütv. 15. § (3) kimondja: “Az e
törvényben foglalt kivételektől eltekintve bármely
egészségügyi beavatkozás elvégzésének feltétele, hogy ahhoz a
beteg megtévesztéstől, fenyegetéstől és kényszertől mentes,
megfelelő tájékoztatáson alapuló beleegyezését (a
továbbiakban: beleegyezését) adja.” A tájékoztatás jogáról
rendelkező 13. § (6) bekezdése pedig rögzíti: “A betegnek joga
van megismerni az ellátásában közvetlenül közreműködő
személyek nevét, szakképesítését és beosztását.” Mindebből
következően az önrendelkezési jog részét képezi, hogy az
állampolgárok egészségügyi ellátásában – az Eütv.-ben említett
kivételektől eltekintve – kizárólag azok a személyek vehetnek
részt, akik közreműködésébe az érintett írásban, szóban vagy
ráutaló magatartással beleegyezett. Természetesen ez a jog nem
érvényesülhet maradéktalanul, erre utal az Eütv. 8. § (1)
bekezdése is, amely szerint az ellátás sürgőssége vagy az
ellátás igénybevételének alapjául szolgáló jogviszony
kizárhatja a szabad orvosválasztást.
Az orvosválasztási szabadság érvényesítése függ az ellátás
formájától: egyes esetekben a megfelelő tájékoztatást követően
a tiltakozás hiánya is beleegyezésként értékelhető, máskor a
beteg kifejezetten rendelkezhet az orvos személyéről.
Kivételes esetektől eltekintve ez utóbbi körbe tartozik a
háziorvos megválasztása. A háziorvosi ellátás az Eütv. 152. §
(1) bekezdése alapján az egészségügyi alapellátás körébe
tartozik, amelynek tartalmát a 88. § (1) bekezdése határozza
meg: “A beteg lakóhelyén, illetve annak közelében biztosítani
kell, hogy választása alapján igénybe vehető, hosszú távú,
személyes kapcsolaton alapuló, nemétől, korától és betegsége
természetétől függetlenül folyamatos egészségügyi ellátásban
részesüljön.” A háziorvosok tevékenysége magában foglalja –
egyebek mellett – a megelőző ellátást, az egyén egészségi
állapotának figyelemmel kísérését, egészségügyi
felvilágosítását, gyógykezelését, rehabilitációját és egyes
esetekben a beteg szakorvoshoz irányítását. [Eütv. 88. § (2)
bekezdés; A háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi
tevékenységről szóló 4/2000. (II. 25.) EüM rendelet (a
továbbiakban: Hr.) 2-4. §] Az állampolgár és háziorvosa
közötti kapcsolat a leginkább bizalmi jellegű és általában
hosszú távra szóló orvos-beteg jogviszony. Ezért alapvető
jelentőségű, hogy az állampolgár háziorvosi ellátását olyan
orvos végezze, akit maga az érintett választott. Mindezek
alapján megállapítható, hogy az Eütv. 88. § (1) bekezdése a 8.
§-hoz képest speciális szabályt fogalmaz meg: a háziorvos
megválasztásának szabadsága nem hagyható figyelmen kívül a
jogviszony jellegére vagy az egészségügyi szolgáltató működési
rendjére hivatkozva.
A háziorvos megválasztásának jogát az Eütv. 88. § (1)
bekezdésének megfelelően az Eür. 13/A. § (1) bekezdése
deklarálja: “Minden személynek joga van háziorvost, illetőleg
házi gyermekorvost (a továbbiakban együtt: háziorvos)
választani.” A 13/B. § (1) bekezdése szerint a háziorvos
választása az állampolgár aktív magatartásával, “a választani
kívánt háziorvosnál történő jelentkezéssel” történik. A (3)
bekezdés szerint az orvos a jelentkezést elutasíthatja, de
csak különösen indokolt esetben utasítható el annak a
személynek a jelentkezése, akinek lakóhelye a háziorvos
ellátási területén (körzetében) van, azonban abban az esetben
is el kell látnia a területén lakó beteget, ha az más orvost
nem választott és ellátatlansága az egészségét károsító vagy a
gyógyulást lassító állapotromláshoz vezetne. A szabad
orvosválasztás alapján lehetőséget kell biztosítani a beteg
számára, hogy döntését megváltoztassa. Ezt a szempontot
juttatja érvényre a 13/C. § (1) bekezdése, amely kimondja:
“Évente egy alkalommal indokolás nélkül, ezen túlmenően
indokolt esetben lehet átjelentkezni másik háziorvoshoz.
Indokolt az átjelentkezés a tartózkodási hely megváltozása
esetén, illetőleg minden olyan esetben, amikor a választott
orvos felkeresése akadályba ütközik.”
2. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a háziorvos
megválasztásához való jog kapcsolatban áll a személyes adatok
védelméhez fűződő joggal is. [Alkotmány 59. § (1) bekezdés] Az
Alkotmánybíróság gyakorlatában a személyes adatok védelméhez
való jog tartalma, hogy mindenki maga rendelkezik személyes
adatainak feltárásáról és felhasználásáról. Személyes adatot
felvenni és felhasználni tehát általában csakis az érintett
beleegyezésével szabad; mindenki számára követhetővé és
ellenőrizhetővé kell tenni az adatfeldolgozás egész útját,
vagyis mindenkinek joga van tudni, ki, hol, mikor, milyen
célra használja fel az ő személyes adatát. Kivételesen törvény
elrendelheti személyes adat kötelező kiszolgáltatását, és
előírhatja a felhasználás módját is. Az ilyen törvény
korlátozza az információs önrendelkezés alapvető jogát, és
akkor alkotmányos, ha megfelel az Alkotmány 8. §-ában
megkövetelt feltételeknek. [15/1991. (IV. 13.) AB határozat,
ABH 1991, 40, 42.; 46/1995. (VI. 30.) AB határozat, ABH 1995,
219, 221.; 24/1998. (VI. 9.) AB határozat, ABH 1998, 191,
194.]
Az Avtv. 2. §-a – egyebek mellett – az egészségi állapotra, a
kóros szenvedélyre és a szexuális életre vonatkozó személyes
adatokat különleges adatnak minősíti. A 3. § (2) bekezdése
szerint ilyen különleges adat akkor kezelhető, ha ahhoz az
érintett írásban hozzájárul, vagy azt törvény elrendeli. Az
Eütv.-nek az orvosi titoktartáshoz való jog címet viselő 25. §-
ának (1) bekezdése kimondja: “A beteg jogosult arra, hogy az
egészségügyi ellátásában részt vevő személyek az ellátása
során tudomásukra jutott egészségügyi és személyes adatait (a
továbbiakban: orvosi titok) csak az arra jogosulttal közöljék,
és azokat bizalmasan kezeljék.” A (3) bekezdés – az Avtv.-vel
összhangban – úgy rendelkezik, hogy az érintett beteg
egészségügyi adatait annak hozzájárulása hiányában is közölni
kell, amennyiben ezt törvény elrendeli, vagy mások életének,
testi épségének és egészségének védelme szükségessé teszi. A
(4) bekezdés szerint az érintett beteg hozzájárulása nélkül a
beteg további ápolását, gondozását végző személlyel közölni
lehet azokat az egészségügyi adatokat, amelyek ismeretének
hiánya a beteg egészségi állapotának károsodásához vezethet.
Az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok
kezeléséről és védelméről szóló 1997. évi XLVII. törvény (a
továbbiakban: Eüatv.) 7. §-a így rendelkezik:
“(1) Az adatkezelő – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel –,
továbbá az adatfeldolgozó az orvosi titkot köteles megtartani.
(2) Az adatkezelő mentesül a titoktartási kötelezettség alól,
ha
a) az egészségügyi és személyazonosító adat továbbítására az
érintett, illetve törvényes képviselője írásban hozzájárult,
az abban foglalt korlátozásokon belül, valamint
b) az egészségügyi és személyazonosító adat továbbítása
törvény előírásai szerint kötelező.”
Ez a különleges törvényi védelem indokolt, mert az
állampolgároknak jelentős érdekük fűződik ahhoz, hogy
egészségi állapotukkal, megbetegedésük körülményeivel, az
orvosi beavatkozásokkal kapcsolatos információk ne jussanak
illetéktelenek tudomására. Az orvosi titoktartás követelménye
valamennyi, a beteg gyógykezelésével kapcsolatos tevékenységet
végző személyt kötelezi. [Eütv. 25. § (1) bekezdés; Eüatv. 3.
§ g) pont] A titoktartásnak – törvénybe foglalt kivételekkel –
mindazokkal szemben érvényesülnie kell, akik az érintett
egészségügyi ellátásában nem vesznek részt. [Eüatv. 8. §]
Megjegyzi az Alkotmánybíróság, hogy az egészségügyi adatok
különleges védelmét nemcsak a magántitokhoz és a személyes
adatok védelméhez fűződő jog, hanem az állam intézményes élet-
és egészségvédelmi kötelessége is indokolja. Az állampolgárok
csak abban az esetben fordulhatnak bizalommal orvoshoz, ha nem
kell attól tartaniuk, hogy az egészségi állapotukkal
kapcsolatos magántitkaikat mások is megismerik. Ebből
következően az állam köteles megteremteni az egészségügyi
adatok védelmének törvényi feltételeit.
A háziorvos választásával összefüggő részletes adatkezelési
szabályokról az Eür. rendelkezik. A 13/B. § (1) bekezdése
szerint, amennyiben a háziorvos a jelentkezést elfogadja, az
őt választó személy társadalombiztosítási azonosító jelét
nyilvántartásba veszi, és igazolást állít ki a jelentkező
személy részére arról, hogy háziorvosi ellátását vállalta. A
(2) bekezdés alapján az orvos a jelentkező személyt
nyilvántartásba veszi, és kiállítja a "Beteg törzskartonja"
elnevezésű nyomtatványt. A 13/C. § (2) bekezdése úgy
rendelkezik, hogy más háziorvoshoz történő átjelentkezéskor az
átjelentkezést elfogadó háziorvos az érintett személy írásbeli
hozzájárulásával átkéri az őt választó személy előző
háziorvosától az egészségügyi törzskarton kivonatát.
III.
Az Alkotmánybíróság az Eür. 13/C. § (5) bekezdését először az
Eütv.-nek az önrendelkezéshez való jog, valamint a
magántitokhoz és a személyes adatok védelméhez való jog
szempontjából garanciális jelentőségű 88. § (1) bekezdésével
összefüggésben vizsgálta.
1. A 13/C. § (5) bekezdésének első mondata a háziorvos –
törvényben rögzített – titoktartási kötelezettségét
konkretizálja azáltal, hogy kimondja: “A jelentkező, illetve
átjelentkező személy törzskartonját, annak kivonatát, az
érintett személy beleegyezése nélkül más háziorvosnak átadni
nem lehet.” Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy e
rendelkezés alkalmazásánál tekintetbe kell venni az Avtv. 3. §
(2) bekezdését és az Eüatv. 7. § (2) bekezdésének a) pontját
is. Ebből következik, hogy az egészségügyi adatok
továbbítására törvényi rendelkezés hiányában kizárólag akkor
kerülhet sor, ha abba az érintett személy – megfelelő
tájékoztatást követően – előzetesen, írásban beleegyezett. A
érintett szóbeli hozzájárulása, illetve tiltakozásának hiánya
nem elegendő alap az egészségügyi dokumentumok átadására.
2. A támadott rendelkezések közül az 13/C. § (5) bekezdésének
második mondata alapján vélelmezni kell az érintett személy
hozzájárulását az egészségügyi dokumentáció átadásához, ha a
választott háziorvos feladatait annak körzetében
(rendelőjében) időlegesen vagy véglegesen más háziorvos látja
el. Az Alkotmánybíróság megítélése szerint ez a rendelkezés
nincs ellentétben az Eütv. 88. § (1) bekezdésével, és nem
ellenétes azokkal az adatvédelmi rendelkezésekkel, amelyek
szerint az egészségi állapottal kapcsolatos adattovábbítási
kötelezettséget csak törvény írhat elő. Ugyanis e szabály
szerint más háziorvos csak akkor ismerheti meg az egészségügyi
dokumentumokat, ha a választott háziorvos – például
keresőképtelensége vagy szabadsága miatt – időlegesen, illetve
– például halála vagy háziorvosi tevékenységének befejezése –
miatt véglegesen nem látja el feladatait. Ilyen esetben az
állam egészségvédelmi kötelessége alapján biztosítani kell,
hogy az érintett állampolgárok ne maradjanak ellátatlanul. A
helyettesítést ellátó háziorvos akkor tud maradéktalanul
eleget tenni feladatának, ha rendelkezésére áll a betegeket
érintő egészségügyi dokumentáció. Amennyiben a választott
háziorvos hosszabb ideig nem tud beteget fogadni vagy kiesése
végleges, az állampolgárok az Eür. 13/C. § (1) bekezdése
alapján szabadon választhatnak más háziorvost.
Az Eüatv. 8. §-a alapján azok az orvosok, akik a beteg korábbi
vizsgálatában, gyógykezelésében nem vettek részt, akkor
ismerhetik meg az érintett adatait, “ha az adatok közlése a
kórisme megállapítása vagy az érintett további gyógykezelése
érdekében szükséges”. Emellett a 10. § lehetővé teszi az
egészségügyi ellátóhálózaton belüli adattovábbítást, ha az a
4. § (1) és (4) bekezdésének megfelelően az érintett egészségi
állapotának nyomon követése és eredményes gyógykezelése
érdekében elengedhetetlenül szükséges. Az Eür. 13/C. § (5)
bekezdésének második mondata arra az esetre vonatkozik, amikor
az orvosi kezelésre szoruló beteget választott háziorvosa nem
tudja ellátni, ezért más háziorvosnak kell őt helyettesítenie.
Ilyenkor a beteg törzskartonjának megismerése az Eüatv. 4., 8.
és 10. §-ainak megfelelően elengedhetetlenül szükséges. Tehát
az Eür. vizsgált rendelkezése nem minősül az egészségügyi
állapottal összefüggő adatok továbbítását előíró rendeleti
szabálynak, csupán az Eüatv. említett rendelkezéseinek
meghatározott esetben való alkalmazását fogalmazza meg.
3. Az Eür. 13/C. § (5) bekezdésének 3. és 4. mondatát a
kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi
LXXXIII. törvény (a továbbiakban: Ebtv.) végrehajtásáról szóló
217/1997. (XII. 1.) Korm. rendelet 51. § (2) bekezdés b)
pontja iktatta be. A 3. mondat alapján az érintett személynek
az adattovábbításhoz való hozzájárulását akkor is vélelmezni
kell, ha a települési önkormányzat a körzethatárokat
módosítja, és a jelentkező személy a módosítás következtében
új körzet ellátási területéhez tartozik. A 4. mondat
egyértelművé teszi, hogy ilyen esetben nem csupán az
érintettnek az adattovábbításba való beleegyezését kell
vélelmezni, hanem azt is, hogy az érintett más háziorvoshoz
(az új körzet háziorvosához) jelentkezett át. A szabályozás
lehetőséget ad arra, hogy az állampolgár, amennyiben nem kíván
az új körzet háziorvosához tartozni, utólag indokolás nélkül
más orvoshoz átjelentkezzen.
A háziorvosi körzethatárok megállapítása a települési
önkormányzat képviselő-testületének hatáskörébe tartozik.
[Eütv. 152. § (2) bekezdés] A körzethatárok módosítását
elsősorban az indokolhatja, ha az érintett körzetekben a
lakosság száma jelentősen megváltozik. E tekintetben az
önkormányzatok számára irányadónak számítanak az egészségügyi
szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történő
finanszírozásának részletes szabályairól szóló 43/1999. (III.
3.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Eszr.) 8. §-ában
meghatározott minimumlétszámok.
Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az Eür. 13/C. § (5)
bekezdésének 3. és 4. mondata ellentétes a 13/C. § (4)
bekezdésével, amely kimondja: “A választást követő
körzetmódosítás, illetve rendelési idő változás a bejelentett
személyek ellátását – amennyiben átjelentkezés nem történik –
nem érinti.” Tehát a 13/C. § (4) bekezdése szerint a
körzetmódosítás csak azokat az állampolgárokat érinti, akik
még nem választottak háziorvost, viszont akiknek már van
választott háziorvosuk, nem kerülnek át az új körzet
orvosához. Ezzel szemben az (5) bekezdés 3. és 4. mondata
alapján körzetváltoztatás esetén azt kell vélelmezni, hogy
minden érintett átjelentkezett az új körzet orvosához.
Emellett az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az Eür.
13/C. § (5) bekezdésének 3. és 4. mondata ellentétes a szabad
háziorvos-választásnak az Eütv. 88. § (1) bekezdésében
megfogalmazott követelményével. A jogalkotó csak akkor
hagyhatja figyelmen kívül az állampolgárok döntését a
háziorvos megválasztásáról, és csak akkor írhatja elő
különleges adataik – előzetes írásbeli hozzájárulásuk nélküli
– továbbítását, ha azt kényszerítő okok megkövetelik. Az
Alkotmánybíróság szerint önmagában a körzethatárok szükségessé
váló módosítása nem teszi indokolttá, hogy azok az
állampolgárok, akik már választottak háziorvost, a jogszabály
erejénél fogva más háziorvoshoz kerüljenek át. Ilyenkor
ugyanis – szemben az Eür. 13/C. § (5) bekezdésének második
mondatával érintett esetekkel – a választott háziorvos ellátja
feladatait, ezért az orvos és betege közötti kapcsolattartást
semmi sem akadályozza. Számos esetben az állampolgárok a
lakóhelyüktől eltérő terület ellátásáért felelős háziorvost
választanak, vagy olyan háziorvoshoz jelentkeznek be, akinek
nincs területi ellátási kötelezettsége. Az Eür. az ő esetükben
is azt vélelmezi, hogy körzethatár-módosításkor más lesz a
háziorvosuk.
A hatályos szabályozás alapján az érintetteknek vissza kell
jelentkezniük választott orvosukhoz, amennyiben nem kívánnak
az új körzet orvosához tartozni. Ez azonban nem orvosolja az
esetlegesen addig bekövetkezett jogsérelmeket. A betegek
különleges adatai a körzethatár-módosítás után azonnal
átkerülhetnek a másik orvoshoz, így adataik tudtukon és
beleegyezésükön kívül mások számára is hozzáférhetővé válnak.
Az egészségügyi dokumentáció magában foglalja az érintett
személy legkülönfélébb egészségügyi adatait, valamint
tartalmazhatja a családi anamnézist, ezáltal más személyek
különleges adatait is. Az Eszr. 12. §-a alapján a díjazás
további folyósítása érdekében a háziorvosnak meghatározott
időn belül kezdeményeznie kell azoknak a hozzá tartózó
állampolgároknak az egészségi vizsgálatát, akik nem keresték
fel őt. Ezért a körzethatár-módosítást követően a nem
választott háziorvos akkor is megkezdi gyógyítással-
megelőzéssel összefüggő tevékenységét, ha az érintett utóbb
úgy nyilatkozik, hogy a jövőben is választott háziorvosához
kíván tartozni, aki az ellátását továbbra is vállalja.
Az Alkotmánybíróság megítélése szerint a jogalkotó célja az
önrendelkezési jogot és a magántitok védelméhez való jogot nem
korlátozó eszközökkel is elérhető. A körzetmódosítást követően
az új körzethatárokon belül lakó állampolgárok jelentkezését
(háziorvos-választását) az új körzet szerinti háziorvos csak
különösen indokolt esetben utasíthatja el. [Eür. 13/B. § (3)
bekezdés] Emellett a már háziorvost választott állampolgárok
számára felajánlható az a lehetőség, hogy átjelentkezhetnek az
új körzet – őket fogadni köteles – orvosához.
Mindezek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az
Eür. 13/C. § (5) bekezdésének 3. és 4. mondata ellentétes az
Eütv.-nek az önrendelkezési jogot és a személyes adatok
védelméhez való jogot érvényre juttató 88. § (1) bekezdésével,
továbbá összeütközésben áll az Eür. 13/C. § (4) bekezdésével.
Az Alkotmány 35. § (2) bekezdése kimondja: “A Kormány
rendelete és határozata törvénnyel nem lehet ellentétes.” Az
Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint meghatározott
életviszonyok, illetve tényállások ellentétes rendezése
alkotmányellenesnek minősül, amennyiben az ellentétes tartalmú
szabályozás az Alkotmány valamely rendelkezésébe ütközik,
például alkotmányos alapjog sérelmét okozza. [35/1991. (VI.
20.) AB határozat, ABH 1991, 175, 176.; 152/B/1998. AB
határozat, ABH 1999, 653, 657.) Ezért az Alkotmánybíróság az
Eür. 13/C. § (5) bekezdésének 3. és 4. mondatát
megsemmisítette.
IV.
Az Alkotmánybíróság az indítvány további kifogásait az Eür.
13/C. § (5) bekezdésének támadott rendelkezései közül a 2.
mondattal kapcsolatban vizsgálta meg.
1. Az Alkotmánybíróság szerint a vizsgált rendelkezés nem áll
ellentétben a Ptk.-nak a szerződés módosításáról szóló
szabályaival.
A Ptk. 240. §-a rendelkezik a felek általi
szerződésmódosításról, 241. §-a pedig a bírósági
szerződésmódosítás feltételeit határozza meg. Ezek mellett a
Ptk. 226. §-a kimondja:
“(1) Jogszabály meghatározhatja a szerződés egyes tartalmi
elemeit, és kimondhatja, hogy ezek a szerződésnek akkor is
részei, ha a felek eltérően rendelkeznek.
(2) Jogszabály a hatályba lépése előtt megkötött szerződések
tartalmát csak kivételesen változtathatja meg. Ha a szerződés
megváltozott tartalma bármelyik fél lényeges jogos érdekeit
sérti, a fél kérheti a bíróságtól a szerződés módosítását,
vagy – ha jogszabály másként nem rendelkezik – a szerződéstől
elállhat.”
Ebből következik, hogy a Ptk. lehetőséget teremt a szerződéses
viszonyokba történő állami beavatkozásra. Az Alkotmánybíróság
már több határozatában utalt arra, hogy az állam sok esetben
nem ad teljesen szabad teret a felek megállapodásának, és
meghatározza a szerződések tartalmát, amelytől a felek nem
térhetnek el. Az állami fellépés eredményeként egyes
szerződésekben keveredhetnek a közjogi és a magánjogi elemek.
Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint az állam a
már fennálló szerződések tartalmát általában csak ugyanolyan
feltételek teljesülése esetén változtathatja meg, mint amilyen
feltételeket a Ptk. a bírósági szerződésmódosításhoz
megkövetel (clausula rebus sic stantibus). A jogalkotónak
tekintetbe kell vennie a Ptk. 685. §-át is, amelynek
megfelelően a szerződéses viszonyok alakítására törvényben,
kormányrendeletben, továbbá törvény felhatalmazása alapján,
annak keretei között önkormányzati rendeletben kerülhet sor.
[13/1990. (VI. 18.) AB határozat, ABH 1990, 54, 56.; 32/1991.
(VI. 6.) AB határozat, ABH 1991, 146, 151.; 6/1999. (IV. 21.)
AB határozat, ABH 1999, 90, 95.]
Helytálló az indítványozó azon állítása, amely szerint a
háziorvos és az állampolgár között a jelentkezés elfogadásával
szerződéses jogviszony jön létre. Az Eür. 13/C. § (5)
bekezdése második mondatának vizsgálatakor tekintetbe kell
venni az egészségügyi szolgáltatás sajátosságait, így
különösen azt, hogy a háziorvosi ellátás az Ebtv. 11. §-a
alapján a kötelező egészségbiztosítási ellátások körébe
tartozik. Ezért az Alkotmánybíróság megítélése szerint nem
tekinthető a szerződéses viszonyokba való indokolatlan
beavatkozásnak az, ha jogszabály rendelkezik az egészségügyi
szolgáltatás nyújtására személyesen kötelezett háziorvos
helyettesítéséről és ennek kapcsán az egészségügyi
dokumentáció megismeréséről. Az állam ugyanis abban az esetben
is köteles biztosítani az egészségügyi alapellátást, ha a
választott háziorvos nem tudja ellátni feladatait. A
szabályozással kapcsolatban jogforrási aggályok sem vethetők
fel. Bár a körzethatárok módosításáról az önkormányzat
rendelkezik, a háziorvos és az állampolgár közötti szerződésre
kiható szabályt nem az önkormányzat, hanem az Eür. állapítja
meg.
2. Végezetül az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az Eür.
13/C. § (5) bekezdésének második mondata nem áll alkotmányos
szempontból értékelhető összefüggésben az Alkotmánynak a
vállalkozás jogát megfogalmazó 9. § (2) bekezdésével. Ezért
nem állapítható meg a vállalkozáshoz való jog gyakorlása
tekintetében az Alkotmány 70/A. §-ába ütköző hátrányos
megkülönböztetés. A vizsgált rendelkezés ugyanis valamennyi,
önálló orvosi tevékenység nyújtására jogosító engedéllyel
(működtetési jog) rendelkező háziorvosra vonatkozik, tekintet
nélkül arra, hogy közalkalmazottként, gazdálkodó szervezeti
formában vagy magánorvosként végzi-e tevékenységét. [Az önálló
orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvény 2. § (1)
bekezdés; Hr. 1. §]
Az Alkotmánybíróság határozatának Magyar Közlönyben való
közzététele az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII.
törvény 41. §-án alapul.
Dr. Holló András Dr. Kiss László
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Kukorelli István
előadó alkotmánybíró
. |