A döntés szövege:
Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
v é g z é s t:
Az Alkotmánybíróság a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény 2010. június 1-jéig hatályos 21. § (1) és (3) bekezdése, valamint a Kúria Pfv.I.20.413/2012/7. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és ezen ítélet megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.
I n d o k o l á s
[1] 1. Az indítványozó jogi képviselője útján alkotmányjogi panaszt terjesztett elő.
[2] Az indítványozó alkotmányjogi panaszt nyújtott be a Kúria mint felülvizsgálati bíróság Pfv.I.20.413/2012/7. számú ítélete ellen az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 26. § (1) bekezdése és 27. §-a alapján.
[3] Az indítványozó az alapul szolgáló jogvitában pert indított a közjegyzői okiratba foglalt tartozáselismerő nyilatkozatának záradékolásával elrendelt végrehajtás megszüntetése iránt. Az indítványozó tartozáselismerő nyilatkozata értelmében kölcsön címén tartozott az alperesnek, azonban vitatta, hogy közte és az alperes között érvényesen létrejött volna kölcsönszerződés. Az eljáró bíróságok az indítványozó keresetét elutasították. Utaltak arra, hogy a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 242. § (1) bekezdése értelmében az indítványozóra hárult volna annak bizonyítása, hogy a tartozáselismerés ellenére a tartozása mégsem állt fenn, bírósági úton nem volt érvényesíthető, vagy a tartozáselismerés alapjául szolgáló szerződés érvénytelen volt. Mivel az igényérvényesítés eljutott a végrehajtási szakaszba, a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 369. § a) pontjára alapított végrehajtás megszüntetése iránti perben a bizonyítás szintén az indítványozót terhelte, melynek azonban nem tett eleget. A jogerős felülvizsgálati ítélet kitért arra, hogy a végrehajtási záradék megfelelt a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Vht.) kiállításkor hatályos (2010. június 1-jéig hatályos) 21. § (1) bekezdésének. A kifogásolt rendelkezés értelmében a bíróság végrehajtási záradékkal látja el a közjegyzői okiratot, ha az tartalmazza a szolgáltatásra és ellenszolgáltatásra irányuló vagy egyoldalú kötelezettségvállalást, a jogosult és a kötelezett nevét, a kötelezettség tárgyát, mennyiségét (összegét) és jogcímét, a teljesítés módját és határidejét. A Vht. 21. § (3) bekezdése alapján ily módon akkor van helye végrehajtásnak, ha a közjegyzői okiratba foglalt követelés bírósági végrehajtási útra tartozik, és ha a követelés teljesítési határideje letelt.
[4] Az indítványozó a támadott törvényi rendelkezéseket ellentétesnek találta az Alaptörvény XXVIII. cikkének (1) bekezdésében biztosított tisztességes eljáráshoz való joggal, valamint (7) bekezdésében garantált jogorvoslathoz való joggal. Álláspontja szerint a jogalkotó – a jogállamiság sérelmével – „quasi bírósági” hatáskörrel ruházta fel a közjegyzőket, mellyel valószínűleg azt kívánta elérni, hogy „bizonyos feltételek fennállása esetén közjegyző előtt is lehessen olyan jogügyletet kötni, amely jogügylet[nek] egyébként tartalmában a Pp. 148. §-a szerint a bíróság előtti egyezségnek felel meg.” Mivel az indítványozó szerint a bíróság előtt kötött egyezségnek ítélet hatálya van, a közjegyzői okirat is „quasi ítéletként” funkcionál. De míg a bíróság által jóváhagyott egyezség jogorvoslattal (fellebbezéssel) támadható, addig a közjegyzői okiratnál ilyen lehetőséget a törvény nem biztosít. A Pp. 396. §-ában szabályozott végrehajtás megszüntetése iránti per nem tekinthető tényleges jogorvoslatnak, hiszen ilyen per indítható ítélet vagy bíróság által jóváhagyott egyezség alapján indult végrehajtás megszüntetése iránt is. A legfőbb gondot abban látta, hogy a végrehajtás megszüntetése iránti perben az indítványozóra hárult annak bizonyítása, hogy kölcsönszerződésből eredő tartozása mégsem állt fenn, míg ha a közjegyzői okiratot nem lehetett volna záradékolni, akkor a jogosultnak kellett volna pert indítania követelése érvényesítése érdekében, s neki kellett volna bizonyítania, hogy az indítványozót vele szemben kölcsönszerződésből fakadó tartozás terheli. Összességében tehát a tisztességes eljáráshoz és a jogorvoslathoz való jog sérelmét állítva az indítványozó azt kifogásolta, hogy közjegyzői okirat záradékolásával végrehajtás rendelhető el, ahelyett, hogy a jogosultnak a közjegyzői okirat alapján előbb pert kellene indítania, s e perben neki kellene bizonyítania a kölcsöntartozás fennállását.
[5] A kúriai ítélet az indítványozó véleménye szerint elsődlegesen azért alaptörvény-ellenes, mert alaptörvény-ellenes jogszabályi rendelkezésen alapul. Másodlagosan előadta, hogy a megjelölt alapjogok hatékony érvényesülésének csak olyan értelmezés felelne meg (beleértve mind a Ptk. 242. §-ának és a Pp. 369. §-ának értelmezését is), mely nem fordítja meg a bizonyítási kötelezettséget és terhet az adós terhére.
[6] 2. Az Abtv. 50. § (1) bekezdése alapján az Alkotmánybíróság tanácsban járt el az ügyben. Az 56. § (2) bekezdése értelmében az Alkotmánybíróság tanácsa mérlegelési jogkörében vizsgálja az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának törvényben előírt tartalmi feltételeit, különösen a 26–27. § szerinti érintettséget, a jogorvoslat kimerítését, valamint a 29–31. § szerinti feltételeket.
[7] Jelen ügyben az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az alkotmányjogi panasz nem fogadható be, mert nem felel meg az Abtv. 29. §-ában foglalt feltételeknek. Eszerint az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség, vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés esetén fogadja be.
[8] 2.1. Az indítványozó egyrészt a jogorvoslathoz való jogának sérelmére hivatkozott. Az Alaptörvény XXVIII. cikk (7) bekezdése értelmében mindenkinek joga van ahhoz, hogy jogorvoslattal éljen az olyan bírósági, hatósági és más közigazgatási döntés ellen, amely a jogát vagy jogos érdekét sérti. A közjegyzői okirat záradékolásával szemben a Vht. 211. § (2) bekezdése alapján jogorvoslattal lehetett fordulni a bírósághoz: a záradék törlését lehetett kérni, ha a bíróság az okiratot a törvény megsértésével látta el végrehajtási záradékkal, a bíróság végzését fellebbezéssel lehetett megtámadni [Vht. 212. § (2) bekezdés]. E tekintetben a jogorvoslati jog sérelmét az indítványozó sem vetette fel. Sokkal inkább a vonatkozásban, hogy ha a záradékolt okiratba foglalt követeléssel kapcsolatban jogvita merül fel a felek között, akkor ez milyen eljárásban, milyen bizonyítási teher és kötelezettség mellett rendezhető.
[9] 2.2. A végrehajtási eljárásban nem a jogvitákban való döntés a cél, erre ugyanis a peres eljárás szolgál. Ezért nem kifogásolható, hogy a végrehajtási eljárásban a záradék törlése iránti kérelmen kívül más, a jogvita rendezésére irányuló jogorvoslat nem létezik. A közjegyzői okiratba foglalt kötelezettség (mely nem feltétlenül jelent közjegyzői okiratba foglalt szerződést) – az indítványozó állításával ellentétben – nem feleltethető meg a bíróság által jóváhagyott egyezségnek, nem is tekinthető ítélet hatályú határozatnak, mellyel szemben jogorvoslatot kellene a jogalkotónak biztosítania. Az Alkotmánybíróság rámutat arra is, hogy a bíróság végzésével jóváhagyott egyezség maga is támadható bíróság előtt peres eljárásban, ha annak érvényes létrejötte vitás. Miként a feleknek joguk van arra, hogy a közjegyzői okiratba foglalt jognyilatkozatukat (kötelezettségvállalásukat) bíróság előtt vitassák még a végrehajtási eljárás megindítása előtt. Ha azonban a közjegyzői okirat záradékolásával már megindult a végrehajtási eljárás, akkor erre a végrehajtás megszüntetése iránti per szolgál.
[10] Az Alkotmánybíróság korábbi határozataiban már foglalkozott a végrehajtási záradék intézményének alkotmányosságával. Ugyan e határozatok még az Alkotmány hatálya alatt születtek, – figyelemmel az Alkotmánybíróság 13/2013. (VI. 17.) AB határozatában kifejtettekre (Indokolás [27]–[34]) – az azokban megfogalmazott tételek jelen ügyben is jelentősek.
[11] A 46/1991. (IX. 10.) AB határozatban az Alkotmánybíróság több olyan rendelkezést semmisített meg, amelyek lehetőséget adtak meghatározott okiratok közjegyző által történő záradékolására. Az alkotmányellenességet az okozta, hogy a záradékolást nem előzte meg olyan közjegyzői vagy bírósági eljárás, amely garanciát jelentett volna arra, hogy az állítólagos adós egyértelműen tudomást szerzett volna a vele szemben támasztott követelésről, ezzel sérült az emberi méltóság, valamint a magánlakás sérthetetlensége, emellett az adóst nem védte hatékony jogorvoslat sem (ABH 1991, 211, 214.). Kiemelte az Alkotmánybíróság ugyanakkor azt is, hogy a közjegyzői záradék jogintézménye nem önmagában véve és szükségképpen alkotmányellenes, csupán az említett garanciák hiányában [ABH 1991, 211, 215.; hasonlóan még: 52/1991. (X. 22.) AB határozat, ABH 1991, 443.]. Később az 1245/B/2011. AB határozatában a közjegyzői okiratok közjegyzők (és nem bíróságok) által történő záradékolásának vizsgálata során az Alkotmánybíróság azt is kifejtette, hogy „a közjegyző által – nemperes eljárásban – törvényes jogkörében elkészített okirat meghozatalát, valamint annak végrehajtási záradékkal történő ellátását ugyanolyan garanciális eljárások előzik meg, mint a bírósági határozatokét. Az eljáró közjegyző a végrehajtást nem rendelheti el automatikusan, minden esetben meg kell vizsgálnia, hogy a végrehajtás általános és különös feltételei fennállnak-e. A közjegyző saját eljárása során készített okiratai, valamint annak záradékolása a bíróság határozataival egyenlő hatályú. Önmagában az a tény, hogy a jogalkotó például költségkímélés és az eljárás gyorsítása érdekében ugyanazon fórumra telepíti a határozatok elkészítését és a végrehajthatóság megállapítását, nem sérti a tisztességes eljáráshoz való jogot.” (ABH 2011, 2403, 2407.)
[12] Az Alkotmánybíróság ugyan kifejezett módon még nem vizsgálta az indítványozó által felvetett összefüggésben a közjegyzői okiratok záradékolásának alkotmányosságát, a fenti megállapításokból kitűnik, hogy a Vht.-ban található, jelenleg hatályos megoldást (Vht. 23/C. § és 224/A. § a) pontja) nem találta alkotmánysértőnek (1245/B/2010. AB határozat, ABH 2011, 2403.; 1423/B/2010. AB határozat, ABH 2011, 2304.). Önmagában nem összeegyeztethetetlen az Alaptörvénnyel, ha megfelelő garanciák mellett, előzetes peres eljárás és abban hozott ítélet nélkül indíthat a jogosult végrehajtást az adós ellen, mellyel csökkenthető az ítélkező bíróságok munkaterhe, a hitelező pedig gyorsabban és kisebb költséggel juthat hozzá követeléséhez, amennyiben az adós önként nem teljesít. Az indítványozó sem tagadta, hogy ha ilyen esetben a felek között jogvita merül fel, az a bíróság elé kerül. Az eljárás tisztességes voltának sérelmét az indítványozó a bizonyítási kötelezettség és teher átfordulásában látta. Az adós azonban a végrehajtás megszüntetése iránti perben sem kerül hátrányosabb helyzetbe ahhoz képest, mint amilyenben egy előzetes perben lenne, hisz ez utóbbiban bizonyítékként szerepelne a közjegyzői okiratba foglalt tartozáselismerő nyilatkozat, mellyel szemben a Ptk. 242. § (1) bekezdésére és a Pp.-nek a közokiratokra vonatkozó 195. § (1) és (7) bekezdésére tekintettel az adósnak kellene bizonyítania, hogy tartozása mégsem áll fenn a hitelezővel, mint felperessel szemben.
[13] Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság szerint a Vht. 21. § (1) és (3) bekezdése, valamint a kúriai ítélet alaptörvény-ellenességének megállapítására, és ez utóbbi megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panasz sem alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést, sem bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenességet nem vet fel, ezért azt a testület – az Abtv. 56. § (3) bekezdésére tekintettel – az Ügyrend 30. § (2) bekezdés a) pontja alapján visszautasította.
Dr. Lenkovics Barnabás s. k.,
tanácsvezető alkotmánybíró
. |
Dr. Dienes-Oehm Egon s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Salamon László s. k.,
alkotmánybíró | Dr. Lévay Miklós s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Szalay Péter s. k.,
alkotmánybíró |
. |