English
Hungarian
Ügyszám:
.
1747/B/2010
Előadó alkotmánybíró: Paczolay Péter Dr.
.
Az indítvány lényege:
.
A döntés száma: 37/2011. (V. 10.) AB határozat
.
ABH oldalszáma: 2011/225
.
A döntés kelte: Budapest, 05/06/2011
.
.

.
A döntés szövege (pdf):
    .
    A döntés szövege:
    .
    A döntés szövege:
      A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

       Az    Alkotmánybíróság    jogszabály   alkotmányellenességének
      utólagos vizsgálatára irányuló indítványok tárgyában – dr. Kiss
      László   és   dr.   Lévay   Miklós  alkotmánybírók   párhuzamos
      indokolásával – meghozta a következő
       
                                 határozatot:
       
       1.  Az  Alkotmánybíróság megállapítja, hogy az egyes gazdasági
      és    pénzügyi   tárgyú   törvények   megalkotásáról,   illetve
      módosításáról  szóló 2010. évi XC. törvény módosításáról  szóló
      2010.  évi  CXXIV.  törvény  2.  §  (1)  bekezdésének  a  „  …,
      rendelkezéseit  a  2005. január 1. napját követően  megszerzett
      jövedelmekre  kell  alkalmazni”  szövegrésze  alkotmányellenes,
      ezért  azt  a hatálybalépésére – 2010. december 30.  napjára  –
      visszaható hatállyal megsemmisíti.
       A  megsemmisítést  követően a 2. § (1) bekezdése  a  következő
      szöveggel marad hatályban:
       „2.  §  (1)  Ez  a  törvény  2010.  december  30.  napján  lép
      hatályba.”
       
       2.  Az Alkotmánybíróság az „egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú
      törvények  megalkotásáról, illetve  módosításáról”  szóló  –  a
      2010. évi CXXIV. törvény 1. §-ával kiegészített – 2010. évi XC.
      törvény  8-12.  §-a alkotmányellenességének megállapítására  és
      megsemmisítésére irányuló indítványokat elutasítja.
       
       Az  Alkotmánybíróság  ezt a határozatát  a  Magyar  Közlönyben
      közzéteszi.
                                    Indokolás
         
         I.
         
         Az  Alkotmánybírósághoz számos indítvány érkezett, amelyben az
        indítványozók  az egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú  törvények
        megalkotásáról,  illetve  módosításáról  szóló  2010.  évi  XC.
        törvény  (a  továbbiakban: Törvény) II. Fejezete,  valamint  az
        egyes  gazdasági  és pénzügyi tárgyú törvények  megalkotásáról,
        illetve módosításáról szóló 2010. évi XC. törvény módosításáról
        szóló  2010. évi CXXIV. törvény (a továbbiakban: Módtv.)  2.  §
        (1)      bekezdése     alkotmányellenességének      vizsgálatát
        kezdeményezték.
         Az   Alkotmánybíróság  az  indítványokat  az  Alkotmánybíróság
        ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, többször
        módosított és egységes szerkezetbe foglalt 2/2009. (I. 12.) Tü.
        határozat  (ABK  2009.  január, 3.,  a  továbbiakban:  Ügyrend)
        alapján   egyesítette  és  egy  eljárásban,  tartalmuk  szerint
        bírálta el. Az Alkotmánybíróság ugyanakkor külön bírálja  el  a
        jogszabály   nemzetközi  szerződésbe  ütközésének  vizsgálatára
        irányuló,  illetve azokat az indítványokat, amelyekben  nem  az
        Alkotmány 32/A. § (2) bekezdésében felsorolt, hanem egyéb okból
        kezdeményezték   az   eljárást.  Az   indítványok   lényege   a
        következőképpen foglalható össze:
         
         1.  A  kifogásolt  rendelkezések  (a  Törvény  8-12.  §-a)   a
        magánszemélyek   egyes  jövedelmeinek  különadójára   vonatkozó
        szabályokat   tartalmazzák,  mely  szerint  a   Törvény   által
        meghatározott    foglalkoztatotti   körnek    a    jogviszonyuk
        megszűnésével   kapcsolatban  juttatott  bevétel  meghatározott
        összeghatárt  meghaladó  része  után  98  %-os  különadót  kell
        fizetnie. A különadóra vonatkozó szabályokat a 2005. január  1-
        jétől  megszerzett  jövedelmekre,  vagyis  a  Törvény  hatályba
        lépését,   2010.  december  30.  napját  megelőzően   juttatott
        jövedelmekre is alkalmazni kell [Módtv. 2. § (1) bekezdés].
         
         1.1.  A  beadványokban  jellemzően  az  Alkotmány  54.  §  (1)
        bekezdése sérelmére hivatkoznak.
         Eszerint a kifogásolt törvényi rendelkezések az állami  szféra
        munkavállalóit    a    magánszféra   munkavállalóihoz    képest
        hátrányosan   kezelik,  mert  ugyanazon  jogcímen   megszerzett
        jövedelmeiknél    jelentősen   eltérő   mértékű    adóval    és
        visszamenőleges  hatállyal terheli az azonos  szabályozási  kör
        alá  vonható  jogalanyok egy részét. A törvény  diszkriminál  a
        szervezetben   betöltött  pozíció  szerint  is,   a   vezetőkre
        hátrányosabb szabályok vonatkoznak.
         
         1.2.  Az  indítványozók  szerint  a  jövedelem  szinte  teljes
        egészét   elvonó  adó  alkalmazása  egyértelműen   szankcióként
        értékelhető,  s  mint ilyen prejudikál: azt a látszatot  kelti,
        mintha a jövedelem jogosultja a társadalom értékítélete szerint
        jogosulatlanul jutott volna a távozással összefüggésben  kapott
        jövedelemhez. A prejudikáció különösen élesen vetődik fel abban
        az  esetben,  ha  a  jövedelem kifizetésére a  rendeltetésszerű
        joggyakorlás  keretei között, a jogszabály kógens rendelkezései
        alapján került sor. Az indítványozók megítélése szerint a 98 %-
        os  különadó, s az annak következtében érvényesülő prejudikáció
        sérti az érintettek, valamint családtagjaik emberi méltóságát.
         
         1.3.   Az   indítványozók  a  jogszerű   kifizetések   adózási
        feltételeinek      utólagos,      visszamenőleges       hatályú
        megváltoztatását szintén az emberi méltóságba ütközőnek ítélik.
         
         1.4.    Az    indítványozók    a   kifogásolt    rendelkezések
        alkotmányosságát a különadó szakmai állami vezetőkre  gyakorolt
        hatása  miatt  is  megkérdőjelezik. A  szakmai  állami  vezetők
        megbízatása a törvény szerint 2005. január 1-jét követően szűnt
        meg,  és  ezzel  összefüggésben a kifizetések kétmillió  forint
        feletti   részének   98  %-át  kötelesek   visszatéríteni.   Az
        indítványozók    álláspontja   szerint   a   jelentős    összeg
        visszamenőleges   hatályú  visszafizetési   kötelezettsége   az
        érintettek  anyagi  biztonságának megrendülését  idézheti  elő,
        amellyel előre nem lehetett számolni. Véleményük szerint, mivel
        a  közhatalom birtokában hozott állami intézkedéssel szemben  a
        törvényesen  szerzett  jövedelem  visszafizetésére   kötelezett
        személy  teljes  mértékben kiszolgáltatottá válik,  elhárításra
        vagy  mérséklésre  nincs  lehetősége,  ezért  sérül  az  emberi
        méltósághoz  való  joga.  A  különadó  emellett  leértékeli   a
        társadalom  előtt azoknak a munkáját, akik sok évet  vagy  akár
        egy életpályát töltöttek a közszférában.
         
         1.5.   A   különadó  kivetése  véleményük  szerint   azzal   a
        következménnyel járhat, hogy a korábban felvett,  nyugdíjalapba
        beszámított összeggel csökkenteni kell az adott évben a nyugdíj
        megállapításához  figyelembe  vehető  éves  jövedelmet,   amely
        megélhetési  minimumtól  foszthat  meg,  megvalósítva  ezzel  a
        szociális  biztonsághoz való jog sérelmén keresztül  az  emberi
        méltósághoz való jog sérelmét.
         
         1.6.  Az indítványozók álláspontja szerint a Törvény 3. §  (2)
        bekezdés  a) pontja sérti a jó hírnévhez és a személyes  adatok
        védelméhez fűződő alkotmányos jogot, mert a különadó fizetésére
        kötelezettek e bekezdésben meghatározott köre – polgármesterek,
        jegyzők,  állami  vezetők  –  név  szerint  beazonosíthatók.  A
        különadó fizetési kötelezettség az érintett személyekre  azt  a
        negatív   értékítéletet  tartalmazza,  hogy  ők   tevékenységük
        alapján  nem szolgáltak rá arra juttatásra, míg azok, akik  nem
        tartoznak ebbe a körbe, igen.
         
         1.7.  Az indítványozók szerint a Törvény 9. § (2) bekezdés  a)
        pontja sérti a gondolat és lelkiismereti szabadságot is, mert a
        különadó fizetésére kötelezett polgármesterek, jegyzők,  állami
        vezetők   azért   kerülnek  rosszabb  helyzetbe,   mert   olyan
        kormányzati  ciklusban töltöttek be vezető  pozíciót,  amelynek
        más   volt   a   politikai  összetétele,   mint   a   jelenlegi
        kormánypártoké.
         
         1.8.  Az  Alkotmánybíróság utal arra, hogy a különadó  10.  §-
        ának  és  11. § (4) bekezdésének az 1993. évi XXXI.  törvénnyel
        kihirdetett,  az  emberi  jogok  és  az  alapvető   szabadságok
        védelméről  szóló, Rómában, 1950. november 4-én kelt  Egyezmény
        és   az   ahhoz  tartozó  nyolc  kiegészítő  jegyzőkönyv   első
        Kiegészítő jegyzőkönyve 1. cikkébe, mint nemzetközi szerződésbe
        ütközésének   vizsgálatára   irányuló   indítvány    elbírálása
        folyamatban van.
         
         II.
         
         1. Az Alkotmány érintett szabályai szerint:
         „54.   §   (1)   A   Magyar  Köztársaságban  minden   embernek
        veleszületett  joga  van az élethez és az  emberi  méltósághoz,
        amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani. (…)
         59.  §  (1)  A  Magyar  Köztársaságban  mindenkit  megillet  a
        jóhírnévhez,  a  magánlakás  sérthetetlenségéhez,  valamint   a
        magántitok és a személyes adatok védelméhez való jog. (…)
         60.  §  (1)  A Magyar Köztársaságban mindenkinek  joga  van  a
        gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságára.
         (2)  Ez a jog magában foglalja a vallás vagy más lelkiismereti
        meggyőződés szabad megválasztását vagy elfogadását,  és  azt  a
        szabadságot,  hogy vallását és meggyőződését mindenki  vallásos
        cselekmények, szertartások végzése útján vagy egyéb módon  akár
        egyénileg,   akár   másokkal   együttesen   nyilvánosan    vagy
        magánkörben  kinyilváníthassa  vagy  kinyilvánítását  mellőzze,
        gyakorolhassa vagy taníthassa. (…)
         70/A.  §  (1)  A  Magyar  Köztársaság biztosítja  a  területén
        tartózkodó  minden  személy  számára  az  emberi,  illetve   az
        állampolgári  jogokat,  bármely  megkülönböztetés,  nevezetesen
        faj,  szín,  nem, nyelv, vallás, politikai vagy  más  vélemény,
        nemzeti  vagy  társadalmi  származás, vagyoni,  születési  vagy
        egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül. (…)
         70/I.  § (1) Minden természetes személy, jogi személy és  jogi
        személyiséggel  nem rendelkező szervezet köteles  jövedelmi  és
        vagyoni viszonyainak megfelelően a közterhekhez hozzájárulni.
         (2)  A közterhek viselésére szolgáló forrásokból, valamint  az
        állami   vagyonnal  gazdálkodó,  illetve  az   állam   többségi
        tulajdonában  vagy  irányítása alatt álló szervezetek  részéről
        juttatott   jövedelemre,  az  adott  adóévet  megelőző   ötödik
        adóévtől  kezdődően, törvény a jövedelem mértékét  el  nem  érő
        kötelezettséget állapíthat meg.”
         
         2.  A  Törvény  támadott  rendelkezései  az  alábbiak  szerint
        szólnak:
         „II. Fejezet
         A magánszemély egyes jövedelmeinek különadója
         8.   §   (1)   A  9.  §  rendelkezései  szerint  meghatározott
        magánszemély  az  e  fejezetben előírt adóalap  után  különadót
        fizet. A különadó a központi költségvetést illeti meg.
         (2)  Az  e  fejezetben  nem szabályozott kérdésekben  az  Art.
        rendelkezései az irányadók.
         9.  §  (1)  Különadó  fizetésére köteles  az  a  költségvetési
        szervnél,   állami,  önkormányzati,  közalapítványi   forrásból
        alapított,  fenntartott vagy működési támogatásban  részesített
        más     szervezetnél    foglalkoztatott    magánszemély,    aki
        munkavégzésre  irányuló  jogviszonya  alapján,  továbbá  aki  a
        takarékos    állami   gazdálkodásról   és    a    költségvetési
        felelősségről   szóló   2008.  évi   LXXV.   törvény   vagy   a
        köztulajdonban    álló   gazdasági   társaságok    takarékosabb
        működéséről   szóló   2009.   évi   CXXII.   törvény   szerinti
        munkavégzésre irányuló jogviszonyban a (2) bekezdésben  foglalt
        különadó alapnak minősülő bevételt szerez, kivéve azt, akinek a
        jogviszonya    megszűnését    követő    naptári    naptól     a
        társadalombiztosítási    nyugellátásról    szóló     törvényben
        meghatározott saját jogú nyugellátás kerül megállapításra.
         (2)  A  különadó alapjának minősül az (1) bekezdésben említett
        jogviszony  megszűnésével  összefüggésben  pénzben  kifizetett,
        vagy   bármely  más  formában  juttatott  (bármely  esetben   a
        továbbiakban:  kifizetett)  bevételből  –  ide  nem   értve   a
        jogviszony    2005.    január   1-jét    megelőző    megszűnése
        jogellenességét megállapító bírósági határozatban megállapított
        összegeket,   illetve  a  felmentési  (felmondási)   időnek   a
        munkavégzési   kötelezettséggel   járó   időszakára    fizetett
        munkabér,  illetmény  összegét, továbbá a  szerződéses  katonák
        leszerelési  segélyét,  de  ideértve a  Munka  Törvénykönyvéről
        szóló  1992. évi XXII. törvény (a továbbiakban: Mt.) 3.  §  (6)
        bekezdése  alapján  megállapodás  szerint  kikötött  ellenérték
        címén  kifizetett  bevételt – a (3)-(4)  bekezdésben  foglaltak
        figyelembevételével megállapított összeg.
         (3)  A  (2)  bekezdésben foglaltaktól eltérően nem  minősül  a
        különadó alapjának:
         a)   az   állami   vezetők,  polgármesterek,  (fő)jegyzők,   a
        köztulajdonban álló gazdasági társaságok vezető tisztségviselői
        és   felügyelőbizottságának  tagjai  esetében  a  (2)  bekezdés
        szerinti bevétel kétmillió forintot meg nem haladó része;
         b)  más  foglalkoztatott  esetében  a  (2)  bekezdés  szerinti
        különadó  alapba  tartozó  bevételnek a  hárommillió-ötszázezer
        forintot   meg   nem  haladó  része,  valamint   a   jogviszony
        megszűnésének   évében  esedékes  szabadság  megváltása   címén
        kifizetett  bevétel,  illetve  a  jogviszony  megszűnésekor   a
        magánszemélyt megillető jubileumi jutalom.
         (4)   A   jogviszony  2005.  január  1-jét  követő  megszűnése
        jogellenességét megállapító bírósági határozatban megállapított
        összegek  után a különadó-fizetési kötelezettséget jogcímenként
        a (2)-(3) bekezdés rendelkezései szerint kell teljesíteni.
         (5)  A  különadó  alapját  jogviszonyonként  külön-külön  kell
        megállapítani.  A  különadó  alapja  független  attól,  hogy  a
        kifizetett  összeget egy vagy több adóévben kell  jövedelemként
        figyelembe  venni.  Ha  a bevétel megszerzése  több  részletben
        történik, azt kell feltételezni, hogy a magánszemély először  a
        különadó-alapot   nem   képező  személyi   jövedelemadó-köteles
        jövedelmet  szerzi  meg. A nem pénzben  kifizetett  bevételt  a
        személyi  jövedelemadóról szóló 1995.  évi  CXVII.  törvény  (a
        továbbiakban:   Szja   tv.)  3.  §   9.   pontjának   megfelelő
        alkalmazásával kell megállapítani.

         10.  §  A  különadó  mértéke  a 9. §  (2)  bekezdése  szerinti
        adóalapnak a 98 százaléka.
         11.   §   (1)   A   kifizető  a  magánszemélyt  terhelő   adót
        forrásadóként   a  kifizetéskor  állapítja   meg,   vonja   le,
        elkülönítve igazolja, az Art. 31. §-ának (2) bekezdése szerinti
        bevallásban  vallja  be, és ezen bevallás  benyújtására  előírt
        határidőig fizeti meg.
         (2)   Amennyiben  a  kifizető  a  magánszemélyt  terhelő  adót
        bármely  okból nem vonta le, a le nem vont adót a  magánszemély
        fizeti meg a kifizetést követő hónap 12. napjáig.
         (3) A különadó alapjának 9. § szerint meghatározott összegét
         a)  az  Szja  tv. rendelkezéseinek alkalmazásában a  jövedelem
        kiszámításánál nem kell figyelembe venni, azonban  a  kifizetés
        évére  vonatkozó személyi jövedelemadó-bevallásban  elkülönítve
        be kell vallani, és be kell számítani az Szja tv. 3. §-ának 75.
        pontja szerinti éves összes jövedelem megállapításánál;
         b)  a  társadalombiztosítás ellátásaira  és  a  magánnyugdíjra
        jogosultakról,  valamint  e  szolgáltatások  fedezetéről  szóló
        törvény alkalmazásában – figyelemmel a c) pont rendelkezésre  –
        nem kell járulékalapnak tekinteni;
         c)   a   b)   pont  rendelkezésétől  eltérően,  a   felmentési
        (felmondási)  időnek a munkavégzési kötelezettséggel  nem  járó
        részére     kifizetett     munkabért,    illetmény     összegét
        társadalombiztosítási  járulékalapként  és   nyugdíj   alapjául
        szolgáló  jövedelemként, valamint a munkavégzési  kötelezettség
        alóli  mentesítés idejét nyugdíjra jogosító szolgálati  időként
        kell figyelembe venni.
         (4)   A   társadalombiztosítási  járulékalapnak  nem  minősülő
        különadó-alap  után a kifizető az egészségügyi  hozzájárulásról
        szóló  törvény  rendelkezései  szerint  27  százalékos  mértékű
        egészségügyi  hozzájárulást fizet. A (3) bekezdés c)  pontjában
        említett    különadó-alap   után   a   kifizető   27   százalék
        társadalombiztosítási járulékot fizet, továbbá a magánszemély a
        járulékfizetési  kötelezettségét  is  a  10.  §  szerinti   adó
        megfizetésével teljesíti.
         (5)  A  magánszemély  az adóbevallásában  bevallott  különadó-
        kötelezettséggel  szemben  adóelőlegként  veszi  figyelembe   a
        kifizető által levont különadót.
         (6)  Az  e fejezet hatálybalépése előtt megszerzett, különadó-
        köteles  jövedelmek  után  az adókötelezettséget  a  következők
        szerint kell teljesíteni:
         a)   a   magánszemély  a  2010.  évről  benyújtandó   személyi
        jövedelemadó   bevallásra   előírt   határidőig   a   különadó-
        kötelezettségét megállapítja és az erre a célra rendszeresített
        külön nyomtatványon bevallja, és az adót megfizeti;
         b)   a   magánszemély   az   a)  pont  szerinti   bevallásában
        megfizetett  különadóként  veszi figyelembe  a  különadó-alapba
        tartozó jövedelmek után a jövedelem megszerzése évében hatályos
        szabályok  szerinti valamennyi közteher-kötelezettségét.  Ha  a
        magánszemély   a   2010-ben   őt  törvény   alapján   megillető
        végkielégítést  kapott, arra a személyi  jövedelemadóról  szóló
        törvény rendelkezésétől eltérően az évek közötti megosztást nem
        alkalmazhatja;
         c)  a  jövedelem megszerzése évében hatályos szabályok szerint
        a  magánszemély  valamennyi közteher-kötelezettségét  úgy  kell
        meghatározni, hogy a magánszemély a különadó-köteles  jövedelem
        megszerzése  évére (éveire) megállapított valamennyi  közteher-
        kötelezettségéből levonja a különadó-köteles jövedelmek  nélkül
        –    annak   figyelembevételével,   hogy   a   különadó-köteles
        jövedelmeket  a  magánszemély összes  jövedelmébe  az  adóévben
        ekkor   is   be   kell   számítani  –   kiszámított   közteher-
        kötelezettségét;
         d)  az  (1) bekezdésben említett szervezet, gazdasági társaság
        –  ide  értve  ezek jogutódját is – (a továbbiakban:  kifizető)
        magánszemélyenkénti  és  a jövedelem  juttatásának  éve  (évei)
        szerinti  bontásban 2011. március 31-éig adatot  szolgáltat  az
        állami   adóhatóságnak  az  általa  kifizetett  különadó-alapot
        képező  összegről,  valamint jogcímenként megbontva,  az  abból
        levont,  a különadó fizetésére kötelezett magánszemélyt terhelő
        közterhekről;
         e)  a  magánszemély  kérésére a kifizető d)  pontban  említett
        adatokról   és   rendelkezésére   álló,   a   különadó-fizetési
        kötelezettség  teljesítéséhez  szükséges  adatokról   a   kérés
        beérkezését követő 30 napon belül tájékoztatja a magánszemélyt.
         12. § E fejezet alkalmazásában
         a)  állami, önkormányzati, közalapítványi forrásból  alapított
        szervezet:   az   olyan   szervezet,  amelyben   a   jogviszony
        megszűnésének   időpontjában   a   Magyar   Állam,   a    helyi
        önkormányzat,  a  közalapítvány  külön-külön  vagy   együttesen
        számítva  többségi tulajdonnal rendelkezik azzal, hogy többségi
        tulajdon  alatt  a  köztulajdonban  álló  gazdasági  társaságok
        takarékosabb   működéséről  szóló  2009.  évi  CXXII.   törvény
        szerinti fogalmat kell érteni;
         b)    állami,    önkormányzati,    közalapítványi    forrásból
        fenntartott  szervezet:  az  olyan  szervezet,  amelynek   éves
        költségvetését a jogviszony megszűnését megelőző adóévben külön-
        külön   vagy   együttesen  számítva  50  százalékot   meghaladó
        mértékben  állami  önkormányzati vagy közalapítványi  forrásból
        biztosítják;
         c)  állami,  önkormányzati, közalapítványi forrásból  működési
        támogatásban   részesített  szervezet:  az   olyan   szervezet,
        amelynek   éves   költségvetéséhez  a  jogviszony   megszűnését
        megelőző   adóévben   az   állam,  az   önkormányzat   vagy   a
        közalapítvány   külön-külön   vagy   együttesen   számítva   50
        százalékot meghaladó mértékben nyújt működési támogatást.”
         
         3. A Módtv. szerint:
         „2.  §  (1)  Ez  a  törvény  2010.  december  30.  napján  lép
        hatályba,  rendelkezéseit  a 2005. január  1.  napját  követően
        megszerzett jövedelmekre kell alkalmazni.
         (2)  E törvény hatálybalépését megelőzően elhunyt magánszemély
        különadójának megfizetésére az örökös nem kötelezhető.”
         
         III.
         
         Az indítványok részben megalapozottak.
         
         1.   A   végkielégítések  különadója   néven   ismertté   vált
        jogszabályról az Alkotmánybíróság első alkalommal 2010. október
        26-án  döntött  [184/2010. (X. 28.) AB  határozat,  ABK.  2010.
        október,  1161.;  a  továbbiakban:  Abh.].  A  törvény  eredeti
        szabályai  szerint a magánszemélyeknek különadót kell fizetniük
        az   olyan  bevétel  után,  amelyet  a  munkavégzésre  irányuló
        jogviszonyuk   megszűnésével  összefüggésben   szereztek   meg,
        feltéve,  hogy  a  bevétel  a széles értelemben  vett  „állami”
        forrásból  (állami,  önkormányzati,  közalapítványi  forrásból)
        származik  és  a  kétmillió forintot meghaladja.  A  különadóra
        vonatkozó   szabályokat  eredetileg  a  2010.  január   1-jétől
        megszerzett  jövedelmekre,  vagyis a  törvény  hatálybalépését,
        2010.  október 1-jét megelőzően juttatott jövedelmekre  kellett
        alkalmazni.
         A   különadóról  szóló  törvény  elfogadásával  összefüggésben
        augusztus   11-én   kiegészült  az  Alkotmány  közteherviselési
        szabálya.  Az alkotmánymódosítás elsősorban azt tette lehetővé,
        hogy  az  állami forrásból származó, jó erkölcsbe ütköző  módon
        juttatott   jövedelmeknél  a  visszaható   hatályú   jogalkotás
        általános  tilalmát  a  törvény mellőzze.  Az  Alkotmánybíróság
        megállapította,  hogy  a különadóról szóló  törvény  visszaható
        hatálya   nemcsak   a  jó  erkölcsbe  ütköző  módon   juttatott
        jövedelmekre vonatkozik, hanem olyan jövedelmekre  is,  amelyek
        törvényi  előírás alapján, alanyi jogon járnak.  A  törvényhozó
        által   meghatározott  mértékű  és  jelenleg   is   fenntartott
        kifizetések nem tekinthetők jó erkölcsbe ütközőnek, így  ezekre
        a   törvény   az   Alkotmány   új  rendelkezése   alapján   sem
        terjeszthette volna ki a visszaható hatályt.
         A    törvény    jövőre    szóló   szabályait    illetően    az
        Alkotmánybíróság megállapította: a közszférából való távozással
        összefüggésben   olyan  adóról  van  szó,  amelyet   jogszabály
        alapján,    rendeltetésszerű   joggyakorlás   keretei    között
        teljesített  kifizetésekre is alkalmazni kell, és amely  alanyi
        jogon  szerzett  jövedelemtől fosztja meg  az  érintetteket.  A
        törvényalkotó azonban a jelen esetben a „külön mértéket” teljes
        elvonásként   értelmezte,   ezzel   túllépett   az   alkotmányi
        felhatalmazáson,   és   megsértette  az  Alkotmány   módosított
        közteherviselési szabályát.
         
         2.  A  határozatot  követően  az Országgyűlés  módosította  az
        Alkotmánybíróság hatáskörére vonatkozó szabályokat, módosította
        a   közteherviselési  kötelezettséget  meghatározó   alkotmányi
        rendelkezést és újraalkotta a különadót.
         
         2.1.  A  Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi  XX.
        törvény   módosításáról  szóló  2010.  évi  CXIX.  törvény   az
        Alkotmány 32/A. §-át módosította.
         A   32/A.  §  (2)  bekezdése  szerint  „a  költségvetésről,  a
        költségvetés    végrehajtásáról,   a   központi    adónemekről,
        illetékekről és járulékokról, a vámokról, valamint a helyi adók
        központi  feltételeiről szóló törvényeket  az  Alkotmánybíróság
        akkor  vizsgálhatja  felül, ha az erre  irányuló  indítvány  az
        alkotmányellenesség  okaként kizárólag  az  élethez  és  emberi
        méltósághoz való jog, a személyes adatok védelméhez való jog, a
        gondolat,  lelkiismeret  és vallás szabadsága,  vagy  a  magyar
        állampolgársághoz  kapcsolódó 69.  §  szerinti  jogok  sérelmét
        jelöli meg, és nem tartalmaz egyéb okot.”
         A Törvény központi adónemről szól.
         Ilyen  törvény  csak  akkor  vizsgálható  felül  az  Alkotmány
        alapján,  ha „az erre irányuló indítvány az alkotmányellenesség
        okaként kizárólag az élethez és emberi méltósághoz való jog,  a
        személyes  adatok védelméhez való jog, a gondolat, lelkiismeret
        és   vallás   szabadsága,   vagy  a  magyar   állampolgársághoz
        kapcsolódó  69. § szerinti jogok sérelmét jelöli  meg,  és  nem
        tartalmaz egyéb okot.”
         A  jelen  esetben  az  indítványok az  Alkotmánynak  ezekre  a
        szabályaira  hivatkoznak.  Ezért a Törvény  támadott  szabályai
        felülvizsgálhatók.
         
         2.2.  Módosult az Alkotmány 70/I. §-a is. Eszerint a közterhek
        viselésére  szolgáló forrásokból, valamint az állami  vagyonnal
        gazdálkodó,   illetve  az  állam  többségi  tulajdonában   vagy
        irányítása   alatt   álló   szervezetek   részéről    juttatott
        jövedelemre,   az   adott  adóévet  megelőző  ötödik   adóévtől
        kezdődően,   törvény   a  jövedelem   mértékét   el   nem   érő
        kötelezettséget állapíthat meg.
         Az  Abh.  idején  hatályos  alkotmányszöveghez  képest  ez   a
        módosítás  több  változást hozott:  nem  szerepel  benne  a  jó
        erkölcsbe  ütközésre való utalás, megengedi az  ötödik  adóévre
        való  visszaható hatályú jogalkotást és megengedi  a  jövedelem
        mértékét el nem érő elvonást.
         Az  első  és  a harmadik változtatás lényegében az Abh.  egyes
        alkotmányjogi  érveivel hozható kapcsolatba: az  Abh.  egyrészt
        kifogásolta,  hogy  a  különadó nemcsak a jó  erkölcsbe  ütköző
        jövedelmekre  vonatkozik, hanem más jövedelmekre  is,  másrészt
        aránytalannak  minősítette  a  különadó  mértékét.  Az   ötödik
        adóévre való visszaható hatály az Abh.-tól független módosítás.
         
         2.3.   A   Törvény   is  jelentősen  átalakult   az   Abh.-ban
        vizsgálthoz  képest. A törvényhozó felemelte  a  különadó  alól
        mentes  bevétel  összeghatárát, bizonyos körben mentesítette  a
        saját   jogú   nyugellátásban  részesülő  személyeket   és   az
        örökösöket.   Kimondta,   hogy   a   korábbi   évek   adó-   és
        járulékbevallásainak a különadóval összefüggő helyesbítései nem
        érintik a már megállapított nyugellátásokat.
         Ugyanakkor  nemcsak az adott adóévre, hanem az  adott  adóévet
        megelőző   ötödik   adóévtől  kezdődően  ír   elő   a   Törvény
        adókötelezettséget.  A  Törvénynek ez  olyan  új  eleme,  amely
        lényeges   változást  hoz  a  különadó  hatálya   alá   tartozó
        adóalanyokat illetően.
         
         3.  Az  Alkotmánybíróságnak a fenti, módosított  alkotmányjogi
        keretek   között   kellett   vizsgálnia   a   Törvény   részben
        megváltozott, új rendelkezéseit.
         
         3.1.   Az  Alkotmánybíróság  az  ember  életét  és  méltóságát
        egységben szemléli, ami azt jelenti, nem választhatók külön  az
        ember  társadalmi és biológiai dimenziójához fűzhető jogok.  Az
        Alkotmánybíróság  az emberi méltóságot az élethez  való  joggal
        egységben   oszthatatlannak  tartja  [23/1990.  (X.   31.)   AB
        határozat, ABH 1991, 88, 93.] és az emberi léttel eleve  együtt
        járó minőségként korlátozhatatlannak tekintette [64/1991. (XII.
        17.) AB határozat ABH 1991, 301, 309.]. „Az Alkotmány 54. § (1)
        bekezdésében garantált emberi méltósághoz fűződő jog tehát  nem
        a  személy  szubjektumától függő méltóságérzethez  kapcsolódik,
        hanem  azt  jelenti, hogy a jog az életet az emberi  minőséggel
        együtt ismeri el, és kapcsol ahhoz elidegeníthetetlen jogokat.”
        [96/2008. (VII. 3.) AB határozat, ABH 2008, 816.]
         Az    Alkotmánybíróság   gyakorlata   értelmében   az   emberi
        méltósághoz  való  jog  a  természetes  személyek  autonómiáját
        jelenti,  vagyis az önrendelkezésüknek egy olyan, mindenki  más
        rendelkezése  alól kivont magja van, amelynél  fogva  az  ember
        alany  marad, s nem válhat eszközzé vagy tárggyá. A méltósághoz
        való  jognak ez a felfogása különbözteti meg az embert  a  jogi
        személyektől, amelyek teljesen szabályozás alá vonhatók,  nincs
        érinthetetlen  lényegük [64/1991. (XII. 17.) AB határozat,  ABH
        1991, 64.]
         A  magyar  alkotmánybírósági gyakorlatban – 8/1990. (IV.  23.)
        AB  határozat (ABH 1990, 44.) – az emberi méltósághoz való  jog
        az  ún.  általános személyiségi jog megnyilvánulása. Az  emberi
        méltósághoz    való   jog   az   általános   személyiségvédelmi
        funkciójából  eredően  további  külön  nevesített   jogokat   –
        részjogosítványokat  –  is  magában  foglal,  így  például   az
        önazonossághoz,  az önrendelkezéshez való jogot,  az  általános
        cselekvési szabadságot, a magánszféra védelméhez való jogot. Az
        általános   személyiségi  jog  jellegéből,  anyajog  mivoltából
        eredően  az  emberi  méltósághoz való jog olyan  szubszidiárius
        alapjog,  amelyre mind az Alkotmánybíróság, mind más  bíróságok
        minden   esetben   hivatkozhatnak   az   egyén   autonómiájának
        védelmében,  ha  az  adott tényállásra  a  konkrét,  nevesített
        alapjogok egyike sem alkalmazható.
         
         3.2.  Az  ember méltóságát, az ember autonómiáját és jogmentes
        magánszféráját  az  Alkotmány alapján minden állami  hatalomnak
        kötelessége  védeni.  Ahogyan arra  a  48/1998.  (XI.  23.)  AB
        határozat is rámutatott: „Az Alkotmány egyes esetekben nevesíti
        az  intézményvédelmi kötelességeket, másutt nem,  előfordul  az
        is,  hogy  éppen  az  alanyi  jogi  oldal  marad  háttérben;  a
        megfogalmazás  és  a hangsúlybeli különbségek nem  változtatnak
        azon,  hogy  az  alapjogok egyaránt tartalmazzák  a  szubjektív
        jogokat  és  az objektív, ennél szélesebb állami kötelességeket
        is”   (ABH  1998,  333,  341.).  Ez  a  követelmény  az  emberi
        méltóságnak   alanyi   jogi   tartalmat   ad,   hiszen   állami
        kötelezettséget fogalmaz meg, az államnak az emberrel  szembeni
        kötelezettségét.  Az  emberi  méltóság  óvására  és   védelmére
        kötelező  szabályból  eredő alanyi jogi tartalomnak  több,  jól
        elkülöníthető jellegzetessége van.
         Ez  az alanyi jogi tartalom egyrészt abban áll, hogy az emberi
        méltóságnak   az  illetéktelen  állami  beavatkozást   elhárító
        funkciója van. Egy ügyben – amelyben az adómérséklés szabályait
        vizsgálta  –  az Alkotmánybíróság kimondta: az emberi  méltóság
        védelme  megköveteli  azt,  hogy az  állam  tartózkodjon  olyan
        intézkedések  törvénybe foglalásától, amelyek alkalmazása  –  a
        jogszabályi    környezetből    felismerhetően    –     súlyosan
        veszélyezteti  a  magánszemély és  a  vele  együtt  élő  közeli
        hozzátartozók  megélhetését [73/2009. (VII. 10.) AB  határozat,
        ABH 2009, 735, 741.].
         Másrészt  az  államnak akkor be kell avatkoznia, ha  az  egyén
        nem képes a maga számára az anyagi értelemben vett méltó életet
        biztosítani, és az anyagi létminimum alatt él, vagyis az emberi
        méltóságnak van egy ellátási igényt megalapozó funkciója is. Az
        Alkotmánybíróság 32/1998. (VI. 25.) AB határozata a  rendelkező
        részben   állapította   meg:   az   Alkotmány   70/E.    §-ában
        meghatározott  szociális  biztonsághoz  való  jog  a  szociális
        ellátások összessége által nyújtandó olyan megélhetési  minimum
        állami  biztosítását  tartalmazza,  amely  elengedhetetlen   az
        emberi méltósághoz való jog megvalósulásához (ABH 1998, 252.).
         Az  illetéktelen állami beavatkozást elhárító funkció, továbbá
        az  állam  kötelezettsége  az anyagi  létminimum  biztosítására
        egyaránt  az  ember  Alkotmányban védett méltóságából  ered.  A
        jelen   ügyben   vizsgált  jogszabállyal  az  emberi   méltóság
        védelméhez  való  jog  lényeges tartalmát érintő,  illetéktelen
        állami beavatkozást elhárító funkció hozható kapcsolatba.
         
         4.  A  különadóról  az  állapítható meg, hogy  annak  legalább
        három, jól elhatárolható hatása van.
         a)  Először is visszaható hatállyal megadóztat minden,  állami
        forrásból  eredő, kétmillió, illetve 3,5 millió forint  feletti
        egyszeri kifizetést.
         b)  Másodszor  abban  a kifizetői körben, amelyben  az  állami
        források   felett   viszonylag   szabadon   lehet   rendelkezni
        (jellemzően  az Mt. hatálya alá tartozó állami munkáltatóknál),
        arra   késztet,  hogy  a  jövőben  kerüljék  el  a   felek   az
        összeghatárt meghaladó kifizetést.
         c)  Harmadrészt  a jogállási törvények alapján,  jellemzően  a
        költségvetési szférában, alanyi jogon járó, egyszeri  juttatást
        lényegében felső összeghatárokhoz köt.
         A   három   hatás  eltérő  alkotmányjogi  szempontok   alapján
        ítélhető meg.
         
         4.1.  Az Alkotmánybíróság elsőként a Törvénynek a jövőre szóló
        szabályai  alkotmányellenességét vizsgálta az  emberi  méltóság
        tükrében, vagyis egy olyan adót, amelynél az érintett személyek
        alkalmazkodni tudnak a megváltozott körülményekhez.
         
         4.1.1.  A  különadóról  szóló  törvény  tartalmának,  céljának
        megértését  nehezíti  az  a  körülmény,  hogy  összefonódik  az
        Alkotmány közteherviselési szabályának módosításaival.
         A  különadó  hatálya alá tartozó jogviszonyokat jellemzően  az
        Mt.,  a  köztisztviselők jogállásáról szóló  1992.  évi  XXIII.
        törvény (a továbbiakban: Ktv.), a közalkalmazottak jogállásáról
        szóló  1992.  évi  XXXIII. törvény (a továbbiakban:  Kjt.),  az
        ügyészségi    szolgálati   viszonyról    és    az    ügyészségi
        adatkezelésről  szóló 1994. évi LXXX. törvény (a  továbbiakban:
        Üszt.),  a  fegyveres  szervek  hivatásos  állományú  tagjainak
        szolgálati  viszonyáról  szóló  1996.  évi  XLIII.  törvény  (a
        továbbiakban:  Hszt.), a bírák jogállásáról és javadalmazásáról
        szóló  1997.  évi  LXVII.  törvény (a továbbiakban:  Bjt.),  az
        igazságügyi alkalmazottak szolgálati jogviszonyáról szóló 1997.
        évi LXVIII. törvény (a továbbiakban: Iasz.), a Magyar Honvédség
        hivatásos  és  szerződéses  állományú  katonáinak  jogállásáról
        szóló 2001. évi XCV. törvény (a továbbiakban: Hjt.), továbbá  a
        kormánytisztviselők jogállásáról szóló 2010. évi LVIII. törvény
        (a továbbiakban: Ktj.) vagyis az ún. jogállási törvények (Ktv.,
        Kjt.,  Üszt.,  Hszt.,  Bjt.,  Iasz.,  Hjt.,  Ktj.  és  az  Mt.)
        szabályozzák.  A Ktv., a Kjt., az Üszt., a Hszt.,  a  Bjt.,  az
        Iasz.,  a  Ktj  és a Hjt. szabályai értelmében az illetményt  a
        felektől   független,  rájuk  nézve  kötelező,   ún.   bértábla
        határozza meg.
         Megállapítható,  hogy  a  különadó  személyi   hatálya   olyan
        kifizetőkre és munkavállalókra is kiterjed — jellemzően az  Mt.
        hatálya   alá  tartozókra  —,  akik  a  munkavégzésre  irányuló
        jogviszonyuk  megszűnéséhez kapcsolódó juttatás mértékét  saját
        maguk jelentősen befolyásolhatják.
         Ezért  ebben a körben a különadónak az a funkciója  és  célja,
        hogy  olyan,  a kifizetőt és a munkavállalót is sújtó  adóteher
        mellett   váljék  csak  lehetővé  a  törvényhozó   által   nagy
        összegűnek tartott kifizetés, amely a mértékénél fogva ennek  a
        kifizetésnek a teljesítését illetően meggondolásra készteti  az
        állami források felett rendelkezőt.
         A  különadó ebben a részében olyan adó, amelynél nem a bevétel
        megszerzése  a  cél.  A különadó ebben a részében  szabályozási
        eszköz.  Habár  a jogtudományban vita van arról,  hogy  az  adó
        szabályozási eszközként bevethető-e, az Alkotmánybíróság  eddig
        elismerte  azt,  hogy  egyes adók nemcsak az  állami  bevételek
        növelése   eszközeként,   hanem  szabályozási   eszközként   is
        működhetnek. Az Alkotmánybíróság több határozatában elemezte az
        adó    jogintézményének   rendeltetését.    E    határozataiban
        kifejtette:  „…  az  adó  elsődleges  rendeltetése,   hogy   az
        adófizetés  révén a természetes és jogi személyek az  Alkotmány
        70/I.   §-a   szerint   jövedelmi  és   vagyoni   viszonyaiknak
        megfelelően hozzájáruljanak a közterhekhez, azaz megteremtsék a
        pénzügyi  fedezetet az állami szervek fenntartásához, illetőleg
        V   az  állami  újraelosztás  révén  –  a  különböző  közérdekű
        feladatok   ellátásához.  Emellett  azonban  az   adó   –   bár
        másodlagosan, de egyáltalán nem elhanyagolhatóan  –  az  állami
        gazdaságpolitikának  is  fontos  eszköze…   E   tekintetben   a
        törvényalkotó »alkotmányos mozgástere« rendkívül  széles,  mint
        ahogyan  arra  az  Alkotmánybíróság több határozata  is  utal.”
        [31/1998.   (VI.  25.)  AB  határozat,  ABH  1998,  240,   246;
        658/B/1994. AB határozat, ABH 2001, 766, 768.]
         
         4.1.2.  A  különadó személyi hatályával kapcsolatban az  egyik
        alkotmányjogi  kérdés  az, hogy – a megváltozott  alkotmányjogi
        keretekre  és  a módosított különadó szabályaira figyelemmel  –
        adójogi  szempontból kezelhetők-e eltérően  azok  a  kifizetők,
        akik   állami   források   felett  a  módosított   szabályokban
        meghatározott    mértékben    rendelkeznek,    illetve    ezzel
        párhuzamosan  azok  az adóalanyok, akiknek  ezekből  az  állami
        forrásokból ered a jövedelmük.
         Akkor,  amikor  erre  a  kérdésre kell válaszolni,  az  állami
        feladatokból  kell  kiindulni. Az állam  szabadsága  viszonylag
        nagy  abban  a  kérdésben,  hogy  mit  tekint  a  maga  számára
        feladatnak. Az Alkotmány keretei között nagy a szabadsága abban
        is, hogy az államinak tekintett feladatot milyen formában látja
        el.   Ezek   elláthatók  a  költségvetés  keretein  belül,   de
        gazdálkodó szervezet keretei között, vagy más formában is.
         A  sérelmezett törvényi konstrukcióval érintett tényállásokban
        közpénzről, az állam pénzéről rendelkeznek, vagyis  –  legalább
        közvetve  –  az  állam  széles értelemben vett  javai  sorsáról
        döntenek.  A lényeg az marad, hogy az állami feladat ellátására
        rendelt vagyon, vagy támogatás államháztartási forrásból  ered;
        a vállalt állami feladat bármely formában való ellátása körében
        felmerülő    anyagi   kockázatok   pedig   végső    soron    az
        államháztartást  terhelhetik  meg.  Mind  az   állami   feladat
        ellátása,  mind az állami forrásokból, vagy állami  forrásokkal
        való gazdálkodás tárgy szerinti különbségtételt jelent.
         A   különadó  a  megváltozott  szabályok  szerint   azokra   a
        szervezetekre vonatkozik, amelyekben az állam (a Magyar  Állam,
        helyi   önkormányzat,   közalapítvány)   többségi   tulajdonnal
        rendelkezik,  vagy amelynek működéséhez az állam 50  százalékot
        meghaladó   mértékben   nyújt   költségvetési   vagy   működési
        támogatást. Az állami forrásból eredő vagyonjuttatás  és  ennek
        mértéke együttesen olyan új körülmény, amely eltérő szabályozás
        indoka  lehet.  A  kifizetőknek  ezt  a  csoportját  a  törvény
        objektív  ismérvekkel  írja körül.  Ezeknek  a  kifizetőknek  a
        munkavállalói  más  munkavállalóktól eltérő helyzetben  lévőnek
        tekintendők.  Az  Alkotmánybíróság  gyakorlata  értelmében   az
        emberi  méltóság  védelméhez való jogból az  egyenlő  méltóságú
        személyként   történő   kezelés  követelménye   következik.   A
        jogegyenlőség követelménye arra vonatkozik, hogy az állam  mint
        közhatalom  a jogok és kötelezettségek elosztása során  köteles
        egyenlőkként  –  egyenlő  méltóságú  személyként  –  kezelni  a
        jogalanyokat,  a  jogalkotás során a  jogalkotónak  mindegyikük
        szempontjait  azonos  körültekintéssel,  elfogulatlansággal  és
        méltányossággal kell értékelnie [21/1990. (X. 4.) AB határozat,
        ABH  1990,  73, 78.; 32/1991. (VI. 6.) AB határozat, ABH  1991,
        146, 162.; 43/B/1992. AB határozat, ABH 1994, 744, 745.].
         Ezért  nem sérti az emberi méltósághoz való jogot az,  hogy  a
        különadó az állami forrásból eredő jövedelmet más jövedelmektől
        a  Törvényben meghatározott feltételek mellett eltérően kezeli.
        A   szabályozás  nem  önkényes,  az  említett  objektív,  tárgy
        szerinti  ismérvekkel jellemezhető, az emberi méltóságot  sértő
        volta nem ismerhető fel.
         
         4.1.3.  Kétségtelen, hogy a különadó a jogállási  törvényekben
        fenntartott, eltérést nem engedő szabályok alapján,  kötelezően
        juttatott  egyes  bevételekre, a törvények  alapján  a  jövőben
        kötelezően  kifizetendőkre is alkalmazandó. A kifizetésre  okot
        adó  konkrét  tényállástól függően előfordulhat ezért,  hogy  a
        különadót a jövőre nézve olyan bevételekre is alkalmazni  kell,
        amelyeket ugyanúgy törvény határoz meg, mint ahogyan a különadó
        szabályait.
         Ebben  az  esetben a jogállási törvények feltétlen alkalmazást
        kívánó  szabályai  és  a  különadó  kötelező  előírásai  között
        sajátos  ellentét  feszül:  a  különadó  alkalmazásához  vezető
        körülmények   megvalósulása  lényegében  elkerülhetetlen.   Más
        megfogalmazásban  ez azt jelenti, hogy egyes kifizetések  felső
        határára   más   következik   a   jogállási   törvények   egyes
        szabályaiból, és más a különadóból.
         Az    Alkotmánybíróság    gyakorlata    értelmében    törvényi
        rendelkezések  összeütközése miatt az  alkotmányellenesség  nem
        állapítható meg akkor sem, ha ez a kollízió nem kívánatos és  a
        törvényhozónak    ennek    elkerülésére    kell     törekednie.
        Alkotmányellenesség   megállapítására  törvényi   rendelkezések
        kollíziója  miatt  csak akkor kerülhet sor,  ha  a  szabályozás
        ellentmondása jogszabály-értelmezéssel nem oldható  fel  és  ez
        anyagi  alkotmányellenességhez vezet, vagy ha  a  normaszövegek
        értelmezhetetlensége  valamely konkrét alapjogi  sérelmet  okoz
        [35/1991. (VI. 20.) AB határozat, ABH 1991, 175, 176-177.].
         A   különadó  törvény  nem  minősíti  a  hatálya  alá  tartozó
        kifizetéseket,   nincs  olyan  adótényállási  eleme,   amelyből
        ilyesmire   következtetést  lehetne  levonni.   A   különadóval
        összefüggő  alkotmány-módosítás sem tartalmaz értékítéletet.  A
        különadó    ebben    az   értelemben   „semleges”,    semmilyen
        értékítéletre  nem  utal.  A  különadó  hatálya   alá   tartozó
        jogalanyokat,  vagy  a kifizetéseket a törvény  egyáltalán  nem
        minősíti. Az Alkotmánybíróság a 942/B/2001. AB határozatban úgy
        értelmezte  a  jóhírnévhez való jogot,  hogy  az  az  általános
        személyiségi  jog anyajogából fakadó nevesített  jog,  amely  a
        személy  megítélését hivatott védeni a valótlan  és  a  személy
        hátrányos megítélésére alkalmas közlésekkel szemben (ABH  2004,
        1561,  1575.). A jóhírnévhez való jog e tartalmára  figyelemmel
        ezért   megállapítható,  hogy  a  különadó  és   az   Alkotmány
        jóhírnévhez   való  jogra  vonatkozó  szabálya   között   nincs
        összefüggés.
         
         4.1.4.  A másik alkotmányossági kérdés az, hogy a különadó  az
        Alkotmány  ama  nevesített  szabályai valamelyikébe  ütközik-e,
        amelyeket  az  Alkotmány 32/A. § (2) és (3) bekezdése  felsorol
        (az  élethez és emberi méltósághoz való jog, a személyes adatok
        védelméhez  való  jog,  a  gondolat,  lelkiismeret  és   vallás
        szabadsága,  vagy a magyar állampolgársághoz kapcsolódó  69.  §
        szerinti jogok).
         A   különadó   nem   általános,  valamennyi   jövedelemtípusra
        érvényes jövedelemadó, hanem csak meghatározott összeget elérő,
        meghatározott     tényálláshoz    (jogviszony    megszűnéséhez)
        kapcsolódó,   de  nem  ismétlődő,  nem  rendszeres  kifizetések
        különadója.  Konkrét,  viszonylag ritkán  előforduló,  valamely
        jogviszony megszűnéséhez kapcsolódó jövedelemtípusokat adóztat,
        egy  bizonyos  összeghatár  felett.  Jövedelemhatártól  függően
        magasabb adókulcsok alkalmazását nem tiltják az Alkotmánynak  a
        32/A. §-ban felsorolt szabályai.
         A  különadó  meghatároz  a különadó hatálya  alá  nem  tartozó
        jövedelmi  sávokat. A 98%-os adókulcs a kétmillió, illetve  3,5
        millió  forint  feletti  egyszeri  kifizetésekre,  jövedelmekre
        vonatkozik. Egy jövőre szóló ilyen adóról nem állapítható  meg,
        hogy  az  az  emberi  méltóság védelméhez való  jogot  sértené,
        vagyis   az   egyén  autonómiájába  való  illetéktelen   állami
        beavatkozást  jelentene. A különadóról – figyelemmel  alapjára,
        az  alapjába nem tartozó jövedelmekre és ezek mértékére  –  nem
        állapítható meg az adóalanyt ellehetetlenítő volta sem.
         A  különadó és az egyes jogállási törvények közötti feszültség
        jogértelmezéssel  egyébként feloldható: eszerint  az  állam  az
        érintett   jogviszonyok   megszűnéséhez   kapcsolódó,    állami
        forrásból juttatott jövedelmekre felső határt határozott meg, a
        felső  határ  feletti összeget pedig a különadó visszavezeti  a
        központi  költségvetésbe.  A különadóval  terhelt  bevételen  a
        magánszemély  azzal  a  közjogi  korláttal  szerez   tulajdont,
        amelyet  a  különadó  előír. A különadó  –  a  hatásában  –  az
        állásvesztés   következményeit  enyhíteni  hivatott   jelenlegi
        felmentési  és  végkielégítési rendszert érinti, a  kifizetések
        mértékét   illetően,  tényállásfüggően:   az   erre   vonatkozó
        szabályok  változtathatatlansága nem  következik  az  Alkotmány
        nevesített szabályaiból.
         
         4.1.5.   A   Törvény  9.  §  (2)  bekezdés  a)  pontja   nincs
        összefüggésben  a  gondolat,  a  lelkiismeret   és   a   vallás
        szabadságával.   A   különadó  e  szabálya  valamennyi   állami
        vezetőre,  polgármesterre, (fő)jegyzőre, a köztulajdonban  álló
        gazdasági     társaságok     vezető    tisztségviselőire     és
        felügyelőbizottságának tagjaira egyaránt vonatkozik.
         Mindezek  alapján  az  Alkotmánybíróság a  Törvény  8-12.  §-a
        alkotmányellenességének  megállapítására  és   megsemmisítésére
        irányuló indítványokat elutasította.
         
         4.2.  Az Alkotmánybíróság külön vizsgálta a Törvény visszaható
        szabályának  alkotmányellenességét, vagyis a Módtv.  2.  §  (1)
        bekezdésének  a  visszaható hatályra vonatkozó szövegrészét.  A
        Módtv. 2. § (1) bekezdése folytán a különadót a múltra nézve is
        alkalmazni kell.
         Az  emberi  méltóság  sérelmével  összefüggésben  azt  kellett
        vizsgálni, hogy a jelen esetben – amikor az adott tényállásra a
        konkrét,   nevesített   alapjogok   egyike   sem   alkalmazható
        közvetlenül – az Alkotmánybíróság alapos okkal hivatkozhat-e az
        egyén  autonómiájának védelme érdekében az  emberi  méltóságra,
        mint  az Alkotmányban nevesített általános személyiségi  jogra,
        olyan  körülmények  között,  amikor a  magánszemélyeknek  nincs
        lehetőségük a múltra vonatkozó törvényhez való alkalmazkodásra.
         
         4.2.1.  A  magánszemélyek  által  2005.  január  1.  és  2010.
        december  29.  között  megszerzett, a  98  százalékos  különadó
        alapját  képező  bevételről 2011. március 31-ig kellett  adatot
        szolgáltatniuk  a  kifizetőknek az állami  adóhatóság  felé.  A
        kifizető  a  magánszemély kérésére tájékoztatja a magánszemélyt
        is.   A   magánszemély   az  adómegállapítási,   bevallási   és
        adófizetési   kötelezettségének  a  2010.   évről   benyújtandó
        személyi  jövedelemadó  bevallásra  előírt  határidőig,   külön
        nyomtatványon tesz eleget.
         Az        adatszolgáltatásnak       tartalmaznia       kellett
        magánszemélyenként  a  jövedelem  juttatásának  évei   szerinti
        bontásban  az  2005.  január 1. és 2010. december  29.  közötti
        időszakban   kifizetett,   különadó-alapot   képező   összeget,
        valamint – jogcímenként megbontva – az abból levont, a különadó
        fizetésére   kötelezett  magánszemélyt   terhelő   közterheket,
        járulékokat (ideértve a magán-nyugdíjpénztári tagdíjat  is)  és
        egyéb adatokat.
         Az  adatszolgáltatásra  kötelezett szervezetek:  költségvetési
        szervek,   állami,   önkormányzati,  közalapítványi   forrásból
        alapított,  fenntartott,  illetve  ilyen  forrásokból  működési
        támogatásban   részesített  szervezetek,  a  takarékos   állami
        gazdálkodásról és a költségvetési felelősségről  szóló  törvény
        vagy  a  köztulajdonban álló gazdasági társaságok  takarékosabb
        működéséről  szóló  törvény  szerinti  munkavégzésre   irányuló
        jogviszonyban foglalkoztatók.
         A  különadóval  érintett, 2005. január 1-je és 2009.  december
        31.  között kifizetett összegek adó-megállapítással már  lezárt
        évekre vonatkoznak. A 2010. január 1-je és december 29. közötti
        időszakban pedig már megszerzett jövedelmek adózási feltételeit
        módosítja — az adóalanyra hátrányosan — a Törvény.
         A  magánszemély legkésőbb 2011. május 20-ig köteles a korábban
        lezárt  adóévek  bevallásait helyesbíteni,  illetve  a  2010-es
        adóévről  adóbevallást  benyújtani, a 2010.  december  30.  óta
        hatályos új szabályok szerint.
         
         4.2.2.   A   különadó  jövedelem  típusú  adó.  Az   általános
        jövedelemadót a bevezetésétől kezdve adóévekre kell megfizetni,
        az   adóév  a  naptári  évvel  egyenlő.  Az  adó  megállapítása
        általában   önadózással   történik   az   adóévet   követő   év
        meghatározott   napjáig.  Az  adókötelezettségeinek   mindenben
        eleget   tévő,  a  jogait  és  kötelezettségeit  az  adótörvény
        előírásainak megfelelően, rendeltetésszerűen gyakorló  adóalany
        alapos okkal arra számíthat, hogy az adó-megállapítással lezárt
        időszakot illetően további kötelezettsége nem keletkezhet.
         A  jövedelemadókat általában a jövedelemből kell fizetni, noha
        fizethető  a vagyonból is. Az adó, mint visszatérő szolgáltatás
        a  vagyon  kimerülése  esetén  azonban  nem  felelhetne  meg  a
        rendeltetésének,  ésszerű  adóforrás  tehát  csak  a  jövedelem
        lehet.  A jövedelemadók az időszerű, adott adóévben megszerzett
        jövedelemhez igazodnak, annak a terhét jelentik.
         Az    Alkotmánybíróság   gyakorlata    értelmében    a    tág,
        alkotmányjogi  értelemben vett tulajdon közjogi  korlátai  közé
        tartozik    a    közterhekhez   való   arányos    hozzájárulási
        kötelezettség [17/1999. (VI. 11.) AB határozat, ABH 1999,  131,
        134.].
         Az  adott  adóévben megszerzett jövedelemhez igazodó  tehertől
        az  Alkotmány  70/I.  § hatályos (2) bekezdésében  szereplő  öt
        éves, visszaható hatályú adóztatás lehetősége eltér.
         A  lényeges  különbség  abban  áll,  hogy  bevallással  lezárt
        időszakban az adóztatott ügyletek is lezárulnak az adóév végén.
        Az  adóévben  viszont lehet olyan szabályt  alkotni,  amely  az
        adóév   kezdetétől   alkalmazandó,   ha   ennek   alkotmányosan
        elfogadható  oka van, pl. a visszaélések megakadályozása.  Azt,
        hogy  milyen  ügyleteket kell olyannak tekinteni, mint  amelyek
        lezárulnak  az adóév végén, vagy akár még az adott  adóév  vége
        előtt, csak esetről esetre lehet eldönteni.
         Az  emberi  méltóság védelméhez való jog önmagában  nem  nyújt
        védelmet  a  visszaható  hatályú  jogalkotás  ellen.  Az  ilyen
        jogalkotás   –   az   Alkotmánybíróság  gyakorlata   értelmében
        (903/B/1990. AB határozat, ABH 1990, 250, 251.) – nem az emberi
        méltóság  védelméhez való jogot, hanem a jogbiztonságot  sérti.
        Az Országgyűlés az Alkotmány 2010. augusztus 11-i, az Alkotmány
        70/I.     §-ára     vonatkozó    módosításakor     kifejezetten
        kinyilvánította, hogy az adójogszabályok tekintetében el  kíván
        térni  az  Alkotmánybíróságnak  attól  a  gyakorlatától,  amely
        szerint  az  új  adókötelezettséget  érintő  szabályozásnál  az
        adókötelezettség keletkezésének az időszakát, és nem a bevallás
        időpontját  kell  irányadónak  tekinteni.  A  jelen   határozat
        indokolásának III. 2. pontjában ismertetett alkotmány-módosítás
        – amely az Alkotmány több szakaszát érintette – szintén a 2010-
        es  adóévben  keletkezett. Ennek a módosításnak a következtében
        adótörvény  felülvizsgálata csak az Alkotmány olyan,  tételesen
        meghatározott   rendelkezéseire   hivatkozva   kezdeményezhető,
        amelyek  között  az  Alkotmány 2. §  (1)  bekezdésében  foglalt
        jogállamhoz  tartozó  jogbiztonság  nem  szerepel.  Az   emberi
        méltóság  védelméhez való jog sérelme azonban  nem  állapítható
        meg pusztán azon az alapon, hogy a törvény az adott adóévben az
        adóévre  vagy  az  azt  követő  bevallás  időszakára   ír   elő
        kötelezettséget,  és nem az adókötelezettség keletkezésének  az
        időpontját  veszi figyelembe. A bevételnek a különadó  alapjába
        nem  tartozó  részére (2 és 3,5 millió forint)  és  az  adóéven
        belüli  törvénymódosításra, emiatt a  bevétel  megszerzése  óta
        eltelt  viszonylag rövid időre tekintettel nem állapítható  meg
        általánosságban   az   egyéni   körülmények    olyan    mértékű
        elnehezülése,  amely  az emberi méltóság  védelméhez  való  jog
        sérelmét felvethetné.
         
         4.2.3.  Az  Alkotmány 70/I. § (2) bekezdése sem  tartozik  ama
        szabályok  közé,  amelyeknek a sérelmére hivatkozva  adótörvény
        alkotmányellenességének vizsgálatát lehetne kezdeményezni.  Más
        megfogalmazásban  ez  azt  jelenti,  hogy  a  különadó   és   a
        közteherviselési  szabály  összhangja  nem  vizsgálható.  Mégis
        jelentősége van annak, hogy ez az új szabály mit tesz lehetővé,
        és   hogyan   kell  azt  együttértelmezni  az   Alkotmány   más
        rendelkezéseivel,  ezek  között az emberi  méltóság  védelméhez
        való joggal.
         Az  Alkotmány  70/I.  § (2) bekezdése elvi lehetőséget  teremt
        arra,  hogy  a  jogalkotó  visszaható  hatállyal,  a  jövedelem
        mértékét el nem érő közteherviselési kötelezettséget állapítson
        meg,  meghatározott  forrásból származó, valamennyi  jövedelmet
        illetően;  nemcsak  jogviszony megszűnéséhez kapcsolódó,  hanem
        más,  akár  rendszeres  jövedelmeket is  különadó  alá  lehetne
        vonni.
         Az  alkotmányjogi kérdés az, hogy ennek a lehetőségnek vannak-
        e az Alkotmányban szereplő korlátai.
         
         4.2.4.    Az    Abh.   szerint   az   Alkotmány   akkor    új,
        közteherviselési szabályát, amely a jó erkölcsbe  ütköző  módon
        juttatott  bevételek adóztatását tette lehetővé,  sértette  az,
        hogy  a  különadó törvény kiterjedt a törvényben  meghatározott
        jogcímen és mértéken alapuló olyan juttatásokra is, amelyek nem
        minősülhetnek jó erkölcsbe ütközőnek.
         Az   Alkotmány  hatályos  közteherviselési  szabálya   ezt   a
        korábbi,  a  jó erkölcs sérelmére utaló feltételt szövegszerűen
        ma  már  nem  tartalmazza.  Vagyis ez,  a  lehetséges  különadó
        hatókörét szűkítő feltétel már nem korlátozza a különadó tárgyi
        hatályát.  A  tárgyi  hatályt illetően valamennyi  kifizetés  –
        nemcsak  a jogviszony megszűnésekor teljesített, hanem  akár  a
        munkabér  is  –  elvileg, a 70/I. § (2)  bekezdését  formálisan
        nézve,  különadó  alá  tartozhat,  mégpedig  az  ott  megjelölt
        időbeli hatály teljes tartama alatt.
         A  tárgyi  és időbeli hatály ilyen szélesítése azt is jelenti,
        hogy  a  70/I. § új (2) bekezdése formálisan lényegesen  tágabb
        mozgásteret  enged a törvényalkotónak, mint a korábbi  szabály;
        ez  a  rendkívül széles mozgástér ugyanakkor felveti,  hogy  az
        Alkotmány  más  rendelkezéseinek  érvényesülésére  is  kell   a
        konkrét különadó megalkotásánál figyelni.
         Abból,  hogy az Alkotmány új rendelkezése az állami  forrásból
        eredő jövedelmeknek a szinte teljes elvonását lehetővé tevő adó
        bevezetését  engedi  meg,  vagyis  az  adó  elvileg  lehetséges
        mértékének  a felső határát magához a jövedelemnek a mértékéhez
        köti,  arra  lehet  következtetni, hogy az  Alkotmánynak  ez  a
        szabálya   változatlanul  az  állami  forrásoknak  a  közvetlen
        védelmét  célozza. A 70/I. § (2) bekezdésének ez a felismerhető
        célja.  Az  Alkotmánynak  ezt az új  szabályát  nem  lehet  úgy
        értelmezni,  hogy az bármilyen tartalmú, adótörvény  elnevezésű
        jogszabályt  eleve  alkotmányossá tesz. Az állami  források,  a
        közpénzek, a köztulajdon védelme önmagában alkotmányos  cél.  A
        70/I.  § (2) bekezdése alapján megalkotott törvény – visszaható
        hatállyal  –  vonatkozhat  olyan tényállásokra,  amelyekben  az
        állami  források védelemre szorulnak. Annak vizsgálata, hogy  a
        törvény az állami források védelmét valósítja-e meg, vagy  ezen
        túlterjeszkedik,     megfelelő     indítvány     alapján     az
        Alkotmánybíróság hatáskörébe tartozik.
         Az   Alkotmány   értelmében  a  köztulajdon  és  magántulajdon
        egyenjogú és egyenlő védelemben részesül. Mind a jogalkotásnak,
        mind  a  jogalkalmazásnak meg kell felelnie ennek az elvnek.  A
        védelemnek számos, az Alkotmány 70/I. § (2) bekezdéséből  eredő
        és ezért azzal összhangban álló módja lehet.
         Az   új   közteherviselési  szabály  alapján  bevezetett   adó
        mindaddig  az  Alkotmány 70/I. § (2) bekezdését  hajtja  végre,
        amíg  a különadó felismerhető célja az állami források védelme,
        az   állami  forrásokkal  való  rendelkezés  során  az  esetleg
        előforduló  visszaélések  elhárítása, megakadályozása,  vagy  —
        akár  utólagos  —  orvoslása.  Az  Alkotmánybíróság  gyakorlata
        szerint  önmagában  nem  alkotmányellenes  még  az  sem,  ha  a
        jogalkotó    törvényes   vélelem   felállításával    szabályoz,
        ugyanakkor  ez  csupán kivételes eszköz lehet, és  legalább  az
        ellenbizonyítás  lehetőségét biztosítani  kell  [57/1995.  (IX.
        15.) AB határozat, ABH 1995, 284, 285-286.].
         Az    Alkotmánybíróság   megjegyzi,    hogy    a    társadalom
        igazságérzetét    sértő,   eltúlzott   mérvű    végkielégítések
        vonatkozásában  az Európai Unió is a jogalkotás útjára  lépett,
        két  okból is: egyrészt, mivel összegük, mértékük gyakran eleve
        sérti az igazságérzetet, másrészt pedig azért, mivel a pénzügyi
        szférában alkalmazott, csak a gyors sikerre koncentráló vezetői
        javadalmazási  politika hozzájárult az elmúlt  évek  nemzetközi
        pénzügyi  válságához.  Ezért a 2009. április  30-i  2009/384/EK
        ajánlás különböző technikai megoldásokat (elhalasztott, illetve
        ütemezett  kifizetés,  a  teljesítménykritériumok  utólagos   –
        tartós   –  teljesülésének  vizsgálata,  a  szervezeti   egység
        teljesítményének  együttes  értékelése)  javasol  bevezetni   a
        pénzügyi   szolgáltatási  ágazat  javadalmazási   politikájának
        nemzeti szabályozásában.
         Az   Alkotmánybíróság  a  fentiekre  tekintettel  megállapítja
        ezért,   hogy   az   állami  forrásból  eredő   kifizetések   a
        közpénzekkel  való  ésszerű gazdálkodás érdekében,  törvényben,
        adójogi  eszközökkel is korlátozhatók. Állami forrásokkal  való
        visszaélés esetén pedig a kifizetés korlátozása akár visszaható
        hatályú  is  lehet, éppen az Alkotmány 70/I.  §  (2)  bekezdése
        megengedő szabálya alapján. Az Alkotmánybíróság már az Abh.-ban
        is  hangsúlyozta,  hogy  a  méltánytalanul  magas  kifizetések,
        bizonyos  végkielégítések, vagy több  éven  át  ki  nem  adott,
        jelentős  mértékű  szabadság megváltása  különadóval  sújthatók
        visszaható hatállyal is; a visszaélések megakadályozását célzó,
        a    társadalom   igazságérzetét   érvényesítő   törvény    nem
        alkotmányellenes önmagában, de meg kell maradnia  a  módosított
        Alkotmány keretei között.
         
         4.2.5.   Törvényben  meghatározott  jogcímen   és   mértékben,
        bevallással  lezárt  adóévben,  visszaélés  nélkül  megszerzett
        bevételnek a visszaható hatályú adóztatása azonban már  nem  az
        Alkotmány  70/I. §-a új (2) bekezdésének a végrehajtása,  hanem
        az   egyén   autonómiájába   való  olyan   mértékű   közhatalmi
        beavatkozás,  amelynek nincs alkotmányosan elfogadható  indoka,
        ezért az sérti az adófizetők emberi méltóságát.
         A  2005.  január  1-jére,  vagyis a 2010-es  adóévet  megelőző
        ötödik  adóév  kezdetére visszaható szabály  viszonylag  hosszú
        időszakot  ölel  fel.  Ez alatt az idő  alatt  a  magánszemélyt
        illetően  jelentős változások állhattak be.  Két  ilyen  fontos
        körülményre már a módosított különadó is tekintettel van:
         –  nem köteles különadó fizetésére az a magánszemély, akinek a
        jogviszonya    megszűnését    követő    naptári    naptól     a
        társadalombiztosítási    nyugellátásról    szóló     törvényben
        meghatározott saját jogú nyugellátás került megállapításra;
         –  a 2010. december 30. napját megelőzően elhunyt magánszemély
        különadójának megfizetésére nem kötelezhető az örökös.
         Más  olyan  személyi,  családi,  vagyoni  körülményre  (pl.  a
        jogviszony   megszűnését  megelőző  naptári  naptól,   vagy   a
        jogviszony megszűnését követő naptári napnál későbbi időpontban
        való   nyugállományba  vonulás),  amely  a  bevétel   szerzését
        követően   –   a   két   kivételhez  hasonlóan   –   jelentősen
        megváltoztathatta a magánszemély adóteher viselő képességét,  a
        törvény nincs tekintettel.
         (Szinte   valamennyi  indítványozó  –  sokszor   a   személyes
        körülményei részletes ismertetése, egyes esetekben  a  különadó
        elszámolásához  kiadott munkáltatói igazolás  és  más  okiratok
        becsatolása  mellett  –  hivatkozik az időközben  nagymértékben
        megváltozott  életkörülményeire, és ezzel összefüggésben  arra,
        hogy   a   különadó  kötelezettség  teljesítése   következtében
        kiszolgáltatott  élethelyzetbe kerülne.  Többen  utalnak  arra,
        hogy    jogviszonyuk   „a   Miniszterelnöki    Hivatalban,    a
        minisztériumokban,  az  igazgatási  és  az  igazgatás   jellegű
        tevékenységet   ellátó   központi   költségvetési    szerveknél
        foglalkoztatottak létszámáról” szóló 2117/2006. (VI. 30.) Korm.
        határozat  végrehajtása következtében  szűnt  meg;  a  különadó
        hatálya  alá  tartoznak  az említett létszámleépítés  hátrányos
        következményeinek  enyhítését  célzó  juttatások   is.   Számos
        indítványozó  szerint az egyenlő méltóságú személyként  kezelés
        azt  jelenti,  hogy  a  jogalkotónak az  egyéni  szempontjaikat
        körültekintéssel, elfogulatlansággal és méltányossággal kellett
        volna  értékelnie.  Több olyan indítványozó van,  akinek  2008.
        szeptember   30-át   követően,  a   pénzügyi-gazdasági   válság
        következtében  szűnt meg a munkaviszonya vagy  a  munkavégzésre
        irányuló egyéb jogviszonya.)

         A  különadó nem teszi lehetővé az egyéni körülmények igazságos
        és     méltányos     mérlegelését,     visszaható     szabályai
        differenciálatlanul – az említett két kivétellel  –  mindenkire
        vonatkoznak.  Nem  veszi  figyelembe  az  adózók  széles  körét
        érintő,  olyan köztudomású objektív körülményeket sem –  pl.  a
        gazdasági   válság,   katasztrófahelyzetek   stb.   –    melyek
        hátrányosan befolyásolják a magánszemélyek körülményeit.
         Bevallással   lezárt  adóévre  szóló  adókötelezettségnek   az
        adóalanyokra  hátrányos megváltoztatása  azt  jelenti,  hogy  a
        súlyosabb  kötelezettség teljesítése az adóalanynak  nemcsak  a
        jövedelmét,  hanem a vagyonát, jogszerűen szerzett  tulajdonát,
        vagyis  cselekvési  autonómiája anyagi alapját  is  megterheli.
        Ebben  az esetben a természetes személy jelentős mértékű állami
        beavatkozás  vétlen  áldozatává válik,  és  ezért  méltóságában
        teljes joggal sértve érezheti magát. A jelen esetben a különadó
        hatásainak  kifejtéséhez  nincs szükség  további  jogalkalmazói
        lépésekre. Ahogyan arról a jelen határozat III. 3.2.  pontjában
        szó   volt,  az  emberi  méltóságnak  az  illetéktelen   állami
        beavatkozást  elhárító  funkciója is  van.  Továbbá  az  emberi
        méltóság védelme megköveteli azt is, hogy az állam tartózkodjon
        olyan  intézkedések törvénybe foglalásától, amelyek alkalmazása
        —   a   jogszabályi  környezetből  felismerhetően  —   súlyosan
        veszélyezteti  a  magánszemély és  a  vele  együtt  élő  közeli
        hozzátartozók  megélhetését [73/2009. (VII. 10.) AB  határozat,
        ABH  2009,  735,  741.].  Az  Alkotmánybíróság  a  magánszemély
        megélhetésének a veszélyeztetését a jelen esetben nem abban  az
        értelemben  használja,  mint ahogyan azt  az  adózás  rendjéről
        szóló  2003.  évi XCII. törvény (a továbbiakban:  Art.)  teszi,
        hanem  az  emberi  méltóság  védelméhez  való  alapvető  joggal
        kapcsolatban.
         Az   emberi  méltóság  minden  tárgyi  jog  megalkotásánál  és
        alkalmazásánál   a   legfőbb  alkotmányos   vezérlő   elv,   az
        alkotmányos  alapjogok, értékek és kötelezettségek rendszerének
        a  tényleges alapja. Az alapjogoknak anyagi tartalma van, és ez
        a  tartalom  az  emberi méltóságból ered. Az egyes  alapjogokat
        kifejezetten   az   emberi   méltósággal,   mint   „anyajoggal”
        összefüggésben, azzal együtt, arra tekintettel kell értelmezni.
        Állami  beavatkozást  megvalósító  törvénynek  egyensúlyt  kell
        teremtenie  a személyek jogmentes magánszféráját védő  alapvető
        jogok   és   a  törvényben  megcélzott  társadalmi,  politikai,
        gazdasági  érdekek  között.  Ezek  egyoldalú,  kizárólagos   és
        differenciálatlan   érvényesülésekor   alapos    okkal    lehet
        hivatkozni  az  alapvető jogok, végső soron az emberi  méltóság
        védelméhez való jog sérelmére.
         A   különadó   hatálya   alá  tartozó  olyan   tényállásoknál,
        amelyekről  megállapítható, hogy a  különadó  alapjába  tartozó
        bevételt   juttató  kifizető  és  a  magánszemély  a  törvények
        szabályai  alapján,  visszaélés nélkül  járt  el,  az  adóalany
        cselekvési    autonómiáját    sértő,    illetéktelen     állami
        beavatkozásnak  minősül a juttatáskor fennálló közjogi  keretek
        között megszerzett jövedelemnek a különadó szerinti, visszaható
        hatályú  megadóztatása.  Lezárt  adóévekre  visszaható  hatályú
        adóztatásnál a szóban lévő, jövedelem típusú adó minden esetben
        elválik  az  adóalanynak attól az időszerű  bevételétől,  amely
        megélhetése   fedezetéül,   cselekvési   autonómiája   alapjául
        szolgál.  A  múltra vonatkozóan, több évvel a bevétel  szerzése
        után  keletkeztetett kötelezettség szükségképpen a magánszemély
        jelenlegi       bevételéhez,      jövedelmi       viszonyaihoz,
        életkörülményeihez képest jelent megterhelést.  A  magánszemély
        cselekvési  autonómiájának anyagi alapját különösen a  különadó
        98%-os  mértéke  és  időbeli hatálya  együttesen,  sok  esetben
        súlyosan  sérti,  illetve veszélyezteti.  Az  ilyen  adó  —  ha
        alkotmányosan  elfogadható  indok  nélkül  vagy  alkotmánysértő
        módon  veszélyezteti a magánszemélynek az időszerű jövedelemből
        való  megélhetését  — illetéktelen állami beavatkozást  valósít
        meg.
         Az   Alkotmánybíróság  szerint  az  adómérséklési  eljárás   a
        különadó  múltra vonatkozó lehetséges hatásainak orvoslására  a
        jelen   esetben  nem  alkalmas.  Adómérséklést  csak   fennálló
        adótartozásra  lehet  kérni, előre még  akkor  sem,  ha  minden
        kétséget  kizáróan  bizonyítható az  adóalanyt  ellehetetlenítő
        volta. Az adómérséklés az adóhatóság mérlegelésétől függ,  arra
        alanyi joga nincs az adózónak. Az Art. szerint az adóhatóság az
        adótartozást „mérsékelheti vagy elengedheti”, vagyis a  törvény
        ennek  csak  a  lehetőségét teremi meg.  Adómérséklésnek  nincs
        helye  hivatalból,  hanem  azt a magánszemélynek  kérnie  kell.
        Adómérséklésnél nemcsak a jövedelmi, hanem a vagyoni  viszonyok
        is kizárhatják a kérelem teljesítését. Az adóhatóság gyakorlata
        szerint  a megélhetés súlyos veszélyeztetettségére a jövedelmi,
        vagyoni  helyzet  és  a  szociális  körülmények  alapján  lehet
        következtetni;  méltányosság  általában  csak   igen   alacsony
        jövedelem  esetén  gyakorolható.  Az  Alkotmány  „emberképével”
        összeegyeztethetetlen   lenne  alkotmányossá   nyilvánítani   a
        vizsgált szabályt pusztán az adómérséklés, mint méltányosságból
        adott kedvezmény lehetősége miatt. Az Alkotmány „emberképe”  az
        államtól független, önálló, önmagáról gondoskodni képes  ember,
        akinek  a  megélhetéshez  szükséges,  törvényesen  szerzett  és
        adózott javait az állam nem vonhatja el.
         Az  Alkotmánybíróság ezért a Módtv. 2. §  (1)  bekezdésének  a
        visszaható  hatályra vonatkozó szövegrészét alkotmányellenesnek
        nyilvánította és megsemmisítette.
         
         4.2.6.  Az  Alkotmánybíróság  – az  Alkotmánybíróságról  szóló
        1989.  évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 43. § (4)  és
        (5)   bekezdése   alapján  –  a  Módtv.  2.  §  (1)   bekezdése
        szövegrészét   ex   tunc   hatállyal   semmisítette   meg.    A
        normaszövegre,  a  szövegösszefüggésekre tekintettel  nem  volt
        lehetőség   arra,   hogy   az  alkotmányellenessé   nyilvánítás
        jogkövetkezményei  csak  azokra  az  esetekre  terjedjenek  ki,
        amelyekre      figyelemmel     az      Alkotmánybíróság      az
        alkotmányellenességet – a jelen határozat III. 4.2.5. pontjában
        –  megállapította. Eszerint a bevallással lezárt,  2005–2009-es
        adóévekben szerzett bevétel után az adóhatóság a különadót  nem
        követelheti, azt nem kell bevallani, megfizetni, illetve a  már
        megfizetett különadót az adóhatóságnak a magánszemély kérelmére
        vissza kell térítenie (Art. 124/C. §).
         A  2010-es  adóévre a Módtv. 2. § (1) bekezdése szövegrészének
        hatályvesztéséig már megfizetett különadóról, a  különadónak  a
        2010-es adóévre való fenntartásáról a törvényhozó rendelkezhet.
        Ennek hiányában az adóhatóságnak a 2010-es adóévet illetően  is
        az Art. 124/C. §-a szerint kell eljárnia.
         A határozat közzététele az Abtv. 41. §-án alapul.
           
          Dr. Paczolay Péter s. k.,
          az Alkotmánybíróság elnöke,
          előadó alkotmánybíró

                 Dr. Balogh Elemér s. k.,      Dr. Bragyova András s. k.,
                      alkotmánybíró                   alkotmánybíró

                 Dr. Holló András s. k.,          Dr. Kiss László s. k.,
                      alkotmánybíró                   alkotmánybíró

                 Dr. Kovács Péter s. k.,      Dr. Lenkovics Barnabás s. k.,
                      alkotmánybíró                   alkotmánybíró

                 Dr. Lévay Miklós s. k.,         Dr. Stumpf István s. k.,
                      alkotmánybíró                   alkotmánybíró
           Dr. Kiss László alkotmánybíró párhuzamos indokolása
           
          I.

          1.  Egyetértek  a  határozat rendelkező részének  1.  pontjában
          foglaltakkal,  amely szerint a Módtv. 2. § (1)  bekezdésének  a
          „(…)   rendelkezéseit  a  2005.  január  1.   napját   követően
          megszerzett    jövedelmekre   kell   alkalmazni”    szövegrésze
          alkotmányellenes,  s  ezért  azt az  Alkotmánybíróság  ex  tunc
          módon,  vagyis a támadott rendelkezés hatálybalépésének napjára
          visszaható hatállyal megsemmisítette.

          2.  Egyetértek  a  határozat rendelkező részének  2.  pontjában
          foglaltakkal is.

          3.  Nem értek egyet ugyanakkor azzal, hogy a határozat többségi
          indokolása különbséget tesz a 2005. január 1. és 2009. december
          31-e  és  a  2010-es  esztendőben jövedelmet  szerző  személyek
          különadójának alkotmányosságát illetően.

          II.

          1.   Az  Abh.  többségi  indokolása  –  amely  csak  a  2010-es
          esztendőben      keletkezett      98%-os      különadó-fizetési
          kötelezettségekre   vonatkozott   –   hangsúlyozta,   hogy    e
          kötelezettség olyan kifizetéseket is érinthet, amelyek eltérést
          nem engedő szabályok kényszerű alkalmazásának a következményei.
          Ebben  az  esetben – így a határozat többségi  indokolása  –  a
          különadó nem szabályozási eszközként működik, hiszen a különadó
          alá  eső  tényállás  elkerülhetetlen: nem is a  visszaélésszerű
          kifizetések megakadályozása a célja, hanem az a funkciója, hogy
          a  kifizetett összeghatár feletti részének – vagyis a  különadó
          alapjának   –  csaknem  teljes  egészét  elvonja   a   központi
          költségvetés   javára.  Az  Abh.  szóhasználatában:„[a]   jelen
          esetben   a   közszférából   való   távozással   összefüggésben
          jogszabály   alapján,  rendeltetésszerű  joggyakorlás   keretei
          között  teljesített  kifizetésekre  is  alkalmazható,  jelentős
          mértékű,  büntető  jellegű adóról van  szó  (…)  A  törvény  az
          adóalanyt olyan alanyi jogon szerzett jövedelemtől fosztja meg,
          amely  őt megilletné (…) a törvényalkotó jelen esetben a «külön
          mértéket» teljes elvonásként értelmezte (…)”. A 2010-es adóévre
          vonatkozó  98%-os adómértéket az Alkotmánybíróság elsősorban  a
          fentiekre tekintettel minősítette alkotmányellenesnek az  Abh.-
          ban.

          2.  Álláspontom  szerint a jelen ügyben arra  az  alkotmányjogi
          kérdésre  kellett  választ  adni, hogy  változott-e  a  2010-es
          esztendőre    meghatározott   (98%-os)   különadó   alkotmányos
          megítélése  azáltal, hogy az Országgyűlés az  Abh.  elfogadását
          követően lényegesen csorbította az Alkotmánybíróság hatáskörét,
          közelebbről: csak rendkívül szűk körben biztosított lehetőséget
          arra,   hogy  az  alkotmányellenessé  nyilvánított   és   ennek
          következtében  megsemmisített [2010-es adóévre (is)  vonatkozó]
          rendelkezéseket ismét érdemi alkotmányossági vizsgálat tárgyává
          tehesse.

          3.  A  határozat  többségi indokolása  –  helyesen  –  arra  az
          álláspontra   helyezkedik,  hogy  az  Alkotmány   54.   §   (1)
          bekezdésének   oltalma  alatt  álló  emberi  méltósághoz   való
          alapjogból    levezethető   az   új    adójogi    rendelkezések
          alkotmányosságának  az érdemi vizsgálata. A határozat  többségi
          indokolása  szerint:  „[a]z  illetéktelen  állami  beavatkozást
          elhárító  funkció,  továbbá az állam kötelezettsége  az  anyagi
          létminimum biztosítására egyaránt az ember Alkotmányban  védett
          méltóságából  ered.  A jelen ügyben vizsgált  jogszabállyal  az
          emberi  méltóság védelméhez való jog lényeges tartalmát érintő,
          illetéktelen  állami  beavatkozást  elhárító  funkció   hozható
          kapcsolatba”.

          4.  Ugyanakkor  a határozat többségi indokolása  –  álláspontom
          szerint kellően nem alátámasztottan – a Módtv.-ben 2005. január
          1.   –   2010.   december  30.  napjáig  egységesen   kezelendő
          jövedelemszerzőket  két  csoportba  sorolta  aszerint,  hogy  a
          különadó  fizetésére  kötelezettek a  2005-2009-es  adóévekben,
          vagy  2010. január 1. és 2010. december 30-a között szerezték-e
          meg  a  különadójuk  alapját  képező  jövedelmet:  „[a]z  adott
          adóévben megszerzett jövedelemhez igazodó tehertől az Alkotmány
          70/I.  § hatályos (2) bekezdésében szereplő öt éves, visszaható
          hatályú adóztatás lehetősége eltér. A lényeges különbség  abban
          áll,   hogy  a  bevallással  lezárt  időszakban  az  adóztatott
          ügyletek  is  lezárulnak az adóév végén.  Az  adóévben  viszont
          lehet   olyan  szabályt  alkotni,  amely  az  adóév  kezdetétől
          alkalmazandó, ha ennek alkotmányosan elfogadható oka van, pl. a
          visszaélések megakadályozása.”

          A  határozat többségi indokolása a 2005. január 1-jével kezdődő
          és  2009.  december  31-én  lezárt adóévekre  nézve  az  emberi
          méltóság    sérelméből   levezethetőnek   látta   a    különadó
          alkotmányellenességének a megállapíthatóságát,  míg  a  2010-es
          esztendőben   jövedelemszerzőknél  „mindössze”   a   visszaható
          hatályt  (mint  a  jogbiztonság alkotóelemét) látta  megsértve:
          „[a]z  emberi méltóság védelméhez való jog önmagában nem  nyújt
          védelmet  a  visszaható  hatályú  jogalkotás  ellen.  Az  ilyen
          jogalkotás   –   az   Alkotmánybíróság  gyakorlata   értelmében
          (903/B/1990. AB határozat, ABH 1990, 250, 251.) – nem az emberi
          méltóság védelméhez való jogot, hanem a jogbiztonságot  sérti.”
          Márpedig – a határozat többségi indokolása szerint – a támadott
          „adótörvény felülvizsgálata csak az Alkotmány olyan,  tételesen
          meghatározott   rendelkezéseire   hivatkozva   kezdeményezhető,
          amelyek  között  az  Alkotmány 2. §  (1)  bekezdésében  foglalt
          jogállamhoz tartozó jogbiztonság nem szerepel.” Hozzátesz ehhez
          a  gondolatmenethez  a testület többségi  álláspontja  még  egy
          további,    alkotmányjoginak    nem    tekinthető,    így    az
          alkotmánybírósági     döntéshozatalban     konklúzívnak     sem
          minősíthető,    egyben    bizonytalan    hátterű    (alapvetően
          szociológiai) érvet is: „[a] bevételnek a különadó alapjába nem
          tartozó  részére (2 és 3,5 millió forint) és az adóéven  belüli
          törvénymódosításra,  emiatt a bevétel  megszerzése  óta  eltelt
          viszonylag   rövid  időre  tekintettel  nem   állapítható   meg
          általánosságban   az   egyéni   körülmények    olyan    mértékű
          elnehezülése,  amely  az emberi méltóság  védelméhez  való  jog
          sérelmét felvethetné.”

          5. Álláspontom szerint a 2010-es esztendőben jövedelemszerző és
          emiatt  különadóval sújtott adóalanyok cselekvési  autonómiáját
          ugyanúgy  sérti a 98%-os, Abh.-ban „jelentős mértékű”, „büntető
          jellegű    adónak”   nevezett   jövedelem-elvonás    (ahol    a
          törvényalkotó  a  „külön mértéket” szinte „teljes  elvonásként”
          értelmezte),  ahogyan a 2005. január 1. és 2009. december  31-e
          között  különadóval sújtottakét. A törvényhozó nem  utalt  arra
          sem  (vagyis nem alkotott kifejezett szabályt arról  sem)  hogy
          „visszaélésszerű joggyakorlást megvalósító” helyzeteket  kívánt
          volna   elkerülni  a  2010-es  jövedelemszerzők  98%-os  adóval
          történő sújtásával.

          Ennek  következtében – ugyanúgy, ahogyan a 2005. január  1.  és
          2009. december 31. közötti adózók esetében is – a 2010-es adóév
          hatálya   alá  esőknél  is  alkotmányosan  igazolhatatlan   (az
          Alkotmánybíróság  szóhasználatában:  „illetéktelen”)   volt   a
          magánszféra  (anyagi) aspektusába való állami  beavatkozás.  Az
          „illetéktelen  állami  beavatkozást” – mint  arra  fentebb  már
          utaltam – az Alkotmánybíróság (a mostani eseten kívül is számos
          esetben)  kapcsolatba hozta az emberi méltósággal:  „[a]  jelen
          ügyben  vizsgált  jogszabállyal az emberi  méltóság  védelméhez
          való   jog  lényeges  tartalmát  érintő,  illetéktelen   állami
          beavatkozást elhárító funkció hozható kapcsolatba.”  Figyelembe
          véve  az emberi méltósághoz való jog egyenlőségi aspektusát  is
          (lásd   lentebb),  nincs  tehát  különbség  e  két  –  többségi
          indokolás  által  létrehozott – adózói kör  között:  az  emberi
          méltósághoz való jogból származó követelmények érvényesítésével
          mód  lett  volna  arra,  hogy  az  Alkotmánybíróság  a  2010-es
          jövedelemszerzők  98%-os megadóztatását is  alkotmányellenesnek
          minősítse  és  a jövőre nézve is kizárja. A határozat  többségi
          indokolása   által   létrehozott   mindkét   személyi    körben
          gyakorlatilag     teljes    jövedelem-elvonást     eredményező,
          kifejezetten büntetőjellegű adóról van szó, amely  éppen  ezért
          az összes érintett (mindkét alanyi kör) emberi méltósághoz való
          jogát   normatív   alapon,  a  rendelkezés   adóhatósági   vagy
          rendesbírósági alkalmazása nélkül sérti. Ahogy erre fentebb már
          utaltam,  ezt  támasztja alá az Alkotmánybíróság  eddigi  –  az
          emberi méltósághoz való jog értelmezését nyújtó gyakorlata  is:
          „[a]z  Alkotmány  54. § (1) bekezdésében deklarált  méltósághoz
          való jog egyik funkciója az egyenlőség biztosítása (…) Ennek  a
          jogvédelemnek   pedig   érvényesülnie   kell   az   alkotmányos
          jogvédelem síkján.” [34/1992. (VI. 1.) AB határozat, ABH  1992,
          192, 199.] A határozat többségi indokolása 2005. január 1-jétől
          2010. december 30-áig a Módtv.-ben egységesen kezelt, s a  98%-
          os különadóval egységesen sújtott személyi kört az Alkotmány 8.
          §  (1)  bekezdéséből le nem vezethető alkotmányos indok  nélkül
          megbontotta, s ezzel – nézetem szerint – megsértette az  emberi
          méltóság  egyik lényeges funkcióját, az alkotmányos demokráciák
          egyik feltételéül szolgáló, a politikai közösség tagjait azonos
          mértékben  megillető egyenlőség biztosítását. Mindkét  személyi
          kör  esetében  megsértettnek vélem – a  fentiek  szerint  –  az
          emberi   méltóságnak  az  „illetéktelen  állami   beavatkozást”
          elhárító funkcióját is, amely a jelen ügyben vizsgált Módtv.-el
          az   emberi  méltóság  védelméhez  való  jog  tartalmát  érinti
          egységesen mindazoknál, akik 2005. január 1. és 2010.  december
          30-a   között   voltak   a   98%-os  büntető   adóval   sújtott
          jövedelemszerzők.

          6. Nem hallgathatom el azt sem, sőt, nyomatékosan hangsúlyozom,
          hogy  a  törvényalkotó lényegében egy megdönthetetlen  vélelmet
          állított  fel:  eszerint  a meghatározott  forrásból  származó,
          meghatározott     összeget    meghaladó    kifizetés     csakis
          visszaélésszerűen  juthat  a  jogosult  birtokába,  akár  annak
          ellenére   is,  hogy  a  foglalkoztatásra  vonatkozó  törvények
          alapján  a 2005-ben, azelőtt és azóta is folyamatosan  hatályos
          rendelkezések  továbbra  is  feljogosítják  a  foglalkoztatókat
          ilyen jogcímen történő kifizetésre – csak éppen büntetőadó  alá
          esik  a megszerzett jövedelem. A büntető hatású megdönthetetlen
          vélelem  ráadásul pusztán abból fakad, hogy a kifizetés mértéke
          a  törvényben  írt  összeget  meghaladja,  annak  beálltához  a
          visszaélésszerűséghez  kapcsolódó  semmilyen  tény  vagy   adat
          igazolása  nem  szükséges. Álláspontom szerint a  joghátránnyal
          járó   megdönthetetlen  vélelem  előírása   számos   alkotmányi
          rendelkezést  sért.  Így  a  jogállami  jogalkotással   szemben
          támasztott  követelményeket, a bírói úthoz való  jogot  vagy  a
          természetjogi  gyökerű  meghallgatáshoz  való  jogot  stb.  [Az
          angolszász  jog  a  kezdetekben például ezen  az  alapon  látta
          igazolhatónak  a  meghallgatáshoz való jogot („notice  and  the
          right   to   be  heard”).  Az  intézményfejlődéssel  a   magyar
          irodalomban  Sajó  András foglalkozott. Lásd  Sajó  András:  Az
          önkorlátozó  hatalom. KJK-MTA-ÁJI, Budapest, 1995.]  Elsősorban
          azonban  –  álláspontom  szerint – az emberi  méltósághoz  való
          joggal  ellentétes  ez  a szabályozási konstrukció,  mivel  nem
          jogalanyként,  hanem  tárgyként  kezeli  az  állam  a  közösség
          érintett tagjait.

          III.

          Megjegyzem,  hogy  a  Módtv. 1. §-ában  megállapított  különadó
          alapjának  minősül  a  Törvény  9.  §  (2)  bekezdése   szerint
          meghatározott adóalap, amelynél a különadó alapjának a  Törvény
          9.   §-a   szerint   meghatározott  összegét   –   az   Szjatv.
          rendelkezéseinek  alkalmazásában – a  jövedelem  kiszámításánál
          nem  kell figyelembe venni, azonban a kifizetés évére vonatkozó
          személyi  jövedelemadó-bevallásban elkülönítve be kell vallani,
          is  be  kell számítani az Szjatv. 3. §-ának 75. pontja szerinti
          éves összes jövedelem megállapításánál.
          A  személyi  jövedelemadó fizetési kötelezettség az adóbevallás
          alapjául  szolgáló  adóév január 1-je és december  31-e  között
          szerzett  jövedelmekre  vonatkozik. Az  adó  alapjául  szolgáló
          jövedelem   az   adóévben   a   bevételt   szerző   tevékenység
          megkezdésének   vagy   a   bevételt   eredményező    jogviszony
          keletkezésének  napján  jön  létre,  azonban  az   adóbevallási
          kötelezettség  és az önadózással történő tényleges  adófizetési
          kötelezettség  –  az  adóévi  bevétel  után  az   adózó   által
          megfizetett,   valamint   a  kifizető,   a   munkáltató   által
          megfizetett (fizetendő) adóelőleg és adó beszámításával –  csak
          az  adóévet követően jelentkezik. Pénzbevétel esetén a  bevétel
          megszerzésének  időpontja az adókötelezettség keletkezésének  a
          napja. Mint azt a határozat többségi indokolásának a III. 4. 2.
          2.  pontjában is megállapította az Alkotmánybíróság, a különadó
          jövedelem   típusú  adó  és  az  adó  megállapítása   általában
          önadózással   történik  az  adóévet  követő  év   meghatározott
          napjáig.  Erre vonatkozóan a törvényalkotó az adóalany  számára
          az  adóévet követő január 1-jétől május 20-ig teszi lehetővé ez
          irányú     kötelezettségeinek    hátrányos    jogkövetkezmények
          (késedelmi   pótlék,  adóbírság,  mulasztási  bírság)   nélküli
          teljesítését.

          A  fentiekből  is  kitűnően az adóév  (így  a  2010-es  év  is)
          december   31.   napjával  zárul,  így  az  adóévre   vonatkozó
          szabályokat  is  – az adóalanyoknak előrelátható  módon  és  az
          adóéven  belüli terhelés tilalmára való tekintettel –  csak  az
          adóév  december 31. napjáig lehet módosítani. Az adóévet követő
          módosítás, sőt, az adóév közbeni módosítás is (amennyiben  arra
          a  jövedelemszerzést  követően kerül  sor)  már  –  álláspontom
          szerint  – mindenképpen visszamenőleges hatályú, és az adóalany
          számára nem kiszámítható. Elvileg annak sincs akadálya, hogy az
          adóalany  már  az adóévet követő év első napján,  január  1-jén
          eleget    tegyen    önadózással   bevallási   és    adófizetési
          kötelezettségének,  hisz  nem kell  megvárnia  a  törvényalkotó
          által  az ezek jogkövetkezmények nélküli megtételére május  20.
          napjáig  biztosított határidőt. Ebben az esetben az ezt  követő
          adózást – az adózó vonatkozásában hátrányosan – érintő törvényi
          módosítások már teljesedésbe ment adóévi viszonyokat érintenek.

          IV.

          Más  alkotmányos alapon állva is levezethetőnek láttam volna  a
          2005. január 1. és 2010. december 30-a közötti jövedelemszerzők
          (amely a nézetem szerint egységesen kezelendő adózói kör!) 98%-
          os     különadóval     sújtásával    kapcsolatos     „egységes”
          alkotmányellenesség  megállapítását,  és  az  ebből   következő
          megsemmisítést.

          1.  Az  Alkotmány  70/I.  §  (2)  bekezdése  tette  lehetővé  a
          közterhek  viselésére szolgáló forrásokból, valamint az  állami
          vagyonnal  gazdálkodó,  illetve az állam többségi  tulajdonában
          vagy  irányítása  alatt  álló  szervezetek  részéről  juttatott
          jövedelmekre   az   adott  adóévet  megelőző  ötödik   adóévtől
          kezdődően a jövedelem mértékét el nem érő kötelezettség törvény
          általi megállapíthatóságát. Ennek az ad malam partem visszaható
          hatályú  jogalkotásnak  a megengedése  nincs  összhangban  –  a
          büntetőügyeken kívüli esetekben alkalmazandó, az Alkotmány 2. §
          (1)  bekezdésében foglalt jogállamisági klauzula részét képező,
          – s az Alkotmánybíróság gyakorlatában több mint húsz éven át ki-
          és  továbbfejlesztett  –  ad  malam partem  visszaható  hatályú
          jogalkotás  tilalmával.  Ezt  a  helyzetet  –  ahogyan  azt   a
          184/2010.   (X.   28.)   AB  határozathoz   fűzött   párhuzamos
          indokolásomban részletesen kifejtettem – módjában állt volna az
          Alkotmánybíróságnak alkotmányértelmezéssel is feloldania.  (Itt
          nem  az  alkotmányértelmezés speciális, absztrakt  hatáskörének
          gyakorlásáról van szó, hanem arról a tevékenységről, amelyet az
          Alkotmánybíróságnak minden, hatáskörébe tartozó ügyben el  kell
          végeznie:  mindig értelmeznie kell ugyanis az  Alkotmány  adott
          esetben  releváns rendelkezéseit.) Az Abh. többségi  indokolása
          „főszabály-kivétel” viszonyban állónak tekintette az  Alkotmány
          2.  §  (1)  bekezdését és 70/I. § (2) bekezdését, így  együttes
          értelmezésüket   sem  végezte  el.  Az  én  álláspontom   ettől
          alapjaiban tér el, ezért úgy vélem, hogy az Alkotmány új [70/I.
          §  (2) bekezdésének] rendelkezését a jelen ügyben sem lehet  az
          Alkotmány  többi  normájától  [itt:  az  Alkotmány  54.  §  (1)
          bekezdése  mellett  a  2.  §  (1)  bekezdésétől]  elszigetelten
          értelmezni.

          2.   Álláspontom  szerint  változatlanul  abból  a  nézőpontból
          kellett  volna  kibontani  az Alkotmány  54.  §  (1)  bekezdése
          mellett  az  Alkotmány  fent említett, jelen  esetben  releváns
          rendelkezéseinek   az   értelmét,   miszerint   az    Alkotmány
          ellentmondásmentes    rendszert    alkot,    és    ezért     az
          Alkotmánybíróság mindent köteles megtenni annak érdekében, hogy
          –  alkotmányértelmezésének eredményeként  –  az  egyes  régi-új
          alkotmányi rendelkezések között ne legyen inkoherencia. Ahogyan
          az  említett párhuzamos indokolásomban kifejtettem,  ezt  –  az
          alkotmányértelmezéssel   is  szükségszerűen   együtt   járó   –
          követelményt a testület több határozatában fokozatosan bontotta
          ki.  Először  egy  párhuzamos  indokolás  fejtette  ki  ezt   a
          felfogást  1991-ben:  „[a]z  Alkotmánybíróság  (...)  abból   a
          feltételezésből     kiindulva    [végzi    alkotmányértelmezési
          tevékenységét], hogy miként a jog, az Alkotmány is egységes  és
          ellentmondás   nélküli  rendszer.  Valamennyi   rendelkezésének
          megállapítható célja és értelme van, közöttük sem ellentmondás,
          sem  pedig  alkotmányjogi kérdések eldöntését meghiúsító  hézag
          nem  lehet. Az Alkotmánybíróság az értelmezés során nem állapít
          meg új szabályt, csupán kifejti az Alkotmányban egyébként benne
          rejlőket,  mintegy kibontva azokat a rendelkezések  szövegéből,
          mindenkor  szem  előtt tartva azok tartalmát és összefüggéseit.
          Az  Alkotmánybíróság  a  hatáskörébe utalt  értelmezési  jogkör
          gyakorlása  révén tehát megismerő és értékelő műveletet  végez,
          az alkotmányszövegben foglalt alkotmánytartalmat állapítja meg.
          E feladat teljesítése pedig kifejezetten hatáskörébe tartozik.”
          [Dr.  Ádám  Antal,  Dr. Herczegh Géza, Dr.  Lábady  Tamás,  Dr.
          Tersztyánszky  Ödön  alkotmánybírók  párhuzamos  indokolása   a
          48/1991.  (IX. 26.) AB határozathoz, ABH 1991, 217, 242.].  Ezt
          követően   ez   a  nézet  többségi  állásponttá   vált:   „[a]z
          Alkotmánybíróság  az  Alkotmányt nemcsak  a  kifejezetten  erre
          irányuló  eljárásban,  hanem  a  jogszabályok  alkotmányosságát
          vizsgáló  minden  eljárásában  értelmezi.  Az  Alkotmány  egyes
          rendelkezéseinek  értelme így az újabb  és  újabb  értelmezések
          során  bontakozik  ki,  amelyekben az Alkotmánybíróság  mind  a
          konkrét  ügy  sajátosságára, mind saját korábbi  értelmezéseire
          tekintettel  van  (...)  az értelmezéseknek  ellentmondásmentes
          rendszert  kell képezniük.” [36/1992. (VI. 10.)  AB  határozat,
          ABH  1992, 207, 210.]. Emlékeztetek továbbá arra is,  hogy  egy
          1996-os  döntés  az  iménti  értelmezést  az  alábbiak  szerint
          erősítette  meg:  „[a]z Alkotmánybíróságnak  határesetekben  és
          össze nem férő koncepciók ütközésekor kell beavatkoznia, azt  a
          vonalat  meghúznia,  amelyen túl egy adott tartalmú  értelmezés
          már  az  alkotmányos jogok rendszerével nem hozható  összhangba
          (...)” [21/1996. (V. 17.) AB határozat, ABH 1996, 74, 83.].

          3.  Ahogyan  az  Abh.-hoz  fűzött  párhuzamos  indokolásban  is
          rámutattam  (és  a  jelen  ügyben  is  az  az  álláspontom),  a
          fentiekből  az  olvasható ki [s ez értelemszerűen  irányadó  az
          Alkotmány  új,  70/I. § (2) bekezdésének az értelmezésére  is],
          hogy   „az   alkotmánybírósági  értelmezés   eredményeként   az
          Alkotmány  rendelkezései  koherens  rendszert  alkotnak,  s  az
          Alkotmánybíróság mindent köteles megtenni annak érdekében, hogy
          –  alkotmányértelmezésének eredményeként – az egyes  alkotmányi
          rendelkezések    között    ne    legyen    ellentmondás.     Az
          alkotmányértelmezés  egyik legfontosabb célja  az,  hogy  annak
          eredménye  –  koherens rendszerként – minél  inkább,  a  lehető
          legteljesebb  módon  beleilleszkedjen  az  Alkotmány  egészének
          normarendszerébe. Álláspontom szerint mindenesetre  nem  juthat
          az   Alkotmánybíróság  olyan  alkotmányértelmezési  eredményre,
          amelynek  a  következménye  az lesz, hogy  valamely  alkotmányi
          rendelkezés  alkalmazását  egy másik értelmezése  leronthatja.”
          (Hangsúlyozom,  hogy ebből az értelmezési nézőpontból  a  jelen
          ügyben  nem  kellett  volna a testületnek  az  alkotmányellenes
          alkotmánymódosítás   hatásköri   és   dogmatikai   problémáival
          foglalkozni,  mert a fenti alkotmányértelmezési  módszerrel  is
          megoldható  lett  volna  a  különadó  kérdésének  egységes,  az
          egyenlő méltóság eddig követett felfogásából adódó kezelése).

          4.  A  fentiek alapján ismételten hangsúlyozom: nézetem szerint
          az  Alkotmány 70/I. § (2) bekezdésében lehetővé tett  ad  malam
          partem  visszaható hatály és az Alkotmány 2. § (1) bekezdéséből
          kiolvasztható,  jogbiztonságból levezethető tiltott  visszaható
          hatály   tilalma  között  ellentmondás  van,  amelyet   azonban
          kifejezett  értékválasztáson alapuló alkotmányértelmezéssel  is
          feloldhatott  volna  az  Alkotmánybíróság.  Minthogy  pedig  az
          európai  és más nemzetközi dokumentumokban is vállalt jogállam-
          felfogással csak az Alkotmány 2. § (1) bekezdésére alapított és
          töretlenül követett alkotmánybírósági gyakorlat eddig nem adott
          (mert   nem   adhatott)  teret  a  tiltott  visszaható   hatály
          megengedésének, mellőzhette volna az Alkotmány új, 70/I. §  (2)
          bekezdésének   az   alkalmazását.  Ebből  következően   az   én
          megközelítésem éppen a tükörképe a többségi határozat főszabály-
          kivétel  felfogásának [E megoldás nem lett volna példa nélküli:
          hasonló, Alkotmányon belüli konfliktust ugyanilyen módon oldott
          meg    és    -fel    az   Alkotmánybíróság   a    halálbüntetés
          alkotmányellenességét  megállapító   23/1990.   (X.   31.)   AB
          határozatban.  (ABH  1990,  88,  91-92.)]  Ha   ezt   az   utat
          választotta volna a többségi indokolás, úgy a Módtv.-t (amely a
          „szűkítő”   feltételeket  és  kritériumokat  tartalmazta)   már
          vizsgálnia  sem kellett volna. Megállhatott volna akár  ezen  a
          ponton  abból kiindulva, és nyomatékosan azt kimondva,  hogy  a
          visszaható  hatály  tilalmának, mint a  legfontosabb  jogállami
          imperatívuszok  egyikének az érvényesülése az  egész  jogállami
          jogrend (az alkotmányosság) stabilitásának az előfeltétele,  az
          egész    jogrendszer   érvényesíthetőségének   a   biztosítéka.
          [Minderről  részletesebben írtam a 349/B/2001. AB. határozathoz
          fűzött különvéleményemben. ABH 2002, 1241, 1258-1267.)].

          5.   Innen  (a  Módtv.  érdemi  alapulvétele  nélkül   is)   is
          eljuthatott  volna az Alkotmánybíróság a teljes jövedelemszerző
          körre   (2005.  január  1.  és  2010.  december  30-a   közötti
          időszakkal érintett alanyi körre) vonatkozó, visszaható hatályú
          szabályozás alkotmányellenességének a megállapításához, s ennek
          következtében  a  támadott rendelkezés  megsemmisítéséhez.  Ami
          ezen belül a 2010-es jövedelemszerzőket illeti: rájuk nézve  is
          a  külön mértékű 98%-os adófizetési kötelezettség csak az adott
          (következő) adóév kezdetétől állapítható meg, szó sem  lehetett
          volna esetükben sem az utólagos különadó-fizetési kötelezettség
          megállapításáról. A határozat többségi indokolása – az  általam
          kifejtettekkel  szemben – a 2010-es adóévre nem  mondja  ki  az
          alkotmányellenességet,  hanem  –  utólag  és  a  már  időközben
          ugyancsak lezártnak (nem bevallással lezártnak) ítélhető  2010-
          es  adóévre  vonatkozóan – a törvényalkotás számára lehetőséget
          nyit  egy esetleges újraszabályozásra. Álláspontom szerint erre
          –  lezárt  adóévről  lévén szó – ma már  (2011-ben)  nem  lehet
          utólag     olyan    okot    (pl.    visszaélésszerű     helyzet
          megakadályozását)  találni, amely alkotmányosan  megengedhetővé
          tehetné a tiltott visszaható hatályú szabály alkalmazását (lásd
          a  III.  pontban foglaltakat). A magyar Alkotmány  hatálya  alá
          tartozó közösség tagjainak morális és jogi egyenlőségén alapuló
          alkotmányos demokráciában sem szentesítheti a cél az eszközt.
           
           Budapest, 2011. május 6.
           
           Dr. Kiss László s. k.,
           alkotmánybíró
           Dr. Lévay Miklós alkotmánybíró párhuzamos indokolása
           
          1. A határozat rendelkező részével egyetértek.
          Egyetértek  továbbá  a Módtv. 2. § (1) bekezdése  szövegrészére
          vonatkozó  alkotmányellenesség megállapításának elvi alapjával.
          Ennek  lényege:  az  Alkotmány  70/I.  §  (2)  bekezdésének  az
          Alkotmány  más  rendelkezéseivel, különösen az emberi  méltóság
          védelméhez való joggal összevetett együttértelmezése.

          Elfogadom  azt  a  vizsgálati módszert  is,  hogy  a  határozat
          különbséget  tesz  a  2005-2009-es  időszak,  mint   benyújtott
          bevallással  lezárt adóévek és a 2010-es év, mint  még  le  nem
          zárt adóév között.

          Nem   értek  egyet  azonban  a  rendelkező  rész  1.  pontjával
          kapcsolatos indokolásnak a 2010-es adóévre, illetve az ebben az
          évben     jövedelmet     szerző     személyek     különadójának
          alkotmányosságára  vonatkozó egyes megállapításaival,  valamint
          következtetésével.

          2.   A   le   nem  zárt  adóévben  megalkotott  adójogszabályok
          alkotmányossági   követelményére   vonatkozó   megállapításokat
          alkotmányossági   szempontból  nem  tartom   kielégítőnek.   Az
          indokolás  ezzel  kapcsolatban a következőket  tartalmazza:  „…
          bevallással   lezárt  időszakban  az  adóztatott  ügyletek   is
          lezárulnak  az  adóév  végén. Az adóévben viszont  lehet  olyan
          szabályt  alkotni, amely az adóév kezdetétől  alkalmazandó,  ha
          ennek  alkotmányosan elfogadható oka van,  pl.  a  visszaélések
          megakadályozása.  Azt,  hogy milyen  ügyleteket  kell  olyannak
          tekinteni,  mint amelyek lezárulnak az adóév végén,  vagy  akár
          még  az  adott  adóév  vége előtt, csak  esetről  esetre  lehet
          eldönteni.” (III.4.2.2.)

          Álláspontom  szerint  az „alkotmányosan  elfogadható  ok”  mint
          értékelési  kritérium  tartalmának  részletezésére  két   okból
          feltétlenül szükség lett volna:
          Az  egyik:  a vizsgált és a még le nem zárt adóévre  (2010)  is
          szóló  törvényt 2010. november 19-én hirdették ki és a különadó
          mértéke  az adóalap 98 %-a. Az új adókötelezettséget tartalmazó
          jogszabályt  tehát  az év utolsó előtti hónapjában  ismerhették
          meg   az   érintettek  és  az  szokatlanul  magas   adómértéket
          tartalmaz.
          A  másik: az Alkotmánybíróság lényegében még nem foglalkozott a
          „nem  valódi  visszaható hatályú” adójogszabály  problémájával,
          azaz  amikor  az adott adóévben születik egy olyan  adótörvény,
          amelyet  annak  az adóévnek a kezdetétől kell alkalmazni  [lásd
          erről: Somody Bernadette: Az Alkotmánybíróság határozata  a  98
          százalékos   különadóról.   A  visszaható   hatályú   adóztatás
          alkotmányossága. JeMa, 2011 (1.:3-9.)].

          A  határozat  az  „alkotmányosan elfogadható  ok”  konkrét  ügy
          felvetette    dimenziói   (az   adójogszabály    elfogadásának,
          kihirdetésének  ideje; az adó mértéke, az ügylet,  mikor  zárul
          le)   vizsgálatának  mellőzésével  alkotmányossági  szempontból
          aggályosan szélesre nyitotta a jogalkotó lehetőségét  az  adóév
          kezdetére visszamenő hatályú jogalkotásra.

          3.  Nem értek egyet azzal, hogy az indokolás hivatkozott  része
          (III.  rész  4.2 pont, különösen: 4.2.2., 4.2.5. és 4.2.6.)  az
          alkotmányellenességet  csak  a  2005-2009-es  években  szerzett
          bevétel  utáni  különadóra  állapítja  meg,  a  2010-es   adóév
          tekintetében azonban nem. A határozat ugyanis a Módtv. 2. § (1)
          szövegrészének   ex   tunc  hatályú  megsemmisítéséből   fakadó
          jogkövetkezményeket     csupán     „a     normaszövegre,      a
          szövegösszefüggésekre  tekintettel”  terjeszti  ki  a   2010-es
          adóévre, nem pedig az alkotmányellenesség okán.

          Álláspontom szerint a 2010. január 1-je és december 29. közötti
          időszakban   megszerzett   jövedelmek   adózási   feltételeinek
          adóalanyra  nézve hátrányos módosítása, a jövedelmek  jellegére
          és a különadó mértékére tekintettel, felveti az emberi méltóság
          védelméhez  való  jog sérelmét a le nem zárt adóév  érintettjei
          esetében is.

          3.1.   A   különadó  alapjául  szolgáló  2010-ben   megszerzett
          jövedelmekre   is  érvényes,  hogy  „törvényben   meghatározott
          jogcímen   és   mértékben  …  visszaélés   nélkül   megszerzett
          bevételnek”  (III.4.2.5.) minősül. A Törvény szerinti  különadó
          jellegére  pedig  változatlanul igaz a 184/2010.  (X.  28.)  AB
          határozat  megállapítása:  „…  a közszférából  való  távozással
          összefüggésben     jogszabály     alapján,     rendeltetésszerű
          joggyakorlás   keretei  között  teljesített  kifizetésekre   is
          alkalmazandó, jelentős mértékű büntető jellegű adóról van szó.”
          [ABK. 2010. október, 1169.]
          A  munka,  az esetek jó részében életpálya alapján, jogszerűen,
          törvényekből  származóan szerzett jövedelemre  előírt  különadó
          megbélyegzi,  megszégyeníti azokat az  egykori  szakmai  állami
          vezetőket,  akik  hosszú éveket, olykor egész pályafutásukat  a
          közszférában  töltötték.  A  közvélemény,  a  társadalom  előtt
          leértékeli  munkájukat, aláássa önbecsülésüket  és  az  előzőek
          okán sérti emberi méltósághoz való jogukat.

          3.2. A adó mértéke ugyancsak stigmatizáló jellegű.
          Az  Alkotmány 70/I. § új bekezdése sem indokolja a közel 100 %-
          os  adómértéket. Így a különadó már tartalmilag  sokkal  inkább
          „kvázi  szankció”  nem pedig a közterhekhez  való  hozzájárulás
          egyik  formája.  A  szankció viszont – amint  erre  a  31/1998.
          (VI.25.)  AB  határozat  utal  –  „olyan  joghátrány,   amelyet
          valamely jogszabályi rendelkezés (vagy egyedi hatósági  döntés)
          megszegése  esetére  helyez kilátásba a  jogalkotó.”  [31/1998.
          (VI.  25.  AB  határozat, ABH 1998, 247.]  A  különadó  alapját
          jelentő jövedelmek esetén azonban nincs szó jogellenességről.
          Éppen   ezért   a  98  %-os  mérték  a  jogalkotó   szándékától
          függetlenül  is  prejudikál.  Azt  a  képzetet  kelti,  hogy  a
          jövedelem  jogosultja  a társadalom értékítélete  szempontjából
          jogosulatlanul   jutott   a   közszférából   való   távozásával
          összefüggő   jövedelemhez.   A   büntetés   jelleget   ráadásul
          felerősíti, hogy egyidejűleg a személyi jövedelemadó mértéke 16
          %-ra csökkent.
          A  különadó  mértékének  büntetés jellege  tehát  alaptalan  és
          megalázó.

          3.3.  Az  előzőkre  figyelemmel nemcsak  a  bevallással  lezárt
          adóévek  (2005-2009),  hanem a 2010-es adóév  érintettjeire  is
          érvényesnek tartom az indokolás következő megállapítását:  „  a
          természetes személy jelentős mértékű állami beavatkozás  vétlen
          áldozatává  válik, és ezért méltóságában teljes  joggal  sértve
          érezheti  magát”  (III. 4.2.5.) Álláspontom szerint  az  emberi
          méltósághoz való jog sérelme esetükben is megvalósul.

           Budapest, 2011. május 6.
           
           Dr. Lévay Miklós s. k.,
           alkotmánybíró
           

          .
          English:
          English:
          .
          Petition filed:
          .
          Subject of the case:
          .
          The constitutionality of the 98 per cent tax
          Number of the Decision:
          .
          37/2011. (V. 10.)
          Date of the decision:
          .
          05/06/2011
          Summary:
          On the basis of its competence to protect human dignity, the Constitutional Court reviewed the constitutionality of a tax provision. The Court argued that the retroactive effect of the 98 per cent tax was an affront to human dignity.
          .
          CODICES summary:
          http://www.codices.coe.int/NXT/gateway.dll/CODICES/precis/eng/eur/hun/hun-2011-2-005
          .