A döntés szövege:
Az Alkotmánybíróság teljes ülése egyedi ügyben alkalmazandó jogegységi határozat Alaptörvénnyel való összhangjának felülvizsgálatára irányuló bírói kezdeményezés tárgyában – dr. Pokol Béla alkotmánybíró párhuzamos indokolásával – meghozta a következő
h a t á r o z a t o t:
Az Alkotmánybíróság a Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bíróságának Jogegységi Tanácsa által, 2009. november 30. napján hozott 6/2009. számú Büntető jogegységi határozata alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.
I n d o k o l á s
I.
[1] A Pesti Központi Kerületi Bíróság bírája az előtte 35.B.28.338/2010. szám alatt folyamatban lévő büntető ügyben az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 25. § (1) bekezdése alapján – az eljárás felfüggesztése mellett – a Legfelsőbb Bíróság 6/2009. számú Büntető jogegységi határozata (a továbbiakban: jogegységi határozat) alaptörvény-ellenességének megállapítása és megsemmisítése érdekében az Alkotmánybírósághoz fordult. Az indítvány alapjául szolgáló büntető ügy terheltjét a Pesti Központi Kerületi Bíróság, a Budapesti IV. és XV. kerületi Bíróság, a Gödöllői Városi Bíróság, valamint a Szegedi Városi Bíróság – valamennyi esetben lopás bűntette, illetőleg lopás vétsége miatt – elmarasztalta. Az ítéletek jogerőre emelkedtek, később azonban a Fővárosi Bíróság, a Pest Megyei Bíróság, illetőleg a Csongrád Megyei Bíróság, mint másodfokú bíróság – tekintettel a jogegységi határozatban kifejtett legfelsőbb bírósági jogértelmezésre – valamennyi ügyben perújítást rendelt el. A Pesti Központi Kerületi Bíróság a perújítás folytán újraindult bűnügyeket egyesítette. Az indítványozó bíró álláspontja szerint az előtte folyamatban lévő bűnügyben alkalmazott jogegységi határozat alaptörvény-ellenes. A támadott jogegységi határozat rendelkező része rögzíti, miszerint ha a bíróság a bűncselekményegységbe tartozó cselekményt jogerősen elbírálta, határozata e bűncselekmény tekintetében res iudicata-t eredményez. A Legfelsőbb Bíróság ezért akként rendelkezett, hogy nincs helye újabb vádemelésnek olyan részcselekmény miatt, amely a már elbírált bűncselekmény egységébe tartozik, de nem képezte a jogerős határozatban megállapított tényállás részét. A Legfelsőbb Bíróság mindezekre tekintettel előírta, hogy az ilyen esetekben – a Be. 408. § (1) bekezdésének a) 2. pontja alapján – csakis perújításnak lehet helye.
[2] Az indítványozó bíró – hivatkozva a 14/2002. (III. 20.) AB határozat megállapításaira is – kifejtette, hogy a jogegységi határozatban foglalt kógens jogértelmezés sérti az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésében rögzített tisztességes eljáráshoz való alapjogot. Az indítványozó érvelése szerint a perújítási eljárásban a bíró a terhelt által a korábbi cselekményei miatt született alapítélet jogerőre emelkedését megelőzően elkövetett, de az alapügyben nem vizsgált (újabb) cselekmény(ek) tekintetében szükségszerűen a vádlott bűnösségét vizsgálja, noha az eljárás eredménye nem a bűnösség, hanem a perújítás alaposságának megállapítása volna. A perújítási eljárás alapja a perújítási indítvány, amely csupán a perújítás megengedhetősége tárgyában folyó eljárásban bír jelentőséggel. Amennyiben ugyanis a másodfokú bíróság a perújítást elrendeli, úgy a terhelt számára az erről rendelkező végzést kell kézbesíteni, majd az újra indult eljárásban a tárgyaláson a bíró ezt a végzést ismerteti. A megismételt eljárás menetét, a vizsgálandó cselekményt, a lefolytatandó bizonyítást (azaz elméletileg a vádirat elemeit) szintén a perújítást elrendelő végzésben foglaltak határozzák meg. A perújítás megengedhetősége kérdésében döntést hozó bíróság a bírósági eljárás lefolytatásának lehetőségét vizsgálja egy addig el nem bírált terhelti magatartás vonatkozásában, lényegében tehát az ügyészi vádmonopóliumból fakadó döntési jogkört gyakorolja, hiszen olyan – önállóan is bűncselekményt megvalósító – cselekmény tekintetében dönt a bírósági eljárás kérdéséről, amellyel összefüggésben korábban nem került sor vádemelésre. A perújítási eljárásban tehát a bíróság úgy folytat le bizonyítást és úgy dönt a büntetőjogi főkérdések felől, hogy az ügyész a vizsgált cselekmények vonatkozásában nem emelt vádat.
[3] Az indítványozó – szintén a tisztességes eljáráshoz való alapjoggal összefüggésben – a védelemhez való jog sérelmét is állítja. Meglátása szerint ugyanis abból fakadóan, hogy a perújítási eljárásban “kezdő iratnak” a perújítást elrendelő bírósági végzés tekintendő, vádirat pedig nincs, a terhelt nem ismerheti meg azokat a hatáskörre és illetékességre, az indítványozott bizonyítási eljárásra, a bűnösséget a vádhatóság álláspontja szerint alátámasztó bizonyítékokra stb. vonatkozó adatokat, amelyek ismerete – az eljárásjog garanciális elemeként – a védekezésre történő alapos felkészülést segíti, ahhoz nélkülözhetetlen. Mindez a védelemhez való jogot, a fegyveregyenlőség elvét sérti.
[4] Az indítványozó bíró hivatkozik még az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésében szereplő, a jogállamiság elvéből levezetett jogbiztonság követelményének sérelmére is. [Ebben a körben utal a 9/1992. (I. 30.) AB határozat, valamint a 11/1992. (III. 5.) AB határozat egyes, az anyagi és alaki jogerő, illetőleg a jogbiztonság összefüggéseivel kapcsolatos megállapításaira.] Megítélése szerint a jogegységi határozat túlzott mértékben terjeszti ki a perújítás, azaz a jogerő áttörésének – egyébként kivételes – lehetőségét, ezáltal a jogbiztonság alkotmányos követelményét sérti. Az indítványozó mindezekkel összefüggésben hivatkozik továbbá arra az alkotmánybírósági gyakorlatból származó tételre is, miszerint a bűnüldözés sikertelenségének kockázatát az állam viseli, az a terheltre nem hárítható át. Az indítvány utal végül az ítélkezés “időszerűségi kérdéseivel” összefüggésben arra a korábbi alkotmánybírósági tételre is, miszerint a büntetőeljárás szabályozásával szemben a jogállamiság normatív tartalmából és a tisztességes eljáráshoz való alkotmányos alapjogból levezethető alkotmányos követelmény az érvényesített büntetőigény megfelelő időn belüli elbírálása.
[5] A bírói kezdeményezés alapján az Alkotmánybíróság az eljárást az Abtv. 25. §-a alapján – az Abtv. 37. § (2) bekezdésére figyelemmel – folytatta le.
II.
[6] Az Alkotmánybíróság eljárása során a következő jogszabályi rendelkezéseket vette figyelembe:
[7] 1. Az Alaptörvény érintett rendelkezései:
“B) cikk (1) Magyarország független, demokratikus jogállam”.
“XXVIII. cikk (1) Mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat vagy valamely perben a jogait és kötelezettségeit törvény által felállított, független és pártatlan bíróság tisztességes és nyilvános tárgyaláson, ésszerű határidőn belül bírálja el.
(2) Senki sem tekinthető bűnösnek mindaddig, amíg büntetőjogi felelősségét a bíróság jogerős határozata nem állapította meg.
(3) A büntetőeljárás alá vont személynek az eljárás minden szakaszában joga van a védelemhez. A védő nem vonható felelősségre a védelem ellátása során kifejtett véleménye miatt.”
[8] 2. A Legfelsőbb Bíróság 6/2009. Büntető jogegységi határozatának rendelkező része:
“Amennyiben a bíróság a vád tárgyává tett és a bűncselekmény egységébe tartozó cselekményt jogerősen elbírálta, határozata e bűncselekmény tekintetében res iudicata-t eredményez. A Be. 6. § (3) bekezdésének d) pontjára figyelemmel nincs helye újabb vádemelésnek olyan részcselekmény miatt, amely a már elbírált bűncselekmény egységébe tartozik, de nem képezte a jogerős határozatban megállapított tényállás részét.”
III.
[9] Az indítvány nem megalapozott.
[10] 1. Az Alkotmánybíróság a támadott jogegységi határozat alkotmányosságának vizsgálatát megelőzően áttekintette a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban: Be.), valamint a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: Btk.) indítvánnyal érintett és azzal összefüggő rendelkezéseit, valamint az indítványban felvetett dogmatikai kérdéseket, illetőleg a jogegységi határozathoz kapcsolódó elvi és gyakorlati problémákat.
[11] A bűncselekményegység fogalma a büntetőjogi dogmatika által kidolgozott absztrakt jogi kategória. Bűncselekményegység esetén a fizikai értelemben vett, akár egy, vagy több cselekmény a büntetőjog fogalomrendszere alkalmazásában egy bűncselekményt valósít meg. A büntetőjog tudománya az egység fogalmán belül hagyományosan megkülönbözteti egymástól a természetes egységet, illetőleg a törvényi egységet. Az előbbi esetben olyan eseménysorról, avagy egy cselekmény több mozzanatáról van szó, amely a szó hétköznapi értelmében is egységes cselekménysornak tekinthető, míg a törvényi egység esetében maga a büntetőjog tudománya hozza létre azt az elvont kategóriát, amelyben az adott cselekmények – noha fizikai értelemben egymástól elkülönülő, egymástól térben és időben elváló magatartásként jelennek meg és egyenként is kimerítik valamely bűncselekmény törvényi tényállási elemeit – egyetlen bűncselekménnyé “egyesülnek”.
[12] A törvényi egység egyik tipikus, a büntető igazságszolgáltatás gyakorlatában sokszor előforduló fajtája a Btk. 12. § (2) bekezdésében kimunkált folytatólagos egység jogi kategóriája. Eszerint abban az esetben, ha az elkövető azonos sértett sérelmére, azonos elhatározás alapján, rövid idő alatt többször követ el ugyanolyan bűncselekményt, folytatólagos egység jön létre, azaz a térben és időben elkülönülő, fizikai értelemben tehát egymástól független cselekményeket a büntetőjog – a szoros személyi és tárgyi összefüggésre tekintettel – egyetlen bűncselekményként rendeli értékelni a jogalkalmazás során.
[13] A büntetőeljárás megindításának alapját, lefolytatásának okát egy, a múltban történt és legalább kísérleti szakba (bizonyos esetekben előkészületi szakba) jutott cselekmény képezi, a büntetőügyben folytatott vizsgálat tárgya ezért legalább egy, térben és időben körülhatárolható cselekmény. Nem kizárt azonban, sőt bizonyos esetekben célszerű is, ha a büntetőeljárásban egymással – akár az elkövető személyére tekintettel, akár egyéb okból – összefüggő cselekményeket egységesen, tehát egyazon ügyön belül vizsgálnak és bírálnak el. [Ha az ilyen, egymással személyi, vagy ténybeli alapon összefüggő egyes cselekmények vonatkozásában mégis több bűnügy indult, úgy a Be. 72. § (2) bekezdése alapján az ügyeket egyesíteni lehet.] Azon részcselekmények tekintetében, amelyek az előzőekben vázolt folytatólagosság egységébe tartoznak, természetesen célszerűnek látszik az egységes eljáráson belül történő elbírálás, ennek érdekében pedig az esetlegesen egymással “párhuzamosan folyó” eljárások egyesítése.
[14] Az indítványozó bíró által támadott jogegységi határozat éppen azt az esetet szabályozza a bíróság számára kötelező érvénnyel, amikor a bűncselekményegységbe tartozó egyes részcselekményeket nem egyazon eljárásban vizsgálták. A Legfelsőbb Bíróság kimondta, hogy az egymással egységet képező cselekményekkel összefüggésben hozott jogerős bírósági döntés ítélt dolgot eredményez (függetlenül attól, hogy a res iudicata-t megalapozó bírósági eljárás tárgyát képezte-e minden egyes, a bűncselekmény egységébe tartozó részcselekmény). Következésképpen pedig abban az esetben, ha ezen részcselekményeknek csupán egy részét bírálta el az ítélet, a res iudicata joghatása az egységbe tartozó további – a jogerős ítélettel egyébként nem érintett – jogerős határozat előtt elkövetett részcselekmények vonatkozásában is kihat. A bíróság által korábban nem vizsgált cselekményeket tehát a jogegységi határozat útmutatása szerint – figyelemmel a ténylegesen elbírált “részcselekmény- párokkal” fennálló büntetőjogi dogmatikai összefüggésre – olyannak kell tekinteni, mintha azokról a bíróság jogerősen határozott volna már, s ezért, a Be. 6. § (3) bekezdésének d) pontja alapján ezen cselekmények vonatkozásában (újabb) önálló bírósági eljárás lefolytatása, illetőleg már a vádemelés is kizárt, ehelyett a már jogerőre emelkedett ítélet tekintetében perújításnak van helye.
[15] A Be. kimerítően szabályozza a perújítási eljárás megengedhetőségének eseteit és feltételeit, az eljárás menetét, meghatározza az eljárásra vonatkozó különös – a büntetőeljárás ügyészségi, illetve bírósági szakaszával kapcsolatos általános szabályoktól eltérő – előírásokat. A jogegységi határozat a perújítás szóban forgó esetének jogcímét a Be. 408. § (1) bekezdésének a) 2. pontjában jelöli meg. Eszerint a jogerős ítélettel elbírált cselekmény esetén perújításnak van helye, ha az alapügyben akár felmerült, akár fel nem merült tényre vonatkozó új bizonyítékot hoznak fel, amely valószínűvé teszi, hogy a terhelt bűnösségét meg kell állapítani, vagy lényegesen súlyosabb büntetést, intézkedés helyett büntetést kell kiszabni, vagy a büntetés helyett alkalmazott intézkedésnél lényegesen súlyosabb intézkedést kell alkalmazni.
[16] A jogegységi határozat tárgyát képező esetkör értelemszerűen csak a terhelt terhére indult perújításra vonatkozik, hiszen a rendkívüli jogorvoslati eljárás megindításának az alapját az adja, hogy az alapügyben el nem bírált olyan további részcselekmények kerülnek a hatóság elé, amelyek az alapügyben elbírált cselekményekkel egységet képeznek, ezen további részcselekmények pedig a jogi minősítést, mind pedig az alkalmazott joghátrányt a terheltre nézve természetesen csakis lényegében negatív irányban befolyásolhatják. A Be. 408. § (5) bekezdése értelmében perújításnak a terhelt terhére csak életében és csak az elévülési időn belül van helye, függetlenül attól, hogy a büntetését végrehajtották-e már. A perújítási indítvány bírósághoz továbbítása előtt az ügyész, illetőleg a megengedhetőség kérdésében történő döntést megelőzően a bíróság – amennyiben szükséges – nyomozást rendelhet el (perújítási nyomozás). A perújítási indítványnak meg kell jelölnie a perújítás okát és az azt alátámasztó bizonyítékokat. Amennyiben a bíróság a perújítást elrendeli, az alapügyben eljárt elsőfokú bíróság (avagy hatásköri, illetőleg illetékességi okból történt áttétel folytán más bíróság) az idézéssel egyidejűleg a perújítást elrendelő végzést is megküldi az érintetteknek, a tárgyaláson a megtámadott ítéletet és a perújítást elrendelő végzést kézbesíti a bíró. (A perújítást elrendelő végzés tartalmára vonatkozóan az eljárási törvény előírást nem tartalmaz. A végzésnek azonban szükségszerűen tartalmaznia kell a perújítás valamely törvényben meghatározott okának megállapíthatóságára vonatkozó indokolást, valamint az egyéb általános és különös kritériumok teljesülésére irányuló okfejtést.)
[17] 2. Az indítványozó bíró álláspontja szerint a jogegységi határozat sérti az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) és (3) bekezdésében szereplő tisztességes eljáráshoz, illetőleg a védelemhez való jogot.
[18] 2.1. Az Alkotmánybíróság számos alkalommal foglalkozott már a tisztességes eljáráshoz való alapjog büntető igazságszolgáltatásra vonatkoztatott egyes tartalmi elemeivel, az ügyészség igazságszolgáltatásban betöltött szerepének alkotmányjogi szempontjaival. “Az igazságszolgáltatásban való részvétel az ügyészség alkotmányos kötelessége. [a]z ügyészség gondoskodik az állampolgárok jogainak védelméről és a bűncselekmények üldözéséről. A bűnüldözés révén és a vádképviselet útján az ügyészség önálló nevesített jogosítványokkal (vádképviselet és vádelv) résztvevője az igazságszolgáltatásnak. […] A büntetőeljárás központi része a bírói eljárás ugyan, de az ítélő szakasz előkészítése is része az igazságszolgáltatásnak, mint közhatalmi tevékenységnek.” [52/1996. (XI. 14.) AB határozat, ABH 1996, 159, 161.] A tisztességes eljárás követelményének egyik tartalmi eleme, egyúttal a büntető eljárásjog garanciális alapelve az igazságszolgáltatás közhatalmi jogosítványokat gyakorló részvevői funkcióinak, különösen a közvádló és a jogvita eldöntésre jogosult bíró feladatainak szétválasztása.
[19] Az indítványozó bíró álláspontjával szemben az Alkotmánybíróság megítélése szerint önmagában nem sérti a terhelt tisztességes eljáráshoz való jogát az a körülmény, hogy olyan cselekmények esetén nincs helye önálló bírósági eljárásnak (és vádemelésnek sem), amelyek a bíróság által korában jogerősen elbírált cselekményekkel egységet képeznek. Az, hogy erre az esetre a támadott norma perújítási eljárás lefolytatását írja elő, nem jelenti az ügyészi vádmonopólium, illetőleg a funkciómegosztás alkotmányos elvének a sérelmét. Az ügyész alkotmányos joga és kötelezettsége a bűncselekmény elkövetőjének büntetőjogi felelősségre vonását kezdeményezni. E feladatát az ügyész jellemzően vádirat benyújtásával és a vád bíróság előtti képviseletével teljesíti. A jelen esetkörben is az ügyész az, aki a terhelt felelősségre vonását kezdeményezi, tekintettel azonban az általa elkövetett cselekmény és a bíróság által korábban már jogerősen elbírált cselekmény közötti büntetőjogilag releváns összefüggésekre, a bűnösség megállapítására és a jogkövetkezmények megállapítására irányuló eljárás kivételesen nem vádirat, hanem perújítás lefolytatását célzó perújítási indítvány előterjesztésével veszi kezdetét (illetőleg nyílik meg újra). Ebben az esetben is az történik tehát, hogy a közvádló – mivel a terhelt büntetőjogi felelősségét megállapíthatónak találja – bírósági eljárást kezdeményez, melynek célja a tényállás feltárása, a terhelti felelősség és az esetleges jogkövetkezmények felőli bírósági döntés. A tisztességes eljáráshoz való jog szempontjából indifferens, hogy a fenti eljárás nem “önállóan” indul meg, hanem egy már jogerősen lezárt, de – az akkor eljárt bíróság által nem vizsgált, ugyanakkor mind a jogi minősítésre, mind pedig a szankcióra kiható további cselekmények, mint új körülmények miatt – ismét megnyíló bírósági eljárásban vizsgálják az adott személy terhére rótt cselekményt. Ebben az esetben is az ügyész, mint közvádló dönti el diszkrecionális jogkörében, hogy a szóban forgó cselekmények miatt kezdeményezi-e a bíróság eljárását, pontosabban a korábban lezárt eljárás ismételt megnyitását, amelynek célja ugyanakkor az újabb cselekmények miatti teljes (ebben a részben önállónak tekinthető) bírósági eljárás lefolytatása. (Arról van szó tehát, hogy a bíróság a perújítás eredményeképpen korábban lezárult, de újra megnyitott eljáráson belül folytatja le a kvázi önálló eljárást és hoz kvázi önálló döntést az újabb cselekmények tekintetében, majd – a bűnösség, valamint a folytatólagosság megállapítása esetén – a korábban elbírált és az újonnan elbírált cselekményeket együttesen figyelembe véve, egységes döntést hoz.)
[20] A perújítás megengedhetősége kérdésében döntést hozó másodfokú bíróság – az indítványozó bíró érvelésével szemben – nem az elkövető bűnösségét vizsgálja. Eljárásának célja egyrészről annak megállapítása, hogy a perújítási indítványban megjelölt cselekmény – nem vizsgálva e tekintetben a terhelt bűnösségét – és az indítvánnyal érintett korábbi eljárásban vizsgált cselekmények között a folytatólagos egység megállapítását megalapozó összefüggések fennállnak-e, másrészről annak vizsgálata, hogy az újabb cselekményekre tekintettel valószínűsíthető-e a terhelt lényegesen súlyosabb szankcióval sújtása. A megengedhetőség kérdésében döntést hozó bíróság tehát bizonyítási eljárást nem folytat le, a közvádló által az indítványban megjelölt bizonyítékokat nem értékeli, a terhelt bűnösségét nem vizsgálja, kizárólag a per újbóli megnyitásának elrendelése szempontjából megválaszolandó jogkérdések felől határoz. A bíró tehát ebben a speciális eljárásban nem gyakorol ügyészi jogosítványt, eljárását ugyanis maga a perújítási indítvány alapozza meg, eljárásának kereteit pedig szintén a perújítási indítvány iránya, illetőleg az indítványban megjelölt cselekmény határozza meg.
[21] 2.2. Nem osztja az Alkotmánybíróság az indítványozó bíró azon álláspontját sem, mely szerint a védekezéshez való jogot sérti az a körülmény, hogy a szóban forgó speciális eljárás nem vádirat alapján indul, ennek eredményeképpen pedig nem érvényesülnek a terhelti védekezést elősegítő garanciális előírások. Az Alkotmánybíróság fenntartja a korábbi határozataiban lefektetett azon elveket, melyek szerint: “[a]z ügyészség és a bíróság feladatainak elkülönítése […] eljárási garanciákat is jelent a védelem számára. A büntetőeljárás végső szakaszában a bíróság vádhoz kötöttsége nemcsak az ügyész és a bíróság kapcsolatát határolja be, hanem a vádlott védekezéshez való jogának tartalma szempontjából is alapvető jelentőségű. A terhelt számára a jogszerű és eredményes védekezéshez elengedhetetlen annak ismerete, hogy milyen tények, összefüggések, adatok alapján, milyen bűncselekmény miatt kerül sor vele szemben a felelősségre vonását célzó bírósági eljárás lefolytatására. A vád pontos ismerete biztosíthatja a védelem számára – többek között – a bűnösség vagy a minősítő körülmények fennállásának hiányát jelentő, illetőleg a cselekmény privilegizált esetét megalapozó ok-okozati összefüggésekre vonatkozó bizonyítékok feltárását, a cselekmény elbírálása szempontjából jelentős motívumokra, enyhítő körülményekre történő figyelemfelhívás lehetőségét. Ennek hiányában nem áll módjában az ügyésszel egyenrangú félként érvei kifejtése, indítványainak megtétele, vagyis a védekezés jogának […] tartalommal való kitöltése” [14/2002. (III. 20.) AB határozat]. Az Alkotmánybíróság megítélése szerint – noha az újabb cselekmények tekintetében az eljárás valóban nem vádirat alapján indul, s ekképpen a vádirat törvény által előírt elemei a terhelti védekezést, az arra való felkészülést nem segíthetik – a perújítási eljárást szabályozó Be. előírások kellő mértékben biztosítják a vádlott ezen jogait. A megismételt eljárást lefolytató bíróság a perújítást elrendelő végzést az idézéssel egyidejűleg megküldi a vádlottnak. A bíróság ezen határozatából egyértelműen kitűnnek azok az elemek, amelyeket egyébként a vádirat is tartalmaz. A végzésben szerepel ugyanis a közvádló által előterjesztett indítványban megjelölt történeti tényállás, valamint az ahhoz kapcsolódó büntetőjogi minősítés, valamint az ügyész által felhozott bizonyítékok köre is. A perújítást elrendelő határozat tehát mintegy “közvetíti az ügyész közvádlói szándékát”, így a terhelt – vádirat hiányában is – megismerheti, hogy az ügyészség milyen történeti tényállás alapján, mely bűncselekmény megvalósítása miatt kéri az eljárás lefolytatását a bíróságtól, megismerheti továbbá azokat a bizonyítékokat, amelyekre tekintettel a közvádló a büntetőjogi felelősségét megállapíthatónak tartja. Megjegyzendő, hogy a perújítási eljárást szükségszerűen – akár a megengedhetőség kérdésében döntést hozó bíró, akár az ügyészség, vagy a nyomozó hatóság által elrendelt – nyomozás előzheti meg. Erre a nyomozásra a Be. IX. fejezetének előírásai a perújítás jellegének megfelelően irányadók, ebből fakadóan a nyomozás befejezését követően a nyomozás iratait, így az eljárás tárgyát képező cselekményre vonatkozó valamennyi bizonyítékot megismerheti a terhelt. A nyomozás során, de akár a megismételt eljárásban a végzés kézbesítését követően indítványokat tehet, az iratokba betekinthet stb. Az Alkotmánybíróság ezért megállapította, hogy önmagában az a tény, miszerint az újabb részcselekmények tekintetében – megismételt eljárás keretében – induló bírósági eljárás nem vádirat, hanem – lényegében ahhoz hasonló elemeket tartalmazó – perújítási indítvány, illetőleg az ügyészi indítvány tartalmi elemeit is “közvetítő” bírósági végzés alapján indul, a terhelt védekezéshez való jogát, a fegyveregyenlőség elvét nem sérti.
[22] 3. Az Alkotmánybíróság a következőkben azt vizsgálta, hogy a támadott jogegységi határozattal összefüggésben megvalósul-e az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésében foglalt jogállamiság részét képező jogbiztonság indítványozó által állított sérelme. Az indítványozó bíró a jogbiztonság sérelmével kapcsolatosan elsősorban a jogerő alkotmányosan is aggályos áttörésére, az alkotmányos büntetőjoghoz kapcsolódó azon alapelvre, miszerint a bűnüldözés sikertelenségének kockázatát az államnak kell viselnie, valamint a jogállamiság normatív tartalmából levezethető időszerűség követelményének sérelmére hivatkozott.
[23] 3.1. Az Alkotmánybíróság – korábbi gyakorlatának megfelelően, azt irányadónak tekintve – a jelen ügyben is abból indult ki, hogy “a Magyar Köztársaság alkotmányos jogállam, a jogrendszerre vonatkozó alkotmányos normák érvényesítése – a jogrendszer önmagára vonatkoztatott szabályainak megtartása – a jogállam alapvető kritériuma. A jogrendszer alkotmányosságából következően az állami büntetőhatalom gyakorlásának is alapvető követelménye, hogy megfeleljen az alkotmányos elveknek” [11/1992. (III. 5.) AB határozat, ABH 1992, 77, 84.].
[24] Az Alkotmánybíróság a jogbiztonság elvének egyik leglényegesebb elemével, a jogerő tiszteletben tartásával kapcsolatos korábbi álláspontja szerint: “[a]z anyagi igazságosság és a jogbiztonság követelményét a jogerő intézménye hozza összhangba […] a jogbiztonság elsődlegessége alapján. A jogerő intézménye, alaki és anyagi jogerőként való pontos meghatározottsága a jogállamiság részeként alkotmányos követelmény. Az Alkotmánynak megfelelően biztosított jogorvoslati lehetőségek mellett beállott jogerő tiszteletben tartása a jogrend egészének biztonságát szolgálja. A jogerős határozatok megváltoztathatatlanságához és irányadó voltához alapvető alkotmányos érdek fűződik. A jogállamiság lényeges eleme, hogy a törvénynek egyértelműen meg kell határoznia, […] hogy a jogerőssé vált határozat megtámadására milyen feltételek alapján van lehetőség, s hogy mikor következik be az az állapot, amikor a jogerős határozat már semmiféle jogorvoslattal nem támadható.” [9/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH 1992, 59, 66.].
[25] A jogerő tiszteletben tartása, azaz a terhelt azon, Alaptörvényből fakadó joga, hogy az általa elkövetett cselekmény vonatkozásában meghozott ítéletet – meghatározott feltételek teljesülése után már – véglegesnek és ezért terhére megváltoztathatatlannak tekinthesse, alapvető követelmény mind a büntetőeljárással, mind pedig az azt szabályozó jogforrásokkal szemben. A jogerő azonban áttörhető, ennek módját, formáit és feltételeit pedig a törvénynek úgy kell szabályoznia, hogy a jogerő feloldásával okozott sérelem és az anyagi igazság teljesebb érvényesülése, mint elérni kívánt cél, arányban álljon egymással. A jogerő áttörésére vonatkozó alkotmányos követelményeknek megfelelően az eljárási törvény csupán kivételesen engedi a perújítási eljárás lefolytatását, részben garanciális, a terhelt javát szolgáló okokból (pl.: a jogerős ítéletet a távollétében hozták meg stb.), részben pedig a már említett anyagi igazságosság érvényesülése érdekében, azaz akkor, ha a jogerős ítélettel érintett cselekmény tekintetében már eleve fennálló, de valamely okból korábban nem vizsgált, emellett a büntetőjogi felelősség megállapítása, avagy a büntetéskiszabás szempontjából döntő jelentőségű új körülmény merül fel.
[26] Az Alkotmánybíróság azt vizsgálta, hogy a jogegységi határozattal érintett esetkörben a perújítási eljárás lehetővé tétele a jogerő feloldásának feltételeire vonatkozó alkotmányos elveket, végső soron a jogbiztonság követelményét sérti-e. Az Alkotmánybíróság megítélése szerint a jogegységi határozat vitatott rendelkezései a jogbiztonság követelményét nem sértik. Nyilvánvaló ugyanis, hogy a terhelt büntetőjogi felelősségét a terhére rótt részcselekmények vonatkozásában mindenféleképpen vizsgálja a bíróság és adott esetben jogkövetkezményeket alkalmaz. Amennyiben a jogegységi határozat (ítélt dologra tekintettel) nem tiltaná az önálló büntetőeljárás megindítását és ehelyett nem a perújítási eljárás lefolytatását írná elő, úgy önálló eljárás keretében kerülne sor a szóban forgó cselekmények vizsgálatára (a jogegységi határozat meghozatalát megelőzően ez is volt a gyakorlat). A terhelt tehát, ha úgy tetszik “sem így, sem pedig úgy” nem kerülheti el a bírósági eljárást, a jogegységi határozat e tekintetben csupán annyiban differenciál, hogy a bírósági vizsgálat önálló eljárás során, avagy egy, már lefolytatott eljárás megismétlése keretében zajlik-e. Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a jogerő feloldásának jogegységi határozatban előírt esete nem sérti az eljárás lezárásának véglegességéhez fűződő terhelti érdeket (sőt, bizonyos esetben terhelti mentesüléshez vezet), ezért a jogállamiságból levezethető jogbiztonság követelményével az indítványozó bíró által megjelölt összefüggésben nem ellentétes.
[27] 3.2. Az Alkotmánybíróság megállapította továbbá, hogy a vizsgált norma a jogbiztonság Alkotmánybíróság által korábban kimunkált, a jelen ügyben is figyelembe vett tartalmi elemével, a jogállami bűnüldözés kockázat-megosztási elvével sem ellentétes. Az indítványozó által hivatkozott azon elv, miszerint a bűnüldözés sikertelenségének kockázatát az állam viseli, nem sérül a vizsgált esetkörben. Ahogy arra az előző pontban már rámutatott az Alkotmánybíróság, a szóban forgó esetkörben – függetlenül attól, hogy a bűnüldöző hatóság és a bíróság a jogegységi határozat által előírt rendet, vagy az azt megelőző gyakorlatot követi – a terhelt büntetőjogi felelősségre vonása mindenféleképpen megtörténik, a bűnüldözés sikertelensége kockázatának áthárítása tehát nem merül fel.
[28] 3.3 Az indítványozó bíró álláspontja szerint a jogegységi határozat által előírt jogértelmezés és eljárás a büntető ítélkezés időszerűségére vonatkozó követelményt is sérti. Az Alkotmánybíróság irányadónak tekinti a korábbi gyakorlata során lefektetett azon elvet, mely szerint: “[a] büntetőeljárás szabályozásával szemben a jogállamiság […] normatív tartalmából és a tisztességes eljáráshoz való alkotmányos alapjogból […] levezethető alkotmányos követelmény az érvényesített büntetőigény megfelelő időn belüli elbírálása.” [49/1998. (XI. 27. AB határozat, ABH 1998, 372, 377.]. Az Alkotmánybíróság megítélése szerint azonban a vizsgált normában szereplő jogértelmezés és az ítélkezés időszerűsége között igazolható összefüggés nincs, az indítvány indokolása e tekintetben nem elegendő. Az indítványozó bíró által felvetett aggály olyan gyakorlati, szervezeti kérdéseket érint, amelyet az Alkotmánybíróság – releváns alkotmányjogi összefüggés hiányában – nem vizsgált.
[29] 4. Az Alkotmánybíróság mindezek alapján a 6/2009. számú Büntető jogegységi határozat alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasította.
Dr. Paczolay Péter s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
. |
 | |
Dr. Balogh Elemér s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Bragyova András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Juhász Imre s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kovács Péter s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Lévay Miklós s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Salamon László s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Szalay Péter s. k.,
alkotmánybíró | Dr. Balsai István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Dienes-Oehm Egon s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kiss László s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Lenkovics Barnabás s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Pokol Béla s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Stumpf István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Szívós Mária s. k.,
előadó alkotmánybíró |
Dr. Pokol Béla alkotmánybíró párhuzamos indokolása
[30] Egyetértek a rendelkező részben az indítvány elutasításával, mivel az abban állított alaptörvényi sérelmek és ezek indokai alapján az Alkotmánybíróság nem adhatott helyt az indítványnak. Ám megítélésem szerint a határozat csak az elutasítás indokolásának kiegészítésével válaszolja meg a feltett kérdést a támadott jogegységi határozat alaptörvényi megfelelőségéről, vagy ennek alaptörvény-ellenességéről. Az indítvány ugyanis csak a bűnelkövető jogainak oldaláról, a tisztességes eljáráshoz és a védelemhez való joga oldaláról veti fel a kérdést, és az ügyész vádmonopóliumának esetleges sérelmét csak a tisztességes eljáráshoz való jog sérelme oldaláról állítja. Látni kell azonban, hogy a régi Alkotmányhoz képest az Alaptörvény lényegesen megváltoztatta a bűnüldözés és az ügyészség alaptörvényi szabályozását azzal, hogy az Alaptörvény 29. cikkének (1) bekezdésében deklarálta az állam büntetőigényét, és azt, hogy az ügyész köteles ezt érvényesíteni. Az ügyészség vádmonopóliuma ennek szolgálatában és eszközeként került rögzítésre: “A legfőbb ügyész és az ügyészség, az igazságszolgáltatás közreműködőjeként mint közvádló az állam büntetőigényének kizárólagos érvényesítője. Az ügyészség üldözi a bűncselekményeket, fellép más jogsértésekkel és mulasztásokkal szemben, valamint elősegíti a jogellenes cselekmények megelőzését.” A 6/2009. számú Büntető jogegységi határozat támadott rendelkezése azzal, hogy megtiltja a vádemelést az ügyész számára olyan bűncselekmények esetén, melyek nem képezték részét egy korábbi bírói elítélésnek, mindenképpen sértheti az állam büntetőigényének érvényesítését, noha e problémakör teljes körű végiggondolására az Alkotmánybíróság részéről csak erre irányuló indítványi kérelem alapján lenne lehetőség.
[31] Párhuzamos indokolásomban azért is szükségesnek látom kitérni ennek jelzésére, mert az alkotmányjogi panaszok és más indítványok nyilvánvalóan orientálódnak a korábbi alkotmánybírósági határozatok érvelésein, és a régi Alkotmány hallgatása az állami büntetőigényről értelemszerűen nem hozott létre ebbe az irányba mutató alkotmányossági elveket és mércéket az alkotmánybírósági döntésekben. Az Alkotmánybíróságnak még a jövőbeli döntéseiben kell majd kibontani az Alaptörvénynek, új rendelkezéseinek és értelmezési elveinek megfelelő alkotmányos büntetőjogi álláspontokat, és látni kell, hogy szemben a régi alkotmánybírósági határozatok által megteremtett alkotmányos büntetőjognak az alapvetően a bűnelkötő és jogai oldaláról történő személetmódjával, az Alaptörvényre támaszkodó új határozatoknak legalább ennyire a társadalom közösségének védelmére és ebben az állam büntetőigényének érvényesítésére is hangsúlyt kell fektetniük. Az ügyész vádmonopóliuma így azzal a kötelezettségével bővül ki, hogy érvényesítenie kell a társadalom egésze nevében fellépő állam büntetőigényét, és az ezt megakadályozó normatívák és döntések alaptörvény-ellenesnek minősülhetnek.
Budapest, 2013. május 13.
Dr. Pokol Béla s. k.,
alkotmánybíró
. |