Az indítvány lényege:
Az indítványozó - tartalma szerint helyesen az Abtv. 26. § (1) bekezdése alapján - a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény 75. § (2) bekezdés és 75/A. § (1) bekezdése, valamint a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény végrehajtásának szabályairól 79/2004. (V. 4.) FVM rendelet 82. § (2) bekezdése alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte az Alkotmánybíróságtól. Másodlagosan, az Abtv. 27. §-a alapján előterjesztett indítványában a Veszprémi Törvényszék 2.Pf.20.844/2023/5-I. számú ítélete és a Kúria Pfv.V.20.688/2024/3. számú végzés alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte.
Az indítványozó tulajdonában álló gyep művelési ágú ingatlanokat vaddisznók folyamatosan feltúrták, amelyből kára keletkezett. Az ingatlanok a perbeli alperes vadászterületén helyezkednek el, ezért az indítványozó - a jegyző kárfelmérési eljárása sikertelensége után - bírósághoz fordult, vadkár megtérítése iránt. Keresetének az elsőfokú bíróság helyt adott és a vadásztársaságot kártérítés és perköltség megfizetésére kötelezte. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a jogvita elbírálására a Ptk. rendelkezései irányadók, mivel a Vtv. és Vhr. a mezőgazdaság fogalmát szűkítően értelmezi, ami közé a gyepterület nem tartozik. Az ekként leszűkített mezőgazdálkodási körön kívül eső károk esetén a vadászható állat által okozott kár fogalmát a Pkt. szabályai szerint kell értelmezni. A vadásztársaság fellebbezésére a másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet megváltoztatta és az indítványozó keresetét elutasította. A másodfokú bíróság álláspontja szerint a Ptk. rendelkezéseit kizárólag a mezőgazdaságon kívül okozott károk tekintetében kell alkalmazni; a tulajdoni lapok szerint az indítványozó legelő művelési ágba tartozó ingatlanjai a mezőgazdasági művelés fogalma alá tartoznak, így a keresetet a Vtv. és Vhr. szabályai szerint kellett elbírálni. Az indítványozó kérelmére indult felülvizsgálati eljárásban a Kúria Pfv.V.20.688/2024/3. számú végzésével a felülvizsgálatot megtagadta.
A Vtv. 75. § (2) bekezdése és 75/A. § (1) bekezdése alapján vadkárnak minősül a gímszarvas, a dámszarvas, az őz, a vaddisznó, valamint a muflon által a mezőgazdaságban és az erdőgazdálkodásban okozott kár tíz százalékot (a továbbiakban: természetes önfenntartási érték) meghaladó része. A vadászatra jogosult a vadászható állat által okozott kárért való felelősség Polgári Törvénykönyvben foglalt szabályai alapján köteles a mezőgazdálkodáson és erdőgazdálkodáson kívül másnak okozott kárt megtéríteni azzal, hogy a vadászatra jogosult ellenőrzési körén kívül eső oknak a vadászati jog gyakorlásán és a vadgazdálkodási tevékenység folytatásán kívül eső okot kell tekinteni. A Vhr. 82. § (2) bekezdése szerint a Vtv. 75. § (2) bekezdésének alkalmazásában mezőgazdaságban okozott vadkár a vad táplálkozása, taposása, túrása vagy törése következtében a szántóföldön, a gyümölcsösben és a szőlőben a mezőgazdasági kultúra terméskiesését előidéző károsítás. A gyümölcs-, illetve szőlőtelepítésben bekövetkezett vadkár pénzértékét a pótlás mértékének arányában kell meghatározni.
Az indítványozó álláspontja szerint a támadott szabályozás a vadászható állatok által termőföldekben okozott károk érvényesíthetőségének alapvető szabályait alaptörvény-ellenesen határozta meg, ezen rendelkezések sértik az Alaptörvény P) cikk (1)-(2) bekezdését azáltal, hogy a termőföldek védelme tekintetében olyan alapvető korlátot állít fel, amely kizárja a jogellenesen okozott károk megtérítése iránti igények érvényesíthetőségét. Azáltal továbbá, hogy a Vtv. és Vhr. rendelkezései generális jelleggel rontják le a Ptk. 6:563. § alkalmazhatóságát a mezőgazdaságban okozott károk érvényesíthetősége kérdésében úgy, hogy a teljeskörű szabályozás igényével nem lép fel, megfosztja a károsultakat a kártérítési igényüktől, ami a tulajdonhoz való joga sérelmét okozza. A rendelkezések továbbá nem felelnek meg a normavilágosság követelményének sem..
. |