English
Hungarian
Ügyszám:
.
33/B/1990
Előadó alkotmánybíró: Sólyom László Dr.
.
Az indítvány lényege:
.
A döntés száma: 64/1991. (XII. 17.) AB határozat
.
ABH oldalszáma: 1991/297
.
A döntés kelte: Budapest, 12/09/1991
.
.

.
A döntés szövege (pdf):
    .
    A döntés szövege:
    .
    A döntés szövege:
                    A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

      Az  Alkotmánybíróság  jogszabály  alkotmányellenességének
      utólagos     vizsgálatára,      valamint     mulasztásban
      megnyilvánuló     alkotmányellenesség     megszüntetésére
      irányuló  indítványok   alapján   -   Dr.   Ádám   Antal,
      Dr. Herczegh Géza,  Dr. Kilényi Géza, Dr. Lábady Tamás és
      Dr. Zlinszky János  alkotmánybíró párhuzamos véleményével
      - meghozta a következő

                            határozatot:

      Az  Alkotmánybíróság   megállapítja,  hogy   a  terhesség
      megszakítására  vonatkozó   szabályok  rendeletben   való
      meghatározása alkotmányellenes. Ezért az Alkotmánybíróság
      az  egészségügyről szóló 1972. évi II. törvény 29. §  (4)
      bekezdésének első  mondatát, amely  szerint " A terhesség
      megszakításának    csak    jogszabályban    meghatározott
      esetekben és rendelkezések szerint van helye " , valamint
      ugyanazen  törvény  87. §   (2)   bekezdését,  továbbá  a
      terhességmegszakításról    szóló    76/1988.(XI.3.)    MT
      rendeletet   és    az   annak    végrehajtására   kiadott
      15/1988.(XII.15.)  SZEM   rendeletet  alkotmányellenesnek
      mondja ki, és 1992. december 31-i hatállyal megsemmisíti.

      A    mulasztásban    megnyilvánuló    alkotmányellenesség
      megállapítására      irányuló       indítványokat      az
      Alkotmánybíróság elutasítja.

      Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben
      közzéteszi.
                                Indokolás

                                   A)

        Az  Alkotmánybírósághoz   több   indítvány   érkezett   a
        terhességmegszakításról       ( abortuszról )       szóló
        jogszabályok :  az  1972.  évi  II.  törvény  29. §   (4)
        bekezdése, a  76/1988. ( XI. 3. ) MT rendelet, valamint a
        15/1988.        ( XII. 15. )         SZEM        rendelet
        alkotmányellenességének, továbbá  nemzetközi  szerződésbe
        ütközésének megállapítására  és megszünetetésére, illetve
        mulasztásban      megnyilvánuló       alkotmányellenesség
        megállapítására és megszüntetésére.

        Az  indítványokat   az  Alkotmánybíróság  egyesítette  és
        együttesen bírálta el.

        Az    indítványokban    megfogalmazott    alkotmányossági
        kifogások és érvek lényege a következőkben összegezhető.

        1. A  terhességmegszakításról szóló  minisztertanácsi  és
        miniszteri rendeletek  ellentétben állnak a jogalkotásról
        szóló 1987.  évi XI. törvény 2. § c), valamint 5. § f) és
        j) pontjaival,  mert nem  törvényi szinten mondanak ki az
        állampolgárok   alapvető    jogaira   és   kötelességeire
        vonatkozó rendelkezéseket.  Ez egyben  sérti az Alkotmány
        8. §  (2)   bekezdését, amelynek  értelmében az  alapvető
        jogokra    vonatkozó    szabályokat    törvénynek    kell
        megállapítania,  valamint    az  Alkotmány   35. §    (2)
        bekezdését,  illetve   37. §   (3)    bekezdését,  melyek
        tiltják, hogy  a Kormány, illetve annak tagjai törvénnyel
        ellentétben álló rendeletet bocsássanak ki.

        2.     Az     indítványozók     egyik     csoportja     a
        terhességmegszakítást  szabályozó  rendelkezéseket  azért
        kifogásolta,    mert     álláspontja     szerint     azok
        alkotmányellenesen       engedik       meg,       illetve
        alkotmányellenesen tág  körben engedik  meg  a  terhesség
        megszakítását.

        a) Az  indítványok  azt  a  nézetet  képviselik,  hogy  a
        sérelmezett jogszabályok  ellentétesek az Alkotmány 54. §
        (1)  bekezdésével,   amely  szerint    minden    embernek
        veleszületett  joga   van  az   élethez  és   az   emberi
        méltósághoz,  amelyektől   senkit  sem  lehet  önkényesen
        megfosztani. Az  indítványozók álláspontja  az,  hogy  az
        emberélet a  fogamzással kezdődik,  és  a  magzatra  mint
        teljes értékű  emberi lényre  is vonatkozik  az alapjogok
        lényeges tartalma  korlátozásának az  Alkotmány 8. §  (2)
        bekezdésébe foglalt tilalma.

        b) Hasonló  okokból alkalmazandónak tartják a magzatra az
        Alkotmány 66. §  (2) , illetve 67. § (1) bekezdésének a
        gyermekek    védelmére,     valamint   a    70/D. §   (1)
        bekezdésének a  lehető legmagasabb  szintű testi és lelki
        egészséghez való  jogra vonatkozó  előírásait is; ezekkel
        pedig a kifogásolt jogszabályok ellentétesek.

        c)     A      magzattal     szembeni     alkotmányellenes
        megkülönböztetésnek tartják,  hogy élete nem részesül más
        életekkel   azonos   védelemben  (Alkotmány  70/A. §  (1)
        bekezdés).

        d)  Az  abortusz  megengedettsége  e  felfogások  szerint
        ellentétes  az   Alkotmánynak  az   emberi  jogképességet
        biztosító 56. §-ával is.

        e)  Alkotmányellenesnek   tartják  az   indítványozók   a
        támadott jogszabályokat  azért is,  mert azok  -  bár  az
        Alkotmány  35. §    (2)   bekezdése   szerint  a  Kormány
        rendelete nem lehet ellentétes törvénnyel - több törvényi
        szintű   büntetőjogi,    polgári   jogi   és   családjogi
        rendelkezést sértenek.

        f)  A   terhességmegszakításra  vonatkozó  szabályok  nem
        biztosítják az  orvos és  más egészségügyi  alkalmazottak
        részére a  beavatkozás megtagadásának  lehetőségét, ezért
        sértik az  Alkotmány 60. §-ában biztosított lelkiismereti
        szabadságot.

        3. Az  indítványozók másik  csoportja szerint a terhesség
        megszakításáról való  döntés a nők lelkiismereti ügye, az
        ebbe     a      döntésbe     beavatkozó      jogszabályok
        alkotmányellenesek.

        a)  Ezen  indítványok  úgy  érvelnek,  hogy  a  terhesség
        megszakításáról való  döntés joga a nő emberi méltósághoz
        való   alapvető  jogából (Alkotmány  54. § (1)  bekezdés)
        fakad, ezért annak kormányrendeletben, illetve miniszteri
        rendeletben történő  korlátozása ellentétes  az Alkotmány
        8. § (2) bekezdésével.

        b)  Az   indítványozók   álláspontja   szerint   azok   a
        jogszabályi rendelkezések, amelyek a 35 évesnél fiatalabb
        vagy kettőnél kevesebb gyermeket szült nők tekintetében a
        terhességmegszakítás       engedélyezését       hivatalos
        vizsgálathoz  kötik,   ellentétesek  a   nőkkel  szembeni
        megkülönböztetés minden  formájának felszámolásáról 1979.
        december 18-án  New Yorkban  elfogadott, és  az 1982. évi
        10. tvr-rel  kihirdetett egyezmény  16. § 1.e)  pontjával
        is.

        Eszerint ugyanis  a nőknek  a férfiakéval  azonos jogokat
        kell  biztosítani   többek  között  arra,  hogy  szabadon
        dönthessenek gyermekeik  számáról  és  a  gyermekszülések
        közé  eső  időközről.  Az  indítványozók  a  kihirdetésre
        tekintettel  kérték   az  egyezmény  belső  jogként  való
        megítélését, de  egyben kérték  a kifogásolt jogszabályok
        nemzetközi  szerződésbe  ütközésének  hivatalból  történő
        megállapítását is.

        c) A  35 évesnél  fiatalabb,  illetve  kettőnél  kevesebb
        gyermeket  szült   nőkre  vonatkozó   korlátozásokat   az
        indítványok az Alkotmány 70/A. § (1) és (2)  bekezdésében
        tiltott, alkotmányellenes diszkriminációnak tartják.

        d) Az  indítványozók kérték,  hogy az Alkotmánybíróság az
        általuk  kifogásolt  jogszabályi  rendelkezések  hatályon
        kívül  helyezése   esetén  állapítson   meg  mulasztásban
        megnyilvánuló alkotmányellenességet  is, mivel  ebben  az
        esetben az  egészségügyről szóló  1972. évi  II.  törvény
        hatályban  maradó   rendelkezései   szerint   mindenfajta
        terhességmegszakítás tilos lenne, amely tilalom sértené a
        nőknek az  Alkotmány 8. §   (2)  bekezdése értelmében még
        törvénnyel sem korlátozható alkotmányos jogait.

                                   B)
        Az Alkotmánybíróság  felkérésére kifejtett véleményében a
        népjóléti miniszter egyetértett az indítványozóknak azzal
        az álláspontjával,  hogy a terhességmegszakítás rendeleti
        szintű  szabályozása  ellentétes  a  jogalkotásról  szóló
        törvénnyel, és  így alkotmánysértő. Álláspontja szerint a
        téma alapvető kérdéseit az Alkotmányban, részleteit pedig
        kizárólag törvényi szinten indokolt szabályozni.

                                   C)

        Az Alkotmány  8. §  (2)   bekezdése  szerint  " a  Magyar
        Köztársaságban  az  alapvető  jogokra  és  kötelességekre
        vonatkozó  szabályokat  törvény  állapítja  meg... " .  A
        támadott jogszabályok  alkotmányellenessége elbírálásához
        tisztázandó,    hogy    a    terhességmegszakítás    jogi
        szabályozása kinek,  melyik alapvető  jogára (alapjogára)
        vagy kötelességére vonatkozik.

        1.  Az   indítványok  szerint   az   abortusz   jelenlegi
        szabályozása sérti a magzat élethez való jogát (Alkotmány
        54. §), a  jogképességhez való  jogot (56. §), illetve az
        anya   emberi   méltósághoz   való   jogát   (54. §   (1)
        bekezdés).

        Ellentétes   a   terhességmegszakítás   szabályozása   az
        alapvető jog  lényeges tartalma korlátozásának tilalmával
        (8. §  (2)  bekezdés), a gyermek, illetve az anya jogával
        a  védelemre   (66. §   (2)    bekezdés,  illetve  67. §)
        valamint   a    hátrányos   megkülönböztetés   tilalmával
        (7O§/A. §) és az egészséghez való joggal (70/D. §) is.

        2.  Az   abortusz  jogi  szabályozása  a  fent  felsorolt
        alapvető  jogokkal  kétségkívül  összefügg.  Azonban  nem
        mindenfajta összefüggés  az alapjogokkal  követeli meg  a
        törvényi   szintű    szabályozást.    Valamely    alapjog
        tartalmának  meghatározása   és   lényeges   garanciáinak
        megállapítása csakis  törvényben történhet,  törvény kell
        továbbá az  alapjog közvetlen  és jelentős korlátozásához
        is. Közvetett  és  távoli  összefüggés  esetében  azonban
        elegendő a  rendeleti szint is. Ha nem így lenne, mindent
        törvényben kellene szabályozni.

        Ebből  az   következik,  hogy   mindig  csak   a  konkrét
        szabályozásról állapítható meg, hogy - az alapjoggal való
        kapcsolata  intenzitásától  függően  -  törvénybe  kell-e
        foglalni vagy sem.

        3. A  terhességmegszakítás szabályozása  számos alapjogot
        érint (lásd 1. pont). Minőségileg más azonban az abortusz
        szabályozásának " vonatkozása "  az élethez  való  jogra,
        mint    az     összes    többi    alapvető    jogra.    A
        terhességmegszakítás  mindig   a  magzati   élet  fölötti
        rendelkezés, amely  jogi minősítést  kíván;  az  abortusz
        szabályozása a  magzat élethez  való jogára,  s  -  mivel
        ennek  előkérdése,   hogy  a   magzat  jogalany-e   -   a
        jogalanyisághoz való jogra kétségkívül " vonatkozik " .

        Az   Alkotmánybíróság    a   magzat    jogalanyiságát   a
        határozatban mindig  a fenti  összefüggésben érti, vagyis
        mint a  magzat élethez  és emberi méltósághoz való alanyi
        jogának feltételét.  Ezért a magzat jogalanyiságáról való
        döntés a  határozat összefüggésében arra vonatkozik, hogy
        a magzat a jog szerint ember-e.

        A  terhességmegszakítás  szabályainak  " vonatkozása "  a
        jogalanyiságra és  az élethez  való jogra  minden esetben
        magában foglalja  annak eldöntését,  hogy  ezek  a  jogok
        fennállnak-e. Tekintettel  arra, hogy  az  ember  élethez
        való joga  és jogalanyisághoz való joga korlátozhatatlan,
        vagyis vagy fennáll, vagy nem, az abortusz szabályozása a
        lehető legerősebben függ össze ezekkel az alapjogokkal.

        Az  összes   többi  számításba  jövő  alapjognál  viszont
        mérlegelés  kérdése,   hogy  az   abortusz   szabályozása
        " vonatkozik-e " rájuk olyan szorosan, hogy ahhoz törvény
        szükséges. Ezt  a mérlegelést  alapvetően befolyásolja  a
        magzat jogi helyzetének minősítése.

        a) Az  anya  önrendelkezési  joga  az  abortusz  melletti
        legerősebb, s  - számos külföldi alkotmánybírósági ítélet
        nyomán is  - immár  klasszikus  érv.  A  magzat  melletti
        klasszikus érv  viszont az,  hogy az  élethez való jogból
        származó állami  kötelezettséget  az  élet  védelmére  ki
        lehet terjeszteni  a  magzatra  anélkül,  hogy  a  magzat
        jogalanyiságáról döntenénk.

        Az élethez  való jog  és a méltósághoz (önrendelkezéshez)
        való jog összefüggése az abortusszal valóban megköveteli,
        hogy a  terhességmegszakításról törvény  rendelkezzék. Az
        abortusz szabályozása  ugyanis ezt  a két  alapvető jogot
        minden esetben  és  lényegesen  érinti  azáltal,  hogy  a
        terhességmegszakítással     kapcsolatban      mind     az
        önrendelkezési  jog  érve,  mind  pedig  az  emberi  élet
        objektiv   védelmére    való    hivatkozás    a    magzat
        jogalanyiságának hallgatólagos  tagadását feltételezi. Ha
        ugyanis a  magzatnak alanyi joga van az élethez, egyrészt
        az anya  önrendelkezési joga  nem, illetőleg csak annyira
        jöhet szóba, mint - egy hasonló súlyú korlátozást okozó -
        másik emberrel kapcsolatban; másrészt az élethez való jog
        relatív védelme  többé nem  elégséges.  Csakis  ebben  az
        összefüggésben  teszi  feltétlenül  szükségessé  akár  az
        önrendelkezési jog, akár az állam életvédelmi kötelessége
        az abortusz törvényi szintű szabályozását.

        b)  Ha   a  magzat  jogi  státuszával  való  összefüggést
        figyelmen kívül  hagyjuk, az  anya önrendelkezési joga és
        az abortusz-szabályok  közötti  összefüggés  erőssége,  s
        ezzel a  törvényi szabályozás  szükségessége - legalábbis
        elvileg - mindig vitatható marad.

        Az    önrendelkezési     jogról    az    Alkotmánybíróság
        8/1990.  (IV. 23.)  AB   határozatában    megállapította,
        hogy   az   a   modern    alkotmányokban,   illetve    az
        alkotmánybíróságok  gyakorlatában -  a személyiség szabad
        kibontakoztatásához való jog,   az  általános  cselekvési
        szabadság,  illetve a magánszférához való   jog   mellett
        -   az   általános személyiségi  jog  egyik  aspektusának
        megnevezése;  az általános személyiségi   jog  viszont az
        emberi   méltósághoz való jog (54. § (1) bekezdés)  egyik
        megfogalmazása.

        Az  Alkotmánybíróság   gyakorlata  szerint  az  általános
        személyiségi jog  " anyajog " , azaz olyan szubszidiárius
        alapjog,  amelyet   mind  az   Alkotmánybíróság,  mind  a
        bíróságok felhívhatnak az egyén autonómiájának védelmére,
        ha az  adott tényállásra  a konkrét, nevesített alapjogok
        egyike sem  alkalmazható. A  művi terhességmegszakításról
        szóló külföldi  alkotmánybírósági határozatok  is hasonló
        összefüggésben használják  az anya  önrendelkezési  joga,
        magánszférához  való   joga,  illetve  személyiségi  joga
        fogalmát.

        A   terhesség    olyan   változásokkal    jár   az   anya
        szervezetében, s  - normális  esetben -  a gyermeknevelés
        olyannyira meghatározza  az anya  további életét, hogy az
        Alkotmánybíróság   megítélése    szerint   az    abortusz
        lehetőségének a  hatályos rendeletekben szereplő szűkkörű
        kizárása is  közvetlenül és  lényegesen  érinti  az  anya
        önrendelkezési  jogát.   Ez  akkor  is  így  van,  ha  az
        önrendelkezés korlátozását  csupán arra szűkítjük, hogy a
        magzatot az  anyának akarata ellenére ki kell hordania és
        meg kell  szülnie -  hiszen a  felnevelés  kötelességétől
        megszabadulhat. A fentiek szerint az abortuszt törvényben
        kell szabályozni.  Ugyanakkor  elvileg  lehetséges  olyan
        rendkívül liberális  abortusz-jog  is,  amelynek  alapján
        vita tárgya  lehet, korlátozza-e a szabályozás annyira az
        önrendelkezési jogot,  hogy törvényt  kell hozni róla. (A
        szabályozás jogforrási szintjétől független az a tartalmi
        alkotmányossági  kérdés,   hogy  az   önrendelkezési  jog
        korlátozásai szükségesek és arányosak-e.)

        Az  önrendelkezési   jog  mint  a  magzati  élet  feletti
        rendelkezés alapja  eleve csak  akkor  merülhet  fel,  ha
        feltesszük, hogy  a magzat jogilag nem ember. Ha a magzat
        jogalany, alanyi joga van az élethez. Ebben az esetben az
        anya  önrendelkezési  joga  szabály  szerint  nem,  hanem
        csupán  néhány   rendkívüli  határesetben  érvényesülhet.
        Ekkor az önrendelkezési jogra hivatkozva éppúgy nem lehet
        megszakítani a  terhességet, mint ahogy nem lehet megölni
        a kilenc  hónapig tartó  másállapotnál bizonyosan nagyobb
        terhet jelentő  nyitott gerincű  csecsemőt. (Ugyanígy nem
        lehet  az   ápoló  önrendelkezésére   hivatkozva  halálba
        segíteni a  magatehetetlen, ápolásra  szoruló öreget sem,
        jóllehet gondozója életét és önrendelkezési jogát esetleg
        sokkal  súlyosabban   korlátozza,   mintha   az   anyának
        gyerekéről kellene gondoskodnia.)

        Ha  tehát   meg  akarjuk   mondani,  hogy   az   abortusz
        szabályozása miért  érinti az  anya önrendelkezéshez való
        jogát, nincs  mód megkerülni azt a kérdést, hogy a magzat
        jogilag ember-e,  s  van-e  alanyi  joga  az  élethez  és
        méltósághoz.  Természetesen   igen  közelről   érinti  az
        abortusz korlátozása  az  anya  önrendelkezési  jogát,  s
        érintheti más alapjogait is. Ám ez a " vonatkozás " éppen
        azáltal nyeri el feltétlen alapjogi relevanciáját, hogy a
        magzat  alapjogi   státusza  tekintetében   állást   kell
        foglalni.

        c) Az  Alkotmány 54. §  (1) bekezdése   egyrészt " minden
        ember " számára  garantálja az élethez való alanyi jogot,
        másrészt -  a 8. §  (1) bekezdésével összhangban  -  " az
        állam elsőrendű  kötelességévé "  teszi  az  emberi  élet
        védelmét.  Az   állam  kötelessége   az  alapvető   jogok
        " tiszteletben  tartására  és  védelmére "  a  szubjektiv
        alapjogokkal  kapcsolatban   nem  merül  ki  abban,  hogy
        tartózkodnia kell  megsértésüktől, hanem magában foglalja
        azt  is,  hogy  gondoskodnia  kell  az  érvényesülésükhöz
        szükséges  feltételekről.   Az  emberek  természetszerűen
        egyéni szabadságuk  és személyes  igényeik  szempontjából
        gyakorolják alapjogaikat.  Az államnak  viszont arra  van
        szüksége garanciális  feladata ellátásához, hogy az egyes
        alanyi   alapjogok   biztosítása   mellett   az   azokkal
        kapcsolatos értékeket  és élethelyzeteket  önmagukban is,
        azaz ne  csupán az  egyes egyedi  igényekhez kapcsolódóan
        védje, s  a többi  alapjoggal összefüggésben  kezelje. Az
        állam számára  az alapjogok védelme csupán része az egész
        alkotmányos rend  fenntartásának és működtetésének. Ezért
        az   állam   úgy   alakítja   ki   az   egyes   alapjogok
        megvalósításához  szükséges   jogszabályi  és  szervezeti
        feltételeket, hogy  mind a  többi alapjoggal kapcsolatos,
        mind pedig  egyéb alkotmányos  feladataira is tekintettel
        legyen; az  egyes jogoknak  az egész  rend  szempontjából
        legkedvezőbb érvényesülését  teszi lehetővé,  s mindezzel
        az  alapjogok  összhangját  is  előmozdítja.  Az  alapjog
        jogosultja illetve  az  állam  különböző  szempontjai  és
        feladatai miatt  az alapjog  alanyi jogi illetve objektiv
        oldala nem feltétlenül fedi egymást. Az állam - általános
        és objektiv  szempontjaiból következően  -  a  szubjektiv
        alapjog által  védett körön  túlmenően is meghatározhatja
        ugyanazon alapjog objektiv, intézményes védelmi körét. Ez
        a helyzet  például  akkor,  ha  egy  szabadságjog  egyéni
        gyakorlása  nem  látszik  veszélyeztetettnek,  az  esetek
        összességében  azonban   az   alapjog   által   garantált
        szabadság vagy  életviszony intézménye  kerül  veszélybe.
        Olyan  kisajátítások   például,  amelyek  önmagukban  nem
        állnak ellentétben  a  tulajdonhoz  való  alanyi  joggal,
        bizonyos szám  fölött és rendszeresség mellett a tulajdon
        intézményét veszélyeztetik.

        Hasonló a  helyzet  az  élethez  való  joggal.  Az  egyes
        emberek alanyi  joga saját  életük biztosítására szolgál.
        Az élethez  való jog  objektiv  oldalából  ugyanakkor  az
        államnak nem  csupán az a kötelessége következik, hogy az
        egyes emberek élethez való alanyi jogát ne sértse meg, és
        hogy  annak   védelméről  jogalkotással   és   szervezési
        intézkedésekkel gondoskodjék,  hanem  ennél  több.  Ez  a
        kötelesség  nem   merül  ki   az  egyes   emberek  egyedi
        életvédelmében,  hanem  általában  az  emberi  életet  és
        létfeltételeit is  védi. Ez  utóbbi  feladat  minőségileg
        más, mint  az élethez való egyéni alanyi jogok védelmének
        összeadása; " az emberi élet " általában - következésképp
        az emberi  élet mint  érték -  a védelem tárgya. Ezért az
        állam  objektiv,   intézményes  életvédelmi   kötelessége
        kiterjed a  keletkezőben lévő  emberi életre is, csakúgy,
        mint    a     jövendő    generációk     életfeltételeinek
        biztosítására.  Ez   a  kötelezettség  -  ellentétben  az
        élethez  való   alanyi  joggal   -  nem  abszolút.  Ezért
        lehetséges, hogy  vele szemben más jogokat mérlegeljenek.
        A magzati  élet védelmére irányuló állami kötelezettséget
        így korlátozhatja  például az anya egészséghez való joga,
        vagy önrendelkezési joga.

        Az  államnak  az  élethez  való  jogból  folyó  általános
        védelmi kötelessége  alapján, amely  a  magzat  védelmére
        felhozott  legelterjedtebb  érv,  nem  lehet  elvileg  is
        indokolt választ  adni arra, hogy miért nem egyenlően véd
        a törvény  minden magzatot,  hogy a  magzat védelme és az
        ellene ható  jogok közötti határ miért éppen ott húzódik,
        ahol  a  törvényhozó  meghúzta.  Miért  érdekelt  például
        " erősebben " az állam az érettebb magzat megmaradásában,
        mint a  három hónapnál fiatalabbéban, holott - ha megvédi
        - az is megérett volna. Mivel a magzat egész magzati léte
        során ugyanúgy  potenciális emberi  élet,  milyen  alapon
        lehet  védelme   intenzitását  szakaszokra   bontani;  ha
        egyrészt  kijelentik,   hogy  az   élethez  való   jog  a
        nasciturust is  megilleti, milyen  elvi indokkal  tesznek
        másrészt mégis  különbséget a megszületettek és a még meg
        nem születettek  életének védelme  között?  Más  országok
        alkotmánybírósági   ítéleteiben    szokásosak   a    fent
        megkérdőjelezett  indokolások;   ezek  mindig  gyakorlati
        kompromisszumokat   támasztanak   alá,   elvileg   mindig
        vitathatóan.

        Az  54. §-ból  fakadó  állami  életvédelmi  kötelezettség
        önmagában nem  követel törvényi  szintű  szabályokat.  Az
        54. §  alapján  az  államnak  általában,  személytelenül,
        statisztikai sokaságként  " mindenki "  számára  kell  az
        élet védelméről  intézményesen gondoskodnia.  Közlekedési
        szabályokat,       környezetszennyezési       kibocsátási
        határértékeket,  műszaki  biztonságtechnikai  előírásokat
        nem szükséges  törvényben meghatározni, jóllehet mindezek
        érintik az  élethez való  jog objektiv  oldalát, az abból
        következő állami  kötelességeket. Az ilyen szabályok csak
        egy adott  határig védenek,  azon túl  viszont  tudatosan
        kockáztatnak emberi életeket, s tudomásul veszik bizonyos
        számú  emberi   élet  föláldozását   társadalmi   előnyök
        érdekében.

        Az   abortusz    esetében   azonban    nem   személytelen
        kockázatról,  hanem   előre  meghatározott   egyedi  élet
        szándékos kioltásáról van szó. Ez az individualitás akkor
        is  fennáll,   ha  óvatosságból   pusztán   " potenciális
        életről " beszélünk.  Ezért a  terhességmegszakítást csak
        akkor  lehet  az  54. §-ból  folyó  relatív,  intézményes
        életvédelem hatálya  alá tartozónak  venni, ha  a  magzat
        individualitását jogilag nem ismerik el. Az abortusz mint
        tett   egyediségét    és   szándékosságát    nem    lehet
        megszüntetni, ezért  a  személytelenséget  kell  a  másik
        oldalon  a  végletekig  fokozni.  A  terhességmegszakítás
        ezért csak  akkor " vonatkozik "  az Alkotmány 54. §-ában
        biztosított  élethez  való  jognak  egyedül  az  objektiv
        oldalára, úgy tehát, hogy ugyanezt a jogot alanyi jogként
        ne kelljen  szintén figyelembe venni, ha a magzat jogilag
        nem ember.  Ha viszont  a magzatnak  alanyi joga  van  az
        életre és  méltóságra, akkor  ez a  jog  nem  különbözhet
        bármely más  ember élethez  és méltósághoz  való jogától,
        azaz az  anya alapjogaival  is ugyanúgy állítandó szembe,
        mint a  már megszületett  emberek esetében. Abból, hogy a
        magzat az  anyatestben van  (vagy azon kívül, mesterséges
        körülmények között),  természetesen  támadhatnak  sajátos
        választási  helyzetek.  Az  anya  és  a  magzat  jogainak
        versengését  tehát   nem  feltétlenül   a  jogos  védelem
        analógiájára  kell  elképzelnünk,  vagy  megoldanunk.  De
        mindezek a  sajátosságok  tényállási,  és  nem  a  magzat
        jogállására vonatkozó kérdések.

        A terhességmegszakítás  szabályozása és  az élethez  való
        jog közötti  kapcsolat is  azért követeli  meg,  hogy  az
        abortuszról  törvény  rendelkezzék,  mert  e  szabályozás
        mikéntjével szükségképpen  állást kell  foglalni a magzat
        jogi státusza  tekintetében. Gyökeresen  mások, s egymást
        kizáróak ugyanis a szabályozás lehetőségei attól függően,
        hogy a magzatot jogilag embernek tekintjük-e vagy sem. Az
        összefüggés  fordítva   is  érvényes:  adott  szabályozás
        csakis a  magzat meghatározott  jogi minősítésével állhat
        összhangban.

        d) Ha a terhességmegszakítást önmagában, pusztán élettani
        (orvosi) beavatkozásnak  tekintjük,  nincs  szükségképpen
        közvetlen és  lényeges összefüggése  sem az anya élethez,
        sem egészséghez  való jogával. Egy az abortuszhoz hasonló
        súlyú és  kockázatú műtéthez nem kell speciális törvényi,
        de   még   rendeleti   szabályozás   sem,   elegendő   az
        egészségügyi törvényben  lefektetett általános  alapelvek
        érvényesülése. Így  van ez  akkor is, ha a terhességet az
        anya életének megmentése céljából szakítják meg. Törvényi
        szint olyan  rendelkezéshez kellene,  amely  életveszély,
        vagy az  anya egészségének  veszélyben forgása  esetén is
        tiltja ezt  a műtétet,  vagyis  az  egészségügyi  törvény
        általános  szabályaitól   eltér.  (A   törvényi  szinttől
        különböző kérdés az ilyen törvény alkotmányossága.)

        Minél szabadabb  az abortusz  lehetősége,  annál  kevésbé
        érinti az  anya élethez  és egészséghez  való  jogát.  Ez
        utóbbi jogokból  tehát nem  következik, hogy  a terhesség
        művi   megszakítását   feltétlenül   törvényben   kellene
        szabályozni.  Az   Alkotmánybíróság   előtt   megtámadott
        rendeletek  sem   tartalmazzák  az   anya  élethez   vagy
        egészséghez  való  jogának  olyan  korlátozását,  amelyek
        révén  az   általános  szabálytól  eltérnének,  hiszen  a
        terhesség megszakítható,  " ha a  terhes  nőnél  fennálló
        egészségi ok  azt indokolja " .  Az abortuszrendeleteknek
        tehát e  tekintetben nincs olyan " vonatkozásuk " , amely
        miatt a  terhességmegszakításról törvényt  kellett  volna
        hozni.

        A magzat  létéhez fűződő  érdekek  ( vagy  jogok )  súlya
        teheti  az   anya  élethez   és  egészséghez  való  jogát
        relevánssá: velük  szemben az  anya érdekeinek  védelmére
        alapjogaira hivatkozhatunk.

        e) Ha  az  abortusz  feltételhez  kötött,  szükségszerűen
        különbség van  azok között  a  terhes  nők  között,  akik
        megfelelnek a  feltételeknek, és  azok között,  akik nem.
        Hogy  ez   a  megkülönböztetés  az  Alkotmány  70/A. §-át
        mennyire  érinti,  ismét  alapvetően  attól  függ,  minek
        minősül a magzat. Ha a magzat jogalany, akkor az abortusz
        szabályai   elsősorban    a   magzatok   között   tesznek
        különbséget, márpedig az élethez való jog tekintetében ez
        kizárt. Ha viszont a magzat jogilag nem ember, mérlegelés
        tárgya lehet,  hogy az  abortusz az anya melyik alapjogát
        érinti úgy,  hogy annak  tekintetében a  megkülönböztetés
        felmerülhet.

        f)  Az   Alkotmánybíróság  álláspontja   szerint  sem  az
        Alkotmány   66. §     (2)    bekezdésében   az   anyáknak
        biztosított jog  arra, hogy  a gyermek születése előtt és
        után támogatásban  és  védelemben  részesüljenek,  sem  a
        gyermek  joga   arra,  hogy   családja,  az  állam  és  a
        társadalom  részéről   védelmet  és  gondoskodást  kapjon
        (67. § (1) bekezdés), nem áll értékelhető  összefüggésben
        az    abortusz     és    feltételei    alkotmányosságának
        problémájával, s semmi befolyása nincs  arra a  kérdésre,
        hogy  az  abortuszt  törvényben  kell-e szabályozni.  Nem
        az  a  kérdés, hogy  a magzat " gyermek " - e, hanem hogy
        jogalany-e.

        4. Összefoglalva:  a művi  terhességmegszakításról  azért
        kell  mindig   törvényben   rendelkezni,   mert   bármely
        szabályozása magában  foglalja a magzat jogalanyiságáról,
        és ebből  folyóan a  magzat élethez  való alanyi  jogáról
        való döntést. Ez a " vonatkozás " minden esetben fennáll.
        A többi  alapjog és  az abortusz  összefüggése viszont  a
        konkrét szabályozástól  függően kérdésessé tehető, s csak
        rájuk hivatkozva  bármikor vitatható  lenne, hogy  milyen
        tartalmú szabályozásnál  kell átváltani  a rendeletiről a
        törvényi szintre.

        A terhességmegszakítás  feltételeit  szabályozó  76/1988.
        ( XI. 3. ) MT rendelet és 15/1988.(XII.15.) SZEM rendelet
        a fentiek  szerint alkotmányellenes,  mivel  az  abortusz
        szabályozása  egyben   a  magzat  jogi  státuszáról  való
        döntés, tehát  az Alkotmány  54. és 56. §-ára vonatkozik,
        és ez az Alkotmány 8. §  (2)  bekezdése értelmében csakis
        törvényben   történhet.   Az   Alkotmányba   ütközik   az
        egészségügyről  szóló  1972. évi  II. törvény  29. §  (4)
        bekezdésének első  mondata is,  amely szerint a terhesség
        megszakításának    csak    jogszabályban    meghatározott
        esetekben  és  rendelkezések  szerint  van  helye.  Ez  a
        rendelkezés arra  ad felhatalmazást,  hogy az abortuszt a
        törvénynél     alacsonyabb     szintű     jogszabályokkal
        szabályozzák. Mivel  törvényi  szintű  szabályozásra  egy
        másik  törvény   nem  adhat   felhatalmazást,  illetve  a
        törvényi  szabályozás  puszta  lehetőségének  kijelentése
        szükségtelen, az  idézett  rendelkezés  nem  értelmezhető
        úgy, hogy  az Alkotmány  és a jogalkotásról szóló törvény
        meghozása  után   és  azokkal   együttesen  tekintve,  az
        egészségügyi törvény  a " jogszabályok "  közül kizárólag
        törvényi szabályozásra  utalja az  abortusz feltételeinek
        meghatározását. Ellenkezőleg:  a 29. §  (4)  bekezdésének
        csakis a  törvényen kívüli  jogszabályokra  vonatkoztatva
        van értelme.  Az Alkotmánybíróság viszont fent kimutatta,
        hogy  a  terhességmegszakítás  jogi  szabályozása  minden
        esetben,   szükségképpen   alapvető   jogokra   vonatkozó
        szabályozás, amely  tehát nem történhet más jogforrásban,
        mint törvényben.  Ezért az egészségügyről szóló 1972. évi
        II.  törvény   29. §   (4)    bekezdésének  első  mondata
        ellentétes az Alkotmány 8. §  (2)  bekezdésével.

        Az Alkotmányba  ütközik az  egészségügyről szóló  törvény
        87. §  (2)   bekezdése is. Ez azt a szabályt tartalmazza,
        hogy  terhesség   megszakítására   külföldi   állampolgár
        részére -  ha jogszabály másként nem rendelkezik - csak a
        terhes nő  életének megmentése  érdekében lehet engedélyt
        adni. Mivel az abortuszra vonatkozó szabályok rendeletben
        való  meghatározása  alkotmányellenes,  s  a  87. §   (2)
        bekezdésében  foglalt  felhatalmazás  a  fentiek  szerint
        csakis törvénynél  alacsonyabb szintű szabályozásra adott
        felhatalmazásként értelmezhető,  ez  a  felhatalmazás  az
        Alkotmány  8. §    (2)    bekezdésével   ellentétes.   Az
        Alkotmánybíróság az  egész bekezdést  megsemmisítette. Ha
        ugyanis a  bekezdésben foglalt  szabály alól csak törvény
        állapíthat  meg  kivételt,  az  erre  való  felhatalmazás
        értelmetlen, az  utalás szükségtelen. Ugyanakkor csupán a
        kivételre   utaló    mellékmondat   formai   okból   való
        megsemmisítése   a    jelenlegi   szabály   tartalmát   -
        alkotmányossági    szempontból     is    -     lényegesen
        megváltoztatná.  A   törvényhozónak  tehát   mindenképpen
        foglalkoznia kell  azzal, hogy az egészségügyi törvénynek
        a külföldiek  terhességmegszakítására vonatkozó  szabálya
        megváltozott; ezt  vagy tudomásul  kell  vennie,  vagy  a
        kérdésről törvényt alkotnia. Másrészt az Alkotmánybíróság
        e határozatában  nem foglal állást a terhességmegszakítás
        egyes tartalmi  kérdéseiről.  Mindezekkel  összhangban  a
        külföldi állampolgárok  terhességmegszakítására vonatkozó
        rendelkezést      az      Alkotmánybíróság      egészében
        megsemmisítette.

        Az Alkotmánybíróság  a formai  okból  alkotmányellenesnek
        bizonyult     jogszabályokat      megsemmisítette.      A
        terhességmegszakításról        szóló         jogszabályok
        alkotmányellenességének    tartalmi    vizsgálatába    az
        Alkotmánybíróság   az   alább   kifejtett   okokból   nem
        bocsátkozhatott.

                                   D)

        1.  A   magzat  jogalanyiságának   kérdése  az  Alkotmány
        értelmezésével nem dönthető el. Ezért az Alkotmánybíróság
        csak a  magzat jogalanyiságáról  való törvényhozói döntés
        után,  és  attól  függően  mondhat  érdemi  véleményt  az
        abortusz adott szabályozásának alkotmányosságáról.

        Az, hogy  a hatályos  jog szerint  a magzat nem jogalany,
        semmivel  sem  járul  hozzá  a  kérdés  megoldásához.  Az
        indítványok egy része ugyanis éppen ennek a helyzetnek az
        alkotmányosságát teszi  kérdésessé, amikor  azt  állítja,
        hogy az  Alkotmány  szerint  az  alapjogok  alanyai  -  a
        " mindenki " ,  " minden   ember "  -   közé,   ahol   ez
        értelemszerűen lehetséges, a magzat is beletartozik.

        A magzat  jogalanyiságával kapcsolatban  nem áll  fenn  a
        tipikus alkotmányértelmezési  helyzet. Nem arról van szó,
        hogy egy  általánosan elfogadott és értéksemleges fogalom
        keretén   belül   a   lehetséges   értelmezésekről   kell
        megállapítani, hogy  ezek közül  melyek férnek  össze  az
        Alkotmánnyal, és  melyek nem. Alapvetően más jogi helyzet
        keletkezik attól  függően, hogy a magzat jogalany-e, vagy
        sem. A  két  lehetséges  értelmezés  jogi  következményei
        egymást kizárják, ugyanakkor az Alkotmánnyal mindkettőjük
        összefér. A  hatályos  Alkotmányban  rögzített  alapjogok
        értelmezése  alapján   nem  lehet  választani  a  kétféle
        megoldás között.  Az Alkotmánybíróság  az élethez  és  az
        emberi méltósághoz  való jogot, illetve a jogalanyisághoz
        való jogot értelmezheti, de ezek - bármely tartalommal is
        -  attól   függően  hatályosulnak,  hogy  ki  tartozik  a
        " minden ember " közé.

        A magzat  jogalanyiságáról  való  döntés  az  ember  jogi
        státuszának  újbóli   meghatározása.  Ez   az   alapjogok
        értelmezéséhez  képest   előkérdés,  az  Alkotmány  belső
        összefüggéseiből le  nem vezethető,  külső -  tartalmilag
        alkotmányozói   -    döntés,    amelynek    legcélszerűbb
        szabályozási módja  az lenne,  ha magában az Alkotmányban
        fektetnék le. Az Alkotmánybíróság ehhez a döntéshez azzal
        járul  hozzá,  hogy  megállapítja,  milyen  a  viszony  a
        jogalanyok körét  újra meghatározó  döntés és  a hatályos
        Alkotmány, illetve az Alkotmánybíróság alapjogértelmezése
        között:   szükség    van-e   változásokra,    illetve   a
        jogalanyiság   megváltoztatásának   milyen   határai   és
        lehetőségei vannak.  Az  Alkotmánybíróság  állást  foglal
        arról, hogy  a jogalanyiság  alkotmányosan  szűkíthető-e;
        másrészt   arról,    hogy   a    jogalanyiság   esetleges
        kiterjesztése a  jogi ember-fogalom  alapvető  jellemzőit
        megváltoztatná-e, illetve  hogy  az  az  Alkotmánybíróság
        értelmezése az  élethez való jogról egy ilyen változással
        összefér-e.

        2. Az  Alkotmány 54. §  (1) bekezdése  szerint a Magyar
        Köztársaságban minden  embernek veleszületett joga van az
        élethez és  az emberi  méltósághoz, amelyektől senkit nem
        lehet önkényesen  megfosztani. Az  56. § kimondja, hogy a
        Magyar Köztársaságban minden ember jogképes.

        Az Emberi  jogok egyetemes  nyilatkozata 6. cikke szerint
        mindenkinek joga  van ahhoz,  hogy jogalanyiságát  bárhol
        elismerjék.  A  polgári  és  politikai  jogok  nemzetközi
        egyezségokmánya 16. cikke kimondja, hogy mindenkinek joga
        van arra, hogy jogképesnek ismerjék el.

        a) Az  emberi jogokra  vonatkozó nemzetközi egyezmények -
        és ezekkel  összhangban az Alkotmány is - azt mondják ki,
        hogy minden  ember, mindenütt, feltétlenül jogképes, azaz
        jogalany, vagyis jogi értelemben véve " személy " . Ezzel
        egy hosszú  - de  legalább kétszáz éve tartó - történelmi
        folyamat  céljai  nyertek  egyetemes  elismerést:  minden
        ember   nemcsak    " természetes   állapotát " ,    hanem
        jogállását tekintve  is egyenlő  lett.  A  minden  embert
        megillető jogképesség  kizárja a  rabszolgaságot; s mivel
        nemcsak általános,  de egyenlő  is, kizárja a jogképesség
        különböző terjedelmén  alapuló (pl.  rendi) különbségeket
        is. Miután  minden  ember  jogképességét,  személy-voltát
        elismerték,   az    " ember " ,   a    " jogalany " ,   a
        " mindenki " , a  " személy " jogilag  szinonimává  vált.
        Ezáltal az  " ember "  normatív  fogalommá  lett.  Amikor
        minden emberi  egyed ezt  a jogi  státuszt elnyerte,  nem
        okozott feszültséget  az ember  jogi fogalma és biológiai
        fogalma,  vagy   az   emberek   körének   meghatározására
        vonatkozó erkölcsi nézetek közötti, ma nehézségeket okozó
        eltérés. Ellenkezőleg,  a különféle  ember fogalmak akkor
        kerültek    megfelelésbe.     A    jogi     ember-fogalom
        normativitását elfedte  a " természetes "  ember-felfogás
        problémátlansága.  Az   utóbbihoz  igazították   a   jogi
        fogalmat, az  " ember " erkölcsi  értékéből vezették  le,
        hogy mindenkinek  egyenlőképpen jogalanynak  kell lennie.
        Természetes egyetértés  volt arra  nézve,  hogy  mindenki
        ember, aki embernek született.

        b) A jogképesség olyan végletes absztrakció, amelyben már
        nincs semmi  kizárólagosan emberi. A jogképesség formális
        minőség. Minden  embernek  jogképesnek  kell  lennie,  de
        jogképes nemcsak  az ember  lehet. A jog az emberen kívül
        is bármit jogalannyá, " személlyé " nyilváníthat.

        Ezért az  ember jogi  alaphelyzetéhez  hozzátartozik  két
        " tartalmi " alapjog  is, amely  a  jogképesség  formális
        kategóriáját kitölti,  és a  " személy " emberi minőségét
        kifejezi: az  élethez és  az emberi méltósághoz való jog.
        Az emberi  méltósághoz való  jog azt jelenti, hogy van az
        egyén  autonómiájának,   önrendelkezésének   egy   olyan,
        mindenki más  rendelkezése alól  kivont  magja,  amelynél
        fogva -  a klasszikus  megfogalmazás szerint  - az  ember
        alany marad,  s  nem  válhat  eszközzé  vagy  tárggyá.  A
        méltósághoz való  jognak ez  a felfogása különbözteti meg
        az  embert   a  jogi   személyektől,   amelyek   teljesen
        szabályozás   alá   vonhatók,   nincs   " érinthetetlen "
        lényegük. A  méltóság az  emberi élettel eleve együttjáró
        minőség, amely  oszthatatlan és korlátozhatatlan, s ezért
        minden emberre nézve egyenlő. Az egyenlő méltósághoz való
        jog az élethez való joggal egységben azt biztosítja, hogy
        ne  lehessen   emberi  életek   értéke   között   jogilag
        különbséget tenni.  Emberi méltósága és élete mindenkinek
        érinthetetlen, aki ember, függetlenül fizikai és szellemi
        fejlettségétől, illetve  állapotától, és  attól is,  hogy
        emberi lehetőségéből  mennyit valósított  meg,  és  miért
        annyit.  Egyetlen   ember  élethez   való   jogáról   sem
        beszélhetünk úgy,  hogy ne  értenénk bele  az élethez  és
        méltósághoz való  alanyi jogát.  Az államnak  az  élethez
        való  jogot   biztosító  kötelezettségei   csupán   ehhez
        járulnak, de  a szubjektiv jogot nem pótolják, s anélkül,
        tehát   csak   önmagukban,   az   élő   emberekre   nézve
        értelmetlenek is.

        c) Az  ember biológiai  és jogi fogalma közötti viszony e
        század második  felében ismét  problematikussá  vált.  Az
        egyenrangúan érvényesíthető  erkölcsi nézetek sokfélesége
        miatt nem  beszélhetünk általánosan  elfogadott  erkölcsi
        ember-fogalomról   sem.    Az   emberi    élet    feletti
        rendelkezéssel kapcsolatos  igen különböző  törekvéseknek
        mind szembesülniük  kell az ember jogi fogalmával és fent
        leírt  alapvető   státuszával:  ezért   kikerülhetetlenül
        alkotmányossági probléma a halálbüntetés, az eutanázia és
        az abortusz, valamint a magzat feletti minden rendelkezés
        az anyaméhen kívül is.

        A halálbüntetés  és az  eutanázia, másrészt  az  abortusz
        között  az   alapjogi  megítélés  szempontjából  lényeges
        különbség van.

        A halálbüntetés  és az eutanázia esetében nem vitás, hogy
        az, akinek  az  élete  feletti  rendelkezésről  szó  van,
        ember. Alkotmányosságuk  eldönthető csupán  az élethez és
        méltósághoz való  jog értelmezése  alapján, anélkül, hogy
        az ember  formális jogi  fogalmát szükségszerűen érinteni
        kellene.

        A halálbüntetés  egyre több  országban alkotmányellenessé
        minősítése  azt   a  fejlődést  viszi  egyre  közelebb  a
        beteljesedéshez, hogy  mindenkit, pusztán  ember-voltánál
        fogva megillessen  a teljes jogi emberi státusz. Ez akkor
        következik be,  ha a jogképesség feltétlensége mellett az
        élethez  és   méltósághoz  való   jog  feltétlenségét  is
        elismerik.  Ezzel   a  folyamattal   szemben   az   egyes
        országokban még  létező  halálbüntetés  és  engedélyezett
        eutanázia  individuális   ismérvek   alapján   (bűnösség,
        életminőség, tudati  illetve fizikai állapot) a sajátosan
        emberi jogállást megalapozó jogokat elvonhatónak, illetve
        korlátozhatónak tartja.  A halálbüntetés  és az eutanázia
        alapkérdése eszerint  az élethez  és méltósághoz való jog
        feltétlensége vagy korlátozhatósága.

        A terhességmegszakítás  esetében viszont nem az a kérdés,
        hogy  a   sajátosan  emberi  jogállást  megalapozó  jogok
        feltétlenek-e  vagy   korlátozhatók,   hanem   arról   az
        előkérdésről van  szó, hogy a magzat ember-e, azaz alanya
        lehet-e ezeknek a jogoknak.

        A magzat  a magyar  jog szerint nem jogalany. Más kérdés,
        hogy a  Büntető Törvénykönyv védi a magzat érdekét azzal,
        hogy a  magzatelhajtást bűncselekménnyé  nyilvánítja. Más
        kérdés az  is, hogy  a Polgári Törvénykönyv gondoskodik a
        megszületendő gyermek  érdekeiről, s  ezt technikailag  a
        magzat  jogképességének   az  élveszületés   feltételéhez
        kötött elismerésével  oldja meg.  Ez a  módszer  alkalmas
        arra, hogy  a gyermek  vagyoni érdekeit  a megszületéséig
        fennálló függő  jogi helyzettel biztosítsák. A feltételes
        jogképesség   nem    alkalmas   azonban    az    abortusz
        problémájának   megoldására.    A   magzat    élethez   -
        gyakorlatilag a  megszületéshez -  való jogát nem lehet a
        megszületés feltételétől függővé tenni.

        d) A  magzat jogalanyiságáról  való kifejezett döntést az
        ember-fogalmat érintő  két,  ellentétes  irányú  változás
        teszi szükségessé.  Mindkettő megváltoztatja  a magzatról
        való hagyományos gondolkodást.

        Egyrészt   a    művi   terhességmegszakítások   száma   a
        történelemben  soha   nem  látott  nagyságot  ért  el,  a
        születésszabályozás egyik  fő  eszközévé  vált,  a  műtét
        közvetlen egészségi  kockázata jelentéktelenre  csökkent.
        Mindezzel  összefüggésben  az  abortusz  korábbi  negatív
        erkölcsi megítélése  egyre semlegesebb lesz. Megkezdődött
        az  abortusz   dekriminalizálása.   Jelentős   társadalmi
        mozgalmak  követelik   az  abortusz   teljesen   szabaddá
        tételét. A  terhességmegszakítás tömeges gyakorlata és az
        azt  kísérő   és  igazoló   nézetek  a   magzat   feletti
        rendelkezés     aggálytalanságát      viszik     be     a
        közgondolkodásba.    A     követelt    abortusz-lehetőség
        feltétele, hogy  a magzat ember-voltát és alanyi jogát az
        életre továbbra  se ismerjék  el. E változások kapcsán az
        alkotmányos  államok   többségében  alkotmánybíróság  elé
        vitték az  abortusz büntethetősége  alkotmányosságát,  és
        ennek kapcsán az abortusz jogi feltételeit.

        Másrészt a  természettudományok fejlődése következtében a
        megszületés többé  nem magától  értetődő  természetes  és
        minőségi  választóvonal   a  magzati  és  " emberi "  lét
        között.

        Biológiai  ( főleg   genetikai )  szempontból  az  egyedi
        emberi élet  nem a  születés és halál, hanem a fogantatás
        és halál  közötti egységes  folyamat. Ezen belül sokfajta
        minőségi szakasz  különböztethető meg,  amelyek között az
        emberi  élet   elején  sem  szükségképpen  a  születés  a
        legfontosabb választóvonal.  A magzat társadalmi helyzete
        is   megváltozik.    Már   nemcsak   jövendő   társadalmi
        ( vagyoni ) poziciója  révén, hanem a maga önálló fizikai
        valóságában, s  egyre inkább egyéni tulajdonságai alapján
        részt kap  a társadalomban.  A méhen  belüli magzatról az
        orvosi  technika  fejlődése  és  más  technikai  eszközök
        alkalmazása  révén  sokat  lehet  tudni,  például  nemét,
        fizikai  tulajdonságait;  gyógyítható,  manipulálható;  a
        magzat az  anya és  családja részére  is láthatóvá válik,
        fejlődését nyomon  kísérhetik. A  magzat  individualitása
        felerősödik. A magzat méhen kívül is, önállóan megjelenik
        a  társadalmi   forgalomban  -   ezen  alapul  például  a
        vendéganyaság.  A   változások  közvetlenül  a  technikai
        lehetőségeknek   köszönhetők,    ezért   terjedésük    és
        népszerűvé válásuk  megállíthatatlan.  A  magzathoz  való
        viszonynak ez  az átalakulása  a magzat  személyként való
        felfogását  a   közvéleményben   egyre   inkább   magától
        értetődővé teszi.

        Ezek a  változások tehát  abba az  irányba hatnak, hogy a
        mindennapi, " természetes "  ember-fogalom a  magzatot is
        felölelje, azaz  összhangba kerüljön  azokkal a biológiai
        és erkölcsi  nézetekkel, amelyek az embert fogantatásától
        kezdve embernek ismerik el.

        A   két    irányzat   közötti    ellentmondás   látszólag
        összebékíthető úgy - s ezt a hagyomány is alátámasztaná -
        hogy az  ember-fogalmat csak az érett magzatra terjesztik
        ki. ( Az  abortusz hívei  is csupán az első három hónapra
        akarnak szabad  döntést. ) A megtermékenyített sejtekkel,
        illetve  a  magzati  élet  elején  végzett  beavatkozások
        azonban   megkövetelnék,   hogy   a   magzat   jogállását
        egységesen, ugyanazon  elvi alapon  határozzák meg.  Ha a
        jog az  emberi státuszt egyáltalán kiterjeszti a születés
        előttre, és  eddigi elveit  megtartja, akkor  a  magzatot
        fejlettségére   tekintet    nélkül   el   kell   ismernie
        jogalanynak.  Ez   következik  abból,   hogy  a   jog   a
        megszületett ember  esetében sem  különböztet  -  és  nem
        különböztethet, amig  ebben a  fogalmi keretben  marad  -
        fizikai állapot, tudati funkciók vagy hasonlók szerint.

        A  törvényhozó   ugyan  megteheti,  hogy  csak  az  érett
        magzatokat ruházza  fel az  abszolút életvédelmet  nyújtó
        alanyi joggal,  mint  ahogy  megteheti  azt  is,  hogy  a
        magzatok  részére  speciális  jogi  státuszt  hoz  létre,
        amelyen belül  kor, fejlettség,  vagy akár a méhen belüli
        vagy  mesterséges   körülmények  közötti  " tartózkodás "
        szerint  különböztet.  Mindkét  megoldással  növelhető  a
        magzatok védelme, elvileg azonban ugyanazok az indokolási
        problémák merülnek  föl, mint a magzat relatív védelmének
        ismert, a  hatályos jogokban  létező megoldásai  kapcsán.
        Nem támasztható  alá ugyanis  elvi  szempontokkal,  miért
        éppen az  adott időponttól kezdve számít jogilag embernek
        a magzat,  s előtte  miért nem.  Ha  pedig  a  törvény  a
        magzatnak sajátos  jogállást teremt,  ezzel éppen úgy nem
        illeti meg  az  élethez  és  méltósághoz  való  feltétlen
        alanyi jog,  mint ahogy  a hatályos  jog szerint  sem.  A
        magzat jogilag  vagy ember,  vagy nem; ha különleges jogi
        személlyé  teszik,  és  saját  jogon  élvez  védelmet,  e
        védelem  viszonylagossága   és   korlátozhatósága   miatt
        gyakorlatilag nem  lesz  nagyobb  biztonságban  a  magzat
        élete,  mintha   azt  az   állam   objektiv   életvédelmi
        kötelességére alapoznák.

        3. A  kérdés az,  hogy az ember jogi státusza kövesse-e a
        természet- és  szellemtudományok, valamint  a közvélemény
        ember-fogalmainak fent  jelzett változását, kiterjedjen-e
        az ember  jogi fogalma  is a  születés előttre, egészen a
        fogantatásig.  A   jogalanyiság  ilyen   kiterjesztésének
        jellege és  hordereje csak  a  rabszolgaság  eltörléséhez
        hasonlítható, de  annál is  jelentősebb lenne.  Ezzel  az
        ember  jogalanyisága   elérné  elvileg  lehetséges  végső
        határát és teljességét; az ember különböző fogalmai ismét
        egybeesnének.

        ( A másik  irányzat  által  felvetett  kérdés,  a  magzat
        feletti lehető  legteljesebb rendelkezés  biztosítása,  a
        magzat védelmét  csökkentené, de jelenlegi jogállását nem
        változtatná meg, s annak felülvizsgálatát sem igényli. )

        A magzat  jogalanyiságának kérdése  a hatályos  Alkotmány
        értelmezésével nem dönthető el.

        Az élethez  és emberi méltósághoz való jog értelmezésével
        ugyanis csak  arról dönthet  az Alkotmánybíróság, hogy az
        ember jogi  státuszának  ezek  az  alapjai  alkotmányosan
        korlátozhatók-e;  a   " minden  ember   jogképes "  tétel
        értelmezésével pedig - ha a tautológiát el akarja kerülni
        - legfeljebb  arról, hogy  a jogképesség  elvonható-e. Az
        Alkotmánybíróság  ezzel   az  alapjog   értelmezéssel  az
        ember-fogalom  körüli  vitát  mégis  érintheti,  mert  az
        Alkotmány tartalmilag meg nem határozott, normatív ember-
        fogalmának  és   az  alapjogok   értelmezésében  használt
        emberképnek   közös    gyökerei   kell    legyenek.    Az
        Alkotmánybíróság  az   ember  jogi  helyzetét  megalapozó
        legfontosabb alapjogok  értelmezése alapján megállapítja:
        az Alkotmány  szerint nem lehet semmit sem visszavenni az
        ember  eddig   elért  jogi   poziciójából.   Eszerint   a
        jogalanyiság  köre   sem  szűkíthető.   (Pl.  az   etikai
        irodalomban   előforduló   olyan   vélemények   törvénybe
        foglalása,  hogy   a  személlyé  minősítést  specifikusan
        emberi tulajdonságok jelentkezéséhez kellene kötni, s így
        az újszülött  is mintegy  másfél éves korában nyerné el a
        jogképességet, alkotmányellenes lenne.)

        A  jogi  ember-fogalom  kiterjeszthetőségének  kérdésében
        viszont az  Alkotmánybíróság  legfeljebb  a  kiterjesztés
        alkotmányos feltételeiről  foglalhat állást. A fentiekből
        az  már   adódik,  hogy  a  jogképesség,  s  így  a  jogi
        ember-fogalom  megváltoztatásának   egyetlen  alkotmányos
        lehetősége van,  a kiterjesztés a születés előttre. Ennek
        megvalósítása   akkor   nem   alkotmányellenes,   ha   az
        alkotmányos rendben  ma elfogadott  jogi ember-fogalommal
        nem kerül ellentétbe. E fogalomnak legfontosabb, tartalmi
        eleme az  elvont egyenlőség;  ehhez képest  kevésbé  elvi
        alapon nyugszik a jogalanyiság kezdete.

        Az  ember  alapvető  jogi  helyzetének  jellemzője,  hogy
        jogképessége    független     bármely    tulajdonságától.
        Alapvetően érvényes  ez az  élethez és  méltósághoz  való
        jogra is.  (Az e jogok feltétlenségének elismerése körüli
        vita  pedig   egyformán  érint   " mindenkit " .)  Ha   a
        megszületett ember  emberi minőségét kifejező jogállására
        sem  egyéni   tulajdonságai,  sem   az  állapotával  (pl.
        életkor) járó  tipikus tulajdonságok  nincsenek semmiféle
        hatással, akkor  a magzat fejlettsége, s más sajátosságai
        is közömbösek  lehetnek a  jogképesség és  az élethez  és
        méltósághoz   való    jog   szempontjából.   A   tartalmi
        státuszjogok  által   garantált  absztrakt  egyenlőséget,
        amely  az  erkölcsi  ember-fogalom  jogi  megfelelője,  a
        jogalanyiság  születés  előttre  való  kiterjesztése  nem
        érinti.

        A  mai   jog  ember-fogalmának   másik  eleme,   hogy   a
        jogalanyiság a  születéssel kezdődik.  Ennek  akkor  volt
        elvi jelentősége, amikor általa minden ember egyenlőségét
        lehetett  megalapozni,  s  a  különböző  ember-fogalmakat
        összhangba hozni.  Mára kétségessé  vált, hogy  ellátja-e
        még ezeket  a funkcióit, mert a természetes ember-fogalom
        kiterjedőben van.

        A törvényhozónak  kell értékelnie a magzattal kapcsolatos
        természettudományos  és   etikai  álláspontokat,  továbbá
        mérlegelnie a  magzatról való gondolkodás megváltozásának
        ellentétes társadalmi  irányzatait,  s  eldöntenie,  hogy
        ezek változását  indokolt-e jogilag is követni. A fentiek
        szerint az  Alkotmányból nem  következik, hogy  a  magzat
        jogalanyiságát el  kellene ismerni,  de az  sem, hogy  ne
        lehetne a  magzatot jogilag embernek tekinteni. Az emberi
        státusznak ez  a  kiterjesztése  ugyanis  a  jogi  ember-
        fogalomnak az  alapjogok szempontjából  fontos elemeit  -
        más-más okból - valójában lényegesen nem érinti.

                                   E)

        1. Az  indítványozók egyik  csoportja kérte  mulasztásban
        megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítását is, arra
        hivatkozva, hogy  a támadott  rendeletek  hatályon  kívül
        helyezése esetén  az egészségügyről  szóló 1972.  évi II.
        törvény értelmében mindenfajta terhességmegszakítás tilos
        lenne. Ez a helyzet pedig alkotmányellenes volna, mivel a
        nők önrendelkezési jogát sértené.

        Az Alkotmánybíróság  szerint az  indítvány idő előtti. Az
        1972. évi  II.  törvény  29. §   (4)   bekezdésének  első
        mondata  szerint   " A  terhesség   megszakításának  csak
        jogszabályban meghatározott  esetekben  és  rendelkezések
        szerint van  helye " . Az  Alkotmánybíróság az  abortuszt
        szabályozó,  s   ezáltal  gyakorlatilag   lehetővé   tévő
        rendeleteket 1992.  december 31-i  hatállyal semmisítette
        meg. Alkotmányellenes  törvényhozói mulasztás akkor lenne
        felvethető, ha a terhességmegszakításról szóló törvényt e
        határidő  lejárta   után  sem   hoznák  meg,  illetve  az
        Országgyűlés a  magzat  jogi  helyzetéről  egyébként  nem
        rendelkezne.  Az   Alkotmánybíróság  megjegyzi,  hogy  az
        abortusz    szabályozása    hiányának    alkotmányellenes
        helyzetként való értékelése is attól függ, hogyan dönt az
        Országgyűlés a magzat jogi státuszáról.

        2.  Más   indítványozók   alkotmányellenes   mulasztásnak
        tartják,  hogy   a  hatályos   abortuszjogszabályok   nem
        biztosítják az orvosok és egészségügyi dolgozók számára a
        terhességmegszakítás  elvégzése  illetve  az  abban  való
        közreműködés  megtagadásának   lehetőségét  lelkiismereti
        okból.

        A  lelkiismereti  szabadság  jogának  az  e  határozattal
        elbírált összefüggésben  az az  értelme emelendő ki, hogy
        az állam  senkit nem kényszeríthet olyan helyzetbe, amely
        meghasonlásba     vinné     önmagával,     azaz     amely
        összeegyeztethetetlen   a    személyiségét    meghatározó
        valamely lényeges meggyőződésével. Az államnak nemcsak az
        a kötelessége, hogy ilyen kényszertől tartózkodjék, hanem
        az is,  hogy lehetővé tegye - ésszerű keretek között - az
        alternatív  magatartást.   Nem  alkotmányellenes,  ha  ez
        utóbbi érdekében  az,  aki  lelkiismerete  szerint  kíván
        cselekedni, olyan  áldozatokra  kényszerül,  amelyek  nem
        aránytalanok.

        Mulasztásban   megnyilvánuló   alkotmányellenességet   az
        Alkotmánybíróság akkor  állapít meg, ha a jogalkotó szerv
        jogszabályi    felhatalmazásból    származó    jogalkotói
        feladatát elmulasztotta,  és ezzel  alkotmányellenességet
        idézett  elő  ( 1989.  évi  XXXII.  törvény  49. § ).  Az
        Alkotmánybíróság gyakorlata szerint pusztán valamely jogi
        szabályozást igénylő  kérdés szabályozásának elmulasztása
        nem       minősül        mulasztásban       megnyilvánuló
        alkotmányellenességnek, kivéve  azt az  esetet, ha a jogi
        szabályozás iránti  igény annak  nyomán állt elő, hogy az
        állam    jogszabályi     úton    beavatkozott    bizonyos
        életviszonyokba,   s   ezáltal   az   állampolgárok   egy
        csoportját      megfosztotta       alkotmányos      joguk
        érvényesítésének   gyakorlati   lehetőségétől  ( 22/1990.
        ( X. 16. ) AB határozat ).

        Az abortuszt lelkiismereti okból ellenzők mentesítésére a
        terhességmegszakítással       kapcsolatos       munkaköri
        kötelességűk  alól   semmilyen  jogszabály  nem  írt  elő
        jogalkotási  feladatot.  A  rendeleti  szintű  jogalkotás
        mulasztása tehát  ezen az  alapon nem  állapítható meg. A
        törvényhozónak  pedig   nem  kötelessége,  hogy  az  élet
        legkülönbözőbb területeire  külön garanciális szabályokat
        állapítson meg  a lelkismereti szabadság érvényesítésére.
        A lelkiismereti  és vallásszabadságról  szóló  törvényben
        lefektetett általános  garanciákkal a  törvényhozó eleget
        tett az Alkotmány 60. §-ára vonatkozó, általánosságban is
        megfogalmazható " végrehajtási "  kötelezettségének. Ezen
        felül arról  kell gondoskodnia,  hogy -  a  lelkiismereti
        konfliktus személyes  és egyedi  jellegének megfelelően -
        ne  legyen   jogi  akadálya  az  egyéni  mentesülésnek  a
        lelkiismeret  parancsával   szembenálló  jogi  kötelesség
        alól. Ezt  a lehetőséget  egyes esetekben törvénnyel kell
        biztosítania,   például   akkor,   ha   az   Alkotmányban
        lefektetett    állampolgári     kötelességgel     szemben
        hivatkoznak  a   lelkiismereti  szabadság   jogára,  s  a
        szembenálló   alkotmányos    jog    illetve    kötelesség
        mérlegelésre speciális  eljárás létrehozása indokolt. Más
        esetekben  az   alternativ  magatartás  lehetőségét  kell
        jogszabállyal  megteremteni.   Mindkét  szempont   találó
        például a  katonai  szolgálat  megtagadására,  egyik  sem
        érvényes azonban az abortuszra.

        Az abortuszt  ellenző orvosokkal  kapcsolatban  az  állam
        eleget  tesz  a  lelkiismereti  szabadság  jogából  folyó
        kötelezettségének,  ha   a  munkajogi   kötelesség   alól
        lehetővé teszi  a mentesűlést,  vagy  ha  lehetővé  teszi
        olyan munkahelyek  létesítését,  ahol  a  nőgyógyász  nem
        kénytelen meggyőződése ellenére abortuszt végezni. Ezek a
        lehetőségek a hatályos jog alapján fennállnak.

        A jogszabályszerűen  engedélyezett abortusz  végrehajtása
        és az  abban való  közreműködés az  ezen a  szakterületen
        dolgozó   orvosok,    illetve    egészségügyi    dolgozók
        munkakörébe    tartozó     tevékenység.    A     dolgozók
        munkavégzésére,  a   munkáltatói  utasításokra   és  azok
        esetleges megtagadására  vonatkozó álatalános szabályokat
        a  Munka   Törvénykönyve   tartalmazza   (34. §).   Ennek
        értelmében  a  dolgozó  munkáját  felettese  utasításának
        megfelelően köteles elvégezni, de nem köteles teljesíteni
        a  munkáltató   utasítását,  ha   annak  végrehajtása  az
        egészségét vagy  testi épségét  közvetlenül  és  súlyosan
        veszélyeztetné,   vagy   egyébként   az   érdekeit   védő
        jogszabályba   ütközik.    Az    utasításnak    megfelelő
        munkavégzés  törvényi   kötelessége  tehát   már  ezen  a
        meglehetősen  alacsony   gáton  megtörik.   A  munkahelyi
        elöljáró  hatalmát   a  jog  nem  helyezheti  a  dolgozók
        jogszabályban elismert  érdekei elé  (akkor  sem,  ha  az
        adott   esetben    egyéni    érdeksérelem    nem    lenne
        bizonyítható), sem  az egyes  dolgozó személyes épségéhez
        való joga  fölé (akkor  sem, ha  a egészségi  probléma  a
        munkáltató számára  kiszámíthatatlan, mert  pl. ritka  és
        atipikus egyéni tulajdonságból adódik). Még kevésbé lehet
        a  munkáltatói   utasítás  az   alapjogok,  és  köztük  a
        lelkiismereti   szabadság   érvényesítésének   gátja.   A
        lelkiismereti szabadságot  törvény is  csak  más  alapjog
        vagy alkotmányos  kötelesség érvényesülése  érdekében,  s
        kizárólag a  szükségesség  és  arányosság  keretén  belül
        korlátozhatja. A  lelkiismereti  szabadsággal  ellentétes
        munkáltatói  utasítás   végrehajtását  a   dolgozó  tehát
        megtagadhatja. Ez az utasítás-megtagadás bírói jogvédelem
        alatt  áll.   Az  Alkotmánybíróság   megjegyzi,  hogy   a
        lelkiismereti szabadság bírósági úton történő alanyi jogi
        jellegű  védelme   akkor  is   fennállna,  ha   a   Munka
        Törvénykönyve  nem  teremtené  meg  a  fenti  hivatkozási
        alapot. A  bíróság enélkül  is alkalmazhatná  a munkaügyi
        perben az Alkotmány 60. §-át a munkáltatói utasítás alóli
        mentesség megalapozására.  Jogalkotói mulasztásról  tehát
        ekkor sem  beszélhetnénk; a hatályos jogot tekintve pedig
        az indítvány különösen alaptalan.

        A  munkakörhöz   tartozó  egyes   feladatok  elvégzésének
        rendszeres   megtagadása    a   lelkiismereti   szabadság
        érvényesítése  szempontjából   ugyanolyan  elbírálás  alá
        esik, mint  adott munkáltatói utasítás eseti megtagadása.
        Alaptalan a  lelkiismereti okra  hivatkozás, ha  az azzal
        össze nem egyeztethető tevékenység - akár általában, akár
        a dolgozó  által  választott  munkahelyen  -  a  munkakör
        lényegéhez   tartozik.    Az   orvosilag   nem   indokolt
        terhességmegszakítás elvileg  nem  szükségszerű  része  a
        szülész-nőgyógyászi  munkakörnek.   Ezért  az   abortuszt
        ellenző  orvos   általában  hivatkozhat  a  lelkiismereti
        szabadság   jogára    (hacsak    nem    abortusz-klinikán
        helyezkedett  el).   Az  államra   pedig  az   a  további
        kötelezettség hárul,  hogy jogilag  lehetővé tegye  olyan
        munkahelyek  létesítését,  s  szükség  esetén  szervezzen
        ilyeneket, ahol  a nőgyógyász  nem köteles  lelkiismerete
        ellenére terhességmegszakításra.  Az, hogy elegendő számú
        ilyen munkahely  alakul-e, vagy  hogy az  adott orvosra a
        munkahelyváltoztatás aránytalan  terhet  ró-e,  másrészt,
        hogy  a  munkaügyi  perekben  a  lelkiismereti  szabadság
        milyen   védelmet    kap,   az    emberi   jogok   egyedi
        érvényesülésének kérdése, amelynek vizsgálata a jelenlegi
        szabályozás  szerint  nem  tartozik  az  Alkotmánybíróság
        hatáskörébe.

        3. A  fentiek alapján  az Alkotmánybíróság a mulasztásban
        megnyilvánuló     alkotmányellenesség     megállapítására
        irányuló indítványokat elutasította.

                                  F)

        Végezetül   az   Alkotmánybíróság   rámutat   azokra   az
        alkotmányos  keretekre,  amelyek  -  a  törvényhozónak  a
        magzat jogalanyiságára  vonatkozó döntésétől függően - az
        abortusz   alkotmányos    szabályozásának    lehetőségeit
        behatárolják.

        1. Ha  a törvényhozó  úgy határoz,  hogy a magzat jogilag
        ember, tehát  olyan jogalany, akit megillet az élethez és
        méltósághoz való  alanyi jog,  akkor terhességmegszakítás
        is kizárólag  azokban az  esetekben végezhető,  amelyekre
        nézve a  jog eltűri  az emberi életek közötti választást,
        és ennek  megfelelően  nem  is  bünteti  az  emberi  élet
        kioltását. Ilyen  eset például  az, ha  az anya  életének
        megmentése érdekében válik szükségessé az abortusz.

        2. Ha  a törvényhozó  úgy dönt, hogy a magzat jogilag nem
        ember, azaz nem jogalany az Alkotmány 56. §-a értelmében,
        és nem  illeti meg  az élethez és méltósághoz való alanyi
        jog,   akkor    az   Alkotmánnyal   összhangban   nemcsak
        lehetséges, de  kötelező  is  a  magzati  élet  védelmére
        vonatkozó  állami   kötelezettség  mérlegelése   az  anya
        önrendelkezési   jogával,   valamint   más   alapjogaival
        szemben.  Hogy   az  állam   életvédő   kötelezettségének
        valamely   alkotmányos   jog   -   elsősorban   az   anya
        személyiségi  joga  -  hol  szab  határt,  olyan  kérdés,
        amelyre  a   válasz  az   Alkotmányból  közvetlenül   nem
        vezethető le. Az Alkotmánybíróság itt csak a törvényhozás
        mozgásterének a  hatályos Alkotmányból következő határait
        állapíthatja    meg;     illetve    megállapíthatja    az
        alkotmányellenes mulasztást,  ha a  törvényhozó  akár  az
        anya  jogainak,  akár  a  magzatnak  az  Alkotmánybíróság
        alkotmányértelmezése szerint megkívánt minimális védelmet
        sem biztosította.

        Ha  tehát   a  törvényhozó   nem  ismeri   el  a   magzat
        jogalanyiságát,  a   terhességmegszakítás   feltételeinek
        megállapításakor nem hagyhatja teljesen figyelmen kívül a
        két legfontosabb szembenálló jog egyikét sem: mérlegelnie
        kell az  anya  önrendelkezéshez  való  jogát  is,  és  az
        élethez való jogból folyó, a magzatra is kiterjedő állami
        életvédelmi kötelezettséget  is. Nem  lenne alkotmányos a
        teljes abortusz-tilalom,  mert ezzel  teljesen  figyelmen
        kívül  hagynák   az   anya   önrendelkezési   jogát   (és
        egészséghez   való   jogát).   Egy   ilyen   tilalom   az
        Alkotmányból  nem  következik,  hiszen  ebben  a  döntési
        alternatívában a magzatnak nincs az 54. § szerinti alanyi
        joga az  élethez. Hasonlóképpen nem lenne alkotmányos, ha
        a szabályozás  kizárólag  az  anya  önrendelkezési  jogát
        nézné. A  magzat életének  védelme  annak  megfoganásától
        kezdve  állami  kötelesség,  tehát  a  terhesség  kezdeti
        szakaszában  sem  lehet  egyedül  az  önrendelkezési  jog
        irányadó.  Az   állam  objektiv  kötelességéből  az  élet
        védelmére az  következik, hogy az állam nem engedheti meg
        alkotmányosan  az   indok  nélküli  abortuszt.  Különösen
        szükséges az  indokolás azért,  mert az abortusz esetében
        az  állam   életvédelmi   kötelezettsége   nem   névtelen
        statisztikai   kockázat   elhárítását   vagy   elosztását
        szolgálja,   hanem   egyedi   emberi   magzat   szándékos
        megsemmisítéséről   van    szó.   A   törvényhozó   által
        elégségesnek  tartott  indokokat  a  terhességmegszakítás
        törvényi feltételéül kell szabni.

        Az,  hogy   az  abortusz   tilalma  és  az  indok  nélkül
        megengedett abortusz  alkotmányellenes szélsőségei között
        a törvény  hol húz határt, milyen indikációkat kíván meg,
        a  törvényhozó   felelőssége  és   hatásköre.  Az   egyes
        feltételek  azonban   nem  sérthetnek   más   alkotmányos
        jogokat. Minden  feltétel szükségképpen  megkülönböztet -
        például életkor,  egészségi  állapot,  szociális  helyzet
        vagy etikai  szempontok szerint  -, de a megkülönböztetés
        nem lehet  ellentétes az  Alkotmány 70/A. §-ával,  vagyis
        meg kell  felelnie a  pozitív diszkrimináció  alkotmányos
        feltételeinek. Hasonlóképpen figyelemmel kell lenni arra,
        hogy a  szabályozás ne  jelentsen senkinek  lelkiismereti
        kényszert,  illetve   hogy  az   abortusszal  kapcsolatba
        hozható egyéb jogok megfelelően érvényesüljenek.

                                   G)

        Az  Alkotmánybíróság   a  rendelkező   részben  megjelölt
        jogszabályokat 1992.  december  31-i  hatállyal  helyezte
        hatályon    kívül.     Ha    az     Alkotmánybíróság    a
        terhességmegszakításra   vonatkozó    jogszabályokat    a
        határozat közzététele  napjával  semmisítené  meg,  attól
        kezdve   minden   terhességmegszakítás   büncselekménynek
        minősülne.  Az   Alkotmánybíróság   e   határozatában   a
        terhességmegszakítás  tartalmi  kérdéseiben  nem  foglalt
        állást.   Ezért    a   megsemmisítés   időpontjáról   sem
        rendelkezett  oly   módon,  hogy  az  azonnal  ugyanolyan
        gyakorlati  következményekkel  járjon,  mint  egy  érdemi
        állásfoglalás. 1992.  december  31-ig  a  törvényhozásnak
        kellő ideje  van arra,  hogy a  magzat jogállásáról  és a
        terhességmegszakításról törvénnyel döntsön.
                              Dr. Sólyom László
                            előadó alkotmánybíró
                         az Alkotmánybíróság elnöke

                  Dr. Ádám Antal             Dr. Herczegh Géza
                  alkotmánybíró                 alkotmánybíró

               Dr. Kilényi Géza                Dr. Lábady Tamás
                alkotmánybíró                    alkotmánybíró

               Dr. Schmidt Péter                Dr. Szabó András
                 alkotmánybíró                  alkotmánybíró

               Dr. Tersztyánszky Ödön         Dr. Vörös Imre
                   alkotmánybíró              alkotmánybíró

                             Dr. Zlinszky János
                                alkotmánybíró
          Dr. Ádám Antal alkotmánybíró párhuzamos véleménye

          Párhuzamos  véleményemben  az  általam  is  egyetértéssel
          fogadott alkotmánybírósági  határozat indokolásának abból
          a  megállapításából  indulok  ki,  amely  szerint,  ha  a
          törvényhozó úgy  dönt, hogy  a magzat  jogilag nem ember,
          azaz nem  jogalany, és  nem  illeti  meg  az  élethez  és
          méltósághoz való alanyi jog, akkor sem hagyhatja teljesen
          figyelmen kívül  a kapcsolódó  két legfontosabb  alapvető
          jogot, nevezetesen: " az Alkotmánnyal összhangban nemcsak
          lehetséges, de  kötelező  is  a  magzati  élet  védelmére
          vonatkozó  állami   kötelezettség  mérlegelése   az  anya
          önrendelkezési   jogával,   valamint   más   alapjogaival
          szemben " .

          E  megállapításokhoz  kapcsolódva  indokoltnak  tartom  a
          következők hangsúlyozott  megfogalmazását. A  magzati lét
          az emberi  élet kialakulásának  kikerülhetetlen szakasza.
          Ahhoz, hogy  az ember  megszülessen és  a jogi értelemben
          vett ember  rangjára emelkedhessen mellőzhetetlen, hogy a
          magzat ebben a minőségében jogi védelemben részesüljön és
          ennek érdekében  meghatározást nyerjenek  az államot,  az
          egészségügyi  intézményeket,  az  anyát,  a  családot,  a
          társadalmat, a többi polgárt terhelő kötelezettségek.

          Az a  körülmény tehát,  hogy az  Alkotmány vagy törvény a
          magzatot nem  minősíti  jogalanynak,  korántsem  engedhet
          közömbösséget,  semlegességet  a  magzat  léte  és  sorsa
          iránt. A  magzatot megillető  általános és egyedi védelem
          az   egészséges    ember   megszületését   szolgálja.   E
          megállapításnak  csak   akkor  van  értelme,  ha  magában
          foglalja a magzat jogát a születéshez. E tételből azonban
          nem következik  az, hogy  a magzatnak  a születéshez való
          joga azonos  a megszületett ember élethez való jogával. A
          törvényalkotó  megitélésétől   függ  az,  hogy  a  magzat
          születéshez  való   jogával  szemben   milyen  feltételek
          mellett   engedi    érvényesülni   az    anya   életéhez,
          egészségéhez, személyi  méltóságához,  önrendelkezéséhez,
          valamint az anya illetve a család szociális biztonságához
          való jognak és más alapjogoknak mint versengő jogoknak az
          elsődleges érvényesülését.

          A  versengő   alapjogok  megvalósulási  feltételeinek  és
          arányainak  meghatározásakor   a  társadalom  többségének
          felhatalmazásával  rendelkező   parlament   természetesen
          köteles figyelembe  venni más  alkotmányos alapelveket és
          értékeket is.  Emellett a  törvényalkotó törekedhet olyan
          társadalompolitikai,     népesedéspolitikai,     erkölcsi
          szempontok érvényesítésére  is, amelyek  az  Alkotmányban
          rögzített elveken, értékeken és alapjogokon kívül esnek.

          E   megállapítások    rögzítésével    tehát    annak    a
          felfogásnak kívánok  erőteljesebb hangsúlyt adni, hogy  a
          magzatot akkor is megilletik bizonyos jogosultságok, ha a
          törvény nem  minősíti jogi  értelemben vett  embernek. Az
          így  létrejött,   az  állam  és  más  jogalanyok  számára
          bizonyos  kötelezettségeket   eredményező  jogi   helyzet
          viszont  nem   teszi   lehetetlenné,   hogy   a   törvény
          megállapítsa a  magzat születéshez  való jogával versengő
          alapjogoknak  a  magzat  megszületését  is  megakadályozó
          érvényesülési feltételeit. A magzat születéshez való joga
          ugyanis a hatályos alkotmányi keretek között nem abszolút
          jog,  hanem  olyan  származékos  jogosultság,  amely  nem
          azonos annak  forrásával, a  jogi értelemben  vett  ember
          mint jogalany élethez és emberi méltósághoz való jogával.

                                                     Dr. Ádám Antal
                                                      alkotmánybíró

          Dr. Herczegh Géza alkotmánybíró párhuzamos véleménye

          Egyetértve     az      Alkotmánybíróság     határozatában
          foglaltakkal, annak indokolását a következőkkel egészítem
          ki:

          Az emberi  jogok tiszteletben  tartásával  és  védelmével
          kapcsolatos  " elsőrendű   kötelességének "   teljesítése
          során az állam meg kell hogy teremtse az egyes szubjektív
          alapjogok  érvényesítésének   jogszabályi  és  szervezeti
          feltételeit, -  ahogy ezt  a határozat  indokolásának  C.
          pontjában megállapítja  - valamint  más alapjogokkal való
          összhangját.

          A terhességmegszakítás  mikénti szabályozása az Alkotmány
          54. és  56. §-aiban  biztosított jogok  mellett  szorosan
          összefügg az  anyákat a  gyermek születése  előtt és után
          megillető   támogatással   és  védelemmel   ( 66. §   (2)
          bekezdése ), valamint  a lehető  legmagasabb szintű testi
          és lelki  egészséghez való  joggal  ( 70/D. § ),  továbbá
          érinti  a  lelkiismereti  szabadságot  ( 60. § )  és  nem
          függetleníthető az  Alkotmánynak  a  házasság  és  család
          védelméről szóló  15. §-ában foglalt  rendelkezéstől.  Az
          élethez és  az emberi méltósághoz való jog után felsorolt
          többi  alapjogból   is  származnak   az   államra   nézve
          kötelezettségek, amelyek  - akárcsak  az  élethez  és  az
          emberi méltósághoz  való  jog  esetében  -  nem  egyszerű
          reflexei a  szubjektív alapjogoknak,  hanem  a  rendezett
          illetőleg  a   rendezés  által   érintett   életviszonyok
          objektív adottságai  folytán  a  szubjektív  alapjogokból
          következő,    de     azok    védett    körén    túlmutató
          feltételrendszer    kialakítását     és    érvényesülésük
          intézményes   biztosítását   teszik   szükségessé.   Ezek
          akötelezettségek  egymást   kiegészítik,   de   egymással
          összütközésbe is  kerülhetnek, ami  viszont a  jog  által
          védett értékek nagyságán és jelentőségén alapuló összhang
          megteremtését igényli a törvényhozótól.

          A törvényhozó  a terhességmegszakítás  szabályozása során
          nem mulaszthatja  el annak  vizsgálatát, hogy az ismételt
          művi beavatkozások  káros következményekkel járnak-e azok
          egészségére   nézve,   akiken   végrehajtásra   kerülnek,
          fokozzák-e   a   koraszülések   gyakoriságát   és   ezzel
          összefüggésben  a   szellemi  és  testi  fogyatékosságban
          szenvedők  számát.   Az  államnak  az  Alkotmány  fentebb
          felsorolt §§-ai  alapján,  különösen  az  egészségvédelem
          terén     fennálló     kötelezettségéből     adódik     a
          születésszabályozás   tekintetében    a   nők   egészsége
          szempontjából kevesebb  veszélyt jelentő,  a  nem  kívánt
          terhességek megelőzését  szolgáló, családi  és  szociális
          problémák súlyosbodásával  nem járó  módszerek  megfelelő
          orvosi  felvilágosítás   és  ellenőrzés  mellett  történő
          alkalmazási lehetőségeinek  mérlegelése,  párhuzamosan  a
          család-  és   gyermekvédelem  fokozásával,   továbbá   az
          egészségügyi kultúra  általános szintjének  emelésével. A
          jog élhet  a tiltás  és az  engedélyezés eszközeivel,  de
          feladatainak  csak  akkor  tehet  valóban  eleget,  ha  a
          szubjektív    alapjogok    objektív    oldaláról,    azok
          előfeltételeiről   és    érvényesülésük   biztosítékairól
          intézményesen gondoskodik,  még ha  annak eredményei csak
          hosszabb idő után jelentkeznek is.

          A Magyar  Köztársaság Alkotmányában  biztosított alapvető
          jogok tiszteletben  tartása  és  védelme  terén  fennálló
          állami   kötelességeket    a   törvényhozónak    gondosan
          mérlegelnie  és   egymáshoz  viszonyított,   valamint   a
          szubjektív jogokkal  való összhangjukat  törvényi  szintű
          jogszabályban    biztosítania    kell.    A    mérlegelés
          eredményeként  a  terhességmegszakítás  feltételeinek  és
          indokainak megállapítása a törvényhozó feladata, de ennek
          során az  alkotmányos jogok  és ezek  objektív oldalaként
          jelentkező állami kötelességek összhangjának biztosítását
          Alkotmányunk rendelkezései értelmében nem mellőzheti.

          Budapest, 1991. december 9.
                                                  Dr. Herczegh Géza
                                                      alkotmánybíró

          Dr. Kilényi Géza alkotmánybíró párhuzamos véleménye

          A határozatban foglaltakkal egyetértve az indokolás egyes
          megállapításait     nyomatékosító     álláspontomat     a
          következőkben foglalom össze:

          1. A  határozat indokolása  helyesen  mutat  rá,  hogy  a
          jelenleg hatályos  Alkotmány keretei között a törvényhozó
          döntési  szabadsága   rendkívül  széles,   sem  a  magzat
          jogalanyiságának elismerése,  sem  a  jogalanyiságnak  az
          élveszületéshez  kapcsolása   nem  tekinthető   eleve  és
          szükségképpen    alkotmányellenesnek.     Ugyanakkor    a
          törvényalkotót  terheli  az  a  felelősség,  hogy  számot
          vessen azokkal  a jogkövetkezményekkel - és természetesen
          a jogon  túlmutató  társadalmi  következményekkel  is  -,
          amelyek akár  az egyik,  akár a  másik szabályozás esetén
          szükségszerűen és elkerülhetetlenül beállnak.

          A törvényhozó az Alkotmány keretei között maradva dönthet
          úgy   is,    hogy    a    jogalanyiságot    a    petesejt
          megtermékenyüléséhez  kapcsolja.  Ugyanakkor  figyelemmel
          kell lennie arra, hogy ebben az esetben

          - a  megtermékenyülés időpontjától kezdődően irányadók az
          emberi élet  védelmére irányadó  alkotmányos szabályok, s
          ez okból  -  az  Alkotmánybíróság  23/1990. ( X. 31. ) AB
          határozatában  kifejtettek   miatt  -   szükségszerű   és
          elkerülhetetlen a  művi vetélés  úgyszólván  teljes  körű
          tilalma,  hiszen   az  emberi  élethez  való  joggal  más
          alapvető jog ( pl. az emberi méltósághoz vagy a szociális
          biztonsághoz való jog ) eredményesen nem állítható szembe
          és nem versenyeztethető,

          - nem  csupán a  művi  vetélést  kell  megtiltani,  hanem
          mindama szerek alkalmazását is, amelyek a megtermékenyült
          petesejtnek a  méh falán való megtapadását, illetőleg oda
          történő beágyazódását akadályozzák,

          -  a   magzati  lét   egész  tartama   alatt  intézményes
          garanciákkal  kell   védeni  a  magzat  jogait  és  jogos
          érdekeit a szülőkkel - így az anyával - szemben is.

          A törvényhozó  - ugyancsak  az Alkotmány keretei között -
          dönthet úgy  is, hogy  nagyban-egészben  hatályos  jogunk
          talaján  maradva   a  jogalanyiságot  az  élveszületéshez
          kapcsolja. Ez  a törvényhozói állásfoglalás kétségtelenül
          szélesebb mozgásteret  nyújt a  művi  vetélést  legálisan
          elfogadhatóvá  tevő  okok  körének  meghatározásához,  de
          önmagában véve  még nem határozza meg az említett okokat:
          ehhez az  állásfoglaláshoz ugyanis  egyaránt  kapcsolható
          szigorú és kevésbé szigorú abortusz-tilalom.

          A  magam   részéről  nem   tudok  azonosulni  azokkal  az
          indítványozói  érvelésekkel,   amelyek  a   művi  vetélés
          jogszerűségének kérdését  valójában genetikai  tudományos
          szakkérdéssé redukálják,  mondván: a  tudomány  jelenlegi
          állása szerint  a magzat  a fogamzás  pillanatától kezdve
          teljes értékű  emberi lény,  ebből eredően  automatikusan
          kiterjed rá  az Alkotmány  8. § (2)  bekezdésében foglalt
          tilalom. Az  én felfogásom  szerint egyik  dolog a magzat
          emberi mibenlétének  genetikai meghatározottsága és másik
          dolog, hogy  a jog mely időponttól kezdődően ismeri el az
          ember jogalanyiságát.  Az említett két dolog között nincs
          szükségszerű automatizmus.

          A  jogalkotó  a  szabályozás  tartalmának  kialakításánál
          köteles ugyan figyelembe venni a különböző szaktudományok
          eredményeit, ám  a jog  szabályozási  rendszere  annyiban
          szuverén, hogy nem köteles azokhoz mechanikusan igazodni.
          Ezzel a viszonylagosan szuverén döntési szabadsággal él a
          jog pl. a nagykorúság beálltának törvényi szabályozásánál
          vagy  a  környezetvédelem  körében  irányadó  szennyezési
          határértékek megállapításánál.  Amikor  a  jog  tudatosan
          eltér a  szaktudomány  felfogásától,  ez  nem  az  utóbbi
          elvetését vagy  felülbírálatát jelenti,  hanem csupán azt
          juttatja kifejezésre:  a jogi  szabályozás kialakításánál
          nem kizárólag  egyik vagy  másik szaktudomány eredményeit
          kell figyelembe  venni, hanem  ezek  mellett  társadalmi,
          gazdasági, műszaki  stb. szempontokat  is  mérlegre  téve
          kell  meghatározni  a  jogkövetkezményeket,  illetőleg  a
          társadalom fejlődési  szintje mellett a jog által eltűrt,
          illetőleg megkövetelt magatartást.

          A kifejtettekből  eredően  az  én  felfogásom  szerint  a
          törvényalkotó  akkor   sem  kerül   szembe   a   hatályos
          Alkotmánnyal,  ha  a  jogalanyiságot  az  élveszületéshez
          kapcsolja, míg  a magzati  létet sui generis jogi védelem
          alatt  álló  értékként  kezeli,  amely  nem  tartozik  az
          Alkotmány 8.  § (2)  bekezdésének hatálya  alá. Egy ilyen
          esetleges    törvényalkotói     felfogással     az     is
          összeegyeztethető, hogy  a  sui  generis  jogvédelem  nem
          azonos mértékű a magzati lét egész tartama alatt, hanem a
          magzat  korával  egyenes  arányban  növekszik,  illetőleg
          kitüntetett szerepet  ad  a  magzati  léten  belül  olyan
          időpontoknak, amelyek  genetikai szempontból nem hordozói
          semmiféle alapvető változásnak.

          2.  Az   ügy  kapcsán  óhatatlanul  felmerül  az  egyházi
          tanítások  és   hitelvek,  valamint  a  világi  törvények
          egymáshoz  való   viszonya,  ami   az  Alkotmány   60.  §
          (1)  -  (3)   bekezdésében     foglaltakra    tekintettel
          alkotmányjogi  problémává   is  válhat.   Erre  vonatkozó
          véleményem a következő:

          A világi  törvényhozás feladata,  hogy állami kényszerrel
          is érvényre juttatható magatartásszabályokkal irányítsa a
          társadalom életét.  Ezért a  világi törvények  felekezeti
          hovatartozásra való tekintet nélkül mindenkire irányadók.
          Ez azonban nem menti fel a törvényalkotót az alól, hogy a
          törvények   megalkotásánál    tekintettel    legyen    az
          állampolgárok egyes  csoportjainak vallási meggyőződésből
          folyó vagy egyéb - pl. pacifista, vegetariánus - elveire.
          Az   Alkotmány  60. §  (1) bekezdésében  foglaltak  miatt
          ugyanis  az  államnak  a  lehetőségek  legvégső  határáig
          tartózkodnia  kell   attól,   hogy   olyan   magatartásra
          kényszerítse polgárait,  amely  ellentétben  állana  azok
          lelkiismereti meggyőződésével. ( Mindenfajta meggyőződést
          természetesen   az    állam   sem   tolerálhat.   Így   a
          törvényalkotó nem  lehet tekintettel  az anarchista  vagy
          más,  a  társadalom  rendjének  erőszakos  felforgatására
          irányuló nézeteken alapuló meggyőződésre. )

          A művi  vetélés  jogi  szabályozásánál  -  eltekintve  az
          orvosoknak  az  indítványokban  is  megfogalmazott  és  a
          törvényhozó     által      megoldandó      lelkiismeretei
          konfliktusától -  nem  látok  olyan  problémát,  amely  a
          világi és az egyházi törvények ütközésében öltene testet.
          A Magyar  Köztársaság népesedéspolitikája ugyanis - egyes
          külföldi  országok   gyakorlatától  eltérően   -  nem   a
          népességgyarapodás  jogi  eszközök  segítségével  történő
          megállítására vagy  csökkentésére irányul.  Ezért fel sem
          merül, hogy  a törvényalkotó  bárkit is kötelezzen a művi
          terhességmegszakításra.  A  megalkotásra  kerülő  törvény
          feladata az,  hogy meghatározza: az állam a maga részéről
          milyen okok fennállása esetén nem tekinti jogellenesnek a
          terhesség  művi   úton  történő  megszakítását  és  teszi
          lehetővé az ilyen műtétek elvégzését.

          Abban  a  körben  tehát,  ahol  mind  az  állam,  mind  a
          különböző   egyházak    tiltják    a    terhesség    művi
          megszakítását,  a   világi  és   az   egyházi   előírások
          egybeesnek. Ám  nincs szó  ütközésről abban a körben sem,
          ahol az állam nem tekinti jogellenesnek a valamely egyház
          által tiltott  magatartást. Ez  esetben ugyanis  az állam
          csupán  jogi   lehetőséget  teremt   a   terhesség   művi
          megszakítására,   amely    lehetőséggel   az    anya    -
          lelkiismereti meggyőződése  szerint -  vagy él,  vagy nem
          él.   A   lelkiismereti   szabadságból   eredően   minden
          állampolgárnak  elvitathatatlan   joga,  hogy   önmagával
          szemben szigorúbb  erkölcsi mércét  állítson, mint ezt az
          állam teszi  az állampolgárok összességével szemben, s ez
          okból olyankor  se éljen a terhesség művi megszakításának
          lehetőségével, amikor  a jog  azt számára  nem tiltja. Az
          ilyen önkorlátozás  eredhet vallásos  meggyőződésből,  de
          gyökere  lehet   a  művi  terhességmegszakítás  hátrányos
          következményeinek elkerülésére  irányuló törekvés  is.  A
          jogszabály  keretei   között  tehát   szabadon   érvényre
          juthatnak valamennyi egyház és vallásfelekezet előírásai,
          amelyek a hívő emberek lelkiismereti meggyőződése révén a
          legális  abortusz  igénybevételétől  való  tartózkodásban
          nyilvánulnak meg.  Valamennyi egyháznak  joga  van  arra,
          hogy  a   vallásos  életre  való  nevelés  legkülönbözőbb
          eszközeivel arra ösztönözze híveit: olyankor se éljenek a
          művi terhességmegszakítás lehetőségével, amikor azt a jog
          nem tiltja és nem sújtja szankcióval.

          Budapest, 1991. december 9.
                                                   Dr. Kilényi Géza
                                                      alkotmánybíró

          Dr. Lábady Tamás alkotmánybíró párhuzamos véleménye:

          A      határozat      érdemi      rendelkezésével,      a
          terhességmegszakításról szóló  jogszabályi  rendelkezések
          alkotmányellenességének     a     megállapításával     és
          megsemmisítésével egyetértve,  az a  véleményem,  hogy  e
          jogszabályok tartalmilag is alkotmányellenesek.

          1. Nem osztom a többségi álláspontot tükröző határozatnak
          azt a  megállapítását, hogy  a magzat  jogalanyiságának a
          kérdése alkotmányértelmezéssel  nem dönthető  el.  Ez  az
          álláspont lehetőséget  lát arra,  hogy a  törvényalkotó a
          magzat jogi  státuszát az ember jogalanyiságától eltérően
          minősítse. E  szegregációnak azonban  alkotmányos  alapja
          nincs.

          2. Kétségtelen,  hogy  az  Alkotmány  az  ember  normatív
          fogalmát  kifejezetten   nem  határozza   meg.   Nem   ad
          kifejezett eligazítást  az emberi  élet kezdetét,  de  az
          emberi élet  végét, a  jogalanyiság megszűnését  illetően
          sem. Ahogy  azonban ezt  a többségi  álláspontot kifejező
          határozat helyesen  tartalmazza, az  " ember " fogalom  a
          történelmi  fejlődés  során  a  különböző  -  filozófiai,
          etikai,  erkölcsi,   természettudományos,  természetes  -
          emberfogalmak mellett normatív értékűvé is vált. Ha pedig
          az " ember " -fogalom  normatív  fogalom,  az  nem  eshet
          kívül az  Alkotmány, az ország alaptörvénye normavilágán,
          annak  alkotmányos   helyét  az   Alkotmánybíróságnak  az
          Alkotmány értékrendjében - éspedig alkotmányértelmezéssel
          - meg kell találnia.

          Ha ugyanis  az Alkotmánybíróság azt állapítja meg, hogy a
          megszületett   ember   ( a   köldökzsinór   elvágásától )
          bizonyosan  jogalany   ( márpedig  az ),   akkor  ezt   a
          megállapítást is alkotmányértelmezéssel teszi. Mint ahogy
          azt is,  hogy a  jogképesség a  klinikai vagy a biológiai
          halál beálltáig  áll-e  fenn  ( ennek  pl.  az  eutanasia
          alkotmányellenessége szempontjából  jelentősége  lehet ).
          Az Alkotmánybíróságnak  tehát az  ember  jogalanyiságának
          kezdetét és  végét, a  jogi ember-fogalom  teljességét az
          Alkotmány alapján értelmeznie kell.

          3.  A  többségi  határozat  szerint  az  ember  biológiai
          (filozófiai,  erkölcsi,   természetes)  és  jogi  fogalma
          között  kezdetben   nem  volt   feszültség,  a  különböző
          ember-fogalmak egymásnak  megfeleltek, a  természetes  és
          jogi  ember-fogalom   egybeesett.   Nézetem   szerint   a
          természet- tudomány fejlődése nem adhat alapot arra, hogy
          a jog  normatívitása ezt  a  természetes  megfelelést  és
          egybeesést kétségbevonja.

          A természet-  (és szellem-)  tudomány által szolgáltatott
          érvrendszertől,    azaz    az    ember    biológiai    és
          " természetes " fogalmától  tehát  az  " ember "  fogalom
          normatív felfogása  nem szakadhat el akkor sem, amikor az
          Alkotmánybíróságnak értelmeznie  kell, hogy  az Alkotmány
          54. §  (1) bekezdése  alapján  embernek, azaz jogalanynak
          kell-e tekinteni a magzatot. Ehhez az értelmezéshez pedig
          az orvostudomány  mai eredményei  és  a  modern  biológia
          (genetika)  korábbihoz   képest  minőségileg   új  -   és
          végérvényes - megállapításai megkerülhetetlenek.

          4. A formális jogi gondolkodást, az ember jogi státuszára
          vonatkozó  normatív   értelmezést   befolyásoló,   néhány
          évtizede még  valóban  problematikus  természettudományos
          dilemma mára  már egyértelműen  eldőlt. Tudjuk,  hogy  az
          ember a  női és  férfi  ivarsejtek  egyesülésétől  kezdve
          genetikailag befejeződött  egyén,  emberi  individuum.  A
          magzatfejlődésben  az   ontogenezis  nem  ismétli  meg  a
          filogenezist, a magzat minden kétséget kizáróan a " human
          species " -hez tartozik.  Az emberfejlődés  a fogamzástól
          kezdve kontinuus,  az nem  tagolódik szubhumán  és  humán
          fázisokra.

          A genetikusan  meghatározott  " ember "  ismérv  eszerint
          éppúgy magába  foglalja  a  születés  előtti  ( magzati )
          létet  mint   az  egységes,   megbonthatatlan   biológiai
          folyamat integráns részét, miként a születéstől a halálig
          ívelő létezés dimenzióját.

          A magzat  tehát biológiailag  ember, és  nem  dolog,  nem
          tárgy; genetikailag  befejeződött egyén:  individuum;  az
          egyedi emberi  élet pedig  a fogantatás  és  a  biológiai
          halál közötti egységes folyamat.

          5. A  születés előtti  (a méhen belüli és kívüli) magzati
          életnek azért nincs (nem lehet) külön jogi státusza, mert
          a biológiai kontinuitáshoz képest a születés mesterséges,
          ugyanakkor  önkényes  normatív  határvonal.  Az  a  tétel
          ugyanis, hogy  a magzat  a női szervezet integráns része,
          ma már  genetikailag, élettanilag  és morfológiailag  sem
          igazolható. A  magzat önálló, az anyától különböző egyedi
          emberi  személy,  önálló  szívműködéssel,  keringési-  és
          idegrendszerrel és individuális jegyekkel.

          Ha a  jog különböztethetne  az emberi élet születés utáni
          és előtti  fázisai között,  sőt ez  utóbbin belül esetleg
          tovább artikulálhatna  például aszerint, hogy képes e már
          a magzat  a  méhen  kívüli  életre  vagy  sem,  illetőleg
          aszerint, hogy  a magzat  milyen távol  vagy közel  van a
          születéshez, genetikailag  egészséges-e, vagy  károsodott
          stb.,   akkor    -   elvben   -   ugyanezt   a   normatív
          megkülönböztetést  -   akár  azonos   szempontú  ismérvek
          alapján  is   (csecsemő  életképessége,   születés  utáni
          időhatár tűzése, életminősége, tudati, egészségi állapota
          stb.)  -  a  már  megszületett  ember  vonatkozásában  is
          megtehetné. Ez  pedig  apartheid  normatív  ember-fogalom
          kialakításához vezetne.

          A többségi  határozatban megfogalmazott  az az  egyébként
          kikezdhetetlen érv,  hogy az  Alkotmány szerint nem lehet
          semmit  sem   visszavenni  az   ember  eddig  elért  jogi
          pozíciójából, itt  azért nem  segít, mert  a jogalanyiság
          kezdetét,  a   személlyé  minősítést,   azaz  a  normatív
          ember-fogalom  körüli   vitát  az   Alkotmány  kifejezett
          rendelkezéssel nem dönti el. Csak arról rendelkezik, hogy
          az ember feltétlenül jogképes, továbbá élete és méltósága
          érinthetetlen.  A   születéssel  (az   anyatesttől   való
          elválással) már  mindenképpen fennálló emberré, személlyé
          minősítés      azonban       törényhozói,       illetőleg
          alkotmánybírósági alkotmány-értelmezéssel dőlt el.

          6. A  kontinuus emberfejlődésben kétségkívül egy minőségi
          változás  a   születés.  Ez   azonban  az   emberi   élet
          értéktartalma szempontjából  semmi esetre se lehet alapja
          egy eltérő,  másfajta normatív  rendezésnek. Az Alkotmány
          54. §  (1) bekezdése  az emberi  életet   és   méltóságot
          részesíti  abszolút  védelemben  és  nem  az  anyatesttől
          elvált emberi életet.

          Kétségtelen,  hogy   az  Alkotmány  idézett  rendelkezése
          " veleszületett "  jogokról   beszél.   A   veleszületett
          jogként  koncipiált   élethez  és  méltósághoz  való  jog
          azonban nyilvánvalóan  nem a  már  megszületett  (világra
          hozott) emberi  lény alanyi  jogait jelenti,  hanem  azt,
          hogy az  embernek velekeletkezett,  létezésénél fogva  őt
          megillető, tehát  létéből, ember-voltából eredő (azaz nem
          derivált, hanem ipso facto) alanyi jogai vannak. Minthogy
          pedig a magzat biológiailag (genetikailag) kétségkívül az
          emberi fajhoz  tartozik, tehát  normatíve sem lehet dolog
          (azaz  fizikai   értelemben  vett   testi  tárgy),  hanem
          személy, vagyis  jogalany (és  nem jogtárgy),  a fogamzás
          pillanatában keletkezett ember (magzat) élethez való joga
          a megszületéshez  való alanyi  jogként  normativizálódik.
          Semmiféle normatív  alapja  nincs  tehát  annak,  hogy  a
          jogalanyiságot és ezzel a szubjektív alanyi jogokkal való
          felruházást     a     születéshez     (a     köldökzsinór
          elvágásához)kössük.

          7. Az  Alkotmány 56.  §-a alapján a Magyar Köztársaságban
          minden ember  jogképes. Mivel  a  magzat:  ember,  nem  a
          születés  a   kezdőpontja  a   jogalanyiságnak,  hanem  a
          fogamzás. Aki  megfogant, az  jogképes; emberi létéből és
          méltóságából fakad alanyi joga a megszületéshez.

          A magzat  tehát nemcsak  genetikailag,  biológiailag  (és
          erkölcsileg), de  jogi, alkotmányos  értelemben is ember,
          jogalany, s  így jogi  pozíciója, emberi  státusza,  azaz
          alkotmányos   jogállása  az Alkotmány 54. § (1) bekezdése
          alá integrálódik.

          8. A  halálbüntetés alkotmányellenességét  megállapító AB
          határozathoz [ 23/1990. ( X. 31. ) AB ] fűzött párhuzamos
          véleményünkben -  Tersztyánszky Ödön  alkotmánybíróval  -
          arra az  álláspontra  helyezkedtünk,  hogy  az  Alkotmány
          54. § (1)  bekezkdésében írt,  " az élethez   és   emberi
          méltósághoz való  jog " valójában  nem is  jog,  mert  az
          emberi lényeg  a jog  számára voltaképpen  transzcendens,
          hozzáférhetetlen ".  Az élethez és méltósághoz való jog "
          tulajdonképpen csak imagináriusan létezik. Emberi élet és
          méltóság ugyanis  a jog  " előtt " létező  értékek,  ezek
          elválaszthatatlan egysége  az  ember  elidegeníthetetlen,
          immanens, lényegi  sajátja, így  ezek nem mint alapjogok,
          hanem mint  a  jogi  értékeket  megelőző  kategóriák,  az
          alanyi  jogok   forrásai  szerepelnek   az  emberi  jogok
          katalógusában és a modern alkotmányokban.

          Márpedig ez  az emberi  életről és  méltóságról vallott a
          priori  értékszemlélet  egyfelől  azt  jelenti,  hogy  az
          emberi élet  jogi védelmét illetően sem különböztethetünk
          születés előtti és utáni szakaszok között, másfelől pedig
          azt, hogy  az állam  nemcsak büntető hatalmánál fogva nem
          foszthatja meg  az embert életétől és méltóságától, hanem
          semmiféle egyéb jogi eszközzel, így az " abortuszjoggal "
          sem,  mert   itt  a   jog  által   is   sérthetetlen   és
          elidegeníthetetlen (nőre,  anyára, házastársakra, államra
          át nem  ruházható), tehát  jogi eszközökkel érinthetetlen
          értékekről van szó.

          9.  Az   anya  személyiségi   (önrendelkezései)  jogaként
          posztulált " abortuszjog "  a magzat alkotmányos jogaival
          konkuráló jogként  kezeli az  anya  személyiségi  jogait,
          amelyek   a    magzati    élet    védelmét    korlátozzák
          (korlátozhatják). Csakhogy  itt az emberi életről, azaz a
          jog által  is sérthetetlen és korlátozhatatlan értékekről
          van szó.  Az élet  ugyanis, mint  a jogi  értékek  előtti
          érték az alanyi jogoknak (így a személyiségi jogoknak is)
          az alapja  és eredője.  Ezért operál  itt a  jog -  és az
          Alkotmány   -    az   elidegeníthetetlen,   sérthetetlen,
          csorbíthatatlan, érinthetetlen   stb. (Alkotmány 8. § (1)
          bekezdés) princípiumokkal.  Konkuráló jogok  csak  azonos
          értékskálán helyezkedhetnek  el. Egy  alapvetőnek tartott
          érték -  éppen a  jogi normatívitás  hiánya miatt  -  nem
          kerülhet akár  még  általánosított  jogi  értékekkel  sem
          (általános személyiségi  jog, anya  önrendelkezési  joga)
          kollízióba.

          Mivel  az   emberi  élet  ténye  alapja  és  feltétele  a
          jogalanyiság (és  az  alanyi  jogok)  megjelenésének,  és
          mivel  az  élet  értékteljességet  kifejező  fogalom,  az
          emberi élet  totalitásához  egyébként  hozzátartozó  jogi
          (rész) értékek  nem versenghetnek  az egésszel.  Az  anya
          személyiségi  joga   tehát  nem  korlátozhatja  a  magzat
          megszületéshez  való   jogát,  mert  ez  a  korlátozás  a
          magzatnak mint  emberi életnek  az elpusztítását, azaz az
          élettől való önkényes megfosztását jelenti.

          Az  indítványokkal  támadott,  a  terhességmegszakításról
          szóló   jogszabályi   rendelkezések   tartalmilag   ezért
          alkotmányellenesek ( Alkotmány 8. § (2) bekezdés ).

          10.  Az   ember  élete  csak  egy  másik  ember  életével
          konkurálhat. Az  Alkotmány  54. § (1) bekezdése  csak  az
          élettől    való    önkényes    megfosztást    tilalmazza.
          Nyilvánvalóan nem önkényes az élettől való megfosztás, ha
          egymással ugyanazok  az értékek  versengenek, ha a jognak
          az életek  közötti választásról kell rendelkeznie. Ha egy
          emberi élet  veszélybe sodródik, s az csak egy másik élet
          feláldozásával menthető  meg (pl.  az  anya  élete  méhen
          kívüli terhesség esetén a magzat megölésével), az élettől
          való megfosztás  önkényességét az  életmentési cél  oldja
          fel. Itt a jognak jogellenességget kizáró, azaz mentesítő
          okot kell szabályoznia ( amely nem jelent alanyi jogot az
          ölésre ). A  meghozandó törvényi  rendezésnek ezt  a  nem
          önkényes minőséget  kell szabályoznia  és megfelelő  jogi
          garanciák közé szorítania.

          Budapest, 1991. december 9.
                                                   Dr. Lábady Tamás
                                                      alkotmánybíró

          Dr. Zlinszky János alkotmánybíró párhuzamos véleménye

                                     I.

          Az  Alkotmánybíróság  az  indítványok  alapján  kiterjedt
          vizsgálatot folytatott  le egyrészt  a hazai törvényhozás
          hagyományai,  másrészt   a  nemzetközi  jogalkotás  újabb
          eredményei vonatkozásában. A terhességmegszakítás kérdése
          világszerte napirenden  van  az  elmúlt  évtizedekben,  a
          törvényhozásokat,  a   tudományos  világot  és  több  más
          alkotmányossági jogkörrel felruházott bíróság ítélkezését
          is  foglalkoztatta.   A  kérdéskör   nem  választható  el
          bizonyos szociális  vonatkozásoktól és nem választható el
          az  orvostudomány   és  a  genetikai  kutatások  legújabb
          eredményeitől sem.

          Az emberi élet és személyiség védelme elsődleges feladata
          a társadalomnak.  A jog  biztosítani törekszik az élethez
          és  emberi   méltósághoz   való   jog   minél   teljesebb
          kiteljesedését,  valamint   a  személyiség   és   döntési
          szabadság,  értékmegragadás-   és  elfogadás,  vagy  akár
          elutasítás emberi méltóságból következő szabadságát is. A
          jognak  a   társadalmi  súrlódásokat   csökkentő   és   a
          társadalom egészséges  fejlődését  segítő,  ugyanakkor  a
          társadalomban élő  egyes ember személyes szabadságának és
          méltóságának minél  tágabb körben történő érvényesülésére
          lehetőséget  adó  megoldásokra  kell  törekednie.  Ám  az
          indítványokban felvetett  és vitatott célok nem kizárólag
          jogi szabályozás  kérdései. Pusztán  jogi  szabályozással
          nem is oldhatók meg, nem rendezhetők kielégítő módon.

          Az  Alkotmánybíróság   nem  jogalkotó   szerv,  a  létező
          alkotmány  keretei   között  kell   az  azzal   ellenkező
          jogszabályok vonatkozásában  állást  foglalnia.  Emellett
          figyelemmel  kell   lennie  arra   is,  hogy   a   Magyar
          Köztársaság jogrendszere az átalakulás állapotában van. A
          jogalkotó  szerveket   a  legkülönbözőbb   irányú  sürgős
          feladatok  nyomasztják,   ehhez  képest  újabb  és  újabb
          feladatokkal  való   terhelésük  a   jogalkotás  minőségi
          munkáját      veszélyeztetheti.       Másrészről       az
          Alkotmánybíróságot a törvényhozás azért hozta létre, hogy
          az alkotmányellenességet  a jogrendszerből  kiküszöbölje.
          Munkája során  nem politikai vagy társadalmi, hanem jogi,
          jogegységi szempontok befolyásolják.

          A    művi    terhességmegszakítás    jogi    szabályozása
          kétségtelenül érint  az életre,  az emberi  méltóságra, a
          személy  szabad   döntési  jogára,  a  házastársak  közös
          ügyekben  történő   döntési  jogára   vonatkozó  lényeges
          összefüggéseket, érinti az egészséghez fűződő alkotmányos
          jogokat,  valamint   az  orvosok   és  más   egészségügyi
          alkalmazottak lelkiismereti  szabadságának  kérdését  is.
          Mindezek  a   kérdések  törvényben   szabályozandók;   az
          Alkotmány tartalmazza  az azokra vonatkozó alapelveket. A
          művi   terhességmegszakítást    rendező   két    támadott
          jogszabály  és   az  egészségügyi   törvénynek  az   ezek
          meghozatalára felhatalmazást  adó része  a  jogalkotásról
          szóló törvény  5. § f)  és j)  pontjába  ütköznek,  ezzel
          formailag alkotmányellenesek.
          Indokolt,  hogy   az  előkérdések  mérlegelése  során  az
          Alkotmánybíróság ne  pusztán formai  okokból közelítsen a
          támadott jogszabályokhoz,  hanem tartalmi  kérdésekre  is
          kitérjen. A  jelenlegi alkotmányból levonható anyagi jogi
          elvek   kifejtése    a    művi    terhességmegszakítással
          kapcsolatban az  indítványok és  ellenvetések körében  az
          Alkotmánybíróság feladata.

          A kérdéskör  eldöntése szempontjából a következő tartalmi
          kérdéseket tartom vizsgálandónak :

          1. Az  indítványozók  felvetik  a  méhmagzat  élő  emberi
          jellegét  és  ebből  következően  emberi  személyiségének
          jogilag elismert  voltát. Utalnak  arra, hogy  a  magzati
          élet törvényes  védelmet élvezett  eddig is, de törvényes
          védelmet kellene  élveznie a biológia és az orvostudomány
          álláspontja s  az e  felé  tartó  nemzetközi  szerződések
          alapján élő  emberként az Alkotmány 56. §-a szerint, mint
          önálló személynek, jogalanynak.

          2. Az  indítványok szellemében  vizsgálni kellett az anya
          azon   sokak   által   védett,   mások   által   vitatott
          személyiségéből folyó  jogát, hogy  hordott méhmagzatával
          mint teste  részével rendelkezzék. Az Alkotmánybíróságnak
          az Alkotmány  alapján és annak értelmezésével kell állást
          foglalnia arról,  hogy van-e  az anyának  joga  a  magzat
          feletti rendelkezésre,  illetőleg, hogy az indítványokban
          foglaltak szerint  ezt a  jogát általában vagy legalábbis
          családi kapcsolat  esetén meg  kell-e osztania  a  magzat
          atyjával.

          3.   Mérlegelendő    az   élet    és   emberi    méltóság
          társadalmunkban mindenek  felett  álló  értéke  és  ehhez
          képest az  ezzel kapcsolatban időnként kollízióba kerülő,
          a gyermek  elfogadására vonatkozó  szabad személyi döntés
          joga.

          4. Mérlegelni  kell, hogy a jelenlegi jogszabályi tételes
          felsorolásnak a  magzati  élet  megszakítására  vonatkozó
          engedélyezett   esetei    között   felsorolt    szociális
          indikációs   esetek    az   Alkotmány   alapján   elvileg
          elfogadhatók-e.

          5. Végül  mérlegelni kell, hogy a terhességmegszakítás az
          általános társadalombiztosítás és az egészségügyi ellátás
          szempontjából   az    egészségügyi   ellátás    tárgyának
          minősítendő-e vagy attól elváló specifikus beavatkozásnak
          tekintendő.

                                     II.

          1.  A   határozat  indokolása  szerint  a  megsemmisített
          rendeletek  ráutalólag   eldöntik,  hogy   a  magzat  nem
          jogalany. Ez a döntés ugyan összefér a hatályos Alkotmány
          szövegével,  de   törvényi  szintet  igényelne,  ezért  a
          támadott rendeletek  és a  meghozatalukra  felhatalmazást
          adó törvényhely alkotmányellenesek.

          Az indokolás  szerint a  magzat " ember " mivoltát, ezzel
          jogi  személyiségét  elismerő  értelmezés  is  összhangba
          hozható az  Alkotmánnyal, de  ez is  - legalább ráutaló -
          törvényi  szintet   igényelne.   Amíg   ez   a   törvényi
          állásfoglalás meg  nem történik,  a magzati élet és más -
          anyai -  alkotmányos jogok  kollíziója  tekintetében  nem
          lehet állást foglalni.

          2. Az  első mérlegelendő jogi kérdés, hogy emberi életnek
          minősül-e a magzati élet, illetve jogalanynak minősül-e a
          méhen belüli  magzat. Ha ugyanis a magzat jogi értelemben
          " ember ", úgy   az   Alkotmány   8. §  (1)  és   56. §-a
          alapján  az  Egészségügyi  törv.  29. §   (4)   bekezdése
          szerinti  jogszabályi  felhatalmazás  az  Alkotmány  8. §
          (2) bekezdését sérti. A terhesség művi megszakítása és  e
          magzat életének  megsemmisítése csak  az  anya  közvetlen
          veszélyeztetettségével lenne indokolható.

          Természettudományos  kérdés,   hogy  a   magzat  mikortól
          minősül    embernek,    potenciálisan    vagy    teljesen
          kibontakozott  emberi  életnek,  emberi  lénynek.  A  jog
          oldaláról döntendő-e,  hogy ezt az alakuló vagy kialakult
          emberi  lényt   jogalanynak,  személynek   tekinti-e.   A
          jogalanyiság  fogalma   eredetileg  az   emberre  szabott
          intézmény,  de  nem  szükségszerűen  egyezik  a  jogalany
          fogalma az ember biológiai fogalmával.

          Az indítványozók  hivatkoznak arra,  hogy a  polgári jog,
          amidőn    a     megszületett    embernek    fogantatásáig
          visszamenőleg  biztosítja   bizonyos  jogait  (elsősorban
          vagyoni jogait,  de a családból születettség jogát is), a
          magzatot  ebben   a  vonatkozásban   már  a   római  jogi
          szabályozás óta  személynek tekinti. A Ptk. szerint: 9. §
          " A jogképesség az embert, ha élve születik, fogamzásának
          időpontjától kezdve  illeti  meg " .  10. §  " A  gyermek
          részére már megszületése előtt gondnokot kell kirendelni,
          ha ez jogainak megóvása érdekében szükséges, különösen ha
          a gyermek  és törvényes  képviselője között érdekellentét
          van. "

          A gondnok  kirendeléséről az 1960. évi 11. tvr. a Polgári
          Törvénykönyv hatálybalépéséről  és végrehajtásáról  7. §-
          ában  rendelkezik  olyan  értelemben,  hogy  a  méhmagzat
          gondnokát az általa ellátott ügyben a gyám jogköre illeti
          meg.

          Az   Alkotmány 54. § (1) bekezdése az embernek az élethez
          és emberi  méltósághoz való veleszületett jogáról beszél.
          A Ptk. hivatkozott §-a szerint a méhmagzatot akkor illeti
          meg   fogantatásától    kezdve   jogképesség,   ha   élve
          megszületett.  Az   indítványozók   szerint   ezekből   a
          tételekből levezethető,  hogy a magzatnak " megszületni "
          is joga  van, és aki ebben megakadályozza, az ezt a jogát
          sérti. Ebből  következően tehát  a  magzat  jogalany,  és
          élete védett élet.

          A bel-  külföldi jogtudomány  és  joggyakorlat  a  magzat
          visszamenőleges   jogképességét   mintegy   fikcióval   a
          születéshez kötik.  Ebből a  megszületésre való  jog és a
          polgári értelemben  vett  jogképesség  nem  vezethető  le
          hatályos jogunk  szerint.  A  hatályos  magyar  jogban  a
          magzat nem polgári jogalany. Noha függő vagyoni helyzetet
          eredményez   a    megszületendő   ember   visszamenőleges
          érdekvédelme, önmagából  ebből nem  következik,  hogy  az
          anyaméhben rejlő  magzat a polgári jog személyiségvédelme
          szerint    áll     szemben    az     anyával     és     a
          terhességmegszakításnál felmerülő  érdekellentétük esetén
          is  a  magzat  részére  gyámi  jogkörben  eljáró  gondnok
          rendelhető ki.  A polgári jog jelenlegi szabályaiból csak
          a már  élve megszületett  magzatra vezethető le az a jogi
          álláspont, hogy  a szülő  és születendő  gyermeke  között
          arra  az  esetre,  ha  a  gyermek  megszületett,  vagyoni
          érdekellentét  már   a  gyermek   fogantatásától   kezdve
          felmerülhetett. Maga  az a  tény,  hogy  gondnok  jár  el
          gyámhoz hasonló  jogkörben és  a magzatnak  nem rendelnek
          gyámot, arra  mutat, hogy  nem személyi  gondozás  igénye
          merül fel,  hanem csak  esetleges, a  későbbi, születésen
          múló vagyoni jogok biztosítása.

          3.  Nem  lenne  akadálya  annak,  hogy  a  törvényhozó  a
          személyiség kezdetét  akár polgári  jogi értelemben, akár
          általában a  jelenlegitől  eltérően  rendezze  (amint  az
          egyházi jog  is másként  rendezi). A  jogalkotó rendezése
          során figyelembe veheti az újabb tudományos eredményeket.
          A tudomány  mai többségi  álláspontja  szerint  az  ember
          fogantatásától, a  női és  férfi ivarsejtek egyesülésétől
          kezdve  genetikailag  befejeződött  egyén.  Ettől  kezdve
          emberi      lény       fejlődik.      A      genetikusan,
          természettudományosan  meghatározott  " emberismérv "  az
          életnek  nevezett   egységes  megbonthatatlan   biológiai
          folyamat integráns  részeként éppúgy  magába  foglalja  a
          születés előtti magzati létet, mint ahogy a születéstől a
          halálig  ívelő  létezés  teljes  szakaszát.  Biológiailag
          tehát a  magzat a tudomány mai álláspontja szerint ember,
          genetikailag befejeződött  egyed,  az  élő  magzat  élete
          természettudományos szemmel emberi élet. Az Alkotmány két
          vonatkozó  54.   és  56. §-a   szerint  minden   embernek
          veleszületett  joga   van  az  élethez  és  minden  ember
          jogképes.  Azonban   az  Alkotmány  az  ember  szót  jogi
          normatív értelemben  használja és nem természettudományos
          értelemben. A  jogalkotó nyilván  mérlegeli a  jogalkotás
          során a  természettudomány újabb  eredményeit, azonban az
          Alkotmánybíróság nem  jogalkotó, hanem éppen az Alkotmány
          tartalmát  kell   megállapítania.  Ilyen  szempontból  az
          Alkotmány " ember "  és " veleszületett "  fogalmai tehát
          értelmezendők,   éspedig   a   jelenlegi   jogrendszerrel
          összhangban értelmezendők  addig, amíg  nem válik esetleg
          világossá, hogy  az Alkotmány  e jogrendszeren túl kívánt
          emelkedni,  vagy  a  jogrendszer  az  Alkotmánnyal  nyílt
          ellentmondásban van.

          A jogi " ember " fogalom a jogfejlődés során - amint erre
          közös  indokolásunk  utal  -  nem  vette  át  teljesen  a
          biológiai  tudományos  ember  fogalmat.  A  veleszületett
          fogalmat  mind   a  polgári   jog,  mind  a  büntető  jog
          kategóriái  az   anyatesttől  való   elválás  és  nem  az
          anyatestben  való   fogantatás  mozzanatához   kötik.   A
          jogalkotó másképp  is dönthet,  de az Alkotmánybíróság az
          érvényes  jog   szempontjából  ettől  nem  tekinthet  el.
          Ellenkező esetben  mind a  Ptk. feltételessége  a  magzat
          jogképessége   vonatkozásában,    mind    a    büntetőjog
          különböztetése a  magzatelhajtás és  az emberölés  között
          értelmét   vesztené,   a   jogrendszer   önellentmondásba
          kerülne.

          Az  Alkotmány  XII.  fejezete  az  Alapvető  jogokról  és
          kötelességekről egyébként  korunkban  tételes  jog  volt,
          csaknem azonos  szöveggel, az  1976. évi 8.tvr. óta, és a
          Btk-val és  Ptk-val összhangban  értelmezték. Alkotmányos
          rangra emelése a szöveg értelmén nem változtatott.

          Az Alkotmány  e  két  meghatározásában  a  jelenlegi  jog
          szerint "  az ember " az anyatesttől elvált, megszületett
          ember. Jogképessége  minden  megszületett  embernek  van,
          minden megszületett  ember jogképes.  Nem osztom  azt  az
          álláspontos, hogy  az Alkotmányból  nem  vezethető  le  a
          magzat     személyiségével     kapcsolatos     álláspont.
          Grammatikai,  szószerinti   értelmezéssel  az   Alkotmány
          szövegével nem lenne  ellentétes a magzatnak az " ember "
          fogalom alá  vonása. Minthogy azonban ez az addigi magyar
          jogrendszer  felfogását  érdemben  megváltoztatná,  ehhez
          határozott, biztos  kijelentés kellene.  Ennek  híján  az
          Alkotmány vonatkozó  helyét csak  a jogrendszer egészében
          lehet értelmezni.  Az Alkotmányban  jogállam  esetén  nem
          lehet bizonytalanság  vagy joghézag  a tekintetben,  hogy
          kik  a   jogalanyok  a   magyar  köztársaságban.   Ha  az
          indítványozók azon  álláspontja, hogy a mai társadalomban
          a  magzat   teljes  értékű   személyiségének  jog  általi
          elismerése  indokolt,   a   törvényhozás   egyetértésével
          találkozik, ezt  pozitív törvényhozási  döntés alkotmányi
          szinten teheti  meg. Értelmezéssel  az Alkotmány  szövege
          alapján ezt  az álláspontot  nem  lehet  a  jogrendszerbe
          " belopni ".  A    jelenlegi   magyar   jogrend   -    az
          alkotmánnyal  összhangban  -  a  magzati  életet  védendő
          értékként kezeli,  de a magzatot nem tekinti jogalanynak,
          hanem  önálló,   sajátos,  közjogi   jogtárgynak.  Ezt  a
          kifejtettek szerint  a  jogrendszerünk  törvényi  szinten
          (Ptk, Btk,  Eüt) teszi meg. Ez tehát nem előkérdés ahhoz,
          hogy a további kollíziók elemzése megtörténhessen.

          4. Kétségtelen,  hogy ebben  az  értelmezésben  problémát
          jelentenek  azok   a  magzati  létek,  amelyek  eleve  az
          anyatesten kívül  jönnek  létre,  vagy  olyan  szakaszban
          válnak el  az anyatesttől,  amikor még  önálló  biológiai
          funkcióik nem  kibontakozottak. Törvényhozási  probléma a
          lombikbébi problémája, és maga ez a lehetőség is mutatja,
          hogy indokolt  a törvényhozónak az Alkotmány " ember " és
          " veleszületett "   meghatározásait   újragondolnia.   Az
          Alkotmánybíróság azonban  az adott  jogi helyzetben  csak
          arra az  álláspontra juthat,  hogy a  mai magyar  jog  az
          embert  születésétől,   azaz  világrajövetelétől  tekinti
          jogalanynak. (Csak  zárójel között utalunk itt arra, hogy
          a  magzati   létet   leghatározottabban   emberi   létnek
          elismerő, s  ezért a  magzati élet kioltását emberölésnek
          értékelő egyházi jog sem engedi meg a méhen belüli magzat
          felvételét az egyházba, azaz annak megkeresztelését.)

          Amennyiben  az   Alkotmánybíróság  arra   az  álláspontra
          helyezkednék, hogy  az   Alkotmány 54. § (1) bekezdésében
          a veleszületettség  a fogantatást jelenti, s ehhez képest
          az 56. §  minden magzat  jogképességét  jelenti,  úgy  le
          kellene vonnia  azt a következtetést, hogy a polgári jog,
          a büntetőjog  és számos  más jogág hatályos rendelkezései
          alkotmányellenesek.  Ám   amint  nyilvánvaló,   hogy   az
          Alkotmány    szövegezői   annak  idején    az   54. § (1)
          bekezdést a halálbüntetéssel összeférhetőnek tartották, s
          csak más alkotmányos paragrafusok változása következtében
          volt   egyértelműen   levezethető   az   Alkotmányból   a
          halálbüntetés alkotmányellenessége, ugyanígy az Alkotmány
          megszövegezői  a   Polgári  Törvénykönyv   és  a  Büntető
          Törvénykönyv élet  keletkezésére vonatkozó  paragrafusait
          nem tartották  az emberi  jogokkal eleve ellentéteseknek.
          Az ezekben  megfogalmazott jogtételeket  egyébként számos
          más európai  államban is  így értelmezik,  és  az  emberi
          jogképesség kezdetét  az emberi  magzatnak az anyatesttől
          való elválási folyamatával állapítják meg.

          5. Az Alkotmánybíróság tehát az Alkotmány szövegéből és a
          hatályos   magyar    jogrendszer   egészéből    arra    a
          következtetésre kell,  hogy jusson,  hogy  a  magzat  nem
          jogalany, biológiailag  emberi lény,  de nem  alkotmányos
          értelemben vett  " ember " . Ezért  a magzatnak nincsenek
          önálló,  személyiségéből   folyó  elidegeníthetetlen   és
          sérthetetlen jogai.

          Az  Alkotmánybíróság  álláspontja  szerint  az  Alkotmány
          54. § (1)  bekezdése nem zárja ki, hogy  a  törvényalkotó
          a magzatot  is emberi  jogokkal ruházza  fel. Ennek során
          azonban figyelemmel  kell lennie arra is, hogy az anya és
          a  magzat  viszonya  -  éppen  a  testi  összekapcsolódás
          folytán -  speciális és  arra  nem  lehet  a  két  önálló
          személy    viszonyára    vonatkozó    hagyományos    jogi
          rendelkezésket    alkalmazni,     szembeállításuk    csak
          viszonylagos lehet  és  mindenképpen  egyedi  -  törvényi
          szintű - rendezést igényel.

          6. Egyébként,  éppen az  emberi  méltóság  szempontjából,
          meggondolandó annak  következetes jogi keresztülvezetése,
          hogy a  törvényhozó  a  méhmagzatot  " embernek " ,  azaz
          önálló  jogalanynak   minősítse-e.  Ez   esetben  ugyanis
          valóban gondoskodni  kellene arról,  hogy ezt  az  önálló
          jogalanyt -  az őt hordozó másik jogalannyal szemben is -
          védelmébe  vegye   a  társadalom,   jogaik  összeütközése
          esetére   a   magzatnak   képviseletet   és   jogvédelmet
          biztosítson,  ehhez  pedig  a  magzatvédelem  feladatával
          törvényben megbízott  szervnek első  lépésként hivatalból
          meg kellene győződnie a magzat létezéséről. A régi jogok,
          amikor " az anya részének " tekintették a magzatot, azzal
          korántsem biológiai álláspontot rögzítettek. A legrégibb,
          babiloni, törvények  is az  anya által  hordott, önállóan
          sérthető   " élőként "   kezelték  a   magzatot  harmadik
          személy behatása  esetén. Attól  viszont óvakodtak,  hogy
          anya és magzata közé " jogviszonyt " alapítsanak - hiszen
          már a  családi belső kört is egységesnek ítélték jogilag,
          s  egyes   családtagok  egymás   közti   viszonyát   csak
          erkölcsileg  szabályozták.  Ma  sem  kockázatmentes  -  a
          magzat  " individualitásának "  gyarapodása  ellenére,  -
          ennél tovább  lépni. A  családi belső  körbe  való  ehhez
          szükséges    adminisztratív,    mesterséges,    állandóan
          ismétlődő behatolás  a családi intim szférára vonatkozóan
          nagy  veszélyt  jelentene,  nemcsak  az  anyák,  hanem  a
          gyermekek vonatkozásában  is. Ez  esetben az " orvosság "
          valószínűleg többet  ártana, mint  amennyit nyerni  lehet
          általa. A  törvényhozónak ilyen  döntés esetén  rendkívül
          gondosan  kellene   mérlegelnie,  hogy   az  anya  emberi
          méltósága meddig  és milyen körülmények között engedi meg
          az önálló  magzati jogalanyiság  összes következményeinek
          jogalkotási  szinten  való  levonását.  Jogvédelemmel  az
          anyai szeretet aligha pótolható.

                                    III.

          1. Eldöntendő kérdés, hogy a művi terhességmegszakításhoz
          való  jog  következik-e  az  anya  személyi  jogaiból.  A
          76/1988. ( XI. 3. )  MT rendelet  1. §-a a  terhes  nőnek
          alanyi jogot biztosít a terhesség művi megszakítására. Az
          indítványok szerint  az anya  személyi joga  itt a magzat
          személyi jogával kerül kollizíóba.

          A  művi   terhességmegszakítás  intézményét   védő  érvek
          általában az  anya személyiségéből és emberi méltóságából
          vezetik le  azt a  sérthetetlen személyi  jogot, hogy  az
          anya szélsőséges  kifejezés szerint  " saját teste felett
          rendelkezzék " , enyhébb  megfogalmazás szerint  szabadon
          döntsön afelett,  hogy szül-e egyáltalán gyermeket, mikor
          szül, kitől  szül  és  hogyan  szül.  E  jogok  legtöbbje
          jellegénél   és    megvalósíthatóságánál    fogva    csak
          elutasításhoz való  jogot jelenthet,  aktív alanyi  jogot
          már  csak  azért  sem,  mert  általában  csak  más  ember
          alapvető     rendelkezési      jogaival      kapcsolódóan
          érvényesülhet.

          Az Alkotmány  8. §   (2)   szerint  alapvető  jogokra  és
          kötelességekre vonatkozó  szabályokat törvény  állapíthat
          meg, és  alapvető  jog  lényeges  tartalmát  törvény  sem
          korlátozhatja.  Az    anyának   az  Alkotmány  54. §  (1)
          bekezdésén alapuló,  szélesebb értelemben  vett szüléshez
          való joga, amelybe beletartozik mind a szülés, mind a nem
          szülés joga  is, vitathatatlanul  az alapvető  jogok közé
          tartozik.   Ennek    lényeges   tartalmát   törvény   sem
          korlátozhatja.  Az   Alkotmánybíróság  eddigi  gyakorlata
          szerint (2/1990. (II.18.) AB, 20/1990. (X.4.) AB, 7/1991.
          (II.28.)  AB  határozatok)  az  állam  akkor  nyúlhat  az
          alapvető jog  korlátozásának végső  eszközéhez, ha  másik
          alapvető jog  és szabadság  védelme  vagy  érvényesülése,
          illetve egyéb  alkotmányos célok  védelme más  módon  nem
          érhető el; a korlátozás csak olyan mértékű lehet, amilyen
          ehhez feltétlenül  szükséges  és  következményében  előre
          látható.  Az   egyes  embernek   az  élethez   és  emberi
          méltósághoz való joga olyan jogosítvány, amelyet az állam
          jogszabályok útján  biztosít minden  ember számára, s nem
          csak magával  az állammal  szemben garantálja az alapvető
          jog  védelmét  emberi  jogként,  hanem  más  személyekkel
          szemben is személyi jogként.

          Ehhez  képest   az  anya   szüléshez,   vagy   a   szülés
          megtagadásához  való  alapvető  jogát  más  alapvető  jog
          védelme vagy érvényesülése, illetőleg más alkotmányos cél
          védelme érdekében  lehet az Alkotmány 8. §  (2)  bekezdés
          korlátai között törvénnyel rendezni, esetleg korlátozni.

          2. Kollízióba  kerülhet a  magzati élet  védelme az  anya
          emberi jogával  akor is, ha a magzat nem jogalany?  Ennek
          eldöntéséhez   mérlegelni   kell,   van-e   az   államnak
          alkotmányos    kötelezettsége    az    élet    védelmére,
          előfeltételeinek   biztosítására,   az   egyének   alanyi
          jogaitól független  tárgyi kötelezettségként.  Ha ugyanis
          az élet létfeltételeinek biztosítása, védelme alkotmányos
          cél,   s    e    cél    elérése    érdekében    a    művi
          terhességmegszakítás     tilalma     vagy     korlátozása
          elengedhetetlen, a törvényhozó erre vonatkozó intézkedése
          nem alkotmányellenes.

          a ) Abban  a vonatkozásban,  hogy a magzat emberi élet, a
          tudomány álláspontját el kell fogadni. Azok az érvelések,
          amelyek szerint  a magzat  az anyatest  része és a magzat
          élete az  anya élete,  tudományosan megdőltek. A tudomány
          szerint a  magzat nem az anyatest része, hanem az anyában
          létező önálló  lény, ha  biológiai függésben  is  áll  az
          anyától, és  a magzat  élete az  anya életétől elkülönült
          élet. Az  anya élete  nem fogyatkozik  meg azzal,  hogy a
          magzat megszületik, nem is növekszik mennyiségileg azzal,
          ha az  anya gyermeket fogan, hanem minőségileg változik a
          nő helyzete  akkor, ha gyermeket hordoz, ahhoz képest, ha
          nem hordoz gyermeket.

          Az   Alkotmány   54.  §   (1)  bekezdésében  az   emberek
          személyiségileg  biztosított  élethez  való  joga  (amely
          egyébként nem  is annyira jog, mint inkább a jogok alapja
          és eredője, s az emberi személyiség védelmében teljesedik
          ki) csak  az élettel  kapcsolatos  alkotmányos  feladatok
          egyikét rögzíti.  A jogrendszer  egésze, s  ennek élén az
          Alkotmány az  életet általában is értékeli és védi, ez az
          Alkotmány 8. §-a mellett még egy sor más tételéből ( Alk.
          54. §, 67. §,  70 D.  §, stb.)  következik.  Az  államnak
          kötelessége  az   emberi  élet  objektív  védelme.  Ez  a
          kötelesség  nem   személyhez  fűződően,  hanem  általában
          terheli az  államot és a társadalmat, s kötelezi mindazon
          intézkedéseknek megtételére,  amelyek az adott társadalom
          körülményei között  az emberi  élet védelme szempontjából
          optimálisan elvárhatóak.  Ez  tehát  nem  alapjog,  hanem
          programszerű védelem,  mint a  környezet védelme  vagy az
          ifjúság  védelme,   de  a   jogalkotónak  és   az   egész
          államrendnek nem kevésbé kötelessége.

          Az eddigi  magyar jogrendszer  egészéből  megállapítható,
          hogy a meg nem született magzatot a jog szempontjából nem
          tekintették személynek,  azaz jogalanynak, de levezethető
          a hatályos  magyar jogból  az is,  hogy a  magzati életet
          védendő emberi  életnek, értéknek  tekinti. Ez  egyébként
          megegyezik  a   társadalom  századok  óta  következetesen
          vallott erkölcsi  felfogásával, és mint ilyen került bele
          a jogrendszerekbe.  A magzati élet tehát nem hordoz ugyan
          jogalanyiságot,  de  védett,  mégpedig  kiemelten  védett
          jogtárgy a társadalomban. Erre mutat a büntetőjog tilalma
          a magzati élet megszakítása vonatkozásában, erre mutat az
          Alkotmánynak több,  terhes anyát védő rendelkezése is, de
          erre  mutat   a  szociális   jogalkotás   egy   sor   más
          rendelkezése is,  többek  között  éppen  az  egészségügyi
          törvény idézett szakaszai. A jogrendszer kiemelten védi a
          terhes anyán  keresztül a magzatot , iparkodik egészséges
          fejlődési körülményeit  biztosítani és  módot adni  arra,
          hogy megszületve jogalannyá, jogi értelemben vett emberré
          váljék.

          Az  emberi   életet  senkinek   sincs  joga  kockáztatni,
          veszélyeztetni. A  jogrendszer egy sor intézkedéssel védi
          nem csak  adott ember  egyedi életét és méltóságát, hanem
          általában az emberek életét, egészségét és méltóságát, és
          korlátozza az  ember mint jogalany személyes rendelkezési
          lehetőségét,   szabadságát,    más    emberek    életének
          potenciális  biztonsága   és  megóvása  szempontjából.  A
          jogrendszer ilyetén  objektív értékvédő rendelkezései nem
          minősülnek az Alkotmány 8. §  (2)  bekezdésébe ütköző, az
          emberi méltóság  lényeges tartalmát  torzító és korlátozó
          rendelkezéseknek,  mert   az  ember  önálló  rendelkezési
          lehetősége addig  tart, amíg  más ember  jogát nem  sérti
          vagy más  alapvető értéket  nem veszélyeztet.  A  fentiek
          szerint a magzat élete jog által védendő emberi élet.

          b ) Az  emberi élet  társadalmi értékként való védelme és
          az  anya   emberi  méltósága  közötti  öszhang  csak  úgy
          valósítható meg, hogy az anyának korlátlan szabad döntési
          joga van  abban, kíván-e  gyermeket elfogadni. Ha egyszer
          az anya szabad aktusa révén a gyermek létrejött, mégha az
          aktus célja  nem is  erre irányult, és akár eshetőlegesen
          sem volt  ez a  lehetőség kellően  megfontolva,  az  élet
          feletti rendelkezésre az anya emberi méltóságából már nem
          lehet  következtetni.   A  megfogant   magzat  kihordása,
          megszülése az  anya emberi,  erkölcsi kötelessége.  A jog
          erkölcsi  kötelesség   teljesítését   jogi   kötelességgé
          emelheti.  Az   ilyen  tételes   rendelkezés  nem   lenne
          ellentétes  az   Alkotmány   szövegével,   de   jelenlegi
          alkotmányunkból és  tételes jogunkból  e kötelesség  csak
          eshetőlegesen   vezethető  le  (az  Alkotmány  54. §  (1)
          bekezdésének, a  Btk. 169. §-ának  és  az  egészségügyről
          szóló 1972.  évi II.  törvény  29. §   (4)   bekezdésének
          összevetésével), tehát  törvényhozói  döntést  igényelne.
          Abban az  esetben, ha  a törvényhozó a magzatot emberként
          szabályozná, úgy  a hagyományos jogalkotói logika szerint
          a mesterséges terhességmegszakítást büntetőjogilag minden
          esetben szankcionálni  kellene és  csupán az  anya  és  a
          magzat életének kollíziója adhatna alapot a büntethetőség
          kizárására. Az  anya és a magzat speciális viszonya miatt
          azonban  a   jogalkotónak  e   területen   is   speciális
          szabályozás kialakítására  indokolt  törekednie.  A  művi
          terhességmegszakítás tiltása  ugyanis nem áll meg annál a
          jogi  döntésnél,  hogy  egy  egyén  személyes  cselekvési
          szabadságát más  érdek  miatt  korlátozza,  hogy  valamit
          tilt; ez a tilalom egyúttal szükségszerűen  " tevésre " ,
          a magzat  hordozására és  megszülésére is  kötelez, ezzel
          oly fokban  rendeli egy  ember életét,  személyiségét más
          érdek  szolgálatára,   amire  nincs   társadalmi   analóg
          helyzet.

          c )  Külön   kérdésként  merül  fel,  hogy  alkotmányos-e
          tartalmilag  a  76/1988.  (XI.3)  MT  r.  2.d)  pontjában
          foglalt szabály:  hogy  abban  az  esetben,  ha  az  anya
          fogantatáshoz  vezető   aktusa  nem  volt  szabad,  hanem
          kikényszerített, nem folyik-e az anya emberi méltóságából
          annak a  döntésnek  a  szabaddá  tétele,  hogy  az  aktus
          eredményét megtartja  és kihordja-e.  Amennyiben a szülés
          szabadságát a  nő lényeges,  tartalmában korlátozhatatlan
          emberi jogának  tekintjük, úgy legalábbis egy eshetőleges
          elfogadó szabad  döntésnek  e  vonatkozásban  helyt  kell
          adnunk,  és   ha  nyilvánvalóan   kikényszerített   aktus
          következménye a  terhesség, nem  minősíthető  alkotmányos
          szempontból  eleve   jogellenesnek  az  anya  ezt  követő
          negatív  döntése.  A  törvényhozó  pozitív  rendelkezésén
          múlik, hogy  ebben az  esetben az  anyai  döntést  milyen
          határok  között   és  milyen   feltételek  mellett  teszi
          lehetővé. Ennek során mérlegelnie kell az anyaság, mint a
          nő emberi  méltóságából folyó alapvető jog kollízióját az
          általános védelem tárgyát képező magzati élettel szemben.

          d ) Általánosan  elfogadott  jogelvnek  tekinthető,  hogy
          emberi élet  felett  senkinek  sincs  rendelkezési  joga.
          (Emberi élet  nem lehet  tulajdon tárgya!  A  magzat,  ha
          jogtárgynak  minősítik   is,  nem  forgalom  tárgya.)  Az
          anyának tehát  nemcsak hogy - amint az abortusz korlátlan
          lehetőségét védők  állítják -  kizárólagos joga  nincs  a
          testében  rejlő   magzat   felett   rendelkeznie,   hanem
          semmilyen rendelkezési joga nincs felette. A magzat élete
          emberi élet,  mint ilyen  érték, és afölötti rendelkezést
          sem anyatesten  belül, sem  anyatesten  kívül  tárgyként,
          tulajdonként a jog nem biztosít.

          Minthogy az  anyának nincs  a magzat  felett rendelkezési
          joga, nincs  olyan jogi parancs sem, amely e rendelkezési
          jog megosztását  az  apával  előírhatná.  A  magzati  lét
          feletti negatív  rendelkezés, tehát  a magzat  megtartása
          vagy elvetése  feletti rendelkezés  alanyi jogként sem az
          apát, sem az anyát nem illeti meg.

          Új szabályozás  során a  törvényhozó  az  Alkotmány  8. §
          (1) bekezdése,  66. §-a, 67. §-a  és 70/D. §-a   együttes
          értelmezéséből nem rendezheti a kérdéskört a magzati élet
          védelmének  teljes   feladásával;  nem   teheti  a   művi
          terhességmegszakítást  csupán   az  anya  vagy  a  szülők
          korlátlan  döntésének   függvényévé.  Az  ilyen  törvényi
          szabályozás ellentétes lenne a hatályos alkotmánnyal.

          Minthogy a  jelenlegi szabályozás  és  az  ennek  alapján
          kialakult  gyakorlat   közel  áll   ehhez  a  szélsőséges
          nézethez,      alkotmányossága       tartalmilag       is
          megkérdőjelezhető.

          3.  Mennyiben   lehet  alkotmányos   a   terhesség   művi
          megszakítása?

          Hatályos jogunkból  levezethető  a  nő  emberi  méltósága
          alapján a gyermekvállaláshoz való jog alapvető jellege és
          nem vezethető  le a  magzat jogilag  értelmezett  személy
          mivolta.  Ám   ha  egy   nő  szabad  aktus  következtében
          gyermeket  fogan,   ennek   eshetőleges   létével   előre
          számolnia kellett.  Ez esetben  a társadalmat terhelő, az
          Alkotmányban  kifejeződő,   az  emberi   élet   védelmére
          vonatkozó  objektív   jogi  kötelezettség  az  anyának  a
          megfogant   magzat    megszülésére   vonatkozó   erkölcsi
          kötelességeként érvényesül.  Az  állam  kötelezettsége  a
          terhes anyák társadalmi szinten való megfelelő támogatása
          és védelme,  ez az  Alkotmány 66. §   (2)   bekezdéséből,
          67. §   (1)    bekezdéséből,    70/D. §-ából    egyenesen
          levezethető, de  az egészségügyi  törvény 29. §  (1)   és
          (2)  bekezdéséből is következik.

          A   szociális   indikációjú   művi   terhességmegszakítás
          jelenlegi  szabályozása   olyan  társadalmi   szemléletet
          eredményez,  amely   a  szülőket,  elsősorban  az  anyát,
          mintegy  felelőssé  teszi  a  társadalmi  gondot,  terhet
          jelentő gyermek  megjelenéséért, hiszen  ő vállalta, vagy
          ők  vállalták;   a  vállalásból   folyó  kötelességük   a
          szociális  terheket   is  vállalni,   s  a  társadalomnak
          " hálával tartoznak " azért, ha az ezeket enyhíti.

          Az   Alkotmánnyal    olyan   törvényi    rendezés   állna
          összhangban, amely  elismeri a  gyermek életének alapvető
          értékét az  egész társadalom  szempontjából. A  gyermeket
          vállaló szülő  fokozott szociális  támogatásra, anyagi és
          erkölcsi támogatásra  alanyi  jogot  formálhat.  Azt  nem
          kegyként, hanem  a társadalmi  lehetőségek határai között
          alkotmányos jogon,  olyan  fokban  kell  kapnia,  hogy  a
          piacgazdaságban mind  a gyermeket  vállaló szülő,  mind a
          születendő illetve  megszületett gyermek esélyegyenlősége
          biztosított legyen. A családi esélyegyenlőség egyenértékű
          elv  az   egyéni  érvényesüléshez   és  önmegvalósításhoz
          szükséges esélyegyenlőség  elvével, ennek  a törvényhozás
          pozitív   rendelkezéseiben    meg   kell    nyilvánulnia.
          ( Alk. 66-67. § )

          Jelenlegi társadalmi viszonyaink között nem lehet vitatni
          azt a tényt, hogy létezhetnek olyan helyzetek, amikor egy
          nő   részére    gyermek   vállalása   komoly   társadalmi
          problémákat vethet fel.

          Ezek lehetnek

          a ) egészségi jellegűek,
          b ) lehetnek a társadalmi helyzetből adódóak;

          és nehezíthetik nem csak
          c ) az anya, hanem
          d ) az anya családjának anyagi helyzetét is.

          Ilyen esetekben  az anya élethez, egészséghez, társadalmi
          boldoguláshoz való  vitathatatlan joga  ütközik  az  élet
          védelmének  az   anya  részéről   is  fennálló   erkölcsi
          kötelességével  és   az  államnak   minden  emberi   élet
          védelmére irányuló  közjogi kötelességével. E kollíziót a
          törvényhozónak körül kell határolnia és adott esetben meg
          kell kisérelnie az ütköző érdekek közötti mérlegelést.

          a) A  mérlegelés legkönnyebb  esete, ha  a gyermek  élete
          közvetlenül veszélyezteti  az anya  életét.Erre utal, bár
          jóval többet  enged, az  MT  r.  2. §  a)  pontja.  Ilyen
          esetben  élet  védelmével  kapcsolatos  jogok  kollíziója
          miatt  a   veszélyhelyzet  minősítése  orvosi  kérdés,  a
          választás az anya részéről emberi lehetőség, és bármilyen
          irányban történik  is, nem minősíthető jogellenesnek. Nem
          is indokolt,  hogy a  jogrendszer  ennek  rögzítésén  túl
          kifejezett orvosi  szakkérdésekben kategórikus  véleményt
          nyilvánítson. Az  anya élete  érdekében  a  magzat  élete
          feláldozható.

          b) Nehezebb  a kérdés akkor, ha a magzati élet védelmének
          kötelezettsége    az     anya    egészsége     védelmének
          kötelezettségével, illetve  jogával kerül kollízióba (MT.
          r. 2. §  a) pont).  Az  egészséget  ebben  az  esetben  a
          jogrendszerek  és   bírói   gyakorlatok   általában   tág
          értelemben értékelik  , a  teljes lelki és testi épséghez
          való  jogot   értik  alatta.  Adott  esetben  még  orvosi
          módszerekkel sem  könnyű, jogi  eszközökkel pedig  szinte
          lehetetlen eldönteni,  hogy  a  keletkező  élet  az  anya
          egészséges létét  veszélyezteti-e  és  milyen  mértékben.
          Mindenesetre a  jogalkotónak, tekintettel  arra, hogy  az
          élet teljes megsemmisítése értékelendő az egészséges élet
          veszélyeztetéséhez viszonyítva,  pozitív  döntéssel  kell
          szabályoznia álláspontját  abban a vonatkozásban, hogy az
          orvosi döntés  szabad-e és  milyen határok  között, ha az
          anya a  maga egészsége  védelmében kíván  magzati  életet
          orvossal megszakíttatni.  Ebben a  kérdésben egyrészt  az
          anya erkölcsi  felelőssége,  másrészt  az  orvos  szakmai
          valamint etikai  felelőssége  áll  fenn,  a  jogalkotónak
          csupán  a   szándék  megvalósulásának  szabadságát  és  a
          felelősség jogi  érvényesítését kell  általa jónak látott
          határok között korlátoznia vagy lehetővé tennie, feloldva
          az  élet   védelmének  az   Alkotmány  54. §-ából  és  az
          egészséghez való  személyes jognak  az Alkotmány  70/D. §
          (1) bekezdéséből adódó kollízióját.

          c) Kétségtelen,  hogy adott  esetben egy  nő életében  és
          társadalmi helyzetében komoly érvényesülési és életviteli
          nehézségeket  okozhat,   a   szociális   körülmények   és
          kapcsolatok  döntő   változásához  is  vezethet  gyermeke
          születése. Errre  kívánt megoldást adni az MT r. 2. § c),
          e)-i) pontja.)  A szociális  érvényesüléshez való  emberi
          jog  azonban   már  semmiképpen   sem  minősíthető  olyan
          alapvető emberi  jognak, amelynek érdekében emberi életet
          kockáztatni szabad.  A társadalomnak  abban  az  irányban
          kell kifejtenie  oktató és  nevelő tevékenységét, hogy az
          anyáknak gyermekük  révén ne  társadalmi hátránya,  hanem
          előnye keletkezzék.  Mindazonáltal az  ilyen  lehetőségek
          hátrányos  volta  nem  szüntethető  meg  egyik  napról  a
          másikra.

          Álláspontom szerint  az Alkotmányból levezethető, hogy az
          élet védelme előjogot élvez az élet szociális minőségének
          védelmével    szemben,   noha  az   Alkotmány  66. §  (1)
          bekezdése és  70/E. §-a az  anya részére  ez  utóbbit  is
          biztosítja és védi. A törvényhozó döntheti el, hogy ilyen
          esetekben az  erkölcsi és emberi kötelezettség vállalását
          megtagadó anyát felelőssé teszi-e vagy felmenti és milyen
          határok között.  Az élet védelmének állami kötelezettsége
          arra szól,  hogy a  hátrányokat  a  minimumra  törekedjék
          csökkenteni, viszont a határokat inkább szűken vonja meg,
          ha kíván  is a művi terhességmegszakításra ez okból ilyen
          lehetőséget teremteni.

          d)  Végül   kétségtelen,  hogy   mai  társadalmunkban   a
          többgyermekes   családok,   minden   társadalmi   védelem
          ellenére, nehezebben  érvényesülnek  és  élnek,  mint  az
          egyedülállók vagy  gyermektelenek. Ezt veszi figyelembe a
          MT r.  2. § g)  és j) pontja. Bár alkotmányos célként van
          kimondva  a  család  és  az  ifjúság  védelme  (Alkotmány
          67. §), ennek teljeskörű érvényesülése nemcsak jogszabály
          kérdése, hanem  társadalmi-gazdasági kérdés,  amely  felé
          ugyan haladni  kell, de  a célt a társadalom nyilván csak
          bizonyos idő alatt tudja elérni.

          Ehhez képest  a törvényhozónak  mérlegelnie kell, hogy az
          Alkotmányban kétségtelenül  előjogot élvező  emberi  élet
          védelme  a   magzat  vonatkozásában,  mennyiben  kerülhet
          kollízióba az  anya, esetleg  a házaspár  és már  meglévő
          gyermekeik   anyagi   jólétre   való   törekvésével.   Az
          Alkotmánybíróság álláspontja szerint az utóbbi, szociális
          biztonsági kérdéseket  a nőnek  és a  családnak a gyermek
          vállalása előtt  kellene mérlegelnie.  Anyagi  szempontok
          alapján történő művi terhességmegszakítás szabaddá tétele
          semmi  esetre  sem  tekinthető  alkotmányos  jognak.  (Az
          anyagi szempont  legfeljebb bizonyos  szűk határok között
          mentségként  értékelhető   az  élet   egyébként  kötelező
          védelmével  szemben.)  Tekintettel  az  anya  biztosított
          lelkiismereti  szabadságára,   nem  feltétlenül   büntető
          törvénynek kell  őt erkölcsi és emberi kötelezettségeinek
          teljesítésére szorítania;  ám az élet védelme és a terhes
          nő  egészségének   kockázata,  de  az  eljövendő  további
          gyermekek egészségének  kockázata is  arra  kellene  hogy
          indítsák   a   törvényhozót,   hogy   itt   ne   a   művi
          terhességmegszakítás korlátait  lazítsa, hanem  a gyermek
          vállalásával kapcsolatban  jelentkező anyagi és szociális
          terhek viselésének könnyítése irányába lépjen.

          e) Jelenleg   az   egészségügyi    törvény    29. §   (1)
          bekezdésének  szövegéből   levezethető  a   lehetőség   a
          terhesség   megszakítására    a   terhességmegszakításról
          rendelkező MT rendelet 2. § b) pontja szerint a magzatnál
          fennálló súlyos  várható egészségkárosodás esetére. Ebben
          a  kérdésben   a  törvényhozónak  ugyancsak  állást  kell
          foglalnia. A várható genetikai károsodás a terhesség művi
          megszakítása lehetőségének szociális vagy anyagi indokból
          történő   megadásánál   szempontként   mérlegelhető.   Az
          Alkotmányból  azonban   levezethető,  hogy   általában  a
          károsodott   egészségű    életet   is   védelemben   kell
          részesíteni. A társadalomnak a beteg gondozásának terheit
          az élet  védelmének  általános  kötelezettségéből  és  az
          emberi  lény   iránti  általános   tiszteletből  el  kell
          vállalnia,   minden    egyéb    megoldás    beláthatatlan
          ellentmondásokhoz vezetne.  Ebből azonban nem feltétlenül
          következik, hogy  az ilyen  terhek  viselésére  az  adott
          esetben  érintett  családot  törvényi  szinten  kötelezni
          kell.  A  társadalomnak  meg  kell  teremtenie  azokat  a
          lehetőségeket, amelyek  mellett az  egészségében  sértett
          vagy veszélyeztetett,  esetleg a  normális életfunkciókra
          nem  alkalmas   emberi  élet  is  az  emberi  méltóságnak
          megfelelő  körülmények   között  védhető   és  gondozható
          legyen. Ha  ezt a  család erkölcsi  felelőssége tudatában
          vállalja,   az   áldozat   hordozását   a   társadalomnak
          megfelelően meg  kell könnyítenie.  Ha a  család  erre  a
          vállalásra képtelen,  alkalmatlan vagy  nem  hajlandó,  a
          társadalomnak a  sértett emberi lény gondozását megfelelő
          intézményes keretek között biztosítania kell. Esetleg, ha
          a család  döntése csak kényelmi szempontokon, vagy anyagi
          előnyökre való  törekvésen alapul,  az ezzel  kapcsolatos
          anyagi terhek  megfelelően átháríthatók  rá. Ezek azonban
          mind pozitív  törvényhozói döntést  igényelnek, az emberi
          élet  általános,   alkotmányból  folyó   védelme   és   a
          megszületett emberi  lény egyedi  méltóságának  személyes
          korlátozhatatlan védelme figyelembevételével.

          4. A  társadalombiztosítás  és  az  egészségügyi  ellátás
          körében a  művi terhességmegszakítást  tételes szabállyal
          kell  minősíteni.   Nyilván  lehetnek   esetek,  ahol   a
          terhességmegszakítás az anya életvédelme, egészségvédelme
          szempontjából elengedhetetlen. Elképzelhetők olyan esetek
          is, amikor  a  terhességmegszakítás  nem  egészségvédelmi
          indítékból  kerül  végrehajtásra.  Az  utóbbi  esetek  az
          általános  társadalombiztosítás   keretébe  elvileg   nem
          tartoznak bele,  és a  törvényhozó tételes  rendelkezésén
          múlik, hogy  az ezzel  kapcsolatos anyagi terheket hogyan
          szabályozza.  Mindenesetre   ebben  a   vonatkozásban  is
          törvényi  szinten   kell  rendelkezni,  mert  a  kérdések
          lényeges emberi jogokat érintenek.

          Budapest, 1991. december 9.
                                                 Dr. Zlinszky János
                                                      alkotmánybíró

          .
          English:
          English:
          .
          Petition filed:
          .
          Subject of the case:
          .
          Regulation of abortion
          Number of the Decision:
          .
          64/1991. (XII. 17.)
          Date of the decision:
          .
          12/09/1991
          Summary:
          The non-statutory regulation of abortion was unconstitutional. Statutory regulation was required for any direct and significant restriction of fundamental rights and, in certain instances, the determination of the content of such rights and the manner of their protection. However where the relationship with fundamental rights was indirect and remote, administrative/executive (i.e. non-statutory) regulation was sufficient as otherwise everything would have to be regulated by statute.
           
          The decision on whether the foetus is or is not a person is within the competence of the Parliament.
          .
          CODICES summary:
          http://www.codices.coe.int/NXT/gateway.dll/CODICES/precis/eng/eur/hun/hun-1991-s-003
          .