A döntés szövege:
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének
utólagos vizsgálatára irányuló indítvány alapján - Dr. Bagi
István, Dr. Lábady Tamás, és Dr. Tersztyánszky Ödön
alkotmánybírók párhuzamos indokolásával - meghozta a
következő
határozatot :
Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a Büntető
Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény 212. §-a
alkotmányellenes, ezért azt megsemmisíti.
Az Alkotmánybíróság elrendeli az alkotmányellenes jogszabály
alapján lefolytatott és jogerős határozattal lezárt büntető
eljárás felülvizsgálatát, ha az elítélt még nem mentesült a
hátrányos következmények alól.
Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben
közzéteszi.
Indokolás
I.
1. Az Alkotmánybírósághoz több indítványt nyújtottak be a
Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvényt
módosító 1996. évi XVII. törvény 4. §-a
alkotmányellenességének utólagos megállapítása iránt. Az
Alkotmánybíróság az indítványokat egyesítette és egy
eljárásban bírálta el.
Az 1996. évi XVII. törvény (továbbiakban: Btk.nov.) 4. §-a
212. §-ként az egyesülési joggal visszaélés új
bűncselekményi tényállásait iktatta be a Btk.-ba. A 212. §-
ban a módosítást megelőzően szabályozott elkövetési
magatartást - módosítva - az újonnan beiktatott 212/A. §-ban
rendeli büntetni.
Ennek megfelelően az "Egyesülési joggal visszaélés" cím
alatt a Btk. az alábbi büntető tényállásokat tartalmazza:
"212. § (1) Aki olyan társadalmi szervezetet vezet vagy
szervez, amelynek célja bűncselekmények elkövetése, illetve
amelynek tevékenysége bűncselekményt valósít meg, bűntettet
követ el, és öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Az (1) bekezdés szerint büntetendő az is, aki az
ott meghatározott bűncselekmény elkövetéséhez anyagi
eszközöket szolgáltat.
212/A. § Aki a bíróság által feloszlatott társadalmi
szervezet vezetésében vesz részt, ha súlyosabb bűncselekmény
nem valósul meg, vétséget követ el, és egy évig terjedő
szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel
büntetendő."
Az egyik indítvány benyújtói szerint a Btk.nov. 4. §-ával
megállapított 212. § (1) és (2) bekezdés sérti az Alkotmány
63. § (1) bekezdésében és 70/C. § (1) bekezdésében
"lefektetett alkotmányos értékeket". Az Alkotmány pontos
rendelkezéseire hivatkozás nélkül a tényállásokat
ellentétesnek tartják a természetes személynél irányadó
bűnfelelősség elvével, továbbá az ártatlanság vélelmével; a
tényállás megfogalmazásában a jogbiztonság, a büntetési
tételben az arányosság követelményének sérelmét látják.
A másik indítvány a Btk. 212. § (1) bekezdéséből az
"illetve, amelynek tevékenysége bűncselekményt valósít meg"
mondatrész, valamint a teljes (2) bekezdés "visszamenőleges
hatályú" megsemmisítését indítványozza. Az indítványozó
álláspontja szerint a kifogásolt rendelkezések sértik az
Alkotmány 2. § (1) bekezdését, a 8.§ (1) és (2) bekezdését,
a 62. § (1) bekezdését, valamint a 63. § (1) bekezdését.
Indokolása szerint 212. § (1) bekezdésének kifogásolt
rendelkezése a kollektíva felelősségét alapozza meg valamely
bűncselekményért; a törvényi tényállás önkényes, szélsőséges
jogértelmezésre ad lehetőséget. A 212. § (2) bekezdés -
álláspontja szerint - olyan személyt büntet, aki anyagi
eszközöket szolgáltat valamely szervezetnek, amelynek
bűncselekményt megvalósító tevékenységéről nem is tud.
Amennyiben tud, úgy a tényállást büntetőjogi dogmatikai
okokból fölöslegesnek tartja.
II.
Az indítványok részben megalapozottak.
1. Az Alkotmánybíróság eljárása során elsőként azt
vizsgálta, hogy megállapítható-e a vitatott rendelkezések
alkotmányellenessége az Alkotmánynak az egyesülési jogot
szabályozó rendelkezései alapján.
Az egyesüléshez való alapvető jogot az Alkotmány 63. §-ának
(1) bekezdése szabályozza, amely kimondja, hogy a Magyar
Köztársaságban az egyesülési jog alapján mindenkinek joga
van a törvény által nem tiltott célra szervezeteket
létrehozni, illetőleg azokhoz csatlakozni. Az Alkotmány
70/C. § (1) bekezdése a gazdasági, társadalmi érdekek
védelme céljából biztosítja a szervezkedés szabadságát,
amikor úgy rendelkezik, hogy mindenkinek joga van ahhoz,
hogy gazdasági és társadalmi érdekeinek védelme céljából
másokkal együtt szervezetet alakítson vagy ahhoz
csatlakozzon. Ez utóbbi, az Alkotmány 70/C. §-ában
megfogalmazott alapvető jog nem más mint az általános
egyesülési jognak az érdekképviseleti célú szerveződésekre
vonatkoztatott kifejeződése.
Az Alkotmány rendelkezései alapján az egyesüléshez való jog
gyakorlása nem korlátlan. Az egyesülési szabadságot
biztosító alkotmányos rendelkezések: az egyesüléshez való
jognak, illetve az egyesülési jog speciális eseteként
szabályozott érdekvédelmi szervezkedés szabadságának (ld.
26/1992. (IV. 30.) AB hat., ABH 1992, 135.,138.)
érvényesülése szempontjából alapvető fontosságú az
egyesülési jog alapján létrejövő szervezet célja. Maga az
Alkotmány is tartalmaz kifejezett tilalmat: a 2. § (3)
bekezdése szerint a társadalom egyetlen szervezetének a
tevékenysége sem irányulhat a hatalom erőszakos
megszerzésére vagy gyakorlására, illetőleg kizárólagos
birtoklására. A 63. § (1) bekezdésének idézett rendelkezése
pedig az egyesüléshez való jog gyakorlásának feltételeként
szabja azt, hogy az csak törvény által nem tiltott célt
szolgáló szervezet létrehozására irányulhat.
Az egyesülési jog gyakorlásának általános - alkotmányi és
törvényi - korlátait részletesen az egyesülési jogról szóló
1989. évi II. törvény (a továbbiakban: Egytv.) 2. § (2)
bekezdése határozza meg: az egyesülési jog gyakorlása nem
sértheti az Alkotmány 2. §-ának (3) bekezdését, nem
valósíthat meg bűncselekményt és bűncselekmény elkövetésére
való felhívást, valamint nem járhat mások jogainak és
szabadságának sérelmével.
Az egyesülés szabadsága, illetve az érdekvédelmi
szervezkedés szabadsága tehát nem biztosít alkotmányosan
védett jogot bűncselekmények elkövetését célul tűző
szervezet létrehozására, illetve arra, hogy a szervezet
tagjai a szervezet működéseként bűncselekményt valósítsanak
meg.
Ennek megfelelően önmagában nem eredményezi az Alkotmány
egyesülési jogot szabályozó rendelkezéseinek sérelmét az a
norma, amely szankcionálja a törvény által tiltott célra
szerveződő, illetőleg törvény által tiltott tevékenységet
végző társadalmi szervezet szervezését, vezetését, valamint
anyagi támogatását.
A hatályos jog - a Btk. 212. §-án kívül - több olyan
rendelkezést is tartalmaz, amelynek célja az egyesülési
szabadsággal való visszaélés megakadályozása.
Az Egytv. 4. § (1) bekezdése alapján a társadalmi szervezet
megalakulását követően kérni kell annak bírósági
nyilvántartásba vételét. A társadalmi szervezet
nyilvántartásba vétele nem tagadható meg, ha alapítói az e
törvényben előírt feltételeknek eleget tettek. A társadalmi
szervezet a nyilvántartásba vétellel jön létre. E
rendelkezés alapján a bíróság vizsgálni köteles, hogy a
társadalmi szervezetet a törvény által nem tiltott célra
alapították-e, s a bíró a társadalmi szervezet
nyilvántartásba vételét megtagadja, ha a társadalmi
szervezet célját Egytv. 2. § (2) bekezdésében foglalt
tilalomba ütköző módon határozták meg.
A társadalmi szervezet tevékenységét az ügyész felügyeli, és
az Egytv. 16. § (2) bekezdésének d) pontja alapján a bíróság
az ügyész keresete alapján feloszlatja azt a társadalmi
szervezetet, amelynek tevékenysége az Egytv. 2. § (2)
bekezdésébe ütközik.
E rendelkezéseknek megfelelően tehát a bíróság megtagadja a
törvényes működés lehetőségének állami elismerését attól a
szervezettől, amelyet alapítói az egyesülés szabadságával
visszaélve, olyan célok érdekében hoztak létre, amelyek
megvalósítása bűncselekménynek minősül, illetőleg a bíróság
köteles feloszlatni - többek között - azt az egyesülési jog
alapján létrehozott szervezetet, amelynek tevékenysége
bűncselekményt valósít meg.
Maga a büntetőjog a szervezet tevékenysége által
megvalósított bűncselekmény szankcionálása során már a
vitatott rendelkezés törvénybe iktatása előtt is módot adott
és ma is módot ad a társadalmi szervezet vezetőjének,
szervezőjének, anyagi támogatójának büntetőjogi felelősségre
vonására.
Ha a büntetőjogi felelősségre vonás feltételei fennállnak a
társadalmi szervezet tevékenysége által megvalósított
bűncselekményért, az elkövetett bűncselekményre irányadó
szabályok szerint felelősségre vonható a társadalmi
szervezet tagjai közül mindenki - beleértve a szervezet
vezetőjét, szervezőjét, anyagi támogatóját is - aki a
bűncselekmény megvalósításában elkövetőként részt vett. A
bűncselekmény elkövetését célul tűző társadalmi szervezet
szervezésében résztvevők büntetőjogi felelőssége is
megállapítható mindazon bűncselekmények esetén, amelynek
előkészületét a Btk. büntetni rendeli.
A 212/A. §-a alapján - súlyosabb bűncselekmény hiányában -
bűncselekményt, vétséget követ el az, aki a feloszlatott
társadalmi szervezet vezetésében részt vesz.
Ezekhez a jogkövetkezményekhez képest további szankciót
állapít meg a Btk. 212. §-a, amennyiben sui generis
bűncselekményként büntetni rendeli azon társadalmi
szervezetek vezetőjét, szervezőjét, anyagi támogatóit,
amelyek célja bűncselekmény elkövetése, illetőleg amelynek
tevékenysége bűncselekményt valósít meg.
2. Az Alkotmánybíróság eljárása során a továbbiakban azt
vizsgálta, hogy ez a további szankció, a Btk. 212. §-a az
egyesülési joggal való visszaélés magatartásának
büntetendővé nyilvánítása megfelel-e az alkotmányos
büntetőjog - Alkotmánybíróság által kidolgozott jogállami
követelményeinek.
Az Alkotmánybíróság már több határozatában kifejtette
álláspontját az egyes magatartások bűncselekménnyé
nyilvánításának alkotmányossági kérdéseiről.
Az Alkotmánybíróság eddigi gyakorlatában olyan esetekben
foglalt állást érdemben valamely magatartás büntetendővé
nyilvánításának alkotmányosságáról, amikor a büntetendőség
alkotmányos alapjogok korlátozását jelentette. Az
Alkotmánybíróság a véleménynyilvánítási szabadság
korlátozásaként vizsgálta a közösség elleni izgatást
(30/1992. (V. 26.) AB hat. ABH 1992, 167.), a hatóság vagy
hivatalos személy megsértését (36/1994. (VI. 24.) AB hat.
ABH 1994, 219.), valamint a sajtórendészeti vétséget
(2269/B/1991. AB határozat ABH 1996, 380.), a lelkiismereti
és a vallásszabadság korlátozásaként a honvédelmi
kötelezettség elleni bűncselekményeket (46/1994. (X. 21.) AB
határozat, ABH 1994, 26.). A tulajdoni formák között a
büntetőjogi védelem szempontjából történő megkülönböztetést
vizsgálta a hanyag kezelés eredeti tényállásánál (6/1992.
(I. 30.) AB határozat, ABH 1992, 40.).
A 21/1996. (V. 17.) AB határozatban megállapította, hogy a
bűncselekmények megállapítása törvényhozói kompetencia, s
így a demokratikus többségi vélemény érvényesülésének tere,
kivételes esetekben azonban itt is érvényesülhet az
alkotmánybírósági kontroll. (ABH 1996, 82.).
30/1992. (V. 26.) AB határozatában kijelölte az
alkotmánybírósági kontroll szempontjait is. Rámutatott arra,
hogy " A büntetőjog a jogi felelősségi rendszerben az ultima
ratio. Társadalmi rendeltetése, hogy a jogrendszer egészének
szankciós zárköve legyen. A büntetőjogi szankció, a büntetés
szerepe és rendeltetése a jogi és erkölcsi normák épségének
fenntartása akkor, amikor már más jogágak szankciói nem
segítenek.
Az alkotmányos büntetőjogból fakadó tartalmi követelmény,
hogy a törvényhozó a büntetendő magatartások körének
meghatározásakor nem járhat el önkényesen. Valamely
magatartás büntetendővé nyilvánításának szükségességét
szigorú mércével kell megítélni: a különböző életviszonyok,
erkölcsi és jogi normák védelmében az emberi jogokat és
szabadságokat szükségképpen korlátozó büntetőjogi
eszközrendszert csak a feltétlenül szükséges esetben és
arányos mértékben indokolt igénybe venni, akkor, ha az
alkotmányos vagy az Alkotmányra visszavezethető állami,
társadalmi, gazdasági célok, értékek megóvása más módon nem
lehetséges."
Ugyanezen határozatában az Alkotmánybíróság kifejtette azt
is, hogy a büntető jogszabály alkotmányosságának megítélése
során vizsgálni kell, hogy a Btk. konkrét rendelkezése
"mértéktartó és megfelelő választ ad-e a veszélyesnek,
nemkívánatosnak ítélt jelenségre, azaz az alkotmányos
alapjogok korlátozása esetén irányadó követelménynek
megfelelően a cél eléréséhez a lehetséges legszűkebb körre
szorítkozik-e. Az alkotmányos büntetőjog követelményei
szerint a büntetőjogi szankció kilátásba helyezésével
tilalmazott magatartást leíró diszpozíciónak határozottnak,
körülhatároltnak, világosan megfogalmazottnak kell lennie.
Alkotmányossági követelmény a védett jogtárgyra és az
elkövetési magatartásra vonatkozó törvényhozói akarat
világos kifejezésre juttatása. Egyértelmű üzenetet kell
tartalmaznia, hogy az egyén mikor követ el büntetőjogilag
szankcionált jogsértést. Ugyanakkor korlátoznia kell az
önkényes jogértelmezés lehetőségét a jogalkalmazók részéről.
Vigyázni kell tehát, hogy a tényállás a büntetendő
magatartások körét nem túl szélesen jelöli-e ki és elég
határozott-e". (ABH 1992, 176.)
Mindezeket figyelembe véve az Alkotmánybíróság eljárása
során arra a kérdésre kereste a választ, hogy az állam nem
lépte-e túl büntetőhatalmának alkotmányos kereteit,
nevezetesen: a Btk. 212. §-ának (1)-(2) bekezdésében
szabályozott magatartások büntetendővé nyilvánítása során
megfelelő választ adott-e a veszélyesnek, nem kívánatosnak
ítélt társadalmi jelenségekre, azaz az alkotmányos alapjogok
korlátozása esetén irányadó követelményeknek megfelelően, a
büntetőjogi szankció a cél eléréséhez a lehetséges
legszűkebb körre szorítkozik-e.
Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a törvényhozónak
jogában áll úgy dönteni, hogy a társadalmi szervezetek
létrejöttével és működésének ellenőrzésével kapcsolatos
állami jogosítványok, jogszabályban biztosított hatáskörök a
társadalom védelmében már nem elegendőek, így szükség van az
egyesülési joggal visszaélés területén a büntetőjogi
felelősség újabb eseteinek szankcionálására. Ezt azonban
csak az alkotmányos büntetőjog követelményeinek megfelelően
teheti.
A Btk. 212. §-ában foglalt tényállások a szervezet által
célul tűzött, illetőleg a szervezet tevékenysége által
megvalósított bűncselekmény súlyára, társadalmi
veszélyességére tekintet nélkül egységesen - kellő
differenciálás nélkül - bűntetté minősítik az ilyen
magatartásokat, és öt évig terjedő szabadságvesztéssel
rendelik büntetni annak elkövetőjét.
Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a vitatott
tényállások meghatározása során a jogalkotó nem mérlegelte
kellő körültekintéssel azt, hogy melyek azok a
bűncselekmények, amelyek elkövetéséhez az Alkotmányban
biztosított egyesülési szabadság alapján létrehozott
társadalmi szervezetek törvény által védett, legális
kereteinek felhasználása oly módon veszélyezteti a fennálló
jogrendet, hogy a társadalom védelmére a jogban korábban
megállapított szankciók már nem elegendőek, s ezért a
büntetőjogi felelősség újabb eseteinek szabályozására van
szükség. Ennek következtében túl szélesen határozta meg a
büntetendővé nyilvánított magatartások körét, s ezzel
megsértette az Alkotmánybíróság hivatkozott határozatában
[30/1992. (V. 26.) AB határozat] részletezett alkotmányos
büntetőjognak a jogállamiságból folyó azon követelményét,
mely szerint az emberi jogokat szükségképpen korlátozó
büntetőjogi eszközrendszernek a cél eléréséhez a lehetséges
legszűkebb körre kell szorítkoznia.
A Btk. 212. §-a - mivel nem határozza meg, hogy az általa
büntetni rendelt magatartások fogalmilag mely
bűncselekményekhez kapcsolódnak - magában hordozza az
egyesüléshez való jog önkényes korlátozásának lehetőségét.
Mindezek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a
Btk. 212. § (1)-(2) bekezdése - az Alkotmány 2. § (1)
bekezdésére tekintettel - alkotmányellenes, ezért azt
megsemmisítette és az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi
XXXII. törvény 43. § (3) bekezdésében foglaltaknak
megfelelően elrendelte a megsemmisített rendelkezések
alapján jogerős határozattal lezárt büntető eljárás
felülvizsgálatát.
3. Indítványozóknak a vitatott rendelkezés
alkotmányellenességének indokolására felhozott további érvei
megalapozatlanok.
Nem megalapozott indítványozóknak az az álláspontja, mely
szerint a vitatott rendelkezések alkotmányellenesen
korlátozzák az Alkotmány 62. § (1) bekezdésében szabályozott
alapvető jogot. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a
Btk. 212. §, amely az egyesülési joggal visszaélést bünteti,
nincs összefüggésben az Alkotmány 62. § (1) bekezdésével,
amely elismeri a békés gyülekezéshez való jogot és
biztosítja annak szabad gyakorlását.
Téves az indítványozók álláspontja, amely szerint a
tényállás a jogi személy felelősségét alapozná meg, illetve
a kollektívát büntetné. A büntetőjog alkotmányos alapelve a
büntetőjogi felelősség személyes volta, a bűnösségen alapuló
felelősség (ld. 732/B/1991/6. AB hat., ABH 1991, 632.,
634.). A büntetőjogi felelősség nem válik a jogi személy
vagy egy kollektíva felelősségévé azzal, hogy a tényállás a
társadalmi szervezet céljára, illetve tevékenységére utal. A
bűncselekmény elkövetője olyan természetes személy, akinek
esetében a felelősségre vonás feltétele a bűnösség szándékos
formájának megléte (Btk. 10. § és 13. §).
Nincs összefüggés a Btk. 212. §-a és az ártatlanság vélelme
között sem. A tényállás megfogalmazása nem zárja ki az
alkotmányos alapelv érvényesülését a felelősségre vonás
konkrét folyamatában.
Dr. Lábady Tamás
az Alkotmánybíróság helyettes elnöke
Dr. Ádám Antal Dr. Bagi István
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Holló András
előadó alkotmánybíró
Dr. Kilényi Géza
alkotmánybíró
Dr. Németh János Dr. Szabó András
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszky Ödön Dr. Vörös Imre
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Zlinszky János
alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszky Ödön alkotmánybíró párhuzamos indokolása
1. A többségi határozat indokaitól eltérően a Btk. 212. §-
ában megfogalmazott törvényi tényállás az egyesüléshez való
alapvető jognak is alkotmányellenes korlátozását jelenti.
Az Egytv. az egyesülési jog alapján létrehozható, jogi
személyiséggel rendelkező szervezet alaptípusaként vezette
be a "társadalmi szervezet" intézményét, amelynek szabályai
- néhány kivétellel - a pártokra és szakszervezetekre is
vonatkoznak.
A társadalmi szervezet olyan önkéntesen létrehozott,
önkormányzattal rendelkező szervezet, amely az
alapszabályban meghatározott célra alakul, nyilvántartott
tagsággal rendelkezik, és céljának elérésére szervezi tagjai
tevékenységét (Egytv. 3. § (1) bek.). Alapításához az
szükséges, hogy legalább tíz alapító tag a szervezet
megalakítását kimondja, alapszabályát megállapítsa,
ügyintéző és képviseleti szerveit megválassza (3. § (4)
bek.). A megalapított szervezet a bírósági nyilvántartásba
vétellel válik jogi személlyé (4. § (1) bek.).
Az Egytv. a társadalmi szervezet alapításának szervezése
körében azt a rendelkezést tartalmazza, hogy a
magánszemélyek, a jogi személyek, valamint ezek jogi
személyiséggel nem rendelkező szervezetei - tevékenységük
célja és alapítóik szándéka szerint - társadalmi szervezetet
hozhatnak létre és működtethetnek (2. § (1) bek.).
Az egyesülési jog gyakorlása nem sértheti az Alkotmány 2. §-
ának (3) bekezdését (eszerint a társadalom egyetlen
szervezetének, egyetlen állami szervnek vagy állampolgárnak
a tevékenysége sem irányulhat a hatalom erőszakos
megszerzésére vagy gyakorlására, illetőleg kizárólagos
birtoklására), nem valósíthat meg bűncselekményt és
bűncselekmény elkövetésére való felhívást, valamint nem
járhat mások jogainak és szabadságának sérelmével (Egytv. 2.
§ (2) bek.).
Ennek betartását a társadalmi szervezet nyilvántartásba
vétele előtt a bíróság hivatalból vizsgálja, a
nyilvántartásba vétel után pedig - a párt kivételével - az
ügyész ellenőrzi és szükség esetén kéri a bíróságtól a
törvénysértően működő társadalmi szervezet feloszlatását
(Egytv. 16. § (2) bek. d) pont).
2. A Btk. 212. § a rendészeti bűncselekmények között
helyezkedik el. A rendelkezésében az elkövetési magatartás
az ott meghatározott sajátosságoknak megfelelő társadalmi
szervezet vezetése vagy szervezése, továbbá ehhez anyagi
eszközök szolgáltatása.
A Btk. a "társadalmi szervezettel" kapcsolatban fogalmi
meghatározást nem ad.
A Btk. 212. § és az indítványban nem támadott 212/A. §-a
közös cím alatt szerepel. Mindkét bűncselekmény elnevezése
"Egyesülési joggal visszaélés". A 212/A. § szerint "aki a
bíróság által feloszlatott társadalmi szervezet vezetésében
vesz részt, ... büntetendő."
Ebből az következik, hogy a Btk. alkalmazásában "társadalmi
szervezeten" a külön törvényben, az Egytv-ben megszabott
alaki követelményeknek megfelelő szervezetet kell érteni. A
Btk. 212. §-a rendelkezései tehát az egyesülési jog mint
alapvető jog gyakorlására az Egytv-ben szabályozott, jogi
személy szervezetre vonatkoznak, ideértve e szervezet
alapítását, az ezt megelőző szervezést és a nyilvántartásba
vett szervezet működését is.
Ezt az értelmezést erősíti, hogy a Polgári Törvénykönyvről
szóló 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 64. §-a szerint az
egyesülési jog alapján létrehozott társadalmi szervezetekre
e törvény alkalmazásakor az egyesületre vonatkozó szabályok
az irányadók. A Ptk. 1. § (2) bekezdése pedig kimondja, hogy
a Ptk-ban szabályozott viszonyokat szabályozó más
jogszabályokat - ha eltérően nem rendelkeznek - a Ptk-val
összhangban, a Ptk. rendelkezéseire figyelemmel kell
értelmezni.
3. A Btk. 212. §-ának a társadalmi szervezetre való
vonatkozása miatt kell vizsgálni, hogy az e törvényi
tényállásban megjelenő korlátozás demokratikus társadalomban
szükséges és arányos-e (Alkotmány 8. § (2) bek.). A Btk.
212. §-ában írt tényállás kizárólag olyan szervezettel -
nevezetesen: a "társadalmi szervezettel" - összefüggésben
valósulhat meg, amely egyedül az egyesülési jog
gyakorlásának folyamata (alapítás, alapszabály elfogadása,
nyilvántartásba vétel stb.) során hozható létre.
Az egyesülési jog korlátozása "mások jogai és szabadsága"
sérelemtől való megóvása érdekében akkor alkotmányos, ha az
a másik jog érvényesülése érdekében szükséges és a
korlátozás mérve a védelem céljával arányos. E másik jognak
is alkotmányos jognak vagy abból levezethető jognak kell
lennie (21/1996. (V. 17.) AB hat.).
4. A hatályos magyar büntetőjog olyan önálló (sui generis)
bűncselekményt nem ismer, amely miatt a törvény valamely
egyesülésben való részvételt, ennek szervezését vagy
vezetését pusztán azért rendeli büntetni, mert a szervezet
célja általánosságban bűncselekmény(ek) elkövetése vagy
amelynek a tevékenysége erre irányul (mint például a német
jogban a "bűnöző egyesülés"), illetve amelynek a
tevékenysége bármiféle bűncselekményt valósít meg.
Tevékenységével bűncselekményt megvalósító - vagy ilyeneket
célul kitűző - egyesülésnek a szervezőjét vagy vezetőjét - a
Btk. ismertetett módosítása óta - egyedül a "társadalmi
szervezet" tekintetében pönalizálja a jogalkotó. Viszont
számos, meghatározott bűncselekmény esetében minősítő
körülményként értékeli a csoportos, illetve a
bűnszövetségben való elkövetést. Ugyancsak meghatározott és
kiemelten védendő jogi tárgyak (pl. a Magyar Köztársaság
alkotmányos rendje) tekintetében a szervezkedést, a törvényi
tényállásban tüzetesen megfogalmazott célra irányuló
szervezet létrehozását, vezetését, sőt előkészületi
magatartást is büntetni rendel; általában a büntetés alóli
mentesülésre, enyhítésre okot adó körülmények
részletezésével.
A Btk. 212. §-a nem a szervezett bűnözésre, a bűnöző
egyesülésre, társulásra vonatkozik. Nem tartalmaz olyan
tényállás-elemeket, amelyek alkalmazási körét a szervezett
bűnözéshez kötődő bűnöző társulás elleni hatékony fellépés
eseteire szorítaná vagy erre tenné alkalmassá. A Btk. 212.
§-a nem a konspiratív, titkos bűnöző egyesülésekre és a
bűnözést hivatásul, azaz megélhetési forrásul választó
személyekre vonatkozik, hanem kifejezetten az Egytv-ben
nevesített társadalmi szervezetre és ezen keresztül csakis
azokra a személyekre, akik az egyesülési jogukat
gyakorolják, vagy akarják gyakorolni. Nem különböztet a
társadalmi szervezetek különféle típusai között sem; hatálya
kiterjed a nyilvántartásba vett politikai pártokra is.
5. A Btk. 212. §-ának első fordulata szerint a kérdéses
társadalmi szervezet jellemzője, hogy "célja bűncselekmények
elkövetése".
Az Egytv. 3. § (4) bekezdése szerint a társadalmi szervezet
alapításához szükséges, hogy az alapító tagok az
alapszabályt megállapítsák. Az alapításkor az alapszabályban
rendelkezni kell a társadalmi szervezet céljáról is (Egytv.
6. § (2) bek.).
A társadalmi szervezet megalakulását követően kérni kell a
bírósági nyilvántartásba vételt (Egytv. 4. § (1) bek.). A
bíróság ennek során vizsgálni köteles, hogy a társadalmi
szervezetet a törvény által nem tiltott célra alapították-e.
Ennek eldöntése esetenként gondos vizsgálatot igényelhet és
összetett alkotmányértelmezési kérdéseket is felvethet
(21/1996. (V. 17.) AB hat., ABH 1996. 74.).
A nyilvántartásba vétel az egyesülési jog gyakorlásával
kapcsolatban azt fejezi ki, hogy a konkrét társadalmi
szervezet célját vagy céljait az állam törvényesnek ismeri
el; a jogi személyiséget nyert társadalmi szervezet a
törvény védelme alatt áll. Az olyan társadalmi szervezet
vezetése vagy szervezése, amelynek célját az állam
törvényesnek ismerte el, önálló büntetőjogi jogkövetkezményt
- pusztán a cél utóbb törvényellenesnek bizonyult volta
miatt - alkotmányosan nem vonhat maga után.
Az Egytv. 2. § (2) bekezdésében megfogalmazott tilalmak
megsértésének elsődlegesen - az Egytv-ben illetve a Ptk-ban
szabályozott - egyesülési jogi következménye a társadalmi
szervezet nyilvántartásba vételének megtagadása, illetőleg a
társadalmi szervezet bírói feloszlatása. A nyilvántartásba
vétel bírósági elutasítása illetve a társadalmi szervezet
feloszlatása sem feltétlenül jelenti azt, hogy a társadalmi
szervezet szervezői/vezetői bűncselekményt követtek el.
A Btk. 212. §-a megfogalmazásában jogilag nincs jelentősége
annak sem, hogy ennek a bűncselekménynek a törvényi
tényállását a társadalmi szervezet jogi személlyé válásának
folyamatában mikor, melyik szakaszban és hogyan valósítják
meg, egészben vagy részben (kísérlet). Elvben a
bűncselekmény kísérlete elkövethető már az alapítást
megelőző szervezéskor is, vagy az alapítás után, de még a
nyilvántartásba vétel előtt is. Ez - egyebek között - azt is
jelenti, hogy a vizsgált önálló büntetőjogi tényállás
alapján már a társadalmi szervezet alapítását megelőző
tevékenység is a bűnüldöző hatóságok ellenőrzése alá
kerülhet.
A társadalmi szervezet nyilvántartásba vételének
megtagadásáig, vagy a társadalmi szervezet feloszlatásáig az
Egytv. 2. § (2) bekezdésében meghatározott egyesülési jogi
tilalmak megsértése esetén pusztán emiatt az önálló
büntetőjogi szankció kilátásba helyezése - annak ultima
ratio jellege miatt - alkotmánysértő.
Mindez nem zárja ki a büntetőjogi felelősséget és ennek
következményeit, ha a társadalmi szervezet tevékenységével
kapcsolatban más bűncselekmény valósul meg. Ha az a
magatartás, amelyet törvény büntetni rendel,
szervezési/vezetési tevékenységben nyilvánul meg, tehát a
szervező/vezető a Btk-ban pönalizált cselekmény - tettesként
vagy részesként való - elkövetője, az adott bűncselekményre
vonatkozó szabályok szerint büntetendő, esetleg a
bűnszövetség minősítésével. Ha a törvény a cselekmény
előkészületét, kísérletét is büntetni rendeli, a társadalmi
szervezet szervezője/vezetője emiatt ugyancsak elkövetőként
felelősségre vonható.
A Btk. 212. § (1) bekezdés I. fordulata szerint azonban a
szervező/vezető a társadalmi szervezetnek bármiféle
bűncselekmények elkövetésére irányuló célja miatt - pusztán
ebből az okból - önálló (sui generis) bűncselekmény miatt
felelős, ha a célkitűzéssel összefüggésben szándékos
magatartása megállapítható.
Ezzel az önálló bűncselekménnyel kapcsolatban a büntetési
nem - alternatíva nélkül - a legsúlyosabb: szabadságvesztés.
A büntetési tétel felső határa öt évig terjed, a büntetés
alól való mentesítésre vagy enyhítésre okot adó speciális
körülmények nélkül, függetlenül attól is, hogy mennyire
súlyosak azok a bűncselekmények, amelyeknek megvalósítását
célul tűzték ki, illetve e bűncselekmény(ek)nél a csoportos
vagy bűnszövetségben való elkövetés, továbbá szervezet
létrehozása, vezetése eleve tényállási elem-e.
Az Alkotmánybíróságnak a többségi határozatban is
hivatkozott gyakorlata szerint valamely magatartás
büntetendővé nyilvánításának szükségességét szigorú mércével
kell megítélni: a büntetőjogi eszközrendszert csak a
feltétlenül szükséges esetben és arányos mértékben indokolt
igénybe venni. A Btk. 212. § (1) bekezdés I. fordulatában
megfogalmazott törvényi tényállás differenciálatlan,
határozatlan és túl széles voltánál fogva alkotmánysértő.
Nem felel meg az alkotmányos büntetőjog fent idézett ama
követelményeinek, amelyek a jogállamiságból (Alkotmány 2. §
(1) bek.) fakadnak. A Btk. 212. § (1) bekezdés I. fordulata
azzal, hogy a kifejtettek szerint általános, önálló és
súlyos büntetőjogi jogkövetkezményt fűz a társadalmi
szervezettel kapcsolatban olyan tevékenységhez, amely
egyébként egyáltalán nem vagy nem minden esetben valósítana
meg bűncselekményt, nem megfelelő és nem mértéktartó választ
ad az egyesülési jog gyakorlása szempontjából veszélyesnek,
nemkívánatosnak ítélt jelenségekre (az egyesülési joggal
való visszaélésre); a cél eléréséhez nem a lehetséges
legszűkebb körre szorítkozik.
6. A Btk. 212. § (1) bekezdésének második fordulata szerint
a kérdéses társadalmi szervezet jellemzője, hogy
"tevékenysége bűncselekményt valósít meg", függetlenül
attól, hogy ennek célul kitűzése megállapítható-e.
Ebből a szempontból nyilvánvalóan a szervezetszerű
tevékenységet kell figyelembe venni, amely kötődhet
közvetlenül a szervezet alapszabályban rögzített céljainak
megvalósításához, de ebbe a körbe tartozhat a szervezet
fenntartásával, gazdálkodásával, működésével összefüggő
tevékenység is.
A második fordulatban pönalizált cselekmény megvalósul, ha a
társadalmi szervezet tevékenysége akár egyetlen egy és
bármilyen bűncselekményt, pontosabban annak törvényi
tényállását alakilag megvalósítja.
Ettől különálló kérdés, ha a törvény már önmagában azt is
büntetni rendeli, hogy valaki hitelt érdemlő tudomást szerez
arról, hogy meghatározott bűncselekmény elkövetése készül,
vagy még le nem leplezett ilyen bűncselekményt követtek el,
és erről, mihelyt teheti, jelentést nem tesz (pl.: az
alkotmányos rend erőszakos megváltoztatása, az alkotmányos
rend elleni szervezkedés, lázadás, rombolás, hazaárulás,
hűtlenség, ellenség támogatása, kémkedés).
A társadalmi szervezet vezetőit vagy szervezőit viszont az
általuk vezetett szervezet tevékenysége körében nem terheli
olyan általános, minden bűncselekményt érintő jogi
kötelesség bűncselekmény elkövetésének megelőzésére vagy
jelentésére, amelynek megsértése esetén büntetőjogi
felelősségre vonásuk alkotmányosan lehetséges volna.
A szervező vagy vezető személy önálló, valamennyi
bűncselekményhez kötődő, az elkövetői felelősségtől
független, általános büntetőjogi felelősségre vonásának
kilátásba helyezése és súlyos szabadságvesztés büntetéssel
fenyegetése alkotmánysértő, mert ez a szabály határozatlan,
és túl széles voltánál fogva szintén nem felel meg az
alkotmányos büntetőjog követelményeinek.
7. A Btk. 212. §-át megállapító törvényjavaslathoz fűzött
általános indokolás szerint a törvényjavaslat a nemzeti,
népi, faji, vallási csoporthoz tartozás miatt elkövetett
bűncselekmények elleni hatékony fellépés és az
egyezményekkel (Genocídium Egyezmény, Antidiszkriminációs
Egyezmény, Apartheid-elleni Egyezmény) való összhang
megteremtése érdekében meghozandó módosításokat és
kiegészítéseket tartalmazza. Magához a 212. §-hoz fűzött
indokolás szerint előfordulhat, hogy a társadalmi szervezet
és célja, tevékenysége bűncselekmény megvalósítására,
illetve bűncselekmény elkövetésére való felhívásra irányul;
ezekben az esetekben indokolt a szervezőt és a vezetőt
büntetőjogi szankcióval fenyegetni, függetlenül attól, hogy
a szervezetet nyilvántartásba vették-e, illetve
feloszlatták-e.
A Btk. 212. §-a nem a bűnöző egyesülésekre vonatkozik, hanem
kifejezetten a társadalmi szervezetre: ezek közül
valamennyire, nem csak az olyanokra, amelyeknek a
nyilvántartásba vételét egyáltalán nem kérik vagy
elutasítják; függetlenül attól is, hogy a társadalmi
szervezet jogi személlyé válásának folyamatában a Btk. 212.
§-ában meghatározott sui generis bűncselekményt mikor
valósítják meg.
A Btk. 212. §-a alkotmányosságától különálló kérdés, hogy
kellően meghatározott ismérvek szerinti bűnöző egyesülések
szervezése vagy vezetése, továbbá az azokban tagként való
részvétel önállóan, akár a bűnszövetség (Btk. 137. § 6.
pont) kereteit meghaladóan is, büntethető-e és hogyan.
Minderre tekintettel megállapítható, hogy a Btk. 212. §-ában
megfogalmazott törvényi tényállás nem csak túl széles
voltánál fogva alkotmányellenes, hanem a büntetőjogi
fenyegetettséggel aránytalanul és szükségtelenül,
alkotmányellenesen korlátozza az egyesüléshez való alapvető
jog gyakorlását.
Budapest, 1997. november 3.
Dr. Tersztyánszky Ödön
alkotmánybíró
A párhuzamos indokoláshoz csatlakozom.
Budapest, 1997. november 3.
Dr. Bagi István Dr. Lábady Tamás
alkotmánybíró alkotmánybíró
. |