English
Hungarian
Ügyszám:
.
313/B/2001
Előadó alkotmánybíró: Holló András Dr.
.
Az indítvány lényege:
.
A döntés száma: 35/2002. (VII. 19.) AB határozat
.
ABH oldalszáma: 2002/199
.
A döntés kelte: Budapest, 07/12/2002
.
.

.
A döntés szövege (pdf):
    .
    A döntés szövege:
    .
    A döntés szövege:
                       A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

      Az       Alkotmánybíróság      jogszabályi       rendelkezések
      alkotmányellenessége utólagos vizsgálatára irányuló  indítvány
      alapján   –   Dr.   Erdei   Árpád  és  Dr.   Harmathy   Attila
      alkotmánybírók  párhuzamos indokolásával,  valamint  Dr.  Kiss
      László     és     Dr.    Kukorelli    István    alkotmánybírók
      különvéleményével – meghozta a következő
                                     
                               határozatot:

      1.  Az  Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a  sportról  szóló
      2000.  évi CXLV. törvény 82. § (5) bekezdése alkotmányellenes,
      ezért azt 2002. december 31-ei hatállyal megsemmisíti.

      2.  Az  Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a  sportról  szóló
      2000. évi CXLV. törvény 85. § (4) bekezdés első mondatában  az
      a  rendelkezés,  amely biztosítja a kamerával vagy  más  módon
      rögzített    felvételeknek    az    azonos    vagy     hasonló
      sportrendezvényt     rendezők     általi     igényelhetőségét,
      alkotmányellenes, ezért erre, valamint a szövegösszefüggésekre
      tekintettel  a  (4)  bekezdés  egészét  2002.  december  31-ei
      hatállyal megsemmisíti.

      3.  Az  Alkotmánybíróság  a sportról  szóló  2000.  évi  CXLV.
      törvény 82. § (4), (6) bekezdése, a 84. § (2) bekezdése, a 85.
      §  (2),  (3),  (5), (6) bekezdése, valamint a (7) bekezdés  f)
      pontja     alkotmányellenességének     megállapítására      és
      megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.

      4.  Az  Alkotmánybíróság  a sportról  szóló  2000.  évi  CXLV.
      törvény 82. § (1), (2), (3) bekezdése, a 83. §, a 84.  §  (1),
      (3),  (4)  bekezdése, a 85. § (1) bekezdése,  a  (7)  bekezdés
      tekintetében  az  f)  pont kivételével,  valamint  a  (8)-(10)
      bekezdés,  továbbá  a  sportrendezvények  biztonságáról  szóló
      33/2001.  (III.  5.)  Korm.  rendelet  7.,  11.  és  14.   §-a
      alkotmányellenességének   vizsgálatára   irányuló    indítvány
      tárgyában az eljárást megszünteti.

      Az  Alkotmánybíróság  ezt a határozatát  a  Magyar  Közlönyben
      közzéteszi.
                                   Indokolás
                                       
                                      I.

        1. Az indítványozó a sportról szóló 2000. évi CXLV. törvény (a
        továbbiakban:  Stv.)  82-85. §-a valamint a  sportrendezvények
        biztonságáról  szóló  33/2001. (III.  5.)  Korm.  rendelet  (a
        továbbiakban:    Korm.   r.)    7.,    11.    és    14.    §-a
        alkotmányellenességének  megállapítását   és   megsemmisítését
        kérte.  Álláspontja szerint az Stv.-nek és a  Korm.  r.-nek  a
        sporthuliganizmus    visszaszorítására   irányuló,    támadott
        rendelkezései  ellentétesek  a  jogbiztonságra,  a   személyes
        adatok védelmére, továbbá a tisztességes eljáráshoz való jogra
        vonatkozó alkotmányi előírásokkal.

        Az  Alkotmánybíróság  felkérésére kifejtette  álláspontját  az
        indítványról  az ifjúsági és sportminiszter, a külügyminiszter
        pedig  az  “Európai Egyezmény a sporteseményeken, különösen  a
        labdarúgó  mérkőzésen megnyilvánuló nézői  erőszakról  és  nem
        megfelelő viselkedésről” hazai jogban való alkalmazhatóságáról
        nyilatkozott.
                                       
        2.  Az  Alkotmánybíróságról szóló  1989.  évi  XXXII.  törvény
        (továbbiakban:   Abtv.)  22.  §  (2)  bekezdése   szerint   az
        indítványnak  a  kérelem  alapjául  szolgáló  ok   megjelölése
        mellett  határozott  kérelmet  kell  tartalmaznia.  Mivel   az
        indítvány valamennyi sérelmezett előírás tekintetében nem tett
        eleget  ennek  a  követelménynek,  ezért  az  Alkotmánybíróság
        jogvesztő  határidő megállapításával, végzéssel hívta  fel  az
        indítványozót a szabályszerű kérelem előterjesztésére.

        Az  indítványozó  a megadott határidőn belül  eleget  tett  az
        Alkotmánybíróság    felhívásának.    Új    indítványában    az
        alkotmányellenesség  utólagos vizsgálatára  irányuló  kérelmét
        kizárólag az Stv. 82. § (4), (5) és (6) bekezdése, a 84. § (2)
        bekezdése,  valamint a 85. § (2), (3), (5)  és  (6)  bekezdése
        vonatkozásában  tartotta  fenn,  ezt  meghaladóan   pedig   az
        indítványt visszavonta.
                                       
        Az  Stv.  82.  § (4) bekezdését azért támadta az indítványozó,
        mivel   szerinte   a   jogbiztonságot  és  a   mozgásszabadság
        alkotmányos jogát is sértő az az előírás, amelynek  alapján  a
        futball-randalírozás miatt két évig más sportrendezvényről  is
        távoltartható  a  néző,  öt  évig  pedig  kitiltható  valamely
        sportlétesítményből,  s  így egy ottani  “misén,  kiállításon,
        vásáron, politikai gyűlésen” sem vehetne részt.

        Az  Stv.  82.  §  (5)  bekezdését a fair  eljárás  alkotmányos
        elvének   megsértése   miatt  kifogásolta   az   indítványozó.
        Sérelmezte,  hogy  a  fogyasztóvédelem “és”  a  Sport  Állandó
        Választott  Bíróság, mint jogorvoslati fórum  igénybevételének
        lehetősége együttes feltételként szerepel az említett törvényi
        előírásban.

        Az  Stv.  82. § (6) bekezdésében az indítvány az “aránytalanul
        veszélyeztette volna” [a sportrendezvény biztonságát  a  nézői
        cselekmény]  megfogalmazást  a normavilágosság  követelményébe
        ütköző szabályozásnak vélte.

        Az Stv. 84. § (2) bekezdése vonatkozásában az indítványozó azt
        kifogásolta,  hogy  ez a szabályozás a szervező  kötelességévé
        teszi “a be nem léptethető néző belépése megakadályozását”,  s
        a  jogbiztonság elvével ellentétesnek vélte, hogy az Stv.  nem
        írja   elő  “a  magyarul  nem  értő  nézők  korrekt,  előzetes
        tájékoztatását”.

        Az   Stv.  85.  §  (2)-(3),  (5)-(6)  bekezdését  illetően  az
        indítványozó  az  információs önrendelkezési jog  megsértésére
        hivatkozott.  Sérelmezte,  hogy totális  a  mérkőzések  alatti
        megfigyelés,  s hogy bűncselekmény és szabálysértés  hiányában
        is   30   napig  tárolják  a  megfigyeltek  adatait.  Azt   is
        kifogásolta,  hogy “adat nem egyezés” miatt  a  nézőt  be  sem
        engedik a sportrendezvényre.

        Az  indítványozó ezt a beadványát kiegészítette, s kérelmét az
        Stv.  85.  §  (4)  bekezdése  és  a  (7)  bekezdés  f)  pontja
        alkotmányellenessége  megállapítására és  megsemmisítésére  is
        kiterjesztette.  Az  Stv.  85.  §  (4)  bekezdésének   azt   a
        szövegrészét kifogásolta az indítványozó, amely szerint  ez  a
        szabályozás    az    adatvédelem   alkotmányos    garanciáinak
        érvényesítése nélkül lehetővé teszi a jogsértést el nem követő
        néző adatainak áramlását a sportrendezvények szervezői között.
        Az  Stv.  85. § (7) bekezdés f) pontjában pedig azt sérelmezte
        az   indítványozó,  hogy  ez  az  előírás  a   sportrendezvény
        látogatásától  eltiltott néző személyleírása  rögzítéséről  is
        rendelkezik.
                                       
                                      II.
                                       
        Az  Alkotmánybíróság a rendelkező részben foglalt  döntését  a
        következő jogszabályi előírásokra alapozta.

        1.  Az  Alkotmány  2.  § (1) bekezdése a Magyar  Köztársaságot
        független, demokratikus jogállamként határozza meg.
        Az Alkotmány 57. § (1) bekezdése – az alapvető jogok körében –
        így  rendelkezik:  “A Magyar Köztársaságban  a  bíróság  előtt
        mindenki  egyenlő,  és mindenkinek joga  van  ahhoz,  hogy  az
        ellene  emelt bármely vádat, vagy valamely perben a jogait  és
        kötelességeit  a  törvény  által  felállított   független   és
        pártatlan  bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson  bírálja
        el”.
        Az Alkotmány 58. § (1) bekezdése a következőket állapítja meg:
        “Mindenkit, aki törvényesen tartózkodik Magyarország területén
        –  törvényben  meghatározott esetek kivételével –  megillet  a
        szabad  mozgás  és a tartózkodási hely szabad megválasztásának
        joga,  beleértve  a lakóhely vagy az ország elhagyásához  való
        jogot is.”
        Az   Alkotmány  59.  §  (1)  bekezdése  előírja:   “A   Magyar
        Köztársaságban mindenkit megillet a jóhírnévhez, a  magánlakás
        sérthetetlenségéhez,  valamint a  magántitok  és  a  személyes
        adatok védelméhez való jog”.
        Az Alkotmány 70/D. §-a így rendelkezik:
        “(1) A Magyar Köztársaság területén élőknek joguk van a lehető
        legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez.
        (2)  Ezt  a  jogot  a  Magyar Köztársaság a  munkavédelem,  az
        egészségügyi     intézmények    és    az    orvosi     ellátás
        megszervezésével,   a  rendszeres  testedzés   biztosításával,
        valamint  az  épített  és a természetes  környezet  védelmével
        valósítja meg.”

        Az   Alkotmány   8.   §  (2)  bekezdése  szerint   “a   Magyar
        Köztársaságban az alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó
        szabályokat  törvény  állapítja  meg,  alapvető  jog  lényeges
        tartalmát azonban nem korlátozhatja”.

        2.  A  személyes  adatok  védelméről  és  a  közérdekű  adatok
        nyilvánosságáról   szóló   1992.   évi   LXIII.   törvény   (a
        továbbiakban: Avtv.) 2. § 1. pontja meghatározza  a  személyes
        adat fogalmát.
        E   rendelkezés   szerint  személyes  adat  “a   meghatározott
        természetes  személlyel (a továbbiakban: érintett) kapcsolatba
        hozható  adat,  az adatból levonható, az érintettre  vonatkozó
        következtetés. A személyes adat az adatkezelés során mindaddig
        megőrzi   e   minőségét,   amíg   kapcsolata   az   érintettel
        helyreállítható”.

        Az  Avtv.  3.  §  (1)-(2)  bekezdése a  személyes,  illetve  a
        különleges adat kezelésére vonatkozóan így rendelkezik:
        “(1) Személyes adat akkor kezelhető, ha
        a) ahhoz az érintett hozzájárul, vagy
        b) azt törvény vagy – törvény felhatalmazása alapján, az abban
        meghatározott körben – helyi önkormányzat rendelete elrendeli.
        (2) Különleges adat akkor kezelhető, ha
        a) az adatkezeléshez az érintett írásban hozzájárul, vagy
        b)  a  2.  §  2.  a)  pontjában foglalt  adatok  esetében,  az
        nemzetközi  egyezményen alapul, vagy Alkotmányban  biztosított
        alapvető  jog  érvényesítése,  továbbá  a  nemzetbiztonság,  a
        bűnmegelőzés vagy a bűnüldözés érdekében törvény elrendeli;
        c) egyéb esetekben azt törvény elrendeli.”

        E  törvény  2.  §  4.  a)  pontja  kimondja:  adatkezelés  “az
        alkalmazott   eljárástól  függetlenül   a   személyes   adatok
        gyűjtése,  felvétele  és tárolása, feldolgozása,  hasznosítása
        (ideértve  a  továbbítást  és  a nyilvánosságra  hozatalt)  és
        törlése.  Adatkezelésnek számít az adatok  megváltoztatása  és
        további felhasználásuk megakadályozása is.”

          Az Avtv. 5. § (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy “személyes
        adatot  kezelni csak meghatározott célból, jog  gyakorlása  és
        kötelezettség  teljesítése érdekében lehet. Az  adatkezelésnek
        minden szakaszában meg kell felelnie e célnak.”

        Az  Avtv.  12. § (1) bekezdése az érintettek jogaira  és  ezek
        érvényesítésére vonatkozó szabályozást tartalmaz: “Az érintett
        kérelmére  az  adatkezelő tájékoztatást ad az  általa  kezelt,
        illetőleg  az  általa megbízott feldolgozó által  feldolgozott
        adatairól,     az    adatkezelés    céljáról,     jogalapjáról
        időtartamáról,    az    adatfeldolgozó    nevéről,     címéről
        (székhelyéről) és az adatkezeléssel összefüggő tevékenységről,
        továbbá  arról, hogy kik és milyen célból kapják  vagy  kapták
        meg az adatokat. Az adattovábbításra vonatkozó nyilvántartás –
        és  ennek  alapján a tájékoztatási kötelezettség – időtartamát
        az   adatkezelést   szabályozó  jogszabály  korlátozhatja.   A
        korlátozás  időtartama  személyes adatok  esetében  öt  évnél,
        különleges  adatok  esetében pedig  húsz  évnél  rövidebb  nem
        lehet.”

        3.  Az  Stv.-nek  az  indítványban  támadott  rendelkezései  a
        következők:
        “82. § (1) A szervező a sportlétesítmény területén jól látható
        hirdetményben  közzétett  általános  szerződési  feltételekben
        köteles   meghatározni   a   sportrendezvény   megtekintésének
        feltételeit.     Az    általános    szerződési    feltételeket
        összefoglalva a belépőjegyen, bérleten is fel kell tüntetni.
         (2)  Ha  a sportrendezvény elmarad, a belépőjegy ellenértékét
        három   munkanapon   belül  vissza   kell   téríteni.   Ha   a
        sportrendezvény félbeszakad, a megismételt sportrendezvényre a
        belépőjegy érvényes.
         (3)  A  szervező az általa szervezett sportrendezvény  esetén
        jogosult a sportrendezvényről eltávolított személlyel  szemben
        a  belépőjegy-eladást megtagadni, illetve megakadályozni, hogy
        a  sportrendezvényen  részt vehessen (a  továbbiakban  együtt:
        sportrendezvény  látogatásától  eltiltás).  A  sportrendezvény
        látogatásától   eltiltás  lehetőségét   az   (1)   bekezdésben
        megjelölt   általános   szerződési  feltételekben   fel   kell
        tüntetni.
         (4)  A sportrendezvény látogatásától eltiltás időtartama,  ha
        az   a  szervező  által  szervezett  minden  sportrendezvényre
        vonatkozik,    a    két    évet,   ha    csak    meghatározott
        sportlétesítményre érvényes, az öt évet nem haladhatja meg.
         (5)  A szervezőnek a sportrendezvény látogatásától eltiltásra
        vonatkozó    döntése    ellen    a    területileg    illetékes
        fogyasztóvédelmi  hatóságokhoz és a Sport  Állandó  Választott
        Bírósághoz lehet fordulni.
           (6) A sportrendezvény látogatásától eltiltható az a személy
        is, akit a 84. § (2) bekezdésének c) pontja alapján el kellett
        volna  távolítani,  de  erre azért  nem  került  sor,  mert  a
        sportrendezvény   helyszínén   való   szervezői    beavatkozás
        következtében  olyan nézői cselekmény volt  várható,  amely  a
        sportrendezvény biztonságát aránytalanul veszélyeztette volna.

        83.  §  (1)  A  szervező  a  sportrendezvény  lebonyolítására,
        valamint  a  helyszínen a rend fenntartására és  a  szervezési
        feltételek    biztosítására   (a    továbbiakban:    rendezés)
        szerződésben rendező szervet vagy rendezőt bízhat meg.
         (2)  Az  (1)  bekezdés szerinti megbízásnak a  rendező  szerv
        esetében   feltétele,  hogy  az  e  törvényben   meghatározott
        feltételeknek megfelelő rendezőt alkalmazzon.
         (3)  Rendező  szervnek csak a vállalkozás  keretében  végzett
        személy-    és   vagyonvédelmi,   valamint   a   magánnyomozói
        tevékenység   szabályairól,  a  Személy-,   Vagyonvédelmi   és
        Magánnyomozói  Szakmai Kamaráról szóló 1998. évi  IV.  törvény
        hatálya alá tartozó egyéni vagy társas vállalkozás, rendezőnek
        csak büntetlen előéletű személy bízható meg.
         (4)  A rendezőnek e minőségében külsőleg azonosíthatónak kell
        lennie.
         (5)  A  rendező szerv, rendező köteles a szervező  utasításai
        szerint  eljárni. A szervező szabályzatai és  a  versenykiírás
        utasításnak minősülnek.
         (6)   A   sportrendezvényen  való   rendfenntartásra   és   a
        rendőrséggel  való  együttműködésre  a  szervező   köteles   a
        rendezőt   rendszeresen  felkészíteni.  A   felkészítéshez   a
        szervező  a  rendőrség  közreműködését a  külön  jogszabályban
        meghatározott szolgáltatásként igénybe veheti.
         (7)    Külön    jogszabály    meghatározhatja    azokat     a
        sportrendezvényeket,
         a)  amelyeken  a  rendezésre rendező szervet,  rendezőt  kell
        megbízni;
         b)  amelyek  esetében  a szervező köteles  a  sportrendezvény
        résztvevői számára felelősségbiztosítást kötni.
         (8)   A   (7)   bekezdés  b)  pontja  alapján   meghatározott
        sportrendezvények  felelősségbiztosítás nélkül  nem  tarthatók
        meg.  A felelősségbiztosítás meglétét a belépőjegyen fel  kell
        tüntetni.

        84.   §   (1)  A  néző  a  sportrendezvény  helyszínére  akkor
        léptethető be, ha
         a)   érvényes   belépőjeggyel,   bérlettel   vagy   más,    a
        sportrendezvény    helyszínére   való    belépésre    jogosító
        igazolással rendelkezik;
         b)  nem áll nyilvánvalóan alkohol, kábítószer vagy más bódító
        hatású szer befolyása alatt;
         c)  nem  tart  magánál  szeszes italt, kábítószert,  valamint
        olyan  tárgyat,  amely a sportrendezvény megtartását,  továbbá
        mások   személyi  és  vagyonbiztonságát  veszélyezteti,   vagy
        amelynek  a  sportrendezvényre való  bevitelét  a  szervező  a
        belépőjegy  vásárlását  megelőzően  megtiltotta,  és  erről  a
        belépőjegy vásárlóját megfelelő módon tájékoztatta;
         d)  nem tart magánál mások iránti gyűlölet keltésére alkalmas
        feliratot,  zászlót  vagy egyébként jogszabály  által  tiltott
        önkényuralmi jelképet;
         e)  nem  tart  magánál olyan tárgyat vagy  eszközt,  amelynek
        birtoklása esetén őt a külön jogszabály értelmében fegyveresen
        vagy felfegyverkezve megjelentnek kell tekinteni.
         (2) A szervező köteles
         a) az (1) bekezdésben meghatározott bármelyik feltétel hiánya
        esetén,   vagy   az  e  bekezdés  b)  pontjában  meghatározott
        magatartás     tanúsítása    esetén    a    résztvevőnek     a
        sportrendezvényre való belépését megakadályozni;
         b)  azt  a  résztvevőt,  aki  a sportrendezvény  megtartását,
        illetve mások személyi és vagyonbiztonságát veszélyezteti vagy
        rasszista,  gyűlöletkeltő magatartást tanúsít, e  magatartások
        abbahagyására felszólítani;
         c) az (1) bekezdésben meghatározott feltételek hiánya esetén,
        vagy  a b) pont szerinti felszólítás eredménytelensége esetén,
        illetve  a  87.  § (1) bekezdésében foglaltak be  nem  tartása
        esetén    a    résztvevőt   a   sportrendezvény   helyszínéről
        eltávolítani.
         (3)   A   sportrendezvényen  résztvevővel  szemben  a   külön
        jogszabályban    foglaltak   szerinti    kényszerítő    eszköz
        alkalmazására,  továbbá személy, illetve csomag átvizsgálására
        az  eljáró  rendőri  szerv  és a rendező  szerv  alkalmazottja
        jogosult.
         (4) Arányos mérvű kényszerítő testi erő alkalmazására a külön
        jogszabályban   meghatározott  esetekben   a   rendező   szerv
        alkalmazottja is jogosult.

        85. § (1) A szervező a résztvevők személyi és vagyonbiztonsága
        érdekében   köteles   a   külön  jogszabályban   meghatározott
        sportrendezvény   ideje  alatt  annak   helyszínét   kamerával
        megfigyelni.
         (2) A kamerával való megfigyelésről és rögzítésről a nézőt  a
        sportlétesítmény  területén  jól látható  hirdetményben  és  a
        belépőjegyen, bérleten is feltüntetve tájékoztatni kell.
         (3)   Szabálysértési   vagy  büntetőeljárás   lefolytatásának
        megkönnyítése céljából a szervező
         a)  a  sportrendezvény résztvevőit kamerával  vagy  más  úton
        rögzítheti és a felvételeket harminc napig tárolja;
         b)   a   nézők   egyedi  azonosítására  alkalmas   biztonsági
        beléptetési és ellenőrző rendszert (a továbbiakban:  beléptető
        rendszer) alkalmazhat;
         c)  a  sportrendezvény  látogatásától  eltiltott  személyeket
        nyilvántarthatja.
         (4)  A (3) bekezdés a) pontja szerint rögzített felvételeket,
        valamint   a   (3)   bekezdés   c)   pontjában   meghatározott
        nyilvántartásból adatot – a külön jogszabályban  meghatározott
        állami szerveken kívül – az érintett személy és az azonos vagy
        hasonló  jellegű  sportrendezvényt  szervező  igényelhet.   Az
        érintett  kérelmére  történő adatközlésre a  személyes  adatok
        védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló  1992.
        évi  LXIII.  törvény  12.  §-ának (1)  bekezdését  megfelelően
        alkalmazni kell.
         (5)  Beléptető  rendszer  alkalmazása  esetén  a  szervező  a
        belépőjegy-eladáskor  csak a néző nevére  szóló  belépőjegyet,
        illetve bérletet értékesíthet.
         (6)  Az  (5)  bekezdésben meghatározott esetben a szervező  a
        rendező   szerv  alkalmazottja  útján  a  belépőjegy,   bérlet
        birtokosának  kilétét ellenőrzi és egybeveti  a  belépőjegyen,
        bérleten  szereplő  személyi  adatokkal.  Ha  az  adatok   nem
        egyeznek, a belépést meg kell tagadni.
         (7)  A  szervező  a  (3) bekezdés c) pontjában  meghatározott
        nyilvántartásban   a   rendbontás   rövid   leírását   és    a
        sportrendezvény  látogatásától eltiltott személy,  valamint  a
        büntető-  és  szabálysértési  jogszabályok  szerinti  kitiltás
        hatálya  alatt  álló személy azonosítására alkalmas  következő
        személyi adatokat rögzíti:
         a) név,
         b) anyja neve,
         c) születési hely és idő,
         d) állandó és ideiglenes lakcím, tartózkodási hely címe,
         e) személyi igazolvány száma,
         f) személyleírás.
         (8)    A    (3)    bekezdés   c)   pontjában    meghatározott
        nyilvántartásnak  a  (7)  bekezdésben  foglaltakon   kívül   a
        sportrendezvény látogatásától eltiltás időtartamát, illetve  a
        büntető-  és  szabálysértési  jogszabályok  szerinti  kitiltás
        időtartamát is tartalmaznia kell.
         (9)  A  (3) bekezdés c) pontjában meghatározott nyilvántartás
        nyomtatott és elektronikus formában egyaránt létrehozható.
         (10)   A   szervező   az  (1)  bekezdés   szerint   rögzített
        felvételeket   a  (3)  bekezdés  a)  pontjában   meghatározott
        időtartam elteltével köteles megsemmisíteni”.

                                     III.

        Az  Alkotmánybíróság álláspontja szerint az indítvány  részben
        megalapozott.

        1. Az Alkotmánybíróság elsőként az Stv.-nek a személyes adatok
        védelmére  vonatkozó  rendelkezései [85. §  (2)-(7)  bekezdés]
        alkotmányosságát  vizsgálta. Az indítványozó a  kamerarendszer
        kötelező, általános jellegű alkalmazására, az eltiltott  nézők
        nyilvántartására   vonatkozóan  az   adatvédelem   alkotmányos
        garanciáinak hiányát sérelmezte.

        1.1.  Az  Alkotmány 8. § (2) bekezdése értelmében az  alapvető
        jogokra   és  kötelességekre  vonatkozó  szabályokat   törvény
        állapítja meg, az alapvető jog lényeges tartalmát azonban  nem
        korlátozhatja.   Az  Alkotmánybíróság  az   elvi   jelentőségű
        15/1991.  (IV. 13.) AB határozatban (a továbbiakban:  Abh.)  a
        személyes adatok védelméhez való jogot nem hagyományos védelmi
        jogként  értelmezte, hanem – annak aktív oldalát is figyelembe
        véve   –  információs  önrendelkezési  jogként.  Az  Alkotmány
        idézett  59.  §-ában biztosított személyes  adatok  védelméhez
        való  jognak  eszerint  az  a  tartalma,  hogy  mindenki  maga
        rendelkezik     személyes    adatainak     feltárásáról     és
        felhasználásáról.  Személyes adatot felvenni  és  felhasználni
        tehát  általában  csakis  az érintett  belegyezésével  szabad;
        mindenki számára követhetővé és ellenőrizhetővé kell tenni  az
        adatfeldolgozás egész útját, vagyis mindenkinek joga van tudni
        ki,  mikor,  hol, milyen célra használja fel  az  ő  személyes
        adatát.   Kivételesen  törvény  elrendelheti  személyes   adat
        kötelező kiszolgáltatását és előírhatja a felhasználás  módját
        is.  Az  ilyen törvény korlátozza az információs önrendelkezés
        alapvető  jogát,  de  ezt  kizárólag akkor  teszi  alkotmányos
        keretek között, ha megfelel az Alkotmány 8. §-ában megkövetelt
        feltételeknek. (ABH 1991. 40, 57.)

        Valamely alapjog alkotmányosan megengedhető korlátozásánál  az
        Alkotmánybíróság  állandó  kritériuma,  hogy  a  korlátozásnak
        kényszerítő  okból és arányosan kell történnie. Az  arányosság
        követelménye  pedig magába foglalja a legkevésbé korlátozó  és
        az alkalmas eszköz használatát. [20/1990. (X.4.) AB határozat,
        ABH 1990. 69, 71.]

        Az  Stv.  bemutatott  rendelkezéseiből kitűnik,  hogy  a  néző
        kamerával történő megfigyelésére és e megfigyelés eredményének
        rögzítésére  a  személyi- és vagyonbiztonságot  veszélyeztető,
        valamint  a  rasszista, gyűlöletkeltő magatartások megelőzése,
        megakadályozása érdekében, vagyis más alapjog – így az  emberi
        élet,  méltóság és egészség – megóvása és alkotmányos  értékek
        védelme érdekében kerül sor.

        Az Avtv. 16. §-a is utal arra, hogy az érintett jogait törvény
        –   egyéb,  nevesített  okok  mellett  –  a  bűnmegelőzés,   a
        bűnüldözés érdekében, valamint az érintett vagy mások jogainak
        védelme érdekében korlátozhatja.

        Az  Alkotmánybíróság a vázoltak alapján arra a következtetésre
        jutott,  hogy  az  Stv. 85. § (2)-(3) bekezdésének  és  a  (7)
        bekezdés  f) pontjának a sportrendezvények helyszínén  az  ún.
        kamerarendszer    alkalmazására   és   az   eltiltott    nézők
        nyilvántartására  vonatkozó szabályozása  korlátozza  ugyan  a
        néző  információs  önrendelkezési jogát, de  –  tekintettel  a
        korlátozást tartalmazó rendelkezéssel védeni kívánt célokra  –
        nem   minősül   a   néző   információs   önrendelkezési   joga
        szükségtelen  és  aránytalan  korlátozásának,  s   ezért   nem
        alkotmányellenes.

        1.2.  Az  indítványozó  az  Stv.  85.  §  (4)  bekezdésének  a
        sportesemény   szervezője  (rendezője)  adatkezelését   érintő
        szabályozásában  a célhozkötöttség alkotmányos követelményének
        sérelmét is panaszolta.
        Ez  a  szabályozás  lehetővé teszi, hogy az érintettek,  külön
        jogszabályban  meghatározott  állami  szervek,   valamint   az
        azonos,  vagy hasonló sportrendezvényt szervezők  a  kamerával
        rögzített    felvételeket,   valamint   a    sportrendezvények
        látogatásáról      eltiltott     személyek     nyilvántartását
        igényelhessék.

        Az   állami   szervek  adatkezelésére  vonatkozóan   a   külön
        jogszabályok   tartalmaznak  rendelkezéseket   –   ezeket   az
        indítványozó  nem  támadta.  Az  érintett  kérelmére   történő
        adatkezelésre nézve az Avtv. 12. § idézett (1) bekezdésének az
        érintettek jogaira és az érvényesítésükre vonatkozó  sokoldalú
        garanciáit  rendeli alkalmazni az Stv. vizsgált  szabályozása.
        Az  azonos  vagy hasonló jellegű sportrendezvényt  szervezőkre
        vonatkozóan      adatkezelési     (adatvédelmi)      előírások
        alkalmazásáról  az  Stv.  85. § (4)  bekezdése  nem  tartalmaz
        rendelkezést.

        Az  Abh.-ban kifejtettek szerint az információs önrendelkezési
        jog  gyakorlásának feltétele és egyben legfontosabb garanciája
        a  célhozkötöttség.  Ennek  az  elvnek  az  érvényesülése  azt
        jelenti,  hogy  személyes  adatot  feldolgozni  csak  pontosan
        meghatározott  és jogszerű célra szabad. Az adatfeldolgozásnak
        minden   szakaszában  meg  kell  felelnie  a  bejelentett   és
        közhitelűen  rögzített célnak. Az adatfeldolgozás  célját  úgy
        kell   az   érintettel  közölni,  hogy  az   megítélhesse   az
        adatfeldolgozás hatását jogaira, és megalapozottan  dönthessen
        az adat kiadásáról; továbbá, hogy a céltól eltérő felhasználás
        esetén élhessen jogaival. Ebből a követelményből fakad  az  az
        igény,  hogy  az  adatfeldolgozás céljának megváltozásáról  is
        értesíteni kell az érintettet. Az érintett belegyezése  nélkül
        az   új   célú  feldolgozás  csak  akkor  jogszerű,   ha   azt
        meghatározott    adatra   és   feldolgozóra   nézve    törvény
        kifejezetten megengedi. A célhozkötöttségből következik,  hogy
        a  meghatározott cél nélküli, “készletre” történő,  előre  nem
        meghatározott  jövőbeni  felhasználásra  való  adatgyűjtés  és
        tárolás alkotmányellenes. (ABH 1991. 40, 41-43.)

        Az  Stv.  85. § (4) bekezdésében az adattovábbítást valamennyi
        nézőre   vonatkozóan   az   azonos,   vagy   hasonló   jellegű
        sportrendezvényt szervező számára lehetővé tevő rendelkezés  –
        a  jogalkotó  szándéka  szerint  feltehetően  –  a  rendbontás
        elkerülését   szolgáló,   az  esetleges,   jövőbeni   veszélyt
        elhárító,   megelőző   intézkedések   körébe   tartozik.    Az
        Alkotmánybíróság   álláspontja  szerint   kizárólag   csak   a
        tényleges  és  a  közvetlen,  s  nem  az  eshetőleges  veszély
        értelmezhető   a   célhozkötöttség   követelményét   kielégítő
        alkotmányos ismérvként. A vizsgált rendelkezés alkotmányossági
        szempontból  indokolhatatlan, mivel nemcsak a  sportrendezvény
        látogatásától már eltiltott személyekről készített  felvételek
        átadását teszi lehetővé, s az ilyen személyes adatnak minősülő
        felvételek   átadása  az  adatvédelemre  vonatkozó  garanciáik
        hiányában  az  azonos  vagy  hasonló jellegű  sportrendezvényt
        szervezők  számára  is  lehetséges. A sérelmezett  szabályozás
        ezáltal  egy  távoli, elvont veszély elhárítására  irányul  és
        ennek érdekében ír elő ún. “készletre” történő adatkezelést, s
        nem  tartalmaz kellő alkotmányos garanciákat. Mindezek alapján
        az  Alkotmánybíróság  az  Stv. 85. § (4)  bekezdésében  a  (3)
        bekezdés  a)  pontja  szerint rögzített  felvételekre  történő
        utalást   az  azonos  vagy  hasonló  jellegű  sportrendezvényt
        szervezők  tekintetében  az  információs  önrendelkezési   jog
        összetevőjének   minősülő   célhoz   kötöttség    követelménye
        aránytalan  és  szükségtelen megsértésének minősítette  és  az
        érintett   norma  első  mondatának  egészére  kiható  részbeni
        alkotmányellenesség miatt a 85. § (4) bekezdés  első  mondatát
        teljes egészében megsemmisítette.
        Az  alkotmánysértő  jogszabály-résszel együtt  megsemmisítésre
        kerültek  a  felvételeknek  a  másik  két  felhasználói  kör-,
        valamint   az  eltiltott  nézők  nyilvántartásának   mindhárom
        felhasználói  kör  általi igényelhetőségét biztosító  törvényi
        rendelkezések is, amelyeket az Alkotmánybíróság nem minősített
        az  információs önrendelkezési jog szükségtelen és  aránytalan
        korlátozásának.

        Az  Alkotmánybíróság  –  az Abtv. 40.  §-a  értelmében  -,  ha
        jogszabály  alkotmányellenességét állapítja meg, azt  teljesen
        vagy  részben  megsemmisíti. Amennyiben az  alkotmányellenessé
        nyilvánított    rendelkezés   részleges    megsemmisítése    a
        szövegösszefüggésekre,  a jogszabálynak  a  gyakorlatban  való
        alkalmazhatósága szempontjaira is figyelemmel nem  lehetséges,
        az    Alkotmánybíróság    –   gyakorlata    szerint    –    az
        alkotmányellenesség következményeit a vizsgált előírás  teljes
        egészében való megsemmisítésével vonja le. [3/1994.  (I.  21.)
        AB határozat, ABH 1994. 59, 62; 6/1997. (II. 7.) AB határozat,
        ABH  1997. 67, 71; 12/2002. (III. 20.) AB határozat, ABK 2002.
        március 126, 130.]

        Az   Stv.   85.  §  (4)  bekezdése  vizsgált  első  mondatának
        normaszerkezetére,    szövegösszefüggésére    tekintettel    a
        részleges  megsemmisítés a jogbizonytalanság  veszélye  nélkül
        nem  lett  volna lehetséges. Az Stv. 85. § (4)  bekezdés  első
        mondata  ugyanis  a  (3) bekezdés a) pontja szerint  rögzített
        felvételek,    valamint    a   c)   pontjában    meghatározott
        nyilvántartásból   az   adatok   igényelhetőségét    mindhárom
        felhasználói  kör, nevezetesen: az érintettek, a jogszabályban
        meghatározott állami szervek és az azonos vagy hasonló jellegű
        sportrendezvényt szervezők számára biztosítja.  E  jogszabályi
        előírás   mondatszerkesztési  sajátosságai  folytán,   a   (3)
        bekezdés  a) pontja szerinti felvételeknek kizárólag az  egyik
        felhasználó  kör (azonos vagy hasonló jellegű sportrendezvényt
        szervezők)      számára     biztosított     igényelhetőségének
        alkotmányellenessé   nyilvánítása  nem   tette   lehetővé   az
        alkotmányellenes  jogszabályrész (mondatrész) megsemmisítését.
        Az  Stv.  85.  §  (4) bekezdés első mondatának  megsemmisítése
        következtében   e   bekezdés  második  mondata   mint   önálló
        rendelkezés  értelmezhetetlenné  és  alkalmazhatatlanná  vált,
        ezért  a  megsemmisítés  hatálya az  Alkotmánybíróság  döntése
        következtében  erre  az  előírásra  is  kiterjedt.  Mivel   az
        Alkotmánybíróság      a      jogbiztonság      követelményének
        érvényesítésétől  a saját működése körében sem  tekinthet  el,
        ezért  került  sor nemcsak az alkotmányellenessé  nyilvánított
        normarész,   hanem   a   85.   §   (4)   bekezdésének   teljes
        megsemmisítésére.

        Az    említett   rendelkezés   megsemmisítését   követően    a
        törvényhozóra  hárul az a feladat, hogy az  alkotmányellenessé
        nem nyilvánított előírások tartalmának figyelembevételével  új
        szabályozást alkosson.

        1.3. Az indítványozó állítása szerint az Stv. 85. § (3) és (7)
        bekezdésében meghatározott nyilvántartás “totális” jellegű. Az
        Stv.  85. § (3) bekezdés c) pontjából kitűnik, hogy a szervező
        kizárólag    a    sportrendezvény   látogatásától    eltiltott
        személyeket tarthatja nyilván, s megfigyelésre is  –  az  Stv.
        85.  §  (1)  bekezdésének megfelelően  –  csak  a  Korm.r.-ben
        említett   egyes   sportrendezvények  (tehát  nem   valamennyi
        sportrendezvény) esetében van lehetőség.

        Az  Alkotmánybíróság  eljárása során megállapította,  hogy  az
        Stv.  85. § (3) bekezdése szerint a rögzített személyes adatok
        csak  a  szabálysértési  vagy  büntetőeljárás  lefolytatásának
        megkönnyítése  céljából kezelhetők. Ugyancsak  ez  a  bekezdés
        rendelkezik  –  garanciális  szempontokra  figyelemmel   –   a
        rögzített    személyes    adatok    tárolásának    leghosszabb
        időtartamáról, meghatározva, hogy azokat a szervező legfeljebb
        harminc napig tárolhatja. Az Stv. 85. § (10) bekezdése szerint
        pedig  a  szervező  a rögzített adatokat a 30  nap  elteltével
        köteles  megsemmisíteni. A 30 napos határidő tartama  alatt  a
        nyomozó  hatóságok  dönthetnek arról, hogy  a  szabálysértési,
        vagy    büntetőeljárás    alapjául    szolgáló    cselekmények
        elkövetőivel   szemben   indokolt-e  a   szükséges   eljárások
        megindítása.  Mindezekre  tekintettel  az  Alkotmánybíróság  a
        sportszervező számára adott 30 napos adatkezelési határidőt az
        adatvédelem     alkotmányossági    garanciái     érvényesülése
        szempontjából  elfogadható időtartamnak  tekintette.  Az  Stv.
        vázolt  szabályozása szerint ugyanis a sportesemény szervezője
        által megvalósított adatkezelés alkotmányosan védett célhoz, a
        közrend,  a  közbiztonság védelméhez köthető; az  érintett  az
        adatkezelésről értesül, a rögzített adatok átadása  a  nyomozó
        hatóságok  számára pedig törvényi szabályozásban  megengedett,
        ugyanakkor   az   adat  útja  az  érintett   által   ebben   a
        vonatkozásban  követhető. Mindezek alapján az Alkotmánybíróság
        az  Stv.  85.  §  (3)  és (7) bekezdésének  eljárás  alá  vont
        szabályozásait  a  célhozkötöttség követelményére  tekintettel
        nem minősítette az információs önrendelkezési jog sérelmének.

        2.  Az  indítványozó a tisztességes eljáráshoz való jog  és  a
        jogbiztonság követelménye sérelme miatt támadta az Stv.-nek  a
        néző eltiltása esetén alkalmazható jogorvoslatra vonatkozó,  a
        85. § (5) bekezdésében foglalt szabályozását.

        Az  Stv.  82. § (5) bekezdése alapján a szervezőnek a nézőt  a
        sportrendezvény,  illetve  a  sportlétesítmény   látogatásától
        eltiltó döntése ellen a területileg illetékes fogyasztóvédelmi
        hatóságokhoz  és  a Sport Állandó Választott Bírósághoz  lehet
        fordulni.

        Az Stv. 82. § (4) bekezdésének bemutatott szabályozása szerint
        az  eltiltás  maximális időtartama – ha az  a  szervező  által
        szervezett valamennyi sportrendezvényre vonatkozik, 2  év;  ha
        csak meghatározott sportlétesítményre érvényes, 5 év.

        2.1.  A  fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV.  törvény  (a
        továbbiakban:   Fotv.)   a  fogyasztók   vagyoni   érdekeinek,
        életének,  egészségének és biztonságának védelmére irányul.  A
        Fotv.  2. § e) pontja szerint fogyasztó “az a személy,  aki  –
        gazdasági  vagy szakmai tevékenység körén kívül –  árut  vesz,
        rendel, kap, használ, illetve akinek a részére a szolgáltatást
        végzik, továbbá aki az áruval vagy szolgáltatással kapcsolatos
        tájékoztatás   vagy  ajánlat  címzettje”.  A  fogyasztóvédelem
        területi   szervei  a  területi  felügyelőségek.   E   szervek
        eljárására   –   a   Fotv.  46.  §.-ának  megfelelően   –   az
        államigazgatási eljárás általános szabályiról szóló 1957.  évi
        IV. törvény rendelkezéseit – az Fotv.-ban foglalt eltérésekkel
        –  kell alkalmazni. A Fotv. 50. § (1) bekezdésének megfelelően
        a   területi   felügyelőség   első   fokú   határozata   ellen
        fellebbezésnek   van   helye,   amelyet   a   Fogyasztóvédelmi
        Főfelügyelőség  vezetője bírál el. E §  (2)  bekezdés  második
        mondata  szerint  a  Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség  vezetője
        határozatának felülvizsgálata keresettel kérhető a bíróságtól.

        2.2. Az Stv. 82. § vizsgált (5) bekezdése a sportrendezvénytől
        eltiltott   néző  részére  lehetővé  teszi  a  Sport   Állandó
        Választott  Bírósághoz való fordulást is. Az Stv.  53.  §  (1)
        bekezdése  a  következők szerint szabályozza a  Sport  Állandó
        Választott Bíróság hatáskörét:
        “(1)  A  Sport  Állandó  Választott Bíróság  az  e  törvényben
        megállapított  eltérésekkel a választott  bíráskodásról  szóló
        1994. évi LXXI. törvény rendelkezései szerint működik, a felek
        kölcsönös alávetési nyilatkozata alapján az alábbi ügyekben:
        a)   a  szakszövetségek  egymás  közötti,  illetve  a  Nemzeti
        Sportszövetséget,  a  Nemzeti  Szabadidősport  Szövetséget,  a
        Fogyatékosok  Nemzeti Sportszövetségét vagy a Magyar  Olimpiai
        Bizottságot érintő, sporttal kapcsolatos jogvitákban;
        b)  a  szakszövetségek  és tagjaik,  illetve  a  tagok  egymás
        közötti – sporttal kapcsolatos – jogvitáiban;
        c)  a szakszövetségek és a sportolók, illetve sportszakemberek
        közötti, sporttal kapcsolatos jogvitákban;
        d) a sportszervezetek és a sportolók, illetve sportszakemberek
        közötti,  valamint a sportszövetségek és a sportolók,  illetve
        sportszakemberek közötti, sporttal kapcsolatos jogvitákban.”

        Az    Stv.    idézett    szabályozásában    hivatkozott,     a
        választottbíráskodásról  szóló  1994.  évi  LXXI.  törvény  (a
        továbbiakban: Vbt.) a választottbírósági eljárásra vonatkozóan
        a következő, alapvető jelentőségű előírást tartalmazza:
        “3.  §  (1)  Bírósági peres eljárás helyett választottbírósági
        eljárásnak van helye, ha
        a)   legalább   a   felek   egyike  gazdasági   tevékenységgel
        hivatásszerűen   foglalkozó   személy,   és   a   jogvita    e
        tevékenységével kapcsolatos, továbbá
        b) a felek az eljárás tárgyáról szabadon rendelkezhetnek, és
        c)    a    választottbírósági   eljárást    választottbírósági
        szerződésben kikötötték.
        (2)  Választottbírósági eljárás az (1) bekezdés  a)  pontjában
        foglalt  feltétel  hiányában  is  kiköthető,  ha  azt  törvény
        megengedi.”

        2.3. Az Alkotmánybíróság már több határozatában értelmezte  az
        indítványozó  által hivatkozott “tisztességes eljáráshoz  való
        jog”   alkotmányos  tartalmát.  Az  Alkotmány  az   “igazságos
        tárgyalás” kifejezést használja a “tisztességes eljárás” (fair
        trial)  megjelölésére.  Az Alkotmánybíróság  elvi  jelentőségű
        döntésében,   a   6/1998.  (III.  11.)  AB  határozatában   (a
        továbbiakban:  Abh.1.) rámutatott arra,  hogy  a  tisztességes
        eljárás  követelménye  az Alkotmány  57.  §  (1)  bekezdésében
        foglalt   követelményeken  túl  az  Alkotmány  57.   §   többi
        garanciájának    teljesedését   is    átfogja.    Az    Abh.1.
        megállapításai szerint “a fair trial olyan minőség, amelyet az
        eljárás egészének és körülményeinek figyelembevételével  lehet
        csupán   megítélni.  Ezért  egyes  részletek  hiánya  ellenére
        éppúgy,  mint az összes részletszabály betartása dacára  lehet
        az  eljárás  “méltánytalan”  vagy “igazságtalan”,  avagy  “nem
        tisztességes”. (ABH 1998. 91, 95.)
        A  bírósági  úthoz,  a  bíróság általi döntéshez  való  jognak
        ugyanis  szerves  része  az  eljárás  minősége:  ez   adja   a
        bírósághoz fordulás értelmét.

        A  1074/B/1994. AB határozat kifejezetten felhívta a figyelmet
        a  következőkre:  “Az  Alkotmány 57.  §  (1)  bekezdéséből  az
        államnak  nemcsak az a kötelezettsége folyik, hogy bírói  utat
        biztosítson  a személyek polgári jogi jogvitái esetére,  hanem
        az  is,  hogy  a  bírósághoz  fordulást  valóságosan  lehetővé
        tegye”. (ABH 1996. 452, 453.) A 39/1997. (VII.1.) AB határozat
        (a   továbbiakban:  Abh.2.)  pedig  arra  a  követelményre  is
        rámutatott,  hogy  a fair eljárásnak lehetővé  kell  tennie  a
        jogszerűség  érdemi  érvényesülését,  a  hatékony   jogvédelem
        alkalmazását. (ABH 1997. 263, 272.)

        Az Alkotmánybíróság eljárása során megállapította: a Fotv. 43.
        §-a   a   Fogyasztóvédelmi  Főfelügyelőség   és   a   területi
        felügyelőségek feladat- és hatáskörei között említi  különösen
        –  e  § a) pontjában – a fogyasztóvédelmet érintő jogszabályok
        megtartásának felügyeletét, a h) pontban a fogyasztókat érintő
        általános szerződési feltételek figyelemmel kísérését,  az  i)
        pont  pedig  a fogyasztók minőségi kifogásaival és panaszaival
        kapcsolatos  ügyek intézését. A Fotv. 43.  §  o)  pontja  arra
        utal,  hogy  a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség és  a  területi
        felügyelőségek  ellátják mindazokat a  feladatokat,  amelyeket
        jogszabály feladat- és hatáskörükbe utal. Ilyen rendelkezésnek
        tekinthető az Stv. 82. § (5) bekezdése is. Az Stv.-nek  ez  az
        előírása  azonban  azáltal,  hogy  –  alternatív  módon  –   a
        fogyasztóvédelmi szervek eljárását az erre vonatkozó érdemi és
        részletes  rendelkezések hiányában írja elő, nem biztosítja  a
        hatékony  jogvédelem  alkalmazásának lehetőségét,  s  így  nem
        tekinthető  a tisztességes eljáráshoz való alapjog alkotmányos
        megvalósítására irányuló rendelkezésnek.

        2.4. Az Alkotmánybíróság az Stv. 82. § (5) bekezdésében a néző
        eltiltása  ellen,  számára a Sport Állandó Választott  Bíróság
        előtti    jogorvoslati   lehetőséget   biztosító   rendelkezés
        alkotmányosságát  is vizsgálta. A támadott szabályozás  és  az
        Alkotmánybíróságnak  az  e  tárgykörben   alkotott,   említett
        korábbi döntéseire is figyelemmel az Alkotmánybíróság  arra  a
        következtetésre  jutott,  hogy ez a  jogorvoslati  út  a  néző
        eltiltása    esetén   nem   biztosítja   a   hatékony    bírói
        felülvizsgálat  lehetőségét.  Az  Stv.  és  a   Vbt.   idézett
        rendelkezései  összevetéséből ugyanis kitűnik,  hogy  a  Sport
        Állandó   Választott  Bíróság  (mint  általában  a  választott
        bíróságok)  eljárására kizárólag a peres felek  erre  irányuló
        megegyezése,   a   választott  bíróság   hatáskörét   elismerő
        kölcsönös  alávetési  nyilatkozata alapján  kerülhet  sor.  Az
        eltiltását  panaszoló néző ügyében tehát csak  akkor  indulhat
        eljárás a Sport Állandó Választott Bíróság előtt, ha a néző és
        a szervező egyaránt elfogadja e szerv hatáskörét.

        Az  Alkotmány 57. § (1) bekezdéséből – az Abh.2. megállapítása
        szerint  –  az is következik, hogy a feleknek joguk van  arra,
        hogy az Alkotmány 45. § (1) bekezdésében nevesített bíróság az
        eljárásba vitt jogaikat és kötelezettségeiket elbírálja.  (ABH
        1997.   263,   272.)  Ez  az  alkotmányos  garancia   fokozott
        biztosítékot  teremt  az  állampolgárok  számára  az  állammal
        szemben.  A  bírósághoz fordulás alkotmányos alapjoga  azonban
        nem érvényesülhet abban az esetben, ha az eljárás kizárólag  a
        peres felek erre irányuló egyetértése esetén folytatható le. A
        nézővel  szemben  joghátrányt  alkalmazó  szerv  ugyanis  maga
        dönthet    arról,    hogy   utat   enged-e    a    jogorvoslat
        érvényesülésének.   Az   ilyen   eljárás   tehát   alkotmányos
        értelemben nem tekinthető hatékonynak: nem biztosítja  ugyanis
        feltétlenül   az   érintett  fél  számára  a   peres   eljárás
        lefolytathatóságának  lehetőségét, így a  perbe  vihető  jogok
        érvényesíthetőségét.

        Mindezekre  tekintettel az Alkotmánybíróság  úgy  ítélte  meg,
        hogy  az  Stv.  82. § (5) bekezdése – a néző  számára  igénybe
        vehető    jogorvoslati   formák   elégtelen   és   alkalmatlan
        szabályozása  miatt  –  sérti a tisztességes  eljáráshoz  való
        alapjogot,  ezért  ezt  az  előírást  e  határozat  rendelkező
        részében    foglaltaknak    megfelelően    alkotmányellenesnek
        minősítette és megsemmisítette.

        Mivel  az  Stv.  82. § (5) bekezdése támadott szabályozását  a
        vázolt    indokok    alapján    az    Alkotmánybíróság     már
        alkotmányellenessé   nyilvánította,  ezért   e   rendelkezések
        további alkotmányi előírásokba, így a jogbiztonság alkotmányos
        követelményébe  való ütközését – gyakorlatának  megfelelően  –
        már nem vizsgálta. [61/1997. (XI. 19.) AB határozat, ABH 1997.
        361,  364; 16/2000. (V. 24.) AB határozat, ABH 2000. 425, 429;
        56/2001. (XI. 29.) AB határozat, ABH 2001. 478, 482.]

        3.  Az  indítványozó  a támadott előírások  vonatkozásában  az
        Alkotmány  58.  §  (1)  bekezdésében  védeni  rendelt   szabad
        mozgáshoz és a tartózkodási hely szabad megválasztásához  való
        jog  sérelmére is hivatkozott. E jogokkal kapcsolatba  hozható
        az  Stv. 82. § (4), (6) bekezdése a néző eltávolítására, a 84.
        §   (2)  bekezdése  a  nézői  magatartásra  és  a  nézőnek   a
        sportrendezvény helyszínéről való eltávolítására, a 85. § (5)-
        (6) bekezdése pedig a néző beléptetésére vonatkozóan.

        Az   Emberi   Jogok   Európai  Bírósága   joggyakorlatában   a
        mozgásszabadság   és  a  tartózkodási  hely   megválasztásának
        szabadsága   a   személyes  szabadság  egyik   megnyilvánulási
        formájának tekinthető. A modern nemzetközi dokumentumok  pedig
        e   jogokat   illetően  elsősorban  a  migrációhoz  kapcsolódó
        rendelkezéseket tartalmaznak. Az Alkotmánybíróság  a  60/1993.
        (XI.  29.)  AB  határozatban értelmezte  e  jogok  alkotmányos
        tartalmát,     s    megállapította,    hogy    –     különböző
        megnyilvánulásaikban, így pl. a közlekedés szabadsága terén  –
        a helyváltoztatáshoz való jog szabadságát jelentik. (ABH 1993.
        507, 509-510.)

        Az Stv. támadott előírásai a sportrendezvények látogatására (a
        sportlétesítménybe  való  belépésre) vonatkozó  korlátozásokat
        fogalmaznak  meg az Stv.-ben megjelölt, helytelen magatartások
        megvalósítóival  szemben.  A  sportmérkőzések   megtekintésére
        szerződéses  jogviszony keretében van lehetőség. E  jogviszony
        pedig  oly  módon  jön  létre, hogy a néző  belépőjegyet  vagy
        bérletet vásárol. Az Stv. 87. § (1) bekezdése szerint “a  néző
        köteles  betartani  a szervező által meghatározott  biztonsági
        előírásokat  és  nem folytathat olyan tevékenységet,  amely  a
        sportrendezvényt  megzavarja  vagy  meghiúsítja,   illetve   a
        sportrendezvényen részt vevők testi épségét,  továbbá  vagyoni
        javait   károsítja,   vagy   veszélyezteti”.   A   nézőnek   a
        sporteseményen    tanúsított,    az    általános    szerződési
        feltételekben  foglalt  előírásokkal  ellentétes   viselkedése
        szerződésszegő  magatartásnak,  a  néző  eltiltása   pedig   a
        szerződésszegés esetére vállalt joghátránynak minősül.

        Az  Alkotmánybíróság  álláspontja szerint valamely,  magánjogi
        szerződéses jogviszony alapján látogatható rendezvény,  így  a
        sportesemények   megtekintésének  lehetősége   és   a   szabad
        mozgáshoz, illetve a tartózkodási hely szabad megválasztásához
        való   jog   alkotmányos   tartalma   között   azonban   nincs
        alkotmányossági   szempontból   értékelhető   összefüggés.   A
        mozgásszabadság  és a tartózkodási hely megválasztásának  joga
        ugyanis  nem  foglalja magába a különböző  sportrendezvényekre
        való   belépés  szabadságát.  Az  Alkotmánybíróság   ezért   e
        tekintetben  az érdemi vizsgálatot mellőzte, s  az  indítványt
        ebben a vonatkozásban is elutasította.

        4.  Az  indítványozó  az  Stv. több  előírását  is  támadta  a
        jogbiztonsághoz való jog és az annak összetevőjeként tekintett
        normavilágosság követelménye megsértése miatt.

        4.1.  Az  Stv.  82.  §  (4) bekezdése – az indítványozó  által
        kifogásolt módon – a futball-huliganizmus miatt két  évig  más
        sporteseménytől  is  távol  tartja a  nézőt,  a  meghatározott
        sportlétesítményre érvényes eltiltás pedig –  az  indítványozó
        szerint  –  a  sportlétesítményben  szervezett  nem  sportcélú
        eseményekre is vonatkozik. A támadott szabályozás tartalma  az
        indítványozói megfogalmazástól eltérő, illetve nem állapítható
        meg  a  jogbiztonság alkotmányos követelményét védeni  rendelő
        alkotmányi előírással [2. § (1) bekezdés] való kapcsolata.

        Az  Stv.  82.  §  (4)  bekezdése a néző eltiltására  vonatkozó
        maximális   időtartamokat  határozza  meg.  E  bekezdés   első
        fordulata  szerint ha az eltiltás “a szervező által szervezett
        valamennyi  sportrendezvényre vonatkozik”, akkor  maximum  két
        évig   tarthat.   A   szervező  tehát  az  általa   szervezett
        sporteseményen elkövetett rendbontások miatt valamennyi  saját
        szervezésű sporteseménytől eltilthatja a nézőt. A jogbiztonság
        követelményéből semmiképpen sem fakad az a következtetés, hogy
        a  futball-huliganizmus miatt eltiltott nézőt csak a  futball-
        eseményektől  lehet  eltiltani.  Ez  a  törvényi   előírás   a
        jogbiztonság alkotmányos követelményével nincs összefüggésben.
        Az   Stv.   82.  §  (4)  bekezdés  második  fordulata   –   az
        indítványozói állítástól eltérően – nem teszi lehetővé, hogy a
        sportlétesítmény    látogatásától    eltiltott     nézőt     a
        sportcsarnokban  megrendezett nem sportjellegű  eseménytől  is
        eltiltsák.  Ez  a  rendelkezés ugyanis úgy fogalmaz,  hogy  “a
        sportrendezvény látogatásától eltiltás időtartama ... ha  csak
        meghatározott  sportlétesítményre érvényes,  az  öt  évet  nem
        haladhatja   meg”.   Az   eltiltás   tehát   kifejezetten    a
        sportlétesítményben rendezett sportrendezvényre vonatkozik. Az
        Alkotmánybíróság tehát a vázoltak alapján az Stv.  82.  §  (4)
        bekezdését  nem minősítette a jogbiztonság alkotmányos  elvébe
        ütközőnek,   s   az  alkotmányellenesség  megállapítására   és
        megsemmisítésére irányuló kérelmet elutasította.

        4.2.  Az  indítványozó  a jogbiztonság  és  a  normavilágosság
        követelménye  megsértésének minősítette  az  Stv.  82.  §  (6)
        bekezdésében foglaltakat, mivel szerinte e szabályozás alapján
        “rendezetlen eljárásban” tiltják ki a szurkolót.  A  támadott,
        korábban már idézett szabályozás lehetővé teszi az olyan  néző
        eltiltását  is, akivel szemben az Stv. 84. § (2)  bekezdés  c)
        pontja  lehetővé teszi az eltiltást, de – adott  helyzetben  –
        erre  azért nem került sor, mert fennállt a lehetősége  annak,
        hogy  a  szervezői  beavatkozás a sportrendezvény  biztonságát
        aránytalanul veszélyeztető cselekményt idézhetett  volna  elő.
        Az  Alkotmánybíróság már a 26/1992. (IV. 30.) AB  határozatban
        rámutatott  arra,  hogy  “a világos,  érthető  és  megfelelően
        értelmezhető    normatartalom   a    normaszöveggel    szemben
        alkotmányos követelmény”. (ABH 1992. 135, 142.)

        A   vizsgált   szabályozás   mérlegelési   jogkört   enged   a
        jogalkalmazónak   (a  szervezőnek)  annak  eldöntésére,   hogy
        valamely   rendbontás  elkövetőjét  cselekménye  elkövetésekor
        távolítsa-e  el  a  sportrendezvényről  (s  az  eltiltásra   a
        megvalósult kitiltás miatt kerüljön sor), vagy az eltávolítást
        a   biztonságot  nagyobb  mértékben  veszélyeztető  rendbontás
        elkerülése  végett mellőzze. Az eljárás alá  vont  rendelkezés
        arra  utal,  hogy  az  eltiltásra  ekkor  is  sor  kerül.   Az
        Alkotmánybíróság   szerint  a  néző  sportrendezvénytől   való
        eltiltása  tekintetében  a  két esetkör  között  nincs  érdemi
        különbség.  Az eltiltás alapja mindkét esetben az Stv.  84.  §
        (2)  bekezdés c) pontjában foglalt feltételek teljesülése.  Az
        eltiltás    mint    a    nem   megfelelő   nézői    magatartás
        jogkövetkezménye  mindkét  esetben  az  Stv.-ben   részletesen
        körülírt,   s   nem  bizonytalan  jogfogalmakon   alapul.   Az
        Alkotmánybíróság  ezért ezt a szabályozást  nem  tekintette  a
        jogbiztonság    alkotmányos   elvét   sértőnek.    Álláspontja
        kialakításakor tekintettel volt arra is, hogy az  Stv.  82.  §
        (6)  bekezdésében alkalmazandó szabályként felhívott 84. § (2)
        bekezdése,  így  annak  c)  pontja  alkotmányellenességét  sem
        állapította  meg. Az Alkotmánybíróságnak – állandó  gyakorlata
        szerint   –   nem   feladata   a  jogbiztonságot   nem   sértő
        normatartalmak  célszerűségi szempontból  történő  vizsgálata.
        Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság az Stv. 82.  §  (6)
        bekezdése    alkotmányellenességének    megállapítására     és
        megsemmisítésére irányuló indítványt is elutasította.

        4.3.   Az   indítványozó  az  Stv.   84.   §   (2)   bekezdése
        vonatkozásában    a    jogbiztonság    alkotmányos     elvével
        ellentétesnek   tekintette,  hogy   ez   a   szabályozás   nem
        rendelkezik  a  külföldi  néző idegen nyelvű  tájékoztatásának
        kötelezettségéről. Az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdése  szerint
        a  Magyar  Köztársaság a területén tartózkodó  minden  személy
        számára biztosítja az emberi jogokat bármely megkülönböztetés,
        így  a  nyelvi  különbségekre  tekintet  nélkül.  Az  eljárási
        törvények pedig garanciális rendelkezéseket állapítanak meg az
        (ügy)felek   anyanyelvhasználatára  vonatkozóan  a   hivatalos
        eljárásokban.

        Az   Alkotmánybíróság  a  jogbiztonság  alkotmányos   tartalma
        feltárásakor  alapvető  jelentőségűnek  nevezte  az   eljárási
        garanciák érvényesítését. [9/1992. (I. 30.) AB határozat,  ABH
        1992.  59, 65-66.] Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint  az
        állam   a   piacgazdaság  viszonyai  között  is  ösztönözheti,
        támogathatja  a  közérdekű információk idegen nyelven  történő
        megjelenítését  is  a  szerződő felek (valamely  polgári  jogi
        jogviszony alanyai, a vásárlók, nézők) számára. Nincs  azonban
        a   jogalkotónak  az  Alkotmányból  kényszerűen  fakadó  olyan
        alkotmányos   kötelezettsége,  hogy  valamely   polgári   jogi
        jogviszony  alanyaira  nézve  az idegen  nyelvű  tájékoztatást
        előírja.
        Az    Alkotmánybíróság   szükségesnek   tartja    megjegyezni:
        amennyiben      a      néző     sportmérkőzéstől      (illetve
        sportlétesítménytől) eltiltására kerül sor, az Stv. 82. §  (5)
        bekezdése   szerinti  eljárásban  minden   érintett   személyt
        megillet az anyanyelv használatának joga.

        A vázoltakra tekintettel az Alkotmánybíróság az Stv. 84. § (2)
        bekezdését   illetően  sem  állapította  meg  a   jogbiztonság
        alkotmányos   elvének  megsértését,  s  az  indítványt   ennek
        figyelembe vételével elutasította.

        5. Az indítványozó a támadott jogszabályoknak a keletkezésükre
        visszamenő hatályú megsemmisítését kérte. Az Abtv. 42.  §  (1)
        bekezdése értelmében a határozat közzétételének napján  veszti
        hatályát  az Alkotmánybíróság által alkotmányellenesnek  ítélt
        jogszabály,  vagy  annak rendelkezése. A  főszabálytól  eltérő
        lehetőséget biztosít az Alkotmánybíróság számára az Abtv.  43.
        §  (4)  bekezdésében  foglalt rendelkezés,  amely  szerint  az
        Alkotmánybíróság a 42. § (1) bekezdésében, valamint  a  43.  §
        (1)-(2)  bekezdésében  meghatározott  időponttól  eltérően  is
        meghatározhatja az alkotmányellenes jogszabály hatályon  kívül
        helyezését,  vagy a konkrét esetben történő alkalmazhatóságát,
        ha  ezt a jogbiztonság vagy az eljárást kezdeményező különösen
        fontos érdeke indokolja.

        Az   Alkotmánybíróság  eljárása  során  nem  tárt  fel   olyan
        körülményt,  amely  a  vázoltak szerint a  rendelkező  részben
        megsemmisített  jogszabályok  esetében  az  ex   tunc   hatály
        kimondását   indokolta   volna.  Az   Alkotmánybíróság   –   e
        megállapítással összefüggésben – felhívja a figyelmet arra is,
        hogy  az  Stv.-nek a kamerával történő megfigyelésre vonatkozó
        85.  §  (1)  bekezdését e törvény 89. § (3) bekezdése  alapján
        kötelezően csak 2002. január 1. napjától kell alkalmazni.  Így
        az    alkotmányellenessé   nyilvánított   jogszabályoknak    a
        keletkezésükre  visszamenő hatályú megsemmisítése  semmiképpen
        sem indokolható.

        6.  Az  Alkotmánybíróság  az e határozat  rendelkező  részében
        alkotmányellenessé nyilvánított előírásokat 2002. december 31.
        napjával  semmisítette  meg,  hogy  elegendő  időt  hagyjon  a
        jogalkotónak  a  sportrendezvény látogatásától eltiltott  néző
        számára  a  jogorvoslati  eljárást,  illetve  a  bírósági   út
        igénybevételének    lehetőségét,   valamint    a    felvételek
        továbbítását    alkotmányos   módon   biztosító    szabályozás
        megalkotására.

        7.  Az  indítványozó az Stv. 82. § (1), (2), (3) bekezdése,  a
        83.  §,  a 84. § (1), (3), (4) bekezdése és a 85. § (1),  (8)-
        (10)   bekezdése,  valamint  a  Korm.  r.  támadott  előírásai
        alkotmányellenességének megállapítására irányuló indítványokat
        visszavonta.   Mivel   az   Abtv.  20.   §-ában   foglaltaknak
        megfelelően  az  Alkotmánybíróság az arra jogosult  indítványa
        alapján  jár  el, ezért az említett rendelkezések tekintetében
        az eljárást megszüntette.

        Az Alkotmánybíróság e határozatának közzététele az Abtv. 41. §-
        án alapul.
                                 Dr. Németh János
                            az Alkotmánybíróság elnöke
                                         
              Dr. Bagi István                       Dr. Bihari Mihály
              alkotmánybíró                             alkotmánybíró
                                         
              Dr. Czúcz Ottó                          Dr. Erdei Árpád
              alkotmánybíró                             alkotmánybíró
                                         
              Dr. Harmathy Attila                    Dr. Holló András
              alkotmánybíró                      előadó alkotmánybíró
                                         
              Dr. Kiss László                    Dr. Kukorelli István
              alkotmánybíró                             alkotmánybíró
                                         
              Dr. Strausz János    Dr. Tersztyánszkyné Dr. Vasadi Éva
              alkotmánybíró                             alkotmánybíró
          Dr. Harmathy Attila alkotmánybíró párhuzamos indokolása

          A határozat rendelkező részével és indokolásának nagy részével
          egyetértek.  Álláspontom részben eltér  azonban  az  indokolás
          III.  1.  pontjában  foglaltaktól. Az  indokolás  a  személyes
          adatoknak az Alkotmány 59. §-ának (1) bekezdésében biztosított
          védelme alapján állapítja meg a sportról szóló 2000. évi CXLV.
          törvény  (a  továbbiakban:  Stv.)  85.  §-a  (4)  bekezdésében
          található rendelkezés alkotmányellenességét és semmisíti meg a
          (4)  bekezdést.  Nézetem szerint azonban a személyes  adatokon
          túlmenően   a  kamerával  rögzített  felvételek  alkotmányjogi
          megítélésével   külön  kell  foglalkozni.  Az   eltérő   alapú
          vizsgálat   a   jelen   esetben  nem  vezet   a   határozatban
          megfogalmazott   rendelkezéstől   különböző   eredményhez.   A
          fényképek   készítése  azonban  olyan  kérdéseket   vet   fel,
          amelyeknek  elbírálása nem az adatvédelemről  szóló  szabályok
          alapján kell megtörténnie. Indokaim a következők:

          1.  A  személyiséghez  fűződő jogokat az alkotmányjogon  kívül
          több  jogág  szabályai is védik. A Stv. egyes rendelkezései  a
          sportrendezvények   résztvevőinek  polgári   jogi   szabályait
          tartalmazzák. Nem a polgári jog alapján kell azonban azokat  a
          rendelkezéseket   vizsgálni,   amelyek   a    rendező    szerv
          alkalmazottját  a  résztvevővel  szemben  kényszerítő   eszköz
          alkalmazására,  továbbá személy, illetve csomag átvizsgálására
          jogosítják   fel   [Stv.   84.  §-ának   (3)   bekezdése],   a
          sportrendezvény szervezőjét a résztvevők személyi  és  vagyoni
          biztonsága     érdekében    meghatározott    sportrendezvények
          helyszínének kamerával való megfigyelésére kötelezik [Stv. 85.
          §-ának  (1)  bekezdése], a sportrendezvény szervezőinek  jogot
          adnak   arra,   hogy  –  szabálysértési  vagy   büntetőeljárás
          lefolytatásának  megkönnyítése  céljából  –   a   rendezvények
          résztvevőiről   kamerával   vagy   más   módon    felvételeket
          készítsenek   és   a   felvételeket   tárolják,   valamint   a
          rendezvények   látogatásától   eltiltott   személyek   adatait
          nyilvántartsák  [Stv. 85. §-ának (3) bekezdése],  a  készített
          felvételeket  és nyilvántartott adatokat másnak átadják  [Stv.
          85. §-ának (4) bekezdése].

          2.  A  Stv.  85.  §-ának az indítványozó  által  támadott  (4)
          bekezdése többféle tárgyról tartalmaz rendelkezést: egyrészt a
          sportrendezvények látogatásától eltiltott személyek  adatainak
          átadásáról, másrészt a sportrendezvény résztvevőiről készített
          és  tárolt felvételek átadásáról. A vitatott bekezdés  második
          mondatában arra utal, hogy egy konkrét kérdésben, az  érintett
          kérelmére  történő adatközlésre a személyes adatok  védelméről
          és  a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII.
          törvény   egy   meghatározott   szabályát   kell   megfelelően
          alkalmazni. Ez a szabály nem ad alapot arra, hogy  a  bekezdés
          fényképekre    vonatkozó    rendelkezése    alkotmányosságának
          elbírálása az Alkotmánynak a személyes adatok védelméről szóló
          szabálya alapján történjék.

          3.  A  Stv. többi rendelkezései nem adnak támpontot a  fénykép
          adattá  minősítésével kapcsolatban, ezért meg  kell  vizsgálni
          más, hasonló tárgyú jogszabályokat is.

          A   személyes   adatok  védelméről  és  a   közérdekű   adatok
          nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény 2.  §-ának  1.
          pontja  a törvény alkalmazása szempontjából személyes  adatnak
          minősíti  a  meghatározott természetes személlyel  kapcsolatba
          hozható  adatot. Ez a szabály adatot jelöl meg; a  fénykép,  a
          hangfelvétel azonban kifejezett jogszabályi előírás nélkül nem
          tartozik  az  adatok közé. Ennél a törvénynél  szélesebb  körű
          meghatározást ad az egyének védelméről a személyes adatok gépi
          feldolgozása során Strasbourgban, 1981. január 28. napján kelt
          Egyezmény kihirdetéséről szóló 1998. évi VI. törvény 2. cikke,
          amely az Egyezmény alkalmazása során személyes adatnak minősít
          bármely információt, amely egy azonosított egyénre vonatkozik.
          Az   Egyezménynek  ebből  a  rendelkezéséből  sem   következik
          azonban, hogy a fényképekre, hangfelvételekre, ujjlenyomatokra
          mindenben azonos szabályokat kell alkalmazni, mint az adatokra
          (pl. név, lakcím).

          A     vizsgált     szabályhoz    hasonló    jogszabályok     a
          személyazonosítási   adatokat   eltérően   kezelik,   mint   a
          fényképet,   a  hangfelvételt,  továbbá  a  személyek   egyéni
          sajátosságait megjelenítő egyéb sajátosságokat  (pl.  ujj-  és
          tenyérnyomatot),  és  ennek oka nemcsak  az  adatok  rögzítési
          technikájának  különbözősége. Az eltérő szabályozás  található
          meg  például a rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 42.
          §-ában,  a  bűnügyi  nyilvántartásról és a  hatósági  erkölcsi
          bizonyítványról   szóló   1999.  évi   LXXXV.   törvény   több
          rendelkezésében.

          4.   Az   Alkotmánybíróság  már  első  határozatai   egyikében
          kifejtette  azt  a  gyakorlatban  azóta  is  alapul   szolgáló
          álláspontot,  hogy  az  emberi  méltósághoz  való   jogot   az
          “általános személyiségi jog” egyik megfogalmazásának  tekinti,
          és   ez   a   jog   szolgáltatja  a   személyiség   védelmének
          alkotmányjogi  alapját  minden  olyan  esetben,  amelyben   az
          Alkotmány nem határoz meg külön nevesített jogot [8/1990. (IV.
          23.)  AB határozat, ABH 1990, 42, 44-45.]. Az Alkotmánybíróság
          egy másik – a személyazonosító igazolványról szóló szabályokat
          vizsgáló  –  határozatában az indokolás arra utaló szövegezést
          tartalmazott,   hogy   elválnak   az   azonosító   adatok   az
          azonosításnál egyébként szintén szerepet játszó –  és  így  az
          igazolványban    szereplő   –   fényképtől    és    aláírástól
          (1202/B/1996. AB határozat, ABH 2000, 658, 663.).

          A  fénykép (ehhez hasonlóan a hangfelvétel) készítése és annak
          tárolása   nem   az   Alkotmány  59.  §-a   (1)   bekezdésének
          szabályozási  körébe  tartozik;  sem  a  jóhírnévhez,  sem   a
          magánlakás  sérthetetlenségéhez,  sem  a  magántitok,  sem   a
          személyes  adatok  védelméhez való jogról  szóló  szabály  nem
          alkalmazandó  erre  elsődlegesen,  bár  lehetséges,   hogy   a
          jogsértő  fényképfelvétel és fényképtárolás ezeknek a jogoknak
          a    sérelmével   összefüggésben   áll.   Így   a    kialakult
          alkotmánybírósági gyakorlatnak megfelelően a személyiségi  jog
          általános megfogalmazásának tekintendő emberi méltósághoz való
          jogról  szóló 54. § (1) bekezdését kell az elbírálásnál alapul
          venni.

          5.  A fényképfelvételnek és hangfelvételnek a személyes adatok
          nyilvántartásba  vételétől és kezelésétől eltérő  elvi  alapon
          való   kezelése  összhangban  áll  az  Emberi  Jogok   Európai
          Bíróságának    (a    továbbiakban:   Bíróság)   gyakorlatával.
          Magyarországon  az 1993. évi XXXI. törvénnyel kihirdetett,  az
          emberi  jogok  és  az alapvető szabadságok  védelméről  szóló,
          Rómában,  1950. november 4-én kelt Egyezmény (a  továbbiakban:
          Egyezmény)  nem  tartalmazza  a személyiségi  jogok  általános
          védelmét.  Az Egyezmény 8. cikke a magán- és családi  élet,  a
          lakás  és levelezés tiszteletben tartásához való jogot  mondja
          ki.  A  Bíróság  ebből a részletszabályból nem  vezette  le  a
          személyiség általános védelmét, de a 8. cikk értelmezésével  a
          privátszféra védelméről szóló rendelkezésnek tekintette ezt  a
          szabályt  (ezt  fejti  ki  Wildhaber,  a  Bíróság  elnöke   az
          Egyezmény  8.  cikkéhez  fűzött kommentárban:  Internationaler
          Kommentar zur Europäischen Menschenrechtskonvention,  red.  W.
          Karl,  Köln, Berlin, Bonn, Art. 8., 46-51. old.). Az Egyezmény
          8.  cikke  megsértésének tekintették  azt,  hogy  a  rendőrség
          valakinek  a  magánéletéről adatokat őrzött, hogy  kihallgatás
          során  ujjlenyomatokat  vett  és  fényképet  készített,  de  a
          Bizottság  nem  állapította meg a 8. cikk  megsértését  akkor,
          amikor  a  fénykép  tüntetésen  résztvevő  személyről  készült
          (Friedl v. Austria, No. 15225/89, Commission’s Report  19  May
          1994,  45-51.  pont).  Bár a Bíróság gyakorlata  az  Egyezmény
          szövegéhez  igazodik  és  ezért  eltér  az  Alkotmány  alapján
          vizsgálandó szabályoktól, annyi megállapítható, hogy a Bíróság
          a   fénykép  és  a  hangfelvétel  készítését,  nyilvántartásba
          vételét  más esetektől eltérő, sajátos kérdésként kezeli  (ezt
          megerősíti  a  P.G.  and J.H v. The United Kingdom  eset,  No.
          44787/98, amelyben 2001. szeptember 25-én született ítélet, 56-
          59. pont).

          6.  A  fentiek alapján nézetem szerint a Stv. 85.  §-ának  (4)
          bekezdésében  tárgyalt különböző esetekre vonatkozó  szabályok
          megítélésénél  eltérő  alkotmányjogi szabályokat  kell  alapul
          venni:
          -   a   sportrendezvényektől  eltiltott  személyek   adatainak
          nyilvántartásáról   és   az  adatok  mások   részére   történő
          átadásáról  szóló  szabályok  alkotmányjogi  vizsgálatánál  az
          Alkotmány 59. §-ának (1) bekezdéséből kell kiindulni,
          -   a   személyekről  felvételek  készítésére,  a   felvételek
          tárolására  és  más  személyeknek  való  átadására   vonatkozó
          szabályok alkotmányjogi megítélésénél a kiinduló pontot nem  a
          személyes  adatok védelme jelenti, hanem az emberi méltóságnak
          az   Alkotmány   54.  §-ának  (1)  bekezdésében  meghatározott
          védelme.

          Budapest, 2002. július 12.
                                                     Dr. Harmathy Attila
                                                           alkotmánybíró
          A párhuzamos indokoláshoz csatlakozom.
                                                         Dr. Erdei Árpád
                                                           alkotmánybíró
            Dr. Kiss László alkotmánybíró és
            Dr. Kukorelli István alkotmánybíró különvéleménye

            A   határozat   rendelkező  részének  1.   és   2.   pontjával
            egyetértünk.   Ugyanakkor   úgy   ítéljük   meg,    hogy    az
            alkotmányossági vizsgálatot a sportról szóló 2000.  évi  CXLV.
            törvény  (a  továbbiakban: sporttörvény) 85. §-ának valamennyi
            olyan  rendelkezésére  ki kellett volna terjeszteni,  amely  a
            sportrendezvények helyszínének és résztvevőinek kamerával való
            megfigyeléséről  és a felvételek rögzítéséről  rendelkezik.  A
            vizsgálatot  indokolt lett volna kiterjeszteni a  végrehajtási
            szabályokra  is,  így a sportrendezvények biztonságáról  szóló
            33/2001.   (III.   5.)   Korm.   rendelet   (a   továbbiakban:
            végrehajtási  rendelet)  1.  §-ára,  5.  §  (2)  bekezdés   c)
            pontjára, továbbá a 11. § (4) bekezdés b) pontjára.

            Az  indítványozó kifejezetten csak a 85. § (2)-(6)  bekezdését
            és  a (7) bekezdés f) pontját támadta, de megfogalmazta azt az
            álláspontját   is,   hogy  a  sportrendezvények   helyszínének
            kamerával  való  megfigyelése és  a  felvételek  rögzítése,  a
            mérkőzések  alatti “totális megfigyelés” sérti az  információs
            önrendelkezési  jogot.  Erre és a 85.  §-nak  az  indítványban
            felsorolt    rendelkezéseivel   való   szoros    összefüggésre
            tekintettel  szükséges lett volna az (1) és a  (10)  bekezdés,
            valamint    a   rendeleti   szintű   végrehajtási    szabályok
            alkotmányossági vizsgálata is.

            Álláspontunk   szerint  a  megfigyelésnek  és   a   felvételek
            rögzítésének  a  sporttörvényben megjelenített koncepciója  és
            így  az  azon alapuló összes részletszabálya alkotmányellenes,
            ezért    az   alkotmányossági   vizsgálat   eredményeként    a
            határozatban meg kellett volna állapítani a sporttörvény 85. §
            (1)  és  (2) bekezdésének, (3) bekezdés a) pontjának, valamint
            (10)  bekezdésnek, továbbá a végrehajtási rendelet  5.  §  (2)
            bekezdés  c)  pontjának  és 11. § (4)  bekezdés  b)  pontjának
            alkotmányellenességét is.

             I. A vizsgált szabályozás koncepciója: az információs hatalom
                                     kiterjesztése

            1. A sport jogi szabályozása – és azon belül a sporttörvény  –
            számos  alapvető alkotmányossági kérdést vet fel. Jelen ügyben
            ezek  közül  az Alkotmánybíróságnak azt kellett megvizsgálnia,
            hogy  a  törvényalkotó  milyen  célból  és  milyen  eszközöket
            biztosítva  rendelkezett a sportrendezvények  helyszínének  és
            résztvevőinek  megfigyeléséről, és  az  így  létrejött  adatok
            rögzítéséről.
            Elöljáróban  megjegyezzük,  hogy  a  sporttevékenységet  –   s
            különösen a versenysportot – részben a gazdasági, üzleti élet,
            részben  a nonprofit szféra részének tekintjük. Ezért  az  ügy
            megítélése   szempontjából   jelentőséget   tulajdonítunk   az
            Alkotmány  piacgazdaságról [9. § (1)  bekezdés],  a  gazdasági
            versenyszabadságról  [9.  §  (2) bekezdés]  és  az  egyesülési
            jogról  [63.  §  (1)  bekezdés]  szóló  rendelkezéseinek   is.
            Mindezek  alapján a versenysport szabályozásában a  magánjogé:
            az  önszabályozásé  és  a  civiljogi  állami  szabályozásé   a
            meghatározó  szerep.  Az  állam közhatalmi  beavatkozásának  e
            téren – mint a gazdasági és a nonprofit szféra terén általában
            –  alkotmányos korlátai vannak: tiszteletben kell tartania  az
            érintett  személyek alapvető jogait, és nem alkalmazhat  olyan
            eszközöket,   amelyek  eleve  és  fogalmilag  ellentétesek   a
            gazdasági    jogállamiság    legfőbb    követelményével:     a
            piacgazdasággal. [21/1994. (IV. 16.) AB határozat,  ABH  1994,
            114, 119-120.]

            2.  A sporttörvény a kamerával való megfigyelés két, látszólag
            elkülönülő esetcsoportját szabályozza.
            a)  Az  egyik  esetcsoportról először a 85.  §  (1)  bekezdése
            rendelkezik,   amely  arra  kötelezi  egyes  sportrendezvények
            szervezőit,  hogy  “a résztvevők személyi és  vagyonbiztonsága
            érdekében” kamerával figyeljék meg a rendezvény helyszínét.  A
            végrehajtási  rendelet alapján a kamerás megfigyelés  kötelező
            “a közterületen vagy nyilvános helyen megtartott” minden olyan
            sportrendezvényen,  amelyen a helyszínül szolgáló  létesítmény
            befogadóképességének ötven százalékát meghaladó mértékű  nézői
            részvétel  várható;  vagy amelyen való részvételre  a  nézőket
            nyilvánosan hívják fel, és amelyen a kibocsátott jegyek  száma
            alapján  a  nézőszám a háromezer főt eléri,  vagy  meghaladja,
            továbbá   –  ezekre  a  feltételekre  tekintet  nélkül   –   a
            labdarúgás,   kézilabda,  kosárlabda,   vízilabda,   jégkorong
            sportágakban  professzionális és nemzeti  bajnokság  keretében
            szervezett  mérkőzéseken,  az első  osztályú  mérkőzéseken,  a
            kupamérkőzéseken, a nemzeti válogatottak mérkőzésein, az autó-
            és  motorsport-rendezvényeken, valamint a nyilvános  kerékpár-
            és  futóversenyeken [1. § (2) bekezdés; 5. § (2)  bekezdés  c)
            pont; a kivételekről rendelkezik: 1. § (3) bekezdés].
            Bár  a 85. § (1) bekezdése kifejezetten nem rendelkezik arról,
            hogy a szervezőnek a megfigyelésen túl felvételeket is kellene
            készítenie a helyszínről és a résztvevőkről, mégis  erről  van
            szó,  hiszen a (10) bekezdés alapján az (1) bekezdés  szerinti
            kötelező  kamerás  megfigyelés során “rögzített  felvételeket”
            harminc  nap  elteltével meg kell semmisíteni.  A  85.  §  (2)
            bekezdés  is  a kamerával való “megfigyelésről és rögzítésről”
            szól.
            Az     említett    bekezdések    tehát    megfigyelésre     és
            felvételkészítésre    kötelezik   a    szervezőket,    és    a
            felvételkészítés céljának a résztvevők (nézők, sportolók stb.)
            személyi  és  vagyonbiztonságát jelölik  meg.  A  végrehajtási
            rendelet  alapján  a  törvény 85. §  (1)  bekezdésben  foglalt
            kötelezettség    rendkívül    széles    körben    érinti     a
            sportrendezvények szervezőit.

            b)  A  másik esetcsoport a 85. § (3) bekezdésének a) pontjában
            található.  Ez a szabály feljogosítja a szervezőt  arra,  hogy
            “szabálysértési     vagy    büntetőeljárás     lefolytatásának
            megkönnyítése   céljából”   a  sportrendezvény   résztvevőiről
            kamerával  vagy  más  módon felvételeket készítsen  (felvételt
            “rögzítsen”).  A  felvételek harminc napig tárolhatók.  A  (4)
            bekezdés szerint az így rögzített felvételeket igényelhetik  a
            jogszabályban  meghatározott állami szervek, az érintettek  és
            az azonos vagy hasonló sportrendezvények szervezői.
            A  85. § (3) bekezdése tehát – önmagában – nem kötelez, “csak”
            feljogosít a megfigyelésre és felvételek készítésére,  és  nem
            csak  a végrehajtási rendeletben meghatározott rendezvényekre,
            hanem valamennyi sportrendezvényre vonatkozik.

            Megítélésünk  szerint ez a két esetcsoport nem választható  el
            teljesen  egymástól. Látni kell, hogy a legtöbb  esetben  –  a
            végrehajtási rendelet rendkívül széles körre kiterjedő  tárgyi
            hatálya  miatt  –  a  85. § (3) bekezdés  szerinti  fakultatív
            felvételkészítés  nem  érvényesül  önmagában,  az  rendszerint
            összekapcsolódik  az  (1) bekezdésben foglalt  megfigyeléssel.
            Mindezek következtében a kötelező megfigyelés és képrögzítés a
            nyilvános  sportrendezvények  szervezőinek  nagyon  tág  körét
            érinti.  Jelentősége  van annak is,  hogy  a  két  esetcsoport
            összekapcsolódása  miatt a szervezőknek – a  különböző  állami
            szervek  döntésétől  függően – a felvételek  továbbítására  is
            széleskörű kötelezettségük van.

            3.  A  vizsgálatba  bevont jogszabályi rendelkezésekből  az  a
            következtetés   vonható  le,  hogy  az   állam   a   magánjogi
            jogalanyokat (a sportrendezvények szervezőit) rendkívül széles
            körben  arra  kötelezte, hogy figyeljék meg  a  nyilvános,  de
            magánjellegű rendezvények helyszínét és résztvevőit,  valamint
            készítsenek felvételeket, és azokat – kérésre – juttassák el a
            külön   jogszabályban  meghatározott  állami   szerveknek.   A
            végrehajtási  rendelet  szerint  nyilvános  magánterületen  és
            közterületen lebonyolított rendezvényeket is meg kell figyelni
            kamerával,   és  felvételeket  kell  készíteni.  [végrehajtási
            rendelet 1. § (1) bekezdés]. Ezáltal az állam megnövelte egyes
            magánjogi    jogalanyok   információs    hatalmát,    egyúttal
            kiterjesztette   a   sajátját  is:  olyan   helyszínekről   és
            eseményekről  juthat  garantáltan  felvételekhez,   amelyekről
            korábban   nem   vagy   csak  esetlegesen  szerezhetett   képi
            információkat.  [Vö.  a rendőrségről szóló  1994.  évi  XXXIV.
            törvény (a továbbiakban: Rtv.) 42. § (1) bekezdésével.]
            Mindezek  alapján úgy ítéljük meg, hogy alapos alkotmányossági
            vizsgálatot  igényel, hogy a megfigyelésről  és  a  felvételek
            rögzítéséről   rendelkező  szabályok   mennyiben   korlátoznak
            alapvető  jogokat, a jogkorlátozás alkotmányosan legitim  célt
            szolgál-e, és arra kényszerítő szükség van-e.

            II. A megfigyelés mint az információs hatalomgyakorlás eszköze

            A   személy-,  vagyon-  és  közbiztonsági  célból  alkalmazott
            videokamerás  megfigyelés  mára hatalmas  iparággá  fejlődött.
            Számos  demokratikus államban, például az Egyesült  Államokban
            és   az   Egyesült   Királyságban   részben   a   költségvetés
            finanszírozza   a   megfigyelő,   rögzítő   és   adategyeztető
            rendszerek további fejlesztését. A rendőrség által működtetett
            közterület-figyelő kamerák egész városrészeket  behálóznak,  a
            bevásárlóközpontok  kamerái nemcsak a vagyonvédelem,  hanem  a
            vásárlókör kiválasztásában is szerepet játszanak, a munkahelyi
            kamerák nemcsak a munkavállalók teljesítményének hatékonyságát
            kívánják  növelni,  hanem  a  munkavégzés  szabályainak   való
            állandó megfelelést is. A mindennapok során azzal a vélelemmel
            kell   élnünk,   hogy   a   zárt  láncú  kamerás   megfigyelés
            robbanásszerű  elterjedésével a társadalmi  érintkezés  szinte
            minden helyszínén megfigyel egy sokszor láthatatlan szem.

            A  kamerával történő megfigyelés a jogszabályok és más  normák
            érvényesítésének költségkímélő eszköze. Ennek  azonban  az  az
            ára,  hogy olyan emberek is megfigyelés alá kerülnek,  akik  a
            megfigyelés    legitimáló   céljával   (pl.:    személy-    és
            közbiztonság)   és  a  megfigyelt  eseménnyel,  tevékenységgel
            semmiféle  kapcsolatban  nem állnak.  Emellett  a  megszerzett
            információkból  következtetést lehet  levonni  a  megfigyeltek
            magánszférájára,  ahol  a  megfigyelőnek  –  kevés  kivételtől
            eltekintve  –  már  semmi  keresnivalója  sincs.   A   kamerás
            megfigyelés  esetleg  hatékony lehet, ám  biztosan  veszélyes,
            mert totális kontrollt jelenít meg.

            Michel  Foucault  – a Jeremy Bentham Panopticon  című  művében
            leírt  “mindent  látó” börtönmodell nyomán  -,  a  megfigyelés
            társadalmi  ellenőrzésben játszott szerepét vizsgálva  arra  a
            megállapításra jut, hogy a börtönökben szokásosan  alkalmazott
            megfigyelés más társadalmi intézményekben is megjelent: így  a
            kórházakban,  iskolákban, munkahelyeken.  Foucault  számára  a
            panoptikus  megfigyelés a hatalomgyakorlás mint ellenőrzés  új
            formáját  jelenítette  meg, amely nem  feltételezi  a  fizikai
            kényszer  alkalmazását és a fizikai jelenlétet. Ez  a  hatalom
            tehát  nem elsősorban fizikai hatalmat jelent, hanem az emberi
            tudat  feletti hatalmat: a megfigyeltség tudatán  keresztül  a
            normák   betartására   való  ösztönzést.  A   hatalomgyakorlás
            automatikus   működését   Foucault   szerint   a   megfigyelés
            folyamatos   jellege  és  annak  tudata  biztosítja.   (Michel
            Foucault:   Felügyelet  és  büntetés.  A   börtön   története.
            Gondolat, Bp., 1990.)

            A   megfigyelés  felügyeleti  –  normaszegés  esetén  azonnali
            beavatkozási, intézkedési – lehetőséget biztosít a megfigyelők
            számára,  egyúttal  arra  készteti a  megfigyelteket,  hogy  a
            megfigyelők által előírt normák szerint viselkedjenek (pl.:  a
            munkahelyi megfigyelés). Számunkra ebből az következik, hogy a
            megfigyelés  biztosította  azonnali  szankcionálás  lehetősége
            közvetetten alkalmas a többség által nem támogatott magatartás
            kizárására is.

            A  XX. század végére az ellenőrzés e formája elterjedtté  vált
            mind  a  közszférában,  mind  az üzleti  szférában.  A  szinte
            folyamatos megfigyelés átértelmezi a magánszféra határait  is.
            Követhetővé  válik,  hogyan  és kivel  töltjük  szabadidőnket;
            kivel,  mikor,  mit  beszélünk meg; milyen  újságot  olvasunk,
            illetve   milyen   egyéb  szokásaink   vannak.   A   technikai
            vívmányokkal  való  visszaélés  veszélye  nemcsak   az   állam
            oldaláról  fenyeget, a versenyszféra cselekvési  hatékonyságot
            növelő eszközként alkalmazza a kamerával történő megfigyelést.

                    III. Kamerás megfigyelés a sportrendezvényeken

            1.  Az  1980-as években szinte minden európai országban komoly
            problémát  jelentett  a  stadionok  csekély  biztonsága  és  a
            futball-huliganizmus, és ezek miatt számos  tragédia  történt.
            Az   1985-ös  bradfordi  stadiontűzben  56  ember  halt   meg,
            ugyanebben  az  évben a brüsszeli Heysel-stadionban  rendezett
            Liverpool–Juventus kupadöntő előtt a liverpooli szurkolók  egy
            csoportja   megrohanta  az  olasz  szurkolókat,   akik   alatt
            menekülésük  közben  leszakadt  a  stadion  egyik  terasza.  A
            tragédiának   39  áldozata  volt.  1989-ben  a  Hillsborough-i
            stadionban  95  liverpooli szurkoló halt meg, mert  az  egyik,
            kerítéssel körbezárt szektorba sokkal több szurkolót  engedtek
            be,   mint   amennyit  az  előírások  megengedtek,  menekülési
            lehetőség pedig nem volt.

            A stadionok biztonságosabbá tételét célzó komplex intézkedések
            részeként  jelent  meg a sportrendezvények  kamerával  történő
            megfigyelése.  A  Hillsborough-i tragédiát követően  Angliában
            vizsgálat  kezdődött:  Lord  Justice  Taylor  vezette  azt   a
            bizottságot,  amely ajánlásokat fogalmazott  meg  a  stadionok
            biztonságosabbá    tételére,   és    a    futball-huliganizmus
            visszaszorítására.  A Taylor-jelentés (1990)  egyes  ajánlásai
            törvényerőre  emelkedtek. A törvényhozók kötelezővé  tették  a
            szurkolótáborok  elkülönítését,  a  szektorok  előtti   rácsok
            lebontását,   alkoholtilalmat  rendeltek  el  a  létesítmények
            területén,   előírták,   hogy  csak   ülőhelyek   lehetnek   a
            stadionokban.   A   stadionbiztonság   felügyeletét   egy,   a
            belügyminiszter által kinevezett, de független testület  végzi
            (Football Licensing Authority).

            Annak  ellenére,  hogy Angliában az első-  és  másodosztályban
            szereplő   csapatok  stadionjaiban  általában  alkalmazott   a
            kamerás megfigyelés, törvény nem kötelezi kifejezetten erre  a
            klubokat.  (Bár a Taylor-jelentés végső változata  tartalmazta
            ezt  az  ajánlást.)  1985-től részben költségvetési  forrásból
            kerültek kialakításra a stadionfigyelő kamerák. Mind Angliában
            és   Walesben,  mind  Skóciában  a  labdarúgással  kapcsolatos
            reformok  finanszírozására létrehozott Football Trust nyújtott
            költségvetési  támogatást  a zárt láncú  kamerás  megfigyelési
            rendszerek   kiépítéséhez.  A  stadionokban  végzett   kamerás
            megfigyelés    vezetett   később   a    közterületi    kamerák
            elterjedéséhez.  Ma az angol városok 90%-ában már  kiépítették
            vagy  kiépítés  alatt  állnak  a közterületi  kamerák.  (Simon
            Davies:  Closed Circuit Television and the Policing of  Public
            Morals.
            http://www.privacy.org/pi/conference/copenhagen/report.html)

            2.  A  komplex stadionbiztonsági intézkedésekkel, különösen  a
            zárt    láncú   kamerás   megfigyeléssel   kapcsolatos   angol
            tapasztalatok  közül  három körülményre  mindenképpen  érdemes
            felfigyelni:
            a)  A  stadionokban  folytatott megfigyelések  vizsgálata  azt
            bizonyítja,   hogy   a   megfigyelést   végzők    nemcsak    a
            rendbontásokkal   kapcsolatos  eseményekre  figyelnek,   hanem
            kisebb  gesztikulációkra  is, mi  több  szájról  olvasásra  is
            használják  a  berendezéseket. (Lásd: Clive  Norris  and  Gary
            Armstrong: The Maximum Surveillance Society: The Rise of Cctv.
            Berg Pub. 1999. 8.)
            b)  A  megfigyelés eredményeként a szurkolói  összecsapások  a
            stadionokon   kívül,  közterületre  kerültek.  A  2000-2001-es
            szezonban  a  labdarúgással kapcsolatos erőszakos cselekmények
            85%-a  a  stadionokon kívül történt. (Lásd a National Criminal
            Intelligence                Service                jelentését.
            http://www.ncis.co.uk/downloads/UK_Division.pdf)
            c)  A már említett, stadionok biztonságát vizsgáló bizottságot
            vezető  Lord  Justice Taylor szerint a biztonsági intézkedések
            hatékonyságát  rangsorolva  az  “ülőhelyes  rendszert”  (“all-
            seater  stadia”) említette az első helyen. [Taylor,  P.,  Lord
            Justice  (Chairman)  (1990).  Inquiry  into  the  Hillsborough
            Stadium Disaster: Final Report . London: HMSO.]

            A  komplex  stadionbiztonsági intézkedések  hatására  már  nem
            fordulnak   elő   halállal  végződő  szurkolói  összecsapások,
            stadionkatasztrófák;    a    stadionon    belüli     erőszakos
            bűncselekmények száma túlnyomó része a közterületre került át.
            Egyúttal  bizonyíthatóan visszaélésszerűen  is  alkalmazzák  a
            kamerákat.

            A    kamerázás    feltétlen   szükségességét    megkérdőjelező
            tapasztalatokkal  is  összefügg, hogy  nincs  nemzetközi  jogi
            kötelezettség   a  sportrendezvények  nézőinek,  résztvevőinek
            kamerás   megfigyelésére.  Leszögezzük,  hogy  a  határozatban
            említett    a   sporteseményeken,   különösen   a    labdarúgó
            mérkőzéseken  megnyilvánuló  nézői  erőszakról  szóló  európai
            egyezmény  nem  ró  olyan nemzetközi jogi  kötelezettséget  az
            államra, amelynek értelmében az államnak kamerás megfigyelő és
            rögzítő  rendszereket kellene elhelyeznie a  sportrendezvények
            területén. Ebből következően az egyezményből a szervezőkre sem
            hárulhat ilyen törvényi kötelezettség.

                   IV. A vizsgált rendelkezések alkotmányellenessége

            1.  Egyetértünk  a  határozattal abban, hogy a  kamerarendszer
            kötelező   alkalmazása  az  információs   önrendelkezési   jog
            korlátozását  jelenti.  A  II.  pontban  leírtak  alapján  úgy
            véljük,  hogy  önmagában  a kamerával történő  megfigyelés  is
            alapjog-korlátozást eredményez, és ez fokozottan valósul  meg,
            ha  a  megfigyelés során a felvételeket rögzítik, tárolják  és
            továbbítják.  Abból,  hogy  előzetesen  tájékoztatni  kell   a
            résztvevőket  a  kamerázásról,  nem  következik,  hogy  minden
            résztvevő   önként  beleegyezik  a  megfigyelésbe,   mivel   a
            megfigyelést  törvény írja elő, és a nézők nincsenek  abban  a
            helyzetben,   hogy   egyenrangú   félként   megegyezzenek    a
            feltételekről. A határozat tehát helyesen indul ki abból, hogy
            a  volenti  non fit iniuria elv nem alkalmazható, és  alapjog-
            korlátozásnak kell tekinteni a szabályozást.
            Az  információs önrendelkezési jog tartalmát kibontó  15/1991.
            (IV.  13.) AB határozat óta az Alkotmánybíróság az információs
            önrendelkezést   közvetlenül   az   Alkotmány   59.   §    (1)
            bekezdéséből,  közvetve az Alkotmány 54.  §  (1)  bekezdéséből
            származtatja.  Az információs önrendelkezési  jog  ugyanis  az
            alkotmányos  védelemben  részesülő  személyiségi  jogok   közé
            tartozik,  és szoros összefüggésben áll a magánszférához  való
            joggal. [ABH 1991, 49, 51, 52.]
            Mivel  alapvető jogot korlátozó szabályról van szó,  vizsgálni
            kell  annak  célját  és  azt, hogy a  szabály  a  cél  elérése
            érdekében elkerülhetetlenül szükséges-e. A sporttörvény 85.  §
            (1)  és (10) bekezdésén alapuló alapjog-korlátozás kizárólagos
            célja  a “résztvevők személyi- és vagyonbiztonsága”. Meg  kell
            állapítanunk,  hogy  a  törvény  a  résztvevők  jogait   saját
            érdekükben   korlátozza.  Ezt  azonban  nem  tekintjük   eleve
            alkotmányellenesnek, mert lehetnek olyan helyzetek, amikor  az
            állam a magánjogi jogalanyok egymás közötti viszonyában kogens
            alapjog-korlátozó  szabályt  fogalmazhat  meg  valamelyik  fél
            védelmében.   Kamerás   megfigyelés   előírása   személy-   és
            vagyonbiztonsági  céllal indokolható például olyan  “veszélyes
            üzemnek” tekinthető helyeken, ahol a tevékenység veszélyessége
            vagy  a  tevékenységet  végzők nagy száma  miatt  a  balesetek
            megelőzése, illetve gyors észlelése más módon nem biztosítható
            hatékonyan.
            Megítélésünk  szerint  a  sporttörvény  85.  §  (1)  és   (10)
            bekezdésében    előírt   megfigyelés   és   képrögzítés    nem
            elengedhetetlenül   szükséges  ilyen  célok  megvalósításához.
            Először   is,   a  törvény  nem  határolja  körül   azokat   a
            sportrendezvényeket,  amelyek  olyan  rendkívüli   kockázattal
            járnak,  ami  elengedhetetlenné  tenné  a  kamerázást.   Ebből
            adódik,  hogy  a végrehajtási rendelet ésszerűtlenül,  már-már
            abszurd  módon  szélesen  határozta meg  az  e  körbe  tartozó
            rendezvényeket.  Másrészt,  a  III.  pontban  leírt   külföldi
            tapasztalatokra  hivatkozva  azt  mondhatjuk,   hogy   még   a
            legnagyobb  nézőszámot  vonzó  sportrendezvények  esetében  is
            vannak más, alapvető jogot nem vagy kevésbé korlátozó eszközök
            a személyi- és vagyonbiztonság védelmére. Megfelelő színvonalú
            sportlétesítmények   (csak   ülőhelyek   létesítése,   rivális
            szurkolótáborok   elkülönítése,  kerítések  lebontása   stb.),
            felkészült   rendezőapparátus,  a   nézők   tájékoztatása   és
            kiszolgálása,    valamint   szükség   esetén    a    rendőrség
            segítségnyújtása mellett nincs kényszerítő szükség arra,  hogy
            a   szervezők  a  sportrendezvény  helyszínét  és  résztvevőit
            folyamatosan kamerával figyeljék és a felvételeket  rögzítsék.
            Tehát  úgy ítéljük meg, hogy a sporttörvény 85. § (1) és  (10)
            bekezdésében  előírt alapjog-korlátozásnak  nincsenek  meg  az
            alkotmányos  indokai.  Ezért ezeket  a  rendelkezéseket  és  a
            végrehajtási rendelet – e szabályokból következő –  5.  §  (2)
            bekezdés  c)  pontját, valamint 11. § (4)  bekezdését  is  meg
            kellett volna semmisíteni.

            2.   Külön  vizsgálatot  igényel  a  sporttörvény  85.  §  (3)
            bekezdésének    a)   pontja,   amely   “szabálysértési    vagy
            büntetőeljárás  lefolytatásának megkönnyítése céljából”  teszi
            lehetővé  (sok esetben kötelezővé) a felvételek készítését  és
            rögzítését.
            Mindenek  előtt  azt hangsúlyozzuk, hogy szélsőséges  eseteket
            kivéve,  nem tartjuk elfogadhatónak a magánérdekek  védelmének
            közpénzen történő rendőrség általi ellátását. Így nem vitatjuk
            a    törvényhozó   azon   választását,   amely    szerint    a
            sportrendezvény  szervezőjének mint  magánjogi  jogalanynak  a
            kötelezettsége   és   felelőssége,  hogy   a   sportrendezvény
            biztosítását   magánérdekeinek  és  résztvevők   személy-   és
            vagyonbiztonsági  érdekeinek védelmét  ellássa.  Mindazonáltal
            lehetnek  olyan nyilvános területen tartott sportrendezvények,
            amelyeken   a   nézők  nagy  száma  miatt   felmerülhetnek   a
            sportrendezvény  lebonyolításával  kapcsolatos   közbiztonsági
            aggályok.

            A  jogalkotó olyan kötelezettséget ír elő a szervezőnek, amely
            szerint    legalább   tíz   munkanappal   a    sportrendezvény
            lebonyolítása  előtt  be  kell  jelentenie  a  sportrendezvény
            megtartását  az illetékes rendőrkapitányságnál,  mellékelve  a
            sportrendezvényre vonatkozó biztonsági tervet. Ha a szervező a
            rendőrségnek  a  biztonsági tervben szereplő rendezői  létszám
            növelésére  irányuló felhívását figyelmen kívül  hagyja  és  a
            sportrendezvényen   olyan   rendbontás   történik,    amelynek
            felszámolására  rendőrségi erők összevonása,  átcsoportosítása
            válik   szükségessé,   a   szervező  köteles   megtéríteni   a
            rendőrségnek  az  intézkedéssel  összefüggésben  felmerült   –
            igazolt  –  költségeit. (Végrehajtási rendelet, 6-7.  §-ok)  A
            sportrendezvény biztosítására a szervező széles körben köteles
            igénybe  venni  rendezőt. A szervező dönthet  arról  is,  hogy
            rendezvénybiztosítás  ellátására  szóló   szerződést   köt   a
            rendőrséggel. Végső soron tehát a szervező felel  azért,  hogy
            jól  méri-e  fel  a sportrendezvénnyel kapcsolatos  biztonsági
            kockázatokat.

            Ezzel együtt a törvényhozó fakultatív, de sok esetben – a  85.
            § (1) és (3) bekezdés a) pontja miatti átfedés következtében –
            kötelező módon rendeli el büntető- és szabálysértési eljárások
            lefolytatásának céljából a sportrendezvény helyszínén  történő
            kamerás  felvételt, amelyet a szervező harminc  napig  köteles
            tárolni,   és   adott   esetben  állami   szerveknek   köteles
            kiszolgáltatni.  Ennek  csak  az  lehet  az  oka,  hogy  –   a
            törvényhozó  szerint – a kötelező kamerás felvétel alkalmazása
            körébe   tartozó   sportrendezvények   teljes   ideje    alatt
            közbiztonsággal kapcsolatos absztrakt veszély van.  Tehát  nem
            arról  van szó, hogy akkor készülnek felvételek mások személy-
            és    vagyonbiztonsága   vagy   a   szervező   magánérdekeinek
            biztosítása   érdekében,  amikor  ezek  az   érdekek   konkrét
            veszélynek  vannak  kitéve, hanem ilyen veszélyhelyzet  hiánya
            esetén is a sportrendezvény teljes időtartama alatt.

            A    sportrendezvény   teljes   időtartama   alatt    kötelező
            felvételkészítés     nem    szolgál     más     célt,     mint
            bizonyítékgyűjtést,      amelyek      szabálysértési      vagy
            büntetőeljárások  során felhasználhatók. A  szabálysértési  és
            büntetőeljárások során a bizonyítékok összegyűjtése a  nyomozó
            hatóság    feladata.   E   feladatának   ellátása   során    a
            nyomozóhatóság  közhatalmat  gyakorol,  amelynek   ellátásához
            szükségképpen   kapcsolódnak  alapvetően   a   jogállamiságból
            [Alkotmány 2. § (1) bekezdés] következő, valamint az Alkotmány
            hatáskör-  és feladatmegállapító szabályai által meghatározott
            garanciális rendelkezések. Az Alkotmány 40/A. § (2)  bekezdése
            szerint  a  rendőrség alapvető feladata a  közbiztonság  és  a
            belső  rend  védelme.  Az Rtv. 1. §  (2)  bekezdés  a)  és  b)
            pontjaiban  meghatározott  hatásköri  szabályt  a  42.  §  (1)
            bekezdésének első és harmadik mondata konkretizálja. Az Rtv. e
            szabályából is csak rendőrség, mint közhatalmat gyakorló szerv
            konkrét  esetben  történő  intézkedési  feladatához  köti   az
            intézkedés    szempontjából   fontos   körülményről    történő
            felvételkészítést.   Ezzel   szemben    a    sporttörvény    a
            közbiztonsági    szempontból   nem    kiemelkedő    fontosságú
            sportrendezvények  teljes időtartama  alatt,  konkrét  veszély
            hiányában is kötelezi a szervezőt, mint magánjogi jogalanyt  a
            főszabály  szerint  csak  közhatalmat gyakorló  szervek  által
            ellátható tevékenység végzésére (bizonyítékgyűjtésre) anélkül,
            hogy megfelelő garanciákat rendelne ehhez a tevékenységhez.

            Alkotmányossági szempontból kiemelkedő jelentősége van  annak,
            hogy  a törvényalkotó a magánjogi jogviszony egyik alanyát  (a
            szervezőt)  az  Alkotmány  alapján a  rendőrség  feladatkörébe
            tartozó  olyan tevékenység végzésére kötelezte, amely a  másik
            szerződő  fél  (a  nézők)  információs önrendelkezési  jogának
            sérelmével jár. Így a magánjogi jogviszony egyik alanya Janus-
            arcúvá  válik:  egyszerre  kötelezett  magánjogi  szolgáltatás
            nyújtására   és   rendőri-közhatalmi  feladat  ellátására.   A
            törvényhozó  a  sajátosan  közhatalmi  feladathoz  (az  állami
            büntető   igény   érvényesítéséhez)  kapcsolódó  tevékenységet
            “privatizálta” úgy, hogy a magánérdekű megfigyelés  kötelezővé
            tételével  megteremtette  a  lehetőségét  a  bűnüldözési  célú
            adatszerzésre magánterületen. Ugyanakkor nem látjuk  semmiféle
            bizonyítékát   annak,   hogy  általában  a   sportrendezvények
            résztvevői    rendkívüli    mértékben    veszélyeztetnék     a
            közbiztonságot.  Ebből  következik,  hogy  nincs   kényszerítő
            szükség  a  szabálysértési és büntetőeljárások lefolytatásának
            megkönnyítését célzó sporttörvényi szabályozásra.

            Összességében úgy ítéljük meg, hogy a sporttörvény 85.  §  (3)
            bekezdésének a) pontja egyrészt sérti az Alkotmány 59.  §  (1)
            bekezdésében   garantált  információs  önrendelkezési   jogot.
            Másrészt  összeegyeztethetetlen  az  Alkotmány  40/A.  §   (2)
            bekezdésében  foglalt – és az Alkotmány 2. § (1)  bekezdésében
            foglalt  jogállamiságból is következő –  feladat-meghatározási
            szabállyal,  mivel  jelen  esetben nincs  kényszerítő  szükség
            magánszervezetek  felhasználására az állam  büntető  igényének
            érvényesítéséhez.
            Mindezekre  figyelemmel  az  Alkotmánybíróságnak  meg  kellett
            volna  semmisítenie a sporttörvény 85. § (3)  bekezdésének  a)
            pontját is.

            Budapest, 2002. július 12.

                  Dr. Kukorelli István                Dr. Kiss László
                  alkotmánybíró                         alkotmánybíró
              .
              English:
              English:
              .
              Petition filed:
              .
              Subject of the case:
              .
              Constitutional review of certain provisions of the Sports Act on the grounds that they violated the right to the protection of personal data
              Number of the Decision:
              .
              35/2002. (VII. 19.)
              Date of the decision:
              .
              07/12/2002
              .
              CODICES summary:
              http://www.codices.coe.int/NXT/gateway.dll/CODICES/precis/eng/eur/hun/hun-2002-2-003?fn=document-frameset.htm$f=templates$3.0
              .
              en_0035_2002.pdfen_0035_2002.pdf