Hungarian

Ügyszám: .	970/B/1994
Előadó alkotmánybíró: Ádám Antal Dr. .

Az indítvány lényege: .

A döntés száma: 970/B/1994. AB határozat .

ABH oldalszáma: 1995/739 .

A döntés kelte: Budapest, 02/20/1995 .

.

A döntés szövege: .

A döntés szövege:                A Magyar Köztársaság Nevében!      Az    Alkotmánybíróság     jogszabályi    rendelkezések alkotmányellenességének   utólagos   vizsgálatára   irányuló indítvány alapján meghozta a következő                         határozatot      Az  Alkotmánybíróság  a  Tábori  Lelkészi  Szolgálatról szóló 61/1994.  (IV. 20.) Korm. rendelet 2. § (2) bekezdése, 7. §-a,  8. §  (1) és  (3) bekezdése,  9. §  (1)  bekezdése, 11. §-a  és 12.  §-a alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.                          Indokolás                              I.      Az  indítványozó   beadványában   a   Tábori   Lelkészi Szolgálatról szóló  61/1994. (IV.  20.)  Korm.  rendelet  (a továbbiakban: R.)  2. §  (2) bekezdése,  7. §-a, 8. § (1) és (3) bekezdése,  9. §  (1) bekezdése,  11.  §-a  és  12.  §-a alkotmányellenességének  megállapítását  és  megsemmisítését kérte az alábbi indokok alapján.      1. Az  indítványozó szerint  az R.  2. §  (2) bekezdése sérti   az    Alkotmány   70/A.    §-át,   mert    hátrányos megkülönböztetést tesz  a bejegyzett egyházak és felekezetek között  a  Tábori  Lelkészi  Szolgálathoz  (a  továbbiakban: Szolgálat)  tartozás   és  ezáltal  az  egyházi  tevékenység gyakorlása tekintetében.      Álláspontja  szerint   már  az   R.  preambuluma  is  a "történelmi"-nek  megjelölt   egyház   fogalmával   egyfajta diszkriminációt  "sugall",   a  2.  §  (2)  bekezdése  pedig egyértelműen megvalósítja  azzal, hogy  taxatíve  felsorolja azokat a  kivételezett egyházakat,  amelyek  lelkészeiből  a Szolgálat létesül.  A támadott  rendelkezés kizárja az egyéb bejegyzett egyházakat  és felekezeteket  a Szolgálatban való részvételből és  ezáltal annak  lehetőségétől is megfosztja, hogy a  négy egyházéval  azonos feltételekkel  - intézményes keretek között  - fejthessék  ki egyházi  tevékenységüket  a hivő katonák körében.      2. Az  indítványozó az  R.-nek a Szolgálat szervezetére és  a   tábori  lelkészre  vonatkozó  kifogásolt  előírásait - 7.  §-át, 8. § (1) és (3) bekezdését, 9. § (1) bekezdését, 11. §-át  és 12.  §-át -  azért tartja  alkotmányellenesnek, mert  sértik   az  Alkotmánynak   az  egyház   és  az  állam elválasztásának  elvét  és  tényét  megállapító  60.  §  (3) bekezdését. Az indítványozó szerint e kifogásolt rendelkezések alapján a Szolgálat olyan  szervezet, amely  teljes mértékben beépül a hadsereg, mint  állami szervezet  hierarchikus  rendjébe.  A Szolgálat a  Honvédelmi  Minisztérium  közvetlen  irányítása alatt áll,  szervezeti és működési szabályzatát a honvédelmi miniszter  hagyja   jóvá.  A   Szolgálat  tagjai,  a  tábori lelkészek pedig  - akik  egyidejűleg valamely  egyház tagjai is -  szolgálati viszonyban  állnak  a  hadsereggel,  tiszti és tábornoki  rendfokozatot  viselnek  az  azokra  vonatkozó összes   jogi   következményekkel,   ideértve   a   fegyelmi következményeket  is.   Hivatkozott   az   indítványozó   az Alkotmánybíróság 4/1993. (II. 12.) AB határozatára is, amely többek között  kimondja, hogy  "Az  elválasztás  elvéből  az következik, hogy az állam sem az egyházakkal, sem valamelyik egyházzal   nem    kapcsolódhat   össze   intézményesen...". Álláspontja szerint  a szervezeti összefonódás tipikusan két egymásból következő  formában valósul  meg: amikor  valamely szervezet  tagjai  egyidejűleg    másik  szervezet  tagjaivá válnak, vagy  a másik  szervezetben munka-,  szolgálati stb. viszonyba lépnek, továbbá amikor az egyik szervezet működési szabályait másik  szervezet alkotja  meg  vagy  hagyja  jóvá irányítási jogkörben.  Az R.  kifogásolt előírásai  szerinte egyértelműen ilyen összefonódást eredményeznek.                             II.      Az  Alkotmánybíróság   a  rendelkező   részben  foglalt döntését az alábbiak figyelembevételével alkotta meg.      1. Az Alkotmány 60. §-a szerint:      "(1) A  Magyar Köztáraságban  mindenkinek  joga  van  a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságára.      (2) Ez  a  jog  magában  foglalja  a  vallás  vagy  más lelkiismereti   meggyőződés   szabad   megválasztását   vagy elfogadását,  és   azt  a   szabadságot,  hogy  vallását  és meggyőződését mindenki  vallásos cselekmények,  szertartások végzése útján vagy egyéb módon akár egyénileg, akár másokkal együttesen  nyilvánosan  vagy  magánkörben  kinyilváníthassa vagy   kinyilvánítását    mellőzze,    gyakorolhassa    vagy taníthassa.      (3) A  Magyar  Köztársaságban  az  egyház  az  államtól elválasztva működik.      (4) A lelkiismereti és vallásszabadságról szóló törvény elfogadásához   a    jelenlévő   országgyűlési    képviselők kétharmadának szavazata szükséges".      Az Alkotmány  70/A. §  (1) bekezdése  megállapítja:  "A Magyar Köztársaság  biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára  az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni,  születési vagy  egyéb helyzet  szerinti különbségtétel nélkül".      Az  Országgyűlés  az  Alkotmány  60.  §  (4)  bekezdése alapján alkotta  meg a  lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint  az   egyházakról  szóló  1990.  évi  IV.  törvényt (a továbbiakban: Lvt.).      Az   Lvt.    4.   §-a    előírja:   "Lelkiismereti   és vallásszabadság gyakorlásában senkit sem szabad akadályozni, a  jog   gyakorlása  azonban   -  ha   törvény  másként  nem rendelkezik -  nem mentesít  az  állampolgári  kötelezettség teljesítése alól".      Az Lvt.  módosításáról  rendelkező  1993.  évi  LXXIII. törvény 1.  §-ával megállapított  7. §-a szerint: "A katonai szolgálatot  teljesítő   vallását  -   a  katonai  szervezet működési   rendjével    és   a    honvédelmi   kötelezettség teljesítésével összhangban - szabadon gyakorolhatja".      Az Lvt. 15. §-a a következő előírásokat tartalmazza:      "(1) A  Magyar Köztársaságban  az  egyház  az  államtól elválasztva működik. [Alkotmány 60. § (3) bekezdés.]      (2) Az egyház belső törvényeinek, szabályainak érvényre juttatására állami kényszer nem alkalmazható.      (3)  Az  egyházakat  azonos  jogok  illetik  és  azonos kötelezettségek terhelik".      Az Lvt.  16. §  (1) bekezdése  szerint:  "Az  állam  az egyházak  irányítására,  felügyeletére  szervet  nem  hozhat létre".      A   honvédelemről   szóló   1993.   évi   CX.   törvény (a továbbiakban:  Htv.) 56.  § (2)  bekezdés c)  pontja  úgy rendelkezik,  hogy   a  katona   -  szolgálati  jogállásától függően  -   a  katonák   jogállásáról  szóló     törvényben meghatározott    korlátok     között    gyakorolhatja:    "a lelkiismereti és vallásszabadság jogát".      A  Htv.  261.  §  (2)  bekezdése  alapján:  "A  törvény 56.  §-ának  (2)  bekezdése  a  katonák  jogállásáról  szóló törvénnyel egyidejűleg lép hatályba".      2. Az  Alkotmánybíróság az  indítvány alapján  elsőként azt vizsgálta,  hogy az  R.  támadott  2.  §  (2)  bekezdése tartalmaz-e      alkotmányosan       tiltott       hátrányos megkülönböztetést.      Az R. 2. §-a az alábbiak szerint rendelkezik:      (1) "Az  1. §-ban  foglaltak  elősegítése  érdekében  a Magyar  Honvédségnél   -   a   Határőrségre   is   kiterjedő feladatkörrel -  Tábori Lelkészi  Szolgálat (a továbbiakban: Szolgálat) létesül.      (2) A Szolgálat négy egyház: a katolikus, a református, az evangélikus és a zsidó lelkészeiből áll.      (3)   A    tábori   lelkészek   munkájukat   ökumenikus szellemben, a  felekezeti önállóság  tiszteletben tartásával végzik."      Az R. kifogásolt 2.§ (2) bekezdésével összefüggésben az indítvány   szerint   a   hátrányos   megkülönböztetés   két vonatkozásban állhat  fenn: egyrészt  a  Szolgálatot  alkotó négy egyház  és az egyéb bejegyzett egyházak, másrészt pedig a négy  egyházhoz  és  az  egyéb  egyházakhoz  tartozó  hívő katonák  között.   Ezért  az   Alkotmánybíróság  az  R.  eme rendelkezésével kapcsolatban  a  diszkrimináció  fennállását mindkét vonatkozásban vizsgálta. Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint  az Alkotmány  70/A. §  (1)  bekezdésében megfogalmazott diszkrimináció  tilalma a jogi személyekre is vonatkozik.      Az    Alkotmánybíróság     már    több    határozatában kifejtette  álláspontját  a  diszkrimináció  vonatkozásában. A 9/1990.  (IV. 25.)  AB határozatában megállapította, hogy: "a diszkrimináció  tilalma nem jelenti azt, hogy minden, még a  végső   soron  nagyobb   társadalmi  egyenlőséget   célzó megkülönböztetés is  tilos. A  megkülönböztetés tilalma arra vonatkozik, hogy  a jognak  mindenkit  egyenlőként  (egyenlő méltóságú  személyként)   kell  kezelnie,   azaz  az  emberi méltóság alapjogán  nem eshet csorba, azonos tisztelettel és körültekintéssel,  az   egyéni  szempontok   azonos  mértékű figyelembevételével kell  a jogosultságok  és a kedvezmények elosztásának szempontjait meghatározni". Rámutatott arra is, hogy  "az   azonos  személyi   méltóság  jogából  esetenként következhet olyan  jog  is,  hogy  a  javakat  és  esélyeket mindenki számára  (mennyiségileg is) egyenlően osszák el. De ha valamely  - az  Alkotmányba nem  ütköző - társadalmi cél, vagy valamely  alkotmányos jog  csakis  úgy  érvényesíthető, hogy e  szűkebb értelemben  vett egyenlőség  nem valósítható meg,  akkor  az  ilyen  pozitív  diszkriminációt  nem  lehet alkotmányellenesnek  minősíteni"  (ABH  1990.  46,  49.).  A 16/1991. (IV.  20.) AB  határozatában megállapította azt is, hogy "ha  jogszabály nem eleve jogosultakat különböztet meg, a megkülönböztetés  korlátja a  pozitív diszkrimináció  elvi határa:  az   egyenlő  méltóságú  személyként  való  kezelés feltétlen betartása,  illetve az Alkotmányban megfogalmazott alapjogok meg  nem sértése.  Ezen belül  csak az követelhető meg, hogy  a nem egyenlő kezelésnek ésszerű oka legyen, azaz ne minősüljön önkényesnek" (ABH 1991. 54, 59.).      Az R.  preambuluma szerint   a Kormány a Szolgálatot az Alkotmány  60.   §-ában,  az   Lvt.-ben  és   a   történelmi egyházakkal és  vallásfelekezetekkel kötött  megállapodásban foglaltak végrehajtására alkotta meg, illetve hozta létre.      Az Alkotmány 60. § (2) bekezdéséből az következik, hogy az egyéni  és a  közösségi vallásszabadság  gyakorlása nincs kötve semmilyen szervezeti formához, mindenkit megillet arra való  tekintet   nélkül,  hogy   a  vallásgyakorlás  jogilag szabályozott  szervezeti   keretek   között   vagy   anélkül történik-e, illetve, hogy milyen szervezeti formában valósul meg.      Az Alkotmány  60. §-a és az Lvt. alapján az államnak az a kötelezettsége,  hogy  a  katonai  szolgálatot  teljesítők körében -  a katonai  szervezet  és  a  szolgálat  speciális jellegére  figyelemmel   -  a   vallás  szabad   gyakorlását megkülönböztetés nélkül biztosítsa. A szabad vallásgyakorlás biztosítására  e   területen  az   állam  számos   megoldást választhat,  amelynek  egyik  formája  az  R.-ben  foglaltak szerinti Szolgálat létesítése.      Az  Alkotmány   és  az  Lvt.  alapján  az  R.  szerinti Szolgálat   létesítésére    az   államnak   nem   áll   fenn kötelezettsége és  arra  az  egyházaknak  és  a  szolgálatot teljesítő katonáknak  sincs alanyi  jogosultsága. Ez azonban nem jelenti  azt, hogy  az állam  nem alkothat  e tárgykörre vonatkozó, a vallás gyakorlását elősegítő szabályozást.      Az   R.    kifogásolt   rendelkezésében   meghatározott Szolgálat  az   R.   preambulumában   jelzett   "történelmi" egyházakkal és  vallásfelekezetekkel kötött megállapodásokon alapul. Az  R. szerint  a Szolgálat  az érintett egyházak és egyházi   személyek   egyetértésével   és   közreműködésével létesült  és   működik.  Ilyen   megállapodás  hiányában   a Szolgálat R.-nek  megfelelő létrehozása sértené az Alkotmány 60. §  (3) bekezdésében  deklarált, az  egyház és  az  állam elválasztásának elvét.      Az Alkotmánybíróság  az állam és a négy egyház között a vizsgált tárgykörben  létrejött  megállapodások  áttekintése alapján megállapította,  hogy az R.-ben foglalt, a Szolgálat létesítésére,   jogállására    és    működésére    vonatkozó szabályozás a  megállapodásokban foglaltakkal - csekély, nem lényeges eltérések mellett - megegyezik.      Az Alkotmánybíróság  megkeresése alapján  a  honvédelmi miniszter tájékoztató  levelében  a  Szolgálat  R.  szerinti létesítésének indokaként  - többek  között -  a következőkre hivatkozott. Az  R.  előkészítésének  időszakában  a  magyar honvédségnél reprezentatív  mintán alapuló önkéntes felmérés készült a  vallásgyakorlás kérdéséről  és ennek  keretében a vallásfelekezethez  tartozás   alakulását  is  felmérték.  A felmérés eredményeként  a Szolgálathoz  tartozó négy  egyház hívei  fordultak  elő  értékelhető  százalékos  arányban.  A hadsereg tagjai  között katolikus:  62 %;  református: 15 %; evangélikus:  3   %;  és   zsidó:  1   %.  Az  összes  egyéb bejegyzett   felekezethez    tartozónak    vallotta    magát 0,2 %.  Mintegy 20  % vagy  nem válaszolt, vagy nem vallotta magát  felekezethez   tartozónak.  Az  egyéb  54  bejegyzett vallásfelekezet  többségének   gyakran  egyetlen  tagja  sem teljesít katonai szolgálatot egy adott időszakban.      A "történelmi"  egyházak  csoportjának  megjelölése  az egyházak létrejöttének valóságos hazai történetiségére utaló kifejezés. Ezért  e megjelölés  önmagában nem valósít meg az Alkotmányban tiltott  diszkriminációt. Az Alkotmánybíróság a 4/1993. (II. 12.) határozatában megállapította: "Az állam és az   egyház    elválasztásának   módja,    következetessége, szigorúsága minden  ország  sajátos  történelmi  körülményei szerint alakul. Az Alkotmány 60. § (3) bekezdése mai értelme nem választható el sem az egyházaknak a magyar történelemben betöltött szerepétől  (beleértve a szekularizáció lefolyását is), sem  jelenkori  tényleges  működésüktől,  sem  a  folyó társadalmi átalakulástól.  .. Az  egyházak egyenlőkként való kezelése szintén  nem zárja  ki az  egyes egyházak tényleges társadalmi szerepének figyelembevételét" (ABH 1993, 53.).      A   8/1993.    (II.   27.)    AB    határozatában    az Alkotmánybíróság   rámutatott    arra    is,    hogy    "Nem alkotmányossági kérdés,  hogy  a  hosszú  történelmi  múltra visszatekintő, nagy létszámú egyházak ismertsége, szervezeti struktúrája és  az állammal való, sok területen begyakorlott együttműködése megkönnyíti tagjai számára a vallásgyakorlást ott,   ahol   ehhez   más   (gyakran   állami)   intézmények közreműködésére  van  szükség,  mint  például  egészségügyi, vagy    akár    büntetésvégrehajtási    intézményekben.    A vallásszabadsághoz   való   jog   érvényesítésében   meglévő gyakorlati különbségek  azonban alkotmányos  határok  között maradnak   mindaddig,    amíg   nem    diszkriminatív   jogi szabályozásból erednek, illetve amíg nem vezetnek arra, hogy bárki vallásgyakorlását megakadályozzák" (ABH 1993, 100.).      Az   R.   sérelmezett   előírása   nem   az   Alkotmány 70/A.  §   (1)  bekezdésében   megjelölt   vallás,   illetve vallásszabadság alapjoga  szempontjából tartalmaz  hátrányos megkülönböztetést, hanem az említett megállapodásoknak és az egyházak tényleges  szerepének megfelelően  állapítja meg  a Szolgálat  egyházak   szerinti  összetételét.  Természetesen nincs alkotmányos  akadálya annak, hogy az állam és valamely más egyház  hasonló megállapodása  alapján a Szolgálat az R. módosításával kiegészüljön és bővüljön.      Az Alkotmány 60. §-ában meghatározott vallásszabadságot és   annak   szabad   gyakorlását,   továbbá   az   egyházak egyenjogúságát az  sértené, ha  az R.  bármelyik  bejegyzett egyházat és  vallásfelekezetet vagy  az azokhoz tartozó hívő katonákat  korlátozná  a  szabad  lelkipásztori  tevékenység illetőleg a  vallás gyakorlása  kifejtésében.  Az  R.  ilyen korlátozást nem  tartalmaz. Az indítványozó sem állítja azt, hogy az R.-el létesített Szolgálat az Alkotmány 60. § (1) és (2) bekezdését sértené.      Ezt támasztja  alá az  R.  alábbiakban  idézett  1.  és 3. §-a is.      Az R.  1.  §-a  megállapítja:  "A  katonai  szervezeten belüli csoportos  és egyéni  vallásgyakorlás, valamint lelki gondozás biztosítása  érdekében  minden  bejegyzett  vallási közösség, vallásfelekezet,  egyház (a  továbbiakban  együtt: egyház) -  a katonák igényei alapján - vallási tevékenységet folytathat".      Az   R.   3.   §-a   előírja:   "A   Magyar   Honvédség (a továbbiakban:  MH) és a Határőrség (a továbbiakban: Hőr.) parancsnokai,  valamint   a   Szolgálat   tagjai   kötelesek elősegíteni, hogy a 2. § (2) bekezdésében fel nem sorolt, de bejegyzett  egyházak   vallásgyakorlási  és   lelkigondozási jogosultsága a katonák igényei szerint érvényesüljön".      A   fentiek    szerint   tehát    az   R.-ben   foglalt különbségtételnek ésszerű  indoka van  és a megkülönböztetés nem   önkényes.   Mindezek   alapján   az   Alkotmánybíróság megállapította, hogy  az R. 2. § (2) bekezdése nem tartalmaz az egyházak  és a   katonák  között  az  indítványozó  által vélelmezett alkotmányellenes megkülönböztetést, ezért az nem sérti az Alkotmány  70/A. §  (1) bekezdését.      3. Az  Alkotmánybíróság által elvégzett vizsgálat másik problémaköre  az   indítvány  alapján   a  Szolgálat   és  a Honvédelmi Minisztérium,  illetőleg a  honvédelmi  miniszter közötti  kapcsolat   jellegében  és   a   tábori   lelkészek jogállásában  jelölhető   meg.  Az  Alkotmánybíróságnak  azt kellett ugyanis  elbírálnia,  hogy  az  R.-nek  a  Szolgálat szervezetére és  a  tábori  lelkészre  vonatkozó  kifogásolt szabályai sértik-e  az egyház  és az  állam  elválasztásának alkotmányos elvét.      Az Alkotmánynak  az egyház  és az állam elválasztásának elvét    és    tényét    kinyilvánító    rendelkezését    az Alkotmánybíróság   a   4/1993.   (II.   12.)   határozatában részletesen elemezte és értékelte.      Az Alkotmánybíróság e határozatában megállapította: "Az államnak vallási  és lelkiismereti meggyőződésre tartozó más kérdésekben semlegesnek  kell lennie.  A  vallásszabadsághoz való jogból az államnak az a kötelessége következik, hogy az egyéni   meggyőződés   szabad   kialakításának   lehetőségét biztosítsa. Az  egyház elválasztása  az államtól nem jelenti azt, hogy  a vallás  és az  egyház sajátosságait az államnak figyelmen kívül  kell hagynia". Rámutatott arra is, hogy "Az elválasztás elvéből  az következik,  hogy az  állam  sem  az egyházakkal, sem valamelyik egyházzal nem kapcsolódhat össze intézményesen; hogy  az állam  nem azonosítja magát egyetlen egyház tanításával sem; továbbá, hogy az állam nem avatkozik be az  egyházak belső  ügyeibe, és  különösen nem  foglalhat állást hitbéli igazságok kérdésében" (ABH 1993. 48, 52.).      Az R.-nek  a Szolgálat szervezetére, illetve helyzetére vonatkozó  kifogásolt   7.  §-a   a  következő   előírásokat tartalmazza:      "(1)   A   Szolgálat   a   Honvédelmi   Minisztériumnak közvetlenül alárendelten  működő egységes  szervezet,  amely három  -   a  katolikus,   a   protestáns   (református   és evangélikus)  és   a  zsidó  -  egymással  azonos  jogállású szolgálati ágra tagozódik.      (2) A  Szolgálat  legfőbb  szerve  a  katolikus  egyház részéről a  katonai ordináriátus  (püspökség), a  protestáns egyházaknál a tábori püspökség, illetve a zsidó felekezetnél a tábori rabbinátus.      (3) A  katonai kerületekben  tábori esperesek,  a  nagy létszámú  helyőrségekben  helyőrségi  lelkészek,  a  katonai főiskolákon hivatásos tábori lelkészek működnek.      (4) A Szolgálat állományába tartozó hivatásos lelkészek számát úgy kell megállapítani, hogy békében a fegyveres erők minden ezer katonájára egy tábori lelkész jusson.      (5)  Háborúban  minden  dandárhoz  és  minden  ezredhez hivatásos vagy  tartalékos tisztként  legalább egy  lelkészt kell biztosítani.      (6) A  Szolgálat az  egyházi elöljárók egyetértésével a honvédelmi  miniszter   által  jóváhagyott   szervezeti   és működési szabályzat alapján végzi tevékenységét."      A  már  említett  megállapodások  szerint  a  Szolgálat legfőbb szerveit - nevezetesen a katolikus egyház részéről a katonai ordináriátust,  a protestáns  egyházaknál  a  tábori püspökséget és  a zsidó  felekezetnél a tábori rabbinátust - az érintett  egyházak illetőleg  felekezetek létesítették és egyházi  vonatkozásban   azok  irányítása  alatt  állnak.  A szolgálati ágak  vezetői és a tábori lelkészek  kinevezése a megállapodásban foglaltak szerint történik.      A   Szolgálat   mint   különálló   egységes   szervezet hierarchikusan  nem   kapcsolódik  a   Magyar  Honvédség  és Határőrség szervezetéhez.      Az  R.   5.   §-a   félreérthetetlen   egyértelműséggel állapítja meg  a Szolgálat tagjai által gyakorlandó lelkészi tevékenység helyzetét  és önállóságát. E rendelkezés szerint a Szolgálat tagjának lelkészi tevékenysége kizárólag egyházi irányítás, felügyelet  alatt áll.  A Magyar  Honvédség és  a Határőrség parancsnokai  a hitéleti  tevékenységre vonatkozó döntést nem  hozhatnak,   a működésre  vonatkozó intézkedést -  a  szolgálati  renddel  történő  összhang  biztosításának kivételével - nem tehetnek.      A Szolgálat  különállását támasztja  alá az  is, hogy a lelkészek más  katonáknak nem  szolgálati  elöljárói,  ezért számukra sem parancsot, sem utasítást nem adhatnak.      Azt a  körülményt, hogy  a Szolgálat  intézményesen nem integrálódik  a   Honvédségbe,  illetőleg   a  Határőrségbe, megfelelően igazolja az R. 9. §-ának (2) bekezdése is, amely szerint a  tábori lelkész és a katonai szervezet parancsnoka a katonai  szervezet és  a Szolgálat feladatainak zavartalan megvalósítása érdekében  együttműködik. Ez  az együttműködés mellérendeltséget fejez  ki és  kizárja a  katonai  alá-  és fölérendeltséget.      Az R.  7. §-ának  (6) bekezdése alapján a szervezeti és működési szabályzatot  a  honvédelmi  miniszter  az  egyházi elöljárók egyetértésével  hagyja jóvá, amely ugyancsak eltér az indítványozó  által vélelmezett  szervezeti  irányítástól illetve összefonódástól.      A  fentiek   alapján  tehát  az  egyházak  a  Szolgálat létesítése által  nem avatkozhatnak  be a  fegyveres erőknek mint állami  szervezetnek a  tevékenységébe, nem zavarhatják annak működését,  a fegyveres  erők pedig  nem avatkozhatnak hitéleti kérdésekbe és a vallási tevékenységbe.      Az R.-nek  a tábori lelkészre vonatkozó és indítványozó által kifogásolt rendelkezései a következők:      "8. § (1) A Szolgálat állományába tartoznak a hivatásos tábori  lelkészek   és  a   tartalékos  tiszti   szolgálatot teljesítő tábori lelkészek.      (3) Tábori  lelkész az a lelkész lehet, aki rendelkezik egyházi (felekezeti) elöljárója ajánlásával, és - a kisegítő tábori lelkész  kivételével - megfelel a katonákra vonatkozó jogszabályokban előírt  életkori, egészségügyi alkalmassági, végzettségi és egyéb követelményeknek."      "9.  §   (1)  A  tábori  lelkész  köteles  betartani  a rendfokozatára, a  beosztására, valamint a katonai szervezet működési rendjére  vonatkozó  szabályokat.  Ezek  megsértése esetén a  katonákra vonatozó  hatályos jogszabályok  szerint felelősségre vonható."      "11.  §   A  Szolgálat   hivatásos  állományú  tagja  a fegyveres erők  rendfokozatai  állományviszony-csoportjainak megfelelően az  MH és  - igény  szerint -  a Hőr. tisztje és tábornoka."      "12. §  A tartalékos  tiszti rendfokozattal  rendelkező lelkész  szolgálatra,  továbbképzésre,  illetve  gyakorlatra hívható be."      Az R.  fenti kifogásolt rendelkezéseiből sem következik a Szolgálat  szervezetszerű integrálódása  a fegyveres  erők állományába.      A honvédelmi  miniszter hivatalos tájékoztatása szerint ahhoz, hogy a Szolgálat tagjai lelkipásztori tevékenységüket katonai környezetben  - különösen a hadrakelt fegyveres erők kötelékében -  el tudják  végezni, rendelkezniük  kell olyan katonai  ismeretekkel,  amelyek  csak  a  fegyveres  erőknél szerezhetőek meg. A Szolgálat tagjai közül egyébként csekély számú  hivatásos   lelkész  (27   fő)  visel  rendfokozatot, többségük (mintegy 45-50 fő) úgynevezett kisegítő lelkész.      A  hivatásos  főállású  lelkészek  kettős,  nevezetesen egyházi és katonai szolgálati viszonyban állnak. Az említett megállapodások szerint  a  hivatásos  lelkészek  a  lelkészi szolgálatukat az  egyházi  törvények  és  előírások  szerint végzik, s  mint hivatásos  tisztekre  a  katonai  szolgálati viszonyuk   alapján    a   hivatásos    katonákra   irányadó jogszabályok  vonatkoznak.  Az  említett  kettős  szolgálati viszonyhoz igazodik  a  fegyelmi  jogkör  gyakorlása  is:  a katonai szolgálati  viszonnyal kapcsolatos  fegyelmi eljárás tekintetében  a  katonai  felettes  intézkedik  a  Szolgálat egyházi vezetőinek  egyidejű értesítésével,  a lelkész ellen indított  egyházi  fegyelmi  vizsgálatot  pedig  az  egyházi elöljáró  folytatja   le  az   illetékes  katonai   elöljáró tájékoztatása mellett.      4. A  Szolgálat és  a fegyveres erők közötti szervezeti viszonyra  vonatkozó  fenti  megállapításokkal,  valamint  a tábori  lelkészek   vázolt  kettős  fegyelmi  felelősségének sajátosságaival  szorosan   összefügg,  de  az  indítványban megfogalmazott kifogásra  is tekintettel  külön  értékelésre szorul a  Szolgálat és  a  Honvédelmi  Minisztérium  közötti viszonynak  az   R.  7.  §  (1)  bekezdésében  megállapított jellege. Tisztázandó,  hogy az  R.  7.  §  (1)  bekezdésében megfogalmazott  "alárendeltség"   valóságos  alárendeltséget testesít-e meg,  illetve hogy  alkotmányellenes-e a támadott megállapítás.      Az R.  különböző rendelkezéseinek  összefüggő, együttes alkotmányossági vizsgálatából  kitűnik,  hogy  a  Honvédelmi Minisztérium  és  a  Szolgálat  közötti  viszony  összetevői között  nem   található  meg  sem  a  Szolgálat  működésének tartalmát befolyásoló,  illetve meghatározó  elvi  irányítás jogosultsága, sem  a  szervezeti  alárendeltség  jellegzetes összetevője, az  eseti közvetlen  utasítási jog.  Mindez azt jelenti, hogy  az  R.  7.  §  (1)  bekezdésében  foglalt  "a Honvédelmi Minisztériumnak  közvetlenül alárendelten működő" szövegrész nem  fejezi ki  a Honvédelmi  Minisztérium  és  a Szolgálat közötti  viszony valóságos  tartalmát és jellegét. E megállapítást  támasztja alá  az  R.  14.  §-a  is,  amely szerint:  "A   Szolgálat   felállításának   és   működésének költségeit a Honvédelmi Minisztérium - a Hőr. vonatkozásában a Belügyminisztérium - az igénybevétel arányában viseli".      A fentiek  alapján az  Alkotmánybíróság megállapította, hogy az  R. 7.  §-a, 8.  § (1)  és (3)  bekezdése, 9.  § (1) bekezdése, 11.  és 12. §-a nem sértik az Alkotmány 60. § (3) bekezdését,  ezért   az  indítványt   e  vonatkozásokban  is elutasította.                       Dr. Sólyom László                  az Alkotmánybíróság elnöke                        Dr. Ádám Antal                     előadó alkotmánybíró      Dr. Kilényi Géza                    Dr. Lábady Tamás       alkotmánybíró                        alkotmánybíró      Dr. Schmidt Péter                   Dr. Szabó András       alkotmánybíró                        alkotmánybíró    Dr. Tersztyánszky Ödön               Dr. Zlinszky János        alkotmánybíró                       alkotmánybíró .

English: .
Petition filed: .
.
Number of the Decision: .	970/B/1994
Date of the decision: .	02/20/1995
.
.