English
	Hungarian

Ügyszám: .	865/B/1998
Előadó alkotmánybíró: Erdei Árpád Dr. .

Az indítvány lényege: .

A döntés száma: 17/2001. (VI. 1.) AB határozat .

ABH oldalszáma: 2001/222 .

A döntés kelte: Budapest, 05/29/2001 .

.

.

A döntés szövege (pdf): .

A döntés szövege: .

A döntés szövege:                  A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló bírói kezdeményezés tárgyában meghozta az alábbi                          határozatot: 1 Az Alkotmánybíróság megállapítja: az 1973. évi I. törvény 35. §   (1)   bekezdésnek  c)  pontja  alkalmazásánál   alkotmányos követelmény,  hogy  az  a  bíró, aki a  vele  szemben  fennálló kizárási okot maga jelenti be, a bejelentés megtétele  után  az ügyben nem járhat el. 2.  Az Alkotmánybíróság a büntetőeljárásról szóló 1973. évi  I. törvény    37.    §   (1)   bekezdése   alkotmányellenességének megállapítására irányuló indítványt elutasítja. Az   Alkotmánybíróság   a  határozatát  a   Magyar   Közlönyben közzéteszi.                            Indokolás                               I.                                 1.   A  Bajai  Városi  Bíróság  bírája  a  3.B.633/1996.  számú büntetőügyben  —  az  eljárás  felfüggesztése   mellett   —   a büntetőeljárásról szóló 1973. évi I. törvény  (a  továbbiakban: Be.)  37.  §  (1) bekezdése alkotmányellenességének  vizsgálata végett  az  Alkotmánybírósághoz fordult. Álláspontja szerint  e rendelkezés,  amely  az  elfogultságot  bejelentő   bírónak   a bejelentését   követő  eljárását  szabályozza,  ellentétes   az Alkotmány  2. § (1) bekezdésében foglalt jogállamiság  elvével, az  57. § (1) bekezdésében biztosított pártatlan bírósághoz  és tisztességes eljáráshoz való joggal, valamint a 60.  §  (1)  és (2) bekezdésében meghatározott lelkiismereti szabadsággal. Felfüggesztő   végzésében  az  eljáró  bíróság  alkotmányossági aggályainak   indokolásaként   a  pártatlanság   követelményére hivatkozott, amelynek folytán az a bíró, aki “szubjektíve  arra a   meggyőződésre   jut,   hogy  egy  adott   ügyben   képtelen elfogulatlanul,  a  pártatlanság  követelményeinek  megfelelően eljárni,  ezt  a  tényt  köteles  haladéktalanul  bejelenteni…” Nézete   szerint   a   pártatlanság  objektív   és   szubjektív szempontból  is  vizsgálandó:  “a  pártatlanságnak   meg   kell felelnie   annak  az  elvnek,  miszerint  nem  elég   igazságot szolgáltatni,  annak  felismerhetőnek is  kell  lennie”.  Ezzel viszont az indítványozó szerint ellentétes az, hogy a Be. 37. § (1)  bekezdésének olyan értelmezése is lehetséges, miszerint  a másodfokú  bíróság felülbírálhatja az eljáró bíró  elfogultsági bejelentését, és kötelezheti a bírót — nyilvánvaló elfogultsága ellenére — az adott ügy folytatására, ami az Alkotmány  57.  §- ban foglalt pártatlan eljárás követelményét sérti. Hivatkozott  az indítványozó továbbá arra is, hogy  a  támadott rendelkezés ezen többértelműsége a jogállamiság elvének  részét képező  jogbiztonság követelményét sérti,  hiszen  a  másodfokú bíróságok  —  az  indítványozó  által  felvázolt  —  kapcsolódó joggyakorlata   nem   egységes,   kiszámíthatatlan,   és    így jogbizonytalanságot eredményez. Harmadszor  pedig  hivatkozott az indítványozó  arra,  hogy  az elfogultságot  bejelentő bíró kötelezése  az  ügy  folytatására sérti  egyrészt  a bíró lelkiismereti szabadsághoz  való  jogát (Alkotmány  60. §), de sérti másrészt az Alkotmány  50.  §  (3) bekezdésében  foglalt azon szabályt is, hogy a bíró  ítélkezési tevékenysége  során csak a törvénynek és saját lelkiismeretének van   alárendelve,  hiszen  meggyőződése  ellenére  köteles   a másodfokú bíróság határozata értelmében eljárni. 2. Az indítványozó a Be. 35. § (1) bekezdése c) pontja szerinti ok  alapján  kizárását  kérő  bíró bejelentésének  elintézésére vonatkozó   szabályok  alkotmányosságát  vitatja.   Az   általa kifogásolt szabály tehát tartalmilag nem önmagában a Be. 37.  § (1) bekezdése, hanem az elfogultságot mint kizáró okot statuáló Be.  35.  §  (1)  bekezdés c) pontja, a bejelentés  elintézését szabályozó  42.  § (1) bekezdése és az elfogultságot  bejelentő bíró   eljárására  vonatkozó  37.  §  (1)  bekezdése   együttes értelmezése  révén  előálló  rendelkezés.  Az  Alkotmánybíróság ezért  az eljárását kiterjesztette a Be. 35. § (1) bekezdés  c) pontjára és a 42. § (1) bekezdésére is.                                   II. 1.  Az  Alkotmánynak az indítvány által érintett  rendelkezései szerint “2.   §   (1)A   Magyar  Köztársaság  független,   demokratikus jogállam.” “50.  §  (3)  A  bírák függetlenek és csak a törvénynek  vannak alárendelve.” “57.  §  (1)  A Magyar Köztársaságban a bíróság előtt  mindenki egyenlő,  és  mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene  emelt bármely vádat, vagy valamely perben a jogait és kötelességeit a törvény   által  felállított  független  és  pártatlan  bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el.” “60.  §  (1)  A Magyar Köztársaságban mindenkinek  joga  van  a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságára.” 2. A Be-nek az indítvány által érintett szabályai a következők: “35. § (1) A büntető ügyben a hatóság tagjaként nem járhat el: a)  aki az ügyben mint terhelt vagy védő, továbbá mint sértett, feljelentő  vagy  mint ezek képviselője vesz vagy  vett  részt, valamint a felsoroltak hozzátartozója; b) aki az ügyben mint tanú vagy szakértő vesz vagy vett részt; c)  akitől  az  ügy  elfogulatlan megítélése  egyéb  okból  nem várható.” “37.  §  (1)  A  hatóságnak az a tagja,  aki  a  reá  vonatkozó kizárási  okot maga jelentette be, bejelentésének  elintézéséig az ügyben nem járhat el.” “42.  § (1) A bíróság elnöke intézkedik más bíró kijelöléséről, ha  a bíró a kizárási okot maga jelentette be vagy a kizáráshoz hozzájárult. Ez esetben a kizárásról nem kell külön határozatot hozni.” 3.  Az  Alkotmánybíróság  a Be. kizárásra  vonatkozó  általános szabályait  a 43/1998. (X. 9.) AB határozatban (ABH 1998,  313, 318.)  már  vizsgálta.  Abban  az ügyben  azonban  a  kizárásra vonatkozó  szabályokat  az  indítványozó  a  bírósági  eljárást megelőző  eljárás  tekintetében,  a  nyomozóhatóságra   és   az ügyészre vonatkozóan kifogásolta. Így az Alkotmánybíróság a  Be 35-37. §-ait kizárólag ezen hatóságokra vonatkoztatva vizsgálta és  a  bíró tekintetében mind a kizárás általános mind pedig  a bíró   kizárása  vonatkozó  különös  szabályok  alkotmányossági vizsgálatát mellőzte. Ekként az említett határozat  nem  képezi eljárási    akadályát   a   jelen   alkotmányossági   vizsgálat lefolytatásának.                                  III.     Az indítvány megalapozatlan. 1.   Az  Alkotmánybíróság  a  pártatlan  bírósághoz  való   jog mibenlétét   első  ízben  vizsgáló  67/1995.   (XII.   7.)   AB határozatban  rámutatott,  hogy ezen  alkotmányos  alapjog  “az eljárás   alá  vont  személy  iránti  előítélet  mentesség   és elfogulatlanság  követelményét támasztja a bírósággal  szemben. Ez   egyrészt   magával  a  bíróval,  a  bíró   magatartásával, hozzáállásával   szembeni   elvárás,   másrészt   az    eljárás szabályozásával  kapcsolatos  objektív  követelmény:  el   kell kerülni  minden  olyan helyzetet, amely jogos kétséget  kelt  a bíró pártatlansága tekintetében. Ennek intézményes biztosítékát a   bírák   kizárására   vonatkozó  büntetőeljárási   szabályok biztosítják (Be. 35., 40., 231. §).” (ABH 1995, 346, 347.) Az  Alkotmánybíróság e határozatban elemezte az emberi jogok és alapvető  szabadságjogok védelméről szóló az  1993.  évi  XXXI. törvénnyel  kihirdetett egyezmény 6. cikk 1. pontjában  foglalt fair  eljárás  elve  érvényesülésének vizsgálatakor  az  Emberi Jogok  Európai  Bírósága által alkalmazott  kettős  tesztet:  a Bíróság  elsősorban  az  eljárt bírónak  az  ügyben  tanúsított konkrét  magatartását  vizsgálja,  vagyis  hogy  volt-e   olyan megnyilvánulása,  amelyből  a pártatlanságának  hiányára  lehet következtetni. Ezt követi annak vizsgálata, hogy függetlenül  a bíró  személyes  magatartásától, a folyamodónak  volt-e  jogos, indokolt,  objektíve  igazolható oka a  pártatlanság  hiányának feltételezésére. A     pártatlan    bírósághoz    való    alkotmányos    alapjog érvényesülésének garanciája a bírói függetlenség  is,  amelynek értelmében  a  bírák ítélkezési tevékenységük során  egyedül  a törvényeknek  és  saját lelkiismeretüknek  vannak  alárendelve, vagyis mindenféle külső befolyástól mentesen járnak el. Az   Alkotmánybíróság  az  Alkotmány  50.  §  (3)  bekezdésében foglalt,  a  bírói  függetlenséget  kimondó  elvvel  és   annak garanciális  tartalmával  legutóbb  a  19/1999.  (VI.  25.)  AB határozatban  foglalkozott.  Ebben  a  határozatban  rámutatott arra,  hogy “a bírói függetlenség egyedi aspektusában  tehát  a bíró   szervezeti   és  státusbeli  szabadságának   garanciáját jelenti,  annak érdekében, hogy az egyedi ügyekben  a  jogviták eldöntése és a jogsérelmek orvoslása tárgyában hozott  kötelező erejű  és  végrehajtható  döntését  mindenféle  befolyásolástól mentesen,   a   törvények,  illetve  általában  a  jogszabályok alapján, belső meggyőződése szerint hozza meg.” (ABH 1999, 150, 153.) Határozatában  utalt  rá  az  Alkotmánybíróság,  hogy  a  bírák függetlenségéről, hatékonyságáról és szerepéről szóló az Európa Tanács  Miniszteri  Bizottságának R (94) 12  számú  Ajánlásában megfogalmazott alapelvei is ezt a követelményt tükrözik  vissza (közzétéve: Bírósági Határozatok Melléklete 1999/1). E szerint: “A  bíráknak az eléjük terjesztett ügyekben teljesen  szabadon, belső  meggyőződésük és a tényállás saját maguk  által  történő értékelése  szerint részrehajlásmentesen, valamint  a  hatályos törvényi  rendelkezéseknek megfelelően kell dönteniük. [Ajánlás I/2/d) pont.]” (ABH 1999, 150,153.) 2.   A   Be.  által  szabályozott  kizárási  okokat   két   jól elhatárolható csoportra — egyfelől az ún. abszolút, másfelől az ún.  relatív okokra — lehet osztani. A Be. 35. § (1)  bekezdése három kizárási okot határoz meg, ezek közül az a) és b) pontban szabályozottak  abszolút  okok:  a  büntetőügyben   a   hatóság tagjaként  —  így bíróként — nem járhat el, aki az ügyben  mint terhelt,  védő, sértett, feljelentő, ezek képviselője, valamint a  felsoroltak hozzátartozója, illetve mint tanú vagy  szakértő vesz  részt  vagy  vett  részt [Be. 35. §  (1)  bekezdés  a)-b) pontok, 38. § (1) bekezdés, 39. § (1) bekezdés]. Speciálisan  a bíróság  tagjára  vonatkozó  további  abszolút  kizáró   okokat tartalmaz a Be. 40. §-a: bíróként nem járhat el az sem, aki  az ügyben  a  nyomozó  hatóság tagja vagy  mint  ügyész  járt  el, illetve  ezek  hozzátartozója. A 35. § (1) bekezdés  c)  pontja relatív kizáró okot szabályoz: nem járhat el az ügyben az  sem, akitől  az  ügy  elfogulatlan megítélése egyéb,  a  35.  §  (1) bekezdés a)-b) pontjaiban nem nevesített okból nem várható. Az  abszolút  kizáró  okok olyan tények, amelyeknek  fennállása esetén  —  habár természetükben eltérő okokból, így  az  ügyben való  érintettség  vagy  az érintettekhez  fűződő  viszony,  az eljárásban már korábban betöltött más pozíció, avagy az  ügyről szerzett magántudomás okán — az elfogultságot vélelmezni  kell, s  a  vélelem megdönthetetlen. Bármely, a fentiekben nevesített ok  fennállása így az érintett feltétlen kizárását eredményezi. Mindennek eljárásjogi következménye, hogy az abszolút kizáró ok bejelentése a hozzá fűződő vélelem miatt csak magának az okként szolgáló ténynek a fennállását teszi vizsgálandóvá. A relatív kizárási ok megfogalmazása általános, és minden olyan okot   átfog,  amelyek  nevesítése  sokféleségük  folytán   nem lehetséges,  s  ezért  hozzájuk  megdönthetetlen  vélelem   sem fűzhető.  Ebből  pedig  az következik,  hogy  jellemzően  külön vizsgálandó maga az elfogultság alapjául szolgáló tény valósága és   az,   hogy   ez  a  körülmény  alkalmas-e  az  elfogultság megalapozására.  Ilyen  esetben a kizárási  indítvány  alapjául felhozott  tény  valósága mellett tehát azt is  elemezni  kell, hogy   az   milyen   hatással  van  a   bíróra:   eredményezi-e elfogultságát  vagy  sem. Következésképp a  relatív  kizáró  ok felől való döntés mérlegelést igényel. A mérlegelést azonban  a bejelentő személyétől függően más és más végzi el. Külső  megítélésre  szorulnak azok  az  esetek,  amelyekben  az elfogultságot  nem  maga a bíróság tagja, hanem  az  ügyész,  a terhelt,  a védő, a sértett vagy a sértett képviselője  nyújtja be, és a bíró a kizárásához nem járul hozzá. Ilyenkor vizsgálni kell  azt,  hogy  a  bejelentett ok fennáll-e  és  hogy  milyen hatással  van  a  bíróság  eljáró tagjára:  okoz-e  ténylegesen elfogultságot.  E  vizsgálatot  —  amennyiben  az  érintett   a kizárásához nem járul hozzá — a Be. más bírókra bízza. Más  a helyzet viszont akkor, ha maga az eljáró személy jelenti be  elfogultságát. Ezen bejelentés attól függetlenül  nem  hagy semmi  kétséget az elfogultság fennállása felől, hogy  a  külső megítélő  az  elfogultság szubjektíve fennálló  okát  objektíve reálisnak  tekintené-e. Itt tehát a bíró –  előzetesen  –  maga mérlegeli,  hogy  a  közte  és az eljárás  bármely  résztvevője között  fennálló kapcsolat elfogulttá teszi-e, avagy  ki  tudja zárni  annak  hatását  az  ítélkezési  tevékenysége  során.  Ha nemleges   válaszra   jut,   akkor   ezt   a   Be.   értelmében haladéktalanul    be    kell    jelentenie:    a     bejelentés elmulasztásáért, illetve késedelmes teljesítéséért fegyelmi  és anyagi felelősséggel tartozik [Be. 36. § (2) bekezdés]. Az érintett bírónak a rá vonatkozó kizárási ok bejelentése után az  ügy  további elintézésében való részvételét a Be.  egyrészt aszerint  szabályozza  eltérően,  hogy  abszolút  vagy  relatív kizárási  ok fennállásáról van-e szó, másrészt pedig  aszerint, hogy   ki   volt   a  bejelentő.  A  kizárási  okokat   ugyanis bejelentheti az ügyben eljáró bíró vagy más, a törvény  szerint erre jogosult személy is. A  Be. szerint ha a kizáró okot a bíró nem maga jelentette  be, akkor  —  amennyiben nem járul hozzá a kizárásához  —  abszolút kizárási  ok  fennállása  esetén a bejelentés  elintézéséig  az ügyben  eljárhat,  de az ügydöntő határozat meghozatalában  nem vehet részt, relatív kizárási ok esetén azonban még az ügydöntő határozat meghozatalában való részvétele sem korlátozott [41. § (2) bekezdés]. Ha viszont önmagával szemben tesz bejelentést, a bejelentés elintézéséig az általános szabályok szerint  —  akár abszolút, akár relatív okra hivatkozik — egyáltalán nem  járhat el [37. § (1) bekezdés]. 3.   A   büntetőeljárásban  a  bíró  kizárásának   legfontosabb szabályai  a  büntető perrendtartásról szóló 1896. évi  XXXIII. tc.   óta   a   legfőbb  elveket  tekintve  nem  változtak.   A gyakorlatban is következetesen az a felfogás él, hogy a kizárás iránti  bejelentés  elintézése során a  kizáró  ok  alaposságát minden  esetben és attól függetlenül vizsgálni  kell,  hogy  ki volt  a  bejelentő: maga az érintett vagy a büntető  eljárásban részt   vevő   más   személy.  Világosan   kiderül   mindez   a szakirodalomból,   a   különböző   kommentárokból,   az   egyes büntetőeljárási   kódexekhez   kapcsolódó   gyakorlatból.    Az általános felfogás szerint a vizsgálat részben azért szükséges, hogy  a bejelentő ne használhassa visszaélésszerűen (az eljárás elhúzása,   nyomásgyakorlás   a   bíróra,   stb.)   a   kizárás intézményét, részben pedig azért, hogy a bíró ne háríthassa  el azon    ügyek    elbírálását,   amelyekben    az    intézkedést kényelmetlennek tartja. A  kizárás intézményének alapvető rendeltetését kérdőjelezhetné meg  azonban a Be. ide vonatkozó szabályának olyan értelmezése, amelynek következtében a bíróság elfogultságot bejelentő  tagja bejelentésének   “elintézése”  abban   is   állhat,   hogy   az elfogultsága hiányának megállapítására kerül sor. Ez a felfogás azt eredményezhetné, hogy a bíró belső meggyőződése ellenére is köteles lenne egy adott ügyben eljárni. Az  ilyen  értelmezés szembeszökően sértené  a  pártatlansággal kapcsolatos,  már  említett  követelményt,  miszerint  el  kell kerülni  minden  olyan helyzetet, amely jogos kétséget  kelt  a bíró  pártatlansága  tekintetében. Annak megengedése,  hogy  az elfogultságát  bejelentő  bíró  bejelentését  más  (a   bíróság elnöke,  vagy a bíróság másik tanácsa) felülbírálja és a  bírót az  ügy további intézésére utasítsa, azon elv ellen hatna, hogy a bírónak nem csak pártatlannak kell lennie, hanem pártatlannak is kell látszania. A   konkrét   büntető   ügyekben  a   pártatlanság   alkotmányi követelményét  szolgáló kizárás intézményétől elkülönítve  kell vizsgálni  a jogalkalmazói gyakorlatban felmerült azon  igényt, hogy  az  elfogultság esetleges visszaélésszerű  használatát  a bírák oldaláról is meg lehessen akadályozni. Amennyiben a  bíró a saját kizárását alapos ok nélkül kéri az e tény megállapítása és  az  amiatti  felelősségre vonás nem lehet az adott  büntető ügyben  folyó  eljárás tárgya és semmiképpen nem  járhat  olyan megoldási móddal, amelynek következtében a pártatlanságnak akár csak a látszata is sérül. A bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 1997. évi LXVII. törvény   (a  továbbiakban  Bjt.)  21.  §-a  szerint   a   bíró igazságszolgáltatási feladatainak teljesítését  nem  tagadhatja meg, a rábízott ügyekben folyamatosan, lelkiismeretesen köteles eljárni.  A  63.  §-a pedig akként rendelkezik, hogy  “fegyelmi vétséget   követ  el  a  bíró,  ha  vétkesen  a)  a  szolgálati viszonyával kapcsolatos kötelezettségeit megszegi, vagy  b)  az életmódjával, magatartásával a bírói hivatás tekintélyét  sérti vagy veszélyezteti”. A  bírónak a saját kizárására irányuló alaptalan bejelentése  a szolgálati  viszonnyal  kapcsolatos kötelezettségszegés,  amely fegyelmi  vétség megállapítására vezethet. Ilyenkor a  fegyelmi eljárás  megindítását  a hivatása szabályait  megszegő  bíróval szemben  a  64. § (1) bekezdése által meghatározott rendben  az erre   jogosított  bírósági  vezető  (elnök)   kezdeményezi   a hatáskörrel  és  illetékességgel  rendelkező  fegyelmi  bíróság elnökénél. Ebből  a  szabályozásból pedig már önmagában is az  következik, hogy  az  esetleges bírói visszaélés elintézési módja  egyetlen konkrét  ügyben sem lehet a kizárás megtagadása; az  egy  külön eljárás  keretében fegyelmi következményeket vonhat maga  után. Az   adott   ügyben  a  bejelentés  alapossága  nem   képezheti mérlegelés tárgyát a kizárásról való döntés során: azt a bírót, aki   maga   kéri  a  kizárását,  az  ügy  további  intézéséből feltétlenül ki kell zárni. A bejelentés puszta ténye ugyanis  a pártatlanság látszatát megszünteti, hiszen az eljárás szereplői számára   ez   után   igen  kétségessé  válik,   hogy   valóban elfogulatlan,  pártatlan-e  az eljáró  bíró.  A  bíró  személyi hitelének megkérdőjelezhetősége a bíróság további, formailag és tartalmilag  kifogástalan működése esetén is  a  bíróság  végső döntésének  értékét,  elfogadottságát  teheti  vitathatóvá.   A pártatlanság  kiemelkedő jelentőségére figyelemmel  rendelkezik úgy  a  Be.  42.  §  (1)  bekezdése,  hogy  “a  bíróság  elnöke intézkedik  más bíró kijelöléséről, ha a bíró a  kizárási  okot maga jelentette be vagy a kizáráshoz hozzájárult. Ez esetben  a kizárásról  nem  kell  külön  határozatot  hozni.”  A   törvény szövegezésében   alkalmazott   kijelentő   mód    használatából következően ezen esetekben a bíróság elnöke köteles  más  bírót kijelölni. A  bejelentés  elintézésére vonatkozó  szabályok  és  a  37.  § együttes  értelmezéséből nyilvánvaló, hogy az a bíró, aki  maga jelentette  be az elfogultságát, a bejelentése elintézése  után sem  járhat el az ügyben, a bíróság elnökének mindenképpen  más bírót  kell kijelölnie. A Be. tehát gondoskodik arról, hogy  az ügy  elintézésében annak a bírónak ne kelljen részt vennie, aki az  elfogultságot  maga jelentette be, elkerülve  ezzel  még  a látszatát  is  annak, hogy a pártatlanság nem  valósul  meg  az adott bírósági eljárásban. Mindebből pedig az következik, hogy a Be. támadott szakasza nem áll  ellentétben  az  Alkotmány 50. § (3) bekezdésében  foglalt bírói függetlenség elvével és nem sérti az Alkotmány 57. §  (1) bekezdésében    foglalt    pártatlan    bírósághoz    illetőleg tisztességes eljáráshoz való alapjogot sem. 4. Az Alkotmánybíróság több ízben foglalkozott már az Alkotmány 60.  §-ban  rögzített lelkiismereti szabadsághoz  való  alapjog kérdésével.  Határozataiban a lelkiismereti szabadság  jogát  a személyiség   integritásához  való  olyan  jogként  értelmezte, amelynek  tartalma  szerint “az állam nem kényszeríthet  senkit olyan helyzetbe, amely meghasonlásba vinné önmagával” [64/1991. (XII. 17.) AB határozat, ABH 1991, 258, 271.; 4/1993. (II. 12.) AB   határozat,  ABH  1993,  48,  51.;  14/2000.  (V.  12.)  AB határozat, ABH 2000, 83, 87.]. A  bíró kizárására vonatkozó Be. szabályok együttes értelmezése tiszta  helyzetet  teremt  a  lelkiismereti  szabadság  fentebb megfogalmazott alkotmányi követelménye tekintetében is.  A  Be. 42.  §  (1)  bekezdése  alapján a bíróság elnökének  az  önmaga pártatlanságával kapcsolatos kételyeket feltáró  bírót  az  ügy további elintézéséből minden további mérlegelés nélkül ki  kell zárnia.  Nem  kerülhet tehát a bíró olyan  helyzetbe,  amelynek következtében  –  a  saját  maga  elfogultságával   kapcsolatos meggyőződése ellenére – az ügyben el kell járnia. Ezért  a  Be. támadott rendelkezése nem sérti a bíráknak az Alkotmány  60.  § (1)  bekezdésében foglalt lelkiismereti szabadsághoz való jogát sem. 5.  Nem  sérti  a Be. 37. § (1) bekezdése a jogállamiságnak  az Alkotmány   2.  §  (1)  bekezdésében  foglalt  elvét   sem.   A rendelkezés   a  bírót  az  ügy  elintézéséből   a   bejelentés elintézéséig  kizárja,  a  42.  §  (1)  bekezdése  viszont   az elfogultságra  vonatkozó bejelentés kötelező elintézési  módját fogalmazza  meg.  Ennek  alapján a legegyszerűbb  (legrövidebb) típusú – úgynevezett igazgatási úton – kerül sor véglegesen más bíró kijelölésére, az elfogultságát bejelentő bíró kizárására . Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a  Be.  37.  §  (1) bekezdése nem sérti az Alkotmány  felhívott rendelkezéseit, ezért az indítványt elutasította. 6.  Annak  ellenére, hogy az Alkotmánybíróság a Be. 37.  §  (1) bekezdésének  támadott  rendelkezését a  vele  együtt  vizsgált további  rendelkezésekkel  fennálló  összefüggéseit  figyelembe véve  nem találta alkotmányellenesnek, megállapította,  hogy  a Be.  szabályozási  módja  és  a bíró  által  saját  maga  ellen bejelentett  elfogultság vizsgálatával kapcsolatos  hagyományos felfogás hatása alkotmányellenes értelmezéshez is vezethet. A  Be.  szabályozás  módja “kétlépcsős:  a  valamennyi  hatóság tagjára  érvényes  kizáró okok együtt, és  az  egyes  hatóságok tagjára vonatkozó különös okok az általános okoktól elkülönítve jelennek  meg a törvényben, s ugyanúgy elkülönülnek  a  kizárás iránti bejelentés elintézésére irányadó szabályok is. A   büntetőeljárásról   szóló  1998.  évi   XIX.   törvény   (a továbbiakban:  új Be.) már nem két lépcsőben  állapítja  meg  a kizárási  okokat, vagyis nem állapít meg általános, a  “büntető ügyekben  eljáró  hatóságok  tagjainak”  kizárására  vonatkozó, illetőleg a bíróra (ügyészre, nyomozóhatóság tagjára) vonatkozó okokat,   hanem   külön-külön  szabályozza   a   nyomozóhatóság tagjának,  az ügyésznek, illetve a bírónak a kizárását.  Az  új Be. 24. § (1) bekezdése eleve kimondja, hogy: “A bíró az ügyben nem  járhat  el, ha a kizárási okot maga vagy rá vonatkozóan  a tanács elnöke jelenti be.” Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint alkotmányos követelményt  állapít  meg  –  többek  között  –  akkor,  ha  a jogszabályi  rendelkezés  alkotmányossága  akár  a  szabályozás módjából  adódóan,  akár  annak homályossága  miatt  szenvedhet csorbát.   A   38/1993.   (VI.   11.)   AB   határozatában   az Alkotmánybíróság már rámutatott, hogy a “normát nem kell minden esetben  megsemmisíteni  pusztán  azért,  mert  az  alkotmányos követelményeknek meg nem felelő értelmezése is lehetséges, vagy előfordul.” (ABH 1993, 256, 267.) A hatályos jog kímélete  okán az Alkotmánybíróság az alkotmányos követelményeknek megfelelően is  értelmezhető  jogszabályi rendelkezés megsemmisítésétől  az alkotmányos értelmezési tartomány kijelölése mellett  eltekint. [ld.  erről  részletesen: 22/1999. (VI. 30.) AB határozat,  ABH 1999, 176.; 27/2000. (VII. 6.) AB határozat, ABH 449, 455]. A    Be.   szabályozásának   bonyolultságára   tekintettel   az Alkotmánybíróság  szükségesnek  tartotta,  hogy   határozatában alkotmányos  követelményként is  rögzítse:  a  Be.  37.  §  (1) bekezdése  és  42. § (1) bekezdése alkalmazásakor az  Alkotmány 57.  §  (1)  bekezdésében foglalt tisztességes eljáráshoz  való alapjog kizárja, hogy az a bíró, aki a vele szemben fennálló  a Be. 35. § (1) bekezdése c) pontjában foglalt kizárási okot maga jelenti   be,  az  ügyben  a  bejelentés  megtételét   követően eljárhasson. Az Alkotmánybíróság a határozat közzétételét az abban foglaltak elvi jelentőségére tekintettel rendelte el.                        Dr. Németh János                   az Alkotmánybíróság elnöke      Dr. Bihari Mihály                      Dr. Czúcz Ottó      alkotmánybíró                           alkotmánybíró      Dr.Erdei Árpád                    Dr. Harmathy Attila      előadó alkotmánybíró                    alkotmánybíró      Dr. Holló András                      Dr. Kiss László      alkotmánybíró                           alkotmánybíró      Dr. Kukorelli István                Dr. Strausz János      alkotmánybíró                           alkotmánybíró               Dr. Tersztyánszkyné dr. Vasadi Éva                          alkotmánybíró .

English:
English: .
Petition filed: .
Subject of the case: .	Article 35.1.c of the Code of Criminal Procedure according to which judges who notified the judiciary about their bias in a particular case should be disqualified from service as trial judges in those cases until their notification has been fully processed and the issue resolved
Number of the Decision: .	17/2001. (VI. 1.)
Date of the decision: .	05/29/2001
. CODICES summary: http://www.codices.coe.int/NXT/gateway.dll/CODICES/precis/eng/eur/hun/hun-2001-2-006?fn=document-frameset.htm$f=templates$3.0
.