Hungarian
Ügyszám:
.
1718/B/2010
Előadó alkotmánybíró: Bihari Mihály Dr.
.
Az indítvány lényege:
.
A határozat száma: 61/2011. (VII. 13.) AB határozat
.
ABH oldalszáma: 2011/290
.
A határozat kelte: Budapest, 07/12/2011
.
.
A határozat szövege:
.
A határozat szövege:
                     A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

    Az Alkotmánybíróság az Alkotmány, illetve jogszabály
    alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára, valamint
    nemzetközi szerződésbe ütközésére irányuló indítványok
    tárgyában — dr. Bihari Mihály, dr. Holló András, dr. Kovács
    Péter, dr. Paczolay Péter és dr. Stumpf István alkotmánybírák
    párhuzamos indokolásával, valamint dr. Bragyova András, dr.
    Kiss László és dr. Lévay Miklós alkotmánybírák
    különvéleményével — meghozta a következő

                             határozatot:
                                   
    1. Az Alkotmánybíróság a Magyar Köztársaság Alkotmányáról
    szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról szóló 2010. évi
    CXIX. törvény közjogi érvénytelenségére vonatkozó indítványt
    elutasítja.
    2. Az Alkotmánybíróság az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi
    XXXII. törvény 40. §-ának második mondata, illetve 43. §
    (5) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és
    megsemmisítésére irányuló indítványokat elutasítja.
    3. Az Alkotmánybíróság az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi
    XXXII. törvény módosításáról szóló 2010. évi CXX. törvény 3. §-
    a alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére
    irányuló indítványokat elutasítja.
    4. Az Alkotmánybíróság a Magyar Köztársaság Alkotmányáról
    szóló 1949. évi XX. törvény 32/A. §-ának a Magyar Köztársaság
    Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról szóló
    2010. évi CXIX. törvény 1. §-ával módosított új szövege,
    valamint a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi
    XX. törvény módosításáról szóló 2010. évi CXIX. törvény 2. §-
    ával megállapított, a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló
    1949. évi XX. törvény 70/I. § (2) bekezdésének
    megsemmisítésére irányuló indítványokat visszautasítja.
    5. Az Alkotmánybíróság a Magyar Köztársaság Alkotmányáról
    szóló 1949. évi XX. törvény 32/A. §-ának a Magyar Köztársaság
    Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról szóló
    2010. évi CXIX. törvény 1. §-ával módosított új szövege,
    valamint a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi
    XX. törvény módosításáról szóló 2010. évi CXIX. törvény 2. §-
    ával megállapított, a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló
    1949. évi XX. törvény 70/I. § (2) bekezdése nemzetközi
    szerződésbe ütközésének megállapítására és megsemmisítésére
    irányuló indítványokat visszautasítja.
    Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben
    közzéteszi.
                                 Indokolás
                                     
                                    I.
                                     
       Az   Alkotmánybírósághoz   számos   indítvány   érkezett    —
      magánszemélyektől, köztük jogászprofesszoroktól,  ügyvédektől,
      volt alkotmánybírótól, érdekvédelmi szervezetektől, párttól  —
      a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény
      (a  továbbiakban:  Alkotmány) módosításáról  szóló  2010.  évi
      CXIX.       törvény       (a      továbbiakban:       Alkmód.)
      alkotmányellenességének megállapítására  és  —  jellemzően  ex
      tunc,   vagyis  a  kihirdetésére  visszamenőleges  hatályú   —
      megsemmisítésére,  valamint  ehhez  szorosan  kapcsolódóan  az
      Alkotmánybíróságról  szóló  1989.  évi   XXXII.   törvény   (a
      továbbiakban:  Abtv.)  módosításáról  szóló  2010.  évi   CXX.
      törvény (a továbbiakban: Abtvmód.) egésze, illetve annak egyes
      rendelkezései   alkotmányellenességének   megállapítására   és
      megsemmisítésére  vonatkozóan. Az  Alkotmánybíróság  a  tárgyi
      azonosságra   tekintettel   az   Alkotmánybíróság   ideiglenes
      ügyrendjéről   és   annak   közzétételéről   szóló,   többször
      módosított  és egységes szerkezetbe foglalt 2/2009.  (I.  12.)
      Tü.  határozat (ABK 2009, január, 3., a továbbiakban: Ügyrend)
      28.  §  (1) bekezdése alapján az indítványokat egyesítette  és
      egy eljárásban bírálta el.
       Az  indítványozók egy része az Alkotmány módosult 32/A.  §-a,
      illetve  70/I.  § (2) bekezdése, más részük az Alkmód.  1.  és
      2.  §-a felülvizsgálatát kérte; ugyanígy érkezett indítvány az
      Abtv.  módosult  40.  §-ának második mondata,  illetve  43.  §
      (5)  bekezdése felülvizsgálatára csakúgy, mint az Abtvmód.  1.
      és   2.   §-ának,   valamint   3.  §-ának   vizsgálatára.   Az
      Alkotmánybíróság   állandó   gyakorlata   szerint    „ha    az
      indítványozó      egy      új     rendelkezés      tartalmának
      alkotmányellenességét állítja, akkor az  Alkotmánybíróság  nem
      az  új  rendelkezést hatályba léptető, hanem a módosítás révén
      az  új  rendelkezést  magába foglaló (inkorporáló)  jogszabály
      alkotmányellenességét   vizsgálja  meg”.   [Először:   8/2003.
      (III.   14.)   AB   határozat,   ABH   2003,   74,   81.]   Az
      Alkotmánybíróság erre tekintettel a jelen ügyben az  Alkotmány
      módosult 32/A. §-a, illetve 70/I. § (2) bekezdése, illetve  az
      Abtv.  40.  §-ának  második mondata és  43.  §  (5)  bekezdése
      vonatkozásában kezdte meg vizsgálatát. Tekintettel arra,  hogy
      az  Alkmód.-dal kapcsolatban közjogi érvénytelenség  címén  is
      nyújtottak  be  indítványt,  az  Alkotmánybíróság  az  Alkmód.
      megalkotásának eljárását is vizsgálta. Ugyanígy külön  döntött
      az  Alkotmánybíróság az Abtvmód. 3. §-ának  (hatályba  léptető
      rendelkezésének) az alkotmányosságáról is.
       
       1.   Öt   indítványozó  fejtette  ki  álláspontját  abban   a
      kérdésben,  hogy  az  Alkotmánybíróságnak milyen  okokból  van
      hatásköre arra, hogy az Alkotmányt módosító törvényt,  illetve
      magának    az    Alkotmánynak   a    módosult    rendelkezését
      alkotmányossági  szempontból felülvizsgálja és  megsemmisítse.
      Az  indítványok  között volt, amelyik csak  röviden  indokolta
      nézetét,  eszerint: a „hatályos Alkotmány lehetőséget biztosít
      az      Alkotmánybíróság     számára     minden     jogszabály
      felülvizsgálatára,  így  az alkotmánymódosítást  tartalmazókra
      is”. Egy másik indítványozó öt pontban foglalta össze, hogy  —
      véleménye szerint — az Alkotmánybíróságnak miért van hatásköre
      az  alkotmánymódosítás  felülvizsgálatára:  „1)  Az  Alkotmány
      módosítása nem sértheti azon alkotmányos alapelveket, amely az
      Általános  rendelkezések  szakaszában  lefektetettek.  2)   Az
      Alkotmány,   mint  1949.  évi  XX.  törvény,  egy  jogszabály,
      amelynek   alkotmányellenessége   így   vizsgálható.   3)   Az
      alkotmánymódosítás az állami irányítás egyéb  jogi  eszközének
      tekinthető,  amennyiben  azt  a  jelenlegi  formájában,  egyes
      kormányzati  intézkedések várhatóan alkotmányellenes  formában
      történő  keresztülvitele kapcsán módosítanak. Ez a módosítások
      sűrűsége  kapcsán  tekinthető  egyéb  jogi  eszköznek.  4)   A
      jogszabály   vagy  jogi  eszköz  (…)  nemzetközi   szerződésbe
      ütközésének  vizsgálata  is  az Alkotmánybíróság  feladata.  A
      módosítások  ütköznek  az 1993. évi XXXI.  törvény  az  emberi
      jogok  és az alapvető szabadságok védelméről néven kihirdetett
      nemzetközi  szerződéssel,  mert  a  nemzetközi  jog  általános
      elveit nem tartják be. (…) 5) Az Alkotmánybíróságnak az  Abtv.
      1.   §  g)  alapján  feladata  az  Alkotmány  rendelkezéseinek
      értelmezése,  így az egyes alkotmány módosítások  értelmezése,
      és  az  ellentmondások feloldása is.” A következő indítványozó
      kifejtette, hogy bár az Alkotmánybíróság eddig tartózkodott az
      Alkotmány  módosításainak alkotmányossági  felülvizsgálatától,
      most  figyelemmel  kell lennie arra, hogy az  alkotmányosságot
      nem  pusztán  az  írott Alkotmány hordozza, hanem  mindazok  a
      mögöttes  jogelvek,  amelyek  az  írott  szöveg  kodifikálását
      inspirálták, valamint az alkotmánybírósági jogértelmezés, stb.
      Az  Alkotmány írott szövege nem lehet ezekkel sem  ellentétes.
      „Ha  az  Alkotmány  módosítása  ellentétesnek  bizonyul  olyan
      alapvető    alkotmányossági   elvekkel,   mint    például    a
      visszamenőleges    hatály    tilalma     (…),     akkor     az
      Alkotmánybíróságnak  a  jogállamiságra  vonatkozó  alkotmányi,
      továbbá a saját eljárására vonatkozó törvényi kötelessége ezen
      módosítások    alkotmányellenességének    megállapítása     és
      megsemmisítése”.
       A neves alkotmányjogász professzor által benyújtott indítvány
      tudományos  igényességgel és pontossággal  indokolta,  hogy  —
      alláspontja szerint — miért kell az Alkotmánybíróságnak eddigi
      gyakorlatától  eltérnie.  Nézete  szerint  el  kell  határolni
      egymástól az alkotmányozó hatalmat (pouvoir constituant) és az
      alkotmánymódosító hatalmat (pouvoir constituant institué). Míg
      az  alkotmányozó  hatalom nem kötött  az  Alkotmányhoz,  hanem
      alkotmányteremtő  hatalom, addig az alkotmánymódosító  hatalom
      (mint   konstituált   államhatalom)  számára   érvényesül   az
      Alkotmány   elsőbbsége   és   az  alaptörvény   fenntartásának
      kötelezettsége. Az Alkotmányt az alkotmánymódosító  hatalomnak
      is  tiszteletben  kell tartania. Az alkotmánymódosító  hatalom
      nem  korlátlan,  kötött az Alkotmányhoz,  de  a  kötöttségeket
      betartva  jogosult  annak megváltoztatására  is.  Tekintettel,
      hogy  az  alkotmányok  általában  kifejezetten  a  törvényhozó
      szerveket   ruházzák  fel  azzal  a  joggal,  hogy   speciális
      szabályok  mellett az alkotmányt módosítsák, nem  zárható  ki,
      hogy  az  alkotmányos korlátok betartása  felett  az  a  szerv
      őrködjön,  amely  egyébként az alkotmány  védelmére  hivatott.
      Alkotmányértelmezésnek    kell    meghatároznia    azokat    a
      sarokpontokat, amikre a demokratikus jogállam épül, és  ezeket
      az  alkotmánymódosító  hatalomnak is figyelembe  kell  vennie.
      Ebből következően az Alkotmánybíróságnak felül kell vizsgálnia
      az  eddigi  gyakorlatát (mely szerint magát az Alkotmányt  nem
      vizsgálhatja),  mivel  a  tét  a  jogállamiság  és  az   állam
      alkotmányos  életének folytonossága. Álláspontja  szerint  nem
      ellentétes    a    hatalommegosztás   és   a   hatalmi    ágak
      szétválasztásának    elvével,    ha    az     Alkotmánybíróság
      normakontroll   alá   veszi  a  konstituált  alkotmánymódosító
      hatalom  megnyilvánulását. A vizsgálat  mércéje  az  Alkotmány
      „lényeges  magja”  lehet,  amelyet  az  Alkotmányban   foglalt

      kiemelkedő  alapelvek  körvonalaznak.  Az  Alkotmány  lényeges
      magja  körébe  azok  az alapelvi normák tartoznak,  amelyek  a
      demokratikus alkotmányfejlődés jelenlegi állása szerint minden
      alkotmányos   jogállamban  elfogadottak,   a   közös   európai
      alkotmányos tradíció részét képezik. Különösen ide tartozik: a
      köztársasági  államforma,  a  jogállamiság,  a  demokrácia,  a
      szuverenitás,  az alapjogvédelem elvei, az emberi  élethez  és
      méltósághoz való jog, a szabad véleménynyilvánítás joga  és  a
      sajtó   szabadsága,   a  gondolat,  lelkiismeret   és   vallás
      szabadsága,   a   hátrányos   megkülönböztetés   tilalma,   az
      ellenállási  jog  és  a  külpolitikai alapelvek.  Ugyanígy,  a
      preambulumban foglalt célokkal és követelményekkel szemben sem
      módosítható az Alkotmány. Mindezek alapján nézete  szerint  az
      Alkotmány  lényeges  magját, vagyis  az  alaptörvény  alapvető
      értékrendjét  sértő  alkotmánymódosítás  alkotmányellenességét
      megállapíthatja  az  Alkotmánybíróság,  mert   a   meghatározó
      alkotmányi értékek ehhez mércét adnak.
       Az  alkotmányi alapelvek horizontális módon végighúzódnak  az
      alaptörvény  rendelkezésein;  ha  valamely  alapelvbe  ütközik
      konkrét   alkotmányi  rendelkezés,  akkor  ezt   a   kollíziót
      értelmezéssel kell feloldani. Ha a konfliktus értelmezés útján
      nem  oldható fel, többféle megoldás állhat az Alkotmánybíróság
      rendelkezésére.   A   mérsékelt   megközelítés   szerint    az
      Alkotmánybíróság  felhívja  az  alkotmánymódosító  hatalmat  a
      nyilvánvaló    ellentmondás   megszüntetésére.    Radikálisabb
      megközelítésben   az   Alkotmánybíróság   az    alapértékekkel
      ellentétes  konkrét alkotmányi rendelkezést nem alkalmazza,  a
      törvényeket  viszont, amelyek ezen alapulnak, az alapértékekre
      tekintettel megsemmisíti. Az indítványozó kitért arra is, hogy
      nézete  szerint  a  konkrét  alkotmánymódosítások  ügyében   a
      hatáskör    akkor    is   megállapítható    lenne,    ha    az
      alkotmánymódosításokat figyelembe venné az Alkotmánybíróság  a
      hatásköre   meglétének  vizsgálatakor,   azonban   álláspontja
      szerint   ezekre  az  alkotmányi  rendelkezésekre  nem   lehet
      figyelemmel az Alkotmánybíróság.
       Az ötödik indítványozó az Alkmód. közjogi érvénytelenségét is
      felvetette,  mivel  annak elfogadása — álláspontja  szerint  —
      nélkülözte  az  alkotmányozáshoz szükséges  „körültekintés  és
      deliberáció legminimálisabb szintjét is”. Nem volt elég idő  a
      tervezett   módosítás  megvitatására;  a  módosítás  legutolsó
      változata  csak órákkal az Alkmód. elfogadása előtt  született
      meg.  Ez  az  eljárás  még a törvényhozás  vonatkozásában  sem
      elégíti ki az Alkotmány jogállami klauzulája alapján elvárható
      minimális követelményeket, alkotmányozni meg végképp nem lehet
      ilyen eljárásban. Az Alkmód. megalkotásakor nem hallgattak meg
      szakértőket, a szavazásra bocsátott végső tervezetet  egyetlen
      bizottság sem tárgyalta meg. Ezért az elfogadás nem felel  meg
      az  Alkotmány  2.  §-ában  foglalt jogállamiság  legalapvetőbb
      mércéjének.

       Rámutatott    arra,    hogy    az   Alkotmány    „láthatatlan
      megváltoztathatatlansági   klauzulája”   a   jogállamiság,   a
      demokratikus  legitimáció meghatározott szintjének  elfogadása
      és   betartása.  A  kirívó,  alkotmányértelmezéssel   el   nem
      hárítható Alkotmányon belüli ellentét alkotmányellenes.  Ilyen
      ellentétnek    tartja    egy    büntető    jellegű    fizetési
      kötelezettséget  megállapító rendelkezés visszaható  hatályát;
      vagy   az   alapjogok   elválasztását   az   alkotmánybírósági
      felülvizsgálat  szempontjából akkor, amikor  a  diszkrimináció
      tilalmat kimondó alkotmányi rendelkezés hatályban van.  Kitért
      arra,  hogy  az  Alkotmánybíróság korábbi  döntései  során  az
      alkotmánymódosításokban  foglaltak   összhangban   álltak   az
      Alkotmány  elveivel és értékrendjével. Álláspontja  szerint  a
      tartalmi    felülvizsgálhatóság    az    Alkotmányon    belüli
      ellentmondás  esetében is fennáll, mivel az Alkotmánybíróságot
      megilleti az Alkotmány értelmezésének a joga és ennek  keretén
      belül,  illetve  ezen  túl bizonyos, az értelmezéssel  el  nem
      hárítható,  kirívó ellentmondásokat oly módon  is  elbírálhat,
      hogy  az Alkotmánnyal kirívó módon ellentétben lévő módosítást
      semmisíti   meg.   Az   egyszerű  ellentmondás   kezelhető   a
      megvizsgált törvények alkotmányosságának elbírálása során  is.
      Az  esetek  többségében  az  Alkotmányon  belüli  ellentmondás
      esetében  alkotmányértelmezésre  kell  törekedni,  de  ha   az
      Alkotmánybíróság értelmezéssel el nem hárítható ellentmondásba
      ütközik,  akkor  az alkotmánymódosító törvény megsemmisíthető.
      Ha az ilyen alkotmánymódosítást elfogadná az Alkotmánybíróság,
      akkor  az  Alkotmány, de legalábbis annak valamely  kardinális
      intézménye  sérülne.  Amennyiben az alkotmánymódosítás  és  az
      Alkotmány    között    kirívó   ellentét    áll    fenn,    az
      Alkotmánybíróságnak módja van arra, hogy az Alkotmány szövege,
      rendszere,     értékrendje    alapján    döntsön     és     az
      alkotmánymódosítást is megsemmisíthesse. Ha  ezt  nem  tehetné
      meg  ezekben  a  kirívó  esetekben, akkor  az  súlyos  krízist
      teremtene az alkotmányértelmezés és az alkotmányvédelem terén.
      Az  Alkotmány  ugyanis  olyan instrumentum,  amely  a  jogrend
      legmagasabb  szintű szabályrendszere, annak elvei, intézményei
      és  szabályai  relatíve koherens rendszert  alkotnak.  Tetszés
      szerint  (önkényesen) akkor sem vehetők  fel  egy  alkotmányba
      bizonyos   rendelkezések,   ha  azokat   formálisan   érvényes
      alkotmánymódosításként  fogadta  el  a  törvényhozó  vagy   az
      alkotmányozó.
       Az  indítványozó ezen túlmenően kitért arra is,  hogy  nézete
      szerint  az Alkmód. nem elégíti ki a normavilágosság minimális
      követelményeit  sem,  mivel  több,  feloldhatatlan  jogalkotói
      hibában szenved. Egyfelől ellentmondás van az Alkmód. 2. §  és
      1. §-a között, mert amíg a visszamenőleges hatályú adófizetési
      kötelezettséget  megállapító alkotmányi  rendelkezés  tartalmi
      korlátjaként megjelenik az, hogy a közteher nem lehet  100  %-
      os,  addig  az Alkotmánybíróság hatáskörét szűkítő rendelkezés
      nem  teszi  lehetővé, hogy ennek a tartalmi  követelménynek  a
      betartását felügyelje az Alkotmánybíróság. A tulajdonhoz  való
      jog  alkotmánysértő korlátozását még abban az  esetben,  tehát
      abban  a szűk körben sem vizsgálhatja az Alkotmánybíróság,  ha
      az   az   alkotmányi   rendelkezéssel   ellentétesen   kerülne
      megállapításra  (tehát 100 %-os lenne a  tulajdonelvonás).  Ez
      álláspontja szerint nyilvánvaló ellentmondás, ami ellentétes a
      normavilágosság követelményével.

       Szintén    a    normavilágosság    követelményével     tartja
      ellentétesnek,   hogy   az   Alkotmánybíróság    csak    akkor
      vizsgálhatja  felül a kifogásolt, a „tiltott tárgykörök”  közé
      tartozó  törvényt,  ha  az  indítvány  kifejezetten  csak   az
      Alkotmány 32/A. § (2) bekezdésében felsorolt alapjogokkal való
      ellentétet  állít és nem tartalmaz egyéb okot.  Ugyanakkor  az
      Alkmód.-dal   megállapított   32/A.   §   (3)   bekezdése    a
      megsemmisítéskor  már nem rendelkezik az egyéb  okról.  Ezt  a
      kettőt összhangba kellett volna hoznia a jogalkotónak.
       Ugyanígy nem felel meg a normavilágosság követelményének  az,
      hogy  az  Alkmód.-ban  és az Abtvmód.-ban foglalt  módosítások
      nincsenek  összhangban  (az  Abtvmód.-ból  hiányzik   a   „nem
      tartalmaz  egyéb  okot” feltétel, továbbá a  „kizárólag  akkor
      semmisíti  meg”  kitétel  csak az  Abtvmód.-ban  szerepel,  az
      Alkmód.-ban nem).
       A  normavilágosság követelményével az is ellentétes, hogy  az
      emberi  méltósághoz való jog beemelésekor a törvényalkotó  nem
      értelmezte,  hogy  azt szűken, vagy az Alkotmánybíróság  által
      kialakított gyakorlat alapján, „anyajog” értelemben kell-e  az
      Alkotmánybíróságnak  alkalmaznia (vagyis az  alkotmányi  lista
      kiegészülhet-e további, nem nevesített jogokkal is).  Mindezek
      alapján nézete szerint az Alkmód. szövege nem felel meg  annak
      a   követelménynek,   hogy  a  törvénynek   mindenki   számára
      érthetőnek és világosnak kell lennie.
       Ezen   túlmenően  az  Alkmód.  3.  §-a  álláspontja   szerint
      nyilvánvalóan  alkotmányellenes, mivel semmilyen  felkészülési
      időt  sem  biztosított (pénteken hirdették ki a módosítást  és
      szombaton      hatályba      lépett).      További      formai
      alkotmányellenességnek   tartja,   hogy   az    Alkmód.    nem
      rendelkezett  arról, hogy a folyamatban lévő  ügyekben  miként
      kell azt alkalmazni, bár az Országgyűlés tudatában volt annak,
      hogy  számos olyan ügy van az Alkotmánybíróság előtt,  amit  a
      módosítás érint. Ezek a hiányosságok nem pusztán az Alkmód. 3.
      '-ának,  hanem  az  egész törvénynek az  alkotmányellenességét
      eredményezik.
       
       2.  Az  Alkotmány  új 32/A. §-a, illetve az  Alkmód.  1.  §-a
      alkotmányellenességének megállapítását hét indítványozó kérte;
      mindegyik   indítvány   hivatkozott   az   Alkotmány   2.    §
      (1)  bekezdésébe foglalt demokratikus jogállam sérelmére. Több
      indítványozó az Alkotmány 2. § (3) bekezdésének a sérelmére is
      hivatkozott.
       Az    egyik   indítványozó   rámutatott   arra,    hogy    az
      „Alkotmánybíróság   teljes,   tartalmi   korlátozás    nélküli
      megsemmisítő  jogköre  szavatolja,  hogy  az  állam  jogalkotó
      szervei  nem  járhatnak  el önkényesen,  ami  nélkülözhetetlen
      eleme   a   jogállamiságnak,   illetve   annak   részeként   a
      jogbiztonságnak  (a kiszámíthatóságnak). A jogalkotói  hatalom
      korlátossága  a jogbiztonság, jogállamiság egyik  biztosítéka.
      Az  Alkotmánybíróság e hatáskörének bármilyen csorbítása ezért
      a   jogállamisággal   ellentétes,   ezért   alkotmányellenes.”
      Hozzátette,  hogy  a jogállamiságból fakadó normavilágossággal
      is  ellentétes  az,  hogy  a  módosítások  nem  értelmezhetőek
      egyértelműen.  Míg  „a költségvetésről,  illetve  az  adókról,
      járulékokról   szóló   törvények  közvetlenül   sosem   állnak
      kapcsolatban   a  módosításban  felsorolt  alapjogokkal,   így
      lényegében  nincs  olyan eset, amikor  az  Alkotmánybíróság  a
      megsemmisítő  jogát  a módosítás szerinti jogalkotási  tárgyak
      vonatkozásában  gyakorolhatná, miközben az alkotmányellenesség
      egyéb   okai   (…)  e  törvények  esetében  attól  függetlenül
      fennállhatnak,  hogy  ezek az okok az  alapjogokkal  közvetlen
      összefüggésbe  nem hozhatók.” Hozzáteszi, hogy  ugyanakkor  az
      emberi    méltóság   joga,   illetve   az   ebből   levezetett
      önrendelkezési,  önmegvalósítási jog a költségvetési,  illetve
      az  adó-,  járuléktörvények  esetén  közvetve  minden  esetben
      érintett lehet.
       A  már  idézett jogászprofesszor indítványában az  alábbiakat
      fejtette  ki:  „Az  Alkotmányban  kinyilvánított  demokratikus
      jogállamiság   elve  —  amely  kifejezésre  juttatja   a   jog
      primátusát,  a  jog uralmát az állam felett,  az  államnak  az
      alkotmányhoz  és  az alkotmányosan alkotott törvényekhez  való
      kötöttségét   —   a  magyar  Alkotmány  egyik   leglényegesebb
      alapelve. Ez a jogi alapérték elsősorban azt biztosítja,  hogy
      a  jog  ad  mértéket és formát az államhatalom  gyakorlásának,
      ezért  nem  lehetséges az államérdeknek jogon  túli,  önkényes
      értelmezést    adni.”   Az,   hogy   Magyarország    jogállam,
      ténymegállapítás  és program is egyszerre. „Bár  az  Alkotmány
      expressis  verbis  nem  rendelkezik sem a hatalommegosztásról,
      sem pedig az államhatalmi ágak elválasztásának az elvéről,  de
      ezek   intézményi   és   garanciarendszerét   az   alaptörvény
      tartalmazza.  (…)  A hatalommegosztás és az államhatalmi  ágak
      elválasztása    elvének   alapvetően    az    alkotmányellenes
      hatalomkoncentrációt kell megakadályoznia. (…)  [D]emokratikus
      jogállamban korlátlan és korlátozhatatlan hatalom nincs, ennek
      érdekében bizonyos hatalmi ágak szükségképpen korlátozzák  más
      hatalmi   ágak   jogosítványait.   Ezért   a   hatalmi    ágak
      elválasztásának  elve  a  magyar  államszervezet  legfontosabb
      szervezeti és működési alapelve.” Az Alkotmánybíróság  mind  a
      törvényhozó, mind a végrehajtó hatalom, továbbá a köztársasági
      elnök    és   az   önkormányzatok   hatalmi   jogosítványainak

      korlátjaként   jelenik   meg.   „Mindezekre   tekintettel   az
      Alkotmánybíróság  felülvizsgálati  és  megsemmisítési  jogának
      korlátozása    sérti   a   jogállamiság   elvét,    mert    az
      Alkotmánybíróságot  (hatáskörét, szervezetét,  működését  vagy
      eljárását) érintő bármely korlátozással az Alkotmány  elveszti
      a  hatékony  szankciót, lex inperfektává válik, megszünteti  a
      garanciát, amely a jog uralmát biztosítja az állam felett.”
       Három  indítványozó  szerint  ez  az  alkotmányi  rendelkezés
      ellentétes  az  Alkotmány  7.  § (1)  bekezdésével.  Az  egyik
      indítványozó álláspontja alapján a nemzetközi jog  általánosan
      elismert szabályait sérti a módosított alkotmányi rendelkezés.
      A  másik  két  —  lényegében  azonos  —  indítvány  szerint  a
      módosítás ellentétes az Európai Alkotmány létrehozásáról szóló
      szerződés  I. RÉSZ, I. CÍM, I-2. cikk alatt meghatározott  „Az
      Unió  értékei”,  továbbá az I-6. cikk alatt meghatározott  „Az
      uniós  jog”, valamint a II. RÉSZ „Az Unió alapjogi  chartája”,
      1.  CÍM, II. 61. cikk „Az emberi méltóság”, valamint a II. 27.
      cikk  „A  tulajdonhoz  való  jog”  rendelkezéseivel,  és  ezen
      keresztül sérti az Alkotmány 2. §-ának (1) bekezdését és 7. §-
      ának  (1)  bekezdését. Az indítványok indokolási  részükben  a
      fentiek mellé beidézik az I. RÉSZ II. CÍM I-9. cikkét  és  VI.
      CÍM  I-45.  cikkét;  a  II.  RÉSZ  I.  CÍM  II-77.  cikkét  (A
      tulajdonhoz  való jog), III. CÍM (Egyenlőség)  II-94.  cikkét,
      VI.  CÍM II-113. cikkét és II-114. cikkét, valamint a VII. CÍM
      54.  cikkét.  Hivatkoznak arra, hogy az Alkotmánybíróság  több
      alkalommal  rámutatott arra, hogy az Európai Unió  alapító  és
      módosító  szerződéseit  nem nemzetközi  szerződésként  kezeli,
      ezért nem vonatkoznak rá az Abtv.-nek a nemzetközi szerződésbe
      ütközés   vizsgálatára   vonatkozó   rendelkezései.   Így   az
      Alkotmánybíróság  vizsgálhatja,  hogy  az  Alkotmány  vitatott
      rendelkezései    ellentétesek-e    az    Európai     Alkotmány
      létrehozásáról szóló szerződésben foglaltakkal.  Az  Alkotmány
      32/A.  § (2) bekezdéséhez kapcsolódóan külön kiemelik az  Unió
      Alapjogi Chartájának sérelmét.
       
       3. Az Alkotmány 70/I. § (2) bekezdése, illetve az Alkmód.
      2. §-a alkotmányellenességének megállapítását tizenkét
      indítványozó kérte.
       a)   Mindegyik   indítványozó  hivatkozott   arra,   hogy   a
      rendelkezés  sérti  az Alkotmány 2. § (1)  bekezdését.  Érveik
      szerint az alkotmányos jogállam alapvető eleme a jogbiztonság,
      amely — többek között — megköveteli a szerzett jogok védelmét,
      a   lezárt  jogviszonyok  érintetlenül  hagyását,  a   múltban
      keletkezett,   tartós   jogviszonyok   megváltoztathatóságának
      alkotmányos    szabályokkal    való    korlátozását.    Lezárt
      jogviszonyokat  sem  jogszabállyal, sem annak  hatályon  kívül
      helyezésével  (származzon  ez akár  a  jogalkotótól,  akár  az
      Alkotmánybíróságtól)  főszabályként  nem  lehet  alkotmányosan
      megváltoztatni,  kivéve,  „ha azt a jogbiztonsággal  konkuráló
      más alkotmányos elv elkerülhetetlenné teszi, és ezzel nem okoz
      céljához  képest  aránytalan sérelmet”. A  jogállamiság  egyik
      fontos  alkotóelemét jelentő jogbiztonság megköveteli, hogy  a
      jogalanyok magatartásukat a jog előírásaihoz tudják igazítani,
      ezért  jogszabály a kihirdetését megelőző időre nem állapíthat
      meg  kötelezettséget és nem nyilváníthat valamely  magatartást
      jogellenessé, ez esetben tiltott tehát a hátrányos  visszaható
      hatály.  „A  jogbiztonság  e követelményének  figyelmen  kívül
      hagyása  összeegyeztethetetlen a jogállamiság elvével,  s  így
      alkotmányellenes.”
       A   visszamenőlegesen   lehetővé  tett  közteher-megállapítás
      teljes    mértékben   összeegyeztethetetlen   a   jogbiztonság
      alapelvével,  az  új 70/I. § (2) bekezdés nem hivatkozik  más,
      konkuráló alkotmányos elvre.
       Az  indítványozó álláspontja szerint nem egyértelmű  az  sem,
      hogy   a   „jövedelem  mértékét  el  nem  érő   kötelezettség”
      visszamenőleges  megállapításának  joga  csak  az  ún.  állami
      szférából,   vagy   bármely,  közteher   viselésére   szolgáló
      forrásból  származó  jövedelemre vonatkozik-e.  „A  »közterhek
      viselésére szolgáló forrás« — nyelvtani értelmezés  alapján  —
      ugyanis  minden olyan jövedelmet jelent, amellyel kapcsolatban
      a    közteherviselési   kötelezettség   fennáll”.   Az   ilyen
      kötelezettséget         visszamenőlegesen          megállapító
      alkotmánymódosító és jogalkotói szándék az Alkotmány  alapvető
      értékrendjével   áll   szemben,  amely  értékrend   létét   az
      Alkotmánybíróság kifejezetten elismerte. Ebbe az értékrendbe —
      többek között — nemcsak a jogállamiság, a demokrácia, hanem az
      alapjogok védelme is beletartozik.
       Más  indítványozó szerint az Alkotmány 70/I. § (2)  bekezdése
      több  okból  is ellentétes az Alkotmány 2. § (1)  bekezdésében
      deklarált   jogállamisággal.  Ilyen  ok,  hogy  a  rendelkezés
      megszövegezése   „annyira  általánosan  elvont  megfogalmazás,
      amely  nem  képes szabatos és egyértelmű útmutatást adni  arra
      vonatkozóan,  hogy  pontosan milyen  jövedelmekre  kiterjedően
      kíván   a   jogalkotó  plusz  kötelezettséget  megállapítani.”
      Emellett   álláspontja   szerint   az   „előre   meghatározott
      kiszámítható   döntések   helyett  a   visszaható   hatály   a
      megszerzett tulajdon védelmének kiiktatásával teljes mértékben
      ellentétes   a  jogállamiság  elveivel,  az  alapjogok   állam
      részéről történő tiszteletben tartásával. (…) Olyan jövedelmek
      ismételt  megadóztatását teszi lehetővé, melyek már  jogcímmel
      megszerzett    jövedelemként,   a   szerző   magántulajdonának
      részeként alkotmányos védelemben kell, hogy részesüljenek.” Az
      alkotmányi  rendelkezésnek az „adott adóévet  megelőző  ötödik
      adóévtől    kezdődően”   szövegrésze   alapján    nemcsak    a
      visszamenőleges hatály miatt sérül a jogbiztonság, hanem azért
      is,  mert  „lehetővé  teszi, hogy (…) akár  5  egymást  követő
      adóévben  is  lehetőség  legyen a  már  megszerzett  ugyanazon
      jövedelemre  újabb  törvénnyel  kötelezettséget  megállapítani
      (vagy  akár  évente  többször) is azt a  jogalkotó  belátására
      bízva,  az  érintettek által előre nem látható és kiszámítható
      módon.”

       Az   egyik   indítványozó  az  1222.  évi  XVII.  törvénycikk
      (Aranybulla)  rendelkezésével („A mely birtokot  valaki  méltó
      szolgálattal   szerzett  attól  soha   meg   ne   fosztassék”)
      felvezetve, az alábbiakat fejtette ki. „Egy jogállamban 5 évre
      visszamenőleg nem állapíthatnak meg kötelezettséget úgy,  hogy
      az   akkor   fennálló  jogszabályi  környezetet,  a  vonatkozó
      törvényi  szabályokat,  a szerződési  szabadságot  nem  veszik
      figyelembe.   Ezzel   az   alkotmánymódosítással   egyoldalúan
      avatkoznak bele olyan lezárt jogviszonyokba, amelyek a  vétlen
      félnek jelentős vagyoni hátrányt okoznak és az eredeti állapot
      nem  állítható  helyre.  (..) A törvénytervezet  elfogadásakor
      hatályos jogszabályba [ld. a jogalkotásról szóló 1987. évi XI.
      törvény   12.   §   (2)   bekezdése]  ütközően   fogadtak   el
      Alkotmánymódosítást.   Ez   az   alkotmánymódosítás   jelentős
      mértékben  csorbítja a jogbiztonságot, mert ettől  kezdve  nem
      lehet  tudni, hogy a jogalkotó mely életviszonyra  fog  utólag
      rendelkezéseket hozni.”
       b)  Három  indítványozó hivatkozott arra, hogy  az  Alkotmány
      70/I.  §  (2)  bekezdése — a visszamenőleges  hatály  miatt  —
      ellentétes  az  Alkotmány 7. § (1) bekezdésében  foglaltakkal,
      nevezetesen, hogy a Magyar Köztársaság jogrendszere  elfogadja
      a nemzetközi jog általánosan elismert szabályait.
       c)  Több  indítványozó hivatkozott arra,  hogy  az  Alkotmány
      70/I.  §  (2)  bekezdése sérti az Alkotmány  70/A.  §  (1)  és
      (2)   bekezdésében  megfogalmazott  diszkrimináció   tilalmát.
      Különbséget tesz ugyanis aszerint, hogy az adózó a  jövedelmet
      milyen   forrásból   (magán-,  vagy  közszférában)   szerezte,
      súlyosan  hátrányos helyzetbe hozva így azon  munkavállalókat,
      akik   a   munkaviszonyuk  megkezdésekor  méltán   bíztak   az
      alkotmányos  alapelvek  érvényesülésében,  így  az   Alkotmány
      70/I. § (1) bekezdésében deklarált arányos közteherviselésben.
      Egy  másik  indítványozó szerint pedig az alkotmánymódosítások
      „[c]éljukban,   szándékukban  és   hatásukban   diszkriminatív
      szabályok.”
       d)  Több indítványozó hivatkozott az Alkotmány 13. §  (1)  és
      (2)  bekezdése,  a  tulajdonhoz  való  jog  és  annak  védelme
      sérelmére.
       e) Az egyik indítványozó nézete alapján az Alkotmány 70/I.  §
      (2) bekezdésének a visszamenőleges hatályt előíró rendelkezése
      az „érintettek és fenyegetettek emberi méltósághoz való jogát”
      sérti.   Más  indítványozók  szintén  hivatkoztak  az   emberi
      méltósághoz   való   jog  sérelmére.  Az  egyik   indítványozó
      álláspontja szerint „a támadott bekezdés súlyosan  sérti  több
      százezer  ember  és családja önrendelkezési jogát,  cselekvési
      szabadságát.” A másik indítványozó pedig azt fejtette ki, hogy
      az  emberi  méltósághoz  való jog több összetevője  is  sérül.
      Egyrészt  sérelmet szenved a szociális biztonsághoz való  jog,
      mivel   a  „rendelkezéssel  családokat  tesznek  földönfutóvá,
      bujdosóvá,   évekre  nyomorúságba  döntenek”.  Másrészt   „[a]
      jogalkotó  azt  közvetíti  a  társadalom  felé,  hogy  ezek  a
      jövedelmek,  kifizetések törvénytelenek és  azok  az  emberek,
      akik  ilyen juttatásban részesültek — egyébként sok-sok  éves,
      tisztességben ledolgozott munkaviszonyuk alapján —  jogszerűen
      —, azok mind bűnözők”.

       f)  Több  indítványozó  álláspontja  az,  hogy  az  Alkotmány
      70/I.  §  (2)  bekezdése  ellentétes  az  Alkotmány  70/I.   §
      (1)  bekezdésével  is,  amely kimondja,  hogy  a  közterhekhez
      mindenki jövedelmi és vagyoni viszonyainak megfelelően köteles
      hozzájárulni. Ez alapján „az adókötelezettség tekintetében  az
      adóalanyok  közötti megkülönböztetés kizárólag azok  jövedelmi
      és  vagyoni  viszonyain  alapulhat”, a  kifogásolt  alkotmányi
      rendelkezésben azonban a megkülönböztetés „azon  alapul,  hogy
      az   adózandó   jövedelem  meghatározott   forrásból   illetve
      szervezettől származik”.
       g) Indítványt nyújtottak be amiatt, hogy az Alkotmány 70/I. §
      (2)  bekezdése  sérti  a munka szabad megválasztásához  és  az
      egyenlő  munkáért  egyenlő bérhez fűződő  jogot,  a  személyes
      adatokhoz való jogot, a gondolat, a lelkiismeret és  a  vallás
      szabadságához való jogot, az Alkotmány 70/K. §-át, valamint  a
      köztulajdont a magántulajdon fölé helyezi.
       h) Az egyik indítványozó szerint a módosult Alkotmány 70/I. §
      (2)   bekezdése  „ellentétes  az  Alkotmánybíróság   184/2010.
      (X.  28.) számú határozatával is, amely viszont az (…) [Abtv.]
      27.  §  (2)  bekezdése alapján mindenkire, így az alkotmányozó
      hatalomra is kötelező”.
       
       4.     Több    indítványozó    fejtette    ki,    hogy     az
      alkotmánymódosítások   különböző   nemzetközi    szerződésekbe
      ütköznek.  Az  egyik  indítványozó,  felismerve,  hogy   nincs
      jogosultsága  arra,  hogy  az alkotmánymódosítások  nemzetközi
      szerződésbe  ütközésének vizsgálatát kérje,  az  Abtv.  21.  §
      (7)  bekezdésére  hivatkozva  az Alkotmánybíróság  hivatalbóli
      eljárását javasolta. Ezen belül az Alkotmány módosításainak az
      Európai  Unióról  szóló  szerződés 2.  és  6-7.  cikkével,  az
      Európai  Unió  Alapvető Jogok Chartájával, valamint  a  Magyar
      Köztársaságnak  az Európai Unióhoz való csatlakozásáról  szóló
      szerződésével való összevetését, és ennek alapján a nemzetközi
      szerződésbe ütközés megállapítását javasolta.
       Más  indítványozók  az Alkotmánybíróságnak  az  Európai  Unió
      jogát  illetően  kialakított gyakorlatára  hivatkoztak,  arra,
      hogy  az  Alkotmánybíróság  „»szerződési  eredetük  dacára  az
      Európai  Unió alapító és módosító szerződéseit nem  nemzetközi
      szerződésként  kívánja  kezelni.« [143/2010.  (VII.  14.)  AB.
      határozat]”. Álláspontjuk szerint „[e]bből az következik, hogy
      nem  kell alkalmazni azokat a korlátozásokat, amelyeket az  (…
      Abtv.)  tartalmaz a nemzetközi szerződésbe ütköző jogszabályok
      megtámadása    tekintetében.”   Ez   alapján   kérték    annak
      megállapítását,  hogy az alkotmánymódosítások ellentétesek  az
      Európai   Alkotmány  létrehozásáról  szóló  szerződés   alábbi
      rendelkezéseivel:  az  I.  RÉSZ,  I.  CÍM,  I-2.  cikk   alatt
      meghatározott  „Az Unió értékei”, továbbá az I-6.  cikk  alatt
      meghatározott  „Az uniós jog”, valamint a II.  RÉSZ  „Az  Unió
      alapjogi chartája”, 1. CÍM, II. 61. cikk „Az emberi méltóság”,
      valamint   a   II.   27.   cikk  „A  tulajdonhoz   való   jog”
      rendelkezéseivel,  és  így sérti az Alkotmány  2.  §-ának  (1)
      bekezdését   és  7.  §-ának  (1)  bekezdését.  Az  indítványok
      indokolási részében a fentiek mellé beidézték az I.  RÉSZ  II.
      CÍM I-9. cikkét és VI. CÍM I-45. cikkét; a II. RÉSZ I. CÍM II-
      77. cikkét (A tulajdonhoz való jog), III. CÍM (Egyenlőség) II-
      94. cikkét, VI. CÍM II-113. cikkét és II-114. cikkét, valamint
      VII. CÍM 54. cikkét.
       
       5. Tíz indítványozó kérte az Abtvmód. egyes rendelkezéseinek,
      illetve egészének megsemmisítését.
       a)  Az indítványozók egy része kifejezetten az Abtvmód. 3. §-
      ának,     a     hatályba     léptető    rendelkezésének     az
      alkotmányellenességét kérte megállapítani,  tekintettel  arra,
      hogy    az    Alkotmánybíróság   hatáskörének    módosításával
      kapcsolatos  rendelkezéseket  az  Alkotmánybíróság  előtt  már
      folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell. Az indítványozók
      szerint   az   Abtvmód.  3.  §-a  ellentétes  a  jogállamiság,
      jogbiztonság  követelményével.  Két  indítványozó   (egymással
      egyes   részleteiben  szó  szerint  megegyező   indítványában)
      visszautalt  az  57/1994.  (XI.  17.)  AB  határozatra,  amely
      szerint  „[k]övetkezetes  az  alkotmánybírósági  gyakorlat   a
      tekintetben,   hogy  valamely  jogszabály  nem  csupán   akkor
      minősülhet az említett tilalomba ütközőnek, ha a jogszabályt a
      jogalkotó visszamenőlegesen léptette hatályba, hanem akkor is,
      ha  a hatálybaléptetés nem visszamenőlegesen történt ugyan, de
      a   jogszabály  rendelkezéseit  —  erre  irányuló   kifejezett
      rendelkezés  szerint  —  a  jogszabály  hatálybalépése   előtt
      létrejött jogviszonyokra is alkalmazni kell.” [ABH 1994,  316,
      324.]  A „létrejött jogviszonyok” értelmezése tekintetében  az
      indítványozók az Alkotmánybíróság 349/B/2001. AB  határozatára
      utaltak vissza, amely szerint az anyagi jog alapján létrejött,
      anyagi  jogi jogviszonyokat illeti meg a védelem a  visszaható
      hatállyal  szemben. Az indítványozók kifejtik:  „[á]lláspontom
      szerint az Alkotmánybíróságról szóló törvény szempontjából  az
      Alkotmánybírósághoz fordulás joga, továbbá az az igény, hogy a
      benyújtott   indítványok  elbírálására  tisztességes   eljárás
      keretében  kerüljön  sor,  az indítványozók  szempontjából  az
      anyagi  jogi igények, az Alkotmánybíróság részéről  az  anyagi
      jogi kötelezettségek közé tartozik.”
       Egy  másik  indítványozó szerint „eljárási típusú  jogszabály
      visszamenőleges hatályának problematikájával állunk  szemben”.
      Ehhez   kapcsolódóan  kifejti:  „[az]  Alkotmánybíróságnak   a
      sérelmezett  jogszabály [Abtvmód. 3.  §]  alapján  el  kellene
      utasítania a kérelmeket hatáskör hiányában. Csakhogy a kérelem
      benyújtásakor     volt    a    kérelem     elbírálására     az
      Alkotmánybíróságnak  hatásköre.  A  sérelmezett  jogszabálynak
      való  megfelelés esetén, mivel nincs olyan állami szerv, amely
      a  kérelmeket  elbírálja,  valójában visszamenőlegesen  teremt
      olyan  helyzetet,  mintha  nem is  lehetett  volna  kérelmeket
      benyújtani és azokat nem is lehetett volna elbírálni”.
       Ismét  másik indítványozó a visszamenőleges hatály tilalmának
      megállapítását az Alkotmány 57. § (5) bekezdésére  tekintettel
      is  kérte. Nézete szerint a kifogásolt rendelkezés „a szerzett
      jogok  alkotmányos oltalmába, ennélfogva pedig a  jogbiztonság
      jogállamiságból  fakadó  követelményébe  ütközik.”  Ezen   túl
      visszautalt   az  Alkotmánybíróság  57/1991.   (XI.   8.)   AB
      határozatára,   amely   szerint   az   alkotmányjogi    panasz
      jogorvoslatnak minősül. Emiatt az Abtvmód. „rendelkezéseinek a
      folyamatban lévő ügyekben való alkalmazása az Alkotmánybíróság
      előtt  lévő ügyek tekintetében (…) jogorvoslati jogot von  el,
      ami az Alkotmány 57. § (5) bekezdésének a sérelmét jelenti”.
       Egy  másik  indítványozó hivatkozik arra is, hogy az  Alkmód.
      „hatályba léptető rendelkezése nem tartalmazza azt a kitételt,
      amely  szerint az Alkotmánybíróság hatáskörének korlátozása  a
      folyamatban  lévő  ügyekre is kiterjed”.  Az  indítványozó  az
      Abtvmód.  3.  §-ának  az Alkotmány 2. §  (1)  bekezdésének,  a
      „demokratikus  jogállam”  alkotmányos  államcéljának  sérelmét
      több szempontból is állítja: szerzett alkotmányos jog utólagos
      megvonása,   jogszabály  visszamenőleges  hatálya   tilalmának
      megsértése,    indokolatlan,    hátrányos    és     aránytalan
      jogállamsérelem, valamint jogbizonytalanság előidézése  miatt,
      továbbá  a rendelkezés — álláspontja szerint — közvetlenül  is
      ütközik az Alkotmány szabályával. Egyrészt az Abtvmód. 3.  §-a
      „valójában nem az Alkotmánybíróság hatáskörét vonja (csak) el,
      hanem  utólag  megvonja  a  kérelmezőtől  azt  a  megszerzett,
      Alkotmányban   biztosított   jogukat,   hogy   kérelmüket   az
      Alkotmánybíróság elbírálja és abban döntést hozzon.” Ezen  túl
      a   kifogásolt  rendelkezés  „vélelmezhetően  alkotmányellenes
      jogszabályokat  konzervál, hiszen mindeddig  a  kérelmeket  az
      Alkotmánybíróság   nem  utasította  el,  vagyis   fennáll   az
      alkotmányellenesség   gyanúja.   (…)   Vagyis   a    személyek
      alkotmányos  jogának elvonásán keresztül maga  a  vélelmezhető
      alkotmányellenes  helyzet helyrehozhatatlanul  fennmarad.”  „A
      megszerzett  alkotmányos jog utólagos  elvonása  úgy  történik

      meg,  hogy  nincsen (nem is volt és nem is lesz)  olyan  másik
      állami   szerv,  amely  a  kérelmeket  elbírálná,  az  ügyeket
      befejezné.  A  hatáskörelvonás  a  folyamatban  lévő  ügyekben
      reparálhatatlan   jogsérelmet  okoz,   hiszen   a   jogszerűen
      benyújtott  kérelmeket  senki sem  bírálja  el.”  Másrészt  az
      indítványozó  arra  mutatott rá,  hogy  az  Abtvmód.  „3.  §-a
      alkotmányos  szempontból kizárólag hátrányos következményekkel
      jár.   Sem   a  demokratikus  államberendezkedésnek,   sem   a
      jogállamiságnak, sem a jogrendszer egészének, sem az  érintett
      személyeknek  nem  származik előnye  a  hatáskörszűkítésnek  a
      folyamatban  lévő  ügyekre  történő  kiterjesztéséből.  (…)  A
      törvényalkotó    korlátlan   szabadságának   megteremtése    a
      demokratikus jogállamiság rovására nem tekinthető előnynek, és
      nyilvánvalóan nem tekinthető alkotmányos indoknak. (…) Nincsen
      olyan  alkotmányosan értelmezhető érdek, amely a  demokratikus
      jogállam   súlyos   sérelmét  megalapozná.”   Harmadrészt   az
      indítványozó   szerint  a  kifogásolt   rendelkezés   nem   ad
      alkotmányos választ több kérdésre, így például arra,  hogy  „a
      folyamatban   lévő  eljárások  tárgyát  alkotó,  alkotmányosan
      sérelmezett  jogszabályok  (…)  automatikusan  és   fogalmilag
      alkotmányossá válnak? Mi van azokkal az igényekkel,  amelyeket
      a folyamatban lévő alkotmánybírósági eljárásokra alapoztak? Mi
      történik a felfüggesztett bírósági eljárásokkal? Milyen körben
      kell  alkalmazni a sérelmezett (…) [Abtvmód.-ot és az Alkmód.-
      ot? Az Abtvmód.] csak a jogszabály megsemmisítését korlátozza.
      Lehetséges lenne így a »folyamatban lévő felülvizsgálat«  (…),
      csak a megsemmisítésre nem lenne joga az Alkotmánybíróságnak?”
      Negyedrészt  az  indítványozó szerint az  Abtvmód.  ellentétbe
      kerül  magával az Alkotmánnyal is amiatt, hogy míg az Alkmód.-
      ban   foglalt   hatáskörszűkítés  —  annak  hatályba   léptető
      rendelkezése  miatt  —  nem  vonatkozik  a  folyamatban   lévő
      ügyekre,  addig  az  Abtvmód.  alapján  szűkített  körben,  az
      alkotmányellenesnek  ítélt,  a  „tiltott  tárgykörbe”  tartozó
      jogszabály     megsemmisítése    (de    nem    alkotmányossági
      felülvizsgálata!)  körében a hatáskörszűkítést  a  folyamatban
      lévő ügyekben is alkalmazni kell.
       b)  Az  indítványozók másik köre az Alkmód.-hoz  kapcsolódóan
      kérte  az Abtvmód. egészének megsemmisítését tekintettel arra,
      hogy  mivel  maga  az alkotmánymódosítás is  alkotmányellenes,
      ezért   az   azt  az  Abtv.-be  beemelő,  a  hatáskörszűkítést
      megismétlő törvény is alkotmányellenes.
       Egy indítványozó azért kéri az Abtvmód. megsemmisítését, mert
      az  Alkotmány  új 32/A. §-a (3) bekezdésének és  az  Abtv.  új
      40. §-a megszövegezése nem pontosan ugyanaz, két elemben eltér
      egymástól,  és  ezek  az  „ellentmondások  egy  jogállamban  a
      normavilágosság    és    egyértelműség    végzetes     hiányát
      eredményezik.”
       
                                    II.

      1/a. Az Alkotmánynak az indítványokkal támadott rendelkezései:
      „32/A. § (1) Az Alkotmánybíróság az Alkotmányban meghatározott
      esetek     kivételével    felülvizsgálja    a     jogszabályok
      alkotmányosságát,  illetőleg ellátja a törvénnyel  hatáskörébe
      utalt feladatokat.
      (2)  A  költségvetésről,  a  költségvetés  végrehajtásáról,  a
      központi   adónemekről,  illetékekről   és   járulékokról,   a
      vámokról,  valamint a helyi adók központi feltételeiről  szóló
      törvényeket az Alkotmánybíróság akkor vizsgálhatja  felül,  ha
      az  erre  irányuló  indítvány  az alkotmányellenesség  okaként
      kizárólag  az  élethez  és  emberi  méltósághoz  való  jog,  a
      személyes adatok védelméhez való jog, a gondolat, lelkiismeret
      és   vallás   szabadsága,  vagy  a  magyar   állampolgársághoz
      kapcsolódó  69. § szerinti jogok sérelmét jelöli meg,  és  nem
      tartalmaz egyéb okot.
      (3)   Az  Alkotmánybíróság  alkotmányellenesség  megállapítása
      esetén  megsemmisíti  a törvényeket és más  jogszabályokat.  A
      költségvetésről,  a költségvetés végrehajtásáról,  a  központi
      adónemekről,   illetékekről  és  járulékokról,   a   vámokról,
      valamint a helyi adók központi feltételeiről szóló törvényeket
      az  Alkotmánybíróság akkor semmisíti meg, ha azok tartalma  az
      élethez  és emberi méltósághoz való jogot, a személyes  adatok
      védelméhez  való  jogot,  a gondolat, lelkiismeret  és  vallás
      szabadságát, vagy a magyar állampolgársághoz kapcsolódó 69.  §
      szerinti jogokat sérti.”
      „70/I.  §  (2)  A  közterhek viselésére szolgáló  forrásokból,
      valamint  az  állami vagyonnal gazdálkodó,  illetve  az  állam
      többségi  tulajdonában vagy irányítása alatt álló  szervezetek
      részéről  juttatott  jövedelemre, az  adott  adóévet  megelőző
      ötödik adóévtől kezdődően, törvény a jövedelem mértékét el nem
      érő kötelezettséget állapíthat meg.”

      1/b.  Az  Alkotmány 32/A. §-ának és 70/I. §  (2)  bekezdésének
      2010. november 20-a előtt hatályos szövege:
      „32/A. § (1) Az Alkotmánybíróság felülvizsgálja a jogszabályok
      alkotmányosságát,  illetőleg ellátja a törvénnyel  hatáskörébe
      utalt feladatokat.
      (2)   Az  Alkotmánybíróság  alkotmányellenesség  megállapítása
      esetén megsemmisíti a törvényeket és más jogszabályokat.
      (3)  Az  Alkotmánybíróság  eljárását törvényben  meghatározott
      esetekben bárki kezdeményezheti.
      (4)   Az  Alkotmánybíróság  tizenegy  tagját  az  Országgyűlés
      választja. Az Alkotmánybíróság tagjaira — a képviselőcsoportok
      közötti   létszámarányokat   is   figyelembe   véve    —    az
      Országgyűlésben      képviselettel      rendelkező      pártok
      képviselőcsoportjainak tagjaiból álló  jelölő  bizottság  tesz
      javaslatot. Az Alkotmánybíróság tagjainak megválasztásához  az
      országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges.
      (5)  Az Alkotmánybíróság tagjai nem lehetnek tagjai a pártnak,
      és  az  Alkotmánybíróság hatásköréből adódó feladatokon  kívül
      politikai tevékenységet nem folytathatnak.
      (6)  Az  Alkotmánybíróság szervezetéről és  működéséről  szóló
      törvény  elfogadásához  a  jelenlévő országgyűlési  képviselők
      kétharmadának szavazata szükséges.”
      „70/I.  §  (2)  A  közterhek viselésére szolgáló  forrásokból,
      valamint  az  állami vagyonnal gazdálkodó,  illetve  az  állam
      többségi  tulajdonában vagy irányítása alatt álló  szervezetek
      részéről   jó  erkölcsbe  ütköző  módon  juttatott  jövedelmek
      tekintetében  törvény,  az  adott  adóévtől  kezdődően,  külön
      mértékű kötelezettséget állapíthat meg.”

      1/c.    Az    Alkotmánynak   az   indítványokban   hivatkozott
      rendelkezései:
      „2.   §  (1)  A  Magyar  Köztársaság  független,  demokratikus
      jogállam.
      (…)
      (3) Senkinek a tevékenysége sem irányulhat a hatalom erőszakos
      megszerzésére   vagy   gyakorlására,   illetőleg   kizárólagos
      birtoklására.  Az ilyen törekvésekkel szemben  törvényes  úton
      mindenki jogosult és egyben köteles fellépni.”
      „7.  §  (1)  A  Magyar  Köztársaság jogrendszere  elfogadja  a
      nemzetközi  jog  általánosan elismert  szabályait,  biztosítja
      továbbá  a vállalt nemzetközi jogi kötelezettségek és a  belső
      jog összhangját.”
      „8.  § (1) A Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen
      és   elidegeníthetetlen  alapvető  jogait,  ezek  tiszteletben
      tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége.”
      „9.  § (1) Magyarország gazdasága olyan piacgazdaság, amelyben
      a   köztulajdon  és  a  magántulajdon  egyenjogú  és   egyenlő
      védelemben részesül.”
      „13.  § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a tulajdonhoz való
      jogot.
      (2)  Tulajdont  kisajátítani csak kivételesen és  közérdekből,
      törvényben szabályozott esetekben és módon, teljes,  feltétlen
      és azonnali kártalanítás mellett lehet.”
      „19/B.  § (6) Az Alkotmánybíróság működése rendkívüli  állapot
      idején sem korlátozható.”

      „54.   §   (1)   A   Magyar  Köztársaságban  minden   embernek
      veleszületett  joga  van az élethez és az emberi  méltósághoz,
      amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani.”
      „59.  §  (1)  A  Magyar  Köztársaságban mindenkit  megillet  a
      jóhírnévhez,  a  magánlakás  sérthetetlenségéhez,  valamint  a
      magántitok és a személyes adatok védelméhez való jog.”
      „60.  §  (1)  A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga  van  a
      gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságára.”
      „70/A.  §  (1)  A  Magyar Köztársaság biztosítja  a  területén
      tartózkodó  minden  személy  számára  az  emberi,  illetve  az
      állampolgári  jogokat,  bármely megkülönböztetés,  nevezetesen
      faj,  szín,  nem, nyelv, vallás, politikai vagy más  vélemény,
      nemzeti  vagy  társadalmi származás, vagyoni,  születési  vagy
      egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.
      (2) Az embereknek az (1) bekezdés szerinti bármilyen hátrányos
      megkülönböztetését a törvény szigorúan bünteti.”
      „70/B.  § (1) A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga  van  a
      munkához, a munka és a foglalkozás szabad megválasztásához.
      (2)     Az    egyenlő    munkáért    mindenkinek,    bármilyen
      megkülönböztetés nélkül, egyenlő bérhez van joga.”
      „70/I. § (1) Minden természetes személy, jogi személy és  jogi
      személyiséggel nem rendelkező szervezet köteles  jövedelmi  és
      vagyoni viszonyainak megfelelően a közterhekhez hozzájárulni.”
      „70/K.  §  Az  alapvető  jogok  megsértése  miatt  keletkezett
      igények,  továbbá  a kötelességek teljesítésével  kapcsolatban
      hozott   állami   döntések  elleni  kifogások  bíróság   előtt
      érvényesíthetők.”
      „77. § (1) Az Alkotmány a Magyar Köztársaság alaptörvénye.
      (2)  Az  Alkotmány  és az alkotmányos jogszabályok  mindenkire
      egyaránt kötelezőek.”
      „78.  § (1) A Magyar Köztársaság Alkotmánya kihirdetése napján
      lép hatályba; végrehajtásáról a Kormány gondoskodik.”

      2. Az Alkmód.:
      „Az Országgyűlés mint alkotmányozó hatalom az Alkotmány 19.  §
      (3)  bekezdés a) pontjában meghatározott hatáskörében  eljárva
      az Alkotmányt a következők szerint módosítja:
      1.  §  A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi  XX.
      törvény  (a  továbbiakban: Alkotmány) 32/A. §-ának  helyébe  a
      következő rendelkezés lép:
      »32/A. § (1) Az Alkotmánybíróság az Alkotmányban meghatározott
      esetek     kivételével    felülvizsgálja    a     jogszabályok
      alkotmányosságát,  illetőleg ellátja a törvénnyel  hatáskörébe
      utalt feladatokat.
      (2)  A  költségvetésről,  a  költségvetés  végrehajtásáról,  a
      központi   adónemekről,  illetékekről   és   járulékokról,   a
      vámokról,  valamint a helyi adók központi feltételeiről  szóló
      törvényeket az Alkotmánybíróság akkor vizsgálhatja  felül,  ha
      az  erre  irányuló  indítvány  az alkotmányellenesség  okaként
      kizárólag  az  élethez  és  emberi  méltósághoz  való  jog,  a
      személyes adatok védelméhez való jog, a gondolat, lelkiismeret
      és   vallás   szabadsága,  vagy  a  magyar   állampolgársághoz
      kapcsolódó  69. § szerinti jogok sérelmét jelöli meg,  és  nem
      tartalmaz egyéb okot.

      (3)   Az  Alkotmánybíróság  alkotmányellenesség  megállapítása
      esetén  megsemmisíti  a törvényeket és más  jogszabályokat.  A
      költségvetésről,  a költségvetés végrehajtásáról,  a  központi
      adónemekről,   illetékekről  és  járulékokról,   a   vámokról,
      valamint a helyi adók központi feltételeiről szóló törvényeket
      az  Alkotmánybíróság akkor semmisíti meg, ha azok tartalma  az
      élethez  és emberi méltósághoz való jogot, a személyes  adatok
      védelméhez  való  jogot,  a gondolat, lelkiismeret  és  vallás
      szabadságát, vagy a magyar állampolgársághoz kapcsolódó 69.  §
      szerinti jogokat sérti.
      (4)  Az  Alkotmánybíróság  eljárását törvényben  meghatározott
      esetekben bárki kezdeményezheti.
      (5)   Az  Alkotmánybíróság  tizenegy  tagját  az  Országgyűlés
      választja. Az Alkotmánybíróság tagjaira
      —  a képviselőcsoportok közötti létszámarányokat is figyelembe
      véve  —  az  Országgyűlésben képviselettel  rendelkező  pártok
      képviselőcsoportjainak tagjaiból álló  jelölő  bizottság  tesz
      javaslatot. Az Alkotmánybíróság tagjainak megválasztásához  az
      országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges.
      (6) Az Alkotmánybíróság tagjai nem lehetnek tagjai pártnak, és
      az   Alkotmánybíróság  hatásköréből  adódó  feladatokon  kívül
      politikai tevékenységet nem folytathatnak.
      (7)  Az  Alkotmánybíróság szervezetéről és  működéséről  szóló
      törvény  elfogadásához  a  jelenlévő országgyűlési  képviselők
      kétharmadának szavazata szükséges.«
      2.  §  Az  Alkotmány 70/I. § (2) bekezdése helyébe a következő
      rendelkezés lép:
      »(2) A közterhek viselésére szolgáló forrásokból, valamint  az
      állami   vagyonnal  gazdálkodó,  illetve  az  állam   többségi
      tulajdonában  vagy irányítása alatt álló szervezetek  részéről
      juttatott  jövedelemre,  az  adott  adóévet  megelőző   ötödik
      adóévtől  kezdődően, törvény a jövedelem mértékét el  nem  érő
      kötelezettséget állapíthat meg.«
      3. § Ez a törvény a kihirdetését követő napon lép hatályba.”

      3. Az Abtvmód.:
      „1. § Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a
      továbbiakban:  Abtv.) 40. §-a helyébe a következő  rendelkezés
      lép:
      »40.  §  Ha  az  Alkotmánybíróság a jogszabály,  illetőleg  az
      állami  irányítás  egyéb jogi eszközének alkotmányellenességét
      állapítja  meg,  a jogszabályt vagy az állami irányítás  egyéb
      jogi   eszközét   teljesen   vagy  részben   megsemmisíti.   A
      költségvetésről,  a költségvetés végrehajtásáról,  a  központi
      adónemekről,   illetékekről  és  járulékokról,   a   vámokról,
      valamint   a   helyi   adók   központi   feltételeiről   szóló
      törvényeket, vagy törvényi rendelkezéseket az Alkotmánybíróság
      kizárólag akkor semmisíti meg, ha azok tartalma az élethez  és
      emberi  méltósághoz való jogot, a személyes adatok  védelméhez
      való  jogot,  a gondolat, lelkiismeret és vallás  szabadságát,
      vagy a magyar állampolgársághoz kapcsolódó, az Alkotmány 69. §-
      a szerinti jogokat sérti.«
      2. § Az Abtv. 43. §-a a következő (5) bekezdéssel egészül ki:
      »(5) A (4) bekezdés nem alkalmazható, ha az Alkotmánybíróság a
      törvényt vagy a törvényi rendelkezést az Alkotmány 32/A. § (3)
      bekezdése alapján nem semmisítheti meg.«
      3.  §  Ez  a törvény a kihirdetését követő napon lép hatályba,
      rendelkezéseit a folyamatban lévő eljárásokban  is  alkalmazni
      kell.”

      4.  Az Abtv. kifogásolt, az indítványok elbírálásakor hatályos
      rendelkezései:
      „40.  §  Ha  az  Alkotmánybíróság a  jogszabály,  illetőleg  a
      közjogi   szervezetszabályozó   eszköz   alkotmányellenességét
      állapítja    meg,    a    jogszabályt    vagy    a     közjogi
      szervezetszabályozó    eszközt    teljesen    vagy     részben
      megsemmisíti.     A    költségvetésről,     a     költségvetés
      végrehajtásáról,  a  központi  adónemekről,  illetékekről   és
      járulékokról,  a  vámokról, valamint  a  helyi  adók  központi
      feltételeiről szóló törvényeket, vagy törvényi rendelkezéseket
      az  Alkotmánybíróság kizárólag akkor semmisíti  meg,  ha  azok
      tartalma  az  élethez  és  emberi méltósághoz  való  jogot,  a
      személyes   adatok   védelméhez  való   jogot,   a   gondolat,
      lelkiismeret   és   vallás   szabadságát,   vagy   a    magyar
      állampolgársághoz kapcsolódó, az Alkotmány  69.  §-a  szerinti
      jogokat sérti.”
      „43.   §   (5)  A  (4)  bekezdés  nem  alkalmazható,   ha   az
      Alkotmánybíróság  a törvényt vagy a törvényi  rendelkezést  az
      Alkotmány 32/A. § (3) bekezdése alapján nem semmisítheti meg.”

      5.  Az  emberi  jogok  és  az alapvető szabadságok  védelméről
      szóló, Rómában, 1950. november 4-én kelt Egyezmény és az ahhoz
      tartozó  nyolc  kiegészítő  jegyzőkönyv  kihirdetéséről  szóló
      1993.  évi  XXXI. törvénynek az indítványozó által hivatkozott
      rendelkezése:
      „Kiegészítő   jegyzőkönyv   az  emberi   jogok   és   alapvető
      szabadságok védelméről szóló Egyezményhez
                        1. Cikk – Tulajdon védelme
      Minden  természetes  vagy  jogi  személynek  joga  van   javai
      tiszteletben   tartásához.  Senkit  sem   lehet   tulajdonától
      megfosztani,  kivéve,  ha  ez  közérdekből  és  a   törvényben
      meghatározott feltételek, valamint a nemzetközi jog  általános
      elvei szerint történik.”

      6. Az Európai Alkotmány létrehozásáról szóló szerződés
      hivatkozott rendelkezései:
                                „I-2. cikk
                              Az Unió értékei
       Az Unió az emberi méltóság tiszteletben tartása, a szabadság,
      a  demokrácia,  az  egyenlőség, a  jogállamiság,  valamint  az
      emberi  jogok  –  ideértve a kisebbségekhez tartozó  személyek
      jogait  –  tiszteletben tartásának értékein  alapul.  Ezek  az
      értékek   közösek   a   tagállamokban,   a   pluralizmus,    a
      megkülönböztetés  tilalma, a tolerancia,  az  igazságosság,  a
      szolidaritás,  valamint a nők és a férfiak közötti  egyenlőség
      társadalmában.”
                                „I-6. cikk
                               Az uniós jog
       Az  Alkotmány,  valamint az Unió intézményei  által  a  rájuk
      ruházott   hatáskörök  gyakorlása  körében  alkotott   jog   a
      tagállamok jogával szemben elsőbbséget élvez.”
                                „I-9. cikk
                             Az alapvető jogok
       (1) Az Unió elismeri a II. részt képező Alapjogi Chartában
      foglalt jogokat, szabadságokat és elveket.
       (2)   Az   Unió  csatlakozik  az  emberi  jogok  és  alapvető
      szabadságok  védelméről  szóló  európai  egyezményhez.  Ez   a
      csatlakozás    nem   érinti   az   Uniónak   az   Alkotmányban
      meghatározott hatásköreit.
       (3)  Az  alapvető  jogok, ahogyan azokat az emberi  jogok  és
      alapvető   szabadságok  védelméről  szóló  európai   egyezmény
      biztosítja,   továbbá   ahogyan  azok   a   tagállamok   közös
      alkotmányos  hagyományaiból  következnek,  az  uniós   jogrend
      részét képezik, mint annak általános elvei.”
                                „I-45. cikk
                      A demokratikus egyenlőség elve
       Az  Unió  minden  tevékenysége során  tiszteletben  tartja  a
      polgárok   közötti  egyenlőség  elvét;  az  Unió  intézményei,
      szervei  és  hivatalai valamennyi polgárt egyenlő  figyelemben
      részesítik.”
                               „II-61. cikk
                            Az emberi méltóság
       Az emberi méltóság sérthetetlen. Tiszteletben kell tartani,
      és védelmezni kell.”
                               „II-77. cikk
                          A tulajdonhoz való jog
       (1)  Mindenkinek  joga  van ahhoz, hogy  jogszerűen  szerzett
      tulajdonát birtokolja, használja, azzal rendelkezzen,  és  azt
      örökül  hagyja.  Tulajdonától senkit  sem  lehet  megfosztani,
      kivéve,   ha   ez   közérdekből,  a  törvényben  meghatározott
      esetekben  és  feltételekkel, valamint az ezáltal elszenvedett
      veszteségekért   kellő  időben  fizetett   méltányos   összegű
      kártalanítás  mellett  történik. A  tulajdon  használatát,  az
      általános  érdek által szükségessé tett mértékben,  törvénnyel
      lehet szabályozni.”
                               „II-81. cikk
                        A megkülönböztetés tilalma
       (1)  Tilos minden megkülönböztetés, így különösen a nem, faj,
      szín,    etnikai   vagy   társadalmi   származás,    genetikai
      tulajdonság,  nyelv, vallás vagy meggyőződés,  politikai  vagy
      más  vélemény, nemzeti kisebbséghez tartozás, vagyoni helyzet,
      születés,   fogyatékosság,  kor  vagy  szexuális   irányultság
      alapján történő megkülönböztetés.
       (2)  Az  Alkotmány  alkalmazási körében és az  abban  foglalt
      különös  rendelkezések sérelme nélkül, tilos az állampolgárság
      alapján történő minden megkülönböztetés.”
                               „II-94. cikk
           A szociális biztonság és a szociális segítségnyújtás
       (1) Az Unió, az uniós jog, valamint a nemzeti jogszabályok és
      gyakorlat   által   megállapított  szabályokkal   összhangban,
      elismeri   és  tiszteletben  tartja  a  szociális   biztonsági
      ellátásokra  és szociális szolgáltatásokra való jogosultságot,
      amelyek   védelmet  nyújtanak  anyaság,  betegség,  munkahelyi
      baleset,  gondoskodásra  utaltság  vagy  időskor,  továbbá   a
      munkahely elvesztése esetén.”
                               „II-113. cikk
                             A védelem szintje
       E  Charta  egyetlen rendelkezését sem lehet  úgy  értelmezni,
      mint  amely szűkíti vagy hátrányosan érinti azokat  az  emberi
      jogokat   és   alapvető  szabadságokat,  amelyeket   –   saját
      alkalmazási  területükön – az Unió joga, a nemzetközi  jog,  a
      tagállamok  alkotmányai, illetve az  Unió  vagy  a  tagállamok
      mindegyikének  részességével kötött nemzetközi megállapodások,
      így   különösen  az  emberi  jogok  és  alapvető   szabadságok
      védelméről szóló európai egyezmény elismernek.”
                               „II-114. cikk
                     A joggal való visszaélés tilalma
       E  Charta  egyetlen rendelkezését sem lehet  úgy  értelmezni,
      hogy   az   bármilyen  jogot  biztosítana  olyan   tevékenység
      folytatására vagy olyan cselekedet végrehajtására, amely az  e
      Chartában elismert jogok vagy szabadságok megsértésére vagy  a
      Chartában   meghatározottnál  nagyobb  mértékű   korlátozására
      irányul.”
                                     
                                 „VII. CÍM
        A CHARTA ÉRTELMEZÉSÉRE ÉS ALKALMAZÁSÁRA VONATKOZÓ ÁLTALÁNOS
                               RENDELKEZÉSEK
                                 54. cikk
                     A joggal való visszaélés tilalma
       E  Charta  egyetlen rendelkezését sem lehet  úgy  értelmezni,
      hogy   az   bármilyen  jogot  biztosítana  olyan   tevékenység
      folytatására vagy olyan cselekedet végrehajtására, amely az  e
      Chartában elismert jogok vagy szabadságok megsértésére vagy  a
      Chartában   meghatározottnál  nagyobb  mértékű   korlátozására
      irányul.
       Magyarázat
       E cikk megfelel az EJEE 17. cikkének:
       Ennek  az  egyezménynek egyetlen rendelkezését sem lehet  úgy
      értelmezni,   hogy  az  bármely  államnak,   csoportnak   vagy
      személynek   bármilyen  jogot  biztosítana  olyan  tevékenység
      folytatására, vagy olyan cselekedet végrehajtására, amely az e
      chartában  elismert jogok vagy szabadságok megsértésére,  vagy
      az egyezményben meghatározottnál nagyobb mértékű korlátozására
      irányul.”
       
                                   III.
                                     
      Az  Alkotmánybíróság először — a többi kérdés megkerülhetetlen
      alapkérdéseként  —  azt  vizsgálta, hogy  az  Alkotmánybíróság
      hatásköre  kiterjed-e  az  Alkotmány,  illetve  az  Alkotmányt
      módosító törvények felülvizsgálatára.

      1. Az alkotmánytörvények felülvizsgálhatósága más országokban
      Az        Alkotmánybíróság        az        alkotmánytörvények
      felülvizsgálhatóságára vonatkozóan elsősorban  azt  vizsgálta,
      hogy   más   országok,   különösen  az  ún.   európai   típusú
      (centralizált)  alkotmánybíráskodási modellt  követő  országok
      alkotmánybíróságainak,  illetve  alkotmánybíráskodást   ellátó
      egyéb   szervezeteinek   (pl.   legfelsőbb   bíróságainak,   a
      továbbiakban   együtt:  alkotmánybíróság)  hatáskörei   között
      megtalálható-e  és  mennyire elterjedt az  Alkotmány,  illetve
      annak    módosításainak   felülvizsgálatára    és    esetleges
      megsemmisítésére vonatkozó jogkör.
      Előzetes  normakontroll hatáskörben elvétve  van  arra  példa,
      hogy    az   alkotmánybíróságok   —   alkotmányuk   kifejezett
      rendelkezése   alapján  —  felülvizsgálhatják   az   alkotmány
      módosítását.  Ilyen példa Románia, Algéria,  Kirgizisztán  (ex
      officio     eljárásban),    vagy    Kambodzsa    (a     király
      kezdeményezésére).
      Az  utólagos normakontroll hatáskörben történő, az  alkotmány,
      illetve    annak   módosítására   irányuló   alkotmánybírósági
      felülvizsgálatra  —  Alkotmányban  biztosított   jogosítványok
      alapján  —  nagyon kevés államban van lehetőség  a  nemzetközi
      gyakorlatot  áttekintve.  A  Török  Köztársaság  alkotmányának
      148.  cikk (1) bekezdése szerint az Alkotmánybíróság —  formai
      szempontokra      tekintettel      —      vizsgálhatja      az
      alkotmánymódosításokat. Az Orosz Föderáció Alkotmányának  125.
      cikk  (2)  bekezdés b) pontja lehetővé teszi,  hogy  az  Orosz
      Föderáció   Alkotmánybírósága  döntsön  a  Föderáció   alanyai
      alkotmányának  a  Föderáció alkotmányával való  összhangjáról.
      Hasonló hatásköre van Bosznia-Hercegovina Alkotmánybíróságának
      is [Alkotmány 6. cikk (3) bekezdés a) pont].

      A  magyar  alkotmánybíráskodással  több  hasonlóságot  mutató,
      európai  államok alkotmánybíróságai közül néhány —  kifejezett
      alkotmányi  rendelkezés  hiányában  is  —  lehetőséget  ad  az
      alkotmánymódosítási         eljárások          alkotmányossági
      felülvizsgálatára.  Formai  okokra alapozottan,  meghatározott
      feltételek esetén Ausztria, Ciprus, Franciaország, Németország
      és Spanyolország alkotmányvédő szerve nem zárkózik el teljesen
      az  alkotmányossági  felülvizsgálattól. A  tartalmi  vizsgálat
      lehetőségének  a kérdésével a ciprusi, a német és  az  osztrák
      Alkotmánybíróság  foglalkozott,  s  mindhárom  országban  igen
      megosztott   volt  az  álláspont  a  kérdésben.   Az   osztrák
      Alkotmánybíróság álláspontja szerint különbséget kell tenni az
      alkotmány   technikai  szempontú  módosítása,  a   körülmények
      igényelte  adaptáció megvizsgálhatósága (ahol  inkább  nem  az
      alkotmánybírák    álláspontja),   illetve   a   koncepcionális
      átdolgozás  megvizsgálhatósága  között  (amelyre  inkább  igen
      választ adtak az alkotmánybírák).
      A  Német  Szövetségi Köztársaság Alaptörvényének 79. cikk  (3)
      bekezdése  szerint „a jelen alaptörvény olyan megváltoztatása,
      amely   a   Szövetség   tartományokra  való   felosztását,   a
      tartományok alapvető közreműködését a törvényhozásban vagy  az
      1.  és  20.  cikkben megállapított alapelveket  érintené,  nem
      megengedett.”  Az  Alaptörvény 1. cikke  az  „Alapjogok”  című
      fejezet  első  rendelkezése, a 20. cikk pedig a demokrácia,  a
      népszuverenitás  és  a hatalommegosztás elvét  tartalmazza.  A
      német alkotmánybíróság 1960-ban és 1970-ben vett vizsgálat alá
      alkotmánymódosítást,  de  azt egyik esetben  sem  semmisítette
      meg.   Álláspontja   szerint   az   alkotmánymódosítás   során
      elsősorban az értelmezés a feladata; ennek során az  Alkotmány
      egésze  alapján,  abba belehelyezve, az alkotmányos  értékrend
      biztosításával kell a módosítást értelmezni.
      A  vizsgált európai alkotmánybíróságok gyakorlatában alig volt
      példa     az     alkotmánymódosítás    alkotmányellenességének
      kimondására     (ilyen    kivétel    a    Török    Köztársaság
      Alkotmánybíróságának    az   iszlám    fejkendő    viselésével
      kapcsolatban  hozott  E.2008/16,  K.2008/116  határozata),  ám
      ennek lehetőségét több állam alkotmánybírósága nem zárja ki.
      Az   alkotmánybíráskodásra  vonatkozó  nemzetközi  gyakorlatot
      áttekintve megállapítható tehát: vannak arra példák, hogy akár
      előzetes,  akár utólagos normakontroll hatáskörben alkotmányt,
      alkotmányi  rendelkezést  vizsgálhat  felül  az  adott   állam
      alkotmánybírósága.  Hangsúlyozandó  azonban,  hogy   mindegyik
      esetben  vagy  az  adott  állam alkotmánya  állapítja  meg  az
      Alkotmánybíróság  alkotmány(módosítás)-felülvizsgálati  jogát,
      vagy az alkotmányvédő szerv — konkrét alkotmányi felhatalmazás
      nélkül    —    terjeszti    ki   hatáskörét    az    alkotmány
      felülvizsgálatára.  Ezekben  az  esetekben   az   alkotmányozó
      hatalom maga állapítja meg az alaptörvény megváltoztathatatlan
      rendelkezéseit,  amelyeket az alkotmány  módosítása  során  az
      alkotmányt  módosító hatalom köteles tiszteletben  tartani.  A
      német    Alkotmánybíróság   gyakorlatában    az    alaptörvény
      megváltoztathatatlan   rendelkezései    alapozzák    meg    az
      Alkotmánybíróság     hatáskörét    az    alaptörvény     egyes
      rendelkezéseinek    vizsgálatára   és   szolgálnak    mércéül.
      Államszövetségeknél  a  tagállami alkotmányok  felülvizsgálata
      során a szövetségi alkotmány a mérce.

      2.   A   magyar  Alkotmánybíróságnak  az  alkotmánymódosítások
      felülvizsgálatával kapcsolatban kialakított eddigi gyakorlata
      Az  Alkotmánybíróság áttekintette saját, az Alkotmány, illetve
      annak  módosításai felülvizsgálatára vonatkozó gyakorlatát  és
      megállapította, hogy az első, e tárgykörben hozott  döntése  a
      293/B/1994. AB végzés (elfogadva: 1994. április 11.), amelyben
      hatáskörének hiányát mondta ki. Döntésében az Alkotmánybíróság
      visszautasította az Alkotmány módosításáról  szóló  1993.  évi
      CVII.   törvény  3.  §-a  által  az  Alkotmány  40/B.  §   (4)
      bekezdéseként  beiktatott rendelkezés  alkotmányellenességének
      és  nemzetközi szerződésbe ütközésének utólagos vizsgálatát és
      részleges  megsemmisítését. A végzés indokolása  szerint:  „Az
      Alkotmány 32/A. § (1)-(2) bekezdése és az (… Abtv.) 1.  §  (1)
      bekezdés b) és c) pontja szerint az Alkotmánybíróság hatásköre
      a  törvénybe  vagy  az alacsonyabb szintű jogforrásba  foglalt
      jogszabály,  valamint az állami irányítás egyéb  jogi  eszköze
      alkotmányellenességének    vagy     nemzetközi     szerződésbe
      ütközésének  vizsgálatára terjed ki. Az  Alkotmánybíróság  nem
      semmisítheti meg (…) az Alkotmány egyetlen rendelkezését  sem.
      Ha   valamely   rendelkezést   az   országgyűlési   képviselők
      kétharmadának szavazata az Alkotmány előírásai közé  iktatott,
      az  az  Alkotmány  részévé vált, fogalmilag  sem  lehet  annak
      alkotmányellenességét megállapítani.” (ABH 1994, 862.)
      Ezt  követően 1994. április 25-én került aláírásra  a  23/1994
      (IV.    29)    AB    végzés,   melyben   az   Alkotmánybíróság
      visszautasította  az Alkotmány 70. § (1) bekezdésében  foglalt
      rendelkezés   vizsgálatára   és   megsemmisítésére    irányuló
      indítványt.  Ez  a  döntés lényegében megismételte  a  korábbi
      végzésben  foglaltakat  azzal az  eltéréssel,  hogy  expressis
      verbis  is kimondta, hogy az Alkotmánybíróság nem vizsgálhatja
      felül  az  Alkotmány  rendelkezéseit.  A  végzés  idevonatkozó
      indokolása  szerint:  „Az  Alkotmánybíróság  nem  vizsgálhatja
      felül   és   nem   semmisítheti  meg  az  Alkotmány   egyetlen
      rendelkezését  sem. Ha valamely rendelkezés  az  országgyűlési
      képviselők  kétharmadának szavazatával  az  Alkotmány  részévé
      vált,   fogalmilag   sem   lehet  annak  alkotmányellenességét
      megállapítani.” (ABH 1994, 375, 376.)
      A 1338/E/1996. AB végzésben (elfogadva 1999. szeptember 13-án)
      az      Alkotmánybíróság     megállapította,     hogy      „az
      Alkotmánybíróságnak nincsen arra hatásköre, hogy  mulasztásban
      megnyilvánuló   alkotmánysértés  megállapításával   javaslatot
      tegyen  a törvényhozónak a hatályos Alkotmány kiegészítésére”.
      (ABH 1999, 901.)
      Az Alkotmánybíróság 613/B/2004. AB végzésében (elfogadva 2004.
      október  25-én) azt mondta ki, hogy „[a]z Alkotmány vizsgálata
      —  ideértve az Alkotmány módosításának előzetes megtiltását is
      —  nem  tartozik az Alkotmánybíróság hatáskörébe”. (ABH  2004,
      2131.)

      A  290/B/2002. AB határozatában (elfogadva 2008. április 7-én)
      az Alkotmánybíróság hatáskörének hiányát arra az esetre mondta
      ki,  ha  az indítványozó az Alkotmány két rendelkezése közötti
      ellentét   vizsgálatát  kéri:  „az  Alkotmány  alkotmányossági
      vizsgálata fogalmilag kizárt, ebből következően az Alkotmányon
      belüli   vélt   vagy   valós   ellentmondás   feloldására   az
      Alkotmánybíróságnak nincs hatásköre.” (ABH 2008, 1863, 1868.)
      A  kérdéskör  átfogóbb elemzését adta az  1998.  február  9-én
      elfogadott  1260/B/1997. AB határozat, (egy  különvélemény  és
      egy  párhuzamos  indokolás kapcsolódott hozzá, mely  utóbbihoz
      hárman  csatlakoztak),  amelyben Alkotmányt  módosító  törvény
      egyes rendelkezéseinek felülvizsgálatát
      —  közöttük  a  hatályba léptető, illetve a  vizsgálat  idején
      hatályba  még nem lépett rendelkezéseinek a megsemmisítését  —
      kérték az Alkotmánybíróságtól.
      „Az  Alkotmánybíróság  hatáskörére  vonatkozó  alkotmányi   és
      törvényi   rendelkezések  alapján  az  Alkotmány  szabályainak
      felülvizsgálatára,    módosítására,    megváltoztatására    az
      Alkotmánybíróság  hatásköre nem terjed ki, így  az  alkotmányi
      szabályokat  módosító  törvényi rendelkezések  felülvizsgálata
      sem    tartozik   az   Alkotmánybíróság   hatáskörébe.    [A]z
      Alkotmánybíróság (…) az Alkotmány részévé vált (…)  alkotmányi
      rendelkezések    alkotmányosságának   felülvizsgálatára    nem
      jogosult.
      Az indítványozó által támadott két rendelkezés (…) azonban,  —
      mely  rendelkezések az Alkmód. hatálybalépésére, illetőleg  az
      1998.   évi   választásokra  vonatkozó  átmeneti   szabályokat
      tartalmazzák  —  nem  váltak az Alkotmány szövegének  részévé,
      ezért    az   Alkotmánybíróság   hatásköre   e   rendelkezések
      tekintetében külön vizsgálatot igényel.
      E  vizsgálat  eredményeként az állapítható  meg,  hogy  a  (…)
      hatályba  léptető rendelkezés felülvizsgálatára —  figyelemmel
      arra, hogy az az Alkotmány 20. § (1) bekezdés, valamint 44.  §
      (2)  bekezdés  új  szövegének hatályára  is  vonatkozik  —  az
      Alkotmánybíróságnak nincs hatásköre.
      (…)  Alkotmánymódosítás esetén az Alkotmányt módosító  törvény
      hatálybalépéséről rendelkező norma ugyan nem lesz az Alkotmány
      szövegének  része, de az olyan, az Alkotmány  normatartalmának
      módosításához  elengedhetetlenül szükséges  rendelkezés,  mely
      nélkül  maga az alkotmánymódosítás nem történhet meg.  (…)  Az
      alkotmánymódosítást azonnal hatályba léptető rendelkezés és az
      alkotmánymódosítás  eredményeként az Alkotmány  normaszövegévé
      váló rendelkezések között fennálló szoros összefüggés miatt az
      Alkotmánybíróság   nem   vizsgálhatja   a   hatályba   léptető
      rendelkezés  alkotmányosságát, mert ez azt is jelentené,  hogy
      az    alkotmányvédelemre   intézményesített   Alkotmánybíróság
      alkotmányos   jogkörét   túllépve,  az  alkotmányozó   hatalom
      jogkörét   venné  át,  a  felülvizsgálat  során  az  Alkotmány
      rendelkezéseit  nem  csupán értelmezné,  hanem  szükségszerűen
      minősítené.  Amennyiben az Alkotmánybíróság — az  indítványnak
      megfelelően  —  megsemmisítené  az  Alkmód.  hatályba  léptető
      rendelkezését,  akkor  azzal egyben  az  alkotmányozó  hatalom
      által,   az  alkotmányi  rendelkezéseknek  megfelelő   eljárás
      keretében  elfogadott,  az Alkotmány  részévé  vált,  módosító
      alkotmányi  rendelkezéseket is hatályon kívül helyezné.  (...)
      Elvileg  nem  kizárt  bizonyos esetekben  az  Alkotmánybíróság
      hatásköre  valamely, az Alkotmányt módosító  törvény  hatályba
      léptető   rendelkezésével   összefüggésben   sem,   azzal    a
      feltétellel,  hogy  a  hatályba léptető rendelkezés  esetleges
      megsemmisítése   nem   eredményezi  az   Alkotmány   bármiféle
      megváltoztatását.” [ABH 1998, 816, 818-820.]
      Az  Alkotmánybíróság tárgybani precedensét megerősítő  további
      döntések:  46/1994.  (X.  21.) AB  határozat,  942/B/1997.  AB
      határozat,  963/E/1998. AB határozat,  14/2003.  (IV.  9.)  AB
      végzés,  247/B/2007. AB végzés, 1180/I/2006. AB elnöki végzés,
      283/I/2007 AB elnöki végzés, 296/B/2010. AB határozat.
      Az Alkotmánybíróság precedens határozatainak áttekintése során
      megállapította,  hogy töretlen az Alkotmánybíróság  gyakorlata
      abban  a vonatkozásban, hogy sem magának az Alkotmánynak,  sem
      az  Alkotmányt  módosító törvényeknek a felülvizsgálatára  nem
      terjesztette  ki  eddig  a  saját  hatáskörét.  Ezt  az  elvet
      következetesen alkalmazta akkor is, ha az indítványozók  egyes
      alkotmánymódosítások     vagy     alkotmányi     rendelkezések
      alkotmányellenességét  állították,  de   akkor   is,   ha   az
      indítványozók  mulasztást állítottak amiatt,  hogy  valamilyen
      rendelkezés nem szerepel az Alkotmányban, és végül  akkor  is,
      ha  az indítványozók szerint az Alkotmány rendelkezései között
      ellentét vagy ellentmondás van.
                                     
                                    IV.

      Az  egyik indítványozó az Alkmód. közjogi érvénytelenségét  is
      állította  a megalkotása módja és elfogadásának menete  miatt.
      Az  Alkotmánybíróság  áttekintette  az  Alkmód.  elfogadásának
      folyamatát  (melyre 2010. október 26-a és 2010. november  19-e
      között   került   sor),  illetve  az  Alkotmány  módosításához
      kapcsolódóan   kialakult  gyakorlatot   (2010   májusától   az
      Alkotmánybíróság határozatának elfogadásáig).

      1.   Az  Alkotmánybíróság  2010.  október  26-án  hirdette  ki
      184/2010.  (X.  28.)  AB határozatát, melyben  megállapította,
      hogy alkotmányellenes a 98 %-os különadóról szóló törvény.  Az
      egyik    kormánypárt    képviselőcsoportjának    vezetője    —
      országgyűlési képviselőként — három törvényjavaslatot nyújtott
      be:
      –  T/1445.  számon  a  Magyar Köztársaság Alkotmányáról  szóló
      1949. évi XX. törvény módosításáról;
      – T/1446. számon az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII.
      törvény módosításáról;
      –  T/1447.  számon  az  egyes  gazdasági  és  pénzügyi  tárgyú
      törvények  megalkotásáról, illetve módosításáról  szóló  2010.
      évi XC. törvény módosításáról.
      Az   eredetileg  benyújtott  alkotmánymódosítás   szerint   az
      Alkotmánybíróság  nem  vizsgálhatta  volna  felül   azokat   a
      törvényeket,  amelyek  az  Alkotmány  28/C.  §  (5)  bekezdése
      alapján  országos népszavazással sem változtathatóak  meg.  Az
      Alkotmány új 70/I. § (2) bekezdése az adott adóévtől kezdődően
      tette  volna lehetővé a jövedelem mértékét el nem érő különadó
      kötelezettséget. A törvényjavaslat indokolása arra utalt, hogy
      az  Alkotmánybíróságnak túl széles a hatásköre a normakontroll
      terén.  Az egyik ellenzéki párt képviselőcsoportjának vezetője
      —   mint  országgyűlési  képviselő  —  módosító  indítványokat
      nyújtott   be   a  törvényjavaslathoz,  amelyek   alapján   az
      Alkotmánybíróság  megőrizte volna teljes körű  felülvizsgálati
      jogkörét, nem került volna sor a hatáskörszűkítésre.
      2010.   november  8-án  az  Alkotmányügyi  Bizottság  módosító
      javaslatot  nyújtott  be  a törvényjavaslathoz,  melyben  —  a
      korábbi, népszavazási tárgykörökre vonatkozó tilalom helyett —
      az  Alkotmánybíróság  hatáskörét oly  módon  szűkítette,  hogy
      meghatározott  tárgykörökben  az Alkotmánybíróság  csak  akkor
      vizsgálhatja felül és semmisítheti meg a törvényeket, ha  azok
      taxatíve  meghatározott alapjogokat sértenek  (tartalmilag  ez
      már  a  jelenleg is hatályos szabályozással egyezett  meg);  e
      módosítás  rendelkezett  a különadó 5  évre  visszamenőlegesen
      történő  bevezethetőségéről is. A módosítással az előterjesztő
      képviselő és a kormány is egyetértett.
      2010.  november 16-án zajlott a törvényjavaslat záróvitája.  A
      javaslathoz   10   zárószavazás  előtti  módosító   javaslatot
      nyújtottak  be,  amelyekből  9-ben  az  egyik  ellenzéki  párt
      képviselői  kérték  a  32/A.  §  (2)  bekezdésében   felsorolt
      alapjogok  kiegészítését  más  alapjogokkal.  Az  Országgyűlés
      elvetette ezeket a módosításokat.
      Az   előterjesztő   szintén   zárószavazás   előtti   módosító
      indítványt     nyújtott    be,    amely    pontosította     az
      alkotmánymódosítást.  A  törvény végül  ezzel  a  módosítással
      került  elfogadásra,  2010. november  19-én  2010.  évi  CXIX.
      törvény  számon  került kihirdetésre a Magyar  Közlönyben,  és
      2010.  november  20-án  lépett hatályba  (szövegét  ld.  jelen
      határozat II/2. pontjában).

      2.  A  2010. évi országgyűlési képviselőválasztáson több  mint
      kétharmados többséget szerzett két kormánypárt az Országgyűlés
      megalakulásától,    2010.    május    14-étől    kezdve     az
      Alkotmánybíróság határozatának elfogadásáig (vagyis  13  hónap
      alatt)  összesen  tíz  alkalommal módosította  az  Alkotmányt,
      annak harminchárom rendelkezését érintve.
      A közigazgatási és igazságügyi miniszter (a kormány nevében) a
      tíz,   Alkotmányt  módosító  törvényjavaslat  közül  mindössze
      kettőt  jegyzett. Az egyik az Alkotmány 46. §  (3)  bekezdését
      módosította,  illetve az Alkotmány új 70/I. § (2) bekezdésével
      való  kiegészítésére  vonatkozott (az  állami  forrásból,  „jó
      erkölcsbe”   ütköző   módon   juttatott   jövedelem    adóévre
      visszamenően történő, külön mértékű adóval terhelhetősége).  A
      másik,   a   miniszter   által  benyújtott  alkotmánymódosítás
      egyrészt  a  legfőbb  ügyésszel kapcsolatos,  másrészt  az  új
      jogalkotási  törvényhez kapcsolódó módosításokat  tartalmazta,
      harmadrészt a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéről szóló
      új fejezetet iktatott be az Alkotmányba.
      Ugyanakkor egyéni képviselői indítvány alapján olyan  jelentős
      alkotmánymódosításokra   került   sor,   mint    például    az
      Alkotmánybíróság   hatáskörének   szűkítése,   az   öt    évre
      visszamenőlegesen   kivethető  különadó  bevezethetősége,   az
      országgyűlési képviselők számának csökkentése, a Nemzeti Média
      és Hírközlési Hatóság alkotmányi szintre emelése.
      Megállapítható      tehát,     hogy      nagy      jelentőségű
      alkotmánymódosítások   —   az   alkotmányozó   hatalom   eddig
      folytatott   gyakorlatától  eltérően  —  egyéni  országgyűlési
      képviselői  indítványok  alapján,  több  esetben  sürgősséggel
      lefolytatott jogalkotási eljárás során kerültek elfogadásra.

                                    V.

      Az   indítványok  részben  megalapozatlanok,  részben   —   az
      alkotmánybírósági   hatáskör,   illetve    az    indítványozói
      jogosultság hiánya miatt — érdemi elbírálásra alkalmatlanok.

      1.    Az   alkotmánymódosítások   közjogi   érvénytelenségének
      felülvizsgálhatóságával   kapcsolatban,   vagyis    abban    a
      kérdésben, hogy a jogalkotási eljárás során elkövetett  súlyos
      eljárási    törvénysértés    esetén    megsemmisíthető-e    az
      alkotmánymódosítás,  illetve akár már az  Alkotmányba  beépült
      rendelkezés, az Alkotmánybíróság eddig még nem hozott döntést.
      Az     Alkotmány    egyes    rendelkezései,     illetve     az
      alkotmánymódosítások  alkotmányellenességének   megállapítását
      kérő indítványokkal kapcsolatban kialakított alkotmánybírósági
      gyakorlatot   áttekintve   az   állapítható   meg,   hogy   az
      Alkotmánybíróság    nemcsak   az   alkotmányi    rendelkezések
      megsemmisítésétől  zárkózott el,  hanem  azok  alkotmányossági
      vizsgálatára  irányuló  indítványok esetében  is  hatáskörének
      hiányát   állapította  meg.  Az  Alkotmánybíróság  álláspontja
      szerint  nem  zárható  ki  az  Alkotmánybíróság  hatásköre  az
      alkotmányi    rendelkezéseknek   a   közjogi    érvénytelenség
      szempontjából  való felülvizsgálatára, hiszen a törvény-  vagy
      akár alkotmányellenesen létrejött, a közjogi érvénytelenségben
      szenvedő jogszabályok semmisnek, vagyis olyannak tekintendőek,
      mintha azok létre sem jöttek volna. Az Alkotmánybíróság  ezért
      vizsgálta az Alkmód. létrejöttének körülményeit.
      Az  Országgyűlésnek  a  2010  májusa  és  az  Alkotmánybíróság
      határozatának  elfogadása  közötti  tizenhárom   hónap   során
      követett  alkotmánymódosítási gyakorlata —  amelyen  belül  az
      Alkmód.  is  megszületett  —  két okból  vált  vita  tárgyává.
      Egyrészt   a   szokatlanul   nagy   számú   alkotmánymódosítás
      (tizenhárom hónap alatt tíz alkalommal, ebből hét hónap  alatt
      kilencszer,   számos  tárgykört  érintve,  ezek   közül   van,
      amelyiket  többször  is), másrészt az  a  gyakorlat,  hogy  az
      Alkotmány   módosítására   vonatkozó   törvényjavaslatokat   a
      kilencből  hét  esetben  nem  a kormány,  hanem  országgyűlési
      képviselők    nyújtották    be,    tette    vitathatóvá     az
      alkotmánymódosításokkal         kapcsolatos          eljárások
      elfogadhatóságát,    a    jogállam    követelményének     való
      megfelelőségét.
      Az  egyéni képviselői indítványra történő törvénymódosítás, de
      különösen az Alkotmány módosítása ilyen módon azért vet fel  a
      demokratikus  jogállam  követelményéhez  kapcsolódóan   súlyos
      problémát,  mert  az országgyűlési képviselők esetében  szinte
      teljes  mértékben kizárt az, hogy a törvénymódosító javaslatuk
      benyújtása  előtt megfelelő alapossággal előzetes számításokat
      és  elemzéseket  végezzenek, egyeztessenek és tárgyaljanak  az
      érdekelt  felekkel. Így nagy az esély arra, hogy  hatásait  és
      következményeit   tekintve   kellőképpen   át   nem    gondolt
      törvénymódosításokat vagy akár alkotmánymódosítást fogad el az
      Országgyűlés.    Egyéni   képviselői    indítványra    történő
      törvénymódosítás  esetén a kormányt nem  terheli  az  előzetes
      hatástanulmány készítésének, illetve a szükséges  egyeztetések
      lefolytatásának  a  kötelezettsége.  A  Házszabály  [a  Magyar
      Köztársaság  Országgyűlésének  Házszabályáról  szóló  46/1994.
      (IX.   30)   OGY  határozat]  alapján  a  kormányt   megillető
      jogosultságok,  ha  nem ő volt az előterjesztő  a  következők:
      kérheti,   hogy  legfeljebb  három  módosító  javaslatról   az
      Országgyűlés külön szavazzon [106. § (3), (4), (5)  bekezdés],
      az  előterjesztő  írásban tájékoztatja a kormányt,  hogy  mely
      módosító  javaslatokkal ért egyet [106.  §  (4)  bekezdés].  A
      záróvita  során,  ha  nem  a  kormány  volt  az  előterjesztő,
      nyilatkoznia  kell,  hogy egyetért-e a  törvény  elfogadásával
      [107.  § (4) bekezdés]. A bizottsági viták során szintén részt
      vesz  a kormány képviselője a törvényjavaslat tárgyalásán,  és
      nyilatkozik   arról,  hogy  a  törvényjavaslathoz   benyújtott
      módosító indítványt támogatja-e vagy sem.

      A  fentiekből  következően  az Alkotmánybíróság  megállapítja,
      hogy   bár   az  országgyűlési  képviselők  által   benyújtott
      alkotmánymódosítások  az  Alkotmányban  lefektetett   eljárási
      követelményeknek     megfelelnek,    mivel    törvénymódosítás
      benyújtására   jogosult  kezdeményezte  azokat  és   megfelelő
      többséggel,  az  összes országgyűlési képviselő  kétharmadának
      szavazatával kerültek elfogadásra, a demokratikus jogállamiság
      követelményét nyilvánvalóan nem elégítik ki teljes mértékben.
      Nemcsak   az   Alkmód.,   hanem   a   2010.   májusa   és   az
      alkotmánybírósági határozat elfogadása közötti  időszak  másik
      hét,     országgyűlési    képviselő    által    kezdeményezett
      alkotmánymódosítása  kapcsán  is  ugyanezek   a   legitimitási
      problémák  merülhetnek  fel.  A jogalkotás  (és  különösen  az
      alkotmánymódosítás során) szükséges egyeztetések elmaradtak az
      országgyűlési   képviselők   rendelkezésére   álló    eszközök
      szűkössége  miatt  [pl.  az  Alkotmánybírósággal  sem   került
      egyeztetésre   az,  hogy  a  hatáskörének  szűkítését   érintő
      módosítás  milyen következményekkel járhat és milyen  eljárási
      problémákat  vethet  fel, milyen eljárási  kérdéseket  kell  a
      jogalkotónak  az  Abtv.-ben rendezni]. Az alkotmánymódosítások
      esetlegesen  tartalmi,  a  jogállamot  érintő  sérelmeket   is
      felvethetnek. Az Alkotmány sorozatos, aktuálpolitikai  érdekek
      és  célok  megvalósítása, elérése érdekében történő módosítása
      rendkívül  aggályos  a  demokratikus  jogállam  követelményei,
      különösen      az     alkotmányos     jogrend     stabilitása,
      kiszámíthatósága,  a  széleskörű  társadalmi  legitimitás,  az
      alkotmányos    jogrendszerbe   ellentmondásmentesen    történő
      beépülése     szempontjából.    Az     Alkotmánybíróság     az
      aktuálpolitikai szempontokat azonban nem vizsgálhatja.
      A  hatályos Alkotmány gyakori módosításai közben megindult  és
      lezajlott    egy   alkotmányozási   folyamat    is,    melynek
      eredményeként  megszületett Magyarország  2011.  április  25-i
      Alaptörvénye.   Egy  új  alaptörvény  (alkotmány)   elfogadása
      esetén, annak hatályba lépéséig is fenn kell azonban tartani a
      jogállami alkotmányosságot, a hatályos Alkotmány stabilitását.
      A  sorozatos,  országgyűlési képviselők által  kezdeményezett,
      sürgősséggel,      rövid      idő      alatt      lefolytatott
      alkotmánymódosítások,   amelyek  a  megfelelő   egyeztetéseket
      mellőzték, az érdemi plenáris és bizottsági vitát nélkülözték,
      veszélyeztetik a hatályos Alkotmány stabilitását.
      Az       Alkotmánybíróság      hangsúlyozza,      hogy      az
      alkotmánymódosításokkal kapcsolatosan 2010 májusa és decembere
      között  folytatott gyakorlat az alkotmányos  jogállam  mércéje
      szempontjából több ok miatt is vitatható.
      Az   Alkotmánybíróság   ugyanakkor   megállapítja,   hogy   az
      alkotmánymódosításokkal    kapcsolatos    eljárás    formailag
      megfelelt  az  Alkotmányban, illetve a jogalkotási  törvényben
      lefektetett  eljárási  szabályoknak:  az  Alkotmányt  módosító
      törvényjavaslatokat   arra   jogosult    nyújtotta    be,    a
      törvényjavaslatokat  az  Országgyűlés bizottsági  és  plenáris
      ülésein — a Házszabály előírásainak megfelelően — megvitatták,
      az  Országgyűlés megfelelő, kétharmados többséggel fogadta  el
      az    Alkotmányt    módosító   törvényjavaslatokat,    és    a
      kihirdetésükre  az  eljárási szabályoknak  megfelelően  került
      sor.  Ebből  következően az Alkmód. közjogi érvénytelenségének
      megállapítására   irányuló  indítványt   az   Alkotmánybíróság
      elutasította.

      2.     Az     Alkotmánybíróság    áttekintette,    hogy     az
      alkotmánymódosítások      alkotmányos       felülvizsgálatával
      kapcsolatos   eddig  töretlen  gyakorlatának   megváltoztatása
      szükséges és lehetséges-e.
      2.1.  A  Magyar  Köztársaság jelenleg hatályos Alkotmánya  nem
      rendelkezik arról, hogy az Alkotmánybíróság hatásköre az egyes
      alkotmányi rendelkezések felülvizsgálatára és megsemmisítésére
      is  kiterjed.  Az  Alkotmánybíróság  azonban  már  az  európai
      alkotmánybíróságok  gyakorlatának  áttekintését  követően   is
      megállapította,  hogy ha az alkotmánybíróságok  előzetes  vagy
      utólagos  normakontroll hatáskör keretében  felülvizsgálhatják
      az  alkotmánymódosításokat, akkor ezt a hatáskört vagy maga az
      állam  alkotmánya biztosítja számukra, vagy abból  közvetlenül
      levezethető   az  alkotmánybíróság  előzetes   vagy   utólagos
      alkotmány-felülvizsgálati jogköre. Az Alkotmánybíróság azt  is
      hangsúlyozza,  hogy  — szemben a Német Szövetségi  Köztársaság
      alaptörvényével  — a magyar Alkotmánynak nincsenek  olyan,  az
      alkotmányozó  hatalom  által kiemelt,  megváltoztathatatlannak
      tartott    rendelkezései,   amelyek   alkotmányos    mérceként
      kötelezően  figyelembe  veendőek  lennének  akár  a   hatályos
      Alkotmány  módosításának, akár egy új Alkotmány  elfogadásának
      esetén.  Ebből  következően tehát nincs a  magyar  Alkotmányon
      belül  olyan  mérce,  amelynek alapján az Alkotmánybíróság  az
      Alkotmány    egyes   rendelkezéseit   felülvizsgálhatná,    és
      megállapíthatná,   hogy   mivel   azok   az   Alkotmány   más,
      meghatározott    (alap)rendelkezéseivel    ellentétesek,     a
      kifogásolt   alkotmányi  rendelkezéseket  megsemmisíti.   Erre
      felhatalmazást  ugyanis  csak  maga  az  alkotmányozó  hatalom
      adhatna az Alkotmánybíróság számára.
      2.2.  Az  Alkotmánybíróság vizsgálta, hogy  meghatározhatóak-e
      azok  a mércék, értékek, elvek, garanciák, amelyek alapján  az
      alkotmánymódosítások  és  a jövőbeni  alkotmányoknak  akár  az
      egésze  is  —  kivéve  az  egyszer már megváltoztathatatlannak
      minősített szabályokat, elveket, értékeket, jogintézményeket —
      alkotmányossági     szempontból     felülvizsgálhatóak      az
      Alkotmánybíróság  által,  és  ha  igen,  akkor  létezik   vagy
      létezhet-e  egy  „alkotmány feletti” állandó  és  sérthetetlen
      mérce, amely magát az alkotmányozó, alkotmánymódosító hatalmat
      is  köti,  annak  ellenére, hogy maga az alkotmányozó  hatalom
      ilyen sérthetetlen mércét nem állapított meg.

      Az   indítványokban  kifejtettek  alapján  ilyen,   a   priori
      megállapított   mérceként  szolgálhatna  az   Alkotmánybíróság
      működésének  kezdetén, 1990 őszén Dr. Sólyom  László  által  a
      23/1990.  (X. 31.) AB határozathoz („halálbüntetés” határozat)
      csatolt   párhuzamos  indokolásában  kifejtett,   „láthatatlan
      Alkotmány”  fogalma,  amely Alkotmány  felett  álló  mérce  és
      amelyet  sokan idéznek a jogirodalomban. [„Az Alkotmánybíróság
      döntése  végleges.  Nem  köti  az  Alkotmánybíróságot  sem   a
      többségi   akarat,  sem  a  közvélemény.  Nem  köti   egyetlen
      erkölcsi, vagy tudományos irányzat sem. Az Alkotmánybíróságnak
      tehát  saját  értelmezést  kell kidolgoznia  az  élethez  való
      jogról.   Ebben  az  értelmezésben  az  Alkotmány   egésze   a
      kiindulópont.  Az Alkotmánybíróságnak folytatnia  kell  azt  a
      munkáját, hogy értelmezéseiben megfogalmazza az Alkotmány és a
      benne  foglalt  jogok  elvi alapjait, és ítéleteivel  koherens
      rendszert  alkot,  amely  a  ma  még  gyakran  napi  politikai
      érdekből   módosított  Alkotmány  fölött,  mint   »láthatatlan
      alkotmány«,  az  alkotmányosság biztos mércéjéül  szolgál;  és
      ezért  várhatóan a meghozandó új alkotmánnyal,  vagy  jövőbeli
      alkotmányokkal sem kerül ellentétbe.” (ABH 1990, 88, 97-98.)]
      Utólagos,  a  posteriori mérceként az írott  Alkotmány  és  az
      abból   értelmezéssel   kiolvasztott  tartalmak   és   értékek
      szolgálhatnának; konkrétan a demokratikus jogállam állandó  és
      lényegét  jelentő értékrendje, követelményei és garanciái.  Ez
      az   „alkotmányos  jogállam  lényegét”,  „alapvető   értékeit”
      tartalmazó mérce, amelyet az alkotmányozó hatalom egyszer  már
      elfogadott és beépített az Alkotmányba, és amely értékeknek  a
      további Alkotmányok is meg kell, hogy feleljenek.
      A  posteriori, utólagos mérceként szolgálhatnak  a  nemzetközi
      jog   ius  cogens  normái  valamint  alapelvei,  és   az   ún.
      általánosan  elfogadott jogelvek, továbbá  azok  a  nemzetközi
      szerződések,   amelyeknek   Magyarország   is   részese,   így
      különösen:  az ENSZ Közgyűlése által elfogadott, a Polgári  és
      Politikai   Jogok  Nemzetközi  Egyezségokmánya,  a  Gazdasági,
      Szociális  és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya,  az
      Európa  Tanács  által  elfogadott,  az  Emberi  Jogok  Európai
      Egyezménye  vagy  az Európai Szociális Charta,  stb.,  amelyek
      kihirdetésük  által  a  magyar jogrendszernek  is  részei,  és
      kötelező  alapmércék  az  embereket megillető  alapvető  jogok
      garantálása tekintetében.
      A  nemzetközi szerződésekbe foglalt alapelvek alapján a magyar
      Alkotmánynak vannak olyan megváltoztathatatlan részei, amelyek
      megváltoztathatatlansága nem az alkotmányozó hatalom akaratán,
      hanem   leginkább  a  ius  cogensen  és  azokon  a  nemzetközi
      szerződéseken  alapulnak, amelyeknek a Magyar  Köztársaság  is
      részese.  A  nemzetközi  szerződésbe foglalt  alapelvek  és  a
      nemzeti alkotmányos rendszerek összhangját ugyanis biztosítani
      kell, akár dualista, vagy akár monista álláspontra helyezkedik
      az állam alkotmányos berendezkedése. A választott megoldás nem
      változtat azon a követelményen, hogy az állam nemzetközi  jogi
      kötelezettségei   és  belső  joga  együtt   érvényesüljön   és
      összhangban legyen, hiszen valójában eleve jogi szimbiózisban,
      „együttlétezésben” vannak a nemzetközi szerződések elfogadása,
      kihirdetése  és  az  emberi jogok további  belső  szabályozása
      szempontjából. Az államnak a belső jogát — amennyiben az adott
      szabályozási   területen   vannak  odavágó,   irányadó,   akár
      szokásjogi,   akár   szerződésbe   foglalt   nemzetközi   jogi
      kötelezettségei   is   —  az  utóbbiakkal   összhangban   kell
      megalkotnia és értelmeznie.

      A  ius cogens normái, alapelvei és alapvető értékei együttesen
      olyan    mércét    alkotnak,   amelynek    minden    következő
      alkotmánymódosítás és Alkotmány meg kell, hogy feleljen.  Ezen
      elvek  és  értékek nagy része időközben beépült az Alkotmányba
      és   az   Alkotmánybíróság  precedensjogába,  vagy  a   jogági
      törvények  részévé  vált (pl. a visszaható  hatály  tilalmának
      büntetőjogi megfogalmazása, a nullum crimen sine lege, illetve
      a  nulla  poena sine lege elv vagy más jogágakban a  jóhiszemű
      joggyakorlás  elve, a fair eljárás elve, stb.). A  ius  cogens
      elvei,  garanciái  értékek  formájában  megjelennek  a  jogági
      törvényekben  és  egyéb jogszabályokban  is.  Egyes  alapjogok
      esetében  az  Alkotmány  ugyanúgy fogalmazza  meg  az  alapjog
      lényegi tartalmát, mint valamely nemzetközi szerződés (például
      a  Polgári  és  Politikai Jogok Egyezségokmánya és  az  Emberi
      Jogok   Európai   Egyezménye).   Ezekben   az   esetekben   az
      Alkotmánybíróság   által   nyújtott   alapjogvédelem   szintje
      semmiképpen   sem   lehet  alacsonyabb,  mint   a   nemzetközi
      (jellemzően   a   strasbourgi  Emberi  Jogok  Bírósága   által
      kibontott)  jogvédelem szintje. A pacta sunt servanda  elvéből
      [Alkotmány  7.  §  (1) bekezdés, Alaptörvény Q.  cikk  (2)-(3)
      bekezdés]  következően tehát az Alkotmánybíróságnak  akkor  is
      követnie   kell   a  strasbourgi  joggyakorlatot,   az   abban
      meghatározott  alapjogvédelmi  szintet,  ha  saját   megelőző,
      „precedens-határozataiból” ez kényszerűen nem következne.
      Az  Alkotmány  feletti esetleges mérceként  a  szakirodalomban
      ismert   az  Alkotmány  „lényeges  magja”;  vagyis   azok   az
      alkotmányos  alapjogok és azok lényeges tartalmai,  amelyek  a
      demokratikus alkotmányfejlődés jelenlegi állása szerint minden
      alkotmányos és demokratikus jogállamban elfogadottak, a  közös
      európai    alkotmányos    tradíció    részét    képezik,     s
      visszatükröződnek az Európai Unió, valamint az  Európa  Tanács
      dokumentumaiban.
      Amennyiben  arra  a következtetésre jutna az Alkotmánybíróság,
      hogy  felülvizsgálhatja az Alkotmányt, a következő  kérdés  az
      lenne,  hogy  ki  fogalmazza, fogalmazhatja meg  az  Alkotmány
      mércéjét,  ki határozhatja meg, hogy az eddig számításba  vett
      mércék   közül   melyek  fogadhatók  el   és   alkalmazhatóak?
      Eldöntendő,  hogy kizárólag maga az alkotmányozó  hatalom  (az
      örökérvényű klauzulák alkalmazásával) vagy az Alkotmánybíróság
      (is)    jogosult   erre?   Utóbbi   esetben   a   legfontosabb
      megválaszolandó  kérdés  egyrészt  az,  hogy  van-e  és  kitől
      származhat   az   Alkotmánybíróság  Alkotmányt   felülvizsgáló
      hatásköre,  másrészt  az,  hogy  mi  alapján  fogalmazhat  meg
      örökérvényű     elveket,     értékeket,     garanciákat     az
      Alkotmánybíróság?
      A   nemzetközi  példák  és  a  magyar  Alkotmánybíróság  eddig
      folytatott  gyakorlata  alapján az állapítható  meg,  hogy  az
      alkotmánybíróságok általában tartózkodnak attól, hogy  önmaguk
      állapítsák    meg   saját   maguk   számára   az    alkotmány-
      felülvizsgálatára     vonatkozó     hatáskört,      és      az
      alkotmánybíróságok maguk határozzák meg azt a mércét,  amelyet
      az  alkotmánymódosítások felülvizsgálata és  az  új  alkotmány
      elfogadása során alkalmaznak.

      Az   eddigiekből  kiderül,  hogy  az  alkotmánybíróságok  csak
      kifejezett   alkotmányi  rendelkezés  esetén,   vagy   egészen
      kivételes    esetekben   látnak   lehetőséget   az   alkotmány
      felülvizsgálatára.  A  magyar  Alkotmány  nem   tartalmaz   az
      alkotmányozó  hatalom által előzetesen lefektetett  mércét  az
      Alkotmány  esetleges alkotmányellenességének vizsgálatára.  Az
      Alkotmánybíróság  — a hatalommegosztás rendszerében  elfoglalt
      helyéből  következően — hatáskörének keretei között ugyanakkor
      maga  is  megfogalmazhat mércét, de csak az  egyes  alkotmányi
      rendelkezések  értelmezésére vonatkozóan. Az  Alkotmánybíróság
      az  Alkotmány  —  absztrakt vagy konkrét —  értelmezése  során
      alkotmányos   követelményeket   állapít   meg,   amelyek    az
      Alkotmánnyal  azonos szintű követelményekké  válnak,  és  erga
      omnes  hatályúak, ezért a törvényalkotó, továbbá  az  ítélkező
      bíróságok kötelesek érvényesíteni azokat az alkotmányos  jogok
      védelme    során.   Ezen   értelmezése   során   azonban    az
      Alkotmánybíróság  nem lép túl az Alkotmány írott  szövegén  és
      értékrendjén.
      2.3.    Az    Alkotmánybíróság   hatáskörének   az   Alkotmány
      felülvizsgálatára   való  kiterjesztése  ellen   szóló   egyik
      legfontosabb  érv az, hogy az Alkotmánybíróság nem  alkothatja
      és  nem  változtathatja  meg  az  Alkotmányt,  amelyet  védeni
      hivatott, és amelyet mérceként kell alkalmaznia a jogszabályok
      alkotmányossági  felülvizsgálata során. Ezt erősíti,  hogy  az
      Alkotmánybíróság   működése  során  mindvégig   következetesen
      elhatárolódott  az  Alkotmány,  illetve  annak   rendelkezései
      vizsgálatától.

      3.  Az  Alkotmánybíróság  hangsúlyozza,  hogy  az  alkotmányos
      jogvédelem egyszer már elért szintje és garanciális  rendszere
      nem  csökkenthető, alapelemeinek köre nem szűkíthető,  csak  —
      egészen  kivételes esetben — más alapjog védelme érdekében,  a
      szükségesség-arányosság  mércéjének  figyelembe  vételével  és
      úgy, hogy az érintett alapjogok lényeges tartalma ne sérüljön.
      Az  ennek  nem  megfelelő alkotmányvédelmi  szint  csökkentése
      ellentmond az alkotmányos jogállam követelményének.

      4. A hatalommegosztás rendszerében az Alkotmánybíróság hatalma
      is   korlátozott   hatalom.  Ebből   következően   nem   vonja
      hatáskörébe az Alkotmányt és az Alkotmányt módosító új  normák
      felülvizsgálatát    az    Alkotmányba   foglalt,    kifejezett
      felhatalmazás nélkül.
      Demokratikus    jogállamban   az   Alkotmánybíróságnak    erős
      alkotmányvédő  szervként  kell működnie,  éppen  az  Alkotmány
      (Alaptörvény)  és  az  állampolgárok  alkotmányos  jogainak  a
      védelme érdekében. De az Alkotmánybíróság nem egyszerűen  védi
      és   értelmezi   az  alkotmányozó  hatalom  által   elfogadott
      Alkotmányt,   hanem  az  alkotmányozó  hatalom  akaratának   a
      leghatékonyabb  érvényesítője is  azáltal,  hogy  az  utólagos
      normakontroll  esetén a jogszabályok, illetve  az  ún.  valódi
      alkotmányjogi   panasz   esetén   a   bíróságok    döntéseinek
      alkotmányosságát felülvizsgálja, és alkotmányellenesség esetén
      megsemmisíti azokat.
      Az  Alkotmánybíróság  hatáskörének szűkítése  egy  ponton  túl
      felborítja  a  kölcsönös  fékek és  ellensúlyok  elve  alapján
      működő  hatalommegosztás rendszerét, akár az alkotmányozó,  de
      akár a törvényhozó vagy a kormányzó-végrehajtó hatalom javára.
      Ha  az  alkotmányozó hatalom egy korábban az  Alkotmánybíróság
      által   megsemmisített   törvényszöveget   úgy   kíván   ismét
      elfogadtatni,  hogy azt beemeli az Alkotmányba, kivonva  ezzel
      annak felülvizsgálatát az Alkotmánybíróság hatásköréből, ez az
      alkotmányozó  és törvényhozó hatalomnak olyan  beavatkozása  a
      hatalmi   ágak   egyensúlyát  biztosító   rendszerébe,   amely
      alkotmányos   alapjogok  súlyos  sérelmével   jár/járhat.   Az
      alkotmányozó  és  a törvényhozó hatalom ilyen „együttműködése”
      esetén az Alkotmánybíróság hatalma vészesen meggyengül, és nem
      tudja  alapjogvédelmi feladatait ellátni, sérül az alkotmányos
      alapjogok  védelme,  a társadalom tagjai — alkotmányos  jogaik
      védelmére  szolgáló eszközök híján — kiszolgáltatott helyzetbe
      kerülnek.
      Az  Alkotmánybíróság az alkotmányos jogok  védelmére  szolgáló
      hatáskörének,  eszközeinek  a szükségesség-arányosság  elvének
      figyelembe vétele nélküli csökkentése esetén sem reagálhat  az
      Alkotmánybíróság   jogállam  ellenes  magatartásra,   döntésre
      jogállam ellenes magatartással, döntéssel. Az Alkotmánybíróság
      az  alkotmányozó hatalom akarata ellenére nem állapíthatja meg
      önmaga   számára  az  Alkotmány  felülvizsgálatára   vonatkozó
      hatáskörét.  [Ld. 11/1992. (III. 5.) AB határozat,  ABH  1992,
      77,   82.:   „Jogállamot  nem  lehet  a   jogállam   ellenében
      megvalósítani”]
      Az  Alkotmánybíróság hatalmának is vannak azonban, és kell is,
      hogy  legyenek  határai és korlátai. Az  Alkotmánybíróság  nem
      válhat   „taláros”   kormányzati  hatalommá,   sem   „taláros”
      törvényhozóvá,  még kevésbé „taláros” alkotmányozó  hatalommá.
      [Ld.    a    31/1990.   (XII.   18.)   AB    határozatnak    a
      hatalommegosztására vonatkozó megállapításait, ABH 1990,  136,
      137.]
      Ha  az  Alkotmánybíróság önmaga terjesztené ki  hatáskörét  az
      Alkotmány/Alaptörvény  vagy az alkotmányt  módosító  törvények
      alkotmányossági       felülvizsgálatára,       az        olyan
      hatalomkoncentrációt  és  hatalmi  túlerőt  jelentene,   amely
      szintén  felborítaná a kialakult hatalmi ellensúlyok, korlátok
      és hatalmi autonómiák demokratikus rendszerét, az elválasztott
      és  önálló  állami  hatalmak egymás hatalmát  ellensúlyozó  és
      fékező rendszerét.

      A   hatalmi   rendszer   valamely  szervezetéhez   koncentrált
      „túlhatalom”, a demokratikus fékek és ellensúlyok rendszerének
      átalakítása   akár   az  alkotmányozó   hatalomhoz,   akár   a
      kormányzati  vagy  az  ítélkezési  szervekhez  a  demokratikus
      jogállam súlyos sérüléséhez vezet.
      Amennyiben  magába  az  Alkotmányba épít  be  az  alkotmányozó
      hatalom  olyan szabályokat, amelyek az alkotmányos  jogállamot
      és   az   alkotmányos  demokráciát,  az  alapjogok  védelmének
      szintjét rontják, csökkentik vagy garanciákat építenek le,  az
      Alkotmánybíróság    nem   élhet   az    Alkotmányba    foglalt
      rendelkezések megsemmisítésének a jogával, de jelezheti, sőt —
      különösen szélső esetben — jelezni is köteles ezt a tényt  még
      az alkotmányozó hatalom számára is.

      5.   Az   Alkotmánybíróság   norma-felülvizsgálati   hatásköre
      szűkítésének  következményeként  az  Alkotmány  új   70/I.   §
      (2)    bekezdését,    az   ennek   való   megfelelőséget    az
      Alkotmánybíróság  nem  vizsgálhatja,  mivel   az   esetlegesen
      érintett  törvények  kivétel  nélkül  az  Alkotmány  32/A.   §
      (2)  bekezdésében  foglalt  hatáskör  korlátozás  hatálya  alá
      tartoznak,  és  az  Alkotmány 70/I. §  (2)  bekezdésével  való
      kapcsolatuk ugyanezen rendelkezés alapján nem vizsgálható. Így
      az  Alkotmánybíróságnak semmilyen lehetősége nincs arra,  hogy
      az   Alkotmány  70/I.  §  (2)  bekezdése  és  más   alkotmányi
      rendelkezések — így például az Alkotmány 2. § (1)  bekezdésébe
      foglalt  jogállam,  jogbiztonság vagy  az  Alkotmány  70/I.  §
      (1)     bekezdésébe     foglalt,    arányos    közteherviselés
      követelményébe — ütközését értelmezéssel feloldja.
      Az Alkotmánybíróság ugyanakkor felhívja a figyelmet arra, hogy
      az  Alkotmánybíróság döntései erga omnes hatályúak, mindenkire
      nézve  kötelezőek,  így  az Alkotmánybíróságnak  korábban,  az
      adózás, adójog alkotmányosságával kapcsolatban hozott döntései
      továbbra is kötik a jogalkotót.

      6.  Összegezésként:  az Alkotmánybíróság a korábban  kifejtett
      érvekre tekintettel nem változtatja, nem változtathatja meg az
      alkotmánymódosítások     alkotmányosságának      vizsgálatával
      kapcsolatos  eddigi  gyakorlatát, így az Alkmód.,  illetve  az
      Alkotmány  32/A.  §  (2) és (5) bekezdése,  valamint  70/I.  §
      (2)     bekezdése    alkotmányosságának    vizsgálatára     és
      megsemmisítésére irányuló indítványokat
      — hatáskörének hiányában, az Ügyrend 29. § b) pontja alapján —
      visszautasítja. Az Alkotmánybíróság ugyanakkor —  hasonlóan  a
      23/1990. (X. 31.) AB határozatához (ABH 1990, 89, 93.) — jelzi
      az   alkotmányozó  hatalom  felé,  hogy  az  Alkotmány   egyes
      rendelkezései  között olyan ellentmondások feszülnek,  amelyek
      az alkotmányozó hatalom beavatkozását teszik szükségessé.

      7.   Az  Abtv.  21.  §  (3)  bekezdése  szerint  a  jogszabály
      nemzetközi    szerződésbe    ütközésének    vizsgálatát     az
      Országgyűlés,   annak   állandó   bizottsága   vagy    bármely
      országgyűlési képviselő, a köztársasági elnök, a Kormány  vagy
      annak  tagja,  az  Állami Számvevőszék  elnöke,  a  Legfelsőbb
      Bíróság  elnöke és a legfőbb ügyész kezdeményezheti, a  21.  §
      (7)  bekezdése  szerint  az  Alkotmánybíróság  hivatalból   is
      eljárhat. Az indítványozók egyike sem tartozik ebbe  a  körbe.
      Az   Alkotmánybíróság   a   korábbiakban   kifejtett   érvekre
      tekintettel  nem  kíván  hivatalból,  ex  officio  eljárni  az
      alkotmánymódosítások   nemzetközi   szerződésbe    ütközésének
      vizsgálata  tekintetében,  hiszen  hatáskörének  megléte  vagy
      hiánya  ebben  az  esetben  is  vita  tárgyát  képezheti.   Az
      indítványozók   ugyanis   az   Alkotmányt   módosító   törvény
      nemzetközi  szerződésbe ütközését kérték; ez esetben  tehát  a
      felülvizsgálat tárgya ugyanúgy az Alkotmány maga lenne, csak a
      mérce  változna:  az Alkotmány „alkotmányossága”  helyett,  az
      Alkotmány   nemzetközi  szerződésbe  ütközését  vizsgálná   az
      Alkotmánybíróság.
      Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság az Alkotmány  32/A.
      §-ának,   valamint   70/I.   §  (2)  bekezdésének   nemzetközi
      szerződésbe   ütközésére   vonatkozó   indítványokat   —    az
      indítványozói jogosultság és saját hatáskörének hiányában — az
      Ügyrend 29. § b) és c) pontja alapján visszautasította.

      8. Több indítványozó kérte az Alkmód.-nak az Európai Alkotmány
      létrehozásáról  szóló szerződés meghatározott  rendelkezéseibe
      való    ütközésének    megállapítását.   Az   Alkotmánybíróság
      gyakorlatában  „[a]z  Európai Közösségek alapító  és  módosító
      szerződései az Alkotmánybíróság hatáskörének szempontjából nem
      nemzetközi  szerződések, (...) e szerződések, mint  elsődleges
      jogforrások (...) közösségi jogként a belső jog részei,  mivel
      a  Magyar  Köztársaság  2004. május 1-jétől  az  Európai  Unió
      tagja.   Az  Alkotmánybíróság  hatáskörének  szempontjából   a
      közösségi  jog nem minősül az Alkotmány 7. § (1)  bekezdésében
      meghatározott nemzetközi jognak” [Először: 72/2006. (XII. 15.)
      AB határozat, ABH 2006, 819, 861.].
      Az  Alkotmánybíróság hatáskörét az Abtv. 1. §-a határozza meg.
      Ennek  alapján  az Alkotmánybíróságnak nincs  hatásköre  annak
      vizsgálatára, hogy valamely jogszabály sérti-e az Európai Unió
      jogát.   Ezért   az   Alkotmánybíróság  az   indítványokat   e
      vonatkozásban   —   hasonlóan   a   29/2011.   (IV.   7.)   AB
      határozatához, ABK 2011. április, 323, 331-332. —  az  Ügyrend
      29.   §   b)   pontja   alapján  —   hatásköre   hiányában   —
      visszautasította.
                                     
                                    VI.

      Az Abtv. 40. §-ának második mondata, illetve 43. §
      (5) bekezdése, valamint az Abtvmód. 3. §-a
      alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére
      irányuló indítványok nem megalapozottak.

      1.  Az Alkotmánybíróságtól több indok miatt kérték az Abtvmód.
      3.  §-a,  illetve az Abtv. új 40. § második mondata,  valamint
      43. § (5) bekezdése alkotmányellenességének megállapítását  és
      megsemmisítését.
      1.1.   Az  indítványozók  egy  része  azért  kérte  az   Abtv.
      kifogásolt  rendelkezéseinek megsemmisítését,  mert  magát  az
      Alkotmány  32/A. §-át is alkotmányellenesnek tartotta,  és  az
      Abtv.  40. § második mondata és 43. § (5) bekezdése lényegében
      ugyanezt fogalmazta meg.
      Az  Abtv.  kifogásolt rendelkezései tartalmilag az  alkotmányi
      rendelkezéseket  építik be az Abtv.-be, és az Alkotmánybíróság
      korábban    már    megállapította,   hogy   e    rendelkezések
      felülvizsgálatára nincsen hatásköre. Ezért az Alkotmánybíróság
      az    Abtv.-ben    sem    vizsgálhatja   ezen    rendelkezések
      alkotmányosságát, hiszen ezzel tulajdonképpen  közvetetten  az
      alkotmányi  rendelkezések  alkotmányosságát  vizsgálná.   Erre
      tekintettel    az   Alkotmánybíróság   az   indítványokat    e
      vonatkozásukban elutasította.
      1.2.   Az   egyik   indítványozó  azért  kérte   az   Abtvmód.
      megsemmisítését,   mert   az   Alkotmány    új    32/A.    §-a
      (3)  bekezdésének  és az Abtv. új 40. §-ának a  megszövegezése
      nem pontosan ugyanaz, két elemben eltér egymástól (az Abtvmód.-
      ból hiányzik a „nem tartalmaz egyéb okot” feltétel, továbbá  a
      „kizárólag  akkor semmisíti meg” kitétel csak az  Abtvmód.-ban
      szerepel, az Alkmód.-ban nem), és ezek az „ellentmondások  egy
      jogállamban   a  normavilágosság  és  egyértelműség   végzetes
      hiányát eredményezik.” Az Alkotmánybíróság megállapítja,  hogy
      az Alkotmánybíróság, mint jogalkalmazó szerv az eljárása során
      értelmezéssel ezt a szövegezési eltérést fel tudja oldani,  ez
      a   pontatlanság   nem   eredményezi  a   normavilágosság   és
      egyértelműség sérelmét.
      Erre    tekintettel    az   Alkotmánybíróság    az    Abtvmód.
      alkotmányellenességének  megállapítására  és  megsemmisítésére
      irányuló indítványt e vonatkozásában is elutasította.

      2.  Az  Alkotmánybírósághoz számos indítvány érkezett, melyben
      az  Abtvmód. 3. §-ának, a hatályba léptető rendelkezésének azt
      a   fordulatát   kérték   megsemmisíteni,   mely   alapján   a
      hatáskörszűkítést  a folyamatban lévő ügyekben  is  alkalmazni
      kell.    Az   Alkotmány   2.   §   (1)   bekezdésébe   foglalt
      visszamenőleges  hatály  tilalmán túl hivatkoztak  arra,  hogy
      maga az alkotmánymódosítás sem rendelkezett arról, hogy azt  —
      az   Alkotmánybíróság   hatáskörének   szűkítésére   vonatkozó
      szabályokat — a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni  kell.
      Így  álláspontjuk szerint az csak a hatáskörszűkítés  hatályba
      lépése után indult ügyekben alkalmazandó.
      Az   Alkotmánybíróságnak  először  azt   a   kérdést   kellett
      megvizsgálnia,   hogy   az  Abtvmód.  3.   §-ának   kifogásolt
      rendelkezése következik-e az Alkmód.-ból.
      Az  Alkotmánybíróság következetes gyakorlata alapján  eljárása
      során  mindig és kizárólag az indítvány elbírálásakor hatályos
      Alkotmány alapján jár el. A 12/2001. (V. 14.) AB határozatában
      az   alábbiakra   mutatott   rá:  „[a]z   Alkotmánybíróság   a
      jogszabályok  alkotmányossági vizsgálata során az elbíráláskor
      hatályos alkotmányszöveghez van kötve. A hatályos Alkotmánnyal
      vetette  össze  az  Alkotmánybíróság a 27/1991.  (V.  20.)  AB
      határozatában  a  korábbi  államosítási  jogszabályokat   (ABH
      1991,  73.);  a népszavazásra vonatkozó Alkotmány-kiegészítést
      követően az új alkotmányi rendelkezések váltak irányadóvá az e
      tárgykört    szabályozó   korábbi   törvény    alkotmányossági
      vizsgálata során [lásd: 52/1997. (X. 14.) AB határozatban (ABH
      1997, 331.)].” (ABH 2001, 163, 175.)
      Az   Alkotmánybíróságnak,  mint  minden  döntéshozó  szervnek,
      eljárása   során  folyamatosan,  hivatalból  vizsgálnia   kell
      hatáskörének    meglétét   vagy   hiányát.    Amennyiben    az
      alkotmánymódosító  hatalom szándéka az  lett  volna,  hogy  az
      Alkmód. kihirdetésekor már folyamatban lévő eljárások esetén a
      hatásköri szabályok továbbélnek és a hatáskörszűkítés csak  az
      újonnan  benyújtott indítványokra vonatkozik, az  alkotmányozó
      hatalomnak kellett volna erről rendelkeznie. Tekintettel arra,
      hogy   az  Alkmód.  erről  nem  rendelkezett,  ezért  hatályba
      lépésével  megszűnt az Alkotmánybíróság hatásköre az Alkotmány
      32/A. § (2) bekezdésébe foglalt esetekben.
      Az Abtvmód. 3. §-a ennek megfelelően rendelkezik arról, hogy a
      hatáskörszűkítés kiterjed a már folyamatban  lévő  ügyekre  is
      (az  Alkotmánybíróságnak e rendelkezés hiányában  is  eszerint
      kellett  volna  eljárnia és döntenie hatásköre megszűnéséről).
      Az  Abtvmód.  3.  §-a  tehát  az  Alkmód.-ból,  illetve  annak
      hatályba  léptető rendelkezéséből következik; az Abtvmód.  más
      szabályozása  ellentétes  lett  volna  az  Alkotmány  hatályos
      32/A. § (2) bekezdésével.
      Tekintettel  arra,  hogy az Abtvmód.  3.  §-a  az  Alkmód.-ból
      következően   szabályozott  úgy,  hogy   az   Alkotmánybíróság
      hatáskörszűkítésére vonatkozó szabályokat a  folyamatban  lévő
      ügyekben  is alkalmazni kell, az Alkotmánybíróság az  Abtvmód.
      3.    §-a   alkotmányellenességének   a   megállapítására   és
      megsemmisítésére vonatkozó indítványokat is elutasította.

      A határozat Magyar Közlönyben történő közzétételére annak elvi
      jelentőségére,  valamint a közérdeklődésre tekintettel  került
      sor.
                             Dr. Paczolay Péter
                          az Alkotmánybíróság elnöke
                           
             Dr. Balogh Elemér                   Dr. Bihari Mihály
             alkotmánybíró                    előadó alkotmánybíró

             Dr. Bragyova András                  Dr. Holló András
             alkotmánybíró                           alkotmánybíró

             Dr. Kiss László                      Dr. Kovács Péter
             alkotmánybíró                           alkotmánybíró

             Dr. Lenkovics Barnabás               Dr. Lévay Miklós
             alkotmánybíró                           alkotmánybíró

                              Dr. Stumpf István
                                alkotmánybíró
             Dr. Holló András alkotmánybíró párhuzamos indokolása

        Egyetértek  a  határozat  rendelkező  részével;  kizárólag   a
        Határozat  indokolásához  fűzök  részben  megerősítő,  részben
        kiegészítő megjegyzéseket.

        1.  Az  Alkotmánybíróság hatásköri önértelmezésében — ahogy  a
        Határozat   helyesen  megállapítja  —  töretlen   gyakorlatnak
        tekinthető        az        Alkotmány        alkotmánybírósági
        felülvizsgálhatóságának  tilalma. A  határozatban  hivatkozott
        1260/B/1977. számú AB határozathoz fűzött párhuzamos indokolás
        fogalmazta  meg  ennek az elvi alapját —  a  hatásköri  határt
        indokolandó   —  azáltal,  hogy  elválasztotta   egymástól   a
        törvényhozó és az alkotmányozó országgyűlés közjogi státuszát.
        (ABH 1998, 825.) Továbbiakban a törvényhozó és az alkotmányozó
        hatalom nevesítése — az Alkotmánybíróság hatásköri terjedelmét
        értelmezendő   —   az  alkotmánybírósági  határozatok   bevett
        fordulata   lett.  [lásd  pl.  a  25/1999.   (VII.   27.)   AB
        határozatot, ABH 1999, 261.]
        Ebből  az alkotmánybírósági hatásköri önértelmezésből  azonban
        nem   következett,  hogy  az  „Alkotmány  alkotmányossága”   —
        szélesebb értelemben — az alkotmánybírósági vizsgálódás  eleve
        érinthetetlen területe lett volna.
        Kiindulási  alapnak tekintem az alkotmánybírósági gyakorlatban
        használt  jellemző  formulát,  az Alkotmánybíróság  „általános
        alkotmányvédelmi   szerepkörének”   hangsúlyozását.   Ezt    a
        fordulatot   az   Alkotmánybíróság   elsősorban   hatáskörében
        eljárva,   az  indítványon  túli  alkotmányjogi  összefüggések
        figyelembevételére  alkalmazta  (pl.  az  Országos  Választási
        Bizottság határozata elleni kifogások elbírálása során), de az
        ún.  „szignalizációs alkotmányvédelem” is része  az  általános
        alkotmányvédelmi szerepkörnek.
        Szignalizációs     alkotmányvédelem     alatt     értve     az
        alkotmánybírósági eljárás keretében tapasztalt,  kisebb  súlyú
        alkotmányossági   problémák  jelzését,  az   „Alkotmánybíróság
        megjegyzi”   formula  keretében  [66/1997.   (XII.   29.)   AB
        határozat,  ABH  1997,  397,  408.;  4/1999.  (III.  31.)   AB
        határozat,  ABH 1999, 52, 63.; 35/2007. (VI. 6.) AB határozat,
        ABH 2007, 421, 424-425.; 43/2010. (VII. 14.) AB határozat, ABH
        2010, 308, 310.] valamint a határozat indokolásában (tehát nem
        a     rendelkező    részben)    megfogalmazott     alkotmányos
        követelményeket [74/1995. (XII. 15.) AB határozat,  ABH  1995,
        369, 373-374.; 27/1998. (VI. 16.) AB határozat, ABH 1998, 197,
        205.;  1/1999.  (II.  24.) AB határozat, ABH  1999,  25,  39.;
        46/2003. (X. 16.) AB határozat, ABH 2003, 488, 498.];  továbbá
        ide    sorolom   —   a   Határozathoz   kapcsolódóan   —    az
        Alkotmánybíróság hatáskörén túlmutató, az Alkotmánnyal,  annak
        tartalmával  kapcsolatos alkotmánybírósági  álláspontoknak,  a
        határozatok indokolásában való megfogalmazását.
        A szignalizációs alkotmányvédelem az Alkotmánybíróság normatív
        hatáskörén  túli  figyelemfelhívás  az  alkotmányozó   hatalom
        számára,   az  Alkotmányban  szereplő  ténylegesen   fennálló,
        illetőleg   ilyen  veszélyt  magába  foglaló  „alkotmányossági
        deficit”  jelzésére.  Ez tartalmilag — az  eddigi  gyakorlatra
        alapítva  —  az alkotmányossági szint védelmét,  illetőleg  az
        alkotmányi normák koherencia-hiányának jelzését jelentette: az
        Alkotmánybíróság az Alkotmány szintjére tartozónak minősítette
        valamennyi  hatáskörének Alkotmányba emelését [66/1997.  (XII.
        29.)  AB  határozat, ABH 1997, 397, 403.]; illetőleg a Kormány
        és  a  miniszterelnöki státuszt meghatározó normákat [55/2004.
        (XII. 13.) AB határozat, ABH 2004, 788, 793.].
        Az  Alkotmányon  belüli koherencia-hiány első  megfogalmazását
        tartalmazó alkotmánybírósági határozatra [31/1990. (X. 31.) AB
        határozat]  a  Határozat is hivatkozik  és  erre  alapozva  él
        szignalizációs  alkotmányvédelemmel,  helyesen   megállapítva:
        hogy  „(…)  az  Alkotmány  egyes  rendelkezései  között  olyan
        ellentmondások   feszülnek,   amelyek   alkotmányozó   hatalom
        beavatkozását teszik szükségessé.” [Határozat annyiban tér  el
        a     hivatkozott    korábbi    határozatban    megfogalmazott
        szignalizációtól, hogy nem konkretizálta normákra  lebontva  a
        jelzett ellentmondást (…)]

        2.  A  közjogi  érvényesség tárgyában  lefolytatott  vizsgálat
        alapján  a  Határozat  pusztán az  indítványok  elutasításáról
        döntött,  mellőzve a szignalizációs alkotmányvédelem keretében
        megfogalmazható  kritikai  álláspontot.  A  rendelkező   részt
        alátámasztó   érdemi   állásponttal,   miszerint:   „(…)    az
        alkotmánymódosításokkal    kapcsolatos    eljárás    formailag
        megfelelt  az  Alkotmányban, illetve a jogalkotási  törvényben
        lefektetett  eljárási  szabályoknak  (…).”  –  egyetértek.   A
        hatályos   alkotmányi  szabályok  valóban   nem   tartalmaznak
        speciális  eljárást  az  alkotmánymódosítás  kezdeményezésére,
        következésképpen  a képviselői törvény kezdeményezési  jog  az
        alkotmánymódosító törvény kezdeményezésének jogát  is  magában
        foglalja. Ugyanakkor osztom a Határozat kritikai megjegyzését,
        nevezetesen: „(…) az Alkotmánybíróság megállapítja,  hogy  bár
        az      országgyűlési     képviselők     által      benyújtott
        alkotmánymódosítások  az  Alkotmányban  lefektetett   eljárási
        követelményeknek  megfelelnek (…) a demokratikus  jogállamiság
        követelményét nyilvánvalóan nem elégíti ki teljes mértékben.”
        Álláspontom  szerint  —  a fent idézett  megállapításokból  is
        következően  —  a közjogi érvénytelenség vizsgálata  a  puszta
        elutasításnál  többet  igényelt  volna,  mégpedig  alkotmányos
        követelmény megfogalmazását.
        Az   alkotmányos  követelmény  1993  óta  az  Alkotmánybíróság
        normakontroll hatásköréből kiértelmezett, bevett jogi  eszköze
        [38/1993. (VI. 11.) AB határozat, ABH 1993, 256.]. A Határozat
        arra az álláspontra helyezkedett, hogy „(…) nem zárható ki  az
        Alkotmánybíróság  hatásköre az alkotmányi  rendelkezéseknek  a
        közjogi  érvénytelenség szempontjából való  felülvizsgálatára,
        hiszen  a törvény – vagy akár alkotmányellenesen létrejött,  a
        közjogi   érvénytelenségben  szenvedő  jogszabályok  semmisek,
        vagyis olyannak tekintendők, mintha létre sem jöttek volna.”
        Véleményem  szerint  e fontos hatásköri önértelmezést  nagyobb
        hangsúllyal   kellett   volna   megfogalmazni.    A    közjogi
        érvénytelenség   vizsgálata   az   Alkotmánybíróság   utólagos
        normakontroll  hatáskörébe tartozik  [29/1997.  (IV.  29.)  AB
        határozat,  ABH  1997,  122,  128.]:  az  alkotmányozó  és   a
        törvényhozó   országgyűlési  státusz  elválasztása   itt   nem
        releváns.   A  közjogi  érvényesség,  a  jogalkotási   eljárás
        szabályainak  megtartása  valamennyi  jogszabályra   irányadó,
        tehát  az  Alkotmánynak  e tekintetben —  az  Alkotmánybíróság
        hatásköre  szempontjából — nincs speciális jogforrási  rangja.
        Következésképpen az Alkotmánybíróság hatáskörében  járt  volna
        el,  ha  alkotmányos követelményt fogalmaz meg  a  képviselői,
        illetőleg        kormány        általi       alkotmánymódosító
        törvénykezdeményezésekről, a kezdeményezőknek a  kezdeményezés
        szempontjából releváns közjogi szerepéről stb.
        Az  Alkotmánybíróság természetesen mérlegelhet úgyis, hogy nem
        a rendelkező részben, hanem
        —  maradva a szignalizációs alkotmányvédelem eszközénél  —  az
        indokolásban fogalmaz meg alkotmányos követelményt.
        Párhuzamos  indokolásról  lévén szó,  úgy  tekintem,  hogy  az
        Alkotmánybíróság a közjogi érvénytelenség vizsgálata kapcsán —
        a  Határozat  rendelkező  részében —  nem  kívánt  alkotmányos
        követelményt    megfogalmazni.    Álláspontom    szerint     a
        szignalizációs  alkotmányvédelem  keretében,  az  indokolásban
        megfogalmazott  alkotmányos követelmény mindenképpen  indokolt
        lett volna.

        A kormány Alkotmányban rögzített feladata — többek között — az
        alkotmányos  rend  védelme [Alkotmány 35. §  (1)  bekezdés  a)
        pont].  Emellett az Alkotmány a kormány feladataként határozza
        meg      az      Alkotmány      végrehajtásához      szükséges
        törvényjavaslatoknak   az   Országgyűlés   elé   terjesztését.
        [Alkotmány  78.  §  (2)  bekezdés]. Ebből  következően,  ha  a
        kormánynak  kiemelt  feladata  az  ilyen  tartalmú   törvények
        előterjesztése,  nem  mellőzhető — alkotmányos  feladatként  —
        meghatározó  szerepvállalása  az  alkotmánymódosító  törvények
        előterjesztése tekintetében sem.
        A  fentiekből következően az Alkotmány 35. § (1)  bekezdés  a)
        pontjából  és  a  78.  § (2) bekezdéséből adódóan  alkotmányos
        követelmény,   hogy  az  Alkotmány  egészét,  az   alkotmányos
        alapelveket,   az  alkotmányos  intézmények  hatásköreit,   az
        alapjogokat   lényegesen   érintő   alkotmánymódosítások    ne
        képviselői    kezdeményezés,   hanem    kormányelőterjesztések
        formájában történjék.
        Egy   ilyen   tartalmú   alkotmányos  követelmény   lényegében
        összhangban    lett   volna   az   Alkotmánybíróság    korábbi
        határozatában   kifejtettekkel,  nevezetesen:   a   képviselői
        törvénykezdeményezési dominancia alkotmányossági  problémaként
        történő   értékelésével:  „Az  Alkotmánybíróság   szükségesnek
        tartja   azonban  megjegyezni:  abból,  hogy  az   egyeztetési
        kötelezettség  elmulasztása  nem  eredményezi  az   elfogadott
        törvény közjogi érvénytelenségét, nem következik, hogy nem vet
        fel   alkotmányossági  problémát  az  a  törvénykezdeményezési
        gyakorlat,  amelynek  során a jogalanyok széles  körét  érintő
        átfogó   törvények  megalkotása  esetében  elmarad  a  kormány
        számára  törvény által kötelezően előírt egyeztetés.” [8/2011.
        (II. 18.) AB határozat, ABK 2011. február, 68, 77.]

        Budapest, 2011. július 12.

                               Dr. Holló András
                                 alkotmánybíró

             Dr. Kovács Péter alkotmánybíró párhuzamos indokolása
                                       

        Egyetértek   a   határozat  rendelkező   részével   és   annak
        indoklásával, amelyet azonban a magam részéről az  alábbiakkal
        egészítem ki.
        A  nemzetközi jogi kötelezettségek fontosságára és a jogalkotó
        számára  irányadó  voltára, és arra, hogy az  Alkotmánybíróság
        által    biztosított   alapjogvédelem   szintje   nem    lehet
        alacsonyabb,  mint  az  Emberi Jogok  Európai  Bírósága  által
        nyújtott jogvédelem, a határozat a megfelelő helyen rámutat.
        Ugyanakkor  abban  az elvi kérdésben, hogy az Alkotmánybíróság
        felülvizsgálhat-e  alkotmánymódosítást,  nézetem  szerint   el
        lehet jutni annak a kimondásához, hogy abban az esetben, ha az
        alkotmánymódosítás egy vállalt, kiemelkedően  fontos,  jogilag
        vagy  politikai összefüggései miatt felmondhatatlan nemzetközi
        jogi  kötelezettséggel nyilvánvalóan szembekerülne, azt durván
        sértené  és  az  ütközést alkotmányértelmezéssel  sem  lehetne
        feloldani,  akkor az Alkotmánybíróság már elléphet a  korábbi,
        számos  határozatban megerősített és a jelen  határozatban  is
        követett   álláspontjától,   hogy   alkotmánymódosítást    nem
        vizsgálhat  felül.  Így  az  Alkotmánybíróság  a  pacta   sunt
        servanda szabályt [Alkotmány 7. § (1) bekezdés, Alaptörvény Q)
        cikk   (2)   és  (3)  bekezdések]  a  vizsgálat  alá   vethető
        alkotmányos   cikkely  elé  helyezheti,  abból  a   vélelemből
        kiindulva,  hogy  az  alkotmányozó  hatalomnak  nem  állhatott
        szándékában     a     vállalt    nemzetközi    kötelezettségek
        teljesítésének ellehetetlenítése.
        Megjegyzem:  ezt  a lehetőséget az Állandó Nemzetközi  Bíróság
        joggyakorlatára  vezethetjük  vissza,  ha  nem  így   tennénk,
        ellentmondanánk   annak  a  tételnek  is,  amit   az   Állandó
        Nemzetközi Bíróság hirdetett meg, amikor nem fogadta el,  hogy
        Németország  belső  jogi  aktusa  (semlegességi  nyilatkozata)
        alapján  a  versailles-i békéből fakadó  kötelezettségei  alól
        mentesülhessen (CPJI: A Wimbledon-gőzös ügye, 1923.  augusztus
        17. Série A n° 1., 29–30. o.). Az Állandó Nemzetközi Bíróság a
        danzigi  lengyel állampolgárok ügyében még magasabbra  téve  a
        mércét azt is leszögezte, hogy „egy állam sem hivatkozhat  egy
        másik  állammal  szemben  saját  alkotmányára  avégett,   hogy
        mentesüljön  a  nemzetközi jogból vagy hatályos szerződésekből
        fakadó   kötelezettségei  alól”  (CPJI:  A   danzigi   lengyel
        állampolgárokkal   való  bánásmód  ügyében   adott   tanácsadó
        vélemény, 1932. február 4., Série A/B n° 44., 24. o.).
        Ezek  a  tételek  kimondásuk  óta  meghatározó  jellegűek,   a
        nemzetközi  jog  és  a  nemzeti  alkotmányok  konfliktusmentes
        együttélésének    alapját    jelentik,    ekként    ezt    egy
        alkotmánymódosítás megítélésénél is szem előtt kell tartani.

        Budapest, 2011. július 12.

                               Dr. Kovács Péter
                                 alkotmánybíró

        A párhuzamos indokoláshoz csatlakozom:

                               Dr. Bihari Mihály
                             előadó alkotmánybíró
                                       
             Dr. Stumpf István alkotmánybíró párhuzamos indokolása

        Egyetértek  a  határozat  rendelkező részével,  ugyanakkor  az
        indokolásnak   a   közjogi   érvénytelenségre,   valamint   az
        alkotmányellenes        alkotmánymódosításra         vonatkozó
        megállapításaival összefüggésben eltérő az álláspontom.

        1.  A  jogalkotás alkotmányból eredő követelményei  korlátokat
        állítanak  a  jogalkotó  elé,  amelyek  megsértése  az   adott
        jogszabály    érvénytelenségéhez   is    vezethet.    Ha    az
        Alkotmánybíróság      az      alkotmánymódosítás       közjogi
        érvénytelenségének fennállását vizsgálja, akkor  egyrészt  meg
        kell   határoznia   a  közjogi  érvénytelenség   kritériumait,
        másrészt vizsgálnia kell, hogy az alkotmánymódosítás megfelel-
        e ezeknek a kritériumoknak.
        A   közjogi  érvénytelenséggel  kapcsolatos  álláspontját   az
        Alkotmánybíróság  a  63/2003. (XII.  15.)  AB  határozatban  a
        következők  szerint összegezte: „Az Alkotmánybíróság  töretlen
        gyakorlata,   hogy   magának  a  jogalkotási   eljárásnak   az
        alkotmányosságát  is  vizsgálja  és  dönt   a   formai   hibás
        törvényhozási  eljárás alkotmányosságáról. Az Alkotmánybíróság
        már  a  11/1992.  (III.  5.)  AB határozatában  kifejtette:  A
        jogállamiság  és a jogbiztonság elvéből fakadnak  az  eljárási
        garanciák.  (...)  Csak  a  formalizált  eljárás  szabályainak
        követésével keletkezhet érvényes jogszabály (...). (ABH  1992,
        77,  85.)  Az  Alkotmánybíróság több határozatában részletesen
        foglalkozott a közjogi érvényesség eseteivel. A 29/1997.  (IV.
        29.)   AB  határozatában  kifejtette,  hogy  a  formai   hibás
        törvényhozási  eljárás  —  megfelelő  indítvány  alapján  —  a
        jövőben  alapot  ad  a  törvény  kihirdetése  napjára  történő
        visszamenőleges hatályú megsemmisítésére. (ABH 1997,  122.)  A
        határozat  indokolása  szerint  [a]  megsemmisítés  alapja   a
        közjogi     érvénytelenség,    amely    a     norma     formai
        alkotmányellenességének egyik változata. (ABH 1997, 122, 128.)
        Az  52/1997.  (X.  14.)  AB határozat rendelkező  részében  az
        Alkotmánybíróság  megismételte  azt  a  korábbi  határozatában
        foglalt   tételt,  melynek  megfelelően  a  jogalkotás   során
        elkövetett  eljárási alkotmánysértés önmagában  megalapozza  a
        törvény   megsemmisíthetőségét.  (ABH  1997,  331,  332.)   Az
        indokolás pedig újfent megállapította, hogy a súlyos  eljárási
        szabálytalanság   közjogi  érvénytelenséget   idéz   elő.   Az
        Alkotmánybíróság  a 39/1999. (XII. 21.) AB határozatában  —  a
        hivatkozott   határozatokra  utalva  —  leszögezte,   hogy   a
        törvényalkotási folyamat egyes eljárási szabályainak betartása
        a  törvény  érvényességének az Alkotmány 2. § (1) bekezdéséből
        levezethető  jogállami követelménye. (ABH  1999,  325,  349.)”
        [ABH 2003, 676, 683-684.].

        Joggyakorlata  során  a képviseleti hatalomgyakorlás  lényeges
        feltételével  ellentétesnek tekintette az Alkotmánybíróság  az
        Országgyűlés ülésének nem szabályszerű összehívását, illetve a
        napirendi  javaslat nem megfelelő időben történő továbbítását,
        hiszen  ennek következtében az Alkotmány 2. § (2) bekezdésében
        foglaltak   sérelme  állapítható  meg,  mivel  a  törvényhozás
        eljárása  kiszámíthatatlanná vált. Ugyancsak az  érvényességet
        érintő feltétel, hogy a jogszabályra az Alkotmány által előírt
        többség  egyező szavazatot adjon le, illetve,  hogy  a  Magyar
        Közlönyben   az   ily   módon   elfogadott   szöveg   kerüljön
        kihirdetésre.    [A    közjogi   érvénytelenségre    vonatkozó
        alkotmánybírósági gyakorlat: 27/1997. (IV. 29.) AB  határozat,
        ABH  1997, 122, 128.; 30/2000. (X. 11.) AB határozat, ABH 202,
        207.; 7/2004. (III. 24.) AB határozat, ABH 2004, 98, 105.]
        Az  indítványok  nagyrészt  az  alkotmánymódosításra  irányuló
        eljárások  azon  körülményeit  vitatták,  amelyek  az   egyéni
        képviselői  indítványként  történő  benyújtásra,   illetve   a
        módosítások gyakoriságára vonatkoztak.
        A  jelen ügyben hozott többségi határozat indokolásának V.  1.
        pontja   az  alkotmánymódosítások  közjogi  érvénytelenségének
        vizsgálata  keretében  megállapítja,  hogy  az  „országgyűlési
        képviselők   által  benyújtott  alkotmánymódosítások   (…)   a
        demokratikus  jogállamiság  követelményét  nyilvánvalóan   nem
        elégítik  ki teljes mértékben”, illetve, hogy „[a]z  Alkotmány
        sorozatos  (…)  módosítása rendkívül aggályos  a  demokratikus
        jogállamiság követelményei (…) szempontjából”. A „demokratikus
        jogállamiság   követelménye”   az   Alkotmánybíróság   korábbi
        gyakorlatában önmagában, ilyen absztrakciós szinten — az adott
        esetre  vonatkozó konkrétabb kifejtés nélkül  —  nem  szolgált
        közjogi  érvénytelenség megállapításának alapjául,  azonban  a
        jelen  esetben ezzel a követelménnyel való összhang vizsgálata
        és  minősítése nem is látszik célszerűnek, ha a követelménynek
        meg   nem   felelés  megállapítását  nem  követi   a   közjogi
        érvénytelenség kimondása.

        A  többségi határozat indokolásának IV. fejezete foglalkozik a
        támadott    alkotmánymódosítások    elfogadásának    tényleges
        körülményeivel. Ezen felül az Alkotmány módosítására  irányuló
        eljárással  összefüggésben  a  következőket  tartom  fontosnak
        megjegyezni.  Az  Alkotmány 19. § (3) bekezdésének  a)  pontja
        szerint   az  Országgyűlés  megalkotja  a  Magyar  Köztársaság
        Alkotmányát.    Az    Alkotmány    megalkotására     vonatkozó
        felhatalmazásból  logikai  következtetéssel   jutunk   el   az
        Alkotmány módosítására vonatkozó felhatalmazásig, olyan módon,
        hogy   az  Alkotmány  megalkotása,  mint  szélesebb  hatáskör,
        szükségképpen magában foglalja annak módosítását, mint szűkebb
        hatáskört  is.  Az  Alkotmány 24. § (3) bekezdése  szerint  az
        Alkotmány   megváltoztatásához  az  országgyűlési   képviselők
        kétharmadának  szavazata szükséges. Az Alkotmány módosításának
        formai  feltétele  tehát  az  összes  országgyűlési  képviselő
        kétharmadának   igenlő   szavazata,   illetve   az   Alkotmány
        módosítására   vonatkozó  kifejezett   megnevezés,   amely   a
        törvényben    és    annak    megjelölésében    szerepel.    Az
        alkotmánymódosítás  e specifikus eljárási szabályain,  illetve
        az  előbbiekben  részletezett általános jogalkotási  eljárásra
        vonatkozó  érvényességi  feltételeken  túli,  —  a  jelen  ügy
        alapját  képező  indítványokban felvetett — egyéb  körülmények
        álláspontom    szerint    nem    szolgálhatnak    alapul    az
        alkotmánymódosítás közjogi érvénytelensége megállapításánál.
        A  törvényjavaslatok  egyéni képviselői indítványként  történő
        benyújtása   a   képviselői  mandátum  része.   A   parlamenti
        képviselők   Alkotmányban   biztosított   jogosítványaikat   a
        parlament, mint népképviseleti szerv tagjaként gyakorolják; az
        Alkotmány  20. § (2) bekezdése szerint tevékenységüket  a  köz
        érdekében  végzik. Az ilyen alapon őket megillető közreműködői
        és  részvételi jogokhoz tartozik a törvénykezdeményezési  jog,
        az  interpellációs  és  kérdezési jog, a  frakcióhoz  tartozás
        joga,  vagy a rendkívüli ülés összehívásához való jog. Ezeknek
        a jogosítványoknak a gyakorlása keretében az egyéni képviselői
        indítványok útján történő jogalkotás esetenkénti indokoltsága,
        az ilyen döntések megalapozottsága nem alkotmányossági kérdés.
        Emellett  fontos hangsúlyozni, hogy a képviselői jogosultságok
        gyakorlása — így az önálló képviselői indítványként benyújtott
        alkotmánymódosítás  lehetősége —  annak  gyakorlati  anomáliái
        ellenére  sem  nyilvánítható  a demokratikus  jogállam  elvébe
        ütközőnek.   Az   Alkotmánybíróság  a  közjogi  érvénytelenség
        vizsgálata  során  döntő  szempontként  nem  tudja  figyelembe
        venni,    hogy   egy   alkotmánymódosító   javaslat    esetleg
        „kellőképpen   át  nem  gondolt”  vagy,  hogy  a   „széleskörű
        társadalmi    legitimitás”    szempontjából    a    „megfelelő
        egyeztetéseket  mellőzték, az érdemi  plenáris  és  bizottsági
        vitát  nélkülözték”. Ezért a többségi határozat  indokolásának
        ezekre   a  szigorú  megállapításaira  —  amellett,   hogy   a
        hivatkozott  esetek  vonatkozásában a  minősítést  alátámasztó
        tények  részletes ismertetésére nem is kerül sor — a határozat
        nem tudott érdemi következményt építeni.
        Mindezek   alapján  az  a  tény,  hogy  egy  alkotmánymódosító
        javaslatot képviselői önálló indítványként nyújtanak  be,  nem
        érinti    az    ily    módon   elfogadott   alkotmánymódosítás
        érvényességét,   a   támadott   alkotmánymódosítások   közjogi
        érvénytelenségére    vonatkozó    indítványokat    tehát    az
        érvényességi  kellékek vizsgálatát és meglétük  megállapítását
        követően  önmagában  erre tekintettel  —  a  megalkotás  egyéb
        körülményeinek   minősítése  nélkül  —   el   lehetett   volna
        utasítani.

        2.  A  többségi  határozat indokolásának  V.  2.4.  pontja  az
        Alkotmány        módosítására        irányuló        törvények
        felülvizsgálhatóságának   problémáját    a    hatalommegosztás
        rendszerében  vizsgálja. Többek között ebből  az  alapállásból
        jut   a   határozat  arra  a  következtetésre,  hogy   —   egy
        demokratikus jogállamban nem lévén korlátozhatatlan hatalom —,
        nemcsak  az  Országgyűlés hatalmát nem szabad korlátok  nélkül
        hagyni,   hanem   az  Alkotmánybíróság  sem  terjesztheti   ki
        hatáskörét    az    alkotmányozó    akarata    ellenére     az
        alkotmánymódosítások alkotmányossági felülvizsgálatára.
        2.1.  Álláspontom  szerint árnyalni kell a többségi  határozat
        indokolásának  azon megállapítását, amely  szerint  a  hatalmi
        rendszernek    az    alkotmányozó    hatalomhoz    koncentrált
        „túlhatalma”  a demokratikus fékek és ellensúlyok rendszerének
        felborításához,  a  demokratikus  jogállam  súlyos  sérelméhez
        vezetne.  Az  alkotmányozó hatalom ugyanis —  az  Alkotmányban
        meghatározott  szervekhez  képest  —  más  jellegű  hatalommal
        rendelkezik,  amely  képessé teszi arra,  hogy  a  jogrendszer
        alapjait   lerakja   és  az  alkotmányos   szervek   hatalmát,
        hatáskörét  megállapítsa.  A  hatalommegosztás  logikája   nem
        alkalmazható  megfelelően  ebben  a  tekintetben,   mert   azt
        sugallja,   mintha   az   alkotmányozó   hatalom,   vagy    az
        alkotmánymódosító   hatalom  a  magyar  jogrendszerben   külön
        hatalmi  ágként  lenne jelen, amelynek az Alkotmánybíróság  az
        ellensúlya.
        Ehhez  képest  az  alkotmánymódosító hatalom olyan  értelemben
        valóban  megkülönböztethető, hogy az az  alkotmányozó  hatalom
        által alkotott alkotmány felhatalmazása és jogi keretei között
        marad. Az alkotmánymódosítás tehát nem kíván létrehozni egy új
        alkotmányt, hanem a régi folytatásaként jelenik meg.
        Véleményem  szerint az alkotmánymódosítások  alkotmánybírósági
        felülvizsgálhatóságának   lényegi   kérdése   az,   hogy    az
        alkotmányozó   hatalom  milyen  mértékben   szab   határt   az
        alkotmánymódosító hatalom akaratának, illetve, hogy egyáltalán
        határt  szab-e.  Mindezt pedig megelőzi azon  előkérdés,  hogy
        elválasztható-e egymástól az alkotmányozó és alkotmánymódosító
        hatalom.  S  ha  mindezekre igenlő  választ  adunk,  akkor  is
        kérdés,  hogy  az  Alkotmánybíróság —  amely  történetesen  az
        Alkotmánnyal való összhang megítélésére létrehozott szerv — az
        alkotmánymódosítást milyen alapon ítéli meg.
        2.2. A többségi határozat indokolásában foglaltaktól eltérően,
        az   Alkotmány  és  az  alkotmánymódosítás  közötti  esetleges
        kollíziót   az   alkotmány  integritását  szem   előtt   tartó
        értelmezési módszerrel tartom feloldhatónak.

        Ennek  a  szemléletnek  a  nyomai  a  23/1990.  (X.  31.)   AB
        határozathoz  fűzött — a többségi határozat  indokolásában  is
        idézett  —  párhuzamos indokolásban is megjelennek: „Ebben  az
        értelmezésben   az   Alkotmány  egésze  a   kiindulópont.   Az
        Alkotmánybíróságnak  folytatnia  kell  azt  a  munkáját,  hogy
        értelmezéseiben megfogalmazza az Alkotmány és a benne  foglalt
        jogok  elvi alapjait, és ítéleteivel koherens rendszert  alkot
        (…)”  [ABH  1990, 88, 97-98.] Az Alkotmánybíróság  a  23/1994.
        (IV.  29.) AB végzésében pedig a következőket állapította meg.
        „Ha   valamely   rendelkezés   az   országgyűlési   képviselők
        kétharmadának   szavazatával  az   Alkotmány   részévé   vált,
        fogalmilag     sem     lehet    annak    alkotmányellenességét
        megállapítani.” [ABH 1994, 375, 376.]
        Az  előbbiekkel összhangban, álláspontom szerint az  Alkotmány
        értelmezésénél  az  Alkotmányt  a  módosításait   is   magában
        foglalva,  egészében  kell  vizsgálni,  és  értelmezésénél  az
        Alkotmány  egységes,  zárt jellegét kell szem  előtt  tartani,
        annak  érdekében, hogy az Alkotmány egyetlen  rendelkezése  se
        üresedjen  ki  tartalmilag,  az  Alkotmánybíróság  határozatai
        pedig  következetes,  egymásba  és  egymásra  épülő  rendszert
        alkothassanak.  Amikor az Alkotmánybíróság  előtt  alkotmányos
        szinten  jelen  lévő  kollízió van, az Alkotmánybíróságnak  az
        Alkotmány egységéből kiindulva kell az ütközést feloldani,  és
        az   így   nyert  új  értelmezést  a  már  meglévő  rendszerbe
        integrálni.   Ebből  is  következik,  hogy   az   alkotmányozó
        kifejezett rendelkezése ellenére nem törhető meg az  Alkotmány
        homogenitása azzal, hogy implicite megváltoztathatatlan  elvek
        levezetésével az Alkotmányon belül általános jelleggel  eltérő
        szinteket különböztetünk meg.
        Az  Alkotmánybíróság előbbiekben idézett határozatainak  ilyen
        értelmezésével  a jelen probléma kapcsán azt  kell  mondanunk,
        hogy az alkotmánymódosító hatalom által elfogadott módosítások
        mindaddig  az  „Alkotmány  részévé  válnak”,  amíg  azokat  az
        Alkotmánybíróság  képes az Alkotmány többi részével  egységben
        értelmezni.  A  fentiek alapján tehát nem tudok egyetérteni  a
        határozat    azon   megállapításával,   amely    szerint    az
        „Alkotmánybíróságnak semmilyen lehetősége nincs arra, hogy  az
        Alkotmány   70/I.   §   (2)  bekezdése   és   más   alkotmányi
        rendelkezések — így például az Alkotmány 2. § (1)  bekezdésébe
        foglalt jogállam, jogbiztonság vagy az Alkotmány 70/I.  §  (1)
        bekezdésébe foglalt, arányos közteherviselés követelményébe  —
        ütközést értelmezéssel feloldja.” (V. 5.).
        Az Alkotmánybíróságnak ezzel szemben éppen az a feladata, hogy
        az  Alkotmányt  a maga egészében és egységében  szemlélve,  az
        alkotmányi rendelkezések közötti kollíziót feloldja.
        Megjegyzem továbbá, hogy az Alkotmánybíróság az Amt., valamint
        az  Alkmód.  által  az  Alkotmányba iktatott  új  32/A.  §-át,
        illetve  70/I.  §  (2)  bekezdését azok  hatályba  lépése  óta
        többször  alkalmazta. Saját határozatainak  alapjául  szolgáló
        alkotmányi      rendelkezések      alkotmányosságának       az
        Alkotmánybíróság  által  történő  utólagos   kétségbe   vonása
        önmagában véve megmagyarázhatatlan ellentmondást hordoz.
        2.3.  Ugyancsak  a  hatalommegosztási  szemléletből  kiindulva
        állítja  az  indokolás, hogy az Alkotmánybíróság  hatáskörének
        szűkítése  egy  ponton  túl felborítja a  kölcsönös  fékek  és
        ellensúlyok  elve  alapján működő rendszert, amelynek  kapcsán
        utal  az  „Alkotmánybíróságnak az alkotmányos jogok  védelmére
        szolgáló  hatáskörének,  eszközeinek a szükségesség-arányosság
        elvének  figyelembe  vétele nélküli  csökkentés[ére]”.  (V.3.-
        V.4.)

        Az  alkotmánybírósági gyakorlat által az alapjogok korlátozása
        vonatkozásában,  illetve még közelebbről és  különösen  is  az
        egészséges  környezethez  való joggal  kapcsolatban  kimunkált
        teszthez [28/1994. (V. 20.) AB határozat, ABH 1994, 134, 138.]
        hasonló  fogalmi  rendszer nem alkalmazható automatikusan  egy
        alkotmányos    intézmény   hatásköreinek   a    csökkentésével
        összefüggésben. Eddig az Alkotmánybíróság egyetlen  ítéletében
        sem  alkalmazta  a hatalommegosztási sémában  a  szükségesség-
        arányosság    tesztjét,   és   jelen   esetben   sem    tartom
        megalapozottnak ezt az érvet, hiszen a határozat nem fejti  ki
        ennek dogmatikai alapját, emellett azt sem tisztázza, hogy hol
        húzódna  pontosan az a határ, amikor az egyensúly  felborulna,
        és mi lenne ennek következménye.
        Az  alkotmánymódosító hatalom ilyen jellegű aktusát  egyébként
        is  minden esetben az Alkotmány többi részével egységben  kell
        vizsgálni,   szemügyre  véve  a  többi  intézmény  alkotmányos
        rendszerben   elfoglalt  helyét,  illetve  azok  viszonyát   a
        vizsgált   intézményhez.   Mindazonáltal   —   ha   tudományos
        szempontból  helye is lehet ilyen elemzésnek —  amennyiben  az
        állami  szervek hatalmában, hatáskörében történő  változás  az
        Alkotmány  szintjén  következik  be,  annyiban  —  a  korábban
        kifejtett  érvek alapján — az alkotmányossági felülvizsgálatra
        kifejezett hatáskör és mérce hiányában nem kerülhet sor.

        3. A többségi határozat indokolásában jelentős szerepet kapott
        a nemzetközi jogra utalás, illetve a nemzetközi jogelvek belső
        jogra gyakorolt hatásának kérdése. Az indokolás V. 2.2. pontja
        szerint  a  ius  cogens és nemzetközi szerződések  alapján  „a
        magyar  Alkotmánynak vannak (…) megváltoztathatatlan  részei”,
        illetve,  hogy  a ius cogens normái „együttesen  olyan  mércét
        alkotnak,  amelynek  minden  következő  alkotmánymódosítás  és
        Alkotmány meg kell, hogy feleljen”.
        Véleményem  szerint itt ellentét feszül a határozat rendelkező
        része  és indokolása, valamint indokolásának különböző  részei
        között,  de  nincsenek összhangban ezek  a  megállapítások  az
        Alkotmánybíróság korábbi gyakorlatával sem.
        A  többségi határozat indokolásának ilyen súlyos és messzemenő
        kijelentései  mindenekelőtt részletesebb kifejtést  igényeltek
        volna.   Az   az   állítás,  hogy  az  Alkotmánynak   léteznek
        megváltoztathatatlan  részei,  felvetik  a  kérdést,  hogy  az
        Alkotmánybíróság   ebből  következően  miért   nem   vizsgálta
        érdemben a támadott alkotmánymódosító rendelkezéseket.  A  ius
        cogens  normáinak  a nemzeti alkotmányokra vonatkozó  kötelező
        jellege — az érdemi vizsgálat elvégzését követően — akár olyan
        súlyos   következtetések  levonását  is  szükségessé  tehették
        volna,  amelyekhez nem mérhető a többségi határozati indokolás
        vonatkozó     részének    tömörsége.    Az    indokolás     az
        alkotmánymódosítások    nemzetközi   szerződésbe    ütközésére
        vonatkozó indítványokat — indítványozói jogosultság  és  saját
        hatáskörének  hiányában — visszautasította, miközben  ugyanitt
        kifejezi, hogy az Alkotmánybíróság „hatáskörének megléte  vagy
        hiánya  ebben  az esetben is vita tárgyát képezheti”,  és  úgy
        fogalmaz,  hogy erre tekintettel is „nem kíván hivatalból,  ex
        officio eljárni”.
        A  belső jog és a nemzetközi jog viszonyával az Alkotmány 7. §
        (1) bekezdése vonatkozásában az 53/1993. (X. 13.) AB határozat
        foglalkozott részletesen:
        „A  7.  § (1) bekezdés első fordulata, amely szerint a  Magyar
        Köztársaság   jogrendszere   elfogadja   a   nemzetközi    jog
        általánosan elismert szabályait, azt mondja ki, hogy  ezek  az
        általánosan  elismert szabályok külön (további) transzformáció
        nélkül  is  a  magyar jog részei. A transzformációt  ebben  az
        általánosságban  —  vagyis  a szabályok  felsorolása,  illetve
        meghatározása  nélkül  —  maga az  Alkotmány  hajtotta  végre.
        Eszerint  a nemzetközi jog általánosan elismert szabályai  nem
        az Alkotmány részei, hanem vállalt kötelezettségek. Az, hogy a
        vállalást  és a transzformációt az Alkotmány tartalmazza,  nem
        érinti  az  Alkotmány,  a  nemzetközi  jog  és  a  belső   jog
        hierarchiáját. (...)” (ABH 1993, 323, 327.)
        Az   Alkotmánybíróság  tehát  a  nemzetközi  jog   általánosan
        elismert  szabályainak  a belső jog kötelező  erejét  az  erre
        vonatkozó  alkotmányi parancsból vezette le, a jelen határozat
        többségi  indokolása pedig álláspontom szerint  nem  tartalmaz
        olyan  érvelést, amely az idézett precedenstől  való  eltérést
        egyértelműen megalapozná.

        Emellett a többségi határozat indokolása azt is állítja,  hogy
        „az  Alkotmánybíróság  által nyújtott  alapjogvédelem  szintje
        semmiképpen   sem   lehet  alacsonyabb,  mint   a   nemzetközi
        jogvédelem  szintje. A pacta sunt servanda elvéből következően
        tehát   az  Alkotmánybíróságnak  akkor  is  követnie  kell   a
        strasbourgi    joggyakorlatot,    az    abban    meghatározott
        alapjogvédelmi   szintet,  ha  saját,  megelőző,   „precedens-
        határozataiból”   ez  kényszerűen  nem   következne.”   Ez   a
        megállapítás   az   Alkotmánybíróság   gyakorlatát   egyenesen
        alárendeli  a  strasbourgi  precedenseknek,  amelyek   legelső
        helyen azt a kérdést vetik fel, hogy melyek is pontosan a  ius
        cogens  normái. Ha az Alkotmány 7. §-a által a nemzetközi  jog
        elveit  úgy jelenítjük meg az Alkotmányban, hogy a 7. § mögött
        kvázi  egy  külön  nemzetközi jogi fejezet  helyezkedik  el  –
        amelynek  mindenkor  meg  kell  felelnie  az  Alkotmány  többi
        rendelkezésének–,   akkor   arra  a  következtetésre   kellene
        jutnunk,   hogy   az   Alkotmány   több,   különböző    szintű
        rendelkezésből  áll. Ez pedig ellentétes  lenne  az  Alkotmány
        integratív  jellegét  hangsúlyozó  értelmezéssel,   amely   az
        Alkotmánybíróság gyakorlatában nemcsak az Alkotmány  különböző
        rendelkezései,   hanem  az  Alkotmány  és  a  nemzetközi   jog
        vonatkozásában is megjelenik:
        „Az Alkotmány 7. § (1) bekezdése azt is jelenti, hogy a Magyar
        Köztársaság  az Alkotmány rendelkezésénél fogva részt  vesz  a
        nemzetek  közösségében;  ez  a részvétel  tehát  a  belső  jog
        részére   alkotmányi  parancs.  Ebből  következik,   hogy   az
        Alkotmányt  és  a  belső  jogot úgy kell  értelmezni,  hogy  a
        nemzetközi   jog  általánosan  elfogadott  szabályai   valóban
        érvényesüljenek. (...) A 7. § (1) bekezdés második fordulata —
        a  vállalt  nemzetközi jogi kötelezettségek  és  a  belső  jog
        összhangjának   biztosítása   —  minden   vállalt   nemzetközi
        kötelezettségre    vonatkozik,   az    általánosan    elismert
        szabályokra  is. Másrészt az összhangot az egész belső  joggal
        biztosítani kell, az Alkotmánnyal is. Az Alkotmány  7.  §  (1)
        bekezdése  tehát  az Alkotmány, a nemzetközi  jogból  származó
        szerződéssel,   vagy   közvetlenül  az  Alkotmánnyal   vállalt
        kötelezettségek,  valamint a belső  jog  összhangját  követeli
        meg;   az  összhang  biztosításában  figyelemmel  kell   lenni
        mindegyikük sajátosságaira.” [53/1993. (X. 13.) AB  határozat,
        ABH 1993, 323, 327.]
        Még  ha  meg  is  tudta volna határozni a  többségi  határozat
        indokolása  a  ius  cogens mibenlétét, az  Alkotmány  egységét
        akkor  is  sértette volna az Alkotmány által kötelező erejűnek
        rendelt nemzetközi jogi elveknek a belső jog szempontjából  az
        Alkotmány fölé emelése.

        4. Az Alkotmánybíróság alkotmányossági felülvizsgálatával, így
        a  közjogi  érvénytelenség vizsgálatával összefüggő  hatásköre
        nem   terjedhet  ki  az  alkotmánymódosítások  olyan   jellegű
        eljárási  körülményeinek minősítésére,  amelyek  alapvetően  a
        megalkotás    politikai   megalapozottságára,   célszerűségére
        vonatkoznak,  sem  pedig  azok tudományos  szempontú  tartalmi
        kritikájára.  Az Alkotmánybíróság az alkotmányvédelem  legfőbb
        szerve. Az alkotmányozó hatalom által létrehozott Alkotmányt a
        maga    egészében   és   egységében   hivatott   védeni.    Az
        alkotmánymódosító törvények alkotmányossági felülvizsgálatának
        kérdése   éppen  ezért  nem  a  hatalommegosztás  szemszögéből
        vizsgálandó.  Az  Alkotmánybíróság a számára  adott  értelmező
        hatalom   birtokában   köteles   arra   törekedni,   hogy   az
        alkotmánymódosítás   által   az   Alkotmány    részévé    tett
        rendelkezéseket   az   Alkotmány   egészére   figyelemmel   az
        alkotmánybírósági joggyakorlatba integrálja.

        Budapest, 2011. július 12.

                               Dr. Stumpf István
                                 alkotmánybíró

        A párhuzamos indokoláshoz csatlakozom:

                              Dr. Paczolay Péter
                          az Alkotmánybíróság elnöke
                 Dr. Bragyova András alkotmánybíró különvéleménye
                                         

          1.  A  többség szerint az Alkotmánybíróságnak nincs  hatásköre
          alkotmánymódosítás    alkotmányellenességének    vizsgálatára.
          Ugyanakkor elfogadja, hogy az Alkotmány módosításának  közjogi
          érvénytelensége  —  eljárási érvényessége  —  vizsgálható.  Ez
          következik abból, hogy a rendelkező rész 1. pontja szerint  az
          alkotmánymódosítás közjogi érvénytelenségének  megállapítására
          irányuló indítványokat elutasítja.
          Ez utóbbi megállapítással egyetértek.

          2.  Nem  értek  egyet  viszont a  többséggel  abban,  hogy  az
          Alkotmánybíróságnak  nincs hatásköre az  Alkotmány  módosítása
          alkotmányellenességének  vizsgálatára.   Az   Alkotmánybíróság
          hatáskörének  hiánya  különböző érvekkel  alapozható  meg.  Az
          egyik érvelés fogalmilag kizártnak tartja az Alkotmány részévé
          vált   alkotmánymódosítás  alkotmányellenességét,   mivel   az
          Alkotmány ex definitione nem lehet alkotmányellenes.  A  másik
          érvelés  szerint az alkotmánymódosítás alkotmányellenességének
          megállapítására  az  Alkotmánybíróságnak  külön  felhatalmazás
          nélkül   nincs   hatásköre.  Ez  utóbbi   szerint   lehetséges
          alkotmányellenes  tartalmú  alkotmánymódosítás,  de  az  ilyen
          alkotmánymódosítás   vizsgálatára  az   Alkotmánybíróság   nem
          jogosult.  Egy  harmadik  gondolatmenet  azért  zárja  ki   az
          alkotmány módosításának bírói vizsgálatát, mert nincs, esetleg
          nem   is   lehetséges,   jogi  mérce   az   alkotmánymódosítás
          tartalmának   megítélésére.   A   három   érvelés   közül   az
          Alkotmánybíróság eddigi
          —  az  1260/B/1997. AB határozat szerint töretlen — gyakorlata
          (ABH,  1998, 816, 818.) az elsőt követte. A mostani  határozat
          érvelése  inkább  a  második változatnak felel  meg,  ennyiben
          tehát az Alkotmánybíróság eltér korábbi álláspontjától.

          3.  Magam egyik érveléssel sem értek egyet. Szerintem  ugyanis
          az  Alkotmány módosításának van az Alkotmányban található jogi
          korlátja,       ezért      van      az      alkotmánymódosítás
          alkotmányellenességének  vizsgálatára  az  Alkotmánybíróságnak
          hatásköre. Ha az Alkotmány tartalmaz jogi mércét az  alkotmány
          módosítására,  akkor az Alkotmánybíróságnak  van  hatásköre  a
          módosítás  alkotmányellenességének  vizsgálatára.  Ennek  oka,
          hogy  az  alkotmány módosítása az alkotmány által szabályozott
          hatáskör  és  eljárás.  Az Alkotmány maga  hatalmazza  fel  az
          alkotmány  módosítását  — azaz létesíti  az  alkotmánymódosító
          hatáskört   —,  ezért  az  alkotmánymódosítás  az  alkotmányon
          alapuló  hatáskör.  Különben ezt a vizsgált  alkotmánymódosító
          törvény   maga  is  megerősíti,  amikor  kimondja,  hogy   „az
          Országgyűlés mint alkotmányozó hatalom az Alkotmány 19. §  (3)
          bekezdés  a)  pontjában  meghatározott  hatáskörében  eljárva”
          módosítja  az  Alkotmányt.  Mint  minden  alkotmányon  alapuló
          hatáskörnek, ennek is vannak korlátai, akkor is, ha  (mint  az
          alkotmánymódosító    törvény    állítja)    az    Országgyűlés
          „alkotmányozó  hatalmat” gyakorol,  mivel  ez  a  „hatalom”  —
          hatáskör — az Alkotmányból származik.
          Az   alkotmány  módosításáról  szóló  normák  tehát  hatásköri
          normák,   amelyek   megengedik   az   alkotmány   módosítását:
          felhatalmazást adnak, meghatározva a módosítás jogi  korlátait
          és  feltételeit.  Az  Alkotmány  tehát  alkotmányosan  csak  e
          felhatalmazás korlátai között módosítható. A meg nem engedett,
          felhatalmazást  túllépő  alkotmánymódosítás  érvénytelen.   Az
          alkotmánymódosítás eljárási szabályai a hatáskör gyakorlásának
          módját,  így  az  érvényes  döntés meghozatalának  feltételeit
          határozzák meg; e szabályok megsértése — ahogyan a többség  is
          elfogadja  —  közjogi érvénytelenséggel jár.  A  felhatalmazás
          (anyagi   hatásköri)   szabályai   megengedik   az   Alkotmány
          módosítását.  Ez  Alkotmányon alapuló felhatalmazás,  amelynek
          tartalmi  korlátai  az Alkotmányban találhatók.  Ezek  alapján
          eldönthető,  mikor  lépte  túl az  alkotmánymódosító  hatáskör
          gyakorlója az Alkotmányban kapott felhatalmazást.
          Miközben  a határozat joggal állapítja meg az Alkotmánybíróság
          gyakorlatának      töretlenségét     az     alkotmánymódosítás
          alkotmányellenessége kérdésében, elmondható, hogy az ellenkező
          felfogás  alapelve  is  felfedezhető  más  határozatokban.  Az
          Alkotmány  kötelező  népszavazással való  módosításáról  szóló
          25/1999. (VII. 7.) AB határozatban éppen azt fejtette ki, hogy
          az Alkotmány saját módosítását kizárólag önmaga szabályozza. A
          következőt  mondta  e  határozatában az Alkotmánybíróság:  „az
          Alkotmány (…) csak az Alkotmány rendszerén belül, az Alkotmány
          által    feljogosított   alkotmányozó   hatalom   által,    az
          Alkotmányban  meghatározott eljárás szerint módosítható”  (ABH
          1999,  261.). Ebből a premisszából pedig, más érvekkel együtt,
          az   alkotmánymódosítás   alkotmányellenessége   vizsgálatának
          megengedettsége következik.

          4.  Az Alkotmány bizonyos tartalmú alkotmánymódosításokra  nem
          ad  felhatalmazást,  így  az  Alkotmány  módosításának  vannak
          alkotmányos  korlátai. Azt is mondhatjuk,  hogy  az  Alkotmány
          egyes      normái     jogilag     az     Alkotmány     alapján
          megváltoztathatatlanok. Ezek közül a legfontosabb az Alkotmány
          8.  §  (1)  bekezdése,  amely szerint  „A  Magyar  Köztársaság
          elismeri  az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető
          jogait”.
          Az  Alkotmány  itt több lényeges dolgot állít, amelyek  együtt
          vezetnek   arra,   hogy   ez   a  rendelkezés   az   Alkotmány
          megváltozhatatlan   normája.  Az   Alkotmány   előbb   idézett
          normájának három fő eleme van. Az egyik az „ember (…) alapvető
          jogai”, amelyről az Alkotmány szól. A másik, hogy ezek a jogok
          „elidegeníthetetlenek  és sérthetetlenek”;  végül  a  harmadik
          vizsgálandó   elem   az,   hogy  az   Alkotmány   („a   Magyar
          Köztársaság”) az előző két elemet „elismeri”.
          Az  alapvető emberi jogok terminus jelentése nagyjából  azonos
          az  alkotmányos  alapjogok összességével. Kétségkívül,  tehető
          különbség  alapjogok  és emberi jogok,  sőt  emberi  jogok  és
          szociális   jogok  között.  Ez  a  kérdés  fontos  lehet   egy
          alkotmánymódosítás  alkotmányellenessége  megítélésében,   itt
          azonban  elég  annyi, hogy az emberi jogok minden  lényegesebb
          alapjoggal  azonosak. Az alapvető emberi  jogok  az  Alkotmány
          szerint   „elidegeníthetetlenek  és  sérthetetlenek”.   Ez   a
          kifejezés   az  emberi  jogok  filozófiájából  ered,   pozitív
          alkotmányjogi jelentése az emberi jogok (az alapjogok lényeges
          része)      érvényességének      jellegére      utal.       Az
          „elidegeníthetetlenség” fogalmának alkalmazása az Alkotmányban
          azt  jelenti,  hogy  az alapvető jogok (mint  „emberi  jogok”)
          alkotmánymódosítással sem korlátozhatók.  A  „sérthetetlenség”
          elemzése  is  hasonló eredményre vezet.  Ha  az  emberi  jogok
          sérthetetlenek,  akkor  megsértésük alkotmánymódosítással  sem
          megengedett.   Az   alapjogokat  korlátozó   alkotmánymódosító
          törvény   az   alapvető   emberi   jogok   sérthetetlenségével
          ellentétes,  és  így  az  alkotmányos felhatalmazás  túllépése
          miatt  alkotmányellenes. Az alapvető jogok sérthetetlenségéből
          és  elidegeníthetetlenségéből következik az Alkotmány 8. § (2)
          bekezdésének  alapvető szabálya, amely szerint  „alapvető  jog
          lényeges tartalmát” törvény — alkotmánymódosító törvény —  sem
          korlátozhatja.

          Még  fontosabb  talán,  hogy  az Alkotmány  szerint  a  Magyar
          Köztársaság „elismeri” az alapvető emberi jogokat. Ebből  arra
          következtethetünk, hogy az Alkotmány szerint az  emberi  jogok
          nem  a  pozitív jog termékei: a pozitív jog nem teremti  őket,
          hanem  csak  elismeri.  Az elismerés  fogalmának  elemzése  is
          hasonló  eredményre vezet. Az elismerő (az  elismerés  alanya,
          azaz:  aki  elismer) és az elismerés aktusa maga nem változtat
          az  elismerés tárgyán: azt ismeri el, ami már „ott van”,  csak
          az  elismerő  (az Alkotmány) és az elismert (az emberi  jogok)
          közötti  kapcsolaton változtat. Az Alkotmány  ezzel  világossá
          teszi,  hogy  az  emberi jogok — tehát nem minden  alkotmányos
          jog,  csak  azok,  amelyek egyben emberi jogok  is  —  nem  az
          alkotmányozótól   erednek.  Alkotmányos  joggá   tételük   nem
          alakítja át a tartalmukat, sem pedig eredeti státusukat.  Csak
          az   ekként  elismert  normák  státusa  változott   a   magyar
          jogrendszerben:  a  magyar alkotmány  normái  is  lettek.  Itt
          azonban,  az alkotmány szerint, kettős státusuk van:  egyrészt
          továbbra  is  az  alkotmánytól  függetlenül  érvényes  normák;
          másrészt   az   alkotmány   normái.   Az   alkotmánytól   való
          függetlenségük   abban   áll,  hogy   az   alkotmány   szerint
          érvényességük nem az alkotmányon alapul: az alkotmány  átveszi
          az  önmagától függetlenül érvényesnek elismert normákat. Arról
          hallgat   az   alkotmány,  hogy  min  alapszanak   az   „ember
          elidegeníthetetlen  és  sérthetetlen  jogai”;  annyi   azonban
          világos,  hogy az Alkotmány szerint az alkotmánytól független,
          és  egy bizonyos értelemben felette álló forrásból származnak.
          Ha  az  emberi  jogok érvényessége független az  alkotmánytól,
          ebből az is következik, hogy az alkotmány — saját rendelkezése
          szerint  — nem szüntetheti meg ezek érvényességét. Úgy tűnhet,
          hogy  az alkotmány önellentmondó normát tartalmaz: egy pozitív
          jogi  norma,  az alkotmány, nyilvánít bizonyos az alkotmányban
          is  található  normákat  nem-pozitív  jognak.  A  pozitív  jog
          „feletti”  kifejezés  a  pozitív jognál  erősebb  hierarchikus
          pozíciójú normát jelent. Ez kétségtelen, ha megfontoljuk, hogy
          az  alkotmánytól független érvényességű norma csak olyan norma
          lehet,  amelyet az alkotmány nem változtathat  meg,  vagy  nem
          képes (saját felfogása szerint) megváltoztatni.
          Az   Alkotmány  e  rendelkezésének  értelmezéséhez  nem   kell
          elfogadni  semmilyen természetjog-tant, illetve a természetjog
          létezését.  Elegendő annyi, hogy az emberi jogok  pozitív  jog
          feletti mivoltát az Alkotmány maga állítja, ami a pozitív jogi
          szabályként     azt     jelenti,     hogy     alkotmányjogilag
          megváltoztathatatlannak        minősíti        őket.         A
          megváltoztathatatlanság pedig azonos az emberi  jogokat  sértő
          alkotmánymódosítás tilalmával, mivel a megváltoztathatatlanság
          másként  nem  biztosítható. Ha a pozitív  jog  önmaga  feletti
          normáról beszél, akkor (legalább úgy tűnhet) ellentmondás  van
          az alkotmány két rendelkezése között. Az egyik kijelenti, hogy
          az alkotmány a legmagasabb státusú norma a jogrendszerben (77.
          §),   a   másik  alkotmányos  szabály  szerint  mégis  van   a
          legmagasabbnál  is  magasabb norma; akkor  viszont  mégsem  az
          alkotmány (éppen az alkotmány szerint) a legmagasabb  norma  a
          pozitív  jogban. Miképpen magyarázható és érthető ez a pozitív
          jogrendszer álláspontjáról? A válasz erre a jogos  kérdésre  a
          következő lehet. Az alkotmány kijelentése (normája), hogy  van
          nála  magasabb  norma — az elidegeníthetetlen és  sérthetetlen
          jogokat  biztosító  normák — az alkotmány önutaló  normája.  A
          norma   eddigi  elemzése  alapján  azt  mondhatjuk,  hogy   az
          „elidegeníthetetlenség és sérthetetlenség” az emberi  jogokról
          szóló normák lényegének megváltoztathatatlanságát jelenti.  Az
          ilyen  normák  tehát a pozitív alkotmányjog részei,  de  abban
          olyan   normák,  amelyeken  alkotmánymódosítással  változtatni
          érvényesen  nem  lehet. Minden, a jogrendszer  részét  képező,
          jogi  alkotmány szükségképpen tartalmaz önutaló normákat, ezek
          között  szükségképpen a saját módosítását szabályozó normákat.
          Ilyen  norma  az alkotmánymódosítás tartalmát korlátozó  norma
          is.

          5. Az Alkotmány megváltoztathatatlan tartalmának másik forrása
          az  Alkotmány  preambuluma,  az 1989.  évi  XXXII.  törvénnyel
          beiktatott   „Bevezetője”.   Eszerint   az   Országgyűlés   az
          Alkotmányt  egy  bizonyos — tehát nem  tetszőleges  —  átmenet
          érdekében  alkotta meg. Ennek alapján lehet érvelni  amellett,
          hogy az Alkotmány valóban átmeneti — bár inkább előkészületi —
          alkotmány.   A  preambulum  meghatározza,  milyen  alkotmányos
          állapotba  való átmenet érdekében „állapítja meg az  Alkotmány
          szövegét”.

          Az   1989-es   alkotmánnyal  létrehozott  (illetve  létrehozni
          kívánt)  alkotmányos  állapotot a preambulum  négy  fogalommal
          határozza   meg:  többpártrendszer,  jogállam,   parlamentáris
          demokrácia,  szociális  piacgazdaság.  Mind  a  négy  alapvető
          alkotmányos   tulajdonságot   számos   alkotmányjogi   szabály
          részletezi  (talán nem is lehet pontosan megmondani,  mennyi).
          Ezek  a  létrehozott és fenntartandó alkotmányos berendezkedés
          alapjait   határozzák  meg.  Ha  az  Alkotmány   átmenetiségét
          komolyan vesszük, világos, hogy az átmenet idején az Alkotmány
          módosítása nem korlátozhatja a többpártrendszer, a jogállam, a
          parlamentáris   demokrácia   és   a   szociális   piacgazdaság
          alkotmányos biztosítékait. Ha így lenne, éppen az Alkotmány fő
          céljával, az átmenet megvalósításával kerülne szembe. Ha pedig
          már  elért  állapotnak tekintjük, akkor is ugyanez a  helyzet,
          hiszen  nem  képzelhető  el, hogy az Alkotmány  a  megvalósult
          átmenet visszavételét megengedhetőnek tartaná. A preambulumban
          ezért   benne   foglaltatik  az  alkotmánymódosítás   tartalmi
          korlátja:     a    négy    alapvető    értékkel     ellentétes
          alkotmánymódosítás  alkotmányellenes,  akár  azért,  mert   az
          Alkotmány átmeneti, akár azért, mert nem az.
          Az   előbbiek  nem  jelentik  azt,  hogy  a  négy  alapértéket
          megvalósító, vagy ezekkel szoros kapcsolatban álló  alkotmány-
          normák  teljes egészükben megváltoztathatatlanok lennének.  Az
          alkotmánymódosítás   alkotmányos  korlátozása   nem   a   négy
          alkotmányos-politikai   alapérték   megvalósításának   módjára
          vonatkozik, hanem a fennmaradására.

          6.  Ezek  szerint kimondható, hogy az Alkotmányban  vannak  az
          alkotmánymódosítást korlátozó normák. Ezek  alapján  pedig  az
          Alkotmánybíróságnak van hatásköre — és jogi mércéje  —  minden
          alkotmánymódosítás alkotmányellenességének  vizsgálatára.  Így
          az  Alkotmánybíróságnak vizsgálnia kellett volna a  2010.  évi
          CIX. és CXX. alkotmánymódosító törvény alkotmányellenességét.
          Más kérdés, milyen eredményre vezetett volna az el nem végzett
          vizsgálat. Annyi biztosan kimondható, hogy az Alkotmánybíróság
          alapjogvédelmi    hatáskörének    korlátozása,    amiről    az
          indítványokban elsősorban szó van, prima facie az emberi jogok
          korlátozása  is,  hiszen  ennek  következtében  a  törvényhozó
          esetleges  alapjog-korlátozásával  szemben  az  Alkotmány  nem
          biztosít   jogvédelmet.  Ennek  alapján  az   Alkotmánybíróság
          eljuthatott     volna    az    alkotmánymódosító     törvények
          alkotmányellenességének megállapításáig.

          Budapest, 2011. július 12.

                                Dr. Bragyova András
                                   alkotmánybíró

                   Dr. Kiss László alkotmánybíró különvéleménye
                                         
                                        I.
                                         
          1. Egyetértek a határozat rendelkező része 1. és 2. pontjában
          foglaltakkal.

          2. Nem értek egyet a határozat rendelkező része 3., 4. és 5.
          pontjában foglaltakkal.

                                        II.
                                         
                              Előkérdések-premisszák

          Álláspontom megalapozásához nélkülözhetetlennek tartom az
          alábbiak kiemelését.

          1.   Különvéleményem  alapja  az,  hogy   elfogadom   azt   az
          indítványozói álláspontot, amely szerint az alkotmányozó és az
          alkotmánymódosító   hatalmat  el  kell  határolni   egymástól.
          Minthogy  pedig ezt tekintem a meghatározó kiindulási pontnak,
          ezért  részletesebben  idézem az egyik indítvány  idevonatkozó
          részét.
          „Az érintkezési pont mindig az új alkotmány hatályba lépésének
          időpontja, amikor a pouvoir constituant [i.e.: az alkotmányozó
          hatalom] a feladatát elvégezte. A pouvoir constituant  nem  az
          alkotmányhoz  kötött,  hanem alkotmányteremtő  hatalom.  Ezzel
          szemben     a    konstituált    államhatalmak     (mint     az
          alkotmánymódosító,   a   törvényhozó,   a    végrehajtó,    az
          igazságszolgáltató, az államfői stb. hatalom) számára  nemcsak
          az   alkotmány  elsőbbsége  érvényes,  hanem  az   alaptörvény
          fenntartása  is.  Ez  utóbbiak úgy  gyakorolhatók  alkotmányos
          módon,    ahogy    azt    az   alkotmány   meghatározza.    Az
          alkotmánymódosító hatalom (a „pouvoir constituant  institué”),
          amelyik  az  alkotmány megváltoztatására hivatott, konstituált
          hatalom,   vagyis   az  alkotmány  által  létrehozott,   abból
          levezetett,  általa szabályozott és intézményesített  hatalom.
          Az   alkotmánymódosító   hatalom   gyakorlására   ugyanis   az
          alkotmányozó  hatalom  által  már  elfogadott  alaptörvény  ad
          szabályozást,   amit   az  alkotmánymódosító   hatalomnak   is
          tiszteletben  kell  tartania: e hatalom  csak  az  alaptörvény
          előírásai szerint gyakorolható, az abban rögzített tartalmi és
          eljárási szabályok betartásával. A hatályos Alkotmány jelentős
          hiányossága,  hogy  nem határozza meg az  alkotmányozó  és  az
          alkotmánymódosító hatalom szerkezetét, nem tartalmaz részletes
          eljárási garanciákat a módosítással kapcsolatban. Éppen ezért,
          az   alkotmány   értelmezését  erga  omnes   hatállyal   végző
          Alkotmánybíróság  lehet  kizárólag  jogosult  arra,   hogy   e
          fogalmakat    dogmatikai   szempontból   tisztázza,    és    a
          különbségüket,   valamint  az  ebből  fakadó  következményeket
          érvényesítse.  Az  alkotmányértelmezésnek  meg   kell   tudnia
          határozni   azokat  a  sarokpontokat,  amikre  a  demokratikus
          jogállam   épül;  ehhez  viszont  segítséget  ad  nemcsak   az
          Alkotmány  szövege [pl. 2. § (1) bek(ezdése)., 8. §-a],  hanem
          az  eddigi  —  ugyancsak alkotmánykötött  —  alkotmánybírósági
          alkotmányértelmezés is.
          Az   alkotmánymódosító  hatalom  tehát   nem   korlátlan.   Az
          alkotmánymódosító hatalom kötve van az alkotmányhoz,  jóllehet
          —  ha  a  kötöttségeket  betartja —  jogosult  az  alaptörvény
          megváltoztatására,   ami  a  változó  társadalmi   viszonyokra
          tekintettel    az   alkotmány   normativitásának   fenntartása
          érdekében   feltétlenül  indokolt  is.  Az   alkotmánymódosító
          hatalom — mint konstituált hatalom — azonban csak az alkotmány
          szerint  tevékenykedhet,  mert  az  alkotmány  alatt  áll.  Az
          alkotmányok  általában  kifejezetten a  törvényhozó  szervekre
          ruházzák  azt  a jogot, hogy sajátos eljárásban  és  különösen
          minősített  többséggel  határozzanak az  alkotmánymódosításról
          vagy  az alkotmány-kiegészítésről. Figyelemmel az alkotmányozó
          és az alkotmánymódosító hatalom között fennálló különbségekre,
          illetve   az   alkotmánymódosító  hatalom  konstituált,   azaz
          „létrehozott”  jellegére, nem zárható ki az, hogy  a  korlátok
          betartása  felett  minden esetben az a szerv  őrködjön,  amely
          egyébként az alkotmány védelmére hivatott. Megjegyzem, hogy  a
          parlament  hatalomgyakorlásának  korlátozott  voltára  történő
          utalás  nem  ismeretlen az Alkotmánybíróság gyakorlatában.  »A
          képviseleti hatalomgyakorlást megtestesítő Országgyűlés  által
          gyakorolt államhatalom nem korlátlan hatalom, a parlament csak
          az   Alkotmány   keretei  között  tevékenykedhet,   hatalmának
          korlátait az Alkotmány rendelkezései meghatározzák.«  [2/1993.
          (I. 22.) AB határozat, ABH 1993, 33, 36.]”

          Teljes  meggyőződéssel  osztom  az  idézett  indítvány  alábbi
          argumentációját   is:   „[a]  Magyar   Köztársaság   jelenlegi
          Alkotmánybíróságának is vállalnia kell e szerepfelfogást, mert
          a  tét  a  jogállamiság és a nemzet/állam alkotmányos életének
          folytonossága.  A  hatalommegosztás és  az  államhatalmi  ágak
          elválasztásának  elve  szempontjából  nem   aggályos,   ha   a
          konstituált  alkotmánymódosító  hatalom  megnyilvánulásait   a
          testület  normakontroll alá vonja. Ennek vizsgálati mércéje  a
          köztársasági Alkotmány »lényeges magja« (amely nem  azonos  az
          ún.  magalkotmány-elmélettel) lehet, amelyet  az  Alkotmányban
          foglalt kiemelkedő alapelvek körvonalaznak.”
          Ezen  a dogmatikai alapon nyugszik a jelen különvélemény, ezek
          azok   az   elvi-elméleti  tézisek,  amelyek  egy   átfogó   —
          rendszerszemléletű — alkotmánybírósági vizsgálatot a  többségi
          határozatban is lehetővé tehettek volna.

          2.  Határozott álláspontom, hogy nem engedhető meg a már elért
          alkotmányosság (e körben is eminensen, de nem kizárólagosan  a
          jogállam és az emberi jogok, valamint az általános, titkos  és
          egyenlő   választójogra   vonatkozó  hatályos   rendelkezések)
          védelmi szintjének a csökkentése.
          Különösen  pedig nem mindenféle alkotmányos indok nélkül:  nem
          lehet alkotmányos indok az ún. „gazdasági szükséghelyzet” sem,
          ami   egyébként   sincs  tételezve  az  Alkotmányban.   Ha   a
          környezetvédelem   (az  egészséges  környezethez   való   jog:
          Alkotmány 18. §) területén — helyesen — felállítottuk  a  „már
          elért  szint  védelmének”  a követelményét,  akkor  —  akár  a
          kevesebbről  a  többre való következtetés  klasszikus  logikai
          argumentumának segítségével — bizonyosan felállíthatjuk ezt  a
          követelményt  az implicit örökkévalósági klauzulákra:  így  az
          alkotmányos  demokrácia legfőbb intézményére a jogállamra,  az
          emberi  jogok elért védelmi szintjére, valamint a legfontosabb
          választójogi    szabályokra,   sőt,   az    alkotmánytörténeti
          vívmányként  is  értékelhető ellenállási jogra  és  a  hatalom
          erőszakos  megszerzésének, birtoklásának  és  gyakorlásának  a
          tilalmára is.
          Az  a  véleményem,  hogy az Alkotmánybíróságnak  az  Alkotmány
          32/A.  §  (1)  bekezdésébe foglalt általános  alkotmányvédelmi
          szerepköre  nem passzív, hanem aktív alkotmányvédő  szerepkört
          jelent. Azaz nem nézheti tétlenül a már elért alkotmányossági-
          jogállami  szint  valójában  napi politikai  célokból  történő
          nyilvánvaló  erodálását. Ha ezt tenné, az  a  hatékony  magyar
          alkotmánybíráskodás    végét    jelentené.    Hogyan     lenne
          összeegyeztethető az alkotmányos berendezkedéssel, ha  például
          —  ad  abszurdum  —  akként rendelkezne egy  alkotmánymódosító
          törvény,    hogy   a   jövőben   Magyarország   rabszolgatartó
          „köztársaság”    lesz?    Egy    alkotmánymódosító     törvény
          hozzányúlhatna-e  akár  ezzel  a  tartalommal  is  az   Európa
          Tanácsban  és  az  Európai Unióban eddig érinthetetlen  magnak
          számító  emberi jogi katalógushoz, valamint a magyar Alkotmány
          preambulumában  (v.  ö.  a  különvélemény  II.  5.   pontjában
          említett  korábbi  nepáli legfelső bírósági  gyakorlattal)  is
          tételesen  felsorolt  „demokrácia” és „jogállam”  parancsához?
          Álláspontom szerint az Alkotmánybíróság nem nézheti  tétlenül,
          hogy a jogállam formális eljárásainak betartásával épüljön  le
          a   jogállamiság  eddig  kiépített  intézményrendszere  (erről
          bővebben lásd: Sajó András: Önvédő jogállam. Fundamentum 2002.
          3-4.  szám.  55  és köv. o. http://157.181.181.13/dokuk/02-34-
          04.pdf).
          Az  egyik  leglényegesebb elvi kérdés az ügyben az, hogy  mely
          rendelkezések   adják  az  Alkotmány  alapvető   struktúráját,
          lényegi  magját. Az Alkotmány lényeges magja  körébe  azok  az
          alapelvi    normák   tartoznak,   amelyek    a    demokratikus
          alkotmányfejlődés jelenlegi állása szerint minden  alkotmányos
          jogállamban elfogadottak, a közös európai alkotmányos tradíció
          részét  képezik,  s visszatükröződnek több, Magyarországot  is
          kötelező nemzetközi okmányban, valamint az Európai Unió és  az
          Európa  Tanács dokumentumaiban, illetve e szervek bíróságainak
          a döntéseiben.
          Ez   az  értelmezés  levezethető  az  alapjogok  hierarchiáját
          megállapító,  valamint  az Alkotmány értékrendjét  megállapító
          alkotmánybírósági gyakorlatból is [pl. 64/1991. (XII. 17.)  AB
          határozat, ABH 1991, 297-317.; 30/1992. (V. 26.) AB határozat,
          ABH  1992, 167, 170-171; 47/2007. (VII. 3.) AB határozat,  ABH
          2007,  620,  636.].  Ahogyan  említettem,  a  hatályos  magyar
          Alkotmány  szövegében  ide tartoznak a jogállamot,  az  emberi
          jogok   elért   védelmi  szintjét,  valamint  a   legfontosabb
          választójogi    elveket,   továbbá   a    hatalom    erőszakos
          megszerzését, gyakorlását, illetőleg kizárólagos birtokolására
          való  törekvést, valamint ennek az elvnek az alapjogi oldalát,
          az ellenállási jogot (ius resistendi) szabályozó normák. [v.ö.
          Alkotmány  2.  §  (1) és (3) bekezdése; 8. §;  70.  §  (1)-(4)
          bekezdései]. E rendelkezések az alkotmánybíráskodás  értelmező
          tevékenysége  nyomán  élő  jelentéstartalmukkal   képezik   az
          Alkotmány lényeges magját, mondhatjuk: implicit örökkévalósági
          klauzuláit.  A  hatályos  Alkotmány  preambulumában  megjelenő
          kritériumok  szintén orientációt jelentenek a  „lényeges  mag”
          feltárásához.    A   preambulumban   foglalt    célokkal    és
          követelményekkel  ellentétesen  sem  módosítható  ugyanis   az
          Alkotmány,  illetőleg ez csak annak vállalásával  tehető  meg,
          hogy a magyar Alkotmány többé nem lesz kompatibilis az európai
          Alkotmányokkal.  Különösen kiemelendő e  körben  a  jogállamba
          való békés átmenet, amely — ahogyan azt az Alkotmánybíróság  a
          később  általam  idézendő 11/1992. (III. 5.) AB  határozatában
          leszögezte   —   a   kilencvenes  évek  elejére   megvalósult.
          Előrebocsátom, hogy — nézetem szerint — minden, a jogállamiság
          elért  szintjével  ellentétes  alkotmánymódosítás  tartalmilag
          alkotmánysértő.

          A  fentiekből  adódóan az Alkotmány lényeges magját,  implicit
          örökkévalósági klauzuláit, vagyis az köztársasági  alaptörvény
          alapvető       értékrendjét      sértő      alkotmánymódosítás
          alkotmányellenessége  —  álláspontom  szerint  —  vizsgálható,
          amelyhez   a  meghatározó  alkotmányi  „értékek”   (vagyis   a
          felsorolt alkotmányi alapelvek, alapjogok és tilalmak)  mércét
          is   adnak.   Van   tehát  az  Alkotmányban  mérce,   amelynek
          alkalmazására  hatásköre  is  van az  Alkotmánybíróságnak.  Az
          Alkotmány  32/A. § (1) bekezdése teremti meg ehhez az  alapot,
          amely    szerint:   „Az   Alkotmánybíróság   az   Alkotmányban
          meghatározott esetek kivételével felülvizsgálja a jogszabályok
          alkotmányosságát,  illetőleg ellátja a törvénnyel  hatáskörébe
          utalt feladatokat.” E rendelkezés nem sorolja a kivételek közé
          az  alkotmánymódosító törvényeket sem: nyilvánvaló, ha ez lett
          volna az alkotmányozó hatalom célja, akkor ezt megtette volna.
          Nincs  tehát  expressis  verbis  kiemelve  ez  a  tárgykör  az
          Alkotmánybíróság általános alkotmányvédelmi hatásköréből.
          Erre  tekintettel mondhatta ki például az egyik határozatában,
          hogy   „egy   nemzetközi  szerződés  megkötésével,   illetőleg
          kihirdetésével    az    Országgyűlés   nem    tehet    burkolt
          alkotmánymódosítást”  [30/1998. (VI. 25.)  AB  határozat,  ABH
          1998,   234.].  Ha  ez  mégis  előfordulna,  megállapíthatná-e
          (kimondhatná-e)  az alkotmányellenességet az Alkotmánybíróság?
          Ha igen, vajon nem az alkotmánymódosításra irányuló jogalkotói
          akarat  felől  döntene-e? Alighanem arról.  Ki  másnak  szánta
          volna    ugyanis   az   említett   (megállapító-)    határozat
          meghozatalának hatáskörét az Alkotmánybíróság? Mindenesetre az
          a véleményem: az a tény, hogy az Alkotmány 19. § (3) bekezdése
          az Országgyűlés hatáskörébe utalja az Alkotmány elfogadását és
          módosítását,   nem   jelenti   egyben   azt   is,   hogy    az
          Alkotmánybíróság   az  alkotmánymódosító  törvényt   semmilyen
          körülmények között sem vizsgálhatja.

          3.   „A   hatalmi   ágak   elválasztásának   [pontosabban    a
          hatalommegosztás] elve (…) nem pusztán annyit jelent, hogy  az
          egyik hatalmi ág nem vonhatja el a másik jogosítványait, hanem
          azt  is  jelenti:  a  demokratikus  jogállamban  korlátlan  és
          korlátozhatatlan  hatalom  nincs, s ennek  érdekében  bizonyos
          hatalmi  ágak  szükségképpen  korlátozzák  más  hatalmi   ágak
          jogosítványait.
          Az Alkotmánybíróság például — az Alkotmány 31/A. §-ának (5) és
          (6)   bekezdésében,  továbbá  IV.  fejezetében   meghatározott
          jogosítványai  révén — mind a törvényhozó, mind  a  végrehajtó
          hatalom,  továbbá  a köztársasági elnök és  az  önkormányzatok
          közhatalmi  jogosítványainak korlátjaként jelenik meg.  (…)  A
          jogállam   fogalmához   ugyanis   nem   csupán   a   jogállami
          intézményrendszer  formális kiépítése,  hanem  annak  normális
          működtetése  (…)  is  hozzátartozik.” [28/1995.  (V.  19.)  AB
          határozat,  ABH  1995, 142, 143.] A tartalmi  értelemben  vett
          alkotmányosság  egyik legfőbb kritériuma,  a  hatalommegosztás
          elve magában foglalja azt a követelményt is, hogy „nincsen  az
          Országgyűlésnek alárendelt hatalmi ág, s egyik hatalmi ág  sem
          vonhatja el a másik jogosítványát. A hatalommegosztás  elvéből
          ugyanakkor  az  is következik, hogy alkotmányos  demokráciában
          nincs  korlátlan  és  korlátozhatatlan  hatalom,  s  az  egyes
          hatalmi ágak hatalmi ellensúlyt képeznek a többi hatalmi ággal
          szemben.”  [38/1993. (VI. 11.) AB határozat,  ABH  1993,  256,
          261.;  41/1993. (VI. 30.) AB határozat, ABH 1993,  292,  294.;
          55/1994. (XI. 10.) AB határozat, ABH 1994, 296, 300.; 28/1995.
          (V.  19.)  AB  határozat, ABH 1995, 138, 142.; 66/1997.  (XII.
          29.)  AB  határozat,  ABH  1997, 397,  403.]  Ez  az  amerikai
          alkotmányjogi doktrínából ismert fékek és egyensúlyok  elvének
          európai tükörképe.
          Mindezekből  az  is  következik, hogy a fékek  és  egyensúlyok
          kialakult  rendjét — következmények nélkül — egyetlen  hatalmi
          ág   (vagy  tényező)  sem  boríthatja  fel,  s  ez   alól   az
          Országgyűlés  sem  képez  kivételt. Védelmet  élvez  ezért  az
          Alkotmánybíróság hatásköre is: „A magyar közjogi berendezkedés
          egyik  alapja az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében megállapított
          jogállamiság  elve. Az Alkotmánybíróság megítélése  szerint  e
          jogállamban  az  Alkotmánybíróság  hatáskörének  a  klasszikus
          alkotmányos   szervekkel  azonos  alkotmányos  védelmet   kell
          biztosítani.   Ezzel  elkerülhető,  hogy  az  Alkotmánybíróság
          határozatai   nyomán  aktuális  politikai   érdekek   alapján,
          gyakorlati  kormányzati megfontolások az elsődleges  megoldást
          alkotmánybírósági hatáskör-felülvizsgálatban keressék  (…)  Az
          Alkotmány   2.   §  (1)  bekezdésében  deklarált  jogállamiság
          tartalmi   követelménye   az   Alkotmánybíróság   —    közjogi
          helyzetéből  fakadó  —  alkotmányi hatásköri  szabályozása  és
          ezáltal     védelme.     E    védelem     szükségessége     az
          Alkotmánybíróságnak a hatalommegosztás rendszerében  elfoglalt
          szerepéből,   azaz   az   alkotmányossági   szempontoknak   az
          államszervezet   egészében   való   érvényesítéséből    ered.”
          [66/1997.  (XII.  29.)  AB határozat,  ABH  1997,  403.]  „(…)
          [H]atásköreik  gyakorlása során az Alkotmányban  meghatározott
          esetekben   a   hatalmi  ágak  együttműködésre  kötelesek   és
          tiszteletben   kell   tartaniuk   az   elválasztott    hatalmi
          szervezetek döntéseit és autonómiáját.” [62/2003.  (XII.  15.)
          AB határozat, ABH 2003, 637.]
          Az iménti fejtegetéseknek mintegy konklúzióját adja a többségi
          határozat:  „Az  Alkotmánybíróság hatáskörének  szűkítése  egy
          ponton  felborítja  a  kölcsönös  fékek  és  ellensúlyok  elve
          alapján   működő   hatalommegosztás   rendszerét,   akár    az
          alkotmányozó,  de  akár  a  törvényhozó  vagy   a   kormányzó-
          végrehajtó  hatalom  javára.” Álláspontom  szerint  ez  be  is
          következett   az   Alkotmánybíróság   hatáskörének    jelentős
          szűkítésével.

          4.   Az   Alkotmány  olyan  instrumentum,  amely   a   jogrend
          legmagasabb  szintű szabályrendszere, annak elvei, intézményei
          és   szabályai   koherens  rendszert  alkotnak.   A   koherens
          (ellentmondásmentes) belső rendszer megteremtésének igénye  az
          Alkotmánybíróság értelmező tevékenysége során is megjelenik.
          Ahogyan arra a I. és II. kilencvennyolc százalékos különadóról
          szóló  döntésekhez  fűzött párhuzamos indokolásomban,  illetve
          különvéleményemben   rámutattam  (lásd  e   különvélemény   V.
          pontját) az eddigi gyakorlat alapján „[a]z Alkotmánybíróság az
          Alkotmányt  nemcsak  a kifejezetten erre irányuló  eljárásban,
          hanem   a   jogszabályok  alkotmányosságát   vizsgáló   minden
          eljárásban  értelmezi.  Az  Alkotmány  egyes  rendelkezéseinek
          értelme  így  az újabb és újabb értelmezések során  bontakozik
          ki,   amelyekben  az  Alkotmánybíróság  mind  a  konkrét   ügy
          sajátosságára,  mind saját korábbi értelmezéseire  tekintettel
          van.  Az  egyes  értelmezésekből kialakuló  tételeket  —  mint
          például  a pozitív diszkrimináció feltételeit vagy az alapjog-
          korlátozás  határait — alkalmazásuk során tovább értelmezi  és
          formálja    az    Alkotmánybíróság.    Ugyanazon    alkotmányi
          rendelkezésre  vonatkozóan  az  értelmezés  súlypontja  eltérő
          lehet, de az értelmezéseknek ellentmondásmentes rendszert kell
          képezniük. (…) A későbbi értelmezésnek figyelemmel kell lennie
          a  korábbi  —  kötelező — értelmezésre, felhasználhatja  annak
          megállapításait,  de  következtetéseit  az  Alkotmányból  kell
          levezetnie,  és  nem  épülhet kizárólag  a  korábbi  értelmező
          határozatra.” [36/1992. (VI. 10.) AB határozat, ABH 1992, 207,
          210-211.]

          Egy  másik,  ugyancsak az eddigi gyakorlatot  összegző  döntés
          alapján: „[a] pluralista társadalom lényegéhez tartozik,  hogy
          a jogok többféle értéktartalommal is érvényesíthetők úgy, hogy
          közben  a  jogok  egész  alkotmányos  rendszere  koherens   és
          működőképes  marad. Az Alkotmánybíróságnak  határesetekben  és
          össze nem férő koncepciók ütközésekor kell beavatkoznia, azt a
          vonalat  meghúznia, amelyen túl egy adott tartalmi  értelmezés
          már  az alkotmányos jogok rendszerével nem hozható összhangba.
          Az  Alkotmánybíróság ebben az értelmezésben nem  az  Alkotmány
          feltételezett  általános értékrendjéből  indul  ki,  hanem  az
          egyes  alapjogokból kibontható értéktartalmakat fejti  ki.  Az
          egyes   alapjogok   értelmezésekor  széles,  összehasonlítható
          nemzetközi  tényanyag és elméleti vélemény  áll  rendelkezésre
          ahhoz,  hogy ne kelljen közvetlenül ideologikus vagy politikai
          érvekhez folyamodni. Az ilyen módszerű alkotmányértelmezést  a
          formális   garanciák  hangsúlyozása  az  ideológiák  közvetlen
          érvényesítésével  szemben,  az  egyes  jogok  értéktartalmának
          kibontása  pedig a pozitivizmussal való visszaéléssel  szemben
          védi.” [21/1996. (V. 17.) AB határozat, ABH 1996, 83.] (…)
          Több  döntésében  azt is hangsúlyozta a testület,  hogy  „[a]z
          Alkotmánybíróság minden érdemi határozatában —  explicit  vagy
          implicit módon — szükségképpen értelmezi az Alkotmányt  (…)  A
          testület   tevékenysége  kezdeteitől  kiemeli   az   alkotmány
          értelmezés  során  tett elvi megállapításait.  A  gyakorlatban
          előfordul,  hogy  az  Abtv. 1. § g) pontja szerinti  absztrakt
          alkotmányértelmezésen  túl  a többi hatáskörben  szükségképpen
          megjelenő    alkotmányértelmezések   végkövetkeztetéseit    is
          tartalmazza a határozat rendelkező része, ha az a jogalkotóra,
          illetve  a  jogalkalmazókra  vonatkozó  kötelezettségek  miatt
          indokolt.   A  rendelkező  részbe  foglalt  alkotmányértelmező
          megállapítások     tartalmazhatnak     az     adott     ügytől
          elvonatkoztatott  elvi  tételeket  [61/1992.  (XI.   20.)   AB
          határozat, ABH 1992, 280.; 4/1993. (II. 12.) AB határozat, ABH
          1994,  48.;  28/1994. (V. 20.) AB határozat, ABH  1994,  134.;
          60/1994.  (XII.  24.) AB határozat, ABH 1994,  342,;  32/1998.
          (VI. 25.) AB határozat, ABH 1998, 252.]”.
          Ezen  túlmenően  az  is levezethető az eddigi  határozataiból,
          hogy    az    alkotmánybírósági    alkotmányértelmezések    is
          tartalmazhatják         a        vizsgált         jogintézmény
          alkotmányellenességének        általános,        „örökérvényű”
          megfogalmazását [először: 23/1990. (X. 31.) AB határozat,  ABH
          1990,  88.;  15/1991. (IV. 13.) AB határozat, ABH  1991,  40.;
          75/2008. (V. 29.) AB határozat, ABH 2008, 664-665.].
          Számomra  nyilvánvalónak  látszik, hogy  a  rendelkező  részbe
          foglalt alkotmányértelmező megállapítás tartalmazhat a konkrét
          ügytől elvonatkoztatott olyan elvi tételt is, amely — tartalma
          szerint  —  éppen,  hogy egy új alkotmánymódosító  rendelkezés
          inkoherens  jellegére mutat rá. Valójában itt arról  van  szó,
          hogy     az    adott    esetben    az    Országgyűlés    olyan
          (alkotmánymódosító)  törvényt alkotott,  amely  ellentétes  az
          Alkotmánnyal.  Erre nézve pedig egyértelmű az Alkotmánybíróság
          álláspontja:„[a]z  Országgyűlés  jogosult   törvényt   alkotni
          minden    jogi   szabályozást   igénylő   társadalmi   viszony
          rendezésére,  jogalkotó  hatáskörének egyetlen  korlátja  van,
          nevezetesen az, hogy az Országgyűlés által hozott törvény  nem
          lehet  ellentétes  az  Alkotmánnyal.”  [46/2006.  (X.  5.)  AB
          határozat,  ABH  2006, 571-572.] Az Alkotmány  —  látszólag  —
          hallgat   e  kérdésről,  azonban  az  implicit  örökkévalósági
          klauzulák  létéből következően, továbbá abból az  okból,  hogy
          nincs expressis verbis kivéve az alkotmánymódosító törvény sem
          a  felülvizsgálható  törvények közül,  megállapítható  ezen  a
          téren  is  az  Alkotmánybíróság nem csak formai, hanem  érdemi
          felülvizsgálati hatásköre is.

          Erről   az   alapról   vizsgálódva  alighanem   megalapozottan
          hangsúlyozhatjuk,  hogy  a  tiltott  visszaható  hatálynak  az
          alkotmánymódosító  törvény  általi  beemelése  az  Alkotmányba
          [70/I.   §  (2)  bekezdés]  súlyos  koherencia-zavart,   belső
          ellentmondást  idéz elő, megbontja az Alkotmány  belső,  eddig
          ellentmondásmentes rendszerét, hiszen az Alkotmány  2.  §  (1)
          bekezdése  és a 70/I. § (2) bekezdése nem kivétel-,  hanem  az
          alkotmányon   belüli  „kollíziót”  megteremtő   szabály.   Nem
          teljesül   tehát   az  a  korábban  többször  is   felállított
          követelmény,  hogy  az  Alkotmány  rendelkezéseinek   világos,
          egységes,  áttekinthető rendszert kell  képezniük.  A  dilemma
          adott:  az  Alkotmánybíróság  vagy  az  eddigi  (a  visszaható
          hatályról  húsz éven keresztül vallott) álláspontjánál  marad,
          vagy   meghajol   a   nyilvánvalóan  jogállamot   lebontó   új
          rendelkezés  előtt,  s  ezzel maga is  hozzájárul  a  jogállam
          eróziójához,  ha  nem  éppen csendes eltűnéséhez.  Ez  itt  az
          alkotmányértelmezés és az alkotmánybíráskodás tétje.

          5. Kétségkívül igaz, hogy az Alkotmánybíróság — adott tárgyban
          —   mind   ez   ideig   hozott   határozataiban,   végzéseiben
          tartózkodott    attól,    hogy   egy-egy    alkotmánymódosítás
          alkotmányosságáról  tartalmilag állást foglaljon.  Álláspontom
          szerint  azonban  ezek a döntések a most elbírált  ügyben  nem
          lehetnek meghatározó jelentőségű precedensek.
          Mindenekelőtt — egyetértve a többségi határozattal — magam  is
          hangsúlyozom:    a    magyar    alkotmánybíráskodással    több
          hasonlóságot   mutató   európai  és   más   külföldi   államok
          alkotmánybíróságai  közül jó néhány  —  kifejezett  alkotmányi
          rendelkezés  hiányában  is — elvégzi  az  alkotmánymódosítások
          formai és tartalmi szempontú alkotmányossági felülvizsgálatát.
          Messze nem lett volna tehát példa nélküli, ha a jelen ügyben a
          magyar   Alkotmánybíróság   elemelkedett   volna   a   konkrét
          alkotmányossági  kérdés kereteiből, és  általánosabb  jog-  és
          alkotmányelméleti alapról közelítette volna meg ezt — az egyik
          indítványozó által is — „nehéz ügynek” minősített problémát.
          Ehhez  a  többségi határozat egyes részei is jó kiindulópontok
          lehetettek   volna:   „Az   alkotmánymódosítások   esetlegesen
          tartalmi,  a jogállamot érintő sérelmeket is felvethetnek.  Az
          Alkotmány   sorozatos,  aktuálpolitikai   érdekek   és   célok
          megvalósítása, elérése érdekében történő módosítása  rendkívül
          aggályos  a demokratikus jogállam követelményei, különösen  az
          alkotmányos jogrend stabilitása, kiszámíthatósága,  széleskörű
          társadalmi    legitimitás,   az   alkotmányos    jogrendszerbe
          ellentmondásmentesen beépülése szempontjából.”
          Mindezek  hangsúlyozása  mellett  és  ellenére  is   azon   az
          álláspontom    van    a   többségi   határozat,    hogy    „az
          alkotmánybíróságok általában tartózkodnak  attól,  hogy  saját
          maguk   állapítsák   meg   önmaguk   számára   az   alkotmány-
          felülvizsgálatára   vonatkozó  hatáskört.”   Nézetem   szerint
          azonban   a   külföldi  és  a  hazai  szituáció   messze   nem
          hasonlítható  össze:  a külföldi és a hazai  alkotmánysérelmek
          ugyanis súlyukban lényegesen eltérők. Míg másutt általában egy-
          egy   elszigetelt   alkotmánymódosítási  aktus   (szabályozási
          megoldás)   vezetett  el  az  alkotmánymódosítást  eredményező
          törvény  felülvizsgálatának a felvetéséhez  (lásd  az  osztrák
          vagy cseh példát), addig nálunk szinte rendszert alkotnak azok
          —   az   alkotmánymódosítási  vagy  törvényi  formát  öltő   —
          kormányzati   elképzelések,  amelyek  jó  néhány   esetben   a
          jogállam, a jogállamiság és az alapvető jogok védelmének  húsz
          éven  keresztül  folyamatosan  és  szisztematikusan  kiépített
          pilléreit ingatják meg.

          Mindez   lényegesen  felértékeli  a  magyar   Alkotmánybíróság
          alkotmányvédelmi     szerepkörét,     nemkülönben     aktívabb
          szerepvállalását  is  indokolttá teszi. A  többségi  határozat
          szerint   „ha   az  Alkotmánybíróság  önmaga  terjesztené   ki
          hatáskörét   az   Alkotmány/Alaptörvény  vagy  az   Alkotmányt
          módosító törvények alkotmányossági felülvizsgálatára, az olyan
          hatalomkoncentrációt  és  hatalmi  túlerőt  jelentene,   amely
          szintén  felborítaná a kialakult hatalmi egyensúlyok, korlátok
          és   hatalmi  autonómiák  demokratikus  rendszerét  (…)”.  Úgy
          gondolom,  ez sehol sem következett be azokban az országokban,
          ahol az Alkotmánybíróság — kifejezett alkotmányi felhatalmazás
          nélkül  is  —  véleményt formált egy-egy alkotmánymódosításról
          akár   formai,  akár  tartalmi  nézőpontból.  (Pl.   Ausztria:
          http://wn.com/Round_Table_Unconstitutional_Constitutional_Amen
          dments_Opening_Session_part_I                      Csehország:
          http://www.usoud.cz/view/pl-27-09;                      India:
          http://www.legalserviceindia.com/article/l33-Constitutionality-
          of-a-Constitutional-Amendment.html; lásd  még  e  tárgykörben:
          Granville Austin: Working a Democratic Constitution: A History
          of the Indian Experience. Oxford University Press, USA, 2003.;
          Izrael:
          http://wn.com/Round_Table_Unconstitutional_Constitutional_Amen
          dments_     Opening_Session_part_I;     korábban     Nepálban:
          http://www.auilr.org/pdf/11/11-1-2.pdf);   Olaszországban   az
          alkotmánymódosító  törvényekkel  azonos  rangú  alkotmányerejű
          törvényekre:

          http://www.jus.unitn.it/download/gestione/fulvio.cortese/20101
          209_2054Ccost_1146_1988.pdf.).
          Mindezek  után  úgy vélem, hogy — szemben például  a  többségi
          határozat  által  idézett 1994-es és 1998-as döntésekkel  —  a
          jelenlegi helyzetben az Alkotmány alapvető struktúráját (v. ö.
          az   indiai   legfelsőbb  bírósági  gyakorlattal)  érinti   az
          alkotmánymódosítás, s erre a következtetésre  el  lehet  jutni
          akkor, ha a hatályos Alkotmány rendelkezéseit összefüggéseiben
          vizsgáljuk.  Ahogyan a 184/2010. (X. 28.) AB  határozathoz,  a
          fentebb   már   idézett  különadó-ügyhöz   fűzött   párhuzamos
          indokolásomban  kifejtettem: „Az Alkotmány  új,  70/I.  §  (2)
          bekezdését  nem  lehet a jelen ügyben sem az  Alkotmány  többi
          normájától elszigetelten értelmezni. Álláspontom szerint abból
          a  nézőpontból  kell  kibontani az új  alkotmányi  rendelkezés
          értelmét,  miszerint az Alkotmány ellentmondásmentes rendszert
          alkot.  Az  Alkotmánybíróság viszont mindent köteles  megtenni
          annak érdekében, hogy — az alkotmányértelmezés eredményeként —
          az  egyes  régi-új alkotmányi rendelkezések között  ne  legyen
          ellentmondás.” Párhuzamos indokolásomban nem válaszoltam  arra
          a  kérdésre,  mi lenne egy esetleges „ellentmondás”  észlelése
          esetén  az Alkotmánybíróság feladata. Most ez — erre  irányuló
          többtucatnyi  indítvány  nyomán — tovább  nem  halasztható.  E
          törekvésemben   fokozottan  támaszkodtam  az  Alkotmánybíróság
          alábbi megállapításaira:
          a)  „Magyarország  jogállammá minősítése  ténymegállapítás  és
          program  egyszerre. A jogállam azáltal valósul  meg,  hogy  az
          Alkotmány  valóban  és  feltétlenül  hatályosul  (…)   bármely
          politikai  törekvés  kizárólag  az  Alkotmány  keretei  között
          valósítható meg, s hogy az alkotmányosság megítéléséből a napi
          politikai  szempontok ki vannak zárva (…) Az adott  történelmi
          helyzetet   a  jogállam  keretein  belül  és  annak  kiépítése
          érdekében   figyelembe  lehet  venni.  Nem  lehet  azonban   a
          történelmi helyzetre és a jogállam megkövetelte igazságosságra
          hivatkozva   a  jogállam  alapvető  biztosítékait  félretenni.
          Jogállamot  nem  lehet a jogállam ellenében  megvalósítani.  A
          mindig  részleges és szubjektív igazságosságnál  a  tárgyi  és
          formális elvekre támaszkodó jogbiztonság előbbre való. (…) fel
          sem merülhet az alkotmányosság követelményeinek felfüggesztése
          (…)” [11/1992. (III. 5.) AB határozat, ABH 1992, 82-83.]
          b)    „Jogállami   értékrend   alapján   jogállami   garanciák
          mellőzésével  még igazságos követelés sem érvényesíthető  (…)”
          [11/1992. (III. 5.) AB határozat, ABH 1992, 84-85.]
          c)  „(...)  jogállamban  az  Alkotmánybíróság  hatáskörének  a
          klasszikus alkotmányos szervekkel azonos alkotmányos  védelmet
          kell  biztosítani. Ezzel elkerülhető, hogy az Alkotmánybíróság
          határozatai   nyomán  aktuális  politikai   érdekek   alapján,
          gyakorlati  kormányzati megfontolások az elsődleges  megoldást
          alkotmánybírósági  hatáskör-felülvizsgálatban  keressék   (…)”
          [66/1997. (XII. 29.) AB határozat, ABH 1997, 403.]
          d)  A  többségi határozat — helyesen — a magyar törvényalkotás
          eljárási  rendjét,  néhány produktumát nem tartja  összhangban
          állónak  a  jogállami  demokráciák  európai  és  modelljeivel.
          Megjelenik  az  indítványok  között  az  is,  hogy  a  hatalom
          „kizárólagos  birtoklására  törekvés”  is  kimutatható  a  mai
          magyar    közjogi    (alkotmánymódosítási,    törvényalkotási,
          jogalkotási) gyakorlatban. Van-e áthallás itt az Alkotmány  2.
          §  (3) bekezdéséhez, illetve a fentebb már idézett ellenállási
          joghoz,  valamint a népszuverenitás elvéhez?  A  14/2000.  (I.
          12.)  AB  határozat (ABH 2000, 83, 96.) maga  is  határozottan
          ráerősít  arra  a  követelményre, hogy a  hatalom  kizárólagos
          birtokolására  törekvéssel  szemben  törvényes  úton  mindenki
          jogosult  és egyben köteles fellépni. Nyilvánvaló az is,  hogy
          ennek  a  fellépésnek a lehetősége az állam ilyen szándékaival
          szemben  is  fennáll. Ennek alapja lehet az,  ha  „Alkotmányon
          felüli,  illetve  alkotmányellenesen is  érvényesülő”  hatalmi
          túlsúly,  hatalmi dominancia jelentkezik. [Az Alkotmánybíróság
          a  pártállami  hatalomkoncentrációra utalva mondta  ki  ezt  a
          tételt  a 62/2003. (XII. 15.) AB határozatban (ABH 2003,  637,
          644.)].

          E  felvetés  indítványok között történő megjelenése  önmagában
          igazolhatja  azt  a  törekvést,  hogy  a  jelen   esetben   az
          Alkotmánybíróságnak a rendszert, az egész  magyar  alkotmányos
          berendezkedést átfogóan és egészében érintő ügyben kell állást
          foglalnia.   Ehhez   az  értelmezéshez   pedig   —   általános
          alkotmányvédelmi szerepkörét betöltve — kiindulópontja  csakis
          az  Alkotmány  egésze lehet. [23/1990. (X. 31.) AB  határozat.
          ABH 1990, 88, 97-98.]
          Mindezek   előrebocsátása  után  az  üggyel  és   a   többségi
          határozattal  kapcsolatos álláspontomat  az  alábbiak  szerint
          foglalom össze.

                                       III.
                                         
                       Elutasíthatók-e azok az indítványok,
            amelyek szerint az Abtv. „rendelkezéseit a folyamatban lévő
                         eljárásokban is alkalmazni kell”?

          A  többségi határozat szerint: „[a]z Alkotmánybíróságnak, mint
          minden   döntéshozó  szervnek,  eljárása  során  folyamatosan,
          hivatalból vizsgálnia kell hatáskörének meglétét vagy hiányát.
          Amennyiben  az  alkotmánymódosító  hatalom  szándéka  az  lett
          volna,  hogy  az  Alkmód. kihirdetésekor már folyamatban  lévő
          eljárások  esetén  a  hatásköri  szabályok  továbbélnek  és  a
          hatáskörszűkítés  csak  az  újonnan  benyújtott  indítványokra
          vonatkozik,  az  alkotmányozó hatalomnak kellett  volna  erről
          rendelkeznie.  Tekintettel arra, hogy  az  Alkmód.  erről  nem
          rendelkezett,   ezért   hatályba   lépésével    megszűnt    az
          Alkotmánybíróság   hatásköre  az   Alkotmány   32/A.   §   (2)
          bekezdésében foglalt esetekben.
          Az  Abtvmód. 3. §.-a ennek megfelelően rendelkezik arról, hogy
          a  hatáskörszűkítés kiterjed a már folyamatban lévő ügyekre is
          (az  Alkotmánybíróságnak e rendelkezés hiányában  is  eszerint
          kellett  volna  eljárnia és döntenie hatásköre megszűnéséről),
          az  Abtvmód.  3.  §-a  tehát  az  Alkmód.-ból,  illetve  annak
          hatályba  léptető rendelkezéséből következik: az Abtvmód.  más
          szabályozása ellentétes lett volna az Alkotmány hatályos 32/A.
          § (2) bekezdésével.
          Tekintettel  arra,  hogy az Abtvmód.  3.  §-a  az  Alkmód.-ból
          következően   szabályozott  úgy,  hogy   az   Alkotmánybíróság
          hatáskörszűkítésére vonatkozó szabályokat a  folyamatban  lévő
          ügyekben is alkalmazni kell, az Alkotmánybíróság az Abtmód. 3.
          §-ának      alkotmányellenessége      megállapítására       és
          megsemmisítésére vonatkozó indítványokat is elutasította.”
          Álláspontom  szerint  a  vizsgált  összefüggésrendszerben  nem
          annak  a  (formai) oknak van jelentősége, szólt-e  az  Alkmód.
          kifejezetten  arról,  hogy  rendelkezéseit  csak  az   újonnan
          benyújtott  indítványok  elbírálásakor  lehet(ne)  alkalmazni,
          hanem   annak,   hogy  mi  a  konkrét  tárgya  (tartalma)   az
          alkotmánymódosításnak.  Jelen  esetben  benne  van   ebben   a
          jogalanyokat (ad malam partem) visszaható hatállyal terhelő új
          (alkotmányi) rendelkezés alkalmazhatóságának a megengedése is,
          hiszen  a „folyamatban lévő ügyek” jelentős részét éppen  ezek
          teszik  ki.  Minthogy pedig különvéleményem V. részében  ezzel
          részletesebben  is  foglalkozom,  itt  mindössze  csak  azt  a
          megjegyzést  teszem, hogy a „folyamatban lévő ügyek”  jótékony
          leple alá sem rejthető el az ad malam partem visszaható hatály
          megengedhetősége,  de érvényesülésének csendes  megtűrése  sem
          pártfogolható alkotmányosan.
          A  többségi határozat 3. pontja elutasítja az Abtvmód.  3.  §-
          ában  írt  rendelkezés („[e]z a törvény a kihirdetését  követő
          napon   lép   hatályba,  rendelkezéseit  a  folyamatban   lévő
          eljárásokban  is  alkalmazni  kell.”)  alkotmányellenességének
          megállapítására irányuló indítványt. Tekintettel arra, hogy  —
          tárgya,  tartalma szerint — az Abtvmód. 3. §-a megnyitotta  az
          utat az Alkotmány — ad malam partem visszaható hatályú — 70/I.
          §  (2)  bekezdésének az alkalmazhatósága előtt, ezért  azt  az
          Alkotmánybíróságnak  a mostani konkrét esetben  —  álláspontom
          szerint — meg kellett volna semmisítenie.
          Hangsúlyozom  ugyanakkor:  az a szabályozási  megoldás,  amely
          szerint   valamely  törvény  (jogszabály)  rendelkezéseit   „a
          folyamatban  lévő eljárásokban is alkalmazni kell”,  önmagában
          nem  teremthet  jogalapot sem e rendelkezés  megsemmisítésére,
          sem  pedig az erre irányuló indítvány elutasítására.  Minthogy
          pedig  e  téren az alkotmánybíráskodás kezdete óta nem alakult
          ki   a  magyar  szakirodalomban  „communis  opinio  doctorum”,
          kívánatosnak tartottam volna, ha az Alkotmánybíróság az önmaga
          számára  irányadó mércét meghatározza. Például így: amennyiben
          a  törvény  (jogszabály)  az új jogi normák  alkalmazásának  a
          kötelezettségét  a folyamatban lévő eljárásokban  is  előírja,
          úgy  az ilyen rendelkezés alkotmányosságának alkotmánybírósági
          megítélésekor  mellőzhetetlen az  adott  törvény  (jogszabály)
          tartalmának  a  vizsgálata. E szabályozási mód  alkalmazásakor
          elkerülhetetlen  az  eseti  vizsgálat,  amely  —  eredményétől
          függően  — vagy a rendelkezés megsemmisítését, vagy  pedig  az
          erre  irányuló indítvány elutasítását hozná magával.  Minthogy
          jelen  esetben — nézetem szerint — az európai és más  külföldi
          jogállami  standardok  szerint is tiltott  visszaható  hatályú
          rendelkezésnek  számít az Alkmód. 70/I. §  (2)  bekezdése,  az
          annak  folyamatos  ügyekben  való alkalmazhatóságát  megengedő
          Abtvmód.  3.  §-át  is  meg  kellett  volna  semmisítenie   az
          Alkotmánybíróságnak.

                                        IV.
                                         
             Visszautasíthatók-e a nemzetközi szerződéseket kihirdető
                           jogszabályba (itt: törvénybe)
                    ütköző rendelkezéseket érintő indítványok?

          1.    A   többségi   határozat   5.   pontja   szerint:    „Az
          Alkotmánybíróság  a  Magyar Köztársaság  Alkotmányáról  szóló,
          1949.  évi  XX.  törvény  32/A. §-ának  a  Magyar  Köztársaság
          Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról  szóló
          2010.  évi  CXIX.  törvény 1. §-ával  módosított  új  szövege,
          valamint  a  70/I,  §  (2)  bekezdése  nemzetközi  szerződésbe
          ütközésének   megállapítására  és  megsemmisítésére   irányuló
          indítványokat visszautasítja.”
          Álláspontom  szerint a többségi határozat  —  a  maga  logikai
          rendjét  követve  — helyes okfejtés után jutott  el  az  imént
          idézett   konklúzióig.  Kétségkívül  helytállóak   ugyanis   a
          következő  megállapításai: „[a] posteriori, utólagos mérceként
          szolgálhatnak  a  nemzetközi jog ius  cogens  normái  valamint
          alapelvei  és  az ún. általánosan elfogadott jogelvek  továbbá
          azok  a  nemzetközi  szerződések, amelyeknek  Magyarország  is
          részese, így különösen: az ENSZ Közgyűlése által elfogadott, a
          Polgári  és  Politikai  Jogok  Nemzetközi  Egyezségokmánya,  a
          Gazdasági    Szociális   és   Kulturális   Jogok    Nemzetközi
          Egyezségokmánya, az Európa Tanács által elfogadott, az  Emberi
          Jogok  Európai  Egyezménye vagy az Európai  Szociális  Charta,
          stb.,  amelyek  kihirdetésük által a magyar jogrendszernek  is
          részei, és kötelező alapmércék az embereket megillető alapvető
          jogok garantálása tekintetében. (…)
          A  ius cogens normái, alapelvei és alapvető értékei együttesen
          olyan    mércét    alkotnak,   amelynek    minden    következő
          alkotmánymódosítás és Alkotmány meg kell, hogy feleljen.  Ezen
          elvek  és  értékek nagy része időközben beépült az Alkotmányba
          és   az   Alkotmánybíróság  precedensjogába,  vagy  a   jogági
          törvények  részévé  vált (pl. a visszaható  hatály  tilalmának
          büntetőjogi megfogalmazása, a nullum crimen sine lege, illetve
          a  nulla  poena sine lege elv vagy más jogágakban a  jóhiszemű
          joggyakorlás  elve, a fair eljárás elve, stb.). A  ius  cogens
          elvei,  garanciái  értékek  formájában  megjelennek  a  jogági
          törvényekben és egyéb jogszabályokban is. (…)
          Amennyiben  arra  a következtetésre jutna az Alkotmánybíróság,
          hogy  felülvizsgálhatja az Alkotmányt, a következő  kérdés  az
          lenne,  hogy  ki  fogalmazza, fogalmazhatja meg  az  Alkotmány
          mércéjét,  ki határozhatja meg, hogy az eddig számításba  vett
          mércék   közül   melyek  fogadhatók  el   és   alkalmazhatóak?
          Eldöntendő,  hogy kizárólag maga az alkotmányozó  hatalom  (az
          örökérvényű klauzulák alkalmazásával) vagy az Alkotmánybíróság
          (is)    jogosult   erre?   Utóbbi   esetben   a   legfontosabb
          megválaszolandó  kérdés  egyrészt  az,  hogy  van-e  és  kitől
          származhat   az   Alkotmánybíróság  Alkotmányt   felülvizsgáló
          hatásköre,  másrészt  az,  hogy  mi  alapján  fogalmazhat  meg
          örökérvényű     elveket,     értékeket,     garanciákat     az
          Alkotmánybíróság?

          A   nemzetközi  példák  és  a  magyar  Alkotmánybíróság  eddig
          folytatott  gyakorlata  alapján az állapítható  meg,  hogy  az
          alkotmánybíróságok általában tartózkodnak attól, hogy  önmaguk
          állapítsák    meg   saját   maguk   számára   az    alkotmány-
          felülvizsgálatára     vonatkozó     hatáskört,      és      az
          alkotmánybíróságok maguk határozzák meg azt a mércét,  amelyet
          az  alkotmánymódosítások felülvizsgálata és  az  új  alkotmány
          elfogadása során alkalmaznak. Az eddigiekből kiderül, hogy  az
          alkotmánybíróságok  csak  kifejezett  alkotmányi   rendelkezés
          esetén, vagy egészen kivételes esetekben látnak lehetőséget az
          alkotmány  felülvizsgálatára. A magyar Alkotmány nem tartalmaz
          az alkotmányozó hatalom által előzetesen lefektetett mércét az
          Alkotmány esetleges alkotmányellenességének vizsgálatára.”

          2.  Határozott  meggyőződésem, hogy  a  mérce  itt  is  adott,
          éspedig  az egyértelműen rögzítve van az Alkotmány  7.  §  (1)
          bekezdésében,   amely   szerint:   „[a]   Magyar   Köztársaság
          jogrendszere  elfogadja a nemzetközi jog általánosan  elismert
          szabályait,  biztosítja  továbbá  a  vállalt  nemzetközi  jogi
          kötelezettségek és a belső jog összhangját.”, de felhívható  e
          körben  az Alkotmány 2/A. §-ába foglalt „Európa-klauzula”  is.
          Akkor,   amikor  az  Alkotmánybíróság  az  ad   malam   partem
          visszaható  hatályú  alkotmányi  szabályokat  [70/I.   §   (2)
          bekezdése]  e  normatív tartalmú alkotmányi rendelkezés  által
          megnyitott      összefüggésrendszerben     elhelyezi,      nem
          „felülbírálja”, hanem értelmezi és alkalmazza az Alkotmányt. A
          fentebb  írtak  szerint  vitatom — az én  logikai  levezetésem
          szerint — a többségi határozatnak azt a megállapítását, hogy a
          „magyar Alkotmány nem tartalmaz az alkotmányozó hatalom  által
          előzetesen   lefektetett   mércét   az   Alkotmány   esetleges
          alkotmányellenességének vizsgálatára”.  Mint  e  különvélemény
          II.  2.  pontjában  írtam  – az Alkotmány  tartalmaz,  éspedig
          normatív   mércét,   amelyet  az  alkotmányvédelem   fókuszába
          helyezett Alkotmánybíróságnak nem „megalkotnia”, még csak  nem
          is   „felülvizsgálnia”,   hanem  kötelezően   értelmeznie   és
          alkalmaznia kell.
          Elfogadom   azt  az  indítványozói  érvelést  is,  hogy   „[a]
          nemzetközi  jog általánosan elismert szabályai tekintetében  a
          nemzetközi  jog elsődlegessége érvényesül, mivel a  7.  §  (1)
          bekezdésében   meghatározott   előírás   folyamatosan   minden
          jelenlegi  és  jövőbeni  nemzetközi forrás  által  létrehozott
          norma permanens transzformátoraként működik. Ennek megfelelően
          a  nemzetközi  jog általánosan elismert szabályai  a  korábban
          keletkezett és ellentétes belső jogot helyettesíthetik, és — a
          nemzetközi jog által meghatározott keretek között,  vagyis  az
          adott   tényállás  tekintetében  —  leronthatják  a  speciális
          alkotmányi  normákat [53/1993. (X. 13.) AB  határozattal,  ABH
          1993,  323,  335.].  A  7.  § (1) bekezdése  által  bevezetett
          nemzetközi jogot semmilyen később megalkotott belső norma  nem
          helyezheti hatályon kívül, nem módosíthatja, nem ronthatja le,
          mivel   ez  a  7.  §  (1)  bekezdésébe  való  ütközése   miatt
          alkotmányellenes.
          A nemzetközi szerződések(et kihirdető jogszabályok) jogforrási
          hierarchiában  elfoglalt  helyük tekintetében  megállapítható:
          szerződésben  történő nemzetközi kötelezettségvállalásnak  meg
          kell  felelnie  az Alkotmánynak (az állami szuverenitás  külső
          oldala  ugyanis  csak az alkotmányi keretek között  valósulhat
          meg),  vagyis  a  hierarchiában az alatt  helyezkedik  el.  Az
          alkotmánymódosító  hatalomnak meg kell felelnie  a  nemzetközi
          kötelezettségvállalásoknak.     Ennek     oka,     hogy     az
          alkotmánymódosítás  formálisan törvényben  van  kihirdetve,  a
          szavazattöbbség eltérősége nem okoz differenciát a  jogforrási
          hierarchiában,  és  megállapítható  a  nemzetközi  szerződések
          jogforrási hierarchiában elfoglalt aktív elsődlegessége is. Az
          Abtv.  45. § (1) bekezdésében meghatározott hatáskör  kifejezi
          azt    a    jogalkotói   akaratot   [pontosabban   értelmezési
          gyakorlatot], miszerint a nemzetközi szerződéshez képest  kell
          vizsgálni  a  belső  jogot, és ha az — az  azonos  hierarchiai
          szinten  lévő  jogszabályt  is ideértve  —  nem  felel  meg  a
          nemzetközi szerződést kihirdető jogszabálynak, akkor  a  belső
          jogot  —  alkotmányellenesség miatt — meg kell semmisíteni.  A
          nemzetközi   szerződések   és  a   belső   jog   összhangjának
          megteremtése [Alk. 7. § (1) bekezdés] a nemzetközi szerződések
          jogforrási  hierarchiát tisztelő elsődlegességének elvén  áll.
          Ha  pedig  ez  így  van, akkor az alkotmánymódosító  törvények
          felülvizsgálata  esetében  is megnyílik  az  alkotmánybírósági
          felülvizsgálat lehetősége.”

          Ismétlem: a jelen ügyben az Alkotmánybíróságnak — az Alkotmány
          egészének   értelmezésére  törekedve  —   el   kellett   volna
          emelkednie  az  adott  ügy  szűk  kereteitől.  Így   általános
          alkotmányvédelmi funkciójából kiindulva, s azt kitöltve –  nem
          az  indítványozói alanyi kör jogosultságára  (mint  formai,  a
          visszautasítást  megalapozó okra) kellett  volna  a  hangsúlyt
          helyeznie, hanem arra, hogy a többtucatnyi indítványozó  által
          felvetett   jogállami   és   emberi   jogi   sérelmek   miként
          viszonyulnak   a   Magyarország   által   vállalt   nemzetközi
          szerződéseket  kihirdető jogszabályokban  (itt:  törvényekben)
          perfektuálódó  kötelezettségvállalásokhoz  (ez  lett  volna  a
          tartalmi alkotmányossági megközelítés egyik szelete).
          Mindezekre  tekintettel — álláspontom  szerint  —  a  többségi
          határozat rendelkező része 5. pontjában nem visszautasításnak,
          hanem  megsemmisítésnek kellett volna szerepelnie. Nyilvánvaló
          ugyanis, hogy Magyarország csak olyan nemzetközi szerződéseket
          kötött  és  hirdetett ki jogszabályban, amelyek kizárják  azt,
          hogy  a  belső  jogába  ad  malam  partem  visszaható  hatályú
          rendelkezéseket építsen be. Ugyanígy elképzelhetetlen  az  is,
          hogy  a  nemzetközi jog általánosan elismert szabályai  között
          lennének  olyanok,  amelyek  megengednék  az  egyes   (itt   —
          figyelemmel a luxemburgi bíróság gyakorlatára is — az  európai
          uniós)  tagállamoknak  azt, hogy beépítsék  jogrendszerükbe  —
          nyomós alkotmányos indok nélkül — a tiltott visszaható hatályú
          jogszabályokat.

                                        V.
                                         
                Visszautasítható-e az Alkmód. 70/I. § (2) bekezdése
                                 megsemmisítésére
                                irányuló indítvány?

          1.  Az  Alkmód.  70/I. § (2) bekezdése szerint:  „A  közterhek
          viselésére  szolgáló forrásból, valamint az  állami  vagyonnal
          gazdálkodó,  illetve  az  állam  többségi  tulajdonában   vagy
          irányítása   alatt   álló   szervezetek   részéről   juttatott
          jövedelemre,   az  adott  adóévet  megelőző  ötödik   adóévtől
          kezdődően,   törvény   a  jövedelem  mértékét   el   nem   érő
          kötelezettséget állapíthat meg.”
          A többségi határozat az idézett alkotmányi rendelkezést támadó
          indítványokat arra való hivatkozással utasítja vissza, hogy az
          Alkotmánybíróságnak nincs hatásköre a szóban forgó  alkotmányi
          rendelkezés felülvizsgálatára. A fentiekben nem osztottam  ezt
          az álláspontot.
          Más   következtetésre  juthatott  volna  ugyanis  itt  is   az
          Alkotmánybíróság  akkor, ha az egész problémakört  ezúttal  is
          tágabb  összefüggésrendszerbe ágyazza be. Minderről  külön  és
          részletesen is szóltam a 184/2010. (X. 28.) AB határozathoz és
          a   37/2011.   (V.  10.)  AB  határozathoz  fűzött  párhuzamos
          indokolásomban,  illetve  különvéleményemben.  Emiatt  az  ott
          leírtakat  nem ismétlem meg, mindössze azt hangsúlyozom,  hogy
          az   egyes   alkotmányi   rendelkezések   között   nem   lehet
          ellentmondás. [Megjegyzem, még Edmund Burke is ezt a felfogást
          vallotta   (v.ö.   az  élő  alkotmány  (living   constitution)
          doktrínával):  „To enable us to correct the constitution,  the
          whole  constitution must be viewed together; and  it  must  be
          compared  with  the  actual  state  of  the  people,  and  the
          circumstances of the time.” Edmund Burke: To the  Chairman  of
          the   Buckinghamshire  Meeting–12  April  1780,  In:  Selected
          Letters  of  Edmund Burke 243 (Harvey C. Mansfield,  Jr.  ed.,
          Univ.  Chicago Press 1984). Idézi: Gary Jeffrey Jacobsohn:  An
          unconstitutional  constitution?  A  comparative   perspective.
          ICON, Volume 4, Number 3, 2006, 460. o.]
          Az alkotmányértelmezés egyik legfontosabb célja éppen az, hogy
          az  alkotmányértelmezés  eredménye — koherens  rendszerként  —
          minél inkább, a lehető legteljesebb módon beleilleszkedjen  az
          Alkotmány  egészének  normarendszerébe.  Álláspontom   szerint
          mindenesetre    nem    juthat   az   Alkotmánybíróság    olyan
          alkotmányértelmezési eredményre, amelynek a  következménye  az
          lesz,  hogy  valamely alkotmányi rendelkezés alkalmazását  egy
          másiknak  az  értelmezése leronthatja. Ahogyan  John  Marshall
          főbíró   1803-ban   a  jogtörténet  talán  legtöbbet   idézett
          esetében,  a Marbury kontra Madison ügyben fogalmazott:  „[i]t
          cannot  be  presumed  that any clause in the  constitution  is
          intended  to be without effect; (...) [Marbury v.  Madison,  5
          U.S. 137, 174 (1803) Az amerikai irodalomban — többek között —
          Mark   E.  Brandon  tárgyalja  a  jelen  ügy  által  felvetett
          problémát.   Mark   E.  Brandon:  The  „Original”   Thirteenth
          Amendment and the Limits to Formal Constitutional Change.  In:
          Sanford  Levinson  (szerk.): Responding to  Imperfection.  The
          Theory  and  Practice  of Constitutional Amendment.  Princeton
          University  Press, Princeton, New Yersey, 1995.  215  és  köv.
          o.].   A  strasbourgi  bíróság  is  hosszú  idő  óta   ezt   a
          megközelítést  alkalmazza  az Európai  Emberi  Jogi  Egyezmény
          értelmezésekor.  Ez  alapján  „az  Egyezményt  egészében  kell
          szemlélni,  és olyan módon kell értelmezni, hogy az értelmezés
          [eredménye]   a   különböző   rendelkezések   közötti    belső
          konszisztenciát és harmóniát elősegítse. (lásd, például: Klass
          and  Others v. Germany, 6 September 1978, § 68, Series  A  no.
          28;  and also Maaouia v. France [GC], no. 39652/98, § 36, ECHR
          2000  X; Kudła v. Poland [GC], no. 30210/96, § 152, ECHR  2000
          XI;  and  Stec  and Others v. the United Kingdom (dec.)  [GC],
          nos. 65731/01 and 65900/01, § 48, ECHR 2005 X).

          2.  Mindezekre tekintettel határozottan állítom, az  Alkotmány
          70/I.  §  (2)  bekezdésében  lehetővé  tett  ad  malam  partem
          visszaható  hatály  és  az Alkotmány  2.  §  (1)  bekezdéséből
          kiolvasztható,  jogbiztonságból levezethető visszaható  hatály
          tilalma   között  ellentmondás  (nem  pedig  főszabály-kivétel
          kapcsolat)  van,  amelyet kifejezett normatív értékválasztáson
          alapuló   alkotmányértelmezéssel  is  feloldhatott  volna   az
          Alkotmánybíróság. Minthogy pedig az európai és más  nemzetközi
          dokumentumokban  is  vállalt  jogállam-felfogással   csak   az
          Alkotmány   2.  §  (1)  bekezdésére  alapított  és  töretlenül
          követett alkotmánybírósági gyakorlat eddig nem adott (mert nem
          adhatott)  teret  a tiltott visszaható hatály  megengedésének,
          mellőzhette volna az Alkotmány új, 70/I. § (2) bekezdésének az
          alkalmazását.  [E  megoldás  nem  lett  volna  példa  nélküli:
          hasonló,  Alkotmányon  belüli  konfliktust  ugyanilyen   módon
          oldott   meg   és  fel  az  Alkotmánybíróság  a  halálbüntetés
          alkotmányellenességét  megállapító  23/1990.   (X.   31.)   AB
          határozatban.  (ABH  1990,  88,  91-92.)]  Ha  ezt   az   utat
          választotta volna a többségi határozat, úgy a Módtv.-t  (amely
          a  „szűkítő”  feltételeket és kritériumokat  tartalmazta)  már
          vizsgálnia sem kellett volna. Megállhatott volna akár  ezen  a
          ponton  abból kiindulva, és nyomatékosan azt kimondva, hogy  a
          visszaható  hatály  tilalmának, mint a legfontosabb  jogállami
          imperatívuszok  egyikének az érvényesülése az egész  jogállami
          jogrend (az alkotmányosság) stabilitásának az előfeltétele, az
          egész   jogrendszer   érvényesíthetőségének   a   biztosítéka.
          (Minderről  részletesebben írtam a 349/B/2001. AB határozathoz
          fűzött különvéleményemben. Lásd: ABH 2002, 1241, 1258-1267.)

          3.  A  tiltott  visszaható hatály tilalma nem egyszerűen  csak
          alkotmányi   alapérték,  hanem  ezen   túlmenően,   az   egyik
          legfontosabb jogállami imperatívusz is. Az Alkotmány egymással
          kapcsolatba   hozható  rendelkezéseinek  egységes,   koherens,
          ellentmondások  kiküszöbölését célzó, az  Alkotmány  egészének
          leginkább   megfelelő  értelmezése  pedig  nem  hozhat   olyan
          eredményt,   amely  valamely  jogállami  szabály  eliminálását
          eredményezi.  Márpedig a 70/I. § (2) bekezdésének  a  többségi
          határozatban írt értelmezése ezzel az eredménnyel jár.

          4. A „cél szentesíti az eszközt” elvének parttalan alkalmazása
          idegen  a  jogállam  eszméjétől. Ahogyan egyes  német  szerzők
          fogalmaznak:   a  tiltott  visszaható  hatály  megengedése   a
          legnagyobb  merénylet  a  jogállam  ellen.  A  vele   szembeni
          alkotmánybírósági   „szigornak”  ehhez  kell   igazodnia,   ha
          tetszik: ezzel kell arányban lennie.

          5. Az Alkotmánybíróságnak itt kétségkívül a jogbiztonság egyik
          kiemelkedő  jelentőségű elemét kell védenie. Ezt a  szerepkört
          pedig leginkább az a körülmény értékeli fel, hogy a visszaható
          hatály  tilalmának  érvényesülése az egész  jogállami  jogrend
          stabilitásának   az   előfeltétele,   az   egész   jogrendszer
          érvényesíthetőségének az egyik biztosítéka. [Részletesen  lásd
          a 349/B/2001. AB határozathoz fűzött különvéleményt: ABH 2002,
          1241, 1258-1267.].
          A   fentiek   feltehetően  bizonyítják,  hogy  a   jelen   ügy
          jelentősége  lényegesen távolabbra mutat azoknál a kereteknél,
          amelyek között azt a többségi határozat vizsgálja. Itt —  mint
          mondtam  — az egész jogállami jogrend egyik rendkívül lényeges
          alapkérdéséről,     az    alkotmányos    demokrácia     fontos
          alappilléréről  van  már  szó:  megteheti-e  az  állam,   hogy
          önkényesen   (akármilyen,  legálisnak,   de   legitimnek   nem
          tekinthető érdekből is) belenyúljon már lezárt jogviszonyokba,
          s  tetszése szerint állapítson meg pótlólag (itt: adófizetési)
          kötelezettségeket, vagy vonjon meg már biztosított  (szerzett)
          alanyi  jogokat? Biztosak lehetünk-e abban,  hogy  az  a  ház,
          amelyet  építettünk, majdan tényleg a gyermekeinké lesz-e?  Az
          amerikai  joggyakorlatban elterjedt  bon  mot-t  átfogalmazva:
          ebben    az   ügyben   csak   az   adófizetési   kötelezettség
          visszamenőleges előírása tűnik biztosnak.
          Ez a tétje ennek az ügynek, amely az Alkotmánybíróság részéről
          is egy — a megszokottól eltérő — emelkedett, elvi alapon álló,
          alapvetően    az   egész   jogállami   jogrend   megmaradását,
          fenntarthatóságát   szolgáló   koherens   alkotmányértelmezést
          követelt  volna  meg. Precedens határozat született,  amely  —
          kimondva, kimondatlanul és minden bizonnyal akarata ellenére —
          abban   erősíti   meg   az   alkotmánymódosító   hatalmat   és
          törvényalkotót, ha valamit feltétlenül el akar érni, azt (akár
          előkészítetlen egyéni képviselői indítványok útján is),  akkor
          azt  emelje  be  az Alkotmányba. E precedens határozat  nyomán
          minden  ilyen esetben lábhoz tett, meg nem töltött  fegyverrel
          áll  majd  az  Alkotmánybíróság, s legfeljebb  a  rosszallását
          fejezi  ki. A többségi határozatban írt „jelzést” mint eszközt
          elégtelennek   tartom,  hiszen  az  alkotmánymódosító   és   a
          törvényhozó hatalom nem véletlenül, hanem tudatosan  használja
          fel  az  Alkotmányt  napi  politikai célok  elérésére.  Tartok
          attól,  hogy  megnyílik  az út a jogállam  és  az  alkotmányos
          demokrácia (akár napi politikai érdekek szolgálatába állított)
          lebontása   előtt,   amelyben  a  fő  szerepet   —   tényleges
          alkotmánybírósági          kontroll          nélkül          —
          éppen annak kiemelkedően fontos intézményei, a törvényhozás  és
          az alkotmánymódosító hatalom játszhatják.

          Budapest, 2011. július 12.

                                  Dr. Kiss László
                                   alkotmánybíró

                   Dr. Lévay Miklós alkotmánybíró különvéleménye

          1.  Egyetértek a határozat rendelkező részének 1., 2., 3. és 5.
          pontjával.

          2.   Nem  értek  egyet  a  határozat  rendelkező  részének   4.
          pontjával.

          2.1.  Véleményem szerint meg kellett volna állapítani, hogy  az
          Alkotmány   módosításáról  szóló  2010.   évi   CXIX.   törvény
          alkotmányellenességének vizsgálatára az Alkotmánybíróságnak van
          hatásköre.  Álláspontom dogmatikai alapja  azonos  a  dr.  Kiss
          László  különvéleményének II. 1. pontjában  kifejtettekkel.  Az
          Alkotmánybíróságról  szóló 1989. évi XXXII.  törvény  1.  §  g)
          pontja  („az  Alkotmány rendelkezéseinek értelmezése”)  alapján
          tehát  az  Alkotmánybíróság vizsgálhatja  az  alkotmánymódosító
          törvény  alkotmányosságát; a vizsgálat mércéje pedig  az  1989.
          évi  XXXI.  törvény elfogadásával létrejött Alkotmány „lényeges
          magja”.
          A  hatáskör  megállapíthatóságához és a vizsgálat mércéjéhez  a
          következőket kívánom hozzáfűzni:

          2.2.   Az   Alkotmánybíróság  alkotmánymódosítások  alkotmányos
          felülvizsgálatával  kapcsolatos korábbi  határozatai  ebben  az
          ügyben  —  a  töretlen gyakorlat ellenére  —  nem  jelenthetnek
          feltétlenül  követendő precedenseket. Véleményem szerint  ennek
          két oka van.
          2.2.1.  Amint  arra  a  határozat az  osztrák  Alkotmánybíróság
          álláspontját  idézve  rámutat:  „Különbséget  kell   tenni   az
          alkotmány   technikai  szempontú  módosítása,   a   körülmények
          igényelte   adaptáció   megvizsgálhatósága,   (…)   illetve   a
          koncepcionális   átdolgozás  megvizsgálhatósága   között   (…)”
          (III. 1. pont).
          A   magyar   Alkotmánybíróságnak  a  határozatban   hivatkozott
          döntései   jellemzően   az  Alkotmány   „technikai   szempontú”
          módosításához   vagy   „körülmények   igényelte   adaptációhoz”
          kapcsolódtak. Jelen ügyben azonban a vizsgált alkotmánymódosító
          törvény   az   Alkotmány  két  fundamentális   intézménye   (az
          Alkotmánybíróság, illetve annak hatásköre és  —  közvetve  —  a
          jogállamiság) tekintetében idéz elő jelentős változást.
          2.2.2.  Az  alkotmánymódosítások felülvizsgálatával  összefüggő
          korábbi  alkotmánybírósági határozatokban  az  Alkotmánybíróság
          nem  az  Alkotmány tiltó rendelkezése alapján, hanem értelmezés
          nyomán    jutott    arra    a    következtetésre,    hogy    az
          alkotmánymódosítások  vizsgálatára nincs hatásköre.  Ugyanakkor
          az  idézett  gyakorlatot  tükröző  határozatokból  hiányzik   —
          feltételezhetően a módosítások jelzett típusai miatt — az  elvi
          kérdések   átfogó   és   részletes  áttekintése,   valamint   a
          jogösszehasonlítás, de ezek a jelen határozatban megtalálhatók.
          2.2.3.  Az  előző két ok elegendő indoka lett volna a  hatáskör
          hiányának   kimondását  jelentő  töretlen   gyakorlattal   való
          szakításra.

          2.3.  Egyetértek  az alkotmánymódosító törvény  alkotmányossági
          felülvizsgálatának az egyik indítványban megjelölt és kifejtett
          mércéjével, ez pedig az Alkotmány „lényeges magja”, amelyet  az
          Alkotmányban  foglalt  kiemelt értékek  körvonalaznak.  Ezek  a
          posteriori mércét jelentenek.
          A   kiemelt   értékek  meghatározásához  —  és  ebben   szintén
          egyetértek   a   hivatkozott   indítvány   megállapításával   —
          „segítséget ad nemcsak az Alkotmány szövege [pl. 2. § (1) bek.,
          8.   §],   hanem  az  eddigi  —  ugyancsak  alkotmánykötött   —
          alkotmánybírósági alkotmányértelmezés is”.
          2.3.1. Az alkotmányos értékek alkotmánykötött alkotmánybírósági
          értelmezésére  példa  a 47/2007. (VII.  3.)  AB  határozat.  Az
          Alkotmánybíróság  ebben  a  határozatában  az  Alkotmánynak   a
          köztársasági  elnök  kitüntetés-adományozási,  illetve   egyéni
          kegyelmezési  jogköre  gyakorlására  vonatkozó  30/A.   §   (1)
          bekezdésének j), illetve k) pontját értelmezte. Ennek során  az
          Alkotmánybíróság többek között a következőket állapította  meg:
          „A  Magyar  Köztársaság alkotmányos értékrendje az Alkotmányban
          normatív  módon meghatározott elsődleges (alapvető) értékekből,
          az    Alkotmány    normatív   rendelkezéseiből    értelmezéssel
          megállapított     alkotmányos    elvekből     és     értékekből
          (leszármaztatott értékek), valamint az egyes jogági  kódexekben
          (törvényekben   és  egyéb  jogszabályokban),  így   az   állami
          kitüntetések  adományozására vonatkozó  törvényekben  és  egyéb
          jogszabályi   rendelkezésekben   megjelenő   —   az   Alkotmány
          elsődleges   és  leszármaztatott  értékrendjét  kifejező   (azt
          közvetítő)  —  további  értékekből  áll.  Ezek  az  értékek  az
          Alkotmánybíróság  értelmezéseiben  (határozataiban),  és  végső
          soron az egész alkotmányos kultúrában jelen vannak.
          Az  Alkotmányban foglalt elsődleges és leszármaztatott  értékek
          egy  hierarchikus  értékrendet alkotnak,  a  normatív  formában
          megjelenő elsődleges értékekből — az Alkotmánybíróság  irányadó
          gyakorlatának    megfelelően   —    többféle    leszármaztatott
          alkotmányos érték (elv) vezethető le.
          Az  Alkotmányban  foglalt  hierarchikus  értékrend  csúcsán  az
          Alkotmány  54.  §  (1) bekezdésében foglalt emberi  élethez  és
          méltósághoz  való alapjog helyezkedik el, amely számos  további
          alkotmányos alapjog alapja és forrása, az alkotmányos alapjogok
          egyik  anyajoga.  Az  Alkotmány normatív  rendelkezései  között
          olyan  alapvető alkotmányos értékeket (cél-értékeket)  fogalmaz
          meg,  mint a köztársasági államforma (Alkotmány 1. §), az állam
          függetlensége és a demokratikus jogállam [Alkotmány  2.  §  (1)
          bekezdés].”  [47/2007. (VII. 3.) AB határozat, ABH  2007,  636-
          637.]  A  határozatban az Alkotmánybíróság azt is hangsúlyozta,
          hogy  az „Alkotmány 77. § (2) bekezdése értelmében az Alkotmány
          és  az alkotmányos jogszabályok mindenkire egyaránt kötelezőek.
          Ebből következően az Alkotmány normatív rendelkezései, az abban
          megjelenő  alkotmányos értékek és ezen keresztül az alkotmányos
          értékrend  mindenkire  (…) kötelező.” [47/2007.  (VII.  3.)  AB
          határozat, ABH 2007, 638.]
          2.3.2.    A    vizsgálattal    érintett    alkotmánymódosítások
          jelentőségére  és  a  sajátos  közjogi  helyzetre   tekintettel
          indokolt  lett volna az „Alkotmány lényeges magjának”,  azaz  a
          kiemelt  értékeknek a meghatározása. (Sajátos  közjogi  helyzet
          alatt   értem  azt,  hogy  az  1989.  október  23-án   tartalmi
          szempontból   új,  jogállami  értékeknek  megfelelő   Alkotmány
          helyébe  2012.  január 1-jén, a 2011. április 25-én  elfogadott
          „Magyarország Alaptörvénye” lép.) Az Alkotmány „lényeges magja”
          megállapításával az Alkotmánybíróság meghatározhatta  volna  az
          egymást   váltó  jogállami  alkotmányok  közös  alkotmányossági
          értékeit, illetve kritériumait.

          2.3.3.  Az  Alkotmány kiemelt értékeinek meghatározása  azonban
          azt  feltételezi,  hogy — amint erre a Túl  az  alkotmányon  c.
          tanulmány  szerzői  rámutatnak  —  „szakítani  kell   azzal   a
          felfogással,  amely szerint az alkotmányos normák között  nincs
          hierarchikus  viszony  az  értelmezés szempontjából.  Ez  addig
          azonban  nem  is  probléma,  amíg az  alkotmányi  rendelkezések
          konfliktusa   értelmezéssel  feloldható.   Amikor   azonban   a
          jelentéstartalom   konfliktusa  tekintetében   olyan   ellentét
          mutatkozik,  ami  feloldhatatlan,  akkor  a  hierarchia  hatása
          beáll.”  (Chronowski Nóra – Drinóczi Tímea – Zeller Judit:  Túl
          az  Alkotmányon,  Közjogi Szemle, 2010: 12, 15.)  Az  Alkotmány
          „lényeges   magjába”   ütköző,   értelmezéssel   feloldhatatlan
          alkotmánymódosítás  tehát  alkotmányellenes.  Ennek  alapja  az
          Alkotmány 77. § (2) bekezdése, amely szerint az Alkotmány és az
          alkotmányos jogszabályok mindenkire egyaránt kötelezőek.  Ebből
          következően   pedig  az  Alkotmány  normatív   rendelkezéseiben
          megjelenő alkotmányos értékek az alkotmánymódosító hatalmat  is
          kötik.
          2.3.4. Az Alkotmány „lényeges magja” meghatározása tekintetében
          osztom  azt az indítványozói álláspontot, amely szerint ebbe  a
          körbe   „azok   az   alapelvi  normák  tartoznak,   amelyek   a
          demokratikus alkotmányfejlődés jelenlegi állása szerint  minden
          alkotmányos   jogállamban   elfogadottak,   a   közös   európai
          alkotmányos tradíció részét képezik, s visszatükröződnek  több,
          Magyarországot  is kötelező nemzetközi okmányban,  valamint  az
          Európai  Unió és az Európa Tanács dokumentumaiban.  A  hatályos
          magyar Alkotmány rendelkezései közül különösen ide tartoznak  a
          köztársasági államforma [1. §], a jogállamiság, a demokrácia, a
          szuverenitás  [2. § (1)-(2) bekezdés], az alapjogvédelem  elvei
          [8.  §], az emberi élethez és méltósághoz való jog [54.  §],  a
          szabad véleménynyilvánítás joga és a sajtó szabadsága [61.  §],
          a  gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadsága [60.  §],  a
          hátrányos  megkülönböztetés tilalma [70/A. §],  az  ellenállási
          jog [2. § (3) bekezdés] és a külpolitikai alapelvek [6. §].”

          3.  A 2.3. alpontban kifejtettek alapján véleményem szerint  az
          Alkotmány  32/A. §-ának és 70/I. § (2) bekezdésének új  szövege
          ellentmondásban  van  az Alkotmány „lényeges  magjába”  tartozó
          bizonyos rendelkezésekkel.

          3.1.  Az Alkotmánybíróság a 66/1997. (XII. 29.) AB határozatban
          a  testület hatásköre és az Alkotmány 2. § (1) bekezdése között
          összefüggések kapcsán a következőkre hívta fel a figyelmet:  „A
          magyar közjogi berendezkedés egyik alapja az Alkotmány 2. § (1)
          bekezdésben     megállapított     jogállamiság     elve.     Az
          Alkotmánybíróság   megítélése   szerint   e   jogállamban    az
          Alkotmánybíróság   hatáskörének   a   klasszikus    alkotmányos
          szervekkel azonos alkotmányos védelmet kell biztosítani.  Ezzel
          elkerülhető,   hogy  az  Alkotmánybíróság  határozatai   nyomán
          aktuális  politikai  érdekek  alapján,  gyakorlati  kormányzati
          megfontolások   az   elsődleges   megoldást   alkotmánybírósági
          hatáskör-felülvizsgálatban keressék.  Az  Alkotmány  2.  §  (1)
          bekezdésében  deklarált jogállamiság tartalmi  követelménye  az
          Alkotmánybíróság  —  közjogi helyzetéből  fakadó  —  alkotmányi
          hatásköri   szabályozása   és  ezáltal   védelme.   E   védelem
          szükségessége   az   Alkotmánybíróságnak   a   hatalommegosztás
          rendszerében  elfoglalt  szerepéből,  azaz  az  alkotmányossági
          szempontoknak az államszervezet egészében való érvényesítéséből
          ered.  Az Alkotmánynak az Alkotmánybíróságról szóló fejezetéből
          az  utólagos normakontrollra irányuló hatáskör kényszerítően és
          teljeskörűen következik. Kényszerítően, mert az Alkotmány 32/A.
          §  (1)  és  (2) bekezdése szerint Alkotmányba foglalt hatásköri
          szabályról van szó, és teljeskörűen, mert az Alkotmány 32/A.  §
          (3) bekezdése biztosítja az Alkotmánybíróság utólagos absztrakt
          normakontroll   eljárását   minden   jogszabály   tekintetében.
          [4/1997.  (I.  22.)  AB  hat. ABK 1997. január,  12,  14.].  Az
          Alkotmánybíróság  hatásköri  szabályának  érvényesülése  —   az
          alkotmányos   felhatalmazással  meghozott   törvénybe   foglalt
          hatáskör tekintetében is — alkotmányos követelmény az Alkotmány
          2.  § (1) bekezdése és a 32/A. § szerint.” [66/1997. (XII. 29.)
          AB határozat, ABH 1997, 403-404.]
          Az  idézett határozat kellően alátámasztja azt a megállapítást,
          hogy  az  Alkotmány  új  32/A. §-a, amely  az  Alkotmánybíróság
          felülvizsgálati és megsemmisítési jogának korlátozását jelenti,
          konfliktusban  van  az  Alkotmány  demokratikus  jogállamiságra
          vonatkozó 2. § (1) bekezdésével.

          3.2. Az Alkotmány 70/I. § (2) bekezdése visszamenőleges hatályú
          közteher-megállapításra teremt lehetőséget. Az Alkotmánybíróság
          több  határozatában  kimondta, hogy  a  visszaható  hatályú,  a
          jogalanyok   helyzetét  terhesebbé  tevő  (ad   malam   partem)
          jogalkotás  a jogállam alapelemét jelentő jogbiztonságot  sérti
          és  ezáltal alkotmányellenes {lásd például: [9/2007. (III.  7.)
          AB  határozat, ABH 2007, 177-210.] és [110/2009. (XI.  18.)  AB
          határozat, ABH 2009, 971-988.]}.
          Egyetértek azokkal az indítványozói megállapításokkal,  amelyek
          szerint  a  70/I.  §  (2) bekezdésének új  szövege  az  egyének
          önrendelkezési    jogát    sértő,   alaptalanul    stigmatizáló
          közteherviselési jogszabályok megalkotását teszi  lehetővé.  Az
          Alkotmánynak ez a rendelkezése tehát ellentétben van a 2. § (1)
          bekezdésével  és az emberi méltósággal kapcsolatos  54.  §  (1)
          bekezdésével.

          4. Az előzőek nem azt jelentik, hogy a jelzett ellentmondásokat
          az  Alkotmánybíróságnak az alkotmányellenesség kimondásával  és
          az  Alkotmány  vizsgált  új rendelkezéseinek  megsemmisítésével
          kellett  volna  megszüntetnie. Egyetértek  ugyanis  dr.  Lábady
          Tamásnak  az  1260/B/1997.  AB  határozathoz  (elfogadva  1998.
          február     9-én)    fűzött    különvéleményének    azzal     a
          megállapításával, hogy „az Országgyűlés addig a határig dönthet
          szabadon  az  Alkotmány módosításáról, amíg  az  alkotmányosság
          fogalmi  rendszerén  belül marad, bár  az  Alkotmánybíróság  az
          alkotmánymódosítást    e   határok   túllépése    esetén    sem
          semmisíthetné meg.” (ABH 1998, 822.)
          A  hatalommegosztás elvére és a hatáskör megállapítás  alapjára
          [Abtv.  1.  §  g) pont] figyelemmel, az Alkotmánybíróságnak  rá
          kellett  volna  mutatnia az Alkotmány 2. § (1) bekezdése  és  a
          32/A.  § új szövege, illetve 2. § (1) bekezdése, az 54.  §  (1)
          bekezdése és 70/I. § (2) bekezdése közötti ellentmondásra és az
          Országgyűlést  mint  alkotmánymódosító  hatalmat  felhívni   az
          ellentmondás megszüntetésére.
                                         
          Budapest, 2011. július 12.

                                 Dr. Lévay Miklós
                                   alkotmánybíró
            .
            English:
            .
            Petition filed:
            .
            .
            Number of the Decision:
            .
            61/2011. (VII. 13.)
            Date of the decision:
            .
            07/12/2011
            .
            .