Hungarian

Ügyszám: .	1718/B/2010
Előadó alkotmánybíró: Bihari Mihály Dr. .

Az indítvány lényege: .

A döntés száma: 61/2011. (VII. 13.) AB határozat .

ABH oldalszáma: 2011/290 .

A döntés kelte: Budapest, 07/12/2011 .

.

A döntés szövege: .

A döntés szövege:                  A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az Alkotmánybíróság az Alkotmány, illetve jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára, valamint nemzetközi szerződésbe ütközésére irányuló indítványok tárgyában — dr. Bihari Mihály, dr. Holló András, dr. Kovács Péter, dr. Paczolay Péter és dr. Stumpf István alkotmánybírák párhuzamos indokolásával, valamint dr. Bragyova András, dr. Kiss László és dr. Lévay Miklós alkotmánybírák különvéleményével — meghozta a következő                          határozatot:                                 1. Az Alkotmánybíróság a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról szóló 2010. évi CXIX. törvény közjogi érvénytelenségére vonatkozó indítványt elutasítja. 2. Az Alkotmánybíróság az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény 40. §-ának második mondata, illetve 43. § (5) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványokat elutasítja. 3. Az Alkotmánybíróság az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény módosításáról szóló 2010. évi CXX. törvény 3. §- a alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványokat elutasítja. 4. Az Alkotmánybíróság a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény 32/A. §-ának a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról szóló 2010. évi CXIX. törvény 1. §-ával módosított új szövege, valamint a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról szóló 2010. évi CXIX. törvény 2. §- ával megállapított, a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény 70/I. § (2) bekezdésének megsemmisítésére irányuló indítványokat visszautasítja. 5. Az Alkotmánybíróság a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény 32/A. §-ának a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról szóló 2010. évi CXIX. törvény 1. §-ával módosított új szövege, valamint a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról szóló 2010. évi CXIX. törvény 2. §- ával megállapított, a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény 70/I. § (2) bekezdése nemzetközi szerződésbe ütközésének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványokat visszautasítja. Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.                            Indokolás                                                               I.                                  Az   Alkotmánybírósághoz   számos   indítvány   érkezett    — magánszemélyektől, köztük jogászprofesszoroktól,  ügyvédektől, volt alkotmánybírótól, érdekvédelmi szervezetektől, párttól  — a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény (a  továbbiakban:  Alkotmány) módosításáról  szóló  2010.  évi CXIX.       törvény       (a      továbbiakban:       Alkmód.) alkotmányellenességének megállapítására  és  —  jellemzően  ex tunc,   vagyis  a  kihirdetésére  visszamenőleges  hatályú   — megsemmisítésére,  valamint  ehhez  szorosan  kapcsolódóan  az Alkotmánybíróságról  szóló  1989.  évi   XXXII.   törvény   (a továbbiakban:  Abtv.)  módosításáról  szóló  2010.  évi   CXX. törvény (a továbbiakban: Abtvmód.) egésze, illetve annak egyes rendelkezései   alkotmányellenességének   megállapítására   és megsemmisítésére  vonatkozóan. Az  Alkotmánybíróság  a  tárgyi azonosságra   tekintettel   az   Alkotmánybíróság   ideiglenes ügyrendjéről   és   annak   közzétételéről   szóló,   többször módosított  és egységes szerkezetbe foglalt 2/2009.  (I.  12.) Tü.  határozat (ABK 2009, január, 3., a továbbiakban: Ügyrend) 28.  §  (1) bekezdése alapján az indítványokat egyesítette  és egy eljárásban bírálta el.  Az  indítványozók egy része az Alkotmány módosult 32/A.  §-a, illetve  70/I.  § (2) bekezdése, más részük az Alkmód.  1.  és 2.  §-a felülvizsgálatát kérte; ugyanígy érkezett indítvány az Abtv.  módosult  40.  §-ának második mondata,  illetve  43.  § (5)  bekezdése felülvizsgálatára csakúgy, mint az Abtvmód.  1. és   2.   §-ának,   valamint   3.  §-ának   vizsgálatára.   Az Alkotmánybíróság   állandó   gyakorlata   szerint    „ha    az indítványozó      egy      új     rendelkezés      tartalmának alkotmányellenességét állítja, akkor az  Alkotmánybíróság  nem az  új  rendelkezést hatályba léptető, hanem a módosítás révén az  új  rendelkezést  magába foglaló (inkorporáló)  jogszabály alkotmányellenességét   vizsgálja  meg”.   [Először:   8/2003. (III.   14.)   AB   határozat,   ABH   2003,   74,   81.]   Az Alkotmánybíróság erre tekintettel a jelen ügyben az  Alkotmány módosult 32/A. §-a, illetve 70/I. § (2) bekezdése, illetve  az Abtv.  40.  §-ának  második mondata és  43.  §  (5)  bekezdése vonatkozásában kezdte meg vizsgálatát. Tekintettel arra,  hogy az  Alkmód.-dal kapcsolatban közjogi érvénytelenség  címén  is nyújtottak  be  indítványt,  az  Alkotmánybíróság  az  Alkmód. megalkotásának eljárását is vizsgálta. Ugyanígy külön  döntött az  Alkotmánybíróság az Abtvmód. 3. §-ának  (hatályba  léptető rendelkezésének) az alkotmányosságáról is.    1.   Öt   indítványozó  fejtette  ki  álláspontját  abban   a kérdésben,  hogy  az  Alkotmánybíróságnak milyen  okokból  van hatásköre arra, hogy az Alkotmányt módosító törvényt,  illetve magának    az    Alkotmánynak   a    módosult    rendelkezését alkotmányossági  szempontból felülvizsgálja és  megsemmisítse. Az  indítványok  között volt, amelyik csak  röviden  indokolta nézetét,  eszerint: a „hatályos Alkotmány lehetőséget biztosít az      Alkotmánybíróság     számára     minden     jogszabály felülvizsgálatára,  így  az alkotmánymódosítást  tartalmazókra is”. Egy másik indítványozó öt pontban foglalta össze, hogy  — véleménye szerint — az Alkotmánybíróságnak miért van hatásköre az  alkotmánymódosítás  felülvizsgálatára:  „1)  Az  Alkotmány módosítása nem sértheti azon alkotmányos alapelveket, amely az Általános  rendelkezések  szakaszában  lefektetettek.  2)   Az Alkotmány,   mint  1949.  évi  XX.  törvény,  egy  jogszabály, amelynek   alkotmányellenessége   így   vizsgálható.   3)   Az alkotmánymódosítás az állami irányítás egyéb  jogi  eszközének tekinthető,  amennyiben  azt  a  jelenlegi  formájában,  egyes kormányzati  intézkedések várhatóan alkotmányellenes  formában történő  keresztülvitele kapcsán módosítanak. Ez a módosítások sűrűsége  kapcsán  tekinthető  egyéb  jogi  eszköznek.  4)   A jogszabály   vagy  jogi  eszköz  (…)  nemzetközi   szerződésbe ütközésének  vizsgálata  is  az Alkotmánybíróság  feladata.  A módosítások  ütköznek  az 1993. évi XXXI.  törvény  az  emberi jogok  és az alapvető szabadságok védelméről néven kihirdetett nemzetközi  szerződéssel,  mert  a  nemzetközi  jog  általános elveit nem tartják be. (…) 5) Az Alkotmánybíróságnak az  Abtv. 1.   §  g)  alapján  feladata  az  Alkotmány  rendelkezéseinek értelmezése,  így az egyes alkotmány módosítások  értelmezése, és  az  ellentmondások feloldása is.” A következő indítványozó kifejtette, hogy bár az Alkotmánybíróság eddig tartózkodott az Alkotmány  módosításainak alkotmányossági  felülvizsgálatától, most  figyelemmel  kell lennie arra, hogy az  alkotmányosságot nem  pusztán  az  írott Alkotmány hordozza, hanem  mindazok  a mögöttes  jogelvek,  amelyek  az  írott  szöveg  kodifikálását inspirálták, valamint az alkotmánybírósági jogértelmezés, stb. Az  Alkotmány írott szövege nem lehet ezekkel sem  ellentétes. „Ha  az  Alkotmány  módosítása  ellentétesnek  bizonyul  olyan alapvető    alkotmányossági   elvekkel,   mint    például    a visszamenőleges    hatály    tilalma     (…),     akkor     az Alkotmánybíróságnak  a  jogállamiságra  vonatkozó  alkotmányi, továbbá a saját eljárására vonatkozó törvényi kötelessége ezen módosítások    alkotmányellenességének    megállapítása     és megsemmisítése”.  A neves alkotmányjogász professzor által benyújtott indítvány tudományos  igényességgel és pontossággal  indokolta,  hogy  — alláspontja szerint — miért kell az Alkotmánybíróságnak eddigi gyakorlatától  eltérnie.  Nézete  szerint  el  kell  határolni egymástól az alkotmányozó hatalmat (pouvoir constituant) és az alkotmánymódosító hatalmat (pouvoir constituant institué). Míg az  alkotmányozó  hatalom nem kötött  az  Alkotmányhoz,  hanem alkotmányteremtő  hatalom, addig az alkotmánymódosító  hatalom (mint   konstituált   államhatalom)  számára   érvényesül   az Alkotmány   elsőbbsége   és   az  alaptörvény   fenntartásának kötelezettsége. Az Alkotmányt az alkotmánymódosító  hatalomnak is  tiszteletben  kell tartania. Az alkotmánymódosító  hatalom nem  korlátlan,  kötött az Alkotmányhoz,  de  a  kötöttségeket betartva  jogosult  annak megváltoztatására  is.  Tekintettel, hogy  az  alkotmányok  általában  kifejezetten  a  törvényhozó szerveket   ruházzák  fel  azzal  a  joggal,  hogy   speciális szabályok  mellett az alkotmányt módosítsák, nem  zárható  ki, hogy  az  alkotmányos korlátok betartása  felett  az  a  szerv őrködjön,  amely  egyébként az alkotmány  védelmére  hivatott. Alkotmányértelmezésnek    kell    meghatároznia    azokat    a sarokpontokat, amikre a demokratikus jogállam épül, és  ezeket az  alkotmánymódosító  hatalomnak is figyelembe  kell  vennie. Ebből következően az Alkotmánybíróságnak felül kell vizsgálnia az  eddigi  gyakorlatát (mely szerint magát az Alkotmányt  nem vizsgálhatja),  mivel  a  tét  a  jogállamiság  és  az   állam alkotmányos  életének folytonossága. Álláspontja  szerint  nem ellentétes    a    hatalommegosztás   és   a   hatalmi    ágak szétválasztásának    elvével,    ha    az     Alkotmánybíróság normakontroll   alá   veszi  a  konstituált  alkotmánymódosító hatalom  megnyilvánulását. A vizsgálat  mércéje  az  Alkotmány „lényeges  magja”  lehet,  amelyet  az  Alkotmányban   foglalt kiemelkedő  alapelvek  körvonalaznak.  Az  Alkotmány  lényeges magja  körébe  azok  az alapelvi normák tartoznak,  amelyek  a demokratikus alkotmányfejlődés jelenlegi állása szerint minden alkotmányos   jogállamban  elfogadottak,   a   közös   európai alkotmányos tradíció részét képezik. Különösen ide tartozik: a köztársasági  államforma,  a  jogállamiság,  a  demokrácia,  a szuverenitás,  az alapjogvédelem elvei, az emberi  élethez  és méltósághoz való jog, a szabad véleménynyilvánítás joga  és  a sajtó   szabadsága,   a  gondolat,  lelkiismeret   és   vallás szabadsága,   a   hátrányos   megkülönböztetés   tilalma,   az ellenállási  jog  és  a  külpolitikai alapelvek.  Ugyanígy,  a preambulumban foglalt célokkal és követelményekkel szemben sem módosítható az Alkotmány. Mindezek alapján nézete  szerint  az Alkotmány  lényeges  magját, vagyis  az  alaptörvény  alapvető értékrendjét  sértő  alkotmánymódosítás  alkotmányellenességét megállapíthatja  az  Alkotmánybíróság,  mert   a   meghatározó alkotmányi értékek ehhez mércét adnak.  Az  alkotmányi alapelvek horizontális módon végighúzódnak  az alaptörvény  rendelkezésein;  ha  valamely  alapelvbe  ütközik konkrét   alkotmányi  rendelkezés,  akkor  ezt   a   kollíziót értelmezéssel kell feloldani. Ha a konfliktus értelmezés útján nem  oldható fel, többféle megoldás állhat az Alkotmánybíróság rendelkezésére.   A   mérsékelt   megközelítés   szerint    az Alkotmánybíróság  felhívja  az  alkotmánymódosító  hatalmat  a nyilvánvaló    ellentmondás   megszüntetésére.    Radikálisabb megközelítésben   az   Alkotmánybíróság   az    alapértékekkel ellentétes  konkrét alkotmányi rendelkezést nem alkalmazza,  a törvényeket  viszont, amelyek ezen alapulnak, az alapértékekre tekintettel megsemmisíti. Az indítványozó kitért arra is, hogy nézete  szerint  a  konkrét  alkotmánymódosítások  ügyében   a hatáskör    akkor    is   megállapítható    lenne,    ha    az alkotmánymódosításokat figyelembe venné az Alkotmánybíróság  a hatásköre   meglétének  vizsgálatakor,   azonban   álláspontja szerint   ezekre  az  alkotmányi  rendelkezésekre  nem   lehet figyelemmel az Alkotmánybíróság.  Az ötödik indítványozó az Alkmód. közjogi érvénytelenségét is felvetette,  mivel  annak elfogadása — álláspontja  szerint  — nélkülözte  az  alkotmányozáshoz szükséges  „körültekintés  és deliberáció legminimálisabb szintjét is”. Nem volt elég idő  a tervezett   módosítás  megvitatására;  a  módosítás  legutolsó változata  csak órákkal az Alkmód. elfogadása előtt  született meg.  Ez  az  eljárás  még a törvényhozás  vonatkozásában  sem elégíti ki az Alkotmány jogállami klauzulája alapján elvárható minimális követelményeket, alkotmányozni meg végképp nem lehet ilyen eljárásban. Az Alkmód. megalkotásakor nem hallgattak meg szakértőket, a szavazásra bocsátott végső tervezetet  egyetlen bizottság sem tárgyalta meg. Ezért az elfogadás nem felel  meg az  Alkotmány  2.  §-ában  foglalt jogállamiság  legalapvetőbb mércéjének.  Rámutatott    arra,    hogy    az   Alkotmány    „láthatatlan megváltoztathatatlansági   klauzulája”   a   jogállamiság,   a demokratikus  legitimáció meghatározott szintjének  elfogadása és   betartása.  A  kirívó,  alkotmányértelmezéssel   el   nem hárítható Alkotmányon belüli ellentét alkotmányellenes.  Ilyen ellentétnek    tartja    egy    büntető    jellegű    fizetési kötelezettséget  megállapító rendelkezés visszaható  hatályát; vagy   az   alapjogok   elválasztását   az   alkotmánybírósági felülvizsgálat  szempontjából akkor, amikor  a  diszkrimináció tilalmat kimondó alkotmányi rendelkezés hatályban van.  Kitért arra,  hogy  az  Alkotmánybíróság korábbi  döntései  során  az alkotmánymódosításokban  foglaltak   összhangban   álltak   az Alkotmány  elveivel és értékrendjével. Álláspontja  szerint  a tartalmi    felülvizsgálhatóság    az    Alkotmányon    belüli ellentmondás  esetében is fennáll, mivel az Alkotmánybíróságot megilleti az Alkotmány értelmezésének a joga és ennek  keretén belül,  illetve  ezen  túl bizonyos, az értelmezéssel  el  nem hárítható,  kirívó ellentmondásokat oly módon  is  elbírálhat, hogy  az Alkotmánnyal kirívó módon ellentétben lévő módosítást semmisíti   meg.   Az   egyszerű  ellentmondás   kezelhető   a megvizsgált törvények alkotmányosságának elbírálása során  is. Az  esetek  többségében  az  Alkotmányon  belüli  ellentmondás esetében  alkotmányértelmezésre  kell  törekedni,  de  ha   az Alkotmánybíróság értelmezéssel el nem hárítható ellentmondásba ütközik,  akkor  az alkotmánymódosító törvény megsemmisíthető. Ha az ilyen alkotmánymódosítást elfogadná az Alkotmánybíróság, akkor  az  Alkotmány, de legalábbis annak valamely  kardinális intézménye  sérülne.  Amennyiben az alkotmánymódosítás  és  az Alkotmány    között    kirívó   ellentét    áll    fenn,    az Alkotmánybíróságnak módja van arra, hogy az Alkotmány szövege, rendszere,     értékrendje    alapján    döntsön     és     az alkotmánymódosítást is megsemmisíthesse. Ha  ezt  nem  tehetné meg  ezekben  a  kirívó  esetekben, akkor  az  súlyos  krízist teremtene az alkotmányértelmezés és az alkotmányvédelem terén. Az  Alkotmány  ugyanis  olyan instrumentum,  amely  a  jogrend legmagasabb  szintű szabályrendszere, annak elvei, intézményei és  szabályai  relatíve koherens rendszert  alkotnak.  Tetszés szerint  (önkényesen) akkor sem vehetők  fel  egy  alkotmányba bizonyos   rendelkezések,   ha  azokat   formálisan   érvényes alkotmánymódosításként  fogadta  el  a  törvényhozó  vagy   az alkotmányozó.  Az  indítványozó ezen túlmenően kitért arra is,  hogy  nézete szerint  az Alkmód. nem elégíti ki a normavilágosság minimális követelményeit  sem,  mivel  több,  feloldhatatlan  jogalkotói hibában szenved. Egyfelől ellentmondás van az Alkmód. 2. §  és 1. §-a között, mert amíg a visszamenőleges hatályú adófizetési kötelezettséget  megállapító alkotmányi  rendelkezés  tartalmi korlátjaként megjelenik az, hogy a közteher nem lehet  100  %- os,  addig  az Alkotmánybíróság hatáskörét szűkítő rendelkezés nem  teszi  lehetővé, hogy ennek a tartalmi  követelménynek  a betartását felügyelje az Alkotmánybíróság. A tulajdonhoz  való jog  alkotmánysértő korlátozását még abban az  esetben,  tehát abban  a szűk körben sem vizsgálhatja az Alkotmánybíróság,  ha az   az   alkotmányi   rendelkezéssel   ellentétesen   kerülne megállapításra  (tehát 100 %-os lenne a  tulajdonelvonás).  Ez álláspontja szerint nyilvánvaló ellentmondás, ami ellentétes a normavilágosság követelményével.  Szintén    a    normavilágosság    követelményével     tartja ellentétesnek,   hogy   az   Alkotmánybíróság    csak    akkor vizsgálhatja  felül a kifogásolt, a „tiltott tárgykörök”  közé tartozó  törvényt,  ha  az  indítvány  kifejezetten  csak   az Alkotmány 32/A. § (2) bekezdésében felsorolt alapjogokkal való ellentétet  állít és nem tartalmaz egyéb okot.  Ugyanakkor  az Alkmód.-dal   megállapított   32/A.   §   (3)   bekezdése    a megsemmisítéskor  már nem rendelkezik az egyéb  okról.  Ezt  a kettőt összhangba kellett volna hoznia a jogalkotónak.  Ugyanígy nem felel meg a normavilágosság követelményének  az, hogy  az  Alkmód.-ban  és az Abtvmód.-ban foglalt  módosítások nincsenek  összhangban  (az  Abtvmód.-ból  hiányzik   a   „nem tartalmaz  egyéb  okot” feltétel, továbbá a  „kizárólag  akkor semmisíti  meg”  kitétel  csak az  Abtvmód.-ban  szerepel,  az Alkmód.-ban nem).  A  normavilágosság követelményével az is ellentétes, hogy  az emberi  méltósághoz való jog beemelésekor a törvényalkotó  nem értelmezte,  hogy  azt szűken, vagy az Alkotmánybíróság  által kialakított gyakorlat alapján, „anyajog” értelemben kell-e  az Alkotmánybíróságnak  alkalmaznia (vagyis az  alkotmányi  lista kiegészülhet-e további, nem nevesített jogokkal is).  Mindezek alapján nézete szerint az Alkmód. szövege nem felel meg  annak a   követelménynek,   hogy  a  törvénynek   mindenki   számára érthetőnek és világosnak kell lennie.  Ezen   túlmenően  az  Alkmód.  3.  §-a  álláspontja   szerint nyilvánvalóan  alkotmányellenes, mivel semmilyen  felkészülési időt  sem  biztosított (pénteken hirdették ki a módosítást  és szombaton      hatályba      lépett).      További      formai alkotmányellenességnek   tartja,   hogy   az    Alkmód.    nem rendelkezett  arról, hogy a folyamatban lévő  ügyekben  miként kell azt alkalmazni, bár az Országgyűlés tudatában volt annak, hogy  számos olyan ügy van az Alkotmánybíróság előtt,  amit  a módosítás érint. Ezek a hiányosságok nem pusztán az Alkmód. 3. '-ának,  hanem  az  egész törvénynek az  alkotmányellenességét eredményezik.    2.  Az  Alkotmány  új 32/A. §-a, illetve az  Alkmód.  1.  §-a alkotmányellenességének megállapítását hét indítványozó kérte; mindegyik   indítvány   hivatkozott   az   Alkotmány   2.    § (1)  bekezdésébe foglalt demokratikus jogállam sérelmére. Több indítványozó az Alkotmány 2. § (3) bekezdésének a sérelmére is hivatkozott.  Az    egyik   indítványozó   rámutatott   arra,    hogy    az „Alkotmánybíróság   teljes,   tartalmi   korlátozás    nélküli megsemmisítő  jogköre  szavatolja,  hogy  az  állam  jogalkotó szervei  nem  járhatnak  el önkényesen,  ami  nélkülözhetetlen eleme   a   jogállamiságnak,   illetve   annak   részeként   a jogbiztonságnak  (a kiszámíthatóságnak). A jogalkotói  hatalom korlátossága  a jogbiztonság, jogállamiság egyik  biztosítéka. Az  Alkotmánybíróság e hatáskörének bármilyen csorbítása ezért a   jogállamisággal   ellentétes,   ezért   alkotmányellenes.” Hozzátette,  hogy  a jogállamiságból fakadó normavilágossággal is  ellentétes  az,  hogy  a  módosítások  nem  értelmezhetőek egyértelműen.  Míg  „a költségvetésről,  illetve  az  adókról, járulékokról   szóló   törvények  közvetlenül   sosem   állnak kapcsolatban   a  módosításban  felsorolt  alapjogokkal,   így lényegében  nincs  olyan eset, amikor  az  Alkotmánybíróság  a megsemmisítő  jogát  a módosítás szerinti jogalkotási  tárgyak vonatkozásában  gyakorolhatná, miközben az alkotmányellenesség egyéb   okai   (…)  e  törvények  esetében  attól  függetlenül fennállhatnak,  hogy  ezek az okok az  alapjogokkal  közvetlen összefüggésbe  nem hozhatók.” Hozzáteszi, hogy  ugyanakkor  az emberi    méltóság   joga,   illetve   az   ebből   levezetett önrendelkezési,  önmegvalósítási jog a költségvetési,  illetve az  adó-,  járuléktörvények  esetén  közvetve  minden  esetben érintett lehet.  A  már  idézett jogászprofesszor indítványában az  alábbiakat fejtette  ki:  „Az  Alkotmányban  kinyilvánított  demokratikus jogállamiság   elve  —  amely  kifejezésre  juttatja   a   jog primátusát,  a  jog uralmát az állam felett,  az  államnak  az alkotmányhoz  és  az alkotmányosan alkotott törvényekhez  való kötöttségét   —   a  magyar  Alkotmány  egyik   leglényegesebb alapelve. Ez a jogi alapérték elsősorban azt biztosítja,  hogy a  jog  ad  mértéket és formát az államhatalom  gyakorlásának, ezért  nem  lehetséges az államérdeknek jogon  túli,  önkényes értelmezést    adni.”   Az,   hogy   Magyarország    jogállam, ténymegállapítás  és program is egyszerre. „Bár  az  Alkotmány expressis  verbis  nem  rendelkezik sem a hatalommegosztásról, sem pedig az államhatalmi ágak elválasztásának az elvéről,  de ezek   intézményi   és   garanciarendszerét   az   alaptörvény tartalmazza.  (…)  A hatalommegosztás és az államhatalmi  ágak elválasztása    elvének   alapvetően    az    alkotmányellenes hatalomkoncentrációt kell megakadályoznia. (…)  [D]emokratikus jogállamban korlátlan és korlátozhatatlan hatalom nincs, ennek érdekében bizonyos hatalmi ágak szükségképpen korlátozzák  más hatalmi   ágak   jogosítványait.   Ezért   a   hatalmi    ágak elválasztásának  elve  a  magyar  államszervezet  legfontosabb szervezeti és működési alapelve.” Az Alkotmánybíróság  mind  a törvényhozó, mind a végrehajtó hatalom, továbbá a köztársasági elnök    és   az   önkormányzatok   hatalmi   jogosítványainak korlátjaként   jelenik   meg.   „Mindezekre   tekintettel   az Alkotmánybíróság  felülvizsgálati  és  megsemmisítési  jogának korlátozása    sérti   a   jogállamiság   elvét,    mert    az Alkotmánybíróságot  (hatáskörét, szervezetét,  működését  vagy eljárását) érintő bármely korlátozással az Alkotmány  elveszti a  hatékony  szankciót, lex inperfektává válik, megszünteti  a garanciát, amely a jog uralmát biztosítja az állam felett.”  Három  indítványozó  szerint  ez  az  alkotmányi  rendelkezés ellentétes  az  Alkotmány  7.  § (1)  bekezdésével.  Az  egyik indítványozó álláspontja alapján a nemzetközi jog  általánosan elismert szabályait sérti a módosított alkotmányi rendelkezés. A  másik  két  —  lényegében  azonos  —  indítvány  szerint  a módosítás ellentétes az Európai Alkotmány létrehozásáról szóló szerződés  I. RÉSZ, I. CÍM, I-2. cikk alatt meghatározott  „Az Unió  értékei”,  továbbá az I-6. cikk alatt meghatározott  „Az uniós  jog”, valamint a II. RÉSZ „Az Unió alapjogi  chartája”, 1.  CÍM, II. 61. cikk „Az emberi méltóság”, valamint a II. 27. cikk  „A  tulajdonhoz  való  jog”  rendelkezéseivel,  és  ezen keresztül sérti az Alkotmány 2. §-ának (1) bekezdését és 7. §- ának  (1)  bekezdését. Az indítványok indokolási  részükben  a fentiek mellé beidézik az I. RÉSZ II. CÍM I-9. cikkét  és  VI. CÍM  I-45.  cikkét;  a  II.  RÉSZ  I.  CÍM  II-77.  cikkét  (A tulajdonhoz  való jog), III. CÍM (Egyenlőség)  II-94.  cikkét, VI.  CÍM II-113. cikkét és II-114. cikkét, valamint a VII. CÍM 54.  cikkét.  Hivatkoznak arra, hogy az Alkotmánybíróság  több alkalommal  rámutatott arra, hogy az Európai Unió  alapító  és módosító  szerződéseit  nem nemzetközi  szerződésként  kezeli, ezért nem vonatkoznak rá az Abtv.-nek a nemzetközi szerződésbe ütközés   vizsgálatára   vonatkozó   rendelkezései.   Így   az Alkotmánybíróság  vizsgálhatja,  hogy  az  Alkotmány  vitatott rendelkezései    ellentétesek-e    az    Európai     Alkotmány létrehozásáról szóló szerződésben foglaltakkal.  Az  Alkotmány 32/A.  § (2) bekezdéséhez kapcsolódóan külön kiemelik az  Unió Alapjogi Chartájának sérelmét.    3. Az Alkotmány 70/I. § (2) bekezdése, illetve az Alkmód. 2. §-a alkotmányellenességének megállapítását tizenkét indítványozó kérte.  a)   Mindegyik   indítványozó  hivatkozott   arra,   hogy   a rendelkezés  sérti  az Alkotmány 2. § (1)  bekezdését.  Érveik szerint az alkotmányos jogállam alapvető eleme a jogbiztonság, amely — többek között — megköveteli a szerzett jogok védelmét, a   lezárt  jogviszonyok  érintetlenül  hagyását,  a   múltban keletkezett,   tartós   jogviszonyok   megváltoztathatóságának alkotmányos    szabályokkal    való    korlátozását.    Lezárt jogviszonyokat  sem  jogszabállyal, sem annak  hatályon  kívül helyezésével  (származzon  ez akár  a  jogalkotótól,  akár  az Alkotmánybíróságtól)  főszabályként  nem  lehet  alkotmányosan megváltoztatni,  kivéve,  „ha azt a jogbiztonsággal  konkuráló más alkotmányos elv elkerülhetetlenné teszi, és ezzel nem okoz céljához  képest  aránytalan sérelmet”. A  jogállamiság  egyik fontos  alkotóelemét jelentő jogbiztonság megköveteli, hogy  a jogalanyok magatartásukat a jog előírásaihoz tudják igazítani, ezért  jogszabály a kihirdetését megelőző időre nem állapíthat meg  kötelezettséget és nem nyilváníthat valamely  magatartást jogellenessé, ez esetben tiltott tehát a hátrányos  visszaható hatály.  „A  jogbiztonság  e követelményének  figyelmen  kívül hagyása  összeegyeztethetetlen a jogállamiság elvével,  s  így alkotmányellenes.”  A   visszamenőlegesen   lehetővé  tett  közteher-megállapítás teljes    mértékben   összeegyeztethetetlen   a   jogbiztonság alapelvével,  az  új 70/I. § (2) bekezdés nem hivatkozik  más, konkuráló alkotmányos elvre.  Az  indítványozó álláspontja szerint nem egyértelmű  az  sem, hogy   a   „jövedelem  mértékét  el  nem  érő   kötelezettség” visszamenőleges  megállapításának  joga  csak  az  ún.  állami szférából,   vagy   bármely,  közteher   viselésére   szolgáló forrásból  származó  jövedelemre vonatkozik-e.  „A  »közterhek viselésére szolgáló forrás« — nyelvtani értelmezés  alapján  — ugyanis  minden olyan jövedelmet jelent, amellyel kapcsolatban a    közteherviselési   kötelezettség   fennáll”.   Az   ilyen kötelezettséget         visszamenőlegesen          megállapító alkotmánymódosító és jogalkotói szándék az Alkotmány  alapvető értékrendjével   áll   szemben,  amely  értékrend   létét   az Alkotmánybíróság kifejezetten elismerte. Ebbe az értékrendbe — többek között — nemcsak a jogállamiság, a demokrácia, hanem az alapjogok védelme is beletartozik.  Más  indítványozó szerint az Alkotmány 70/I. § (2)  bekezdése több  okból  is ellentétes az Alkotmány 2. § (1)  bekezdésében deklarált   jogállamisággal.  Ilyen  ok,  hogy  a  rendelkezés megszövegezése   „annyira  általánosan  elvont  megfogalmazás, amely  nem  képes szabatos és egyértelmű útmutatást adni  arra vonatkozóan,  hogy  pontosan milyen  jövedelmekre  kiterjedően kíván   a   jogalkotó  plusz  kötelezettséget  megállapítani.” Emellett   álláspontja   szerint   az   „előre   meghatározott kiszámítható   döntések   helyett  a   visszaható   hatály   a megszerzett tulajdon védelmének kiiktatásával teljes mértékben ellentétes   a  jogállamiság  elveivel,  az  alapjogok   állam részéről történő tiszteletben tartásával. (…) Olyan jövedelmek ismételt  megadóztatását teszi lehetővé, melyek már  jogcímmel megszerzett    jövedelemként,   a   szerző   magántulajdonának részeként alkotmányos védelemben kell, hogy részesüljenek.” Az alkotmányi  rendelkezésnek az „adott adóévet  megelőző  ötödik adóévtől    kezdődően”   szövegrésze   alapján    nemcsak    a visszamenőleges hatály miatt sérül a jogbiztonság, hanem azért is,  mert  „lehetővé  teszi, hogy (…) akár  5  egymást  követő adóévben  is  lehetőség  legyen a  már  megszerzett  ugyanazon jövedelemre  újabb  törvénnyel  kötelezettséget  megállapítani (vagy  akár  évente  többször) is azt a  jogalkotó  belátására bízva,  az  érintettek által előre nem látható és kiszámítható módon.”  Az   egyik   indítványozó  az  1222.  évi  XVII.  törvénycikk (Aranybulla)  rendelkezésével („A mely birtokot  valaki  méltó szolgálattal   szerzett  attól  soha   meg   ne   fosztassék”) felvezetve, az alábbiakat fejtette ki. „Egy jogállamban 5 évre visszamenőleg nem állapíthatnak meg kötelezettséget úgy,  hogy az   akkor   fennálló  jogszabályi  környezetet,  a  vonatkozó törvényi  szabályokat,  a szerződési  szabadságot  nem  veszik figyelembe.   Ezzel   az   alkotmánymódosítással   egyoldalúan avatkoznak bele olyan lezárt jogviszonyokba, amelyek a  vétlen félnek jelentős vagyoni hátrányt okoznak és az eredeti állapot nem  állítható  helyre.  (..) A törvénytervezet  elfogadásakor hatályos jogszabályba [ld. a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény   12.   §   (2)   bekezdése]  ütközően   fogadtak   el Alkotmánymódosítást.   Ez   az   alkotmánymódosítás   jelentős mértékben  csorbítja a jogbiztonságot, mert ettől  kezdve  nem lehet  tudni, hogy a jogalkotó mely életviszonyra  fog  utólag rendelkezéseket hozni.”  b)  Három  indítványozó hivatkozott arra, hogy  az  Alkotmány 70/I.  §  (2)  bekezdése — a visszamenőleges  hatály  miatt  — ellentétes  az  Alkotmány 7. § (1) bekezdésében  foglaltakkal, nevezetesen, hogy a Magyar Köztársaság jogrendszere  elfogadja a nemzetközi jog általánosan elismert szabályait.  c)  Több  indítványozó hivatkozott arra,  hogy  az  Alkotmány 70/I.  §  (2)  bekezdése sérti az Alkotmány  70/A.  §  (1)  és (2)   bekezdésében  megfogalmazott  diszkrimináció   tilalmát. Különbséget tesz ugyanis aszerint, hogy az adózó a  jövedelmet milyen   forrásból   (magán-,  vagy  közszférában)   szerezte, súlyosan  hátrányos helyzetbe hozva így azon  munkavállalókat, akik   a   munkaviszonyuk  megkezdésekor  méltán   bíztak   az alkotmányos  alapelvek  érvényesülésében,  így  az   Alkotmány 70/I. § (1) bekezdésében deklarált arányos közteherviselésben. Egy  másik  indítványozó szerint pedig az alkotmánymódosítások „[c]éljukban,   szándékukban  és   hatásukban   diszkriminatív szabályok.”  d)  Több indítványozó hivatkozott az Alkotmány 13. §  (1)  és (2)  bekezdése,  a  tulajdonhoz  való  jog  és  annak  védelme sérelmére.  e) Az egyik indítványozó nézete alapján az Alkotmány 70/I.  § (2) bekezdésének a visszamenőleges hatályt előíró rendelkezése az „érintettek és fenyegetettek emberi méltósághoz való jogát” sérti.   Más  indítványozók  szintén  hivatkoztak  az   emberi méltósághoz   való   jog  sérelmére.  Az  egyik   indítványozó álláspontja szerint „a támadott bekezdés súlyosan  sérti  több százezer  ember  és családja önrendelkezési jogát,  cselekvési szabadságát.” A másik indítványozó pedig azt fejtette ki, hogy az  emberi  méltósághoz  való jog több összetevője  is  sérül. Egyrészt  sérelmet szenved a szociális biztonsághoz való  jog, mivel   a  „rendelkezéssel  családokat  tesznek  földönfutóvá, bujdosóvá,   évekre  nyomorúságba  döntenek”.  Másrészt   „[a] jogalkotó  azt  közvetíti  a  társadalom  felé,  hogy  ezek  a jövedelmek,  kifizetések törvénytelenek és  azok  az  emberek, akik  ilyen juttatásban részesültek — egyébként sok-sok  éves, tisztességben ledolgozott munkaviszonyuk alapján —  jogszerűen —, azok mind bűnözők”.  f)  Több  indítványozó  álláspontja  az,  hogy  az  Alkotmány 70/I.  §  (2)  bekezdése  ellentétes  az  Alkotmány  70/I.   § (1)  bekezdésével  is,  amely kimondja,  hogy  a  közterhekhez mindenki jövedelmi és vagyoni viszonyainak megfelelően köteles hozzájárulni. Ez alapján „az adókötelezettség tekintetében  az adóalanyok  közötti megkülönböztetés kizárólag azok  jövedelmi és  vagyoni  viszonyain  alapulhat”, a  kifogásolt  alkotmányi rendelkezésben azonban a megkülönböztetés „azon  alapul,  hogy az   adózandó   jövedelem  meghatározott   forrásból   illetve szervezettől származik”.  g) Indítványt nyújtottak be amiatt, hogy az Alkotmány 70/I. § (2)  bekezdése  sérti  a munka szabad megválasztásához  és  az egyenlő  munkáért  egyenlő bérhez fűződő  jogot,  a  személyes adatokhoz való jogot, a gondolat, a lelkiismeret és  a  vallás szabadságához való jogot, az Alkotmány 70/K. §-át, valamint  a köztulajdont a magántulajdon fölé helyezi.  h) Az egyik indítványozó szerint a módosult Alkotmány 70/I. § (2)   bekezdése  „ellentétes  az  Alkotmánybíróság   184/2010. (X.  28.) számú határozatával is, amely viszont az (…) [Abtv.] 27.  §  (2)  bekezdése alapján mindenkire, így az alkotmányozó hatalomra is kötelező”.    4.     Több    indítványozó    fejtette    ki,    hogy     az alkotmánymódosítások   különböző   nemzetközi    szerződésekbe ütköznek.  Az  egyik  indítványozó,  felismerve,  hogy   nincs jogosultsága  arra,  hogy  az alkotmánymódosítások  nemzetközi szerződésbe  ütközésének vizsgálatát kérje,  az  Abtv.  21.  § (7)  bekezdésére  hivatkozva  az Alkotmánybíróság  hivatalbóli eljárását javasolta. Ezen belül az Alkotmány módosításainak az Európai  Unióról  szóló  szerződés 2.  és  6-7.  cikkével,  az Európai  Unió  Alapvető Jogok Chartájával, valamint  a  Magyar Köztársaságnak  az Európai Unióhoz való csatlakozásáról  szóló szerződésével való összevetését, és ennek alapján a nemzetközi szerződésbe ütközés megállapítását javasolta.  Más  indítványozók  az Alkotmánybíróságnak  az  Európai  Unió jogát  illetően  kialakított gyakorlatára  hivatkoztak,  arra, hogy  az  Alkotmánybíróság  „»szerződési  eredetük  dacára  az Európai  Unió alapító és módosító szerződéseit nem  nemzetközi szerződésként  kívánja  kezelni.« [143/2010.  (VII.  14.)  AB. határozat]”. Álláspontjuk szerint „[e]bből az következik, hogy nem  kell alkalmazni azokat a korlátozásokat, amelyeket az  (… Abtv.)  tartalmaz a nemzetközi szerződésbe ütköző jogszabályok megtámadása    tekintetében.”   Ez   alapján   kérték    annak megállapítását,  hogy az alkotmánymódosítások ellentétesek  az Európai   Alkotmány  létrehozásáról  szóló  szerződés   alábbi rendelkezéseivel:  az  I.  RÉSZ,  I.  CÍM,  I-2.  cikk   alatt meghatározott  „Az Unió értékei”, továbbá az I-6.  cikk  alatt meghatározott  „Az uniós jog”, valamint a II.  RÉSZ  „Az  Unió alapjogi chartája”, 1. CÍM, II. 61. cikk „Az emberi méltóság”, valamint   a   II.   27.   cikk  „A  tulajdonhoz   való   jog” rendelkezéseivel,  és  így sérti az Alkotmány  2.  §-ának  (1) bekezdését   és  7.  §-ának  (1)  bekezdését.  Az  indítványok indokolási részében a fentiek mellé beidézték az I.  RÉSZ  II. CÍM I-9. cikkét és VI. CÍM I-45. cikkét; a II. RÉSZ I. CÍM II- 77. cikkét (A tulajdonhoz való jog), III. CÍM (Egyenlőség) II- 94. cikkét, VI. CÍM II-113. cikkét és II-114. cikkét, valamint VII. CÍM 54. cikkét.    5. Tíz indítványozó kérte az Abtvmód. egyes rendelkezéseinek, illetve egészének megsemmisítését.  a)  Az indítványozók egy része kifejezetten az Abtvmód. 3. §- ának,     a     hatályba     léptető    rendelkezésének     az alkotmányellenességét kérte megállapítani,  tekintettel  arra, hogy    az    Alkotmánybíróság   hatáskörének    módosításával kapcsolatos  rendelkezéseket  az  Alkotmánybíróság  előtt  már folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell. Az indítványozók szerint   az   Abtvmód.  3.  §-a  ellentétes  a  jogállamiság, jogbiztonság  követelményével.  Két  indítványozó   (egymással egyes   részleteiben  szó  szerint  megegyező   indítványában) visszautalt  az  57/1994.  (XI.  17.)  AB  határozatra,  amely szerint  „[k]övetkezetes  az  alkotmánybírósági  gyakorlat   a tekintetben,   hogy  valamely  jogszabály  nem  csupán   akkor minősülhet az említett tilalomba ütközőnek, ha a jogszabályt a jogalkotó visszamenőlegesen léptette hatályba, hanem akkor is, ha  a hatálybaléptetés nem visszamenőlegesen történt ugyan, de a   jogszabály  rendelkezéseit  —  erre  irányuló   kifejezett rendelkezés  szerint  —  a  jogszabály  hatálybalépése   előtt létrejött jogviszonyokra is alkalmazni kell.” [ABH 1994,  316, 324.]  A „létrejött jogviszonyok” értelmezése tekintetében  az indítványozók az Alkotmánybíróság 349/B/2001. AB  határozatára utaltak vissza, amely szerint az anyagi jog alapján létrejött, anyagi  jogi jogviszonyokat illeti meg a védelem a  visszaható hatállyal  szemben. Az indítványozók kifejtik:  „[á]lláspontom szerint az Alkotmánybíróságról szóló törvény szempontjából  az Alkotmánybírósághoz fordulás joga, továbbá az az igény, hogy a benyújtott   indítványok  elbírálására  tisztességes   eljárás keretében  kerüljön  sor,  az indítványozók  szempontjából  az anyagi  jogi igények, az Alkotmánybíróság részéről  az  anyagi jogi kötelezettségek közé tartozik.”  Egy  másik  indítványozó szerint „eljárási típusú  jogszabály visszamenőleges hatályának problematikájával állunk  szemben”. Ehhez   kapcsolódóan  kifejti:  „[az]  Alkotmánybíróságnak   a sérelmezett  jogszabály [Abtvmód. 3.  §]  alapján  el  kellene utasítania a kérelmeket hatáskör hiányában. Csakhogy a kérelem benyújtásakor     volt    a    kérelem     elbírálására     az Alkotmánybíróságnak  hatásköre.  A  sérelmezett  jogszabálynak való  megfelelés esetén, mivel nincs olyan állami szerv, amely a  kérelmeket  elbírálja,  valójában visszamenőlegesen  teremt olyan  helyzetet,  mintha  nem is  lehetett  volna  kérelmeket benyújtani és azokat nem is lehetett volna elbírálni”.  Ismét  másik indítványozó a visszamenőleges hatály tilalmának megállapítását az Alkotmány 57. § (5) bekezdésére  tekintettel is  kérte. Nézete szerint a kifogásolt rendelkezés „a szerzett jogok  alkotmányos oltalmába, ennélfogva pedig a  jogbiztonság jogállamiságból  fakadó  követelményébe  ütközik.”  Ezen   túl visszautalt   az  Alkotmánybíróság  57/1991.   (XI.   8.)   AB határozatára,   amely   szerint   az   alkotmányjogi    panasz jogorvoslatnak minősül. Emiatt az Abtvmód. „rendelkezéseinek a folyamatban lévő ügyekben való alkalmazása az Alkotmánybíróság előtt  lévő ügyek tekintetében (…) jogorvoslati jogot von  el, ami az Alkotmány 57. § (5) bekezdésének a sérelmét jelenti”.  Egy  másik  indítványozó hivatkozik arra is, hogy az  Alkmód. „hatályba léptető rendelkezése nem tartalmazza azt a kitételt, amely  szerint az Alkotmánybíróság hatáskörének korlátozása  a folyamatban  lévő  ügyekre is kiterjed”.  Az  indítványozó  az Abtvmód.  3.  §-ának  az Alkotmány 2. §  (1)  bekezdésének,  a „demokratikus  jogállam”  alkotmányos  államcéljának  sérelmét több szempontból is állítja: szerzett alkotmányos jog utólagos megvonása,   jogszabály  visszamenőleges  hatálya   tilalmának megsértése,    indokolatlan,    hátrányos    és     aránytalan jogállamsérelem, valamint jogbizonytalanság előidézése  miatt, továbbá  a rendelkezés — álláspontja szerint — közvetlenül  is ütközik az Alkotmány szabályával. Egyrészt az Abtvmód. 3.  §-a „valójában nem az Alkotmánybíróság hatáskörét vonja (csak) el, hanem  utólag  megvonja  a  kérelmezőtől  azt  a  megszerzett, Alkotmányban   biztosított   jogukat,   hogy   kérelmüket   az Alkotmánybíróság elbírálja és abban döntést hozzon.” Ezen  túl a   kifogásolt  rendelkezés  „vélelmezhetően  alkotmányellenes jogszabályokat  konzervál, hiszen mindeddig  a  kérelmeket  az Alkotmánybíróság   nem  utasította  el,  vagyis   fennáll   az alkotmányellenesség   gyanúja.   (…)   Vagyis   a    személyek alkotmányos  jogának elvonásán keresztül maga  a  vélelmezhető alkotmányellenes  helyzet helyrehozhatatlanul  fennmarad.”  „A megszerzett  alkotmányos jog utólagos  elvonása  úgy  történik meg,  hogy  nincsen (nem is volt és nem is lesz)  olyan  másik állami   szerv,  amely  a  kérelmeket  elbírálná,  az  ügyeket befejezné.  A  hatáskörelvonás  a  folyamatban  lévő  ügyekben reparálhatatlan   jogsérelmet  okoz,   hiszen   a   jogszerűen benyújtott  kérelmeket  senki sem  bírálja  el.”  Másrészt  az indítványozó  arra  mutatott rá,  hogy  az  Abtvmód.  „3.  §-a alkotmányos  szempontból kizárólag hátrányos következményekkel jár.   Sem   a  demokratikus  államberendezkedésnek,   sem   a jogállamiságnak, sem a jogrendszer egészének, sem az  érintett személyeknek  nem  származik előnye  a  hatáskörszűkítésnek  a folyamatban  lévő  ügyekre  történő  kiterjesztéséből.  (…)  A törvényalkotó    korlátlan   szabadságának   megteremtése    a demokratikus jogállamiság rovására nem tekinthető előnynek, és nyilvánvalóan nem tekinthető alkotmányos indoknak. (…) Nincsen olyan  alkotmányosan értelmezhető érdek, amely a  demokratikus jogállam   súlyos   sérelmét  megalapozná.”   Harmadrészt   az indítványozó   szerint  a  kifogásolt   rendelkezés   nem   ad alkotmányos választ több kérdésre, így például arra,  hogy  „a folyamatban   lévő  eljárások  tárgyát  alkotó,  alkotmányosan sérelmezett  jogszabályok  (…)  automatikusan  és   fogalmilag alkotmányossá válnak? Mi van azokkal az igényekkel,  amelyeket a folyamatban lévő alkotmánybírósági eljárásokra alapoztak? Mi történik a felfüggesztett bírósági eljárásokkal? Milyen körben kell  alkalmazni a sérelmezett (…) [Abtvmód.-ot és az Alkmód.- ot? Az Abtvmód.] csak a jogszabály megsemmisítését korlátozza. Lehetséges lenne így a »folyamatban lévő felülvizsgálat«  (…), csak a megsemmisítésre nem lenne joga az Alkotmánybíróságnak?” Negyedrészt  az  indítványozó szerint az  Abtvmód.  ellentétbe kerül  magával az Alkotmánnyal is amiatt, hogy míg az Alkmód.- ban   foglalt   hatáskörszűkítés  —  annak  hatályba   léptető rendelkezése  miatt  —  nem  vonatkozik  a  folyamatban   lévő ügyekre,  addig  az  Abtvmód.  alapján  szűkített  körben,  az alkotmányellenesnek  ítélt,  a  „tiltott  tárgykörbe”  tartozó jogszabály     megsemmisítése    (de    nem    alkotmányossági felülvizsgálata!)  körében a hatáskörszűkítést  a  folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.  b)  Az  indítványozók másik köre az Alkmód.-hoz  kapcsolódóan kérte  az Abtvmód. egészének megsemmisítését tekintettel arra, hogy  mivel  maga  az alkotmánymódosítás is  alkotmányellenes, ezért   az   azt  az  Abtv.-be  beemelő,  a  hatáskörszűkítést megismétlő törvény is alkotmányellenes.  Egy indítványozó azért kéri az Abtvmód. megsemmisítését, mert az  Alkotmány  új 32/A. §-a (3) bekezdésének és  az  Abtv.  új 40. §-a megszövegezése nem pontosan ugyanaz, két elemben eltér egymástól,  és  ezek  az  „ellentmondások  egy  jogállamban  a normavilágosság    és    egyértelműség    végzetes     hiányát eredményezik.”                                 II. 1/a. Az Alkotmánynak az indítványokkal támadott rendelkezései: „32/A. § (1) Az Alkotmánybíróság az Alkotmányban meghatározott esetek     kivételével    felülvizsgálja    a     jogszabályok alkotmányosságát,  illetőleg ellátja a törvénnyel  hatáskörébe utalt feladatokat. (2)  A  költségvetésről,  a  költségvetés  végrehajtásáról,  a központi   adónemekről,  illetékekről   és   járulékokról,   a vámokról,  valamint a helyi adók központi feltételeiről  szóló törvényeket az Alkotmánybíróság akkor vizsgálhatja  felül,  ha az  erre  irányuló  indítvány  az alkotmányellenesség  okaként kizárólag  az  élethez  és  emberi  méltósághoz  való  jog,  a személyes adatok védelméhez való jog, a gondolat, lelkiismeret és   vallás   szabadsága,  vagy  a  magyar   állampolgársághoz kapcsolódó  69. § szerinti jogok sérelmét jelöli meg,  és  nem tartalmaz egyéb okot. (3)   Az  Alkotmánybíróság  alkotmányellenesség  megállapítása esetén  megsemmisíti  a törvényeket és más  jogszabályokat.  A költségvetésről,  a költségvetés végrehajtásáról,  a  központi adónemekről,   illetékekről  és  járulékokról,   a   vámokról, valamint a helyi adók központi feltételeiről szóló törvényeket az  Alkotmánybíróság akkor semmisíti meg, ha azok tartalma  az élethez  és emberi méltósághoz való jogot, a személyes  adatok védelméhez  való  jogot,  a gondolat, lelkiismeret  és  vallás szabadságát, vagy a magyar állampolgársághoz kapcsolódó 69.  § szerinti jogokat sérti.” „70/I.  §  (2)  A  közterhek viselésére szolgáló  forrásokból, valamint  az  állami vagyonnal gazdálkodó,  illetve  az  állam többségi  tulajdonában vagy irányítása alatt álló  szervezetek részéről  juttatott  jövedelemre, az  adott  adóévet  megelőző ötödik adóévtől kezdődően, törvény a jövedelem mértékét el nem érő kötelezettséget állapíthat meg.” 1/b.  Az  Alkotmány 32/A. §-ának és 70/I. §  (2)  bekezdésének 2010. november 20-a előtt hatályos szövege: „32/A. § (1) Az Alkotmánybíróság felülvizsgálja a jogszabályok alkotmányosságát,  illetőleg ellátja a törvénnyel  hatáskörébe utalt feladatokat. (2)   Az  Alkotmánybíróság  alkotmányellenesség  megállapítása esetén megsemmisíti a törvényeket és más jogszabályokat. (3)  Az  Alkotmánybíróság  eljárását törvényben  meghatározott esetekben bárki kezdeményezheti. (4)   Az  Alkotmánybíróság  tizenegy  tagját  az  Országgyűlés választja. Az Alkotmánybíróság tagjaira — a képviselőcsoportok közötti   létszámarányokat   is   figyelembe   véve    —    az Országgyűlésben      képviselettel      rendelkező      pártok képviselőcsoportjainak tagjaiból álló  jelölő  bizottság  tesz javaslatot. Az Alkotmánybíróság tagjainak megválasztásához  az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges. (5)  Az Alkotmánybíróság tagjai nem lehetnek tagjai a pártnak, és  az  Alkotmánybíróság hatásköréből adódó feladatokon  kívül politikai tevékenységet nem folytathatnak. (6)  Az  Alkotmánybíróság szervezetéről és  működéséről  szóló törvény  elfogadásához  a  jelenlévő országgyűlési  képviselők kétharmadának szavazata szükséges.” „70/I.  §  (2)  A  közterhek viselésére szolgáló  forrásokból, valamint  az  állami vagyonnal gazdálkodó,  illetve  az  állam többségi  tulajdonában vagy irányítása alatt álló  szervezetek részéről   jó  erkölcsbe  ütköző  módon  juttatott  jövedelmek tekintetében  törvény,  az  adott  adóévtől  kezdődően,  külön mértékű kötelezettséget állapíthat meg.” 1/c.    Az    Alkotmánynak   az   indítványokban   hivatkozott rendelkezései: „2.   §  (1)  A  Magyar  Köztársaság  független,  demokratikus jogállam. (…) (3) Senkinek a tevékenysége sem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére   vagy   gyakorlására,   illetőleg   kizárólagos birtoklására.  Az ilyen törekvésekkel szemben  törvényes  úton mindenki jogosult és egyben köteles fellépni.” „7.  §  (1)  A  Magyar  Köztársaság jogrendszere  elfogadja  a nemzetközi  jog  általánosan elismert  szabályait,  biztosítja továbbá  a vállalt nemzetközi jogi kötelezettségek és a  belső jog összhangját.” „8.  § (1) A Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen és   elidegeníthetetlen  alapvető  jogait,  ezek  tiszteletben tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége.” „9.  § (1) Magyarország gazdasága olyan piacgazdaság, amelyben a   köztulajdon  és  a  magántulajdon  egyenjogú  és   egyenlő védelemben részesül.” „13.  § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a tulajdonhoz való jogot. (2)  Tulajdont  kisajátítani csak kivételesen és  közérdekből, törvényben szabályozott esetekben és módon, teljes,  feltétlen és azonnali kártalanítás mellett lehet.” „19/B.  § (6) Az Alkotmánybíróság működése rendkívüli  állapot idején sem korlátozható.” „54.   §   (1)   A   Magyar  Köztársaságban  minden   embernek veleszületett  joga  van az élethez és az emberi  méltósághoz, amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani.” „59.  §  (1)  A  Magyar  Köztársaságban mindenkit  megillet  a jóhírnévhez,  a  magánlakás  sérthetetlenségéhez,  valamint  a magántitok és a személyes adatok védelméhez való jog.” „60.  §  (1)  A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga  van  a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságára.” „70/A.  §  (1)  A  Magyar Köztársaság biztosítja  a  területén tartózkodó  minden  személy  számára  az  emberi,  illetve  az állampolgári  jogokat,  bármely megkülönböztetés,  nevezetesen faj,  szín,  nem, nyelv, vallás, politikai vagy más  vélemény, nemzeti  vagy  társadalmi származás, vagyoni,  születési  vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül. (2) Az embereknek az (1) bekezdés szerinti bármilyen hátrányos megkülönböztetését a törvény szigorúan bünteti.” „70/B.  § (1) A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga  van  a munkához, a munka és a foglalkozás szabad megválasztásához. (2)     Az    egyenlő    munkáért    mindenkinek,    bármilyen megkülönböztetés nélkül, egyenlő bérhez van joga.” „70/I. § (1) Minden természetes személy, jogi személy és  jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet köteles  jövedelmi  és vagyoni viszonyainak megfelelően a közterhekhez hozzájárulni.” „70/K.  §  Az  alapvető  jogok  megsértése  miatt  keletkezett igények,  továbbá  a kötelességek teljesítésével  kapcsolatban hozott   állami   döntések  elleni  kifogások  bíróság   előtt érvényesíthetők.” „77. § (1) Az Alkotmány a Magyar Köztársaság alaptörvénye. (2)  Az  Alkotmány  és az alkotmányos jogszabályok  mindenkire egyaránt kötelezőek.” „78.  § (1) A Magyar Köztársaság Alkotmánya kihirdetése napján lép hatályba; végrehajtásáról a Kormány gondoskodik.” 2. Az Alkmód.: „Az Országgyűlés mint alkotmányozó hatalom az Alkotmány 19.  § (3)  bekezdés a) pontjában meghatározott hatáskörében  eljárva az Alkotmányt a következők szerint módosítja: 1.  §  A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi  XX. törvény  (a  továbbiakban: Alkotmány) 32/A. §-ának  helyébe  a következő rendelkezés lép: »32/A. § (1) Az Alkotmánybíróság az Alkotmányban meghatározott esetek     kivételével    felülvizsgálja    a     jogszabályok alkotmányosságát,  illetőleg ellátja a törvénnyel  hatáskörébe utalt feladatokat. (2)  A  költségvetésről,  a  költségvetés  végrehajtásáról,  a központi   adónemekről,  illetékekről   és   járulékokról,   a vámokról,  valamint a helyi adók központi feltételeiről  szóló törvényeket az Alkotmánybíróság akkor vizsgálhatja  felül,  ha az  erre  irányuló  indítvány  az alkotmányellenesség  okaként kizárólag  az  élethez  és  emberi  méltósághoz  való  jog,  a személyes adatok védelméhez való jog, a gondolat, lelkiismeret és   vallás   szabadsága,  vagy  a  magyar   állampolgársághoz kapcsolódó  69. § szerinti jogok sérelmét jelöli meg,  és  nem tartalmaz egyéb okot. (3)   Az  Alkotmánybíróság  alkotmányellenesség  megállapítása esetén  megsemmisíti  a törvényeket és más  jogszabályokat.  A költségvetésről,  a költségvetés végrehajtásáról,  a  központi adónemekről,   illetékekről  és  járulékokról,   a   vámokról, valamint a helyi adók központi feltételeiről szóló törvényeket az  Alkotmánybíróság akkor semmisíti meg, ha azok tartalma  az élethez  és emberi méltósághoz való jogot, a személyes  adatok védelméhez  való  jogot,  a gondolat, lelkiismeret  és  vallás szabadságát, vagy a magyar állampolgársághoz kapcsolódó 69.  § szerinti jogokat sérti. (4)  Az  Alkotmánybíróság  eljárását törvényben  meghatározott esetekben bárki kezdeményezheti. (5)   Az  Alkotmánybíróság  tizenegy  tagját  az  Országgyűlés választja. Az Alkotmánybíróság tagjaira —  a képviselőcsoportok közötti létszámarányokat is figyelembe véve  —  az  Országgyűlésben képviselettel  rendelkező  pártok képviselőcsoportjainak tagjaiból álló  jelölő  bizottság  tesz javaslatot. Az Alkotmánybíróság tagjainak megválasztásához  az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges. (6) Az Alkotmánybíróság tagjai nem lehetnek tagjai pártnak, és az   Alkotmánybíróság  hatásköréből  adódó  feladatokon  kívül politikai tevékenységet nem folytathatnak. (7)  Az  Alkotmánybíróság szervezetéről és  működéséről  szóló törvény  elfogadásához  a  jelenlévő országgyűlési  képviselők kétharmadának szavazata szükséges.« 2.  §  Az  Alkotmány 70/I. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: »(2) A közterhek viselésére szolgáló forrásokból, valamint  az állami   vagyonnal  gazdálkodó,  illetve  az  állam   többségi tulajdonában  vagy irányítása alatt álló szervezetek  részéről juttatott  jövedelemre,  az  adott  adóévet  megelőző   ötödik adóévtől  kezdődően, törvény a jövedelem mértékét el  nem  érő kötelezettséget állapíthat meg.« 3. § Ez a törvény a kihirdetését követő napon lép hatályba.” 3. Az Abtvmód.: „1. § Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban:  Abtv.) 40. §-a helyébe a következő  rendelkezés lép: »40.  §  Ha  az  Alkotmánybíróság a jogszabály,  illetőleg  az állami  irányítás  egyéb jogi eszközének alkotmányellenességét állapítja  meg,  a jogszabályt vagy az állami irányítás  egyéb jogi   eszközét   teljesen   vagy  részben   megsemmisíti.   A költségvetésről,  a költségvetés végrehajtásáról,  a  központi adónemekről,   illetékekről  és  járulékokról,   a   vámokról, valamint   a   helyi   adók   központi   feltételeiről   szóló törvényeket, vagy törvényi rendelkezéseket az Alkotmánybíróság kizárólag akkor semmisíti meg, ha azok tartalma az élethez  és emberi  méltósághoz való jogot, a személyes adatok  védelméhez való  jogot,  a gondolat, lelkiismeret és vallás  szabadságát, vagy a magyar állampolgársághoz kapcsolódó, az Alkotmány 69. §- a szerinti jogokat sérti.« 2. § Az Abtv. 43. §-a a következő (5) bekezdéssel egészül ki: »(5) A (4) bekezdés nem alkalmazható, ha az Alkotmánybíróság a törvényt vagy a törvényi rendelkezést az Alkotmány 32/A. § (3) bekezdése alapján nem semmisítheti meg.« 3.  §  Ez  a törvény a kihirdetését követő napon lép hatályba, rendelkezéseit a folyamatban lévő eljárásokban  is  alkalmazni kell.” 4.  Az Abtv. kifogásolt, az indítványok elbírálásakor hatályos rendelkezései: „40.  §  Ha  az  Alkotmánybíróság a  jogszabály,  illetőleg  a közjogi   szervezetszabályozó   eszköz   alkotmányellenességét állapítja    meg,    a    jogszabályt    vagy    a     közjogi szervezetszabályozó    eszközt    teljesen    vagy     részben megsemmisíti.     A    költségvetésről,     a     költségvetés végrehajtásáról,  a  központi  adónemekről,  illetékekről   és járulékokról,  a  vámokról, valamint  a  helyi  adók  központi feltételeiről szóló törvényeket, vagy törvényi rendelkezéseket az  Alkotmánybíróság kizárólag akkor semmisíti  meg,  ha  azok tartalma  az  élethez  és  emberi méltósághoz  való  jogot,  a személyes   adatok   védelméhez  való   jogot,   a   gondolat, lelkiismeret   és   vallás   szabadságát,   vagy   a    magyar állampolgársághoz kapcsolódó, az Alkotmány  69.  §-a  szerinti jogokat sérti.” „43.   §   (5)  A  (4)  bekezdés  nem  alkalmazható,   ha   az Alkotmánybíróság  a törvényt vagy a törvényi  rendelkezést  az Alkotmány 32/A. § (3) bekezdése alapján nem semmisítheti meg.” 5.  Az  emberi  jogok  és  az alapvető szabadságok  védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4-én kelt Egyezmény és az ahhoz tartozó  nyolc  kiegészítő  jegyzőkönyv  kihirdetéséről  szóló 1993.  évi  XXXI. törvénynek az indítványozó által hivatkozott rendelkezése: „Kiegészítő   jegyzőkönyv   az  emberi   jogok   és   alapvető szabadságok védelméről szóló Egyezményhez                   1. Cikk – Tulajdon védelme Minden  természetes  vagy  jogi  személynek  joga  van   javai tiszteletben   tartásához.  Senkit  sem   lehet   tulajdonától megfosztani,  kivéve,  ha  ez  közérdekből  és  a   törvényben meghatározott feltételek, valamint a nemzetközi jog  általános elvei szerint történik.” 6. Az Európai Alkotmány létrehozásáról szóló szerződés hivatkozott rendelkezései:                           „I-2. cikk                         Az Unió értékei  Az Unió az emberi méltóság tiszteletben tartása, a szabadság, a  demokrácia,  az  egyenlőség, a  jogállamiság,  valamint  az emberi  jogok  –  ideértve a kisebbségekhez tartozó  személyek jogait  –  tiszteletben tartásának értékein  alapul.  Ezek  az értékek   közösek   a   tagállamokban,   a   pluralizmus,    a megkülönböztetés  tilalma, a tolerancia,  az  igazságosság,  a szolidaritás,  valamint a nők és a férfiak közötti  egyenlőség társadalmában.”                           „I-6. cikk                          Az uniós jog  Az  Alkotmány,  valamint az Unió intézményei  által  a  rájuk ruházott   hatáskörök  gyakorlása  körében  alkotott   jog   a tagállamok jogával szemben elsőbbséget élvez.”                           „I-9. cikk                        Az alapvető jogok  (1) Az Unió elismeri a II. részt képező Alapjogi Chartában foglalt jogokat, szabadságokat és elveket.  (2)   Az   Unió  csatlakozik  az  emberi  jogok  és  alapvető szabadságok  védelméről  szóló  európai  egyezményhez.  Ez   a csatlakozás    nem   érinti   az   Uniónak   az   Alkotmányban meghatározott hatásköreit.  (3)  Az  alapvető  jogok, ahogyan azokat az emberi  jogok  és alapvető   szabadságok  védelméről  szóló  európai   egyezmény biztosítja,   továbbá   ahogyan  azok   a   tagállamok   közös alkotmányos  hagyományaiból  következnek,  az  uniós   jogrend részét képezik, mint annak általános elvei.”                           „I-45. cikk                 A demokratikus egyenlőség elve  Az  Unió  minden  tevékenysége során  tiszteletben  tartja  a polgárok   közötti  egyenlőség  elvét;  az  Unió  intézményei, szervei  és  hivatalai valamennyi polgárt egyenlő  figyelemben részesítik.”                          „II-61. cikk                       Az emberi méltóság  Az emberi méltóság sérthetetlen. Tiszteletben kell tartani, és védelmezni kell.”                          „II-77. cikk                     A tulajdonhoz való jog  (1)  Mindenkinek  joga  van ahhoz, hogy  jogszerűen  szerzett tulajdonát birtokolja, használja, azzal rendelkezzen,  és  azt örökül  hagyja.  Tulajdonától senkit  sem  lehet  megfosztani, kivéve,   ha   ez   közérdekből,  a  törvényben  meghatározott esetekben  és  feltételekkel, valamint az ezáltal elszenvedett veszteségekért   kellő  időben  fizetett   méltányos   összegű kártalanítás  mellett  történik. A  tulajdon  használatát,  az általános  érdek által szükségessé tett mértékben,  törvénnyel lehet szabályozni.”                          „II-81. cikk                   A megkülönböztetés tilalma  (1)  Tilos minden megkülönböztetés, így különösen a nem, faj, szín,    etnikai   vagy   társadalmi   származás,    genetikai tulajdonság,  nyelv, vallás vagy meggyőződés,  politikai  vagy más  vélemény, nemzeti kisebbséghez tartozás, vagyoni helyzet, születés,   fogyatékosság,  kor  vagy  szexuális   irányultság alapján történő megkülönböztetés.  (2)  Az  Alkotmány  alkalmazási körében és az  abban  foglalt különös  rendelkezések sérelme nélkül, tilos az állampolgárság alapján történő minden megkülönböztetés.”                          „II-94. cikk      A szociális biztonság és a szociális segítségnyújtás  (1) Az Unió, az uniós jog, valamint a nemzeti jogszabályok és gyakorlat   által   megállapított  szabályokkal   összhangban, elismeri   és  tiszteletben  tartja  a  szociális   biztonsági ellátásokra  és szociális szolgáltatásokra való jogosultságot, amelyek   védelmet  nyújtanak  anyaság,  betegség,  munkahelyi baleset,  gondoskodásra  utaltság  vagy  időskor,  továbbá   a munkahely elvesztése esetén.”                          „II-113. cikk                        A védelem szintje  E  Charta  egyetlen rendelkezését sem lehet  úgy  értelmezni, mint  amely szűkíti vagy hátrányosan érinti azokat  az  emberi jogokat   és   alapvető  szabadságokat,  amelyeket   –   saját alkalmazási  területükön – az Unió joga, a nemzetközi  jog,  a tagállamok  alkotmányai, illetve az  Unió  vagy  a  tagállamok mindegyikének  részességével kötött nemzetközi megállapodások, így   különösen  az  emberi  jogok  és  alapvető   szabadságok védelméről szóló európai egyezmény elismernek.”                          „II-114. cikk                A joggal való visszaélés tilalma  E  Charta  egyetlen rendelkezését sem lehet  úgy  értelmezni, hogy   az   bármilyen  jogot  biztosítana  olyan   tevékenység folytatására vagy olyan cselekedet végrehajtására, amely az  e Chartában elismert jogok vagy szabadságok megsértésére vagy  a Chartában   meghatározottnál  nagyobb  mértékű   korlátozására irányul.”                                                            „VII. CÍM   A CHARTA ÉRTELMEZÉSÉRE ÉS ALKALMAZÁSÁRA VONATKOZÓ ÁLTALÁNOS                          RENDELKEZÉSEK                            54. cikk                A joggal való visszaélés tilalma  E  Charta  egyetlen rendelkezését sem lehet  úgy  értelmezni, hogy   az   bármilyen  jogot  biztosítana  olyan   tevékenység folytatására vagy olyan cselekedet végrehajtására, amely az  e Chartában elismert jogok vagy szabadságok megsértésére vagy  a Chartában   meghatározottnál  nagyobb  mértékű   korlátozására irányul.  Magyarázat  E cikk megfelel az EJEE 17. cikkének:  Ennek  az  egyezménynek egyetlen rendelkezését sem lehet  úgy értelmezni,   hogy  az  bármely  államnak,   csoportnak   vagy személynek   bármilyen  jogot  biztosítana  olyan  tevékenység folytatására, vagy olyan cselekedet végrehajtására, amely az e chartában  elismert jogok vagy szabadságok megsértésére,  vagy az egyezményben meghatározottnál nagyobb mértékű korlátozására irányul.”                                III.                                 Az  Alkotmánybíróság először — a többi kérdés megkerülhetetlen alapkérdéseként  —  azt  vizsgálta, hogy  az  Alkotmánybíróság hatásköre  kiterjed-e  az  Alkotmány,  illetve  az  Alkotmányt módosító törvények felülvizsgálatára. 1. Az alkotmánytörvények felülvizsgálhatósága más országokban Az        Alkotmánybíróság        az        alkotmánytörvények felülvizsgálhatóságára vonatkozóan elsősorban  azt  vizsgálta, hogy   más   országok,   különösen  az  ún.   európai   típusú (centralizált)  alkotmánybíráskodási modellt  követő  országok alkotmánybíróságainak,  illetve  alkotmánybíráskodást   ellátó egyéb   szervezeteinek   (pl.   legfelsőbb   bíróságainak,   a továbbiakban   együtt:  alkotmánybíróság)  hatáskörei   között megtalálható-e  és  mennyire elterjedt az  Alkotmány,  illetve annak    módosításainak   felülvizsgálatára    és    esetleges megsemmisítésére vonatkozó jogkör. Előzetes  normakontroll hatáskörben elvétve  van  arra  példa, hogy    az   alkotmánybíróságok   —   alkotmányuk   kifejezett rendelkezése   alapján  —  felülvizsgálhatják   az   alkotmány módosítását.  Ilyen példa Románia, Algéria,  Kirgizisztán  (ex officio     eljárásban),    vagy    Kambodzsa    (a     király kezdeményezésére). Az  utólagos normakontroll hatáskörben történő, az  alkotmány, illetve    annak   módosítására   irányuló   alkotmánybírósági felülvizsgálatra  —  Alkotmányban  biztosított   jogosítványok alapján  —  nagyon kevés államban van lehetőség  a  nemzetközi gyakorlatot  áttekintve.  A  Török  Köztársaság  alkotmányának 148.  cikk (1) bekezdése szerint az Alkotmánybíróság —  formai szempontokra      tekintettel      —      vizsgálhatja      az alkotmánymódosításokat. Az Orosz Föderáció Alkotmányának  125. cikk  (2)  bekezdés b) pontja lehetővé teszi,  hogy  az  Orosz Föderáció   Alkotmánybírósága  döntsön  a  Föderáció   alanyai alkotmányának  a  Föderáció alkotmányával való  összhangjáról. Hasonló hatásköre van Bosznia-Hercegovina Alkotmánybíróságának is [Alkotmány 6. cikk (3) bekezdés a) pont]. A  magyar  alkotmánybíráskodással  több  hasonlóságot  mutató, európai  államok alkotmánybíróságai közül néhány —  kifejezett alkotmányi  rendelkezés  hiányában  is  —  lehetőséget  ad  az alkotmánymódosítási         eljárások          alkotmányossági felülvizsgálatára.  Formai  okokra alapozottan,  meghatározott feltételek esetén Ausztria, Ciprus, Franciaország, Németország és Spanyolország alkotmányvédő szerve nem zárkózik el teljesen az  alkotmányossági  felülvizsgálattól. A  tartalmi  vizsgálat lehetőségének  a kérdésével a ciprusi, a német és  az  osztrák Alkotmánybíróság  foglalkozott,  s  mindhárom  országban  igen megosztott   volt  az  álláspont  a  kérdésben.   Az   osztrák Alkotmánybíróság álláspontja szerint különbséget kell tenni az alkotmány   technikai  szempontú  módosítása,  a   körülmények igényelte  adaptáció megvizsgálhatósága (ahol  inkább  nem  az alkotmánybírák    álláspontja),   illetve   a   koncepcionális átdolgozás  megvizsgálhatósága  között  (amelyre  inkább  igen választ adtak az alkotmánybírák). A  Német  Szövetségi Köztársaság Alaptörvényének 79. cikk  (3) bekezdése  szerint „a jelen alaptörvény olyan megváltoztatása, amely   a   Szövetség   tartományokra  való   felosztását,   a tartományok alapvető közreműködését a törvényhozásban vagy  az 1.  és  20.  cikkben megállapított alapelveket  érintené,  nem megengedett.”  Az  Alaptörvény 1. cikke  az  „Alapjogok”  című fejezet  első  rendelkezése, a 20. cikk pedig a demokrácia,  a népszuverenitás  és  a hatalommegosztás elvét  tartalmazza.  A német alkotmánybíróság 1960-ban és 1970-ben vett vizsgálat alá alkotmánymódosítást,  de  azt egyik esetben  sem  semmisítette meg.   Álláspontja   szerint   az   alkotmánymódosítás   során elsősorban az értelmezés a feladata; ennek során az  Alkotmány egésze  alapján,  abba belehelyezve, az alkotmányos  értékrend biztosításával kell a módosítást értelmezni. A  vizsgált európai alkotmánybíróságok gyakorlatában alig volt példa     az     alkotmánymódosítás    alkotmányellenességének kimondására     (ilyen    kivétel    a    Török    Köztársaság Alkotmánybíróságának    az   iszlám    fejkendő    viselésével kapcsolatban  hozott  E.2008/16,  K.2008/116  határozata),  ám ennek lehetőségét több állam alkotmánybírósága nem zárja ki. Az   alkotmánybíráskodásra  vonatkozó  nemzetközi  gyakorlatot áttekintve megállapítható tehát: vannak arra példák, hogy akár előzetes,  akár utólagos normakontroll hatáskörben alkotmányt, alkotmányi  rendelkezést  vizsgálhat  felül  az  adott   állam alkotmánybírósága.  Hangsúlyozandó  azonban,  hogy   mindegyik esetben  vagy  az  adott  állam alkotmánya  állapítja  meg  az Alkotmánybíróság  alkotmány(módosítás)-felülvizsgálati  jogát, vagy az alkotmányvédő szerv — konkrét alkotmányi felhatalmazás nélkül    —    terjeszti    ki   hatáskörét    az    alkotmány felülvizsgálatára.  Ezekben  az  esetekben   az   alkotmányozó hatalom maga állapítja meg az alaptörvény megváltoztathatatlan rendelkezéseit,  amelyeket az alkotmány  módosítása  során  az alkotmányt  módosító hatalom köteles tiszteletben  tartani.  A német    Alkotmánybíróság   gyakorlatában    az    alaptörvény megváltoztathatatlan   rendelkezései    alapozzák    meg    az Alkotmánybíróság     hatáskörét    az    alaptörvény     egyes rendelkezéseinek    vizsgálatára   és   szolgálnak    mércéül. Államszövetségeknél  a  tagállami alkotmányok  felülvizsgálata során a szövetségi alkotmány a mérce. 2.   A   magyar  Alkotmánybíróságnak  az  alkotmánymódosítások felülvizsgálatával kapcsolatban kialakított eddigi gyakorlata Az  Alkotmánybíróság áttekintette saját, az Alkotmány, illetve annak  módosításai felülvizsgálatára vonatkozó gyakorlatát  és megállapította, hogy az első, e tárgykörben hozott  döntése  a 293/B/1994. AB végzés (elfogadva: 1994. április 11.), amelyben hatáskörének hiányát mondta ki. Döntésében az Alkotmánybíróság visszautasította az Alkotmány módosításáról  szóló  1993.  évi CVII.   törvény  3.  §-a  által  az  Alkotmány  40/B.  §   (4) bekezdéseként  beiktatott rendelkezés  alkotmányellenességének és  nemzetközi szerződésbe ütközésének utólagos vizsgálatát és részleges  megsemmisítését. A végzés indokolása  szerint:  „Az Alkotmány 32/A. § (1)-(2) bekezdése és az (… Abtv.) 1.  §  (1) bekezdés b) és c) pontja szerint az Alkotmánybíróság hatásköre a  törvénybe  vagy  az alacsonyabb szintű jogforrásba  foglalt jogszabály,  valamint az állami irányítás egyéb  jogi  eszköze alkotmányellenességének    vagy     nemzetközi     szerződésbe ütközésének  vizsgálatára terjed ki. Az  Alkotmánybíróság  nem semmisítheti meg (…) az Alkotmány egyetlen rendelkezését  sem. Ha   valamely   rendelkezést   az   országgyűlési   képviselők kétharmadának szavazata az Alkotmány előírásai közé  iktatott, az  az  Alkotmány  részévé vált, fogalmilag  sem  lehet  annak alkotmányellenességét megállapítani.” (ABH 1994, 862.) Ezt  követően 1994. április 25-én került aláírásra  a  23/1994 (IV.    29)    AB    végzés,   melyben   az   Alkotmánybíróság visszautasította  az Alkotmány 70. § (1) bekezdésében  foglalt rendelkezés   vizsgálatára   és   megsemmisítésére    irányuló indítványt.  Ez  a  döntés lényegében megismételte  a  korábbi végzésben  foglaltakat  azzal az  eltéréssel,  hogy  expressis verbis  is kimondta, hogy az Alkotmánybíróság nem vizsgálhatja felül  az  Alkotmány  rendelkezéseit.  A  végzés  idevonatkozó indokolása  szerint:  „Az  Alkotmánybíróság  nem  vizsgálhatja felül   és   nem   semmisítheti  meg  az  Alkotmány   egyetlen rendelkezését  sem. Ha valamely rendelkezés  az  országgyűlési képviselők  kétharmadának szavazatával  az  Alkotmány  részévé vált,   fogalmilag   sem   lehet  annak  alkotmányellenességét megállapítani.” (ABH 1994, 375, 376.) A 1338/E/1996. AB végzésben (elfogadva 1999. szeptember 13-án) az      Alkotmánybíróság     megállapította,     hogy      „az Alkotmánybíróságnak nincsen arra hatásköre, hogy  mulasztásban megnyilvánuló   alkotmánysértés  megállapításával   javaslatot tegyen  a törvényhozónak a hatályos Alkotmány kiegészítésére”. (ABH 1999, 901.) Az Alkotmánybíróság 613/B/2004. AB végzésében (elfogadva 2004. október  25-én) azt mondta ki, hogy „[a]z Alkotmány vizsgálata —  ideértve az Alkotmány módosításának előzetes megtiltását is —  nem  tartozik az Alkotmánybíróság hatáskörébe”. (ABH  2004, 2131.) A  290/B/2002. AB határozatában (elfogadva 2008. április 7-én) az Alkotmánybíróság hatáskörének hiányát arra az esetre mondta ki,  ha  az indítványozó az Alkotmány két rendelkezése közötti ellentét   vizsgálatát  kéri:  „az  Alkotmány  alkotmányossági vizsgálata fogalmilag kizárt, ebből következően az Alkotmányon belüli   vélt   vagy   valós   ellentmondás   feloldására   az Alkotmánybíróságnak nincs hatásköre.” (ABH 2008, 1863, 1868.) A  kérdéskör  átfogóbb elemzését adta az  1998.  február  9-én elfogadott  1260/B/1997. AB határozat, (egy  különvélemény  és egy  párhuzamos  indokolás kapcsolódott hozzá, mely  utóbbihoz hárman  csatlakoztak),  amelyben Alkotmányt  módosító  törvény egyes rendelkezéseinek felülvizsgálatát —  közöttük  a  hatályba léptető, illetve a  vizsgálat  idején hatályba  még nem lépett rendelkezéseinek a megsemmisítését  — kérték az Alkotmánybíróságtól. „Az  Alkotmánybíróság  hatáskörére  vonatkozó  alkotmányi   és törvényi   rendelkezések  alapján  az  Alkotmány  szabályainak felülvizsgálatára,    módosítására,    megváltoztatására    az Alkotmánybíróság  hatásköre nem terjed ki, így  az  alkotmányi szabályokat  módosító  törvényi rendelkezések  felülvizsgálata sem    tartozik   az   Alkotmánybíróság   hatáskörébe.    [A]z Alkotmánybíróság (…) az Alkotmány részévé vált (…)  alkotmányi rendelkezések    alkotmányosságának   felülvizsgálatára    nem jogosult. Az indítványozó által támadott két rendelkezés (…) azonban,  — mely  rendelkezések az Alkmód. hatálybalépésére, illetőleg  az 1998.   évi   választásokra  vonatkozó  átmeneti   szabályokat tartalmazzák  —  nem  váltak az Alkotmány szövegének  részévé, ezért    az   Alkotmánybíróság   hatásköre   e   rendelkezések tekintetében külön vizsgálatot igényel. E  vizsgálat  eredményeként az állapítható  meg,  hogy  a  (…) hatályba  léptető rendelkezés felülvizsgálatára —  figyelemmel arra, hogy az az Alkotmány 20. § (1) bekezdés, valamint 44.  § (2)  bekezdés  új  szövegének hatályára  is  vonatkozik  —  az Alkotmánybíróságnak nincs hatásköre. (…)  Alkotmánymódosítás esetén az Alkotmányt módosító  törvény hatálybalépéséről rendelkező norma ugyan nem lesz az Alkotmány szövegének  része, de az olyan, az Alkotmány  normatartalmának módosításához  elengedhetetlenül szükséges  rendelkezés,  mely nélkül  maga az alkotmánymódosítás nem történhet meg.  (…)  Az alkotmánymódosítást azonnal hatályba léptető rendelkezés és az alkotmánymódosítás  eredményeként az Alkotmány  normaszövegévé váló rendelkezések között fennálló szoros összefüggés miatt az Alkotmánybíróság   nem   vizsgálhatja   a   hatályba   léptető rendelkezés  alkotmányosságát, mert ez azt is jelentené,  hogy az    alkotmányvédelemre   intézményesített   Alkotmánybíróság alkotmányos   jogkörét   túllépve,  az  alkotmányozó   hatalom jogkörét   venné  át,  a  felülvizsgálat  során  az  Alkotmány rendelkezéseit  nem  csupán értelmezné,  hanem  szükségszerűen minősítené.  Amennyiben az Alkotmánybíróság — az  indítványnak megfelelően  —  megsemmisítené  az  Alkmód.  hatályba  léptető rendelkezését,  akkor  azzal egyben  az  alkotmányozó  hatalom által,   az  alkotmányi  rendelkezéseknek  megfelelő   eljárás keretében  elfogadott,  az Alkotmány  részévé  vált,  módosító alkotmányi  rendelkezéseket is hatályon kívül helyezné.  (...) Elvileg  nem  kizárt  bizonyos esetekben  az  Alkotmánybíróság hatásköre  valamely, az Alkotmányt módosító  törvény  hatályba léptető   rendelkezésével   összefüggésben   sem,   azzal    a feltétellel,  hogy  a  hatályba léptető rendelkezés  esetleges megsemmisítése   nem   eredményezi  az   Alkotmány   bármiféle megváltoztatását.” [ABH 1998, 816, 818-820.] Az  Alkotmánybíróság tárgybani precedensét megerősítő  további döntések:  46/1994.  (X.  21.) AB  határozat,  942/B/1997.  AB határozat,  963/E/1998. AB határozat,  14/2003.  (IV.  9.)  AB végzés,  247/B/2007. AB végzés, 1180/I/2006. AB elnöki végzés, 283/I/2007 AB elnöki végzés, 296/B/2010. AB határozat. Az Alkotmánybíróság precedens határozatainak áttekintése során megállapította,  hogy töretlen az Alkotmánybíróság  gyakorlata abban  a vonatkozásban, hogy sem magának az Alkotmánynak,  sem az  Alkotmányt  módosító törvényeknek a felülvizsgálatára  nem terjesztette  ki  eddig  a  saját  hatáskörét.  Ezt  az  elvet következetesen alkalmazta akkor is, ha az indítványozók  egyes alkotmánymódosítások     vagy     alkotmányi     rendelkezések alkotmányellenességét  állították,  de   akkor   is,   ha   az indítványozók  mulasztást állítottak amiatt,  hogy  valamilyen rendelkezés nem szerepel az Alkotmányban, és végül  akkor  is, ha  az indítványozók szerint az Alkotmány rendelkezései között ellentét vagy ellentmondás van.                                                               IV. Az  egyik indítványozó az Alkmód. közjogi érvénytelenségét  is állította  a megalkotása módja és elfogadásának menete  miatt. Az  Alkotmánybíróság  áttekintette  az  Alkmód.  elfogadásának folyamatát  (melyre 2010. október 26-a és 2010. november  19-e között   került   sor),  illetve  az  Alkotmány  módosításához kapcsolódóan   kialakult  gyakorlatot   (2010   májusától   az Alkotmánybíróság határozatának elfogadásáig). 1.   Az  Alkotmánybíróság  2010.  október  26-án  hirdette  ki 184/2010.  (X.  28.)  AB határozatát, melyben  megállapította, hogy alkotmányellenes a 98 %-os különadóról szóló törvény.  Az egyik    kormánypárt    képviselőcsoportjának    vezetője    — országgyűlési képviselőként — három törvényjavaslatot nyújtott be: –  T/1445.  számon  a  Magyar Köztársaság Alkotmányáról  szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról; – T/1446. számon az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény módosításáról; –  T/1447.  számon  az  egyes  gazdasági  és  pénzügyi  tárgyú törvények  megalkotásáról, illetve módosításáról  szóló  2010. évi XC. törvény módosításáról. Az   eredetileg  benyújtott  alkotmánymódosítás   szerint   az Alkotmánybíróság  nem  vizsgálhatta  volna  felül   azokat   a törvényeket,  amelyek  az  Alkotmány  28/C.  §  (5)  bekezdése alapján  országos népszavazással sem változtathatóak  meg.  Az Alkotmány új 70/I. § (2) bekezdése az adott adóévtől kezdődően tette  volna lehetővé a jövedelem mértékét el nem érő különadó kötelezettséget. A törvényjavaslat indokolása arra utalt, hogy az  Alkotmánybíróságnak túl széles a hatásköre a normakontroll terén.  Az egyik ellenzéki párt képviselőcsoportjának vezetője —   mint  országgyűlési  képviselő  —  módosító  indítványokat nyújtott   be   a  törvényjavaslathoz,  amelyek   alapján   az Alkotmánybíróság  megőrizte volna teljes körű  felülvizsgálati jogkörét, nem került volna sor a hatáskörszűkítésre. 2010.   november  8-án  az  Alkotmányügyi  Bizottság  módosító javaslatot  nyújtott  be  a törvényjavaslathoz,  melyben  —  a korábbi, népszavazási tárgykörökre vonatkozó tilalom helyett — az  Alkotmánybíróság  hatáskörét oly  módon  szűkítette,  hogy meghatározott  tárgykörökben  az Alkotmánybíróság  csak  akkor vizsgálhatja felül és semmisítheti meg a törvényeket, ha  azok taxatíve  meghatározott alapjogokat sértenek  (tartalmilag  ez már  a  jelenleg is hatályos szabályozással egyezett  meg);  e módosítás  rendelkezett  a különadó 5  évre  visszamenőlegesen történő  bevezethetőségéről is. A módosítással az előterjesztő képviselő és a kormány is egyetértett. 2010.  november 16-án zajlott a törvényjavaslat záróvitája.  A javaslathoz   10   zárószavazás  előtti  módosító   javaslatot nyújtottak  be,  amelyekből  9-ben  az  egyik  ellenzéki  párt képviselői  kérték  a  32/A.  §  (2)  bekezdésében   felsorolt alapjogok  kiegészítését  más  alapjogokkal.  Az  Országgyűlés elvetette ezeket a módosításokat. Az   előterjesztő   szintén   zárószavazás   előtti   módosító indítványt     nyújtott    be,    amely    pontosította     az alkotmánymódosítást.  A  törvény végül  ezzel  a  módosítással került  elfogadásra,  2010. november  19-én  2010.  évi  CXIX. törvény  számon  került kihirdetésre a Magyar  Közlönyben,  és 2010.  november  20-án  lépett hatályba  (szövegét  ld.  jelen határozat II/2. pontjában). 2.  A  2010. évi országgyűlési képviselőválasztáson több  mint kétharmados többséget szerzett két kormánypárt az Országgyűlés megalakulásától,    2010.    május    14-étől    kezdve     az Alkotmánybíróság határozatának elfogadásáig (vagyis  13  hónap alatt)  összesen  tíz  alkalommal módosította  az  Alkotmányt, annak harminchárom rendelkezését érintve. A közigazgatási és igazságügyi miniszter (a kormány nevében) a tíz,   Alkotmányt  módosító  törvényjavaslat  közül  mindössze kettőt  jegyzett. Az egyik az Alkotmány 46. §  (3)  bekezdését módosította,  illetve az Alkotmány új 70/I. § (2) bekezdésével való  kiegészítésére  vonatkozott (az  állami  forrásból,  „jó erkölcsbe”   ütköző   módon   juttatott   jövedelem    adóévre visszamenően történő, külön mértékű adóval terhelhetősége).  A másik,   a   miniszter   által  benyújtott  alkotmánymódosítás egyrészt  a  legfőbb  ügyésszel kapcsolatos,  másrészt  az  új jogalkotási  törvényhez kapcsolódó módosításokat  tartalmazta, harmadrészt a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéről szóló új fejezetet iktatott be az Alkotmányba. Ugyanakkor egyéni képviselői indítvány alapján olyan  jelentős alkotmánymódosításokra   került   sor,   mint    például    az Alkotmánybíróság   hatáskörének   szűkítése,   az   öt    évre visszamenőlegesen   kivethető  különadó  bevezethetősége,   az országgyűlési képviselők számának csökkentése, a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság alkotmányi szintre emelése. Megállapítható      tehát,     hogy      nagy      jelentőségű alkotmánymódosítások   —   az   alkotmányozó   hatalom   eddig folytatott   gyakorlatától  eltérően  —  egyéni  országgyűlési képviselői  indítványok  alapján,  több  esetben  sürgősséggel lefolytatott jogalkotási eljárás során kerültek elfogadásra.                               V. Az   indítványok  részben  megalapozatlanok,  részben   —   az alkotmánybírósági   hatáskör,   illetve    az    indítványozói jogosultság hiánya miatt — érdemi elbírálásra alkalmatlanok. 1.    Az   alkotmánymódosítások   közjogi   érvénytelenségének felülvizsgálhatóságával   kapcsolatban,   vagyis    abban    a kérdésben, hogy a jogalkotási eljárás során elkövetett  súlyos eljárási    törvénysértés    esetén    megsemmisíthető-e    az alkotmánymódosítás,  illetve akár már az  Alkotmányba  beépült rendelkezés, az Alkotmánybíróság eddig még nem hozott döntést. Az     Alkotmány    egyes    rendelkezései,     illetve     az alkotmánymódosítások  alkotmányellenességének   megállapítását kérő indítványokkal kapcsolatban kialakított alkotmánybírósági gyakorlatot   áttekintve   az   állapítható   meg,   hogy   az Alkotmánybíróság    nemcsak   az   alkotmányi    rendelkezések megsemmisítésétől  zárkózott el,  hanem  azok  alkotmányossági vizsgálatára  irányuló  indítványok esetében  is  hatáskörének hiányát   állapította  meg.  Az  Alkotmánybíróság  álláspontja szerint  nem  zárható  ki  az  Alkotmánybíróság  hatásköre  az alkotmányi    rendelkezéseknek   a   közjogi    érvénytelenség szempontjából  való felülvizsgálatára, hiszen a törvény-  vagy akár alkotmányellenesen létrejött, a közjogi érvénytelenségben szenvedő jogszabályok semmisnek, vagyis olyannak tekintendőek, mintha azok létre sem jöttek volna. Az Alkotmánybíróság  ezért vizsgálta az Alkmód. létrejöttének körülményeit. Az  Országgyűlésnek  a  2010  májusa  és  az  Alkotmánybíróság határozatának  elfogadása  közötti  tizenhárom   hónap   során követett  alkotmánymódosítási gyakorlata —  amelyen  belül  az Alkmód.  is  megszületett  —  két okból  vált  vita  tárgyává. Egyrészt   a   szokatlanul   nagy   számú   alkotmánymódosítás (tizenhárom hónap alatt tíz alkalommal, ebből hét hónap  alatt kilencszer,   számos  tárgykört  érintve,  ezek   közül   van, amelyiket  többször  is), másrészt az  a  gyakorlat,  hogy  az Alkotmány   módosítására   vonatkozó   törvényjavaslatokat   a kilencből  hét  esetben  nem  a kormány,  hanem  országgyűlési képviselők    nyújtották    be,    tette    vitathatóvá     az alkotmánymódosításokkal         kapcsolatos          eljárások elfogadhatóságát,    a    jogállam    követelményének     való megfelelőségét. Az  egyéni képviselői indítványra történő törvénymódosítás, de különösen az Alkotmány módosítása ilyen módon azért vet fel  a demokratikus  jogállam  követelményéhez  kapcsolódóan   súlyos problémát,  mert  az országgyűlési képviselők esetében  szinte teljes  mértékben kizárt az, hogy a törvénymódosító javaslatuk benyújtása  előtt megfelelő alapossággal előzetes számításokat és  elemzéseket  végezzenek, egyeztessenek és tárgyaljanak  az érdekelt  felekkel. Így nagy az esély arra, hogy  hatásait  és következményeit   tekintve   kellőképpen   át   nem    gondolt törvénymódosításokat vagy akár alkotmánymódosítást fogad el az Országgyűlés.    Egyéni   képviselői    indítványra    történő törvénymódosítás  esetén a kormányt nem  terheli  az  előzetes hatástanulmány készítésének, illetve a szükséges  egyeztetések lefolytatásának  a  kötelezettsége.  A  Házszabály  [a  Magyar Köztársaság  Országgyűlésének  Házszabályáról  szóló  46/1994. (IX.   30)   OGY  határozat]  alapján  a  kormányt   megillető jogosultságok,  ha  nem ő volt az előterjesztő  a  következők: kérheti,   hogy  legfeljebb  három  módosító  javaslatról   az Országgyűlés külön szavazzon [106. § (3), (4), (5)  bekezdés], az  előterjesztő  írásban tájékoztatja a kormányt,  hogy  mely módosító  javaslatokkal ért egyet [106.  §  (4)  bekezdés].  A záróvita  során,  ha  nem  a  kormány  volt  az  előterjesztő, nyilatkoznia  kell,  hogy egyetért-e a  törvény  elfogadásával [107.  § (4) bekezdés]. A bizottsági viták során szintén részt vesz  a kormány képviselője a törvényjavaslat tárgyalásán,  és nyilatkozik   arról,  hogy  a  törvényjavaslathoz   benyújtott módosító indítványt támogatja-e vagy sem. A  fentiekből  következően  az Alkotmánybíróság  megállapítja, hogy   bár   az  országgyűlési  képviselők  által   benyújtott alkotmánymódosítások  az  Alkotmányban  lefektetett   eljárási követelményeknek     megfelelnek,    mivel    törvénymódosítás benyújtására   jogosult  kezdeményezte  azokat  és   megfelelő többséggel,  az  összes országgyűlési képviselő  kétharmadának szavazatával kerültek elfogadásra, a demokratikus jogállamiság követelményét nyilvánvalóan nem elégítik ki teljes mértékben. Nemcsak   az   Alkmód.,   hanem   a   2010.   májusa   és   az alkotmánybírósági határozat elfogadása közötti  időszak  másik hét,     országgyűlési    képviselő    által    kezdeményezett alkotmánymódosítása  kapcsán  is  ugyanezek   a   legitimitási problémák  merülhetnek  fel.  A jogalkotás  (és  különösen  az alkotmánymódosítás során) szükséges egyeztetések elmaradtak az országgyűlési   képviselők   rendelkezésére   álló    eszközök szűkössége  miatt  [pl.  az  Alkotmánybírósággal  sem   került egyeztetésre   az,  hogy  a  hatáskörének  szűkítését   érintő módosítás  milyen következményekkel járhat és milyen  eljárási problémákat  vethet  fel, milyen eljárási  kérdéseket  kell  a jogalkotónak  az  Abtv.-ben rendezni]. Az alkotmánymódosítások esetlegesen  tartalmi,  a  jogállamot  érintő  sérelmeket   is felvethetnek. Az Alkotmány sorozatos, aktuálpolitikai  érdekek és  célok  megvalósítása, elérése érdekében történő módosítása rendkívül  aggályos  a  demokratikus  jogállam  követelményei, különösen      az     alkotmányos     jogrend     stabilitása, kiszámíthatósága,  a  széleskörű  társadalmi  legitimitás,  az alkotmányos    jogrendszerbe   ellentmondásmentesen    történő beépülése     szempontjából.    Az     Alkotmánybíróság     az aktuálpolitikai szempontokat azonban nem vizsgálhatja. A  hatályos Alkotmány gyakori módosításai közben megindult  és lezajlott    egy   alkotmányozási   folyamat    is,    melynek eredményeként  megszületett Magyarország  2011.  április  25-i Alaptörvénye.   Egy  új  alaptörvény  (alkotmány)   elfogadása esetén, annak hatályba lépéséig is fenn kell azonban tartani a jogállami alkotmányosságot, a hatályos Alkotmány stabilitását. A  sorozatos,  országgyűlési képviselők által  kezdeményezett, sürgősséggel,      rövid      idő      alatt      lefolytatott alkotmánymódosítások,   amelyek  a  megfelelő   egyeztetéseket mellőzték, az érdemi plenáris és bizottsági vitát nélkülözték, veszélyeztetik a hatályos Alkotmány stabilitását. Az       Alkotmánybíróság      hangsúlyozza,      hogy      az alkotmánymódosításokkal kapcsolatosan 2010 májusa és decembere között  folytatott gyakorlat az alkotmányos  jogállam  mércéje szempontjából több ok miatt is vitatható. Az   Alkotmánybíróság   ugyanakkor   megállapítja,   hogy   az alkotmánymódosításokkal    kapcsolatos    eljárás    formailag megfelelt  az  Alkotmányban, illetve a jogalkotási  törvényben lefektetett  eljárási  szabályoknak:  az  Alkotmányt  módosító törvényjavaslatokat   arra   jogosult    nyújtotta    be,    a törvényjavaslatokat  az  Országgyűlés bizottsági  és  plenáris ülésein — a Házszabály előírásainak megfelelően — megvitatták, az  Országgyűlés megfelelő, kétharmados többséggel fogadta  el az    Alkotmányt    módosító   törvényjavaslatokat,    és    a kihirdetésükre  az  eljárási szabályoknak  megfelelően  került sor.  Ebből  következően az Alkmód. közjogi érvénytelenségének megállapítására   irányuló  indítványt   az   Alkotmánybíróság elutasította. 2.     Az     Alkotmánybíróság    áttekintette,    hogy     az alkotmánymódosítások      alkotmányos       felülvizsgálatával kapcsolatos   eddig  töretlen  gyakorlatának   megváltoztatása szükséges és lehetséges-e. 2.1.  A  Magyar  Köztársaság jelenleg hatályos Alkotmánya  nem rendelkezik arról, hogy az Alkotmánybíróság hatásköre az egyes alkotmányi rendelkezések felülvizsgálatára és megsemmisítésére is  kiterjed.  Az  Alkotmánybíróság  azonban  már  az  európai alkotmánybíróságok  gyakorlatának  áttekintését  követően   is megállapította,  hogy ha az alkotmánybíróságok  előzetes  vagy utólagos  normakontroll hatáskör keretében  felülvizsgálhatják az  alkotmánymódosításokat, akkor ezt a hatáskört vagy maga az állam  alkotmánya biztosítja számukra, vagy abból  közvetlenül levezethető   az  alkotmánybíróság  előzetes   vagy   utólagos alkotmány-felülvizsgálati jogköre. Az Alkotmánybíróság azt  is hangsúlyozza,  hogy  — szemben a Német Szövetségi  Köztársaság alaptörvényével  — a magyar Alkotmánynak nincsenek  olyan,  az alkotmányozó  hatalom  által kiemelt,  megváltoztathatatlannak tartott    rendelkezései,   amelyek   alkotmányos    mérceként kötelezően  figyelembe  veendőek  lennének  akár  a   hatályos Alkotmány  módosításának, akár egy új Alkotmány  elfogadásának esetén.  Ebből  következően tehát nincs a  magyar  Alkotmányon belül  olyan  mérce,  amelynek alapján az Alkotmánybíróság  az Alkotmány    egyes   rendelkezéseit   felülvizsgálhatná,    és megállapíthatná,   hogy   mivel   azok   az   Alkotmány   más, meghatározott    (alap)rendelkezéseivel    ellentétesek,     a kifogásolt   alkotmányi  rendelkezéseket  megsemmisíti.   Erre felhatalmazást  ugyanis  csak  maga  az  alkotmányozó  hatalom adhatna az Alkotmánybíróság számára. 2.2.  Az  Alkotmánybíróság vizsgálta, hogy  meghatározhatóak-e azok  a mércék, értékek, elvek, garanciák, amelyek alapján  az alkotmánymódosítások  és  a jövőbeni  alkotmányoknak  akár  az egésze  is  —  kivéve  az  egyszer már megváltoztathatatlannak minősített szabályokat, elveket, értékeket, jogintézményeket — alkotmányossági     szempontból     felülvizsgálhatóak      az Alkotmánybíróság  által,  és  ha  igen,  akkor  létezik   vagy létezhet-e  egy  „alkotmány feletti” állandó  és  sérthetetlen mérce, amely magát az alkotmányozó, alkotmánymódosító hatalmat is  köti,  annak  ellenére, hogy maga az alkotmányozó  hatalom ilyen sérthetetlen mércét nem állapított meg. Az   indítványokban  kifejtettek  alapján  ilyen,   a   priori megállapított   mérceként  szolgálhatna  az   Alkotmánybíróság működésének  kezdetén, 1990 őszén Dr. Sólyom  László  által  a 23/1990.  (X. 31.) AB határozathoz („halálbüntetés” határozat) csatolt   párhuzamos  indokolásában  kifejtett,   „láthatatlan Alkotmány”  fogalma,  amely Alkotmány  felett  álló  mérce  és amelyet  sokan idéznek a jogirodalomban. [„Az Alkotmánybíróság döntése  végleges.  Nem  köti  az  Alkotmánybíróságot  sem   a többségi   akarat,  sem  a  közvélemény.  Nem  köti   egyetlen erkölcsi, vagy tudományos irányzat sem. Az Alkotmánybíróságnak tehát  saját  értelmezést  kell kidolgoznia  az  élethez  való jogról.   Ebben  az  értelmezésben  az  Alkotmány   egésze   a kiindulópont.  Az Alkotmánybíróságnak folytatnia  kell  azt  a munkáját, hogy értelmezéseiben megfogalmazza az Alkotmány és a benne  foglalt  jogok  elvi alapjait, és ítéleteivel  koherens rendszert  alkot,  amely  a  ma  még  gyakran  napi  politikai érdekből   módosított  Alkotmány  fölött,  mint   »láthatatlan alkotmány«,  az  alkotmányosság biztos mércéjéül  szolgál;  és ezért  várhatóan a meghozandó új alkotmánnyal,  vagy  jövőbeli alkotmányokkal sem kerül ellentétbe.” (ABH 1990, 88, 97-98.)] Utólagos,  a  posteriori mérceként az írott  Alkotmány  és  az abból   értelmezéssel   kiolvasztott  tartalmak   és   értékek szolgálhatnának; konkrétan a demokratikus jogállam állandó  és lényegét  jelentő értékrendje, követelményei és garanciái.  Ez az   „alkotmányos  jogállam  lényegét”,  „alapvető   értékeit” tartalmazó mérce, amelyet az alkotmányozó hatalom egyszer  már elfogadott és beépített az Alkotmányba, és amely értékeknek  a további Alkotmányok is meg kell, hogy feleljenek. A  posteriori, utólagos mérceként szolgálhatnak  a  nemzetközi jog   ius  cogens  normái  valamint  alapelvei,  és   az   ún. általánosan  elfogadott jogelvek, továbbá  azok  a  nemzetközi szerződések,   amelyeknek   Magyarország   is   részese,   így különösen:  az ENSZ Közgyűlése által elfogadott, a Polgári  és Politikai   Jogok  Nemzetközi  Egyezségokmánya,  a  Gazdasági, Szociális  és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya,  az Európa  Tanács  által  elfogadott,  az  Emberi  Jogok  Európai Egyezménye  vagy  az Európai Szociális Charta,  stb.,  amelyek kihirdetésük  által  a  magyar jogrendszernek  is  részei,  és kötelező  alapmércék  az  embereket megillető  alapvető  jogok garantálása tekintetében. A  nemzetközi szerződésekbe foglalt alapelvek alapján a magyar Alkotmánynak vannak olyan megváltoztathatatlan részei, amelyek megváltoztathatatlansága nem az alkotmányozó hatalom akaratán, hanem   leginkább  a  ius  cogensen  és  azokon  a  nemzetközi szerződéseken  alapulnak, amelyeknek a Magyar  Köztársaság  is részese.  A  nemzetközi  szerződésbe foglalt  alapelvek  és  a nemzeti alkotmányos rendszerek összhangját ugyanis biztosítani kell, akár dualista, vagy akár monista álláspontra helyezkedik az állam alkotmányos berendezkedése. A választott megoldás nem változtat azon a követelményen, hogy az állam nemzetközi  jogi kötelezettségei   és  belső  joga  együtt   érvényesüljön   és összhangban legyen, hiszen valójában eleve jogi szimbiózisban, „együttlétezésben” vannak a nemzetközi szerződések elfogadása, kihirdetése  és  az  emberi jogok további  belső  szabályozása szempontjából. Az államnak a belső jogát — amennyiben az adott szabályozási   területen   vannak  odavágó,   irányadó,   akár szokásjogi,   akár   szerződésbe   foglalt   nemzetközi   jogi kötelezettségei   is   —  az  utóbbiakkal   összhangban   kell megalkotnia és értelmeznie. A  ius cogens normái, alapelvei és alapvető értékei együttesen olyan    mércét    alkotnak,   amelynek    minden    következő alkotmánymódosítás és Alkotmány meg kell, hogy feleljen.  Ezen elvek  és  értékek nagy része időközben beépült az Alkotmányba és   az   Alkotmánybíróság  precedensjogába,  vagy  a   jogági törvények  részévé  vált (pl. a visszaható  hatály  tilalmának büntetőjogi megfogalmazása, a nullum crimen sine lege, illetve a  nulla  poena sine lege elv vagy más jogágakban a  jóhiszemű joggyakorlás  elve, a fair eljárás elve, stb.). A  ius  cogens elvei,  garanciái  értékek  formájában  megjelennek  a  jogági törvényekben  és  egyéb jogszabályokban  is.  Egyes  alapjogok esetében  az  Alkotmány  ugyanúgy fogalmazza  meg  az  alapjog lényegi tartalmát, mint valamely nemzetközi szerződés (például a  Polgári  és  Politikai Jogok Egyezségokmánya és  az  Emberi Jogok   Európai   Egyezménye).   Ezekben   az   esetekben   az Alkotmánybíróság   által   nyújtott   alapjogvédelem   szintje semmiképpen   sem   lehet  alacsonyabb,  mint   a   nemzetközi (jellemzően   a   strasbourgi  Emberi  Jogok  Bírósága   által kibontott)  jogvédelem szintje. A pacta sunt servanda  elvéből [Alkotmány  7.  §  (1) bekezdés, Alaptörvény Q.  cikk  (2)-(3) bekezdés]  következően tehát az Alkotmánybíróságnak  akkor  is követnie   kell   a  strasbourgi  joggyakorlatot,   az   abban meghatározott  alapjogvédelmi  szintet,  ha  saját   megelőző, „precedens-határozataiból” ez kényszerűen nem következne. Az  Alkotmány  feletti esetleges mérceként  a  szakirodalomban ismert   az  Alkotmány  „lényeges  magja”;  vagyis   azok   az alkotmányos  alapjogok és azok lényeges tartalmai,  amelyek  a demokratikus alkotmányfejlődés jelenlegi állása szerint minden alkotmányos és demokratikus jogállamban elfogadottak, a  közös európai    alkotmányos    tradíció    részét    képezik,     s visszatükröződnek az Európai Unió, valamint az  Európa  Tanács dokumentumaiban. Amennyiben  arra  a következtetésre jutna az Alkotmánybíróság, hogy  felülvizsgálhatja az Alkotmányt, a következő  kérdés  az lenne,  hogy  ki  fogalmazza, fogalmazhatja meg  az  Alkotmány mércéjét,  ki határozhatja meg, hogy az eddig számításba  vett mércék   közül   melyek  fogadhatók  el   és   alkalmazhatóak? Eldöntendő,  hogy kizárólag maga az alkotmányozó  hatalom  (az örökérvényű klauzulák alkalmazásával) vagy az Alkotmánybíróság (is)    jogosult   erre?   Utóbbi   esetben   a   legfontosabb megválaszolandó  kérdés  egyrészt  az,  hogy  van-e  és  kitől származhat   az   Alkotmánybíróság  Alkotmányt   felülvizsgáló hatásköre,  másrészt  az,  hogy  mi  alapján  fogalmazhat  meg örökérvényű     elveket,     értékeket,     garanciákat     az Alkotmánybíróság? A   nemzetközi  példák  és  a  magyar  Alkotmánybíróság  eddig folytatott  gyakorlata  alapján az állapítható  meg,  hogy  az alkotmánybíróságok általában tartózkodnak attól, hogy  önmaguk állapítsák    meg   saját   maguk   számára   az    alkotmány- felülvizsgálatára     vonatkozó     hatáskört,      és      az alkotmánybíróságok maguk határozzák meg azt a mércét,  amelyet az  alkotmánymódosítások felülvizsgálata és  az  új  alkotmány elfogadása során alkalmaznak. Az   eddigiekből  kiderül,  hogy  az  alkotmánybíróságok  csak kifejezett   alkotmányi  rendelkezés  esetén,   vagy   egészen kivételes    esetekben   látnak   lehetőséget   az   alkotmány felülvizsgálatára.  A  magyar  Alkotmány  nem   tartalmaz   az alkotmányozó  hatalom által előzetesen lefektetett  mércét  az Alkotmány  esetleges alkotmányellenességének vizsgálatára.  Az Alkotmánybíróság  — a hatalommegosztás rendszerében  elfoglalt helyéből  következően — hatáskörének keretei között ugyanakkor maga  is  megfogalmazhat mércét, de csak az  egyes  alkotmányi rendelkezések  értelmezésére vonatkozóan. Az  Alkotmánybíróság az  Alkotmány  —  absztrakt vagy konkrét —  értelmezése  során alkotmányos   követelményeket   állapít   meg,   amelyek    az Alkotmánnyal  azonos szintű követelményekké  válnak,  és  erga omnes  hatályúak, ezért a törvényalkotó, továbbá  az  ítélkező bíróságok kötelesek érvényesíteni azokat az alkotmányos  jogok védelme    során.   Ezen   értelmezése   során   azonban    az Alkotmánybíróság  nem lép túl az Alkotmány írott  szövegén  és értékrendjén. 2.3.    Az    Alkotmánybíróság   hatáskörének   az   Alkotmány felülvizsgálatára   való  kiterjesztése  ellen   szóló   egyik legfontosabb  érv az, hogy az Alkotmánybíróság nem  alkothatja és  nem  változtathatja  meg  az  Alkotmányt,  amelyet  védeni hivatott, és amelyet mérceként kell alkalmaznia a jogszabályok alkotmányossági  felülvizsgálata során. Ezt erősíti,  hogy  az Alkotmánybíróság   működése  során  mindvégig   következetesen elhatárolódott  az  Alkotmány,  illetve  annak   rendelkezései vizsgálatától. 3.  Az  Alkotmánybíróság  hangsúlyozza,  hogy  az  alkotmányos jogvédelem egyszer már elért szintje és garanciális  rendszere nem  csökkenthető, alapelemeinek köre nem szűkíthető,  csak  — egészen  kivételes esetben — más alapjog védelme érdekében,  a szükségesség-arányosság  mércéjének  figyelembe  vételével  és úgy, hogy az érintett alapjogok lényeges tartalma ne sérüljön. Az  ennek  nem  megfelelő alkotmányvédelmi  szint  csökkentése ellentmond az alkotmányos jogállam követelményének. 4. A hatalommegosztás rendszerében az Alkotmánybíróság hatalma is   korlátozott   hatalom.  Ebből   következően   nem   vonja hatáskörébe az Alkotmányt és az Alkotmányt módosító új  normák felülvizsgálatát    az    Alkotmányba   foglalt,    kifejezett felhatalmazás nélkül. Demokratikus    jogállamban   az   Alkotmánybíróságnak    erős alkotmányvédő  szervként  kell működnie,  éppen  az  Alkotmány (Alaptörvény)  és  az  állampolgárok  alkotmányos  jogainak  a védelme érdekében. De az Alkotmánybíróság nem egyszerűen  védi és   értelmezi   az  alkotmányozó  hatalom  által   elfogadott Alkotmányt,   hanem  az  alkotmányozó  hatalom  akaratának   a leghatékonyabb  érvényesítője is  azáltal,  hogy  az  utólagos normakontroll  esetén a jogszabályok, illetve  az  ún.  valódi alkotmányjogi   panasz   esetén   a   bíróságok    döntéseinek alkotmányosságát felülvizsgálja, és alkotmányellenesség esetén megsemmisíti azokat. Az  Alkotmánybíróság  hatáskörének szűkítése  egy  ponton  túl felborítja  a  kölcsönös  fékek és  ellensúlyok  elve  alapján működő  hatalommegosztás rendszerét, akár az alkotmányozó,  de akár a törvényhozó vagy a kormányzó-végrehajtó hatalom javára. Ha  az  alkotmányozó hatalom egy korábban az  Alkotmánybíróság által   megsemmisített   törvényszöveget   úgy   kíván   ismét elfogadtatni,  hogy azt beemeli az Alkotmányba, kivonva  ezzel annak felülvizsgálatát az Alkotmánybíróság hatásköréből, ez az alkotmányozó  és törvényhozó hatalomnak olyan  beavatkozása  a hatalmi   ágak   egyensúlyát  biztosító   rendszerébe,   amely alkotmányos   alapjogok  súlyos  sérelmével   jár/járhat.   Az alkotmányozó  és  a törvényhozó hatalom ilyen „együttműködése” esetén az Alkotmánybíróság hatalma vészesen meggyengül, és nem tudja  alapjogvédelmi feladatait ellátni, sérül az alkotmányos alapjogok  védelme,  a társadalom tagjai — alkotmányos  jogaik védelmére  szolgáló eszközök híján — kiszolgáltatott helyzetbe kerülnek. Az  Alkotmánybíróság az alkotmányos jogok  védelmére  szolgáló hatáskörének,  eszközeinek  a szükségesség-arányosság  elvének figyelembe vétele nélküli csökkentése esetén sem reagálhat  az Alkotmánybíróság   jogállam  ellenes  magatartásra,   döntésre jogállam ellenes magatartással, döntéssel. Az Alkotmánybíróság az  alkotmányozó hatalom akarata ellenére nem állapíthatja meg önmaga   számára  az  Alkotmány  felülvizsgálatára   vonatkozó hatáskörét.  [Ld. 11/1992. (III. 5.) AB határozat,  ABH  1992, 77,   82.:   „Jogállamot  nem  lehet  a   jogállam   ellenében megvalósítani”] Az  Alkotmánybíróság hatalmának is vannak azonban, és kell is, hogy  legyenek  határai és korlátai. Az  Alkotmánybíróság  nem válhat   „taláros”   kormányzati  hatalommá,   sem   „taláros” törvényhozóvá,  még kevésbé „taláros” alkotmányozó  hatalommá. [Ld.    a    31/1990.   (XII.   18.)   AB    határozatnak    a hatalommegosztására vonatkozó megállapításait, ABH 1990,  136, 137.] Ha  az  Alkotmánybíróság önmaga terjesztené ki  hatáskörét  az Alkotmány/Alaptörvény  vagy az alkotmányt  módosító  törvények alkotmányossági       felülvizsgálatára,       az        olyan hatalomkoncentrációt  és  hatalmi  túlerőt  jelentene,   amely szintén  felborítaná a kialakult hatalmi ellensúlyok, korlátok és hatalmi autonómiák demokratikus rendszerét, az elválasztott és  önálló  állami  hatalmak egymás hatalmát  ellensúlyozó  és fékező rendszerét. A   hatalmi   rendszer   valamely  szervezetéhez   koncentrált „túlhatalom”, a demokratikus fékek és ellensúlyok rendszerének átalakítása   akár   az  alkotmányozó   hatalomhoz,   akár   a kormányzati  vagy  az  ítélkezési  szervekhez  a  demokratikus jogállam súlyos sérüléséhez vezet. Amennyiben  magába  az  Alkotmányba épít  be  az  alkotmányozó hatalom  olyan szabályokat, amelyek az alkotmányos  jogállamot és   az   alkotmányos  demokráciát,  az  alapjogok  védelmének szintjét rontják, csökkentik vagy garanciákat építenek le,  az Alkotmánybíróság    nem   élhet   az    Alkotmányba    foglalt rendelkezések megsemmisítésének a jogával, de jelezheti, sőt — különösen szélső esetben — jelezni is köteles ezt a tényt  még az alkotmányozó hatalom számára is. 5.   Az   Alkotmánybíróság   norma-felülvizsgálati   hatásköre szűkítésének  következményeként  az  Alkotmány  új   70/I.   § (2)    bekezdését,    az   ennek   való   megfelelőséget    az Alkotmánybíróság  nem  vizsgálhatja,  mivel   az   esetlegesen érintett  törvények  kivétel  nélkül  az  Alkotmány  32/A.   § (2)  bekezdésében  foglalt  hatáskör  korlátozás  hatálya  alá tartoznak,  és  az  Alkotmány 70/I. §  (2)  bekezdésével  való kapcsolatuk ugyanezen rendelkezés alapján nem vizsgálható. Így az  Alkotmánybíróságnak semmilyen lehetősége nincs arra,  hogy az   Alkotmány  70/I.  §  (2)  bekezdése  és  más   alkotmányi rendelkezések — így például az Alkotmány 2. § (1)  bekezdésébe foglalt  jogállam,  jogbiztonság vagy  az  Alkotmány  70/I.  § (1)     bekezdésébe     foglalt,    arányos    közteherviselés követelményébe — ütközését értelmezéssel feloldja. Az Alkotmánybíróság ugyanakkor felhívja a figyelmet arra, hogy az  Alkotmánybíróság döntései erga omnes hatályúak, mindenkire nézve  kötelezőek,  így  az Alkotmánybíróságnak  korábban,  az adózás, adójog alkotmányosságával kapcsolatban hozott döntései továbbra is kötik a jogalkotót. 6.  Összegezésként:  az Alkotmánybíróság a korábban  kifejtett érvekre tekintettel nem változtatja, nem változtathatja meg az alkotmánymódosítások     alkotmányosságának      vizsgálatával kapcsolatos  eddigi  gyakorlatát, így az Alkmód.,  illetve  az Alkotmány  32/A.  §  (2) és (5) bekezdése,  valamint  70/I.  § (2)     bekezdése    alkotmányosságának    vizsgálatára     és megsemmisítésére irányuló indítványokat — hatáskörének hiányában, az Ügyrend 29. § b) pontja alapján — visszautasítja. Az Alkotmánybíróság ugyanakkor —  hasonlóan  a 23/1990. (X. 31.) AB határozatához (ABH 1990, 89, 93.) — jelzi az   alkotmányozó  hatalom  felé,  hogy  az  Alkotmány   egyes rendelkezései  között olyan ellentmondások feszülnek,  amelyek az alkotmányozó hatalom beavatkozását teszik szükségessé. 7.   Az  Abtv.  21.  §  (3)  bekezdése  szerint  a  jogszabály nemzetközi    szerződésbe    ütközésének    vizsgálatát     az Országgyűlés,   annak   állandó   bizottsága   vagy    bármely országgyűlési képviselő, a köztársasági elnök, a Kormány  vagy annak  tagja,  az  Állami Számvevőszék  elnöke,  a  Legfelsőbb Bíróság  elnöke és a legfőbb ügyész kezdeményezheti, a  21.  § (7)  bekezdése  szerint  az  Alkotmánybíróság  hivatalból   is eljárhat. Az indítványozók egyike sem tartozik ebbe  a  körbe. Az   Alkotmánybíróság   a   korábbiakban   kifejtett   érvekre tekintettel  nem  kíván  hivatalból,  ex  officio  eljárni  az alkotmánymódosítások   nemzetközi   szerződésbe    ütközésének vizsgálata  tekintetében,  hiszen  hatáskörének  megléte  vagy hiánya  ebben  az  esetben  is  vita  tárgyát  képezheti.   Az indítványozók   ugyanis   az   Alkotmányt   módosító   törvény nemzetközi  szerződésbe ütközését kérték; ez esetben  tehát  a felülvizsgálat tárgya ugyanúgy az Alkotmány maga lenne, csak a mérce  változna:  az Alkotmány „alkotmányossága”  helyett,  az Alkotmány   nemzetközi  szerződésbe  ütközését  vizsgálná   az Alkotmánybíróság. Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság az Alkotmány  32/A. §-ának,   valamint   70/I.   §  (2)  bekezdésének   nemzetközi szerződésbe   ütközésére   vonatkozó   indítványokat   —    az indítványozói jogosultság és saját hatáskörének hiányában — az Ügyrend 29. § b) és c) pontja alapján visszautasította. 8. Több indítványozó kérte az Alkmód.-nak az Európai Alkotmány létrehozásáról  szóló szerződés meghatározott  rendelkezéseibe való    ütközésének    megállapítását.   Az   Alkotmánybíróság gyakorlatában  „[a]z  Európai Közösségek alapító  és  módosító szerződései az Alkotmánybíróság hatáskörének szempontjából nem nemzetközi  szerződések, (...) e szerződések, mint  elsődleges jogforrások (...) közösségi jogként a belső jog részei,  mivel a  Magyar  Köztársaság  2004. május 1-jétől  az  Európai  Unió tagja.   Az  Alkotmánybíróság  hatáskörének  szempontjából   a közösségi  jog nem minősül az Alkotmány 7. § (1)  bekezdésében meghatározott nemzetközi jognak” [Először: 72/2006. (XII. 15.) AB határozat, ABH 2006, 819, 861.]. Az  Alkotmánybíróság hatáskörét az Abtv. 1. §-a határozza meg. Ennek  alapján  az Alkotmánybíróságnak nincs  hatásköre  annak vizsgálatára, hogy valamely jogszabály sérti-e az Európai Unió jogát.   Ezért   az   Alkotmánybíróság  az   indítványokat   e vonatkozásban   —   hasonlóan   a   29/2011.   (IV.   7.)   AB határozatához, ABK 2011. április, 323, 331-332. —  az  Ügyrend 29.   §   b)   pontja   alapján  —   hatásköre   hiányában   — visszautasította.                                                               VI. Az Abtv. 40. §-ának második mondata, illetve 43. § (5) bekezdése, valamint az Abtvmód. 3. §-a alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványok nem megalapozottak. 1.  Az Alkotmánybíróságtól több indok miatt kérték az Abtvmód. 3.  §-a,  illetve az Abtv. új 40. § második mondata,  valamint 43. § (5) bekezdése alkotmányellenességének megállapítását  és megsemmisítését. 1.1.   Az  indítványozók  egy  része  azért  kérte  az   Abtv. kifogásolt  rendelkezéseinek megsemmisítését,  mert  magát  az Alkotmány  32/A. §-át is alkotmányellenesnek tartotta,  és  az Abtv.  40. § második mondata és 43. § (5) bekezdése lényegében ugyanezt fogalmazta meg. Az  Abtv.  kifogásolt rendelkezései tartalmilag az  alkotmányi rendelkezéseket  építik be az Abtv.-be, és az Alkotmánybíróság korábban    már    megállapította,   hogy   e    rendelkezések felülvizsgálatára nincsen hatásköre. Ezért az Alkotmánybíróság az    Abtv.-ben    sem    vizsgálhatja   ezen    rendelkezések alkotmányosságát, hiszen ezzel tulajdonképpen  közvetetten  az alkotmányi  rendelkezések  alkotmányosságát  vizsgálná.   Erre tekintettel    az   Alkotmánybíróság   az   indítványokat    e vonatkozásukban elutasította. 1.2.   Az   egyik   indítványozó  azért  kérte   az   Abtvmód. megsemmisítését,   mert   az   Alkotmány    új    32/A.    §-a (3)  bekezdésének  és az Abtv. új 40. §-ának a  megszövegezése nem pontosan ugyanaz, két elemben eltér egymástól (az Abtvmód.- ból hiányzik a „nem tartalmaz egyéb okot” feltétel, továbbá  a „kizárólag  akkor semmisíti meg” kitétel csak az  Abtvmód.-ban szerepel, az Alkmód.-ban nem), és ezek az „ellentmondások  egy jogállamban   a  normavilágosság  és  egyértelműség   végzetes hiányát eredményezik.” Az Alkotmánybíróság megállapítja,  hogy az Alkotmánybíróság, mint jogalkalmazó szerv az eljárása során értelmezéssel ezt a szövegezési eltérést fel tudja oldani,  ez a   pontatlanság   nem   eredményezi  a   normavilágosság   és egyértelműség sérelmét. Erre    tekintettel    az   Alkotmánybíróság    az    Abtvmód. alkotmányellenességének  megállapítására  és  megsemmisítésére irányuló indítványt e vonatkozásában is elutasította. 2.  Az  Alkotmánybírósághoz számos indítvány érkezett, melyben az  Abtvmód. 3. §-ának, a hatályba léptető rendelkezésének azt a   fordulatát   kérték   megsemmisíteni,   mely   alapján   a hatáskörszűkítést  a folyamatban lévő ügyekben  is  alkalmazni kell.    Az   Alkotmány   2.   §   (1)   bekezdésébe   foglalt visszamenőleges  hatály  tilalmán túl hivatkoztak  arra,  hogy maga az alkotmánymódosítás sem rendelkezett arról, hogy azt  — az   Alkotmánybíróság   hatáskörének   szűkítésére   vonatkozó szabályokat — a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni  kell. Így  álláspontjuk szerint az csak a hatáskörszűkítés  hatályba lépése után indult ügyekben alkalmazandó. Az   Alkotmánybíróságnak  először  azt   a   kérdést   kellett megvizsgálnia,   hogy   az  Abtvmód.  3.   §-ának   kifogásolt rendelkezése következik-e az Alkmód.-ból. Az  Alkotmánybíróság következetes gyakorlata alapján  eljárása során  mindig és kizárólag az indítvány elbírálásakor hatályos Alkotmány alapján jár el. A 12/2001. (V. 14.) AB határozatában az   alábbiakra   mutatott   rá:  „[a]z   Alkotmánybíróság   a jogszabályok  alkotmányossági vizsgálata során az elbíráláskor hatályos alkotmányszöveghez van kötve. A hatályos Alkotmánnyal vetette  össze  az  Alkotmánybíróság a 27/1991.  (V.  20.)  AB határozatában  a  korábbi  államosítási  jogszabályokat   (ABH 1991,  73.);  a népszavazásra vonatkozó Alkotmány-kiegészítést követően az új alkotmányi rendelkezések váltak irányadóvá az e tárgykört    szabályozó   korábbi   törvény    alkotmányossági vizsgálata során [lásd: 52/1997. (X. 14.) AB határozatban (ABH 1997, 331.)].” (ABH 2001, 163, 175.) Az   Alkotmánybíróságnak,  mint  minden  döntéshozó  szervnek, eljárása   során  folyamatosan,  hivatalból  vizsgálnia   kell hatáskörének    meglétét   vagy   hiányát.    Amennyiben    az alkotmánymódosító  hatalom szándéka az  lett  volna,  hogy  az Alkmód. kihirdetésekor már folyamatban lévő eljárások esetén a hatásköri szabályok továbbélnek és a hatáskörszűkítés csak  az újonnan  benyújtott indítványokra vonatkozik, az  alkotmányozó hatalomnak kellett volna erről rendelkeznie. Tekintettel arra, hogy   az  Alkmód.  erről  nem  rendelkezett,  ezért  hatályba lépésével  megszűnt az Alkotmánybíróság hatásköre az Alkotmány 32/A. § (2) bekezdésébe foglalt esetekben. Az Abtvmód. 3. §-a ennek megfelelően rendelkezik arról, hogy a hatáskörszűkítés kiterjed a már folyamatban  lévő  ügyekre  is (az  Alkotmánybíróságnak e rendelkezés hiányában  is  eszerint kellett  volna  eljárnia és döntenie hatásköre megszűnéséről). Az  Abtvmód.  3.  §-a  tehát  az  Alkmód.-ból,  illetve  annak hatályba  léptető rendelkezéséből következik; az Abtvmód.  más szabályozása  ellentétes  lett  volna  az  Alkotmány  hatályos 32/A. § (2) bekezdésével. Tekintettel  arra,  hogy az Abtvmód.  3.  §-a  az  Alkmód.-ból következően   szabályozott  úgy,  hogy   az   Alkotmánybíróság hatáskörszűkítésére vonatkozó szabályokat a  folyamatban  lévő ügyekben  is alkalmazni kell, az Alkotmánybíróság az  Abtvmód. 3.    §-a   alkotmányellenességének   a   megállapítására   és megsemmisítésére vonatkozó indítványokat is elutasította. A határozat Magyar Közlönyben történő közzétételére annak elvi jelentőségére,  valamint a közérdeklődésre tekintettel  került sor.                      Dr. Paczolay Péter                   az Alkotmánybíróság elnöke                          Dr. Balogh Elemér                   Dr. Bihari Mihály      alkotmánybíró                    előadó alkotmánybíró      Dr. Bragyova András                  Dr. Holló András      alkotmánybíró                           alkotmánybíró      Dr. Kiss László                      Dr. Kovács Péter      alkotmánybíró                           alkotmánybíró      Dr. Lenkovics Barnabás               Dr. Lévay Miklós      alkotmánybíró                           alkotmánybíró                       Dr. Stumpf István                         alkotmánybíró      Dr. Holló András alkotmánybíró párhuzamos indokolása Egyetértek  a  határozat  rendelkező  részével;  kizárólag   a Határozat  indokolásához  fűzök  részben  megerősítő,  részben kiegészítő megjegyzéseket. 1.  Az  Alkotmánybíróság hatásköri önértelmezésében — ahogy  a Határozat   helyesen  megállapítja  —  töretlen   gyakorlatnak tekinthető        az        Alkotmány        alkotmánybírósági felülvizsgálhatóságának  tilalma. A  határozatban  hivatkozott 1260/B/1977. számú AB határozathoz fűzött párhuzamos indokolás fogalmazta  meg  ennek az elvi alapját —  a  hatásköri  határt indokolandó   —  azáltal,  hogy  elválasztotta   egymástól   a törvényhozó és az alkotmányozó országgyűlés közjogi státuszát. (ABH 1998, 825.) Továbbiakban a törvényhozó és az alkotmányozó hatalom nevesítése — az Alkotmánybíróság hatásköri terjedelmét értelmezendő   —   az  alkotmánybírósági  határozatok   bevett fordulata   lett.  [lásd  pl.  a  25/1999.   (VII.   27.)   AB határozatot, ABH 1999, 261.] Ebből  az alkotmánybírósági hatásköri önértelmezésből  azonban nem   következett,  hogy  az  „Alkotmány  alkotmányossága”   — szélesebb értelemben — az alkotmánybírósági vizsgálódás  eleve érinthetetlen területe lett volna. Kiindulási  alapnak tekintem az alkotmánybírósági gyakorlatban használt  jellemző  formulát,  az Alkotmánybíróság  „általános alkotmányvédelmi   szerepkörének”   hangsúlyozását.   Ezt    a fordulatot   az   Alkotmánybíróság   elsősorban   hatáskörében eljárva,   az  indítványon  túli  alkotmányjogi  összefüggések figyelembevételére  alkalmazta  (pl.  az  Országos  Választási Bizottság határozata elleni kifogások elbírálása során), de az ún.  „szignalizációs alkotmányvédelem” is része  az  általános alkotmányvédelmi szerepkörnek. Szignalizációs     alkotmányvédelem     alatt     értve     az alkotmánybírósági eljárás keretében tapasztalt,  kisebb  súlyú alkotmányossági   problémák  jelzését,  az   „Alkotmánybíróság megjegyzi”   formula  keretében  [66/1997.   (XII.   29.)   AB határozat,  ABH  1997,  397,  408.;  4/1999.  (III.  31.)   AB határozat,  ABH 1999, 52, 63.; 35/2007. (VI. 6.) AB határozat, ABH 2007, 421, 424-425.; 43/2010. (VII. 14.) AB határozat, ABH 2010, 308, 310.] valamint a határozat indokolásában (tehát nem a     rendelkező    részben)    megfogalmazott     alkotmányos követelményeket [74/1995. (XII. 15.) AB határozat,  ABH  1995, 369, 373-374.; 27/1998. (VI. 16.) AB határozat, ABH 1998, 197, 205.;  1/1999.  (II.  24.) AB határozat, ABH  1999,  25,  39.; 46/2003. (X. 16.) AB határozat, ABH 2003, 488, 498.];  továbbá ide    sorolom   —   a   Határozathoz   kapcsolódóan   —    az Alkotmánybíróság hatáskörén túlmutató, az Alkotmánnyal,  annak tartalmával  kapcsolatos alkotmánybírósági  álláspontoknak,  a határozatok indokolásában való megfogalmazását. A szignalizációs alkotmányvédelem az Alkotmánybíróság normatív hatáskörén  túli  figyelemfelhívás  az  alkotmányozó   hatalom számára,   az  Alkotmányban  szereplő  ténylegesen   fennálló, illetőleg   ilyen  veszélyt  magába  foglaló  „alkotmányossági deficit”  jelzésére.  Ez tartalmilag — az  eddigi  gyakorlatra alapítva  —  az alkotmányossági szint védelmét,  illetőleg  az alkotmányi normák koherencia-hiányának jelzését jelentette: az Alkotmánybíróság az Alkotmány szintjére tartozónak minősítette valamennyi  hatáskörének Alkotmányba emelését [66/1997.  (XII. 29.)  AB  határozat, ABH 1997, 397, 403.]; illetőleg a Kormány és  a  miniszterelnöki státuszt meghatározó normákat [55/2004. (XII. 13.) AB határozat, ABH 2004, 788, 793.]. Az  Alkotmányon  belüli koherencia-hiány első  megfogalmazását tartalmazó alkotmánybírósági határozatra [31/1990. (X. 31.) AB határozat]  a  Határozat is hivatkozik  és  erre  alapozva  él szignalizációs  alkotmányvédelemmel,  helyesen   megállapítva: hogy  „(…)  az  Alkotmány  egyes  rendelkezései  között  olyan ellentmondások   feszülnek,   amelyek   alkotmányozó   hatalom beavatkozását teszik szükségessé.” [Határozat annyiban tér  el a     hivatkozott    korábbi    határozatban    megfogalmazott szignalizációtól, hogy nem konkretizálta normákra  lebontva  a jelzett ellentmondást (…)] 2.  A  közjogi  érvényesség tárgyában  lefolytatott  vizsgálat alapján  a  Határozat  pusztán az  indítványok  elutasításáról döntött,  mellőzve a szignalizációs alkotmányvédelem keretében megfogalmazható  kritikai  álláspontot.  A  rendelkező   részt alátámasztó   érdemi   állásponttal,   miszerint:   „(…)    az alkotmánymódosításokkal    kapcsolatos    eljárás    formailag megfelelt  az  Alkotmányban, illetve a jogalkotási  törvényben lefektetett  eljárási  szabályoknak  (…).”  –  egyetértek.   A hatályos   alkotmányi  szabályok  valóban   nem   tartalmaznak speciális  eljárást  az  alkotmánymódosítás  kezdeményezésére, következésképpen  a képviselői törvény kezdeményezési  jog  az alkotmánymódosító törvény kezdeményezésének jogát  is  magában foglalja. Ugyanakkor osztom a Határozat kritikai megjegyzését, nevezetesen: „(…) az Alkotmánybíróság megállapítja,  hogy  bár az      országgyűlési     képviselők     által      benyújtott alkotmánymódosítások  az  Alkotmányban  lefektetett   eljárási követelményeknek  megfelelnek (…) a demokratikus  jogállamiság követelményét nyilvánvalóan nem elégíti ki teljes mértékben.” Álláspontom  szerint  —  a fent idézett  megállapításokból  is következően  —  a közjogi érvénytelenség vizsgálata  a  puszta elutasításnál  többet  igényelt  volna,  mégpedig  alkotmányos követelmény megfogalmazását. Az   alkotmányos  követelmény  1993  óta  az  Alkotmánybíróság normakontroll hatásköréből kiértelmezett, bevett jogi  eszköze [38/1993. (VI. 11.) AB határozat, ABH 1993, 256.]. A Határozat arra az álláspontra helyezkedett, hogy „(…) nem zárható ki  az Alkotmánybíróság  hatásköre az alkotmányi  rendelkezéseknek  a közjogi  érvénytelenség szempontjából való  felülvizsgálatára, hiszen  a törvény – vagy akár alkotmányellenesen létrejött,  a közjogi   érvénytelenségben  szenvedő  jogszabályok  semmisek, vagyis olyannak tekintendők, mintha létre sem jöttek volna.” Véleményem  szerint  e fontos hatásköri önértelmezést  nagyobb hangsúllyal   kellett   volna   megfogalmazni.    A    közjogi érvénytelenség   vizsgálata   az   Alkotmánybíróság   utólagos normakontroll  hatáskörébe tartozik  [29/1997.  (IV.  29.)  AB határozat,  ABH  1997,  122,  128.]:  az  alkotmányozó  és   a törvényhozó   országgyűlési  státusz  elválasztása   itt   nem releváns.   A  közjogi  érvényesség,  a  jogalkotási   eljárás szabályainak  megtartása  valamennyi  jogszabályra   irányadó, tehát  az  Alkotmánynak  e tekintetben —  az  Alkotmánybíróság hatásköre  szempontjából — nincs speciális jogforrási  rangja. Következésképpen az Alkotmánybíróság hatáskörében  járt  volna el,  ha  alkotmányos követelményt fogalmaz meg  a  képviselői, illetőleg        kormány        általi       alkotmánymódosító törvénykezdeményezésekről, a kezdeményezőknek a  kezdeményezés szempontjából releváns közjogi szerepéről stb. Az  Alkotmánybíróság természetesen mérlegelhet úgyis, hogy nem a rendelkező részben, hanem —  maradva a szignalizációs alkotmányvédelem eszközénél  —  az indokolásban fogalmaz meg alkotmányos követelményt. Párhuzamos  indokolásról  lévén szó,  úgy  tekintem,  hogy  az Alkotmánybíróság a közjogi érvénytelenség vizsgálata kapcsán — a  Határozat  rendelkező  részében —  nem  kívánt  alkotmányos követelményt    megfogalmazni.    Álláspontom    szerint     a szignalizációs  alkotmányvédelem  keretében,  az  indokolásban megfogalmazott  alkotmányos követelmény mindenképpen  indokolt lett volna. A kormány Alkotmányban rögzített feladata — többek között — az alkotmányos  rend  védelme [Alkotmány 35. §  (1)  bekezdés  a) pont].  Emellett az Alkotmány a kormány feladataként határozza meg      az      Alkotmány      végrehajtásához      szükséges törvényjavaslatoknak   az   Országgyűlés   elé   terjesztését. [Alkotmány  78.  §  (2)  bekezdés]. Ebből  következően,  ha  a kormánynak  kiemelt  feladata  az  ilyen  tartalmú   törvények előterjesztése,  nem  mellőzhető — alkotmányos  feladatként  — meghatározó  szerepvállalása  az  alkotmánymódosító  törvények előterjesztése tekintetében sem. A  fentiekből következően az Alkotmány 35. § (1)  bekezdés  a) pontjából  és  a  78.  § (2) bekezdéséből adódóan  alkotmányos követelmény,   hogy  az  Alkotmány  egészét,  az   alkotmányos alapelveket,   az  alkotmányos  intézmények  hatásköreit,   az alapjogokat   lényegesen   érintő   alkotmánymódosítások    ne képviselői    kezdeményezés,   hanem    kormányelőterjesztések formájában történjék. Egy   ilyen   tartalmú   alkotmányos  követelmény   lényegében összhangban    lett   volna   az   Alkotmánybíróság    korábbi határozatában   kifejtettekkel,  nevezetesen:   a   képviselői törvénykezdeményezési dominancia alkotmányossági  problémaként történő   értékelésével:  „Az  Alkotmánybíróság   szükségesnek tartja   azonban  megjegyezni:  abból,  hogy  az   egyeztetési kötelezettség  elmulasztása  nem  eredményezi  az   elfogadott törvény közjogi érvénytelenségét, nem következik, hogy nem vet fel   alkotmányossági  problémát  az  a  törvénykezdeményezési gyakorlat,  amelynek  során a jogalanyok széles  körét  érintő átfogó   törvények  megalkotása  esetében  elmarad  a  kormány számára  törvény által kötelezően előírt egyeztetés.” [8/2011. (II. 18.) AB határozat, ABK 2011. február, 68, 77.] Budapest, 2011. július 12.                        Dr. Holló András                          alkotmánybíró      Dr. Kovács Péter alkotmánybíró párhuzamos indokolása                                 Egyetértek   a   határozat  rendelkező   részével   és   annak indoklásával, amelyet azonban a magam részéről az  alábbiakkal egészítem ki. A  nemzetközi jogi kötelezettségek fontosságára és a jogalkotó számára  irányadó  voltára, és arra, hogy az  Alkotmánybíróság által    biztosított   alapjogvédelem   szintje   nem    lehet alacsonyabb,  mint  az  Emberi Jogok  Európai  Bírósága  által nyújtott jogvédelem, a határozat a megfelelő helyen rámutat. Ugyanakkor  abban  az elvi kérdésben, hogy az Alkotmánybíróság felülvizsgálhat-e  alkotmánymódosítást,  nézetem  szerint   el lehet jutni annak a kimondásához, hogy abban az esetben, ha az alkotmánymódosítás egy vállalt, kiemelkedően  fontos,  jogilag vagy  politikai összefüggései miatt felmondhatatlan nemzetközi jogi  kötelezettséggel nyilvánvalóan szembekerülne, azt durván sértené  és  az  ütközést alkotmányértelmezéssel  sem  lehetne feloldani,  akkor az Alkotmánybíróság már elléphet a  korábbi, számos  határozatban megerősített és a jelen  határozatban  is követett   álláspontjától,   hogy   alkotmánymódosítást    nem vizsgálhat  felül.  Így  az  Alkotmánybíróság  a  pacta   sunt servanda szabályt [Alkotmány 7. § (1) bekezdés, Alaptörvény Q) cikk   (2)   és  (3)  bekezdések]  a  vizsgálat  alá   vethető alkotmányos   cikkely  elé  helyezheti,  abból  a   vélelemből kiindulva,  hogy  az  alkotmányozó  hatalomnak  nem  állhatott szándékában     a     vállalt    nemzetközi    kötelezettségek teljesítésének ellehetetlenítése. Megjegyzem:  ezt  a lehetőséget az Állandó Nemzetközi  Bíróság joggyakorlatára  vezethetjük  vissza,  ha  nem  így   tennénk, ellentmondanánk   annak  a  tételnek  is,  amit   az   Állandó Nemzetközi Bíróság hirdetett meg, amikor nem fogadta el,  hogy Németország  belső  jogi  aktusa  (semlegességi  nyilatkozata) alapján  a  versailles-i békéből fakadó  kötelezettségei  alól mentesülhessen (CPJI: A Wimbledon-gőzös ügye, 1923.  augusztus 17. Série A n° 1., 29–30. o.). Az Állandó Nemzetközi Bíróság a danzigi  lengyel állampolgárok ügyében még magasabbra  téve  a mércét azt is leszögezte, hogy „egy állam sem hivatkozhat  egy másik  állammal  szemben  saját  alkotmányára  avégett,   hogy mentesüljön  a  nemzetközi jogból vagy hatályos szerződésekből fakadó   kötelezettségei  alól”  (CPJI:  A   danzigi   lengyel állampolgárokkal   való  bánásmód  ügyében   adott   tanácsadó vélemény, 1932. február 4., Série A/B n° 44., 24. o.). Ezek  a  tételek  kimondásuk  óta  meghatározó  jellegűek,   a nemzetközi  jog  és  a  nemzeti  alkotmányok  konfliktusmentes együttélésének    alapját    jelentik,    ekként    ezt    egy alkotmánymódosítás megítélésénél is szem előtt kell tartani. Budapest, 2011. július 12.                        Dr. Kovács Péter                          alkotmánybíró A párhuzamos indokoláshoz csatlakozom:                        Dr. Bihari Mihály                      előadó alkotmánybíró                                      Dr. Stumpf István alkotmánybíró párhuzamos indokolása Egyetértek  a  határozat  rendelkező részével,  ugyanakkor  az indokolásnak   a   közjogi   érvénytelenségre,   valamint   az alkotmányellenes        alkotmánymódosításra         vonatkozó megállapításaival összefüggésben eltérő az álláspontom. 1.  A  jogalkotás alkotmányból eredő követelményei  korlátokat állítanak  a  jogalkotó  elé,  amelyek  megsértése  az   adott jogszabály    érvénytelenségéhez   is    vezethet.    Ha    az Alkotmánybíróság      az      alkotmánymódosítás       közjogi érvénytelenségének fennállását vizsgálja, akkor  egyrészt  meg kell   határoznia   a  közjogi  érvénytelenség   kritériumait, másrészt vizsgálnia kell, hogy az alkotmánymódosítás megfelel- e ezeknek a kritériumoknak. A   közjogi  érvénytelenséggel  kapcsolatos  álláspontját   az Alkotmánybíróság  a  63/2003. (XII.  15.)  AB  határozatban  a következők  szerint összegezte: „Az Alkotmánybíróság  töretlen gyakorlata,   hogy   magának  a  jogalkotási   eljárásnak   az alkotmányosságát  is  vizsgálja  és  dönt   a   formai   hibás törvényhozási  eljárás alkotmányosságáról. Az Alkotmánybíróság már  a  11/1992.  (III.  5.)  AB határozatában  kifejtette:  A jogállamiság  és a jogbiztonság elvéből fakadnak  az  eljárási garanciák.  (...)  Csak  a  formalizált  eljárás  szabályainak követésével keletkezhet érvényes jogszabály (...). (ABH  1992, 77,  85.)  Az  Alkotmánybíróság több határozatában részletesen foglalkozott a közjogi érvényesség eseteivel. A 29/1997.  (IV. 29.)   AB  határozatában  kifejtette,  hogy  a  formai   hibás törvényhozási  eljárás  —  megfelelő  indítvány  alapján  —  a jövőben  alapot  ad  a  törvény  kihirdetése  napjára  történő visszamenőleges hatályú megsemmisítésére. (ABH 1997,  122.)  A határozat  indokolása  szerint  [a]  megsemmisítés  alapja   a közjogi     érvénytelenség,    amely    a     norma     formai alkotmányellenességének egyik változata. (ABH 1997, 122, 128.) Az  52/1997.  (X.  14.)  AB határozat rendelkező  részében  az Alkotmánybíróság  megismételte  azt  a  korábbi  határozatában foglalt   tételt,  melynek  megfelelően  a  jogalkotás   során elkövetett  eljárási alkotmánysértés önmagában  megalapozza  a törvény   megsemmisíthetőségét.  (ABH  1997,  331,  332.)   Az indokolás pedig újfent megállapította, hogy a súlyos  eljárási szabálytalanság   közjogi  érvénytelenséget   idéz   elő.   Az Alkotmánybíróság  a 39/1999. (XII. 21.) AB határozatában  —  a hivatkozott   határozatokra  utalva  —  leszögezte,   hogy   a törvényalkotási folyamat egyes eljárási szabályainak betartása a  törvény  érvényességének az Alkotmány 2. § (1) bekezdéséből levezethető  jogállami követelménye. (ABH  1999,  325,  349.)” [ABH 2003, 676, 683-684.]. Joggyakorlata  során  a képviseleti hatalomgyakorlás  lényeges feltételével  ellentétesnek tekintette az Alkotmánybíróság  az Országgyűlés ülésének nem szabályszerű összehívását, illetve a napirendi  javaslat nem megfelelő időben történő továbbítását, hiszen  ennek következtében az Alkotmány 2. § (2) bekezdésében foglaltak   sérelme  állapítható  meg,  mivel  a  törvényhozás eljárása  kiszámíthatatlanná vált. Ugyancsak az  érvényességet érintő feltétel, hogy a jogszabályra az Alkotmány által előírt többség  egyező szavazatot adjon le, illetve,  hogy  a  Magyar Közlönyben   az   ily   módon   elfogadott   szöveg   kerüljön kihirdetésre.    [A    közjogi   érvénytelenségre    vonatkozó alkotmánybírósági gyakorlat: 27/1997. (IV. 29.) AB  határozat, ABH  1997, 122, 128.; 30/2000. (X. 11.) AB határozat, ABH 202, 207.; 7/2004. (III. 24.) AB határozat, ABH 2004, 98, 105.] Az  indítványok  nagyrészt  az  alkotmánymódosításra  irányuló eljárások  azon  körülményeit  vitatták,  amelyek  az   egyéni képviselői  indítványként  történő  benyújtásra,   illetve   a módosítások gyakoriságára vonatkoztak. A  jelen ügyben hozott többségi határozat indokolásának V.  1. pontja   az  alkotmánymódosítások  közjogi  érvénytelenségének vizsgálata  keretében  megállapítja,  hogy  az  „országgyűlési képviselők   által  benyújtott  alkotmánymódosítások   (…)   a demokratikus  jogállamiság  követelményét  nyilvánvalóan   nem elégítik  ki teljes mértékben”, illetve, hogy „[a]z  Alkotmány sorozatos  (…)  módosítása rendkívül aggályos  a  demokratikus jogállamiság követelményei (…) szempontjából”. A „demokratikus jogállamiság   követelménye”   az   Alkotmánybíróság   korábbi gyakorlatában önmagában, ilyen absztrakciós szinten — az adott esetre  vonatkozó konkrétabb kifejtés nélkül  —  nem  szolgált közjogi  érvénytelenség megállapításának alapjául,  azonban  a jelen  esetben ezzel a követelménnyel való összhang vizsgálata és  minősítése nem is látszik célszerűnek, ha a követelménynek meg   nem   felelés  megállapítását  nem  követi   a   közjogi érvénytelenség kimondása. A  többségi határozat indokolásának IV. fejezete foglalkozik a támadott    alkotmánymódosítások    elfogadásának    tényleges körülményeivel. Ezen felül az Alkotmány módosítására  irányuló eljárással  összefüggésben  a  következőket  tartom  fontosnak megjegyezni.  Az  Alkotmány 19. § (3) bekezdésének  a)  pontja szerint   az  Országgyűlés  megalkotja  a  Magyar  Köztársaság Alkotmányát.    Az    Alkotmány    megalkotására     vonatkozó felhatalmazásból  logikai  következtetéssel   jutunk   el   az Alkotmány módosítására vonatkozó felhatalmazásig, olyan módon, hogy   az  Alkotmány  megalkotása,  mint  szélesebb  hatáskör, szükségképpen magában foglalja annak módosítását, mint szűkebb hatáskört  is.  Az  Alkotmány 24. § (3) bekezdése  szerint  az Alkotmány   megváltoztatásához  az  országgyűlési   képviselők kétharmadának  szavazata szükséges. Az Alkotmány módosításának formai  feltétele  tehát  az  összes  országgyűlési  képviselő kétharmadának   igenlő   szavazata,   illetve   az   Alkotmány módosítására   vonatkozó  kifejezett   megnevezés,   amely   a törvényben    és    annak    megjelölésében    szerepel.    Az alkotmánymódosítás  e specifikus eljárási szabályain,  illetve az  előbbiekben  részletezett általános jogalkotási  eljárásra vonatkozó  érvényességi  feltételeken  túli,  —  a  jelen  ügy alapját  képező  indítványokban felvetett — egyéb  körülmények álláspontom    szerint    nem    szolgálhatnak    alapul    az alkotmánymódosítás közjogi érvénytelensége megállapításánál. A  törvényjavaslatok  egyéni képviselői indítványként  történő benyújtása   a   képviselői  mandátum  része.   A   parlamenti képviselők   Alkotmányban   biztosított   jogosítványaikat   a parlament, mint népképviseleti szerv tagjaként gyakorolják; az Alkotmány  20. § (2) bekezdése szerint tevékenységüket  a  köz érdekében  végzik. Az ilyen alapon őket megillető közreműködői és  részvételi jogokhoz tartozik a törvénykezdeményezési  jog, az  interpellációs  és  kérdezési jog, a  frakcióhoz  tartozás joga,  vagy a rendkívüli ülés összehívásához való jog. Ezeknek a jogosítványoknak a gyakorlása keretében az egyéni képviselői indítványok útján történő jogalkotás esetenkénti indokoltsága, az ilyen döntések megalapozottsága nem alkotmányossági kérdés. Emellett  fontos hangsúlyozni, hogy a képviselői jogosultságok gyakorlása — így az önálló képviselői indítványként benyújtott alkotmánymódosítás  lehetősége —  annak  gyakorlati  anomáliái ellenére  sem  nyilvánítható  a demokratikus  jogállam  elvébe ütközőnek.   Az   Alkotmánybíróság  a  közjogi  érvénytelenség vizsgálata  során  döntő  szempontként  nem  tudja  figyelembe venni,    hogy   egy   alkotmánymódosító   javaslat    esetleg „kellőképpen   át  nem  gondolt”  vagy,  hogy  a   „széleskörű társadalmi    legitimitás”    szempontjából    a    „megfelelő egyeztetéseket  mellőzték, az érdemi  plenáris  és  bizottsági vitát  nélkülözték”. Ezért a többségi határozat  indokolásának ezekre   a  szigorú  megállapításaira  —  amellett,   hogy   a hivatkozott  esetek  vonatkozásában a  minősítést  alátámasztó tények  részletes ismertetésére nem is kerül sor — a határozat nem tudott érdemi következményt építeni. Mindezek   alapján  az  a  tény,  hogy  egy  alkotmánymódosító javaslatot képviselői önálló indítványként nyújtanak  be,  nem érinti    az    ily    módon   elfogadott   alkotmánymódosítás érvényességét,   a   támadott   alkotmánymódosítások   közjogi érvénytelenségére    vonatkozó    indítványokat    tehát    az érvényességi  kellékek vizsgálatát és meglétük  megállapítását követően  önmagában  erre tekintettel  —  a  megalkotás  egyéb körülményeinek   minősítése  nélkül  —   el   lehetett   volna utasítani. 2.  A  többségi  határozat indokolásának  V.  2.4.  pontja  az Alkotmány        módosítására        irányuló        törvények felülvizsgálhatóságának   problémáját    a    hatalommegosztás rendszerében  vizsgálja. Többek között ebből  az  alapállásból jut   a   határozat  arra  a  következtetésre,  hogy   —   egy demokratikus jogállamban nem lévén korlátozhatatlan hatalom —, nemcsak  az  Országgyűlés hatalmát nem szabad korlátok  nélkül hagyni,   hanem   az  Alkotmánybíróság  sem  terjesztheti   ki hatáskörét    az    alkotmányozó    akarata    ellenére     az alkotmánymódosítások alkotmányossági felülvizsgálatára. 2.1.  Álláspontom  szerint árnyalni kell a többségi  határozat indokolásának  azon megállapítását, amely  szerint  a  hatalmi rendszernek    az    alkotmányozó    hatalomhoz    koncentrált „túlhatalma”  a demokratikus fékek és ellensúlyok rendszerének felborításához,  a  demokratikus  jogállam  súlyos  sérelméhez vezetne.  Az  alkotmányozó hatalom ugyanis —  az  Alkotmányban meghatározott  szervekhez  képest  —  más  jellegű  hatalommal rendelkezik,  amely  képessé teszi arra,  hogy  a  jogrendszer alapjait   lerakja   és  az  alkotmányos   szervek   hatalmát, hatáskörét  megállapítsa.  A  hatalommegosztás  logikája   nem alkalmazható  megfelelően  ebben  a  tekintetben,   mert   azt sugallja,   mintha   az   alkotmányozó   hatalom,   vagy    az alkotmánymódosító   hatalom  a  magyar  jogrendszerben   külön hatalmi  ágként  lenne jelen, amelynek az Alkotmánybíróság  az ellensúlya. Ehhez  képest  az  alkotmánymódosító hatalom olyan  értelemben valóban  megkülönböztethető, hogy az az  alkotmányozó  hatalom által alkotott alkotmány felhatalmazása és jogi keretei között marad. Az alkotmánymódosítás tehát nem kíván létrehozni egy új alkotmányt, hanem a régi folytatásaként jelenik meg. Véleményem  szerint az alkotmánymódosítások  alkotmánybírósági felülvizsgálhatóságának   lényegi   kérdése   az,   hogy    az alkotmányozó   hatalom  milyen  mértékben   szab   határt   az alkotmánymódosító hatalom akaratának, illetve, hogy egyáltalán határt  szab-e.  Mindezt pedig megelőzi azon  előkérdés,  hogy elválasztható-e egymástól az alkotmányozó és alkotmánymódosító hatalom.  S  ha  mindezekre igenlő  választ  adunk,  akkor  is kérdés,  hogy  az  Alkotmánybíróság —  amely  történetesen  az Alkotmánnyal való összhang megítélésére létrehozott szerv — az alkotmánymódosítást milyen alapon ítéli meg. 2.2. A többségi határozat indokolásában foglaltaktól eltérően, az   Alkotmány  és  az  alkotmánymódosítás  közötti  esetleges kollíziót   az   alkotmány  integritását  szem   előtt   tartó értelmezési módszerrel tartom feloldhatónak. Ennek  a  szemléletnek  a  nyomai  a  23/1990.  (X.  31.)   AB határozathoz  fűzött — a többségi határozat  indokolásában  is idézett  —  párhuzamos indokolásban is megjelennek: „Ebben  az értelmezésben   az   Alkotmány  egésze  a   kiindulópont.   Az Alkotmánybíróságnak  folytatnia  kell  azt  a  munkáját,  hogy értelmezéseiben megfogalmazza az Alkotmány és a benne  foglalt jogok  elvi alapjait, és ítéleteivel koherens rendszert  alkot (…)”  [ABH  1990, 88, 97-98.] Az Alkotmánybíróság  a  23/1994. (IV.  29.) AB végzésében pedig a következőket állapította meg. „Ha   valamely   rendelkezés   az   országgyűlési   képviselők kétharmadának   szavazatával  az   Alkotmány   részévé   vált, fogalmilag     sem     lehet    annak    alkotmányellenességét megállapítani.” [ABH 1994, 375, 376.] Az  előbbiekkel összhangban, álláspontom szerint az  Alkotmány értelmezésénél  az  Alkotmányt  a  módosításait   is   magában foglalva,  egészében  kell  vizsgálni,  és  értelmezésénél  az Alkotmány  egységes,  zárt jellegét kell szem  előtt  tartani, annak  érdekében, hogy az Alkotmány egyetlen  rendelkezése  se üresedjen  ki  tartalmilag,  az  Alkotmánybíróság  határozatai pedig  következetes,  egymásba  és  egymásra  épülő  rendszert alkothassanak.  Amikor az Alkotmánybíróság  előtt  alkotmányos szinten  jelen  lévő  kollízió van, az Alkotmánybíróságnak  az Alkotmány egységéből kiindulva kell az ütközést feloldani,  és az   így   nyert  új  értelmezést  a  már  meglévő  rendszerbe integrálni.   Ebből  is  következik,  hogy   az   alkotmányozó kifejezett rendelkezése ellenére nem törhető meg az  Alkotmány homogenitása azzal, hogy implicite megváltoztathatatlan  elvek levezetésével az Alkotmányon belül általános jelleggel  eltérő szinteket különböztetünk meg. Az  Alkotmánybíróság előbbiekben idézett határozatainak  ilyen értelmezésével  a jelen probléma kapcsán azt  kell  mondanunk, hogy az alkotmánymódosító hatalom által elfogadott módosítások mindaddig  az  „Alkotmány  részévé  válnak”,  amíg  azokat  az Alkotmánybíróság  képes az Alkotmány többi részével  egységben értelmezni.  A  fentiek alapján tehát nem tudok egyetérteni  a határozat    azon   megállapításával,   amely    szerint    az „Alkotmánybíróságnak semmilyen lehetősége nincs arra, hogy  az Alkotmány   70/I.   §   (2)  bekezdése   és   más   alkotmányi rendelkezések — így például az Alkotmány 2. § (1)  bekezdésébe foglalt jogállam, jogbiztonság vagy az Alkotmány 70/I.  §  (1) bekezdésébe foglalt, arányos közteherviselés követelményébe  — ütközést értelmezéssel feloldja.” (V. 5.). Az Alkotmánybíróságnak ezzel szemben éppen az a feladata, hogy az  Alkotmányt  a maga egészében és egységében  szemlélve,  az alkotmányi rendelkezések közötti kollíziót feloldja. Megjegyzem továbbá, hogy az Alkotmánybíróság az Amt., valamint az  Alkmód.  által  az  Alkotmányba iktatott  új  32/A.  §-át, illetve  70/I.  §  (2)  bekezdését azok  hatályba  lépése  óta többször  alkalmazta. Saját határozatainak  alapjául  szolgáló alkotmányi      rendelkezések      alkotmányosságának       az Alkotmánybíróság  által  történő  utólagos   kétségbe   vonása önmagában véve megmagyarázhatatlan ellentmondást hordoz. 2.3.  Ugyancsak  a  hatalommegosztási  szemléletből  kiindulva állítja  az  indokolás, hogy az Alkotmánybíróság  hatáskörének szűkítése  egy  ponton  túl felborítja a  kölcsönös  fékek  és ellensúlyok  elve  alapján működő rendszert, amelynek  kapcsán utal  az  „Alkotmánybíróságnak az alkotmányos jogok  védelmére szolgáló  hatáskörének,  eszközeinek a szükségesség-arányosság elvének  figyelembe  vétele nélküli  csökkentés[ére]”.  (V.3.- V.4.) Az  alkotmánybírósági gyakorlat által az alapjogok korlátozása vonatkozásában,  illetve még közelebbről és  különösen  is  az egészséges  környezethez  való joggal  kapcsolatban  kimunkált teszthez [28/1994. (V. 20.) AB határozat, ABH 1994, 134, 138.] hasonló  fogalmi  rendszer nem alkalmazható automatikusan  egy alkotmányos    intézmény   hatásköreinek   a    csökkentésével összefüggésben. Eddig az Alkotmánybíróság egyetlen  ítéletében sem  alkalmazta  a hatalommegosztási sémában  a  szükségesség- arányosság    tesztjét,   és   jelen   esetben   sem    tartom megalapozottnak ezt az érvet, hiszen a határozat nem fejti  ki ennek dogmatikai alapját, emellett azt sem tisztázza, hogy hol húzódna  pontosan az a határ, amikor az egyensúly  felborulna, és mi lenne ennek következménye. Az  alkotmánymódosító hatalom ilyen jellegű aktusát  egyébként is  minden esetben az Alkotmány többi részével egységben  kell vizsgálni,   szemügyre  véve  a  többi  intézmény  alkotmányos rendszerben   elfoglalt  helyét,  illetve  azok  viszonyát   a vizsgált   intézményhez.   Mindazonáltal   —   ha   tudományos szempontból  helye is lehet ilyen elemzésnek —  amennyiben  az állami  szervek hatalmában, hatáskörében történő  változás  az Alkotmány  szintjén  következik  be,  annyiban  —  a  korábban kifejtett  érvek alapján — az alkotmányossági felülvizsgálatra kifejezett hatáskör és mérce hiányában nem kerülhet sor. 3. A többségi határozat indokolásában jelentős szerepet kapott a nemzetközi jogra utalás, illetve a nemzetközi jogelvek belső jogra gyakorolt hatásának kérdése. Az indokolás V. 2.2. pontja szerint  a  ius  cogens és nemzetközi szerződések  alapján  „a magyar  Alkotmánynak vannak (…) megváltoztathatatlan  részei”, illetve,  hogy  a ius cogens normái „együttesen  olyan  mércét alkotnak,  amelynek  minden  következő  alkotmánymódosítás  és Alkotmány meg kell, hogy feleljen”. Véleményem  szerint itt ellentét feszül a határozat rendelkező része  és indokolása, valamint indokolásának különböző  részei között,  de  nincsenek összhangban ezek  a  megállapítások  az Alkotmánybíróság korábbi gyakorlatával sem. A  többségi határozat indokolásának ilyen súlyos és messzemenő kijelentései  mindenekelőtt részletesebb kifejtést  igényeltek volna.   Az   az   állítás,  hogy  az  Alkotmánynak   léteznek megváltoztathatatlan  részei,  felvetik  a  kérdést,  hogy  az Alkotmánybíróság   ebből  következően  miért   nem   vizsgálta érdemben a támadott alkotmánymódosító rendelkezéseket.  A  ius cogens  normáinak  a nemzeti alkotmányokra vonatkozó  kötelező jellege — az érdemi vizsgálat elvégzését követően — akár olyan súlyos   következtetések  levonását  is  szükségessé  tehették volna,  amelyekhez nem mérhető a többségi határozati indokolás vonatkozó     részének    tömörsége.    Az    indokolás     az alkotmánymódosítások    nemzetközi   szerződésbe    ütközésére vonatkozó indítványokat — indítványozói jogosultság  és  saját hatáskörének  hiányában — visszautasította, miközben  ugyanitt kifejezi, hogy az Alkotmánybíróság „hatáskörének megléte  vagy hiánya  ebben  az esetben is vita tárgyát képezheti”,  és  úgy fogalmaz,  hogy erre tekintettel is „nem kíván hivatalból,  ex officio eljárni”. A  belső jog és a nemzetközi jog viszonyával az Alkotmány 7. § (1) bekezdése vonatkozásában az 53/1993. (X. 13.) AB határozat foglalkozott részletesen: „A  7.  § (1) bekezdés első fordulata, amely szerint a  Magyar Köztársaság   jogrendszere   elfogadja   a   nemzetközi    jog általánosan elismert szabályait, azt mondja ki, hogy  ezek  az általánosan  elismert szabályok külön (további) transzformáció nélkül  is  a  magyar jog részei. A transzformációt  ebben  az általánosságban  —  vagyis  a szabályok  felsorolása,  illetve meghatározása  nélkül  —  maga az  Alkotmány  hajtotta  végre. Eszerint  a nemzetközi jog általánosan elismert szabályai  nem az Alkotmány részei, hanem vállalt kötelezettségek. Az, hogy a vállalást  és a transzformációt az Alkotmány tartalmazza,  nem érinti  az  Alkotmány,  a  nemzetközi  jog  és  a  belső   jog hierarchiáját. (...)” (ABH 1993, 323, 327.) Az   Alkotmánybíróság  tehát  a  nemzetközi  jog   általánosan elismert  szabályainak  a belső jog kötelező  erejét  az  erre vonatkozó  alkotmányi parancsból vezette le, a jelen határozat többségi  indokolása pedig álláspontom szerint  nem  tartalmaz olyan  érvelést, amely az idézett precedenstől  való  eltérést egyértelműen megalapozná. Emellett a többségi határozat indokolása azt is állítja,  hogy „az  Alkotmánybíróság  által nyújtott  alapjogvédelem  szintje semmiképpen   sem   lehet  alacsonyabb,  mint   a   nemzetközi jogvédelem  szintje. A pacta sunt servanda elvéből következően tehát   az  Alkotmánybíróságnak  akkor  is  követnie  kell   a strasbourgi    joggyakorlatot,    az    abban    meghatározott alapjogvédelmi   szintet,  ha  saját,  megelőző,   „precedens- határozataiból”   ez  kényszerűen  nem   következne.”   Ez   a megállapítás   az   Alkotmánybíróság   gyakorlatát   egyenesen alárendeli  a  strasbourgi  precedenseknek,  amelyek   legelső helyen azt a kérdést vetik fel, hogy melyek is pontosan a  ius cogens  normái. Ha az Alkotmány 7. §-a által a nemzetközi  jog elveit  úgy jelenítjük meg az Alkotmányban, hogy a 7. § mögött kvázi  egy  külön  nemzetközi jogi fejezet  helyezkedik  el  – amelynek  mindenkor  meg  kell  felelnie  az  Alkotmány  többi rendelkezésének–,   akkor   arra  a  következtetésre   kellene jutnunk,   hogy   az   Alkotmány   több,   különböző    szintű rendelkezésből  áll. Ez pedig ellentétes  lenne  az  Alkotmány integratív  jellegét  hangsúlyozó  értelmezéssel,   amely   az Alkotmánybíróság gyakorlatában nemcsak az Alkotmány  különböző rendelkezései,   hanem  az  Alkotmány  és  a  nemzetközi   jog vonatkozásában is megjelenik: „Az Alkotmány 7. § (1) bekezdése azt is jelenti, hogy a Magyar Köztársaság  az Alkotmány rendelkezésénél fogva részt  vesz  a nemzetek  közösségében;  ez  a részvétel  tehát  a  belső  jog részére   alkotmányi  parancs.  Ebből  következik,   hogy   az Alkotmányt  és  a  belső  jogot úgy kell  értelmezni,  hogy  a nemzetközi   jog  általánosan  elfogadott  szabályai   valóban érvényesüljenek. (...) A 7. § (1) bekezdés második fordulata — a  vállalt  nemzetközi jogi kötelezettségek  és  a  belső  jog összhangjának   biztosítása   —  minden   vállalt   nemzetközi kötelezettségre    vonatkozik,   az    általánosan    elismert szabályokra  is. Másrészt az összhangot az egész belső  joggal biztosítani kell, az Alkotmánnyal is. Az Alkotmány  7.  §  (1) bekezdése  tehát  az Alkotmány, a nemzetközi  jogból  származó szerződéssel,   vagy   közvetlenül  az  Alkotmánnyal   vállalt kötelezettségek,  valamint a belső  jog  összhangját  követeli meg;   az  összhang  biztosításában  figyelemmel  kell   lenni mindegyikük sajátosságaira.” [53/1993. (X. 13.) AB  határozat, ABH 1993, 323, 327.] Még  ha  meg  is  tudta volna határozni a  többségi  határozat indokolása  a  ius  cogens mibenlétét, az  Alkotmány  egységét akkor  is  sértette volna az Alkotmány által kötelező erejűnek rendelt nemzetközi jogi elveknek a belső jog szempontjából  az Alkotmány fölé emelése. 4. Az Alkotmánybíróság alkotmányossági felülvizsgálatával, így a  közjogi  érvénytelenség vizsgálatával összefüggő  hatásköre nem   terjedhet  ki  az  alkotmánymódosítások  olyan   jellegű eljárási  körülményeinek minősítésére,  amelyek  alapvetően  a megalkotás    politikai   megalapozottságára,   célszerűségére vonatkoznak,  sem  pedig  azok tudományos  szempontú  tartalmi kritikájára.  Az Alkotmánybíróság az alkotmányvédelem  legfőbb szerve. Az alkotmányozó hatalom által létrehozott Alkotmányt a maga    egészében   és   egységében   hivatott   védeni.    Az alkotmánymódosító törvények alkotmányossági felülvizsgálatának kérdése   éppen  ezért  nem  a  hatalommegosztás  szemszögéből vizsgálandó.  Az  Alkotmánybíróság a számára  adott  értelmező hatalom   birtokában   köteles   arra   törekedni,   hogy   az alkotmánymódosítás   által   az   Alkotmány    részévé    tett rendelkezéseket   az   Alkotmány   egészére   figyelemmel   az alkotmánybírósági joggyakorlatba integrálja. Budapest, 2011. július 12.                        Dr. Stumpf István                          alkotmánybíró A párhuzamos indokoláshoz csatlakozom:                       Dr. Paczolay Péter                   az Alkotmánybíróság elnöke        Dr. Bragyova András alkotmánybíró különvéleménye                                 1.  A  többség szerint az Alkotmánybíróságnak nincs  hatásköre alkotmánymódosítás    alkotmányellenességének    vizsgálatára. Ugyanakkor elfogadja, hogy az Alkotmány módosításának  közjogi érvénytelensége  —  eljárási érvényessége  —  vizsgálható.  Ez következik abból, hogy a rendelkező rész 1. pontja szerint  az alkotmánymódosítás közjogi érvénytelenségének  megállapítására irányuló indítványokat elutasítja. Ez utóbbi megállapítással egyetértek. 2.  Nem  értek  egyet  viszont a  többséggel  abban,  hogy  az Alkotmánybíróságnak  nincs hatásköre az  Alkotmány  módosítása alkotmányellenességének  vizsgálatára.   Az   Alkotmánybíróság hatáskörének  hiánya  különböző érvekkel  alapozható  meg.  Az egyik érvelés fogalmilag kizártnak tartja az Alkotmány részévé vált   alkotmánymódosítás  alkotmányellenességét,   mivel   az Alkotmány ex definitione nem lehet alkotmányellenes.  A  másik érvelés  szerint az alkotmánymódosítás alkotmányellenességének megállapítására  az  Alkotmánybíróságnak  külön  felhatalmazás nélkül   nincs   hatásköre.  Ez  utóbbi   szerint   lehetséges alkotmányellenes  tartalmú  alkotmánymódosítás,  de  az  ilyen alkotmánymódosítás   vizsgálatára  az   Alkotmánybíróság   nem jogosult.  Egy  harmadik  gondolatmenet  azért  zárja  ki   az alkotmány módosításának bírói vizsgálatát, mert nincs, esetleg nem   is   lehetséges,   jogi  mérce   az   alkotmánymódosítás tartalmának   megítélésére.   A   három   érvelés   közül   az Alkotmánybíróság eddigi —  az  1260/B/1997. AB határozat szerint töretlen — gyakorlata (ABH,  1998, 816, 818.) az elsőt követte. A mostani  határozat érvelése  inkább  a  második változatnak felel  meg,  ennyiben tehát az Alkotmánybíróság eltér korábbi álláspontjától. 3.  Magam egyik érveléssel sem értek egyet. Szerintem  ugyanis az  Alkotmány módosításának van az Alkotmányban található jogi korlátja,       ezért      van      az      alkotmánymódosítás alkotmányellenességének  vizsgálatára  az  Alkotmánybíróságnak hatásköre. Ha az Alkotmány tartalmaz jogi mércét az  alkotmány módosítására,  akkor az Alkotmánybíróságnak  van  hatásköre  a módosítás  alkotmányellenességének  vizsgálatára.  Ennek  oka, hogy  az  alkotmány módosítása az alkotmány által szabályozott hatáskör  és  eljárás.  Az Alkotmány maga  hatalmazza  fel  az alkotmány  módosítását  — azaz létesíti  az  alkotmánymódosító hatáskört   —,  ezért  az  alkotmánymódosítás  az  alkotmányon alapuló  hatáskör.  Különben ezt a vizsgált  alkotmánymódosító törvény   maga  is  megerősíti,  amikor  kimondja,  hogy   „az Országgyűlés mint alkotmányozó hatalom az Alkotmány 19. §  (3) bekezdés  a)  pontjában  meghatározott  hatáskörében  eljárva” módosítja  az  Alkotmányt.  Mint  minden  alkotmányon  alapuló hatáskörnek, ennek is vannak korlátai, akkor is, ha  (mint  az alkotmánymódosító    törvény    állítja)    az    Országgyűlés „alkotmányozó  hatalmat” gyakorol,  mivel  ez  a  „hatalom”  — hatáskör — az Alkotmányból származik. Az   alkotmány  módosításáról  szóló  normák  tehát  hatásköri normák,   amelyek   megengedik   az   alkotmány   módosítását: felhatalmazást adnak, meghatározva a módosítás jogi  korlátait és  feltételeit.  Az  Alkotmány  tehát  alkotmányosan  csak  e felhatalmazás korlátai között módosítható. A meg nem engedett, felhatalmazást  túllépő  alkotmánymódosítás  érvénytelen.   Az alkotmánymódosítás eljárási szabályai a hatáskör gyakorlásának módját,  így  az  érvényes  döntés meghozatalának  feltételeit határozzák meg; e szabályok megsértése — ahogyan a többség  is elfogadja  —  közjogi érvénytelenséggel jár.  A  felhatalmazás (anyagi   hatásköri)   szabályai   megengedik   az   Alkotmány módosítását.  Ez  Alkotmányon alapuló felhatalmazás,  amelynek tartalmi  korlátai  az Alkotmányban találhatók.  Ezek  alapján eldönthető,  mikor  lépte  túl az  alkotmánymódosító  hatáskör gyakorlója az Alkotmányban kapott felhatalmazást. Miközben  a határozat joggal állapítja meg az Alkotmánybíróság gyakorlatának      töretlenségét     az     alkotmánymódosítás alkotmányellenessége kérdésében, elmondható, hogy az ellenkező felfogás  alapelve  is  felfedezhető  más  határozatokban.  Az Alkotmány  kötelező  népszavazással való  módosításáról  szóló 25/1999. (VII. 7.) AB határozatban éppen azt fejtette ki, hogy az Alkotmány saját módosítását kizárólag önmaga szabályozza. A következőt  mondta  e  határozatában az Alkotmánybíróság:  „az Alkotmány (…) csak az Alkotmány rendszerén belül, az Alkotmány által    feljogosított   alkotmányozó   hatalom   által,    az Alkotmányban  meghatározott eljárás szerint módosítható”  (ABH 1999,  261.). Ebből a premisszából pedig, más érvekkel együtt, az   alkotmánymódosítás   alkotmányellenessége   vizsgálatának megengedettsége következik. 4.  Az Alkotmány bizonyos tartalmú alkotmánymódosításokra  nem ad  felhatalmazást,  így  az  Alkotmány  módosításának  vannak alkotmányos  korlátai. Azt is mondhatjuk,  hogy  az  Alkotmány egyes      normái     jogilag     az     Alkotmány     alapján megváltoztathatatlanok. Ezek közül a legfontosabb az Alkotmány 8.  §  (1)  bekezdése,  amely szerint  „A  Magyar  Köztársaság elismeri  az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait”. Az  Alkotmány  itt több lényeges dolgot állít, amelyek  együtt vezetnek   arra,   hogy   ez   a  rendelkezés   az   Alkotmány megváltozhatatlan   normája.  Az   Alkotmány   előbb   idézett normájának három fő eleme van. Az egyik az „ember (…) alapvető jogai”, amelyről az Alkotmány szól. A másik, hogy ezek a jogok „elidegeníthetetlenek  és sérthetetlenek”;  végül  a  harmadik vizsgálandó   elem   az,   hogy  az   Alkotmány   („a   Magyar Köztársaság”) az előző két elemet „elismeri”. Az  alapvető emberi jogok terminus jelentése nagyjából  azonos az  alkotmányos  alapjogok összességével. Kétségkívül,  tehető különbség  alapjogok  és emberi jogok,  sőt  emberi  jogok  és szociális   jogok  között.  Ez  a  kérdés  fontos  lehet   egy alkotmánymódosítás  alkotmányellenessége  megítélésében,   itt azonban  elég  annyi, hogy az emberi jogok minden  lényegesebb alapjoggal  azonosak. Az alapvető emberi  jogok  az  Alkotmány szerint   „elidegeníthetetlenek  és  sérthetetlenek”.   Ez   a kifejezés   az  emberi  jogok  filozófiájából  ered,   pozitív alkotmányjogi jelentése az emberi jogok (az alapjogok lényeges része)      érvényességének      jellegére      utal.       Az „elidegeníthetetlenség” fogalmának alkalmazása az Alkotmányban azt  jelenti,  hogy  az alapvető jogok (mint  „emberi  jogok”) alkotmánymódosítással sem korlátozhatók.  A  „sérthetetlenség” elemzése  is  hasonló eredményre vezet.  Ha  az  emberi  jogok sérthetetlenek,  akkor  megsértésük alkotmánymódosítással  sem megengedett.   Az   alapjogokat  korlátozó   alkotmánymódosító törvény   az   alapvető   emberi   jogok   sérthetetlenségével ellentétes,  és  így  az  alkotmányos felhatalmazás  túllépése miatt  alkotmányellenes. Az alapvető jogok sérthetetlenségéből és  elidegeníthetetlenségéből következik az Alkotmány 8. § (2) bekezdésének  alapvető szabálya, amely szerint  „alapvető  jog lényeges tartalmát” törvény — alkotmánymódosító törvény —  sem korlátozhatja. Még  fontosabb  talán,  hogy  az Alkotmány  szerint  a  Magyar Köztársaság „elismeri” az alapvető emberi jogokat. Ebből  arra következtethetünk, hogy az Alkotmány szerint az  emberi  jogok nem  a  pozitív jog termékei: a pozitív jog nem teremti  őket, hanem  csak  elismeri.  Az elismerés  fogalmának  elemzése  is hasonló  eredményre vezet. Az elismerő (az  elismerés  alanya, azaz:  aki  elismer) és az elismerés aktusa maga nem változtat az  elismerés tárgyán: azt ismeri el, ami már „ott van”,  csak az  elismerő  (az Alkotmány) és az elismert (az emberi  jogok) közötti  kapcsolaton változtat. Az Alkotmány  ezzel  világossá teszi,  hogy  az  emberi jogok — tehát nem minden  alkotmányos jog,  csak  azok,  amelyek egyben emberi jogok  is  —  nem  az alkotmányozótól   erednek.  Alkotmányos  joggá   tételük   nem alakítja át a tartalmukat, sem pedig eredeti státusukat.  Csak az   ekként  elismert  normák  státusa  változott   a   magyar jogrendszerben:  a  magyar alkotmány  normái  is  lettek.  Itt azonban,  az alkotmány szerint, kettős státusuk van:  egyrészt továbbra  is  az  alkotmánytól  függetlenül  érvényes  normák; másrészt   az   alkotmány   normái.   Az   alkotmánytól   való függetlenségük   abban   áll,  hogy   az   alkotmány   szerint érvényességük nem az alkotmányon alapul: az alkotmány  átveszi az  önmagától függetlenül érvényesnek elismert normákat. Arról hallgat   az   alkotmány,  hogy  min  alapszanak   az   „ember elidegeníthetetlen  és  sérthetetlen  jogai”;  annyi   azonban világos,  hogy az Alkotmány szerint az alkotmánytól független, és  egy bizonyos értelemben felette álló forrásból származnak. Ha  az  emberi  jogok érvényessége független az  alkotmánytól, ebből az is következik, hogy az alkotmány — saját rendelkezése szerint  — nem szüntetheti meg ezek érvényességét. Úgy tűnhet, hogy  az alkotmány önellentmondó normát tartalmaz: egy pozitív jogi  norma,  az alkotmány, nyilvánít bizonyos az alkotmányban is  található  normákat  nem-pozitív  jognak.  A  pozitív  jog „feletti”  kifejezés  a  pozitív jognál  erősebb  hierarchikus pozíciójú normát jelent. Ez kétségtelen, ha megfontoljuk, hogy az  alkotmánytól független érvényességű norma csak olyan norma lehet,  amelyet az alkotmány nem változtathat  meg,  vagy  nem képes (saját felfogása szerint) megváltoztatni. Az   Alkotmány  e  rendelkezésének  értelmezéséhez  nem   kell elfogadni  semmilyen természetjog-tant, illetve a természetjog létezését.  Elegendő annyi, hogy az emberi jogok  pozitív  jog feletti mivoltát az Alkotmány maga állítja, ami a pozitív jogi szabályként     azt     jelenti,     hogy     alkotmányjogilag megváltoztathatatlannak        minősíti        őket.         A megváltoztathatatlanság pedig azonos az emberi  jogokat  sértő alkotmánymódosítás tilalmával, mivel a megváltoztathatatlanság másként  nem  biztosítható. Ha a pozitív  jog  önmaga  feletti normáról beszél, akkor (legalább úgy tűnhet) ellentmondás  van az alkotmány két rendelkezése között. Az egyik kijelenti, hogy az alkotmány a legmagasabb státusú norma a jogrendszerben (77. §),   a   másik  alkotmányos  szabály  szerint  mégis  van   a legmagasabbnál  is  magasabb norma; akkor  viszont  mégsem  az alkotmány (éppen az alkotmány szerint) a legmagasabb  norma  a pozitív  jogban. Miképpen magyarázható és érthető ez a pozitív jogrendszer álláspontjáról? A válasz erre a jogos  kérdésre  a következő lehet. Az alkotmány kijelentése (normája), hogy  van nála  magasabb  norma — az elidegeníthetetlen és  sérthetetlen jogokat  biztosító  normák — az alkotmány önutaló  normája.  A norma   eddigi  elemzése  alapján  azt  mondhatjuk,  hogy   az „elidegeníthetetlenség és sérthetetlenség” az emberi  jogokról szóló normák lényegének megváltoztathatatlanságát jelenti.  Az ilyen  normák  tehát a pozitív alkotmányjog részei,  de  abban olyan   normák,  amelyeken  alkotmánymódosítással  változtatni érvényesen  nem  lehet. Minden, a jogrendszer  részét  képező, jogi  alkotmány szükségképpen tartalmaz önutaló normákat, ezek között  szükségképpen a saját módosítását szabályozó normákat. Ilyen  norma  az alkotmánymódosítás tartalmát korlátozó  norma is. 5. Az Alkotmány megváltoztathatatlan tartalmának másik forrása az  Alkotmány  preambuluma,  az 1989.  évi  XXXII.  törvénnyel beiktatott   „Bevezetője”.   Eszerint   az   Országgyűlés   az Alkotmányt  egy  bizonyos — tehát nem  tetszőleges  —  átmenet érdekében  alkotta meg. Ennek alapján lehet érvelni  amellett, hogy az Alkotmány valóban átmeneti — bár inkább előkészületi — alkotmány.   A  preambulum  meghatározza,  milyen  alkotmányos állapotba  való átmenet érdekében „állapítja meg az  Alkotmány szövegét”. Az   1989-es   alkotmánnyal  létrehozott  (illetve  létrehozni kívánt)  alkotmányos  állapotot a preambulum  négy  fogalommal határozza   meg:  többpártrendszer,  jogállam,   parlamentáris demokrácia,  szociális  piacgazdaság.  Mind  a  négy  alapvető alkotmányos   tulajdonságot   számos   alkotmányjogi   szabály részletezi  (talán nem is lehet pontosan megmondani,  mennyi). Ezek  a  létrehozott és fenntartandó alkotmányos berendezkedés alapjait   határozzák  meg.  Ha  az  Alkotmány   átmenetiségét komolyan vesszük, világos, hogy az átmenet idején az Alkotmány módosítása nem korlátozhatja a többpártrendszer, a jogállam, a parlamentáris   demokrácia   és   a   szociális   piacgazdaság alkotmányos biztosítékait. Ha így lenne, éppen az Alkotmány fő céljával, az átmenet megvalósításával kerülne szembe. Ha pedig már  elért  állapotnak tekintjük, akkor is ugyanez a  helyzet, hiszen  nem  képzelhető  el, hogy az Alkotmány  a  megvalósult átmenet visszavételét megengedhetőnek tartaná. A preambulumban ezért   benne   foglaltatik  az  alkotmánymódosítás   tartalmi korlátja:     a    négy    alapvető    értékkel     ellentétes alkotmánymódosítás  alkotmányellenes,  akár  azért,  mert   az Alkotmány átmeneti, akár azért, mert nem az. Az   előbbiek  nem  jelentik  azt,  hogy  a  négy  alapértéket megvalósító, vagy ezekkel szoros kapcsolatban álló  alkotmány- normák  teljes egészükben megváltoztathatatlanok lennének.  Az alkotmánymódosítás   alkotmányos  korlátozása   nem   a   négy alkotmányos-politikai   alapérték   megvalósításának   módjára vonatkozik, hanem a fennmaradására. 6.  Ezek  szerint kimondható, hogy az Alkotmányban  vannak  az alkotmánymódosítást korlátozó normák. Ezek  alapján  pedig  az Alkotmánybíróságnak van hatásköre — és jogi mércéje  —  minden alkotmánymódosítás alkotmányellenességének  vizsgálatára.  Így az  Alkotmánybíróságnak vizsgálnia kellett volna a  2010.  évi CIX. és CXX. alkotmánymódosító törvény alkotmányellenességét. Más kérdés, milyen eredményre vezetett volna az el nem végzett vizsgálat. Annyi biztosan kimondható, hogy az Alkotmánybíróság alapjogvédelmi    hatáskörének    korlátozása,    amiről    az indítványokban elsősorban szó van, prima facie az emberi jogok korlátozása  is,  hiszen  ennek  következtében  a  törvényhozó esetleges  alapjog-korlátozásával  szemben  az  Alkotmány  nem biztosít   jogvédelmet.  Ennek  alapján  az   Alkotmánybíróság eljuthatott     volna    az    alkotmánymódosító     törvények alkotmányellenességének megállapításáig. Budapest, 2011. július 12.                       Dr. Bragyova András                          alkotmánybíró          Dr. Kiss László alkotmánybíró különvéleménye                                                               I.                                 1. Egyetértek a határozat rendelkező része 1. és 2. pontjában foglaltakkal. 2. Nem értek egyet a határozat rendelkező része 3., 4. és 5. pontjában foglaltakkal.                               II.                                                     Előkérdések-premisszák Álláspontom megalapozásához nélkülözhetetlennek tartom az alábbiak kiemelését. 1.   Különvéleményem  alapja  az,  hogy   elfogadom   azt   az indítványozói álláspontot, amely szerint az alkotmányozó és az alkotmánymódosító   hatalmat  el  kell  határolni   egymástól. Minthogy  pedig ezt tekintem a meghatározó kiindulási pontnak, ezért  részletesebben  idézem az egyik indítvány  idevonatkozó részét. „Az érintkezési pont mindig az új alkotmány hatályba lépésének időpontja, amikor a pouvoir constituant [i.e.: az alkotmányozó hatalom] a feladatát elvégezte. A pouvoir constituant  nem  az alkotmányhoz  kötött,  hanem alkotmányteremtő  hatalom.  Ezzel szemben     a    konstituált    államhatalmak     (mint     az alkotmánymódosító,   a   törvényhozó,   a    végrehajtó,    az igazságszolgáltató, az államfői stb. hatalom) számára  nemcsak az   alkotmány  elsőbbsége  érvényes,  hanem  az   alaptörvény fenntartása  is.  Ez  utóbbiak úgy  gyakorolhatók  alkotmányos módon,    ahogy    azt    az   alkotmány   meghatározza.    Az alkotmánymódosító hatalom (a „pouvoir constituant  institué”), amelyik  az  alkotmány megváltoztatására hivatott, konstituált hatalom,   vagyis   az  alkotmány  által  létrehozott,   abból levezetett,  általa szabályozott és intézményesített  hatalom. Az   alkotmánymódosító   hatalom   gyakorlására   ugyanis   az alkotmányozó  hatalom  által  már  elfogadott  alaptörvény  ad szabályozást,   amit   az  alkotmánymódosító   hatalomnak   is tiszteletben  kell  tartania: e hatalom  csak  az  alaptörvény előírásai szerint gyakorolható, az abban rögzített tartalmi és eljárási szabályok betartásával. A hatályos Alkotmány jelentős hiányossága,  hogy  nem határozza meg az  alkotmányozó  és  az alkotmánymódosító hatalom szerkezetét, nem tartalmaz részletes eljárási garanciákat a módosítással kapcsolatban. Éppen ezért, az   alkotmány   értelmezését  erga  omnes   hatállyal   végző Alkotmánybíróság  lehet  kizárólag  jogosult  arra,   hogy   e fogalmakat    dogmatikai   szempontból   tisztázza,    és    a különbségüket,   valamint  az  ebből  fakadó  következményeket érvényesítse.  Az  alkotmányértelmezésnek  meg   kell   tudnia határozni   azokat  a  sarokpontokat,  amikre  a  demokratikus jogállam   épül;  ehhez  viszont  segítséget  ad  nemcsak   az Alkotmány  szövege [pl. 2. § (1) bek(ezdése)., 8. §-a],  hanem az  eddigi  —  ugyancsak alkotmánykötött  —  alkotmánybírósági alkotmányértelmezés is. Az   alkotmánymódosító  hatalom  tehát   nem   korlátlan.   Az alkotmánymódosító hatalom kötve van az alkotmányhoz,  jóllehet —  ha  a  kötöttségeket  betartja —  jogosult  az  alaptörvény megváltoztatására,   ami  a  változó  társadalmi   viszonyokra tekintettel    az   alkotmány   normativitásának   fenntartása érdekében   feltétlenül  indokolt  is.  Az   alkotmánymódosító hatalom — mint konstituált hatalom — azonban csak az alkotmány szerint  tevékenykedhet,  mert  az  alkotmány  alatt  áll.  Az alkotmányok  általában  kifejezetten a  törvényhozó  szervekre ruházzák  azt  a jogot, hogy sajátos eljárásban  és  különösen minősített  többséggel  határozzanak az  alkotmánymódosításról vagy  az alkotmány-kiegészítésről. Figyelemmel az alkotmányozó és az alkotmánymódosító hatalom között fennálló különbségekre, illetve   az   alkotmánymódosító  hatalom  konstituált,   azaz „létrehozott”  jellegére, nem zárható ki az, hogy  a  korlátok betartása  felett  minden esetben az a szerv  őrködjön,  amely egyébként az alkotmány védelmére hivatott. Megjegyzem, hogy  a parlament  hatalomgyakorlásának  korlátozott  voltára  történő utalás  nem  ismeretlen az Alkotmánybíróság gyakorlatában.  »A képviseleti hatalomgyakorlást megtestesítő Országgyűlés  által gyakorolt államhatalom nem korlátlan hatalom, a parlament csak az   Alkotmány   keretei  között  tevékenykedhet,   hatalmának korlátait az Alkotmány rendelkezései meghatározzák.«  [2/1993. (I. 22.) AB határozat, ABH 1993, 33, 36.]” Teljes  meggyőződéssel  osztom  az  idézett  indítvány  alábbi argumentációját   is:   „[a]  Magyar   Köztársaság   jelenlegi Alkotmánybíróságának is vállalnia kell e szerepfelfogást, mert a  tét  a  jogállamiság és a nemzet/állam alkotmányos életének folytonossága.  A  hatalommegosztás és  az  államhatalmi  ágak elválasztásának  elve  szempontjából  nem   aggályos,   ha   a konstituált  alkotmánymódosító  hatalom  megnyilvánulásait   a testület  normakontroll alá vonja. Ennek vizsgálati mércéje  a köztársasági Alkotmány »lényeges magja« (amely nem  azonos  az ún.  magalkotmány-elmélettel) lehet, amelyet  az  Alkotmányban foglalt kiemelkedő alapelvek körvonalaznak.” Ezen  a dogmatikai alapon nyugszik a jelen különvélemény, ezek azok   az   elvi-elméleti  tézisek,  amelyek  egy   átfogó   — rendszerszemléletű — alkotmánybírósági vizsgálatot a  többségi határozatban is lehetővé tehettek volna. 2.  Határozott álláspontom, hogy nem engedhető meg a már elért alkotmányosság (e körben is eminensen, de nem kizárólagosan  a jogállam és az emberi jogok, valamint az általános, titkos  és egyenlő   választójogra   vonatkozó  hatályos   rendelkezések) védelmi szintjének a csökkentése. Különösen  pedig nem mindenféle alkotmányos indok nélkül:  nem lehet alkotmányos indok az ún. „gazdasági szükséghelyzet” sem, ami   egyébként   sincs  tételezve  az  Alkotmányban.   Ha   a környezetvédelem   (az  egészséges  környezethez   való   jog: Alkotmány 18. §) területén — helyesen — felállítottuk  a  „már elért  szint  védelmének”  a követelményét,  akkor  —  akár  a kevesebbről  a  többre való következtetés  klasszikus  logikai argumentumának segítségével — bizonyosan felállíthatjuk ezt  a követelményt  az implicit örökkévalósági klauzulákra:  így  az alkotmányos  demokrácia legfőbb intézményére a jogállamra,  az emberi  jogok elért védelmi szintjére, valamint a legfontosabb választójogi    szabályokra,   sőt,   az    alkotmánytörténeti vívmányként  is  értékelhető ellenállási jogra  és  a  hatalom erőszakos  megszerzésének, birtoklásának  és  gyakorlásának  a tilalmára is. Az  a  véleményem,  hogy az Alkotmánybíróságnak  az  Alkotmány 32/A.  §  (1)  bekezdésébe foglalt általános  alkotmányvédelmi szerepköre  nem passzív, hanem aktív alkotmányvédő  szerepkört jelent. Azaz nem nézheti tétlenül a már elért alkotmányossági- jogállami  szint  valójában  napi politikai  célokból  történő nyilvánvaló  erodálását. Ha ezt tenné, az  a  hatékony  magyar alkotmánybíráskodás    végét    jelentené.    Hogyan     lenne összeegyeztethető az alkotmányos berendezkedéssel, ha  például —  ad  abszurdum  —  akként rendelkezne egy  alkotmánymódosító törvény,    hogy   a   jövőben   Magyarország   rabszolgatartó „köztársaság”    lesz?    Egy    alkotmánymódosító     törvény hozzányúlhatna-e  akár  ezzel  a  tartalommal  is  az   Európa Tanácsban  és  az  Európai Unióban eddig érinthetetlen  magnak számító  emberi jogi katalógushoz, valamint a magyar Alkotmány preambulumában  (v.  ö.  a  különvélemény  II.  5.   pontjában említett  korábbi  nepáli legfelső bírósági  gyakorlattal)  is tételesen  felsorolt  „demokrácia” és „jogállam”  parancsához? Álláspontom szerint az Alkotmánybíróság nem nézheti  tétlenül, hogy a jogállam formális eljárásainak betartásával épüljön  le a   jogállamiság  eddig  kiépített  intézményrendszere  (erről bővebben lásd: Sajó András: Önvédő jogállam. Fundamentum 2002. 3-4.  szám.  55  és köv. o. http://157.181.181.13/dokuk/02-34- 04.pdf). Az  egyik  leglényegesebb elvi kérdés az ügyben az, hogy  mely rendelkezések   adják  az  Alkotmány  alapvető   struktúráját, lényegi  magját. Az Alkotmány lényeges magja  körébe  azok  az alapelvi    normák   tartoznak,   amelyek    a    demokratikus alkotmányfejlődés jelenlegi állása szerint minden  alkotmányos jogállamban elfogadottak, a közös európai alkotmányos tradíció részét  képezik,  s visszatükröződnek több, Magyarországot  is kötelező nemzetközi okmányban, valamint az Európai Unió és  az Európa  Tanács dokumentumaiban, illetve e szervek bíróságainak a döntéseiben. Ez   az  értelmezés  levezethető  az  alapjogok  hierarchiáját megállapító,  valamint  az Alkotmány értékrendjét  megállapító alkotmánybírósági gyakorlatból is [pl. 64/1991. (XII. 17.)  AB határozat, ABH 1991, 297-317.; 30/1992. (V. 26.) AB határozat, ABH  1992, 167, 170-171; 47/2007. (VII. 3.) AB határozat,  ABH 2007,  620,  636.].  Ahogyan  említettem,  a  hatályos  magyar Alkotmány  szövegében  ide tartoznak a jogállamot,  az  emberi jogok   elért   védelmi  szintjét,  valamint  a   legfontosabb választójogi    elveket,   továbbá   a    hatalom    erőszakos megszerzését, gyakorlását, illetőleg kizárólagos birtokolására való  törekvést, valamint ennek az elvnek az alapjogi oldalát, az ellenállási jogot (ius resistendi) szabályozó normák. [v.ö. Alkotmány  2.  §  (1) és (3) bekezdése; 8. §;  70.  §  (1)-(4) bekezdései]. E rendelkezések az alkotmánybíráskodás  értelmező tevékenysége  nyomán  élő  jelentéstartalmukkal   képezik   az Alkotmány lényeges magját, mondhatjuk: implicit örökkévalósági klauzuláit.  A  hatályos  Alkotmány  preambulumában  megjelenő kritériumok  szintén orientációt jelentenek a  „lényeges  mag” feltárásához.    A   preambulumban   foglalt    célokkal    és követelményekkel  ellentétesen  sem  módosítható  ugyanis   az Alkotmány,  illetőleg ez csak annak vállalásával  tehető  meg, hogy a magyar Alkotmány többé nem lesz kompatibilis az európai Alkotmányokkal.  Különösen kiemelendő e  körben  a  jogállamba való békés átmenet, amely — ahogyan azt az Alkotmánybíróság  a később  általam  idézendő 11/1992. (III. 5.) AB  határozatában leszögezte   —   a   kilencvenes  évek  elejére   megvalósult. Előrebocsátom, hogy — nézetem szerint — minden, a jogállamiság elért  szintjével  ellentétes  alkotmánymódosítás  tartalmilag alkotmánysértő. A  fentiekből  adódóan az Alkotmány lényeges magját,  implicit örökkévalósági klauzuláit, vagyis az köztársasági  alaptörvény alapvető       értékrendjét      sértő      alkotmánymódosítás alkotmányellenessége  —  álláspontom  szerint  —  vizsgálható, amelyhez   a  meghatározó  alkotmányi  „értékek”   (vagyis   a felsorolt alkotmányi alapelvek, alapjogok és tilalmak)  mércét is   adnak.   Van   tehát  az  Alkotmányban  mérce,   amelynek alkalmazására  hatásköre  is  van az  Alkotmánybíróságnak.  Az Alkotmány  32/A. § (1) bekezdése teremti meg ehhez az  alapot, amely    szerint:   „Az   Alkotmánybíróság   az   Alkotmányban meghatározott esetek kivételével felülvizsgálja a jogszabályok alkotmányosságát,  illetőleg ellátja a törvénnyel  hatáskörébe utalt feladatokat.” E rendelkezés nem sorolja a kivételek közé az  alkotmánymódosító törvényeket sem: nyilvánvaló, ha ez lett volna az alkotmányozó hatalom célja, akkor ezt megtette volna. Nincs  tehát  expressis  verbis  kiemelve  ez  a  tárgykör  az Alkotmánybíróság általános alkotmányvédelmi hatásköréből. Erre  tekintettel mondhatta ki például az egyik határozatában, hogy   „egy   nemzetközi  szerződés  megkötésével,   illetőleg kihirdetésével    az    Országgyűlés   nem    tehet    burkolt alkotmánymódosítást”  [30/1998. (VI. 25.)  AB  határozat,  ABH 1998,   234.].  Ha  ez  mégis  előfordulna,  megállapíthatná-e (kimondhatná-e)  az alkotmányellenességet az Alkotmánybíróság? Ha igen, vajon nem az alkotmánymódosításra irányuló jogalkotói akarat  felől  döntene-e? Alighanem arról.  Ki  másnak  szánta volna    ugyanis   az   említett   (megállapító-)    határozat meghozatalának hatáskörét az Alkotmánybíróság? Mindenesetre az a véleményem: az a tény, hogy az Alkotmány 19. § (3) bekezdése az Országgyűlés hatáskörébe utalja az Alkotmány elfogadását és módosítását,   nem   jelenti   egyben   azt   is,   hogy    az Alkotmánybíróság   az  alkotmánymódosító  törvényt   semmilyen körülmények között sem vizsgálhatja. 3.   „A   hatalmi   ágak   elválasztásának   [pontosabban    a hatalommegosztás] elve (…) nem pusztán annyit jelent, hogy  az egyik hatalmi ág nem vonhatja el a másik jogosítványait, hanem azt  is  jelenti:  a  demokratikus  jogállamban  korlátlan  és korlátozhatatlan  hatalom  nincs, s ennek  érdekében  bizonyos hatalmi  ágak  szükségképpen  korlátozzák  más  hatalmi   ágak jogosítványait. Az Alkotmánybíróság például — az Alkotmány 31/A. §-ának (5) és (6)   bekezdésében,  továbbá  IV.  fejezetében   meghatározott jogosítványai  révén — mind a törvényhozó, mind  a  végrehajtó hatalom,  továbbá  a köztársasági elnök és  az  önkormányzatok közhatalmi  jogosítványainak korlátjaként jelenik meg.  (…)  A jogállam   fogalmához   ugyanis   nem   csupán   a   jogállami intézményrendszer  formális kiépítése,  hanem  annak  normális működtetése  (…)  is  hozzátartozik.” [28/1995.  (V.  19.)  AB határozat,  ABH  1995, 142, 143.] A tartalmi  értelemben  vett alkotmányosság  egyik legfőbb kritériuma,  a  hatalommegosztás elve magában foglalja azt a követelményt is, hogy „nincsen  az Országgyűlésnek alárendelt hatalmi ág, s egyik hatalmi ág  sem vonhatja el a másik jogosítványát. A hatalommegosztás  elvéből ugyanakkor  az  is következik, hogy alkotmányos  demokráciában nincs  korlátlan  és  korlátozhatatlan  hatalom,  s  az  egyes hatalmi ágak hatalmi ellensúlyt képeznek a többi hatalmi ággal szemben.”  [38/1993. (VI. 11.) AB határozat,  ABH  1993,  256, 261.;  41/1993. (VI. 30.) AB határozat, ABH 1993,  292,  294.; 55/1994. (XI. 10.) AB határozat, ABH 1994, 296, 300.; 28/1995. (V.  19.)  AB  határozat, ABH 1995, 138, 142.; 66/1997.  (XII. 29.)  AB  határozat,  ABH  1997, 397,  403.]  Ez  az  amerikai alkotmányjogi doktrínából ismert fékek és egyensúlyok  elvének európai tükörképe. Mindezekből  az  is  következik, hogy a fékek  és  egyensúlyok kialakult  rendjét — következmények nélkül — egyetlen  hatalmi ág   (vagy  tényező)  sem  boríthatja  fel,  s  ez   alól   az Országgyűlés  sem  képez  kivételt. Védelmet  élvez  ezért  az Alkotmánybíróság hatásköre is: „A magyar közjogi berendezkedés egyik  alapja az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében megállapított jogállamiság  elve. Az Alkotmánybíróság megítélése  szerint  e jogállamban  az  Alkotmánybíróság  hatáskörének  a  klasszikus alkotmányos   szervekkel  azonos  alkotmányos  védelmet   kell biztosítani.   Ezzel  elkerülhető,  hogy  az  Alkotmánybíróság határozatai   nyomán  aktuális  politikai   érdekek   alapján, gyakorlati  kormányzati megfontolások az elsődleges  megoldást alkotmánybírósági hatáskör-felülvizsgálatban keressék  (…)  Az Alkotmány   2.   §  (1)  bekezdésében  deklarált  jogállamiság tartalmi   követelménye   az   Alkotmánybíróság   —    közjogi helyzetéből  fakadó  —  alkotmányi hatásköri  szabályozása  és ezáltal     védelme.     E    védelem     szükségessége     az Alkotmánybíróságnak a hatalommegosztás rendszerében  elfoglalt szerepéből,   azaz   az   alkotmányossági   szempontoknak   az államszervezet   egészében   való   érvényesítéséből    ered.” [66/1997.  (XII.  29.)  AB határozat,  ABH  1997,  403.]  „(…) [H]atásköreik  gyakorlása során az Alkotmányban  meghatározott esetekben   a   hatalmi  ágak  együttműködésre  kötelesek   és tiszteletben   kell   tartaniuk   az   elválasztott    hatalmi szervezetek döntéseit és autonómiáját.” [62/2003.  (XII.  15.) AB határozat, ABH 2003, 637.] Az iménti fejtegetéseknek mintegy konklúzióját adja a többségi határozat:  „Az  Alkotmánybíróság hatáskörének  szűkítése  egy ponton  felborítja  a  kölcsönös  fékek  és  ellensúlyok  elve alapján   működő   hatalommegosztás   rendszerét,   akár    az alkotmányozó,  de  akár  a  törvényhozó  vagy   a   kormányzó- végrehajtó  hatalom  javára.” Álláspontom  szerint  ez  be  is következett   az   Alkotmánybíróság   hatáskörének    jelentős szűkítésével. 4.   Az   Alkotmány  olyan  instrumentum,  amely   a   jogrend legmagasabb  szintű szabályrendszere, annak elvei, intézményei és   szabályai   koherens  rendszert  alkotnak.   A   koherens (ellentmondásmentes) belső rendszer megteremtésének igénye  az Alkotmánybíróság értelmező tevékenysége során is megjelenik. Ahogyan arra a I. és II. kilencvennyolc százalékos különadóról szóló  döntésekhez  fűzött párhuzamos indokolásomban,  illetve különvéleményemben   rámutattam  (lásd  e   különvélemény   V. pontját) az eddigi gyakorlat alapján „[a]z Alkotmánybíróság az Alkotmányt  nemcsak  a kifejezetten erre irányuló  eljárásban, hanem   a   jogszabályok  alkotmányosságát   vizsgáló   minden eljárásban  értelmezi.  Az  Alkotmány  egyes  rendelkezéseinek értelme  így  az újabb és újabb értelmezések során  bontakozik ki,   amelyekben  az  Alkotmánybíróság  mind  a  konkrét   ügy sajátosságára,  mind saját korábbi értelmezéseire  tekintettel van.  Az  egyes  értelmezésekből kialakuló  tételeket  —  mint például  a pozitív diszkrimináció feltételeit vagy az alapjog- korlátozás  határait — alkalmazásuk során tovább értelmezi  és formálja    az    Alkotmánybíróság.    Ugyanazon    alkotmányi rendelkezésre  vonatkozóan  az  értelmezés  súlypontja  eltérő lehet, de az értelmezéseknek ellentmondásmentes rendszert kell képezniük. (…) A későbbi értelmezésnek figyelemmel kell lennie a  korábbi  —  kötelező — értelmezésre, felhasználhatja  annak megállapításait,  de  következtetéseit  az  Alkotmányból  kell levezetnie,  és  nem  épülhet kizárólag  a  korábbi  értelmező határozatra.” [36/1992. (VI. 10.) AB határozat, ABH 1992, 207, 210-211.] Egy  másik,  ugyancsak az eddigi gyakorlatot  összegző  döntés alapján: „[a] pluralista társadalom lényegéhez tartozik,  hogy a jogok többféle értéktartalommal is érvényesíthetők úgy, hogy közben  a  jogok  egész  alkotmányos  rendszere  koherens   és működőképes  marad. Az Alkotmánybíróságnak  határesetekben  és össze nem férő koncepciók ütközésekor kell beavatkoznia, azt a vonalat  meghúznia, amelyen túl egy adott tartalmi  értelmezés már  az alkotmányos jogok rendszerével nem hozható összhangba. Az  Alkotmánybíróság ebben az értelmezésben nem  az  Alkotmány feltételezett  általános értékrendjéből  indul  ki,  hanem  az egyes  alapjogokból kibontható értéktartalmakat fejti  ki.  Az egyes   alapjogok   értelmezésekor  széles,  összehasonlítható nemzetközi  tényanyag és elméleti vélemény  áll  rendelkezésre ahhoz,  hogy ne kelljen közvetlenül ideologikus vagy politikai érvekhez folyamodni. Az ilyen módszerű alkotmányértelmezést  a formális   garanciák  hangsúlyozása  az  ideológiák  közvetlen érvényesítésével  szemben,  az  egyes  jogok  értéktartalmának kibontása  pedig a pozitivizmussal való visszaéléssel  szemben védi.” [21/1996. (V. 17.) AB határozat, ABH 1996, 83.] (…) Több  döntésében  azt is hangsúlyozta a testület,  hogy  „[a]z Alkotmánybíróság minden érdemi határozatában —  explicit  vagy implicit módon — szükségképpen értelmezi az Alkotmányt  (…)  A testület   tevékenysége  kezdeteitől  kiemeli   az   alkotmány értelmezés  során  tett elvi megállapításait.  A  gyakorlatban előfordul,  hogy  az  Abtv. 1. § g) pontja szerinti  absztrakt alkotmányértelmezésen  túl  a többi hatáskörben  szükségképpen megjelenő    alkotmányértelmezések   végkövetkeztetéseit    is tartalmazza a határozat rendelkező része, ha az a jogalkotóra, illetve  a  jogalkalmazókra  vonatkozó  kötelezettségek  miatt indokolt.   A  rendelkező  részbe  foglalt  alkotmányértelmező megállapítások     tartalmazhatnak     az     adott     ügytől elvonatkoztatott  elvi  tételeket  [61/1992.  (XI.   20.)   AB határozat, ABH 1992, 280.; 4/1993. (II. 12.) AB határozat, ABH 1994,  48.;  28/1994. (V. 20.) AB határozat, ABH  1994,  134.; 60/1994.  (XII.  24.) AB határozat, ABH 1994,  342,;  32/1998. (VI. 25.) AB határozat, ABH 1998, 252.]”. Ezen  túlmenően  az  is levezethető az eddigi  határozataiból, hogy    az    alkotmánybírósági    alkotmányértelmezések    is tartalmazhatják         a        vizsgált         jogintézmény alkotmányellenességének        általános,        „örökérvényű” megfogalmazását [először: 23/1990. (X. 31.) AB határozat,  ABH 1990,  88.;  15/1991. (IV. 13.) AB határozat, ABH  1991,  40.; 75/2008. (V. 29.) AB határozat, ABH 2008, 664-665.]. Számomra  nyilvánvalónak  látszik, hogy  a  rendelkező  részbe foglalt alkotmányértelmező megállapítás tartalmazhat a konkrét ügytől elvonatkoztatott olyan elvi tételt is, amely — tartalma szerint  —  éppen,  hogy egy új alkotmánymódosító  rendelkezés inkoherens  jellegére mutat rá. Valójában itt arról  van  szó, hogy     az    adott    esetben    az    Országgyűlés    olyan (alkotmánymódosító)  törvényt alkotott,  amely  ellentétes  az Alkotmánnyal.  Erre nézve pedig egyértelmű az Alkotmánybíróság álláspontja:„[a]z  Országgyűlés  jogosult   törvényt   alkotni minden    jogi   szabályozást   igénylő   társadalmi   viszony rendezésére,  jogalkotó  hatáskörének egyetlen  korlátja  van, nevezetesen az, hogy az Országgyűlés által hozott törvény  nem lehet  ellentétes  az  Alkotmánnyal.”  [46/2006.  (X.  5.)  AB határozat,  ABH  2006, 571-572.] Az Alkotmány  —  látszólag  — hallgat   e  kérdésről,  azonban  az  implicit  örökkévalósági klauzulák  létéből következően, továbbá abból az  okból,  hogy nincs expressis verbis kivéve az alkotmánymódosító törvény sem a  felülvizsgálható  törvények közül,  megállapítható  ezen  a téren  is  az  Alkotmánybíróság nem csak formai, hanem  érdemi felülvizsgálati hatásköre is. Erről   az   alapról   vizsgálódva  alighanem   megalapozottan hangsúlyozhatjuk,  hogy  a  tiltott  visszaható  hatálynak  az alkotmánymódosító  törvény  általi  beemelése  az  Alkotmányba [70/I.   §  (2)  bekezdés]  súlyos  koherencia-zavart,   belső ellentmondást  idéz elő, megbontja az Alkotmány  belső,  eddig ellentmondásmentes rendszerét, hiszen az Alkotmány  2.  §  (1) bekezdése  és a 70/I. § (2) bekezdése nem kivétel-,  hanem  az alkotmányon   belüli  „kollíziót”  megteremtő   szabály.   Nem teljesül   tehát   az  a  korábban  többször  is   felállított követelmény,  hogy  az  Alkotmány  rendelkezéseinek   világos, egységes,  áttekinthető rendszert kell  képezniük.  A  dilemma adott:  az  Alkotmánybíróság  vagy  az  eddigi  (a  visszaható hatályról  húsz éven keresztül vallott) álláspontjánál  marad, vagy   meghajol   a   nyilvánvalóan  jogállamot   lebontó   új rendelkezés  előtt,  s  ezzel maga is  hozzájárul  a  jogállam eróziójához,  ha  nem  éppen csendes eltűnéséhez.  Ez  itt  az alkotmányértelmezés és az alkotmánybíráskodás tétje. 5. Kétségkívül igaz, hogy az Alkotmánybíróság — adott tárgyban —   mind   ez   ideig   hozott   határozataiban,   végzéseiben tartózkodott    attól,    hogy   egy-egy    alkotmánymódosítás alkotmányosságáról  tartalmilag állást foglaljon.  Álláspontom szerint  azonban  ezek a döntések a most elbírált  ügyben  nem lehetnek meghatározó jelentőségű precedensek. Mindenekelőtt — egyetértve a többségi határozattal — magam  is hangsúlyozom:    a    magyar    alkotmánybíráskodással    több hasonlóságot   mutató   európai  és   más   külföldi   államok alkotmánybíróságai  közül jó néhány  —  kifejezett  alkotmányi rendelkezés  hiányában  is — elvégzi  az  alkotmánymódosítások formai és tartalmi szempontú alkotmányossági felülvizsgálatát. Messze nem lett volna tehát példa nélküli, ha a jelen ügyben a magyar   Alkotmánybíróság   elemelkedett   volna   a   konkrét alkotmányossági  kérdés kereteiből, és  általánosabb  jog-  és alkotmányelméleti alapról közelítette volna meg ezt — az egyik indítványozó által is — „nehéz ügynek” minősített problémát. Ehhez  a  többségi határozat egyes részei is jó kiindulópontok lehetettek   volna:   „Az   alkotmánymódosítások   esetlegesen tartalmi,  a jogállamot érintő sérelmeket is felvethetnek.  Az Alkotmány   sorozatos,  aktuálpolitikai   érdekek   és   célok megvalósítása, elérése érdekében történő módosítása  rendkívül aggályos  a demokratikus jogállam követelményei, különösen  az alkotmányos jogrend stabilitása, kiszámíthatósága,  széleskörű társadalmi    legitimitás,   az   alkotmányos    jogrendszerbe ellentmondásmentesen beépülése szempontjából.” Mindezek  hangsúlyozása  mellett  és  ellenére  is   azon   az álláspontom    van    a   többségi   határozat,    hogy    „az alkotmánybíróságok általában tartózkodnak  attól,  hogy  saját maguk   állapítsák   meg   önmaguk   számára   az   alkotmány- felülvizsgálatára   vonatkozó  hatáskört.”   Nézetem   szerint azonban   a   külföldi  és  a  hazai  szituáció   messze   nem hasonlítható  össze:  a külföldi és a hazai  alkotmánysérelmek ugyanis súlyukban lényegesen eltérők. Míg másutt általában egy- egy   elszigetelt   alkotmánymódosítási  aktus   (szabályozási megoldás)   vezetett  el  az  alkotmánymódosítást  eredményező törvény  felülvizsgálatának a felvetéséhez  (lásd  az  osztrák vagy cseh példát), addig nálunk szinte rendszert alkotnak azok —   az   alkotmánymódosítási  vagy  törvényi  formát  öltő   — kormányzati   elképzelések,  amelyek  jó  néhány   esetben   a jogállam, a jogállamiság és az alapvető jogok védelmének  húsz éven  keresztül  folyamatosan  és  szisztematikusan  kiépített pilléreit ingatják meg. Mindez   lényegesen  felértékeli  a  magyar   Alkotmánybíróság alkotmányvédelmi     szerepkörét,     nemkülönben     aktívabb szerepvállalását  is  indokolttá teszi. A  többségi  határozat szerint   „ha   az  Alkotmánybíróság  önmaga  terjesztené   ki hatáskörét   az   Alkotmány/Alaptörvény  vagy  az   Alkotmányt módosító törvények alkotmányossági felülvizsgálatára, az olyan hatalomkoncentrációt  és  hatalmi  túlerőt  jelentene,   amely szintén  felborítaná a kialakult hatalmi egyensúlyok, korlátok és   hatalmi  autonómiák  demokratikus  rendszerét  (…)”.  Úgy gondolom,  ez sehol sem következett be azokban az országokban, ahol az Alkotmánybíróság — kifejezett alkotmányi felhatalmazás nélkül  is  —  véleményt formált egy-egy alkotmánymódosításról akár   formai,  akár  tartalmi  nézőpontból.  (Pl.   Ausztria: http://wn.com/Round_Table_Unconstitutional_Constitutional_Amen dments_Opening_Session_part_I                      Csehország: http://www.usoud.cz/view/pl-27-09;                      India: http://www.legalserviceindia.com/article/l33-Constitutionality- of-a-Constitutional-Amendment.html; lásd  még  e  tárgykörben: Granville Austin: Working a Democratic Constitution: A History of the Indian Experience. Oxford University Press, USA, 2003.; Izrael: http://wn.com/Round_Table_Unconstitutional_Constitutional_Amen dments_     Opening_Session_part_I;     korábban     Nepálban: http://www.auilr.org/pdf/11/11-1-2.pdf);   Olaszországban   az alkotmánymódosító  törvényekkel  azonos  rangú  alkotmányerejű törvényekre: http://www.jus.unitn.it/download/gestione/fulvio.cortese/20101 209_2054Ccost_1146_1988.pdf.). Mindezek  után  úgy vélem, hogy — szemben például  a  többségi határozat  által  idézett 1994-es és 1998-as döntésekkel  —  a jelenlegi helyzetben az Alkotmány alapvető struktúráját (v. ö. az   indiai   legfelsőbb  bírósági  gyakorlattal)  érinti   az alkotmánymódosítás, s erre a következtetésre  el  lehet  jutni akkor, ha a hatályos Alkotmány rendelkezéseit összefüggéseiben vizsgáljuk.  Ahogyan a 184/2010. (X. 28.) AB  határozathoz,  a fentebb   már   idézett  különadó-ügyhöz   fűzött   párhuzamos indokolásomban  kifejtettem: „Az Alkotmány  új,  70/I.  §  (2) bekezdését  nem  lehet a jelen ügyben sem az  Alkotmány  többi normájától elszigetelten értelmezni. Álláspontom szerint abból a  nézőpontból  kell  kibontani az új  alkotmányi  rendelkezés értelmét,  miszerint az Alkotmány ellentmondásmentes rendszert alkot.  Az  Alkotmánybíróság viszont mindent köteles  megtenni annak érdekében, hogy — az alkotmányértelmezés eredményeként — az  egyes  régi-új alkotmányi rendelkezések között  ne  legyen ellentmondás.” Párhuzamos indokolásomban nem válaszoltam  arra a  kérdésre,  mi lenne egy esetleges „ellentmondás”  észlelése esetén  az Alkotmánybíróság feladata. Most ez — erre  irányuló többtucatnyi  indítvány  nyomán — tovább  nem  halasztható.  E törekvésemben   fokozottan  támaszkodtam  az  Alkotmánybíróság alábbi megállapításaira: a)  „Magyarország  jogállammá minősítése  ténymegállapítás  és program  egyszerre. A jogállam azáltal valósul  meg,  hogy  az Alkotmány  valóban  és  feltétlenül  hatályosul  (…)   bármely politikai  törekvés  kizárólag  az  Alkotmány  keretei  között valósítható meg, s hogy az alkotmányosság megítéléséből a napi politikai  szempontok ki vannak zárva (…) Az adott  történelmi helyzetet   a  jogállam  keretein  belül  és  annak  kiépítése érdekében   figyelembe  lehet  venni.  Nem  lehet  azonban   a történelmi helyzetre és a jogállam megkövetelte igazságosságra hivatkozva   a  jogállam  alapvető  biztosítékait  félretenni. Jogállamot  nem  lehet a jogállam ellenében  megvalósítani.  A mindig  részleges és szubjektív igazságosságnál  a  tárgyi  és formális elvekre támaszkodó jogbiztonság előbbre való. (…) fel sem merülhet az alkotmányosság követelményeinek felfüggesztése (…)” [11/1992. (III. 5.) AB határozat, ABH 1992, 82-83.] b)    „Jogállami   értékrend   alapján   jogállami   garanciák mellőzésével  még igazságos követelés sem érvényesíthető  (…)” [11/1992. (III. 5.) AB határozat, ABH 1992, 84-85.] c)  „(...)  jogállamban  az  Alkotmánybíróság  hatáskörének  a klasszikus alkotmányos szervekkel azonos alkotmányos  védelmet kell  biztosítani. Ezzel elkerülhető, hogy az Alkotmánybíróság határozatai   nyomán  aktuális  politikai   érdekek   alapján, gyakorlati  kormányzati megfontolások az elsődleges  megoldást alkotmánybírósági  hatáskör-felülvizsgálatban  keressék   (…)” [66/1997. (XII. 29.) AB határozat, ABH 1997, 403.] d)  A  többségi határozat — helyesen — a magyar törvényalkotás eljárási  rendjét,  néhány produktumát nem tartja  összhangban állónak  a  jogállami  demokráciák  európai  és  modelljeivel. Megjelenik  az  indítványok  között  az  is,  hogy  a  hatalom „kizárólagos  birtoklására  törekvés”  is  kimutatható  a  mai magyar    közjogi    (alkotmánymódosítási,    törvényalkotási, jogalkotási) gyakorlatban. Van-e áthallás itt az Alkotmány  2. §  (3) bekezdéséhez, illetve a fentebb már idézett ellenállási joghoz,  valamint a népszuverenitás elvéhez?  A  14/2000.  (I. 12.)  AB  határozat (ABH 2000, 83, 96.) maga  is  határozottan ráerősít  arra  a  követelményre, hogy a  hatalom  kizárólagos birtokolására  törekvéssel  szemben  törvényes  úton  mindenki jogosult  és egyben köteles fellépni. Nyilvánvaló az is,  hogy ennek  a  fellépésnek a lehetősége az állam ilyen szándékaival szemben  is  fennáll. Ennek alapja lehet az,  ha  „Alkotmányon felüli,  illetve  alkotmányellenesen is  érvényesülő”  hatalmi túlsúly,  hatalmi dominancia jelentkezik. [Az Alkotmánybíróság a  pártállami  hatalomkoncentrációra utalva mondta  ki  ezt  a tételt  a 62/2003. (XII. 15.) AB határozatban (ABH 2003,  637, 644.)]. E  felvetés  indítványok között történő megjelenése  önmagában igazolhatja  azt  a  törekvést,  hogy  a  jelen   esetben   az Alkotmánybíróságnak a rendszert, az egész  magyar  alkotmányos berendezkedést átfogóan és egészében érintő ügyben kell állást foglalnia.   Ehhez   az  értelmezéshez   pedig   —   általános alkotmányvédelmi szerepkörét betöltve — kiindulópontja  csakis az  Alkotmány  egésze lehet. [23/1990. (X. 31.) AB  határozat. ABH 1990, 88, 97-98.] Mindezek   előrebocsátása  után  az  üggyel  és   a   többségi határozattal  kapcsolatos álláspontomat  az  alábbiak  szerint foglalom össze.                              III.                                              Elutasíthatók-e azok az indítványok,   amelyek szerint az Abtv. „rendelkezéseit a folyamatban lévő                eljárásokban is alkalmazni kell”? A  többségi határozat szerint: „[a]z Alkotmánybíróságnak, mint minden   döntéshozó  szervnek,  eljárása  során  folyamatosan, hivatalból vizsgálnia kell hatáskörének meglétét vagy hiányát. Amennyiben  az  alkotmánymódosító  hatalom  szándéka  az  lett volna,  hogy  az  Alkmód. kihirdetésekor már folyamatban  lévő eljárások  esetén  a  hatásköri  szabályok  továbbélnek  és  a hatáskörszűkítés  csak  az  újonnan  benyújtott  indítványokra vonatkozik,  az  alkotmányozó hatalomnak kellett  volna  erről rendelkeznie.  Tekintettel arra, hogy  az  Alkmód.  erről  nem rendelkezett,   ezért   hatályba   lépésével    megszűnt    az Alkotmánybíróság   hatásköre  az   Alkotmány   32/A.   §   (2) bekezdésében foglalt esetekben. Az  Abtvmód. 3. §.-a ennek megfelelően rendelkezik arról, hogy a  hatáskörszűkítés kiterjed a már folyamatban lévő ügyekre is (az  Alkotmánybíróságnak e rendelkezés hiányában  is  eszerint kellett  volna  eljárnia és döntenie hatásköre megszűnéséről), az  Abtvmód.  3.  §-a  tehát  az  Alkmód.-ból,  illetve  annak hatályba  léptető rendelkezéséből következik: az Abtvmód.  más szabályozása ellentétes lett volna az Alkotmány hatályos 32/A. § (2) bekezdésével. Tekintettel  arra,  hogy az Abtvmód.  3.  §-a  az  Alkmód.-ból következően   szabályozott  úgy,  hogy   az   Alkotmánybíróság hatáskörszűkítésére vonatkozó szabályokat a  folyamatban  lévő ügyekben is alkalmazni kell, az Alkotmánybíróság az Abtmód. 3. §-ának      alkotmányellenessége      megállapítására       és megsemmisítésére vonatkozó indítványokat is elutasította.” Álláspontom  szerint  a  vizsgált  összefüggésrendszerben  nem annak  a  (formai) oknak van jelentősége, szólt-e  az  Alkmód. kifejezetten  arról,  hogy  rendelkezéseit  csak  az   újonnan benyújtott  indítványok  elbírálásakor  lehet(ne)  alkalmazni, hanem   annak,   hogy  mi  a  konkrét  tárgya  (tartalma)   az alkotmánymódosításnak.  Jelen  esetben  benne  van   ebben   a jogalanyokat (ad malam partem) visszaható hatállyal terhelő új (alkotmányi) rendelkezés alkalmazhatóságának a megengedése is, hiszen  a „folyamatban lévő ügyek” jelentős részét éppen  ezek teszik  ki.  Minthogy pedig különvéleményem V. részében  ezzel részletesebben  is  foglalkozom,  itt  mindössze  csak  azt  a megjegyzést  teszem, hogy a „folyamatban lévő ügyek”  jótékony leple alá sem rejthető el az ad malam partem visszaható hatály megengedhetősége,  de érvényesülésének csendes  megtűrése  sem pártfogolható alkotmányosan. A  többségi határozat 3. pontja elutasítja az Abtvmód.  3.  §- ában  írt  rendelkezés („[e]z a törvény a kihirdetését  követő napon   lép   hatályba,  rendelkezéseit  a  folyamatban   lévő eljárásokban  is  alkalmazni  kell.”)  alkotmányellenességének megállapítására irányuló indítványt. Tekintettel arra, hogy  — tárgya,  tartalma szerint — az Abtvmód. 3. §-a megnyitotta  az utat az Alkotmány — ad malam partem visszaható hatályú — 70/I. §  (2)  bekezdésének az alkalmazhatósága előtt, ezért  azt  az Alkotmánybíróságnak  a mostani konkrét esetben  —  álláspontom szerint — meg kellett volna semmisítenie. Hangsúlyozom  ugyanakkor:  az a szabályozási  megoldás,  amely szerint   valamely  törvény  (jogszabály)  rendelkezéseit   „a folyamatban  lévő eljárásokban is alkalmazni kell”,  önmagában nem  teremthet  jogalapot sem e rendelkezés  megsemmisítésére, sem  pedig az erre irányuló indítvány elutasítására.  Minthogy pedig  e  téren az alkotmánybíráskodás kezdete óta nem alakult ki   a  magyar  szakirodalomban  „communis  opinio  doctorum”, kívánatosnak tartottam volna, ha az Alkotmánybíróság az önmaga számára  irányadó mércét meghatározza. Például így: amennyiben a  törvény  (jogszabály)  az új jogi normák  alkalmazásának  a kötelezettségét  a folyamatban lévő eljárásokban  is  előírja, úgy  az ilyen rendelkezés alkotmányosságának alkotmánybírósági megítélésekor  mellőzhetetlen az  adott  törvény  (jogszabály) tartalmának  a  vizsgálata. E szabályozási mód  alkalmazásakor elkerülhetetlen  az  eseti  vizsgálat,  amely  —  eredményétől függően  — vagy a rendelkezés megsemmisítését, vagy  pedig  az erre  irányuló indítvány elutasítását hozná magával.  Minthogy jelen  esetben — nézetem szerint — az európai és más  külföldi jogállami  standardok  szerint is tiltott  visszaható  hatályú rendelkezésnek  számít az Alkmód. 70/I. §  (2)  bekezdése,  az annak  folyamatos  ügyekben  való alkalmazhatóságát  megengedő Abtvmód.  3.  §-át  is  meg  kellett  volna  semmisítenie   az Alkotmánybíróságnak.                               IV.                                    Visszautasíthatók-e a nemzetközi szerződéseket kihirdető                  jogszabályba (itt: törvénybe)           ütköző rendelkezéseket érintő indítványok? 1.    A   többségi   határozat   5.   pontja   szerint:    „Az Alkotmánybíróság  a  Magyar Köztársaság  Alkotmányáról  szóló, 1949.  évi  XX.  törvény  32/A. §-ának  a  Magyar  Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról  szóló 2010.  évi  CXIX.  törvény 1. §-ával  módosított  új  szövege, valamint  a  70/I,  §  (2)  bekezdése  nemzetközi  szerződésbe ütközésének   megállapítására  és  megsemmisítésére   irányuló indítványokat visszautasítja.” Álláspontom  szerint a többségi határozat  —  a  maga  logikai rendjét  követve  — helyes okfejtés után jutott  el  az  imént idézett   konklúzióig.  Kétségkívül  helytállóak   ugyanis   a következő  megállapításai: „[a] posteriori, utólagos mérceként szolgálhatnak  a  nemzetközi jog ius  cogens  normái  valamint alapelvei  és  az ún. általánosan elfogadott jogelvek  továbbá azok  a  nemzetközi  szerződések, amelyeknek  Magyarország  is részese, így különösen: az ENSZ Közgyűlése által elfogadott, a Polgári  és  Politikai  Jogok  Nemzetközi  Egyezségokmánya,  a Gazdasági    Szociális   és   Kulturális   Jogok    Nemzetközi Egyezségokmánya, az Európa Tanács által elfogadott, az  Emberi Jogok  Európai  Egyezménye vagy az Európai  Szociális  Charta, stb.,  amelyek  kihirdetésük által a magyar jogrendszernek  is részei, és kötelező alapmércék az embereket megillető alapvető jogok garantálása tekintetében. (…) A  ius cogens normái, alapelvei és alapvető értékei együttesen olyan    mércét    alkotnak,   amelynek    minden    következő alkotmánymódosítás és Alkotmány meg kell, hogy feleljen.  Ezen elvek  és  értékek nagy része időközben beépült az Alkotmányba és   az   Alkotmánybíróság  precedensjogába,  vagy  a   jogági törvények  részévé  vált (pl. a visszaható  hatály  tilalmának büntetőjogi megfogalmazása, a nullum crimen sine lege, illetve a  nulla  poena sine lege elv vagy más jogágakban a  jóhiszemű joggyakorlás  elve, a fair eljárás elve, stb.). A  ius  cogens elvei,  garanciái  értékek  formájában  megjelennek  a  jogági törvényekben és egyéb jogszabályokban is. (…) Amennyiben  arra  a következtetésre jutna az Alkotmánybíróság, hogy  felülvizsgálhatja az Alkotmányt, a következő  kérdés  az lenne,  hogy  ki  fogalmazza, fogalmazhatja meg  az  Alkotmány mércéjét,  ki határozhatja meg, hogy az eddig számításba  vett mércék   közül   melyek  fogadhatók  el   és   alkalmazhatóak? Eldöntendő,  hogy kizárólag maga az alkotmányozó  hatalom  (az örökérvényű klauzulák alkalmazásával) vagy az Alkotmánybíróság (is)    jogosult   erre?   Utóbbi   esetben   a   legfontosabb megválaszolandó  kérdés  egyrészt  az,  hogy  van-e  és  kitől származhat   az   Alkotmánybíróság  Alkotmányt   felülvizsgáló hatásköre,  másrészt  az,  hogy  mi  alapján  fogalmazhat  meg örökérvényű     elveket,     értékeket,     garanciákat     az Alkotmánybíróság? A   nemzetközi  példák  és  a  magyar  Alkotmánybíróság  eddig folytatott  gyakorlata  alapján az állapítható  meg,  hogy  az alkotmánybíróságok általában tartózkodnak attól, hogy  önmaguk állapítsák    meg   saját   maguk   számára   az    alkotmány- felülvizsgálatára     vonatkozó     hatáskört,      és      az alkotmánybíróságok maguk határozzák meg azt a mércét,  amelyet az  alkotmánymódosítások felülvizsgálata és  az  új  alkotmány elfogadása során alkalmaznak. Az eddigiekből kiderül, hogy  az alkotmánybíróságok  csak  kifejezett  alkotmányi   rendelkezés esetén, vagy egészen kivételes esetekben látnak lehetőséget az alkotmány  felülvizsgálatára. A magyar Alkotmány nem tartalmaz az alkotmányozó hatalom által előzetesen lefektetett mércét az Alkotmány esetleges alkotmányellenességének vizsgálatára.” 2.  Határozott  meggyőződésem, hogy  a  mérce  itt  is  adott, éspedig  az egyértelműen rögzítve van az Alkotmány  7.  §  (1) bekezdésében,   amely   szerint:   „[a]   Magyar   Köztársaság jogrendszere  elfogadja a nemzetközi jog általánosan  elismert szabályait,  biztosítja  továbbá  a  vállalt  nemzetközi  jogi kötelezettségek és a belső jog összhangját.”, de felhívható  e körben  az Alkotmány 2/A. §-ába foglalt „Európa-klauzula”  is. Akkor,   amikor  az  Alkotmánybíróság  az  ad   malam   partem visszaható  hatályú  alkotmányi  szabályokat  [70/I.   §   (2) bekezdése]  e  normatív tartalmú alkotmányi rendelkezés  által megnyitott      összefüggésrendszerben     elhelyezi,      nem „felülbírálja”, hanem értelmezi és alkalmazza az Alkotmányt. A fentebb  írtak  szerint  vitatom — az én  logikai  levezetésem szerint — a többségi határozatnak azt a megállapítását, hogy a „magyar Alkotmány nem tartalmaz az alkotmányozó hatalom  által előzetesen   lefektetett   mércét   az   Alkotmány   esetleges alkotmányellenességének vizsgálatára”.  Mint  e  különvélemény II.  2.  pontjában  írtam  – az Alkotmány  tartalmaz,  éspedig normatív   mércét,   amelyet  az  alkotmányvédelem   fókuszába helyezett Alkotmánybíróságnak nem „megalkotnia”, még csak  nem is   „felülvizsgálnia”,   hanem  kötelezően   értelmeznie   és alkalmaznia kell. Elfogadom   azt  az  indítványozói  érvelést  is,  hogy   „[a] nemzetközi  jog általánosan elismert szabályai tekintetében  a nemzetközi  jog elsődlegessége érvényesül, mivel a  7.  §  (1) bekezdésében   meghatározott   előírás   folyamatosan   minden jelenlegi  és  jövőbeni  nemzetközi forrás  által  létrehozott norma permanens transzformátoraként működik. Ennek megfelelően a  nemzetközi  jog általánosan elismert szabályai  a  korábban keletkezett és ellentétes belső jogot helyettesíthetik, és — a nemzetközi jog által meghatározott keretek között,  vagyis  az adott   tényállás  tekintetében  —  leronthatják  a  speciális alkotmányi  normákat [53/1993. (X. 13.) AB  határozattal,  ABH 1993,  323,  335.].  A  7.  § (1) bekezdése  által  bevezetett nemzetközi jogot semmilyen később megalkotott belső norma  nem helyezheti hatályon kívül, nem módosíthatja, nem ronthatja le, mivel   ez  a  7.  §  (1)  bekezdésébe  való  ütközése   miatt alkotmányellenes. A nemzetközi szerződések(et kihirdető jogszabályok) jogforrási hierarchiában  elfoglalt  helyük tekintetében  megállapítható: szerződésben  történő nemzetközi kötelezettségvállalásnak  meg kell  felelnie  az Alkotmánynak (az állami szuverenitás  külső oldala  ugyanis  csak az alkotmányi keretek között  valósulhat meg),  vagyis  a  hierarchiában az alatt  helyezkedik  el.  Az alkotmánymódosító  hatalomnak meg kell felelnie  a  nemzetközi kötelezettségvállalásoknak.     Ennek     oka,     hogy     az alkotmánymódosítás  formálisan törvényben  van  kihirdetve,  a szavazattöbbség eltérősége nem okoz differenciát a  jogforrási hierarchiában,  és  megállapítható  a  nemzetközi  szerződések jogforrási hierarchiában elfoglalt aktív elsődlegessége is. Az Abtv.  45. § (1) bekezdésében meghatározott hatáskör  kifejezi azt    a    jogalkotói   akaratot   [pontosabban   értelmezési gyakorlatot], miszerint a nemzetközi szerződéshez képest  kell vizsgálni  a  belső  jogot, és ha az — az  azonos  hierarchiai szinten  lévő  jogszabályt  is ideértve  —  nem  felel  meg  a nemzetközi szerződést kihirdető jogszabálynak, akkor  a  belső jogot  —  alkotmányellenesség miatt — meg kell semmisíteni.  A nemzetközi   szerződések   és  a   belső   jog   összhangjának megteremtése [Alk. 7. § (1) bekezdés] a nemzetközi szerződések jogforrási  hierarchiát tisztelő elsődlegességének elvén  áll. Ha  pedig  ez  így  van, akkor az alkotmánymódosító  törvények felülvizsgálata  esetében  is megnyílik  az  alkotmánybírósági felülvizsgálat lehetősége.” Ismétlem: a jelen ügyben az Alkotmánybíróságnak — az Alkotmány egészének   értelmezésére  törekedve  —   el   kellett   volna emelkednie  az  adott  ügy  szűk  kereteitől.  Így   általános alkotmányvédelmi funkciójából kiindulva, s azt kitöltve –  nem az  indítványozói alanyi kör jogosultságára  (mint  formai,  a visszautasítást  megalapozó okra) kellett  volna  a  hangsúlyt helyeznie, hanem arra, hogy a többtucatnyi indítványozó  által felvetett   jogállami   és   emberi   jogi   sérelmek   miként viszonyulnak   a   Magyarország   által   vállalt   nemzetközi szerződéseket  kihirdető jogszabályokban  (itt:  törvényekben) perfektuálódó  kötelezettségvállalásokhoz  (ez  lett  volna  a tartalmi alkotmányossági megközelítés egyik szelete). Mindezekre  tekintettel — álláspontom  szerint  —  a  többségi határozat rendelkező része 5. pontjában nem visszautasításnak, hanem  megsemmisítésnek kellett volna szerepelnie. Nyilvánvaló ugyanis, hogy Magyarország csak olyan nemzetközi szerződéseket kötött  és  hirdetett ki jogszabályban, amelyek kizárják  azt, hogy  a  belső  jogába  ad  malam  partem  visszaható  hatályú rendelkezéseket építsen be. Ugyanígy elképzelhetetlen  az  is, hogy  a  nemzetközi jog általánosan elismert szabályai  között lennének  olyanok,  amelyek  megengednék  az  egyes   (itt   — figyelemmel a luxemburgi bíróság gyakorlatára is — az  európai uniós)  tagállamoknak  azt, hogy beépítsék  jogrendszerükbe  — nyomós alkotmányos indok nélkül — a tiltott visszaható hatályú jogszabályokat.                               V.                                       Visszautasítható-e az Alkmód. 70/I. § (2) bekezdése                        megsemmisítésére                       irányuló indítvány? 1.  Az  Alkmód.  70/I. § (2) bekezdése szerint:  „A  közterhek viselésére  szolgáló forrásból, valamint az  állami  vagyonnal gazdálkodó,  illetve  az  állam  többségi  tulajdonában   vagy irányítása   alatt   álló   szervezetek   részéről   juttatott jövedelemre,   az  adott  adóévet  megelőző  ötödik   adóévtől kezdődően,   törvény   a  jövedelem  mértékét   el   nem   érő kötelezettséget állapíthat meg.” A többségi határozat az idézett alkotmányi rendelkezést támadó indítványokat arra való hivatkozással utasítja vissza, hogy az Alkotmánybíróságnak nincs hatásköre a szóban forgó  alkotmányi rendelkezés felülvizsgálatára. A fentiekben nem osztottam  ezt az álláspontot. Más   következtetésre  juthatott  volna  ugyanis  itt  is   az Alkotmánybíróság  akkor, ha az egész problémakört  ezúttal  is tágabb  összefüggésrendszerbe ágyazza be. Minderről  külön  és részletesen is szóltam a 184/2010. (X. 28.) AB határozathoz és a   37/2011.   (V.  10.)  AB  határozathoz  fűzött  párhuzamos indokolásomban,  illetve  különvéleményemben.  Emiatt  az  ott leírtakat  nem ismétlem meg, mindössze azt hangsúlyozom,  hogy az   egyes   alkotmányi   rendelkezések   között   nem   lehet ellentmondás. [Megjegyzem, még Edmund Burke is ezt a felfogást vallotta   (v.ö.   az  élő  alkotmány  (living   constitution) doktrínával):  „To enable us to correct the constitution,  the whole  constitution must be viewed together; and  it  must  be compared  with  the  actual  state  of  the  people,  and  the circumstances of the time.” Edmund Burke: To the  Chairman  of the   Buckinghamshire  Meeting–12  April  1780,  In:  Selected Letters  of  Edmund Burke 243 (Harvey C. Mansfield,  Jr.  ed., Univ.  Chicago Press 1984). Idézi: Gary Jeffrey Jacobsohn:  An unconstitutional  constitution?  A  comparative   perspective. ICON, Volume 4, Number 3, 2006, 460. o.] Az alkotmányértelmezés egyik legfontosabb célja éppen az, hogy az  alkotmányértelmezés  eredménye — koherens  rendszerként  — minél inkább, a lehető legteljesebb módon beleilleszkedjen  az Alkotmány  egészének  normarendszerébe.  Álláspontom   szerint mindenesetre    nem    juthat   az   Alkotmánybíróság    olyan alkotmányértelmezési eredményre, amelynek a  következménye  az lesz,  hogy  valamely alkotmányi rendelkezés alkalmazását  egy másiknak  az  értelmezése leronthatja. Ahogyan  John  Marshall főbíró   1803-ban   a  jogtörténet  talán  legtöbbet   idézett esetében,  a Marbury kontra Madison ügyben fogalmazott:  „[i]t cannot  be  presumed  that any clause in the  constitution  is intended  to be without effect; (...) [Marbury v.  Madison,  5 U.S. 137, 174 (1803) Az amerikai irodalomban — többek között — Mark   E.  Brandon  tárgyalja  a  jelen  ügy  által  felvetett problémát.   Mark   E.  Brandon:  The  „Original”   Thirteenth Amendment and the Limits to Formal Constitutional Change.  In: Sanford  Levinson  (szerk.): Responding to  Imperfection.  The Theory  and  Practice  of Constitutional Amendment.  Princeton University  Press, Princeton, New Yersey, 1995.  215  és  köv. o.].   A  strasbourgi  bíróság  is  hosszú  idő  óta   ezt   a megközelítést  alkalmazza  az Európai  Emberi  Jogi  Egyezmény értelmezésekor.  Ez  alapján  „az  Egyezményt  egészében  kell szemlélni,  és olyan módon kell értelmezni, hogy az értelmezés [eredménye]   a   különböző   rendelkezések   közötti    belső konszisztenciát és harmóniát elősegítse. (lásd, például: Klass and  Others v. Germany, 6 September 1978, § 68, Series  A  no. 28;  and also Maaouia v. France [GC], no. 39652/98, § 36, ECHR 2000  X; Kudła v. Poland [GC], no. 30210/96, § 152, ECHR  2000 XI;  and  Stec  and Others v. the United Kingdom (dec.)  [GC], nos. 65731/01 and 65900/01, § 48, ECHR 2005 X). 2.  Mindezekre tekintettel határozottan állítom, az  Alkotmány 70/I.  §  (2)  bekezdésében  lehetővé  tett  ad  malam  partem visszaható  hatály  és  az Alkotmány  2.  §  (1)  bekezdéséből kiolvasztható,  jogbiztonságból levezethető visszaható  hatály tilalma   között  ellentmondás  (nem  pedig  főszabály-kivétel kapcsolat)  van,  amelyet kifejezett normatív értékválasztáson alapuló   alkotmányértelmezéssel  is  feloldhatott  volna   az Alkotmánybíróság. Minthogy pedig az európai és más  nemzetközi dokumentumokban  is  vállalt  jogállam-felfogással   csak   az Alkotmány   2.  §  (1)  bekezdésére  alapított  és  töretlenül követett alkotmánybírósági gyakorlat eddig nem adott (mert nem adhatott)  teret  a tiltott visszaható hatály  megengedésének, mellőzhette volna az Alkotmány új, 70/I. § (2) bekezdésének az alkalmazását.  [E  megoldás  nem  lett  volna  példa  nélküli: hasonló,  Alkotmányon  belüli  konfliktust  ugyanilyen   módon oldott   meg   és  fel  az  Alkotmánybíróság  a  halálbüntetés alkotmányellenességét  megállapító  23/1990.   (X.   31.)   AB határozatban.  (ABH  1990,  88,  91-92.)]  Ha  ezt   az   utat választotta volna a többségi határozat, úgy a Módtv.-t  (amely a  „szűkítő”  feltételeket és kritériumokat  tartalmazta)  már vizsgálnia sem kellett volna. Megállhatott volna akár  ezen  a ponton  abból kiindulva, és nyomatékosan azt kimondva, hogy  a visszaható  hatály  tilalmának, mint a legfontosabb  jogállami imperatívuszok  egyikének az érvényesülése az egész  jogállami jogrend (az alkotmányosság) stabilitásának az előfeltétele, az egész   jogrendszer   érvényesíthetőségének   a   biztosítéka. (Minderről  részletesebben írtam a 349/B/2001. AB határozathoz fűzött különvéleményemben. Lásd: ABH 2002, 1241, 1258-1267.) 3.  A  tiltott  visszaható hatály tilalma nem egyszerűen  csak alkotmányi   alapérték,  hanem  ezen   túlmenően,   az   egyik legfontosabb jogállami imperatívusz is. Az Alkotmány egymással kapcsolatba   hozható  rendelkezéseinek  egységes,   koherens, ellentmondások  kiküszöbölését célzó, az  Alkotmány  egészének leginkább   megfelelő  értelmezése  pedig  nem  hozhat   olyan eredményt,   amely  valamely  jogállami  szabály  eliminálását eredményezi.  Márpedig a 70/I. § (2) bekezdésének  a  többségi határozatban írt értelmezése ezzel az eredménnyel jár. 4. A „cél szentesíti az eszközt” elvének parttalan alkalmazása idegen  a  jogállam  eszméjétől. Ahogyan egyes  német  szerzők fogalmaznak:   a  tiltott  visszaható  hatály  megengedése   a legnagyobb  merénylet  a  jogállam  ellen.  A  vele   szembeni alkotmánybírósági   „szigornak”  ehhez  kell   igazodnia,   ha tetszik: ezzel kell arányban lennie. 5. Az Alkotmánybíróságnak itt kétségkívül a jogbiztonság egyik kiemelkedő  jelentőségű elemét kell védenie. Ezt a  szerepkört pedig leginkább az a körülmény értékeli fel, hogy a visszaható hatály  tilalmának  érvényesülése az egész  jogállami  jogrend stabilitásának   az   előfeltétele,   az   egész   jogrendszer érvényesíthetőségének az egyik biztosítéka. [Részletesen  lásd a 349/B/2001. AB határozathoz fűzött különvéleményt: ABH 2002, 1241, 1258-1267.]. A   fentiek   feltehetően  bizonyítják,  hogy  a   jelen   ügy jelentősége  lényegesen távolabbra mutat azoknál a kereteknél, amelyek között azt a többségi határozat vizsgálja. Itt —  mint mondtam  — az egész jogállami jogrend egyik rendkívül lényeges alapkérdéséről,     az    alkotmányos    demokrácia     fontos alappilléréről  van  már  szó:  megteheti-e  az  állam,   hogy önkényesen   (akármilyen,  legálisnak,   de   legitimnek   nem tekinthető érdekből is) belenyúljon már lezárt jogviszonyokba, s  tetszése szerint állapítson meg pótlólag (itt: adófizetési) kötelezettségeket, vagy vonjon meg már biztosított  (szerzett) alanyi  jogokat? Biztosak lehetünk-e abban,  hogy  az  a  ház, amelyet  építettünk, majdan tényleg a gyermekeinké lesz-e?  Az amerikai  joggyakorlatban elterjedt  bon  mot-t  átfogalmazva: ebben    az   ügyben   csak   az   adófizetési   kötelezettség visszamenőleges előírása tűnik biztosnak. Ez a tétje ennek az ügynek, amely az Alkotmánybíróság részéről is egy — a megszokottól eltérő — emelkedett, elvi alapon álló, alapvetően    az   egész   jogállami   jogrend   megmaradását, fenntarthatóságát   szolgáló   koherens   alkotmányértelmezést követelt  volna  meg. Precedens határozat született,  amely  — kimondva, kimondatlanul és minden bizonnyal akarata ellenére — abban   erősíti   meg   az   alkotmánymódosító   hatalmat   és törvényalkotót, ha valamit feltétlenül el akar érni, azt (akár előkészítetlen egyéni képviselői indítványok útján is),  akkor azt  emelje  be  az Alkotmányba. E precedens határozat  nyomán minden  ilyen esetben lábhoz tett, meg nem töltött  fegyverrel áll  majd  az  Alkotmánybíróság, s legfeljebb  a  rosszallását fejezi  ki. A többségi határozatban írt „jelzést” mint eszközt elégtelennek   tartom,  hiszen  az  alkotmánymódosító   és   a törvényhozó hatalom nem véletlenül, hanem tudatosan  használja fel  az  Alkotmányt  napi  politikai célok  elérésére.  Tartok attól,  hogy  megnyílik  az út a jogállam  és  az  alkotmányos demokrácia (akár napi politikai érdekek szolgálatába állított) lebontása   előtt,   amelyben  a  fő  szerepet   —   tényleges alkotmánybírósági          kontroll          nélkül          — éppen annak kiemelkedően fontos intézményei, a törvényhozás  és az alkotmánymódosító hatalom játszhatják. Budapest, 2011. július 12.                         Dr. Kiss László                          alkotmánybíró          Dr. Lévay Miklós alkotmánybíró különvéleménye 1.  Egyetértek a határozat rendelkező részének 1., 2., 3. és 5. pontjával. 2.   Nem  értek  egyet  a  határozat  rendelkező  részének   4. pontjával. 2.1.  Véleményem szerint meg kellett volna állapítani, hogy  az Alkotmány   módosításáról  szóló  2010.   évi   CXIX.   törvény alkotmányellenességének vizsgálatára az Alkotmánybíróságnak van hatásköre.  Álláspontom dogmatikai alapja  azonos  a  dr.  Kiss László  különvéleményének II. 1. pontjában  kifejtettekkel.  Az Alkotmánybíróságról  szóló 1989. évi XXXII.  törvény  1.  §  g) pontja  („az  Alkotmány rendelkezéseinek értelmezése”)  alapján tehát  az  Alkotmánybíróság vizsgálhatja  az  alkotmánymódosító törvény  alkotmányosságát; a vizsgálat mércéje pedig  az  1989. évi  XXXI.  törvény elfogadásával létrejött Alkotmány „lényeges magja”. A  hatáskör  megállapíthatóságához és a vizsgálat mércéjéhez  a következőket kívánom hozzáfűzni: 2.2.   Az   Alkotmánybíróság  alkotmánymódosítások  alkotmányos felülvizsgálatával  kapcsolatos korábbi  határozatai  ebben  az ügyben  —  a  töretlen gyakorlat ellenére  —  nem  jelenthetnek feltétlenül  követendő precedenseket. Véleményem szerint  ennek két oka van. 2.2.1.  Amint  arra  a  határozat az  osztrák  Alkotmánybíróság álláspontját  idézve  rámutat:  „Különbséget  kell   tenni   az alkotmány   technikai  szempontú  módosítása,   a   körülmények igényelte   adaptáció   megvizsgálhatósága,   (…)   illetve   a koncepcionális   átdolgozás  megvizsgálhatósága   között   (…)” (III. 1. pont). A   magyar   Alkotmánybíróságnak  a  határozatban   hivatkozott döntései   jellemzően   az  Alkotmány   „technikai   szempontú” módosításához   vagy   „körülmények   igényelte   adaptációhoz” kapcsolódtak. Jelen ügyben azonban a vizsgált alkotmánymódosító törvény   az   Alkotmány  két  fundamentális   intézménye   (az Alkotmánybíróság, illetve annak hatásköre és  —  közvetve  —  a jogállamiság) tekintetében idéz elő jelentős változást. 2.2.2.  Az  alkotmánymódosítások felülvizsgálatával  összefüggő korábbi  alkotmánybírósági határozatokban  az  Alkotmánybíróság nem  az  Alkotmány tiltó rendelkezése alapján, hanem értelmezés nyomán    jutott    arra    a    következtetésre,    hogy    az alkotmánymódosítások  vizsgálatára nincs hatásköre.  Ugyanakkor az  idézett  gyakorlatot  tükröző  határozatokból  hiányzik   — feltételezhetően a módosítások jelzett típusai miatt — az  elvi kérdések   átfogó   és   részletes  áttekintése,   valamint   a jogösszehasonlítás, de ezek a jelen határozatban megtalálhatók. 2.2.3.  Az  előző két ok elegendő indoka lett volna a  hatáskör hiányának   kimondását  jelentő  töretlen   gyakorlattal   való szakításra. 2.3.  Egyetértek  az alkotmánymódosító törvény  alkotmányossági felülvizsgálatának az egyik indítványban megjelölt és kifejtett mércéjével, ez pedig az Alkotmány „lényeges magja”, amelyet  az Alkotmányban  foglalt  kiemelt értékek  körvonalaznak.  Ezek  a posteriori mércét jelentenek. A   kiemelt   értékek  meghatározásához  —  és  ebben   szintén egyetértek   a   hivatkozott   indítvány   megállapításával   — „segítséget ad nemcsak az Alkotmány szövege [pl. 2. § (1) bek., 8.   §],   hanem  az  eddigi  —  ugyancsak  alkotmánykötött   — alkotmánybírósági alkotmányértelmezés is”. 2.3.1. Az alkotmányos értékek alkotmánykötött alkotmánybírósági értelmezésére  példa  a 47/2007. (VII.  3.)  AB  határozat.  Az Alkotmánybíróság  ebben  a  határozatában  az  Alkotmánynak   a köztársasági  elnök  kitüntetés-adományozási,  illetve   egyéni kegyelmezési  jogköre  gyakorlására  vonatkozó  30/A.   §   (1) bekezdésének j), illetve k) pontját értelmezte. Ennek során  az Alkotmánybíróság többek között a következőket állapította  meg: „A  Magyar  Köztársaság alkotmányos értékrendje az Alkotmányban normatív  módon meghatározott elsődleges (alapvető) értékekből, az    Alkotmány    normatív   rendelkezéseiből    értelmezéssel megállapított     alkotmányos    elvekből     és     értékekből (leszármaztatott értékek), valamint az egyes jogági  kódexekben (törvényekben   és  egyéb  jogszabályokban),  így   az   állami kitüntetések  adományozására vonatkozó  törvényekben  és  egyéb jogszabályi   rendelkezésekben   megjelenő   —   az   Alkotmány elsődleges   és  leszármaztatott  értékrendjét  kifejező   (azt közvetítő)  —  további  értékekből  áll.  Ezek  az  értékek  az Alkotmánybíróság  értelmezéseiben  (határozataiban),  és  végső soron az egész alkotmányos kultúrában jelen vannak. Az  Alkotmányban foglalt elsődleges és leszármaztatott  értékek egy  hierarchikus  értékrendet alkotnak,  a  normatív  formában megjelenő elsődleges értékekből — az Alkotmánybíróság  irányadó gyakorlatának    megfelelően   —    többféle    leszármaztatott alkotmányos érték (elv) vezethető le. Az  Alkotmányban  foglalt  hierarchikus  értékrend  csúcsán  az Alkotmány  54.  §  (1) bekezdésében foglalt emberi  élethez  és méltósághoz  való alapjog helyezkedik el, amely számos  további alkotmányos alapjog alapja és forrása, az alkotmányos alapjogok egyik  anyajoga.  Az  Alkotmány normatív  rendelkezései  között olyan  alapvető alkotmányos értékeket (cél-értékeket)  fogalmaz meg,  mint a köztársasági államforma (Alkotmány 1. §), az állam függetlensége és a demokratikus jogállam [Alkotmány  2.  §  (1) bekezdés].”  [47/2007. (VII. 3.) AB határozat, ABH  2007,  636- 637.]  A  határozatban az Alkotmánybíróság azt is hangsúlyozta, hogy  az „Alkotmány 77. § (2) bekezdése értelmében az Alkotmány és  az alkotmányos jogszabályok mindenkire egyaránt kötelezőek. Ebből következően az Alkotmány normatív rendelkezései, az abban megjelenő  alkotmányos értékek és ezen keresztül az alkotmányos értékrend  mindenkire  (…) kötelező.” [47/2007.  (VII.  3.)  AB határozat, ABH 2007, 638.] 2.3.2.    A    vizsgálattal    érintett    alkotmánymódosítások jelentőségére  és  a  sajátos  közjogi  helyzetre   tekintettel indokolt  lett volna az „Alkotmány lényeges magjának”,  azaz  a kiemelt  értékeknek a meghatározása. (Sajátos  közjogi  helyzet alatt   értem  azt,  hogy  az  1989.  október  23-án   tartalmi szempontból   új,  jogállami  értékeknek  megfelelő   Alkotmány helyébe  2012.  január 1-jén, a 2011. április 25-én  elfogadott „Magyarország Alaptörvénye” lép.) Az Alkotmány „lényeges magja” megállapításával az Alkotmánybíróság meghatározhatta  volna  az egymást   váltó  jogállami  alkotmányok  közös  alkotmányossági értékeit, illetve kritériumait. 2.3.3.  Az  Alkotmány kiemelt értékeinek meghatározása  azonban azt  feltételezi,  hogy — amint erre a Túl  az  alkotmányon  c. tanulmány  szerzői  rámutatnak  —  „szakítani  kell   azzal   a felfogással,  amely szerint az alkotmányos normák között  nincs hierarchikus  viszony  az  értelmezés szempontjából.  Ez  addig azonban  nem  is  probléma,  amíg az  alkotmányi  rendelkezések konfliktusa   értelmezéssel  feloldható.   Amikor   azonban   a jelentéstartalom   konfliktusa  tekintetében   olyan   ellentét mutatkozik,  ami  feloldhatatlan,  akkor  a  hierarchia  hatása beáll.”  (Chronowski Nóra – Drinóczi Tímea – Zeller Judit:  Túl az  Alkotmányon,  Közjogi Szemle, 2010: 12, 15.)  Az  Alkotmány „lényeges   magjába”   ütköző,   értelmezéssel   feloldhatatlan alkotmánymódosítás  tehát  alkotmányellenes.  Ennek  alapja  az Alkotmány 77. § (2) bekezdése, amely szerint az Alkotmány és az alkotmányos jogszabályok mindenkire egyaránt kötelezőek.  Ebből következően   pedig  az  Alkotmány  normatív   rendelkezéseiben megjelenő alkotmányos értékek az alkotmánymódosító hatalmat  is kötik. 2.3.4. Az Alkotmány „lényeges magja” meghatározása tekintetében osztom  azt az indítványozói álláspontot, amely szerint ebbe  a körbe   „azok   az   alapelvi  normák  tartoznak,   amelyek   a demokratikus alkotmányfejlődés jelenlegi állása szerint  minden alkotmányos   jogállamban   elfogadottak,   a   közös   európai alkotmányos tradíció részét képezik, s visszatükröződnek  több, Magyarországot  is kötelező nemzetközi okmányban,  valamint  az Európai  Unió és az Európa Tanács dokumentumaiban.  A  hatályos magyar Alkotmány rendelkezései közül különösen ide tartoznak  a köztársasági államforma [1. §], a jogállamiság, a demokrácia, a szuverenitás  [2. § (1)-(2) bekezdés], az alapjogvédelem  elvei [8.  §], az emberi élethez és méltósághoz való jog [54.  §],  a szabad véleménynyilvánítás joga és a sajtó szabadsága [61.  §], a  gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadsága [60.  §],  a hátrányos  megkülönböztetés tilalma [70/A. §],  az  ellenállási jog [2. § (3) bekezdés] és a külpolitikai alapelvek [6. §].” 3.  A 2.3. alpontban kifejtettek alapján véleményem szerint  az Alkotmány  32/A. §-ának és 70/I. § (2) bekezdésének új  szövege ellentmondásban  van  az Alkotmány „lényeges  magjába”  tartozó bizonyos rendelkezésekkel. 3.1.  Az Alkotmánybíróság a 66/1997. (XII. 29.) AB határozatban a  testület hatásköre és az Alkotmány 2. § (1) bekezdése között összefüggések kapcsán a következőkre hívta fel a figyelmet:  „A magyar közjogi berendezkedés egyik alapja az Alkotmány 2. § (1) bekezdésben     megállapított     jogállamiság     elve.     Az Alkotmánybíróság   megítélése   szerint   e   jogállamban    az Alkotmánybíróság   hatáskörének   a   klasszikus    alkotmányos szervekkel azonos alkotmányos védelmet kell biztosítani.  Ezzel elkerülhető,   hogy  az  Alkotmánybíróság  határozatai   nyomán aktuális  politikai  érdekek  alapján,  gyakorlati  kormányzati megfontolások   az   elsődleges   megoldást   alkotmánybírósági hatáskör-felülvizsgálatban keressék.  Az  Alkotmány  2.  §  (1) bekezdésében  deklarált jogállamiság tartalmi  követelménye  az Alkotmánybíróság  —  közjogi helyzetéből  fakadó  —  alkotmányi hatásköri   szabályozása   és  ezáltal   védelme.   E   védelem szükségessége   az   Alkotmánybíróságnak   a   hatalommegosztás rendszerében  elfoglalt  szerepéből,  azaz  az  alkotmányossági szempontoknak az államszervezet egészében való érvényesítéséből ered.  Az Alkotmánynak az Alkotmánybíróságról szóló fejezetéből az  utólagos normakontrollra irányuló hatáskör kényszerítően és teljeskörűen következik. Kényszerítően, mert az Alkotmány 32/A. §  (1)  és  (2) bekezdése szerint Alkotmányba foglalt hatásköri szabályról van szó, és teljeskörűen, mert az Alkotmány 32/A.  § (3) bekezdése biztosítja az Alkotmánybíróság utólagos absztrakt normakontroll   eljárását   minden   jogszabály   tekintetében. [4/1997.  (I.  22.)  AB  hat. ABK 1997. január,  12,  14.].  Az Alkotmánybíróság  hatásköri  szabályának  érvényesülése  —   az alkotmányos   felhatalmazással  meghozott   törvénybe   foglalt hatáskör tekintetében is — alkotmányos követelmény az Alkotmány 2.  § (1) bekezdése és a 32/A. § szerint.” [66/1997. (XII. 29.) AB határozat, ABH 1997, 403-404.] Az  idézett határozat kellően alátámasztja azt a megállapítást, hogy  az  Alkotmány  új  32/A. §-a, amely  az  Alkotmánybíróság felülvizsgálati és megsemmisítési jogának korlátozását jelenti, konfliktusban  van  az  Alkotmány  demokratikus  jogállamiságra vonatkozó 2. § (1) bekezdésével. 3.2. Az Alkotmány 70/I. § (2) bekezdése visszamenőleges hatályú közteher-megállapításra teremt lehetőséget. Az Alkotmánybíróság több  határozatában  kimondta, hogy  a  visszaható  hatályú,  a jogalanyok   helyzetét  terhesebbé  tevő  (ad   malam   partem) jogalkotás  a jogállam alapelemét jelentő jogbiztonságot  sérti és  ezáltal alkotmányellenes {lásd például: [9/2007. (III.  7.) AB  határozat, ABH 2007, 177-210.] és [110/2009. (XI.  18.)  AB határozat, ABH 2009, 971-988.]}. Egyetértek azokkal az indítványozói megállapításokkal,  amelyek szerint  a  70/I.  §  (2) bekezdésének új  szövege  az  egyének önrendelkezési    jogát    sértő,   alaptalanul    stigmatizáló közteherviselési jogszabályok megalkotását teszi  lehetővé.  Az Alkotmánynak ez a rendelkezése tehát ellentétben van a 2. § (1) bekezdésével  és az emberi méltósággal kapcsolatos  54.  §  (1) bekezdésével. 4. Az előzőek nem azt jelentik, hogy a jelzett ellentmondásokat az  Alkotmánybíróságnak az alkotmányellenesség kimondásával  és az  Alkotmány  vizsgált  új rendelkezéseinek  megsemmisítésével kellett  volna  megszüntetnie. Egyetértek  ugyanis  dr.  Lábady Tamásnak  az  1260/B/1997.  AB  határozathoz  (elfogadva  1998. február     9-én)    fűzött    különvéleményének    azzal     a megállapításával, hogy „az Országgyűlés addig a határig dönthet szabadon  az  Alkotmány módosításáról, amíg  az  alkotmányosság fogalmi  rendszerén  belül marad, bár  az  Alkotmánybíróság  az alkotmánymódosítást    e   határok   túllépése    esetén    sem semmisíthetné meg.” (ABH 1998, 822.) A  hatalommegosztás elvére és a hatáskör megállapítás  alapjára [Abtv.  1.  §  g) pont] figyelemmel, az Alkotmánybíróságnak  rá kellett  volna  mutatnia az Alkotmány 2. § (1) bekezdése  és  a 32/A.  § új szövege, illetve 2. § (1) bekezdése, az 54.  §  (1) bekezdése és 70/I. § (2) bekezdése közötti ellentmondásra és az Országgyűlést  mint  alkotmánymódosító  hatalmat  felhívni   az ellentmondás megszüntetésére.                                 Budapest, 2011. július 12.                        Dr. Lévay Miklós                          alkotmánybíró .

English: .
Petition filed: .
.
Number of the Decision: .	61/2011. (VII. 13.)
Date of the decision: .	07/12/2011
.
.