Hungarian

Ügyszám: .	650/B/1994
Előadó alkotmánybíró: Zlinszky János Dr. .

Az indítvány lényege: .

A döntés száma: 2/1998. (II. 4. ) AB határozat .

ABH oldalszáma: 1998/41 .

A döntés kelte: Budapest, 02/02/1998 .

.

A döntés szövege: .

A döntés szövege:                 A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az    Alkotmánybíróság   jogszabály   alkotmányellenességének utólagos    megállapítása    és   megsemmisítése,    valamint mulasztásban   megnyilvánuló  alkotmánysértés   megszüntetése iránt   előterjesztett  indítványok,  továbbá   alkotmányjogi panaszok tárgyában meghozta a következő                                                       határozatot : Az   Alkotmánybíróság  megállapítja,  hogy   alkotmányellenes helyzet  állt elő azzal, hogy az Országgyűlés nem szabályozta a    volt    hadigyámoltaktól   és   a   volt   hadigondozott családtagoktól politikai okból elvont pénzellátás  egyösszegű ellentételezését.    Az    Alkotmánybíróság    felhívja    az Országgyűlést,  hogy  1998.  december  31-ig  szűntesse   meg jogalkotói mulasztását. Az  Alkotmánybíróság a hadigondozásról szóló 1994.  évi  XLV. törvény  4.  §  a/  pontja,  5. § (1)  bekezdése,  6.  §  (1) bekezdése, 7. §-a, 10. §-a és 14. §-a, továbbá az  e  törvény végrehajtásáról szóló 113/1994. (VIII. 31.) Korm. rendelet 5. §    (4)    és    (5)    bekezdése    alkotmányellenességének megállapítására  és megsemmisítésére vonatkozó  indítványokat elutasítja. Az    Alkotmánybíróság   a   hadigondozottak    kárpótlásának elmaradásán      alapuló,     mulasztásban      megnyilvánuló alkotmányellenesség   megállapítására  vonatkozó   indítványt elutasítja,  az 1994. évi XLV. törvény 10. § (1) bekezdésében foglaltakhoz      képest      mulasztásban      megnyilvánuló alkotmányellenesség   megállapítására  irányuló   indítványok vonatkozásában pedig az eljárást megszünteti. Az  Alkotmánybíróság  az 1994. évi XLV.  törvény  10.  §  (1) bekezdésében  foglalt  1949. január 1-i időpontot  tartalmazó rendelkezés   alkotmányellenességének   megállapítására    és megsemmisítésére   vonatkozó  indítványok   tekintetében   az eljárást megszünteti. Az  Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a Magyar  Köztársaság 1995. évi költségvetéséről szóló 1994. évi CIV. törvény 71. §- a  és  a Magyar Köztársaság 1996. évi költségvetéséről  szóló 1995.  évi  CXXI.  törvény 74. §-a alkotmányellenesek,  ezért azokat    a    hatálybalépésük   időpontjára    visszamenőleg megsemmisíti. Az  Alkotmánybíróság  a jogalkalmazás alkotmányellenességének megállapítására irányuló indítványokat és az  új  jogszabályi rendelkezés     meghozatalára     vonatkozó     indítványokat visszautasítja. Az     Alkotmánybíróság    az    alkotmányjogi     panaszokat visszautasítja. Az   Alkotmánybíróság   határozatát   a   Magyar   Közlönyben közzéteszi.                           Indokolás                                                            I. 1.  Az  indítványozók az Alkotmánybíróságról szóló 1989.  évi XXXII. törvény /a továbbiakban: Abtv./ 1. § b/ pontja és  21. §  (2) bekezdése alapján kérték a hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény /a továbbiakban: Hdt./ 4. § a/ pontja, 5.  § (1) bekezdése, 6. § (1) bekezdése, 7. §-a, 10. §-a és 14.  §- a,  az e törvény végrehajtásáról szóló 113/1994. (VIII.  31.) Korm.  rendelet  /a  továbbiakban: Vhr./  5.  §  (4)  és  (5) bekezdése,   továbbá   a   Magyar   Köztársaság   1995.   évi költségvetéséről  szóló 1994. évi CIV.  törvény  71.  §-a  (a továbbiakban:  1995.Kvt.) és a Magyar Köztársaság  1996.  évi költségvetéséről   szóló   1995.   évi   CXXI.   törvény   (a továbbiakban:   1996.Kvt.)  74.  §-a  alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését. Továbbá: Egy  indítványozó  a  Hdt. 10. §-ának alkotmányellenességének megállapításán   és  megsemmisítésén  túl   arra   kérte   az Alkotmánybíróságot,   hogy   állapítson   meg   a   jogalkotó mulasztásában    megnyilvánuló    alkotmányellenességet     a hadigondozottak  kárpótlása szabályozásának elmaradása  miatt és    kötelezze    az    Országgyűlést   a    hadigondozottak vonatkozásában az életüktől és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló 1992. évi XXXII. törvény rendelkezéseihez hasonló szabályok meghozatalára. Egy másik       indítványozó      mulasztásban      megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítását kérte amiatt, hogy a  Hdt. 10. §-a a jogosultak körét szűken szabta meg. Két  indítványozó új jogszabályi rendelkezések  meghozatalára vonatkozó indítványt terjesztett elő. Egy   indítványozó   a  honvédelmi  gondozással   kapcsolatos kérdések, valamint az 1933. évi II. tc. (11.200/1939.  M.  E. sz.   rendelet)  hatálya  alá  tartozó  személyek   hadi   és honvédelmi  gondozási díja, továbbá a hadisegély  folyósítása tárgyában  hozott  346/1945.  M.  E.  számú  rendeletnek,   a hadisegélyezéssel  és  a  hadigondozással  kapcsolatos  egyes kérdések  szabályozása,  valamint  a  346/1945.  M  E.  számú rendelet módosítása tárgyában hozott 4.740/1945. M.  E  számú rendeletnek és a hadigondozásról szóló – többször  módosított –  21/1967.  (Eü.  K.  aug.  rk.) EüM.  számú  utasításnak  a hadigondozásból  való  kizárásra  lehetőséget  nyújtó  egyes, általa  meg  nem  jelölt  rendelkezéseit  alkotmányellenesnek vélte,  amelyek  kiválasztását az Alkotmánybíróság  döntésére bízta.  Az  Alkotmánybíróság az Abtv.  22.  §  (1)  bekezdése alapján  a kérést határozott kérelem hiányában nem tekintette indítványnak. Egy  indítványozó igazságtalannak tartotta, hogy az életüktől és  szabadságuktól  politikai okból jogtalanul  megfosztottak kárpótlásáról szóló 1992. évi XXXII. törvény 5. §-a és  9.  § d/  pontja  alapján  /ez utóbbit az 1997. évi  XXIX.  törvény 1997.  június  7-i hatállyal hatályon kívül helyezte/  egyes, férjüket  a II. világháború eseményei következtében  elvesztő özvegyeknek  jár kárpótlás, míg másoknak nem. Az indítványozó a kifogásolt rendelkezésre vonatkozón — annak minősítésén túl —  nem  terjesztett elő kérelmet az Alkotmánybírósághoz,  így az,  az  Abtv.  22.  §  (1)  bekezdése  alapján  a  felvetést határozott kérelem hiányában nem tekintette indítványnak Egy  indítványozó kérte a társadalombiztosításról szóló 1975. évi  II.  törvény  azon  rendelkezése alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését, amely a különböző jogcímen járó  nyugdíjak  összevonását rendeli el. Az Alkotmánybíróság az  Abtv.  22.  §  (1) bekezdése alapján a kérést  határozott kérelem hiányában nem tekintette indítványnak. Több indítványozó indítványát az Abtv. 1. § d/ pontja és  21. § (4) bekezdése alapján alkotmányjogi panaszként terjesztette elő   és   kérte   az   ügyükben   alkalmazott   jogszabályok alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését. Az alkotmányjogi panasz előterjesztésének feltétele Abtv. 48.  § (1)  bekezdése  szerint  az  egyéb  jogorvoslati  lehetőségek kimerítése.  Az  indítványozók csatolták  ugyan  a  másodfokú közigazgatási  szerv határozatát, de nem bizonyították  annak bíróság   előtt  megtámadását,  illetve  a  bírósági  eljárás jogerős befejezését. Az Alkotmánybíróság így az alkotmányjogi panaszokat  nem bírálta el érdemben, azokat visszautasította. Az  alkotmányjogi panaszként nem elbírálható indítványokat az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének  utólagos vizsgálatára  irányuló  indítványnak  tekintette  és   akként bírálta el. 2.   Az   indítványozók   kérelmüket   az   alábbi   érvekkel támasztották alá: Több   indítványozó   az   Alkotmánynak   a   haza   védelmét állampolgári kötelességként megfogalmazó 70/H. §-ára alapozta indítványát.  Álláspontjuk szerint ez a  rendelkezés  magában foglalja  az államnak azt a kötelezettségét is, hogy  a  haza védelmében    egészségromlást,   sebesülést   szenvedettekről fogyatkozásuk arányában gondoskodjék. Ezen indítványozók  úgy vélik  e  sérelmet szenvedett állampolgároknak  a  sérelemmel alanyi joga keletkezett az állami gondoskodásra, és a jog  ki nem elégítése vagy korlátozása alkotmányellenes. a)  Az  indítványozók túlnyomó többsége  a  Hdt.  10.  §-ának kárpótlási jellegű rendelkezéseit támadta, azokat  az  alábbi indokok alapján tartotta alkotmányellenesnek: A      mulasztásban     megnyilvánuló     alkotmányellenesség megállapítását   kérő  indítványozó  kifogásolta,   hogy   az életüktől   és  szabadságuktól  politikai  okból   jogtalanul megfosztottak  kárpótlásáról szóló 1992. évi  XXXII.  törvény nem  vonatkozik  a  hadigondozottakra. Az indítványozó  abból indult  ki,  hogy  a  hadirokkantak  és  más  hadigondozottak ellátásáról  szóló 1933. évi VII. törvénycikk  szabályozta  a II.   világháborúban  elszenvedett  sérelmek  kompenzálásának rendjét.  Érvelése szerint a törvény rendelkezései folytán  a sérelmek   igényjogosultságot  teremtettek,  a   jogosultakat azonban az elmúlt rendszer jogszabályai — bár a törvény 1994- ig  hatályban volt — jogaiktól megfosztották. Az indítványozó álláspontja   szerint   tekintettel   arra,   hogy   mind   a munkaszolgálatra,  mind  a  katonai  szolgálatra  ugyanaz   a jogszabály,  az  1939.  évi  II.  törvénycikk  kötelezett  és mindkét  szolgálat teljesítését állami kényszerítő  eszközzel biztosították,  nem indokolt az 1992. évi  XXXII.  törvényben foglalt kárpótlási jogosultság és a hadigondozottaknak a Hdt. 10.    §-ában   foglalt   kárpótlási   jogosultsága   közötti különbségtétel. Több indítványozó sérelmesnek találta, hogy a Hdt. 10. §  (2) bekezdésében  meghatározott,  kárpótlási  jellegű  egyösszegű térítés  összege  véleményük szerint lényegesen  alacsonyabb, mint  az  egyéb  kárpótlási jogszabályok  által  azon  magyar állampolgárok  számára  megállapított  kárpótlásé,   akik   a hadigondozottakéhoz   az  indítványozók   véleménye   szerint hasonló     sérelmet     szenvedtek.     Egy     indítványozó alkotmányellenesnek tartotta, hogy a Hdt 10. § (2)  bekezdése a  volt hadiárváknak a többi felsorolt személynek biztosított egyösszegű térítésnél alacsonyabb összegű térítést biztosít. Egy  indítványozó az Alkotmány 13. §-ában foglalt tulajdonhoz való  jog megsértését látja abban a mulasztásban, hogy a  II. világháború  hadi  cselekményei  és  következményei  által  a magántulajdonban okozott kár megtérítése nem történt meg,  az ílymódon  keletkezett anyagi károk tekintetében  a  Hdt.  nem rendelkezett. Az  indítványozók  az  Alkotmány  70/A.  §  (1)  bekezdésében foglalt diszkrimináció tilalmába ütközőnek tartották  a  Hdt. 10.  §-ának azon rendelkezését, amely az elmaradt pénzellátás ellentételezésére  szolgáló  egyösszegű  térítést  csupán  az 1949.   január   1-je   előtt  megállapított   hadigondozotti pénzellátás  elmaradása  esetén  biztosítja,  ha   azt   ezen időpontot   követőn   politikai   okból   megszüntették.   Az indítványozók  azzal  érveltek, hogy  a  korabeli  jogszabály szerint járó pénzellátás elmaradt olyan esetekben is,  amikor a  Hdt.  10.  §-ában  meghatározott együttes  feltételek  nem álltak  fenn, de a pénzellátás elmaradása éppoly igazságtalan volt,  mint  amely  esetre a Hdt. szabálya utólagos  térítést rendel.  Az  indítványozók szerint a térítésben részesülőkkel szemben  így hátrányos megkülönböztetésben részesülnek  azok, akik  ugyan  a  Hdt.  10.  §-ban  foglalt  feltételeknek  nem felelnek  meg,  de sérelmük azonos az ott szabályozottakéval: igényjogosultságuk   ellenére   szintén    nem    részesültek hadigondozotti pénzellátásban, így például amikor —  a  jogosult igénye érvényesítésében akadályozott volt /pl. hadifogságból való késői hazatérés/, — a jogosultat önhibáján kívül nem vették nyilvántartásba, —  a  rokkantság okának bekövetkezte és az igényjogosultságot megalapozó  rokkant  állapot végső  kialakulása  közt  eltelt hosszabb időszak alatt a jogszabályi feltételek módosultak, —  a  jogosult az igényét maga nem érvényesíthette, törvényes képviselője pedig ezt elmulasztotta vagy —  a  jogosult  vagy  törvényes  képviselője  nem  is  tudott igényjogosultságáról. Több indítványozó úgy vélte, hogy a Hdt. 10. §-a az Alkotmány 70/A.  §  (3) bekezdésébe is ütközik, amely az állam  számára kötelezettségként    előírja,    hogy     a     jogegyenlőség megvalósulását az esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését  célzó intézkedésekkel segítse. Az  indítványozók a Hdt. 10. § (1) bekezdésében meghatározott együttes  feltételek  tekintetében önkényesnek  tartották  az 1949.  január  1-i  határidő megállapítását a  hadigondozotti pénzellátás  politikai okból való megszüntetése tekintetében. Álláspontjuk  szerint  a  hadigondozottakat  sújtó  hátrányos intézkedések,     jogszabályi     korlátozások,     kizárások meghozatalára már 1945-től kezdődően sor került. Kifogásolták az indítványozók a fenti időponttal kapcsolatban azt,   hogy   csak   az  ezen  időpont  előtt   megállapított hadigondozotti   pénzellátás   elmaradása   esetén   jár   az egyösszegű  térítés, illetve hogy csak  akkor,  ha  azt  ezen időpontot  követőn szüntették meg politikai okból. Véleményük szerint —  ezen  időpontot követőn is sor kerülhetett  /pl.  elhúzódó holttá  nyilvánítási eljárás következtében vagy a  rokkantság okának  és  az igényjogosultságot megalapozó rokkant  állapot végső   kialakulása  közt  eltelt  hosszabb  időszak  miatt/, illetve    kerülhetett    volna   igényjogosultság    alapján hadigondozotti  pénzellátás  megállapítására   /pl.   l.   1. pontban/, —  ezen időpontot megelőzően is sor került már hadigondozotti pénzellátás  politikai  okból való  megszüntetésére,  illetve igényjogosultság    megléte   ellenére    a    hadigondozotti pénzellátás    megállapításának    politikai    okból    való mellőzésére. Több  indítványozó alkotmányellenesnek tartotta, hogy a  Hdt. 10.  §-a csupán a megállapított hadigondozotti pénzellátásnak politikai  okból  történt megszüntetése esetére  állapít  meg egyösszegű  térítést. Előadták, hogy a háborút  követő,  több szempontból   zűrzavaros   időszakban   nagyszámú    jogosult politikai   retorzióktól  félve  elő  sem  merte  terjeszteni igényét vagy azt politikai okból nem engedték előterjeszteni, igényét   nem   vették  nyilvántartásba.   Leírásuk   szerint általános gyakorlatként a hatóságok pénzellátást megvonó vagy megtagadó  határozatot  nem  is hoztak,  csak  a  pénzellátás folyósítását állították le, vagy azt meg sem kezdték, vagy ha határozat  meghozatalára  esetleg  sor  is  került,  azt  nem kézbesítették az érintettnek. Egyes indítványozók felvetették, hogy a határidőnek a járadék megállapítását   és   a   járadék  megvonását   meghatározott határnappal   elválasztó  jellege  a   Hdt.   ellentételezést elrendelő  10.  §-át  azon oknál fogva is  alkalmazhatatlanná teszi bizonyos járadékosztályba sorolt hadirokkantak számára, mert  e  járadékosztályok tekintetében vagy  már  a  határidő előtt  jogszabályi úton megszüntették a pénzellátást, vagy  e járadékosztályt  csak a határidő után  hozták  létre,  így  a pénzellátás   megállapítására  sem   kerülhetett   sor.   Két indítványozó   sérelmezte,  hogy  a  Hdt.   10.   §-a   olyan járadékosztályokba     sorolt     hadirokkantak      elmaradt pénzellátásának    ellentételezését   is    rendeli,    amely járadékosztályok  véleményük szerint  a  korabeli  jogszabály alapján  nem  is  léteztek,  így  a  pénzellátásnak   sem   a megállapítására,  sem a megszüntetésére  nem  is  kerülhetett sor.  Az egyik indítványozó a szabályozást az Alkotmány 2.  § (2)  bekezdését /a hivatkozás helyesen: 2. § (1)  bekezdését/ sértőnek   tartja,   mert   véleménye   szerint   a   logikai ellentmondásokat  tartalmazó, nem  érvényesíthető  jogszabály nem felel meg a jogállamiság követelményének. Egyes  indítványozók sérelmezték azt, hogy a Hdt. 10.  §  (1) bekezdése    a   Vhr.   rendelkezéseiből   levezethetően    a hadigondozotti  pénzellátás megszüntetésének  okaként  egyéni politikai  okot kíván meg, illetve a vonatkozó  rendelkezések úgy értelmezhetők, hogy ilyen jogalkalmazói gyakorlat alakult ki.  Az  indítványozók hivatkoztak arra, hogy a  megszüntetés sok esetben jogszabály-módosítás alapján történt, ez pedig  — bár   véleményük   szerint   a  módosítás,   korlátozás   oka egyértelműen politikai volt — a hadigondozottak meghatározott csoportjaira, nem megadott személyre vonatkozott. Egy indítványozó véleménye szerint a Hdt. 10. §-a azzal, hogy a  Hdt.  bevezető rendelkezésében és 1. §-ában  meghatározott jogosulti  személyi kört azokra a személyekre  szűkíti,  akik 1949.  január  1. előtt kérték hadigondozásba  vételüket,  az egyösszegű térítéstől megfosztja azokat a személyeket, akik e határidő   előtt   tárgyi  okokból   nem   tudták   igényüket érvényesíteni,   ezért  e  rendelkezés  az   Alkotmánynak   a szociális  biztonsághoz való jogot biztosító 70/E.  §-ába  is ütközik. Egy  indítványozó  szerint a Hdt. 10. §-a alapján  egyösszegű térítésre jogosultak közül hiányzik a volt hadigyámolt, pedig a  korabeli jogszabályok alapján e kategóriába tartozóknak is járt  hadigondozotti pénzellátás, így annak elvonásával  őket is  sérelem  érte.  Az Alkotmánybíróság az indítvánnyal  való szoros  összefüggés címén vizsgálta azt a  kérdést  is,  hogy alkotmányos-e   az   ellátásban  ugyancsak   részesülő   volt hadigondozott  családtag kihagyása a politikai okból  megvont pénzellátásért járó egyösszegű térítésre jogosultak  köréből. Tette ez utóbbit függetlenül attól, hogy a volt hadigondozott családtagok  közül — életkorukból adódóan —  valószínűleg  ma már nem sokan élnek. Egy indítványozó hiányolta a Hdt. 10. §-a, valamint a Vhr-nek az   indítványával   nem  érintett   5.   §   (2)   bekezdése vonatkozásban   azon  szabályokat,  amelyek   a   hadirokkant járadékosztályba  sorolásának változása /pl. állapotváltozás, jövedelem alapján történő átsorolás/ esetén alkalmazandók. Egy  indítványozó  szerint indokolt lenne  a  hadigondozottak egyösszegű  térítésének  különböztetése  aszerint,  hogy   az ellentételezendő pénzellátás milyen hosszú időn át maradt el, illetve  hogy — hadiözvegyek esetében — a gyermekek  számától függően mekkora volt a gyermeknevelési teher. Egy   indítványozó  sérelmesnek  találta,  hogy   a   Hdt-ben meghatározott  járadék-igények  és  az  egyösszegű  térítésre vonatkozó igény nem örökölhetőek. Egy  indítványozó sérelmesnek vélte, hogy a Hdt. 10. §-a volt hadiárvát  említ, mert véleménye szerint az, aki  árva  lett, élete végéig az is marad. Az   indítványozók   a   Hdt.  10.  §-a  alkotmányellenessége megállapításának  és megsemmisítésének esetére  kérték  annak figyelembevételét,  hogy  az abban  meghatározott  egyösszegű térítés  a  jogszabály  meghozatala  óta  az  infláció  miatt veszített értékéből. b)   Egy  indítványozó  az  Alkotmány  70/A.  §  (1)  és  (3) bekezdésébe ütköző hátrányos megkülönböztetésnek tartja, hogy a  Hdt. 5. § (1) bekezdése szerint azon személy özvegye, aki, bár  megfelel  a  hadirokkantság  jogszabályi  feltételeinek, igényjogosultság    megállapítása   iránti    eljárást    nem kezdeményezett,   hadiözvegynek  csak   akkor   minősül,   ha házastársát   hadirokkantként   hadigondozásba   vették.   Az indítványozó  ugyanezt sérelmezi a Hdt. 6. § (1) bekezdésében foglalt hadiárvák vonatkozásában is. Két  indítványozó  alkotmányellenesnek találta,  hogy  a  II. világháborúban  elhunyt  személy  árván  maradt  —  mára  már felnőtt  —  gyermeke a Hdt. szerint nem minősül  hadiárvának, így hadiárva-járadékban sem részesül. Az indítványozók a Hdt. 4. §-ában meghatározott hadigyámolt fogalmának és a 6. §-ában meghatározott      hadiárva      fogalmának      tekintetében jogszabálymódosítást kértek az Alkotmánybíróságtól. Egyikőjük álláspontja szerint a hadigyámolt korhatárának egységesen  25 évnek  kellene  lennie,  függetlenül attól,  hogy  a  személy folytat-e  tanulmányokat  vagy sem,  a  Hdt.  4.  §  c/  pont tekintetében pedig a munkaképesség csökkenésének mértékét 50%- ra   javasolta  leszállítani.  A  hadiárva  tekintetében   az indítványozó  mindennemű  korhatár  és  feltétel   eltörlését javasolta.    A    másik   indítványozó    azt    kérte    az Alkotmánybíróságtól,  hogy  a Hdt. nyilvánítsa  hadigondozott családtagnak  azt  a  volt  hadiárvát,  aki  a  60.  életévét betöltötte.   Egy  indítványozó  sérelmesnek  találta,   hogy értelmezése szerint a volt hadiárvák egyösszegű térítésre sem jogosultak. Egy   indítványozó  hiányolta,  hogy  a   Hdt.   7.   §-a   a hadigondozott családtagok között nem sorolta fel a hadiárvát. c) A Vhr. 5. § (4) és (5) bekezdései, amelyek arra az esetre, ha  a  kérelmező a Hdt. 10. § (1) bekezdése szerinti tényeket nem  tudja bizonyítani, a nyugdíjfolyósító szervet hívják fel bizonyítékok      szolgáltatására      saját       irataiból, alkotmányellenességének  megállapítását  és   megsemmisítését kérő    egyik   indítvány   abban   látta   e   rendelkezések alkotmányellenességét,     hogy     azok     teljesíthetetlen rendelkezéseket tartalmaznak, így az indítványozó álláspontja szerint  súlyosan  veszélyeztetik az  állampolgárok  alapvető jogainak gyakorlását. Az indítványozó úgy vélte, hogy a  Vhr. fenti   rendelkezései  az  Alkotmánynak  a   bíróság   előtti egyenlőséget  és a törvényes, független és pártatlan  bíróság előtti igazságos és nyilvános tárgyalást biztosító 57. §  (1) bekezdésébe  és  a  jogorvoslati jogot biztosító  57.  §  (5) bekezdésébe, továbbá a diszkrimináicó tilalmát megállapító és a pozitív diszkriminációt szabályozó 70/A. §-ába, a szociális biztonságot biztosító 70/E. § (1) bekezdésébe és az  alapvető jogok   megsértése   miatt   keletkezett   igények,   továbbá kötelességek   teljesítésével  kapcsolatban   hozott   állami döntések  elleni kifogások bíróság előtti érvényesíthetőségét biztosító  70/K. §-ába ütköznek. Az indítványozó  álláspontja szerint  a  Vhr. 5. §-a az Egyesült Nemzetek Közgyűlése  XXI. ülésszakán,  1966.  december  16-án  elfogadott  Polgári   és Politikai  Jogok  Nemzetközi  Egyezségokmánya  kihirdetéséről szóló  1976.  évi 8. törvényerejű rendelet általa pontosabban meg   nem  jelölt  rendelkezéseibe  is  ütközik.  Egy   másik indítványozó  véleménye  szerint a Vhr.  fenti  rendelkezései azért is alkotmányellenesek, mert ha a nyugdíjfolyósító szerv nem  rendelkezik a kért adatokkal, a bizonyítás a  kérelmezőt terheli,  pedig  az állam szervei jártak el gondatlanul  vagy éppen jogszabálysértően. d)  Két  indítványozó úgy vélte, hogy az Alkotmány 2.  §  (1) bekezdésében szabályozott, a jogbiztonságot is magába foglaló jogállamiság  elvét  sérti az, hogy a  hadigondozásról  szóló 1994. évi XLV. törvény 10. §-a által a volt hadiárvák részére megállapított  egyösszegű  térítésnek  a  Hdt.  29.   §   (1) bekezdésében     meghatározott    folyósítása    esedékességi időpontját  az  1996.Kvt. már második  esetben,  immár  1997. január  1-re  halasztotta. Véleményük szerint a  jogbiztonság elve  magában  foglalja, hogy az állami  szervek  magatartása kiszámítható legyen az állampolgárok számára, különösen ha az állam    juttatásokat   ígér   bizonyos   személyeknek.    Az indítványozók  szerint ekkor ugyanis a  juttatás  megadásával megnyílik  az állampolgár igényérvényesítési joga a  juttatás követelésére, az államnak pedig kötelezettsége  keletkezik  a teljesítésre. Egy  indítványozó álláspontja szerint nem ütközik a hátrányos megkülönböztetés   tilalmába,  hogy  az  egyösszegű   térítés folyósításának kezdő időpontját a volt hadiárvák tekintetében a  hadirokkantakét  és a hadiözvegyekét követően  állapította meg  a  jogszabály, mert az életkori különbségekkel ésszerűen indokolható  volt.  Ezen  indítványozó  azt  azonban  már   a hátrányos  megkülönböztetésnek  az  Alkotmány  70/A.  §   (1) bekezdésében  foglalt tilalmába ütközőnek tartotta,  hogy  az állam  a kifizetés határidejét többször módosította, így  azt ismételten időben eltolta. Egy indítványozó az Alkotmánynak a hátrányos megkülönböztetés tilalmát  tartalmazó 70/A. §-ába ütközőnek tartotta,  hogy  a volt  hadiárváknak  a  Hdt.  10. §  alapján  járó  egyösszegű térítés  folyósítását  az  1995.Kvt.,  majd  a  1996.Kvt.  is elhalasztotta. Az indítványozó hivatkozott az Alkotmány 8.  § (1) bekezdésére, 57. § (5) bekezdésére és 64. §-ára is. 3.  A  honvédelmi  miniszter az  ügyben  a  Hdt.  10.  §-ának alkotmányellenességének       megállapítására        irányuló indítványokra  tett  észrevételt, időben  még  a  rendelkezés 1997.  évi  módosítását  megelőzően.  Álláspontja  szerint  e rendelkezés kárpótlás-jellegű szabályokat tartalmaz és  ezért jellegénél fogva eltér a Hdt. egyéb szabályaitól. A  juttatás kárpótlás-jellege  indokolja  véleménye  szerint  a  juttatás mértékére,  a  juttatás jogalapjára /a sérelem  fogalmára  és időbeli     bekövetkeztének    meghatározására/,     valamint érvényesítés  eljárási  szabályaira  /bizonyítási  teher   az igénylőn/  vonatkozó  szabályok  kialakítását.  A  honvédelmi miniszter  a  fentiek  alapján a  Hdt.  10.  §-át  nem  vélte alkotmányellenesnek.                                                            II.                               1.  A  honvédelemről szóló jelenleg hatályos  1993.  évi  CX. törvény /a továbbiakban: Hvt./ a honvédelmi kötelezettségeket az alábbiak szerint szabályozza: Hvt.  "69.  §  (1) Az állampolgárok a haza védelme  érdekében általános  honvédelmi kötelezettségként személyes szolgálatot és vagyoni szolgáltatást kötelesek teljesíteni. (2) Az állampolgárokat személyes honvédelmi kötelezettségként a) hadkötelezettség; b) polgári védelmi kötelezettség; c) honvédelmi munkakötelezettség teljesítése terheli. (3)  A  magánszemély állampolgárságára való tekintet  nélkül, továbbá  a jogi személy, valamint a jogi személyiség  nélküli gazdasági   társaság  és  személyegyesülés  (a   továbbiakban együtt:  szolgáltatásra kötelezett) vagyoni  szolgáltatásként az   e   törvényben   meghatározott   gazdasági   és   anyagi szolgáltatásra kötelezhető." A    Htv.   135.   §-a   szerint   a   személyes   honvédelmi kötelezettségüket   teljesítők   megbecsüléséről   és   jogos érdekeinek   védelméről,   valamint   hozzátartozóik    jogos érdekeinek védelméről az állam gondoskodik. Hvt.  "188.  §  (1) A hadi eredetű sérülést  szenvedettek  és hozzátartozóik   ellátása  (hadigondozás)   állami   feladat, amelyről külön jogszabály rendelkezik. (2)  A  hadigondozott megélhetését pénzbeli  támogatással  és természetbeni ellátással kell biztosítani. (3)     A    hadigondozásra    jogosultat    hadirokkantként, hadigyámoltként,   hadiözvegyként,   hadiárvaként,    illetve hadigondozott családtagként kell gondozásba venni." Hvt.  "189. § (1) A hadigondozással kapcsolatos közigazgatási tevékenység ellátása a jegyző hatáskörébe tartozik. (2)  A  hadigondozásba vételi eljárás során  vizsgálni  kell, hogy  a  gondozást igénylő vagy hozzátartozója részére  az  e törvényben szabályozott kedvezőbb ellátás megállapítható-e. A kedvezőbb    ellátás    lehetőségéről   az    igénybejelentőt tájékoztatni kell." Hvt.  "190.  §  (1) A honvédelmi kötelezettség teljesítésével összefüggésben   keletkezett  kárért  vétkességére   tekintet nélkül az a szerv felel, amelynek érdekében a kötelezettséget teljesítették.  Mentesül  a  szerv  a  felelősség  alól,   ha bizonyítja,   hogy   a   kárt  működési   körén   kívül   eső elháríthatatlan  ok vagy kizárólag a károsult elháríthatatlan magatartása  okozta.  Nem kell megtéríteni  a  kárnak  azt  a részét, amelyet a károsult vétkes magatartása idézett elő. (2)  A  kártérítésre – a teljesített honvédelmi kötelezettség formájától   függetlenül  –  a  fegyveres  erők   kártérítési felelősségére  vonatkozó,  külön jogszabályban  meghatározott rendelkezéseket kell alkalmazni." 2.  A  második  világháború ideje alatt  és  azt  követően  a hadirokkantak és más hadigondozottak ellátásáról szóló  1933. évi   VII.   törvénycikk  tartalmazta  a   háború   áldozatai veszteségeinek mérséklésére szolgáló hadigondozás szabályait. Az  első  világháború  befejezését  követően  több  mint  egy évtizeden   keresztül   kormány-  és  miniszteri   rendeletek bonyolult  rendszere szabályozta a kérdést, a  fenti  törvény ezt  váltotta  fel. A törvény alapelve volt  —  amint  azt  a Miniszteri   indokolás   is   megállapította   —    hogy    a hadigondozottak   csak   az   állam   mindenkori    teherbíró képességéhez  mérten  részesülhetnek pénzbeli  ellátásban.  A törvény   vagyoni  cenzust  csak  a  hadiözvegyekkel  szemben állított  föl,  de lehetőséget biztosított a kedvező  vagyoni viszonyok     között     élő    hadirokkantak     alacsonyabb hadirokkantsági    fokba   sorolását.   A    törvény    I-IV. járadékosztályba  rendelte sorolni  az  ellátásban  részesülő hadirokkantakat  aszerint, hogy kereső- és munkaképességük  a hadiszolgálattal okszerű összefüggésbe hozható  fogyatkozásuk következtében   —  legalább  25%-ban  —  tartósnak   látszóan csökkent /11. §/. A  honvédelemről szóló 1939. évi II. törvénycikk 223.  §  (1) bekezdése    a   törvényben   megállapított   kötelezettségek teljesítéséből adódóan megsérült személyekről  és  a  meghalt ilyen személyek gyámolításra szoruló hátramaradottairól  való gondoskodás  elvi alapját teremtette meg, mert  erre  sem  az érvényben  lévő katonai ellátási törvények, sem az 1933.  évi VII.  törvénycikk  nem nyújtottak alapot.  A  fenti  törvényi rendelkezés felhatalmazta a kormányt /minisztériumot/, hogy a gondozás   részletszabályait  —  igényjogosultak   körét,   a gondozás előfeltételeit, a gondozás módozatait, mértékét —  a rokkantellátásról   szóló   1933.   évi   VII.    törvénycikk rendelkezéseinek  figyelembevételével  rendelettel  állapítsa meg.   A   második   világháború   során   bekövetkezett,   a honvédelemről  szóló törvényben megállapított kötelezettségek teljesítéséből  adódó sérülés, sebesülés, más egészségrontás, illetőleg  halál  esetén  tehát az  e  felhatalmazás  alapján kibocsátott 11.200/1939. M.E. számú rendelet és nem az  1933. évi  VII. törvénycikk szabályozta az e veszteséget szenvedett személyek gondozásának feltételeit. A  második  világháború  során több  jogszabály  született  a háborús   események   által   okozott   egyéb   károk    /pl. légitámadások következményeinek/ elhárításáról. A   346/1945.   M.   E.  számú  rendelettel  megkezdődött   a hadigondozás szabályainak módosítása, annak bizonyos személyi körre  korlátozása.  A  korlátozások  alapvetően  kétirányúak voltak:  egyrészt kizártak a hadigondozásból egyes, az  1944. október  15-át  követően  igényjogosulttá  vált  személyeket, másrészt a hadigondozottak pénzellátásra való jogosultságát a megélhetést  biztosító  jövedelem vagy tevékenység  hiányához kötötték.    A    fenti   jogszabályok   az   igényjogosultak osztálybasorolását is többször módosították. A  hadigondozottak járadékának felemeléséről  szóló  68/1958. (XII. 24.) Korm. számú rendelet, majd a hadigondozásról szóló – többször módosított – 21/1967. (Eü. K. aug. rk.) EüM. számú utasítás  volt  több  mint két évtizeden  át  a  hadigondozás mértékét és részben feltételeit megállapító jogszabály. 3.  A  rendszerváltozás után a hadigondozás  törvényi  szintű szabályozásáig,    illetve   az   arra   vonatkozó    törvény hatálybaléptéig,  azaz  1994. szeptember  1-ig  a  kiegészítő hadigondozotti  pénzellátásról szóló 6/1992. (I.  16.)  Korm. rendelet szabályozta átmenetileg a kérdést. Az  Országgyűlés  a  hadigondozásról  szóló  1994.  évi  XLV. törvénnyel  /Hdt./  tett  eleget a Hvt.  rendelkezéseinek  és szabályozta törvényi szinten a hadigondozást. A  Hdt. indítvánnyal támadott, illetve érintett rendelkezései a következők: Hdt. "4. § A hadirokkant gyermeke hadigyámoltnak minősül a) a gyermek tizenhatodik életévének betöltéséig; b)   ha   oktatási  intézmény  nappali  tagozatán  tanul,   a tanulmányok  tartamára, de legfeljebb a  huszonötödik  életév betöltéséig; c)  ha  a gyermek az a) és b) pontban meghatározott időtartam alatt tartósan megrokkan, ennek az állapotnak a tartamára,  a gyermek    életkorára   tekintet   nélkül,   feltéve,    hogy munkaképességének csökkenése a 67%-ot elérte." Hdt.  5.  §  (1)  bekezdése  a  jogszabály  kihirdetésekor  a következőképpen szólt: "5.  §  (1)  Hadiözvegy  a  szolgálat  következtében  meghalt személy,  illetve  a  meghalt  hadirokkant  özvegye,   ha   a házasságot a hadieredetű sérülés bekövetkezte előtt kötötték, illetőleg  a  házastárs halálakor már legalább 5  éve  együtt éltek, vagy házasságukból gyermek született." A hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvényt módosította — a  folyamatban  lévő ügyekben is alkalmazni  rendelten  —  az 1997.  évi XIX. törvény /a továbbiakban: Hdtm./ 1997. április 12-i  hatállyal. A módosítás következtében a  Hdt  5.  §  (1) bekezdése a következőképpen változott: Hdt.  "5. § (1) Hadiözvegy a szolgálat következtében  meghalt személy   özvegye.   Hadiözvegy  továbbá  a   hadirokkantként hadigondozásba  vett személy özvegye is, ha  a  házasságot  a hadieredetű  sérülés  bekövetkezte  előtt  kötötték,  vagy  a házastárs  halálakor már legalább 5 éve  együtt  éltek,  vagy házasságukból gyermek született." Hdt.  "6.  §  (1) Hadiárva a szolgálat következtében  meghalt személynek, illetőleg a meghalt hadirokkantnak a  gyermeke  a 4. §-ban meghatározott feltételek fennállása esetén." Hdt.  "7. § Hadigondozott családtag a szolgálat következtében meghalt  személynek,  illetőleg a  hadirokkantnak  az  általa életében  ténylegesen  eltartott, 60.  évét  betöltött,  vagy legalább    67%-ban    csökkent    munkaképességű    szülője, nagyszülője, testvére és féltestvére." Hdt.  "10.  §  (1)  Az  a  hadirokkant,  hadiözvegy  és  volt hadiárva,  akinek  az  1949. január 1-je előtt  megállapított hadigondozotti   pénzellátását   ezen   időpontot    követően politikai   okból  megszüntették,  az  elmaradt   pénzellátás kompenzálására egyösszegű térítésre jogosult. (2) A térítés mértéke: I. járadékosztályba sorolt hadirokkant esetén 250 000 Ft, II. járadékosztályba sorolt hadirokkant esetén 200 000 Ft, III. járadékosztályba sorolt hadirokkant esetén 150 000 Ft, IV. járadékosztályba sorolt hadirokkant esetén 100 000 Ft, V. járadékosztályba sorolt hadirokkant, valamint a hadiözvegy esetén 75 000 Ft, a volt hadiárva részére 50 000 Ft. (3)   Volt   hadiárva  az,  akit  szülőjének   halála   miatt hadiárvaként hadigondozásba vettek." A   Hdtm.  eredményeként  a  Hdt.  10.  §  (1)  bekezdése   a következőképpen változott: Hdt.  "10.  §  (1)  Az  a  hadirokkant,  hadiözvegy  és  volt hadiárva,   akinek  a  korabeli  hadigondozó  hatóság   által megállapított  pénzellátását 1944.  december  22-ét  követően politikai  okból megszüntették, vagy szüneteltették,  illetve ilyen  ellátás iránti kérelmét politikai okból elutasították, az  elmaradt pénzellátás kompenzálására egyösszegű  térítésre jogosult. Meg kell állapítani az egyösszegű térítést annak  a hadirokkantnak   és   hadiözvegynek,  akinek   hadigondozotti igényjogosultsága  1991.  december 31-e  előtt  fennállt,  de számára  pénzellátást  ezen időpontot  követően  állapítottak meg.  A  politikai okból történő megszüntetés, szüneteltetés, illetve  elutasítás  bizonyítása  dokumentumok  hiányában   a kérelmező írásos nyilatkozata alapján is megállapítható." Hdt.  "14.  § A hadiárvát a 4. §-ban meghatározott feltételek esetén  egyéb ellátásától függetlenül havi rendszeres járadék illeti  meg, amelynek összege az öregségi nyugdíj  mindenkori legkisebb összegének 30%-a." A  Hdt 29. §-a a "Hatálybalépés" címszó alatt szerepel  és  a Hdt. kihirdetésekor /közlönyállapot/ következőképpen szólt: "29.  § (1) Ez a törvény a kihirdetése napját követő 4. hónap 1.  napján  lép hatályba, azonban a volt hadiárvák részére  a 10.  §  alapján megállapítható egyösszegű térítés folyósítása 1995.  január  1-jétől esedékes. A törvény  rendelkezéseit  a hatálybalépésekor  folyamatban lévő  ügyekben  is  alkalmazni kell." A  Magyar Köztársaság 1995. évi költségvetéséről szóló, 1995. január  1-én hatályba lépő 1994. évi CIV. törvény 71.  §-a  a Hdt. 29. § (1) bekezdését a következőre módosította: Hdt. "29. § (1) E törvény a kihirdetés napját követő negyedik hónap  első napján lép hatályba. A volt hadiárvák  részére  a 10.  §  alapján megállapítható egyösszegű térítés folyósítása 1996.  január  1-jétől esedékes. A törvény  rendelkezéseit  a hatálybalépésekor  folyamatban lévő  ügyekben  is  alkalmazni kell." A  Magyar Köztársaság 1996. évi költségvetéséről szóló, 1996. január 1-én hatályba lépő 1995. évi CXXI. törvény 74.  §-a  a Hdt. 29. § (1) bekezdését a következőre módosította: Hdt. "29. § (1) E törvény a kihirdetés napját követő negyedik hónap  első napján lép hatályba. A volt hadiárvák  részére  a 10.  §  alapján megállapítható egyösszegű térítés folyósítása 1997.  január  1-jétől esedékes. A törvény  rendelkezéseit  a hatálybalépésekor  folyamatban lévő  ügyekben  is  alkalmazni kell." 4.  Az  Alkotmánynak az indítványozók által felhívott  és  az Alkotmánybíróság   által   a   döntésekor   figyelembe   vett rendelkezései a következők: "2.  §  (1)  A  Magyar  Köztársaság  független,  demokratikus jogállam." "13. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a tulajdonhoz való jogot. (2)  Tulajdont kisajátítani csak kivételesen és  közérdekből, törvényben szabályozott esetekben és módon, teljes, feltétlen és azonnali kártalanítás mellett lehet." "40/A.  § (1) A fegyveres erők (Magyar Honvédség, Határőrség) alapvető  kötelessége  a haza katonai védelme.  A  Határőrség rendészeti  feladatkörében ellátja az államhatár  őrzését,  a határforgalom  ellenőrzését és a  határrend  fenntartását.  A fegyveres  erők  feladatairól és a rájuk vonatkozó  részletes szabályokról   szóló   törvény  elfogadásához   a   jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges." "57.  §  (1) A Magyar Köztársaságban a bíróság előtt mindenki egyenlő, és mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene  emelt bármely vádat, vagy valamely perben a jogait és kötelességeit a  törvény  által felállított független és pártatlan  bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el. ... (5)  A  Magyar  Köztársaságban a  törvényben  meghatározottak szerint  mindenki  jogorvoslattal élhet  az  olyan  bírósági, közigazgatási  és más hatósági döntés ellen,  amely  a  jogát vagy  jogos érdekét sérti. A jogorvoslati jogot – a  jogviták ésszerű  időn belüli elbírálásának érdekében, azzal arányosan –   a   jelen  lévő  országgyűlési  képviselők  kétharmadának szavazatával elfogadott törvény korlátozhatja." "70/A.  §  (1)  A Magyar Köztársaság biztosítja  a  területén tartózkodó  minden  személy számára  az  emberi,  illetve  az állampolgári  jogokat, bármely megkülönböztetés,  nevezetesen faj,  szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más  vélemény, nemzeti  vagy  társadalmi származás, vagyoni, születési  vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül. (2)   Az   embereknek  az  (1)  bekezdés  szerinti  bármilyen hátrányos megkülönböztetését a törvény szigorúan bünteti. (3)  A  Magyar Köztársaság a jogegyenlőség megvalósulását  az esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését célzó intézkedésekkel is segíti." "70/E. § (1) A Magyar Köztársaság állampolgárainak joguk  van a  szociális  biztonsághoz;  öregség,  betegség,  rokkantság, özvegység,   árvaság   és  önhibájukon  kívül   bekövetkezett munkanélküliség esetén a megélhetésükhöz szükséges  ellátásra jogosultak. (2)   A  Magyar  Köztársaság  az  ellátáshoz  való  jogot   a társadalombiztosítás   útján  és  a   szociális   intézmények rendszerével valósítja meg." "70/H.  §  (1)  A  haza védelme a Magyar  Köztársaság  minden állampolgárának kötelessége." "70/K.  §  Az  alapvető  jogok megsértése  miatt  keletkezett igények,  továbbá a kötelességek teljesítésével  kapcsolatban hozott   állami  döntések  elleni  kifogások  bíróság   előtt érvényesíthetők."                             III.                               Az indítványok részben megalapozottak. 1.  Az Alkotmány 70/H. § (1) bekezdése szerint a haza védelme a Magyar Köztársaság minden állampolgárának kötelessége. Az  állam az állampolgárai védelme érdekében köteles a  hazát fenyegető  veszélyekről tájékozódni, az  előzetes  védekezési lehetőségekkel   élni,  a  honvédelem   hatékony   rendszerét kiépíteni  és  fenntartani, továbbá köteles az  állampolgárok honvédelmi  igénybevételének diszkriminációmentes és  ésszerű rendjét kialakítani. Az  Alkotmányban meghatározott jogok és kötelességek egymásra tekintettel és egymást korlátozva érvényesülnek. A honvédelmi kötelesség esetében az Alkotmánybíróság korábbi határozatában nem   tartotta  alkotmányellenesnek  még  azt  sem,  hogy   e kötelesség   keretében  az  állam  a  fegyveres   szolgálatot követelő  katonától  végső esetben az élete  feláldozását  is megköveteli,  mivel megállapítása szerint ez nem  minősül  az élettől   és   az  emberi  méltóságtól  való  állam   általi, bizonyosan  bekövetkező  megfosztásnak,  a  katona  az   élet feláldozásának kockázatát vállalja /46/1994. (X.21.) hat. ABH 1994, 262, 269/. A  haza védelmében az állampolgárok károkat szenvedhetnek el. Az  Alkotmány  nem  tartalmaz arra vonatkozóan  rendelkezést, hogy  az  állam a haza védelme során elszenvedett vagyoni  és nem  vagyoni károkért teljes kártalanítást köteles  nyújtani, mikor   eleget   tesz   fenti   kötelezettségeinek.   A   kár bekövetkezte    ebben    az   esetben    az    állam    által elháríthatatlannak minősül és a károsultnak nincs  jogalapja, hogy annak megtérítését a károkozón kívül mástól, így például az államtól követelje. A  haza  védelme  során  elszenvedett  sérelmek,  veszteségek teljes  megtérítésére  az  azokat  elszenvedő  állampolgárnak nincs  alanyi joga, de a jogalkotó rendszerint a károk teljes megtérítését  rendeli  el  békeidőben.  Teszi  ezt  általában azért,   hogy   a   honvédelmi  kötelezettség   teljesítésére vsztönözzön,  de  a teljes térítés alapja a békeidőben  az  a meggondolás is, hogy ekkor a tényleges fegyveres szolgálat az állampolgároknak, azon belül a honvédelmi kötelezettség által érintett   állampolgároknak  csak  kis  részét   érinti.   Az Alkotmánybíróság  korábbi határozatában  már  megállapította, hogy  az  egyenlő  elbánásnak  nemcsak  a  jogok,  hanem   az állampolgári    kötelességek,    s    így    a     honvédelmi kötelezettséggel  járó  terhek tekintetében  is  érvényesülni kell  /46/1994. (X. 21.) AB hat. ABH 1994, 262,  269/.  Ebből következően   a   fegyveres  szolgálat   következtében   kárt szenvedettek  terhe aránytalan lenne a többi  állampolgáréval szemben,  ha kárukat nem teljes mértékben térítenék  meg.  Az állam  mint  kártalanító helyzete ebben az esetben  technikai jellegű,  hiszen  a  közteherviselés szabályának  alapján  az állampolgároktól   begyűjtött   pénzeszközökből   nyújtja   a károsultnak a kártalanítást. Más  a  helyzet akkor, ha a haza védelmét igénylő esemény  az állampolgárok többségét tényleges szolgálati kötelezettséggel terheli és a honvédelmi kötelezettség teljesítése során  vagy honvédelmi kötelezettségtől függetlenül polgári lakosként  az esemény  következtében az állampolgárok többsége vagy  tömege sérelmet  szenved,  az  állam saját rendelkezése  alatt  álló vagyona   pedig  olyan  mértékben  csökken,  hogy   nem   áll rendelkezésre  a  teljes  kártalanításhoz  szükséges  összeg. Ekkor a veszteségek lehetőség szerint egyenlő elosztása lehet csupán   a   cél,  a  károsultak  teljes  kártalanítása   nem megvalósítható. 2.  Az  Alkotmánybíróság  több,  a  kárpótlással  kapcsolatos határozatában (21/1990. (X. 4.) AB hat. (ABH 1990, 71,  76.), 16/1991. (IV. 20.) AB hat. (ABH 1991, 58, 62.), 28/1991. (VI. 3.) AB hat., (ABH 1991, 88, 96), 15/1993. (III. 12.) AB hat., (ABH  1993,  112, 114.), 1/1995. (II. 8.) AB hat. (ABH  1995, 31,  45.)  már  megállapította,  hogy  nem  vezethető  le  az Alkotmányból  az állam helytállási kötelezettsége  a  korábbi rendszerekben,   a   jogállam   mércéjével   mérve    esetleg alkotmányellenesen  okozott  sérelmekért.  A   hadigondozotti pénzellátásoknak  korábbi rendszerben  történt  elvonása  sem teremt alanyi jogot azok megtérítésére. Az állam dönthet úgy, hogy  ez utóbbi sérelmek ellentételezésére kárpótlást  nyújt, az  Alkotmányból azonban — a jogalaphoz hasonlóan  —  sem  az ellentételezés jogosultjaira, sem annak mértékére vonatkozóan nem vezethető le követelmény. Az  állam  által  méltányosságból  biztosított  kárpótlásával kapcsolatban  — annak mind módját, mind mértékét  tekintve  — érvényesül  a  hátrányos megkülönböztetésnek az  Alkotmányban foglalt tilalma (lásd 21/1990. (X. 4.) AB hat. (ABH 1990, 71, 78.),  16/1991.  (IV.  20.)  AB hat.  (ABH  1991,  58,  62.), 28/1991. (VI. 3.) AB hat (ABH 1991, 88, 96.), 15/1993.  (III. 12.)  AB hat. (ABH 1993, 112.), 1/1995. (II. 8.) AB hat. (ABH 1995,  31).  Ha az állam úgy dönt, hogy kárpótlást  biztosít, akkor  az  azonos  sérelmet  szenvedettek  között  nem  tehet hátrányos  megkülönböztetést. Ha a  jogalkotó  ellentételezni kívánta  mindazok sérelmét, akiknek hadigondozotti  járadékát politikai  okból  megvonták, nincsen alkotmányos  szempontból elfogadható indoka annak, hogy e személyek közül miért hagyta ki   a   volt   hadigyámoltakat  és  a   volt   hadigondozott családtagokat.  A  volt hadigyámoltak és  volt  hadigondozott családtagok kárpótlás jellegű egyösszegű térítésre  vonatkozó igénye önmagában nem következik az Alkotmányból, de hiánya  — a más, juttatásban részesülőkkel összevetve — az Alkotmánynak a   70/A.   §-ában  szabályozott  hátrányos  megkülönböztetés tilalmába ütközik, így alkotmányellenes helyzetet hoz  létre. Az  Alkotmánybíróság ezért határozatában megállapította, hogy a  jogalkotónak  ezen  alkotmányellenes helyzetet  orvosolnia kell  meghatározott  határidőn belül. Az  Alkotmánybíróság  a mulasztásban  megnyilvánuló  alkotmányellenesség  orvoslására kitűzött  határidőt az 1998. évi országgyűlési  választásokra is tekintettel állapította meg. Az  elmúlt rendszerekben elszenvedett sérelmek nagyon sokféle jellegűek,  egymással nem összevethetők. A  Hdt.  10.  §-a  a hadigondozás megvonásával bekövetkezett sérelmek kárpótlására szolgál,  e sérelmekkel nem állíthatók diszkriminációt  tiltó párhuzamba  a  hadicselekmények  következtében  bekövetkezett anyagi károk. Ahogy az egyes sérelmek, úgy az egyes sérelmekért járó anyagi térítés összege sem összehasonlítható. Alkotmányosan  jár  el az  állam,  ha  a  egyes  sérelmek  anyagi  orvoslását  —   a lehetőségek szerint — arányosítja: így tette ezt a  politikai jóvátételt   szolgáló   törvények   által   nyújtott   anyagi térítésekkel  és  a  tulajdoni sérelmek  orvoslását  szolgáló térítésekkel  is.  A  Hdt.  10. §-a az  elmaradt  pénzellátás kompenzálására     egyösszegű    térítést     állapít     meg járadékosztály,  illetve  hadigondozotti  kategória   szerint 50.000-250.000    forint   között.   Nem   állapítható    meg alkotmányellenes  aránytalanság a többi — így  az  1992.  évi XXXII. törvényben foglalt — sérelmek orvoslásával szemben sem a  térítés  összegét  tekintve, sem pedig  azt  a  körülményt figyelembe véve, hogy míg a Hdt. által megállapított  térítés készpénzben  kifizetendő összeg, míg a többi sérelemért  járó térítés  a  piac  értékítéletének kitett  kárpótlási  jegyben történt. A sérelmek eltérő jellegéből és e sérelmek lehetőség szerinti arányosításának   követelményéből   következik,   hogy    nem alkotmányellenes az, ha a jogalkotó az elvont  hadigondozotti pénzellátás alapjául szolgáló, eredeti sérelmekből  kiindulva a  közvetlenül  érintett  hadirokkantaknak  nagyobb  térítést biztosít,  mint  a volt hadiárváknak. Ugyanígy  alkotmányosan indokolható  a  térítés mértékében kifejeződő nem  aránytalan megkülönböztetés a hadiözvegyek és a volt hadiárvák között. A  kárpótlás  sérelmek  mértéke  szerinti  differenciálásának követelménye  az Alkotmány hátrányos megkülönböztetést  tiltó rendelkezéséből következik. A sérelmek mérésének és  mértékük több  évtizeddel későbbi bizonyíthatóságának azonban korlátai vannak és nem alkotmányellenes az, ha jellegénél fogva azonos sérelmet  szenvedő  személyeket a  sérelmek  mértéke  szerint egységes kategóriába vagy több átalánykategóriába sorol. Mind  a  kárpótlási törvények, mind a Hdt. a  bennük  foglalt igényeket  maguk  alapozzák  meg,  az  általuk  meghatározott jogosultak saját jogon terjeszthetik elő igényüket. Az  1992. évi XXXII. törvény a sérelmet szenvedett személy özvegyének a kárpótlást   mindazonáltal   az   elhalt   házastársa   által elszenvedett sérelemre tekintettel biztosítja, míg a Hdt. 10. §-a   a   magától   a  hadiözvegytől  elvont   hadigondozotti pénzellátást rendeli ellentételezni. A két csoportba  tartozó özvegyek juttatott kárpótlás alapja tehát nem azonos,  így  a jogosultak megkülönböztetése nem alkotmányellenes. A  hadigondozás  alapjául szolgáló károk jellegüket  tekintve alapvetőn  nem vagyoni károk voltak. A Hdt. 10. §-a  ugyan  e károk   kiküszöbölésére,   illetve   csökkentésére   szolgáló pénzellátások  elmaradásának, azaz egy bekövetkezett  vagyoni hátránynak az ellentételezéséről rendelkezik, de nem  minősül alkotmányellenesnek az a rendelkezés, hogy az eredeti sérelem jellegére   és  az  eredetileg  megállapított  hadigondozotti járadék céljára, azaz a nem vagyoni kár pótlására tekintettel a   hadigondozotti   pénzellátás   megszűntetése   miatt   az egyösszegű  járadék iránti igényt személyhez  kötött  legyen, azaz  csak a volt hadigondozotti jogosult terjeszthesse  elő, hogy az igény nem örökölhető. Tévesen  értelmezte a Hdt. 10. §-át az az  indítványozó,  aki azt   sérelmezte,  hogy  a  volt  hadiárvák   kimaradtak   az egyösszegű  térítésben részesülők köréből. A  Hdt.  10-§  (3) bekezdése  megállapítja, hogy volt hadiárvának az tekintendő, akit  szülőjének  halála  miatt  hadiárvaként  hadigondozásba vettek,  a  10.  §  (1)  bekezdése  e  személyek  részére   a megfogalmazott feltételek mellett egyösszegű térítést állapít meg: a 10. § (2) bekezdése szerint: 50.000 forintot. A  Hdt.  10.  §  (3)  bekezdése a  "volt  hadiárva"  fogalmát jogtechnikai  okból használja és határozza meg külön,  azért, hogy   megkülönböztesse  a  Hdt.  6.   §-ában   meghatározott "hadiárva"   fogalmától.  Ha  ezt  nem  tenné,   a   korábban hadiárvaként  hadigondozásba  vett  személyek  nem   lennének jogosultak  az egyösszegű térítésre, mert "hadiárvaként"  meg kellene  felelniük  a  Hdt.  6. §-ában  és  ez  utóbbi  által felhívott 4. §-ában meghatározott feltételeknek. Az  Alkotmánybíróság nem vizsgálta a jogalkalmazónak  azt  az állítólagos  gyakorlatát, amely a Hdt.  10.  §-a  és  a  Vhr. alapján  az  egyösszegű juttatás egyik feltételéül  csupán  a juttatás   megvonásának  konkrét  esetben  való  megtörténtét ismerné  el,  de  nem  a jogszabály útján  történt  politikai indíttatású  megvonásokat. Az Alkotmánybíróság hatásköre  nem terjed   ki  a  jog  egyes  ítéletekben  való  alkalmazásának vizsgálatára,  ezért  az  Alkotmánybíróság  a  konkrét  ügyek felülvizsgálatára  irányuló  indítványokat  érdemi  vizsgálat nélkül visszautasította. 3.  Nem  következik  az Alkotmányból az, hogy  a  hadieredetű fogyatkozást   szenvedett   személyen   túl    más    személy veszteségeit  az  államnak  a  hadigondozás  keretében   kell megoldania.   Amennyiben  a  jogalkotó  úgy  dönt,   hogy   e személyeket hadigondozottként részesíti támogatásban, úgy — a diszkrimináció tilalmának korlátai között — szabadon  dönthet arról,  hogy kit kell és milyen feltételekkel hadigyámoltnak, hadiözvegynek, illetve hadiárvának tekinteni. A jogalkotó azt is szabadon eldöntheti, hogy a hozzátartozók vonatkozásában a hadigondozást   milyen   feltétel  bekövetkeztével   /például életkor,  újraházasodás/ szünteti meg. E  személyek  jogainak védelmét   az   állam  nem  köteles  azon  szempont   alapján szabályozni  és ellátni, hogy vagy a honvédelmi kötelezettség teljesítése   következtében   elhunyt   személy   vagy    egy hadirokkant  hozzátartozói. A jogalkotót köti az Alkotmánynak az esélyegyenlőtlenségek kiküszöböléséről rendelkező 70/A.  § (3) bekezdése, a szociális biztonságot garantáló 70/E. §-a, a gyermekeknek a védelemre és gondoskodásra való jogáról  szóló 67.  §  (1) bekezdése és az anyák támogatásáról és védelméről szóló  66.  §  (2)  bekezdése, ezen alkotmányos  elvárásoknak azonban  többféle  támogatási módon  eleget  tehet,  amelynek csupán  egyik,  de alkotmányosan nem egyetlen módja,  hogy  a honvédelmi  kötelezettség teljesítése  következtében  elhunyt személy  vagy hadirokkant hozzátartozójának minősége  szerint biztosít gondoskodást. A  fentiekből  következőn a jogalkotó kötheti a hozzátartozói minőségben hadigondozásra vonatkozó jogosultságot  ahhoz  is, hogy  a  veszteséget elszenvedő hadirokkant ilyen minősége  a hatóságok által már életében megállapítást nyerjen. Az Alkotmánybíróság ezért elutasította a Hdt. 4. § a/ pontja, 5. § (1) bekezdése és 6. § (1) bekezdése alkotmányellenessége megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványokat. A    jogalkotó    hozzátartozói   minőségben   hadigondozásra jogosultak  körén  belül  csoportokat  —  hadiárva,   illetve hadigondozott   családtag  —  alkothat   és   e   csoportokra vonatkozóan — az Alkotmány 70/A. § (2) bekezdésének  korlátai között  —  külön szabályokat állapíthat meg. A Hdt 6.  §-a  a hadiárva,  a  7. §-a a hadigondozott családtag meghatározását tartalmazza  és  e két csoport kialakítása a fentiek  szerint nem   alkotmányellenes.  A  hadiárvának  a  Hdt.  14.  §-ában meghatározott  havi  rendszeres  járadéka  azonos  mértékű  a hadigondozott  családtagnak a Hdt. 15.  §-ában  meghatározott járadékával,  ezért e két csoportba tartozó személyek  között hátrányos  megkülönböztetés  nincs.  Az  Alkotmánybíróság   a fentiek    alapján    elutasította    a    Hdt.    7.     §-a alkotmányellenességének megállapítására  és  megsemmisítésére vonatkozó indítványt. 4.  A  Hdtm.  eredményeként megváltozott a  Hdt.  10.  §-ában meghatározott és az indítványozók által sérelmezett határidő, az  az  általuk  indokoltnak  talált  időpontok  elé  került. Módosult   továbbá   a  kifogásolt,  az  elvont   pénzellátás feltételeként  megkövetelt megállapításának  és  megvonásának időpontját meghatározott határidővel való elválasztása is.  A Hdt.   módosításával   a  törvényalkotó   kiterjesztette   az egyösszegű  térítésre való jogosultságot azokra a személyekre is,  akinek  a  pénzellátását politikai okból  szüneteltették vagy   az  ilyen  ellátás  iránti  kérelmét  politikai  okból elutasították. Az    Alkotmánybíróság   jogszabály   alkotmányellenességének vizsgálatára  csak  hatályban  lévő  jogszabályi  rendelkezés tekintetében   van   hatásköre.  A  sérelmezett   jogszabályi módosítás   a   határidő   tekintetében   eleget   tett    az indítványozók  kívánalmainak,  azok  okafogyottá  váltak.  Az Alkotmánybíróság ezért a Hdt. 10. § (1) bekezdésében  foglalt 1949.   január   1-i  időpont  vonatkozásában   az   eljárást megszüntette. 5.  Az  indítványozók  a  Vhr. 5. § (4)  és  (5)  bekezdéseit támadták,  mint  amelyek  véleményük  szerint  a  jogosultság feltételeinek    bizonyítását   az   igényt   érvényesítőjére terhelik. Ezzel szemben a Vhr. fenti rendelkezései  éppen  az igénylőre  nehezedő  bizonyítási teher  könnyítése  érdekében írják   elő   a   nyugdíjfolyósító  szerv  közreműködését   a bizonyítási  eljárásban. A bizonyítási  tehernek  az  igényét érvényesítő  jogosultra nehezedése a bizonyítási tehernek  az egész   jogrendszerben   érvényesülő  általános   szabályából adódik:   jogszabályi  rendelkezés  hiányában  az  érdekeltet terheli.  Az  állam  a kárpótlás biztosítására  nem  köteles, annak  nem jogalapja még a korábbi jogrendszerben a hatóságok által  elkövetett  gondatlanság sem, a hatósági  iratok  több évtizeden  át  való  őrzése  pedig  nem  is  várható   el   a hatóságtól.  Nem minősül alkotmányellenesnek, ha a  jogalkotó ez  alól  az  általános  elv alól a  kárpótlás  esetében  nem biztosít   kivételt.  Figyelembe  veendő  az  idő   múlásának kényszerű körülménye az igényérvényesítő javára is,  indokolt a  bizonyítási eljárást az átlagosnál könnyebbé tenni,  de  e követelmény  nem  azonos a bizonyítási teher  megfordításának követelményével. Az Alkotmánybíróság ezért elutasította a Vhr. 5. § (4) és (5) bekezdései     alkotmányellenessége    megállapítására     és megsemmisítésére irányuló indítványokat. A  Hdtm. a Hdt. 10. §-ában meghatározott egyösszegű térítésre jogosultak     számára    igényjogosultságuk     bizonyítását megkönnyítette:  a  politikai  okból  történő   megszüntetés, szünetelés,  illetve  az elutasítás bizonyítása  dokumentumok hiányában   a  kérelmező  írásos  nyilatkozata   alapján   is megállapítható. 6.  A  Hdt-nek  a törvény kihirdetéskori 29. § (1)  bekezdése első  mondata  szerint  a  Hdt.  1994.  szeptember  1-én  lép hatályba.  A  Hdt.  29.  §  (1)  bekezdése  eredetileg   első mondatának    második   fordulata   (majd    a    módosítások eredményeként második mondata) a volt hadiárvák  tekintetében az  1994. szeptember 1-én hatályba lépő Hdt. 10. §-án alapuló igény kielégítését — az egyösszegű térítés folyósítását —, de nem  magának az igényjogosultságnak a létrejöttét állapította meg a Hdt. hatálybalépésénél későbbi időpontban. Az    Alkotmánybíróság   megállapította,    hogy    a    Hdt. kihirdetésekori 29. § (1) bekezdése, amely a hadirokkantak és a hadiözvegyek igényével szemben a volt hadiárvák térítésének folyósítását négy hónappal későbbre, az új költségvetési évre halasztotta,  nem  jelentette  a  volt  hadiárvák   hátrányos megkülönböztetését  a  hadirokkantakkal  és   hadiözvegyekkel szemben,  mert  az  eltérést indokolta  a  két  csoport  —  a hadirokkantak és a hadiözvegyek, valamint a volt hadiárvák  — közötti életkor-különbség. A  bár méltányosságból biztosított kárpótlásra vonatkozó, már megnyílt  igény  az  Alkotmánynak a  tulajdonhoz  való  jogot biztosító 13. § (1) bekezdésének védelme alatt áll, az el nem vonható  és mértéke sem csökkenthető az Alkotmány 13.  §  (2) bekezdésébe  ütközően. Az Alkotmánybíróság több határozatában megállapította,   hogy   a   tulajdonnak   az    Alkotmányban biztosított   védelme  nem  szűkíthető  le  a   polgári   jog tulajdonfogalmára,   abba   az   egyéb   vagyoni   jogok   is beletartoznak  (17/1992. (III. 30.) AB hat. (ABH  1992,  104, 108),  64/1993.  (XII.  22.) AB hat. (ABH  1993,  373,  380), 800/B/1993.   AB   hat.   (ABH   1996,   420,    421)).    Az Alkotmánybíróság  a  16/1991.  (IV.  20.)  AB   határozatában megállapította, hogy a kárpótlás fedezetéről  a  törvényhozás köteles  gondoskodni  (ABH 1991, 58, 62).  Alkotmányosan  nem indokolható  az  egyösszegű térítés  folyósításának  későbbre halasztása és ezzel csökkentése azzal, hogy az állam  számára bizonyos   nehézséget  jelent  az  általa  már  megállapított kárpótlás  időben  való  kifizetése. Az  Alkotmánybíróság  az igény csökkentésének tartotta a jelenlegi infláció mértékétől függetlenül  pusztán  annak  tényét  is,  hogy   a   jogosult meghatározott  időn keresztül nem tudott a neki  járó  anyagi javakkal rendelkezni. Az Alkotmánybíróság ezért megállapította, hogy a Hdt. 10. §-a alapján   a   volt   hadiárváknak  járó  egyösszegű   térítés folyósításának az elhalasztása az igénynek az Alkotmány 13. §- ába   ütköző  csökkentését  jelentette,  ezért  a  halasztást elrendelő jogszabályi rendelkezéseket az 1995.Kvt.  71.  §-át és az 1996.Kvt. 74. §-át megsemmisítette. Az Alkotmánybíróság érdemben nem bírálta el azon indítványokat, amelyek szerint a Hdt.   29.   §   (1)  bekezdésének  ismételt   módosítása   a jogállamiságot  magában foglaló jogbiztonság elvébe  ütközik, mert a fentiek szerint a Hdt. 10. §-a alapján járó egyösszegű térítés  folyósításának nem csupán az  ismételt  elhalasztása alkotmányellenes hanem annak már első ízben való  megtörténte is. Az  Alkotmánybíróság  az alkotmányellenes  rendelkezéseket  a hatálybalépésükre visszamenő hatállyal semmisítette meg, mert csak   így  volt  biztosítható  a  volt  hadiárvák  igényének tulajdonjogi   védelme.   Az  Alkotmánybíróság   felhívja   a jogalkotó figyelmét arra, hogy az Alkotmánybíróság határozata alapján  a  volt  hadiárváknak a Hdt. 10.  §-a  alapján  járó egyösszegű térítés 1995. január 1-től jár, ezért a folyósítás elhúzódásából a jogosultaknak anyagi igénye keletkezett. Az Alkotmánybíróság az indítványok elbírálása során észlelte, hogy   a   Hdt.  29.  §  (1)  bekezdése  a  10.   §   alapján "megállapítható" egyösszegű térítésről szól. E  megfogalmazás olyan   értelmezést  is  megalapoz,  amely  szerint  a   volt hadiárvák  tekintetében  az igényérvényesítési  eljárásban  a jogalkalmazó   diszkrecionális   joggal   rendelkezne.   Ezen értelmezés ellentmondana mind a Hdt-nek az igényt megállapító rendelkezéseivel,    mind    az    Alkotmánybíróság     jelen határozatával. Az  Alkotmánybíróságnak  a határozat közzétételére  vonatkozó rendelkezése az Abtv. 41. §-án alapul.                       Dr. Lábady Tamás             az Alkotmánybíróság helyettes elnöke           Dr. Ádám Antal            Dr. Bagi István           alkotmánybíró               alkotmánybíró           Dr. Holló András         Dr. Kilényi Géza           alkotmánybíró               alkotmánybíró                       Dr. Németh János                         alkotmánybíró           Dr. Szabó András           Dr. Vörös Imre           alkotmánybíró               alkotmánybíró                      Dr. Zlinszky János                     előadó alkotmánybíró .

English: .
Petition filed: .
.
Number of the Decision: .	2/1998. (II. 4. )
Date of the decision: .	02/02/1998
.
.