English

Hungarian
Ügyszám:
.
669/B/1997
Előadó alkotmánybíró: Sólyom László Dr.; Ádám Antal Dr.
.
Az indítvány lényege:
.
A döntés száma: 16/1998. (V. 8.) AB határozat
.
ABH oldalszáma: 1998/140
.
A döntés kelte: Budapest, 05/05/1998
.
.

.
A döntés szövege (pdf):
    .
    A döntés szövege:
    .
    A döntés szövege:
                       MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

           Az  Alkotmánybíróság  jogszabály alkotmányellenességének
      utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában meghozta a
      következő

                              határozatot:

              Az    Alkotmánybíróság    megállapítja,    hogy     a
      társadalombiztosítás önkormányzati igazgatásáról szóló  1991.
      évi  LXXXIV. törvény 7. § (3) bekezdésének első mondatából  a
      "—  a  (11) bekezdésben foglalt kivételekkel —", valamint  az
      "országos"  szövegrész,  a  7.  §  (3)  bekezdésének  második
      mondata,  továbbá  a  7. § (4)-(8), (11)  és  (13)  bekezdése
      alkotmányellenes.   Az  Alkotmánybíróság   ezért   ezeket   a
      rendelkezéseket megsemmisíti. Az 1991. évi LXXXIV. törvény 7.
      §  (3)  bekezdésének  a megsemmisítés után  hatályban  maradó
      szövege:  "A biztosítási képviselőket a biztosítási ellátásra
      jogosultak   képviselői  tekintetében  a   munkavállalók,   a
      munkáltatók    képviselői    tekintetében    a    munkáltatók
      érdekképviseleti szervezetei delegálják."

           Az Alkotmánybíróság a társadalombiztosítás önkormányzati
      igazgatásáról  szóló  1991. évi  LXXXIV.  törvény  7.  §  (3)
      bekezdésének  egésze alkotmányellenességének  megállapítására
      és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.

            Az   Alkotmánybíróság  ezt  a  határozatát   a   Magyar
      Közlönyben közzéteszi.
                                  Indokolás
                                     
                                     I.
                                     
              1.   Az   Alkotmánybírósághoz  a   társadalombiztosítás
        önkormányzati  igazgatásáról szóló 1991. évi LXXXIV.  törvény
        (a  továbbiakban: Öit.) 7. § (3), (4), (11) és (13) bekezdése
        alkotmányellenességének   megállapítása   és   megsemmisítése
        tárgyában  több  indítvány érkezett. Az  Alkotmánybíróság  az
        indítványokat egyesítette és egy eljárásban bírálta el.

             Az indítványozók azon az alapon kifogásolják az Öit.  7.
        §  (3), (4), (11) és (13) bekezdése rendelkezéseit, hogy azok
        ellentétben  állnak  az  Alkotmánynak  a  jogállamiságra,   a
        népszuverenitás  gyakorlására és a hátrányos megkülönböztetés
        tilalmára vonatkozó szabályaival.

              2.   Az   Alkotmánybíróság   megkereste   a   népjóléti
        minisztert,  aki  válaszában —  többek  között  —  előadta  a
        következőket.    A    társadalombiztosítás    területén    az
        önkormányzati   típusú   igazgatás   célja   az,    hogy    a
        járulékfizetők,   "a   biztosítási   teherviselők"    számára
        teremtsenek    részvételi   és    ellenőrzési    jogokat    a
        járulékbevételek   felhasználásban,   az   ezzel   összefüggő
        igazgatási  tevékenységben. Ezt a célt követte  az  Öit.  is,
        amikor  a  társadalombiztosítás  önkormányzati  igazgatásának
        bevezetésével  sajátos  munkamegosztást  intézményesített   a
        társadalombiztosítás területén.
                                     II.
                                     
             Az  Országgyűlés az 1997. júniusi 3-i ülésnapján fogadta
        el   a   társadalombiztosítás   önkormányzati   igazgatásával
        összefüggő egyes törvények módosításáról rendelkező 1997. évi
        XLVIII. törvényt (a továbbiakban: Öimt.). Az Öimt. 4.  §-a  a
        kihirdetés napjával (1997. június 11.) módosította az Öit-nek
        a  Nyugdíjbiztosítási Önkormányzat és az  Egészségbiztosítási
        Önkormányzat   közgyűlésének  összetételére,  a   biztosítási
        képviselők  delegálására, választására vonatkozó  szabályait.
        Az Öit. módosított 7. §-a szerint:
        "   (1)  A  Nyugdíjbiztosítási  Önkormányzat  közgyűlése   48
        biztosítási   képviselőből  áll.  A   biztosítási   ellátásra
        jogosultakat 24 biztosítási képviselő képviseli  azzal,  hogy
        ebből a nyugdíjasok képviseletét közvetlenül 4 fő látja el. A
        munkáltatók biztosítási képviselőinek száma 24 fő azzal, hogy
        ebből  a  helyi  önkormányzatok mint  munkaadók  képviseletét
        közvetlenül 4 fő látja el.
        (2)   Az   Egészségbiztosítási  Önkormányzat  közgyűlése   48
        biztosítási  képviselőből áll, közülük 24  fő  a  biztosítási
        ellátásra  jogosultak képviselője. A munkáltatók  biztosítási
        képviselőinek  száma  24  fő  azzal,  hogy  ebből   a   helyi
        önkormányzatok mint munkaadók képviseletét közvetlenül  4  fő
        látja el.
        (3)  A  biztosítási képviselőket — a (11) bekezdésben foglalt
        kivételekkel — a biztosítási ellátásra jogosultak  képviselői
        tekintetében   a  munkavállalók,  a  munkáltatók   képviselői
        tekintetében    a   munkáltatók   országos   érdekképviseleti
        szervezetei   delegálják.  Egyéb   megegyezés   hiányában   a
        delegálásra jogosult szervezetek közötti delegálási arányt  a
        munkaadók  esetében  az egyes szervezetek  által  képviseltek
        részéről  teljesített  társadalombiztosítási  járulékfizetési
        arány,  a  munkavállalók esetében az üzemi  (közalkalmazotti)
        tanácsi választásokon elért eredmény határozza meg.
        (4)  E  törvény alkalmazásában a munkavállalók,  illetőleg  a
        munkáltatók országos érdek-képviseleti szervezetének  minősül
        az  a  munkavállalói, illetőleg munkáltatói  érdekképviseleti
        szövetség,
        a) amely legalább három nemzetgazdasági ágban és legalább tíz
        alágazatban    bírósági   nyilvántartásba    vett,    igazolt
        tagszervezettel rendelkezik, és
        b)  amely vagy amelynek tagszervezetei igazoltan legalább öt,
        különböző megyében működő területi szervezettel rendelkeznek.
        (5) A (4) bekezdésben foglaltakon túl
        a)   a   munkavállalói  érdekképviseleti  szövetség  országos
        érdekképviseleti   szervezetként  történő  elismeréséhez   az
        szükséges, hogy tagszervezetei együttesen igazoltan  legalább
        száz  különböző munkáltatónál működő munkahelyi  szervezettel
        rendelkezzenek,
        b)   a   munkáltatói   érdekképviseleti  szövetség   országos
        érdekképviseleti   szervezetként  történő  elismeréséhez   az
        szükséges,  hogy  a  szövetséghez legalább  ezer  munkáltató,
        illetve    vállalkozás    tartozzon,    vagy    amelyben    a
        foglalkoztatottak száma legalább százezer fő.
        (6)  Egy  szakszervezet csak egy szakszervezeti szövetségnél,
        egy   munkáltató   csak   egy  munkáltatói   érdekképviseleti
        szövetségnél vehető figyelembe.
        (7)  A  (4)–(6) bekezdésben meghatározott feltételek  elérése
        érdekében    a   munkavállalók,   illetőleg   a   munkáltatók
        érdekképviseleti szövetségei egymással koalícióra léphetnek.
        (8)  A  (4)–(6)  bekezdésben  meghatározott  feltételeket   a
        munkavállalói,   illetőleg  a  munkáltatói   érdekképviseleti
        szövetségek az Országos Választási Bizottságnál az e  törvény
        hatálybalépését követő 15 napon belül igazolják. Az  Országos
        Választási    Bizottság   a   feltételek   fennállásáról    a
        bejelentésre  nyitva  álló határidőt követő  15  napon  belül
        nyilatkozik.
        (9)  Az  Országos Választási Bizottság tevékenysége,  döntése
        ellen  3 napon belül a Legfelsőbb Bíróságnál lehet kifogással
        élni.   További   jogorvoslatnak  helye  nincs.   A   kifogás
        benyújtására vonatkozó határidő jogvesztő.
        (10) A Legfelsőbb Bíróság a jogorvoslati kérelemről nem peres
        eljárásban  határoz.  Ha a Legfelsőbb  Bíróság  a  kifogásnak
        helyt ad,
        a)  megállapítja a törvénysértés tényét, és ezt  az  érintett
        felek tudomására hozza,
        b)  megsemmisíti,  —  és  ha  szükséges  —  megváltoztatja  a
        törvénysértő döntést.
        (11)   A  nyugdíjasok  képviselői  közül  két  főt  a  Magyar
        Nyugdíjas   Egyesületek  Országos  Szövetsége,  két   főt   a
        Nyugdíjasok   Országos   Képviselete   delegál.    A    helyi
        önkormányzatok   mint  munkaadók  képviselőit   az   országos
        önkormányzati érdekképviseleti szervezetek delegálják.
        (12)    Az   e   törvény   alapján   megalakuló   biztosítási
        önkormányzatok  megbízatása  2000.  január  1-jéig  tart.   A
        közgyűlés  alakuló  ülését, továbbá  a  8.  §  (3)  bekezdése
        szerinti  mandátumvizsgáló bizottság első ülését  a  delegáló
        szervezetek   közös   megállapodásuk  alapján   megválasztott
        képviselője hívja össze és nyitja meg.
        (13)  Ha  a (12) bekezdésben meghatározott határidő  előtt  a
        közgyűlés   feloszlatására  kerül   sor,   a   feloszlatástól
        számított  60  napon  belül a (3) és  (11)  bekezdés  szerint
        delegálásra  jogosult  szervezetek — a  (3)–(10)  bekezdésben
        foglaltak   alkalmazásával  —  új  biztosítási   képviselőket
        delegálnak.
                                     
                                    III.
                                     
        Az indítványok részben megalapozottak.

             1. Néhány indítványozó azon az alapon vitatja az Öit. 7.
        §   (3)   bekezdését,   hogy  az  a  biztosítási   képviselők
        delegálását rendeli el. Meglátásuk szerint az Alkotmány 2.  §
        (2)  bekezdésére figyelemmel alkotmányosan nem hozható  létre
        olyan  közhatalmi  szervezet, amelynek tagjait  ne  választás
        útján jelölnék ki az állampolgárok.
              Az  Alkotmánybíróság  először  azt  vizsgálta,  hogy  a
        társadalombiztosítási      önkormányzatok       gyakorolnak-e
        közhatalmat,   és  ha  igen,  rendelkeznek-e   a   közhatalom
        gyakorlásához   szükséges,  az   Alkotmány   2.   §-a   által
        megkövetelt demokratikus legitimációval.
               Az    Öit.    9.   §   (1)   bekezdése    alapján    a
        társadalombiztosítási önkormányzat feladatkörében a közgyűlés
        a) megalkotja alapszabályát, illetőleg egyéb szabályzatait;
        b)   a   biztosítási   képviselők   közül   megválasztja   az
        önkormányzat elnökét és alelnökét;
        c)    dönt    a    8.   §   (6)   bekezdésben   meghatározott
        költségtérítésről;
        d)   dönt   tagozat,   állandó  vagy   ideiglenes   bizottság
        létrehozásáról;
        e)  kialakíthatja  a biztosítási ágba tartozó  helyi-területi
        testületeket;
        f)  kezdeményezi  a  társadalombiztosítás  és  ezen  belül  a
        biztosítási   ág,   valamint   az   ellátások   fejlesztését,
        feladatkörében   javaslatot  tesz  a   Kormánynak   vagy   az
        Országgyűlés  illetékes bizottságának a  társadalombiztosítás
        egészét   vagy  a  biztosítási  ágat  érintő  törvényjavaslat
        előterjesztésére;
        g) feladatkörében véleményezi a társadalombiztosításra vagy a
        biztosítási ágra vonatkozó törvények tervezeteit;
        h)   javaslatot   tesz   a  Kormánynak  társadalombiztosítási
        kérdésekben,  vagy  a  biztosítási  ágra  vonatkozó  rendelet
        megalkotására;
        i)   feladatkörében  —  ha  törvény  egyetértési  jogot   nem
        állapított  meg  —  véleménynyilvánítási  jogot  gyakorol   a
        társadalombiztosítást   érintő   jogszabályok    tervezetével
        kapcsolatban;
        j)  külön  törvényben meghatározottak szerint  rendelkezik  a
        biztosítási   alapba  tartozó  vagyon  felett,  delegálja   a
        tulajdonosi jogok képviselőit;
        k)   megtárgyalja  a  pénzügyminiszter  által  április  30-ig
        átadott,  a  következő  évre várható  makrogazdasági  mutatók
        alapján   elkészített   társadalombiztosítási   költségvetési
        irányelveket,  és  azt elfogadása után — az államháztartásról
        szóló,  többször  módosított 1992. évi  XXXVIII.  törvény  (a
        továbbiakban:   Áht.)  84.  §-a  szerinti  eljárási   rendnek
        megfelelően  —  a tárgyévet megelőző év május 31-éig,  az  f)
        pontban foglalt jogkörében a Kormány elé terjeszti;
        l)  megtárgyalja a biztosítási önkormányzat kezelésében  lévő
        biztosítási alap költségvetési javaslatának tervezetét és azt
        elfogadása,   valamint  a  két  biztosítási  alap   összevont
        mérlegének  elfogadása  után — az  Áht.  85/A.  §-a  szerinti
        eljárási  rendnek  megfelelően  —  a  tárgyévet  megelőző  év
        augusztus 31-éig, az f) pontban foglalt jogkörében a  Kormány
        elé terjeszti;
        m)   költségvetése  időarányos  teljesítéséről   és   végzett
        munkájáról negyedévente beszámol az Országgyűlésnek, vagy  az
        Országgyűlés által kijelölt bizottság(ok)nak. A beszámolót  a
        Kormánynak egyidejűleg tájékoztatásul megküldi;
        n) megtárgyalja a kezelésében lévő társadalombiztosítási alap
        költségvetésének végrehajtásáról szóló zárszámadási  javaslat
        tervezetét,    és    azt   elfogadása,   valamint    a    két
        társadalombiztosítási  alap összevont  mérlegének  elfogadása
        után  legkésőbb  a tárgyévet követő félév végéig  —  az  Áht.
        86/A.  §-a szerinti eljárási rendnek megfelelően — a  Kormány
        elé terjeszti;
        o)  gondoskodik a biztosítási alap kezeléséről, a biztosítási
        alap   költségvetésének  kereti  között   dönt   bevételeinek
        felhasználásáról,  pénzeszközök meghatározott  célra  történő
        elkülönítéséről,  átcsoportosításáról, az átmenetileg  szabad
        pénzeszközök   hasznosításának  módjáról,   továbbá   hitelek
        felvételéről;
        p) központi hivatali szerve vezetője útján irányítja hivatali
        szervezetét,   az   igazgatási   feladatok   ellátásáról   az
        alapszabályban    meghatározott   módon    beszámoltatja    a
        főigazgatót,    de   az   igazgatási   szerv    jogszabályban
        meghatározott hatáskörében egyedi utasítást nem adhat;
        r) jóváhagyja központi hivatali szerve szervezeti és működési
        szabályzatát;
        s)   gyakorolja   hivatali  szervezete  vezetője   és   annak
        helyettesei    (a   továbbiakban:   főigazgató,   főigazgató-
        helyettes)   felett   a  munkáltatói   jogokat;   a   Kormány
        egyetértésével — határozatlan időre — kinevezi és felmenti  a
        főigazgatót és annak helyetteseit;
        t)   dönt   új  igazgatási  szerv  létrehozásáról,   meglévők
        összevonásáról, megszüntetéséről;
        u)  szervezi  és továbbfejleszti a biztosítási ág  nemzetközi
        kapcsolatait,  részt  vesz azokban, ellenőrzi  a  biztosítási
        kötelezettségek teljesítését;
        ü)  dönt  a  biztosítási  önkormányzatok  szövetségéhez  való
        csatlakozásról;
        v) megtárgyalja és jóváhagyja az Áht. rendelkezései szerint a
        költségvetésben jóváhagyott tartalék felhasználását,  illetve
        javaslatot készít a Kormány részére annak felhasználásáról.
        (2)    A   törvényjavaslat   előterjesztője   a   biztosítási
        önkormányzatnak   a   törvénytervezetre   adott    véleményét
        ismerteti   az  Országgyűlés  előtt.  A  társadalombiztosítás
        pénzügyi   alapjainak   költségvetésére   és   zárszámadására
        vonatkozó  törvényjavaslat tárgyalásakor —  ha  a  benyújtott
        törvényjavaslat  eltér  a  biztosítási  önkormányzatok  által
        elfogadottól   —   a   Kormány   bemutatja   a    biztosítási
        önkormányzatok   által  készített  költségvetési,   illetőleg
        zárszámadási   javaslattervezetet  is.   Ha   a   Kormány   a
        biztosítási   önkormányzatnak  kormányrendelet  megalkotására
        vonatkozó javaslatával vagy kormányrendelet tervezetére adott
        véleményével  nem  ért egyet, a véleményeltérésről  és  annak
        indokairól írásban tájékoztatja a biztosítási önkormányzatot.

              Az   Alkotmánybíróság   egyik   korábbi   határozatában
        megállapította,  hogy  a  közhatalmat  gyakorló,   és   ezért
        demokratikusan   legitimációt   igénylő   köztestület   által
        ellátott közfeladat fogalmát jogszabály nem határozza meg.  A
        Ptk.-nak  a  köztestületeket a magyar  jogba  ismét  bevezető
        rendelkezéseihez   készült  indokolása   szerint   közfeladat
        "általában olyan feladat, amelyet egyébként az államnak  vagy
        a  helyi  önkormányzatnak  kellene megvalósítania".  Ebben  a
        körben   a  közfeladat  közigazgatási  feladat,  amelyhez   a
        köztestületnek megfelelő hatáskörökkel is rendelkeznie  kell.
        A  köztestület a helyi önkormányzatok mellett az önkormányzás
        másik válfaját testesíti meg. Közfeladatnak minősül az is, ha
        az  állam valamely szakma teljességét érintő kérdésekben való
        tanácsadó közreműködés céljából hoz létre köztestületet  úgy,
        hogy  az  e  feladat  ellátásához szükséges  szervezettel  és
        hatáskörökkel  is ellátja. Közfeladatot láthat  el  az  olyan
        ágazati  önkormányzat  is,  amely  az  adott  hivatás  minden
        gyakorlója   számára   a   foglalkozás   szabályait    érintő
        normaalkotást  végez, s ezeket szankcionálja.  E  két  utóbbi
        feladat    megvalósítása   során   is   részben    közhatalmi
        jogosítványokkal  él a köztestület; a határok  az  átruházott
        közigazgatási és egyéb — például belső igazgatási — feladatok
        között  nem  élesek. A közfeladat fogalma tehát  szélesebb  a
        hatósági jogkör gyakorlásánál, amely viszont esetenként, és a
        szükséghez    képest    a   közfeladat   ellátásának    egyik
        nélkülözhetetlen eszköze lehet. [39/1997. (VII. 1.)  AB  hat.
        ABH  1997.  268.]  Az  idézett  határozat  közhatalmi  elemet
        tartalmazó    közfeladatnak   minősíti   az   államigazgatási
        eljárásban   gyakorolt  egyetértési   jogot,   a   tanácsadói
        közreműködést,  a  közigazgatási  feladatok  ellátását  és  a
        normaalkotást.    A   társadalombiztosítási    önkormányzatok
        feladatai közül így közhatalmi jellegű közfeladatnak  minősül
        az   Öit.   9.  §  (1)  bekezdésének  i)  pontjában   jelzett
        egyetértési illetve véleménynyilvánítási jog, a  k),  l),  n)
        pontjaiban megállapított javaslattételi jog, az o)  pontjában
        rögzített  döntési  jog és a p) pontjában meghatározott  —  a
        hivatali  szervezete tekintetében alkalmazható  —  irányítási
        jog  gyakorlása. A társadalombiztosítási önkormányzatok tehát
        a  törvény  rendelkezései alapján hatalmi jogosítványokat  is
        gyakorolnak.

             2.  Az Alkotmány nem rendelkezik a társadalombiztosítási
        önkormányzatról.  Nincs  az államnak  az  Alkotmányból  folyó
        kötelezettsége    a    társadalombiztosítási     önkormányzat
        létrehozására.    Az    államnak    Alkotmányból     származó
        kötelezettsége   ugyan   a   társadalombiztosítási   rendszer
        szabályozása    és    ezáltal    működtetése,    de     annak
        önkormányzatiságára vonatkozóan az Alkotmány nem határoz  meg
        követelményeket.  Az Országgyűlés szabad  mérlegelési  körébe
        tartozik,   hogy   —   figyelemmel   társadalmi,   gazdasági,
        szervezeti   és   egyéb  célszerűségekre  —  meghatározza   a
        társadalombiztosítás  irányítási, igazgatási  rendszerét.  Az
        Országgyűlés mérlegelési szabadsága azonban nem korlátlan,  a
        társadalombiztosítás szervezetének kialakítása során úgy kell
        eljárnia, hogy ne sértse meg az Alkotmány rendelkezéseit.

             Az  Alkotmány  2.  §  (1)  bekezdése  szerint  a  Magyar
        Köztársaság  független, demokratikus jogállam.  A  2.  §  (2)
        bekezdése  alapján  pedig  a  Magyar  Köztársaságban   minden
        hatalom   a   népé,   amely  a  népszuverenitást   választott
        képviselői  útján,  valamint közvetlenül gyakorolja.  Csak  a
        választópolgárok   ilyen   hatalomgyakorlása   tekinthető   a
        közhatalom       demokratikus       forrásának        illetve
        megnyilvánulásának.

               Az  Alkotmányban  megerősített  népfelség  elvéből  és
        abból, hogy a társadalombiztosítási önkormányzatok közhatalmi
        jogokkal  is  rendelkeznek,  még nem  következik  a  vizsgált
        önkormányzati      képviselők     közvetlen     választásának
        kötelezettsége. Az Alkotmány 70. § (1) bekezdése szerint:  "A
        Magyar  Köztársaság  területén  élő  minden  nagykorú  magyar
        állampolgárnak  joga van ahhoz, hogy az  országgyűlési  és  a
        helyi   önkormányzati,  továbbá  a  kisebbségi  önkormányzati
        választásokon  választható  és — ha  a  választás,  illetőleg
        népszavazás napján az ország területén tartózkodik — választó
        legyen,  valamint országos vagy helyi népszavazásban és  népi
        kezdeményezésben  részt vegyen." Az  Alkotmány  71.  §-a  úgy
        rendelkezik, hogy " az országgyűlési képviselőket, valamint a
        helyi  önkormányzati képviselő-testület  tagjait,  továbbá  a
        polgármestert    és    a    fővárosi    főpolgármestert     a
        választópolgárok  általános és egyenlő  választójog  alapján,
        közvetlen és titkos szavazással választják".

             Az  Országgyűlés  az Alkotmány keretei  között  szabadon
        állapíthatja   meg  a  társadalombiztosítási   önkormányzatok
        közgyűlésének  létrehozási rendjére vonatkozó szabályokat.  A
        közhatalom gyakorlásának azonban alkotmányos feltétele,  hogy
        arra  demokratikus  legitimáció  alapján  kerüljön  sor.   Az
        Alkotmánybíróság a bírói hatalom forrását elemezve már állást
        foglalt  a  demokratikus legitimáció kérdésében.  Eszerint  a
        népszuverenitásra épülő rendszerben a hatalmi  ágak  lehetnek
        önlegitimálók, ha közvetlen választáson alapulnak. A másik út
        a    közhatalom   elnyerése   valamely   más    hatalmi    ág
        közreműködésével;  a  hatalomnak azonban  ekkor  is,  ezen  a
        láncolaton   keresztül  visszavezethetőnek  kell   lennie   a
        szuverén néphez. [38/1993. (VI. 11.) AB. hat. ABH 1993,  256.
        262.]  A  demokratikus legitimáció elsődlegesen  valósul  meg
        akkor,    ha    a    közhatalmat   gyakorló   testületet    a
        választópolgárok  közvetlenül  választják.   Demokratikus   a
        legitimáció  akkor is, ha a közvetlenül választott  szervezet
        által   választott   vagy   kinevezett   szervek,   személyek
        gyakorolnak  közhatalmat.  Amíg  a  választások,  kinevezések
        láncolata   a  választópolgároktól  a  közhatalmat   gyakorló
        szervig, személyig folyamatos, a demokratikus legitimáció nem
        vitatható.  Ezért tekinthető demokratikusan  legitimáltnak  a
        Kormány és az államigazgatási szervezet is.

               A   társadalombiztosítási   önkormányzat   esetén    a
        demokratikus   legitimáció  megvalósulhat  úgy   is,   ha   a
        közhatalmat   gyakorló  szerv  vagy  személy  felhatalmazását
        azoktól kapja, akiket az önkormányzatot létrehozó törvény  az
        önkormányzat alanyainak nyilvánít. Az Alkotmánybíróság már  a
        közhatalmat   gyakorló  köztestületekre   vonatkozó   korábbi
        határozatában  elvi éllel megállapította, hogy  ha  az  ilyen
        köztestület    "jogosítványai   a    közigazgatás    egyszerű
        adminisztrációs  kisegítésén  túllépnek,   akkor   a   normák
        címzettjei  összességének  a  döntéshozó  szervek   választói
        között  kell  lennie."  Ez  a  határozat  a  köztestületet  a
        választójogosult köztestületi tagok közösségeként fogja  fel.
        [38/1997. (VII. 1.) AB hat. ABH 1997. 257.

             Az  Öit.  1.  §  (2)  bekezdése  szerint  a  biztosítási
        önkormányzat  a  biztosítási  ellátásokra  jogosultak  és   a
        járulékfizető   munkáltatók  képviselőiből  (a   továbbiakban
        biztosítási  képviselő)  alakult  testület.  Az  önkormányzat
        alanyainak  így  —  a  munkáltatók  mellett  —  az  ellátásra
        jogosultak  összességét kell tekinteni.  Az  Öit.  7.  §  (1)
        bekezdése a "biztosítási ellátásra jogosultakat képviselő  24
        biztosítási   képviselő"  közül  4   helyet   közvetlenül   a
        nyugdíjasok képviseletére rendel, a (3) bekezdés  viszont  az
        összes  többi  (azaz  nem  nyugdíjas)  biztosítási  ellátásra
        jogosult     képviseletére    a    munkavállalók     országos
        érdekképviseleti  szervezetei delegáltjait  jelöli  ki.  Ezek
        szerint   a   nem-nyugdíjas   "választójogosultak"   köre   a
        biztosítási ellátásra jogosultakról a munkavállalókra, s ezen
        belül is az érdekképviseleti szervezetek tagjaira szűkül.

             Kérdés,  hogy ez a korlátozás nem zárja-e ki az  ezen  a
        szűkebb  bázison  létrehozott  képviselet  legitimációját.  A
        társadalombiztosítás  esetén is  az  önkormányzat  alanyainak
        kell    ugyanis   biztosítani   azt   a   lehetőséget,   hogy
        meghatározzák az önkormányzat feladat- és hatáskörét gyakorló
        és   az   igazgatási  szervezetet  irányító  szerv   személyi
        összetételét,   vagyis   az   őket  képviselő   önkormányzati
        képviselők    személyét.    Az    ilyen    értelemben    vett
        "választójogosultak"   körének  az  önkormányzat   alanyaihoz
        képest  szűkebb volta önmagában nem zárja ki az  önkormányzat
        legitimációját. A legitimáció megléte vagy hiánya attól függ,
        hogy milyen indokai vannak a szűkítésnek, s az milyen arányú,
        s   végül  attól  is,  hogy  a  képviselet  választáson  vagy
        delegáláson   alapul-e.   Az   országgyűlési   és   a   helyi
        önkormányzati képviselők választásánál például a jogszabályok
        címzettjeihez  képest  a  választásra  jogosultak   körét   a
        nagykorúságon kívül más szempontok szerint is korlátozzák  az
        Alkotmány és a törvények (állampolgárság, tartós letelepedés,
        állandó   lakhely,  a  választások  időpontjában  az   ország
        területén   való   tartózkodás).   A   korlátozás   hatásának
        megítélésénél  a  képviseleti  szerv  legitimációjára   döntő
        súllyal esik latba az illető önkormányzat közhatalmat igénylő
        feladata.  Például  az  Alkotmánybíróság  által  korábban   e
        szempontból  is  vizsgált köztestületeknél,  a  gazdasági  és
        szakmai kamaráknál a tagok, azaz az önkormányzati alanyok  és
        a   választójogosultak  egybeesése  a  szóban  forgó  kamarák
        természeténél  fogva  lehetséges  és  szükségszerű  volt.   A
        társadalombiztosítási önkormányzat esetében  az  önkormányzat
        alanyainak    —   az   ellátásra   jogosultaknak    —    járó
        szolgáltatásokat jogszabályok határozzák meg. Erre nézve azok
        a  jogosultak,  akik  választópolgárok is,  az  országgyűlési
        képviselők  választásakor élhetnek azzal a jogukkal,  hogy  a
        képviselő  választásán  keresztül a jövendő  szolgáltatásokat
        befolyásolják.  A társadalombiztosítási önkormányzat  azonban
        elsősorban e szolgáltatások megszervezésével és igazgatásával
        foglalkozik, beleértve a jogosultak pénzügyi hozzájárulásának
        igazgatását  is.  Az Öit. preambuluma ezzel  összhangban  "az
        érdekeltek  hozzájárulására  alapozott  és  az  állam   által
        garantált társadalombiztosítási ellátások megszervezéséről és
        igazgatásáról"  beszél,  mint a törvény  céljáról,  amely  az
        "érdekeltek"      beleszólását     és     érdekérvényesítését
        önkormányzati  formában  biztosítja.  Az  önkormányzatnak   a
        törvény  9.  §-ában meghatározott hatásköreit  is  figyelembe
        véve     nem     ésszerűtlen,    hogy     az     önkormányzat
        "választójogosultjainak"  körét  az  Öit.  a   "hozzájárulást
        teljesítő  érdekeltekre",  azaz a biztosítási  teherviselőkre
        korlátozza.      A     társadalombiztosítási     önkormányzat
        legitimitásához elegendő tehát, ha a képviselők hatalmukat  a
        biztosítási  teherviselőktől  nyerik;  a  törvénynek   ez   a
        megoldása önmagában alkotmányosan nem kifogásolható.  Azonban
        a  biztosítási teherviselők számottevő részének  kizárása  az
        önkormányzati   képviselők  személyének  meghatározásából   a
        legitimáció  hiányát eredményezi. Emellett  az  önkormányzati
        képviselők   személye  meghatározására  vonatkozó   lehetőség
        aránytalan   korlátozása   esetén  sem   lehet   demokratikus
        legitimációról beszélni. Az, hogy a biztosítási  teherviselők
        egészének,  vagy meghatározott hányadának kell-e  biztosítani
        meghatározó    beleszólást   az   önkormányzati    képviselők
        kiválasztásába, attól függően különböző, hogy  a  biztosítási
        képviselőt választják, vagy delegálják-e.

             a)  Választások általi legitimáció esetén mellőzhetetlen
        feltétel,  hogy  az  önkormányzat  valamennyi  választójoggal
        rendelkező   alanya   jogosult   legyen   részt    venni    a
        választásokon.    Emellett   a   választásnak    a    konkrét
        önkormányzati  szerv  tagjainak  konkrét  alkalommal  történő
        meghatározására kell irányulnia. Ellenkező esetben nem  lehet
        a   közhatalmi   feladat  ellátására  adott  felhatalmazásról
        beszélni. Nem megfelelő tehát a más célú, más feladatra  való
        felhatalmazásra irányuló választás eredményeit alapul venni a
        személyi összetétel meghatározása szempontjából.

              Ehhez   képest   az  üzemi  (közalkalmazotti)   tanácsi
        választások eredményére való utalás két körülmény  miatt  nem
        tekinthető    a    vizsgált    esetben    választás    általi
        legitimálásnak.   Egyrészt   a   legutolsó   üzemi    tanácsi
        választásokra     1995-ben,     tehát     két     évvel     a
        társadalombiztosítási  önkormányzatok   újraalakulása   előtt
        került  sor.  Másrészt  az  üzemi  tanácsi  választások   más
        összefüggésben  való, más tartalmú képviseletre  jogosították
        fel  a  megválasztott szerveket. Akik azokon a  választásokon
        részt  vettek,  nem a társadalombiztosítási önkormányzatokban
        való   képviselettel   kívánták  az  általuk   választottakat
        megbízni,  és ezért nem is mérlegelhették azt, melyik  jelölt
        képviselné leginkább a társadalombiztosításban az érdekeiket.
        Így   nem   is  adhattak  az  általuk  választottak   számára
        felhatalmazást     érdekeiknek    a     társadalombiztosítási
        önkormányzatokban      való      képviseletére.      Valamely
        érdekképviselet   által  általában  élvezett  "támogatottság"
        önmagában  nem  tekinthető olyan korlátlan  felhatalmazásnak,
        amely a támogatás megszerzésekor előre még nem is látható  és
        a  felhatalmazók  által  nem  is  mérlegelt  új  feladatkörök
        ellátására  is  szükségképpen feljogosít.  Az  üzemi  tanácsi
        választásokon  elért  eredmény a delegálási  rendszerben  nem
        vehető  tekintetbe.  A  delegálás esetén,  éppen  azért  mert
        választásra  nem  kerül  sor,  csakis  a  munkavállalóknak  a
        delegálásra   jogosult  érdekképviseletekben   való   tagsága
        releváns. Ezért még ha vélelmezni is lehetne, hogy  az  1995-
        ben  megtartott  üzemi tanácsi választásokon  elért  eredmény
        1997-ben megismétlődött volna, akkor sem lehetne ennek a  más
        célú választásnak az eredményét figyelembe venni. Ezért ez  a
        szabályozás  a delegálási eljárásban idegen elem.  A  fentiek
        alapján az Alkotmánybíróság megállapította az Öit. 7.  §  (3)
        bekezdése  második  mondatának alkotmányellenességét,  s  azt
        megsemmisítette.

             b) A demokratikus legitimáció delegálási rendszerben  is
        csak  úgy  jöhet létre, ha az önkormányzati alanyok  többsége
        határozza  meg  az  önkormányzati  képviselők  személyét.  Ha
        társadalmi  szervezetek vagy érdekképviseletek  jogosultak  a
        delegálásra,   szükséges,  hogy  az   önkormányzati   alanyok
        túlnyomó  többsége  tagja legyen ezeknek a szervezeteknek.  A
        választott  önkormányzatokkal szemben  ugyanis,  ahol  minden
        önkormányzati  alanynak választójoga van, a delegációs  elven
        létrehozott önkormányzatok "választói" értelemszerűen azoknak
        a testületeknek a tagságára korlátozódnak, amelyek jogosultak
        közvetlenül   vagy  közvetve  képviselőket  küldeni.   Ha   a
        szervezetek az alanyok túlnyomó többségét magukban foglalják,
        a  legitimáció  fennáll. A "túlnyomó többség" megkövetelésére
        azért  van  szükség, mert a delegálásra jogosult szervezetben
        tagsággal  nem  rendelkező önkormányzati  alanyok  ki  vannak
        zárva     az     önkormányzati     képviselők     személyének
        meghatározásából,  azaz  nem ahhoz  hasonlítható  a  helyzet,
        mintha    nem    élnének   választójogukkal,   hanem    nincs
        választójoguk. Az pedig alkotmányosan nem várható el, hogy az
        önkormányzat    alanyai    az    önkormányzati     képviselők
        delegálásának    befolyásolása   céljából    belépjenek    az
        érdekképviseletek  alapításának joga, illetve  az  egyesülési
        jog  alapján  létesült  szervezetbe,  amelynek  csupán  egyik
        feladata  és  részjogosítványa a delegálás.  Ez  a  különbség
        magyarázza  azt, hogy ha a választásra jogosultak csupán  egy
        fővel  több  mint  fele  választ  képviselőket,  a  képviselő
        legitimitása nem vonható kétségbe, hiszen a választás joga  a
        többieket  is  megillette,  csupán  nem  éltek  vele.   Ezzel
        szemben,  ha  a  képviselő delegálására jogosult  szervezetek
        csupán  a  felét, vagy annál nem lényegesen többet  tudhatnak
        tagjaik   között  azokból,  akik  egyébként  egy   választási
        rendszerben   választójogosultak  lennének,  akkor   az   így
        létrejött testületnek nincs meg a kellő legitimációs  alapja,
        hiszen  azok,  akik  nem tagjai a delegáló  szervezetnek,  de
        alanyai  az  önkormányzatnak, ki vannak zárva abból,  hogy  a
        képviselők   személyére  bármilyen  befolyást  gyakoroljanak.
        Márpedig a legitimáció forrását képező önkormányzati  alanyok
        közötti  ilyen különbségtételnek nincs igazolható alapja.  Ha
        kevés a szakszervezeti tag, akkor más alapon kell szervezni a
        biztosítási képviselők küldését.

               A    biztosítási   ellátásra   jogosultak,   mint    a
        társadalombiztosítási önkormányzat alanyai közül  az  Öit.  a
        nyugdíjasokon  kívül  csak a biztosítási  teherviselőknek  ad
        jogot a biztosítási képviselők személyének meghatározására, s
        ezt  a  korlátozást  egy  második szűkítéssel  tetézi  akkor,
        amikor  a biztosítottak képviseletét a munkavállalók országos
        érdekképviseleti  szervezeteire, a járulékfizető  munkáltatók
        képviseletét  pedig az országos munkáltatói  érdekképviseleti
        szervezetekre bízza.

             A  szakszervezeteknek és a munkáltatók  érdekképviseleti
        szervezeteinek a kötelező társadalombiztosítás  igazgatásában
        vállalt   szerepe   történetileg   alakult   ki.   A   munkás
        betegsegélyző-,  baleseti  rokkantsági,  nyugdíj-,  öregségi,
        rokkantsági,  hátramaradotti nyugdíjpénztárak  irányításában,
        igazgatásában,    gazdálkodásának   bonyolításában    mindkét
        érdekképviselet   meghatározó   tevékenységet   fejtett   ki.
        Természetesen   a   történeti  hagyományok   önmagukban   nem
        igazolhatják  e  két érdekképviselet vizsgált  jogosultságát.
        Abban  az  esetben,  ha az érdekképviseleti  szervezetek  nem
        tudják   tagjaik  illetve  támogatóik  között  a  biztosítási
        teherviselők túlnyomó többségét, alkotmányosan  nem  lehet  a
        társadalombiztosítás     önkormányzati     igazgatását      a
        képviselőikből létrehozott testületre bízni.

             A  népjóléti miniszter válaszából kitűnően  az  országos
        munkavállalói érdekképviseleti szervezetek a munkavállalóknak
        mintegy  54  %-át  fogják át, aminél a  támogatottságuk  nagy
        valószínűséggel  nagyobb.  Szerinte  abból  pedig,  hogy   az
        Országos   Választási  Bizottságnál  csak  olyan  munkáltatói
        szövetség  jelent meg, amelyik delegálási jogot kapott,  arra
        lehet  következtetni,  hogy  a  delegáláskor  nem  volt   más
        számottevő,  országosan  elterjedt és támogatott  munkáltatói
        érdekképviseleti szövetség.

             A  munkavállalói érdekképviseleteknek a nem-tagok általi
        "valószínű  támogatottsága" a legitimáció  szempontjából  nem
        értékelhető.  Az  pedig, hogy a delegálási joggal  rendelkező
        szervezeteknek  a társadalombiztosítási önkormányzat  alanyai
        közül csupán a biztosítási teherviselők 54 %-a a tagja,  azaz
        a  teherviselők majdnem felének semmilyen joga és  lehetősége
        nincs  arra,  hogy  a biztosítási önkormányzat  képviselőinek
        kiválasztására  befolyást  gyakoroljon,  a  fent  kifejtettek
        értelmében azzal a következménnyel jár, hogy az Öit. 7. § (4)-
        (8) bekezdésében meghatározott szabályok szerint megalakított
        önkormányzatnak  hiányzik  a demokratikus  legitimációja.  Az
        Alkotmánybíróság   a   társadalombiztosítási   önkormányzatok
        delegálással   való   létrehozását   önmagában   nem   ítélte
        alkotmányellenesnek, s ezért az Öit. 7.  §  (3)  bekezdéséből
        hatályban  tartotta  azt  a  rendelkezést,  amely  szerint  a
        biztosítási  képviselőket a munkavállalók  és  a  munkáltatók
        érdekképviseleti  szervezetei  delegálják.  Mivel  azonban  a
        delegálásnak   a   munkavállalók  országos   érdekképviseleti
        szervezeteire bízása a munkavállalók jelenlegi szervezettsége
        mellett  nem  alkalmas arra, hogy a biztosítási képviselőknek
        az Alkotmány 2. §-a által megkövetelt, szükséges legitimációt
        biztosítsa,  az  Alkotmánybíróság  az  Öit-nek  a   delegálás
        mikéntjét   szabályozó  rendelkezéseit   megsemmisítette.   A
        törvényhozás feladata, hogy — ha a delegálási rendszert  fenn
        kívánja  tartani  —  olyan szabályokat alkosson,  amelyek  az
        érdekképviseletek    küldötteinek   megfelelő    demokratikus
        legitimációt biztosítanak.

             3.  Több  indítványozó vagyoni cenzus  szerinti  és  így
        alkotmányellenes  különbségtételt  vél  felfedezni  abban   a
        szabályban,   amely   szerint,  ha  a  delegálásra   jogosult
        munkáltatói   érdekképviseletek  nem  tudnak   megegyezni   a
        delegálási   arányokban,  a  delegálási   arányt   az   egyes
        szervezetek    által    képviseltek   részéről    teljesített
        társadalombiztosítási járulékfizetési arány határozza meg.

             Az  Öit.  a  közgyűlésen belüli munkáltatói  képviseleti
        arány  megállapítását a munkáltatók országos érdekképviseleti
        szervezeteire  bízza.  A  biztosítási  képviselők   arányának
        alapja  az országos érdekképviseleti szervezetek megegyezése.
        Az   érdekképviseletek  saját  belátásuk  szerint  dönthetnek
        arról, hogy közülük melyeket és milyen arányban illeti meg  a
        képviselő-delegálási jog. Ennek keretében maguk állapíthatják
        meg,  hogy  az önkormányzatban való részvétel arányai  milyen
        mutatókon — például a képviselt munkáltatók számán, gazdasági
        súlyán  stb.  — nyugodjanak. Megegyezés hiányában  azonban  a
        képviselet  arányait  az  egyes érdekképviseleti  szervezetek
        képviseltjei  által befizetett társadalombiztosítási  járulék
        nagysága  határozza meg. Az Öit. eme rendelkezése azt  jelzi,
        hogy   az   országos   érdekképviseleti   szervezetek   által
        képviseltek      súlyát      az      általuk       befizetett
        társadalombiztosítási   járulék    nagysága    kifejezi.    A
        képviseleti   arány  meghatározásának  a  képviseltek   által
        fizetett   társadalombiztosítási  járulék  nagyságára   épülő
        szabálya   nem   tekinthető   a  hátrányos   megkülönböztetés
        tilalmába  ütköző  rendelkezésnek.  A  törvény  által  előírt
        különbségtétel nem tekinthető önkényesnek, mert a  befizetett
        társadalombiztosítási járulék nagysága alkalmas a munkáltatói
        érdekképviseleti     szervezetek     társadalmi      súlyának
        kifejezésére.

             4.  Más indítványozók azon az alapon is vitatják az Öit.
        vonatkozó  rendelkezésének  alkotmányosságát,  hogy   az   az
        Alkotmány  2.  §  (1)  bekezdésének  rendelkezésébe  ütközik.
        Megítélésük  szerint  a  delegálási  arány  járulékfizetéshez
        kötése  annak  meghatározása nélkül, hogy  melyik  időpontban
        fizetett  járulékot  kell  a  számítás  alapjának  tekinteni,
        értelmezhetetlen és alkalmazhatatlan jogszabályi előírás.

              Az   Alkotmánybíróság   a   26/1992.   (IV.   30.)   AB
        határozatában   elvi  éllel  mutatott   rá   arra,   hogy   a
        normaszöveggel  szemben  alkotmányos követelmény  a  világos,
        érthető   és   megfelelően  értelmezhető   normatartalom.   A
        jogbiztonság  —  amely  az Alkotmány 2.  §  (1)  bekezdésében
        deklarált  jogállamiság fontos eleme —  megköveteli,  hogy  a
        jogszabály szövege értelmes és világos, a jogalkalmazás során
        felismerhető  normatartalmat hordozzon. [ABH 1992,  142.]  Az
        Alkotmánybíróság  a  1160/B/1992.  AB  határozatában  azt  is
        megállapította,  hogy  a jogalkalmazás  általános  és  elvont
        módon  megfogalmazott  jogi normák konkrét,  egyedi  esetekre
        való   vonatkoztatása,  amelynek  során   minden   jogszabály
        értelmezésre szorul. [ABH 1993, 608.] Az a körülmény azonban,
        hogy  a  törvény nem állapítja meg tételesen, mely időpontban
        fizetett   társadalombiztosítási   járulék   az   alapja    a
        képviseleti   arány  meghatározásának,  olyan   hiányosságnak
        tekinthető,  amely  a  jogalkalmazás során  nem  oldható  fel
        biztonságosan,   ezért  a  kifogásolt  törvényi   rendelkezés
        alkotmányellenességét az Alkotmány 2. § (1) bekezdése alapján
        az Alkotmánybíróság megállapította.

             5.  Az indítványozók egyik csoportja alkotmányellenesnek
        tartja az Öit. 7. § (11) bekezdésének rendelkezését, mivel az
        a nyugdíjasok képviseletét önkényesen és az Alkotmány 70/A. §
        (1)  bekezdésébe  ütköző  módon két  megnevezett  szervezetre
        bízza.  Meglátásuk szerint alkotmányellenes különbségtételhez
        vezet  az  a rendelkezés, amely a nyugdíjasok tekintetében  a
        delegálás   jogával   a  nyugdíjasok  országos   érdekvédelmi
        szervezetei közül csak ezt a kettőt ruházza fel.
             A  miniszteri válasz szerint ennek az az  oka,  hogy  az
        Öit.    delegálási   szabályrendszere   csak   a    jelenlegi
        önkormányzatok   létrejöttére  vonatkozik   és   az   Öit-ben
        nevesített két szervezet országos konföderációként átfogja  a
        jelenleg létező nyugdíjas szervezeteket.

              Az  Alkotmánybíróság  a  191/B/1992.  AB  határozatában
        megállapította, hogy alkotmányellenes a megkülönböztetés,  ha
        a  jogszabály  a  szabályozás szempontjából azonos  csoportba
        tartozó (egymással összehasonlítható) jogalanyok között  tesz
        különbséget  anélkül,  hogy annak alkotmányos  indoka  lenne.
        [ABH  1992,  593.] Az Öit. a munkavállalók és  a  munkáltatók
        képviseletét   ellátó  biztosítási  képviselők  delegálásának
        jogát   a   munkavállalói  illetve  a  munkáltatói   országos
        érdekképviseleti    szervezetekre    bízta    és     egyúttal
        meghatározta, hogy milyen érdekképviseleti szervezeteket kell
        a  törvény szempontjából országosnak tekinteni. A nyugdíjasok
        esetében  a két-két biztosítási képviselőt a Magyar Nyugdíjas
        Egyesületek  Országos  Szövetsége és a  Nyugdíjasok  Országos
        Képviselete  delegálja.  Azáltal,  hogy  az  Öit.  kifogásolt
        rendelkezése   —  függetlenül  attól,  hogy   a   nyugdíjasok
        rendelkeznek-e  más  országos  érdekképviseleti  szervezettel
        vagy  sem  —  eleve  kizárta  más  országos  érdekképviseleti
        szervezet   delegálási  jogát,  a  szabályozás  szempontjából
        azonos  csoportba tartozó jogalanyok között tesz önkényes  és
        így alkotmányellenes különbséget. Az Öit. 7. § (13) bekezdése
        szerint,  ha  a  közgyűlés feloszlatására 2000.  január  1-je
        előtt   sor   kerülne,  az  új  biztosítási  képviselőket   a
        delegálásra  jogosult szervezetek a feloszlatástól  számított
        60 napon belül e § (3)-(10) bekezdésében foglalt szabályainak
        alkalmazásával  delegálnák.  Ezért  önmagában  az,   hogy   a
        delegálás  idején  nem  működött más, a nyugdíjasok  érdekeit
        képviselő országos szervezet, nem lehetett elégséges indok  a
        két  érdekképviseleti szervezet nevesítésére. Az  Öit.  7.  §
        (11)  bekezdésének  a nyugdíjasok képviselőinek  delegálására
        vonatkozó szabálya ellentétben állt az Alkotmány 70/A. §-ának
        a  diszkrimináció  tilalmára  vonatkozó  rendelkezésével.  Az
        Alkotmánybíróság   ezért   ezt  a   kifogásolt   rendelkezést
        megsemmisítette.

             6. Egyik indítványozó azon az alapon támadta az Öit.  7.
        §     (11)    bekezdésének    az    országos    önkormányzati
        érdekképviseleti szervezetek biztosítási képviselő-delegálási
        jogára  vonatkozó  rendelkezését, hogy az ellentétben  áll  a
        jogbiztonság  alkotmányos  elvével.  Szerinte  az  Öit.   nem
        határozza   meg,   hogy   a  helyi  önkormányzatok   országos
        érdekvédelmi    szervezetei    milyen    szabályok    szerint
        delegálhatnak  tagokat  a  biztosítási  önkormányzatokba   és
        ezáltal a delegálásra vonatkozó rendelkezés értelmezhetetlen,
        alkalmazhatatlan.  Az  Alkotmánybíróság  álláspontja  szerint
        sérti  a  jogbiztonságnak az Alkotmány 2. § (2)  bekezdéséből
        fakadó   követelményét  az,  hogy   az   Öit.   az   országos
        önkormányzati  érdekképviseleti  szervezetek   esetében   nem
        rendelkezett  a  delegálásra  vonatkozó  megegyezés  hiányára
        olyan   mögöttes   arányszabályokról,  mint   amilyeneket   a
        munkavállalói,  vagy a munkáltatói országos érdekképviseletek
        tekintetében  megállapított.  Ezért  az  Öit.   7.   §   (11)
        bekezdésének második mondatát is megsemmisítette.

             7.  Figyelemmel arra, hogy az Öit. 7. §  (13)  bekezdése
        alapján  a  közgyűlés  2000. január 1-je előtti  feloszlatása
        esetén  az  új  képviselők delegálásának  lehetősége  mind  a
        delegálásra    jogosultak,   mind   a   delegálási    eljárás
        tekintetében több alkotmányellenesnek minősített  jogszabályi
        rendelkezés  alapján  következne be,  az  Alkotmánybíróság  a
        szoros  összefüggés  okán megállapította  e  törvény  előírás
        alkotmányellenességét és azt is megsemmisítette.

             8. Az Alkotmánybíróság rámutat arra, hogy a határozatban
        kifejtettek   miatt  az  Öit.  megsemmisített   rendelkezései
        alapján  létrehozott önkormányzatnak nincs meg  az  Alkotmány
        által    megkövetelt    demokratikus    legitimációja.     Az
        alkotmányellenes  helyzet  az  alkotmányellenes   szabályozás
        következtében  állt  elő.  Az  Alkotmánybíróság   nem   látta
        indokoltnak,   hogy  külön  indítvány  hiányában   hivatalból
        kezdeményezzen    és    folytasson   eljárást    mulasztásban
        megnyilvánuló  alkotmányellenesség  tekintetében,  és   ennek
        eredményétől    függően   felhívja   a   törvényalkotót    az
        Alkotmánynak megfelelő delegálási szabályok megalkotására.  A
        társadalombiztosítási    ellátások     megszervezésére     és
        igazgatására számos — önkormányzati és más — megoldást  lehet
        alkotmányosan  kidolgozni. Az Öit. vizsgált  rendelkezéseinek
        megsemmisítése az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi  XXXII.
        törvény (Abtv.) 43. § (2) bekezdése értelmében nem jár azzal,
        hogy    az    1997-ben    létrehozott   társadalombiztosítási
        önkormányzat mandátuma automatikusan megszűnik. Az Abtv.  43.
        §  (4)  bekezdésének alkalmazása viszont, akár úgy,  hogy  az
        alkotmányellenes    szabályokat   az   Alkotmánybíróság    az
        önkormányzat   felállásának   időpontjára   visszamenőlegesen
        semmisíti   meg,   akár   úgy,  hogy  alkalmazhatatlanságukat
        állapítja  meg  a konkrét esetben, csak akkor lehetséges,  ha
        azt  a  jogbiztonság, vagy az eljárást kezdeményező különösen
        fontos  érdeke  indokolja.  Az  Alkotmánybíróság  nem   látta
        megállapíthatónak  az  indítványozó  ilyen  különösen  fontos
        érdekét.  A jogbiztonság sérelmét két szempontból kellett  az
        Alkotmánybíróságnak    elbírálnia.    Egyrészt    sérti     a
        jogbiztonságot,  ha  legitimációval nem rendelkező  szervezet
        gyakorol közhatalmi jogosítványokkal is járó közfeladatot. Ez
        a  sérelem akkor is jelentős, ha az illető szervezet —  ebben
        az    esetben   a   társadalombiztosítási   önkormányzat    —
        tevékenységének   súlypontja  nem   a   társadalombiztosítási
        szolgáltatások  meghatározására  esik,  hanem  a  törvényhozó
        által   megállapított   szolgáltatások   megszervezésére   és
        igazgatására,    s   ezért   a   szervezet   legitimációjának
        elbírálására  is enyhébb mércét állított az Alkotmánybíróság.
        Másrészt  azt  kellett tekintetbe venni, hogy az önkormányzat
        működése biztosítja gyakorlatilag a szociális ellátáshoz való
        jog  (Alkotmány 70/E §) megvalósulásának tekintélyes  részét.
        Az    önkormányzat   azonnali   megszűnése   a    biztosítási
        ellátásokat,    s    így   az   említett   jog    gyakorlását
        veszélyeztetné. Az Alkotmánybíróság a jogbiztonságnak ezt,  a
        sokakat   érintő,  gyakorlati  oldalát  ítélte  fontosabbnak.
        Tekintettel   volt  arra  is,  hogy  a  társadalombiztosítási
        önkormányzatok   mandátuma  legkésőbb  2000.   január   1-jén
        megszűnik,   addigra  a  törvényhozásnak   a   megsemmisített
        szabályok  helyett a társadalombiztosítás megszervezésére  és
        igazgatására  mindenképpen új, alkotmányos  szabályokat  kell
        kidolgoznia.  Mulasztásban megnyilvánuló  alkotmányellenesség
        alapján  a törvényalkotási kötelezettség kimondása,  vagy  az
        Abtv.    43.    §    (4)   bekezdése   alkalmazásáról    való
        határozathozatal  felfüggesztése esetén  sem  lehetett  volna
        reálisan  ennél  rövidebb  határidőt  tűzni  az  Országgyűlés
        számára. Az utóbbi megoldások a jelenlegivel szemben azzal  a
        hátránnyal jártak volna, hogy az alkotmányellenes szabályokat
        továbbra  is  hatályban kellett volna tartani.  A  lehetséges
        megoldások közül az ebben a határozatban alkalmazott azonnali
        megsemmisítés  fejezi  ki leginkább a  működő  önkormányzatok
        legitimációjának hiányát.
                                Dr. Sólyom László
                           az Alkotmánybíróság elnöke
                              előadó alkotmánybíró
                                       
                  Dr. Ádám Antal               Dr. Bagi István
                  előadó alkotmánybíró           alkotmánybíró
                                       
                  Dr. Erdei Árpád             Dr. Holló András
                  alkotmánybíró                  alkotmánybíró
                                       
                  Dr. Kilényi Géza             Dr. Kiss László
                  alkotmánybíró                  alkotmánybíró
                                       
                  Dr. Lábady Tamás            Dr. Németh János
                  alkotmánybíró                  alkotmánybíró

                             Dr. Tersztyánszky Ödön
                                  alkotmánybíró

                                Dr. Sólyom László
                           az Alkotmánybíróság elnöke
                    az aláírásban akadályozott Dr. Vörös Imre
                              alkotmánybíró helyett

          .
          English:
          English:
          .
          Petition filed:
          .
          Subject of the case:
          .
          The legitimacy of the Social Security Self-governing bodies and whether they are based on democratic legitimacy as required by Article 2.1 and 2.2 of the Constitution
          Number of the Decision:
          .
          16/1998. (V. 8.)
          Date of the decision:
          .
          05/05/1998
          .
          CODICES summary:
          http://www.codices.coe.int/NXT/gateway.dll/CODICES/precis/eng/eur/hun/hun-1998-2-005?fn=document-frameset.htm$f=templates$3.0
          .