A döntés szövege:
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság alkotmányjogi panasz, valamint - hivatalból
eljárva - mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség
tárgyában - dr. Kiss László és dr. Tersztyánszkyné dr. Vasadi
Éva alkotmánybírák különvéleményével - meghozta a következő
határozatot:
1. Az Alkotmánybíróság hivatalból eljárva megállapítja: az
Alkotmány 57. § (5) bekezdésében foglalt jogorvoslathoz való
jogot sértő alkotmányellenes helyzet jött létre annak
következtében, hogy az Országgyűlés nem állapította meg a
választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény 79. § (2)
bekezdésében szabályozott közlés eljárásjogi garanciáit, és
ezzel nem biztosította a jogorvoslathoz való jog - a 78. § (1)
bekezdésében meghatározott határidőn belüli - gyakorlásának
feltételeit.
Az Alkotmánybíróság felhívja az Országgyűlést, hogy a
mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet 2004. február
15. napjáig szüntesse meg.
2. Az Alkotmánybíróság a választási eljárásról szóló 1997. évi
C. törvény 78. § (1) bekezdése "illetőleg döntés meghozatalától
számított" szövegrésze alkotmányellenességének megállapítása és
a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróságon 19.PK.22.137/2002. szám
alatt nyilvántartott ügyben való alkalmazásának megtiltása
iránt benyújtott alkotmányjogi panaszt elutasítja.
3. Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben
közzéteszi.
Indokolás
I.
1. Az alkotmányjogi panaszt előterjesztő polgármester-
jelöltként indult a 2002. október 20-án megtartott választáson.
Állítása szerint a polgármesteri tisztségre megválasztott másik
jelölt megsértette a választási eljárásról szóló 1997. évi C.
törvény (a továbbiakban: Ve.) előírásait, ezért jogorvoslati
kérelmeket terjesztett elő. A helyi választási bizottság
elutasító döntése ellen a területi választási bizottsághoz
nyújtott be kifogást. A másodfokú választási szerv úgyszintén
elutasító döntése ellen a megyei bírósághoz fordult
jogorvoslatért. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság
19.Pk.22.137/2002/2. számú végzésével a kifogást - tekintettel
arra, hogy az a Ve. 78. § (1) bekezdésében előírt három napon
belül nem érkezett meg - elkésettség miatt érdemi vizsgálat
nélkül elutasította.
Az indítványozó sérelmét arra alapítja, hogy a Ve. 78. § (1)
bekezdése a jogorvoslati kérelem előterjesztésére a támadott
döntés meghozatalától számított három napot biztosít. A
panaszos szerint ez a szabályozás sérti egyrészt az Alkotmány
2. § (1) bekezdésében foglalt jogállamiság alkotmányos
alapelvét, másrészt ellentétes az Alkotmány 57. § (5)
bekezdésében meghatározott jogorvoslati joggal.
Az indítványozó álláspontját azzal támasztja alá, hogy a
kifogásolt szabályozás alapján még az sem biztosított, hogy az
érintett egyáltalán három napon belül tudomást szerezzen a
döntésről, nemhogy jogorvoslati kérelmet tudjon ezen
időtartamon belül előterjeszteni. A panaszának alapjául
szolgáló ügyben már akkor lejárt a nyitva álló határidő, amikor
a döntést számára kézbesítették.
2. Az indítványozó a bírósági végzést - amely ellen további
jogorvoslatnak nincs helye - 2002. november 9-én vette át,
alkotmányjogi panasza pedig 2002. december 10-én érkezett az
Alkotmánybíróságra. Mindezek alapján megállapítható, hogy az
Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény 48. § (1) és
(2) bekezdésében foglalt feltételeknek az indítvány megfelel,
ezért az alkotmányjogi panaszt az Alkotmánybíróság érdemben
vizsgálta.
3. Az eljárás során figyelembe vett jogszabályi rendelkezések a
következők:
3.1. Az Alkotmány rendelkezései:
"2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus
jogállam."
"57. § (5) A Magyar Köztársaságban a törvényben
meghatározottak szerint mindenki jogorvoslattal élhet az olyan
bírósági, közigazgatási és más hatósági döntés ellen, amely a
jogát vagy jogos érdekét sérti. A jogorvoslati jogot - a
jogviták ésszerű időn belüli elbírálásának érdekében, azzal
arányosan - a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának
szavazatával elfogadott törvény korlátozhatja."
3.2. A Ve. rendelkezései:
"78. § (1) A panaszt és a kifogást (a továbbiakban együtt:
kifogás) úgy kell benyújtani, hogy az legkésőbb a sérelmezett
tevékenységtől, illetőleg döntés meghozatalától számított három
napon belül megérkezzen. A kifogást elbíráló választási
bizottság, illetve bíróság a benyújtott kifogásról a
beérkezésétől számított három napon belül dönt."
"79. § (2) A választási bizottság és a bíróság határozatát -
annak meghozatala napján - az érintettekkel és az illetékes
választási bizottsággal közölni kell. A bíróság döntése ellen
további jogorvoslatnak helye nincs."
II.
Az indítvány megalapozatlan.
1. A Ve.-nek a jogorvoslatról szóló X. fejezetében a jogalkotó
egyrészt meghatározta az általános előírásokat (Ve. 77-81. §),
másrészt speciális szabályozást alakított ki a névjegyzék
összeállításával kapcsolatos (Ve. 82-83. §), illetve a
választási bizottság eredményt megállapító döntése elleni
jogorvoslatra vonatkozóan (Ve. 84-85. §). A fejezet
strukturálását alapvetően az határozta meg, hogy a választási
eljárás egyes szakaszaiban mások az eljáró szervek, illetve az
is, hogy különbözőek a jogorvoslatra nyitva álló határidők.
A jogorvoslati határidő a főszabály szerint három nap [Ve. 78.
§ (1) bekezdés], míg az eredményt megállapító döntés elleni
kifogás benyújtására, illetve annak elbírálására mindösszesen
egy-egy nap áll rendelkezésre (Ve. 85. §).
Az indítványozó az általános jogorvoslati határidőt megállapító
szabály egyetlen elemét támadja, nevezetesen azt, hogy a
kifogásnak a döntés meghozatalától számított három napon belül
kell megérkeznie. Az indítvány tehát nem érinti sem a panasz (a
sérelmezett tevékenységen alapuló jogorvoslat) benyújtását, sem
pedig a választási eredmény megállapításával kapcsolatos
speciális eljárást, hanem csak és kizárólag arra az esetre
vonatkozik, amikor a jogorvoslati kérelmet elbíráló szerv
döntést hoz.
Az Alkotmánybíróság ennek megfelelően nem vizsgálta a
rendelkezés egyéb elemeit, eljárása csupán a Ve. 78. § (1)
bekezdésének az indítványozó által támadott szövegrészére,
vagyis arra terjedt ki, hogy alkotmányellenesnek minősül-e az a
törvényi feltétel, miszerint a három napos határidő a döntés
meghozatalától számít.
2. Az Alkotmánybíróság a 24/1999. (VI. 30.) AB határozatban
(ABH 1999, 237.) a Ve. szabályozási körében a népszavazási
eljárás egyes kérdéseiben - ezen belül különösen a
jogorvoslatra nyitva álló határidő tekintetében - már
kifejtette álláspontját.
Határozatában hangsúlyozta, hogy alkotmányossági szempontból
alapvető különbségek ragadhatók meg a választási és a
népszavazási eljárás között. Míg a választási rendszer
lényegéből fakadóan szükségesek és ezáltal indokoltak is a
rövid (1 és 3 napos) határidők, addig a népszavazási eljárásban
ez nem minden esetben indokolható. Rámutatott továbbá: "[...] a
jogalkotónak a választási eljárásban olyan ésszerű határidőket
kellett megállapítania, amelyek biztosítják egyrészt a
jogorvoslathoz való jogot, másfelől pedig azt, hogy a választás
eredményének megállapítását a jogorvoslat minél kevésbé
késleltesse, s ezáltal a választási eljárás szabályaiból
következő egyéb határidők betartását meg ne akadályozza [...]"
(ABH 1999, 237, 243.)
Az Alkotmánybíróság arra is utalt, hogy "[a] választási
eljárásban tudható, így előre kiszámítható, hogy mikor
kerülhetnek sorra olyan döntések, amelyekkel kapcsolatban a
jogorvoslat esetlegesen felmerülhet. A választási szervek
elérhetősége biztosított, folyamatosan üléseznek, illetve
készenléti helyzetben vannak." (ABH 1999, 237, 245.)
A választási bizottságok jogállásáról, hatásköreikről, az
általuk lefolytatott eljárások jellegéről, az eljárások
alanyairól a 917/B/1998. AB határozat (ABH 2001, 1028.)
részletesen szól. Az Alkotmánybíróság többek között kifejtette,
hogy "[a] választási bizottság jogállását a Ve. két
megközelítésben határozza meg. Egyrészt a választópolgárok
független, kizárólag a törvényeknek alárendelt szervei
(társadalmi típusú szervek), másrészt hatóságok, amelyek
mindenkire nézve jogot és kötelezettséget állapítanak meg
tevékenységi körükben. Vegyes jellegű jogállását tekintve a
választási bizottság leginkább közjogi feladatot ellátó
társadalmi típusú szervezetnek tekinthető, amely megvalósítja a
választások legitimációs funkcióját, törvényesnek vagy
törvénytelennek nyilvánítja a választások eredményét. [...] A
hatáskörök közül a legfontosabb - a választás legitimációs
funkciójához közvetlenül kapcsolódó elem - a jogvita (panasz,
kifogás) elbírálásának joga. Minden választópolgárnak joga van
- bizonyos formai kötöttségek betartásával - kétségbe vonni a
választás eredményét, illetőleg a választási eljárásban
szereplő személy vagy szervezet eljárásának törvényességét. E
vita eldöntésére az illetékes választási bizottság jogosult és
egyben köteles is. A vitában - érthető okok miatt -
elkötelezett szereplők vesznek részt: a választás vesztesei
rendszeresen támadják a győzteseket, illetőleg a választási
kampány időszakában az ellenérdekű felek egymást támadják
politikai és jogi eszközökkel is." (ABH 2001, 1028, 1030-1031.)
3. A fentiekben hivatkozott megállapításokat is figyelembe véve
az Alkotmánybíróságnak azt kellett vizsgálnia a jelen
eljárásban, hogy a Ve. 78. § (1) bekezdésének "illetőleg döntés
meghozatalától számított" szövegrésze - tekintettel a
választási eljárás jellegére - eredményezi-e az Alkotmány 57. §
(5) bekezdésében biztosított jogorvoslati jog, illetőleg az
Alkotmány 2. § (1) bekezdése szerinti jogállamiság alapelvének
sérelmét.
A Ve. 6. § (1) bekezdése értelmében a választási bizottság
ülése, ezzel együtt a döntéshozatal is nyilvános, tehát az
érdeklődő választópolgárok, értelemszerűen ideértve az
eljárásban közvetlenül érintett személyeket is, mindvégig jelen
lehetnek. A Ve. 25. § (1) bekezdése pedig azt teszi lehetővé,
hogy a jelölt egy általa megbízott személyt a választási
bizottságba tagként delegáljon. A Ve. 78. §-a ezen túlmenően
rendelkezéseket tartalmaz az eljárásban érintettek
részvételének biztosítására. A (3) bekezdés értelmében a
választási bizottság a kifogás előterjesztőjét meghallgathatja,
míg a (4) bekezdés ugyanezt a bírósági eljárás tekintetében
írja elő. A hivatkozott alkotmánybírósági megállapítások,
valamint a Ve. idézett rendelkezései egyértelműen alátámasztják
azt, hogy a választási bizottságok tevékenységét nem lehet
kizárólagosan hatósági jellegűnek tekinteni. Ez a
jellegzetesség nem hagyható figyelmen kívül egyes eljárási
cselekmények, illetve az azokhoz kapcsolódó feltételek
alkotmányosságának megítélésénél.
A választások a képviseleti demokrácia kiemelkedően fontos
eseményei, amelyek lefolyásának és eredményes kimenetelének
legfőbb feltétele a választópolgári részvétel. A választási
folyamattól való teljes vagy nagyfokú tartózkodás
ellehetetlenítené, illetőleg kétségessé tenné a legitimált
közhatalom létrejöttét, vagyis a népszuverenitást gyakorló
testületek (Országgyűlés, képviselőtestületek) megalakulását, a
választott tisztségek betöltését. A választói aktivitás
legjelentősebb megnyilvánulása ugyan a szavazás, de a
választópolgári részvétel szükségképpeni eleme a jelölésnek, a
választási kampánynak, a választási bizottságok tevékenységének
is.
A közügyek vitelében való olyan részvétel, amikor egy
választópolgár jelöltként közhatalmi tisztség elnyerésére
törekszik, illetőleg akár ilyen minőség nélkül is jogvitát
kezdeményez, az általános választópolgári aktivitáson túlmegy.
Az aktivitás nyilvánvalóan jelentősebb a jelölt esetében, hisz
a passzív választójog gyakorlása a választási eljárás jelentős
részére kiterjed, és ehhez képest kisebb azoknál, akik csak egy-
egy vitás kérdés eldöntése tekintetében érintettek.
A jogvitákról a választási bizottságok, illetve végső soron a
bíróságok döntenek, de ezeket a szerveket ugyanolyan szoros
határidők kötik, mint a jogorvoslatot kérőket, mert a Ve. 78. §
(1) bekezdése azt is előírja, hogy a benyújtott kifogásról a
beérkezésétől számított három napon belül határozniuk kell. A
Ve. 4. § (4), illetve (3) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a
napokban megállapított határidőket a naptári napok szerint kell
számítani, és azok - eltérő rendelkezés hiányában - a határidő
utolsó napján 16 órakor járnak le.
A választási eljárásban tehát tudható, illetve nagy
valószínűséggel előre kiszámítható, hogy mikor kerülhetnek
sorra olyan döntések, amelyekkel kapcsolatban a jogorvoslat
esetlegesen felmerülhet. A jogorvoslattal érintett személy
ennek megfelelően akár személyesen, akár megbízottja (delegált
tag vagy eseti megbízott) közreműködésével figyelemmel
kísérheti a kifogás elbírálását. Ha ezt elmulasztja, módjában
áll a kifogása elbírálásáról utólag érdeklődni, mert a
választási szervek elérhetősége biztosított. Ezek ugyanis -
szemben a hatósági eljárásokban döntést hozó szervekkel -
folyamatosan üléseznek, illetve készenléti helyzetben vannak.
A választásokon jelöltként való indulás politikai
szerepvállalás, csakúgy mint a választási "jogvita"
kezdeményezése. A fentiek alapján az ésszerűség azt kívánja,
hogy a jogvitát kezdeményező (pl. kifogást benyújtó) személy,
különösen, ha egyben jelöltként is indult, kísérje figyelemmel
az eljárás lefolytatását, akár úgy is, hogy amennyiben módja
van rá, részt vegyen a választási bizottság ülésén. Olyan
esetben azonban, ha ezzel a jogával bármely okból nem él, akkor
is biztosítani kell számára, hogy a jogvita eldöntéséről
tudomást szerezzen.
Az Alkotmánybíróság rámutat, hogy mindezek mellett a jogvitát
eldöntő szervet az a kötelezettség terheli, hogy a döntést
írásba foglalja, s arról az érintetteket megfelelő módon és a
lehető leggyorsabban tájékoztassa. Erre vonatkozóan a Ve. 79. §
(2) bekezdése tételesen is előírja, hogy a választási bizottság
és a bíróság határozatát - annak meghozatala napján - az
érintettekkel és az illetékes választási bizottsággal közölni
kell. A törvénynek ez a szabálya az eljáró szervek
kötelezettségévé teszi a döntésükről való tudomásszerzés
azonnali biztosítását anélkül, hogy a közlés részletszabályait
maga a jogalkotó meghatározta volna.
A jogorvoslati jog választási eljárásban való szabályozásának
fontos szempontja, hogy az eljárás során minél hamarabb
megszülessenek a végleges döntések. A Ve. 3. §-ában foglalt
alapelvek szerint ugyanis a választás tisztaságának megóvása, a
jogorvoslat lehetőségének biztosítása mellett a választás
eredményének gyors és hiteles megállapítását is biztosítani
kell; ennek érvényre juttatása a többi alapelvvel azonos
fontosságú. Bár a vizsgált rendelkezés nem kapcsolódik
közvetlenül a választási eredmény megállapításához, a kifogások
benyújtására megállapított határidő rövidségét, illetve a gyors
elbírálás előírását érthetővé teszi a Ve. 79. § (1)
bekezdésében foglalt rendelkezés. Eszerint ha a választási
bizottság, illetőleg a bíróság a kifogásnak helyt ad, a
választási eljárás egészének vagy egy részének
megismételtetésére is sor kerülhet. Az ésszerűtlenül hosszú
ideig elhúzódó jogviták a választások eredményének akár
utólagos (későbbi) megkérdőjelezését is lehetővé tennék, adott
esetben akadályoznák a választott testületek megalakulását
(tisztségek betöltését) vagy kétségbe vonnák a már megalakult
testületek (betöltött tisztségek) legitimációját. Ez sértené az
Alkotmány 2. § (2) bekezdésében foglalt népszuverenitás elvét,
egyúttal ellentétes volna a jogállam demokratikus jellegével
[Alkotmány 2. § (1) bekezdés].
A választási eljárásnak a demokratikus legitimáció
biztosításában megnyilvánuló funkciója, valamint az eljárási
rend sajátosságai, ezen belül is különösen a jogalanyok
(jogorvoslattal érintett személyek) fentebb kifejtett helyzete
indokolttá teszi a rövid jogorvoslati határidők és az ehhez
kapcsolódó szigorúbb feltételek meghatározását. Az
Alkotmánybíróság ennek alapján megállapította, hogy a Ve. 78. §
(1) bekezdés "illetőleg döntés meghozatalától számított"
szövegrésze nem sérti az Alkotmány 2. § (1) bekezdése szerinti
jogállamiság alapelvét, továbbá az 57. § (5) bekezdésben
foglalt jogorvoslathoz való jogot sem, ezért az alkotmányjogi
panaszt elutasította.
III.
Az alkotmányjogi panasz elutasításával az Alkotmánybíróság
egyértelművé tette, hogy a választási eljárás során önmagában a
rövid (három napos) határidő, valamint az ehhez kapcsolódó
feltételek (a határidő számítása a döntés meghozatalától
számít, illetve az, hogy a jogorvoslati kérelemnek három napon
belül meg is kell érkeznie) nem eredményeznek
alkotmányellenességet. Eljárása során az Alkotmánybíróság
figyelembe vette a Ve. 79. § (2) bekezdését, amely a
jogorvoslati feltételek teljesíthetősége érdekében előírja,
hogy a határozatot annak meghozatala napján az érintettekkel
közölni kell.
Nem tartalmaz viszont a felhívott jogszabályhely rendelkezést
arra vonatkozóan, hogy a határozat közlése, vagyis az, hogy az
érintett a döntésről tudomást szerezzen, hogyan, milyen módon,
milyen eszközök igénybevételével biztosítható. A hagyományos
kézbesítés átlagos időtartama (két-három nap) ugyanis azzal a
következménnyel járhat, hogy az érintett - a nyitva álló
határidő rövidsége miatt - jogorvoslati jogával nem tud élni. A
jogalkotó tehát elmulasztotta annak a garanciális
rendelkezésnek a megalkotását, amely a választási eljárásban
biztosítja az érintett jogorvoslati jogának teljes körű
gyakorlását. Ennek alapján az Alkotmánybíróság - hivatalból
eljárva - vizsgálta, hogy a garanciális rendelkezés hiánya
eredményezett-e mulasztásban megnyilvánuló
alkotmányellenességet.
A kérdés megítéléséhez az Alkotmánybíróság a mulasztásban
megnyilvánuló alkotmányellenességre, majd a jogorvoslati jogra
vonatkozóan kialakított gyakorlatát tekintette át.
Az Alkotmánybíróságnak a mulasztásban megnyilvánuló
alkotmányellenességre vonatkozó hatáskörét az
Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a
továbbiakban: Abtv.) 49. §-a szabályozza, amely alapján erre
akkor kerülhet sor, ha a jogalkotó szerv a jogszabályi
felhatalmazásból származó jogalkotói feladatát elmulasztotta és
ezzel alkotmányellenességet idézett elő.
"Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint a jogalkotó
szerv jogalkotási kötelezettségének konkrét jogszabályi
felhatalmazás nélkül is köteles eleget tenni, ha az
alkotmányellenes helyzet - a jogi szabályozás iránti igény -
annak nyomán állott elő, hogy az állam jogszabályi úton
avatkozott bizonyos életviszonyokba és ezáltal az állampolgárok
egy csoportját megfosztotta alkotmányos jogai érvényesítésének
lehetőségétől. [22/1990. (X. 16.) AB határozat ABH 1990, 83,
86.]. Az Alkotmánybíróság mulasztásban megnyilvánuló
alkotmányellenességet állapít meg akkor is, ha alapjog
érvényesüléséhez szükséges jogszabályi garanciák hiányoznak.
[37/1992. (VI. 10.) AB határozat ABH 1992, 227, 231.]
Az Alkotmánybíróság mulasztásban megnyilvánuló alkotmánysértést
nemcsak akkor állapít meg, ha az adott tárgykörre vonatkozóan
semmilyen szabály nincs [35/1992. (VI. 10.) AB határozat ABH
1992, 204.], hanem akkor is, ha az adott szabályozási
koncepción belül az Alkotmányból levezethető tartalmú
jogszabályi rendelkezés hiányzik. [22/1995. (III. 31.) AB
határozat ABH 1995, 108, 113; 29/1997. (IV. 29.) AB határozat
ABH 1997, 122, 128; 15/1998. (V. 8.) AB határozat ABK 1998.
május 222, 225.] A szabályozás tartalmának hiányos voltából
eredő alkotmánysértő mulasztás megállapítása esetében is a
mulasztás, vagy a kifejezett jogszabályi felhatalmazáson
nyugvó, vagy ennek hiányában, a feltétlen jogszabályi rendezést
igénylő jogalkotói kötelezettség elmulasztásán alapul."
[4/1999. (III. 31.) AB határozat, ABH 1999, 52, 56-57.]
Az 5/1992. (I. 30.) AB határozatban az Alkotmánybíróság
kifejtette: "Az Alkotmány a jogorvoslathoz való jogot az
alkotmányos alapjogok között rögzíti. Az, hogy az 57. § (5)
bekezdése szerint a jogorvoslati jogot mindenki 'a törvényekben
meghatározottak szerint' gyakorolhatja, utalás az eltérő
szabályozási lehetőségekre az egyes eljárásokban, arra, hogy a
jogorvoslatnak többféle formája lehet. [...] a jogorvoslathoz
való jog, mint alkotmányos alapjog immanens tartalma az érdemi
határozatok tekintetében a más szervhez vagy [...] ugyanazon
szervezeten belüli magasabb fórumhoz fordulás lehetősége." (ABH
1992, 27, 31.)
Rámutatott arra is, hogy "[m]inden jogorvoslat lényegi,
immanens eleme a 'jogorvoslás' lehetősége, vagyis a jogorvoslat
fogalmilag és szubsztanciálisan tartalmazza a jogsérelem
orvosolhatóságát." [23/1998. (VI. 9.) AB határozat, ABH 1998,
182, 186.]
A jelen határozat indokolása II/2. pontjában már hivatkozott
24/1999. (VI. 30.) AB határozatban az Alkotmánybíróság elvi
éllel kiemelte: "[a] háromnapos jogorvoslati határidő
megállapításának alkotmányossága önmagában, csak az időtartam
nagysága alapján nem ítélhető meg, e tényező mellett más
elemeket is figyelembe kell venni, mindenekelőtt a
jogorvoslattal megtámadható döntésről való tudomásszerzés
garantáltságát." (ABH 1999, 237, 244.)
Az Alkotmánybíróság a jelen eljárásában is megerősíti: a
jogorvoslati jognak a választási eljárásban is érvényesülnie
kell. A jogalkotót ennek elérése érdekében az a kötelezettség
terheli, hogy az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében foglalt
jogorvoslati jog gyakorlati érvényesülése érdekében a
választási eljárásról szóló törvényben garanciális
rendelkezések beiktatásával szabályozza a választási szervek,
illetve a bíróságok döntéseiről való azonnali tudomásszerzés
biztosítását. Ezzel összefüggésben az Alkotmánybíróság
hangsúlyozza: a Ve. 78. § (1) bekezdésében, valamint 79. § (2)
bekezdésében foglalt rendelkezések során a jogorvoslati jogból
folyó alkotmányos követelmény az, hogy a határozat közlésének
olyan módon kell történnie, amely biztosítja, hogy annak
tartalmát az érintettek a döntés meghozatalának napján
megismerhessék.
Mivel az Alkotmánybíróság a Ve. 78. (1) bekezdésével, valamint
a 79. § (2) bekezdésével összefüggésben megállapította a
mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet, az Abtv. 49.
§ (1) bekezdése szerint felhívta az Országgyűlést, hogy
szabályozási kötelezettségének 2004. február 15. napjáig tegyen
eleget. Az Abtv. 49. § (2) bekezdése alapján a mulasztást
elkövető szerv a megjelölt határidőn belül köteles jogalkotói
feladatának eleget tenni.
Az Alkotmánybíróság a határozatból folyó jogalkotási
kötelezettségre figyelemmel elrendelte határozatának a Magyar
Közlönyben történő közzétételét.
Dr. Holló András
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Bagi István Dr. Bihari Mihály
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Czúcz Ottó Dr. Erdei Árpád
alkotmánybíró előadó alkotmánybíró
Dr. Harmathy Attila Dr. Kiss László
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Kukorelli István Dr. Strausz János
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszkyné dr. Vasadi Éva
alkotmánybíró
Dr. Kiss László alkotmánybíró különvéleménye
1/ A többségi határozatban írt indítványértelmezést túl szűknek
tartom, ennek megfelelően nem tartom elegendőnek a mulasztásban
megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítását, hanem e
helyett a támadott rendelkezés egészének megsemmisítése mellett
látok több érvet. Ennek megfelelően nem értek egyet a
benyújtott alkotmányjogi panasz elutasításával sem.
A határozat szerint "az indítványozó az általános jogorvoslati
határidőt megállapító szabály egyetlen elemét támadja,
nevezetesen azt, hogy a kifogásnak a döntés meghozatalától
számított három napon belül kell megérkeznie. Az indítvány
tehát nem érinti sem a panasz (a sérelmezett tevékenységen
alapuló jogorvoslat) benyújtását, sem pedig a választási
eredmény megállapításával kapcsolatos speciális eljárást, hanem
csak és kizárólag arra az esetre vonatkozik, amikor a
jogorvoslatot elbíráló szerv döntést hoz."
Az Alkotmánybíróság többségi határozata ennek megfelelően nem
vizsgálta a rendelkezés egyéb elemeit, eljárása csupán a Ve.
78. § (1) bekezdésének az indítványozó által támadott
szövegrészére, vagyis arra terjedt ki, hogy alkotmányellenesnek
minősül-e az a törvényi feltétel, miszerint a három napos
határidő a döntés meghozatalától számít.
Álláspontom szerint azonban az indítványozó ennél tágabb körű
vizsgálatot kért az Alkotmánybíróságtól. Kifejezetten és
közvetlenül ugyan valóban arra utal, hogy az Alkotmánybíróság a
Ve. 78. § (1) bekezdésének "... illetőleg döntés meghozatalától
számított ..." szövegrésze alkotmányellenességét állapítsa meg,
szándéka és írásban is kifejezésre juttatott akarata azonban a
Ve. teljes 78. § (1) bekezdése szövegének alkotmányossági
vizsgálatát célozta. Idézem: "A választási eljárásról szóló
1997. évi C. törvény 78. §-ának (1) bekezdése a következőket
mondja ki.: A panaszt és a kifogást (a továbbiakban együtt:
kifogást) úgy kell benyújtani, hogy az legkésőbb a sérelmezett
tevékenységtől, illetőleg döntés meghozatalától számított három
napon belül megékezzen. A kifogást elbíráló választási
bizottság, illetve bíróság a benyújtott kifogásról a
beérkezéstől számított három napon belül dönt. Ez a szabályozás
sérti a jogbiztonságot, tekintettel arra, hogy tökéletlen,
hiányos, nem tartalmazza azokat az eljárási szabályokat (azok
minimumát sem), amelyek biztosíthatnák in abstracto az érintett
számára a bírósági jogorvoslati jog gyakorolhatóságát."
Az indítványozó valójában tehát a Ve. 78. § (1) bekezdésének
teljes szövegét kifogásolta. Erre utal kérésének részletezése
is: "A Ve.tv. inkriminált, fentebb idézett §-a ugyanis nem szól
egyáltalán arról, hogy a bíróság előtt kifogással megtámadható
döntést az azt meghozó választási bizottság hogyan köteles
kézbesíteni. Arról sem szól a Ve.tv. vonatkozó §-a, hogy vajon
a három napot naptári napban kell-e számolni, vagy a
jogorvoslati nem peres eljárásból adódóan a Pp. általános
határidő számításra vonatkozó szabályai alkalmazandók-e
értelemszerűen? A Ve.tv. idézett §-a nem mondja expressis
verbis ki, hogy a három napos határidő jogvesztő, ellene
igazolási kérelemnek helye nincs."
2/ Álláspontomat az alábbiak szerint foglalom össze:
Egyetértek azzal, hogy:
a) Míg a választási rendszer lényegéből fakadóan szükségesek és
ezáltal indokoltak is a rövid határidők, addig a népszavazási
eljárásban ez nem minden esetben indokolható. Azaz: a
jogalkotónak a választási eljárásban olyan ésszerű határidőket
kell megállapítania, amelyek biztosítják egyrészt a
jogorvoslathoz való jogot, másfelől pedig azt, hogy a választás
eredményének megállapítását a jogorvoslat minél kevésbé
késleltesse, s ezáltal a választási eljárás szabályaiból
következő egyéb határidők betartását ne akadályozza meg.
[24/1999. (VI. 30.) AB határozat. ABH 1999, 237, 243.]
b) A választások a képviseleti demokrácia kiemelkedően fontos
eseményei, amelyek lefolyásának és eredményes kimenetelének
legfőbb feltétele a választópolgári részvétel.
Nem értek egyet viszont azzal, hogy - a fentiekre tekintettel -
alkotmányossági szempontból elfogadható lenne a Ve.
indítvánnyal támadott 78. § (1) bekezdésében foglalt
rendelkezés.
S mint fentebb bizonyítani törekedtem, a Ve. 78. § (1)
bekezdésének egészére kiterjedt az indítvány.
Álláspontom szerint a törvényalkotó a panasz és kifogás
benyújtására biztosított 3 napos határidővel csak arra
biztosított lehetőséget, hogy a keletkező jogviták ésszerű időn
belül elbírálhatók legyenek, annak azonban nem biztosította a
feltételeit, hogy már magának a panasznak, kifogásnak a
benyújtására is ugyanilyen ésszerű határidő álljon
rendelkezésre.
Az Alkotmány 2. § (1) bekezdése értelmében "A Magyar
Köztársaság független, demokratikus jogállam". A demokrácia
elve és követelménye nem toll a kalapon, hanem olyan igény,
amelynek tényleges, érdemi érvényesítésére valós, s nem pedig
látszat lehetőségeket kell biztosítani. Az érintettek aktív és
passzív választójogának gyakorlását biztosító intézmények és
működési rend megléte előfeltétele a demokratikus választójog
gyakorlásának. Ennek megteremtése az államnak, mint
törvényalkotó hatalomnak az Alkotmányból folyó egyenes
kötelezettsége.
Látszatmegoldásnak tartom ezért a "megérkezés" cselekményéhez
kötődő 3 napos jogvesztő határidő kikötését, amely időtartamnak
ugyanakkor biztosítania kellene:
a) a döntés írásba foglalását, arról az érintettek megfelelő
módon és a lehető leggyorsabb tájékoztatását [Ve. 79. § (2)
bekezdés];
b) a panasz, kifogás szakmai tartalmának - érintett általi -
összeállítását;
c) a panasz, kifogás előterjesztőjének meghallgatását; [Persze
ha az ezt mérlegelő választási bizottság egyáltalán
meghallgatja az érintettet: a Ve. 78. § (3) bekezdése ugyanis a
"meghallgathatja" szóhasználattal nem teszi elkerülhetetlenné
és kötelezővé a meghallgatást.]
d) a panasz, kifogás "megérkezését".
Olyan "elemek" ezek, amelyek szélső esetben, azaz irreálisan
rövid határidő biztosítása esetén felvethetik a háromnapos
jogorvoslati határidő alkotmányossága, alkotmányellenessége
kérdését is. Az Alkotmánybíróság szerint: "[a] háromnapos
jogorvoslati határidő megállapításának alkotmányossága
önmagában, csak az időtartam nagysága alapján nem ítélhető meg,
e tényező mellett más elemeket is figyelembe kell venni,
mindenekelőtt a jogorvoslattal megtámadható döntésről való
tudomásszerzés garantáltságát." [24/1999. (VI. 30.) AB
határozat. ABH 1999, 237, 243].
Úgy gondolom, a támadott szabályozás alkotmányossági
szempontból vitatható. Álláspontom összhangban áll az idézett
AB határozattal, hiszen magam sem "önmagában", a 3 napos
(egyébként jogvesztő) határidő alkotmányosságát vitatom, hanem
azt, hogy a felsorolt cselekmények - mint a demokratikus
választójog gyakorlását kifejezni képes "más elemek"- korrekt
megtételére a 3 napos határidő elegendő lenne. Ez az idő a
döntéshez és a "megérkezéshez" kötött, jogvesztő hatályú, amely
ilyenként nincs összhangban mindazzal az elvárással, ami
egyébként a Választási Bizottság kötelezettségeként jelenik
meg, illetőleg mindazokkal a lehetőségekkel, amelyekkel a
panaszt tevő, kifogást emelő élhetne. Valójában maga a törvény
nem biztosította a valós feltételeket ahhoz, hogy az általa
előírtak ténylegesen realizálódhassanak is.
Az egyoldalúan csak az ilyen eljárások gyors lezárására
koncentráló törvényi szabályozás nem biztosítja a "tisztességes
eljárást" (fair trial) sem, emiatt a döntés meghozatalához, a
megérkezéshez kötött, háromnapos jogvesztő határidő előírása -
mint mondtam - olyan "szélső" esetnek minősül, amely - a hozzá
kapcsolódó demokratikus választói közreműködésre a gyakorlatban
nem is teremt lehetőséget.
Az Alkotmánybíróság nem veszi (és nem is veheti) át a
törvényalkotó hatáskörét. Arra azonban utalhat, hogy a már
alkotmányossági aggályokat felvető rövid határidő - a
törvényalkotó mérlegelése szerint - ésszerűen emelhető lehetne,
illetőleg az is az érintettek választási eljárásban való
demokratikus közreműködése érdemibbé tételét szolgálná, ha a
panasz, kifogás döntéshez kötése és "megérkezése" helyett a
törvényalkotó legalább annak közlése és "benyújtása" előírását
mérlegelné.
Mindezekre tekintettel a támadott rendelkezés [azaz a Ve. 78. §
(1) bekezdése] - álláspontom szerint - megsemmisítendő lett
volna.
3/ Az adott esetben az indítványozó ügyében 2002. október 24-én
hozott határozatot csak 2002. november 4-én kézbesítették a
részére. Ő november 5-én terjesztette elő a kifogását, azaz a
kézbesítést követő napon! Kérelme azonban már elkésettnek
számított, hiszen az eljáró bíróság szerint a kifogás ekkor
előterjesztésének határideje már október 27-én lejárt. Az
elmaradt kézbesítés ellehetetlenítette tehát az indítványozó
számára az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében biztosított
jogorvoslathoz való jog igénybevételét. Úgy gondolom,
nyilvánvaló összefüggés áll fenn a Ve. támadott 78. § (1)
bekezdésének alkotmányossági szempontból kifogás tárgyává
tehető tartalma és az indítványozó "sorsa" között. Az
indítványozó áldozatává lett egy - nézetem szerint -
alkotmányellenes törvényi rendelkezésnek, amely helyzetet az
Alkotmánybíróságnak nem az alkotmányjogi panasz elutasításával
kellett volna kezelnie, hanem helyt kellett volna adnia az
indítványozó (alkotmányjogi panasszal élő) kérelmének.
Budapest, 2003. november 24.
Dr. Kiss László
alkotmánybíró
A különvéleményhez csatlakozom:
Dr. Tersztyánszkyné dr. Vasadi Éva
alkotmánybíró
. |