A döntés szövege:
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányosságának utólagos
vizsgálatára irányuló bírói kezdeményezés tárgyában – Dr.
Tersztyánszky Ödön alkotmánybíró párhuzamos indokolásával –
meghozta a következő
határozatot:
Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a büntetőeljárásról
szóló 1973. évi I. törvény (Be.) 275. § (1) bekezdésének első
fordulata, amely szerint vétségi eljárásban az ítélet hatályon
kívül helyezésének "a 261. § (1) bekezdése alapján akkor van
helye, ha az első fokú bíróság ítélete nem merítette ki a
vádat," alkotmányellenes, ezért e szövegrészt megsemmisíti; a
275. § (1) bekezdés második fordulata alkotmányellenességének
megállapítására és megsemmisítésére irányuló kezdeményezést
elutasítja.
A Be. 275. § (1) bekezdése a következő szöveggel marad
hatályban: "275. § (1) Az ítélet hatályon kívül helyezésének a
262. § (1) bekezdése alapján akkor van helye, ha a
megalapozatlanság kiküszöbölése esetén olyan vádlott bűnösségét
kellene megállapítani, akit az első fokú bíróság felmentett,
vagy akivel szemben az eljárást megszüntette."
Az Alkotmánybíróság e határozatát a Magyar Közlönyben
közzéteszi. A törvény megsemmisített rendelkezése a közzététel
napján veszti hatályát.
Indokolás
I.
1. A Bács-Kiskun Megyei Bíróság, mint másodfokú bíróság az
1.Bf. 333/1993. szám alatt folyamatban lévő ügyben fordult az
Alkotmánybírósághoz. A biztosíték (Be. 393/A. - 393/B. §)
letétele mellett folyó eljárásban az első fokú bíróság
elmulasztott eleget tenni a Be. 181. § (1) bekezdésében,
illetve a 393/A. § (4) bekezdésében meghatározott
kötelezettségének; a vádlottat kézbesítési megbízottja útján
idézte anélkül, hogy részére a vádindítványt kézbesítette
volna. Az első fokú bíróság a vádlott bűnösségét megállapította
és büntetést szabott ki úgy, hogy a vádindítványt a kirendelt
védőként eljáró kézbesítési megbízottnak a tárgyaláson sem adta
át.
A bírói kezdeményezésben kifejtett álláspont szerint az
Alkotmány 57. § (3) bekezdésében biztosított védelemhez való
jogot sérti a Be. 275. § (1) bekezdésének első fordulata,
amelynek alapján vétségi eljárásban az ítéletet lényegesen
befolyásoló eljárási szabálysértés esetében sincs helye az
ítélet hatályon kívül helyezésének, kivéve azt az esetet,
amikor az első fokú bíróság ítélete nem merítette ki a vádat. A
bíróság a Be. 275. § (1) bekezdés első fordulatának
megsemmisítését indítványozta.
A bíróság az igazságügy-miniszter nyilatkozatára tett
észrevételében indítványát kiterjesztette. Álláspontja szerint
a 275. § (1) bekezdése egészében sérti az Alkotmány 57. § (5)
bekezdését is. A hatályos törvény szerint a másodfokú bíróság
eljárása és határozata ellen rendes perorvoslatnak nincs helye.
A vétségi eljárásban az első fokú bíróság által elkövetett
eljárási szabálysértés másodfokon szükséges (ha egyáltalán
lehetséges) korrekciója, illetve a széles jogkör az első fokú
ítéletben megállapított tényállás megalapozatlanságának
kiküszöbölésére oda vezethet, hogy a másodfokú bíróság átveszi
az első fokú bíróság szerepét. Adott esetben kézbesíti a
vádlottnak a vádindítványt, lefolytatja a bizonyítási eljárást
és végül határozatot hoz, amely ellen rendes jogorvoslatnak
nincs helye, így az eljárás alá vont állampolgár nem élhet
alkotmányos jogorvoslati jogával.
2. Az Alkotmánybíróság döntésének megalapozásához áttekintette
a hatályos büntető eljárási törvény jogorvoslati rendszerének
az alkotmányossági vizsgálat szempontjából releváns elemeit.
Az állam büntető igényének érvényesítésére szolgáló eljárási
szabályok igazodnak az eljárás alapjául szolgáló bűncselekmény
súlyához és bonyolultságához. A Be. a büntető felelősségre
vonás differenciáltságát alapvetően azzal kívánja biztosítani,
hogy kétféle szabály-rendszert tartalmaz: a büntetőeljárást a
bűntetti vagy a vétségi eljárás szabályai szerint kell
lefolytatni.
Vétségi eljárásban általában a kisebb súlyú, egyszerű ténybeli
és jogi megítélésű cselekmények elbírálása történik olyan
egyszerűbb eljárási formában, amely a nyomozás megindításától
az ügy jogerős befejezéséig, az egész eljárási folyamatban – az
eljárás gyorsabb, formalitástól mentesebb lebonyolítása
érdekében – bizonyos eltéréseket enged a bűntetti eljárás
szabályaitól. A szabályozás technikája ennek megfelelő: a
vétségi eljárás szabályai csupán a bűntetti eljárásra vonatkozó
előírásoktól való eltéréseket tartalmazzák. A vétségi másodfokú
eljárásnak a bűntetti másodfokú eljárástól eltérő szabályai is
az eljárás bírósági szakaszában igénybevehető jogorvoslat
(perorvoslat), a fellebbezés elbírálásának egyszerűsítését és
gyorsítását szolgálják.
A perorvoslati rendszer mind a bűntetti, mind a vétségi
eljárásban egyfokú fellebbvitelt tesz lehetővé. A másodfokú
bíróságnak főszabályként széleskörű revíziós jogköre van; a
fellebbezéssel megtámadott határozatot az azt megelőző bírósági
eljárással együtt felülbírálja, tekintet nélkül arra, hogy ki,
milyen okból fellebbezett (Be. 236. § (1) bek.). A felülbírálat
tárgya az első fokú határozat törvényessége és
megalapozottsága, a tény és jogkérdések összessége: a tényállás
megállapítása, bizonyítása, a büntető és más anyagi
jogszabályok, továbbá az eljárási jogszabályok alkalmazása.
A másodfokú bíróság döntési jogköre mind a bűntetti, mind a
vétségi eljárásban vegyes jellegű, azaz a történetileg
kialakult perorvoslati típusok mindkét elemét, az első fokú
bíróság határozatának megváltoztatását (reformatórius jogkör),
illetve a határozat hatályon kívül helyezését (kasszatórius
jogkör) magában foglalja. Mindkét eljárási formában érvényesül
a tényálláshoz kötöttség elve: a másodfokú bíróság határozatát
az első fokú bíróság által megállapított tényállásra köteles
alapítani. A másodfokú bíróság a tényálláshoz kötöttség elvétől
csak akkor térhet el, ha az első fokú bíróság által
megállapított tényállás megalapozatlan.
A hatályos törvény perorvoslati rendszerében a reformációs és a
kasszációs jogkör terjedelme lényegesen eltérő a bűntetti és a
vétségi eljárásban. A bűntetti eljárásban a másodfokú bíróság
kasszatórius jogköre erősebb, mind eljárási szabálysértés, mind
pedig megalapozatlanság esetén gyakorolható. A vétségi
eljárásban viszont a reformatórius jogkör a meghatározó:
megalapozatlanság címén nincs, eljárási szabálysértés címén
pedig a bűntetti eljárásnál jóval szűkebb körben van helye
hatályon kívül helyezésnek. A másodfokú eljárásban felülbírált
első fokú döntés hatályon kívül helyezése és az első fokú
bíróság új eljárásra utasítása szükségképpen megnöveli az
eljárás időtartamát, s a bíróságok munkaterhének növekedéséhez
vezet. Így természetes, hogy a másodfokú vétségi eljárásban a
bíróság kasszatórius jogkörének erőteljes szűkítése szolgálta
azt a egyszerűsítési és gyorsítási célt, amit a törvényalkotó a
vétségi eljárás bevezetésével kívánt elérni. Az
Alkotmánybírósághoz forduló bíróság kezdeményezésében ezeket a
szűkítő eljárási rendelkezéseket kifogásolta.
A Be. a következmények szempontjából a eljárási szabálysértések
két csoportját különbözteti meg. Egyikbe azon eljárási hibák
tartoznak, amelyek elkövetése esetén az első fokú bíróság
ítéletének hatályon kívül helyezése kötelező. Ilyen eljárási
szabálysértés esetén az ítélet megsemmisítésre okot adó hibája
mintegy vélelmezett, s az ítéletet hatályon kívül kell
helyezni, függetlenül az elkövetett eljárási szabálysértésnek
az ítéletre gyakorolt hatásától (Be. 250. § II. pont; abszolút
hatályon kívül helyező okok; abszolút eljárási hibák).
A másik csoportot azok az eljárási szabálysértések alkotják,
amelyekhez az előbb említett vélelem nem fűződik, így tehát
csak akkor teszik szükségessé az ítélet hatályon kívül
helyezését és új eljárás lefolytatásának elrendelését, ha az
ítéletre lényeges kihatást gyakoroltak (Be. 261. §; relatív
hatályon kívül helyező okok; relatív eljárási hibák).
A ténybeli hibák a tényállás megalapozott feltárására és
bizonyítására vonatkozó eljárási alapelvek és részlet-
rendelkezések megsértésének, azaz tulajdonképpen eljárási
szabálysértéseknek a következményei. A ténymegállapítás
hiányosságait azonban a törvény nem eljárási szabálysértésként
vagy annak következményeként, hanem – az eredményt nevesítve –
megalapozatlanságként ragadja meg, taxatíve felsorolva azokat a
körülményeket, amelyek az ítéletet megalapozatlanná teszik (Be.
239. §). Ezzel szemben a nem a megalapozatlan döntésben
megtestesülő eljárási szabálysértések felülvizsgálata a
bizonyítás előírt – formai – szabályainak alkalmazására, a
bizonyítási indítványok elbírálására és az eljárásban résztvevő
személyek bizonyítással kapcsolatos vagy egyéb eljárási
jogainak érvényesülésére terjed ki, s ezek vizsgálata nem
szükségképpen jelenti a ténykérdés, a bizonyítás érdemének
revízióját. Habár előfordulhat, hogy valamely eljárási
szabálysértés miatt az ítélet megalapozatlanná válik (például
mert a szabálysértés következményeként valamely bizonyíték nem
vehető figyelembe), a megalapozatlanság (az ún. ténybeli hibák)
és az egyéb eljárási hibák dogmatikailag jól elkülöníthetők. Ez
a dogmatikai különbözőség a sérelmezett rendelkezések
elkülönített alkotmányossági vizsgálatát indokolja.
II.
Az indítvány részben megalapozott.
Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a Be. azon
rendelkezése, amely vétségi eljárásban az első fokú bírósági
döntés hatályon kívül helyezésének lehetőségét a relatív
eljárási szabálysértések közül egyetlen esetre korlátozza,
sérti az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében normatív tartalommal
rögzített jogállamiságot, annak lényegi elemét képező
jogbiztonság követelményét, továbbá az alkotmányos büntetőjog
tartalmához tartozó, az Alkotmány 8. § (1) és (2) bekezdésére
visszavezethető eljárási garanciákat, és adott esetben
megakadályozhatja az 57. § (1) - (3) és (5) bekezdésében
biztosított alapvető jogok érvényesülését. Ugyanakkor nem
jelenti az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében biztosított
jogorvoslathoz való jog korlátozását az, hogy a másodfokú
bíróság a vétségi eljárásban széleskörű jogkörrel rendelkezik a
tényállási hibák orvoslására és megalapozatlanság esetén csak
egyetlen esetben jogosult és köteles élni a hatályon kívül
helyezés eszközével.
1.1. Az abszolút eljárási szabálysértések orvoslásának módja
mind a bűntetti, mind a vétségi eljárásban a tiszta kasszáció,
az első fokú ítélet kötelező, minden mérlegelést kizáró
hatályon kívül helyezése és új első fokú eljárás elrendelése. A
hatályos törvényben ilyen abszolút hatályon kívül helyezési ok:
a bíróság törvényes megalakításának hiánya; a törvény szerint
kizárt vagy olyan bíró részvétele az ítélet meghozatalában, aki
nem volt mindvégig jelen a tárgyaláson; hatáskör-túllépés vagy
a kizárólagos illetékesség szabályainak megsértése; olyan
személy távolléte, akinek részvétele a törvény értelmében a
tárgyaláson kötelező (Be. 250. § II.), kivételt csupán a
terhelt és a védő távollétében hozott felmentő rendelkezés
esetén (250. § II. d) pont) enged a törvény.
Az előbbiekhez képest a törvény szerint kisebb súlyú, relatív
eljárási szabálysértések esetén a bűntetti eljárásban
fakultatív kasszáció érvényesül, amikoris a hatályon kívül
helyezés feltétele nem önmagában a szabálysértés ténye, hanem
annak érdemi kihatása az ítéletre. A másodfokú bíróság az első
fokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezi és az első fokú
bíróságot új eljárásra utasítja, ha a 250. § II. pontjában fel
nem sorolt olyan eljárási szabálysértés történt, amely az
mtéletet lényegesen befolyásolta. Ilyennek kell tekinteni
különösen, ha az eljárásban részt vevő személyek törvényes
jogaikat nem gyakorolhatták vagy ezek gyakorlását korlátozták,
illetőleg ha az első fokú bíróság indokolási kötelezettségének
nem tett eleget (Be. 261. § (1) bek.). Ezen esetekben sem kell
hatályon kívül helyezni a felmentő ítéletet, illetőleg az
ítélet felmentő rendelkezését, ha a relatív eljárási
szabálysértés a vádlott vagy a védő törvényes jogait érintette
(Be. 261. § (2) bek.).
Vétségi eljárásban az ítélet hatályon kívül helyezésének a 261.
§ (1) bekezdésében megjelölt relatív eljárási szabálysértések
esetén csak akkor van helye, ha az első fokú bíróság ítélete
nem merítette ki a vádat (Be. 275. § (1) bek. első fordulat).
1.2. Az Alkotmánybíróság gyakorlatában a büntető
igazságszolgáltatást érintő alkotmánybírósági döntések elvi
alapja, hogy demokratikus jogállamban a büntető hatalom
alkotmányosan korlátozott közhatalmi jogosítvány és egyben
alkotmányos kötelezettség. A büntető hatalom gyakorlásának, a
büntető igény érvényesítésének intézmény-és eszközrendszere
közvetlen alkotmányos jelentőséggel bír; a büntető felelősségre
vonás szabályai alkotmányos jelentőségűek. A büntetőeljárás
közhatalmi jellegéből, feladatának természetéből következően
szükségképpen érinti az egyének alkotmányos alapjogait
(részletesen: 42/1993. (VI. 30.) AB hat., ABH 1993, 300., 304-
305.).
A jelen alkotmányossági vizsgálat szempontjából különösen
fontosak az Alkotmánybíróságnak a jogállamiság, a jogbiztonság
és az eljárási garanciák összefüggésére vonatkozó tételei,
amelyeket első alkalommal általánosságban a 9/1992. (I. 30.) AB
határozatban (ABH 1992, 59., 65.), a büntető hatalomra
speciálisan pedig a 11/1992. (III. 5.) AB határozatban (ABH
1992, 77., 84-85.) fogalmazott meg. Az Alkotmánybíróság
álláspontjának lényege, hogy a jogállamiság és jogbiztonság
elvéből fakadnak az eljárási garanciák, amelyek alapvető
jelentőségűek az egyes jogintézmények működésének
kiszámíthatósága szempontjából. Az Alkotmány nem biztosít
alanyi jogot az anyagi igazság érvényesülésére, a törvénysértő
bírósági ítéletek kizárására. Ezek a jogállam céljai és
feladatai, amelyek megvalósulása érdekében megfelelő –
elsősorban eljárási garanciákat nyújtó – intézményeket kell
létrehoznia és az érintett alanyi jogokat garantálnia. Az
Alkotmány tehát az anyagi igazság érvényre juttatásához
szükséges – és az esetek többségében alkalmas – eljárásra ad
jogot (ABH 1992, 65.).
Az alkotmányos büntetőjog szempontjából az Alkotmány 8. § (1)
és (2) bekezdése az az alaprendelkezés, amely a jogállamiság
általános normatív tartalmán túl védi az egyént a büntetőjogi
eszközöknek az állam általi önkényes felhasználása ellen. Ezzel
az alkotmányos tétellel vannak összhangban a büntetőjogi
szabályrendszernek, a büntető anyagi és eljárási, valamint a
büntetés-végrehajtási jognak mindazon alapelvei és garanciális
rendelkezései, amelyek nem nyertek tételes megfogalmazást az
Alkotmány egyéb rendelkezéseiben.
A demokratikus jogállamok alkotmányai jelentősen eltérnek
abban, hogy a büntetőjogi szabályrendszernek az egyént az állam
túlhatalmával szemben védő tételeiből mit és milyen
részletességgel tartalmaznak. A magyar büntetőjogi
szabályrendszerben több olyan alapvető, garanciális rendelkezés
található, amelyek közös célja az állami önkény kizárása az
állam büntető hatalmának érvényesítési folyamatából. Ezeknek a
jogalkotó részéről akár törvényben való kizárása, korlátozása,
felfüggesztése "alapvető jog lényeges tartalmának" korlátozását
jelenti, azaz sérti az Alkotmány 8. § (2) bekezdésében foglalt
tilalmat (42/1993. (VI. 30.) AB hat., ABH 1993, 304.). A
büntetőjogi garanciák alkotmányos jelentőségéről,
korlátozhatóságának feltételeiről az Alkotmánybíróság legutóbb
a 6/1998. (III. 1.) AB határozatban állapított meg elvi
tételeket (ABK 1998. március, 101., 105.).
A büntetőeljárás szabályainak megsértése a hatóságok részéről
alkotmányos garanciák sérelmével járhat. A jelen vizsgálat
tárgyát képező, az első fokú bíróság részéről elkövethető
eljárási szabálysértések nem csak büntető eljárásjogi
szempontból, hanem az alkotmányosság sérelme szempontjából is
különböző súlyúak. Ezt kifejezi az abszolút és relatív hatályon
kívül helyező okok elkülönítése is.
A törvényben abszolút hatályon kívül helyező okként megjelölt
eljárási szabálysértések listájának elemeit a jogalkotó
állapítja meg. A Be. 250. § II. pontja például nem foglalja
magában a büntető eljárási jog alapelvének tartott nyilvánosság
indokolatlan korlátozását, vagy a közvetlenség elvének sérelmét
(ha az elnapolt tárgyalást 6 hónap elteltével a bíróság nem
kezdi előről). A hasonló jelentőségű eljárási hibák listája
tetszés szerint bővíthető. Nem tárgya azonban a vizsgálatnak,
hogy a kasszáció alapjául szolgáló abszolút és relatív okok
hatályos meghatározása alkotmányos-e.
1.3. A büntetőeljárás szabályozásával szemben a jogállamiság
(Alkotmány 2. §) normatív tartalmából és a tisztességes
eljáráshoz való alkotmányos alapjogból (Alkotmány 57. § (1)
bek.) levezethető alkotmányos követelmény az érvényesített
büntetőigény megfelelő időn belüli elbírálása. Ezt kívánja meg
a vállalt nemzetközi kötelezettségek megtartásának
kötelezettsége is (Alkotmány 7. § (1) bek.). Az 1976. évi 8.
törvényerejű rendelettel kihirdetett Polgári és Politikai Jogok
Egyezségokmánya 14. cikk 3/c. pontja az ügy indokolatlan
késedelem nélküli tárgyalását, az 1993. évi XXXI. törvénnyel
kihirdetett, az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről
szóló Egyezmény 6. cikkének 1. pontja az ügyek ésszerű időn
belüli eldöntéséhez való jogot az egyének által nemzetközi
szervezeteknél, az ENSZ Emberi Jogi Bizottságánál, illetve az
Emberi Jogok Európai Bíróságánál is érvényesíthető politikai,
emberi jogként határozza meg.
Az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának az
igazságszolgáltatás egyszerűsítéséről szóló ajánlása (No. R
(87) 18.; a továbbiakban: Ajánlás) preambulumában felhívja a
figyelmet arra, hogy a büntetőügyek elbírálásának késedelme
rossz fényt vet a büntetőjogra és károsan befolyásolja az
igazságszolgáltatás működését. A preambulumhoz fűzött
magyarázat arra is rámutat, hogy a tisztességes eljárás
megköveteli az ésszerű időn belüli tárgyalást, megköveteli,
hogy a bűncselekménnyel vádolt személy ne álljon huzamos időn
keresztül a bűnösség gyanúja alatt. Az eljárás késedelme
nehezíti a bizonyítást, növeli a költségeket, kedvezőtlenül
érinti a sértetteket, és arra a nemkívánatos következményre
vezet, hogy időben igen távolra kerül egymástól a bűncselekmény
elkövetése és a büntetés. A preambulum a figyelmet arra
ugyancsak felhívja, hogy a büntető igazságszolgáltatás
késedelme nem csupán többlet erőforrásokkal, hanem speciális
eljárási formák, megoldások bevezetésével is orvosolható.
Az Ajánlás a bírósági eljárás tekintetében ilyen módszerként
jelöli meg, hogy eljárásjogi okokból az eljárások
érvénytelenítésére csak szigorúan meghatározott körülmények
között kerülhessen sor, akkor, amikor az eljárási követelmények
teljesítésének elmulasztása ténylegesen károsan érinthette a
védelem vagy a vád érdekeit (Ajánlás III/b/2.).
Az Alkotmánybíróság a 67/1995. (XII. 7.) AB határozatában
megállapította, hogy a magyar büntető igazságszolgáltatás
időszerűségének adatai az eljárást gyorsító intézmények
szükségességét bizonyítják (ABH 1995 346., 349.).
1.4. Az eljárási szabályok megsértésének az új első fokú
eljárás elrendelésével párosuló kasszáció útján történő
szankcionálása, illetve orvoslása szükségképpen nyújtja az
eljárás időtartamát. A Be. 275. § (1) bekezdés első
fordulatában foglalt, a hatályon kívül helyezésre vonatkozó
tilalom kétségtelenül alkotmányos célra, az eljárás
gyorsítására irányul, ám e cél elérése érdekében bizonyos
garanciákról lemond.
Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a Be. 261. §-ában, a
bűntetti eljárásra megfogalmazott szabályozás alkalmas arra,
hogy a bírói gyakorlat – a büntető felelősségre vonásra
vonatkoztatható alkotmányos követelményeket is figyelembe véve
– megfelelő összhangot teremtsen az eljárási szabályok
garanciális jelentősége és az indokolatlan, felesleges hatályon
kívül helyezés között. A kasszáció együttes feltétele az
eljárási szabálysértés formai megvalósulása és érdemi kihatása
az ítéletre. Ez utóbbi feltétel megakadályozza, hogy egyes
eljárási cselekmények alakilag hibás teljesítése olyankor is
érvénytelenné tegye az első fokú eljárást és ítéletet, amikor
azt sem az objektív igazság megállapítása, sem az eljárásban
résztvevő személyek jogainak védelme nem indokolja.
A relatív eljárási szabálysértéseken alapuló hatályon kívül
helyezés feltételei az egyfokú fellebbezési rendszerben több
mint 40 éve azonosan meghatározottak. A bíróságok az eljárási
szabálysértés súlyának, hatásainak megítélésében határozottan
kialakult értelmezésre és igen nagyszámban közzétett eseti
döntésben kifejeződő értékrendre támaszkodhatnak.
Az Alkotmánybíróság egyrészről a büntető felelősségre vonás
egyszerűsítéséhez és gyorsításához fűződő alkotmányos
érdekeket, másrészről az alkotmányban kifejezetten biztosított,
a büntető igény érvényesítése esetén az egyéneket megillető
alapvető jogokat, illetőleg az egyéb garanciális eljárási
szabályok megtartásához fűződő érdekeket mérlegelte. Ennek
alapján arra a következtetésre jutott, hogy az előbbiek
aránytalan és indokolatlan elsőbbséget kaptak az utóbbiakkal
szemben, amikor a törvényalkotó a vétségi eljárásban eljárás-
ökönómiai megfontolásokból csupán egyetlen esetre korlátozta a
relatív eljárási szabálysértés miatti kasszáció lehetőségét.
A vétségi eljárásban az egyetlen kasszációra alapot adó
szabályszegés, az, hogy az első fokú bíróság nem merítette ki a
vádat, csak egyike azon lehetséges eljárási szabálysértéseknek,
amelyek az ítéletet lényegesen befolyásolhatják. A Be. mégis
kizárólag ennek tulajdonít olyan jelentőséget, hogy elkövetése
esetén a hatályon kívül helyezést a másodfokú bíróság a vétségi
eljárásban is megfontolhatja. Minden más, az abszolút hatályon
kívül helyező okok közé nem tartozó eljárási szabálysértés a
vétségi eljárásban figyelmen kívül hagyandó, legyen bár a
következménye akár valamely alapvető jog, eljárási alapelv vagy
garanciális szabály sérelme is. Habár a Be. támadott
rendelkezése helyesen jelöli meg a vád ki nem merítését, mint
relatív eljárási hibát, s teszi lehetővé az első fokú ítélet
hatályon kívül helyezését, ha ezen eljárási szabálysértés azt
lényegesen befolyásolta, a relatív eljárási hiba
következményeinek alkalmazását csak erre az esetre szűkítő
rendelkezés valójában kizárja minden egyéb, természeténél fogva
előre nem nevesíthető, de hatásában akár a törvényszövegben
abszolútként megjelöltnél jelentősebb eljárási hiba
kiküszöbölését is. A reformatórius döntés, amelynek
meghozatalát a vétségi eljárás szabályai alig korlátozzák, az
eljárási hibák kiküszöbölésére nem alkalmas, ezek orvoslásának
a módja egyedül az eljárás szabályszerű megismétlése lehet.
Ennek feltétele viszont az eljárás lezárására szánt határozat
hatályon kívül helyezése, amelyre a 275. § (1) bekezdés első
fordulata szerint csak egyetlen esetben van lehetőség.
A pergazdaságosság és az ésszerűség azt követeli, hogy az
ítéletet nem, vagy csak lényegtelen módon befolyásoló eljárási
szabálysértés ne vezessen a lényegében helyes határozat
megsemmisítésére. Azokban az esetekben, amikor az eljárási
szabály olyan alapvető követelményeket biztosít, mint azok,
amelyeknek sérelme a Be. 250. § II. pontjában felsorolt
abszolút hatályon kívül helyező okok alapjául szolgál, a
törvény kizárja a perökonómiai szempontok érvényesülését. Ebben
a tekintetben a Be. rendelkezései következetesek: az abszolút
hatályon kívül helyező okok, mind a bűntetti, mind a vétségi
eljárásban érvényesek.
Más a helyzet a relatív eljárási hibáknál. Ezen eljárási
szabálysértések csak az ítéletre gyakorolt lényeges befolyásuk
miatt válhatnak a hatályon kívül helyező döntés alapjává,
lehetővé téve a pergazdaságossági szempontok érvényesítését is.
A Be. 261. § -a a bűntetti eljárásban lehetővé teszi ezen külön
nem nevesített eljárási szabálysértések hatásának értékelését
és szükség esetén hatályon kívül helyezéssel történő
orvoslását. Az, hogy a Be. 275. § (1) bekezdésének első
fordulata mindössze egyetlen esetre engedi az ítéletet akár
döntően is befolyásoló relatív eljárási hiba hatályon kívül
helyezés útján történő orvoslását, az érintettek alapvető
jogainak alkotmányosan indokolatlan korlátozását jelenti.
Az érintettek körébe a terhelten kívül számos eljárási alany
tartozhat. A Be 261. §-a relatív eljárási hibaként egyebek közt
azt az esetet említi, amikor az eljárásban résztvevő személyek
törvényes jogaikat nem gyakorolhatták vagy ezek gyakorlását
korlátozták, avagy a bíróság elmulasztotta az indokolási
kötelezettséget. Az eljárásban résztvevő személyek a Be. 43. §
szerint a terhelt, a védő, továbbá a sértett, a magánvádló, a
magánfél, az egyéb érdekeltek és ezek képviselői. A
felsoroltaknak a III. Fejezet szerint számos joga van,
amelyeknek a Be. rendelkezéseivel ellentétes, tehát eljárási
hibaként értékelhető korlátozása elvben előfordulhat. A már
korábban említett anyanyelv használatának jogát, a közvetlenség
elvét az ilyen eljárási hiba éppen úgy sértheti például a
magánvádló vagy a magánfél esetében, mint ahogy a terhelt
esetében. Általában: a relatív eljárási hiba folytán született
ítélet a felsoroltak bármelyikének érdekét sértheti. Ha például
a magánvádlónak a bíróság megtiltja, hogy kérdéseket tegyen
fel, a sértettnek nincs módja felszólalni, ennek a
körülményektől függően jelentős kihatása is lehet az ítéletre.
Így tehát, habár a relatív eljárási hibák következményei
leggyakrabban a védelem szempontjából értékelhetők jelentősnek,
nem csupán a védelem joga az, amely a relatív eljárási hibáknak
a vétségi másodfokú eljárásban történő figyelmen kívül hagyása
miatt sérülhet. Az indokolási kötelezettség elmulasztása
úgyszintén minden résztvevő szempontjából kifogásolhatóvá teszi
az ítéletet.
Így az alkotmányosan biztosított alapjogok és alkotmányos
jelentőségű eljárási garanciák tekintetében a korlátozás által
okozható sérelem az elérni kívánt célhoz képest aránytalan, ami
az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint
alkotmányellenes.
Ezért az Alkotmánybíróság a Be. 275. § (1) bekezdés első
fordulatát megsemmisítette. A Be. szerkesztésének elve hogy, ha
a vétségi eljárásra nincs külön szabály, a bűntetti eljárásra
meghatározott rendelkezések érvényesülnek. Így a megsemmisítés
következménye, hogy az eljárási szabálysértés vétségi
eljárásban is a Be. 261. §-ban meghatározott feltételek mellett
és módon lesz orvosolható, azaz a másodfokú bíróság hatályon
kívül helyezi az első fokú érdemi határozatot és új eljárásra
utasítja az első fokú bíróságot, ha a Be. 250. §. II. pontjában
fel nem sorolt olyan eljárási szabálysértés történt, amely a
határozatot lényegesen befolyásolta. Ez alól kivétel csak a
felmentő ítélet, illetőleg az ítélet felmentő rendelkezése, ha
a relatív eljárási szabálysértés a vádlott vagy a védő
törvényes jogait érintette.
2.1. A büntetőeljárás perorvoslati rendszerének központi
kérdése, hogy hogyan alakul ténykérdésekben a másodfokú bíróság
reformatórius, illetve kasszatórius döntési jogkörének aránya,
valamint – ezzel összefüggésben – melyek a tényállás-
megállapítás eszközei. Az 1949-ben egyfokúvá vált fellebbviteli
rendszerben a másodfokú bíróság lehetősége a megalapozatlanság
kiküszöbölésére és ennek alapján az első fokú bíróság
határozatának megváltoztatására fokozatosan szélesedett a
hatályon kívül helyezés rovására. A Be. vonatkozó
rendelkezéseinek (239., 240., 258., 262., 271., 274., 275. § )
egymásra tekintettel történő értelmezését és az ennek megfelelő
iránymutatást a Legfelsőbb Bíróság BK 84. számú kollégiumi
állásfoglalása tartalmazza.
A vétségi eljárásban a másodfokú bíróság jogköre a tényállás
megállapításban is alapvetően reformatórius jellegű, ám csak
akkor, ha az első fokú határozat megalapozatlan. Ez esetben
gyakorlatilag a teljes megalapozatlanság kiküszöbölésére
jogosult. A másodfokú bíróság a kibővített, így az első fokú
bizonyíték-értékelés felülbírálatát is magába foglaló
bizonyítási jogkörében, de az iratok tartalma és ténybeli
következtetés alapján is eltérhet az első fokú bíróság
ténymegállapításától. Ennek egyetlen és egyben garanciális
korlátja: ha ennek folytán az első fokú bíróság által el nem
ítélt vádlottat kellene elítélnie.
Vétségi eljárásban a megalapozatlanság kiküszöbölése a
másodfokú bíróságnak nemcsak joga, hanem feladata, azaz köteles
megszüntetni az első fokú határozat megalapozatlanságát.
Köteles lefolytatni az ehhez szükséges bizonyítást, attól
célszerűségi indokok alapján nem tekinthet el. Ez következik a
Be.-nek a bírói kezdeményezésben sérelmezett 275. § (1)
bekezdése második fordulatából, amely szerint az ítélet
hatályon kívül helyezésének csak akkor van helye, ha a
megalapozatlanság kiküszöbölése esetén olyan vádlott bűnösségét
kellene megállapítani, akit az első fokú bíróság felmentett,
vagy akivel szemben az eljárást megszüntette.
A hatályos szabályozás eredményeképp tehát a vétségi eljárásban
az első fokú ítélet megalapozatlansága esetén a másodfokú
eljárás már csaknem azonos az első fokú eljárással. Másodfokon
a korlátlan mértékű bizonyítás lehetővé teszi teljesen új
tényállás megállapítását. Az új tényállás alapján azonban a
bűnösség megállapítása nem történhet meg a másodfokú
eljárásban, mivel a bűnösség első ízben történt megállapítása
miatt nem volna mód a védelmi fellebbezési jog gyakorlására.
Ilyen esetben a másodfokú bíróság vétségi eljárásban is
hatályon kívül helyezi az első fokú határozatot és új eljárásra
utasít.
2.2. Az alkotmányossági vizsgálatot kezdeményező bíróság a Be.
275. § (1) bekezdésének második fordulatában a jogorvoslathoz
való jog sérelmét látja. Az Alkotmánybíróság álláspontja
szerint a Be. szabályozása nem sérti az alkotmányosan
biztosított jogorvoslati jogot.
Az Alkotmánynak az 1997. évi LIX. törvény 12. §-ával módosított
57. § (5) bekezdése szerint a törvényben meghatározottak
szerint mindenki jogorvoslattal élhet az olyan bírósági,
közigazgatási és más hatósági döntés ellen, amely a jogát vagy
jogos érdekét sérti. A jogorvoslati jogot – a jogviták ésszerű
időn belüli elbírálásának érdekében, azzal arányosan – a jelen
lévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával
elfogadott törvény korlátozhatja.
Az Alkotmánybíróság igen sok határozatában, sokféle szempontból
foglalkozott a jogorvoslati jog alkotmányos tartalmával. A
jelen vizsgálat szempontjából meghatározó elvi tételek szerint
a jogorvoslathoz való jog lényegi tartalma az érdemi
határozatok tekintetében a más szervhez, vagy ugyanazon
szervezeten belüli magasabb fórumhoz fordulás lehetősége
(5/1992. (I. 30.) AB hat., ABH 1992, 27., 31.). Az Alkotmány a
különböző eljárásokra vonatkozó törvényi szabályozásra bízza a
jogorvoslati formák megjelölését, a jogorvoslatot elbíráló
fórumok megállapítását, valamint annak meghatározását, hogy
hány fokú jogorvoslati rendszer érvényesülhet (1437/B/1990. AB
hat. - ABH 1992, 453.,454.). A jogorvoslathoz való jog
követelményét az egyfokú fellebbezési rendszer is kielégíti, de
a törvényhozó ezen túlmenő jogorvoslati lehetőséget is adhat
(9/1992. (I. 30.) AB hat. ABH 1992, 59., 68.).
A jogorvoslathoz való alapjog biztosítását jelenti, ha az
eljárásban a törvény garantálja az érintett számára, hogy ügyét
az alapügyben eljáró szervtől különböző szerv bírálja el
(513/B/1994. AB hat., ABH 1994, 734.). Minden jogorvoslat
lényegi eleme a "jogorvoslás" lehetősége, vagyis a jogorvoslat
fogalmilag és szubsztanciálisan tartalmazza a jogsérelem
orvosolhatóságát (23/1998. (VI. 9.) AB hat. ABK 1998. június-
július 286., 288.).
A perorvoslat az a jogi eszköz, amelynek segítségével a vád és
a védelem az első fokú bíróság határozatát és eljárását
kifogásolhatja úgy, hogy a magasabb bírói fórum annak
felülvizsgálatára és az arról való döntésre kötelezett. Sem a
jogorvoslathoz való jog alkotmányos tartalma, sem a
jogorvoslati jogosultságnak a Be. 7. §-ában rögzített
garanciális eljárási alapelve nem biztosít alanyi jogot arra,
hogy a büntető felelősségre vonás alapjául szolgáló tényállás-
megállapítást minden esetben az első fokú bíróság végezze,
illetve hogy tényállási hiba esetén a másodfokú bíróság
korrigáló döntése ellen újabb jogorvoslati lehetőség nyíljék,
avagy ténykérdésekben a másodfokú bíróság csupán korlátozott
reformatórius jogkörrel vagy azzal sem rendelkezzék. A jelen
vizsgálat szempontjából is érvényes továbbá az
Alkotmánybíróságnak a Polgári Perrendtartás tekintetében
kifejtett álláspontja, amely szerint a hatályosnál sokkal
részletesebb és bonyolultabb perrendtartási szabályozás sem tud
garanciát adni arra, hogy minden eseti bírósági döntés
tökéletesen megfeleljen az anyagi igazság követelményének
(1437/B/1996. AB hat. ABK 1998. március 124., 126.).
Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a Be. 275. § (1)
bekezdés második fordulata, illetve a megalapozatlan tényállás
revíziójának lehetőségére és kötelezettségére vonatkozó, ezzel
összefüggő rendelkezések (Be. 271., 274. §) nem korlátozzák a
jogorvoslathoz való alkotmányos jogot. A vétségi eljárásban a
fellebbezési jog az ügyek tárgya vagy a kiszabott büntetés
jelentéktelensége alapján semmiféle korlátozás alá nem esik; az
első fokú ítélet vagy végzés bármely rendelkezése vagy
kizárólag az indokolása ellen is irányulhat, helye van akár
anyagi jogi, akár eljárásjogi okból (Be.235. § ). Bárki, akivel
szemben az ítélet rendelkezést tartalmaz, élhet fellebbezéssel:
a törvény a fellebbezés jogát valamennyi érdekelt részére
biztosítja (Be. 242. §). Az első fokon eljáró egyesbíró
mtéletét három hivatásos bíróból álló tanács bírálja felül. A
megalapozott tényálláshoz kötöttség a vétségi eljárásban is
érvényesül. A ténybeli hibák orvoslására szélesre tárt
reformációs jogkör sem ellenkezik egyetlen alkotmányos
rendelkezéssel sem, mivel a Be. 274. § (2) bekezdése és 275. §
(1) bekezdésének második fordulata megakadályozza, hogy a
bűnösség megállapítása a másodfokú bíróság által megállapított
tényállásra alapozva történjék meg első ízben.
2.3. A kisebb súlyú, egyszerűbb megítélésű büntető ügyeknél a
ténykérdések tekintetében a teljes vagy széleskörű kasszáció
igénye nem következik a nemzetközi kötelezettségekből sem. Az
Emberi Jogok Európai Bíróságának következetes álláspontja
szerint az igazságszolgáltatással kapcsolatos alapvető jogokat
megfogalmazó 6. cikk nem foglalja magában a jogorvoslati jogot.
(Így pl.: Eur. Court H.R., Delcourt judgment of 17. January
1970, Series A no. 11.; Eur. Court H.R., Monnel and Morris
judgment of 2. March 1987, Series A no. 115.; Eur. Court H.R.
Campbell judgment of 25. March 1992., Series A no. 233.)
Az Egyezmény eredetileg nem is szólt a jogorvoslatról, azt a
Strasbourgban, 1984. november 22-én kelt Hetedik Kiegészítő
Jegyzőkönyv 2. cikke biztosítja. Eszerint:
"1. Annak, akit bíróság bűncselekmény miatt elítélt, joga van
arra, hogy a bűnössége megállapítását, illetőleg a büntetés
kiszabását tartalmazó ítéletet felsőbb bírósággal
felülbíráltassa. E jog gyakorlását, ideértve azokat az okokat
is, melyekre alapítva a jogok gyakorolhatók, jogszabályban kell
szabályozni.
2. E jogot korlátozni lehet a jogszabályok által meghatározott
kisebb jelentőségű bűncselekmények esetében, vagy abban az
esetben, amikor a szóban forgó személy ügyét első fokon a
legfelső bírói fórum tárgyalta, vagy amikor a felmentő ítélet
ellen benyújtott jogorvoslat folytán hoztak bűnösség
megállapítását tartalmazó ítéletet."
A Hetedik Kiegészítő Jegyzőkönyv 2. cikkének strasbourgi
értelmezését az Emberi Jogok Európai Bizottságának döntései
világítják meg. Eszerint a szerződő államok bizonyos
mérlegelési lehetőséget élveznek az e rendelkezés által
garantált jogorvoslat módozatainak kialakításában. A Bizottság
döntései elismerik az államok jogát a sajátos és egymástól
eltérő jogorvoslati rendszer működtetésére (Pl. No. 18066/91,
Dec. 6.4.94, D.R. 77-a p. 37.; No. 26808/95, Dec. 16.1.96, D.R.
84-A p. 164.).
3. Az előbbiekre tekintettel az Alkotmánybíróság a Be. 275. §
(1) bekezdés első fordulatát megsemmisítette, a második
fordulat alkotmányellenességének megállapítására irányuló bírói
kezdeményezést pedig elutasította. A rendelkező részben a 275.
§ (1) bekezdés szövegét a szükségessé vált nyelvtani
változtatásoknak megfelelően – az Alkotmánybíróságról szóló
1989. évi XXXII. törvény (Abtv.) 40. §-ában foglaltaknak
megfelelően – megállapította. A megsemmisített rendelkezésnek a
konkrét ügyben való alkalmazhatatlanságáról a jelen esetben nem
kellett külön rendelkeznie, mivel a büntetőeljárást a
cselekmény elbírálásakor hatályban lévő törvény szerint kell
lefolytatni (Be. 15. § (1) bek.).
Az Alkotmánybíróság a határozat közzétételét az Abtv. 41. §-a
alapján rendelte el.
Dr. Sólyom László
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Ádám Antal Dr. Bagi István
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Erdei Árpád Dr. Holló András
előadó alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Kilényi Géza Dr. Kiss László
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Lábady Tamás Dr. Németh János
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszky Ödön Dr. Vörös Imre
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszky Ödön alkotmánybíró párhuzamos indokolása
1. Egyetértek azzal, hogy a Be. 275. § (1) bekezdése első
fordulatát meg kell semmisíteni, mert alkotmányellenes
rendelkezést tartalmaz.
Nem teszi ugyanis lehetővé az első fokú határozat hatályon
kívül helyezését és az első fokú bíróságnak új eljárásra való
utasítását minden olyan esetben, amikor az eljárási
követelmények teljesítésének elmulasztása károsan érintette a
védelem érdekeit.
Egyetértek azzal is, hogy a Be. 275. § (1) bekezdése az
Alkotmány 57. § (5) bekezdését, a jogorvoslathoz való alapvető
jogot nem sérti.
Nem értek egyet viszont azzal, hogy a vizsgált szabály a
védelemhez való alapvető jog sérelmén túl a határozatban
hivatkozott más, alkotmányosan biztosított alapjogok és
alkotmányos jelentőségű eljárási garanciák tekintetében is
alkotmányellenes.
2. A Be. azon rendelkezése, amely vétségi eljárásában a
hatályon kívül helyezés lehetőségét a relatív eljárási
szabálysértések közül egyetlen esetre korlátozza, a védelemhez
való alapvető jogon kívül más alkotmányi rendelkezéseket (2. §
(1) bek., 8. § (1) és (2) bek., 57. § (1) bek.) nem sért, nem
akadályozza meg más alapvető jogok érvényesülését.
Az indítványra okot adó konkrét ügyben az első fokú bíróság
ittas vezetés vétsége miatt egy külföldit pénzbüntetéssel
sújtott. Védője jelen volt a tárgyaláson, de sem korábban, sem
ott nem kézbesítették részére a vádindítványt. A Be. előírja a
vádirat kézbesítését a vádlott és a védő részére (181. §). Más
kérdés, hogy ténylegesen betartják-e ezeket a szabályokat és
ismét más kérdés, hogy ha nem, akkor ennek milyen – és az
Alkotmányból eredően kötelező – eljárásjogi következményei kell
legyenek. Ennél a kérdésnél nem lehet eltekinteni attól, hogy
az egyes eljárási szabálysértéseknek milyen kapcsolata van az
Alkotmány rendelkezéseivel. Pusztán a Be-ben, és nem magában az
Alkotmányban rögzített eljárási alapelv vagy szabály sérelme
más – nem feltétlenül alkotmányellenességi – következményt von
maga után, mint az olyan alapelv vagy eljárási szabály
megsértése, amely a védelemhez való jog sérelmét eredményezi.
Az Alkotmány 57. § (1) bekezdése szerint "a Magyar
Köztársaságban a bíróság előtt mindenki egyenlő, és mindenkinek
joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat, vagy
valamely perben a jogait és kötelességeit a törvény által
felállított független és pártatlan bíróság igazságos és
nyilvános tárgyaláson bírálja el."
Az Alkotmány a tisztességes eljáráshoz való alkotmányos
alapjogot azoknak biztosítja, akik ellen az "emelt bármely
vádat", vagy "valamely perben a jogait és kötelességeit" a
bíróság elbírálja.
A büntetőeljárás során lehetőség van arra, hogy a bíróság ne
csak a vádat, hanem polgári jogi igényt is elbíráljon.
A polgári jogi igénnyel kapcsolatban a Be. a vétségi eljárásban
is lehetővé teszi, hogy a másodfokú bíróság, ha a polgári jogi
igény érdemi elbírálása az eljárást késleltetné, az első fokú
bíróság ítéletének erre vonatkozó rendelkezését hatályon kívül
helyezze és a polgári jogi igény érvényesítését egyéb törvényes
útra utasítsa (265. § (1) bek.). A Be. azt is kimondja:
amennyiben a polgári jogi igény érvényesítésével kapcsolatos
eljárási kérdésről e törvény nem rendelkezik, a polgári eljárás
szabályait kell alkalmazni, feltéve hogy azok e törvénnyel,
illetőleg a büntetőeljárás feladatával és jellegével nem
ellentétesek (56. §).
Nem vezethető le az Alkotmány vizsgált rendelkezéseiből annak
elvi akadálya, hogy a vád elbírálása során az első fokú eljárás
relatív eljárási szabálysértésnek minősülő – de a védelemhez
való alapvető jog gyakorlását nem csorbító – más hiányosságait
a másodfokú eljárásban kompenzálni lehessen. Annak
meghatározásához, hogy egy ügyet tisztességesen tárgyaltak-e,
az eljárás egészét kell vizsgálni; az eljárás egyes
szakaszainak hibáit a későbbi szakaszban orvosolni lehet. Nem
igazolható, hogy ezt a Be. szabályai nem teszik lehetővé.
A büntető eljárásban a vizsgált szabályozás szempontjából
egyetlen olyan személy vesz részt, akinek az Alkotmányban
biztosított alapvető jogát, a részvételével összefüggő
alkotmányos jelentőségű eljárási garanciát a fellebbezési vagy
felülvizsgálati bíróság döntési jogkörének illetve
kötelezettségeinek terjedelme érintheti. Ez a terhelt, akinek
az Alkotmány alapvető jogként biztosítja azt a garanciát, hogy
"az eljárás minden szakaszában" megilleti a védelem joga. Ha ez
a jog az eljárás egyes szakaszaiban sérül, és emiatt tényleges
hátrány éri a terheltet, akkor ez az eljárás későbbi
szakaszában nem orvosolható másképp, csakis hatályon kívül
helyezéssel és az eljárás megismétlésével.
Az eljárás egyéb résztvevői, különösen pedig a vádhatóság
jogainak sérelme alkotmányosan nem teszi szükségessé a kötelező
hatályon kívül helyezés előírását, de az Alkotmány nem is
tiltja, hogy a jogalkotó ilyen szabályozást válasszon.
3. Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény
(Abtv.) 22. § (2) bekezdése szerint az indítványnak a kérelem
alapjául szolgáló ok megjelölése mellett határozott kérelmet
kell tartalmaznia. Ez azt jelenti, hogy az indítványozónak meg
kell jelölnie nemcsak a jogszabályt, hanem a jogszabálynak azt
a konkrét rendelkezését, amelyet az Alkotmány ugyancsak
valamely konkrét rendelkezésébe ütközőnek tart ( ABH 1993. 910.
).
Az Alkotmánybírósághoz forduló bíróság határozatában foglalt
indítvány kifejezetten és határozottan a védelemhez való
alkotmányos alapjog sérelmére hivatkozott (Alkotmány 57. § (3)
bek.). A kiegészített indítványban a jogorvoslathoz való
alapjog (Alkotmány 57. § (5) bek.) viszonylatában is
alkotmányossági vizsgálatot kezdeményezett.
Az Alkotmánybíróságnak az indítványban megjelölt jogszabályt az
indítványban megjelölt okból kell vizsgálnia (Abtv. 20. §, 22.
§ (2) bek.). Azt kell tehát eldönteni, hogy az indítványban
megjelölt jogszabályi rendelkezés ellentétben áll-e a felhívott
alkotmányi rendelkezéssel (Abtv. 1. § b) pont, 37. §, 38. §).
A konkrét esetben az Alkotmánybíróság az indítványon
túlterjeszkedve döntött olyan alkotmányossági kérdésekben,
amelyek az indítvány érdemi elbírálásához nem tartoznak
szükségszerűen hozzá.
Budapest, 1998. november 18.
Dr. Tersztyánszky Ödön
alkotmánybíró
. |