English
Hungarian
Ügyszám:
.
1111/B/1993
Előadó alkotmánybíró: Erdei Árpád Dr.
.
Az indítvány lényege:
.
A döntés száma: 49/1998. (XI. 27.) AB határozat
.
ABH oldalszáma: 1998/372
.
A döntés kelte: Budapest, 11/18/1998
.
.

.
A döntés szövege (pdf):
    .
    A döntés szövege:
    .
    A döntés szövege:
                       A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

      Az   Alkotmánybíróság  jogszabály  alkotmányosságának  utólagos
      vizsgálatára  irányuló  bírói  kezdeményezés  tárgyában  –  Dr.
      Tersztyánszky  Ödön  alkotmánybíró párhuzamos  indokolásával  –
      meghozta a következő

                               határozatot:

      Az  Alkotmánybíróság  megállapítja,  hogy  a  büntetőeljárásról
      szóló  1973. évi I. törvény (Be.) 275. § (1) bekezdésének  első
      fordulata, amely szerint vétségi eljárásban az ítélet  hatályon
      kívül  helyezésének "a 261. § (1) bekezdése alapján  akkor  van
      helye,  ha  az  első fokú bíróság ítélete nem  merítette  ki  a
      vádat,"  alkotmányellenes, ezért e szövegrészt megsemmisíti;  a
      275.  §  (1) bekezdés második fordulata alkotmányellenességének
      megállapítására  és  megsemmisítésére  irányuló  kezdeményezést
      elutasítja.

      A  Be.  275.  §  (1)  bekezdése  a  következő  szöveggel  marad
      hatályban: "275. § (1) Az ítélet hatályon kívül helyezésének  a
      262.   §   (1)  bekezdése  alapján  akkor  van  helye,   ha   a
      megalapozatlanság kiküszöbölése esetén olyan vádlott bűnösségét
      kellene  megállapítani, akit az első fokú  bíróság  felmentett,
      vagy akivel szemben az eljárást megszüntette."

      Az   Alkotmánybíróság   e  határozatát  a   Magyar   Közlönyben
      közzéteszi. A törvény megsemmisített rendelkezése a  közzététel
      napján veszti hatályát.
                                   Indokolás

                                      I.

        1.  A  Bács-Kiskun  Megyei Bíróság, mint másodfokú  bíróság  az
        1.Bf.  333/1993. szám alatt folyamatban lévő ügyben fordult  az
        Alkotmánybírósághoz.  A  biztosíték (Be.  393/A.  -  393/B.  §)
        letétele   mellett  folyó  eljárásban  az  első  fokú   bíróság
        elmulasztott  eleget  tenni  a Be.  181.  §  (1)  bekezdésében,
        illetve    a    393/A.   §   (4)   bekezdésében   meghatározott
        kötelezettségének;  a vádlottat kézbesítési  megbízottja  útján
        idézte  anélkül,  hogy  részére  a  vádindítványt  kézbesítette
        volna. Az első fokú bíróság a vádlott bűnösségét megállapította
        és  büntetést szabott ki úgy, hogy a vádindítványt a  kirendelt
        védőként eljáró kézbesítési megbízottnak a tárgyaláson sem adta
        át.

        A   bírói  kezdeményezésben  kifejtett  álláspont  szerint   az
        Alkotmány  57.  § (3) bekezdésében biztosított védelemhez  való
        jogot  sérti  a  Be.  275. § (1) bekezdésének  első  fordulata,
        amelynek  alapján  vétségi eljárásban  az  ítéletet  lényegesen
        befolyásoló  eljárási  szabálysértés esetében  sincs  helye  az
        ítélet  hatályon  kívül  helyezésének, kivéve  azt  az  esetet,
        amikor az első fokú bíróság ítélete nem merítette ki a vádat. A
        bíróság   a   Be.   275.  §  (1)  bekezdés  első   fordulatának
        megsemmisítését indítványozta.

        A   bíróság   az   igazságügy-miniszter   nyilatkozatára   tett
        észrevételében indítványát kiterjesztette. Álláspontja  szerint
        a  275. § (1) bekezdése egészében sérti az Alkotmány 57. §  (5)
        bekezdését  is. A hatályos törvény szerint a másodfokú  bíróság
        eljárása és határozata ellen rendes perorvoslatnak nincs helye.
        A  vétségi  eljárásban  az első fokú bíróság  által  elkövetett
        eljárási  szabálysértés  másodfokon  szükséges  (ha  egyáltalán
        lehetséges) korrekciója, illetve a széles jogkör az  első  fokú
        ítéletben    megállapított   tényállás    megalapozatlanságának
        kiküszöbölésére oda vezethet, hogy a másodfokú bíróság  átveszi
        az  első  fokú  bíróság  szerepét. Adott  esetben  kézbesíti  a
        vádlottnak a vádindítványt, lefolytatja a bizonyítási  eljárást
        és  végül  határozatot  hoz, amely ellen rendes  jogorvoslatnak
        nincs  helye,  így  az eljárás alá vont állampolgár  nem  élhet
        alkotmányos jogorvoslati jogával.

        2.  Az Alkotmánybíróság döntésének megalapozásához áttekintette
        a  hatályos  büntető eljárási törvény jogorvoslati rendszerének
        az alkotmányossági vizsgálat szempontjából releváns elemeit.

        Az  állam  büntető igényének érvényesítésére szolgáló  eljárási
        szabályok  igazodnak az eljárás alapjául szolgáló bűncselekmény
        súlyához  és  bonyolultságához. A Be.  a  büntető  felelősségre
        vonás  differenciáltságát alapvetően azzal kívánja biztosítani,
        hogy  kétféle szabály-rendszert tartalmaz: a büntetőeljárást  a
        bűntetti   vagy  a  vétségi  eljárás  szabályai  szerint   kell
        lefolytatni.

        Vétségi  eljárásban általában a kisebb súlyú, egyszerű ténybeli
        és  jogi  megítélésű  cselekmények  elbírálása  történik  olyan
        egyszerűbb  eljárási formában, amely a nyomozás  megindításától
        az ügy jogerős befejezéséig, az egész eljárási folyamatban – az
        eljárás   gyorsabb,   formalitástól   mentesebb   lebonyolítása
        érdekében  –  bizonyos  eltéréseket enged  a  bűntetti  eljárás
        szabályaitól.  A  szabályozás  technikája  ennek  megfelelő:  a
        vétségi eljárás szabályai csupán a bűntetti eljárásra vonatkozó
        előírásoktól való eltéréseket tartalmazzák. A vétségi másodfokú
        eljárásnak a bűntetti másodfokú eljárástól eltérő szabályai  is
        az   eljárás  bírósági  szakaszában  igénybevehető  jogorvoslat
        (perorvoslat),  a fellebbezés elbírálásának egyszerűsítését  és
        gyorsítását szolgálják.
           
        A  perorvoslati  rendszer  mind  a  bűntetti,  mind  a  vétségi
        eljárásban  egyfokú  fellebbvitelt tesz lehetővé.  A  másodfokú
        bíróságnak  főszabályként széleskörű revíziós  jogköre  van;  a
        fellebbezéssel megtámadott határozatot az azt megelőző bírósági
        eljárással együtt felülbírálja, tekintet nélkül arra, hogy  ki,
        milyen okból fellebbezett (Be. 236. § (1) bek.). A felülbírálat
        tárgya    az    első    fokú   határozat    törvényessége    és
        megalapozottsága, a tény és jogkérdések összessége: a tényállás
        megállapítása,   bizonyítása,   a   büntető   és   más   anyagi
        jogszabályok, továbbá az eljárási jogszabályok alkalmazása.

        A  másodfokú  bíróság döntési jogköre mind a bűntetti,  mind  a
        vétségi   eljárásban  vegyes  jellegű,  azaz   a   történetileg
        kialakult  perorvoslati típusok mindkét elemét,  az  első  fokú
        bíróság  határozatának megváltoztatását (reformatórius jogkör),
        illetve  a  határozat  hatályon kívül helyezését  (kasszatórius
        jogkör)  magában foglalja. Mindkét eljárási formában érvényesül
        a  tényálláshoz kötöttség elve: a másodfokú bíróság határozatát
        az  első  fokú bíróság által megállapított tényállásra  köteles
        alapítani. A másodfokú bíróság a tényálláshoz kötöttség elvétől
        csak   akkor   térhet  el,  ha  az  első  fokú  bíróság   által
        megállapított tényállás megalapozatlan.

        A hatályos törvény perorvoslati rendszerében a reformációs és a
        kasszációs jogkör terjedelme lényegesen eltérő a bűntetti és  a
        vétségi  eljárásban. A bűntetti eljárásban a másodfokú  bíróság
        kasszatórius jogköre erősebb, mind eljárási szabálysértés, mind
        pedig   megalapozatlanság   esetén  gyakorolható.   A   vétségi
        eljárásban   viszont  a  reformatórius  jogkör  a  meghatározó:
        megalapozatlanság  címén  nincs, eljárási  szabálysértés  címén
        pedig  a  bűntetti  eljárásnál jóval szűkebb körben  van  helye
        hatályon  kívül helyezésnek. A másodfokú eljárásban felülbírált
        első  fokú  döntés hatályon kívül helyezése  és  az  első  fokú
        bíróság  új  eljárásra  utasítása  szükségképpen  megnöveli  az
        eljárás  időtartamát, s a bíróságok munkaterhének növekedéséhez
        vezet.  Így természetes, hogy a másodfokú vétségi eljárásban  a
        bíróság  kasszatórius jogkörének erőteljes szűkítése  szolgálta
        azt a egyszerűsítési és gyorsítási célt, amit a törvényalkotó a
        vétségi    eljárás    bevezetésével    kívánt    elérni.     Az
        Alkotmánybírósághoz forduló bíróság kezdeményezésében ezeket  a
        szűkítő eljárási rendelkezéseket kifogásolta.

        A Be. a következmények szempontjából a eljárási szabálysértések
        két  csoportját  különbözteti meg. Egyikbe azon eljárási  hibák
        tartoznak,  amelyek  elkövetése esetén  az  első  fokú  bíróság
        ítéletének  hatályon kívül helyezése kötelező.  Ilyen  eljárási
        szabálysértés esetén az ítélet megsemmisítésre okot adó  hibája
        mintegy   vélelmezett,  s  az  ítéletet  hatályon  kívül   kell
        helyezni,  függetlenül az elkövetett eljárási  szabálysértésnek
        az  ítéletre gyakorolt hatásától (Be. 250. § II. pont; abszolút
        hatályon kívül helyező okok; abszolút eljárási hibák).

        A  másik  csoportot azok az eljárási szabálysértések  alkotják,
        amelyekhez  az  előbb említett vélelem nem fűződik,  így  tehát
        csak   akkor  teszik  szükségessé  az  ítélet  hatályon   kívül
        helyezését  és új eljárás lefolytatásának elrendelését,  ha  az
        ítéletre  lényeges kihatást gyakoroltak (Be.  261.  §;  relatív
        hatályon kívül helyező okok; relatív eljárási hibák).

        A  ténybeli  hibák  a  tényállás  megalapozott  feltárására  és
        bizonyítására   vonatkozó  eljárási   alapelvek   és   részlet-
        rendelkezések   megsértésének,  azaz  tulajdonképpen   eljárási
        szabálysértéseknek   a   következményei.   A   ténymegállapítás
        hiányosságait  azonban a törvény nem eljárási szabálysértésként
        vagy annak következményeként, hanem – az eredményt nevesítve  –
        megalapozatlanságként ragadja meg, taxatíve felsorolva azokat a
        körülményeket, amelyek az ítéletet megalapozatlanná teszik (Be.
        239.  §).  Ezzel  szemben  a  nem  a  megalapozatlan  döntésben
        megtestesülő   eljárási   szabálysértések   felülvizsgálata   a
        bizonyítás  előírt  –  formai – szabályainak  alkalmazására,  a
        bizonyítási indítványok elbírálására és az eljárásban résztvevő
        személyek   bizonyítással  kapcsolatos  vagy   egyéb   eljárási
        jogainak  érvényesülésére  terjed ki,  s  ezek  vizsgálata  nem
        szükségképpen  jelenti  a ténykérdés,  a  bizonyítás  érdemének
        revízióját.   Habár   előfordulhat,  hogy   valamely   eljárási
        szabálysértés  miatt az ítélet megalapozatlanná válik  (például
        mert a szabálysértés következményeként valamely bizonyíték  nem
        vehető figyelembe), a megalapozatlanság (az ún. ténybeli hibák)
        és az egyéb eljárási hibák dogmatikailag jól elkülöníthetők. Ez
        a   dogmatikai   különbözőség   a   sérelmezett   rendelkezések
        elkülönített alkotmányossági vizsgálatát indokolja.
                                      II.

        Az indítvány részben megalapozott.

        Az    Alkotmánybíróság   álláspontja   szerint   a   Be.   azon
        rendelkezése,  amely vétségi eljárásban az első  fokú  bírósági
        döntés   hatályon  kívül  helyezésének  lehetőségét  a  relatív
        eljárási  szabálysértések  közül  egyetlen  esetre  korlátozza,
        sérti  az Alkotmány 2. §  (1) bekezdésében normatív tartalommal
        rögzített   jogállamiságot,   annak   lényegi   elemét   képező
        jogbiztonság  követelményét, továbbá az alkotmányos  büntetőjog
        tartalmához  tartozó, az Alkotmány 8. § (1) és (2)  bekezdésére
        visszavezethető   eljárási  garanciákat,   és   adott   esetben
        megakadályozhatja  az  57.  § (1) -  (3)  és  (5)  bekezdésében
        biztosított  alapvető  jogok  érvényesülését.  Ugyanakkor   nem
        jelenti  az  Alkotmány  57.  §   (5)  bekezdésében  biztosított
        jogorvoslathoz  való  jog korlátozását  az,  hogy  a  másodfokú
        bíróság a vétségi eljárásban széleskörű jogkörrel rendelkezik a
        tényállási  hibák orvoslására és megalapozatlanság esetén  csak
        egyetlen  esetben  jogosult és köteles élni  a  hatályon  kívül
        helyezés eszközével.

        1.1.  Az  abszolút eljárási szabálysértések orvoslásának  módja
        mind  a bűntetti, mind a vétségi eljárásban a tiszta kasszáció,
        az   első  fokú  ítélet  kötelező,  minden  mérlegelést  kizáró
        hatályon kívül helyezése és új első fokú eljárás elrendelése. A
        hatályos törvényben ilyen abszolút hatályon kívül helyezési ok:
        a  bíróság törvényes megalakításának hiánya; a törvény  szerint
        kizárt vagy olyan bíró részvétele az ítélet meghozatalában, aki
        nem  volt mindvégig jelen a tárgyaláson; hatáskör-túllépés vagy
        a   kizárólagos  illetékesség  szabályainak  megsértése;  olyan
        személy  távolléte,  akinek részvétele a törvény  értelmében  a
        tárgyaláson  kötelező  (Be.  250. §  II.),  kivételt  csupán  a
        terhelt  és  a  védő  távollétében hozott felmentő  rendelkezés
        esetén (250. § II. d) pont) enged a törvény.

        Az  előbbiekhez képest a törvény szerint kisebb súlyú,  relatív
        eljárási   szabálysértések   esetén   a   bűntetti   eljárásban
        fakultatív  kasszáció  érvényesül, amikoris  a  hatályon  kívül
        helyezés  feltétele nem önmagában a szabálysértés ténye,  hanem
        annak érdemi kihatása az ítéletre. A másodfokú bíróság az  első
        fokú  bíróság ítéletét hatályon kívül helyezi és az  első  fokú
        bíróságot új eljárásra utasítja, ha a 250. § II. pontjában  fel
        nem  sorolt  olyan  eljárási szabálysértés  történt,  amely  az
        mtéletet   lényegesen  befolyásolta.  Ilyennek  kell  tekinteni
        különösen,  ha  az  eljárásban részt vevő  személyek  törvényes
        jogaikat  nem gyakorolhatták vagy ezek gyakorlását korlátozták,
        illetőleg  ha az első fokú bíróság indokolási kötelezettségének
        nem  tett eleget (Be. 261. § (1) bek.). Ezen esetekben sem kell
        hatályon  kívül  helyezni  a felmentő  ítéletet,  illetőleg  az
        ítélet   felmentő   rendelkezését,  ha   a   relatív   eljárási
        szabálysértés a vádlott vagy a védő törvényes jogait  érintette
        (Be. 261. § (2) bek.).

        Vétségi eljárásban az ítélet hatályon kívül helyezésének a 261.
        §  (1)  bekezdésében megjelölt relatív eljárási szabálysértések
        esetén  csak  akkor van helye, ha az első fokú bíróság  ítélete
        nem merítette ki a vádat (Be. 275. § (1) bek. első fordulat).

        1.2.    Az    Alkotmánybíróság    gyakorlatában    a    büntető
        igazságszolgáltatást  érintő  alkotmánybírósági  döntések  elvi
        alapja,   hogy  demokratikus  jogállamban  a  büntető   hatalom
        alkotmányosan  korlátozott  közhatalmi  jogosítvány  és  egyben
        alkotmányos  kötelezettség. A büntető hatalom gyakorlásának,  a
        büntető  igény  érvényesítésének  intézmény-és  eszközrendszere
        közvetlen alkotmányos jelentőséggel bír; a büntető felelősségre
        vonás  szabályai  alkotmányos jelentőségűek.  A  büntetőeljárás
        közhatalmi  jellegéből,  feladatának természetéből  következően
        szükségképpen   érinti   az  egyének   alkotmányos   alapjogait
        (részletesen: 42/1993. (VI. 30.) AB hat., ABH 1993, 300.,  304-
        305.).

        A   jelen  alkotmányossági  vizsgálat  szempontjából  különösen
        fontosak  az Alkotmánybíróságnak a jogállamiság, a jogbiztonság
        és  az  eljárási  garanciák összefüggésére  vonatkozó  tételei,
        amelyeket első alkalommal általánosságban a 9/1992. (I. 30.) AB
        határozatban   (ABH  1992,  59.,  65.),  a  büntető   hatalomra
        speciálisan  pedig  a 11/1992. (III. 5.) AB  határozatban  (ABH
        1992,   77.,   84-85.)  fogalmazott  meg.  Az  Alkotmánybíróság
        álláspontjának  lényege,  hogy a jogállamiság  és  jogbiztonság
        elvéből   fakadnak  az  eljárási  garanciák,  amelyek  alapvető
        jelentőségűek     az    egyes    jogintézmények     működésének
        kiszámíthatósága  szempontjából.  Az  Alkotmány  nem   biztosít
        alanyi  jogot az anyagi igazság érvényesülésére, a törvénysértő
        bírósági  ítéletek  kizárására.  Ezek  a  jogállam  céljai   és
        feladatai,   amelyek   megvalósulása  érdekében   megfelelő   –
        elsősorban  eljárási  garanciákat nyújtó –  intézményeket  kell
        létrehoznia  és  az  érintett alanyi  jogokat  garantálnia.  Az
        Alkotmány   tehát  az  anyagi  igazság  érvényre   juttatásához
        szükséges  –  és az esetek többségében alkalmas – eljárásra  ad
        jogot (ABH 1992, 65.).

        Az  alkotmányos büntetőjog szempontjából az Alkotmány 8. §  (1)
        és  (2)  bekezdése az az alaprendelkezés, amely a  jogállamiság
        általános  normatív tartalmán túl védi az egyént a  büntetőjogi
        eszközöknek az állam általi önkényes felhasználása ellen. Ezzel
        az   alkotmányos  tétellel  vannak  összhangban  a  büntetőjogi
        szabályrendszernek,  a büntető anyagi és eljárási,  valamint  a
        büntetés-végrehajtási jognak mindazon alapelvei és  garanciális
        rendelkezései,  amelyek nem nyertek tételes  megfogalmazást  az
        Alkotmány egyéb rendelkezéseiben.

        A   demokratikus  jogállamok  alkotmányai  jelentősen  eltérnek
        abban, hogy a büntetőjogi szabályrendszernek az egyént az állam
        túlhatalmával   szemben   védő   tételeiből   mit   és   milyen
        részletességgel    tartalmaznak.    A    magyar     büntetőjogi
        szabályrendszerben több olyan alapvető, garanciális rendelkezés
        található,  amelyek  közös célja az állami önkény  kizárása  az
        állam büntető hatalmának érvényesítési folyamatából. Ezeknek  a
        jogalkotó  részéről akár törvényben való kizárása, korlátozása,
        felfüggesztése "alapvető jog lényeges tartalmának" korlátozását
        jelenti, azaz sérti az Alkotmány 8. § (2) bekezdésében  foglalt
        tilalmat  (42/1993.  (VI.  30.) AB hat.,  ABH  1993,  304.).  A
        büntetőjogi      garanciák     alkotmányos      jelentőségéről,
        korlátozhatóságának feltételeiről az Alkotmánybíróság  legutóbb
        a  6/1998.  (III.  1.)  AB  határozatban  állapított  meg  elvi
        tételeket (ABK 1998. március, 101., 105.).

        A  büntetőeljárás szabályainak megsértése a hatóságok  részéről
        alkotmányos  garanciák  sérelmével járhat.  A  jelen  vizsgálat
        tárgyát  képező,  az  első  fokú bíróság  részéről  elkövethető
        eljárási   szabálysértések   nem   csak   büntető   eljárásjogi
        szempontból,  hanem az alkotmányosság sérelme szempontjából  is
        különböző súlyúak. Ezt kifejezi az abszolút és relatív hatályon
        kívül helyező okok elkülönítése is.

        A  törvényben abszolút hatályon kívül helyező okként  megjelölt
        eljárási   szabálysértések  listájának  elemeit   a   jogalkotó
        állapítja  meg.  A Be. 250. § II. pontja például  nem  foglalja
        magában a büntető eljárási jog alapelvének tartott nyilvánosság
        indokolatlan korlátozását, vagy a közvetlenség elvének sérelmét
        (ha  az  elnapolt tárgyalást 6 hónap elteltével a  bíróság  nem
        kezdi  előről).  A hasonló jelentőségű eljárási  hibák  listája
        tetszés  szerint bővíthető. Nem tárgya azonban a  vizsgálatnak,
        hogy  a  kasszáció alapjául szolgáló abszolút és  relatív  okok
        hatályos meghatározása alkotmányos-e.

        1.3.  A  büntetőeljárás szabályozásával szemben a  jogállamiság
        (Alkotmány   2.  §)  normatív  tartalmából  és  a  tisztességes
        eljáráshoz  való alkotmányos alapjogból (Alkotmány  57.  §  (1)
        bek.)  levezethető  alkotmányos  követelmény  az  érvényesített
        büntetőigény megfelelő időn belüli elbírálása. Ezt kívánja  meg
        a     vállalt    nemzetközi    kötelezettségek    megtartásának
        kötelezettsége is (Alkotmány 7. § (1) bek.). Az  1976.  évi  8.
        törvényerejű rendelettel kihirdetett Polgári és Politikai Jogok
        Egyezségokmánya  14.  cikk  3/c.  pontja  az  ügy  indokolatlan
        késedelem  nélküli tárgyalását, az 1993. évi  XXXI.  törvénnyel
        kihirdetett, az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről
        szóló  Egyezmény  6. cikkének 1. pontja az ügyek  ésszerű  időn
        belüli  eldöntéséhez  való  jogot az egyének  által  nemzetközi
        szervezeteknél, az ENSZ Emberi Jogi Bizottságánál,  illetve  az
        Emberi  Jogok Európai Bíróságánál is érvényesíthető  politikai,
        emberi jogként határozza meg.

        Az     Európa     Tanács     Miniszteri    Bizottságának     az
        igazságszolgáltatás  egyszerűsítéséről szóló  ajánlása  (No.  R
        (87)  18.;  a továbbiakban: Ajánlás) preambulumában felhívja  a
        figyelmet  arra,  hogy  a büntetőügyek elbírálásának  késedelme
        rossz  fényt  vet  a  büntetőjogra és károsan  befolyásolja  az
        igazságszolgáltatás    működését.   A   preambulumhoz    fűzött
        magyarázat  arra  is  rámutat,  hogy  a  tisztességes   eljárás
        megköveteli  az  ésszerű  időn belüli tárgyalást,  megköveteli,
        hogy  a bűncselekménnyel vádolt személy ne álljon huzamos  időn
        keresztül  a  bűnösség  gyanúja  alatt.  Az  eljárás  késedelme
        nehezíti  a  bizonyítást,  növeli a költségeket,  kedvezőtlenül
        érinti  a  sértetteket,  és arra a nemkívánatos  következményre
        vezet, hogy időben igen távolra kerül egymástól a bűncselekmény
        elkövetése  és  a  büntetés.  A  preambulum  a  figyelmet  arra
        ugyancsak   felhívja,   hogy   a  büntető   igazságszolgáltatás
        késedelme  nem  csupán többlet erőforrásokkal, hanem  speciális
        eljárási formák, megoldások bevezetésével is orvosolható.

        Az  Ajánlás  a bírósági eljárás tekintetében ilyen  módszerként
        jelöli    meg,   hogy   eljárásjogi   okokból   az    eljárások
        érvénytelenítésére  csak  szigorúan  meghatározott  körülmények
        között kerülhessen sor, akkor, amikor az eljárási követelmények
        teljesítésének  elmulasztása ténylegesen károsan  érinthette  a
        védelem vagy a vád érdekeit (Ajánlás III/b/2.).

        Az  Alkotmánybíróság  a  67/1995. (XII.  7.)  AB  határozatában
        megállapította,   hogy  a  magyar  büntető  igazságszolgáltatás
        időszerűségének   adatai  az  eljárást   gyorsító   intézmények
        szükségességét bizonyítják (ABH 1995 346., 349.).

        1.4.  Az  eljárási  szabályok megsértésének  az  új  első  fokú
        eljárás   elrendelésével  párosuló  kasszáció   útján   történő
        szankcionálása,  illetve  orvoslása  szükségképpen  nyújtja  az
        eljárás   időtartamát.  A  Be.  275.  §   (1)   bekezdés   első
        fordulatában  foglalt,  a hatályon kívül  helyezésre  vonatkozó
        tilalom    kétségtelenül   alkotmányos   célra,   az    eljárás
        gyorsítására  irányul,  ám  e  cél elérése  érdekében  bizonyos
        garanciákról lemond.

        Az  Alkotmánybíróság álláspontja szerint a Be. 261.  §-ában,  a
        bűntetti  eljárásra megfogalmazott szabályozás  alkalmas  arra,
        hogy  a  bírói  gyakorlat  –  a  büntető  felelősségre  vonásra
        vonatkoztatható alkotmányos követelményeket is figyelembe  véve
        –   megfelelő   összhangot  teremtsen  az  eljárási   szabályok
        garanciális jelentősége és az indokolatlan, felesleges hatályon
        kívül  helyezés  között.  A  kasszáció  együttes  feltétele  az
        eljárási  szabálysértés formai megvalósulása és érdemi kihatása
        az  ítéletre.  Ez  utóbbi feltétel megakadályozza,  hogy  egyes
        eljárási  cselekmények alakilag hibás teljesítése  olyankor  is
        érvénytelenné  tegye az első fokú eljárást és ítéletet,  amikor
        azt  sem  az  objektív igazság megállapítása, sem az eljárásban
        résztvevő személyek jogainak védelme nem indokolja.

        A  relatív  eljárási szabálysértéseken alapuló  hatályon  kívül
        helyezés  feltételei az egyfokú fellebbezési  rendszerben  több
        mint  40  éve azonosan meghatározottak. A bíróságok az eljárási
        szabálysértés  súlyának, hatásainak megítélésében  határozottan
        kialakult  értelmezésre  és  igen nagyszámban  közzétett  eseti
        döntésben kifejeződő értékrendre támaszkodhatnak.

        Az  Alkotmánybíróság  egyrészről a büntető  felelősségre  vonás
        egyszerűsítéséhez    és   gyorsításához   fűződő    alkotmányos
        érdekeket, másrészről az alkotmányban kifejezetten biztosított,
        a  büntető  igény  érvényesítése esetén az egyéneket  megillető
        alapvető  jogokat,  illetőleg  az  egyéb  garanciális  eljárási
        szabályok  megtartásához  fűződő  érdekeket  mérlegelte.  Ennek
        alapján   arra  a  következtetésre  jutott,  hogy  az  előbbiek
        aránytalan  és  indokolatlan elsőbbséget kaptak az  utóbbiakkal
        szemben,  amikor a törvényalkotó a vétségi eljárásban  eljárás-
        ökönómiai megfontolásokból csupán egyetlen esetre korlátozta  a
        relatív eljárási szabálysértés miatti kasszáció lehetőségét.

        A   vétségi  eljárásban  az  egyetlen  kasszációra  alapot  adó
        szabályszegés, az, hogy az első fokú bíróság nem merítette ki a
        vádat, csak egyike azon lehetséges eljárási szabálysértéseknek,
        amelyek  az ítéletet lényegesen befolyásolhatják. A  Be.  mégis
        kizárólag  ennek tulajdonít olyan jelentőséget, hogy elkövetése
        esetén a hatályon kívül helyezést a másodfokú bíróság a vétségi
        eljárásban is megfontolhatja. Minden más, az abszolút  hatályon
        kívül  helyező  okok közé nem tartozó eljárási szabálysértés  a
        vétségi  eljárásban  figyelmen kívül  hagyandó,  legyen  bár  a
        következménye akár valamely alapvető jog, eljárási alapelv vagy
        garanciális   szabály  sérelme  is.  Habár   a   Be.   támadott
        rendelkezése  helyesen jelöli meg a vád ki nem merítését,  mint
        relatív  eljárási hibát, s teszi lehetővé az első  fokú  ítélet
        hatályon  kívül helyezését, ha ezen eljárási szabálysértés  azt
        lényegesen    befolyásolta,    a    relatív    eljárási    hiba
        következményeinek  alkalmazását csak  erre  az  esetre  szűkítő
        rendelkezés valójában kizárja minden egyéb, természeténél fogva
        előre  nem  nevesíthető, de hatásában akár  a  törvényszövegben
        abszolútként    megjelöltnél    jelentősebb    eljárási    hiba
        kiküszöbölését    is.   A   reformatórius   döntés,    amelynek
        meghozatalát  a vétségi eljárás szabályai alig korlátozzák,  az
        eljárási  hibák kiküszöbölésére nem alkalmas, ezek orvoslásának
        a  módja  egyedül  az eljárás szabályszerű megismétlése  lehet.
        Ennek  feltétele viszont az eljárás lezárására szánt  határozat
        hatályon  kívül helyezése, amelyre a 275. § (1)  bekezdés  első
        fordulata szerint csak egyetlen esetben van lehetőség.

        A  pergazdaságosság  és  az ésszerűség azt  követeli,  hogy  az
        ítéletet  nem, vagy csak lényegtelen módon befolyásoló eljárási
        szabálysértés   ne  vezessen  a  lényegében  helyes   határozat
        megsemmisítésére.  Azokban  az esetekben,  amikor  az  eljárási
        szabály  olyan  alapvető követelményeket biztosít,  mint  azok,
        amelyeknek  sérelme  a  Be.  250.  §  II.  pontjában  felsorolt
        abszolút  hatályon  kívül  helyező  okok  alapjául  szolgál,  a
        törvény kizárja a perökonómiai szempontok érvényesülését. Ebben
        a  tekintetben a Be. rendelkezései következetesek: az  abszolút
        hatályon  kívül helyező okok, mind a bűntetti, mind  a  vétségi
        eljárásban érvényesek.

        Más  a  helyzet  a  relatív  eljárási hibáknál.  Ezen  eljárási
        szabálysértések csak az ítéletre gyakorolt lényeges  befolyásuk
        miatt  válhatnak  a  hatályon kívül  helyező  döntés  alapjává,
        lehetővé téve a pergazdaságossági szempontok érvényesítését is.
        A Be. 261. § -a a bűntetti eljárásban lehetővé teszi ezen külön
        nem  nevesített eljárási szabálysértések hatásának  értékelését
        és   szükség   esetén   hatályon  kívül   helyezéssel   történő
        orvoslását.  Az,  hogy  a  Be. 275.  §  (1)  bekezdésének  első
        fordulata  mindössze egyetlen esetre engedi  az  ítéletet  akár
        döntően  is  befolyásoló relatív eljárási hiba  hatályon  kívül
        helyezés  útján  történő  orvoslását,  az  érintettek  alapvető
        jogainak alkotmányosan indokolatlan korlátozását jelenti.

        Az  érintettek  körébe a terhelten kívül számos eljárási  alany
        tartozhat. A Be 261. §-a relatív eljárási hibaként egyebek közt
        azt  az esetet említi, amikor az eljárásban résztvevő személyek
        törvényes  jogaikat  nem gyakorolhatták vagy  ezek  gyakorlását
        korlátozták,  avagy  a  bíróság  elmulasztotta  az   indokolási
        kötelezettséget. Az eljárásban résztvevő személyek a Be. 43.  §
        szerint  a terhelt, a védő, továbbá a sértett, a magánvádló,  a
        magánfél,   az   egyéb   érdekeltek  és  ezek   képviselői.   A
        felsoroltaknak  a  III.  Fejezet  szerint  számos   joga   van,
        amelyeknek  a  Be. rendelkezéseivel ellentétes, tehát  eljárási
        hibaként  értékelhető korlátozása elvben  előfordulhat.  A  már
        korábban említett anyanyelv használatának jogát, a közvetlenség
        elvét  az  ilyen  eljárási hiba éppen úgy  sértheti  például  a
        magánvádló  vagy  a  magánfél esetében, mint  ahogy  a  terhelt
        esetében.  Általában: a relatív eljárási hiba folytán született
        ítélet a felsoroltak bármelyikének érdekét sértheti. Ha például
        a  magánvádlónak  a  bíróság megtiltja, hogy kérdéseket  tegyen
        fel,   a   sértettnek   nincs  módja   felszólalni,   ennek   a
        körülményektől függően jelentős kihatása is lehet az  ítéletre.
        Így  tehát,  habár  a  relatív  eljárási  hibák  következményei
        leggyakrabban a védelem szempontjából értékelhetők jelentősnek,
        nem csupán a védelem joga az, amely a relatív eljárási hibáknak
        a  vétségi másodfokú eljárásban történő figyelmen kívül hagyása
        miatt   sérülhet.  Az  indokolási  kötelezettség   elmulasztása
        úgyszintén minden résztvevő szempontjából kifogásolhatóvá teszi
        az ítéletet.

        Így  az  alkotmányosan  biztosított  alapjogok  és  alkotmányos
        jelentőségű eljárási garanciák tekintetében a korlátozás  által
        okozható sérelem az elérni kívánt célhoz képest aránytalan, ami
        az      Alkotmánybíróság     állandó     gyakorlata     szerint
        alkotmányellenes.

        Ezért  az  Alkotmánybíróság a Be.  275.  §  (1)  bekezdés  első
        fordulatát megsemmisítette. A Be. szerkesztésének elve hogy, ha
        a  vétségi  eljárásra nincs külön szabály, a bűntetti eljárásra
        meghatározott  rendelkezések érvényesülnek. Így a megsemmisítés
        következménye,   hogy   az   eljárási   szabálysértés   vétségi
        eljárásban is a Be. 261. §-ban meghatározott feltételek mellett
        és  módon  lesz orvosolható, azaz a másodfokú bíróság  hatályon
        kívül  helyezi az első fokú érdemi határozatot és új  eljárásra
        utasítja az első fokú bíróságot, ha a Be. 250. §. II. pontjában
        fel  nem  sorolt olyan eljárási szabálysértés történt, amely  a
        határozatot  lényegesen befolyásolta. Ez alól  kivétel  csak  a
        felmentő ítélet, illetőleg az ítélet felmentő rendelkezése,  ha
        a   relatív  eljárási  szabálysértés  a  vádlott  vagy  a  védő
        törvényes jogait érintette.

        2.1.   A   büntetőeljárás  perorvoslati  rendszerének  központi
        kérdése, hogy hogyan alakul ténykérdésekben a másodfokú bíróság
        reformatórius, illetve kasszatórius döntési jogkörének  aránya,
        valamint   –   ezzel  összefüggésben  –  melyek  a   tényállás-
        megállapítás eszközei. Az 1949-ben egyfokúvá vált fellebbviteli
        rendszerben  a másodfokú bíróság lehetősége a megalapozatlanság
        kiküszöbölésére   és  ennek  alapján  az  első   fokú   bíróság
        határozatának   megváltoztatására  fokozatosan  szélesedett   a
        hatályon    kívül   helyezés   rovására.   A   Be.    vonatkozó
        rendelkezéseinek (239., 240., 258., 262., 271., 274., 275. §  )
        egymásra tekintettel történő értelmezését és az ennek megfelelő
        iránymutatást  a  Legfelsőbb Bíróság BK  84.  számú  kollégiumi
        állásfoglalása tartalmazza.

        A  vétségi  eljárásban a másodfokú bíróság jogköre a  tényállás
        megállapításban  is alapvetően reformatórius jellegű,  ám  csak
        akkor,  ha  az első fokú határozat megalapozatlan.  Ez  esetben
        gyakorlatilag   a   teljes  megalapozatlanság   kiküszöbölésére
        jogosult.  A másodfokú bíróság a kibővített, így az  első  fokú
        bizonyíték-értékelés   felülbírálatát   is    magába    foglaló
        bizonyítási  jogkörében,  de  az iratok  tartalma  és  ténybeli
        következtetés  alapján  is  eltérhet  az  első   fokú   bíróság
        ténymegállapításától.  Ennek  egyetlen  és  egyben  garanciális
        korlátja:  ha ennek folytán az első fokú bíróság által  el  nem
        ítélt vádlottat kellene elítélnie.

        Vétségi   eljárásban   a  megalapozatlanság   kiküszöbölése   a
        másodfokú bíróságnak nemcsak joga, hanem feladata, azaz köteles
        megszüntetni   az   első  fokú  határozat  megalapozatlanságát.
        Köteles  lefolytatni  az  ehhez  szükséges  bizonyítást,  attól
        célszerűségi indokok alapján nem tekinthet el. Ez következik  a
        Be.-nek  a  bírói  kezdeményezésben  sérelmezett  275.  §   (1)
        bekezdése   második  fordulatából,  amely  szerint  az   ítélet
        hatályon  kívül  helyezésének  csak  akkor  van  helye,  ha   a
        megalapozatlanság kiküszöbölése esetén olyan vádlott bűnösségét
        kellene  megállapítani, akit az első fokú  bíróság  felmentett,
        vagy akivel szemben az eljárást megszüntette.

        A hatályos szabályozás eredményeképp tehát a vétségi eljárásban
        az  első  fokú  ítélet megalapozatlansága  esetén  a  másodfokú
        eljárás  már csaknem azonos az első fokú eljárással. Másodfokon
        a  korlátlan  mértékű  bizonyítás lehetővé  teszi  teljesen  új
        tényállás  megállapítását. Az új tényállás  alapján  azonban  a
        bűnösség   megállapítása   nem  történhet   meg   a   másodfokú
        eljárásban,  mivel a bűnösség első ízben történt  megállapítása
        miatt  nem  volna mód a védelmi fellebbezési jog  gyakorlására.
        Ilyen  esetben  a  másodfokú  bíróság  vétségi  eljárásban   is
        hatályon kívül helyezi az első fokú határozatot és új eljárásra
        utasít.

        2.2. Az alkotmányossági vizsgálatot kezdeményező bíróság a  Be.
        275.  §  (1) bekezdésének második fordulatában a jogorvoslathoz
        való   jog  sérelmét  látja.  Az  Alkotmánybíróság  álláspontja
        szerint   a   Be.   szabályozása  nem  sérti  az  alkotmányosan
        biztosított jogorvoslati jogot.

        Az Alkotmánynak az 1997. évi LIX. törvény 12. §-ával módosított
        57.  §  (5)  bekezdése  szerint  a  törvényben  meghatározottak
        szerint   mindenki  jogorvoslattal  élhet  az  olyan  bírósági,
        közigazgatási és más hatósági döntés ellen, amely a jogát  vagy
        jogos  érdekét sérti. A jogorvoslati jogot – a jogviták ésszerű
        időn  belüli elbírálásának érdekében, azzal arányosan – a jelen
        lévő   országgyűlési   képviselők  kétharmadának   szavazatával
        elfogadott törvény korlátozhatja.

        Az Alkotmánybíróság igen sok határozatában, sokféle szempontból
        foglalkozott  a  jogorvoslati jog  alkotmányos  tartalmával.  A
        jelen  vizsgálat szempontjából meghatározó elvi tételek szerint
        a   jogorvoslathoz   való  jog  lényegi  tartalma   az   érdemi
        határozatok   tekintetében  a  más  szervhez,  vagy   ugyanazon
        szervezeten   belüli  magasabb  fórumhoz  fordulás   lehetősége
        (5/1992. (I. 30.) AB hat., ABH 1992, 27., 31.). Az Alkotmány  a
        különböző eljárásokra vonatkozó törvényi szabályozásra bízza  a
        jogorvoslati  formák  megjelölését,  a  jogorvoslatot  elbíráló
        fórumok  megállapítását,  valamint annak  meghatározását,  hogy
        hány fokú jogorvoslati rendszer érvényesülhet (1437/B/1990.  AB
        hat.  -  ABH  1992,  453.,454.).  A  jogorvoslathoz  való   jog
        követelményét az egyfokú fellebbezési rendszer is kielégíti, de
        a  törvényhozó ezen túlmenő jogorvoslati lehetőséget  is  adhat
        (9/1992. (I. 30.) AB hat. ABH 1992, 59., 68.).

        A  jogorvoslathoz  való  alapjog biztosítását  jelenti,  ha  az
        eljárásban a törvény garantálja az érintett számára, hogy ügyét
        az  alapügyben  eljáró  szervtől  különböző  szerv  bírálja  el
        (513/B/1994.  AB  hat.,  ABH  1994, 734.).  Minden  jogorvoslat
        lényegi  eleme a "jogorvoslás" lehetősége, vagyis a jogorvoslat
        fogalmilag   és  szubsztanciálisan  tartalmazza  a   jogsérelem
        orvosolhatóságát (23/1998. (VI. 9.) AB hat. ABK  1998.  június-
        július 286., 288.).

        A  perorvoslat az a jogi eszköz, amelynek segítségével a vád és
        a  védelem  az  első  fokú  bíróság  határozatát  és  eljárását
        kifogásolhatja   úgy,  hogy  a  magasabb  bírói   fórum   annak
        felülvizsgálatára és az arról való döntésre kötelezett.  Sem  a
        jogorvoslathoz   való   jog   alkotmányos   tartalma,   sem   a
        jogorvoslati   jogosultságnak  a  Be.   7.   §-ában   rögzített
        garanciális  eljárási alapelve nem biztosít alanyi jogot  arra,
        hogy  a büntető felelősségre vonás alapjául szolgáló tényállás-
        megállapítást  minden  esetben az első  fokú  bíróság  végezze,
        illetve   hogy  tényállási  hiba  esetén  a  másodfokú  bíróság
        korrigáló  döntése ellen újabb jogorvoslati lehetőség  nyíljék,
        avagy  ténykérdésekben a másodfokú bíróság  csupán  korlátozott
        reformatórius  jogkörrel vagy azzal sem rendelkezzék.  A  jelen
        vizsgálat     szempontjából    is    érvényes    továbbá     az
        Alkotmánybíróságnak   a   Polgári  Perrendtartás   tekintetében
        kifejtett  álláspontja,  amely  szerint  a  hatályosnál  sokkal
        részletesebb és bonyolultabb perrendtartási szabályozás sem tud
        garanciát   adni  arra,  hogy  minden  eseti  bírósági   döntés
        tökéletesen   megfeleljen  az  anyagi  igazság  követelményének
        (1437/B/1996. AB hat. ABK 1998. március 124., 126.).

        Az  Alkotmánybíróság  álláspontja szerint  a  Be.  275.  §  (1)
        bekezdés  második fordulata, illetve a megalapozatlan tényállás
        revíziójának lehetőségére és kötelezettségére vonatkozó,  ezzel
        összefüggő  rendelkezések (Be. 271., 274. §) nem korlátozzák  a
        jogorvoslathoz való alkotmányos jogot. A vétségi  eljárásban  a
        fellebbezési  jog  az  ügyek tárgya vagy a  kiszabott  büntetés
        jelentéktelensége alapján semmiféle korlátozás alá nem esik; az
        első   fokú  ítélet  vagy  végzés  bármely  rendelkezése   vagy
        kizárólag  az  indokolása ellen is irányulhat, helye  van  akár
        anyagi jogi, akár eljárásjogi okból (Be.235. § ). Bárki, akivel
        szemben az ítélet rendelkezést tartalmaz, élhet fellebbezéssel:
        a  törvény  a  fellebbezés  jogát valamennyi  érdekelt  részére
        biztosítja  (Be.  242.  §).  Az  első  fokon  eljáró  egyesbíró
        mtéletét  három hivatásos bíróból álló tanács bírálja felül.  A
        megalapozott  tényálláshoz kötöttség a  vétségi  eljárásban  is
        érvényesül.   A   ténybeli  hibák  orvoslására  szélesre   tárt
        reformációs   jogkör   sem  ellenkezik   egyetlen   alkotmányos
        rendelkezéssel sem, mivel a Be. 274. § (2) bekezdése és 275.  §
        (1)  bekezdésének  második  fordulata  megakadályozza,  hogy  a
        bűnösség  megállapítása a másodfokú bíróság által megállapított
        tényállásra alapozva történjék meg első ízben.

        2.3.  A kisebb súlyú, egyszerűbb megítélésű büntető ügyeknél  a
        ténykérdések  tekintetében a teljes vagy  széleskörű  kasszáció
        igénye  nem következik a nemzetközi kötelezettségekből sem.  Az
        Emberi   Jogok  Európai  Bíróságának  következetes  álláspontja
        szerint  az igazságszolgáltatással kapcsolatos alapvető jogokat
        megfogalmazó 6. cikk nem foglalja magában a jogorvoslati jogot.
        (Így  pl.:  Eur. Court H.R., Delcourt judgment of  17.  January
        1970,  Series  A  no. 11.; Eur. Court H.R., Monnel  and  Morris
        judgment  of 2. March 1987, Series A no. 115.; Eur. Court  H.R.
        Campbell judgment of 25. March 1992., Series A no. 233.)
           
        Az  Egyezmény eredetileg nem is szólt a jogorvoslatról,  azt  a
        Strasbourgban,  1984.  november 22-én kelt  Hetedik  Kiegészítő
        Jegyzőkönyv 2. cikke biztosítja. Eszerint:

        "1.  Annak, akit bíróság bűncselekmény miatt elítélt, joga  van
        arra,  hogy  a bűnössége megállapítását, illetőleg  a  büntetés
        kiszabását     tartalmazó    ítéletet    felsőbb     bírósággal
        felülbíráltassa. E jog gyakorlását, ideértve azokat  az  okokat
        is, melyekre alapítva a jogok gyakorolhatók, jogszabályban kell
        szabályozni.
        2.  E jogot korlátozni lehet a jogszabályok által meghatározott
        kisebb  jelentőségű  bűncselekmények esetében,  vagy  abban  az
        esetben,  amikor  a  szóban forgó személy ügyét  első  fokon  a
        legfelső  bírói fórum tárgyalta, vagy amikor a felmentő  ítélet
        ellen    benyújtott   jogorvoslat   folytán   hoztak   bűnösség
        megállapítását tartalmazó ítéletet."

        A   Hetedik  Kiegészítő  Jegyzőkönyv  2.  cikkének  strasbourgi
        értelmezését  az  Emberi  Jogok Európai Bizottságának  döntései
        világítják   meg.   Eszerint   a  szerződő   államok   bizonyos
        mérlegelési   lehetőséget  élveznek  az  e  rendelkezés   által
        garantált  jogorvoslat módozatainak kialakításában. A Bizottság
        döntései  elismerik  az államok jogát a  sajátos  és  egymástól
        eltérő  jogorvoslati rendszer működtetésére (Pl. No.  18066/91,
        Dec. 6.4.94, D.R. 77-a p. 37.; No. 26808/95, Dec. 16.1.96, D.R.
        84-A p. 164.).

        3.  Az előbbiekre tekintettel az Alkotmánybíróság a Be. 275.  §
        (1)   bekezdés  első  fordulatát  megsemmisítette,  a   második
        fordulat alkotmányellenességének megállapítására irányuló bírói
        kezdeményezést pedig elutasította. A rendelkező részben a  275.
        §   (1)   bekezdés   szövegét  a  szükségessé  vált   nyelvtani
        változtatásoknak  megfelelően  – az  Alkotmánybíróságról  szóló
        1989.  évi  XXXII.  törvény  (Abtv.)  40.  §-ában  foglaltaknak
        megfelelően – megállapította. A megsemmisített rendelkezésnek a
        konkrét ügyben való alkalmazhatatlanságáról a jelen esetben nem
        kellett   külön   rendelkeznie,  mivel  a   büntetőeljárást   a
        cselekmény  elbírálásakor hatályban lévő törvény  szerint  kell
        lefolytatni (Be. 15. § (1) bek.).

        Az  Alkotmánybíróság a határozat közzétételét az Abtv. 41.  §-a
        alapján rendelte el.
                                 Dr. Sólyom László
                            az Alkotmánybíróság elnöke

                 Dr. Ádám Antal                    Dr. Bagi István
                 alkotmánybíró                       alkotmánybíró

                 Dr. Erdei Árpád                  Dr. Holló András
                 előadó alkotmánybíró                alkotmánybíró

                 Dr. Kilényi Géza                  Dr. Kiss László
                 alkotmánybíró                       alkotmánybíró

                 Dr. Lábady Tamás                 Dr. Németh János
                 alkotmánybíró                       alkotmánybíró

                 Dr. Tersztyánszky Ödön             Dr. Vörös Imre
                 alkotmánybíró                       alkotmánybíró
          Dr. Tersztyánszky Ödön alkotmánybíró párhuzamos indokolása

          1.  Egyetértek  azzal,  hogy a Be. 275. §  (1)  bekezdése  első
          fordulatát   meg   kell   semmisíteni,  mert   alkotmányellenes
          rendelkezést tartalmaz.

          Nem  teszi  ugyanis  lehetővé az első fokú  határozat  hatályon
          kívül  helyezését és az első fokú bíróságnak új eljárásra  való
          utasítását   minden   olyan   esetben,   amikor   az   eljárási
          követelmények teljesítésének elmulasztása károsan  érintette  a
          védelem érdekeit.

          Egyetértek  azzal  is,  hogy a Be.  275.  §  (1)  bekezdése  az
          Alkotmány 57. § (5) bekezdését, a jogorvoslathoz való  alapvető
          jogot nem sérti.

          Nem  értek  egyet  viszont azzal, hogy  a  vizsgált  szabály  a
          védelemhez  való  alapvető  jog  sérelmén  túl  a  határozatban
          hivatkozott   más,  alkotmányosan  biztosított   alapjogok   és
          alkotmányos  jelentőségű  eljárási  garanciák  tekintetében  is
          alkotmányellenes.

          2.  A  Be.  azon  rendelkezése,  amely  vétségi  eljárásában  a
          hatályon   kívül   helyezés  lehetőségét  a  relatív   eljárási
          szabálysértések közül egyetlen esetre korlátozza, a  védelemhez
          való alapvető jogon kívül más alkotmányi rendelkezéseket (2.  §
          (1)  bek., 8. § (1) és (2) bek., 57. § (1) bek.) nem sért,  nem
          akadályozza meg más alapvető jogok érvényesülését.

          Az  indítványra  okot adó konkrét ügyben az első  fokú  bíróság
          ittas  vezetés  vétsége  miatt  egy  külföldit  pénzbüntetéssel
          sújtott. Védője jelen volt a tárgyaláson, de sem korábban,  sem
          ott nem kézbesítették részére a vádindítványt. A Be. előírja  a
          vádirat kézbesítését a vádlott és a védő részére (181. §).  Más
          kérdés,  hogy  ténylegesen betartják-e ezeket a szabályokat  és
          ismét  más  kérdés, hogy ha nem, akkor ennek  milyen  –  és  az
          Alkotmányból eredően kötelező – eljárásjogi következményei kell
          legyenek.  Ennél a kérdésnél nem lehet eltekinteni attól,  hogy
          az  egyes eljárási szabálysértéseknek milyen kapcsolata van  az
          Alkotmány rendelkezéseivel. Pusztán a Be-ben, és nem magában az
          Alkotmányban  rögzített eljárási alapelv vagy  szabály  sérelme
          más  – nem feltétlenül alkotmányellenességi – következményt von
          maga   után,  mint  az  olyan  alapelv  vagy  eljárási  szabály
          megsértése, amely a védelemhez való jog sérelmét eredményezi.

          Az   Alkotmány   57.   §  (1)  bekezdése  szerint   "a   Magyar
          Köztársaságban a bíróság előtt mindenki egyenlő, és mindenkinek
          joga  van  ahhoz,  hogy  az ellene emelt  bármely  vádat,  vagy
          valamely  perben  a  jogait és kötelességeit  a  törvény  által
          felállított   független  és  pártatlan  bíróság  igazságos   és
          nyilvános tárgyaláson bírálja el."

          Az   Alkotmány  a  tisztességes  eljáráshoz  való   alkotmányos
          alapjogot  azoknak  biztosítja, akik ellen  az  "emelt  bármely
          vádat",  vagy  "valamely perben a jogait  és  kötelességeit"  a
          bíróság elbírálja.

          A  büntetőeljárás során lehetőség van arra, hogy a  bíróság  ne
          csak a vádat, hanem polgári jogi igényt is elbíráljon.

          A polgári jogi igénnyel kapcsolatban a Be. a vétségi eljárásban
          is  lehetővé teszi, hogy a másodfokú bíróság, ha a polgári jogi
          igény  érdemi elbírálása az eljárást késleltetné, az első  fokú
          bíróság ítéletének erre vonatkozó rendelkezését hatályon  kívül
          helyezze és a polgári jogi igény érvényesítését egyéb törvényes
          útra  utasítsa  (265.  §  (1) bek.). A  Be.  azt  is  kimondja:
          amennyiben  a  polgári jogi igény érvényesítésével  kapcsolatos
          eljárási kérdésről e törvény nem rendelkezik, a polgári eljárás
          szabályait  kell  alkalmazni, feltéve hogy azok  e  törvénnyel,
          illetőleg  a  büntetőeljárás  feladatával  és  jellegével   nem
          ellentétesek (56. §).

          Nem  vezethető le az Alkotmány vizsgált rendelkezéseiből  annak
          elvi akadálya, hogy a vád elbírálása során az első fokú eljárás
          relatív  eljárási szabálysértésnek minősülő – de  a  védelemhez
          való  alapvető jog gyakorlását nem csorbító – más hiányosságait
          a    másodfokú    eljárásban   kompenzálni   lehessen.    Annak
          meghatározásához,  hogy egy ügyet tisztességesen  tárgyaltak-e,
          az   eljárás   egészét  kell  vizsgálni;   az   eljárás   egyes
          szakaszainak hibáit a későbbi szakaszban orvosolni  lehet.  Nem
          igazolható, hogy ezt a Be. szabályai nem teszik lehetővé.

          A  büntető  eljárásban  a  vizsgált  szabályozás  szempontjából
          egyetlen  olyan  személy  vesz részt,  akinek  az  Alkotmányban
          biztosított   alapvető   jogát,  a   részvételével   összefüggő
          alkotmányos jelentőségű eljárási garanciát a fellebbezési  vagy
          felülvizsgálati    bíróság    döntési    jogkörének     illetve
          kötelezettségeinek terjedelme érintheti. Ez a  terhelt,  akinek
          az  Alkotmány alapvető jogként biztosítja azt a garanciát, hogy
          "az eljárás minden szakaszában" megilleti a védelem joga. Ha ez
          a  jog az eljárás egyes szakaszaiban sérül, és emiatt tényleges
          hátrány   éri   a  terheltet,  akkor  ez  az  eljárás   későbbi
          szakaszában  nem  orvosolható másképp,  csakis  hatályon  kívül
          helyezéssel és az eljárás megismétlésével.

          Az  eljárás  egyéb  résztvevői, különösen  pedig  a  vádhatóság
          jogainak sérelme alkotmányosan nem teszi szükségessé a kötelező
          hatályon  kívül  helyezés előírását, de  az  Alkotmány  nem  is
          tiltja, hogy a jogalkotó ilyen szabályozást válasszon.

          3.  Az  Alkotmánybíróságról  szóló  1989.  évi  XXXII.  törvény
          (Abtv.)  22. § (2) bekezdése szerint az indítványnak a  kérelem
          alapjául  szolgáló  ok megjelölése mellett határozott  kérelmet
          kell tartalmaznia. Ez azt jelenti, hogy az indítványozónak  meg
          kell jelölnie nemcsak a jogszabályt, hanem a jogszabálynak  azt
          a   konkrét   rendelkezését,  amelyet  az  Alkotmány  ugyancsak
          valamely konkrét rendelkezésébe ütközőnek tart ( ABH 1993. 910.
          ).

          Az  Alkotmánybírósághoz forduló bíróság  határozatában  foglalt
          indítvány  kifejezetten  és  határozottan  a  védelemhez   való
          alkotmányos alapjog sérelmére hivatkozott (Alkotmány 57. §  (3)
          bek.).  A  kiegészített  indítványban  a  jogorvoslathoz   való
          alapjog   (Alkotmány   57.  §  (5)  bek.)   viszonylatában   is
          alkotmányossági vizsgálatot kezdeményezett.

          Az Alkotmánybíróságnak az indítványban megjelölt jogszabályt az
          indítványban megjelölt okból kell vizsgálnia (Abtv. 20. §,  22.
          §  (2)  bek.).  Azt kell tehát eldönteni, hogy az  indítványban
          megjelölt jogszabályi rendelkezés ellentétben áll-e a felhívott
          alkotmányi rendelkezéssel (Abtv. 1. § b) pont, 37. §, 38. §).

          A   konkrét   esetben   az  Alkotmánybíróság   az   indítványon
          túlterjeszkedve  döntött  olyan  alkotmányossági   kérdésekben,
          amelyek   az  indítvány  érdemi  elbírálásához  nem   tartoznak
          szükségszerűen hozzá.

          Budapest, 1998. november 18.

                                                   Dr. Tersztyánszky Ödön
                                                            alkotmánybíró

          .
          English:
          English:
          .
          Petition filed:
          .
          Subject of the case:
          .
          Provision of the Code of Criminal Procedure on the right to legal remedy
          Number of the Decision:
          .
          49/1998. (XI. 27.)
          Date of the decision:
          .
          11/18/1998
          .
          CODICES summary:
          http://www.codices.coe.int/NXT/gateway.dll/CODICES/precis/eng/eur/hun/hun-1998-3-011?fn=document-frameset.htm$f=templates$3.0
          .