Hungarian

Ügyszám: .	571/D/2010
Előadó alkotmánybíró: Lévay Miklós Dr. .

Az indítvány lényege: .

A döntés száma: 571/D/2010. AB határozat .

ABH oldalszáma: 2011/2141 .

A döntés kelte: Budapest, 10/04/2011 .

.

A döntés szövege: .

A döntés szövege: Az  Alkotmánybíróság alkotmányjogi panasz, valamint jogszabály és   jogegységi  határozat  alkotmányellenességének   utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő                                                          határozatot: 1.  Az  Alkotmánybíróság a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi  IV.  törvény 274. § (1) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására   és   megsemmisítésére  irányuló   indítványt elutasítja. 2.  Az  Alkotmánybíróság a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi  IV. törvény 274. § (1) bekezdés b) és c) pontjai szerinti közokirat-hamisítás  bűntettének  elkövetési  tárgyáról  szóló 1/2004.   BJE   büntető  jogegységi  határozat   indokolásában megjelölt  szövegrész alkotmányellenességének  megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt visszautasítja. 3.   Az   Alkotmánybíróság  a  Legfelsőbb  Bíróság   Bfv.   I. 734/2009/5.  számú  végzése ellen, a  Büntető  Törvénykönyvről szóló  1978.  évi  IV. törvény 274. § (1) bekezdés  b)  és  c) pontjai  szerinti  közokirat-hamisítás bűntettének  elkövetési tárgyáról  szóló  1/2004. BJE büntető jogegységi  határozattal összefüggésben     előterjesztett    alkotmányjogi     panaszt visszautasítja. 4.  Az Alkotmánybíróság az Európai Unióról szóló szerződés  és az  Európai Közösséget létrehozó szerződés módosításáról szóló lisszaboni  szerződés kihirdetéséről szóló 2007. évi  CLXVIII. törvénnyel  kihirdetett,  az Európai  Unió  Alapjogi  Chartája megsértésének     megállapítására     irányuló      indítványt visszautasítja.                                                            Indokolás I. 1.  Az  indítványozó a Legfelsőbb Bíróság Bfv. I.  734/2009/5. számú végzése ellen, a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV.  törvény (a továbbiakban: Btk.) 274. § (1) bekezdés b)  és c) pontjai szerinti közokirat-hamisítás bűntettének elkövetési tárgyáról  szóló  1/2004.  BJE számú jogegységi  határozat  (a továbbiakban:   BJE)   indokolásában   megjelölt    szövegrész alkotmányellenességének    megállapítása,     a     szövegrész megsemmisítése,  valamint  a  Legfelsőbb  Bíróság   végzésének megsemmisítése iránt fordult az Alkotmánybírósághoz. Az  alkotmányjogi panasz kiegészítésében ez utóbbitól  elállva kérte, hogy az Alkotmánybíróság visszamenőlegesen zárja  ki  a „jogszabály”  konkrét esetben történő alkalmazhatóságát.  Ezen túlmenően    —    az   indítvány   alkotmányjogi   panaszkénti elbírálhatósága  hiányának  esetére  —  indítványozta  a   BJE megjelölt  szövegrésze, valamint a Btk. 274. § (1)  bekezdése, „különösen”  pedig  a  b)  pontja alkotmányosságának  utólagos vizsgálatát.   Kérte  továbbá,  hogy  az  Alkotmánybíróság   a támadott   rendelkezések  „részben   vagy   egészben   történő megsemmisítése mellett, illetőleg, ha és amennyiben a támadott jogi  normák  részben, vagy egészben történő  megsemmisítésére nem   lát  lehetőséget,  úgy  az  alkotmányellenességet   azok alkotmányos tartalmának meghatározásával” küszöbölje ki. 2.   Az  alkotmányjogi  panaszban  támadott  —  a  BJE  III/2. pontjában  található — indokolási szövegrész  szerint:  „Nincs jelentősége  ebből  a  szempontból  annak,  hogy   az   okirat felhasználásával megtéveszteni célzott személy bizonyos tény — pl.   személyazonosság   —  valóságának   bizonyítására   csak bizonyító  közokiratot vehetne tekintetbe,  ám  ezt  figyelmen kívül  hagyva  más  okiratot is elfogad,  avagy  meghatározott feltételekkel  [pl.  Rtv. 29. § (1) bek.]  más  okmányt,  ezek között  rendelkező közokiratot is elfogadhat ugyan, de ezeknek a  feltételeknek meg nem felelő közokiratot fogad el, jóllehet a   rá  vonatkozó  jogszabályok,  előírások  megtartásával   a megtévesztése elkerülhető lenne.” Az  indítványozó álláspontja szerint a támadott szövegrész  az Alkotmány  2.  §  (1)  bekezdésével, 57. §  (4)  bekezdésével, valamint  az  Európai Unióról szóló szerződés  és  az  Európai Közösséget  létrehozó szerződés módosításáról szóló lisszaboni szerződés  kihirdetéséről szóló 2007. évi CLXVIII. törvény  2. számú   mellékleteként  szereplő,  az  Európai  Unió  Alapjogi Chartája  (a  továbbiakban:  Alapjogi  Charta)  49.  CIKK  (1) bekezdésével ellentétes. Az  utólagos normakontroll, illetőleg az alkotmányos  tartalom meghatározására  irányuló kérelmét arra is alapozta,  hogy  „a Btk.  274.  §  (1)  bekezdésének pontatlan, illetőleg  hiányos okirati   (közokirati)  meghatározása,   valamint   az   ahhoz kapcsolódó  Legfelsőbb  Bírósági BJE. értelmezés  ma  lehetővé teszi, hogy személyemet, vagy bárkit olyan bűncselekmény miatt ítéljen el a bíróság, mely egy téves minősítésen és egy téves, (a  büntetőeljárásban kötelezően alkalmazandó) a polgári  jogi fogalmaknak  ugyanakkor  meg nem felelő  okirati  (közokirati) fogalom   meghatározáson,  okfejtésen  alapszik.  A  jelenlegi szabályozásnak ez olyan súlyos alkotmányellenes  hibája,  mely emberek  ártatlanul történő elítélését és meghurcolását  teszi lehetővé,  mely teljesen ellentétes mind a jogállamiság,  mind az emberi jogok és méltóság számos követelményével.” II. Az indítványban hivatkozott jogszabályi rendelkezések: 1. Az Alkotmány rendelkezései: „2.   §  (1)  A  Magyar  Köztársaság  független,  demokratikus jogállam.” „57.   §  (4)  Senkit  nem  lehet  bűnösnek  nyilvánítani   és büntetéssel sújtani olyan cselekmény miatt, amely az elkövetés idején  a magyar jog vagy – a határozatok kölcsönös elismerése elvének  érvényesülése céljából az Európai Unió  jogi  aktusai által   meghatározott  körben,  az  alapvető  jogok   lényeges tartalmát nem korlátozva – a szabadságon, a biztonságon  és  a jog  érvényesülésén alapuló térség létrehozásában  közreműködő más állam joga szerint nem volt bűncselekmény.” 2. A Btk. rendelkezései: „274. § (1) Aki a)   hamis   közokiratot  készít  vagy   közokirat   tartalmát meghamisítja, b)  hamis  vagy hamisított, illetőleg más nevére szóló  valódi közokiratot felhasznál, c) közreműködik abban, hogy jog vagy kötelezettség létezésére, megváltozására  vagy megszűnésére vonatkozó  valótlan  adatot, tényt  vagy  nyilatkozatot foglaljanak közokiratba,  bűntettet követ   el,   és   három   évig  terjedő   szabadságvesztéssel büntetendő.” 3. A BJE rendelkezései és a támadott mondat az indokolásban: „1. A Btk. 274. §-ának (1) bekezdés c) pontjában meghatározott (ún.     intellektuális)    közokirat-hamisítás    bűntettének elkövetési  tárgya  lehet  minden  olyan  közokirat,  amelynek rendeltetése,  hogy  a  benne foglalt  adat  valóságát  teljes bizonyító erővel bizonyítsa. 2.  A  más nevére szóló valódi közokiratnak a személyazonosság igazolására történő felhasználása is megalapozza a Btk. 274. §- a  (1)  bekezdése b) pontjának III. fordulatában meghatározott közokirat-hamisítás bűntettének megállapítását.” „Nincs  jelentősége ebből a szempontból annak, hogy az  okirat felhasználásával megtéveszteni célzott személy bizonyos tény — pl.   személyazonosság   —  valóságának   bizonyítására   csak bizonyító  közokiratot vehetne tekintetbe,  ám  ezt  figyelmen kívül  hagyva  más  okiratot is elfogad,  avagy  meghatározott feltételekkel  [pl.  Rtv. 29. § (1) bek.]  más  okmányt,  ezek között  rendelkező közokiratot is elfogadhat ugyan, de ezeknek a  feltételeknek meg nem felelő közokiratot fogad el, jóllehet a   rá  vonatkozó  jogszabályok,  előírások  megtartásával   a megtévesztése elkerülhető lenne.” 4. Az Alapjogi Charta rendelkezése: „49.  CIKK  (1) Senkit sem szabad elítélni olyan cselekményért vagy  mulasztásért, amely az elkövetése idején a hazai vagy  a nemzetközi  jog alapján nem volt bűncselekmény. Ugyancsak  nem lehet   a   bűncselekmény   elkövetése   idején   alkalmazható büntetésnél   súlyosabb   büntetést  kiszabni.   Ha   valamely bűncselekmény  elkövetése  után  a  törvény  enyhébb  büntetés kiszabását rendeli, az enyhébb büntetést kell alkalmazni.” III. Az  alkotmányjogi panasz nem elbírálható. Az indítvány részben nem megalapozott, részben pedig szintén nem bírálható el. 1.  Az  indítványozó  az alkotmányjogi  panaszt  a  Legfelsőbb Bíróság végzése ellen, annak kézbesítését követő hatvan  napon belül   nyújtotta   be.   Az   Alkotmánybíróság   elsőnek   az alkotmányjogi panasz törvényi előfeltételeit vizsgálta. 1.1. Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény  (a továbbiakban:  Abtv.)  48. § (1) és (2) bekezdése  szerint  az Alkotmányban    biztosított    jogainak    megsértése    miatt alkotmányjogi  panasszal fordulhat az Alkotmánybírósághoz  az, akinek a jogsérelme az alkotmányellenes jogszabály alkalmazása folytán következett be, és egyéb jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette,   illetőleg  más  jogorvoslati  lehetőség   nincs számára   biztosítva.  Az  alkotmányjogi  panaszt  a   jogerős határozat  kézbesítésétől számított hatvan napon  belül  lehet írásban benyújtani. Az Alkotmánybíróság a 41/1998. (X. 2.) AB határozat rendelkező részének  1.  pontjában  rögzítette, hogy  az  Abtv.  48.  §-a alkalmazásánál, ha a panaszolt alapjogsérelem  nem  a  rendes, hanem  a  rendkívüli jogorvoslati eljárásban  következett  be, alkotmányos   követelmény,  hogy   az   alkotmányjogi   panasz benyújtásának határidejét a rendkívüli jogorvoslati eljárásban hozott  jogerős határozat kézbesítésétől kell számítani.  (ABH 1998, 306.) Az  Alkotmánybíróság ugyanakkor kifejtette,  hogy  ezekben  az esetekben   is   irányadó  az  Alkotmánybíróság   következetes álláspontja, amely szerint az Abtv. 48. § (1)-(2)  bekezdésben foglalt feltételeket együttesen kell értelmezni és alkalmazni. Az  Abtv. 48. § (1) bekezdése szerinti jogorvoslatokon is csak azokat a jogorvoslatokat kell érteni, amelyeket az ügy jogerős befejezéséig  terjeszthetők  elő.  Az  alkotmányjogi  panaszra megállapított   határidő  számítása  szempontjából   tehát   a rendkívüli jogorvoslatokat figyelmen kívül kell hagyni. Vagyis a   rendkívüli   jogorvoslatoknak  az   alkotmányjogi   panasz benyújtására  megállapított határidőt  meghosszabbító  hatálya nincs.  Ugyanakkor lehetséges, hogy a kifogásolt alapjogsértés a  rendkívüli eljárás során, így a felülvizsgálati  eljárásban következik  be. Mind a polgári, mind a büntető felülvizsgálati eljárás   során   törvényi  lehetőség   van   arra,   hogy   a felülvizsgálati  bíróság  a jogerős határozatot  hozó  bíróság álláspontjától eltérő érdemi álláspontot foglaljon  el.  Ha  a felülvizsgálati bíróság határozata az ügyet ilyen módon  zárja le  jogerősen, az alkotmányjogi panasz benyújtására megszabott törvényi  határidő a felülvizsgálat tárgyában hozott határozat kézbesítésétől   veszi   kezdetét.  Az  alkotmányjogi   panasz benyújtására   jogosult  a  felülvizsgálat  tárgyában   hozott határozat folytán kerül csak abba a helyzetbe, hogy az ügyében alkalmazott  jogszabály  alkotmányellenességét  és  az  emiatt bekövetkezett    alkotmányos   alapjogsértést    állítsa    és panaszolja. Ezért minden ilyen esetben az alkotmányjogi panasz benyújtására megszabott, az Abtv. 48. § (2) bekezdése szerinti törvényi  határidő a felülvizsgálat tárgyában hozott határozat kézbesítésétől számított hatvan nap. (ABH 1998, 306, 309-310.) 1.2. Az Alkotmánybíróság a jelen ügyben megállapította, hogy a Legfelsőbb    Bíróság   a   felülvizsgálati   eljárásban    az alapeljárásban  született első fokú ítéletet  és  a  másodfokú végzést,   így   az   alkotmányjogi   panasz   tárgyává   tett bűncselekményi minősítést is hatályában fenntartotta. Az  indítványozót az első és másodfokon eljáró bíróság a  Btk. 274.  §  (1)  bekezdés  b) pontjának III.  fordulatába  ütköző közokirat-hamisítás büntettében ítélte el,  mert  a  díjmentes parkolási   jogosultság  igazolására  más  nevére  kiállított, egyébként  az okmány ellopása miatt már bevont és tárgykőrözés alatt álló parkolási igazolványt használt fel. Az  alapeljárásban  a  bíróságok nem  hivatkoztak  a  támadott jogegységi határozatra. A Legfelsőbb Bíróság a hatályban tartó végzésben — a felülvizsgálati indítvány indokolásával  szemben —  a vitatott bűncselekményi minősítés dogmatikai érvei között jelölte  meg  a  BJE indokolásának III/2. pontját.  Ugyanakkor azonban  a Legfelsőbb Bíróság érdemben nem változtatta  meg  a jogerős   elsőfokú   ítéletben  meghatározott   bűncselekményi minősítést,   így   a   végzés  ellen   alkotmányjogi   panasz benyújtásának nincs helye. Erre  tekintettel az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt —   az   Alkotmánybíróság  ideiglenes  ügyrendjéről  és  annak közzétételéről   szóló,   többször  módosított   és   egységes szerkezetbe foglalt 2/2009. (I. 12.) Tü. határozat (ABK  2009. január,  3., a továbbiakban: Ügyrend) 29. § e) pontja  alapján —visszautasította,  mert  az  nem  felelt   meg   a   törvényi feltételeknek. 2.  Az  Alkotmánybíróság a Btk. 274. § (1) bekezdése  utólagos normakontrollja keretében a következőket állapította meg. 2.1.   Az   indítványozó  álláspontja  szerint  a   közokirat- hamisításnak   Btk.  274.  §  (1)  bekezdésében  meghatározott tényállása,  „különösen”  b) pontja („hamis  vagy  hamisított, illetőleg  más  nevére  szóló valódi közokiratot  felhasznál”) sérti az Alkotmány 2. § (1) bekezdéséből a büntető tényállások meghatározására irányadó követelményeket. Az  Alkotmány  2.  §  (1)  bekezdésében  normatívan  rögzített jogállam alapvető, nélkülözhetetlen eleme a jogbiztonság,  ami az  állam  —  és elsősorban a jogalkotó — kötelességévé  teszi annak biztosítását, hogy a jog egésze, egyes részterületei  és az  egyes jogszabályok is világosak, egyértelműek, működésüket tekintve  kiszámíthatóak és előreláthatóak  legyenek  a  norma címzettjei számára [9/1992. (I. 30.) AB határozat,  ABH  1992, 59,  65.].  A  jogbiztonság  megköveteli,  hogy  a  jogszabály szövege   értelmes   és   világos,   a   jogalkalmazás   során felismerhető normatartalmat hordozzon [26/1992. (IV.  30.)  AB határozat,  ABH  1992,  135, 142.].  Nem  állapítható  meg  az Alkotmány  2. § (1) bekezdése szerinti jogállamiság  és  annak részét  képező  jogbiztonság sérelme pusztán amiatt,  hogy  az adott normaszöveg a jogalkalmazás során értelmezésre szorul: a jogbiztonság  elvéből  nem  következik  a  jogalkotónak  olyan kötelezettsége,  hogy  minden  fogalmat  minden  jogszabályban külön  meghatározzon [71/2002. (XII. 27.)  AB  határozat,  ABH 2002,   417,  427.].  A  normavilágosság  sérelme   miatt   az alkotmányellenesség akkor állapítható meg, ha a szabályozás  a jogalkalmazó    számára    értelmezhetetlen,    vagy    eltérő értelmezésre ad módot, és ennek következtében a norma  hatását tekintve kiszámíthatatlan, előre nem látható helyzetet  teremt a  címzettek  számára, illetőleg a normaszöveg  túl  általános megfogalmazása  miatt  teret  enged  a  szubjektív,   önkényes jogalkalmazásnak. [Pl.: 1160/B/1992. AB határozat,  ABH  1993, 607, 608.; 10/2003. (IV. 3.) AB határozat, ABH 2003, 130, 135- 136.;  1063/B/1996.  AB határozat, ABH  2005,  722,  725-726.; 381/B/1998. AB határozat, ABH 2005, 766, 769.]. Az  Alkotmánybíróság  a  30/1992.  (V.  26.)  AB  határozatban rögzítette: „Az alkotmányos büntetőjog követelményei szerint a büntetőjogi   szankció   kilátásba  helyezésével   tilalmazott magatartást      leíró      diszpozíciónak      határozottnak, körülhatároltnak,  világosan  megfogalmazottnak  kell  lennie. Alkotmányossági   követelmény  a  védett  jogtárgyra   és   az elkövetési magatartásra vonatkozó törvényhozói akarat  világos kifejezésre  juttatása. Egyértelmű üzenetet kell tartalmaznia, hogy  az  egyén  mikor  követ  el büntetőjogilag  szankcionált jogsértést.   Ugyanakkor   korlátoznia   kell   az    önkényes jogértelmezés lehetőségét a jogalkalmazók részéről.  Vizsgálni kell  tehát, hogy a tényállás a büntetendő magatartások  körét nem túl szélesen jelöli-e ki és elég határozott-e.” (ABH 1992, 167, 176.) Az  Alkotmánybíróság már ebben a határozatban  is  elemezte  a jogalkalmazói gyakorlatot (ABH 1992, 167, 177-178.), de később általánosságban is hangsúlyozta: az Alkotmánybíróság mindig is nagy jelentőséget tulajdonított annak, hogy az általa vizsgált kérdés  megválaszolásához rendelkezésre áll-e olyan  kialakult bírói  gyakorlat,  amely — határozata meghozatala  során  —  a jogalkalmazót       a       jogbiztonság      érvényesüléséhez elengedhetetlenül  szükséges mértékben  segíti  [47/2003.  (X. 27.) AB határozat, ABH 2003, 525, 535.]. A  jelen  ügyben  döntő  szempont, hogy a  közokirat-hamisítás tárgyának,    a    bűncselekmény   megvalósítására    alkalmas közokiratnak  megítélésében mutatkozó eltérések megszüntetése, az egységes jogalkalmazói gyakorlat biztosítása érdekében adta ki  a  Legfelsőbb  Bíróság a BJE-t  az  Alkotmány  47.  §  (2) bekezdésében meghatározott jogkörében. Az  Alkotmánybíróság mindezek alapján megállapította,  hogy  a támadott   rendelkezés  nem  sérti   a   jogbiztonság   és   a normavilágosság    követelményét,    így     a     rendelkezés alkotmányellenességének  megállapítására  és  megsemmisítésére irányuló indítványt e tekintetben elutasította. 2.2. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a Btk. 247. § (1) bekezdése és az Alkotmánynak a nullum crimen sine lege praevia követelményét  megfogalmazó 57. § (4) bekezdése  között  nincs alkotmányossági szempontból értékelhető összefüggés. Az  Alkotmánybíróság már a 11/1992. (III. 5.) AB határozatában foglalkozott  az  állami büntetőhatalom jogállami  kereteivel, különösen  a  visszaható  büntető jogalkotás  tilalmával  (ABH 1992,  77,  86-87.).  Ennek során  értelmezte  az  57.  §  (4) bekezdés  tartalmát:  „Csak az elkövetéskor  hatályos  törvény szerint  lehet elítélni (bűnösnek nyilvánítani) és megbüntetni (büntetéssel sújtani). Ezt követeli meg az Alkotmány 57. § (4) bekezdése  és  ennek felel meg a Btk.-nak a visszaható  hatály tilalmát  kimondó  2. §-a. A bíróság az elkövetéskor  hatályos törvény szerint bírálja el a bűncselekményt (állapítja  meg  a büntetőjogi  felelősséget,  nyilvánít  bűnössé,  ítél  el),  a büntetést is eszerint szabja ki, kivéve, ha új törvény  lépett hatályba,  amely  enyhébb elbírálást  tesz  lehetővé,  vagy  a cselekmény  már nem bűncselekmény, és így nem büntetendő.  Ezt követeli  meg  a  visszaható hatály tilalmát  magában  foglaló jogbiztonság elve (előre láthatóság, kiszámíthatóság), amely a jogállamiságból  folyik  és amelynek  logikus  előfeltétele  a törvény  elkövetéskori megismerhetősége  (Btk.  2.  §).”  (ABH 1992, 77, 87.) Az 57. § (4) bekezdésre vonatkozóan a 435/B/1999. AB határozat megerősítette,  s  kiemelte, hogy „[a]z Alkotmány  57.  §  (4) bekezdése,  és  ennek megfelelően a Btk. 2. §-a  a  büntetőjog egyik  klasszikus alapelvét definiálja, kimondván a visszaható hatály  tilalmát. A bűncselekményt tehát az elkövetése  idején hatályban  lévő törvény szerint kell elbírálni, és ettől  csak abban  az  esetben  lehet eltérni, ha az új  törvény  enyhébb, illetve az elkövetőre nézve kedvezőbb. Az Alkotmány 57. §  (4) bekezdése  azt tartalmazza, hogy valamely személy  büntetőjogi felelősségre  vonása  és  megbüntetése  csak  olyan   hatályos büntető  törvény  alapján történhet, amely időben  megelőzi  a bűnelkövetést. Ez az alkotmányi rendelkezés nem egyéb, mint  a visszaható büntető jogalkotás tilalma.” (ABH 2001, 1080, 1081- 1082.) Az  indítványozó a jelen ügyben nem állította, hogy visszaható büntető   jogalkotásra  került  volna  sor.   Érvelését   arra alapozta,  hogy a törvényi tényállás határozatlansága  folytán sérül  a nullum crimen sine lege elve. Ez a hivatkozás azonban az Alkotmány 2. § (1) bekezdéséből fakadó jogbiztonság körében értékelhető, amit az Alkotmánybíróság jelen határozatában  már elbírált.  Az  indítványozó által felvetett összefüggésben  az Alkotmány  57. § (4) bekezdésének sérelme így nem  állapítható meg, ezért az indítványt az Alkotmánybíróság e tekintetben  is elutasította.   [Ugyanezen   álláspontot   foglalta   el    az Alkotmánybíróság   más   bűncselekményi   tényállás   esetében legutóbb  az  1464/B/2007. AB határozatban (ABK 2011.  július- augusztus, 800, 805-806..] 3.    Az   Alkotmánybíróság   megállapította,   hogy   a   BJE indokolásának az indítványozó által megjelölt mondata önállóan érdemben nem vizsgálható. 3.1. Az Alkotmánybíróság az Alkotmány 32/A. § (1) bekezdéséből vezette  le  a  Legfelsőbb  Bíróság  jogegységi  határozatának vizsgálatára irányuló hatáskörét Ennek tartalmát azonban  több határozatban körvonalazta. Az  Alkotmánybíróság a 42/2005. (XI. 14.) AB  határozatban  (a továbbiakban:  Abh1.)  leszögezte:  az  Alkotmánybíróságnak  — alkotmányos  jogállásából  eredő —  azon  gyakorlatából,  hogy utólagos  normakontroll hatáskörébe tartozik valamennyi  norma alkotmányossági  vizsgálata, az következik,  hogy  hatáskörébe tartozik a jogegységi határozat alkotmányossági vizsgálata is. Amennyiben  a  jogegységi határozat e vizsgálat alapján  —-  a törvény egyéb lehetséges értelmezési tartományától eltérően —- alkotmánysértő, akkor az Alkotmánybíróság hatáskörébe tartozik ennek megállapítása is (Abh., ABH 2005, 504, 514.). Az   Alkotmánybíróság  abból  indult  ki,  hogy  a  jogegységi határozat  alkotmányossági felülvizsgálhatóságának  problémája az   Alkotmánybíróság  hatásköri  kérdéseihez   és   általános alkotmányvédelmi feladatához kapcsolódik: azaz  a  jogrendszer valamennyi   jogszabálya,  normája  tekintetében   biztosított legyen    az    alkotmányossági   kontroll.   Amennyiben    az Alkotmánybíróság  a vizsgált jogszabály hatályosuló  tartalmát kívánja  feltárni, nem hagyhatja figyelmen kívül a  jogegységi határozat  tartalmát. Így az Alkotmány 32/A. §  (1)  bekezdése alapján   folytatott   —  valamely  jogszabály-alkotmányossági vizsgálatára  irányuló  —  eljárás  során,  ha  a  jogszabályi rendelkezéshez jogegységi határozat kapcsolódik, szükségképpen a  vizsgálat  tárgyává  válik  a jogegységi  határozat  is.  E vizsgálat   során   az  Alkotmánybíróságnak  esetenként   kell eldöntenie,  hogy  az  alkotmányellenesség  a  vizsgált   jogi szabályozásból  fakad, vagy alapvetően  nem  a  jogszabályból, hanem   a  jogegységi  határozatból.  A  jogegységi  határozat ugyanis  adott  esetben a jogszabály tartalmát  „bővíttetheti, szűkítetheti,  vagy éppen az értelmezéssel joghézagot  tölthet ki.  Ezért az esetről-esetre történő alkotmányossági vizsgálat eredményeként dönthető el, hogy a jogegységi határozat  önálló jogszabályi    tartalommal   „eloldódott-e”   az   értelmezett jogszabálytól, vagy sem. (Abh., ABH 2005, 504, 513-514.) A 4/2003 PJE határozat alkotmányellenességének megállapítására irányuló  indítványokat és alkotmányjogi panaszokat  elutasító 70/2006.  (XII. 13.) AB határozat egyértelművé tette,  hogy  a jogegységi  határozat alkotmányossági felülvizsgálata  nemcsak formai szempontból értékelhető. Az Alkotmánybíróság tehát  nem csupán  azt vizsgálhatja, hogy a Legfelsőbb Bíróság,  túllépve az    Alkotmány   47.   §   (2)   bekezdésében   meghatározott jogértelmezésen,   új  jogi  normát  hozott-e   létre,   hanem hatáskörébe  tartozik  a jogértelmezés keretei  között  maradó jogegységi  határozat tartalmi alkotmányossági felülvizsgálata is.  Az  Alkotmánybíróság — nem vitatva a  Legfelsőbb  Bíróság álláspontjának  dogmatikai  helyességét  —   a   4/2003.   PJE határozat  tartalmát  az  Alkotmány 2.  §  (1)  bekezdése,  az Alkotmány  50.  §  (3)  bekezdése,  az  Alkotmány  57.  §  (1) bekezdése alapján bírálta el. (ABH 2006, 786, 795-800.) Az  23/2009. (III. 6.) AB határozat a 4/2007. KPJE  rendelkező részének  és  indokolásának alkotmányossági  vizsgálata  során megállapította,  hogy a KPJE az önálló — jogszabályi  hátteret nélkülöző — normatartalom kialakításával túllépte az Alkotmány 47.    §   (2)   bekezdésében   meghatározott,   a   bíróságok jogalkalmazásának egységét biztosítani hivatott  jogértelmezés kereteit.  A KPJE ezen túlmenően nem tett eleget az  Alkotmány 47.  §  (2) bekezdésében meghatározott jogegységesítő  funkció alapkövetelményének   sem,  ugyanis  tartalma   többféleképpen értelmezhető,   s   ez   a  bírósági  jogalkalmazásnak   —   a korábbiakhoz  képest  is  még  további  —  elbizonytalanodását eredményezte.  Tekintettel  az  Alkotmánybíróság  következetes gyakorlatára,   miszerint,   ha   az   indítvánnyal   támadott jogszabályt  vagy  annak  egy  részét  az  Alkotmány  valamely rendelkezésébe ütközőnek minősíti, akkor a további  alkotmányi rendelkezések  esetleges sérelmét érdemben  nem  vizsgálja,  a jogegységi  határozatnak  az  indítványozók  által   megjelölt további  alkotmányi  rendelkezésekkel  [Alkotmány  2.  §   (1) bekezdés,   70/A.   §,   70/E.  §]   való   ellentétével   nem foglalkozott. (ABH 2009, 174, 193.) 3.2.  A jelen ügy elbírálásakor alapvető jelentőségűvé vált  a 23/2009. (III. 6.) AB határozat meghozatalakor felmerült, és a párhuzamos indokolásokban is nyilvánosságot kapott vita arról, hogy   a   jogegységi   határozat   mely   része   lehet    az alkotmányossági vizsgálat tárgya. (ABH 2009, 174, 200, 212.) Az  Alkotmánybíróság  a jelen ügyben megállapította,  hogy  az alkotmányossági  vizsgálat tárgya elsősorban és  alapvetően  a jogegységi  határozat  rendelkező részében  adott  értelmezés. Amennyiben  az Alkotmánybíróság ezt az értelmezést  akár  csak formai,    akár    csak   tartalmi,   vagy    mindkét    okból alkotmánysértőnek  találja,  nemcsak  a  jogegységi  határozat rendelkező részét, hanem annak indokolását is megsemmisíti. Az alkotmányossági  vizsgálat a jogegységi  határozat  rendelkező részére  irányul, de az értelmezést alátámasztó  indokolás,  a rendelkező  résszel összefüggésben része az  alkotmánybírósági felülvizsgálatnak.  A jogegységi határozat indokolása  azonban önmagában  vagy  valamely  részletében  nem  lehet  tárgya   a jogegységi     határozat     alkotmányellenessége     utólagos vizsgálatának. Erre   tekintettel  az  Alkotmánybíróság   a   BJE   megjelölt szövegrésze utólagos absztrakt alkotmányossági vizsgálatát  az Ügyrend  29.  §  b)  pontja alapján  —  hatáskör  hiányában  — visszautasította. 4.  Az  indítványozó  hivatkozik a  nullum  crimen  sine  lege elvének  sérelmét állította az Alapjogi Charta  49.  CIKK  (1) bekezdésében foglalt rendelkezésre tekintettel is. Legutóbb  a 29/2011. (IV. 7.) AB határozat (ABK 2011. április, 323,  331-332.) rögzítette: Az Alkotmánybíróság  gyakorlatában az  Európai  Közösségek  alapító és  módosító  szerződései  az Alkotmánybíróság  hatáskörének  szempontjából  nem  nemzetközi szerződések,   e  szerződések,  mint  elsődleges   jogforrások közösségi  jogként  a  belső  jog  részei,  mivel   a   Magyar Köztársaság  2004.  május 1-jétől az Európai  Unió  tagja.  Az Alkotmánybíróság hatáskörének szempontjából  a  közösségi  jog nem  minősül  az Alkotmány 7. § (1) bekezdésében meghatározott nemzetközi jognak [72/2006. (XII. 15.) AB határozat, ABH 2006, 819,   861.].   Erre  az  elvi  álláspontra  helyezkedett   az 1053/E/2005.  AB  határozat  (ABH  2006,  1824,  1828.)  és  a 87/2008. (VI. 18.) AB határozat (ABH 2008, 707, 738.) is. Az  Alkotmánybíróság hatáskörét az Abtv. 1. §-a határozza meg. Ennek  alapján  az Alkotmánybíróságnak nincs  hatásköre  annak vizsgálatára, hogy valamely jogszabály sérti-e az Európai Unió jogát. Ezért az Alkotmánybíróság az indítványt e vonatkozásban az  Ügyrend  29.  § b) pontja alapján — hatáskör  hiányában  — visszautasította.                       Dr. Paczolay Péter                   az Alkotmánybíróság elnöke      Dr. Balogh Elemér                   Dr. Balsai istván      alkotmánybíró                           alkotmánybíró      Dr. Bihari Mihály                 Dr. Bragyova András      alkotmánybíró                           alkotmánybíró      Dr. Dienes-Oehm Egon                 Dr. Holló András      alkotmánybíró                           alkotmánybíró      Dr. Kiss László                      Dr. Kovács Péter      alkotmánybíró                           alkotmánybíró      Dr. Lenkovics Barnabás               Dr. Lévay Miklós      alkotmánybíró                    előadó alkotmánybíró      Dr. Pokol Béla                      Dr. Stumpf István      alkotmánybíró                           alkotmánybíró      Dr. Szalay Péter                     Dr. Szívós Mária      alkotmánybíró                           alkotmánybíró .

English: .
Petition filed: .
.
Number of the Decision: .	571/D/2010
Date of the decision: .	10/04/2011
.
.