A döntés szövege:
Az Alkotmánybíróság alkotmányjogi panasz, valamint jogszabály
és jogegységi határozat alkotmányellenességének utólagos
vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő
határozatot:
1. Az Alkotmánybíróság a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978.
évi IV. törvény 274. § (1) bekezdése alkotmányellenességének
megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt
elutasítja.
2. Az Alkotmánybíróság a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978.
évi IV. törvény 274. § (1) bekezdés b) és c) pontjai szerinti
közokirat-hamisítás bűntettének elkövetési tárgyáról szóló
1/2004. BJE büntető jogegységi határozat indokolásában
megjelölt szövegrész alkotmányellenességének megállapítására
és megsemmisítésére irányuló indítványt visszautasítja.
3. Az Alkotmánybíróság a Legfelsőbb Bíróság Bfv. I.
734/2009/5. számú végzése ellen, a Büntető Törvénykönyvről
szóló 1978. évi IV. törvény 274. § (1) bekezdés b) és c)
pontjai szerinti közokirat-hamisítás bűntettének elkövetési
tárgyáról szóló 1/2004. BJE büntető jogegységi határozattal
összefüggésben előterjesztett alkotmányjogi panaszt
visszautasítja.
4. Az Alkotmánybíróság az Európai Unióról szóló szerződés és
az Európai Közösséget létrehozó szerződés módosításáról szóló
lisszaboni szerződés kihirdetéséről szóló 2007. évi CLXVIII.
törvénnyel kihirdetett, az Európai Unió Alapjogi Chartája
megsértésének megállapítására irányuló indítványt
visszautasítja.
Indokolás
I.
1. Az indítványozó a Legfelsőbb Bíróság Bfv. I. 734/2009/5.
számú végzése ellen, a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi
IV. törvény (a továbbiakban: Btk.) 274. § (1) bekezdés b) és
c) pontjai szerinti közokirat-hamisítás bűntettének elkövetési
tárgyáról szóló 1/2004. BJE számú jogegységi határozat (a
továbbiakban: BJE) indokolásában megjelölt szövegrész
alkotmányellenességének megállapítása, a szövegrész
megsemmisítése, valamint a Legfelsőbb Bíróság végzésének
megsemmisítése iránt fordult az Alkotmánybírósághoz.
Az alkotmányjogi panasz kiegészítésében ez utóbbitól elállva
kérte, hogy az Alkotmánybíróság visszamenőlegesen zárja ki a
„jogszabály” konkrét esetben történő alkalmazhatóságát. Ezen
túlmenően — az indítvány alkotmányjogi panaszkénti
elbírálhatósága hiányának esetére — indítványozta a BJE
megjelölt szövegrésze, valamint a Btk. 274. § (1) bekezdése,
„különösen” pedig a b) pontja alkotmányosságának utólagos
vizsgálatát. Kérte továbbá, hogy az Alkotmánybíróság a
támadott rendelkezések „részben vagy egészben történő
megsemmisítése mellett, illetőleg, ha és amennyiben a támadott
jogi normák részben, vagy egészben történő megsemmisítésére
nem lát lehetőséget, úgy az alkotmányellenességet azok
alkotmányos tartalmának meghatározásával” küszöbölje ki.
2. Az alkotmányjogi panaszban támadott — a BJE III/2.
pontjában található — indokolási szövegrész szerint: „Nincs
jelentősége ebből a szempontból annak, hogy az okirat
felhasználásával megtéveszteni célzott személy bizonyos tény —
pl. személyazonosság — valóságának bizonyítására csak
bizonyító közokiratot vehetne tekintetbe, ám ezt figyelmen
kívül hagyva más okiratot is elfogad, avagy meghatározott
feltételekkel [pl. Rtv. 29. § (1) bek.] más okmányt, ezek
között rendelkező közokiratot is elfogadhat ugyan, de ezeknek
a feltételeknek meg nem felelő közokiratot fogad el, jóllehet
a rá vonatkozó jogszabályok, előírások megtartásával a
megtévesztése elkerülhető lenne.”
Az indítványozó álláspontja szerint a támadott szövegrész az
Alkotmány 2. § (1) bekezdésével, 57. § (4) bekezdésével,
valamint az Európai Unióról szóló szerződés és az Európai
Közösséget létrehozó szerződés módosításáról szóló lisszaboni
szerződés kihirdetéséről szóló 2007. évi CLXVIII. törvény 2.
számú mellékleteként szereplő, az Európai Unió Alapjogi
Chartája (a továbbiakban: Alapjogi Charta) 49. CIKK (1)
bekezdésével ellentétes.
Az utólagos normakontroll, illetőleg az alkotmányos tartalom
meghatározására irányuló kérelmét arra is alapozta, hogy „a
Btk. 274. § (1) bekezdésének pontatlan, illetőleg hiányos
okirati (közokirati) meghatározása, valamint az ahhoz
kapcsolódó Legfelsőbb Bírósági BJE. értelmezés ma lehetővé
teszi, hogy személyemet, vagy bárkit olyan bűncselekmény miatt
ítéljen el a bíróság, mely egy téves minősítésen és egy téves,
(a büntetőeljárásban kötelezően alkalmazandó) a polgári jogi
fogalmaknak ugyanakkor meg nem felelő okirati (közokirati)
fogalom meghatározáson, okfejtésen alapszik. A jelenlegi
szabályozásnak ez olyan súlyos alkotmányellenes hibája, mely
emberek ártatlanul történő elítélését és meghurcolását teszi
lehetővé, mely teljesen ellentétes mind a jogállamiság, mind
az emberi jogok és méltóság számos követelményével.”
II.
Az indítványban hivatkozott jogszabályi rendelkezések:
1. Az Alkotmány rendelkezései:
„2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus
jogállam.”
„57. § (4) Senkit nem lehet bűnösnek nyilvánítani és
büntetéssel sújtani olyan cselekmény miatt, amely az elkövetés
idején a magyar jog vagy – a határozatok kölcsönös elismerése
elvének érvényesülése céljából az Európai Unió jogi aktusai
által meghatározott körben, az alapvető jogok lényeges
tartalmát nem korlátozva – a szabadságon, a biztonságon és a
jog érvényesülésén alapuló térség létrehozásában közreműködő
más állam joga szerint nem volt bűncselekmény.”
2. A Btk. rendelkezései:
„274. § (1) Aki
a) hamis közokiratot készít vagy közokirat tartalmát
meghamisítja,
b) hamis vagy hamisított, illetőleg más nevére szóló valódi
közokiratot felhasznál,
c) közreműködik abban, hogy jog vagy kötelezettség létezésére,
megváltozására vagy megszűnésére vonatkozó valótlan adatot,
tényt vagy nyilatkozatot foglaljanak közokiratba, bűntettet
követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel
büntetendő.”
3. A BJE rendelkezései és a támadott mondat az indokolásban:
„1. A Btk. 274. §-ának (1) bekezdés c) pontjában meghatározott
(ún. intellektuális) közokirat-hamisítás bűntettének
elkövetési tárgya lehet minden olyan közokirat, amelynek
rendeltetése, hogy a benne foglalt adat valóságát teljes
bizonyító erővel bizonyítsa.
2. A más nevére szóló valódi közokiratnak a személyazonosság
igazolására történő felhasználása is megalapozza a Btk. 274. §-
a (1) bekezdése b) pontjának III. fordulatában meghatározott
közokirat-hamisítás bűntettének megállapítását.”
„Nincs jelentősége ebből a szempontból annak, hogy az okirat
felhasználásával megtéveszteni célzott személy bizonyos tény —
pl. személyazonosság — valóságának bizonyítására csak
bizonyító közokiratot vehetne tekintetbe, ám ezt figyelmen
kívül hagyva más okiratot is elfogad, avagy meghatározott
feltételekkel [pl. Rtv. 29. § (1) bek.] más okmányt, ezek
között rendelkező közokiratot is elfogadhat ugyan, de ezeknek
a feltételeknek meg nem felelő közokiratot fogad el, jóllehet
a rá vonatkozó jogszabályok, előírások megtartásával a
megtévesztése elkerülhető lenne.”
4. Az Alapjogi Charta rendelkezése:
„49. CIKK (1) Senkit sem szabad elítélni olyan cselekményért
vagy mulasztásért, amely az elkövetése idején a hazai vagy a
nemzetközi jog alapján nem volt bűncselekmény. Ugyancsak nem
lehet a bűncselekmény elkövetése idején alkalmazható
büntetésnél súlyosabb büntetést kiszabni. Ha valamely
bűncselekmény elkövetése után a törvény enyhébb büntetés
kiszabását rendeli, az enyhébb büntetést kell alkalmazni.”
III.
Az alkotmányjogi panasz nem elbírálható. Az indítvány részben
nem megalapozott, részben pedig szintén nem bírálható el.
1. Az indítványozó az alkotmányjogi panaszt a Legfelsőbb
Bíróság végzése ellen, annak kézbesítését követő hatvan napon
belül nyújtotta be. Az Alkotmánybíróság elsőnek az
alkotmányjogi panasz törvényi előfeltételeit vizsgálta.
1.1. Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a
továbbiakban: Abtv.) 48. § (1) és (2) bekezdése szerint az
Alkotmányban biztosított jogainak megsértése miatt
alkotmányjogi panasszal fordulhat az Alkotmánybírósághoz az,
akinek a jogsérelme az alkotmányellenes jogszabály alkalmazása
folytán következett be, és egyéb jogorvoslati lehetőségeit már
kimerítette, illetőleg más jogorvoslati lehetőség nincs
számára biztosítva. Az alkotmányjogi panaszt a jogerős
határozat kézbesítésétől számított hatvan napon belül lehet
írásban benyújtani.
Az Alkotmánybíróság a 41/1998. (X. 2.) AB határozat rendelkező
részének 1. pontjában rögzítette, hogy az Abtv. 48. §-a
alkalmazásánál, ha a panaszolt alapjogsérelem nem a rendes,
hanem a rendkívüli jogorvoslati eljárásban következett be,
alkotmányos követelmény, hogy az alkotmányjogi panasz
benyújtásának határidejét a rendkívüli jogorvoslati eljárásban
hozott jogerős határozat kézbesítésétől kell számítani. (ABH
1998, 306.)
Az Alkotmánybíróság ugyanakkor kifejtette, hogy ezekben az
esetekben is irányadó az Alkotmánybíróság következetes
álláspontja, amely szerint az Abtv. 48. § (1)-(2) bekezdésben
foglalt feltételeket együttesen kell értelmezni és alkalmazni.
Az Abtv. 48. § (1) bekezdése szerinti jogorvoslatokon is csak
azokat a jogorvoslatokat kell érteni, amelyeket az ügy jogerős
befejezéséig terjeszthetők elő. Az alkotmányjogi panaszra
megállapított határidő számítása szempontjából tehát a
rendkívüli jogorvoslatokat figyelmen kívül kell hagyni. Vagyis
a rendkívüli jogorvoslatoknak az alkotmányjogi panasz
benyújtására megállapított határidőt meghosszabbító hatálya
nincs. Ugyanakkor lehetséges, hogy a kifogásolt alapjogsértés
a rendkívüli eljárás során, így a felülvizsgálati eljárásban
következik be. Mind a polgári, mind a büntető felülvizsgálati
eljárás során törvényi lehetőség van arra, hogy a
felülvizsgálati bíróság a jogerős határozatot hozó bíróság
álláspontjától eltérő érdemi álláspontot foglaljon el. Ha a
felülvizsgálati bíróság határozata az ügyet ilyen módon zárja
le jogerősen, az alkotmányjogi panasz benyújtására megszabott
törvényi határidő a felülvizsgálat tárgyában hozott határozat
kézbesítésétől veszi kezdetét. Az alkotmányjogi panasz
benyújtására jogosult a felülvizsgálat tárgyában hozott
határozat folytán kerül csak abba a helyzetbe, hogy az ügyében
alkalmazott jogszabály alkotmányellenességét és az emiatt
bekövetkezett alkotmányos alapjogsértést állítsa és
panaszolja. Ezért minden ilyen esetben az alkotmányjogi panasz
benyújtására megszabott, az Abtv. 48. § (2) bekezdése szerinti
törvényi határidő a felülvizsgálat tárgyában hozott határozat
kézbesítésétől számított hatvan nap. (ABH 1998, 306, 309-310.)
1.2. Az Alkotmánybíróság a jelen ügyben megállapította, hogy a
Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárásban az
alapeljárásban született első fokú ítéletet és a másodfokú
végzést, így az alkotmányjogi panasz tárgyává tett
bűncselekményi minősítést is hatályában fenntartotta.
Az indítványozót az első és másodfokon eljáró bíróság a Btk.
274. § (1) bekezdés b) pontjának III. fordulatába ütköző
közokirat-hamisítás büntettében ítélte el, mert a díjmentes
parkolási jogosultság igazolására más nevére kiállított,
egyébként az okmány ellopása miatt már bevont és tárgykőrözés
alatt álló parkolási igazolványt használt fel.
Az alapeljárásban a bíróságok nem hivatkoztak a támadott
jogegységi határozatra. A Legfelsőbb Bíróság a hatályban tartó
végzésben — a felülvizsgálati indítvány indokolásával szemben
— a vitatott bűncselekményi minősítés dogmatikai érvei között
jelölte meg a BJE indokolásának III/2. pontját. Ugyanakkor
azonban a Legfelsőbb Bíróság érdemben nem változtatta meg a
jogerős elsőfokú ítéletben meghatározott bűncselekményi
minősítést, így a végzés ellen alkotmányjogi panasz
benyújtásának nincs helye.
Erre tekintettel az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt
— az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak
közzétételéről szóló, többször módosított és egységes
szerkezetbe foglalt 2/2009. (I. 12.) Tü. határozat (ABK 2009.
január, 3., a továbbiakban: Ügyrend) 29. § e) pontja alapján
—visszautasította, mert az nem felelt meg a törvényi
feltételeknek.
2. Az Alkotmánybíróság a Btk. 274. § (1) bekezdése utólagos
normakontrollja keretében a következőket állapította meg.
2.1. Az indítványozó álláspontja szerint a közokirat-
hamisításnak Btk. 274. § (1) bekezdésében meghatározott
tényállása, „különösen” b) pontja („hamis vagy hamisított,
illetőleg más nevére szóló valódi közokiratot felhasznál”)
sérti az Alkotmány 2. § (1) bekezdéséből a büntető tényállások
meghatározására irányadó követelményeket.
Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében normatívan rögzített
jogállam alapvető, nélkülözhetetlen eleme a jogbiztonság, ami
az állam — és elsősorban a jogalkotó — kötelességévé teszi
annak biztosítását, hogy a jog egésze, egyes részterületei és
az egyes jogszabályok is világosak, egyértelműek, működésüket
tekintve kiszámíthatóak és előreláthatóak legyenek a norma
címzettjei számára [9/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH 1992,
59, 65.]. A jogbiztonság megköveteli, hogy a jogszabály
szövege értelmes és világos, a jogalkalmazás során
felismerhető normatartalmat hordozzon [26/1992. (IV. 30.) AB
határozat, ABH 1992, 135, 142.]. Nem állapítható meg az
Alkotmány 2. § (1) bekezdése szerinti jogállamiság és annak
részét képező jogbiztonság sérelme pusztán amiatt, hogy az
adott normaszöveg a jogalkalmazás során értelmezésre szorul: a
jogbiztonság elvéből nem következik a jogalkotónak olyan
kötelezettsége, hogy minden fogalmat minden jogszabályban
külön meghatározzon [71/2002. (XII. 27.) AB határozat, ABH
2002, 417, 427.]. A normavilágosság sérelme miatt az
alkotmányellenesség akkor állapítható meg, ha a szabályozás a
jogalkalmazó számára értelmezhetetlen, vagy eltérő
értelmezésre ad módot, és ennek következtében a norma hatását
tekintve kiszámíthatatlan, előre nem látható helyzetet teremt
a címzettek számára, illetőleg a normaszöveg túl általános
megfogalmazása miatt teret enged a szubjektív, önkényes
jogalkalmazásnak. [Pl.: 1160/B/1992. AB határozat, ABH 1993,
607, 608.; 10/2003. (IV. 3.) AB határozat, ABH 2003, 130, 135-
136.; 1063/B/1996. AB határozat, ABH 2005, 722, 725-726.;
381/B/1998. AB határozat, ABH 2005, 766, 769.].
Az Alkotmánybíróság a 30/1992. (V. 26.) AB határozatban
rögzítette: „Az alkotmányos büntetőjog követelményei szerint a
büntetőjogi szankció kilátásba helyezésével tilalmazott
magatartást leíró diszpozíciónak határozottnak,
körülhatároltnak, világosan megfogalmazottnak kell lennie.
Alkotmányossági követelmény a védett jogtárgyra és az
elkövetési magatartásra vonatkozó törvényhozói akarat világos
kifejezésre juttatása. Egyértelmű üzenetet kell tartalmaznia,
hogy az egyén mikor követ el büntetőjogilag szankcionált
jogsértést. Ugyanakkor korlátoznia kell az önkényes
jogértelmezés lehetőségét a jogalkalmazók részéről. Vizsgálni
kell tehát, hogy a tényállás a büntetendő magatartások körét
nem túl szélesen jelöli-e ki és elég határozott-e.” (ABH 1992,
167, 176.)
Az Alkotmánybíróság már ebben a határozatban is elemezte a
jogalkalmazói gyakorlatot (ABH 1992, 167, 177-178.), de később
általánosságban is hangsúlyozta: az Alkotmánybíróság mindig is
nagy jelentőséget tulajdonított annak, hogy az általa vizsgált
kérdés megválaszolásához rendelkezésre áll-e olyan kialakult
bírói gyakorlat, amely — határozata meghozatala során — a
jogalkalmazót a jogbiztonság érvényesüléséhez
elengedhetetlenül szükséges mértékben segíti [47/2003. (X.
27.) AB határozat, ABH 2003, 525, 535.].
A jelen ügyben döntő szempont, hogy a közokirat-hamisítás
tárgyának, a bűncselekmény megvalósítására alkalmas
közokiratnak megítélésében mutatkozó eltérések megszüntetése,
az egységes jogalkalmazói gyakorlat biztosítása érdekében adta
ki a Legfelsőbb Bíróság a BJE-t az Alkotmány 47. § (2)
bekezdésében meghatározott jogkörében.
Az Alkotmánybíróság mindezek alapján megállapította, hogy a
támadott rendelkezés nem sérti a jogbiztonság és a
normavilágosság követelményét, így a rendelkezés
alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére
irányuló indítványt e tekintetben elutasította.
2.2. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a Btk. 247. § (1)
bekezdése és az Alkotmánynak a nullum crimen sine lege praevia
követelményét megfogalmazó 57. § (4) bekezdése között nincs
alkotmányossági szempontból értékelhető összefüggés.
Az Alkotmánybíróság már a 11/1992. (III. 5.) AB határozatában
foglalkozott az állami büntetőhatalom jogállami kereteivel,
különösen a visszaható büntető jogalkotás tilalmával (ABH
1992, 77, 86-87.). Ennek során értelmezte az 57. § (4)
bekezdés tartalmát: „Csak az elkövetéskor hatályos törvény
szerint lehet elítélni (bűnösnek nyilvánítani) és megbüntetni
(büntetéssel sújtani). Ezt követeli meg az Alkotmány 57. § (4)
bekezdése és ennek felel meg a Btk.-nak a visszaható hatály
tilalmát kimondó 2. §-a. A bíróság az elkövetéskor hatályos
törvény szerint bírálja el a bűncselekményt (állapítja meg a
büntetőjogi felelősséget, nyilvánít bűnössé, ítél el), a
büntetést is eszerint szabja ki, kivéve, ha új törvény lépett
hatályba, amely enyhébb elbírálást tesz lehetővé, vagy a
cselekmény már nem bűncselekmény, és így nem büntetendő. Ezt
követeli meg a visszaható hatály tilalmát magában foglaló
jogbiztonság elve (előre láthatóság, kiszámíthatóság), amely a
jogállamiságból folyik és amelynek logikus előfeltétele a
törvény elkövetéskori megismerhetősége (Btk. 2. §).” (ABH
1992, 77, 87.)
Az 57. § (4) bekezdésre vonatkozóan a 435/B/1999. AB határozat
megerősítette, s kiemelte, hogy „[a]z Alkotmány 57. § (4)
bekezdése, és ennek megfelelően a Btk. 2. §-a a büntetőjog
egyik klasszikus alapelvét definiálja, kimondván a visszaható
hatály tilalmát. A bűncselekményt tehát az elkövetése idején
hatályban lévő törvény szerint kell elbírálni, és ettől csak
abban az esetben lehet eltérni, ha az új törvény enyhébb,
illetve az elkövetőre nézve kedvezőbb. Az Alkotmány 57. § (4)
bekezdése azt tartalmazza, hogy valamely személy büntetőjogi
felelősségre vonása és megbüntetése csak olyan hatályos
büntető törvény alapján történhet, amely időben megelőzi a
bűnelkövetést. Ez az alkotmányi rendelkezés nem egyéb, mint a
visszaható büntető jogalkotás tilalma.” (ABH 2001, 1080, 1081-
1082.)
Az indítványozó a jelen ügyben nem állította, hogy visszaható
büntető jogalkotásra került volna sor. Érvelését arra
alapozta, hogy a törvényi tényállás határozatlansága folytán
sérül a nullum crimen sine lege elve. Ez a hivatkozás azonban
az Alkotmány 2. § (1) bekezdéséből fakadó jogbiztonság körében
értékelhető, amit az Alkotmánybíróság jelen határozatában már
elbírált. Az indítványozó által felvetett összefüggésben az
Alkotmány 57. § (4) bekezdésének sérelme így nem állapítható
meg, ezért az indítványt az Alkotmánybíróság e tekintetben is
elutasította. [Ugyanezen álláspontot foglalta el az
Alkotmánybíróság más bűncselekményi tényállás esetében
legutóbb az 1464/B/2007. AB határozatban (ABK 2011. július-
augusztus, 800, 805-806..]
3. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a BJE
indokolásának az indítványozó által megjelölt mondata önállóan
érdemben nem vizsgálható.
3.1. Az Alkotmánybíróság az Alkotmány 32/A. § (1) bekezdéséből
vezette le a Legfelsőbb Bíróság jogegységi határozatának
vizsgálatára irányuló hatáskörét Ennek tartalmát azonban több
határozatban körvonalazta.
Az Alkotmánybíróság a 42/2005. (XI. 14.) AB határozatban (a
továbbiakban: Abh1.) leszögezte: az Alkotmánybíróságnak —
alkotmányos jogállásából eredő — azon gyakorlatából, hogy
utólagos normakontroll hatáskörébe tartozik valamennyi norma
alkotmányossági vizsgálata, az következik, hogy hatáskörébe
tartozik a jogegységi határozat alkotmányossági vizsgálata is.
Amennyiben a jogegységi határozat e vizsgálat alapján —- a
törvény egyéb lehetséges értelmezési tartományától eltérően —-
alkotmánysértő, akkor az Alkotmánybíróság hatáskörébe tartozik
ennek megállapítása is (Abh., ABH 2005, 504, 514.).
Az Alkotmánybíróság abból indult ki, hogy a jogegységi
határozat alkotmányossági felülvizsgálhatóságának problémája
az Alkotmánybíróság hatásköri kérdéseihez és általános
alkotmányvédelmi feladatához kapcsolódik: azaz a jogrendszer
valamennyi jogszabálya, normája tekintetében biztosított
legyen az alkotmányossági kontroll. Amennyiben az
Alkotmánybíróság a vizsgált jogszabály hatályosuló tartalmát
kívánja feltárni, nem hagyhatja figyelmen kívül a jogegységi
határozat tartalmát. Így az Alkotmány 32/A. § (1) bekezdése
alapján folytatott — valamely jogszabály-alkotmányossági
vizsgálatára irányuló — eljárás során, ha a jogszabályi
rendelkezéshez jogegységi határozat kapcsolódik, szükségképpen
a vizsgálat tárgyává válik a jogegységi határozat is. E
vizsgálat során az Alkotmánybíróságnak esetenként kell
eldöntenie, hogy az alkotmányellenesség a vizsgált jogi
szabályozásból fakad, vagy alapvetően nem a jogszabályból,
hanem a jogegységi határozatból. A jogegységi határozat
ugyanis adott esetben a jogszabály tartalmát „bővíttetheti,
szűkítetheti, vagy éppen az értelmezéssel joghézagot tölthet
ki. Ezért az esetről-esetre történő alkotmányossági vizsgálat
eredményeként dönthető el, hogy a jogegységi határozat önálló
jogszabályi tartalommal „eloldódott-e” az értelmezett
jogszabálytól, vagy sem. (Abh., ABH 2005, 504, 513-514.)
A 4/2003 PJE határozat alkotmányellenességének megállapítására
irányuló indítványokat és alkotmányjogi panaszokat elutasító
70/2006. (XII. 13.) AB határozat egyértelművé tette, hogy a
jogegységi határozat alkotmányossági felülvizsgálata nemcsak
formai szempontból értékelhető. Az Alkotmánybíróság tehát nem
csupán azt vizsgálhatja, hogy a Legfelsőbb Bíróság, túllépve
az Alkotmány 47. § (2) bekezdésében meghatározott
jogértelmezésen, új jogi normát hozott-e létre, hanem
hatáskörébe tartozik a jogértelmezés keretei között maradó
jogegységi határozat tartalmi alkotmányossági felülvizsgálata
is. Az Alkotmánybíróság — nem vitatva a Legfelsőbb Bíróság
álláspontjának dogmatikai helyességét — a 4/2003. PJE
határozat tartalmát az Alkotmány 2. § (1) bekezdése, az
Alkotmány 50. § (3) bekezdése, az Alkotmány 57. § (1)
bekezdése alapján bírálta el. (ABH 2006, 786, 795-800.)
Az 23/2009. (III. 6.) AB határozat a 4/2007. KPJE rendelkező
részének és indokolásának alkotmányossági vizsgálata során
megállapította, hogy a KPJE az önálló — jogszabályi hátteret
nélkülöző — normatartalom kialakításával túllépte az Alkotmány
47. § (2) bekezdésében meghatározott, a bíróságok
jogalkalmazásának egységét biztosítani hivatott jogértelmezés
kereteit. A KPJE ezen túlmenően nem tett eleget az Alkotmány
47. § (2) bekezdésében meghatározott jogegységesítő funkció
alapkövetelményének sem, ugyanis tartalma többféleképpen
értelmezhető, s ez a bírósági jogalkalmazásnak — a
korábbiakhoz képest is még további — elbizonytalanodását
eredményezte. Tekintettel az Alkotmánybíróság következetes
gyakorlatára, miszerint, ha az indítvánnyal támadott
jogszabályt vagy annak egy részét az Alkotmány valamely
rendelkezésébe ütközőnek minősíti, akkor a további alkotmányi
rendelkezések esetleges sérelmét érdemben nem vizsgálja, a
jogegységi határozatnak az indítványozók által megjelölt
további alkotmányi rendelkezésekkel [Alkotmány 2. § (1)
bekezdés, 70/A. §, 70/E. §] való ellentétével nem
foglalkozott. (ABH 2009, 174, 193.)
3.2. A jelen ügy elbírálásakor alapvető jelentőségűvé vált a
23/2009. (III. 6.) AB határozat meghozatalakor felmerült, és a
párhuzamos indokolásokban is nyilvánosságot kapott vita arról,
hogy a jogegységi határozat mely része lehet az
alkotmányossági vizsgálat tárgya. (ABH 2009, 174, 200, 212.)
Az Alkotmánybíróság a jelen ügyben megállapította, hogy az
alkotmányossági vizsgálat tárgya elsősorban és alapvetően a
jogegységi határozat rendelkező részében adott értelmezés.
Amennyiben az Alkotmánybíróság ezt az értelmezést akár csak
formai, akár csak tartalmi, vagy mindkét okból
alkotmánysértőnek találja, nemcsak a jogegységi határozat
rendelkező részét, hanem annak indokolását is megsemmisíti. Az
alkotmányossági vizsgálat a jogegységi határozat rendelkező
részére irányul, de az értelmezést alátámasztó indokolás, a
rendelkező résszel összefüggésben része az alkotmánybírósági
felülvizsgálatnak. A jogegységi határozat indokolása azonban
önmagában vagy valamely részletében nem lehet tárgya a
jogegységi határozat alkotmányellenessége utólagos
vizsgálatának.
Erre tekintettel az Alkotmánybíróság a BJE megjelölt
szövegrésze utólagos absztrakt alkotmányossági vizsgálatát az
Ügyrend 29. § b) pontja alapján — hatáskör hiányában —
visszautasította.
4. Az indítványozó hivatkozik a nullum crimen sine lege
elvének sérelmét állította az Alapjogi Charta 49. CIKK (1)
bekezdésében foglalt rendelkezésre tekintettel is.
Legutóbb a 29/2011. (IV. 7.) AB határozat (ABK 2011. április,
323, 331-332.) rögzítette: Az Alkotmánybíróság gyakorlatában
az Európai Közösségek alapító és módosító szerződései az
Alkotmánybíróság hatáskörének szempontjából nem nemzetközi
szerződések, e szerződések, mint elsődleges jogforrások
közösségi jogként a belső jog részei, mivel a Magyar
Köztársaság 2004. május 1-jétől az Európai Unió tagja. Az
Alkotmánybíróság hatáskörének szempontjából a közösségi jog
nem minősül az Alkotmány 7. § (1) bekezdésében meghatározott
nemzetközi jognak [72/2006. (XII. 15.) AB határozat, ABH 2006,
819, 861.]. Erre az elvi álláspontra helyezkedett az
1053/E/2005. AB határozat (ABH 2006, 1824, 1828.) és a
87/2008. (VI. 18.) AB határozat (ABH 2008, 707, 738.) is.
Az Alkotmánybíróság hatáskörét az Abtv. 1. §-a határozza meg.
Ennek alapján az Alkotmánybíróságnak nincs hatásköre annak
vizsgálatára, hogy valamely jogszabály sérti-e az Európai Unió
jogát. Ezért az Alkotmánybíróság az indítványt e vonatkozásban
az Ügyrend 29. § b) pontja alapján — hatáskör hiányában —
visszautasította.
Dr. Paczolay Péter
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Balogh Elemér Dr. Balsai istván
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Bihari Mihály Dr. Bragyova András
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Dienes-Oehm Egon Dr. Holló András
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Kiss László Dr. Kovács Péter
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Lenkovics Barnabás Dr. Lévay Miklós
alkotmánybíró előadó alkotmánybíró
Dr. Pokol Béla Dr. Stumpf István
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Szalay Péter Dr. Szívós Mária
alkotmánybíró alkotmánybíró
. |