Hungarian

Ügyszám: .	249/B/1998
Előadó alkotmánybíró: Bragyova András Dr. .

Az indítvány lényege: .

A döntés száma: 11/2006. (III. 23.) AB határozat .

ABH oldalszáma: 2006/224 .

A döntés kelte: Budapest, 03/21/2006 .

.

A döntés szövege: .

A döntés szövege:                  A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában – dr. Harmathy Attila alkotmánybíró különvéleményével – meghozta a következő                          határozatot: Az  Alkotmánybíróság az egészségügyről szóló  1997.  évi  CLIV. törvény  25.  §  (5) bekezdés „kivéve, ha törvény  másként  nem rendelkezik”         szövegrésze        alkotmányellenességének megállapítására   és   megsemmisítésére   irányuló   indítványt elutasítja. Az  Alkotmánybíróság  elrendeli jelen  határozatának  a  Magyar Közlönyben való közzétételét.                            Indokolás                               I.                                 1.  Az  indítványozók az egészségügyről szóló 1997.  évi  CLIV. törvény (a továbbiakban: Eütv.) 25. § (5) bekezdés „kivéve,  ha törvény      másként      nem     rendelkezik”      szövegrésze alkotmányellenességének   megállapítását   és   megsemmisítését kérték   az   Alkotmány  8.  §-ára  és  54.  §-ára  hivatkozva. Indokolásukban kifejtették, hogy a támadott szövegrész a  beteg szeméremérzetének,  emberi  méltóságának  sérelméhez   vezethet annak  következtében,  hogy  a  beteg  akarata  ellenére  olyan személyeknek  is  lehetővé  teszi  a  gyógykezelés  során  való jelenlétét, akiknek a részvétele az ellátásban nem szükséges. 2.   Az  indítvány  elbírálása  során  az  Alkotmánybíróság   a következő jogszabályokat vette figyelembe: 2.1. Az Alkotmánynak az indítványban említett szabályai: „8.  §  (1) A Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen és   elidegeníthetetlen  alapvető  jogait,  ezek   tiszteletben tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége. (2)   A   Magyar   Köztársaságban  az   alapvető   jogokra   és kötelességekre  vonatkozó szabályokat  törvény  állapítja  meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja.” „54.   §   (1)   A   Magyar  Köztársaságban   minden   embernek veleszületett  joga  van az élethez és az  emberi  méltósághoz, amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani. (2) Senkit nem lehet kínzásnak, kegyetlen, embertelen, megalázó elbánásnak  vagy  büntetésnek  alávetni,  és  különösen   tilos emberen   a   hozzájárulása  nélkül  orvosi   vagy   tudományos kísérletet végezni.” 2.2. Az Eütv. indítvánnyal érintett rendelkezése szerint: „25.  §  (5)  A  betegnek joga van ahhoz,  hogy  vizsgálata  és gyógykezelése  során  csak  azok a  személyek  legyenek  jelen, akiknek  részvétele  az  ellátásban  szükséges,  illetve  azok, akiknek  jelenlétéhez a beteg hozzájárult, kivéve,  ha  törvény másként nem rendelkezik.”                               II. Az indítványozók érvelése az alábbiak szerint nem megalapozott. Az  Alkotmánybíróság jelen eljárásában azt vizsgálta,  hogy  az Eütv.  25.  §  (5) bekezdésének „kivéve ha törvény másként  nem rendelkezik”  fordulata sérti-e a beteg  Alkotmány  54.  §  (1) bekezdésében   rögzített  emberi  méltóságát,   illetve   ezzel összefüggésben az Alkotmány 8. § (2) bekezdésében foglaltakat. 1.   Az   Alkotmánybíróság  először  röviden  áttekintette   az Alkotmány  54.  §  (1) bekezdésével és az Alkotmány  8.  §  (2) bekezdésével összefüggésben kialakított, az alapjog  korlátozás alkotmányosságára vonatkozó gyakorlatát. Az  Alkotmánybíróság a 22/2003. (IV. 28.) AB határozatban  (ABH 2003,  235,  260.)  foglalta össze az emberi  méltósághoz  való jogból    levezetett    részjogosultságok   korlátozhatóságáról kialakított gyakorlatát. „Az emberi méltósághoz való jognak  az Alkotmánybíróság   az   alapjogok   sorában   megkülönböztetett jelentőséget  tulajdonít.  (…)  [A]zt  az  Alkotmány  az  ember veleszületett  jogaként deklarálja, ezért az,  a  23/1990.  (X. 31.)  AB  határozat szóhasználata szerint ’minden mást megelőző legnagyobb  érték’  (ABH 1990, 88, 93.).”  Az  emberi  méltóság korlátozhatatlanságára   vonatkozóan   arra   az    álláspontra helyezkedett,  hogy az emberi méltósághoz való  jog  csupán  az emberi   státus  meghatározójaként,  csak  az  élettel   együtt fennálló egységben abszolút és korlátozhatatlan [64/1991. (XII. 17.)  AB  határozat, ABH 1991, 297, 308, 312.].  Ezért  anyajog mivoltából levezetett egyes részjogosítványai (mint például  az önrendelkezéshez és a személy testi integritásához való  jogok) az  Alkotmány 8. § (2) bekezdése szerint bármely más alapjoghoz hasonlóan korlátozhatók [75/1995. (XII. 21.) AB határozat,  ABH 1995,  376,  383.]. Az Alkotmánybíróság gyakorlata  szerint  az emberek  egyes  alapvető  jogainak korlátozásához  legitim  cél lehet  mások  alapvető jogainak védelme [először: 2/1990.  (II. 18.)  AB  határozat,  ABH  1990, 18,  20.],  továbbá  az  állam intézményes   (objektív)   alapjog-biztosítási   kötelezettsége [először:  64/1991.  (XII. 17.) AB határozat,  ABH  1991,  297, 302.],   valamint  egyes  alkotmányos  közcélok   érvényesítése [például: 56/1994. (XI. 10) AB határozat, ABH 1994, 312, 313.]. Az állam csak abban az esetben korlátozhatja az alapjogokat, ha az  említett legitim célok védelme más módon nem érhető el.  Az alapjog korlátozásának alkotmányosságához az is feltétel,  hogy a  korlátozás  megfeleljen az arányosság  követelményeinek:  az elérni  kívánt  cél  fontossága és az ennek  érdekében  okozott alapjogsérelem súlya megfelelő arányban legyenek  egymással.  A törvényhozó  a korlátozás során köteles az adott cél  elérésére alkalmas   legenyhébb   eszközt  alkalmazni.   (Összefoglalóan: 879/B/1992. AB határozat, ABH 1996, 401.). 2.  Az  Eütv.  indítvánnyal támadott szabályozása meghatározza, hogy   kik   lehetnek  jelen  a  beteg  orvosi  vizsgálata   és gyógykezelése   során.   A   beteg  vizsgálata,   gyógykezelése (valamint  a  betegről  szerzett információk)  a  beteg  emberi méltóságát,  ezen  belül  a  magántitokhoz,  illetve  az  intim szférájához   való  jogát  érintik.  Mindezen   jogok   védelme érdekében a szabályozás – a betegjog részeként – rögzíti,  hogy a  vizsgálat  és  a  gyógykezelés során csak azok  a  személyek jogosultak  jelen  lenni,  akiknek a részvétele  az  ellátásban szükséges,  továbbá  azok,  akiknek  a  jelenlétéhez  a   beteg hozzájárult.  Az  Eütv. 25. § (5) bekezdésének  ezen  fordulata megfelel  az  az  alapjogi  védelem  kritériumainak,  mivel   a részvételt    a    vizsgálathoz,   gyógykezeléshez    szükséges szakemberek jelenlétének törvényi biztosítása mellett  a  beteg önrendelkezése alapján teszi lehetővé. Ugyanakkor  az  Eütv. 25. § (5) bekezdésének – az indítványozók által  kifogásolt  –  szövegrésze  a  vizsgálat  során  a  fent ismertetett  személyi  kör mellett – más  törvény  rendelkezése folytán  – további személyek jelenlétét is lehetővé teheti.  Az indítványozók úgy vélik, az Eütv. 25. § (5) bekezdésének  az  a szabálya,  amely  szerint más törvény is megengedheti,  hogy  a gyógykezelésnél vagy a vizsgálatnál az ott felsoroltakon  kívül további  személyek is jelen legyenek, ellentétes  az  Alkotmány 54.  §-ában biztosított emberi méltósághoz való jogukkal és  az Alkotmány  8. § (2) bekezdését is sérti, amennyiben az  alapjog lényeges tartalmát korlátozza. 3. Az Alkotmánybíróság először azt vizsgálta, hogy önmagában  a kifogásolt  rendelkezés korlátozza-e az  Alkotmány  54.  §  (1) bekezdését. 3.1.  Egy alapjog törvényi korlátozásáról akkor lehet  szó,  ha törvény  olyan  kötelezettséget vagy tilalmat állapít  meg  egy jogalany  számára,  amelynek teljesítése lehetetlenné  teszi  – vagy   megnehezíti  –  valamely  alapjogának   gyakorlását.   A szabadságjognak  nem tekinthető alapjogok  esetén  az  alapjogi tényállással  védett magatartásfajta lehetetlenné  tétele  vagy ennek  korlátozása  (esetleg a törvényhozó nem  tevésével  vagy mulasztásával)  szintén az alapjog korlátozásának  minősül.  Az alapjogot  korlátozó  törvény tehát a jogalanyokra  nézve  csak magatartási  kötelezettséget vagy tilalmat  tartalmazó  törvény lehet.   Egyes  esetekben  bizonyos  normák  hiánya  is   lehet alapjogot sértő {pl. a jogorvoslathoz való jogot [Alkotmány 57. §   (5)]   a   jogorvoslatot  lehető  tévő  jogszabály   hiánya korlátozza}. Az Eütv. itt vizsgált rendelkezésével kapcsolatban azonban csak magatartási  tilalom  vagy  kötelezettség  –  valamint   tűrési kötelezettség  –  jöhet  szóba az  alapjog  megsértéseként.  Az Alkotmánybíróság  megállapította,  hogy  az  Eütv.  25.  §  (5) bekezdése „ha törvény másként nem rendelkezik” kifejezése olyan magatartási  szabályt  nem  tartalmazó  jogszabály-elem,  amely önmagában  nem  ír elő sem tilalmat, sem kötelezettséget  senki számára. Az  indítvánnyal támadott klauzula nem állapít meg a jogalanyok számára jogi kötelezettséget vagy tilalmat, mert egyáltalán nem szabályozza  közvetlenül a jogalanyok magatartását.  Ezért  nem áll  ellentétben,  szemben az indítványozók álláspontjával,  az emberi méltósághoz való joggal, az Alkotmány 54. §-ával.  Mivel az  Eütv. 25. § (5) bekezdésében található „ha törvény  másként nem  rendelkezik”  klauzula nem korlátoz semmilyen  alkotmányos alapjogot,  ezért nem korlátozza azok lényeges  tartalmát  sem, így nem áll ellentétben az Alkotmány 8. § (2) bekezdésével. A  vizsgált  „ha  törvény  másként  nem  rendelkezik”  klauzula alkalmazásával  a törvényhozó az Eütv. vizsgált rendelkezésében egy   jogszabály  (törvényhely)  más  (korábbi  vagy   későbbi) törvényi  rendelkezésekkel való viszonyát határozza  meg.  Erre szükség van, ha – mint ez gyakran előfordul – egy tevékenységet több   jogszabály   (törvény)  különféle   szempontok   szerint szabályoz.  Ezek  a törvényi rendelkezések gyakran  korlátozzák vagy módosítják egymás alkalmazási körét, egyes esetekben pedig kivételeket  állapítanak meg valamely  más  törvényben  foglalt rendelkezés  alól.  Ezt más törvények is  megtehetik,  mert  az Alkotmány  a  törvények között nem ismer  jogforrási  rangsort, ennek  következtében  a törvények egyenrangúak  és  így  egymás szabályai  alól  is  állapíthatnak  meg  kivételeket.   [Lásd.: 1/1999.  AB  határozat,  ABH 1999, 39, 40-41.]  A  „ha  törvény másként  nem rendelkezik” klauzula ilyen esetekre ad a törvényi rendelkezések  közötti  kollíziót (összeütközést)  feloldó,  az egyenrangú  törvények  közötti viszonyt  rendező  szabályt.  Az Eütv.  25. § (5) bekezdése pontosan ilyen szabály: értelme  az, hogy  a  más  törvényekben található,  az  Eütv.  főszabályától eltérő  rendelkezések is alkalmazandók.  Az  Eütv.  25.  §  (5) bekezdése   alapján   ezek  a  törvényi  rendelkezések   együtt alkalmazandók az Eütv. szabályaival. A  „ha  törvény  másként nem rendelkezik”  fordulatnak  az  itt vizsgált esetben továbbá exhortatív, figyelemfelhívó szerepe is van.  Alkalmazásával  a  törvényhozó  emlékeztetni  kívánja   a jogalkalmazót  –  és  a  jogkereső  közönséget  –  arra,   hogy lehetségesek  a  törvényben foglalt szabályt  kiegészítő,  vele együtt  szükség esetén alkalmazandó szabályok.  A  jogalkotó  e törvényi  fordulattal  ugyanakkor lehetőséget  teremtett  arra, hogy  sajátos élethelyzetekben az orvosi vizsgálat vagy ellátás során  az  Eütv. 25. § (5) bekezdésében meghatározott  személyi körön   túl   más,  a  beteg  ellátásához  vagy   vizsgálatához nélkülözhetetlen  személyek jelenlétét is biztosítsa  {pl.:  az egészségügyi   és   a  hozzájuk  kapcsolódó  személyes   adatok kezeléséről  és védelméről szóló 1997. évi XLVII. törvény  (14. §,  17.  §),  a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX.  törvény [106. § (1) bekezdés]}. Ilyen    figyelemfelhívó-emlékeztető   jogszabályi   fordulatok alkalmazása   –  célszerűségi  kérdés  lévén  –  a  törvényhozó döntésén  múlik,  használatuk  alkotmányjogi  szempontból   nem kifogásolható. 3.2. Az Alkotmánybíróság ugyanakkor hangsúlyozza, hogy az Eütv. 25.  §  (5)  bekezdésébe foglalt klauzula szerint  alkalmazandó törvényeknek  – mint minden alapjogot korlátozó  törvénynek  –, meg  kell felelniük az alapjogok korlátozása összes alkotmányos feltételének, köztük a lényeges tartalom korlátozása tilalmának is.  Minden hatályban lévő törvény, amelyre az Eütv. 25. §  (5) bekezdése   utal,  csak  akkor  alkotmányos,  ha  az   alapjogi korlátozás   alkotmányos  feltételeinek   megfelel.   Ebből   a szempontból   az  idézett  rendelkezés  deklaratív,   mert   az Alkotmány  8.  § (2) bekezdése alapján alapjog csak  törvényben korlátozható,   lényeges   tartalmának   sérelme   nélkül.   Az Alkotmánybíróság fontosnak tartja kiemelni, hogy az Eütv. 25. § (5) bekezdésének „ha törvény másként nem rendelkezik” fordulata szerinti,  a beteg orvosi ellátásánál, gyógyításánál  jelenlévő „további”   személyek  körére  vonatkozó  törvényi  szabályozás megalkotásakor  a  jogalkotónak  biztosítania  kell   a   beteg önrendelkezési   jogának,  testi  és  személyi   integritásának védelmét. Továbbá e törvényi szabályozásoknak a beteg  jogainak korlátozásakor  meg  kell  felelniük  az  Alkotmány  8.  §  (2) bekezdésében  foglaltaknak,  így azok  nem  járhatnak  a  beteg emberi    méltóságához    való   joga   lényeges    tartalmának korlátozásával. Az Alkotmánybíróság a fenti követelmény érvényesülését az adott törvényi   rendelkezések  ismeretében,  az  ott   meghatározott konkrét   magatartási  kötelezettségekre  nézve,  azok  konkrét vizsgálatával döntheti el. Mivel az Eütv. 25. § (5)  bekezdését kielégítő  egyes  törvények alkotmányosságának vizsgálatára  az indítványozók indítványt nem terjesztettek elő, ezért arról  az Alkotmánybíróság   jelen   eljárásában   –    figyelemmel    az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény  20.  §-ában foglaltakra – nem is határozhatott. Mindezekre   tekintettel  az  Alkotmánybíróság  az   indítványt elutasította. Az  Alkotmánybíróság  közérdekű tartalma miatt  rendelte  el  a határozat közzétételét a Magyar Közlönyben.                        Dr. Bihari Mihály                   az Alkotmánybíróság elnöke                                     Dr. Bagi István                      Dr. Balogh Elemér     alkotmánybíró                            alkotmánybíró                                     Dr. Bragyova András                    Dr. Erdei Árpád     előadó alkotmánybíró                     alkotmánybíró                                     Dr. Harmathy Attila                   Dr. Holló András     alkotmánybíró                            alkotmánybíró                                     Dr. Kiss László                       Dr. Kovács Péter     alkotmánybíró                            alkotmánybíró                                                      Dr. Kukorelli István                          alkotmánybíró Dr. Harmathy Attila alkotmánybíró különvéleménye      Nem  értek  egyet  a  határozattal.  Nézetem  szerint  meg kellett  volna  semmisíteni az egészségügyről szóló  1997.  évi CLIV.  törvény (a továbbiakban: Eütv.) 25. §-a (5) bekezdésének „kivéve,  ha  a  törvény másként nem rendelkezik” szövegrészét. Indokaim a következők:      1.  Az  indítványozó  az Eütv. 25.  §-a  (5)  bekezdésének „kivéve,   ha  törvény  másként  nem  rendelkezik”  szövegrésze tekintetében kérte az alkotmányellenesség megállapítását  és  a megsemmisítést az Alkotmány 8. és 54. §-ára hivatkozva.     Az  indítványozó  indokolásként azt  fejtette  ki,  hogy  a támadott   szövegrész   a   beteg   szeméremérzetének,   emberi méltóságának  sérelméhez vezethet annak következtében,  hogy  a beteg  akarata ellenére olyan személyeknek is lehetővé teszi  a gyógykezelés  során  való  jelenlétét,  akiknek  részvétele   a kezelésben  nem  szükséges. Rámutatott, hogy „a rendelkezés  az alapvető   jog  lényeges  tartalmát  korlátozza,  önkényes   és aránytalan,  ezért  alkotmányellenes [az  Alkotmány  8.  §  (2) bekezdését sérti].”     Az indítvány álláspontom szerint megalapozott.         2.  Az  Alkotmány  54.  §-ának (1) bekezdése  az  alapjogok között  első  helyen kimondja, hogy minden embert  megillet  az emberi méltósághoz való jog. Az Alkotmánybíróság gyakorlata ezt a  jogot  az  „általános  személyiségi jog”  egyik  megjelenési formájának tekinti, és erre vezeti vissza a személyiségi  jogok körébe  tartozó egyes olyan jogokat, amelyek konkrét nevesített alapjogként  nem jelennek meg [8/1990. (IV. 23.) AB  határozat, ABH  1990, 42, 44-45.]. Az emberi méltósághoz való jog  alapján kap alkotmányos védelmet a magánszféra sérthetetlenségéhez való jog is [46/1991. (IX. 10.) AB határozat, ABH 1991, 211, 215.].     A  beteg  személy orvosi vizsgálata és gyógykezelése  során olyan helyzetben lehet, amelyben emberi méltóságát sérti az, ha a  gyógykezelésben  részt nem vevő személy is  látja.  A  beteg magántitkát   is  sértheti,  ha  vizsgálatáról,   betegségéről, gyógykezeléséről  a  gyógykezelésben  részt  nem  vevő  személy tájékoztatást  kap.  Az  56/2000.  (XII.  19.)   AB   határozat rámutatott   arra,  hogy  az  egészségügyi  adatok   különleges védelmét   az   állam  intézményes  élet-  és   egészségvédelmi kötelezettsége is indokolja (ABH 2000, 527, 533.).         3.   Az   Alkotmánybíróság  gyakorlata  szerint  az  emberi méltósághoz  való  jog  csak az élethez  való  joggal  fennálló egységében abszolút és korlátozhatatlan [64/1991. (XII. 17.) AB határozat,  ABH  1991, 297, 308, 312.]. Az  emberi  méltóságból levezetett  jogok  –  bármely más  alapjoghoz  hasonlóan  –  az Alkotmány  8.  §-a  (2) bekezdésének megfelelően  korlátozhatók [75/1995. (XII. 21.) AB határozat, ABH 1995, 376, 383.].     Az  Alkotmány  8.  §-ának  (2)  bekezdése  szerint  alapjog lényeges  tartalmát törvény sem korlátozhatja. A  20/1990.  (X. 4.)  AB  határozatban  megfogalmazott elv  szerint  a  lényeges tartalmat  nem  érintő korlátozásnak kényszerítő  ok  fennállta esetén  lehet  helye, feltéve, hogy a korlátozás  arányos  (ABH 1990, 69, 70-71.).      Az Eütv. 25. §-ának (5) bekezdése korlátozza a betegnek az Alkotmány 54. §-a (1) bekezdésében kimondott emberi méltósághoz való  alapvető jogát akkor, amikor a vizsgálat és  gyógykezelés során   törvényi  rendelkezés  alapján  lehetővé  teszi   olyan személyek  részvételét,  akiknek  jelenléte  nem  szükséges  az ellátáshoz,  illetve akiknek jelenlétéhez a  beteg  nem  járult hozzá. Az Alkotmány 8. §-ának (2) bekezdésétől eltérően törvény sem  engedheti meg alapjog korlátozását. Az Eütv. 25.  §-a  (5) bekezdésének   támadott   szövegrésze   azonban   az    alapjog korlátozásának  semmilyen feltételét  nem  határozza  meg;  nem állapítható   meg   tehát   az   alapjog   korlátozásának   sem szükségessége,  sem  arányossága. Ezért a  támadott  szövegrész alkotmányellenes.         4.   Az   indítvány   a  jogalkotás  fontos   alkotmányjogi kérdéseit is érinti.     a/   Az   Eütv.  az  adott  terület  átfogó  szabályozására törekedett.  Ezt  az  elgondolást az Eütv.  törvényjavaslatának miniszteri   indokolása   egyértelműen   kimondta:    „Az    új egészségügyi törvény a főbb nemzetközi modellek közül,  ha  nem is  teljes  körűen,  de  leginkább a kódex  típusú  szabályozás stílusjegyeit mutatja fel. Ennek indoka – a hazai  egészségügyi törvényalkotás  tradícióin túlmenően – elsődlegesen  az  ágazat legfontosabb  jogi  normáinak  áttekinthető,  rendszerezett  és világos,  valamint a jogállamiság alkotmányos  követelményeivel összhangban álló megjelenítése iránti igényben jelölhető meg.”     b/    Előfordul,   hogy   valamilyen   jogterület    átfogó szabályozásának igényével készülő törvény esetében a  jogalkotó már  a jogszabály elfogadásakor tudatában van annak, hogy egyes témakörök  tekintetében további jogalkotásra  van  szükség.  Ha végrehajtási  rendelkezésre van szükség, akkor az  Országgyűlés felhatalmazást   ad  ezeknek  a  végrehajtási  szabályoknak   a megalkotására.  Más  a  helyzet  akkor,  ha  nem   végrehajtási szabályról  van  szó,  hanem szintén törvényi  szinten  történő további  jogalkotás  szükséges. Ilyenkor  az  Országgyűlés  nem saját  magának  ad  felhatalmazást az  újabb  törvényalkotásra. Lehetséges  azonban  az  is,  hogy  az  átfogó  jogalkotás  nem változtatja    meg,   hanem   fenntartja   egy-egy    speciális szakterületnek az átfogó szabályozásban meghatározottól  eltérő rendelkezését.     Az   említett  esetekben  a  kódexbe  felvett  „kivéve,  ha törvény másként nem rendelkezik” szövegrész azt fejezi ki, hogy a  kivételt engedő törvény (kódex) magasabb rendű,  mint  az  a kivételt   megfogalmazó  másik  törvény,  amely  az   eltérésre felhatalmazást kap.     A   kódexnek   más  törvényekhez  képest  magasabb   szintű jogszabályként való szerepeltetése ellentétes a jogszabályoknak az  Alkotmányon  alapuló  jelenlegi  hierarchiájával,  amelyben minden törvény azonos szinten áll.      c/  A  jogszabályok hierarchiájának alkotmányos  szabályai 1989-1990-ben ismételten változtak.     Az  Alkotmány  módosításáról szóló 1989. évi XXXI.  törvény 10.  §-a  bevezette az alkotmányerejű törvény kategóriáját,  és ezzel az egyszerű törvények felett álló szintet hozott létre. A törvényjavaslat 10. §-ához fűzött miniszteri indokolás  szerint az  alkotmányerejű törvények az Alkotmánnyal  együtt  a  közjog jogszabályanyagának legmagasabb szintjét alkotják. Itt tehát  a törvényként  megjelenő  szabályok olyan  szintjéről  volt  szó, amelyek   mind   tartalmuk,  mind  a   megalkotásukhoz   előírt minősített   többség   tekintetében   eltértek   az    egyszerű törvényektől. Ilyen jogszabályi hierarchia alapján mondta ki  a 4/1990.  (III.  4.)  AB  határozat, hogy  az  alapvető  jogokat tartalmazó  házasságról,  családról  és  gyámságról   szóló   – kódexjellegű  – törvény módosításához alkotmányerejű  törvényre van szükség (ABH 1990, 28, 30-31.).     Az  Alkotmány  módosításáról szóló 1990.  évi  XL.  törvény megszüntette  az alkotmányerejű törvény kategóriáját  és  olyan megoldást épített be az Alkotmányba, amelynek eredményeként  az Alkotmány  egyes rendelkezései feltüntetik azokat az  eseteket, amelyeknél  a  megalkotandó  törvény  elfogadásához  minősített többségre van szükség.     Az   alkotmányerejű  törvény  kategóriájának  megszüntetése után   vizsgálta  az  Alkotmánybíróság  a  korábbi  –   szintén kódexjellegű szabályozást nyújtó – egészségügyi törvény 29. §-a (4)  bekezdésének  azt a mondatát, amely  szerint  a  terhesség megszakításának  jogszabályban  meghatározott  esetekben   volt helye.  A 64/1991. (XII. 17.) AB határozat indokolása  erről  a mondatról   azt   állapította  meg,   hogy   „törvényi   szintű szabályozásra  egy  másik  törvény  nem  adhat  felhatalmazást, illetve a törvényi szabályozás puszta lehetőségének kijelentése szükségtelen” (ABH 1991, 297, 306.).     A  4/1993.  (II.  12.)  AB határozat  kifejtette,  hogy  az alkotmányerejű  törvény kategóriájának az Alkotmány  1990.  évi módosításával    történt    megszüntetése    a     jogszabályok hierarchiáját   lényegesen  megváltoztatta.  Az  alkotmányerejű törvények   a   hierarchiában  fölötte   álltak   az   egyszerű törvényeknek. Ezzel szemben az alkotmányerejű törvény kategória eltűnése óta a minősített többséggel elfogadott törvény nem áll az egyszerű törvény fölött (ABH 1993, 48, 59-60.). A minősített többséggel    elfogadott   törvények   tehát    a    hierarchia szempontjából nem különböznek az egyszerű törvényektől. Ezeknek a minősített többséggel elfogadott törvényeknek a sajátossága a meghozataluk,  módosításuk tekintetében áll fenn [1/1999.  (II. 24.)  AB  határozat, ABH 1999, 25, 39.; 31/2001. (VII. 11.)  AB határozat, ABH 2001, 258, 261.].     d/  Az  egy-egy  jogterület  átfogó  szabályozását  nyújtó, kódexjellegű  törvénynek  az  adott  jogterületen  kell   olyan szakmai   tekintéllyel  rendelkeznie,  hogy  csak  a  szükséges esetekben   és   terjedelemben  térjen  el  másik   törvény   a törvénykönyv  rendelkezéseitől (a kódex  pedig  csak  szükséges esetben   tartson  hatályban  a  szabályozási  körébe   tartozó területen   korábbi   speciális   szabályokat).   Alkotmányjogi szempontból  azonban  az átfogó rendezést  nyújtó  kódexnek  az adott  jogágban  meglévő  kiemelkedő szerepe,  jelentősége  nem jelenti azt, hogy a jogszabályok hierarchiájában a kódexnek más megítélése volna, mint egyéb törvényeknek.     e/  A különböző törvények egymástól eltérő rendelkezései az Alkotmány   2.  §-ának  (1)  bekezdésén  alapuló  jogállamiság, jogbiztonság szempontjából jelenthetnek problémát.  A  42/1995. (VI.   30.)  AB  határozat  a  gazdasági  stabilitást  szolgáló rendelkezéseket  vizsgálva mondta ki, hogy a  törvények  között nincs  hierarchikus  viszony, de a  jogállamiság  elve  alapján követelmény a módosítások után a hatályos jogszabályok egységes szerkezetben  való közzététele, az áttekinthetőség megteremtése (ABH  1995,  185,  186.).  Nem  megfelelő  megoldás  tehát   az utalásokkal  való rendezés. A 11/1994. (III. 2.)  AB  határozat pedig   a   jogbiztonság  elvével  össze  nem   egyeztethetőnek tekintette   azt   a   jogszabályt,  amely   nem   jelöli   meg kifejezetten, hogy melyek azok a szabályok, amelyeket  hatályon kívül helyez, és melyek azok a rendelkezések, amelyeket módosít (ABH 1994, 399, 401.).         Összegezve  az elmondottakat: nézetem szerint  meg  kellett volna  állapítani  az  Eütv. 25. § (5)  bekezdése  indítványozó által  támadott  szövegrészének  alkotmányellenességét  és  meg kellett volna azt semmisíteni. Budapest, 2006. március 21.                                             Dr. Harmathy Attila                                                   alkotmánybíró .

English: .
Petition filed: .
.
Number of the Decision: .	11/2006. (III. 23.)
Date of the decision: .	03/21/2006
.
.